Magyarország bezárkózik. Magára csukja a vasfüggönyt, csak most nem nagyhatalmak alkuja kényszeríti, hanem önszántából teszi. Igaz, polgárai egyre  nagyobb elégedetlenségétől övezve. Mi leszünk a legszomorúbb barakk.

Most már nem kétséges, hogy Orbán Viktor tönkre teszi a hazáját. A napnál világosabb, hogy csak egy dologhoz ért: a hatalom megszerzéséhez. Az ehhez vezető ármányhoz, hazudozáshoz, maffiaszerű politizáláshoz. Lassan kitehetjük a táblát, hogy Magyarország államformája: munkatábor, amelyet a Liberális Internacionálé egykori alelnöke ma valahol Lukasenka gondolatvilágával szabadít rá a nemzetre - hagymázas ideológiai gondolatokkal, a politikai köpönyegforgatás nagymestereként.

Magyarország ma fél. Az emberek nem mernek beszélni a munkahelyükön, mert aggódnak, hogy valaki meghallja, jelenti, és kirúgják őket. Nem veszik elő a villamoson a táskájukból az ellenzéki hangvételű újságot, mert bármikor beszólhat valamelyik utas. Nyílt színen megy a zsidózás, cigányozás, buzizás. Az egykori ígéretekből semmi sem valósult meg. Az orvosok menekülnek, film nem forog, a színházak fuldokolnak a politkában és a pénzhiányban, az Opera megszűnik lassan, a pedagógusok pánikban, a közszolgák indoklás nélkül kirúgva, a rendvédelmiek és a tűzoltók átverve. Névre szóló büntetési törvényeket készítenek elő. A magánnyugdíjat ellopták, abból csökkentik azt az államadósságot, amelyet jelentősen növeltek az elmúlt egy évben, és amely e csökkentés forrása miatt nemsokára újra nőni fog. Éppen az ellopott magánpénz miatt, mivel hitelt kell majd felvenni, hogy húsz év múlva nyugdíjat tudjon fizetni az állam. Az egyetemistáknak nem engedik a tüntetést - mint 1956-ban. A Kossuth téren fáradt fotókiállítás tartja távol a tiltakozókat, a szakszervezetek egymást méregetve próbálkoznak, de mire megjönne a bátorságuk, a törvény erejével tiltják nekik a sztrájkot. A magyar pedig önnön verejtékével, konténerlakóként, havi 30 ezerért fog stadiont építeni az ő Szeretett Vezérének, az avatáson nyilván lesz valamilyen közös, több ezres szpartakiád is. Ha nem vállalja, éhen is dögölhet.

Brüsszel - és Moszkva - folyamatosan bírál, a környező országok vezetői egyre bátrabban veszik a szájukra a lenézett Magyarországot. Az uniós elnökségünk csúfos kudarc lett. Orbán magányos vezető Európában, egyetlen szövetségese, Berlusconi, lassan menekülőre foghatja. Szétverték a közigazgatást, hetente módosítják a költségvetést és az alkotmányt, folyik az úri dőzsölés, a cimborák végső kielégítése. Magáncégek magánügyeibe szólnak bele, pedig ott aztán semmi keresnivalójuk. Adórendszerük szétverte a büdzsét, de az orbáni háborúban minden egyes visszalépés egyenlő lenne a megsemmisüléssel.

Remélem, Magyarország ezt nem fogja hagyni. Rákosinak ott voltak az orosz csapatok, az ÁVÓ, az egypárti sajtó, mégsem húzta tovább hét évnél.

De abban is bízom, hogy az MSZP aktív, több ezres tagsága is megmutatja, hogy képes a megújítás motorja lenni és nem hagyja bezárni a pártját. Mert hát nincs harmincezer tag, jó, ha a harmada létezik. Ha annyian lennének, ahányat a vezetés mond, akkor már most is több tízezeres tüntetéseket szervezhetne a magyar baloldal. De sajnos, ez a szám fikció. De most nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a pártszavazás révén ezrek akarnak majd változást a Magyar Szocialista Pártban. Pártjogilag leverhetők ugyan, de a szavuk, a kérésük erős jelzés marad, amit nem lehet soha többé figyelmen kívül hagyni. Több igennel szavazó lesz, mint ahányan a Demokratikus Koalíció párttagjai, annál pedig végképp, akik az átverés kongresszusán szavazatukkal a pártszavazás visszavonását kérték - bár erre a tagok őket nem hatalmazták fel, ilyen ötlet ugyanis csak a helyszínen került elő...

Nem jó dolog bezárkózni. Az MSZP semmiképpen se tegye, mert aztán nehéz lesz Orbánékon számon kérni az ország lelakatolását.

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr73010469

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tényleg a közmunka Orbánék csodafegyvere 2011.06.24. 20:03:46

 A fasztarisznya kormány Európa egyik legrugalmasabb munkaerejévé tenné a magyart és a kkv-k előnyére differenciálná a Munka "Oktondi" Törvénykönyvét - derül ki a punnyadt Nemzetgazdasági "Xavér" Minisztérium által ma közzét...

Trackback: Gréczy, a Corvinus és az '56-os egyetemisták 2011.06.24. 19:59:12

  Nagy tisztelői vagyunk Gréczy Zsolt munkásságának, legutóbbi blogbejegyzésének (A legszomorúbb barakk) egyik mondatát mégis háromszor-négyszer is el kellett olvasnunk, míg elhittük, hogy tényleg azt mondja, amit: „Az egyetemistáknak n...

Trackback: Papírja van róla! 2011.06.24. 12:42:22

Papíron már megvan az egymillió új munkahelyVilággazdaság OnlineLehet, hogy ön még nem is tud róla, de papíron már dolgozik?Azt szeretném megtudni, hogy kaphatnék-e valamiféle munkáltatói igazolást arról, hogy papíron már van munkahelyem, és ha igen ak...

Trackback: A legszomorúbb barakk 2011.06.24. 12:06:01

Most már nem kétséges, hogy Orbán Viktor tönkre teszi a hazáját. Lassan kitehetjük a táblát, hogy Magyarország államformája: munkatábor.

Trackback: Buszbalesetek: Miért öl a magyar út? 2011.06.24. 09:40:06

A hétnek még nincs vége, mégis megvonhatjuk a megdöbbentő mérleget: hétfő óta a magyar országutakon három súlyos buszbaleset történt, amelyekben összesen kilencen haltak meg, és több tucatnyian súlyosan megsérültek. A balesetek mindegyikében nem menetr...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2011.06.24. 12:27:42

Abban nagyon igazat tudok adni sokaknak, hogy a MSZP nem alternatíva, mert a két csapat éppenolyan gazemberekből áll, csak a Fidesz annyiban különbözik, hogy volt 8 évük, hogy a legaljasabb svihákságokat még tovább tudják fejleszteni, s íly módon magasabb szinten tudjanak hazudni, lopni, csalni, és kihasználni a csalódott emberek jóindulatát. Mert azt senki nehiggye, hogy a Fidesz azért nyert, mert annyira jó. Egy nagy frászt, a zemberek annyira kiábrándultak az előzőből (Mszp), hogy úgy voltak vele: a Fidesz csak jobb lehet. Tévedtek...

omboz 2011.06.24. 12:31:18

@Trebitsch: a demokrácia ott már véget ér, ha börtönnel fenyegetnek tojásdobálás miatt...

