Ez az a kivétel, amikor a blogom saját címével nem értek egyet. Pedig a ma még magyar miniszterelnök újabb erőlködése alapján nehéz másra gondolni: Orbán Viktor szerint az apja bűnöket követett el a hazája ellen. Orbán Győző ugyanis párttag volt, tán még párttitkár is - mint azt korábban megírták.

A Fidesz ezzel "az MSZMP bűnös, és a bűnökért az MSZP is felelős" szöveggel újabb öngólt lő. Túl azon, hogy az izzadságos tervezet semmi más, mint a felelőtlen, tehetségtelen, az országot tönkre tevő "kormányzás", és az IMF behívásának lefedését szolgálja - újabb dörnercsurkai gesztust téve a Jobbiknak -, a Fidesznek fog leginkább kárt okozni.

Ha Orbán és Lázár azt akarta ezzel elérni, hogy minden fideszesről egyre nyíltabban leírják, hogy hányan szolgálták párttagként az előző rendszert, akkor ez hatalmas butaság: saját komcsijaik fogják szóvá tenni, hogy erre miért is volt most szükség.

Orbán ugyanúgy tagja volt a Kommunista Ifjúsági Szövetségnek, mint Gyurcsány, Bajnai és Schiffer. Kormányai és közvetlen környezete hemzseg a régi káderektől. Az MSZMP-ben kezdte Stumpf, Járai, Chikán, Gógl, Boros Imre, Martonyi és sokan mások. Ezek szerint mind bűnösök? Az első Orbán-kormány szóvivője, Borókai Gábor is? Meg Pokorni, akinek az apja szépen lépegetett felfelé az ügynökök ranglétráján?

És egyformán felelős az MSZMP bűneiért Benkei András és Biszku Béla, meg az utolsó pártállami kormányfő, Németh Miklós? És mit kezdjünk Kövér Lászlóval, az MSZMP Társadalomtudományi Intézetének munkatársával? Hiteles-e az az MSZMP-ellenesség, amelyben Boross Péter - Orbán főtanácsadója - a fő akadályozója az ügynöklisták nyilvánosságának? Pozsgay Imre őrt állt Nagy Imre koporsójánál, majd másnap elolvasta Horváth István - Stumpf apósa - jelentéseit, hogy Rozmaring és Kikerics mit jelentett... Ma ugyanez a Pozsgay Orbán tribünjének "dísze." Szűrös Mátyás pedig berlini és moszkvai nagykövet volt. Mit kezdjünk vele? Nemeskürty István filmstúdiót vezetett, Kerényi Imre pártünnepségeket szervezett. Aki egy kicsi kis sikert csinált az átkosban, az most szégyellje magát, hiszen lefeküdt az MSZMP-nek?? És aki ebben az egészben komolyan hitt: elment a kommunista szombatra, óvodát, utat, iskolát, művelődési házat épített, robotolt Csepelen, a mecseki bányában vagy valamelyik erőműben, azzal mi legyen? Főleg ha egyszerű, mezei párttag volt. Demján Sándor melyik rendszerben kapott lehetőséget a Skála felhúzására? Pintér Sándor monnyon le, mert MSZMP-tag rendőr volt a rendszerváltás előtt?

A 800 ezer MSZMP-tagból nem volt mindenki kommunista. Volt, aki a személyes karrierért, más a gyereke előmenetele érdekében lépett be, és persze volt sok-sok fafejű, vagy kártékony alak. De semmiképpen sem alkottak egységes masszát: ahány ember, annyi sors. És ez akkor is igaz, ha a Kádár-rendszer bizony diktatúra volt.

Megvetem a Fideszt ezért az apák és fiúk koncepcióért. Az MSZP része volt a demokratikus átalakulásnak, és egy mai harmincas szoci, aki gyerek volt 1989-ben, miért viselne bármiféle felelősséget az 1956 után megtorlásért, netán Marosán és Komócsin ügyeiért?

Az 1956-1989 közötti időszak még csak nem is homogén. Mást jelentett 1957-63, 1963-1968, 1968-1973, 1973-1985, 1985-1989. Nem leönthetők ugyanazzal a szósszal, bármennyire is szeretné a Fidesz. Az a Fidesz, amely ezzel újabb hazugságot vett a nyakába, mivel ez a fajta megbélyegzés még ellentétes volt 1989-es politikájával, de 1998- és 2002 között sem vetemedett ilyesmire. Sőt, Orbán a kilencvenes évek elején még lehetséges szövetségesként tekintett az MSZP-re.

Már csak azért sem tisztességes, amit a végső bukás elől menekülő Orbán csinál, mert ettől még nem fogja tudni tisztára mosni az 1920-1944 közötti időszakot a 3 millió koldussal, a lovas terngerésszel, a zsidótörvényekkel, az értelmetlen hadüzenetekkel, a 200 ezer halottal a Don-kanyarban, Hitler kiszolgálásával, a holokauszttal, Szálasiig bezárólag.

Ez az alkotmánykiegészítő komcsizás nem csak kontraproduktív, hanem primitív is. Lassan olyan egyszerű lesz a Fidesz, hogy drótból öt perc alatt különbet hajtogatok.

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr723397427

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jó komcsik, rossz komcsik 2011.11.20. 14:43:36

Az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló jogszabály preambulumába foglalná a Fidesz, hogy az MSZMP jogutódjaként az MSZP is felelős az állampárt összes bűnéért, amelyeket a tervezet hosszan fel is sorol. A szöveg szerint a szocialista párt a...

Trackback: Az alaptörvényben minősítgetnék az ellenzék egy részét 2011.11.20. 12:05:51

Mint az tegnap kiderült, a Fidesz az új alaptörvény részét képező átmeneti rendelkezések preambulumába foglalná: az MSZP is felelős a korábbi állampárt, az MSZMP és elődei bűneiért. Például a többpártrendszer 1948-as felszámolásáért vagy 1956-ért, ezek...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2011.11.20. 19:25:41

@Mária: hehe..elgurult a nyugibogyó kicsiny "sztárblogger"?
maradj szerintem a marketingnél, az talán még sülhet neked.

torró 2011.11.20. 19:26:35

olias:
Igen, valóban.Csak arra akartam reagálni hogy lehetett magánvagyon,ha nem is nagy ,de lehetett.Sőt! Hát sokan a TSZ-e sem léptek be,hanem magántermelők voltak. Egyébként szerintem a legnagyobb disznóságot az "úgymond rendszer váltásnál" és utána követték el a közvagyon ellen.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2011.11.20. 19:27:48

@légycsapó: az fáj, hogy most nem a ti komcsitok vannak hatalmon? ha ezek is komcsik mit rinyálsz?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2011.11.20. 19:31:49

@Mária: amíg te röhögtél, mi felültünk a vonatra és az interrail jeggyel és bejártuk a világot.

Mária 2011.11.20. 19:33:41

@FILTOL:

Nahát, hogy itt minden hülyét beengednek kommentelni, még téged is :)

Mária 2011.11.20. 19:35:33

Na léptem innen, látom, valaki nyitva felejtette a zárt osztály ajtaját :)

béla a görög (törölt) 2011.11.20. 19:44:27

OVI! Hol a MANYUP pénzem?

(a kérdés ez és nem a bohóskodás)

igazi Lencsés István (törölt) 2011.11.20. 19:59:23

@Húsleves: Khmm... khmmm.. hogy is volt az a népszavazás a vizitdíj és tandíj ellen?

igazi Lencsés István (törölt) 2011.11.20. 20:00:46

@Húsleves: Eléggé hiteltelen úgy támadni az MSZP tehetetlenségét, hogy amit meg akart lépni, ti - illetve köcsög zsebdiktátorok - megakadályozta népszavazással.

igazi Lencsés István (törölt) 2011.11.20. 20:03:15

@FILTOL: Egyszerű vagy mint a százasszög. Nincsenek itt komcsik. Komcsik a pártodban vannak. No IMF, no bankok. Ismerős?
Medgyesi mit is csinált D209-ként? Elhárított hogy az oroszok minél később tudják meg hogy az IMF-hez fordulunk és ne akadályozzák meg. No most akkor ki is a komcsi?

Húsleves 2011.11.20. 20:09:15

@igazi Lencsés István:
Pontosan erről terelődött abba az irányba a beszélgetés az ATV-n, aminek az eredményét leírtam. Az a kifogás, hogy "nem tudunk az ellenzéktől kormányozni", nagyjából egyenértékú azzal, mintha egy üzleti vezető azzal magyarázza a bizonyítványát a részvényeseknek, hogy a konkurrencia miatt nem tudja megvalósítani a terveit. A részvényesek viszont nem olyan üzletembert kerestek, aki csak akkor tudná eladni a termékeiket, ha nem lenne konkurrencia, ezért kimondják rá, hogy alkalmatlan, és kirugják.

Húsleves 2011.11.20. 20:13:12

@igazi Lencsés István:
Egyébként nekem sem tetszett, amit akkor csinált a FIDESZ, de ez nem menti az MSZP-t.

Anti Anyag (törölt) 2011.11.20. 20:13:57

Orbánnal sokan egyetértenek, én is.

Hogy Gréczy nem, az egy dolog. Nyilván Himmler szerint is őrültség volt Nürnberg.

Mária 2011.11.20. 20:20:12

@Húsleves:

A hasonlatod a konkurenciával ott sántít, hogy ha a tisztességtelen eszközökkel játszó konkurenciát bepereled, elmeszelik őt tisztességtelen piaci magatartás miatt. Rászáll az ügyészség, a Gazdasági Versenyhivatal, sőt, ha ügyes vagy, akkor még a fogyasztóvédők is.

