Izgalmas ősz ígérkezik a magyar belpolitikában. A Fidesz még egy utolsó rohamot indít Gyurcsány Ferenc ellen, miközben tízezrek tüntetnek majd az utcákon - Orbán Viktor ellen. Szíjjártó Péter azt mondja, senkinek nincs joga megkérdőjelezni a magyar választók tavaly tavaszi döntését, megfeledkezve arról a tényről, hogy ők mást sem tettek 2002-ben (hídlezárás, újraszámlálás), majd 2006-ban (72 órás ultimátum, vekkertüntetés, utcai randalírozás), mint megkérdőjelezték a magyar választók akaratát. Persze, hazudik Szíjjártó, ugyanis senki nem kérdőjelezett meg semmilyen választási eredményt, csupán az a vélemény erősödik itthon és világszerte, hogy rossz irányba mennek a dolgok Magyarországon.

És ma már azt is tudjuk, hogy ha legközelebb, de bármikor is veszíteni fognak, mindent megtesznek majd, hogy kormányzó utódaik ne tudják az általuk hagyott romokat eltakarítani, pláne őket felelősségre vonni.

Remélem, tisztában vannak azzal az alkotmányügyi bizottság fideszes és jobbikos tagjai, hogy minden visszamenőleges büntetőjogi törvényalkotás az ő majdani büntetőjogi felelősségre vonásukat alapozza meg. Az kevés érv lesz, hogy parancsra tették, amit tettek. És akkor a parancs megfogalmazója sem ússza meg...

Tanulságos élmény volt, hogy a magyar sajtó egy része - bár Szíjjártó név szerint nevezte a "zelmúltnyolcév" kormányfőit, szinte mindenhol csak Gyurcsány, esetleg Gyurcsányék elszámoltatása szerepelt a címekben. Az nem hír, hogy Orbán szóvivője Medgyessyt fenyegeti? Vagy: László Csaba Szíjjártó cékeresztjében... Netán: Bajnai és Oszkó a vádlottak padján?...

Persze, értem én, mindenki tudja, hogy Orbánnak csak Gyurcsány az ellenfele. Különben mi másért szánna a Fidesztől nem távoli nagyobbik napilap egy egész vezércikket a volt miniszterelnök egyik hétközi Facebook-bejegyzésére. Ha ennyire nem számít Gyurcsány, ha állítólag ennyire elfordultak tőle a zemberek, akkor mire ez az erőlködés? Vagy a Demokratikus Koalíció által indított sikeres pártszavazás okozza a zavart? (Sukoró-ügyben amúgy éppen az Orbán-kormányt perlik a befektetők...)

Ráadásul Szíjjártó megemlítette a pénzügyminisztereket is, mint olyanok, akiknek bűnhődniük kellene. Szép kis per lenne, ahol a vádlottak padjára citálják Gyurcsány mellé Medgyessy Pétert és Bajnai Gordont is, valamint László Csabát, Draskovics Tibort, Veres Jánost és Oszkó Pétert. Úgy látszik, Medgyessy hiába dicsérte meg, amúgy érthetetlen módon a Fideszt, a hála nem politikai kategória...

És még véletlenül sem küldenék bíróság elé a 2002-es parlamenti négyötödöt, amelyik - Orbánnal az élen - megszavazta a kétszer 100 napos programot. És hol a helye Járai Zsigmondnak, aki kártékony jegybanki kamatpolitikájával súlyos károkat okozott az országnak? És mindazok, akik 2001-ben a lakáshitelezési kedvezményeket ráuszították az országra?

És mi lesz Kósa és Szíjjártó urakkal, akik tönkre tették a forint árfolyamát - világválság nélkül? És azokkal, akik eladósították a városokat és falvakat? Vagy azokkal, akik nagy hangon bemondták: megvették a MOL-t, amelynek részvényei azóta estek a tőzsdén, most meg verbális intervencióval tovább olcsósítják a nemzeti olajtársaságot, előre bemondva, hogy eladnák azt, amit jó drágán megvettek? És megy-e börtönbe, aki kitalálta, és akik megszavazták, hogy ellopják a háromezer milliárdos magánnyugdíjvagyont?

Csak csendesen szúrom ide, hogy a GDP arányos magyar államadósság a tagállamok között a legkedvezőbb egyharmadhoz tartozik - Gyurcsánynak és Bajnainak köszönhetően.

A 8 év - az MSZP vezetésének minden akarata ellenére - előbb-utóbb fel fog értékelődni. Ha ők nem teszik ezt helyre, majd megteszik nélkülük a szavazóik. Mert nehéz már tagadni, de jobban élt a magyar, mint most - kivételt képeznek az amúgy is gazdagok, akiket még gazdagabbá tettek. Hogy mennyi lehetősége lenne az MSZP-nek arra, hogy végre emelt fejjel vállalja a 8 évet, arra példa, hogy most olvastam: a Hankook minden eddiginél jobb eredményt produkált... Ott voltam, amikor Dunaújvárosban a Fidesz kint tüntetett a beruházás ellen, egy Dorkota nevű ember még feljelentést is tett, bent meg Gyurcsányt és Kókát ünnepelték a helyiek, hogy végre egy befektető és sok munkahely érkezik.

De az MSZP nem ünnepli meg magát, hanem hallgat.

És hogy mi a 860 nap? Nos, ennyi ideje nem Gyurcsány Ferenc Magyarország miniszterelnöke. És minden szempontból rosszabbul áll az ország, mint akkor - a világválság szorításában. Rosszabb a munkavállalónak, a nyugdíjasnak, az egyetemistának, a rendőrnek, a pedagógusnak, az orvosnak, a devizahitelesnek és még sorolhatnám. Mégis megy a visszamutogatás, pedig akkor még létezett Alkotmánybíróság, Országos Választási Bizottság, független Állami Számvevőszék, nem szállták meg a közszolgálati sajtót, a parlamentben nem egyéni indítványok döntöttek bizottsági vélemények nélkül, nem kreáltak törvényeket a haveroknak, és a magyar reformokat dícsérte az Európai Bizottság elnöke, a német kancellár, a francia elnök, a brit kormányfő és az amerikai elnök.

És majd' 860 napja nem Gyurcsány Ferenc az MSZP elnöke. Lett volna és lenne bőven lehetőség az előrelépésre, a sorok rendezésére.

Fel kéne pörögni végre.

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr653113653

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ez nem te fogol lenni! 2011.08.02. 10:11:32

Álmodj királylány!  Miközben a Fidesz politikusnak kinevezett prominensei sorban égetik be maguk mellett hazánkat is, lásd itt, itt és itt, eközben sokan keresik a megoldást az őket követő időkre. Előfordul, hogy valaki tényleg a megoldáson töri ...

Trackback: Mindennapi Őszödeink 2011.07.31. 16:55:36

 Az elmúlt 8 évben folyamatosan bíráltuk a kormányzati tehetetlenséget, a kész terveink birtokában azt ígértük, azonnal munkához látunk. Az emberek döntése után alig 1 évvel már sikerült is kidolgoznunk egy akciótervet, amely alapján egyszer majd ...

Trackback: Szekértáborok fogságában 2011.07.31. 12:54:53

Csak a lojalitás Sokszor hallom kollégáktól: "engem nem érdekel, szeret-e a gyerek, az a lényeg, hogy megtanulja, amit tanítok neki". Nagy butaság - mondhatom. Ugyan ki akar megfelelni valakinek, akit

Trackback: A Kínai Tűzfalon még a wifi sem jut át 2011.07.31. 12:35:22

Kínának nem elég a Nagy Fal. A legújabb világnevezetesség a Nagy Kínai Tűzfal lesz....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bájgúnár 2011.07.31. 17:48:15

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Kárpátaljai.Valami problémád van netán ezzel is ahogy az állampolgálságunk megadásával is volt a fajtátoknak?

