Sokan keresik, kutatják, hogyan fog megbukni az Orbán-rezsim. A közvéleménykutatások szerint vezet a Fidesz, bár én óvatosan fogadnám el e felmérések eredményeit. Egy olyan országban, ahol a megkérdezettek több, mint fele nem mond semmit, vagy bizonytalannak vallja magát, esetleg bemondja a Fideszt, nehogy baja essék, nehéz hitelesnek tekinteni bármilyen vizsgálatot.

Elsöpörhetné ezt a diktatúrát az egyre szaporodó létszámú szegények és megalázottak lázadása, de még az éhségmenet sem váltott ki különösebb szolidaritást. A korgó gyomrúak forradalma pedig nem válósulhat meg ellenzéki összefogás nélkül. Amíg (ábécé-sorrendben írva) Bajna Gordon, Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila nem egyezik meg, addig nem is lesz összefogás és orbánváltás. (Ez a legkevésbé Gyurcsányon múlik...)

Nem tudom, milyen időtávban, de azt gondolom, a bukás már elindult. Bármilyen furcsa, de Orbán végzetét a saját, felemelni szándékozott felső- és általános középosztálya fogja beteljesíteni. Pontosan az a réteg, amelynek a leginkább fogékonynak kellene lennie a hazafiasnak szánt üzenetre: önfenntartó felsőoktatás. A recept kész volt: a rezsim kizárja a tanulás lehetőségéből a szegényeket, elvégre annyit is érnek. A kevesebb egyetemi helyre pedig az adókedvezményekkel preferált mintegy kétmilliós réteg befizeti a gyerekeit. Elvégre gyűjtöttek itt annyit az elmúlt három évben pártunk és kormányunk segedelmével, hogy betegyék azt a félévente pár százezer forintot a gyerek jövője érdekében. Ez azért is érdekük, mert a tanulásból, tehát a jövőből kirekesztett szegények így nem pályázhatnak a diploma miatt is magasabb jövedelmet ígérő állásokba. Kisebb konkurencia, biztosabb jövőkép, a nyomorultja pedig, akinek nem volt pénze taníttatni a kölyköt, majd szakmát taníttat, vagy közmunkás lesz valamelyik fideszes hűbérúr birtokán.

Csakhogy hiba van a számításban. Akinek ugyanis van pénze befizetni a gyereket a magyar egyetemre, az inkább külföldre küldi. Azokat a százezreket inkább arra adják, hogy a gyerek ingyen tanuljon Bécsben, Münchenben, vagy valamelyik holland, skandináv, netán amerikai egyetemen. Ha van ennyi pénz, akkor inkább odaadják kinti lakásra, legélhetésre. Akinek pedig ennyi sincs, de tanulni akar, az ingyenesség melletti napi megélhetésre szükséges összeget megkeresi mosogatással.

Több százezer fiatal hagyta már el az országot, többen, mint 1956-ban, és a számuk csak nőni fog. A középosztály a távozásával öli meg az Orbán-rendszert. Az a fiatal, aki elmegy, valószínűleg többet nem jön vissza. Kint szerez diplomát, barátokat, munkát, talál szerelmet, és alapít családot. A gyereke pedig pláne nem jön már vissza, hiszen nem a magyar lesz az anyanyelve. A kivándorló miért jönne vissza egy olyan országba, ahol csak akkor érvényesülsz, ha Orbán Viktor, vagy valamelyik vazallusa fenekében tartózkodsz, amúgy meg mindent átsző a korrupció, nincs jogállam, fullaszt az áporodottság és a pökhendiség. Aki elment, inkább európai polgár lesz: nem itt fizet adót és nyugdíjjárulékot, nem öregbíti tudásával egykori hazája, Magyarország hírnevét. Ez az összeg pedig évről évre nagyobb hiányt és szegénységet fog okozni Orbán Magyarországán: nincs munka, adóbevétel, fogyasztás és így tovább.

Ma is családok ezreinél fontolják a csomagolást, a nagymamát próbálják megismertetni a "szkájppal", hogy mostantól ott fogja látni az unokáját. Családok szakadnak szét, mert itt egyre kevésbé lehet élni.

Azon kívül, hogy lebontották a jogállamot, mindent elloptak, és gyerekek tízezreit hagyják éhezni, talán ez a Fidesz és Orbán Viktor legnagyobb bűne. 1997-től 2010-ig "csak" a hazaárulózással, idegenszerűzéssel, komcsizással, zsidózással zúzták szét és osztották meg a magyarságot, most már el is üldözik hazájuk lányait és fiait. Végül pedig azok buktatják meg őket be nem fizetett adóikkal, a gyermek-utánpótlás exportálásával, akikben leginkább bíztak. 

Sebaj, aki letesz némi zsozsót, majd letelepedhet nálunk: jön a dél-jemeni utánpótlás. Erdélyből aligha jönnek, hiszen a románok már lehagytak minket. Ha pedig mégis tömegesen bevándorolnának a határon túli magyarok, Orbán beteljesítené Trianon tragédiáját, a színromán Erdélyt.

Ennyit a hazaszeretetről és a felelősségről.

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr1005119095

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A középosztály buktatja meg az Orbán-rendszert 2013.03.06. 08:39:01

Családok szakadnak szét, mert itt egyre kevésbé lehet élni. Azon kívül, hogy lebontották a jogállamot, mindent elloptak, és gyerekek tízezreit hagyják éhezni, talán ez a Fidesz és Orbán Viktor legnagyobb bűne.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánzsóti 2013.03.06. 08:50:04

Tudja ezt a fityuszka is,de ahogy az átkosban,most is,sokba kerülnek és kontraszelektáltak a rezsimszolgák.Minden pénzt elnyel a zsebük,HAHA!Eklatáns példa,ÓCSA!10-szer annyi emberen lehetett volna ennyi pénzen segíteni!

sárospataki 2013.03.06. 08:51:37

"mindent elloptak"

Ezt az egyet indokolja meg, kedves greczyzsolt. Léccilécci.

lajos0 2013.03.06. 09:25:42

"esetleg bemondja a Fideszt, nehogy baja essék, nehéz hitelesnek tekinteni bármilyen vizsgálatot."

Eddig is nehéz volt, de többnyire azért mégis bejön az eredmény. Gondolom, ha kissé feljebb mérték volna a DK-t, akkor hitelesebbek lennének. Minnél feljebb, annál hitelesebbek :-)

"Elsöpörhetné ezt a diktatúrát az egyre szaporodó létszámú szegények és megalázottak lázadása"

El. Meg a többit is. De hát Kertész Ákos fajvédő már megmondta, hogy ezek genetikailag alattvalók. Biztos neki van igaza.

"A korgó gyomrúak forradalma pedig nem válósulhat meg ellenzéki összefogás nélkül. Amíg (ábécé-sorrendben írva) Bajna Gordon, Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila nem egyezik meg, addig nem is lesz összefogás és orbánváltás."

Hát a korgó gyomrúak forradalmának idején a milliárdosokat általában megeszik és nem forradalmak élén állnak, a felvázolt kép kissé szürrealista.

"(Ez a legkevésbé Gyurcsányon múlik...)"

Hát 1%-os támogatottsággal ezen nincs is mit csodálkozni talán.

"Nem tudom, milyen időtávban, de azt gondolom, a bukás már elindult."

A meteorológusok is tudják, hogy esni fog, csak az időtávval szoktak problémák lenni.

"Ez azért is érdekük, mert a tanulásból, tehát a jövőből kirekesztett szegények így nem pályázhatnak a diploma miatt is magasabb jövedelmet ígérő állásokba."

De azért államtitkárok lehetnek, ha jó helyre születnek.

"Több százezer fiatal hagyta már el az országot, többen, mint 1956-ban, és a számuk csak nőni fog."

Kellett Ferinek annyit panaszkodni, hogy nem elég mobil a magyar fiatalság.

"A kivándorló miért jönne vissza egy olyan országba, ahol csak akkor érvényesülsz, ha Orbán Viktor, vagy valamelyik vazallusa fenekében tartózkodsz,"

A fenekekben tartózkodásról szerencsére nincsenek olyan mély tapasztalataim mint a szerzőnek, úgyhogy nem is merek vitába szállni

"Aki elment, inkább európai polgár lesz: nem itt fizet adót és nyugdíjjárulékot, nem öregbíti tudásával egykori hazája, Magyarország hírnevét."

Tehát a ciprusi meg a luxemburgi off-shore huszárok nem az adófizetés elől menekültek, hanem csak európai polgárok lettek.

"Azon kívül, hogy lebontották a jogállamot, mindent elloptak, és gyerekek tízezreit hagyják éhezni, talán ez a Fidesz és Orbán Viktor legnagyobb bűne."

Azt a jogállamot ahol ügyészségi és bírósági felügyelettel lehetett olajozni, meg ahol üveggyöngyökért lopkodták szét a közvagyont privatizáció címszóval. Nagy kár érte.

"Erdélyből aligha jönnek, hiszen a románok már lehagytak minket."

Jah. Mind a 23 millió :-)

Anselmo 2013.03.06. 09:27:49

Lecsusztam a dobogorol, a fenebe!

Anselmo 2013.03.06. 09:30:50

"A recept kész volt: a rezsim kizárja a tanulás lehetőségéből a szegényeket, elvégre annyit is érnek."

A felsőoktatás azért lett fizetős, mert rohadt nagy adósságai vannak az államnak, amiket valamiből fizetnie kell. Ki is halmozta fel ezt az államadósságot? Csak nem ugyanazok, akik most ellenzékből a kormányra mutogatnak?

Scagnetti 2013.03.06. 09:38:25

"Mindent elloptak."

Nem mintha kétségbe vonnám, hogy sokat loptak, de azért mindent még biztos nem. A vicces az, hogy mikor a szerző telefonálós műsorában mond valaki ilyet a szocikról, akkor Zsolti rögtön tételes listát kér az ellopott dolgokról. A Fidesz esetében viszont ezt nem látja szükségesnek.

Na mindegy.

Arra lennék igazán kíváncsi, hogy ez az összefogott szoclib akármi hogy akarja visszacsábítani, ill. a még itt élőket itt tartani. Elsősorban a főiskolásokra és a már dolgozó diplomásokra gondolok. A progresszív adóval, ami csak azért bünteti majd őket, mert merészeltek tanulni és ez által az átlagnál kicsit jobban keresni? Mert ebben már elég nagy az egyetértés az ún. baloldalon. Ez majd biztos hazahozza a kivándoroltakat.

Anselmo 2013.03.06. 09:39:03

"Erdélyből aligha jönnek, hiszen a románok már lehagytak minket."

Nem hagytak le, még mindig alacsonyabbak a munkabérek Erdélyben, mint itt. Való igaz, hogy Ferenc kormányzása után Szlovákia jóval előrébb volt nálunk, pedig Ferenc kormányra kerülésekor (az első Orbán-kormány végén) még messze mögöttünk kullogtak, de Románia nem. Szóval ha ezt Zsolt önkritikának szánta, akkor most túl szigorú volt Ferenccel szemben: csak a visegrádi országok hagytak le minket az "elmúltnyolcévben", Románia nem.

choko 2013.03.06. 09:57:41

...már "bebetonozta" magát OV, tehát kívülről nehéz lesz...belülről fog szétesni...a Navrasics-vonal egyre erősebb lesz...ráadásul a "külföld" is támadni fogja az Orbán-Matolcsy-féle ámokfutást...ÉS NEM AZ ORSZÁGOT!

