Kezdődik az uniós csúcstalálkozó, amelynek legfontosabb tétje a tagállamoknak juttatott közös fejlesztési pénz. 2005-ben Gyurcsány Ferenc 8 ezer milliárd forint értékű forrást szerzett Magyarországnak. Ebből egymilliárd eurót, mintegy 270 milliárd forintot az utolsó pillanatban.

Innen indul a licit. Várjuk, mire lesz képes Orbán Viktor. Az Európai Néppárt jelenlegi, de már nem újraválasztandó alelnöke számára adott a feladat. Teljesítményét a 8 ezer milliárdhoz fogjuk hasonlítani.

Csak hogy értsük az álcivil reklámot: ki teszi tönkre az országot, ki használt, és ki ártott a nemzetének.

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr194919478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lajos0 2012.11.22. 10:39:33

Vajon a felhalmozott adósság mértékét miért nem szemlézzük ilyen módszerrel. Abból is kiderül, hogy ki használt, és ki ártott a nemzetének (Bár a kérdés inkább úgy tehető fel, hogy ki mennyit ártott nemzetének). A 12000 miliiárddal azért nehéz dicsekedni. Esetleg jobb mutató lehetne, ha a valaki által szerzett (jelentsen ez bármit is, mert a jó részét nem kell megszerezni, hanem jár) forrásból, levonjuk az általa a lakosság kontójára felvett hiteleket és ezek kamatos kamatait is. Persze mindenki ragaszkodhat a saját igazát alátámasztó mutatókhoz, legfeljebb a hitelességét kockáztatja. Feltéve, ha van.

paragrafus 2012.11.22. 11:32:23

Az Unióban is ismerik az IMF elleni fizetett kormányzati fidesz-sajtóhadjáratot.
És nem kell hozzá nagy fantázia, hogy az Unió megértse, az IMF elleni támadás - mandinerből - ellenük is szól. Különösen annak tekintetében, hogy a fidesz előszeretettel propagálja, hogy az IMF egyébként is csak úgy adna pénzt, hogy arra az Uniónak is rá kell bólintani.
Vagyis az IMF pénzben - tetszik, vagy sem - bizony az uniónak is benne van a szava.

Mindezek alapján - borítékolom - Orbánt nem fogják odaengedni a csaphoz nagy zsákokkal.
Főleg, hogy ennek a pénznek is lennének feltételei, amelytől Orbán úgy fél, mint ördög a tömjénfüsttől.

zipe moha 2012.11.22. 11:34:28

....egyik se...mindkettő (több szót nem érdemel...egyik se)

lajos0 2012.11.22. 11:39:08

@ancsika3114: Persze, bár ez csak a forintadósság. Viszont, ha a trágyadombra öntöm ki a gyerek bilijét, az nem azt jelenti, hogy ekkorát még gyerek nem kullantott. A " történelmi csúcson van az államadósság", mondat az elmúlt 30 akárhány évben bármikor megállta a helyét. Csak a kupachoz ki mit rakott hozzá talán az sem mellékes. Talán ezt is érdemes úgy is megnézni, hogy ebből melyik kormánynak mennyit sikerült hozzárakni.

zipe moha 2012.11.22. 12:00:09

@lajos0: ..mi meg csak hordjuk,hordjuk el trágyát....még is egyre nagyobb a kupac...termékeny és EGY csapat

Az igazi sztrovacsek 2012.11.22. 12:15:02

A "mennyit kap?"-ot jelentősen fogja befolyásolni, hogy az előzőből mennyit tudott fölhasználni.
De még jobban fogja befolyásolni, hogy meggyit tudna majd fölhasználni abból, amit kapni fog. És ha azt látják, hogy esélye nincs arra, hogy többet használjon föl mint eddig, - SŐT! arra van a legtöbb esélye, hogy kevesebbet használjon föl mint eddig - akkor miért is adnának többet mint eddig?
És ezt keményen a szemébe fogják mondani az illetékesnek, hiába fenyegetőzik vétóval.
Meg fogják vele értetni, hogy mennyi az annyi.
Azért nem fognak adni, hogy elvesszen.
Az fog többet kapni, akinek esélye van jobban többet fölhasználni, akkor is ha sokkal fejlettebb mint mi. A fölzárkózás fontos dolog, de aki eddig sem tudta fölhasználni a fölzárkózásra adott pénzt, nem képes fölzárkózni, az ne vegye el a pénzt attól aki fejlett, de még fejlettebb tudna lenni.
És ezzel a gazdaságpolitikával lehetetlen fölzárkózni.
Ez várható, szerintem.

paragrafus 2012.11.22. 12:32:16

Mint ahogy az is feltétel lesz, hogy ha - elvileg - kap pénzt, hogy a pénz folyósításának elengedhetetlen feltétele az, hogy az Unió ellenőrizhessen.
És ha ebbe nem megy bele Orbán - garanciákkal ellátva - akkor Orbán számára a pénz coki!

kublerek · www.vasalobolt.hu 2012.11.22. 12:50:45

A jelenlegi lehivható EU-s pénznek nagy részét sem tudtuk fölhasználni még nem értelmes dolgokra sem. Értelmes dologra most ideöntenek talán újjabb 8 ezer millárdot akkor jobban fölhasználjuk? Kétlem!!! Hacsak a Simicskának adott milliárdokat értelmesnek nem tekintjük. Ezt mégjobban kétlem!!!Nos Orbán ilyenekkel is foglalkozhatott volna ahelyett hogy forradalmat csinált az EU ellen. Gondolhatjátok milyen erővel fogják Orbán nyakába dobni ezt a csekélyke pénzt. Mindenesetre elég zavaró ez a tény, hogy Orbán ostobasága miatt ugrik a sok pénze az országnak!!!

/manens 2012.11.22. 12:55:05

Persze, mer'a "rohattgyurcsányemóttnyócévlibsikomcsi
-nak voltak ( vannak ! ) barátai a zúnijóba, ennek a gyerekszobanélkülinek meg csak ellenségei. Így könnyű volt a Gyurcsánynak !! Próbálta volna ő is úgy mocskolni az EU-t, neki sem sikerül. Oszt' jónapot.

lajos0 2012.11.22. 13:38:06

@kublerek: "A jelenlegi lehivható EU-s pénznek nagy részét sem tudtuk fölhasználni még nem értelmes dolgokra sem."

Kellett volna még nehány 40 centis kilátó.

ancsika3114 2012.11.22. 13:41:21

@lajos0:
"A " történelmi csúcson van az államadósság", mondat az elmúlt 30 akárhány évben bármikor megállta a helyét. Csak a kupachoz ki mit rakott hozzá talán az sem mellékes. Talán ezt is érdemes úgy is megnézni, hogy ebből melyik kormánynak mennyit sikerült hozzárakni."
persze, ha Ft-ban van, az már nem is baj!
és az szerinted mindegy, hogy az adott kupacból ki mennyit, mire költött el?
javíts ki, ha tévednék, de pl. a MOL részvényeket miből is vették? Ft-ból, Euróból? mennyit érnek most?
tudod, ócska demagóg dumára csak hasonlóképpen lehet válaszolni!
és a manyup pénzek? vagy az sem számít, mert Ft-ban VOLT?
ugyan máááááááár!!!!!!

Az igazi sztrovacsek 2012.11.22. 14:50:47

@ancsika3114:
A MOL részvények vásárlása az (állam többségi tulajdonossá tétele) némileg más megvilágításba kerül mostanság a horvát bíróság döntése kapcsán.

Az igazi sztrovacsek 2012.11.22. 14:59:45

"A miniszterelnök szerint világosan látszik, hogy az európai történelem egy szakasza lezárult, a welfare state-ek, azaz a jóléti államok időszaka véget ért.
A válságból ugyanis - folytatta a miniszterelnök - csak munkával, mégpedig sok munkával lehet kijutni."

Nesze neked Európa.
Ha ezt nem találja fel a Viktor, hülyén fogtok éhen halni.
Mindenesetre szeretnék én abban a nyugat tönkrement világban élni.

paragrafus 2012.11.22. 15:19:30

@Az igazi sztrovacsek:
...."A MOL részvények vásárlása az (állam többségi tulajdonossá tétele) némileg más megvilágításba kerül mostanság a horvát bíróság döntése kapcsán"....

Hadd pontosítsam a megjegyzésedet:

Az államnak NINCS többségi tulajdona a MOL-ban. Még ezekkel a MOL-részvényekkel sem.

És egy érdekesség:
A MOL alapszabálya szerint a 10%-ot meghaladó részvénytulajdon felett a részvénytulajdonosokat - a tényleges tulajdoni arányuktól függetlenül csak 10%-os szavazati arány illeti meg a MOL közgyűlésében.
És mivel a magyar államnak eddig is megvolt ez a tíz százalékos szavazati aránya, ezért ezeknek a MOL részvényeknek a megvásárlásával az állam nem szerzett többlet szavazati arányt.

paragrafus 2012.11.22. 15:23:27

@Az igazi sztrovacsek:
..."A válságból ugyanis - folytatta a miniszterelnök - csak munkával, mégpedig sok munkával lehet kijutni."...

