Hoffmann Rózsa hazudik a tandíj ügyében. Azt mondja, az államtitkár asszony, hogy Gyurcsány akart tandíjat, amit ő vezet be, az nem az. Nem zavarja, hogy ha egy diáknak fizetnie kell a tanulásért, az tandíj, akkor is, ha másnak nevezik.

Ha már a mostani ámokfutás kapcsán is gyurcsányoznak néhányan, vegyük sorra az öt legfontosabb különbséget a Gyurcsány-tandíj és az Orbán-tandíj között.

1. Gyurcsány idején 56 ezer volt az államilag támogatott férőhelyek száma, Orbán Viktor jövőre 10 ezer 500-at tervez.

2. Gyurcsány idején 200 milliárd forintot költött a felsőoktatásra, Orbán jövőre 115 milliárdot tervez. Ez nominális értékben is brutális különbség, az inflációt is beleszámítva Orbán Viktor kevesebb, mint felét adja a felsőoktatásnak, mint Gyurcsány Ferenc.

3. Gyurcsány tandíja havi hatezer forint terhet rótt volna a diákokra, Orbáné szemeszterenként több százezret, bizonyos szakokon akár milliós összeget is.

4. Gyurcsány reformja idején átjárható lett volna a fizetős és nemfizetős rendszer. Az első évben senkinek nem kellett volna tandíjat fizetni, a második évtől pedig a teljesítmény határozta volna meg a fizetendő összeget. Ráadásul a rászorulók számára a tanulás továbbra is tandíjmentes maradt volna.

5. A Gyurcsány-féle felsőoktatásban a fizetendő tandíj az egyetemen maradt volna, amelyet az intézmény kétféle módon használhatott volna fel: az egyetemi szolgáltatások fejlesztésére, vagy ösztöndíjra és a diákok szociális támogatására. Mindkettő a hallgatók érdeke lett volna.

Hát így. Ennyivel tartoztunk az igazságnak. Ha 2008-ban nincs a szociálisnak hazudott népszavazás, a felsőoktatás is előrébb tartana. De nekünk Orbán kellett, és most szép lassan minden összeomlik. 

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr104959354

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hoffmann Rózsa és a tandíj 2012.12.11. 19:57:48

A minap kezdődött - jelentőségében csak a '68-as diáklázadásokhoz, esetleg az '56-os forradalomhoz fogható - megmozdulások alaposan áthúzták a számításaimat! És nem csupán annyiban, hogy a dugó miatt órákkal később értem haza a megszokottnál, hanem mer...

Trackback: Ha elég sokat magyarázzák, akkor majd megértjük? 2012.12.11. 19:09:10

A kormány csak magyaráz, meg magyaráz, az érintettek meg olyan csökött agyúak, hogy az istennek sem értik meg, hogy milyen szuper jó nekik, ami itt történik - kb. így foglalható össze Selmeczi Gabriella ma reggeli nyilatkozata  A Fidesz szóvivője...

Trackback: Kakisztokrácia: a szarkupac, ahol élünk 2012.12.11. 17:29:52

A kakisztokrácia az a kormányzási forma, amelyben a hatalom a legdilettánsabb és/vagy legjellemtelenebb emberek kezében van. Görög eredetű szó, a κάκιστος (kakistos, “legrosszabb”), és a -κρατια (-kratia, “kormányzás”) összevoná...

Trackback: Mennyivel drágább idén a karácsony, mint tavaly volt? 2012.12.11. 17:16:17

Egymás mellé tettem a TESCO friss és egy éve kiadott akciós újságját az élelmiszer árakkal. 20 tétel árát néztem meg, amelyeket a városomban a tavalyi és az idén december elején kiadott újság is tartalmazott. A bejgli ára ugyanannyi, mint egy éve volt,...

Trackback: Irodalomi ajánló: Hogyan legyünk diktátorok? 2012.12.11. 09:40:08

Nem tudom megállni, hogy ne másoljak be ide egy rövidke részletet abból a történelmi regényből, amit épp olvasok. Hogy miért? Szerintem mindenki rá fog jönni, ha az idézet végére ér. A francia népet - jelentette ki Naudé - nagy elővigyázatossággal k...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HanSolo90 2012.12.11. 09:15:00

Azt azért halkan megkérdezném, hogy mi alapján dőlt volna el, hogy valaki rászoruló?
Csak mert az országban rengetegen vannak úgy minimálbérre bejelentve, hogy mellette zsíros pénzeket tesznek zsebre feketén.

Mindenesetre a mostani tervezet felháborító, az tény! Úgy akarunk amerikai mintát bevezetni, hogy a fizetések meg sem közelítik az amerikai átlagot, ahol lazán vissza tudják fizetni a képzés díját az egyetem után vagy alatt.

Scagnetti 2012.12.11. 09:16:46

"Nem zavarja, hogy ha egy diáknak fizetnie kell a tanulásért, az tandíj, akkor is, ha másnak nevezik."

És ez vajon miért nem volt érvényes a vizitdíjnak nevezett gyógyszerfelírási díjra? :)

HanSolo90 2012.12.11. 09:22:57

Tisztelt Gréczy Úr!

Gyurcsány is MSZMP-s volt, ezzel kár dobálózni.
És sajnos nagyon sok elhangzott hazugságot tudok itt felsorolni Gyurcsány, Vadai, Mesterházy, Orbán de akár más politikus esetén is. (persze linkekkel alátámasztva)
Hiába, kivétel nélkül politikus mindegyik :).
Persze nem mindegy, ki mekkorát hazudik, de ne csináljunk már úgy, hogy csak az egyik a hazug, a másik meg az igazmondó juhász a meséből! :)

mozzie 2012.12.11. 09:23:20

Azért, Scagnetti, mert a vizitdíj nem csak gyógyszerfelírási szolgáltatásra vonatkozott.

Scagnetti 2012.12.11. 09:28:59

@mozzie: Ez lényegtelen. A kampány arról szólt, nem lesz gyógyszerfelírási díj. Lett, csak más néven. Zsolti szerint mindegy a név, a lényeg, hogy fizetsz érte vagy sem. Tehát hazugság volt, hogy nem lesz díj, mert lett.

Ejnye! Zsolti most a saját főnökét is lehazugozta. :)

HanSolo90 2012.12.11. 09:31:07

@Scagnetti: Igen, nekem is ez a bajom, hogy úgy van az egész beállítva, mintha mindig csak a másik hazudni, mi sohasem. Pedig elég egyértelmű a hazugság ténye nem is kevés esetben.

gréczyzsolt 2012.12.11. 09:34:07

Sosem volt gyógyszerfelírási díj

Scagnetti 2012.12.11. 09:37:13

@HanSolo90: Tudod a szerelmes író ilyen. Mindig tökéletesnek látja imádottját.

Pedig talán arról is írhatna, hogy miért ül Fletó Vitya mellett a miniszterelnöki ranglista legvégén. (Tárki tegnapi mérés.) Nem várom persze, hogy valóban írjon is erről, de mégis érdekes lenne, hogy tálalja azt, hogy a nép, három évvel a távozása után is ugyanolyan rossznak látja Feri miniszterelnökségét, mint a nagyon is aktuális Viktorét, akit még nem volt idő elfelejteni, sőt minden napra kitalál valami újat, amiért lehet utálni.

Nem mondom, hogy a tandíjról írni most nem aktuális vagy nem kell. Orbánék sok szemétséget csináltak, és ez a legújabb. Ezzel gyakorlatilag reménytelen helyzetbe hozzák a felnövekvő generációt.

Csak úgy nem kellene csinálni, mintha ők annak idején jól kormányoztak volna. Mert kurvára nem.

Scagnetti 2012.12.11. 09:40:04

@gréczyzsolt: Valóban, vizitdíjnak nevezték. De ettől még fizetni kellett, ha felirattad a gyógyszert.

"Nem zavarja, hogy ha egy diáknak fizetnie kell a tanulásért, az tandíj, akkor is, ha másnak nevezik."

HanSolo90 2012.12.11. 09:51:03

@Scagnetti: A viccesebb az, hogy a miniszterelnöki vitában ezt Gyurcsány tagadta, sőt azt javasolta Orbánnak, hogy ne hazudozzon ezzel kapcsolatban és vonja vissza ezt a kampányából :).

Lám-lám, egy csokor Gyurcsány hazugságot is fel lehet ám hozni, és rögtön kiderül az emberek számára, hogy ilyen téren nagyon sok a hasonlóság a pártok között :)

Scagnetti 2012.12.11. 09:57:10

@HanSolo90: A hazugság az életük, persze hogy mindig lesz mit felhozni. Főleg, ha közben az erkölcs bajnokának állítják be magukat.

De a Tárki mérése annyiban bíztató, hogy végre a nép nem felejtette el a hazugságokat, hanem ma is emlékeznek rá. Jó dolog volt az is, hogy a gyurcsánysta Bendegúzt tegnap kifütyülték a diákok, ahogy az is, hogy Novák előd is megkapta a megérdemelt "nácik haza" felszólítást a diákoktól. Végre egy rendezvény, ahol az aktuális kormányt, az elődeit és a nácikat is egyszerre elküldték a francba. Jó lenne, ha ezt a választáson is megtenné a nép, persze alternatíva hiányában ez nem fog megtörténni.

gréczyzsolt 2012.12.11. 09:59:28

akkor még egyszer, mielőtt a hazugságokat moderálom: nem volt gyógyszerfelírási díj

HanSolo90 2012.12.11. 10:10:11

Tisztel Gréczy Úr!

Attól még, hogy kimoderál bizonyos dolgokat, a neten még elég sok helyen megmarad az információ. Az a szép a modern világban, hogy már nehezebb megvezetni az embereket.

Minden esetben kellett vizitdíjat fizetni. Akkor is, ha csak egy receptért kereste fel valaki az orvost. De abban igaza van, hogy nem úgy hívták, hogy gyógyszerfelírási díj.

A szabad véleménynyilvánításért meg pont Önök küzdenek (helyesen), mert állítólag sajtó- és szólásszabadságot korlátoz a Fidesz. Ehhez képest furcsa, hogy egy állítólagos "demokrata" fenyegetőzik a véleménynyilvánítás korlátozásával (moderálás).

A kritikákat is el kell tudni viselni, maga Gyurcsány mondta 2005-ben, hogy: "Magyarországon nem elég erős a kritikai közélet".
De akkor miért van az, hogy A DK-sok kevésbé fogadják el a negatív kritikát?

Megjegyzem én tisztelem az Önök véleményét is a dolgokról, de azt elvárom, hogy az én véleményemet is tiszteljék.

Scagnetti 2012.12.11. 10:12:18

@gréczyzsolt: A saját blogod, azt moderálsz, amit akarsz. Előtted is ott a lehetőség, hogy elérd a Magyar Nemzet vagy a Klubrádió szintjét.

kalmik 2012.12.11. 11:06:39

@HanSolo90: Gyurcsányt Orbán szintjére lehúzni akarók úgy viselkednek, mint akik a szalon spicces embert akarják az idült alkoholista szintjére lerángatni. Nem arról van szó, hogy Gyurcsány hibátlan lenne, mert minden politikus, sőt minden ember hibázik időnként, de egyenlőség jelet tenni a két politikus közé szimpla rossz indulatú hazugság.

dogbakszi 2012.12.11. 11:11:24

@Scagnetti:
És Önnek is ott a lehetőség, hogy elérje a HírTV és a Magyar Nemzet hazudozós szintjét. Megjegyzem, hogy rugózik azon, hogy a vizitdíj az fizetés a szolgáltartásért, de ha megkérdezi a körzeti orvost, azt fogja mondani, hogy ugyan verte a nyálát a Fidesz propaganda alapján 2008-ban, de a pénzt, mert az a pénz nála maradt, boldogan tette zsebre. Ez egy külső pénzbevonás volt a háziorvosi rendszerbe, miközben ma a kormány pénzkivonást végez mind az egészségügyből, mind az oktatásból.
Ez a különbség O.V. és a korábbi Gy.F. féle rendszer között.
Megjegyzem, hogy a troll onnan ismerszik meg, hogy rögvest tereli a témát másra, személyeskedik, ezzel próbálva a témáról terelni a szót... és úgy látom, hogy Ön és Solo társa által alkalmazott Chewbacca-védelem épp erről szól... kedves troll...:-)

Scagnetti 2012.12.11. 11:22:28

@dogbakszi: Mit hazudtam, mesélj! Kellett fizetni, ha gyógyszert irattál fel? Kellett. Letagadták a kampányban? Letagadták.