Nem demokrácia az sem, ahol -bármelyik megválasztott párt- diktatúraként üzemel a köztes négy évben. Homlokegyenest mást csinálva, mint ami a programjában van.

A demokrácia szerintem nem erről szól. A démosz (az eredeti, athéni) elkergette volna valamennyi rendszerváltás óta regnáló pártot. Ha komolyan vesszük a szó tartalmát, ugye.

Mi altatva vagyunk a politikum és a sajtó és a nagyőke alkotta gittegylet miatt. (Tulajdonképp ők bontják a demokráciát.) Ennek a demokráciának meg vannak számlálva az évei. A zemberek nem lesznek rabszolgák ilyen egyszerűen... Nem azért, mert okos vagyok, vagy gyűlölnék bárkit is. Nem. Mert ez a dolgok rendje. Az ember kapzsi. Tanul ugyan, de akkor is csak kapzsi. Létrejönnek dolgok (az ókori demokrácia, vagy akár a mostani) és elpusztulnak. Az más kérdés, hogy az emberek nem látják ezt előre, mert nem akarják. Pedig vannak ám jelei. Elég, ha csak a nyugdíjat nézzük. Dédszüleimnek még nem volt. Gyerekemnek már biztosan nem lesz...

Spanish VVax 2011.06.24. 12:31:19

@orgoványi erdőjáró: Te honnan veszed magadnak a bàtorsàgot hogy elzavarsz embereket, lezsidòzol, lesenkihàzizol ismeretlenül ismeretleneket ?? Akinek nem tetszik valami az hùzzon? Nem zavar hogy ez gyülölt gyurcsànyod szavajàràsa volt ? Nekem egy beteg agyù nàcinak tünsz akinek még nem ért bele az ujja a bilibe. Téged kéne tarkón csapkodni egy szivlapàttal Te görény, hàt mi a jó isten szent faszàt gondolsz Te magadról??? VEGYÉL VISSZA A MÉRHETETLENÜL
BUTA ARCODBÓL !!!!!!!

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2011.06.24. 12:32:37

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: munkatáborok? Dunába lövés is lesz? Hűha! Képzeld mi lett volna, ha a Jobbik nyer! Szerintem, Te már nem is tudnál kommentelni... :)

is 2011.06.24. 12:34:12

@neutrontranszmitter: "KI AZ AKI ELADÓSÍTOTTA AZ ORSZÁGOT? KI?"

Megmondtak, legutobb pont egy hete: harman. 1. Mestrehazy 2002-2004, 3. 2. Orban 2001-2002, Gyurcsany 2004-2006. 2006

orulunk, hogy segithettunk. lathatoan nagyon nyomta a lelkedet, ha igy ordibalva kerdezted.

Uncle Rat 2011.06.24. 12:34:20

@bolemann: Értem én, hogy a tények számodra másodlagosak. Akkor matekozás következik: dédelgetett elvtársaid jóvoltából az államadósság 20 ezer milliárd forint fölött jár (a kedvedért a 20 után még 12 darab 0), ha ezt elosztod jelenlegi lakhelyed lakosainak számával, ami 10 millió (10 és 6 darab 0), akkor így jön ki a 2 millió (2 és 6 darab 0)Meggyes Tamás pedig elsőáldozó fehérruhás kislány az általad oly nagyrabecsült kilincsorrú KISZ-titkárhoz képest.

is 2011.06.24. 12:35:09

@is: jaj, kozben telefonaltam. 1. Medgyessy.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2011.06.24. 12:35:13

@Uncle Rat: Zsóti buzi? Pedig elég jó nő a felesége.
(Na, ha ezt előbb tudom, akkor rámozdultam volna a csajra!) :)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.06.24. 12:35:44

@fehso2: oke, nem munkatabornak, hanem kozmunka programnak hivjak, de a lenyege az, hogy nem nagyon lehet nemet mondani ha azt mondjak, hogy te most zalaegerszegre mesz lapot csapolni..:-)

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2011.06.24. 12:38:44

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: De lehet. Csak akkor ugrik a segély. Én sem mondhatok nemet a megrendelőimnek, mert akkor nem fizetnek. Érdekes, mi? Felétek ez, hogy van???

Uncle Rat 2011.06.24. 12:39:29

@Spanish VVax: Ha ennyire rosszul hat rád a trombita amit a hétvégi buzifelvonuláson vettél, talán nem kéne közben kommenteket írni. Ha aggresszív az alaptermészeted, nem kell spanglizni mert a végén még megüt a guta.

fehso2 2011.06.24. 12:41:07

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

Talán büdös a munka?
Nagyon helyes, hogy a sok munkaképes ingyenélőt kicsit megmozgatják!

bolemann 2011.06.24. 12:41:14

"dédelgetett elvtársaid jóvoltából az államadósság 20 ezer milliárd forint fölött jár"
Tehát 2002-ben 0 milliárd volt. És gondolom nem számoljuk bele a fidesz lakástámogatási rendszerének adósság vonzatait ill. a fidesz által is támogatott és megszavazott 100 napos program adósságvonzatát, na meg a fideszes önkormányzatok tetemes adósságát.
Szóval mennyi az annyi?

dr. Trebitsch 2011.06.24. 12:41:47

@Uncle Rat: hát, azt hiszem, ha Te abban a lila borgőzös állapotban leledzel, hogy úgy gondolod, GYF-ék NULLA államadóssággal vették át az országot, akkor Veled nem nagyon érdemes gazdasági témákról vitatkozni, mert véleményedet a tények nem nagyon tudják befolyásolni:)

kicsijuti 2011.06.24. 12:47:29

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
ez egy marhaság amit írsz tutod egyáltalán mi az a gdp??? ráadásul 2003ig az előző évihez képest is csökkent százalakos arányban úgyhogy még hazugság is hogy csak a gdphez mérten csökkent volna. amúgy a magyar gazdasági növekedés lassult 2000től és pont hogy gyurcsány alatt ment fel mesterségesen hitelből 3,4ről 4,6%ra, aminek még most isszuk a levét...

spandex enormity · http://www.youtube.com/watch?v=Ba9wqSqk9-0 2011.06.24. 12:50:38

most az a probléma, hogy Ferenc nem tud szomorú számra táncolni, csak vidámra?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.06.24. 12:50:47

@Kóser Malac: hat felen ugy van, hogy 5 ev alatt befiztek kb 800 e forintot arra, hogy ha munkanelkuli leszek, kapjak segelyt. van ennek valami neve, munkanelkuli hozzajarulas, vagy mifax.

na ha en most utana veletlen munkanelkuli leszek es az altalam befizetett 8 kilobol nem fognak kifizetni legalabb 3-at, akkor bal;he lesz. nem is kicsi:-)
ugyanis ez nem azokat erinti, akik amugy sem kapnanak munkanelkuli segelyt, mert soha nem dolgoztak. ez aozkat erinti, akik ilyen v olyan okbol munkanelkuliek lettek, de addig fizettek azert az allamnak,hogy ha munkanelkuliek lesznek, az allam legalabb a toredeket visszaadja a - nem onkentesen - befizetett osszegnek.