Belegondolva: szerencsétlen észak-koreai elnyomott népek dolgoznak látástól mikulásig,aztán mégsem jutnak egyről a kettőre.

Egyébként pedig mondja ezt egy olyan személy, aki ténylegesen soha életében sem dolgozott még.

Az igazi sztrovacsek 2012.11.22. 15:29:05

@paragrafus:
Igazad van.
Nem többségi tulajdonos, csak meghatározó szerepe van.
Mert azért csak úgy van az, hogy az erősebb kutya.....
A szavazati arány hiába 10%, ha a nyomásgyakorlás - állami szintű - nagyon nagy a többi szavazóra.
Szerintem.

paragrafus 2012.11.22. 15:34:12

@Az igazi sztrovacsek:
Hát ebben nem tudok veled vitatkozni.

Szúrófény 2012.11.22. 15:46:14

@kublerek: A Híres Eu támogatás miből van? Elszedett vámbevételeinkből! Most ennek jó részétől elbúcsúzhatunk! Saját pénzem arra költöm, ami nekem fontos! Így meg arra költhetem amit EU jóváhagy! Rákosi et. nagyba! Brüsszelből megmondják, vörös dűlőbe hova vetheted a bukfencet!

lajos0 2012.11.22. 15:48:21

@ancsika3114: "persze, ha Ft-ban van, az már nem is baj!"

Minden adósság baj, csak megjegyeztem, hogy a cikk csak a forintban lévőről szólt.

"és az szerinted mindegy, hogy az adott kupacból ki mennyit, mire költött el?"

Nem mindegy, sőt az sem, hogy abból mennyi pusztán a kamatteher, amiből semmiféle haszna nem volt az országnak.

"javíts ki, ha tévednék, de pl. a MOL részvényeket miből is vették?"

Azt ha jól tudom az IMF hitel egyik már lehívott, de fel nem használt részéből.

" mennyit érnek most?"

17263-ért tudnék venni, ott ahol én szoktam. A mennyit ér persze egy másik kérdés. Amennyit adnak érte, de a kérdés akkor merül fel, ha eladásra kerülnek.
Egy nagy pakettet a piacra dobsz, akkor az árfolyam egyből esésnek indul általában.
Viszont lehet, hogy nem hülyeség birtokolni sem, de az is lehet igen. 1 hónap alatt a felére is eshet vagy a duplájára is nőhet.

"tudod, ócska demagóg dumára csak hasonlóképpen lehet válaszolni!"

Vajon melyik a nagyobb demagógia: az EU-tól amúgy is járó kifizetéseket Gyurcsány érdemeként feltüntetni, vagy mellé tenni azt is, hogy mennyi hitelt pakoltak még az adófizetőkre mindeközben, azt ki-ki döntse el maga.

"és a manyup pénzek? vagy az sem számít, mert Ft-ban VOLT?"

Még ha forintban lett volna :-) Ha jól tudom 500 milliót lehetett likvid tőkeként előkaparni, a többi mindenféle részvényekbe meg állampapírokban volt.
Az állam a saját állampapírján annyit nyer, hogy nem kell az adófizetők pénzéből kamatot adni rá. A manyup ügyet meg párszor már megbeszéltük itt, Leponex nem rest mindig ki is fejteni mi volt itt a bibi, tőlem legyen annyi elég, hogy nehezen tudom komolyan venni, amikor itt a magánvagyonukat siratják ezen címszó alatt. Viszont az évszázad kockázatmentes biznisze volt a haveri magánpénztáraknak, az adófizetők kontójára. Nyugdíjunk meg is sem lesz meg úgy sem a várakozásaim szerint :-)

lajos0 2012.11.22. 15:53:01

@Az igazi sztrovacsek: "A MOL részvények vásárlása az (állam többségi tulajdonossá tétele) némileg más megvilágításba kerül mostanság a horvát bíróság döntése kapcsán."

Meg az egész MOL is. Egyébként én ezt a vesztegetési ügyet nagyjából az elejétől elhittem, nincsenek illúzióim a magyar multik erkölcseit illetően sem.

Mondjuk a gazprom vonalat azt nem tudom mennyire vették elő a tárgyaláson, annyira nem követtem. De néhány kenőpénzt utaló cégről azóta kiderült, hogy orosz érdekeltség.

Mellesleg teljesen igazuk van a horvátoknak, ha sittre vágják a nemzeti vagyonuk elkótyálóit. Bár mi is itt tartanánk .-)

lajos0 2012.11.22. 15:56:00

@paragrafus: "ezért ezeknek a MOL részvényeknek a megvásárlásával az állam nem szerzett többlet szavazati arányt."

Így van. És mit ér valójában egy 10 %-os szavazati arány, másik 41 % nélkül túl sokat nem.

Az igazi sztrovacsek 2012.11.22. 16:00:40

@lajos0:
Nem azért vágták sittre mert eladta az INA-t, hanem azért, AHOGY eladta.
Mert a veszteséges gáz üzletágat megtartotta, az valahogy nem kellet a MOL-nak, csak a nyereséges részét adta el.
Ehhez kellet a kenőpénz.
Legalábbis ezt írta az újság.

Mariann19 2012.11.22. 16:12:39

@ancsika3114: Az általad ajánlott elemzést pár napja olvastam, és örülök, hogy itt is felhívtad rá a figyelmet. Csak ajánlani lehet annak a sok tájékozatlan embernek, akik kommentjeikben a populista szólamokat hangoztatják ahelyett, hogy a számok alapján alakítanák ki véleményeiket.

lajos0 2012.11.22. 16:19:10

@Az igazi sztrovacsek: "Nem azért vágták sittre mert eladta az INA-t, hanem azért, AHOGY eladta."

Ezzel is beérném. A mi kótyálóink viszont általában ki is húzzák magukat. Erre mondta annó Hofi, hogy valaki szóljon már nekik, hogy amivel a fejüket kenegetik az nem fabulon...

"Mert a veszteséges gáz üzletágat megtartotta, az valahogy nem kellet a MOL-nak, csak a nyereséges részét adta el."

Emlékszem amikor viszont nálunk a fordítottja játszódott le, hogy az "állítólag" veszteséges gáz-üzletágat, az államnak nem adta el a MOL. Van rokon a felügyelőbizottságban, majd karácsonykor rákérdezek már, ugyan hogy is volt ez annó. Mindenesetre a legnagyobb problémája, hogy jobbról balra induljon családostól világ körüli útra, vagy balról jobbra.

"Ehhez kellet a kenőpénz."

Lehet, hogy már ez is előrelépés, mert itt meg az volt a szokás, hogy még mi adunk kenőpénzt a nekünk kedvezőtlen üzletekért. De rendjén nincs a dolog, az biztos.

lajos0 2012.11.22. 16:31:13

@Mariann19: Én az elemzésben azért még egy olyan bontást is szívesen megnéznék, hogy mennyi ebből a pusztán kamatfizetésre felvett újabb hitel, de a számok tényleg rendben vannak. Mondjuk a grafikon az azért beszédesebb, mert "az adósságállomány még sosem volt ekkora" az továbbra sem jelent semmi többet, mint hogy a "fű zöld". Az elején az szép nagy emelkedés azért alul dátumozva is van. Az egész 16000 milliárdról-ról indul, de 2003-ban még 8000 körül volt.
Azt a 8000-et több mint 25 év alatt sikerült összehozni Fekete Jánostól I. Orbánig, és közte nem árt figyelembe venni az állami vagyon megcsappanását sem. Persze már a 8000 is kitermelhetetlen volt a hazai gazdaság által.

Mariann19 2012.11.22. 16:34:02

@Az igazi sztrovacsek: Csatlakozom a 12.25-kor írott hsz-hoz számokkal alátámasztva.
A 2007-2013-ra megitélt 8.200 milliárdos támogatásból ezidáig alig több, mint 3.000 milliárdot hívtunk le. A fennmaradó részre 2013. év végéig megitélt pályázatokkal mód van az igénybevételre, a fejlesztések kivitelezésére 2015. év végéid van lehetőség. Természetesen ehhez hozzá kell rendelni a társfinanszírozáshoz szükséges hazai forrásokat is.
Az elmúlt évek beruházásai több mint 90% mértékéig eu-s forrásokból valósultak meg, ez megitélési hátrány az eu-nál mellesleg.
Jogosan merülhet fel az eu-ban az a kérdés, hogy mivégre szorgalmazzuk a támogatások minél magasabb összeg elnyerését, ha már a meglévő lehetőségekkel sem élünk.