2011.07.31. 17:49:27

@bájgúnár: Értelmiségi vagy é hogy itt játszod az eszed?

Miért? Az értelmiségi az szitokszó? A fidesznek persze az a jó, ha olyanok a választói, akik mindent bevesznek. 80-as IQ jó ajánlólevél!

dajcsul kell beszélni, és politikus lennél, vagy mi a bánat?

Seggek. buta, műveletlen, Írástudatlan !!!

2011.07.31. 17:50:44

@bájgúnár: Te , a fajta jelentését ismered?
sajnos, amit írtam, az teljesen igazolva lett általad.

bájgúnár 2011.07.31. 17:51:01

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Kárpátaljai.Problémád van ezzel?Netán ahogy a magyar állampolgárságunk megadásával is volt!

2011.07.31. 17:54:55

@bájgúnár: A kárpát-aljai nem fajta!
Az europoid az igen. Gondod van ezzel az emberfajtával? Te talán mongoloid vagy?

Fell Bandi 2011.07.31. 18:05:32

@stim: annyiban javítalak ki, hogy az államadósság a szoclib csürhe országlása alatt nem 20 %-kal nőtt, hanem több mint 100 %-kal. ( a növekmény 13480 Mrd Ft) A több mint 20 % csak a GDP arányos adósságra igaz, de azért a 8 év alatt a GDP is emelkedett. A te adósságodat sem a jövedelmed arányában, hanem FT-ban - vagy rosszabb esetben CHF-ben tartja nyilván a bank.

high up! 2011.07.31. 18:05:37

@adamis.ivan: Ha te tényleg gondolkodnál, akkor tudnád mi a különbség azon kormányok között, amelyikböl az egyik egyik államcsődöt csinál, a másik meg 400 forintos benzinárat. Ha tényleg tudnál gondolkodni, akkor értékelni is tudnál. És akkor az államcsődbe juttató marhákról 10-szer annyi problémát is fel tudnál sorolni, mint azokról, akik alatt a benzin esetleg 400 forintra megy fel.

Ha meg minimálisan értenél a pénzügyhez, meg a gazdasághoz, akkor tudhatnád, hogy Libásék a világon semmi problémát nem oldottak meg, hanem csak súlyosbitottak. A belső piacra termelö reálgazdaságot recesszióba vitték, a munkanélküliaséget csúcsra járatták, a vállalati csődök számát rekord szintre emelték, csak úgy mint a privát adósok számát. Ma már 1 millió fölötti az adóslista létszáma, köszönhetően az IMF-es Libás-Oszkó kurzusnak. Meg ugye gyúrtcsányék előző elkúrásainak. Ha Orbánék nem lépnek közbe és 2010/11-ben robogott volna tovább az IMF-es, csak a lakosságot megszorító kurzus, akkor ma már rég Görögo lenne Magyaro-ból.

hodara 2011.07.31. 18:08:35

@adamis.ivan: Te gondolkozol??
1.Az országot nem Bajnaiék rántották vissza a szakadék széléről hanem az IMF hitel.De ezk szerint a szakadék szélén volt!!!
Tényleg tudta magát piacról finanszírozni az ország ezért nincs szükség az IMF-re.
A Bajnai a 3,8% helyett uszkve 6-7%-os hiányt hagyott itt.Nem a fidesz hanem az IMF és az EU szerint.A MOL megvétele jó húzás volt.Inkább azon gondolkodj el mekkora ötlet volt eladni most meg nyolcszor annyit ér.Na ez volt zseniális húzás.A gazdaság fejlődött.Kormányváltáskor nem volt növekedés most 2,5%.A hiány igen is csökkent.Mert az adósság devizában és mivel a frank erős felment 82-83%-ra.
Ez örökség az MSZP től mint ahogy abban is megkérdőjelezhetetlen a felelősségük,hogy mindenki devizában adósodott el és ilyen feltételekkel.Az MSZP meg sem próbálta kezelni ezt a miatta kialakult helyzetet.Most meg ugatnak a fideszre.Az MSZP-től semmilyen segítséget nem kaptak a fidesz legalább segített valamennyit.Azért nincs vásárlóerő az országban mert mindenki hiteltörlesztésre költi a pénzét.
Melyik mutatónk rosszabb mint 2009-ben??Miért írsz baromságokat te balos......
Növekedés jobb,államadósság csökkent,munkanélküliség csökkent,hiány csökkent már tavaly is és akkor nem volt benne MNYP...Az egykulcsos adó meg igenis jó.Végre nem azért büntetnek mert túlórázom.Azokat büntették aki sokat dolgozott,esetleg 2 munkahelye,akik tanultak és ezért jobban keresnek.Felhívom figyelmed az általad istenített Bajnai-Oszkó páros is egykulcsos adót akart bevezetni.Ezt Oszkó mondta.Egy olyan országban ahol mindenki minimálbérre van bejelentve.Ebben az országban idáig azokat jutalmazták akik adócsalók,tanulatlanok,állományban vannak...Európa ezért van szarban mert olyanokra költenek amire nincs pénz most meg nem kapnak hitelt.Nincs eredmény???
Legalább annyira rossz a helyzet mint 2009-ben és most meg sem említik Magyarországot a bajban lévők között.Ez eredmény!!Teszem hozzá a Bajnai és Oszkó jól csinálta a dolgát csak az a baj a kritikáddal,hogy a fidesz ugyan azt folytatja.Az új munkatörvénykönyv módosítás is nagyon jó, ha esetleg nem érted miért kitérhetünk rá.Csak gondold meg mit írsz vagy legalább legyen köze a valósághoz.

hodara 2011.07.31. 18:11:59

@Könnyen elkaptuk, uram!: 80 as IQ????
Kik szavaznak az MSZP-re????Nyugdíjasok.Beszélgess velük politikáról és megkapod a választ,hogy miért van még az MSZP-nek 20%-a az 5% helyett!!!

high up! 2011.07.31. 18:13:02

@adamis.ivan: Orbánék az éves deficitet egyáltalán nem emelték, mert Oszkóék azt 6-7%-os struktúrális hiánnyal adták át.
Csak ezt Oszkó elkozmetikázta azzal, hogy kiadási oldalról a jövő kormányára tolta át a közcégek adósságait, meg egyéb kötelezettségeket. Nem ismert el jogos követéleseket a szállítóktól, bevételi oldalon meg nem jogos bevételeket számolt el.
Lehet így trükközni, gyúrtcsány és veres is ezt csinálta, csak a trükközés 1-2 évnél tovább nem vihető. Ekkor jön az elszámolás, aminek az eredményét látjuk: sacc 500 milliárd kiadási többlet az új kormánynak.

Ting Fu doktor 2011.07.31. 18:13:07

Kedves Gyurcsány imádók!

Ti fogjátok a Fideszt még nagyon sokáig hatalomba tartani. Köszönet érte!

bájgúnár 2011.07.31. 18:15:04

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Ismerem.Nálunk sok hozzád hasonló van de mi egyszerüen disznónak hívjuk!@Trolljegeren:
Igazad van nálatok a cigányok qurva sok adót fizetnek.Már elkéstél bizony belefogunk beszélni és megszivatunk titeket mert a Fideszre szavazunk!

Ting Fu doktor 2011.07.31. 18:17:04

@high up!: Pontosan így van, de ezt az elvakult orbánfób gyurcsányisták soha nem fogják megérteni, mert nem fér bele a világképükbe :(

Ting Fu doktor 2011.07.31. 18:18:35

@hodara: Emiatt nem érdemes hosszú távon aggódni. Az MSZP nem politikai, hanem szimpla biológiai kérdés. Max 20 év és mennek az 5% alá.

