Összességében a Fidesz hozta a tegnapi napot, még akkor is, ha néhány napig nehéz lesz elmagyarázni a fanatikus híveknek, hogy a sérthetetlen, lezárt ügyű Plagi bának miért kellett 72 óra alatt mégis csak távoznia. Amúgy Schmitt Pál beszéde maga volt a hazugság, egyetlen olan mondata nem volt, amely ne egy mérhetetlenül ostoba, korlátolt és gerinctelen ember "jellemét" ábrázolta volna.

A Fidesz azonban, ha csak egy napra is, de mégis csak jól járt. A demokratikus ellenzéki reakciók kozül csak Molnár Csaba és Tóbiás József volt képes szenvedélyesen és hatásosan beszélni. Jávor Benedek önmagához képest volt megfelelő, de annyira izgult, hogy időnként rosszkor vett levegőt és ez erősen rontott a teljesítményén. Schiffer András pedig úgy gondolta, név nélkül gyurcsányozik egyet az erkölcs nevében. Ezt az a Schiffer tette, aki az antiszemita, rasszista, önmagát is nem demokratának nevező Jobbikkal barátkozik, egyre leplezetlenebbül. Az MSZP-ből Mesterházy előbb bemondta Sólyom Lászlót, hogy megalázza a szavazóit, mintha nem emlékezne például a 2010-es, új tavaszt váró újévei beszédre, majd kiderült, hogy közvetlenül is választanának, ahogy a Jobbik. Szili Katalin vesszőfutása idején valamiért ezt még nem akarták... Ennyit a hitelességről.

Orbán pedig eközben megszabadult saját, elhasználódott álamfőjétől, a vaniliás karikás kreténtől, aki Kádár farzsebéből csúszott át Antalléba, majd Hornéba, végül kötött ki Orbánnál. Viszont a kínos ügyet lezárták, az ellenzéki fieszta a nagy eleganciában elmaradt, felkészül valamelyik másik talpnyaló, hogy felköltözhessen a palotába. A népszavazási kezdeményezésével csúful megbukó LMP a Schmitt-lemondás árnyékában bejelentette, hogy nem volt ereje annyi aláírást sem gyűjteni, amennyinek a kétszeresét mérik néha nekik a közvéleménykutatók. Talán meg kellett volna kérni a másik két demokratikus ellenzéki pártot, és akkor az autogramvadászat eredményes lett volna.

Lám, idevezet az önzés, a többi párt lenézése.

Schmitt Pálból pedig most hőst farag a hazug Fidesz. Jön a csúnya bloggerek, a komcsik által üldözött elnök, aki két arany, három gyerek, egy dolgozat alapon majd körbejárja az országot, a kivezényelt fideszes nép, amelyik Schmittel együtt nem tudja, mi a különbség az opponens és a konzulens, valamint a védelem és a vélelem között, meg majd szalad tapsolni. Ezt látta a parlamentben is, ott álltak és vastapsoltak a csalónak, a tolvajnak, akkor nyilván így van ez rendjén.

Orbán azonban mégis kapott egy nagy pofont: kiderült, hogy hatalma nem végtelen, és ha még egy pártkatonát jelöl a posztra, tovább rohasztja a saját tábor előtt is olvadozó tekintélyét. Oda a tévedhetetlenség mítosza, a személyi kultusz jegyében a kirakatba tett, zsírból készült portré a tavaszi napsütés kezdetére olvadni kezdett. A tegnapi "győzelem" hosszútávon semmit sem ér. Előbb-utóbb valakik úgy is helyreállítják a köztársaságot és újra lesz vállalható elnöke az országnak. Az biztos, hogy azt nem Orbán jelöli majd. Ha Schmitt megbukhatott a nyilvánosság erejétől, megbízója is meg fog bukni.

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr294360349

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Erkölcsi győzelem? 2012.04.03. 13:30:01

Idéznék egy kommentet az előző posztom végéről: Lezárva a vitát, Pali bá' megtette, amit meg kellett. Lemondott. Ezzel bebizonyította, hogy felismerte és bátran megtette a szükséges lépést. Demonstrálta, hogy miért van erkölcsi fölényünk veletek szemb...

Trackback: Kövér szerint a szocialistáknak nincs helyük a parlamentben 2012.04.03. 12:12:31

Ezt mondta Kövér László Schmitt lemondása után: “Ha már az elmúlt napokban a méltóságról és méltatlanságról hosszú vita kerekedett a sajtóban, hogy az önmagában méltatlan, hogy a tőlem balra helyet foglaló képviselő hölgyek és urak egyáltalán itt...

Trackback: Schmitt plagizált doktorija: számok, tények, grafikon 2012.04.03. 12:07:54

Nézzük a Schmitt-botrány tényeit számokkal, grafikonnal, érzelmek nélkül! 215 számozott oldalból áll a dokumentum 10 oldalnyi diagram és táblázat tartozik hozzá 16 oldalnyi teljes szövegazonosság található a dokumentumban Klaus Heinemann tanulmányának ...

Trackback: Schmitt plagizált doktorija: számok, tények, grafikon 2012.04.03. 12:07:51

Nézzük a Schmitt-botrány tényeit számokkal, grafikonnal, érzelmek nélkül! 215 számozott oldalból áll a dokumentum 10 oldalnyi diagram és táblázat tartozik hozzá 16 oldalnyi teljes szövegazonosság található a dokumentumban Klaus Heinemann tanulmányának ...

Trackback: Hogyan maradhatott volna köztársasági elnök Schmitt Pál? 2012.04.03. 12:06:25

Ha nem hallgat a tanácsadókra, nem gabalyodik bele az általuk kreált, hazugságokból és csúsztatásokból építkező “szómágiába”, hanem kiáll a kamerák elé, és elismeri, hogy a Tényfeltáró Bizottság állításai megalapozottak és jogos a doktori c...

Trackback: Lemondott és perelni fog 2012.04.03. 11:54:27

A hétfő reggel frakcióülésre érkező Orbán Viktor még azt mondta: ha Schmitt Pál köztársasági elnök úgy dönt, hogy az igazságáért harcolni akar, akkor ezt a jogot senki sem veheti el tőle. A kormányfő kijelentette továbbá, hogy azt az ellenzéki javaslat...

Trackback: Ki veheti el Schmitt doktori címét? 2012.04.03. 11:51:18

Lemondó beszédében Schmitt Pál nehezményezte, hogy az egyetem elvette tőle a doktori címet. Szerinte ezt nem tehette volna meg; sőt, perelni is fog igazáért. Nem lesz könnyű dolga, ugyanis az egyetem elveheti a címet. Lássuk hogyan!A jelenlegi, s a 201...

