Többféle tanulsága is van a tegnapi jobbikos zászlóégetésnek. Az egyik, hogy ezzel a mozzanattal súlyos robajjal vasfüggöny zúdult a Fidesz és a Jobbik közé. Nem mintha Orbán maga is nem lenne euroszkeptikus, csak éppen a pillanatnyi politikai érdeke homlokegyenest ellentés a Jobbikéval. Orbánnak meg kell állapodnia az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal. Ha nem teszi, államcsőd lesz. (Ha teszi, akkor is bukás a vége, minimum a brutális megszorítások miatt, de ez most mellékes körülmény.)

A zászlóégetéstől kezdve Orbán semmilyen gesztust nem tehet a Jobbiknak, esetleges 2014-es választási koalíciójuk is füstbe ment. A világ még inkább látni és figyelni fogja a Fidesz örök és megbonthatatlan vezérének minden lépését. Bármilyen, a Jobbiknak tett gesztus szorítani fogja a gazdasági prést Orbánon, a Fideszen és Magyarországon. Az Európai Unió tagállamainak vezetői nem hagyhatják - saját országaikban elnöki és kormányfői pozícióikba kerülhet -, hogy egy olyan rezsimnek utaljanak a dán, a spanyol, a német, a brit, a francia stb. stb. polgárok adójából pénzeket fejlesztésre, működő tőke bevonására, bármiféle gazdasági együttműködésre, amely az európai család létezésének alapjait gyalázta meg.

Jó, ha tudja a kedves Olvasó, a Fidesz most azzal próbálkozik amerikai és uniós diplomáciai körökben, hogy azért ne bántsa őket az USA és az EU, mert ha nekik nem sikerül a terveiket megvalósítani, akkor jön a Jobbik és a nyilasvilág. Ezt a hazug szöveget nyomják kint a nagyköveteink, itt meg a Fidesz politikusai az ide akkreditált nagyköveteknek. A mindennemű fideszes jogtiprás ellen közel két éve beoltott Martonyi János (MSZMP) most kezd nyugatbarátságról, meg piacról, nemzeti együttműködésről papolni.

Nem hiszünk neki.

Remélem, a magyar ügyekkel foglalkozó illetékesek sem hagyják magukat megvezetni. A Jobbik nem tud választást nyerni Magyarországon, és kormányra is csak Orbán segítségével kerülhetne. A Fidesz pedig nem elszenvedője a Jobbiknak, hanem saját politikai édesgyermeke. Az uniós zászlót égető párt elnöke Orbán Viktor polgári körében kezdte pályafutását. A Magyar Gárdát - Sólyom László némasága mellett - Wittner Mária, Bencsik András és Für Lajos pátyolgatta. Orbán 1992-ben, Göncz Árpád kifütyülése idején még tudta, mit jelent az árpádsávos lobogó, csak aztán kezdte el ártalmatlan történelmi jelképként befogadni a Fidesz tüntetésein, miután szüksége lett erre a brigádra. 2006 ősze sem lett volna a Fidesz és a szélsőjobb csürhe együttműködése nélkül. Ha Orbán mögött sosincs uniós zászló, miért ne hihetné néhány negyedkegyelmű, hogy akkor azta másikat akár el is lehet égetni.

Pintér Sándor most majd jól eljárást indít garázdaság miatt. Lesz vita a Tisztelt Házban a mentelmi jog kiadásáról, és a Fidesz meg is szavazza. A Jobbik pedig kirakatpert kreál az ügyből, abban bízva, hogy Orbán már annyira elutáltatta Amerikát és az uniót a házi sajtójában, hogy a Fideszből kiábrándultak hozzájuk vándorolnak. Orbán ostobaságára jellemző, hogy manapság Budai Gyula komisszár szólogat be Amerikának, nyilván "segítve" ezzel a mentőcsomag mihamarabbi átutalását.

Végül a lángnyelvek perzselő hőségén át is érzékelhető, hogy a schifferi gondolat, miszerint "akár az ördöggel is együttműködünk", illetve a Jobbikkal az orbánváltás érdekében kötendő "technikai koalíció" szintén halott koncepció. Az LMP azonban egy másik történet. A demokraták vagy elkezdik a együttműködést, vagy káoszba fordul az ország. Olyan hely leszünk, ahol március 15-én egyszerre fog tüntetni a további áfaemelésért, a végtagok nélküli döntetlen kimondásáért a Fidesz tömege, a rajtuk kívüli demokratikus világ, valamint mindkettő ellen a Jobbik.

Onnantól pedig ebben az országban bármi megtörténhet. A három demokratikus ellenzéki párt és a civilek felelőssége egyre nagyobb.

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr553548013

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 1301. Mentelmi jog – ördög a részletekben 2012.02.03. 21:16:45

A mentelmi jog gyakori témája a blognak, ma – hosszú idő után – sikerült eltörölni. Hogy miért nem ünnepeljük mégsem a demokrácia diadalát? Mert az egyik kezükkel úgy adtak, hogy a másikkal elcsesztek. Sajnos, a zembereknek felületes i...

Trackback: EU, fúúúúj, gyújtsuk meg! 2012.01.15. 17:35:40

A sok idiótának, amelyik Uniós zászlót éget sajnos fingja nincs arról, hogy mi ellen tiltakozik. A gazdasági szabadságharc meg ezek a baromságok jól hangzanak a nagy magyarságtudattal rendelkezők számára. Élnék azzal a feltételezéssel, hogy az ilyenkor...

Trackback: Zászlóégetési kiskáté 2012.01.15. 13:25:47

Sajnos a Jobbik Magyarországért Mozgalom honlapján a kiskáté nem tartalmazza a zászlóégetésnek, mint mozgalmi tevékenységnek a leírását, így hiánypótlóként leírom. Használja mindenki egészségére! Miért és hogyan égessünk szakszerűen zászlót? A

Trackback: Zászló. Égés 2012.01.15. 11:31:01

Olyan hely leszünk, ahol március 15-én egyszerre fog tüntetni a további áfaemelésért, a végtagok nélküli döntetlen kimondásáért a Fidesz tömege, a rajtuk kívüli demokratikus világ, valamint mindkettő ellen a Jobbik.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

miigaz 2012.01.15. 08:29:36

A probléma az, hogy tegnap nem csak az EU-t fenyegették meg, hanem a velük egyet nem értő honfitársaikat is! (Vissza kell foglalni az utcát, ott leszünk mi is).

BolondIstók 2012.01.15. 11:10:15

Ami történt, megtörtént. Innentől a zászlóégetők köztörvényes bűnözőkké váltak, akiket perbe kell fogni és a megfelelő mértékű büntetést ki kell szabni rájuk. Ettől ez nem lesz kirakatper és nem hiszem, hogy a jó érzésű emberek ettől még mártírt látnának az elkövetőkben. Vona ostoba. Tudhatná, hogy ezt a "hadműveletet" azokon kívül akik a helyszínen voltak és azokon kívül akik az interneten követik a híreket nem fogják megtudni. Bár nem nézem (elvből) a közszolgálati csatornákat, de nem hinném, hogy sok helyen leadták volna az égetést. Javítsatok ki ha nem így volt. Amúgy ez az egész akkor lett elcseszve, amikor Gyurcsányék lágyszívűek voltak. Kordonbontó viktorral kellett volna kezdeni a bebörtönzést és azokkal akik statisztáltak neki hozzá a Kossuth téren.

BolondIstók 2012.01.15. 11:13:17

De majd gondolom jönnek nem sokára a szokásos jobbikos kommentelők, akik szeretik Gréczy blogját. Csak még a tegnap esti bebaszásból nem ébredtek fel és helyre tesznek itt mindent. Amúgy az a véleményem és üzenem nekik, hogy Európán kívül is van hely és nagyon jót tennének, ha elkotródnának innen. Én és gondolom jónéhány millió honfitársam Európában szeretne élni.

Pékszakállú Henceg 2012.01.15. 11:15:15

Szerintem ez most téves helyzetfelismerés, Zsolt is bedőlt az orbáni színjátéknak, pedig ő írja le a lényeget: "Jó, ha tudja a kedves Olvasó, a Fidesz most azzal próbálkozik amerikai és uniós diplomáciai körökben, hogy azért ne bántsa őket az USA és az EU, mert ha nekik nem sikerül a terveiket megvalósítani, akkor jön a Jobbik és a nyilasvilág."
Erről van szó! Ezért kellett a zászlóégetés, hogy a nyugati világ lássa, milyen rossz is lesz, ha Orbánt eltávolítják a hatalomból, nézzék csak micsoda náci vircsaft lesz itt Magyarországon! Orbán pincsikutyája szépen bemutatta a nagyvilágnak, hogy oké, hogy Orbánék ostobák, de ők még Orbánon is képesek túltenni. Ettől a helyzettől Orbán engedményeket remél a nyugati világtól, és példálózhat a jobbikkal.

Nem lennék meglepődve, ha a jobbikos tüntetés Orbánék fejéből pattant volna ki, hiszen minden egybevág. A parlamentben a jobbik kivonulás helyett végig asszisztálta és legitimálta a kormány tetteit, ebből a tüntetésből Orbán még azt is remélheti, hogy a középre húzó ex-fideszesek inkább visszatérnek az akolba, látván a náci vircsaftot, a kisebbik rosszat választva.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.01.15. 11:16:17

Sok mindent tudhat egy vasfüggöny, de zúdúlni egészen biztosan nem.

harmincas 2012.01.15. 12:04:05

A blogszerző túlbecsüli Orbánt. Eddig is a személyes gőgje és sértettsége miatt tette tönkre az országot politikailag és gazdaságilag. Most ő és támogatói végleg EU-ellenesek lesznek. Pedig nem az EU-val és az IMF-fel van a gond, hanem Orbánnal és követőivel.

Mária 2012.01.15. 12:05:36

Ahhoz képest, hogy Vona et. polgári állása termékmenedzser, a Jobbikot, mint terméket a lehető legostobább módszerekkel igyekszik "eladni" a jónépnek :D

Mária 2012.01.15. 12:08:42

@miigaz:

"A probléma az, hogy tegnap nem csak az EU-t fenyegették meg, hanem a velük egyet nem értő honfitársaikat is!"

Innen már csak egy macskaugrás, hogy a honfitársak visszafenyegessék a tágabban vett Vona családot.

Kelly és a szexi dög 2012.01.15. 12:09:23

Kint nem érdekel senkit a zászló égetése, a lényeg, hogy odaadhassák a pénzüket jó magas kamatra!

M_R 2012.01.15. 12:09:46

Ezekkel a tegnapi szimpátiabüntetésekkel egyet biztosan elért a FIDESZ - esélytelen lett az EU vagy bármilyen európai szervezet szimpátiájára...

Ahogy valaki egy fórumon írta: ha a lakodalomban odaszarsz az asztalra, ne lepődj meg ha felháborodik a násznép...

A tegnapi történésekkel a FIDESZ szép nagy kupacot helyezett el az EU és az IMF asztalára is...

Mindfield 2012.01.15. 12:10:15

Én pedig megvédem a Jobbikot. Ők egy RADIKÁLIS párt. Igen, azok ilyet (is) csinálnak. Jobb helyeken robbantgatni is szoktak. Nekik a cél szentesíti az eszközt és ez így van rendjén. A probléma inkább azzal van, hogy ők egy nagyon esélyes, kormányképes erő jelen pillanatban. Inkább azon kell elgondolkodni, hogy hogyan jutottunk idáig?

roxxtar 2012.01.15. 12:10:23

Akármennyire is szomorú ez számotokra, a Jobbik befogja húzni két év múlva. Ők sem hülyék, elöbb mennek bele egy Fideszes kormányzásba minthogy az ilyen szarfaszú LMPt meg a társait hagyják hatalomhoz jutni. (bár az LMP-nek elöször legyen meg a parlamenti küszöb :D) Nettó hülyeség az egész poszt..

hoseman 2012.01.15. 12:11:03

@Pékszakállú Henceg: így van..a jobbik elvégezte a piszkos munkát..

DarthVader 2012.01.15. 12:11:22

@Dr. Zerge: Ezek szerint neked halvány fogalmad sincs, mi az a vasfüggöny. Eredetileg és a szó igazi értelmében a szinházakban a tűzvédő "függöny, amely tűz esetén elválasztja a szinpadot a nézőtértől. Na ha elszakad a függesztés, az tud ám zúdulni igazán. Meg se áll a pincéig :)

Igy aztán átvitt értelemben is zúdulhat az a vasfüggöny.

én sajnálom 2012.01.15. 12:12:43

Miért gondolja a szerző és úgy általában a közvélemény, hogy OV nem direkt államcsődre játszik? Mert belebukna - mondják. Biztos ez? Szerintem nem egy forgatókönyv van a politikai túlélésére. Hisz ismerjük...

S.O.Meone 2012.01.15. 12:13:00

hülye vagy zsóti. szerencséd, hogy demokrácia van, különben diliházban vagy lámpavason lennél már régen...

Ajaj (törölt) 2012.01.15. 12:13:20

Álmodjatok fiúk, álmodjatok... :)))))))

Ti "demokraták" egy darabig nem kelletek ennek a népnek. Viszont írjatok sok ilyen marhaságot, rendkívül szórakoztatóak vagytok... :))))))))))))))

Azúrkék égbolt (törölt) 2012.01.15. 12:13:27

Az a baj, hogy csak zászlókat égetnek. Bankok és IMF delegációk helyett.

Pepe001 2012.01.15. 12:14:54

@BolondIstók: "s üzenem nekik, hogy Európán kívül is van hely és nagyon jót tennének, ha elkotródnának innen. "

Minőségi hozzászólás, méltó a nevedhez!!
Látom a gyurcsányi, "akinek nem tetszik az dögöljön meg" szemlélet továbbra is él és virágzik!!
De persze ez már nem a Jobbikot minősíti, hanem téged!

hoseman 2012.01.15. 12:15:19

@Mindfield: te sötétség fejedelme tee

==T== 2012.01.15. 12:16:03

@miigaz: A ballib már évek óta folyamatosan fenyegeti a jobbikosokat. Nem csak a párttagokat, de a támogatóikat is.

insert random 2012.01.15. 12:16:43

@Mindfield: Igen, csak ott van az esélye, hogy tényleg elhiszik ezt a sok baromságot amit mondanak. A tüntetésen pl. ilyenek hangzottak el, hogy mi kellünk mi tudnánk boldogulni az EU nélkül, ők nem tudnának nélkülünk, hogy ugyanolyan erősek lehetünk, mint Nyugat-EU együtt, hogy elzavarjuk Barrosót, mert Árpád vezér is Szent László is el tudta zavarni az ellenséget (logikus...) stb.
Szerintem ne kockáztassunk, mert lehet, hogy mindezt elhiszik.

Sütemény1975 2012.01.15. 12:17:14

három demokratikus ellenzéki párt?

csak egyet mutassál...

Frizuravarjú 2012.01.15. 12:17:34

Egyszerű. Dolgozni kell. Nem fűtött irodákban melegedni. Termelni. Nem az uzsorakamtra adott zsidó pénzből henyélni. Mert azt vissza kell fizetni. Ezerszeresen. A kölykeidnek is.

insert random 2012.01.15. 12:17:50

@Mária: Mit gondolsz, miért ment politikai pályára, miért nem maradt a kaptafánál?

hoseman 2012.01.15. 12:18:49

@Ajaj: te volnál a 'nép' vonával meg azzal az ezer félhülyével?.. :))

insert random 2012.01.15. 12:21:42

@Sütemény1975: Viszonyítás kérdése. Ideológiáját tekintve a Jobbikhoz képest a Fidesz is demokratikus.

2012.01.15. 12:22:22

ferenctestvért a trónra!!!!!!
viva fleto, viva la revolución!

Tűzgolyó 2012.01.15. 12:22:49

Garázdaság nem hiszem hogy meg fog állni a zászlóégetőknél, a tűzoltótüntetésnél bíróságig sem jutott el az ügy:
www.langlovagok.hu/tuzvonal/574_megszunt-az-eljaras-a-david-csillag-egetese-miatt

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.01.15. 12:23:44

Addig örüljenek a kedves urak, amíg még csak a zászlók égnek. Egyelőre.

insert random 2012.01.15. 12:24:59

@Tűzgolyó: Ez más, most konkrét tárgyalások folynak az EU-val. A kormány valószínűleg meg akar egyezni, gesztusokra van szükség. Jó esélye van annak, hogy eljárás indul.

csokvaomány 2012.01.15. 12:25:23

Lépjen ki a Jobbik az EU-ból és húzzon el keletre. Én maradok az EU-ban.

Egyébként a zászlóégetés végleg helyre tette a Jobbikot. Szélsőjobb.

Ez egy szabad ország, aki akar velük tart, de aki nem az világosan fogalmazza meg, hogy mi tart róluk.

2012.01.15. 12:25:25

@hoseman: te meg nagy harcos vagy:D

dr kíváncsivagyok 2012.01.15. 12:26:19

"Az egyik, hogy ezzel a mozzanattal súlyos robajjal vasfüggöny zúdult a Fidesz és a Jobbik közé. "

Pont az ellenkezőjét gondolom....most kezdődik a fúzió, mert Orbánnak már csak a szélsőjobb maradt , miután a mérsékelt jobboldaliak eltávolodtak tőle !

high up! 2012.01.15. 12:27:10

Persze a sok aluliskolázott bolsilibsi nem tudja, hogy az európai intergrációnak töb fokozata is van, amelyek közül az EU a legmagasabb. Elönye annyi, hogy az ország netto kap valamennyi plusz pénzt ha le tudja hívni a támogatásokat. Hátránya meg annyi, mindenféle politikai meg gazdasági ügyben alá kell vetnie magát 26 másik ország átlagozott érdekének. Ahol persze végül a nagy országok diktálnak.

Ennél alacsonyabb fokozatí integráció nem lenne végzetes, végtére a vámuniós vagy az EFTA típusú társulási szerzödések mellett az ország nagyrészt csak gazdasági integrációban van az EU-val, és politikailag önálló.

Úgy hogy apróagyú grecik, meg gyurtcsányok, barátkozzatok meg azzal, hogy a Jobbik a politikai EU-t utasítja el, de nem az európai integráció egyéb lehetséges változatait.
EU-s zászlót égetni azonban barbárság. Akkor inkább égették volna el gyúrcsótány képét. Vagy őt magát.

csokvaomány 2012.01.15. 12:27:43

@Tűzgolyó: Szerintem nem áll meg semmilyen bűncselekmény vádja. És nem is érdemes ilyennel próbálkozni. Aki EU zászlót éget a széljobb, ennyi.

Arra azért kíváncsi lennék, hogy mit szólnának a jobbikos "urak", ha valaki valahol magyar zászlót égetne?!

csokvaomány 2012.01.15. 12:29:18

@high up!: "Akkor inkább égették volna el gyúrcsótány képét. Vagy őt magát."

Fasiszta duma. Kiírtad magad a kultúremberek köréből.

Rachel Cohen 2012.01.15. 12:29:47

Kölcsönt csak befektetésre szabad elfogadni. Ami termeli a pénzt, amiből vissza lehet adni. Aki másra kér az halott.
Ezt még a gojok is megérthetnék.

dr kíváncsivagyok 2012.01.15. 12:30:08

@Pékszakállú Henceg: "Nem lennék meglepődve, ha a jobbikos tüntetés Orbánék fejéből pattant volna ki, hiszen minden egybevág."

Így igaz ! Már a forgatókönyv is megvan , hogyan annektálják a Jobbikot ! Másképp Orbán elveszett, nincs senki aki támogatná !! Orbán ki fog lépni az EU - ból a Jobbik támogatásával !

igényes 2012.01.15. 12:30:59

Az Uniónak 500 millió állampolgáa van, természetesen a jobbikosok is uniós állampolgárok. Gyújtogatnak, mást nem tudnak! Hol egy Rubik kocka, vagy spanyol viasz. A jobbik a kovakőhöz tért vissza. Igen ez egy érdekes párt.

csokvaomány 2012.01.15. 12:31:05

@high up!: "a Jobbik a politikai EU-t utasítja el, de nem az európai integráció egyéb lehetséges változatait."

Politikai EU gyakorlatilag nem létezik jelenleg. Ahhoz EU kormány, EU kormányfő, közös EU külpolitika, EU hadügy kellene.

Totof 2012.01.15. 12:31:20

@kíváncsivagyok: Mindig is ezt csinálta, dobott nekik egy falatot, aztán kifogta a szelet a vitorlájukból. Ezzel is ez (lesz) a célja

dr kíváncsivagyok 2012.01.15. 12:32:50

@Mindfield: Én pedig megvédem a Jobbikot. Ők egy RADIKÁLIS párt. Igen, azok ilyet (is) csinálnak. Jobb helyeken robbantgatni is szoktak. Nekik a cél szentesíti az eszközt és ez így van rendjén.

Elmész anyádba....

righthook 2012.01.15. 12:33:01

Gréczy. Nem lettél normálisabb.

csokvaomány 2012.01.15. 12:33:23

@kíváncsivagyok:

"Orbán ki fog lépni az EU - ból a Jobbik támogatásával !"

És az EU-s támogatások? Miből fogják pótolni? Kökényszedésből? Ki fogja megvenni a remek magor árukat? Vagy önellátásra rendezkedünk be? Azután: vámvizsgálat Hegyeshalomnál? Kamionsor? Valuta lap?

high up! 2012.01.15. 12:33:48

Jaj, mit olvasok a grecitöl:

"A zászlóégetéstől kezdve Orbán semmilyen gesztust nem tehet a Jobbiknak, esetleges 2014-es választási koalíciójuk is füstbe ment."

Árulás greci eftárs!!! Hát nem úgy volt, hogy a választást az 1%-os Deka párt, a 8%-os maszop és az atomjaira hullott lomposok nyerik meg??? Ehhez jön még Igazi Pisi eftárs külföldi csapata, a hackerek, meg a titkosszolgálatok. Meg az FT blogrovata.
De ha így van, akkor meg minek koalíciózna Orbi a Jobbikkal?

Greci eftárs, csak nem elszólta magát, hogy 2014-ben teccenek menni a pöcegödörbe?

Senkifia 2012.01.15. 12:34:21

"A Fidesz pedig nem elszenvedője a Jobbiknak, hanem saját politikai édesgyermeke." gréczy,akkor ez olyan,hogy az édes gyermek öregebb,mint az édes apja? érdekes. időutazók ezek,vagy mi... vagy csak picit elírtad a dolgot, a habzó szádtól meg nem vetted észre,hogy hiba csúszott a gépezetbe? :) Lévén ugye,hogy a fidesz elég nehezen lehet a jobbik politikai édesgyermeke :D

Tűzgolyó 2012.01.15. 12:35:14

@csokvaomány: Igen, pontosan így gondolom. De akkor miért járatja le magát a rendőrség egy olyan eljárás indításával, melynél már az elején lehet tudni, hogy nem állja meg a helyét? Tán politikai rendőrségünk van?

dr kíváncsivagyok 2012.01.15. 12:35:43

@==T==: A ballib már évek óta folyamatosan fenyegeti a jobbikosokat. Nem csak a párttagokat, de a támogatóikat is.

Ezen jót röhögtem....a ballib mint autógyújtogató-kockakődobáló-ordítozó-zászlóégető-TV székházfelgyújtó csürhe...

Frizuravarjú 2012.01.15. 12:36:22

Éhen fogunk halni! Nem lesz Tesco meg Lidl. A magyar parasztnak megint dolgoznia kell a saját földjén. Mi lesz velünk?

dr kíváncsivagyok 2012.01.15. 12:37:16

@csokvaomány: "Orbán ki fog lépni az EU - ból a Jobbik támogatásával !"

És az EU-s támogatások? Miből fogják pótolni? Kökényszedésből? Ki fogja megvenni a remek magor árukat? Vagy önellátásra rendezkedünk be? Azután: vámvizsgálat Hegyeshalomnál? Kamionsor? Valuta lap?

Így igaz , nem véletlenül mászkál Orbán keletre, már biztosan megvan a "B" terve....

Az igazi sztrovacsek 2012.01.15. 12:38:28

Megint bevertek egy szöget az ország koporsójába. A baj az, hogy ezt egy parlamenti párt csinálta, és a miniszterelnöknek kutya kötelessége lenne minimum egy közleményben elhatárolódni az esettől. De ha megint csöndben marad, mint anno a Csurka-USA eset kapcsán, ....
Hát nem tudom.
Van még ennél lejjebb a számára?
Mellesleg komolyan gondolja valaki ebben az országban, hogy Vona Gábor miniszterelnök, Novák Előd, vagy Duró Dóra meg miniszter lesz?

Frizuravarjú 2012.01.15. 12:38:49

A ballib nem gyújtogat és dobál. Nagyobb sumák férgek ők annál, hogy egyenesen szembetámadjanak bárkit.
Ős feljelentgetni járnak az EU-ba és USA-ba. Őket kéne megsimogatni a zászlók helyet.

hoseman 2012.01.15. 12:39:02

@bojlergyulabá: te akkor az egyik félhülye vagy az ezerből?..:))) üdvözöllek! oszt vÓÓt nagy ujjongás tegnap? megmutattátok ejróópának milyen a magyar virtus?..nem nagyon akart begyulladni az a kurva zászló azt láttuk...

Senkifia 2012.01.15. 12:40:17

"a három demokratikus ellenzéki párt" :D
beszarok.
Ennél már csak az viccesebb,mikor az őskommunista, kovács lászló nyilatkozik, és emeli fel a hangját a magyar demokrácia és az emberi jogok védelmében :)ezek a csávók amnéziások, vagy csak hülyének néznek mindenkit :D

mediacapic 2012.01.15. 12:41:53

A kedves elit lassan elvagja a lakossag 50% an a torkat... Ebben az orszagban 150 ev ota nem erdekli a vezetest h mi tortenik az zemberekkel!!!

Mária 2012.01.15. 12:44:14

@Frizuravarjú:

"A magyar parasztnak megint dolgoznia kell a saját földjén. "

Ez egészen addig nem baj, ha a "magyar paraszt" a két kis kezével kívánja túrni a földet, lovasszekéren kívánja a helyi piacra szállítani a terményt és vályogból vetett téglából kívánja építeni a házát. Na és persze maga kívánja megtermelni, tilolni, fésülni, fonni, festeni és szőni a gyapjút, lent és kendert, amibe majd a habtestét beleburkolja :)

De ha már traktort akar, kombájnt akar, szellőztetőt akar a csirketelepére, öntözőrendszert az elsivatagosodó alföldre, netán szaniterrárut a lakásába, vagy furgont a lovasszekér helyett, akkor valószínűleg szembe kell néznie azzal az aprócska problémával, hogy egy magába zárkózott, saját belső mezőgazdaságára és cserekereskedelmére épülő ország kénytelen nélkülözni mindazt, amit a nehézipar más országokban állít elő.

Senkifia 2012.01.15. 12:45:35

@Senkifia: ja most már értem ...a Fidesz önmegtermékenyült, és megszülte saját magát. mert ugye másképp hogy lehet jobbikelszenvedő helyett "A fidesz...saját politikai édesgyermeke"? gréci, meg kéne tanulni fogalmazni,mert így azért qrva gáz az újságírás.... :D

high up! 2012.01.15. 12:48:56

@csokvaomány:

Csak a szemkilövetö Hibbant Nero és erkölcs hiányos hódolóinak a "kultúr köreiböl" írtam ki magam eftárs. Mint a maradék 90% magyar.

Senkifia 2012.01.15. 12:49:30

@d.z.: persze. az LMP(természetesen :) a maszop meg a demokratikus koalíció,vagy most épp hogy hívják. gyurcsinak a koholmánya... na ők a demokraták.

ZX 2012.01.15. 12:49:32

"Csak annyit kérdezek, a válaszra várva" hogy a tüntetésen részt vevők össz. IQ-ja elérte a 2-t? :P

Mária 2012.01.15. 12:50:06

@Kelly és a szexi dög:

"Kint nem érdekel senkit a zászló égetése, a lényeg, hogy odaadhassák a pénzüket jó magas kamatra!"

Ennyire penge vagy uniós jogból?

Tényleg nem zavar, hogy Vona et. éppen most csapott bele a lecsóba, hogy megfosszon téged az uniós ÁLLAMPOLGÁRSÁGODTÓL?

