Tulajdonképpen, nem is értettem, hogy mire várt a két szélsőséges párt két napot, mire megszólaltak a Demokratikus Koalíció miskolci látogatása kapcsán. Eddig nem kaptak levegőt? Vagy előbb megnézték, hogy milyen a fogadtatás, és amikor érzékelték, hogy döntő mértékben elfogadó, vagy kifejezetten barátságos, akkor látta elérkezettnek az időt a Fidesz és a Jobbik a megszólalásra? Előbbit, éppen akkor, amikor Orbán térdre rogyott Barroso előtt, a Moulin Rouge-ban mulatozással foglalatoskodó Fidelitas képviselte, utóbbit maga a nyilas szellemiségű Jobbik.

Eddig persze megvolnánk, az emberség és a méltányosság eddig sem volt jellemző ezekre a rohamcsapatokra. Persze, lehet sokféleképpen viszonyulni az Avas lakótelep felkereséséhez. Azok az orgánumok, amelyek lementek Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba, Vadai Ágnes, Szűcs Erika, Varju László és a többiek után, azt láthatták, hogy sokan tekintenek szimpátiával a volt minsizterelnökre és új pártjára. Beszólás elvétve, sokkal inkább a "de jó, hogy eljött" reagálás volt a jellemző. Óvodák, hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó iskolák, helyi vállalkozók, kisebbségi önkormányzati képviselők tárták ki ajtajaikat egy kis beszélgetésre.

Persze, egy dolog ott lenni és tapasztalatot gyűjteni, és megint egy másik arról véleményt rittyenteni. Gyurcsányt és a látogatást gyalázó baloldali lapban megjelenő dolgozat egy doktríner gondolat melletti kitartás érdekében nagyvonalúan eltekint a valóságtól. Az a mondat ugyanis fájdalmasan igaztalan, hogy Gyurcsány ment volna az Avasra, amikor miniszterelnök volt, hogy lássa, mekkora ott a nyomor, és bár ne indította volna el az Út a munkába nevű programot...

Van ennél durvább is. A Gyurcsány-fóbiás Czeglédi Zoltán, a nevezetes beszólása óta politikailag megsemmisült, az SZDSZ és a magyar liberalizmus legyilkolásában kulcsszerepet vállaló Horn Gábor lábaihoz kucorodva.

Még mielőtt kardjába dőlne az igazi baloldali, érdemes helyretenni: az egyik legsikeresebb kormányzati akció a közmunka-program volt, amely százezer embernek adott feladatot, hogy aki munkaképes, az munkavégzésért kapja meg a korábban enélkül átvehető összeget. A program annyira sikeres volt, hogy a Bajnai-kormány is folytatta, mert tudta, hogy szükség van rá. Ha Gyurcsány rosszat tett a közmunkával, akkor Bajnai is hibás? Orbánnal sem az a baj, hogy közmunkát akar, hanem hogy ezt a korábbiaknál kevesebb pénzért várná el, ráadásul barakkokba kényszerített, megnyomorított emberektől. Orbán azt sem érti, hogy ez a módszer csak részben segít társadalmi problémák kezelésében, GDP-növekedést és egymillió új munkahelyet biztosan nem fog teremteni.

Amúgy Gyurcsány többször is ott volt Miskolcon, a hátrányos helyzetű térségekben is. Elment oda kormányfőként és most ellenzéki politikusként is. Azt csupán jelezném, hogy az Avas lakótelep több épületét a Gyurcsány-kormány panelprogramjának keretében újították fel. Ugyancsak az a kabinet hozott deszegregációs törvényt, adott óvodáztatási támogatást, a világválság ellenére is adta az ingyen ebédet és tankönyvet a rászoruló diákoknak, újított fel a hányatott sorsú megyében óvodát, például Szendrőn. Létesített a városban ipari parkot, felújította a főteret, felépítette a Kemény Dénes uszodát, a térségben létesült a cigándi víztározó és még hosszan sorolhatnám. Gyurcsánynak volt roma szóvivője, ő beszélt székfoglalójában lovári nyelven is. Mindez ok lenne a szégyenkezésre? Főleg arra, hogy a balliberális oldal politikailag ellenérdekelt támogatói ebben a hangnemben ne tudják elviselni, hogy a Magyar Köztársaság volt miniszterelnöke elfogadja egy család szíveslátását? Vagy azt is meghatározzák majd, ki hívhat meg kit és ott milyen programokat szervezhetnek?

