Március 15-e alkalmából kitüntették a Videoton edzőit, a kommunistából lett nyilas, echótévés Szaniszlót, Orbán egykori politikai háziasszonyát, Kudlik Júliát, a szélsőjobbos Kárpátia zenekar tagját, a Fidesz-kampányba beszálló CBA-vezér Lázárt, az ezüsthajós Káelt, továbbá egy "történészt", aki néhány éve Horthy-Szálasi-kiállítást rendezett.

Mindezt csak azért tartom fontosnak összefoglalni, mert eközben az ELTE-n már a tanárok névtábláin zsidóznak, és nem olvastam sehol, hogy a kormány, vagy a Fidesz jelezte volna, hogy ez nincs rendjén. A Polt-féle ügyészség sem indított hivatalból nyomozást, holott megtehetné.

Röhejesnek találtam a "Ne írd alá, Janó!" típusú rendezvényeket és írásokat is. Miért ne írta volna alá? Ezért ültették oda. Március idusán II. Vaniliáskarika is megtette a magáét: előléptette Orbán korábbi házitestőrét, a "terrorelhárítót", aki éppen az általa lakott Sándor-palotát zárta le az alaptörvény ellen tiltakozók elől.

Mindez arra utal, amit korábban írtam: polgárháborús veszély van Magyarországon. Nem enyhül a szorítás. Az inak feszülnek, a frontok megmerevednek. A Fidesz tudja: még egy évet kell kibírni, és ha minden így marad, hosszú időre berendezkedhet. Azt teszi ennek érdekében, hogy semmiben nem enged. A túloldalról nem tüntet ki senkit, feljelenti a régi önmagát idéző diákokat, félelemben tartja az országot. Tort ül a populizmus, a demagógia. Eközben Orbán azon röhög, hogy vannak még ellenzéki politikusok, akik 2006-oznak és nyolcéveznek, ahelyett, hogy összevetnék az akkori adatokat és a mostaniakat...

Azt teszi Orbán, amit Kádár 1956 után. Akkor arról nem volt szabad beszélni, hogy Kádár hogyan, milyen legitimációval került hatalomra, hogy forradalom volt, és hogy a Szovjetunió megszálló erő. Ha ezt elfogadtad, viszonylag kellemesen élhettél, apránként gyarapodhattál is. Ma Orbán és helyi kiskirályai tartják félelemben az országot. Aki a szájára veszi a vezért és viselt dolgait, az megnézheti magát: kirúghatják, elszigetelhetik, nem nyerhet pályázatokon. Ma Orbán alaptörvényét és nenyijét kell elfogadni, hogy ne érjen bántódás. Ahogy Kádár idején, úgy Orbán idején is listán szerepelsz: tudják, ki vagy, mit gondolsz, jelentenek rólad. Ha nem vagy velük, senki vagy. Vagy mégis valaki: de akkor gyurcsánybajnai, komcsi, zsidó, buzi, hazaáruló, nem is magyar.

A különbség annyi, hogy most a többség rosszabbul és bizonytalanabbul él. A politikai válság kiegészült az egyre brutálisabb szegénységgel. Akkor január 1-jén felolvasták, hogy minek az ára mennyivel emelkedett. most rezsicsökkentést és adócsökkentést hazudnak, miközben az építési- és kommunális adókat többszörösére emelték. Azt hazudják, hogy nem lehet áthárítani a bankadót és a telefonadót, pedig mindenki látja a számláját és a bankkártyás fizetéseinek költségeit.

És még mindig lehet olykor olyan hangokat hallani, hogy meg kell egyezni a Fidesszel. Hogyan? Kivel? Bárki azt gondolja, hogy aki idáig szem volt a láncban, az hirtelen kiszabadítja magát? A napnál világosabb, hogy mindenkit fognak valamivel, így is lettek kiválasztva. A fideszes képviselők és családjaik élete múlik azon, hogy hűségesek-e Orbánhoz. Aki kiszáll, az áruló. Melyikük kockáztatná meg, hogy lesavazza egy "békemenetes"? Sokan az oligarcházó Ángyánban bíztak: úgy szavazta meg az alaptörvény módosítását, hogy ihaj. Fidesz-vereség kell ahhoz, hogy ez a világ szétessen. Előtte erre semmi esély.

Mondják, a külföld most segíthet. Lehet, de ebben sem bíznék. Ha Orbán elzavarásának az az ára, hogy bedöntik a forintot, a külföldiek eladják magyar papírjaikat, hogy elveszik az uniós támogatásokat és a szavazati jogot, Orbán még inkább vérszemet fog kapni. Már most is eldöntötte: bármi áron hatalomban marad. Tudja, ha itthon képes előállítani az ostromlott vár hősies védőjének képét, tábora a megosztott ellenzékkel szemben kormányon tarthatja. Pont annyira van előre elcsalva a választás, hogy ez ilyen minősíthetetlen teljesítménnyel, és ilyen alacsony támogatottság mellett is sikerüljön.

Orbán Viktort ilyen körülmények között, de idehaza kell legyőzni. Igaz, néhányan még mindig nem értették meg annak a harminc értelmiséginek az ellenzékhez intézett szavát, hogy tessék egy színpadra állni végre, hogy az ellenzéki támogató végre lássa: a ma megosztott szavazatok akár össze is adódhatnak. Ehelyett egyesek még mindig arról papolnak, hogy nincs itt az ideje, meg majd a civilek.