Trackback: Bűnbakok, sorakozó! 2012.04.03. 11:50:10

Államfőnk "meglepetésszerű" lemondása sokakat megszólásra késztetett, józan politikai elemzőket és teljes szívüket beleadó civileket egyaránt. A lemondás "bűnbakja" ahogy mindig, most is relatív, hasonlóan ahhoz, mi számított Schmitt Pál lemondásáh...

Trackback: A tolvaj lemondása után 2012.04.03. 09:15:01

Orbán mégis kapott egy nagy pofont: kiderült, hogy hatalma nem végtelen, és ha még egy pártkatonát jelöl a posztra, tovább rohasztja a saját tábor előtt is olvadozó tekintélyét.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.04.03. 14:49:08

@Fell Bandi: Doktor úr, örülünk a fokozatának, de ettől még palibá kopizott sajnos.

genyamagyar 2012.04.03. 14:50:46

@medve2: A városokban erősödik az MSZP.

"És Fletónak semmi köze nem volt a 2010-es buktátokhoz?"

(Én nem szavaztam az MSZP-re, tehát ez nem az én buktám.)

Fletó a lemondása után visszahúzódott. A bukta a gátlástaln fidesz-hazugságok miatt következett be. Hozzájárult - sőt, igazából - az SZDSZ szétesése okozta a 2/3-ot. Néhány idióta SZDSZ-es azt hitte, hogy az MSZP-től távolodva majd ők megerősödnek. A vak is látta, hogy az SZDSZ szvazótábora a baloldali szabadelvű táborból kerül ki. Ahogy a libsik megtagadták a szocikat, már buktak is. Megérdemelték!

Köszönjük Fodor Gábor!

genyamagyar 2012.04.03. 14:53:09

@excopp: "- segíts már, melyik ország lakossága is áll teljes egészében politológusokból?"

Erre szokták mondani, hogy nap mint nap születnek Hitlerek, de esélyük sincs kiemelkedni, mert a társadalmi közeg undorodva elfordul tőlük. Pedig aztán Ausztriába, Nemét o.-ban sem mindenki politológus.

parttalan 2012.04.03. 14:53:38

@medve2: "És Fletónak semmi köze nem volt a 2010-es buktátokhoz? "

Vajmi köze biztos volt, de sokkal inkább a 2006-os konvergenciaprogramnak, a megszorításoknak, a világos kormányzati koncepciónélküliségnek, a 2008-ban kirobbanó gazdasági válságnak, a nagy gazdasági visszaesésnek, a munkahelyek elvesztésének, a devizahitelterhek megemelkedésének, nomeg a Fidesz gyalázatos, hazug és populista "mindenkinekmindtöbbpénzt" politizálásának...

Szóval valszeg GyF nélkűl is összejött volna a fideszes kétharmad 2010-ben. Érdemes megfigyelni, hogy a gazdasági válság az elműlt években minden épp' regnáló kormányt elsöpört.

J.László 2012.04.03. 14:54:32

@genyamagyar:
20 éve Te vagy az első, aki szabadelvűt mond, nem liberálist.

2012.04.03. 14:55:17

@genyamagyar: Ja, nyilván a nép volt a hibás, meg sem érdemel egy emeszpét.

2012.04.03. 14:56:50

@genyamagyar: Azért mert nem szeretünk szarba lépni, még hányásba sem fogunk, ha érted mire célzok.

barli 2012.04.03. 14:57:25

@genyamagyar: érdekes, én arra emlékszem még, hogy a fidesznek nincs is programja. Vagy azt hazudták, hogy nincs programjuk?

2012.04.03. 14:58:13

@genyamagyar: "A magyar ember politikailag képzetlen."

Nem mind. Az elvtársak jártak marxista szemináriumra.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.04.03. 14:58:36

@br17: most akkor már nem is Obamával akar találkozni a Zorbán, hogy kérjen valamit, hanem az IMF-fel? Ez egyre zavarosabb.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.03. 15:03:29

@mikka: Végül is igazad van, ha a tetves boltvezetők nem jelentenék fel a bolti tolvajokat sokkal jobb lenne az ország bűnmegelőzési statisztikája. Mostantól kössünk fel mindenkit aki ilyet mert tenni, hisz árt az ország hírnevének.

Tudod a baj az, hogy a komcsikkal telelévő balnaci pártod egy vállalhatatlan embert ültetett be KE-nek, és még most sem vagytok hajlandóak ezt elismerni, inkább fröcsögtök. Ez a baj veletek, és ezért teszitek tönkre ezt az országot. Én a helyedben inkább elbújnék, és nem másokat hibáztatnék. Persze ez számotokra lételem, mint a kettős mérce.

J.László 2012.04.03. 15:09:23

@genyamagyar:
"Gyurcsány az egyetlen nagyformátumú politikus az elmúlt 20 évben. A többiek csak jelenthetnek neki...."
Ettől felállt a farkam, nem hülyéskedek!

excopp 2012.04.03. 15:11:27

@genyamagyar:
- hát azért az 1930-as években nem fordultak el undorodva Hitlertől, sőt az ugyancsak osztrák Waldheim még ENSZ-főtitkár is volt (érdekes az ENSZ székhelye New York, ahol a rezidenciája volt, amikor pedig osztrák szövetségi elnök lett, az USA nem engedte be, mint persona non grata)
- és egyetlen ország sincs beoltva téveszmék ellen
- ezért találták ki a politikai intézményrendszer garanciális elemeit (hatalommegosztás, behatárolt terminusok a tisztségviselőknek)
- de még ez sem elég: erős hajszálgyökerekkel rendelkező civil szféra is kell
- nos, ez utóbbi magára ébredésének egyik jeleként érzékelem a Schmitt-ügyet
(fenntartva mindazt, amit eddig mondtam)

- ami a véleményedet illeti: a magyar nép (nemzet, emberek, satöbbi) egy szállal sem rosszabb, mint nyugati társai
- a demokrácia nem cél, hanem folyamat, ők már ott tartanak, mi pedig haladunk arra
- nem túl gyorsan, de haladunk

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.03. 15:13:02

Javul az idő, a hülyék meg kimásznak a kövek alól?

Schmitt egy hős, Gyurcsány a tökéletes vezér...

Vagy volt valami lázadás egy elmegyogyóban és az ápoltaknak sikerült hozzáférni a gépekhez?