Míg a politika szótárábaól hiányzik az a meghatározás, hogy "tiszteségtelen politikai magatartás". A határ a csillagos ég, amíg a politikai ellenlábassal szemben el lehet menni, illetve a választópolgárok hiszékenysége szabja meg a határt. Annál is inkább, hogy a politikai piacon nincsenek fogyasztóvédők, akikhez panaszra mehet a megtévesztő reklám miatt az átbaszott fejű választópolgár.

De most már tényleg megyek múmiakettőt nézni :)

salamander 2011.11.20. 20:26:13

@nu pagagyí:

Hát 1945 után a győtzes hatalmak vajon mi alapján ítélték el a háborús bűnösöket.

Jogot és ideológiát alkottak és pl.: Radbruch-formula, és már ment is az illető akasztófára.

Sajnos a jogalkotás önkényes dolog és ideológia értékrend mentén zajlik.

Pontosan arról van szó, - meglátásom szerint-, hogy az új értékrend vonult végig a jogalkotás a közigazgatás a bürokrácia, tehát a közalkalmazottak köztisztviselők rendőrség, ügyészség, bíróság stb, testületein és nem épült be...

A rendszer élvezői hívei mind ott maradtak és csendes de annál erősebb ellenhatást igyekeztek kifejteni az általuk nem kívánt értékrenddel szemben.

Példaként említeném: ha egy vállalat vagy cég igazgatótanácsát leváltjuk és újat választunk, természetes, hogy az hozza magával saját embereit.

Egy ország nem ilyen egyszerűen működik pláne ha egy vízfejű széltében hosszában elburjánzó irányítási rendszere van, amelynek nagy részére már régen nincs szükség...
Ezekben a hatalmas túlélési technikák fejlődtek ki és erre a ravasz főtisztviselőkre középvezetőkre jogászokra az akkori új kormányzat nem volt felkészülve.

itt az eredmény

Az ideológia, ha úgy tetszik akkor az lenne, hogy őket kell adminisztratív úton lehetetlenné tenni, mert nem tudnak az új értékrendszer szerint dolgozni és pláne nem képviselik azt.

Erre egy ilyen törvény már régen szükséges lenne.

...

igazi Lencsés István (törölt) 2011.11.20. 20:27:58

@Húsleves: Valóban nem kormányoztak, csak öntötték a pénzt az apparátusba. Ez nem vitás, ebben egyetértünk. Csak hát törékeny volt a többségük, az ellenzék meg ott tett keresztbe ahol tudott.
Azért pl. a tandíjat nagy kár volt elkaszálni.
A vizit díjat is, mert azzal a nagyon komolyan tudták kontrollálni az egészségügyet. 300 forint volt a vizitdíj. Mennyi is a buszjegy ma? Mennyi egy liter nafta?
A vizitdíj alatt a TB költségei 15 százalékot csökkentek, mert nem tudtak lopni-csalni a kórházak, olyan betegekre elszámolva akik ott sem voltak.

igazi Lencsés István (törölt) 2011.11.20. 20:29:41

@salamander: "Hát 1945 után a győtzes hatalmak vajon mi alapján ítélték el a háborús bűnösöket."
- A genfi konvenció alapján simán. Az más kérdés hogy Drezda bombázásáért az amerikai és angol tábornokok is bíróság előtt kellett volna hogy álljanak.
No meg Hirosimáért és Nagaszakiért.

Húsleves 2011.11.20. 20:32:12

@Mária:
Így van, ezért írtam, hogy nekem sem tetszett a FIDESZ akkori szereplése. Ugyanúgy, mint ahogy most nem tetszik, hogy olyanok fasisztáznak, akik külföldön és az ATV-ben nyilvánosan genetikai alattvalóknak nevezik a magyarokat (és az MSZP nem határolódott el ezektől), olyanok hisztiznek, hogy elszámoltatják őket, akik azért rugták ki Medgyessyt, mert elkottyantotta magát, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel, stb.
Gréczy is hiába rinyál itt, hogy milyen csúnya dolgot művelnek velük, az a helyzet, hogy ők is elszámoltatást ígértek. Miért nem lett belőle semmi?
1. ha nem tudták megvalósítani, akkor vagy nem is volt igaz amiket mondtak, vagy ez is az impotenciájukat bizonyítja
2. ha nem is akarták megvalósítani, akkor meg nem jött be nekik a "hagyjuk, hadd lopjanak, majd ők is hagynak bennünket"

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2011.11.20. 20:51:16

@igazi Lencsés István: hát igen, ezt hívják költségáthárításnak, amikor egy ellenőrzési rendszer árát mással fizettetik ki.
ellenőrizzék a kórházakat...másképp.

tommygun 2011.11.20. 20:56:35

LOL, gréczy be van szarva.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.11.20. 21:01:44

@Húsleves: Lényeges dologra tapintasz rá. A politikai elit úgy jár jól, ha kölcsönösen lebegteti ezt az elszámolás dolgot, de nem hajtja végre. Akkor az ő ügyeit sem kapargatják majd túlzott buzgalommal. 1989-től a politikában lenni azt jelenti, hogy számos kompromisszumra kényszerült az ember -- vagy annyira nem is kellett kényszeríteni rá.

Ugyanakkor reálisan be kell látnunk, hogy az ország legtehetségesebb emberei nem átlagbérért tűrik a napi szintű ekézést. Én vállalnám a miniszterelnökséget, lehet, hogy nem is lennék alkalmatlan a feladatra. Megszámítanám, mondjuk, évi 200 millió nettóért. Sajnálod tőlem? Vállald olcsóbban. Értenél is hozzá? Ennél kevesebbért komoly a veszély, hogy kézen-közön többe kerül.

komplikato 2011.11.20. 21:15:02

@igazi Lencsés István: Csepel lakónegyedének szétbombázása smafu? /OFF

látjátok feleim szümtükkel 2011.11.20. 21:19:41

@Húsleves: "...utódpártnak tartják, ezért hol úgy viselkedik, hogy az ellenkező végletbe esik (az állam mindenek fölött elvet a piac meindenekfölött váltotta fel, ami ugyanazt a csak jelszavakban gondolkodni képes "tudást" takarja), hol megrázzák magukat és elkezdenek internacionálét énekelni. Ez bizony mentális egészségtelenség."

Ezzel én is egyet értek, de ennek semmi köze ahhoz, hogy az utód feleljen-e az előd viselt dolgaiért. Bár ezt az állapotot a mentális egészségtelenség helyett símán skizofréniának nevezném. Ebből azonban nem lehet kigyógyulni. De szerintem ez a viselkedés nem csak rájuk, hanem az utódnak nem nevezhető, de lényegében a leváltott párt utóérzésének tettsző pártokban is észlelhető.

dr kíváncsivagyok 2011.11.20. 21:36:21

@Mária: "Sajnos nagyon ostoba vagy :) "
A jó kurva anyád.....én éltem ebben az "átkos" rendszerben és nem érzékeltem azokat a "szörnyűségeket " amiket idekarcoltál . Volt közbiztonság , volt munka , volt MINDEN CSALÁDNAK NYARALÓJA ( ha akarta), MINDEN CSALÁDNAK AUTÓJA ( VOLT AHOL TÖBB IS ) minden évben külföldön nyaraltunk , nem rettegtünk amikor jött a villanyszámla - gázszámla - stb....Egyszóval sokkal , de SOKKAL jobban élt az átlagember !

leponex 2011.11.20. 22:24:25

@légycsapó: @igazi Lencsés István:
"igazi Lencsés István 2011.11.20. 20:27:58

" Azért pl. a tandíjat nagy kár volt elkaszálni."

Ja. Ha már van egy minimális tandíj, utána nincs különösebb akadálya bármekkora emelésnek. Egy átlagos többgyermekes családnak sok esélye nem maradt volna felsőoktatásba küldeni a gyerekeit. Most se könnyű.
Annak lenne értelme, hogy a virtuális tandíjat a diploma megszerzése UTÁN a feltehetően magasabb keresetből kelljen visszafizetni.

" A vizit díjat is, mert azzal a nagyon komolyan tudták kontrollálni az egészségügyet.... "

- engedelmededel nettó szamárság, amit állítasz. A vizitdíj beszedésének, kezelésének, adminisztrálásának konkrét költségei nagyobbak voltak, mint a beszedett díj. Az húzott belőle hasznot, aki bölcs előrelátással az automatákat és a működtető 'szoftvereit', időben remek érzékkel előre látva megcsináltatta, valamint a működtetését jó pénzért lekaszálta. Például Kóka mester neve mond-é neked valamit e ködös távoli történelmi múltunkból ?

"A vizitdíj alatt a TB költségei 15 százalékot csökkentek, mert nem tudtak lopni-csalni a kórházak, olyan betegekre elszámolva akik ott sem voltak."

Ja.
Meg a volumenkorlát miatt talán. Meg néhány ágyláb lefűrészelése okán.
'Szerencsére' az abortuszra ez valahogy annyira nem vonatkozott - hogy legyek egy kicsit demagóg. ( Jó, nem kicsit, nagyon ! ).
Nem a költségei csökkentek, hanem a finanszírozás. Meg a számlák kifizetésének ütemezése. Cserébe pedig az adósság nőtt. Nem kicsit ...
( Amúgy természetesen voltak virtuális esetjelentések is, de azok elég hamar kibuktak az utólagos ellenőrzésen. Én magam nem is javasoltam ezt a módszert soha.-) )

Martian (törölt) 2011.11.20. 22:42:22

@igazi Lencsés István: és örülhettek a ruszkik, mert a saját disznóságaik jó részét is a németek nyakába varrhatták (pl. Katyn).

leponex 2011.11.20. 22:42:56

Szegény Jó Gréczy Zsolt Walesi Bárdunk, Weimari Mesterdalnokunk, II. Rettegő Demokráciasiratóasszonyunk, Ferenc testvérünk Örökös Főtanácsolója, legkedvesebb bloggerünk :)

Csámcsogjon lelkesen még egy jó ideig ezen újabb gumicsonton kedvére :)))

Csak ezt nem értem:
"az IMF behívásának lefedését szolgálja - újabb dörnercsurkai gesztust téve a Jobbiknak -, a Fidesznek fog leginkább kárt okozni."
( dörnercsurkai - ez pompás drága Zsolt, pompás nyelvi lelemény!! :) )

Hát akkor miért nem repes a zörömtől??
Ami a fidesznek kár, az a demokrácia barátainak és bástyáinak, őrtornyainak, pislákoló szabadságmécseseinek ... i tak dalse ... újabb fénysugár e setét elnyomás éveiben!