Ja és mintha a tandíjról meg Viktorról is leírtam volna a véleményem. Csak úgy látszik, a hívők az első kellemetlen mondatnál leragadnak, és nem képesek tovább olvasni.

Lilla50 2012.12.11. 11:38:48

vizit volt az orvosnál a gyógyszerfelírás ? --vizit volt.
Legalább az megkérdezte minden rendben van-e ?!

akkor jogos volt a vizit díj?!

az nem gyógyszerfelírási díj volt, mert akkor minden gyógyszerre külön -külön kellett volna fizetni!

most pedig van 2 éves várólista--meg engedélyezett hálapénz! most jobb?

dogbakszi 2012.12.11. 11:45:52

"Kellett fizetni, ha gyógyszert irattál fel?"
A felírásért nem, csak a gyógyszerért a patikában... (hiszen nem kommunizmus van, ahol mindenki szükséglete szerint fogyaszt...) ;-)
Egyébként a vizitdíj nem gyógyszerfelírási díj!(Meg lehetett jelenni úgy egy viziten (rendelésen), hogy nem írtak fel gyógyszert, mégis ki kellett fizetni a 300Ft-ot)
A trollika név meg azért jár ki, mert @gréczyzsolt a posztját a "Gyurcsány-tandíj, Orbán-tandíj" címmel írta, míg a hozzászólás az elejétől (Scagnetti 2012.12.11. 09:16:46) már tereléssel indul...és nem annak elismerésével, hogy ez tényleg szemét dolog a "szociális népszavazás" tükrében. Az pedig, hogy nem @gréczyzsolt-nak írja a kritikát, hanem trolltársának, mellesleg az mutatja hozzáállását... Solo legalább a legelső hozzászólásában elismeri O.V. szemétségét, ennyivel különb Öntől.

Scagnetti 2012.12.11. 11:54:29

@dogbakszi: Kellett fizetni egy egyszerű felírásért is. Fizettem én is nem létező gyógyszerfelírási díjat, szóval ne állíts olyat, hogy nem kellett!

Sajnos nem tudtam megállni, hogy ne reagáljak arra a bizonyos mondatra. Annyira álszent és cinikus volt, hogy nem lehetett kihagyni.

HanSolo90 2012.12.11. 11:57:05

@dogbakszi: Már ne is haragudjon, de kikérem magamnak, hogy trolltársnak nevezzen. Egyáltalán nem vagyok sem "troll", sem "fideszrajongó", sem "agymosott".
Ellenben pár "beteges" párt vagy politikusrajongóval ellentétben, én nem csak az elfogult médiából (HírTV, ATV, Klubrádió, EchoTV stb.) olvasom ki a véleményem, hanem alaposabban utánanézek más portálokon (belföldi, külföldi) is....

Mellesleg Scagnetti csak arra utalt, hogy vizitdíjat kellett fizetned, ha megjelentél az orvosnál, mindegy milyen okból: receptért, beteg lettél, beszélgetni akartál stb.
Ennyi erővel ne hívjuk már a keretszám csökkentést se tandíjnak.....Attól még, hogy másképp hívják az....

Scagnetti 2012.12.11. 11:58:17

@Lilla50: Érdekes, a kampányban ennyire részletesen nem bontották ki. Ott csak simán letagadták.

HanSolo90 2012.12.11. 12:02:10

@kalmik: Hazudozásban majdhogynem egyenrangúak....Küldjek egy-két linket jó pár Gyurcsány állítás, majd a tényleges dologról?
Orbánról felesleges, mert az ő hazugságai naponta kiderülnek. Úgy látszik Gyurcsány hazugságait szépen elfelejtették....

Mellesleg mesélje már el nekem, hogy az EU miért nem volt úgy elájulva Gyurcsány teljesítményétől 2005-2008 között.

Hát, ez a baj a "fanatikusokkal", hogy képtelenek az orruknál tovább látni. Ilyenkor jön a fenyegetőzés, csúsztatás, mellébeszélés és sértegetés :)
Persze aki meg más véleményen van, az csakis troll lehet :) Legalább ma is tanultam valamit :)

2llkedő 2012.12.11. 12:06:54

@Scagnetti: "Letagadták a kampányban? Letagadták."

Nem tagadták le. Amiről Te beszélsz, az az egészségügy fizetőssé tétele, amit letagadtak.
Vizitdíjat egy évben max. 6.000 ft-ot kellett fizetned. Igaz, utána kellett járni az önkorminál.

dogbakszi 2012.12.11. 12:15:09

@Scagnetti:
"Kellett fizetni egy egyszerű felírásért is. Fizettem én is nem létező gyógyszerfelírási díjat, szóval ne állíts olyat, hogy nem kellett!"
Mintha azt írtam volna, hogy ha megjelent a rendelésen, és érdemben találkozott az orvossal, azért kellett fizetni... nem kellett gyógyszerfelírási díjat fizetni! Fogalmazzon kérem pontosan, szabatoisan, s akkor nem fogják kijavítani..., s egyébként ne vádoljon olyannal, amit nem tettem...!

Ha reagálni akart, hát akkor akart, de mint írtam, illő a post írójának azt elismerni, hogy amiről írt, az tényleg ül, a többi, amit még más témában (vizitdíj) hozzá gondol, az járulékos terelő gondolat..., ott él továbbra is a tereléssel kapcsolatos megjegyzésem.

Scagnetti 2012.12.11. 12:16:18

@félázsiai 2llkedő: Személyesen Feri tagadta le a gyógyszerfelírási díjat abban a bizonyos tévévitában. Nézd meg, ha nekem nem hiszed el!

2llkedő 2012.12.11. 12:21:11

@Scagnetti: @dogbakszi megválaszolta.

Scagnetti 2012.12.11. 12:21:15

@dogbakszi: Elmentem gyógyszert feliratni. Fizetni kellett. Semmi más célja nem volt a látogatásomnak, csak ez.

Akkor ezek után ne mondják, hogy nem volt gyógyszerfelírási díj! Vagy ha mondják, akkor ne csodálkozzanak, ha hazugnak lesznek nevezve.

Ez pont ugyanaz a szöveg, amit most Orbánék a tandíj kapcsán előadnak. Az nem tandíj. Ugyan a diáknak az oktatásért kell fizetnie, de nem tandíj.

Kérdem én, akkor mégis mi?

Scagnetti 2012.12.11. 12:23:39

@félázsiai 2llkedő: Igen, elmondta a már akkor kitalált kamu szöveget, amivel próbálták etetni a népet.

Gondolom, nem meglepetés, hogy ezt a nép akkor sem vette be. Most sem fogja Viktorék előadásában sem.

2llkedő 2012.12.11. 12:24:13

@Scagnetti: "Akkor ezek után ne mondják, hogy nem volt gyógyszerfelírási díj!"

Nem gyógyszerfelírási díj volt. Az, hogy Te azért fizetted, attól még nem az volt. Elvileg találkoznod kellett az orvossal, tehát vizitre mentél. Az más kérdés, hogy gyógyszert írt fel.

2llkedő 2012.12.11. 12:26:48

@Scagnetti: A két páciens között az a különbség, hogy a vizitdíj a orvosnál maradt, a tandíj pedig a nagykalapba megy.

Most is fizetsz "vizitdíjat" azzal a különbséggel, hogy akkor is fizeted, ha voltál orvosnál, ha nem, mivel felemelték az eü hozzájárulási díjat. És ez megen csak nem az orvosnál marad.

dogbakszi 2012.12.11. 12:36:39

@HanSolo90:
Jó, a "trolltársat" visszavonom... talán az az Ön megitélésére kissé durva ;-)... bár nem kellett volna beszállnia @Scagnetti mellé a "gyógyszerfelírási díj" terelésbe...

...de a "Mellesleg Scagnetti csak arra utalt, hogy vizitdíjat kellett fizetned, ha megjelentél az orvosnál, mindegy milyen okból: receptért, beteg lettél, beszélgetni akartál stb.
Ennyi erővel ne hívjuk már a keretszám csökkentést se tandíjnak.....Attól még, hogy másképp hívják az...."
Mellesleg Scagnetti éppen nem erre gondolt, hisz saját hatáskörben újra ismételte gyógyszerfelírási díj téveszméjét.
Egyébként nem a keretszám csökkentést nevezte a post írója tandíjnak...

És ha valaki több helyről is tájékozódik, akkor tudhatja, hogy O.V. kijelentése, hogy el kell érni, hogy minden felsőoktatásban tanulni akaró maga viselje teljes taníttatásának költségét, az a legdurvább tandíj, és ebben úgy látom egyet értünk (ha a "Attól még, hogy másképp hívják az..." szövegnél a lemaradt vessző a hívják után van...)!

Scagnetti 2012.12.11. 12:37:06

@félázsiai 2llkedő: "Az, hogy Te azért fizetted, attól még nem az volt."

Ez nagyon jó!

Na látod ezért áll a szoclib tábor nagyjából ugyanott, ahol három éve is. Olyan pofátlanul vették hülyére a szavazóikat, hogy még egy ilyen szar és hazug fideszes kormány sem tud indokul szolgálni arra, hogy őket válassza bárki is.

2llkedő 2012.12.11. 12:42:40

@Scagnetti: "Olyan pofátlanul vették hülyére a szavazóikat, hogy még egy ilyen szar és hazug fideszes kormány sem tud indokul szolgálni arra, hogy őket válassza bárki is."

Az agymosást nehéz kiheverni.

dogbakszi 2012.12.11. 12:44:00

@Scagnetti:
Még egyszer és utoljára leírom, és utána már nem reagálok a gyógyszerfelírási díjaira..., (mert nem tartozik a posthoz)
Kérem, hogy fogalmazzon pontosan, s akkor nem fogják kijavítani. Ez nem nyelvészkedés, hanem a való tény, leírtam, hogy mi a különbség a kettő között. Azt pedig nem a post írójának kell felróni, ha O.V. nyelvészkedve a minden felsőoktatásban tanulni akaró maga viselje teljes taníttatásának költségét kijelentést nem tartja tandíjnak. Forduljanak ez ügyben a kétharmaddal megtámogatott főhazughoz!

2llkedő 2012.12.11. 12:47:40

@Scagnetti: Ha bemész a Cinemába, veszel egy mozijegyet. Veszel pattogatott kukoricát, meg üdítőt, oszt beülsz elmajszolni az enni, innivalót. Mondhatod, hogy Te csak a kukoricát akarod megenni, miért fizessél a moziért?

Scagnetti 2012.12.11. 12:48:54

@dogbakszi: Világosan leírtam az elején, semmi érthetetlen nem volt benne. Hogy ez az akkori kormány híveinek nem tetszik, az sajnálatos.
De igazad van, én is unom már.

gunyoros 2012.12.11. 12:49:33

Nem egészen értem, hogy Scagnetti ügynök miért nem a blog témájához szól hozzá, miszerint orbániádában háromszoros tandíj lesz jövőre. Hogy kerül ide a gyógyszerfelírási díj, ami egyébként meg élt fél évet. Merthogy a hozzá hasonló seggszájúak lenépszavazták.

Scagnetti 2012.12.11. 12:50:49

@félázsiai 2llkedő: Kissé sántít a hasonlat. A mozijegyről senki sem akarta elhitetni korábban, hogy ingyen van.

gunyoros 2012.12.11. 12:53:03

@gunyoros: Oh, bocsánat, nem háromszoros, soxor háromszoros.

Scagnetti 2012.12.11. 12:53:38

@félázsiai 2llkedő: Ez nem igaz. Épp most mérték fel Tárkiéknál, hogy a szavazók szemében Viktor és Feri volt a két legrosszabb miniszterelnök. Ez reményt adhat, hogy a nép gondolkodik és nem csak a pártsajtót lesi.

2llkedő 2012.12.11. 12:53:49

@Scagnetti: Elvileg gyógyszert csak orvosi felügyelet mellett szedhetsz. Ebből adódóan elvileg az orvosnak amikor felír gyógyszert, akkor legalább Rád kell, hogy nézzen, de egy rutinvizsgálat is hozzá tartozna. Elvileg. Az, hogy a gyakorlatban ez nem így megy, más napra tarozik.

Scagnetti 2012.12.11. 12:55:53

@gunyoros: Annyiszor kértem már a hozzád hasonló szerencsétleneket, hogy ha valóban tudtok olyan helyet, ahol fizetnek a fórumozásért, szóljatok! De ti csak ügynököztök, közben meg nem tudtok semmit.