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.03. 15:16:59

@excopp:
"ami a véleményedet illeti: a magyar nép (nemzet, emberek, satöbbi) egy szállal sem rosszabb, mint nyugati társai
- a demokrácia nem cél, hanem folyamat, ők már ott tartanak, mi pedig haladunk arra"
Azt mindig érdekesnek tartottam mikor a magyar meg a nyugati demokráciát összehasonlítják. Mi 20 év, ők meg 200 éve. Ha minden áron meg akarjuk nézni mi a kettő közötti különbség akkor jó lenne ha a XIX. századi franciával hasonlítgatnánk.

bircaman maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.04.03. 15:26:17

@parttalan:

Most utána is néztem. A világ 42 országában van jelenleg a magyarhoz hasonló berendezkedésű parlamentáris köztársaság.

Közülük 19-ben a parlament választ államfőt.

5-ben a parlament + a tartományok delegáltjai.

18-ban pedig közvetlenül a nép választ.

J.László 2012.04.03. 15:32:26

@bircaman maxval:
A XIX. századi francia demokrácia, az milyen volt?

J.László 2012.04.03. 15:34:00

@bircaman maxval:
Bocsánat, félrement a patkányom. Nem Neked szólt a kérdés.

Scagnetti 2012.04.03. 15:36:12

@genyamagyar: Szóval a nép a hibás, nem Feri és csapata. Aha. A gond az, hogy kedvenceid tényleg így gondolták. Aztán meg csodálkoztak, hogy el lettek zavarva a francba.

Azt mondom, csak így tovább! Van még lejjebb is.

Scagnetti 2012.04.03. 15:38:07

@genyamagyar: Valóban nyílik a nép szeme. Most először fordul elő, hogy a jelenlegi elkúróktól nem rohan vissza a régi elkúrókhoz, mert belátta, hogy nincs értelme.

excopp 2012.04.03. 15:44:38

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:
- "A mindenséggel mérd magad!"
- azt hiszem, hazánk 2004-ben a XXI. századi Európába lépett be és nem a XIX. századéba...
[egy mai magyar úszó vajon Cseh László idejéhez méri a magáét vagy Hajós Alfrédéhoz?]

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.03. 16:01:18

@J.László: Nézz utána. :D
@excopp: Rossz az összehasonlítási alapod.
Cseh László gyerekkori idejét kell Hajós Alfrédéhoz mérni, nem a mostanit.
Nem tudom miért elvárás, hogy 20 évvel a diktatúra megbukása után olyan demokrácia legyen nálunk, amit mások jóval több idő alatt építettek ki.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.03. 16:14:57

@J.László: Miért meglepő ha két balnaci párt ugyan azt csinálja? Baloldalon szeretnek államosítani, szerintük ez mindenre megoldás.

J.László 2012.04.03. 16:24:16

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:
Eddig úgy tudtam, hogy vagy bal, vaqy náci. A nácikat nem kéne lealázni a baloldallal. OK?

barli 2012.04.03. 16:24:16

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:
mi a franc az a balnaci? balnáci? tényleg nem értem

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.03. 16:24:46

@J.László:

1, Legyél szíves ne németet linkelj, egy szót nem értek ezen a nyelven.
2, Nem tudom, hogyan kapcsolódik ahhoz amit kérdeztél.
3, Örülnék ha kiböknéd végre a problémád.

J.László 2012.04.03. 16:28:03

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:
Ha nem tudsz kultúrnyelven, az a te bajod.
Idézek a Wikipédia linkből, amit küldtem neked:
"Insgesamt wurden während der Französischen Revolution über 20.000 Menschen hingerichtet."
Azaz: A francia forradalom alatt több mint 20 ezer embert végeztek ki.
Ez nagyon mérsékelt becslés, mert vannak 200 ezerről szóló vélemények is.

J.László 2012.04.03. 16:29:33

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:
Bocsánat, nem feleltem egy másik kérdésedre. Te jöttél a XIX. századi francia demokráciával, ami egy nagy rakás trágya.

J.László 2012.04.03. 16:30:36

@barli:
Ez nekem is magas. De nincs válasz.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.03. 16:41:08

@J.László: Sajnálom, hogy nem vagyok olyan tökéletes mint te és nem tudok németül. Azért translatevel kimagoztam ami kellet. Csak azt nem értem, hogy jön a XVIII. századi forradalom a XIX. századhoz.
"ami egy nagy rakás trágya."
Mivel az alapvető érvelésem az volt, hogy a franciák is rettentően sokat szenvedtek mire a mai demokráciájukat összehozták, talán nem kellene annyira nyavalyogni, hogy bezzeg külföldön. Nagyából igazoltad amit mondtam.

"ez nekem is magas. De nincs válasz. "
Ha visszavennél egy keveset az arroganciádból talán meglátnád, hogy már válaszoltam rá.
"baloldali nacionalista."

J.László 2012.04.03. 16:47:05

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:
Helytelen, hogy nem tudsz németül. A lényegből zárod magad ki így.
A XIX. századi francia demokráciával te jöttél, ami egy nagy rakás trágya. Senki nem beszélt a XVIII. századról szerintem.
A "XIX. századi francia demokrácia" kezdte el Európa tönkretételét, aminek jelei mára sajnos egyre szembeszökőbbek.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.03. 16:48:10

@J.László: Nem baloldaliztam le a nácikat. Persze nem állnék tőle távol ha megtettem volna.

Nemzetiszocializmus:
"Jobboldali (nacionalizmus) és baloldali (szocializmus) ideológiák összedolgozásával egy új világnézet létrehozása."
hu.wikipedia.org/wiki/Nemzetiszocializmus

J.László 2012.04.03. 16:51:23

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:
Ja, értem. Így gondolod. Nekem szimpatikus. A nemzet és a szociális gondolat egyben.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.03. 16:54:16

@J.László:
1700-as évek hanyadik század?
Azért rendesen elbeszélsz mellettem.

1, Arról beszéltem, hogy Magyarországon még gyerek cipőben jár a demokrácia, felesleges állandóan összehasonlítgatni a nyugatival, és erre hoztam példának a XIX. századi franciát, hogy ott azért voltak bőven problémák, úgyhogy egy fiatal demokráciától felesleges elvárni a "tökéletességet".
2, Sajnálom nekem az angol fontosabb, így azon a nyelven tanulok, nem megy a legjobb, de amire szükségem van azt megértem.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.03. 16:57:33

@J.László: Ja és ha bajod van a mai demokráciával az megint más téma.

