Az alábbi kérdések nagy részére nyilván nem lesz válasz, de talán néhányan elgondolkodnak rajtuk.

- Mi történt, hogy a 89. percig tartotta magát, sőt irányított a játékot a magyar válogatott, az utolsó négy percben pedig nem lépte át a félpályát?

- Mikor találunk még egy ilyen gyenge román válogatottat?

- A meccs után a rendőrök rátámadtak a békés tüntetőkre, vagy megint a csőcselék kezdett el balhézni, mint 2006-ban? Itt állítólag százan estek neki a rend őreinek, 2006 őszén ezrek - szervezetten, a Fidesz támogatásával.

- Mostantól tekintsük-e a munkájukat végző rendfenntartókat Pintér-pribékeknek, állítson-e fel az ellenzék vizsgálóbizottságot a történtek felderítésére?

- Legyen.e a bizottság végső álláspontja az, hogy Orbán Viktor utasította a rendőrkapitányt, hogy essenek neki a sörösüvegeiket véletlenül ívben elejtő, mit sem sejtő magyar állampolgárokra, hogy ezzel is elterelje a figyelmet az illegitim alaptörvényről, valamint a zuhanó életszínvonalról?

- Kapjanak-e az előállított "szurkolók" semmisségi törvényt, hogy aztán Balsai István fiából is alkotmánybíró lehessen? (Balsai fia volt az egyik védője a 2006-os csürhének.)

- Az egész mögött nem gyurcsánybajnai áll-e, akik így akarták bebizonyítani, hogy rendőri túlkapások történtek?

- Miért is jó az, ha a Jobbik támogatásával nyilas zenekarok lépnek fel egy magyar-román meccs tőszomszédságában?

- Hogy lehet, hogy a magyar-izraeli meccs rendbontóit, akik miatt nem lehetett a stadionban szurkolni a románok ellen, máig nem kapta el a rendőrség? A napokban magyar zászlót égető románt azonnal azonosították, három évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják.

- A gaz kommunisták, akik közül nyilván egy sincs a Fideszben, megint azt fogják mondani, hogy Kádár alatt jobb volt, hiszen a rendszerváltásig sosem kaptunk ki a románoktól. Az 1981-es pesti VB-selejtezőn bezzeg 1-0-ra megvertük őket Fazekas László góljával. Amúgy tele volt a stadion, és a felső karéjt sem kellett még lezárni. Gondolt erre a Fidesz-kommunikáció?

- Milyen országot csinált a Fidesz, ahol zárt kapuk előtt kell játszani, kint pedig nyilasok szerepelgetnek? Eközben e nyilasok lecigányozzák az MLSZ által szervezett meccsnézés fellépőjét, a Magna Cum Laudét?

- Ha tényleg azt mondta a FIFA, hogy balhé esetén pontot vonhatnak le a magyar válogatottól, akkor most mire számítsunk?

- Bukarestben ötvenezer román ül majd a lelátón. 1981-ben egy ikszre akkor is jók voltunk. Most győzni kellene, hogy maradjon remény. Van remény?

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr345163579

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kérdések a 2-2 után 2013.03.23. 10:39:01

Az egész mögött nem gyurcsánybajnai áll-e, akik így akarták bebizonyítani, hogy rendőri túlkapások történtek?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánzsóti 2013.03.23. 11:22:36

Honvédség kasztrálva,orbánka tikos tárgyalásokat folytat Moszkvában KGB utódpárttal,a nemzeti oldal készül a szokásos országvesztésre,nagy erőkkel.Amit lehet einstandolnak aztán minket egymásnak ugrasztanak!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.03.23. 12:49:36

"Hogy lehet, hogy a magyar-izraeli meccs rendbontóit, akik miatt nem lehetett a stadionban szurkolni a románok ellen, máig nem kapta el a rendőrség?"

szerintem ott volt köztük orbán is, pintér védi, rendőrállam! fasisztákok! hol a bőröndöm?!
Zsóti, vegyük meg együtt a jegyeket a óhazába, gyere

tiszafa 2013.03.23. 12:55:44

@tesz-vesz:
menjetek, de minél előbb.

Nap Pali 2013.03.23. 13:29:51

rohat büdös szemét magyarok ! kár hogy nem kaptak ki

amugy meg szép kellemes romantikus családi program minden focimeccs

a dakota barátai... a nemneonácik, hanem neonnácikk...
szép ország... minden rúgott gól trianon szivébe döfött tőr....
kis pénz kis csőcselék... kis pénz kis nácik, mondhatni nácickák...

index.hu/indavideo/index.video/szurkolok_7

Bronislav Kaminski 2013.03.23. 13:33:11

@Nap Pali: jól mondod!!! szép volt fiúk, bukarestben már nyolcat kapnak a magyarok, döntős lesz románia!!!

Makkasz 2013.03.23. 13:52:35

Próbálom érteni, mi a faszért kell a zászlóégetést büntetni. Ha megvette, azt csinál vele amit akar, a seggét is kitörölheti vele, ez az ő önkifejezése.

Mekkora seggfejország lettünk.

vezér01 2013.03.23. 14:03:39

A 2006-os csürhét emlékezetem szerint Bárándyék védték. Tévednék?

Pussy Riot (törölt) 2013.03.23. 14:05:45

Kedves Zsolt!

Írtam már korábban is;
Ha nincs semmi ami gondolatokat ébresztene akkor felesleges erőltetni.

Sir Nyű 2013.03.23. 14:13:12

Szemellenző, szemellenző, szemellenző. A kevés értelmes gondolat is súlyát veszti ilyen kontextusban. Mint az egész antifidesz oldalon, ami se nem bal, se nem liberális.