Az ország többsége a közöny előtti utolsó pillanatban a leváltó hangulatra vár. Ebben csak kiegészítő lehet az uniós fellépés, amelyet egyikünknek sem kívánok. Tragédia lenne, ha csak az ország további és gyorsuló gazdasági pusztulása indíthatná el a megtisztulást, bár ez is megtörténhet. A leginkább kívánatos mégis az lenne, hogy a három legfontosabb ellenzéki erő (MSZP, Együtt, DK), másokkal kiegészülve akár, egy színpadra álljon. Ekkor állhat elő a leváltó hangulat. Amikor olyan rossz már minden, hogy az összefogást a helyzet kényszeríti ki.

Különben az lesz a vége, hogy apátiába zuhan a nép, vagy a kezelhetetlen indulat tör fel, mint a gejzír. Csak ezen az oldalon nem kigyúrt, semmisségi törvénnyel megtámogatott, "vicces" Auschwitz-pólós, mindenre elszánt csőcselék indulhat el.

Jó lenne ezt elkerülni... És így sem biztos, hogy sikerül.

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr975135651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Beke81 2013.03.15. 09:51:55

@Beke81: Nem bánnám, ha lemennél a pincébe és.... Mert tűrhetetlen, hogy valaki olyanokat írjon, mint te teszed egy nyilvános felületen. Ez nem szimpla őrültség, ez közveszélyes téboly, kútmérgezés vagy lótolvajlás.

mákos lecsó 2013.03.15. 10:17:00

'előléptette Orbán korábbi házitestőrét, a "terrorelhárítót","

Akinek a végzettsége egy sima érettségi.
Ez a fegyveres rendvédelmi dolgozók szembe köpése. Nem az első.

"Mindez arra utal, amit korábban írtam: polgárháborús veszély van Magyarországon."

A Kádár huszárok "pártállása" ebben az esetben egyértelmű. Az aktív állományé?
Parancs az parancs. Megb...ni nemlehet, végre kell hajtani. Föltéve persze, hogy van aki kiadja.

toportyánzsóti 2013.03.15. 10:22:02

Zsolti ne parázz,a hétvégén dupla narancsbukta volt,nyílt anyagi zsarolás ellenére!Amíg nem tud a szavazófülkébe is beférkőzni mellénk a narancsmaffia,esélytelenek!Ha csaláson érjük őket,akkor pedig még be is lesznek tiltva a barmok!

red shield rapresentative 2013.03.15. 11:45:50

Katasztrófavédelem!

Katasztrófaelhárítás, inkább ez kellene nekünk.

Bővült a tábornoki kar
2013. március 13. 14:03
A tábornoki kinevezést Kampel Oszkár március tizenharmadikán vette át Áder János köztársasági elnöktől a Sándor-palotában. A ceremónián megjelent Pintér Sándor belügyminiszter és Dr. Bakondi György tű. altábornagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató is. Az ünnepségen összesen tízen vettek át tábornoki kinevezést vagy előléptetést.

kzoltana 2013.03.15. 11:53:54

Eközben Kósa Lajos városának polgárai a szabadságról. VIDEÓ
www.vagy.hu/tartalom/cikk/4074_miert_hallgattok

téridő 2013.03.15. 12:18:44

Apátia, ez valószínűsíthető, kész!!!
Már a középkorban megmondták (még az arabok is), hogy a nép mindent elvisel a despotáitól egy kicsi biztonság fejében. Itt az a biztonság: "Mindenki maradjon otthon, senki ne induljon útnak!" Ezzel le is van tudva. Pl. Fidesz-debrecenben sosem (igazán) takarítanak havat, majd elolvad.
Minden csoda 3 napig tart. 3 nap múlva hol lesz már a tavalyi hó? Ne is reméljük, a helyzetnek lesznek az emberek számára legalább lelki vigaszt nyújtó "fejhullások". OV is békésen szundít valahol Brüsszelben.
Bezzeg, ha nem lett volna 1848, akkor most lehet, hogy osztrákok volnánk, és mindenki tudna közlekedni is, emberhez illő módon.
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Lencsés István 2013.03.15. 12:32:53

Nincs itt leváltó hangulat .... Polgárháborús veszély meg pláne nincs ....

bbwd 2013.03.15. 12:32:57

"polgárháborús veszély van Magyarországon"

hülye vagy, zsótika...

és ti kiket tüntettetek ki, volt köztük egyetlen jobboldali is?

még feledékeny is vagy, zsótika...

TheSaurus 2013.03.15. 13:02:02

Ki emlékszik erre a régi szösszenetre ('56 vége, '57 eleje)?
Egy forint a forró lángos,
Le van sz..va Kádár János.
Egy forint az Kalocsán is,
Le van sz..va Marosán is.

Ideje aktualizálni.

Maitre 2013.03.15. 13:22:33

@Beke81: @bbwd: +1

Az ilyesmi egyébként nem számít felbujtásnak?

Maitre 2013.03.15. 13:23:23

@Lencsés István: Nincs hát, pár száz hülye hőbörög, aztán visszaélnek azzal, hogy senki nem vágja őket orrba.

2013.03.15. 13:43:28

kérem tisztelettel, ha meg tetszik gebedni, Ferivel akkor se lehet. ez van. hiába igaz(ha igaz - de amit nem hagyna az EU meg a NATO az egy polgárháború bármelyik országában, szóval ez marhaság) amit ír. Ha változást akar, az az első, hogy ír egy cikket arról, hogy Ferinek el kell menni "k" jó könyvet írni a baloldalról. ennyi

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.03.15. 13:50:31

"Röhejesnek találtam...írásokat is."