Scagnetti 2012.12.11. 12:58:49

@félázsiai 2llkedő: Erre a 11:58-as hozzászólásom a válasz.

Scagnetti 2012.12.11. 13:00:19

@félázsiai 2llkedő: Köszi! Majd körülnézek arrafelé. Azt nem tudod, kit keressek? Egy egész utcát végigjárni hosszadalmas.

2llkedő 2012.12.11. 13:03:50

@Scagnetti: Nem hinni kell, hanem végig gondolni a dolgokat. Nem volt gyógyszerfelírási díj, tehát helyes volt, hogy letagadta.

Scagnetti 2012.12.11. 13:09:09

@félázsiai 2llkedő: Szerintem meg egyszerűen hazudott.

Sok értelme nincs tovább vitatkozni ezen. Meggyőzni úgysem fogja senki a másikat.

gunyoros 2012.12.11. 13:17:27

@Scagnetti: 1, Szerencsétlen a félázsiai felmenőd! 2, Baszki, még mindig nem a bloghoz szólsz hozzá, hanem terelsz és hazudozol. Seggszájúkám, mi van a tandíjjal???? Jahogy nem tandíj, hanem kölcsön? Vagy mi?

2llkedő 2012.12.11. 13:23:55

@Scagnetti: "Szerintem meg egyszerűen hazudott."

Egyszerűen aszerint válaszolt, ahogyan értelmezni kell a dolgot.

Scagnetti 2012.12.11. 13:24:49

@gunyoros: Sok hülye elmélet terjed az emberek között, pl. az egyik kedvencem a fizetett fórumozókról, ügynökökről szóló. Kíváncsi vagyok, ki a fene fizetne azért, hogy egy 20-30 ember által látogatott fórumra írok. Ki az, akinek ez megéri, és miért? Ezért szeretném, ha bemutatnál az illetőnek, mert egy kis pluszpénz mindig jól jön. De sajnos te is csak olyan vagy, aki ismételgeti a hülye elméleteit, amelyeket valamelyik paranoiás haverjától hallott, de valójában nem tudsz semmit.

Írtam a tandíjról is, de a te esetedben nem csodálom, hogy nem találod.

gunyoros 2012.12.11. 13:25:15

@Scagnetti: És még valami... ki mondta, hogy neked fizetnek ezért? Elég idős vagyok ahhoz, hogy emlékezzek a hozzád hasonló önkéntes ügynökök munkájára, még az átkosból. Ugyi a barna ajakért nem kell fizetni. Te a rosszabb fajtából vagy, Neked önként barna... meggyőződésből. Ez meg gyógyíthatatlan.

Scagnetti 2012.12.11. 13:35:22

@gunyoros: Tévedtem, nem a haverod paranoiás, neked ment az agyadra. Vagy talán magadból indulsz ki.

Gastroger 2012.12.11. 13:48:41

@greczyzsolt:
Jogos, viszont ezzel nem értek egyet:
"Gyurcsány tandíja havi hatezer forint terhet rótt volna a diákokra, Orbáné szemeszterenként több százezret, bizonyos szakokon akár milliós összeget is."

Ez max a a finanszírozottra igaz. Gyurcsány idején is szemeszterenként 100e-től indult.

4. Az első évben senkinek nem kellett volna tandíjat fizetni,. volna ... Ráadásul a rászorulók számára a tanulás továbbra is tandíjmentes maradt volna.

Volna. Gyurcsány idejében mindenkinek kellett az önköltségesen, az első évben is. Rászorulók, azok kik?

5.) ösztöndíjra és a diákok szociális támogatására

Mi alapján, mennyi összegben, stb. Mindenki aki volt fóiskolás, egyetemista tudja, hogy az került be a koliba akinek voltak haverjai a hallgatói önkormáynzatnál, vagy miaz.

NamiujságWágnerúr? 2012.12.11. 14:24:16

@gréczyzsolt: Na, éépen így nem lesz tandíj sem, oszt jónapot:DDDD

okostojgli (törölt) 2012.12.11. 15:17:43

@Scagnetti: "Magyar Nemzet vagy a Klubrádió szintjét."

Fogalmam sincs mi a faszom az a Magyar izé, de a Klubrádiót ne baszogasd, lécci.
Ha majd országos lesz mint az a kibaszott Lánchíd nevű seggnyalós és/vagy náci förtelem, majd akkor.

EMU 2012.12.11. 15:21:38

Nem volt gyógyszerfelírási díj, vizitdíj volt, amit nem azért neveztek annak, hogy leplezzék a felírási díjat, hanem mert az orvos felkeresésére vonatkozott bármilyen esetben. Ez a vizitálás, kedves gyenge képességű szerencsétlen. Annyit érdemes tudni róla, hogy az alulfinanszírozott háziorvosoknál maradt minden forintja. Ezzel kevesebb volt az unatkozó, csevegni vágyó nyugdíjas a rendelőkben, és elvárhatóvá tette a háziorvos részéről a gondosabb odafigyelést, ugyanis nem kevés pénzzel növelte jövedelmüket. Aki ezen a 300 forinton ajvékol, az debilis hülye, főként annak fényében, ami most folyik az országban, és ahány bőrt lenyúznak az emberekről jelenleg. Itt jegyezném meg, hogy magasabb a jelenlegi lakossági adóterhelés, mint volt akkor. Hiába, ez az adócsökkentés kormánya, nyilván az ellenkezője igaz.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.12.11. 15:22:16

@okostojgli: A Klubrádiót ne báccsátok! Mindennap a két kedvencemmel foglalkozik a legtöbbet. Orbán és a holokauszt! :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.11. 15:23:05

nem is Gréczy lett volna, ha ebbe a témában nem akart volna beleszólni...

nem kellett volna.

HanSolo90 2012.12.11. 15:25:50

@okostojgli: A Lánchíd rádió messze nem országos adó. A Klubrádió ráadásul több helyen is fogható. Legalább ekkora valótlanságot ne írjunk már ide, esetleg utána kellene nézni a dolgoknak.....Vagy akkor a nicknév nem stimmel....

Egyallampolgar 2012.12.11. 15:26:10

Zsolt, elég jól összeszedte a lényeget, de azért mielőtt Gyurcsány itt a mennybe megy, érdekelne mi az hogy Gyurcsány idején? 2005 nyár és 2009 ősz között sok minden történt. Pl csődbe ment a Lehman brothers.

mendson 2012.12.11. 15:29:41

@Scagnetti: Csak úgy bement az orvosához receptet feliratni ? Biztos úgy müködött , hogy "kedves doktor úr a szomszédomnak is viszket néha a füle és öneki a nagynénje aki svájcban lakik krézmatagos malétert küldött, irja már fel nekem is". Mert akkor tényleg receptfelirásra használtad , de a háziorvosod mindenféle szabályt megszegett- Ugyanis Ő nem a szolgád hanem egészséged felvigyázója. Ha viszont belkéd nézet itt-ott és abba a rohadt nagy sötétségben látott valami zavarót akkor bizony vizitdij és utána mindig vizitdij.Ezért találták ki a max 6000 ft/évet és ezért nem kellett a gyerekeknek és öregeknek fizetniPersze mondhatnád wc látogatási dijnak is , ha a vizitdij automatába bedobtad a lét és megkaptad a jegyed oszt gyorsan berohantál a retyire. Ott kikapva gatyádból kisebbik másodat rájöttél, ezt nem kéne mutogatni.Ezért hazamentél.Viszont igy 300 ft-ért lóbáltad kicsinyited önmagad a fajansz felett.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.12.11. 15:33:18

@mendson: "EMU: Ezzel kevesebb volt az unatkozó, csevegni vágyó nyugdíjas a rendelőkben (...)"

"Ezért találták ki a max 6000 ft/évet és ezért nem kellett a gyerekeknek és öregeknek fizetniPersze "

Scagnetti 2012.12.11. 15:33:30

@okostojgli: Van, amiben most is ugyanolyanok. Irtják az olyan hozzászólásokat, amelyek nekik nem tetsző dolgot állítanak. A szólásszabadságról fogalmuk sincs.

G. Wolf 2012.12.11. 15:33:51

Ez nagyon igaz!

Hiába egy demagóg blog ez, de azért néha az élet van olyan undorító hogy még itt is sikerül teljesen korrekt dolgot leírni...

milyen szép a Vértes, ó 2012.12.11. 15:34:43

@Scagnetti:

Szóval mivel a vizitdíjat ki kellett fizetni akkor is, ha receptért ment az ember, ezért az gyógyszerfelírási díj volt. Nemsemmi. És ha nem csak receptért mentél, akkor mi volt? Ha meg kell mozijegyet venned akkor is, ha csak a mozibüfébe mennél, akkor az igazából pattogatott kukorica-díj, ugye?

kzoltana 2012.12.11. 15:36:47

Hatalmas léptekkel tör előre Orbán Viktor és társai nagy társadalom-átalakítása. Az most a nagy kérdés, lesz-e idejük végigvinni. Hagy-e rá elegendő időt az ország?
www.vagy.hu/tartalom/cikk/3495_nem_orbanista._egyetemista

Scagnetti 2012.12.11. 15:36:50

@mendson: Ne akarj belemagyarázni mást, mint amiről szó van! Gyógyszerfelírásról volt szó, amiről a kampányban azt mondták, nem lesz fizetős. És az lett.
A többiekkel alaposan végigmentünk rajta napközben, szóval a témát részemről lezártam.

kzoltana 2012.12.11. 15:39:04

Hatalmas léptekkel tör előre Orbán Viktor és társai nagy társadalom-átalakítása. Az most a nagy kérdés, lesz-e idejük végigvinni. Hagy-e rá elegendő időt az ország?
www.vagy.hu/tartalom/cikk/3495_nem_orbanista._egyetemista

cutcopy 2012.12.11. 15:39:36

@gréczyzsolt: "nem volt gyógyszerfelírási díj"

És nem volt gázáremelés sem..

HanSolo90 2012.12.11. 15:40:18

@EMU: Akkor magyarázd már meg légyszíves, hogy a háziorvosok döntő többsége miért ellenezte a vizitdíj bevezetését?
A válasz egyszerű: a vizitdíj bevezetése előtt megszűnt például az eszköztámogatás és egyéb juttatás, ezt pótolták a vizitdíjjal. Gondolom fogalma nincs az eszközárakról az egészségügyben...Akkor nem írna ilyen csúsztatást, hogy az orvosoknak nőtt volna a bérük....Ellenben nőtt az adminisztrációs kötelezettség, plusz jelentgetni az OEP-nek mennyi vizitdíjat szedett/hó. Biztosan erre vágytak :)

Rwindx 2012.12.11. 15:41:55

Kedves Zsóti! Attól hogy ez a kormány éppen most kúrja el, ti ugyanolyan szarok maradtok amilyenek mindig is voltatok.

2llkedő 2012.12.11. 15:42:58

@Scagnetti: "Gyógyszerfelírásról volt szó,"

Gyóccert ki ír fel? A sarki fűszeres?

mendson 2012.12.11. 15:44:35

@Scagnetti: Tévedtem. A gatyád tartalma az okosabb.

Rwindx 2012.12.11. 15:45:07

@EMU:
Akkor ha most a tandíjat átneveznék iskolalátogatási díjra akkor ezzel egycsapásra minden rendben lenne?

Nagy az Isten állatkertje és alacsony a kerítés.

milyen szép a Vértes, ó 2012.12.11. 15:47:52

@Rwindx:

Ezt konkrétan miért is írtad arra, hogy 'a vizitdíj NEM gyógyszerfelírási díj volt átnevezve'? Hogy igazold a második mondat állítását?

HanSolo90 2012.12.11. 15:47:52

@félázsiai 2llkedő: Pont leírta a lényeget! :) Az orvos ír fel!
Tehát ha receptet akar kérni, mindenképp fizetni kellett 300 forintot. Mindegy, mi a neve, fizetni kellett és kész :)
Ugyanez a helyzet most is, állítanak valamit, hogy nem lesz, csak bevezetik más néven, majd nevetve azt mondják, hogy nincs is az..... :)
Sztem meddő vita már ez.

Lobster1978 2012.12.11. 15:48:16

@Scagnetti: "Valóban, vizitdíjnak nevezték. De ettől még fizetni kellett, ha felirattad a gyógyszert."
Tartós gyógyszerszedő vagyok sajnos. De a "vizitdíjas" időkben sem kellett fizetnem amikor nem mentem be a dokihoz.
Elég volt telefonálni, és kaptam a receptet postán.
Tehát tényszerűen nem volt akkor sem gyógyszerfelírási díj. Just FYI.

