Kérdések tolulnak fel az emberben az újabb fideszes plakátok láttán. Azokról a ragaszokról van szó, amelyek megint tízmilliókba kerülnek az adófizetőknek, és amelyek Gyurcsány Ferenctől és Bajnai Gordontól féltik az nyugdíjakat. Jól tetszenek olvasni, azok féltik, akik ellopták a magánnyugdíj-megtakarításokat, akik megalázták rokkantak tízezreit, akik olyan árakat szabadítottak rá az idősekre, hogy nem tudják megvenni az ennivalót és a gyógyszereket.

Ám nem csak ez a furcsaság ebben az új plakátsorozatban, amely elvileg megint Gyurcsány Ferencet és Bajnai Gordont kívánja lejáratni, valójában reklámot csinál majdani szükségszerű összefogásuknak. Néhány hete az MSZP tett ki plakátokat, amelyeken Hoffmann Rózsát és Matolcsy Györgyöt ekézik.

Az MSZP plakátjaira miért Gyurcsány és Bajnai a válasz? Miért nem Mesterházy Attila és az MSZP? Ők nem voltak kormányon a "zelmúltnyolcévben"? Nem mintha az a nyolc év ne lenne vállalható, sőt!! A mai MSZP-frakció kilencven százaléka ott ült a kormányban és a frakcióban. A párt elnöke helyettes államtitkára volt a Medgyessy-kormánynak, Gyurcsány idején frakcióvezető-helyettes, Bajnai Gordon egy évében pedig a parlamenti szavazatokat szállító frakcióvezető. A Fidesz a Demokratikus Koalíció elnökét és az Együtt 2014 egyik vezetőjét teszi ki a plakátra, miközben az MSZP ma a legnagyobb ellenzéki párt, és ők plakátolták ki az Orbán-kormány miniszterét és államtitkárát.

Mindebből adódik néhány kérdés. A Fidesz még mindig Gyurcsánytól és Bajnaitól fél? Őket próbálja démonizálni, miközben Mesterházy Attila vezeti ma a legnagyobb ellenzéki pártot? Mi ennek az oka? Az nem érv, hogy Mesterházy nem volt miniszterelnök, mert momentán az akar lenni, ráadásul, mint a mai legnagyobb ellenzéki erő vezetője, joggal is aspirálhat a jelöltségre. Vagy ennyire érdektelen a Fidesz számára a mai MSZP és annak elnöke? Hihető lenne ez? Miért nem pazarol a Fidesz egyetlen hirdetési felületet sem a szocialistákra?

Azt sem értem, hogy a szimbiózisban levő fideszes és jobbikos tüntetők miért csak Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon fórumain bukkannak fel? Hogy lehet az, hogy az MSZP bármely politikusa, beleértve a pártelnököt is, zavartalanul járhatja az országot, csak a két, állítólag már "lejárt lemez" rendezvényeit kell megzavarni?

A válaszokon el sem merek gondolkodni.

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr195065306

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fogtam egy fidesztrollt, éppen kopipésztelt! 2013.02.06. 16:26:45

Az előre megírt manipulatív propagandaszövegeket saját véleményként terjesztő fideszes bérkommentelők tényleg léteznek! Régóta sejtjük, hogy a napszámban a neten nyüzsgő, egy-egy kormányellenes hangot megütő poszt alatt rajokban támadó jobbertrollok n...

Trackback: A fülkeforradalom felfalta a Magyar Hírlapot 2013.02.06. 16:25:34

Széles Gábor nem érti, hová tűntek az olvasók. A kormányváltás évében, 2010-ben a Magyar Hírlap elvesztette előfizetőinek és vásárlóinak egyharmadát, az olvasótábor csökkenése azóta is folyamatos. Ami még érdekesebb, hogy a 2004-ben még 28,4 ezres napi...

Trackback: Az igazság az... 2013.02.06. 13:16:16

Egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy jó ötlet Bajnaitól Orbán kihívása tévévitára. Milyen alapon? Nincs választási kampány (még ha a minden oldali lejárató plakátokat látva néha nem is így tűnik), és Bajnai hivatalosan nem is kihívója a kormán...

Trackback: A Fidesz-plakátok és az MSZP 2013.02.06. 10:52:01

A Fidesz még mindig Gyurcsánytól és Bajnaitól fél? Őket próbálja démonizálni, miközben Mesterházy Attila vezeti ma a legnagyobb ellenzéki pártot?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1bak 2013.02.06. 17:57:15

@pánpéter:
Ez, így, egy lélegzetre! Fel van véve magnóra, vagy hogy jön ilyen tömören a zagyválás.
A legjobb benne Horn Gábor, aki megmondta. Ő a hiteles megmondó? Miért ő nem államtitkár volt?
Nem ő volt az, aki azt a megfejtést hozta a tökkelütött népszavazásból, hogy Feri húzz el ezt üzenik a választók? Ezt úgy, hogy Feri az egyedüli hibás, Horn és a Szadi meg a ministráns fiúk gyülekezete.
Ember, lehet, hogy 2% a DK támogatottsága, nem tudom, de messze a legkevesebb baromságot beszélik, a legkövetkezetesebb véleményük van, olyan apróságokról, mint a honi demokrácia, alkotmányosság állapota.
A gumilövedék és társai, ez már borzasztóan unalmas, pláne, hogy a tizedük sem volt igaz. Aggasztó, és ez az ország jövője szempontjából, és nem a DK vagy Gyurcsány szempontjából aggasztó.

márta)) 2013.02.06. 18:01:45

@angyalföldi partizán:

Tessék? Mi a gond?
Az, hogy Önnek mi a jó és mi a nem jó a legkevésbé sem érdekel.
"néni" a nénikéje. ott a pont!!!

reszeg tengeresz 2013.02.06. 18:06:22

@1bak: "ez már borzasztóan unalmas"
A holokauszt meg meginkabb, megis az folyik 60+ eve mindenhonnan bazdmeg! Az, hogy valami unalmas nem azt jelenti, hogy el is evult!

barli 2013.02.06. 18:08:24

@rockjano:
jó ez a "rettegnek gyurcsánytól/bajnaitól" imamalom is.
Nem rettegnek, az egyiket ki akarják csinálni, mert komoly ellenfél lehet, a másik meg akarja/nem akarja olyan eszköz lehet, akivel bárkit és bármit tönkre lehet tenni akihez egyáltalán hozzászól/hozzádörgölözik.
Mindenki döntse el, melyik ki :)

ui: ha gyurcsány akkora államférfi lenne mint "sokan" azt hiszik, szimplán elhúzna a pélóba (2006ban meg kellett volna tennie), hogy legyen esélye egy baloldali fordultanak. Jelenleg pont miatta nincs rá esély. Még ha igaza is lenne és szeplötlen lenne a múltja, akkor is el kéne tünnie, mert jóval többet visz, mint hoz.

barli 2013.02.06. 18:10:12

@barli: jav: nem lehet, hanem lett

Emiksz 2013.02.06. 18:25:59

emiksz.blog.hu/2013/02/06/115_q_e_d
"Mai adásunk a méltán nagy figyelmet kapott kérdéssel foglalkozik, miszerint miként lehet egzakt módon belátni, hogy a Gyurcsány-Bajnai szövetség hatalomra jutása esetén csökkenti a minimálbért 32.000 forinttal."

lajos0 2013.02.06. 18:34:08

"A Fidesz még mindig Gyurcsánytól és Bajnaitól fél? Őket próbálja démonizálni, miközben Mesterházy Attila vezeti ma a legnagyobb ellenzéki pártot?"

A helyzet talán nem ez, inkább Gyurcsánnyal közös fotóival próbálják lejáratni Bajnait. Abban viszont egyetértünk, hogy mindenféle ilyen plakátos néphülyítés (amit egyébként a Fidesz honosított meg mint műfajt) az adófizetői pénzek szimpla ellopása. Hasonlóan a maszek jogtanácsosok, kommunikációs tanácsadók, politológusok meg a többi mihaszna léhűtő közpénzből fizetéséhez. Ezen a téren meg nincs nagy különbség a két oldal közt.

