Izgalmas ősz ígérkezik a magyar belpolitikában. A Fidesz még egy utolsó rohamot indít Gyurcsány Ferenc ellen, miközben tízezrek tüntetnek majd az utcákon - Orbán Viktor ellen. Szíjjártó Péter azt mondja, senkinek nincs joga megkérdőjelezni a magyar választók tavaly tavaszi döntését, megfeledkezve arról a tényről, hogy ők mást sem tettek 2002-ben (hídlezárás, újraszámlálás), majd 2006-ban (72 órás ultimátum, vekkertüntetés, utcai randalírozás), mint megkérdőjelezték a magyar választók akaratát. Persze, hazudik Szíjjártó, ugyanis senki nem kérdőjelezett meg semmilyen választási eredményt, csupán az a vélemény erősödik itthon és világszerte, hogy rossz irányba mennek a dolgok Magyarországon.

És ma már azt is tudjuk, hogy ha legközelebb, de bármikor is veszíteni fognak, mindent megtesznek majd, hogy kormányzó utódaik ne tudják az általuk hagyott romokat eltakarítani, pláne őket felelősségre vonni.

Remélem, tisztában vannak azzal az alkotmányügyi bizottság fideszes és jobbikos tagjai, hogy minden visszamenőleges büntetőjogi törvényalkotás az ő majdani büntetőjogi felelősségre vonásukat alapozza meg. Az kevés érv lesz, hogy parancsra tették, amit tettek. És akkor a parancs megfogalmazója sem ússza meg...

Tanulságos élmény volt, hogy a magyar sajtó egy része - bár Szíjjártó név szerint nevezte a "zelmúltnyolcév" kormányfőit, szinte mindenhol csak Gyurcsány, esetleg Gyurcsányék elszámoltatása szerepelt a címekben. Az nem hír, hogy Orbán szóvivője Medgyessyt fenyegeti? Vagy: László Csaba Szíjjártó cékeresztjében... Netán: Bajnai és Oszkó a vádlottak padján?...

Persze, értem én, mindenki tudja, hogy Orbánnak csak Gyurcsány az ellenfele. Különben mi másért szánna a Fidesztől nem távoli nagyobbik napilap egy egész vezércikket a volt miniszterelnök egyik hétközi Facebook-bejegyzésére. Ha ennyire nem számít Gyurcsány, ha állítólag ennyire elfordultak tőle a zemberek, akkor mire ez az erőlködés? Vagy a Demokratikus Koalíció által indított sikeres pártszavazás okozza a zavart? (Sukoró-ügyben amúgy éppen az Orbán-kormányt perlik a befektetők...)

Ráadásul Szíjjártó megemlítette a pénzügyminisztereket is, mint olyanok, akiknek bűnhődniük kellene. Szép kis per lenne, ahol a vádlottak padjára citálják Gyurcsány mellé Medgyessy Pétert és Bajnai Gordont is, valamint László Csabát, Draskovics Tibort, Veres Jánost és Oszkó Pétert. Úgy látszik, Medgyessy hiába dicsérte meg, amúgy érthetetlen módon a Fideszt, a hála nem politikai kategória...

És még véletlenül sem küldenék bíróság elé a 2002-es parlamenti négyötödöt, amelyik - Orbánnal az élen - megszavazta a kétszer 100 napos programot. És hol a helye Járai Zsigmondnak, aki kártékony jegybanki kamatpolitikájával súlyos károkat okozott az országnak? És mindazok, akik 2001-ben a lakáshitelezési kedvezményeket ráuszították az országra?

És mi lesz Kósa és Szíjjártó urakkal, akik tönkre tették a forint árfolyamát - világválság nélkül? És azokkal, akik eladósították a városokat és falvakat? Vagy azokkal, akik nagy hangon bemondták: megvették a MOL-t, amelynek részvényei azóta estek a tőzsdén, most meg verbális intervencióval tovább olcsósítják a nemzeti olajtársaságot, előre bemondva, hogy eladnák azt, amit jó drágán megvettek? És megy-e börtönbe, aki kitalálta, és akik megszavazták, hogy ellopják a háromezer milliárdos magánnyugdíjvagyont?

Csak csendesen szúrom ide, hogy a GDP arányos magyar államadósság a tagállamok között a legkedvezőbb egyharmadhoz tartozik - Gyurcsánynak és Bajnainak köszönhetően.

A 8 év - az MSZP vezetésének minden akarata ellenére - előbb-utóbb fel fog értékelődni. Ha ők nem teszik ezt helyre, majd megteszik nélkülük a szavazóik. Mert nehéz már tagadni, de jobban élt a magyar, mint most - kivételt képeznek az amúgy is gazdagok, akiket még gazdagabbá tettek. Hogy mennyi lehetősége lenne az MSZP-nek arra, hogy végre emelt fejjel vállalja a 8 évet, arra példa, hogy most olvastam: a Hankook minden eddiginél jobb eredményt produkált... Ott voltam, amikor Dunaújvárosban a Fidesz kint tüntetett a beruházás ellen, egy Dorkota nevű ember még feljelentést is tett, bent meg Gyurcsányt és Kókát ünnepelték a helyiek, hogy végre egy befektető és sok munkahely érkezik.

De az MSZP nem ünnepli meg magát, hanem hallgat.

És hogy mi a 860 nap? Nos, ennyi ideje nem Gyurcsány Ferenc Magyarország miniszterelnöke. És minden szempontból rosszabbul áll az ország, mint akkor - a világválság szorításában. Rosszabb a munkavállalónak, a nyugdíjasnak, az egyetemistának, a rendőrnek, a pedagógusnak, az orvosnak, a devizahitelesnek és még sorolhatnám. Mégis megy a visszamutogatás, pedig akkor még létezett Alkotmánybíróság, Országos Választási Bizottság, független Állami Számvevőszék, nem szállták meg a közszolgálati sajtót, a parlamentben nem egyéni indítványok döntöttek bizottsági vélemények nélkül, nem kreáltak törvényeket a haveroknak, és a magyar reformokat dícsérte az Európai Bizottság elnöke, a német kancellár, a francia elnök, a brit kormányfő és az amerikai elnök.

És majd' 860 napja nem Gyurcsány Ferenc az MSZP elnöke. Lett volna és lenne bőven lehetőség az előrelépésre, a sorok rendezésére.

Fel kéne pörögni végre.

Szinte a lehetetlent kísértem, de alább megpróbálnám összhangba hozni Orbán Viktor tusnádfürdői ámokfutását és Varga Mihály coming out-ját, miszerint abba kéne gyorsan fejezni ezt az államadósság elleni drasztikus küzdelemnek hazudott neoliberális, gazdagpárti, szegényellenes gazdaságpolitikát.

Vegyük először a halódó Nyugat problémáját. Erről az orbáni kiszólásról a bunkó férj és az anyós esete jutott szembe. Természetesen Orbán a bunkó férj, az Európai Unió az anyós. Amikor Orbán vendégségbe megy a felesége anyjához, akkor azt mondja, hogy milyen jól néz ki mama, az elmúlt fél évben, amióta többször jöttem ide, még erősebb lett. Csak tudja, mama, kéne egy kis zsozsó. Fel akarjuk újítani a lakást, a kocsit is lecserélnénk és végre nem Sztrarij Smokovecbe mennénk nyaralni, hanem legalább a török riviérára. Orbán tehát odamegy az anyóshoz, kunyerál, de ha rászólnak, h ne beszéljen mosdatlan szájjal és vegye le a cipőjét, mielőtt felteszi a lábát az asztalra, még neki áll feljebb, hogy idehaza azt mondhassa, vele az anyósa úgy nem beszélhet.

Amikor viszont a saját haveri közönségének beszél, akkor a megpumpolt, körbeudvarolt anyósa egy vén csoroszlya, aki smucig, avítt a gondolkodása és már csak bele kell lökni a koporsóba.

Az az Orbán beszél így a Nyugatról és az Unióról, aki 1990 és 94 között az integrációért felelős parlamenti bizottságot vezette. Meg az az Orbán, aki a uniós csatlakozási tárgyalási fejezetek 60-70 százalékát lezárta. (Igen, azt is, hogy külföldi vehessen magyar termőföldet...) Ha Orbánon múlna, kilépnénk az Unióból, hogy külső kontroll nélkül urallhassa ezt a jobb sorsra érdemes országot. Nem csoda, hogy ahogy 2002-ben elvesztette a hatalmat, már alig több érv szólt szerinte amellett, hogy egyáltalán csatlakozzunk.

Eközben amíg a Vezér megosztotta hagymázas gondolatait, a szokásos fideszes munkamegosztás szerint valaki más mondott valamilyen fontosat, amelyre lehetőleg kevesebb médiafigyelem összpontosuljon. Ezúttal Varga Mihály kapta a feladatot, hogy némileg felszámolásra ítélje a matolcsyzmus nevű nemzetpusztító gazdaságpolitikát. Tulajdonképpen itt sem tudni, hogy melyik Matolcsynak, azaz Orbánnak higgyünk - én momentán egyiknek sem 1993 óta. Annak-e, aki tavaly nyáron el akarta engedni a hiányt 7 százalékra, és új hitelt akart felvenni az IMF-től, (fel is vett azóta rengeteget, ha nem is a Valutaalaptól), vagy annak, aki elzavarta az IMF-et, az államadósság elleni küzdelem ádáz harcosa lett, ötven százalékra akarva levinni ezt az adatot a GDP-hez mérve.

Most megint itt a fordulat alig év egy éves kormányzás után. Varga Mihály odáig merészkedett, hogy elég, ha éppen 80 százalék alatt van az államadósság, csak legyen végre növekedés. Majd azt is hozzátette, hogy az állam eladhat Mol-részvényeket. Csak nem?! Akkor mi a fenének vették meg a pakettet az oroszoktól veszteséget okozva?

Azt gondolom, hogy Varga nem véletlenül mondta azt, amit mondott, mint ahogy az időzítés sem volt véletlen.

A Fidesz kezdi érezni, hogy a megalázott, kisemmizett embereknek elegük van. Ősztől azonban egyelőre jön az újabb megszorító Orbán-csomag, mert a hiányt tartani kellene. Ami pedig mindezek mögül látszik, az ostoba széllkálmánozás, kapkodás, hazudozás, felkészületlenség, sarlatánság. És nem szociálpolitika, nem gazdaságpolitika, nem demokrácia.

Még mielőtt a fideszes elvtársak felkeresik a nekik fenntartott, számukra ingyenes ellátást biztosító kormányzati luxuskórházat egy gyors kivizsgálásra, azért csak felvetném, hogy sajnálnám, ha a fülkeforradalmi kormány vezetőjét rabláncon mutogatná a közhíradó.

Olvasom ugyanis, hogy a politikai mellett jogi felelősséget is szeretne megállapíttatni Orbán Viktor szóvivője, úgy is, mint a államadósságot vizsgáló bizottság tagja. Amúgy nem lennék szemérmes: ha az 1989-es privatizáció az eredendő bűn, amikor a csúnya komcsik elosztogatták a vagyont, mégis csak meg kell vizsgálni az akkori privatizációs kormánybiztos, bizonyos Martonyi János felelősségét is.

De rátérve a rendszerváltás utáni időkre, az állam adóssága az Antall-Boross-kormány idején is meredeken emelkedett - az akkori kormánytag, Balsai István szerepének alapos feltérképezése úgy vélem, nyilván megkerülhetetlen, nem is beszélve a Fidesz korábbi miniszterelnök-jelöltjéről, Bod Péter Ákosról.

Tulajdonképpen viccelni próbálok kínomban - de csak félig, mert a Fidesz komolyan gondolja ezt az elszámoltatósdit.

Hát lássuk: a 2001-02-es kétéves költségvetés keretein felül (!) milyen kiadásokat hajtott végre és miféle kötelezettségeket hagyott hátra a Medgyessy-kormányra az első Orbán-kabinet. (Most eltekintenék attól, hogy véleményt mondjak az oly bátor Medgyessyről, aki pedig tudja, hogy nem éppen rendezett pénzügyi viszonyokat hagyott rá az elődje, csak ezt nem meri kimondani...)