Scagnetti 2012.12.11. 15:48:42

@mendson: Ennyire nehéz elismerni, hogy imádott Ferenced hazudott? Tényleg kemény a hívők élete. :)

Netuddki. 2012.12.11. 15:48:50

@Scagnetti: "Elmentem gyógyszert feliratni. Fizetni kellett. Semmi más célja nem volt a látogatásomnak, csak ez."

Te ennyire hülye vagy bammeg? Vizitdíj volt a neve akkor is ha csak meglátogattad az orvosodat ha éppen arra jártál. Ostoba fideszesek, ti csak a szavakon tudtok lovagolni. Ilyen a tandíj, nemtandíj esete is...

mendson 2012.12.11. 15:50:47

@HanSolo90: Kérlek akkor én összehozlak a háziorvosommal és neki magyarázdmeg , hogy milyen rosszul járt. Ugyanis ebből a rövididejű vizidijból új számítástechnikai eszközöket szerzett be és a rendelői asszisztenciát premizálta. Azok az orvosok ellenezték -és csak azok- akik a müködésük "üzembiztonsága" elé helyezték politikai elkötelezettségüket.Mint egy hülye futaballszurkoló.

milyen szép a Vértes, ó 2012.12.11. 15:50:57

@HanSolo90:

Egyrészt nem kellett, ha nem mentél be az orvoshoz, másrészt amikor kellett, nem a gyógyszerfelírásért kellett. Ez kb. az a színvonal, mint reklamálni, hogy nem is ingyenes a vécé az állatkertben, hiszen ki kell fizetni a belépőt előbb.

milyen szép a Vértes, ó 2012.12.11. 15:52:10

@kovi1970:

Ha csak köszönni mentél be, akkor meg orvosköszöntő-díj volt. érted. Durva, Gyurcsány még ezért is pénzt kért a zemberektől.

Scagnetti 2012.12.11. 15:52:44

@kovi1970: Hülye te vagy, mert felfoghattad volna, hogy ugyanolyan szánalmasnak tartom Viktorék nem tandíját, mint Feriék nem gyógyszerfelírási díját. De ezt is leírtam már feljebb, csak ti előbb dumáltok, utána olvastok.

2llkedő 2012.12.11. 15:52:51

@HanSolo90: "Tehát ha receptet akar kérni, mindenképp fizetni kellett 300 forintot."

Már neki is leírtam, hogy elvileg csak úgy receptet nem lehet feliratni. Elvileg az orvos csak úgy adhat receptet, hogy megvizsgálja a beteget. Ha mást nem, ránéz, megméri a vérnyomását, megkérdezi, hogy hogy van a kedves beteg?

Az, hogy csak receptet ír fel az orvos, a gyakorlat.

zombika 2012.12.11. 15:52:58

Most egy percre eltekintek attól hogy GYF szeintem alig vagy semmivel jobb mint OV vagy a többi politikusnak beállított figura. Azt azonban ténynek látom, hogy 2006-ban ( hatalommegtartás,ect... mindegy milyen okból) az akkori miniszterelnök valóban változást akart. Aki ezt nem látja, vagy tagadja, az vak vagy hülye. Azt is ténynek látom hogy a sok bepalizott birka, OV vezetésével, szisztematikusan megakadályozta és/vagy elkaszálta az összes érdemi intézkedést. A zemberek (nagy része) nem vette észre hogy a nehezen kiharcolt stabilitás alapjait verik szét, egyre mélyebbre taposva a saját hazájukat a mocsárba. A Fideszt, a választási mámoruk közepette kicsit sem érdekelte hogy mik lesznek a következményei ennek a tematikának. A forradalminak beállított, hatalmától megrészegült kormány pedig annyira magasról leszarja, még a saját választóit is, hogy erre szerintem a világon nincs példa. Én momentán már csak azon csodálkozom, hogy nem következett még be egy valódi népfelkelés, hisz a társadalom 90%-a már szenvedi a kormány és néhány fantaszta intézkedéseit. Ennél azért még az előző kormány is nagyságrendekkel jobban teljesített. Nem jól, de jobba. Sokkal.
Üdv

HanSolo90 2012.12.11. 15:55:11

@Lobster1978: Ez viszont szabályellenes. Emiatt fel is lehet jelenteni az orvost. Az orvosi vény hivatalos iratnak minősül, ahogy az orvosi pecsét is. Aki még átveheti az közeli hozzátartozó vagy meghatalmazott. Postán kiküldeni tilos!!!!

2llkedő 2012.12.11. 15:55:30

@Scagnetti: "imádott Ferenced hazudott?"

Imádott Ferenc testvér hazugsága az kisdobos füllentés ahhoz képest, amit Orbán hazudik egyfolytában.

mendson 2012.12.11. 15:55:31

@Scagnetti: Inkább ennyire könnyű felismerni benned és társaidban azt a korlátoltságot ami többször is hazánk végzetét okozta és okozza mostanság is.

Lobster1978 2012.12.11. 15:57:23

@HanSolo90: www.medirect.hu/szolgaltatasaink

www.eski.hu/hol/cikkh.cgi?id=890

A fogalom amiről beszélünk a krónikus betegeknél létező "Ismételt receptfelírás". Teljesen törvényes, sőt EU konform, sok tagországban létezik rajtunk kívül is.

Scagnetti 2012.12.11. 15:58:10

@mendson: Inkább leszek korlátolt, mint birka, aki issza az imádott vezető szavait. Az ilyenek, mint te alkotják ma is az MSZP-DK és a Fidesz szavazótáborát, akik még mindig képesek maguknak megmagyarázni a megmagyarázhatatlant.

2llkedő 2012.12.11. 15:58:27

@Kivlov: "Ha meg te nem vagy, zsótikám, akkor az ország "is előrébb tartana.""

Ennél nagyobb marhaságot nehéz lenne kitalálni!

HanSolo90 2012.12.11. 15:59:24

@mendson: Hát amit írt, az csak alátámasztja azt, amit én is írtam. Megvonták az eszköztámogatást. Tehát nem az orvos fizetése nőtt meg, hanem a rendelő berendezéseire és az eszközparkra költötte. Megjegyzem, hogy csak a nagy praxissal (2-3000 fő) rendelkező orvosok jártak jól. A legtöbb háziorvos 500-1000 fős praxissal rendelkezik. Emiatt ellenezték sokan, nem pedig politikai hovatartozásból.... De mindegy.

Kivlov 2012.12.11. 15:59:37

@félázsiai 2llkedő:
megkímélne minden héten a förmedvényeitől.
mondjuk minden(ki) jó vaéamire, ha másra nem, elrettentő példának meg röhögni, mint gréczy. :D

barli 2012.12.11. 16:03:45

Szerintem olyan ez a gyógyszerfelírási/vizitdíj vita, mint a bogár/rovar vita:
minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár. (gy.k.: gyógyszerfelírási díj a bogár).
Olyan ez, mint mikor a kupiban elkezdenek a bejáratnál beléptidíjat szedni, de ha már bennt vagy ingyen dughatsz egyszer. Végülis nem a dugásért fizetsz, hanem a belépésért, mégis dugsz.

Összegzem a történést:
-Orbán hazudik
-Gyurcsány hazudott

Zuzu Petás 2012.12.11. 16:05:53

@HanSolo90:
Akkor a vizitdíjról néhány szót:
1. 300Ft/alkalom, max. 20 alkalom=6000Ft. Kórházi napidíj: dettó. Ez így összesen max.12.000Ft/év, annak aki igénybe veszi az összeset. Ezek a pénzek az orvosoknál, rendelőknél maradtak.
2. Orbán egyik első intézkedése volt, hogy 1000Ft-tal megemelte az eü. hozzájárulást havonta=12.000Ft mindenkinek, függetlenül attól, hogy beteg-e vagy sem. Pénz a költségvetésbe.

Te így utólag, de őszintén, melyiket fizetnéd inkább?

2llkedő 2012.12.11. 16:06:17

@Kivlov: "megkímélne minden héten a förmedvényeitől."

Nem kell baromságokat írni, oszt nem lesz förmedvény a válasz rá.

SemBoga 2012.12.11. 16:06:49

@Scagnetti:

"Letagadták a kampányban? "

nem az szdsz rakatta bele a csomagba a vizitdíjat? ha nagyon szigorúan nézzük, az mszp nem kívánt gyógyszerfelírási, vagy vizitdíjat, de ennyi felhatalmazást nem kapott a választóktól, így maradtak a kompromisszumok

is 2012.12.11. 16:07:23

@Scagnetti: a vizitdíjat az orvosnak kellett fizetni azért, hogy megvizsgál. lehet, hogy megvizsgál, közli, hogy egészséges vagy, menj haza. akkor is ki kellett volna fizetni a vizitdíjat, tehát nem kötődött semmilyen gyógyszerhez.

az, hogy idősek elmennek a doktorhoz: "ne nézzen meg doktor úr, csak írja fel a múltkori gyógyszert!" felkiáltással, ami teljesen szembemegy minden szakmai protokollal (és elítélendő minden háziorvos, aki ezt megcsinálta nekik), és ezért nekik gyógyszerfelirási díjnak tűnt, az egy tévedés csupán.

a gyógyszerdíjat a patikában lehet szedni a gyógyszerésznek. ilyen sosem volt.

nookedli 2012.12.11. 16:07:27

Kérek mindenkit, nézzék meg ezt a videósorozatot! Itt van minden probléma gyökere. Ne szócsatázzunk! Cselekedjünk!

www.youtube.com/watch?v=aLKC0LbMM68

barli 2012.12.11. 16:08:06

@zombika:
"az akkori miniszterelnök valóban változást akart. Aki ezt nem látja, vagy tagadja, az vak vagy hülye."
persze hogy akart, kénytelen volt akarni, mert ráomlott az egész sz*r amit ök maguk polcoltak jó magasra. Nem az volt a baj, hogy változtatni akart, hanem hogy ö akart változtatni, aki a trutymó nagy részét maga okozta. El kellett volna tünnie a francba, nem lett volna se kétharmad se majdnemforradalom.

HanSolo90 2012.12.11. 16:09:42

@Lobster1978: Akkor ezt rosszul tudtam. Mondjuk nem értek egyet vele, mert a vény könnyen hamisítható, postaládából meg könnyű kilopni. Egy kábítószer függőnek pedig aranyat ér....Talán ezért van az EU-ban, hogy online megy, vagy emailen...Semmiképp sem postán...

is 2012.12.11. 16:10:07

@HanSolo90: "Akkor is, ha csak egy receptért kereste fel valaki az orvost."

Lásd @is: . Te nem vagy normális, hogy ezt pozitív példaként próbálod feltüntetni, hogy "receptért megyek a dokihoz". Beteg vagy, azért mész, a doki majd megvizsgál, és eldönti. Vizsgálat nélkül gyógyszert kiadni orvosszakmai hiba.

Zuzu Petás 2012.12.11. 16:12:18

@Scagnetti: Megbaszhatod azt az orvost, amelyik csak úgy felír gyógyszert! Akár postán is kérhetted volna a recepted, az ilyen orvostól kitelik.

is 2012.12.11. 16:12:19

@barli: "El kellett volna tünnie a francba, nem lett volna se kétharmad se majdnemforradalom. "

Úgy van, fogd rá a nyuszira. Ja, Hitlerre se szavaztak volna szegény németek, csak valahogy rákényszerültek, hogy százezerszám ott lengessenek neki a filmeken valaki más miatt. Apám, aki a FIDESZre rászavazott, az magától tette, senki nem kényszerített, volt hat országos lista 2010-ben. Tessék a felelősséget ezért elvállalni, nem pedig ujjal mutogatni.

Lobster1978 2012.12.11. 16:13:57

@HanSolo90: Kicsit igaz. Van ahol elég telefonálni, van ahol rögtön neten meg is rendelheted. Egyébként itthon sem triviális, kell hozzá szakorvosi engedély ami kötött időre szól és a házidokidnak le kell adni egy példányt. Illetve az engedély megújítása - betegség és állapot függvényében - kötelező kontrollokkal jár.
A dolog lényege viszont az, hogy "gyógyszerfelírási díj" nem volt sosem. Vizitdíj az viszont volt, tehát pl a kontrollon kellett fizetni, de ezzel a rendszerrel annyi előny megvolt, hogy évi egy kontroll elég volt és az sok receptfelírás mind "ingyen" volt.

milyen szép a Vértes, ó 2012.12.11. 16:15:14

@barli:

Örülünk, hogy megosztod velünk élettapasztalataid, de egy kődarab nyelvi, illetve logikai képességeivel nem kellene erőltetni a dolgot. :) Hogy kedvenc példádat javítsuk ki: nem, ez olyan, mint azt magyarázni, hogy mivel úgy is fizetned kellett a kupiban, hogy nem dugtál, hanem csak ücsörögtél a díványon, ezért ez igazából díványonücsörgési díj.

