Bár nem vagyok párttag, és ezek szerint jobb, ha nem szövegelek – Szanyi „kapitány” útmutatása -, azért nagyvonalakban mégis elmondanám, hogy szerintem milyen gondokkal kell szembenéznie a Magyar Szocialista Pártnak - ha már holnap kongresszus, utána pedig pártszavazás.

Úgy látom, hogy az MSZP ma súlyos beteg. Rossz bőrben van, képtelen a régi súlyát visszanyerni, láza is rendszeresen felszökik, bár mai gazdái szerint ez nem lenne indokolt. Úgy látom, a Demokratikus Koalíció nem tett mást, mint a többiek akarata ellenére felfektette egy vizsgálatra a párt testét, ha úgy tetszik, a szervezetet, majd felnyitotta a sebet. Amit a fölé hajolók látnak, az meglehetősen elborzasztó. Gyulladások, fekélyek borítanak több belső szervet, az azonnali beavatkozás, a kórisme felállítása elkerülhetetlen, különben a következmények beláthatatlanok.
Hiszen mi más lenne, mint betegségre utaló jel, hogy Gyurcsány Ferenc lemondásakor még volt 1,5 millió szavazója az MSZP-nek, de egy év sem volt elegendő a tavalyi választás óta, hogy az addigra maradt 1 millióhoz újra százezrek csatlakozzanak. Hozzáteszem, a stabilizálódás ugyan öröm, az 1-2 százalékos gyarapodás is az, de hogy trendforduló történt volna, azt túlzás lenne állítani. Ha pedig mégis azzal érvelnek néhányan, hogy a párt máris elindult felfelé, akkor lám, a viták nem ártanak a párt megítélésének. Tán éppen ellenkezőleg.
 Most azonban úgy áll a helyzet, hogy több alapszervezet megszűnt, vagy a létezés határára sodródott. A taggyűléseken a regisztrált tagok mintegy 30 százaléka vesz részt. A tagság nagyrészt ma is lelkes, de mégis csak idős emberekből áll, utoljára nagyobb hullámban fiatalok a 2006-os kampányban bukkantak fel – piros dzsekikben és pólókban.
Az MSZP, mint brand, ma inkább sokak nosztalgiája, elsősorban érzelmi kötődés a jelenleg, vagy egykor bent levők számára, a burkon kívül jószerivel érdektelenné vált, vagy a „jobb híján” esete lett. A 2005-ös imázskampány óta nem történt frissítés, azóta legfeljebb dokumentumokban létezik a megújítási szándék. Kormányon ilyet, főleg takarékosság, reform és világválság idején nem is lehet csinálni, de az első ellenzéki év még nem volt elég az elindulásra.
Az MSZP egy éve felállt elnöksége, amelynek legitimációját senki nem kérdőjelezi meg – bár tisztességgel birkózik a Fidesszel -, de jelentős előrelépést nem tud felmutatni. Az elnökség egy éve megújult, de a közvélemény ma is inkább úgy vélekedik, hogy a korábbi erős emberek diktálnak, legfeljebb a háttérből teszik. Ma például az a Balogh András az MSZP második (!) embere, akit ha beállítunk tíz ember közé a Ferenciek terén, százból kilencvenen fel sem ismernének. A párt kommunikációja tisztességes harcot folytat, jó üzeneteket is gyárt, kiáll az elesettek, az idősek, a munkavállalók érdekei mellett, de a jobboldali médiatúlsúlyban ez gyakran elenyész, ráadásul kevés a nézők, olvasók figyelmét lekötő személyiség. Bár a mondataikban ott van az üzenet, de az hiányzik, hogy a „mi időnkben máshogy volt.” Pedig nyugodtan ezzel is, pozitívan lehetne érvelni.
Súlyos problémát okoz az MSZP identitásválsága: képtelen bármit kezdeni a saját 8 éves kormányzásával. A pártelit a Gyurcsány ellen vívott háborúja részeként átvette Orbán, Szíjjártó és általában a Fidesz retorikáját: Gyurcsány a hibás. Ők is tudják, hogy ez hazugság, de annyira félnek tőle, hogy inkább ezt is bevállalják. Időnként előhúzzák, hogy bezzeg Bajnai, de ő – a világválság szorításában - elvette a 13. havi nyugdíjat, amely alapvetően gyengítette a párt amúgy is ingatag pozícióit. Ráadásul minél inkább balra kívánnak fordulni – ahogy beígérték: ingyen BKV, óvoda, bölcsőde – nehezen vállalhatóvá teszik a második válságkezelő kormány feje számára a magát esetleg vállalhatatlan ígéretekkel bezáró MSZP-t. Kár, hogy az MSZP vezetése – Mesterházy Attila is – átvette Gyurcsány ekézését, mert egyrészt a Fidesz röhög a markába, hogy ezek egymást ölik, másrészt ez a vélemény nem találkozik a párttagok döntő részének véleményével. Még akkor sem, ha ma jószerivel mást sem tesznek ők, minthogy körbeutazzák az országot saját volt pártelnökük és miniszterelnökük szidása érdekében. Be kéne látniuk, hogy ez nem vezet sehova. Gyurcsány ugyanis nem romokban adta át az országot, hanem pénzügyi egyensúlyt teremtett, reformokat indított – bár menekül előle, de Orbánnak sem lesz más választása -, és példátlan módon fejlesztette hazája közúti, egészségügyi és oktatási infrastruktúráját. Nemhogy romok nem voltak, de fejlődés volt és helyes, a piaci folyamatokra és szolidaritásra egyaránt érzékeny gazdaságpolitikai irány – a kényszerű válságkezeléssel együtt is. 2002-2010 mérlege a kevesebb bűncselekmény, a több született gyermek, a kevesebb halálos baleset, a nyugdíjak és bérek reálértékének növekedése, a kiegyensúlyozott atlanti, európai, orosz és ázsiai kapcsolatok. 2010 áprilisában jobban éltünk, mint 2002 áprilisában, nem is beszélve 2011 áprilisáról. Nem az MSZP által vezetett kormányok verték szét az alkotmányt, nem ők ültettek pártkatonákat minden tisztségbe, nem ők gyártották a Lex-Cimborát, nem ők alázták meg a szakszervezeteket, vették el a magánnyugdíjakat, törölték el az OÉT-et, semmisítették meg a szerzett jogokat. Az államadósság – amely az utóbbi egy évben 1200 milliárd forinttal nőtt (hivatalos adat az illetékes honlapról) – az MSZP idejéből ott van az autópályákban, ott volt a 13. havi nyugdíjban és családi pótlékban, az 50 százalékos béremelésben… Most pedig úgy nő az államadósság, hogy annak semmilyen látszata sem fejlesztésben, sem az életszínvonal emelkedésében.
Szocialisták és liberálisok koalíciójával, sok-sok ember munkájával ment előre az ország. Meg azokkal együtt, akik ma nagy hangon bírálnak a párton belül, bár miniszterként, államtitkárként a kabinet tagjai voltak. Kiss, Szekeres, Baja, Lamperth, Puch, Veres, Juhász stb. stb.). Ha úgy gondolták, hogy Gyurcsány rosszul kormányoz, ki kellett volna szállni a kormányból – négyen ezt megtették egyet nem értésük kifejezéseként Horn Gyula és a Bokros-csomag idején. De Gyurcsány mellől senki nem szállt ki azok közül, akik ma fennhangon kritizálják. Mindenki részt vett a döntésekben, szavazott a kormányülésen, majd visszaült az Audiba. Rendkívül kínos látni, hogy néhányan utólag mennyire megvilágosodtak! Ez a „bátorság” súlyos morális problémákat vet fel. (Még akkor is, ha azért, mert ezt leírom, engem utál az MSZP vezetése, mint hallom, név szerint engem emlegetve a fórumaikon.)
Az MSZP addig nem tudja a belső vitáit lezárni, pláne megújulni, amíg néhány dolgot nem tisztázott - és nem csak a 8 évhez való viszony problematikus. (A küldötteknek eljuttatott kongresszusi dokumentumtervezet elismeri, sőt büszke a szocialista kormányok erőfeszítéseire, de akkor mi végre a nyílt színi Gyurcsány-kritika, ráadásul a Magyar Hírlapból, a Magyar Nemzetből és a Hír TV-ből üzengetve?)