)

Uncle Rat 2011.06.24. 12:51:50

@Trebitsch: Igazad van,, mea culpa. GYF nem nulla államadóssággal vette át az országot. Csak úriember akartam lenni és GYF családját nem akartam belekeverni a vitába.de ha gondolod beszélgethetünk az Apró-klán viselt dolgairól is.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.06.24. 12:53:22

@kicsijuti: ne hazudozz.

egy kanyi vasal nem csokkent az allamadossag, 98-02 kozott ugyanugy novekedett, mint maskor. 2000 elott lassab utemben a bokros csomag miatt, 2001tol gyorsabb utemben a fidesz osztogatosdija miatt.

de ne hazudj olyat, hogy a nominalis allamadossag csokkent, mert nem igaz.

Nincs még blog.hu-s felhasználóneve 2011.06.24. 12:55:09

Zsolti, az köztudott, hogy egy barom vagy, de, hogy ennyire az legyél! Ezzel az írással feltetted a koronát. Csak ez szarból van.

bolemann 2011.06.24. 12:58:39

@Uncle Rat: Te érteni szoktad amit leírsz?
Azért nem 0 mert Apró-klán? Oltári nagy káosz lehet a te gyűlölettől vérgőzös fejedben.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.06.24. 13:00:01

@fehso2: ugye nem fogod fel, hogy ez komunista modszer?;-)

szoli.eu/2012-januar-02-tol-szazezer-kozmunkas%E2%80%A6/

ugy latszik, orbanek ellen is kell egy 56..

csak mogottuk nincsennek orosz tankok. sot, ha bejon ide tank az nato lesz es ellenuk fog jonni..:-)

kicsijuti 2011.06.24. 13:03:15

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: ez mi ez a "nominalis allamadossag"? mert ilyenről még nem halottam ezt te találtad ki? mert ha nem a gdphez hanem az előző évihez viszonyítjuk úgy is csökkent, ez tény.
A "mint máskor" pedig szintén hülyeség mert 2003 után a gdphez viszonyítva is és az előző évihez viszonyítva is nőtt és ez is tény.

dr. Trebitsch 2011.06.24. 13:04:12

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: ugyan már, NATO-tank??? Ki a fenét érdekel a NATO-nál, hogy szartanyán ki túr a trágyadombon???

is 2011.06.24. 13:05:30

@Uncle Rat: "dédelgetett elvtársaid jóvoltából "

nekem ugyan nem d;delgetett elvtarsam sem Antall Jozsef, sem Orban Viktor, de Medgyessy meg Gyurcsany sem. szogezzuk le, a tenyek kedveert, hogy Orban alatt _osszegeben_ NEM csokkent az allamadossag. tehat osszegesek eseten o is a dedelgetett elvtarsak koze tartozik. ez a tany, es ugye te tenyleg a tenyek harcosa vagy?

teng-leng 2011.06.24. 13:08:22

Jól látom, nem szerepel a posztban a „Gyurcsány” szó? Zsoltika, mi baj, beteg vagy?

Uncle Rat 2011.06.24. 13:10:52

@bolemann: ha jól emlékszem az 1998-2002 időszakban csökkent az államadósság 8280 milliárd körül volt 2002-ben, amikor a kirekesztő fasiszta, náci Orbán-rezsim elbukta a választásokat (Orbán-cigány, Orbán szőlőbányák, 23 millió román, és köteles beszéd jóvoltából.) Na ugyanez most 20 ezer milliárd fölött van. 1998 előtt és 2002 után pedig a te elvtársaid rabolták szét az országot.

DR.version · http://m-12.blog.hu 2011.06.24. 13:14:59

tolem aztan tonkretehetik ezt a szart, inkabb pakolok, es elhuzok egy normalis helyre,aki itt marad az meg igy jart

political ideology 2011.06.24. 13:15:10

már megint ezek a vén kiöregedett kapuzárási pánikban szenvedő komcsik...bazzzeg...mikor lesz ennek vége...csak kihaltok egyszer...

orgoványi erdőjáró 2011.06.24. 13:17:15

@Spanish VVax: kiengedtek az előzetesből te pedofil és most itt kommentelsz? remélem te is gyarapítod a kivándorlók sorát Izraelbe, ott pont szükség van az ilyen, hozzád hasonló keretlegényekre akik arab gyermekeket tudnak legéppuskázni...

Skwisgaar Skwigelf 2011.06.24. 13:18:24

Ezen a blogon miért nincs szűrés funkció? Jobbereket szívesen kiszűrném, nem, nem letiltanám, csak rohadtul nem vagyok kíváncsi az agymosott véleményükre és sokat kell ugrani...

2011.06.24. 13:21:33

@orgoványi erdőjáró: A versenyszférában is ezt a mentalításod használod vagy ott tudsz normálisan is viselkedni?

Uncle Rat 2011.06.24. 13:21:37

@is: vajon miért nem csökkent ? Számokat lécci

Publius Decius Mus 2011.06.24. 13:21:38

Ez a durván hazug műrettegés mekkora divat még mindig liberáliséknál! Majd mesélhetem a gyerekeimnek, nem is fogják érteni. Ha majd valahogy el tudnak olvasni egy ilyen régi rettegős cikket a mai korszakból, olyan furcsa lesz nekik, mint nekünk az éljenrákosis filmhiradók.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.06.24. 13:23:31

@Trebitsch: nem az erdekli, hogy ki van hatalmon. az erdekli, hogy mnegtarthatja-e itt a befolyasat, vagy nem.

pástétom 2011.06.24. 13:24:58

Kiváló írás. Mégha érthető módon a fideszes segglyukak kiütést is kapnak tőle.

billy reed 2011.06.24. 13:26:56

@Várúr: Neked általában kár kommentelned.
Ékes példája ennek az előbbi "megszólalásod".

@pjm: Teljesen igazad van!

Valamit a poszt miatt háborgók figyelmébe: az evangélium akkor is evangélium marad, ha az ördög prédikálja.
Lehet jönni, hogy Gréczy ki, meg mi volt, ettől függetlenül igaza van.
Legalábbis addig, amíg az MSZP szóba nem kerül.
Ez a párt ugyanis minden, csak nem hiteles, és nem baloldali. Még csak nem is szocdem, ahogy magukat szeretik aposztrofálni.