Egyébként valószínűleg nem tiltja uniós jog az uniós jelképek "meggyalászását". Mint ahogy azt se tiltja uniós jogszabály, hogy a saját ürülékében fetrengjen valaki a nyílt utcán, ha úgy tartja a kedve, és ha egyébként cselekvőképes és beszámítható.

Csak hát kultúrember NEM tesz meg bizonyos, nem kultúremberhez méltó, mások identitását, erkölcsét, jóérzését durván sértő dolgokat.

igényes 2012.01.15. 12:50:38

Ez a hülye jobbik aszt hiszi, hogy a Hungaria nevet is ők adták, ha tudnák, hogy nem.

Magyarisztán a mi igazi nevünk!

EddieCivic4g 2012.01.15. 12:53:34

@Kelly és a szexi dög: Nem is vettünk fel tőlük hitelt, hanem a piacról, 2x akkora kamatra. De gondolom, ez az apróság nem érdekel:)

Mária 2012.01.15. 12:53:46

@Mindfield:

"Én pedig megvédem a Jobbikot. Ők egy RADIKÁLIS párt. Igen, azok ilyet (is) csinálnak. Jobb helyeken robbantgatni is szoktak."

Radikálisnak lenni ésszel is lehet, nem csak tájékozatlanul, indulatból. Az utóbbi ugyanis visszatetszést szül, pláne, ha egy parlamenti képviselő csinálja.

A Jobbikért egyébként kár, szerintem nyilvánvaló, hogy a Fidesz "teszternek" használja őket a közhangulat felméréséhez.

high up! 2012.01.15. 12:54:49

@csokvaomány:

Csak hogy az EU mind külügyi témákban, mind politikai ügyekben már jó néhány esetben megvalósította az integrációs cselekvést.
Beszólni egy országnak, hogy nehogy már a 70 éves (zömében komcsi)bírákat nyugdíjba küldjék, meg egyenesen beavatkozás a belügyekbe.
Persze a gyúrtcsány banda minden külföldi érdeket kiszolgál, csak hogy utána hivatkozhasson rá, hogy öket külföldön elfogadják.
Na nem elfogadják, hanem szolgának használják!

töreki 2012.01.15. 12:56:24

Az égés az, hogy ez tetű gréczy és hasonszőrű bandája egyáltalán szólás lehetőséget kap! Ez pont olyan mint amikor a kannibálok emberbarátságról hadoválnak! Az ilyen görények miatt lett trianon és megcsonkítva az ország! A saját hatalmukért az anyjukat is képesek máglyára küldeni, hogy egy csontot oda vessenek a gazdái. Őszintén remélem, hogy rövidesen megismerik a magyarok Istenét és akkor nem lesz irgalom ezeknek a patkányoknak!

csoffadtkutya 2012.01.15. 12:56:37

ez az ember ostoba .... azon a zástlón az egyik kis csillagocska a mi nyomorult hazánkat jelenti ... ezt is felgyújtotta .... hazafi e vagy????

csokvaomány 2012.01.15. 12:57:17

A Jobbik lesz az EU zászlók legnagyobb magyarországi vásárlója! :-)

tovabb a jezsovi uton 2012.01.15. 12:57:25

ha kell, nemzetközi fegyveres erő fogja leverni a fityiszes-jobbgyík názi söpredéket!!!!

high up! 2012.01.15. 12:58:29

@csokvaomány:

Ne ijedj be, de attól, hogy ha Magyaro kilép az EU-ból, éppenséggel helyzetbe jöhet a mezögazdasága. A vámunió megmarad, de cserébe nem az EU diktálja a termelési meg export kvótákat.
Akkor nem épülne le a mg-i termelés 30%-a, nem számolnák fel a cukorgyárakat és így tovább.

Pápu nem sárga tetű 2012.01.15. 12:59:20

@csokvaomány:

Nettó befizetőként az eu-s támagatások hasznáról beszélni elég dőreség...

Az igazi sztrovacsek 2012.01.15. 12:59:22

Félreértések elkerülése végett.
Ha kilépünk az EU-ból, fél Bp. éhen döglik, oszt jó napot.
Szlovákia azonnal bevezeti a vízum kényszert, de a határokat lezárja Ausztria, Horvátország, Szlovénia is.
Mezőgazdasági vállalkozók uniós támogatása nulla, megkezdett nagy beruházások csődbe menve, olaj, gáz, csak készpénzért. (ami nincs) Faluhelyen majd termel a "paraszt" magának annyit amennyit megeszik, a panelproli meg fölszánthatja az erkélyét.
Természetesen vámot fogunk kivetni minden hozzánk érkező árúra, minek következtében alig-alig fog árú érkezni.
Saját megtermelt fölöslegünket - ha egyáltalán lesz ilyen - sehol eladni nem tudjuk, mert a piacok telítettek, oda betörni minket nem hagynak.
Ez az ország képtelen saját magát ezen a szinten eltartani, tehát ÓRIÁSI visszaesés lenne az életszínvonalban. A benzin ára az 1000 Ft-lenne, az infláció hatalmas, lenne százezer forintos bankjegy, meg 6 millió koldus.
De Szabadok lennénk az igaz. Nem diktálna senki, és megehetnénk a büszkeségünket vacsorára.

csokvaomány 2012.01.15. 12:59:25

@high up!:

"Beszólni egy országnak, hogy nehogy már a 70 éves (zömében komcsi)bírákat nyugdíjba küldjék, meg egyenesen beavatkozás a belügyekbe."

Hiszel a mesékben, barátom? Mindenki tudja miért kell a bírók nyugdíjkorhatárát csökkenteni.

csokvaomány 2012.01.15. 13:00:44

@high up!: "A vámunió megmarad, de cserébe nem az EU diktálja a termelési meg export kvótákat."

Rég nevettem ilyen jót! A vámunió megmarad ! muhaha

csokvaomány 2012.01.15. 13:01:26

@Pápu nem sárga tetű: Nocsak nettó befizetők lettünk, nem is tudtam. Ezt az eligazításon mondták?

Mária 2012.01.15. 13:01:28

@high up!:

"A vámunió megmarad"

Ezt miből gondolod?

vezér01 2012.01.15. 13:01:47

@Mindfield: Hogyan jutottunk idáig? Nem kell sokat gondolkodni.Az MSZP-SzDSz koalíció két ciklusra kapott bizalmat és
mit tettek értünk? Medgyessyt megpuccsolni
komoly fegyvertény,100 lépés programot 150
%-ra teljesíteni úgyszintén,aztán elmondani zártkörű ülésen,hogy nem csináltunk semmit meg trükkök százai az EU
felé, erre legyünk büszkék?Hol van az SzDSz? Szétverte őket a MIÉP ? Nem a FIDESZ győzött,veletek lett tele a tökünk,kedves Gréczy Zsolt.

csokvaomány 2012.01.15. 13:02:25

@Az igazi sztrovacsek: Igaz, de ezt a széljobb okosok nem hiszik el. Majd a magor mezőgazdaság mindent megold!

Az igazi sztrovacsek 2012.01.15. 13:02:44

@high up!:

"A vámunió megmarad,"

Álmodj még ilyeneket!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.15. 13:03:32

a jobbik a fidesz nacitagozata.

ez egyertelmuan a fidesz megrendelesere tartott demonstracio volt. csak most nem lattuk pintert az operahaz lepcsoin telefonalni. most mashonnan telefonalt:-)

Totof 2012.01.15. 13:03:53

@Az igazi sztrovacsek: Valamint van néhány EU-n kívüli cégtulaj, akik azért hozták ide a biznicet, hogy az EU-n belül legyenek. Ezek két hét alatt úgy kivonulnának innen, hogy még integetni se lenne időnk.

hoseman 2012.01.15. 13:04:07

@töreki: érzem benned a tüzet...

csokvaomány 2012.01.15. 13:04:10

"@Mária: "A vámunió megmarad"

Ezt miből gondolod?"

Logikus nem? :-) Kilépünk az EU-ból, de vámmentesen exportálhatunk majd, persze ugyanez az import esetében szóba sem jöhet! :-)

thelizardking 2012.01.15. 13:05:00

Szeretnek gratulalni vadbarom politikusainak, akik sikeresen tonkretettek az orszagot. Ideje lenne mindenkinek, hangulyozom minden politikusnak benyujtania a lemondasat es onkent bortonbe vonulnia ahol kenyeren es vizen elnenek vagy 20 evig. Kulfoldonelek es Karacsony ota folyamatosan kerdezik, hogy mi a helyzet Magyarorszaggal, mert halljak a hireket... Ilyenkor nekem kell megmagyarazni a bizonyitvanyt, azt amirol nem tehetek es azt amihez gyakorlatilag semmi kozom, megis eg a pofam, pedig csak egy egyszeru szakmunkas vagyok. Draga politikusaink. Ezt elkurtatok, nem kicsit, nagyon. Ideje lenne felre allni.

high up! 2012.01.15. 13:05:07

@Mária:

Az meg egyenesen nem is lenne ártalmas, ha kilépve az EU-ból, a magyar munkavállalás engedély köteles lenne.
Így legalább nem vándorolna ki a fiatalok 30%-a, akik sose jönnek vissza. Hanem maradnának Magyaro-on, aztán lenne nyugdíj befizetö 10 év múlva is.
Aki meg külföldön amúgy is kell (osztrák panziókba, kórházakba stb), az meg úgyis megkapja az engedélyt, a keresetét meg haza hozza:

Mária 2012.01.15. 13:05:55

@insert random:

"Mit gondolsz, miért ment politikai pályára, miért nem maradt a kaptafánál?"

Tippelnék: nagyobb pénzt látott benne, négyévenként csak egyszer fenyegeti a kirúgás és nem kell foglalkoznia az értékesítési statisztikákkal :)))

csokvaomány 2012.01.15. 13:06:23

@vezér01: Ez mind igaz. Én nem védem "azelmúltnyolcévet", de azon nem változtat, hogy az új kormány még Gyurcsánynál is rosszabb. Amit pedig a széljobb akar az maga a katasztrófa. Szép kilátások.

Az igazi sztrovacsek 2012.01.15. 13:07:34

@csokvaomány:

"Majd a magor mezőgazdaság mindent megold!"

Semmit nem old meg.
Az Európai élelmiszer ipar túlkínálattal küzd, ahol meg van kereslet, ott nincs fizető képesség. Mellesleg az árú romlandó, évekig tárolni nem lehet.

csokvaomány 2012.01.15. 13:08:08

@high up!: Ja, a disszidálás újra bűncselekmény lehetne! Persze itthon kellene maradni munkanélkülinek vagy közmunkásnak stadiont építeni. Ezt meghagynám nektek.

Szép új, széljobb világ.

MarbleC 2012.01.15. 13:08:51

"Ezért kérlek becsüld meg őt..."

Hogyan van tovább?

Kedves Előd gratulálok a celeb választáshoz!

És még egyre kérlek, ne játssz a tűzzel, mert látszik, hogy még ez sem megy neked.

vezér01 2012.01.15. 13:09:52

@Rachel Cohen: Nagyon igazad van! De nem
véletlenül szerepelt az ERSTE Bank pályázati ismertetőjén,hogy EU-s pénzt im-
portkiváltó vagy export-növelő beruházásra
kérni nem lehet !

igényes 2012.01.15. 13:10:39

Senki nem csodálkozik, hogy száz milliárdok tünnek el, egy mérhetetlen zsebben. Lassan 4500 milliárd vándorolt egy jó helyre.

Valaki lemásolt valakit. Emlékezzünk Hitler utolsó végnapjait megelőző a náci vagyon mentésére.

Biztosra mennek a fiúk. Az MNB kiürítése a fő cél.

csoffadtkutya 2012.01.15. 13:12:33

@high up!: nem lenne, mert nem lesz munkája ... már most sincs, azért megy el

vezér01 2012.01.15. 13:12:45

@csokvaomány: Akkor tehát szavazzuk vissza őket? Merthogy ők már "meglopták"
magukat,ezután már velünk is törődnek?

ZX 2012.01.15. 13:12:59

@high up!: Haahahaha. 56-ban is sokan itthon maradtak. Majd hozzáér a segged a hideg falhoz akkor talán felébredsz. :P

high up! 2012.01.15. 13:13:15

@Az igazi sztrovacsek:

A vámuniónak a belsö része, miszerint az EU-magyar kereskedelem határok és vámok nélkül zajlik le, mindenképp megmarad. Hogy aztán Magyaro a külsö vámok tekintetében marad az EU normáknál és tarifáknál, vagy önálló normákat csinál, arról lehet találgatni.
Csak megjeygzem, hogy a vámok leépítése és megszüntetése már 1990-töl kezdve folyt és köze se volt egy késöbbi Közös Piaci csatlakozáshoz.

csoffadtkutya 2012.01.15. 13:13:22

@high up!: amúgy, ha adsz nekem munkát én is hazamegyek ... megegyeztünk? ;)

Mária 2012.01.15. 13:13:39

@high up!:

"Így legalább nem vándorolna ki a fiatalok 30%-a, akik sose jönnek vissza."

Ezt úgy érted, hogy visszahoznád a vasfüggönyt, de most már nem csak az osztrák határra, hanem körbe az egész ország körül? Visszahoznád az engedélyhez kötött határátlépést, a belügyminisztérium által bepecsételt "ablakot" az útlevélbe, mint Kádár alatt? Visszahoznád, hogy négyévenként egyszer hagyhatod el az országot, max 50 dollárt IGÉNYELHETSZ a kiutazásodhoz, DE CSAK ha a házastársad, vagy a gyereked túszként itthon marad?

Kádár alatt ezekkel a módszerekkel tudták a határon belül tartani a népet, és kötve hiszem, hogy egy uniós kilépés után összeomlott gazdaságú országból nem akarnának SZÁZEZRÉVEL kiköltözni az emberek.

Az unió a kilépésünk után egy záros határidőn belül nyilván befogadná a menekülőket, hiszen őket akaratuk ellenére fosztanák meg az uniós állampolgárságuktól.

csokvaomány 2012.01.15. 13:15:06

@vezér01: Nem, sajnos ők sem alkalmasak. Bajban vagyunk mert nincs hiteles politikai erő, akire szavazhatnánk. Optimistán nézve vagy felnő egy új, amiben megbízhatunk (?) vagy a FIDESZ kidobja a szemetet és elkezd normálisan kormányozni.

high up! 2012.01.15. 13:15:15

@csokvaomány:

Na miért ne kellene a a bíróknál is alkalmazni a 62 éves nyugdíjkorhatárt okostóni, mondd meg!

igenember 2012.01.15. 13:16:19

Jó cikk. Én is azon gondolkodom március 15-én miért fognak tüntetni a Fideszesek? Még több áfát? Még több csipszadót? lol...

Az igazi sztrovacsek 2012.01.15. 13:16:34

@high up!:

"Így legalább nem vándorolna ki a fiatalok 30%-a"

Ja. Itthon maradna köz(rabszolga)munkásnak.

"Aki meg külföldön amúgy is kell (osztrák panziókba, kórházakba stb), az meg úgyis megkapja az engedélyt, a keresetét meg haza hozza"

Miért kapná meg?
A két szép szeméért?
Vagy talán nem lenne elég szlovák, horvát, román, bolgár, szerb, lengyel stb jelentkező a helyére????
Mellesleg ebben az esetben az is hülye lenne aki saját magát hazahozza, nemhogy a keresetét is.

csokvaomány 2012.01.15. 13:16:34

@Mária: Hát úgy tűnik ez a széljobb víziója. Igazán vonzó lehetőség! :-(

csoffadtkutya 2012.01.15. 13:17:29

@high up!: mégegyszer felajánlom: ha adsz munkát, hazamegyek :) és viccen kívül

high up! 2012.01.15. 13:17:51

@csokvaomány:

szerencsétlen, ki beszél itt disszidálásról? Értsd már meg az 1 bites bolsi agyaddal, hogy ha az ország kilép az EU-ból, akkor megszünik a szabad munkavállalás alappillér. Ezt egy kölcsönös egyezménnyel áthidalhatják (mint pl Svájc), ha meg nem, akkor meg a külföldi munkavállalás engedély köteles.
Ennyire nem lehetsz eke, hogy ennyit se értesz meg?

hoseman 2012.01.15. 13:18:14

képzeljük el leki szemeinkel ahogy a jobbik levezényel egy ilyen eu-ból történő kilépési folyamatot... teljességgel képtelenség,mert egész egyszerűen furkók...ellenben a fidesz már véghez tudna(...) vinni egy ilyen diplomáciai folyamatot...de ha ők égetnének zászlót jelenleg az ugye nem lenne eu konform,ezért inkább felhasználja azt a rühes jobbikot a bomlasztásra... hogy mi lesz a vége most még nem látni...

csokvaomány 2012.01.15. 13:18:31

@igenember: Igazán komikus lenne, de valószínűleg az ország "megtámadása" ellen fognak tiltakozni! Ezért néhány "Még több ÁFÁ-t" táblát becsempésznék a tömegbe! :-)

ZX 2012.01.15. 13:19:59

@high up!: Lehetne alkalmazni, ha nem arra menne ki a játék, hogy sógor, koma, jóbarát kerüljön a megüresedett posztokra. Kurvára elég volt abból, hogy 40 évig ez ment, most meg ezek a narancskomcsik újra ezt csinálják.

Grensberg 2012.01.15. 13:20:16

A jobbikkal felesleges a népet riogatni, mivel a fidesz a teljes programjukat teljesítette, kivéve az EU-ból való kilépés, és a hitelek felmondása. Nem hiszem, hogy néhány tízezer emberen kívül bárki támogatná ezt az őrült programot. 1991-óta Magyarországon a többség egyetért az EU tagsággal. Egyébként az EU-n kívül Európa közepén csak Moldávia, Albánia szintű élet van. Szerintem a magyar emberek nem erre vágynak. Orbánnak most már színt kell vallania, és befejezni a kettős beszédet.

csokvaomány 2012.01.15. 13:20:31

@hoseman: Nem látom ilyen sötéten. A Jobbik végre a helyére került. Radikális, szélsőjobboldali párt.

(Szerintem még a szimpatizánsainak jelentős része sem akarna az EU-ból kilépni. )

Mária 2012.01.15. 13:21:30

@high up!:

"A vámuniónak a belsö része, miszerint az EU-magyar kereskedelem határok és vámok nélkül zajlik le, mindenképp megmarad."

Ezt mire alapozod?

Az EU-nak nem lenne az érdeke. Ha az lenne, akkor alkalmazná más nem uniós országokkal szemben is.

Tudomásul kellene venni, hogy ha egy ország NEM uniós tagállam, akkor anak a státuszának az ÖSSZES hátrányával számolnia kell.

Vágyálmokat kergetni meg nem szabad. Ha valaki keménykedik, akkor kezdje a keménykedést azzal, hogy REÁLISAN elemzi a saját helyzetét, nem úgy, mint egy szűzleány a rózsaszínű szobácskájában.

high up! 2012.01.15. 13:21:36

@Az igazi sztrovacsek:

Döntsd már el te is a nagy eszeddel, hogy miért vinnyogsz:
1. Rinyáltok itt, hogy összeomlik a nyugdíjatok, mert a befizetök száma az alacsony születési szám, meg a fiatalok kivándorlása miatt a pincében van.
2. Vagy hadd menjenek a fiatalok, hadd legyen jó nekik. Ami meg a belsö gazdasági következménye, arra meg szarunk.

Vaker, nehogy már k..-janak is, meg szüz is maradj.

csokvaomány 2012.01.15. 13:22:13

@Az igazi sztrovacsek:

"@high up!:
Buta vagy, oszt jó napot."

Azért ez túlzás, én nem dicsérném ennyire.

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2012.01.15. 13:22:33

Nagy nap volt a tegnapi a fidesznek, Shiffer lelép, dszobbiknál elvész a maradék kontroll és a józan ész.Tehát elintézték, hogy páran 14-ben csöndben otthon maradjanak...

csoffadtkutya 2012.01.15. 13:24:09

@high up!: sajnos többször nem fogom felajánlani, mert 3 a magyar igazság: ha adsz nekem munkát, hazamegyek. 33 éves vagyok, jó fizikai állapotban, jól képzett (diploma, nyelvtudás, munkatapasztalat .. stb) és hajlandó dolgozni - bármit. Szóval ha adsz nekem munkát hazamegyek ... de addig csak segélyt tudok majd kérni, amit a te adódból fognak nekem ideadni, és akkor engem fogsz ekézni, hogy nem dolgozok, csak élősködök a társadalom (te és más adófizetők) testén. Ebből hogy lesz 10 év múlva az idősek ellátása. (arról nem beszélve hogy engem ki lát majd el 303-40 év múlva). De ennek ellenére, mégis azt mondom: Ha adsz nekem munkát, hazamegyek. Megegyeztünk? ;)

csokvaomány 2012.01.15. 13:25:20

@high up!:

"Rinyáltok itt, hogy összeomlik a nyugdíjatok, mert a befizetök száma az alacsony születési szám, meg a fiatalok kivándorlása miatt a pincében van."

Nem a pincében, a padláson, ha már azt akarjuk mondani, hogy magas ez a szám. :-)

Ja, nem kellett volna a manyupot ellopni.

"Vagy hadd menjenek a fiatalok, hadd legyen jó nekik. Ami meg a belsö gazdasági következménye, arra meg szarunk."

Szóval tényleg vasfüggönyt akartok. Érdemes lenni a párt programjába is belevenni, ez jelentősen növelné a támogatottságotokat különösen a fiatalok körében.

hoseman 2012.01.15. 13:25:45

@csokvaomány:reménykedjünk a legjobbakban,de készüljünk a legrosszabbra..
egy biztos; annak hogy itt tartunk közös felelősei vannak.... két díszfasz;gyurcsány és orbán

high up! 2012.01.15. 13:26:11

@Mária:

Mondom, homályosítsátok már fel magatokat, hogy mi az az EFTA, meg az abból lett Európai Gazdasági Térség.
Ezek után ezt a greci blogot a kukába dobhatjátok.

Persze a parányi agyú grecinek minden megszólalását a kukába lehet dobni. A gyurcsi gazdinak Öszödre írt beszédjét azt azért hagyjuk meg, az muzeális értékü.

ZX 2012.01.15. 13:27:10

@high up!: Na ja, és a tömeget csak úgy lehet itthon tartani ha közben tönkretesszük az országot? Kösz, nem szeretnék albániai állapotban élni.
Ellenben nem értem mi a faszért nem lehet a nyugdíjasoktól segélyen élőktől, rokiktól és egyházaktól elvenni és végre azokat támogatni aki adóznak?

hoseman 2012.01.15. 13:27:53

@Mojzes Pál: "Shiffer lelép"

az szardarab is megéri a pénzét...megvették kilóra(?)..

csokvaomány 2012.01.15. 13:28:52

@high up!: "Európai Gazdasági Közösség"
ezt sem tudod?! És az sem igaz, hogy az EFTA-ból lett az EGK.

Egyes, leülhetsz.

delano 2012.01.15. 13:28:52

@high up!: Nektek miért vonzóbb az EU-n kívüli, független Fehéroroszország, mint az elnyomott, kicsi nyomorult EU tag Ausztria vagy Dánia? Mi ez az idióta függetlenség mánia? Én nem akarok független lenni, én része akarok lenni a rendszernek. Mint, ahogy része a 8 milliós Svédország is, meg a 2 milliós Szlovénia is. Nekik is diktálnak Brüsszelből, mégis jól jöttek ki belőle. Moldáviának nem diktál Brüsszel. Sztem a jobbikosoknak oda kéne költözni egy évre megnézni, hogy milyen a függetlenség. Aztán talán észhez térnének.

csoffadtkutya 2012.01.15. 13:30:05

@high up!: látom nem válaszolsz, nem ígérsz nekem munkát hogy hazamenjek ... tudod mifelénk (otthon, Magyarországon, a keleti felében a szegényebb régióban ... nem tudom te honnan írsz...) azt szokták mondani hogy az az igazán szegény aki még ígérni se tud ...

csokvaomány 2012.01.15. 13:31:42

@ZX: Hülyeséget írsz, egy nem így működik. A társadalmi szolidaritás lényege az, hogy attól akinek van elveszek és odaadják annak akinek nincs. Na persze a feltételekről és a mértékről lehet vitatkozni sokat.

ZX 2012.01.15. 13:32:10

@hoseman: Azért szardarab mert nem akar közösködni a tolvaj MSZP-vel?

delano 2012.01.15. 13:32:18

@high up!: A másik, amit nem értek, ez a Gyurcsány mánia. 3 éve lemondott, eltünt. Most van vmi mini pártja, ami senkit sem zavar. Azóta elloptak 3000 milliárd nyugdíjforintot, feltornászták kemény munkával a havi törlesztőrészleteket 30-50%-al, pusztítottak, romboltak. Gyurcsány egészen kispályás volt azokhoz a bűnökhöz képest, amik azóta történtek. Ma már inkább mosolygni lehet rajta. (A kilőtt szemeket sajnálom, de az hány embert érintett? 5-öt? 8-at? A nyugdíjrablás hány embert? 3 milliót? )

csokvaomány 2012.01.15. 13:32:42

@delano: "Sztem a jobbikosoknak oda kéne költözni egy évre megnézni, hogy milyen a függetlenség. Aztán talán észhez térnének."

Tőlem ott is maradhatnak.

high up! 2012.01.15. 13:32:59

@csokvaomány:

Na öcsém, ez a manyup ellopásos dogma meg csak azt mutatja, hogy mennyire értetlen elemi számtanban is.

Marha jó üzlet volt, hogy az állam kölcsönkért 100 forintot, majd azt odaadta a manyupnak. A manyup meg azt mondta, hogy ebböl 50-et odaad a kölcsön adónak. A maradékon meg külföldi részvényeket vesz a maga örömére.

Szóval einstein, belemennél ebbe a boltba, hogy adsz nekem 100 forintot, én meg adok neked belöle vissza 50-et?

Az meg a legföbb kérdés, hogy, a jelenleg nyugdíjas apád, anyád mit szól hozzá, hogy a gyereke nem adja oda neki a nyugdáj járadék 30%-át, hanem zsbre vágja a saját hasznára. Tényleg, az ősök meg dögöljenek éhen erre a maradék 15-20 évükre?

Környezettudatos 2012.01.15. 13:33:02

@kíváncsivagyok: Te is elmész anyádba. Ez is szentesítve van.

csokvaomány 2012.01.15. 13:34:07

@delano: Így van. Hol van már Gyurcsány. A FIDESZ-hez képest nyeretlen kétéves.

ZX 2012.01.15. 13:34:13

@csokvaomány: Nem azt mondtam, hogy mindent elveszek. De tudod ha épp nincs pénzem akkor a gyerekemnek nem veszek csokit. De nagyban meg az megy, hogy ha nincs pénz, akkor majd hitelből lesz a csoki. Az adózók meg fizetik vissza kamatostul.

Mária 2012.01.15. 13:34:28

@csokvaomány:

"Ja, a disszidálás újra bűncselekmény lehetne!"

Képzeld csak el, mekkora bevételt jelentene a kormánynak, ha megint államosítani lehetne, úgy, mint az átkosban, a "mocskos disszidensek" hátrahagyott vagyonát :DDD

delano 2012.01.15. 13:35:07

@Pápu nem sárga tetű:
"Nettó befizetőként az eu-s támagatások hasznáról beszélni elég dőreség..."

Nettó befizető? Magyarország? Nem tudom mit szívsz, de sztem állj le a szerről, mert úgy tűnik nagyon megártott...

GL-581 g 2012.01.15. 13:35:13

@high up!: "töb fokozat", "átlagozott", "netto" - és még te mered aluliskolázottnak nevezni "a sok bolsilibsit"?! Neked aztán van önbizalmad.

Szerintem inkább tanulj meg gépelni, és készítsd be a gép mellé a helyesírási szabályzatot. Mikor írtok legközelebb nyelvtan témazárót? :P

dr kíváncsivagyok 2012.01.15. 13:35:19

@csokvaomány: Nem látom ilyen sötéten. A Jobbik végre a helyére került. Radikális, szélsőjobboldali párt.

(Szerintem még a szimpatizánsainak jelentős része sem akarna az EU-ból kilépni. )

Mééér,...eddig mi volt ???
Amikor meggyújtották a zászlót...a tömegből mindenki egyetértett ?? Újból sorba akarnak állni útlevélért , hogy az 50 dollárjukat elkölthessék a máriahilferstrasszén ?????