Fell Bandi 2011.07.31. 18:18:47

@hhh.:"ez a blog miért címlapos? ki ez a "zsoltika"? "

a zsóti egy senki, de a pápai idióta klánja fizet érte az indexnek hogy címlapon legyen ez a kritikán aluli színvonal nélküli blog. Ennek az okát azonban nem értem, gyurcsányi futtatása ui. a Fidesz elemi érdeke, amíg az ő neve közszájon forog, normális ember a maszoptól undorodik, mint varjú a rohadt töktől. Mindegy, ők tudják mit csinálnak... vagy nem ( a bolsi csürhe sosem az eszéről volt híres)

hodara 2011.07.31. 18:19:02

@Trolljegeren: Látod mennyire buta vagy.Én vagyok agymosott???A versenytársainknál Románia, Bulgária, Csehország, Szlovákia, Észtország, Lettország és Litvánia igen.

2011.07.31. 18:19:42

@high up!:
OK.
Fel tudnád sorolni, hogy az elmúlt év alatt mi javult ezek közül, amit írtál?

Államadósság? Reálértéken nőtt.
Munkanélküliség? nőtt, majd az utóbbi negyedévben csökkent. Állítólag az exportra termelő cégeknek köszönhetően.
Az ugye megvan, hogy amelyik most termel, az még nem a fidesz alatt döntötte el a magyarországi beruházását?
Hitel? IMF lecserélve dollár elszámolású államkötvényre! Kínai pénzek? Van konkrétum??? Vagy csak ígéret?
Mire büszkék? Kína korábban fektetett be Szlovákiába, Ukrajnába, Lengyelországba, Szlovéniába, stb mint Magyarországba! Akár államkötvényt, akár beruházásokat nézünk! A lengyelek már ki is rúgták!
Mire vagy büszke? Mi vagyunk a legutolsó európai ország, aki még Kínát érdekli?
Lakáshitel: Fidesz találmány.
Előre elhelyezett akna, az utódnak. Állami támogatású hitel nem fenntartható, na, mit csinálsz? Lefújod, nincs több támogatás, azzal szivatlak! Kiváltod, azzal szivatlak!

Folyamatában kellene nézni az eseményeket, elfogulatlanul, akkor átláthatnád a folyamatokat.

hodara 2011.07.31. 18:20:27

@Ting Fu doktor: Ennyi!!A 60 év alattiaknál jó ha 5-6% a támogatottságuk.

laci_52 2011.07.31. 18:21:50

Gondolkozzunk már egy kicsit! Gyurcsánynak majdnem sikerült odavinnie az országot, ahol most a görögök vannak. Bajnai vállalkozott a tűzoltómunkára, amely nagyjából sikerült és az üszkös romok maradtak a Fideszre. Kell még egy kis idő a romeltakarításra és az újjáépítésre.

2011.07.31. 18:25:09

@bájgúnár:
Minek jössz át szavazni? Hisz nem vagy magyar! Nem beszéled a nyelvet se!

2011.07.31. 18:28:39

@bájgúnár: Ismerem.Nálunk sok hozzád hasonló van de mi egyszerüen disznónak hívjuk

Milyen érzés, hogy a disznónak több esze van, mint neked? csak gágágágogjatok!

hodara 2011.07.31. 18:29:00

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Az államadósságot sehol sem reálértéken számolják ráadásul a CHF és az ország csődkockázata miatt nőtt ami a jelenlegi EU-s helyzet miatt nőtt.
Csökkent vagy nem??,73200 többen dolgoznak az MSZP alatt nőtt.
Mi vagyunk az utolsó Kínával de ha jól tudom MSZP kormány volt te kretén.A fidesz 1 éve van és már megállapodtak na erre vagyunk büszkék.
A dollár elszámolású államkötvény kibocsájtás az összes európai gazdasági lapban nagy óriási sikernek nevezték.Te nem.Kinek higgyek??

bájgúnár 2011.07.31. 18:30:54

@Trolljegeren:
Te ugye magyarországon élő zsidó vagy?mert az én népem befogadó nemzet míg a zsidók kirekesztőek.Bár aztmondja a szomszédom hogy az Index a zsidóké.Nemcsodálom hogy ilyen kompánia mit kompánis konda van itt.De mi jóltudunk bánni a disznókkal.Gyere hozzánk .Értünk a heréléshez is.

atila68 (törölt) 2011.07.31. 18:41:51

Drága Zsolt!

Tegnap hallottam a Klub rádióban, hogy mindenféle piacelemző cégek szerint, az elmúlt egy évben a Forint volt a második legjobban teljesítő pénznem Európában.
Kitalálod melyik volt az első?
Ja, azt is mondták, a Klub rádióban, hogy fel leszünk minősítve jól.
Én nem értek ehhez, én csak egy eccerű választó vagyok két cével, de tudod amíg 16 százalék az annyi, és ez csak egy a sok közül amit fel tudnék hozni kontra, a sok pro-ra, addig leszarom.
Pedig volt ám magánnyugdíjam, meg svájcifrankosom is.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.07.31. 18:43:52

Zsolti az egy dolog. Gyurcsány a mindene, érte él és hal.
Szerencsére majd mindenki látja, hogy Gyurcsánytól rosszabb választás nincs.
Leszámítva azt a 3 kommentezőt aki lebarmoz mindenkit kb 120 hozzászólásban, akik kritizálni merik a Ferit.

bájgúnár 2011.07.31. 18:43:56

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Itt Beregváron halálra röhögjük magunkat rajtatok.Többen vannak itt nálam mint a kocsmában.Azthiszem több hívet szereztél a Fidesznek mint Kancsal Jani aki agitál itt a faluban.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.07.31. 18:47:10

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Nézzük akkor.
1998-2002-ig a csatlakozó országok versenyében elsők között voltunk végig.
GDP növekedés, hiány, gazdasági mutatók ...
2002-2010-ig mindenki, ismétlem mindenki leehagyott minket minden tekintetben. GDB növekedés, hiány növekedés, munkanélküliség... És a környező országok versenyében utolsóak lettünk.
Pedig mndenkit érrintett 2008-ban a válság, mégis mi maradtunk le.

Ezek tények. Számok a történelemben.

Hogy mi lesz 3 év múlva elválik. Én a grafikonoknak hiszek.

bájgúnár 2011.07.31. 18:47:32

@Trolljegeren:
Azt üzeni Suta Mészáros Sanyi hogy az a baj hogyha megfogna már nemlenne mit lemetélni.Meg itt is vannak zsidók csak nagyon csendben vannak.Valahogy csak ott nagy a pofájuk ahol eltűrik a szemtelenségüket.

bájgúnár 2011.07.31. 18:53:31

Kedves kirekesztő magyar-zsidó honfitársaim.Megyek fejni.Kóserúl hogyszoktak fejni felétek.Dugjátok a tehenet közben?
Vége kikapcs.

Fell Bandi 2011.07.31. 18:56:20

zsóti és az idióta kúrcsányi : a Fidesz két csodafegyvere. Minél aktívabb ez a két agyalágyult barom, annál inkább megundorodik a nép a maszoptól. Ez a két degenerált barom nem engedi az embereknek, hogy elfelejtsék a gyurcsányi-diktatúrát, a tömegek szétlövését a Műzeum körúton, a trükkök százait stb. Hajrá zsóti, írj még sokat, emlékeztetni kell az embereket folyamatosan az idióta pojáca rosszemlékű uralmára!!!

2011.07.31. 19:08:53

A nyolc évet az k*rta el, aki a választások után meghírdette a szent háborút 2002-ben, és mindent elkövetett, hogy keresztbe tegyen az országnak. Megsértődött és ennek ittuk és isszuk ma is a levét. Amíg egy elmebetegnek ekkora hatalom van a kezében és ennyi talpnyalója van, addig ennek az országnak sz*r lesz. Csak a bosszú élteti őket, az embereket nagy ívben lesz*rják.

