A helyzet egyre aggasztóbb. Azt gondolom, Orbán Viktor eldöntötte, hogy ha kell, hatalmát erőszak árán is megtartja. Ha mégis olyan leváltós hangulat alakulna ki, amely megállíthatatlanná tenné a váltást, a következő kormány is megkapná a törvénytelen ellenállást, csak még durvább kivitelben, mint 2006-ban. (Az akkori puccskísérlet mögött is ő állt, lásd az általa sosem cáfolt WikiLeaks-iratokat.,...)

A jelek arra utalnak, hogy a végletekig megosztott, leigázni készült ország akár polgárháborús helyzetbe is sodródhat.

Mi más oka lehet a teljes könyörtelenségnek, amellyel a hatalom az ellenzék bármely kezdeményezéséhez viszonyul? Soha, még csak szikráját sem mutatják semmiféle együttműködésnek, a megértésnek, a belátásnak, a szolidaritásnak. Ha bárki megszólal, azonnal kommunista lesz, hazaáruló, nemzetpusztító, gyurcsánybajnais. Soha egy gesztus, egy megértő félmondat. Azonnal eltipornak mindent és mindenkit.

Miféle viszony a politikai vetélytársak, ha úgy tetszik, nem rájuk szavazó, de mégis csak magyarok felé, hogy Orbán a szegényedő milliók pénzén tovább erősített magánhadseregével - amiből már Kövérnek is van - körülbarikádozza a gyulai hotelben ülésező frakcióját? Kint pedig az ellenük tiltakozókra ráküldi az ugyancsak az elszegényedő milliók pénzéből megfizetett bértüntetőit. Köztük az ugyancsak a szegényedő milliók pénzén dolgoztatott rabszolgákat. Ebből egy idő után elég lehet...

Az erőszak várható eszkalálódása felé mutat az is, ahogy a Bayer Zsolt ellen szervezett DK-tüntetés szereplőit a Fidesz-székház előtt várták. A transzparens egyszerre tartalmazott zsidózást, és egy hazugságot a gyilkosok pártfogásáról - holott Orbán engedte el a baltás gyilkost. Ütközés mindenáron, a legdurvább eszközökkel. Rugalmasság zéró. Csak a pofon, a tockos, hogy érezd: ha nem velem vagy, senki vagy.

Előbb-utóbb fizikai következménye lehet a másik transzparensnek is, amely nem a lamentáló ballib értelmiség soraiból verbuválódott éhségmenetet fogadta a Kossuth téren. Kövér László, az országgyűlés elnöke tudtával és beleegyezésével leszociztak és hataloméheseknek neveztek egy hóban, fagyban vonuló csapatot, amelyben több ezren meneteltek ellenük több száz kilométert. Szolidaritás megint sehol, csak a teljes elzárkózás, és egy irgalmatlan maflás a velük egyet nem értő magyaroknak. Ez az ő hazájuk és senki másé. Még akkor is, ha tudják: vannak térségek, régiók ebben az országban, ahol már tényleg az a tét, hogy esznek-e vagy sem. Jelezném azt is, hogy soha ennyien nem fagytak meg, mint ezen a télen... Lám, aki szegény, az annyit is ér. Most már a tovább csökkentett közmunkás bérből. Mindezt le fogja nyelni ez az ország?

Előbb-utóbb ott is elszakadhat a cérna, ahol a hallgatók egy része hagyja magát becsapni, a másik felét pedig a 2006-os huligánokkal terrorizálják. Ha kell, adatokat is gyűjtenek róluk, hogy nyílt fenyegetéssel próbálják őket megjuhászítani. Ilyenkor az ember rögtön megérti, miért a Fidesz az egyetlen párt, amely ma sem akarja az ügynökakták nyilvánosságát. És ezek a fiatalok már többször szájukra vették tüntetéseiken 1956-ot. Történik mindez egy olyan országban, ahol azok kerülnek vádlottak padjára, akik nem követtek el semmit (Sukoró) és azok, akik leleplezték a Fidesz magán-titkosszolgálatát (Dávid Ibolya, Herényi, Szilvásy). Eközben a Fidesz szanaszét lopja az országot, az ügyészség pedig nem csinál semmit. Az ötvenes éveket idézi az is, ahogy Simor Andrásról "kiderül", hogy titokban együttműködött az imperialistákkal.

Kérdés tehát, a nép meddig bírja, hogy Bogár László azt mondja, Orbán már érti: magyarok milliót kell az út szélén hagyni. Hogy a Kossuth tér 1944-es (!) átépítésére és stadionokra tízmilliárdok mennek el, miközben szegény családból származó gyerekek elől merő aljasságból elzárják a továbbtanulás esélyét. 

Bárki bárhogyan tiltakozik, azonnal a nemzet ellenségévé válik. Nem elég, hogy szegényedik, még csak büszke sem lehet magyarságára, mert aki Orbánt nem szereti, az nem is magyar, nem is hazafi. Nem elég, hogy egyre kevesebb a pénz, a lelküket, a hitüket is megtörik. Magyarország pedig süllyed. A gazdaság mély recesszióban, termelő munkában egyre kevesebben dolgoznak. Csökkent az export, az import, zuhan az ipar, különösen az építőipar teljesítménye. Az emberek, mivel nincs munkájuk és pénzük, az infláció pedig a legmagasabb az Európai Unióban, nem vesznek semmit. Mi lettünk a hárommillió közmunkás és a hárommillió kirakatbámuló országa. Orbán mindezt székelyzászlókkal takargatja, és hazudozik a fényes dollárkibocsátásról, amelynél a románok is jobb üzletet csináltak. Lehazudja, hogy ezzel a bombaüzlettel is az egekbe árazza az államadósságot, amely így is az ő kormányzása alatt ért az eddigi rekordra. Ha még Gyurcsány nem állapodik meg az Audi új fejlesztéseiről, és nem hozza ide a Mercedest vagy a Hankook-ot, már kitehettük volna az államcsőd-táblát.

Ebben a helyzetben pedig Orbán csak tovább alázza az országot. Kordonozza a hajléktalanokat, vegzálja a rokkantakat, hitet akar tukmálni az iskolákban, tönkre teszi a fiatalok jövőjét. Elzárja magától a világot, és bár arca elárulja fokozódó szétesését, belül igyekszik elhinni saját hazugságait. Sőt, egyre vehemensebben üvöltözi.

Orbán tudja, ha veszít, egész életműve, amely az "egyszer kell nyerni, de akkor nagyon" elvén alapszik, azonnal szétesik. Márpedig egy tökös új kormány átnézhetné a vagyonosodását is. Ezért tömi milliárdokkal a régi komcsi ismerőseit Szélestől Bencsikig. Ezért védi a nyilas Bayert, alázza Ángyánt, köpte le jelképesen a rosszabb sorsra érdemes L. Simont, és ezért nem engedi el Matolcsyt. Minden, az ellenzéknek tett gesztus a gyengeség jele lenne. Márpedig Orbán szerint háború van. Vagy ő nyer, vagy minden pusztuljon. Ahogy ellenzékben kiment Brüsszelbe, hogy a hazája ne kapjon uniós támogatást. Ha nyer 2014-ben, hiszi, hogy hosszabb időre berendezkedhet. Ha veszít, lehet, hogy menekülnie kell. Tisztában van a téttel.

Reményét táplálja az ellenzék nagyobb része, amely nem érti, hogy Orbán a hatalmat simán nem fogja átadni. Még mindig azt méregetik, hogyan is kéne alkotmányozni - nem illik hozzányúlni Szájer ájpedjéhez -, hogyan is viszonyuljanak a zelmúlthúszévhez és a zelmúltnyolcévhez, vagyis saját múltjukhoz, Magyarország demokratikus (!) múltjához. Felmondják az orbáni leckét, mert azt hiszik, majd az onnan kiábrándult emberek segítenek. Féldiktatúrák idején teljességgel komolytalan közvéleménykutatásokat böngésznek, ahelyett, hogy arra készülnének: mi lesz, ha Orbán még ennél is jobban megőrül. Mintha nem tudnák: ha kell, addig farigcsál a választójogi törvényen is, amíg tovább szűkíti az ellenzék esélyeit. Lesz elég milliárdja, közmédiának hazudott szócsöve, a zavargások után felmentett csőcseléke, békemenetnek hazudott háborús brigádja, hogy bármire képes legyen.

Lassan abba kéne fejezni a vitát, hogy mi választja szét az ellenzéket, és össze kéne fogni akivel lehet, felkészülve a legrosszabb forgatókönyvre is. Orbán csapatai már felálltak: földekkel, pályázati pénzekkel kibélelt oligarchák, médiacsapatok, "terrorelhárítók", "békemenetek", "szurkolók" megyei és városi górék gyúrnak és edzenek, készülnek a végső bevetésre. Mégis csak meg kéne fontolni a közös tüntetést március 15-én...

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr765084490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

katajev 2013.02.17. 09:15:35

szörnyen felelőtlen dolog ilyen címmel írni cikket.

nemfe (törölt) 2013.02.17. 09:29:18

szörnyen nem felelőtlen ilyen címmel leírni a valóságot

SzaGyu 2013.02.17. 09:29:31

Nem véletlen, hogy létrehozta magánhadseregét a TEK-et.
Az sem véletlen, hogy ahova Orbán megy, ott a TEK nagy területen és hermetikusan lezár mindent.
Nem véletlen, hogy létrehozta az országház kidobólegény sereget.
Az sem véletlen, hogy a TEK újabb képkocsikat, felszereléseket akar venni és egyre bővítik a létszámot.
Itt azonban van egy kérdés: Kinek alárendeltje Orbán volt (ma is) testőre a TEK parancsnoka? Azt mondták, Pintér belügyminiszter a főnöke.
Akkor miért tárgyal Lézerrel a gépkocsik és fegyverzetek bővítésének ügyében?
Miért nem Pintérrel tárgyal, vagy miért nem Pintér tárgyal "Lézerrel"?
Szerintem ez a TEK vezíír igencsak önjáró életet él és mindent megtesz majd Orbán politikai életben tartásához.
Egyébként meg gyanítom, hogy a honvédség helikoptervásárlás nem a honvédséget akarja szolgálni, hanem Orbán testőrségét.
Az sem lehet véletlen, hogy apró-cseprő rendőrségi akciókat a TEK hajt végre. Ez egy önreklám és semmi összefüggés nincs a nevével.
Hol látni a világban olyant, hogy egy "kuplerájt" lerohan a terrorelhárítás és őrizetbe vesz, megbilincsel egy "madámot"? Kell a reklám, még akkor is ha ez a reklám normális ember fejében szöget üt.

Minden esetre jó lenne ha az emberek odafigyelnének az alattomosan, rejtetten jelenlévő eseményekre.

hot-spot (törölt) 2013.02.17. 09:39:25

Szörnyen felelőtlen dolog,így leírni a valóságot.

Francheskoo 2013.02.17. 09:40:29

@katajev: az a felelőtlenség, hogy nem vesszük észre hová vezet ez a mai politika, és homokba dugjuk a fejünket!

nagybátyád 2013.02.17. 09:40:53

"Orbán Viktor eldöntötte, hogy ha kell, hatalmát erőszak árán is megtartja." - írja a cikk. Én meg azt gondolom, hogy rengetegen vagyunk, akik eldöntöttük, hogy ha kell, erőszakkal is de kivesszük a hatalmat ennek a hazaáruló népnyúzó ócska jogász bandának a kezéből. Megjegyzem: jogásznak is szarok, azért toldják foldják állandóan a tákoklmányaikat.

hot-spot (törölt) 2013.02.17. 09:43:25

@nagybátyád: Abban egészen biztos vagyok, hogy a tömegbe is lövetne akár.

babo81 2013.02.17. 09:56:34

A Fidesz kormány egy kiterjedt maffiahálózat! Orbàn a keresztapa ,megfelelő adottságok híján magàn hadsereggel megerősítve. Aki nem látja be vagy elvakultsàg miatt nem ismeri be,hogy ez az ember hazudik az egy orbitális marha! Én szégyellem magam,hogy országunkat ilyen senkiházi aljas banda irányítja! Az elmúlt"nyolcévezès" már nem állja meg a helyét,ugyanis abba benne van az elmúlt három év is ami nyomorba döntötte a nép majd felét! Hazug,rátarti,szemét banda! FIDESZ=Félelmetesen Ideggyenge Durván Elmebetegek Szövetsége. Kár,hogy bezárz az OPNI!

babo81 2013.02.17. 10:13:11

Ja,és még valami! Orbán veri a mellét,hogy Audi gyár meg Hankook gumi.Négykerékbe gondolkozik pedig neki hiányzik minimum kettő! Csak ez lehet a magyarázat arra,hogy nem veszi észre mi folyik az országban. Az "Ő" kis királyságában...Felsorol három céget és elégedetten vigyorog. Miközben sorra zárnak be: éttermek,kisboltok,butikok,gyárak, magánvállalkozók húzzák le a rolót,mezőgazdasági szektorok jutnak totális csődbe(pl.sertéságazat)sokszázezer munkanélkülit kitermelnek. Ezt nevezik sikernek?!