Mariann19 2012.11.22. 16:50:29

@lajos0: Kedves Barátom! Üdvözöllek! Korábban - ha visszaemlékszel - oldalakon keresztül folytattuk elmélkedéseinket főként a gazdaságról, igen kultúráltan, és pártpreferenciától függetlenül.
Maradva az adósság kérdésénél.Napjainkban nem szerencsés csupán a múltban keresni a hibákat, mert ez a mód elkendőzi a valóságot, elterel, és nem preventív. A lényeg, hogy minden kormányzati retorika ellenére az adósság ráta alig csökkent valamivel, holott a Manyup 1.345 milliárdja redukálta a felvett hiteleket.
Számmisztikába nem szívesen mennék bele, mivel nincs is elegendő információ erre, valamint több tényező is hat az adósság mértékére, mely nem a számok következménye.
Amit nem szabad elfelejteni, az a piaci finanszírozás drámai következménye.Az ország jelentős CDS kockázati felárakkal jut forrásokhoz, a hiteldíjmutatók már 8-9 %-os magasságokban járnak.
Lehet, olvastad a Templeton befektetésekről szóló elemzést, meghökkentő, hogy a befektető ez év egyik negyedévében 6.1%-os hozamot könyvelhetett el Magyarországon, éves átlaga 15%.
Ebből is célszerű következtetéseket levonni a jövőt illetően.

leponex 2012.11.22. 16:55:56

@lajos0:
'Leponex nem rest mindig ki is fejteni mi volt itt a bibi, '
Ha már egy ballib közgazdász sem meri tényszerűen tálalni a manyup sztoriját, csak a 'lenyúltaazorbánapénzemet' demagóg mantrát nyomja ;-)

Csak a tényszerűség kedvéért: mikor is volt az a vélelmezett (?) Mol-os kenegetés, tán csak nem 2003 - 2009 között? Mik ki nem derülnek a Gyurcsány - Bajnai korszakról ...
:)

lajos0 2012.11.22. 17:00:34

@Mariann19: Ez a strukturális vagy a kohéziós alapokra vonatkozna ? Vagy mindkettőre ?

Mariann19 2012.11.22. 17:15:10

@Mariann19: Ismereteim szerint a kohéziós támogatásokról van szó. Egy jelenlegi kormányzati szereplő beszélt arról, hogy az igénybevételnek egyik fő oka az, hogy maga a pályázati és elbírálási rendszer elégtelen színvonala gátolja a támogatások igénybevételéhez szükséges pályázatok érvényesítését.Jelenleg ennek megteremtésén munkálkodnak és hamarosan ez "üzemszerűen" fog működni.

Mariann19 2012.11.22. 17:16:23

@lajos0: Lásd:17.15-kor hsz-met, technikai hibát vétettem, ezért elnézést kérek.

lajos0 2012.11.22. 17:25:31

@Mariann19: "Maradva az adósság kérdésénél.Napjainkban nem szerencsés csupán a múltban keresni a hibákat, mert ez a mód elkendőzi a valóságot, elterel, és nem preventív."

Hát a kamatos-kamat fizetését tekintve ez sajnos nem a múlt, hanem a kőkemény jelen, sőt egy jó darabig a jövő is.

"A lényeg, hogy minden kormányzati retorika ellenére az adósság ráta alig csökkent valamivel, holott a Manyup 1.345 milliárdja redukálta a felvett hiteleket."

No itt látszik sebészi pontossággal, hogy hogyan is működnek ezek a hitelek. hasonlóan a svájci-frankos turpissághoz itt is dinamikusan változik a tőkerész is. A szép az a dologban, hogy sikerült eljutni odáig már rég, hogy ha nem veszünk fel újabb hitelt és folyamatosan törlesztünk az adósság akkor is nő. Bármely faluszéli uzsorás belepirulna.
De citáltam már többször az MNB saját belső anyagát, az 1 milliárd felvett dollára visszafizetett 54 milliárdról.

Szóval nem kellett volna nemzetközi uzsorásokhoz fordulnunk már eleve, de hát késő bánat.

"Amit nem szabad elfelejteni, az a piaci finanszírozás drámai következménye."

Bizony, és ne feledjük, hogy az IMF pénze is piaci forrásból van végső soron.

"Az ország jelentős CDS kockázati felárakkal jut forrásokhoz, a hiteldíjmutatók már 8-9 %-os magasságokban járnak."

A CDS egy olyan termék amivel befektetők ijesztgeti egymást, meg magukat. Pláne, hogy CDS kötvényt üresen is ki lehet bocsájtani és a tőzsdén lehet játszani vele, és manipulálni is, ha elég nagy pozíciókat tud nyitni az ember fia. Szerintem az egész CDS piac humbug, kíváncsian várom, amikor valamelyik ország csődje után kiderül, hogy a CDS-ek a gyakorlatban semmit sem érnek.

"Lehet, olvastad a Templeton befektetésekről szóló elemzést, meghökkentő, hogy a befektető ez év egyik negyedévében 6.1%-os hozamot könyvelhetett el Magyarországon, éves átlaga 15%."

Hát a befektető már csak ilyen. De ha valamit kirakunk a kirakatba, ne csodálkozzunk, ha meg is veszik. Megdolgoztak a profitért keményen :-)

Mariann19 2012.11.22. 18:15:52

@lajos0: Örömmel nyugtázom, hogy nincs nagy különbség álláspontjaink között. Kétszer is figyelmesen olvastam bekezdésenként, hogy miben tér el a helyzetértékelésünk, egy dologban igen, a CDS felárak jelentőségének megitélésénél.
Ennek a kockázati felárnak a tényezőit megismerve korántsem érzem azt, hogy egy művi dolog lenne.
Te miért gondolod ezt?Van ugye a belföldi kamat, erre jön a bázispont által befolyásolt kockázati felár + a banki 1-2%-os további költség, így alakulki a hiteldíjmutató. Tehát annyira egzakt tényezői vannak, és létezőek, hohy nincs okom kételkedni a komolyságában.

fonó 2012.11.22. 18:58:52

Előre évekre eladósítják az országot amiért 3% helyett 6-7-8 % kamatot kell kiperkálnunk. Eddig sértegette, Moszkvázta, kócerájozta, gyarmattartósozta.............most meg jó lenne a lóvé?????????,

menőmano 2012.11.22. 19:30:40

Hát! Ja! Majd most kiderül, mire volt jó az állandó harcias hangulata,- fellépése a magyar kormányfőnek.Vagyis mennyit hozhat a "konyhára".
Szerintem.
:))

lajos0 2012.11.22. 20:14:06

@Mariann19: "Van ugye a belföldi kamat, erre jön a bázispont által befolyásolt kockázati felár + a banki 1-2%-os további költség, így alakulki a hiteldíjmutató."

A hiteldíjmutatókkal történő manipuláció is megér egy misét, meg sokat játszottak is vele, de a CDS más tészta. Ez a gyakorlatban egy kötvény, aminek az értéke a kereslet-kínálat törvényei szerint változik, nem pedig egy objektív mérőszám. A bankárképzőn így tanítják mire is való ( tudom, hogy alapos vagy ezért kissé hosszabb lesz .-) :

"Mint minden pénzügyi terméket, a CDS-t is egyaránt fel lehet használni spekulációra, arbitrázsra vagy fedezésre.Egy befektető CDS pozíció felvállalásával spekulálni tud egy egyedi CDS vagy egy CDS
index szpredjének változására, esetleg a CDS szpred és a megfelelő kötvényhozam
különbségére (bázis kereskedés). Másrészt CDS-ek segítségével közvetlenül a referencia
egység hitelképességével lehet kereskedni, vagyis ha egy befektető úgy érzi, hogy megnőtt
egy vállalat nemteljesítési valószínűsége, akkor beszállhat a CDS piacra vevői oldalon, és
amennyiben várakozásai teljesülnek, és a vállalat csődbe megy, akkor megkapja a swap névértékét. Amennyiben viszont a hitelképesség javulását várja, ellenkező irány swap ügyletet célszerű kötnie.
A CDS-ek természetes felhasználási területe a kockázatok fedezése, amikor valamilyen
hitelkitettséggel rendelkező intézmény a tulajdonában lévő hitel, kötvény, vagy ezek
portfoliója mellé CDS-t köt, hogy áthárítsa a nemteljesítési kockázatot, és így csőd esetén
elkerülje a tőkeveszteséget. Meg kell jegyezni, hogy ekkor a hitelkockázatát gyakorlatilag
partnerkockázatra cseréli, hiszen azzal a bizonytalansággal továbbra is szembenéz, hogy a
referencia termék csődje esetén a CDS kiírója képes lesz-e őt kártalanítani a veszteséggel
szemben.
A tőkeszerkezeti arbitrázs azon alapszik, hogy a vállalati kötvényre kiírt CDS szpredje, és a
vállalat részvényárfolyama között igen erős negatív korreláció kell, hogy fennálljon, hiszen
amennyiben a vállalat helyzete romlik, akkor egyrészt a részvényár csökken, másrészt a
csőd valószínűségének növekedésével a CDS szprednek is növekednie kell, és vice versa.
Ez az arbitrázs tehát azon piaci tökéletlenséget igyekszik kihasználni, hogy a részvények és
a kötvények egymáshoz képest nem megfelelően árazottak."