HanSolo90 2013.02.06. 18:44:35

@vakapad: Azért aki az elemzést írta nemzetközileg elismert közgazdász, nemzetközi publikációkkal, közleményekkel. Az, hogy Bokrosról mit gondol nem érdekel, de az elemzésből számomra az derül ki, hogy bizony itt senki nem értett igazán a gazdaságpolitikához.

márta)) 2013.02.06. 18:48:54

hvg.hu/kkv/20130206_Alig_akar_valaki_trafikot_uzemeltetni__b

Nemzeti trafikok. Több kiskereskedő, kik már most is csak vegetálnak, elesik" még ettől" a jövedelemtől is.
Mert nekik minden fillér számit.

HanSolo90 2013.02.06. 19:23:07

@1bak: A gond csak az, hogy a DK mindezt úgy teszi, mintha ők lennének a főnökök, a többség, a legnagyobb támogatottsággal bíró ellenzéki párt stb. Borzasztóan unalmas már, hogy 18 hónapja mindenkibe belerúgnak, mindenkit pocskondiáznak, kikezdenek stb. Terítéken volt már az MSZP, Bajnai, LMP, Milla és még sorolhatnám. Most, hogy felcsillant az MSZP-vel az összefogás reménye, hirtelen nagy a csend. Semmi kritika. Bezzeg eddig....
Vadai is azt állította, hogy ők soha nem kezdték ki az MSZP-t. Úgy látszik nem olvassa és nézi Gréczy műsorát :)

Demokráciáról magyaráznak, ehhez képest ők a legkevésbé elfogadó párt. Gréczy véleménye is hétről hétre változik, sokszor ellentmond magának, összeesküvés elméleteket gyárt stb.

Kolb Ace 2 2013.02.06. 19:25:43

@pánpéter:

Az adósság az Orsós rezsim alatt 82%-ról (amiben az Orsós elvtárs is nyakig benne van, hiszen egyszer már kirabolta az országot) 96%-ra nőtt. Katasztrófakormányzás = 1998-2002 és 2010-2014. "elhazudott választás" <- ez bizonyára 2010 lehet. Még mindig emlékszünk a hazaáruló fidesznyik oligarchákra: Simicska "kayaibrahim" Lajcsikára és a többi hazaáruló, tolvaj fajtájára. Még mindig emlékszünk arra hogy Orsós elvtárs KISZ titkárként kezdte, Gyurcsánnyal együtt, de Ferivel ellentétben azóta is az maradt. Ezért is veszi körbe magát olyan lejárt komcsi arcokkal mint a Szűrös "MSZMP KB" Matyi és Pozsgai "moszkvai nagykövet" Imike elvtársak. Mert a fajtáját nem tudja megtagadni. A fidesznek egy szava nem lehet az amúgy szintén tolvaj MSZP-re, mert ugyanazt csinálják, csak pofátlanabbul. Az MSZP legalább nem akarta megmagyarázni hogy nekünk jó hogy kirabolnak minket, ezek meg igen. NEmbaj, majd elkergeti a nép megint őket, mint 2002-ben is.

is 2013.02.06. 19:28:18

@indazs: +1. tökéletesen így gondolom én is.

is 2013.02.06. 19:30:04

@pánpéter: "No, hát a Te Ferenced ezt tette."

Ezek történtek. De nem ő tette. Ezt te is nyilván tudod, csak próbálsz itt hazudozni. Csak egyet említsünk: 2008-as népszavazás, előtte 18 hónapos őrültekháza kampánnyal. Csak nem azt is a Te Ferenced tette?

midnight coder 2013.02.06. 19:43:08

@Kolb Ace 2: Ugyan már. Az MSZP-ben mindenki vagy ex-vörösnáci, vagy annak tudatában csatlakozott, hogy tudta hogy az ex-vörösnáci gazemberekhez csatlakozik. A második FIDESZ kormány ugyan nem annyira sikertörténet - köszönhetően jórészt annak a szarnak amit a szocik hátrahagytak, bár a narancsosok is csinálták a hülyeséget rendesen, de az első igencsak az volt - az volt az a 4 év amikor úgy csökkent a GDP arányos államadósság, hogy közben nem volt jelentősebb privatizélés, és nem esett vissza a GDP a béka segge alá. Na, ezt sikerült megyóéknak visszafordítani a jóléti rendszerváltással. Olvasgasd az ide vonatkozó KSH-s statisztikákat...

Lopás szempontjából pedig egyik oldalnak sincs mit a másik szemére hányni - az egyik oldalon ott van Kaya Ibrahim, a másik oldalon a 3x-os áron épült autópályák aminek kilométere 3 milliárd forint és több száz épült, a testreszabott motorvonattender, a kakaobiztos számítógépek, a háromszázezer forintos postásbiciklik, Megyó elvtárs végtelenített repülőjegye amit akkor kapott amikor meg találta említeni a seggberúgása utáni sértődöttségében hogy mennyi SZDSZ-es korrupciós ügyről tud, és ezek csak azok az ügyek amik hirtelen az eszembe jutnak. Anno minden hónapra jutott egy-két ilyen.

Egy igaz ember 2013.02.06. 19:55:17

@kvasztics47:

Gyurcsány és a demokrácia? Gyurcsány és a reform? Melyik szóból fog még viccet csinálni ez a szánalmas emberke?

Éhesló 2013.02.06. 19:58:02

www.szazadveg.hu/kutatas/aktualis/januar-meglepetesek-nelkul-467.html

A többi blabla.
Buktorék a szokásos rutint nyomják, nem kell erőlködniük, hogy elqró és libás leamortizáljanak bármi, aminek a közelébe mennek.
A maszop és a jobbik majd később jön, ha az előbbiben az öregek eldöntik kit tolnak be a takony bábjuk hűlt helyére, az utóbbinál meg kiderül maradnak-e egyben vagy szakadnak háromfelé....

Egy igaz ember 2013.02.06. 20:01:38

@pánpéter: Az ötéves, adócsökkentési programot, amit Gyurcsány I. törvénybe iktatott és utána kampányolt és választást nyert vele, Gyurcsány II. a választás után azonnal visszavonta. Azt állította, hogy nem volt tisztában az ország helyzetével. Érdekes, de utána valahogy nem volt Veres Jancsi popsijában a cipője orra, azaz a pénzügyminiszter ugyanaz maradt.
És akkor még hol volt az öszödi beszéd...
Ha egy maffiavezér az emberei előtt kifakad, azt valahogy soha nem szokták a nyilvánosság előtt jóindulatú igazságbeszédnek mondani.

ob.szerver 2013.02.06. 20:02:52

@midnight coder:

"első (orbánrezsim) igencsak az (sikertörténet)volt.

Sorold fel azokat azokat kormányzati intézkedéseket lécci, amelyek az Orbán kormány nevéhez fűződnek és amelyeknek a sikert köszönhettük. Szerintem egyet sem tudsz mondani.

Két kérdés:

1 Ha annyira sikeresek voltak, ma ugyanazok az emberek szinte minden pozícióban, miért olyan döbbenetesen dilettánsok és sikertelenek.

2. Az nem lehet, hogy egyszerűen élvezték a Bokros csomag által elindított konjunktúrát, és két és fél évig, ameddig kialakították a maffiaállam működési rendjét SEMMIT nem csináltak, igaz, sok kárt sem? A károkozást a 3. évben kezdték csak el.

Adalberto Gellenzeeri 2013.02.06. 20:08:16

@pánpéter: Péter! Ez így, ahogy felállítottad az egyenletedet, nagyon kevés. Gondolom a lóvé sem sok amit kapsz érte. De megértem. Nehéz idők járnak még egy alulkvalifikált előre programozott fideszfanra is. Tudod, épp a gazdáid teremtettek itt egy sokkal rosszabb helyzetet. Gazdaságilag és morálisan is.A zelmúttnyócév elmúlt. Nem az a folyó folyik már. Tudod. Más társadalmi folyamatok, más kihívások, más értelmes válaszok kellenek. Megoldások. Gazdáid csak a hatalmat akarják, a társadalmi problémákra megoldást nem. Ezért születnek a megoldások helyett az ilyen idióta egyenletek, semmitmondó szövegek.

susu64 2013.02.06. 20:25:40

@márta)): mármost csak az a kérdés, hogy ki az a Bajnai és hogy milyen minőségben szeretne nyilvánosan vitázni? Meg kinek a hazugságairól? A sajátéiról? Azután: Magyarországon él kb. 10 millió ember. Ezek közül (közülünk) miért éppen Bajnaival kellene vitázni? Talán arról, hogy mindenféle felhatalmazás és felkérés nélkül rohangál Brüsszelbe, hogy a "hazájáért lobbizzon", azután a riportban jó nagyokat rúg édes hazájába. Ezek alapján bármelyik állampolgár előállhat, hogy nyilvános vitát szeretne a miniszterelnökkel.

lajos0 2013.02.06. 20:38:31

@kvasztics47: "Lejáratta a politikát és a politikusokat."