Lilla50 2013.02.17. 10:13:55

www.demokratikuskoalicio.hu/index.php/2011-12-05-15-42-05/ajanlottblogok/4208-andor-mihaly-a-dolgok-allasa-2

"Az ellenzéki összefogásnak csak akkor van esélye, ha a résztvevő pártoknak és szervezeteknek sikerül saját kottát írni, és nem Orbán kottáját játsszák. Ha sikerül nagy tömegekkel elfogadtatni az elmúlt 22 év másfajta értelmezését, mint amilyet a Fidesz kreált. És – bármilyen fájdalmas lehet ezt hallani egyeseknek – benne a Gyurcsány Ferenc szerepéről alkotott képet is át kell írni. Nem a másik végletbe, csak a realitásba. Mert akárhogy is nézzük, abban igaza van Orbán Viktornak, hogy Gyurcsány Ferenc személye megkerülhetetlen. Nem véletlenül akarja eltaposni. A demokratikus ellenzéknek viszont éppenséggel megvédenie kellene. Ha szívós munkával sikerült elhitetni az ország többségével, hogy az őszödi beszéd hazugságbeszéd volt, akkor talán ugyanolyan szívós munkával azt is sikerülhet elhitetni, hogy az elmúlt huszonkét év egyetlen becsületes politikai beszéde volt, amely arról szólt, hogy szakítani kellene a hazudozással. Ha akarnák.

De ki akar a politikusok közül szakítani a hazudozással? Ameddig az ellenzék pártjai nem fognak ebben különbözni a Fidesztől, addig Orbán marad, mert ő hatékonyabban és gátlástalanabbul csinálja."

Hát ezért volt Schiffer vezette lmp állasfoglalása kifejezetten fideszt erősítő--Bajnait lejárató -E14-et majdnem hiteltelenítő fellépés.

Végre tiszta beszéd kéne!
és nemcsak a dk részéről

((egyébként Mesterházy kapott legelőbb észbe, amikor megvédte Szanyi románozását--és nyert //bár sokan azt mondják azért , mert Szanyi jelentéktelen??!--de ez mindegy is a minta megvolt!!))

HÓVIRÁGOCSKA 2013.02.17. 10:15:46

A fidesznek és bérenceinek semmi sem szent, a magyar ember illetve azoknak a sorsa egyáltalán nem érdekli őket. Nekik a lényeg: hatalmuk megtartása, BÁRMI ÁRON.
Úgy gondolom, ezt nem kellene hagynunk!!!
... és 2014-ben már túl késő lesz. Addig sokan éhen halnak, - nem megfelelő egészségügyi ellátás hiánya miatt elpusztulnak!!! NINCS ORVOS, NINCS ELEGENDŐ ÁPOLÓNŐ, - NINCS GYÓGYSZER!!!
Ha kórházi felvételre kerül sor, a családnak MEG KELL VÁSÁROLNIA a kórházban adandó gyógyszereket és infúziókat!!! - csak így tudják kezelni a kedves beteget!!! Meg még mennyi minden nincsen már, amiről már nem is beszélek, - de tudjátok TI is!!!
NE HAGYJUK TOVÁBB!!!

hot-spot (törölt) 2013.02.17. 10:17:00

@babo81: Tudja ő,csak képtelen kezelni a problémát.
Magyarul,fingja sincs róla,hogy mit tegyen.

hot-spot (törölt) 2013.02.17. 10:18:19

@HÓVIRÁGOCSKA: Az még csak hagyján,de tanár sem lesz már,mert azok is sztrájkolni fognak.
Oktathatom én gyerkőcöt.

HÓVIRÁGOCSKA 2013.02.17. 10:24:27

@hot-spot: Sajnos, ebben is igazad van.

balintmester 2013.02.17. 10:28:35

A bolond is látja hogy a TEK vezetője Hajdú János, azért tárgyal Lézer Jankóval mert már Pintér le van írva Orbánnál. Csak bábnak van tartva érdemei miatt, de repülni fog. Hajdú meg van olyan kemény rendőr hogy kijelenti azt, hogy ha nem az van amit ő akar akkor továbbáll. Ha Orbán határozott lenne már el is zavart volna régen ezt a Hajdút, csak hát biztos talált olyan terhelődolgot amellyel az egész kormányt sakkban tarthatja. Ezért fog elérni Orbánnál mindent. Lézer Jankó meg belügyminiszter lesz. Ennyi!

angyalfoldi 2013.02.17. 10:29:48

@Francheskoo:
Maximálisan egyetértek veled,@katajevnek pedig ajánlom: olvassa el Bartus Laci írásait az Amerikai Népszavában.Ha és amennyiben elolvassa,ráébred a rideg valóságra.

hot-spot (törölt) 2013.02.17. 10:40:48

Az biztos,hogy ha lövöldözés lesz,akkor én leléptem nyugati irányba azonnal.
A fene sem kíváncsi a Trónok harcára élőben.

balintmester 2013.02.17. 10:47:34

Emlékezzetek csak, amikor Olgánál volt Hajdú elmondta határozottan, hogy ha kell bármi áron megvédik Orbánt. Még azon az áron is, hogy szétlövik az országot. Mert ez az alapvető munkájuk. Ez nem politikai hanem szakmai kérdés náluk.

Felix Edmundovics 2013.02.17. 10:56:46

Tisztelt Gréczy Ur.

Talán emlékszik, úgy másfél hónapja ezt az Ön által, most felvázolt lehetséges forgatókönyvet én már elmondtam a Fórumban.
Akkor visszakérdezett, miért gondolom ezt..Nos, ezért. Orbán-és bandája bármire képes,hogy a hatalmat el ne veszítse,mert azt talán még a "Kedves Vezető" is felfogta,ha bukik, a világon nincs olyan
lyuk ahonnan ne kaparnák elő, és ne számoltatnák el azért amit ez a cezaromán, önjelölt néptribun-és bandája az országgal művelt.Igen,nekem is az a véleményem, Orbán a polgárháborút sem tartaná nagy árnak, a saját túléléséért.
Ebben az esetben viszont,mi egykori tisztek,akik rendelkezünk a "harc" megvívására vonatkozó ismeretekkel odaállnánk segíteni a tömegeknek mert mi még arra tettünk esküt, hogy a népet megvédjük. Kíváncsi lennék(leszek) a jobbikos daliás ifjak,a betyársereg a "B" közép éles harchelyzetben milyen harcértékkel bír ?? Én ott voltam a délszláv háború időszakában elégé közel, pk.-i beosztásban...

Zoltán Polgár 2013.02.17. 10:58:37

A blogban foglaltak véleményem szerint jól, tényszerűen mutatják be a mai magyar valóságot. A blogban írtakhoz hasonlóan létom én is az országban kialakult helyzetet.

Lilla50 2013.02.17. 10:58:53

@Bálint Jóczik:

ugyazezen tevékenység miatt pedig---amiről tudjuk már hogy light-os volt---ma 14 vádlott áll a bíróság előtt.

Erről pedig fogalmunk van--hogy miféle lesz!

Megakadályozni csak az ellenzéki pártok tisztességes egymást védő magatartásával lehet(ne).
((Ahogy Andor Mihály mondja, azzal ugyanis magunkat védenénk meg!Ha érti ezt valaki--ha megérti!)

lenoardo999 2013.02.17. 11:29:09

A szerzőn erős zavarodottság jelei mutatkoznak. A társadalom többsége nem őrült meg. Abból, hogy ő és még néhány százan úgy érzik, hogy már nem bírják tovább a húsos fazék nélkül, még semmi sem következik. És abból sem, ha néhány unatkozó nyugdíjas ezen a blogon lelkesen bólogat hozzá. Mindazonáltal az index.hu-t rendesen megbüntetném, hogy ilyen címmel ki mer tenni blogot.

erenka 2013.02.17. 11:53:48

@babo81: Ja és az AUDI gyárat nem ő hozta ide /Bajnai kötött velük megállapodást/. Ezt elfelejti ez az elmebeteg vitya. Egyébként mi az , hogy felelőtlenség megirni az igazságot. Miért? Orbán és bandája egy hazug, beteg, hazaáruló , szemét maffia banda. Ez az igazság, még ha fáj is a fidesz hivőknek. Nyitott szemmel kell járni fidesz segg nyalóknak.Minden szava igaz ennek az irásnak!!!!

szíj 2013.02.17. 11:54:13

@lenoardo999: Miért büntetnél? Mert kritizálni meri a nagy vezért? Elkezdesz nyomozni a kommentelők után is?

nemjoezigy 2013.02.17. 11:54:46

Na, ez az a cikk, amivel részben tudok egyet érteni. Pont úgy, ahogy a pártok megnyilvánulásaival.
A nagyobb részével egyetértek, mert én is azt érzem a bőrömön, hogy egyre rosszabbul élek az öt fős családommal, holott nem így kellene lenni, látván, hogy egyesek a felső tízezer
Amikor az Antalék idejében a kisgazdák és a többi szétosztotta az országot a szinte ingyen felvásárolt kárpótlási jegyekért, akkor azt hittem ennél nincsen lejjebb. Tévedtem. Az Antali hiányosság (a mindenki által kötelező vagyonnyilatkozatok megtételének hiánya) megalapozta a jelen helyzetet. Minden hatalomra kerülő párt összelopta a megszerezhetőt. A nép had szegényedjen, ők nincsenek a parlamentben és nem rokonok, ismerősök.
De nem tudok mit kezdeni a „Sukoróval”. Ott csak nem tudták befejezni a lopást.
Aztán nem tudok mit kezdeni a Simor féle megjegyzéssel. Én simán lehazaárulóztam, amikor elment az EU-hoz és perelte Mo.ot a nyolc milkós fizetésének kettőmilliósra csökkentéséért. Én egyet esetleg adtam volna neki, ha nem tetszik, el lehet ballagni, legalább száz ember el tudná látni azt a feladatot amit ott kell, és lehetne még felelősségre is vonni VISSZAMENŐLEGESEN is! De ugyanez a véleményem a képviselők a miniszteri vezetők és egyéb állami vezetők javadalmazásról is. A mindenkori ország állapot és a jövedelmi viszonyok függvényében kellene a javadalmazásukat megállapítani. Ez minősíti az ö munkájukat, teljesítményüket.
Nem értem a Kossuth téri átépítés, a stadionok és az egyéb megalomán beruházások sürgősségét sem. Ezer más olyan hely lenne, ami segítené a népet, serkentené a (fizikai) dolgozók gyarapodását, növelné a keresletet, kínálatot.
És még van sok szívfájdalmam, a gyerekeim jövőjével kapcsolatban, mert sajnos jobbat nem várhatok az újgazdagok és utódaik arroganciájának változási irányát érzékelve. És a szívem szakad meg, amikor a rádióban, tévében, újságban a nálam rosszabb sorban élőkről kapok híreket.
De ki legyen a következő vezető? Nálam a már hatalmon levők nem jöhetnek számításba, azok leszerepeltek. Pl.: mit jelent a milliárdos szocialista, a milliárdos, szabadidejében vadászó keresztény? Nálam ezek nullák. Szebb jövőt

Sir Galahad 2013.02.17. 11:57:44

Hát, Zsóti, ne haragudj, de ugyanolyan hülye vagy, mint voltál. Egy példa: "Mi más oka lehet a teljes könyörtelenségnek, amellyel a hatalom az ellenzék bármely kezdeményezéséhez viszonyul?" - írod. Az ellenzék, közte Fletó barátod hörgött, hogy a választási regisztráció a demokrácia vége... az AB eltörölte, s lám, a Fidesz nem betonozta az alkotmányba, pedig megtehette volna, hanem letett róla.

Most komolyan... Emlékszem, amikor az MDF-kormány a végóráit élte, hozzád hasonló szerencsétlen hülyék azt írták (akkor még csak nyomtatott sajtó létezett, de ott is leírták), hogy itt nem lesz hatalomátadás, még ha az ellenzék fölényesen nyer is. Lett. Ha ez a töketlen banda valahogy megnyeri a választást, nyugodj meg, most is lesz. Hogy utána a Fidesz gáncsoskodni fog? Miért, ti most mit csináltok?

erenka 2013.02.17. 12:01:22

@lenoardo999: nem százan érzik a gonoszságot, hanem milliok te ökör gyerek. Megbüntetni az ujságot, mert megirja az igazat? Hol élsz és szégyeld magad , mert nem a húsos fazék hiányzik hanem az, hogy a miniszterelnök ne a nép ellen saját magáért és bandájáért dolgozzon , hanem az emberekért. Tudom nehéz ezt egy agymosott fideszesnek megérteni, de nem csak a nyugdijasok szenvednek vityka és bandája miatt. Soha ennyi fiatal nem ábrándult ki és ment külföldre, mint szeretett diktátorotok ügyködése idején.Nekik a megélhetés hiányzik és nem a husos fazék. Neked a húsos fazék mellett osztottak helyet? Akkor már értem a szemétségedet. Sok gyerek csak enni szeretne, de ez a hülye viktor ezt leszarja. Ideje lenne elmenni-e a francba veled és társaiddal együtt.Mi csak élni szeretnénk felcsuti és bandája nélkül.

panaszos1 2013.02.17. 12:10:24

Lenoardo999,Sir Galahad ti a tehetosebbek kozé tartoztok a ti véleményetek megjelenhet itt,de a tobbsegnek nincs internetje és az o véleményuk nem látható!Az ellenzék meg soha nem gyujtotta fel a várost.

camilló 2013.02.17. 12:12:16

@lenoardo999: A megélhetés nélkül nem bírják az emberek! Milyen húsos fazékról beszélsz? Jah, ami mellett ücsörögsz? Csak tisztességesen szeretnék (szeretnénk) élni, nem a húsos fazék közelében ülve dumálni, hogy milyen szép az élet. Sajnos a blog tükrözi a mai magyar valóságot! Ha nincs kenyerünk együnk kalácsot, igaz?

nemjoezigy 2013.02.17. 12:12:49

@lenoardo999: nem hiszem, hogy a húsosfazék nélküliség hiányzik az embereknek, sajnos a napi betevő az ami nincsen meg és nem azért mert nem dolgoznak, vagy nem dolgoznának. Aki olyanokat ír az nem ismeri a valóságot, vagy elfogult.

