A mai bejegyzés címe még bagatellizálja is a tegnap nyilvánosságra került Wikileaks-irat különlegességét. Magam nem vagyok annak híve, hogy egy amerikai diplomáciai feljegyzést tökéletes készpénznek vegyek. (Eörsi Mátyás nyilvános jegyzetben írja meg April Foley súlyos tévedését Gyurcsány nemzetközi megítélésével kapcsolatban. Foley nem kedvelte Gyurcsányt - ez az érzés kölcsönös volt. A nagykövet asszony oroszbarátsággal "vádolta" a magyar kormányfőt, mit sem törődve azzal, hogy a 2002-től rendbe tett magyar-orosz viszonynak köszönhetően megnégyszereződött a magyar export - és visszakerültek a sárospataki könyvek is. Az USA számára lehet, hogy ez érdektelen, vagy zavaró, de nekünk, magyaroknak fontos volt.)

Az azonban bizonyos, hogy annak, amit a távirat szerint Orbán mondott, nem csak az amerikai nagykövet, hanem sok más diplomata is szem- és fültanúja volt. A Fidesz elnöke előre bejelentette, hogy hazudik a kampányban, hozzátéve: ehhez képest mást fog majd csinálni, ha kormányra kerül. Ezt Őszöd óta hazugságbeszédnek, választási csalásnak szokás nevezni, pedig Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor szövege között van egy alapvető különbség. Gyurcsány ugyanis azt jelentette be Őszödön, hogy ELÉG VOLT! Hogy nem kíván úgy politizálni, ahogy az addigi összes kormány tette, beleértve első saját kabinetjét is. Mondta ezt egy választási győzelem birtokában - nem tudva, hogy árulók ülnek a frakció padsoraiban.

Orbán a diplomatáknak nem azt mondta, hogy szakítani kíván az ígérgetés gyakorlatával, hanem cinikusan odahazudott. Gyurcsány Őszödön leszámolt egy gyakorlattal, Orbán pedig folytatta a gyakorlatot. És ugyanezt teszi ma is. Majd beledöglik, hogy úgy tegyen, mintha kormányozna, és hazudik reggel, délben és este. Sőt, még reformokat sem csinál - Gyurcsánnyal ellentétben.

Gyurcsányt az őszödi kiragadott mondatok meghurcolták, de egyben meg is harcolt a maga igazságáért. Az MSZP mai állapotának éppen az az egyik oka, hogy nem segítették Őszöd valós értelmezését, sőt Gyurcsány lehetetlenné tétele után a vele való szembefordulással eljátszották a hitelesség helyreállításának esélyét. Az MSZP érdemben nem is szólalt meg Orbán most kiderült szavaira, mert akkor Őszödöt is értelmeznie kellene: milyen alapon támadja most Orbánt - és tart sajtótájékoztatót, nem randalírozást az MTV székháza előtt.

Gyurcsányt az őszödi szembenézés már csak Orbán másfél éves "kormányzása", bukásra álló gazdaságpolitikája okán is hitelesíti. Ő már beszélhet őszintén gazdaságról, baloldalról, pártfinanszírozási anomáliákról, akár Sukoróról, mert tudja, hogy igaza van. Orbánnak pedig szalad a szóvivője, hogy szórakoztatóipari terméknek minősítse mindazt, amit több tucat diplomata hallott, mély mélyebbre süllyesztve főnöke amúgy is gyalázatos nemzetközi megítélését. Aki kimondta az igazat, nyugodtan szemébe nézhet annak, aki azt mondta róla, hogy hazudik, ha az igazmondó tudja, hogy éppen a másik hazudik.

Amúgy ha szórakoztatóipari termék csupán ez a távirat, akkor miért nem számol be a Magyar Nemzet Orbán mondatairól? Hadd kacagjon a fideszes olvasó, aki még most is elhiszi, hogy Orbán sosem hazudott...

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr713205831

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A hatalom nem eszköz: frakcióülés 2011.09.10. 19:25:51

Kormányunk az imperialista IMF és karvalytőkés csatlósainak legyőzése után újult erővel folytatja a harcot szeretett hazájának megmentéséért. Pártunk háromnapos, Hajdúszoboszlóra kihelyezett frakcióülése nem okozott csalódást, úgy tűnik zavartalanul ha...

Trackback: Sukoró: Gyurcsány a cserével lépte túl hatáskörét 2011.09.08. 16:01:02

Gyurcsány Ferenc a Sukoró-ügyben túllépte hatáskörét, amikor cserében határozta meg a telek értékesítésének módját - derül ki a mentelmi bizottságnak határozati javaslatából, amely idézi a legfőbb ügyészi indítványt. A legfőbb ügyész azt is leszögezi: a c…

Trackback: Orbán és a hazugság 2011.09.06. 17:55:42

Fidesz mindig is keresztény, hazafias, családközpontú párt volt és lesz. Ja, és persze hazug is. Ezt persze nem én mondom, hogy hazug, pláne, hogy hazafias, meg keresztény! Hisz hogy jövök én ahhoz, pláne lenyomozható magyar ip-cím mögül hogy jövök. ...

Trackback: Ezt elkúrtad, Viktor... 2011.09.06. 13:08:21

Orbán Viktor önmagát következetesen az igazság bajnokaként definiálja. odáig ment, hogy az Egy az ország című könyvében kerek perec kijelentette: sohasem hazudott. Az ősellenség Gyurcsány Ferencet és az MSZP-garnitúrát a Fidesz-propaganda „hazugs...

Trackback: Őszöd-Orbán 1-0 2011.09.06. 10:29:02

Gyurcsány Őszödön leszámolt egy gyakorlattal, Orbán pedig folytatta a gyakorlatot. És ugyanezt teszi ma is.

Trackback: Hiánycikk lett a boldogság! (oknyomozó riportsorozat 1. rész) 2011.09.06. 09:48:53

Ma reggel első őszi szerkesztőségi értekezletünkre igyekezvén, szokásomhoz híven beugrottam a közeli éjjel nappaliba, hogy megvegyem elmaradhatatlan kakaós csigámat és kaukázusi kefiremet, hozzá pedig egy kis boldogságot kerestem. Már azon is meglepődt...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a végzet aszonygya 2011.09.06. 13:01:42

Amúgy ezúton gratulálok szélll kállmán téri sajtósoknak, akik felnyomták a plakátragasztókat.
Tiszta kommunizmus.

sisifux 2011.09.06. 13:02:46

@NovákOttó:
"Nem az a lényeg, hogy hány ezer milliárd, mert erről konkrét számok beszélnek."

Az ilyen maszatolással kezdődik a hazudozás. Ha konkrét számok vannak, akkor azokat kell figyelembe venni, nem pedig Matolcsy módra gazdaságpolitizálni. Ha egyszer ki akarunk kerülni a hazugság spirálból, akkor az igazsághoz, a konkrét számokhoz kell ragaszkodni. Oldalfüggetlenül!!
Az más kérdés, hogy ki mit rontott el.

IGAZ MAGYAR 2011.09.06. 13:04:27

@Feketecsuklya: nem kell leváltani, miért kellene !!! Az okos nép más kárán tanul a böszme a sajátján sem!!! ... várjuk ki a végét!
Elnézve hogy cseléd törvény, a visszamenőleges törvénykezés, a fölturbózott lenyúlások , a "munkatáborok" lehetőségét !!! ...kiderül hogy a magyar hova tartozik!!! Igaz a hozzászólások alapján még az utóbbi áll nyerésre -de állítólag csak azért mert aki tud az menekül nyugatra dolgozni!!! Hajrá magyarok most mutasd meg!!!

parttalan 2011.09.06. 13:04:52

@Feketecsuklya: hát igen, a cúúúúúnya biztosító...a reálhozam vagy van, mert úgy alakult a befektetések értéke, vagy nincs. A hozamok nélküli mnyp-i befizetéseket, a tőkét viszont az állam nyúlta le, és most elherdálja kiadásokra - ahogy mondják: a költségvetési lyukak befoltozására.

Kár, hogy agyilag ezt nem vagy képes fölfogni. De fideszes agymosottként tudom, egyszerűbb azt ordibálni, hogy cúúúúnya biztosító.

sisifux 2011.09.06. 13:11:46

@tölgyes:
"A felvett és elkúrt pénzhez adja hozzá az eladott és elkúrt nemzeti vagyont is:( "

Nem ezt írta.
De, most nem is erről van szó, hanem arról, hogy a politikusok párt hovatartozástól és személytől fü ggetlenül hazugok.

IGAZ MAGYAR 2011.09.06. 13:14:46

@vitézy: -kém! Te a brancsból való vagy aki 2,3 milliót kap a semmiért? ..esetleg maga a Klán a Maffia feje??? Ez a vitézy brancs mennyit nyúlt le az elmult 20 évben??? No???

"Szívből reméljük, hogy Almunia ajánlott technikái között nem szerepelt az véres utcai terror, amivel Gyurcsány Ferenc inkognitóba burkolózó rendőrei 2006. október 23-án felléptek a békés tüntetőkkel szemben. Az ilyen „technikák” ugyanis Nyugat-Európában teljesen ismeretlenek. Ilyen eszetlen mészárlásra az EU nem adhatott felhatalmazást. "-ezt a HÍR Tv-ben vagy a Magyar Nemzet szerkesztői szobájában netán a Fidesz propaganda osztályán kreálták??? Még mindig fosstok Gy.F.-től???