HanSolo90 2012.12.11. 16:15:21

@Zuzu Petás: Én egyiket sem fizetném!
És elkerülhető is lett volna, persze így utólag mindenki okosabb...

fn.hir24.hu/velemeny/2012/02/12/igy-kormanyoztak-a-magyar-gazdasagot/

Elég egyértelmű kinek mi a felelőssége abban, hogy itt tartunk....Márpedig az összes politikus vastagon benne van. Hiába is próbálják kimosdatni őket....

is 2012.12.11. 16:16:39

@HanSolo90: "A legtöbb háziorvos 500-1000 fős praxissal rendelkezik. "

A legtöbb háziorvos 1000-2000 pacienssel rendelkezik: www.euuzlet.hu/tablazatok/haziorvos.html kb. az oldal közepén.

HanSolo90 2012.12.11. 16:22:08

@is: Hát azt szeretném már látni én is, hogy a politikusok vállalják a felelősséget.

Megjegyzem sok orvosnak abból áll a kivizsgálás, hogy meghallgat, majd felírj egy gyógyszert. Példa: torokgyulladásra antibiotikum. Ami súlyos hiba. Ugyanis vírusos fertőzés esetén az antibiotikum nem hat, viszont elősegíti rezisztens baktériumtörzsek kialakulását. Márpedig ritka az olyan orvos, aki tenyésztést kér, mielőtt felírja a gyógyszert....
Sokszor influenzára is felírnak Augmentint....

HanSolo90 2012.12.11. 16:24:50

@is: Nem vitatkozni szeretnék, de örülnék egy frissebb adatsornak is. Ez a felmérés a 13 évvel ezelőtti állapotot mutatja....

evauraj 2012.12.11. 16:24:56

A legtöbb hozzászóló nem az Orbán és Gyurcsány féle tandíjról értekezik, pedig ebben a témában is lenne mit összehasonlítani - Gyurcsány javára. Egyik hozzászóló elégedetten konstatálja, hogy a min.elnöki rangsorban kik az utolsók.Ne feledd, milyen ellenzékkel kellett küzdenie Gyurcsánynak, ezt a nyertesek /Horn és Antall/ sem élte volna túl.Nem véletlen, hogy anno Surányi/?/ nem vállalta el a min.elnökséget, mielőtt nem beszélt Orbánnal, aztán utána sem.

genyamagyar 2012.12.11. 16:26:44

@barli: "persze hogy akart, kénytelen volt akarni, mert ráomlott az egész sz*r amit ök maguk polcoltak jó magasra."

Marhaság!

Pl. privatizálni akarták az eü.-t. Talán ők államosították???

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.12.11. 16:28:06

"3. Gyurcsány tandíja havi hatezer forint terhet rótt volna a diákokra, Orbáné szemeszterenként több százezret, bizonyos szakokon akár milliós összeget is."

No-no, azért ne a havidíj mellé tegyük oda a féléves tandíjat!
Szóval Gyurcsány tandíja szemeszterenként 72 ezer forint terhet rótt volna a diákokra, Orbáné szemeszterenként minimum százezret, de bizonyos szakokon akár milliós összeget is (átlagosan háromszázezret).

+6. Gyurcsány idején a legjobb 8400 nem fizetett volna, Orbánék rendszerében egyelőre marad még 10480 ingyenes hely (bár ebben benne van a felsőfokú szakképzés is).

HanSolo90 2012.12.11. 16:28:43

@genyamagyar: Abba bele is döglöttünk volna, ha privatizálják az EÜ-t. Nálunk az Amerikai minta nem működne, mivel nem keresel annyit, hogy kifizess egy MR vizsgálatot, ami külföldön már szinte rutinnak számít.

blah 2012.12.11. 16:28:49

Mondjuk az ilyen dolgokban megmutatkozik, hogy az elmúltnyolcév sikerében a fidesz is benne volt a folytonos gáncsoskodásaival...

genyamagyar 2012.12.11. 16:29:08

Az, hogy a fidesz és orbán megakadályozta Gyurcsány reformait: minusz 10 év az ország fejlődésében.

Amit most csinál a fidesz és orbán, az minusz 20 év.

Összességében a fidesz és orbán legalább 30 évvel visszaveti Magyarországot. Megközelíti a Kádár-rendszer bűneit.

HanSolo90 2012.12.11. 16:30:44

@evauraj: Neked is ajánlom az alábbi linket. Sajnos nem csak a Fidesz elkötelezett híveinek kellene kinyitni a szemüket...

fn.hir24.hu/velemeny/2012/02/12/igy-kormanyoztak-a-magyar-gazdasagot/

genyamagyar 2012.12.11. 16:32:06

@HanSolo90: Ja, persze, és egy vakbélműtét 200 ezerbe került volna, ugye? Ez is az idióta fideszes propaganda része volt.

A privatizálás nem azt jelentte volna, hogy fizetni kell a betegnek. Nézd meg pl. Németországot vagy Ausztriát. A biztosítók fizetnek.

genyamagyar 2012.12.11. 16:33:52

@HanSolo90: És hamár MR vizsgálat. Egy ismerősöm 5 hónapra kapott időpontot. Most, Orbán ideje alatt. Addigra vagy belehal, vagy meggyógyul.

zombika 2012.12.11. 16:35:45

@barli: Úgy gondom az hogy valaki takarítani akar a saját szemete után, az nem baj. Attól hogy GYF távozott volna a kormányból, a Fidesz még ugyanúgy csinálta volna amit csinált. Sőt, még durvábban. Az hogy le kellett volna mondani, és akkor nem lett volna kétharmad, szvsz csak elmélet.

kandel 2012.12.11. 16:36:12

ugy tunik ez a rendszer felelosebbe teszi a diakot, hogy elgondolkodjon milyen szakot vagy szakokat. azokat amik piackepesebbek. erre fel lehet venni a hitelt a tanulasra mit vissza is tud fizetni. valoszinuleg jobban fog szurni es egy csomo gyerek nem megy foiskolara meg egyetemre csak azert. a motivaltak es okosak az osztondijakhoz fognak hozzaferni emmiatt inkab lesz elit semmint tomeg kepzes.

HanSolo90 2012.12.11. 16:37:57

@genyamagyar: Te meg bevetted a baloldali propaganda szöveget. Németországban is várni kell. Persze ha fizetsz, akkor nem...
Volt szerencsém Amerikában élni 3 hónapot, és képzeld az ottaniak imádkoznak azért, hogy ne legyenek betegek. Mert a biztosító csak bizonyos költségeket fedez. Ha nem hiszed, járj utána....

malanya 2012.12.11. 16:40:32

Soha ne feledd, hogy Orbánék minden hibájáról is Gyurcsány tehet! :D

Azt azért ne hagyd ki kedves Gréczyblogíró, hogy Gyurcsányra is a mocskos, szemét, juderálsoblevikosszadeszosantimagyar Szadeszos banda erőltette rá ezeket a lépéseket (azok a mocskok számolni is tudtak!!!!), meg is lett a jutalmuk érte, mert nem kell/kellett Magyarországra semmiféle realitás, számok, közgazdaság. Hatujjú sámánok, turulmadarak és ingyenleves kell! Meg lehessen mutyizni! Már lassan zabálni sincs mit, de még mindig nem jött el a gondolkodás ideje :D De most őszintén...hát nem azt kapja ez az ország amit érdemel? :)

HanSolo90 2012.12.11. 16:42:02

@genyamagyar: Azért még annyit megkérdeznék, hogy melyik MR központban kell 5 hónapot várni? Mert a rokonom most volt MR-en és csak két hete utalta be az orvos. Ő a Fuimei úton lévő Euromedic központba kérte az időpontot. Lehet érdemes lenne őket felhívniuk.

Kandaláber 2012.12.11. 16:46:23

Csak röhögni tudok a Gyurcsány kontra Orbán értékeléseken.

Az egyik alkalmatlan volt egy ország vezetésére.

A másik szintén.

Véletlenül mindkettő egy közös tőröl fakad.

Nem véletlenül voltak-vannak ilyenek 14 évig miniszterelnökök az elmúlt 20 évben .

Rajtuk kívül egy szovjet iskolában eredményes alkoholista és egy 3/3(?) as ügynök, valamint egy MSZMP párt közeli múzeumigazgató NEM váltott érdemi hatalmi rendszert.

Véletlen?

kandel 2012.12.11. 16:46:40

@HanSolo90: nem az eü-t kel privatizalni, hanem engedni kellene a magan biztositokat. ez nemetroszagban kivaloan mukodik. a privat biztositottak magasabb havi biztositast fizetnek amiert persze elonyeink vannak. a biztosito tarsasag akivel szerzodesban allunk fizet rendesen az orvosnak vagy a korhaznak, emmiatt a felszereles modernebb es az osztalyok, rendelok jobban felszereltek. ebbol viszont az un. allami biztositottak is profitalnak, mert azokhoz vizsgalatokhoz is hozzafernek amire nem vagy csak nagyon sok ido mulva kerulhetne sor a privat biztositoktol befolyo osszeg nelkul.

Kandaláber 2012.12.11. 16:48:47

És akkor jön az agyilag idomított magyar, akinek nem az a lényeg, hogy mindegyik elfogadhatatlan volt, hanem azon idegeli magát, hogy melyikük volt az alkalmatlanabb.

genyamagyar 2012.12.11. 17:01:30

@HanSolo90: Pécs. (Rákérdeztem, megoldotta saját pénzből, privát. Nem 2 ft volt. Amúgy kösz!)

Az igazi sztrovacsek 2012.12.11. 17:05:12

Nem látom, hogy valaki cáfolta volna a Greczy által fölsorolt 5 pontot. Vagy tévedek?
Javítsatok ki, ha igen.
Az egyetemisták sem hülyék, pontosan tisztában vannak a különbségekkel.
Ezért a tiltakozás.
Ha akkor nem akartak fizetni, most miért akarnák a többszörösét fizetni?
Kákán csomó, hogy minek hívják, ha egyszer fizetni kell.
FIDESZ kommunikáció.
Nem, szartam a kútba, csak a kávájára, azután bele löktem.
Aki azt állítja, hogy a kútba szartam, az bizonyíthatóan hazudik. Hogy mégis szaros lett a víz?
Ki nem szarja le....!?

is 2012.12.11. 17:07:12

@Kandaláber: az a baj, hogy ki akarod önteni a vízzel együtt a gyereket is. témákkal kapcsolatban van értelme bármelyikről is beszélni, általában elfogadhatatlant kijelenteni értelmetlen. témáról-témára igenis végig kell beszélni, hogy ki merre meddig.

mendson 2012.12.11. 17:10:07

@Távmunkás: Kérlek szépen egy azaz egy szemeszter az egy fél -oktatási- év.Ami kb 4-4,5 hónap. Vagyis a leghosszabb és 2 félévre számolt szorgalmi idöszakkal számolva 54000 ft. A nyári oktatási szünetre nem kell tandijat fizetni. Szóval igy hasonlitgass.

Kandaláber 2012.12.11. 17:17:22

@is: mi lenne, ha nem a múlt kibeszélése témánként, hanem egy jövőképpel foglalkoznánk. Témánként.

Például: közből származó erőforrás kezeléséhez minimum kötelező az igazmondás, a szándékos valótlanság pedig automatikusan közélet és közéleti források kezelésének kizárásból áll, mondjuk 5 évig.

Nemzetközi szerződésekben, EU-val kötött szerződésekben vállaltak be nem tartása szintén közügyektől való automatikus eltiltás. beleértve az ezek alapján létező EU-s és egyéb jogszabályok teljesítését is, illetve az ezeknek ellentmondó jogszabályok alkotóit és elfogadóit is.

A történészek, tudományos igényességgel, pedig tegyék a dolgukat. (Ja, hogy 2 magyar történész 2 végeredménnyel állna elő? Hát igen.)

is 2012.12.11. 17:17:43

@HanSolo90: a praxisok száma nem nagyon változott, a lakosság valamelyest csökkent. maradt 6000 feletti praxis 10 millió emberre, az pont 1600 fő/praxis. ma, 2012-ben. nyilván a többség az átlag körül volt, van, lesz.