Itt nem az a lényeg, hogy az MSZP alatt jobb volt. Ne akarjátok félremagyarázni!
Hanem arról, hogy most egyre rosszabb!

Mindegy, a lényeg, hogy Magyarország önnön vezetői hülyesége és követői szervilizmusa miatt kiépít egy 30-as évek stílusú államot /ami akkor sem működött sokáig/, és ezzel a demokratikus Európában magára marad.
Nekünk meg maradnak a bohócvezérek: OV, SP, KL, DT, KL, SZP, SZS, és a többi "államférfi", akik majd megmondják mikor mész boltba, mit veszel, mit gondolsz, mit érezel.
Ez tiszta ügy, csak akkor mondjuk ki: ez nem demokrácia!
Az ugyanis nem demokrácia, hogy a nemzet egyik /erőszakosabb / fele megmondja, hogy ki a magyar.
Van egy régi mondás: "A világon kétféle ember van. Az erkölcsös, és az erkölcstelen. De a felosztást mindig az erkölcsösök végzik."
Igaz, kedves jobboldali buzizók, zsidózók, hazaárulózók ésatöbbi?
Az utóbbi 20 évben csak a jobboldaliak borogattak kukákat, ostromoltak TV-székházat, dobáltak tojásokat, kereplőztek nemzeti ünnepen, fröcsögnek, gyűlölködnek a kommentekben (nézzük csak mi minden van itt is kissé feljebb)...erről ne essék szó, igaz?

orgoványi erdőjáró 2011.06.24. 13:27:24

@Kilo166: tudod mindenkivel a saját szintjén kell kommunikálni. A versenyszférában értelmes emberekkel értelmesen tárgyalok, gréciblogban elmebetegek posztbolsikkal, hazaáruló libbancsokkal pedig úgy, ahogy velük kell.

blacklord 2011.06.24. 13:27:57

@franta: nem, azt nem a Bajnai vállalta, hanem az egész ország, szerződésben amikor az EU tagja lett 2004-ben (3% alatti hiány, MINDIG). Az más kérdés, hogy a szocik vastagon szartak bele az első perctől kedve - hát, meg is lett az eredménye.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.06.24. 13:28:39

@kicsijuti: "ez mi ez a "nominalis allamadossag"? mert ilyenről még nem halottam "

arrol nem tehetek, hogy buta vagy:-)

a nominalis szo azt jelenti, hogy szamszeru. azaz az allamadossag _osszege_ novekedett a fidesz kormany alatt is. csak a viszonyszamot ugy megemeltek mestersegesen - ezzel az utanuk kovetkezo evekre magasabb adossagi ratat generalva, hogy ahhoz kepest ugy tunt, mintha csokenne.

tudod, amikor elhagyod az allomast a vonattal, az allomas nem tolat, megha neked ugy is tunik.

ha ezt szuleid nem magyaraztak volna el annakidejen;-)

kicsijuti 2011.06.24. 13:29:48

@is: de ne legyél már hülye ilyet hogy "összegében" sehol sem mérnek. ennyi erővel azt is nézhetnéd hogy ma a minimál bér ~9erese a 93asnak tehát ~9szer gazdagabbak vagyunk mint akkor. ez kb olyan szintű marhaság mint amiről te is beszélsz. ezért nézik a GDP-hez viszonyítva vagy az előző évihez viszonyítva és úgy csökkent mind Hornék mind Orbánék alatt. Mielött elkezdesz hazugsággal vádolni valakit inkább nézz utána vagy ha fingod sincs a témáról inkább maradj csendben..

2011.06.24. 13:29:58

@orgoványi erdőjáró: akkor egyet érts meg. Attól, hogy valaki tiltakozik a kormány politikája ellen, ami lássuk be valóban rossz, attól még nem zsidó, hazaáruló vagy kommunista. A kommunista törekvések sokkal jobban jellemzik a kormány politikáját. Én jobboldali beállítottságuként csak sírni tudnék, ami itt folyik.

orgoványi erdőjáró 2011.06.24. 13:34:13

@Kilo166: persze, én sem értek egyet sok mindennel ami most megy. Csak attól megy fel bennem a pumpa, amikor megindul az ajvékolás, hogy ez most milyen egy szar ország lett és el kell innen költözni. Én is elmehettem volna a gyurcsótány ideje alatt, de nem tettem. Lehet úgy élni, hogy a tőled telhető módon támogatod az országot és megpróbálod jobb hellyé tenni a rengeteg nehézség ellenére is.

Egy kicsit zöld 2011.06.24. 13:40:05

@szgy:
Egyetértek, nem az MSZP a megmentőnk.
De sajnos nem is az MDF, Jobbik vagy az LMP a megmentőnk.
Pedig valakinek nagyon meg kéne menteni minket a Nagyvezír és kedvenc idiótái ötleteitől.
Egy ország keresi megmentőjét:
S.O.S. Save Our Souls!

retye 2011.06.24. 13:40:22

"A magánnyugdíjat ellopták, abból csökkentik azt az államadósságot, amelyet jelentősen növeltek az elmúlt egy évben"

Téged elvittek az UFO-k? Csak az a baj, hogy visszahoztak! Biztos ők se bírták...:-(

barli 2011.06.24. 13:41:59

ha a nominális gdp is csökkent volna, akkor meg azzal jönnének, hogy de botswanai dollárban nött az államadósság, mert 98ban még csak 26 milliárd volt 2002ben meg 923143243 milliárd. Lényeg, hogy nem volt rajta sapka.
Amúgy nem az a lényeg, hogy mennyit kell részletre kifizetned, hanem hogy mennyi marad azután a zsebedben? Maradjunk csak a százalékos gdp-adósság mértékegységnél.

Ja és grétzy úr, gratulálok az elmúlt hosszú idöszak legszánalmasabb posztjához! a legjobb benne, hogy nem is a fidesz ellen íródott, mint ahogy a legtöbben itt értelmezik, hanem az mszp (puch gondolom) ellen.