A politikát a politikusok járatták le, ekkora jelentőséget azért nem kell Orbánnak tulajdonítani. Mindig megmosolyogtat, amikor a parlamentben elhangzik az "őrizzük meg a ház takintélyét" lózung. Nálunk a politikusok nagyon döntő többsége mezei köztörvényes.

"még azt is sikerült elérnie, hogy Gyurcsányt és Bajnait is harácsolónak állítsa be, akik a Miniszterelnöki munkájukért egy forintot sem vettek föl."

Hát azért ez 'apró'pénz volt ahhoz a lopáshoz képest, amit a privatizációs ügyleteik alatt bezsebeltek. Vadai most ki van akadva, hogy a KDNP-s off-shore huszár lebukott. Teljesen jogos a felháborodás, de azért vicces amikor egy DK-s forgatja a szemeit emiatt.

lajos0 2013.02.06. 20:46:20

@Dr. jenőke (jenőke): "aztán majdcsak ad valaki megint kölcsön.
Vita nélkül Bajnai baja lesz a visszafizetés."

Hát azért itt elég sok a feltételes mód. Ehhez először Bajnainak kell lenni a balnak mondott oldal vezérének, majd meg is kellene nyerni a választást. És még ha így lenne, akkor is csak hasonló a helyzete mint Orbánnak, akinek a Bajnaiék által felvett hitelt kell törleszteni ( persze a mi pénzünkből, mert annyira azért senki sem államférfi, hogy a saját pénzéből ugráljon).

lajos0 2013.02.06. 20:48:27

@márta)): "Politikus az, aki hivatásszerűen azzal foglalkozik, hogy a közhatalmat megszerezze és megtartsa."

Hát évek óta mondom itt ezen fellengzős kijelentések komolytalanságát, most meg már elég nyilvánvalóan ki van lógva a lónak az ő lába. Mit lehet ezen még komolyan venni ?

vakapad 2013.02.06. 20:51:22

@HanSolo90:

A legkevésbé ő. Amint a mellékelt ostobaság mutatja.

lajos0 2013.02.06. 20:52:46

@Andráska8: "Működik a Puch-Simicska paktum."

Ha van ilyen paktum, akkor az vajon 2010-ben kezdett el működni, vagy netán évtizedekkel ezelőtt ?

márta)) 2013.02.06. 20:53:38

@lajos0:

Akkor" még nem volt politikus a Bajnai.
Mit lehet ezen nem érteni?

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2013.02.06. 20:55:43

@pánpéter: Nem, nem félnek tőle, a dolog ennél sokkal egyszerűbb, de ezt te is pontosan tudod, csak nem ismered be magadnak (se). Gyurcsány elutasítottsága óriási. Ennek nyilván sok sok oka van. Legfőbb oka a 2006-2010 közötti katasztrófakormányzás, és ami mögötte van: Hagyó, Hunvald, Zuschlag, BKV botrányok, szétvert megemlékezések, gumilövedék, kardlapozás, korrupciós botrányok tömkelege, sitten ülő MSZP-s prominensek, 82%-os államadósság, IMF hitel, elhazudott választás, Öszöd, elkadósított

Igen, többek között ezért lett kétharmada a Fidesznek. Aztán most mi van? Simicska Lajos, Mészáros Lőrinc, MÁV felújítás tripla árért, ócsai adóspark, tibeti tüntetők szétverése, MTVA ellen tüntetők szétverése, elhazudott manyup-államosítás, a választási bizottság megvásárlása, korrupciós botrányok tömkelege, "ignore what I say/nekem nem a kommunista rendszerrel volt bajom, hanem azzal akik vezették", eladósított FIDESZES önkormányzatok közpénzből megmentése, eladósított politikusok közpénzből megmentése, szétlopott önkormányzatok, tönkretett oktatás. Az IMF hitel összege meg ugye ott lapul devizatartalékként, ami csak addig fujjrossz, amíg Matolcsy rá nem tudja tenni a kezét, és egy év alatt gyorsan szétosztogatni.

Szóval igen, Gyurcsány egy fasz, és nem hiszem el, hogy nem a Fidesz pénzeli, hogy maradjon céltáblának. Ilyen egyszerűen nincs, hogy ez az ember nem látja hogy puszta személyével mennyit árt a saját táborának. De amíg Orbánék 3 év alatt sokkal pofátlanabbul összehazudtak és loptak annyit amennyit Gyurcsányék 8 5-6 év alatt, hát... ezzel nem érdemes kampányolni, mert csak nevetség tárgyává teszik magukat.

Azért megnézném azt a TV vitát Bajnaival. Ugye az tény, hogy Orbán Magyarország legjobb vezetője Mátyás király óta, nem értem, miért is ne tudná bebizonyítani pár szóban az igazát. 2006-ban is olyan jól sikerült, meg is nyerte vele a választást az MSZP-nek...

lajos0 2013.02.06. 20:58:57

@babo81: "a mostani hiány 3 alatti..."de milyen áron?! Én nem kérkednék vele!

És Bajnaiék 3,8-ával ? Annak is ára volt, és még csak nem is sikerült 3 % alá vinni.
Csináljon már valaki egyszer egy -10 %-os hiányt, különben csak folytatódik a vergődés.

lajos0 2013.02.06. 21:04:54

@márta)): Akkor" még nem volt politikus a Bajnai.

Mint volt miniszterelnök ? Az a Bajnai, aki Stumpfal, Fletóval meg még jópár potentáttal Miszotozott már a rendszerváltás hajnalán, míg fontosabb nem lett a szép csendes privetizátorkodás ?

Ugyan már.

És a szakértőisége is elég vicces, ha a E2014 antréját is így elcseszték a sok rettentően európai demokrata szakértővel. Ha egy ilyet képtelenek megszervezni miben lehetnek szakértők ?
Mert valamiben mindenki az, ez biztos.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2013.02.06. 21:15:16

@fanus: Mielőtt az egyik oldalból (Fidesz) Istent csinálsz, a másikat pedig sarazod, nem árt ha az alábbiakon elgondolkozol:
www.kibulizottorszag.net/tartalom.html

márta)) 2013.02.06. 21:19:28

@lajos0:
Mert valamiben mindenki az, ez biztos. "

Most akkor? mi? a gond?

Tiborpapa 2013.02.06. 21:48:55

Sok mindent köszönhetünk a Fidesznek. Hajrá! Nekik köszönhetően pl. egyre szimpatikusabb nekem ez a Gyurcsány és a Bajnai. :)

pánpéter 2013.02.06. 21:58:19

@HavocS [www.obsidianshell.com - sunametál]:
Bajnai? Ez az az ember, aki válságkezelés címszó alatt megcsinálta pontról pontra azt, amit az IMF írt elő a hitelért cserébe? Ő az ugye? Ő az az ember, aki fejlesztési kormánybiztosa, majd gazdasági minisztere volt a nagy elkúrónak? Ő az, akinek a gazdasági minisztersége idején a gazdaság évről évre szűkült, majd végül recesszióba fordult? Ő az, akinek a gazdasági minisztersége idején volt az államháztartási hiány 6-8% körül is? Ez az az ember? Hát vitázzon vele Gyurcsány, és vitassák meg, hogy ki baszta el jobban, ő vagy Ferenc testvér. Szerintem.

pánpéter 2013.02.06. 22:02:15

@is: Hogy is volt a 2006-os miniszerelnöki vitában? Ferenc mondta, hogy nem lesz gyógyszerfelírási díj. Aztán lett. Mondta, hogy nem lesz kórházi napidíj, vonja vissza mindenki ezt a hazug állítást. Aztán lett vizitdíj is. Ugye? Így volt. Bement a tv-be hazudozni, egy hazug kampány részeként. Maga vallotta be Öszödön: "teljesen világos volt, hogy amit mondunk az nem igaz". Te meg itt mentegeted? Véded a védhetetlent? Igazságbeszéd? Ne nevettesd ki magad kérlek.
Az ok-okozati összefüggéseket nem célszerű felcserélni. Tudod annak oka van, hogy Ferenc testvért ebben az országban úgy utálják, mint a büdös sz@rt. neki ebben sok sok munkája van.

