Nincs jó jó hírünk a világban. Lehetne ezen kárörvendeni, hogy úgy kell nekik, maguknak csinálták, de ez mégis csak baj, mert a szégyen mindannyiunké.

A magyarországi szélsőjobb, a vele szövetségben levő egypárti kormánnyal, folyamatosan lejáratja saját hazáját. Amíg Orbán Viktor kint azt mondja, hogy a krumplileves legyen krumplileves, meg hogy munkaalapú izé jön, elvtársak, idehaza olyan dolgok esnek meg, hogy egy új konzervatív magyar párt ezeket mélyen fogja szégyellni. Például azért, mert a munkaalapúság közben a 16 százalékos adóval éppen nem munkaalapon keresnek ők havi százezrekkel többet, és egyre többen csak keresik azt a munkaalapú izét. Ehelyett vagy elveszítik, vagy képtelenek újat találni. Olvasom: Debrecenben megjelentek az első diplomás utcaseprők, akik jobb híján közmunkát vállaltak.

Répássy Róbert szerint mindenki, aki 1989 előtt volt rendőr, nem más, mint Kádár-huszár - nem lennék Pintér tábornok helyében. És aki 1989 előtt volt párttag, és funkci lett az első, majd a második Orbán-kormányban? Velük mi legyen? Mit kezdjünk az MSZMP-tag Pintérrel, Gógllal, Stumpffal, Járaival, Martonyival, Boros Imrével, Szabadival és a többiekkel? Martonyi például 1988-ban lépett be, hogy az utolsó(előtti) magyar állampárti kormány, Németh Miklós kabinetjének tagja legyen. Amikor már inkább kifelé lépegettek a Magyar Szocialista Munkáspártból... Nem is beszélve Pozsgay et. szolgálatairól a Nenyi és az "alkotmányozás" kapcsán.

Répássy szövege tipikus példája annak, hogyan torzult el a Fidesz. Hogyan válhatott az 1989-es elvált szülők gyermekéből mára bármilyen értéket hetente megtagadni képes maffiapárttá. Kampányban azt mondjuk, megvédjük a szerzett jogokat, a korai nyugdíjazást is akár, kormányon meg megszüntetjük. Mindegy: egyik héten ezt mondjuk, a másik héten azt. És sehol egy sorry.

Nagy Anna kormányszóvivő például úgy látja, azért zuhantunk a mélybe a korrupciós listán, mert "az előző kormányok" olyan rosszak, csúnyák és gonoszok voltak. Hazudik persze, hiszen az elmúlt nyolc évben is történtek ugyan közpénzügyi furcsaságok (lopást még nem írnék, hiszen egyik perből sincs jogerős ítélet), de a pontszámunk akkor mégis magasabb volt, mint most. Valami csak történt az elmúlt egy évben, ha ekkorát zuhantunk. Ez persze nem menti azokat, akik belenyúltak a mézes bödönbe. A szóvivő asszony azonban gyorsan odasukorózott egyet, amelyről amúgy mindenki látja, hogy koncepciós per lesz, bűncselekmény ugyanis nem történt. Ha csak nem tekintjük annak a beruházás elmaradását.

Az IMF is beszólt, hogy még kínosabb legyen a helyzet. A Gyurcsány-kormány által felvett, a piacinál alacsonyabb kamatozású hitel ugyanis növelte a valutatartalékot, támaszt adott a válság idejére - és még csak el sem költötték. Na, ennek most annyi. A Gyurcsánnyal egykutya Strauss-Kahn (Kövér László szíves közlése) "megmentette" a magyar olajvállalatot. Van okunk a büszkeségre. Igaz, az IMF megjegyezte, hogy nem arra adta a pénzt, hogy Orbán államosítson. A vásárlással kapcsolatban azért szintén akad néhány kérdés: 1. Miért nem tájékoztatták előzetesen a közvéleményt? 2. A részvényvásárlás összefüggésben lehet-e kormányzati emberek horvátországi, a MOL-llal kapcsolatos üzleti tevékenységéhez? 3. Kimeríti-e a bűncselekmény fogalmát, hogy 80 milliárddal többe került a tranzakció, mint egy évvel korábban? 4. Schiffer András nem gondolja-e úgy, hogy feljelentést kellene tennie a közpénz elherdálása miatt, főleg amikor a GDP közel 2 százalékának kiszórása közben egész szakmák képviselői kerültek a tönk szélére?

És végül: a színházi szakma nyomása egyelőre elég volt ahhoz, elkerüljük az újabb nemzetközi botrányt, amely Alföldi Róbert kirúgásával burjánzott volna. A senki által nem ismert Réthelyi úr, aki ért az egészségügyhöz, a kultúrához, a zöldügyekhez és mindenhez, egyelőre írásbeli figyelmeztetést rótt ki, mert a Nemzeti Szíházban úgy mutatták be Az ember tragédiáját, ahogy Madách megírta - orgiástul.

Azt azonban mindenkinek látni kell: a meccs nem ért véget. A Jobbik nem nyugszik majd, és a KDNP sem, amely a Hoffmann-Pokorni meccs megvívása közben így próbál nyomást gyakorolni Orbánra. És persze az erkölcs nevében a pedofil papokról hallgat, de egy színházi előadás ügyében azonnal ordibál.

Lassan vonalkódot kéne tennünk minden hülye, ostoba és kártékony megszólalásra és döntésre, nehogy elfelejtsük őket 2014-ig.

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr212935844

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Évértékelő képregény 2011.06.01. 14:16:20

Mosmámeg boldog - boldogtalan évértékeli a Forradalmi Jogász - paraszt Kormány első esztendejét. Gondoltam van képem hozzá nekem is. Kezdetben ugye csak készítgették előfele a disznóságokat:                 &nbs...

Trackback: Egy évvel a fülkeforradalom után 2011.05.27. 10:52:25

Alig hisszük, de egy teljes év telt el a II. Orbán-kormány ciklusából. Mindnyájan túléltük, a kormány éppúgy, mint a polgárok, de mégis hogyan? Az ősz haj…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

leponex 2011.05.27. 08:57:15

Szegény Jó Gréczy Zsolt Walesi Bárdunk, ...

Nagyon belefáradhatott már ebbe a reménytelen küzdelembe, unalomig ismételgetett szamárságaival ... :))
Ez az odaszúrt mondatata sok mindent elárul durcás lelkivilágáról:

"A senki által nem ismert Réthelyi úr, aki ért az egészségügyhöz, a kultúrához, a zöldügyekhez és mindenhez,"

Nem másoljuk ide Réthelyi úr szakmai életrajzát, annyit azért elárulnánk, hogy az úgynevezett 'gerincvelő' is kutatási területe volt.
De hát Önnek ez nyilván nem mond semmit, az életben nem fog találkozni ezzel az érdekes, mások számára bizony fontos anatómiai képlettel.
( nem matematikai képlet, ne ijedjen meg :) )

R_Gábor 2011.05.27. 08:58:03

"magyarországi szélsőjobb, a vele szövetségben levő egypárti kormánnyal":
Ez a régi, jól ismert szoci-ballib rizsa. Kezd unalmas lenni, nem lehetne valami újat kitalálni?

apc 2011.05.27. 09:01:35

@R_Gábor: akkor hajrá,elő az ötletekkel.

Aerion 2011.05.27. 09:04:19

@R_Gábor:

Nem lehet! Az nem Gréczy Zsolt lenne.

R_Gábor 2011.05.27. 09:04:31

@apc: Na nehogy már én adjak ötleteket ballib barátainknak! Örülök, hogy még legalább három évig csak a partvonalon kívülről szólhatnak be...

kirsten 2011.05.27. 09:08:14

@leponex: Hát ha a gerincvelő is kutatása volt, akkor jó lenne ha megvizsgálná szeretett vezéretek LATORBÁN gerincét, mert azzal igen sok probléma lehet.

readonly 2011.05.27. 09:13:05

Ez valami fake provo blog, mint balogartúré, a cigányé? Ennyire hülye, faék nem lehet ugyanis senki, mint a blogger. Még az elvetemültebb ballibek is tudják már, hogy a nácizás nem vált ki a magyarokból többet, mint egy unott ásítást ...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.05.27. 09:13:35

'A senki által nem ismert Réthelyi úr'

hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%A9thelyi_Mikl%C3%B3s
Magyar orvos, anatómus, egyetemi tanár, az orvostudományok (akadémiai) doktora.

Csak egy ismeretlen akadémiai doktor, szemben a mindenki által ismert Gréczy Zsolttal, az Időkerék sajtófőnökével:
www.magyarhirlap.hu/kultura/hazank_uj_szimboluma_lehet_az_idokerek.html

DillingerEscapePlan 2011.05.27. 09:13:36

"Lassan vonalkódot kéne tennünk minden hülye, ostoba és kártékony megszólalásra és döntésre, nehogy elfelejtsük őket 2014-ig.Lassan vonalkódot kéne tennünk minden hülye, ostoba és kártékony megszólalásra és döntésre, nehogy elfelejtsük őket 2014-ig."

akkor ezennel erre a blogbejegyzésre rakok is egy vonalkódot.

popocatepetl 2011.05.27. 09:14:07

Büdös torzító tetű: más dolog párttagnak lenni és más a diktatúra erőszakszervezének tagjának lenni.

Murderface 2011.05.27. 09:19:16

"A magyarországi szélsőjobb, a vele szövetségben levő egypárti kormánnyal, folyamatosan lejáratja saját hazáját."

Ne finomkodj: a magyarországi politikusok járatják le az országot (és viszik/vitték a csőd szélére). Az összes. Nem kell pártszíneket, meg oldalakat keresni :)

ursus artos 2011.05.27. 09:19:26

Az időkerék akkora nemzeti szimbólum volt, hogy csak azért utaztunk fel Pestre, hogy megnézzük. A koronára rá se pillantottunk. Csak az időkerék.

old_field 2011.05.27. 09:20:16

na, már gyurcsányi is itt blogol ?! :D
hiteles...
gratula Index !!

Max Hansen 2011.05.27. 09:25:26

"A magyarországi szélsőjobb, a vele szövetségben levő egypárti kormánnyal"

Aha. Ha ez így lenne szegény Gréczy et és barátai már rég munkatáborban vakációznának.

Egyébként minél jobban nyafognak az ilyenek, annál jobban szórakozom.

jobbcsapott 2011.05.27. 09:26:39

"magyarországi szélsőjobb, a vele szövetségben levő egypárti kormánnyal":
elgurult a gyógyszer, vagy nem dugtál már kb 10 éve? impotens buzeráns szitkozódsz itt meg szélsőjobbozol többszázezer, többmillió erre a kormányra szavazó állampolgárt! De tetü vagy baszki!

jobbcsapott 2011.05.27. 09:27:54

@Max Hansen: bárcsak ott nyafognának láncraverve! Itt bloggerkedik a ahelyett hogy dolgozna, rendes munkát vállalna! Nem itt fikázza és a ballibsibibsi lobbi fizetgeti. Innye de megtaposnám az ilyet!

jobbcsapott 2011.05.27. 09:28:58

tótaw a másik köcsög! azt is lőhetnénk a Dunába, mondjuk Titelnél, nehogy már a mi részünkön szennyezzen...

Senkifia 2011.05.27. 09:30:19

"Igaz, az IMF megjegyezte, hogy nem arra adta a pénzt, hogy Orbán államosítson. "
ezt konkréten, az indexes címeket kivéve,hol mondta az IMF? (azért a címben,mert a tartalomban már index is mást mond). Mert nekem eddig az jött le,hogy aszonta az IMF: mivel a pénzt lehívták,és főképp,hogy már a törlesztési periódusban vagyunk,innen kezdve bármire költhetik.Magyarul: vehet belőle MOL részvényt is,meg lyukas zoknit is,ha annak látja szükségét... Ja hogy nem csak az IMF pénze,mert az eu-jé is? azt is mondta az IMF.Ezt viszont csak azért,hogy tiszta legyen:nem kizárólag IMF-pénzről van szó. De azt sehol nem mondta senki,hogy nem vehet MOL-t belőle a kormány.
Picit disztingváljunk azért.És ha nem muszáj,ne hazudjunk(ja csúsztassunk) összevissza...

ursus artos 2011.05.27. 09:32:25

@Senkifia: azt én sem értem, hogy az állami vagyon gyarapítása, a vagyonszerzés az miért baj?
A vantól nem kell félni!

midnight coder 2011.05.27. 09:32:57

Elvtárs, elvtárs, nem megy ez. Először is, a post tartalma nem igazán van összhangban a címével - ez utóbbi alapján azt várná az ember hogy valamit fel tudsz mutatni a címben szereplő állítás igazolására. Ehhez képest összehordsz itt hetet-havat. Persze a címben szereplő felvetés is ordas baromság - ma már senkit nem érdekel az sem ha akár a Jobbiknál is szélsőségesebb párt van egy országban hatalmon. Lásd szlovákok, ahol echte nácik voltak hatalmon, ahol ma is érvényben van a kollektív bűnösség elve alapján megfogalmazott Benesi-dekrétum, illetve ahol olyan nyelvtörvény van amit ha itt próbálna valaki elkövetni mondjuk a lovári nyelv rovására, másnap hős honi liberálisaink azonnal behívnák az izraeli hadsereget a demokrácia helyreállítása érdekében.

És ez csak a cím volt. A post tartalma viszont akkora ordas baromságok tárháza amire reagálni sem érdemes.

crevita 2011.05.27. 09:33:04

A tiszta forrás, t. szerző Úrnak!

HUNGARY
LITTLE OR NO ENFORCEMENT: 25 cases concluded and two investigations. Share of world exports is 0.6 per cent.
Foreign bribery cases or investigations: Both the Hungarian Central Investigating Chief Prosecutor’s Office and the Hungarian National Bureau of Investigation have reported that they are investigating allegations that Magyar Telekom paid bribes to public officials in 2005 in order to obtain state contracts in Macedonia.196 This was allegedly done via fake contracts and via its subsidiaries in Macedonia and Montenegro. An investigation of the same allegations is reportedly under way in Germany, the seat of Magyar Telekom’s parent company Deutsche Telekom.197 Additionally, a Wikileaks document released in 2010 indicated that the Hungarian Prosecutor’s Office had conducted an investigation of Podravka d.d., a Croatian food company, and had co-operated with Croatian authorities on a parallel investigation of the company.198 Previous media reports in 2009 and 2010 had suggested possible misconduct in the acquisition of the Croatian oil company INA (Industrija Nafte d.d.) by the Hungarian oil and gas company MOL Magyar Olaj és Gázipari Nyrt (MOL) with the participation of the Hungarian OTP Bank Nyrt (OTP) and Podravka d.d.199 MOL has denied wrongdoing.
Domestic bribery by foreign companies: The National Investigation Bureau carried out an investigation into Rail Cargo Austria that was extended twice in 2010, the first time until 25 April 2010200 and the second time until 25 October 2010.201 In January 2011, it was reported in the Hungarian press that the Budapest Police had opened an investigation into Alstom for the alleged misuse of funds in connection with a contract with the Budapest Transport Company BKV, and that the police later handed the case over to the National Investigation Office due to the gravity of the allegations.202 According to a news report, the Central Investigative Prosecutor’s Office is continuing its investigation into a land swap deal between the investment group KC Biddinthe Hungarian State Holding Company (MNV), in which the state is alleged to have lost about HUF1 billion (approximately US $5 million).203 According to the report, three government officials, including the former director of the State Asset Management Company, have been named as suspects for their involvement, and a member of the opposition party has also filed a criminal complaint against a former prime minister for his alleged involvement.204 KC Bidding allegedly exchanged its less valuable land for superior land owned by the state in connection with the planned construction of a US $1.5 billion tourist complex and casino near Lake Velence under a concession contract with the Hungarian state.205 The investment group is reportedly composedUS, Israeli, German and Hungarian entrepreneurs.

Inadequacies in legal framework: The framework is generally adequate. Under Section 33 of the Criminal Code, the period of limitations for bribery and trading in influence varies between three and ten years, depending on the gravity of the offence.
Inadequacies in enforcement system: The absence of a central authority for strategic planning or for the co-ordination of enforcement has been problematic, as more than ten national authorities are involved in anti-corruption work, and training for investigators is insufficient. Whistle-blower protection is inadequate as the law on whistle-blowers cannot be enforced due to legislative shortcomings. There is also no systemic collection of data on the number of whistle-blowing disclosures or the proportion of cases that result in legal action.206
Legal framework and enforcement system regarding subsidiaries, agents and other intermediaries: The investigations into Magyar Telekom reportedly to relate the activities of the company’s subsidiaries in Macedonia and Montenegro.207 Hungarian law covers foreign bribery via an intermediary, with language that is similar to Article 1 of the OECD Convention.208 In accordance with the Criminal Code, a parent company can be held liable for bribery committed by a subsidiary if it had knowledge that the bribery was taking place. Under Hungarian law, cases of failed intermediation are considered an offence – that is, when a principal seeks an intermediary to carry out the bribe, but the intermediary refuses or the public official rejects the bribe.209
Recent developments: There were a number of reforms in 2010 that aimed to improve anti-corruption efforts in Hungary. The Central Investigative Prosecution Office based in Budapest received significant funds to improve the investigation and prosecution of corruption cases, though it is still early to determine the effects of this increase. The Act on Public Procurement was modified, and some of the changes may decrease the risks of corruption, but others may result in less transparency. Parliament adopted an act to strengthen regulations for transparency and objectivity in the judiciary, including changes in the appointment process, although there are some issues to be resolved in that connection. Several NGOs, including TI Hungary, reported in July 2010 that the government had been undermining rule of law guarantees by adopting bills into law without following due process. In a follow-up report, these groups highlighted the violation of the rule of law and other critical issues in the field of transparency and the system of checks and balances.210 An act on lobbying activity was repealed in 2010.
Recommendations: There are many fields in which improvements are necessary. Introduce effective whistle-blower protection. Introduce and enforce party and campaign finance regulation. Improve strategic planning of anti-corruption efforts. Raise awareness and communication of anti-corruption efforts and tools.

Alstom-BKV
Magyar Telekom
INA-Mol
Sukoró

Mi a rákról beszél Gréczy?

Még csak azt se lehet mondani, h bértollnok,
simán egy zavart, szerencsétlen elme...

fidesz = házmesterek pártja 2011.05.27. 09:34:59

@jobbcsapott: mi van nácikám? Felbaszta a nem létező agyadat? Inkább azzal foglalkozz, hogy anyád miből élt, mikor a biológiai apád felcsinálta!

fidesz = házmesterek pártja 2011.05.27. 09:35:48

@jobbcsapott: a hozzád hasonló aljadékok jobban mutatnának a lámpavason, hidd el!

colonel pondró 2011.05.27. 09:39:46

@popocatepetl: Semmivel nem jobb. A párttagok is ugyanolyan lánszemek voltak a gépezetben. Ne relativizáljunk.
Ostoba a kormányfő, ha nem talált a kormányába tisztább multú embereket. Sajnálatos.

endre2714 2011.05.27. 09:49:45

Mindig féltem attól, hogy nem vagyok elég objektív és elfogultan politizálok.
Gréczyt olvasva ettől nem félek többé és nyugodt a lelkiismeretem.

Krutzifix 2011.05.27. 09:50:11

@jobbcsapott: Kultúrált hsz-aidból arra következtetek, hogy Te viszont be vagy gyógyszerezve, és még soha életedben nem dugtál!

M_R 2011.05.27. 09:53:22

Hát sajnos igaz: aki egyáltalán hallott Magyarisztánról, abban ismét az a kép él, hogy "keleti blokk" meg "kommunista ország". Vagy csak egyszerűen egy röhögés :)

qwertzu 2011.05.27. 09:54:10

Téged beoltottak objektivitás ellen, vagy így születtél? Komolyan, hozzád képest még Szijjártó is pártatlannak számít.

Anti Anyag (törölt) 2011.05.27. 09:56:07

Ügyes.

A ballibsi politikusok folyamatosan mószerolják az országot, majd itt nyafog a posztíró, hogy rossz a híre az országnak.

Most mondjam azt, hogy nektek ballibsik meg itt nagyon rossz a híretek?

Megfigyelo 2011.05.27. 09:57:01

Korrekt poszt. Szerencsére a külföld nem tud magyarul, mert a stupid jobbos hozzászólások égetnék csak igazán az országot...

Főigazgató úr 2011.05.27. 09:59:34

Gréczy te igazi kretén vagy,mutogatni kéne!
Tehát nem a legalja cigányok és az gyarmatosító zsidó betelepülők a szégyen,hanem a hazafiak és az országért tenni akarók?
Tudod mit: a kurva anyádat!

Lord_M_ 2011.05.27. 10:00:36

Ja ja... szövetségben vannak, azért rúgták ki Alföldit mert a szélsőjobb követelte...

várjál... nem rúgták ki...

Javasolhatom, hogy esetleg a NYT-ban jelenítsék meg ezt a cikket... ahogy szokás.