Fell Bandi 2011.09.06. 13:15:31

@parttalan: és ki duplázta meg szerinted az államadósságot, amit most be kell foltozni? Figyelmeztetlek, ez nem egy szubjektív kérdés, itt tényszámok vannak! Az idióta pojáca kúrmányzása alatt az államadósság több mint kétszeresére nőtt.

nyiihihii 2011.09.06. 13:20:28

@parttalan:

Azt álmodtam, hogy majd 2014. év elején bejelentik, hogy jön az állami egyéni nyugdíjszámla és a választások előtt egy hónnappal kapunk egy névre szóló értesítőd, hogy visszakaptuk a lenyúlt tőkénket... persze csak virtuálisan, mint eddig... :))

És akkor jött egy csomó gyúrcsányhívő egy csartista szenászon és mindenki összepisálta magát! Ekkor beleért a kezem bauer bilijébe és felébredtem... :))

sisifux 2011.09.06. 13:24:35

@vitézy:
Sajnos ebből a jelenlegi kormány sem okult. Mintha pár fordítás "félre sikerült" volna egyes törvények angolra átültetése során.
Vedd már észre, hogy részinformációkkal az orránál fogva akarnak mindenkit vezetgetni!

eMJe 2011.09.06. 13:33:38

Ez valakinek újdonság volt? Sajnos igen. A nagyobb baj az, hogy még mindig vannak elvakult fanok, akik tovább segítik Vikit a szemétdombon. Akinek meg van egy csöpp esze, ezek miatt ugyanúgy szív. Ez a demokrácia

Fell Bandi 2011.09.06. 13:34:15

ajánlom elmebeteg zsóti és a többi agyilag zokni figyelmébe, akik azt híresztelik, hogy az idióta böszme helyrehozta az államadósságot és jó pályára állította a költségvetést:
www.akk.hu/object.c693e119-153c-49bc-bc3d-71f805d83db1.ivy

Itt hivatalos számok vannak, amiből világosan látszik: az idióta pojáca több mint megduplázta az államadósságot.

Feketecsuklya 2011.09.06. 13:34:20

@parttalan: sajnálom, hogy szövegértési problémáid vannak.
másik agyhalott gyurcsányhívő barátod az ellopott hozamáról beszélt, erre írtam, hogy azt a pénztára nyúlta le.
Ha ennyire hlyék vagytok, minek irogattok?
A tőke sem magántulajdon, mint írta remek képességű pajtásod, az is kötelező adó volt, amit majd beleszámolnak/tak volna a nyugdíjadba, csak a hozam lett volna a bónusz a történetben, de mindegy...

level 1 2011.09.06. 13:36:56

kurcsi Öszödön igazat mondott!
Mégpedig azzal, hogy beismerte, hogy a komcsik és libsik szövetsége hazudott a 2006-os választás elött, méghozzá úgy hogy közben a cél érdekében a csödbe vezették az országot.

És ezután az igazbeszéd után kurcsiék azt kezdték el hazudni, hogy Öszödön hazudtak!
Ezek nagyonmarhák! Ilynek a komcsik, egész életükben hazudnak. Még azt is elhazudják, amikor véletlenül igazat szólnak.

Betelgeuse-2 2011.09.06. 13:40:21

@vitézy: Szerinted volt valaki, bárki, aki elolvasta ezt az irdatlan hosszú bejegyzést? Senki. Csak feleslegesen foglalja a helyet.

parttalan 2011.09.06. 13:40:32

@Fell Bandi: Felélni az emberek megtakararítását igazi nemzetellenes bűn. Mondhatsz bármit, kenheted akárkire és akármire, jöhetsz államadósággal, bármivel - teljesen mindegy mire költik. Egy a lényeg: elrabolni és felélni a dolgozók nyugdíjaséveikre félretett pénzét igazi haza-és nemzetellenes bűncselekmény. Ebből következően Orbán egy igazi hazaáruló. A legnagyobb Kádárék óta.

tölgyes 2011.09.06. 13:42:06

@sisifux: Azt írtam, hogy az adóinkon felül elkúrt 18000 millirádot Gyurcsány és az MSZP... ha nem ezt olvasta, akkor tanuljon olvasni:(

Egyébként én nem írtam mást, mint hogy az ígéret be nem tartása nem azonos a hazugsággal... Jól mutatja ezt, hogy az MSZP nem bukott bele abba, hogy "Nem lesz gázáremelés"(Lendvai még lassan is mondta..:( aztán mégis lett.., de belebukott Gyurcsány elkúrásaiba, amit lehazudott.

parttalan 2011.09.06. 13:42:31

@Feketecsuklya: Adó vagy nem adó, agymosott: félretett pénz. Amit most elraboltak és elköltenek kiadásokra. Ezt nem vagy képes megérteni, agyhalott.

level 1 2011.09.06. 13:42:36

Öszödön meg ez volt az ábra:

kurcsi közölte a bizalmi lumpenprolijaival, hogy elkúrták és ezt most helyre kell hozni.

Amit kurcsi nem közölt velük: Nem azért kell helyrehozni mert a komcsi becsület így kívánja, hanem azért, mert az EU biztos Almunia megmondta a választás elött, hogy ha a választás után nem jön a nagy több 100 milliárd forintos korrekció, akkor szeptembertöl kurtcsányiék utalhatják is vissza a milliárdos EU transzfereket. Illetve pontosabban: Magyaro nem fogja többé megkapni az EU Kohéziós Alap támogatását.
Na ez volt a lényege, hogy miért nem tudott kurtcsányi tovább ámokfutni. Akarni akart volna, de tudni már nem tudott, mert az EU elkapta a farkát. És jól megszorította.

Állítsuk meg a ......... 2011.09.06. 13:45:26

@Feketecsuklya:
kis fideszes seggnyaló,
milyen adóról beszélsz?

Állítsuk meg a ......... 2011.09.06. 13:47:09

Amúgy meg nem kellene ennyit gyurcsányozni, mert ez már a múlt és már 1,5 éve a fidesz diktatúra uralja a a terepet.
Nem tudom ki költött 500 milliót a MOL-ra ráfizetéssel.

a végzet aszonygya 2011.09.06. 13:50:39

@Feketecsuklya:
idióta
habratyolsz itt összevissza, a saját tagdíjbefizetésre is járt volna a hozam, de az állam azt is lenyúlta
talán neked is osztottak a pénzből, azért véded annyira őket
ez nem gond a fidesznél már 90 óta lenyúlnak mindent és mindekit, aki és ami az útjukba kerül

nyiihihii 2011.09.06. 13:51:26

@pcr:

"Amúgy meg nem kellene ennyit gyurcsányozni, mert ez már a múlt"

Hülyve vagy-e? Gyúrcsány a múlt? A gréczi-blogon?

Szittyakürt 2011.09.06. 13:52:21

Jéééé, leesett a tantusz?
Jó reggelt!

nyiihihii 2011.09.06. 13:53:51

@a végzet aszonygya:

"lenyúlnak mindent és mindekit"

Max. téged! Engem kevésbé nyúlnak, mint eddig. Életemben nem adóztam ilyen keveset... :))

Állítsuk meg a ......... 2011.09.06. 13:54:10

@nyiihihii:
Csak összehasonlító elemzést végez.

Egyébként az előbb rosszul írtam 500 milliárd volt a MOL pakett.
Pont annyi, amennyi a MANYUP hozamokból befolyt.

tölgyes 2011.09.06. 13:54:26

@vitézy: Érdekes ez a hoszú történet.. de én még emlékszem arra, amikor Veres vitte a táskáját és azt mondta, hogy benne vannak az adatok, de nem mutatom meg.. majd az itt tartózkodó Almunia azt mondta: nem akarjuk a választást az adatokkal befolyásolni:::((((

Vagyis a magyar választóra nem tartozik, hogy miként kúrták át. Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy az eu együttmúködése nélkül ez nem történhetett volna meg.. de az Eu-nak inkább kellett egy zsarolható gyenge kormány, mint egy olyan, amelyik kiáll az érdekei mellett.Gyurcsány erre éppen jó volt.

napocska-EMD-milla 2011.09.06. 13:55:55

Van egy kormányfőnk, aki hazugsággal jutott kétharmados hatalomhoz. Tehát elcsalta a választást. Van más is, ami érdekes lehet ma?

a végzet aszonygya 2011.09.06. 13:56:37

@nyiihihii:
Nagyon sajnálom!
Ezen a fronton sem történt változás, még mindig tele vagyunk minimálbérre bejelentett vállalkozókkal.
Ami késik, nem múlik:)))

tölgyes 2011.09.06. 13:57:21

@IGAZ MAGYAR: Látom sikerül páratlan intellektusával elkapni szarva közt a tőgyit...:)

lobster thermidor 2011.09.06. 14:08:48

@Lapolvasó Polgári Kör:

Ne aggódjatok pajtások!
Hamarosan a szokott módon megmondjuk, hogy mi legyen a véleményetek!

vitézy 2011.09.06. 14:09:24

@IGAZ MAGYAR
Te nem igaz magyar vagy, hanem IGAZI GYÁRI IDIÓTA.
Miért csak az írás utolsó részét próbáltad értelmezni? Valószínűleg a többi meghaladta a szellemi képességedet! Mondjuk, ez legyen a te problémád! Annyira ostoba azonban nem lehetsz, ha előhozakodsz az elmúlt húsz évvel, hogy ne tudnád, a FIDESZ csak egyszer volt kormányon, az elvtársaid pedig háromszor. Több szót felesleges vesztegetni rád. Olvasd tovább a Zsótit!