pánpéter 2013.02.06. 22:04:15

@vénkujon: jaja, volt gazdasági válság. Le is ültünk tőle a földre, elsőként rohantunk az IMF-hez, hogy adjon pénzt, különben megdöglünk. Ez nyilván az évek óta zajló zseniális gazdaságpolitika miatt volt.

pánpéter 2013.02.06. 22:07:00

@1bak: "A gumilövedék és társai, ez már borzasztóan unalmas, pláne, hogy a tizedük sem volt igaz." - igen, és a tv felvételek is hamisak, amik az eseményekről készültek. itt mindenki, az ország, a sajtó, a fél világ összeesküdött szeretett Ferenc ellen, aki az igazat, a szín tiszta igazat mondta mindig is, Öszödöt is a szemét fidesz találta ki, hogy rohadjanak meg mind.
Vicces vagy.

nyisziati 2013.02.06. 22:27:13

@kvasztics47: "Ideje lenne végre józanul gondolkodni."
Mindig is ideje volt, de az elmúlt 22 év inkább a józanságvesztésről szólt. 2010 a legeklatánsabb példa.

" Remélem sokan kiismerték végre a Fidesz Banda ország rontó politikáját, amellyel megosztotta a népet és a magyart a magyar ellenségévé tette. "
Ha ez így lenne, nem kaptak volna kétharmadot. De mondok durvábbat: nem ők lennének MÉG MINDIG az első helyen.

SŐT: a külföldi magyaroknak, akinek létérdekük a parlamenti képviselet, olyan szinten alájuk vágott a helyi pártok darabolásával (lásd pl.RMDSZ), hogy már a parlamentbe kerülésük is veszélybe került. Na ez már hazaárulás az én fogalmaim szerint. Ehhez képest viszont még mindig őket támogatják! Felfoghatatlan.

Úgyhogy 2014-re (és a magyar választópolgárok többségére) már nem tudok csodavárással tekinteni.

Itt ilyen emberek élnek javarészt, nem csoda, hogy százezrek távoznak.

bigthereal 2013.02.06. 22:47:06

"A válaszokon el sem merek gondolkodni."

hát neked nehéz is lenne, zsóti:P

Kalmár 2013.02.06. 22:52:03

@Dr. jenőke (jenőke): Siralom vagy...
Bajnai gazdasági minisztere volt fletónak.
Ők duplázták meg az adósságot, ami a Fidesz kormányon folyamatosan csökken.

Szóval már 2x eljátszotta a baloldal a hitelből nagyképűsködést és másodszor fizeti a Fidesz vissza.

Nem kellene ennyire a fordítva ülni a lovon.

menőmano 2013.02.06. 23:24:21

Totális helyzet, gazdasági, politikai zűrzavar.

A közvélemény kutakodások azt mutatják, hogy a Bajnai Gordon népszerű.
Ezért támadják, sarazzák Őt.

Ráadásul a nemzetközi ismertség, elismertség (is) megvan, ami nem hátrány.
Szerintem.
:)

HanSolo90 2013.02.06. 23:31:02

@vakapad: Ezek szerint Ön nagyobb hozzáértő és szaktekintély a közgazdaság terén. :) Ez esetben várom Öntől a cáfolatokat a docens úr állításaira, valamint a hivatalos adatokat arra, hogy tévedett. Azért aki nemzetközi folyóiratokba publikál nem épp arról híres, hogy hamis, valótlan állításokat fogalmaz meg.
Mondjuk azt sejtettem, hogy a DK-sok mind ostobaságnak fogják mondani, már megszoktam a DK demokráciáját és liberális eszméjét.

Egyszerű képlet: Ha DK-s vagy: igazi hazafi és demokrata, valamint mindent jól látsz.
Ha Fideszes vagy: diktatúra rajongó, "fideszbérenc", Orbán csatlósa stb.
Ha független vagy: birka, az Orbán rezsim segítője, agymosott stb.
Ha más ellenzéki párt híve: akkor sem látod jól a dolgokat, csak Gyurcsány a megoldás, stb.

Szép demokratikus eszme amit a DK képvisel. Csak ők a jók, az igazak és a tuti megoldás kiagyalói. A többi nem számít. A lényeg, hogy ők szerepeljenek. :) Az MSZP-t is ütötték vágták mostanáig. Most, hogy a legnagyobb ellenzéki tömörülés hajlandó szóba állni a 2-3%-os kis párttal egyből mekkora a haverság. :) Persze így keresni kell másik szidható pártot, ahonnan szavazatot kéne szerezni az 5%-hoz: lásd LMP :)

bigthereal 2013.02.06. 23:34:52

@márta)): te nem mária reinkarnációja vagy véletlenül?

esetleg a húgod?

kísérteties a hasonlóság...

3dom'f'speech 2013.02.07. 00:20:54

azért nem pazarol, zsótika, mert nullák vagytok, semmit sem értek!

Pityerke 2013.02.07. 03:17:27

@márta)): Például amikor 200 diplomás cigánynak állást ígért a közigazgatásban.

Pityerke 2013.02.07. 03:18:52

@márta)): Ehhez képest elég nagy gazdasági birodalom az övé. Meg ugye miniszter is volt, nem álltak mögötte ágyúval, hogy vállalja el.

Pityerke 2013.02.07. 03:20:06

@márta)): Az, hogy ki hogyan definiálja a politikusságot, vagy magánügy vagy szakmai hozzá nem értés. Bajnai egyszerűen hazudik. Egy miniszter mindig politikus.

Sieg 2013.02.07. 05:38:39

A válasz tök egyszerű, Bajnai testesíti meg a legnagyobb veszélyt Orbánékra, ezért gyorsan mindent be kell vetni a démonizálása érdekében.
Az tévedés, hogy Gyurcsányt is hitelteleníteni akarják (már nem kell), pont az megy, hogy vele összemosva próbálják hitelteleníteni Bajnait. Mostanában a fideszdroid kommenteket olvasva már az a mantra, hogy Bajnai "része volt az elmútnyócévnek", ami technikailag igaz is (mint ahogy mindenki más is része volt, pl. Orbán is...), az meg kit érdekel, hogy pont az elkúrás trágyájának eltakarítására rakták oda.

Az MSZP meg azért nem célpont, mert az MSZP léte és viszonylagos ereje a Fidesz legnagyobb előnye, mivel a szocik mindenhová odabüdösítenek, mindent hiteltelenítenek. Ezért görcsöl még mindig az ellenzék és marják egymást. Az MSZP fantasztikus előny a Fidesznek, mert megosztva tartja az ellenzéket, és ez a kulcs a 2014-es győzelmükhöz.
És éppen ezért lett tele a gatya, amikor Bajnai újbóli megjelenésekor úgy látszott, hogy átveszi az ellenzék vezérszerepét az MSZP-től, mintegy szalonképesebbé téve az összefogást a Fidesz ellen.

Hát ezért.

HajraFidesz (törölt) 2013.02.07. 06:59:09

Hazudsz blogiro, de megszoktuk ezt balrol, sot ezt szeretjuk. Arnyald a kepet a manyuppal kapcsolatban, hogy mivel kikerult haverokhoz a rengeteg nyugdijpenz - ahol lofa@t sem gyarapodott - az orszagnak hiteleket kellett felvennie. Nem csak emiatt, de igen komoly mertekben. Hamost a kamatterhet osszeveted a nulla gyarapodassal, akkor en mint adofizeto nem jartam jol. Persze a haverok igen....

Szoval nem volt lopas az, ami nem is volt a mienk. Mivelhogy akik nem voltak manyup tagok, azok tovabbra is a koltsegvetesbe fizettek be. Erre az aprosagra a libsi jogvedo haverjaid nem figyeltek oda.

Ugyanazt csinaljatok mint az elmult 20 evben. Ezert vagytok bukasra itelve.

