Figyelemreméltó nyilatkozatot tett Karácsony Gergely, akit, amikor a Mediánnál dolgozott, hiteles elemzőként fogadtam el, most pedig tisztességes politikusnak tartok. Azt vetette fel, hogy az összes ellenzéki párt fogjon össze a Fidesz ellen - beleértve a Jobbikot is.

Megpróbáltam végiggondolni, mit akart elérni ezzel a javaslattal az LMP képviselője. Nyilván érzek benne egyfajta elemi vágyat, hogy valahogyan meg kellene szabadulni a nemzetet romba döntő Orbán Viktortól és csapatától. Ezt az indulatot megértem. Felmerülhet a széles összefogás abban az értelemben is, hogy a buktatáshoz - egy Áder-féle mélyen antidemokratikus választási szisztémában tényleg ez lehet egyfajta megoldás. (Igaz, Szájer József tán még be sem kapcsolta az ájpadját, hogy végül leírja a tutit.)

Szerintem azonban a Jobbikkal nem lehet együttműködni. Semmilyen szinten. Részben azért, mert a sárkányfű, amelyet a Karácsony Gergellyel készített Népszava-interjúban olvasok, nem jó semmire. Csukás István Süsüje ellen sem ért semmit, merthogy sárkányfű nem is létezik. A klasszikus bábfilm sárkányfű-árusa egy közönséges csaló, aki ki akarta használni a népek sárkány elleni félelmét és közönséges fűcsomók eladásából akart meggazdagodni. Csak éppen amikor Süsü megjelent előtte és tüzet okádott, akkor lelepleződött, és végül bevallotta, hogy át akarta verni a Süsüt támogató királyfit. Végül ő fizetett néhány aranyat, csak hogy mentse az irháját.

Sárkányfű tehát nincs, még akkor sem, ha a mi sárkányunk valóban létezik, és távolról sem a Süsü-féle jámborsággal megáldva. Ráadásul a Jobbik nem más, mint a mi sárkányünk kölyke. A Jobbik Orbán Viktor politikai gyermeke, jelenlegi elnöke éppen a Fidesz-vezér polgári körében kezdte politikai pályafutását. A két párt üzenetei összefonódnak, 2006 ősze óta az együttműködés folyamatos és szerves. Ha valaki mégis abban bízna, hogy Vona Gábor majd jól együttműködik - egy mai felállás szerint - Mesterházy Attilával és Schiffer Andrással -, akkor csak jelezném, hogy a Jobbik elnöke máris visszaüzent, hogy Orbán képes kivezetni az országot a válságból. (Bár nem értem, milyen válságról beszélt, hiszen eddig úgy tudtam, hogy ami a kormányváltás óta történik, az maga a mámor.)

Persze, én is emlékszem nagy pálfordulásokra. A tovarisi konyec feliratú plakáttal kampányoló MDF a MSZMP PB-tag Pozsgayból akart köztársasági elnököt csinálni. Az 1989-es újratemetésen kommunistázó Orbán 1992-ben azt mondta, lehetséges szövetségest lát az MSZP-ben, hogy aztán mégis úgy lássa, amikor tehette a baloldal, rátört a nemzetre. Magyar Bálint is mondta, hogy Horn Gyulával soha, majd lett a Horn-kormány művelődési és közoktatási minisztere. Aztán a Fidesz úgy látta, Torgyánnal soha, majd miután a kisgazdák visszaléptettek 82 jelöltet a Fidesz javára, Orbán elballagott Leányfalura, hogy a koalíciós megállapodás érdekében megdicsérje a primadonna asszony húslevesét.

Tehát elvileg bármi megtörténhet, és persze mégsem. Demokraták ugyanis még Orbán leváltása érdekében sem barátkoznak antiszemitákkal, rasszistákkal, gárdistákkal, a politikai ellenfelet börtönbe vetni kívánókkal, a Nemzeti Színház igazgatóját lebuzizókkal. Annyit még Orbán sem ér. Enélkül is meg fog bukni.

Tehát, bár jószándékúnak tartom Karácsony Gergely felvetését, részben az LMP-n belüli harc folyományának tudom be. Schiffer András eddig ugyanis elutasított mindenféle együttműködést, még az MSZP-vel is, főleg Gyurcsány Ferenccel. De még a sukorói feljelentő is gondolhatja egyszer máshogy. Mint jeleztem, hosszú a pálfordulók sora. Szili Katalinról sem gondolták MSZP-s támogatói, hogy védencük a Fideszben fog kikötni. Megjegyzem, a Jobbik nélküli ellenzéki összefogást már Gyurcsány is leírta a blogjában, tehát a Karácsony-féle javaslat ezzel azért mutat rokonságot, és ez mindenképpen előrelépés az LMP eddigi hivatalos álláspontjához képest.

De ha igaz a sárkányfű-árus jelszava, miszerint "Itt a valódi, itt a fű, sárkány ellen sárkányfű!", akkor a csodaszer előbb legyen a kérlelhetetlen, számonkérő ellenzéki magatartás, az időközi választásokon végre kipróbált együttműködés, egy majdani, a demokráciát helyreállító, egyúttal valóságos szakpolitikai válaszokat kínáló kormányprogram kidolgozása.

Innen már érdemes lenne elindulni.

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr133073664

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Főpróba 2011.07.18. 02:44:12

Gyöngyöspatán polgármester-választás volt. Olyan rendszerben, amely egyfordulós, a relatív többség döntött, és ahol komoly médianyomás is megjelent nemrég – méghozzá oly módon, hogy a közszolgálati adókban gyakorta fölvetült a két kis parlamenti ...

Trackback: Hiteles és hiteltelen, avagy a nép 2011.07.17. 12:49:55

Ma hazánkban kétféle ember van. A hiteles és a hiteltelen. Na most itt nem az igazmondásra kell gondolni, nem… ha nincs hiteled (autón, házon vagy amúgy) boldog lehetsz. Ha van… nyögd csak a kamatokat!...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

klacus 2011.07.17. 18:14:33

@bájgúnár: A 2/3 as arányú választási eredménnyel az alkotmány kb egy kormányrendelet szintjére süllyedt.

Ergo cerkával írják, és van ára a radírnak...

czjanos 2011.07.17. 18:19:43

@klacus: A varangyos béka is Isten teremtménye!

klacus 2011.07.17. 18:22:48

@czjanos: Hát akkor jó étvágyat hozzá... :-)

A szerelő 2011.07.17. 18:23:26

Erről a sárkányfüves hasonlatról Besenyő Pista jut az eszembe, amikor kitalál valamit (pl. zsírharang) és megmagyarázza, hogy miért hülyeség :)
Egyébként Karácsony Gergely javaslata figyelemre méltó, csak sokan nem értik a lényegét, szerintem.

klacus 2011.07.17. 18:30:34

@A szerelő: Igen a tűzzel harcolj a tűz ellen elvet követi.

A gond az csak a kimondott és jól megfogalmazott elvtelen hozzállással van.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.07.17. 18:38:28

@czjanos: Hu Hu hahahha lol...

Mit csináltak a nyilasok?! Ne tagadd a holokausztot mert bünteti a törvény...

Öcsi... mire a Szálasi hatalomra került, már megszállás alatt volt Magyarország..

Lol... 1944. November 4. től voltak nyilasok!