Scagnetti 2012.11.22. 20:56:12

@Andráska8: Képzelem, mennyire drukkolnak neki. :)

lajos0 2012.11.22. 20:59:36

@fonó: "Előre évekre eladósítják az országot amiért 3% helyett 6-7-8 % kamatot kell kiperkálnunk."

Ez az ország most egy legalább 80 évre el van adósítva. És ha még csak 6-8 %-ot kellene rá fizetni. Az első 1 milliárdra 5200 %-ot kellett, csak a nagyságrend végett.

"Az MNB hivatalos kiadványa szerint 1973. és 1989. között mintegy 1 milliárd dollár erőforrásbevonás érkezett az országba, ami viszont összesen 11 milliárd dollár halmozott kamatkiadással járt 1992. december 31-ig. (MNB Műhelytanulmányok, 2, "Külső eladósodás és adósságkezelés Magyarországon, 56. old., Kiadó: az MNB Információs Főosztálya, 1993). Ha eltekintünk az 1992 óta 2001-ig kifizetett kamatoktól és csupán a magyar gazdaság egészének (azaz az állami és nem állami szektornak) a jelenleg fennálló összkülföldi tartozását nézzük, akkor az 1 milliárd dollár forrásbevonás következtében keletkezett külföldi tartozásból - 11 milliárd dollár kamat kifizetése után - 2001-re még maradt 54 milliárd euró, azaz 52 milliárd dollár összkülföldi tartozás. Számjegyekkel leírva: 1 - 11 = 52. A tényleges helyzet azonban ennél kedvezőtlenebb, mert nemcsak az 1992 óta kifizetett kamatokat és az adósságszolgálatra fordított privatizációs bevételeket, hanem a 8000 milliárd forintra növekedett belső adósságot sem vettük figyelembe."

HanSolo90 2012.11.22. 23:17:15

@Mariann19: Ha számok alapján szeretne véleményt alkotni, ajánlom figyelmébe Bod Péter Ákos Professzor Úr elemzését az elmúlt 8 év gazdasági teljesítményéről. A Corvinus Egyetem Professzoráról van szó.
Elemzéséből kiderül, hogy mindössze 2%-ot nőtt a GDP 2004-hez képest. 2008-ban volt ugye a mélypont. A gazdasági növekedése az országnak 2005 óta a leggyengébb a régióban. Szinte minden mutatóban az utolsó előtti helyen kullogtunk. Csak halkan kérdezném meg, ki is volt akkoriban a Miniszterelnök? Csak a tisztánlátás kedvéért :).
Ez persze nem menti fel a jelenlegi kormány gyenge munkáját, de mit gondol miért van ennyi bizonytalan?
A válasz egyszerű: már egyik pártnak sem hisznek, hanem elkezdtek gondolkodni az emberek :).

HanSolo90 2012.11.22. 23:46:37

A tisztánlátás kedvéért, amiről Gréczy elfelejtett írni.

Miért is kapott 8 ezer milliárdot Gyurcsány?? Hát nem a csodálatos teljesítménye miatt.
Tudni kell, hogy a kohéziós támogatások elosztása a prediktált GDP alapján történt. A GDP egy része hívható le, ami 2005-ben 3,5%-nak megfelelő plafont kapott. Mint tudjuk ez a becslés nagyon erős túlzásnak bizonyult , és jóval több pénzt hívhattunk le, mint amennyi járt volna a tényleges GDP alapján. Ilyenkor azért kíváncsi lennék miféle költségvetéseket nyújtottak be az EU-nak, ami alapján szép nagy növekedést jósoltak az országnak. Elemzők (magyar és külföldi egyaránt) szerint most kompenzálás is lehet az ügy hátterében 2005 miatt, és ezért most kevesebb pénzt kaphatunk. Erről miért hallgat a DK, vagy Gréczy?

kentersturz 2012.11.23. 07:23:35

Csak hogy értsük...
fn.hir24.hu/velemeny/2012/02/12/igy-kormanyoztak-a-magyar-gazdasagot/

2005-re még áthúzódott az előző hat év „tehetetlenségi nyomatéka”, de 2006-ban már megbicsaklik a magyar gazdaság. Az ok: katasztrofális közgazdasági tudatlanság a gazdaságpolitikában! Gyurcsány Ferenc és Kóka János rögeszméje az volt, hogy az autópálya építés hozza lendületbe a magyar gazdaságot. Ezt onnan tudjuk, hogy amikor ez a pénzügyileg megalapozatlan program már fölvitte az államháztartás hiányát 10% fölé, akkor a brüsszeli pénzügyi biztos, Joaquim Almunia raportra rendelte őket, ám ők „elmagyarázták”, hogy hagyjanak minket most autópályát építeni bármi áron, eladósodás árán is, mert ebből lesz a fellendülés. Ezt maga Gyurcsány és Kóka mondta el a magyar köztévében, csillogó szemmel, 2006-ban.

Az eredmény katasztrofális volt: 2006-ban, egyetlen év alatt húszmilliárd dollárral (3400 milliárd forinttal) nőtt az ország adósságállománya, aminek a fele volt az államadósság növekménye. Ennek semmi köze nem volt a négy évvel korábbi béremelésekhez. Minden eredmény, amit elért a magyar gazdaság 1998-2005 között, szertefoszlott egyetlen év alatt! A GDP arányos államadósság felszökött az 1993. évi csúcsszintre, 83%-ra, az államcsődtől az országot csak az IMF 25 milliárd eurós hitelkerete mentette meg.

Az igazi sztrovacsek 2012.11.23. 07:37:38

@HanSolo90:
"mit gondol miért van ennyi bizonytalan?
A válasz egyszerű: már egyik pártnak sem hisznek, hanem elkezdtek gondolkodni az emberek :)"
Aztán miről kezdtek el gondolkodni az emberek?

"Miért is kapott 8 ezer milliárdot Gyurcsány?? Hát nem a csodálatos teljesítménye miatt."
Hát nem személy függő szerintem sem, mert akkor most egy büdös vasat nem kapnánk.
A gazdasági mutatók, a meghozott intézkedések alapján várható teljesítmény jobban számítanak, mint a miniszterelnök személye.
Az már egy másik kérdés, hogy a miniszterelnök mögött milyen kormányzati munka van, (van?) milyen gazdaság politikát folytat.

HanSolo90 2012.11.23. 08:46:29

@Az igazi sztrovacsek: Egyszerű a válasz! Már nem dőlnek be az olcsó dumáknak. Ha akar, utánanéz neten. Na persze nem a pártok honlapján, ahol fényezik magukat és gátlástalanul hazudoznak.

Másik téma: gazdasági mutatók, melyet a beadott költségvetés és a meghozott intézkedések alapján számolnak valóban. Mégis, hogy tévedhetett ekkorát az EU 2005-ben? Mi alapján jósoltak óriási növekedést Magyarországnak? Már egy évre rá bukott a számításuk, és a válság akkor még "fényévekre" volt. Ezek szerint téves és rossz gazdaságpolitikát csinált Gyurcsány? :)
Eszem ágában nincs a jelenlegi "teljesítményt" védeni, de nehogy már hazug összehasonlítást kezdeményezzen a DK :) Inkább adjanak választ arra, hogy miért került a Megyeri híd 4-szer annyiba, mint került volna. Vagy a Margit híd. Vagy a megépített autópályák, ha már szóba került.

"Az már egy másik kérdés, hogy a miniszterelnök mögött milyen kormányzati munka van" Már bocsánat, de úgy tudom a "főnök" a felelős. De ha így nézzük, akkor a DK ne Orbánt szapulja, hanem a mögötte lévő gyenge kormányzati munkát :).

HanSolo90 2012.11.23. 08:59:56

@kentersturz: Teljesen jogos és szép elemzés egy közgazdász egyetemi docenstől. Sajnos ezzel egy vérbeli DK-st soha nem győzöl meg, majd rásütik erre a tanult emberre is, hogy "fideszbérenc". Vagy, hogy Orbán embere. Ilyenek az "igazi" demokraták :)

Ami szintén röhejes volt, hogy hétfőn az élőláncnál ment körbe a riporter és kérdezgette az ott tüntető DK-sokat. Arra a kérdésre, hogy miért diktatórikus a regisztráció, egyik ember sem volt képes ésszerű magyarázatot adni. Csak "kántálták", hogy Gyurcsány gyere vissza, csak a Gyurcsány, Orbán elárulta az országot stb.
A végén megkérdeztek pár ellentüntető Jobbikost is, akik érdekes módon korrekt és értelmes választ adtak arra, hogy miért nem értenek egyet a regisztráció bevezetésével és mi vele a gond.