Ferencünknek nem sok esélye leszen ha Ön így folytatja küzdelmét a Patás ellen
amikor majd jő a szavazásos népítélet ( ami ugye Népfelséges Akarat És Demokrácia, ha Ferencünket követelik a trónra, minden egyéb esetben népnyúzó autokrácia és despotizmus meg médiahalál meg egyéb szörnyűségek )

Örüljön Kedves Bárdunk, megest egy százas szöget ver a gaz fidesznyik a saját koporsójába :)

leponex 2011.11.20. 22:51:51

@Vértes László:
@Húsleves: Lényeges dologra tapintasz rá. A politikai elit úgy jár jól, ha kölcsönösen lebegteti ezt az elszámolás dolgot, de nem hajtja végre. Akkor az ő ügyeit sem kapargatják majd túlzott buzgalommal."

Vagy esetleg arról van szó, hogy jogilag nem megragadható a korrupció, akár mennyire is nyilvánvaló.
Al Caponét sem az ismert, nyilvánvaló dolgai miatt ítélték végül el, hanem egy kis adócsalás okán ...

igazi Lencsés István (törölt) 2011.11.20. 22:53:40

@Húsleves: "az a helyzet, hogy ők is elszámoltatást ígértek. Miért nem lett belőle semmi?"
- Polt Pot? Ez mond neked valamit?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.11.20. 23:00:18

"Lassan olyan egyszerű lesz a Fidesz, hogy drótból öt perc alatt különbet hajtogatok."

Négy percig keresed a drótot?

magyar gyorsnaszád 2011.11.20. 23:04:37

te fasszopó névtolvaj,anyád ,hogy van?

leponex 2011.11.20. 23:05:11

@béla a görög:
"béla a görög 2011.11.20. 19:44:27
OVI! Hol a MANYUP pénzem?"

- először a saját pénztáradnál érdeklődj, maradt-é belőle valami :)
Reálhozamodat már meg kellett volna kapnod rég - ha volt.
- ha maradtál a manyupban, akkor ott keresd a továbbiakban
- ha visszaléptél az állami nyugdíjrendszerbe akkor az idei kifizetett nyugdíjaknál keresgélj,
valamint ha nyugdíjba mész, akkor a postásnál vagy a számládon.

Esetleg ha vannak nyugdíjas hozzátartozóid, ismerőseid, a nekik kifizetett nyugdíjban.
( Bezony, ennyi helyről hiányzott eddig :) )

Kandabula 2011.11.20. 23:22:48

@leponex: Nem Maga a Selmeczi Gabriella?

igazi Lencsés lstván 2011.11.21. 00:52:04

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Ez tetszett, tőled mindig jókat olvas az ember. Kár, hogy veled ellentétben Zsolt kezd leereszteni, érződik rajta, hogy alig kap levegőt Ferencünk seggelyukának szorításától.

igazi Lencsés lstván 2011.11.21. 00:53:10

@Martian: az nem a ruszkik disznósága volt, hanem öngyilkosok lettek a hülye náci lengyelek

béla a görög (törölt) 2011.11.21. 01:14:12

@leponex: ne humorizáljunk kérem!
- nem hogy megmaradt hanem hozama is volt vszonylag jó.
- a reálhozamot megkaptam - befektettem.
- az állami nyugdíjat állítólag egyéni számlán vezetik (tudsz róla?) illetőleg adósságot törlesztenek. Namost az meg növekedett.
A kérdés marad:

OVI! Hol a MANYUP pénzem?
ez ilyen egyszerű.

leponex 2011.11.21. 01:45:27

@Kandabula:
szőkének szőke vagyok :))

aetas aurea 2011.11.21. 01:47:26

Hahó, gyűlnek itt a kommentek.
1. Talán nem eléggé érthetően fogalmaztam. Nem az egyes ember felelősségét firtattam, az bizony megvan, "miaz hogy, nagyonis". Csakhát. Ott volt fölöttük a Párt, a szervezet, és ennek melengető égisze alatt, az Eszme nevében akár jóhiszemű emberek is (s ez nem menti őket) hihetetlen sok borzalmat műveltek, szerte a világban. Kádár, Biszku, meg a többi elvtárs: laza életfogytiglant kaphatna a legszelídebb bíróságon is. Nagy Imre: a véréval váltotta meg korábbi önmagát. De a többi? A damaszkuszi út: ahol Saulus Paulussá vált. Biszku mondhatta volna a riportban: akkor így gondoltam, de most már látom, hogy ez bűn volt, sajnálom és bocsánatot kérek mindenkitől. De nem ezt mondta. Gyucsány mondhatta volna, hogy nem tudok egy olyan villában élni, amelyet a nyilasok után a kommunisták, az anyósom apja, raboltak el (zsidó) tulajdonosától, de nem mondta, hanem ott él. És többszörös kommunista rokonságára és sját KISZ- béli kapcsolati tőkéjére támaszkodva milliomos lett. És ez a gárda így osztja az észt, így oktat a tisztességről és demokráciáról. Ez a gyomorforgató. Mint már mondtam, én nem alkotnék erről törvényt, hiszen Napnál világosabb, hogy az MSZP az MSZMP és elődpártjai utódja.
2. Sem apám, sem anyám nem volt párttag. Semmilyen pártnak sem tagjai. Nagyapám kezét lekötözték az ávósok, gumibottal véresre verték, mondván: te rohadék, ezzel a kézzel írtad alá a népnyúzó döntéseket. Bennünket nem telepítettek ki, csak egyszerűen B-listáztak. Ez azt jelentette, hogy anyámat nem vették föl sehová, vagy ha igen, néhány nap múlva kirúgták. Apám az első szívinfarktusáig - ez 1964 - ben volt, csak vidéken kaphatott állást, tisztviselői pálya helyett az építőipar perifériáján. Közben, még 1951 - ben "politikai okok" miatt le is csukták. Engem rossz magaviseletem miatt nem avattak kisdobosnak, nem voltam sem úttörő sem KISZ-tag. Még az egyetemen sem, ahová először származási és világnézeti(egyházi középiskola) okok miatt be sem kerülhettem. De azután mégiscak diplomáztam, mégpedig a rendszerváltás előtt, de hát aki akkor volt abban a korban, csak akkor diplomázhatott. Az élet élni akar, és keresi az élet lehetőségeit. A változásra, megtérésre mindig van idő, lehetőség. a damaszkuszi út ma is járható. De: csak akkor van megtérés, ha végig megyünk rajta.
3. Mindezt csak Gréczy blogja kapcsán, hiszen tanúi vagyunk annak, hogy mennyi kártékony, hamis és hazug állítás talál helyt ezekben a sorokban, ez az oldal valóban örömét leli abban, ha ráronthat a nemzetére.

leponex 2011.11.21. 01:48:37

@béla a görög:
- heles.
Ha a reálhozamot megkaptad, akkor az
- idei nyugdíjak ...
- nyugdíjas ismerősök, hozzátartozók aktuális havi apanázsa ...
satöbbi, satöbbi ... a lelőhely :)

leponex 2011.11.21. 01:59:41

Szomorú szemű Kedves Bárdunk, Jó Gréczy Zsolt !

Mit nem talál a zember a neten, ily korán :)
Jó, nem annyira friss, de mégis.

"Egy elszabott short története
2011.11.20. 08:09 Kuku

Sokat hallottunk már a tőkepiac sötét oldaláról, de akkora lóláb ritkán lóg ki a bankházak falai mögül, mint pénteken. A gazdasági portálok egy héten át futószalagon ontották a forint szakadása miatt aggódó, majd - a forint drasztikus erősödésén örvendezés helyett - az IMF kikötőjében lehorgonyzó gyorsnaszádon élcelődő cikkeket. Ezek között megbújva megjelent két rövid hír, ami csodásan szemlélteti, miért nem kellene eleve kiröhögni a "gazdasági szabadságharc" kifejezést, csak azért, mert Orbán Viktor mondja.

Az első, múlt hét szombaton megjelent írásban azt olvashattuk, hogy Benoit Anne, a francia Societe Generale vezető elemzője páros lábbal rugdossa a forintot, közölve hogy mit ajánlanak ügyfeleiknek: hétfő reggeltől gőzerővel shortolják a forintot. Ez persze unszimpatikus lehet nekünk magyaroknak, hiszen az ilyen forint öntésére buzdító harci kiáltások már hétfőn 6 forinttal emelték devizahiteleink terheit, de a shortolás jelenleg nem illegális. Magunknak köszönhetjük, mondhatja erre bárki. Azonban Anne és ügyfelei számításába ezúttal hiba csúszott. A hétfői kasza után a forint oldalazásba kezdett 315-ös euró árfolyam környékén, majd a gyorsnaszád váratlan csütörtöki manőverét követően pár óra alatt 7 forintot erősödött, amire rég nem láttunk példát. Erre persze mindenféle reakció érkezett, és azok ellenkezője is, de egyszer csak min akad meg a szemünk? Benoit Anne péntek reggel fél kilenckor újra felbukkan, de nem ám akárhogy, hanem mint a Financial Times szerkesztőségi blogjának vendég szerzője kap lehetőséget. És mit állít? Az IMF tárgyalás eleve kudarcra van ítélve, a Valutaalap pikkel ránk, a befektetők bizalmát végleg aláástuk, most azonnal adni kell a forintot. A végén csak így, egy szóba dramatizálva: "Sell." Véletlenül épp ezekben a percekben a devizapiacon kemény beöntés indult, gyakorlatilag az egyetlen komolyabb korrekció a forinterősödés ellenében, ami szerencsére egy óra múlva, 311 forintnál elhal. Innen aztán újra megnyílik az út a befektetői bizalom elpárolgásának cáfolata, vagyis egy újabb 8 forintos napon belüli forint erősödés előtt. Őszintén remélem, hogy ez már a melléktevékenységként "gazdasági újságírást" is űző bankház shortjait is kivágta. A magyar deviza végül bő 24 óra alatt 12 forinttal erősödött az euróhoz képest. Kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napunk!