Az igazi sztrovacsek 2013.03.23. 14:56:04

"Itt állítólag százan estek neki a rend őreinek, 2006 őszén ezrek"

Na kb. ennyi a különbség a két esemény között.
Meg talán az indok, amiért tüntettek.
Mert mi is történt 2006-ban?
A rendőrség szétvert egy kormány ellenes demonstrációt, ami itt-ott erőszakba torkollott.
Nagy dolog!?
Minden hónapban megtörténik valahol.
Nem véletlen, hogy Európát egy fikarcnyit sem érdekelte.
De annak legalább volt indoka.
De hogy ezek tegnap mi ellen, vagy ki ellen tüntettek?
Vagy a rendőr tehet róla, hogy nem győztünk?
"Mocskos Zsidók" - kiabálták kórusban. Hány játékos volt zsidó? Vagy a bíró volt az? Mert hogy "Szemüveget a bírónak!" az teljesen rendben van egy focimeccsen. De a többi?
Nem véletlen, hogy konganak az ürességtől a nézőterek a magyar bajnokikon. Nem elég hogy színvonal nincs, még azt a közönség is bunkókból áll. Ezeknek stadiont? Minek? Egy német, angol, spanyol, vagy olasz másodosztályú meccsen több néző van, mint az egész magyar NBI-es fordulóban.
De hát mit tehetünk? Ha egyszer a vezér a focit szereti, szeresse azt mindenki!
De bánná a rosseb a stadionokat, ha legalább ebben lenne egy kis siker élményünk. (mármint a focidrukkereknek)
De nincs.
Még ebben sincs.

kézműves étcsokimikulás 2013.03.23. 15:08:26

"2006 őszén ezrek - szervezetten, a Fidesz támogatásával."

g(r)eci,a maradek eszed is elment???

Az igazi sztrovacsek 2013.03.23. 15:30:47

@étcsokinyuszi:
Mi ezzel a baj?
Nincs abban semmi szégyen, ha az ellenzék kormányellenes tüntetéseket szervez.
Az a dolga.(többek között)
Szervezzen a mostani ellenzék is!
Ha lehet minél nagyobbat, minél hangosabbat.
Ja hogy ez a mai ellenzék nem olyan radikális!?
Épen ez az egyik baja.
De majd kinövi.
Remélem.
Ez Magyarország.
Itt ebből ért a "paraszt", nem az észérvekből.
Azt megérti hogy a másik lopott, meg hazudott, de azt nem, hogy elveszik az alkotmányos jogait.
Szerintem.

pánpéter 2013.03.23. 16:01:10

Zsolti!
Ebben az egészben az a szép, hogy ezeket a dolgokat rajtad kívül nem sokan gondolják így ebben az országban. Írjál még sok sok ilyet, és akkor tuti ott maradtok az 1%-on.
Az egyik cimborám mesélte, hogy nemrég egy vidéki kisvárosban tartottál lakossági fórumot. 22-en voltak rád kíváncsiak. :))

Szenzációs, hogy mennyire érdektelennek tartanak téged az emberek. ÉS hát pont azt kapod, amit megérdemelsz.
Sokszor leírtam már, de nagyon fogok rajtad röhögni, amikor 2014-ben Ferenc testvérék kiesnek a parlamentből, te meg mehetsz dolgozni. :))
Kíváncsian várom, akkor mit fogsz írni a blogodra, amikor a választók kimondják rólad és pártodról a verdiktet, és kidobnak benneteket a kukába, oda, ahova való vagy. :)

yatumux 2013.03.23. 16:01:40

Nyilas ez mind. Még szerencse hogy megy a biznisz Magyarországon. Meg is mondta a főnök hogy megvettük Romániát és Magyarországot. Na ezért ki is néztek a fiaim a kiválasztott nép magabiztosságával egy belvárosi házat ahová be is költöztek ingyen. Jól ment a kocsma is, a szórakozóhely is és adómentesen ami nekünk jár. Persze egy gój adózzon, meg fizessen milliókat a bérleti díjra, de senyvedjenek, megérdemlik. Fasiszta mind, persze nálunk, otthon lelövünk naponta egy pár arabot, de azok is csak alantasak.

yatumux 2013.03.23. 16:09:40

Azért ez meredek: ezrek estek a rendőröknek a Fidesz támogatásával... Zsóti, ezért megüt hetes a bokádat cicafiú... Tudom, mindenki tudj mire megy ki az egyetem, Fidesz székház, parlament foglalás... Hátha el csattan égy pofon, kiesik egy szem, eltörik egy kéz. Így bátran lehet vi nyomni: látjátok, ezek sem különbek mint én gréciszméagol és gazdám a drágaszág FletóSzarUmán

balance 2013.03.23. 16:17:27

Van olyan ember akinek a kérdései sem igazak!

pánpéter 2013.03.23. 16:20:02

@yatumux: Zsolti és elvbarátai vannak akkora barmok, hogy azt gondolják, bárki beszopja a provokációjukat. Ezek egyébként tényleg ennyire ostobák.
MOst gondold el, milyen vircsaftot rendezni ez a barom gréczy is, ha elcsattanna akár egy pofon is, nem hogy még ha szemeket lőnének ki, mint Fegyenc testvér idején? Ez a geci fidesz meg nem akar összeverni senkit, sőt, annyira rohadékok, hogy sütit visznek, hogy sülne ki a szemük. :))

Scagnetti 2013.03.23. 16:33:45

Ebből az első két kérdésnek van értelme, és még talán a harmadik érdemel választ.

1. Úgy lehet, hogy 2-1 után azt hitték, kiseggelhetik az utolsó pár percet. Számtalan csapat fizetett már rá erre, és most mi is.

2. Jó kérdés, gyanítom egyhamar nem. Mert ez a román csapat tényleg harmatgyenge volt. Sajnos a tizenegyes kissé felrázta őket, de focit igazán csak az utolsó tíz percben mutattak.