Rákász Béla 2013.03.06. 12:03:48

Gréczy Zsolt szerint Gyurcsány Ferenc Magyarország legőszintébb politikusa...úgy olvassátok a többi állítását is!

Rákász Béla 2013.03.06. 12:05:17

"Sokan keresik, kutatják, hogyan fog megbukni az Orbán-rezsim"
Hogy lehet rezsimnek nevezni a tiszta szabad választáson elnyert kétharmadot?
Amikor árulással megpuccsolták Medgyessy Pétert, aki szintén egy győztes választás alapján lett miniszterelnök, és választás nélkül beült a székébe a Gyurcsány, nem az volt inkább a rezsim?
De.

Rákász Béla 2013.03.06. 12:07:01

"Amíg (ábécé-sorrendben írva) Bajna Gordon, Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila nem egyezik meg, addig nem is lesz összefogás és orbánváltás. (Ez a legkevésbé Gyurcsányon múlik...)"

Kedves Zsolti! De hát pont Gyurcsány miatt nem lehet megegyezés! Vele, a 2006-os sajnálatos utcai események miatt senki nem szeretne közösködni! Hogy miért nem? Mert 2006-ban még a pince helységekben szórakozó külföldi vendégek közé is könnygáz gránátot dobtak, és amikor kirohantak, válogatás nélkül verték össze őket VIPERÁVAL a „rendőrök”!
Ilyet azért még a Franciák sem mertek csinálni a külvárosokban…pedig ott több száz autó égett!
Ráadásul Gyurcsány miatt Bajnaival sem akar senki együttműködni, mert Bajnai egyértelműen az ő embere.
Ez jól látszott 2009-ben a hírhedtté vált új miniszter elnök kereső hetekben!

babbaba 2013.03.06. 12:24:48

Majd egyszer biztos, mert semmi nem örök.

Most még tűrjetek bolsik pár évet! Bár ennek a pártnak, ebben a formában, ezzel a stílussal, ezzel a polgárokhoz való hozzáállással soha nem lesz többé esélye. Ezen kéne legondolkodni, ha valamit akartok! Nem az osztódás a megoldás és nem a köpködés, mert azonnal felmerül, ha köptök a másikra, ti mit is csináltatok jobban? És az a válasz, hogy szinte semmit. Akkor miért is szavaznának rátok? Új ajánlat kell, új stílus, hogy legalább 2018-ban legyen némiesélyetek!

ésmi nem foglalt 2013.03.06. 13:02:36

Bizonyára én vagyok a buta, de én is ezt tapasztalom, amit itt a blog író felvet. Mit loptak el? Kérdezi valaki, hát azt, ami még megmaradt ama bizonyos rendszerváltás és kormányok váltása után. Ugye, jól emlékszem, hogy a FIDESZ is már másodjára van kormányon? Én is szívesen menekülnék innen, ha lehetőségem volna rá. Nem azért, mert nem vagyok hazafi, nem azért, mert nem érzem magam magyarnak, soha nem tagadnám. Csupán azért, hogy meg
tudjak élni. Lehetek én "harcos" hazafi, ha éhen döglök! Meg a családom is. Sajnos, szeretett hazámban már lassan nem lehet megélni. Ki csinálta? KIK csinálták?? Én biztos nem, de én fogok megdögleni. A rendszerváltás óta a FIDESZ is mindig ott volt a parlamentben, ugye, jól emlékszem. Nekem ne szövegeljenek az "elmútnyócévről", mert benne volt a kezük bőven. Ami előre vitte volna az országot, nagyvonalúan megakadályozták, sok embert törvénysértésre buzdítottak, minden "ellenségüket" le akarták járatni, pedig nem ellenségképre van szüksége az embereknek, csak megélhetésre. Minden kormány , amelyik a rendszerváltás óta funkcionált, minden parlamenti összetétel közös bűne. Kié nagyobb, kié kisebb. Mi, egyszerű zemberek meg csak nézünk, és túlélni próbálunk, mondjuk, 47 ezer forintból. Ja, de a nők szüljenek, hogy dicsekedni lehessen a születések számával, úgymond, az "évértékelőn".

ésmi nem foglalt 2013.03.06. 13:09:03

Mégvalami! Engem nem érdekel, ki honnan jött, jön. Cigány, zsidó, multi, nagytőkés...oligarcha.. stb... Ha meg tudja teremteni a felemelkedést,netán gyarapodást, de legalább az elviselhető életet hazánkban, akkor Ő nálam a nyerő.

Doberdo 2013.03.06. 14:08:09

Sajnos a középosztálynak nem lesz módja a mai rezsim megbuktatására, mert tagjai nagy számban hagyják el az országot és
szavazni sem fognak. Ezért a választási
matematika szabályai szerint ennek az
"úgynevezett tandíjhitelnek" éppen Orbán bebetonozása a célja. Más kérdés, hogy 2018-ban(vagy már ezt előzően) olyan lesz a gazdasági helyzet, mely a hatalom választás nélküli átadására kényszeríti Orbánt, vagy utódját...

Scagnetti 2013.03.06. 14:21:56

@Doberdo: A választásokat eddig is az inaktívak döntötték el, a nekik beígértek alapján, és ezután is így lesz. Ezért ígér az ún. baloldal is olyan adórendszert, amely gyakorlatilag az átlagbér felett mindenkit megszivat, mert azok szerintük már gazdagok, és az így nyert pénzt szétosztja az iskolázatlanok és a nyugdíjasok között.
Az biztos, hogy akinek van egy jó szakmája, és ismer legalább egy idegen nyelvet, annak érdemes lelépni az országból. És ez igaz lesz akkor is, ha a mostani ellenzék nyer.

lajos0 2013.03.06. 14:23:25

@Doberdo: "Más kérdés, hogy 2018-ban(vagy már ezt előzően) olyan lesz a gazdasági helyzet, mely a hatalom választás nélküli átadására kényszeríti Orbánt, vagy utódját."

Tehát egy esetleges 2014-es ellenzéki győzelem esetén mondjuk Mesterházyt ?
És kinek fogja átadni a hatalmat a szar helyzet miatt vajon ? Az államfőnek, netán Vonáéknak, az EU-nak vagy a NATO-nak ?

A "demokratákról" nem is feltételezem, hogy választások nélkül elfogadnák a hatalmat. Ez csak görögök, az olaszok meg a hasonló banánköztársaságok esetében volt eddig kipróbálva.

De a Monti nevű goldmanszakszos olasz alkirály most nagyot buktázott a választáson, hiába parádézott a vicces kis szabadkőmíves szoknyájában.

Sőt a 25%-os Beppe Grillo (a helyi kétfarkú kutyák elnöke) a tárgyalásokon úgy vélekedett, hogy a "szakértői kormány" nevű fügefalevél a legpolitikaibb kormányokat szokta takarni, és a bukott Montit teljes egészében politikai komisszárnak minősítette.

lajos0 2013.03.06. 14:51:08

Mellesleg azt reméltem, hogy az új bejegyzésben egy mondat erejéig azért lesz valami elhatárolódás az agyhalott MSZP-s babagyűjtőtől, aki azzal dicsekedett, hogy a közpénzünkből fenntartott baba-albérletében bizony "néger babák" is vannak, emelendő a választói lelkivilágát és érzelmi életét is.

Most annyira demagóg nem akarok lenni, hogy ebből a pénzből miért nem az éhező kisgyerekeket segíti, meg hány lélegeztetőgép, stb...

De vajon ha "biboldó babákkal" dicsekedett volna lehet, hogy lett volna valami válaszreakció ?

farcsika67 2013.03.06. 14:55:57

@sárospataki lány: még nem loptak el mindent, a 2. felvonás most jön. 10 vagon eu-s pénz, amiből csak a vazallusok, vagyis a seggnyalók kaphatnak, persze Simicska engedélyével.

nincs1itt 2013.03.06. 15:13:22

@lajos0: Te tényleg nem látod, hogy a parlamenti büfében NINCS jobbos vagy balos szendvics??? Komolyan mondom, nem értem a zembereket. Ki nem xarja le magasról, hogy mi bánatnak nevezik azt a pártot, amelyik végre JÓ IRÁNYBA mozdítja el a jelenlegi csődtömegnek is csak jóindulattal nevezhető "országot".
Jóember, magának van fogalma arról, hogy milyen feltételekkel várják alig 6-800 km-re Hegyeshalomtól a szakmunkásokat, értelmiségieket?? Szerintem nincs! Maradjon csak ott, Hátsó Hátasztánban, reménykedjen a következő szavazásban. 23 év! Huszonhárom év tapasztalata nem elég, hogy felfogják, hogy nem pártot kell választani, hanem eredményt? Ja, az nincs... Akkor tessék végre észhez térni, nem oldja meg SENKI maguk helyett! Ha az a megoldás, akkor igenis el kell hagyni azt az országot, szerintem ha az utolsó nagyon csendesen elmegy, fel sem riadnak rá a parlamentben szunyókáló "honatyák". Szégyellem, hogy oda születtem, bárgyúbb, átverhetőbb, szolgalelkűbb, gyávább népséget nem hordott a föld a hátán, ha hagyja hatodszor is átverni magát! Megérdemli a sorsát! Mindegy melyik "párt" kezéből kapja!

KrisztinaKrisztina 2013.03.06. 15:18:15

Ezeknek Mohács kell.
Már Ady is megmondta.

ésmi nem foglalt 2013.03.06. 15:28:58

@Scagnetti:
egyenlőre még nem látom, de a remény, ugye:))) ami utoljára... lehet, előbb én:))) van még idő, majd kiforrja magát..

gyempocse52 2013.03.06. 17:33:07

Marx vagy Gramsci óta tudjuk: a burzsoázia ádáz küzdelmet folytat hegemóniájának fenntartásáért. Ez most szaraksztikus volt, de az így van, magyarul a vagyonos emberek meg akarják őrizni a vagyonukat.

Orbánék furcsa módon őket szívatták meg. Ti. ők nem a burzsoáziát, hanem a feltörekvő, agresszív (elnyomott) "cseléd-rétegeket" célozták meg.

A burzsoázia (vagyonnal rendelkező középosztály) nagyon fél, hogy vagyona egy perc alatt eltűnhet az államosítások, visszamenőleges adók, árszabályozások, speciális bírói, ügyészi szabályok stb. eredményeképpen, a naponta módosított alkotmányban a tulajdonvédelem nem létezik (ha lenne is, holnapra módosítani lehetne, de a korábbihoz képest teljesen felhigítottá vált a "védelem").

Vagyis akiknek van vesztenivelója, azok fognak tenni, hogy vagyonuk biztonságban legyen. Nem illegális külföldön tartani az adózott vagyont és a cégek is külföldön nyitnak bankszámlát a csekkadó és a potenciális betétbagyasztás elkerülése érdekében.

Ez azonban önbeteljesítő, hiszen beruházás nélkül (és mínusz 500.000 kivándorló mellett) a gazdaság zuhanni fog. Ettől még Matolcsyék elkölthetik a devizatartalékok 2-3 ezer milliárd forintját. De közép távon ez nem segít, zuhanás lesz.

(Ami probléma egy ellenzéknek is, mire ugyanis itt a gazdaság megfordulhat jó esetben, az a 4. év lehet, ha addig kibírja egyáltalán egy ellenzéki együttműködés kormányon a Fideszes gépezettel szemben).

Vagyis igen, a középosztály, akiknek a vagyona az esélyei a státus megőrzésre vagy gyarapodásra tűnnek el, megpróbálja majd a Fideszt megdönteni.