@Betelgeuse
Neked biztosan nem ártott volna! Egyébként szerintem voltak többen is. Pl. az IGAZ MAGYAR. Neki azonban túl nagy falat lehetett, no, nem a terjedelme, hanem a tartalma miatt.

lobster thermidor 2011.09.06. 14:11:28

@Fell Bandi:

Nem is kell azt mondani, mert aki nem a párttól kapja utasításba a véleményét, az tudja hogy a Viktornak lételeme a hazugság.

napocska-EMD-milla 2011.09.06. 14:17:03

Egy hazugsággal kormányra került kormányfőt védeni! Ejnye gyerekek.
Itt mellékes a kormányzás minősége, bár a MOL részvényesdivel már kétszer annyit vesztettünk, mint amennyiről a nagyon magas Erdei Tanács ma Nagyon Titkosan költségvetést módosít. Ejnye, szakértelem!

vitézy 2011.09.06. 14:17:40

Itt a folytatás. Bár ez sem rövid, azért érdemes elgondolkodni rajta.

„Gyurcsány dühödten kirohant a teremből”

Hogyan alázta meg Nicolas Sarkozy a bukott magyar kormányfőt? Mi pecsételte meg végleg Gyurcsány Ferenc sorsát? A szerző, aki éveket töltött el az Európai Unió fővárosában, személyes tapasztalatait, oknyomozó munkájának eredményeit foglalta össze e rendkívül értékes dokumentumban.
Az őszödi beszéd elhangzásának másnapján, 2006. szeptember 18-án hétfőn, az Európai Bizottság déli sajtótájékoztatóján, akkor még mit sem tudva a háttéralkuról, feltettem a kérdést Barroso szóvivőjének:

– Milyen lépéseket tervez az Európai Bizottság azt követően, hogy az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésével kiderült, a magyar kormány és annak miniszterelnöke súlyosan becsapta nemcsak a magyar polgárokat, hanem az EU-t is. Terveznek-e valamiféle szankciót Magyarország ellen?

– Az ön által említett beszédről az Európai Bizottságnak nincs hivatalos értesülése. Ami pedig az erről szóló híradásokat illeti, az Európai Bizottság nem olvas magyar újságokat és nem kommentál sajtóértesüléseket.

A fideszes EP-képviselők sem jutottak bővebb információhoz. A Bizottsághoz intézett hivatalos levelükre az a válasz érkezett, hogy „a beszéd hangneme, valamint annak tartalma Magyarország belügye, ami kívül esik az Európai Bizottság hatáskörén”.

Az EU tartotta magát a titkos megállapodáshoz, és elégtétellel nyugtázta, hogy Gyurcsány, ha elég szerencsétlen módon is, de betartotta ígéretének első felét. Az unió az egyre növekvő elégedetlenség, az MTV elleni támadást követően is néma maradt. Néma maradt az október 23-i véres rendőrattak, a szemkilövések után is. Egyszerűen kívülállónak tekintette magát, mintha Magyarország nem lett volna az Európai Unió tagja.

Az európai néppárti képviselők részéről azonban egyre nagyobb nyomás nehezedett az EU törvényhozó testületére. Franco Frattini, jogi és igazságügyi biztos kénytelen volt levelet írni Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszternek, amiben felkéri a magyar kormányt, vizsgálja ki, történt-e „túlkapás”, nem alkalmazott-e „túlzott erőt” a magyar rendőrség a békés tömeg feloszlatásakor. A biztos nem szabott határidőt a vizsgálat lefolytatására.

A levél kimerítette a jogi abszurdum fogalmát: a bűnelkövetőt bízta meg saját bűntettének kivizsgálásával. A fideszes EP-képviselők nem nyugodtak bele abba, hogy az EU igyekszik eltussolni a történteket, ezért Brüsszelben kívánták bemutatni, mi is történt valójában. Elérték, hogy a rendőrattak szenvedői meghallgatáson vehessenek részt az Európai Parlamentben.

Az eseményre 2006. december 7-én került sor, az épület második legnagyobb üléstermében. A jelenlévők a brutális és véres eseményt összefoglaló film után döbbenten, némán ültek a helyükön. Volt, aki sírt. A balliberális média cinikus és hazug módon tájékoztatott az eseményről, amiből csak annyi volt igaz, hogy a fővendég, Frattini valóban nem volt jelen.

A meghallgatás csütörtök délutánra esett, és az igazságügyi biztosnak haza kellett repülnie Bolzánóba, ahol minden hétvégén síelést oktat turistáknak. A biztos ugyanis mellékesként megtartotta síoktatói állását is.

A magyar kormány válasza három hónap elteltével érkezett meg, és ahogy arra számítani lehetett, a levélben az állt, hogy a rendőrség fellépése minden tekintetben jogszerű volt. Mivel az elégedetlenség továbbra sem csitult, Frattini 2007 elején ellátogatott Magyarországra, ahol mindössze annyit közölt, hogy a magyar rendőrségnek tartózkodnia kellene gumilövedékek használatától az oszlatás alatt.

Az unió minden lehetséges eszközzel védte Gyurcsány Ferencet, aki meg volt róla győződve, stratégiai húzása beérett. A színfalak mögött mindig azt hajtogatta: „ha én megbukom, jön Orbán Viktor, aki fütyül a reformokra és a neoliberális politikára. Ha engem nem védtek meg a pozíciómban, akkor számotokra Magyarország elveszett.”

Egy idő után azonban tapasztalnia kellett, hogy az uniós politikusok vele szembeni magatartása alapvető változáson megy keresztül. Egyre kényszeredetten állnak vele szóba, kerülik a társaságát. Rettegni kezdett, hogy kiközösítik abból a „politikai klubból”, amelyben vezető szerepet szánt magának.

Egy minapi blogbejegyzésében leplezi le önmagát, amikor arról értekezik, hogy Orbán Viktor „nemkívánatos személy” lesz az EU vezető politikusai között: „Az Európai Tanács üléseinek esti munkavacsorája előtt egy, a többiek előtt szigorúan elzárt területen találkoznak az államés kormányfők. A büfében még megisznak egy italt. Egy pohár bort, egy gin-tonikot, közben beszélgetnek. A kavalkádban jól érzékelhető, hogy kinek milyen az elfogadottsága. Kihez lépnek oda, kire figyelnek egy társaságban, kivel beszélgetnek csak a hivatalos ügyekről, kivel anekdotáznak szabadon. Sok »nagy embert« láttam magányosan ebben a körben, és gyanítom, egyik sem bánta, hogy a médiának nincsen betekintése ide, a színfalak mögé.” Ő csak tudja, hiszen átélte mindezt.

Mivel a színfalak mögött az állam- és kormányfők egyre kevésbé vették komolyan, igyekezett a média színe előtt az ellenkezőjét mutatni. Viselkedése megváltozott, színpadiassá és kenetteljessé vált. Elleste, mit csinálnak a „nagyok”, és őket próbálta utánozni. Különösen a francia köztársasági elnök, Sarkozy stílusa ragadta meg a figyelmét, aki a csúcstalálkozókon mindig keresett egy csoport miniszterelnököt, akiket szóval tarthatott, és mindig talált olyanokat, akik figyeltek rá.

Az egyik „családi fotó” elkészítése alkalmával, amikor a 27 állam- és kormányfő felsorakozik egy emelvényen, hogy felvétel készülhessen róluk, a felvétel után, amikor elhangzott a „köszönjük” és a miniszterelnökök elindultak kifelé, Gyurcsány a mellette álló svéd miniszterelnök felé fordult, és nagy gesztusokkal elkezdett neki magyarázni valamit, mintha a fotózás előtt félbeszakadt beszélgetést folytatná.

A svéd miniszterelnök ijedten nézett rá. „Mit akar tőlem ez az ember?” – mondta a pillantása, és faképnél is hagyta a nagyban magyarázó Gyurcsányt. Tanulságos burleszkjelenet volt.

Egyre fontoskodóbb lett. A csúcstalálkozókat követő sajtótájékoztatón bonyolult és mély politikai elemzésekkel rukkolt elő, miközben feltűnően gyakran hangoztatta, hogy „az EU magyar kezdeményezésre” (értsd az ő kezdeményezésére) fogadott el valamit. Elég volt belehallgatni más tagország sajtótájékoztatóiba, vagy az EU elnökségébe, hogy kiderüljön, ezekről a nagy sikerű „magyar kezdeményezésekről” a magyar miniszterelnökön kívül senki nem hallott. Néha már úgy tűnt, az Európai Unió Gyurcsány tanácsai nélkül csődbe menne.

Mindeközben a magyar gazdaság kezdett darabjaira hullani. Almunia biztos többször sürgette Gyurcsányt ígéretének betartására, a szigorításokkal járó reformok beindítására. Az egyre gyakoribbá váló találkozásokon nem egyszer hangzott el: „Ha nem teszi meg a szükséges intézkedéseket, miniszterelnök úr, államcsődbe viszi az országát. Meg kell értetnie a magyarokkal, hogy vége a szocializmusnak, nem várhatják többé, hogy az állam eltartsa őket. Mondja meg nekik, hogy nincs több ingyenkenyér, igyekezzenek önellátóvá válni”.

