Most, hogy Orbán és szabadságharcosnak hazudott csapata törött karral dörgöli bevert, véres orrát, nem árt összegezni, hol tartunk.

Magyarország az elmúlt másfél évben sereghajtó lett. Gyurcsány, majd Bajnai a világválság szorításában - magánnyugdíjak ellopása nélkül - teremtette meg, majd őrizte az egyensúlyközeli pénzügyi állapotot. 2010 tavasza óta nem dolgoznak többen, mint korábban, a korrupciós index romlott, az infláció nőtt, az adócsökkentésből adóemelés lett - és még csak most jön a java. Az országban nem épül semmi. Amiben mégis bíznak, hogy majd a Mercedes-gyár lendít valamit a gyakorlatilag már most receszióba fulladó gazdaságon, azt is Gyurcsány hozta ide. (Az Audi-fejlesztésről pedig még Bajnai állapodott meg...) Rekordon az államadósság, a valutatartalékok ellenben csökkentek. Kipaterolták az IMF-et - akikkel egyébként Gyurcsány személyesen tárgyalva egy hét alatt megállapodott a válságmenedzselés első lépéseiről. Igaz, neki volt nemzetközi reputációja: pár óra alatt személyesen beszélt Sarkozyvel, Merkellel, Strauss-Kahnnal és Blairrel. Nem volt kétséges az ország vezetésének uniós intergrációs elkötelezettsége. Akkor Gyurcsány tárgyalt a Valutaalappal, mert tudta: miniszterelnökként ez a dolga. Most az sem ismeretes, ki vezeti a küldöttséget. Orbán nem lehet az, mert szénné ég a saját szavazói előtt. Matolcsyt Orbán helyett az IMF menesztette, Fellegi önként menekül. A magyar kormányfő idegállapotára jellemző, hogy bár Fellegi személyesen, telefonon közölte vele, hogy távozik - Giró-Szász András szíves közlése az ATV-ben -, Orbán azonban erre nem emlékszik. A nagy köpönyegforgatásnak, hazudozásnak ez a vége.

Gyurcsány az utolsó pillanatban még szerzett egymilliárd eurónyi pénz a hazájának fejlesztésre, Orbán, ugyancsak az utolsó pillanatban -előbb nemet mondott az EU új pénzügypolitikájára, majd rebegett egy talánt, végül beadta a derekát.

Ám a legborzasztóbb mégis az volt, amikor közölte: meg kell kérdeznie az országgyűlést, mert itten a szuverenitás, meg a felhatalmazás, vagy mi, az ... izé... nincs meg eléggé.

Hát, persze. Amikor a cenzurát bevezető médiatörvény kell, arra van felhatalmazás - ezúton fejezem ki tiszteletem a bátor MTV-s és Duna TV-s kollégák előtt. Akkor is van kétharmad, amikor feldúljuk az alkotmánybíróságot, amikor hetente nyújtunk be soha meg nem tárgyalt törvényeket, amikor a magunk szutykos, szégyenteljes ábrázatára formáljuk az alaptörvényt és a választójogi törvényt, amikor olyan adórendszert vezetünk be, amelyik a szegényt szegényebbé, a gazdagot, gazdagbbá teszi. Amikor kimondjuk, hogy a demokráciát védő rendőr a bűnöző, a várost szétverő csürhe pedig ártatlan nemzeti hős.

Csak amikor nehéz, a kormány sorsát is befolyásoló döntést kell hozni - a Merkozy-csomag, bizony, megszorítást jelent -, akkor szaladok a nemzetből kirekeszteni próbált, koncepciós perekkel és felszámolással fenyegetett ellenzékhez. Ráadásul a Jobbik már ott is hagyta Orbánt - ebben az ügyben. Most abban bízhat, hogy az MSZP, az LMP és a DK megtámogatja.... Azaz, például Gyurcsány Ferenc...

Gyáva a magyar miniszterelnök és fogalma sincs arról, mit akar, miben hisz, mit képvisel, mármint saját diktatórikus hatalmán kívül. Ez a szomorú igazság.

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr303454655

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bazmeg: további 670 millióért veszünk újabb stadion-beléptető rendszert 2011.12.11. 13:31:14

Becsült értéken nettó 669 millió forint értékben írt ki gyorsított tárgyalásos eljárást a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) stadionbiztonsági rendszer tervezésére és üzembe helyezésére. Pedig van már nekünk olyan raktáron 4 milliárdért....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Barragon 2011.12.11. 07:53:53

És még az EU kormány és államfőit is HÜLYÉNEK nézi! Mintha a nagyok nem tudták volna, hogy valóban a parlament fogja majd "jóváhagyni" a megállapodást!?? Csakhogy vannak felelős ÁLLAMFÉRFIAK, akik merik vállalni, hogy meggyőzik a a saját parlamentjeiket is!!! Ha pedig mégsem, akkor azt is, hogy lemondanak! Ugyanis így működik a DEMOKRATIKUS rendszer! Nálunk pedig mindenféle hatalmi bebetonozást ÖNÁLLÓAN a vezért "csinált" csak most jutott eszébe, amikor KIBÚVÓT keres a szorult helyzetéből, a hazudozásaiból!
Csak azt nem értem miért a "LEJÁRÓ LEMEZ" ??? Szerintem LEJÁRT LEMEZ" az időszerűm még akkor is, ha nem vagyunk elegen, akik már ezt felismerték! De egyre többen leszünk, és talán nemsokára talán 2/3 is!!

Az igazi sztrovacsek 2011.12.11. 08:37:14

Az Orbán-Matolcsi gazdaságpolitika MEGBUKOTT.

"Meg lehet persze magyarázni...."

Mint ahogy jobbos kommentelőink meg is teszik nemsokára.
Oda az egész szabadságharc, kokistól, sallerostól, mindenestől, csupán egy jókora nyaklevesnek van még igen nagy esélye, de azt Orbán kapja az IMF tárgyalásokon. Fellegi távozását annyiféle képen magyarázzák, ahányan beszélnek róla.
Nekem van egy halovány sejtésem az igazi okról. Fellegi emelt fővel akar távozni. Előre látja, vagy legalábbis sejti a tárgyalások kimenetelét, és bízik abban, hogy az IMF nem fogadja el tárgyaló partnernek, mert nem kormánytag. De mivel a lemondást sem lehet visszacsinálni, angolosan távozik, Orbán meg egye meg amit főzött. Így aránylag arcvesztés nélkül szállhat ki a "buliból" és utólag nem fenyegeti az a veszély, hogy rákenik, ő kúrta el a tárgyalásokat. Mert hogy aki majd tárgyal, arra rákenik a következményeket, abban majdnem biztos vagyok.
Az Eu csúcs egyébként csak ráerősített arra, amit már eddig is mindenki tudott: Totális csődöt mondott 8-10 év kommunikációja.
CSAK A FIDESZ
lehet olyan balfasz, hogy 2/3-al így beégjen.

Anselmo 2011.12.11. 11:12:07

"Magyarország az elmúlt másfél évben sereghajtó lett. Gyurcsány, majd Bajnai a világválság szorításában - magánnyugdíjak ellopása nélkül - teremtette meg, majd őrizte az egyensúlyközeli pénzügyi állapotot."

Hát én kész vagyok :))))))))

Anselmo 2011.12.11. 11:13:40

Orbán lerombolta, amit Gyurcsány felépített :))))))))))

Anselmo 2011.12.11. 11:14:48

Orbán lerombolta, amit Gyurcsány felépített :))))))))))

Anselmo 2011.12.11. 11:24:23

A másodikat ki lehet szedni.

chronometere 2011.12.11. 12:33:53

Gyanítom, ha Zorbán ezt az EU csúcson történt"alakítást"színpadon produkálja, akkor minimum kifütyülik, de a vehemensebbek akár meg is dobálják. Ócska ripacskodás volt ez, és nélkülözött minden politikai,de emberi értelmet...
Elnézve azt,hogy az ország dolgait milyen mélyre taszította röpke másfél éves ámokfutása alatt Zorbánnak egy szemé(t)lyre szabott kényszerzubbony jobb lenne...
Merem remélni,hogy az elkábult,lebutult,agymosott FideSS-fanok is rájönnek:Zorbán után is van élet,sőt.....!

jenőke 2011.12.11. 14:03:33

"...előbb nemet mondott az EU új pénzügypolitikájára, majd rebegett egy talánt, végül beadta a derekát."