Nos, a Millenáris és más presztízsberuházások költsége 100 milliárd, szövetkezeti külső és nyugdíjas üzletrészek felvásárlása 63 milliárd, autópálya (büdzsén kívül elszámolva) 300 milliárd, adókedvezmények (nyugdíj, lakáshitel) 50 milliárd, lakáshitel kamattámogatása 150 milliárd, nyugdíjak 2x3 százalékos többletemelése 2001-ben 120 milliárd, köztisztviselők béremelése 250 milliárd. Az első három tétel egyszeri kiadás 463 milliárd forint, a többi azonban tartós kifizetés, 570 milliárd. Ez több, mint ezer milliárd!

Ennyit a 2002-es kormányváltás rendezett pénzügyi viszonyairól.

Amúgy Medgyessy meg azért menne börtönbe, mert Orbán és Fidesze, valamint az MSZP és az SZDSZ támogatásával 50 százalékkal megemelte pedagógusok és az orvosok, ápolók bérét? Mert adta a 13. havi nyugdíjat és a családi pótlékot? Ma már tudjuk, hogy ezek emelték a legjobban az államadósságot, de mára már nem lenne orvos az országban, ha akkor az meg nem történik, az idős emberek pedig Orbántól már éhen is haltak volna... És nem a szocik ígértek 14. havi nyugdíjat sem...

Az államadósságkezelő központ adatai szerint pedig összegében még sosem volt ilyen magas az államadósság, mint most. Az ellopott magánnyugdíjvagyonnal karcsúsítva is több, mint ezermilliárddal nőtt az összeg az elmúlt egy évben!!!

És mindez úgy, hogy közben se fejlesztés, se életszínvonalemelés - legfeljebb az amúgy is vagyonosaknak.

Óvatos lennék tehát azzal az elszámoltatással.

Figyelemreméltó nyilatkozatot tett Karácsony Gergely, akit, amikor a Mediánnál dolgozott, hiteles elemzőként fogadtam el, most pedig tisztességes politikusnak tartok. Azt vetette fel, hogy az összes ellenzéki párt fogjon össze a Fidesz ellen - beleértve a Jobbikot is.

Megpróbáltam végiggondolni, mit akart elérni ezzel a javaslattal az LMP képviselője. Nyilván érzek benne egyfajta elemi vágyat, hogy valahogyan meg kellene szabadulni a nemzetet romba döntő Orbán Viktortól és csapatától. Ezt az indulatot megértem. Felmerülhet a széles összefogás abban az értelemben is, hogy a buktatáshoz - egy Áder-féle mélyen antidemokratikus választási szisztémában tényleg ez lehet egyfajta megoldás. (Igaz, Szájer József tán még be sem kapcsolta az ájpadját, hogy végül leírja a tutit.)

Szerintem azonban a Jobbikkal nem lehet együttműködni. Semmilyen szinten. Részben azért, mert a sárkányfű, amelyet a Karácsony Gergellyel készített Népszava-interjúban olvasok, nem jó semmire. Csukás István Süsüje ellen sem ért semmit, merthogy sárkányfű nem is létezik. A klasszikus bábfilm sárkányfű-árusa egy közönséges csaló, aki ki akarta használni a népek sárkány elleni félelmét és közönséges fűcsomók eladásából akart meggazdagodni. Csak éppen amikor Süsü megjelent előtte és tüzet okádott, akkor lelepleződött, és végül bevallotta, hogy át akarta verni a Süsüt támogató királyfit. Végül ő fizetett néhány aranyat, csak hogy mentse az irháját.

Sárkányfű tehát nincs, még akkor sem, ha a mi sárkányunk valóban létezik, és távolról sem a Süsü-féle jámborsággal megáldva. Ráadásul a Jobbik nem más, mint a mi sárkányünk kölyke. A Jobbik Orbán Viktor politikai gyermeke, jelenlegi elnöke éppen a Fidesz-vezér polgári körében kezdte politikai pályafutását. A két párt üzenetei összefonódnak, 2006 ősze óta az együttműködés folyamatos és szerves. Ha valaki mégis abban bízna, hogy Vona Gábor majd jól együttműködik - egy mai felállás szerint - Mesterházy Attilával és Schiffer Andrással -, akkor csak jelezném, hogy a Jobbik elnöke máris visszaüzent, hogy Orbán képes kivezetni az országot a válságból. (Bár nem értem, milyen válságról beszélt, hiszen eddig úgy tudtam, hogy ami a kormányváltás óta történik, az maga a mámor.)

Persze, én is emlékszem nagy pálfordulásokra. A tovarisi konyec feliratú plakáttal kampányoló MDF a MSZMP PB-tag Pozsgayból akart köztársasági elnököt csinálni. Az 1989-es újratemetésen kommunistázó Orbán 1992-ben azt mondta, lehetséges szövetségest lát az MSZP-ben, hogy aztán mégis úgy lássa, amikor tehette a baloldal, rátört a nemzetre. Magyar Bálint is mondta, hogy Horn Gyulával soha, majd lett a Horn-kormány művelődési és közoktatási minisztere. Aztán a Fidesz úgy látta, Torgyánnal soha, majd miután a kisgazdák visszaléptettek 82 jelöltet a Fidesz javára, Orbán elballagott Leányfalura, hogy a koalíciós megállapodás érdekében megdicsérje a primadonna asszony húslevesét.

Tehát elvileg bármi megtörténhet, és persze mégsem. Demokraták ugyanis még Orbán leváltása érdekében sem barátkoznak antiszemitákkal, rasszistákkal, gárdistákkal, a politikai ellenfelet börtönbe vetni kívánókkal, a Nemzeti Színház igazgatóját lebuzizókkal. Annyit még Orbán sem ér. Enélkül is meg fog bukni.

Tehát, bár jószándékúnak tartom Karácsony Gergely felvetését, részben az LMP-n belüli harc folyományának tudom be. Schiffer András eddig ugyanis elutasított mindenféle együttműködést, még az MSZP-vel is, főleg Gyurcsány Ferenccel. De még a sukorói feljelentő is gondolhatja egyszer máshogy. Mint jeleztem, hosszú a pálfordulók sora. Szili Katalinról sem gondolták MSZP-s támogatói, hogy védencük a Fideszben fog kikötni. Megjegyzem, a Jobbik nélküli ellenzéki összefogást már Gyurcsány is leírta a blogjában, tehát a Karácsony-féle javaslat ezzel azért mutat rokonságot, és ez mindenképpen előrelépés az LMP eddigi hivatalos álláspontjához képest.

De ha igaz a sárkányfű-árus jelszava, miszerint "Itt a valódi, itt a fű, sárkány ellen sárkányfű!", akkor a csodaszer előbb legyen a kérlelhetetlen, számonkérő ellenzéki magatartás, az időközi választásokon végre kipróbált együttműködés, egy majdani, a demokráciát helyreállító, egyúttal valóságos szakpolitikai válaszokat kínáló kormányprogram kidolgozása.

Innen már érdemes lenne elindulni.

Ebből lassan elege lesz Magyarországnak. Most már olyan méreteket öltött a kormányzati alkalmatlanság, az ezzel párhuzamosan áradó gőg, cinizmus és bunkóság, hogy Orbánnak és rezsimjének mennie kell.

Képtelenség, hogy hosszú távon állva maradjon egy rendszer, amely képtelen a szolidaritásra, az emberi hangra, mindenki más politikai, emberi, szakmai teljesítményének minimális elismerésére. Orbán hazudott reggel, délben és este, hogy ezt a kétharmadot ármánnyal és hagymázas ígéretekkel összelapátolja. Lassan itt az ideje, hogy az ország megállítsa őt.

Az ugyanis nem megy, hogy egyszerre verik át és alázzák meg az orvosokat, a pedagógusokat, a nyugdíjasokat, a rokkantakat, a magánnyugdíjra takarékoskodókat, a rendőröket, a tűzoltókat, a közmédiumok újságíróit, a vállalkozókat, az egyetemistákat, az írókat és művészeket. És ha már megtették, akkor képtelenség, hogy még ők fenyegetnek mindenkit: aki nem áll be a sorba az nem tüntethet, nem sztrájkolhat, arra ráküldjük az adóhivatalt, az ügyészséget, a pártsajtónkat, és ha mindez nem elég, akkor a nekik megfelelően ítélkezőt bírót is megkeresik. Nincs az a kétharmad, amely sok-sok éven át kibírja, hogy minden független intézmény élére pártkatona kerüljön, az ország kérharmadának rosszabb élete legyen egy adórendszerrel, hogy az összes haver és rokon állásba kerüljön, esetleg az adózás alól is mentesüljön, vagy állami apanázst kapjon korábbi és jelenlegi politikai szolgáltatásaiért.

Hosszú távon nem lehet hazudni úgynevezett elcsalt gazdasági adatokról (ilyet soha magyar bíróság ki nem mondott és az EU egyetlen szerve sem állított soha), a XX. századi magyar történelemről, a rendszerváltozásról, 2006 őszéről. Az nem normális állapot, hogy azokat vádolják UD-ügyben, akiket megtámadtak, hogy nyilvánosan kémkedéssel gyanúsítanak embereket, de minden "adatot" titkosítanak. Nem lehet egyszerre Brüsszel és Moszkva, a Velencei Bizottság és az Európai Parlament ellen harcolni. Nincs az a többfrontos háború, amelyben Orbán egyszerre ütközhet sikerrel saját volt igazságügyi minisztere, az általa már 89-ben is tehetségesnek mondott Gyurcsány és Szilvásy ellen. Nincs az a fideszes polgármester, aki egyszerre tudja a Házban megszavazni a kórháza bezárását és a városában ugyanezt megvédeni, vagy saját települése támogatását önkezével harmadolva nyerni. Pláne úgy, hogy egy csökkentett létszámú új országgyűlésbe be sem fog kerülni...

De Orbánnak már mindegy. Úszik az árral, folyamatosan rögtönöz, egyik mondatával veri agyon a másikat. Még reménykedhet a határon túliaknak adott szavazatokban, de ő is, és alaptörvénye is meg fog bukni.

Készülni kell a leváltás utáni helyzetre. Kormányozni rettenetesen nehéz lesz, hiszen abban sincs egyetértés, hogyan lehet majd megszabadulni a bebetonozott pártkatonáktól, mit lehet tenni ezzel a vállalhatatlan alaptörvénnyel. Egy-egy párton belül is mást és mást gondolnak az állam feladatáról, a gazdaság szabadságfokáról. Ma még nem tudjuk, kik és hogyan, milyen politikai felállás szerint alkotnak új, immár demokratikus szabályokat. Pedig végre beszélni kéne arról is, hogyan lehet visszaadni a szabadságot, a plurális sajtó létfeltételeit, a hitet, hogy egy bírósági ítéletben nem játszik szerepet a hatalom elvárása, hogy fideszes nagyhalat is bevitethet az ügyészség. Lehet-e majd 2014-ben végre őszintén beszélni arról, hogy legyen-e több biztosító, hogy jó volt a vizitdíj és a tandíj olyanforma bevezetése, amely mégis csak segíti a roszoruló, de tehetséges diákot? Kimondható-e, hogy a keresztény politizálás alapja az elesettek védelme, a hit erősítése, és nem a kufárok templomba engedése, a harácsolás, az iskolák lenyúlása a gyerekfejek átprogramozására? Megalkotható-e az a világ, amely törli a visszafelé adóztatást, az indoklás nélküli elbocsátásokat, amely önkorlátozva visszaadja az OVB, az ÁSZ, az Alakotmánybíróság valós jogköreit, a méltányos sztrájkjogot, az idősek megbecsülését, és ismét lesz valós érdekegyeztetés, és végre megalkotható egy tisztességes pártfinanszírozási törvény? Olyan világ kellene, ahol nem titok az ügynöklista, ahol az nem érv, hogy az én kommunistám jó kommunista, mert átállt, az én off-shore cégem az jó off-shore cég, mert nem a tiéd. Jó lenne afelé haladni, hogy 2014 demokratái, akikre a romeltakarítás marad, legalább néhány alaptételben elkezdenek egyeztetni.

Orbán rezsimjével nem szabad megalkudni. Az máris figyelmeztető, hogy a köztársasági elnök akkor is megkap minden utólagos szolgáltatást, ha hivatali ideje előtt távozik a posztjáról. Az nem elég, hogy Orbán - a hejesíró menesztése után - felvonul a Sándor-palotába és afféle kormányzóként nevezget ki kabineteket, de legalább nem kormányoz. Ez nem lehet menekülési útvonal.