De ehhez egy töketlen baloldal nem elég.

illaim 2013.03.06. 17:50:33

@Rákász Béla: Ha ennyire hülye vagy a választási kérdésben, azt miért kell nagydobra verned? Miniszterelnököt a választásokon legtöbb szavazatot elnyert párt, vagy pártkoalíció állít, a kormányalakításra a Köztársasági Elnök általában a győztes pártot bízza meg. A miniszterelnök jelölését kormányprogrammal együtt szavazza meg a parlamenti többség! Ez így volt minden miniszterelnök választásnál! A parlamenti választásokon nyert párt a következő választásig gyakorolja a hatalmat! Milyen puccsról hadoválsz itt?

camilló 2013.03.06. 18:08:20

@lajos0: Te nyilván "árja" vagy. Nehéz elképzelni, hogy emberek vannak és nem rasszok. Az hogy a tőke offshore cégekbe menekíti a pénzt a természetéből adódik! Ezt szerintem már leírta Valaki. Külföldön túlnyomó részben az átlag ember dolgozik. Azokból is a legjobb, legszakképzettebb réteg. Persze sokan szakképzetlenül, vagy éppen nem a szakmájában dolgozik. Én mosogattam kint 1550 euró nettóért. Szeretem a szakmámat, de itthon sajnos nincs lehetőség. Most újra itthon vagyok, átszámolva 300 euróért. Szerinted szórakozásból vannak kinn magasan kvalifikált emberek? Még nyelvtudás nélkül is többet lehet keresni mint kis hazánkban. Érdekes, hogy kinn nem érezni a válságot, építkeznek ezerrel! Igaza van az egyik kommentelőnek, elmehet az összes párt a sovány malac ....ra!!

lajos0 2013.03.06. 20:45:26

@nincs_itt: "Te tényleg nem látod, hogy a parlamenti büfében NINCS jobbos vagy balos szendvics?"

Hogy nincs se jobb és se baloldal azt látom. Legalábbis európai értelemben, pedig arról sem gondolok sokat. Ennek mondjuk nem sok köze van a bejegyzésemhez, de mindegy is.

"Ki nem xarja le magasról, hogy mi bánatnak nevezik azt a pártot, amelyik végre JÓ IRÁNYBA mozdítja el a jelenlegi csődtömegnek is csak jóindulattal nevezhető "országot"."

Hát ezt én sem tudom, de hogy minek nem hívják arra már több konkrét válasz is adható.

"Jóember, magának van fogalma arról, hogy milyen feltételekkel várják alig 6-800 km-re Hegyeshalomtól a szakmunkásokat, értelmiségieket??"

Vannak többen is az ismeretségi körömben akik kint voltak-vannak, nagyon negatív és nagyon pozitív tapasztalatokkal is.
Ott sincs mindenkinek kolbászból a kerítés. Én 20 éve járok ki, hol ritkábban, hol sűrűbben, ha van megrendelésem, de azért hasra esve nem vagyok előttük, bár kezdetben talán nagyobb volt a különbség.

"Maradjon csak ott, Hátsó Hátasztánban, reménykedjen a következő szavazásban. 23 év!"

Ez mire válasz vajon ? Na mindegy maradok, de hogy miféle szavazásban kéne reménykednem és milyen célból azt nem igazán értem :-)

"Huszonhárom év tapasztalata nem elég, hogy felfogják, hogy nem pártot kell választani, hanem eredményt? Ja, az nincs..."

Ilyen rubrikát még nem láttam a szavazólapon, de nagyon bölcs meglátásnak hangzik.

"Akkor tessék végre észhez térni, nem oldja meg SENKI maguk helyett!"

A mit ?

"Ha az a megoldás, akkor igenis el kell hagyni azt az országot, szerintem ha az utolsó nagyon csendesen elmegy, fel sem riadnak rá a parlamentben szunyókáló "honatyák".

Ha valakinek olyan problémája van, amire ezt gondolja megoldásnak ám tegye, én kérek elnézést, hogy nekem ne nincs ilyen. Még ahhoz sem volt elég eszem, hogy valami jó kis hitelkonstrukcióval 40 évre eladósítsam magam, ha lehet svájci frank alapon.

"Szégyellem, hogy oda születtem, bárgyúbb, átverhetőbb, szolgalelkűbb, gyávább népséget nem hordott a föld a hátán, ha hagyja hatodszor is átverni magát!"

No ennyi IQ-val nem csodálom, hogy nem sikerült itthon semmi. Szerintem máshol sem fog. Én sem tudom megállni mosolygás nélkül, amikor szellemi nagyhatalomként aposztrofálnak minket, de az átlagemberek többsége nyugaton éppolyan hülye, mint itt, sőt...

"Megérdemli a sorsát! Mindegy melyik "párt" kezéből kapja!"

Mint ahogy mindenki, bár részemről sosem vártam pártoktól a boldogulást. Ahogy persze az EU-tól sem... Nekem nem kellett csalódnom legalább.

nincs1itt 2013.03.06. 20:52:03

@lajos0: Látom a lelkébe tapostam. Nem baj, hirtelen vannak ismerősök, sőt maga is járt ki, már 2í éve, ha van megrendelése. Tudja, ez nem ugyanaz, mint külföldön ÚJRA kezdeni mindent. Akik elmentek, azok nem a maga köreiből valók, sokkal magasabban képzettek lehetnek magánál. De leglább bátorságuk volt. Kellemes ön hitegetést!!

lajos0 2013.03.06. 21:13:20

@gyempocse52: A burzsoázia (vagyonnal rendelkező középosztály) nagyon fél, hogy vagyona egy perc alatt eltűnhet az államosítások, visszamenőleges adók, árszabályozások, speciális bírói, ügyészi szabályok stb. eredményeképpen"

A burzsoázia féljen is, de hogy ez a vagyonnal rendelkező középosztály lenne az elég kiforgatása az elavult marxista terminológiának. Ha valakinek van egy 2 szobás lakása, meg egy 10 éves autója és állása akkor az burzsuj lenne ?

"teljesen felhigítottá vált a "védelem".

Sokat nem lehetett ezen hígítani, hisz még a nemzeti vagyont sem védte meg semmi attól, hogy szétlopják.

"Vagyis akiknek van vesztenivelója, azok fognak tenni, hogy vagyonuk biztonságban legyen. Nem illegális külföldön tartani az adózott vagyont és a cégek is külföldön nyitnak bankszámlát a csekkadó és a potenciális betétbagyasztás elkerülése érdekében."

Azok már tettek is. Csak nem kell utána politikusként az adótudatosságról karattyolni. A potenciális betétbefagyasztás meg vajon mitől potenciálisabb most, mint 10 éve ?

"Ez azonban önbeteljesítő, hiszen beruházás nélkül (és mínusz 500.000 kivándorló mellett) a gazdaság zuhanni fog."

Ahogy eddig is tette. Sőt a nagy beruházások sem segítettek sokat, mivel a hozzáadott érték nálunk mindig is alacsony volt. Mi a globális konjunktúra idején is tudtunk zuhanni. Egy globális válságban mit várunk.

"Ettől még Matolcsyék elkölthetik a devizatartalékok 2-3 ezer milliárd forintját. De közép távon ez nem segít, zuhanás lesz."

Ha nem kell rá közpénzből kamatot fizetni, az is valami.

"(Ami probléma egy ellenzéknek is, mire ugyanis itt a gazdaság megfordulhat jó esetben, az a 4. év lehet, ha addig kibírja egyáltalán egy ellenzéki együttműködés kormányon a Fideszes gépezettel szemben)."

Én 15 évre tettem ezt 2006-ban. És mitől fordulna meg vajon egy esetleges ellenzéki együttműködés esetén ? Azért ezeket az arcokat is ismerjük már jórészt, és nem a fenomenális eredményeikről.

"Vagyis igen, a középosztály, akiknek a vagyona az esélyei a státus megőrzésre vagy gyarapodásra tűnnek el, megpróbálja majd a Fideszt megdönteni."

Lehet. Csak egyelőre nem sok jele van.

lajos0 2013.03.06. 21:20:37

@nincs_itt: "Látom a lelkébe tapostam."

Rosszul. Szórakoztat :-)

"Nem baj, hirtelen vannak ismerősök, sőt maga is járt ki, már 2í éve, ha van megrendelése. Tudja, ez nem ugyanaz, mint külföldön ÚJRA kezdeni mindent."

Nem hát. Nem is lenne kedvem hozzá. Én ott kinn egy gyüttment bevándorló lennék, mint itt az afrikai. Aki nyilván szintén el van ájulva, a mi fenenagy fejlettségünktől, csak mi ezt nem értjük.

"Akik elmentek, azok nem a maga köreiből valók, sokkal magasabban képzettek lehetnek magánál."

Hát ha ezt egy egységes tömbnek képzeli, hasonló szociológiai és kulturális háttérrel, lelke rajta. De a zámolyi romák és a londonban operáló agysebészek között azért elég széles a paletta.

"De leglább bátorságuk volt. Kellemes ön hitegetést!!"

Igen. Én kalandvágyból itthon maradtam. A vak ló bátorságát meg had ne irigyeljem már, még ha szerencséje is van néhánynak. Az "ön hitegetést" viszont remélem 20 év távollét után sem írnám külön.

Az igazi sztrovacsek 2013.03.06. 21:27:10

Nem a középosztály buktatja meg Orbánt.
Meg nem is a nyomorgók egyre szélesedő tábora.
Vagy mindenki, vagy senki.
Magam részéről a mindenkire tippelek.
Néhány népcsoport, akiket ez a rezsim az elmúlt három évben maga ellen hangolt:
tanárok, diákok, közalkalmazottak, orvosok, rendvédelmisek, közmunkások, munkanélküliek, rokkant nyugdíjasok, korkedvezményes nyugdíjasok, stb.
Kit nem?
Akik kétszázezer nettó felett kerestek eddig is.
Hogy is mondották 2010-ben?
A szamár is nyerne, ha FIDESZ-esként indulna.
Most lassan ott tartunk, hogy a szamár is nyerhet, csak NE FIDESZ-esként induljon.
A "zemberek" (akik mára kikoptak a köztudatból, mint anno a polgárok) eddig is indulatból szavaztak, ezután is így fognak. Nem valaki mellett, hanem valaki ellen.
Valaki ellen, mert 450 Ft egy liter benzin és ma újra átlépte a 300 Ft-ot az euró árfolyama. Élelmiszer árak, az egekben, munkanélküliség nem csökken.
Közben csúfos bukásra lett ítélve az elszámoltatás, amire a tábornok per tette fel a koronát.
Az állami mobil szolgáltató, az útdíj tender, a pénztárgép projekt, szintén bukovári. Szíjjártó a rubelben való eladósodásról tárgyal, a bankok, az energia szolgáltatók, ott tartanak be ahol csak tudnak, és jön a világröhej, az "esőadó".
És ami a "csúcs", Egerben már a foci drukkerek is FIDESZ ellenesek, mert az istennek sem tudják megérteni, hogy a tutyi-mutyi Habis László annyit nem képes kilobbizni a futballmániás miniszterelnöknél, hogy az NBI-es újonc egri csapat hazai pályán tudjon játszani végre.
És akkor még nem beszéltünk a csapnivalóan rossz külpolitikáról, a gazdaság "teljesítményéról", a kultúra "megszállásáról", valamint az alig egy éves gránit szilárdságú alaptörvény negyedik alkalommal történő, most éppen 15 oldalas módosításáról.
A "király" telefoncsörgésre ébred reggel. "Valamelyik Simicska" közli vele, hogy milyen törvényt kell hozni, ó meg keresztül viszi, bármi áron. Muszáj neki, ha uralkodni akar. Közben bohócai tobzódnak a jólétben, és némileg elszemtelenednek. (lásd Zsiga Marcell, Kerényi Imre, stb)
Hát így állunk.
Szerintem.

lajos0 2013.03.06. 21:46:32

@camilló: "Te nyilván "árja" vagy."