1958 2013.02.17. 12:28:54

Teljesen egyetértek a cikkel ennek a rezsimnek még erőszak árán is pusztulnia kell,

Az igazi sztrovacsek 2013.02.17. 12:31:40

Hiányzik egy ember.
Egy ember, aki összefogja a diákokat, aki az élükre áll, akit követnek, és aki nem áll meg a parlament lépcsőjén, mint a tűzoltók.
Egy ember, aki föltüzeli a nincsteleneket, akit követnek azok, akiknek már nincs mit veszíteni. Egy ember, aki azt mondja az ellenzék március 15.-i nagygyűlésének végén, hogy "Most pedig élve alkotmányos jogainkkal, vonuljunk át a FIDESZ központi rendezvényére, hallgassuk meg a miniszterelnök beszédét, és fejezzük ki véleményünket!"
Igény már van rá, és amire van igény, arra előbb-utóbb kínálat is lesz.

Az igazi sztrovacsek 2013.02.17. 12:34:37

@panaszos1:
"Az ellenzék meg soha nem gyujtotta fel a várost."

Majd fogja.
Mert rájön, hogy békés tüntetéssel soha semmit nem fog elérni.

Anna néni 2013.02.17. 12:37:50

Tökéletesen igaz: közös tüntetést március 15-én! Azt a „békeidők” kérdését: mi választja szét az ellenzéket? – most már 13-ik szintre kellene halasztani – MOST csak egy célnak kell a szemünk előtt lennie: mindenáron leváltani a jelenlegi kormányt és szellemét! MOST nincs időnk kérdéseket feltenni, miszerint ki?, mit?, miért?, kivel?, hogyan?… − MOST meg kell valósítani azt a minimális normalitást, miszerint: normális országban normálisan élni! – hogy jól vagy rosszul, anyagi nehézséget közt vagy sem?… lesz majd elég időnk megoldani, de jelen pillanatban CSAK egyvalamire kell koncentrálni (kötelességünk magunkkal szemben, a halottaink, de főleg a gyermekeinkkel szemben): leváltani ezt az embertelen kormányt, aki zászlójára tűzte a szellemi és fizikai gencídumot.

Dogen 2013.02.17. 12:51:16

Egy normális országban az ilyen embereket börtönbe zárják uszításért. De hát a Helsinki Bizottság szerint Magyarországon nincs szólásszabadság, s Magyarország nem jogállam. A szerencsétlenek nem olvassák gréczit...

Lilla50 2013.02.17. 12:51:48

@Az igazi sztrovacsek: legelőször is
idáig kell eljutni:

Lilla50 2013.02.17. 10:13:55
www.demokratikuskoalicio.hu/index.php/2011-12-05-15-42-05/ajanlottblogok/4208-andor-mihaly-a-dolgok-allasa-2

"Az ellenzéki összefogásnak csak akkor van esélye, ha a résztvevő pártoknak és szervezeteknek sikerül saját kottát írni, és nem Orbán kottáját játsszák. Ha sikerül nagy tömegekkel elfogadtatni az elmúlt 22 év másfajta értelmezését, mint amilyet a Fidesz kreált. És – bármilyen fájdalmas lehet ezt hallani egyeseknek – benne a Gyurcsány Ferenc szerepéről alkotott képet is át kell írni. Nem a másik végletbe, csak a realitásba. Mert akárhogy is nézzük, abban igaza van Orbán Viktornak, hogy Gyurcsány Ferenc személye megkerülhetetlen. Nem véletlenül akarja eltaposni. A demokratikus ellenzéknek viszont éppenséggel megvédenie kellene. Ha szívós munkával sikerült elhitetni az ország többségével, hogy az őszödi beszéd hazugságbeszéd volt, akkor talán ugyanolyan szívós munkával azt is sikerülhet elhitetni, hogy az elmúlt huszonkét év egyetlen becsületes politikai beszéde volt, amely arról szólt, hogy szakítani kellene a hazudozással. Ha akarnák.

De ki akar a politikusok közül szakítani a hazudozással? Ameddig az ellenzék pártjai nem fognak ebben különbözni a Fidesztől, addig Orbán marad, mert ő hatékonyabban és gátlástalanabbul csinálja."

aztán meg is lesz az összefogás alapja:
megbízunk egymásban-értjük egymást!

mákos lecsó 2013.02.17. 12:52:42

@Felix Edmundovics:
"Kíváncsi lennék(leszek) a jobbikos daliás ifjak,a betyársereg a "B" közép éles harchelyzetben milyen harcértékkel bír ?? "

Semmilyennel.
De a TEK-et, vagy a rendőrség készenléti egységét is megesszük reggelire, ha egyszer "beindulunk".
Megtehettük volna a bohócforradalmon is, aki ott volt, tudja hogy így van. Csak azért nem tettük, mert arra vártak, hogy egy kuka feldőljön, és Kónya és Árok még mindig börtönben ülne.

Lilla50 2013.02.17. 12:53:14

@Dogen:

a molino pedig vélemény nyilvánítás :)

politikai 2013.02.17. 13:02:10

@Dogen: a CÖF nem uszít, csak írogat hülyeségeket. Struccnak lenni jó, mondd?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.02.17. 13:29:13

@Az igazi sztrovacsek: Egy ember, aki összefogja a diákokat"
ott lesz majd Vona..oszt lesz meglepetés...

Lilla50 2013.02.17. 14:05:40

@FILTOL:

meg ismét megvert sereg az ifjainkból, mint 1945-ben
ők bizony csodafegyvert várva elhagyták az országot parancsra félelemből--hogy aztán a bombák és nélkülözések megmutassák nekik, hogy nem lehet hamis ideológiáknak hosszú távon gondolkodás nélkül felülni. Ezt teszi a jobbik--sajna. a fiatalok pedig mit sem tudnak 1945-ről e vonatkozásban

leponex 2013.02.17. 14:06:08

Szegény Jó Gréczy Zsolt Walesi Bárdunk, Ferenc testvérünk Örökké Bánatos, Reményvesztett Főtanácsolója ...

"A helyzet egyre aggasztóbb....

Tényleg aggasztóvá kezd válni helyzeted Kedves Bárdunk, aminek elkerülhetetlenségére már barátilag felhívtuk figyelmedet régebben.

Ahogyan az várható volt, a 2/3-adot követő nemzetközi mallib médiahiszti már rég kifújt, az IMF-es kormánybuktató projekt szintén bedőlt, a szocik nem tudtak radikális szimpátianövelést produkálni, a John Hopkins-Princeton-Csárlsz Gáti -Hiilary asszony hátszelű Bajnai hiábavalóan nyitogatta ernyőjét, csak nem sikerült összekatalizálni a ballibbencseket. ( A Ferit most már hagyjuk, bár ugye két éve még ő akarta összefogdosni a végeket, majd sikertelenségét leplezve mindjárt Bajnait jelölte ki Egyetlen Lehetségesnek. Aki meg sehogy se kér belőletek, ami azért tényleg kínos.)

Az Lmp-ből ugan sikerült néhány kiemelkedő képességű 'politikust' leigazolni a mi Gordonunknak, de egy Dorosz - Bendus féle nagyágyú már a vicc felé fogja elvinni az egész projektet;-)

Igazad van Kedves Zsolt, tényleg egyre aggasztóbb lesz a helyzeted a Ferivel együtt. Mert ugye erről van szó mindig:)

leponex 2013.02.17. 14:22:35

Jó Bárdunk!

Ha mégis olyan leváltós hangulat alakulna ki, amely megállíthatatlanná tenné a váltást...
A jelek arra utalnak, hogy a végletekig megosztott, leigázni készült ország akár polgárháborús helyzetbe is sodródhat."

Ezt a szánalmas forradalmi víziót tavaly novemberben is elsütötte a népszava, akkor a forradalomba rohant az ország, szegény Ady foghatja a fejét ilyen kókler forradalmárok láttán:)

Mert ugye Te magad állapítod meg, hogy 'sajnálatosan' semmiféle leváltós hangulat nincs valójában az országban, ami tényleg van elégedetlenség, azt totálisan félreértitek :)

A felsőoktatásban végzett közvéleménykutatás érdekes eredménye épp radikálisabb lépések igényéről árulkodik és nem a 'Vissza a nyolcévet!' fanklub visszavágyásáról.

Lassan egy éven belül leszünk, és tényleg fokozódik a félelem köztetek, a felséges nép a háta közepére sem kíván benneteket, se a Ferit, se a Gordont.

No, ilyenkor jön a tehetetlen düh, a fegyveres lázadás víziója ( ahogy ölég furcsa módon moderáció nélkül maradt egy virtuális hadikommer fentebbi valóságos uszítása :( ), a forradalom, a polgárháború szellentése.

Zsolti, azért ez már tényleg a végjáték előszele a Ferid számára?
Nyugodj meg, senki nem fog még gondolatban sem polgárháborúzni, még verbálisan is csak néhány szerencsétlen rajongód hajlandó rá.
Mondhatnánk azt is, ezzel nem lehet viccelni, pedig tényleg vicces vagy ezzel a vergődéssel ...

toportyánzsóti 2013.02.17. 14:28:23

Első törvény: A kormány minden intézkedése megmagyarázható a lopás, az öncélú szemétkedés és a dilettantizmus megfelelő kombinációjával. Nincs kivétel. Ha elsőre nem nyilvánvaló egy kormányintézkedés indítéka, akkor lopni akarnak.

Második törvény: A Fidesz mindent disznóságát előre bejelenti, csak tudni kell olvasni a jelekből. Ha szeretnéd tudni, mi fog történni, gondolj a lehető legnagyobb szemétségre, amit ki tudsz nézni belőlük, szorozd meg kettővel, és még így is csodálkozni fogsz.

Harmadik törvény: A Fidesz nyelvén az „emberek", a „polgárok" és a „magyarok" gyűjtőfogalmak mindig Orbán Viktort jelentik. A patetikus politikai szólamok csak a reorbanizálás után nyerik el a valódi értelmüket.

Negyedik törvény: Nem ez a legalja. Mindig van lejjebb.

Ötödik törvény (a hallgatás törvénye): A kormányzás három pillére a bolsevik hatalomgyakorlás, a maffiaszerű üzletvitel és a dilettáns államirányítás. Ha bekerültél a bandába, soha többet nem szállhatsz ki. Ha megpróbálod, kinyírnak. Még akkor sem úszod meg, ha hülyének tetteted magad.

Hatodik törvény: Ha azt mondják, hogy valamit meg akarnak védeni, az azt jelenti, hogy védelmi pénzt fognak érte kérni. Ha nem értesz a szóból, akkor szétverik, amit meg akarnak védeni

toportyánzsóti 2013.02.17. 14:30:12

@toportyánzsóti: Plagizáltam,de eddig igazolta az élet,a Vincent blogon talákható

leponex 2013.02.17. 14:40:26

Kedves Bárdunk!

"Előbb-utóbb ott is elszakadhat a cérna, ahol a hallgatók egy része hagyja magát becsapni"

A Hahás műbalhéra gondolva nem egészen egyértelmű, mire gondolsz.

Mert valóban van a hallgatók egy ki csoportja - a Haha - , aki hagyja magát becsapni, és boci szemeivel csak bambul, amikor a diákok többsége elhajtja őket forradalmárkodni máshová.
Szegények csak az ATV-t nézik, ahol a fél országot elfoglalták már az egyetemisták, pedig észre vehették volna, hogy újra és újra ugyanazokat a felvételeket vetítik nekik :)

Vagy a barátságosabbja meginvitálja őket inkább egy előadásra, mondván: "Hülyébbek úgysem lesztek ettől"

Ne reménykedj itt sem, Kedves Bárdunk, még a rektor is biztosította őket, erőszak nem lesz ellenük.
Kapnak egy termet, oszt kedvükre forradalmárkodhatnak a következő vizsgaidőszakig is akár ...

De a cérnaszaggató vágyaid is arról árulkodnak, mindösszesen ennyi marad lassan a reményetek ...
Hátha lesz valami erőszak, amivel teli lehet kürtölni a 'demokratikus' világot.
Ahogy az emlékezetes TV-ostromnál is világos volt, alig várta Feri, hogy legyen egy jó kis balhé, leginkább egy halálesetre vágyott. Nem jött össze akkor sem, most meg még kevesebb eszköz maradt az összetöpörödött ballib kezében. Ha Szilvásy bácsi mesélhetne ...