Ting Fu doktor 2011.07.31. 19:12:44

@roli101: Persze! És a farok csóválja a kutyát, meg a befőt teszi el a nagymamát! :))))

Imádom a hülye önfelmentő totálisan hazug magyarázatokat.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.07.31. 19:24:20

@roli101: Ez sehogy nem lesz jó.
Minek választanánk olyat akik 8 éven keresztül nem tudtak kormányozni, az ellenzék miatt ? (Feltéve hogy igazat írsz)
Vagy ne legyen ellenzékük ? Olyan már volt, MSZMP-nek hívták a pártot, de az sem volt rózsás gazdaságilag.

Szerintem közelebb áll az igazsághoz amit Gyurcsány mondott Öszödön. (1,5 évig nem csináltunk semmit). Csak még utána jött másik 4 év.

Azaz 3. Bajnai más tészta volt. Én nem keverném bele az elkúrásba.

Ting Fu doktor 2011.07.31. 19:40:13

@Trompf: Hagyjuk ezt a Bajnai/Oszkó ajnározást.

Fennt nevezett személyes csak de jure voltak a kormány tagjai. De facto az IMF és az EU diktált mindent, Ők meg voltak a nyalázatos szolgák.

Alonee 2011.07.31. 19:52:44

@bájgúnár: Nyugi, nehogy infarktust kapj. :)) Reagál, riposztozik, visszavág. Kis kiszámítható trollocska.

bájgúnár 2011.07.31. 20:52:24

@Trolljegeren:
Te vonaglottál kifestve buzi társaid közt a magamutogatós napotokon?
ráfáztál öcsi én a nőket szeretem és felénk a nők szoktak cumizni!Ezt nemismered igaz?Mindig te térdelsz!Most ganyéztam ki a tehén alól de ekkora szart ottsem találtam mint amekkora tevagy.
@Alonee:
ismerem ezt a fajta mentalitást.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.07.31. 22:15:37

"Csak csendesen szúrom ide, hogy a GDP arányos magyar államadósság a tagállamok között a legkedvezőbb egyharmadhoz tartozik - Gyurcsánynak és Bajnainak köszönhetően."

Csak csendben jegyzem meg: nem tartozik oda.

mandiner.blog.hu/2010/02/25/greczy_tenyei_ii

2011.07.31. 22:18:52

@Trompf:
A tények:
: munkanélk. fogl. száma GDP (EURO)
2008 7,8 2763 e 106.48
2009 10 2661 e 92,86
2010 11.2 2702 e 98,47
2011 terv 10 2743 e 108,16

Tehát még aTERV se olyan ambíciózus, hogy a 2008-as évet elérje.

Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy a GDP nominálisan (folyó áron) van megadva, tehát az inflációval módosítva lehetne korrekt összehasonlítást tenni.

Nagyon kérlek, ne ess abba a hibába, hogy a GDP változását vizsgálod, mert ugye az csal!

Ja, mi is volt 2008-ban? GyurcsányÍ? Az utolsó békeév?

Az, hogy a válság alatt lezuhan minden mutató, nem domináns, ugyanis az egész világon ez történt. Még Kínában is. Pedig Kína az mintaország!

2011.07.31. 22:26:13

@bájgúnár: "Ezt nemismered igaz?Mindig te térdelsz!Most ganyéztam ki a tehén alól de ekkora szart ottsem találtam mint amekkora tevagy."

Látom, megtaláltad magad! Így teljesedsz ki önnönvalódban.
Figyelj, magyar!
Ezt így írják errefelé:
Ezt nem ismered igaz? Mindig Te térdelsz! Most ganéztam ki a tehén alól, de ekkora szart ott sem találta, mint amekkora Te vagy!

Na, hány különbséget veszel észre, Te funkcionális analfabéta? Tudod, miért tehenek alól kell ganéznod? Mert ennyi vagy.

Ting Fu doktor 2011.08.01. 10:18:19

Úgy látszik Zsóti képes mindenkiből a legjobb énjét előhoznia.

Scagnetti 2011.08.02. 11:35:16

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

És? Ettől kellene elájulni? Hogy Orbán már akkor is látta, hogy Gyurcsány a legrámenősebbek között van? Ezt azóta mindenki más is láthatta. Ettől viszont még nem lett jó miniszterelnök belőle, mert ahhoz a dumán és a nyomuláson kívül még más is kellett volna.
A szocik addig istenítették, hogy a hívek a végén tényleg elhitték, hogy Gyurcsány tényleg tud valamit. Ez azóta az MSZP-re ütött vissza, mert ma meg már nem tudnak szabadulni tőle. De meg is érdemlik egymást!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.08.02. 12:34:06

@Scagnetti:

Azóta vigyázzban áll benne a kaki ha a Gyurcsány nevet meghallja.

Most a 2/3 birtokában megpróbálja eltakarítani az útból az egyetlen olyan embert, akitől félnie kell.
Lehet GyF-re sokmindent mondani, de ő az egyetlen, aki a jelenlegi demokráciabontás ellen felemelte a szavát, de felemelte a szavát akkor is, amikor nem tartotta helyénvalónak a Cinege utcában tüntetni.
Azóta is erkölcsileg viktor felett áll, aki ezt nem tudja elviselni, mert ő a Haza, a Nemzet, a Nép, a Haladás, ....

Pampák Bikája 2011.08.02. 12:41:12

@Zigomer Trubahin: azért ne túlozzunk. Mert ha máris rémuralomként bátorkodunk érzékelni a politika eme szellemi inségmunkásainak első tévelygő lépéseit, vajon milyen szavakat használunk majd, ha végképp kiépítették Ezeréves Birodalmukat?
tehát higgadtság, mérséklet és takarékosság a jelzőkkel. És főként türelem: a rémuralomnak is eljön az ideje, és - ha ez megnyugtatja - olyan hamar, hogy még mi is megérhetjük...

Scagnetti 2011.08.02. 12:57:17

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Pont ez volt vele a baj, hogy a szavát emelgette állandóan. Kormányfőként lett volna ennél sokkal fontosabb dolga is, azokban viszont már közel sem volt ilyen jó.

Orbánnál meg valóban jobb kommunikációs képességei vannak, (többek között) ez eredményezte neki a 2006-os győzelmet is. Azóta viszont olyan szinten elásta magát, hogy vele esélytelen elindulni egy választáson. Hiábavaló reménykedni abban, hogy Orbán majd elssa magát, és kikaparja a gesztenyét Gyurcsánynak. Lehet, hogy kikaparja, de nem neki.

Demokráciaféltőből egyébként is túlkínálat van. Jobban örülnék helyettük egy-két olyannak, aki tudja is, mit kell csinálnia egy kormánynak.

ursus artos 2011.08.02. 12:57:20

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "Azóta vigyázzban áll benne a kaki ha a Gyurcsány nevet meghallja."
Ezt nem tudom miből gondolod. Éppen fordítva van, Orbán magasról leszarja Gyurcsányt, mert egyszerűen nem ellenfél. Viszont Gyurcsánynak szüksége van Orbánra, hiszen hozzá képest határozza meg magát. Neki kell, hogy naponta orbánozhasson és diktatúrát kiabálhasson...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.08.02. 13:28:11

@Scagnetti:

Igazából most a kormányfő utáni időszakra gondoltam.
kormányfőként a saját párttársai akarták nyakát törni (sikerült is nekik), akik nem az országért akartak dolgozni, hanem a költségtérítésükkel voltak elfoglalva.
GyF-nek többet ártott az MSZP frakció, mint a fidesz.

"Demokráciaféltőből egyébként is túlkínálat van. Jobban örülnék helyettük egy-két olyannak, aki tudja is, mit kell csinálnia egy kormánynak."
- Ebben maradéktalanul egyetértek.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.08.02. 13:30:33

@ursus artos:

"Orbán magasról leszarja Gyurcsányt, mert egyszerűen nem ellenfél. "
- Akkor miért akarja mindenáron lesittelni?
- Ha nem ellenfél, akkor hogyhogy felmosta vele a padlót egy tévévitában?
- gyf-nek nincs szüksége orbánra, mert őhozzá képest határozza meg magát. akinek ellenségkép kell, az a fidesz. Ott hallani mindig, hogy harcolunk, hadban állunk stb...