Az összes olyan emberből lett kiválogatva, akik fegyveres szolgálatra alkalmatlanok voltak, ilyen nyikhaj idegbeteg megfélemlíthető emberekből!

Ha jobban megnézi a felvételeket, a pisztolytáskáik üresek, ha fényképezték őket fegyverrel, ott áll mögöttük a gestapós és a fegyvere a hátukba nyomva!

Január 15-én... kb 90 centis hó van, a Duna jege 85 centire befagyva... Szálasi meg valahol az osztrák határnál csücsült az anyjával egy kicsi szobácskában...

Ennyit a rémisztő nyilasokról...

Ráadásul amikor kivégezték Szálasi Ferenc helyett azt az ártatlant, aki csak hasonlított hozzá mindenki ujjongott... csak Szálasinak az egyik füle törött volt.. ezért volt szabad csak oldalról fotózni.. akit meg megfojtott a sok magyargyűlölő és kulákírtó neonáci meg élvezettel nézte ahogy egy ártatlant lemészárolnak...

Azok a tömeggyilkosok meg soha nem lesznek felelősségre vonva...

l3w1n7o 2011.07.17. 18:38:59

ez a poszt megmosolyogtatóan irreleváns tényező annak tükrében hogy fél vagy inkább egész európa, köztük Magyarország is súlyos kamatokat (a hagyó májki és társai forintszázmilliós lopásai ahhoz képest egy lyukas garasnak tűnnek mivel dollár milliárdokról van szó) fizet adósságterheiből kifolyólag iszonyat kamatokra, tehát ez a pártosdi egy nagy faszság, csak azzal kéne foglalkozni, hogy a gazdasági problémákat meg kell oldani, szóval bocsánat de ez a poszt és minden más politizáló figyelemelterő index címlapos marhaság ha csak nem direkt készült, oltári nagy időpazarlás.

alfacharlybravo 2011.07.17. 19:10:10

Akkor vessük már fel azt kérdést is, hogy mit csináltak a zsidók, Nemes bosszú Németország és Japán terror bombázása.
Csak Drezdában 143 000 civil lakos halt meg. Ahol pedig nem volt semmilyen hadi ipar, csak szokásos ószövetségí előírás. Stálin a zsidókra bízta a bosszút Mo-n. Megvárta amíg a németek végeznek a Varsói gettóban. A nyálas szájú Shiffer meg teleszájjal kampányol Magyarország ellen. Ezek lennének a (zs)fidesz alternatívái?
8 évig nem volt idelyük az elvtársaknak az országot menedzselni nem értek rá a magánvagyon gyűjtés közben. Orbánéknak legalább van rá idejük.

czjanos 2011.07.17. 19:26:43

@Con Storm: Aki szelet vet, Vihart arat.

bájgúnár 2011.07.17. 19:27:08

@klacus:
Faszt !Az árat mindig a tömegek fizették meg.Úgyhogy nenagyon ácsingózz azért a fizetésért.Akiknek fizetni kellene rég nemlesznek ebben az országban.

Leone_510 2011.07.17. 19:31:09

szerintem pont a komcsi ivadékokkal nem lehet együtt működni, se az országnyúzó szdsz utódpártjával

bájgúnár 2011.07.17. 19:33:32

@gyilkos fűegér:
Ahogy temeg egy férfi meg egy nő szexuális ismereteiből!
Fartúrásból doktoráltál?

genyamagyar 2011.07.17. 19:42:32

Ha az oroszok összefogtak az amcsikkal Hitler ellen, akkor mi is a baj Karácsony javaslatával?

klacus 2011.07.17. 19:51:04

@genyamagyar: Az hogy olvasgass.

Lengyelország lerohanása után jött a furcsa háború.

Ami azért volt furcsa mert az angolok azt várták, hogy a nácik meg sem állnak Moszkváig.
Állítólagos tervek is készültek Baku bombázásáról. Ezt majd 2040 körül talán tudni fogjuk. Persze mindez csupán fikció, és a képzelet szüleménye.

kb ahogy Adolf Hitler volt a The Times év embere...

és akkor most ezek magyaráznak itt nekünk.

regress 2011.07.17. 19:51:43

@Muster Mark: akiket felsorltálazok negativ értelemben hiresek.

klacus 2011.07.17. 19:52:02

@bájgúnár: Szerintem célpontot tévesztett a tisztelt úr...

NA YA! 2011.07.17. 19:55:29

@A szerelő: itt van például a forraló, hát mán hogyan is forrna a ló?:)

Egyébként Karácsony Gergely javaslatának a lényege szerintem valóban csak annyi, hogy a fütyisz "okosságaira" a "válasz", akár hasonló stílusú "okosság" is lehetne! Bár nem biztos, hogy erre a szintre le kéne sűlyedni!

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.07.17. 20:06:58

@czjanos: hehehehe haldoklom magyargyűlölő... tőlemmár nem tudtok mit elvenni hogy félnem keljen... orvosi ellátást meg egy magyar amúgy sem kapna...

különvélemény 2011.07.17. 20:28:22

@pirimogyoró: "Soha, senki az adott pillanatban nem tudja, hogy 7 évvel később jó döntésnek tűnik-e az akkori lépés. "

Ez 1 évvel később volt, 6500 vs 14400.

De persze hiába magyaráznám egy maszop fannak, hogy olajcéget nem adunk el, mert ti még a MATEMATIKAILAG KÓDOLT nyereséggel rendelkező szerencsejátékot is eladnátok.

különvélemény 2011.07.17. 20:29:14

@czjanos:
Na de hol vannak ezek az emberek?

különvélemény 2011.07.17. 20:30:16

@czjanos: "Nem a pártatlanság a lényeg, hanem a hitelesség"

Még ezt is el tudom fogadni, na de hol vannak?

különvélemény 2011.07.17. 20:31:53

@klacus:
Aha, tehát te semmibe veszed egy demokratikus választás eredményét.

Honnan jöttél?
Észak-Korea?

különvélemény 2011.07.17. 20:32:53

@A szerelő: "Egyébként Karácsony Gergely javaslata figyelemre méltó, csak sokan nem értik a lényegét, szerintem."

Lényeg, ide a lóvét!

czjanos 2011.07.17. 20:34:24

@különvélemény: Jobb, ha még nem lépnek elő, mert a fővadászmester puskacsöve elé kerülnének.

2011.07.17. 20:36:41

@Muster Mark:
Szálasi a top10-ben? Ráadásul az első helyen? Barátom... 535 ezer találatot ad ki rá a google. Neumannra 7330000-et, Petőfire 6860000-et, Lehárra 4550000-et, Bartókra 3770000-et, Lugosi Bélára 3530000-et, Dohnányira 1610000-et, Charles Simonyira 1100000-et, és még nem említettem Lisztet, Kossuthot stb.

Elég elvakultan antifasiszta lehetsz, ha egy ilyen jelentéktelen lúzert ennyire az élre sorolsz. Biztos sokat hallgatod Fletó nagyívű szónoklatait, mert kissé kizökkent az értékrended és a realitásérzéked.