Ezzel megint nem arra akarok kilyukadni, hogy egyetértek a kormány, vagy bármelyik párt dolgaival. Viszont szembetűnő az, hogy a pártoknak "rajongói" klubja van, és azok az emberek bizony ész nélkül elhisznek mindent és papagájok módjára ismételgetik a szájukba rágott szavakat :). Szerencsére ma már ők a kisebbség. :)

Az igazi sztrovacsek 2012.11.23. 09:30:09

@HanSolo90:
Még mindig nem értem, mi következik abból, hogy "Már nem dőlnek be az olcsó dumáknak. Ha akar, utánanéz neten."
Mi lesz ennek a hozadéka?
Mert mindezt annak kapcsán írtad, hogy már egyik pártnak sem hisznek.
Lehet persze így is magyarázni a dolgokat, de szerintem valamelyik pártra fognak szavazni, és amelyik pártra szavaznak, annak hisznek leginkább. Aki pedig nem megy el szavazni, annak nincs erkölcsi alapja kritizálni a kormányzó pártot. Szerintem.

"Viszont szembetűnő az, hogy a pártoknak "rajongói" klubja van,"
Így is lehet nevezni.
De ez van, mindenütt a világon, ahol többpárti demokrácia van.
" Szerencsére ma már ők a kisebbség. :)"
És kik a többség?
Azok, akiknek minden mindegy, mert minden párt egyformán hülye, aztán élnek bele a nagyvilágba, ahogy esik úgy puffan alapon?
Azután meg sírnak, hogy milyen szar a helyzet.
"Gyönyörű" jövőkép ez, ha ők vannak többen.
Még egyszer mondom.
Aki annyi fáradságot nem vesz magának, hogy négy évenként egyszer elmenjen véleményt nyilvánítani a szavazó fülkébe, az fogja be a pofáját, és alázattal vegye tudomásul, hogy pártok rajongói klubjai döntenek a sorsáról.
Szerintem.

kentersturz 2012.11.23. 09:47:10

@HanSolo90:
Imígyen szóla egy Nobel díjas közgazdásszal publikáló zseni. Remélem, a legutóbbi országjárása során megtapasztalta a nagy sikert. Persze, volt már előzménye ennek az 'iskolának' lásd a szén és acél országa leszünk.

5mp.eu/fajlok/bacik/2006.01.21_www.5mp.eu_.pdf
Bármennyire nehéz és drága lesz, Magyarországon
autópályát fogunk építeni, mert az autópálya az, ami gazdasági aktivitást, életet, munkahelyet
visz messzi vidékekre. Megtesszük azt, amit Európában sehol nem tesznek meg, hogy
egyszerre öt autópályát építünk! Szeged, Nyíregyháza, Debrecen lakossága, a miskolciak,
vagy éppen a pécsiek, dunaújvárosiak olyasmivel találkoznak, ami 15-20-30 év nagy vágya
volt: úgy érezhetik, hogy részt vesznek a magyar gazdaság vérkeringésében. Nekik is végre
részük lesz mindabból a sikerb

kentersturz 2012.11.23. 09:53:08

@kentersturz:
Jav: 'vas és acél országa'...

Oszt nyomott még a nyugdíjasoknak is gazdagon a szavazatukért, amit nem sajnálok tőlük, csak ne hitelből tette volna.

HanSolo90 2012.11.23. 10:07:15

@Az igazi sztrovacsek: Szerintem nem minden mindegy alapon gondolkodnak a bizonytalan szavazók. Csak nem tudnak őszintén x-elni egyik pártra sem. Miért szavazzon bárki is egy pártra, ha nem ért egyet vele és nem tud azonosulni a párt által képviselt értékekkel? Vagy számodra az a véleménynyilvánítás, hogy mindenképp megyek szavazni, bár egyik sem szimpatikus?
A baj az, hogy igazi normális alternatíva nem létezik jelenleg. A jelenlegi ellenzék is csak a hatalomra jutásért marakodik, ez az egész összefogás történet egy nagy színház. A DK hisztizik, mert nem akar kimaradni. Az MSZP egyedül szeretne nyerni, az LMP senkivel sem akar közösködni, az Együtt 2014 meg egyelőre még nem hivatalos párt. Kíváncsi lennék, a DK félreállna-e, ha a többiek össze tudnának fogni, viszont nélkülük... :) Mert azt nagyon hangoztatják, hogy bizony nélkülük nem lesz kormányváltás :). De ha ne adj isten őket kihagyják, akkor a DK-sok nem fognak a közös jelöltre szavazni?

Az igazi sztrovacsek 2012.11.23. 11:32:49

@HanSolo90:
" Vagy számodra az a véleménynyilvánítás, hogy mindenképp megyek szavazni, bár egyik sem szimpatikus?"

Igen, az.
Ameddig van választási lehetőség, a legkisebb rosszra szavazni is jobb, mint senkire sem szavazni.
Szerintem.
" A jelenlegi ellenzék is csak a hatalomra jutásért marakodik"
Mindig, mindenhol,minden ellenzék a hatalomra jutásért marakodik, és lehetőleg önállóan szeretne hatalomra jutni, széles e világon.
Az egyiknek sikerül, a másiknak nem.
"A DK hisztizik, mert nem akar kimaradni."
Persze hogy nem akar.
Érthető a részükről.
"Az MSZP egyedül szeretne nyerni,"
Ki nem?
"az LMP senkivel sem akar közösködni,"
Mert ők is egyedül szeretnének nyerni.
"az Együtt 2014 meg egyelőre még nem hivatalos párt."
Majd az lesz, ha nyerni akar.
" Kíváncsi lennék, a DK félreállna-e, ha a többiek össze tudnának fogni, viszont nélkülük... :) "
Miért állna félre? Akkor megpróbálná a lehetetlent, egyedül bejutni, de önszántából megszűnni nem fog.
Ezt nem is várhaja tőle senki.
Ilyen ez a játék, és ettől szép, hogy ilyen.

Az igazi sztrovacsek 2012.11.23. 11:42:44

@HanSolo90:
Még valami.
"nem tudnak őszintén x-elni egyik pártra sem."
Tessenek pártot alapítani, amelyre őszintén tudnak X-elni.
Ahol van kereslet, előbb-utóbb lesz kínálat is.
Erre kiváló példa az Együtt 2014. De pártot alapít állítólag Fodor Gábor, Bokros Lajos, van Pártja - állítólag - Kuncze Gábornak, megalakult a 4K, talán még Thürmer pártja is, meg a kutya farka is létezik, meg ki tudja még milyen formációk jönnek.
Aztán vagy életképes lesz, vagy nem.
A lényeg, hogy van választék.
Egyenlőre.

lajos0 2012.11.23. 15:35:39

@HanSolo90: "Inkább adjanak választ arra, hogy miért került a Megyeri híd 4-szer annyiba, mint került volna. Vagy a Margit híd. Vagy a megépített autópályák, ha már szóba került."

A vonatkozó ÁSZ jelentések elérhetők autópálya ügyben. Ezeket egyébként Eu-s forrásból is lehetett volna építeni, csak akkor egy évvel később kezdődött volna az építésük, és némileg szigorúbb elszámolás mellett. A síkvidéki alagutakat meg egyéb nyalánkságokat ki lehetett volna hagyni, csak ezzel lehetett a STRABAGOT helyzetbe hozni. Beírták a pályázatba, hogy alagút építési tapasztalat kell, innentől a többiek mentek a levesbe.

lajos0 2012.11.23. 16:49:22

@Az igazi sztrovacsek: "Ameddig van választási lehetőség, a legkisebb rosszra szavazni is jobb, mint senkire sem szavazni.
Szerintem."

Szerintem is, bár elég mást gondolunk róla ki a legkisebb rossz.

"Mindig, mindenhol,minden ellenzék a hatalomra jutásért marakodik, és lehetőleg önállóan szeretne hatalomra jutni, széles e világon."

No ezeken én is mindig jót röhögök, amikor egy politikus ellen az a vádpont, hogy hatalomra akar kerülni, tehát hataloméhes. Ha nem akarna minek politizál, persze azon túl, hogy kényelmesebb, mint autót fényezni.

