Nyugodtan lehet hisztizni, de Gyurcsány Ferenc megcsinálta. Egy hét alatt összébb hozta a demokratikus ellenzéket. Ma egy hete, hogy Molnár Csabával, Niedermüller Péterrel és Kolber Istvánnal késő este éhségsztrájkba kezdett a Demokratikus Koalíció elnöke. A bejelentést leginkább a megdöbbenés, a fanyalgás és a gúnyolódás fogadta. Akkor még kevesen értették meg, hogy ez a gesztus új politikai helyzetet teremthet.

A Gyurcsánnyal zsigerből ellenszenvezők nagyjából szerdáig próbálták tönkre tenni a szabad választásokért elindított éhségsztrájkot. A cikiző, amúgy a regisztrációt, annak veszélyeit meg sem említő bloggerek egy-két nap alatt elárasztották a felületeiket, tudomást sem véve arról, hogy eközben egyre többen keresik fel a Kossuth teret. Csak az volt a cél, hogy bizonygassák: ez egy marhaság, Gyurcsánynak vége. Pontosan azt tették, amit a szánalmas Selmeczi Gabriella: tisztítókúrának tartották az egészet, holott valóban ez lett az éhségsztrájk: az Orbántól megtisztító kúra jelentős fázisa. Selmeczi tisztítókúrázása azért is röhejes, mert éppen ő volt az, aki nem bírta ki, hogy ne egye meg azt a kiflit még a Tesco-pénzár előtt. (Persze, Selmeczi bunkósága beleillett a brutális politikai és kommunikációs bukássorozatba, amelyet az IMF-hazugság, a balta-gate, és a nőket megvető fideszes honatya szavai köveztek ki.)

Az éhségsztrájk sikeres akció lett. Hitelesítette a Kossuth téren megjelent, egyre nagyobb számú érdeklődő. Az a sok szegény, félresiklott sorsú, az életét elmesélő, vagy éppen korábbi és mai csekkjeit mutogató ember megértette, hogy az éhségsztrájk nem a vagyonos ember leereszkedése, hanem az együttérzés, a szolidaritás gesztusa. Erősítette a kezdeményezés hitelét a világsajtó kiemelt érdeklődése. A hazai médiumok egy részével ellentétben a Washington Post, a New York Times, a BBC, a Liberation, az ORF, a ZDF, a Die Welt, a Die Presse, a Reuters, az AP, az AFP és mások megértették, hogy ami történik, az a legerősebb figyelemfelkeltő akció, amely Orbán-rendszerét érte. A harmadik hitelesítő mozzanat a hazai közéleti szereplők szolidaritása lett. Fischer Iván, a párizsi emigráns Kende Péter, Czeizel Endre, Konrád György, Jancsó Miklós, Bozóki András, Radnóti Sándor, Vágó István, Bitó László, Horváth Aladár, Iványi Gábor és sokan mások megértették azt, amit néhány "elemző" és a mindent leszóló firkálgatók nem voltak hajlandók. Hogy itt és most cselekedni kell, mert ha nincs szabad választás, Orbán a nyakunkon marad, és akkor minden tönkre megy.

A tüntetés napjának délelőttjére aztán összeállt a kép. Az MSZP elnöke is megértette, hogy olyan pillanathoz érkeztünk, amikor lépnie kell. Az nem lehet, hogy korábbi kihívója, Szanyi Tibor, sőt, elődje, Lendvai Ildikó kétszer is kimegy a Kossuth térre, videóüzenetet is mond, a párt hivatalos vezetése pedig hallgat. Mesterházy Attila fontos lépést tett a tüntetés utolsó pillanatban bejelentett támogatásával, ahogy ugyanezt megtette Kónya Péter, a Szolidaritás vezetője is. Örülök, hogy így döntöttek. (És nem gondolom, hogy ellopták a sót:))

Nem szeretnék belemenni a számháborúba, hogy hányan voltak a Batthyány-örökmécsesnél. A fotók önmagukért beszélnek. A tér zsúfolásig megtelt, még a környező utcákba is beletorkollt a tömeg. Ez lett az elmúlt két év legnagyobb, párt által szervezett Orbán elleni demonstrációja. És ezt a Demokratikus Koalíció szervezte meg. Gyurcsánynak nemhogy nincs vége, most indul el újra, és a demokratikus ellenzék megkerülhetetlen szereplője lesz. Fontos része a reménybeli egésznek.

Az éhségsztrájk következményeként a demokratikus ellenzék közelebb került egymáshoz, mert az országban éhség van az összefogásra is. A párbeszéd elkezdődhet - legalább is a DK, az MSZP és a Szolidaritás között. Azonban óva intenék mindenkit az eufóriától. A majdani miniszterelnök-jelöltről sem kell most dönteni. Másfél év van a választásokig. Addig a pártok még átesnek egy tisztújításon is. Arról nem is beszélve, hogy előbb közösen vállalható nemzetmentő program kellene, és csak ahhoz egy ember, aki azt megvalósítja. Ha odaérünk, olyan személyt kell támogatni, akivel a legnagyobb az esély a győzelemre. Hogy ez ki lesz, ma nem tudható.