Kapcsolódó írások:

David Keohane: CEE market wrap: mostly pain… some temporary gain - Financial Times, beyondbricks 2011.11.11

Benoitte Anne: Hungary’s false dawn - Financial Times, beyondbricks 2011.11.18."

csak egy kis adalék még:
"Tévedésből" leminősítette egy időre Franciaország kormánykötvény-adósságának osztályzatát csütörtökön a Standard & Poor's, tovább fokozva ezzel az európai adósságpiacon kialakult zűrzavart. A világ legnagyobb hitelminősítő csoportja elismerte, hogy Global Credit portálján egyes előfizetők számára olyan értesítést jelent meg, amely szerint "megváltozott Franciaország adósosztályzata".

A hitelminősítő ezt később technikai hibával magyarázta"

Nos Kedves Bárdunk, mit gondol erről??

leponex 2011.11.21. 02:07:28

@béla a görög:
- természetesen ha majd nyugdíjas éveidet morzsolgatod, akkor a saját számládon is boldogan szemrevételezheted a zállam bácsi által továbbított, de az épp akkor dolgozó adófizetők által - hozzád gasonlóan zsörtölődő - megtermelt és befizetett nyugdíjjárulékból származó ellátásodat.
Légy egy kis türelemmel addig ...

Anselmo 2011.11.21. 04:32:41

@kíváncsivagyok: értem én, hogy a szocializmusban sokkal jobb volt minden, csak az emberek nagy része kamu állásokban dolgozott, "gyárkapukon belüli munkanélküliség". Tehát nem maguk teremtették elő azt, ami volt. Az MSZMP pedig azért ment bele a rendszerváltozásba, mert elkerülhetetlennek látták a agzdasági összeomlást. Ami aztán meg is történt.

Mileszvelunk 2011.11.21. 05:42:22

Orban mar a bukasara keszul, hogy amit csinal most a torvenyek es hatalyos jogszabalyok majd kiut lesz szamara. De hat neki se volt fejfajas visszamenolegesen torolni dolgokat, tehat ez se lehet majd problema a NextGen kormanynak, amit mellesleg mar nagyon varunk.

nu pagagyí 2011.11.21. 06:36:22

@salamander: Az eredmény, hogy visszajöttek a kommunisták. Most éppen Fidesznek álcázzák magukat.

Húsleves 2011.11.21. 07:20:31

@igazi Lencsés István:
Úgy emlékszem, Polt Pot megkerülésére találták ki a pótmagánvádlót, aztán be is érték annyival, hogy megmutatták, meg lehet kerülni.

val 2011.11.21. 07:22:26

@notib: "És még valami, azért kellett a kommunista párt nevét szocialista párt névre változtatni, mert a kommunista szó az egész világon szitokszóvá vált, nem véletlenül....
"

Milyen igaz. A kérdés csak az, hogy a Szadeszt miért kellett LMP-re változtatni? :) Csak nem ugyanezért?

Húsleves 2011.11.21. 07:23:41

@leponex:
Ha szándékosan zavaros jogi környezetet hoznak létre, akkor tényleg nehezen megragadható a korrupció. De ez is rajtuk múlik.

hexa 2011.11.21. 07:24:29

@leponex: "zomorú szemű Kedves Bárdunk, Jó Gréczy Zsolt !"

Húzd már ki a fejed a seggéből, azt hiszem, elég oda a nyelved is. :)

Húsleves 2011.11.21. 07:30:39

@Vértes László:
Én annál több pénzt sem sajnálnék tőled a miniszterelnökségért, csak annyi feltételt szabnék, hogy a végén (vagy még jobb, ha közben is időnként) számolj el az eredménnyel, konkrét számokban, pl. államadósság, életszínvonal, egészségügy, stb.

igényes 2011.11.21. 07:31:57

@notib:

A teljességért!

Hitler - Sztálin - Orbán

Gestapo - KGB - TeK

KISZ - Hitlerjugend - Fidelitas

Molotov - Ribbentrop - Balsai

SA - Munkásőrség - Keménymag 2006

hááááát 2011.11.21. 07:33:30

@Kóser Malac: Inkvizició áldozatainak száma? Legfőképpen arányában az Európai népességhez.
Az afrikai rabszolgák száma az USA ban?

Amit kommunizmusnak hívunk az egy útópia, ami a büdös életben nem létezett.

FIDES AGITÁTOR 2011.11.21. 07:42:28

Felismertem a lényeget, azonnal távoztam.

F elelőtlen
I dióták,
D emagógok,
E lvakultak
Sz ervezete

Melee 2011.11.21. 07:47:05

Orbán Viktor Oxfordban tanult a '80-as évek közepén, mikor akkoriban erre csak MSZMP kapcsolatokkal rendelkező diák kapott engedélyt, de ő megkapta párttitkár apukája révén. Ő milyen büntetést kap a kivételezett státuszáért?
Matolcsy György elvtárs - MSZMP tag 1977-1990 - milyen bánásmódban fog részesülni?

igényes 2011.11.21. 07:57:27

@Melee:

Orbán Viktor nem tanult Oxfordban. Csupán néhány előadást tudott meghallgatni, mert 1989/90-re lett befizetve Soros György által. Lényeg, hogy a zsebpénzt felvette, de a Neten követhető, hogy 1989 október 01-ig Fidesz szóvivő, a novemberi kongresszuson itthon van, majd életrajzában egy koraiban megírja, hogy félbeszakította a tanulmányait az 1990-es választásokra való korteskedés miatt.

Ahogy telnek az évek, úgy hazudik!

kvasztics47 2011.11.21. 08:05:30

Az erkölcsi hulla!
Hogyan szerezte meg Orbán a teljhatalmat?
1. Nem ismerte el, 2002.ben sem és 2006-ban sem a vereséget. Nem fogadta el a demokratikus választási rendszert. Ez ellen használta föl a titokban megszerzett jelentős gazdasági hatalmat. Miközben Medgyesit bankárkormányozta, Gyurcsányt oligarházta.
2. A jelentős parlamenti erőt, amivel rendelkezett, arra használta, hogy megakadályozza a szoci kormányokat a gazdasági kiigazítások megvalósításában. Csak olyan törvényt nem kritizált ami kiadásnövekedéssel járt. A többit viszont a legalpáribb módon a legmocskosabb hazugságokkal ócsárolta a Zembereket ellene uszította, ha ettől sem riadt vissza a kormány, akkor népszavazást kezdeményezett.
3. Lejáratta a politikát és a politikusokat. Aki a jobboldalról nem állt mellé, azt ellehetetlenítette. A Baloldali és liberális politikusokat gátlástalanul becsmérelte, hazug módon a Zemberek ellenségének állította be, a minimális tiszteletet is megvonta tőlük. (még azt is sikerült elérnie, hogy Gyurcsányt és Bajnait is harácsolónak állítsa be, akik a Miniszterelnöki munkájukért egy forintot sem vettek föl.
4. Mind ezeket a mértékadó értelmiségiek jelentős része érzéketlenül, kajánul nézte.

A Zorbán kormány pedig, ha nem akarja saját méretes baklövéseit (hazugságait) elismerni, kénytelen lesz még nagyobbat mondani,(hazudni) még kiszámíthatatlanabbá válni, még több dolgot saját hatáskörbe vonni (ellopni). Az új szakzsargonnal (hazugsággal) élve: „tovább gyorsítani az ország újjáépítését.”

kvasztics47 2011.11.21. 08:07:54

„Majdnem bizonyos, hogy Orbán már régen nem tudja, kicsoda Orbán. És ezt mentségére mondom. .Mert ha tudja, és hidegvérrel váltogatva emeli ki jelmeztárából a különböző vallásokat, politikai stílusokat, polgári vagy forradalmi, sőt ellenforradalmi értékeket, identitáslátszatokat, akkor valóban sötét közéleti maffiózó. Ám valószínűleg már belegabalyodott önmaga sokféleségébe, s időnként diszkrét külföldi szanatóriumokba kell elvonulnia némi belső nagytakarításra . Szegényke. Mi lesz vele? Az élet néha hosszú. Ilyenkor szeretném megsimogatni buksiját.”

béla a görög (törölt) 2011.11.21. 08:29:31

@leponex: NEM! a szöveg az volt, hogy egyéni számlán vezetik a nyugdíjakat ahogy a magánnyugdíjbiztosítók is egyéni számlán vezették és ne 'keveredjek össze' a minimálbéresekkel.
Nekem 6 hetet hagytak annak idején arra, hogy döntsek 12-13 évnyi megtakarításomról.
Hogy tiszta legyen a kép. Lehet Orbánnak a kommunistákkal van elszámolnivalója nekem meg vele - fiatalabb vagyok nála. az ilyen homályos szövegek mint, ha majd nyugger leszek akkor majd én is kapok - ezek nem hatnak meg.
A kérdés marad:
OVI! Hol a MANYUP pénzem?
a kérdés továbbra is ilyen egyszerű.
El kell tudni vele számolni.

