Az utóbbi napokban nem története aranylapjait írja a Magyar Szocialista Párt. Még pénteken az történt, hogy amíg Gyurcsány Ferenc védte a baloldali kormányok tevékenységét és tükröt tartott Orbánék hazugságai elé, addig a párt elnöke látványosan ledarálta az Őszödről szóló levelet, amely vizsgálatokon alapuló, bár csak közel százszázalékos bizonyossággal leírt neveket is tartalmazott. Majd a Fidesz Belügyminisztériuma adott ki közleményt, hogy rá ugyan ne számítson senki: ők nem adnak ki semmilyen papírt. Szanyi tehát hazudhat Gyurcsányról, Mesterházy Attila az információkat ugyan megkapja, mégsem történik semmi. Az MSZP elnöke nem kíváncsi arra, ami tudás erről a történetről összegyűlt. Nehogy valamire, vagy valakikre fény derüljön. Azt tehát tudják, hogy Gyurcsány nem volt, de akkor más név még szóba se kerülhessen. Belső pártvizsgálat nem lesz, a neveket tartalmazó borítékkal „ledarálták” a MSZP erkölcsét. Itt két szervezet nem akar megnevezni senkit - legfeljebb Gyurcsányt: a Fidesz és az MSZP, legalább is annak vezetése. Nekik az a legjobb, ha Őszöd titka az övék marad.

Tegnap délutánra pedig az is kiderült, miért hívták össze látszólag értelmetlenül a pártszavazás elé a szocialisták kongresszusát. Sajnos, ki kell mondani, Mesterházy Attila felrúgott egy, a 8 órás frakcióülésen tett vállalását. Ott azt kérte Gyurcsány Ferenctől, hagyja abba a Demokratikus Koalíció az aláírásgyűjtést egy majdani pártszavazási kezdeményezés érdekében (pár nap alatt ezer fölötti szignó gyűlt össze), cserébe megtartják a pártszavazást.
A voksolás június 22-én, most szerdán kezdődne…
Hogy a Demokratikus Koalíció mit tesz, majd eldönti a platform országos tanácsa. Annyi azonban bizonyos, hogy nem vonhatja vissza a pártszavazást, ugyanis ilyet hivatalosan sosem kezdeményezett. A DK csupán megkezdett egy aláírásgyűjtést a cél érdekében, amely a pártelnök kérésére félbeszakadt, majd az elnökség és a frakció egyhangú (!) döntése alapján a hat tervezett kérdést maga Mesterházy Attila javasolta pártszavazásra engedni az MSZP Országos Választmányának, akik ezt szintén egyhangúlag (!) támogatták ki.
A kongresszust tehát egy becsületbeli egyezség felrúgására használta fel az MSZP vezetése, amely – minő véletlen – beállt a számukra nyilván nem váratlan Baja Ferenc-féle, a visszavonást kezdeményező javaslat mögé. A kongresszus pedig – ahogy az szinte mindig történik – követte az elitet. Amúgy a regisztrált küldöttek kevesebb, mint fele szavazta meg a pártszavazás felfüggesztésére vonatkozó kérést.
Nézzük tehát, nagy valószínűséggel, miről nem lesz pártszavazás az MSZP-ben:

"Egyetért-e Ön azzal, hogy a Magyar Szocialista Párt kongresszusa az országos elnökség tagjaira, a megyei (fővárosi), a választókerületi és a helyi szervezetek, valamint a Választmány vezetőire az országgyűlési képviselők jövedelem- és vagyonnyilatkozatával megegyező tartalmú, párton belüli jövedelem- és vagyonnyilatkozat-tételi szabályokat alkosson?;

Egyetért-e Ön azzal, hogy a Magyar Szocialista Párt jövedelem- és vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett tagjainak, valamint az ilyen pozícióra pályázó jelöltjeinek jövedelem- és vagyonnyilatkozatával kapcsolatban a párt országos etikai és egyeztető bizottsága ellenőrzést folytathasson?;

Egyetért-e Ön azzal, hogy a Magyar Szocialista Párt kongresszusa a párt gazdálkodására a törvényi előírásoknál szélesebb nyilvánosságot és nagyobb átláthatóságot biztosító szabályokat alkosson?;

Egyetért-e Ön azzal, hogy a Magyar Szocialista Párt tagja megyei (fővárosi) és országos szinten összesen csak egy választott párttisztséget (testületi tagságot) tölthessen be?;

Egyetért-e Ön azzal, hogy a Magyar Szocialista Párt elnökét a párt tagsága közvetlenül válassza meg?;

Egyetért-e Ön azzal, hogy a Magyar Szocialista Párt megyei (fővárosi) szervezeteinek (területi szövetségeinek) elnökét a szervezet tagsága közvetlenül válassza meg?."
Ezek azok a kérdések, amelyek megrettentették az MSZP irányítóit… Mitől félnek? Hogy kiderül, kevesebb az aktív tag, mint állították? Kiderülhetne, hogy az aktív tagok többsége a DK-t támogatja? Vagy a kérdések tartalmával van a baj? És ha igen, melyikkel?
 
Persze, a tegnapi rendezvény hozott a DK-nak politikai sikert is. Az elfogadott politikai nyilatkozat ugyanis több helyen szó szerint megegyezik a Demokratikus Koalíció korábbi, húszpontos tervezetével. Kikerült a szövegből a balra fordulás, ellenben erős baloldali néppártként határozza meg a pártot. A DK politikai fellépése megakadályozta, hogy a párt visszaforduljon egy hagyományos, régi baloldali irányvonal felé, elhárította a veszélyt, hogy az MSZP önmagába zárkózzon.
Kikerült a szövegből a konzervatívok és a liberálisok sértegetése, miszerint húzzanak el, de az MSZP-re ne számítsanak. Az új szöveg szövetségesként tekint rájuk az Orbán-kormány leváltása érdekében. A dokumentum „büszke az előző szocialista kormányok stabilizációs és modernizációs eredményeire és sikereire” és Hornék mértékadó 2/3-os kormányzására is.
Ez utóbbi pont megszavazása után talán – nem biztos – abbamarad, hogy az MSZP politikusai gyalázzák saját 8 éves kormányzásukat.
Persze, egy dolog a határozat, és egy másik a gyakorlatilag lehetetlenné tett pártszavazás, amelyet csak a párt országos választmánya törölhet el. Lelkük rajta. Ma ott tartunk, a megújulást elindító 6 kérdés ott hever parlagon. Pártelnök által javasoltan, választmány által útra bocsátva, rapid kongresszus által szétzilálva.
A viták nemhogy lezárultak volna a pártszavazással, annak valószínű meghiúsulása okán tovább folytatódnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr132996607

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: MSZP-megújulás - elnapolva 2011.06.19. 10:57:01

A viták nemhogy lezárultak volna a pártszavazással, annak valószínű meghiúsulása okán tovább folytatódnak.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Barragon 2011.06.19. 08:36:17

Valóban a politikai nyilatkozat nagyrészt tartalmazza a DK véleményének jó részét! Csakhogy ez pontosan azért van, hogy a "FELKÉRÉST" majd mérlegeli a DK!! Ez pedig szemfényvesztés! Ugyanis mit is kérnek a DK-tól??? Vonja vissza a pártszavazási kezdeményezését! Amit először nagyon elleneztek, majd az aláírás gyűjtésre megszavazott az elnökség és a választmány! Ugyanis a pártszavazás, ha sikeres és eredményes, akkor éppen a KONGRESSZUS jogkörét csorbította volna, és a kongresszusi küldöttek egy részének mutyizási lehetőségeit! Na ezt már nem, üzeni a kongresszusi küldöttek nagyobb része!! "Nemesi" előjogainkból nem engedünk! Azaz elutasítjuk a közvetlen demokráciát "párton belül", viszont kezdeményezünk egy népszavazást (közevetlen demokrácia!!!) a kormány ellen! Na és a "tisztulás" kérdéseit sem a párt tagságára kellene bízni, hanem majd MI eldöntjük ezt, és egyébként is "milyen tiszták vagyunk"???
Na mindezek elutasítása miatt "tettek engedményt" egy politikai nyilatkozatban, amely semmire nem kötelez senki! Az MSZP-ben egyébként is a nyilatkozatokat és más dokumentumokat kevesen olvassák és még kevesebben emlékeznek MÁSNAP ezekre!