A váltás (ábécé-sorrendben írom) nem tud megtörténni Bajnai, Bokros és Gyurcsány nélkül. Hármójuk egy asztalhoz ültetése nem megspórolható. Muszáj lenne feltámasztani azt az MSZP-t, amely amikor sikeres volt, egyszerre kínált reformot és szociális érzékenységet. Az áporodott közbeszéd kiszellőztetése érdekében szót kell érteni az Orbánt bíráló konzervatívokkal, lábra kell állítani a liberális gondolkodást, egyszerre képviselve a nemzeti kultúra értékeivel.

Tudom, hogy rettenetesen nehéz lesz összeültetni a 2002 és 2010 közötti, ma már sokak által egyre inkább méltányolt kormányzás szereplőivel az újonnan szerveződő civileket, a régi és az új szakszervezeti elitet. Borzasztóan sok munka lesz, mire a megfélemlített, vagy kertjeit művelő, alámerülő és kibekkelő magyar művészvilág, az értelmiség újra szavait és hangjait adja a változás érdekében. De nincs más választás. Álljon ki végre őszintén Sólyom és Tölgyessy, a kétharmad más balliberális szálláscsinálói a köntös megszaggatása után végre szálljanak le Gyurcsányról, aki az egyetlen, aki még ma is félelmet kelt a Vezénylő Tábornokban.

Új rendszer kell Orbán rendszere után. Ez az egykor nagyreményű fiatalember kétszer is esélyt kapott a történelemtől. A második különösen nagy volt arra, hogy előre vigye Magyarországot. Csak bölcsesség, önmérséklet és tisztesség kellett volna hozzá. De egyik sem akadt a sifonérban.

Hát üljön le mindenki más és vegye végre számba, hogy hol tartunk, mit akarunk és hogy lehet odáig eljutni. Az idő múlik, a feladat pedig egyre nagyobb lesz.

Ha volt igazán komoly politikai üzenete az MSZP mai országos választmányi ülésének, az nem más, mint hogy Mesterházy Attila és Molnár Csaba is kiállt Szilvásy György mellett. A volt titokminisztert az ügyészség fogatta le - éppen a Fidesz-kongresszus előestéjén. Még a végén - legalább a folyosón - valaki megkérdezte volnaa vezértől, hogy ha mindent jól csinálunk, adót csökkentettünk és nem megszorítunk, ha sikeres volt az uniós elnökség és nem vertük szét a demokráciát, akkor hová tűnt egymillió szavazónk egy év alatt?

Amúgy az MSZP Országos Választmánya még csak nem is szavazott a pártszavazás eredményéről. Felolvasták a választási bizottság értékelését - a hat kérdésre leadott igenlő válaszok száma mind a hat esetben meghaladta a 80 százalékot -, de az eredmény helybenhagyásáról a testület nem szavazott. Olyan MSZP-s módra szőnyeg alá söpörték a problémát - és a több mint hétezer párttag akaratát. Csupán annyi történt, hogy a pártelnök - csitítandő az egyre nagyobb párton belüli feszültséget - politikailag sikeresnek nevezte a voksolást és ígéretet tett arra, hogy az őszi, kétnapos kongresszuson majd jól beiktatják az új alapszabályba a most elsöprő többséget kapó véleményeket.

Kifelé, persze az megy majd, hogy a Demokratikus Koalíció pártszavazása érvénytelen és eredménytelen volt - miközben ennek az ellentéte az igaz. Nincs 31 000 párttag, még a fele sem nagyon. És mivel a jelöltállítási jegyzőkönyvek tanúsága szerint a kongresszusi küldötteket is körülbelül ugyanaz 9-10 000 ember választja meg helyben - és nem 31 000 - így a pártszavazás minimum ugyanazzal az erkölcsi és politikai legitimációval bír, mint bármelyik kongresszusi döntés.

Az elmúlt másfél hónap az MSZP vezetése részéről másról sem szólt, minthogy ráerőltessék a tagságra, hogy Gyurcsány Ferenc mögött már senki nem áll. Volt itt minden: őszödözés, vezérelvű hablaty, balra fordulás kontra nyitás. Beszólt neki a frakció, a megyei elnökök többsége, végül a szószegés kongresszusa próbálta letéríteni őt a pártszavazásról. Volt, ahol ki sem értesítették a párttagokat, hiányzott a mozgóurna, országszerte ment a lebeszélés, számos helyen alig pár órára nyitották ki a pártirodát, néhány szocialista vezető a nemleges voksolás mellett buzdított. Ebből jött ki az alig 2000 voks. A 7500 "igen" mellett.

Nem sikerült tehát a lebeszélő hadjárat - a tagság szavazott. Az aktív MSZP-tagok mintegy 80 százaléka, azaz négyötöde besorolt Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció mögé. A mintegy 7500 igenlő voks az 6000-rel több, mint ahány DK-s párttag van. A szavazási arány alapján nem kétséges, hogy a többi platform számos tagja is egyetértett a megújulást elindító hat kérdéssel. Azon a rapid kongresszuson 200 küldött akarta, hogy ne legyen pártszavazás. A 7500 éppen 7300-zal több ennél.

Az MSZP többsége - még ha ez rossz hír is az MSZP vezetésének és a Fidesznek is - Gyurcsány Ferenc mögött áll.

Annyit már egészen biztosan elért a Demokratikus Koalíció Platform, hogy az MSZP megmozdult. Jó egy éve állt már szinte megdermedve abban a reményben, hogy Orbán hazugságainak lelepleződése nyomán az eltávolodott "néprétegek" visszatalálnak a szocialistákhoz. Ez némelyek szerint lassan megindult, mások úgy látják, semmi érdemi előrelépés nem történt.

A pártszavazás több célja viszont máris teljesült. A Magyar Szocialista Párt tagsága, legalább is annak aktív része - már aki teheti, mert munkaidőn kívül is voksolhat, netán nem akarják lebeszélni a szavazásról, esetleg 40 kilométeren belül lakik a számára kinyitott irodától -, kinyilvánítja az akaratát.

Sokan kérdezik tőlem (is), hogy rendben, de mennyien szavaztak eddig? Ilyenkor tanácstalan vagyok, és csak annyi tudok mondani, hogy nem tudom. Biztos adat ugyanis nem áll rendelkezésre. Én sem értem, hogy miért. Egy országgyűlési választáson - ahol jóval többen voksolnak - két óránként közzéteszik az adatokat, arányokat, akár megyékre is lebontva.

Nem tudom, miért titok alig egy nappal a végső urnazárás előtt, hogy hányan szavaztak. Ráadásul minden körzetnek minden nap le kell jelentenie a központnak az adatot, mégsem tájékoztatnak senkit. A Demokratikus Koalíciót sem. A DK szervezői a helyszíneken próbálnak adatokhoz jutni, de nem mindenhol segítőkészek.

Annyi azért a kutatómunka nyomán egészen bizonyos, hogy a DK 1500 párttagjának többszöröse már szavazott.

A kételyek azonban néhány kérdésben nem oszlanak. Sokan aggódnak amiatt, hogy nehogy valakik megőrizzék valamilyen módon, hogy ki hogyan szavazott. Számosan visszajelzik, hogy a pártközpont által kiadott névjegyzék hibás. Előfordul, hogy egy név többször is szerepel, olyanoké is, akik már nem élnek, esetleg a közelmúltban, vagy évekkel ezelőtt kiléptek az MSZP-ből. A pártszavazás érvényessége és eredményessége szempontjából ezek nem mellékes kérdések. Ha 30 ezer fölötti taglétszámot mond az MSZP hivatalosan - ez a szám egyértelműen nem lehet valós - akkor, mivel 25 százaléknyi egyirányú szavazat kell az érvényességhez és eredményességhez, akkor 7-8 ezer tag szükséges kritérium teljesítéséhez. De 20 ezer tag esetében már 5 ezer fő is elég lenne.

Vannak egész megyék, ahol összesen több ezer tag szerepel a listákon, de ebből alig párszáz az aktívnak nevezhető, még még kevesebb azok száma, akik a döntésekben részt vesznek. Sokakról a valóban cselekvő tagság még csak nem is hallott.

Lesz mit megbeszélnie az MSZP-nek a pártszavazás után, a következtetéseket biztosan nem lehet majd néhány mondatos közleménnyel elrendezni.

Magyarország bezárkózik. Magára csukja a vasfüggönyt, csak most nem nagyhatalmak alkuja kényszeríti, hanem önszántából teszi. Igaz, polgárai egyre  nagyobb elégedetlenségétől övezve. Mi leszünk a legszomorúbb barakk.

Most már nem kétséges, hogy Orbán Viktor tönkre teszi a hazáját. A napnál világosabb, hogy csak egy dologhoz ért: a hatalom megszerzéséhez. Az ehhez vezető ármányhoz, hazudozáshoz, maffiaszerű politizáláshoz. Lassan kitehetjük a táblát, hogy Magyarország államformája: munkatábor, amelyet a Liberális Internacionálé egykori alelnöke ma valahol Lukasenka gondolatvilágával szabadít rá a nemzetre - hagymázas ideológiai gondolatokkal, a politikai köpönyegforgatás nagymestereként.

Magyarország ma fél. Az emberek nem mernek beszélni a munkahelyükön, mert aggódnak, hogy valaki meghallja, jelenti, és kirúgják őket. Nem veszik elő a villamoson a táskájukból az ellenzéki hangvételű újságot, mert bármikor beszólhat valamelyik utas. Nyílt színen megy a zsidózás, cigányozás, buzizás. Az egykori ígéretekből semmi sem valósult meg. Az orvosok menekülnek, film nem forog, a színházak fuldokolnak a politkában és a pénzhiányban, az Opera megszűnik lassan, a pedagógusok pánikban, a közszolgák indoklás nélkül kirúgva, a rendvédelmiek és a tűzoltók átverve. Névre szóló büntetési törvényeket készítenek elő. A magánnyugdíjat ellopták, abból csökkentik azt az államadósságot, amelyet jelentősen növeltek az elmúlt egy évben, és amely e csökkentés forrása miatt nemsokára újra nőni fog. Éppen az ellopott magánpénz miatt, mivel hitelt kell majd felvenni, hogy húsz év múlva nyugdíjat tudjon fizetni az állam. Az egyetemistáknak nem engedik a tüntetést - mint 1956-ban. A Kossuth téren fáradt fotókiállítás tartja távol a tiltakozókat, a szakszervezetek egymást méregetve próbálkoznak, de mire megjönne a bátorságuk, a törvény erejével tiltják nekik a sztrájkot. A magyar pedig önnön verejtékével, konténerlakóként, havi 30 ezerért fog stadiont építeni az ő Szeretett Vezérének, az avatáson nyilván lesz valamilyen közös, több ezres szpartakiád is. Ha nem vállalja, éhen is dögölhet.

Brüsszel - és Moszkva - folyamatosan bírál, a környező országok vezetői egyre bátrabban veszik a szájukra a lenézett Magyarországot. Az uniós elnökségünk csúfos kudarc lett. Orbán magányos vezető Európában, egyetlen szövetségese, Berlusconi, lassan menekülőre foghatja. Szétverték a közigazgatást, hetente módosítják a költségvetést és az alkotmányt, folyik az úri dőzsölés, a cimborák végső kielégítése. Magáncégek magánügyeibe szólnak bele, pedig ott aztán semmi keresnivalójuk. Adórendszerük szétverte a büdzsét, de az orbáni háborúban minden egyes visszalépés egyenlő lenne a megsemmisüléssel.

Remélem, Magyarország ezt nem fogja hagyni. Rákosinak ott voltak az orosz csapatok, az ÁVÓ, az egypárti sajtó, mégsem húzta tovább hét évnél.