A „vége a szocializmusnak, nincs többé ingyenkenyér” lett ettől kezdve az a vezérmotívum, amire Gyurcsány a reformokat fel akarta építeni. A jelszó megvolt, de tettek nem követték az így üressé vált kommunikációt.

Már régen nem a kormányzással törődött, csak azon járt az esze, miként tarthatja fenn pozícióját, amely egyre jobban meginogni látszott. Betegesen rettegett attól, hogy megbukhat. Kettős játékba kezdett. Megpróbált kibújni az EU-nak tett ígérete alól, és az unión kívüli kapcsolatokkal erősíteni a magyar gazdaságot. Kapcsolatot keresett Putyinnal, akitől azt remélte, tekintettel a „közös múltra”, Magyarország hóna alá nyúl. Egy titkos szerződéssel hátba támadta az Európai Uniót, amikor a közös nagy beruházás, a Nabucco gázvezeték helyett az oroszok által támogatott „Kék Áramlat” megépítése mellett kötelezte el magát.

A megállapodás hamar napvilágot látott, és Gyurcsány nem győzött meakulpázni. Sietett visszakozni, de elkésett. E lépéssel elveszítette az amerikai kormányzat iránta tanúsított jóindulatát. Az amerikai lapok, amelyek korábban kiálltak politikája mellett, nyíltan bírálni kezdték. Az arab országokra sem számíthatott, hiszen ezeket az országokat már 2005-ben mélyen megsértette, amikor az MSZP-kongresszuson azzal viccelt, hogy a magyar labdarúgó-válogatott „halált megvető bátorsággal küzdött” a szaúd-arábiai válogatott ellen, amelyben „nagyon-nagyon sok terrorista is volt”.

Más terepe nem maradt, mint az EU, visszaódalgott az eredeti megállapodáshoz. Kigondolt és bejelentett néhány reformot, az EU megnyugtatására. Ezekre a légből kapott tervekre építette új konvergencia- programját, ami csak annyiban tért el az ominózus, hazugságokkal teli, hamis adatokat tartalmazó két évvel korábbitól, hogy ebben a programban a jövőre utalva vázolta fel ugyanazokat a nagy ívű számokat, amelyek korábban a dübörgő magyar gazdaságot voltak hívatva bizonyítani. Az Európai Bizottság – más nem lévén – kénytelen volt ezt a konvergencia-programot üdvözölni.

Barroso bizottsági elnök úgy nyilatkozott, hogy „bár Magyarország a válság által egyik leginkább sújtott uniós tagállam, az ország megfelelő gazdaságpolitikát választott a magas államháztartási hiány és a külső adósságok kezelésére. Az ország jelentős előrehaladást tett költségvetésének szilárdabb alapokra helyezése felé”.

Mindezt akkor, amikor a magyar kormánynak már sorra kellett különböző válságintézkedéseket hoznia az államcsőd elkerülésére, majd 2008 októberében kiderült, ha az EU és az IMF nem siet kölcsönnel Magyarország megsegítésére, az ország összeomlik.

Egyetlen alkalommal (február 24.) szaladt ki Gyurcsány száján „Ami azt illeti, mi elég nagy bajban vagyunk”. A Brüsszelben tett kijelentésére azonnal zuhanni kezdett a forint. A kormány szóvivője gyors helyesbítést kért, leszögezte: a miniszterelnök a „mi” alatt nem Magyarországot, hanem Európát értette. „Hát elég nagy baj van a világban és elég nagy baj van Európában.” Így kellett volna értelmezni Gyurcsány Ferenc kijelentését a szóvivő szerint.

Talán ez az értelmezés adta az ötletet Gyurcsánynak, hogy nem Magyarországon kell a reformokat bevezetni, hanem egész Európában. Majd ő megmondja, mit kell Európának tennie, hogy kimásszon a válságból! 2008. október 15-én négypontos javaslattal érkezett Brüsszelbe, az európai uniós tagországok állam- és kormányfői találkozójára.

Ezeknek a javaslatoknak az lett volna a céljuk, hogy a lehető legnagyobb védelmet biztosítsák az európai pénzügyi rendszernek, és ezzel a védelemmel segítsék az európai (és benne a magyar) gazdaságot, elkerülhetővé tegyék a mély recessziót.

Gyurcsány szokatlan módon a találkozó előtt megjelent a Tanács épületének hatalmas fedett előcsarnokában, ahol a csúcstalálkozó idején közel ezer újságíró foglal helyet. Ezen a helyen miniszterelnök nem szokott sajtótájékoztatót adni, arra vannak a nemzeti sajtószobák, ezért nyomban egy nagy csoport újságíró fogta körül. Előbb magyar nyelven, majd gyenge angolsággal ismertette azt a négypontos elképzelését, amivel Európa gazdasága megmenthető. Ezt követően kezdődött el a tanácsülés. Meglepetésünkre kisvártatva arról kaptunk értesítést, hogy Gyurcsány otthagyta a tanácskozást, és hazautazott.

Igyekeztem kideríteni az okát. Amikor visszafelé jöttem az asztalomhoz, egy csoport hahotázó újságíróra lettem figyelmes. Odahívtak magukhoz, kérdezték, tudom-e, mi történt. Ráztam a fejemet.

– Amikor elkezdődött a tanácskozás, Gyurcsány felállt és közölte, kidolgozott négy pontot Európa megmentésére, amit szeretne ismertetni. Az elnöklő Sarkozy azt válaszolta: „Miniszterelnök úr, még senki nem hallott olyat, hogy a beteg akarja gyógyítani az orvost. Ne az akarjon tanácsot adni nekünk, aki a saját országának a gazdaságát elkúrta. Gyurcsány erre felugrott, dühödten kirohant a teremből, és elutazott haza” – mesélték nevetve.

A magyar média természetesen arról számolt be, hogy Gyurcsány elgondolásaiból hármat magáévá tett az Európai Unió. A válság azonban még Gyurcsány remek elgondolásai ellenére sem akart szűnni, Magyarországon kiváltképpen nem.

Az IMF-től és az EU-tól kapott 25 milliárd eurós hitel is kevésnek látszott ahhoz, hogy az ország talpon tudjon maradni. A magyar diplomácia komoly erőfeszítéseket tett, hogy további segítséget szerezzen az Európai Uniótól, de megint Gyurcsány segítségére volt szükség, hogy a vonakodó gazdagabb tagországokat megpróbálja rávenni arra, hogy fizessenek. Azt indítványozta, hogy az Európai Unió hozzon létre egy 180 milliárd eurós alapot (Európai Stabilizációs és Integrációs Program) a kelet-európai gazdaságok megsegítésére. Mint mondta, nemcsak Magyarországnak, hanem valamennyi kelet-közép-európai országnak szüksége van a pénzügyi támogatásra, erről valamennyi érdekelt tagország miniszterelnökével beszélt, akik jóváhagyták tervét.

Az érintett tagországok miniszterelnökei azonban az Európai Bizottság elnökének, Barrosónak címzett közös levélben tudatták, erről a magyar miniszterelnök velük nem egyeztetett, sőt egy árva szót sem szólt tervéről, amúgy köszönik szépen, de nincs szükségük pénzügyi támogatásra. Ez a diplomáciai blamázs végleg megpecsételte a sorsát.

Az EU minél előbb meg kívánt szabadulni a beszámíthatatlan viselkedésű magyar miniszterelnöktől, és diplomáciai úton lépéseket tett eltávolítására. Gyurcsány Ferenc megkapta a selyemzsinórt. 2009. március 21-én, az MSZP tisztújító kongresszusán kénytelen volt maga bejelenteni lemondását. Amitől rettegett, bekövetkezett. Nem a választók buktatták meg, az unió nyomására önként kellett lemondania.

napocska-EMD-milla 2011.09.06. 14:22:12

@vitézy: Ez a Kalevala, Uram? Az igazság tőmondatokban lakozik, sőt, egy szóban. Hazug.

belekotty 2011.09.06. 14:28:44

@vitézy: Ez az egész egy nagy hazugság. A hazugság ott kezdődik, hogy a 2006 januárjában az EU-nak átadott 2005-ös makrogazdasági adatok nem voltak hamisak. Sőt ezt Varga Mihály is megkapta. Hogy Gyurcsány a médiának hazudott azokról az adatokról a népnek, az egy másik dolog, de az EU tudta a valóságot.

lobster thermidor 2011.09.06. 14:40:49

@napocska-EMD-milla:

Mily meglepő, hogy a @vitézy nick által két részletben beírt, hosszú-hosszú szófosásnak véletlenül sincs megnevezve a lejegyzője.

Fell Bandi 2011.09.06. 14:43:24

Nem a témához tartozik, de szinte biztos vagyok benne, hogy a gyurcsányistáknak ez sem tetszik, a többieknek pedig igen: stohl buci lehet, hogy a pápai pojáca rabtársa lesz, ő már megváltotta a jogerős helyjegyét a sittre :))

lobster thermidor 2011.09.06. 14:44:34

@vitézy:

Na és vajon, ha szabadna megtudnunk melyik népszerű sajtótermékben jelent meg ezen felbecsülhetetlen értékű iromány?

Vagy csak belső használatra adják ki a megbízható tagtársaknak...

