Vidnyánszky Attila lesz a Nemzeti Színház új vezetője. A Vidnyánszky Attila vezette Színházművészeti Bizottság véleményezte a pályázatokat, és komoly mérlegelés után Vidnyánszky Attilát támogatta. A Fidesztől nem távoli Kerényi Imre, Ókovács Szilveszter, Nagy Viktor és Szigethy Gábor voksa döntő volt, a legkisebb név, valami Törőcsik Mari véleménye nem számított. Ahogy Szörényi Levente kiállása sem, aki Fekete György szerint Béla. Mindegy, hogy amikor Fekete Györgyre már csak úgy fognak emlékezni, mint Ilku Pálra, Szörényi műveit még mindig játsszák majd klubban, koncerten és operaszínpadon. Érdektelen volt több határon túli magyar színház támogatása, meg a több nemzetközi hírű, külföldi színházi szakemberé is.

Alföldi nem könnyű ember, nem vitatom. Az általa igazgatott Nemzeti Színház azonban nemzetközi sikereket ért el, izgalmas volt, újszerű, és folyamatosan telt házzal, igazi kulturális központként működött. Persze, lehet mondani, hogy lejárt a mandátuma, a hatalom pedig új embert nevezett ki, joguk van hozzá, Nem mintha meglepetést okozott volna, hogy így történt, mégis kár, hogy a Fidesz nem bírta ki, hogy ne foglalja el ezt a pozíciót is. Jöhet a középszer. 

Alföldi mostantól nyilván külföldön fog rendezni többnyire: nem volt elég nemzetinek lennie a Nemzetihez, annak is kellett volna látszania - ahogy Orbán Viktor szerint látszani kell.

Várom a jövő évi István, a királyt, aztán a reménybeli kormányváltás után Alföldi talán elnyer egy másik teátrumot, ahol kísérletezhet, alkothat nyugodtan, nem kell folyamatosan a Fidesz (KDNP) és a Jobbik nyomása, parlamenti interpellációk kereszttüzében dolgoznia.

Az ámokfutás folytatódik.

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr534969454

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Alföldi, a nem eléggé Nemzeti 2012.12.17. 19:48:01

Jöhet a középszer. Az ámokfutás folytatódik.

Trackback: Új szakág az MMA-ban: Akadémikus Harcművészet 2012.12.17. 18:11:18

2012. december 15. bekerült az MMA (Mixed Martial Arts) történelemkönyvébe. Magyarországi szervezetük, az MMA (Magyar Művészeti Akadémia) vadonatúj harcművészeti stílussal gazdagította a keménységéről ismert iskolát. Köszönjük ak...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andráska8 2012.12.17. 13:26:28

még egy színház, ami üres lesz.

Jozsef Teller 2012.12.17. 13:40:32

Valóban,nem lehet csodálkozni mindent el akarnak foglalni maguknak.A tatár járás nem okozott ennyi pusztulást rombolást,hazánknak mint ezek a despoták. Teller József

lajos0 2012.12.17. 14:58:17

Alföldi nyilván vitathatatlanul tehetséges színész, és rendezőként is megállja a helyét. Vidnyánszky szintén elismert rendező. Mindemellett valószínűleg azért lett most Vidnyánszky, mert jobban tetszik ennek a rezsimnek, ahogy joggal lehet gyanakodni arra is, hogy Alföldi esetében sem lehetett hátrány az MSZP-s képviselő apuka, aki meg annak a rezsimnek a kulcsemberei közé tartozott.

Fekete Györgyről és Kerényi párttitkárról meg mindenki tudta eddig is, hogy balfaszok.

Az meg külön öröm, hogy Szörényi a továbbiakban nem lesz fasiszta, ami gondolom eddig sem vett komolyan senki.

Bár elég nagy baromságokat nyilatkozott a pilisi szívcsakra ügyében, amikor ott építették volna fel a sorstalanság haláltáborát.