Igaz, mi meg belőhettük volna a helyzeteink egy részét, és akkor nem lett volna gond, ha 4-1 után találnak egy gólt a románok.

Nagy lehetőséget hagytunk ki.

3. Az egyenlítés után borítékolható volt a balhé. Sajnos a közönség egy része ennyire primitív.
A fideszes támogatást meg bizonyítani kellene. Ha már a Fletó ellen elhangzó vádak esetén annyira ragaszkodsz a bizonyítékokhoz, akkor itt is kellene.

Szerintem 2006 kapcsán, akinek egy kevés esze van, az tudja, hogy az ott balhézó csürhe szétverése jogos volt. Velük együtt viszont megvertek olyanokat is, akiknek semmi közük nem volt a balhézókhoz, tehát a rendőri akció tele volt hibákkal. Ti ezeket a hibákat éveken át tagadtátok, a rendőrparancsnokot meg kitüntettétek. Normális országban ebből azonnal vizsgálat lett volna, és a vezetőket súlyosan megbüntetik. De normális ország a ti vezetésetek alatt sem volt. (Igaz, előtte és utána sem.)

niklex 2013.03.23. 16:34:13

Sajnos a hőzöngők nem tesznek jót sem a sportnak sem az országimázsnak. de ez érdekli őket a legkevésbé, hiszen csak a balhét keresik

yatumux 2013.03.23. 16:53:20

@pánpéter: mindenki tudja, hogy erre megy ki a játék. Szomorú, hogy gyerekeket és zsidó fiatalokat használnak fel a céljaikra. Ennek az országnak békére és gyarapodásra van szüksége nem polgárháborúra...

Andráska8 2013.03.23. 17:34:06

Sajnos már nemcsak a Jobbik neonáci:

" Die Zeit: Magyarország félönkényuralmi áldemokrácia felé tart
Orbán Magyarországa – Vissza a vérhez és a hazához. Magyarország áldemokráciává alakul, és a jelek szerint a kormány érzéketlen az EU bírálatával szemben. A szélsőjobbos retorika az elhárítás része. "
www.168ora.hu/itthon/die-zeit-magyarorszag-felonkenyuralmi-aldemokracia-fele-tart-111750.html?print=1

Andráska8 2013.03.23. 17:36:08

Ez ma Magyarország, s akkor még egy jégkorongkapust is hazatoloncoltak :(

hvg.hu/itthon/20130322_Mocskos_zsidok__igy_szurkolt_a_szelsojob

centenárium 2013.03.23. 17:38:53

Amíg ilyen faszok irkálnak blogokat biztos nincs.

bagir 2013.03.23. 18:11:24

@centenárium: Nemcsak, hogy ilyen faszok írnak blogokat, hanem egy marék hasonló fasz még örül is neki. Lásd a hazajött hokikapus, akit szerinte kitoloncoltak. Boáf.

SzJ1982 2013.03.23. 18:31:03

Gréczy...Te ostoba f@sz, te...

Charlie Firpo 2013.03.23. 20:18:34

na már egy magyar-román válogatott meccsből is eljutunk a "nácikhoz", "nyilasokhoz". Ha költözni fogok ebből az országból, akkor azt azért teszem, mert már a t....köm ki van, hogy boldog-boldogtalan lenáciz, lenyilasoz. Ráadásul úgy tudom, hogy a II. vh. lezárult, a nácikat, meg nyilasokat vagy kivégezték, leültették, kitiltották mindenhonnan, vagy az aktuális baloldali párt vagy az USA alkalmazta őket a szaktudásuk miatt. Sajnálom,hogy ilyen sok embernek ez a legnagyobb problémája, de egyben ez öröm, mert akkor ezek szerint rendben van a gazdaság, nincsnek problémák.

Kászon Tomi · http://kulturjunkie.blog.hu 2013.03.23. 21:41:13

Gratulálok ehhez az undorító magyar ellenes bejegyzésedhez... :)Ha érdekel én kurva jól éreztem magam tegnap este.

YAN CHI 2013.03.23. 22:38:02

Ha tényleg azt mondta a fifa, hogy balhé esetén pontot vonhatnak le a Magyar válogatottól akkor most mire számitsunk?
A fifa rendezvényen nem volt balhé! Ott csak a média és a sportolók voltak!

Csucsundra 2013.03.23. 22:43:30

@Bronislav Kaminski: hát isten tudja,nem úgy nézett ki ez a román csapat,hogy 8 gólt tudna rúgni..A magyar is elszerencsétlenkedte, a románok meg a kegyelem taknyán szereztek egyenlítést...egyik kutya, a másik eb...de hogy 8 gól, Az még picurkának is csak egy picurka álom :) Amúgy román létedre jól beszélsz magyarul...hol tanultad? :P

Csucsundra 2013.03.23. 22:44:11

@Bronislav Kaminski: meg hogy szép volt?? te melyik meccset nézted? :D

purplehaze 2013.03.23. 23:01:03

a kérdés jogos. Mit keres egy köztudottan hungarista zenekar egy sport rendezvényen? Miért kell a sportba is a politikát belekeverni?
Nem néztem a meccset mert idegesítően rosszak (vagy a hozzáállásukkal van a baj) a magyar focisták.