Fell Bandi 2011.09.06. 14:51:27

@lobster thermidor: a pápai pojáca rajongói körében nem ismeretes a gugli mint olyan? Nem vagyok meglepve...

lobster thermidor 2011.09.06. 14:55:49

@Fell Bandi:

Most akkor vagy te vagy a @vitézy, vagy nem téged kérdeztelek.
Bár ha tudod a választ, megoszthatnád velünk.

napocska-EMD-milla 2011.09.06. 15:04:55

@Fell Bandi: Annyira erős ember volna ez a Gyurcsány, hogy ha az új kormányfőről derül ki, hogy hazugsággal győzött, akkor is csak egy két és fél éve 0 pozíciójú politikus körül megy az agyalás? Terelünk, terelgetünk, terelgetnénk? Vagymegmi?

Molnár Sanyi 2011.09.06. 15:05:19

Zsoltika pontosan leírta az igazat:
Gyurcsány a választási győzelme után...

Mekkora gerincre vall!!! Milyen egyenes ember!
A baj, ami igazából nem baj mert ettől vagyunk a baloldalon emberek és nem az a jobboldali csőcselék, hogy mi nem szervezünk ,,spontán" tüntetést, nem gyújtunk fel semmit, így el is fog halni ez az egész...

Fell Bandi 2011.09.06. 15:11:35

@napocska-EMD-milla: ki a bánatos tököm foglalkozik ezzel az idióta pojácával minden áldott nap a zsótin kívül? Én konkrétan leszarom, de ő minden posztjában feldobja a labdát...

barli 2011.09.06. 15:16:05

az egy dolog, hogy ez elég gáz, ha orbán ezt és így mondta (a részletek valahogy mindig késöbb derülnek ki), de hogy mi köze van ennek hös ferencünk ügyéhez, azt nem tudom. Ja, hogy jön a Sukoró per? Szerintem inkább örülhetne, hogy még csak ezt a kis simlit akasztják a nyakába!
Ha meg már szóbakerült a feri is, végképp nem értem, hogy azért, mert Orbán hazudott, miért lenne jobb az ö öszödi ügye. Amiben ugye nem is a hazugság volt a leggázabb, hanem a direkt elkúrás meg nemkormányzás.
T. Gréczy! Ugyan mondja már meg, hogy miért csak a Gyurcsányról írogat ilyen szép seggnyalós cikkeket?
Nem tünne fel ennyire, ha jönne néha valami más is. Külpolitikáról, nemorbán fideszezésröl, baloldal problémáiról, mittomén. Ez így szánalmas.

a végzet aszonygya 2011.09.06. 15:16:56

@Fell Bandi:
De tetszik,
néked meg az nem fog tetszeni ha egy idő múlva a führer is bekerül.

pl, ilyen ügyek miatt is
Defend-ügy

"az Orbán-kormány idején kis őrző-védő kft.-ből a legnagyobb állami vállalatok partnere lett"

"Gyanúsítottként hallgatták ki az APEH egyik főosztályvezetőjét és a Defend Kft. két magánnyomozóját az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán - értesült a Magyar Hírlap. Mindhármukat a Defend jogszerűtlennek vélt tiktos adatgyűjtése kapcsán, különleges személyi adatokkal való visszaélés alapos gyanúja miatt vonták eljárás alá."

És milyen érdekes, hogy létezik egy őrző-védő cég, amelynek Török a neve, márpedig a DEFEND átkódolás után a turkey nevet adja ki.

Fell Bandi 2011.09.06. 15:29:55

@a végzet aszonygya: ezekben az ügyekben már rég fordult a kocka, pillanatnyilag a te embereid vannak a szopóágon...
Ezt a Török-féle asszociációt nem egészen értem: a Török Security sokkal régebbi cég a piacon a Defend-nél..

a végzet aszonygya 2011.09.06. 15:32:59

@Fell Bandi:
Nekem nincsenek embereim(seggnyalóim).
Nem hinném, hogy fordult a kocka, azóta nem csak a Kubatov lista készül ám.

Fell Bandi 2011.09.06. 15:40:25

@a végzet aszonygya: lesz idejük az elvtársaidnak listákat írogatni a sitten...
Témajavaslatok: Bakancslista, Schindler-lista, szocia-lista...

napocska-EMD-milla 2011.09.06. 15:47:25

@barli: "Ha meg már szóbakerült a feri is, végképp nem értem, hogy azért, mert Orbán hazudott, miért lenne jobb az ö öszödi ügye. Amiben ugye nem is a hazugság volt a leggázabb, hanem a direkt elkúrás meg nemkormányzás."
Nem jobb. Viszont OV is hazugsággal került kormányra, és másfél év alatt az ország gazdaságilag és humánpolitikailag is sokkal mélyebbre süllyedt, mint amikor Bajnai átadta. Rosszabbul él az ország, mint másfél éve. Nem ezt ígérték. Tudatosan hazudtak.

Fell Bandi 2011.09.06. 16:05:03

Sokan megírták már, hogy – hát, hogyan is lehetne ezt szalonképesen megfogalmazni? – Gyurcsány és Gréczy meghibbant. A fácsén és a blogon napi rendszerességgel közzétett véleményük szerint a magyar demokrácia történetének legnagyobb buktáját összevariáló kormányfő és kormányzati munka szuper volt, egyébként meg Gyurcsány nagy ember. Mindenről a zOrbán tehet, aki meg a főgonosz. Mindezt olyan elképesztő acsargással , bicskanyitogató pökhendiséggel és a valóvilág realitásaitól oly annyira elrugaszkodva teszik, hogy az ember nem tud nem röhögni rajtuk.

Arra, hogy mi szükségük van erre, az MSZP minapi sajtónyilatkozata, miszerint „keményebbek lesznek”, megmutatta. Az a pofozkodás, ami a túlélésért megy a pártban, mindenekelőtt az alkalmasságról szól. Arról, hogy ki tud lenni Orbán Viktor alkalmas kihívója. Az áltag emeszpés szerint az akitől jobban „fél” a miniszterelnök – gondolják házon belül. Így mindenki Orbánon át akar visszakapaszkodni.

Hát, ezért ez a sok hülyeség, a nyolcéves épülő-szépülő, nem is deficites országról, meg szörnyeteg Orbánról. Azt a réteget ugyanis, amit megpróbálnak maguk alá kaparni, nem a valóság érdekli, hanem egy szappanopera, amelynek a nyurga szemüveges a főszereplője. A show-t meg etetni kell, különben mindenki leszokik a nézéséről.
A jobboldal persze remekül szórakozik. Gyurcsány eddig a fasorban sem volt, irodalmi munkássága pedig mindig bizonyítja, hogy jól van ez így.

A dolog most azonban egyszerre megszűnt tét nélküli lenni. Gyurcsányt bíróságra citálják. Van bűne elég – morálisan mindenképpen. De ez eddig csak vélemény. A kérdés: lehet-e bizonyítani? Találkozik-e egyszer s mindenkorra Gréczy és Gyurcsány a valósággal, vagy mártírként tovább rugóznak? Ha a per(EK) felmentéssel zárul(NAK), akkor talán visszatérhetnek – a jobboldal nagy örömére – a párt vezetésébe.

Mesterházynak és az őt támogatóknak, ha játékban akarnak maradni, most már mutatniuk kell valamit. De őket is megbénítja a baloldal nyomorúsága: a vízió teljes hiánya, a politikai tartalom teljes hiánya, és a munka teljes hiánya. Toposzok és közhelyek és üres kommunikáció, zOrbánozás. Diagnózis, párt- és közösségépítés semmi.

A pályafutás vége közeledik.
PunkRhétor

IGAZ MAGYAR 2011.09.06. 16:09:16

No itt az új közmondás! .... hazudik mint Orbán a választások előtt de nem jobban mint Vitézy a választások után!! ...vagy fordítva? De így is -úgy is igaz!!!

atila68 (törölt) 2011.09.06. 16:14:51

Kedves Zsolt!

Tehát valaki mondodtt valamit valahol, hogy hallotta, hogy Orbán Viktor mondott valamit valahol.
A felelős újság(blog)írás bizony nem itt kezdődik.

De ha még ettől el is vonatkoztatok, ugyan melyik volt az a kijelentése Orbán Viktornak amit nem szabad nagyon komolyan venne?

Azt pedig végkép csak csendben jegyzem meg, hogy az legtöbb politológus, publicista a legvisszafogottabb kampányként könyvelete el ígérgetések terén a 2010 esztendeit.

Még ön is kedves Zsolt!
Bizony!
Sőt számonkérte Orbán Viktoron, hogy miért nem ígér kézzelfoghatót.
Bizony!

napocska-EMD-milla 2011.09.06. 16:18:31

".. ki a bánatos tököm foglalkozik ezzel az idióta pojácával minden áldott nap a zsótin kívül? Én konkrétan leszarom, de ő minden posztjában feldobja a labdát..."
Ezt írod, ezekután Gréczy méretű szövegben analizálod az emeszpé hülyeségeit meg a Gyurcsányt.
Viktorunk meg nem gond, ha hazudik folyamatosan, és soha be sem vallja. Mi ez, ha nem szemellenző?
Én nem szeretem sz emeszpét, de ami az egyiknél felháborít, azt a másiknak sem nézem el. OVI becsapta az országot. Méltatlan a tisztre.