Azért sem érdemes rohanni, mert a politikában nemhogy másfél év, de két-három hét is iszonyúan hosszú idő... Három hete nem volt Safarov-ügy, nem volt IMF-blöff, nem volt éhségsztrájk. Máris nem ugyanaz a helyzet, mint három hete volt.

Most halvány remény mutatkozik, a feladat pedig adott. Tovább kell folytatni a harcot a szabad választásért, mert ebben már szorít az idő. Aztán kiderül, lesz-e olyan nagygyűlés október 23-án, ahol Gyurcsány, Mesterházy és Kónya együtt szónokol a civilekkel. Az LMP? Nos, ők eddig némaságba burkolóztak.

Izgalmas politikai ősz következik.

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr734779725

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Éhség és összefogás 2012.09.16. 10:36:02

Nyugodtan lehet hisztizni, de Gyurcsány Ferenc megcsinálta. Egy hét alatt összébb hozta a demokratikus ellenzéket.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lajos0 2012.09.16. 10:28:27

"Selmeczi tisztítókúrázása azért is röhejes, mert éppen ő volt az, aki nem bírta ki, hogy ne egye meg azt a kiflit még a Tesco-pénzár előtt."

És Gyurcsány fia meg lopott a boltban, csak hogy szinten legyünk. Ha ez szint .-)

"A párbeszéd elkezdődhet - legalább is a DK, az MSZP és a Szolidaritás között. Azonban óva intenék mindenkit az eufóriától."

"A Trabant útfekvése kitűnő, és gyorsulása kifogástalan. Ez azonban nem, szabad, hogy könnyelműségre csábítson.(TRABANT 601 használati utasítás)"

Valahogy ez ugrott be róla.

"Gyurcsánynak nemhogy nincs vége, most indul el újra, és a demokratikus ellenzék megkerülhetetlen szereplője lesz."

Akkor Orbán fellélegezhet.

menőmano 2012.09.16. 10:38:29

Hát! Ja! Nagyon jó a poszt, mint mindig.
Totálisan "megcsinálták" a Gyurcsány F. és társai.
Írtam én, hogy nem kell picikét sem félni.
Csak remélni tudom, hogy a nagybetűs nép egy hatalmas csoportjához (is) eljutott az üzenet, azokhoz (is) , kik az ország "eldugott" helyein élnek, mondjuk a "halott" vidéken.
osztjónapot!
:)))

dr. jenőke (jenőke) 2012.09.16. 11:12:52

@lajos0:
Kedves trabantos Lajos nulla!
Gyurcsány gyermeke nem közszereplő.

Eufória? Most? Ezt nem gondoltad Komolyan?

m6beütő 2012.09.16. 11:25:05

@lajos0:
Gyurcsány fia meg lopott a boltban.Gyurcsány lopott? Nem .
Ott volt amikor az első házasságából született gyerek(?) lopott?Nem.Tehet arról , hogy valaki lopott?Nem.
Selmeczi lopott?Igen.
Sarkadi fideszes képviselő lopott részegen?Igen.
Tiszakécskei fidesznyik lopott a merci gyárban?Igen.

Andráska8 2012.09.16. 11:40:36

Gyurcsány Ferenc jelöltje Bajnai Gordon lenne, ha Bajnai végre megmozdulna.
Mesterházy nonszensz.

HanSolo90 2012.09.16. 12:05:36

@m6beütő: Sajnos én nehezen tudom elképzelni, hogy van olyan politikus, aki még életében nem lopott. Maximum csak nem bukott le.

HanSolo90 2012.09.16. 12:07:25

@Andráska8: Mesterházynál és Gyurcsánynál egyértelműen jobb Bajnai, és a bizonytalanok táborát is meg tudná mozgatni. Sokan őrá várnak. Remélhetőleg ezt végre felfogja Mesterházy és Gyurcsány is....

Andráska8 2012.09.16. 12:37:17

@HanSolo90:
Gyurcsány már felfogta, ezért várja Gyurcsány, hogy Bajnai előlép a homályból.

laci0011 2012.09.16. 12:44:21

@lajos0: Gyurcsányfobiád van szimplán,kár volt idebüfizned.

laci0011 2012.09.16. 12:47:12

Valamit helyrehozott a korábbi ámokfutásából Gyurcsány.Kár hogy országlásának köszönhető a fidesz 2/3-ad.

empatikus pszichopata 2012.09.16. 12:48:57

@m6beütő: Ezzel egyetértek! Őt még ezek a karaktergyilkosok se tudnák kikezdeni - hacsak az én fantáziám nem szegényes.