2012.01.15. 13:36:28

Orbán-patkányt gyalázni és a halálát kívánni: nem fasizmus.

Gyurcsány-patkányt gyalázni, és a halálát kívánni: fasizmus.

Szép. Tessék mondani, aki mindkettőt e szinten utálja, az micsoda?

hoseman 2012.01.15. 13:36:33

@ZX: túl nagy a kontraszt....semmi átmenet...egyik nap újfajta politizálási irány meghírdetése,másnap tipli?..már ne haragudj nekem ez gyanús..

Karipapa01 2012.01.15. 13:36:37

@negondolkozz!majdénmegmondom!: "Addig örüljenek a kedves urak, amíg még csak a zászlók égnek. Egyelőre."

plb 2012.01.15. 13:36:45

Adjon Isten szebb jelent!

high up! 2012.01.15. 13:37:07

@csoffadtkutya:

Én senkinek nem tudok munkát adni, még neked sem. Egy biztos: a te logikád szerint az USA-ba, Európaba bevándolró 10 meg 100 milliókból mind munkanélküli lett. Mert ugye nem várt rájuk egyetlen munkaadó sem, amikor bevándoroltak.
Hát ez nem így müködik. A bevándorlás keresletet teremt, söt a jobbja önmaga lesz vállalkozó, munkaadó. Kínálat és kereslet kiegyenlíti egymást, ha a gazdaságpolitika nem teszi tönkre azt a folymatot.

csoffadtkutya 2012.01.15. 13:37:11

@high up!: látom nem válaszolsz, mert nem tudsz, vagy csak nem akarsz? Én nem szájkaratézni akarok, nem blogon vitatkozni, vagy zászlót égetni, csak dolgozni, otthon a hazámban ... de úgy látom ebben nem vagy partner :)

BLovi 2012.01.15. 13:37:45

A cikk eleje még elég normálisan indult, de a végére komolytalanná tetted az egészet.

Ezt írod:

"Olyan hely leszünk, ahol március 15-én egyszerre fog tüntetni a további áfaemelésért, a végtagok nélküli döntetlen kimondásáért a Fidesz tömege, a rajtuk kívüli demokratikus világ..."

A demokratikus világ alatt a sajtószabadságért aggódó Lendvai Ildiót, az őskommunista Kovács Lászlót, Szekeres Imrét és társait, a korábban az országnak a legtöbb kárt okozó SZDSZ-hez tartozó "értelmiségieket", a Népszava "objektív" publicisztáit, valamint az Orbánnál semmivel sem különb, sőt őt is felülmúló Gyurcsányt és "demokratáit" érted?

Ugyan miért nincsenek tömegek a jelenlegi kormány elleni tüntetésen? Azért, mert a fentiek közül ha csak 1-2 ilyen személy is megjelenik egy demostráción, onnantól válik hiteltelenné az egész és az összes normális ember elhatárolódik a tüntetőktől is...

Az MSZP-s időszak hazaáruló és erkölcstelen döntéseitől el nem határoló és azt megtűrő emberek most visszakapják! Szomorú dolog, de őket én nem tudom sajnálni. Kb. semmi ellen nincs erkölcsi alapuk tüntetni, mert bármit hoznak fel Orbán ellen, kapásból lehet mondani 3x annyi példányt az MSZP-kormányzás idejéből...írom ezt úgy hogy nem vagyok fidesz szavazó.

Ez az egész magyar belpolitika már el lett qrvva úgy ahogy van.

Egyébként világpolitikai szinten hiteltelenek a politikusok (beleértve a nagy EU-s megmondó embereket és USA-sokat, szóval a Jobbik amit mondott sokmindenben igaza van. Viszont a zászlóégetés teljesen felesleges és káros volt, én nem is értettem mi szükség volt rá. Semmi értelme fejjel a falnak menni, ők most ezt tennék.

csokvaomány 2012.01.15. 13:38:21

@high up!: Hülyeség. A manyup egy nyugdíjellátásra képzett tartalék volt. Az államháztartást pedig a manyuppal együtt kellett volna egyensúlyban tartani (ez a szoci kormányok hibája is).

Ezt a 14 év alatt összegyűjtött, a nyugdíjak 25%-ra fedezetet biztosító 3000 Milliárd Ft összeget a Fidesz kormány gyakorlatilag egy év alatt felélte. Ez az összeg nagyon fog hiányozni később.

dr kíváncsivagyok 2012.01.15. 13:38:34

@delano: "Nettó befizetőként az eu-s támagatások hasznáról beszélni elég dőreség..."

Ja,...az arányok :
évente befizetünk kb.: 100 milliárdot....és kapunk kb.: 1000 milliárdot...ez nem kell a jobbereknek...

ZX 2012.01.15. 13:38:42

@hoseman: Nem tudhatjuk mi hangzott el a legutóbbi gyűlésen. Ott mondott valaki valamit ami pár embernek nem tetszett. Mondjuk nemkem sem tetszik ami épp zajlik, de a lehető legnagyobb hülyeség lenne, ha összeállnának azzal a tolvaj bandával.

high up! 2012.01.15. 13:39:09

@GL-581 g:

Olvtárs, én gondolkodni tudok, te meg gépelni. Majd ha titkárnőt keresek, akkor majd szólok neked.
Kávét tudsz főzni?

csokvaomány 2012.01.15. 13:39:46

@BLovi: Aki igazi hazafi akar lenni, annak hazaárulókra van szüksége, igaz?

"Semmi értelme fejjel a falnak menni, ők most ezt tennék."

Akkor válassz!

hoseman 2012.01.15. 13:40:10

@ekszvájzed: "Tessék mondani, aki mindkettőt e szinten utálja, az micsoda?"

háát ez az basszák meg.... és erről nem nagyon beszél senki.... ez a szar jobbik is 'betereli' őket egy szoci táborba....hát az édes anyucikájukat a ravatalon... Tőlem ne foglald vissza a ZuCCát baszdmeg te patkány! FÜGGETLEN adófizető vagyok.

ob.szerver 2012.01.15. 13:41:22

"Kerekedjünk föl, s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat. Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai kártyajátékot, s elmélkedhetünk ama bizonyos szép ezredéves álomról."

Teljesen helytálló idézet. A zászlóégető Jobbik és fideszes szellemi hátországuk visszamehetne Ázsiába. Nem miattam, a saját érdekükben, mert az az ő világuk. Ott a helyük.

Ja, és az idézet. Ady, 1902. Itt semmi sem változik, és nem is fog. Amíg fel nem kerekednek.

Éhes_ló 2012.01.15. 13:41:39

@csokvaomány: naponta megtörténik. Sajnos nem csak zászlót égetnek, jelképeket semmisítenek meg, hanem embereket is megvernek megaláznak magyarságuk miatt.

De ezekkel kapcsolatban ne születnek postok és nem hőbörödik fel a fejlett ejrópa sem.
Ezt kell végre megszoknunk szerintetek.

Sokak szerint meg nem.

dr kíváncsivagyok 2012.01.15. 13:41:53

@ekszvájzed: Orbán-patkányt gyalázni és a halálát kívánni: nem fasizmus.

Gyurcsány-patkányt gyalázni, és a halálát kívánni: fasizmus.

Szép. Tessék mondani, aki mindkettőt e szinten utálja, az micsoda?

Bárkinek a halálát aki kívánja...fasiszta. Miért kell a halálát kívánni bárkinek is...elég ha eltűnik a közéletből...nem ?
Miért csak e két emberben gondolkodunk ? Nekem megfelelne "névtelen" ,...de hozzáértő kormányfő...pl.

térképesember · http://khartesz.blog.hu/ 2012.01.15. 13:41:57

@high up!: Az eropolitika mindig kontraproduktiv. Roghozkotes nelkul kevesebb fiatal menne ki, stb. Masfelol ha az orszag elheto lenne vagy ha a valasztott politikusok azon dolgoznanak, hogy az legyen, akkor a roghozkotes fel se merulne, meg a temerdek egyeb ragyogo otlet, kilepni az EU-bol es a tobbi.

Mária 2012.01.15. 13:43:06

@high up!:

"Mondom, homályosítsátok már fel magatokat, hogy mi az az EFTA, meg az abból lett Európai Gazdasági Térség."

Az EGT nem uniós tagállamai közé tartozik Lichtenstein, Svájc, Norvégia és Izland.

Nem lehetsz ennyire egyszerű, hogy abban bízol, hogy két kézzel kapkodnának a csóri Magyarország után Lichtenstein, Svájc, Norvégia és Izland mellé :)))

Karipapa01 2012.01.15. 13:45:00

@Karipapa01: @negondolkozz!majdénmegmondom!: "Addig örüljenek a kedves urak, amíg még csak a zászlók égnek. Egyelőre."
Igen, igazad van. Addig örüljünk, amíg csak ez van és nem a NATO fog idejönni rendet csinálni, mint Jugoszláviában! Kurva drága lenne nekünk! Persze, a magyar virtus: ha már ég az istálló gyújtsuk már fel a házat is! Hiszen Attila fiai vagyunk! Mutassuk meg! Ez a 93 négyzetkilométeres ország a világ szíve és esze. Majd mi megmondjuk, hogy mit kell csinálni. Hülye EU!

csokvaomány 2012.01.15. 13:45:22

@high up!: "Olvtárs, én gondolkodni tudok, te meg gépelni. "

Tudsz gondolkodni? Akkor meg miért nem teszed?

csoffadtkutya 2012.01.15. 13:45:46

@high up!: csodálkozni fogsz, a többségnek nincs munkája mikor megérkezik pl angliába. És az angol munkanélküliség most 115 éve a legmagasabb, köszönhetően a bevándorlás eszméletlen volumenének. A heti 10-15 fontból élő friss bevándorló pedig mindent jelent csak nem keresletnövekedést (ez kb 2 óra munkabérnek megfelelő összeg). Másfelől, Te kinek adnál munkát ha ugyanazok az ajánlatok, egy frissen érkezett kínai kőművesnek, vagy egy magyar szakinak? ... Azt hiszem a válasz borítékolható, van egy szint ami fölött már nem megy a vállalkozósdi, meg a munkaadósdi játék. És Te nem tudsz munkát adni nekem ... ok. De akkor ki fog? Mert cca 1,5 év után sem találtam munkát, még a szalag mellett sem, pedig oda is elmentem volna. Mikor gyári munkára jelentkeztem (hozzáteszem, a felvételiztető srácon Jobbikos póló volt ... !!) azt modta az illető hogy nem vesznek fel mert túlképzett vagyok, de a velem sorstárs barátainkat szó nélkül küldte aláírni ... Egy mondat jut eszembe erről: Hazafi e vagy? .. szóval erre menjen haza a fiatal? nem értelek .. de ha engem is el akarsz látni (hiszen a segélyt a te adódból fizetik) akkor megyek :)

Éhes_ló 2012.01.15. 13:46:25

@ZX: talán mert nagyszüleinet nem küldjük gázkamrába, amikor már munkaképtelenné válnak.
Ez egy olyan - számotokra beteg - társadalom, ahol a kevés erőforrásunkból még áldoznak az elesettekre is.
Gondolom ez nem tetszik a magadfajtáknak.
De ez van.
Az USA számotokra jobb hely, ott leszarják ha valaki öregkorára vagy munkaképesség hiányában lecsúszik a semmibe.

GL-581 g 2012.01.15. 13:47:13

@high up!: Jaj, de megsértődött a kis szíved, no. :D

Gondolkodni tudsz? És ez miből derülhetett ki? A gyurcsótányozásból meg a bolsizásból? Bocsi, ahhoz nem kell ész. Ahhoz elég egy birkanyáj közepén állva ViktorViktorozni, vagy egy másik nyáj közepén tapsolni a zászlóégetéshez.

Francokat tudsz te gondolkodni. Csak a gazdáid elhitették veled, hogy vannak gondolataid.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.01.15. 13:47:55

@DarthVader: Hát izé, én éppenhogy az erdeti vasfüggöny mibenléte mián voltam bátor megfogalmazni, amit. Ti. nézetem szerint zúdulni sok minden tud, pölö víz, homok, talicska aprómajom, vagy bármi, de egy darab, buzi nagy akármi nem. Az zuhanni tud. Izgalmas dolog ám a magyar nyelv... No, hát nem könnyű, neked meg ennek a Gréczynek nem megy annyira, de sebaj.

bigthereal 2012.01.15. 13:48:14

@Mária: mert más országokban nincsenek euroszkeptikusok?

mert az angol euroszkeptikus manus nem szólal fel az EP-ben rendszeresen, kb. olyan durva dolgokat a képviselők fejéhez vágva, mint amit vona mondott?
nincsenek dán, svéd, francia eu-ellenes tüntetők?
csak a bugris magyarok, igaz?

neked, meg zsótinak fogalmatok sincs európáról, még mindig azt hiszitek, hogy az mszp meg gyurcsány jelenti a demokráciát:P

Gatinho 2012.01.15. 13:48:48

Ugyanolyan hülye vagy Gréczy, 2012-ben is.

Mária 2012.01.15. 13:49:02

@ZX:

"Mi a faszért nem lehet a nyugdíjasoktól segélyen élőktől, rokiktól és egyházaktól elvenni és végre azokat támogatni aki adóznak?"

A nyugdíj nem adomány, hanem a korábbi befizetések egy részének a járadék formájában történő viszautalása.

A segély arra való, hogy a munkáját elveszített embert átsegítse azon az élethelyzeten, amíg új munkahelyet nem talál. Az, hogy nálunk SOKKAL kevesebb munkahely van, mint ahány munkanélküli, az nem az állásukat elveszített emberek hibája.

A rokkantak járadéka is kényszermegoldás. Ők is boldogabbak lennének, ha munkát találnának.

Az egyházak támogatásának a megvonásával egyetértek. Az egyházaknak még a rendszerváltás elején vissza kellett volna adni az államosított javaikat, vagy azzal egyenértékű ingatlanvagynt, és onanntól semmi támogatást, gazdálkodjanak abból, amijük van.

csoffadtkutya 2012.01.15. 13:49:37

@csoffadtkutya: velem sorstárs kisebbségi barátaimat - kimaradt a kulcsszó ... bocsika

Éhes_ló 2012.01.15. 13:49:52

@kíváncsivagyok: a gáz az, hogy erről nincsenek publikus források.
Ezért talán ilyen felkutatásával kellene kezdeni.
Sokak örülnének, ha világosan látható lenne, mi megy, mi jön, mi marad.

Hertelendi 2012.01.15. 13:50:10

Volt néhány próbálkozása a szélsőjobbnak M.o.-n, de eddig mindegyik a történelem szemétdombjára került. Egyetlen gond van ezekkel. Rájöttek, hogy valamekkora igény van a mondandójukra ezért keverik a szart és van néhány hülye, aki el is hiszi nekik. Ha történetesen marad a 10%-uk egész szép pénzt szakíthatnak, ha meg még Orbán jóvoltából kormányra is kerülnének, még a húsosbödönhöz is hozzáférhetnének.
Na most ha valakinek jó a memoriája emlékezhet mi történt Ausztriával, amikor Haiderék tagjai lettek a kormánynak. Én azt ajánlanám ennek a rakás szerencsétlenségnek, akit Vonának hívnak, hogy helyezze át a székhelyét Észak-Koreába és vigye magával az összes gárdáját csapatát és ott masírozgasson. De azt se bánnám, ha egyúttal magával vinné Orbánt és a bandáját

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.15. 13:50:12

Zsóti, igazán elemedben érzed most magad!

Ezt az aggódó szerepet nektek találták ki. Illik a személyiségetekhez. Alakítjátok is rendesen. Én persze csak röhögök rajtatok. Ja, bocs, ezt nem mondtam: ti a Mikroszkóp Színházban játszotok, a saját kis képzelt világotokban. :-D

agyamputáltak 2012.01.15. 13:51:23

@high up!:
jó nagy balfasz vagy és még hirdeted is :)

Mária 2012.01.15. 13:52:48

@delano:

"Mi ez az idióta függetlenség mánia?"

Vakcsoportképzésnek hívják.

Az emberek fanatizálásának az egyik technikája. Keress rá Google-ban.

csoffadtkutya 2012.01.15. 13:53:27

@Mária: sajnos az a helyzet hogy a mi nyugdíjrendszerünk nem így működik, mert nem a te befizetett pénzedből látnak el öregkorodban, hanem a mostani fiatalok befizetéséből van a nyugdíj ... és éppen ez a baj, rossz a struktúrája, a jelenlegi nyugdíjasnak nincsen pénze az államnál, csak joga a pénzhez ... és a kettő nem ugyanaz, ezért szar ügy nekünk a korfa, meg demográfia meg a hasonló csúnyaságok

high up! 2012.01.15. 13:54:09

@csokvaomány:

Figyelj, a manyup modellt minden értelmes ország elvetette, ugyanis nem lehet életben tartani egy olyan rendszert, ami az államnak csak adósságot termel, amit senki se fog kifizetni. (és persze a jövőben se lesz rajta sose megtakarítás, ez is elemi számtan)
Ezt a deficitet meg nem szokták az államháztartáson belül más tétellel refinanszírozni, mert akkor az egész gazdasági irányítás káoszba torkollik. Ezért van a nyugdíj alap mindenhol leválasztva a költségvetésről és önmagában kellene nullszaldósnak lennie.
A Világbank találta ki manyup modellt, majd pár év múlva rájött, hogy ez a modell marhaság. Már gyurtcsányiéknak is ajánlotta, hogy vezessék ki.
Úgy hogy ne rugózzatok ezen, mert olyan ez, mint amikor egyesek a kommunizmus bukása után még midig arról vitáztak, hogy a rendszer igenis életképes, csak ezt meg azt másképp kellett volna csinálni.
Ja persze, cska akkor az már egy másik rendszer.

plb 2012.01.15. 13:54:41

Itt meglehetne tartani a bértolnokok világtalálkozóját. Hajrá!

ZX 2012.01.15. 13:55:22

@Mária: Úgy látom leakadtatok pár mondaton. akkor hadd pontosítsak. Ha én vezetném az országot, akkor ingyenes utazás a nyugdíjasoknak nyista. Az így megtakarított pénzt a minimálnyugdíjból élőknek lehetne szétosztani. Fejenként 165.000 lenne a max. nyugdíj, a megtakarított pénzt az egészségügy rendbetételére lehetne fordítani. Azokat a rokikat akik képesek irodai munkát végezni át lehetne képezni és a közszférában dolgozhatnának, az egészségesek meg találjanak helyet a versenyszférában. Azok akik nem tesznek meg minden tőlük telhetőt, hogy munkát találjanak illetve nem képzik át maguk és a gyerekeik sem tanulnak, azoknak nincs segély.

Nem vagyok egy vadbarom, hogy minden segélyt és támogatást meg kell vonni, de a kifizetéseknek valahol gátat kell szabni.

csoffadtkutya 2012.01.15. 13:56:54

@Hertelendi: én javaslatom az volna hogy a jelenlegi teljes politikai elitünknek szüksége lenne egy ilyen kis kirándulásra ... és meglátnák hogy a Kedves Vezető szindróma nem tesz jót a népnek ... kaparna mind hogy hazajöhessen és tényleg demokratásat játsszon ne csak imitálja ...

dr kíváncsivagyok 2012.01.15. 13:56:56

@csokvaomány: "Beszólni egy országnak, hogy nehogy már a 70 éves (zömében komcsi)bírákat nyugdíjba küldjék, meg egyenesen beavatkozás a belügyekbe."

Ha nem tudnád,....te gyengeelméjű.....azért kellett (az elmúlt 20 évben pártatlanul bíráskodó ) bírákat nyugdíjba küldeni , hogy a saját káderekkel feltöltött bíróságoknak lehessen adni ( Polt és Szájerné által ) kényes gazdasági és politikai ügyeket,...megfelelő ítélet reményében....

dr kíváncsivagyok 2012.01.15. 13:58:59

@Éhes_ló: gáz az, hogy erről nincsenek publikus források.
Ezért talán ilyen felkutatásával kellene kezdeni.
Sokak örülnének, ha világosan látható lenne, mi megy, mi jön, mi marad.

Vannak publikus források,...nameg az ember néz néha TV -t is és olvas újságot...

agyamputáltak 2012.01.15. 13:59:22

@bigthereal:
szerintem is lehet tüntetni ellene, meg pofázni, ezért van a demokrácia. csak ne akard ráerőltetni másokra is és akkor semmi gond. az ugatások ellenére, azon el lehetne azért gondolkodni, hogy eddig miért nem lépett még ki senki? na? az, hogy most válság van, az persze sok mindent felszínre hoz, de egyelőre nincs más alternatíva.
azt sem lehet persze kizárni, hogy beleroppan az EU, de az akkor egy más szituáció lesz. nem nekünk kéne megelőlegezni egy bizonytalansági tényezőre alapozva.

komplikato 2012.01.15. 13:59:32

@csokvaomány:
"Lépjen ki a Jobbik az EU-ból és húzzon el keletre. Én maradok az EU-ban."

Ha minimális gerincük lenne (lol), akkor a Jobbik "be sem lépett volna" az EU-ba. De hát basszus ottani képviselőként többet keresnek, mint itteni miniszterként, meg ugye fizették a hat tagú slepet (szintén kinti fizu, nem ám magyar átlagbérrel) meg a seggük furikázását, kaját, szállást. Szóval ennyiért érdemes volt eladni magukat. De az a sok zseton mind elszáll tőlük is ha kilépünk az EU-val.
De nem baj, talán lesz piaca a magyar áruknak Mongoliában vagy valami leszakadt afrikai országban. Meg majd Magyarország "önfenntartó" gazdaságra áll át a 21. században. Én meg leszek a római pápa ... meg vizen járok.

csoffadtkutya 2012.01.15. 13:59:33

na jó megyek dolgozni kicsit még .. építem a kapitalizmust mindenkinek jó és építő vitatkozást :)

dr kíváncsivagyok 2012.01.15. 14:00:15

@kíváncsivagyok: Konkrétam Miskolcon 38 milliárdos beruházások 90 % - os EU támogatásból...konkrétan....

high up! 2012.01.15. 14:00:25

@Mária:

Látom, egy perc alatt felszedted az egyetemi tudást a googlon, legalábbis azt hiszed.

Hát így van, porszem került a gépezetetekbe, mégis van élet ez EU-n kívül. Méppedig úgy, hogy nincs gazdasági hátránya, de van poltikia elönye.

Na képezzétek még magatokat pár percig tovább a googlon, aztán délutánra meglesz a nagydoktori is.

agyamputáltak 2012.01.15. 14:01:39

@kíváncsivagyok:
az nem számít ezeknek, ők a jó fiúk, ők lophatnak :D
balfaszok ezek mind

Hertelendi 2012.01.15. 14:02:34

@ZX:
Érdekes, a hatalmi elit juttatásait nem is említed...ott nem tudnánk megtakarítani néhány milliárdot??? Te is a kisebb ellenállás irányába nyomulsz. Még szerencse, hogy nem te vezeted az országot. Ez a gyökér Vona is szeretne ám 30 millás közpénzes Audin járni, arra hajt

komplikato 2012.01.15. 14:03:10

@kíváncsivagyok: "évente befizetünk kb.: 100 milliárdot....és kapunk kb.: 1000 milliárdot...ez nem kell a jobbereknek..."

Ön téved, mert "csak" 3.84x annyit kapunk az EU adófizetőitől!!!, mint amit befizetünk. De ennek ellenére mindig van pár tudor aki megmagyarázza, hogy milyen rossz nekünk. Ha most le kéne perkálni amit kifizettek a leszakadt országunk felzárkóztatására direktben vagy pályázatok útján, akkor gazdasági válság nélkül is becsődölne a fenébe az ország. De hát "nem mindenki vállalja fel a gondolkodás kockázatát".

agyamputáltak 2012.01.15. 14:03:24

@Kompli:
te direkt csinálod, hogy megzavarod őket ilyennekkel! ez nem fair! ők belülről bomlasztják a pártot ugye, akarom mondani az EU-t :)

ZX 2012.01.15. 14:04:01

@high up!: "Hát így van, porszem került a gépezetetekbe, mégis van élet ez EU-n kívül. Méppedig úgy, hogy nincs gazdasági hátránya, de van poltikia elönye."

Ha kilépünk remélem majd az éhhalál szélén is ezt hangoztatod.
Ja nem is, téged eszünk meg először.

Éhes_ló 2012.01.15. 14:04:10

@kíváncsivagyok: talán idézz egyet,ahol a mi befizetéseink é a kapott lé is szerepel.

Sokunkat érdekelnének az idősoros adatok is a GNP-ről, mondjuk az elmúlt 21 évről (és még pár adat az országunk vagyoni helyzete, mérlege szintén idősoros kimutatásban)...

Szóval ne habozz, ha ilyen forrásokat ismersz, oszd meg velünk.

high up! 2012.01.15. 14:04:28

@kíváncsivagyok:

Az ilyen EU-s projekteknél azt is bele kell számolni, hogy a pénz 80-90%-a a magyar befizetésböl jött, amit a vállalkozóktól, meg a lakosságtól vontak el.
Aztán ha az ember azt is hozzáveszi, hogy mennyi adminisztrációs idö meg munkaóra költség jön még hozzá a kifizetésig, akkor lehet, hogy az egész nem is rentábilis.

Jofiu 2012.01.15. 14:05:28

Továbbra is hülyék ezek a jobbikosok.
Mintha előbb utóbb nem raknának ki amúgy is az unióból.
Azért nem akarnak véletlenül tüntetni, hogy essen az eső?

Arra már eszük nincs, hogy milyen szinten élnének meg itt körbevéve EU-s országokkal, akiknek égetik a zászlóját. Majd mi leszünk a tízmillió kecskefejő országa, vagg hogy gondolják ezek a majdnem zsenik.

Mária 2012.01.15. 14:06:24

@high up!:

Mindig elkap a harci ideg, ha azt látod, hogy valaki okosabb nálad?

high up! 2012.01.15. 14:07:02

@ZX:

Aztán miért halnál éhen, ha kilépnél az EU-ból? Most nem halsz éhen, hogy az EU csatlakozás elvitte a mezögazdasági termelés 30%-át? Ha ettöl a szabályzástól megszabadulsz, akkor éhen haltál?

ZX 2012.01.15. 14:07:21

@Hertelendi Csak pár példát említettem. A pártfinanszírozás és a korrupció visszaszorítása evidens.

agyamputáltak 2012.01.15. 14:07:35

@ZX:
ezen az irányon is lehet csiszolni, ez vitán felül áll.
de nem ez lenne az elsődleges irány, ennél sokkal nagyobb pénznyelők vannak, amiből nem részesednek a szélesebb néptömegek úgymond. ha ezeket rendberakták, utána lehet "sanyargatni" apró lépésekben, hogy rendeződjön az a terület is. ha ezt is elfogadod, felőlem kezdhetjük is a rendrakást. tudsz elég szavazót szerezni ehhez? mert amit én rakok rendbe az nem fog tapsviharral járni :D

komplikato 2012.01.15. 14:09:10

@Éhes_ló: "rről nincsenek publikus források."
Az EU nem tökéletes, bürokratikus és ott is van korrupció, persze a hazaival nem versenyezhet, legalább is 150 évre visszamneőleg.
De!
Az összes működési adata PUBLIKUS, ellentétben a magyar kormányokéval. Tehát a törvények, törvénytervezetek, kiadások, költségek, stb. Valószínűleg nagyon keresném meg is lelném ezek gyűjtőhelyét, de én "csak" a Wikipédiáig jutottam, ahol forintosítva, szorzóval, mindenféle aránypárokkal szép bazi nagy táblázatban vannak például a be és kifizetések arányai. Kis kapirgálással pedig talán még az itthon megpályázott és elnyert pénzeknek is utána lehetne járni. Az fix, hogy az összes ilyen beruházásnál kint szokott lenni kis tábla, amin rajta van mekkora támogatást kapott az EU-tól.
Ja, a Vonáék nem ezt mondják, mi?

ZX 2012.01.15. 14:09:41

@high up!: É smilyen más termelés lenne a mezőgazdaságon kívül? merthogy az exportunk bőven pótolja azt a kiesett 30%-ot. De mi lesz velünk export nélkül? Persze nem halunk éhen, ha mind a 10 millió ember kapirgálja a maga pár négyzetméteres földjét, de te ilyen életet akarsz?