Scagnetti 2011.08.02. 14:45:52

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Szerintem esze ágában sincs lesittelni. Kielégíti az elszámoltatásra várókat azzal, hogy lebegtetik a Gyurcsány elleni eljárást, de valójában nem csinálnak vele semmit. A Fidesz számára sokkal hasznosabb a szabadon lévő Gyurcsány, mert amíg az MSZP körül mozog, a szavazók távol maradnak a párttól. Továbbá a Fidesz szimpatizánsait is lehet vele mozgósítani.

Az a tévévita akkor volt. Szerinted ma Gyurcsánynak mennyi esélye lenne bárkivel szemben is? A hitelessége azóta múlt idő lett. Főleg annak fényében, hogy akkor is csak azzal nyerte meg a tévévitát, hogy ügyesebben hazudott, mint Orbán. De attól még hazudott végig. Akkor még hittek neki sokan, ma már csak a szűk rajongótábor. Ma egy ilyen vita legfeljebb viccnek lenne jó. Nagyotmondóverseny.

Az MSZP, és ez értendő Gyurcsányra is, semmi mást nem tesz, mint a Fidesz ellenében határozza meg magát. Nekik is pont annyi szükség van a Fideszre, mint ellenségre, mint azoknak rájuk. Menj fel egy fórumra, nézd meg, miért várják vissza Gyurcsányt azok, akik még várják. "Mert ő legyőzte Orbánt". Ennyi. Hogy milyen miniszterelnök volt, az nem érdekli őket. És ma már szinte csak az ilyen tábor tart ki az MSZP mellett, akik ki is szolgálják őket. Ugyanez az oka annak, hogy az MSZP nem tudja növelni a szavazótáborát. Aki orbánfóbiás, az már most is ott van, aki meg nem, annak ez a párt semmit sem tud mondani.

Scagnetti 2011.08.02. 14:49:03

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

"GyF-nek többet ártott az MSZP frakció, mint a fidesz."

Természetesen. Mégis az volt a mantra éveken át, hogy a Fidesz miatt nem megy a kormányzás. Pedig az MSZP képviselőinek csak meg kellett volna nyomni a gombot szavazás idején, és akkor a Fidesz csinálhatott volna bármit. De nem nyomták meg.

A Fidesz kérlelhetetlen ellenzék volt, de ilyen máshol is van, és mégis működik a kormány. Csak nálunk próbálták beadni, hogy az ellenzék tehet arról, ha a kormány elbasz valamit. És csak nálunk volt képes több százezer ember elhinni ezt.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.08.02. 15:24:15

@Scagnetti:

Szerintem azért nem sitteli le, mert akor mártír és jelkép lenne belőle. Ezt már felfogta. a híveknek kell lebegtetni, ebben igazad van.

GyF ma is felmosná viktorral a padlót, sőt bárki felmosná, ezért nem volt vita 2010-ben.

Scagnetti 2011.08.02. 17:11:41

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Mártír csak azok szemében lenne, akik kedvelik. Egyébként a nagy többség leszarja, ha lesittelik. Nem túl népszerű figura. De szerintem ennél sokkal fontosabb az, hogy Gyurcsány akár a pártszakadást is előidézheti az MSZP-ben, ami a Fidesznek adható legnagyobb ajándék lenne. A lesittelése viszont egységesítené őket. Persze csak ideiglenesen, mert előbb-utóbb úgyis fúrni kezdik egymást. Ezek ilyenek.

A 2006-os tévévita volt az utolsó, mikor még voltak illúzióim (akkor sem sok), de ott végleg szertefoszlottak. Egy ilyen vita semmi másról nem szól, mint hogy ki hazudik ügyesebben, ezért szükségét sem látom. Csak azért senkire nem szavazok, mert "felmossa a padlót a másikkal". A verbális képességek ritkán egyenesen arányosak az egyéb területeken mutatott tehetséggel, sőt, tapasztalataim szerint általában a nagy dumások link figurák. Ezt a politikusokon, de akár a környezetünkben is tapasztalhatjuk. Ezért különösebben nem érdekel, hogy egy hazugságversenyt ki nyer. Az alapján szavazok, amit az ország élén mutattak. És sajnos ez alapján nem nagyon van választási lehetőség, csak rossz és még rosszabb. Végignézve a sajnos igen gyenge mezőnyt, Gyurcsány ennek is a vége felé kullog.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.08.02. 17:41:02

@Scagnetti:

"Mártír csak azok szemében lenne, akik kedvelik."
- fideszesek is vannak, akik szemében mártírrá válna. Ők a mérsékeltebbek, akik miatt részben létrejött a 2/3.

"Nem túl népszerű figura."
- az egyetlen baloldali, aki meg tud tölteni egy nagytermet lakossági fórumon.

" De szerintem ennél sokkal fontosabb az, hogy Gyurcsány akár a pártszakadást is előidézheti az MSZP-ben, ami a Fidesznek adható legnagyobb ajándék lenne."
- Ez a baloldalnak lenne ajándék, feltéve ha a megfelelő vonal mentén szakad a párt (Puch, Szekeres, Lendvai, Lamperth,....)

"Ezek ilyenek."
- fidesz oldalon is vannak ilyenek. Lassan a fideszesek érdeke is az lesz, hogy lebegtessék a GyF-et, de ne történjen vele semmi, mert ha a külső ellenség elfogy, akkor jön a leszámolás a belső 'ellenséggel'.

- Én sem tévévita alapján szavazok, de ott kiderül, ki kihez képest hol áll tudásban.

Scagnetti 2011.08.02. 18:25:26

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Ismerek fideszest bőven, de olyat nem, aki sajnálná Gyurcsányt. De lehet, hogy van ilyen is.

Vigyázzunk az olyan szavakkal, hogy baloldali! Gyurcsány olyan messze van a baloldaliságtól, mint az SZDSZ volt a liberalizmustól vagy a Fidesz a konzervatív jobboldaltól. A sajátjaival Gyurcsány simán megtölt egy nagytermet. Azok szemében mártír is lehetne. De kb. ennyi.

A baloldalnak az lenne a nagy ajándék, ha Gyurcsány Szekeresékkel együtt eltűnne. De persze egyik sem fog.

A Fidesz egyelőre magában tartja a konfliktusait. Nem hiszem, hogy Orbán ellen a közeljövőben bárkinek is lenne esélye, ahogy azt sem, hogy nagyobb belső villongások lennének a Fideszben.

Az a 2006-os vita egyáltalán nem a tudásról szólt. Hazudozás volt, amit a felkészültebb hazudozó megnyert. Semmi több.

czjanos 2011.08.02. 18:27:57

@Scagnetti: Ha mindenki eltűnik, akkor marad Orbán?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.08.02. 18:30:35

@Scagnetti:

a fideszben egyre többen vannak helyi szinten politikusok, akik elismerik, hogy helyi szinten nagyon jól együtt lehetne működni az MSZP-vel, de fentről az az ukáz, hogy mindenben ellenmenni a szociknak.

Nos ők is szakadni fognak, legkésőbb akkor, mikor orbánt elverik.

Scagnetti 2011.08.02. 18:36:19

@czjanos: Nem hiszem, hogy az MSZP olyan nagy veszteséget jelentene az országnak. Legalábbis ezzel a vezetéssel. De egyáltalán nem arra gondoltam, hogy el kell tűnni a pártnak. Csak a fejét kellene levágni.

Mellesleg ez az ő érdekük is, mert addig nem nyerhetnek, amíg ez a banda vezeti a pártot.