Mintha tudnád előre az Országgyűlés döntését!?
Pedig ez jó felelősség elhárító egy nem esetére, vagy más szempontból az igenre.
Mindegy is, mindkét esetben állíthatja, hogy ez nem személyes döntés volt.

laci0011 2011.12.11. 16:14:16

Most mi van ha a parlament el is fogadja, még mindig ott van pali bátyánk,neki is alá kell írni a szuverenitást is érintő dolgokat!

lajos0 2011.12.11. 17:33:53

"Magyarország az elmúlt másfél évben sereghajtó lett. Gyurcsány, majd Bajnai a világválság szorításában - magánnyugdíjak ellopása nélkül - teremtette meg, majd őrizte az egyensúlyközeli pénzügyi állapotot."

Nem az elmúlt másfél évben lett sereghajtó, bár attól függ kit tekintünk seregnek. Amikor tavaly vagy tavalyelőtt Gréczy úr a blogjában költői kérdésként feltette, mutasson már valaki egy adatot, amiben sereghajtók vagyunk, linkeltem neki egy EU-stat felmérést. Ennek ellenére a következő blogban bizonygatta, hogy senki nem tudott ilyen adatot mondani. Úgyhogy nem próbálkoztam ezzel tovább.

Ennek a Gyurcsány Bajnai folytonosságnak a sulykolása viszont tényleg kezd szánalmas lenni. Igaz Bajnai a Gyurcsány-kormány tagjaként oszlopos szerepet vállalt az elkurjantásban is, de utána lelkiismeretesen bokázott az IMF ukázra. Kevésbé volt neki kínos, mint azinternacionálét nótázni az MSZP-s éhes proletárokkal. Amikor viszont átvette Gyurcsánytól a hatalmat ( egy világégés casting után), akkor azt nyilatkozta, hogy a szakadék széléről kellett visszarántania a szekeret. Mellesleg az a fenenagy pénzügyi egyensúly azért olyan előzményekre tekintett vissza, mint a közel 10%-os, 6%-al elszámolt költségvetési hiány, amely szintén Ferencünk érdeme volt. És a rekordméretű államadósság több, mint fele is az ő nevéhez kötődik, ez segítette, hogy valahogy túlélje ( az isteni szerencse mellett). Ettől még persze Orbán nem lesz tehetségesebb stratéga egy dekával sem, de azért Ferenccel példálózni elég vicces.

lajos0 2011.12.11. 17:44:36

"Kipaterolták az IMF-et - akikkel egyébként Gyurcsány személyesen tárgyalva egy hét alatt megállapodott a válságmenedzselés első lépéseiről."

A személyes tárgyaláson szerintem kábé annyit mondott, hogy: "igenis, értettem" :-) És azért kellett velük tárgyalni, mert a magyar gazdaságot éppen saját válságának közepén találta el, aminek előidézésében azért szintén nem kis szerepe volt a hórihorgas demokratának.
Vagy már kellemetlen arra érkezni, hogy Gyurcsány a világgazdaság pénzbősége idején is 1% alá tornászta a növekedést.
Ezért írták akkoriban, hogy a válság reanimálta Gyurcsányt, mert előtte hónapokig nem szerepelt szinte sehol.

Anselmo 2011.12.11. 18:11:34

@lajos0: ne strapáld magad. Tudja a Zsolt is, amiket itt leírsz, de ez itt egy párhuzamos univerzum, saját valósággal. Tudod, végtelen sok párhuzamos univerzum létezik.

lajos0 2011.12.11. 18:24:00

"A nagy köpönyegforgatásnak, hazudozásnak ez a vége."

Hát ebben a kérdésben Gréczy úr illetékességét nem vitatnám el, ezt valóban tudhatja.

"előbb nemet mondott az EU új pénzügypolitikájára, majd rebegett egy talánt, végül beadta a derekát."

Van ilyen, csak az EU új pénzügypolitikája annyiban új, hogy most az jutott eszükbe, hogy mi lenne, ha betartanák a saját szabályaikat. Mondjuk ez tényleg meglepő újdonság lenne.

"Ám a legborzasztóbb mégis az volt, amikor közölte: meg kell kérdeznie az országgyűlést, mert itten a szuverenitás, meg a felhatalmazás, vagy mi, az ... izé... nincs meg eléggé."

Szerintem ezeket a fogalmakat bárdunk ugyanúgy nem érti, mint Orbán, vagy Gyurcsány. Vagy nem veszi komolyan.

lajos0 2011.12.11. 18:28:24

"Gyáva a magyar miniszterelnök és fogalma sincs arról, mit akar, miben hisz, mit képvisel, mármint saját diktatórikus hatalmán kívül. Ez a szomorú igazság."

Ha ezt a mondatot pár évvel korábban is leírja Zsolt, most lenne cseppnyi hitele. De sajnos ő már akkor a diktatúra beköszöntét üdvözölte, mikor Orbán valami partjelzővel nem értett egyet leskérdésben. Ugyanaz a hiba amit a Fidesz is rendszeresen elkövetett, a legkisebb sérelemre is fejhangon visítani, csak ott kurjantják el, hogy ezt nincs hová fokozni. Megszokják, oszt jónapot.

lajos0 2011.12.11. 18:34:52

@Anselmo: Nem strapa, ezt most jól esett leírni. Értelme persze nincs, ez igaz, de hátha van egy olyan párhuzamos univerzum, ahol van.

chronometere 2011.12.11. 19:05:10

Vége a hisztinek: Orbán Viktor politikai, gazdasági és kommunikációs szempontból is megbukott. Évtizedes hazudozásai után most koppan a medence alján. Így jár az az ember, aki minden reformra azt mondta, hogy nemzethalál: a tandíj is, a vizitdíj is, a kórházi napidíj is. Meg az önkormányzatok és az államigazgatás átszervezése, meg a pártfinanszírozási törvény. Kicsit kevesebb, amúgy az országot előbbre vivő dologra kellett volna azt mondani, hogy rossz, kártékony, elmebeteg, hebehurgya és így tovább - most lenne képessége a cselekvésre.
Ám hogyan is nyúlhatna valaki az egészségügyhöz, az oktatáshoz, a nyugdíjhoz, bármihez, ha eddig az ellenkezőjét mondta annak, amit tennie kellene. Még a végén kiderülne, hogy az volt az út, amit Gyurcsány, majd Bajnai csinált. Márpedig a beismerésbe Orbán belehalna.

Muszáj tehát rögzíteni a tényeket: Gyurcsány a világválság szorításában - és magánnyugdíjak ellopásáról szó sem volt - 4 százalék alá vitte a költségvetési hiányt, s amikor a jelenleginél sokkal brutálisabb válság volt, az IMF-fel gyorsan megállapodva védőhálót vont az ország alá. Gyurcsány hiteles volt az IMF számára - Orbán, aki ezen a téren is elszúrta a becsületét, nem az. Gyurcsányt hitelesítette sikeres konvergencia-programja, amelynek következtében nem csak a hiány csökkent, hanem az infláció is, és pluszba fordult a külkereskedelmi mérleg. Bajnai Gordon pedig részben tovább vitte, részben új elemekkel egészítette ki a válságkezelést, kiegyensúlyozott pályán adva át a kormányrudat.