Sieg 2013.02.07. 07:32:50

@HajraFidesz: A nulla gyarapodás = minimális REÁLnövekedés egy gazdasági válságtól sújtott időszakban.
De a lényeg nem is ez, hanem az, hogy az állam nyugdíjfizetési kötelezettségei a felvett hitelek kamatainál is gyorsabban növekednek, úgyhogy nem bukott (volna) rajta: 10-20 év múlva azok a megtakarítások egy inflációnál gyorsabban növekvő nyugdíjrészt váltottak volna ki.

De mindegy, úgysem hiszed el (nem mintha hinni kellene, érteni hozzá), mert jól láthatóan politikai meggyőződésből ered, hogy mit akarsz látni. Úgyhogy inkább szép napot és további jó szurkolást kívánok.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.02.07. 08:15:36

Padlón a fidesz, kezd kinyílni a magyar nép szeme.
Annyi gondot, káoszt, balhét, fejetlenséget okoztak, hogy nem tudják kezelni.
A normálisan gondolkodó fideszes egyre erősebben hallatja a szavát.

Kormány és igazi rendszerváltást a szép és élhető Magyarországért!

Kivlov 2013.02.07. 08:17:38

„Miért nem pazarol a Fidesz egyetlen hirdetési felületet sem a szocialistákra?”

Minek? Lejáratják azokat magukat. Pl a múltkori erdélyi kuncsorgással, kovácslaci 2/3ával, úgy általában véve szanyival, tóbiás agymenéseivel, kunhalmi idegbeteg nyilatkozataival stb, stb...

Scagnetti 2013.02.07. 08:39:13

Az biztos, hogy a nyugdíjasokat nem kell félteni egyik kormánytól sem. A nyugdíjemelés mindig meglesz, akkor is, ha a fizetések már öt éve ugyanakkorák (vagy kisebbek). Szóval ez tényleg kamu.

Egyébként meg minek támadni a szocikat? Mikor olyan figurákat engednek megszólalni, mint Török vagy Szanyi, kell még e mellé mondani bármit is? Mellsleg Gyurcsány emléke ma is szorosan kapcsolódik hozzájuk, így rajta keresztül az MSZP is megkapja a magáét. Bajnairól szól inkább a plakátkampány, mert ő még okozhat problémát a Fidesznek (és mellesleg az MSZP-nek is), ezért mutogatják Gordont Feri mellett, mert ennél hatékonyabb lejáratás nem is kell. Még szöveg sem kellene alá, elég a két kép egymás mellett.

fepe 2013.02.07. 09:00:15

@márta)): -3,8%??? És erre büszkének kell lenni?! Az EU-ban 3% alatti hiány kell és 2004 óta tagok vagyunk. Mondjuk utána kéne nézni annak is, hogy az 5. helyezésből 2. lett rá egy évre ha jól emlékszem és 3% alatti volt a hiány azóta mindig.

genyamagyar 2013.02.07. 09:04:01

Miért Gyurcsányt támadják? Egyszerű! Mert kormányzása alatt 30%-al nőtt a reáljövedelem. Orbánnál is meglesz ez a szám, csak negatívban.

Bajnai kormányzása pedig egyértelműen sikertörténet.

genyamagyar 2013.02.07. 09:08:47

@HajraFidesz: "Szoval nem volt lopas az, ami nem is volt a mienk."

Szóval ha ellopják a szomszéd autóját, akkor az nem lopás, mert volt a tiéd.

Egyszerű lélek vagy... olyan igazi fideszes. :DDD

(Egyébként természetesen hazugság már a kiindulási alapod is, de ezt tényleg hagyjuk. Neked túl bonyolult.)

genyamagyar 2013.02.07. 09:10:07

Helyen: "Szóval ha ellopják a szomszéd autóját, akkor az nem lopás, mert NEM volt a tiéd."

Leilan83 2013.02.07. 09:24:45

A cikkben felmerülő kérdésre a válasz:

Azért nem foglalkozik senki az MSZP-vel, mert elvtelen, arctalan, ötlettelen és hitelét vesztett csapat. Egyetlen ember sincs benne aki valami ütős kritikát tudna megfogalmazni a kormánnyal szemben, olykor-olykor Szanyi Tibi mond pár vicces (kínos) dolgot, mint legutóbb, hogy majd az anyanyelvükön köszönti a határon túli magyarokat, ez esetben az erdélyieket. Az Index riportere is kiröhögte, hogy na és melyik nyelv lesz az az anyanyelv? Szanyi úr úgy látszik azt hiszi, hogy az erdélyiek anyanyelve a román. Hát nem édes?

Gyurcsányt és Bajnait pedig azért teszik plakátokra, mert ők ketten voltak miniszterelnökök a szocialista 8 év alatt, és őket utálja legjobban a nép X százaléka.

Capisce?

Szúrófény 2013.02.07. 09:41:18

@márta)): A politika és a LOTTÓ csak a működtetőknek jövedelmez!Játékszelvényt szavazólapot négy évente kapsz,nyerési esélyed a lottóval egyező

vakapad 2013.02.07. 11:32:01

@HanSolo90:

Lehámozva a válaszszövegről az érzelmi megnyilvánulásokat és minősítéseket, maradt az, hogy cáfoljam a "docens úr" szövegét.

A korábbiakban pont azt cáfoltam. Nem azt néztem, hogy ki írta (ellentétben a válasszal), hanem hogy mit írt. Ráadásul az egész érvrendszerét arra alapozta. Ha nem tetszett megérteni, hát akkor nem.

vakapad 2013.02.07. 11:54:25

@Leilan83:

Hát igen. Az a kritika valóban ötlettelen, hogy Orbánék tönkretették a gazdaságot (lásd, napéldául, decemberi ipari adatok), bóvliba sodorták a minősítésünket, elüldözik az embereket, még nyomorultabbá tették a legnyomorultabbakat, maguknak írtak/írnak alaptörvényt, rátették a kezüket mindenre és mindenkire, beültették az embereiket mindenhová, és közben Simicskáék és Nyergesék révén kissé megcsapolták a közpénzeket is. Ennél azért tényleg ütősebb kellene. Mondjuk, Orbán kiflit lopott a boltban. Az már igen, azt értenék a népek.

Bár, az a véleményem, hogy ha Orbán személyesen robbantaná fel a Parlamentet élő, egyenes adásban, és utána nyilatkozna, hogy úgyis rég rühellte már, a blogokon tömegesen jelennének meg a hozzászólások, hogy egyrészt nem is ő volt (hogy a blogolók szerint ki, arra lehet tippelni), másrészt, ha mégis, akkor jól tette. És napi békemenetek köröznének a romoknál, "Nem leszünk mi Steindl esztétikai kapcarongya" táblákkal.

Leilan83 2013.02.07. 12:19:45

@vakapad: Félreértés ne essék, egyetértek a kritikákkal a kormánnyal szemben, csupán azt mondtam, hogy ezek a kritikák egy olyan csapat szájából egyáltalán nem ütősek, akik ugyanezt csinálták 8 éven át, s egy focicsapatnyi szoci képviselő ül börtönben a korrupció miatt. Mellette pedig a demokrácia ünnepe volt, hogy kordonokkal körülvett parlamentben üléseztek, hogy a nép elégedetlen része véletlenül se tudjon tüntetni egy-egy neki nem tetsző törvény (EÜ) elfogadása ellen.
Más részről teljesen igazad van a Fidesz hatalom kiépítéséről, a hazugságról, hogy "senkit nem hagyunk az út szélén", hozzátenném még a fideszesek lenéző, arrogáns stílusát is ami szintén idegesítő. Plusz stadionépítések feleslegesen és stb., ezeket mind fel lehet hozni a Fidesz ellen de nem olyanok által akik már a Fidesz előtti időszakban lejáratták magukat.

kvasztics47 2013.02.07. 12:43:57

Kedves Etásak! Nagyon szép a múlt, amivel itt majdnem mindenki szívesen foglalkozik, mer mán öreg oszt csak ül, mint a moziban. Én járok vásárolni: 2 évvel ezelőtt a hús 800- 1000 Ft volt, most 1200-1600, a krumpli: 70-90 Ft, most 180-220 Ft. A fodrász:2000, most 1800, de, csak a fele vendége van, az üresen álló üzletek száma megduplázódott, stb....! A nyugdíjam: 67.000 Ft-ról, 74000 Ft.ra emelkedett az idén. A sör ára: 0,5l 180-ról, 260 Ft-ra emelkedett az idén. De minden egyéb is nagyon emelkedő tendenciát mutat, de a nyugdíjam az idén már nem lesz nagyobb. Lehet ezé Gyurcsányt okolni, hogy mé engette a Zorbánt a kormányrúdho! Hogy mé nem hazudott nagyobbat a Zorbánná! De azé mink is ott vótunk, oszt segítettünk neki, mer a nyalóka nagyon finom, hát szopjuk!