Diocles 2011.06.19. 09:30:44

"Itt két szervezet nem akar megnevezni senkit - legfeljebb Gyurcsányt: a Fidesz és az MSZP, legalább is annak vezetése. Nekik az a legjobb, ha Őszöd titka az övék marad."

Gréczy úr,

ne csináljanak mán úgy, mintha Önöknek ne lenne így is kismillió lehetőségük a névsor nyilvánosságra hozatalára.

ki lehet szivárogtatni a sajtónak, majd Gyurcsány a névsort sejtelmesen úgy kommentálná, h "sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudom" (ez 90 IQ felett mindenkinek azt jelenti, h megerősíti, de ezzel a felelősséget eltolja magától), vagy akár Ön is megírhatja, h "okom van feltételezni, h arról a három akkor is, és ma is befolyásos pártvezetőről van szó, akik Gyurcsány kiszorítására tőrnek", ezt is felkapná a média, ha nem is annyira.

ezt a vasat is addig kell ütni, amíg meleg, 2012-ben már mindenki komolytalannak fogja tartani, h Gyurcsány akkor állna elő azzal, h X, Y és Z, azt fogják mondani, h kamu, miért nem tavaly.

persze mondhatja, h kibicnek könnyű, de az érveimbe aligha lehet belekötni, elég nagy könnyelműség lemondani egy ilyen csodafegyverről a semmiért.
(persze ha van háttéralku, az más, de nem nagyon látni itt háttéralkut.)

Geo_ 2011.06.19. 10:11:50

Mit akart a DK? Hogy ne lezárják, hanem nyissák meg a vitát a pártról, történjenek érdemi változások - a jelek szerint erre az irányba menekül az MSZP - ez több, mint egy pártszavazás!

magyar ember teli szájjal 2011.06.19. 11:10:30

Az lenne a megújulás ha Ferenc Vezért emelnék újból a trónra, igaz, cucu?

Kármentő 2011.06.19. 11:12:25

ANYÚÚÚÚ ! KEZDŐŐŐDIK ! :)))))))

jenőke 2011.06.19. 11:24:42

@Barragon: Egyetértek.
Kiegészítésem:
A NÉPSZAVAZÁS CÉLJA ÉS TARTALMA MARHASÁG! A hatályos jogszabályok betartásának kikényszerítése kell, hogy legyen a cél, de ez nem népszavazással oldható meg.

A jelenleg hatályos jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény szerint:
2. §(2) Jogszabály a hatálybalépését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, kötelezettséget nem tehet terhesebbé, valamint nem vonhat el vagy korlátozhat jogot, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé.

Nincs jogász az MSZP vezetőjének közelében, vagy leégetni akarták?

dr.Bernardus 2011.06.19. 11:28:17

Odáig igaz az állítás, hogy az MSZP-nek gyökeresen meg kell változnia, ha placcon akar maradni, de azt is ideje volna már észrevenni, hogy Gyurcsány nem a megoldás, hanem a probléma.

kvasztics47 2011.06.19. 11:29:58

Minden elismerésem Gréczy Zsolté, aki a jelenleg nagyon hálátlan feladatot: Gyurcsány eszméinek elképzeléseinek szószólója, ésszel és szívvel fölvállalja.
A publicisták nem szívesen válalják föl egy jó ügy képviseletét, ha azt Gyurcsány neve fémjelzi.
Nincs a palettánn jelentős politikus Gyurcsányon kívül, aki rendelkezne szrtatégiával, taktikával Demokratikus ezsközökkel a zorbán megdöntésére.

kvasztics47 2011.06.19. 11:36:07

@St.Bernardus: , "de azt is ideje volna már észrevenni, hogy Gyurcsány nem a megoldás, hanem a probléma."
Ez egy vagány kijelentés. Akár Jézus is tehette volna. Ő azomban magyarázatot is szokott fűzni a kijelentéseihez.

Sir Galahad 2011.06.19. 11:40:10

Ha Fletó tudja, hogy ki volt a hunyó Őszödön, miért borítékot ad át? Álljon ki és mondja el... ja, hogy nincs rá bizonyítéka? Na de akkor Attisnak miért kellett volna egyáltalán kinyitni azt a borítékot? Amúgy meg az egész vihar egy kanál vízben. Kérek egy jó hideg sört :)!

Andráska8 2011.06.19. 11:58:57

@kvasztics47:

Egyetértek, szívemből szóltál.

Andráska8 2011.06.19. 12:00:43

@Geo_: Az MSZP úgy tűnik a kukába menekül, nem a nyílt vita irányába!

mendson 2011.06.19. 12:00:57

Szeintem az mszp tegnapi kongresszusa elindította a lejtön a pusztulás felé saját pártját.Csak az én (partneri munka) kapcsolataimban van vagy 150 ember -akiknek vagy a fele amolyan mérsékelt jobboldalis-baloldalis (talán van aki érti mire utalok)- akik arra vártak, hogy a kongresszus egy harcos és progressziv megnyilvánulással amolyan új pártként jeleníti meg az mszp-t.Helyette egy nyálas, tesze-tosza képet mutatott.Népszavazás? Ebben az országban csak egy népszavazás jutott sikerre az az un. szociális népszavazás aminek sikerében annak is szerepe volt, hogy a szocialista párt vezetése nem állt ki vezetője és kormánya mellett.Nem kampányolt a fidesz ellen.A fidesz folyamatosan dobja fel a magas labdát és a parlamentben mi a szocialista válasz? Amolyan Lampert Mónika féle siránkozás.Vagy Török Zsolt szóvivő? Akit ,ha megakaszt Kálmán Olga akkor szinte elölről kezdi a bemagolt lozungokat? Ezek és még sok mások tipikusan azt jelenti, hogy nem követik és nem értik a helyzetet és nem is igazán érdekli öket,ha csak nem személyükben éri öket valami egszisztenciális dolog.Az a két-három ember akit tényleg érdekelnek az ügyek országos hatása és képesek is tényszerüen reagálni az Molnár Csaba, Gyurcsány Ferenc és bizony (szerintem) Kiss Péter.A többi már csak olyan imamalomszerüen szajkzónak valamit.Pontosan mint a Fidesz.