Nem kéne mindezt mérlegelni, végiggondolni? Szerintem ebben a hangnemben lehet írni bárkiről, akár a baloldal eddigi utolsó, választást nyerő politikusáról is, de a düh, hogy Gyurcsány van, a DK létezik, olykor zavarja a tisztánlátást. És ettől még a kirándulás sikeres volt, számos tapasztalattal és életre szóló élménnyel gazdagodtak a résztvevők. A sikeres látogatás élményét egy-egy vezércikk, a Gyurcsánytól bérrettegő liberális, és a jobboldal erőlködő közleményei sem tudják elvenni.

Lehet, hogy némelyek keveslik, amit Gyurcsány tett kormányon a szegényekért, a romákért. Szívük joga. Csak tessék nekem egyetlen miniszterelnököt mondani, aki többet cselekedett, akár szimbolikus, akár anyagi értelemben. Bárkit az elmúlt húsz évből. Ha lesznek nevek, konkrét intézkedésekkel, megvitathatjuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr113745425

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 1296. Gyurcsány Avasa, Záborská minimálbére, Hlina tutaja 2012.01.28. 07:34:00

Az óhazai magyar sajtó és blogoszféra Ferenc testvér szociotripjétől volt hangos az elmúlt napokban. Nyilván már a csecsemők is tudják, hogy a volt szocialista miniszterelnök három napra Miskolc Petržalkájára, az Avas lakótelepre költözött. Vajda János...

Trackback: Miskolci anziksz 2012.01.25. 16:24:01

A sikeres látogatás élményét egy-egy vezércikk, a Gyurcsánytól bérrettegő liberális, és a jobboldal erőlködő közleményei sem tudják elvenni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lajos0 2012.01.25. 11:39:29

"az SZDSZ és a magyar liberalizmus legyilkolásában kulcsszerepet vállaló Horn Gábor"

A romlásba vivő úton azért volt egy pár állomás. A koalíció az MSZP-vel már kis párttá tette, az igazi mélyrepülés viszont Kuncze nevéhez fűződik, és az i-re a butácska Kóka János tette fel a pontot. Horn Gábor beszólása szerintem egy őszinte megnyilvánulás volt és semmi köze az SZDSZ mélyrepüléséhez. Ráadásul fején is találta a szeget. És Horn Gábor a költségtérítéses lopásból sem vette ki a részét annyira, mint a többi nemzetmentő ( a pálmát Lázár János és a Nyakó pár vitte). Ez a kulcsszerep szerintem durva csúsztatás.

Scagnetti 2012.01.25. 14:08:21

Zsolti! Zsolti! Egy kicsit sajnálom, hogy nem Orbánnak jutot eszébe az Avas. Akkor most arról írhattál volna cikket, milyen ócska propagandafogás ez a részéről.

De sajnos a szerelmed találta ki, így neked most áradoznod kell a Nagy Emberről, hogy mennyire érzékeny, meg emberi meg tündibündi.

Az viszont tény, hogy most először kíváncsi vagyok, mit fog róla mondani. Már csak azért is, mert eddig ő is a szadeszes polkorrekt faszságokat hajtogatta, és érdekelne, ha a saját szemével látja a helyzetet, vajon akkor is megmarad-e ez a polkorrektség.

Egyéb szempontból lényegtelen a kis útja. Az a régió a Jobbiké, és ezért Gyurcsány és társai tették a legtöbbet. Ők tették szimpatikussá a Jobbikot a polkorrektségtől megcsömörlött választók számára.

Örömmel hallom, milyen boldogok voltak a népek, hogy a nagy Ferenc eljött hozzájuk. Akik nem voltak boldogok, azokat meg gondolom, nem kérdeztétek meg. :)

Mindig is mosolyogva tekintettem azokra a politikusokra, akik meg akarták játszani az Embert. Nem megy ez nekik, és a többségük pont ezért nem is erőlteti. De mindig akad olyan, akinek már minden mindegy, és megpróbálkozik vele, hátha lesz olyan hülye, aki beveszi. És olvasva a hírre írt reagálásokat, a gyurcsányimádó kórus ezt is bevette.

Kell a folyamatos szereplés. Feri megavasodott az elmúlt években, hát irány az Avas, hátha felfrissül.