:) mindenesetre péntek van, holnap már hétvége, addig szerintem tudtok szerezni vonalkódfontkészletet és áttanulmányozni a vonalkódkészítés mikéntjét... (Code39, Code128 A/B esetleg akár QRCode is lehet... hétfőtől mehet a vonalkódragasztás... :)))

Megfigyelo 2011.05.27. 10:01:05

@M_R: Nem. Pontosan tudják, hogy itt már Orbanisztán van. (Én ezt a kifejezést először egy németországi kollegától hallottam: januárban az Euronews kommentátora ezzel helyezte megfelelő perspektívába azt, hogy MO átvette az EU elnökségét.)

Kivlov 2011.05.27. 10:02:50

"A magyarországi szélsőjobb, a vele szövetségben levő egypárti kormánnyal, folyamatosan lejáratja saját hazáját..."

lóf*szt. az ti már rég megcsináltátok 2002 óta...

Főigazgató úr 2011.05.27. 10:05:38

@Megfigyelo: Gondolom azt a "német" kollégát is szikével keresztelték! :)

Senkifia 2011.05.27. 10:06:14

@ursus artos: dehogynem kell félni... annak,akinek az erős Magyarország nem érdeke...

magyar ember teli szájjal 2011.05.27. 10:06:27

Istenem, Zsoltikám, masírozzál felalá egy kötéllel a nyakadban, nehogy elvigyenek a nácikok.

Palkovicsné 2011.05.27. 10:08:05

Mennyi idióta majom van... Nem hiszem el... Írjatok Saját blogot, ahol kifejtitek a nagyon-nagy okosságaitokat.... Szánalom...

tomtyi 2011.05.27. 10:08:54

A diplomás utcaseprő nem a munkaerőpiac helyzetének következménye, hanem a rossz struktúrájú felsőoktatásé (is). Kicsit talán túlképzés volt jogász, közgazdász és médiaszakértő/újságíró vonalon. Ahol meg ne adj isten dolgozni kéne (műszaki, mezőgazdasági), oda meg alig jelentkeztek.

"És végül: a színházi szakma nyomása egyelőre elég volt ahhoz, elkerüljük az újabb nemzetközi botrányt, amely Alföldi Róbert kirúgásával burjánzott volna.">Külön kiemelhető az utolsó szó: VOLNA. Nem kellene álbotrányt kavarni, főleg, mikor már kiderült, hogy tényleg ÁLbotány. Legalábbis az A.R-t fenyegető veszélyre felhívó figyelmeztetés. Ami büntetést (írásbeli figyelmeztetést) kapott az gyakorlatilag az pofátlanul igénytelen, udvariatlan megnyilvánulása miatt kapta.

BTW: Hol is tart a szólás- és véleményszabadságért a harc az MSZP-ben? Blogletiltások, miegymás...

"A senki által nem ismert Réthelyi úr, aki ért az egészségügyhöz, a kultúrához">Szekeres "mindenhezértő" Imre és Lamperth "minden poszton jó vagyok" Maunika, és az összes többi, már '89 előtt is jollyjokerként szereplő MSZ(M)P-s politikus bezzeg! A pártfőiskolán - úgy látszik - nagyon átfogó képzésben részesültek az elvtársak. Azok a régi szép idők!

midnight coder 2011.05.27. 10:09:28

@Megfigyelo: A németek elég érdekes társaság. Egyrészt veszett mennyiségű neonácijuk van, másrészt van egy csapat vörösnácijuk is. Ezek aztán időnként szépen összeverekednek. Másrészt maga az ország kívülről nézve leginkább Izrael gyarmatának tűnik, ma is úgy táncolnak ahogy a zsidók fütyülnek. És az itt lakó "liberálisokra" is igaz.

Megfigyelo 2011.05.27. 10:09:37

@Főigazgató úr: Speciel nem. Echte keresztény. De kicsit több esze van, mint az itt kommentelőknek...

Kandabula 2011.05.27. 10:10:15

Úgy tűnik, most már mindegy. Reménytelen. Kiköp minket Európa.

kewcheg 2011.05.27. 10:11:30

..Szerintem Réthelyi tök helyén kezelte a dolgot,tehát nem kellene baxtatni, a mol pakett vételének előzetes társadalmi megvitatása - no comment- a spekuláció egy nap alatt kinyírta volna a nemzeti olajvállalatot.
Katolikus emberként mondom, hogy a kdnp télleg gáz, de nem kéne állandóan a "pedofílpap" sztereotípiát nyomni, ugyanakkor szót sem ejteni arról, hogy él köztünk egy Böjte Csaba, aki EMBER, vagy hogy a kereszténység nélkül még Európában is valszeg mindennapra esne egy Srebrenica.
'89 előtti rendőrök vonatkozásában -tény hogy akkor kádárt szolgálták, sajnos ez a memtalitás még mindig megvan a rendőrségben (persze sok más szervezetben is.) Az hogy a "szerzett jogaikért" zsarolnak és törvénytelenségbe is belemennek /sztrájk, ami ügye tilos/ erre csak azt mondom, hogy akkor most már ne álljanak meg, mutassák ki a foguk fehérjét, oszt vegyenek körbe néhány óvodát csőre töltött parákkal...

gpetersz 2011.05.27. 10:12:28

Zsolti!

Inkább csomagolj.

Háló Őr 2011.05.27. 10:13:31

Csak azt nem értem, hogy ezt a kritikán aluli szart miért rakják ki az indexre???

asztrografológus 2011.05.27. 10:14:47

Izrael tárt karokkal vár rád...

Megfigyelo 2011.05.27. 10:15:00

@Megfigyelo: Ja, azért írtam "németországit", és nem "németet" mert ő is eredetileg egy keleteurópai országból való. (Nem Magyarországról, de sokkal jobban érti a magyarországi helyzetet, mint az itt hozzászólók többsége...).

Megfigyelo 2011.05.27. 10:18:34

@kewcheg: És szerzett jogokat, törvényesen megítélt nyugdíjakat önkényesen elvenni nem tilos? Ilyet csak Rákosi csinált...

don07 2011.05.27. 10:19:53

De kit érdekel Európa? Illetve annak véleménye? Mit kaptunk edddig Tőle he?
Pont lesz@rom mit gondolnak a fejlett nyugaton... :)

Senkifia 2011.05.27. 10:20:41

Ja és hogy alföldiből nemzetközi botrány lett volna?mert miért is? a berlini büszke vonuláson ő lett volna a kabala-állat? vagy a horvátok tiltakoztak volna, a rózsaszín marcipán péniszes plakátjait lengetve(aminek kapcsán betiltották a darabját a horvátországi fesztiválon)? vagy ki botrányolt volna? és milyen alapon? hogy a minisztériumnak-államnak,mint fenntartónak,nincs joga leváltani az általa fenntartott intézmény igazgatóját,saját nézetei mentén? mert akkora zseni alföldi? a polgárpukkasztásban biztos nagy. egyébként meg szubjektív a megítélés. de hogy nemzetközi botrány?? nevessünk ezen együtt.és ne beszéljünk hülyeségeket.

don07 2011.05.27. 10:21:20

Ja. :D És vonalkódot rád meg a hozzád hasonlókra kéne rakni...

Senkifia 2011.05.27. 10:21:30

@Senkifia: ja nem tiltották be(sajnos).csak a támogatást vonták meg.

barli 2011.05.27. 10:21:36

Baromi jó cikk, tele konkrétumokkal és logikus következtetésekkel, bravó!

Amit nem értek, hogy a tisztelt szerzö milyen felindulásból ír ennyi egyáltalán nem összetartozó hülyeséget, aminek ráadásul köze nincs a címhez...
Felkel reggel, és azt mondja, hogy most aztán hogy mindenhonnan kirúgtak, jól megmondom a patásnak? Vatgy ez csak hangulatcsinálás?
Más orbángyalázó blogok teli vannak vérkomcsikkal, hogy lehet az hogy a gréczyblogra meg csak a jobberek ugranak? Lehet, hogy ö már a baloldalnak is ciki? Vagy letiltották a trollokat is a székházból?

high up 2011.05.27. 10:21:46

@Háló Őr: Azért rakják ide grecit, mert ma már nem vetítenek Stan és Pan filmeket, amiken jókat röhöghetne az ország pártállástól függetlenül. Erre fel találta fel az index, hogy micsoda frankón tudja S&P-t helyettesíteni a magyar lúzerpáros, a gyurtcsány-greci duó.

A másik meg az, hogy ez itt egy rendkívül értékes blog. Egy nap még tananyag lesz az egyetemek psychiátriai szakán a greci-gyurcsány blogolás, mint a predesztinált lúzerek fokozatos lelki lerombolódásának a kórlapja.

travis 2011.05.27. 10:21:50

Hol viszket még, Gréczy?

igényes 2011.05.27. 10:21:51

Két dologról nem szabad megfeledkezni!

Hitelezésre vette fel az OTP, és bizony ebből lettek milliárdosok egy év alatt a Fidesz vezetői. Nem furcsa, nem tünik fel senkinek?

1. Történt egy ismeretlen tulajdonosi körtől 500 milliárd értékben vásárlás.

1.a:
Az OTP Bank Nyrt. 300 millió euró összegű szindikált hitel felvételéről írt alá megállapodást május 19-én - közölte a pénzintézet csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

2. Történt egy Szijjártó, Kósa Lajos bejelentés tavaly nyáron.

2./a:
Az OTP Bank legutóbb tavaly júliusban vett fel 250 millió eurós szindikált hitelt, amit eredetileg szintén 200 millió euróra tervezett. Az akkori hitelmegállapodásban 16 pénzintézet vett részt. A hitel futamideje 2 év, a kamat mértéke Euribor + 1,30 százalékpont volt. Az akkori közlés szerint a befolyó összeg szintén a bank általános hitelezési tevékenységét szolgálta

harcsabajuszos 2011.05.27. 10:23:22

Párhuzamos galaxisok pedig léteznek.

Már nem is meglepő módon a "mértékadó" külföldi portálok nemegyszer hamarabb értesülnek olyan eseményekről, amelyeket megfelelő csúsztatásokkal tálalva lehet riogatni a világot Tűzföldtől Koreáig a magyar náciveszéllyel és egyéb holdkóros elképzelésekkel.
Most talán uborkaszezon van, vagy épp terelni kell a figyelmet egyéb most folyó nagyszabású lopásokról?
Ki tudja.
Ez a szép a blogvilágban, minden OPNI szökevény kedvére lehet hírforrás.

jobbcsapott 2011.05.27. 10:26:09

@al kotmány aláiro álamfö: lelki világodba tapostam? Bocs. Jah hogy olyanod nincs... hát akkor a bütyködre léptem tán az fáj?

Senkifia 2011.05.27. 10:28:46

@kewcheg: nem csak egy Böjte Csaba él köztünk. Tény,hogy ő jobban menedzseli a nézeteit,meg a tetteit. De tény,hogy kiemelkedően emberséges amit csinál. Csak a Böjte Csabákról,meg a hasonló emberekről gálánsan megfeledkezik a kedves ballib társaság. Ami a "pedofilpap"-ot illeti:a ballib megmondóknak meg a követőiknek ez az egy lovagolni való akad. Persze ha más általánosít bármivel kapcsolatban,ami nekik kedves, az rohadt nácifasisztarasszista stb.
na mindegy.

Inner Circle 2011.05.27. 10:30:24

Hirtelenjében nem is tudom, Huxley írt a Szép új világban vagy Orwell az 1984-ben a mechanikus regényírógépekről, amik négyféle alapötletből rakták össze a különböző fikciókat, így a műveket nem tintás kezű írók jegyezték, hanem olajos kezű szerelők? Ez a gépczy-blog a prototípus. Beledobálják az alapötleteket (Fidesznácik, IMF, osztjónapot, Orbánnakpatájavan) és kidarál magából egy nyelvtanilag többé-kevésbé helytálló végterméket, ami ugyan egy szikrányi újdonságot sem tartalmaz, de a teljesen leépült törzsolvasók számára még frissnek és eredetinek hat.

kewcheg 2011.05.27. 10:32:14

@Megfigyelo: Erre azt tudom mondani, hogy nem tudom, miféle szerzett jogokról beszélsz, ez mit jelent? Az elmúlt években sok területtől vettek el addig meglévő dolgokat, 13.-ik havit, stb.és ne fedkezzünk meg arról, hogy elviselhető-e az, hogy egy orvos 90ezerért gyógyít, életerős negyvenéves meg kap vagy 200nyugdíjat meg mellette még megkeres még egyszer annyit.Ha ezt beveszi a rendőr gyomra, akkor no comment... Olyanok bazzeg mint az óvodás a homokozóban, akintől elvették a lapátját.Ja, és senki nem mondta, hogy visszamenőleg kell visszafizetni a nyugdíjat, csak a jövőre nézve szigorítanak meg egy elbaszott törvényt.Vagy szerinted ha egy törvény ilyen nyilvánvalóan elkúrt, akkor ahhoz nem lehet nyúlni, úgy kell hagyni?

2011.05.27. 10:32:21

Hát az már igaz, mert mennyi dicsőséget is szerzett az előző kormány az országnak? Mindjárt felsorolom, csak egy kicsit gondlkoznom kell.

Senkifia 2011.05.27. 10:32:36

@benkoo: mire jó? mert begyújtani sem lehet vele,lévén,hogy nem papír :D

bs11 (törölt) 2011.05.27. 10:32:42

"A magyarországi szélsőjobb, a vele szövetségben levő egypárti kormánnyal, "

Na igen, itt mutatkozik meg, hogy nem elég a kapcsolat.hu-ról tájékozódni. Nem is tudom megfogalmazni, hogy mekkora baromság ez a félmondat, de szerintem lényegtelen is, mert ha megtudnák "fent", hogy elgondolkozol ilyen dolgokon, akkor lehet, hogy nem csak a cikkeidet szedik le, hanem bővíthetnéd a diplomás(?) utcaseprők állományát.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.05.27. 10:36:05

A blogíró fel szeretett volna ülni a lóra, de túl nagy volt a lendület, és átresett a másik oldalra.

Az alapvetésekkel még egyet is lehetne érteni, mert bizony bőven lehet fogást találni a fidesz dolgain, emberein, de ettől függetetlenül finoman szólva is túlzó a cikk.
Erre csak egy példa a MOL részvények állami visszavásárlása.
Komolyan gondolja az író, hogy ezt ELŐRE be kellett volna jelenteni?
Ugye ez csak egy vicc???

Gréczy úr, a kicsit néha több!

Az MSZMP érintettségről meg hasonló, előző rendszerrel összefüggő témákról pedig majd akkor lehet érdemben beszélni, ha a teljes magyar ügynöklista, a Grippen-ügy és az olajgate részletei a széles magyar társadalom előtt ismertesek lehetnek - nem is beszélve a pártfinanszírozás témaköréről.

Amíg ez nincs meg, addig minden csak maszatolás, mindkét oldalról.
Szerintem.

2011.05.27. 10:38:43

@Senkifia: tartok attól, hogy előbb utóbb Csaba testvért is megvádolják valamivel, mert mi van ha megsimogatja egy gyerek buksiját, vagy esetleg ölbe vesz egy kislányt, jaj jaj, jobb ebbe nem belegondolni.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.05.27. 10:42:28

Látod-látod Zsolti..
Ha ilyenekt irkálsz, hogy szélsőjobb, meg kokettáló egypárti kormány máris mehetsz vissza a Népszabiba, stopp.hu-ra nem kell félned a cenzúrától sem.

Csak megtanulod előbb-utóbb hogy miről írhatsz és miről nem.

Szelid sunmalac 2011.05.27. 10:43:32

Miert van az, ha barki tobbet vart volna a mostani kormanytol - epp ezert rajuk is szavazott -, de csalodott, mert egyelore nem hogy jo iranyba de inkabb rosszba mentek a dolgok, akkor egybol kommunista, meg Gyurcsany berenc stb.? Az nem lehet, hogy a politikusra, mint egy szakma kepviselojere tekintsek, es azt varjam el, hogy jol vegezze a munkajat? Hogy ne vakon felistenkent helyeseljem minden lepeset, barmelyik oldalrol legyen is szo?

Laciii 2011.05.27. 10:43:35

Kezdem azt gondolni, hogy fideszes bérblogerrek írják ezeket a túlzó ökörségeket, hogy elvesszen az érdemi kritika a sok szemétben.

clegane 2011.05.27. 10:44:28

honnan került ide ez a rengeteg sötét kommentelő? O.O
vajon bérkommentelő Jobbikosok, vagy ezek tényleg így köztünk élnek? te jó ég! félek kimenni az utcára.
a poszt korrekt egy blogra, ennél sokkal kevésbé pontos vagy megalapozott vélemények is elhangzottak már sokkal hivatalosabb helyekről.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.05.27. 10:46:32

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:

Ebben van valami. Már csak azt nem értem, hogy miért egy olyan blogban tárgyaljuk ezt, melynek szerzője tagadhatatlanul félistenként helyesli Gyurcsány minden lépését, és heveny Fidesz fóbiája van.

benkoo 2011.05.27. 10:46:36

@Senkifia: hát azért valami igazságalapja van... azért a fidesz sem egy kánaán.. sőt

Pikk 2011.05.27. 10:47:07

Lehet rugózni a posztíró elfogultságán, szóhasználatán, de személyeskedni úgy tökös-magyarosan lényegében a biztonságos névtelenségben nem frankó. A posztíró saját nevén képviseli amit leír, a hozzászólók egyrésze eldobható email címmel fedezi olykor parttalan ízléstelenségét.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.05.27. 10:48:39

@clegane: Azért érdekes megnézni, a posztoló retorikáját. Hogy asszongya az előző 8 év lopásokkal kapcsolatos eljárásaira utalva nem meri megkockáztatni a 'lopás' szó használatát sem, miközben a statisztika alapján, bárminemű tényleges nyomzat, gyanusítás nélkül lopással vádolja a kormányt.

Ne már gyerekek. Ettől többre vagytok hivatottabbak Zsoltival még ti is.

barli 2011.05.27. 10:50:19

@Pikk: az írásait név nélkül is felismernénk :)

Lucernaböde 2011.05.27. 10:50:22

Gréczy!

Tőled ostobább, kártékonyabb, szarvasmarhább idiótát keresve sem lehetne találni e hazában. Te olyan hülye vagy Gréczy, hogy talán nem árt ha tudod: Török Zsolttal együtt csak azért olvasnak/hallgatnak téged - esetleg - az emberek, hogy egy jót röhögjenek rajtad.
Én is jót mulattam.

Te szerencsétlen, idióta Gréczy... Te...

igényes 2011.05.27. 10:52:17

@Zébácsi: Lényeg, hogy most Orbán szabadon tőzsdézhet a kijelölt cég által, és mint tudjuk Kósa és Szijjártó kebelbeli üzlettárs, bármikor képesek befolyásolni a részvények pozitiv és negatív irányba történő elmozdulását. Pénz meg az akcióra Csányinál van.

Az OTP Bank Nyrt. 300 millió euró összegű szindikált hitel felvételéről írt alá megállapodást május 19-én - közölte a pénzintézet csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Nem a vonalkódisok veszik igénybe a hitelt ugyanis a befolyó összeg a bank általános hitelezési tevékenységét szolgálja.

Ide tartozik:
A válság kitörésétől a bankrendszer megszigorította a hitelezési feltételeket. A hitel iránti kereslet 2009 után visszaesett. A bankhitel kínálat megszigorodott. De a hitelkereslet is racionalizálódott. Ha a bankrendszer szigorúan viszonyul a hitelezéshez, ez gátolja a fejlődést.

Egyszóval csak Orbánék tudnak "jól" kereskedni a részvényekkel, mert az információ náluk van, a részvényeket befolyásoló eseményeket önmaguk érdekében tudják irányítani. Ezért nem szólt egy szót sem Csányi az MNYP-k államosítása ellen.

Átvitel honvéd 2011.05.27. 10:53:32

Wishful thinking... nettóban.

A posztírónak vissza kellene mennie a NOL, meg a stop.hu hasábjaira (...ha már ott annyira demokratikusak a viszonyok, hihi... :-) ).

mréveiller 2011.05.27. 10:53:33

egész életeben egy kis talpnyaló voltál és az is maradsz Gréczy. egy utolsó senki

Lucernaböde 2011.05.27. 10:55:32

@Pikk:
Ha Gréczí veszi a bátorságot és kéri a nevemet egy személyes levelezés céljából nagyon szívesen megosztom vele azt.

Amúgy meg el vagy tévedve. Egy közszereplőnél az nem érdem öreg, hogy névvel szerepel egy blogban. Mivel mi meg nem vagyunk közszereplők ezért a legkevésbé sem elítélendő, hogy névtelenek vagyunk. Ő ír kommentálható blogot. Írhatna olyan cikket is a Népszabiban amit nem lehet kommentálni (szokott is a 70+ -os MSZP mag nagy örömére). Ő döntött így, igya a levét. Nehogy már az legyen Gréczy nagy erénye, hogy névvel megjelenítve ír blogot.