Sorge 2011.07.17. 20:38:36

Aki kiáll a devizaadósok mellett és megvédi őket a bankoktól, az fogja 2014-ben az új kormányt megalakítani.

bankar.blog.hirszerzo.hu/entry/22263

bebe tv 2011.07.17. 20:45:14

@alfacharlybravo: Csak Drezdában 143 000 civil lakos halt meg. Ahol pedig nem volt semmilyen hadi ipar, csak szokásos ószövetségí előírás.

Meglepő az a magabiztos tájékozatlanságod,
mintha a Matolcsy elvtársat hallanám.
Ki mondta neked, hogy Drezdában nem volt hadiipar. Ha mész kifelé Drezdából a Königsbrücker Strasse-n, akkor egészen Klotsche-ig csak gyárak voltak mindkét oldalon kb. 8-10 km hosszan, még az NDK-s időkben is. Nem messze kb.30 km-re Drezdától pedig van egy városka, név szerint Großenhain amely 1744-től garnizon város volt, majd a Luftwaffe egyik fő kiképző bázisa lett.
Ráadásul a Dresden-Kotsche repülőteret is a Luftwaffe használta. Dresdától 15 km-re pedig ott van Pirna városa, ahol már a hitleri időkben sugárhajtóműve-
ket gyártottak.
Továbbá a tájékozottabbak részére köztudott, hogy gyakorlatilag az összes gép és elektronikai cég Németországban a hadiiparnak termelt.
Hát szóval ennyire nem volt ipar ebben a városban.
Összetéveszted Drezdát Vásárosnamény-Alsóval.

alfacharlybravo 2011.07.17. 20:57:18

@bebe tv: Elég hosszú időt töltöttem Drezdában, de amiről beszélt az nekem kínai. A szerző Kurt Vonnegut Fünfte Schlachthoff.

Mary O’Hare-nek és Gerhard Müllernek ajánlom

A tehén bőgni kezd,
A gyermek felriad,
De kicsiny Jézusunk
Sírásra nem fakad.
5. UTOLSÓ NAGY ÁLDOZAT...
Én is ismertem Rudolf Hoesst, Auschwitz parancsnokát. A háború alatt, 1944 elején találkoztam vele egy varsói szilveszteri mulatságon.
Hoess hallotta, hogy író vagyok, félrevont, és azt mondta, bárcsak ő is tudna írni.
– Ha tudná, hogy irigylem a magafajta alkotó embereket – mondta nekem. – Az alkotókészség az istenektől való adomány!
Hoess azt mondta, csodálatos történeteket mesélhetne. Azt mondta, egytől egyig színigazak, de az emberek nem tudnák elhinni őket.
Nem mondhatja el nekem őket, folytatta, amíg meg nem nyerjük a háborút. A háború után, mondta, összefoghatnánk.
– Szóban el tudom mesélni – mondta –, de nem tudom megírni. – Együttérzést várva nézett rám. – Amikor leülök írni, csak nézem a papírt.
Hogy mit kerestem én Varsóban?
Odarendelt a főnököm, dr. Paul Joseph Göbbels Reichsleiter, a német Népfelvilágosító és Propagandaminisztérium feje. Magaménak vallhattam némi drámaírói jártasságot, és dr. Göbbels azt akarta hasznosítani. Dr. Göbbels azt kívánta, hogy írjak egy szabadtéri történelmi játékot azoknak a német katonáknak az emlékére, akik meghozták az utolsó nagy áldozatot – vagyis meghaltak – a varsói gettófelkelés leverésében.
Dr. Göbbels arról álmodozott, hogy a háború után évente megrendezi a történelmi játékot Varsóban, és a gettó romjait meghagyja örök díszletül.
– Zsidók is lennének a játékban? – kérdeztem tőle.
– Hogyne – mondta –, ezrével.
– Megkérdezhetem, uram – mondtam –, hogy hol akar majd zsidókat találni a háború után?
Göbbels fölfogta a humort. – Nagyon jó kérdés – mondta kuncogva. – Ezt meg kell beszélnünk Hoess-szel.
– Kivel? – kérdeztem. Akkor még nem jártam Varsóban, nem ismerkedtem meg Hoess testvérrel.
– Egy kis szanatóriumot üzemeltet a zsidóknak Lengyelországban – mondta Göbbels. – Feltétlenül szólnunk kell neki, hogy hagyjon meg néhányat.
Hogy annak a förtelmes történelmi játéknak a megírását is a háborús bűneimhez lehet sorolni? Hála Istennek, nem. Alig jutottam tovább az ideiglenes címnél, amely így hangzott: “Az utolsó nagy áldozat.”
Készséggel elismerem azonban, hogy alighanem megírtam volna, ha elég idő jut rá, vagy ha a feletteseim eléggé megszorongatnak.
Voltaképpen készségesen beismerek én szinte akármit,
Ami ezt a történelmi játékot illeti, volt egy sajátos következménye. Fölhívta Göbbels, majd később személyesen Hitler figyelmét Abraham Lincoln gettysburgi beszédére.
Göbbels megkérdezte, honnét jutott az eszembe az ideiglenes cím, így hát lefordítottam neki az egész gettysburgi beszédet.
Göbbels elolvasta, végig mozgott közben az ajka. – Tudja – mondta aztán –, ez nagyon színvonalas propaganda. Sohasem vagyunk olyan modernek, sohasem vagyunk olyan messze a múlttól, mint hinni szeretnénk.
– A szülőhazámban ez egy nagyon híres beszéd – mondtam. – Minden iskolásnak betéve kell tudnia.
– Hiányzik magának Amerika? – kérdezte.
– Hiányoznak a hegyek, a folyók, a tágas síkságok, az erdők – mondtam. – De sohasem lehetnék boldog ott, ahol minden a zsidók kezében van.
– Idővel majd gondunk lesz arra is – mondta.
– Csak arra a napra várok – mondtam. – A feleségem és én csak arra a napra várunk.
– Hogy van a felesége? – kérdezte.
– Köszönöm, ragyogóan,

bebe tv 2011.07.17. 21:01:54

@Muster Mark: Nem gój hanem golyva, az vagy. Aki csak ilyesmire büszke, az húzza le magát a klotyón. Te például eddig mit tettél az életedben azon kívül, hogy össze vissza írogatsz mindenféle hülyeséget? Már kezdek rájönni, hogy melyik érteliségi réteget célozta meg a fidesz. Bravó. Ti lesztek a haza megmentői. Röhögnöm kell, hogy ennyi f@szkalappal elhitették, hogy ők a jövő, meg a haladás meg a... meg...a.

Bloberf 2011.07.17. 21:04:11

@genyamagyar: Sztalin meg összefogott Hitlerrel.

Drang 2011.07.17. 21:09:21

A jobbikos nyert Gyöngyöspatán. Kínos, nemde Gréczy úr?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.17. 21:11:33

@Con Storm:

"Ebben a Karácsony Gergelyben egy hitlerke veszett el! Összefogni a FIDESZ ellen... ez kimeríti a közösség elleni lázítás izgatás uszítás büntetőjogi kategóriáját! És kicsit fasiszta a módszer!

Demokráciában a képviselőikért küzdenek a képviselők... nem pedig mások ellen mennek..."