Egyszóval: kár reménykedned, kedves Bárdunk ...

felcsutisuttyo 2013.02.17. 14:45:26

Na végre valaki ki is mondja. Egyetlen megoldás a Diktatúra és a választási csalás megdöntésére , és a választás illegálissá nyílvánítása..és ha kell az erőszak!
Orbán úgyis csak az erőszakból ért , ezt Fodor G. is megmondta a K. Olgánál.(Ő meg aztán ismeri a Nemzeti Gonosz törpét rendesen)
Tehát nem a csaló választáSra kell készülődni hanem ÖSSZEFOGÁSRA ÉS A "LÁZ-ADÓ" BEVEZETÉSÉRE.
Ha pedig össze kell csapni a Birkamenettel...ám legyen! Négy milló embernek nincs vesztenivalója...
VAGY A JOBB LÉT VAGY A LEIGÁZÁS ÉS ALATTVALÓSÁG!

lajos0 2013.02.17. 14:46:43

@nemjoezigy: "Amikor az Antalék idejében a kisgazdák és a többi szétosztotta az országot a szinte ingyen felvásárolt kárpótlási jegyekért, akkor azt hittem ennél nincsen lejjebb.Tévedtem."

Az spontán privatázáció 87-90-ig volt az egyik legnagyobb lopás. Ez még a pártállami mókusokhoz és az akkori KISZ-esekhez köthető. A fiatal éhes KISZ-esek nem maradtak konc nélkül az Antall kormány alatt sem, többek közt olyan bennfentes konzervatívoknak köszönhetően, mint például Szilvássy György.

"Az Antali hiányosság (a mindenki által kötelező vagyonnyilatkozatok megtételének hiánya) megalapozta a jelen helyzetet."

Ma is hazudnak a vagyonnyilatkozatokban rendszeresen, akkor sem lett volna másképp.
Nagyobb baj a soha el nem készített vagyonleltár, azt sem tudta az ország mije van egyáltalán és mi mennyit ér. De jellemzően nem az MDF-esek loptak és nem is a kisgazdák, bár részük volt benne nekik is, de valahogy mégis főleg a kapolyi-féle egykori főkomcsik, és még inkább a fiatal KISZ-es brigád vitte a prímet.

felcsutisuttyo 2013.02.17. 14:50:09

Remélem már március 15 én be lehet vezetni az összefogás "LÁZ-ADÓ-ját!!!!!!!!
4 MILLIÓ ELÉGEDETLEN EMBERNEK KELL ÁTGONDOLNIA EZT

felcsutisuttyo 2013.02.17. 14:56:59

MAGYAROK VÁLASSZATOK!!!
...vagy Jobb lét vagy Jobbágyság !!!!!!!

A Románok meg tudták dönteni a Diktatúrát? és a Diktátort kinyírták mint egy kutyát....Ők nem Bírka Nép, hogy bégessen az alamizsnáért.

Nálunk a választási csalással lesz meg az igazi Diktatúra, igaz most még csak Parlamenti Diktatúra van..de ez is intő jel a hazug " láncszavazással, tehát csalással elért 2/3 ad miatt, ami ma már 1/3 ad sincs), most meg a választási törvénnyel és ki tudja mivel próbálkoznak majd a Nemzeti Szarok.-

lajos0 2013.02.17. 14:58:47

@Sir Galahad:" Most komolyan... Emlékszem, amikor az MDF-kormány a végóráit élte, hozzád hasonló szerencsétlen hülyék azt írták (akkor még csak nyomtatott sajtó létezett, de ott is leírták), hogy itt nem lesz hatalomátadás, még ha az ellenzék fölényesen nyer is."

Bizony Zsoltiék csodálkoznak nagyon, hogy ebben a szörnyű diktatúrában, ahol hirtelen mindenkit kirabolt a kormány, vajon miért képtelenek a magukat demokratikusnak hívó ellenzéki erők felpipiskedni a bányászbéka seggéig, ahol jelenleg a Fidesz népszerűsége tart.

De valószínűleg szerepe van benne, hogy már 90-ben a náci-fasiszta-hortysta Antall Józsefről írogattak ugyanezek a progresszív lakájok, az akkori Népszava szerint a fasiszta Boross Péter nem fogja átadni a hatalmat, ha legyőzik, mert azt fogja bejelenteni, hogy egy szerb gép megsértette a határt és ezért rendkívüli állapotot kell bevezetni.

Még ha vannak is igazságmagvak a Zsolt által írottakban, azok sem vehetők komolyan egy ekkora hülyeséghalmazban, amit tényleg a távolodni látszó zsírosbödön motivál.

Valahogy bele kell nyugodni, hogy az ország népe bár nem gondol nagyot Orbánról és bandájáról, meg a teljesítményükről sem, az előző garnitúrákat egyelőre mégsem sírja vissza.

HÓVIRÁGOCSKA 2013.02.17. 15:07:43

@felcsutisuttyo: Március 15-e arról szóljon, hogy elég a diktatúrából, a hazugságból, a szegénységből.
Több bőrt már nem lehet rólunk lenyúzni!!!
Ha másként nem megy, erőszakkal kell a trónjáról leszedni azt a szemetet és bandáját!

Lilla50 2013.02.17. 15:18:37

@leponex: mindig érdeklődéseel olvasom ezt a középosztály beli városi fotelból való világszemléletet.
Nem is hiszi el, hogy vannak szegények, vannak nincstelenek. Nagy valóság az is, hogy még nem elég öregek, és még vannak emlékképeik és van még legalább szájalásra elég öntudatuk.

Fogadják őket molinoval--és az elég is. Megvitatják, hogy az mszp --kitette őket....
mert kitette
Melyikük a nagyobb szemét? aki kitetette vagy aki fogadta a 200 km-t valóságosan gyaloglót?!

Igen ! Valóban elkeseredettség van , meg legatyásodás. Már elmaradnak azok a javítások is amelyek azt a bizonyos "első gombot" jelentik, amely nem lett visszavarrva.
Itt már több gomb kezd hiányozni.
és ne mond, hogy miért most?!
Nálam most kezdődik!
Bizony kikapcsoltuk a gázkazánt--helyette fával fűtünk--az egész lakás helyett egy helyiséget.
eddig ez nem volt elképzelhető az életemre---
Mások ettől ma már előrébb járnak.
A középosztály pedig heherészik

az nem igaz!
mert nem látja?!

Nem vagyok kifejezetten baloldali-- a proletár értelmében semmiképp, vallom, ha a középosztálynak jó, akkor mindenkinek jó--de itt nem erről van szó! Itt már a középosztálynak sem jó!
A rezsi oly magas, hogy a bér, a rezsire alig elég--és másra a munka erő újra építéséhez meg kifejezetten kevés.
Pár éve!
Könyvet venni ? Koncertre menni?
Az István a királyra jegyet venni egy családnak? egy havi kereset a családfőnek ......
No nem is ezek az érdekesek! Hanem az a szemlélet, amely tisztességtelen.
Nem Gyurcsányról van itt már szó! Hanem magunkról. Hagytuk GyF-et karaktergyilkolni ---és most itt vannak ugyanazzal a technikával a 200 km-t gyaloglók. No ez az igazi tanulság!

és ez bizony a baloldalnak is tanulság!!a fideszről.

miami press 2013.02.17. 15:22:11

Képzeljük al a lehetetlent: Orbán vereséget szenved 2014-ben. "Lehetetlen" Orbán számára, mint ahogy lehetetlen volt 2002-ben, 2006-an is. "A haza nem lehet ellenzékben!2.0" mottója alatt hasonló politikát folytat, mint folytatott az "elmúttnyócévben" is: 24órás, egészpályás támadás, gáncs, puccs, az ellenség leamortizálása, míg csak vissza nem kerül a hatalomba,- bármi legyen is annak ára.
Legkésőbb 2002 óta nem normális politika zajlik az orszában. Polgárháború. Hideg polgárháború. Függetlenül a választások kimenetelétől, 2014-ben folytatódni fog ez a polgárháború. Kérdés csak, hogy ki, melyik oldalon, ki a hatalom oldalán, ki az ellenzék oldalán. Ha Orbán hatalmon marad, akkor folytatja teljhatalmának kiépítését (a végsőkig, mikoris már ellenséget csupán a saját soraiban talál), ha alul marad, akkor pedig az "elmúttnyócév + az elmúttnégyév" csupán izelítő volt a haditechnika tárházából.
Magyarul: míg Orbán (és kis csapata) az országban él és mozog, itt normális egymásmellett élés elképzelhetetlen.
Nem véletlen: Valamikor, hajdanában, az ilyen küldetéstudatos trónkövetelő orbánféléknek, meg a hasonszőrű banditáknak kinyomták a szemét, fülét kiöntötték ólommal, kezét, heréit levágták, hogy eszébe se jusson, meg alkalma se legyen még egyszer a hatalom közelébe kerülni. Ha kerülne, akkor pedig alkalmatlan az uralkodásra. Oroszországban egyszerűen Szibériába száműzték őket, Magyarországon Bizáncba, vagy Gácsba.
Ma Azerbajdzsán jön számításba (mitán kinyomták a szemét, kiöntötték a fülét, ezét, heréit levágták). Vagy Örményország.
Kemény szavak, de ez is a "hogyan tovább 2014-ben?" témakörébe tartozik.

krabat 2013.02.17. 15:23:31

Nem lenne ilyen cikk, ha pártunk és kormányunk nem ront rá a nemzetre.

esefe 2013.02.17. 15:31:59

Csak szeretnétek bolsikáim, csak szeretnétek.

esefe 2013.02.17. 15:33:25

@krabat: Esetleg, ha nincsenek a hazátlan bolsik, akik állandóan keverik a szart, hiába vannak törpe kisebbségben.

miami press 2013.02.17. 15:33:56

@esefe: Mondom, hogy a polgárháború már itt van.

Lilla50 2013.02.17. 16:00:52

@esefe:

most kormányon csinálják
Selmeczi Gabriella abba se hagyja!csak uszít!
folyton fojtón, állandóan :)

lajos0 2013.02.17. 16:09:34

@Az igazi sztrovacsek: "Egy ember, aki föltüzeli a nincsteleneket, akit követnek azok, akiknek már nincs mit veszíteni. "

Annak idején, mikor az agyhalott Marsovszky gyerek megszervezte a nagy baloldali happeninget a kubai koncentrációs táborok atyjának tiszteletére, felhívták Puzsérék ennek apropóján. Nagyon vicces volt az egész műsor, de ott is felmerült a kérés, vajon Che mit tenne a jelen helyzetben ( vagy inkább az akkoriban).

Jogos volt a felvetés, hogy azonnal szabadcsapatot toborozna a külvárosban majd hamarosan lángba borulna nehány pártiroda, de az volt a kialakult vélemény, hogy ha egy ilyen éhezés és szegénység miatti mozgalom felállna a vezetésével, nem valószínű, hogy a gyújtogatók az MSZP székházat elkerülnék.

Részemről egy ilyen akasztgatós rendszermódosításra már a rendszerváltáskor is lett volna igényem. A dolog természetéből fakadóan viszont egy ilyen polgárháború esetén, amit Zsoltunk itt vizionál valószínűleg
nem igazán tennének különbséget az elmúlt 3, 8, 20 netán 60 év politikai szereplői között az éhes tömegek.

Ezt sem árt átgondolni.

babo81 2013.02.17. 16:25:23

@Lilla50: Selmeczi Gabriella az egyik legvisszataszítóbb jelenség a Fidesz kormányban. Sokan vannak ugyan de ő kiemelkedik a mezőnyben,mégpedig női mivolta miatt! Hazudik,lekezelő,arrogáns boszorka!Már csak a seprűnyél hiányzik és akkor teljes az összkép!

leponex 2013.02.17. 16:26:05

@Lilla50:
"@leponex: mindig érdeklődéseel olvasom ezt a középosztály beli városi fotelból való világszemléletet."

:))
Sose értük el az egy főre számított létminimumot, egy kis faluban élünk (bár tényleg sokat voltam 'pesti'), a fotelünket meg nem is használjuk :)

De ha már a molinót idehozta.

Szegény Bárdunk mélyülő apátiájának épp ez az aktuális tünete.
Az, hogy szoci politikusok megszerveznek egy látványos 'éhségmenetet', még elmegy, mint az is, amikor a nincstelen főszakszervezetis a kamerába sajnálkozott legutóbb, hogy azért nem tudja már használni az ütött-koppott kis verdáját - egy Harley-Davidson-t, mert nincs miből megtankolnia ... :) Ezért a menet élén ...
És ezt röhögés nélkül, halálos komoly képpel el lehet adni;-)

Spongya rá.
De ha szemernyi igazsága lenne Kedves Bárdunknak, meg a hivatásos sajnálkozóknak, hát legalább százezres tömeget össze kellett volna hozni az 'éhségmenet' fogadására, oszt úgy ellepni a Kossuth teret.

Ehelyett láthattál néhány százas - ezres ? tömeget, gajdoltak egy kicsit, oszt annyi volt a mérhetetlen forradalmi hevület.

"Bizony kikapcsoltuk a gázkazánt--helyette fával fűtünk-"

Hát ha valaki fűthetett volna eddig is fával, de kényelemből inkább a termosztátot csavargatta fel, annak sok köze nem lehet a szegénységhez. A fával munka van, nem is kevés, ha magad vágod össze.
De jobb később, mint soha megjönnie a józan paraszti észnek :)

Mint ahogy sosem a valódi szegények érdekében lébecolnak derék jogvédők és a hatalomba visszavágyók. Idejük lett volna rá, akkor valahogy nem tették.