Szelid sunmalac 2011.05.27. 10:55:45

@Trompf: Most epp nem volt erdekesebb poszt. De nem erdekel a posztolo politikai hovatartozasa.
Az erdekel, hogy oke, az elozoek elbasztak, ezek akkor javitsak meg. Ha nem tudjak, akkor ne vallaljak el, hanem jojjon valaki, aki meg tudja javitani. Aztan nekem tokmindegy, hogy az most kommunista, vagy jobboldali, vagy zold, vagy lila, feher, vagy barna.
Csinalja azt, hogy az emberek, akik fizetik a beret, es megvalasztjak, hogy kepviselje az o erdekeiket, elegedetten csettintsenek, hogy "Na! Ezt kell csinalni! Azert fizetunk, hogy mi tudjuk vegezni a munkankat es ne kelljen a politikaval foglalkoznunk!"

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.05.27. 10:57:42

@igényes: Ezt a tőzsdézést nem értem. Bárki szabadon tőzsdézhet. A forint pedig a kormányváltás után (óta) jelentősen erősödött hosszútávon, mostanság stagnál kisebb kilengésekkel.

Nem mi vagyunk akikre újjal mutogatnak (mint Gyurcsány idjén), hogy államcsőd várható, hanem a Görögök.

Az MNYP meg sehogy nem tartozik ide. Az MNYP puszta léte évi kb 1.4%-os hiányt indukál. (Ezt azt hiszem először a Népszabiban írták le így ahogy van kb 2007 körül).

Viktus 2011.05.27. 10:58:59

Ferenced alatt baromi nagy respectje volt az országnak, amikor kuncsorogni járt pénzért az államcsőd elkerülése érdekében ...

Klitoriszkeresö 2011.05.27. 11:00:57

Gréczy, most idefigyelj, mert nem mondom el kétszer:

1. Az országot azok az emberek égetik szénné sajnos nem csak külföldön, hanem belföldön is, akinek te a hátsóját nyaltad egész életedben.

2. Lehet itt 80 milliárdozni, ám egy éve nem volt annyira stabil a magyar gazdaság, hogy elbirja a 80 milliárd forinttal kevesebb kiadást, ma az.

3. Lehet itt 80 milliárdozni, de egy éve a MOL részvényt a mostani ár felén jegyezték, tehát nem lett rosszabb az üzlet így sem.

4. Schiffer András, a perlamenti deviancia és cigánytámogató kilincsorrú biztos fog feljelentést tenni, mert valahogy össze kell harácsoli a szavazatokat legközelebbre is.

5. Egy bajom van veled: hogy élve születtél.

Lucernaböde 2011.05.27. 11:01:33

Nem MO ég szénné Gréczy, hanem te vazze !

:))

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.05.27. 11:02:25

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:
Kb én is erre várok. Ám nincs jelentkező. (Olyan nincs akinek hinnék).
Én speciel arra szavazok, aki kevésbé bassza el, egész addig, míg nem hiszek valakinek.

Az államadósság alakulását, munkanélküliség alakulását, gazdasági növekedés alakulását tekintve pedig számomra a Fidesz a kevésbé rossz.

Annak ellenére, hogy rohadtul nem tetszik amit teszem azt az alkotmánybíróság kapcsán műveltek (A többi résszel az alkotmány módosításban nincs problémám).
Az MNYP-t mindenképp megszüntették volna előbb-utóbb, amíg az EU nem ismeri el a hiányba játszott hatását. (A lengyeleknek pl lehet hogy megengedik, hogy beszámítsák, de csak azért mert ők is azt mondták, hogy különben ők is megszüntetik).

Szóval vannak hibák.
Kérdés hol van több.
Hol van látványosabb és nagyságrendekben több lopás.

Klitoriszkeresö 2011.05.27. 11:02:41

az indexnek meg a kurvaannyát, ne mutogasson olyan blogokat amelyek ennyire elfogultak!

clegane 2011.05.27. 11:03:52

@Trompf: nekem, aki előítéletmentesen olvastam a cikket, az jött le, hogy azért nem használná a szerző a "lopás" szót, mert még nem lett ítélet az ügyben, egyfajta seggvédés ez a részéről, nehogy beperelje valaki amiatt, hogy "lopás"sal vádaskodik, mielőtt ítélet születne - de ugyanakkor a szerzőnek is annyira nyilvánvaló, mint bármely állampolgárnak, hogy lopások történtek bőven nem csak az elmúlt 8, de az elmúlt 80 évben is.
a "lopás" szót ennél konkrétabban a Fideszre sem alkalmazza sehol a cikk során, tehát az ellentét, amit itt említesz, nem fedezhető fel számomra a cikkben.
engem nem a normális ellenvélemény ijeszt meg, mint a tied is, hanem a nettó fröcsögés, ami különböző felhasználónevektől árad itt, és egyik ocsmányabb mint a másik, "megverünk köcsög, húzzál vissza anyádba" vitastílusban, sokkal nagyobb arányban, mint amit remélni mernék embertársaimtól. én nagyon szeretném hinni, hogy nem reprezentálja az ilyen hozzászólók száma azt az arányt, amivel jelen van a társadalomban az ilyen gondolkodású ember, mert az egy nagyon-nagyon ijesztő lehetőség volna.

Lucernaböde 2011.05.27. 11:03:56

Gréczy ! Figyelj már mik vannak:

OECD: erősen támogatjuk a Széll Kálmán Tervet (2.)

2011. Április 8. - 12:54

A strukturális reformok mindig is meghatározóak voltak növekedési szempontból, de most ez az egyetlen lehetőség a növekedésre - mondta Ángel Gurría, a Gazdaság Együttműködés és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkára pénteken, az MTI-nek adott interjújában....

Lucernaböde 2011.05.27. 11:04:33

Gréczy ! Figyelj már mik vannak:

Kármán: három rekordot is megdöntött a dollárkötvény-kibocsátás

2011. március 25. - 14:41

Három szempontból is rekord teljesítményt eredményezett csütörtökön a dollárban jegyzett magyar globálkötvény-kibocsátás, nemcsak magyarországi, hanem közép- és kelet-európai regionális szinten is - hangoztatta pénteki brüsszeli sajtótájékoztatóján Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyi szabályozásért felelős államtitkára, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. igazgatóságának elnöke....

Lucernaböde 2011.05.27. 11:05:12

Grézcy Idióta ! Né má mik vannak:

Londoni dicséret: imádják külföldön Magyarországot!

2011. Április 11. - 11:32

A közép távon látható kihívások ellenére úgy érezzük, hogy Magyarország fordulóponthoz érkezett. A kormány reformprogramja hosszú idő után a legjobb esély arra, hogy kezelje az ország hosszú távú strukturális gyengeségeit - adnak hangot meglehetősen optimista véleményüknek a Morgan Stanley londoni közgazdászai.

igényes 2011.05.27. 11:05:13

@Trompf: Sajnálom, hogy nem érted mi a különbség, ha te tözsdézel a saját pénzeddel, vagy teszi ezt más a tözsdét befolyásolni tudó emberke, aki nem is veszíthet az ügyleten, hiszen saját maga alkítja a híreket, melyek befolyásolják a részvényt.

Egészen más, ha a K&H, vagy más bank tözsdézik, mintha az állam teszi, ráadásul az irányítók is rendelkeznek ezzel a részvénnyel.

Az MNYP pedig ide kell, hogy tartozzon, mert Csányinál volt a legtöbb számla vezetve és a legnagyobb értékben. Emlékezzél vissza mit is tett Csányi Kósa, Szijjártó bejelentése elött. Hát felvett egy nagyobb összeget.

Az OTP Bank legutóbb tavaly júliusban vett fel 250 millió eurós szindikált hitelt, amit eredetileg szintén 200 millió euróra tervezett. Az akkori hitelmegállapodásban 16 pénzintézet vett részt. A hitel futamideje 2 év, a kamat mértéke Euribor + 1,30 százalékpont volt. Az akkori közlés szerint a befolyó összeg szintén a bank általános hitelezési tevékenységét szolgálta.

EMU 2011.05.27. 11:05:25

Lehet a posztolót gyalázni, meg komcsizni, libsizni, szapulni, csak tessenek már tisztelt jobbos kommentelők valamit tényszerűen cáfolni azok közül, amiket felvet. Mert első és második olvasatra is minden eleme ül, és a valóságnak megfelel. Hogy Réthelyi mennyire ismert, azt meg nem a wikipédián előtúrt életrajza dönti el, olyanja Alföldinek is van, mégsem azt citálva tudja a legtöbb kommentelő sem, hogy kiről van szó.

Lucernaböde 2011.05.27. 11:05:48

Nahát ! Mik vannak :

Dicséret külföldről: nagy sikert ért el az Orbán-kormány

2011. március 25. - 10:59

Egyértelműen sikeresnek lehet nevezni a tegnapi két, a magyar állam által végrehajtott dolláralapú devizakötvény-kibocsátást, amellyel az idei teljes devizaalapú külső forrásbevonási terv mintegy kétharmada megvalósult.

Lucernaböde 2011.05.27. 11:06:53

@EMU: Sehanyadik olvasásra nem ül. A szelektív érvelés egyik tipikus példája amit G. csinál és te beszopod, ennyi.

Egyszerűen nem igaz már a cím sem: éppen ellenkező megítélés alá esik MO ma.

Dendrobatidae 2011.05.27. 11:07:35

Hát Zsolti, te reménytelenül hülye vagy. Ha itt valaki folyamatosan szénné ég, az ti vagytok.
Kár is rád pazarolni a karaktereket, mert ti egyszerűen egy szektás, belterjes idióták vagytok. Elvagytok a Nagykörúton belül, ott ti vagytok az "értelmiség", az "européer" mértékadó "demokraták". De azon kívül már csak szánalmas, röhögni való félnótások, akik felett eljárt az idő.
Egymás közt még egy kicsit européerkedhettek, nácizhatok, mucsaizhattok, aztán kész, lemegy a függöny. Az előadások érdeklődés hiányában megszűnnek.
Game over.

igényes 2011.05.27. 11:07:40

@Lucernaböde: Hát amiért népszerű, pont azért rossz nekünk.

Példa: Készítesz 1000Ft-ért egy terméket és azt eladod 500Ft-ért. Persze, hogy népszerű.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.05.27. 11:08:27

@EMU: ne vicccelj már.. MInden szava ostoba demagógia. A lopásokkal kapcsoltaos rész már írtam.

A MOL részvények kapcsán meg ilyet ír, hogy :
"1. Miért nem tájékoztatták előzetesen a közvéleményt?"
Hát ja.. Nagyobb tranzakcióknál világ szerte jó előre bejelntik, hogy mikor mennyiért milyen tranzakció várható.
Zsolti tőzsde, tessék-tessék..
Baromság.

Az egész.

Lucernaböde 2011.05.27. 11:10:23

@Trompf:
Bingó ! Fontos megjegyzés amit írtál.

OmegaMale 2011.05.27. 11:11:56

Látom Zsóti hamar kiheverte a selyemzsinórt.

Lucernaböde 2011.05.27. 11:13:27

Gréczy túl későn született. Ahogy így elnézem a képességeit igazán a pufajkások között érezte volna jól magát annak idején.

EMU 2011.05.27. 11:13:55

@Lucernaböde: Akkor szelektálj már nekem lécci, hogy mi nem ül azok közül, amiket felvet. Az egy darab FT dícséretet meg nem pont azoknak kellene most lobogtatni, akik a régi bírálatokat ugyanott a szocik nemzetközi aknamunkájának tudták be, kis zsidózással körítve, és akik ugyanúgy tudhatják, hogy az orbánkormány nemrég kötött szerződést PR ügynökségekkel, hogy Magyarországot fényezzék. De tegyük fel, nem áll meg a cím, mert az IMF-fel, a hitelminősítőkkel, az EU tanácsaival, a velencei bizottsággal, az ENSZ-szel szemben mégiscsak a FT-nak van igaza, és bezzegország lettünk, de többi ahogy le van írva igaz. Csak hát sérti azt a jónemzeti együttműködő jobboldali ízlést, hogy márpedig egyáltalán hogy szabad rosszat mondani erről a rezsimről.

Dendrobatidae 2011.05.27. 11:14:28

@Lucernaböde:
Na te se vagy különb a balos szektás idiótáknál. Az OECD, és néhány külföldi lap azért dicséri a Széll Kálmán tervet, mert az olyan megszorításokat tartalmaz, amilyet még a bokros csomag sem.
Ha nem tűnt volna fel ők ennek szoktak örülni, és magasról leszarják, hogy az egyszerű magyar honpolgár éhen döglik-e vagy sem. Számukra a lényeg az, hogy ők stabilan hozzájussanak a Magyarországról kiszivattyúzott bevételeikhez.

Úgyhogy te éppen ennek tapsolsz, kispofa.

Bergeroth 2011.05.27. 11:14:56

A szocialista szellem sajnos a mai napig köztünk jár. Semmilyen rendszerváltás nem történt itt 1989-ben (gengszterváltás max.), egyszerűen csak nagyobb lett a szabadság, de nagyrészt ugyanazok a 89' előtti időkben itt lévő, bolsevik selejtek ülnek most is a parlamentben.
Az előző kormány is erősen hajazott erre az irányra, bár a mentségükre legyen mondva, hogy ők azért nem voltak ennyire pofátlanok, arrogánsak és balfaszok. Ők legalább adtak a látszatra.
Amit most a fidesz művel, az számomra a kádár korszak "legszebb" éveire hasonlít.

- Államosítás.
- Folyamatos másokra mutogatás, kibújva a felelősség alól.
- fidesz csicskák beültetése mindenhová, akik folyamatosan elviszik a balhét a háttérből irányító orbán helyett. Így ő minden esetben érinthetetlen marad. (Olasz maffia módszer)
- A kormányt felügyelő szervek (Állami Számvevőszék, Alkotmánybíróság) működésének ellehetetlenítése. És úgy általában minden cég ellehetetlenítése, aki ellent mer nekik mondani, bármiben.
- Arrogáns, gőgös, lenéző, nagypofájú, cinikus, "kihaénnem" viselkedés.
- Mindenbe belepofázás, az sem baj ha nem értenek hozzá, mert ők mindent jobban tudnak. Nem számít a szakértők véleménye sem, mert a fidesz mindig, mindent jobban tud. És különben is.
- Aki nem mantrázza ugyanazt amit ők, az hazaáruló, népellenség.

Tényleg így kell viselkednie egy magát felelősnek gondoló kormánynak, 2011-ben, a 21. században?
Nem hinném.
Balfaszok kormánya, balfaszoknak. Élvezzétek ki amíg lehet, mert a bukta hatalmas lesz, és nagyon fog fájni.

Ezt pedig a narancssárga szemüveges, agymosott idióták kedvéért:
Sem libsi, sem komcsi, sem más egyéb előszeretettel használt jelző által megtestesített egyén nem vagyok. Illetve gyurcsány és orbán nálam 1 szinten vannak (a bányászbéka segge alatt, valahol nagyon-nagyon mélyen), ezért egyikre sem szavaznék, még akkor sem ha nem lenne helyettük más.
Ezt csak azért írtam le, mert a fideszes agymosott idióták 2 bites látásmódja, csak és kizárólag fekete-fehérben hajlandó működni. Aki nem fideszes, az libsi/komcsi/stb.

Kedves fideszes agymosott idióták, mikor szándékoztok felnőni a 21. századi európai nagybetűs demokráciához?

barli 2011.05.27. 11:15:06

@EMU:
"A Gyurcsány-kormány által felvett, a piacinál alacsonyabb kamatozású hitel ugyanis növelte a valutatartalékot, támaszt adott a válság idejére - és még csak el sem költötték"

Na ezt mondjuk elég könnyü cáfolni. Mennyit vettek fel? 12,5 + 6,5 milliárd euró. Mennyi maradt belöle?

Lucernaböde 2011.05.27. 11:15:19

@igényes: A probléma csak az, hogy korábban pont azt próbálták csinálni sikertelenül az országgal gigahitellel együtt ami most sikerül további hitelek nélkül, piacról finanszírozva. Elvileg Gréczynek most tapsikolnia kellene örömében... de nem teszi, mert egy undoríto mocskos, gerinctelen senki.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.05.27. 11:16:00

@Lucernaböde: A pedofil papos rész is nagyon ütős.
Csak kíváncsi vagyok hogy teszem azt hány Magyarországi esetet tudnának a "pedofil paopzósok" (Gréczy, Tóta,...) felsorolni.
Tudják-e hány pap van összesen.

Én speciel bizonyos vagyok abban, hogy a pedofil papok aránya egy csöppet sem nagyobb a pedofil Zsolti nevű emberekétől.

Mégse akar senki pedofil Zsoltikról beszélni. Miét nem ?

Bellagio 2011.05.27. 11:16:32

Vicc, hogy nincs az a magyar blog, ahol ne kezdenenek el rovid idon belul zsidozni.

Sok antiszemita szanalmas balfasz.

Lucernaböde 2011.05.27. 11:18:25

@Bergeroth: Baromság. Mondatról mondatra cáfolható amit írtál, ill. hemzsegnek az általános, semmitmondó, de negatív kicsengésű megállapítások a felsorolásodban. Egy példa: "- Folyamatos másokra mutogatás, kibújva a felelősség alól."

Semmiben sem mutogat többet másokra - az MSZP kormányokra - mint amilyen mértékben azok elkúrták. És tényleg elkúrták, akkor mit csináljon ? Hallgasson róla és vegye magára, amikor nem is a Fidesz volt kormányon ? Miről beszélsz ?

Na ilyen ökörségekkel van tele a listád.

EMU 2011.05.27. 11:18:31

@barli: Annyi biztos, amennyiért most 80 milliárddal többért kellett MOL részvényt visszavásárolni, csak hogy a dervis írhassa alá és jelenthesse be. Ha neked ennyit megért, akkor nyilván igazad is van. Én meg leszartam volna, hogy Bajnai kézjegye van rajta, és ezt a 80 milliárdot mondjuk a világesze nemzetünkre és szeretett országunkra költik, ha már ez a vezérszőr az orbánretorikán.

Senkifia 2011.05.27. 11:18:56

@Trompf: mert zsóti nem katolikus?

EMU 2011.05.27. 11:20:47

@Dendrobatidae: Csak most tapsol, eddig hazaárulózott ennek a töredékéért is

igényes 2011.05.27. 11:21:35

@Trompf: Nem a kereslet nőtt meg a részvény iránt, megvették a teljes csomagot jóval értéke felett.

Akkor lett volna érdekes a hír és nem előre közlendő, ha egy másik oljos cég veszi meg.

Azt azért tudjuk, hogy Csányi és a többi Fidesz vezető tudott róla. Csányi nem vett fel volna 300 millió hitelt (euró), ha nem tudja előre, hogy létrejön az üzlet.

Láthatod, hogy nem a lakosság részére vette fel a hitelt Csányi, hanem Orbánék részére magánhitelre. Csak ők tudják fizetni a hitelt!

Indoklás:


Hitel
Lakáshitel
Személyi kölcsön
Jelzáloghitel
Hitelkiváltás
Kapcsolat
Akciós hitelekHitelszótárHitel BAR listásoknak Osztrák hitel Gyakori kérdések és válaszokÉpítési hitelLakásfelújítási hitelTelekvásárlási hitel
Akciós lakáshitelekHitel új lakás vásárlásraHitel használt lakás vásárlásraHitel építkezésreHitel lakóingatlan korszerűsítésérÁthidaló lakáshitelTámogatott lakáshitelLakáshitel igénylés feltételeiLakáshitel BAR listásoknakGyakori lakáshitel kérdésekLakáslízingGyakori lakáslízing kérdésekÁllami támogatások új lakás esetén Fészekrakó hitel
Személyi kölcsön feltételeiGyakori kérdések
Jelzáloghitel igénylés feltételeiJelzáloghitel BAR listásoknak?Gyakori Jelzáloghitel kérdésekSzabad felhasználású hitelIgénylés általános feltételeiGyakori kérdések
Jelzáloghitel kiváltásLakáshitel kiváltásSzemélyi kölcsön kiváltásaHitelkiváltás forint alapú hitelre?Hitelkiváltás ingatlanfedezet nélkül?Deviza alapú hitelek kiváltásaFelmondott hitel kiváltása?Végrehajtás kiváltása?Gyakori kérdések hitelkiváltásAdósságrendező hitelAdósságrendező hitel feltételeiAdósságrendező hitel ingatlanfedezettelAdósságrendező hitel ingatlanfedezet nélkülGyakori kérdések adósságrendező hitelek
Kérje ajánlatunk díjmentesenIrodáink, partnereink elérhetőségeImpresszum

Legkedvezőbb hitelek
Megmutatjuk, hogyan alakulnának hitelének
havi részletei az elérhető legkedvezőbb hitelek segítségével.