1990-ben az állampárti rendszer ELLEN szavaztak az emberek.
1994-ben az MDF ELLEN szavaztak az emberek
1998-ban a kisgazdák az MSZP ELLEN léptek vissza 82 helyen
2002-ben a fidesz ELLEN szavaztunk
2006-ban a fidesz Gyurcsány ellen kampányolt
2010-ben a teszetosza MSZP ELLEN szavaztunk

2014-ben össze fogunk sokan fogni a fidsz ELLEN, mert azt szeretnénk, ha nem a fidesz és orbán irányítaná az országot.

De nem akarjuk őket felszámolni, megsemmisíteni, bebörtönözni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.17. 21:15:19

@Muster Mark:

Antall?
Horn?
Kossuth?
Kun Béla?
Deák?
Széchenyi?
Martinovics?
Rákóczi?
Zrínyi?
Petőfi?

Sok híres emberünk van. Magyarok. A vallásuk meg kit érdekel?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.17. 21:18:41

@Nzoltan:
"Semmilyen olyan dolog nem történt az elmúlt időszakban amitől a Jobbik szalonképtelen lenne."

Novák a héten zsidózott a parlamentben. Főnaggyal szemben.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.17. 21:24:28

@www.doominogame.com:

"Ma az iskolapadban ülő kisgyermekek 50 %-a cigány."
- forrás?

"Ha egy párt azért szól, mert hepatitis járvány van egyes vidékeken, mert a cigányok maguk alá szarnak, az náci?"
- Lehet másképp kellett volna szólni?

A cigányaink még azon is háborognak, ha meg kellene őket számolni, hogy tudjuk, mi várható. Ez a nácizmus?
- Szerintem nem kell a cigányokat megszámolni, mivel nincsenek is cigányok. Magyarországon, mivel az alkotmány szerint tilos az embereket faji, etnikai, vallási, stb alapon megkülönböztetni, csak magyarok élnek.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.07.17. 21:30:43

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Majd viszek reszelőt a sittre tortába sütve jó?

Csak hogy tudd mit csinálsz:

hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6z%C3%B6ss%C3%A9g_elleni_izgat%C3%A1s

Elkövetési magatartás [szerkesztés]

Az elkövetési magatartás a gyűlöletre uszítás. A magyar ítélkezési gyakorlat szerint az uszítás és az izgatás nem szinonim fogalmak, az uszítás olyan gyűlölet felkeltésére irányul, amely aktív tevékenységbe megy át. A gyűlöletre uszító másokat aktív, tevékeny gyűlöletre ingerel. Az uszító a szenvedélyeket olyan nagy mértékben feltüzeli, amely gyűlölet kiváltására és a rend-béke megzavarásához vezet.

Teljes mértékben kimeríti a büntetőjogi fogalmat, ugyanis a szavazatok nem leadásáról szól! Tettre sarkall...

Igazi hitleri módszer... a Jobbik természetesen elhatárolódik minden ilyen LMP-és és MSZP-és fasiszta módszertől... mert ők a Magyar emberekért küzdenek, és nem mások ellen...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.17. 21:35:26

@bebe tv:
Azt azért tudjuk, mikor bombázták Drezdát ugye? Akkor, amikor már semmi értele nem volt. Értsd feleslegesen.

flippant 2011.07.17. 21:35:47

A matek sohasem hazudik. A képletek más igazolnak:

MSZMP = Fidesz + MSZP + MDF +SZDSZ
SZDSZ = LMP
Fidesz = MSZP
Jobbik =/= MSZMP

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.17. 21:41:17

@Con Storm:

Ha így gondolod, jelents fel! Állok elébe.

------------------------
Szólni kéne a szijjártónak, hogy funkcionális analfabétákat ne vegyenek fel a kiberpropaganda-osztályra.

Alamio 2011.07.17. 21:42:20

@alfacharlybravo: Ez nem az Ötös számú vágóhíd, hanem az Éj anyánk. Link hozzá, ha valaki a kiragadott helyett mást is el akar olvasni. www.scribd.com/doc/57939939/5/AZ-UTOLSO-NAGY-ALDOZAT

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
"Szerintem nem kell a cigányokat megszámolni, mivel nincsenek is cigányok. Magyarországon, mivel az alkotmány szerint tilos az embereket faji, etnikai, vallási, stb alapon megkülönböztetni, csak magyarok élnek."

Hee?????
Ezt most komolyan mondod? 1918 óta nem így van. A Kádárizmusban nem foglalkoztak külön a témával, de még ott sem volt így. Soroljam a kisebbségeinket (nyílvántartottat) vagy elfogadod, hogy ez az állítás így hamis?

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.07.17. 21:59:51

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Azért a Magyar Gárda nem tett törvénysértő dolgot, a magyartgyűlölő nácik mégis betiltatták...

Itt meg politikusok ellen lépnek fel jogtalan eszközökkel, ami kimeríti a terrorizmus nemzetközi fogalmát...

Az egész LMP-é szerintem megérdemelne egy jó hosszú guntenemarai nyaralást...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.17. 22:00:09

@Alamio:

Úgy is leírhattam volna más szavakkal, hogy a pozitív diszkrimináció is diszkrimináció.

czjanos 2011.07.17. 22:02:31

@Könnyen elkaptuk, uram!: Neumann János, Gábor Dénes, Teller Ede, hogy csak hármat írjak, ami ugye, a magyar igazság!

Alamio 2011.07.17. 22:06:35

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Csakhogy itt nem erről van szó.
Ha én azt szeretném, hogy regisztráljanak egy népszavazáskor mint valamely felekezet/etnikai csoport tagját, közlöm ezt a tényt. Mindenhol így van, és nagyon nem szokás ellene tiltakozni. Maximum nem vallod be, mint a határon túli magyarok anno a magyarságukat.

doominogame · http://www.doominogame.com 2011.07.17. 22:08:23

A lényeg:

Jobbikos győzelem. D:)))

Ha valakit ez zavar, akkor olvassa el valahol, hogy mit ért el Érpatak polgármestere, amióta megválasztották.

A lényeg: semmilyen kisebbség nem terrorizálhat senkit sem bűnügyileg, sem segélyköveteléssel, sem azzal, hogy elmennek, ha jobbikos lesz a pm.

Ha a fidesz faszkodása miatt űr lesz a politikában, azt nem az mszp fogja betölteni, hanem a jobbik. Szerencsére.

Amúgy egy tévedés: az nem zsidózás vagy cigányozás, ha valaki kimondja ezeket a szavakat. Ha valaki tényeket közöl róluk, az nem baj. Ennyi történt.
A Miskolci rendőrkapitány azt mondta, hogy egy időszakban az elkövetett 11 rablás mindegyike cigány volt. Ez tény. És kirúgták.

pirimogyoró 2011.07.17. 22:16:53

@különvélemény: Beledöglenél, ha nem személyeskedhetnél egy kicsit? :)
Ettől vagy nagyfiú, ugye?

Kár, hogy nem te vagy a miniszterelnök, mert neked 2 perc elég lenne, hogy rendet tegyél; baloldal, cigók, zsidók nyuggerek, rokkantak, betegek, rendőrök, tűzoltók, pedagógusok (bocsi, ha valakit kihagytam) a falhoz, a többieket az adófelmentés előtt azért még felülvizsgálnád, nincs-e köztük bújkáló ellenség.

Alamio 2011.07.17. 22:20:05

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Ha így gondolod, előszedek egy másik logikai hibát:

"1990-ben az állampárti rendszer ELLEN szavaztak az emberek."