Pampák Bikája 2011.06.19. 12:21:06

Tegnap a hajó elment. Gyurcsány Ferencnek döntenie kell: vagy invesztál politikai karrierjébe 3-5 milliárdot, és pártot alapít (a siker/megtérülés esélye 5-15 százalék), vagy látványosan visszavonul. lehet, hogy ez túl keményen, talán még barátságtalanul is hangzik, de az a maszatolás, amibe egykori politikai társaival egyre inkább beleragadt már nemigen enged más utat. Ez ugyanis a folyamatos eljelentéktelenedés, aminek a vége egy-egy közszereplés valamelyik főző-showba,, ahol majd megkérdezik az egykor szebb napokat is látott politikust, hogy "most hogyan telnek a napjai?", meg hogy "miként bírja politizálás nélkül?" Ja, meg hogy "ma mit főz nekünk?"
Mondom ezt azzal a belső meggyőződéssel, hogy Gyurcsány a baloldal hosszú idő óta (és még hosszú ideig) utolsó nagy esélye volt. Orbán viszont megverte, mert GY. F. nem talált sem megfelelő taktikát, sem ehhez igazi szövetségeseket a védekezéshez és a visszatámadáshoz. Az a siralom pedig,ami tegnap a zárt ajtók mögött vélhetően, majd annak külső kommunikációjában jól láthatóan történt/történik, elsősorban rá fog visszahullani.
Gyorsan el kellene jönnie - és minél messzebb alóla...

Goompah 2011.06.19. 12:27:51

"amely vizsgálatokon alapuló, bár csak közel százszázalékos bizonyossággal leírt neveket is tartalmazott"

Miféle vizsgálatokon?
Ha Gyurcsány nem vállalja fel a közzétételt, akkor Mesterházy miért tenné? Végtére is Gyucsány állít valamit, nem Mesterházy, ugye? Csak persze Gyurcsányban annyi gerinc sincs, mint egy egysejtűben.

parttalan 2011.06.19. 12:35:21

"Ezek azok a kérdések, amelyek megrettentették az MSZP irányítóit… Mitől félnek?... Kiderülhetne, hogy az aktív tagok többsége a DK-t támogatja?"

Azt hiszem, innen fúj a szél. Röviden: a párt mai vezetői egyszerűen féltik a széküket Gyurcsánytól. És félnek attól, hogy a párttagság - és az MSZP- szavazók! - többsége is lehet, még mindig Gyurcsánnyal szimpatizál. Ha pedig ezt a szimpátiát kiölni nem tudják (mert nyilvánvalóan nem lehet), akkor megpróbálják minden erőfeszítésünkkel párteszközökkel háttérbe szorítani az ex-miniszterelnököt.

"...az MSZP politikusai gyalázzák saját 8 éves kormányzásukat."

Én ezt egyetlen szocialista politikua szájából sem hallottam. Amúgy a nyilvánvaló hibák, a tehetetlenkedés, az amatőrizmus és a korrupciós esetek beismerése gyalázkodásnak minősülne? Ez szembenézés, amit amúgy maga Gyurcsány is sűrűn megtett az utóbbi időben.

kvasztics47 2011.06.19. 12:36:59

@St.Bernardus: ..." és természetesen ennek az okai. Elég ez magyarázatnak"
Nem.
Ez egy fölmérés arról hogy a politikusaink mennyire népszerűtlenek.
Ez nem minősíti Gyurcsányt. Azt mutatja, hogy a zorbán-szíjj-ártó banda milyen jó munkát végzett azért, hogy a zemberek megútálják a politikát, a politikusokat. Még szavazni sem kell ellmenni a zembereknek. Elég, ha az őket föltételnélkül támogató 1 Millió zombi elmegy szavazni és ezzel biztosítják a hatalmukat a látszat-demokráciában.

mojszipupi 2011.06.19. 12:41:15

Ez az MSZP már lényegében most se létezik. Nem értem GYF-et, már régen új pártban kéne gondolkodnia és azt felépítenie a nép számára vállalható arcokkal. Értelmes fiatalokkal és olyan középkorúakkal akikre nem okádik automatikusan mindenki h fúj rohadt komcsi. Az MSZP halott és szerintem már a baloldali szavazók se akarják feléleszteni. Ide valami egészen új kell, máshogy a nullával egyenlő az esélye a baloldalnak 2014 ben.

Pampák Bikája 2011.06.19. 12:43:46

@Goompah: azért érdemes a tűzközeli Gréczy szavaira figyelni: ha ő azt mondja volt vizsgálat (nyilván nem hivatalos (felteszem, valamilyen kis házilag finanszírozott) egészen biztosan többet is lehet az ügyről tudni, mint amennyit eddig a világ orrára kötöttek. A lényeg azonban nem ez. Ugyan ki találhatta ki ezt az ügyetlen borítékozást, és ha mát kitalálta, miért nem gondolta tovább az esetleges válaszreakciókat, a lehetséges kimeneteleket? Így ugyanis történet kétségtelenül óriási bukta lehet: ha Gyurcsány most nem borít, hasonlóvá válik a szoci vezérkar politikai eunuchjaihoz. Szerintem immár nyilatkozat-kényszer van - aminek viszont tetszik, nem tetszik, természetes végkimenetele a szakítás...

Balangó 2011.06.19. 12:45:10

Tulajdonképpen miből él Gréczy Zsolt?

kvasztics47 2011.06.19. 12:47:48

@parttalan: "Amúgy a nyilvánvaló hibák, a tehetetlenkedés, az amatőrizmus és a korrupciós esetek beismerése gyalázkodásnak minősülne? Ez szembenézés, amit amúgy maga Gyurcsány is sűrűn megtett az utóbbi időben."
Kérdezném: mik azok a nyilvánvaló hibák?
Csak nem a népszavazással megsemmisített egészségügyi reform? Akkor, még nem vándoroltak el az orvosok, mot, már hiába fizetsz nincs aki gyógyítson.
Csak, nem a 3 új Dunahíd, a 700 km autópálya?
Az oktatási reformok? A 12 ezer kollégiumi férőhely?
A nemzetközi elismertségün?
Mondj valamit az új orbánkormány helyeselhető tetteiről, akkor könyebb lesz összemérni őket.

makacshalacska 2011.06.19. 12:50:49

@mojszipupi: " Nem értem GYF-et, már régen új pártban kéne gondolkodnia"

Abban gondolkodik hidd el, csak egy fillért sem akar beletolni :D .

Neki egy mszp szakadás is jó lenne, lecserélnék a logókat kitalálnának valami nevet azt sanyi.Csakhogy ez az ő belső mszps ellentáborának nem biznisz, hiszen erős konkurenciát kapnának, 2014-ben még az 5% küszöbért is lehet nagy harc lenne....nekik GYF nélküli mszp kell,ferinek meg egy új párt ,nagyobb pénzbedobás nélkül, patthelyzet.

kvasztics47 2011.06.19. 12:51:34

@Balangó: "Tulajdonképpen miből él Gréczy Zsolt?"
Ez egy igazán bunkó kérdés!
Tedd föl azta kérdést, hogy Pintér Sándor belügyminiszter, hogyan tesz szert a nyugdíja a fizetése mellet évi 1,8 Milliárd Ft. jövedelemre?

Pampák Bikája 2011.06.19. 12:54:23

mojszipupi 2011.06.19. 12:41:15
Miközben igazad van, nem szabad elfelejteni, hogy egy általad javasolt pártalapítás elvihetné a családi vagyont. Arról nem beszélve, hogy egy azonnal észrevehető és legkésőbb két év múlva váltópártnak látszó politikai alakzat létrehozásához, de még inkább működtetéséhez több száz nagyon is hatékony káder és több ezer fegyelmezett aktivista is szükségeltetik. (Lásd még a Fidesz még megírandó története 1998-2010) Ám - mint azt már előbb írtam - ha Gyurcsány politikai (fő)szerepre vágyik, aligha kerülheti el ezt az építkezést. Ha egyáltalán alkalmasnak érzi magát (és persze valóban alkalmas is) erre...