Ft

Hitelcél:Adósságrendezés ingatlanfedezettelÉpítési hitelekFelújítás, korszerűsítés, bővítésLakásvásárlás - használt lakásLakásvásárlás - új lakásSzabadfelhasználás ingatlanfedezettelSzemélyi kölcsön fedezet nélkülTelekvásárlás
Hitelcél:Adósságrendezés ingatlanfedezettelÉpítési hitelekFelújítás, korszerűsítés, bővítésLakásvásárlás - használt lakásLakásvásárlás - új lakásSzabadfelhasználás ingatlanfedezettelSzemélyi kölcsön fedezet nélkülTelekvásárlás

Futamidő
Futamidőév
Keresse meg az Önhöz legközelebbi irodánkat, kollégáink szívesen állnak rendelkezésére!
Megkeressük az Ön számára elérhető legkedvezőbb, lehető- ségeket kötelezettségek nélkül!
Hitelek A forint gyengülése okozza a hiteltartozás növekedését
Közzétéve: 2011. január 5. szerda - 11:26 | Utolsó módosítás: 2011. január 05. szerda - 11:26

Az Magyar Nemzeti Bank (MNB) legújabb felmérése alapján megállapítható, hogy úgy nőtt a magyar lakosság hiteltartozása, hogy ez alatt az új hitelek felvétele nem haladta meg a meglévő hitelek törlesztését. Ennek oka a forint folyamatos gyengülésében keresendő.

A magyar lakosság hitelállománya 8130,5 milliárd forintról 8566,3 forintra nőtt tavaly novemberben. A növekedést a forint gyengülése és nem az újabb hitelek felvétele okozta. Már egy éve a lakosság több hitelt törleszt, mint amennyit felvesz, ennek ellenére a hitelállomány a forintgyengülés hatására folyamatosan nő.
A kedvezőtlen piaci viszonyok és a kormányzati intézkedések hiánya miatt a jelzáloghitelek piaca szinte mozdulatlan. Egy hónap alatt ebből a hiteltípusból mindössze 29,76 milliárd forintnyit vett fel a lakosság, ami 2,5 milliárd forintos növekményt takar.
A devizahitelek aránya az összes hitelhez képest 1,4%-ról 3,9%-ra nőtt. Ez természetesen nem a devizahitelezés újraindulása miatt van így, hiszen új devizaalapú hitel kihelyezését a törvény továbbra sem engedi, hanem azért, mert a szabályoknak megfelelően hitelkiváltásra a bankok felajánlhatják a deviza alapú konstrukciókat. Tehát a növekedés az egyre több hitelkiváltásnak köszönhető. A hitelkiváltás várhatóan egyre több frankhiteles számára lesz egyre vonzóbb, mivel az előrejelzések a frank további erősödését vetítik előre. A helyzetet azonban nagyban nehezíti, hogy a jogszabály másik frankhitelre való átváltás esetén 45%-os hitelfedezeti korlátot határoz meg.

igényes 2011.05.27. 11:23:14

@Trompf:

Nem a kereslet nőtt meg a részvény iránt, megvették a teljes csomagot jóval értéke felett.

Akkor lett volna érdekes a hír és nem előre közlendő, ha egy másik oljos cég veszi meg.

Azt azért tudjuk, hogy Csányi és a többi Fidesz vezető tudott róla. Csányi nem vett fel volna 300 millió hitelt (euró), ha nem tudja előre, hogy létrejön az üzlet.

Láthatod, hogy nem a lakosság részére vette fel a hitelt Csányi, hanem Orbánék részére magánhitelre. Csak ők tudják fizetni a hitelt!

Indoklás:

Az Magyar Nemzeti Bank (MNB) legújabb felmérése alapján megállapítható, hogy úgy nőtt a magyar lakosság hiteltartozása, hogy ez alatt az új hitelek felvétele nem haladta meg a meglévő hitelek törlesztését. Ennek oka a forint folyamatos gyengülésében keresendő.

A magyar lakosság hitelállománya 8130,5 milliárd forintról 8566,3 forintra nőtt tavaly novemberben. A növekedést a forint gyengülése és nem az újabb hitelek felvétele okozta. Már egy éve a lakosság több hitelt törleszt, mint amennyit felvesz, ennek ellenére a hitelállomány a forintgyengülés hatására folyamatosan nő.
A kedvezőtlen piaci viszonyok és a kormányzati intézkedések hiánya miatt a jelzáloghitelek piaca szinte mozdulatlan. Egy hónap alatt ebből a hiteltípusból mindössze 29,76 milliárd forintnyit vett fel a lakosság, ami 2,5 milliárd forintos növekményt takar.
A devizahitelek aránya az összes hitelhez képest 1,4%-ról 3,9%-ra nőtt. Ez természetesen nem a devizahitelezés újraindulása miatt van így, hiszen új devizaalapú hitel kihelyezését a törvény továbbra sem engedi, hanem azért, mert a szabályoknak megfelelően hitelkiváltásra a bankok felajánlhatják a deviza alapú konstrukciókat. Tehát a növekedés az egyre több hitelkiváltásnak köszönhető. A hitelkiváltás várhatóan egyre több frankhiteles számára lesz egyre vonzóbb, mivel az előrejelzések a frank további erősödését vetítik előre. A helyzetet azonban nagyban nehezíti, hogy a jogszabály másik frankhitelre való átváltás esetén 45%-os hitelfedezeti korlátot határoz meg.

Metál -e a bimetál? 2011.05.27. 11:23:29

még szerencse hogy a szélsőliberálisok sose járatták le az országot.

Senkifia 2011.05.27. 11:23:48

@EMU: pont előtted lett idézve 3-4 konkrét cáfolat... vagy te csak azt látod meg,ami igazat ad a posztírónak ,meg neked? :)

igényes 2011.05.27. 11:24:25

@Lucernaböde:Nem a kereslet nőtt meg a részvény iránt, megvették a teljes csomagot jóval értéke felett.

Akkor lett volna érdekes a hír és nem előre közlendő, ha egy másik oljos cég veszi meg.

Azt azért tudjuk, hogy Csányi és a többi Fidesz vezető tudott róla. Csányi nem vett fel volna 300 millió hitelt (euró), ha nem tudja előre, hogy létrejön az üzlet.

Láthatod, hogy nem a lakosság részére vette fel a hitelt Csányi, hanem Orbánék részére magánhitelre. Csak ők tudják fizetni a hitelt!

Indoklás:

Lucernaböde 2011.05.27. 11:25:31

@Trompf: Dehogy tudják hány pap van ! Azt sem tudják a szerencsétlenek, hogy milyen óriási lelki terheket vesznek le emberek tízezreinek válláról a papok - konkrétan és szó szerint. A lényegi mozzanatot: a pap és a hívő személyes viszonyát soha senki nem tárgyalja, mert arról a pap sem nagyon beszélhet, pedig ez a számukra, a hívők számára fontos lélektisztító és lelki békét hozó aktus a legfontosabb. Persze a pap csak közvetítő Isten és közöttük, de mint ilyen - hitük szerint - nélkülözhetetlen feladatot lát el ami valóban működik. Nem nagyon ismertek depressziós hívőt, de nem hívőt ismerek dögivel. A keresztény egyház sokkal több pozitívummal, társadalmi kohéziót erősítő fontos elemmel rendelkezik, ami működik. De a hazug Gréczyínek könnyebb és hasznosabb a tízezrelékben vagy még kisebb mértékben kimutatható papokat emlgetni. Hogy ezzel orbitálisat hazudik ? Az nem zavarja. Abból él...

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.05.27. 11:28:23

@igényes: Elég egy link is hidd el.
Meg ráadásul ha forint árfolyamról beszélünk, akkor légyszi ne az emberek eladósodottságával mérd ezt, hanem nézz meg egy grafikont.

Pl ezt:
www.ecb.int/stats/exchange/eurofxref/html/eurofxref-graph-huf.en.html
Ezen tisztán látszik hogy 2010 óta erősödik a forint, kisebb-nagyobb kilengésekkel.

Elképzelhető, hogy Csányi tudott a MOL üzletről. Majd megbüntetik, mint Sorost ha a gyanud beigazolódik. De persze abban is biztos vagyok, hogy fingod sincs mire vett fel hitelt, és mennyit, merő rosszindulatból írod le azt amit.. Ami nem gond, mert feljelentheted, és majd vizsgálják az ügyet.

De ettől még soha sehol nem jelentik be előre a tranzakciót. Nem is lehet. Szabályozás van rá.

Lucernaböde 2011.05.27. 11:30:08

@igényes: Nem hiszem egyébként, hogy ezt a kivételes tarnzakciót teljes vertikumában bármelyikünk is megítélheti teljeskörű pontossággal. A magyar stratégiai vagyontárgyak visszaszerzését viszont támogatom. Egy kivérzett, befolyásos üzleti óriásvállalkozások nélküli országban csökken az ország lobbizó és érdekérvényesítő kapacitása minden téren. Nagyon helyesen tették szerintem amit tettek. Figyelmedbe ajánlom, hogy valamennyi erős NYEU-i állam a nagy vállalkozásain keresztül (is) érvényesíti akaratát. Orbánék nem találták fel a kereket, hanem az MSZP által elvett lehetőségünket hozzák vissza.

Kármentő 2011.05.27. 11:31:21

Gyurcsány bal keze ismét fél.
Rettegjünk együtt!!!
Isteni szórakozás ezt a fél-eszűt meg a kommenteket olvasni. Hajrá :-D

Táskás Tóni 2011.05.27. 11:35:23

@Metál -e a bimetál?: Legalább így nem kell miattuk szégyenkezni. Elég teher neked és az országnak a fidesz és a jobbik.

A szerelő 2011.05.27. 11:36:49

Valami igaza csak lehet a posztolónak, ha ennyi személyeskedő, gyűlölködő hozzászólást generált :)

barli 2011.05.27. 11:38:10

@A szerelő: vagy acsak jól szórakozunk.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.05.27. 11:39:13

@A szerelő: Na ja.. Aki többet kap annak van a legtöbb igazsága.
Én azt hiszem hogy a Gréczy meg a Kurucinfó a két legigazabb forrás, az ellenvélemények számát tekinteve.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.05.27. 11:40:40

@igényes:

Köszönöm a választ. Többször találkoztam már kommentjeiddel, ezekből számomra úgy tűnik, nagyjából hasonlóan látjuk a dolgokat.

Minden kommentet végiolvastam (a cikk után persze :-), így a tiédet is, amit meg is értettem. Sajnos a MOL-OTP-Csányi-Orbán tengellyel nam vagyok annyira tisztában, nem vagyok annyira képben mint te, és az eseményeket sem követem mélységében, hogy reális okfejtésekbe bocsátkozzam.

Ettől függetlenül azt tudom mondani, hogy biztosan vannak háttéralkuk (igen, az oroszokkal is), bár ezektől függetlenül is látszik a fidesz irányvonala. E fölött nehéz most pálcát törni, ahány elemzőt olvasol, annyiféle választ kaphatsz.

A kormány működésését, intékedéseit tekintve annyit tudok mondani, hogy örülök a tervezett változtatások vélt vagy valós irányának (hatékonyságnövelés, államadósság-csökkentés), de azt látom, hogy mindez kissé koncepciótlanul, improvizatív módon, az adott területek szakértőinek (oktatás, egészségügy, szakszervezetek, stb..) véleményéne teljes figyelmenkívül hagyása mellett történik. Ez viszont aggaszt, nem kicsit.

Továbbá az bosszant még, hogy az emberek nem látják a fáktól az erdőt - ez inkább a jobbos kommentelőkre igaz, szerintem. Miért is?
E cikk alapvetéseivel egyet tudok érteni, de - véleményem szerint - esetenként túlzó és csapongó írás. Természetesen rögtön itt a vércsehad, amiből sok madár nem képes személyeskedésektől mentesen megnyilvánulni, és a szálka-gerenda posztulátum törvényének eleget téve ostorozza a szerzőt, vélt vagy valós igazsága pőre izomerejétől hajtott lendületében rögtön libsizni, bolsizni és zsidózni kezd. A gond az, hogy ezt a vehemenciát a fidesz gyakori csúsztatásai és "hazugságai" okán nem látom, és az az érzésem, hogy a hiba nem az én készülékemben van.

Az pedig, hogy szénné ég Magyarország szintén túlzó megállapítás, de az kétségtelen, hogy nincs jó hírünk a világban. Ezt viszont ne a Fidesz nyakába varrjuk már, az elmúlt 21 év során minden oldal a bilibe lógatta a kezét. Most ez szaglik, és ez addig nem is illan tova, amíg legalább az alepevő kérdésekben (alkotmány, jogrend, nyugdíj, államháztartás finanszírozása, stb.) nem születik valami aprócska konszenzus, és végre képesek vagyunk túllépni belső megosztottságunkon, valamint le tudunk végre szállni ama bizonyos poszt-kádári lóról.
E téren a Fidesznek is lenne tennivalója, de a baloldal is tehetne érte - ha mással nem, legalább azzal, hogy vállalható alternatívát kínál.

Mint korábban írtam, a bajok nem tavaly, nem 8 (9) éve, hanem a rendszerváltással kezdődtek, amikor is történelmi lehetőséget szalasztottunk el a múlttal való szakítás terén, és (legnagyobb sajnálatomra) ezt azóta sem sikerült helyre tenni.
Nota bene, ez csak akarat kérdése lenne, de ilyen csak akkor van, amikor a Tisztelt Ház lakóinak költségtérítéséről kell szavazni.

Bocsánat Manyi néni, én kérek elnézést!

Táskás Tóni 2011.05.27. 11:41:14

@Trompf: Teljes mellszélességgel véded Csányit? Pedig Orbánék is megmondták, hogy eltőzsdézte az emberek pénzét, aztán hipp-hopp az első helyre ugrott a mo-i leggazdagabb emberek listáján. Te már mindenkiért kiállsz? Biztosan jó okod van rá.

Orangekiller 2011.05.27. 11:41:17

Narancssárga genny és gyűlölet öntötte el Magyarországot!!!
Sajnos ide is csöpög-folyik rendesen.
Mosolygok mikor nem az írással vitatkoznak hanem az íróját hiteltelenítik a hozzászólások.
Ahogy a francia forradalom úgy a fülke forradalom is felfogja zabálni gyermekeit.
- csak idő kérdése

Hiller Józsué 2011.05.27. 11:41:27

Szélsőjobbal szövetségben az egypárti kormány? Melyik országban élsz te vak köcsög?Olyan szövetségben vannak a szélsőjobbal, hogy ott tesz alá ahol csak tud. Szövetségben? Azért maradt pl Alföldi is a helyén. Ilyen tudatlan faszok írnak blogokat.

bigthereal 2011.05.27. 11:41:39

ilyen semmitmondó, fostalicska poszt régen született már...

nevetséges és szánalmas is egyben.

pástétom 2011.05.27. 11:42:25

Gyorsan eljutottunk oda, hogy ennek a kormánynak is minden lépését ellenszenv, gúny és közútálat útálat fogadja. Teljes joggal!!!

Martian (törölt) 2011.05.27. 11:47:12

"A vásárlással kapcsolatban azért szintén akad néhány kérdés: 1. Miért nem tájékoztatták előzetesen a közvéleményt?"

Ez azért eléggé IQ nélküli felvetés, mert ha bármilyen nagyobb volumenű részvény tranzakciónál előre bejelentik a vásárlást, az még előtte alaposan felnyomja a részvényárakat.

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.05.27. 11:47:59

Siklóson a fideszes városvezetés fényképes, wanted feliratú papírt helyezett ki az önkormányzat portájára, egy helyi, a polgármestert többször bíráló személyről.
Emellett ki is TILTOTTÁK az épületből. Persze a vezetés értetlenül áll a tények előtt, de hatalmas a botrány a fideszes diktatúra, pofátlanság ellen. A rendőrség is nyomoz az ügyben.

Mindez a 21 században, a demokratikus ???, szabad Magyarországon!!

okostojgli (törölt) 2011.05.27. 11:48:07

@Martian:
Miért is?
Tőzsdén kívüli akció volt.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.05.27. 11:48:14

@Táskás Tóni: Már miben védem ? Szarom le a Csányit.

Legfeljeb holmi alátámasztást várok a vele szemben megfogalmazott vádakkal kapcsolatban.
Vagy te hiszel feltétel nélkül minden posztolónak bárminemű forrásra való utalás nélkül ?

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.05.27. 11:50:54

@Orbán takarodj!!: Ez hihető. Már látom a Fideszes teljes városvezetést ahogy Wanted plakátokat gyártanak és ragaszgatnak.

Sokkal hihetőbb, mint teszem azt, hogy az illető plakátolta oda magát.

Martian (törölt) 2011.05.27. 11:51:00

"elkerüljük az újabb nemzetközi botrányt, amely Alföldi Róbert kirúgásával burjánzott volna"

Gondolom a szerző azt álmodta éjjel, hogy kirúgják Alföldit, erre válaszlépésként Obama összehívja a Biztonsági Tanácsot. :)

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.05.27. 11:55:13

@Martian: Ne viccelj ezzel. Tegnap egész nap írta szegény a cikket, hogy kirugták, és éjszaka reggel 7-re sikerült csak kijavítania. ;)

exkavátor 2011.05.27. 11:55:48

SZANALMAS VAGY ES OSTOBA, TALPNYALO FASZJANCSI

okostojgli (törölt) 2011.05.27. 11:58:05

@Martian:
Cohn Bendit mint Biztonsági Tanács.

okostojgli (törölt) 2011.05.27. 11:59:14

@exkavátor:
Így gondoltad?:
SZÁNALMAS VAGY ÉS OSTOBA, TALPNYALÓ FASZJANCSI.

okostojgli (törölt) 2011.05.27. 12:02:19

@Trompf:
Mi a problémád a szélsőjobbal kokettáló egypárti kormánnyal?

okostojgli (törölt) 2011.05.27. 12:03:21

@bigthereal:
Szerencsére a kommented csak úgy röpíti az ég felé.

jobbcsapott 2011.05.27. 12:03:46

@Hiller Józsué: és azért is egypárti...
ez egy barom sunyi kisköcsög blogger meg a társai akik zsindex szerkesztőségben üldögélnék és baromi trendi módon írogatnak beszipkázva ordenáré baromságokat, miközben arról álmodoznak hogy melyiküket túrja fingóba alföldi.

Várúr 2011.05.27. 12:04:05

Megfogadtam, hogy ezt a Gréczy nevű kényszeres mazochista idiótát nem kommentelem. MOL-részvény, Alföldi Homár, stb. egy blogban. Szóra sem érdemes.Az Index is csak a kattintások miatt teszi címlapra.

Bilbo 2011.05.27. 12:04:30

Miért kell ilyen hülyeségeket olvasni. 8 év Gyurcsány után ....

okostojgli (törölt) 2011.05.27. 12:05:04

@Hiller Józsué:
Most, hogy így felnyitottad a szememet már én is látom, hogy a Jobbik legkedvesebb partnere az MSZP és az LMP.

okostojgli (törölt) 2011.05.27. 12:07:32

@Várúr:
Nála csak te vagy mazochistább, hisz mégis idevetődtél.
Várj csak, a náci újságíró kispicsa egész életében vehet szájába faszt. Na az lesz mazochizmus.

Martian (törölt) 2011.05.27. 12:08:47

@Trompf: persze, sok tekintetben jogos lehet a kormányt bírálni... de ez a felvezetés - ha a szerző nem viccnek szánta - az évtizedekkel ezelőtti apparatcsikok gondolkodására vall, akik az SZKP KB írásos felhatalmazása nélkül a saját klozettjükben sem mertek szellenteni. :)

Hol vagyunk még a "nemzetközi botrányok" tekintetében pl. Berlusconi Olaszországától...

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.05.27. 12:09:07

@okostojgli: Nem az a kérdés nekem van-e bajom vele, hanem csak Zsoltit nyugtattam itt, hogy végre megtalálta a helyes irányt, és így már nem kell félni egy újabb cenzúrától (stop.hu-n, népszabiban, stb..)

Még az index címlap is garantált.

Csak megtanulja végre, hogy miről írhat, és miről nem. :DD

jobbcsapott 2011.05.27. 12:09:59

@okostojgli: neked meg mazsihisz meg cohnbandi és alföldi fartúró robika...

jobbcsapott 2011.05.27. 12:10:38

egyébként ki a fasz az a gréczy zsolt?

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.05.27. 12:12:02

Olyan ordenáré jobbos hozzászólások vannak, hogy felfordul az ember gyomra. Valóban inkább a jobbosok ugrottak erre, és milyen dühösen! Amikor ilyen egyértelműen ki van mondva valami, és láthatólag egyre többen gondolják így, akkor a vakhitűek egyre mérgesebbek, dühödten vagdalkoznak, hülyének néznek mindenkit, mert nem látják olyan rózsaszínűnek ezt az érát mint ők.
Tele vannak gyűlölettel, nem emlékeznek már milyen volt a hangulat az országban, mielőtt megosztó Viktor hatalomra került volna.
Sajnos amíg van benne szusz, addig ez is lesz. Most majd leordítanak, meg tán el is hordanak mindennek, de nem baj.
Egyébként minden szóval egyetértek,szégyen, hogy ez lett itt: buzizás, kirekesztés, gyűlöletkeltés.
A dolog ott kezdődött, hogy a szept 11-i támadást követő hírhedt Csurka parlamenti felszólalástól minden parlamenti párt elhatárolódott a szept 11-i támadást követően, kivéve Viktort.