"Szörényi Levente zenész szerint "a táj nyugalmát megbontaná, ha ott egy haláltábor épülne fel". Egy másik tiltakozó pedig azt nyilatkozta, hogy "a Pilis energetikai központ, a Kárpát-medence szívcsakrája", ezért nem ildomos megbolygatni egy haláltábor felépítése miatt akár egy filmforgatás kedvéért. Ennek megakadályozására pedig aláírásgyűjtést kezdeményeznek. Szörényi még párhuzamot is vont a forgatás és Saron mostani izraeli miniszterelnök templom-hegyi látogatása között: "ha mégis felépítik itt a haláltábort, akkor ugyanaz bekövetkezhet, mint Saron látogatása után". Ezt követően lángolt fel ugyanis ismét az izraeli-palesztin viszály, amelynek már több ezer áldozata van mindkét oldalon."

Szóval szalajt egy kicsit a srác az biztos, de hát amelyik művész normális .-)

kolgét 2012.12.17. 17:18:12

@Andráska8: Inkább egy üres színház, mint egy teli buzitanya...

laci0011 2012.12.17. 17:20:15

A fideszre szavazók 400000 körül vannak reálisan,ez viszont kevés lesz 2014 ben,úgyhogy semmi gond,ezt a 4 évet hamar kinevetjük,nem nagy ár azért,hogy ezeket a szélkakasokat örökre elfelejthessük!

laci0011 2012.12.17. 17:21:08

@kolgét: Megrépáztak vazelka nélkül?

acsebacsi 2012.12.17. 17:24:38

Még szerencse, hogy a Nemzeti igazgatójánál nem számít az alkat, mert amúgy a halála a kövér ember.

ursus artos 2012.12.17. 17:34:26

"Az ámokfutás folytatódik."
Nem. A ballib hatalom katonáinak és megmondó embereinek kirakása folytatódik.

csavari 2012.12.17. 17:35:33

Ott kezdődik az egész, hogy azt buzi köcsög Magyar gyűlölőt ki se lett voln a szabad nevezni a Nemzet Színháza élére, az volt a bunkóság a nemzet szembe köpése!

Szumi 2012.12.17. 17:37:58

Alföldi egy tetű kis buzi. Nem a Nemzeti élén, hanem egy szutyok buzibárban a helye. Szégyen, hogy ez a mindenszopó ripacs homokláda ilyen pozícióba kerülhetett - nem csak szégyen, de sértés is az előző és az elkövetkező igazgatók, társulatok részére.

Önnek megyünk (törölt) 2012.12.17. 17:40:24

Kár ezt túlspirázni. Egyszerűen nem ő nyerte a pályázatot, hanem másvalaki. A szakma úgy látta, hogy van nála alkalmasabb ember is a Nemzeti élére. Ennyi.

lombardia1998 (törölt) 2012.12.17. 17:44:35

Alföldi nem eléggé nemzeti és túlzott mértékben folytat buzipropagandát (lásd Angyalok Amerikában című darab).

durcás 2012.12.17. 17:49:01

@Szumi: de feledékenyek vagytok a buzikat, pedofilokat illetően!!!!!!!!!!!!!!

Önnek megyünk (törölt) 2012.12.17. 17:51:36

"...Alföldi talán elnyer egy másik teátrumot, ahol kísérletezhet..."
Csak egy vélemény, de az ilyen kísérletezésekre a legmegfelelőbb egy teljesen magán kézben lévő színház, saját költségvetéssel. Aztán majd a piac eldönti, hogy van-e fizetőképes kereslet az újszerű előadásokra.