Nos, az egyik ilyen dosszié, a 2009 őszétől folytatott, valójában alig létező kampány. Aktivisták és helyi emberek becsülettel, olykor hősiesen tették a dolgukat, vállalva mindenféle atrocitást, de a központi politikai üzenet hiánya, az identitás szétesése, a szegfűk rejtélyes zsugorodása a plakátokon, szintén kibeszéletlen téma. A kampány erőtlen volt és gyáva, nem lehet szavazatokat szerezni úgy, hogy egy párt szinte elnézést kér azért, hogy a választók akaratából 8 éven át irányította az országot, ráadásul a rendszerváltás óta először kormányon állva nyerte el újra a választók bizalmát.
Egy másik duzzadt akta a Szili-ügy. Szili Katalin egykori támogatói ma is az MSZP legbefolyásosabb erői, akik ma azért tartoznának egy bocsánatkéréssel a párttagoknak. Ez a párt sokat adott Szilinek, aki 2005-ben végül is Sólyom Lászlót segítette a köztársasági elnöki székbe. Szili, bár Gyurcsány választási győzelmének köszönhetően maradhatott házelnök – mást sem tett, mint az őt háttérből mozgatók javaslatai alapján, Gyurcsányt támadta. A dolog nincs annyival elintézve, hogy „Kati a kilépésével megtévedt, sajnáljuk, nem is értjük.” Sziliék súlyos károkat okoztak az előző ciklusban, a védenc pedig meg sem állt Orbánig, igaz, a végén még jól meg is alázták új szövetségesei.
Itt van az őszödi beszéd is. Gyurcsány Ferenc azon a 8 órás frakcióülésen beszélt arról, amit gondol a szöveg kijuttatásának módjáról. Azt is felajánlotta, hogy a kiszivárogtató(k) nevét, legalább is, aki(k)re gondol, leírja egy papírra, odaadja az elnökségnek, ha gondolják, hozzák ők nyilvánosságra. De ők nem éltek ezzel a lehetőséggel. Komolyan gondolja bárki, hogy Gyurcsány Ferenc maga adta volna oda a Fidesznek az ellene fordítható mondatokat? „Hé, Viktor, volna nálam egy dokumentum, különösen négy mondatra hívnám fel a figyelmed…” Nyilván Szanyi Tibor is tudja, hogy valótlanságot állít, hiszen ha nem így lenne, bizonyítaná súlyos állításait. De hogy ő rohan előre, az megszokott. Az igazi baj az, hogy az elnökség nem állítja le, mondván, ne ártson többet a pártnak azután, hogy hordának nevezte az MSZP tagjait és szimpatizánsait. Gyurcsánynak ezek után nem volt más választása, minthogy megírta, amit erről az ügyről tud, a nem százszázalékosan bizonyítható, de több, mint erős gyanút pedig megosztja a pártelnökkel. Magam is kíváncsian várom, mi lesz a folytatás?
Sajnálom, és nem is értem, hogy a holnapi kongresszusra mi szükség van. Álvita zajlik ugyanis. Amit eldöntendő kérdéseknek nevez az elnökség által kiadott dokumentum (balra vagy balközép, vezérelvűség, nyitott párt vagy MSZP), nem létező problémák. Sem Gyurcsány Ferenc, sem a Demokratikus Koalíció nem kíván hátat fordítani a baloldali értékeknek, és orbáni típusú diktátort sem akar a párt élére. Én ilyen hajlamú embert ebben a pártban nem is ismerek. A DK célja semmi más, mint vonzóbbá tenni az MSZP-t olyanok számára is, akik erre a pártra még, vagy már nem szavaznának, hogy Orbán kártékony rezsimjét mihamarabb le lehessen váltani. Ehhez meg kell újulni! Igaz, ez fáradságos munka, de megéri a majdani győzelemért, a demokrácia helyreállításáért és Magyarországért.
Gondolom, sok küldött szintén nem érti, miért a pártszavazás előtt van kongresszus, és miért nem utána? Attól tartok, azért, hogy a kongresszus „ezennel lezártuk a belső konfliktusokat” típusú összegzése tompítsa a szavazáson való részvételt, érvénytelenné tegye a voksolást. Nagy baj lenne, ha ez történne. Az MSZP-nek ugyanis ez a hat kérdés, annak igenlő válaszai a morális megújulás esélyét, a tiszta belső viszonyokat és a tagság valódi jogainak megadását, a közvetlen részvétel jussát kínálja fel.
Számháború lesz ebből is. Az Állami Számvevőszék adatai alapján legfeljebb 17 ezer tagja lehet az MSZP-nek a befizetett tagdíjak alapján. 33 ezren akkor lehetnek, ha a többiek egyáltalán nem fizetnek, vagy azért mert nem képesek rá, vagy azért, mert a tagságuk passzív, évek óta nem vesznek részt a párt munkájában. A részvételi arány meghatározásához pontos adat kellene, de az nincs.
Ám ha a pártelit úgy gondolja, hogy sok ezer voks lesöpörhető, mondván, a 33 ezerhez képest nem gyűlt össze elegendő szavazat, akkor tévednek. Pártjogi bűvészkedés indul a számokkal, de a probléma attól még az asztalon marad. Sőt, a kupac előbb-utóbb akkora lesz, hogy abban fel is lehet bukni.
Azt gondolom, a vita a kongresszussal és a pártszavazással nem lezárul, hanem elindul. Nem érdemes arra haragudni, aki a beteget felfektette és a sebet felnyitotta. Az nem érv, hogy miatta támadta meg a szervezetet a kór. Egyrészt ez hazugság, másrészt 2004-ben ez az orvos már gyógyította a beteget, majd választást nyert. A Kalmopyrin, ha úgy tetszik, egy kongresszusi határozat ide kevés lesz és a sebet túl gyorsan nem is érdemes visszavarrni, mert a gyulladás ettől nem múlik el.
Az MSZP ma a demokrácia megmentésének egyik legfontosabb záloga. Megerősödése létkérdés Magyarország számára. Magam is, mint szavazójuk, ebben vagyok érdekelt. A baloldal nélkül nem lehet Orbán Viktort leváltani, mint ahogy Gyurcsány Ferenc nélkül sem. Sőt, Orbánt csak baloldali alapon lehet elküldeni. Ha a párt bezárkózik, új szavazókat aligha lesz képes megszólítani, és már a régiek visszaszerzésére is csak korlátozottan számíthat. Márpedig legalább kétmillió voks kell a győzelemhez. Ehhez pedig mindenkire szükség van. Látható, a Fidesz hibát, hibára halmoz. Beletekeredett saját hazugságaiba, élesen visszhangzik országszerte az „Orbán takarodj!” A hangulat már változik, a diktatúra pedig épp ezért egyre gyorsabban és gátlástalanabbul épül. Be kell látnia az MSZP vezetésének, hogy az ellenség nem házon belül, hanem azon kívül van.
Meglehet, egy idő után ezt a pártot nem lehet egyben tartani. Ha ez a nem kívánt forgatókönyv valósul meg, akkor pedig békében kell elválni. Megegyezve, méltányosan, a lehető legkevesebb sérülést okozva, akár úgy, hogy a majdani két szervezet 2014-re egymással együttműködni képes, sőt koalícióképes legyen.
Ha lehet, persze ne szakadjon a párt - ez a tagság elemi igénye -, de a látszategység sem megoldás, főleg ha a mélyütések tovább folytatódnak. Észre kéne venni például, hogy Cser-Palkovics bemondta az új büntetőeljárási törvénytervezet kapcsán, hogy Sukoró, vagyis ez nem más, mint „lex-Gyurcsány.” Tiltakozik az MSZP, az LMP, a TASZ, a Demokratikus Charta, a Helsinki Bizottság, az Ügyvédi Kamara, de ez nem érdekli a rezsimet, mint ahogy az sem, hogy alapjogokat és nemzetközi egyezményeket sértenének. Nem kéne olyan látszatba keveredni, mint az MSZP némely erői nem is bánnák ezt az eljárást.
Ugyanis ma már senki sincs biztonságban. Egy morálisan, szervezetileg gyenge, megosztott, egymást kijátszó, kormányzati alternatívát nem nyújtó, erőt felmutatni képtelen baloldalt már egy kisebb járvány is elvihet. Arra pedig az ország is rámehet.
Felelős, egymásra vigyázó „kongresszuzozást„ kívánok!