És végül:

"Nem Gyurcsányról van itt már szó!"

Hát kiről?? Kiről regél Kedves Bárdunk?

Természetesen Feriről, és arról, marad-é még hangyabokányi esélye e 'pályán' szerepelni, akár csak labdaszedőként akár.

De mi ezért is szeretjük Zsoltunkat!
Hajrá Zsolti!

Hola (törölt) 2013.02.17. 16:31:46

@szíj: Ne hülyéskedj már! Demokráciában nem gondolunk semmit másképpen! Ha mégis, akkor meg kell büntetni! Vicc!
Akinek nincs problémája, annak kurvára megfelel itt minden. Az a baj, hogy én alig ismerek olyat, aki már nem szó szerint az életéért küzd. Én ezekre a szemetekre szavaztam, de szégyellem is magam érte.

babo81 2013.02.17. 16:33:42

@esefe: Mi a fenét keresel itt te szerencsétlen? Nincs a Fidesznek olyan oldala,ahol állva tapsolnak nekik és dicshimnuszokat zengenek róluk! Tessék ott segget nyalni,biztos nagyobb sikereket érsz el! Hiába koptatod a billentyűzetet itt magasról leszarnak,megvetnek téged azért,hogy egy ilyen maffia banda értékrendjét követed te marha!!!

leponex 2013.02.17. 16:35:32

"@Az igazi sztrovacsek: "Egy ember, aki föltüzeli a nincsteleneket, akit követnek azok, akiknek már nincs mit veszíteni. "

Hát ez az, nem egy van, aki tüzelgeti, hergeli őket, oszt valahogy mégsenem akarnak feltüzelve lenni, meghágni e 'féldiktatúrát' :)
Sőt, az ifjabb érterlmiségiek nagy része egész diktatúrára vágyik, állítólag.

Azok a 'nincstelenek' szerintem pontosan tudják, vagy a történelmi tapasztalat alapján joggal vélelmezhetik, hogy e derék újkori felforgatóknak minden más sokkal fontosabb, mint az ő nyomorúságuk, hiszen nem kis részben épp tőlük kapták ajándékba 'rendszerváltáskor'.

Hogy egy valaha volt tényleges liberálist említsünk, Solt Ottíliát, aki személyesen is megtapasztalhatta, mennyit is számít liberális barátainak a békák szava a lecsapolás előtt.

leponex 2013.02.17. 16:39:40

Drága Jó Bárdunk!

Ez a forradalmi hevület persze már a Nagy Koppanás után rögvest felizzott, amint azt PuPu testvérünknél olvashattuk:

"2010. július 7., szerda
ROHANUNK A FORRADALOMBA...
Aki az országot kívülről nézi, sajnálhatja, hogy nem ismeri az öreg székely megállapítását:
"Ez itten valami. Vagy megy valahová..."

Mindenesetre akármi is ez, igen sebesen mozog, csak úgy lobog utána a forradalmi öntudat.
Orbán ma közölte egyébként intézkedéseivel szemben amúgy általában toleráns LMP politikusaival, hogy az Úr kinyomtatni rendelt hangjának kifüggesztése (uszkve százmillióért...) csak átmeneti rendelkezés, merthogy tavaszra új alkotmányunk lesz, az meg már egy gazdag nemzet alkotmánya lesz, - lesz nekije még preambuluma is."

Hol vagyunk már ettől ...
:)

lajos0 2013.02.17. 16:49:21

@Anna néni: "MOST csak egy célnak kell a szemünk előtt lennie: mindenáron leváltani a jelenlegi kormányt és szellemét!"

Erre mondta Juhász Péter Vadainak és Szanyinak, hogy rájuk nem érdemes lecserélni Orbánékat. Más kérdés, hogy én Bajnaiban sem látok több rációt.

"MOST nincs időnk kérdéseket feltenni, miszerint ki?, mit?, miért?, kivel?, hogyan?"

2014 tavaszáig talán lenne.

"leváltani ezt az embertelen kormányt, aki zászlójára tűzte a szellemi és fizikai gencídumot."

A szellemi '"gencídium" nem tudom mit takarna, de a fizikait illetően a fenti megállapítás nettó holokauszttagadás. Eddig kit irtottak ki ? Még Recsket sem nyitották újra, vagy lemaradtam valamiről ?

lajos0 2013.02.17. 16:53:20

@Lilla50: "És – bármilyen fájdalmas lehet ezt hallani egyeseknek – benne a Gyurcsány Ferenc szerepéről alkotott képet is át kell írni."

Hát ezen cél érdekében Zsolt rengeteg energiát meg agysejtet feláldozott már, csak eléggé mission imposibble. A kép az kialakul, nem írják. Feri már elég jól felépítette magát ( vagyis inkább le), ezen nem segít 50 kommunikációs tanácsadó sem.

lajos0 2013.02.17. 16:56:21

@mákos lecsó: "De a TEK-et, vagy a rendőrség készenléti egységét is megesszük reggelire, ha egyszer "beindulunk"."

Ez volt a jobbikos tempó is, aztán mégsem sikerült.

lajos0 2013.02.17. 17:22:51

@felcsutisuttyo: "Ha pedig össze kell csapni a Birkamenettel...ám legyen! Négy milló embernek nincs vesztenivalója..."

No most a vicces forradalmi vízióktól eltekintve, vajon miért nem sikerült ezt a négy milliót még potenciális támogatónak sem megnyerni eddig a 'demokratikus' oldalnak, miért nem futja belőlük egy 100 000-es tüntetésre sem ? Ez Csurka alig 5%-os pártja többször lazán megugrotta annó.

Egy ilyen polgárháborúban vajon kik lőnének kit és mivel ? És mi lenne a fő célja vajon? Kerüljön vissza a fradi az NB1-be ?

Axxtro 2013.02.17. 17:24:26

Nem kell ahhoz Orbánnak tennie semmit, hogy a baloldal saját jószántából 2014-ben Orbánt megint hatalomra juttassa.

A Fidesz kétharmadot az MSZP kapzsisága, és Bajnai ostobasága hozta létre 2010-ben, Orbánnak nem sok köze volt hozzá.

Lehet, hogy ugyanez történik 2014-ben, mert hogy ezzel a gyűlölettel átitatott ostoba retorikával egy darab semleges, vagy jobboldali szavazót sem lehet elhalászni.

A baloldal pont olyan ostobán készül a 2014-es választásokra mint ahogy azt 2009-2010-ben tette.

angyalfoldi 2013.02.17. 17:25:04

@leponex:
Mi van Leponex? Megjelentél az okostojásos agyamosott véleményeddel? (Mint anno a stop.hu-n)

Farkos Tsapó Gyurka 2013.02.17. 17:39:32

Milyen vicces az, hogy a masszív jobberek nyalják egy félázsiai seggét.

Farkos Tsapó Gyurka 2013.02.17. 17:47:25

-felcsutisuttyo 2013.02.17. 14:45:26-
"Orbán úgyis csak az erőszakból ért , ezt Fodor G. is megmondta a K. Olgánál.(Ő meg aztán ismeri a Nemzeti Gonosz törpét rendesen)"

Ne csodálkozz ezen, ilyen a fajtája.

leponex 2013.02.17. 18:07:47

@angyalfoldi:
Ó, a régi szép stopos idők ... a bronzkoszorús Dvitaminnal való együttröhögések .. :))
Szegény Bárdunkat az Annamari már akkor kiretusálta a stopról, pedig hol volt akkor még e setét despotizmus ...

Felix Edmundovics 2013.02.17. 18:07:56

@szíj: Neki nem kell. Mit gondolsz, miért akar a TEK újabb adathalász rendszert beszerezni ?

leponex 2013.02.17. 18:12:33

@lajos0:
"Kerüljön vissza a fradi az NB1-be ?"

És a székházgyűjtogató kukaborogató szélsőfradiszurkolók által a Zöld Sasos kitüntetett Gréczy Zsolt menetelne az élen.

Belzebubo 2013.02.17. 18:13:35

@lajos0: Dehogynem nyitották meg... csak most ócsai lakótelepnek hívják :-)

Felix Edmundovics 2013.02.17. 18:23:50

@mákos lecsó:
Lecsó. Gondolom Te is sejtetted, a kérdésem "elméleti"volt.
Gondolom a "8282" számodra sem ismeretlen.
:-))
Idő kérdése..
Igazad van,nem hagytuk magunkat provokálni.

lajos0 2013.02.17. 18:27:24

@Lilla50: "Itt már több gomb kezd hiányozni.
és ne mond, hogy miért most?!
Nálam most kezdődik!"

Akkor gondolom, azért hat az újdonság erejével. Sokaknál már 10-20 éve elkezdődött.

"Bizony kikapcsoltuk a gázkazánt--helyette fával fűtünk--az egész lakás helyett egy helyiséget."

Ezt kb. 15 évig csináltam, mondjuk egyedül laktam minek fűtöttem volna ki a lakást.

"A középosztály pedig heherészik"

Ez nálunk szinte egyből a segély felett élőktől indul, úgyhogy a többsége annyira nem, mint ahogy eddig sem.

"A rezsi oly magas, hogy a bér, a rezsire alig elég--és másra a munka erő újra építéséhez meg kifejezetten kevés."

Az is lehet, hogy a bér kevés ( ezt hívják versenyképességnek).

"Hagytuk GyF-et karaktergyilkolni ---és most itt vannak ugyanazzal a technikával a 200 km-t gyaloglók. No ez az igazi tanulság!"

Több ezres menetet itt Zsolton kívül senki nem látott, de menetelhettek volna 2006-ban is példának okáért. A gyermekek éhezése Borsodban például már akkor is tömeges volt, amire MSZP közeli szociológusok is rendre felhívták a figyelmet.

A karaktergyilkolás ( ha már így hívjuk a lejaratást lejáratódást) pedig a politikusok fő tevékenysége volt mindig is. Gyurcsány pont úgy űzte ezt, mint kapta. "Mi találtuk ki a köteles beszédet, meg a 23 millió románt" -dicsekedett Debreczeninek.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.02.17. 18:38:12

@leponex: " a 2/3-adot követő nemzetközi mallib médiahiszti már rég kifújt" Eltekintve attól, hogy mallib mint szó a magyarban nem létezik, Orbánék pont most módosítják a médiatörvényt az ET igényeri szerint.
Nem lehet, hogy a múlt havi brosúrát vetted elő?
Amúgy ha tényleg olyan alacsony bérű vidéki lennél, mint írtad, miért nem indultál földbérletért? Miért hagytad, hogy szociális otthonban élő öreg nénikék meg műkörmösök nyerjenek?

bartospeeter 2013.02.17. 18:45:54

Alapjaiban egyetértek az írással.
Semmit nem lehet tenni. Hiába az aggódás, hiába a meggyőzési szándék, addig amíg a többségnek van mit ennie nem lesz semmi.
Érdekes lenne azonban megfontolni,jó lenne-e, ha 14-ben bukna a jelenlegi felállás.
Pont azért, mert ezesetben amellett, hogy durvulna a helyzet, de ami rosszabb visszajöhetne X év múlva az ami ma van.
Ajánlom ide;

bartospeeter.nolblog.hu/archives/2013/02/14/Sikeresen_zuhanunk/

lajos0 2013.02.17. 19:51:30

"a következő kormány is megkapná a törvénytelen ellenállást, csak még durvább kivitelben, mint 2006-ban. (Az akkori puccskísérlet mögött is ő állt, lásd az általa sosem cáfolt WikiLeaks-iratokat.,...)"

Ez azért egy érdekes rész, ahol Gréczy Zsolt elkezdi forrásként kezelni a wikileaks által kiszivárogtatott dokumentumokat, de üdvözlöm a dolgot.

A dokumentumok összességéből világosan kiderül, hogy az Egyesült Államoknak a demokráciához csak némi névleges köze van, az elitjük nem veszi ezt komolyan semmilyen téren. Hogy az utóbbi pár év háborúit gazdasági érdekeken kívül semmi más nem indokolta. Hogy bármilyen törvénytelen és nemzetközi jogba ütköző eszközt kész alkalmazni, ha érdekei úgy kívánják.

Felmerül a kérdés például mennyire vehető komolyan, ha egy olyan országból aggódnak a sajtószabadság vagy a demokrácia miatt, ahol ezen iratok kiszivárogtatóját halálra akarják ítélni, és semmiféle módszertől nem riadnak vissza, hogy kiadják nekik.

Annak fényében még érdekesebb az iratokra történő hivatkozás ( amik többnyire a diplomaták megérzéseit, sejtéseit, feltételezéseit és diplomáciai pletykákat tartalmaznak), hogy itt bizony Gyurcsány sem az EU vezető köreiben népszerű figuraként jelenik meg:

"Gyurcsányt az elemzés szerint két okból nem látják olyan szívesen Európában: az egyik az "otthonról hozott csomagja" - itt feltehetően Gyurcsánynak az őszödi beszéd utáni elszigetelődésére utal a szöveg; a másik problémát egy meg nem nevezett nyugati nagykövet így jellemezte a távirat szerint: a magyar miniszterelnök "reménytelen felkészületlensége a magas szintű találkozókra". "Gyurcsány talán azt értékeli Putyinban, ami neki nincs a birtokában - a hazai pozíciójának szilárdságát és a külpolitikában meglévő magabiztosságát" - összegez a távirat.