Egy kicsit zöld 2011.06.24. 13:46:09

@okostojgli:
:-))
Én még emlékszem rá, amikor 2 éve Orbán elmagyarázta, hogy szerinte a gazdaságot, egyszeri, nagyarányú adócsökkentéssel kell felpörgetni, nem baj, ha nagyobb a hiány.

barli 2011.06.24. 13:46:57

@Egy kicsit zöld:
A legjobb az lenne, ha magyarország kettéválna. Mondjuk a Tiszántúlt megkapnák a ballibsik, a többit meg mi. Az ország "vagyonát" kettéosztjuk.
Pár év múlva meg megnézzük, ki él jobban.

kicsijuti 2011.06.24. 13:47:46

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: " ugy tunt" :DD, még jó hogy itt vagy nekünk te és bebizonyítod hogy milyen hülye az a világ hogy figyelembe veszi kamatláb változást, árszínvonal emelkedést stb. amúgy a gdpt csak mesterségesen tudják meg emelni (már ha ezt érted viszony szám alatt) és arról hogy ez mo-n nem emelkedett tovább 2003 után olyan ütemben mint az adósság arról nem a Zorbán tehet bár mennyire is szeretnéd, hanem mszp kormány, 13 haví nyugdíj, fizetés emelések, forint hitel támogatásának megvonása, forint gyengítése...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.06.24. 13:51:57

@kicsijuti: ja ertem

szoval a kedvezmenyes lakashiteles faszsagnak smemi hatasa az allamadossag emelkedesere, igaz?;-)))

Kabbe (törölt) 2011.06.24. 13:52:33

kontárok

- kevesebb a bevételi oldal
- nagyobb a kiadási
- a kltsgvetés már beszart, mert nem biztos, hogy tarthatóak a számok
- munkahely egy szál se
- helyette közmunka-ez piaci viszonyok közt mit jelent?
- a növekedés üteme(prognózisok alapján is) lassul
- a fogyasztás nem indult be

HAJRÁ MAGYARORSZÁG:::::)!

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.06.24. 13:54:19

Zsolti elkúrod mindig.
Néha a kevesebb több.

Az első két bekezdés olvasása után már azt a keveset se veszi figyelembe senki, aminek véletlenül van egy kevés igazságtartalma.

Egy kicsit zöld 2011.06.24. 13:56:09

@neutrontranszmitter:
Nagyon nem kedvelem, de meg kell védenem GyuFe-t. Az MSZP, (név szerint Medgyesi, első Gy.F.) rossz útra vezette az országot.
Az egész MSZP boldogon ült (és lopott) a lejtőn lefelé száguldó langyos pocsolyában.
Egy, csak egy ember volt, aki azt mondta, hogy: "Emberek, elqurtuk!"
Az összes többi kussolt. Ezek után nem értem, hogy miért az egyetlen renitens, lázadó, sötétben osztogató-lopogató maszopos ellen fellázadó ember lenne az ördög. Illetve értem.
Orbán ügyes volt, mert 4 év alatt ezt az egyetlen igazmondó embert, aki ki merte mondani, hogy a király meztelen, az MSZP hazudik, úgy, de úgy leamortizálta, hogy soha többé nem lehet párezernél több szavazatot szerezni a nevével.
Ügyes.
Az MSZP-t padlóra vitte Gyurcsány, Gyurcsányt padlóra vitte Orbán. Most már nincs kitől félnie a Nagyvezírnek.

morcos-harcos 2011.06.24. 13:56:32

Gréczy úr! nézze már meg, hogy ki volt az a pártelnök, aki 2008-ban pártszavazást kezdeményezett? nézze már meg, hogy hányan szavaztak? nézze meg, hogy milyen módon lehetett akkor szavazni? nézze már meg, hogy volt-e akkor mozgóurna? aztán azt is nézze meg, hogy a végeredmény után vki felállt-e, hogy megkérdőjelezze a tagnyilvántartást? végül pedig, hogy akkor vki elkezdte-e ekézni az akkori pártelnököt a szavazás eredménye után, hogy megkérdőjelezte-e vki az elnök legitimitását?

egy kis segítség a válaszokhoz!

hvg.hu/itthon/20080327_mszp_partszavazas_igen

blah 2011.06.24. 13:59:32

@billy reed: á, ezt egyik hülye se fogja magára venni... a bolsevik jobboldalon csak jólelkű értelmes emberek vannak.

preston 2011.06.24. 14:00:32

@orgoványi erdőjáró: nem volt több korrupt mszp-s tisztségviselő , mint fideszes. esetleg majd később, ha teljesen kimiskárolják a biróságokat is. A Gyurcsányról még kigondolni sem tudtok semmi kriminálist, aminek füle-farka lenne.A nagy pénzlenyúlásokról a párt-pénztárosok egyeztettek.
Majd ha Esztergomban elszámoltatják a helyi fidesz bárókat, akkor meglátjuk, hogyan is gazdálkodnak a fideszes önkormányzatok.

kicsijuti 2011.06.24. 14:01:05

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: ezt meg ki mondta? nyilván van. de ha olyan ütemben nő a GDP hogy ezt megengedheti magának az ország nincs vele semmi baj, de amint elkezdik két kézzel szórni a pénzt olyan dolgokra amivel nem nő megfelelő mértékben a gazdaság (ráadásul meg szüntetik a forint hitel támogatását) káros lesz. és ez 2003tól lett káros.

kicsijuti 2011.06.24. 14:05:00

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: amúgy azt hogy hogy vonod le a hozzászólásomból azt a következtetést "a kedvezmenyes lakashiteles faszsagnak smemi hatasa az allamadossag emelkedesere"
nem igazán értem, elég követhetetlen a logikád...

Egy kicsit zöld 2011.06.24. 14:05:04

@barli:
Az ötlet jó. (Ha már annyit loptak a politikusok, lopjunk mi is.)
Az ország fele az enyém (ennyiért elveszem feleségül Orbán lányát), fele a Tied. Aztán meglátjuk, melyikünk él jobban, melyikünk uralkodik jobban.
De mi lesz a többi 9.999.998 szerencsétlennel?

ermi71 2011.06.24. 14:05:21

Gyerekek ha GYurcsány csinál egy külön pártot, ahova az utolsó két szoci kormány meg a sleppje bevonul, Molnár Csabák meg hadd ne soroljam még a neveket, az miért lesz hiteles? Ez itt a gond, hogy nem látja át Ferkó, mitől lenne ő a váltópárt? Még a parlamentbe kerülés is kérdéses lenne. Egyetlen megoldás maradt a kommunistáknak, ha teljesen ledarálják ezekt a neveket és jönnek újak. Lendvai Ildikókkal,Kovács Lacikkal,Lamperth Mónikákkal, a büdös életben nem fognak nyerni csak maradnak súlytalan 15% körüli pártnak.