De abban is bízom, hogy az MSZP aktív, több ezres tagsága is megmutatja, hogy képes a megújítás motorja lenni és nem hagyja bezárni a pártját. Mert hát nincs harmincezer tag, jó, ha a harmada létezik. Ha annyian lennének, ahányat a vezetés mond, akkor már most is több tízezeres tüntetéseket szervezhetne a magyar baloldal. De sajnos, ez a szám fikció. De most nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a pártszavazás révén ezrek akarnak majd változást a Magyar Szocialista Pártban. Pártjogilag leverhetők ugyan, de a szavuk, a kérésük erős jelzés marad, amit nem lehet soha többé figyelmen kívül hagyni. Több igennel szavazó lesz, mint ahányan a Demokratikus Koalíció párttagjai, annál pedig végképp, akik az átverés kongresszusán szavazatukkal a pártszavazás visszavonását kérték - bár erre a tagok őket nem hatalmazták fel, ilyen ötlet ugyanis csak a helyszínen került elő...

Nem jó dolog bezárkózni. Az MSZP semmiképpen se tegye, mert aztán nehéz lesz Orbánékon számon kérni az ország lelakatolását.

Hosszú, közel négyórás vitát folytatott a Demokratikus Koalíció Országos Tanácsa és Elnöksége, hogy mi legyen a pártszavazással. Az már egyértelmű, hogy az MSZP platformja nem hátrált meg, azonban a döntés nem véletlenül született meg ilyen hosszú idő alatt.

Az aggódók azzal érveltek, hogy a gyalázatos módon a pártszavazás elé összehívott kongresszus elgyengíti az aktivitást, a párttagok egy része úgy gondolja, ha ez a testület ennyire nem tartja fontosnak, sőt ellehetetleníti a voksolást, akkor az eredeti szándék, bármilyen nemes is, eleve kudarcra van ítélve. Elhangzott az is, hogy mivel a pártelit 33 ezer tag létezését állítja - valójában mindenki tudja, hogy legfeljebb tízezer aktív MSZP-tag létezik -, nem lehet elérni az érvényességhez és eredményességhez szükséges küszöböt. (A körzetek több, mint háromnegyedében a bejegyzett tagságnak alig harmada-negyede vesz részt bármilyen belső fórumon, taggyűlésen.) Ezzel pedig a kongresszus által okozott ütést egy újabb, a netán a vártnál szerényebb aktivitást mutató szavazási kudarc követhetné. (Ha már ütés, akkor az amúgy a Gyurcsány Ferencről még soha egyetlen méltányos mondatot kiejteni nem képes Kiszelly Zoltán pontosan fogalmazott. Tényleg övön aluli ütés érte őt. Márpedig ez az ökölvívásban szabálytalan, az ellenfelet le is léptethetnék...)

Voltak, akik arra hívták fel a figyelmet, hogy mivel nagy ravaszul nem engedélyezték a mozgóurnás voksolást, ezért az MSZP lakásához kötött, vagy nehezen mozduló tagjait - ez lehet a tagság akár negyede is -, eleve kiiktatták a szavazásból. Hozzájuk képtelenség eljutni, hacsak a DK-tagjai egyenként el nem mennek hozzájuk, és meg nem győzik őket, hogy ez az ügy fontos, üljenek be melléjük a kocsiba, és elviszik őket a pártirodába. Márpedig ez a módszer körülményes, időigényes és költséges is, a DK-nak erre nincs se autója, se pénze, hiszen csak a tagok adományaiból tartja fenn magát.

Olyan megszólaló is akadt, akit időt nyert volna azzal, hogy visszatolja a pártszavazás felelősségét az MSZP elnökségére, mondván, hívják össze ők újra a pártszavazást engedélyező országos választmányt, elvégre hivatalosan ők, mármint az elnökség, kezdeményezték a hat kérdésben a voksolást.

Mások a vita kezdetén nem foglaltak állást, csak a helyzetet igyekeztek leírni. Volt, aki kiabálva jelezte mély felháborodását az MSZP-elnökség szószegése miatt. Az illető azzal érvelt, hogy amikor a kongresszuson elhangzott a javaslat a pártszavazás visszavonásáról, Mesterházy Attilának fel kellett volna állnia, hogy kedves barátaim, én ezt nem támogatom, hiszen a szavamat adtam egy frakcióülésen Gyurcsány Ferencnek, hogy lesz pártszavazás, és azt nem is akadályozzuk. Egy volt országgyűlési képviselő azt vetette fel, hogy a DK-nak az MSZP Országos Etikai Bizottságához kellene fordulnia a szószegés miatt, majd hozzátette: a kongresszusi küldöttek szavazása erősen illegitim - morálisan mindenképpen az -, ugyanis ilyen voksolásra nem kértek és nem kaptak a tagoktól előzetes felhatalmazást, akik mit sem sejtettek a készülő turpisságról.

Megint más amiatt aggódott, hogy a Demokratikus Koalíció képviselője eljut-e minden pártirodára, hogy jelen legyen a szavazatok összeszámlálásánál, van-e ehhez elég ember és elszántság.

A támogatók legfőbb érve az volt, hogy ha a párt megújítása a DK célja, akkor ezen az úton - a pártelit minden ármánya ellenére - végig kell menni. Akkor is, ha a pártvezetés által kommunikált létszámhoz képest nem lesz meg az elégséges voks. Muszáj a tagságot megszólítani, hogy lássák, nem tehetnek meg mindent a fejük felett. Nyilván jóval többen szavaznak majd, mint ahány DK-párttag van (mintegy 1500), márpedig az már komoly siker. Az első lépés az MSZP megújítása felé. Ha a DK meghátrál, szimpatizánsai csalódhatnak. Ha pedig esetleg jogi meccsbe bonyolódik, azzal árt a pártnak, az MSZP iránt amúgy sem igen fogékony közvélemény még inkább elfordulhat a baloldaltól, és nem a Fidesz bírálatával egybekötött pártreform lesz a téma, hanem a belső torzsalkodás viszi el az energiákat.

Tehát vigyük végig ezt az ügyet, döntött végül erős többséggel a DK vezetése. A hat kérdés igenis fontos, hiszen a közvetlen pártelnök-választás mellett a párt gazdálkodásának tisztítását, vezetői vagyonának átláthatóságát célozza. Arról nem is beszélve, hogy lássa a pártelit, hogy fondorlatokkal a Demokratikus Koalíciót nem lehet elrettenteni. A számháború pedig - bárhogyan is alakul - azt fogja jelezni, hogy több ezren támogatják az MSZP megújítását, márpedig ennyi ember akaratát nem lehet lesöpörni.

Az urnákat tehát holnap megnyitják.

Az utóbbi napokban nem története aranylapjait írja a Magyar Szocialista Párt. Még pénteken az történt, hogy amíg Gyurcsány Ferenc védte a baloldali kormányok tevékenységét és tükröt tartott Orbánék hazugságai elé, addig a párt elnöke látványosan ledarálta az Őszödről szóló levelet, amely vizsgálatokon alapuló, bár csak közel százszázalékos bizonyossággal leírt neveket is tartalmazott. Majd a Fidesz Belügyminisztériuma adott ki közleményt, hogy rá ugyan ne számítson senki: ők nem adnak ki semmilyen papírt. Szanyi tehát hazudhat Gyurcsányról, Mesterházy Attila az információkat ugyan megkapja, mégsem történik semmi. Az MSZP elnöke nem kíváncsi arra, ami tudás erről a történetről összegyűlt. Nehogy valamire, vagy valakikre fény derüljön. Azt tehát tudják, hogy Gyurcsány nem volt, de akkor más név még szóba se kerülhessen. Belső pártvizsgálat nem lesz, a neveket tartalmazó borítékkal „ledarálták” a MSZP erkölcsét. Itt két szervezet nem akar megnevezni senkit - legfeljebb Gyurcsányt: a Fidesz és az MSZP, legalább is annak vezetése. Nekik az a legjobb, ha Őszöd titka az övék marad.

Bár nem vagyok párttag, és ezek szerint jobb, ha nem szövegelek – Szanyi „kapitány” útmutatása -, azért nagyvonalakban mégis elmondanám, hogy szerintem milyen gondokkal kell szembenéznie a Magyar Szocialista Pártnak - ha már holnap kongresszus, utána pedig pártszavazás.

Pedig annyi kérdésünk lenne a magyar diktátorhoz, de mégsem tudjuk ezeket feltenni. Ha megszólal, külföldön teszi. Idehaza csak zokniban dekázik, egy-egy hazugsága közben becsap a villám, de leginkább azt szereti, ha néha kiteheti a kezét egy-egy előtte elvonuló focista elé, aki inkább megfogja azt, csak tovább tudjon haladni.

Ennyi jut nekünk személyes infóból, de azért néhány dilemmám csak megosztanám, ha már önmaga szerint negyven évig a nyakunkon maradna, még árral szemben is.

- Hogy lehet ma prioritás az államadósság elleni küzdelem, ha tavaly, hitelfelvételi szándékkal együtt még 7 százalékos hiányt tervezett?

- Hiteles-e a harc az államadósság ellen, ha 500 milliárdot adunk Mol-részvényekért, ráadásul a gonosz, ezért állítólag elzavart IMF pénzéből?

- Miért épül Debrecenben futballstadion és kell-e Önnek 10 milliárdos magánhadsereg, ha a Péterfy Sándor utcai kórházban bejelentik: műtétek maradnak el pénzhiány miatt?

- Nem érzi úgy, hogy a kétharmados többséggel visszaél? Ön becsapta az egészségügyi dolgozókat, a rendvédelmieket, a pedagógusokat, a nyugdíjasokat, az egyetemistákat, az önkormányzatokat, a bankokat és a devizahiteleseket, a magánnyugdíjpénztári tagokat. Ezek az emberek nemhogy 40, de 4 évig sem bírják ki.

- Milyen érzés úgy hallgatni a tömeg szájából, hogy takarodjon, hogy eközben az ellentábor nem vereti szét a várost, és nem mondja, hogy a kormány ellen bármi megtehető?

- Komolyan gondolja, hogy abból az emberből csinál alkotmánybírót, aki egy semmissségi törvénnyel megalázta a rendőröket, akit megbízott az előző kormányok elleni koncepciós perek előkészítésével?

- Tényleg Ön dönt az Opera igazgatójáról is? Akkor minek ide miniszter?

- Mit szól ehhez az idézethez? "Amint felröppent, hogy én vagyok a kultuszminiszteri poszt várományoaa, azonnal elkezdődött a gyűlölködés, a torzsalkodás, a mocskolódás, a gáncs, az ármány. Ám nem a túloldalról indult, hisz riválisaim a Fideszben keresendők....Nem a bántás zaklat föl, hanem hogy lassítanak, lehetetlenné tesznek, akadályoznak fontos ügyeket..." Szőcs Géza - Mozgó Világ 2011/4.

- Nem tartja kínosnak, hogy miközben Ön harcot hirdetett az off-shore lovagok ellen, addig kormányának tagjai ilyen cégekkel büszkélkedhetnek? Most Gál András Leventéről derült ki, hogy effélékben vállalt szerepet, ráadásul Hagyó Miklóssal is közös cégben dolgozott.

- Nyugodtan alszik, amikor Ön havonta annyivel visz haza több pénzt, mint egy évvel korábban, mint amennyit mások kapnak egy átdolgozott élet után nyugdíjként - egy év alatt?

- Nem gondolt arra, hogy a nagy választási győzelem után, ha elismerő mondatokat mond az előző nyolc évről, a nyilván Önt is büszkévé tevő fejlesztésekről, de legalább a 2008 őszén indult válságkezelésről, akkor hiteles és konszenzuson alapuló alkotmányt is faraghatott volna? Egyúttal egy időre elnémíthatta volna az Ön által bevezetett megszorítások kritikusait.

- Ha nem vizitdíjnak, akkor minek fogja nevezni azt az összeget, amit eddig nem, de a jövőben fizetni kell az egészségügyi ellátásért?

- Nem kínos, hogy amíg Gyurcsány uniós elnökség nélkül is idehozta Busht, Sarkozyt, Merkelt, Blairt, Putyint, addig Önnek ez a kivételes, bár ideiglenes sarzsival sem sikerült?

- Gyurcsány alatt az uniós kifzetések terén mindig az első három helyen álltunk. Most a középmezőnyben. Mit szól ehhez?

- Ha az előző 8 évben a kórházak átalakítása és az iskolák megszüntetése maga volt a nemzethalál, akkor miért nem az, amikor Ön teszi?