IGAZ MAGYAR 2011.09.06. 16:20:08

@atila68:
atila! Talán még emlékszel hogy az egy kulcsos adórendszerrel mindenki jól jár!!!! No pl.: ezt HAZUDTA Dr Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke!!! Talán emlékszel! No???

napocska-EMD-milla 2011.09.06. 16:20:08

@Fell Bandi: bocsi, a fentebbi szöveg hozzád szólt.

napocska-EMD-milla 2011.09.06. 16:33:55

@atila68:
Ígért kézzelfoghatót: fájdalom nélküli megoldást mindarra, amit Gyurcsányék el..tak. Hazudott, mert nőtt a szegénység, a munkanélküliség, eltűnt a nyugdíjmegtakarítás 3000 milliárdja zsarolással, nem önkéntesen, a manyup-nál maradókat megfosztja az állami nyugdíjtól, és a nyugdíjrendszert és korhatárt egyoldalúan, a munkavállalókra nézve sérelmesen alakítja át.

IGAZ MAGYAR 2011.09.06. 16:39:46

"Ketchup, mustár: Óbudán is összekente az alkotmányt Dániel Péter"
... csak egy kis polgári virtus ami megmelengeti az ember lelkét!
Azért talán nincs veszve minden! Köszönjük ügyvéd Úr!!!

Fell Bandi 2011.09.06. 16:44:54

@IGAZ MAGYAR: no, ez a tetves buzeráns elmehet a jókurva anyjába! Ha egyszer meglátom a sunyi pofáját, akkora sallert kap, hogy a zsinagógáig csúszik a taknyán...

S. Annyi 2011.09.06. 16:45:04

BALATON, Alexandra Antikvárium - www.hunbook.hu, Bor-agora, I love Balaton, Spa Kereső, Komássy Ákos, Gyermekétkeztetési Alapítvány, Népszava Online, Budapesti Operettszínház, Orbán Viktor pedig főleg ne szennyezze a Facebookot!, Fradi (Ferencvárosi Torna Club), Legyen a Facebookra is kifüggesztve a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata!, Bajnai Gordon, Tóth József, OMEGA együttes (Hu)and 63 more

Úriember a Zsóti!

napocska-EMD-milla 2011.09.06. 16:51:47

@S. Annyi: Egyszóval OV-nak szabad hazudni. Ilyen egyszerű ez. Csak a sok majom bonyolítja el az életet :)

napocska-EMD-milla 2011.09.06. 16:59:45

@Fell Bandi: mostan Zsóti irányítja az országot, hogy fontosabb, amit ő mond, mint szeretve tisztelt miniszterelnökünk? Hiszen ő már le van írva rég, Gyurcsánnyal együtt, neeem? :)

Fell Bandi 2011.09.06. 17:02:43

@napocska-EMD-milla: zsóti készül a nagy feladatra, amíg a pápai pojáca sitten lesz, ő lesz a szóvivője. Nyugdíjas állást talált magának...

napocska-EMD-milla 2011.09.06. 17:16:55

@Fell Bandi:
Ennél az országot sokkal jobban érdekli, hogy OV mire készül. Alattvalók milliói aggódnak.

casablanka 2011.09.06. 17:29:45

Még hogy a mostani kormány nem hazudik? ki állit ilyet? Hazudnak reggel délben este tehát folyamatosan, Például a 16% os szj-val - 6ooo ft al lett kevesebb a fizetésem, pedig azt mondták senki nem jár rosszabbul. A magányugdijakat megőrizzük, persze saját maguknak mi ez ha nem hazugság, ez a gazdagok és saját kormányuk zsebét tömik.13 évig fizettem a magánnyugdijamat semmit nem kaptam vissza és nem az Axánál voltam. Most is hol tárgyalnak ? mennyi pénzért ezt miért nem kérdezitek, Gyurcsány egy fillér fizetést nem vett fe ezt ezekről nem lehet elmondani, egy népnyuzó banda remélem minél előbb elnyerik méltó büntetésüket.

Fell Bandi 2011.09.06. 17:36:50

@casablanka: bazdmeg ezt a süket dumát nagyon únom már, hogy a pojáca nem vett fel egy fillér fizetést sem!!!!
1. Az összes fizetése át lett neki utalva a számlájára, amit ő állítólag odaadott valamilyen alapítványnak. De hogy melyiknek, az titok.

2. Ki nem szarja le a fizetését, ha közben lop, mint a gép? A fizetése évi 10 milliós nagyságrend, a cégének meg elintézi, hogy 100 milliós nagyságrendben olcsóbban vehesse az áramot.
Az államadósságot 10 ezer milliárddal megnöveli.
A moszkvai kirendeltséget sok milliárddal ár alatt adja el.
Folytassam?

IGAZ MAGYAR 2011.09.06. 18:31:03

@Fell Bandi: a pojáca felvette s felveszi most is a fizetését sőt még a felesége helyett is írtak valami szakácskönyvet s Ő vette fel a hasznot!! No a pojáca az ilyen markolja a pénzt !! ... egyesek szerint a pénze miatt ragaszkodik az egykulcsos adóhoz is!! Ilyen egy pojáca Bandi!!!!

Fell Bandi 2011.09.06. 18:34:02

@IGAZ MAGYAR: ki a faszom venne dobrev szakácskönyvet?

IGAZ MAGYAR 2011.09.06. 18:56:41

@Fell Bandi: Te kevered ...valami Anikó a pojáca felesége! (minden tiszteletem neki!!)

IGAZ MAGYAR 2011.09.06. 19:06:04

3 : 0 Bravó Dr Dániel Péter ügyvéd Úr a harmadik polgármesteri hivatalban kente össze a Tákolmányt!!! Hajrá Péter Hajrá ügyvéd Úr!!! Hajrá Magyarország!! Hajrá magyarok!!!
...mert majd a nóta is mondja "Kechap itt kechap ott Dániel Péter lecsapott"

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2011.09.06. 19:14:01

"Most is azt mondom a külföldi diplomatáknak, hogy ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok".

Malacka leszállt a bicikliről.

Miután az egész sajtóbirodalma azon izzadt két napig, hogy minél jelentéktelenebbnek mutassák be a WikiLeakset és azon belül is az ott megjelent, 2006-os Orbán-távirat egy kurta mondatocskáját, Orbán kiállt, és megerősítette az abban foglaltakat. Ez gyakorlatilag az előremenekülés taktikája, a "legjobb védekezés a támadás", hogy -egy kicsit ugyan átfogalmazva- az ne az előre megfontolt populista választási ígérgetés beismerése, hanem a tettrekészség, a bátorság szinonimája legyen.

Hogy Orbán nem a szavak, hanem a tettek emberének tartja és láttassa magát.

Ez még innentől lehetséges is, egyetlen feltétellel: ha mostantól kezdve SOHA TÖBBÉ nem szólal meg. Kész. Ez a mondat ugyanis már nem az "amerikai szórakoztatóipar" része, hanem Orbán Viktor mondta a saját szájával. Ha ezentúl megszólal, akkor nyugodtan lehet mondani, hogy "De hát Ő mondta, hogy arra nem kell figyelni", hogy azzal csak a száját szellőzteti, következésképpen nem is fognak; ezentúl a szája lufikat fog eregetni, bármit mondjon vagy kiáltson is, és minél jobban és kétségbeesetebben fogja bizonygatni ő és a stábja, hogy nem, erre most figyelni kell, annál nevetségesebbé, hiteltelenebbé és vállalhatatlanabbá fog válni. Megtette az első lépést a sakktáblán, az elsőt egy sikeres önmatt felé.

Éppen ezért bárki baloldali számára pedig a legrosszabb, amit tehet, hogy ezt a mondatot bármilyen módon is párhuzamba állítja Ösződdel és az ott elhangzottakkal, vagy ezzel próbálja igazolni a múltbeli hazugságokat. Nem, ez a mondat MOSTANTÓL számít, a visszamutogatás csak ezen mondat élét koptatja el, ezért egyszerűen hagyni kell, hogy ezt a mondat tegye a dolgát.

Vagy majd Orbán is mondhatja, amit egyik korábbi főnököm: "Ne arra figyelj, amit tegnap mondtam, hanem arra figyelj, amit most mondok!".

Fell Bandi 2011.09.06. 19:30:34

@IGAZ MAGYAR: nézd meg a dánielpéter szétvert pofáját egy hét múlva, remélem, akkor is röhögni fogsz.. én igen :)))

Fell Bandi 2011.09.06. 19:32:02

eredményes a gyurcsányi-geci-blog: a szocik mára teljesen leírták magukat, már a parlamentbe jutásuk is kérdéses: magyarnemzet.hu/portal/808105

igazi Lencsés István (törölt) 2011.09.06. 21:05:44

@Fell Bandi: Ja hogy neked az MNO az igazodási alap! :-)) Stimmel.

igazi Lencsés István (törölt) 2011.09.06. 21:07:20

Ha jól emlékeszem a Fidesz hörgött amikor 300 forinthoz közelített Gyurcsány alatt a gázolaj. Most ők emelnek, mindjárt 400 lesz. De ez nem megszorítás, gondolom az ostoba narancskommandó ezt is bekajolja.

IGAZ MAGYAR 2011.09.06. 21:31:27

@igazi Lencsés István: ...no mit mondana erre a miniszterelnök személyes szóvivője: ...lehet hogy jól emlékezik de minek! Ne azt nézzék mire emlékeznek hanem azt ami most van!!! ...ja és megszorítás az nem lesz!!! ...a megszorítás az az MSZP kormány alatt volt csak!!! ...a megszorítás politikája az nem lehet az Orbán kormány politikája mert Dr Orbán Viktor miniszterelnök Úr kormánya nem megszorít!!!! ...hanem csak kifacsarja még a szart is belőletek hálátlan banda!!!

lajos0 2011.09.06. 22:31:24

Azért ez az öszödi beszéd szerintem egészében sokkal durvább, mint az úgymond kiragadott mondatok. Kívülről tudom az egészet, a megelőző felszólalásoktól (Filó Pál patkányozása) "a kell még valamit mondanom Ildikóig. Itt egy ország első embere beszámolt arról zárt körben, hogy tudatosan kárt okozott az országnak, hogy a hatalmat megtarthassa.