Kandaláber 2012.12.11. 17:24:41

Aki a hatalomgyakorlásra adja a fejét, az magára nézve kötelezőnek ismeri el a hatályban álló jogszabályokat.

Az EU-s népszavazás során az ország demokratikus formában döntött arról, hogy az EU rendszerének alávetve kíván a jövőben élni.

Aki ezt nem tartja tiszteletben, az az alkotmányos rend ellenében hoz döntéseket.

Hogy itthon arra nevel a politika, hogy az ilyen témák nem is az?

Nosza, most is itt a lehetőség, hogy ezeket a ferdítéseket megszüntessük.

Kandaláber 2012.12.11. 17:25:33

Hogy itthon arra nevel a politika, hogy az ilyen téma nem is az?

debreceni.blog 2012.12.11. 17:26:40

"Több mint egy éve írtuk itt, hogy eljön majd egyszer az idő, amikor Orbán úgy kerül szembe egykori önmagával a Hoffmann-féle tüntetéseken, hogy esélye sem lesz a saját pálfordulásaival szemben. Eljött."
www.vagy.hu/tartalom/cikk/3496_orban_a_szarban

dr. Balta$ár 2012.12.11. 17:32:19

nincs itt semmi látnivaló, osszojjunk kérem !

1) párszáz romkocsmatöltelék diák BAJNAI ellen tüntetett

2) a jelenlegi 50 000 hejett 100-120 azer fog INGYEN tanulni ezután

3) 200-200 milliárd ... .... felsőoktatás vs. közgép...
legyen népszavazás mejiket választyuk...
pont anyit l*p a közgép évente mint amibe az összes ingyenes felsőoktatás kerülne...

Anunnaki 2012.12.11. 17:34:05

Nem hiszem el, hogy van még aki beszopja, hogy Gyurcsány és Orbán nem egykutya. Tök mind1 ki van kormányon. A hitelezés úgy van kitalálva, hogy soha ne lehessen visszafizetni az államadósságot. Modernkori rabszolgatartás van. Most éppen az oktatásra jutó keretet nyirbálták meg, ha túl nagy az ellenállás, akkor visszavonják és valami mást fognak, egészségügy, stb. Porszívóval szívják ki a pénzt az országból a hitelezők. Olyan pénzt adtak kölcsön, ami soha nem is létezett és most annak sokszorosát kérik vissza kamat címszóval. Amíg dolgozunk addig, ennek nem lesz vége. Nem igaz, hogy olyan nehéz ezt átlátni.

béla a görög (törölt) 2012.12.11. 17:38:09

igazat irtál.
csak hosszan.
Röviden ezt úgy mondják, hogy Orbán leszarta a támogatóit (is). Arra jónak tekintette őket, hogy hatalomhoz hozzájutassa, felhasználja őket. Utána meg átb...ta őket mint azt a bizonyost a palánkon. Ennyi.

Talán el lehet gondolkodni ezek után hogy mivel jártak volna jobban és jó dolog-e a népi demagógia.

vallatas 2012.12.11. 17:38:49

@Anunnaki:
úgy van kitalálva?
a most elfogadott költségvetési tervezet 3%-al növeli az adósságot, hát igy tényleg nem lehet csökkenteni az államadosságot.
de tényleg úgy lett kitalálva :D
a magyar átok tudom én...

na mind1, én drukkolok a Viktornak, várom a fizetős egészségügyet már nagyon, meg a magánnyugdij kasszát amit eltoltak már.

Macropus Rufus 2012.12.11. 17:39:22

nem akarok kárörvendő lenni, de azért még is egy picit: anno tiltakoztak azért a tandíjért. Gyurcsány takarodj stb. Most itt van amit akartak. Ez sem jó... Én erre ezt mondom, hogy sokat akart a szarka. Aki elhitte, hogy itt nem lesz tandíj az egy álomvilágban élt. Nem örülök neki, hogy ennyi ember megszívta, de ez jó tanuló pénz arra, hogy picit talán gondolkodni is kéne, és megnézni mit nyerhetnek azon amit veszthetnek. Jelen esetben ez a veszteség komoly pénzekben mérhető, tehát a pár évvel ezelötti "befektetésük" (tüntetések, tíltakozások) gy.k. semmit nem ért, sőt!
A diákok helyében én számonkérném a vezetőiket, hogy meséljék már el, hogy a fenébe dőlhettek be egy ilyen átlátszó dumának (márminthogy nem lesz tandíj... pláne ha ez a Fidesz részéről hangzik el. Nem azért mert hazudnak, a másik se jobb, de akkor ők voltak ellenzékben, kibicnek meg semmi sem drága...)

Anunnaki 2012.12.11. 17:42:11

@vallatas: Bal-jobb-bal-jobb, mennek a majmok. Na ezzel nem tudok mit kezdeni, bocs.

Démonmac1 2012.12.11. 17:55:58

Egyél meg naponat egy bárányt, hadd csökkenjen a fidesz szavazóbázisa.)

Démonmac1 2012.12.11. 17:57:48

naponta, na:)

Csúnya tények ezek. De minnyá 2014, kíváncsi vagyok milyen nyulat rántanak elő a kalapból -mert valahogy vissza is kell hódítani a szavazókat (ha nem akarnak egy kőbányában megrohadni:))

RozsaNiki · http://nikkiblog.blog.hu 2012.12.11. 18:06:44

@HanSolo90:
Pont ezt akartam írni. Ha úgy állapítanák meg a rászorultságot, mint most, megint csak a leggazdagabbak gyerekei kerülnének előnybe. Azt sem értem, hogy a teljesítményt hogyan akarták megállapítani, mert ha csak a jegyek alapján, az nem tükrözi a valódi tudást, így azok kapnának ösztöndíjat, akik bevágódnak a tanárnál. Láttam már ilyet. Emiatt nem értettem egyet már akkor sem a tandíjjal, most pedig végképp nem.

2llkedő 2012.12.11. 18:08:49

@Démonmac1: "De minnyá 2014,"

Addig még közben van 2012. dec. 21.

Démonmac1 2012.12.11. 18:15:03

@félázsiai 2llkedő:
Nem bízom benne, hogy a meteor/marslakók/maja szellemek lecsapnak és elhurcolják orbánt és a semmirekellő bandáját. (tetejébe elvihetnék még a széljobber majmokat is:)

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.12.11. 18:15:40

Hiába a dörgedelmes pécsi fideszes polgármesteri levél, az üres kincstár: a 22 milliós marketingkeret, amit idén a Várhegyi-féle Prestige Médiára költött Pécs, jövőre is gazdára talál. A nélkülözhetetlen kommunikációs tanácsokat három pesti cég közül az egyik adhatja.

Mint ismert: 2012-ben a Fidesz volt pártigazgatójához, a büntetett Várhegyi Attilához köthető Prestige Media volt hivatva kirángatni Pécset a negatív hírspirálból, kommunikációs stratégiát alkotni, kríziskommunikáció-tanácsokat adni, PR-t tervezni, elektronikusan levelezni.

Minderre nem kevesebb, mint nettó 18 millió forintot költött Pécs idén, ami szép summa, ha hozzáadjuk a helyi kommunikációs nagyágyúknak nyújtott összegeket. Azt sem áll módunkban vitatni, hogy a pénz jó helyre került a Prestige Mediánál, munkájuk nyilván a felszín alatt nyilvánult meg, csodát pedig amúgy sem ígértek a havi nettó másfél milliós szerződésben.
Bár Pécs polgármestere nemrég nem csak szigorúan megtiltott minden kiadást, kötelezettségvállalást 2013-ra is, de már megkötött szerződéseket is visszavonatna, kommunikációs tanácsadásra azért még szükség van, kerül amibe kerül.

A közpénzek (amelyeknek ennél jobb helyük aligha lehetne a 2013-as költségvetésben) újbóli helyes felhasználásáról szerdai ülésén dönt a pécsi közgyűlés pénzügyi bizottsága, pontosabban ekkor határoznak a közbeszerzési eljárás megindításáról.

Feltehetően mivel a pécsi kommunikációs guruknak már elég pénz jutott, a pályázatra három fővárosi céget hívtak meg. Az Imagine Creative Consulting Kft. és a Well Reklámügynökség Kft. mellett helyet kapott a már bizonyított Prestige Media Kft. is. Türelmetlenül várjuk az eredményt.

Azért a helyi marketingesek sem panaszkodhatnak, vagyis nem mindegyik. Várhegyi a Fidesz pécsi hatalomra kerülése óta átutalt 40 millióját leszámítva mintegy 90 millió jutott helyi kommunikátorok kezébe, ebből csak a Szalai Sándorhoz köthető cégek közel 54 millió forintot kaptak.
Így lopják el Pécsett a polgárok , a város pénzét a fideszesek!

Most utal az elszegényedett város 23 milliót hálából a békamenetet szervező Bencsik, szobrász apjának egy szerződés nélküli szoborért!

lajos0 2012.12.11. 18:51:15

@félázsiai 2llkedő: Elég hülye vita ez a gyógyszerfelírási vagy vizitdíj kérdés. Miért nem folyik a társalgás a megszorításokról, olyat sem Viktor sem Ferenc nem csinált soha, és lehetne egyetérteni is :-)

2012.12.11. 18:55:21

"Orbán Viktor kevesebb, mint felét adja a felsőoktatásnak, mint Gyurcsány Ferenc."
Adták/adják? Nem is tudtam, hogy ez a miniszterelnök urak adománya, én azt hittem, hogy az adófizetők pénzéből van. Szegény blogger még mindig azt hiszi, hogy az adófizetők beszopják a jó miniszterelnök atyuska képét, aki csak ad, csak ad...

Orbán sokat tanult Fletótól, ma már teljesen egy szinten mozog a két "ász".
A végeredmény is remélhetőleg ugyanaz lesz, két bukott parlamenten kívüli paprikajancsi lesz mindkettő záros határidőn belül. Esetleg összejárnak majd, bridzsezni, Fletó, Orbán, Gréczy és Szíjjártó és nosztalgiáznak a régi szép időkről, mikor évtizedekre elkúrták egy ország jövőjét.

lajos0 2012.12.11. 18:59:45

@zombika: "2006-ban ( hatalommegtartás,ect... mindegy milyen okból) az akkori miniszterelnök valóban változást akart."

Egyszerűen csak nem volt út tovább amerre addig ment. Onnan nem volt nehéz változást akarni. De akinek ez baj, most van változás dögivel .-)

"szisztematikusan megakadályozta és/vagy elkaszálta az összes érdemi intézkedést."

A nagy részét az SZDSZ kaszálta el, de költségvetési hatását tekintve sem a vizit sem a tandíj nem volt jelentős összeg. Pár napi adósságfelvételünk.

"A zemberek (nagy része) nem vette észre hogy a nehezen kiharcolt stabilitás alapjait verik szét"

A stabilitás alapjait, ha volt ilyen, a hatalmas hitelfelvétel verte szét igazán.

"A Fideszt, a választási mámoruk közepette kicsit sem érdekelte hogy mik lesznek a következményei ennek a tematikának."

Ez hosszú évek óta nem érdekelt itt senkit. Kábé annyi eszük volt, hogy jaj, had legyek már kicsit én is a miniszterelnök.

"Én momentán már csak azon csodálkozom, hogy nem következett még be egy valódi népfelkelés, hisz a társadalom 90%-a már szenvedi a kormány és néhány fantaszta intézkedéseit."

No akkor képzeld el mit gondolhatnak az előző rezsimről, ha most még mindig a Fidesz vezet.

"Ennél azért még az előző kormány is nagyságrendekkel jobban teljesített."

Azért 2002-ben a 2006-os euro bevezetésen még nem volt vita. Volt itt valami elkurjantás is közben, ha jól figyeltem.

söralátét 2012.12.11. 19:02:40

kedves zsóti! ha nem lett volna gyurcsány, az egész ország előrébb lenne

lajos0 2012.12.11. 19:14:49

@is: "Ja, Hitlerre se szavaztak volna szegény németek, csak valahogy rákényszerültek, hogy százezerszám ott lengessenek neki a filmeken valaki más miatt."