Mi meg a tieiddel vagyunk így egy páran.
Mármint a te írásaiddal.

Illetve bocsánat, nem őriztünk együtt nyájat, az ön írásait tartjuk annak.

hkata 2013.03.15. 13:59:32

hát, Gréczy úr, valóban létezik erős rendszerváltó hangulat a világban, a bankok, a multik, a fennálló, regnáló hatalmak ellen... itthon pedig azt hiszi, hogy visszavárjuk azokat , akik teljesen kirabolták, elárulták, leszanálták ezt az országot, és hogy elegánsan átadjuk? És tényleg, mennyit fizetnek ilyen írásokért?

a vég kezdete 2013.03.15. 14:41:57

TALPRA A FIDESZ ÁLTAL KIFOSZTOT MAGYAR ,HÜLYÉK LEGYÜNK VAGY SZABADOK VÁLASZATOK.SAJTO ÉS FÉLELEM NÉLKÜLI SZABADSÁGOT VAGY TOVÁBRA IS FIDESZES BESUGOKTOL HEMZSEGÖ ORSZÁGOT,VÁLASZATOK.ITT A FASIZMUS KÉZEL FOGHATO EGY HATALOMTOL MEGRÉSZEGÜLT ALAKOT,SZABADSÁGOT.TÖRVÉNYTELENSÉGET VAGY TÖRVÉNY TISZTELETET MINDENKI ÁLTAL,MÉG MINISZTER ELNÖKTÖL IS,VÁLASZATOK.EGY SZABADSÁG HARCOST AKI TÖNKRE TESZI AZ ORSZÁGOT ÉS NÉPÉT,VAGY AZT AKI BÉKÉRE ÉS JOGOSÁGRA TÖREKSZIK, VÁLASZATOK.EGY OLYAN EMBERT AKI KIFOSZT ÉS KIRABOL ÉS KÖZBEN ERKÖLCSRÖL PAPOL,VAGY AKI VIZET ISZIK ÉS AZT IS PRÉDIKÁLJA VÁLASZATOK.FASIZMUST VAGY DEMOKRÁCIÁT VÁLASZATOK.TALPRA KÖZÖNYÖS MAGYAROK. FENEKETEKEN ÜLTÖK VAGY ELZAVARJÁTOK A KÖZÖNY SZELEMÉT,VÁLASZATOK

Scagnetti 2013.03.15. 14:56:23

Most minden balos duzzog, mert a hó miatt elmaradt a forradalom. :)

kolgét 2013.03.15. 15:00:26

Részlet gréci önéletrajzából: "komcsi, zsidó, buzi, hazaáruló, nem is magyar."

Az igazi sztrovacsek 2013.03.15. 15:05:33

Szép TAVASZIAS ünnepet mindenkinek!
Szerintem sem lesz itt polgárháború, legalábbis a szó klasszikus értelmében biztosan nem. De azért láttunk már olyat, hogy pár ezer huligán fölforgatta Bp. belvárosát, és egyesek ezt szabadságharcként élték meg. Némi elégedetlenségi hullám - ami itt-ott erőszakba torkollik - azonban elképzelhető. Rengeteg az elkeseredett, reményvesztett ember, főleg vidéken. A mai ünnep már nem lesz az ellenzéki demonstráció napja, de lehet hogy az időjárás is az ellenzéknek dolgozik?
Mindenesetre az illetékesek kicsit sem állnak a helyzet magaslatán. Elkéstek a riadóval, meg az SMS-el, nem kicsit, nagyon. (én is kaptam, csak tudnám minek?) Az M1-en rekedt autósok egybehangzó állításai szerint, tegnap du. állt be a vészhelyzet, és ma reggelig a kutya se törődött velük. De Pintér elégedett a mentéssel. Lelke rajta, majd megkapja a magáét az érintettektől. Persze baloldali kommentelők simán a kormányt teszik felelőssé a dolgokért, de hát ezt nem igazán rónám föl nekik. Már csak azért sem, amit kapott a baloldali kormány egy aug. 20.-i jégesőért.
Ilyen játék ez. Egyszer nekem "segítenek" az égiek, egyszer meg neked.

@Belpo:
"amit nem hagyna az EU meg a NATO az egy polgárháború bármelyik országában"

Nem szólna bele.
Végső esetben, - de ahhoz már lőni kellene egymásra a két oldalnak - rendfenntartó rendőri erőket küldene az EU, de a NATO akkor is távol maradna.