Orbán 18 hónapos vesszőfutásának oka leginkább Öszödön kereshető. Annyira mindent feltett a "hazugságbeszéd" hazug koncepciójára, hogy képtelenné tette magát a kormányzásra. Ugyanis ha a politikai ellenfél hazudik, akkor ő nyilvánvalóan igazat mond. Mostanra viszont már az elvakult fideszes is láthatja, ha kinyitja a szemét: Orbánnak, bizony, egyetlen mondata sem állja ki az igazság próbáját.

Orbánnak hagynia kellett volna dolgozni a 2006-2010 közötti kormányt, nem az utcára vinni a csürhét, és mindenhol arról óbégatni, hogy ezek mindent tönkre tesznek, ami ráadásul nem volt igaz, sőt.

2010 tavaszán a Fidesz és elnöke hátradőlt, hogy most jön 20 év nyugi a centrális akármiben, beposztolva a helyekre a cimbiket, a többi pedig megy a magától. Azzal nem kalkuláltak, hogy a világ mélyen megveti őt és demokráciapusztító rendszerét, és egyre jobban zavarja a valódi döntéshozókat a felesleges, teljesítménnyel alá nem támasztott hepciáskodás, a bunkóság, a törpe erőlködése, hogy nagyobbnak látsszon. Orbán nem magyar nemzeti hős, aki szembe mert menni a gonoszokkal, hanem közönséges lúzer, aki annyi kárt okozott a hazájának, hogy lassan tényleg 1944-ig kell visszamenni a történelemben.

Őszöd igazságbeszéd volt, hogy ami addig történt az országban, nem mehet tovább: Orbán pedig hazudott Őszöd előtt, és azóta is. 2006-2010 a pénzügyi egyensúlyról, a reformokról, a fejlesztésekről szól. Most jön az egyensúlytalanság, a reformképtelenség, és még csak nem is épül semmi az országban. A diktatúrán kívül.

Az Orbán-kormány így nem maradhat. Rossz lesz sétálni levágott jobbkézzel, de járni ettől még lehet, sőt, értelmes döntéseket is lehet hozni. A parlamenti többség ma még megvan hozzá. Két útja van immár a vezérnek: vagy megtagadja saját tízéves mondatait, tetteit és megfizetve ezek politikai és erkölcsi árát, bocsánatot kérve a haza polgáraitól elkezd dolgozni, vagy tartja a magát a spekulánsok "báncsák" a forintunkat című maszlaghoz, és csődbe viszi Magyarországot.
.

lajos0 2011.12.11. 19:41:43

"Muszáj tehát rögzíteni a tényeket"

Szerintem nem muszáj, a tények anélkül is kellemesen elvannak, és nem zavartatják magukat a politikusoktól, ahogy ez fordítva is fennáll.

Scagnetti 2011.12.11. 21:55:40

@lajos0: Mikor a válság kitört, többen is megmondtuk, hogy mostantól a szocik minden elkúrásukat erre fogják majd. És így lett. Az akkor már tényleg lapító Gyurcsány hirtelen előkerült, a kampánycsapat is elkezdte magyarázni, hogy ők mindent jól csináltak, csak az a csúnya válság ne lenne. Az a válság, amiről pár hónappal előtte még a sok okos szoci (pl. Veres) azt mondta, nem is fog begyűrűzni hozzánk. Aztán csak begyűrűzött a piszok, annyira, hogy végül mindennek az oka is lett.

Néha úgy gondolom, tényleg kellene még négy év Gyurcsányból, hogy a leglelkesebb rajongói is belássák, egy pancser. De szerintem ezek akkor is képtelenek lennének rá.

cutcopy 2011.12.11. 23:20:39

"Magyarország az elmúlt másfél évben sereghajtó lett"

Azért arról az utolsó helyről amit átadtatok ilyet elég gáz írni.. de a bedőlt görögöket és a portugálokat azért már beelőztük azóta..!

"Gyurcsány, majd Bajnai a világválság szorításában - magánnyugdíjak ellopása nélkül"

Jut eszembe, a magánnal ellentétben a 13. havit ti ténylegesen elloptátok..

"Az országban nem épül semmi"

Miért épülne bármi is hisz ti már mindent felépítettetek Zsóti..! )

"Gyurcsány személyesen tárgyalva egy hét alatt megállapodott"

Miután előtte egy héttel még azt jelentette be, hogy csak a válság oldalszele ér el minket mert erősek vagyunk és hatalmasok, még jó hogy gyorsan ki kellett sírnia személyesen azt a húsz milliárt euró kölcsönt az IMF-től..

"Fellegi önként menekül"

Zsóti nyugodt legyél mint nyuszi a hurokban, mert Fellegi tárgyal az IMF-fel a kormány nevében..

"Gyurcsány az utolsó pillanatban még szerzett egymilliárd eurónyi pénz a hazájának"

Ja az utosó pillanatban lehívott még egymilliárdot az IMF készeléti hitelkeretből.. kölcsönfelvételben valóban remek tehetség volt ez a Fletó..

"előbb nemet mondott az EU új pénzügypolitikájára, majd rebegett egy talánt, végül beadta a derekát"

OV elsőre közölte, hogy ezt itthon a parlament dönti majd el.. mint ahogy később kiderült ezzel nem csak mi vagyunk így hanem kilenc további ország is..

"Ám a legborzasztóbb mégis az volt, amikor közölte: meg kell kérdeznie az országgyűlést"

Hát igen Zsóti nektek Fletóval az ilyen dolgok ahol nem csak ti dönthettetek ketten, valóban borzasztóak lehettek..

"a demokráciát védő rendőr a bűnöző, a várost szétverő csürhe pedig ártatlan nemzeti hős"

Az ártatlan ünneplőket, járókelőket és turístákat szétverető miniszterelnök meg demokrata, igaz..?

"Most abban bízhat, hogy...a DK megtámogatja.... Azaz, például Gyurcsány Ferenc"

Hát persze Zsóti majd a három százalékos támogatottságú tízfős vizenyócas frakciótok támogatása lesz a kulcs..)

_orchid_ 2011.12.12. 06:17:05

Zemberek ! Kár Gyurcsányozni !
2010-ben az utcai harcos Viktorunk 2/3-al kiütötte az ellenfelét.
Rendre elmondta hogy készen állok a kormányzásra. Csak a Fidesznek kell nyernie és a CHF-HUF azonnal rendbe jön.
Azt hangoztatta nagy büszkén, hogy mostantól rend lesz itt... a haza fényre derül... 5-7%-os gazdasági növekedés lesz.. rendszerváltás lesz .... 20 évre betonozunk... stb ...
MINDEN felelösség 2010 áprilisától csak és kizárólag az övé. Nem kenheti az ellenzékére, mert az nincs.
Ennek ellenére most mit látunk ? Megfélemlített, szétkúrt közszférát, elbizonytalanított versenyszférát, devizahitel árfolyama alatt döglödö állampolgárokat, értelmetlenül kifosztott manyup-okat, kidobott 500 mrd-ot MOL-ra, zavaros értelmezhetetlen törvényeket, kiszolgáltatottá tett munkavállalókat, rokkantakat, emelkedö államadósságot, csökkenö munkabéreket és tovább gazdagodó szupergazdagokat ! Hazugság dömpinget kommunikáló, lezüllö kormányzatot !
Ez kellett ? Erre szavaztatok fülkeforradalmárok ?
Ezt elkúrták ! Nem kicsit, nagyon !
Lesz mit kiganézni a következö kormányzatnak !
Egyetlen szavazás elég lesz hozzá : minden törvényt amit 2010 április után hoztak egyetlen NEM -el semmisnek kell nyilvánítani.
Orbán és bünszövetkezete a végnapjait éli..