Diocles 2011.06.19. 12:57:58

@Pampák Bikája:

Ha Gyurcsányék elhatározzák magukban, h nincs más út, csak a szakítás, annak is megvan a megfelelő forgatókönyve.
(A legnagyobb hülyeség volna úgy lelépniük, ahogy azt Szili tette.)

Két forgatókönyv szokásos ilyen esetekben:

1. az egyik esetben a végsőkig feszítik a húrt, beszólásokkal, kiteregetésekkel, de úgy, h elérjék azt, h szinte küldjék őket, kizárásokkal, mártírkodásokkal.
azt a látszatot kell megteremteniük, h ők mindent megtettek, de lám, a mutyikirályok, őszödi szivárogtatók ellen hősies küzdelemben veszítettek. Ez esetben nagyot szakíthatnak az MSZP bázisából is.

2. a másik forgatókönyv egy békés(ebb) elválás lehetősége, pl. belátja a pártvezetés (beláttatják vele), h mindenkinek jobb az első forgatókönyv elkerülése, h jobb a békés szétválás, mint a végtelen konfliktusok lehetősége, és biztosítják a békés kiválás, elválás olyan módját, h Gyurcsány leendő pártja is rendelkezzen a frakcióalakításhoz szükséges 11 fővel, és egyéb eszközökkel.

ez esetben akár optimális megoldás is születhetne, Mesterházyék "balra fordulhatnának", Gyurcsányék pedig megcélozhatnák a ballib közönséget, vagyis, nem zavarnák egymás vizeit, köreit, ami a szavazatmaximalizálás szempontjából lenne jó számukra.

kvasztics47 2011.06.19. 13:02:17

@makacshalacska: "ferinek meg egy új párt ,nagyobb pénzbedobás nélkül, patthelyzet."
Beszoptátok a zorbán-szíjj-ártó dumát az oligarha szocialista politikusról és nektek elég ennyi is. Gondolkodni minek arra ottvan a szíjj-ártó aki megmondja a tutit.
Azért, mert Berlusconinak sikerült az óriási sajtóbirodalmával mehülyíteni az olasz népet, ahol korábban félévente volt kormányváltás, akkor az első 100 vagyonos között sem szereplő saját pénzén sikerrel alapíthatna pártot. Ami egyébként tilos is. Sehol a demokráciákban nem a legvagyonosabb emberek lesznek a pártvezérek. A demokratikus párt vezetése nem adásvétel tárgya.

Pampák Bikája 2011.06.19. 13:02:59

@kvasztics47:
sajnos nincsen igazad: az alnmát akarod összehasonlítani a körtével. Gyurcsány kétségtelen igen sok stratégiai és taktikai hibát vétett. A legnagyobbat abban, hogy nem volt képes semlegesíteni a Fidesz gyűlölet-gőzhengert. Sok utólag-okossal szemben természetesen én még most utólag sem tudom, mit kellett/lehetett volna tenni, de hát én nem is vagyok olyan nagy formátumú stratéga (mint oly sokan a beszólók közül). A tényen nincs mit szépíteni: Gyurcsányt politikailag legyőzték - amiből persze még fel lehet állni - a hogyanról folyik itt az elmélkedés.

Horizont 2011.06.19. 13:07:55

Szánalmas vergődést folytatnak még mindig! Nem hallják az idő szavát.Megint nem! Ha tovább dagonyáznak a langyos sz@rban,nem fognak egy lépést se előbbre jutni. Az, hogy Orbánt és a Fideszt egyre többen nem fogadják el és utálják, az nagyon kevés lesz az MSZP-nek. Nem fognak abból túlélni, hogy az emberek majd a kevésbé sz@rra fognak szavazni.
Eszüket hol hordják? A pénztárcájukban, folyószámlájukon? Na nem is fognak előbbre jutni soha!

Pampák Bikája 2011.06.19. 13:09:20

@Diocles: ez igaz, ám a ényeg most nem is annyira a hogyan, hanem a mikor. Rossz időzítéssel ugyanis az egésznek semmi értelme: az időveszteség most egyre inkább lenyomja Gyurcsányt a (jelenlegi) szoci mocsárba. Ha már nem késett el most is...

Kivlov 2011.06.19. 13:11:46

A megújulás '89 óta napolódik.
Azt hitték, hogyha lehúzunk egy M betűt, az már egy új párt lesz, hát nem...

dr.Bernardus 2011.06.19. 13:14:30

@kvasztics47: Aha, tehát Ferenc a meg nem értett hős, a legkisebb királyfi, stb. Biztos azért ilyen népszerű, mert talpig becsületes, konzekvens, gerinces és ráadásul az egyetlen demokrata. Nehogy ki kelljen húzni a fejed a homokból. A politika egyik sarokköve a népszerűség, a másik a konzekvens program, a harmadik a hitelesség. Ferenc mindháromból megbukott. Az már csak hab a tortán, hogy ezek után mint a nagy erkölcsi megújító tetszeleg. Van még párszáz zombi, aki bedől neki. Hajrá.

attilahawks · http://goo.gl/M7Tq4i 2011.06.19. 13:30:18

Akinek ilyen baratái vannak, annak nincs szüksége ellenségekre. Így a szóba jöhetö ellenzéki alternativa a jobbik marad, mert az mszp elindul a kisgazdásodás útján.

makacshalacska 2011.06.19. 13:36:26

@kvasztics47: Persze mindenki beszopta orbándumát...deszánalmas vagy te ...

cutcopy 2011.06.19. 13:39:48

Bukott Fletonovicsnak nem megy az a bizonyos nagy visszatérés - még saját pártján belül sem.. Itt már csak egy dolgon lehet gondolkodnia: a visszavonulása időpontján..!

atila68 (törölt) 2011.06.19. 13:41:49

Ej de rossz érzés lehet mikor az ember kenyéradó gazdáját a saját módszereivel viszik be az erdőbe.
El is gurult a gyógyszer rendesen, helyre kis történelmi (beszéd) személyeskedés lett a vége.

morcos-harcos 2011.06.19. 13:43:31

@Balangó: a kérdés jogos, az ATV Fórumon szpíkerkedik - amivel persze semmi baj nincs - csak itt is egyfolytában az MSZP jelenlegi vezetését és annak elképzeléseit szidja,ami már ennél nagyon, és morálisan elgondolkodtató probléma, hogy G. Zsolt úr havi több százezer forintot kap a Táncsics Alapítványtól (ahol Gyurcsány a kuratórium elnöke)... ez a párt alapítványa, nem Gyurcsányé, azt pedig ugye nem kell magyaráznom, hogy milyen etikátlan viselkedésre vall, hogy vki oda piszkít, ahonnan a kosztpénzt kapja! szerintem el kéne dönteni a fizetett bloggernek, hogy vagy a párt pénzét vagy az uszító ömlengést választja, bár ha kibírja a gyomra és/vagy a fürdőszobában lévő tükre, akkor gratulálok neki

u.i. Báj-báj SZÁSA!

mediainspector 2011.06.19. 13:49:39

Ilyenkor örülök, hogy a rendíthetetlen Gréczy elvtárs mindig zindex címlapos, van min hangosan röhögni a vasárnapi ebéd után. Szánalmas mszp...

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.06.19. 13:56:24

@Horizont: igen.