Csucsundra 2013.03.23. 23:13:09

@Bronislav Kaminski: Ja és ha a másik dicső "magyar" blogot vesszük alapul, a dotoho-t, akkor a románoknak simán hozni kellett volna a meccset,lévén a magyar "sztárok"(idézőjel á lá cseszlovákkém :D ) mind second hand bajnokságokban(Bundesliga,ez-az) meg a debrecennél játszanak, ergo amatőr mind.... A románok viszont hú de profik.... Mire a magyar "amatőrök" szurkolók nélkül, meg stresszelve, majdnem pofán verték a románokat,pedig balfaszkodtak eleget..... A vége meg a kegyelem taknyán 2-2-s egyenlítés,kérdéses be nem fújt 11essel,meg piros lappal román részen... persze,gólt kellett volna rúgni,nem kihagyni a ziccereket,és akkor mindegy,mit fúj a bíró...De akkor is :) és még mindig a magyarok vezetnek a csoportban a románok előtt.... Szóval picit vegyél vissza a nagy arcból,mert lehorzsolja a folyosó fala kétoldalt :D

pánpéter 2013.03.24. 00:24:20

@Andráska8: hát, ha a 168 óra és a die zeit megírja, akkor biztos úgy van :))
ha holnap a metro ujság azt írja, hogy németország a kommunizmusba rohan, akkor azt is elhiszed pubi? :))

tundrazuzmo (törölt) 2013.03.24. 00:37:09

"Mi történt, hogy a 89. percig tartotta magát, sőt irányított a játékot a magyar válogatott, az utolsó négy percben pedig nem lépte át a félpályát?"

Ez jó kérdés, a többit most nem minősítem.

Petőfi - meggyőződésem szerint prófétikus lényeglátással - mutatta be a Pató Pál magatartást, amely arról szól, hogy nagyon sokszor nem merünk, nem tudunk belevágni a dolgok elkezdésébe.

Szerintem ugyanez az attitűd dolgozik akkor, ha már elkezdtük, akkor sokszor nem tudjuk végigcsinálni, mert hiányzik az akarat.

Nekem senki ne mondja azt, hogy mindig az utolsó percekben kell veszíteni - nagyobb baj van a sportolók fejében mint a fizikai felkészültségükkel.

zgabi 2013.03.24. 09:17:31

Nyaljanak be csontig a románok a gyökér Starknak, aki végig mellettük fújt, ezért lehetett 2 : 2 az erdemény. Nem is értem, hogy egy német bíró miért vezet el egy meccset a románok javűára, mikor mi voltunk az utolsó hű csatlósaik?
Az egyenlító góljuk előtt Varga Jaózsikát nem csak simán fellökték, hanem a hátára ugorva beletiporták a sáros fűbe, hogy nőjön szőr a román támadó tokére, ne csak a talpán legyen neki. Hát miért nem ítélt kifelé szabadot a faxcopó Stark? A germánkáanyját neki! Egy bíró nem lehet elfogult még akkor sem, ha az otthoni sajtótermékekben Magyarországról minden nap csak xart olvas, olyanokat hogy mekkora gyökér, antidemokrata, minidiktátor a Zorbán, s lám a magyaroknak ilyen vezír kell, hiszen 2010-ben 2/3-dal szavazták meg. Nem lehetne elfogult, egy profi bírót ilyen dolgok nem befolyásolhatnának még akkor sem ha igazak lennének. Mégis elfogult volt, ellenünk fújt végig, pedig jobbak voltunk ennél a gyenge fos román válogatottnál. Meg kell óvni ezt a meccset, Starkot meg deportálni! Szibériába vele! Ezt követelem a demokrácia, az igazságosság és az esélyegyenlőség nevében.

pánpéter 2013.03.25. 10:11:33

Zsolti!

Mit szólsz, milyen remek eredmény született Dunakeszin? :))
Szentendre se rossz mondjuk, na de Dunakeszi, az igazán gyönyörű. :))

jaj olyan izgatott vagyok, vajon Te is ennyire boldog vagy az eredménytől mint mi?

Na szióka! :)

Anselmo 2013.03.25. 11:51:50

@tundrazuzmo: "nagyobb baj van a sportolók fejében mint a fizikai felkészültségükkel"

olyan mintha nem mernének nyerni

Anselmo 2013.03.25. 12:01:45

@pánpéter: hát ezt se érted? a fasizmus olyan szinten elterjedt hazánkban, hogy azt már az egyesült baloldal sem képes ellensúlyozni. lesznek itt magyarázatok, ne félj :)

pánpéter 2013.03.25. 12:09:17

@Anselmo: igen, igen, ez jogos magyarázat lehet a történtekre. :)
látszik a megoldás is: ha ez a hitvány nemzet nem képes megérteni Gyurcsány/Bajnia/Gréczy nagyságát, az ő gondolkodásuknak igazi demokratikus, mélyről gyökerező mivoltát, akkor nincs más hátra, le kell cserélni a népet. :)
mi egész egyszerűen nem vagyunk elég jók, hogy felfogjuk, mennyire nagy és bölcs emberek ezek a rendes baloldali milliárdos emberek. :) a fene a pofánkat. :)

Anselmo 2013.03.25. 12:13:06

@pánpéter: "le kell cserélni a népet"

igaz, amúgy is egy genetikailag alattvalók vagyunk...

Scagnetti 2013.03.25. 14:04:04

@pánpéter: Gondolom, most nem fog belőle hosszadalmasan következtetéseket levonni. Most veszítettek, ezért erről nem ír. Ilyen egy korrekt blogger. :)

Mint általában, időköziből most sem lehet országos szinten következtetni, de az azért érdekes, hogy a nagy baloldali összefogás még ha létre is jött volna, akkor sem tudott volna nyerni. Úgy látszik, hiába van itt kormányváltó hangulat, nem a szocikra és haverjaikra szeretné a nép lecserélni a Fideszt.

Ami persze érthető.

apacsfiu 2013.03.25. 14:13:54

Zsolti!

Remélem fogalmazod már a legújabb kormánybuktató szösszenetedet, hogy milyen jól szerepeltetek Dunakeszin és Szentendrén? Ritka nagy kormánybuktató hangulat van! :DDD

HanSolo90 2013.03.25. 15:31:43

@Scagnetti: Gréczy is csak arról ír, amivel a saját szavazóikat befolyásolhatja. Gyurcsány így nyert pert, Gyurcsány úgy nyert pert. Nemrég bukott kettőt is, arról nagy volt ám a hallgatás :).