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr972991197

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lilla- 2011.06.17. 08:00:32

www.fn.hu/belfold/20110615/ungar_80_szazalek_gyurcsany_felelossege/

szerintem szaporodni fognak a vákumba törekvők.

Egyikük be is fogja tölteni az üres helyet, ha lesz üres hely-----és vannak akik most készítik azt!

((innen pedig az echo tv kimaradt:
"(A küldötteknek eljuttatott kongresszusi dokumentumtervezet elismeri, sőt büszke a szocialista kormányok erőfeszítéseire, de akkor mi végre a nyílt színi Gyurcsány-kritika, ráadásul a Magyar Hírlapból, a Magyar Nemzetből és a Hír TV-ből üzengetve?)" ))

lilla- 2011.06.17. 08:27:07

www.fn.hu/belfold/20110615/ungar_80_szazalek_gyurcsany_felelossege/

Ő is csak egy elemet említ igaza alátámasztására---a fideszét

(amit mondott azt nem ő követte el sem képletesen sem valójában--hiszen a bírálat szavai voltak!--ezt nem érteni
tudatosan félremagyarázni még ma is...
nos ez a felfoghatatlan!

873ujr3rk 2011.06.17. 09:10:30

"Az MSZP ma a demokrácia megmentésének egyik legfontosabb záloga. Megerősödése létkérdés Magyarország számára."

a faszt. mégilyet leírni is ...

biohouse 2011.06.17. 09:15:00

El kéne dönteni kinek a pártja az MSZP, és aszerint nevet kellene változtatni.
Pl: Magyar Nyugdíjasok Pártja, Külföldi Multik Pártja, Orbánellenesek Pártja
A szocialista név úgy hangzik, mintha a Fidesznek Magyar Dzsentrik Pártja lenne a neve. Ez a név, ez a struktúra, ezek az elvek felejtősek. Sok sikert az önfeloszlatáshoz, igazán pozitív hír lenne ebben a politikai posványban.

spontan · http://erdekessegek.info 2011.06.17. 09:16:33

Azt kellene megérteni, hogy a mostani mszp vezetés Gyurcsányt is ide értve hitelteleníti az egész pártot. Az első lépés a megtisztuláshoz, hogy ezek mind mondjanak le. Persze miért tennék, ha lehet kapaszkodni a székbe/pozícióba, ahogy Gyurcsány is teszi a többiekkel együtt.

A fideszből egyre több ember ábrándul ki, de ez az mszp ezekkel a lejáratódott hiteltelen arcokkal nem lesz képes felszívni a csalódottakat. Más párt kell, új emberekkel.

whiterose 2011.06.17. 09:22:23

mszp- a demokrácia bajnokok. Kitiltották maga a Gréczyt is :)))

mréveiller 2011.06.17. 09:38:00

ti sose voltatok demokraták és sose lesztek. holnap meg remélhetőleg szakadni is fogtok. megindultok az enyészet felé. szépen az szdsz és az mdf után.

Rwindx 2011.06.17. 09:41:37

"Gyurcsány ugyanis nem romokban adta át az országot, hanem pénzügyi egyensúlyt teremtett, reformokat indított"
Ezen kurva jót röhögtem, ugyan nem élek droggal, de azért ez az anyag engem is érdekelne :D

"Az MSZP ma a demokrácia megmentésének egyik legfontosabb záloga. Megerősödése létkérdés Magyarország számára."
Ez se rossz, bár ha azt mondanám nem értünk egyet az nem fejezné ki eléggé hogy az mszp a pártonkívüli brancsával együtt egy ocsmány fekély Magyarországon. Reméljük mielőbb elmúlik.

2011.06.17. 09:45:19

"Gyurcsány ugyanis nem romokban adta át az országot, hanem pénzügyi egyensúlyt teremtett"

Ordas nagy hazudozó a szerző, vagy kurva kemény anyagot szív.

2011.06.17. 09:46:22

MSZP: Mentek Szépen a P...ba.

Rwindx 2011.06.17. 09:47:50

"A baloldal nélkül nem lehet Orbán Viktort leváltani, mint ahogy Gyurcsány Ferenc nélkül sem."

Ez pedig pontosan kirajzolja ennek a brigádnak a teljes elképzelését a jövőről. Ennyi. Leváltjuk zorbánt és jó lesz. Pont. Dettó mint 2002-ben, aztán ide jutottunk a dilettáns, fogalmatlan vezetéssel.

Cr 2011.06.17. 09:49:21

Ennél öregebb tagokat már csak a Mókáspárt rendezvényein lehet látni. Sok-sok Vitányi Iván. Néha már attól kell félni, nehogy megharapjon egyik-másik, hátha nem is emberek, hanem zombik....
Szépen ki fognak halni.
Azok, akik meg fiatalok... hát nézzük meg őket egyenként... normális, értelmes figurák nem nagyon vannak köztük. Én még egy darabbal se találkoztam.

Mannstein 2011.06.17. 09:49:24

Óriási örömmel tölt el,hogy a patkányok egymás kezdik felfalni!
Ez a Gréczy nevezetű elmeháborodott kínjában már nem tudja,mit csináljon,
mit írjon. Ezt jól mutatja,amit a 2002-2010 közötti időszakról le mert írni,
tovább folytatva szeretett führere seggnyalását. Az országot imádott pártja különböző neveken 1945 után már többször tönkretette,kirabolta,
megalázta. Nagyon remélem és bízom benne,hogy még egyszer nem kap erre lehetőséget.Persze a demokráciában minden megtörténhet,de jelenleg erre szerencsére kevés esély mutatkozik.
Azért az index.hu-t is jól minősíti,hogy
ilyen színvonal alatti,minősíthetetlen írásokat is közöl.

barli 2011.06.17. 09:53:12

Másfél millióval adta át. Na de mennyivel vette át és mennyien döntöttek pont ömiatta hogy soha a büdös életben erre a pártra már nem szavaznak?
Jó, hogy vannak gyurcsány fanok, nem is kevesen, de az ürge annyira polarizál, hogy valaki vagy nagyon gyurcsány fan, vagy nagyon nem. Az mszp egyetlen esélye, ha szakad. és még úgy is nagyon sanszos hogy mindkettö eltünik. Ámen.

barli 2011.06.17. 09:56:22

Erröl a gréczyröl nekem mindig a vadászos vicc jut az eszembe ahol a vadász sz*pni jár a medvéhez :)
Nagyon sok embernek tele van a töke a zorbánnal, de még náluk is kiveri a biztosítékot ez a gyurcsány-gréczy-lendvai-kiss-szekeres-szanyi társaság :)

fludd 2011.06.17. 09:58:33

AZ MSzP és jogelődjei (MKP, MSzMP) veretes demokratikus hagyományokkal bír:
- egyházi iskolák demokratikus felszámolása
- demokratikus kitelepítések és kényszermunkatábor, demokratikus Recsk
- koncepciós perek során ártatlanok demokratikus bebörtönzése, kivégzése,
- az '56-os forradalom leverése, emberek százainak demokratikus kivégzése, (MAnsfeld Péter, Tóth Ilonka...),
- A demokratikus egypártrendszer fenntartása évtizedeken át, idegen hatalom kiszolgálása az ország kárára
- Magyarország eladósítása
- azonosító nélküli maszkos terroristák demokratikus bevetése a tüntetők ellen (szemkilövés, ártatlanok megverése, bebörtönzése)2006.

Az MSzP demokrácia iskoláját ismerjük.
Ha valóban ez lenne a demokrácia, akkor én inkább csak egy sört kérnék... :))

Ja és a mostani 2/3-os Fidesz győzelem se jött volna létre olyan fontos kampányemberek nélkül, mint Hagyó, Hunvald, Gyurcsány! Köszönjük!

:)

fludd 2011.06.17. 10:00:45

@Rwindx: Bizony, ez az összes koncepciójuk...

nagy vonalakban 2011.06.17. 10:01:10

Gréczy hihetetlen mélységekbe képes leküzdeni magát.

Psyman 2011.06.17. 10:05:16

"Az MSZP, mint brand, ma inkább sokak nosztalgiája, elsősorban érzelmi kötődés a jelenleg"
Bizony-bizony, sokan nosztalgiáznak: "Bezzeg, mikor még egy M volt a pártunk nevében, és nem kellett a hülye demokráciával foglalkoznunk..."