Scagnetti 2011.12.12. 08:52:09

@_orchid_: Ebben a blogban nyugodtan lehet gyurcsányozni, mert ez sokkal injkább szól róla, mint Orbánról. Orbán itt csak a körítés ahhoz, hogy a szerző minden alkalommal benyalhasson a gazdájának. Ez a blog Gyurcsány reklámozásáról szól. Arról, hogy az erre fogékonyaknak úgy állítsa be, mintha tudott volna kormányozni, és nem csak szarakodott éveken át.

Szóval ha van olyan "balos" blog, ahol elfér a gyurcsányozás, ez az.

lajos0 2011.12.12. 09:39:54

@cutcopy: "még jó hogy gyorsan ki kellett sírnia személyesen azt a húsz milliárt euró kölcsönt az IMF-től.."

Szerintem nem kellett kisírnia. Gréczy értekezett itt a közelmúltban már erről, és az ő olvasatában Gyurcsány, mint valami szorgos pók, IMF hitelből szőtt gyorsan egy hálót az ország köré ( azért ezt a képet remélem a vizuálisabb el is tudják képzelni). Valójában az IMF szőtt hálót Gyurcsány, meg társai köré, legalábbis valami fertőzésveszélyről, meg dominókról lehetett akkoriban sokat hallani, ami nekem ezt sugallja. Bár lehet, hogy nem vagyok elég progresszív.

cutcopy 2011.12.12. 11:06:11

"Gyurcsány, mint valami szorgos pók, IMF hitelből szőtt gyorsan egy hálót az ország köré ( azért ezt a képet remélem a vizuálisabb el is tudják képzelni"

Elképzeltem, ebből a szakadt poros valamiből még rengeteg eltakarítani való maradt, de szerencsére Fletót már tényleg beszőtték, úgyhogy ostobaságokat nem bír tenni de a szájánál maradt egy kis rés ahol viszont kedvére tovább hazudozhat..

cutcopy 2011.12.12. 11:07:15

Amúgy üdv Lajos, rég olvastalak..)

Lindauer László 2011.12.12. 14:49:35

hülye vagy,Zsóti,menj inkább nyald tovább kedvenc seggedet(gyucsanyt)

Anselmo 2011.12.12. 16:09:47

Ebből nem lett Index címlap?

lajos0 2011.12.12. 18:49:49

@cutcopy: Ahoi Cutcopy. Hát ha már mi sem irkálnánk néha végleg befagyna szegény Zsolti blogja. Ez meg akkora csapás lenne a demokráciára, hogy nem merem megkockáztatni .-)

cutcopy 2011.12.12. 21:36:20

@lajos0: Hát igen, Zsóti a lejáró lemez..

Az igazi sztrovacsek 2011.12.12. 22:49:09

@cutcopy:
Hali Tökszár!
Hát még Te is meg vagy!?
Látom, semmit nem változtál.
Hát hiába "nevelgettelek"!?

leponex 2011.12.13. 10:03:22

Szegény Jó Gréczy Zsolt Walesi Bárdunk, Weimari Mesterdalnokunk, Ferenc testvérünk Örökös Főtanácsolója, II. Demokráciasiratóasszonyunk, mókamesterünk!

Csacska ismételgetéseivel felesleges lenne foglalkozni, de azért besegítünk a zortodox Zorbán gyepálásába.
Nézzük mondjuk Krugman Nobel díjas közgazdászt, aki mostanában - hozott anyagból ugyan - szörnyen aggódik kis hazánk diktatúrája miatt. ( Fogalmunk se lehet, vajh személyes tapasztalataiból, vagy hiteles vásárhelyi-haraszti-konrád-... féle dokumentumokból jutott e rettenetes szorongattatás állapotába, de ez most mellékes.)

Szerencsére a setét zorbáni nem ortodox diktatúra még nem zárta körbe teljesen a szabad világot, így Krugman úr az utolsó pillanatokban kijuttathatta utolsó üzeneteinek egyikét a világba:

"Az európai elitek szelektív emlékezetéről

Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász a New York Times hasábjain írt legfrissebb írásában élesen bírálja az európai politikai eliteket és döntéshozókat. Szerinte a jelenlegi megszorító, restriktív helyett növekedésorientált gazdaságpolitika lenne az üdvözítő a hitelező országokban, mindenekelőtt Németországban. Csak az így támadó pótlólagos kereslet ránthatná ki az eladósodott országokat – és bár Krugman, minket, Magyarországot nem említ, ezek közé sorolhatjuk magunkat is – a válságból. Ahhoz azonban, hogy az európai politikai vezetők eljussanak idáig, le kellene küzdeniük szelektív emlékezetüket, ami arra készteti őket, hogy csak a huszas évek elején Németországban elszabadult inflációra emlékeznek, és megfeledkeznek a 30-as évek elejéről, arról az időszakról, amikor Németországban a megszorító gazdaságpolitika következtében emberek milliói maradtak munka nélkül. Szerinte ez a brüningi politika készítette elő a terepet a későbbi tragédiához.

De kövessük Krugman gondolatmenetét! Írása elején megállapítja, hogy az európai kormányok többször kinyilvánították: minden szükséges intézkedést megtesznek az euroövezet felbomlása ellen. Eddig azonban csak még sérülékenyebbé tették az egységes európai valutát. Ezért az euroövezet helyzete rémisztő, az övezetbe tartozó országok egyharmada spekulációs támadások célpontja, az euro léte maga vált kérdésesé. A súlyos helyzet ráadásul az egész világot fenyegeti, hiszen az euro összeomlása az egész világon borzalmas károkat okozhat.

Az európai döntéshozók azonban csökönyösen ragaszkodnak ahhoz a téves úthoz, amelyet kijelöltek maguknak – írja Krugman, majd így folytatja. Valószínűleg sikerülni fog nekik eljutni odáig, hogy újabb hitelekhez juttassák a nehéz helyzetbe került országokat, amivel esetleg sikerül elodázniuk az azonnali összeomlást. Ugyanakkor nem hajlandóak szembenézni egy alapvető ténnyel – nevezetesen, hogy a szilárd lábakon álló országokban alkalmazott lazább, növekedésösztönző fiskális és monetáris politika nélkül minden erőfeszítés hiábavalónak fog bizonyulni.

A pénzügyi és gazdasági válságra és a perriférán elhelyezkedő országok állampapírjaival szembeni befektetői bizalomvesztésre az Európai Unió azzal válaszolt, hogy könyörtelen fiskális szigort– mindenekelőtt a közkiadások lefaragását – kényszerítették rá a bajba jutott adósországokra. Vajon működőképes lehet-e egy ilyen stratégia? – teszi fel a kérdést a Nobel-díjas közgazdász.

A szebb időkben költekezett Görögországon, valamint Írországon és Portugálián valószínűleg már semmi nem segít. A szintén erősen eladósodott Spanyolországot azonban egy kedvező külgazdasági környezet, egy növekedésnek indult gazdaság, alacsony inflációval, már kiránthatna jelenlegi szorult helyzetéből – véli Krugman.

Sajnos azonban, úgy látszik, – folytatja – az Európai Unió vezetői kötik az ebet a karóhoz, és nem biztosítják az adósországoknak azt a környezetet, amire szükségük lenne. Ezekben az országokban az eladósodással finanszírozott fellendülés kimerülésével visszaesett a belföldi kereslet. A megszorítások keretében brutálisan lefaragták a közszféra kiadásait. Honnan jöhetne tehát a növekedés, miből születnének új munkahelyek ezekben az országokban? Csakis a főként az Európa többi országa felé irányuló exportból! Ez az egyetlen megoldás, az egyetlen kiút! – állítja Krugman.

Azonban az export nem fog beindulni addig, amíg a hitelező országok költségvetési megszorító politikát folytatnak, és ezzel recesszióba taszítják Európa többi részét is. Azonkívül az eladósodott országoknak csökkenteniük kellene áraikat és költségeiket az olyan hitelező országokkal szemben, mint Németország, ami nem lenne túl nehéz, ha ott 3-4 százalék lenne az infláció.