Wikileaks dolgokról is nagy ám a hallgatás :). Szegény DK rajongók részére kiderülne, mit is gondolt Amerika a "nemzetközileg elfogadott és szakértő" Gyurcsányról és folytatott politikájáról :).

HanSolo90 2013.03.25. 15:33:15

Ja és 100%, ha valami 500 fős faluban nyer majd egy független (felvállalni nem merő DK-s), egyből tele lesz a blog és a DK oldala a fölényes, fényes DK győzelemmel :D.

Anselmo 2013.03.25. 16:47:09

@HanSolo90: "mit is gondolt Amerika Gyurcsányról"

ez engem is érdekel, kaphatnánk ide egy linket?

pánpéter 2013.03.25. 18:13:02

@Scagnetti:
"Gondolom, most nem fog belőle hosszadalmasan következtetéseket levonni."

Nyilván nem, de hát olvass vissza egy-két bejegyzsét Zsoltitól. Nemrég még polgárháborút vizionált, előtte előrehozott választásokat. És ezek mind olyan messze állnak a valóságtól, hogy az ember gyereke, aki olvassa Zsoltit, tényleg nem tud másra gondolni, csak hogy ez a szerencsétlen, jobb sorsra érdemes Gyurcsány talpnyaló végleg elveszítette a realitásérzékét. És ez nem vicces, sokkal inkább félelmetes. Mert érted, nyilván ők ezekről beszélgetnek, agyalnak, de ennyi hülye nem lehet egy helyen. Meg hát Zsolti egykoron stábtag volt.
Isten mentse meg ezt az országot, hogy az ilyen embereknek még egyszer ebben az életben bármi közük legyen a kormányrúdhoz. És ezt most a lehető legőszintébben így gondolom.

apacsfiu 2013.03.25. 19:39:48

@pánpéter:

"nem tud másra gondolni, csak hogy ez a szerencsétlen, jobb sorsra érdemes Gyurcsány talpnyaló végleg elveszítette a realitásérzékét."

Ami nem volt azt lehetetlenség elveszíteni. :D

HanSolo90 2013.03.26. 00:26:31

@Anselmo: Több linket is küldök. Persze Gréczy és a DK erről hallgat mint a sír...

www.origo.hu/itthon/20110829-wikileaks-amerikai-diplomaciai-taviratok-gyurcsanyrol-es-az-mszprol.html

www.origo.hu/itthon/20110901-wikileaks-gyurcsany-ferenc-es-putyin-amerikai-elemzes-magyarorszag-kelet-kapcsolatairol.html

Fent van ez angolul is:

wikileaks.org/tag/HU_0.html

Persze mindezt az ATV úgy tálalta, hogy Gyurcsányt és Bajnait dicsérték és védték az amerikaiak. Nem szoktak még le ők sem a hazudozásról. Ennyit arról, hogy megtisztulás a baloldalon....

Anselmo 2013.03.26. 07:54:02

@HanSolo90: köszi! külön öröm, hogy ezek a linkek most már a Gréczy-blogból is elérhetők :)

Anselmo 2013.03.26. 08:05:07

@HanSolo90: most olvastam végig őket, nagyon tanulságos!!!

lajos0 2013.03.26. 09:17:02

@HanSolo90: Azért hozzá tartozik a dologhoz, hogy ezek a wikileaks iratok többnyire az amerikai diplomaták által összeszedett pletykák, vélemények, benyomások, stb.. Az amerikai diplomaták felkészületlenségéről, tájékozatlanságáról, stb. valószínűleg hasonló iratok születnek más országok követségein, teljes joggal. Elég csak a teljes mértékben tájékozatlan Eleni Tsakopoulos Kounalakis tevékenységére gondolni, aki azért lehetett itt a végeken nagykövet, mert apukája sok pénzzel támogatta Clintonékat és ő Hillary barátnője. Hogy a nyelvtudásnak és bármiféle szakértelemnek híján van az másodlagos kérdés.

Ettől persze a Gyurcsányról ott írottak lehetnek helytállóak, de ezeket nem tőlük tudtuk meg.

HanSolo90 2013.03.26. 15:31:13

@lajos0: Persze, ezzel egyet is értek. Csupán azért bátorkodom őket úgymond hiteles forrásként felhasználni, mert pont a blog névadója is többször hivatkozott a Wikileaks-re 2006 kapcsán. Illetve ahogy korábban is írtam azért, mert úgy van tálalva az egész a baloldalon, hogy Gyurcsányék mekkora népszerűségnek örvendenek külföldön és mekkora szakértőknek tartják őket. Még a Skóciai előadása után is kormányváltó hangulatról beszéltek a DK egyéb fórumain.....

Mindezek után kicsit vicces, hogy azért az amerikaiak véleménye nem épp az volt és úgy volt, ahogy Gréczy, az ATV és az a maroknyi DK szavazótábor gondolja.....

Azért kíváncsi vagyok hogy ezeket a kérdéseket fel lehetne-e tenni élő adásban mondjuk a DK vezetőinek, vagy kivágnák az egészet a szavazók befolyásolása érdekében :).

pvcpadlo01 (törölt) 2013.03.27. 13:01:51

Kedves pánpéter aki ovi nyalonc n kockáztassa az ide irogatásával őJELsége jóindulatát, vagy agogy bencsik badita írta az angyali üdvözletét..aki DrTolvaj Viktor, ha nem tudná...szóval irány az Orbán nyaloncok szekér tábora..

p.s.
És milyen jól fizet, lásd simlicska ex APEH állnok...és a köz :O) beszerzés...:O)!

apacsfiu 2013.03.27. 13:15:04

Zsolti!