Más.
"Meglepődve" olvastam a "szenzációs" hírt, miszerint Mesterházy Attila a FIDESZ-be is bejelentkezett.
Mindezt természetesen az MSZP évértékelő/kampánynyitó nagygyűlése után, ami szerintem remekül sikerült.
Csak nem fölfedezték a központban, hogy ki a fő ellenség?
Szánalmas kísérlet volt, de biztos vagyok benne, hogy már gőzerővel dolgoznak a következő lejárató híren.

webnazi 2013.03.15. 15:15:17

ez teljesen hülye: El se olvasom végig a cikket, mert annyira baromság, hogy az már szinte fáj.
Még régebben Seszták Ágnes kiosztotta ezt az ábrándozó elmebajnokot rendesen, de amióta nem akadtak össze, hát eléggé elszalad vele a ló.
És akkor el lehet azt mondani, sajna az ilyenek miatt nagy kár volt oly hamar bezáratni az OPNI-t. Akadna még beteg ...

a vég kezdete 2013.03.15. 15:35:06

@webnazi: amit leirtál az minösit téged

susu64 2013.03.15. 16:04:55

hát polgárháborús hangulat lehet hogy van, mondjuk Burkina Fasoban. De ígényetek Zsolti, lenne rá, mi? Hívhatnátok a régi munkásőröket, elő a Kalacsnyikovva. Ne szédülj meg, haver. Attól hogy Ferenc lett a pápa, a pápai Ferencedből továbbra se lesz senki.

István Kun 2013.03.15. 16:14:06

EZ a greczy még most is olyan, amilyen volt, de maradjon továbbra is ilyen hasznos tagja a társaságának, de egész jól el van.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.03.15. 16:38:05

Nincs ilyen jelenség. Vannak tüntetések, de a felszínen semmi, ami polgárháborús hangulatra utalna. A felszín alatt persze ki tudja. A magyar úgy tűnik olyan, hogy sokmindent meg lehet vele csinálni (elvenni a megtakarításait, kiszervezni alóla a demokrációt stb...), de hazudni nem lehet neki, mert akkor elfoglalja a tv székházat. Okos.
Amúgy pedig ne kívánjunk polgárháborút.

kublerek · www.vasalobolt.hu 2013.03.15. 16:52:51

@pocakos focista: Már a sokadik kommentelő cáfolja hogy nincs polgárháborus hangulat,
AKKOR MOST CÁFOLOK: Kövér Laci mondta ezt a minap idézem" hideg polgárháboru van az országban" És ez nem máshol mint az országházában mondta. Legalább összehangolnák a Trollok a véleményeket és úgy komentelnétek.

mrZ (törölt) 2013.03.15. 16:59:31

polgárháborúhoz fegyver kell és ideológia.
Van?

Már amikor nagy lesz feszültség, az eu/nato be fognak avatkozni. Valószínűleg a nyugathoz inkább húzók pártjára állnak, illetve aki stabilizálni tudja az országot. Ha úgy néz ki hogy az nem orbán, tálcán szolgálják fel őt az ellenállóknak.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.03.15. 17:06:32

@kublerek: Én akkor most troll vagyok? Milyen féle?

Az igazi sztrovacsek 2013.03.15. 17:14:40

Videó üzenetében Gyurcsány Orbánt teszi felelőssé a kialakult helyzetért.Ez önmagában nem egy világrengető hír, fordítva is megtörtént számtalanszor. Az indok, amivel magyarázza, hogy Orbán olyan rendszert alakított ki maga körül, amelyben - én mondom így nem Gyurcsány - szellenteni sem mernek az engedélye nélkül.
Ez kissé elgondolkodtató.
Különösen annak fényében, hogy télügyi kormánybiztos van kinevezve, és mégis késett egy fél napot a katasztrófavédelem, a riadót meg a belügyminiszternek kellett elrendelni.
Lehet hogy Pintérben fölbuzgott némi zsaruvér és megunta a tökölést!?

DezInf 2013.03.15. 17:14:45

@pocakos focista:

Milyen,milyen? Hát pocakos :))))
És mivel a focit is szeresse,rossz ember nem lehet :D

okostojgli (törölt) 2013.03.15. 17:20:57

Nácik, moslékzabálók menjetek az anyátokba.

HanSolo90 2013.03.15. 18:38:19

1. Halkan megkérdezném, minek dumál Gyurcsány, mikor 2006. augusztus 20-án ugyanez volt? Ki volt akkor a Miniszterelnök? Miért nem fújták le a tűzijátékot? Szóval Gyurcsány csak hallgasson.
2. Most lehet menni lapátolni és segíteni az embereknek. Nem csak akkor, mikor ott a kamera, a tv és a média. Országjárás néven mosolyogni a kamerába, hogy törődünk az emberekkel, bezzeg a többiek nem stb. Most meg meleg szobából nyilatkozgatnak és osztják az észt. Irány segíteni az embereknek, lehet menni kedves DK-sok.

Én ma már voltam havat lapátolni és segítettem másoknak....Gréczynek meg csak egy újabb "szájkaratéra" futotta, lapátot ma még tuti nem fogott mások érdekében...

HanSolo90 2013.03.15. 18:41:42

@okostojgli: Hát, jobbikosok és fidelitasz tagok kint vannak és segítenek embereknek. A DK, vagy az MSZP? Nem látom az ifjú demokratákat sehol. Bendegúz gondolom ül a rózsadombi lakásában és nézi a tv-t, vagy az ATV-ben nyilatkozgat Vadaival az élen :).

megfigyelt 2013.03.15. 19:45:30

@HanSolo90: A Magyar Közút vetetését éppúgy leváltotta mint osztályvezető szintig mindenkit a közigazgatásban.A jelenlegi rendszerben nem az a fontos,hogy valaki értsen ahhoz amit csinál,hanem az ,hogy érdes nyelvvel tudjon segget nyalni. Nem kell idegeskedni mert május 1 után 50%al emelkedik a szegények életszínvonala mert most éheznek és fáznak május 1 után csak éheznek.Narancsos szemüvegen keresztül ugyanúgy sikeres az elmúlt 3-év,mint az egykulcsos adó bevezetés.