-----------
akár Ferenc testvér akár nem.
akár Mesterházy akár nem.

az MSZP MSZP marad.
sosem volt és nem is lesz megújulás (párton belül).

gyerekek egy új, HITELES BALOLDALI PÁRTBAN kellene gondolkodni..

NEM A RÉGI EMBEREKKEL, hanem TISZTA LAPPAL !

ha nincsenek új emberek, akkor meg tessék megkönnyíteni a fiatalok, maszületett báránykák dolgát azzal, h
elássátok magatokat (ugye csak a jószerencse megszerzése okán: velvet.hu/sztori/2011/06/03/elve_temettette_el_magat_az_orosz_hogy_szerencseje_legyen/
)

Horizont 2011.06.19. 14:07:46

@szorokin: Hahahahahaha!!
Itt '89 óta megy az élve temetés,csak egyesek még duhajkodhatnak a koporsójukban de egyszer majd csak elfogy a levegő nekik!!!
A régi embereknek vissza kéne már vonulni és átadni a helyüket a fiatal generációnak. Fájdalmas biztos, de meg kéne tenni! Akinek ez nem megy magától annak segítsenek:)Lehet, hogy egyesek szemében Gy. F. jobb mint a többiek (ez igaz is lehet) de sajnos ez a hajó az ő számára is elment, és Mesterházynak se terem babér! Akkora buktát kapott az MSZP választáskor, ennél nagyobbat el sem tudok képzelni és még mindig nem vonták le a kellő tanulságot! Megy a sz@rakodás!Se tanulság, se méltó ellenzéki szerep!Majd úgy járnak mint az MDF+ SZDSZ! Bravó!

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.06.19. 14:12:42

@Horizont:

ne legyenek exMSZMP-sek exKISZ-esek
ex-párttitkárok, ex-szakszervezetis bábmajmok
exI_II-III/I-II-II (mind a 9 féle lehetőséget akartam jelezni).
ne legyenek egyéb ex-ügynökök, egyéb ex-besúgók
ne legyenek ex pufajkások,...

a TISZTA LAP legyen, TISZTA és ne csak annak láccó trágya, - akarom mondani tárgy.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.06.19. 14:16:21

@Horizont:

az, h csak a fityisz tehet mindenről, legfőképp a végeredményként adódó 2010es választási eredményekről...

ez nem kormányprogram, nem politikai program.
ez kérem Lóf4sz.

ezzel nem lesz se támogatottság, se semmi.

csak lassú v gyorsabb agónia.

az lesz.

100%

mirrmurrkandúr 2011.06.19. 14:17:15

@kvasztics47: milyen hibákat követett el a ballib koalícó? ne haragudj, de ezt még egy ilyen elvakult, véresszájú gyurcsányista sem kérdezheti komolyan!

Az, hogy az évezred legkorruptabb kormánya volt (többet loptak, mint, amit a Fidesz az összes sleppjével együtt kábé ezer év alatt el tudna, még ha nagyon igyekeznének akkor sem.), az, hogy autópályát háromszor annyiért építettek az Alföldre, mint a horvátok a hegyekbe. Hogy a löszfalba alagutat fúrtak, és viaduktot építettek az Alföldre! Elnépszavazott egészségügyi reform? Miféle egészségügyi reform? A vizitdíj, meg Kóka-Kovács tandem cégeinél megrendelt kórházi széfek? Ez lett volna az? Oktatási reform? A tandíj újra bevezetése szerinted reform? A többi változtatást meg a Pokorniék kukázták össze 2000-ben nem túl nagy fantáziával, amit -remélhetőleg- most eltörölnek, mert szar! Gyurcsány 49 (!) programja, amiből egészen pontosan 0 (!) valósult meg? Orbánék ennél mindig jóval hatékonyabbak. A gazdaság egy év alatt (!) oda jutott, hogy a nagy szkeptikus brit lapok is Magyarországot "Európa új gazdasági szupersztárjaként" emlegetik. A hitelminősítőknek is jobban tetszik a mai helyzet, arról nem is beszélve, hogy ezek legalább igyekeznek valami megoldást találni a problémákra. Szimbolikusan is egészen mást sugallnak, mint az előző kormányok, ez a garnitúra jobb, hatékonyabb, tehetségesebb és nem is kicsivel, még akkor is, ha hányok a módszereiktől, és az arroganciájuktól, továbbra is. Na, de Gyurcsány? Magyarország valaha volt legszarabb miniszterelnöke. S a kormányát is talán nem véletlenül zavarták el ilyen irgalmatlanul. S aki azt gondolja, hogy ez szegény kis Szijjártó miatt van, az sokkal többre értékeli a Fidesz csahosait,mint egy fideszes... szóval ne védd Gyurcsányékat. Szánalmas, tetű banda. A Gréczy még egy szellemi zombi.

Emiksz 2011.06.19. 14:37:37

" a neveket tartalmazó borítékkal „ledarálták” a MSZP erkölcsét."

Mégis, mi a rákot csinált volna Mesterházy a borítékkal?
Olvassa el titokban, hogy aztán rajta maradjon a bélyeg, hogy rejtegeti a bűnöst?
Nyissa fel nyilvánosan a média előtt, hogy ő legyen a gaz kiteregető?
Hagyja a páncélban felbontatlanul, hogy senki ne higgye el, hogy nem nyúlt hozzá?

Lássuk be, Gyurcsány egyszerűen rátolta a kakit Mesterházyra, akinek az egyetlen megoldás az volt, hogy lehúzza azt a wc-n.

Emiksz 2011.06.19. 14:42:19

"Egyetért-e Ön azzal, hogy a Magyar Szocialista Párt elnökét a párt tagsága közvetlenül válassza meg?"

Erről szól a történet, a többi 5 kérdés csak hab. Gyurcsány pártelnök akar lenni, és nincs más módszere rá.

Ezt leszámítva akár jó ötlet is lehetne az amcsi típusú előválasztásosdi, de ezt nem lehet hetek alatt bevezetni.

Blogger Géza 2011.06.19. 14:42:41

Azért a pártkatonák gondolkodása édes: "Majd a Fidesz Belügyminisztériuma adott ki közleményt,"

Nos, Belügyminisztériuma nem a Fidesznek, hanem Magyarországnak van. És tényleg nem értem, miért a Belügyminisztériumtól, miért nem rögtön az ENSZ-től vagy a pápától várja az MSZP, hogy megoldja az ő belső vitáit? Képzelem, micsoda felhördülés lenne, ha ebbe a Belügyminisztérium tényleg beleszólna...

Ha G. Zs fejében egy pártnak vannak minisztériumai, akkor persze felvetődik a kérdés, hogy 2006 és 2010 között miért nem tudta ezt megoldania Párt, hiszen akkor még a Belügyminisztérium (bár más néven) is az "övék" volt? Ha egy párt ennyire képtelen megoldani a saját ügyeit, hogy gondolhatja bárki, hogy a ország sokkal nehezebb helyzetében (amit javarészt ők okoztak) majd bármire megoldást tudnak találni?

Szegény G.ZS. szépen igyekszik egybemosni a Fideszt és a mostani MSZP vezetést, gondolom, ez válasz arra, hogy Szanyi Tibor "lefideszügynöközte". Olyan deja vu érzésem van, ez tisztára olyan, mint amikor az 50-es években egymást vádolták azzal az elvtárasak, hogy az imperialisták ügynökei.