"Gyurcsány ugyanis nem romokban adta át az országot, hanem pénzügyi egyensúlyt teremtett, reformokat indított"
Gréczy bazmeg te néztél gazdasági mutatókat? Elkúrtuk ferencnek köszönhetően a régió vezető országából totál sereghajtók lettünk! Ez neked fejlődés meg pénzügyi egyensúly? Ezt te elhiszed, vagy csak fizetnek, hogy ezt mondd?

"Az MSZP ma a demokrácia megmentésének egyik legfontosabb záloga. Megerősödése létkérdés Magyarország számára."
Úristen! Magyarországnak egyetlen érdeke van, mégpedig az, hogy ez a posztkommunista MSZMP-maradvány mielőbb tűnjön el a közéletből, lehetőleg az összes maradék Kádáristával együtt.

midnight coder 2011.06.17. 10:14:16

@Psyman: Pontosan. Amíg az MSZP végleg el nem tűnik a süllyesztőben addig itt nem lesz normális ország. Mert addig az ellenzék sem lehet normális, demagóg faszokkal csak demagóg faszsággal vagy antidemokratikus intézkedésekkel lehet felvenni a harcot. 2002 megmutatta.

qwertzu 2011.06.17. 10:18:12

"Gyurcsány ugyanis nem romokban adta át az országot, hanem pénzügyi egyensúlyt teremtett"
Fütyülsz és hazudsz...

hvg.hu/gazdasag/20100401_allamhaztartasi_hiany_oszko_ksh_grafikon

Alapvetően ő baszta el a pénzügyi egyensúlyt.

midnight coder 2011.06.17. 10:22:57

@barli: Az MSZP-nek kell eltűnnie.

Egyrészt mert van az a fránya Rákosi-Kádár örökség, ami finoman szólva is ellentmondásos. Kádárt még csak-csak fel lehetne vállalni - de aki Kádárt felvállalja, az bizony Rákosit is, ráadásul Kádár személye is több mint ellentmondásos.

Másrészt, a mai MSZP-nek nem igazán van köze semmiféle baloldalhoz azon túl hogy osztogat a szavazóbázisának és jó haverja a szakszervezeteknek.

Harmadrészt, ma hiteles baloldali politikát még akkor sem lehet csinálni errefelé, ha nem egy privatizélésből lett milliárdos ül a kisemberek érdekeit védő párt élén. Ami persze önmagában is ellentmondás, mert a privatizéléskor ugye a kisemberek közös vagyona lett ócsítva lenyúlva. De az igazi gond nem ez, hanem az hogy állam bácsinak - sem másnak - nem nagyon vannak eszközei a kisember körülményeinek javítására. A kisember körülményeit ugyanis alapvetően a világgazdaság határozza meg. Gipsz Jakab alacsony fizetésének nem elsősorban a gonosz hazai cég az oka, hanem az hogy a konkurencia ócsított kínai, indiai munkaerővel dolgoztat, így a munkáltatóján keresztül valahol neki is ezekkel kellene versenyeznie. Ezen pedig sok mindent egy baloldali kormány sem változtathat. A legtöbb amit egy kormány megtehet, az az ha kedvező helyzetet teremt a hazai cégeknek - csakhogy ez újraelosztás csökkentést, nyugdíjrendszer szigorítást, és általában minden olyasminek az ellentétét jelenti amit mi baloldali politikának hívunk.

krüger 2011.06.17. 10:26:44

A fene megette azt a demokráciát, aminek az MSZP a záloga. Nem is tudom, hogy lehet ilyet komolyan állítani.

Anti Anyag (törölt) 2011.06.17. 10:42:40

És ki erősítse meg?

Van egy üzleted, amit elbasztál, mert átverted a vevőket, elloptad a pénzüket.

A helyzet az, hogy másik üzletet legfeljebb jó távol nyithatsz, más arcokkal.

Nekünk vásárlóknak már nem áll érdekünkben, hogy te újabb üzletet nyiss.

Hagrid 2011.06.17. 10:45:51

Úristen mennyi baromság egy bejegyzésben!!!

""Az MSZP ma a demokrácia megmentésének egyik legfontosabb záloga. Megerősödése létkérdés Magyarország számára.""

Ez mi?????:D Ez egy vicc? Gyurcsány nem hibás? És a galerije??? Egek ura! Megértem, ha a Fideszt fikázzátok, de ez az egész bejegyzés nagyon gáz. Ha ilyen az egész blog, akkor ezt is annyiszor fogom olvasni, mint Tóta W-t...

A jelen formájában és személyi összetételében a MSZP halálra ítélt. A Fidesz is erre a sorsra jut, ha megtartja a gengsztereit. AZ LMP kérdőjel, de ott is akad mszp-s vonal, a jobbik meg marad a szélsőjobb pártja. Fasza kilátások...de ettől még isten mentsen az mszp-től...

petimegmondja 2011.06.17. 10:50:38

"Az MSZP ma a demokrácia megmentésének egyik legfontosabb záloga. Megerősödése létkérdés Magyarország számára."

Akkor ezt most tegyük rendbe, jó?

Volt itt egy ország, amit aparatcsikok, vállalati vezetők, tsz-elnökök, párt-titkárok, katona tisztek, belügyesek és intézményvezeték korrupt oligarchiátusa irányított.

'90-'92-re ez a réteg az irányítása alá tartozó vagyon 65-70%-át a magánvagyonává tette.

Egy részük kivált és a korábban tehetségtelensége okán csak a aközépvezetői szintig jutott bagázzsal MDF néven átvette a hatalmat. Ez a csoport hatalmon széthordta a maradék 20%-nyi koncot a "kárpótlásnak" csúfolt megoldással és zsebre tette uralkodásának négy éve alatt beszedett bevételeket. Ezután tovább osztódott.

Közben, a ciklus végén a gulyáskommunizmus irént érzett nosztalgikus közhangulat következtében visszatért a hatalomba az önmagát összeszedő oligarchátus. Tevékenységét a térvesztésétől kétségbe eső korábbi demokratikus ellenzékkel legitimizálta.

Újabb négy év után a horthista nosztalgiát, mint ideológiai alapot felkaroló három párt részben beleolvadva egy pragmatikus, technokrata fiatal csoportba, a csoport komoly marketingbravúrjának köszönhetően visszaszerzi a hatalmat, amit az addig felgyülemlet állami bevételek teljes egészének lefölözésére és zsebretételére használ, aminek köszönhetően visszakerül a hatalom az oligatchákhoz, felturbózva a magát ügyesen megszedő új nemzedékkel - akik hamar át is veszik a vezetést, mindzet nyolc év kommunikációs káosszal átitatott töketlenkedés közepette amelynek a "mennyire pofátlanul is szabad lopni?" és a "mi a francot is kellene csinálni, hogy legyen mit ellopni?" kérdések a központi elemei.

Mindeközben a másik, mézescsupor mellől elzavart társaság folyamatos kommunikációs offenzívát folytat amely a második ciklus végére érik be és hoz földcsuszamlás szerű gyűzelmet.
A győztes persze nagyot esik pofára a köszöbön, mert a mézescsupor üres, tehát gyors intézkedés-sorozatot indít, hogy a csupor feltöltéséhez szükséges népszerütlen intézkedések megtétele után se zavarhassák el újra a teli csuportól és majdan ő maga (ők maguk) oszthassák szét a mézet maguk között.

A társadalom persze megtéveszthető, de nam annyira hölye, mint azt önjelölt vezetői remélik és már rájött, hogy az oligarchák össztársadalmi érdekeket sosem fognak ténylegesen képviselni. Bár most már szabadulna a másik bagázstól is, jelenleg nincs karizmatikus erő, amelyben bíni lehetne, hogy végre tényleg mindenkinek jót akarva vállalná fel a kormányzást.

Nem, az MSZP-t nem akarja már senki és a korábbi demokratikus ellenzéktől kölcsönzött modern szociáldemokrata máz is leolvadt. Most aztán kilátszik a rozsdás, ósdi váz, amiben csontvázak és juppik ütik egymást a kormányrúdért kűzdve.

A legnagyobb oligarchák meg még nem döntötték el, hogy melyik báb seggébe dugják a kezüket irányítás céljából. Egyrészt a fideszes bábok még nem szokták meg az irányítást, másrészt a maszoposok túl kopottak a cirkuszba...