ZX 2012.01.15. 14:11:34

@agyamputáltak: Az a legnagyobb vicc, hogy ezeken a blogokon a sok ember előbb összerántana egy normális országot, mint az a sok faszkalap politikus akik állítólag ezért veszik fel a milliós lóvét.

Hertelendi 2012.01.15. 14:11:37

@ZX: A nép nem fogadja el a sanyargatást, ha azt látja, hogy az "urak" dőzsölnek.
Szegény országnak a vezetői is legyenek szegények! Vagy legalábbis szerények. Hogy nézne az ki, hogy azt mondom a gyerekeimnek, hogy nincs pénz kajára én meg beülök a 20 millkós Mercibe?
Stimt?

xenuka 2012.01.15. 14:12:26

Érdekes, ahogy ez a nyilván zsidó-kommunista faszarcú blogíró meg akarja mondani, hogy mit tehet vagy nem tehet a miniszterelnök.

Orbán simán táncolhat a Jobbikkal, azt a tényt hogy ez a zsidó-kommunistáknak nem tetszik ki nem szarja le?

A Jobbik simán égethet izrael, likud, eu zászlót IS.

Ha ez nem tetszik a zsidóknak-komcsiknak az ki a faszt érdekel?

A zsidók már annyira faszok, hogy csak hányni lehet tőlük.

high up! 2012.01.15. 14:12:43

@ZX:

Miért ne tudnál exportálni? Az EU-n belülre továbbra is szabad a keresekedelem, EU-n kívülre meg megszünik a mezögazdasági export kvóta. Annyi lecsót exportálsz az oroszoknak, amennyit csak akarsz.

min 2012.01.15. 14:12:45

Ez a zászlóégetés volt a legprimitívebb tettük. Remélem börtön vár az elkövetőjére. Arra az asztalra szarnak ahonnan a kaját kapják?

Pékszakállú Henceg 2012.01.15. 14:13:06

@high up!: És miből veszed meg a kaját, ha nem lesz munkahelyed? Mert a kilépés a határok visszaállítását és ezzel együtt a kemény vámokat jelenti, a forint még gyengébb lesz, a gazdaság még szarabb, mert nem éri majd meg EU-n kívüli országban EU exportra termelni.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.01.15. 14:14:40

milyen ciki már, hogy még egy zászlót se tudnak elégetni???

Ott szerencsétlenkedtek vagy 5 percig, mire sikerült.

8félre ne értse valaki, primitív dolog, nem kicsit, de hogy még bénák is...)

komplikato 2012.01.15. 14:14:46

@high up!: Ez simán kamu, ne haragudj.
Azt a pályázat sikeressége és EU szerinti fontossága szabja meg, hogy 40, 60 vagy 80%-os támogatást adnak. (Valószínűleg nagyon fontos dolgoknál előfordulhat akár a 100% is)
De hogy 10%-os nincs, az majdnem biztos.
Jelenleg a lakótelepen ahol lakom a közterek rendezése, ovi, iskola, középiskola feltápolása, közösségi épületek (művház, játszóház, stb.) finanszírozása, közbiztonsági fejlesztések (fix rendőrposzt, biztonsági kamerák, stb.) és még sok más minden EU pénzből készült. Ki is van írva mindenhová, ahol kaptak belőle.

dr kíváncsivagyok 2012.01.15. 14:14:58

@Éhes_ló: @high up!:

Tegnap Miskolc 8Fideszes ) városvezetése kiadványt küldött minden postaládába....ezen szerepel.
"Miskolcon a közösségi közlekedés javítására 38 milliárd ft jut....90 % eU támogatással... 10 % önerővel."

és ez csak egy példa

agyamputáltak 2012.01.15. 14:15:52

@high up!:
mindenki visszamegy kapálni? az aztán tényleg fejlődés a javából :)

az addig rendben van, hogy szerinted majd EU nélkül is minden marad a régiben, csak hogy ez baromság. ergo ha innen egyszer elindulnak a nagy multik és az export beszakad, azok már vissza nem jönnek aztán irány észak-korea. a mezőgazdaságodat meg feldughatod magadnak, mert versenyképtelen, tehát abból se fog pénzt látni az ország.

azt persze nem vitatom, hogy ha valaki visszavágyik a jurták világába, szíve joga, csak ne erőltesse rá másokra ezt az életmódot.

dr kíváncsivagyok 2012.01.15. 14:16:39

@xenuka: Érdekes, ahogy ez a nyilván zsidó-kommunista faszarcú blogíró meg akarja mondani, hogy mit tehet vagy nem tehet a miniszterelnök.

Orbán simán táncolhat a Jobbikkal, azt a tényt hogy ez a zsidó-kommunistáknak nem tetszik ki nem szarja le?

A Jobbik simán égethet izrael, likud, eu zászlót IS.

Ha ez nem tetszik a zsidóknak-komcsiknak az ki a faszt érdekel?

A zsidók már annyira faszok, hogy csak hányni lehet tőlük.

Nem vagy egy kissé aberrált ? Netán fóbiás ?

csokvaomány 2012.01.15. 14:16:58

@high up!: "Az EU-n belülre továbbra is szabad a keresekedelem, EU-n kívülre meg megszünik a mezögazdasági export kvóta."

Te alapvető kérdésekkel nem vagy tisztában. Ha kilépünk az EU-ból akkor nem lesz szabad a kereskedelem az EU-val, hiszen az EU egyik fő lényege a javak és a tőke szabad áramlása EU-n belül. Kifelé meg most sincs export kvóta, ki mondta neked ezt a hülyeséget?

Igaz Magyar 2012.01.15. 14:17:27

@BolondIstók: "Ami történt, megtörtént. Innentől a zászlóégetők köztörvényes bűnözőkké váltak"

Gondolod akiknek ilyen nagy a pofája az nem volt eddig is köztörvényes bűnöző?
Nem volt eddig is zsarolható?
Nem volt valahol köteles-kövérnek dossziéja róla?

Dédnagyapám régen egyszer megjegyezte:
A nyilasokból lettek a legjobb ávósok, a nagyszájú kommuistákból meg a "jobboldali" templomjárók.

Becsületes magyar ember nem tüntet, nem uszít, csak dolgozik és tűr ameddig lehet.

Az ilyen nagypofájúak mind gazember bajkeverők, ezt mindenhol a világban így van.

Érdemes lenne ezen "urak" besúgó, spicli múltjának utána nézni, mert erős a gyanú, hogy mindegyiknél van valami stikli.

komplikato 2012.01.15. 14:17:28

@Pékszakállú Henceg: @high up!:
"Miért ne tudnál exportálni? Az EU-n belülre továbbra is szabad a keresekedelem,"
Lol. Persze Eu ártámogatás nélkül, de plusz vámmal az általában EU áraknál DRÁGÁBBAN megtermelt (mert ugye termelést technikai szinten nem sikerült 22 év alatt felzárkóztatni) termékeket biztosan nagy sikerrel fogjuk eladni az EU-ban. Lol.

csokvaomány 2012.01.15. 14:18:10

@kíváncsivagyok: Minek idézed? Most már kétszer látható ez a förmedvény!

Éhes_ló 2012.01.15. 14:18:15

@Kompli: de publikus forrásod az nincs, továbbra sem, csak a nagyképű hülye szöveged.

Hertelendi 2012.01.15. 14:18:17

@xenuka:

Jól megmondtad a magadét!

Hülyegyerek...

agyamputáltak 2012.01.15. 14:18:23

@ZX:
hiába indulunk jó vonalon tizen, százan, ezren akár, a választást milliók döntik el. a széles tömegek meg buták, hogy ezt felfogják és nem szavaznák meg talán soha.. vagy szerinted, lehetne tömegtámogatást mögé rakni?
van pár milliárdod? nekem nincs per pill. :S :D

hoseman 2012.01.15. 14:18:29

@Hertelendi: jézus a jégen.... hát baszdmeg Te jól mutatot fajtátok képességeit...egy szegény országban mindenki egyenlő lenne,csak lennének olyanok akik egyenlőbbek(pl a vezetők...ha érted..),Te meg ugyanúgy be lennél sanyargatva baszdmeg mint most,viszont MOST tehetsz ellene....ha nincsenek meg a képességeid,akkor irány az eu valamelyik tagállama,oszt mosogassál...annyit megkereshetsz mint itthon egy manager....nem szóltak még?..

high up! 2012.01.15. 14:18:58

Amúgy kedves bolsilibsik, ezt komolyan:

Jacque Delors is elismerte, hogy hibás volt az EU jelenlegi integrációs fokozatába lépni, mert ami ehhez kell, nem volt adott. Ez azt jelenti, hogy a rendszer csak hibákkal müködik, illetve egy nap a hibák a rendszer leállásához vezethetnek. Ez történik most Görögo-gal, meg egyéb EU-s országokkal.

Delors pedig nem egy nímand, hanem a megalkotója ennek a jelenlegi integrációs rendszernek.
Szóval nem kell pattogni azok ellen, akik egyetértenek Delorssal és inkább egy alacsonyabb fokozatú integrációt akarnának.

ZX 2012.01.15. 14:19:15

@high up!: Szabad a kereskedelem, ja csak épp annyi vámot számol fel az EU, hogy eladhatatlan lesz az exportcikkünk. Amit tetéz, hogy a behozatalra meg mi vetünk ki vámot, amit emiatt a hazai vállalatok nem tudnak kifizetni, vagy szignifikánsan csökken a profitjuk. Csuda jó világ lenne itt.

Mária 2012.01.15. 14:20:08

@Jofiu:

"Arra már eszük nincs, hogy milyen szinten élnének meg itt körbevéve EU-s országokkal, akiknek égetik a zászlóját"

Bármilyen alacsony lenne is az életszínvonal, az EU a kilépés után is minden szempontból megfelelő bűnbak lenne, hogy a népnek azt sulykolják, az EU és a kilépés után megvont előnyök az oka a nyomornak, nem a dilettáns, tolvaj és hataloméhes magyar politikusok.

Pékszakállú Henceg 2012.01.15. 14:20:27

@Kompli: Arról nem is beszélve, ha kilépünk az EU-ból a parasztok is elesnek a földalapú támogatásoktól, amit a kormánytól sem fognak megkapni, hiszen az éppen az államcsőddel lesz elfoglalva.

ZX 2012.01.15. 14:20:30

@Hertelendi: Ebben egyetértünk.

@agyamputáltak: Hát igen. A birkák csak bégetnek.

agyamputáltak 2012.01.15. 14:20:33

@Kompli:
már ne is haragudj, de a szabadságharc idején ilyennen nincs idő rágódni! majd lesz valahogy :D

agyamputáltak 2012.01.15. 14:21:20

@ZX: akkor most se jutottunk előbbre..

komplikato 2012.01.15. 14:22:08

Lehet túl finoman fogalmazok vagy érthetetlen voltam. Amit az EU szkeptikusok többsége szónokolni szokott az EU ellenében, annak a 70-80% kamu legalább. Erre próbáltam rávilágítani.

És megnéztem pár hete a döglődő nyugati kapitalizmust és pont úgy vagyok vele, mint 1987-ben, szeretnék én úgy döglődni. A Jobbik meg akkor költözzön vissza a sztyeppékre, Putyin biztos tárt kebellel várja őket. A kínaiak már nem annyira ...

Hertelendi 2012.01.15. 14:23:40

@hoseman:
Te vagy Magyarország szórasemérdemes polgára!
Mindegy te is írtál valamit...

Kalmár 2012.01.15. 14:23:51

Adva van egy 2/3-os kormány.
Eszük ágában sincs kilépni.
Van értelme ezt a lehetőséget boncolgatn?

agyamputáltak 2012.01.15. 14:23:55

@Mária:
mint ahogy most se ezt emelik ki mikor beszólnak viktoréknak, hanem hogy báncsák szegíny országot ugye
mintha jól csinálnák a dolgukat :D ezek menthetetlen idióták, na ő velük sosem fogsz közös nevezőre jutni. lehet még egy jól működő (talán egyszer lesz ilyen) kormányzás idején is ugrálnának, hogy merazsidók csak és pont

Jofiu 2012.01.15. 14:24:48

@xenuka:
Másik majdnem zseni.

Figyelj, találós kérdés:
Mikor én azt mondom nem hajthatsz 500km/h-val az autópályán szembeforgalommal, akkor én vagyok a zsidókomcsidiktatórikus vagy neked okoz kihívást a gondolkodás?

Vannak dolgok amiket nem tanácsos megtenni.

agyamputáltak 2012.01.15. 14:25:35

@Kalmár:
remélhetőleg nincs, de sok minden történt az elmúlt másfél évben amire azt hitték sokan, hogy már pedig ilyen nincs és nem lehet. aztán lett. :)

hoseman 2012.01.15. 14:26:07

@Hertelendi: magamba szállok....lehetek még magyaaarrr??... idióta:))

xenuka 2012.01.15. 14:26:49

@Pékszakállú Henceg:
anyád a náci, aki az őslakos arabokat öli a lopott földjén

Pékszakállú Henceg 2012.01.15. 14:30:14

@xenuka: Mert, az anyád egy őslakos arab? Netán szakálla is van, és 6 évesen adták hozzá egy másik arabhoz két kecskéért?

csokvaomány 2012.01.15. 14:33:17

@high up!: "Szóval nem kell pattogni azok ellen, akik egyetértenek Delorssal és inkább egy alacsonyabb fokozatú integrációt akarnának."

Egyébként "Delors"-ral, mivel hogy ez egy francia név, a szóvégi "s"-t nem ejtjük.

Egyébként, azt is mondta, hogy lépjünk ki az EU-ból?!

komplikato 2012.01.15. 14:34:43

@high up!: Ez nem új infó, azt már akkor lehetett tudni, amikor pl. mi beléptünk az EU-ba, hogy korai és szomszédaink jó részére is igaz volt. Talán Szlovénia és Csehország volt felkészülve igazán. De most erre hivatkozva robbantsunk fel egy házat, mert nyílászárókat kell cserélni, meg szigetelni kell mert sz*r a fűtése?

csokvaomány 2012.01.15. 14:35:04

Eggyébként a (szélső)jobboldali troll vs. normális ember arány egész jó ezen a topikon.

dr kíváncsivagyok 2012.01.15. 14:35:07

@Kalmár: "Adva van egy 2/3-os kormány.
Eszük ágában sincs kilépni.
Van értelme ezt a lehetőséget boncolgatn? "

"Eszük ágában sincs kilépni "....ezt honnan veszed ? Neked mondta Viktor ?
Minden szava hazugság : 2010 : "megvédjük a nmagánnyugdíjPÉNZTÁRAKAT " stb. stb

ZX 2012.01.15. 14:35:16

@xenuka: Őslakos arabok Muhhahaha? Hol? Egyiptomban? Marokkóban? Líbiában? Libanonban? Algériában? UUUUhhh, Izraelben? Ugyan ne nevetess. Kirajzottak az arab félszigetről aztán ahova szartak egyet az rögtön ősi arab terület lett? Pont mint a szerbek. Ha érted mire gondolok.

Mária 2012.01.15. 14:35:39

@Kompli:

"Az összes működési adata PUBLIKUS, ellentétben a magyar kormányokéval. Tehát a törvények, törvénytervezetek, kiadások, költségek, stb. Valószínűleg nagyon keresném meg is lelném ezek gyűjtőhelyét,"

europa.eu/

dr kíváncsivagyok 2012.01.15. 14:35:51

@csokvaomány: Eggyébként a (szélső)jobboldali troll vs. normális ember arány egész jó ezen a topikon.

Egy is túl sok.....több mint az egészséges....

2012.01.15. 14:36:29

@kíváncsivagyok: Akkor tehát azok a kommunisták, anarchisták, liberálisok, zsidók, muszlimok, keresztények, ufók, és egyéb harci tehenek, akik mások halálát kívánják, pártállásuktól totál függetlenül mind "fasiszták"?

... Amúgy az előző hsz-emben csak arra próbáltam finoman utalni, hogy jelenlegi 'ellenzékünk' habzó szája néha olyat enged el, hogy egy "fasiszta" csak nézne, mint Rozi a moziban ... Ezért aztán nem érti az ember a mindent elöntő, zsigeri fasisztázást, mindenre, ami a túloldalatokon mozog ... :)

xenuka 2012.01.15. 14:36:42

@Jofiu:

Hogy még ti is megértsétek:

ma Magyarországon a Jobbikkal közösséget vállalni bármelyik pártnak nem annyit tesz mint a forgalommal szembe menni, hanem annyit tesz mint VÉGRE nem szembepisálni a széllel.

Lesz itt ÚJABB hatalmas pofáraesés az öntudatos liberálisoknak.

Már elfelejtettétek metéltek, hogy a
fasznak se kellett az szdsz nevű zsidógyűjtemény ebben az országban?

øellenzeki 2012.01.15. 14:36:50

kivancsi lennek, a tegnapi tuntetok kozul hanyan fizetnek adot ?
januar 2-an felvonultakbol tobbet nezek
ki . . eu kilepes utan nem lesz segely .. vagyis lesz 0 /nulla/ akkor lehet ujbol tuntetni az akkori hatalom ellen....ha addig ehen nem halnak
H=no country for old men . .fiatal nem lesz . .es Petofi utan . .egy nemzet sirjat /elo/ nepek veszik korul . . . /ez nem ekezetes gep, tessek hozzakepzelni .../

komplikato 2012.01.15. 14:37:02

@Kalmár: "Adva van egy 2/3-os kormány.
Eszük ágában sincs kilépni."
Pláne amíg a frakcióvezető kartárs többszörösét keresi, mint államfőként ;)
Mondjuk azért megnézném az orcája színét ha a Néppárt kivágná mint macskát sz*rni ... mert hát megdolgozott érte.

Kalmár 2012.01.15. 14:37:19

Kedves Gréczy. Grartulálok a gazdád új eredményéhez. Igazán ügyesen nyírta ki Fletó Schiffert. Bravó. Tényleg, őszintén nem gondoltam, hogy még van ennyi szufla benne. Azt jól látja(elvégre nem hülye, csak gazember), hogy demokratikus úton, rá már nincs szükség. Soha nem választanák meg az ő nevével fémjelzett pártot. Így hát, mint egy parazitra megszállt egy gazdatestet. Igazán sikeres lett a genetikai anyag átmentése.

dr kíváncsivagyok 2012.01.15. 14:38:33

@xenuka: anyád a náci, aki az őslakos arabokat öli a lopott földjén

Legalább az elemi történelmi tényekkel tisztában lehetnél...még a végén kideríted , hogy az Iszlám régebbi ,...mint a Júdeizmus...gyengeelméjű...

Mária 2012.01.15. 14:38:47

@Kompli:

"Az fix, hogy az összes ilyen beruházásnál kint szokott lenni kis tábla, amin rajta van mekkora támogatást kapott az EU-tól. Ja, a Vonáék nem ezt mondják, mi?"

Ezek qva nagy táblák és elég rusnyák is.

Furcsa, hogy van ember, aki még sose látott ilyet, vagy ha látott, akkor nem tudta, mi volt az :)

apanna 2012.01.15. 14:40:35

@M_R: "Ezekkel a tegnapi szimpátiabüntetésekkel egyet biztosan elért a FIDESZ - esélytelen lett az EU vagy bármilyen európai szervezet szimpátiájára...
"

Áruld már el nekem, te melyik országban élsz? Tudtad azt, hogy a tüntetéshez jogod van, sőt talán az egyetlen a népszavazáson kívül amit megtehetsz?
Hát most képzeld el, szoktak ám tüntetni Brüsszelben is....Jó ég, ha ilyen a színvonal, milyen jogon diktatúráztok?

dr kíváncsivagyok 2012.01.15. 14:41:36

@xenuka: "ma Magyarországon a Jobbikkal közösséget vállalni bármelyik pártnak nem annyit tesz mint a forgalommal szembe menni, hanem annyit tesz mint VÉGRE nem szembepisálni a széllel."

Kifejtenéd ? Nácikkal ki közösködik ma Magyarországon ( a Kedves Vezetőn kívül ) ?

ZX 2012.01.15. 14:41:46

@xenuka: Fogj a kezedbe egy értelmező kéziszótárat, aztán nézd meg mi az a liberalizmus. Meg fogsz lepődni.

Kalmár 2012.01.15. 14:42:05

@kíváncsivagyok: Hála istennek, hogy ezt nem tették meg. Az egyik legjobb lépésük volt a megszüntetés.

Parajpuding 2012.01.15. 14:42:17

Azonfelül, hogy a Jobbiknak van max. egy-két támogatható ötlete, alapvetően egy szánalmas emberkupacnak tekinthető, különösen ezzel a "kilépni az EU-ból" ostobasággal. Nyilvánvalóan a többségük semmitérő tróger, akiket cseppet sem érintene, hogyha ismét "bezárulnának" a határok. Azonban és szerencsére a döntő többség számára ez ostoba ötlet. Sőt - állítom -, ezzel és a hasonló süketeléssel hamar lemorzsolódik a Jobbikról az a szavazótábor, akik jobb híján, vagy csak a "se a Fidesz, se az MSZP" logikával szavaztak. Nemsokára mérhető lesz a százalékcsökkenés, ez biztos. A Jobbik sokmindenre jó lehet, de kormányközelségre, kormányzásra, de még az ország házába sem.

dr kíváncsivagyok 2012.01.15. 14:43:07

@ekszvájzed: Akkor tehát azok a kommunisták, anarchisták, liberálisok, zsidók, muszlimok, keresztények, ufók, és egyéb harci tehenek, akik mások halálát kívánják, pártállásuktól totál függetlenül mind "fasiszták"?

Igen....

komplikato 2012.01.15. 14:45:10

@Mária: Nem a nagy rusnya táblákra gondoltam, olyan is van a lakótelepen, hogy kiverje kételkedők szemét, hanem az ilyen kisebb réztábla utánzatokra (gravírozott műanyag ugye), amit az épületekbe belülre tesznek vagy bátrabbak a bejárat mellé kívülre. Itt szinte az összes közintézményen van ilyen.

xenuka 2012.01.15. 14:45:46

Demokratikus párt egy kommunista utódpárt?

A szélsőséges - csak a zsidóérdek mindenekelőtt - zsidóliberális szdsz demokratikus? Eza kunce röfögő zsírdisznó szellemi vezérletével vagy a többi elmebetegével?

Ez csak vicc lehet, vagy totál hülye vagy!

apanna 2012.01.15. 14:46:43

@csokvaomány: "Lépjen ki a Jobbik az EU-ból és húzzon el keletre. Én maradok az EU-ban.

Egyébként a zászlóégetés végleg helyre tette a Jobbikot. Szélsőjobb.

Ez egy szabad ország, aki akar velük tart, de aki nem az világosan fogalmazza meg, hogy mi tart róluk."

Radikális párt. És? Mindenhol vannak radikálisok. Például az a zöld párt, aki épp most kezdeményezett ellenünk eljárást. Az nem baj, ugye? Valóban, ez egy szabad ország. És az is marad.

Mária 2012.01.15. 14:48:09

@high up!:

"Annyi lecsót exportálsz az oroszoknak, amennyit csak akarsz."

Ez azért nem egészen így van.

1. Az oroszok most is beszerzik valakitől a lecsóadagukat, a jelenlegi beszállítóik tehát konkurencia lennének, és nem adnák könynen a pozícióikat.

2. Az orosz piac kérdése 20 évvel ezelőtt el lett cseszve, pusztán nagylöttyös nnemzeti demagógia miatt. 20 éve ugyanis nem csak az orosz katonák távoztak az országból a "Ruszkik haza" kampány alatt, de a nagyokos MDF kormányunk tönkrebacta a Szovjetunióval, majd a jogutód FÁK-országokkal a kereskedelmi kapcsolatokat is.

3. Ha lenne is még kielégytetlen igény az orosz piacon a magyar lecsóra, az NEM FIZETŐKÉPES keresletet jelentene, hiszen a fizetőképes kereslet piacán már ott vannak a jelenlegi beszállítók. A NEM fizetőképes kereslettel meg ugye nem mennénk sokra.

csokvaomány 2012.01.15. 14:48:11

@apanna: Igazad van, nem baj. És maradjunk szabad ország, de ne csak azt szabadjon amit a Fidesz akar.

csokvaomány 2012.01.15. 14:48:49

@Mária: Ez túl magas neki, kár a gőzért!

Hertelendi 2012.01.15. 14:49:41

@xenuka:

Xenuka ha máskor böfögsz tedd a szád elé a kezedet. Úgy illik...

gerdo 2012.01.15. 14:49:59

Fontos momentum ez: vona gyakorlatilag cserbenhagyta a viktort. Az a vasfuggony a fidesz es a jobbik kozott bizony legordult es jopar embert levalasztott a fidesz (szelso)jobb oldalan. Ha ezek utan a fidesz gyengeseget mutat az esemenyek kezeleseben es tovabbra is euroszkeptikus vonasokat probal mutatni, akaratlanul is osszemosodik a zaszloegeto jobbikkal. Ez pedig nemcsak fokozodo kulfoldi nyomashoz, hanem a szavazobazisuk tovabbi eroziohoz is vezet, ezuttal a kozepre huzo oldalon. Igazi csapda ez.

apanna 2012.01.15. 14:50:30

@Hertelendi: "Orbán jóvoltából kormányra is kerülnének, még a húsosbödönhöz is hozzáférhetnének."

Nem értem. Hát nem államcsőd lesz napokon belül?

Dr Smit Plagius 2012.01.15. 14:50:30

@high up!:
te olyan buta vagy, hogy nem is talalok ra szavakat!

egy bolsilibsi
kulfoldrol

komplikato 2012.01.15. 14:50:38

@apanna: OFF: Az mitől van, mint ideológiailag képzetlen kérdem, hogy az EU "Zöld" pártját avagy pártjait mindenki balosnak vagy komcsinak tartja, miközben idehaza egy egy skizó üldözési mániás szélsőjobbos csóka jegyzi a hasonló nevű pártját? Meg egyáltalán egy valós zöld párnak mi a fene köze bármelyik oldalhoz vagy izmushoz?

apanna 2012.01.15. 14:51:10

@csokvaomány: Neked most mit nem szabad?

csokvaomány 2012.01.15. 14:52:55

Nem szabad (=nem ajánlott) nyilvánosan kifejteni a lesújtó véleményemet a kormányról, mivel azzal az általam irányított szervezet jövőjét veszélyeztetném.

komplikato 2012.01.15. 14:53:59

"nem csak az orosz katonák távoztak az országból a "Ruszkik haza" kampány alatt, de a nagyokos MDF kormányunk tönkrebacta a Szovjetunióval, majd a jogutód FÁK-országokkal a kereskedelmi kapcsolatokat is."

No de ha nem teszik, akkor nem tudják kilóra bagóért eladni a Csepel Vas és Fémműveket, a Csepel Autógyárat és az összes többi húzócéget amit sikerült fél év alatt jól menőből nullázniuk. :(

xenuka 2012.01.15. 14:55:31

Térjünk vissza az alapvető kérdéshez:

Miért is akarja a blogíró azt a véleményét ráerőszakolni bárkire, hogy a Jobbikkal nem szabad közösséget vállalni?

Qui prodest?

Ja!!
Mert zsidóféreg - elmebetegliberális -kommunista érdekeket sért a Jobbik programja!

Ne feledjük: minden zsidó kommunista!

xenuka 2012.01.15. 14:55:59

@Hertelendi:
amikor anyád megszült felsírt a bába

csokvaomány 2012.01.15. 14:57:01

@Kompli: Elfelejtitek, hogy Oroszországnak csak addig volt politikai érdeke a mi áruinkat megvenni, amíg egy szövetségi rendszerhez tartoztunk? Amint kiléptünk belőle nyilvánvalóan azzal büntettek bennünket, hogy nem vásároltak többet. Az említett egyébként a nyugati színvonalhoz képest lényegesen fejletlenebb cégek piaca így összeomlott.

komplikato 2012.01.15. 14:57:35

"Ne feledjük: minden zsidó kommunista!"
Ezt kifejthetnéd élő adásban a CNN-en pár amerikai zsidó bankárnak, kíváncsi lennék mennyire néznének hülyének? :D
Szerintem jobban égnél mint Borat a direkt elszúrt himnusszal ...

agyamputáltak 2012.01.15. 14:58:14

@apanna:
hát én nem tudom, de olyant nem írt, hogy nem lehet tüntetni, csak lehet nem veszi ki jól magát mostanság. ez meg akár igaz is lehet, persze az is lehet, hogy odakünn leszarják. :)

csokvaomány 2012.01.15. 14:59:01

@xenuka:
"Miért is akarja a blogíró azt a véleményét ráerőszakolni bárkire, hogy a Jobbikkal nem szabad közösséget vállalni?"