J.László 2012.04.03. 16:57:37

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:
" Sajnálom nekem az angol fontosabb, így azon a nyelven tanulok, nem megy a legjobb, de amire szükségem van azt megértem."
OK, nem akartalak megbántani. Kérlek, ne haragudj.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.03. 16:59:06

@J.László: Ahhoz hasonló gondolkodás a baloldali nacionalista, erre mondom rövidítés miatt a balnaci-t.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.03. 17:00:10

@J.László: Ok, no problem. Abban egyetértünk, hogy világnyelv nélkül halott vagy.

becike4 2012.04.03. 17:16:10

@hajraorban1: Mondtam volna valahol,hogy bezzeg a Göncz Árpád?

lajos0 2012.04.03. 17:55:16

@excopp: Üdv Excopp !

Örülök, hogy újra látlak. Leponexxel párszor már hiányoltunk :-)

debreceni.blog 2012.04.03. 17:55:18

"..a III. köztársaság legalja volt az elmúlt időszak, és mindennek a tetején trónol a közszolgálati média két gyöngyszeme, az M1 interjú Obersovszkyval, amihez foghatót talán Türkmén Basi köztévéje produkált utoljára, és az MR1-es Vasárnapi Újság, ami már ezen rontani ugyan nem tudott (javítani sem), de akkor még úgy tűnt, ebből bizony nem lesz lemondás."

www.vagy.hu//tartalom/cikk/1997_lemondott_a_bulvarkacsa

Durendal 2012.04.03. 18:59:00

offtopic

A segítséged szeretném kérni egy egyetemi kutatáshoz, légyszíves töltsd ki az alábbi kérdőívet

varjak-varosa.hu/public/kutatas.php

A kutatás a magyarországi politikai irányzatokat, és a hozzájuk kapcsolódó gondolatokat vizsgálja. A részvétel anonim.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.03. 19:20:22

@Durendal: Te milyen diszkriminatív vagy, szegény Lencsés Istvánt kizártad. :D

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.03. 20:19:02

@Durendal: Kitöltve.
Máskor azért ne csinálj ilyen hosszút, és nézd át még párszor, voltak benne hibák, egyes kérdések 2X is fel voltak téve.
A fogalmaknál meg ne keljen minimum 7-et beírni.

Sikerült találnom pár érdekes kérdést:

1,Az emberek túl sokszor követnek el szexuális "bűnt". (Nem szó szerinti idézet)
Ez most nemi erőszak lenne, vagy orális szex?

2,Gyakran beszélnek rólam az emberek a hátam mögött.
Honnan tudjam?

Durendal 2012.04.03. 21:33:56

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: köszi.

Ami a szexuális bűnöket illeti: ami jólesik. Tudhatom én, ki mit szeret? :)

lajos0 2012.04.03. 22:22:26

@genyamagyar: "Gyurcsány kudarcot vallott? Szeretnénk most olyan "kudarcot". (30 %-os reáljövedelem növekedést.)"

Hitelből most sincs semmi akadálya. Ha kapsz.

lajos0 2012.04.03. 22:57:05

@cafeluxx: "a leghosszabbat László Csaba, a Medgyessy-kormány pénzügyminisztere írta, szintén 1992-ben, röpke 479 oldalt (csak az irodalomjegyzék 19 oldalt tesz ki)."

Ráadásul saját személyes emlékezetemben ő volt a legstílusosabban lemondó miniszter is:)

Jött az ördög hegedüszóval,
elvitte a fináncot;
és minden asszony igy kiált:
"Belzebub, éljen a táncod!"

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.04.04. 08:40:32

Reggeli hír: ov doktorija titkos, míg gyf feltette a sajátját a facebookra.

okostojgli (törölt) 2012.04.04. 09:14:36

@Disintegrator Rising:
Te poénra vetted amit komolyan írtam?

És inkább komcsi mint hazudós.

okostojgli (törölt) 2012.04.04. 09:19:17

@Scagnetti: "Ha bevallotta volna"

Gyurcsány világ életében tagadta, hogy az ő szellemi terméke az Őszödi Beszéd.

Mondod te.

Scagnetti 2012.04.04. 09:35:59

@okostojgli: Mi van?

Feri nyilvánosan mondta el a beszédet? Nem. Zárt körben, haverok előtt.

Akkor ennyit a bevallásról.

excopp 2012.04.04. 10:55:28

@lajos0:
- ahoi
- remélem, mostantól egy kicsit gyakrabban tudok a neten előfordulni
- örülök nektek!!!

okostojgli (törölt) 2012.04.04. 11:50:18

@Scagnetti: "mondta el a beszédet"

Tagadta, hogy elmondta miután kiderült? Nem.
Plagibá tagadta (tagadja!), hogy lopott miután kiderült? Igen.

Kettős Beszéd haverok előtt mondta el Kérinél? Nem, hiszen kikerült.
Haverok előtt mondta el Fletó? Nyilván nem, hiszen kikerült.

Fletó beszéde őszintén hangzik? Igen. Van benne ellentmondás? Nincs.
Kettős Beszéd bármelyik monológja őszinte? Nem. Van benne kismillió ellentmondás? Csak az van benne.
Hitelesebb emiatt Fletó mint Kettős Beszéd? Igen. Egyáltalán, hiteles Fletó? Szerintem igen.

Az igazi sztrovacsek 2012.04.04. 13:57:48

@lajos0:

"Hitelből most sincs semmi akadálya. Ha kapsz."

Mindamellett hogy neked tökéletesen igazad van abban, hogy a hitelből finanszírozott fizetés (életszinvonal) emelés sehová sem vezet, sajnos azt kell hogy mondjam, ez a veszett vadászebet nem érdekli.
Napi tapasztalatok tömkelegéből kifolyólag állitom, hogy a benzin ár emelését, a tojás árát, a gázszámlát, stb. úgy varrják Orbán nyakába a "zemberek", ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Tökéletsen mindegy nekik hogy hitelből éltek-e jobban, vagy ajándékból, esetleg az ország teljesítményéből. NÉGY ÉVE JOBBAN ÉLTEK, oszt jó napot.
A politikust meg azért fizetik, hogy ezt a jobban élést biztosítsa számukra hosszú távon, oszt megint csak jó napot.
Demagógok?
Igen, lehet.
De a "zemberek" már csak ilyenek.
Azt még egyiküktől sem hallottam, hogy az államadósság csökkentő alapba egyetlen fillért is befizetett volna, azt viszont egyre gyakrabban, hogy "Nem én csináltam az állam adósságát, ne velem fizettessék meg!"
Pedig mit tesz Isten, ő (is) csinálta.
Mindenki csinálta, aki bármilyen kedvezményt igénybe vett.
Na de ezt a kormány részéről elmagyarázni nekik, egyenlő a biztos bukással.
De hát ez már a politikusok dolga.
Ezért fizetjük őket. :))))

Scagnetti 2012.04.04. 18:04:38

@okostojgli: Szép mellébeszélés volt, sikered lenne vele Bolgárnál. Egy dolgot hagysz figyelmen kívül, természetesen szándékosan, mégpedig azt, hogy Ferike a választási kampányban előadott hazugságait cáfolta a kiszivárgott beszéd. És mivel zárt körben hangzott el, vagyis esze ágában sem volt a nép előtt is elmondani, semmivel sem jobb Palinál.