Nagy baj van! A nácik már a spájzban vannak, ha ilyen interjúkat ad Rupert Scholz CDU-s politikus, alkotmányjogász, ex honvédelmi miniszter! Hogy lesz így kormánybuktatás, ha ezt elolvassák az emberek? Vagy netán a Zóóórbán fenyegette meg Scholzot, hogy ilyet nyilatkozzon. Ja, remélem az ATV-n felolvasod majd a cikket! :D

www.polgarportal.hu/kuzdo-ter/magyarorszag/1556-orban-a-modern-korba-tart

Az igazi sztrovacsek 2013.03.27. 14:55:55

Azt írja az újság, hogy..

"Simor András március elején távozott magyar jegybankelnököt választották az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) egyik alelnökévé.
A poszt az egyik legfontosabb az EBRD struktúrájában, alelnökből összesen öt van, hasonlóan fontos pozícióban magyar szakember még nem volt.
Simor feladata lesz, hogy a hitelkihelyezés céljait szektorálisan és országokra lebontva stratégiákkal megalapozza."

Lesz némi rálátása az EU-s hitelek fölhasználására.
Simicska kezdhet aggódni.
Szerintem.

Scagnetti 2013.03.27. 15:20:51

@pánpéter: Szerintem tudják ők, mi a helyzet, csak nem hajlandók elismerni. Azt már belátták, hogy Gyurcsány bukásának egyik fő oka a gyengeség volt. A választók nem díjazzák a gyengeséget.
Ezért most próbálnak nagyon erősnek tűnni, mindenféle kritikát és helyzetjelentést elutasítani, hogy még véletlenül sem tűnhessenek gyengének. Az egész DK agresszív üzemmódba kapcsolt, és persze maga az Államférfi is, mert már csak ebben reménykedhetnek. Új szavazókat nem tudnak szerezni, ha eddig nem sikerült, ráadásul most még Bajnai is bekavar nekik. De legalább az az 1-2% maradjon még meg, mert így hátha rá tudnak akaszkodni egy nagyobb pártra, amely beviszi őket a Parlamentbe.

Scagnetti 2013.03.27. 15:23:57

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Volt ennél már sokkal rosszabb is. A csapatok szarok voltak valóban, de mivel kb. egyformán szarok, maga a meccs izgalmas volt.

Csak lehetett volna két perccel rövidebb.

pánpéter 2013.03.27. 15:47:32

@Scagnetti:
"mert így hátha rá tudnak akaszkodni egy nagyobb pártra, amely beviszi őket a Parlamentbe."

még a baloldali véleményformálók is azt mondják, hogy GYF egy politikai leprás.

Scagnetti 2013.03.27. 17:50:42

@pánpéter: Szerintem is, de elutasítani sem merik egyértelműen, mert félnek a gyurcsányisták reakciójától.

Neki meg még mindig több esélye van piócának lenni 2%-os táborral, mint szavazók nélkül. És gondolom, nem fogja feladni. A szocik és Bajnai legnagyobb örömére. :)

leponex 2013.03.27. 22:07:35

@Az igazi sztrovacsek:
„Pihenni fogok és remélhetőleg jól fogom magam érezni” – mondta Simor úr még február elején.

Most meg emígyen a nol :

"A nemzetközi szervezet jelezte: Simor András kinevezése egy versenyeztetési kiválasztási folyamat eredménye, amelyet jelentős nemzetközi érdeklődés kísért. "

Ezek szerint pihenni megy Simor úr Német Miklós bácsi ( a nagy spontánprivatizátor-specialista ) kihűlt helyére, vagy gyorsan kipihente magát, az EBRD ezután villámgyorsan kiírt egy pályázatot, és a jelentős nézősereg kíséretében lóhalálában máris kiválasztotta az Unió majdnem legrosszabbra pontozott jegybankelnökét.

Aki a hazai kamatcsökkentés lehetséges hatását nem volt képes megsaccolni HATSZOR egymás után sem.

Aki jegybankelnök létére a gondjaira bízott hazai fizetőeszköz iránti rendíthetetlen bizalma kifejezéseképpen Ciprusra vitte adóoptimalizálni pénzecskéjét, miközben adótudatosságra nevelte a bugris magyarokat.

Szerencséjére a Patás ráijesztett, és (állítólag) hazahozhatta kis lábaskájában kegyelmeséktől vacsoráravalóját .-)

Ráadásul most már simicskázni se lesz egyszerű a ballib médiában, hiszen Simor bácsi szeme elől nem lehetne eldugni semmit :)

Lehet keresni valami mást.

Az igazi sztrovacsek 2013.03.28. 15:57:24

@leponex:
Hát bő három hónap alatt valószínűleg kipiheni magát.
Ha meg nem, hát istenem...
Új munkahely, új feladat, új kihívások.
A mai világban meg kell becsülni, ha munkát kap az ember.
"Ráadásul most már simicskázni se lesz egyszerű a ballib médiában, hiszen Simor bácsi szeme elől nem lehetne eldugni semmit :)"
De azért lesz majd aki megpróbálja.
És "természetesen" Simor lesz a hazaáruló ballib offshore lovag, a zsidó nagytőke kiszolgálója, minden magyarok első számú közellensége, a nemzet szégyene, aki keresztbe tesz a saját országának, mert nem engedte "tisztességesen ellopni" az EU-s pénzeket.

Az igazi sztrovacsek 2013.03.28. 16:44:22

Azt írja az újság, hogy...

"A magyar-orosz kapcsolatok fejlesztése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést adta át Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerdán Budapesten Viktor Alekszejevics Zubkovnak, a Gazprom igazgatótanácsa elnökének."