Egy kicsit zöld 2011.06.24. 14:07:48

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
A lakáshitelt Gipsz Jakab vette fel. Gipsz Jakab adóssága nincs benne az államadósságban. Egészen addig, amíg az állam át nem vállalja Gipsz Jakabtól, hogy helyette fizeti a törlesztőrészletet.

orgoványi erdőjáró 2011.06.24. 14:08:19

@preston: ez azért nem teljesen igaz. Keller "üvegzseb" László képtelen volt bármilyen fideszes visszaélést megtalálni, míg a Gyurcsány-kormány végén számos mszp-s/szdsz-es potentát ellen indult bírósági eljárás. Maga a Tánczseni, a Sírni Tudó Ember ellen rengeteg dolog szól ( tudod, trükkök százai ), csak sajnos nagyon tartok tőle, hogy nem csukják le most sem, mert valahol "egy brancsba tartoznak maguk, ne is tagadják"...
Esztergom tényleg gáz.

kicsijuti 2011.06.24. 14:09:24

@ermi71: de milyen újak, a fiatalok (szerencsére) szarnak az mszpre. ha megnézel egy párt rendezvényes videjót a 90% 60+os, a parlamenti arány is hasonló. Szerintem az lmpnek kellene balra csusszannia és akkor lenne esélye arra hogy váltó pártá váljon.

kicsijuti 2011.06.24. 14:11:12

@Egy kicsit zöld: ebben nincs igazad mert a támogatás miatt része az államadósságnak, igaz akkor ezt még megengedhettük magunknak és nem is növelte olyan nagy mértékben mint ahogy azt Sipi képzeli.

preston 2011.06.24. 14:19:36

@orgoványi erdőjáró: Keller kezdeményezett több ügyészi eljárást, de ezeket az ügyészség nem vitte végig. Viszont az utóbbi időben több fidesznike ellen büntetést szabott ki a biróság.
A büntetőügyek kezdeményezése kevés.ez jó volt a választások megnyeréséhez. a biróságok megszállása nélkül nem sikerül végigvinni az ügyeket.
és másfél év orgyánkodás után , ahol a szavazók megvezetése mindenhol egyértelmü, nem nagyon beszélnék arról, hogy mit mondott Gyurcsány egy belső értekezleten.

thinker_ 2011.06.24. 14:21:37

nem is értem... levették a bloggerről a kényszerzubbonyt és így tudta begépelni ezt a sok szemetet?

Publius Decius Mus 2011.06.24. 14:25:42

A legszomorúbb barakk: Ez valószínüleg a baloldaliakat jelenti, Gréczy-t beleértve. Megértem.

barli 2011.06.24. 14:26:04

@Egy kicsit zöld: ez az igazmondó hös titokban bevallotta a saját rablóbandájának, hogy nincs több ellopnivaló, és már külföldrül is b*szogatnak. Mikor kiderült, persze hogy "büszke" volt a beszédre, mást nem is tehetett, mert lemondani azt nem akart. Azóta is keresik a kiszivárogtatót...

Hoppá! 2011.06.24. 14:39:45

Bárcsak látnám már, hogy ezek a hivatásos rettegők TÉNYLEG beszarnak a félelemtől...

preston 2011.06.24. 14:42:04

@barli: mit akarsz mondani? meglehetősen értelmetlen, amit irsz.m

Anti Anyag (törölt) 2011.06.24. 14:42:17

Gréczy elégedetlen. Elégedetlen voltál te már akkor is, amikor elbuktatok.

barli 2011.06.24. 14:55:22

@preston: kicsi zöldnek irtam, miután méltatta a nagy igazmondót

Karnamantra 2011.06.24. 15:03:27

Nagyon jó írás! El is szomorodtam, kétségbe estem, haragszom rád... :(

Az mszp-vel az a baj, hogy demokratikus..! a vezérnek azért vanak sikerei, mert naracspárton belül nicns demokrácia, ott parancs van és megfélemlítés.

A másik: azért Rákosihoz nem kéne hasonlítgtani... az az egyik legdurvább korszaka volt a sok durva korszakkal szétzilált országunknak...

És még: azért nem mennek a baloldaliak, liberálisok tüntetni, mert egyrészt szét vannak farigcsálva (összesen hiába van több a nemszavazókkal együtt, széthúznak), másrészt mert lakonikusak, tudják, hogy hiába mennének ki tüntetni, mert az elmúlt 4 (8) évben is zajlott a tüntetés a jobb oldalon, és nem lett eredménye, most szó szerint visszakapjuk!! Az arcunkba fogják nyomni a 2/3-ot még legalább 3 évig... Ezt köszönhetjük többek között a végtelenül hiú Gyurcsánynak... :(

Karnamantra 2011.06.24. 15:07:25

@Egy kicsit zöld: Na igen, az a beszéd után lett egy rövid időre szimpatikus nekem Gyurcsány, még ha ma hányok is tőle (persze Orbántól jobban hányok, ez már így marad).

De: ha még akkor őssze lemond, és valaki a helyére lép (akkor voltak még bőséggel, a mához képest), akkor tavaly nincs 2/3!! Szerintem.

bőrmók 2011.06.24. 15:08:41

@Hoppá!: beszarniuk azért nem kell, mert akármi is lesz itt, 14-ben orbánc húz a picsába a haverjaival együtt. Ettől még persze aggódhatnak az ország sorsáért, hiszen annak normális ember nem örülhet, hogy visszajön a szocializmus.

Karnamantra 2011.06.24. 15:29:58

@Takony_fősámán: aTTÓL NEM KELL ENNYIRE FÉLNI, MERT NEM A DIKTATÚRA ÉS AZ EGYPÁRTRENDSZER JÖN VISSZA... TŐLÜNK NYUGATRA AZ ELMÚLT ÉVTIZEDEKBEN TÖBBSZÖR IS VOLT RÁ PÉLDA, HOGY ÚN. (bocs caps) szocialista kormány vezetett egy olyan demokráciát, ahol sosem volt a miénkhez hasonló szoci kommunizmus.

És még: aki attól tart, hogy de az emszp tagjai szocializmusban is politizáltak, tessék összevetni a fidesszel parlamenti átlagéletkort, meg fognak leőpdni! A fidesz mindenkinél "öregebb". Fiatal... azpersze.

Karnamantra 2011.06.24. 15:31:16

(Elgépeltem sokszor, bocs, kapkodok)

Peripetia 2011.06.24. 15:32:29

@Várúr: Az ország "bezárásához" nem kell felállítani ismét a határsorompókat. Úgy el fognak bennünket szigetelni, hogy öröm lesz kifelé pilácsolni a felcsúti szörnnyel egyetemben. Ja, persze a kínai új barát majd segít az elszigeteltség feloldásában. Éljen és virágozzék száz virág, na meg a kínai-orbáni örök és megbonthatatlan elvtársi barátság.

GipszJakab 2011.06.24. 15:39:52

Tisztelt Gréczy úr!