HanSolo90 2013.03.15. 19:53:00

@megfigyelt: Szerintem inkább a szívemen viselem a szegények sorsát mint drágalátos politikusaink. Mind csak a saját befektetői körét fogja kiszolgálni, épp arra akartam kilyukadni hozzászólásommal, hogy most, hogy tényleg kéne a segítség, hol vannak a politikusok? Ilyenkor nincs országjárás, mondjuk hólapáttal?

És nincs rajtam narancsos szemüveg, valamint sehol nem írtam, hogy tetszik az elmúlt 3 év. Mindössze az nem tetszik, hogy a DK ebből úgy csinál politikát, hogy anno Gyurcsány a 2006-os tűzijáték botrány után nem vállalta a felelősséget, most meg Orbánt hibáztatja, mikor már tegnap délelőtt bemondták mindenhol, hogy aki teheti ne induljon útnak....

HanSolo90 2013.03.15. 19:56:46

@Az igazi sztrovacsek: Ez csúsztatás, mert a riasztást már tegnap délelőtt kiadták és be is mondták. Mind a meteorológiai szolgálat, mind a köz- és kereskedelmi TV-k. Valamint a rádiók reggeli műsorai is többször felhívták a figyelmet a várható időjárásra....

Az igazi sztrovacsek 2013.03.15. 19:57:28

@HanSolo90:
1. Halkan megkérdezném, minek dumál Gyurcsány, mikor 2006. augusztus 20-án ugyanez volt?

Megkérdezheted hangosan is. Csak kérdezd meg azt is, hogy akkor kik és mit írtak a meleg szobából, és ha akkor Gyurcsány nyakába lehetett varrni a következményeket, vajon lehet-e most Orbán nyakába varrni a következményeket?

megfigyelt 2013.03.15. 20:05:44

@HanSolo90: Nem pártolok egyetlen politikust sem,de légy szíves leírni, hogy a Gyurcsány ÖSZÖD-i beszédén kívül hallottál -e őszinte politikusi megnyilvánulást. Ez a RABLÓBANDA profi szinten nézi hülyének a ZEMBEREKET sikerrel.

HanSolo90 2013.03.15. 20:22:43

@Az igazi sztrovacsek: Pont ez a lényeg, amit leírt. Sem akkor, sem most nem az aktuális vezető a felelős, mivel most is időben szóltak az embereknek, ahogy akkor is. Csak azt tartom érdekesnek, hogy most ugyanolyan helyzetben beszél és magyaráz Gyurcsány. Mikor neki pontosan tudnia kellene, hogy erről pont nem Orbán tehet. Plusz csúsztat is azzal, hogy nem időben szóltak az embereknek, pedig a riasztást időben kiadták. Bőven időben.

Az igazi sztrovacsek 2013.03.15. 20:26:40

@HanSolo90:
Kevered a szezont a ...
Az hogy a meteorológiai intézet kiad egy riasztást, még nem jelenti azt, hogy mozgósítható a honvédség, a rendőrség, és a katasztrófavédelem.
A vészhelyzetet már tegnap este el lehetett volna rendelni.
Ha lett volna, aki el meri rendelni.
És akkor már az éjszaka mehettek volna a lánctalpasok. Mert az azért nem úgy van, hogy a harckocsi vezetője a saját jószántából elindul menteni. Erre kőkemény szabályok, és illetékes tábornokok vannak.
Azt se mondja senki, hogy nem volt információ, mert az összes autópálya fullra be van kamerázva. Bizonyos emberek már tegnap este tisztán LÁTTÁK, hogy egy nemzetközi főútvonal órák óta be van dugulva a hófúvásban, és a helyzet javulása reggelig nem is várható.
Magam részéről a télügyi kormánybiztos felelősségét megállapítottam.

HanSolo90 2013.03.15. 20:30:38

@megfigyelt: Mi a bizonyíték arra, hogy az valóban őszinte beszéd volt és nem csak valamilyen célt, figyelemelterelést szolgált? Mi szükség volt előtte telehazudni a médiát választási ígéretekkel. Az lett volna igazán őszinte, ha kiáll az emberek elé és ezt vállalja, vagy a választások előtt mondja ezt ki. Persze akkor nem nyert volna 2006-ban. Mindenesetre külföldön egy ilyen botrány után lemondanak a politikusok, vezetők és nem parádéznak tovább. Valamint Gyurcsány felelőssége is, hogy nyakunkra hozta a Fidesz 2/3-ot....

És sajnos most is azt látom, hogy a legnagyobb gátja pont ő egy ellenzéki összefogásnak, bármennyire is hirdeti az ellenkezőjét...Valami miatt vele senki nem akar....

HanSolo90 2013.03.15. 20:36:11

@Az igazi sztrovacsek: Rendben, de akkor 2006-ban meg miért a meteorológiai hivatalt marasztalták el? Miért onnan rúgtak ki embereket? Miért nem fújták le a tűzijátékot? Győrből nem telefonált senki, hogy mekkora a vihar? Vagy akkor még nem voltak kamerák?

Picit elbeszélünk egymás mellett, de akkor is gusztustalannak tartom, hogy ebből bárki is politikai kampányt csináljon. (Viszont érdekes, hogy ezt egyelőre csak a DK teszi.) Az MSZP és az E2014 és sokkal kulturáltabban viselkedik.