Hogy utána nem tagadta le? Nehéz lett volna. De azért kimagyarázni sokáig próbálta.

"Haverok előtt mondta el Fletó? Nyilván nem, hiszen kikerült."

És ezt persze tudta előre, mikor elmondta. :) Te aztán tudsz csúsztatni. Jelentkezhetnél Ferihez szövegírónak, a tehetséged megvan hozzá, gátlásod meg nem sok.

Erkölcsi fölénye akkor lenne, ha a választás előtt mondja el, és nem csak az ott megjelent képviselőknek, hanem a szavazóknak. De a választás előtt ő adócsökkentést ígért. Hazug ez is, csak persze szívednek kedves, ezért neki elnézed.

"Egyáltalán, hiteles Fletó? Szerintem igen."

Neked igen. Az a szerencse, hogy kevesen vagytok így, és nem szaporodtok.

lajos0 2012.04.04. 23:36:58

@Fell Bandi: No itt lehet a dolog lényege. Egy időben éltem abból, hogy mások szakdogáit írtam :-) Mondjuk doktorikat nem, de szerintem ment volna :-)

Héttörpe (törölt) 2012.04.05. 13:50:28

@lajos0: Kedves lajos0. Feljelentés ment, kérem várjon, míg míg kollégáink megkeresik a mások részére írt szakdolgozatok ügyében.

Egyébként meg Zsolti, tudsz róla, hogy nem találják a főnök szakdoliját Pécsen? /csakazértse Pécsett!!/ Vajon mi lehet ennek az oka? Nem készült el? Vagy csak most írod megfele? Csúnya blama, nem mondom!

leponex 2012.04.05. 13:58:09

@lajos0:
virtuálisan még ittunk is egyik este :)

lajos0 2012.04.05. 17:33:22

@genyamagyar: "A magyar ember politikailag képzetlen."

Ahogy ezt minden nemzet választópolgárairól elmondhatjuk. Sőt a jobb helyeken azt sem tudják, ki éppen a miniszterelnök. De azért demokratásdit játszanak velük is sok helyen.

"Remélhetőleg legközelebb nemm szavaz egy ilyen vérgőzös nemzetiszocialista pártra, mint a fidesz és a jobbik."

Ez viszont nettó holokausztrelativizálás. Ha a Fidesz is vérgőzős náci párt, akkor eredeti nácikkal nincs is olyan nagy baj. Sőt ebben az EU lenácizása is benne foglaltatik, ha úgy akarom érteni, ami egyébként kedvemre való, csak éppen hülyeség.

lajos0 2012.04.05. 22:21:26

@genyamagyar: "Hozzájárult - sőt, igazából - az SZDSZ szétesése okozta a 2/3-ot."

Azért az SZDSZ-nek éppen csak 5%-a volt, persze kell egy felelőst keresni, de ez elég furán hangzik.

"Néhány idióta SZDSZ-es azt hitte, hogy az MSZP-től távolodva majd ők megerősödnek."

Most a DK ugyanezt hiszi, ráadásul SZDSZ-es arcokkal is erősítettek, mégis csak 2%-on állnak. Vajon mi tartja vissza a szabadelvű szavazókat ?

"Ahogy a libsik megtagadták a szocikat, már buktak is. Megérdemelték!"

A süllyedő hajóról léptek le, de tényleg megérdemelték.

"Köszönjük Fodor Gábor!"

Az SZDSZ szétesésében azért Kuncze és a csalással elnökké avanzsált Kóka jóval nagyobb szerepet játszott. Fodor még a leghitelesebb figura volt hármuk közül, de csodát tenni ő sem tudott. Lehetne okolni ennyi erővel Retkes Attilát is.

lajos0 2012.04.05. 22:24:51

@genyamagyar: "Erre szokták mondani, hogy nap mint nap születnek Hitlerek, de esélyük sincs kiemelkedni, mert a társadalmi közeg undorodva elfordul tőlük."

Hát azért ott volt a kis Bush, netán Putyin, és még lehetne sorolni bőven a hasonló kaliberű gazembereket. Persze verbálisan mindegyik nagy demokrata és a békéért harcol tulajdonképpen, de a mai világban szerintem Hitler is a demokratikus dumát nyomná, ez a korszellem :-) Még egy darabig.

lajos0 2012.04.05. 22:27:03

@parttalan: "a Fidesz gyalázatos, hazug és populista "mindenkinekmindtöbbpénzt" politizálásának."

Emlékszünk még az MSZP 2002-es kampányára ? Több pézt a zembereknek. Populizmusban ezt felülmúlni lehetetlen, bármennyire is igyekszik a Fidesz.

lajos0 2012.04.05. 22:36:13

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: "Nem tudom miért elvárás, hogy 20 évvel a diktatúra megbukása után olyan demokrácia legyen nálunk, amit mások jóval több idő alatt építettek ki."

A nyugati demokrácia kábé arról szól, hogy a legfajsúlyosabb piaci szereplők a saját embereiket támogatják a választáson, hatalmas pénzeket juttatnak kampányra, meg egyéb hazudozásra, majd az így megválasztott politikusok különféle törvényekkel és intézkedésekkel hálálják meg nekik a segítséget.

Mondjuk Norvégia, vagy Svájc ilyen téren össze sem hasonlítható az USA kirakatdemokráciájával, de a demokrácia normatív felfogásától azért szerintem mindenki elég messze van.

leponex 2012.04.05. 22:38:42

Szegény Gréczy Zsolt Walesi Bárdunk, Ferenc testvérünk Örökös Főtanácsnoka, Rettegésben Elfáradt Demokráciasiratóasszonyunk!

Elképzelem, ahogy a tükör előtt gyakorlod a 'Tolvaj Csaló Hazug Álomfő' szavakat, és boldogan tapsikolsz, hogy milyen bátran szembeszálltál a Zorbáni Önkényuralom És Despotizmus pribékjeivel és annak megbízottjával!
Derék munka volt Zsolti, ennél szebben kevesen lovagoltak meg döglött pacit farkincája felé fordulva! :))

Mert nyomokban azért látszik hogy kezd leesni a tantusz Neked is, még egy ilyen sima, megnyert meccset is képesek vagytok annyira túljátszani, hogy az eredmény épp az ellenkezője lesz.