Az árják egy ázsiai népcsoport, pár ezren még élnek közülük. Semmi közöm hozzájuk, bár van a csáládba minden, úgyhogy akár még lehet is :-)

"Nehéz elképzelni, hogy emberek vannak és nem rasszok."

Hát akkor segítek, ha nehéz. Emberek vannak ( ez a faj, ezért vicces a fajgyűlölet kifejezés), akik rasszokba is sorolhatók akár az ezzel foglalkozó tudósok szerint, akik ettől még nem rasszisták.

Én csak afelett élcelődtem kissé, hogy az MSZP-s képviselő négerezésétől ( ez egy PC szempontból elég dehonesztáló kifejezés a színesbőrű embertársainkra, ha ez segít) senkinek nem jutott eszébe elhatárolódni, míg a hasonlóan dehonesztáló biboldó kifejezés használata esetén azonnal felismerik a nácit. Milyen fura.

"Az hogy a tőke offshore cégekbe menekíti a pénzt a természetéből adódik! Ezt szerintem már leírta Valaki."

A tőkének nincs pénze és természete sem. Egyes cégek tulajdonosai menekítik a pénzt oda, és adóelkerülési okokból. Ez az ő természetük, csak utána ne álljanak ki osztani az észt adótudatosságról, meg szolidaritásról.

"Külföldön túlnyomó részben az átlag ember dolgozik. Azokból is a legjobb, legszakképzettebb réteg."

De mondjuk Ausztriában nem ők futtatnak lányokat. Bár abban szakképzettek, igaz ami igaz.

"Én mosogattam kint 1550 euró nettóért. Szeretem a szakmámat, de itthon sajnos nincs lehetőség."

De ez a szakképzettséged is ? Mert itthon tényleg nem lehet ennyiért mosogatni. Vagy a szakmádban nem vagy akkora ász, hogy azt kint is el tudtad volna sütni ? 1550 euróval Magyarországon te már burzsujnak számítanál, kint ezt egy mosogatással meg lehet keresni.

"Szerinted szórakozásból vannak kinn magasan kvalifikált emberek? Még nyelvtudás nélkül is többet lehet keresni mint kis hazánkban."

Nyilván nem. A többség a törlesztőrészleteit kapirgálja össze így. De a családot is eltartani kinn azért keveseknek megy.

"Érdekes, hogy kinn nem érezni a válságot, építkeznek ezerrel!"

Még megyeget a bankóprés. Ne aggódj, hamarosan lehet majd. De gondolom hasonlóan lelkesek az itt dolgozó kínaiak is, és annyit írnak haza, hogy ugyan miféle válság :-)

"Igaza van az egyik kommentelőnek, elmehet az összes párt a sovány malac ....ra!!"

Ebben egyetértünk, de nem mondtunk vele nagyot.

Rákász Béla 2013.03.06. 21:56:45

@illaim:
Arról, amit az mszp-s barátaim meséltek 2004-ben...

lajos0 2013.03.06. 21:56:51

@Az igazi sztrovacsek: "Most lassan ott tartunk, hogy a szamár is nyerhet, csak NE FIDESZ-esként induljon."

Pont azon értetlenkedett pedig ma aranyos bolgárúr a klubrádión, hogy miért nincs így. Hogy lehet, hogy még mindig ez a legnagyobb párt. Mondjuk én sem értem, de ezek szerint a többiről ennyit sem gondolnak.

"Valaki ellen, mert 450 Ft egy liter benzin és ma újra átlépte a 300 Ft-ot az euró árfolyama. Élelmiszer árak, az egekben, munkanélküliség nem csökken.
Közben csúfos bukásra lett ítélve az elszámoltatás, amire a tábornok per tette fel a koronát."

A valaki ellenből viszont a jelek szerint könnyen kisülhet egy Jobbikos győzelem is. Azok még nem voltak, hátha alapon. Ezzel érdemes vigyázni.

"a bankok, az energia szolgáltatók, ott tartanak be ahol csak tudnak, és jön a világröhej, az "esőadó"."

Akkor tényleg kár lenne kímélni őket. Az esőadóról nem hallottam, de Bolíviában meglincselték az ezt meghonosító amerikai cégek alkalmazottait. Van erről valami infó ?

"Valamelyik Simicska" közli vele, hogy milyen törvényt kell hozni, ó meg keresztül viszi, bármi áron. Muszáj neki, ha uralkodni akar."

Ez a királyok sorsa. De itt a lapokat rég nem a politikusok keverik, ők csak végrehajtói a titokzatos fensőbb hatalmak akaratának. És ezt tetszőleges rögeszmével be lehet helyettesíteni a 'piacoktól' a B'nai B'rithig.

leponex 2013.03.06. 22:06:39

Szegény Gréczy Zsolt, Örökké Szomorú Walesi Bárdunk, Ferenc testvérünk Hűséges Főtanácsolója, drága mókamesterünk!

Aggódtunk érted Zsolti, nehogy kedvedet szegje a Zordon Gordon Ferencet dorgáló szavai, hogy még fejlődnie kell, ha be akar kerülni a Csapatba!
Fű alatt, de lesz meghívó, ne kételkedj!
****

'Sokan keresik, kutatják, hogyan fog megbukni az Orbán-rezsim. '

Zsolti, már tavaly legalább háromszor láttad a Patást bukottnak, most megint csak a keresgélésnél tartatok?
Kerdves Bárdunk, így aztán nem fog menni, ha a leghalványabb kétely is árnyékot vet Reád!
Megbukott, és punktum! Ne add alább!

" nem egyezik meg, addig nem is lesz összefogás és orbánváltás. (Ez a legkevésbé Gyurcsányon múlik...)"

Szóval mégsem lesz. :((
Valóban, ahogy az Attila meg a Gordon csetepatéja üzeni, bizony sokkal fontosabbnak látszik ki leszen a vezér... , semmint hogy örvendezhessünk a Nagy Balliberális Összefogdosás Tavaszi Seregszemléjének.
Oka lehet ám ennek Zsolti, leginkább az, hogy ki lehet majd 2018-ban a Despotáék ellenfele. Mert a küzdelem már az ezüstért oly ádáz :)

nincs1itt 2013.03.06. 22:56:16

@lajos0: Azert az afrikai bevandorlonal, csak tobbet latott mar a vilagbol. Allitolag. Szoval, sokadszor hallom, kepzetlen, onbizalom hianyos, nyelveket nem beszelo emberektol:"kalandvagybol maradtak otthon, meg ott sem jobb, gyuttment lennek, etc"
Egyszerubb lenne azt mondani: nekem nem megy. Akinek meg van batorsaga - na nem az emlegetett csokkent latasu loe - azt meg fikazni kell. Biztosan segedmunkas... esetleg egy elirasba belekotni...

kéretlen 2013.03.06. 23:19:05

@Az igazi sztrovacsek: Ezzel az eszmefuttatásal maximálisan egyetértek és szerintem még nagyon sokan.Remek összefoglalása a mai állapotoknak.

choko 2013.03.06. 23:56:28

@Scagnetti:

egyetértek!

Inaktívak döntöttek és hiába lesz 2014, akinek jó szakmája + nyelvismerete van, annak érdemes megpróbálni külföldön, mert sok minden nem fog változni...NINCS PÉNZ!
Minden más csak parasztvakítás...

Schönen Abend noch

camilló 2013.03.07. 05:16:50

@lajos0: Marx ír a tőke természetéről. Azért nem tőkésről beszélek, mert rendszert lehet felfedezni a pénz mozgásában, és kevés kivételtől eltekintve Így is működik a dolog. A t.köm tele van már azzal hogy egyes emberek származásuk okán felsőbbrendűnek vélik magukat, ezért reagálok minden rasszista gondolkodásra így! Nem a bűnözés jellemzi a kint munkát vállalókat, bár kétség kívül vannak ilyenek is! Mikor készültem kimenni, és beszélgettem a szakmabeliekkel, mind azt mondta, hogy szomorú, hogy ilyen tudású embernek külföldön kell megkeresni a kenyerét. Kinn akkor tudnék dolgozni a szakmámban, ha beszélném a nyelvet. Én itthon szeretnék megélni a munkámból. Ne gondold, hogy egyedül én voltam olyan aki itthon elismert szakember, és arra kényszerült, hogy "alantas" munkát vállaljon. Bár nekem semmilyen munka nem alantas! Nekem nincs hitelem, mert láttam, hogy nem érdemes felvenni, ráadásul van ugye egy magyar (véletlenül sem dakota) közmondás, hogy addig nyújtózkodj amíg a takaród ér. Gondolom Te nem dolgoztál kinn, azért mondod, hogy a családot eltartani kinn keveseknek megy. Tájékozódj első kézből és meglátod, hogy nincs igazad. Maradhattam volna kinn is, de annyira távol áll tőlem a külföldi élet, hogy egyszerűen nem bírnék máshol élni, csak itthon! Nem a bankóprés miatt vannak kinn építkezések, de erről megint csak nem újságból kell tájékozódnod! Rengeteg olyan dolog van, amit érdemes lenne itthon is csinálni, de mi mindig a hülyeséget honosítjuk meg. Legszebb példa erre a körforgalom, ha már építésnél tartunk!

lajos0 2013.03.07. 09:18:20

@nincs_itt: "Azert az afrikai bevandorlonal, csak tobbet latott mar a vilagbol."

Attól függ. Szerintem ők is tudnának nekünk újat mutatni néhány területen.

"Szoval, sokadszor hallom, kepzetlen, onbizalom hianyos, nyelveket nem beszelo emberektol:"kalandvagybol maradtak otthon, meg ott sem jobb, gyuttment lennek, etc"
Egyszerubb lenne azt mondani: nekem nem megy."

Ez egy ilyen MLM befűzési szövegre hasonlít. Azt hiszem boldogultak már külföldön nálam azért jelentősen képzetlenebb emberkék is, és mivel a latint elég fiatalon kellett elkezdenem nincsenek különösebb problémáim az indogermán nyelvekkel sem, sőt néhány ezeknél bonyolultabb nyelvbe is sikerült beleásnom magam. Egyszerűen nem szorított még rá az élet, hogy külföldön kelljen keresnem a boldogulást, mert itthon nem megy.

"Akinek meg van batorsaga - na nem az emlegetett csokkent latasu loe - azt meg fikazni kell."

Ha ez a bátorság onnan van merítve, hogy itthon a lehetőségek bezáródtak, talán nem is kell akkora adag belőle. Ha a helyzet az, hogy mondjuk itthon is jól megtaláltam a számításomat, de már nem látok újabb kihívásokat a munkámban és bízom annyira a képességeimben, hogy fejest ugorjak az ismeretlenbe, akkor viszont vitathatatlanul megvan.

"Biztosan segedmunkas... esetleg egy elirasba belekotni..."

Igen az elírásba belekötés tényleg nem volt érdemi, elnézést. És ha vezető beosztást sikerült elérni, esetleg komoly szaktudást igénylő, speciális munkakört betölteni, akkor gratulációm hozzá, de nem ez a jellemző.

lajos0 2013.03.07. 10:04:41

@camilló: "Marx ír a tőke természetéről. Azért nem tőkésről beszélek, mert rendszert lehet felfedezni a pénz mozgásában, és kevés kivételtől eltekintve Így is működik a dolog."