Az igazi sztrovacsek 2013.03.15. 20:38:40

Navracsics Tibor:
"A vihar nyomában támadt káoszban úgy tűnt, az országnak nincs gazdája, csak a mentők, a tűzoltók és a rendőrök lelkiismeretes és megfeszített munkájának köszönhető, hogy a sebesülteket ellátták, és megkezdődött a rend helyreállítása. A kormánnyal ellentétben ők tudták, mit kell tenniük."

És ez csak egy, a sok sok FIDESZ nyilatkozatból az után a bizonyos jégeső után.
Talán engedtessék már meg a mai ellenzéknek is, hogy "leüsse a magas labdát"!
Nem azért mert igaza van, vagy nincs.
Azért mert anno az ellenzék is leütötte.
Így ferr.
Szerintem.

Az igazi sztrovacsek 2013.03.15. 20:41:50

(Viszont érdekes, hogy ezt egyelőre csak a DK teszi.)

Valamit nagyon tudhatnak.
Olvasni a hírekből, vagy mit tudom én...
De az biztos, hogy elsőként mondták le a rendezvényüket a várható időjárásra hivatkozva.
Esetleg szólhattak volna a katasztrófavédelemnek is....

Pussy Riot (törölt) 2013.03.15. 20:45:18

Kedves Zsolt!

Amit maga az első három bekezdésben kazalba hordott az nem polgárháborús veszélyre utal, de nem áll szándékomban megbántani.
Mindenesetre posztot írni akkor érdemes ha van mondanivalója.
A talán legrangosabb nemzeti ünnepen pedig elvárás.

centenárium 2013.03.15. 20:48:21

Nehogy már csak a piszkos komcsigeciké
legyen minden.

Scagnetti 2013.03.15. 21:31:34

@megfigyelt: Milyen őszinteségről beszélsz? A cinkosok közt elmondta, amit azok úgyis tudtak.

Ha nyilvánosan mondta volna el, lehetne őszinteségről beszélni.

leponex 2013.03.15. 21:57:33

Szegény Reményvesztett Bárdunk !

"Leváltó hangulatra várva"

Zsolti, két éve folyamatosan megbukott nálad a Despota, a Nép 80%-a elzavarta már, (megint csak szerinted ) most meg pityeregve várod Godot, hátha elhozza a hangulatodat ...

A szokott szamárságaidat hagyjuk, a szánalmas névtáblázásoddal kapcsolatban épp Fábri úr fogalmazta meg, hogy épp ezzel a mértéktelenúl eltúlzott hisztériával csináltok reklámot néhány idiótának. (Ha csak nem saját nevelésű ágenseitek csinálják ;-) )

Letargiád okát csacska módon hozod tudomásunkra:

"polgárháborús veszély van Magyarországon. Nem enyhül a szorítás. Az inak feszülnek, a frontok megmerevednek. A Fidesz tudja: még egy évet kell kibírni, és ha minden így marad, hosszú időre berendezkedhet."

Lószart van polgárháborús hangulat, bármennyire is megfeszültök Ferivel, szorongatjátok az ökleiteket (a Gordon meg az Attila felé, hogy mikor veszik be Ferit a csapatba ),bármennyire is igyekeztek hergelni néhány szerencsétlen nehéz sorsú balekot, ez a hajó elúszott ...
Nem marad más nektek, mint a végtelenített demagógia, ahogy pontosan fogalmaztál óvatlanul:

"Tort ül a populizmus, a demagógia."

Zsolti, ez a torotok ki fog tartani 2018-ig is, érezzétek magatokat jól benne :)

Azért van egy lényeglátó felismerésed:

"És még mindig lehet olykor olyan hangokat hallani, hogy meg kell egyezni a Fidesszel. Hogyan? Kivel?"

Bizony, valami ilyesmiről (is) beszélt Orbán a kötcseiben:

" Napjainkra azonban megszűnni látszik a rendszer dualitása, s egy centrális politikai erőtér van kialakulóban, ami egyrészt a jobboldali konjunktúrának, másrészt a mi megerősödésünknek köszönhető. Hogy így néz-e majd ki ez a politikai erőtér a választásokat követően is, azt nem tudom, csak szeretném, ha így nézne ki. Annyi azonban bizonyos: megvan a reális lehetősége annak, hogy a magyar politika következő tizenöt-húsz évét ne a duális erőtér határozza meg, amely állandó értékvitákkal, megosztó, kicsinyes és fölösleges társadalmi következményeket generál.
...
Jómagam ebben a vitában azt javaslom, hogy az állandó harcra berendezkedett politika helyett az állandó kormányzásra berendezkedett politikát válasszuk, ne a másik féllel folytatott folyamatos és állandó küzdelem határozza meg gondolkodásunkat, hanem bizonyos nemzeti ügyek meggyőző erejű képviselete. Természetesen verseny lesz, és a végén a választók fognak dönteni. A kérdés csak az, hogy milyen alternatívát kínálunk."

Bizony Kedves Bárdunk, amíg Ferenc testvérünk és Gordon bármiféle kormányzati szerephez juthatna, addig tényleg nincs kivel és miről bármiféle megegyezésre jutni.

Ha a baloldal képes lesz tényleg szakítani ezzel a többszörösen megbukott vadliberalizmussal, no akkor lesz majd lehetőség valami fajta együttműködésre.