A legszánalmasabb rész szerintem, amikor azzal vagánykodik a frakciónak, hogy mekkora pariban van a Demjánnal ( akit szintén nem tartok sokra).

Persze Gréczy Zsolt látszólag továbbra is a perspektivikus illúzió áldozata ( ha egy torony alatt állok, az tűnik a legnagyobbnak, hiába vannak nagyobbak is ). És mivel a saját identitását abból szereti levezetni, hogy belőle Fletó miniszterelnöki főtanácsadót csinált, ezért nem is lehet rá komolyan haragudni. Az egyszerű padödö szövegíró ilyen magas polcra jutott, tehát nyilván nem fog beleharapni a kézbe, amely őt oda emelte. Szerintem a kis fideszes buzgómócsing kommunikátorokra is ezért nem érdemes haragudni, most ők is valakinek érzik magukat.

high up! 2011.09.06. 22:54:43

A bödös proli maszoposa két kézzel tapsolta meg Kurcsányit Öszödön, annyira tetszett neki, hogy az ország tönkretétele árán hozták vissza a szarból a kormányzást.

napocska-EMD-milla 2011.09.06. 23:26:53

@lajos0: Csúsztatás, amit mond, kedves lajoso, mivel a bizalmas körben elmondott beszédben kizárólag többes számban hangzott el, hogy "hazudtunk" éjjel és nappal. Sohasem a beszélőre egyedül. Tehát ez a jelenlévőkre ugyanúgy vonatkozott, mint későbbi magyarázat szerint az addigi összes választásra. És ebben az értelemben is igaz? Nagyon is! Minden kampány a rendszerváltás óta hamis illúziókkal táplálta a választókat. Nem is volt módjuk felnőni, hogy igaz, de kellemetlen ígéretekkel szembenézzenek. Ezért tartunk itt. Mert eddig a demagóg ígéretek lehettek csak nyerők. Amit OV is kihasznált, és országon belül teljesen mással kampányolt, mint amivel a külföldi befektetőket etette. Ez az első olyan hazugság, amikor a saját népét becsapja, és külföld felé, titokban megmondja az igazat. Tudatosan, és csak a saját népét csapta be.

vitézy 2011.09.07. 00:44:22

@lobster thermidor

Úgy látszik a vörös köd nem csak a látását homályosította el.
Az általam feltett cikk íróját nem lengi semmilyen titok körül. Barcs Endrének hívják, és évekig dolgozott Brüsszelben. Személyes tapasztalatait, oknyomozó munkájának eredményeit foglalta össze a két dokumentumban.

@napocska
Sajnos az igazság picit bonyolultabb annál, ahogy Ön képzeli! Ezért javaslom Önnek azt az egyszerű és kissé együgyű játékot, aminek a neve "Fekete - fehér, igen - nem, mit vettél a pénzemen?"

@belekotty
Talán szerencsésebb lett volna nem belekotyognia! Minden esetre a figyelmébe ajánlom a következő elemzést. Lehet, hogy mégsem volt rendben minden a 2005-s adatok körül?

Ország:
Magyarország
Tárgy:
Konvergencia-program
Összefoglalás:

Az Európa Unió jogrendje értelmében az eurót még be nem vezetett országok minden évben konvergencia-programot nyújtanak be a Tanács és a Bizottság részére. Ez tartalmazza - és elfogadásával mintegy jogilag megköti - a tagállam olyan irányú és tartalmú gazdaság- és költségvetés-politikáját, amely előrevisz az euró rendszerhez való csatlakozás felé. E mostani konvergencia-terv egy másik követelménynek is meg kell, hogy feleljen Magyarország esetében, amely a túlzott éves költségvetési hiányt, és annak bekövetkezte miatti uniós eljárást megszünteti, már csak azért is, mert ha ez nem következik be, az ország számára elzárhatják a gazdasági felzárkózást támogató uniós strukturális forrásokat. Ezek éves keretösszege 3,2 Md euró a következő 7 évben.

Magyarország szociál-liberális kormánya a 2006. évi tavaszi országgyűlési választások előtt már kétszer nekifutott e feladat teljesítésének, de az EU 2005 januárjában, majd őszén hozott negatív ítéletet. Ennek oka a 2005-ben 7,5 %/GDP nagyságú hiány, vagyis az előzetes adatok és az alkalmazott számítási módszerek hamis, félrevezető volta - amit a miniszterelnök a választásokat követően be is vallott. Az Európai Bizottság utóbb az eljárási rendtől eltérve olyan haladékot adott, ami hozzájárult ahhoz, hogy a valós közérdekű adatokat Magyarországon a kormány eltitkolhassa és csak a választások megnyerése után tegye közzé.

A kormány a végső időpontban, 2006. szeptember 1-jén nyújtotta be aktualizált konvergencia-programját. A Bizottság korábbi feladat-meghatározását, annak teljesítését; ezt követően pedig annak kritikai elemzését szükséges elvégezni a szorosabb és tágabb, de közvetlen politikai következmények számbavétele előtt.

1. Az EU szabta feladatok és teljesítésük A Tanács legutóbbi állásfoglalása szerint a kiigazított konvergencia programot minél hamarabb, legkésőbb 2006. szeptember 1-ig kellett benyújtani. Tény, hogy a magyar kormány az utolsó pillanatban ennek eleget tett. A kormányfő a rendelkezésére álló idő maximális kihasználása ellenére, bevallottan 'a hagyományos menetrenden kívül' eljárva tett eleget a feladatnak. Ez azt jelenti, hogy elmaradt a konszenzuskereső társadalmi egyeztetés, az ellenőrző magyar intézmények formális közreműködésére került csak sor. (Az alternatívák és valódi egyeztetések nélküli diktátum, a hazugság és csalás tényének bevallása szükségszerűen vezetett a népharag és a demokratikus intézmények, politikai tényezők tiltakozásához, a miniszterelnököt lemondásra történő felszólításokhoz.) A tervnek tartalmaznia kellene az ország középtávú kiigazítási pályájával összhangban lévő konkrét strukturális intézkedéseket. A tény viszont az, hogy az új nemzeti fejlesztési terv és akcióprogram még készül, ezért â�� bevallottan - ' a konvergencia program nem foglalkozik az ágazat- és fejlesztéspolitikai intézkedések részletes bemutatásával', csak azok hatásait veszi figyelembe.

IGAZ MAGYAR 2011.09.07. 05:19:15

@lajos0: " Egyetlen dologra figyeljenek amit csinálok" ... mondotta Orbán Viktor!

Tehát ne arra amit mond!
De az előbb azt mondta hogy ... de arra ugye ne figyeljek!
Alighanem érthető!
Ne figyeljünk arra amit mond mert azt mondja a hogy valamit csinál!
Valójában akkor nem csinál semmit vagy csak a kezét figyeljük???? ... (mert titokban átment Rodolfoba!!!!)

Rodolfo ugye meg azt mondta "vigyázat csalok" de Rodolfo amikor azt mondta akkor mondott igazat!!!

Hát bonyolult ember a miniszterelnök Úr!!!

lajos0 2011.09.07. 07:45:22

@napocska-EMD-milla: "A majd beledöglöttem, hogy úgy kellett csinálni, mintha kormányoznék" szerintem azért egyes számban van. A jelenlévőkre is vonatkozott, de nekik egy csomó mindenről nem kellett tudni ?

Nem lehet ebből jól kijönni, hiába vannak rendkívül lelkes exegéták, akik megpróbálják megmagyarázni, hogy itt a hazugsággal próbált leszámolni, meg az ostoba kampányszlogenekkel. Ráadásul az öszödi beszédnek a kiszivárgása előtt nem sok hatása látszott a párton belül, utána meg a elég sokat hazudoztak is róla.

Nem sikerült még azt az ellentmondást sem feloldani, hogy ezt a nagyívű igazságbeszédet ( mely retorikai csúcsteljesítmény, és a valósággal történő bátor szembenézés), azt melyik mocskos áruló is tette közkincsé.

Hogy minden kampány hazudik a rendszerváltás óta Ferenc nélkül is nyilvánvaló, ráadásul a rendszerváltás előtt is így volt, a jövőben is így lesz, és minden demokráciának nevezett alakulatra igaz. A kampány a hülyéknek szól mindenhol, ahogy a reklámok általában.

Orbán szintén hazudott a kampányban, na bumm. A két hazug közül egyelőre neki van több támogatója, bár mindent megtesz, hogy fogyjanak. Ferenc meg a toplista alján tanyázik, és ezt lehet magyarázni mindenhogy, de tudomásul kéne venni.

IGAZ MAGYAR 2011.09.07. 07:51:44

@lajos0: "Orbán szintén hazudott a kampányban, na bumm" ...hát inkább a jó ....ke ..vesanyját neki!!!

lajos0 2011.09.07. 09:41:53

@IGAZ MAGYAR: Hát így is lehet. De nincs igazán jelentősége. A kampányban hazudnak, mellébeszélnek és ígérgetnek mindenhol. A magyar politikai elit pedig nagyságrendekkel silányabb még a nyugati garnitúránál is, pedig ott is előfordulnak többszörösen lejáratódott figurák ( Berlusconi, Sarkozy, stb..).