Bizony. De elképzelni sem tudom, hogy Marx mit szólna a jelenlegi pénzpiacok működését látva. Marx idejében még a vállalt fogalma is egész mást takart, a rengeteg derrivatív hókuszpókuszt meg el sem tudták képzelni. Az a tőke, amiről Marx írt, még nem volt önálló hatalmi tényező, a pénz ekkoriban szinte csak közvetítő funkciót látott el, nem volt maga is termelőeszköz. Persze az emberi hiszékenység, kapzsiság, stb.. tényleg örök dolgok, tehát sok megállapítása helytálló ma is. Például, hogy a tőkés előszeretettel eladja azt a kötelet is, amire felkötik, ha pillanatnyi profitot tud realizálni rajta. Ez ma is így van. De az a tőke, amit Marx ostorozott még szoros kapcsolatot ápolt a reálgazdasággal, melytől mára teljesen elszakadt.

"A t.köm tele van már azzal hogy egyes emberek származásuk okán felsőbbrendűnek vélik magukat, ezért reagálok minden rasszista gondolkodásra így!"

Akkor csak joggal hiányoltam ezt az őszinte felháborodást a babagyűjtő agyhalott niggerezése esetében ? Bár annak a ténynek a puszta megállapítása, hogy vannak rasszok, semmiféle felsőbbrendűségi képzetet nem involvál. És csakugyan szerény szellemi képességekre vall, ha valaki arra a legbüszkébb, hogy hová született és milyen nemzetiségű, ahogy az is amikor ezt elkezdi szégyellni.

"Nem a bűnözés jellemzi a kint munkát vállalókat, bár kétség kívül vannak ilyenek is!"

Ezt egyébként én sem gondolom.

"Mikor készültem kimenni, és beszélgettem a szakmabeliekkel, mind azt mondta, hogy szomorú, hogy ilyen tudású embernek külföldön kell megkeresni a kenyerét."

Nem tudom mi a szakmád, de egyetértünk ennek hiányában is.

"Kinn akkor tudnék dolgozni a szakmámban, ha beszélném a nyelvet."

Ennek mi akadálya. Ha indogermán nyelvekről beszélünk, akkor ez elég hamar megvalósítható különösebb képességek nélkül is. Egy kínai vagy arab esetében kissé keményebb dió, de a szükség nagy úr. Ilyen piszlicsáré dolgon nem múlhat.

"Én itthon szeretnék megélni a munkámból. Ne gondold, hogy egyedül én voltam olyan aki itthon elismert szakember, és arra kényszerült, hogy "alantas" munkát vállaljon."

Sajnos nem, bár ez a terület függvényében elég eltérő lehet. Mondjuk egy hazai elismert újságíró, kinn simán éhenhal. Egy építész esetében azért más a helyzet, az informatikusokról, orvosokról nem is beszélve.

"Bár nekem semmilyen munka nem alantas!"

Nekem sem. Klotyót persze nem szívesen pucolnék, bár a seregben ebbe is belefutottam, de a fő bevételi forrásom
nehéz fizikai munka jelenleg is. Bár némi dac is van ebben részemről, de nehezen tudom elképzelni, hogy a diplomáimmal sokkal többre vinném, és félő, hogy akkor még nyalni is kéne közben ide-oda.

"Nekem nincs hitelem, mert láttam, hogy nem érdemes felvenni, ráadásul van ugye egy magyar (véletlenül sem dakota) közmondás, hogy addig nyújtózkodj amíg a takaród ér."

Nagyon nagy igazság, és én sem értem hogy feledkezett meg róla szinte egy ország hirtelen.

"Gondolom Te nem dolgoztál kinn, azért mondod, hogy a családot eltartani kinn keveseknek megy. Tájékozódj első kézből és meglátod, hogy nincs igazad."

Ha éppen kinn dolgozom, akkor az körülbelül egy hétig tart, és az itthoni keresetem tízszeresét megkeresem vele. De a kinn dolgozó ismerőseim 70 %-a tulajdonképpen csak egy ágyat bérel, és nincs módja a családját is kivinni. Persze van ellenpélda is köztük bőven, szóval általánosságban tényleg nem lehet beszélni se pro se kontra.

"Maradhattam volna kinn is, de annyira távol áll tőlem a külföldi élet, hogy egyszerűen nem bírnék máshol élni, csak itthon!"

Hasonlóképp vagyok vele.

"Nem a bankóprés miatt vannak kinn építkezések, de erről megint csak nem újságból kell tájékozódnod!"

Európa lassan lemaradó térséggé válik, és éppen recesszióba csúszik. Az hogy innen nézve fejlődő térségnek tűnik csak egy perspektivikus illúzió. Részemről keleten több lehetőséget látok, de mivel nem szorított még rá az élet, hogy kipróbáljam magam ott élesben, ez teoretikus felvetés csupán. Remélem nem is fog, de ha mégis, akkor állok elébe. Több olyan ismerősöm van, akinek mondjuk Kínában jött be az élet igazán.

"Rengeteg olyan dolog van, amit érdemes lenne itthon is csinálni, de mi mindig a hülyeséget honosítjuk meg. Legszebb példa erre a körforgalom, ha már építésnél tartunk!"

Igen, a szar mindig hamarabb ideér, de az igazi lehetőséget én abban látom, ha olyan dolgot viszel ki, aminek itthon van hagyománya és külföldön számít újdonságnak. Ráadásul nyugaton jellemző, hogy a cégvezetőknél meg bisz-basz menedzsereknél többre becsülik, azt aki a saját gógyijából épít fel valamit vagy honosít meg egy ott újnak számító technológiát.

Az igazi sztrovacsek 2013.03.07. 12:12:12

"Azt írja az újság, hogy..."

"Láng Zsolt házat épít. A havi egymilliót kereső politikus két év alatt ötvenmilliót tett félre, és lett egy tízmilliókat érő rózsadombi telke, ahol többszintes házat épít."

"Szijjártó többet spórol, mint amennyit megkeres." Akár a példaképünk is lehetne Szijjártó Péter, annyira hatékonyan képes takarékoskodni. Többet tesz félre, mint amennyit megkeres, s ez a mai megszorításokkal teli világban, amikor a legtöbb embernek még a semminél is kevesebb jut, valóban példás erény."

"A mentelmi bizottság kormánypárti tagjai elfogadták Zsiga Marcell magyarázatát, honnan volt pénze 40 milliós házára, de nyilvánosságra nem hozták a magyarázatot."
Egyszerű, havi 47 ezerből él. Aki nem hiszi, járjon utána!

Közben:
"Megbírságoltak egy 24 éves nőt a rendőrök a Rókusi körúti Tescóban: ételmaradékot kért el, amelyet aztán megevett."

A komcsik meg leragadtak a nokiás meg a viszkis dobozoknál.
Ezek a szerencsétlenek még lopni sem tudnak tisztességesen. :))

pánpéter 2013.03.07. 14:27:48

Zsolt, 1%-on álltok, és ahogy egyre többet blogolsz, egyre szarabbul álltok. Érthetetlen. :)

angyalfoldi 2013.03.07. 19:57:54

@leponex: Te Fekély Már megint itt mérgezed a levegőt!

angyalfoldi 2013.03.07. 20:00:58

@pánpéter: Te agyament Fidesz Fan! várd ki a végét!!!

camilló 2013.03.08. 05:21:19

@lajos0: 2008-ban a Marx műveit gondozó alapítvány, a Tőke című művét több ezres példányszámban adta el. Nem mellékesen a FED elnöke mondta ki, hogy a piac nem mindenható. Nem vagyok közgazdász, de csak ajánlani tudom, hogy olvass utána, miként értelmezik Marx műveit a mostani közgazdászok!
Német nyelvterületen dolgoztam, annyit azért beszélek, hogy ne tudjanak eladni, de a szakmai nyelv teljesen más, még akkor is ha rengeteg szakszót pont a németektől vettünk át.
500 euró körüli összegért lehet bérelni egy lakást. Ha minden olyan dolgot amit a megélhetésre kell fordítani számszerűsítek, olyan 1300-1400 euró jön ki. Ha a családban mindketten dolgoznak, és és csak 1300 euró között keresnek, simán meg lehet élni. Nem egy, és nem két magyarral találkoztam, akik családostól voltak kinn, és voltak olyanok is ahol csak az egyik dolgozott, a másik a gyerekkel, gyerekekkel otthon töltötte az idő. Így is megéltek.Persze függ attól is melyik országba megy az ember. Itthon egy keresetből egy család, éppen hogy nem hal éhen. Ettől függetlenül én nem tudnám megszokni a kinti kultúrát.
Keleten biztos hogy többet fizetnek, ha valami különlegeset tudsz. Ez nem is kérdés.
A németek annyira szabályok között gondolkoznak, hogy imponál nekik, ha valaki újat tud mutatni, bár én tapasztaltam teljes elutasítást is. A logikai készségükről talán annyit, rengeteg olyan dolgot csak nagyon kacifántosan oldanak meg amire létezik egyszerűbb megoldás. Sok évvel ezelőtt, kamionnal jártam európát. Moszkvában nem okozott gondot levenni egy 18 tonnás gépet egy ócska 16 tonnás daruval. A németeknél ha nem szedtél le mindent a kocsi oldaláról, a csúcs szuper targoncával sem tudta leszedni az autót. De ezer más példát is sorolhatnék.

lajos0 2013.03.08. 09:24:09

@camilló: "2008-ban a Marx műveit gondozó alapítvány, a Tőke című művét több ezres példányszámban adta el."

Tehát ? Ez tekintély alapú érvelés, csak mit igazol ? A modern antiszemitizmust megalapozó művei közül a többi is népszerű:

"Marx úgy vélte, hogy a zsidók “antiszociális természete” társadalmi és gazdasági eredetű. Rengeteget tett azért, hogy olyan új kifejezések, mint a “‘pénz-zsidó”, “pénzhatalom” és “zsidókérdés” gyökeret verjenek a modern, általa egyszerűen “tudományosnak” nevezett gondolkodásban. Később a zsidók e kollektív megbélyegzését terjesztette ki egy egész társadalmi csoportra, a teljes tulajdonos középosztályra (a burzsoáziára). Marx arra jutott idővel, hogy a társadalomra ártalmas elem, az őt annyira felháborító “pénzhatalom” megtestesítője nem csupán a zsidóság, hanem az egész burzsoázia.

De a zsidók voltak a “prototípus” – először ők voltak a célpont, ezt “extrapolálta” Marx egy nagyobb halmazra is, a középosztályra.

Később, a lenini, majd sztálini kommunista rendszerben is keményen üldözték a kommunisták a zsidóságot. Paul Johnson hasszasan tárgyalja azt az összefonódást, ami a “nem zsidó zsidó” Marx rendszere, a marxizmus antiszemitizmusa és a bolsevisták zsidóellenessége között létezik. És mivel Marx egész társadalmi kategóriákat nyilvánított osztályellenségnek, könnyű volt ezt a zsidókra is alkalmazni. Amikor Lenin “kizsákmányolókról és spekulánsokról” beszélt, akkor mindig az évszázados orosz zsidóellenességet akarta ébren tartani a köztudatban.