Én ott voltam a tüntetésen. Minden tiszteletem Gyurcsány Ferencé és társaié. Nagyon is erőteljes volt a figyelemfelhívás és a demonstráció is, mert mindenfelé látom, hallom, tapasztalom, hogy a fanyalgó értelmiségi ellenzék is csendesedik, mérséklődnek a Gyurcsányt csuklóból elutasító hangok, és változnak a vélemények.

illaim 2012.09.16. 12:53:33

Csak azoknak, akik még mindig a vezér elvben gondolkodnak, és nem akarják észrevenni, hogy a lényeg a társadalmi támogatottságon múlik. Mindegy hogy hívják
a következő miniszter elnököt, ha a programjai mellé nem tudja megszerezni a széles támogatottságot! A parlamenti többség csak a törvények elfogadásában játszik szerepet! Azok támogatottsága vagy
kijátszása már össznépi társasjáték.
Akárki kerül kormányzati szerepre,egy csalódott társadalommal kell elhitetnie a programját. Ez az igazi kihívás! Kell egy hiteles program, amit meg kell tudni védeni az Orbán által kiépített goebbels-i propaganda gépezettel! Az agymosottak feje nem lesz tele értelemmel egy választási procedúrával !

pánpéter 2012.09.16. 13:11:02

" Fischer Iván, a párizsi emigráns Kende Péter, Czeizel Endre, Konrád György, Jancsó Miklós, Bozóki András, Radnóti Sándor, Vágó István, Bitó László, Horváth Aladár, Iványi Gábor" - hát nem tudom zsolti, a magunkfajta emberek - és sokan vagyunk - oda, ahova ezek az emberek elmennek, be se teszik a lábukat.
-"Gyurcsánynak nemhogy nincs vége, most indul el újra" akkor a fidesz fellélegezhet. ahol feri van, oda a pusztulás is beteszi a lábát.

antiforradalmár 2012.09.16. 13:15:59

Gyurcsány ezerszer különb ennél a kis bohócnál,de ő is tudja, hogy nem indulhat a következő választáson, mert a sok szerencsétlen fülkeforradalmár kisméretű koponyájába az rögzült bele, hogy Gyurcsányék hazudtak "reggel, délben és este".
Orbánt csak Bajnai Gordon képes leváltani!

kifordított nagyanyó 2012.09.16. 13:23:17

Hát én még bajnaira sem szavaznék.Jobbik Bokros koalíció meg nem lesz.

indazs 2012.09.16. 13:24:50

Ó, Pánpéter! Ez mekkora megkönnyebbülés sokunknak, hogy 'hálsten nem fogunk soha találkozni.

kentersturz 2012.09.16. 13:42:08

Most akkor 1 hetes vagy 6 napos koplalásról volt szó?

leponex 2012.09.16. 14:48:08

@lajos0: :)))
épp a trabantos szöveget kerestem volna a neten egyből, ahogy Kedves Bárdunkat végigolvastam... :))))

Uzbence 2012.09.16. 14:55:30

Istenem, de nagy az Isten állatkertje

mákos lecsó 2012.09.16. 15:09:00

Orbánt le fogják váltani, és ebben Gyurcsánynak elévülhetetlen érdemei lesznek. Oda kerül ez a botlábú focista, ahová való, a csere padra. Eljárhat majd edzésre még egy darabig, de pályára lépni többé már nem fog.

hegyilány 2012.09.16. 15:46:37

Ugyan már! Azt senki sem gondolhatta komolyan, hogy a Gyurcsány F. eltűnik a politikai süllyesztőben.
Azt csak nagyon szerették volna, a szocialisták (is).
Szerintem.

lajos0 2012.09.16. 15:57:42

@m6beütő: Selmeczivel van elég bajom, de a kiflicsücske pont nem az ahol fogást találnék rajta. Ezért írtam, hogy ha ez a szint, akkor hajrá. No szerintem annyira van előrébb egy kiflicsücsökkel, mint egy millárdos fia egy csokoládéval. Mindkettő a blikk színvonala. Ha a lockheedes kapcsolatait rángatja elő, szerintem színvonalasabb lett volna. Egyébként az én fiam is megevett tegnap egy kiflicsücsköt a péknél, de megúsztuk a letartóztatást meg a altesti motozást.

lajos0 2012.09.16. 16:15:08

@empatikus pszichopata:

"Őt még ezek a karaktergyilkosok se tudnák kikezdeni - hacsak az én fantáziám nem szegényes."

Azért mint Gyurcsány egyik miniszterén rajta is lesz fogás, de tényleg sokkal szerencsésebb választás lenne Ferencnél.
Majd amerikában eldöntik, hogy ő vagy Mesterházy legyen a jelölt, szerintem ő lesz. Azt meg gondolom nem sokan vették komolyan, hogy ő nem is politikus, hanem szakértő, és nem is akar visszatérni. Viszont annyira nem gondolom hülyének, hogy ha majd váratlanul bejelenti a visszatérését, akkor Fletóval együtt mutatkozzon.