A kampány hülyeségekből áll, és a hülyéknek szól. Nekem az a furcsa, hogy van még néhány olyan ember, aki ezt képes komolyan venni és számon kérni.

leponex 2011.09.07. 10:37:08

Betelgeuse-2 2011.09.06. 13:40:21
Úgy látom rajtam kívül Te is elovastad :)
Igaz, nem először olvashatjuk Kedvenc Bárdunk blogján, de Ferenc testvérünk valószínűsíthető kihallgatózása előtt még ütősebb.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.07. 11:36:22

@lajos0: Jaja!

Egy régi vicc szerint:
"Ha egy úrinő azt mondja, hogy nem, akkor az azt jelenti, hogy talán.
Ha azt mondja talán, azt jelenti, hogy igen.
Ha azt mondja igen, akkor nem úrinő!

Ha egy politikus azt mondja igen, azt jelenti, hogy talán.
Ha azt mondja talán, azt jelenti, hogy nem.
Ha azt mondja nem, akkor nem politikus!"

Rántott kard 2011.09.07. 11:52:07

@lajos0: "A kampány hülyeségekből áll, és a hülyéknek szól. Nekem az a furcsa, hogy van még néhány olyan ember, aki ezt képes komolyan venni és számon kérni."

Hát kb. 2,7 millió ember még képes komolyan venni, ezt már tudjuk.
Hogy számon kérni hányan lesznek képesek, azon nem kevesebb múlik, mint Orbánnak és kormányának a sorsa.

Rántott kard 2011.09.07. 11:57:41

Nem olyan bonyolult ez, mint ahogy azt a megélhetési politológusok, szélkakas újságírók, meg mindenkinél mindent jobban tudó bloggerek magyarázzák.
Gyurcsány már túl van azon, aminek még Orbán előtte áll, oszt jó napot.

Rántott kard 2011.09.07. 12:12:35

@vitézy:
"Gyurcsány magával vitte két miniszterét is, de Almunia ragaszkodott a négyszemközti megbeszéléshez, amin még a tolmácsok sem vehettek részt. Megbízható információink szerint a pénzügyi biztos kertelés nélkül kiterítette lapjait:"

Milyen megbízható információd lehet neked egy négyszemközti megbeszélésről??????

lajos0 2011.09.07. 13:03:47

@Rántott kard: Nekem kicsit naiv feltételezésnek tűnik, hogy 2,7 millió ember a kampány hatására szavazott a Fideszre. A másik garnitúrát éppen jobban utálták, oszt jónapot. Nem hiszem, hogy sokan akarták az olajos Pintért belügyminiszterként látni, vagy egy Schmitt Pál féle ócska lakájt "álamfőként", esetleg a kifüggesztett Nenyi vagy az alkotmány asztalkája hiányzott volna bárkinek is.

vitézy 2011.09.07. 13:41:45

@Rántott kard

Megpróbálom neked lemodellezni az esetet, de az ostoba kérdésedből fakadóan, nem sok reményt fűzök hozzá, hogy meg is fogod érteni!

Tegyük fel, hogy van neked egy barátod! Nem is barátod, hanem egy elvtársad. Találkoztok, négyszemközt beszélgettek. Te meg ő. Rajtatok kívül senki sem hallja a beszélgetéseteket, két nap múlva mégis másoktól hallod vissza, hogy milyen bugyutaságokat hadováztál a négyszemközti találkozótokon. Hát ez meg hogy lehet? A te elvtársodnak van másik elvtársa, beosztottja, rokona, ismerőse és ő, a kis együttlétetek után elmesélte, megosztotta, netán tán még egyeztetett is valamelyikőjükkel arról, hogy te annyira egyszerű vagy, mint a faék. Persze, szóba jöhet még a titkosszolgálat vagy a Wikileaks is, bár azt a szintet még nem ütöd meg.

Még egy részletet is idemásolok, ha nem lenne elég az általam nyújtott mankó

" Van nekem egy 12 főből álló csapatom, amely arra specializálódott, hogy a csalásokat leleplezze. A magyar minisztériumokban folyó uniós ellenőrzésen a csoport tagjai is részt vettek. Az eredmény ebben a dossziéban található. A csoport vezetője még azt is elmondta, nem volt nehéz dolguk, hiszen a magyar kormány olyan trükközéseket alkalmazott, amelyekkel itt, Nyugat-Európában a nagyvállalatok éltek úgy húsz-harminc évvel ezelőtt, és amelyek olyan átlátszóvá váltak az idők folyamán, hogy ma már errefelé nem használja senki."

Csak azért, mert ketten beszélgettek, mások is tudhattak a beszélgetés tárgyáról! Tudod Almunia nem egyedül irányítja az Uniót!

Egyébként érdekes, hogy Zsóti nem cáfol egy megállapítást sem, pedig ő annak a póráznak lifeg a másik végén, amit a Fletó rángat a markában.

Scagnetti 2011.09.08. 11:46:47

@ubk: Gréczy elintézi ezt is az első pár sorban. Ha Gyurcsányról állít valaki rosszat, legyen az akár a wikileaks, akkor nem megbízható hírforrás. Na de ha Orbánról, akkor már mindjárt más. :)

"Gyurcsány ugyanis azt jelentette be Őszödön, hogy ELÉG VOLT! Hogy nem kíván úgy politizálni, ahogy az addigi összes kormány tette, beleértve első saját kabinetjét is. Mondta ezt egy választási győzelem birtokában - nem tudva, hogy árulók ülnek a frakció padsoraiban"

Látod kedves Zsolt, itt a probléma. A választási győzelem birtokában mondta. Miután végighazudta a kampányt, eljátszotta a tisztességest.

És csodálkoztok, hogy így végezte.

Pedig nem kell csodálkozni. Azt kapta, amit érdemelt.

Rántott kard 2011.09.10. 07:11:55

@vitézy: Szeretem Dan Brown könyveit, most éppen "Az elveszett jelkép"-et olvasom. Bizonyára Te is szereted, mert neki vannak a könyveiben ilyen összeesküvés elméletek, amelyek igen érdekesek, szórakoztatóak, fantázia dúsak, és némi képzelő erővel még valóságként is elfogadhatóak.

Fell Bandi 2011.09.11. 13:09:12

mivel készülsz a holnapra zsóti? az idióta pojácát kiadja a Parlament és az igazságszolgáltatás karmaiba kerül a köztörvényes bűnöző... kinek a tatyóját fogod ezután lógó nyelvvel cipelni? Védenced megy a sittre, ott fog kifingani. Nem kéne új valag után nézned?

lajos0 2011.09.11. 13:10:10

@Rántott kard: Az, hogy vannak összeesküvés elméletek, nem zárja ki, hogy összeesküvés gyakorlatok is létezzenek. A kérdés inkább az, hogy melyik elmélet fedi vajon a valóságot. Például ma aktuális a WTC felrobbantása, amire rengeteg összeesküvés elmélet született már, amelyek többsége szimpla baromság. Viszont a hivatalos verzió szintén elég sok sebből vérzik, tehát ez is egy csupán az összeesküvés elméletek sorában. Kevesebben veszik komolyan még amerikában is, mint mondjuk a Da Vinci kód című lektűrben összehordott sok felszínes butaságot. Pedig a szerző is felhívta a figyelmet, hogy kár komolyan venni őket.

Mondjuk én feltételeztem az öszödi beszéd kiszivárgása előtt is, hogy nagyjából az a helyzet, amit Ferenc testvér ott vázolt, és hogy ebben a stílusban beszélgetnek egymással politikusaink. Ez egy összeesküvés elmélet volt a részemről, amíg a történelmi hanganyag ki nem került, és nyilvánvaló nem lett, hogy a helyzet tényleg ez.

Az Almuniás történet mondjuk több helyen tényleg zavaros és ellentmondásos, de amíg az elitnek nevezett csürhe folyamatosan titkosít mindent, főleg a saját sumákságait, addig minden összeesküvés elméletnek létjogosultsága van.

Bruhahahahihihi 2011.10.12. 13:20:24

Öszöd -Orbán 12-0 (gyanis Orbán minimum 12 évet fog kapni ezért ( is):
Orbán úgy vélekedett, hogy inkább holtan látná Gyurcsányt, mintsem csak sebesülten („Orban would rather see Gyurcsany dead than merely wounded”). „Megtanultam” – mondta a távirat szerint a Fidesz elnöke a nagyköveteknek június 26-án, „hogy ha az embernek lehetősége van végezni( megölni) a riválisával, akkor azt gondolkodás nélkül megteszi”. ("I've learned, that when you have the chance to kill your rival you don't think about it - you just go ahead and do it.")

atv.hu/belfold/20110912_wl_orban_gondolkodas_nelkul_vegzett_volna_gyurcsannyal
El lsez SZÁMOLTATVA!!!! Saját mély gödrébe fog esni!!!!

Bruhahahahihihi 2011.10.12. 13:22:27

Ezt nem felejtjük el..és már írjuk a FIDSZ Banditák és ORBÁN egyértelmű Bűnlistáját----olyan egyszerű lesz :DDDD egyértelmű..nem kell koncepciós per...:DDDD"elszámoltatni":)
süti beállítások módosítása