Nagyon kevés dolog volt eddig, amiben egyetértettem Önnel, de tiszteltem, mert ki mert állni a nyilvánosság elé és vállalta a véleményét.
Amikor a GyF-hez szegődött hivatásos seggnyalónak, már nem tiszteltem tovább, mert aki erre képes, az nem ember a szememben.
Ezt a cikket azonban csak az Ön (ezek szerint alaptalanul feltételezett) intellektusától fényévekre elmaradott ember (?) írhatta. Befejeztem az Ön véleményének bármilyen formájú követését.

kirsten 2011.06.24. 18:21:42

@Trebitsch: Ezt a szart amit orbán és bandája jelent egy ország népe sem érdemli meg. Belátom hiszékenyek voltak az emberek, de ennyi aljasságra senki sem számított, még az sem aki nem rájuk szavazott. Egyszerűen el kell kergetni őket. Aztán jöjjön bármi ennél csak jobb lehet. Úgy látom orbán Észak-Koreát akar csinálni az országból. Ezt azért már nem hagyhatjuk.

kirsten 2011.06.24. 18:25:49

@GipszJakab: Jobb lenne ha Szargyártót, lézert, matolcsyt, sintér-pintért véleményezd. Azok kedvesek számodra. De az emberek többségének nem. orbánról jobb nem is beszélni. Nyald csak bátran a seggüket, úgylátszik számodra az kifizetődő. Menj a fidesz honlapjára segget nyalni, itt semmi keresnivalód.

kirsten 2011.06.24. 18:27:38

@Egy kicsit zöld: De van mégpedig a nép néptől és annak haragjától, ami nagyon hamar lecsap rá.

kirsten 2011.06.24. 18:31:33

@Várúr: Hát jobb is ha az mno-ra mész.

kirsten 2011.06.24. 18:35:33

@neutrontranszmitter: Nem Gréczy hazudik, hanem te és orbán. orbánnak fogalma sincs arról mi az a kormányzás. Az első kormánya idején felélte a Bokros-csomag hozadékát, utána 2001-től jöttek a hitelfelvételek. Én meg egy KSH grafikont láttam.

Kala Majka 2011.06.24. 19:25:48

Most már én is belátom, kár volt az OPNI-t bezárni! Itt is megfordul egy pár Napóleon és orbán!

Más.......

Nemrégiben belső Somogyban jártam ismerősőknél. Természetesen nagyon hamar előjött a politika, mint ahogy ma az országban mindenütt. Nagyon hamar feltűnt, hogy hasonló korú ismerőseim, volt középkáderi értelmiségi státusszal teljesen el vannak maradva a napi bel és külpolitikával, pedig elmondásuk szerint a fő hireket, híradókat el nem mulasztanák. Alig tudnak valamit a szakszervezetek megmozdulásairól, a kormányt érintő kül és bel kritikákról. Kiderűlt, hogy náluk csupán a MTV 1-2, a duna és a két kereskedelmi tévé létezik, rádióból a Kossuth déli híradója! Hoppá! Így legalább megtudhattjuk, milyen híreket is terjeszt a mai magyar közszolgálati média!

Szerintem a szocik és az ellenzék ma csinálhatnak bármilyen jó programot, média nélkül úgy sem mennek semmire!

Azzal az egy félbaloldali ATV-vel és az egy klubrádióval (ha megnem szűnik) nem tudják felvenni a harcot a fidesz óriási több tízszeres főlényével szemben!
Kár itt vitatkozni, pártot módosítani, bármit csinálni, legelőszőr legalább egy-egy saját baloldali médiát alapítani és azon éjjel-nappal harsogni a fidesz és a kormány mocskosságait, ahogy ők annak idején tették!

átlátó 2011.06.24. 21:20:07

@Mr. Moody: :) Köszi, mivel igen jaratos vagyok ezen ügyekben, - javasoltam, hogy inkabb azt ne hagyta volna abba. Marmint a Padödö tancz-zenekarnak valo dalszövegek irasat...nem gondoltam akkor, hogy van mas alternativaja is. :)

kkk666 · http://www.vizvezetekszereles.info/ 2011.06.25. 11:44:18

@Szabványok:
Ovi rögtön pofánrúgja. Pl. ha Gy. újra lendületbe hozná a pártot, Gy. népszerűsége újra növekedni kezdene, másnap letartóztatnák.

ööö... szerintem naív vagy, ha ezt komolyan gondolod. az említett két szimpatikus fiatalember egybordából szőtt demagóg politikus. mindössze más mázzal vonják be a fekáliát, amit elvárnak, hogy jóízűen elfogyassz. talán gazdaságpolitikailag eltérő felfogást vallanak, de ez valószínűleg a holdudvaruknak köszönhető.

2011.06.25. 16:28:44

@pirimogyoró: tobb dolgok kene itt tisztaba tenni:

1. miert, kedves csaladod csendben visszahuzodva helyesel, ha valaki mondjuk Szijjarto Petert dicseri, mikozben belul majd' felrobbannak? Ez az o bajuk meg a tied, ha ilyen beszariak vagytok, ezert lehet megfelemliteni titeket, ezert feltek attol, amitol nem kene amugy felni. En pl. sose erzek kesztetest erre, utalom az egesz bagazst, mint a sz*rt, es ennek hangot is adok, ha arrol van szo. Akinek nem tetszik, majd szol, nyilvan nem fog tettlegessegig fajulni a vita. Nem kell aggodni, a "masik" oldal is megkapja ami jar. "Felsz", hogy

2. >>Senki nem kockáztatja, hogy azt mondják rá a politikai hovatartozása véget, hogy "rúgjátok már ki".<<

Te mondd, szemelyeskedes nelkul, de teljesen hulye vagy? Milyen helyeken dolgozol b+, hogy ilyen egyaltalan szoba kerulhet? Probalna meg engem valaki megprobalni kirugni a velemenyem miatt, a sz*rt kiperelnem belole a munkaugyi birosagon. Te gondolom csendben magad ala huznad a farkadat, es eloldalognal, meg a kozos megegyezest is alairnad, nem? Akkor annyit is ersz, mar ne haragudj...

3. "Kapnak helyette 20 másikat. Akkor miért ne rúgnák ki?"

Na ez a legszebb. Talan erteni kene valamihez, nem? Akkor nem lenne minden bokorban az allasodra 300 jelentkezo.

4. "Te meg nyilvánvalóan a másik, a jól tejelő oldalon állsz, téged miért rúgnának ki? "

Nem, baratom, en nem a "tejelo" oldalon allok, hanem egy kulfoldi multicegnel dolgozom annyiert, amenyiert a magyar cegeknel ket allasban dolgozhatnek. Es nem azert nem rugnak ki, mert befogom a szamat (es akkor meg enyhen fogalmaztam), hanem azert, mert szakertelmem van egy adott temaban, meg mert tisztaban vagyok a jogaimmal es kepessegeimmel.

Aki "fel", az a sajat tehetetlensegetol fel. A blogposzt amugy borzalmas, magabafordulo, "jajderossznekem", "majd a PART segit rajtunk" tipusu, konkretan ettol tart ott az MSZP, ahol (tobb mas ok mellett). Ha ilyen az "aktiv" tagsag, mint a blog szerzoje, akkor OV es bandaja kb. orokre kormanyon maradhat, tehetetlen, beszari, multbarevedezo nulla ellenzekkel nem kell felni, h. valaki levaltja oket. Amugy a legnagyobbat a 1956-os utalason rohogtem: az megvan, hogy akkor a KOMMUNISTAK tiltottak meg az egyetemistaknak a tuntetest? Nem veletlenul annak az MSZMP-nek az elodpartja, akikbol az MSZP lett? Edes jo istenem, es b+ ilyen emberekbol all az MSZP szimpatizansainak kore...