kvasztics47 2013.02.07. 12:49:16

Ilyeneket lehet olvasni, de sokat:
„Én 1954-es születésű vagyok. Helyzetem katasztrofális. 6 diplomával rendelkező tanár ember vagyok.2011-ben bezárták az Intézményemet, ahol gyakorlati-oktatásvezető voltam.
Azóta is beteg vagyok, a körülmények okozták betegségem. Táppénzjogosultságom már fél éve lejárt, semmi ellátást nem kapok, minden tartalékom elfogyott, lassan a 37 év alatt megszerzett lakásomat fogják elvinni a fejem fölül, mert már nem tudom fizetni a közüzemi dolgaimat. Senkit nem hagyunk az út szélén szlogen csak annyira változott, hogy nem hagynak ott, hanem oda löktek!!!! Rokkantnak nem tudok elmenni,46%-ot kaptam, hiába is fellebbeztem. Ez ki van találva azért, hogy így csak 40.000Ft rokkant ellátást kaphatnék. 37 év befizetéseim után 59 évesen!!!!!!!Hol a pénzem? Mit kapok vissza a befizetéseimből?”

kvasztics47 2013.02.07. 12:51:19

@Egy igaz ember:
Nagyon szép a múlt, amivel itt majdnem mindenki szívesen foglalkozik, mer mán öreg oszt csak ül, mint a moziban. Én járok vásárolni: 2 évvel ezelőtt a hús 800- 1000 Ft volt, most 1200-1600, a krumpli: 70-90 Ft, most 180-220 Ft. A fodrász:2000, most 1800, de, csak a fele vendége van, az üresen álló üzletek száma megduplázódott, stb....! A nyugdíjam: 67.000 Ft-ról, 74000 Ft.ra emelkedett az idén. A sör ára: 0,5l 180-ról, 260 Ft-ra emelkedett az idén. De minden egyéb is nagyon emelkedő tendenciát mutat, de a nyugdíjam az idén már nem lesz nagyobb. Lehet ezé Gyurcsányt okolni, hogy mé engette a Zorbánt a kormányrúdho! Hogy mé nem hazudott nagyobbat a Zorbánná! De azé mink is ott vótunk, oszt segítettünk neki, mer a nyalóka nagyon finom, hát szopjuk!

kvasztics47 2013.02.07. 12:58:37

@Leilan83: Az erdéjiek nem jönnek ide Orbánt dicsőíteni, csak a románok! Egy kis pízé!

lajos0 2013.02.07. 12:59:49

@Pityerke: "Bajnai egyszerűen hazudik. Egy miniszter mindig politikus."

Nemrég volt egy interjú Bajnai egykori kollégájával, Lantos Csabával :

" - Az Orbán-kormányt támogató Széll Kálmán Alapítvány kuratóriumának elnökeként ön Bajnai Gordonnal is jó viszonyt ápol, hiszen a CA-IB-nél együtt is dolgoztak. Hogyan vélekedik egykori helyettesének politikai szerepvállalásáról?

- Emberi tisztességéhez számomra nem fér kétség. Ő egy tehetséges közszereplő, aki régóta készül a politikusi szerepre."

No most akkor kábé ennyit az 'ó én nem is szeretnék politikus lenni' kezdetű affektálásról, ezeket már elhangzásukkor is nehéz volt komolyan venni, azóta meg kiderült, hogy de bizony.

kvasztics47 2013.02.07. 13:05:05

@HajraFidesz:
Nagyon szép a múlt, amivel itt majdnem mindenki szívesen foglalkozik, mer mán öreg oszt csak ül, mint a moziban. Én járok vásárolni: 2 évvel ezelőtt a hús 800- 1000 Ft volt, most 1200-1600, a krumpli: 70-90 Ft, most 180-220 Ft. A fodrász:2000, most 1800, de, csak a fele vendége van, az üresen álló üzletek száma megduplázódott, stb....! A nyugdíjam: 67.000 Ft-ról, 74000 Ft.ra emelkedett az idén. A sör ára: 0,5l 180-ról, 260 Ft-ra emelkedett az idén. De minden egyéb is nagyon emelkedő tendenciát mutat, de a nyugdíjam az idén már nem lesz nagyobb. Lehet ezé Gyurcsányt okolni, hogy mé engette a Zorbánt a kormányrúdho! Hogy mé nem hazudott nagyobbat a Zorbánná! De azé mink is ott vótunk, oszt segítettünk neki, mer a nyalóka nagyon finom, hát szopjuk!

vakapad 2013.02.07. 13:05:44

@Leilan83:

A szocik börtönben üléséről azt hallottam, hogy eddig egyetlen(!) szoci ül börtönben bírósági ítélet alapján, mégpedig Zuschlag (miniszterelnök: Gyurcsány). A többi az ügyészség jóvoltából (főügyész: Polt). Molnár Gyula felmentve, Hunvald elítélve, mert Szabó Zoltánnak ingyen biztosított telefonhasználatot éveken keresztül összesen hatmillióért, de egyéb ügyekben felmentve, Verók meghalt, Hagyó pere gőzerővel (hehe), ítélet még nincs, Császy, Tátrai = Sukoró ügy (kissé röhejesen) még folyik.
Szegény népet sajnálom, de úgy hallottam, hogy nem a nép volt a Kossuth téren, hanem párszázan, az meg kevesebbnek tűnik, és azt is hallottam, hogy nem a tüntetést tiltották be, hanem a Kossuth téren táborozást, ami Magyarország területének nem egy jelentős része.

Hogy mit csináltak 8 éven át, az egy más kérdés. És annak megválaszolása nagyban függ attól, hogy a világválság hatásait az ő nyakukba varrjuk-e, vagy sem. A mai divat szerint az ő nyakukba, csak ez nekem kissé sportszerűtlennek tűnik.

márta)) 2013.02.07. 13:07:49

@Pityerke:

Nem tudom, hogy igért e valamit, avagy sem. Mondjuk nem is érdekel.

Nem kellene vádaskodni, csak azért, mert Ön esetleg mást gondol, más a véleménye a politikáról. Politikusok tevékenységéről.
Még akkor sem, ha a Gyurcsányról, vagy a Bajnairól van szó.
De mindegy.

márta)) 2013.02.07. 13:09:18

@fepe:

Nézzen utána. Ki- és mi tartja vissza?

kvasztics47 2013.02.07. 13:11:47

@HajraFidesz:
Amióta a pártod vezeti az országot teljhatalommal,ilyeneket lehet olvasni, de sokat:
„Én 1954-es születésű vagyok. Helyzetem katasztrofális. 6 diplomával rendelkező tanár ember vagyok.2011-ben bezárták az Intézményemet, ahol gyakorlati-oktatásvezető voltam.
Azóta is beteg vagyok, a körülmények okozták betegségem. Táppénzjogosultságom már fél éve lejárt, semmi ellátást nem kapok, minden tartalékom elfogyott, lassan a 37 év alatt megszerzett lakásomat fogják elvinni a fejem fölül, mert már nem tudom fizetni a közüzemi dolgaimat. Senkit nem hagyunk az út szélén szlogen csak annyira változott, hogy nem hagynak ott, hanem oda löktek!!!! Rokkantnak nem tudok elmenni,46%-ot kaptam, hiába is fellebbeztem. Ez ki van találva azért, hogy így csak 40.000Ft rokkant ellátást kaphatnék. 37 év befizetéseim után 59 évesen!!!!!!!Hol a pénzem? Mit kapok vissza a befizetéseimből?”

márta)) 2013.02.07. 13:12:18

@Szúrófény:

nyerési esélyed a lottóval egyező"

Na. és? Másnak is, nem csak nekem.