- Hiteles-e a rendvédelmiek korai nyugdíjazása elleni harc, amikor a belügyminiszter ugyanígy járt el, és leszerelése óta dúsgazdag ember lett?

- van-e még olyan kifizetetlen harcostárs, aki miatt törvényt kell módosítani?

- Ön aranyhalat kapott 2010 tavaszán, de a közvéleménykutatások szerint máris egymillió szavazót vesztett, pedig a megszorítások java még csak most jön. Mintha ez az aranyhal már maga is döglött lenne. Negyven évig miniszterelnök akar lenni, vagy lesz még alkotmánymódosítás, hogy afféle Horthyként a Sándor-palotából nevezhesse ki a miniszterelnököket?

- Mikor kíván elnézést kérni a nemzettől Schmitt Pál elnöki kinevezéséért?

- Nem tart attól, hogy választási bukása után elszámoltathatják a magántulajdon megsértéséért, a hivatali hatalommal való visszaélésért?

- Mi lesz, ha egy következő kormány simán kirugdossa az Ön által 9 évre bebetonozottnak hitt embereit?

- Tényleg negyven évig marad ez az adórendszer? Tudja, hogy akkor éhen hal a fél ország?

- Ha Ön megköti a következő kormányok kezét, lesznek-e még demokratikus és szabad választások Magyarországon?

És így tovább és így tovább. Amúgy hosszú beszélgetés lenne politikai tisztességről, lelkiismeretről, az elmúlt 22 év vargabetűiről, az egyháztagadástól a KDNP-s szövetségig, a szőlőbányáktól a tévévita elvesztése miatti személyes bosszúig, Nagy Imre koporsójától Wittner Máriáig, az 1992-es az MSZP-vel lehetséges együttműködéstől a nemzetre folyton rárontó baloldalig, Dávid Ibolya kormánytagságától az UD Zrt-ig, a tisztakezűségtől a Puch-Simicska tengelyig.

De majd egyszer.

Tikkasztó napom volt tegnap. Még azt sem hevertem ki, hogy Réthelyi miniszter átértelmezi a Himnuszt -kíváncsi lennék az átdolgozó megbízására és az összegre -, amikor megálltam a kocsival egy autóbusz mellett. Az oldalára helyezett reklám a Széchenyi-tervnek tudta be a Szent Imre-kórház felújítását, amely amúgy leginkább a Gyurcsány-kormány munkássága, legfeljebb az utolsó simítások eshettek az új kurzus idejére.

Ám ekkor megcsörrent a telefon. Egy MSZP-tag barátom hívott. Ő úgy gondolkodik, hogy számára elfogadható a Demokratikus Koalíció, támogatja a megújítási szándékot is, de az a fajta a párttag, aki szerint az egység mindennél fontosabb. Nos, azt mondja, hogy egy ismerőse hívta, aki szintén párttag és elmesélt neki valamit, ami már neki is sok volt...

Vitatkoztam magammal, hogy megírjam-e, amiről tájékoztatott, elvégre megint rám sütik majd az MSZP-ből, hogy "ártok a pártnak", ráadásul Szanyi Tibor már lefideszügynöközött a Facebook-on, mondván, ne formáljak véleményt az MSZP-ről, hiszen nem vagyok párttag, így tagdíjat sem fizetek. (Eszerint tehát, ha van egymillió MSZP-szavazó és tízeter aktív párttag, akkor a 99 százalék fogja be a száját...) Végül meggyőztem magam, íme a történet.

Pár napja ülésezett az MSZP úgynevezett programtanácsa, amelynek az a feladata, hogy hosszútávú stratégiai terveket, eszmei elképzeléseket dolgozzon ki a párt számára. A testületet Lendvai Ildikó vezeti. Legutóbbi ülésükön a tagok egy része, és meghívottak voltak jelen: Csepeli György, Bayer József, Niedermüller Péter, Földes György, Lakner Zoltán, a Policy Solutions két munkatársa. Arról beszélgettek, hogy az MSZP elnöksége számára milyen előnyös forgatókönyvek gyárthatók a jövő hétvégi kongresszusra. Reális forgatókönyvként azt taglalták, hogy hasznos lenne-e a párt számára, ha a Demokratikus Koalíció és támogatói elhagynák az MSZP-t, és új szervezetet hoznának létre.

Földes amellett érvelt, hogy megérné a váltás még olyan áron is, hogy a távozókkal megosztoznának, és odaadnák nekik a párt infrastruktúrájának és támogatásának 20 százalékát. Lakner úgy vélte - amúgy helytelenül -, hogy Gyurcsányék nem értik: a baloldal igazi kötelessége ma a leszakadók és a szegények védelme. Meglepetésre Csepeli hagyományos szocialista érveléssel amellett tört lándzsát, hogy az MSZP ígérje meg, hogy mindent visszaad mindenkinek, amit a Fidesz elvett, vagy elvenni kíván. Bayer, Niedermüller és Lendvai mérsékelni kívánták a szakítás mellett érvelők álláspontját, elfogadva, hogy a DK szándékának hitelessége és érvényessége, miszerint balközépre nyitott centrumpártra van szükség, nem vitatható. Lendvai azt mondta, hogy szerinte a szakadás két 10-15 százalékos pártot eredményezne, amelyből az MSZP lenne erősebb, de ahol a kenyeret ketté vágják, ott a morzsából a földre is hullik - magyarázta volt pártelnök és frakcióvezető.

Különös módon a résztvevők a kongresszus lebonyolításával kapcsolatban is véleményt formáltak, például olyan témában, mikor szabad vagy érdemes szót adni Gyurcsány Ferencnek, nehogy egy jó beszéddel megfordítsa a kongresszus hangulatát. (Hírek szerint minden megyére leosztják az őt bíráló felszólalókat.) Lakner és a Policy Solutions erősen antigyurcsányista felhangot ütött meg, a pártelnökség véleményét artikulálva.

A barátom azért mesélte ezt el, mert nem nézi jó szemmel Gyurcsány párton belüli levadászását és egyre jobban aggódik pártja morális állapotáért. Mivel nincs okom kételkedni abban, hogy amit mondott, igaz lenne, én is aggódom, éppen ezért tettem közzé az információt.

És hogy legyen egy újabb adalék ahhoz, miért van itt kétharmad.

Június 4-e tragikus nap a magyar történelemben. Megcsonkították az országot: odalett sok ember, meg sok, a szívünkhöz közel álló város, falu, hegy és folyó. Trianon lelkileg soha ki nem heverhető trauma: minden nemzedék sorsába beleégett, ami Versailles-ban történt. És bár részben várható volt, a kialakult helyzetért az akkori vezetőknek felelőssége van, de a büntetés aránytalan volt - és nehezen feldolgozható.

Ez még akkor is igaz, ha ezért a drámáért nem a "nemzetre rátörő" baloldal, hanem az úri Magyarország a felelős. Mint ahogy a jobboldal a hibás azért is, mert zsidótörvények és holokauszt árán újabb, több százezer magyar halálát okozó háborúval akarta jóvátenni saját bűneit, visszaszerzendő az elvesztett embereket és területeket.

Trianon nem lehet magyarázat a numerus claususra, a Don-kanyarra és az Auschwitzba indult vonatokra! (Amúgy a Donnál elesett katonáinknak a Gyurcsány-kormány emeltetett ott emlékművet...)

Nagyon sajnálom, hogy még ma sem lehet normális párbeszédet folytatni a Trianonhoz vezető útról, az 1918-19-es magyarországi eseményekről, a saját hibáink okozta tévutakról. Egyesek képesek azt is leírni, hogy Károlyi miatt van az egész, meg a kommunisták miatt, mintha ők indították volna el az első világháborút, nézték volna le a történelmi Magyarországon élő nemzetiségeket.

Trianonról búsongani ma már nem vezet sehová, főleg azzal a szirupos világlátással, amely az észre még véletlenül sem kívámn hatni. Politikai haszonlesés ez, semmi más. Ebből nem vezethető le a XXI. századi Magyarország. Ha valakik el akarják hitetni, hogy csak jobboldaliaknak fáj Trianon, mert ők "nemzeti érzelműek" a baloldal és a liberálisok ez ügyben érzéketlenek, az simán hazugság. Az emberek sokfélék a lelkükben: néha konzervatívok, néha szabadelvűek, néha szociális érzékenységük okán baloldaliak.

A lelki megrázkódtatások nem kisajátíthatók. Sem Trianoné, sem 1956 dicsőséges forradalmáé, de az 1989-es rendszerváltás szépségének megtagadása is hazugság, főleg, ha csupán a politikai köpönyeg aktuális fordítása a cél.

Osztozom hát mindazok fájdalmában, akik elsírják 1920 gyötrelmeit, de hiszek abban, hogy ma erre nem lehet politikát építeni. A trianonozás nem oldja meg a kifizetetlen csekkek, a csökkenő nyugdíjak és bérek, a szétzilált oktatás és egészségügy, a félig már agyonvert magyar demokrácia gondjait. Az egy-két éve még a lábán álló magyar középosztály megkezdte a süllyedést, és üres hassal, megfélemlítve 2011-ben sem lehet Himnuszt énekelni.

P. S.: Vártam néhány napot, hátha megszólal a kultúráért felelős miniszter - aki egy napra nevez ki operaházi főigazgatót -, netán az államtitkár, de nem leltem nyomát tiltakozó szavuknak. Egyik sem állt ki Esterházy Péter mellett, akire "vigyázni kellett" Egerben, mert a tanulatlan szélsőjobb nem ismeri fel az értéket, és nem átallották provokálni a kortárs magyar irodalom egyik legnagyszerűbb, külföldön is elismert alakját.

Én szégyellem magam helyettük.

Soha nem látott pozitív várakozások előzték meg Orbán Viktor második kormányát. Egy nem csak a hatalom megszerzésére, de kormányozni is képes politikus csodát tudott volna tenni az egypárti kétharmaddal.

Orbán azonban elbukott. Olyan helyzetbe lavírozta magát, ahonnan már csak elkullogni lehet. Szokás volt (?) őt afféle zseninek kikiáltani, aki tudja a receptet az ország bajaira, ma már emiatt szégyenkező politológusok és elemzők várták a kétharmadot, hogy akkor majd jön Viktor.... Pedig elvesztette a kormányzást a világ pénzbősége idején, 2002-ben is, most pedig végképp politikai potenciazavarokkal küzd, amikor az önmaga által gerjesztett gazdasági és szociális válsággal birkózik. Elfuserált és igazságtalan adórendszerével ugyanis szétzilálta a költségvetést, és érzéketlenül, pökhendi módon tovább szaggatta a szociális hálót.

Kétharmaddal megtehette volna, hogy reformokat indít az alrendszerekben, de erre immár képtelen lesz, mert fogy mögüle a társadalmi erő, ráadásul súlyos hitelességi válságba sodorta önmagát. Ő is tudja, hogy körülbelül azt kellene tennie, amit Gyurcsány, majd Bajnai cselekedett, csak éppen elvesztegette a társadalmi bázist, tönkretette a csukott szeműekben még létező szavahihetőségét. Nem kérhet pénzt az emberektől az egészségügyre, hiszen ő szavaztatta le a vizitdíjat. Nem várhat anyagi áldozatot az egyetemistáktól, hiszen leszavaztatta a tandíjat. Gyűlölik a nyugdíjasok,a pedagógusok, a rendvédelmiek és az orvosok, mert hazug szórólapokkal átverte őket.

Nem kétséges, hogy túl sok a felsőoktatási intézmény, és a karok számát is lehetne csökkenteni, tán iskolákat is be lehet zárni, de ha ez 2006 és 2010 között egyenlő volt a nemzetpusztítással, akkor az emberek nem hiszik el, hogy ez most a nemzetgyarapítás része. A kegyelmi első év letelt és nem nyúltak a MÁV-hoz és a BKV-hoz, belebarmoltak a sikeres patikaliberalizációba, csökkent az egészségügyi dolgozók bére, nincs ma már olyan olyan háziorvos, akinek nem hiányzik a 300 forint. Hogy lehet önkormányzati reformba kezdeni, ha ezt az átalakítást is fúrták ellenzékből, ráadásul majd minden településen ők vannak hatalomban? Nem kínos, hogy az Unió máris bejelentette: megfigyelőket küldenek a választási törvény megalkotásának idejére, mert élnek a gyanúperrel, hogy megint antidemokratikus döntések születnek?