Elvették tőletek a vudubabát, és zavarotokban össze-vissza beszéltek, mint Meseházy pártelnök úr a vágyva vágyott Sólyom Leendő Köztársasági Elnök úrról.

Egy szavad nincs már régóta a Négyszögletű Kerek Erdőről meg az Demokratikus Ellenzéki KerekAsztalról-ról, a bohócforradalmáraidról, akik majd összekatalizálják a Zegyedül És Kizárólagosan Demokratikus Ellenzéki Kerekasztalt 89-es Demokratákkal tanácstalanul körbecsücsülve.

Titkos reménységetek a Benedek vezérletével immár egy újabb bohócformáció létrehozásán serénykedne, de ahogy Te is megállapítod, biza nem túl sikeresen.

Egyedül marad a Feri, Zsoltikám!

"Lám, idevezet az önzés, a többi párt lenézése." - írod önkritikusan, mintha az Öszödi Beszéd vágatlan verziójából idéznél! :)

És a sukorói ügyben történő lehetséges idézézést még nem is említettük.
Mert szerintem lesz.

Gyakoroljál Kedves Bárdunk, úgymint: 'koncepciós per', 'demokrácia mártírja', 'a mai Nagy Imre', 'a 89-es demokrata meghurcolása' , megy ehhez hasonló marhaságokat!
Hajrá Zsolti!
A Gréczy Zsolt Baráti Kör nevében - leponex hűséges barátod!

lajos0 2012.04.05. 22:43:29

@debreceni.blog: "az M1 interjú Obersovszkyval, amihez foghatót talán Türkmén Basi köztévéje produkált utoljára, és az MR1-es Vasárnapi Újság, ami már ezen rontani ugyan nem tudott (javítani sem)"

No azért Fridi maratoni Gyurcsány interjúit se feledjük, de ha már közszolgálat, akkor Lakat T. simán hozta ezt a szintet. Sőt a napkelte erről szólt.

lajos0 2012.04.05. 22:49:01

@Az igazi sztrovacsek: "Napi tapasztalatok tömkelegéből kifolyólag állitom, hogy a benzin ár emelését, a tojás árát, a gázszámlát, stb. úgy varrják Orbán nyakába a "zemberek", ahogy az a nagy könyvben meg van írva."

Ez a támogatottságán egyelőre nem igazán látszik, bár vakok között....

""Nem én csináltam az állam adósságát, ne velem fizettessék meg!"
Pedig mit tesz Isten, ő (is) csinálta.
Mindenki csinálta, aki bármilyen kedvezményt igénybe vett."

Azért voltak ebben élenjáró figurák, én nem teríteném így szét a felelősséget. Ez olyan mint amikor mindenki felelős a cucializmusért, aki benne élt.

lajos0 2012.04.05. 22:52:39

@Héttörpe: "Kedves lajos0. Feljelentés ment, kérem várjon, míg míg kollégáink megkeresik a mások részére írt szakdolgozatok ügyében."

Várok, bár szerencsére elévült .-)) Sőt nyelvvizsgáztam is így párszor, ami annyival macerásabb, hogy oda a személyit kicsit buherálni kellett.

"Egyébként meg Zsolti, tudsz róla, hogy nem találják a főnök szakdoliját Pécsen?"

Ezeknek a szakdolgozatoknak amúgy a 95 %-a nettó hülyeség és ismétlés. Bár beleolvasnék Fletóéba, de kettest arra adnak, ami tulajdonképpen egyes, csak nem akarják az ürgét megbuktatni.

leponex 2012.04.05. 23:00:25

@lajos0:
"Fodor még a leghitelesebb figura volt hármuk közül,"
Valóban, és ez a Schmitt-féle kisdoktoris 'tolvajlásban' bájos összhangban van a minisztersége idején használt 'Dr. Fodor Gábor adjunktus' ajtófeliratával :))

De hát a 'mi Dr.-unk' mégis csak másabb mint a 'ti Dr.-otok' :))

A Feri dogáját meg eddig nem is találták. Nincs nálad véletlenül egy másolata?

leponex 2012.04.05. 23:08:28

@lajos0:
"az M1 interjú Obersovszkyval,"
Látod, titkon ezért csodálom egy kicsit a Patást, mert akinek ilyen idióta lelkes támogatói vannak mint az Obersovszki meg az Erdős Miki, és még mindig nem bukott meg, hát az valamit tényleg tudhat.

A Bayer Zsocát legalább be lehet perelni, érdeklődve várom a Szent Szólásszabadság védelmében történő uniós megregulázást a liberálisan zöld Lunacsek asszony kérésére.

lajos0 2012.04.06. 09:03:43

@leponex: "'Dr. Fodor Gábor adjunktus' ajtófeliratával"

No azt végképp nem értem. Jó hogy, nem olyanokat írtak ki művezető-helyettes, meg brigádvezető. De ez a rangkórság ilyen. Selmeczi szenátornak gondolta magát, Demszky Lord Mayornek, a díszdoktori meg vásárolt doktori címekkel Dunát lehet rekeszteni, de az az igazi ha néhány lovagi címet is be lehet gyűjteni hozzá ( például a ál-máltaiak az őrző védő szektort eléggé uralták egy időben). Sőt, a 90-es években sok ősi műanyag fröccsöntő családnak lett nemesi címere is.

lajos0 2012.04.06. 09:11:16

@leponex: "Látod, titkon ezért csodálom egy kicsit a Patást, mert akinek ilyen idióta lelkes támogatói vannak mint az Obersovszki meg az Erdős Miki, és még mindig nem bukott meg, hát az valamit tényleg tudhat."

Azért ő szereti is begyűjteni ezeket a lelkes támogatókat. Nincs ez az akarata ellenére. Csak persze egy szervilis köztévé ma már nem sokat ér, ezt felejtik el.

"A Bayer Zsocát legalább be lehet perelni, érdeklődve várom a Szent Szólásszabadság védelmében történő uniós megregulázást a liberálisan zöld Lunacsek asszony kérésére."

Ez a Lunacsek már egyszer kikáltotta itt a fasizmust, mert nem volt zöld ombudsman, ami a fasiszta diktatúrák egyik fő ismérve, hiszen Mussolininek sem volt zöld ombudsmanja, ami több mint véletlen egybeesés.

Az igazi sztrovacsek 2012.04.07. 08:55:53

"A Feri dogáját meg eddig nem is találták."