Keynes már az első vh után megmondta, hogy ebben a békében benne van egy második világháború. Csak az okosok nem hittek neki. Ugyanígy lehetett tudni Öszöd, meg a válság első leheletére összeomló forint után, hogy ebben benne van egy kétharmados győzelem az ellenzéknek, bármilyen hülye is.

lajos0 2012.12.11. 19:23:50

@evauraj: "Ne feledd, milyen ellenzékkel kellett küzdenie Gyurcsánynak"

És dettó. Minkét oldal csapnivaló ellenzék volt és egyik sem ment a demagógiáért a szomszédba. Nem sokat vethetnek egymás szemére.

"Nem véletlen, hogy anno Surányi/?/ nem vállalta el a min.elnökséget, mielőtt nem beszélt Orbánnal, aztán utána sem."

Pedig ott messze nem tudott volna annyit ártani, mint a jegybankban.

v2peti 2012.12.11. 19:32:11

@HanSolo90: Na ja, a vizitdíjnak a hasznát lecsökkentette az adminisztráció.

igenember 2012.12.11. 19:33:50

Kellett Orbán a nyavalyának meg a sok birkáknak. Inkább Bajnainak kellett volna megszerveznie az Együtt 2010-et. Most már mindenhez késő, aki képes mindenki elhagyja az országot.

vakapad 2012.12.11. 19:35:18

@söralátét:

Éppen azt látjuk. Nincs Gyurcsány, és az ország annyival előrébb van, hogy csak na. Mondta a Matolcsy is, azpedig szentírás.

vakapad 2012.12.11. 19:38:47

@nemorino:

A pénz valóban az adófizetők pénze (ezt Gyurcsány mondta először a Közgázon kifordítván a zsebeit, hogy őneki nincs pénze), de hogy kitől mennyit szedjenek be, és hova mennyit adjanak, azt bizony a miniszterelnök. Akár hinni teccik, akár nem.

lajos0 2012.12.11. 19:41:53

@mendson: : "Kérlek szépen egy azaz egy szemeszter az egy fél -oktatási- év."

Azért a Gyurcsány által tervezett tandíj érzésem szerint dinamikusan emelkedett volna. mint általában minden. Persze a gyakorlatban ez nem derült ki, úgyhogy hihetek, amit akarok.

dr kíváncsivagyok 2012.12.11. 19:47:33

@Egyallampolgar:
Te köcsög,...olyan vagy mint Bodóné,...mindig másról beszélt , mikor a bor árát kérték tőle !

dr kíváncsivagyok 2012.12.11. 19:48:34

@lajos0:
"Azért a Gyurcsány által tervezett tandíj érzésem szerint dinamikusan emelkedett volna. mint általában minden. Persze a gyakorlatban ez nem derült ki, úgyhogy hihetek, amit akarok. "

Nagyanyád meg villamos lenne,...ha lenne áramszedője....

dr kíváncsivagyok 2012.12.11. 19:50:20

Jól emlékszem ? Volt valami népszavazás a vizitdíjakról is ? 300 ft - ról ?

Az mennyi lesz most , a Kárpátok Pinokkiója uralma alatt ???? 8000 ??

dr kíváncsivagyok 2012.12.11. 19:51:53

@Démonmac1: "Egyél meg naponat egy bárányt, hadd csökkenjen a fidesz szavazóbázisa.) "

Inkább birka az , mint bárány....

hazug fidesznyik (törölt) 2012.12.11. 19:52:15

@söralátét: "ha nem lett volna gyurcsány, az egész ország előrébb lenne"

Mert most előrébb van, te buzi?

dr kíváncsivagyok 2012.12.11. 19:53:53

@Démonmac1:
"
Csúnya tények ezek. De minnyá 2014, kíváncsi vagyok milyen nyulat rántanak elő a kalapból -mert valahogy vissza is kell hódítani a szavazókat (ha nem akarnak egy kőbányában megrohadni:)) "

A gyorsan felépült stadionokban gadiátorkűzdelmek lesznek orosz lányok és....ballib kommentelők között !

vakapad 2012.12.11. 19:55:17

@lajos0:

1./ A vizitdíj legelőször is a FIDESZ hívők fegyvere volt, nagyban hangoztatván, hogy Gyurcsány aszonta, nem lesz vizitdíj, aztán lett. Ez volt a bizonyítékuk arra, hogy hazudik (noámviszont ez se jött be, mivel Gyurcsány azt mondta, hogy nem lesz gyógyszerfelírási díj, és az bizony tényleg nem lett).

2./ A vizitdíj és a gyógyszerfelírási díj között az a különbség, hogy gyógyszerfelírási díjból az fizet a legtöbbet, aki a legtöbb gyógyszert használja (a legbetegebb), vizitdíjból meg az, aki a legtöbbet jár orvoshoz. Nem ugyanaz. Ami ingyen van, azzal nem szoktunk takarékoskodni, ilyen napéldául az orvoshoz járás, amint ezt magam is tapasztaltam a rendelőkben.

3./ Mivel a vizitdíj és a gyógyszerfelírási díj nem azonos, ebből következően a tandíj ügyet ezzel összehasonlítani csak akkor lehetne, ha ma akkor kellene a diákoknak fizetni, ha egy tárgyból ugyanazon vizsgaidőszakban többször is akarnának vizsgázni. Viszont mivel Orbánék a pénzt ugyanazért kérik, bizony tandíj az annak, aki nem jutott be a zsenielitbe, esetleg más szakmát akarna tanulni, mint amit a kormány kijelölt.

dr kíváncsivagyok 2012.12.11. 19:57:07

Ma azt nyilatkozta Orvbán , hogy 2010 - ben kaotikus , csődközeli állapotban vette át az Országot !
2010 - ben a győzelme után azt nyilatkozta , hogy Európában mi kezeltük a legjobban a válságot , az Ország gazdasági állapota stabil , jónak mondható !
Mikor hazudott ????
Mert úgy-e hazudott ??

vakapad 2012.12.11. 20:01:12

@dr kíváncsivagyok:

Ha ordítóan alacsonynak mondjuk a kiinduló szintet (amiről az első Orbán kormány és a 2002 - 2010 közötti FIDESZ ellenzék is nagyon sokat tehet - ha nem a legtöbbet), akkor a nyilvánvaló bukás is kisebbnek láttatható.

hazug fidesznyik (törölt) 2012.12.11. 20:04:43

@HanSolo90: "Volt szerencsém Amerikában élni 3 hónapot, és képzeld az ottaniak imádkoznak azért, hogy ne legyenek betegek. Mert a biztosító csak bizonyos költségeket fedez. Ha nem hiszed, járj utána..."

Attól függ, hogy aki imádkozik, az vajon mennyit fizetett be, és kinek. Itt is pontosan úgy kellene működnie a rendszernek, hogy a befizetéssel arányos legyen a szolgáltatás. De nem, nálunk minden trógert meg indiánt ingyen ellátnak, én meg fizetek. Ha meg a nyugdíjamról akarok gondoskodni, azt meg odaadják a szarháziaknak meg a pizzafutároknak (meg majd a kiöregedett taxis hiénáknak). Ebben az országban semmi sem működik jól, ezelőtt sem így volt, ezután sem lesz másképp. Ott kellett volna maradni az ázsiai pusztákban, Európa nem a beltenyészettől elhülyült népeknek való. Az hülye Truman ide is lekúrhatta volna az atomot, anno...

orient 2012.12.11. 20:09:58

Valaki megtudja mondani mennyit kell fizetni akkor egy diáknak évente ha egyetemre akar járni az új rendszerben? Csak hogy legyen valami viszonyításom.

jet set 2012.12.11. 20:13:23

1. Gyurcsány idején 56 ezer volt az államilag támogatott férőhelyek száma, Orbán Viktor jövőre 10 ezer 500-at tervez.

Ja, 56ezer államilag finanszírozott, akik nagy része tandíjat fizetett. Ezért utálunk benneteket, hazug disznók!

vakapad 2012.12.11. 20:14:30

@hazug fidesznyik:

A TB egy biztosítás (nevéből következően). Nem szolgáltatás. A biztosítás úgy működik, hogy feltételezi, egyszerre nem mindenki lesz beteg, és a biztosítottak által összeadott pénzből folyik a gyógyítás, ami egyénenként általában többe kerül, mint az átlagbefizetés.

A biztosítottakként nem egyenlő összegre, hanem bevételi százalékra megállapított befizetés bizonyos szolidaritást feltételez, magyarán, akinek a géneknek és szerencséjének köszönhetően több jutott, az járuljon hozzá többel a közös kasszához anélkül, hogy többre tartana igényt. Többre való igény esetén fel lehet keresni a fizetős magánrendeléseket és magánklinikákat.

hazug fidesznyik (törölt) 2012.12.11. 20:14:31

@Kandaláber: "Rajtuk kívül egy szovjet iskolában eredményes alkoholista és egy 3/3(?) as ügynök, valamint egy MSZMP párt közeli múzeumigazgató NEM váltott érdemi hatalmi rendszert."

Fantasztikus erkölcsi magaslatokból nyomod a sódert, mester. Ne hagyd abba.
Néha, ha van időd, azért nézz utána, hogy külföldön hogyan vélekednek a hazai politikusokról, ha van interneted. Ha legalább tizedannyira lennél intelligens és megbecsült, mint akit te alkoholistának neveztél, akkor nem böfögnél ide emeletes marhaságokat.
Hány éves vagy, kopasz?

hazug fidesznyik (törölt) 2012.12.11. 20:21:38

@vakapad: "Többre való igény esetén fel lehet keresni a fizetős magánrendeléseket és magánklinikákat."

Köszi. Tehát fizetem ezerrel a TB-t, nem is akármennyit, de ha a befizetésemhez méltó ellátást kérek, ha egyszer az életben rászorulok, akkor forduljak a fizetős magánrendelőkhöz?
Látod, ezért nem lett Magyarországból Svájc vagy Amerika (és nem is lesz soha).

vakapad 2012.12.11. 20:25:12

@hazug fidesznyik:

A méltó eljárást mindenki megkapja. A nyugdíjasok is, meg a gyerekek is, pedig nem fizetnek semmit. Nem tudom, te hogy állsz felmenőket és gyermekeket illetően, de én igencsak kiborulnék, ha a nemfizető unokáimat otthagyná az egészségügy az árokszélen, mikor betegek.

hazug fidesznyik (törölt) 2012.12.11. 20:30:38

@vakapad:"A biztosítottakként nem egyenlő összegre, hanem bevételi százalékra megállapított befizetés bizonyos szolidaritást feltételez"

Mind szép, amit mondasz, csak nem jó. Ez talán Amerikában így is működik, de itt nálunk nem csak a biztosítottak, hanem MINDENKI igénybe veszi a rendszert, ez pedig minden, csak nem szolidaritás. Így én is tudnék kb.10 embert szolidárissá tenni magam iránt, ha minden nap felváltva fizetném az ebédjüket...

lajos0 2012.12.11. 20:36:58

@vakapad: "ez se jött be, mivel Gyurcsány azt mondta, hogy nem lesz gyógyszerfelírási díj, és az bizony tényleg nem lett."

Vizitdíj sem lett, abban sem hazudott.

Egyébként semmi bajom nem volt a vizitdíjjal. Ez egy álságos népszavazási kampány volt, mert nem a valódi kérdést tették fel, hogy van e helye a magántőkének az egészségügyben.

3./ "Mivel a vizitdíj és a gyógyszerfelírási díj nem azonos, ebből következően a tandíj ügyet ezzel összehasonlítani csak akkor lehetne...",

Én az egész összehasonlítgatást hülyeségnek tartottam, nem is tettem ilyet.

"Viszont mivel Orbánék a pénzt ugyanazért kérik, bizony tandíj az annak, aki nem jutott be a zsenielitbe"

Az hát. Más kérdés, hogy a magyar humándiplomák 90 %-a klotyópapírnak jó csupán. Az a diploma amit a korosztály több, mint fele meg tud szerezni, nem diploma.