Azonban az Európai Központi Bank deflációs pénzügypolitikát folytat. Már 2008-ban óriási hibát követett el, – állítja Krugman – amikor felemelte a kamatot a válság kirobbanásakor. Idén, amikor ugyanezt cselekedte, bizonyította, hogy nem tanult a leckéből. Aminek következtében a piacok rendkívül alacsony – öt éves átlagban 1 százalékos – inflációra számítanak Németországban, az adós országokban pedig jelentős deflációs folyamatok fognak elindulni. Mindennek köszönhetően az adós országokban – tegyük hozzá, Magyarországon is – recesszióra és az adósságteher növekedésére kell számítanunk. Így azután mindenfajta mentőcsomag kudarcra van ítélve.

Ráadásul – írja végül elég pesszimistán Krugman – semmi jele annak, hogy az európai politikai vezetők fel akarnának hagyni ortodox megszorító és restriktív gazdaságpolitikájukkal. A probléma oka – véli – részben az európai politikai elitek szelektív történelmi tudata. Imádják felidézni a huszas évek eleji német inflációt, aminek szinte semmi kapcsolata nincs azzal, ami ma történik. Ezzel szemben elfelejtkeznek egy sokkal tanulságosabb példáról: Brüning német kancellár, 1930 és 1932 között, a költségvetési egyensúly és az aranyfedezet megőrzéséhez való beteges ragaszkodásával súlyosabbá tette a 29-es válságot Németországban, mint Európa többi részében, és ezzel előkészítette a terepet ahhoz a tragédiához, melynek kibontakozását és történetét jól ismerjük.

Végül ezzel fejezi be írását Krugman: „Nem hiszem, hogy ehhez hasonló katasztrófa bekövetkezhetne a 21. század Európájában. Mindazonáltal látni kell: óriási a szakadék az euró fennmaradásához szükséges lépések és az európai politikusok által ma ténylegesen folytatott gyakorlat között. Az optimizmusra semmi ok”.

lajos0 2011.12.13. 20:09:34

@leponex: Az euro bukását már a bevezetése előtt is borítékolni lehetett. De a dollár is követni fogja reményeim szerint minél hamarabb. Krugman viszont "véletlenül" kifelejti, hogy az euro bukásán az USA régóta elég komolyan dolgozik, hiszen veszélyeztette a dollár tartalékvaluta szerepét, ami persze megint csak nem tart majd örökké, sőt.

Az igazi sztrovacsek 2011.12.13. 20:35:35

@lajos0:
@leponex:

Először is: Ki a fasz az a Krugman!?

Másodszor:
Tetszik nektek vagy sem, lényegtelen. Európa egységes lesz, gazdaságilag és külpolitikailag, közös haderővel.
Pont.
E

Az igazi sztrovacsek 2011.12.13. 20:38:13

Ebben lehet rész venni, vagy ebből kimaradni.
Ennyi.
(meg annyi, hogy nem tudom, hogy miért két részletben ment euz el.)
Nem vagyok egy "netguru", az tuti,

lajos0 2011.12.13. 21:48:20

Hát azért erre nem vennék mérget. Szerintem az angolok többsége sem, de az euroszkeptikusok már Németországban is erős többségben vannak. Persze az EU-ban szeretik mellőzni a demokráciát, ezt már sokszor bemutatták, de ezt nagyon nehéz lesz lenyomni a lakosság torkán, ráadásul egy egyre terebélyesedő válság közepén, amihez képest a 2008-as lepkefing volt.

leponex 2011.12.13. 22:26:55

@Az igazi sztrovacsek:
Ha jól emlékszem, egyszer már a világ proletárjai is egyesültek véglegesen ;-)

Az euro sikeres bevezetésének feltételeiről - utólag már - ölég sokat tudnak, úgy tűnik ehhez elengedhetetlen a közel hasonló gazdasági és életszínvonal. Akkor pedig inkább utópia.
Valódi közös pénz hiányában meg nem is lehet valódi unióról beszélni.

A 'szellemi alapjairól' meg végképp nem, legalábbis a mai vezetőit látva.

Tavaly az unió 'megálmodóiról' tartott könyvbemutatón hangzott el:

"„Elérkezett annak az ideje, hogy újra felfedezzük és visszatérjünk az Európai Unió alapjait képező eszmékhez és értékekhez, amelyek a kereszténységben gyökereznek, és amelyeket az Európai Unió nagy atyjai, Robert Schuman, Konrad Adenauer, Alcide De Gasperi és Jean Monnet nagyon jól tudtak” – hangsúlyozta Poupard "

Miközben :
" Az Emberi Jogok Európai Bírósága e hét keddjén fontos döntést hozott, ami a jövőben még szenvedélyes viták tárgya lesz. Amint arról a Der Spiegel c. német hetilap online portálja beszámol a bíróság 5000 euró kártérítést ítélt meg egy olasz anyának, aki azt sérelmezte, hogy gyermekei olyan állami iskolába jártak, ahol az osztálytermek falaira fel volt függesztve egy-egy kereszt. "

Miközben az iszlám Törökország felvételét szorgalmazzák az Unióba, amikor területének kicsiny része tartozik csak Európához.

Mint megrögzött idealista azt gondolom, jó lenne egy igazi európai unió, aközben be kell egyre inkább látnom, hogy ennek az ideák közt lesz csak helye ;-)
De tudjuk, hogy a lepényhal megy elöl ...

Az egy megint más kérdés, hogy a létező szoci..Európai Unióból ekkora és ilyen állapotú gazdasággal lehetséges-e kimaradni.
Mások szerint meg épp ezért kellene kimaradni.
Hát akkor újra: 'Föl föl ti ...'
:)

leponex 2011.12.13. 22:37:32

@lajos0:
Nehéz elképzelni, hogy az eurót föladnák, az a totális (szellemi) csődöt jelentené.
No meg hogyan venné ki magát, hogy van élet a Zunión kívül is.
Igaz, még a német egyesülés is elképzelhetetlennek látszott előtte tíz évvel.

Valójában nem is értem, miért csinálnak úgy, mintha nem lenne az Usa alapvetően ellenérdekelt egy erős európában.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.12.14. 10:12:17

@leponex: @lajos0:
Olyan korai lenne még az eurót temetni, mint leírni a politikából a zseniális Gyurcsány Ferencet.

Az a kérdés, nektek mit jelent, hogy a "haza nem lehet ellenzékben".

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.12.14. 10:14:54

@Az igazi sztrovacsek: Én is európárti vagyok. Gyurcsány úr piedesztálra emelésében nem értünk egyet, de az EU kapcsán annál inkább.

lajos0 2011.12.14. 13:56:15

@leponex: Az euro feladása szerintem nem kívánságműsor része lesz, hanem elkerülhetetlen. Nincs az a szoros integráció, ami belátható időn belül egy nívóra hozná, mondjuk Bulgáriát, meg Luxemburgot.

Az USA bizonyos pénzügyi körei, akik valójában az országot is irányítják a demokratikus maszlag ellenére, erősen kiveszik a részüket az euro elleni támadásokból. Ezek szerintem az összeomlás után segítő kezet fognak nyújtani, persze csak annyira demokratikusan, ahogy az EU-ban is megszokhattuk, a Goldman Sachs majd kinevez valakit Európa élére is, akit az Eu-s honatyák a nevünkben készséggel elfogadnak. Ezt mondjuk kicsit álnaívan írtam, mert most is a Goldman emberei irányítják Európát jórészt. De ettől még Kína megeszi őket reggelire :-)

lajos0 2011.12.14. 13:58:18

@Vértes László: Szerintem már halva is született ez az euró, de majd az idő eldönti melyikünk tévedett. Ez a "haza nem lehet ellenzékben" szerintem egy ostoba politikai lózung, és nem is igazán jelent semmit. Mindenki azt látja bele, amit akar.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.12.14. 17:13:34

@lajos0: "Szerintem már halva is született ez az euró,"

Szerinted rossz ötlet, hogy 500 millió fogyasztó közös pénzt vezessen be, és egységes piacot működtessen a jóléte, valamint gazdasági súlya érdekében? Én éppen hogy óriási ötletnek gondolom, és lelkesen drukkolok neki.