Miért, van neki?
És ha van - vagy nincs - akkor mi van?
Egyáltalán érdekel valakit egy bukott miniszterelnök-pártelnök szakdolgozata?
Ja, értem már.
Dögöljön meg a szomszéd tehene is.
Tipikus magyar - jobb oldali - gondolkodás.
Minden magyarok örökös miniszterelnökének hűséges táskahordozói - drága főnököm, nyalom a f..át, vihetem a táskáját? - képtelenek elviselni, hogy szeretett vezérük bizony befürdött a választottjával.
Nem kicsit, nagyon.
Szerintem tudta ő, hogy zsarolható, csak azt nem tudta, hogy más is tudja.
De nincs nagy baj, a vezér majd jelöl másikat, a hívei meg ugyan úgy bólogatnak, bárki is lesz az. Akár a falu bikáját is jelölhetné, annak is bólogatnának.
Kérdés azonban, hogy azt a színvonalat, amit a nem doktor nem köztársaság nem elnöke hozott, lehet-e még alul-felül múlni?
Nem könnyű a döntés, hiszen még egy ekkora balféket (szó szerint) nehéz találni. A kinevezett (megválasztott) egyén ugyanis a hivatalba lépése napján önjáróvá válhat, és bármikor betarthat a vezérnek. Hogy miért tenné? Ki tudja? Talán kivagyiságból, talán bosszúból, talán hatalom gyakorlásból, talán erő fitogtatásból, talán demokrácia tudatból, talán.... hosszú a sor.
De ez már legyen a vezér baja, - mint ahogyan az is - oldja meg, ezért fizetjük.

Az igazi sztrovacsek 2012.04.07. 12:47:22

Emígyen értekezik Orbán Viktor az Új Ember című katolikus hetilap szombaton megjelent húsvéti számában.

„mi viszont ezzel ellentétes irányban haladunk: nekünk az európai civilizációról és kultúráról más értelmezésünk, felfogásunk van”.

Na látod Viktor pont ez a baj.
Ellentétes irányba mész mint a szövetségeseid és barátaid, azután meg csodálkozol, hogy ez nem tetszik nekik.

„Most dől el, hogy kimaradhat-e egy ország a szekuláris, családellenes és a nemzetet meghaladottnak tekintő európai szellemi törekvések hatálya alól, építheti-e jövőjét az azokkal ellentétes értékekre”

Viktor! A jövőt nem lehet úgy építeni, hogy visszafelé haladunk. Az általad vizionált "Isten, Haza, Család" eszmét rég elfelejtette a haladó világ. De Te csak fordulj nyugodtan vissza, előbb utóbb magad is rájössz majd, hogy egyre kevesebben követnek.

„Mi ez, ha nem Európa hanyatlása?” – vetette fel Orbán Viktor, aki azonban hozzátette, hogy optimista, reménykedik a megújulásban.

Viktor! Az a megújulás amiben te reménykedsz, soha nem jön el Európában. Ezen már túl vannak, mint kiskutya a fogzáson.

A miniszterelnök kifejtette: a keresztény Európa gondolatával korábban szinte mindenki egyetértett, mára azonban vízválasztó lett, „minden európai értékvita mélyén ez a kérdés húzódik meg”.

Na látod! Tudod te, hogy mitől büdös a szar.
Csak azt nem értem, ha egyszer büdös, minek szagoltatod velünk?

„Európa ma szenved, mert elvesztette gyökereit”

Csak azt ne hidd, hogy Európa a múltba fordulva keresi a ma problémáinak megoldását.
Nem kedves Viktor.
Európa a ma problémáit a jövőre adott válaszokkal fogja megoldani.

Amikor például az Európai Parlamentben szólalok fel, és úgy látom, hogy nem a többség álláspontját képviselem, akkor sem ellenséges közegben érzem magam, hiszen otthon vagyok.”

Akkor meg miért nem hallgatsz a "családodra"!?
Hidd el, csak jót akarnak neked.

A viták egy további oka, hogy milyen módszerekkel akar az ország kivergődni az adósságcsapdából – mondta a miniszterelnök.

Semmilyennel.
Az adóssággal semmi baj nincsen, csupán arra kell vigyázni, hogy az ország fizető képes maradjon.Időnként el lehet menni a végső határig, azután egy kicsit vissza.
Ez egy ilyen játék. Nagyon sokan játsszák, lehet tőlük tanulni.
Ebből a csapdából úgysem tudunk szabadulni, ha megfeszülünk akkor sem, akkor meg minek erőlködni?

Orbán Viktor ismét hangsúlyozta, hogy alulról nyitott középosztályt szeretne; a jövő reménye, hogy munkát tudnak adni az embereknek.

Mi az hogy a jövő REMÉNYE????
Hát az egymilliót csak hazudtad?
Pedig a "zemberek" számítanak rá.
Ne hagy cserben őket, mert nagyon
mérgesek tudnak ám lenni. Azt ugyanis simán eltűrik, ha hülyének nézik őket, de az viszont nem, ha ezt a szemükbe is mondják.

lajos0 2012.04.07. 16:39:51

@Az igazi sztrovacsek:

"Egyáltalán érdekel valakit egy bukott miniszterelnök-pártelnök szakdolgozata?
Ja, értem már.
Dögöljön meg a szomszéd tehene is.
Tipikus magyar - jobb oldali - gondolkodás."

Tipikus magyar, politikai oldalak között ilyen téren sincs különbség. Mit össze dolgoztak itt rajta már publicisták, hogy Orbánnak is legyen egy öszödi beszéde, vagy hogy melyiket kéne annak kikiáltani. Mindenesetre engem érdekelne, bár nagy dolgokat nem várok tőle, mint általában a szakdolgozatoktól.

"Minden magyarok örökös miniszterelnökének hűséges táskahordozói - drága főnököm, nyalom a f..át, vihetem a táskáját? - képtelenek elviselni, hogy szeretett vezérük bizony befürdött a választottjával.
Nem kicsit, nagyon."

Ennek a lemondásnak szerintem fidesz oldalról is örülnek, sőt még talán annak is, hogy a Viktor ilyen csúnyán felsült a csapnivaló személyzeti politikájával.

"Szerintem tudta ő, hogy zsarolható, csak azt nem tudta, hogy más is tudja."

Szerintem meg ennél jóval komolyabb dolgok is lehetnek Plagibá füle megett, még olcsón megúszta.

"Nem könnyű a döntés, hiszen még egy ekkora balféket (szó szerint) nehéz találni."

Bízzunk Viktor kreativitásában, szokott neki sikerülni.