A Jobbik fasiszta párt, te pedig fasiszta vagy. Fasisztákkal európai ember pedig nem vállal közösséget. Hát ezért.

agyamputáltak 2012.01.15. 15:00:34

@Kalmár: mennyivel járultál hozzá a NER-hez így ha nem titok? :)

Hertelendi 2012.01.15. 15:01:32

@csokvaomány:

Figyelj! Xenukának próbálj egyszerűbben fogalmazni, lehetőleg tőmondatokban. Már a mondat közepén elveszti a fonalat...

Jofiu 2012.01.15. 15:02:18

@xenuka: Nem kell félni a liberálisoktól, ha itt jobbik lesz, akkor a liberálisok elmennek. Így a jó mindenkinek. Szabadság van ugyebár, nem kötelező itt baszni a rezet ha valaki elbassza a környéket.

Mellesleg igaza van ZX-nek, nézd meg mit jelent a liberalizmus, de ne a magyar Wikipédiában, mert az a közkeletű magyar félreértelmezése, próbáld a korrektet: en.wikipedia.org/wiki/Liberalism
Az se sokat gondolkodik - mondotta is valaki egy blogban, a jobbikosok nem nagyon szeretnek olyat - aki pedig a liberalizmust megfontolás nélkül azonosítja konkrét pártokkal, csak az alapján amit mondanak, és nem az alapján amit tesznek.
Ha megnézed mit csinál a Jobbik, a teljes szabadság ködös eszméjét erőlteti a lehetőségek megfontolása nélkül, ez a liberalizmus egyik eszméjének legtisztább megnyilvánulása. Ironikus, mi?
Szóval gondold át a liberalizmust, mert látszólag elég erős tévképzeteid vannak róla.

agyamputáltak 2012.01.15. 15:03:31

@xenuka:
minden párt amelyik a törvényeknek megfelelően működik demokratikus. ha te nem így látod, akkor te nem vagy demokrata. azt is lehet képviselni, csak vállald fel. vannak akik királyságot akarnak. na bumm. :)

komplikato 2012.01.15. 15:03:53

@csokvaomány: Ennél bonyolultabb. A Csepel Autónak lettek volna megrendelései arab országokból, még éppen elég a fennmaradásához. csak hát akkor volt ott egy MDF-es ejtőernyős, aki az araboknak kifogásokat nyafizott miért nem lehet most szállítani, a dolgozóknak meg odaböfögték, hogy "sajnos nincsenek megrendelések". Csak hát a "másodlagos információáramlás" már akkor is működött, meg aki tudta a tényeket az sem akarta elveszíteni az állását ezért mindent továbbadott ...

Hasonló érdekesség volt amikor a MOL-t bevádolták az osztrákok és németek, hogy annyira szar a gázolajuk, ami már károsítja az autók motorját. (Egyébként volt olyan olajszőkítő akit azért nem tudtak megbuktatni, mert a pancsolt olaja is jobb volt a MOL félénél.)
Erre az akkori (mit ad isten) MDF-es ejtőernyős vezető közölte, hogy akkor nem szállítunk a "szemét" osztrákoknak és németeknek. Be is csődölt 2 perc alatt a cégem a tankhajóival ...

Szóval így mentek az "áldott" első kormány alatt a dolgok.

agyamputáltak 2012.01.15. 15:05:21

@apanna: és? :D most is lopnak és szarban a haza. ne tettesd magad hülyének :)

xenuka 2012.01.15. 15:06:08

@csokvaomány:

Újra leírom zsidó:
anyád a fasiszta, apád a náci, te és a testvéreid pedig disznószart esztek.

Visszatérve a lényegre:

Fasisztákkal, nácikkal, de egyáltalán bárkivel az vállal közösséget aki akar.

Leszarom a te és a többi zsidó véleményét ez ügyben IS!

Európai ember NEM zsidó.

A zsidó ázsiai nép és ott is él, ÁZSIÁBAN a Fekete tengeren túl.

ÁZSIÁBAN! Ott van lopott országuk is.

Mária 2012.01.15. 15:06:41

@xenuka:

"Miért is akarja a blogíró azt a véleményét ráerőszakolni bárkire, hogy a Jobbikkal nem szabad közösséget vállalni?"

Erőszakolni?

Lehet, hogy még nem vetted észre, de van a böngésződ jobb felső sarkában egy X jel.

Kattints rá, és megúszod az erőszakot :)

agyamputáltak 2012.01.15. 15:06:57

@xenuka: mindegyik kommunista? na bazmeg, ezt az USA-ban is tudják? :D te ritka hülye vagy és még az ellentmondásokat se veszed észre :D

csokvaomány 2012.01.15. 15:09:09

@Kompli: Magyarul mi magyarok tönkretettük, szétloptuk.

csokvaomány 2012.01.15. 15:09:48

@xenuka: A Jobbik fasiszta párt, te pedig fasiszta vagy. Fasisztákkal európai ember pedig nem vállal közösséget.

komplikato 2012.01.15. 15:09:55

@xenuka: "Európai ember NEM zsidó."
Egggen, és akkor mi most, hogy NEM leszünk európaiak, akkor most mi is zsidóvá vedlünk? Vagy visszamegyünk a sztyeppékre hátrafelé nyilazni? Esetleg inkább visszamászunk a fára?

Taníts méééég Mester! :D

illaim 2012.01.15. 15:10:19

@high up!:
Voltam olyan mazochista,hogy végig olvastam a beírásaid.
Egy bölcs mondás jutott a fejembe rólad!
Ami úgy szól." Okos ember hülyéskedik,a hülye meg okoskodik"
Meg kell hogy állapítsam,hogy te aztán egyáltalán nem hülyéskedtél! LOL

xenuka 2012.01.15. 15:10:42

@agyamputáltak:

minden párt amelyik a törvényeknek megfelelően működik demokratikus?

Ne már, ezt nézd át újra!

Alapítok egy király pártot.
Alapszabály:
1. Midenben a király dönt.
ergo
total autokrácia van

De szerinted mivel ez a párt a törvények szerint működik - demokratikus

ez persze abstrakcio ad absurdum, ezért nem elvárás, hogy sokan értsék az itt kommentelők közül

kvasztics47 2012.01.15. 15:11:39

@BolondIstók: Má megin a gyúcsány a hibás!

csokvaomány 2012.01.15. 15:13:19

@illaim: "Az a baj a világgal, hogy a hülyék és a fanatikusok minden holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel!"

Mesterlövész 2012.01.15. 15:13:28

Valaki javítsa már meg a hozzászóláslista alján éktelenkedő szöveg-és színegybecsúszást!

xenuka 2012.01.15. 15:14:05

@Kompli:

szedd már össze magad!

ÁLATALÁNOS ISKOLA 4. OSZTÁLY HALMAZELMÉLET

abból a mondatból, hogy európai ember nem zsidó
nem következik, hogy MINDEN nem európai zsidó

SZERENCSÉRE!

vannak olyan nem európaiak is akik nem zsidók

kvasztics47 2012.01.15. 15:14:05

@Pékszakállú Henceg: Amit írsz az tényleg rosz h.fölismerés.

komplikato 2012.01.15. 15:14:37

@csokvaomány: Inkább az első kormány úgy egyben. Én azóta is tartom, hogy a sok szemétség miatt az első kormánynak az emberek által meg kellet volna buknia. Akkor összes későbbi felett ott lebegett volna Damocles kardjaként a "nép keze" és akkor az összes későbbi kormány sem lett volna ilyen alamuszi, hazug, képmutató gerinctelen hernyó. De nem bukott meg. Meg is van az eredménye.

agyamputáltak 2012.01.15. 15:15:48

@xenuka: te kevered a szezont a fazonnal, a demokratikus mivoltál nem a párton belüli működésre értem, hanem az országon belüli működésére

kvasztics47 2012.01.15. 15:16:39

@Mária: "Jobbikot, mint terméket a lehető legostobább módszerekkel igyekszik "eladni" a jónépnek"
Mit csináljon, ha az Istennek se veszik?

apanna 2012.01.15. 15:17:21

@agyamputáltak: @csokvaomány: "Nem szabad (=nem ajánlott) nyilvánosan kifejteni a lesújtó véleményemet a kormányról, mivel azzal az általam irányított szervezet jövőjét veszélyeztetném."

Ha a wallis érdekeltségébe tartozó index és a ballib média kifejti, és baja nem esik, neked mint kisembernek mi bajod lenne?
Ha diktatúra lenne, a blog sem működne, te sem írhatnál. Vannak akik annyira szeretnék, hogy elvigye őket valami felsőbb szerv, (általában fekete autót kérnek sofőrrel)hogy naponta leírják blogokban, közösségi oldalakon, hogy "várom mikor jöttök értem"... Pedig a kutya sem foglalkozik velük, sőt csak azok olvassák, akik ugyan úgy gondolkodnak, mint a blog írója, hisz a gyűlölet jobban összehozza az embereket mint bármi más..
Aztán másnap megint kitalálja, hogy a "hatalom beszart és nem merte elvinni", és kezdi előröl. Pedig a többség szarik rá. Engem kurvára nem érdekel, hogy te melyik szervezetnek vagy a tagja, egy olyan blogon, ahol mindenki anonim, mellesleg miért kellene neked egy szervezet nevében politizálnod....
Nos, akkor megint kérdezem tőled,mi az amit nem tehetsz meg ebben az országban, ami gátol téged abban, hogy élj demokratikus jogaiddal?

kvasztics47 2012.01.15. 15:18:33

@Kelly és a szexi dög: "a lényeg, hogy odaadhassák a pénzüket jó magas kamatra!"
Nem vagy te egy barom állat?

komplikato 2012.01.15. 15:18:41

@xenuka: Halmazelméletet régen csak középiskola második osztálytól tanították, de lényeg nem mindegy, ha egyik halmazhoz SEM fogunk tartózni?

Volt az a dilis Szent István vagy ki (leánykori neve Vajk), aki anno kitalálta, hogy nem az omladozó Bizánci részleggel, hanem az erősebbnek látszó Európával szeretne közösséget alkotni. Azóta az ország ezért és ez ellen is sokat tett, most meg megint ott tartunk mint 1100 éve????

csokvaomány 2012.01.15. 15:18:57

@apanna: Már elmondtam. Egy fitying állami megrendelést sem kapnék, ha kinyitnám a számat.

DurvaPisti 2012.01.15. 15:20:35

Idegenszívű banda! :D

kvasztics47 2012.01.15. 15:20:51

@Mindfield: "Inkább azon kell elgondolkodni, hogy hogyan jutottunk idáig?"

Az erkölcsi hulla!
Hogyan szerezte meg Orbán a teljhatalmat?
1. Nem ismerte el, 2002.ben sem és 2006-ban sem a vereséget. Nem fogadta el a demokratikus választási rendszert. Ez ellen használta föl a titokban megszerzett jelentős gazdasági hatalmat. Miközben Medgyesit bankárkormányozta, Gyurcsányt oligarházta.
2. A jelentős parlamenti erőt, amivel rendelkezett, arra használta, hogy megakadályozza a szoci kormányokat a gazdasági kiigazítások megvalósításában. Csak olyan törvényt nem kritizált ami kiadásnövekedéssel járt. A többit viszont a legalpáribb módon a legmocskosabb hazugságokkal ócsárolta a Zembereket ellene uszította, ha ettől sem riadt vissza a kormány, akkor népszavazást kezdeményezett.
3. Lejáratta a politikát és a politikusokat. Aki a jobboldalról nem állt mellé, azt ellehetetlenítette. A Baloldali és liberális politikusokat gátlástalanul becsmérelte, hazug módon a Zemberek ellenségének állította be, a minimális tiszteletet is megvonta tőlük. (még azt is sikerült elérnie, hogy Gyurcsányt és Bajnait is harácsolónak állítsa be, akik a Miniszterelnöki munkájukért egy forintot sem vettek föl.
4. Mind ezeket a mértékadó értelmiségiek jelentős része érzéketlenül, kajánul nézte.

apanna 2012.01.15. 15:20:59

@csokvaomány: "Az a baj a világgal, hogy a hülyék és a fanatikusok minden holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel!"

És azért van, hogy a többség által deviánsnak kikiáltott kisebbség változtat mindig a történelem kerekén. A többség meg csak vívódik, mit kéne tenni....

apanna 2012.01.15. 15:22:52

@csokvaomány: Tudod hány ilyen bennfentes van az internetes fórumokon? Kicsit több komolyságot kérek:DDDDD

komplikato 2012.01.15. 15:23:18

@apanna: Írtam már, hogy MÉG nincs diktatúra, de az ahhoz jól használható, visszaélésre kiválóan alkalmas törvények már megvannak.
Meg hát nem egy ember került már FEKETE LISTÁRA és utána lehet olvasni az mivel jár ... azért az még is egy lépés már felé. Majd ha az Indexeseket is könnyedén rátezsik, akkor itt is kuss lesz.

tomwar 2012.01.15. 15:24:40

Hmmm, a Jobbik, mint a part okle. Lesuj, ahova a gazdi mutat. Szepen alajatszik Viktornak. Mar-mar meghato... Kar, hogy kozben oda az orszag.

Andráska8 2012.01.15. 15:25:54

@Kompli:

"Még nincs zsarnokság, csak már nincs demokrácia, joguralom, parlament, nincsenek független hatalmi ágak; még nincs zsarnokság, de van már egyszemélyi uralom, megszorított sajtószabadság, manipulált választási törvény, a kisebbség - csakhamar a többség - elnémítása, a szegénység, a konkurens politika, a kritikus értelmiség kriminalizálása; még nincs zsarnokság, de meg van szervezve, törvénybe van iktatva minden kézhez álló eszköze; még nincs zsarnokság, s talán nem is lesz, mert nevetségbe fojtja a nép, amely 22 évig mégiscsak szabadságban élt."
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=507969

xenuka 2012.01.15. 15:27:47

@Kompli:
Hogy még te is megértsd:

Dánia vagy Svájc nem Európa?

Nem eu tagok és nincs náluk eurónak nevezett játékpénz sem.

Ja és nincs gazdasági válság sem.

Magyarország és a magyarok BÁRMIT csinálnak akkor is európai ország és nép marad.

Legfeljebb nem lesz Eu vagy NÁTÓ vagy KGST vagy Varsói szerződés tag.

A liberálisok meg bármit csinálnak, akkor is csak kretének, hiszen de facto azok már 500 éve. Ez persze vicc volt, hiszen nem lehet teljesen kizárni, hogy egyszer majd a jövőbe születik egy nem tök hülye liberális is, de nagyon kicsi a valószínűsége. Majdnem 0.

kvasztics47 2012.01.15. 15:27:49

@righthook: "Nem lettél normálisabb"
Te viszont, nem is leszel az.

evicacica 2012.01.15. 15:31:01

Nehogy azt higgyétek, hogy ez nem orbán hozzájárulásával/segítségével történt.

Ugyanis ha ezek leégetik magukat (és mindenki mást is), akkor orbán szépen színpadiasan, ahogy már olyan jól megy neki széttárhatja a karjait, hogy hja kérem, ilyen a mi csúnya ellenzékünk. Hát azt akarjátok, hogy ezek váltsák le a kormányt? Ugye hogy nem...

apanna 2012.01.15. 15:31:48

@Kompli: Látod épp az imént írtam, hogy kiket vonz egy egy ilyen blog. Az olyanokat, akik épp úgy gondolkodnak, mint a blog írója. Zsótika is szolgalelkűen elkötelezett Gyurcsánynak. És ha már médiaszabadságról hablatyolsz: Az MSZP volt az első aki miközben diktatúrát üvölt, kivágta Zsoltika blogját a STOP:HU oldalról. Mert diktatúra ide vagy oda, az pl. mszp s weboldal..

Na további jó diktatúrázást, az majd kielégít benneteket. Bár fogalmatok sincs mi az a diktatúra.

gerdo 2012.01.15. 15:31:51

"Még nincs zsarnokság, csak már nincs demokrácia, joguralom, parlament, nincsenek független hatalmi ágak; még nincs zsarnokság, de van már egyszemélyi uralom, megszorított sajtószabadság, manipulált választási törvény, a kisebbség - csakhamar a többség - elnémítása, a szegénység, a konkurens politika, a kritikus értelmiség kriminalizálása; még nincs zsarnokság, de meg van szervezve, törvénybe van iktatva minden kézhez álló eszköze; még nincs zsarnokság, s talán nem is lesz, mert nevetségbe fojtja a nép, amely 22 évig mégiscsak szabadságban élt."
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=507969
Radnóti Sándor
ez jo, ideirtam a szerzot is.

gomorra 2012.01.15. 15:33:13

Ellenzéki együttműködés? Kéne esetleg, de Gyurcsányt ki kéne előtte lőni az űrbe. Meg kellene annak a marhaszarnak érteni, meg minden mellé dörgölődzőnek, hogy aki megbukott a buta és lusta személye miatt, az kussoljon a politikától messzire. A hétszázát! Azt például szeretnétek, hogy pár év múlva Orbán visszakússzon a politikába?!

agyamputáltak 2012.01.15. 15:33:16

@apanna:
bár nem tisztem megvédeni, mivel nekem is címezted, én úgy értettem, hogy névvel nem vállalhatja a véleményét, mert megüti a bokáját a szervezetnél, ahol dolgozik-irányít?
hiába él a demokratikus jogaival, ha retorzió érheti
ergo te vagy naiv vagy, vagy demagóg

egyébként ha már belekeveredtem, szerinted mi számít demokratikus (alap)jognak? hogy az állam ellen nem tudom megvédeni a magántulajdonomat - az a nyugati világ jelenleg és általam is elfogadott normái szerint egy alapjog kéne legyen -, az meglehetősen csorbítja a demokratikus jogaimat. persze te tapsolhatsz ennek, csak ne akard megmagyarázni az ellenkezőjét.

agyamputáltak 2012.01.15. 15:33:50

@kvasztics47:
csak ostoba, de hallott valamit és jól beírhatta :)

agyamputáltak 2012.01.15. 15:34:53

@Kompli: pontosan ott, ez egy trágya ország és ahogy kinéz, az is marad

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.01.15. 15:35:18

Persze ilyenkor általában az a megoldás, hogy nem kell tudomásul venni az ilyesmit. Minél kevesebb szó esik róla, annál jelentéktelenebb az egész.

Spec. az a probléma, hogy ez a brigád a parlmanetben van és még népszerűek is.

Mondjuk megérne egy misét, hogy végül is milyen kürölmények között kerülhettek be a parlamentbe, és ebben javában ludas a volt MSzP-SzDSz böszmeségi koalíció szerencsétlenkedési sorozata (vagy ha tetszik, Gy.F. maga).

Ezen persze utólag már nem lehet segíteni, viszont megint felmerül a kérdés, hogy akkor ki menjen és hova.

Húzzon el a Jobbik valahova, oké.
Monnyon le a Fidesz, mert bénák és arrogánsak.
Azért mégse jöjjön el még egy ciklus MSzP, mert azzal megint csak magunkat nevettetnénk ki, az MDK-val meg pláne.
Az LMP pont most van válságban, meg amúgy sem erősek.

Mégis, mi legyen 2014-ben?

gomorra 2012.01.15. 15:35:19

Én sosem felejtek, ezt ajánlom mindenkinek!!!

Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!
Gurcsány takarodj, Orbán takarodj! Gurcsány takarodj, Orbán takarodj!

agyamputáltak 2012.01.15. 15:36:44

@kvasztics47:
5. 2008-ban orbán nyakába kellett volna baszni az egész kormányzást, hogy hajrá
óriási hiba volt, hogy kitartottak ekkora ellenszélben

kvasztics47 2012.01.15. 15:37:03

@töreki: megismerik a magyarok Istenét és akkor nem lesz irgalom ezeknek a patkányoknak!"
De szar lesz neked itt élni. Javaslom, hogy szeddössze a holmidat és eriggy Iránba.

Mária 2012.01.15. 15:37:05

@apanna:

"És azért van, hogy a többség által deviánsnak kikiáltott kisebbség változtat mindig a történelem kerekén. A többség meg csak vívódik, mit kéne tenni."

Szóval te is úgy véled, hogy Orbán és a kétharmados többség elhúzhatna végre a 'csába?

:)))

mojszipupi 2012.01.15. 15:38:50

A március 15-ének már bérelt helye van állandó jelleggel a CNN-en, szerintem most is ez lesz

agyamputáltak 2012.01.15. 15:39:31

@apanna: neked meg fogalmad sincs, hogy mit védesz.. boldogok a tudatlanok nem hiába mondják

agyamputáltak 2012.01.15. 15:40:01

@xenuka:
ez kicsit mellément fuss neki mégegyszer

Dánia: EU-csatlakozás időpontja: 1993. november 1.

Mária 2012.01.15. 15:42:13

@Gee Halen:

"Mondjuk megérne egy misét, hogy végül is milyen kürölmények között kerülhettek be a parlamentbe, és ebben javában ludas a volt MSzP-SzDSz böszmeségi koalíció szerencsétlenkedési sorozata (vagy ha tetszik, Gy.F. maga)."

Meg mondjuk az is közrejátszott, hogy kellően sok ember NEM akart szavazni sem az MSZP-re, sem a Fideszre, sem a zöldfülű LMP-re, ez a Vona gyerek meg olyan határozott magyar arcnak tűnt, gondolták, adnak neki egy lehetőséget.

torró 2012.01.15. 15:45:09

Egy friss hír: egy skót újságíró védelmére kelt a Magyar alkotmánynak!!!!Javasolta az EU bizottságnak ,hogy előbb tanulmányozzák a Magyar történelmet és utána az alkotmányt,mielőtt véleményt alkotnak!! Hát, nem tudom.Azért elgondolkodtató. Azt mondta:senkinek semmi köze a Magyarok törvény alkotásához! DE! ma Gyurcsány is azt mondta hogy ez a Magyarok ügye.
Tényleg! Miért kell nekünk örökösen szaros szánknak lenni?

2012.01.15. 15:46:49

Fogadtam volna, hogy a Jobbik tüntetése után kezdődik a liberrált óbégatás :)

Ráébredt az operaház előtt gyűlölködő cionista csőcselék, a hazaáruló liberálkommunista kufárkoalíció, hogy messze nincs meg az a társadalmi támogatottságuk, amiről álmodoztak az elmúlt pár hétben. Sőt, a folyamatos mocskolódással, magyarozással, épp ellenkező hatást értek el, összezárt a magyarság. Így jártatok büdösbolsik :)

antonov 2012.01.15. 15:47:52

1-2 náci bérkommentelő összeszemetelte a blogot, de legalább látszik az IQ-juk is jól. :)

evicacica 2012.01.15. 15:48:06

@torró azt tudod, hogy 2014-ben népszavazás lesz Skócia esetleges elszakadásáról, ugye? Hát minden szentnek maga felé hajlik a keze.

xenuka 2012.01.15. 15:49:39

@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó:

ez után a nicknév után, én már csak egy kávét kérek :)

és kommented is pontosan leírja a lényeget

real madafaka 2012.01.15. 15:50:07

@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó: Orvos látott már?Siess!Nehogy már menthetetlen legyen az a pici kis agyad ami megmaradt.

kvasztics47 2012.01.15. 15:50:42

@apanna: "Bár fogalmatok sincs mi az a diktatúra."
Te barom állat te honnantudod, hogy mi a diktatúra? Csak nem most jöttél Fehér-Oroszországból?

Roy 2012.01.15. 15:51:01

A zászlóégetés az iszlám országokban divat. Szomorú dolog, hogy nálunk is előfordult.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.01.15. 15:52:18

A diktátornak soha nem volt széklete! O. Viktor mi a helyzet a kakival?

Bár Kim Dzsong Il lassan egy hónapja halott, az észak-koreai Kedves Vezető dicsőítése azóta is megállás nélkül zajlik hazája államilag irányított tévéiben, rádióiban és újságjaiban.

Ökörségek Halottról jót, vagy semmit – tartja a mondás és az észak-koreai tömegtájékoztatás abszolút eleget is tesz ennek. Halála óta özönlenek az elképesztő történetek Kim Dzsong Ilről, azt bizonyítandó, micsoda fantasztikus ember irányította a totális diktatúrát. A személyi kultusz életében is dübörgött: életrajza szerint születésekor dupla szivárvány jelent meg az égen. Halála után azonban további, még nagyobb szenzációkra derült fény.


A diktátornak soha nem volt széklete!


A Rodong Szinmun című újság például hosszasan értekezett Kim Dzsong Il golftudásáról. A lap azt írta, még a sportág világsztárja, Tiger Woods is gratulált Kimnek, és elismerte, hogy a hatvanas éveiben járó Vezér nagyobb játékos, mint ő. De nem csak az úri sportban volt világklasszis Kim Dzsong Il elvtárs – licitált erre egy másik forrás, amely szerint bowlingban is verhetetlen volt, első játéka alkalmával 300 fát gurított. Aki nem tudná: ennél többet nem is lehet...

A lapok a magánember Kimről is csodákat regélnek. Egy cikk szerint Kim Dzsong Il soha életében nem ment vécére, ugyanis biológiailag nem volt erre szüksége. A Minju joson nevű észak-koreai lap megállapítása pedig szinte magától érthetődő: Kim Dzsong Il találta fel a világon a hamburgert. Nem is csoda, hogy egy ilyen embert így szeretett a népe. Az agymosásra szakosodott KCNA hírügynökség történetéből kiderül, hogy a Kedves Vezető egyszer balesetet szenvedett, de nem csak ő vett be fájdalomcsillapítót, hanem a tábornoki kar is, mert nekik is fájdalmaik támadtak, látván-érezvén Kim szenvedését.

Egy ilyen ember halála sem maradhatott esemény nélkül: abban a pillanatban amikor a diktátor szíve megállt, hóvihar támadt a Paektu nevű hegyen és a friss havon megjelent a kézjegye. Legalábbis az észak-koreai média szerint.

Orbán eltárs, mi a helyzet a kakival, van??

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.01.15. 15:52:55

@Mária: Ez igaz, de ugyanakkor az is elmondható, hogy rengetegen meg egyszerűen azért szavaztak a Fideszre, a Jobbikra, meg lényegében bárkire, mert végleg elegük volt az MSzP-ből, ezért valahol kiegyenlítettnek érzem a mérleget.

Mondjuk el kell ismerni, jól csinálja a Jobbik amit csinál, ez tagadhatatlan. Ezért is népszerűek.

Persze ha kormányon lennének, nagyjából ugyanaz lenne mint most a Fidesznél. Itthon lenne nagy csaholás, hogy "hüjje EU", nemzetközi fronton meg a vakarózás, hogy "azt nem úgy gondútam".

Bár...