Hagrid 2011.06.17. 10:50:56

@qwertzu: Igen, hasonló cikk, jelent meg a 2006-os parlamenti választás előtt. Sajnos nem elég nagy hangsúllyal...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.06.17. 10:54:48

Jézusom, Zsóti, ez a hosszú, értelmetlen szöveg a píédzsdíd előkészülete?

Hagrid 2011.06.17. 10:54:57

@nesze nektek két harmad...: Fiatal lehetsz, ha nem tudod, mi az a diktatúra. A legtöbb diktatúrát nyögő ország szívesen cserélne velünk. A megítélésünk külföldön vegyes, főleg mert az EU.Néppárt nem volt elég hangos, míg a Néppárt ellenzéke verte a dobokat rendesen. Mindemellett tényleg sokat hibáztak, a kommunikációjuk még mindig gáz, élén Kövér bácsival, de te is ahogy más is túldémonizálják őket. Az MSZP alatt olyan hiányokat termeltünk, amit előtte soha, max választási évben.
Ha nem fiatal vagy, akkor nyugdíjas és azért élteted gondolom a Kádár-korszakot a mostanival szemben. Tapasztalatom szerint a két rendszert (90 előtt és után) ég és föld és bizony nem a Kádárék javára...

midnight coder 2011.06.17. 10:55:29

@nesze nektek két harmad...: Elég érdekes személyiség vagy. Puccsot szertél kirobbantani az ország demokratikusan megválasztott kormánya ellen, mindezt a demokrácia szent nevében. Orvos látott már ?

Azt meg mondd már el, hogy mivel jobb az, ha a cigány a kocsmában veri el a segílykét, mint ha valahol dolgozik, akár éhbérért is ?

Azt meg ha nem vagy teljesen hülye látnod kell, hogy a 8 elemis szabolcsi cigánynak viszonylag kevés esélye van bankigazgatóként vagy agysebészként elhelyezkedni. A globális munkaerőpiacon (márpedig ez globális ha tetszik ha nem, ha bemész a tesco-ba akkor alig látsz európai árut, a legtöbb cucc made in china) a 8 elemis cigány pont annyit ér mint az az indiai akiből a magyar minimálbérért egy falura valót elfoglalkoztat a multi.

Héttörpe (törölt) 2011.06.17. 10:55:38

"..., élesen visszhangzik országszerte az „Orbán takarodj!”"
Nem hallani Zsoltika, hidd el! Van egykettő hőbörgő, de majd az MSZP megoldását elkalmazzuk, jól szájbaverjük őket gumibottal, oszt kuss lesz

ifrance 2011.06.17. 10:55:39

@krüger: bmeg, tíz perce röhögök a kommenteden, egyszerűen nem tudom abbahagyni... :)

petimegmondja 2011.06.17. 10:56:06

Bocs stilisztikai és helyesírási hibákért...

midnight coder 2011.06.17. 10:57:02

@nesze nektek két harmad...: Egyébként nem tudom mi a bajod a nemzettel ? Ha ennyire zavar, akkor miért nem mész haza Izraelbe ?

Andráska8 2011.06.17. 10:58:34

A felelősség nagy, ugyanakkor nem látni, hogy a párt minden vezetője tisztában lenne ezzel a felelősséggel. Sokkal inkább pártbeli ellenfeleik legyőzése, kiebrudalása köti le őket. Ennek jegyében adnak interjúkat jobboldali vagy akár szélsőjobboldali lapoknak, durváskodnak a Facebookon, beszélnek ostobaságokat a baloldali politikába való beleszólás és a tagdíjfizetés közötti „összefüggésekről” – mindezt persze a jobboldal legnagyobb örömére.

Mindennek ellenére – vagy talán éppen ezért – érdemes leszögezni, hogy a kongresszus ugyan az MSZP-ről szól, de nem csak az MSZP ügye. Ez minden a demokrácia, a baloldal mellett elkötelezett ember ügye, mindenkié, akinek fontos ez az ország, mindenkié, aki nem akarja, hogy a Fidesz-KDNP szélsőségesen jobboldali politikája évtizedekre uralkodó pozícióba kerüljön. Az MSZP ma – fogalmazzunk visszafogottan – nem tud olyan üzeneteket megfogalmazni, amelyek alapján a választók elhinnék, hogy ez a párt tudja, mit kellene tenni, ha kormányra kerülne, s ezért érdemes erre a pártra szavazni. Mindannyian tudjuk, hiába növekszik hétről hétre azok száma, akik elfordultak a jelenlegi kormánytól, annak politikájától, ebből az elfordulásból lényegében semmi haszna sincs sem az MSZP-nek, sem más demokratikus ellenzéki pártnak vagy mozgalomnak. Ha semmi másnak, akkor ennek a ténynek el kellene gondolkoztatni még azokat is, akik azt hiszik, hogy egyes csoportoknak és politikusoknak az MSZP-ből való kiszorításával majd megoldódnak a párt problémái. Ez azonban nyilvánvaló önbecsapás, ami nem mellékesen a lehető legnagyobb ajándék a kormánypárt számára. Közhely ugyan, de mégis ki kell mondani újra és újra: az MSZP mindaddig nem lesz komolyan vehető, valódi alternatívát felmutató párt, amíg nem látja be, hogy csak akkor juthat kormányzati felhatalmazáshoz, ha képes olyan üzeneteket, olyan társadalomképet kínálni, amelyek nemcsak a párt törzsszavazói, hanem a tágan értelmezett balliberális értékeket követő választópolgárok számára is elfogadhatók, támogathatók. S itt nem annyira konkrét szakpolitikai programokról, mint inkább olyan közös értékekről, olyan társadalmi imaginációkról van szó (vagy kellene hogy szó legyen), amelyek túlmutatnak a pártpreferenciákon, az ideológiai különbségeken, s megteremtik a liberális demokrácia visszaállításának lehetőségét.
galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=74973:az-mszp-kongresszusa-ele&catid=84:cssniedermullerpeter&Itemid=122

Andráska8 2011.06.17. 10:59:19

Gyurcsány Ferenc
Ezekben a percekben kezdődik az államadósság-növekedés okait vizsgáló albizottság ülése, melyen meghallgatnak. Az alábbi helyen érhető el az a prezentáció, amelyet a bizottság elé tárok.
www.slideshare.net/gyurcsanyponthu/allamadossag-alakulsa

Rwindx 2011.06.17. 11:02:29

@nesze nektek két harmad...:

Pont ennyit is várunk tőletek, se többet se kevesebbet. Hozod a megszokott maszop színvonalat. Azt utána meg megy a sápitozás, jajj, hát "nekünk is fontos a nemzet", csak a rohadt jobboldal kisajátította magának.
Ennyit erről.

kolgét 2011.06.17. 11:03:05

Nem hánysz ha tükörbe nézel, gréci ?!

egerészölyv 2011.06.17. 11:04:59

Jól látod, Zsóti, pártod lefogyott, megbetegedett - csak azt nem tetted hozzá, hogy miattatok, gyurcsányisták miatt.

kasztor 2011.06.17. 11:07:04

2010. július. Orbán Viktor ME .
„…..az elmúlt évben sem vettünk igénybe az IMF-től pénzt és mégegyszer mondom, a magyar gazdaság és különösen a magyar pénzügyi mutatók az EU legtöbb államánál sokkal jobb állapotban vannak.
Még a legfájóbb dolog, az államadóság mértéke, ami 80% körül van és szintén nagyon magas, még az is inkább csak egy EU középmezőny szám. „

atv.hu/videotar/20100723_orban_viktor
Folyik a frontvonalak kiigazítása.

Diocles 2011.06.17. 11:09:20

Gréczy úr,

engedje meg, h gratuláljak a borítékos sakkhúzáshoz, ennek láttán még maga Machiavelli is elismerően csettintene.

- Mesterházy és a pártvezetés csak rosszat tud lépni, akár nyilvánosságra hozza a neveket, akár nem

- ha nem, akkor rávetül a gyanú, h miért nem, mi takargatnivalója lehet?

- a nevek tulajdonosai vélhetően már tudják, h az ő nevük van a borítékban, így kissé visszafogják magukat, csúnyábban szólva, lehet őket revolverezni a nyilvánosságra hozatallal :)

- Gyurcsánynak nem is kell bizonyítékokkal rendelkeznie, a politikában elég a "hit", a politika hitről és érzelmekről szól, tehát ha Gyurcsány kimondja arra a három emberre, h "Ők árultak el!", akkor ők politikai hullák onnantól, a szocialista közönség egésze soha többé nem fogja őket elfogadni.