Egyébként meg bízom abban, hogy lesz helyettük más, aki még nem égette le magát. Ha tényleg csak ennyi a választék, ami most a Parlamentben van, akkor régen rossz.

Scagnetti 2011.08.02. 18:38:31

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Szerintem helyi szinten, ahol nem látszik annyira, sokszor van is együttműködés. Csak a nagypolitikában megy a cirkusz. ha viszont azt kellene eldöntenem, a fideszesek vagy a szocik elutasítóbbak a másikkal szemben, nehéz dolgom lenne.

czjanos 2011.08.02. 19:05:47

@Scagnetti: Mint külső szemlélő, egyedül Gyurcsányt és közvetlen munkatársait látom, akikezt az MSZP-vezetést megkísérlik eltávolítani. Egyelőre nem azért tudnak ellenállni, mert erősek, hanem azért, mert sokan vannak. Nem csak az a 40-45, akik a Parlamentben csücsülnek, meglehetősen nagy a megyei hinterlandjuk is. Ez jól látszott a legutóbbi kongresszuson, ahol gyakorlatilag semmi érdemi előrelépés nem született. Az idő pedig rohan, alig 2,5 év van a választásig, a szervezésre pedig még annyi sincs. Ha 2012 tavaszán nem lép ki a politikai színtérre az új formáció, utána már szinte semmi esélye nem lesz a 2014-es, eredményes választási szereplésre!

Scagnetti 2011.08.02. 20:36:43

@czjanos: Gyurcsány viszont nem fog választást nyerni, akkor sem, ha átveszi a párt irányítását. (érdekes kérdés az is, vajon milyen alapon tenné ezt.) Az elutasítottsága olyan magas, hogy még egy négy éven át amortizálódó Fideszt sem valószínű, hogy meg tudna verni. Ha jelöltként visszatér, azzal az ellenfelek szavazóit is aktivizálja. Pl. a Jobbikét nagymértékben. És túl sok szavazóra középről sem számíthat, hiszen ott olyanok vannak szép számmal, akik pont miatta hagyták ott az MSZP-t. Ha nagyon belehúznak, felmehetnek mondjuk másfélmillió szavazóig, de ez már csak nagy jóindulattal képzelhető el. Koalíciót kötniük esélytelen. A Fidesz és a Jobbik kizárva, az MDF-SZDSZ kinyiffant, az LMP meg nem akar öngyilkosságot elkövetni azzal, hogy odaáll Gyurcsány mellé.

Akárhogy is nézem, ez Gyurcsánnyal nem fog menni. Egy a népszerűségi lista utolsó helyén tanyázó politikusra nem lehet építeni. Legfeljebb Gréczy Zsolt fizetett lázálmaiban.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.08.02. 20:59:05

@Scagnetti:

" Gyurcsány viszont nem fog választást nyerni, akkor sem, ha átveszi a párt irányítását. "
- Nem akarja átvenni, mindössze megreformálni akarja.

" Az elutasítottsága olyan magas, hogy ..."
- Mindig mindenki azt mondja, hogy GyF elutasítottsága ilyen-olyan magas, de soha sem látok róla adatot. Tény: A környezetemben legnagyobb hibájának azt róják fel, hogy párton belül gyenge volt.
Kuncze mondta róla, hogy 5 perc alatt meg lehetett vele egyezni, de kérdéses volt, hogy a párttal is el fogja-e tudni fogadtatni a megegyezést, míg Hornnal kellett fél napig is egyezkedni, de az utána 5 perc alatt átment a párton. Ezen gyengesége ellenére GyF hitt benne, hogyha négy éves ciklusra kap lehetőséget, akkor meg tud csinálni mindent, de Öszödön kiderült, hogy a saját frakciója gátolja mindebben a legjobban. GyF mikor lemondott, elküldte a selyemzsinórt a szoci kövületeknek, de azok nem ismerték fel a veszélyt. ennek a levét isszuk ma, és ezért nem nő az MSZP népszerűsége. pártszakítani viszont nem érdemes, mert a ''bal'' oldalnak az ereje abban volt, hogy relatív egységes volt.
A befolyásos szoci kövületek nyomatják a háttérből a GyF népszerűtlen mantrát, mivel orbánnál is fontosabb számukra GyF hitelének az aláásása.

" Ha jelöltként visszatér, azzal az ellenfelek szavazóit is aktivizálja. Pl. a Jobbikét "
- és elég sok szavazót tudna hozni a jobbiktól, akik az MSZP-től szavaztak át a Jobbikra. Még az 5% is kérdéses lenne a Jobbiknak.

" És túl sok szavazóra középről sem számíthat, hiszen ott olyanok vannak szép számmal, akik pont miatta hagyták ott az MSZP-t."
- szerintem jelenleg az egyetlen olyan aktív politikus, aki középen áll, és van karizmája.

"Az LMP meg nem akar öngyilkosságot elkövetni azzal, hogy odaáll Gyurcsány mellé."
- Viszont a teljes elutasítás is kikezdheti az LmP-t, mivel néha tudni kell megalkudni.

Scagnetti 2011.08.02. 21:41:02

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

"Nem akarja átvenni, mindössze megreformálni akarja."

Ő így nevezi, mert jobban hangzik, mint a hatalomátvétel.

"Mindig mindenki azt mondja, hogy GyF elutasítottsága ilyen-olyan magas, de soha sem látok róla adatot."

Pedig a Népszabadság elég sűrűn mutatja a népszerűségi listát.

"Öszödön kiderült, hogy a saját frakciója gátolja mindebben a legjobban. "

Mégis az volt a kommunikáció, hogy a Fidesz miatt nem megy. :)

"és elég sok szavazót tudna hozni a jobbiktól, akik az MSZP-től szavaztak át a Jobbikra. Még az 5% is kérdéses lenne a Jobbiknak."

Ugyan már! Az MSZP-től sokan fordultak el Gyurcsány miatt, ezek egy része ma a Jobbikban van. Gyurcsány számukra (némi joggal) a neoliberális politika megtestesítője. Semmi esélye, hogy a Jobbik táborából bárkit is megszólítson. És a Jobbik sajnos köszöni, de nagyon is jól van. Jól is lesz még egy darabig, most minden neki kedvez.

"szerintem jelenleg az egyetlen olyan aktív politikus, aki középen áll, és van karizmája"

Hitelessége viszont nincs. Így nehéz nyerni. Egyébként meg az a karizma is túl van lihegve rendesen. A saját pártjában sem volt képes rendet tartani, ahogy a kormányban sem. A választóit meg ő is csak hülyítette, ahogy a többiek.

"Viszont a teljes elutasítás is kikezdheti az LmP-t, mivel néha tudni kell megalkudni."

Hamarabb kikezdi, ha összeáll vele. Az LMP nem közeledhet hozzá, mert azonnal kiderül, hogy mégsem lehet más a politika. Az LMP szavazói nagyrészt azok, akik nem akarták az MSZP-t. Most mitől akarnák, ha nem változott semmi?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.08.02. 21:50:16

@Scagnetti:

Pedig a Népszabadság elég sűrűn mutatja a népszerűségi listát.
- Nem olvasok Népszabadságot. amúgy a Népszabiban megjelenő felmérés megrendelője, végzője, mintája?

Mégis az volt a kommunikáció, hogy a Fidesz miatt nem megy. :)
- A fidesz a másik oldala volt, de azok legalább nyíltan gáncsolták.

Semmi esélye, hogy a Jobbik táborából bárkit is megszólítson.
- A szavazó és a tábor két külön halmaz.

LMP
- Ismerek egy pártot, akik 90-ben fiatalok voltak, és mindent másképp csináltak, többek közt farmerben és fehér pólóban jártak be a parlamentbe. Akkor sok fiatal reménykedett bennük, hogy más lesz a politika.
Ma ennek a pártnak 2/3-a van.