, esetleg más szakmát akarna tanulni, mint amit a kormány kijelölt.

hazug fidesznyik (törölt) 2012.12.11. 20:38:19

@vakapad: "én igencsak kiborulnék, ha a nemfizető unokáimat otthagyná az egészségügy az árokszélen, mikor betegek"

A biztosított szülők után jár az ellátás a gyerekeknek is, nem?
Különben nekem nem lehetett gyerekem, de most már nem is bánom. Ha lenne, száraz kenyeret ennék, csak hogy külföldön taníttassam, hogy soha meg ne forduljon a fejében elpocsékolni az életét ebben az országban. Ezeréves történelmünk engem igazol.

vakapad 2012.12.11. 20:39:55

@hazug fidesznyik:

Csak az veheti igénybe, akinek van TB kártyája. Akinek van, az biztosított, azaz nem veheti igénybe mindenki, csak a biztosítottak. Javasolnám, örülj neki, hogy olyan szellemi és fizikai képességekkel és olyan családba születtél, amely körülmények biztosították, hogy most van munkád, így tudsz fizetni TB-t, ahogy én is. Az általad vágyott rendszer esetében viszont a helyedben én igyekeznék nem megélni a nyugdíjaskort, vagy egy megbetegedéssel együtt járó munkahely elvesztést.

lajos0 2012.12.11. 20:40:34

@dr kíváncsivagyok: Ma azt nyilatkozta Orvbán , hogy 2010 - ben kaotikus , csődközeli állapotban vette át az Országot !"

Valószínűleg mindkétszer hazudott. 2008-ban csődbe mentünk, amit lehet még kicsit tologatni, de előbb-utóbb eljő az igazság pillanata. Ki lesz kormányon tök mindegy, ha addig létrejön a nagy ejrópai egyesült államok, akkor meg pláne. És még nem számolnak a következő nagy válsággal, amit részemről előre üdvözlök, váljon el a szar a májtól alapon.

vakapad 2012.12.11. 20:42:01

@hazug fidesznyik:

Igen, jelenleg a biztosított szülők után. De, amint a hozzászólásaidból kikövetkeztetni vélem, te inkább szolgáltatásnak tekintenéd a TB-t, és akkor nem járna, hiszen a gyerek nem fizet semmit.

lajos0 2012.12.11. 20:43:26

@hazug fidesznyik: "Az hülye Truman ide is lekúrhatta volna az atomot, anno.."

Hát nyugodtan. De jó néha felidézni, hogy melyik is a világ egyetlen népsége, aki eddig atombombát vetett be civilek ellen.
De azért Irántól féljünk..

vakapad 2012.12.11. 20:46:39

@lajos0:

1./ A vizitdíjról nem mondott semmit. Sőt, miután Orbán közbevetette, hogy de hát önök beszéltek fizetős egészségügyről, arra se reagált.
2./ Mivel te hoztad szóba legutoljára, ezért kapcsolódtam a hozzászólásodhoz, és, mint látható, nem arra reagáltam, hanem az összehasonlíthatóságot igyekeztem elemezni.

vakapad 2012.12.11. 20:52:07

@lajos0:

Csődbe mentünk VOLNA, ha nem szüntetik meg a 13. havi nyugdíjakat meg fizetéseket. Gyurcsány azért mondott le, mert tudta, hogy ezeket neki már se az SZDSZ, se az MSZP nem szavazta volna meg. Bajnainak viszont papírja volt róla, hogy mindent megszavaznak neki, meg is tette a szükséges lépéseket, és mikor 2010-ben a vesztett választások után átadta a helyét Orbánnak, az ország messze nem volt csődközeli helyzetben. Az ország tudott a nemzetközi piacon minden további nélkül hiteleket felvenni, és a besorolásunk se volt bóvli, mint most (a leminősítések 2011.- 2012. fordulóján történtek).

lajos0 2012.12.11. 20:58:46

@vakapad:

"Csődbe mentünk VOLNA, ha nem szüntetik meg a 13. havi nyugdíjakat meg fizetéseket."

Vagy ha nem kapunk IMF-hitelt, akkor nem lehetett volna tologatni. Szerintem a hetvenes évektől 2002-ig felhalmozódott 8000 milliárdot sem tudta volna kitermelni az ország, mivel a nemzeti vagyon döntő része magánzsebekbe vándorolt. Az arra 8 év alatt rápakolt újabb 12 000 milliárd forint szintén megadhatatlan.

De ha az általam remélt globális összeomlás bekövetkezik, akkor tárgytalan az egész, addig meg aki olyan hülye, hogy nekünk ad kölcsön vastag kamatot várva, ám tegye, csak ne csodálkozzon, ha nem jön össze...

"Gyurcsány azért mondott le, mert tudta, hogy ezeket neki már se az SZDSZ, se az MSZP nem szavazta volna meg."

Szerintem komolyabb oka lehetett annak. De mindegy már, halottról jót vagy semmit alapon.

vakapad 2012.12.11. 21:14:03

@lajos0:

1./ Kaptunk IMF hitelt (igen gyorsan és jó feltételekkel). Egyharmadát nem vettük fel, egyharmadát betettük az MNB-be devizatartaléknak (spekulánsok elijesztése - sikerrel), egyharmadával meg magasabb kamatozású hiteleket váltottunk ki. Ezzel a nettó adósságunk nem nőtt.
2./ A magánzsebekbe vándorlás valós, a mértékét én a teljes adósságállomány 2 - 3 %-ára teszem, az ennél magasabb becsléseket inkább a kötelező közhelyek kategóriájába sorolom.
3./ Én nem "remélem" az összeomlást, és a realitásokat tekintve nem is valószínűsíteném, se Európában se Magyarországot illetően.
4./ Jelenleg azért veszik az államkötvényeinket, mert biztos visszafizetésű (nyugateurópai) államkötvények csak nulla vagy negatív kamattal kaphatók, és én is így tennék, ha volna befektetni való pénzem.
5./ Az országcsődnél komolyabb okot nem nagyon ismerek. Egyébként mintha Gyurcsányt nem tartanák annyira halottnak, lévén hogy a "jót vagy semmit" helyett a "sokat és rosszat" beszéd dívik őtet illetően.

menőmano 2012.12.11. 21:25:05

Hát! Ja! A Gyurcsány-féle tandij elviselhető terhet rótt volna a családokra.
A gyerek tanittatása, utaztatása, bizonyos társadalmi rétegeknek nem volt könnyű soha sem, de most elérhetetlen lesz.
Nem kell elfelejteni, hogy akkor nem voltak ekkora társadalmi különbségek, sem jövedelmeket, sem társadalmi beágyazottságot tekintve. Most van gazdag és szegény.
szerintem.

menőmano 2012.12.11. 21:27:49

Totális a helyzet, a zűrzavar, ezen a területen, vagyis az oktatás területén is.

lajos0 2012.12.11. 21:40:51

@vakapad: 1./ "Kaptunk IMF hitelt (igen gyorsan és jó feltételekkel)."

A gyorsant nem vitatom.

"Egyharmadát nem vettük fel, egyharmadát betettük az MNB-be devizatartaléknak (spekulánsok elijesztése - sikerrel)"

Szerintem a spekulánsokat nem szokták annyira a nagy árfolyammozgások riasztani. Az igazi nagy profik meg könnyen elő is idézhetnek ilyet. Nekem nem tűntek ijedtnek akkoriban...

"Én nem "remélem" az összeomlást, és a realitásokat tekintve nem is valószínűsíteném, se Európában se Magyarországot illetően."

Ha neked lesz igazad, nem fogom bánni.

"Jelenleg azért veszik az államkötvényeinket, mert biztos visszafizetésű (nyugateurópai) államkötvények csak nulla vagy negatív kamattal kaphatók, és én is így tennék, ha volna befektetni való pénzem."

Ha aranyat vennél rajta akármilyen árfolyamon, szerintem jobban járnál.

"Egyébként mintha Gyurcsányt nem tartanák annyira halottnak, lévén hogy a "jót vagy semmit" helyett a "sokat és rosszat" beszéd dívik őtet illetően. "

Igaz, ami igaz. Ebben magam is ludas vagyok néha .-) De mégis az egyik legérdekesebb közszereplő számomra is, minden fenntartásomtól függetlenül.

2llkedő 2012.12.12. 06:52:32

@lajos0: "Elég hülye vita ez a gyógyszerfelírási vagy vizitdíj kérdés."

A vita hülye, de a hazugság az hazugság. Piktornak is el kék mondania, hogy hazudtunk reggel, délben, este, de még álmunkban is. Bár tök felesleges, mert a hívőkön kívül egyre több embernek ez feltűnik.

2llkedő 2012.12.12. 07:33:25

@lajos0: "Ha aranyat vennél rajta akármilyen árfolyamon, szerintem jobban járnál."

Nincs annyi arany. Ha lenne, akkor meg nem érné meg.

2llkedő 2012.12.12. 07:41:26

@hazug fidesznyik: "Így én is tudnék kb.10 embert szolidárissá tenni magam iránt, ha minden nap felváltva fizetném az ebédjüket..."

Ha véletlenül egy baleset folytán lerokkansz, vagy valami okból tönkre mész akkor te is örülni fogsz, ha valaki szolidáris lesz veled. Próbálj meg ügy gondolkodni, hogy nem mindig csak az adott jó helyzetedet veszed alapul, mivel nincs garancia rá, hogy életed végéig abban a helyzetben leszel.

vantaan 2012.12.12. 10:08:40

@Kivlov: Kedves Kivlov elvtárs! Ön a párt megbízható tagjaként NEM SZÁMÍT!

lajos0 2012.12.13. 08:48:24

@félázsiai 2llkedő: "Nincs annyi arany. Ha lenne, akkor meg nem érné meg."

No ez az. Amerikai állampapír meg annyi van, amennyit nyomnak. Zseniális pénzügyi termék szintén. Viszont, hogy tíz év múlva ezek érnek-é még többet, mint a fűtőértékük, az erősen kérdéses.

HanSolo90 2012.12.13. 09:28:37

@vakapad: Súlyos tévedés, a leminősítésék gyakorlatilag 2005 óta folyamatosak. Több pénzügyi elemző, közgazdász és befektetési tanácsadó szerint a folyamatos leminősítés oka az volt, hogy az éppen aktuális kormány kapkodva kezelte a helyzetet.

www.origo.hu/gazdasag/hirek/20111125-a-gyurcsanykormany-forditotta-meg-a-felminositesek-sorat.html

Sajnos a DK-sok szeretnek mindent elfelejteni. Imádom, mikor valaki szimpátia alapján szavaz, nem pedig teljesítmény alapján.
Ugyanaz a bajom a fideszesekkel és a Dk-sokkal is. Képtelenek elismerni, hogy imádott vezetőik nem alkalmasak az ország vezetésére....

HanSolo90 2012.12.13. 09:38:14

Gondolom ez is Orbánék hibája nem?

www.origo.hu/gazdasag/20121213-kivonulhat-magyarorszagrol-a-visa.html

Mikor is vertek oda a Visa-nak? 2008-ban. De ez majd úgy lesz kommunikálva a DK honlapján, hogy Orbán elüldözi a Visa-t :):):)

HanSolo90 2012.12.13. 10:02:20

Nem épp "fideszközeli" elemzések a DK által visszasírt Gyurcsány-féle gazdaságpolitikáról....

www.budapestanalyses.hu/docs/Hu/Elemz%C3%A9sek_Arch%C3%ADvum/analysys_106_hu.html

Valamint:

mozgovilag.com/?p=852

Ezekről valahogy nem beszélnek? :)
Persze ez egyáltalán nem menti fel a fidesz-t, de nehogy már a DK-t tüntessék fel megváltónak, és hozzáértőnek.....
Újabb bizonyíték, hogy egyik kutya, másik eb, ami a gazdaságpolitikát és a hozzáértést illeti....

lajos0 2012.12.13. 12:37:58

@HanSolo90: "Újabb bizonyíték, hogy egyik kutya, másik eb, ami a gazdaságpolitikát és a hozzáértést illeti...."

Hát meg ehhez a gazdasághoz most már ember legyen a talpán, aki ért. Ráadásul egy elég labilis nemzetközi helyzetben.

Ha egy cég állna úgy gazdaságilag, mint az ország, akkor egyszerűen felszámolnák, de ez ország esetében nehezen kivitelezhető, bár volt már ilyesmire is példa.

HanSolo90 2012.12.13. 12:53:58

@lajos0: Persze, egyértelmű. A baj az, hogy a politikusaink egymásra mutogatnak, hogy ki miben hibás. Arra persze egyikük sem gondol, hogy mind benne vannak vastagon. :)

Lassan már tényleg csak mosolygok, hogy próbálják megvezetni a népet. Sajnos sokakat sikerül. Ezért van ennyi "pártkatona" és "hű" szavazó.

Hallgatók kérése volt, hogy pártok maradjanak távol a hallgatói tüntetéstől. Ehhez képest már ott vonult a DK, MSZP, LMP és a Jobbik jó néhány képviselője. Szegény Novák Elődöt és Szarvas-Koppány Bendegúzt jól ki is fütyülték :D. Ugyanúgy a húsosfazék a cél :)
süti beállítások módosítása