röhögő 2011.11.21. 08:35:21

@béla a görög: Megvédték a manyup pénzedet, mit vagy úgy oda? A csücsökügyi szenátorasszony személyesen tette bele a talicskába amivel kihordták.

röhögő 2011.11.21. 08:39:06

@aetas aurea: Esetleg részleteznéd Orbán úr kacskaringóit is?

röhögő 2011.11.21. 08:40:52

@igazi Lencsés lstván: Te nem is vagy az igazi Lencsés István!

röhögő 2011.11.21. 08:43:41

@igazi Lencsés lstván: Belőletek mennyi van? Mert látom, betű trükkel van két Lencsés István, illetve lstván, már igaziból is van kettő, meg ott az id.
Igaz abból még nincs lstván.
Szép nagy ez a netes család. :-))
Viszont eredménye az van, mert ahogy látom az eredeti nem anonim majom eltűnt.

torró 2011.11.21. 08:44:41

kvasztics47!
Sajnos nem egészen úgy van ahogy leírod.Csak vissza kell nézni a választási végeredményeket.A FIDESZ midig több helyet szerzett csak az SZDSZ aki állandóan azt hangoztatta hogy az MSZP-l soha koalíciót,csak oda állt.Vagyis a baloldal csak így tudott kormányt alakítani. Gazdasági hatalmat megszerezte?Neee már! Nézz már szét egy kicsit.
És milyen hazugsággal vádolta a kormánypártokat? Csak olyannal amit ők saját maguk elismertek! Nézd, nem akarlak elkeseríteni de amit itt leírsz az teljes tájékozatlanságot feltételez rólad. Amúgy egy ellenzéknek pont az a dolga hogy rávilágítson tényekre.Az rendben van ha nem szereted az Orbánékat,de marhaságot legalább ne írj le! Nem is folytatom tovább, inkább javaslom tájékozódj. Az hogy nem úgy mennek a dolgaink ahogy szeretnénk az nem csak tőlünk függ .A jelenlegi világválság, ami elemzők szerint is nagyobb mint a huszas években, nem egyszerű feladat elé állítják azon országokat akiket lerobbant pénzügyi helyzetben ért utól. Csak körül kell nézni, Görögország ,Olaszország, Spanyolok stb.Mi még egy picit állunk, Kérdés mi a nemzetközi pénzvilág célja velünk? És ők döntik el, akár Orbánt is, hogy talpon maradhatunk vagy sem! Egyébként a problémáink az úgymond rendszer váltással kezdődtek. Na most mennem kell.

Id. Lencsés István 2011.11.21. 08:56:10

@röhögő:
@igazi Lencsés lstván:

Kedves röhögő!

Jól látod a lényeget:
"Belőletek mennyi van? Mert látom, betű trükkel van két Lencsés István, illetve lstván, már igaziból is van kettő, meg ott az id.
Igaz abból még nincs lstván.
Szép nagy ez a netes család. :-))
Viszont eredménye az van, mert ahogy látom az eredeti nem anonim majom eltűnt."

Van az igazi Lencsés István, és van az id. Lencsés István.

Van a családban egy elfajzott gyermek, aki Huba István, az igazi Lencsés István viszont nem Huba.

az igazi Lencsés István egy értelmes, okos, becsületes, szorgalmas ember, és bizony jó megjelenésű a nők bálványa, kiváló táncos, egyben élsportoló és nem egy leroggyant bosszúálló.

Persze a Lencsés István nem ilyen, Ő inkább írigy, mindig vezér kell neki, egyszóval erősen irányításra szoruló polgár.

FIDES AGITÁTOR 2011.11.21. 09:13:07

@Id. Lencsés István:

Lencsésék egy szétszakadt család. Valójában a Kubatov listában mindegyik szerepel, ha nem árulok el nagy titkot.

A Huba egy fogadott gyermek, igazi szülei Grazban neveltették és az id. Lencsés nagylelkűségből vette magához, na és, hogy igazi Lencsés Istvánnak legyen játszó pajtása.

Állítólag Trebitschékhez köthető!

"Trebitschhez számos mítosz kapcsolódott, sok sületlenséget hordtak össze róla már a korabeli sajtóban is. Ezek egyike volt az a híresztelés, miszerint Trebitsch, a jelentős titkos ügynök szoros kapcsolatot ápolt kora több nagy befolyású emberével is. A cikk szerzője leírja: Churchill ugyan valóban támogatásáról biztosította a képviselőségre pályázó Trebitschet, arra azonban semmilyen bizonyíték nincs, hogy ezen kívül bármiféle viszony lett volna köztük.

Sok mítosz övezi Trebitsch és Hitler állítólagos ismertségét is, de – a churchilli barátsághoz hasonlóan – ennek se volt sok alapja. Tény, hogy az első világháborút követően Trebitsch valóban beférkőzött a német jobboldal kegyeibe, és egy alkalommal Hitler is betért abba szállodába, ahol Trebitsch volt. A későbbi náci vezér egy újságíró barátját kísérte, aki Trebitschhel készített volna interjút, ám amikor meglátta, hogy egy zsidó emberről van szó, azonnal sarkon fordult.

Wasserstein szerint Trebitsch valójában nem nevezhető jelentős kémnek, de politikai kalandorként fontos szerepe volt. Szerinte a 30-as években Trebitsch volt az a tipikus zsidó figura, akit a nemzetközi politikai összeesküvések hátterébe helyezett a náci sajtó. A nácik előszeretettel használták ezt a módszert: ha az igazság nem volt elég érdekes, akkor kitaláltak valamit, ami érdekesnek hangzott."

Egyszóval Huba is leht igazi de Trebitsch.

leponex 2011.11.21. 09:56:54

@béla a görög:
"@leponex: NEM! a szöveg az volt, hogy egyéni számlán vezetik a nyugdíjakat "
A szöveg valóban az volt hogy 'magánnyugdíj' pénztárba került a járulékod, amit neked gyűjtögetett és kezelgetett jó pénzért a külföldi pénzintézet.
De mivel a nyugdíjrendszer lényegében NEM változott , maradt 'felosztó-kirovó', azaz az aktuális befizetett járulékból fizették ki az aktuális nyugdíjakat. Törvény szerint.
A manyupba irányított járuléktömeg természetesen hiányzott a kifizetésekhez, ezért kötvényt kellett kibocsátani ennek pótlására.
A neked félretett járulék így államadósság formájában halmozódott fel, amit természetesen már az egész társadalomnak kell kamatokkal megnövelten fizetni. A végtelenségig.
Tehét a korrekt válasz kérdésedre az, hogy az ÁLLAMADÓSSÁGBAN lelheted meg az állam által kötelezően előírt állami nyugdíjkifizetés céljából az állam költségén beszedett és magánszámlákra átirányított járulékot.
A jelenlegi kormány volt annyira törvénytisztelő, hogy a nyugdíjkifizetésekre szánt járulékot ismét nyugdíjkifizetésekre használja.

Természetesen a továbbiakban is készségesen szolgálunk további felvilágosítással.
Ha már ennyire érdekel az a járulék, amit soha nem láttál és soha nem is volt a tied.
:)

szivatnakanyám 2011.11.21. 10:07:21

@béla a görög: Még mindig az ellopott MANYUP? Meg ha nyugger leszek? Hol leszel te az? Egy szó sem esik róla nem hogy felháborodás, hogy a TB járulékbefizetésből adó lesz!!!! Ami nem kötelezi az államot a nyugellátásodra!!
Ezekért kellene verni a tamtamot.A MANYUP ellopását meg már lekéste a tisztes közönség. Szépen nyugisan végignézték.Példát kéne venni más demokratikus országokról.Kevesebbért is lettek már kormányok megbuktatva.

Az igazi sztrovacsek 2011.11.21. 10:26:09

Érdekes ahogy hogy az itt kommentelő jobboldaliak magyarázzák a jelenlegi helyzetet, hivatkozva gazdasági válságra, Görögországra, megörökölt állapotokkal, stb.
Van persze némi igazságuk, viszont kommunikációs szempontból nézve kissé nevetséges a dolog.
Ugyan ezek az emberek a 2008-as válság kapcsán úgy varrták Gyurcsány nyakába az összes balhét IMF-estől, Ft-árfolyamostól, benzin árastól, hogy csak úgy füstölt. Ha valakinek van egy kis ideje, nézzen utána, a neten, hogy milyen nyilatkozatok hangzottak el csak az IMF hitel kapcsán.
Nem a FIDESZ vezetők részéről - az külön kategória - hanem a blogokban, a hozzászóló jobbosok részéről. Én magam már akkor is írogattam ide (sztrovacsek néven, de ezt az 'indapass'-on lenyúlta előlem valaki) és igen jól emlékszem néhány vitámra jobboldaliakkal. Akkor még a 'STOP'-on futott a blog, és sokan más néven, páran ugyan azon a néven követték ide is Gréczyt. Mint a blog "régi motorosa" azonban nagy-nagy valószínűséggel meg tudom állapítani a hozzászólók stílusából, kifejezés módjából, hogy kik azok az elvakult idióták akik fröcsögtek eddig is, most is, csak most már más néven, kik azok akik csak néha-néha írnak már ide, mert hatalmasat csalódtak, kik azok akik alapállásból jobbosok és védeni próbálják a védhetetlent is (övék minden tiszteletem, még akkor is aha a hibákat ők sem ismerik el) és kik azok akik a szélkakas minden irányában megnyilatkoztak már. Nagyon sokuknak "leesne az arca" ha a 2-3 évvel ezelőtti írásaival szembesítenék. (Ha egyszer sok időm lesz, lehet hogy megteszem)
Más.
Matolcsynak mennie kell, ez nem kérdés.
A kérdés az, hogy ki lesz helyette?
De az is lehet, hogy a kérdést úgy kellene föltenni, KI VÁLLALJA?
Ki lesz az az ember, aki szakmai hitelességét - mert ide politikus már nem elég - kockára teszi azzal, hogy ezt a másfél év alatt összehozott csődtömeget megpróbálja rendbe tenni Orbán Viktor hűséges fegyverhordozójaként?
Szerintem Matolcsy azért nem megy még, mert egyenlőre nincs ilyen ember.
Megint más.
Egyre többször hangzik el, hogy a FIDESZ-nek majd el kell számolni a tetteivel. A manyup pénzekkel, a MOL részvényekkel, a demokratikus intézmények leépítésével, stb. És furcsa módon ezt nem parlamenti politikusok mondják hanem különböző szakértők, elemzők, politológusok, interjúkban, elemzésekben. Egyszer már írtam itt, hogy a folyamat öngerjesztő is lehet, és esetleg az IMF ügy adja meg ehhez a kezdő lökést.
Vajon újra divat lesz a "TAKARODJ!" csak más más névvel?