A szocikat kétszer vitte padlóra - Gyurcsány aszisztálásával - e szerencsétlen tévedése a magyar 'szabadelvűeknek', 2018-ra valódi alternatívává is fejlődhetnének liberális barátaik nélkül.

Részemről ezért támogatom inkább Ferenc testvérünk összefogdosós mániáját ...
:)
Hajrá Zsolti !

leponex 2013.03.15. 22:03:54

Szegény megzakkant Forradalmárunk, élő Csegevara!

"Csak ezen az oldalon nem kigyúrt, semmisségi törvénnyel megtámogatott, "vicces" Auschwitz-pólós, mindenre elszánt csőcselék indulhat el."

No, hát kicsodák lesznek azok a derék nem mindenre elszánt nemcsőcselékek?

Zsolti, valamit tudsz, megosztanád velünk?

megfigyelt 2013.03.15. 22:03:55

@Scagnetti: Orbán 2009-ben jól látta,hogy Magyarországon van a világ legaránytalanabb-legigazságtalanabb nyugdíj rendszere és kijelentette,hogy "VISSZATÉRÜNK A 2002-ES NYUGDÍJ MEGÁLLAPÍTÁSHOZ " . azonnal 20 %-ot csökkent a népszerűsége azóta hallgat róla mint szar a fűben mert ha rendezné a nyugdíj arányokat a korábbi ígérete szerint akkor elvesztené a választást a hatalom pedig mindennél fontosabb. Sok hülyének bebeszéli,hogy az EU-tól folyósítandó 20,4 milliárd EURÓ több mint az előző 7-évben folyósított 25 milliárd EURÓ. Ez mi,ha nem szemen szedett hazugság úgy hogy nem csak a szavazók 2/3-át nézi jogosan hülyének hanem az egész országot. Az öszödi beszéddel csak az volta baj,hogy nem nyúltak a felelőtlenül osztogatókhoz és a mértéktelen fosztogatókhoz.

Scagnetti 2013.03.15. 22:12:22

@megfigyelt: A nyugdíjasokhoz senki sem mer nyúlni, mert ha az ország beledöglik, a szavazásban élenjáró nyugdíjasok akkor is megkapják az emelést. A dolgozókat szopatja minden kormány. Ez is és az előzők is.

Egyébként meg mi köze ennek az őszödi beszédhez? Azzal kapcsolatban a kérdés továbbra is ugyanaz. Nyilvánosan mondta el? Nem. Akkor ne beszéljük őszinteségről!

megfigyelt 2013.03.15. 22:46:17

@Scagnetti: Orbán azon kijelentése,hogy " VISSZATÉRÜNK A 2002-ES NYUGDÍJ MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ" az nem nyugdíj emelést hanem nagymértékű csökkenést eredményezne a 2002 után megállapított nyugdíjaknál és abban az ország ugyan miért döglene bele. Fónagy János államtitkár a GENGSZTER váltástól a napjainkig a parlament tagja,mindíg maximális járulékot fizetve 2002-ben ment nyugdíjba és a 2012-évi havi nyugdíja 197 186 ft volt míg annak a padtársának aki azonos feltételekkel ment nyugdíjba 2012-ben több mint 340 000ft a havi nyugdíja. Mindenki döntse el a 200 ezer körűli a kevés vagy a 340 ezer körűli a sok akkor amikor a országos nettóbér 136 ezer ft.Ennyi hülyét mint a mindenkori parlamentben volt-van nehezen lehet egyhelyen találni.Az előző kormány miért szopatta a szegényeket amikor BAJNAI a 2008-as bruttó 200 000 ft nettó 122 125 ft -ot 2010re 12,8 %al 137 920 ft-ra emelte akkor amikor szemét módon a képviselői atlag bruttó 1 200 000 ft nettó 622 789 ft ot 0,5 %-al 625 875 ft-ra emelte ezt az igazságtalanságot rakta rendbe az Orbán-Matolcsy kettős 2012-ben az egykulcsod adóval és a 137 920 ft-os nettót 5 %-al 131 000 ft.ra csökkentette míga szegény képviselői nettó 625 875 ftot 38 %-al 862 886 ft-ra emelte. Az Öszödi beszédet nyilvánosan mondta el több mint 100 ember előtt és abban biztos lehetett,hogy Puck és társai kifogják szivárogtatni.

Scagnetti 2013.03.15. 22:57:10

@megfigyelt: Az eleje továbbra is mellébeszélés. Semmi köze Őszödhöz.

"Az Öszödi beszédet nyilvánosan mondta el több mint 100 ember előtt és abban biztos lehetett,hogy Puck és társai kifogják szivárogtatni."

Na persze. :) Ennyire elvakultnak lenni jó?

Mellesleg ha tudta volna, akkor az egész szöveg tekinthető manipulációnak.

megfigyelt 2013.03.16. 08:51:36

@Scagnetti: Az általam leírtak sajnálatos tények, ez a rablóbanda a gazdagok kormánya hazugság tekintetében minden elődön túl tesz. Nem lehet vitatni,hogy több mint 4 millió ember él a létminimum alatt és ezen belül 1,5 millió a mély szegénységben és több mint 50 000 gyermek éhezik és a kormány úgy adja elő,hogy jobban élünk mint 2010-előtt.Azt hazudják hogy a 20,4 milliárd több mint a 25 milliárd ezek nem csak hazudnak hanem megpróbálnak hülyének is nézni.A korábban leírt jövedelem változásokat épeszű ember nem tarthatja tarthatja elfogadhatónak.