A hírt olvasván az jutott az eszembe (vajon miért?) amikor Brezsnyev elvtárs eljött Budapestre, és a Lenin Renddel kitüntette Kádárt, meg mit tudom én mivel Vörös Csepelt. Azután nem sokkal később zsíros kenyeret tett valaki a Lenin szobor kezébe Csepelen.
Na de maradjunk Szíjjártónál és a Gazpromnál. Hogy leszünk-e vagy sem a Gazprom legvidámabb barakkja, az még nem dőlt el, de hogy a gázt nem kapjuk ettől olcsóbban, az szinte biztos. Mi legalábbis nem, de az EON állítólag igen. Ők ugyanis nagy tételben vásárolnak. A piac meg már csak ilyen. De hogy mi mennyiért tudjuk majd megtölteni a visszavásárolt gáztározókat? Majd kiderül. Legfeljebb kitüntetjük Putyint is. Vagy hadat üzenünk. Attól függ, melyiket lehet eladni nagyobb győzelemként.
Az mindenesetre elég érdekes, ahogy a "Tovaris Konyec"-ből kitüntetés lesz.
Szerintem.

leponex 2013.03.28. 18:37:27

@Az igazi sztrovacsek:
"Az mindenesetre elég érdekes, ahogy a "Tovaris Konyec"-ből kitüntetés lesz."

Nem kevésbé, mint amikor a derék Eu árgus szemei figyelték, ki mer-e lógni valamelyik ifjabb tag az engedelmes sorból, hogy rendes európai nem üzletel a csúnya oroszokkal, kínaiakkal, és csakis a Nabuccon bejövő gázzal fűt. Aki 'csak álomnak' meri ŐT nevezni, a Déli Áramlatot (brrr!) meg a szájára meri venni, az megy a sarokba! A Feri tudna erről mesélni ...

Kellett egy kis idő, amíg a Patás belátta, itten bizony az Eu csőbe húzza őket :)

Persze ha Gerhardt Schrőder szocdem igazol a Gazpromhoz, vagy látogat el Kínába, Kazahsztánba, bóklászik a keleti szélben, az színtiszta reálpolitika.

"az még nem dőlt el, de hogy a gázt nem kapjuk ettől olcsóbban"

Hát ha csak a nagykereskedőnél maradó hasznot nem a német cég teszi zsebre, már az is valami.
Vagy ha a hazai gáztározókból tőlünk vesz vagy bérel az orosz gázcég.

De még az a kis aprópénz is valami, ha nem a német magáncég áll be a haszonért sorba az orosz gázból magyar területen előállított, itthon felhasznált áram nyereségéért.

Aki természetesen egyáltalán nem érdekelt a jóval alacsonyabb beszerzési árban, hiszen a hatósági árképzésben a költségeket el KELL ismerni, a garantált haszonkulcs alapján így több maradhat a zsebecskében. Törvényesen és tisztességesen!

Ha már az Eu átverte a perifériát a Nabuccóval, talán nem kellene a végtelenségig a mamlasz balfék pozíciójában sopánkodni.

De hát mit értek én a közgazdasághoz ;-)

A "Tovaris Konyec" plakátot meg ugye a 'horthyrestauráló antiszemita náciszimpatizáló' feudálisan urizáló dzsentroid, ... MDF-kormány tolta, akinek a Patás az ellenzéke volt :)

Azóta persze Antall úriember lett ballibéknél, akiknél történelmi hagyomány a öt - tíz évenkénti kemény önkritika.
Állítólag Orbán is demokrata volt ma már 1998-ban :)

Ezzel együtt természetesen nem lehet széles vigyor nélkül hallgatni a Petit, amilyen hótt komoly képpel, fennkölt szavakkal intonálja a produkciót.
Tehetséges gyerek, ismerjük el :))

leponex 2013.03.28. 19:01:19

@Az igazi sztrovacsek:
"A hírt olvasván az jutott az eszembe (vajon miért?) amikor Brezsnyev elvtárs eljött Budapestre, és a Lenin Renddel kitüntette Kádárt, meg mit tudom én mivel Vörös Csepelt."

Talán azért, mert egy rendíthetetlen szocialista tudja, hogy 'azok voltak a szép idők' ... , a nosztalgia ugye.

És talán nehéz elfogadnia, hogy most meg egy olyan Bajnaiért kell lelkesedni, aki a Párt kongresszusán az elfojtott mélyből spontán feltörő Internacionálét dacosan összeszorított szájjal plébekkeli, mert a támogatás, a hatalom, az infrastruktúra kell ugyan, de a 'múlt' azért ciki ...

Az igazi sztrovacsek 2013.03.28. 20:47:05

@leponex:
"Kellett egy kis idő, amíg a Patás belátta, itten bizony az Eu csőbe húzza őket :)"

A Feri meg azonnal látta. Mert ugye akinek van némi üzleti tapasztalata (érzéke?)...
Na meg is kapta a Patástól a magáét, amiért támogatni merészelte a Déli áramlatot.
De hát nem ez az egyetlen eset, amikor a szeretett vezető homlokegyenest mást mond mint előtte.
De tudjuk, neki változik a nézete, megvilágosodik, érti az idők szavát, stb.
Ha esetleg másvalaki teszi ezt, az természetesen szemérmetlenül hazudik.

" egy rendíthetetlen szocialista tudja, hogy 'azok voltak a szép idők'"

Úgy van pajtás, jól mondod.

" most meg egy olyan Bajnaiért kell lelkesedni, "
Kinek?

lajos0 2013.03.29. 08:43:11

@Az igazi sztrovacsek: "Na meg is kapta a Patástól a magáét, amiért támogatni merészelte a Déli áramlatot."

De ez csak a szokásos magyar kis belpolitikai vircsaft volt, ahol a felek érvrendszere azonnal kicserélődik, ahogy a hatalmi pozíciójuk változik. Számtalan esetben nevethettünk már ezen a helyzetfüggő érvelésen. Ahonnan Feri igazán megkapta a magáét emiatt, az a nemzetközi sajtó volt. Lovas István szerint viszont ezt Feri remekül kezelte:

"Természetesen a Nabucco/Déli Áramlat gázvezetékre gondolok.