Mariann19 2012.11.23. 16:56:42

@lajos0: Kedves LajosO! Köszönöm szépen a magyarázatot, ennyire nem mélyedtem el a CDS elméleti magyarázatában, most megtettem.
Azért érdekel kiemelten ez a téma, mert mindennapjain megértéséhez szükséges ismeret, hiszen a mai élet elsősorban a gazdasághoz kötődik. Üdvözöllek régi blogtársad:Mariann

Mariann19 2012.11.23. 17:10:58

@HanSolo90: Előljáróban elnézést kérek a kései válaszért.
A gazdasági növekedés alakulásában nem lehet vita közöttünk, hiszen objektív mérések adatairól van szó.
Kiinduló hozzászólásomban nem is a gazdasági növekedés alakulásról szóltam, hanem a piaci finanszírozás elkerülhetőségét említettem. Még mindíg azt gondolom, hogy az IMF hitel előnyösebb kell, hogy legyen, mint a piaci finanszírozás.
Az ország leépülésében természetesen mindkét kormány gazdaságpolitikájának elégtelensége benne van.
A bizonytalan szavazók számának növekedése egy általános közérzet következménye, nem hinném, hogy a nagy többség megfelelő információk és ismeretek birtokában foglal állást. Sajnos, hogy egy külföldi tekintélyes lap azt írja a magyar állampolgárok jellemzéseként, hogy politikai értelemben szellemileg leépült társadalomról van szó.

lajos0 2012.11.23. 17:19:09

@Az igazi sztrovacsek: " De pártot alapít állítólag Fodor Gábor, Bokros Lajos, van Pártja - állítólag - Kuncze Gábornak,"

Ez nagyjából ugyanaz az alakulat volt eredetileg. Pluralizmusnak gyenge lenne, ha pártot alapítana Orbán is, Kövér is, Szíjjártó is, meg Lázár is, hogy csak a legszimpatikusabbakat említsük :-)

"megalakult a 4K, talán még Thürmer pártja is, meg a kutya farka is létezik"

A kétfarkú kutyákat milyen ocsmány módon tették partvonalra eddig. Remélem 2014-ben már választható lesz, mert legalább olyan komoly alakulat mint a többi. Csak túl őszinték talán. nagy fellendülés lett volna, ha az illegálisan finanszírozott, és a törvényeket megszegő pártokat feloszlatják. Ez esetben csak új pártok lennének.

lajos0 2012.11.23. 17:37:16

@Mariann19: Hát szívesen, de én is csak másoltam. A lényeg, hogy a CDS egy kötvény árfolyama, ami a pillanatnyi piacától függ, és egy nagy pozícióval simán mozgatható az árfolyama ( mozgatják is). Valamint, hogy anélkül is beszállhatsz a piacára, hogy egy fia magyar államkötvényed lenne.

"Még mindíg azt gondolom, hogy az IMF hitel előnyösebb kell, hogy legyen, mint a piaci finanszírozás."

Kisebb a kamata, mondjuk az IMF 1% alatti kamatra kapja kölcsön, tehát így is keres, és a fel nem vett hitelnek is van díja. Cserébe beleszól a gazdaságpolitikába, ami nem lenne baj, de nem tudunk eddig nagy sikertörténetekről, ami a javaslataikat illeti. Az igazi szempontjuk, hogy a befektetőik pénzét mindenképpen visszaszerezzék kamatostól, a többi másodlagos. Ezért is jönnek jól ki a diktatúrákkal általában.

Számomra nyilvánvaló, hogy őket is bábok vezetik, akik ha valamit rosszul csinálnak, akkor a megbízóik ( legyek bárkik is) elzavarják őket. Strauss Kahn-ról valószínűleg jóval előbb tudták ( már a kinevezésekor), hogy egy szoknyabolond aberrált, amikor félre akarták tenni, akkor ezt egyszerűen nyilvánosságra hozzák és kész ( lehet, hogy a selyemzsinórból nem értett).

"Sajnos, hogy egy külföldi tekintélyes lap azt írja a magyar állampolgárok jellemzéseként, hogy politikai értelemben szellemileg leépült társadalomról van szó."

Hát ez nem csak a magyarokat jellemzi, hanem az USA-tól Szváziföldig minden széles körű demokráciát. Szóval nem egy jellemző vonás. A tekintélyes lapokat meg többnyire elég kicsit megkapargatni, hogy már ne is legyenek annyira tekintélyesek, de nem tudom konkrétan melyikről van szó.

Szerintem ahol egy ifjabb Busht, Berlusconit, vagy Sarközyt képesek megválasztani ott a "szellemileg leépült társadalom" messziről látható. A felülről kinevezett vezetőkről meg mit írjunk, akik még ennyire sem voltak képesek.

Mariann19 2012.11.23. 18:09:54

@lajos0:Az IMF-ről:"Szerintem őket is bábok vezetik."
Azt tudjuk, hogy az Európai Bizottság véleménye nélkül nem dönt egyetlen hitelügyben sem. Márpedig ha ez így van, akkor az eu szabályai és elvárásai érvényesülnek a hitelek odaitéléseinél.
Azok a gazdaságpolitikai elvek és kikötések érvényesülnek, melyekben a két szereplő egyetért.
Eu-s szimpatizáns vagyok, ennek ellenére mostanság nem nagyon értek egyet a válságkezelés teóriájával, melyeket láthatóan rákényszerít a tagországokra.
Amikor a franci Hollande belépett döntési pozicióba Merkel mellé, és Merkellel szemben a gazdasági növekedés prioritását helyezte a tárgyalások középpontjába, reményt keltő volt egy más út kijelölése. Érdekelne a véleményed, hogy mit gondolsz erről.

lajos0 2012.11.23. 20:39:50

@Mariann19: "Azt tudjuk, hogy az Európai Bizottság véleménye nélkül nem dönt egyetlen hitelügyben sem."

Dehogynem. Még Eu-t közvetlenül érintő döntések is voltak, ha jól emlékszem. De nem hiszem, hogy az IMF valódi irányítói ismert figurák lennének.

"Eu-s szimpatizáns vagyok, ennek ellenére mostanság nem nagyon értek egyet a válságkezelés teóriájával, melyeket láthatóan rákényszerít a tagországokra. "

Volt nekik már több álláspontjuk a válság kezelésére, csak eddig nem jött be semmi. Úgy kezdték el egyik napról a másikra a megszorítások helyett a növekedést forszírozni, hogy alig tűnt fel valakinek. Európa adósságválságban van ( mondjuk az USA is, csak ők ilyenkor nyomnak dollárt egyre rosszabb hatásfokkal) és ennek egyetlen megoldása az adósság teljes eltüntetése lenne.

A kamatos kamatokkal terhelt összeget az összeurópai gazdaság is képtelen lenne kitermelni, nemhogy lenyomni a reálisabban gazdálkodó tagok közvéleményének torkán. Én egy frankó kis összeomlásban bízom, amikor kiderül, hogy járni jár, csak nem jut.

Mariann19 2012.11.23. 22:27:31

@lajos0: "A kamatos kamatokkal terhelt összeget az összeurópai gazdaság is képtelen kitermelni."
Ez az mondat, ami azt jelenti, hogy feneketlen kútba ömlik a pénz úgy, hogy új érték eközben nem jön létre, a törlesztések forrása a lakossági elvonásokból származik. Az elvonások szükségszerűek jelenleg, mert túlfogyasztás jött létre, de emellett nincs GDP termelődés. Úgy látszik, hogy ez a spirál lefelé tekeredik, szinte törvényszerűen egyre nagyobb sebességgel.
Amennyiben az országokat nem kényszerítenék a költségvetési deficit leszorítására, hanem szintentartást fogadnának el, valamint az adósság visszafizetését lassítanák, ez fellélegzést jelenthetne, és beindulna a gazdaság. Magát az indítást és annak folytatását szabályozni, ellenőrizni kéne, mégis valami kiutat jelentene ehhez az állóvízhez, mely nem vezet sehová.
Az is kérdés, hogy a visszafizetett hitelek valahol kumulálnak, hitelezés viszont alacsonyabb mértékű, előbb-utóbb meg kéne jelenjen a pénzpiacokon a kínálat, vélhetően alacsonyabb terhekkel.
Mindezek kósza gondolatok csupán, de ez az állóháború még a csekély lehetőségeket is kizárja.

hegyilány 2012.11.23. 22:38:07

Orbán: számunkra előnyös, hogy nem jött létre megállapodás"

www.portfolio.hu/gazdasag/orban_szamunkra_elonyos_hogy_nem_jott_letre_megallapoda

*********
Leminősítette Magyarországot a Standard & Poor's!"

Indoklásában a hitelminősítő kifejti, hogy megítélése szerint gyengült a magyar gazdaságpolitika kiszámíthatósága, amely befolyásolja az ország közép távú növekedési kilátásait. A kormány unorthodox gazdaságpolitikája, így például a pénzügyi szektort terhelő intézkedések rombolhatják az ország közép távú növekedési potenciálját. Ez pedig alááshatja a kormány adósságcsökkentő törekvéseit - fogalmaz.