Egyébként Én nem akarok nyerni. Minden szavazó azt szeretné, ha az a politikus lenne a befutó, akire adja a voksát.
Mi ezzel a gond?

vakapad 2013.02.07. 13:18:57

@lajos0:

Kéretik a "politikai megbízást vállal", és az "ebből él" élethelyzeteket nem összekeverni.

HanSolo90 2013.02.07. 13:19:08

@vakapad: Nekem aztán mindegy. Gyakorlatilag semmit nem cáfolt meg abból amit az elemzés tartalmaz. Az exportot illetően is túloz, nem is keveset.

Egy kis helyreigazítás a 93-94es évekről:
epa.oszk.hu/00000/00017/00031/pdf/rethi.pdf

Tisztán látható, hogy a kisebb 93-as visszaesést követően, dinamikus növekedésnek indult az export....Kár volt ezt a mezőgazdasággal magyaráznia, mivel az gyakorlatilag folyamatosan csökkent '89-1994-ig. Viszont a magyar ipar bővült. A spontán kilábalás csak elindult a Bokros csomag előtt!!!

Bokros csomag bevezetése: 1995!!!!!

Ami azon kívül, hogy olcsóvá tette a magyar munkaerőt, elősegítette és felgyorsította a privatizációs folyamatokat is és az ország kiárusítását. Milyen érdekes, hogy Németországban élő magyarok ezt már akkor mondták, ahogy Helmut Kohl is: Eladták az országot!

Lilla50 2013.02.07. 13:23:47

SZERINTEM:
csak Gyurcsánynak van alternatív elgondolása a fideszével szemben

már 2206-tól index.hu/belfold/partI7339/

a program azóta finomodott és egy párt programjába olvadt
www.dkp.hu

de azért van!
és az bizony roppant zavaró tény.

HanSolo90 2013.02.07. 13:32:57

@kvasztics47: A Gyurcsány-Bajnai kormány volt ugyanez volt a helyzet. A Műegyetemről olyan professzorokat küldtek el 2007-ben, akiket a mai napig nem lehet pótolni...
Ugyanúgy sok ember vesztette el a munkáját.

6 diploma? Nem túlzás az egy kicsit? Akkor ezek szerint 20 évig tanult? 1 diploma 5 év, van persze 4 éves főiskola is és ha 59 éves, akkor bizony nem volt még osztott képzés....Munka mellett meg igencsak nehéz komoly Egyetemet végezni....
Sajnálom azt, aki nem kap munkát és ilyen körülmények közé kerül, de mi a garancia arra, hogy egy Gyurcsány kormány garantálná neki a munkát, megélhetést és versenyképes jövedelmet???

Scagnetti 2013.02.07. 13:43:46

@vakapad: "Hogy mit csináltak 8 éven át, az egy más kérdés. És annak megválaszolása nagyban függ attól, hogy a világválság hatásait az ő nyakukba varrjuk-e, vagy sem. A mai divat szerint az ő nyakukba, csak ez nekem kissé sportszerűtlennek tűnik."

A válságot nem kell a nyakukba varrni, azt viszont igen, hogy a válság ilyen helyzetben kapta el az országot. A nyolcból hat és fél évet úgy kormányoztak, hogy nem volt válság, mégis az ország ekkor is csúszott lefelé. A hibák nagy részét válságmentes időszakban követték el, szóval a válsággal takarózniuk nem kellene. Főleg nem Gyurcsány megmondóembereinek, mert ő 2009-ig azzal etette a népet, hogy a válság nem gyűrűzik be ide, majd mikor kiderült, hogy mégis, le is mondott. Gyakorlatilag a szoci kormány válság alatti másfél évének nagyját Bajnai vitte végig. Az meg egy eléggé egyedi kormány volt a maga egyetlen évével és a képviselőkkel aláiratott hűségnyilatkozattal.

Szóval röviden annyi, hogy a szocik nem a válságról tehetnek, hanem arról, hogy ekkorát szopott az ország a válsággal.

lajos0 2013.02.07. 13:53:59

@kvasztics47: "Én járok vásárolni: 2 évvel ezelőtt a hús 800- 1000 Ft volt, most 1200-1600"

És mi a tendencia vajon. Mennyi volt a hús ára 2008-ban, 2005-ben, urambocsá 2002-ben. Azt komolyan gondolja valaki, hogy ha most bármilyen színű kormány alakulna 2014-ben, akkor olcsóbb lesz a hús, vagy több lesz a nyugdíj ?

És nem mellékesen az EU-ba lépésünk óta a vásárolható húsok minősége egyre pocsékabb, sokszor azt sem lehet kitalálni, melyik országból való, (mivel stréberségből a korábbi szigorúbb magyar előírásokat lecseréltük az EU-sra).

"A sör ára: 0,5l 180-ról, 260 Ft-ra emelkedett az idén."

260 most egy aranyászok a kocsmában. A szintén kellemes kozelt 149-ért veszem a boltba ( az emelés óta).

"Lehet ezé Gyurcsányt okolni, hogy mé engette a Zorbánt a kormányrúdho! Hogy mé nem hazudott nagyobbat a Zorbánná!"

Mert egyszer volt Budán kutyavásár. Utána már mindegy volt mekkorát hazudik, mert fordult a kocka és pont az ő hazugságaira volt éppen kisebb kereslet.

fepe 2013.02.07. 13:59:28

@márta)): Funkcionális analfabéta. Nem nekem kell utánanéznem, hanem annak, aki a -3,8-at egy jó eredménynek tartja. (Ezt jelenti a fenti mondatom ugyanis.) Főleg, hogy azóta soha annyira szar még nem volt és várhatóan évekig nem is lesz. Más kérdés, hogy az elődök még annál is rosszabba voltak, de most ne fényezzünk valakit azért mert 6 perc alatt futja a 100m-t és az az ő csapatában egy meglehetősen jó eredménynek számít.

vakapad 2013.02.07. 14:09:13

@HanSolo90:

Az ipari növekedés folytatása a '96 utáni időszakra:
1997. 11,3 %
1998. 12,3 %
1999. 10,5 %
2000. 18,1 %

Ezután az Orbán kormány minimálbér emelésének következtében:

2001. 3,6 %
2002. 2,8 %
2003. 6,3 %

Mivel Magyarországnak a világpiacon eladható terméke '94-ben sem volt (kivéve, ha fillérekért adtuk), és a külföldi vállalatok termékein kívül ma sincs, jelenleg sem létezik más megoldás, mint a külföldi tőke idecsábítása.

vakapad 2013.02.07. 14:11:06

@Scagnetti:

Ezt az "ország csúszott lefelé" szöveget ha némi adatokkal alá tetszene támasztani.

lajos0 2013.02.07. 15:12:16

@vakapad: "Kéretik a "politikai megbízást vállal", és az "ebből él" élethelyzeteket nem összekeverni."

Hát megélhetési gondok nincsenek, az biztos. De a privatizáció során is azok tudtak igazán jelentős vagyonokat felhalmozni a közösből, akik jó politikai kapcsolatokat ápoltak. Gordon nem közvetlenül a politikából lett vagyonos, de nem is függetlenül tőle.
Bizony ő is közpénzből stafírozta ki magát, az elitnek csúfolt siserahad döntő többségéhez hasonlóan.

Azt viszont nem értem, hogy harcostársa, Juhász Péter meg közben egy interjú szerint éhezik, ami egy ilyen illusztris társaságnak azért ciki kellene, hogy legyen.

vakapad 2013.02.07. 17:32:51

@lajos0:

Ha mondanál ilyen közpénzt, hogy informáltabbak legyünk.

trabant 2013.02.07. 18:00:33

"Hogy lehet az, hogy az MSZP bármely politikusa, beleértve a pártelnököt is, zavartalanul járhatja az országot, csak a két, állítólag már "lejárt lemez" rendezvényeit kell megzavarni?"

Azért, mert a Fidesz-szektának az MSZP és a politikusai nem tényezők. Az alaptörvényük értelmében ugyanis az MSZP a múlt okán betiltható, ami meg is fog történni a választásokhoz közeledve.

Minek foglalkozzanak az MSZP-vel és az MSZP-s politikusokkal, ha a napjai - náluk - úgyis meg vannak számlálva?

lajos0 2013.02.07. 18:10:21

@vakapad: "Ha mondanál ilyen közpénzt, hogy informáltabbak legyünk."