"mérséklődnek a Gyurcsányt csuklóból elutasító hangok, és változnak a vélemények."

Kíváncsian várom a DK eredményeit a legközelebbi felmérésekben. Akkor majd kiderül, hogy így van-é, vagy csak wishful thinking.

Mariann19 2012.09.16. 16:28:18

Gyurcsány Ferenc éhségsztrájkja sokkal nagyobb hatásúvá terebélyesedett, mint ahogy az várható volt, különösen ha összehasonlítjuk a korábbi, más szervezetek általi megmozdulásokkal.
Felmerül a kérdés, hogy a folyamatosan jelen lévő szimpatizánsok, majd a nagygyűlésen részt vevő tömeg milyen indíttatásból fejezte is egyetértését?
Vajon a szabad választások iránti igény és a regisztráció elleni fellépés hozta létre a résztvevők jelenlétét?
Lehet ennek más oka is. Az állampolgárok képviseletet véltek felfedezni a saját véleményüknek Gyurcsány Ferenc személyében, védelmet éreztek közvetlen bajaik orvoslására, elégedetlenségük kifejezése volt a szolidaritás kifejezése?
Tény, hogy Gyurcsány Ferenc személyisége és habitusa valamint retorikája alkalmas arra, hogy hallgatói körében hatást váltson ki, tűzbe hozza őket, mozgósítsa az embereket gondolkodásra és cselekvésre.Ehhez járult még az emberközeliség atmoszférája, melytől az utóbbi időben elszoktak az emberek.
Amit hiányolni kell, az az, hogy Gyurcsány Ferenc demonstrációjának értéklése nem nagy média felületet kapott belföldön, és abban is inkább a személye, mint a demonstráció célja került értékelésre. Mikor lesz már nálunk egy józan szelekció a lényegi kérdések értékelésénél?

leponex 2012.09.16. 16:53:41

Szegény Jó Gréczy Zsolt Walesi Bárdunk, Éhező Ferenc testvérünk Örökös főtanácsolója, II. Rettegő Demokráciasiratóasszonyunk, derék mókamesterünk!

"Nyugodtan lehet hisztizni, de Gyurcsány Ferenc megcsinálta."

Tényleg megcsinálta, meglepően nyugodtan hisztizett, ebben teljesen igazad van.
Szerintem messze a legnagyobb politikusi teljesítménye volt ez Ferinek, igencsak gonoszkás dolog volt a nol címlapjára kitenni emígyen:

"Lassan egy hete, hogy megnyílt a Gyurcsány-simogató a Kossuth téren. A híradások szerint működésével eddig komolyabb baj nem volt, látom a tévében, hogy tényleg érkeznek a „szimpatizánsok”, a „hívek” és a „rajongók” szép számmal, hogy „támogatásukról biztosítsák” a DK elnökét és éhségtársait."

Azért az egyhetes izé után egy kicsit ütősebb demonstrációt vártunk, most, hogy az ország balsorsa kulminálásba fog kezdve lenni ( ha hihetünk fenyegető soraidnak ), az a néhány ezer támogató elég soványka eredmény.

Te magad is mondád:
'Most halvány remény mutatkozik'

A lelkes fanklub meg nem érti, mi történhetett. Százszor elmondtad, hogy a Patás már rég megbukott, a zemberek mind elkergetnék, már csak az a kérdés, hány évre fogja lecsukni a végre igazságot szolgáltató Főtanács.

Most meg arra látsz csak halavány reménysugarat, hogy Feri felülmúlhatatlan produkciójának évfordulójára emlékezve összejön-é végre a bohócforradalmárok és a Nagy Elqró várva várt összefogdosása a Szanyi kapitánnyal egyetemben :)

Izgatottan várjuk a híreket a 16, 19, 25, 31, 41 és 49 m-es hullámsávokon :)

paragrafus 2012.09.16. 17:18:20

Tisztelt Gréczy úr!
Tisztelt Kommenttársak!