Az Orbán-rezsim a forintárfolyam tavaly nyári pusztításával, de a MOL-vétellel is, növelte az államadósságot, pedig eközben a magánnyugdíjakat is ellopták. Nem készülnek magyar filmek, nincs pénze a színházaknak, leállt az opera és a balett, napi gondokkal küzd a Fesztiválzenekar.

A magyar miniszterelnök egyedül van a diplomáciában, egyetlen barátja, Berlusconi, épp a bukás szélén. A világ, vagy Európa egyetlen vezetője nem jön el hozzánk, őt egyedül Merkel fogadta, ennyit sikerült elérni az uniós elnökség idején. Pedig ezt a fél évet arra is kihasználhatta volna, hogy olyan alkotmányt hoz létre közben, amely széles társadalmi konszenzuson alapul, s ezt uniós vezetőként egész Európával legitimálhatta volna. Államférfiúi gesztus lett volna., de ezt is elszúrta, "alaptörvényét" még a saját szavazói sem veszik komolyan.

Orbán Viktor annyira szembe ment mindennel, ami 2002 és 2010 között történt, hogy mozgásképtelenné tette önmagát és kormányát. Még a 14. havi nyugdíj ígéretét sem vonta vissza, mi lesz ha felemeli az egészségügyi hozzájárulást? Saját sohanemhazudtam hazugságának foglya lett. Eközben felszámolta a demokráciát, korlátozza az utánuk következők mozgásterét.

A második Orbán-kormány első éve súlyos csalódásokat okozott. A takarodj! már hallik a Kossuth téren, a szavazók kiábrándultak. Év végéig további százezrek fognak tőlük elpártolni. A történelmi esélyt eljátszotta. Marad a lavírozás, a mindenféle történelmi nevekkel elfedni szándékozott megszorítás, a szaporodó tüntetések. Azzal a különbséggel Gyurcsányékhoz képest, hogy ők legalább a lentiekre igyekeztek vigyázni és nem a gazdagok zsebét tömködték tele. Az előző ciklusban az első három között voltunk az uniós kifizetések, a sikeres pályázatok területén, azóta a középmezőnyben kullogunk.

Leginkább a BL-döntő mutatta meg, kicsoda a jelenlegi magyar kormányfő valójában. Obama kézfogása helyett a Wembleyben járt. Amikor Puyolék közeledtek, felnézett a kivetítőre, eljött az ő pillanata. A világ szeme láttára kezet foghat azokkal, akik valójában érdeklik: a híres focistákkal. Nem Sarkozyvel, Obamával, Cameronnal, inkább Messivel, Xavival. A kormányzás untatja, nem is ért hozzá, ott az a sok felesleges egyeztetés, megoldásra váró konfliktus. Ráadásul az ember folyton hülyékkel van körülvéve, eközben folyamatosan kopik. Lelki szemei előtt az a híres sportvezető bukkan fel, aki ugyan játékosként nem lett Platini, de ott van a többiek között. Elvégre a focihoz jobban ért, mint a kormányzáshoz - és jobban is érdekli. Ha rajta múlna, inkább ezt csinálná: kezet fogna, fotózkodna, megkérdezné Iniestát az edzés előtt, rendben van-e a vádlija.

Megértem őt: sokan irigyelték, hogy kik közelében állt a dísztribünön. Csak mi szégyenkezünk idehaza miatta.

Annyi egészen bizonyos, s ezt még a legelszántabb elledrukkerek sem vitathatják: Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció megmozdította az MSZP-t.

A történet ott kezdődött, hogy hat másik platfom évek, évtizedek óta létezik a szocialista pártban. Maga, a jelenlegi pártelnök is vezet egy ilyet, Harmadik Hullám néven. Tehát amikor Gyurcsány úgy döntött, hogy a Szociáldemokrata Platform és a Progresszív Platform közös kezdeményezésére és felkérésére ezekből egy közös és új képződmény élére áll, a párt megújításának egyetlen belső és legitim útját és esélyét választotta. A cél az volt, hogy az akkor már fél éve ellenzékben levő szocialisták számára megpróbáljon új távlatot nyitni, egyúttal szembesítve az örök és megbonthatatlan vezetést a cselekvési kényszerrel. Hogy nem lesz elég mindent változatlanul hagyni, csak azért, mert Orbán pocsék kormányfő, még nem lesz újra 2,5 millió szavazója az MSZP-nek.

A párt vezetői nem örültek a Demokratikus Koalíció létrejöttének. Először az volt a gond, hogy egyáltalán miért jön létre - szenzációnak számított, hogy Mesterházy Attila odament az október 22-ei alakuló ülésre. Aztán előjött a következő álprobléma: szabad-e a párttagokon kívül pártoló tagokat is befogadni, mintha nem éppen az lenne az MSZP érdeke, hogy a párton kívüli, de baloldali érzelmű embereket közelebb hozza önmagához. Megindult az iszapbirkózás, hogy megfelel-e az új platform az MSZP alapszabályának, végül a választmány erre egyhangúlag igent mondott. Előkerült még egy hazugság: párt épül a párton belül... Mert? A többi platform nem rögzíti hány tagja van? Nem ülnek össze időnként?

Persze, a kedélyek nem nyugodtak meg. A párt felső és középvezetése, amely egyszerre kezdte el szégyellni saját 8 éves kormányzását - összesimulva a Fidesz mélyen hazug érvelésével - és kezdett aggódni a közel húsz éves belső status quo esetleges megbomlása miatt, ma leginkább a Fidesz sajtójában üzenget saját volt miniszterelnökének és pártelnökének, hogy minimum nem értenek vele egyet. Szerintem ez kínos - a Fidesz és sajtója pedig röhög a markába.

A Demokratikus Koalíció eddig azonban elérte, amit akart. Azt javasolta, hogy az MSZP ne vegyen részt az alkotmányt előkészítő vita megaláztatásában. Ez is történt. Megalakulásakor azt mondta: legyen végre vita rról, hogy merre tartson a párt, helyezze el magát az ellenzéki térfélen, mint az Orbán-rendszer ellenzékét, egy év után legyen végre karaktere a szakmapolitikai állásfoglalásainak.

Végül a DK eljutott a pártszavazásig, amely minden ellenkezés dacára mégis megvalósul. A voksolás elé betett rendkívüli kongresszus fontos vitahelyszín lesz például a 2002 és 2010 közötti korszakról. Nyilván meg kell beszélni, hogy az MSZP előbbre jutott-e, mióta Gyurcsány Ferenc két éve nem elnöke a pártnak - előtte is csak két évig volt az... Szerintem a kongresszus - bár nyilván erre lesz szándék bármiféle határozattal - nem lezárja, hanem elindítja a párbeszédet, ha úgy tetszik, a vitát. Ha egy év eltelt érdemi cselekvés nélkül, az útkeresés aligha zárulhat le három hét alatt. Arról a vitáról beszélek, amely nem személyi, hanem belső kulturális, morális kérdésekről, pártdemokráciáról, ellenzéki stratégiáról, az Orbán-rezsim leváltásának lehetséges útjairól szól.

Az MSZP-nek legitim vezetése van. Elnöksége mandátuma körülbelül egy év múlva jár le, felhatalmazásukat a párt irányítására senki sem vitatja. A DK azonban pontosan azt teszi, amit a többi platformnak is kellene. Javaslatokat fogalmaz meg a párt számára. Lám, amióta a DK színre lépett, más platformok is mozgolódni kezdtek. Nem kell tehát ettől félni.

Remélhetőleg a pártszavazástól idegenkedő, a különböző fórumokon máris a részvételről lebeszélő vezetők is átérzik, hogy ez az út helytelen. Ha nem tetszenek nekik a kérdések, inkább arra buzdítsanak, hogy a híveik mondjanak nemet, de ne azt sugallják, üzengessék: ne élj a jogoddal, ne szavazz! Ha így tesznek, 2014-ben érdekesen visszhangzik majd, amikor országszerte mindenkit az urnákhoz szólítanának. Gyurcsány támadását pedig be kellene fejezni, mert árt az MSZP-nek, erodálja a szavazótábort.

És eközben még mindig van bőven tér és idő, hogy az MSZP minden nap fellépjen az Orbán-kormány ellen. Pártszakadás helyett pártszavazás. Új egység megteremtése az MSZP-ben. Itt tartunk jelenleg. Az utolsó esély még érvényben van.

Nincs jó jó hírünk a világban. Lehetne ezen kárörvendeni, hogy úgy kell nekik, maguknak csinálták, de ez mégis csak baj, mert a szégyen mindannyiunké.

A magyarországi szélsőjobb, a vele szövetségben levő egypárti kormánnyal, folyamatosan lejáratja saját hazáját. Amíg Orbán Viktor kint azt mondja, hogy a krumplileves legyen krumplileves, meg hogy munkaalapú izé jön, elvtársak, idehaza olyan dolgok esnek meg, hogy egy új konzervatív magyar párt ezeket mélyen fogja szégyellni. Például azért, mert a munkaalapúság közben a 16 százalékos adóval éppen nem munkaalapon keresnek ők havi százezrekkel többet, és egyre többen csak keresik azt a munkaalapú izét. Ehelyett vagy elveszítik, vagy képtelenek újat találni. Olvasom: Debrecenben megjelentek az első diplomás utcaseprők, akik jobb híján közmunkát vállaltak.

Répássy Róbert szerint mindenki, aki 1989 előtt volt rendőr, nem más, mint Kádár-huszár - nem lennék Pintér tábornok helyében. És aki 1989 előtt volt párttag, és funkci lett az első, majd a második Orbán-kormányban? Velük mi legyen? Mit kezdjünk az MSZMP-tag Pintérrel, Gógllal, Stumpffal, Járaival, Martonyival, Boros Imrével, Szabadival és a többiekkel? Martonyi például 1988-ban lépett be, hogy az utolsó(előtti) magyar állampárti kormány, Németh Miklós kabinetjének tagja legyen. Amikor már inkább kifelé lépegettek a Magyar Szocialista Munkáspártból... Nem is beszélve Pozsgay et. szolgálatairól a Nenyi és az "alkotmányozás" kapcsán.

Répássy szövege tipikus példája annak, hogyan torzult el a Fidesz. Hogyan válhatott az 1989-es elvált szülők gyermekéből mára bármilyen értéket hetente megtagadni képes maffiapárttá. Kampányban azt mondjuk, megvédjük a szerzett jogokat, a korai nyugdíjazást is akár, kormányon meg megszüntetjük. Mindegy: egyik héten ezt mondjuk, a másik héten azt. És sehol egy sorry.

Nagy Anna kormányszóvivő például úgy látja, azért zuhantunk a mélybe a korrupciós listán, mert "az előző kormányok" olyan rosszak, csúnyák és gonoszok voltak. Hazudik persze, hiszen az elmúlt nyolc évben is történtek ugyan közpénzügyi furcsaságok (lopást még nem írnék, hiszen egyik perből sincs jogerős ítélet), de a pontszámunk akkor mégis magasabb volt, mint most. Valami csak történt az elmúlt egy évben, ha ekkorát zuhantunk. Ez persze nem menti azokat, akik belenyúltak a mézes bödönbe. A szóvivő asszony azonban gyorsan odasukorózott egyet, amelyről amúgy mindenki látja, hogy koncepciós per lesz, bűncselekmény ugyanis nem történt. Ha csak nem tekintjük annak a beruházás elmaradását.

Az IMF is beszólt, hogy még kínosabb legyen a helyzet. A Gyurcsány-kormány által felvett, a piacinál alacsonyabb kamatozású hitel ugyanis növelte a valutatartalékot, támaszt adott a válság idejére - és még csak el sem költötték. Na, ennek most annyi. A Gyurcsánnyal egykutya Strauss-Kahn (Kövér László szíves közlése) "megmentette" a magyar olajvállalatot. Van okunk a büszkeségre. Igaz, az IMF megjegyezte, hogy nem arra adta a pénzt, hogy Orbán államosítson. A vásárlással kapcsolatban azért szintén akad néhány kérdés: 1. Miért nem tájékoztatták előzetesen a közvéleményt? 2. A részvényvásárlás összefüggésben lehet-e kormányzati emberek horvátországi, a MOL-llal kapcsolatos üzleti tevékenységéhez? 3. Kimeríti-e a bűncselekmény fogalmát, hogy 80 milliárddal többe került a tranzakció, mint egy évvel korábban? 4. Schiffer András nem gondolja-e úgy, hogy feljelentést kellene tennie a közpénz elherdálása miatt, főleg amikor a GDP közel 2 százalékának kiszórása közben egész szakmák képviselői kerültek a tönk szélére?