Abban igazad van Zsolti, hogy a szadesz kimúlásáért az elképesztően irritáló Horn Gábor sokat tett. De azért ti is kivettétek belőle a részeteket, és nagy haverotok, Kóka meg mestere, Kuncze. Ti együtt járattátok le a liberalizmus fogalmát, és végül nyírtátok ki a szadeszt. Ez utóbbi a kevés jó tetteitek egyike.

Moulin Rouge? Szeretem, mikor kibújik belőletek a populista. Ilyenkor legalább önmagatokat adjátok.

Andráska8 2012.01.25. 14:10:07

Czeglédi Orbán valagában érzi jól magát :(

Andráska8 2012.01.25. 14:11:54

@lajos0: Vajon miért is volt államtitkársága Hornnak?
Hány millióba került nekünk?
Aztán mégis miért pont Gyurcsány volt mindenért a hibás?
Dolgoztak ezen ezerrel az SZDSZ oldalán is:(

Scagnetti 2012.01.25. 14:27:20

@Andráska8: Azért, mert kritizálja Ferit? Aki nincs veletek, az ellenetek van?

leponex 2012.01.25. 18:22:48

Jó Bárdunk!
Látod, lassan Ferenc testvérünkre is igaz lesz a mondás első fele:
'A jóbarátaimtól ments meg Uram ... '
Hát nem fog. Még tőlük sem :))
***

Soha nem gondoltam volna, hogy valaha Horn Gábor urat kell 'védelmembe' venni!
Horn úr szerintem is igen kártékony volt, ( mint az un, 'magyar liberalizmus' összességében), de ismerjük el, a balliberális oldal politikailag kivételesen korrekt, következetes, és még némi önkritikával bíró képviselője volt.
Horn úr képes volt valóságosan érvelni szakmai álláspontja mellett, ritka kivételeként a gyászos emlékű Szdsz - ből.
Egy valódi, tisztességes liberális formációban helye lenne, akár az élén is.

" a Gyurcsánytól bérrettegő liberális"

Drága Bárdunk! Ezt a gyöngyszemet !!!!!
:)))))))))))

MCock 2012.01.25. 18:23:24

Ha egy populista politikusról lenne szó, akkor lehetne ezt is egy sorba illeszkedő olcsó fogásnak tekinteni.

Gyurcsány azonban nem populista, így legfeljebb csak egy kicsit necces (bátor?), amit csinált.

lajos0 2012.01.25. 18:56:19

@Andráska8: "Vajon miért is volt államtitkársága Hornnak?
Hány millióba került nekünk?"

Jogos a két pont. Mert a képviselői, meg az államtitkári költségtérítés két külön ügy volt. Voltak serény országjobbítók, akik mindkettőt felvették, mer az jár ugyibár.

lajos0 2012.01.25. 18:59:27

@MCock: "Ha egy populista politikusról lenne szó, akkor lehetne ezt is egy sorba illeszkedő olcsó fogásnak tekinteni."

Mi ennek a definíciója ? Szerintem itt látszólag mindegyik populista, a szíve mélyén azért viszont tudja, hogy nem véletlenül tette őt a jóisten ilyen magos polcra. Orbán populista, Gyurcsány meg szintén, de Mesterházy is. Mivel a népnek kell tetszelegni nem is tehetnének mást. Viszont az elitizmus mennyivel is jobb ?

Fell Bandi 2012.01.25. 19:22:14

zsóti, egy az Avasi lakótelepen lakó barátom írt nekem, teljesen fel vannak háborodva hogy ez az idióta pojáca két lépcsőházzal mellettük kampányol. Mindenki úgy utálja mint varjú a rohadt tököt, mi a szart keres ott ez a senkiházi szardarab? Ha nincs mellette a testőrség és az állandó forgatócsoport, már rég felrúgták volna, mint Hitler a békét..

Scagnetti 2012.01.25. 21:25:37

@MCock: Most épp egy populista kampányfogást láthatunk tőle. Ahogy azt a bizonyos választási győzelmét is egy populista kampánynak köszönheti.

Persze lehet, hogy Feri az egyetlen politikus, aki akkor sem populista, mikor az. :)

Paduc · http://fontosmondatok.blog.hu 2012.01.25. 21:37:06

Nem "lementek" Miskolcra, hanem elmentek.
Még akkor is, ha a tengerszinthez képest valóban 200-250 méterrel alacsonyabban is fekszik.