Az "a haza nem lehet ellenzékben" szerintem zseniálisan jó gondolat, rengeteg lehetőség rejlik benne. Pl. következik belőle, hogy aki a hazáért munkálkodik, az soha nem szorulhat ki teljesen a hatalomból. Vagy hogy a hatalom soha nem dolgozhat tartósan a haza ellen. Gyurcsány úr tehát olyan mértékben jogosult a hatalomra, amilyenben a hazáért dolgozik. Orbán úr szintén olyan mértékben jogosult a hatalomra, amilyen mértékben a hazáért dolgozik. Ízlelgesd csak ezt a gondolatot, szerintem meg fogod szeretni.

leponex 2011.12.14. 18:19:01

@Vértes László:
Az a kérdés, nektek mit jelent, hogy a "haza nem lehet ellenzékben"."
:))
Lajosakárhány barátunknak mást jelent, mint nekem, de úgy látom alkalmi koalícióban hozol össze bennünket :)

A kérdéseddel kapcsolatban leghelyesebb, ha először az eredeti szerzőhöz fordulunk, elvégre az ő találmánya.

"...A polgári Magyarország nem ennek az országnak az egyik kisebb vagy nagyobb része. A polgári Magyarország az egész. A polgári Magyarország az, amit az emberek polgárként tesznek kormányoktól függetlenül. Néha könnyebb, néha nehezebb ezen az egy Magyarországon élni és szolgálni, de ez a helyünk. Innen nem megyünk el. Itt maradunk. Haza akkor is van, ha idegen hatalmak befolyása alá kerül, ha tatár, ha török dúl. Haza akkor is van, ha történelmi viharok rázzák. Haza akkor is van, ha nem a miénk a kormányzati felelősség. A haza nem egyszerűen politika, hanem az életünk. Meglehet, pártjaink és képviselőink az országgyűlésben ellenzékben vannak, de mi, akik itt vagyunk a téren, nem leszünk és nem is lehetünk ellenzékben, mert a haza nem lehet ellenzékben. Legfeljebb egy kormány kerülhet ellenzékbe saját népéhez képest, ha feladja a nemzet céljait. Még egyszer: nem az a fontos, hogy mi hozzuk a jó döntéseket, hanem, hogy jó döntések szülessenek. Ezért, még ha vannak is intő jelek, és tudjuk, amit tudunk, a most alakuló kormányt és pártjaikat nem múltjuk, hanem tetteik alapján fogjuk és akarjuk megítélni...."

És ha valóban kérdezel, a magam részéről nem csak rétorikailag tartom példamutatónak a szerzőnek ezt a beszédét 202-ből, de az 'elmúttnyócév fényében' ez utolsó két mondata némi túlzással prófétai volt, sajnos.

- Az eurót illetően nem gondolom, hogy meg kellene ismételni az eddigi kommentjeimet, amiben egyébként is csak jónéhány hitelesnek tartott közgazdász tárgyszerű, logikus érvelését fogadtam el paraszti eszem szerint.
Evidenciának tűnik az már, hogy a közös pénzt csak nagyjából azonos fejlettségi színvonalon álló országoknak lenne érdemes bevezetni.
Így csak a jobbmódú országok tudták a maguk növekedésére felhasználni a fejletlenebbek hátrányára.
Amint az immár fehéren-feketén látható.
Lóránt Károly úr fentebb idézett írása ennél is szikárabb tényeket sorol fel.

Szerintem a mezőgazdasági termelők uniós támogatásának 'demokratikus együttműködésen' alapuló paródiája jó példa lenne erre, ha nem lett volna amúgy önmagában nagyon rossz. Mármint az újonnan csatlakozóknak.

Idealistaként változatlanul egy közös európát el tudnék képzelni, de úgy látszik, még a 'realisták' is csak képzelegtek róla. Tenni inkább ellene ...

A 'kínai veszedelem' ( mármint a nagyösszegű kínai pénz további pozíciószerzése, vagy annak lehetősége az unió egy-egy kisebb országában ) arra talán jó lesz, hogy a kissé pökhendi, vállveregető, helyzetüket messzemenőkig saját maguk javára kihasználni igyekvő 'nagyokat' egy kis szerénységre, sőt akár együttműködésre noszogassa. Ha már alapból nem akarózik ez annyira:)

lajos0 2011.12.14. 18:41:24

@Vértes László: A piac nem egységes, ahogy a bérek, a termelési kultúra, a fejlettségi szint, az adózás rendje és hajlandósága, a korrupció és szinte semmi sem. Ezt így lehetetlen egybetartani, bár a világgazdaság pénzbősége ezt jótékonyan elfedte egy ideig. Nem is a fogyasztók vezették ezt be, és akik bevezették, azokat a jólét szerintem saját újraválasztásukra gyakorolt hatásán túl nem is érdekli.

A "haza nem lehet ellenzékben" egy olyan mondat amiből minden következhet, meg az ellenkezője is. Gréczy Zsolt például már többször úgy értelmezte, a saját kis univerzumában ( melyet Gyurcsány ragyog be mint a nap), hogy Orbán itt a hazával azonosította magát. Szerintem meg pont az ellentétét sugallja, mert a haza nem lehet ellenzékben, de Orbán már volt egy párszor, és amikor a szocialisták nem segítenek neki némi hathatós elkurjantással ott is szokott lenni.

"a hatalom soha nem dolgozhat tartósan a haza ellen."

Hát az elmúlt 20 évben minden kormány pakolt az államadósságra, bár Gyurcsány e téren többet ártott, mint az összes többi együttvéve Fekete Jánosig bezárólag. Szerintem az államadósság, amelyet 5400 %-os THM-mel sikerült az ország lakosságának kontójára az egekbe emelni, a haza ellen való dolgozás, amit nagyon is tartósan műveltek.

De ezt a hazáért dolgozást amúgy sem lehet egy objektív mérőszámmal mérni, Gyurcsány vagy Orbán vagy Schiffer, netán Vona alakulata, olyan mértékben részesül a hatalomból, amilyen mértékben a választók erre felhatalmazást adnak nekik, és amennyire ezt az antidemokratikus választási szisztémák torzítják. A részesedés mértékét természetesen a nemzetközi pénzügyi oligarchia szintén szabályozza, tehát a Nemzeti Banknak például egyikük sem diktálhat 100 %-os felhatalmazással sem.
Az MNB-nek a bázeli BIS diktálhat valami különös okból, nehogy már egy ország szabályozhassa a saját monetáris politikáját véletlenül.

“Adjátok nekem egy ország pénzügyeit, s többé nem érdekel, kik hozzák a törvényeket.” mondotta egy Amschel Rothschild gazember egykor, és igaza volt benne. Nekik adták, és a világgazdaság állapotán eléggé látszik is.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.12.14. 20:56:31

@leponex: "csak jónéhány hitelesnek tartott közgazdász tárgyszerű, logikus érvelését fogadtam el paraszti eszem szerint"

A józan ész nagyon fontos, és forgasd továbbra is, jól csinálod. A köz gazdái nem nagyon tudták befogadni ezt az euróügyet, pedig igen egyszerű. Ha úgy lenne, hogy különböző fejlettségű országok nem lehetnek valutaunióban, akkor Florida, Oregon és Michigan nem használhatná közösen a dollárt (egyikük féltrópusi nyuggerparadicsom, másikuk mezőgazdasági periféria, harmadikuk ipari fellegvár -- európai példával Görögország, Magyarország és Németország). Mégis mindhárman a dollárt használják, és örömmel! Ennek hátterében a politikai unió áll, amin Európa is dolgozik. Pénteken kötötték meg az erről szóló euró plusz megállapodást.