A távirat végén az olvasható: Gyurcsány előtt "világossá tettük, hogy reméljük, Magyarország 'visszanyeri a hangját', és újra megerősíti helyét a nyugati közösségben"."

Ez a diplomácia nyelvén azt jelenti, hogy elmagyaráztak Ferinek, hanyas a kabát, meg honnan jön a passzátszél.

Hogy Orbán szervezte volna a zavargásokat, arra ez lenne a bizonyíték:

"a budapesti amerikai követség információja szerint a Fidesz kapcsolatot tart fent „az erőszakos tiltakozókkal”. Sőt, a táviratból arra is lehet következtetni, hogy a Fidesz által szervezett demonstráció helyszínének kiválasztásában is látott a követség valamiféle kapcsolatot a molotovkoktélokat dobáló csőcselék és Orbán Viktor pártja között. Majd a követségi jelentés így folytatja: „Bármennyire is a legjobb oldalát láttuk a nagykövetekkel a nemrég tartott találkozón Orbán Viktornak, ez a kaland [mármint Orbán összeköttetései a szélsőséges demonstrálókkal] azt bizonyítja számunkra, hogy Orbán még mindig hajlandó a tűzzel játszani."

Ez bizonyítani megint csak nem bizonyít semmit, de mindenki beleláthatja kedvenc összeesküvés-elméletét. Nekem az az érzésem, ha a titkosított anyagok Orbánra, mint felbujtóra utalnának, akkor nem kerültek volna titkosításra.

Ráadásul a TV-székház felgyújtása írta felül a médianapirendet, ez a hír másnap már előzte az öszödi beszédet. A cui prodest-et mindenki válaszolja meg magának, majd 80 év múlva kiderül kinek volt igaza.

öreg_répatorta 2013.02.17. 20:03:00

Végig olvasgattam a hozzászólásokat, mert mindig érdekel, hogy mi az oka, milyen indoka van annak, hogy sokan védik még orbánékat. Egyáltalán mivel tudják még indokolni, mert "azemúttnyócév" már nagyon kevés. Azóta eltelt még borzalmasabb három. Észérveket nem is igazán tud felhozni senki sem. Csak a személyeskedés és az a fellengzős lenéző gőg, cinizmus, ami a Parlament díszes falain belül dívik. Hiszen övék a kétharmad. A legdurvább az, hogy néhány rajongójuk ugyanazt a hangot hallatja, persze sunyi módon arc és név nélkül, bátor ember módjára. Van egy népcsoport, akiknek a jellemzője a hátba támadás csoportosan, ezeket a hozzászólókat közéjük sorolom. Tipikusan olyanok. Ha mégis beteljesedne Gréczy víziója, remélem szembe kerülök ezekkel. Face to face és ott majd elmondhatja nekem azt amit itt bátran leír. Remélem a Gréczy-blogok cinizmusának és pökhendiségének királya leponex is ott lesz majd szemben. Beszélgethetnénk...

Doki 2013.02.17. 20:20:15

Állítolag már van olyan oldal is, Ima Orbánért. Ki az, aki még imádkozik érette? Vajon ki????

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2013.02.17. 20:25:34

Már mondtam (máshol), hogy a képlet egyszerű: Ennél a fideszbandánál egy, az utcáról véletlenszerűen összeszedett társaság is jobban kormányozna. Miért? Azért, mert ők csak normál, hozzá nem értő emberek lennének, ezek meg a hozzá nem értés mellett tele vannak rosszindulattal (valóban rárontanak a nemzetükre), és nettó bűnözőkkel (Simicska és társai). Ha megkapják a következő 4 évet is, teljesen leamortizálják az országot. Ideje lenne a velük szembeni radikálisabb fellépésnek.

Doki 2013.02.17. 20:33:37

Hozzá nem értés-e ez? Nem inkább igenis, tudatos "építve" rombolás?

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2013.02.17. 20:37:02

@Doki: Ez a kettő (a hozzá nem értés, és a rombolás) nem zárja ki egymást. Röviden szólva: Olyan ostobák, hogy még akkor sem lenne fogalmuk arról, hogy mit kell jól csinálni, ha meglenne bennük a jóakarat. De hát semmi olyasmi nincs bennük, hiszen ezek gazemberek, és bűnözők. Csak az országrombolásra van tehetségük.

lajos0 2013.02.17. 20:44:45

@öreg_répatorta: "persze sunyi módon arc és név nélkül, bátor ember módjára."

Ezt a felháborodást azért öreg_répatorta névvel kissé nehéz komolyan venni. Vagy csakugyan így megszívattak kiskorodban ?

"Van egy népcsoport, akiknek a jellemzője a hátba támadás csoportosan, ezeket a hozzászólókat közéjük sorolom."

A pirézekre vagy a norvégokra gondolsz ?
Vagy le lettek cigányozva netán akik nem osztják a blogíró kissé elrugaszkodott félelmeit-vágyait ?

"Ha mégis beteljesedne Gréczy víziója, remélem szembe kerülök ezekkel. Face to face és ott majd elmondhatja nekem azt amit itt bátran leír."

Gréczy víziója nekem ott talányos, hogy vajon ki fog lőni kire ? Az elkeseredett gyurcsányista tömegek lerohanják majd Felcsútot, vagy mi lesz a menetrend ?

Mellesleg nem kockáztatsz sokat, de nekem az a tapasztalatom, hogy a fórumokon keménykedők általában 30 kilót nyomnak vasággyal együtt.

Doki 2013.02.17. 20:53:15

Nem jó, ha folyik a vér, ez igaz. Viszont az sem jó, ha mindenki vágóhídra terelődik szép lassan. Miért nem lázad még senki? Vajon miért? Közben épül a bunker a Parlament körül. Csak a vak nem látja, hogy a régi menekülőutat és bunkert építik újjá.

öreg_répatorta 2013.02.17. 20:54:08

@lajos0: ...és jellemző rájuk, hogy mindenbe belekotyognak. Akár szóltak hozzájuk, akár nem. Lajos én hozzád nem szóltam. Maradjunk ennyiben.

öreg_répatorta 2013.02.17. 20:55:41

Ja, kimaradt. Csak azért szólnak hozzá, hogy éreztessék felsőbbrendűségüket. Éreztessék, hogy ugyanolyan félázsiaiak, mint vezérük. Vagy cigányok? (Ha már célozgattál rá).

mákos lecsó 2013.02.17. 20:58:48

@lajos0:
"Ez volt a jobbikos tempó is, aztán mégsem sikerült."

Jobbikos tempó, hahahaha....
Meg kel szakadni a röhögéstől.
Elmesélek neked valamit a bohócforradalomról, amiről nem írtak az újságok, és nem volt benne a híradókban.
40 évnél idősebb rendőrt csak őrnagytól fölfelé lehetett látni, mert a hatalom félt attól, hogy balhé esetén az öregek átállnak. A morális előny nálunk volt. Tudták jól, hogy az ő jogaikért is tüntetünk, de hogy véletlenül sem felejtsék el, rengetegen olyan pólót viseltünk, amire az volt írva:
Bajtárs, érted is...
Tejfölös szájú hadnagyocskák vezetésével, 20-30 fős csoportokban vonultak a harcedzett huszonéves őrmesterek a parlamentbe, hogy belülről védjék, ha esetleg be akarunk menni. Mi meg voltunk olyan tisztelettudóak, hogy két oldalt sorfalat álltunk nekik, és kedvesen mosolyogva szólítgattuk őket:
Szevasztok bajtársak! Hová mentek fiúk? Gyertek közénk tüntetni! meg ilyenek. Szegények a szemüket lesütve vonultak, miközben arcukra kiült a rettegés.
Mi lesz ha balhé lesz?
Rendvédelmisek voltak ott, kb 10 ezren, nem piskóta gyerekek. Olyan emberek, akik 25-30 évig edződtek naponta konfliktus helyzetekben bűnözőkkel, küzdöttek katasztrófákkal, balesetekkel.
Mit tagadjuk, jól esne már egy kis tréning.

horgi1 2013.02.17. 20:59:58

@lenoardo999: Az autokrata vezetődet kell büntetni és nem az indexet.Nem az index írásai és egyéb blogok a kártékonyak, hanem azok a cselekedetek, melyek hatására ezek a gondolatok megszülettek.

lajos0 2013.02.17. 21:03:37

@Doki:

Hát Nil novi sub sol, ahogy az orosz mondja :-)
De tényleg nagy az isten állatkertje:

"„Ferencért és családjáért” imádkoztak a napokban egy istentiszteleten a budapesti Rózsák terén található görög katolikus templomban. Hogy ki lehetett Ferenc és családja, azt az MSZP-s internetes honlap, a kapcsolat.hu tisztázta. A Demokratikus Koalíció egyik szervezője ugyanis azt írta egy bejegyzésben, hogy az igaztalanul vádolt és lelkiekben alaposan meghurcolt Gyurcsány Ferencért imádkoztak, illetve mindazokért, akik mellette állnak. A névtelen bejegyzés szerint az istentiszteleten azért nem hangzott el vezetéknév, mert azt csak halottak esetében szokás közölni.
A Bors megkereste a templomot is, kiderült: ők nem tudtak arról, hogy kiért könyörögnek, ugyanis megvezették őket. Elmondásuk szerint telefonon kapták a felkérést, hogy bizonyos Ferencért és családjáért tartsanak imádságot. A liturgia végén valaki fizetett az irodistának – mondta a neve elhallgatását kérő káplán, aki nem kívánta felfedni sem a megrendelő kilétét, sem azt, hogy mennyibe került mindez."

mákos lecsó 2013.02.17. 21:17:09

@Az igazi sztrovacsek:
Ha megtaláljátok azt az embert, a kádár huszárokra bizton számíthattok.

horgi1 2013.02.17. 21:18:36

@lajos0: Na és mi a gond? O.V.-ért lehet imádkozni,fohászkodni? Bárki másért nem? Akkor már nyomozni kell?

horgi1 2013.02.17. 21:21:21

@mákos lecsó: "Kell",hosszan,duplázott msh-val kell írni te tuskó!

ga-bor 2013.02.17. 21:29:17

èn egy ève arra värok,mikor lesznek a politikusok felakasztva...csoda,hogy meg nem...màskèpp nem fog menni.

lajos0 2013.02.17. 21:38:11

@mákos lecsó: "A morális előny nálunk volt. Tudták jól, hogy az ő jogaikért is tüntetünk, de hogy véletlenül sem felejtsék el, rengetegen olyan pólót viseltünk, amire az volt írva:
Bajtárs, érted is..."

No a morális előnyt én ott nem érzem, hogy vajon miféle érdeke fűződik hozzá a társadalomnak, hogy 40 pár évesen nyugdíjba küldjön és eltartson olyan embereket, aki mondjuk portaszolgálaton kívül bármire alkalmatlan volt már fiatalon is. Hasonló a helyzet például a fogdaőrrel is. Itt most két közvetlen ismerősömre gondolok.

Ha egy kommandós elmegy 40 évesen nyugdíjba, akinek a feje felett fütyülnek a golyók napszámban azt megértem, de egy szimpla irodistának vagy a rendőrzenekar trombitásának miért járna ez ?

"Tejfölös szájú hadnagyocskák vezetésével, 20-30 fős csoportokban vonultak a harcedzett huszonéves őrmesterek a parlamentbe, hogy belülről védjék, ha esetleg be akarunk menni."

Tehát elkelt volna érzésed szerint is a idősebb kollégák tapasztalata, tekintélye.

"Szegények a szemüket lesütve vonultak, miközben arcukra kiült a rettegés.
Mi lesz ha balhé lesz?"

Láttunk hasonlót a székház védelmére rendelt szerencsétlen vidéki közlekedésiek arcán is, tényleg kérdés, hogy egy ilyen csapat ki ellen tudna megvédeni bármit is.

"Rendvédelmisek voltak ott, kb 10 ezren, nem piskóta gyerekek. Olyan emberek, akik 25-30 évig edződtek naponta konfliktus helyzetekben bűnözőkkel, küzdöttek katasztrófákkal, balesetekkel."

Egyik készenlétis ismerősöm a székházostrom óta sem érti, miért tiltották meg nekik valakik, hogy segítsenek a kollégáiknak, amikor 200 méterre voltak a helyszíntől, és elmondása szerint nekik sem tartott volna tovább 15 percnél felszámolni a bulit ?

"Mit tagadjuk, jól esne már egy kis tréning."

Sok egykori kollégád viszont a gárdánál, meg egyéb, még agyamentebb militarista szervezeteknél tréningezik és tréningeztet. Ha a tettvágy ennyire buzog valakiben, akkor viszont tényleg kicsit korai lett volna ez a nyugdíj.

lajos0 2013.02.17. 21:41:08

@horgi1: Bárkiért lehet imádkozni, rájuk is fér, bár segíteni nem fog rajtuk.

leponex 2013.02.17. 22:06:30

@öreg_répatorta:
" Észérveket nem is igazán tud felhozni senki sem."

Most este épp Klinghammer úr beszélgetett Antóniával, szerintem elég meggyőző volt, meg talán valami fogalma is van a hazai felsőoktatásról.

"Remélem a Gréczy-blogok cinizmusának és pökhendiségének királya leponex is ott lesz majd szemben. Beszélgethetnénk..."