A hitelminősítő szakértői megjegyzik, hogy bár várakozásaik szerint a kormány teljesíti a rövid távú költségvetési hiánycéljait, ez egyre nehezebb lesz, ha - ahogyan azt várjuk - a gazdasági növekedés mérsékelt marad.

Az S&P közleményében kitér a legutóbbi kormányzati intézkedésekre is, melyek véleménye szerint bizonyos szolgáltató szektorokat terhelnek. Ezek visszavetik az ország növekedési kilátásait a bankszektor hitelezési képességének csökkenésén és a vállalati szektor beruházási képességének csökkenésén keresztül."

www.portfolio.hu/gazdasag/leminositette_magyarorszagot_a_standard___poors.176175.html

Hát! Itt tartunk. Fokozódik a szegénység, az elszegényedés a jövő évben is. Hogy mást ne is említsek.
Szerintem.

menőmano 2012.11.23. 22:51:09

Hát! Ja! Mindig írom) Totális helyzet, gazdasági, politikai zűrzavar, társadalmi morális válság.
"licit, licit"! Nem lesz itt semmi sem, csak a fokozódó kilátástalanság.
Persze csak a társadalom egy bizonyos, hatalmas csoportjának, kik lassan, de biztosan haladnak az elszegényedés felé.
Szomorú valóság.

menőmano 2012.11.23. 22:56:38

Szakértők- , vagyis elemzők szerint újabb leminősitések várhatók.
Hála a Matolcsy féle gazdaságpolitikának..... ??
osztjónapot!

Az igazi sztrovacsek 2012.11.24. 10:29:02

A S&P leminősítette az országot, mire jött a szokásos válasz: Hülye a S&P.
Nem azt cáfolták amit mondott - azt nem is lehet - helyette van annak a pocskondiázása, aki mondta.
De ezt mát megszoktuk tőlük.
Karakter gyilkolászásban világbajnokok.
Ugyan akkor így tesznek plusz pénzt a haverok zsebébe:

hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20121123_tel_tabornok_giro_szasz#rss

Hogy a másik oldal is ezt csinálta?
Lehet.
Na de nem azért váltották le őket a "zemberek" 2/3-al, hogy ők majd másképpen csinálják?

lajos0 2012.11.24. 14:14:42

@Mariann19: "Az is kérdés, hogy a visszafizetett hitelek valahol kumulálnak, hitelezés viszont alacsonyabb mértékű, előbb-utóbb meg kéne jelenjen a pénzpiacokon a kínálat, vélhetően alacsonyabb terhekkel."

"Az elvonások szükségszerűek jelenleg, mert túlfogyasztás jött létre, de emellett nincs GDP termelődés."

Ez a túlfogyasztás szerintem mellébeszélés. Inkább túlfelhalmozás, egyre kevesebb piaci szereplő kezében.

Ha a pénzgazdaság nagysága a reálgazdaság nagyságával lépést tartott volna, akkor így is lenne. Jelenleg viszont ez teljesen aránytalan, a világban keringő pénzből az egész bolygó összes termékét és erőforrását többször is meg lehetne venni.

Én inkább itt látom az okot:

"Miközben az Occupy Wall Street mozgalom a világ minden táján a pénzügyi szektor túlzott hatalma ellen tiltakozik, egy friss tudományos tanulmány igazolja a tüntetők félelmét, miszerint egy szűk csoport kontrollálja a világ gazdaságának jelentős részét. Az összeesküvéselméletek híveinek rossz hír viszont, hogy a magyarázat tisztán hálózatelméleti, és teljességgel nélkülözi a szabadkőműveseket.

A zürichi székhelyű Swiss Federal Institute of Technology komplex rendszerekkel foglalkozó kutatói, Stefania Vitali, James B. Glattfelder és Stefano Battiston az ideológiákon túllépve empirikus kutatással (PDF) igyekeztek bizonyítani a vélt hatalmi hálózat létét. 43,000 transznacionális vállalat közötti kapcsolatokat vizsgálva megállapították, hogy valóban egy viszonylag kevés cégből álló csoport ellenőrzi a világgazdaság aránytalanul nagy részét. A tanulmányról elsőként a New Scientist tudósított, majd a forbes.com is lehozott egy kritikusabb beszámolót.

Az egyik kutató, James Glattfelder szerint a valóság annyira összetett, hogy megértéséhez el kell szakadni a dogmáktól, legyenek azok valamiféle összeesküvéselméletek vagy éppen a szabad piac “hivatalos” dogmája. Tanulmányuk a kutató szerint a valós képet mutatja. Ezt megelőzően is íródtak már tudományos tanulmányok melyek kimutatták hogy a multinacionális vállalatok nagy szeleteket birtokolnak a világ gazdaságából, de azok csak egyes nemzetgazdaságokat vizsgáltak és nem vették figyelembe a közvetett tulajdonosi kapcsolatokat sem. Ezért nem tudtak a globális gazdaságra vonatkozó megállapításokat tenni, mint például hogy milyen hatással van a jelenség a világgazdaság stabilitására."

atlatszo.hu/2012/01/24/unortodox-leleplezodtek-a-vilag-gazdasagat-iranyito-szuperkapitalista-halozatok/

lajos0 2012.11.24. 14:23:25

@Az igazi sztrovacsek: "Nem azt cáfolták amit mondott - azt nem is lehet - helyette van annak a pocskondiázása, aki mondta."

Ez a szokásos, és a kormánytól nem is vehető annyira komolyan, mert ők bármilyen indoklás esetén ezt mondanák. Krugmantól viszont annál inkább:

"A Standard&Poor’s negatívabban sorolja be az országokat, mint indokolt lenne – olvasható ki Paul Krugman, Nobel-díjas közgazdász szavaiból.
A hitelminősítő hajlamos arra, hogy a magánkézben lévő vállalatoknak jobb minősítést ad, az országok besorolását pedig igen gyenge szinten tartja, elég gyenge bizonyítékokkal – figyelmeztet Krugman."

Mariann19 2012.11.24. 15:36:08

@lajos0: Rendkívül alapos és érdekes az az elemzés, amelyre felhívtad a figyelmemet. Annak örülök még szubjektíve, hogy alá támassza a korábbiakban általunk kreált véleményünket, melyben nemigen volt vitánk.
A jelenlegi témánál a túlfogyasztás általam vélt teóriámat szeretném elmondani, mely egyrészt a gazdasági elemzésekre, másrészt a saját kútfejemre hagyatkozik.
A közelmúltban megjelent az európai országok eladósodásának okairól szóló írás. Eszerint a 70-es évek végén a pénzpiacokon ú.n. "olcsó" hitelekhez lehetett jutni, mely lehetőségen felbuzdulva - különösen a szocialista országok - igénybe vették ezeket.Eredeti céljuk a gazdasági növekedés, a gazdaság fejlesztése volt. Miután a hitelek terhei nem voltak jelentősek, az eredeti célt hanyagolván, politikai okokból nem felhalmozásra fordították e forrásokat, hanem fogyasztásra, az életszínvonal emelésére.Zárójelben hozzá tehető, hogy ezzel a szocialista rendszer mindenhatóságát kívánták reprezentálni. A gazdaság nem növekedett, a hiteleket felélték ezek az országok, elkezdődtek a hitel visszafizetéseinek nehézségei, mely a leépülés korai szakaszát jelentette.
Ez alatt a folyamat alatt a lakosság hozzá szokott a lehetőségekhez képest egy magasabb szintű életvitelhez, a megnövekedett privát igények miatt a fogyasztási javak egyre nagyobb tömege lelt piacra úgy, hogy nem volt mögötte az új érték megteremtése.
Az igényeket a fogyasztási áruk előállítói olyan piaci árak alkalmazásával értékesítették, melyek messze meghaladták a használati értéket, egyre nagyobb profitot biztosítva számukra.
Ez utóbbi tendencia a világban is elindult, és elkezdődött a lakossági vagyonszerzés irreális megteremtése hitelekből, melynek már ismerjük a következményeit.
Amit leírtam, az röviden nem más, mint a többet fogyasztunk, mint amit megtermelünk" szindróma, melyet tovább rontott a torzító árpolitika, az ár- érték aránytalansága által. Erre gondoltam, amikor a túlfogyasztásról írtam.

lajos0 2012.11.24. 16:54:38

@Mariann19: "Eszerint a 70-es évek végén a pénzpiacokon ú.n. "olcsó" hitelekhez lehetett jutni, mely lehetőségen felbuzdulva - különösen a szocialista országok - igénybe vették ezeket."

Bár itt mi kilógtunk a sorból, ugyanis a mi kedves vezetőink magánbanokknak adósodtak el a többi szocialista országgal ellentétben, mivel ezek fizettek jutalékot az intéző elvtársaknak. Ezért is lett volna kissé macerásabb a leírásuk, bár erre így is lett volna többször is lehetőség.