"A kinevezett (megválasztott) egyén ugyanis a hivatalba lépése napján önjáróvá válhat."

Ez volt a baj Sólyommal is, mindkét oldalon, nekem pont ezért volt eddig a leghitelesebb KE. De Viktor szerintem olyat választ megint, akinek valahol azért meg tudja szorongatni a zacsekját, ha nagyon ugrál.

lajos0 2012.04.07. 20:13:17

@Az igazi sztrovacsek: "A jövőt nem lehet úgy építeni, hogy visszafelé haladunk. Az általad vizionált "Isten, Haza, Család" eszmét rég elfelejtette a haladó világ."

Azért az kicsit avitt marxista szemlélet nekem, amely a haladásnak valami irányt szab, ami a minőség javulásával is járna. A haladó világ például szépen belegyalogolt újra a nagy világválságba, ami visszalépés a harmincas évekhez.A patriot acttal az USA több száz évvel lépett vissza az emberi jogok terén. Bőven lehetne sorolni a példákat mennyit fejlődött visszafelé a demokrácia a Lajtán túli államokban is.

"a keresztény Európa gondolatával korábban szinte mindenki egyetértett, mára azonban vízválasztó lett,"

Elég nehéz lesz ezzel a sok hithű muzulmánnal keresztény európát építeni, jelentsen ez bármit is.

"Az adóssággal semmi baj nincsen, csupán arra kell vigyázni, hogy az ország fizető képes maradjon."

Az azért némi probléma, hogy évente az SZJA befizetések egy az egyben mennek el kamattörlesztésre, és az adósság közben tovább nő.

"Ez egy ilyen játék. Nagyon sokan játsszák, lehet tőlük tanulni."

Példaképünk legyen Görögország, ők sokáig játszották. Ők is úgy voltak vele, hogy az adósság ingyenebéd.

"Ebből a csapdából úgysem tudunk szabadulni, ha megfeszülünk akkor sem, akkor meg minek erőlködni?"

Ez viszont tényleg igaz. Amíg globálisan nem merik bevallani, hogy a jelenlegi liberalizált piacgazdaság fenntarthatatlan, addig üljünk a seggünkön. Ha meg kiderül, hogy az USA például képtelen lesz az állampapírjait visszavenni Kínától ( ami most is nyilvánvaló), akkor úgyis felülírják az eddigi szabályokat.

Orangekiller 2012.04.07. 22:22:49

vaniliás karikás kretén -
Sajnáljuk Plagi bá , pedig annyira jól megtestesítette a velejéig romlott , össze-vissza hazudozó , gazember Fideszt
Egész Európa rajtatok röhög - idióták

Rántott kard 2012.04.08. 20:05:25

No ezzel mélységesen egyet értek.

hirszerzo.hu/velemeny/2012/4/7/Melyik_magyar_tortenelemrol_szokott_beszeln_GS7A8U

Mindössze annyit tennék hozzá, hogy mindez abból a "nagybüdös" magyarság tudatból fakad, amire oly büszkék vagyunk Attila, a hun óta, mégsem mentünk vele soha semmire.

Orangekiller 2012.04.08. 22:48:04

vaniliás karikás kretén
Figyeljétek a NOB ( Nemzetközi Olimpiai Bizottság ) mikor fogja kikúrni Plagi bát a soraiból
Tippeljünk: London előtt vagy után ?

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.04.09. 14:13:03

Tényleg, mizujs Gyurcsány Ferenc diplomamunkájával? Abban a néhány hétben míg előkerül, gondolom kevesebb bejegyzést olvashatunk...

Andráska8 2012.04.10. 15:04:57

hvg.hu/itthon/20120410_schmitt_gyurcsanyek
"Molnár Csaba azt is elmondta: Gyurcsány Ferenc egyelőre nem találta meg szakdolgozatait, de még nem tett le erről. Hangsúlyozta azonban, hogy a dolgozat felkutatása a pécsi egyetem feladata lenne. Furcsának nevezte, hogy a természettudományi kar dékánja szerint az 1984-ben végzett technika és biológia szakos tanárok szakdolgozatai megvannak az intézeti könyvtárakban, a volt miniszterelnöké azonban hiányzik közülük.

Szerinte így nem zárható ki, hogy a szakdolgozatot valaki ellopta az egyetemről. "Egy pillanatig sem csodálkoznék, ismerve a magyar jobboldal módszereit, ha egy előre felépített történetről lenne szó, amibe a szakdolgozat eltulajdonítása is beleférhet" - jelentette ki."

lajos0 2012.04.11. 08:59:38

@Andráska8: Ezek szerint Gyurcsány technikatanár, így már mindent értek :-)

A szakdolgozat meg szerintem látatlanba is elképzelhető kis kreativitással. Molnár Csaba nagy dolgok tudója, ez már a tekintetéből is látszik, de vajon azért lopta el a jobboldal Gyurcsány technikatanári diplomamunkáját, hogy nehogy hirtelen napvilágot lássanak az abban foglalt korszakalkotó gondolatok, originális meglátások. Az előre felépített történetekről pedig sokat lehet megtudni Debreceni kobzosnak a mesterről írt könyvéből is:

"Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az - egy kis rossz szándékkal - ellene fordítható.

Mi csináltuk meg a "köteles akciót" is. Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív, és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az - egy kis rossz szándékkal - ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket (...) És összerakjuk. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés.”

Hát, kardtól vész ki.....

Scagnetti 2012.04.11. 13:46:10

@Andráska8: Csabikám! Már csak be kellene bizonyítanotok. Mert ez így csak Feri imádóinak hihető, mindenki más kiröhög titeket egy ilyen szánalmas szöveg után.

Mr. Rustical 2012.04.13. 16:50:36

Egyre viccesebb ez a tolvajozás, miután kiderült, hogy a blogíró főnöke nemcsak ellopta a fél országot, nemcsak hazudott éjjel és nappal - amely jó szokását a blog írója elsajátította, és magas fokon űzi a mai napig - henm még szakdolgozata sincs.

Volt, nincs. Sajnos eltűnt, elveszett, senki nem emlékszik rá.

Most már csak Gréczy Zsolt dolgozatai lennének érdekesek, hallám léteznek-e valahol. Vagy eltűntek azok is, a nagy igazmondásban.

Durendal 2012.04.16. 22:27:49

Politikai témájú kutatásomhoz kérem, hogy ha ráérsz, töltsd ki a tesztet az alábbi linken.

Terjedelme: két oldalnyi kérdés, kb 2 perc kell hozzá.

varjak-varosa.hu/support/kutatas.php
süti beállítások módosítása