G.Freeman 2012.01.26. 01:30:35

"Nem "lementek" Miskolcra, hanem elmentek.
Még akkor is, ha a tengerszinthez képest valóban 200-250 méterrel alacsonyabban is fekszik."

Tévedés.

Háromszázzal feljebb.

G.Freeman 2012.01.26. 01:34:40

Orbánviktor is lement kolbászt tölteni, és egyébként is szeret a nép egyszerű gyermekeként együtt kvaterkázni az őt szeretve tisztelő zemberek körében.
Mikrobusszal járta a környéket és úgy látogatta a vidéket, még lovaskocsin is utazott.
Akkor nem hallottam a jónépet hangosan kotkodálni miatta.

G.Freeman 2012.01.26. 01:39:35

@Paduc: "Miskolc területe 236,68 km², ebből 58,02 km² a belterület és 178,66 km² a külterület. A belterületi rész szélessége kelet-nyugat irányban 19 km, észak-dél irányban 10 km.[6] Mai felszíne – a kéregszerkezeti mozgások eredményeként – lépcsőzetes felépítésű. Keletről nyugat felé 30 km kiterjedésű, amin belül négy „lépcső” figyelhető meg; a magasságkülönbség eléri a 800 métert.

Legmagasabb területe a Borovnyák-tető (945 m). A legalacsonyabb terület a Sajó melléke (110–120 m), ez az alföldi táj része. Fiatal, pleisztocén-holocén üledékek (kavics, homok, agyag, iszap) építik fel."

Paduc · http://fontosmondatok.blog.hu 2012.01.26. 09:02:39

@G.Freeman: Az Avas magasságát hasonlítottam az általam ismert budai dombokhoz. Gyurcsány a József-hegy oldalában lakik, ez mint most megtudtam 218 m magasan, míg az Avas 234 méteren van. Valóban magasabban van :)

lajos0 2012.01.26. 09:57:18

@G.Freeman: Ezek Orbántól éppúgy pszeudoesemények, ahogy Gyurcsánytól. De szántott itt már Torgyán József, meg lapátolt Demszky is, nem kell komolyan venni. A politikus akkor sem ember, ha annak látszik.

low service 2012.01.26. 11:45:17

s vajon zsoti, hol érzi jól magát?

Nábsikrémzák 2012.01.26. 12:16:44

A vidéki magyar ember felmegy a fővárosba. A pestiek meg lemennek, ha vidékre látogatnak. Ez a tradíció, és nem látok benne semmi rosszat. A minap én is lementem Szilvásváradra... :-)

A populizmus és a politika amúgy egy tőről fakad, ebben sem látok semmi rendkívülit. Az egyes politikusok populizmusai a másik politikusok szektáiban persze kiverik a biztosítékot, és ez nekem tetszik... :-)

sea970 2012.01.26. 15:13:49

@Nábsikrémzák: "Az egyes politikusok populizmusai a másik politikusok szektáiban persze kiverik a biztosítékot, és ez nekem tetszik..." Ott a pont! :P

high up! 2012.01.27. 18:54:19

A Debil Koalíció hibbant VV Fletója lement a még megmaradt proli hívei közé. Már csak ebben a tudatlan rétegben talál magának csókos agyhalott híveket, aztán kész. greci, milyen érzés már most tudni, hogy 2014-ben kipusztultok a közéletböl?
Persze látom, a beépített embereitek naponta fúrják-faragják a lomposokat, meg a civilnek hazudott mozgalmárokat (azzal a pár ezer tüntetö csürhével), hogy a végén egyesüljenek veletek. Akkor esetleg meglesz nektek az 5%. Gondoljátok, de majd lestek, amikor ebbe az öszödi tervbe már elöre bebuktok és nem utólag.

high up! 2012.01.27. 18:58:35

Nekem az tetszett a legjobban, amikor az avasi munkás elvtársnö áradozott arról, hogy aszitte, hogy mekkora szellemi különbség lesz közte és kúrtcsótány között, aztán kiderült, hogy (idézem:) "Ö is ugyanezen a szinten van" (hihihihihi!!!!)

ledzep 2012.01.28. 05:32:04

@Andráska8: Hát azé mer ő volt a miniszterelnök!

Mer fellendülés idején is tönkre tette az országot!
süti beállítások módosítása