leponex 2011.11.21. 10:34:44

@kvasztics47:
"kvasztics47 2011.11.21. 08:05:30

" 1. Nem ismerte el, 2002.ben sem és 2006-ban sem a vereséget."
- dehogynem, rögvest, még a hivatalos végeredmény előtt. Kapott is érte eleget szélről, hogy miért nem követeli az újraszámolást.

" Nem fogadta el a demokratikus választási rendszert."
- dehogy nem, olyannyira, hogy e keretek között ért el aztán 2/3-adot:)

" Miközben Medgyesit bankárkormányozta, Gyurcsányt oligarházta."
- joggal és okkal, a valóságnak megfelelően

" A jelentős parlamenti erőt, amivel rendelkezett, arra használta, hogy megakadályozza a szoci kormányokat a gazdasági kiigazítások megvalósításában."

- tehetetlen, impotens, alkalmatlan az a korány, amelyik parlamenti többsége birtokában nem képes kormányozni, és ovodai homokozóban érzi magát: 'Óvónéniiiii! A Viktor nem hagy kormányozniii!!'

No de majd most meg lehet mutatni, hogyan kell támogatni egy kormányt a kiigazításban!

" Csak olyan törvényt nem kritizált ami kiadásnövekedéssel járt."
- ezek szerint mégse tett keresztbe mindig :)

" ha ettől sem riadt vissza a kormány, akkor népszavazást kezdeményezett."
- pfuj micsoda önkényúri despotizmus ez, összegyűjteni az alkotmány szerint szükséges támogató aláírást, és megkérdezni a népet.

" Lejáratta a politikát és a politikusokat. "
Ja. A Viktor. Kézen fogta egyenként őket, oszt lefelé jártak egyet. Pedig nem is akartak. Nagy kópé volt ez a Viktor :))

" Mind ezeket a mértékadó értelmiségiek jelentős része érzéketlenül, kajánul nézte."

- szóval még ez is a Zorbán ármányolása volt, hogy szótlanul, tétlenül , mi több 'kajánul' nézte a mértékadó.
Én Uj Péter rendíthetetlen balliberális mértékadóra emlékszem, aki nem nézte tétlenül, csak röviden annyit írt: 'Alkalmatlan!' - mármint Ferenc testvérünk a kormányzásra.
A Hajós mértékadó még barátian noszogatta is lemondóan :)

"A Zorbán kormány pedig, ha nem akarja saját méretes baklövéseit (hazugságait) elismerni"
- no ez lehetséges, valóban nem jellemző rájuk az az önkritikára valló nyílt megvallása a semmitnemcsinálás éveiről, a titkok őrzéséről , az 5% helyetti 10%-os hiányról, aki amúgy köszöni, de jól van.

De hát ezért van a zellenzék, hogy az ország érdekében rájuk olvassa hazugságaikat, és ha lehet akadályozzák meg ámokfutását, de támogassák ha több pénzt kellene adni a zembereknek.

Ne úgy mint amikor a Zorbán csinálta a patáival eztet, persze akkor csak a hatalom megszerzése érdekében :))

Hát hajrá, valószínűleg jó pár év lesz gyakorlásra ...

leponex 2011.11.21. 10:56:24

@Az igazi sztrovacsek:
'Ugyan ezek az emberek a 2008-as válság kapcsán úgy varrták Gyurcsány nyakába az összes balhét'
Valóban, és joggal.
Merthogy a válság ( ami ugye először nem is akart bekéretőzni, ott toporgott a határon, oszt valaki mégis csak behívta ) ELŐTT csődközeli állapotba juttatta az országot a semmittevéssel és az addig elképzelhetetlen szocialista-szabaddemokrata pénzszórással a gondviselés meg a pénzbőség által történő végzetes eladósodottsággal.
Ezt a balhét maga Ferenc testvérünk vette saját nyakába az öszödiben.
Az azt követő 'reformnak' eladott ötletelést ( átlag havi 2 új és korszakos programcsomag ) és bénázást aztán a népszavazásra kente - és kenné azóta is lelkes fanklubjával ;-) - pedig érdemben alig változtatta volna meg ez még az 'egészségügyi reformnak' álcázott nagy magánegészségügyi lázálmot sem.
Látta hogy mindezekkel semmi esélye nem marad 2010-ben, így aztán maga csinálta vissza mindegyiket.
A 4 év semmittevés után még két év, bár akkor már több eredménnyel a károkozás területén.)

Most akkor melyik a nevetségesebb dolog??
Az, hogy a Zorbánnak mit sikerül majd e ciklusa alatt összehozni, arra azért még egy kicsit várni kellene. Szerintem, terészetesen.
(Ha csak a manyup megszüntetését nézzük, már az is elég komoly eredmény. )

Az igazi sztrovacsek 2011.11.21. 11:25:38

@leponex:
"reformnak' eladott ötletelést"
No ebben azután tényleg jobb a mostani kormány. Annyi különbséggel persze, hogy most nem reformok vannak, hanem az ország megújítása.

"szocialista-szabaddemokrata pénzszórással"
Amiben benne volt a közalkalmazotti béremelés is, meg az az autópálya is, amire Te is rámész (már ha van autód) akármilyen drága is volt.
És még sok-sok minden, amit a "zemberek" szépen elfogadtak tőle, és senki nem mondta,hogy nem kérem, mert nagyobb lesz tőle az állam adóssága.
Te sem mondtad, sem a jegypénztárnál, sem az orvosnál.

"'egészségügyi reformnak' álcázott nagy magánegészségügyi lázálmot"
At egészségügy területén ma már ott tartunk, hogy akkor legalább egy lázálom volt, ma meg a nagy büdös semmi. Még lázálom se. Ha csak az nem az, hogy a kórház igazgatók engedélyezhetik a hálapénz elfogadását.Hát mit mondjak...
"Hatalmas fejlődés."
És most ne gyere az idő rövidségével, mert 8 év ellenzékiség és másfél év kormányzás után talán nem ártana legalább valami lázálmot fölmutatni a még annak is gyenge Semmelweis terv helyett.

"Látta hogy mindezekkel semmi esélye nem marad 2010-ben, így aztán maga csinálta vissza mindegyiket."
Na ezt a példát követhetné Orbán már most is.

"Az, hogy a Zorbánnak mit sikerül majd e ciklusa alatt összehozni, arra azért még egy kicsit várni kellene."
Nem kell arra várni, látszik az már most is.

Az igazi sztrovacsek 2011.11.21. 11:30:54

@leponex:
Még valami.
'Ugyan ezek az emberek a 2008-as válság kapcsán úgy varrták Gyurcsány nyakába az összes balhét'
Valóban, és joggal.

Ebben sok igazság van, csakhogy én éppen arról írtam, hogy abban meg még több igazság lenne ha ugyan ezek az emberek egy ici-picit Orbán nyakába is akasztanának a mostani válságból.
Ez persze nem csak egy naiv baloldali kommentelő - aki én vagyok - elvárása.

Az igazi sztrovacsek 2011.11.21. 12:35:20

Idézet a 'véleményvezér' mai írásából:
"Csütörtök óta a kérdés tehát az, hogy a kormányfő a jövőben is megkapja-e a Fidesz és holdudvara feltétel nélküli támogatását."