- ha Mesterházy nem hozza nyilvánosságra a névsort, akkor újra és újra deffenzívába lehet szorítani, rákérdezni a témára megrendelt kérdésekkel, stb., majd akár ki is lehet szivárogtató, és az még kínosabb lesz a pártvezetésnek.

- pártvezetés bírálatára vissza lehet szólni Gyurcsányéknak, h nem ők az árulók, hanem az a három ember, akinek neve ott lapul a borítékban, és akik védik őket.

- arra a bírálatra, h miért nem maga Gyurcsány hozta nyilvánosságra, meg azzal lehet érvelni, h Gyurcsány elismerte Mesterházy "felsőségét", pártszerűen járt el, ilyen ügyben nem akart maga önállóskodni, mint Szanyi, hanem rábízta a döntést a választott elöljáróra.

Egyszóval, akárki ötlete volt, zseniális.

csakisazigazat 2011.06.17. 11:11:08

@Psyman: Lehet, hogy te néztél gazdasági mutatókat, de csak azokat láttad meg, amelyeket meg akartál látni.Ha csak az lenne az ország egyetlen érdeke, hogy "ez a posztkommunista MSZMP-maradvány mielőbb tűnjön el a közéletből, lehetőleg az összes maradék Kádáristával együtt.", ezt az idő előbb-utóbb meg fogja oldani.Ha neked ez az összes érdek, akkor teljesen nyugodt lehetsz.Biztos vannak persze olyanok is, akik szerint meg az ország egyetlen érdeke, hogy az ilyen ostoba emberek tűnjenek el mint te. Na ezek már annyira nem lehetnek biztosak a dolgukban, mint te.

egerészölyv 2011.06.17. 11:11:30

@Diocles: frászkarika. Te abból indultál ki, hogy valamilyen csoda folytán Fletó ezúttal nem blöffentett. Pedig igen. Nincsenek olyan tettesek, akik most be lennének hugyozva a félelemtől.

Psyman 2011.06.17. 11:14:43

@csakisazigazat: Nem az egyetlen érdeke. Az MSZP-vel kapcsolatban az egyetlen érdeke.

Diocles 2011.06.17. 11:15:53

jav.:

ha Mesterházy nem hozza nyilvánosságra a névsort, akkor pedig újra és újra deffenzívába lehet ezzel a témával szorítani, rákérdeztetni a témára akár megrendelt kérdésekkel, stb., majd adott esetben ki is lehet szivárogtatni, és az még kínosabb lesz a pártvezetésnek, vagy cáfolja, vagy nem, mindkettő rossz lépés.

Az biztos, h egy ilyen kiszivárogtatással (ha mondjuk idővel akár a Blikkben megjelenne eme három ember neve) Gyurcsány jó időre, talán örökre félreszorítaná párton belüli ellenfeleit, nem képviselhetnék hitelesen az antiGyurcsány álláspontjukat a gyanú árnyékában.

Psyman 2011.06.17. 11:17:16

Egyébként szórakoztató, mikor egyesek egyetlen kommentből ítélnek meg egy egész embert...

Diocles 2011.06.17. 11:17:48

@egerészölyv:

Tökmindegy, h blöff-e, vagy sem, a politika az irracionális dolog, ha Gyurcsány valakire rámutat, h "Te voltál az áruló!", akkor az a fickó onnantól politikai hulla, mert a szociálista szimpatizánsok többsége érzelmi alapon Gyurcsánynak fog hinni.

Ez hatalmas fegyver Gyurcsány kezében, érdemes lesz bevetnie szükség esetén.

barli 2011.06.17. 11:19:35

@Diocles: szerintem csak egy 5000 ft-os douglas utalvány van a borítékban :)

barli 2011.06.17. 11:30:23

@barli: vagy 100 milkás csekk lelépési pénz egyik fele

barli 2011.06.17. 11:52:15

mi van, letiltották a gréczyt a zindex címlapról? Meghalt a blog :(

Rwindx 2011.06.17. 12:24:14

@Diocles:
"Újságírók előtt, olvasatlanul semmisítette meg pénteken Mesterházy Attila azt a borítékot, amelyet Gyurcsány Ferenctől kapott, és amelyben a volt kormányfő állítása szerint azoknak a neve szerepel, akik feltételezése alapján kiszivárogtatták az őszödi beszédet."

Gordiuszi csomó átvágva.

barli 2011.06.17. 13:02:20

@Rwindx: remélem az mszp kettészakításáról hozott határozatot is zárt borítékban fogják majd nyilvánosságra hozni, majd bezárják egy széfbe és a vitákat lezártnak nyilvánítják

Diocles 2011.06.17. 13:34:34

@Rwindx:

hát ez valóban bonyolítja picit, DE

Gyurcsányék azonban még így is sokat nyerhetnek ezzel:

- felajánljhatják az "érintett" három befolyásos vezetőnek, h vagy engednek a párton belüli küzdelemben (esetleg vagyonmegosztás ügyében), avagy ki lészen szivárogtatva a nevük a sajtóba

- a borítékosdit is lehet folytatni, pl. Gyurcsány közjegyzőnél letétbe helyezi a boríték másolatát, és elküldi az MSZP elnökségének, frakciójának, stb. (a megfelelő kiválasztandó), h ők döntsék el, h nyilvánosságra kerüljön-e

- persze hozzá kell tenni, h "nagyon erős a gyanú", h azok már ne darálhassák le :)

De, fel a fejjel Gréczy úr, kiváló sakkhúzás volt ez a főnökétől, igazi mestermunka, és lám, még közel sincsenek kimerítve a lehetőségek :)

barli 2011.06.17. 13:44:01

@Diocles:
egyébként ki lehet az lendvain kissen és szekeresen kívül? Szanyi és Mesterházy nem elég nagy hal az ilyenhez, Szilyvel meg már nem zsarolhatnak.
A trió meg úgyis együtt csinálta ha csinálta

Diocles 2011.06.17. 13:51:01

@barli:
Gyurcsánynak három fő ellenlábasa van a pártban már ősidők óta, Puch, Baja és Szekeres, így szerintem (!) őket írhatta bele.

Persze fogalmam sincs, h kiket írt oda, arról pedig pláne nincs fogalmam, h kik szivárogtattak, de az valószínű, h Gyurcsány őket tartja leginkább a rosszakaróinak, ellenségeinek, aligha véletlenül.

Szili túl hülye volt ilyen művelethez, ráadásul már kifocizta magát a pályáról, tehát Gyurcsány aligha foglalkozik vele, Szanyi és Mesterházy meg kis halak, most is leginkább strómanok szerintem.
Hiller szintén kis játékos, Lendvaival és Kiss Péterrel meg úgy-ahogy mindig is megvolt.

barli 2011.06.17. 14:11:06

@Diocles: bocs, kihagytama öket. Akkor mégiscsak többesélyes a dolog :)
Bár szerintem ö már akkor is a mikrofonnak beszélt. Nagyon nem tünt spontánnak, amit mond. Én az elején azt sem hittem el hogy egyáltalán emberek elött beszélt, annyira steril volt a hang.

Rwindx 2011.06.17. 14:24:39

@Diocles:
A borítékosdi második körre már izzadságszagú lenne, akkor már mindenkinek az járna a fejében, ha ennyire kapálódzik az ember akkor miért nem ő maga hozza nyilvánosságra. Vagy gyáva felelősséget vállalni a szavaiért, vagy szimplán sunyi. Ezért ez szvsz kilőve, hacsaknincs egy jó tanácsadója :D

Ha gyurcsány hozza nyilvánosságra, akkor perekre és sározásra számíthat.

Maradt a színfalak mögötti játék, de gyurcsány szvsz nem ezt szeretné, túlságosan is szeret szerepelni.

Diocles 2011.06.17. 14:47:03

Maradt a színfalak mögötti játék, de gyurcsány szvsz nem ezt szeretné, túlságosan is szeret szerepelni."

Igen, és ez sem lebecsülendő.
Akire Gyurcsány rámutat, h "Te voltál, Ti voltatok!", azok nagy valószínűséggel politikai hullák, kinek van még ilyen fegyvere az MSZP-ben?