A német nácizmus és a magyar nyilasmozgalom antiszemita ideológiája is lényegében marxista volt (”zsidóság, mint társadalmi és gazdasági probléma” – ugye ezt Marx már 1844-ben, száz évvel korábban kifejtette), de maga a “fajelmélet” is sokat merített a marxi “tudományfelfogás” hagyományából: végtére Marx volt az, aki kiharcolta azt, hogy “tudományosnak” kelljen tekinteni a darwini evoluciós elmélet mintájára konstruált kvázielméleteket (ilyen volt a “marxizmus” és a “fajelmélet” is)."

"Nem mellékesen a FED elnöke mondta ki, hogy a piac nem mindenható."

Hát ezt jó páran elmondták előtte is, majd a sorozatos piaci fiaskókat követően vicces lett volna, ha ő mást mond.

"Nem vagyok közgazdász, de csak ajánlani tudom, hogy olvass utána, miként értelmezik Marx műveit a mostani közgazdászok!"

Hát mindenhogyan. Nincs egységes megítélése. A marxi gondolatok közt vannak teljesen tévútnak bizonyult fantazmagóriák éppúgy, mint azóta többszörösen igazolt meglátások. Például ez:

"Azt viszont érdemes hangsúlyozni, hogy A tőke I. és III. kötetében zseniális eszmefuttatások találhatók az időről időre túlhajtott hitelexpanzióról és annak válságokat okozó hatásáról. Talán elsőként vagy legalábbis az elsők között figyelt fel arra, hogy a hitelezés expanziója hogyan vezet – a marxi terminológia szerint – túltermeléshez, azaz a valóságos keresletet meghaladó termeléshez, illetve a túl magas termelési szint eléréséhez szükséges túlzott kapacitások kiépítéséhez. És ez a felgyorsult expanzió tart addig, amíg a hitelezések láncolata elkezd hirtelen szétszakadozni."

"Német nyelvterületen dolgoztam, annyit azért beszélek, hogy ne tudjanak eladni, de a szakmai nyelv teljesen más, még akkor is ha rengeteg szakszót pont a németektől vettünk át."

Nekem itthon is megkerülhetetlen, hogy a saját területemen angolul olvassam a szakirodalmat, mert szinte csak az van. Sok dolgot ebből kifolyólag magyarra lefordítva nem is értek egyből. Én azt tapasztaltam, hogy a szakmai nyelv ragad a legjobban, de lehet, hogy szakmánként változik.

"Persze függ attól is melyik országba megy az ember. Itthon egy keresetből egy család, éppen hogy nem hal éhen. Ettől függetlenül én nem tudnám megszokni a kinti kultúrát."

Én sem, és mindenre van példa meg ellenpélda is bőven, de hogy ott sincs kolbászból a kerítés az azért biztos. Viszont rengetegen vannak. akik pár hónap után csalódva jönnek haza, csóróbban mint amikor kimentek.

"Moszkvában nem okozott gondot levenni egy 18 tonnás gépet egy ócska 16 tonnás daruval. A németeknél ha nem szedtél le mindent a kocsi oldaláról, a csúcs szuper targoncával sem tudta leszedni az autót. De ezer más példát is sorolhatnék."

Ezt illetően nagyon konkrét tapasztalataim vannak, és hasonlók. Szedtünk már le 7 tonnás nyomdagépet 5 tonnás targoncával a német sofőr folyamatos sopánkodása mellett, aki majdnem megtért amikor látta, hogy sikerült is.

De mielőtt nem dolgoztam osztrákokkal precíz népségnek tartottam őket is, aztán mikor láttam, hogy képesek csípőfogóval nekiállni egy optikai kábel szerelésének, akkor ez a hitem örökre megdőlt.

camilló 2013.03.08. 17:57:11

@lajos0: Nem tudom jól olvastad-e Marx-ot, de én sehol nem láttam benne antiszemitizmust! Ha nem tévedek elég sok zsidó volt kommunista. Csak a mi Tanácsköztársaságunk vezetőire kell gondolni. Nagyon rosszul látod a "zsidó problémát". Ajánlom figyelmedbe a Zsidó kérdés Magyarországon című művet. Nem jobboldali elfogultsággal írt könyv, hanem objektíven láttatja ezt a kérdést. Valójában a vallás áll a háttérben, és nem faji kérdés! Még egy olvasmányt szeretnék ajánlani ha már a kommunisták zsidó ellenességéről beszélsz. Krausz Tamás Lenin című munkáját. Valószínű hogy mond új dolgot Neked is! Szerény tudomásom szerint a náci ideológia alapja Nietzsche filozófiája, aminek köze nincs a Marxizmushoz, bármennyire is annak tűnik! (Felsőbbrendű ember)A FED elnökének kijelentése azért érdekes, mert Ő a megtestesült kapitalizmus!
Kolbászból nincs a kerítés, és én ezt nem is állítottam, de ha akarsz akkor tudsz olyan munkát találni, ami nyugodt megélhetést biztosít. Elvárják a munkát, de ha becsületesen dolgozol akkor ragaszkodnak is hozzád. Jah egy apróság! Valahogy nem engedték, hogy nemzetiségi ellentétek legyenek! Ha valaki magyarozott, rögtön helyre tették!

lajos0 2013.03.08. 21:49:00

@camilló: "Nem tudom jól olvastad-e Marx-ot, de én sehol nem láttam benne antiszemitizmust!"

Hát például:

Marx Károly: A zsidókérdéshez (1843)

Csak Marx és Churchill a II. vH-ban a győztes oldalnak kedvesek voltak, ezért az ő antiszemitizmusukat nem reklámozták annyira.

"Ha nem tévedek elég sok zsidó volt kommunista."

Hát ezek többnyire sem igazi zsidók nem voltak, sem igazi kommunisták. Tehát őket valószínűleg Izraelben kidobták volna a zsidótemetőből az éjszaka leple alatt.

"Ajánlom figyelmedbe a Zsidó kérdés Magyarországon című művet."

Nocsak, Prohászkától ? Vagy a Zsidókérdés Magyarországon 1944 utánra gondolsz. Nem foglalkoztat különösebben a kérdés,ha kezembe akad és ráérek akkor elolvasom. Alapjában nem tartom sokra a lépten-nyomon zsidózó embereket, ez ugyanaz az alom mint a lépten-nyomon fasisztázó típus. Mindkettő a véleményéhez keres érveket, nem az érvek tükrében alakítja ki a véleményét. Ezt a kérdést a rendszerváltás után azért kezdték el tematizálni, mert így nem a diktatúra egykori szekértolói és a demokraták közt lett a választóvonal, hanem a fasiszták és a nem fasiszták közt. Ezért lett Antall és Boross Péter is hortysta-fasiszta diktátor a korabeli baloldali és liberális publicistáknak.

"Valójában a vallás áll a háttérben, és nem faji kérdés!"

Faji, vallási és politikai vetülete is van, de nálunk a vallásos zsidók száma pár ezer fő. Ráadásul a hazai neológokat az izraeli főrabbi nem is tartja vallásosnak, de ez huszadrangú kérdés. És általában nem is a zsidók szokták napirenden tartani a kérdést, hanem az ebből politikai hasznot remélő gojok.

Egyszer belemehetünk a hazai és a nyugat-európai antiszemitizmus megvitatásába, bár már annyiszor meg lett vitatva, hogy kicsit unalmas lesz.
Krauszt meg Szvák Gyulát viszont kihagynám, időhiány miatt, ráadásul politikusok is.

"Szerény tudomásom szerint a náci ideológia alapja Nietzsche filozófiája, aminek köze nincs a Marxizmushoz, bármennyire is annak tűnik!"

Nietzsche ember feletti emberének sem sok köze van a nácizmushoz, még ha hivatkoztak is rá a náci ideológusok. Ez Lukács György sok butasága közül az egyik.

"A FED elnökének kijelentése azért érdekes, mert Ő a megtestesült kapitalizmus!"

A kapitalizmusnak sok formája van, a minden regulától mentes szabadpiac viszont kudarcot vallott. A FED elnöke, vagy az USA általában addig híve a piaci liberalizációnak, amíg ebből anyagi haszna van. De mekkora volt a jajgatás, amikor egy kínai cég meg akart venni egy jelentéktelen amerikai olajvállalatot. Egyből nemzetbiztonsági kockázatot jelentettek, mivel az indoklás szerint embereket is kirúghatnak. Az USA addig támogatja a szabadpiaci versenyt, amíg ő húz belőle hasznot, de nincs itt semmiféle elvi alap.

"Valahogy nem engedték, hogy nemzetiségi ellentétek legyenek! Ha valaki magyarozott, rögtön helyre tették!"

Itt sem örültek a munkahelyeken a románozásnak ( meg semmiféle vitának), de ettől még a lakossági közbeszéd egyik toposza. Ahogy a cigányozás is, amit a legkülönbözőbb pártpreferenciájú egyének egységesen űznek. Persze politikailag nem correct, ahogy az MSZP-s képviselő négerezése sem volt az. Részemről ostobaságnak tartom a politikai korrektséget, de amikor egy ezt álságosan propagáló párt képviselője négerezik következmények nélkül, az kicsit vicces. Persze azon a képviselőn ránézésre látszik, hogy retardált, de a főnökei közül sem volt senki, aki a potenciális fajgyűlölőt meglássa benne ?

BadSimpson 2013.03.09. 02:03:21

@choko:

"a Navrasics-vonal egyre erősebb lesz..."

Nem lesz erősebb. 'Van az a pénz ' szokták mondani.

camilló 2013.03.09. 06:39:24

@lajos0: Tudtam, hogy rögtön az antiszemita művekre fogsz gondolni:) Ezt a könyvet egy zsidó barátomtól kaptam kölcsön, ezért nem tudom az íróját. 2002-ben adták ki, és nem antiszemita, de azokra a kérdésekre amikről most értekezünk pontos választ ad. Ajánlom figyelmedbe! Nem Lukács találta ki, hogy a náci ideológia alapja Nietzsche! Az egyszer már vitatott témához kanyarodtunk vissza a A FED elnöke kapcsán. Amiről beszélsz az a tőke viselkedése!
Határozottan cáfolom azt hogy nem örültek a vitáknak. Az első vitám valamikor a 80-as évek elején volt egy diák parlamentben. Megyei kongresszus volt, ahol választani kellett, kik, menjenek az országosra. Az elnökség előterjesztette a javaslatát. Kérdezték, hogy kinek van más javaslata. Mély csend volt. Bennem már akkor is élt az idealizmus:)) Felálltam és elmondtam, és elmondtam, hogy nagyon szép, hogy javasolnak itt embereket, meg az is szép, hogy jól tanulnak (mindenkit igyekeztek bemutatni egy pár szóban) de nekem ez kevés ahhoz, hogy eldöntsem ki az aki az érdekeimet képviseli. Látni kellett volna az arcokat!:))Hangzavar támadt a teremben, majd a levezető elnök megkérdezte, hogy akkor kit is javasolnék. Mondtam, hogy az emberek ismerete nélkül én nem tudok javasolni senkit, de azt tudom javasolni, hogy az itt ajánlottak álljanak fel és mondjanak valamit magukról, nézeteikről, mit is akarnak képviselni, és én azt sem tartanám ördögtől valónak, ha valaki esetleg önmagát javasolná. Lehet ezt ugye nem hiszed el, de valahol valamilyen archívumban biztos megtalálható a jegyzőkönyv. Szünetet rendeltek el. Odahívtak az elnökséghez, és gratuláltak ahhoz, hogy ilyen javaslatot tettem! Ugye nem hiszed el? Pedig így volt. A tanáraim teljesen maguk alatt voltak, hogy mertem én egyáltalán megszólalni:)) Szóval valahogy így működött a dolog. Felsőbb szintről érdekes módon nem ért atrocitás, de a tanáraim rögtön rám sütötték, hogy rendszer ellenes vagyok.:)) Mondtam hogy talán figyelmesebben kellene olvasni azokat a szerzőket akikről azt hiszik hogy ismernek. Megjegyezném, hogy ezek a tanárok a rendszer váltáskor rögtön kiléptek a pártból, és azt is tagadták, hogy valaha hittek benne. Később a munkahelyen is voltak konfliktusaim, de az ottani vezetők is csak a mérgüket nyelhették, mert én ismeretem azok műveit, akikre ők csak hivatkoztak. Érdekes módon a felsőbb vezetés nem presszionált:)) Szóval aki akart az dumálhatott.