Goompah 2011.06.19. 14:43:16

@Pampák Bikája:

Na, arra nem gondoltam, hogy lehetett nemhivatalos belső vizsgálat. Kérdés persze, mennyire lehet igazolni az esetleges vádakat egyes személyek ellen, hiszen bármikor felhozható, hogy utólag csináltak bizonyítékokat - akár igaz ez, akár nem. Már maga az, hogy állítólag több név állt a papíron, erős bizonytalanságot jelez.

Szerintem nemcsak a borítékos dolog volt erősen rossz döntés, hanem maga az is, hogy még mindig ebben vájkálnak. Ez azt jelenti, hogy még mindig a szar egymásra kenésével vannak elfoglalva.

Pedig ha - amint írod - a végkimenetel ezután elkerülhetetlenül a szakítás, akkor inkább annak kulturált, minél kisebb kárt okozó lebonyolítására kellene összpontosítani.

Goompah 2011.06.19. 14:45:09

@Emiksz: Logikus, én is ezt írtam korábban, csak nem fogalmaztam meg olyan jól, mint te.

Blogger Géza 2011.06.19. 14:46:11

@Emiksz: Hiába, ez már a 21. század, ahol a párton belüli kommunikáció főleg egymásnak átcsúsztatott leragasztott borítékokban zajlik, amiket a másik olvasás nélkül ledarál. Szerintem ezt szabadalmaztatni kéne, erre még senki nem gondolt, ez lehet a jövő útja!

Barragon 2011.06.19. 14:57:12

Kongresszusi küldötteknek FOGALMUK SEM VOLT, hogy Mire KÉRIK a Demokratikus Koalíciót!!!! Ugyanis a DK csak kezdeményezője volt a pártszavazásnak, és a Választmány döntött és rendelte el azt! És kedden megkezdődik a terv szerint! Na már most! Ha a DK még vissza is vonná a kezdeményezést, akkor is a Választmánynak kellene DÖNTENI arról, hogy az előző nagy többségi döntését VISSZAVONJA!!! És mikor dönt erről a választmány??? Amikor már folyik a párt szavazás!!! jellemző ebben is az átgondolatlanság a kapkodás! Csakhogy ne kelljen a párt tagságának döntést kérni! Ettől félnek a KÜLDÖTTEK és a vezetés???

stumbek 2011.06.19. 15:25:20

Ismét bebizonyosodott,hogy ezzel a Párttal nem lehet mit kezdeni addig,amig az elszámoltatást végre nem hajtják! NINCS MEGÚJULÁS,HITELESSÉG ,amig olyan személyek ülnek a vezetői posztokban,akik már rég eljátszották a tagság bizalmát!A legutóbbi bp-i DK összejövetelen Gyurcsány Feri is tapasztalhatta,hogy a bp-i vezetés milyen hitelvesztésben van! Nyiltan és egyenesen mondták meg Molnár Zsoltnak!!! És még sem akarja senki tudomásul venni ezt a tényt,még maga Mesterházy sem! Igy nem lehet Pártot vezetni és felelős ellenzékként viselkedni!Ami pedig Öszödöt illeti,a legigazabb,legőszintébb beszéd volt,amit a sok korrupt vezető poziccióban lévő nem tudott megemészteni és rádöbbentek arra,hogy a karrierjük végét is jelentheti.Ezért még az ördöggel is összefogtak,hogy Ferit kikészitsék.De nagyon sokan tudjuk,hogy a fő kolompos Szekeres Imre volt,aki biztositotta a kivitelezést,legalább is ezt mondja a fáma......Gyurcsánynak ki kellene adni a neveket,mert ha Szanyi a legnagyobb krakéler vádaskodhatott,akkor nekei mint érintettnek joga van ahhoz,hogy megossza velünk az érzéseit és tapasztalatait az üggyel kapcsolatban.

kvasztics47 2011.06.19. 15:35:07

@mirrmurrkandúr: "Szimbolikusan is egészen mást sugallnak, mint az előző kormányok, ez a garnitúra jobb, hatékonyabb, tehetségesebb és nem is kicsivel, még akkor is, ha hányok a módszereiktől, és az arroganciájuktól,"
Ez a garnitúra jobb, mert a 250Milliárd zárolásán túl nem teremtettek semmit, de a hiány máris:107%. A nemzetközi reputációnk a béka sgge alatt "magyr büszkeség" 17 országból egy szavazott az énekesünre. Ez mit jelent?
A fiatalok jelentős része az okosabbak komolyan készülnek nyugatra és azzal, hogy nem is jönnek vissza. A tőzsde 8-9 hónapja esik egyfolytába. Sorolhatnám az új szellemet hozó kormányunk eredményeit.
Azt elismeréssel fogadni, hogy az előző kormányokat sikerrek ócsárolták és a politikai életet hiteltelenné tették, a politikusok népszerűsége Orbán Viktoré is az 50% alatt van, sikernek értékelni nagyon furcsa ízlésre vall.
Az a lényeg, hogy minnél szarabb az országnak annál jobb Orbánnak?

kvasztics47 2011.06.19. 15:43:05

@stumbek: "Ismét bebizonyosodott,hogy ezzel a Párttal nem lehet mit kezdeni addig,amig az elszámoltatást végre nem hajtják!"

Egyetértek a megállapításaiddal. Megkéne tartani a pártszavazást, hogy egészséges rangsor alakuljon ki a pártban és azok legyenek az elsőszámú vezetők akik támogatják Gyurcsány elképzeléseit, mert egyenlőre nincs más versenyképes alternatíva a pártban.

Bryan élete 2011.06.19. 15:53:05

Szt.Bernardus! Pontosan emlékszem még 2006-ra, amikor a választások alkalmából az MSZP körberodeózta az országot az ifjú titánnal,a már akkor is az egyetlen túlélési lehetőságükkel, hatalmas ölelésekkel és "csak benned bízunk Ferikém"-mel. Amikor aztán Ferikém a személyisége folytán, sok százezer ember reménységeként megnyerte a választásokat és a tunya pártot megpróbálta kihúzni a mocsárból azzal a bizonyos öszödi beszéddel, egyből ráébredtek a fiúk /és lányok/, hogy ha ez tényleg így lesz, ebből nekik semmi jó nem születik a jövőben. Vége a bulinak, a dagonyának és az umbuldának, mismásolásnak stb. Kicsempészték az öszödi beszédet és abban a percben levették a kezüket Ferikénk hátáról.Boldoguljon ahogy tud! Majd meglátjuk, mire megy nélkülünk. Hát tényleg nem vitte semmire, de majdnem forradalomba sodorták az országot. Próbáljon valaki úgy elvezetni egy országot azok közül, akik most gyalulják, hogy közben jó képet kell vágni mindenhez, tudva, beárulták, hátulról visszarángatják, ki nem állnak mellette nyilvánosan. Mégis kitartott és ez még mindíg sok embernek ad reménységet, még mindíg szimpatikusabb,hitelesebb a párttársainál. Mesterházi is csak addig lesz szép és jó fiu, amíg együtt ugrál Szanyival, Szekeressek, Kovács Lacival stb. A környezetemben sokan bíznak abban - aktivistája rengeteg akadna - hogy valamikor a közeljövőben visszatér egy korrekt, kultúrált és megbízható társasággal. Én eddig a megszünt párt szavazója voltam, de ha GYF előáll egy ütőképes és elfogadható alakulattal, biztosan rájuk fogok szavazni.