Ha és amennyiben a fidesz mégis végigviszi és átveri a Parlamenten ezt az előzetes regisztrációt - ami ellen eéhyébként minden porcikámmal tiltakozom - akkor a következőket javaslom, ha esetleg odáig jutunk, hogy megkerülhetetlen lesz ennek alkalmazása:

Azt javaslom minden egyes választópolgárnak, aki elmegy regisztrálni, hogy KIVÉTEL NÉLKÜL MINDANNYIAN a regisztrálásra biztosított határidő UTOLSÓ NAPJÁN, az utolsó öt percben regisztráljon.
(Természetesen amennyiben ez technikailag és egyéb szempontok alapján megoldható)

paragrafus 2012.09.16. 17:22:15

Egy fideszes képviselő mondta, hogy azért szükséges a regisztráció - mondjuk van több változat is - , hogy a "vadbarmok" ne szavazzanak. Azokra gondolt a vadbarmok alatt, akiknek nincs önálló véleménye, de a kampány során a pártok elhitetik vele, hogy az a jó, amit hallanak tőlük. A megbántás legkisebb szándéka nélkül kérdezném azoktól a fideszesektől, akik támogatják a regisztrációt és egyetértenek vele, hogy: Te, ugye nem abba a csoportba tartozol, akinek nincs önálló véleménye, aki csak azt hiszi igaznak, amit a pártod neked kommunikál? Mert ha mégis így lenne, akkor neked mint párthű fideszesnek, akinek nincs önálló véleménye, mert a pártod után mész, nem lenne szabad szavaznod.

lajos0 2012.09.16. 17:22:34

@leponex: "összejön-é végre a bohócforradalmárok és a Nagy Elqró várva várt összefogdosása a Szanyi kapitánnyal egyetemben :)"

Ráadásul ők nem is olyan rég még egy párt voltak, amiből Feri személyes vonzereje eddig 2%-ra tehető. Lehet, hogy most lesz az 3 is.

lajos0 2012.09.16. 17:25:40

@paragrafus: "Egy fideszes képviselő mondta, hogy azért szükséges a regisztráció - mondjuk van több változat is - , hogy a "vadbarmok" ne szavazzanak."

Ezt a regisztrációt továbbra is marhaságnak tartom, viszont a kőkemény cenzust pártolnám. Ne inaktívak, meg szellemi fogyatékosok döntsenek már az ország sorsáról, bár a felhozatalt tekintve egyelőre nagy jelentősége nincs.

lajos0 2012.09.16. 17:38:10

@leponex: Ferenc sztrájkja szerencsére nagyon ütött, már csak napjai lehetnek a diktatúrának, úgyhogy ugorgyunk. Mit szólsz az unortodox Barossohóz, aki szerint az eddig járt utak mégis járhatatlanok, jöjjön a senki által nem felügyelt bankunió és a föderatív Európa ( gondolom, finnek, dánok, svédek meg csehek nélkül) ?

mozzie 2012.09.16. 17:39:00

@lajos0: Ezért érdemes volt pötyögtetni, Lajos? Megspórolhattad volna magadnak.

Az igazi sztrovacsek 2012.09.16. 20:01:18

Régen jártam itt, (Egerben "nagy úr" a szüret) de úgy látom nem változott semmi. Az elmúlt hetek botrányait magyarázni nem, továbbra is csak a "nem létező" ellenzéket gyalázni tudják a jobboldali hozzászólók.

@leponex:
"...összejön-é végre a bohócforradalmárok és a Nagy Elqró várva várt összefogdosása a Szanyi kapitánnyal egyetemben :)"
És ha igen?
A válasz nem sürgős, jó lesz szüret után is. (kb. 2 hét)

márta)) 2012.09.16. 20:30:19

Gyurcsánynak nemhogy nincs vége, most indul el újra, és a demokratikus ellenzék megkerülhetetlen szereplője lesz. Fontos része a reménybeli egésznek."

Eddig is az volt, "megkerülhetetlen". Az csak némelyek víziója volt, hogy talán másként lesz.
Nem kell elfelejteni, hogy ott" a baloldalon (is) esetleg voltak olyanok kik arról álmodoztak, hogy a GyF-nek vége, mármint a politikai pályafutásának. Vagy csak szerették volna.
Most, hogy elkezdődött "valami" ki kellene építeni az országos hálót, s minél előbb megnevezni, a "jelöltet".....
S aki nem csatlakozik az lemarad. Végül is, az, hogy ott" és akkor" több ezres tömeg gyűlt össze, az elsősorban a Gyurcsány F., társainak- a DK érdeme.
Úgy gondolom.
hm?
:))

márta)) 2012.09.16. 20:34:14

Megnevezni) Mondjuk Őt)

"Bajnai Gordon látszik ma a politikai paletta egyetlen olyan személyiségének, aki nemcsak világos képpel rendelkezik a jelenlegi gazdasági és társadalmi problémákról, hanem akinek víziója is van arról, hogy miképp kell a helyzetet kezelni."

atv.hu/cikk/20120207_halmai_bajnai_az_egyetlen_alkalmas_szemely_de_kellene_moge_eg

Igen.
:)

márta)) 2012.09.16. 22:05:29

Selmeczi bunkósága ".........

Na! De! Gréczy Úr!