Jó kérdés.
Mert ha igen akkor baj van, ha meg nem, akkor még nagyobb.

kvasztics47 2011.11.21. 14:08:40

@Az igazi sztrovacsek:
Helló! Keményen vitatkozol a leponexel és én is. Bár nem szívesen teszem. Jobban örőlnék, ha egy tank gázolajat 10 e. Ft-ét ért tudnám venni, nem 26 e. Ft ért, ha egy karton tej a legolcsóbb, 1200 helyett nem 2.200-ba kerülne. az olcsóbb termékeket egyszerűen kivonták a boltokból még azt sem tették meg, hogy drágábban adják, mert annyiért már úgy sem vennénk meg. Persze aki a lazacot vásárolja annak mindegy, hogy 5.000, vagy 5.500 Ft./kg. az ára.
Lehet a Gyurcsány nyakába varni a tornádót, meg az aszályt is, de a költségeink ettől még az egekig nőnek! Ettől még nem lesz több munkahely, több adófizető, jobb orvosi ellátás, hatékonyabb igazságszolgáltatás.
A Gyurcsányra való hivatkozás a lejtőn anem állítja meg az országot, a helyzetünk tovább fog romolni.
Tenn! Tenni! Tenni kéne már.
Vagy távozni!!!!!

lajos0 2011.11.21. 14:21:01

"újabb dörnercsurkai gesztust téve a Jobbiknak"

No ezt a hülyeséget, ha valaki megmagyarázza. Csurka lapjának pár éve fő elfoglaltsága a jobbik ekézése, szemlézi a jobbikos zsidókat, szapulja Vonát, stb. nem mintha baj lenne. A kuruc.info példul így kommentálta Tarlós beszólását Csurkának: "Eddig a Jobbikot kellett rágalmaznia, most a zsidózgatást tiltja meg Csurkának a Fidesz"

No most, hogy a szerző tényleg ennyire tájékozatlan, vagy csupán megírta a vágyait, esetleg tudatosan ferdíteni akart, azt mindenki döntse el ízlése szerint.

leponex 2011.11.21. 14:23:54

@Az igazi sztrovacsek:
- tehát szerinted sem volt semmiféle érdemi reform Ferencünk alatt :(
- a közalkalmazotti jelentős béremelés egyrészt indokolt és jogos volt, a mantrával szemben elhanyagolható negatív hatása volt - néhányszor már idézve lett az államadósság növekedésének menete.
- az autópályák legalább másfélszeres áron készültek, és a kifizetésük még évtizedekig is el fog tartani. Remek gazdasági teljesítmény.
- a hálapénzt elég rég óta sok helyen demokratizálták már, a felosztó-kirovó rendszer elemeit felhasználva .-), mindössze a helyzet tudomásul vétele történik meg.
Természetesen ez tarthatatlan, mint ahogy az is, hogy ilyen béreket fizetnek az egészségügyben. Valamiért mégis helyteleníted azt a kis (közalkalmazotti) emelést is :(
Ha ez a Patás rögvest két-háromszoros fizetést biztosítana a költségvetésből, joggal várhatnánk el a hálapénz megtiltását.
De hát ilyen gonosz ez a Patás, nem és nem hajlandó 'Több pénzt adni a zembereknek' ... Fasisztoák ez, kétség nem férhet hozzá.
Amint látod, eszembe sem jutott a 8 év elegetése, mi több a Medgyessy úr 50%-os ( na attól azért sokkal kisebb volt a valóságban ) béremelését ÉN helyesnek is tartom.

- Hát ha úgy gondolod, szervezzétek meg a tüntetést, oszt meglássuk mire leszen elég. Megretten-é e despota ? Végül is ha mindnki elmenne a milliós Millából, a szagszervezetektől, a 4K-tól, a 'Szolidaritás'-nak csúfolt plagizátoroktól, az egész demokratikus ellenzéktől ( Jaj az Ildikó asszony oly cuki volt, amikor a kialakuló ellenzéki demokratikus kerekasztalról vízionált :)) , a Demokratáktól, a Jiobbiktól, az összes nemzetféltő hivatásos Rettegőtől, ott leszen a friss nyugdíjas 41 éves délceg önérdekvédő, a nyugdíj előtt álló deli haditudósító, ....
Ez így együtt legalább 10 millió felháborodott tüntető !
Hát hajrá!!
***
Szóval ha NEM támogatják a Patást holdudvarilag, az is baj, ha meg mégis, akkor még nagyobb a baj.
Nem lehet, hogy másfelé (is) kellene azt a bajt keresni?

Az igazi sztrovacsek 2011.11.21. 15:00:41

@kvasztics47:
"leponex"-el legalább vitatkozni lehet, ellentétben a sok idióta gyurcsótányozóval.
És ezt mindenképpen a javára kell írni.
Nem először vitatkozom már vele, és vélhetően nem is utoljára. (bár néha a központ tévútra vezényli)
A "nemes" ellenfelet meg kell becsülni.

Az igazi sztrovacsek 2011.11.21. 15:24:43

@leponex:
1.Érdemi reform Ferencünk alatt nem volt, Viktorunk alatt meg volt csak rossz irányú.
(akkor már inkább a semmilyen)

2.Autópályák drágaságának és a FIDESZ által a 2/3-os törvények elkaszálásának összefüggését ezen a blogon már többször kifejtettem, néz utána. Ez TÉNY, vélemény.

3. Az hogy legalizálják a rossz gyakorlatot - hálapénz - az még nem jelenti azt hogy ez a megoldás.
Mellesleg vajon milyen reformot, bocsánat, újjáépítést tudna fölmutatni a FIDESZ, az egészségügyben, amellyel nem cáfolná saját nyolc éves kommunikációját?

4.Én egyáltalán nem helytelenítem a közalkalmazotti béremelést, viszont a vizitdíjat sem szavaztam le. Sőt! Nagyon is helyénvalónak tartottam. Egy kezdeti apró lépésnek a mélyebb reformok felé.

5.Tüntetésről nem beszéltem de ha már szóba hoztad, nem sok értelme van a jelzésen kívül, bár az is nagyon fontos.
Mellesleg nem emlékszem olyanra, hogy békés tüntetés elérte volna a célját.
A FIDESZ-t egyébként sem az ellenzék tudja megbuktatni, hanem a sajátjai.
Erre utaltam az előbbi hozzászólásomban, egyszer majd kifejtem bővebben mire gondoltam.
Többször leírtam már itt, és most is fenntartom:
Egy 2/3-al kormányzó párt akkora hülye nem lehet, - még a FIDESZ sem - hogy a következő választásokat ne tudja egy sima többségre hozni.
Vagy mégis?
Ez csak a FIDESZ-en és holdudvarán múlik.

leponex 2011.11.21. 15:27:30

@Az igazi sztrovacsek:
:)
elpirulok ...
A Központból a vitamin megszökött sajna, így most tévúton nyomkodom a P3-as verdámat ... Ha nem lenne a Zsófi, kénytelen lennék több időt fordítani a terepasztalra a fiammal :)

leponex 2011.11.21. 15:30:45

@kvasztics47:
"kvasztics47 2011.11.21. 14:08:40
@Az igazi sztrovacsek:
Helló! Keményen vitatkozol a leponexel és én is. Bár nem szívesen teszem. "

- én sem szívesen, ha a gyurcsótányozós színvonalon tolod ...
.-)

"Tenni kéne már.
Vagy távozni!!!!!"

- tegyél ...
- távozzál
Vagy tán ebben is a Patás akadályoz meg 10 éve ??
:)

Az igazi sztrovacsek 2011.11.21. 15:37:38

"A Fidesz frakcióvezetője szerint Matolcsy György támogatottsága 100 százalékos. Az embereket jobban érdekli az euró árfolyama, mint az IMF,"

Mindig így kezdődik.
Tagadják a nyilvánvaló tényt, azután egyszer csak jön a bejelentés.
Az emberek meg nem olyan hülyék mit a "zemberek", főleg azért nem, mert néhány éve valakik valami kapcsán eléggé részletesen és szájbarágósan elmagyarázták nekik az összes létező híradóban minden áldott este, hogy mi az összefüggés az euró árfolyama, és az IMF között, különös tekintettel arra, hogyan is kell megítélni az IMF beleavatkozását az ország belügyeibe.
Ugye milyen érdekes ez!?

torró 2011.11.21. 16:08:17

Bírom ahogy elbeszéltek egymás mellett:))
Valójában negyven éve adósságban nyögünk,soha nem tudott egy kormány sem előre jutni.Vagy túl rövid volt a ciklus vagy túl hosszú.A hatalom mellé szegődött szerencselovagok mindegyiket padlóra tették.Gyurcsányék alatt robbant a bonba,Bajnai már csak pisilni tudott a tűzre.Csak halkan jegyzem meg a magánnyugdíj pénztár tervbe volt neki is csak már nem volt rá ideje.Vagyis ez nem az Orbán ötlete. Orbán viszont kapott egy nagy nullát és ebből kellett volna + csinálni, ráadásul bedőlt az unió rendesen.Ráadásul a 2/3-t is szeretné kihasználni. Nos már párszor leírtam hogy ekkora szarból várat építeni nem egyszerű mutatvány.Kérdem én! Ha negyven évig képtelenek voltunk kezelni ezt az adósságot, milyen alapon várjuk el hogy 2 év alatt valaki egyenesbe tudja hozni.Emberek! ez egyszerűen fizikai képtelenség.Hogy utálja valaki a megjelenése miatt,Oké. De nem ő a csodatevő!!!

Az igazi sztrovacsek 2011.11.21. 16:26:26

@torró:

"Orbán viszont kapott egy nagy nullát és ebből kellett volna + csinálni,"

Tudta mit vállal, szakemberei ott ültek a parlamenti bizottságokban.

"Nos már párszor leírtam hogy ekkora szarból várat építeni nem egyszerű mutatvány."

Nem bizony. Talán azért nem kellet volna az emberekkel elhitetnie - már akivel el lehetett - hogy igen is , ő a szarból is tud várat csinálni.
Emlékszel?
CSAK A FIDESZ
De ez legyen az ő baja, ahogyan az is.

"Ha negyven évig képtelenek voltunk kezelni ezt az adósságot, milyen alapon várjuk el hogy 2 év alatt valaki egyenesbe tudja hozni."

Nem tudja.
Én nem is várom el tőle.
Senkitől sem várom el.
Negyven éve adósságban élünk, és még negyven évig abban is fogunk.
Ha élünk egyáltalán.
Az adóssággal semmi baj nincsen,csak arra kell vigyázni hogy az adós fizető képes maradjon.

torró 2011.11.21. 16:32:47

Az igazi sztrovacsek:
Egyetértünk!

leponex 2011.11.21. 16:51:04

@Az igazi sztrovacsek:
1. - tehát nem volt Ferencünknek reformja, ez most végleges ? .-)
- Viktornak meg van, szerinted is
- megalakulás után másfél évvel kicsit korai lenne megállapodott véleménnyel lenni a még csak alakuló reformokat illetően, nem gondolod? ( eü, igazságügy, oktatás, választási törvény, ...)
2. valóban írtál erről, megint csak az óvónénis sopánkodás jut eszembe. Az autópályás korrupció gördülékenyen ment a fidesz nélkül is, nincs mit magyarázni rajta.
3. A hálapénz lényegében pénzkérdés, ebben talán egyetérthetünk. Sok pénz kérdése. Azért, mert most nagyon kevés.