Lehet tényleg megcsinálnák amit szeretnének, de aztán jönne a kegyetlenül kínos ébredés, amikor lényegében mindenki hadat akarna üzenni nekünk, akkor viszont jönne a tűzoltás.

agyamputáltak 2012.01.15. 15:53:44

@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó:
te ugye ezeket meggyőződésből okádod ide?
:DDD
úgy csinálsz, mintha minden a legnagyobb rendben menne ebben a fos országban :D
nagyszerű! :D

2012.01.15. 15:56:41

@torró:

A balliberálisok mikor tettek bármit is a hazáért? Nekik tényleg csak az a fontos, hogy szaros legyen a szájuk. Régebben Moszkva, most meg a gyarmatosító globáltőkét képviselő Brüsszel a gazdijuk.

torró 2012.01.15. 15:57:55

evicacica!
Lehet hogy más tagországoknál is szóba jöhet. Az a legnagyobb probléma, hogy egy kis ország másképp szeretne előbbre jutni mint azt a pénzügyi hatalmasságok elképzelik.Addig semmi gond nem volt amíg adómentesen száz milliárdokat vittek ki tőlünk a bankok és a multik.Gondolom ez világos?

antonov 2012.01.15. 16:01:42

nol.hu/archivum/volt_mszmp-tag_a_jobbik_miniszterjeloltje

A legröhejesebb az, hogy még ez a nácigyökér vona is egy volt komcsira bízta volna a pénzügyminisztériumot.
Kellett egy neki hiteles arc. :-)

rakaz 2012.01.15. 16:03:11

Hölgyeim és Uraim, aki a Jobbikot szeretné a HATALOMBAN látni:xenuka és
a hozzá hasonlók, KÖLTÖZZÖN Sziriába.
De minél előbb. A nyilasok rémtetteiből
elég volt.

kvasztics47 2012.01.15. 16:03:16

@torró: "skót újságíró védelmére kelt a Magyar alkotmánynak!!!!"
Ez egy baromság. A faszkalap skótok még mindég nyomorban élnének, ha nem a demokratikus Ánglia lenne a szomszédja és istápolója.
Úgy látszik, nem csak a szoknya alatt nincs semmi, de a fejük is üres.
Épen az ilyen üresfejűek miatt lesz az EU kemény velünk, mert nem akarják, hogy a hülyeség tovább terjedjen.

evicacica 2012.01.15. 16:04:32

@torró gondolom. Gondolom neked is világos, hogy ezek a "bankokésmultik" sokkal többet hoztak, mint amennyit kivittek. Ha most ezek kivonulnának, több százezer munkahely szűnne meg és ezáltal ezeknek a költéseknek a hiánya még 2x-3x ennyi embert tenne tönkre, a vásárlóerő hiány miatt.

Kalmár 2012.01.15. 16:05:43

Légyszives, most mindenki tartson egy kis szünetet, és imádkozzunk a kormány sikeres munkájáért.
Aki a következő 1 percben kommentet ír, az nem imádkozik rendesen.....a többinek: Köszi:)

agyamputáltak 2012.01.15. 16:07:49

@torró:
te ugye nem látod át a gazdasági és politikai összefüggéseket úgy ánblokk?
nem feltétlen gond ez, csak téves következtetésekre jutsz emiatt.
te azt gondolod, hogy a külföld nélkül, a külföldi betagozódás és értékrend figyelembe vétele nélkül van esély? :D
én nem értek egyet a bankrendszer jelenlegi működésével, de amit te képviselsz az ostobaság

sivatagi n. 2012.01.15. 16:08:14

@rakaz:

Tévedsz.
Belőletek, mocskos judeokommunistákból volt elég. Menjetek máshova élősködni, mert ez az ország a magyaroké és az is marad.

Kalmár 2012.01.15. 16:08:31

@Kalmár: Letelt. Ez több, mint 2/3-ad.
Látom alakul a NER. Helyes.

kvasztics47 2012.01.15. 16:09:09

@agyamputáltak: "óriási hiba volt, hogy kitartottak ekkora ellenszélben"
Nem biztos, hogy igazad van.
Szerintem ezt a szart meg kellett kóstolni a magyar népnek, teljes méretében. Csak így tud kiderülni, hogy Gyurcsány, vagy Orbán a hülye. Orbán 20 éve mérgezi a magyar közéletet, nem kicsit, nagyon. Ennek ki kellett derülni feketén-fehéren. Még így is nehezen nyeli le a nép, hogy Orbán a hibás.

Démonmac1 2012.01.15. 16:10:01

@sivatagi n.: "Belőletek, mocskos judeokommunistákból volt elég. Menjetek máshova élősködni, mert ez az ország a magyaroké és az is marad. "

Nem akartok visszatakarodni az etelközbe?:)
Itt meg maradnának azok, akik békében szeretnének élni a többiekkel.

szubhuti 2012.01.15. 16:10:58

@xenuka: Egész jó! Egyet tudnék érteni vele, ha intelligens maradt volna a vége!
Az a baj, hogy sokan nem értik, hogy nem attól Magyar valaki, mert pödri a bajszát,gumicsizmában áll a trágyában és cifrákat káromkodik! Ez árt a Nemzetnek. Egyébként igazad van, csak ne így...

Kalmár 2012.01.15. 16:12:47

A KSH Statisztikai tükör című kiadványában az olvasható, hogy a kedvezőtlen külgazdasági környezet ellenére javult a munkaerő-piaci helyzet Magyarországon 2011 első három negyedévében: a válság mélypontját jelentő 2009 harmadik negyedévéhez képest 2011 azonos időszakában mintegy 70 ezerrel több munkavállalót foglalkoztattak a nemzetgazdaságban.

Köszi:)

evicacica 2012.01.15. 16:13:31

Ja és remélem az az ostoba majom, amelyik EP képviselőként volt jelen, lemond és visszaadja az eddigiekben felvett EP képviselői fizetését. Képmutató, dilettáns, ostoba, erőszakos senkiházik!

torró 2012.01.15. 16:14:39

Mert mindenki hülye csak ti vagytok okosak! Csak akkor miért itt tartunk? Ugyanmár.
evicacica.Nem mondod? Vagyis csak a két szép szemünkért hoztak létre munkahelyeket és lemondtak a profitról.Had mondjak valamit.Volt egy állami gazdaság 1280 embert foglalkoztatott.A Zuchman idejében odaadták egy Német bérlőnek hektáronként 10 forintért.Jól látod! Gyárat ígért, munkahelyeket. Ma, minden gazdasági épület az alapokig letarolva, gyár sehol és kb ha 100 embert tartott meg.Brávó! Éljenek a befektetők!

agyamputáltak 2012.01.15. 16:14:49

@evicacica:
sarkítva ennyi, de vajon van értelme ezt az itt csucsujgatóknak elmagyarázni?

a kgst nélkül - megannyi hibája ellenére - a szocializmus se lett volna "kibírható". az persze más kérdés, hogy hosszút távon tarthatatlan volt. most az EU is egy válságot él át, de ennek ellenére is működőképesebbnek bizonyul(t).

nincs harmadik megoldás, mert semmink nincs, de ezek böszmék, nem tudom milyen csodában bíznak :D

Hertelendi 2012.01.15. 16:15:21

@sivatagi n.:

Én nem vagyok magyar? Csak kérdezem...

én sajnálom 2012.01.15. 16:15:31

Olvasva a kommenteket, olyan vastag a színvonal, hogy nem látok át sem alatta, sem felette.

Talán vitázni kéne szitkozódás és egymás verbális leölése helyett. Figyelitek, hogy mindenki magyarul teszi?

agyamputáltak 2012.01.15. 16:15:44

@kvasztics47:
akkor is rájöttek volna, viszont nem kapnak 2/3-ot

agyamputáltak 2012.01.15. 16:17:19

@Kalmár:
versenyszektor? nem.
úgy alakítod a statisztikát ahogy akarod :)

Hertelendi 2012.01.15. 16:18:31

Tényleg! Valaki meg tudná határozni ki a magyar??? Ki számít magyarnak???
Most komolyan!

agyamputáltak 2012.01.15. 16:18:32

napestig hozhatsz szélsőséges példákat, ez nem bizonyít semmit.
AUDI? naugye.

kvasztics47 2012.01.15. 16:18:51

@sivatagi n.: "mert ez az ország a magyaroké és az is marad."
Csak az a baj, hogy te egy tulok vagy nem magyar.

agyamputáltak 2012.01.15. 16:19:36

@agyamputáltak: erre ment @torró:

mit akarsz te amúgyis befektetők nélkül, ennyire agyalágyult vagy? mondom, ha nem értesz, hozzá miért erőlteted egyáltalán a baromságaidat? jobban érzed magad? ettől még előrébb nem jutunk azt megjegyzem azért.

2012.01.15. 16:19:44

@xenuka:

Szerintem ezek a szerencsétlen, belterjes, libbant idióták még mindig a 200.000+1 bűvöletében élnek. Pedig az se jött össze :))

2012.01.15. 16:19:47

A kommunisták és libernyák édestesóik rémtetteiből is elég volt. Nem mehetnétek együtt?

Kerria 2012.01.15. 16:20:56

Éppen hogy nem a Fidesz és a Jobbik közé került a vasfüggöny / ha így megy tovább, majd Mo és az EU közé kerül hamarosan/ A szellemet a Fidesz engedte ki a palackból! A Jobbik pedig véghezviszi. /Kritikus időkben ezt már egyszer eljátszották/ Most a cél: fokozni az Eu ellenességet. Nekem még nem állt össze a puzzle, hogy mi a végcél

2012.01.15. 16:21:13

Mármint a nyilasokkal együtt, drágáim, úgy értettem ... :)

evicacica 2012.01.15. 16:21:31

@agyamputáltak: próbáltam egyszerűen fogalmazni, hogy mindenki értse.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.01.15. 16:21:39

@Hertelendi: Aki eleve ilyen kérdést föltesz, annak nyilván fogalma sincs róla, ezért ergo nem is lehet az.

:)

Pékszakállú Henceg 2012.01.15. 16:22:06

@torró: Mert mindenki hülye csak ti vagytok okosak! Csak akkor miért itt tartunk?
Ez egy jó kérdés. Az ostoba politikusok miatt, és az ostoba nép miatt, amelyik megszavazta őket. Mert a nép azt szereti hallani, hogy ők különlegesek, meg kapni is szeret, lehetőleg ingyen, csak kitátva a szájat, amibe berepül a sült galamb. Ja, hogy tanulni kellene, meg dolgozni? Hülye vagy?! Kádár népe? Különben is, mi nem vagyunk hibásak, csak a zsidók, meg a cigányok visszahúznak minket, a Szíriuszról származó kiválasztott népet.

2012.01.15. 16:23:02

És mi ez az állandó sulykolása annak, hogy a fityisz meg a dzsobbik összetart?

Honnan szopjátok ezt az agyamentséget ???
Nem ismeritek az egymás elleni fröcsögéseiket?

agyamputáltak 2012.01.15. 16:24:45

@ekszvájzed:
de, és jövök én, akkor lesz nemulass a sleppnek meg akik lopják a pénzt :) és kurva sok embert ki is fogok rúgni az állami szférából, egy rakat önkormányzatot megszüntetek, ledózerolom a mávot, bkv-t, malévot. ez csak a kezdet persze. mehet? :) mert nehogy azt hidd, hogy ezt meg lehet úszni.

evicacica 2012.01.15. 16:26:36

@Hertelendi: meg azt is, hogy ki a zsidó! Mondják már meg kik és mi alapján minősülnek zsidónak?

agyamputáltak 2012.01.15. 16:27:14

@Pékszakállú Henceg:
na ha ezzel állsz ki, hogy ti hülye barmok vagytok és ezért tartunk itt (ami persze igaz) akkor tuti nyered a választást ;-D

torró 2012.01.15. 16:28:27

Ki szeretném egészíteni.Tehát! Nem vagyok ellene minden rendes befektetőnek mert van köztük nagyon sok jó tulajdonos.Van akik nagyon jól fizetik az alkalmazottat, van aki rosszul. A kormányoknak kell velük megfelelő egyezségekre jutni, hogy mindenkinek kedvező helyzete legyen.
Az EU bizottság meg vizsgálja meg tisztességgel a törvényeinket és ne fenyegessen előre, ha még csak nagyvonalakban nézte át azokat.És hasonlítsa össze a többi állam gyakorlatával. Azután le kell ülni és megvitatni hogy mi az ami ütközik az EU szabályaival.

evicacica 2012.01.15. 16:29:00

@ekszvájzed: a fidesz felhasználja ezeket az ostobákat, a saját érdekeinek érvényesítésére.

Hertelendi 2012.01.15. 16:30:40

@evicacica:

Mindenki zsidó, aki nem nyalja Orbán seggét! Tehát én is:)))
Te?

Pékszakállú Henceg 2012.01.15. 16:32:50

@agyamputáltak: Ezért nem állok ki ezzel a nép elé! :DDD Sajnos, az emberek többsége abban szocializálódott, hogy mindig másokat kell hibáztatni. Jobboldalról ott van Trianon, baloldalról meg ott van az atyáskodó paternalizmus, döntsenek mások helyettem. Magyarországon nagyon szűk a polgári réteg, amely önállóan gondolkodik. Persze, nem a gólemet imádó "narancspolgárokra" gondolok, hanem a valódi civil kurázsira, na az nagyon hiányzik!

Kalmár 2012.01.15. 16:34:22

@agyamputáltak: Látom, hogy szinte rosszul leszel minden hazádról szóló jó hírtől. Szomorú lehet így élni....
Na akkor tovább:
Kétszer akkora a valutatartalékunk mint 2 éve.
De jó, te is örülsz, vagy az amputálás gátol?

gerdo 2012.01.15. 16:35:05

@Kerria: Szerinted van vegcel? Talan: az egyetlen vegcel, amit a viktor ki tud talalni, az a viktor.

2012.01.15. 16:37:22

@agyamputáltak: @evicacica:

1) Mit és miért szeretnél dózerolni, stb. te, ha minden szélsőség elporzana végre innen?

2) Csak annyira ostobák ők, mint azok, akik az eladósodás végtelen spiráljába akarják még jobban belehajszolni az országot, (maszop, fityisz).

Választhatunk: vagy adósok, kiszolgáltatottak, parancsteljesítők leszünk, még jobban, vagy nemzetközi visítókórus, szankciók, blokád és kiéheztetés. Aki ezt teszi szóvá, mind ostoba az?

Psyman 2012.01.15. 16:38:22

Nehogymár az MSZMP utódpártja volt elnökének (aki mellesleg KISZ-titkár is volt) legnagyobb talpnyalója kezdjen már kommunistázni :D Ez eddig az év poénja :D

evicacica 2012.01.15. 16:40:15

@Hertelendi: :))) Lehet akkor én is, de nekem mindegy is, mert nekem nincsenek komlexusaim. Igazából ebből a szempontból nézve vagyok mindaz, amitől ők a legjobban félnek és legjobban gyűlölnek. Amit tudatlanságból gyűjtőfogalomként és helytelenül használnak azok ellen, akiket éppen ellenségnek választanak random. Akkor én zsidó, cigány, homokos és minden egyéb vagyok.

2012.01.15. 16:41:32

@agyamputáltak:

Bocs, félreértettem, tessék purgálni, nyugodtan ... :)

Hertelendi 2012.01.15. 16:42:27

@evicacica:
kár érted, egész jó nő vagy:)))

l.atti 2012.01.15. 16:45:21

En annek orulok, hogy az a reflex nem halt ki az emberekbol, hogyha a kurcsany megjelenik, akkor azt a nehany szaz meszesagyu nyugdijast leszamitva mindenki fejvesztve menekul. En addig orulok amig a gyurcsontany a szinen van. Amig az o mocskos pofajat lehet latni a szinen, ballibnek semmi eselye nincs visszakerulni a hatalomba.

dr kíváncsivagyok 2012.01.15. 16:45:25

A BBC-tudósító írása szerint Sólyom László, az előző köztársasági elnök lett volna "a tökéletes személyiség annak biztosítására, hogy a kormány nem részegül meg saját hatalmától".

Hát igen....

evicacica 2012.01.15. 16:47:32

@ekszvájzed
az első dózerolós kérdést nem tudom értelmezni, de nem kell megírnod, tudom, velem van a baj. nem vagyok az a dózerolós típus.
A másodikra a válasz az, hogy ugyanannyira ostobák mindannyian, csak más-más szemszögből nézve, bár vannak átfedések...
KIÉHEZTETÉS??? Hol a zistenben szocializálódtok ti?

dr kíváncsivagyok 2012.01.15. 16:48:35

@Hertelendi: Tényleg! Valaki meg tudná határozni ki a magyar??? Ki számít magyarnak???

Ebben az egyre szűkülő világban senki nem tudhatja hogy kik a felmenői . Ezért valószínű , hogy szinte mindenkinek van a vérében arab , zsidó , ázsiai és (vagy) egyéb náció szülötte.....

Lángbetűk 2012.01.15. 16:49:01

Csak annyit, hogy olyan nincs hogy "Árpád sávos", amire gondolni tetszik, művész úr, az Árpád-házi zászló!

torró 2012.01.15. 16:51:53

Pékszakállú Henceg!
Még egyet is tudok veled érteni. Valóban a politikus gárdánkkal van a nagy probléma, mert csak az hajtja őket hogy ki kormányozzon.Azért legyünk őszinték. Gyakorlatilag a demokrácia elsajátítására 20 évünk ment még csak rá.A nyugat legalább 200 éve gyakorolja és még ott is van baj.Nekünk még a magántulajdon működtetését is most kell tanulnunk, mert csak a Horthy korszakban volt egy rövid idő amiben kezdett valami kialakulni.Azután már a szocializmus vívmányait élvezhettük. És amikor lehetőség lett volna arra,hogy kezdjünk magunkal valamit, elkezdődött a hatalmi harc korszaka.A korrupció elvtelenség és egyebek.És itt egy rakás tájékozatlan ember. Még itt sem akarjuk megérteni,hogy mit is gondolt vajon a másik ,mert nem lehet igazán rövid pár sorban vázolni a gondolatodat.Leírsz valamit, mert nem akarsz sokat, majd rájössz hogy basszus félreértették. Ez van!

2012.01.15. 16:52:25

@evicacica:

Miért lennél te héber, vagy miért akarnál az lenni?

Nektek ez a mániátok, szegény 'üldözöttek', ill. 'üldözöttekkel' együttérezni kívánók. Hogy a másik táborban mindenki zsidózik, pedig sem a "zsidó" szót, sem semmilyen körmönfont utalást nem ejt ki a száján, sőt le sem ír ...

Belétek huzalozták a parancsolóitok ezt is, mint a többit. Pedig a szegény sorsfosztottak is oly szépen tudnak mindenki mást üldözni ... Egy zsidónak pl. elképesztően fontos tud lenni az, hogy ki a zsidó, jobban, mint egy gojnak, elhiszed?

De ha már így érdekel, tessék mélyreható DNS és humán genom kutatásokat végezni. Talán eljuthatsz még az Australopithecusig is ... :)

Hertelendi 2012.01.15. 16:52:40

@Lángbetűk:
na ez is egy szép nagy hülyeség! szerinted miért pont ezt a zászlót vette elő a rosszabbik??? azért mert Szálasi is ezt használta! pedig annyi szép történelmi zászlónk van...

2012.01.15. 16:55:38

@evicacica:

Okoska, két nicknek is írtam ...

A blokád pedig általában kiéheztetéssel szokott járni, ezt onnan tudom, hogy komcsi törikönyveken cuclizálódtam ... :) de a mai tudomány sem állít mást.

Lángbetűk 2012.01.15. 16:57:31

@Hertelendi: No, mégegyszer. A négy piros, és négy ezüst (fehér) sávot tartalmazó zászlónak -amit a Nemzeti oldal jelképként használ- a megnevezése Árpád-házi zászló, nem "Árpád sávos" zászló. Ez nem hülyeség. ;)

2012.01.15. 16:58:26

@Hertelendi:

Látjátok, pl. az ilyen történelmi átfedések miatt vették ki a román nemzeti színeket a főváros szimbólumai közül is, okosok ... Ha az a zászló nyilas,, akkor a régi budapesti is román ...

Hertelendi 2012.01.15. 17:02:30

@Lángbetűk: De Szálasiék is ezt használták.. ez nem gond?
Ok! Még egy kérdés: Nemzeti oldal! Kik tartoznak oda? És a többi?

komplikato 2012.01.15. 17:03:58

@Kalmár: Mióta az első három hónap után, tehát a munkanélküli segély lejártának ideje után nem számolják munkanélküli állományba az embereket, de cserébe a nyári diákmunkásokat meg aktív dolgozóként könyvelik el, nem különben a teljesen haszontalan közmunkába elhelyezett szerencsétleneket, azóta MARHÁRA HITELESEK a foglalkoztatás arányainak felmérései ...

evicacica 2012.01.15. 17:05:14

@ekszvájzed: nem a szavakat nem tudom értelmezni, de azért köszi a definíciót (bár általánosságában helytelen, de nem ez a lényeg). Azt nem értem, hogy hogyan került a gondolatmenetedbe. Tudod megszorítás...valami, valami, valami...kiéheztetés. Hm? Illetve, hát úgy értettem, hogy itt majd a szemetek jól ki fognak itt éheztetni mindenkit. Vajon lezárják a határokat, lesz gettó is meg minden?

komplikato 2012.01.15. 17:06:53

Xenuka, légy olyan bátyám és visszamenőleg olvasd már el a gazdasági és belpolitikai híreket Svájcról kérlek. Az erős frank sok bajt okoz nekik, a svájci jegybank elnök balhé miatt lemondott, a svájci bankok titkolódzását pedig szinte mindenki megkérdőjelezi, hiszen nem kevés háborús bűnős, diktátor, bűnöző és ellopott nemzeti javakat lepleznek vele. Szóval Svájc egyáltalán nem biztos, hogy 2 vagy 5 év múlva olyan lesz, mint eddig volt.

Lángbetűk 2012.01.15. 17:09:55

@Hertelendi! Neked gond? Neked nem. Mi a nemzeti oldal? Egy olyan csoportja a nemzetnek, amit -úgy látom- még nem érthetsz meg. És a többi? A többi -barátom- aprópénzért eladja a hazáját, és lelkiismeret-furdalás nélkül tesped a jacuzzijában...

2012.01.15. 17:11:34

@Hertelendi:

Sőt, az Árpádok vörös hadizászlóját meg a komenisták használták, mégse pampog senki, milyen érdekes. Thököly és Rákóczi bíbor lobogójáról már nem is beszélve ... Egyáltalán minden hadizászló vörös volt. Mégsem követelik habzó szájjal a vörös zászló betiltását, a mai szocikra-szélbalosokra tekintve és az őskomcsik bűneire hivatkozva ...

agyamputáltak 2012.01.15. 17:14:07

@torró:
rendkívül jól eltaláltad a szót, ráment! hát a gatyánk is nem csak az éveink az a baj.
a párhuzammal annyi a gond, hogy volt előttünk már kitaposott út, amiből lehetett volna meríteni a jó irányt. de mi megmutattuk. hát sikerült..

2012.01.15. 17:17:30

@evicacica:

Megint egy kulcsszó: "gettó" ... :) Már csak legyintek.

Arról beszélek, hogy szankciók. Melyek az elszegényedéssel együtt szépen meg fogják fojtani azokat, akiknek nincs hová futniuk innen.

Tehát vagy még több hitel = még több megszorítás, vagy ha nem fekszünk ki, széttárt lábbal, akkor viszont jön a bosszú.

agyamputáltak 2012.01.15. 17:17:50

@Kalmár:
tévedés, a baj, hogy neked adják el a fost és te be is veszed. sajnos a számok mögött nem az van, amit te sejtetni akarsz. én örülnék a legjobban, ha pozitív dolgok lennének, szóval a "gyanusítgatásod" nem helytálló..

Hertelendi 2012.01.15. 17:18:14

@ekszvájzed: @Lángbetűk:
Eksz, csak neked! a vörös zászló a nemzetközi munkásmozgalomé, de speckó nem téged kérdeztelek.
Nem fogok reagálni az írásaidra, mert nem vagy komplett! Képtelen vagy normális választ adni egy egyszerű kérdésre.

agyamputáltak 2012.01.15. 17:21:21

@ekszvájzed:
esetleg nem kellene balfasz módra hepciáskodni, hanem le kéne tenni valami épkézláb tervet az asztalra.
ahogy olvasom tisztában vagy vele, hogy ez így nem fenntartható. szóval így is, úgy is neki kell fogni a REFORMOKNAK (jujj!). akkor meg, ha nem ilyen idióta vezetésünk lenne eladhatnák ezt a hitelért cserébe és duplán nyerünk.

ledzep 2012.01.15. 17:22:43

"Jó, ha tudja a kedves Olvasó, a Fidesz most azzal próbálkozik amerikai és uniós diplomáciai körökben, hogy azért ne bántsa őket az USA és az EU, mert ha nekik nem sikerül a terveiket megvalósítani, akkor jön a Jobbik és a nyilasvilág."

Zsoltika! Ha már a hazát árulod ,akkor próbáld meg felnőtt módra! :-)

Lángbetűk 2012.01.15. 17:25:06

@Hertelendi: Akkor ezt le is zárhatjuk! ;) Annyit még zárásként, hogy figyelj oda az iskolában, és olvass könyveket! Pár év múlva talán nem kell ilyen nem komplett balfaszoknak ostoba kérdéseket feltenned!

ledzep 2012.01.15. 17:27:27

@agyamputáltak: "hitelért cserébe"

Az majd a törlesztés lesz! :-)

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.01.15. 17:28:21

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar, indiai és panamai delegáltja lefizethetõ. Többek között ez a kijelentés is szerepel Atlanta olimpiai kampányának titkos, az amerikai kongresszus által csak a napokban feltárt dokumentumai között. A teljes elõkészületi stratégiát tartalmazó hét doboznyi irat mind hazánkra, mindpedig a magyar delegáltra Schmitt Pálra nézve egyaránt tartalmaz kínos, korrupcióra utaló részleteket. Ezeket a héten a Newsweek magazin egyik neves publicistája szellõztette meg, így a Salt Lake City botrány óta folyamatosan feddhetetlenséget mimelõ Atlantai Olimpiai Bizottság csütörtökön már kénytelen volt beismerni a 92 delegált szavazatainak jó részét bizony megvásárolták. A cikk íróját Mark Hosenballt tegnap arra kértem idézzen a birtokába jutott jelentésekbõl.

Mar Husenball: - Az egyik iratban lássuk csak arra utalnak, hogy Schmitt Pál is elfogadott ajándékokat. Egyébként mindegyikük kapott például dísztárgyakat, szobrokat, babákat és sokukat kísérték bevásárló vagy golfkörutakra. Volt a delegáltak között, aki a Disneylandba vágyott, így õt odajuttatták el. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság más tagjainak pedig Egyesült Államok-beli munkákat intéztek. Az alelnöknek Schmitt Pálnak is tettek ilyen szivességet, várjon csak megkeresem az idevágó dokumentumot. Itt van. Jegyzõkönyv az Atlantai Olimpiai Bizottság titkárától. Idézem.
Schmitt Pál lányának elintézettük, hogy tolmácsként a nyáron ott lehessen a moszkvai Maratonra utazó csapatban. Azt írják Schmitt Pál júliusban a feleségével és lányával Atlantába utaznak, hogy megtekintsenek egy amerikai sportrendezvényt. Aztán vannak itt érdekes feljegyzések arról, hogy mi mindent kell még tenni Schmitt Pál szavazatáért. Komplett forgatókönyv. Idézem. Imád teniszezni, igy biztos örülne egy-két márkás teniszfelszerelésnek. Szereti a jó magyar vörösbort. Olykor fáj a háta, de nehezére esik a tornáztatás. Azt is jegyzik, hogy atlantai és torontói látogatása részeként megtekint egy Los Angeles-i díjugrató versenyt, amit az ottani magyar diaszpóra rendez. Kitûnõen beszél angolul, de nem mindent ért tökéletesen, beszéljetek hozzá lassan, utasítja az atlantai lobbykört a Schmitt Pálra vonatkozó akta. Majdnem minden delegáltról készült ilyen dokumentum. Ezekhez éttermi számlákat, hotel és repülõjegy számlákat is csatoltak, amiket természetesen mind-mind az atlantaiak fizettek. Bizonyos utalások szerint néhány szavazatot szexuális, illetve homoszexuális szolgáltatásokkal próbáltak megnyerni. Egy helyen azt írják az egyik afrikainál jók az ajándékok és a nõk. Atlantai látogatását és orgiáit a legnagyobb diszkrécióval kell kezelni. Ami még Schmitt Pált illeti, itt egy levél, amit az Atlantai Olimpiai Bizottság elnöke írt beosztottjainak. Küldjetek Schmitt Pálnak egy levelet, amiben felajánlunk lányának egy ösztöndíjat a Georgiai Egyetemre.

Azonnal takarodjon a közéletből schmitt pál, a fidesz köztársasági elnöke!

ledzep 2012.01.15. 17:29:15

@Hertelendi: "nemzetközi munkásmozgalomé,"

Hát vót itt veres zászló amikor még munkás mozgalom sehol! :-)

ledzep 2012.01.15. 17:30:32

@Miért sunnyogsz Schmitt copy Pál, ezzel beismered?: "Azonnal takarodjon a közéletből schmitt pál, a fidesz köztársasági elnöke!"