Scagnetti 2011.08.02. 22:12:31

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

A kutyájának a neve nem kellene? :) Forrás pl. Szonda. De nézd meg egyszer, hadd ne meséljem el!

"- A szavazó és a tábor két külön halmaz."

A lényeg az, hogy a Jobbik szavazóinak táborában, ahol Gyurcsány elutasítottsága a legnagyobb, mit tudna felkínálni?

"- Ismerek egy pártot, akik 90-ben fiatalok voltak, és mindent másképp csináltak, többek közt farmerben és fehér pólóban jártak be a parlamentbe. Akkor sok fiatal reménykedett bennük, hogy más lesz a politika.
Ma ennek a pártnak 2/3-a van."

Akkoriban voltak betöltetlen rések, könnyebb volt helyezkedni. Ma viszont mindenki vigyáz a "területére", és nem engedi be az új arcokat. Az új arcok meg figyelnek rá, hogy ne kerüljenek túl közel a régiekhez, mert az nem életbiztosítás.

czjanos 2011.08.02. 22:55:03

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Azt hiszem, hogy ha Gy.F. rejtőzne a neved mögött, akkor sem tudná jobban megfogalmazni a lényeget. Igen tudjuk, hogy Gy.F. megosztó, tudjuk, hogy sokakat taszít, de nevezz meg valakit a baloldalon, aki csak csíráiban is magában hordozza Gy.F. jegyeit!. Lassan már olyan a baloldalon, mint az egykori lovag a maga szélmalmával! Van egy csapat, akiket el tudnék képzelni az Orbán-ellenes fellépésben, de ebben Gy.F.-nek magam csak mozgósító szerepet szánnék. Ő lenne az élesztő, ami nélkül nem lehet jó kenyeret készíteni. Ha vállalja ezt a szerepet ( és most úgy tűnik, hogy vállalja), az dicséretére szól, elismerés illeti érte!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.08.02. 23:01:30

@Scagnetti:

"- A szavazó és a tábor két külön halmaz."

A lényeg az, hogy a Jobbik szavazóinak táborában, ahol Gyurcsány elutasítottsága a legnagyobb, mit tudna felkínálni?v

Mégegyszer: A Jobbikak több szavazata lett 2010-ben, mint a szavazótábora. Protestszavazatok.

czjanos 2011.08.02. 23:08:34

Nagy kár, hogy Gyurcsánynak nem volt olyan koalíciós partnere, mint Kuncze Gábor! Lehet, hogy egymás között vérre menő csatározásaik lettek volna, de kiforrott megállapodások jelentették volna a végeredményt. A Horn-Fodor-Gusztos-Magyar (stb) csak a csatározásokat hozták, végeredményt nem. Erre lehetne mondani: jobb egy őszinte ellenség, mint egy hamis barát!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.08.02. 23:16:35

@czjanos:

Horn érában abból lett a baj, hogy 90-94 közt az MDF és holdudvara a spontánprivatizációban gazdaságilag megerősödött, majd 94-98 között a szoci fiúk, az egykori másod-harmad-negyedvonalasok is szerettek volna tollasodni. Mellettük állt egy akkor még tisztességes SZDSZ, és az SZDSZ-ben elhangzott a mondat: "Ne csak a Gyuláék lopjanak, lopjunk mi is!".
Ez lett később a Tocsik ügy, amiben az egykori liberális értékrendet valló másik párt is érintett volt.

Ekkor kezdett az SZDSZ a haszonszerzők pártjává válni, mert beférkőztek soraikba a mesterháziernők.

2002-re, illetve 2004-re a hólyagok maguk alá gyűrték az SZDSZ-t, ezért már koaliciós társként nem volt megfelelő súlyuk.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.08.03. 02:38:09

@Scagnetti:

"A Fidesz egyelőre magában tartja a konfliktusait. Nem hiszem, hogy Orbán ellen a közeljövőben bárkinek is lenne esélye, ahogy azt sem, hogy nagyobb belső villongások lennének a Fideszben."

Elkezdték!

index.hu/belfold/2011/08/02/varatlanul_csapott_le_a_politikai_vihar_balatonfuredre/

Scagnetti 2011.08.03. 06:41:36

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Protestszavazat. Többek között Gyurcsány ellen. Akkor mit is várhat ő onnan? Mert szavazatokat nem nagyon.

Scagnetti 2011.08.03. 06:45:03

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Ilyen azért volt már régebben is, és azóta is megvannak. Ha az ellenzék arra vár, hogy a Fidesz majd szétesik magától, akkor 2014-et el is felejthetik.

Fell Bandi 2011.08.03. 07:08:29

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
""Orbán magasról leszarja Gyurcsányt, mert egyszerűen nem ellenfél. "
- Akkor miért akarja mindenáron lesittelni?
- Ha nem ellenfél, akkor hogyhogy felmosta vele a padlót egy tévévitában?"

Nos: az idióta pojácának azért kell börtönbe mennie, mert köztörvényes bűnöző. És ezt nem O.V., hanem a bíróság fogja róla kimondani.
Ez utóbbi "felmosás" csak a te tv-den látszott annak, az enyémen egy hazudozó pofátlan nyegle gyurcsányi volt látható.

Scagnetti 2011.08.03. 10:39:52

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: És Gyurcsány ellen. Ők a nép szemében egyek. A kormányzás közös volt, bármennyire is igyekszik Gyurcsány az MSZP-re verni az egész balhét.

czjanos 2011.08.03. 12:05:38

@Scagnetti: Bajnai okult Gyurcsány kudarcán: írásban nyilatkoztatta meg az MSZP moguljait, akik így nem mertek kihátrálni mögüle. Pedig megtették volna, csakúgy, mint Gyurcsánnyal!
Nem az MSZP - mint párt- volt a felelős, hanem azok az MSZP-vezetők, akik megakadályozták Gyurcsányt abban, hogy megvalósítsa az elképzeléseit.

Fell Bandi 2011.08.03. 12:49:02

@czjanos: ugyan milyen elképzelései voltak az idióta pojácának, amit az mszp moguljai megakadályoztak? (csak nem arra gondolsz, hogy nem tetszett a többieknek, hogy a moszkvai képviselet eladásáért járó 10 Mrd Ft csúszópénzen osztozni akartak, nem tetszett nekik, hogy azt csak gyurcsányi és veres teszi zsebre?)

Fell Bandi 2011.08.03. 13:03:01

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: ha lesz 5 perced és kihúzod a fejed gyurcsányi valagából, válaszolj már egyetlen kérdésre: mit ért el ez a pojáca egész életében, tudsz-e akár egyetlen értékelhető teljesítményéről az élet bármely területéről? Mert én ilyennel nem találkoztam. ( a kis- és nagystílű lopásait ne soroljuk ide, ez a lista túl hosszú lenne)

czjanos 2011.08.03. 13:05:31

@Fell Bandi: Ezért vagyunk különbözőek, hogy bizonyos dolgokat eltérően értékeljünk. Az itt eldönthetetlen kérdés az, hogy kinek a vélt igazsága áll közelebb a tényleges igazsághoz.
Székház pénz zsebre tétele? Hát ez ingoványos talaj!

Fell Bandi 2011.08.03. 13:08:38

@czjanos: a téma az ügyészségen van, remélem hamarosan bíróságon is lesz. Ott is borulhat a dominósor könnyen, nagyon rezeg a léc a pojáca feje fölött. Nem tudom, ki fogadna arra, hogy szabadlábon szilveszterezik a pápai idióta..