Mindenesetre az itt lelkesen káromkodóknak üzenem, hogy szépen képviselik a magyar öntudatot. Hajrá.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.05.27. 12:12:24

@Martian: Meg Zsoltinak utána kéne járnia teszem azt a Gyurcsány múltjának is, aki Pécsett a Dialógus csoportról az MSZMP KB-nek jelentgetett.

Nem holmi MSZP (majd Fidesz) tag volt, mint a felsoroltak.

Rwindx 2011.05.27. 12:13:21

"Nincs jó jó hírünk a világban. Lehetne ezen kárörvendeni, hogy úgy kell nekik, maguknak csinálták, de ez mégis csak baj, mert a szégyen mindannyiunké."

Nem lehet hogy te és a bandád járatjátok le az országot a hazudozásaitokkal? Mi lenne ha csak eljátszanál a gondolattal?

Kerek Ferkó 2011.05.27. 12:20:20

Mi ez?Folytatódik az ingyenes Jobbik kampány?

:)

Várúr 2011.05.27. 12:20:46

@okostojgli:
Kispajtás. Nem a te és a hozzád hasonlók privilégiuma a kommentelés. Ráadásul még itt is erős kisebbségben vagy. Szót sem ejtettem a primitív náculó újságíróféle nőről. Provokatív volt, ahogy Alföldi Homár is az. Gréczy ostoba hazugságairól szót sem ejtettem. Hozzád se szóltam. Nyugi, igyál egy pohár sört.

jobbcsapott 2011.05.27. 12:21:25

@d-evike: aha. persze! OV mint alkaida szurkoló ugye? Miről beszélsz? Persze hogy bántja az igazságérzetünket ez mivel nem vagyunk egy platformon a szélsőjobbal! Tudod mit? Erről miért nem ír a farturkász blogger hogy fletó és a szélsőbaloldal összeborul és sztálinista elveket vallanak? Ennek valóságtartalma talán több is lenne mint ennek a firkálmánynak.

Balbágy 2011.05.27. 12:22:38

@Klitoriszkeresö: te viszont tényszerű vagy és befogadó, nem, nem kizárólagos, dehogy.

Orangekiller 2011.05.27. 12:24:36

@jobbcsapott:
Te jobboldali "bögre" ( köcsög )
Húzz már innen el az MNO -ra, Demokratára, Kuruncinfóra, mert a hozzászólásaid ott értőbb műveltebb fülekre találna.

RolyPoly 2011.05.27. 12:27:45

Itt nincs moderálás?

Rwindx 2011.05.27. 12:36:47

@RolyPoly: Láthatod a poszt is megjelenhetett, tehát nincs.

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.05.27. 12:39:32

@jobbcsapott:

No comment, értékelhetetlen hozzászólás.
Mik a Sztálinista elvek, kérlek fejsd ki.

Például arra gondolsz, hogy egy alkotmánybírósági döntés után korlátozták volna az alkotmánybíróság jogkörét? Netán arra, hogy zsarolással lemondattak minket magánnyugdíjpénztári megtakarításainkról? Vagy hogy korlátozták a sztrájkjogot? Hogy a kormányhivatalokban dolgozók nemzetiszín kitűzőt adtak, és "ajánlott" hordani? Hogy indoklás nélkül kirúgták az embereket? Hogy már nyugdíjazott emberektől el akarták venni a nyugdíjakat? Ja bocsi, ezeket nem ők csinálták!!!

Ezek lennének a Sztálinista elvek? Vagy rossz helyen tapogatózom?

Ha ilyeneket meg mertek volna tenni a szocik, akkor még a Parlamentet is szétvertétek volna.

Én arra emlékszem, hogy népszavazást engedtek tartani, és annak a végeredményét figyelembe vették! Most pedig meg kívánják nehezíteni a népszavazás feltételeit. Hát nem tudom még minek kell jönnie, hogy észrevegyétek mi folyik itt...

átlátó 2011.05.27. 12:40:55

Kiscukor...égni valóban szar érzés, pláne ha a vezetőség miatt van. De ha már égni kell, akkor ne miattatok. Még Szálasihoz viszonyítva is.

Sirrah 2011.05.27. 12:43:28

Ez a blogbejegyzés a szokásoshoz képest is szánalmas. Pedig téma az van elég. Valószínüleg nem fizetnek már annyit, lelkesedésből meg csak ilyenre futja. Ez így nem fog kitartani 2014-ig.

Martian (törölt) 2011.05.27. 12:47:02

@d-evike: hát igen, Csurka túl korán akart okoskodni, nem is gondolta volna, hogy a Bush és a bin Laden család között legalább olyan érdekes szálak vannak, mint Palpatine kancellár és a szeparatista szövetség között... :)

oscar dirlewanger 2011.05.27. 12:48:54

gréczy, tisztában van vele gyurcsányi, hogy a párezer fős segghülye nyugger rajongótábort leszámítva mennyire utálják az emberek????ez többet ugyse lesz magyarországon miniszterelnök, mert kitör a polgáháború!!nem kell gyurcsány!!!

Hurri Kán 2011.05.27. 12:51:54

Honnan lehet tudni, hogy Gréczy hazudik?
Onnan, hogy jár a szája...

Lencsés István 2011.05.27. 12:56:19

A kormány nem járatja le az országot ....

pollio 2011.05.27. 13:09:05

Nem akarom az _egész_ cikket kommentálni, megtették már mások. Én csak ezen az _orbitális_ csúsztatáson lestem egy nagyot, hogy ti. Réthelyi azért részesítette figyelmeztetésben Alföldit, mert úgy mutatta be az Ember tragédiáját, ahogy.

Ez egész egyszerűen nem igaz. A figyelmeztetést Alföldi azért kapta, mert nem szalonképes megjegyzést tett egy munkáját végző újságírónak, aki nyilván provokatív kérdést tett fel, ezek az újságírók már csak ilyenek. (Sajtószabi, ugye...)

Mindegy, hogy ki milyen oldalon áll, újságírót nekem nem tetsző kérdés esetén személyeskedő hangnemben különféle szexuális cselekvésformákra felszólítani (még akkor is, ha az nem egy elcsépelt bazdmeg... kezdetű mondat, hanem egészen újszerű) egy intézmény igazgatójától, hát, abból a világon mindenhol botrány szokik lenni, sőt ilyenért a kirúgás sem túlzás, még Nyugat-Európában sem.

Ehhez képest Réthelyi miniszter elég elnéző volt Alföldivel szemben, és nyilván betudta művészi extravaganciának és hóbortnak a beszólást, csak azért szól, hogy ezt, ha lehet, legközelebb ne.

Nyilván tetszett neki az előadás, és olyan nagyra értékelte, hogy egy akkora művésznek, mint Alföldi, elnézett egy ilyen teljesen szalonképtelen kirohanást. Ő ugyanis látta, és "az egypárti kormány" nevében (mint annak a tagja, ugye) meg is védte a "vele szövetségben lévő magyarországi szélsőjobb" támadásaitól, mondván, hogy nem botrányos, hanem "újszerű".

De nyilván ez amolyan szövetségen belüli elhanyagolható kis nézeteltérés a "magyarországi szélsőjobb" és a "vele szövetségben lévő egypárti kormány" között, így ezt nyugodtan figyelmen kívül lehet hagyni, főleg, ha az állításom ellen szól, ugye?

Nem, barátom, a tények makacs dolgok, és ha felállítok egy teóriát, amire van ellenpélda, akkor az a teória nem igaz. Erről ennyit.

pollio 2011.05.27. 13:09:47

Nem akarom az _egész_ cikket kommentálni, megtették már mások. Én csak ezen az _orbitális_ csúsztatáson lestem egy nagyot, hogy ti. Réthelyi azért részesítette figyelmeztetésben Alföldit, mert úgy mutatta be az Ember tragédiáját, ahogy.

Ez egész egyszerűen nem igaz. A figyelmeztetést Alföldi azért kapta, mert nem szalonképes megjegyzést tett egy munkáját végző újságírónak, aki nyilván provokatív kérdést tett fel, ezek az újságírók már csak ilyenek. (Sajtószabi, ugye...)

Mindegy, hogy ki milyen oldalon áll, újságírót nekem nem tetsző kérdés esetén személyeskedő hangnemben különféle szexuális cselekvésformákra felszólítani (még akkor is, ha az nem egy elcsépelt bazdmeg... kezdetű mondat, hanem egészen újszerű) egy intézmény igazgatójától, hát, abból a világon mindenhol botrány szokik lenni, sőt ilyenért a kirúgás sem túlzás, még Nyugat-Európában sem.

Ehhez képest Réthelyi miniszter elég elnéző volt Alföldivel szemben, és nyilván betudta művészi extravaganciának és hóbortnak a beszólást, csak azért szól, hogy ezt, ha lehet, legközelebb ne.

Nyilván tetszett neki az előadás, és olyan nagyra értékelte, hogy egy akkora művésznek, mint Alföldi, elnézett egy ilyen teljesen szalonképtelen kirohanást. Ő ugyanis látta, és "az egypárti kormány" nevében (mint annak a tagja, ugye) meg is védte a "vele szövetségben lévő magyarországi szélsőjobb" támadásaitól, mondván, hogy nem botrányos, hanem "újszerű".

De nyilván ez amolyan szövetségen belüli elhanyagolható kis nézeteltérés a "magyarországi szélsőjobb" és a "vele szövetségben lévő egypárti kormány" között, így ezt nyugodtan figyelmen kívül lehet hagyni, főleg, ha az állításom ellen szól, ugye?

Nem, barátom, a tények makacs dolgok, és ha felállítok egy teóriát, amire van ellenpélda, akkor az a teória nem igaz. Erről ennyit.

popocatepetl 2011.05.27. 13:09:57

@Orangekiller: Miért húzna el? Kibérelted a fröcsögő-placcot magadnak?

pj02 2011.05.27. 13:10:43

"Valami csak történt az elmúlt egy évben, ha ekkorát zuhantunk."

Hazudsz, Zsolti, de ezt már megszoktuk.

Idézet a Transparency korrupciós jelentéséről szóló cikkből:

"...Magyarországgal kapcsolatban a jelentés említést tesz többek között a sukorói telekcsere ügyletről, az Alstom és a BKV közötti szerződés visszásságairól...."

portfolio.hu/gazdasag/magyarorszag_a_legrosszabb_besorolast_kapta_a_transparency_internationaltol.150077.html

Sukoró, Zsolti, azt tudod kinek a nevével kapcsolják össze? Meg BKV ügyek, abban sem rémlik, hogy lenne fideszes szál...
Ej-ej, mocskos egy gazember vagy te, de ismten hozott a blog.hu-n, itt leglább van nickem, és tudok reagáni a hazugságaidra.

irógép 2011.05.27. 13:14:25

Jaj most, most hogy próbálják eltakarni a saját szennyüket! Az országot rossz hírbe igazán az mszp hozta!!!!!És olyan különös, hogy az eddig populizmussal vádolt fidesszel hirtelen mennyi baj lett:))) Naná, mert csomó mindent csinálnak, és pont, hogy nem populistán. Van amit rosszul csinálnak ez tény!
Az mszp viszont semmit nem csinált, pont , mert nem mert, na a Gyurcsány volt a populista! A Bajnai már csinált, neki már muszáj is volt, meg kijelentette egy évig marad, tehát neki nem kellett utána a választók elé lépni.
És hát igen, nem nyaljuk a nyugat seggét, természetesen ezért nem leszünk maradéktalanul szimpik. De ezeket majd az idő dönti el,hogy jó volt-e.
És sajnos Magyarország megítélése egyáltalán nem olyan rossz, mint azt szeretnék. Egyrészt a világ nem körülöttünk forog, másrészt az , hogy a Washington Post meg a Presse mit ír az nem lényeg, mert ők bármi van szidnak minket:))
Szánalmas ez az ember!!! Mert lehet kritizálni a fideszt igen, de ez egy demagóg baromság amit ide írt.

orsosszar 2011.05.27. 13:14:49

Ez a leponex mekkora egy marha,..ez még a nyilas fideSSek között is méreten felüli!

Kassian 2011.05.27. 13:17:43

@Lucernaböde: Fiam, hát te melyik fidesznyik valagából bújtál elő? Olyan egyszerű vagy, mint egy faék...te szarjancsi.

megint 2011.05.27. 13:21:44

Gréczy , Ferenc táskahordója, csodálója, kicsit olyan mint az aczél-kádár kapcsolat, szóval nincs mit csodálkozni a demagóg, erőltettet hazugságain, bár a mol-ról nem egyeztetett a vezérével, ugyanis ő nem látja olyan sötéten ezt a dolgot, lehetőséget. Elvtársozik Gréczy, pedig nem ők énekelték az internacionalet olyan lelkesen.

orsosszar 2011.05.27. 13:21:58

@pj02:
Na adok én neked fideSS szálat a BKV ügyhöz,....tudod az előzetesben lévő Fuzik Zsolt(fideSS) Bkv info Igazgató élettársa a homokos buzi Vitézy Dávidka,..Orbán mindentudó rokona !
No mit szólsz faszfej ?
Sukoró,,..te is tudod semmi nem történt,...csak egy koncepciós ügy!

high up 2011.05.27. 13:24:02

Ez a greci-gyurtcsány páros a modern kori pótlása a Stan és Pannak. Pont annyira szerencsétlen lúzer mind a kettö, pont úgy kapaszkodnak egymásba. A közönség meg csak röhög ezen a két szánalom teremtményen.

A blognak viszont nagy értéke van mert az egyetemek psychológiai szaka kimeríthetetlen anyagot találmajd magának az elmeelborulás különbözö fokozatainak a vizsgálatakor. Ez a Stan és Pan páros egy nap még egyetemi tananyag lesz!

genyamagyar 2011.05.27. 13:30:27

Nagy élvezettel olvasom a posztot támadó hozzászólásokat. Mint a sarokba szorított veszett állatok, úgy csaholnak. Érzik a vesztüket.

Szívtok, mi? :-))))

Főúr! Kérek egy kávét! :)

Keloid · http://freecom.blog.hu 2011.05.27. 13:33:24

Gratulálok Gréczy Zsoltnak, nagyon jó a blog és tuti igazat ír, ha már a széljobber csürhe csoportban támadja, SŐT Dunába lövéssel fenyegetik.

qwertzu 2011.05.27. 13:36:47

@d-evike: "minden parlamenti párt elhatárolódott a szept 11-i támadást követően, kivéve Viktort."

A tényekkel te is hadilábon állsz. Viktor nem parlamenti párt.

kanoc 2011.05.27. 13:36:56

T. kommentelők! El kéne egyszer végre jutni,oda nem a pártszimpátia lenne a meghatározó, hanem, hogy mi történt az országban az elmúlt egy év alatt. Lássuk be a nagy ígéretekből semmi sem lett, sőt annak az ellenkezője. ( Anttal! 100 napot kérek ) Lenyúlták a magánmegtakarításunkat, hoztak többmillió melóst nyomorító intézkedést, munkahely egy darabbal sem több, sőt kevesebb. A bérek csökkenek, ők meg sunyiban NEM IMF hitelt vesznek fel hanem sokkal rosszabb kondiciókkal kereskedelmit, mert hát ugye bár a " jobbkéz " mondta nem megy hitel nélkül. Jól megszivatták a kétbites agyút! De a propaganda az megy. Én úgy látom, hogy 21 év eltelt a " módszerváltás " óta, de ez ellentétben a csuti góm állításával nem a " munka " országa lett, hanem a simlizőké. Ott az ő, és családja példája. Na meg a sok semmirekellőé. Lád. lézerjani. :)) Szégyen és gyalázat ami itt folyik. Itt csak egy jelenlegi politikai elit ( ez elit Suchmannok,suttyó jobbikosok, ? írni nem tudó Schmittel?))azonnali elzavarása, és ELSZÁMOLTATÁSA " lenne a megoldás. :(( messzelátó

Senkifia 2011.05.27. 13:42:49

@Keloid: :) széljobber csürhe...ez jó :)
az hogy fele sem igaz annak,amit ír,illetve qrvanagy csúsztatásokkal él, az ugye nem zavar? :)

Senkifia 2011.05.27. 13:44:04

@genyamagyar: sarokba szorított veszett állatok?? egyre édesebbek vagytok :)
akkor ti a magatok 1-2 százalékával mit éreztek,ha a 30 a vesztét?
jééézusmária,ennyi hülyét :D

Bergeroth 2011.05.27. 13:46:35

@Lucernaböde:
Mikor hallasz arról a mai napig, hogy milyen pénzek forogtak a Happy End kft.-nél, az Ezüsthajó kft.-nél, mennyibe került igazából a korona úsztatás és konkrétan miért volt rá szükség, kiderült már hogy kicsoda Kaya Ibrahim és Josip Tot, mikor tudjuk meg az ÉS dokumentumok minden egyes részletét, mi a helyzet az orbán bányákkal, mi a helyzet az orbán szőlőkkel, és még sorolhatnám.
Érdekes mód a gyurcsány kormány ezeket soha nem hozta fel, de legalábbis nem lovagoltak rajta (most már) több mint 1 évig.
Arról nem is beszélve, hogy amíg az mszp volt kormányon, addig a fidesz semmi mást nem csinált csak és kizárólag megállás nélkül alávágott, illetve megpróbált ellehetetleníteni minden egyes mszp javaslatot.
Arról már nem is beszélve, hogy mennyire hiteles egy olyan kormány, aki önkezúleg viszi el a kordonokat a Kossuth térről, de amikor ők kerülnek hatalomra, akkor fotókiállítást szerveznek ugyanoda, hogy még véletlenül se tudjanak ott tüntetni a jogosan ideges és felháborodott tömegek. Illetve mennyire hiteles egy olyan kormány, aki a 300 forintos vizitdíj megszüntetéséért képes népszavazást kiíratni, de egy sokkal fontosabb dologról, azaz kell-e nekünk új alkotmány, arról már nem, mert ahhoz szerintük már túl hülyék az emberek.
A fidesz a tökéletes mintapéldája annak, hogyan lesz egy politikai pártból egy teljesen hiteltelen gittegylet, hazug tolvajok gyülekezete.

Amiket leírtam az előző kommentemben azok tények, ahogy ezek is, amiket most. Aki ezt nem látja, az vagy nem itt él, vagy nagyon hülye, vagy közvetlenül a pártközpontból kapja a fizetését.

high up 2011.05.27. 13:46:59

Nincs jogerös ítélet a maszop lopásokra? Persze hauzudozós greci, nincs Zuschlag ügy (12 elítélttel) és Hagyótól elkezdve azért ül már majd 100 komcsi elözetesben, a bíróságokon, a rendörségen, mert csak mások hazudják, hogy loptak.
A maszop az elmúlt nyolc évben bünszövetkezetté nötte ki magát, e miatt ég az ország szénné.

Na meg azért, mert a tehetségtelen elmebeteg gyúrtcsótány éllovas gazdaságból pár év alatt balkáni ugart csinált.

sárkányfő 2011.05.27. 13:47:11

hehe

épp csak beleolvastam a kommentekbe, hát látom a fideszfanoknak hullik haja :)

ez a poszt még mindig kb. ezerszer barátságosabb hangvételű, mint amit a jobber sajtó és bloggerek kinyomtak magukból Gyurcsány alatt hazaárulózástól kezdve a legalpáribb trágárságokig és halálnem-kívánságokig. éveken át, folyamatosan.... és most ennek a töredékéért rohamot kapnak. komolyan, vicces :)
nem is szólva arról, hogy tartalmilag nem lehet belekötni, gondolom ez a frusztráció csak fokozza az idegbajt egyeseknél, mondom én, jó a műsor :)

gondolom a kurvaanyázáson kívül érdemi kritikát nem tudtak felmutatni, mivel a fidesz tényleg tele komcsikkal, tényleg drágább a MOL 80 milliárddal, tényleg hazudott össze-vissza a fidesz pl. a nyugdíjakról is, az Alföldi-hisztéria meg maga szánalom.
Bayer Zsolt 35 milliója, meg a vasút-botrány, meg a többi hol maradt?

na jó, további kellemes hisztériát :)

SP (a bátor) 2011.05.27. 13:47:40

@Bergeroth:"Kedves fideszes agymosott idióták, mikor szándékoztok felnőni a 21. századi európai nagybetűs demokráciához?"

Bár nem vagyok a megszólított célcsoport tagja, de egyszerű tudatlanként szeretném megtudni, hogy mihez kellen felnőnöm?

Ahhoz, ami épp most bukik meg, vagy ahhoz ami készülődik...?
A melegházasság, buzifelvonulás, drogliberalizáció, idegen szép, respect, fogadd el a másságot hülyeségekből köszönöm, de nem kérek.