Jó tehát a józan ész, de nem árt rendszeresen frissíteni az adatbázist. Szurkolj te is az eurónak, mert benne rejlik gyermekeid jóléte.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.12.14. 21:01:52

@lajos0: "A piac nem egységes, ahogy a bérek, a termelési kultúra, a fejlettségi szint, az adózás rendje és hajlandósága, a korrupció és szinte semmi sem."

Az USA, India, Kína, a FÁK egységesebb, mint Európa? Aligha. Akadálya ez a közös valutájuknak? Aligha.

Nem ismerem ki magam rajtad. Egyik pillanatban mintha pénzügyi guru lennél, a másikban meg ... hát, kevésbé.

Az "a haza nem lehet ellenzékben" gondolat tényleg többféleképpen értelmezhető, és bizonyos értelmezések árthatnak a mindenkori kormánynak. Ám nincs olyan értelmezés, amelyik a választóknak árt, ettől zseniális ez a mondat.

lajos0 2011.12.14. 22:06:21

@Vértes László: Az USA lassan a sok spanyollal tényleg kilóg a sorból, de egy kormányuk és pénzügypolitikájuk van, olyan amilyen szerintem hamarosan borulni is fog. India, Kína szintén egy kormány és egy társadalom, ráadásul több ezer éves közös kultúrával ( kivéve talán Tibetet, de mivel Tibet többször is leigázta Kínát, most csak visszanyalt a fagyi, ha cinikus akarok lenni). A FÁK-nál pedig szó sincs közös pénzről, hiszen a dramot vagy a hrivnyát nem is váltják egy az egyben a rubellal, (nemhogy rubel lenne mindenhol).

Pénzügyi guru nem vagyok, sőt mivel tágabb családomban hemzsegnek a pénzügyi guruk, meg a közgazdászok, inkább egyszerű mezei fizikai munkát végzek, ami sok cipeléssel és rendkívüli kosszal jár. Ha leírnám melyik magyarnak mondott cégek felügyelőbizottságaiban ücsörögnek vastag pénzekért könnyen beazonosítható lenne a dolog. Velük karácsonykor meg temetéseken, keresztelőkön néha cserélünk rögeszmét, de idén nem tudom mi lesz, mert úgy látszik, hogy amit 20 éve mondok, azt most már londoni elemzőházak is komoly százalékkal súlyozzák, tehát a megszokott "hülye vagy, jó hogy nem dolgozol a szakmádban" már kissé kevés lesz.

A "haza nem lehet ellenzékben" nekem valami olyan mondat, mint a rosszabb szakácskönyvekben ( példul a nagy Veneszben ) az "izlés szerint sót".
Vagy a "húzzunk bele barátaim", meg a "tegyük a dolgunkat", "védjük meg a demokráciát" stb..

Lepo bekopizta szövegkörnyezetet is, de rajtam ez sem segít, én a politikai szónoklatokat a legritkább esetben tudom komolyan venni. Részemről azt vártam volna Orbántól, hogy lesz azért egy kis hamuszórás is a fejre, de ez nem az ő műfaja sajnos, pedig hitelesebb lenne.

leponex 2011.12.14. 22:16:25

@Vértes László:
Lehet, de az USA létrehozásakor ilyen problémák nem voltak :)
Természetesen (ahogy azért tán kivehető volt) magam is abban bízom, hogy előbb-utóbb csak átlépik saját árnyékukat mostani Eu-vezetőink.

leponex 2011.12.14. 22:53:24

@lajos0:
Persze hogy bekopiztam, nekem tetszett, rajtad meg a pénzügyi gurujaid sem tudnak segíteni :))

Igazad van, nekem is jobban tetszene a rendszeresen önkritikus politikus.
Meg a sportszerű, a politika nemes versenyében elért ezüstérem szép csillogása ...

De amikor Kedves Bárdunk sokadszor is leírhatja, hogy a Feri felmosta Orbánnal a padlót, pedig az csak hitetlenkedve bambult: tényleg lehetséges a nyilvánosság előtt ily ordas nagy pofátlan hazudozással hazugnak nevezni politikai ellenfelet, és ezzel még nyerni is lehet?

Így aztán megtanulta, ha teheti megsemmisíti politikai ellenfelét ...

Amikor a választók igen jelentős része nyugdíjas, másik jelentős részük valóvilágokon meg ilyesféléken táplálkozik, és legfeljebb még a Blikkben találkozik a politikával, akkor lehet hogy kevésbé célravezetőnek látja saját maga elővezetni rossz döntéseit.
Meg persze ha hiányzik is belőle az erre való hajlandóság esetleg ...

Te csak bátran gyepáld ezen túl is, használhat neki, meg rá is szolgál minden bizonnyal :)
üdv!

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.12.15. 10:02:16

@lajos0: "Részemről azt vártam volna Orbántól, hogy lesz azért egy kis hamuszórás is a fejre, de ez nem az ő műfaja sajnos, pedig hitelesebb lenne."

Egyszerű játékelmélet, kedves Watson: ha Orbán úr valaha egy máxemnyi önkritikát gyakorolna, ötezerszeres médiaXerox-szal zúdítaná ránk a mindenkor fair/tárgyilagos/demokratikus/tisztességes ballib sajtó (a nem kívánt rész törlendő), hogy Orbán úr ELISMERTE ALKALMATLANSÁGÁT, de facto LEMONDOTT, parlamenti pletykák szerint MÁR EMLÉKIRATAIN DOLGOZIK. Holott nem tett (volna) mást, mint elismerte (volna), hogy egy konkrét ügyben tévedett. A ballib média átütő érvényesülésének egyetlen komoly akadálya a Valóság, ám szorgos kollégák ezrei éjt nappallá téve dolgoznak hangyamód, hogy eltakarítsák az útból ezt a bosszantó akadályt.

A Valóság kontra Propaganda meccsben a választóknak kellene dönteniük. Csakhogy nem tudnak dönteni. Mivel a magyar választó nem demonstrálta, hogy érdeklik a közélet tényei, hogy döntéseinek, szimpátiáinak bármi köze lenne ezekhez, hogy halovány érdeklődése lenne a magyar valóság iránt, és hogy képes lenne a Platón által bevezetett kritikai gondolkodást alkalmazni agymosás ellen, ezért Orbán úr józan megfontolásból, definíció szerint nem gyakorolhat máxemnyi önkritikát sem. Ha megtenné, elárulná a rá szavazók elemi érdekeit. Nem azért szavaztam rá, hogy balek módra besétáljon az ellenzéki csapdákba, és magára csapja a vidravasat. Azért szavaztam rá, hogy a hazám jól megfontolt érdekeit képviselje, azaz bölcsen és célszerűen kormányozzon. Egy pont kivételével elégedett vagyok: a nemzet IQ-ját még nem sikerült bevonni a hatalomgyakorlásba, azaz még nem vagyunk részvételi demokrácia. Igaz, kevés az olyan közéleti szereplő, aki a saját nótájánál többet fújna, jelezvén, hogy egy többszólamú énekkar ügyeibe is képes használhatóan beleszólni. Benned bízom, kedves Lajos, törj előre az értelem frontján. Szükség van a tehetségekre, szerintem rád is.

Én nem a politikusoktól várok önkritikát, hanem a magyar választótól várok kritikus gondolkodást, ami középtávon majd visszahat a politikai elit viselkedésére.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.12.15. 10:13:48

@leponex: "magam is abban bízom, hogy előbb-utóbb csak átlépik saját árnyékukat mostani Eu-vezetőink"

Örömmel értek veled egyet. Nem könnyű egységet teremteni Európában, amikor minden nemzet csak a maga érdekei határáig enged. Orbán úr kormányzása óta szerencsére mi is beilleszkedtünk ebbe a modellbe!