mirrmurrkandúr 2011.06.19. 15:57:51

Sosem értettem, hogy miért kell ekkorákat hazudni. Milyen 107%? Hülye vagy? Miért mondasz ilyen nyilvánvaló blődséget? Nem készültek nyugatra fiatalok mondjuk két éve? De! Mi az, hogy anemzetközi hitelünk a béka se..e alatt? Miért eddig nem volt, Gyurcsányék alatt szerettek, tiszteltek bennünket? Nem. Tőzsde nyolc hónapja esik egyfolytában? ÓRIÁSI HAZUGSÁG! Azt pedig, hogy nem szerették az énekesnőnket, a kormány nyakába varrni... Otromba hazugság újfent. Neked is meg kéne újulnod az elvbarátaiddal egyetemben.

kvasztics47 2011.06.19. 16:57:12

@Spániel: " Én eddig a megszünt párt szavazója voltam, de ha GYF előáll egy ütőképes és elfogadható alakulattal, biztosan rájuk fogok szavazni."
Szerintem sokan osztjuk a meglátásodat.
Nem kell nekünk forradalmár, magyarboldogító, ájtatoskodó, velejéig hazug gazember.
Gyurcsány soha nem lépett föl azzal, hogy ő tudja a tutit. Azt mondta, hogy tudom az első két lépést és utánna a következményekhez igazítjuk a tennivalót. Obama a világ ura az első 10 egyetem tudósainak gazdája, a világ leggazdagabb üzletembereitől támogatva sem tudja megváltani a világot. Gyurcsánytól pedig elvárná a kényelmes választó. Ő mindég hangsúlyozta, hogy csak az lehet eredményes a mit a választók jelentős része el tud fogadni.
Úgy, hogy az ellenzék mindent lepocskondiáz le aljasít amit a kormány csinál, demokratikus elveket betartva nem lehet változásokat elérni.
Ebbe bukott bele, nem Gyurcsány, hanem a Magyar Nép.

czjanos 2011.06.19. 18:00:58

Az MSZP elnöksége és vezetése arra játszik, hogy Gyurcsány Ferenc elégelje meg a tili-tolizást és hagyja el a pártot. Akkor pedig ők majd tördelik a kezüket, hogy hát ők mennyire akartak együttműködni Gyurcsánnyal, Gyurcsány azonban hátat fordított nekik. Az lehet a jövőképük, hogy ha Gyurcsány kilépésével veszít is az MSZP a támogatottságából, 2014-ben minden bizonnyal ismét parlamenti párt lesz, legfeljebb nem 50 hanem csak 20 képviselővel. Ezt a 20 helyet aztán szépen leosztják egymás között és folytatódhat tovább az erélytelen és hatástalan ellenzéki színjáték. Gyurcsánynak nem szabad hagynia, hogy ez a forgatókönyv érvényesüljön, mert nem szabad lemondani arról, hogy a baloldalnak hiteles képviselői legyenek a Parlamentben.

kvasztics47 2011.06.19. 19:04:04

@czjanos: "Az MSZP elnöksége és vezetése arra játszik, hogy Gyurcsány Ferenc elégelje meg a tili-tolizást és hagyja el a pártot."
Nem ilyen egyszerű a dolog. Gyurcsány megtapasztalta, ha esetleg addig nem tudta volna, hogy az MSZP-n belül nem mindenki ugyanúgy képzeli a párt működtetését. Mivel demokrata azt is tudomásul veszi, hogy csak kis lépésekkel lehet fejleszteni alakítani a párt irányvonalát, beállítottságát. Azzal is tisztába kell jönni, hogy nagyon kevés értelmes ember van aki bemer szállni a politikába, mert bárkit gyorsan le lehet darálni a tudatlan közvéleményben. Pártonkívűli vagyok, de fontosnak tartom, hogy figyelemmel kísérjem az élet alakulását, hogy mikor jön el az idő, hogy lelépjek egy nyugati demokráciába. Azér, még is szeretném, ha meg tudna gyökeresedni a jobbágyok, zsellérek, summások országában a demokrácia. Nefelejtsül el, hogy 100 évvel ezelőtt még megbotozhatták a magyart.

Ditte57 2011.06.19. 19:39:56

Meg kell nyitni a Demokrata Pártot.

czjanos 2011.06.19. 19:53:17

@kvasztics47: Fiatal ember lehetsz, ha olyan perspektíva van előtted, hogy akár elmehetsz egy nyugati demokráciába. Én a hetvenedik évemet koptatva már csak abban reménykedhetek, hogy talán az életemben még eljön a "nyugati demokrácia". Ezért is vagyok türelmetlen, ezért biztatom Gyurcsány Ferencet, hogy ne húzza sokáig az időt, mert egyrészt én kicsúsznék az eredményéből, másrészt pedig lehet, hogy el sem jönne az a nyugati demokrácia a hosszas késlekedés miatt. Mi, akik támogatjuk Gyurcsány Ferencet, nem tudjuk sokáig éberen tartani a bizakodást. Elhamvad, mint a parázs, amire nem raknak új ágakat. Ne hagyja kialudni ezt a pislákoló parazsat! Találjon utat (ha még nincs) a Haza és Haladás alapítványhoz, mert ott szövetségesekre, értékes szellemi támogatókra találhat!

Cilka 2011.06.19. 21:29:06

Az mszp-nek vége....ez a tegnapi nap után biztos szerintem. Ha a DK elfogadja az "udvarias ajánlatot" és nem ragaszkodik a pártszavazáshoz, akkor az a DK halálát fogja jelenteni, mert a támogatói, pártoló tagjai azt az üzenetet kapják, hogy fontosabb az elvtelen alku, mint a meghirdetett cél.

3dom'f'speech 2011.06.19. 22:55:14

gyurcsányi, a K&H-s bűnügyben is érintett közszereplő már nemcsak az országos választásokon, hanem a saját pártján belül is hatalmasat bukott
az az mszp-s pedig aki a mostani Belügyminisztériumtól várja az információk nyilvánosságra hozatalát, az nagyon hülye és a teljes alkalmatlanságát bizonyítja, ugyanis az mszp-nek 4 éve volt arra, hogy a Belügym. (vagy hívjuk bárhogy az elődjét) az ő irányítása alatt megtegye a szükséges lépéseket

kvasztics47 2011.06.20. 08:29:09

@3dom'f'speech: Észre vehetted volna, hogy Gyurcsány annyira szereti hazánkat, hogy egész életével szolgálni akarja. Ez a szolgálat alázatos, nem követelőző. Azt teszi amit a mindenkori helyzetben megtehet. Mózes 40 évig vezette a népét a sivatagban, hogy a rabszolgaságban született népet a szabadságra tanítsa.
Lehet, hogy nekünk több idő kell.

kvasztics47 2011.06.20. 08:38:14

@czjanos: "Találjon utat (ha még nincs) a Haza és Haladás alapítványhoz, mert ott szövetségesekre, értékes szellemi támogatókra találhat!"
Minnél többen munkálkodunk a zorbán kormány által folytatódó demokrácia rombolás megállításán annál biztosabb, hogy helyes következtetéseket vonunk le a történtekből.
A Demokratikus Koalíció amelynek tagja vagyok, biztosan felkarolja a helyes kezdeményezéseket, mert elsősorban arra mozgósít, hogy létre jöjjön egy olyan egység amely képes lessz leváltani a zorbánt és a nagy többség számára elfogadható célokat tűz ki a jövőre.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.06.20. 10:38:19

@Sir Galahad: Feri már cimkézi a következő borítékot, aholis majd megnevezi azokat akik kiszivárogtatták annak a borítékának a tartalmát, mely az öszödi beszéd kiszivárogtatóit tartalmazza.