"Ha gyurcsány hozza nyilvánosságra, akkor perekre és sározásra számíthat."

Ugyan, ennek sosem ez a módja.
Először meg szokás futtatni az ilyesmit a sajtóban, ez roppant érdekes téma, a sajtó szinte "ölni fog" az infókért, kézből tudja etetni őket, még a nevét sem kell adnia hozzá, a sajtó meg jobb híján leírja, h "Gyurcsányhoz közeli biztos forrásunk szerint gyaníthatóan X"...

Majd erre aztán végképp muszáj lesz valamit lépnie Mesterházynak és az elnökségnek, Gyurcsány pedig már-már "közkívánatra" állhat elő a saját variációjával, ha akar.

Ha pedig még ekkor sem akar teríteni, akkor arra is lehetősége van, elég ha annyit ír a blogjában, h "a sajtó infói nem állnak teljesen messze a valóságtól, akár el is tudnám képzelni", avagy nem kommentálja, avagy cáfolja, végtelen variáció van, ezzel mind tud játszani.

"A borítékosdi második körre már izzadságszagú lenne, akkor már mindenkinek az járna a fejében, ha ennyire kapálódzik az ember akkor miért nem ő maga hozza nyilvánosságra. Vagy gyáva felelősséget vállalni a szavaiért, vagy szimplán sunyi. Ezért ez szvsz kilőve, hacsaknincs egy jó tanácsadója :D"

igen, ezen agyalni kell, de biztos van megoldás erre is, jobb híján a Boríték2.0 változat az MSZP más testületeinek, de játszhatja a fentiekben leírtakat (súgás a sajtónak, kommentálás, nem kommentálás, mártírkodás, stb.), ezek kombinációt, majd egy idő után maga Mesterházy fog könyörögni egy új borítékért, h had nyissa ki, és legyen vége :)

Rwindx 2011.06.17. 16:36:58

@Diocles:
"Akire Gyurcsány rámutat, h "Te voltál, Ti voltatok!", azok nagy valószínűséggel politikai hullák, kinek van még ilyen fegyvere az MSZP-ben?"

Ez egyelőre nekem nem tűnik evidensnek. Az mszp-n belül is eléggé hiteltelen,ha az elnökség egységesen kiáll a megnevezettek mellett, akkor azzal elnyomhatják ezt a hatást, ami nekem nem is tűnik ennyire erősnek.

"Ugyan, ennek sosem ez a módja."
Ez jogos, de a borítékról már mindenki tud, elég nyilvánvaló lesz hogy honnan fúj a szél. Inkább ezzel kellett volna kezdeni. Egyébként ez erősen hajaz magának az öszödi beszédnek a kikerülésére is. Talán maga gyurcsány adta ki? Abban biztos vagyok hogy nem saját neve szerepelt a borítékban :)

Mindegyik eset hátránya hogy azért valamivel az állítást alá is kellene támasztani. Persze ha valakin rajta ragad hogy kiszivárogtatta ki és nem lesz meg a tényleges ember, akkor az soha nem mossa le magáról. Ezt csakis azzal lehet jól semlegesíteni ha vagy megkeresik azt aki tényleg megtette, vagy még jobb ha 2 naponta új embert dobnak be mint szivárogtatót, így 1 hét múlva keveredni fognak a nevek és mindenki únja már a dolgot :)

czjanos 2011.06.17. 17:14:28

Ha jó szándékú, egyenes ember lett volna a kiszivárogtató, akkor válaszút elé állította volna Gyurcsányt: ha te nem, akkor én igen. Nyilván ártó szándékkal cselekedett Brutusunk azzal a szándékkal, hogy Gyurcsány megbukjon, ő viszont sunyin a háttérben maradjon.

Ikovacs 2011.06.17. 18:25:12

Szeretném 2 hét múlva megkapni a Demokrata Párt 50.000 sorszámú tagkönyvét. 30 éve csak MOHOSZ tag vagyok....
De ha a 20.000 lenne, akkor sem esék kétségbe...

lilla- 2011.06.17. 19:08:00

www.slideshare.net/gyurcsanyponthu/allamadossag-alakulsa

ezek számok!

Hogy GyF egyetlen válaszát sem fogadták el, az természetes ma!

Hogyan lehetne a fidesznek is felelősnek lenni!

egyébként jó lenne , ha kifejtené valaki, hogy a felszín alatt érti-e a dolgokat?!

Most pedig a Titkosszolgálatoknak kell kiadniuk az őszödi felelőst.Csakhogy akkor aki kiadta, és aki fogadta az is nyilvánosságot kap.

No ezt sem hiszem el, hogy a fidesz hozzájárul.

Van az mszp-nek jövőképe több is, kár, hogy csak a fidesz verzió van a köztudatban.

Amit fentebb olvastam--az pedig egy kaptafa fidesz gondolkodás és annak interpretálása.Semmi egyéni!

lilla- 2011.06.17. 20:29:46

ez az mszp két koncepciója :

Szanyiék kínálnak egy globális jövőképet a zöld fordulattal, ami megegyezik a nemzetközi trenddel, de az is megszorítás az energia felhasználás alapján , hogy leszűkítsem a dolgot.

GyF is ígér valamit: Baloldali fordulatot a törvényesség útján, abból a szempontból, hogy a hajó közös minden itt élővel. Csak a betartható és betartandó törvények lehetnek az életünk garanciái.

Orbán visszamenőlegesei ezt nem teszik lehetővé.

Mesterházy azt mondja szerintem helyesen, a kettő megfér---más dimenziók.
Szanyi aki kizárólagosságot akar ezt nem érti-

Diocles 2011.06.17. 21:01:42

off

Szanyi volt a Péntek8 vendége a HírTV-n, láthatóan seggrészegen.

Csak nemrég kapcsoltam oda, csillogó szemekkel, bíborvörös arccal osztotta Gyurcsányékat, meg úgy általában mindenkit, pl. a bloggereket, a kamera többször ráközelített a szemeire és az arcára... Huhh, szinte én szégyelltem magam helyette.

Csermélyék rájöttek, h ezt a fickót kell meghívniuk, ha égetni akarják az MSZP-t, ez meg el is megy. :)

czjanos 2011.06.18. 05:58:48

A feleségem is behívott a konyhából: papa, nézd, a Szanyi tök részeg!

czjanos 2011.06.18. 06:02:09

@lilla-: kedves Lilla! Lehet, hogy " a kettő megfér (mondta Mesterházy), de a személyek már nem férnek (nem férhetnek) meg egymás mellett! Tudod, jobb egy őszinte ellenség, mint egy hamis barát!

Kala Majka 2011.06.18. 17:33:34

A mai szoci kongresszus és a felmerűlt kérdések arra késztettek, hogy bemásoljam egy áprilisi, Gyurcsány úrnak írt levelem.
A levél tartalmát már több prominens vezető és szimpatuzáns támogató véleménynyílvánításban megtaláltam, tehát az alap elfogadható, élni kellene vele!
Ha tisztelt kommentelők is elfogadják, kérem támogatásukat, hogy az az ország és mindannyiunk érdekében megvalósulhasson!

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

/ megpróbálok rövid lenni /

Sajnos az Ön személye nagyon is megosztó ma Magyarországon, ezért én nem látom jónak a kizárólagos MSZP-s politizálást, mindenképpen egy új formációban képzelem el a további pályafutását! Ezt kéri Öntől a Gyurcsány párti szimpatizánsok milliós tábora.!

Közöttük Én is!

Megalapítása a következő választásokig közösen az MSZP-ban kialakított régi irányvonal Mesterházi vezetésével, valamint egy új pártformáció az Ön vezetésével, mintha egy vadonatúj pártot alakított volna.

Mindkét alakulat egymástól független, saját tagsággal, saját vezetőséggel, de a választásokra szoros szövetségben készülne fel. ( fidesz – kdnp )

Az anyagiak egyenlőre az MSZP nevén futnak, a választások után dőlne csak el egy esetleges változás - szétválás - maradás.

Hogy miért így?

Az Ön szerepe a politikában sajnos megosztó, még a saját táboron belül is!
Önt a baloldalon vagy nagyon szeretik, vagy nagyon utálják!

Ha ön a politizálást továbbra is az MSZP hagyományos értékrendje szerint kívánja folytatni, akkor nagyon sok baloldali és liberális, nagyon sok bizonytalan ingatag vagy nem megy el szavazni, vagy másra adja le a voksát!