A tied is! :-)

evicacica 2012.01.15. 17:30:37

@ekszvájzed: Te figyelj, de komolyan. A legnagyobb jóindulattal: tényleg nem érted?
Persze, hogy lesznek szankciók és megszorítások, mert máshogy nem megy. Az, hogy azokat fojtják meg, akik a legkevésbé tudnak több tehert elviselni a kormányzat által elbaltázott 1 kulcsos adónak, a növekvő munkanélküliségnek (mert nem csak, hogy nem teremtenek új munkahelyeket, hanem még megszűnnek a lehetőségek, mert olyan remek viszonyt ápol azokkal a kormány, akik munkahelyeket tudnának idehozni), és úgy általában az elhibázott gazdasági és politikai lépéseknek köszönhető.
Tudod mi az az államcsőd? Az az, ami az újabb hitel nélkül vár az országra. Az pedig nem azt jelenti, hogy nyilasok kihúzhatják magukat, hogy jól megmutatták. Hanem azt, hogy nem lesz közvilágítás, nem lesz tömegközlekedés, nem jön a nyugdíj, és nem jön ki a mentő sem. A rendőr sem fog kijönni, amikor elkeseredett emberek törik be a kisboltod kirakatát. Mert nem kapnak fizetést a közalkalmazottak!!! Sajnos abban a helyzetben vagyunk, hogy az a hitel arra kell, hogy ezeket elkerülhessük. A veszély közeli és azonnal, közvetlenül érezni fogja mindenki.

Hertelendi 2012.01.15. 17:33:53

@ledzep:

Te! véletlenül nem a fidesz árulja a hazát?

flippant 2012.01.15. 17:35:38

"Nem elfelejteni, hogy orbán ugyanúgy a birodalom embere mint gyurcsányi, csak előbbi nem táncol az ablak előtt. Orbán már 2006-ban (a szándékosan elbuktatott választások előtt megegyezett a Birodalommal - júdáspénze hasonló lesz mint Németh Miklósé aki a rendszerváltás előtt átjátszotta Hazánkat a Birodalomnak és cserébe magkapta a Világbankos állást - így orbán 2006-ban szándékosan tetette magát gyengeelméjünek a gyurcsány-orbán vitakor, illetve szándékos volt a "rosszabbul élünk" negatív kicsengésű pesszimista kampány is). Miért kellett a 2006-os bukás? Egy cél volt: a 2/3-os győzelem amivel gátlástalanul lehet Alkotmányt és törvényeket módosítgatni a Birodalom szája íze szerint. Akár még megszorítani is... Ehhez a biztos győzelemhez azonban bukni kellett a választásokat, hogy gyurcsány újabb 4 éves ámokfutásával lenullázza az mszp-t- borítékolván így a 2/3-os fideszes győzelmet (persze mi tudjuk a képletet: FIDESZ = MSZP, egyik kutya, másik eb). No de hogyan tudná a Birodalom folytatni a Hazánk kizsákmányolását és a magyar nép sanyargatását, ha a fidesz pontosan olyan ígéretekkel nyerte meg a választásokat ami ezeknek ellentmond? EGY EGYSZERŰ SZÍNJÁTÉKKAL! Orbánt tavaly okt.23-án kirendelték Brüsszelbe a belga Páholyba, ahol felvázolták a forgatókönyvet: orbánnak egy látszat szabadságharcot kell indítania a Birodalom ellen ami ürügyet adhat a gazdasági és pénzügyi nyomáshoz, a spekulatív forintgyengítéshez. Így utólag orbán már fedve van, hiszen a köz előtt úgy szerepelhet aki megpróbálta a szabadságharcot, de tőle kívül álló okok miatt elbukott. És innen már egyenes út lesz az IMF megállapodás, a látszólagos,előre megbeszélt "fegyverletétel" a Birodalom előtt. Talán még rendez a monori vasúti szerencsétlenségkor gyurcsányhoz hasonlóan egy nyilvános elsírásos színjátékot, mielőtt közli "népével", hogy a szabadságharc elbukott és az IMF megállapodás része a brutális megszorító csomag lesz. Orbán ezután kapja meg jutalmát, júdáspénzét. A végcél, hogy ilyen ördögi színjátékkal, aljas trükkel ledugja torkunkon az újabb brutális megszorító csomagot a Birodalom óhaja szerint, hogy mi kisemberek ugyanúgy szegényedjünk és szívjunk mint eddig és eddig."

2012.01.15. 17:36:55

@evicacica:

Mt nem értek ezen? Ez az a helyzet, amibe belekényszerítik az országot. Gondolod, hogy ez a kormány maga alá csurrant a gyönyörtől, hogy szív a nép?

És a külföld sem az irdatlan mennyiségű közpénzek szerte-pazarlását hányja a kormány szemére, ahogyan az előző kormányt sem feddette volt, ugyanezért. Mert az nem érdekli, érdekes.

Csak az a fontos, hogy a bankok és a multik érdekei ne sérüljenek ...

2012.01.15. 17:37:59

@Hertelendi:

De a kommunisták használták, az nem baj? :D

boondael 2012.01.15. 17:54:30

A kommentek a ruandai hutuk és tuszik harcát idézik.. Kérdés, mikor és melyik csapat veszi elő a kardokat, késeket és egyéb szúrószerszámokat, hogy nekirontson a másiknak.

Ki a magyar? Ki a zsidó? Ki a sváb.oláh? Ki a református?
Ezek normális kérdések ma Magyarországon, Európában? Ebben a nagy sz--ban, amiben leledzünk?

val 2012.01.15. 18:27:35

" Orbán 1992-ben, Göncz Árpád kifütyülése idején még tudta, mit jelent az árpádsávos lobogó, csak aztán kezdte el ártalmatlan történelmi jelképként befogadni a Fidesz tüntetésein, miután szüksége lett erre a brigádra."

Úgy látom, hogy te még 2012-ben sem tudod. Ez azért nagyobb szégyen.

AutosVilli 2012.01.15. 18:33:30

igazi elégtétel volt látni,.hogy "zsidó" termékkel gyújtották fel a zászlót.A zippo az amcsi eredetű, és mint tudjuk az amcsi olaj "zsidó" kézen van.Nevetséges bagázs.

lajos0 2012.01.15. 18:38:42

Hát nem kell aggódni, a vereségüket elviselni képtelen demokraták fognak még kormányozni Magyarországon, meg a Jobbik is. Meg még egy pár ma még nem is létező alakulat is. A eljövendő káosz már régóta borítékolható volt, ideig óráig el lehetett tologatni IMF hitelekkel, meg trükkök százaival, de a politikai elit meztelensége most már teljesen nyilvánvaló, és lassan a gazdaságié is az lesz.

Szerintem, aki teheti vegyen egy tanyát és rendezkedjen be minél nagyobb fokú önellátásra, nem árt egy AK47 meg némi lőszer hozzá, és ha még marad pénze fektesse aranyba. Ezt javasoltam a pénzügyi tanácsadóknak is, akik azért hívogattak spontán, mert valahogy megneszelték, hogy jelentősebb összeget vettem ki a bankból ( csak nekem jelentősebb, a banknak nem). Nem értették szegénykék, de majd fogják :-)

lajos0 2012.01.15. 18:44:52

@AutosVilli: A zippók egyre nagyobb része Kínában készül, a zippo benzinből is van kínai, és az Eu-s zászló is kínai :-) Nem is tudom miért áll ily szarul a világgazdaság .-)

2012.01.15. 18:48:11

@AutosVilli:

Mert ugye milyen szép is volt, mikor 2600 éve Izráel fiai a filiszteusok vas kardjaival vették fel a harcot az azokat gyártó filiszteusok ellen igaz? :)

2012.01.15. 18:50:13

@AutosVilli:

bocsi, volt az 3400 is ...

agyamputáltak 2012.01.15. 19:13:21

@ekszvájzed: orbán kényszerít bele ne feledjük.. lehetett volna ezt másképp

torró 2012.01.15. 19:23:10

Ezt most találtam:
Pan-Nemes János

Elöljáróban gyötrelmes kérdéseket kell felvetnünk:

MI TÖRTÉNT VELÜNK MAGYAROKKAL? MI TÖRTÉNT? LEGELŐBB EZT KELLENE MEGTUDNUNK.

HOL TÖRT MEG A RÉGI MAGYARSÁG ÉLETEREJE, LENDÜLETE, HATALMA?

HOL ROPPANT MEG A MAGYARSÁG GERINCE?

HOL VESZTETTÜNK UTAT?

UTAT TÉVESZTETTÜNK?

ELTÉVELYEDTÜNK?

HOL TÉRTÜNK A VÉGZET, A PUSZTULÁS ÚTJÁRA?

MIKOR? MIKÉPPEN? ÉS MI ÁLTAL?

MIÉRT ZUHANUNK EZER ÉV ÓTA

MIND MÉLYEBBRE ÉS MÉLYEBBRE

SZAKADÉKBÓL SZAKADÉKBA?
A teljes írás link
www.magtudin.org/Grandpierre%20Elrablasa.htm
És még egy:
domonyi.aries.hu/Magyar-Tudas-Hatalom-tudode.html
Na,ezért megköveznek!

2012.01.15. 19:36:15

@agyamputáltak:

Orbán a választóinak tetszelegvén vonakodni látszott végrehajtani a parancsokat, így százszoros erővel kezdték támadni, országával együtt.

A támadás pedig túl dinamikus és koncentrált ahhoz, hogy egészséges nemtetszésnek tűnjön, elvégre ez mégsem az apartheides Dél-Afrika (amelyet a nyugat egy ideig elég jól eltűrt, cserébe az aranyáért meg a gyémántjáért)

Meglesz az eredménye, mert ő is lemegy majd kutyába, mint az összes közelmúltbeli elődje, őt magát is beleértve :)

Lehetett volna ... Ha a gengszterváltáskor nem jön be az országba Eurázsia minden maffiája ...

Ha már az 1. Szabadonválasztott kinyilvánítja az ország gazdasági függetlenségét, és egyenrangúan kezeli a piaci élet ÖSSZES hazai résztvevőjét.

Továbbá ha nem rabolják és kótyavetyélik szét a komcsik, Antallékkal békés paktumozgatásban, az első percben az ország vagyonának 3/4-ét ...

apanna 2012.01.15. 20:00:46

@agyamputáltak: "neked meg fogalmad sincs, hogy mit védesz.. boldogok a tudatlanok nem hiába mondják"

Ezt sem jól ismered:
Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. (Máté 5:3).

Semmi köze ahhoz amiről beszélsz.

gonoszkisterroristadughagyma 2012.01.15. 20:03:29

Kedves greczy, már bocs, de amit írsz az teljes félreértés. Jelenleg max 1 demokratikus párt van Mo-on, ez az LMP volt, ami meg nem igazán párt, már. Az összes többi meg nem demokratikus.
Az MSZP és származéka a DK a legkevésbé sem demokratikus. Nem akarok különösen "elmúltnyoccévezni", de a Fityisz pont azért nyerhetett ekkorát, mert a korábbi kollégák cinikus tolvajjá váltak. Ok ok, nem rugdosták közben a fejünket, de szemérmetlen cinikus, tolvajok voltak, SZDSZ/MSZP/DK egykutya. Egy csepp tisztesség sem volt az előző kurzusban sem, meg is érdemelték, amit kaptak. Mi, akik nem vagyunk politikusok, csak itt élünk, mi nem érdemeltük meg. De ilyen lózungok, hogy "magyar demokratikus pártok"!!!!????? Ébredj fel kérlek és ne írogass ilyeneket. Az egyetlen jó a rosszban, hogy talán ha falnak megyünk (visznek minket), akkor megint lesz esélyünk egy értelmes, valamennyire tisztességes és talán egy kicsit kevésbé tolvaj rendszer kialakítására.
Az elmúlt 20 évben háromszor is jó esélyünk volt rá, de nem lett.
1. Antall Józsi bácsi besz...rt a lehetőségtől és a tisztesség helyett Torgyán bohócot emelte be a hatalomba, majd a világ leghipokritább mondatával takarózott, "hogy tetszettek volna forradalmat csinálni". Ezt valószínűleg úgy értette, hogy akkor biztos nem Ő lett volna a miniszterelnök (de jó lett volna)
2. A Szoci-Szadesz koalíciónak is megvolt a kétharmada, de addigra az SZDSZ-t már bedarálta a politikai klíma, és annyira, de annyira akarták a hatalmat, hogy el is felejtették mire akarták használni, aztán rájöttek: a saját zsebük tömködésére, ügyesek voltak, gratulálunk. A Szocik meg csak csinálták tovább a dolgukat, professzionálisan lenyúlták az állam pénzét. Az, hogy Gyurcsány egyáltalán politikus lehetett az sokat elárul az országunk politikai kultúrájáról, de most komolyan.. könyörgöm.... tényleg politikus a gondolkodása egy olyan embernek, aki kitalálta az Öszödi beszédet????? Hogy juthatott ilyesmi az eszébe??? Nem számolt a következményekkel???? Na ennyit róluk...
3. És végül I. Ovi a Fityesz király.... erről többet nem is mondanék...

Szóval, amíg a fentiek közül egy is hatalomban van, amíg nem nyilvánosak az ügynöklisták, a kormányülések, közbeszerzési szerződések.... Amíg nincs szabályozva a pártfinanszírozás.... Amíg nem nyilvánosak a 143 beszerzések, az UD Zrt., az Eclipse, a Civil... szerződések..., a pártüdülő vásárlások, a székház ügyek, a Joszip Tot, soroljam még??? Sávoly? Völgyhíd? Mecsek alagút? BKV? MÁV? Margit híd? 4-es metró?

Milyen demokratikus pártokról beszélünk akkor?

Mária 2012.01.15. 20:05:59

@Gee Halen:

"Mondjuk el kell ismerni, jól csinálja a Jobbik amit csinál, ez tagadhatatlan"

Igen, szerintem se borzasztotta még el maximálisan a művelt nyugatot az, ami ebben a vademberek lakta országban folyik.

apanna 2012.01.15. 20:07:27

@kvasztics47: "Te barom állat te honnantudod, hogy mi a diktatúra? Csak nem most jöttél Fehér-Oroszországból?"

Érdekes a stílusod. Ezt hol tanultad? Ne mond meg, de bizonyára nem leszel a pártod szimpatizánsainak kedvence....

Akkor áruld el te mi az a diktatúra. Ja nem ér rezsimezni, azt már Szanyi lefoglalta...

Mária 2012.01.15. 20:08:03

@torró:

"Addig semmi gond nem volt amíg adómentesen száz milliárdokat vittek ki tőlünk a bankok és a multik.Gondolom ez világos?"

Én a helyedben nem lennék nyugodt afelől, hogy a multiktól "megvédett" pénzek az országban maradnak :D

agyamputáltak 2012.01.15. 20:12:57

@apanna:
haha ez módosítva lett, mondom, hogy nem értesz semmit :(

agyamputáltak 2012.01.15. 20:14:32

@ekszvájzed:
persze vissza lehet menni az államalapításig de felesleges, nincs igazad egyébként, orbán csinálhatta volna másképp nem csak a nyugat tetszésére, hanem mert szarul működik az ország!!! és a kettőt összekapcsolhatta volna, de hát idióta. ez van.

agyamputáltak 2012.01.15. 20:15:35

@gonoszkisterroristadughagyma:
ezzel ugye nem azt akarod mondani, hogy a fidesz igen?! :D:D

Mária 2012.01.15. 20:22:19

@Lángbetűk:

"...amit a Nemzeti oldal jelképként használ..."

Téged tényleg nem zavar, hogy ez egy az egyben az Adolf Hitler által használt terminológia? A módszer is az övé: kisajátítani egy fogalmat, cseppet átértelmezni és sulykolni, lehetőleg az ellentáborra nézve kirekesztő céllal.

chop 2012.01.15. 20:28:49

1934-ben érzem magam...

2012.01.15. 20:31:53

@agyamputáltak:

Nézd, azt, hogy tehetségtelen majmok irányítják a pénzügyeinket, vagy rosszindulatúak, uraink számára totál közömbös tényező. Nem abba fognak beleszólni. Miattuk lehetünk akár Szomália is, csak ők megkapják a magukét.

Mária 2012.01.15. 20:32:07

@chop:

Na hallod, én is. Most olvasom az istenverte marketingzseni világhírű könyvét.

Hátborzongató.

2012.01.15. 20:43:33

@Mária:

Otthon vagy az öreg Sátánban, látom ...

S a "demokrácia" vagy a "köztársaság" fogalmának kisajátítása, annak sulykolása tősgyökeres antidemokraták, diktatúrák szellemi utódai, elnyomók, belterjes kirekesztők, üldözők részéről mégis miféle módszer légyen ???

torró 2012.01.15. 20:57:21

Idézet!

Az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság ünnepélyesen kihirdeti az alábbi szöveget az Európai Unió Alapjogi Chartájaként:

AZ EURÓPAI UNIÓ ALAPJOGI CHARTÁJA

Preambulum

Európa népei, az egymás közötti egyre szorosabb egység létrehozása során úgy döntöttek, hogy osztoznak a közös értékeken alapuló békés jövőben.

Szellemi és erkölcsi öröksége tudatában az Unió az emberi méltóság, a szabadság, az egyenlőség és a szolidaritás oszthatatlan és egyetemes értékein alapul, a demokrácia és a jogállamiság elveire támaszkodik. Tevékenységei középpontjába az egyént állítja, létrehozva az uniós polgárság intézményét és megteremtve a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térséget.

Az Unió hozzájárul e közös értékek megőrzéséhez és továbbfejlesztéséhez, miközben tiszteletben tartja az európai népek kultúrájának és hagyományainak sokféleségét, a tagállamok nemzeti identitását és központi, regionális és helyi közhatalmi szervezetét; a kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődés előmozdítására törekszik és biztosítja a személyek, a szolgáltatások, az áruk és a tőke szabad mozgását, valamint a letelepedés szabadságát.

Ennek érdekében a társadalmi változások, a társadalmi haladás, valamint a tudományos és technológiai fejlődés fényében szükséges az alapvető jogok megerősítése e jogoknak egy chartában való kinyilvánítása útján.

E Charta, tiszteletben tartva az Unió hatásköreit és feladatait, valamint a szubszidiaritás elvét, újólag megerősíti azokat a jogokat, amelyek különösen a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból és nemzetközi kötelezettségeiből, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményből, az Unió és az Európa Tanács által elfogadott szociális chartákból, valamint az Európai Unió Bíróságának és az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjogából következnek. Ebben az összefüggésben a Charta értelmezése során az Unió és a tagállamok bíróságai kellően figyelembe veszik a Chartát megszövegező Konvent elnökségének irányítása alatt készített és az Európai Konvent elnökségének felelőssége mellett naprakésszé tett magyarázatokat.

E jogok gyakorlása együtt jár a más személyek, az emberi közösség és a jövő nemzedékek iránt viselt felelősséggel és kötelezettségekkel.

Az Unió ezért elismeri az alábbiakban kinyilvánított jogokat, szabadságokat és elveket.

Mit lehet ehhez hozzátenni?

chop 2012.01.15. 20:57:32

Mi, magyarok, ott vagyunk, ahol a part szakad: ahhoz nem elég buta, hogy teljesen megvezessék, de annyira nem is okos, hogy saját magát vezesse.

A probléma pedig az, hogy erre az "elegyre" még nem találtak fel életképes társadalmi-gazdasági modellt: sem a kapitalizmus, sem pedig a szocializmus nem működhet.

Túl heterogén a társadalom, ez a mi rákfenénk.

chop 2012.01.15. 20:59:25

@torró: és mit akartál ezzel mondani?...

Boka1 2012.01.15. 21:03:01

A zászló fétisiszták zászlót égetnek.Na és ? A másikat meg babusgatják. Ezer olyan weboldal van, ahol meg harisnyás lábra élveznek. A fétisizmust meg lehet unni.

is 2012.01.15. 21:07:41

@Kalmár: ja, közmunkás-statisztika, amivel a te hülye szemedet kiverik:

1. nem privát állás, tehát nem teremt adóbevételt
2. 4 órás állást is teljes értékűnek számítanak, így rögtön kétszer annyit foglalkoztatnak. tipikus statisztikai csalás. ha kell, majd 10 ember lesz heti fél napban foglalkoztatva, hogy még valamit összekaparjanak.

de jót nevettünk a próbálkozásodon. köszi :)

torró 2012.01.15. 21:13:51

chop:
Hát, nem is tudom.Drágult a fagyi?
Akkor miért nem vonatkozik ránk is? Már mint a kinyilatkoztatás! De, most már kikapcsolok, mert aludni is kellene.

Mária 2012.01.15. 21:14:18

@torró:

"Mit lehet ehhez hozzátenni?"

Például ezeket:

5. cikk

A rabszolgaság és a kényszermunka tilalma

(1) Senkit sem lehet rabszolgaságban vagy szolgaságban tartani.

(2) Senkit sem lehet kényszermunkára vagy kötelező munkára igénybe venni.

(3) Tilos emberi lényekkel kereskedni.

*

7. cikk

A magán- és a családi élet tiszteletben tartása

Mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát és kapcsolattartását tiszteletben tartsák.

*

11. cikk

A véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadsága

(1) Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát, valamint az információk és eszmék megismerésének és közlésének szabadságát anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhatna, továbbá országhatárokra való tekintet nélkül.

(2) A tömegtájékoztatás szabadságát és sokszínűségét tiszteletben kell tartani.

*

21. cikk

A megkülönböztetés tilalma

(1) Tilos minden megkülönböztetés, így különösen a nem, faj, szín, etnikai vagy társadalmi származás, genetikai tulajdonság, nyelv, vallás vagy meggyőződés, politikai vagy más vélemény, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés, fogyatékosság, kor vagy szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetés.

*

34. cikk

A szociális biztonság és a szociális segítségnyújtás

(1) Az Unió, az uniós jog, valamint a nemzeti jogszabályok és gyakorlat által megállapított szabályokkal összhangban, elismeri és tiszteletben tartja a szociális biztonsági ellátásokra és szociális szolgáltatásokra való jogosultságot, amelyek védelmet nyújtanak anyaság, betegség, munkahelyi baleset, gondoskodásra utaltság vagy idős kor, továbbá a munkahely elvesztése esetén.

(2) Az Unión belül jogszerűen lakóhellyel rendelkező és tartózkodási helyét jogszerűen megváltoztató minden személy jogosult – az uniós joggal, valamint a nemzeti jogszabályokkal és gyakorlattal összhangban – szociális biztonsági ellátásokra és szociális előnyökre.

(3) A társadalmi kirekesztés és a szegénység leküzdése érdekében az Unió – az uniós jog, valamint a nemzeti jogszabályok és gyakorlat által lefektetett szabályokkal összhangban – elismeri és tiszteletben tartja a jogot a tisztes megélhetést célzó szociális támogatásra és lakástámogatásra mindazok esetében, akik nem rendelkeznek az ehhez elégséges pénzeszközökkel.

*

48. cikk

Az ártatlanság vélelme és a védelemhez való jog

(1) Minden gyanúsított személyt mindaddig ártatlannak kell vélelmezni, amíg bűnösségét a törvénynek megfelelően meg nem állapították.

(2) Minden gyanúsított személy számára biztosítani kell a védelemhez való jogának tiszteletben tartását.

*

Forrás:

www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?Type=TA&Reference=P6-TA-2007-0573&language=HU#BKMD-36

is 2012.01.15. 21:15:31

@gonoszkisterroristadughagyma: "aki kitalálta az Öszödi beszédet"

nem fogod elhinni: képes volt ennyit rögtönözve beszélni. nem találta ki, hanem ott helyben, egy adott szituációban, egy adott vita közepén magától mondott ilyeneket mindenféle tervezgetés nélkül, miközben elragadta az indulat. fura mi? te már három mondatnál többet papírból olvasol, gondolom.

Az igazi sztrovacsek 2012.01.15. 21:21:58

@lajos0:
"aki teheti vegyen egy tanyát és rendezkedjen be minél nagyobb fokú önellátásra,"

Az ötlet nem rossz, csak.....

kela-bá 2012.01.15. 21:22:05

@torró: Érdekes irások ! Jön a korszakváltás, az aranykor ami kedvez a MAGYARSÁGNAK. Bővebben : A MAGYARSÁG SZEREPE 2012-BEN.AVI Érdekes, érdemes előadás, türelmeseknek.
További szép estét !

Kalmár 2012.01.15. 21:22:42

@is: Kezdésnek te vagy a hülye kisköcsög.
Folytatásul be is kaphatod. A kurva szoci fajtád az évi 1 napos munkát is foglalkoztatottnak tartotta. Akkor kussoltál. Tedd ezt most is. Aki segély helyett munkára kap ugyanannyit, az igenis előrelépés. Nem baj, ha nem érted.
A hülyézés miatt sajnos ma már leszarlak.

Kalmár 2012.01.15. 21:23:48

@Mária: Ez milyen szépen összepasszol a mi Alaptörvényünkkel! Pompás példák.

is 2012.01.15. 21:24:33

@apanna: erről az a vicc jut elsőre eszembe:

- Tudod mi a különbség egy hűtőszekrény, és egy hangversenyzongora között?
- ??
- Akkor vigyázz, ha hűtőszekrényt mész venni.

Ha neked el kell mondani, hogy mi a diktatúra, akkor te egyelőre ebben nem vagy vitaképes. De elmondom, figyelj:

A diktatúra a demokrácia hiánya.

Persze meg kell mondani, hogy mi a demokrácia, hogy ezt a definíciót érteni lehessen. A demokrácia definíciója viszont evolválódik, és kibaszott hosszú, ahogy azt a Felvilágosodást követően a polgári fejlődés során évszázadok alapján kialakították. De például alapvető eleme, hogy a hatalom birtokosa nem tesz lépéseket azért, hogy őt a hatalomból _aránytalanul_ nehezen lehessen elmozdítani, azaz a választójogi törvényt nem fazonírozza magára.

Konkrétan Mo-n ez a demokratikus elv sérül. Én nem puházok, nem autokratázok, nem eufemizálok: minden demokrácia-deficit, és direkt a demokrácia csökkentésének irányába tett lépés az diktatúra-építés. Természetesen a diktatúra építése megegyezik a kommunizmus építésével: sosincs vége, és nem érnek oda az elvtársak; de már az útépítés is elég orrfacsaró bűzt áraszt ahhoz, hogy értelmes ember közelébe se menjen.

Kalmár 2012.01.15. 21:26:30

Gratuláljunk Román szomszédunknak, akit nem támad a pénzpiac, sem a Brüszeli lobbihad. Ők megkapták az IMF pénzét.
Éppen most gyújtják fel a fővárost az emberek.
Csak a bérek és a nyugdíjak befagyasztása, az energiaszektor, viz gáz közmű eladása, az egészségügy privatizálása volt az ár. A szocikkal már ez menne itt is.
Verhetnétek a seggeteket a földhöz a hálától.

kela-bá 2012.01.15. 21:27:08

@chop: Hű de jó a megjegyzése : "elegyek"
Válasz kaphat, találhat itt: Avatara-amagyarság szerepe 2012-ben.avi

További szép estét !

is 2012.01.15. 21:28:14

@Kalmár: nem sikerült megcáfolni semmit, amit állítottam, csak fröcsögni bírtál. ja meg köcsögözni. természetesen nem vagyok szoci, de ez valószínűleg a két agysejtbe nem fér bele mint információ, belőled ennél szofisztikáltabb úgysem fog kijönni, ezt nem is várjuk tőled. csak a többi kommentezőnek írtam, hogy ne hagyják magukat általad félrevezetni, meg becsapni. nyugodtan ki is kapcsolhatod, ha nem bírod a kritikát, nekem aztán nem fáj.

is 2012.01.15. 21:29:18

@Kalmár: nem sikerült megcáfolni semmit, amit állítottam, csak fröcsögni bírtál. ja meg köcsögözni. természetesen nem vagyok szoci, de ez valószínűleg a két agysejtbe nem fér bele mint információ, belőled ennél szofisztikáltabb úgysem fog kijönni, ezt nem is várjuk tőled. csak a többi kommentezőnek írtam, hogy ne hagyják magukat általad félrevezetni, meg becsapni. nyugodtan ki is kapcsolhatod, ha nem bírod a kritikát, nekem aztán nem fáj.