És végül: a színházi szakma nyomása egyelőre elég volt ahhoz, elkerüljük az újabb nemzetközi botrányt, amely Alföldi Róbert kirúgásával burjánzott volna. A senki által nem ismert Réthelyi úr, aki ért az egészségügyhöz, a kultúrához, a zöldügyekhez és mindenhez, egyelőre írásbeli figyelmeztetést rótt ki, mert a Nemzeti Szíházban úgy mutatták be Az ember tragédiáját, ahogy Madách megírta - orgiástul.

Azt azonban mindenkinek látni kell: a meccs nem ért véget. A Jobbik nem nyugszik majd, és a KDNP sem, amely a Hoffmann-Pokorni meccs megvívása közben így próbál nyomást gyakorolni Orbánra. És persze az erkölcs nevében a pedofil papokról hallgat, de egy színházi előadás ügyében azonnal ordibál.

Lassan vonalkódot kéne tennünk minden hülye, ostoba és kártékony megszólalásra és döntésre, nehogy elfelejtsük őket 2014-ig.

Szép lassan megtehetné az MSZP, hogy rázendít, miszerint "bezzeg a mi időnkben, a mi 8 évünk alatt", egyelőre azonban ez várat magára. Ha ugyanis így tennének, óhatatlanul is azt kellene dicsérniük, aki ellen éppen harcolnak.

Pedig a képlet egyre nyilvánvalóbb: ma már csak nagyon kevesen vannak, akik orbáni 8-12 évben gondolkodnak. Rohamosan nő azok száma, akik Orbán Viktor 2014-es bukásával kalkulálnak, még akkor is, ha az ellenzéki összefogás ma még nem körvonalazódik (később visszavonandó mondatok hangzanak el feleslegesen - by Schiffer András), és a fiúk mindent meg fognak tenni a maradás érdekében. Variálnak majd a választójogi törvénnyel, a kettős állampogároknak pedig szavazati jogot adnának.

A Fidesz úgy szerzett kétharmadot, hogy pénzt ígért a pedagógusoknak, az orvosoknak, a vasutasoknak, a rendőröknek. Akadályozott minden reformot, ígért 7 százalékos gazdasági növekedést, egymillió új munkahelyet. Ma pedig már ott tartunk, hogy csak a mostani munkahelyekből maradjon meg egymillió.

Magyarán: hazudtak reggel, délben és este. Csak kimondani nem merik. Sem nyíltan, sem egymás között.

Mondhatná az MSZP azt is, hogy bezzeg a mi kormányzásunk idején az első három között voltunk az uniós kifizetések listáján, most pedig - egy múlt heti hír szerint -visszazuhantunk a középmezőnybe, vagy hogy nem az ő kormányzásuk idején emelkedett történelmi csúcsra az államigazgatási szervek adóssága, hanem most.

És bár ezt a szocialista kórust nem hallom: Orbánról az ország pocsék közhangulata mondja ki egyre hangosabban: nem ígértél kórház- és iskolabezárást, akadályoztad az önkormányzati reformot, most pedig összevonásokat akarsz. Átverted a devizahiteleseket, hazudtál, amikor a magánnyugdíjak megőrzését megörökítő szórólapra áldásod adta. Rútul átverted az időseket: például 2006 óta képtelen vagy visszavonni a 14. havi nyugdíj ígéretét, és korábban a diszgráfiás Schmitt Pál maga ígérte a korengedményes nyugdíjak megőrzését, ami szintén hazugságnak bizonyult.

Olvasom, hogy már a fideszes szavazók negyede szerint is rosszul kormányoz a Fidesz. De kaptunk cserébe vegzálást, fenyegetést, kulturkampfot, rögtönzést, kapkodást. Pedig még világválság sincs, hogy vészintézkedésekkel kelljen menteni, ami menthető. Ma már kevesen emlegetik, de Orbán már 2006-ban is háromszor annyit ígért, mint Gyurcsány. Itt jegyzem meg, hogy azok a fejlesztési tervek, amelyeket Gyurcsány Ferenc 2006-ban a kampányban ígért: 85 százalékban meg is valósultak. Bárki utána járhat...

Orbán megálmodott rendszere tehát hazugságban fogant, amely együtt járt saját 20 éves múltjának megtagadásával. Egy terrorral egybentartott szisztéma sem tart örökké. Forró ősznek nézünk elébe.

Nézem, ahogy terebélyesedik egy álvita az MSZP-n belül. Ez nem más, mint hogy vezérre van-e szüksége a magyar baloldalnak, vagy csapatkapitányra? Értelmetlen felvetés. Minden csapatkapitány azért viseli a karszalagot, mert ő a vezér, de jó, legyen: a vezető. Az az ember a pályán, aki a többieket is képviseli, aki tárgyal a bíróval, ha valami történt, akinek szavára hallgatnak a szurkolók. Ha irányító középpályás, vagy góllövő csatár, nyilván nem téveszti össze a szerepét a balhátvédével és a kapuba sem akar beállni. Csupán azért van éppen rajta karszalag, mert amit ő, és a csapat tud és képvisel, erősen meg is tudja jeleníteni.

Az MSZP utolsó vezére Horn Gyula volt. Rá ma is sokan úgy tekintenek, mint afféle baloldali apafigurára, aki ügyesen ki- és bejátszotta az ellenfeleit - és a pálya egészét. Öntörvényű elnök volt, aki ráerőltette az akaratát a pártjára. Sikereit részben ennek is köszönhette.

Azt, hogy Gyurcsány Ferenc vezér lenne, azt a politikai helyzet és az Orbán-világ elleni társadalmi felbuzdulás "kommunikálta." A Magyar Szocialista Párt vezetői - akik nagyjából ugyanazok, akik ma is -, már 2004-ben sem őt akarták miniszterelnök-jelöltnek. Történt ez akkor, amikor Medgyessy Péter a nemzetközi pénzbőség ellenére, világválság és megszorító csomag nélkül húsz százalékos hátrányt halmozott fel a Fidesszel szemben. Medgyessy annyi pénzt osztott szét, mint még soha senki, népszerűsége így is meredeken zuhant. Ám az egy másik történet, ami most csak annyiból fontos, hogy az MSZP tagsága akkor Gyurcsány mellett döntött.

Az MSZP örök vezérkara - egy időre - megbékélt a helyzettel. Úgy látták, olyan a helyzet, hogy ha Orbán ezér azér vezér, akkor egy ilyen figura az MSZP gondjait is megoldhatná. Rádolgozott erre a Gyurcsány-Orbán háborúra az elemzők hada, és mire a tévévitához értünk, két, talpig vértbe öltözött vezért képzelt maga elé a magyar. És Gyurcsány 2006-ban győzelmet hozott. (Mejegyzem, Gyurcsány egy mai tévévitában is leverné Orbánt...)

Amit most mond a pártelit, miszerint nem vezérre, hanem csapatkapitányra van szükség, már ezért is minimum csúsztatás. Ha valaki jó volt, mert győzelmet szerzett a karaktere, a karizmája, a 2004 és 2006 közötti kormányzó- és kampányképessége, akkor utólag hiteltelen a győzelmet hozó figura bírálata. Főleg, ha a nehéz, ma általuk bírált időszakban mindannyian miniszterek, államtitkárok, frakcióvezetők voltak az illető személy kormányában. (Ha valami nem tetszett, ki lehetett volna lépni, ahogy a Bokros-csomag miatt négy szocialista kormánytag felállt. Ám egyikük sem tette, csak utólag jönnek a kritikával.)

Amúgy Gyurcsány sohasem volt vezér, aki saját csapatot formálhatott - ellenben Orbánnal. Miniszterelnökként, és pártelnöki két éve alatt - a tisztújítás eredményeként és a pártegység érdekében - leginkább olyanokkal ült egy asztalnál, akik már akkor ellene voltak, amikor megnyerte a választást. Vigyázott a párt egységére, nem verte szét annak struktúráját: őrizte a kormányzó többséget.

Ám legyünk megengedőek: jöjjön a csapatkapitány, aki nem vezér. Aki megmozdítja a magyar baloldalt, új szeleket próbál fújni a petyhüdt vitorlákba. Olvasom, hogy a Medián szerint már a fideszesek egy része is gyengének titulálja saját kormányuk munkáját. Az MSZP viszont 13 százalékon áll - a Jobbik közelít. Jöhetne az a csk, az sem baj, ha vezérelvű, csak történjék már valami.

Nem hinném, hogy azon kellene vitatkozni, hogy csapatkapitány, vezér, góré, főnök, séf, vagy valami más álljon a dolgok élére. Egy év eltelt a négyből. Muszáj az MSZP-nek megmozdulni. Nem másról, csak erről van szó.

Elveszett a Magyar Köztársaság (még így hívnak minket) miniszterelnöke. Az utóbbi néhány hétben alig látjuk, halljuk őt, pedig tőle, magától tudjuk, a népet képviseli. És ez nyilván akkor is így van, ha a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből lassan mindenkit kiebrudalnak.

Olyan jó lenne biztos támpontokat kapni arról, hogy miért ilyen pocsék a kormány, hogy hogyan és merre lesz ebből a kiút, de sehol semmi. Pedig az első év eltelt - és minden szempontból rosszabbul áll a magyar, mint a csúnya, Gyurcsány Ferenc nevével (is) fémjelzett "átkosban." Nem csak rosszabbul áll, de rosszabbul is él.

A költségvetés ziláltabb állapotban van, mint 2008 végén, hiszen akkor úgy volt 4 százalék alatt a hiány, hogy ahhoz nem kellett ellopni a magánnyugdíjakat. Ma több a munkanélküli, az élelmiszerárak az egekben, és ami itt van, az nem közbiztonság. (Csak azokat sorolom árnyalás nélkül, amelyeket a Fidesz kért számon.) Nyakunkon a szociális válság. Miközben az MSZP Ostoba Platformja azzal vádolja a "rossz 8 évet", hogy a kormány nem volt elég baloldali, észre sem veszik, hogy nem akkor, hanem most nem kapnak ebédet a gyerekek az iskolában, mert nincs rá pénz. A mögöttünk hagyott télen annyian fagytak meg, sokan az otthonukban, mint még soha. Akkor még voltak fejlesztések az országban, mára minden leállt.

Szétverték az alternatív színházakat, a folyóiratok rendszerét, káosz az Operában, leállt a magyar filmgyártás. A Zöld Pardonból - egy barátom szófordulatával - Piros-fehér-zöld Pardont csináltak. Ezek a fiúk mindenkivel összvesztek, akivel csak lehetett. Éppen tandíjat vezetnek be, hülyének nézve minimum azt a több, mint három millió embert, akiket egy alkotmányellenes népszavazáson ennek elítélésre vettek rá. Haragszanak rájuk az egyetemisták, utálják őket az orvosok és ápolók, megrendültek a pedagógusok, megvetik őket a nyugdíjasok, a rendőrök, a tűzoltók. Piacon, kocsmában, rendelőben Orbánt szidja magyar.

Gaskó a mai érdeksérelmek töredékéért leállíttatta az országot, pedig akkor még működött az Érdekegyeztető Tanács, ülésein rendre jelen volt a miniszterelnök is. Ma semmi nincs. Elveszett a nemzet miniszterelnöke. Ha látjuk néha, akkor Berlinben Dárdait nézi, néhány támogató szóval kicsinálja a jobb sorsra érdemes Wolf Katit, zokniban dekázik, amíg Gyöngyöspatáról menekül a roma, és tegeződő interjút ad az énekben is hamis Hajdú Péternek.