Miért, lehetett mellette is?
Amúgy mindegyik választásnál le tudnám írni azt is, hogy mire (és nem mi ellen) szavaztak az emberek.
'90- vér nélküli rendszerváltás
'94- médianyugalom, békés élet reménye
'98- fiatalos erő
'02- (talán itt a legerősebb a kontra mellett) -jóléti rendszerváltás
'06- Stabilitás
'10- Változás, mindegy milyen.

(ez persze vélemény)

Amúgy nem beszéltem el melletted. Egyértelműen ostobaságot mondtál az egységes politikai nemzet fogalmával, ami a Habsburgok alatt volt így definiálva utoljára. Az etnikumot és vallási kisebbségeket a népszámláláskor számba veszik. Ez normális. A felvetésed tehát, hogy "Szerintem nem kell a cigányokat megszámolni, mivel nincsenek is cigányok." egyszerű szűklátókörűség.

Kalmár 2011.07.17. 22:52:46

Ejnye elvtársak. Gyöngyöspatára hiába locsolt Fletó annyi pénzt nem sikerült a Jobbik ellen befuttatni valakit???
Egész nap arról szóltak a hírek, hogy Gyöngyöspatán az nyer, akire a cigányok fognak szavazni, Fletó ennek megfelelően szét is osztott egy millkót, erre ez történik....na akkor most mi van?? Vagy a cigányok fasiszta szárnya aktivizálódott vagy a romáknak tetszik a gárdista mellény??
Nehéz az élet.
Azért örülök, hogy egy olyan primitív agresszív kismalacot, mint az a véderős barom, nem választották meg.

pirimogyoró 2011.07.17. 23:03:14

@Kalmár: Kiváncsian várom a gyöngyöspatai rendet. Biztos nagy változások várhatók, mivel a befutónak más megengedett eszközei vannak, mint a többieknek lennének :)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.07.17. 23:05:59

"Szili Katalinról sem gondolták MSZP-s támogatói, hogy védencük a Fideszben fog kikötni."

ÖN MIÉRT HAZUDIK?...MÉG MINDIG
...MINDIG

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.17. 23:24:21

@Alamio:

Lehet szűklátókörüség, de mikor az egyetemi felvételin 7 plusz pontot kap a jelentkező, ha cigány, akkor ott a pozitív diszkrimináció negatívan érinti azokat, akik amúgy ugyanannyira tudnak.

Egyik évben ha jól emlékszem, akkor Pécsett volt ebből botrány, mert mindenki cigánynak vallotta magát a magasabb ösztöndíj miatt.

Meggyőződésem, hogyha nem kivételezünk a cigányokkal pozitív értelemben, akkor a velük kapcsolatos negatív indulatok is csökkennek.

A szerelő 2011.07.17. 23:57:02

@különvélemény: "Lényeg, ide a lóvét!" Most ebben az esetben hol is van a pénz?

bigthereal 2011.07.18. 00:17:03

"valahogyan meg kellene szabadulni a nemzetet romba döntő Orbán Viktortól és csapatától"

hahahaha, zsolti, hahahahaha....

Goompah 2011.07.18. 01:30:06

"Demokraták ugyanis még Orbán leváltása érdekében sem barátkoznak antiszemitákkal, rasszistákkal, gárdistákkal," "a politikai ellenfelet börtönbe vetni kívánókkal,"

El lehet dönteni - szerencsétekre még van rá időtök -, hogy fintorogni vagy Orbánt leváltani akartok. Avagy Körmös Bauer családja jobb volt?

"a politikai ellenfelet börtönbe vetni kívánókkal,"

Az MSZP szellemi-ideológiai-pártvagyonbéli elődje még akasztatott is. :)

"a Nemzeti Színház igazgatóját lebuzizókkal."

Miért, nem az?

Muster Mark 2011.07.18. 02:50:57

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: A pozitív diszkrimináció már ott elkezdődik, hogy a megélhetési gyerekcsinálással többet lehet keresni, mint munkával. Meg pl. ott, hogy a cigánytól az ellenőr eleve nem kéri a jegyét, csak megmondja neki, hogy szálljon le... ha pedig fehér bliccel, akkor már repül is a csekk.

A helyzet az, hogy ebben a zsidók által uralt országban a cigányokat mint biofegyvert használják a többségi magyarság kiirtására.

Ez pedig ilyen-olyan segélymegvonásokhoz képest nagyon, de nagyon kemény lépéseket is indokol.

Muster Mark 2011.07.18. 02:53:58

@Alamio: Puhapöcs vagy. Megérdemelnéd, hogy eljöjjenek a cigányok érted és kibasszanak a saját házadból. Az lenne a nézetrendszered legnagyobb kritikája, kár, hogy nem tudnád értékelni abban a helyzetben.

Muster Mark 2011.07.18. 02:55:46

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Engem konkrétan az érdekel, hogy a kölköm 50 év múlva az unokáit nevelgesse ebben az országban, és ne kelljen cigányoktól félnie, se pedig buzivá ne neveljék az iskolában. Én ezt szeretném.

Adott esetben hajlandó lennék megölni olyan embereket, akik szántszándékkal ennek az ellenkezőjét akarják.

Muster Mark 2011.07.18. 03:26:01

@Könnyen elkaptuk, uram!: Van ez így. Nézzük a dolog jobbik oldalát: a kölkei már csak félig voltak zsék.

Tudom-tudom, a rabbinista judaizmusban nincs félzsé, de engem mint nácit az nem köt.

Muster Mark 2011.07.18. 03:27:40

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Levághatom az előbőrödet?"

Nem, az lehetetlen. Az a testrészem, a fitymám, a Hitler szellemével kötött szövetségem jele. ;-)

regress 2011.07.18. 06:11:17

@Muster Mark: a sárkányfű helyett sokkal hatékonyabb a kalasnyikov.téged is kezelnélek vele egy percig.hatásos

Muster Mark 2011.07.18. 06:18:20

@regress: Én úgy tudtam, a náciknak kötél jár.

vénasszony 2011.07.18. 06:26:54

@3dom'f'speech: Épp hogy nem jó emberek a nácik. Azokról az Ózd környéki szegény emberekről beszélek, akiknek be lehetett magyarázni, hogy minden nyomorukról a cigányok tehetnek. De, ha megértenék, hogy a nyomor oka, amiben nekik és a cigányoknak egyaránt részük van,az Orbán RENDSZER-ének a következménye, hogy az "Út a munkához"-ban nem felére kellett vona csökkenteni a pénzt, hanem duplájára növelni,, vagy amennyire kell, akár annak az árán is, hogy nem vesznek MOL-részvényt, vagy nem kap pénzt a FOGORVOS úr, akkor lehetséges, hogy a jó irányba fordulnak ezek az egyszerű emberek. Csak ez a meggyőzés nagyon sok munkával jár ám!
Nos, ez az, mit nem kellene megspórolni!

vénasszony 2011.07.18. 06:32:39

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Az oktatás nagyon sokat segítene. A Jobbikos vezetők nagyon sokat tettek azért, hogy ilyen világnézet alakuljon ki. Továbbra is állítom, hogy felvilágosítással komoly eredményeket lehet elérni.