Scagnetti 2011.08.03. 14:08:36

@czjanos: Két okból nem hátráltak ki Bajnai mögül. Az egyik az, amit te is írtál, Bajnai biztosítékot kért, hogy ne tehessék meg. A másik meg az, hogy ha megteszik, akkor már nem lehetett volna halogatni az előrehozott választást, és mégiscsak jobb egy plusz év a húsosfazék mellett. A vereség egyértelmű volt már akkor is. 2006 vége óta az MSZP már esélytelen lett volna bármilyen választáson, és azóta is kb. ugyanott tart. Tökmindegy, hogy Gyurcsány, Bajnai, Mesterházy vagy bárki más a jelöltjük. A vezetőik neve mellett magának a pártnak a neve is rosszul hangzik ma.

lajos0 2011.08.03. 16:10:58

@Trolljegeren: Ebben teljesen egyetértünk. Sőt aki nem fizet adót, az ha lehet itthonról se ugasson bele az ország dolgába. Ne lehessen már tovább verni a pár millió dolgozó szerszámjával a csalánt, és az ő kontójukra ígérgetni fűt fát az inaktívaknak. Ha nyugdíjas leszek én sem akarok szavazni.

lajos0 2011.08.03. 16:24:59

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: A tények sajnos makacs dolgok:
A spontán privatizáció időszaka (1987–1990) mek.oszk.hu/02100/02185/html/394.html

czjanos 2011.08.03. 16:30:59

@Scagnetti: 1. Az MSZP mélyrepülése 2005-ben kezdődött, amikor parlamenti többséggel rendelkező koalícióban nem tudtak köztársasági elnököt befuttatni. 2006-ban Gyurcsány a sírból hozta vissza a választási győzelmet az MSZP-nek, láttuk, mi volt a köszönet értei;
2. És a jövőképed hogy néz ki? Azt felsoroltad, hogy kik nem, de ki (kik) igen?

czjanos 2011.08.03. 16:34:35

@lajos0: ebben a témában sokszor vitatkozom a fiammal ( ő aktív, én nyugger vagyok). Éppen 50 évig dolgoztam. Miért ne lehetne jogom abba beleszólni, hogy az utódok mit csináljanak annak az 50 évnek a hozamával, amit én ( és nyugger társaim) tettem le?

czjanos 2011.08.03. 16:36:25

Fell Bandinak azért nem válaszolok a továbbiakban, mert a folyamatos személyeskedő becsmérlésével nem lehet mit kezdeni. Mondja csak a magáét magának.

Scagnetti 2011.08.03. 17:43:01

@czjanos: 1. 2006 végére meg ugyanez a Gyurcsány levitte őket a mélybe. Szóval nagyjából kvittek az MSZP-vel.

2. Látod, ez egy nagyon jó kérdés.

czjanos 2011.08.03. 20:12:09

@Scagnetti: az a baj, hogy az emberek általában csak eddig a kérdésig tudnak eljutni. Óvatosan is kell kezelni az ilyen "királycsinálást", mert ha valaki potenciális jelölt bekerülne a köztudatba, azonnal kiderítenék róla, hogy a nagyanyja oda szokta kozmálni a káposztás cvekedlit.

lajos0 2011.08.03. 20:47:44

@czjanos: Pillanatnyilag van jogod hozzá. Viszont,ha nekem nyugger koromban már nem lenne, nem bánnám annyira. A választás egy ideális esetben a jövőről szól ( a Magyarországon sokáig üzemelő kétpárti hatalmi oligarchia esetében persze ez csak puszta színjáték volt, és most az egypártiban sem változott semmi), és nehogy már mondjuk én döntsem el majd 90 évesen, hogy mi legyen az unokáimnak a jó. Főleg úgy, hogy beígérik nekem mondjuk az óránkénti ágytálazást, meg a 13. 14. havi nyugdíjakat az ő számlájukra, és ezzel választást lehessen nyerni.

czjanos 2011.08.03. 21:59:52

@lajos0: Azért, mert valaki nyugdíjas-korú, még nem biztos, hogy ágytálra szorul, lásd: lex Szapáry. Réthelyi és Pintér miniszterek is nyugdíjasok. Akkor hogy is van ez? Egyébként 2006-ban Orbán beígérte a 14. havi nyugdíjat és mégsem nyert.
Kajakból persze, ki lehet mondani, hogy aki elérte az X évet, annak irány a köztemető.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.08.04. 01:50:13

@Fell Bandi:

Stílusjegyeid kicsit szalonképtelenek.

De azért nézzük:

Hány napja nem tudjuk, kicsoda Josip Tot?
Hány napja nem tudjuk, kicsoa Kaya Ibrahim?
hány napja nem tudjuk, miért nem cáfolja orbán viktor az ÉS dokumentumait, és azt, hogy ténylegesen felhasználta-e politikai hatalmát családi vállalkozásainak gyarapítására?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.08.04. 01:51:39

@lajos0: A múltkor egy helyen az MDF privatizációját is így nevezték.

lajos0 2011.08.04. 13:03:47

@czjanos: Nem is állítottam. Az ágytállal csak a nygdíjas korosztálynak történő ígérgetést akartam érzékeltetni, talán nem a legjobban. A 2006-os nagy hazugságversenyben Orbán alulmaradt Gyurcsánnyal szemben. Nem tudta annyira hitelesen propagálni a szociális demagógiáját, mint a másik oldal. Pedig olyan pocsék kormányzati teljesítmény után nem volt könnyű elveszteni a választást az ellenzéknek, de Viktor megoldotta.

Aki elérte az X évet élvezze munkája gyümölcsét békében, minél tovább, de szerintem ne szavazzon arról, hogy az aktív adófizetők, hogy képzelik el a jövőjüket. Ahogy külföldről se lehessen ebbe beleszólni. Aki itthon fizet adót, az szavaz, oszt jónapot.

A 40 pár évesen nyugdíjba vonult Pintér nevű olajmaffiózó szájából, pedig tényleg elég hiteltelen a korkedvezményes belügyi nyugdíjasok kioktatása, de a rendszer tényleg vérlázító. A rendőrzenekar trombitása is 40 évesen nyugdíjba vonul, pedig bűnözőt sem látott életében.

Fell Bandi 2011.08.04. 16:40:10

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: rugózzál csak ezeken a kérdéseken ha neked ezek az élet nagy kérdései, mire a pápai pojáca letölti a 20. börtönévét remélem a válasz is megszületik.
Ezek mind nagyon lerágott csontok, engem inkább az érdekel, ki az a gyurcsányi?
És még sorolhatnám a kérdéseket, de azokat majd az ügyész megkérdezi a vádlottak padján vacogó pojácától..

lajos0 2011.08.04. 22:30:43

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Hát akkor kicsit félretájékoztattak. A spontán privatizációnak nevezett közvagyonlopás Németh Miklós, Tömpe István és Martonyi János nevével fémjelezhető. És olyan arcok gazdagodtak meg rajta, mint mondjuk Kapolyi László, akit nehezen tudnék MDF-esként azonosítani. Az Antall érában történt közvagyonlopásban viszont szintén élen járt néhány nehezen konzervatívnak nevezhető arc is ( már ha jelentene ez a szó ma még bármit), például Szilvássy György is az Antall kabinetet erősítette. Hogy ő ezt vajon konzervatívként vagy baloldaliként, vagy netán bödönpártiként folytatta mindenki döntse el ízlése szerint.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.08.05. 00:34:11

@lajos0:
Érdekes neveket említesz.

Szilvásin egy kicsit csodálkozom. Hisz ő állítólag GyF egyik fő bizalmasa volt.

de ugyanakkor a nevekből kiderül, vér nem válik vízzé.

MrZoltán 2011.08.10. 13:53:11

@hodara: Sose tulajdonítsd rosszindulatnak azt, amire az ostobaság is elégséges magyarázat! Én se teszem "barátom"!:)

Lizett1 2011.08.10. 15:49:54

@Trolljegeren: Így van..nehogy már a libaszarkupacon ülő senkiházik döntsék el kint, hogy mi jó nekünk itthon.
süti beállítások módosítása