Hát nézzük csak a nem igazán jobboldaliságáról híres atlatszo.hu leírását:

"Bajnai Gordon az ország legjobban álcázott oligarchája. Egy törékeny alkatú “kedves srác” a nagyok között, egy “halk szavú úriember” (copyright Wachsler Tamás), egy kisfiús mosoly az ádáz vigyorok árnyékában, aki joggal mondja, hogy vagyona nem mérhető az első százhoz és úgy tesz, mintha nem lenne az, ami. Gyarapodása azonban – kicsiben – éppen úgy a rendszerváltás utáni átmenet zavaros évtizedéhez köthető, mint oligarcha-társaié. Az egykori ifjúpolitikus üzletember lett, vagyont halmozott fel, majd megint politikusi pályára lépett – mi ez, ha nem kelet-európai oligarcha-sors?

Az első millió itt is homályba vész. 1994-ig például együtt dolgozott Gyurcsány Ferenccel az Eurocorp és Creditum tanácsadó cégeknél, amelyek az átalakulás hajnalán a privatizációs üzletek környékén mozogtak. 1995-től a legendás CA IB Értékpapír Rt.-nél előbb ügyvezető igazgatóként, majd a jelenlegi jegybankelnök, akkor vezérigazgató Simor András helyetteseként tevékenykedett, így a magyar állami vagyon jelentős része futott át a kezén: olyan nagy cégek magánosítását és tőzsdei bevezetését irányította, mint az OTP, a Matáv, a Mol, vagy a Richter. 2000-2005-ig aztán a Wallis vezérigazgatója: a cégek átszervezésével, vagyongazdálkodással foglalkozó furcsa csoport üzleteinek csak egy kisebb része köthető ugyan az államhoz, de a csúcson 110 vállalkozást és több mint 80 milliárdos éves forgalmat bonyolító holding ezer szálon kapcsolódott a politikához.

A politikai és gazdaság “wallisos” összefonódását mi sem jelzi jobban, mint a Wallis csoport személyi állománya: a cég jogi vezetője az indulástól fogva Gál Zoltánné, az egykori szocialista házelnök felesége volt, Bajnai helyettese egy időben a Fidesz korábbi gazdasági tanácsadója, az Orbán-kormány alatt az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. elnök-vezérigazgatója, Gansperger Gyula volt, de ott találjuk a névsorban a fideszes Fürjes Balázst, vagy a “vörös sarokban” Zelles Sándort, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság későbbi vezetőjét. "

atlatszo.hu/2012/10/15/kis-oligarchatarozo-bajnai-gordon/

márta)) 2013.02.07. 18:19:29

Bajnai: Megtisztelő, hogy a Fidesz első számú ellenségnek tekint"

inforadio.hu/hir/belfold/hir-536854

hm?

lajos0 2013.02.07. 18:20:09

@trabant: "Az alaptörvényük értelmében ugyanis az MSZP a múlt okán betiltható, ami meg is fog történni a választásokhoz közeledve."

És ha esetleg mégsem ? Az MSZP betiltásával semmi bajom nem lenne, csak nehogy már pont a Fidesz. A rendszerváltás idején több egykori komcsi csatlósállam esetében egyszerűen kizárták a diktatúra képviselőit a közéletből. Nálunk ők (és nem kis részben az addig a nyomdokukban lépkedő ifjú kommunisták) intézték a privatizációt, és ezzel hosszú időre lehetetlen helyzetbe hozták a magyar gazdaságot is. A lopott vagyon mindenhol visszajárt, csak nálunk lett a kárpótlási jegyekkel utólag törvényesítve az állami lopás, a kárpótlás menete és módszere viszont szintén jelenkori oligarcháink szája íze szerint alakult. Leisztinger vagy Vitézy, hogy ne legyünk pártosak szintén innen eredetitőkefelhalmozott.

kvasztics47 2013.02.07. 19:36:22

Tehát: az van, hogy a Zorbán banda direkt rá állított néhány baromarcú " magyart", hogy ócsárolja rendületlenül Gréczy Zsolt blogjait. Mivel félelem nélkül támogatja és egyet ért Gyurcsány Ferenc politikai munkásságával. E mellet kiáll és hatásos publikációkkal igazolja annak helyességét.
Én is ezért kísérem figyelemmel.

lajos0 2013.02.07. 20:58:50

Nekem is ez az egyik kedvenc összeesküvés-elméletem. A másik arról szól, hogy szabadkőműves nindzsák a jelölt tárgyas kapcsolatokból keletkezett összetételeknek üzennek hadat.

vakapad 2013.02.07. 21:03:43

@lajos0:

Különösen az "ezer szállal kapcsolódott a politikához" meghatározás tetszik.

De hol a közpénz a sok "sejtetés" közepette?

mákos lecsó 2013.02.07. 21:05:21

"Hogy mé nem hazudott nagyobbat a Zorbánná!"

Ahhoz túl tisztességes volt.
Ahelyett hogy példát vett volna a Görögökről.
Na, azok hazudtak ahogy kellett. De euróval fizetnek, és most panaszkodnak, hogy nem tudnak már megélni a 600 - nem tévedés, HATSZÁZ - euróra csökkentett nyugdíjból.
De ezek ahhoz is hülyék voltak, hogy hazudni tudjanak.
Na most lehet tanulni!
Orbán-Simicska megmutatja hogy kell lopni, csalni, hazudni.
De ez a birka nép még midig a nokiás doboznál tart, holott Simicska ennyiért a kisujját sem mozdítja meg.

lajos0 2013.02.07. 21:24:35

@vakapad:

Hát a közvagyon közpénzből lett. De ha konkrét közpénzt szeretnél akkor vegyük csak találomra a kellemetlen Dataplex ügyet. Tudom nincs róla jogerős bírósági ítélet, de mondjuk Simicska ügyeiben sincs ilyesmi, mégsem kötnék bele ezért mondjuk mákos lecsó úrba.

apacsfiu 2013.02.08. 17:36:24

Zsóti, Zsóti! Már megint rajtad és gazdádon röhög a fasiszta jobboldal! :D

www.tutiblog.com/2013/02/izekre-szedtuk-gyurcsany-programjat.html

menőmano 2013.02.08. 21:14:02

Volt pénzügyminiszterek elemezték az Orbán-kormány lépéseit egy csütörtöki konferencián. Járai Zsigmond szerint egy IMF megállapodás segítene a magyar gazdaságon, Chikán Attila szerint a kormány már a kezdetekkor rossz felé fordult. Kupa Mihány nem vár 2013-ra növekedést. "

atv.hu/cikk/20130207_megszolalt_orban_volt_minisztere_a_kezdetektol_rossz_az_irany

Hát! Ja! A Bajnai Gordon által megkezdett úton kellett volna tovább haladni.
Azon az úton haladni, azt a gazdaságpolitikát folytatni, mellyel egy éves kormányzása idején bátorkodott stabilizálni az ország állapotát.
Szerintem.
:)

menőmano 2013.02.08. 21:22:27

Egy picike adalék)

Kupa Mihály: a belső fogyasztás olyan szar, hogy az már elképesztő"

www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/kupa-mihaly-a-belso-fogyasztas-olyan-szar-hogy-az-ma

Hát! a szegénységtől, az elszegényedéstől biztosan nem fog felpörögni a belső fogyasztás (sem).
Hogy csak ennyit emlitsek.

pillango73 2013.02.11. 22:09:27

Én úgy gondolom , ha Bajnai Gordon maradt volna nagyon is jó világ lenne !Nem kellene folytonosan remegni mi tudunk kifizetni és mit nem.Orbán mást nem tesz csak nyírja az emberiséget egy a baj nem tudja honnan jött és hová való!Pedig majd egyszer emberére akad és akkor majd neki is rosszul fog esni sok minden , csak azt nem tudom mikor jön már el az az idő az emberek fogjanak már végre össze és rakják ki a szűrét Magyarországról menjen a bocskorosokhoz és végre hagyják már , hogy Bajnai szebbé tegye a jövőnket!!!Zsolt maga egy szuper ember!!!

pillango73 2013.02.11. 22:10:12

@apacsfiu: Huu te vagy már egy gyökér!!!

pillango73 2013.02.11. 22:12:34

@menőmano: Ez így van csak itt sok pihetagyu ember él az országban meg tudatlan!
süti beállítások módosítása