"Eredeti céljuk a gazdasági növekedés, a gazdaság fejlesztése volt. Miután a hitelek terhei nem voltak jelentősek, az eredeti célt hanyagolván, politikai okokból nem felhalmozásra fordították e forrásokat, hanem fogyasztásra, az életszínvonal emelésére."

Bizony ez jellemezte a Kádár-rendszert, de hallottunk a rendszerváltás után is miniszterelnököt, aki képes volt kimondani:" hogy hol a felvett pénz, ott van a nyugdíjakban, a bérekben meg a szociális kiadásokban".

"Ez alatt a folyamat alatt a lakosság hozzá szokott a lehetőségekhez képest egy magasabb szintű életvitelhez"

Bizony és a rendszerváltástól is azt várták, hogy annyit zabálhassunk mint a nyugat németek és olyan kocsival járjunk. A demokrácia meg a szólásszabadság, és egyéb nyalánkságok nem sok embert izgattak akkor sem.

"Ez utóbbi tendencia a világban is elindult, és elkezdődött a lakossági vagyonszerzés irreális megteremtése hitelekből, melynek már ismerjük a következményeit."

Az elindult helyett, itt a szándékosságot hangsúlyozó elindították szerintem a lényeg.

"Amit leírtam, az röviden nem más, mint a többet fogyasztunk, mint amit megtermelünk" szindróma, melyet tovább rontott a torzító árpolitika, az ár- érték aránytalansága által."

Hát ki tudja meddig mehet még, hogy a világon mindent Kínában termelnek és a nyugati civilizáció fogyasztja el hitelből. Szerintem sokáig nem.

Mariann19 2012.11.24. 17:21:30

@lajos0: Kina termékei árasztották el Európát, most némi kontra fog beütni.
Ma olvastam, hogy az eu. figyelme is ráfordult Kínára, Oroszországra, Brazíliára és Indiára piaci felvevő országokként.
Németország lesz Kína egyik legnagyobb beszállítója.
No comment

lajos0 2012.11.24. 17:49:50

@Mariann19:" Németország lesz Kína egyik legnagyobb beszállítója."

Azt hittem már régen az. Legalább is az EU-ból. Amíg az eurózónát egyben lehet tartani, addig ez lehetséges is, mert az euró a németeknek egy nagyon gyenge pénz.

Mariann19 2012.11.24. 18:31:53

@lajos0: Valószínűleg volt exportja Németországnak Kina felé, ez azonban mai hír, mintegy kiemelve nóvumként.
Az elemzés szól az eu eddigiektől eltérő szándékáról, hogy idejét látja a kelet felé fordulásnak. Majd még igaza lesz Orbán Viktornak, hogy az eddigi útról le kell térni, és új piacokat kell keresni, valamint új gazdasági kapcsolatokat célszerű kialakítani.

lajos0 2012.11.24. 18:44:04

@Mariann19:

"Valószínűleg volt exportja Németországnak Kina felé, ez azonban mai hír, mintegy kiemelve nóvumként."

2 évvel ezelőtti hír:" Egy ipari ország sem profitált annyit a kínai gazdasági robbanásból, mint Németország, derül ki a Kieler Világgazdasági Kutatóintézet tanulmányából. „Minél nagyobb tempóban növekszik a Népköztársaság, annál jobban részesíti előnyben a német termékeket más országok termékeivel szemben” - közölte Rolf Langhammer, a kutatás vezetője. A tanulmány szerint a kínai gazdaság évi 9%-os növekedése 16%-os exportnövekedést jelent a német ipari vállalkozásoknak az ázsiai országba. Ezzel az eredménnyel Németország az első helyen végzett, megelőzve az Európai Unió többi tagállamát, az Egyesült Államokat és Japánt is."

"Majd még igaza lesz Orbán Viktornak, hogy az eddigi útról le kell térni, és új piacokat kell keresni, valamint új gazdasági kapcsolatokat célszerű kialakítani."

Nem Orbán találmánya, de az eddigi út járhatatlan és világméretű eladósodáshoz vezet. Nekem Orbánnal az a bajom, hogy csak mondja és nem csinálja. Én nagyon pártolnék egy igazán unortodox gazdaságpolitikát, önálló jegybankkal, adósságfizetés felfüggesztésével, a pénzgazdaság szereplőinek brutál adóztatásával, csak nem látom sok jelét, hogy Orbán ezt komolyan meg is próbálná.

Az elkerülhetetlen magyar államcsődöt előbbre hozná, de hamarabb lennénk rajta túl .-)

Mariann19 2012.11.24. 18:57:21

@lajos0: Ez azért nem rossz, hogy Kina 9%-os gazdasági növekedése 16%-os exportnövelést tesz lehetővé Kina számára.Németország mindíg a napos oldalra kerül. Most, hogy az úniós csúcson vita megy a támogatási főösszeg megitélésénél, és a nettó befizető németeknél egy esetleges plusz teher a német lakosságban ellenérzéseket váltana ki, egy ütős magyarázat van erre.
Németországnak a saját eu-s kötelezettség befizetéséből 50%-kal nő a rendelésállománya a tagországok részéről.Tehát indirekte piacot jelent.
Kedves LajosO! Az államcsőd félelmetes dolog, nemcsak a lakosságot érhető dráma okán, hanem a visszarendeződés a nemzetközi gazdaságban majdnem lehetetlen.

lajos0 2012.11.24. 20:35:52

@Mariann19: "Az államcsőd félelmetes dolog, nemcsak a lakosságot érhető dráma okán, hanem a visszarendeződés a nemzetközi gazdaságban majdnem lehetetlen."

Valószínűleg egy globális piaci összeomlás keretében nem lenne túl feltűnő. Jó lenne addig várni vele.

márta)) 2012.11.24. 22:20:13

Totális kudarc, félbeszakadt az uniós csúcs, hazamennek a legények! "

A bukást állítólag az hozta, hogy nem sikerült áthidalni azt a szakadékot, amely a kiadások drasztikus visszanyesését hajlíthatatlanul követelő britek és az ennél rugalmasabb tagországok között keletkezett. Helyszíni beszámolók szerint zűrzavar volt a tárgyalások végén, mert néhány egyes küldöttség, köztük a lengyelek, állítólag még azt mondták, hogy ők még ma este is folytatnák a tárgyalásokat. Orbán Viktor tájékoztatóján nem árulta el, hogy melyik ország miatt hiúsult meg a megegyezés.

A következő egyeztetésre már csak jövőre ülnek össze az uniós vezetők. Igaz van még egy évük hogy megállapodjanak a 2014-2020-as büdzséről, viszont elegánsabb lett volna, ha egyszeri nekifutásra is sikerült volna. "

privatbankar.hu/makro/totalis-kudarc-felbeszakadt-az-unios-csucs-hazamennek-a-legenyek-folyamatosan-bovitve-252796

Mondjuk, úgy mindent összevetve, a Matolcsy-féle gazdaságpolitika (is )"kudarcos".

menőmano 2012.11.24. 22:29:10

Kezdődik az uniós csúcstalálkozó"

Hát! Ja! Már vége is lett. :)

Mindig írom) Totális helyzet, gazdasági, politikai zűrzavar, társadalmi morális válság.
A jövő elkezdődött".
Semmi jó. Jövőre folytatódik a trend) fokozódó elszegényedési folyamat, tovább nyilik az a bizonyos társadalmi olló. Szegények-gazdagok.

osztjónapot!

lajos0 2012.11.25. 08:32:34

@márta)): "Mondjuk, úgy mindent összevetve, a Matolcsy-féle gazdaságpolitika (is )"kudarcos"."

Meg az összeurópai is. Az a vicc benne, hogy az EU-s GDP 1%-ának kevesebb mint a harmadrészéről folyik a vita ilyen nagyon vehemensen. És ezeket vegye komolyan az ember :-)

mimike1511 2012.12.23. 17:08:57

@lajos0: az a 12 milliárd ott hever a devizatartalékokban........ és reméljük a kedvenceid nem nyúlják le

lajos0 2012.12.23. 19:48:32

@mimike1511: Az a 12 milliárd valójában 12 ezer milliárd. Nem hever ott a devizatartalékokban ( szerencsére, mert sokba van nekünk az a devizatartalék).

"reméljük a kedvenceid nem nyúlják le"

Hát biztos lenyúlná a Mogács Dániel, ha tehetné, de erre módja sincs. Viszont a te kedvenceid már annyi közpénzt loptak itt az elmúlt huszonpár évben é előtte is, hogy életfogytig börtönbe kellene ülniük a teljes vagyonelkobzás után. Reméljük egyszer oda is kerülnek.
süti beállítások módosítása