mojoking77 2012.12.17. 17:54:27

@kolgét: Ja, ahol meg eletedben nem jartal, ha jol sejtem. Tudod, az a hulye nagy epulet a Lurdy Haz, meg a Praktiker mellett, az az. Gondolom most, hogy megvalasztottak az uj fonokot, mar is rohansz megvenni az eves berletet.
Amugy meg a Nemzeti igazgatoi cime, sajnos igenis egy partfunkcionalis allas. Az, hogy 2.5 evig nem tudtak fogast talalni rajta, mikozben az osszes komolyabb tisztseget partkomisszarokkal toltottek fel, egyedul az altalatok ugy lenezett Alfoldi zsenialitasat igazolja.
Ez van, penteken meg telefingom Viktor szeket a paholyban, csak hogy oruljon az elsodiszbemutaton :)

mojoking77 2012.12.17. 17:56:09

@Önnek megyünk: Oooo, ezt mondjuk eleg erosen eldontotte az elmult par evben. Ha dumalas helyett neha szinhazba is jarnal, te is tudnad. Ez a legnagyobb baj amugy, hogy a legtobb megmondoembernek halvany fingja sincs arrol, amihez hozzaszol

MosoMasa 2012.12.17. 18:00:40

@Önnek megyünk: Életedben nem voltál még színházban, de még csak tv-ben sem láttál olyat. Épületet is csak messziről kívülről.
De bátran merem állítani, hogy képzőművészeti kiállításon sem, és zenei rendezvényen sem ( zenei rendezvényen nem a szigetet értem).

MosoMasa 2012.12.17. 18:04:08

@Szumi: Lehet, de akkor te meg az emberiség szégyene vagy.

rockjano 2012.12.17. 18:04:22

@ursus artos: "A ballib hatalom katonáinak és megmondó embereinek kirakása folytatódik."

Nem kirakása hanem kicserélése nacionalista, soviniszta félfasisztákkal...

Viszont ezek legalább tehetségtelenek is...

ursus artos 2012.12.17. 18:05:47

@mojoking77: "Amugy meg a Nemzeti igazgatoi cime, sajnos igenis egy partfunkcionalis allas."

Akkor nyilván Alföldi is, mint pártfunkci kapta meg.

ursus artos 2012.12.17. 18:06:57

@rockjano: "Viszont ezek legalább tehetségtelenek is... "
A tehetségtelen alatt gondolom Dörner Györgyre is gondolsz!

Alprazolam 2012.12.17. 18:09:57

Ez az egész messze túlnyúlik a Nemzeti színházon. Az, ami itt folyik, a pofátlanság csimborasszója. Igazából fel sem tűnne senkinek, ha adnának a látszatra, és ha nem ezt tennék 2 és fél éve minden területen. Eleinte még próbáltak úgy tenni, mintha valami demokráciára hasonlító tárgy lenne az amiben élünk. De most már nyíltan, minden különösebb lacafacázás nélkül foglalják el a 2/3-os felhatalmazás birtokában az összes stratégiai helyet az oktatástól a kultúráig.

De nem baj. Ezzel a felsőoktatással kapcsolatos húzással sokat löktek magukon a szakadék felé. Ezzel vált Orbán Viktor végképp hiteltelenné és szavahihetetlenné. Ez volt az amitől a jelek szerint észbekaptak az egyetemisták, és ahogy hallom most már nem a keretszámok miatt tüntetnek, hanem az egész hazug, korrupt, diktatorikus, piszkos tróger húzások miatt.

lajos0 2012.12.17. 18:13:02

@rockjano: Az hogy ettől a lépéstől Vidnyánszky nacionalista, soviniszta, félfasiszta lenne ( az egyébként mi vajon, félig Mussolini híve) ugyanolyan butaság, mint Alföldi szexuális szokásain lovagolni.

A tehetségtelensége pedig szintén a helyzet nem ismeréséről tanúskodik. Tehetségtelen ripacsnak, ott van mondjuk Sas József, de Alföldi és Vidnyánszky szerintem nem az, ebben a műfajban. Pintér Bélának mondjuk jobban örültem volna...