vénasszony 2011.07.18. 06:37:27

@különvélemény:
A HAZAÁRULÓ a kínai kommunistáknak benyaló és Brüsszelt kokival fenyegető kormánypárt és vezetése. Bocs, nem akarom azt a ronda nevet gyakorolni. Nos, nem kívánnék senkit se ezek javára visszaléptetni.

vénasszony 2011.07.18. 06:46:12

@czjanos: Ebben teljesen igazad van. Csakhogy olyan a magyar választási rendszer, hogy pártokra kell szavazni. A mai civil szférában nagyon sok normális mozgalom van. Lehet, hogy új párt, új pártok csírái. És , igen, lehet, hogy szívesen szavaznék rájuk. Csak nem kellene annyira undorodni a politikától, hiszen igazából azt csinálják ők is. Akkor már lehetne egy szimpatikus párt is belőlük.
A lényeg viszont mindenképpen Orbán RENDSZERÉ-nek 2/3-os leváltása, hogy utána lehessen szabadon kormányozni, mert, ha így marad minden, akkor max. 1 éven belül minden pártformáció megbukik, mert a bebetonozott emberek csakis Orbánt engedik uralkodni. Gondolok a Költségvetési Tanácsra, amely a költségvetést megtorpedózván Schmidtpalika kezébe tenné a Parlament feloszlatását.

pippantós 2011.07.18. 07:14:22

@vénasszony: Így van kedves agyhalott, adjunk oda minden lóvét a naplopó szarháziknak aztán csak bedől az ország! Hihetetlen mennyi ostoba barom van ebben a szerencsétlen országban!

belekotty 2011.07.18. 07:23:52

@Kalmár: Szerintem kacsa hogy Fleto lökött oda lóvét. A cigányok döntése ott volt hibás, hogy egyáltalán cigány jelöltet indítottak. A cigány jelöltre maguk a cigányok sem biztos hogy szavaznak, így eleve esélytelen volt. Szerintem jó hogy a Jobbik győzött, mert most van esély megmutatniuk hogy tudnak alternatívát nyújtani.

belekotty 2011.07.18. 07:30:10

@alfacharlybravo: "Akkor vessük már fel azt kérdést is, hogy mit csináltak a zsidók, Nemes bosszú Németország és Japán terror bombázása.
Csak Drezdában 143 000 civil lakos halt meg. " - Drezdát az amcsik és az angolok együtt bombázták. Na az angolokra akkor mindent foghatsz csak azt nem hogy zsidóbarátok voltak. Hülyeségeket beszélsz. Drezda a háromhullámú terrorbombázás katonai iskolapéldája. Szörnyű példája.

jog-ász 2011.07.18. 07:48:56

a szélsőséggel az a gond, hogy nagyon tetszetős amit mond, valóságalapja is van, lehet, csak amikor élesben kell megoldania a problémát akkor vagy nincs ellenszer(pl cigánykérdésre, ők sem találnak mást) vagy a többségnek sem fog tetszeni(gondolom a kiirtás csak nem lesz cél) és akkor ugyanott vagyunk, egy helyben topogunk.

Kalmár 2011.07.18. 07:54:55

@belekotty: Kacsa?? Akkor fletó hazudott a riportereknek. Ugye nem gondolod, hogy a polgármester lemondása után odaküldött 1millió tényleg az esetleges "cigány evakuációt" szolgálta és nem kampánypén volt...na ne.
Az igaz, hogy a cigányokat kérdezték, hogy megkapták e a pénzt, de valamelyik cigánygóré eljátszotta a helyi játékgépen és emiatt nem jutott mindenkinek. Javára legyen írva, hogy azzal védekezett: Meg akartam sokszorozni NEKTEK. :)))
Álmodó nyomorúság.
Vaskéz kell.

vénasszony 2011.07.18. 08:05:49

@pippantós: Se agyhalottnak, se baromnak nem tartom magam. Viszont Te belenézhetnél a tükörbe. Az egymás gyalázásával még soha nem ment előre ez a világ. És szégyelld magad!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.18. 08:09:26

@Muster Mark:

"A pozitív diszkrimináció már ott elkezdődik, hogy a megélhetési gyerekcsinálással többet lehet keresni, mint munkával."
- Ennek semmi köze a pozitív diszkriminációhoz. Van egy juttatás, melyet gyerekek után fizet az állam, és van a minimálbér. Illetve ezek egymáshoz viszonyított aránya.

" Meg pl. ott, hogy a cigánytól az ellenőr eleve nem kéri a jegyét, csak megmondja neki, hogy szálljon le... ha pedig fehér bliccel, akkor már repül is a csekk."
- Ez se diszkrimináció, az ellenőrnek egyszerűen nincs joga semmihez.

"A helyzet az, hogy ebben a zsidók által uralt országban a cigányokat mint biofegyvert használják a többségi magyarság kiirtására.

Ez pedig ilyen-olyan segélymegvonásokhoz képest nagyon, de nagyon kemény lépéseket is indokol.

Engem konkrétan az érdekel, hogy a kölköm 50 év múlva az unokáit nevelgesse ebben az országban, és ne kelljen cigányoktól félnie, se pedig buzivá ne neveljék az iskolában. Én ezt szeretném.

Adott esetben hajlandó lennék megölni olyan embereket, akik szántszándékkal ennek az ellenkezőjét akarják. "

Ezen négy bekezdés alapján négy dolog:
- Kezeltesd magadat az OPNI jogutódjában
- Attól, hogy valaki cigány, még lehet rendes ember, ahogy attól is lehet rossz ember valaki, hogy magyar.
- Attól, hogy valaki zsidó, még lehet rendes ember, ahogy attól is lehet rossz ember valaki, hogy magyar.
- Az, aki (az egyébként beteges) politikai meggyőződése érdekében ölni is hajlandó lenne, minimum nem demokrata, aki ezt még faji-vallási vonulattal is tarkítja, náci. Nácikkal nem vitázom, mivel ha a jövőben vitáznék veled, úgy legitimálnám az eszmét, ami miatt emberek millióit ölték meg, és amihez szemmel láthatólag vonzódsz. Ezt az eszmét ki kell irtani Európából, de még a világból is.
Aki cigány, berber, zsidó, kínai, japán, néger, busman, indián stb az mind-mind ember is.

Murderface 2011.07.18. 08:13:46

@jog-ász: Hehe. Akkor ezek szerint 1990 óta az összes kormányzó párt szélsőséges Magyarországon, hiszen mindegyikre pontosan ráillik a definíciód :D

pippantós 2011.07.18. 08:22:18

@vénasszony: Az a baj, hogy ebben az országban rengetegen elhitték, amit a nagy liberális eszmék hirdettek, hogy itt kolbászból van a kerítés! Semmiért nem kell megdolgozni,tanulni, majd az mszp és az lmp szerinti "gazdagok" (persze ők azok) eltartják az országot! Dolgozni, tanulni kell, ha kell földet kell művelni stb.Nem siránkozni meg arra várni, hogy majd a szegények "barátja" az mszp+lmp majd leváltja a kormányt és talicskával tolja majd a segélyt! Egyébként 20 év után most van először jó úton haladó gazdaságpolitikánk, eddig nem is volt soha! Csak most vagyunk a legszarabb helyzetbe, nincs termelés egyáltalán, rengeteg bedőlő hiteles, soha nem látott munkanélküli, segílykés alul iskolázott,EU válság! Szörnyű jövőkép, főleg ha ilyen baromarcúak azt skandálják, hogy adjuk el a MOLt és osszuk szét a segílykéseknek! Felháborító!