(Amihez egyre kevesebb köze van az európai nagy társadalmaknak, az éppen a demokrácia.)

barli 2011.05.27. 13:48:00

@kanoc:
Olvasd el ezt is:
www.fn.hu/belfold/20110527/orban_kabinet_elso_eve/

Az imf hitelröl meg annyit hogy annak azért jobbak a kondíciói, mert ha felveszed, csak azt csinálhatod, amit ök mondanak. Így együtt meg már rosszabbak a kondíciói.

pj02 2011.05.27. 13:48:25

@orsosszar: A kurva anyád a faszfej egyrészről.

Másrészről pedig Fuzik egy szerencsétlen kis balek volt, a BKV ügyben maximum aláíró, nem pedig haszonélvező.

Harmadrészről pedig Sukkoró nem koncepciós ügy, a hivatali visszaélést Gyurcsány elkövette, hiszen utasítást adott a kiemelt beruházási státusra, annak ellenére, hogy nem volt rendben a koncessziós szerződés.
Hogy a korrupciós szálat rá-e tudják bizonyítani, azt kétlem, de már a hivatali visszaélés is elég arra, hogy 3 év letöltendőt kaphasson, ha kiderül, hogy bűnszervezetben követte el, akkor ennek a duplája.

Akkor én pezsgőt bontok, te meg agyvérzést kapsz.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.27. 13:49:06

gréci te annyira analfabéta vagy

életképtelen

barli 2011.05.27. 13:49:33

@Bergeroth:
"Érdekes mód a gyurcsány kormány ezeket soha nem hozta fel, de legalábbis nem lovagoltak rajta (most már) több mint 1 évig. "
:)))))))))))))))))
Keller elvtárs?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.27. 13:50:33

@high up: A maszop az elmúlt nyolc évben bünszövetkezetté nötte ki magát, e miatt ég az ország szénné."

nem. mindig is az volt. a kommunizmusban ezért nem volt maffia, és a mai napig is a bűnszövetkezetek feje a politikában van, a komcsi mszp-nél, és a fidesznél is

Keloid · http://freecom.blog.hu 2011.05.27. 13:51:06

@Senkifia: mondj már egy jóoldali /:D/ csakigazatíró szajkómunkást, csak előtte vedd le a szemellenződ!;))

sárkányfő 2011.05.27. 13:51:49

Azért egyet csak cáfolnék: "ez mégis csak baj, mert a szégyen mindannyiunké"

Nos nem, az enyém biztosan nem.
Felnőtt emberek egy aktuális kormány miatt nem ítélik el az egész országot, szerintem pl. az olasz politika maga szégyen, az aktuális európai felhozatalból a magyar mellett a másik igazán nagy szégyen, de én ettől még nem ítélek el minden olaszt, csak magukat az érintett olasz politikusokat. És bízom benne az én hazámra is így gondolnak külföldön.

high up 2011.05.27. 13:52:41

Ahogy a bolond vezéretek mondta komcsijancsik, igyatok kurva sok bort, mert azt az égés, ami az Elmebeteg vezéretek ámokfutása miatt zuhan rátok, épp ésszel nem fogjátok tudni elviselni.
Hát pont itt járunk, láthatjuk mennyire kínlódtok.

És azok a kibaszott jó könyvek a balfasz oldalról mikor jelennek már meg? Csak nem szünetel a kiadás, mert a nép már ismeri a történetet?

orsosszar 2011.05.27. 13:56:38

@pj02: Látom, faszfej te tök hülye vagy,..na sebaj anyádtól örökölted !
Azért nem árt ha utána nézel dolgoknak faszfej!

kanoc 2011.05.27. 13:56:54

Beszél az csuti 3/8-os csodatevő munkáról. Tisztelettel kérdem tőle? Tudja mit is jelent a munka? Mert az ország lakosságának úgy 95 % tudja. A maradék 5 százalék a 95 százalék pénzét lopja. Nem kicsit,, nagyon. Na ezen kéne gondolkodni! Én immár 24 éve vállalkozó vagyok, de évek óta csak lefelé megy a termelési mutatónk. Valaha volt úgy, hogy 22 fővel dolgoztam. Ma ha 3-na tudok adni. akkor tapsolok örömömbe. Kérdem én!!! Meddig fog ez menni. Vagy mégis Gyurcsány Úrnak van igaza? El lehet menni! :((((

Bergeroth 2011.05.27. 13:58:07

@Ruhabűnöző:
Pontosan erről van szó, a toleranciáról.
Nem kell, hogy feltétel nélkül elfogadj mindent, bőven elég ha csak nem kötsz bele és nem köpködöd és fikázod ha nem érdekel, hanem szépen csendben továbbmész. A demokrácia nem úgy jön létre, hogy kijelentem, hogy mostantól az van és akkor ennyi.
A demokráciához fel kell nőni, meg kell tanulni kezelni, meg kell érteni, hogy hogyan működik.
Ebben az országban a gyűlölködés megy napi szinten, minden és mindenki ellen, aki/ami nem olyan mint a nagy átlag.
Miért?

IGEN 2011.05.27. 13:58:27

@sárkányfő:

Nem FIDESz-fanokról van szó, ha az itteni kommentelőkre gondolsz, hanem a Magyarország ZRt. (=zártkörű részvénytársaság) kispénzű részvényeseiről.
Az pedig nagy különbség.
Hogy mondta Madách a Tragédiában - Londoni szín?
"Ez eszme nálunk a megélhetés."
S lám, lőn...

Bellagio 2011.05.27. 13:58:52

kanoc 2011.05.27. 13:56:54

Igen, sajnos Gyurcsanynak lett igaza, bar akkor meg csak opcio volt.

Bergeroth 2011.05.27. 13:59:09

@barli:
Őt nem vágom, kicsoda ő?

level 1 2011.05.27. 14:03:37

Az égg áldja meg magát Kréci úr, ne haggya hogy a fasssiszták nyerjenek, harcolyon ellenük! Mi mindig ön melet álunk, mint mindig az elmút 60 évben és segíccsük a proletár fóradalom gyözelmét!

És egy napp viszajövünk és akor megteremcsük a mi rencerünket. Reaktivájjuk Bauer eftárs, Petö liberális eftárs, Bajnai válságkezelö eftárs apjait, aztán olyan AVH-t csinálunk, hogy az úgy leszámol a fassisztákokkal mint a pinty!

ember67 2011.05.27. 14:03:48

@barli: Ez a szemlélet a hibás. Az IMF nem mondja meg, hogy mire ad. Neked kell megmondanod, mire kéred és azt is, miből adod meg. Ez így van minden nem jelzálogos hitelnél. Tudniillik az állam nem vehet fel jelzálogot a Mátyás templomra. Márpedig ha plusz hitelt veszel fel, akkor a törlesztéssel nő a hiány. Ennek a hiánynövekedésnek az ellentételezését kell bemutatnia a kormánynak, majd annak valós végrehajtását ellenőrzik.
Egyszerű példa: neked 100 ezer a havi bevétel és 100 ezer a kiadás is. Ha fel akarsz venni hitelt (200 ezret havi 5% kamatra), akkor annak a havi 4000 Ft törlesztését elő kell teremtened pluszban, vagy máson meg kell takarítanod. Ezért a "miből adod meg?" kérdésre adott jó, tartható válaszért kedvezményes hitelt kapsz.
A piaci hitel nem kér ilyen "üzleti terv szerű" fedezetet, inkább magasabb kamatot kér a kockázatért cserébe. Viszont ilyenkor arra költöd a pénzt, amire akarod....

ember67 2011.05.27. 14:04:48

Bocsi, 1000 Ft a törlesztés!!!

Tedat 2011.05.27. 14:06:10

Valahogy nem találom a szövegben azt a részt, ahol Gréczy azt fejtegeti, hogy miért került dupla-triplaannyiba az MSZP által épített sok autópálya, mint más országokban?
Hová tűnt a Budapest Airport privatizációjából származó 500 milliárd Forint?

Kicsit kettős mérce ezeket elhallgatni, de a hasonló, vagy kisebb ügyeket meg felemlegetni.

pj02 2011.05.27. 14:09:51

@orsosszar: Neked meg az nem ártana, ha kíbújnál Gyurcsány seggéből, és lemosnád a szart a nyelvedről, mert nyomot hagy a stílusodon.

genyamagyar 2011.05.27. 14:13:16

Felhívom mindenki figyelmét, hogy Mol-tranzakció fejenként 50.000 Ft-ba került, beleértve a csecsemőket és az öregeket is. Tehát, egy átlagos, négytagú családnak 200.000 forintjába.

A nagy semmi!

orsosszar 2011.05.27. 14:14:31

@pj02:
Faszfej,...ti fideSSek annyira egyszerűek vagytok,de annál nagyobb hülyék,nem csoda ,hogy egy év alatt 1 millió szimpatizáns otthagyott titeket!
Persze az olyan ökör mint te,..örökké orsós valagát tunkolja ezután is !

czjanos 2011.05.27. 14:15:02

Réthelyi miniszter úr az itteni hozzászólóknak is kioszthatna az obszcén kifejezésekért néhány írásbeli figyelmeztetést!

genyamagyar 2011.05.27. 14:15:08

@Tedat: Gyurcsány legalább építtetett autópályát, míg Orbán egy métert sem! És most mesélj a Grippenekről! :-)))

jobbcsapott 2011.05.27. 14:16:20

@d-evike: manyup? amikor kötelező volt választani 97-ben...? de persze, forrongjál csak szépen aztán a jogalkotásra meg ennyit mondok: 2/3! Ennyi a jussotok 8 év barbarizmus után. Lehet pampogni itt kamu-leszázalékolt rendőr visszahívásán (tisztelet a kivételnek persze!) de aki valóban leszázalékolt az hogy tud elkapni egy áruházi tolvajt?

genyamagyar 2011.05.27. 14:17:33

Ezek a fideszesek olyanok, mint amikor Sztálin kivégeztetett embereket és azok utolsó szava az volt: "Éljen Sztálin elvtárs!".

Amikor Orbán az utolsó garast is elveszi a fidesz-fanoktól, ők akkor is dicsőíteni fogják.

Viccország!

genyamagyar 2011.05.27. 14:18:48

@jobbcsapott: 8 év alatt 20 százalékkal nőtt az életszínvonal, igaz ezt Orbán egy év alatt lerombolta.

high up 2011.05.27. 14:22:18

@genyamagyar: hazugsággyár, mind a GDP, mind a vásárlóerö érték a 2002-es színvonal alatt van. Tulajdonképpen az elmúlt 8 év visszatérés volt az 1990 elötti szinthez.

orsosszar 2011.05.27. 14:22:33

@czjanos:
János megint olyanon izmozol ami nem a te kompetenciád !

orsosszar 2011.05.27. 14:25:24

@high up:
Ezt 1 év alatt orsós viktor elintézte,...köszönjük fideSS,...2014.ben elzavarunk titeket az erdélyből szavazni behozott cigányokkal együtt !
Na ez a tuti !

high up 2011.05.27. 14:28:29

@Bergeroth: kayaibrahim meg a többi maszopos utolsómentsvár érvnek a társadalmi romboló értéke akkora se volt, mint egy üres nokiás doboznak.

Bezzeg amikor tele volt a nokiásdoboz, a whiskies kartonok, meg csak úgy repültek a 100 milliós végkielégítések meg tanácsadói szerzödések, áron aluli szolgálai lakásokszóval a maszop bünlajstromot már nem is egyes esetre mérik, hanem 10 milliárdos lopási fokozatokban. Most valahol a 28. fokozatnál járhatnak.

high up 2011.05.27. 14:31:17

@orsosszar: te lettél már elzavarva 2010-ben a választók által mint a pelyva, 2014-ben meg az ápolóid fognak visszazavarni téged a gumicelládba.
Nem baj,legalább rengeteg idöd lesz, hogy elvégezd a 8 általánost.

orsosszar 2011.05.27. 14:34:31

Ahhoz képest,hogy orsós cigány 1 éven keresztül vágta az IMF-t a russzkikkal létrejött korrupciós MOL üzlethez jó volt a pénzük!Nem véletlenül a MOL orbán focicsapatának kiemelt támogatója.
Egyébként orbán 1 év alatt 6,5 milliárd Euró hitelt vett fel,...lassan Gyurcsány kisinas lehet emellett a tolvaj gazember ügyvéd mellett!

orsosszar 2011.05.27. 14:36:49

@high up:
Savanyú a szőlő,...ugye öcsike,..na ettől még orbán segge a tiéd marad !

barli 2011.05.27. 14:41:55

kíváncsi lennék erre az orsósszarra a való életben. Egyszerüen fogalmam sincs milyen lehet. Még a nemét és az életkorát sem tudom megtippelni. Söt még az IQját se. Látszólag 80 de lehet hogy neki ez a dolga.

high up 2011.05.27. 14:48:46

@orsosszar: nagyon savanyú a szölö, már hogyis ne. Orbán elöbb Magyarországon ütötte ki gyúrtcsányt a ringböl, de úgy hogy az még a pártjában is összecsuklott és a legnagyobb lúzer lett.
Aztán Orbán elment gyúrtcsány legföbb külföldi szövetégségeséhez Putyin eftárshoz és abból a ringböl is dupla KO-val ütötte ki a Hibbantat.
Hülye lúzer gyúrtcsány farok nélküli kutya maradt, már csak az agymosott lakossági fórumasai maradtak meg neki.

Bergeroth 2011.05.27. 14:50:08

@high up:
"10 milliárdos lopási fokozatokban."

Mennyit is lopott el a fidesz a legutóbb? 4200 milliárd huf volt a magánnyugdíjvagyon?
Ennyit erről.

high up! 2011.05.27. 14:50:17

@orsosszar: nagyon savanyú a szölö, már hogyis ne. Orbán elöbb Magyarországon ütötte ki gyúrtcsányt a ringböl, de úgy hogy az még a pártjában is összecsuklott és a legnagyobb lúzer lett.
Aztán Orbán elment gyúrtcsány legföbb külföldi szövetégségeséhez Putyin eftárshoz és abból a ringböl is dupla KO-val ütötte ki a Hibbantat.
Hülye lúzer gyúrtcsány farok nélküli kutya maradt, már csak az agymosott lakossági fórumasai maradtak meg neki.

high up! 2011.05.27. 14:57:43

@Bergeroth: a magánnyugdíj sose volt a te pénzed, mert az államnak járó bevételelek lettek 12 éven át átpakolva magánszámlákra. Ezáltal a 3 millió tag 3.200 milliárd forint államadósságot csinált. Mivel ezt az összeget a károkozók sose fizették vissza az államnak, így se neked se másnak nem volt "magán" vagyona. A hitelpénzre hittétek azt, hogy az magánvagyon.

Aztán mind az EU, mind a Viagbank elismerte, hogy a manyup pénzek csak államadósságot generálnak, azok visszavételére joga van az államnak.
Tetszik tudni, vége a kommunizmusnak, hogy azt mondod hogy elloptam és ez ekkor már az enyém.

orsosszar 2011.05.27. 14:59:29

@high up!:
Ebből következik,te maradj orbán valagánál,...mert megérdemled!!!!Jómagam inkább gondolkozom,aztán lehet Gyurcsánytól találok jobb alternatívát,...persze ebbe a felcsúti cigánypurdé nem fér bele !

orsosszar 2011.05.27. 15:02:09

@high up!:
Aztán mind az EU, mind a Viagbank elismerte, hogy a manyup pénzek csak államadósságot generálnak, azok visszavételére joga van az államnak."

..ezt álmodtad fingon füstölt,...mert ugye beollózott tényekkel nem tudod igazokni!
Akár hazugságnak is nevezhetnénk !

high up! 2011.05.27. 15:02:42

@orsosszar: Te meg a gondolkodás? Jó ég! Hova nem vezet a beképzeltség.
Hányjad te csak továbbra is a szakszemináriumi szart, Libás eftárs az új iskolájával még utóképzést is ad neked, ha kezdenél elgyengülni.

orsosszar 2011.05.27. 15:05:00

@barli:
Miért vagy kíváncsi rám faszfej ? Nem kölcsönös az érdeklődés.
Bizony még sokszor körbeszarhatod a Parlamentet amire nyugdíjas leszek (szerintem nem is lesz akkor már nyugdíj)

orsosszar 2011.05.27. 15:06:04

@high up!:
Mondja akinek orra orbán emésztésében meghatározó !

high up! 2011.05.27. 15:06:55

@orsosszar: ha majd megtanulsz négy-öt szót önállóan beütni googliba, akkor majd magad is képes leszel rá, hogy többet rakj a fejedbe a szaros bolsi dumáknál. Na majd ott lesz a Világbank meg az EU.
Amúgy is tudod bögrécske, valaki vagy tud valamit vagy nem. Nem vihetsz magaddal állandóan szótárat meg tankönyveket az esztergagép mmellé amikor hétfönként nekiállsz a munkádnak, hogy majd akkor nézel utána, hogy mi micsoda. Vagy tudod mit csinálsz vagy nem.

Turulsólyom 2011.05.27. 15:10:47

Gréczy, Grécy, egyet nem veszel észre....

A liberalizmus...hogy is mondjam, végre..halott:-))

Európa -szerte, világszerte.

Elbukott, mind gazdasági, mind szellemi értelemben ember - és Istenellenes személéletével.

Tényleghöröghettek még egy kicsit a belvárosban...meg Újlipóciátokban...de az is kitisztul előbb - utóbb...szóval: a liberalizmus halott...a világpolgárság tarthatatlan...és megszülethet végre újra a nemzetek Európája:)
Akinem meg nem tetszik, húzhat haza...azaz mivel hazája nincs, ahol otthon érzi magát:)

Tehát, barátaim: örömmel jelentem: A LIBERALIZMUS KIMÚLT!!!

orsosszar 2011.05.27. 15:11:30

@high up!:
Gondoltam,hogy nem tudsz linket adni!Ilyenek vagytok,hazug ostoba ,jobboldali barmok.

Bergeroth 2011.05.27. 15:15:19

@high up!:
"a magánnyugdíj sose volt a te pénzed, mert az államnak járó bevételelek lettek 12 éven át átpakolva magánszámlákra."

Tényleg!? Akkor mégis mi a lófaszt fizettem be 10 éven keresztül rendszeresen?

"Aztán mind az EU, mind a Viagbank elismerte, hogy a manyup pénzek csak államadósságot generálnak, azok visszavételére joga van az államnak."

Erről mutass már 1 linket.

orsosszar 2011.05.27. 15:16:34

"Akinem meg nem tetszik, húzhat haza...azaz mivel hazája nincs, ahol otthon érzi magát:)"

...jaja,...orbánt már egész Európa utálja,..lassan itthon is a perifériára szorul.

orsosszar 2011.05.27. 15:17:42

@high up!:
Na hol a link faszfej,..ne sumákolj!!!

high up! 2011.05.27. 15:21:12

@orsosszar: ritka ostoba lények vagytok ti bolsik. A munkához nem fülik a fogatok, még egy pár perces goolglizástól is undorodtok. Ti csak pofázni meg törni-zúzni tudtok. Szerencsére a marhahülye maszopotok jól megérdemelt kihalásra van ítélve, mivel az öreg komcsik hullanak mint a pelyva, a fiatal korosztálynak meg már csak a töredéke óhajt agymosott hülye balos lenni.

Itt van a link bögre gyerek, de lefogadom, hogy egy darab szót nem fogsz megérteni a TÉNYtanulmányból:

www.90fokosfordulat.hu/attachments/057_kun_magnnyugdjpenztar.pdf

" A magánnyugdíjpénztárak 1998. évi bevezetésekor feltételezettel szemben a pénztárak nem segítik a gazdasági fejlődést, sőt, növelik az államháztartási hiányt, rontják a magyar gazdaságról alkotott képet, nehezítik a maastichti kritériumok elérését, az euró bevezetését. Egyáltalán nem biztos, hogy a magánpénztárak tagjainak magasabb lesz a nyugdíja, mint azoknak, akik kívül maradtak. A világban paradigmaváltás megy végbe: több ország szűkíti vagy megszűnteti a magánnyugdíjpénztári rendszert, a Világbank átértékelte korábbi, a pénztárak létrehozását egyértelműen támogató álláspontját. Mai tudása alapján nem javasolná Magyarország számára a magánnyugdíjpénztárak létrehozását."

"A Világbank egy 2005-ben publikált terjedelmes tanulmányban (Holzmann és Hinz 2005) vizsgálta felül a kötelező tőkésített nyugdíjpénztárakra vonatkozó korábbi álláspontját. A tanulmány többször hangsúlyozza, hogy a Világbanknak a nyugdíjrendszerekre vonatkozó elképzelései nem tekinthetők követendő példának (blueprint) hanem csak viszonyítási alapnak (benchmark). Egy egész fejezeten keresztül (63.-70. oldal) bizonyítja, hogy a Világbank soha nem kényszerítette rá a nyugdíjrendszerre vonatkozó elképzeléseiket egyetlen országra sem."

high up! 2011.05.27. 15:22:11

@orsosszar: na bolsi faszfej ott a link. Húzzál viszza a tudod melyik testüregbe.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.05.27. 15:23:50

@barli: orsósszar meg genyamagyar nicken azért az IQ már belőhető könnyen.
Az is látszik ugyanebből, hogy nem is nagyon akarják megerőltetni IQ-ilag magukat, és hosszútávú fórumos anyázásra reggeltek.