Még ilyet!?
Hát! nevezett a fidesz hangja!
bezony.
:)))))))

Hoppá! 2012.09.16. 22:29:22

"Nyugodtan lehet hisztizni, de Gyurcsány Ferenc megcsinálta"
Sokan nem hittek benne, de sikerült leadni azt 4-5 kilót.

zipe moha 2012.09.16. 22:47:40

.."Aztán kiderül, lesz-e olyan nagygyűlés október 23-án, ahol Gyurcsány, Mesterházy és Kónya együtt szónokol a civilekkel. Az LMP? Nos, ők eddig némaságba burkolóztak."

Az LMP okosan tette, hogy hallgatott!
Mert mit lehet tenni (mondani) ha a szándék (éppen,momentán..) támogatható, ám ezért cserébe be kell ugranod a sárban dagonyázók köré, kiknek első dolga hogy a tiszta ruhád hasonlatossá váljon az övéikhez!
Kónya pedig egyre többször adja a bizonyítékát hogy csak egy buta karrierista....buta mert nem értékeli a Szolidarítás tisztaságának erejét, karrierista mert neki mindegy, csak vigye már valaki szobára (bajnai, mesterházy, gyurcsány... hahó,szép fiúk!
)
Remélem a Szoli tagsága elzavarja ezt az embert a Mozgalom éléről addig amig végkép be nem sározódik a tiszta hit a változással kapcsolatban... az ál civiliket pedig hagyjuk.
A harmadik pólus jelenti a civíl alternatívát, a változás (a valódi) már csak ebből az irányból érkezhet.
A kartellpártoknak pedig (a késői időpontra tekintettel) jó éjszakát!

márta)) 2012.09.16. 23:11:14

Hoztam egy "kis" olvasmányt)

Hiába szeretne a kormány mindent kontrollálni, láthatóan nem csak ehhez inkompetens, de még az egyébként valós gazdasági problémákat sem képes megfelelően kezelni – mondta a hvg.hu-nak Kim Lane Scheppele. A Princeton Egyetem Magyarországgal foglalkozó alkotmányjogásza szerint jövő tavasszal tovább romolhat a demokrácia helyzete."

Először is hangsúlyozom, hogy Nyugaton soha nem a magyarokkal, Magyarországgal, hanem a magyar kormánnyal szemben kritikusak. Tény, hogy tapasztalataim szerint Orbán Viktort problémás tárgyalópartnernek tartják, akiről sosem lehet tudni, hogy ugyanazt mondja-e majd otthon, magyarul, mint amit a tárgyalásokon angolul hangoztat. Így nehéz benne megbízni – jó néhányan nem is teszik. Mára megkérdőjeleződött európai elkötelezettsége is, és sokan döbbenten nézik, amit Magyarországgal tesz. Problémát jelent a személye. Különös tekintettel a jogbiztonságra, mára számos olyan magyar jogszabály lépett hatályba, ami egyenesen elriasztja a nyugati üzleti partnereket – persze lehet, hogy Orbánnak megfelelnek az olyan alternatív szereplők is, mint Azerbajdzsán."

hvg.hu/itthon/20120916_Na_de_mi_lesz_ha_Orban_kimerul__A_Princet

..............
Hát! Igen! Nem öröm) inkább szomorú valóság.

leponex 2012.09.16. 23:40:09

@lajos0:
"Mit szólsz az unortodox Barossohóz"
:)

Szerintem ez azért komoly dolog, ha tényleg egy föderális Európára utaznak. A soha, senki által meg nem választott ( de valakik által igen támogatott ) 'tisztségviselők' a demokrácia további dicsőségére ’fejünk felett rólunk de nélkülünk’ döntenének – mondanák liberális barátaink felháborodottan. Gondolom, most is ez fog történni ;-)

A brüssszeli bürokraták nem tudtak összehozni még egy alkotmányfélét sem a látszatdemokráciát is figyelmen kívül hagyva, a központosított bankfelügyelet erőltetése már ölég nagy szőrős lólábat formáz .
Szerintem már rég lemondtak a valódi Európai Unió létrehozásáról, és a központi országok érdekeinek megfelelően igyekeznek alakítani.
Kíváncsi vagyok ...

leponex 2012.09.16. 23:58:16

@márta)):
"aki nemcsak világos képpel rendelkezik a jelenlegi gazdasági és társadalmi problémákról, hanem akinek víziója is van arról, hogy miképp kell a helyzetet kezelni.""

Ja.

E víziók kiérleléséhez - talán nem véletlenül - az amerikai egyetemek a legalkalmasabb helyek, hol máshol tudná valaki a magyar rögvalóság ütőerén tartani a kezét?
Csárlsz Gáti tanácsolása nélkül nem is lehet magyar feltámadás .-)

Ez egyébként jól jellemzi a mai magyar ballib elitet, fogalmuk sincs, no meg támogatottságuk sem ahhoz, miképpen lehetne a brutálisan eladósított Magyarországot 'átvinni a túlsó partra', miközben uniós országok sora dülöngél.