Ha viszont lehetőség van két baloldali szellemű pártra szavazni, akkor mindenki megtalálja pártját és a saját értékrendjére teszi az X-et.

Ma kb. 2.500.000,- /kétmillió-ötszázezerre, a 2006-os választások szerint/tehető a biztos baloldalra szavazó emberek száma, ez gyarapodhat a csalódottakkal a másik oldalról és a bizonytalanokkal.

Ha Ön csak az MSZP színeiben próbál meg indulni, akkor szerintem nem lesz több 1,5 milliónál mindenkinek összesen, de ha lenne két baloldali párt koalíciója, akkor a Mesterházi féle hagyományos vonal kapna kb 1,5-2 milliót, míg az új Gyurcsány csapat is számíthatna egy 1,5-2 millióra!

Tehát az MSZP égiszén belül két független párt a dupláját nyerhetné, mintha csak egy mezben lépnének fel!

Miniszterelnök Úr! Higgye el nekem, nincs más lehetőség. Ha a baloldal továbbra is egy pártban gondolkodik az felér egy öngyilkossággal!
/ veszekedések, kibeszélések, pozíció harc /

+ 1! Azonnali baloldal közeli független tévét, rádiót – e nélkül neki se fogjanak!

Üdvözlettel ………

czjanos 2011.06.18. 20:44:06

@Kala Majka: Érdekes felvetés, van is alapja. GyF olyan személyiség, aki közel egyenlő erővel vonz és taszít is (engem vonz). Ha kimaradna a baloldalból, az a baloldal teljes elsorvadásához vezetne (kormányzati rásegítés is közre játszana, persze!). Ha integrálódna a mostani MSZP-be (ami szerintem is képtelenség), elveszítené a vonzerejét. Egy párt azonban nem lehet két párt (a hasonlatként felhozott Fidesz-KDNP pártszövetség érdekszövetség, a Fidesznek kell az egyházak támogatása, a KDNP-nek meg kell kormányzati szerepkörben tetszelegni).
Ha az MSZP megyei elnökei (köztük Gúr Nándor, akiben most egy kicsit csalódtam, mert elegánsan kívül helyezte magát a konfliktuson) egy emberként állnak ki a jelenlegi vezetés mellett, akkor Gyurcsány Ferenc keresheti a másik utat. Sajnos, a megosztó személyisége azon a térfélen is hatni fog, de én azt tartom csak a részére járható útnak. Mozgósítson, szólítson meg minél több társadalmi csoportot, réteget, civil szervezeteket és amikor arra kerül majd sor, hogy a soron következő választás előtt miniszterelnök-jelöltet kell állítani (ha lesz még ilyen választás egyáltalán), elegánsan álljon félre és adjon szabad utat Bajnai Gordonnak, mert ma ő az egyetlen ember, akinek sok szabad vegyértéke van a klf. társadalmi csoportok felé.

czjanos 2011.06.18. 20:57:46

Olvasom közben a Stop.hu-n, hogy a küldöttek 2/3-a arra voksolt, hogy a DK ( GyF) vonja vissza a kezdeményezését. GyF alul maradt. Az előző beírásomban utaltam a "másik útra". Nos, ez az út van nyitva Gyurcsány Ferenc előtt. Rögös lesz, tele gödrökkel, buckákkal, végig hegymenetben, de Gyurcsány Ferencnek csak ez hozhat sikert. Nem biztos, hogy hoz, de ez hozhat. Az alternatíva ( dagonyázni egy medencében Lamperthhel, Puchhhal, Szekeressel, stb, az csak kiábrándulást és kudarcot hozhat. Én ezt az utat nem támogatom. az MSZP

Diocles 2011.06.18. 22:13:44

hm, látom Gyurcsány mégsem vetette be a csodafegyvert, azaz, nem tárta a nyilvánosság elé a három nevet.
(vagy jobb alkalmakra tartogatja?)

A kongresszusról annyit, h az "apparátusi" vonal taktikája is jellegzetesen apparátusi, igyekeznek a nyilvánosság előtt eltagadni a konfliktusokat, azt nem a nyilvánosság előtt megvívni (jól tudván, h ezen a téren messze esélytelenebbek, mint Gyurcsány, aki szinte fürdik a nyilvánosságban), hanem a hátsó szobákban, a felszín alatt ott gáncsolni, ahol csak lehet.

Gyurcsánynak viszont az egyetlen esélye, ha felszínen tartja a konfliktust, Gyurcsánynak ugyanis a nyilvánosság a legfőbb ereje, így tudja megkülönböztetni magát az apparátusi vonulattól, megjeleníteni magát, jelt adni magáról, életben tartani az alternatíváját.

Igen ám, de ez a taktika meddig folytatható, és mikor válik már inkább kontraproduktívvá a párton belül? (Évekig ezt aligha lehet csinálni, max. hónapokig.) Vagy éppen túlságosan simulékonnyá, halogatóvá, pl. azzal, h most elhalasztotta a lehetőséget három ellenfele kvázi kilövésére?

czjanos 2011.06.19. 06:33:40

Erről az MSZP-s huzavonáról egy régi vicc jutott eszembe:
A nászéjszakán Záli mondja Arisztidnek: Arisztid kérem vagy tegye be vagy vegye ki, de ezt a huzavonát én már nem sokáig bírom.

Cr 2011.06.23. 11:00:52

@czjanos: Kínos ez az egész a szociknak, a maradék tagságnak. De én jól mulatok rajta. Az a maradék, aki még ott van, egyszer csak föláll és elmegy, mert elege lesz.
A szavazóknak már rég elegük van. Akik tavaly voksoltak rájuk, sokan csak a fidesztől való félelmükben tették.
De a határozatlan szavazók 14-ben már valószínűleg inkább az LMP-re fognak szavazni, ha már választani kell.
Vagy, igazi szoci módra, a jobbikra :D
(Legtöbb jobbikszavazó ismerősöm azelőtt szoci volt)

czjanos 2011.06.23. 21:39:30

@Cr: Azok az ismerőseid se szocik nem voltak őszintén, se jobbikosok. Érdekemberek, akik az aktuális erősek mellé állnak.

czjanos 2011.06.23. 22:00:40

@Diocles: Elhangzott három név, csak más szövegkörnyezetben!

Cr 2011.06.24. 09:42:41

@czjanos: Persze, te csak tudod :D
Több, mint 3-4 választáson a szocikra szavaztak, aztán most, 2010-ben meg a Jobbikra.

Az meg, hogy ki mennyire őszintén ilyen vagy olyan, az TÖK MINDEGY. A pártoknak is minden mindegy. Csak az az egy nem, hogy hová ikszel. Tudod... mert csak ez számít. Gondolj az SZDSZ-re. Hány évig kellett hallgatnom, hogy nem is létező párt, mert amikor buli van, akkor tizenöten vannak ott, vagy max ötvenen. De mégis 20 évig bent voltak és mindig volt elég szavazójuk, hogy bent tartsák őket. Ennyi elég, a többi DUMA!

Az meg, hogy aktuális erős, hadd röhögjem már körbe :D
Tavaly a Jobbik aktuális erős volt? Vagy most? Waaahahahhaaaaa :D

czjanos 2011.06.24. 11:39:11

@Cr: Sok mindenben igazad van, kár lenne vitatkozni. A Jobbik azért erős szerintem, mert sokkal inkább a kormánypárthoz húz, mint az ellenzékhez. Tavaly pedig, a választás előtt bizony komoly veszélye volt annak, hogy a Jobbik segítségével lesz a Fidesznek 2/3-a.

Cr 2011.06.24. 13:27:56

@czjanos: Húz? Ezt nem tudom mire vélni. A MIÉPre is mondták ezt, hogy a fideszhez HÚZ. Az is nagyon nagy baromság volt... volt egy csomó törvény, amit megszavaztak, mert jónak tartották, ettől még volt egy rakás olyan törvény is, amit a szocik akartak és azt támogatta a miép... no de ezt nem akarta senki reklámozni. A miép azért, mert ciki, hogy szoci javaslatot támogatnak, a szocik meg azért, mert nem jó reklám, ha a gonosz nácik támogatják őket valamiben... a fideszt meg már akkor se érdekelte a miép, ahogy most a jobbik nem érdekli...
süti beállítások módosítása