A stílus alapján valahol 20 év körül járhatnak.

18 alatt is esetleg, de normális tinik még nem politizálnak.

Viszont fiatalok esetében ilyen elvakult dühöt senki nem érezhet. Szóval szerintem valami szoci klubb tagjai.

orsosszar 2011.05.27. 15:27:21

@high up!:
Látom,..sőt most már biztos vagyok abban,hogy hülye vagy!Hiába ,ez fideSS kiváltság,...olvassad csak el a linkedet ostoba!

orsosszar 2011.05.27. 15:28:47

@Trompf:
Öreg,...beteg az te vagy,...én ezt tisztán látom !

jobbcsapott 2011.05.27. 15:30:26

@orsosszar: kommentet vársz írásaidra? javaslok egy oldalt: kuruc.info

high up! 2011.05.27. 15:30:59

@orsosszar: ugye bögrefejü gyurcsányista bohóc, hogy igazam volt, hogy el se tudod olvasni a szöveget. Hát én nem fogom felolvasni neked, ahhoz keress magadnak a maszop körül valami írástudót.
Na jó, tudom, úgy se fogsz találni, cska szívattalak.

orsosszar 2011.05.27. 15:32:09

@high up!:
Egyébkén sz*rol rád meg a magánnyugdíjra is,..engem csak az irritál,hogy orbán és a fideSS azt a pénzt ellopta,..el fog tűnni a költségvetésből ,...ez a tuti ,te koton töltelék !

orsosszar 2011.05.27. 15:33:38

@high up!:
Te kis f*sz,..lássad be,...hülyét csináltam belőled,...már tudod is mit érsz !

orsosszar 2011.05.27. 15:34:55

@jobbcsapott:
Nem várok ,de ugratok rám,mint gyöngytyúk a takonyra!
Mit tegyünk?

high up! 2011.05.27. 15:37:47

@orsosszar: jól van kisbarom, ez a legszebb, amikor itt állsz megfürödve, hogy még olvasni se tudsz, mert 6 éves korod óta iskola és munkakerülö proli vagy, majd ezek után még te döntöd el, hogy te csináltál hülyét másokból. Szerintem ha anyádék tudnák, hogy mit müvelsz itt, már rég lelöttek volna. Hogy legalább a család becsületét mentsék.

orsosszar 2011.05.27. 15:41:59

@high up!:
Aztán te vagy az a Kun János ? Mérvadóbb véleményt nem tudnál hozni idióta ?
Miért nem Fekete Pákóval jössz ostoba fideSS zsoldos?

jobbcsapott 2011.05.27. 15:42:10

@orsosszar: hát egy kis takony vagy, igen!

oscar dirlewanger 2011.05.27. 15:44:06

az mekkora volt már, mikor kövér lászló beszólt annak a gusztustalan szűcs erikának, hogy ne tömje már azt undorító disznó szoci pofáját az ülésteremben!!)))

orsosszar 2011.05.27. 15:46:18

@high up!:
Figyelj "kunjancsi",,..a szinted Fekete Pékó és Győzike ötvözete,de azt is mondhatnám bigott fideSS !

orsosszar 2011.05.27. 15:47:33

@jobbcsapott:
Orsósszar,...köszönöm a bemutatkozásod jobbildali !

Bellagio 2011.05.27. 15:50:16

high up! 2011.05.27. 15:21:12

"az öreg komcsik hullanak mint a pelyva"

Azert ne legyunk naivak, tele van veluk a jelenlegi kormanyzat is. Meg minimum 15 ev, mire ebbol a szempontbol megtisztul a kozelet.

pj02 2011.05.27. 16:51:05

@orsosszar: Gyenge szar vagy, koma.

Na próbálj meg valami frappánsabbat válaszolni!

cutcopy 2011.05.27. 17:19:59

"a munkaalapúság közben a 16 százalékos adóval éppen nem munkaalapon keresnek ők havi százezrekkel többet"

Az adópolitikát és a bérezést csak bolsevista beidegződés így összemosni..

"Debrecenben megjelentek az első diplomás utcaseprők, akik jobb híján közmunkát vállaltak"

Az elmúlt években még ennyit sem tehettek megélhetésükért "túlképzettség" alapon..

"Kampányban azt mondjuk, megvédjük a szerzett jogokat, a korai nyugdíjazást is akár, kormányon meg megszüntetjük"

Ja, csak hozzá kéne tenni hogy a kettő közt eltelt egy szoci ciklus..

"Valami csak történt az elmúlt egy évben, ha ekkorát zuhantunk"

Hihi.. ez viszont jó vicc..)

"Az IMF is beszólt, hogy még kínosabb legyen a helyzet"

Az IMF helyzete valóban elég kínos..

"Kimeríti-e a bűncselekmény fogalmát, hogy 80 milliárddal többe került a tranzakció, mint egy évvel korábban?"

Akkor ez Bajnaiék sara..! Miért nem vásárolták ki még egy éve olcsóbban..?

"A senki által nem ismert Réthelyi úr"

Pedig Fletóval kézenfogva minden követ megmozgattatok annak idején hogy a magyar orvosok ne csak külföldön váljanak ismertté..

"Lassan vonalkódot kéne tennünk minden hülye, ostoba és kártékony megszólalásra"

Ne aggódj Zsótika a pécsi stop.hu archiválta blogodat..!

pollio 2011.05.27. 17:57:06

"Nincs jó jó hírünk a világban. Lehetne ezen kárörvendeni, hogy úgy kell nekik, maguknak csinálták, de ez mégis csak baj, mert a szégyen mindannyiunké.
A magyarországi szélsőjobb, a vele szövetségben levő egypárti kormánnyal, folyamatosan lejáratja saját hazáját."

Kedves szabadelvű barátom! Vajon szabad lehet-e egy ember, akinek minden igyekezetét az köti le, aki minden másodpercében azzal van elfoglalva, aki önértékelését arra alapozza, és attól teszi függővé, hogy vajon mit mondanak/gondolnak róla mások?

Szerintem az ilyen ember nem szabad, hanem függőségben él, a közönség, a "többiek" véleményének van kiszolgáltatva. Ha megváltozik a közönség, ha mások lesznek a "többiek", az egész önértékelése, ami a "többiek"-től függ, felborul és összezuhan.

Az ilyen ember, nem mer szembenézni saját magával. Nem vállalja fel a valódi önmagát. Talán nem is ismeri azt. Hogy önértékelését kontrollálja, imidzseket, szerepeket talál ki magának, amelyek létjogosultságát kizárólag és mindössze a környezettől, mint közönségtől érkező visszacsatolás igazolja. Szubkultúrákhoz csapódik, hogy identitását meghatározza. Aztán a nagynehezen megszerzett identitást nehezen ereszti el. Mások meg ezzel visszaélnek. Kihasználják. Zsarolják identitásának, azaz vélt önmagának elvesztésével. "Te nem lehetsz igazi deszkás/rocker/punk/stb., ha nem veszed meg ezt, meg ezt meg ezt."

Kész a függőség. Kész a kiszolgáltatottság. Azoknak, akik a deszkás/rocker/punk cuccokat árulják, elemi érdekük, hogy a kihasznált embernek véletlenül se jusson eszébe önértékelését teljesen más alapokra helyezni, mint az adott szubkultúra többi reprezentánsaiból álló közönség tetszési indexére.

Az ilyen függő ember menekül. Az ilyen embernek állandó megfelelési kényszere, kisebbségi komplexusa van.

Eddig tartott a pszichológiai eszmefuttatás. Most akkor olvasd végig úgy, hogy az "ember" helyére behelyettesíted a "nemzet" szót, a "deszkás/rocker/punk" helyére meg azt, hogy "nyugati". Na, ismerős a helyzet?

Szabad lehet egy olyan nemzet, amely önértékelését attól teszi függővé, hogy mások miket gondolnak meg mondanak róla?

És az a nemzet, amely magasról tesz rá, hogy miket ír róla a The Economist, meg a Der Spiegel, meg a Le Monde?

(Igen, az nem kap pénzt. Erről van itt szó, kéremszépen. Függőségünk anyagi természetű is. Ideologizálás, maszatolás, mellédumálás helyett beszéljünk inkább tisztán.)

Szóval, "Az én vezérem bensőmből vezérel", írta József Attila. Nem volt kimondottan jobbos költő.

Kedves szabadelvű barátom! Te tényleg a szabadság oldalán állsz?

Kalmár 2011.05.27. 18:00:39

Ritka egy szemellenzős hazug trágyadombot lapátoltál ide. Annyira kirívóan ostoba hazugságokkal szórtad tele, hogy még álcáznod sem lehet ezt a politikai seggnyalást.
Nem az előző kormány miatt estünk a korrupciós liatán???? Hát mi a balherémért te félkegyelmű? Még említenek is vagy féltucat esetet.
Azon nem is csodálkozom, hogy azt hazudod, hogy Alföldi a rendezésért kapott fegyelmit.
Persze most is hazudsz szoci.
Azért kapott mert nem tud állami intézmény vezetőként viselkedni és otrombaságokat beszél a nyilvánosság előtt.
A többi zöldséget már meg sem hámozom.
Kamugép. Hála istennek, hogy a helyeteken vagytok. A szemétdombon. Csak kiabáljatok a kerítésen kifelé, már az éjjeli őrt sem érdekli.

leponex 2011.05.27. 18:51:32

@high up!:
:))
Hagyd már ezt a szerencsétlen Önkéntes és Száznevű Szélmalmunkat, Hivatásos Provokátorunkat, Kedves Bárdunk Férenyulványát, ...
Hozzá képest a 32 nevű ságvári bandi bácsi egy nevesincs neokon liberális prédikátor ...
;-)

leponex 2011.05.27. 19:03:01

Jó Gréczy Zsolt, Kedves Bárdunk, a Rozsdásodó Időkerék Örökös Sajtófőnöke, ... !

Emígyen lanyhul a Februári Forradalmárok hevülete:

"Lemondott a rendvédelmi sztrájkbizottság elnöke
Független Hírügynökség
2011. május 27., péntek 13:13

Olyan többségi vélemény alakult ki a sztrájkbizottságban, amely számomra emberileg nem vállalható, ezzel indokolta lemondását Kónya Péter a Hivatásunk Védelmében Sztrájkbizottság leköszönő vezetője. Az FRDÉSZ elnöke azt mondta, ezt a többségi véleményt ő már nem tudja képviselni."

Osszián kománk Utolsó Bizodalma És Mentsvára omladozik :))

orsosszar 2011.05.27. 19:26:11

Mekkora egy barom ez a "leponex",..ez még jobboldaliban is a párját ritkítja!
Tudnék vele mit kezdeni,ha a kezemre lenne bízva.

farkas 2011.05.27. 19:28:11

@cutcopy:

A 80 milliárdról: "Akkor ez Bajnaiék sara..! Miért nem vásárolták ki még egy éve olcsóbban..?"

Mert a Fidesz nem engedte (mielőtt hőbörgés lenne, ezt konkrétan meg tudta tenni). Sőt azt mondta (Varga Mihály), hogy ezzel a ziccerrel már ők szeretnének villantani. Nekik valószínűleg megérte, hiszen 80 milliárdért "vásároltak" egy imázst maguknak. Én egy kicsit bizonytalan vagyok abban, hogy ennyi pénzt megért-e a kormányzó párt egy konkrét cselekményre vonatkozó fényezése... Illetve megérte-e az országnak. Szerinted?

farkas 2011.05.27. 19:33:20

@farkas: Ja és azért csak úgy óvatosan gondolkodjatok el Sukoró (el nem veszett) 1.3 milliárdja és a 80 milliárd (elveszett) közötti különbségen. Start Menü --> Futtatás --> calc.exe :)

orsosszar 2011.05.27. 19:38:17

Szerencsétlen marha fideSSes utóvéd,..már 1 millió szimpatizáns elmenekült tőlük,de ez a pár szerencsétlen itt küzd orsós soha nem volt becsületéért!
Mindegy milyen kormány következik ,a lényeg ezt a tolvaj felcsúti szemetet eltakarítani.
Gréczykémnek minden szava igaz,..még ha ezek a faszfejek megpróbálják is hitelteleníteni ,...de a lényeg,..több százezren már ott hagyták ezeket a gazembereket,...szerintem nemsokára a küszöbért küzdenek ,mint 1994-ben !

high up! 2011.05.27. 19:47:41

@orsosszar: mi van gyúrtcsótányszarocskája, még mostanra se tudtad elolvasni a manyup tanulmányt? Majd akkor legközelebb Bambi történeteketz küldök, hogy az agysejtjeid partiban legyenek a történettel. Talán a 3 osztálypoddal csak meg érted a rajzokat.

Tudtad te azt te kis Orbántra rájszoló bolsi, hogy a Világbank már gyúrtcsótánynak is ajánlotta, hogy számolja fel a manyup rendszert? Na te kisbarom, akkor úgy látszik itt nemzetközi összesküvés volt a magyar manyup pénzre, egyenesen Washington szervezte meg az ellopás visszalopását.

Még jó hogy gyúrtcsótány eftárs elleállt és csak Sukorót lopott. Meg pályázati pénzeket. Meg BKV-t, Meg Malévet. Meg moszkvai nagykövetséget. Meg 4-es metrót. Meg Margit hidat. Meg Öszödöt. Meg Máv-ot. Meg ivóvizet. Szóval a maszop 10 milliárdos lépcsös lopási listájának valahol a 28-ik fokánál állhatunk.

orsosszar 2011.05.27. 19:59:09

@high up!:
El sem tudtam képzelni,hogy egy jobboldali ekkora hülye mint te,..nem is csodálom ,hogy egyre többen otthagyják a félnyilas bandátokat.

high up! 2011.05.27. 20:05:18

@orsosszar: gyurtcsótány szarocskája. Magas neked a lineáris számtani müvelet úgy látszik. Hidd el, hiába rájszolsz a népszerüségi adatokra, neked aztán semmi okod nincs.

Szóval bögre majom, az a helyzet, hogy minden ciklusban a 2. évben a választási hajlandóság lemegy 45-50%-ra. Csupán attól, hogy az embereknek jobb dolguk is van, mint a mindennapi politikán lógni. Ebben az idöszakban szokta aztán az ellenzék népszerüsége a kormánypártot beérni, söt leelözni.

Na rájsz-bolsi, most jön a rossz hír rád meg a csótány gazdádra: a szavazói hajlandóság most kb. ott van ahol lenni szokott (50%), a kormánypárt támogatottság törvényszerüen esett, viszont a maszop 1 darab %-nyi népszerüséget nem tudott ebböl az 1 milliónyi lemorzsolódott szavazóból magáévá tenni. Szóval kisbarom, az a helyzet, hogy nem hogy nem egyenlített a múmia maszop, hanem semennyit sem tudott elöre mozdulni.
A magyarázat marha egyszerü: az embereknél 20 év után végleg leesett a tantusz, nincs már piacotok az agymosást igénylö prolikra.

Szóval kisbarom, arra nem kell rájszolnod, hogy ha most lennének a választások, akkor a Fidesz továbbra is abszolútat kapna, a maszop meg a Jobbikkal bírkózna a 3. helyért.

És van egy még rosszabb hírem a számodra, amitöl mára már nem rájszolsz tovább: a 30 év alattiaknál, a teljes lakosság körében a bolsik népszerüségese 12%, a Jobbiké 24%. Szóval bögre bolsika, a Jobbik egyenesen átgázol rajtatok, ez a jövö. S ha még a Fideszt is hozzáveszem, akkor egy darab nemzeti szavazóra csak egynegyed bolsi proli jut. Igaz még az is sok.

Hát erre mondtam neked kisbarom, hogy a maszop az egy megérdemelten kihalásra ítélt párt: nincs már utánpótlása az agymosott hülyékböl. A komcsik karrierista gyerekei meg unokái még megcsinálják a 3. generációs maszopot 2014-ben az 5-10%-os országos eredménnyel, aztán 2018-ra még az írmagotok is kihalt. Akkor lehet majd elmondani, hogy Magyarország megszabadult egy évszazados fertötöl.

orsosszar 2011.05.27. 20:09:45

Ki gondolta volna,hogy ez a cigány orbán képes lesz túlszárnyalni a Gripen korrupciót is,..a ruszkikkal együtt ellopott 80 milliárd költségvetési pénz minden határon túl megy!!!!
Lámpavas.

orsosszar 2011.05.27. 20:15:27

@high up!:
2014-ben kedves fideSS buzi nektek még a Parlamenti küszöb is magas lesz,..erről a felcsúti cigány gondoskodik!
Ki kormányoz majd ????
Szinte mindegy,..ha az elmebeteg fajtátok eltakarodik,.. tőletek még a nyilas Jobbik is fényévekkel különb.

okostojgli (törölt) 2011.05.27. 20:20:20

@Trompf:
Már bocsi, de az a blog.hu.

Itt mindenki azt ír amit akar.

Hogy jön ide a stop.hu és a Népszabi? (Talán Népszava, de mindegy is)

high up! 2011.05.27. 20:22:54

@farkas: hát farkas, az a nagy probléma, hogy ellenzékböl Orbán aztán abszolút nem tudta volna megfúrni a bajnai-putin dealt, ezen talán még te sem vitatkozol. Ha bajnainak lett volna vér a pucájában, akkor nem tolja át az új kormányra, hogy írja alá. Szóval te se tudod, hogy mi történt, én sem. Csak azt tudom, hogy egy maszopostól jövö pápírt nem szabad aláírni: nem szabad aláirni se Sukorót, se a moszkvai nagykövetséget, se a metró szerzödést és így tovább.

Csak annyit lehet tudni, hogy a bolsik megint mennyi kárt okoztak az országnak: Csak ök adtak el MOL részesedéseket, a Fidesz nem. Aztán a bolsik még azt a viccet is megtették, hogy mielött eladtak, szépen megszüntettek minden, a Fidesz által berakott árszabályozást, hadd csináljanak az új tulajok annyi hasznot amennyit akarnak. Csak azt nem értem, hogy ha egy kormány szabad prédára engedi az olaj meg gáz árát, akkor ezt a busás hasznot miért kell másnak a kezébe átengedni. Csak a hülye árusítja ki az országát teljes széltében és hosszában.

És a számok: mindezzel a halom kedvezménnyel együtt 2006-ban 350 milliárdért adták el ez a 21%-os pakettet. Rá gyakorlatilag pár évvel már csak 50%-kal többért tudod visszavenni. Szóval az elherdálás nem a visszavételnél történt, hanem az eladásnál. Disznó olcsón adták el!

Ja, és hol a büdös francban van az akkori vételár, meg tudná valaki mondani?
Föleg annak a tükrében, hogy rá 2 évvel már az IMF-hez kellett menni koldulni, mert teljesen üres volt az államkassza.
Hát ez a botrány, ez volt az igazi elherdálás.

okostojgli (törölt) 2011.05.27. 20:23:02

@jobbcsapott:
Az az ember, aki téged megszívatott. Hisz itt vagy.

Puszika.

okostojgli (törölt) 2011.05.27. 20:24:37

@Várúr:
Ha én hozzád szólok attól te ideges leszel?

orsosszar 2011.05.27. 20:25:47

@high up!:
Figyelj te kotontöltelék,...új helyzet van,...a jobboldali nyilas pofátokra egyre csökken a piacképes kereslet.
A jövő hónapban megint minimum 10%-ot hoz rajtatok a maszop!
Megmérettetek faszfej,... könnyűnek találtatok.

okostojgli (törölt) 2011.05.27. 20:27:55

@high up!:
Pengeéles logika.

Megsértődsz, ha azt mondom, nekem mint állampolgárnak - ergo mint a magyar államnak - kurvára nincs szükségem olajipari multi részvényeire?

Inkább cukorgyári részvényt vettek volna.

Ha már.

high up! 2011.05.27. 20:28:30

@orsosszar: rajtad keresztül most már megértettem, hogy gyúrtcsótány faterja miért vált vonalas alkesszé: a fia pont olyan gyógyíthattalanul barbár elmebeteg volt mint te, ezért inkább az öreg a tartós mélyrészegség állapotába menekült.

okostojgli (törölt) 2011.05.27. 20:29:35

@high up!:
Ezek még az előzőnél is ütősebb érvek!

orsosszar 2011.05.27. 20:29:40

@high up!:
Te mekkora egy marha vagy kottontöltelék !

orsosszar 2011.05.27. 20:31:51

@high up!:

Részegen pihenned kellene elmebeteg,..csak kiröhögteted magadat!Vagy mennyé rejszolni egyet ,hátha segítene rajtad.

farkas 2011.05.27. 20:34:49

@high up!: index.hu/gazdasag/magyar/2011/05/25/80_milliardba_kerult_orban_alairasa/

Egyrészt:

"A megállapodáshoz így garancia kellett volna arra, hogy az új többségű parlament biztosan szentesíti majd az ügyletet, így legalább informális jóváhagyásra lett volna szükség a Fidesztől. Információink szerint ez ügyben folyt is tárgyalás a Bajnai-kormány és az akkor még ellenzéki párt között, ahogy egyébként beavatták őket az oroszokkal folytatott további, akkor elsősorban a Malév sorsát érintő tárgyalások menetébe is. A Fidesz azonban akkor elutasította a megállapodást: míg a Malév-ügyben kvázi szabad kezet adtak Bajnaiéknak, a Mollal kapcsolatban azt mondták, ezt az ügyet ők akarják megoldani."