Lepényhal 2012.01.15. 21:41:44

"Az Európai Unió tagállamainak vezetői nem hagyhatják - saját országaikban elnöki és kormányfői pozícióikba kerülhet -, hogy egy olyan rezsimnek utaljanak a dán, a spanyol, a német, a brit, a francia stb. stb. polgárok adójából pénzeket fejlesztésre, működő tőke bevonására, bármiféle gazdasági együttműködésre, amely az európai család létezésének alapjait gyalázta meg."

Nem is kellene a pénzük Gréczy fiam, elég lenne ha visszaadnák azt, amit a hozzád hasonló tetvek hatékony közreműködésével "privatizáció" címén szétraboltak.

kela-bá 2012.01.15. 21:41:49

@is:Diktatúra, demokrácia ? Érdekes amit ir. Én egy rövidebb változatokat ismerek:

A DIKTATÚRA az amikor beszélő száját betömik, a látó szemét befogják.

A DEMOKRÁCIA az,amikor a hallgató fülét telebeszélik,a néző szemét elkápráztatják

Kicsit más, de mégis hasonló: a diktatúa KEGYETLEN, a demokrácia DRÁGÁBB.

Új fogalom "NETROKRÁCIA": amikor az irányitottak maguk gondoskodnak az értelmetlen zajról és maguk fogják be a fülüket ha véletlenül mégis beszélne valaki. (hajnalvilág - ból idéztem)
További szép estét !

Lepényhal 2012.01.15. 21:43:27

Az a pénz, amit az Unió gazdag országai nagylelkűen osztogatnak, töredéke annak, amit a pénzszivattyúikon keresztül elvisznek.

Mária 2012.01.15. 21:43:58

@Kalmár:

Rondán csúsztatsz.

A tüntetéseket az egészségügyi miniszterhelyettes keddi lemondása váltotta ki, aki ezzel az egészségügyi reformok ellen tiltakozott, a tüntetők pedig szolidaritást vállaltak a BBC tudósítója szerint népszerű orvossal. A palesztin származású Raed Arafat ellenzi, hogy a román kormány részben privatizálni akarja az ország düledező egészségügyi rendszerét.

Raed Arafat palesztin származású marosvásárhelyi orvos, a SMURD alapítója. Jelenleg a marosvásárhelyi SMURD vezérlő orvosa. 2007. augusztus 23-tól Călin Popescu-Tăriceanu felkérésére a román egészségügyi minisztérium államtitkára.

A SMURD egy sürgősségi, életmentő szervezet amelyet 1991-ben Raed Arafat palesztin orvos alapított Marosvásárhelyen.

Forrás: Origo és Wikipedia

lajos0 2012.01.15. 21:47:48

@csokvaomány: "Aki EU zászlót éget a széljobb, ennyi."

Vagy ha a Lajtán túli tüntetéseket nézzük a szélsőbal. Persze ezek semmiféle konkrét tartalommal nem rendelkező viszonyfogalmak. Mintha lenne a politikai palettának egy abszolút centruma, pedig nincs. De érdekes, hogy a globalizáció kritikája tőlünk nyugatabbra a baloldali alakulatok jellemzője, itt ezt a magukat demokratikusnak meg baloldalnak nevezők valamiért meghagyták Csurkának, most meg már ez a hagyomány.

kela-bá 2012.01.15. 21:48:42

Minden kedves Bloggolónak jó éjszakát:
www.tenyek-tevhitek.hu. A lap leges-legalján az aprócska cimkék alatt jól használható infók vannak...

Meridian74 2012.01.15. 21:58:00

@Dr. Zerge: az író igazi jó kommunista nöendék... elszólta magát. Vasrácsra gondolt volna, de mégis vasfüggönyt írt. Vasfüggönyt, amit a keleti zsidó kommunisták húztak a nyugati zsidó kommunisták közé, nagy egyetértésben...

Amúgy ha nem értené valaki, nézze meg a múltban, kik voltak azok akik irányították a szocialista/kommunista országokat itt európában. És odaát (nyugaton) kik voltak azok az értelmiségnek nevezett korcsok, akik ezeket az eszméket terjeszteni próbálták.

lajos0 2012.01.15. 21:58:38

@Mária: Ebben igazuk is van. Az egészségügy tényleg állami feladat. Senki nem tiltja meg a magánkórházak, magánrendelések létét ott sem, de amit a lakosság összehordott, azt ne árusítsa ki a kormány. Az IMF pénzek meg elég hamar el szoktak fogyni és képtelenség őket visszafizetni. Hitelekből meg alamizsnákból egy gazdaság sem tud hosszútávon működni, mint ahogy ez most a küszöbönálló európai összeomlásból szépen látszik is.

Kalmár 2012.01.15. 22:04:06

@Mária: Miért is akarják eladni??
Része az IMF készenléti hitelnek.
Pont mint a többi, amit írtam.
De dughatod a fejed a homokba, és imádkozhatsz azért, hogy itt is ilyen "profi" válságkezelő programot nyomjanak le. Az is megoldás valakinek...

Meridian74 2012.01.15. 22:05:47

@insert random: a 80-as évek végén, a 90-es évek elején nagyon sokat pofáztak - ellenzékben lévők - hogy az EU számára csak azért kellünk, hoyg szemétüket itt rakhassák le, másodsorban picanyerés, és ezért nekünk több kárunk lesz az egészből mint hasznunk.

Eurónk, ami esetleges biztonságot jelenthetne, az nincs. Nettó befizetők vagyunk, bár ezt jórészt tagadják, de legyen igazuk. Viszont az többszörösen igazolt tény hoyg a szemetet itt rakják le. És nemcsak ipari hulladékra gondolok, hanem a boltokban kapható áruk minőségére is. Ezek közül, amik hétköznapifogyasztásban nagyban fogy, nyugaton eladhatatlan lenne... Ráadásul ami nyugaton minőségi termék azt itt felhígítva szeméttel adják el... kaja mosópor, meg minden amit eltudsz képzelni... De ezt igazán csak az tudja, aki rendszeresen kimegy vásárolgatni az osztrákokhoz. A többi egyszerűen nem akarja elhinni, pedig így van.

Kalmár 2012.01.15. 22:08:41

@Lepényhal: Sajnos szembe kellene egyszer őszintén nézni az EU tagság egyenlegével. Én sem tudom megmondani, pozitív e ez a mérleg. Az biztos, hogy egy szimpla befizetés-lehívás egyenleg, nem elegendő. Mellé kell tenni, a velük létrehozott infrastruktúra segítségével bejött fejlesztéseket és a leépített mezőgazdaság és feldolgozó ipar miatt kiesett foglalkoztatási és kereskedelmi bevételeket. Azt hiszem ahányan készítenék, annyi féle eredmény lenne.

Mister Gumpy 2012.01.15. 22:14:52

Az egész cikk a wishful thinking esete. Egyrészt Orbán államcsődöt csinálhat, kiléphet az Unióból, bepróbálkozhat a szükségállapottal, választás és bukás nuku. De OK, mondjuk azt, hogy ehhez nem elég ügyes, pl a rendvédelmisekkel ujjat húzni nem volt egy nagy ötlet.

De kinek van annyi memóriája, hogy egy kis zászlóégetés problémát okozzon a kormányalakításban? A magyar választóknak biztos nincs, meg nem is zavarja nagyon őket az égetés. Az EU is mit csinálna: az országnak csak ilyen kormányt sikerült csinálni, a Fidesz igérget, hogy kordában tartják őket, de hiába, ha nem kötnek a demokratikus oldallal nagykoalíciót, kizárják Mo-ot az Unióból? Aligha.

"A Fidesz pedig nem elszenvedője a Jobbiknak, hanem saját politikai édesgyermeke." Mármint a Fidesz a Fidesz gyereke. Gratula.

Meridian74 2012.01.15. 22:20:46

@Frizuravarjú: Demszky, Konkrád, és társai az utóbbi hónapok tevékenységeivel kimerítették a hazaárulás fogalmát, mikor nyíltan buzdították külföldi országok médiáit, hogy pocskondiázzák Magyarországot. Ezzel nemcsak Orbának, Fidesznek, hanem valamennyi itt élőnek jelentős anyagi kárt okozott, elég csak a forint árfolyamot megnézni... ebből ők, akik szítják az ellenhangulatot, nem éreznek meg semmit se, hiszen off-shore cégeken keresztül ki van mentve a vagyonuk. Oszkó is meg Bajnai is csak pofáznak, közben az összelopott vagyonuk adózatlanul külföldön van. És ezek akarnak ide visszatérni?!

Emiksz 2012.01.15. 22:20:53

"- Hé, nem azt mondtam, hogy ki akarunk lépni, hanem, hogy ez az új üzenet: ki az EU-ból! Egy decemberi felmérés szerint az ország 43%-a csalódott az Unióban. Ha azt kommunikáljuk, hogy kilépünk, akkor ezek ránk szavaznak!"
emiksz.blog.hu/2012/01/15/69_eges

Mister Gumpy 2012.01.15. 22:24:57

@Kalmár:Az EU nélkül egy szerencsétlen balkáni diktatúra lennénk, gyárak és kölcsönök nélkül. Fehéroroszországot segítik az oroszok, minket nem segítene senki.

lajos0 2012.01.15. 22:27:06

@Meridian74: A nemzetközi pénzügyi maffiának nincs sem faja, sem vallása.

A világ pénzügyeit irányító 30 családban vannak zsidók is, de ők az úgynevezett zsidóság érdekeit mindig is leszarták. Ráadásul a zsidóság közel sem egységes az askenázi utálja a szefárdot Izraelben, de mindketten utálják az orosz bevándorlókat és mindhárman az etióp, úgynevezett fekete zsidókat. De az ortodoxok utálják a nem ortodoxokat, az izraeli főrabbi szerint pedig neológok nem is léteznek.

DrPepper 2012.01.15. 22:28:15

@Hertelendi: De akkor mit keres a magyar címerben? Ki vele!

Mister Gumpy 2012.01.15. 22:33:13

@Meridian74: Olvastad, amiket írtak? És miből gondolod, hogy hallgat rájuk nyugaton bárki, hogy miattuk történne bármi? Demszky, külföldön, tényleg?Konrád mint gazdasági megmondóember, tényleg? Nem olyan hülye ám a Nyugat, mint te, hogy két kiválasztott ember véleményét szajkózza mindenki. Képzeld, egy tipikus liberális elolvassa az érvet, és az alapján dönt, attól hívják liberálisnak, miszerint nem hagyomány- és tekintélyelvű.

lajos0 2012.01.15. 22:33:25

@Mister Gumpy: A kölcsön az óriási segítség :-) Az első egymilliárd dollárra 54-et fizettünk vissza az MNB szerint. Saját gyáraink meg alig vannak, pedig azért talán voltak a magyar iparnak hagyományai. A hitelből finanszírozott növekedés, pedig sajnos xart sem ér.

Mária 2012.01.15. 22:34:37

@Kalmár:

"a leépített mezőgazdaság és feldolgozó ipar miatt kiesett foglalkoztatási és kereskedelmi bevételeket'

A mezőgazdaságot és a feldolgozóipart NEM az unió építtette le velünk.

Bizonyos köröknek érdeke volt, hogy pénzzé tegyenek pénzzé tehető dolgokat, legyen az termelőegység, feldolgozóüzem, vagy uniós kvóta.

Magyarország 2004-ben csatlakozott az unióhoz, addigra a nemzeti vagyon nagy része, beleértve a mezőgazdasági nagyvállalatokat, feldolgozóüzemeket is, már el lett herdálva, szét lett osztva a "jóelvtársak" között.

Ezekből pedig volt bőven, mind az 1990-94 között kormányon lévő MDF-FKGP, mind az őket 1994-98-ban követő MSZP-SZDSZ, majd az 1998-2002 között hatalmon lévő Fidesz-FKGP-MDF koalíció holdudvarában.

lajos0 2012.01.15. 22:36:47

@Mister Gumpy: "Képzeld, egy tipikus liberális elolvassa az érvet, és az alapján dönt, attól hívják liberálisnak, miszerint nem hagyomány- és tekintélyelvű."

Közel sem ettől. Ráadásul vannak hagyományai a liberalizmusnak is, bár itthon ezeket senki sem ápolja :-) Az SZDSZ mint liberális viccnek is rossz volt.

lajos0 2012.01.15. 22:38:59

@Mária: És a Németh Miklós, Martonyi János, Tömpe István triumvirátust se feledjük el, hiszen a többiek ezekhez képest szinte ipari tanulók voltak. Bár Horn az energiaszektorral mondjuk szintén emlékezeteset alkotott.

Kiránduló · http://www.setafika.hu 2012.01.15. 22:47:36

A zászlóégetés max szimbolikus erejű lehet. De hiteltelen egy olyan párttól, amelyik jól fizetett képviselőket delegál az EU-ba. Ha ezek a képviselők egyszerre azt mondanák, hogy "bocsika, holnaptól nem jövünk be dolgozni", az azért ütne.

Mondjuk az EU-t és az egész bankrendszert legalább úgy utálom, mint az ilyen utcai szájkaratét.

Kalmár 2012.01.15. 22:50:47

@Mária: Akkor én miért kaptam pénzt az EU-tól, hogy kihúzgáljam a szőllőt?? Az bizony Eu pályázati pénz volt. 10 év telepítési moratóriummal.
Mindemellet kényszerítettek minket, hogy nyissuk meg a piacunkat a terményeik előtt, de előbb nem adtak annyi támogatást, mint a nyugatiaknak, majd megtiltották, hogy ugyanazt a támogatási szintet pótoljuk nemzeti költségvetésből.
Ennek mi volt a célja? Ugyan....tudod te.
Ezek után (nyugati)állami támogatással megvették a feldolgozó iprunk jelentős részét, majd bezárták. (pl.cukor)

Mária 2012.01.15. 22:57:17

@Kalmár:

"Akkor én miért kaptam pénzt az EU-tól, hogy kihúzgáljam a szőllőt?? Az bizony Eu pályázati pénz volt. 10 év telepítési moratóriummal."

Miért húzgáltad ki? Gondolom azért, mert jobban jött az egy összegben utalt "talált pénz" az EU-tól, mint hogy bajlódj a kapálással, a permetezéssel, a szürettel, a palackozásal, a piacod felkutatásával és az értékesítéssel.

Most meg sír a szád és fikázod az uniót, hogy nem termelhetsz szőlőt.

Pedig dehogynem. Csak ha a gazdálkodásnál maradtál volna, nem kaptad volna meg a júdáspénzt.

agyamputáltak 2012.01.15. 22:57:59

@lajos0:
na megalkottad a hitel nélküli gazdasági modellt? kivele! lehet nobel díjat nyersz vele :)

Kalmár 2012.01.15. 23:00:12

@Mária: Szóval akkor az eu építette le vagy nem? Gyorsan szlalomozol.

Mister Gumpy 2012.01.15. 23:08:40

@lajos0: Igen, nagy segítség a kölcsön. Egy bizonyos Gróf Széchenyinek a Hitel című műve óta ez elvileg itthon is köztudott. Vagy kérdezz meg egy mai vállalkozót.

Az egymilliárd valamikori dollárt 54 milliárd 40 évvel későbbi dollárral összehasonlítani meg nem szerencsés; ez évi kb 10 % kamat, amiből mennyi az infláció... Mondjuk a 40 évet csak tippeltem, adsz forrást?

Hogy a hitelből finanszírozott növekedés szart sem ér... minek a növekedése? Az USA pld egész jól elvan, mondjuk hozzánk képest.

agyamputáltak 2012.01.15. 23:08:49

@Kalmár:
meséld már el mennyi fejezetet zártak le a fidesz első kormányzása alatt a csatlakozási tárgyalások folyamán és mennyire tiltakozott a fidesz a csatlakozás ellen és miért? :)

Mister Gumpy 2012.01.15. 23:11:45

@lajos0: Lehet, hogy igazad van. Ez az én definícióm volt, és nem vagyok képzett politika-filozófus. Mi a liberális?

Mária 2012.01.15. 23:13:35

@Kalmár:

NEM az EU építette le.

Az ültetvényed kivágása és a kiirtásért járó pénz felmarkolása a te döntésed volt.

lajos0 2012.01.15. 23:19:25

@agyamputáltak: Azt szerintem nem, meg én amúgy is a Nobel-békedíjra hajtok. Te a közgazdasági Nobel-díj-ra gondolhatsz, de annyit égtek most a díj birtokosai közül sokan a jól fizető elméleteikkel a válság kapcsán, hogy ez kicsit gagyi lenne :-) Gondolkodjunk nagyobban !

A hitel nélküli gazdasági modellt egyenlőre jól alkalmazom itthon kicsiben. Lehet, hogy globálisan is beválna. 'Amíg a takaró ér, oszt jónapot'.
Lehet ez lesz a mozgalmam szlogenje :-)
Felkérem Sólyom Lászlót a vezetésére, és van 10%-unk :-) Legalább.

lajos0 2012.01.15. 23:23:59

@Mister Gumpy: Széchenyi inkább kölcsönadott volna az IMF-nek, kábé ennyi a nivóban a különbség szerintem.

MNB Műhelytanulmányok, 2, "Külső eladósodás és adósságkezelés Magyarországon", 56. old., Kiadó: az MNB Információs Főosztálya, 1993

"Az USA pld egész jól elvan, mondjuk hozzánk képest."

Hát kb hozzánk képest van el jól :-) Van baj elég ott is, kicsit nagyobb is, meg több is.

zembertelen 2012.01.15. 23:27:51

Én tudom, hogy naiv kérdés, de nem vicces egy kicsit, hogy a rendőrség feljelentést tesz két ember ellen zászlóégetőgarázdaság miatt??
Lehet, hogy már a Barátok közt ment a TV-ben?

Amidazophen 2012.01.15. 23:30:55

Ez a vasfüggöny a fidesz és a jobbik között egész egyszerűen marhaság. A fideszből senki sem fog ellene keményen fellépni. Lehet, hogy a tenyérbemászó képű Szijjártó vagy Giró Szász majd mond valami bődületes baromságot, amit ők sem vesznek komolyan, ám Orbán titokban továbbra is a keblén melengeti a kigyót.

2012.01.16. 00:13:39

@Az igazi sztrovacsek: "aki teheti vegyen egy tanyát és rendezkedjen be minél nagyobb fokú önellátásra,"

Az ötlet nem rossz, csak..... "

A hárommillió tanya országa...

Oszt mit csinálnál? Kumiszt?

2012.01.16. 00:16:06

@lajos0:

Lajos! Az USA gazdasági növekedésben van. Rally van a piacon.
Európa zuhan!
Ha Kína beborul(vannak jelek), akkor az USA mégjobban megy fölfelé!

2012.01.16. 00:17:44

@lajos0: "A hitel nélküli gazdasági modellt egyenlőre jól alkalmazom itthon kicsiben"

Te Lajos! Nem vagy felkészült a témában. Ne égesd magad!

Mister Gumpy 2012.01.16. 00:26:38

@lajos0: Hogy Széchenyi : IMF = IMF : Orbán, ráadásul úgy, hogy ezek az arányok 1-nél kisebbek, az egyrészt nem igaz, másrészt amennyire igaz, az is legfeljebb az Orbánt minősítheti, nem az IMF-et. Nem ők akarják adni a hitelt. Mi akarjuk kérni. Vagy nem akarjuk. Vagy akarjuk. Vagy nem. Orbáni tisztaság.

Az USÁ-ban és -val sok baj van, de a "szart sem ér" egy vicc. Mint ahogy általában a hitelt illető véleményed is az. Mondjuk szerintem a növekedés követelése magában is baromság, de mindegy. Még mindig jobb a növekedést szem előtt tartva növekedni, mint azt szem előtt tartva csökkeni.

Mister Gumpy 2012.01.16. 00:32:35

@Amidazophen: Kivéve, hogy nem titokban melengeti.

Kiváncsi lennék, mit kapott a Jobbik a Fidesztől, hogy dec 23 - jan 2-án nem lehetett őket az Ovi seggéből kivakarni. Nem követem nagyon az agyrémeiket, de engem meglepett.

2012.01.16. 00:33:33

@Kalmár: "A kurva szoci fajtád az évi 1 napos munkát is foglalkoztatottnak tartotta. Akkor kussoltál. Tedd ezt most is. Aki segély helyett munkára kap ugyanannyit, az igenis előrelépés. Nem baj, ha nem érted. "

Mi van?
Mikor volt az egy napos munkaviszony éves ?

2012.01.16. 00:39:11

@Mister Gumpy: Tényleg, igaz, hogy Csurkára többen voltak kíváncsiak, mint Vonára?

Azért az biztos, hogy valami alku van a háttérben.
Emlékszem kemény Csurkistákra, hogy szidták Orbánt, mikor kicsinála a pártot.
Most meg Csurka "utolsó erejével" is védi Viktort.
Emlékszem, hogy szidták a Jobbikosok Viktort a választások előestéjén. Most?
Szavazógépesdit játszanak a parlamentben.

Mister Gumpy 2012.01.16. 00:51:37

@lajos0: Ja igen, talán nem tudod, miért írta Széchenyi a Hitelt. Fölbaszta az agyát, hogy az otthoni jogi állapotok miatt nem tud az akkori IMF-től hitelt kapni. Nézd meg a wikipedián.

Másik ja igen, hogy írnál egy lényegretörő listát, mi is volt az a régi magyar ipar, ami most is exportképes lenne, de tönkretette az EU? 10-ből 10-en a cukorgyárakat hozzák példának, talán igaz, nem értek hozzá, de talán más is van, ha most ebből élnénk...

fludd 2012.01.16. 06:39:38

Észre kéne bennetek már, hogy a hatás-ellenhatás törvénye társadalomban ugyan olyan jól múködik, mint a fizikában. A zászlós égés az EU viselkedésének egyenes következménye. Éppen ezért jó lenne, hogy az antiszemitizmus megerősödését megelőzve a magyarországi zsidó szervezetek elhatárolódnának Heller, Konrád és Kertész tevékenységétől.

wotan 2012.01.16. 07:46:18

@is: "...4 órás állás is...statisztikai csalás...stb". Ja igen. Ez igy van itt a nagy Némethonban is. Vagy itt nem csalás, csak nálunk?
Hoppá.

Örzse néni 2012.01.16. 08:34:57

Nem tudja valaki, hogy hány órakor kezdődik a harmadik világháború?

Csak mert akkor már nem fizetném a rezsit.

kurgan 2012.01.16. 08:38:10

szegény schiffert megpuccsolta az maszop. hozádörgölőzött a leprás seggével dec. 23-al gyurcsány, és máris a szétesés szélére sodródott a párt. gyurcsány és mszp = KÁROS.

lariflari 2012.01.16. 08:39:40

@ekszvájzed:........ Gondolod, hogy ez a kormány maga alá csurrant a gyönyörtől, hogy szív a nép?........

Inkább fogalmazzunk úgy,hogy:
1-nem is érzékeli
2-ha igen,azt is letojja

EXO 2012.01.16. 08:47:33

A baloldal mostanában sok kapaszkodási pontot talál, de sok ügybe továbbra sincs meg az az önkritikája, amit ilyen mértékű vereség után szoktak tartani.
Nem arról van szó, hogy az ellenfél 5%-al beelőzött, hanem a baloldal hibáiba kapaszkodva fel tudott épülni a szélsőség, a jobbközép pedig többszörösen megverte a balközépet, a baloldal szavazótábora pedig a végletekig eródálódott.
Ezek után báhol tartanának valami önvizsgálatot, hogy vajon mit kúrtunk el, de ehhez képest a balodal kezében továbbra sincs más, mint a kommunista demagógia, mellette pedig az undorító korrupciós pénzszivattyúja azért világrekorder volt.
Ez semmi mást nem fog eredményez , minthogy ha az MSZP mégegy ciklust kormányoz, akkor utána már a Jobbik fog kormányozni: egyszerűen semmit sem vontak le abból, hogy a Jobbik a semmiből hogy fel bírt épülni.

lariflari 2012.01.16. 08:48:13

@Örzse néni: Ne a rezsit fizesd hanem vegyél intimbetétet és wc papírt,mert annak az ára egészen biztosan fel fog menni!

Örzse néni 2012.01.16. 08:49:55

@lariflari: Miért, mit tehet a kormány?
Meg van mondva izraelből, a pénzvilág királyaitól, hogy mit köll csinálni!
Nem lehet attól eltérni, ezt mindenkinek tudnia kéne, akármilyen szemellenzős hülyegyerek.

Örzse néni 2012.01.16. 08:53:20

Főleg idehaza érdek kinyírni a népet, mert a szentföldön forró a talaj és köll nekik egy európa közepén lévő vízzel teli jó kis ország. Elfoglalják, azért teszik tönkre a lakosságot. Egyetlen lövés nélkül. Mi meg bámulunk bambán.

lariflari 2012.01.16. 08:55:22

@Örzse néni: Nem ez a legnagyobb probléma,hogy egyértelműen érzékeljük,hogy magyarországnak bábkormánya van.A legnagyobb baj az,hogy ez a bábkormány is csak a saját zsebe tömködésével van elfoglalva.De azzal nagyon.

Örzse néni 2012.01.16. 08:56:24

Elég csak megnézni a sok zsidó ingatlanspekulánst. Tasnádi is egyik árverésről a másikra szalad. Vagy a sukorói ügyet, az Andrássy úti villákat. A VII. kerületi panamát. A plázákat, lakóparkokat. Csak a vak nem látja mi folyik itt.

apanna 2012.01.16. 10:13:05

@agyamputáltak: "haha ez módosítva lett, mondom, hogy nem értesz semmit :("

Aha. Tehát a Bibliai idézetet a Bibliában megváltoztatták. Érdekes, nem tudok róla.

apanna 2012.01.16. 10:14:36

@is: Tudod mit jelent az általánosítás? És mit jelent a vélemény?

Általánosítasz, hisz konkrétumot nem mondtál, csupán leírtad a véleményed. Az pedig szubjektív.

vezér01 2012.01.17. 15:32:16

@ekszvájzed: Na,akkor ki is az agresszor?

vezér01 2012.01.17. 15:37:14

@Mária: Nézegess híradót a romániai eseményekről! A művelt nyugat úgy tesz,mintha nem látna.De az olasz és francia autóégetések se érik el ingerküszöbüket.

vezér01 2012.01.17. 15:43:33

@Mister Gumpy: A szolnoki papírgyár a második volt az európai rangsorban,eladták
az elsőnek,az pedig bezárta.Tudsz hazai konzervgyárat? Én nem.A sertéshús szlovák
és lengyel import,zsírt vettem,osztrák g.m.b.h.volt a gyártó és forgalmazó.Választékbővítés? Lószart,mama! !

webnazi 2012.01.18. 06:50:17

"mit jelent az árpádsávos lobogó"

- Hogy mit jelent? Egy történelemkönyvet vagy lexikont gyorsan elővenni!
A magyarázat: Ősi magyar nemzeti jelkép.
Hogy persze itt egyesek szándékosan összemossák, készakarva és agresszíven bebeszélve az ostobáknak, hogy egyenértékű a nyilasok valamikori lobogójával? - a megtévesztés okán, a félrevezetés okán - az a valóban normális embereknek azt sugallja,
tény, de ez a hazai baloldal hazug és álszent, teljességgel kollaboráns és magyarellenes!

Szabad Gábor 2012.01.22. 11:51:15

Egy volt a zászló - Játék a tűzzel

"A Jobbik a rosszabbik utat választotta a túléléshez, mondanivaló híján égetnek. Minket."

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1463_egy_volt_a_zaszlo_jatek_a_tuzzel

Frizuravarjú 2012.01.22. 12:40:37

@Szabad Gábor:
Ez a Bihari jó nagy primitív marha. Érdekel valakit a bőgése?

Szabad Gábor 2012.01.22. 14:28:46

Keretszám-mészárlás

„A három millió képzetlen koldus országa leszünk így, nem is olyan sokára.”

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1497_keretszam_meszarlas

arieshu · http://domonyi.blogspot.com/ 2012.01.28. 09:23:16

Szép NAPot Mindenkinek!
Köszönöm a blog tulajdonosának, hogy kitette a weblapom linkjét!
Induló oldal: domonyi.aries.hu/
süti beállítások módosítása