A politológus ilyenkor szalad és érvel: Orbán azért lép hátra, hogy ne kopjon, a nehéz döntéseket, megszorítő intézkedéseket másokkal kommunikáltatja, igyekszik kivonni magát a napi politikai küzdelmekből. Aha... Ettől még a népszerűsége zuhan, a pártjáéról nem is beszélve. A Gyurcsány elleni hadjárat óta tudjuk, mindenért a mindenkori miniszterelnök a hibás. Ezt Orbán sem ússza meg.

Amúgy szóljon valaki, ha bárhol olvasta, látta Orbán Viktor véleményét a Fidesz mélyrepüléséről, a KDNP kontra Pokorni meccsről, a rokkantak vegzálásáról,az elfuserált adórendszerről. (Amikor a Gyurcsány-féle ÁFA-csökkentés rossz döntésnek bizonyult, a választás után - vállalva a konfliktust - korrigált. Orbán ellenben képtelen felülvizsgálni a gazdagokat támogató, szegényeket sújtó adórendszerét, ezzel tovább mélyítve a válságot.)

Mikor lehet Orbánt személyesen arról kérdezni, hogy bánja-e már a vizitdíj elleni kirohanást? Hogy amikor az előző kormány bezárt néhány iskolát és kórházat, az miért volt nemzetpusztítás, és miért nem az, ha ők teszik? Hogy meddig folytatódik a kulturkampf? Megkérhetnénk, hogy mutassa már be a közvéleménynek kormánya néhány tagját, mert az ország nem ismeri őket. Nem érzi-e kínosnak, hogy egy előző kormány alatt rögzített, egyszeri tárgyalás alatt készült feljegyzés alapján indítanak eljárást volt kormányfő kollégája ellen, miközben rajta hiába keresnénk bármilyen jegyzőkönyvet, mert hogy ilyen nem készül? Nem bánnám, ha elnézést kérne a 7 százalékos gazdasági növekedés és az egymillió új munkahely hazugságáért, a visszafelé adóztatásért, az emberek megfélemlítéséért, a demokratikus rendszer szétveréséért és azért az áradó gőgért, amely csapatát jellemzi.

De Orbán Viktor sehol. Igaz, ebben segít neki az MSZP is, amely valamiért sosem kérdezi, interpellálja őt az országgyűlésben. Nekik Gyurcsány a fő gondjuk - éppen az az ember, aki ellen koncepciós per készül, és aki a legkeményebben bírálja Orbánt.

A kísérlet elkezdődött. És bár tudom, hogy a feltételek nem azonosak, mégis látok hasonlóságokat Orbán Viktor 1995-ös és Gyurcsány Ferenc 2011-es tevékenysége között. A kimenet korántsem biztos, hogy azonos lesz, de a történet még hozhat happy end-et. Persze, kinek, mi a happy end?

A helyzet tehát sok szempontból emlékeztet az 1994 után kialakult állapotokra. Orbán Viktor Fidesze 1994-ben brutális vereséget szenvedett. Pedig a voksolás előtt úgymond, liberális választási szövetséget is kötött, amikor népszerűsége már leáldozóban volt. Végül alig került be az országgyűlésbe, de odalett a szakadozott konzervatív magyar jobboldal is, élén az MDF-fel, amely amúgy jóval nagyobbat bukott négy éves kormányzás után, mint az MSZP, amely nyolc évig irányította az országot, és közben - Gyurcsány miniszterelnökkel - választást is nyert.

Orbán 1994 után ugyanazt tette, amit Gyurcsány tenne most, 2010-től az MSZP-vel. Ő is kétharmaddal állt szemben, de felfedezte a győzelem egyetlen lehetséges esélyét. Belátta, hogy nincs más választás: ki kell nyitnia a Fideszt, ha kell, a párt átnevezését is vállalva. Ehhez úgy döntött, hogy a "térdre imára, csuhások" után hányni fogja magára a keresztet, úgy tesz, mintha Antall József szellemi örököse lenne. Elmagyarázta az Ádereknek, Stumpfoknak, Deutschoknak, Pokorniknak, Szájereknek, Kövéreknek, hogy egyedül, a korábbi Fidesszel nem fog menni. Ha úgy maradnak, ahogy voltak, sosem kerülnek kormányra. Bármennyire rühellitek őket - érvelhetett a koleszos társaknak - be kell engedni Lezsákot, Fürt, Balsait, Borosst, Eleket, Latorcait, Harrachot, Jeszenszkyt és a többieket. Muszáj nyitni a kereszténydemokrata, konzervatív világ felé. Mindenki jöjjön, aki képvisel valamit, aki szavazatot hoz. A végén - Torgyánnal fogódzkodva - győzött is.

Még egyszer jelzem, tisztában vagyok vele, hogy a helyzet nem tökéletesen ugyanaz. Orbánt követte a pártja. Akinek mindez nem tetszett (Fodor Gábor és köre), már korábban kiebrudalták. Gyurcsányt, az MSZP volt elnökét és kormányfőjét ezzel szemben a pártvezetés éppen a hétéves, ellene folytatott háború végére szánva (2004-2011) akarja kitenni a pártból.

ok egyéb mellett abban is hamis a hivatalos MSZP politikája és kommunikációja, hogy a párton belüli mozgások elterelik a figyelmet a Fidesz hibáiról, a belső ügyek napirendje miatt nem tudják eléggé bírálni a a hatalom megyszerzésén kívül valóban felettébb szerény képességű második Orbán-kormányt.

Ha Orbánnak ment 1995-től bokroscsomagozni, majd már idegenszerűzni, akkor a folyamatos bírálatra a szocialisták is képesek lesznek. (A Bokros-csomag amúgy jót tett, az idegenszerűzés pedig simán gyalázatos, nem is javasolnám.) A lényeg a kétféle tevékenység: kifelé kemény bírálat, bent szorgos munka, átalakítás. Orbán  részben - még a névváltoztatást is vállalta: egy idő után hivatalosan is polgárinak nevezte el a pártját.

Ma a Fidesznek van kétharmadja, amit ráadásul - a Horn-Kuncze-ciklussal ellentétben - nem demokratikus önkorlátozással használ fel, hanem a totális diktatúra kiépítésére alkalmazza. Ám a kihívás így még nagyobb: lehet-e simán az MSZP-vel nyerni, vagy látva a megosztott ellenzéki oldalt, a sok bizonytalan szavazót - demokratákat egybefogó gyűjtőpárttá kell-e válni?

A mai MSZP-vezetés ez utóbbit nem akarja. Más se hiányozna nekik, mint egy csökkentett létszámú országgyűlés baloldali frakciójába másokat is beengedni. Minek még több vadász, ha kevesebb a fóka? Ahelyett, hogy új területeket is felkeresnének, védik a kis parcellájukat... Mindenki fogja a székét, mert ha Gyurcsány visszatérne, az egész struktúra megmozdulna, friss emberek (is) jöhetnének. Nem kell ez azoknak, akik Nyers Rezső óta mindenkit túléltek, sőt Mesterházy Attilát is túl fogják...

Én nem hiszek abban, hogy az MSZP képes lesz egyedül megverni a Fideszt - elég végignézni a csapaton. Szervezeti fáradtság, szétesett, vagy megszűnt helyi szervezetek, a közvélemény számára morális problémák feszítik a jelenlegi kereteket. Hiába a jogos Fidesz-bírálat, ha nincs mögötte új, izgalmas ígéret.

Ma úgy tesznek, mintha a párt stabilizálódott volna. Ez annyiban igaz, hogy aki maradt, már akkor is maradna, ha élő adásban csinálnának csúfságokat. De az első ellenzéki év nem hozott semmilyen pluszt. Sem szavazóban, sem a párt belső életében, működésében. Az egyetlen új elem, amely mozgást hozott, az a Demokratikus Koalíció létrejötte volt.

Gyurcsány szándékát annak láttatni, hogy vezér akar lenni, pedig csapatkapitányra lenne szükség - sima csúsztatás. Ha Gyurcsány a kétéves pártelnöksége idején vezér akart volna lenni, akkor sem tehette volna meg. 2007 elején már alapszabályt módosított volna - leszavazták. Kormányon pedig nem az átalakítás volt a dolga, hanem a párt egybentartása, a parlamenti többség fenntartása.

A kísérlet tehát elindult. Fúj a vihar szembe rendesen: egyszerre fújja a Fidesz, az LMP és az MSZP. A politikai felület azonban szabad. Csak menni kell tovább előre.

Különös és talán némileg megrázó napokon vagyok túl.

Kicenzuráztak.

Az történt, hogy egy órás különbséggel eltűnt az aznap megjelent írásom a Népszava online kiadásából, majd a stop.hu címlapjáról veszett el A Dumánál című blogom.

Minderről a barátaim, ismerőseim értesítettek a Facebook-on. Egyikük rákattintott a reggel a Népszava print változatában még megjelent dolgozatomra - És mégsem szakad az MSZP -, de a szöveg helyett valami tohuvabohu jelent meg előtte a monitoron. Egy másikuk meg aziránt érdeklődött nálam, hogy hova tűntem a stop.hu-ról.

(A Népszava-cikk arról szólt, hogy Gyurcsány és pártbeli, külsős holdudvari körei, valamint az MSZP között ott van jelentős különbség, ahogy az elmúlt 8 évet megítélik, illetve láttatják. Mesterházy Attiláék szerint az a két ciklus kudarc volt, a másik oldal szerint minden hiba, gond és világválság ellenére pozitív az összkép. Előbbiek felejtenék a múltat - hiszen erre alapozzák Gyurcsány-ellenes legitimációjukat -, utóbbiak úgy látják: bőven lenne mire alapozni, és Orbánék vesszőfutása csak erősíteni fogja a 8 évhez kötődő pozitív érzeteket.)

Visszatérve a bejegyzés témájához, gyorsan érdeklődtem, és hamar kiderült, leszóltak a Jókai utcából, nagyon sajnálják. Rettenetesen kínos ez, de nem tehetnek ellene semmit.

Furcsán érzem magam, hogy az MSZP teszi ezt velem. Ráadásul kilóg a lóláb. Éppen akkor igyekeztek kiiktatni, amikor elindult Gyurcsány Ferenc pártszavazási kezdeményezése, és néhány órával sikerült csupán megelőzniük ezzel a lépéssel a 9 órás, autodafénak szánt frakcióülést. (Amelyben azért mégis csak az dőlt el, hogy lesz pártszavazás - ahogy a Demokratikus Koalíció akarta.)

Hogy az eltávolításom után hogyan fogja az MSZP mélyen elítélni a hatályba lépő médiatörvényt, és szidni a Fideszt a sajtószabadság lábbal tiprásáért, abba most bele sem mennék.

Még véletlenül sem szeretnék a sajtószabadság áldozatává lenni. Csupán annyi történt, hogy az MSZP vezérkarának, Gyurcsány elleni kiszorítási, minimum 7 éve tartó küzdelme új szakaszba érkezett.

Ugyanakkor nem haragszom sem a Népszavára, sem a stopra, sem főszerkesztőikre. Németh Péter például húsz éve barátom, tisztességes újságíró. Ami velem történt, csak arra bizonyíték, hogy a baloldali médiafinanszírozás egyforrású és akaratú mivolta súlyos károkat okoz.

Az én esetem éppen azt erősíti meg, hogy az MSZP-nek, amelynek létét ma is fontosnak tartom, tagjai döntő többségét tisztelem, becsülöm, tényleg meg kell újulnia. Morálisan is. Az elmúlt években mást sem tettem, mint az MSZP-t támogattam. 2007 és 2010 között az a megtiszteltetés ért, hogy Gyurcsány Ferenc, majd Bajnai Gordon kabinetjében dolgozhattam, és ugyan nem vagyok párttag - sosem voltam -, de az ő munkájuk támogatása által az MSZP-ért is dolgoztam.

Méltatlan, ami történt - és leginkább a szocialista párt számára okoz kárt. Ilyen eszközökkel ugyanis minimum nem illik fellépni azok ellen, akik máshogy gondolkodnak a baloldal, vagy az ellenzék jövőjéről. Remélem, azt már nem hiúsítják meg, hogy a kapcsolat.hu-ra írhassak...

Annyi egészen biztos, hogy véleményem és politikai orientációm nem fog megváltozni. Írni szeretnék, elemezni, vitatkozni, érvelni.

Itt fogom folytatni, remélem, az Olvasóim - hívek és kritikusok egyaránt - velem tartanak.