Scagnetti 2013.03.16. 09:42:21

@megfigyelt: Nem vitatom, hogy rablók. Csak nem ez volt a téma, hanem Őszöd.

megfigyelt 2013.03.16. 10:06:36

@Scagnetti: Tényleg az Öszöd és azt kértem,hogy ha valaki tud öszödön kívül őszinte politikai megnyilvánulást azt írja le. Változatlanul nem ismerek más őszinte politikusi megnyilvánulást.

Anselmo 2013.03.16. 10:20:39

@leponex: "Szegény megzakkant Forradalmárunk, élő Csegevara!"

Szegény Csegevarát ne bántsuk :)

Scagnetti 2013.03.16. 10:21:33

@megfigyelt: Az sem az. Bűntársak egymás közt, semmi más.

Anselmo 2013.03.16. 10:39:12

@megfigyelt: mikor Ferenc pár hónappal azelőtt a választási kampányban ordította, hogy "Magyarország dübörög!", az is nagyon őszinte politikusi megnyilvánulás volt.

Scagnetti 2013.03.16. 11:21:29

@Anselmo: Nekem az adócsökkentés kormánya volt a kedvencem. Az is szívből jött neki. :)

megfigyelt 2013.03.16. 11:53:05

@Anselmo: Talán azzal kellene foglalkozni Ferencnek is ,hogy a 2002-es kormányváltás után felelőtlenül szórták az 50%-os bérfejlesztést a szükségesnél 30%-al nagyobb létszámú közigazgatásiaknak mielőtt a létszámot és a bürokráciát helyre rakták volna,szintén felelőtlenül állapították meg a nyugdíj megállapításnál a valorizációs szorzót és a degresszós táblázatot és az 2007-re 60%-al magasabb nyugdíjat eredményezett az előző Orbán királyság idején megállapított INDEXÁLT nyugdíjnál aminek eredményeként évi 500 milliárd ft KÜLFÖLDI HITELT osztottak szét bizonyos rétegeknek és azt a gazdaság nem bírta kitermelni ezért még az unokáink is nyögik a luxus nyugdíjak KÜLFÖLDI HITEL terheit.A jelenlegi GAZDAGOK kormányának még sikerült a hülyeséget fokozni,csak ők úgy adják el,hogy a szegények érdekében csökkentik a rezsit. Felhívnám a figyelmét ORBÁNNAK és HÜLYE BANDÁJÁNAK,hogy hagyják abba a ZEMBEREK hülyítését,mert tudjuk,hogy a XII-ik kerületi 300 m2-es légkondicionált ,fürdőmedencés,fűtött garázsfeljárós villa rezsi csökkenése és a Zirci cserépkályhás fafűtésü családi ház rezsi összege között mennyi a különbség nem mindenki hülye.

lajos0 2013.03.16. 21:15:28

"Pont annyira van előre elcsalva a választás, hogy ez ilyen minősíthetetlen teljesítménnyel, és ilyen alacsony támogatottság mellett is sikerüljön."

A fidesz támogatottsága a béka segge alatt van, és így is utcahosszal veri a többit 3 év után. A DK 1%-a meg továbbra sem ér annyit, hogy érdemes legyen Feri aurájában ácsorogni miatta, de persze a remény hal meg utoljára. A szavazatok matematikai összeadása meg mulatságosan naív feltételezés.

"A leginkább kívánatos mégis az lenne, hogy a három legfontosabb ellenzéki erő (MSZP, Együtt, DK), másokkal kiegészülve akár, egy színpadra álljon. Ekkor állhat elő a leváltó hangulat. "

A DK mint fontos ellenzéki erő :-) És, hogy ettől a csapattól leváltó hangulat állna elő ? Ez esetben ismét egy Orbán-Gyurcsány párbaj állna elő, itt meg Gyurcsánynak egyelőre annyi esélye lenne, mint a hintalónak az Epsomi Derbyn. Nehéz lehet a tudattal neki, hogy még mindig jobban utálják, mint a despotát, pedig ő sem közkedvelt.

Ráadásul ez a csapat már akkor is nehezen boldogult a többsége megtartásával amikor még MSZP-SZDSZ-nek hívták. Egy esetleges győzelem esetén is valószínűtlen, hogy kitöltsön egy ciklust.

megfigyelt 2013.03.16. 21:58:34

@lajos0: A FIDESZ-nek áll a zászló 2014-ben a jobbikkal még 2/3-sem elképzelhetetlen,a jelenlegi ellenzék egoista hatalom éhsége nem hoz eredményt.Sem az MSZP-nél sem a többinél kevés az új arc a lejáratott unott uraknak nem kellene a hatalomhoz ragaszkodni,de a politika kellően lejáratta magát a bányászbéka alá. A jelenlegi kormány megkezdte a kampányt és sikerrel félre vezetik a népet.

márta)) 2013.03.17. 17:23:51

Nem gondolhatta senki komolyan, hogy az államfő az alkotmány immáron negyedik módosítását nem írja alá.
Költői kérdés)1. Hányszor fogják még módosítani?
2. Hogyan lehet elvárni a nagybetűs nép egy hatalmas csoportjáról, hogy megismerje végleges tartalmát? komolyan vegye, nem utolsó sorban tiszteletben tartsa?

Ha valaki tudja a pontos, korrekt választ? írja már meg legyen olyan kedves.
süti beállítások módosítása