Amit ön egy hibával indított, amikor az International Herald Tribune-nak tavaly márciusban kikotyogta, hogy az Európai Unió által prioritásként kezelt Nabucco földgázvezetéket „álomnak” tekinti, amivel lakásokat fűteni nem lehet, és ön ezzel szemben az orosz Kék Áramlatot (ekkor még ez volt a neve) támogatja.

Micsoda címet is kapott az erről szóló írás: Magyarország a Gazpromot választja az EU-val szemben.

Ekkor írta e lap – a New York Times globális kiadása – három részből álló sorozatát arról, hogy mennyire nagy hiány van Magyarországon demokráciából, az egészséges gazdaságból és a józan észből. Ami sokkolta önt, mert kivételesen belekóstolt a támadó nyugati sajtó ízébe.

Ennek hatására ön igen gyorsan észbekapott, piruettezett, Nabucco-konferenciákat rendezett, Nabucco-nagykövetet nevezett ki, vagyis nagyokat indexelt atlantista irányba, miközben – és ez volt az elképesztő – Putyinnal megkötötte az új nevén Déli Áramlatnak nevezett földgázvezeték magyarországi szakaszára szóló szerződést, fütyülve arra, hogy ez az amerikaiaknak nem tetszik. Akkor, amikor Washington szemében a Gazprom stratégiai fenyegetés.

Mindennek ellenére – és ezt a teljesítményét is tanítani kellene - kapcsolatai Washingtonnal nagyon jók maradtak, noha politikai ellenfelei ennek az ellenkezőjét igyekeznek bizonygatni. A Fidesz pedig most idegesen várja az új amerikai nagykövet kinevezését, míg ön nyugodtan."

leponex 2013.03.29. 14:23:31

@Az igazi sztrovacsek:
"A Feri meg azonnal látta. "
Jó, de mit? Hogy csőbe húzza az Eu Magyarországot is? Meg őt magát is?
Vagy tényleg azt gondolod, azért 'kedvelnek' egy perifériaország politikusát a Lajtán túl, meg még azon is túl, mert olyan stramm gyerek, aki az 'országa érdekében' ügyködik eredményesen?
( Természetesen vannak, akik 'a politikusokat' csak mint csaló tolvaj, saját zsebét tömő gazembereknek tekintik, jómagam mérhetetlen oppurtunista, megalkuvó, túlságosan elnéző mivoltomban még egy Török Zsoltról is feltételezek némi jóindulatot ;-) )

Sőt, bárki mást?

A Khadafi mester Párizs központjában kempingezett, Tony Blairral ölelkezett, Sárközivel parolázott, ajnározták az oroszok, ...
zestekabyle.files.wordpress.com/2011/03/kadhafi-9-tony-blair-embarks-on-tour-of-africa_413.jpg&imgrefurl=http://zestekabyle.wordpress.com/2011/03/06/kadhafi-dictateur-fou-blanchi-facon-t-blair-les-marecages-de-lempire-britannique/

amikor már el is döntötték a leendő sorsát ...
Kábé ennyit jelent a népszerűség ;-)

A szavazók otthon találhatók -nagyrészt, nem Brüsszelben.

Látod, Ferit is mivel biztatták:
"A Fidesz pedig most idegesen várja az új amerikai nagykövet kinevezését, míg ön nyugodtan."

Mondjuk ideje lenne most már tényleg megnyugodnia a Ferinek :)

"" egy rendíthetetlen szocialista tudja, hogy 'azok voltak a szép idők'"

Úgy van pajtás, jól mondod."

Ahogy gondolod pajtás, bár amikor a szocik volt oktatáspolitikájáról, kultúrpolitikájáról mond pár méltányoló szót a Patás, legott rákosista-kádárista-horthykultuszista izé leszen :)

Annyira azért talán nem voltak azok 'szép idők' úgy globálisan ... legfeljebb fiatal voltál és bohó
:)

Az igazi sztrovacsek 2013.03.30. 10:53:43

25 év.
Nagy idő.
Negyedszázados évforduló.
Úgy általában megünneplik nagy csinnadrattával az élet minden területén. Nem kis dolog elérni, semmilyen téren.
Egy párt életében is szép idő. Lehet elemezni az idáig vezető utat, büszkének lenni az elért eredményekre, fölvázolni a jövőt, pezsgőt bontani, tortát szelni, 25 év kiemelkedő munkásait jutalmazni, stb. Különösen, ha ez a párt éppen 2/3-al kormányoz.
Erre mi történik?
Csendben, szinte titokban ünnepel a FIDESZ. Kiadnak egy semmitmondó közleményt, bambit isznak, és kész.
Vajon mi ennek az oka?
Hogy nem a szerénység, az 25 év megnyilvánulásaiból borítékolható.
Valaki tudja a választ? Nekem van egy gyanúm, aminek már egyszer hangot adtam ezen a fórumon. Ez már a negyedik-ötödik történés röpke fél év alatt, ami ezt a gyanút erősíteni látszik.
Hogy mi ez?
Egyenlőre megtartom magamnak, de ha eljön az ideje, megosztom majd azokkal akik olvassák azt a blogot, elmondva természetesen azt is, hogy mire(mikre) alapoztam.

leponex 2013.03.30. 23:58:28

@Az igazi sztrovacsek:
"Nekem van egy gyanúm, aminek már egyszer hangot adtam ezen a fórumon. "

Volt neked számtalan ... :)

Izgatottan várjuk Az Időt Ami Eljön!
Békés Ünnepeket!

Pussy Riot (törölt) 2013.04.05. 09:17:59

20-18 után nincsenek kérdések?
süti beállítások módosítása