Ez a faszságot. Az öszödi beszéd kapcsán a hívei szerint is a legnagyobb baj az volt, hogy nem nyílvánosan mondta el.
Most vagy megint olyan hülye, hogy ugyanezt tegye, vagy nem tud semmit.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.06.20. 10:41:09

@kvasztics47: Gyurcsány küldetéstudata valóban verseng teszem azt Orbánéval.
Kivételes látni ennek a két embernek a szögesen ellentétes tudását a kizárólagos jó irányról.

Speciel én már azzal is beérem ha kísérletezgetés közben nem kúrják el kegyetlenül, pl úgy, ahogy említettek egyike azt megtette.

mirrmurrkandúr 2011.06.20. 10:43:49

@kvasztics47: "Észre vehetted volna, hogy Gyurcsány annyira szereti hazánkat, hogy egész életével szolgálni akarja. Ez a szolgálat alázatos, nem követelőző. Azt teszi amit a mindenkori helyzetben megtehet. Mózes 40 évig vezette a népét a sivatagban, hogy a rabszolgaságban született népet a szabadságra tanítsa.
Lehet, hogy nekünk több idő kell."

Jó Ég... minden hozzászólásod orvosért kiállt, de ez eddig mindent visz... Mózes, b...d meg...

Goompah 2011.06.20. 10:44:59

@Trompf: "pl úgy, ahogy említettek egyike azt megtette."

S ami felé a másik a legjobb úton halad. :(

Goompah 2011.06.20. 10:45:56

@mirrmurrkandúr: Reméljük, hogy csak ügyetlenül ironizál.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.06.20. 10:51:14

@Goompah: Az alkotmánybíróság gyengítése kapcsán, és a visszamenőleges rendelkezések kapcsán ez igaz.

A többi rész (előrehozott nyugdíjak eltörlése, rokkantnyugdíj átminősítése, szigorítások, hiány mértékének törvénybe iktatása, ...), az nekem és láthatóan a hitelezőinknek is tetszik, tekintve a forint árfolyamát, hitel minősítők kockázat javulását, akkor mikor a Görögök épp betlizni fognak.

Goompah 2011.06.20. 10:59:52

@Trompf:

Természetesen nem állítom, hogy minden rossz, amit a Fidesz-kormány tett. Ha ezt tenném, beállhatnék a zsigerből fikázók népes táborába. Amiket említesz, azok bizony helyes és szükséges lépések.

kvasztics47 2011.06.20. 12:25:55

@Trompf: "Speciel én már azzal is beérem ha kísérletezgetés közben nem kúrják el kegyetlenül, pl úgy, ahogy említettek egyike azt megtette."

Konkrétan mit kúrt el Gyurcsány?

Erre csak olyan válasz volt még eddig, hogy miatta lett a 2/3. Meg, hogy drágán építették az autópályákat. Azt senki nem teszi hozzá, hogy az önkormányzatoknak akkora hatalmuk volt, hogy csak akkor endedték építeni az autópályát, ha megvesztegették őket. A Megyeri hídat 11 évig tervezték és 2 évig bizonytalan volt az üzembehelyezése, mert Szigethalom ragaszkodott hozzá, hogy 5 Milliárdé neki is építsenek lehajtót. Az M0-st többszür felfüggesztették, mert az önkormányzatok és egyég szervezetek folyamatosan gátolták az építést.
Itt mutatkozott meg, hogy a Fidesz ellenzék mennyire nem viselte a lelkén az ország érdekeit, mert a 2/3 törvényekkel pl. autópályaépítési törvénnyel lehetett volna csökkenteni az építési költségeket. A zorbánnak az volta jó, ha rossz a népnek. Lehet, hogy néhányan még rá fognak jönni.

kvasztics47 2011.06.20. 12:37:20

@mirrmurrkandúr: "Jó Ég... minden hozzászólásod orvosért kiállt, de ez eddig mindent visz... Mózes, b...d meg..."
Látom, nagyon szíveden viseled a II. Orbánkormány sorsát. Légy szíves áruld el, hogy a Gyurcsány és kormánya leamortizálásán kívűl, mi az ami elnyerte a tetszésedet az utóbbi 9 évben amit a zorbánék cselekedtek?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.06.20. 12:56:58

@kvasztics47:

A lehajtó nem lett volna feltétlenül egy baromság, de aránytalanul nagy zsarolópotenciálja van valóban az önkormányzatoknak.

(Egyébként Szigetmonostor.)

kvasztics47 2011.06.20. 13:56:59

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
"A lehajtó nem lett volna feltétlenül egy baromság, de aránytalanul nagy zsarolópotenciálja van valóban az önkormányzatoknak."
Látod, te is azt mondod, gogy a lehajó nem baromság ezt mondja 10 Millió magyar. Azután azt mondja 10 Millió magyar, hogy túl drágán építjük az autópályát.

A tekintélyelven szocializálódott népünk (én is) mindent elhisz amit az ujságban megírnak, mert valóban , a Kádár rendszerben az ujágból értesültünk az életünket befolyásoló intézkedésekről. Az ujság csak azt írhatta amit a vezető garnitura jóváhagyott, vagy utasításba adott. Ezért, ha az ujság azt írja, hogy nem akarnak lejárót építeni kukutyinfalvára, a nép méltatlankodik, mert az ujság nyilván jobban tudja. Aztán, ha azt írja az ujság, hogy drágán építjük az autópályát akkor illik fölháborodni (nem mintha ettől több jutna a népnek).
Nyilván ma, már nem ilyen egyszerű, de ma sem gondolják végig a zemberek a kijelentések valóság értelmezését.

orsosszar 2011.06.20. 16:10:29

A orbán nyikhaj fideSStől hülyébb nincs!Ez a tuti,ennek az ekfogedása alap a további vitákhoz !

czjanos 2011.06.20. 17:37:46

@kvasztics47: Látom, jó úton jár a DK: "Nem az MSZP Demokratikus Koalíció platformja, hanem az MSZP elnöksége írta ki a pártszavazást, ezért az MSZP kongresszusa hiába kérte fel a Gyurcsány Ferenc által vezetett platformot, hogy vonja vissza a kezdeményezést."
Baja és Szekeres, a Gyurcsány kormány két minisztere! Hogy nem sül le a bőr a képükről! Nem lepődnék meg, ha a harmadik név a ledarált borítékban Moncsicsi lenne!

kvasztics47 2011.06.20. 17:54:52

@czjanos: "Nem lepődnék meg, ha a harmadik név a ledarált borítékban Moncsicsi lenne!"
Örülök, hogy értelmes emberre akadtam a témával kapcsolatban.
Én nagyon autista szemléletű ember vagyok. Számomra vagy jó valami vagy nem. A valódi igazságot keresem. Számomra nem az a kétséges ember aki az utakat keresi, hanem aki a keresőt gáncsolja hazug beállítással.

czjanos 2011.06.20. 18:15:38

@kvasztics47: Gyurcsány Ferencet pedig gáncsolják jobbról is és balról is (sőt, még a "középen lévő" Schiffer is). Az, hogy jobbról gáncsolják, még érthető, magyarázható. Balról azonban én testvér-gyilkosságnak vélem a történést. Azt azonban nem értem, hogy Mesterházyék miért nem fogják fel: Gyurcsány támadásával, kiszorításával magukat, az MSZP-t gyengítik. Ennyire fontos számukra a "szülői örökség"?
süti beállítások módosítása