Lilla50 2013.03.09. 18:02:17

@camilló:
és elolvashatott mindent, mert minden hozzáférhető volt!

Ezért aztán nem is igaz, hogy a formális diktatúrán kívül lett volna valós diktatúra!

1989. körül biztosan nem!

lajos0 2013.03.09. 20:47:58

@camilló: "Nem Lukács találta ki, hogy a náci ideológia alapja Nietzsche!"

De ő terjesztette ezt itthon. Ennyi erővel Heraklész vagy az ószövetség is ideológiai alap lehetne.
Az Ím ígyen szóla Zarathustra c. műben semmi ilyesmi nincs, elég behatóan ismerem.

"Az egyszer már vitatott témához kanyarodtunk vissza a A FED elnöke kapcsán. Amiről beszélsz az a tőke viselkedése!"

De hát a tőke nem egy önálló aktor, aki viselkedik valahogy. Hasonlóan az államhoz. Mindig elmondják a ma már idejétmúlt bonmotot, hogy az állam rossz tulajdonos. Ez azt fejezi ki, hogy a magyar államot képviselő politikusok sokat lopnak, és itt az emberi tényező mindig a lényeges.

"Szóval aki akart az dumálhatott."

Attól függ mit. Azért a ki mehet a diákparlamentbe nem olyan fajsúlyú kérdés, mint ha mondjuk azt kérdezted volna mit csinált Kádár 56 novemberében.

De tényleg volt a felvetésedben némi idealizmus, mert hát nem tök mindegy ki megy el a diákparlamentbe ? Nem volt tök mindegy, hogy az MSZMP vagy a Hazafias Népfront képviselője lesz éppen a parlamentben ? Ezeket fel lehetett mutatni, hogy milyen jól működik a népi demokrácia.

camilló 2013.03.10. 04:40:27

@lajos0: Ebben hogy az állam rossz tulajdonos egyet értünk. Kicsit tovább víve a gondolatot, lehet a tőke alaptermészeténél fogva még rosszabb tulajdonos. Lásd a Lehman Brothers ügyet. No és nem egy, vagy két magán vállalkozás ment csődbe. No és van nem egy, vagy kettő állami vállalat ami jól működik. Itt jön a képbe a tőkés, vagy a tulajdonos képviselője.
Attól függ mit? Nos ezzel kapcsolatban is van személyes élmény. A KISZ alapszervezetnek nevet kellett adni. Én javasoltam Rajkot. No volt is felzúdulás! (tanárok részéről) Akkor szóba került 56, és az akkori események, emberek. Nekem akkor is az volt a véleményem, mint most. Családi érintettség kapcsán! Rajk lett a név. Szóval aki azt állítja, hogy nem lehetett dumálni, az azért mondja mert Ő nem mert, pedig akkor már régen nem harapták le senki fejét, ha kínos dolgot feszegetett. Minden rendszer bomlása kis lépésekkel indul. Ne gondold, hogy ezzel nem voltak tisztában a hatalom birtokosai. Szóval ezt is vehették annak. A Rákosi rendszerből maradt rossz reflexek miatt nem mertek sokan beszélni, elmondani a véleményüket. Ha meg tudtad védeni az álláspontodat, nem ért semmi hátrány. Azért halkan megjegyzem, hogy a nagy ellenállók akik maguknak tulajdonítják a rendszer váltást diplomával rendelkeznek. Kádár címer van a diplomán. Ha annyira el lettek volna nyomva, akkor hogy járhattak egyetemre. A rendszer váltás utáni működésükből ítélve nem azért mert zsenik voltak, mert akkor most itt azon vitatkoznánk, hová menjünk nyaralni. A Bahamákra, vagy Polinéziába:) Az hogy ki jelöl meg szerintem tök mindegy, ha nem veszted el az egyéniséged, és nem válsz gombnyomó automatává!
Ideológiai alap. Sikerült belekeverniük az Indiai termékenységet is! De tény hogy Nietzsche ami az alap. Az hogy itthon ki vitte a köztudatba mellékes, de nem Lukács találta ki.

lajos0 2013.03.11. 10:24:18

@camilló: "Ebben hogy az állam rossz tulajdonos egyet értünk."

Én nem gondolom ezt, és a válság erre rá is cáfolt, amikor a nagy cégek azonnal szaladtak állambácsi szoknyája mellé. Norvégiában, Kínában vagy Franciaországban az állam jó tulajdonos, nálunk meg ez annyit jelent, hogy a politikusok és sleppjük gátlástalanul lop. De ennek az államhoz, mint intézményhez nincs köze.

"Kicsit tovább víve a gondolatot, lehet a tőke alaptermészeténél fogva még rosszabb tulajdonos."

Az úgymond tőke csak a tiszta profitra érzékeny, és minden más szempont mellékes.

"Lásd a Lehman Brothers ügyet. No és nem egy, vagy két magán vállalkozás ment csődbe."

AZ LB kockázatot vállalt, mivel azt gondolták az állam úgyis azonnal kihúzza őket a bajból, ha megszorulnának. Ők a túl nagy, hogy csődbe menjen kategória védelmét élvezték. Az itt külön szép, hogy a hitelminősítők zseniális befektetésként írták le pár nappal a csődje előtt. Azóta a hitelminősítőket a befektetők többsége le sem tojja.

"Nekem akkor is az volt a véleményem, mint most. Családi érintettség kapcsán! Rajk lett a név. Szóval aki azt állítja, hogy nem lehetett dumálni, az azért mondja mert Ő nem mert, pedig akkor már régen nem harapták le senki fejét, ha kínos dolgot feszegetett."

Arról nincsenek tapasztalataim, hogy a belső fórumokon mik hangzottak el, de 87-ben engem még majdnem kirúgtak a középiskolából, amikor osztályfőnökin vitattam a szovjet csapatok ittlétének miértjét.

"Minden rendszer bomlása kis lépésekkel indul."

Hát a román 'forradalom' pár nap alatt lezajlott kivégzésestől, tokkal vonóval. Nálunk a diktatúra üzemeltetői már a 80-as évek közepétől elkezdtek felkészülni a proletárból nagytőkéssé válásra.

"Ha meg tudtad védeni az álláspontodat, nem ért semmi hátrány."

Ezek szerint én nem tudtam. Az a vicces, hogy akkor is azt kaptam, hogy fasiszta vagyok, mert azok utálják a kommunistákat. Így megtudtam, hogy osztályfőnököm valójában kommunista, az Egyesült Államok, pedig mint a világbéke ellensége szintén fasiszta kompánia. Két évre rá persze ő volt a legnagyobb rendszerváltó :-)

"Azért halkan megjegyzem, hogy a nagy ellenállók akik maguknak tulajdonítják a rendszer váltást diplomával rendelkeznek. Kádár címer van a diplomán. Ha annyira el lettek volna nyomva, akkor hogy járhattak egyetemre."

Hát igen. A kádár-rendszerben szerezték a diplomájukat, de mondjuk más rendszer nem is volt. Más kérdés, hogy a hányan nem szerezhettek diplomát, mert osztályidegenek voltak.

"A rendszer váltás utáni működésükből ítélve nem azért mert zsenik voltak, mert akkor most itt azon vitatkoznánk, hová menjünk nyaralni."

Az, hogy valaki zseni nem jelenti, hogy nem a saját pecsenyéjét fogja sütögetni, mint politikus.

"Az hogy ki jelöl meg szerintem tök mindegy, ha nem veszted el az egyéniséged, és nem válsz gombnyomó automatává!"

És nézz meg most egy parlamenti közvetítést, ahol elvétve látni csak olyan figurát, aki nem szolgai módon nyomogat.

"Ideológiai alap. Sikerült belekeverniük az Indiai termékenységet is! De tény hogy Nietzsche ami az alap."

Mitől lenne már tény. A náci ideológia egy katyvasz volt, amiben mindent felhasználtak a tetszésük szerint. A darwini tanítások ebből a nézőpontból sokkal inkább megalapozták mind Nietzsche, mind a náci vagy kommunista ideológiát. Mégis tévedés lenne az ő nyakába varrni, ahogy Nietzschéébe is.
De a kiválasztott népről, vagy mondjuk az amerikai fensőbbrendűségről szóló ma is élő doktrinák erős korrelációt mutatnak a náci tanokkal. Le is nácizták ebből kifolyólag elég sokszor az ifjabb Busht például, Obama viszont kommunista lett sokak szemében.

camilló 2013.03.11. 16:15:52

@lajos0: Rosszul írtam az állami szerepvállalásról. Valójában azt akartam írni, hogy semmivel sem rosszabb mint a magán tulajdonos. Sőt lehet akár jobb is. Igazándiból a vezető határozza meg hogy jól fog működni az a cég vagy sem.
A szovjet csapatok akkor már régen nem belpolitikai okokból voltak jelen az országban. Aki mást mond az nagyon sok mindennel nincs tisztában, vagy teljesen elfogult. (utalnék itt a háborús tervekre, amiket ma már lehet ismerni) A belső "rend" megtartására, volt munkásőrség, rendőrség, sőt a hadsereg is kapott karhatalmi kiképzést. Itt jegyezném meg, hogy a munkásőrség első rendű fegyveres feladata, nem karhatalmi volt, hanem különféle szabotázs cselekmények meghiúsítására kaptak kiképzést.
Soroljam hány "osztály idegen" szerzett? Na és ha nem szerzett, a megélhetése akkor is biztosítva volt. Ezt a mai rendszerben nem mondhatjuk el. Most mehetsz, csak tudd megfizetni! No egy olyan család ahol éppen csak egyik napról a másikra élnek, nyilván egyetemre küldi a gyerekét. Ugyan már!
Megsüthetnék úgy is a pecsenyéjüket, hogy más is tudjon sütögetni! Az ország tele van jogásszal, meg közgazdásszal! Az egyik hülyébb, mint a másik!
Volt egy ideológiai alap, amit mindenhonnan megpróbáltak megtámogatni. Az űbermens-i érzést szítani, színtiszta nácizmus! Akkor lehetsz (talán) különb, ha jobban oda figyelsz az embertársaidra, és képes vagy önzetlenül cselekedni. No ez talán, kiérdemli a felsőbbrendű ember megszólítást!

lajos0 2013.03.11. 20:58:27

@camilló:"Rosszul írtam az állami szerepvállalásról. Valójában azt akartam írni, hogy semmivel sem rosszabb mint a magán tulajdonos."

Ebben egyetértünk.

"A szovjet csapatok akkor már régen nem belpolitikai okokból voltak jelen az országban. Aki mást mond az nagyon sok mindennel nincs tisztában, vagy teljesen elfogult."