Várúr 2011.06.25. 17:01:16

@Peripetia:
Elvtársi barátságól épp Gyurcsány/Gréczy hívei tudnak sokat... Lehet mantrázni ezt az elszigetelődés-hülyeséget, csak hát az ország nem villanydrót. Te és a hozzád hasonlók szigetelik el magukat az elemi ismeretektől és a józan észtől. Túl rég ahhoz, hogy érdemes legyen veletek vitatkozni.

leponex 2011.06.26. 14:42:31

Jó Gréczy Zsolt Örökös Walesi Bárdunk, Weimari Mesterdalnokunk, Ferenc Testvérünk Főtanácsolója, II, Demokráciasiratóasszonyunk, Baloldal Tábori Lelkésze, kedvenc mókamesterünk ...

Láthatóan nagyon megviselte a stop-ról való kényszerű elköltözése ( amit őszintén sajnálunk, és helytelenítünk !! ), és a maradék szellemessége is elvészett egyúttal.
Dögunalmas lett, ha őszinte lehetek.

No de lássuk kedvenc paripánkat :

"A magánnyugdíjat ellopták, abból csökkentik azt az államadósságot, amelyet jelentősen növeltek az elmúlt egy évben "

Valóban, a magánnyugdíjat tényleg ellopták a nyugdíjkasszából, magánszámlákra térítették, és azok kezelgetéséből több mint 100 Mrd HUF-ot a külföldi tulajdonban lévő alapkezelhetőknek játszottak át.
És valóban, emiatt további 3000 Mrd HUF államadősságnövekedés keletkezett.
No, ennek az ellopott pénznek a nagyrészét sikerült most Orbánnak visszaszereznie, igen derék és helyeselhető módon.

" és amely e csökkentés forrása miatt nemsokára újra nőni fog. Éppen az ellopott magánpénz miatt, mivel hitelt kell majd felvenni "

Ennek azért érdemes lenne mégegyszer nekiszaladnia, hátha mégis lehet valami értelme :)

Ezt a szamárságot amúgy már Békesi úr is elrebegte, amikor az állampapírpiacról eztán hiányzó 'magánnyugdíjpénztári' megtakarításokat hiányolta.
Azt valahogy ő is elfelejtette megemlíteni, hogy azokat az állampapírokat épp az ellopott és a nyugdíjkasszából hiányzó manyup pénzek miatt kellett CSAK kibocsátani.

"Brüsszel - és Moszkva - folyamatosan bírál, a környező országok vezetői egyre bátrabban veszik a szájukra a lenézett Magyarországot."

Ja, a Slota elvtárs, meg a szocdem szlovén elvtárs. Oszt nem győznek sajnálkozni szegényke miatt ...

Kicsit mulatságos olvasni ezt, amikor épp a kínai kormányfő jött Orbánhoz ... :))

" Az uniós elnökségünk csúfos kudarc lett. Orbán magányos vezető Európában,"

Ja, csúfos, meg kudarc. A Duna-stratégia, a roma-stratégia, a horvát csatlakozás, ...

Bezzeg a Feri! Tán még egy pártszavazást is képes lesz összehozni eközben :))))

Hajrá Zsolt ! ;-)))))))

czjanos 2011.06.26. 19:17:23

@leponex: Aj, leponex, a keleteurópai csúcsot kifelejtetted!

Fell Bandi 2011.06.26. 19:56:03

zsóti, elérted a mélypontot, tovább nem tudsz süllyedni. Ez a pozitívum. Milyen mély a gyurcsányi valaga, tudod még beljebb nyomni a nyelved? Próbálkozz, hátha sikerül! Bár nekem nem hiszem hogy ízlene a szar íze, de ha neked ízlik, toljad neki!

leponex 2011.06.27. 12:04:19

@czjanos:
Úgy emlékszem, azt a lengyelekkel közösen tartják meg az ősszel, nem ?
üdv! :-)

czjanos 2011.06.27. 20:06:54

@leponex: rosszul emlékszel, mert nem akarsz jól emlékezni.

leponex 2011.06.30. 12:15:24

@czjanos:
De János, hogyan emlékezhetnék rosszul az idei őszre - már most ? :-))

czjanos 2011.06.30. 20:42:14

@leponex: Két beírásodra reagálok:
1. Ha dög unalmas, miért olvasod? Válaszd inkább Bayer Zsoltot ( ha már ragaszkodsz a Zsolthoz;
2. A Keleti csúcsot elvették Magyarországtól ( kifejezetten Orbán bugris viselkedése miatt) Én így látom.

leponex 2011.07.01. 18:19:58

@czjanos:
1. Olvasom, mert jó látni Kedves Bárdunk tanácstalanságát, ötlettelenségét, ezerszer elmondott csacskaságait. Nincs egy komoly felvetése, valódi kifogása, csak a szokásos mantrák újra meg újra.
Vasfüggöny, rettegnek a zemberek, meg se mernek szólalni, nem veszik elő a zellenzéki újságot a villamoson, mert rájuk szólnak a másik zemberek, ... :-))) na ez nagyon tetszett egyigazi demokratától ... ;-)
Vagy egy másik gyöngyszeme Bárdunknak: 'Az egyetemistáknak nem engedik a tüntetést - mint 1956-ban.'
Ne mondd, hogy Te nem neveted el magadat legalább kínodban ilyen blődlit olvasva Ferencünk Főtanácsolójától ! ;-)
Unalmas persze, egy értelmiségitől azért várna a zember némi gondolatot.
Bayer Zsocát ritkábban olvasom, összehasonlíthatatlanul szellemesebb Kedves Bárdunknál, de nem kedvelem amikor elragadja az indulat gyilkos iróniái, vagy inkább gúnyolódásai közt.

2. Ja, elvették A Keleti Csúcsot!
Szabad így látnod természetesen, meg is értelek Bárdunk blogján. Valahogy csak kiheverjük ezt az újabb csapást. A német külügy mégse erre gondolt amikor a Zorbán bugris fejét megcirógatta.
:)

Bruhahahahihihi 2011.09.23. 08:07:29

a rohadék Századvéges Fidesz Propaganda Intézet Fidesz seggnyalója Kumin hogy tépi a száját, hogy Gyurcsány mit csinál vagy sem..Mi a szar köze van ennek a pénzért köpönyeg fogató gazembernek? Emlékszem amikor az ATV-n "elemezgetett"--örült hogy megjelenhetett és pénzt is kapott, megélhetett---aztán Sólyom "karján volt varjú"- seggét nyalta ( azon keresztül a Fideszét"---most meg a Gíró Szász nagy 8 éves nyelvcsapásiat megirigyelve , jól benedvesített nyelvvel elkezdte nyalnia FIDESZ seggét!!!! Undorító egy féreg a KUMIN
.. DE NEM FELEJTÜNK ÍRJUK A LISTÁT, AKIK SZÁMON LESZNEK KÉRVE KEMÉNYEN----
süti beállítások módosítása