Az EU hozzászokott ehhez a működési módhoz, képes és hajlandó is közös nevezőre hozni a nemzeti érdekeket. A hétvégi euró plusz megállapodással is ez történt. Remélem, ez az euró mielőbbi bevezetését hozza számunkra, természetesen csakis nemzeti érdekeink szolgálatában.

lajos0 2011.12.16. 17:52:19

@leponex: Az önkritika hiánya inkább vitt szavazatokat Orbánéktól, mint hozott. Nem azért lettek 2010-ben aranyérmesek, mert nem gyakoroltak önkritikát a választási vereségek után, hanem Gyurcsány ámokfutásának köszönhetően.

A tévévitát illetően továbbra is Új Péter véleményét osztom, átlátszó hazudozás és ripacskodás mindkét oldalon. Ráadásul szerintem szóltak Orbánnak valamely nagyeszű tanácsadói, hogy legyen nagyon visszafogott és ne gyalulja le Gyurcsányt, mert az Megyónál sem jött be.

Nem oszt nem szoroz valószínűsítem, hogy gyepálom-é, de ez van.

lajos0 2011.12.16. 19:11:48

@Vértes László: Szerintem a játékelméletnek ehhez sok köze nincs. Ha teljesen nyilvánvaló, hogy valaki hibázott, tévedett, bakot lőtt, stb., akkor teljesen kontraproduktív kötni az ebet a karóhoz. Lásd például most a mellébeszélést az IMF távozásával kapcsolatban ( ezeket nemrég kiebrudaltuk, most ők mi maguk vagyunk). Ez a ballib média szerintem fogatlan oroszlán, ahogy a jobboldali lakájsajtó is. A különbség annyiban áll, hogy a baloldaliak mindig eljátsszák a függetlent ( kivéve talán Gréczy Zsolt), a jobboldalon a nyíltan felvállalt párthűség valamiért erény. Bár mindkettő súlytalan és hiteltelen.

A kritikai gondolkodást Arisztotelészhez szokás inkább kapcsolni, de tényleg nem jellemző az átlag választóra szinte sehol. Ezért sem támogatom azt, hogy boldog-boldogtalan szavazhasson.

Viszont nem azért lett megválasztva a szavazók által, hogy az ellenzéket ekézze, nem is azért, hogy ideológia tacepaókkal lássa el a lakosságot, hanem, hogy a magyar gazdaságot próbálja gatyába rázni, bár ez lehetetlen küldetés. Főleg akkor ha NENYI-kkel, asztalkákkal, bárgyú festményekkel meg hasonló baromságokkal égetik magukat kormányzás címszó alatt.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.12.16. 20:23:17

@lajos0: "Ezért sem támogatom azt, hogy boldog-boldogtalan szavazhasson." "a magyar gazdaságot próbálja gatyába rázni, bár ez lehetetlen küldetés"

Magadra kötöttél egy ionizátort, attól vagy ilyen negatív?

"A különbség annyiban áll, hogy a baloldaliak mindig eljátsszák a függetlent ( kivéve talán Gréczy Zsolt), a jobboldalon a nyíltan felvállalt párthűség valamiért erény. Bár mindkettő súlytalan és hiteltelen."
Tényleg nem hat rád a haza nem lehet ellenzékben gondolat. Ha hatna, felfedezhetnél ezen túlmutató különbségeket is.

leponex 2011.12.18. 01:51:33

@lajos0:
- valóban, akár szavazatvesztés is lehet az önkritika hiányának következménye, a kevésbé elfogultak között bizonyosan. De (sajnos) nem őket kell meggyőzni a választási eredmény érdekében:( lásd 2002.)
Új P, Tóta, Puzsér, ... a maguk pályáján 'remekelnek', jókat lehet röhögni poénjaikon, de ha belegondolsz, semmivel sem különbek azoknál, akiket aláznak. Ebből élnek. Kockázat, felelősség zéró. Szöveg.
L. ügynök találó elnevezése a 'hasznos idióták'.

"A kritikai gondolkodást Arisztotelészhez szokás inkább kapcsolni"

Örök dilemma. Szépen, fennkölten, önkritikusan veszíteni, vagy megnyerni valahogy egy választást, és valamit, egy kis részt azért megcsinálni a víziókból. Ferencünk csak a szarból visszahozott kormányzásig jutott.
A Patás talán valamivel tovább jut majd.
Bár ha arra gondolunk, hogy az ember az ellenfeleivel valahogy megküzd, csak az alkotmányasztalozó 'liberális' jóakaró barátaiktól mentse meg valaki, mert azok ellen nincs orvosság :((

- az ideológiai tacepaók a rendszer részei, ne legyünk már annyira idealisták, hogy ez elhanyagolható. Különben miért tolnák ezerrel a mindenféle mássághívők, 'rosszgazdaazállam' mantrázók, mindentprivatizálók a magukét?
Kedves Bárdunk is, hiszen ettől reméli Főtanácsoltja felvirágzását.
***
Szerintem a bármiféle oldalon felvállalt (párt)hűség kifejezetten pozitív lenne, nem úgy, mint a virtuális 'függetlenség' képmutatása.
Oszt az egyharmad /fél párthűtlen meg eldönti, kinek akar jobban hinni.
Ha csalódott, legközelebb a másikba helyezi (bizonyosan bekövetkező) legújabb csalódását.
Ha már királyság nem lehet, játszunk demokráciát.
Szerintem:)

lajos0 2011.12.18. 21:45:57

@leponex: Szerintem csak a kevésbé elfogultak számítanak, a fanatikusoknak tökmindegy, bár már nagyon kevesen lehetnek az eddigiekhez képest.

Az Új P, Tóta, Puzsér sor hibás. Legjobban Tóta W. lóg ki belőle, akiről elég maró kritikákat is mondott Puzsér. Annyiban különbözik Puzsér az előző kettőtől, hogy messze nem keresett szerintem annyit a műsoraival, és mindenhonnan kirúgták. Új P, és főleg Tóta W. azért tudott megalkudni, ha azt kellett. Ha befogja a pofáját szerintem sokkal többet kereshetett volna.

A szépen, fennkölten, önkritikusan nyerni verzióra te nem is gondoltál ?
Az alkotmányasztalozó barátok károsságában egyetértünk.

Az ideológiai tacepaók nem a rendszer részei szerintem. A NENYI műfajában új volt, de az isten a történelem ura kezdetű is szánalmas számomra. Én azt szeretném, ha a politikusok ( pláne a magyar garnitúra) nem próbálnának kioktatni semmiről, mert kénytelen leszek kinevetni őket. Foglalkozzanak azzal, hogy jól menjen a gazdaság, az ideológiát én itthon megoldom.

A királyságot természetesen én is magasabbrendű berendezkedésnek tartom, mindenféle kirakatdemokráciánál, de ha demokráciásdit játszunk, akkor ne csodálkozzanak, ha nehányan komolyan vesszük.

üdv

leponex 2011.12.22. 19:15:22

@lajos0:
- Gondolni gondolnék, talán magam meg is kockáztatnám egyszer, hátha ...
( De lottó ötösöm se lesz, ha nem veszek sose szelvényt )

A pálya széléről azért sokkal könnyebb, és onnét sokkal jobban is megy a verbális gazdasági tanácsadás és kormányzás, ahogy Békesi, Mihályi, Oszkó, Lengyel, Vértes, Petsching ... szakértőket hallom most, nem is értem, miért is nem egy jól fejlett paradicsomban éltünk 2010-ben.

- Valóban, és némi önkritikára szükségem lesz Puzsért illetően, fennköltség nélkül :)

- A történelem urának én mindig csodáltam a türelmét és az elnézőképességét, ha csak
Ghiczy és Tömjén urakra gondolok ... :(

- sajnos még sokat fogunk együtt nevetni ...
üdv!
süti beállítások módosítása