MetálFater (törölt) 2011.07.18. 08:23:01

Tisztelt Gréczy Zsolt Úr!

Rosszul tudja!
Sárkányfű (Dracocephalum) ugyanis létezik! Az ajakosvirágúak rendjébe tartozik, és Ázsiában van az őshazája.

Az nem baj, ha valaki nem polihisztor.
De azért ekkora blama az Ön esetében felfoghatatlan.

Hiszen Ön a megmondóember ebben az országban.
Önre figyelnek.
Isszák a szavait.
Imába foglalják a nevét.

Mármint az a néhány, (még) talpon lévő liberális, aki ebben a hazában minden problémát Orbán Viktor nyakába akar varrni, de/és nem érti meg, hogy a Jobbik térnyerése a nagypolitikában éppen az SZDSZ és MSZP kormányzásának köszönhető.

Tisztelettel;

vénasszony 2011.07.18. 08:59:25

@pippantós:
" Dolgozni, tanulni kell, ha kell földet kell művelni stb.Nem siránkozni meg arra várni, hogy majd a szegények "barátja" az mszp+lmp majd leváltja a kormányt és talicskával tolja majd a segélyt!"
Se az LMP, se az MSZP, soha nem állította, hogy nem kell dolgozni,tanulni. Az Út a munkához nem a segélyezést preferálta.

" Egyébként 20 év után most van először jó úton haladó gazdaságpolitikánk"

Ahhoz képest a mostani, nagyszerű gazdaságpolitikátok csak ínségmunkát kínál havi 30 ezer Ft megkeresésének lehetőségével. És semmi oktatás. Azért ehhez csak gratulálni lehet. Tudod mit? Éljél meg te 30 ezerből havonta. Mert akármit tanultál, bármelyik pillanatban kirúghatnak. A diploma nem ad biztosítékot ez ellen! És igen, az 500 miliárdnak lehetett volna jobb helye. A MOL részvények értéke a z állami vásárlás óta nagy arányban CSÖKKENT!

pippantós 2011.07.18. 09:13:57

@vénasszony: Hát ha a barátaid nem adták volna el és nem adósították volna el a saját bankszámlájukra az országot akkor már máshol tartanánk! Egyébként a részvények árfolyama folyamatosan változik te kis butus, nem azért vették vissza, hogy most épp mennyit ér a tőzsdén hanem mert egy stratégiai vállalat ami fontos egy erős gazdaságnak! Stratégiai cégek nélkül halott az ország vele együtt te is ha nem teszel vmit! Tőzsdézz te is, tanuld meg a pénzpiac működését és kereskedj és keress sok pénzt!Egyébként mire költötted volna a MOL árát, de most őszintén?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.18. 09:29:45

@pippantós:

Matolcsy elvtárs mondta egyik nap ebéd közben, hogy majd most jól lehet olcsósítani a benzint a választásokra.

Attól, hogy állami tulajdonba kerül a MOL, még semmivel nem lesz neküknk jobb, ugyanúgy függő a helyzetünk az energiapiacon.

A MOL árát rengeteg mindenre el lehetett volna költeni, új Duna hidakra, vasútfelújításra, villamos és metrók építésére, a matuzsálem buszok lecserélésére, EÜ beruházásokra, .......

Rengeteg jobb helye lett volna annak a pénznek. de ha már itt akkora a harc az adósság ellen, akkor miért nem fizettük vissza?

vénasszony 2011.07.18. 09:33:20

@pippantós: Azért, haladás, hogy már nem agyhalott és barom vagyok, hanem csak "kis butus"
Ami a haverjaimat illeti, nem ismered őket. Nem érintkeznek a Te köreiddel. A Simicska-Puch kapcsolat nem az én érdekköröm.

pippantós 2011.07.18. 09:48:10

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Látod mennyi a svájci frank? 238Ft! Milyen érdekes, hogy pl. norvégiát vagy finnországot nem igazán érinti a válság! Nálunk meg vagy 900ezer bedőlő sütőhiteles tisztelet a kivételnek aki 100ezer forint keresetére bevállalt 70ezres törlesztőt mert persze neki nem jó a panel neki családi ház kell meg plazma tv! Hát most itt állunk és ez egyre szarabb lesz! Ha az embereknek megtakarítása lenne akkor nem lenne ilyen érzékeny a forint, de most azt csinálnak vele amit akarnak és, hogy miért van ez? Nézz csak körbe magyarországon egy beteg társadalomban élsz, amit lebutítottak a nagy liberális eszmék, szétlopták az országot, kiárulták, eladósították! Ez a nagy magyar való világ! Hidd el én lennék a legboldogabb ha olyan országban élhetnék ahol a minimálbér 250ezer Ft lenne! Ha legalább 25 MOL méretű, árbevételű termelő vállalat lenne magyar kézben és a magyar GDP felét a mezőgazdaság adná! Ez lenne az igazi gazdaság! Villamosok és metrók építésére még pénzt adni? 700milliárd ment el a 4-es metróra ami sosem lesz kész és még te pénzt akarsz beletolni! Talán demszki haverodnál keresd a pénzt valahol az isztrián!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.18. 11:00:44

@pippantós:

"aki 100ezer forint keresetére bevállalt 70ezres törlesztőt mert persze neki nem jó a panel neki családi ház kell meg plazma tv"
- Ez nem a pártok hibája. Ez az emberek hibája.
Megjegyzem továbbá, nem a forint hibája a238 Ft-os CHF, hanem kivételesen a frank 'hibája', ugyanis stabil, ezért mindenki frankot akar venni.

Villamosok metrók:
Csak érintőlegesen: Mikorra lett volna eredetileg kész a 4-es metró?
Ki mondta azt a metróépítés leállítása kapcsán, hogy Budapest rosszul választott?

Úgyhogy szerintem hagyjuk.

pippantós 2011.07.18. 11:18:49

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Az erős CHF persze nem a pártok hibája de az igen, hogy gyenge a gazdaságunk és gyenge a forintunk! Ha erős lenne a nemzeti valutánk akkor nem kellett volna az embereknek bedőlni az alacsony banki kamattal kecsegtető hitelekbe, ugye?! A másik, hogy az ostoba társadalomnak meg meg kellett volna magyarázni a tv-ben (barátok közt meg való világ helyett)az akkori felelősségteljes miniszternek, hogy a baromarcúak, hogy járhatnak ha beleugranak az ilyen hitelekbe, mert ugye a mari néni, meg a segílykések nem nobel díjas közgaszdászok! De itt nem az a cél, hogy jól menjenek a dolgok! Szerintem Te is egy otthon ülő lmp-s művész vagy, aki nem sok adót fizettél eddig az életed során az államnak. De ez csak az én szerény véleményem!