:)

Pedig azt hiszem a lajosx mellett labdába sem rúgok;-) Igaz, ő az Orbán engesztelhetetlen imádója, az én legendás visszafogottságom közismert.

Amúgy meg beszélgethetünk, semmi akadálya. Nosza.

Lilla50 2013.02.17. 22:09:29

@lajos0:
Nem olvastátok ezt
www.demokratikuskoalicio.hu/index.php/2011-12-05-15-42-05/ajanlottblogok/4208-andor-mihaly-a-dolgok-allasa-2

"Az ellenzéki összefogásnak csak akkor van esélye, ha a résztvevő pártoknak és szervezeteknek sikerül saját kottát írni, és nem Orbán kottáját játsszák. Ha sikerül nagy tömegekkel elfogadtatni az elmúlt 22 év másfajta értelmezését, mint amilyet a Fidesz kreált. És – bármilyen fájdalmas lehet ezt hallani egyeseknek – benne a Gyurcsány Ferenc szerepéről alkotott képet is át kell írni. Nem a másik végletbe, csak a realitásba. Mert akárhogy is nézzük, abban igaza van Orbán Viktornak, hogy Gyurcsány Ferenc személye megkerülhetetlen. Nem véletlenül akarja eltaposni. A demokratikus ellenzéknek viszont éppenséggel megvédenie kellene. Ha szívós munkával sikerült elhitetni az ország többségével, hogy az őszödi beszéd hazugságbeszéd volt, akkor talán ugyanolyan szívós munkával azt is sikerülhet elhitetni, hogy az elmúlt huszonkét év egyetlen becsületes politikai beszéde volt, amely arról szólt, hogy szakítani kellene a hazudozással. Ha akarnák.

De ki akar a politikusok közül szakítani a hazudozással? Ameddig az ellenzék pártjai nem fognak ebben különbözni a Fidesztől, addig Orbán marad, mert ő hatékonyabban és gátlástalanabbul csinálja."

Amit műveltek az 100 év Orbán a Ti segítségetekkel.
Itt pedig Ron Webber és Finkelstein meg Habonyi Árpád tanácsai között leledzünk--Bár most Ron pozitív megközelítést szorgalmaz
2006-ban inkább ő is a negatívat ajánlhatta--ezért bírod azt az egyet a 23 millió rommánt ennyit hangoztatni--de sokal többet nem tudsz--a fidesz pedig tökélyre vitte Finkelstein ajánlatait máig
www.origo.hu/itthon/valasztas2010/kampanynaplo/20100224-habony-arpad-orban-viktor-es-a-fidesz-kommunikacios-tanacsadoja.html

magyarnarancs.hu/belpol/arthur-j-finkelstein-83609

leponex 2013.02.17. 22:19:23

@öreg_répatorta:
"Ha mégis beteljesedne Gréczy víziója, remélem szembe kerülök ezekkel."

Hát ha jól dekódolom, nemes egyszerűséggel lecigányoztál, ahogy másokat is ezek szerint.

Ebből következően ha Kedvetlen Bárdunk álma, egy polgárháború bekövetkezne, a Patás ellen lázadók szembe találkoznának a fenti népcsoporttal.
Csak, hogy félre ne értselek, így gondolod? Tudod a kommunikációs zavarok döntő részben abból fakadnak, hogy az üzenetek torzulnak a kommunikációs csatornákon áthaladva.

leponex 2013.02.17. 22:47:47

@Lilla50:
"Ha szívós munkával sikerült elhitetni az ország többségével, hogy az őszödi beszéd hazugságbeszéd volt"

Pedig mennyi energiát fektettem én is abba, hogy bizonyítsam, Feri tényleg nem hazudott, a színtiszta igazat vallomásozta zárt körben barátainak!

De Te sem hiszel neki, máig sem!
Pedig ugye:

"Melyek a fő kérdések? Menjünk gyorsan darabra. Választási ügyekben kisebb települési önkormányzati képviselőtestületek, már úgy, hogy ez figyelembe vehető legyen a mostani őszi önkormányzati választásnál....
Ezzel egy időben kisebb parlament, ez 300 fő alatti parlamentet jelent. A mi álláspont szerint egyfordulós választással, 149 egyéni és 149 országos listán megszerezhető hellyel."

No, mintha majdnem ezt csinálta volna Orbán.

"Ami az igazgatás másik részét illeti: ... Az a szándék, hogy sokfajta technikával azt a folyamatot támogassuk, amikor is a településeknek bár megmarad az önkormányzáshoz való joga, de ez nem feltétlenül jár együtt önálló hivatali működés fenntartásával, önálló intézmények fenntartásával, hanem közös intézményeket és közös hivatalokat, közös körjegyzőséget tartanak fenn, a különböző hatósági funkciókat - lásd építésügyi hatósági funkciókat - integráltan látják el. Azaz az önkormányzáshoz, a települések önkormányzáshoz való jogának csorbítatlanul hagyása, ugyanakkor az önkormányzás mögött lévő igazgatási és közszolgáltatási funkciók, és hozzá tartozó intézmények integrálása. "

Lásd az önkormányzati rendszer aktuális átalakítása, igazgatási, közszolgálati funkciók a 'kormányablak' rendszerébe illesztése.

"Ezen túlmenően, ami a legfontosabb lépés talán, és ami 50 százalékkal eldönthető: gyökeresen át kívánjuk alakítani a közalkalmazotti és köztisztviselői jogviszonyt. Azt az évszázados védettséget, amelyet itt fenntartottunk, ezt érdemben kívánjuk megváltoztatni.... Megteremteni például - csak hogy egy szimbolikus példát mondjak - az alkalmatlanság miatt elbocsátás lehetőségét, "

Nocsak, hát nem ezt csinálta ez a Patás? Oszt mekkora a patália most ezért.-)

"Mindeközben természetesen megjelennek olyan, az egyéni hozzájárulást jelentő fizetési kötelezettségek is, mint a felsőoktatásban a diplomakölcsön, ami ugye ausztrál módszerként vonult be a sajtóba. A képzésről, a képzés költségeiről a hallgató számlát kap és a képzés költségeit elkezdi visszatéríteni"

No, mintha a Diákhitel2 -ról beszélne Feri

"Azt gondolom, ismerve a méréseket, kutatásokat, hogy az önkormányzati választásokat meg fogjuk nyerni. Ha őszinte vagyok veletek, akkor azt hiszem, nem annyira, mint 2002-ben, de érdemben, érdemben meg fogjuk nyerni. A választók nem fognak bennünket büntetni, nincsen nagyon hova menjenek, nincsen ma versenyképes jobboldal és nagyon benne van a levegőben, hogy meg kell csinálni, amit csinálunk. Nagyon benne van. Tudom - még egyszer mondom - tudom, hogy nem könnyű."

Hát az önkor... választásokat már nem sikerült annyira megnyerni, de Feri jól látta, nagyon meg kell néhány dolgot csinálni, és az nem lesz könnyű.

Ferinek aztán gyakorlatilag SEMMIT nem sikerült megvalósítania, még a feles támogatást igénylőket sem ... Alkalmatlan volt a feladatra ( by Uj Péter Népszabadság)

No, hát ezt a cehhet kellet a Patásnak átvenni, megfejelve egy 25 Mrd-os rövid lejáratú IMF-hitel visszafizetésének kötelezettségével.

Ennyit a pökhendiségről, cinizmusról.

"Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Part és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. Es közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit."

Doki 2013.02.17. 22:57:26

@felcsutisuttyo: Vagy jobblétre szenderülünk.

pánpéter 2013.02.17. 23:30:42

Zsolti Zsolti, te mókamester te!

Nemrég még azt írtad, előrehozott választások lesznek, mert a Fidesz fél. Aztán rá nem sokkal azt írtad, most már aztán tényleg össze kell fogni, mert a Fidesz még mindig a legerősebb, és ha nem gyűlik egybe mindenki Feri/Gordon hívó szavára, akkor itt a vég.
Hát, nem lett előre hozott választás (mi akkor is tudtuk, te is tudtad, csak szeretsz baromságokat írni), összefogás azóta sincs (sőt, a helyzet úgy áll, a balliberális alakulatok szaporodnak mint a gombák. LMP1, LMP2, E14, MSZP, MLP, meg ki tudja még mi).
Most meg jössz, hogy polgárháború lesz... Ejj ejj Zsolti, nagy mókamester vagy te, időről időre megnevetetsz minket te csibész te.
Közben meg mi történik? A fidesz erősödik (nem értik meg az emberek Ferenc gondolatait, azok a balga magyar emberek), az LMP osztódik, Gordon üt vág mindenkit, közben meg a neten keres politikusokat (muhahaha), itt van Fodor Gabriella MLP-je, az MSZPnek meg esze ágában sincs mégegyszer benneteket a párt közelébe engedni. És tudod Zsolt, Te mókamesterek mókamestere, ebben a nagy baloldali katyvaszban egy dolog látszik biztosnak: Ferencet kerüli mindenki, mint a leprást. Érthetetlen miért. :) Most mondom előre, március 15-én sok sok magát ellenzékinek és nagyond demokratikusnak mondó szervezet lép majd egy helyen szímpadra, de e te szeretett Fereced bezony nem lesz köztük, mert őt oda senki meg nem fogja hívni. Ez lesz Zsolti. Mindezt csak azért, hogy ne mondhasd, nem szóltam. Én szóltam.
Polgárháború? Viccelsz Zsolti? Ahogy közelednek a választások, és egyre nyilvánvalóbb lesz, hogy 2014 májusától valami rendes munkát kell keresned, egyre őrültebb dolgokat fogsz írni. Így lesz, tudom jól. De hát, tudod, ZSolti, ez csak vergődés. Mert, érzed te is, elkezdődött a végjáték, és nektek ez nem sok jót ígér.

jet set 2013.02.17. 23:50:41

Mennyi beteg ember van itt!
Persze, polgárháború lesz! Koncentrációs táborok nem lesznek? Dehogynem, az összes greczyt odazárják majd! Rettegjetek, mert azt kell. Hülyék.

asima · http://www.asimind.hu/fooldal01.html 2013.02.18. 00:56:19

Kiknek használhatna az, hogy az emberek egymásnak essenek? Az embereknek biztos nem.
Tehát?!

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.02.18. 03:31:12

Polgarhaboru? Ugyan. Ne kacerkodjon senki ilyennel. A magyar ember csak ehhenhalas utan megy az utcara magatol.

Szúrófény 2013.02.18. 04:11:08

@balintmester: "Az önkény rendszerint karöltve jár az ostobasággal!" Széchényi!
Adjatok hálát!

Áldásos működésükért, nagy képességű vezetőinknek!
„Minden ország, amely magával meghasonlik, elpusztul”
Máté evangéliuma 25.

És ha 1 ország önmagában meghasonlik, meg nem maradhat az az ország! Márk evangéliuma.

Szúrófény 2013.02.18. 04:13:11

@Zoltán Polgár: Rohanunk a forradalomba

A válság egyre éleződik,
A hazugság lelepleződik
Teóriák dőlnek halomba
Rohanunk a forradalomba!

Adócsaló a finánctól retteg
Nyugdíjas kenyeréért reszket!
Rendőr int nyugalomra,
Rohanunk a forradalomba!

Kezdet még, a világ válsága volt.
Koldusok lettek, szerencselovagok!
Ma munkára biztat a lomha.
Rohanunk a forradalomba!
87.

leponex 2013.02.18. 09:02:30

Jó Bárdunk!

A forradalmi lelkesedésedet növelhette a Patásék népnyúzó, a kisembereket semmibe vevő, alaptörvényellenes, európaellenes, a magántulajdon szentségét sértő, ... blablabla nemrég bejelentett törekvése, hogy a svájci bankokban tartott magyar tulajdonú bankbetétek eredetére reápislantana adóeltitkolás lehetségessége után kutakodva.
Hogy mit képzel a Zorbán, majd a svájciak szóba állnak vele?

Oszt nézd csak, miről olvashatsz :
(Jó, a vérfideszes HV-ban ugyan, de mégis)

"Egy napokban megkötött új egyezmény értelmében minden amerikai állampolgár és állandó lakos svájci bankbetétjét automatikusan jelenteni kell az Egyesült Államok adóhivatalának, ha azon több mint 50 ezer dollár van. A lépést mindkét fél történelminek nevezete igaz, más oknál fogva; az amerikaiak kulcsfontosságúnak tartják, hogy leszámoljanak adócsalóikkal, méghozzá abban az országban, ahol feltehetően a legtöbb van belőlük. A svájciak pedig szomorúan vették tudomásul, hogy a hajdan híres banki titoktartásuk lassan a múlté."

"Néhány héttel ezelőtt lapunk megírta: egyes elemzők a svájci banktitok elleni támadásként értékelték, hogy a kormány minden magyar adóoptimalizáló magánszemély és cég nevét kikérné az alpesi országtól. Pedig a „befenyítés" épphogy a hazai felső elitnek szól, és az állam magabiztosságát csak fokozza, hogy a hírszerzés kezében máris vannak terhelő adatsorok.

A The Observer brit hetilap tavaly nyári cikke szerint a legnagyobb offshore-vesztesek listáján Magyarország a 13. helyen áll; honfitársaink az elmúlt évtizedekben mintegy 242 milliárd dollárt menekítettek ki a közteherviselés alól. Már-már kínos tehát, hogy a 2012 végével zárult, tízszázalékos utólagos adófizetéssel járó offshore-amnesztia novemberig mindössze 67 milliárd forintot csábított haza a nagyvilágból."