- vegyük úgy, hogy a fidesz belátta, hogy tévedett 8 évig, és most végre a helyes útra tért. Így akkor támogatható a koncepció?
4. 'a vizitdíj kezdeti apró lépés a reform felé ...'
Ahogy már vélekedtem, egy kisebb összegű, kivételektől mentes, jelképes vizitdíj még akár támogatható is lenne, de nem egy ilyen idióta adminisztratív környezetben, profitérdekelt vizitdíjautomata forgalmazó, üzemeltető magáncég bevonásával.
5. erre a 'feleslegesre' akkor szoktak hivatkozni, ha nagyon bizonytalan a résztvevők várható száma. Gondolom most is erről lehet szó. Kíváncsi vagyok, a két friss nyugdíjas 41 éves bohóc mikor állnak elő a farbával, hogy megjöttek az új Góg és Demagóg fiai seregeik élén, fusson az a gaz országrontó Patás!

- lehet hogy a holdudvaron sok múlik, de ahogy ez az Önkényúr és Despota mondá vala:

"Jómagam ebben a vitában azt javaslom, hogy az állandó harcra berendezkedett politika helyett az állandó kormányzásra berendezkedett politikát válasszuk, ne a másik féllel folytatott folyamatos és állandó küzdelem határozza meg gondolkodásunkat, hanem bizonyos nemzeti ügyek meggyőző erejű képviselete. Természetesen verseny lesz, és a végén a választók fognak dönteni. A kérdés csak az, hogy milyen alternatívát kínálunk."

Versenyezzenek a holdudvarok, a baráti lakájmédiák, meg a szavazók.
Jó, tudjuk hogy ez színtiszta popppulizmus, meg autokrácia, de így megyen a modern demokrácia. Bocs, természetesen Diktatúrát akartam mondani, de félelmemben nem mertem ...
:)

leponex 2011.11.21. 17:08:31

@Az igazi sztrovacsek:
"Talán azért nem kellet volna az emberekkel elhitetnie - már akivel el lehetett - hogy igen is , ő a szarból is tud várat csinálni."

Mondjuk egy kicsit másféle kontextusban fogalmazta meg Orbán azt a tényt, hogy a jelenlegi politikai garnitúrában a fideszen kívül tényleg nincs, aki vállalkozhatna most Mo. kormányzására. 'Életem legnehezebb feladata előtt állok' - mondta már a 2/3-ados győzelem pillanatában, valószínűleg kevesen vették komolyan. Akkor.

- az adósság meg nem negyven évig lesz , ebben is egyetértünk ...
:)

leponex 2011.11.21. 17:11:34

@torró:
"Bírom ahogy elbeszéltek egymás mellett:))"

- inkább egymás mellé tenném ;-)

kvadrillio 2011.11.22. 08:49:22

Mi ez a SZÖVEGTÖMÖRÍTÉS AZ OLVASHATATLANSÁG JEGYÉBEN ???????????????

C E N Z Ú Ú Ú R A ?????!!!!!

Épelméjű 2011.11.22. 11:15:41

"Már csak azért sem tisztességes, amit a végső bukás elől menekülő Orbán csinál, mert ettől még nem fogja tudni tisztára mosni az 1920-1944 közötti időszakot a 3 millió koldussal, a lovas terngerésszel, a zsidótörvényekkel, az értelmetlen hadüzenetekkel, a 200 ezer halottal a Don-kanyarban, Hitler kiszolgálásával, a holokauszttal, Szálasiig bezárólag.
Ez az alkotmánykiegészítő komcsizás nem csak kontraproduktív, hanem primitív is. Lassan olyan egyszerű lesz a Fidesz, hogy drótból öt perc alatt különbet hajtogatok."

MSZP = EX kommunisták
FIDESZ = ÚJ kommunisták
a kommunista kommunista szemét nem vájja ki, miért félnek már megint a rettegésből élők? Hát még nem vették észre, hogy 21 év alatt a nyamvadt ügynöklistát se lehet szabad bejárással kutatni? Hát nem vették észre, hogy Biszku Béla él mint marci a hevesen?
Hát nem tetszettek észre venni, hogy Orbán biztos emberei között van jónehány EX MSZMP-s?
Hát Orbánnak nem MSZMP-s gyökerei vannak?

MI a ló**szról beszélünk itt?
Semmiféle igazságos, valóban hasznos, ésszerű és elfogadható törvény nem fog születni MSZMP ügyben! Megint csak a szart tologatják ide oda, az áldozatok és hozzátartozóik le vannak szarva! Lényeg, hogy a sok álszent, korrupt előző rendszerbeli káder titokban és jól éljen 2011-ben is.

Mit kellene csinálni vagy kellett volna már 20 éve:
1. Minden ügynök neve és tevékenysége bárki számára elérhető
2. Előző rendszerben bármilyen MSZMP-s pozíciót betöltő személy és leszármazottja nem lehet közszereplő, se állami alkalmazott
3. MSZMP KB tag, titkárok, stb fejesek max 30.000 Ft ellátásban részesülhetnek
4. Megtorlásokban résztvevő gyilkosok és parancsot kiadók bírósági elítélése

Ennyi, nem kell több!
És, hogy a lófaszba jön az MSZMP-hez és bűneihez a II. Vh előtti és alatti idő???????????????????????????????????????
Már megint a zsidók??????????????
De miért is kell a zsidókat hozzákeverni az MSZMP és általuk elkövetett bűnökhöz?

Épelméjű 2011.11.22. 11:20:37

Elképesztő amúgy, hogy a kedves poszt író az MSZP és EX MSZMP-s káderek barátja és védelmezője..........

Semmivel se különbözik a Fidesz fanatikus, védelmező az MSZP fanatikustól és védelmezőtől. Ostobák, számítóak, korruptak és jellemtelenek.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.11.22. 19:04:32

@Húsleves: "csak annyi feltételt szabnék, hogy a végén (vagy még jobb, ha közben is időnként) számolj el az eredménnyel"

Jó a javaslat, nekem tetszik. Én is ezt várom el a mindenkori (jól fizetett) politikusoktól.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.11.22. 19:07:25

@Épelméjű: Az is lehet, hogy a 21. századba belépve már nem a 20-adikkal kéne foglalkoznunk.

Igaz, akkor a gazdaság állapotáról szólnának a viták, és ezt alighanem szeretné elkerülni a kormány. Nem ésszerű, hogy ezerrel ráugorjunk minden gumicsontra.

Kerek négyszög 2011.11.22. 20:52:00

@Épelméjű:

"Semmivel se különbözik a Fidesz fanatikus, védelmező az MSZP fanatikustól és védelmezőtől. Ostobák, számítóak, korruptak és jellemtelenek. "

Lenne egy picike különbség azért. Az MSZP védelmezői szinte ugyan azokat az érveket hangoztatják, mint a legnagyobb demokráciák, a FIDESZ védelmezőinek érvei közel vannak Kína, Észak-Korea demokráciafelfogásához.

Van tehát valami különbség?

Kerek négyszög 2011.11.22. 21:03:20

@torró:

"Nos már párszor leírtam hogy ekkora szarból várat építeni nem egyszerű mutatvány."

Ezzel szemben:

A Bajnai kormány olyan szépen egyenesbe hozta az országot, amire nemzetközileg is felfigyeltek, jöttek is az elismerő gratulációk.

Lássunk néhány adatot: CHF + EUR árfolyam? Országkockázati felár? 1 l benzin ára? Mikor volt kedvezőbb? Mert az adatok azt mutatják (meg az ország állapota), hogy Orbánék rombolása szinte visszafordíthatatlan lesz.

"megvédjük a nyugdíjpénztárakat"

Épelméjű 2011.11.22. 21:09:44

@légycsapó:

Nem az adott helyzetre gondoltam, hanem úgy mindenre a két párttal kapcsolatban.
Nyugaton ez a két párt életképtelen lenne, nem lenne tized annyi szavazójuk sem, mint ami a parlamentbejutáshoz kell.

Amúgy teljesen mindegy, hogy 2011 novemberében MSZP vagy FIDESZ mit mond, az elmúlt 10-20 évben teljes mértékben hiteltelenné váltak. Mindegy melyik pártot nézzük, az általuk alkotott törvényekben és szabályokban nagyságrendekkel több a rossz mint a jó.

Gyakorlatilag képtelenek voltak 20 évig a jó döntések meghozatalára, ezért teljesen mindegy, hogy most mit akarnak vagy mondanak.

A baj pedig az, hogy ezt nem vették észre azok az emberek, akik még ma is két párt táborát alkotják. Ha pedig észrevették és tudják, akkor miért is állnak oda?

Épelméjű 2011.11.22. 21:16:36

@Vértes László:

"Az is lehet, hogy a 21. századba belépve már nem a 20-adikkal kéne foglalkoznunk."

Ez így lenne, ha mindent az idejében helyretesznek.

Ez a helyzet ismét kapóra jön a Fidesznek és az MSZP-nek, egy újabb ügyben küzdhetnek egymás ellen.
Pedig ha megnézzük az elmúlt 20 évet, eddig éppen egymás pártján voltak az adott ügyben, milyen érdekes.
Már 1991-ben közösen szavaztak NEM-el a ZÉTÉNY-TAKÁCS törvényre.

Kandabula 2011.11.22. 22:46:46

Hazudozás, kényszeres elhivatottság, önfejűség, klinikai méretű akaratgyengeség. Elviselhetetlen szégyenérzet. Hirtelen ennyi.
süti beállítások módosítása