Andráska8 2011.07.18. 11:47:18

'A kormány gazdaságpolitikája csaknem mindent egy lapra tett fel. Óriási lukat vágva a költségvetésen drasztikusan csökkentette az adókat, bízva abban, hogy ettől majd élénkül a gazdaság és kint hagyott több mint 350 milliárd forintot az adófizetőknél abban a hitben, hogy ettől fellendül a belső fogyasztás is, ami minden fellendülés alapja. Erőltetett ütemben akartak izmos magyar középosztályt kreálni. Mindegy, hogy ennek az árát ki fizeti majd meg. A svájci frank épp ezt az illúziót teszi tönkre, mert akikre a kormány százmilliárdokat költött, azok jottányit sem vásárolnak többet, hanem a pénzt hónapról hónapra beviszik a bankba és fizetik a dupláját annak, amennyiért néhány éve vásároltak. Épp azokból akart az Orbán-kabinet a nemzet gerincéül szolgáló középosztályt faragni, akik egy-két éve képesek voltak új házat építeni, saját vállalkozásba fogni. Most az ő vállukat nyomja a legnagyobb teher. A súly évtizedekig nem lesz könnyebb és félő, a cseperedő középosztály lassan, de biztosan lesüllyed a több millió magyar szegény közé. Ráadásul ezért a tragédiáért nem csupán magunkat okolhatjuk.'
www.vasarnapihirek.hu/szerintem/devizahitelesek_euro_frank_gazdasag_kommentar

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.18. 11:58:08

@pippantós:

"Az erős CHF persze nem a pártok hibája de az igen, hogy gyenge a gazdaságunk és gyenge a forintunk!"
- És ezen a gyengeségen az ad-hoc jelleggel kivetett válságadók és egyéb gazdasági rögtönzések sem segítenek.

" Ha erős lenne a nemzeti valutánk akkor nem kellett volna az embereknek bedőlni az alacsony banki kamattal kecsegtető hitelekbe, ugye?!"
- Én csak azt nem értem, ha egy CHF hitel van, akkor azt aki akarja miért nem törlesztheti CHF-ben. Ezt magyarázza el valaki.

" A másik, hogy az ostoba társadalomnak meg meg kellett volna magyarázni ..."
- Általános iskolában tanítják a kamatszámítást. Itt az a baj, hogy a nbankok se voltak tisztességesek, lásd CHF részlet törlesztése forintban, illetve a bank tulajdonképpen nem vállal semmi kockázatot.
Azt elfogadhatatlannak tartom, hogy valaki 6 év törlesztés után nagyobb tőketartozással rendelkezzen, mint az eredeti tőketartozása.

"Szerintem Te is egy otthon ülő lmp-s művész vagy, aki nem sok adót fizettél eddig az életed során az államnak. De ez csak az én szerény véleményem! "
- Jobb lett volna, ha szerény véleményedet megtartottad volna magadnak, ahogy nekem is lett emiatt rólad egy szerény véleményem.

pippantós 2011.07.18. 12:06:55

@Andráska8: Tele van a tököm ezekkel a komcsi lapokkal, hogy megmagyarázzák a tutit! Nehogy már 300milliárd tegyen csodákat, amikor 10000milliárdokat loptak el! Most mindenki a 16%-os adókulcsot támadja. A sok ostobának most nagyon fáj ha valaki tanult vagy felelősségteljes munkakörben dolgozik és keres mondjuk 600ezer forintot bruttoban! Számoljuk már ki baromarcú barátaim mennyi is a szuperbrutto miatt az adó és járulékterhe egy ilyen dolgozónak! Na kisbarátaim az adóék pontosan 51% azaz ennyi adót és járulékot fizet még a 16%-os kulcs mellett is! Ha veszünk egy minimálbérest akkor egy-két ezer forint a havi járuléka! Már húsz éve 200ezer ember adójából élt ez a nyomorult ország most, hogy igazságos lett a közteherviselés azaz arányos minden faszkalap tépi a száját, inkább dolgozna, tanulna, befektetne stb.

2011.07.18. 12:17:06

@pippantós:
Szerintem ne erőltesd ezt a gazdasági vonalat. Nagyon nem így van.
A forint az euro-val mozog.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.18. 13:13:57

@pippantós:

A 16%-os adó egy jó dolog.

Ami rosszkor és rosszul lett bevezetve.

Muster Mark 2011.07.18. 13:30:45

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Pattogj, zsidó! Pattogj!

De máskor ne hazudozz ily vastagon.

pirimogyoró 2011.07.18. 13:38:50

@Muster Mark: Te csak gorombáskodni és szitkozódni tudsz, vagy máshoz is értesz? Nagyon gáz...

okostojgli (törölt) 2011.07.18. 14:56:34

@pippantós: "amikor 10000milliárdokat loptak el!"

Neked meg kurtizán az anyád.

És nehogy a végén még nekem legyen igazam neked meg nem.

pirimogyoró 2011.07.19. 00:02:39

@pippantós: " minden faszkalap tépi a száját, inkább dolgozna, tanulna, befektetne stb."

Vagy ha nem, akkor legalább állna be segget nyalni, igaz?

Andráska8 2011.07.19. 10:59:37

Ha nem lenne a lótolvaj által lenyúlt manyup pénz, már csődben lennénk.
Ennyit erről a csodálatos gazdaságpolitikáról. Amit a firkász írt, sajnos úgy igaz, ahogy van.

bebe tv 2011.07.19. 22:23:30

@alfacharlybravo: Ha jól emlékszem a Reptér azaz Dresden-Klotsche -mert így hívják a repterüket -felé vezető utat említettem, ahol gyakorlatilag végig régebben gyárak voltak. Großenhain pedig kb. 30 km-re van Drezdától ahol a Luftwaffe kiképző bázisa volt. Az NDK-a időkben pedig az orosz légierő használta a kiképző bázist.

bebe tv 2011.07.19. 22:48:16

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Hirosimára is feleslegesen dobták az atombombát. és mégis leengedték.
Ha rámész a Wikin a Luftangriffe auf Dresden-re, akkor egyértelművé válik, hogy komoly ipara volt és nem utolsó sorban fontos vasúti csomópont. Az Erzgebirge-ből a bányákból ezen a pályaudvaron át látták el magát a város iparát is, de Szászország egy részét is szénnel. Persze, hogy brutális és embertelen volt a bombázás,hiszen tele volt a város + még a sziléziai német menekültek 100 ezreivel is, de mi nem gondolkodunk katonai logikával, hogy mégis miért?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.19. 23:10:18

@bebe tv:

Elolvastam.

Továbbra is fenntartom, hogy 45 februárjában már baromság volt bombázni, hacsak nem az volt a cél, hogy a SZU ne tudja valamire rátenni a kezét, amit ott rejtegettek.

Jamakage Kufuku 2011.07.20. 09:54:29

@bebe tv:

A katonai logika nem magyarázza Drezda bombázását. Gyújtóbombákkal, tűzviharral pusztították el a belvárost. A katonai célpontokat nem napalmmal és foszforral szokás lerombolni!
Az angolok bosszút akartak állni az 1940-41-es német bombázásokért és megtörni a német hátországot. Terrorbombázás volt ez a javából, ugyanúgy, mint Japán felperzselése 1945 tavaszán és nyarán. Ennek kiagyalója, Curtiss LeMay tábornok maga mondta vezérkarának 1945. februárjában: "Ha mégis Japán nyerné a háborút, akkor mi háborús bűnösök leszünk". Aztán március 9.-én 1500 tonna napalmmal letörölték a térképről Tokió jórészt fából épült történelmi városközpontját. 300 ezren égtek el ott elevenen, többen, mint Drezdában...
süti beállítások módosítása