De lássuk Gordont, mit javallana nekünk!

leponex 2012.09.17. 00:05:36

Ja, tényleg Kim Lane Scheppele asszonyt el is felejtettem megemlíteni, nála jobben nem ismeri senki kis hazánk rettenetes diktatúrájának fojtogató légkörét :)
Pedig Gordont nem is ismeri, semmi köze hozzá ...
Csak az a mérhetetlen szeretetteljes aggodalma hazánk iránt ...

leponex 2012.09.17. 00:08:06

@Az igazi sztrovacsek:
"A válasz nem sürgős, jó lesz szüret után is. (kb. 2 hét)"

Jó, de melyik szüret után? Azokat minden évben megtartják ...

leponex 2012.09.17. 00:15:04

@lajos0:
Ráadásul ők nem is olyan rég még egy párt voltak"

"Máskor scináljanak jobb jerekeket. És felelnek a zülõk: Kedves Paidagágász Néni! Hun házasodunk hun meg elválunk különb féle jerekekkel kísérletezünk ..."
:)

Szúrófény 2012.09.17. 04:22:38

@lajos0: Nem a fia! Apuka nem "büntetlen előéletű!"

felcsutisuttyo 2012.09.17. 06:36:40

MÁR LÁTSZIK, A TÖBBMILLIÓS ELÉGEDETLEN EMBER,
ÉS HA EZ A NÉP ELINDUL.....SZARRÁ TAPOSSA A TEH-EL EGYÜTT A NEMZETI SUTTYÓ ÉS BANDÁJÁT!
Mert ez lesz!!!!!!!!!!!!!!!
....a diktatúrát meg szokták dönteni.!!!!!!!!!!!!!!!
...demokratikus út nincs.!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
..ezt már elintézte a Nemzeti Gonosz Törpe!
A NÉP MÁR NEM VÁLASZTHAT..CSAK EGYET A " LÁZADÓT" VÁLASZTHATJA!!!!

HanSolo90 2012.09.17. 08:32:45

@felcsutisuttyo: Az alpári jobboldaliak helyére lépnek majd az alpári baloldaliak. Sajnos én nem látok különbséget a kuruc info és a DKP egyes fórumai között. Ugyanaz a minősíthetetlen alpári fröcsögés. Persze nem lehet általánosítani, de mindkét oldalon ott vannak "tanulatlanok". Emiatt is tart itt az ország.

zipe moha 2012.09.17. 09:27:22

@HanSolo90
nem mintha pártolni szeretném @felcsutisuttyo-t- ám hogy mi miatt tart itt az ország az rögtön kivesézzük...Te ugye "tanult" suttyó vagy..és szerintem,(csak a rövidség kedvéért) a "tanult" suttyók miatt tart itt ez az ország... tehát Te is benne vagy vastagon.
22 éve volt az értelemiségnek arra, hogy bizonyítsa a vezetésre való képességeit...létrehoztak parttalan vitat tengereket...eladták magukat bárkinek s tudásukkal bármit alátámasztottak hogy jó egzisztenciához jussanak...mára pedig a kontraszelekció és az ebből következő kontraproduktivítás összeadódott..emiatt tartunk itt( röviden)
A nép hallgatagon és engedelmesen 22 éven keresztül hagyta, hogy az (orránál fogva) vezessétek!!

Csoda, hogy most ingerült és szeretne átnézni egyes emberek lába és a talaj között??
Persze, nem ez a megoldás...de megoldásról most sem beszélsz (Te sem, de azért ne mentsd fel magad...) csak suttyózól itt...suttyó...."tanúlt" suttyó!!

HanSolo90 2012.09.17. 10:01:18

@zipe moha: Kedves Zipe moha!

A suttyózást akár ki is kérhetném magamnak (mivel én személy szerint nem sértegettem senkit), de nem teszem. Bármennyire is cinikus akart lenni velem szemben, sikerült alátámasztania azt amit leírtam. Egyben öngólt is lőtt azzal a gondolatával, hogy 22 éve egyetlen párt, politikus sem tett érdemben semmit az ország jövőjéért. Sem Gyurcsány, sem Orbán, Medgyessyről már nem is beszélve. Bár a DK-sok másként gondolják, ahogy a fanatikus fideszesek is :). Megoldást vár? Már ne haragudjon, de az nem a közember dolga. Én nem politikus vagyok. Van szakmám, abban igyekszem helytállni. Ahhoz értek, abban tudok megoldásokat kínálni. Megjegyzem, ha értelmiségi kormányt akar, ahhoz értelmiségi indulók is kellenének....

Az igazi sztrovacsek 2012.09.17. 20:11:28

@leponex:

"A válasz nem sürgős, jó lesz szüret után is. (kb. 2 hét)"

"Jó, de melyik szüret után? Azokat minden évben megtartják ..."