Másrészt: a MOL részvényeket az OMV vette meg, ő adta el az oroszoknak. És tudod mikor vette meg az OMV? Amikor a Fidesz a béka segge alá nyomta a MOL részvények árát. Akkor az OMV bevásárolta magát a MOL-ba.

Kérdés az is, hogy EZT miért nem akadályozta meg a Fidesz?

Szóval a 80 milliárd úgy ahogy van, konkrét veszteség az országnak. Szerintem te is sajnálhatod, mindenki sajnálhatja.

orsosszar 2011.05.27. 20:35:26

Ki gondolta volna,hogy ez a cigány orbán képes lesz túlszárnyalni a Gripen korrupciót is,..a ruszkikkal együtt ellopott 80 milliárd költségvetési pénz minden határon túl megy!!!!
Lámpavas.

high up! 2011.05.27. 20:39:25

@orsosszar: ennyire hülye vagy még kétjegyü számokhoz is bögrécske? Értsd már meg te gyúrtcsótányi bohóc, hogy akárhány kádári nyugdíjas klubban rinyálod a segged, a népszerüségi számok a maszop számára egy Waterloo:

Szavazói hajlandóság: 50%.
Ebböl szavaz a
Fideszre: 25%
maszopra: 11% (egy darab %-ot nem tudtak hozzátenni egy év permanens epehányással sem!!!)
Jobbikra: 9%
Lomposokra: 5%

Szóval össze tudja hozni a 6 éves gyerek szellemi színvonalán megrekedt agyad, hogy a Fidesz akár még az abszolútat is tudni hozná a mai napon? A bolsiknak meg NULLA (NULLA, NULLA!!!!!!!!!) plusz sszavazójuk lett az elmúlt egy évben. S ahogy mondtam, ez a 11% csak lefele fog menni a jövöben. A kádári bolsik halnak ki, a fiatal generációban meg a hozzád hasonló agymosott bolsi szerepre vágyók aránya meg egyre lefele tendál. A maszop ezáltal egy kihalásra ítélt párt.

okostojgli (törölt) 2011.05.27. 20:47:37

@high up!:
Választások voltak ma?

Bakker, lemaradtam.

orsosszar 2011.05.27. 20:48:09

@high up!:

Azért ,hogy téged mindenki a helyén kezeljen elmondhatnád milyen nehéz születésed volt,..beszorult a fejed a picsába ,sokáig nem jutottál levegőhöz,meghülyültél,...ezért lettél fideSS !

high up! 2011.05.27. 20:48:53

@farkas: ez egy index cikk, jó nagy találgatásokkal, meg úgymond, nem ellenörzött információkkal. Erre mondtam, hogy te se tudsz semmit. Meg én sem, meg senki.

Na meg az ilyen szövegeknél, hogy "a Fidesz szabad kezet adott" már berreg a csengö, hogy mi van? (a Fidesz valójában korrupciót kiáltotott a Malévra)

Szóval, ha a bajnai kormány törvényesen alá akar írni egy szerzödést, azt megteheti, ha meg nem akar, az meg nem azon múlik, hogy mit engedélyez neki a Fidesz. A PPP-ket sem engedélyezték, aztán mégis az utolsó percekben is gyártották libásék a haveri szerzödéséket.

Szóval én nem fogok itt olyan dolgokon lovagolni, amelyek amúgyis tele vannak egy halom, nem publikus belsö infóval és intranszparensek.
Hamarabb fogom inkább megfejteni, hogy ki lötte ke Kennedyt.

high up! 2011.05.27. 20:50:52

@okostojgli: arról maradtál le okostóni, hogy a felméréseket úgy kommentálják, hogy ha ma lenne a választás, akkor ez meg ez az eredmény születne. Te se tudsz semmit, csak iskolát kerülni, meg az elmebetegeket utánozni.

orsosszar 2011.05.27. 20:54:48

@high up!:
Ezzel szemben a fideSSt hagyta ott közel egymillió szimpatizáns,.. úgyhogy 2014 nektek csak faszverés lesz,...meg ezzel a tákolmánnyal való visszaélés ami azért is született,..ráadásul alaptörvény a neve!
Te meg keressél magadnak egy nőt,...a sok rejszolás már az agyadra ment !

orsosszar 2011.05.27. 20:57:53

Azért ez is beszédes:

"Ha most vasárnap lennének a parlamenti választások Ön melyik pártra szavazna?
Fidesz-KDNP - 29.52%

Jobbik - 14.12%

LMP - 6.28%

MSZP - 36.77%

más pártra - 13.32%

Összes szavazat:
2358
Szavazás időtartama:
2011. május 05. 00:00 -
2011. május 08. 23:59"

orsosszar 2011.05.27. 20:59:35

Ha most vasárnap lennének a parlamenti választások Ön melyik pártra szavazna?
Fidesz-KDNP - 29.52%

Jobbik - 14.12%

LMP - 6.28%

MSZP - 36.77%

más pártra - 13.32%

Összes szavazat:
2358
Szavazás időtartama:
2011. május 05. 00:00 -
2011. május 08. 23:59"

farkas 2011.05.27. 21:02:05

@high up!: Pedig ezt konkrétan lehet tudni, nem találgatás. Ha a Fidesz akarta volna, megvehette volna Bajnai a pakkot. Ha nem akarta, akkor pedig nem. Nincs ebben semmi homály, ez így fedi a teljes valóságot.

A Fidesz nem akarta, ezért nem lehetett akkor megvenni. Hanem most, +80-ért.

"A [Bajnai... a szerk.:)] kormány két finanszírozási megoldásban gondolkodott, az egyik a most is alkalmazott forrás, a már lehívott, de fel nem használt IMF-hitel volt. Ezzel egy gond volt: bár a pénz elköltésébe az IMF-nek nem volt beleszólása, ám a szabályok szerint parlamenti jóváhagyásra és a költségvetési törvény módosítására szükség lett volna."

Na ez nem ment a Fidesz nélkül.

Ezt a 80 mrd-ot nyugodtan elfelejthetjük: egyrészt mert el lett tapsolva, másrészt mert ehhez még Budai vagy Polt se kell, hiszen nyilvánosan lett eltapsolva.

orsosszar 2011.05.27. 21:02:33

Ez is nagyon beszédes:

" Mit gondolsz, milyen sikeres lesz a kormány az építkezésben?
Sikeres lesz, hiszen már eddig is sikeres volt az építkezésben. 6% (191)
Sikeres lesz, bár eddig tényleg nem jeleskedtek benne. 7% (223)
Se jobb, se rosszabb nem lesz, mint korábban. 13% (434)
Sikertelen lesz benne, az országnak pedig rosszabb lesz, mint eddig. 69% (2343)
Sikertelen lesz benne, az országnak pedig jobb lesz, mint eddig. 2% (55)
Nem tudom megítélni. 4% (137)
Szavazatok: 3383
EasyPolls"

..a cigány orsósban már nem sokan bíznak!

Bergeroth 2011.05.27. 21:05:20

Na, most hogy az összes elvakult fidesztroll, és jobbik hívő idióta kiokádta ide magát, akkor most szeretném megkérni az egybegyűlteket, hogy minden egyes állításukat, amivel cáfolni próbálják a blogban leírtakat, arra mutassanak már 1 linket, hogy láthassuk, a blogíró tényleg hazudott-e.
Mert amíg ez nem történik meg, addig sz lesz az igaz ami a blogban le van írva, ti meg pöröghettek a hülyeségetekkel akár hetekig is.
Szóval ne csak fröcsögjetek itt agyatlanul, hanem lássuk azokat a linkeket.

(Mindentől függetlenül én egyetértek a leírtakkal, és mindemellett soha nem szavaznék egyik jelenlegi pártra sem. Ezt csak a 2 bitesek kedvéért írtam le.)

orsosszar 2011.05.27. 21:11:43

@Bergeroth:
Grégzynek igaza van,...én sem szavaznék egy mai Parlamenti pártra sem,... pedig szeretnék 2014-ben szavazni,n ha más nem lesz nem valaki mellett,hanem a fideSS ellen !

cutcopy 2011.05.27. 22:01:09

@farkas: "Mert a Fidesz nem engedte (mielőtt hőbörgés lenne, ezt konkrétan meg tudta tenni)"

Aha, szóval az ellenzék csak úgy besétál egy kormányülésre és nem engedi, hogy a kormány döntsön..

farkas 2011.05.27. 22:44:52

@cutcopy: Parlamenti jóváhagyás és költségvetési törvény módosítás kellett volna, ami már átnyúlt a választások utáni időszakra. Innentől a Fidesz diktált.

cutcopy 2011.05.27. 23:11:15

@farkas: Ja hogy átnyúlt.. Hát pedig Veres Jani már 2006-ban megmondta hogy csak egy kicsikét lehet még teszetoszáskodni..

leponex 2011.05.27. 23:24:23

Jó Bárdunk, A Rozsdás Időkerék Örökös Szóvivője , ... !

Emígyen retteg a Zönkényuralom És Despotisztán vasabronccsal szorongató fasisztoákok rendszerétől PLÁ a nép maradék szabadságán ( merhogy Médiahalál És Szólásszabadságtalanság setét felhői takarják el a III. Köztársaság sírhalmát ) :

"Diktatúra, autokrácia, jogállam vége; lecsukódik már a szemem. Monoton, mint utcánkban az útfelbontás és mindig újra töltik a vurlitzert: most éppen miért is kell egymást vigasztalva ijesztgetni. Ha a légkalapácsra előbb ébredek fel, mint a kisfiam, játék előtt, olvashatok egy kis kongatást. Online vészharang, prémiumminőség.

Félni persze lehet, s ha valaki fél, együttérzést, segítséget érdemel, magam, mint kényszeres hipochonder igyekszem is minden irracionális félelmet átérezni. Mégis: az elmúlt hónapokban mind erősebb a – számomra – minden valóságalapot nélkülöző demokráciatemető, eltúlzott, sokszor hisztériába hajló hang. A diktatúrát emlegető, túlzó hanggal a fő probléma, hogy kitakarja a komolyan vehető kritikát megannyi bajos részkérdésben, s gátja az önreflexiónak, s a korszak hiteles újraértelmezésének, amelynek köszönheti a jelenlegi kormány nagyarányú felhatalmazását."
*****
Jó Bárdunk, mi leszen így Patrónusával, ha már a fanklub is Önreflexióra vágyakozik? Ferenc testvérünknek könnyű volt, csak annyit kellett mondania: 'Elkúrtuk! Nem kicsit, nagyon! ... ' Önreflexiónak ez is megteszi, de a hívők többre vágynak!!
LINKEKET AKARNAK, mint Bergeroth barátunk az elébb!

Linket a népnek, a zemberiség nevében adjatok linket!
Drága Bárdunk, ne késlekedejen! Elő a linkekkel !! ( Van belőlük elég, ha csak az előzeteseket számoljuk ... )
:)

leponex 2011.05.27. 23:26:44

@cutcopy:
"Óvónéniiiiii !! A Zorbán nem enged kormányolniiiiii !!! Szójjjjjon rá!!

farkas 2011.05.27. 23:28:27

@cutcopy: Mindegy, végülis 80 milliárd bukta az eredmény. Kár érte.

cutcopy 2011.05.27. 23:36:41

@farkas: "80 milliárd bukta az eredmény"

Nocsak eredményt hirdetsz..? Szerinted már is elértéktelenedtek azok a MOL papírok..?

cutcopy 2011.05.27. 23:40:28

@leponex:

Hali..)

Mi szólsz hogy Zsótink kilépett a védett vörös burokból a kőkemény farkastörvényű szabad piacra..? )

leponex 2011.05.27. 23:45:41

Kedves Bárdunk, az Elfuserált Időkerék Szóvivője!

A héten még Kónya Péter bácsi által vízionált törvénytelen demonstráció messzeható következményeiben bizakodott itt a fanklubbal együtt ( osszián barátunk különösen reménykedett ), oszt mi ki nem derül e derék honvédőről:

"... az alezredesi rangig jutó fiatalember a főiskola után haditudósítónak tanult, katonai pályáját a Magyar Honvéd című lapnál kezdte, aztán a Honvédszakszervezet szóvivője lett, majd 1997-ben megválasztották mostani posztjára. Azaz világéletében irodai munkát végzett. Ennek ellenére - mivel 24 éves szolgálati idővel rendelkezik - rá is érvényes a fokozott megterhelésnek kitett rendvédelmiekre vonatkozó törvény. Annak alapján pedig, "feltéve, hogy egészségügyi okokból nem tudnék tovább szolgálni", jövőre korkedvezményes nyugdíjba vonulhatna; írd és mondd: 43 évesen."

leponex 2011.05.27. 23:54:57

@leponex:
Jaaa ???
Azt hittem, munkát talált végre ... ;-)

Peripetia 2011.05.28. 00:33:01

Azt kéne már látni mindenkinek jobb-és baloldalon, hogy az egész uralkodó osztályunk (politikai, gazdasági stb. része)alkalmatlan mind morálisan, mind agyilag az ország kormányzására. "Tetszettek volna forradalmat csinálni" helyett TESSÜNK FORRADALMAT CSINÁLNI! Soha sem késő megfizetni 20 évre visszamenőleg, mindenkinek, kinek, ahogyan mérte a gazemberséget, a hazudozást, a tolvajlásokat, az emberek hitének lerombolást és az egész ocsmány 20 évért keményen megfizetni. Szerezzük vissza az önbecsülésüket!

farkas 2011.05.28. 01:06:25

@cutcopy:

Milyen értékről beszélsz?

A 80 milliárd az Bajnai aláírása és Orbán aláírása közötti különbség. Így jártunk, ez ennyibe került.

farkas 2011.05.28. 01:10:34

@cutcopy: Esetleg érdemes lenne szólni Budai kollégának, hogy nem aggályos-e véletlenül 80 milliárd forint többletkiadás az államkasszából.

SaulTigh 2011.05.28. 02:38:08

Már nem azért, de a "senki által nem ismert" Réthelyi professzorhoz képest Gréczy Zsoltika egy porbafingó seggnyaló korcs...

orsosszar 2011.05.28. 02:54:12

Ez a "leponex" nevű mekkora egy marha,ráadásul fideSS!
Az meg a csúcs ,hogy az anyja meg az apja munkásőr egyenruhában toligálta annak idején ( még tegnap is)a vörös csillagot.
Szép az élet jó az élet,fideSSesnek lenni jó.

cutcopy 2011.05.28. 05:49:58

@farkas:

Nézd, Gordonka megmondta hogy fájni fog..

cutcopy 2011.05.28. 05:53:20

@farkas:

Látom képtelen vagy kivárni hogy bejön e az üzlet az államnak és addig sem azt a 12 ezer milliárdot keresed amit Fletóék halmoztak fel adósságként..

orsosszar 2011.05.28. 06:13:38

@cutcopy:
Te szerencsétlen agyalágyult barom,...ez az üzlet hogyan jönne be az országnak ? Vagy talán a felcsúti cigánypurdét az országgal azonosítod? Sukorót se vártad ki te barom,...pedíg azon nyerni lehetett volna!
Oh,... isten barma fideSS ökre.

cutcopy 2011.05.28. 06:27:26

@orsosszar: "ez az üzlet hogyan jönne be az országnak ?"

Neked ez a kérdéskör túl magas mert te még a Fletó-féle privatizációs végkiárusításokon szocializálódtál..

orsosszar 2011.05.28. 06:30:41

@cutcopy:
Te ökör ennyi értelem van beléd szorulva, amennyit ez a válaszod ér!
Persze érthető,..orsós valagában szocializálódtál .

cutcopy 2011.05.28. 06:36:03

@orsosszar: "amennyit ez a válaszod ér!"

Tudod jól hogy rajtad semmilyen válasz nem segít, ezért általában nem is foglalkozom veled..

balbukta 2011.05.28. 13:41:17

@orsosszar: Látom kannásboros megint teleszarod ezt a blogot is. De sebaj High up! leosztott, mint Gyurcsótány lehűbb cuppanósát.

balbukta 2011.05.28. 13:44:22

@orsosszar: Hiába no! Az vagy ami a neved egy végtemék. Ezt ismered? Kisrakás, nagyrakás Gyurcsótány egy szarrakás!

balbukta 2011.05.28. 13:50:24

Zsóti! Ti meg úgyis pakkot kaptok a zmszptől Ferenc testvérrel együtt, hiába ugrálsz.

Andráska8 2011.05.28. 21:26:49

Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció platform szombati ülésének szünetében úgy fogalmazott: ez azt jelenti, hogy egy fontos demokratikus kezdeményezés megszerezte ahhoz a szükséges támogatást, hogy megmérhessék: hány aktív tagja van az MSZP-nek, akiknek van véleményük a párt fontos dolgáról és ezek hányad része áll a változás pártján.

A szocialista politikus hangsúlyozta: "azért fogunk tenni, hogy ne tudják távol tartani az aktív tagokat a szavazástól, amellett érvelünk, hogy akinek ez fontos, az jöjjön el". Kérdésre válaszolva hozzátette: nyilatkoztak már pártvezetők többen, hogy ők nem fognak elmenni, ezzel szemben Gyurcsány Ferenc azt szeretné, ha a pártvezetők arra hívnák fel a tagokat, hogy vegyenek részt a szavazáson, mert így derülhet ki, hogy a párt aktív többsége mit akar.

"Én az igen szavazatokért fogok küzdeni, de természetesnek veszem, ha valaki nemmel szavaz" - fogalmazott a volt miniszterelnök-pártelnök.

Gyurcsány Ferenc hozzátette: nem tulajdonít nagy jelentőséget annak, hogy a pártszavazás a Mesterházy Attila pártelnök kezdeményezte kongresszus után lesz, mert abban biztos, hogy abban a két kérdéskörben, amiről a pártszavazás szól, a kongresszus nem fog döntést hozni.

Kérdésre válaszolva a szocialista politikus elmondta: "ha engem a kongresszus felszólítana, hogy menjek el a pártból, akkor azt hiszem, elmennék, de miért tenne ilyet a kongresszus, nem ellensége önmagának". Gyurcsány Ferenc szerint a magyar baloldal jelentős része számára az, amit képvisel, az fontos érték és "az értéktől nem megszabadulni kell, hanem gyarapítani kell".

"A jobboldalon van egy erős hegemón párt, és három év múlva valószínűleg lesz egy egyfordulós választás, amit relatív többséggel meg lehet nyerni. Tehát akkor járunk el jól, ha a jobboldal ellenzékét minél inkább képesek vagyunk együtt közösen elindítani a jobboldallal szemben" - mondta Gyurcsány Ferenc. Hozzátette: az MSZP-t egyben akarja tartani, sőt nagyobbá akarja tenni.

A volt pártelnök kérdésre válaszolva elmondta: "bántóan szimpla" gondolat, hogy ami most zajlik, az egy Gyurcsány-Mesterházy vagy Gyurcsány-Puch vita. "Nem kívánok az MSZP elnöke lenni, nincsenek személyes hatalmi ambícióim az MSZP-ben. Személyekről értelmetlen beszélni ebben a fázisban, nincs választási helyzet az MSZP-ben" - tette hozzá.
index.hu/belfold/2011/05/28/gyurcsany_nincs_valasztasi_helyzet_az_mszp-ben/

lilla- 2011.05.28. 21:35:34

micsoda épületes szövegetek van!
Legalább szellemes lenne!
Pedig milyen jól indult itt a szöveg!
Most pedig?!

Csak bírnám kihámozni, hogy mit szeretnétek közölni!

lilla- 2011.05.28. 21:38:13

@Andráska8:

ez viszont most korrekt hír!

czjanos 2011.05.29. 06:20:40

@lilla-: Lilla, ki lehet-, ki kell válogatni a tiszta szemeket az ocsúból.

Kandabula 2011.05.30. 20:17:37

A lényeg: nincs jó hírünk a világban.

okostojgli (törölt) 2011.06.02. 10:35:06

@high up!:
De nem volt választás.

Viszont sok-sok fidesznyiknél esik le szépen a tantusz.
Talán egyszer nálad is.

tomtyi 2011.06.02. 15:04:01

@Kandabula:
Hogy egy "klasszikust" idézzek:
Lófaszt! Nincs rossz hírünk. Pár komcsi-libsi idióta ír nagyobbnál nagyobb hazugságokat néhány ballibsi újságban. A politikusok és pénzemberek nem ezek alapján döntenek.

Kandabula 2011.06.02. 23:08:37

@tomtyi: sajnálom. Saját tapasztalat. Német érdekeltségű dolgaim vannak. Abban igazad van, hogy a pénzemberek másképp nézik a világot, de ott is remeg a léc.
süti beállítások módosítása