Lehet rohanni a forradalomba, hogy ezt a gaz ármánynak elejét vegyétek!
Javasoljuk, hogy a Feri menjen kempingezni egyet megint valahova, tiltakozásképp :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.18. 09:25:34

van valami verseny, Bayer, meg Gréczy között ki tud nagyobb marhaságot írni a héten címmel?!?!

Bretschneider detektív 2013.02.18. 10:06:22

A szegény: tolvaj,
főleg hogyha
semmije sincs,
biztos lopta!

Scagnetti 2013.02.18. 10:56:10

Zsolti! Nem ciki nektek, hogy mindezek ellenére sem vagytok képesek megelőzni a Fideszt? Az egész fideszes vezérkar azon dolgozik, hogy lejárassa magát, és ti ennek ellenére sem vagytok képesek még csak utolérni sem őket. Erről már tényleg nem Orbán tehet, ez már csak miattatok van.

Ijesztgetni tudtok, ez eddig is jól ment. Nem is meglepő, mert szavazótáborotok igényli a napi félelemadagját. És tőletek meg is kapja már sok-sok éve.

Valamiért minden jobboldali kormány végén előjöttök azzal, hogy a hatalmat nem fogják átadni. Ennek ellenére eddig mindig megkaptátok. Persze hasznosan élni vele már nem tudtatok, ezért is kell tovább riogatnotok a táborotokat, amely sajnos minden hülyeségeteket beveszi.

lajos0 2013.02.18. 11:18:35

@Lilla50: "Ha sikerül nagy tömegekkel elfogadtatni az elmúlt 22 év másfajta értelmezését, mint amilyet a Fidesz kreált."

No eddig úgy tűnik ezt nem sikerült. Részemről van saját narratívám, és egyik értelmezést sem fogadom el, de ez persze nem zárja ki, hogy széles tömegek fogadják el a DK értelmezését, csak ennek egyelőre nincs jele.

"És – bármilyen fájdalmas lehet ezt hallani egyeseknek – benne a Gyurcsány Ferenc szerepéről alkotott képet is át kell írni."

Hát Zsoltunk ezen is dolgozik többedmagával, eddig nem látszanak az esedményesnek ezek a próbálkozások sem.

"Mert akárhogy is nézzük, abban igaza van Orbán Viktornak, hogy Gyurcsány Ferenc személye megkerülhetetlen."

Hát ha Orbán 25 éve tett kijelentésére gondol, akkor szerintem ez nem túl nagy alap. Tizenpár évig amúgy is sikerült megkerülni a személyét, most meg a Fidesz egyik legjobb kampányembere, nagy butaság lenne a részükről eltaposni teljesen, még ha lenne is rá valamilyen módjuk.

"azt is sikerülhet elhitetni, hogy az elmúlt huszonkét év egyetlen becsületes politikai beszéde volt, amely arról szólt, hogy szakítani kellene a hazudozással."

Erre sem mutatkozott túl nagy fogadókészség a széles tömegek részéről. Persze ha mutatkozna, akkor így is lehetne, csak ha öreganyámnak meg kereke lenne....

"De ki akar a politikusok közül szakítani a hazudozással? Ameddig az ellenzék pártjai nem fognak ebben különbözni a Fidesztől, addig Orbán marad, mert ő hatékonyabban és gátlástalanabbul csinálja."

"Amit műveltek az 100 év Orbán a Ti segítségetekkel."

Én már párszor elmondtam, hogy részemről sem Fidesz, sem az MSZP és szatellitjei nem jöhetnek szóba, de a véleményem
megvan róluk. Nagyobb segítség ebben Orbánnak Gyurcsány aktivitása, mint Feri kritizálása egy max párszáz ember által olvasott fórumon.

"Itt pedig Ron Webber és Finkelstein meg Habonyi Árpád tanácsai között leledzünk--Bár most Ron pozitív megközelítést szorgalmaz
2006-ban inkább ő is a negatívat ajánlhatta"

Ez külön ciki mindkét oldalnak, hogy ekkora közpénzfelhasználás mellett nincs egy megbízható emberük, aki ért a dologhoz legalább szerintük, hanem Afrikából kell tanácsadókat hozatni.

"ezért bírod azt az egyet a 23 millió rommánt ennyit hangoztatni"

Ezzel Ferencünk maga dicsekedett Debreczeninek, és arról szól, hogy egy kis karaktergyilkolászásért azért ő sem szokott a szomszédba menni. Nem kell csodálkoznia rajta, ha ő is kap belőle. Nem is csodálkozik.

HanSolo90 2013.02.18. 11:37:00

A legutóbbi bejegyzésénél pár DK-s azzal kérkedett, hogy az "agymosott" Fidesz és Jobbik a vandálok, rongálók, valamint műveletlen és kulturálatlan szavazók gyűjtőhelye. A DK oldalán pedig az intelligens, normális szavazók állnak. Érdekes, végigolvasva ezt a blogot vagy a DK facebook oldalát egy-két kivételtől eltekintve nemigen fedezni fel kulturált DK-s hozzászólást, leginkább alpári módon sértegetős, pocskondiázós futballhuligán szerű magatartás a jellemző :).

Furcsa dolog ám, ha olyanok papolnak demokráciáról, liberális viselkedésről, megértésről, akik képtelenek normálisan meghallgatni, vagy elfogadni mások véleményét.
Az is furcsa, hogy olyanok magyaráznak becsületről és erkölcsről, akik szintén a felső tízezerbe tartoznak és jó megszedték magukat a rendszerváltás előtt és után. Persze úgy könnyű adókat bevezetni, és javasolni, ha valakinek annyi pénze van mint a politikusainknak, az átlag kereső polgár meg tartsa el adójával a szegényeket, romákat, munkanélkülieket és hajléktalanokat.

Észrevette-e már vajon a DK, hogy nem csak azért van kevés dolgozó, amiért ők állítják, hanem azért, mert az elmúlt 15 évben jobban megérte segélyekért folyamodni, mint dolgozni? Azon gondolkozott-e már például Gréczy, hogy miért büdös a munka egyeseknek?
Miért van az, hogy ha van is állás nem vállalják el, mert keveslik a bért úgy, hogy nyelvet sem beszélnek és diplomájuk sincs?

Svájcban működik jól a rendszer, ott nincs segély, meg semmi pótlék, csak akkor, ha a gyerek iskolába jár, a család tisztán tartja magát és legalább 1 fő a családból közmunkázik, ha nincs rendes állása. Csak így kapnak segélyt. Nálunk mi van? Támogassuk csak a szegényeket és a romákat ingyen. Az mindegy, hogy ettől felborul az egyensúly... Kell a szavazat a pártoknak :)

lajos0 2013.02.18. 13:19:01

Tehát minden nagyon szép és jó a blogban, csak még ezzel a felméréssel kéne valahogy összhangba hozni, és okosabbak lennénk. Aki a Szondát fidesz közelinek tartja esetleg az eredmények miatt, azt had emlékeztessem, hogy ennek a cégnek a vezetője volt képes azt mondani egy MSZP-s választási nagygyűlésen, hogy "annyi biztos, hogy vezetünk".

"A biztos pártválasztók körében a Fidesz 43 százalékos, az MSZP-t 28, a Jobbikot 16, az LMP-t 6 százalék támogatja, a DK 2 százalékot kapna.
Ha az Együtt 2014 választói mozgalmat is a pártlistára helyezzük, akkor az első, decemberi méréshez képest csökkenést tapasztalunk: a teljes népességen belül 6-ról 3 százalékra, míg a biztos pártválasztók csoportján belül 10-ről 6 százalékra módosult a támogatottságuk - olvasható az összegzésben."

HanSolo90 2013.02.18. 13:30:41

@lajos0: Ez rém egyszerű, hiszen ezt Gréczy és a legtöbb elkötelezett DK-s is megmagyarázta már. Az emberek félnek elismerni, hova húz a szívük, mert diktatúra van és a Fidesz mindent és mindenkit ellenőrzése alatt tart. Ezért féltik az állásukat, családjukat és nem merik bevallani, hogy valójában mind Gyurcsány szavazók.

Legalábbis ezt viszonylag gyakran olvasom, mikor azt a 2-3%-ot valahogy magyarázni kell.

László Jáger 2013.02.18. 14:42:16

Zsolti!!
Csak figyelmeztetni szeretnélek, egy tárgyi tévedésedre!!!
Nem a "Zorbán" adósította el és lökte a szakadék szélére az országot, hanem az általad kasserolt Gyurcsány!!
2002-ben 9500 milliárd forint államadóssággal vették át a hatalmat és 19500 milliárd volt 2010-ben az adósságunk!!
8 év alatt nagyobb lett az ország adóssága, mint az azt megelőző 50 évben összesen!!
Akkor miről is beszélünk???????????????

László Jáger 2013.02.18. 15:12:50

@lajos0: Egyet értek a megállapításaiddal!!!
Jaaaa és hozzátenném az előző beírásomhoz is!! h én sem tartozom egyik oldal kedvezményezettei v csókosai közé!!!
Csak úgy vagyok............szemlélődő!!!

pulicka 2013.02.18. 18:59:37

mijezitten kélem, ez lenne a kulucinfó libsibolsi velziója?

angyalfoldi 2013.02.18. 19:00:29

@lajos0:
Kedves jó Lajos o(v. Lajos0)Ugye Werber-t akartál írni!

angyalfoldi 2013.02.18. 19:04:57

@László Jáger:
Te nyugdíjas vagy v.aktív dolgozó? Mert ha az utóbbi akkor amikor elveszíted az állásodat, akkor nemcsak szemlélődő LESZEL!!!

defender of the clown 2013.02.18. 21:26:29

polgárháború esetén én, saját kezűleg fogom kibelezni

Fell Bandi 2013.02.18. 21:28:54

zsóti, bárcsak a villám baszna beléd, meg az agyalágyult pojácádba is, lehetőleg akkor, amikor a csökött pöcsöd épp a valagába mártod, debreczeni jocó farka meg a szádban van. mindig azt hiszem, hogy ennél már nincs lejjebb, de te mégis ráteszel egy lapáttal még

lajos0 2013.02.18. 22:00:27

@angyalfoldi: A webbert nem én írtam, csak válaszoltam rá. De én kérek elnézést.

HanSolo90 2013.02.18. 22:54:59

meglehetősen nagy hiba a Wikileaks emlegetése Gréczyről. Érdemes elolvasni a Gyurcsányról írtakat is, melyből kiderül, hogy nem épp hízelgő véleménnyel voltak róla az amerikaiak. Főleg azért mert nem törődve a külpolitikával, csak sodródott. Főleg Moszkva irányába.Felkészületlennek tartották.
De hát azt tudjuk, hogy Gyurcsány egy nemzetközileg elismert politikus. Ugye kedves DK hívők? :)

Kismacska (BELLA) 2013.02.19. 18:39:37

@gréczyzsolt:

Baasszuus...:

+1. Minden egyes szavaddal egyetértek!

schmiccki!! 2013.02.25. 01:51:19

szerintem - baasszuus - paranoid marhaság, amit állít, demokratához méltatlan agyrém.
www.facebook.com/photo.php?fbid=10200180023174711&set=a.1308147515187.42984.1575558252&type=1

Az igazi sztrovacsek 2013.02.28. 21:06:09

Hát a polgárháborútól még messze van, de valami van.
(de nem az igáááázi)

www.bama.hu/baranya/kozelet/megszolal-a-banyasz-aki-pofon-utotte-a-fideszes-komloi-polgarmestert-486163

Mindenesetre az tisztán látszik a videón,(is) hogy a komlói bányászok már elvesztették a türelmüket.

lbm · http://nertars.blog.hu 2013.03.09. 14:56:10

"Vagy ő nyer, vagy minden pusztuljon."
Nem találtam szavakat arra, ami ebben az országban folyik, de azt hiszem ezzel a mondatoddal megfogalmaztad. Mellbevágó, de annál igazabb.

G Imre László 2013.08.02. 13:30:43

Érdeklődéssel olvastam végig a blog-bejegyzéseket. Leképezi az ország tragikus állapotát, minden vonatkozásban. SZÖRNYŰ! Már - már polgárháborús hisztériában élünk. Nem szeretnék polgárháborút vagy forradalmat, mert az se lenne a miénk. Azok, akik tönkretették milliók életét, "kivárásra" helyezkednek, aztán "hősként" visszajönnek. Gyalázatos ami ebben az országban van! Valamit tenni kéne! "rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés. "

2013.12.21. 09:40:28

@leponex: Ennyire stupid nem lehetsz. Nem látsz a szemeddel? Nem hallasz a füleddel? Hol élsz te nyikhaj? Másra sem vagy alkalmas, mint hazudni. Szégyelld magad!

jazzcool 2013.12.23. 12:03:33

ha Orbán négy évét legalább kétharmados többséggel nem szavazza le a nép, akkor megérdemli Orbánt még húsz évre.

tralalala 2015.10.09. 14:09:21

@jazzcool: Nos... nem szavazta le. Mellesleg a cikk szerinti polgárháború is elmaradt valahogy.
süti beállítások módosítása