Szomorúan látom, hogy a FIDESZ-központ kiképzése némi kívánnivalót hagy maga után. Akinek a szöveg értelmezési képessége arra nem terjed ki, hogy a mondat végén zárójelbe tett időtartam melyik szüretre vonatkozik, attól nem is várható el, hogy megértsen bonyolultabb összefüggéseket.
Annak elég ha megmondja a vezér a tutit, oszt jó napot.

márta)) 2012.09.17. 21:06:50

@leponex:

Nem értem ! Mi a probléma!? "ballibeknek fogalmuk sincs") Nos ,hát a jelek azt mutatják a "jobblibbeknek" sincs fogalmuk. Pardon) a kormánynak, hogyan kellene végre felpörgetni a gazdaságot, avagy valamiféle gazdasági növekedést elérni.
Csak annyit) A Bajnai egy éves kormányzása alatt pályára tette az országot, vagyis megmutatta az utat, azon kellett volna tovább haladni. De ez nem így lett.

A jelenlegi kormány más utat választott, elindult a társadalom egy hatalmas csoportjánál egy újabb elszegényedési folyamat. S. hát! a "fránya" gazdaság pedig nem akar működni. Szerintem.

menőmano 2012.09.17. 21:13:48

Én csak annyit szeretnék írni) Nekem totálisan a magyar reménysugár a politikai palettán a Bajnai Gordon.
oszt.kész.
:))

menőmano 2012.09.17. 21:18:13

oppá" Jut eszembe!
Tudja valaki esetleg, hogy hol van már az "egyszeri nagyarányú adócsökkentés" ?
Lesz, nem lesz?
Mondjuk emlékeztetnék) azt" nem a "ballibbek" ígérték.
osztjónapot!
:(

menőmano 2012.09.17. 21:21:09

Elnézést! Már!
Tudnám ajánlani némelyeknek a "Haza és Haladás" blogot (is).
:)

Vkki 2012.09.17. 21:28:27

Azért takarékos örömöt javasolnék. Szerencsétlen, hogy Gyurcsány Úr egyik választása a nagy bejelentésre Hajdú Péter műsorára esett, ahol sok méltóságát vesztett pillanat-ember lép fel néhány köteg ezresét. Továbbá hiteltelen volt Varju László pártigazgató úr tudatlansága is, amikor néhány nappal az éhségsztrájk kezdete előtt állítása szerint fogalma sem volt erről az akcióról. Melyik a jobb: nem tudott róla, vagy nem beszélhetett róla, és ilyen módon hidalta át a váratlan kérdést? Ez az az őszinteség, méltóság és hitelesség, amivel a DKP vezetői jobbnak szeretnének mutatkozni a jelenlegi kormánypártoknál?

leponex 2012.09.18. 22:01:31

@Az igazi sztrovacsek:
'Szomorúan látom, hogy a FIDESZ-központ kiképzése némi kívánnivalót hagy maga után. '

Sose láttam őket, de ha ön mondja, készséggel elhiszem.-)
De hogy valaki egy szmájli nélkül ennyire komolyan vegyen egy hsz-t, annak a szövegértési problémáin túl más, komolyabb gondjai is akadhatnak :))
Ha Központra gondol, az sajnos bezárt .-)

leponex 2012.09.18. 22:21:19

@márta)):
Ezzel a 'pörgetéssel' mintha mások is bajlódnának a Zunióban, verbálisan persze még xx is remek javallatokkal bír.
Búgócsigán már gyerekkoromban is szép eredményeket értem el:)

Nekem például kifejezetten szimpatikus Róna Péter okfejtése, amikor konkrét dolgokról beszél.
De anmikor ismételten felvetődik a gondolat, hogy séf is lehetne, szerényen elhárítja, hogy ehhez nincs meg a képessége.
Majd jön valaki, összeállít párszáz fős csapatot, oszt rendbe teszik a világot, euroválságostól, görög csődöstől, ...együtt.

Természetesen ő is Bajnai urat várja, hátha az amerikai egyetemén kifundálták már, miképpen lehetne a Patást agyagba döngölni.
Hajrá, én is érdeklődve várom a fidesz Armageddonját, mert ha jobban csinálná más, hát persze hogy én is örülnék.

Eddig a dr. Salha Omár, a 4K! - Negyedik Köztársaság Mozgalom alelnöke volt a legbíztatóbb, aki immár a Nemzeti Minimum kidolgozásának az élére állt.
Nagy elődök nyomdokán jár, hisz ki ne emlékezne Maczó Ágnes és G Nagy Ilián közös projektjének fényes pályafutására, az Új Szövetség Magyarországért és a szűk családi körben összegründolt Alkotmányra.
( Itt egy szmájli, van, de csak a sztrovacseknek )

leponex 2012.09.18. 22:22:31

@Vkki:
"Azért takarékos örömöt javasolnék. "
:)))
süti beállítások módosítása