Én csak azt kérdeztem osztályfőnökin, hogy meddig lesznek itt vajon ideiglenesen. Ezért kaptam némi igazgatói fejmosást, és fejtágítást. Persze érettségi találkozókon, a mai napig felvetem, hogy akkor mitől is voltam fasiszta ? Különösebben persze engem sem izgatott a dolog.

"Soroljam hány "osztály idegen" szerzett?"

Persze nyilván van ilyen is sok, meg ahogy szépen lassan beleszoktak a diktatúrába, már a képviselői sem vették komolyan a sok bornírt előírást.

"Most mehetsz, csak tudd megfizetni! No egy olyan család ahol éppen csak egyik napról a másikra élnek, nyilván egyetemre küldi a gyerekét."

Hát ezt is nehezen vitatnám. Meg milyen egyetemeken, kik oktatnak és milyen színvonalon. A többsége sajnos siralmas.

"Az űbermens-i érzést szítani, színtiszta nácizmus!"

Hát mindenfajta kiválasztottságtudat velejárója. Az osztályöntudat, vagy a választott népről szóló doktrinák szintén. De Nietzsche valószínűleg azért írta az ajánlásban, hogy "mindenkinek és senkinek szóló könyv", nehogy valaki aktuálisan e übermensnek gondolja magát.

"Akkor lehetsz (talán) különb, ha jobban oda figyelsz az embertársaidra, és képes vagy önzetlenül cselekedni. No ez talán, kiérdemli a felsőbbrendű ember megszólítást!"

Nietzsche főleg a szerinte bukott keresztény morált ostorozta. Ez mondjuk a nácikkal közös pont, de még legalább 200 egyéb ideológiával is. A nácizmusba Nietzschét meg Wagnert Rosenberg Alfréd próbálta beleszuszakolni, csak ehhez mindkettőt teljesen ki kellett forgatni.

Ráadásul fajelmélethez sok köze nincs, Nietzsche számára az antikvitás görögsége volt a példa.
Az igazi kemény politikai töltetű antiszemita ideológiák ( ha ezen csupán zsidógyűlöletet értünk) viszont Oroszországból erednek és baloldalról.

camilló 2013.03.12. 04:39:00

@lajos0: Ajánlom figyelmedbe a Zsidó kérdés Magyarországon című könyvet! Azért írom, mert a baloldalt vádolod antiszemitizmussal. A "probléma" sokkal mélyebb. No és nem mellékesen, miért vannak olyan sokan baloldalon zsidók, ha szerinted a baloldaliak antiszemiták.

lajos0 2013.03.12. 09:44:19

@camilló: "Azért írom, mert a baloldalt vádolod antiszemitizmussal."

Nem vádolom, csak megállapítottam nehány tényt, például, hogy a modern politikai antiszemitizmus Oroszországban alakult ki.

"I. Miklóst fia, II. Sándor váltotta a cári trónon (1855-1881), aki liberális reformok bevezetésén fáradozott. A zsidók számos szabadságjogot kaptak, többek között szabadon megválaszthatták lakóhelyüket is. II.Sándort ismeretlenek meggyilkolták, fia, III. Sándor pedig a reformokat visszájára fordította. Többek között korlátozta a zsidók részvételét a felsőoktatásban és az önkormányzatokban, de sokkal fontosabb, hogy uralma idején kezdődtek meg a pogromok. Két új jelenséget váltott ki a fizikai üldözés megjelenése: egyrészt megkezdődött a tömeges emigráció - többek között Magyarországra, konkrétabban Budapestre -, másrészt az orosz zsidók mind aktívabb szerepet vállaltak a forradalom előkészítésében. Az utóbbira válaszul a hatalom a nemzeti monarchista pogrom-szervezetek létrehozásával reagált, mint például az "Orosz Nemzeti Szövetség" vagy a "Fekete Század" és mesterségesen gerjesztették a judeofób hangulatot. Ennek következtében még olyan humanista írók is megfertőződtek az antiszemitizmus eszméjével, mint Fedor Dosztojevszkij, elterjedt a "konyhai" és a "népi" antiszemitizmus.
A hatalom nyílt megengedő akarata és burkolt támogatásával zajlottak a pogromok, miután II. Miklós trónra lépett. Noha az áldozatok száma messze nem érte el a középkori Európa "teljesítményét", a pogromok jelentős visszhangot váltottak ki Oroszországban és Európában is. A bűnözés szokatlan formái jelentek meg, addig ismeretlen volt a nemzetiségi alapon kivitelezett fosztogatás, garázdaság. Az egyik kisinyovi pogrom során a város lakóépületeinek közel harmada(!) vált lakhatatlanná. A brutalitás hamarosan szimpátiát váltott ki az üldözöttek irányába, a kárt szenvedett zsidók javára orosz városok több mint egymillió rubel adományt gyűjtöttek össze, ami akkoriban óriási vagyont képviselt. Ugyanakkor tény, hogy a politikai antiszemitizmus ideológiája is ekkor, a cári udvarhoz közel álló körökben, illetve a titkosszolgálat, az Ohrana berkeiben született meg, amit a "Cion bölcseinek jegyzőkönyve" című, az antiszemita rágalmak enciklopédiájának tekinthető iromány is igazol."

Továbbá, hogy az antiszemitizmus nem tipikus jobboldali ideológia: Sztálin és Hitler között ezen a téren nem voltak markáns különbségek:

"Sztálin idejében - akinek személyi kultuszának kiépítéséért elsősorban zsidókkal kellett megküzdenie a bolsevik pártban - az antiszemitizmus új reneszánsza kezdődött. 1928-ban betiltották az ivrit nyelvű könyvkiadást, a jiddis nyelvű könyveket pedig orosz könyvekkel váltották fel rövid idő alatt. Később a szovjet zsidóknak ki akartak jelölni egy nemzeti területet, helyét azonban nem a tradicionális délnyugaton keresték, hanem a Távol-Keleten. 1930-ban a jelentős részüket kizárták a pártból, sokan munkatáborokba kerültek, másokat kivégeztek. Ugyanezen év végére bezártak minden zsidó oktatási intézményt és számos kulturális szerveződést is felszámoltak.
1948-ban lezajlott az első szovjet antiszemita kampány. A "kozmopoliták elleni harc" során Sztálin végrehajtói sok közismert zsidót helyeztek nyomás alá. Meggyilkolták Michoels színész-vágót, a Zsidó Antifasiszta Bizottság elnökét. A hatalom a zsidó kultúra teljes likvidálásába kezdett: 1949 és 1951 között bezárták az összes zsidó színházat, beszüntették az összes zsidó, jiddis időszaki kiadványt. 1952-ben hamis vádak alapján kivégezték a zsidó irodalmi élet elitjét. Mindent, ami zsidó, gyökerestül akartak kitépni a szovjet közéletből. Odáig fajultak a dolgok, hogy az éttermi zenekarok tagjait egyenként bírták nyilatkozatra arról, hogy többé nem játszik zsidó zenét. Az állami antiszemitizmus a politikai elitet kezelő orvosok elleni perben érte el a csúcspontját, akiket Sztálin összeesküvéssel vádolt meg.
Érdekes, hogy a vezér életének utolsó évében terjedt el az a szóbeszéd, hogy a zsidókat Sztálin Szibériába akarja kitelepíteni. (lásd keretes írásunk) Ma a szóbeszédek hátterében a zsidók pszichés felkészítését vélik felfedezni, mivel fény derült arra, hogy Sztálin "kommunista népi demokráciát" akart létrehozni Izraelben a szovjet zsidók tömeges áttelepítésével. A Szovjet Állam engedélyezte a zsidóknak az emigrációt akkor, amikor mindenki más számára ez tilos volt. Ettől az időtől fogva a zsidókat nem tekintették szovjetnek. A cári időkhöz hasonlóan maximálták a felsőoktatásban a zsidók arányát és némely intézet kapui végkép zárva maradtak előttük. Hruscsov idejében a zsidókat eltávolították az államgépezet felsőbb posztjairól. Nem léphettek be a KGB kötelékébe és nem tölthettek be semmilyen parancsnoki pozíciót a hadseregben. A hatvanas évek elején bezárták az összes, addig még működő zsinagógát. Mindezek mellett a hivatalos Szovjetunió - formálisan - elítélte az antiszemitizmust."

regi.sofar.hu/node/82847?tid=111

"No és nem mellékesen, miért vannak olyan sokan baloldalon zsidók, ha szerinted a baloldaliak antiszemiták."

Nem állítottam, hogy a baloldaliság szükségszerűen együtt járna az antiszemitizmussal, mint ahogy a jobboldaliság sem ( ma már ezek a kategóriák persze nem léteznek a fogalmak eredeti értelmében).

A szélsőjobboldalinak mondott Breivik például Izrael lelkes támogatója volt, és az Izraelt élesen bíráló fiatal norvég baloldaliak között mészárolt. Hogy mellette szabadkőműves is volt, az már tényleg csak hab a tortán.

Azt sem zárja ki semmi, hogy egy zsidó identitású személy antiszemita is legyen egyben ( és nem csak az arabgyűlölet értelmében, ami persze szintén antiszemitizmus). A jelenlegi hazai zsidó vezetők közül is voltak többen, akik mondjuk még munkásőr korukban élesen bírálták Izrael elnyomó politikáját, és a palesztinokkal illetve az arab világgal rokonszenveztek a konfliktusban.

Szóval a probléma csakugyan mélyebb, mint hogy pár egyszerű posztban meg lehetne vitatni, vagy valamely politikai oldal nyakába lehetne varrni.

kalmik 2013.12.23. 22:06:26

@lajos0:
Olvassátok el Debreczeni József A fideszes rablógazdaság című könyvét, abból megtudjátok ki mennyit lopott. A szocik sem voltak angyalok, de Orbánékhoz képest majdnem. Hagyóról is egymás után bizonyosodik be, az ügyészség vádjainak tarthatatlansága. Hol van ez a felcsúti polgármester mesés közel 7 milliárdos meggazdagodásához három év alatt. És ő még csak a legkisebbek egyike.

Laeslie1 2013.12.24. 11:06:35

Lajos!
Kozel 10 eve elek kulfoldon, ugyanazt csinalom mint otthon, csak tobb penzert. Haza szerettem volna menni egy ido utan,mert jobb lenne a sajatjaim kozott, de ez egyre inkabb csak alomnak tunik. Olyan orszagba ki vagyik, ahol a miniszterelnok hobbijara kolt az orszag?! Ahol az se veri ki a biztositekot, hogy stadiont epittet a kertje sarkaba?!Ahol a rezsicsokkentes jelenti a gazdasag csodat( kozben ossze lehetne hasonlitani a fogyasztoi arakat a rezsicsokkentes elottivel-helyenkent a duplaja)! Ahol a csapbol is az folyik, hogy az orszag jobban teljesit, mikozben mindenki lelep, aki teheti. Meg az is, aki nem teheti.. Ahol a kisembert lepten-nyomon szorongatjak, viszont akik Orbanhoz kozel allnak milliardokat visznek haza kovetkezmeny nelkul?!Szavazni fogok valakire a balfasz ellenzekbol, haza viszont akkor megyek, ha ezt a lopos, hazudgalos bandat elzavarjak. A Fidesz feltette a sz.rt a polcra es azt monda befott, egyetek. Vannak, akik eszik...folyamatosan. Jo etvagyat Lajos!

terlasz 2013.12.25. 00:37:40

Lajos! Te vagy ostobák táborát szaporítod vagy a gazemberekét! Szegény Magyarország...
süti beállítások módosítása