Leonard Zelig 2012.12.17. 18:13:25

Fasiszta látens buzik, biztos fárasztó volt az az egyetlenegy színházi(nak nevezett) előadás, amire kivezényeltek titeket a Dörner Gyurihoz. Van egy rossz hírem nektek: fasiszta látensbuziknak kötelező lesz az új nemzetibe járni. A Kubatov-listán lesz kikipálva, vigyázzatok.

mojoking77 2012.12.17. 18:13:34

@ursus artos: Egy szoval nem allitottam az ellenkezojet. Mas kerdes,hogy az elvtarsak belenyultak rendesen. Lehet a stilusat, a nemi identitasat, a "hazafiassagat" (hanyni tudnek, mit tett ezzel a szoval az aktualpolitika jobb oldala) ekezni, de azt el kell ismerni, hogy egy tokeletes szihazigazgato es rendezo volt. a jovo megmondja mi a helyzet ez ugyben az uj fonokkel. En kivancsi vagyok. Bar a modszer a klasszikus Fideszketharmadelmutnyocev paros labbal rugjunk bele mindenbe, es meg csak ne is probaljunk meg demokratikusnak tunni, de ettol meg lehet jo, ha szep nem is, na.
A szomoru pedig a sok tudatlan megmondoember, aki meg csak nem is veszi eszre mekkora kreten

Leonard Zelig 2012.12.17. 18:14:03

Hehe, kikipálva, elszólás :-)

bögöbö 2012.12.17. 18:18:01

Tetű jobbos bunkók, az életben nem láttatok belülről színházat...

Apeiron (törölt) 2012.12.17. 18:18:14

@csavari: Azt azért ne gondold, hogy te és a többi kádárkomancs, proli, tukkó fidezses haverod alkotják a nemzetet.

bögöbö 2012.12.17. 18:19:13

@MosoMasa: oops, nem frissítettem,ugyanezt mondtam.

nu pagagyí 2012.12.17. 18:19:36

Jönnek a veretes, magyar sorskérdéseket feszegető darabok. 3 néző.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.12.17. 18:21:20

Meggyőződéses homofób vagyok, de speciel a rendezőség meg a színházigazgatóság az a terület, hogy teljesen mindegy, hogy az ember buzi-e vagy sem. Szóval nemigen értem a buzizós kommenteket.

mizie 2012.12.17. 18:24:23

1. A piac már rég eldöntötte, hogy Alföldi színházára óriási igény van (folyamatos teltházak).
2. Akit tényleg az zavar a legjobban, hogy Alföldi meleg (amúgy ennek mi köze bármihez? Pláne neked mi közöd hozzá?) az nyugodtan bújjon vissza a pincéjébe éldegélni.
3. Azon kevés állami intézmények egyike ami NYERESÉGES! (mutassatok már még egy ilyet a Szerencsejáték Zrt-n kívül)
4. A közönség vevő erre a minőségre. Akik kárognak és nemzetiznek, meg buziznak kíváncsi vagyok mikor voltak színházban utoljára.

Che21 2012.12.17. 18:25:07

Jozsef Teller 2012.12.17. 13:40:32

Nem tudod, ki lett a tatár járás vezetője?:)

Nyugtass meg, kérlek!
Azért, hogy nem megy neked helyesírás, ugye nem a mostani kormány a hibás?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.17. 18:28:25

és Pállfy lesz a főkommunikátor...

bögöbö 2012.12.17. 18:29:50

@Che21: mert csavari kollégád aztán faszán központoz!
:D

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.12.17. 18:33:30

@Leonard Zelig: Jó elszólás volt. :) Tudjuk, hogy kik fasisztálkodnak... :)

mojoking77 2012.12.17. 18:45:54

@doggfather: Basszus, azt hittem csak viccelsz

lajos0 2012.12.17. 18:56:17

@mojoking77: "es meg csak ne is probaljunk meg demokratikusnak tunni"

Mondjuk ez a kinevezősdi sosem volt a demokrácia terepe egyik oldal részéről sem, demokratikusan nyilván Lagzi Lajcsi lenne az igazgató, mert a közízlés sajnos ott van. Most, hogy ebben a retekklubbnak van némi felelőssége az is vitathatatlan. És az a szánalmas a magyar kulturális életben is ( nem esünk hasra a nyugati előtt sem), hogy anélkül a kanális nélkül a rendezőként egyébként tehetséges Alföldit, annyian ismernék kábé, mint Pintér Bélát.

Az igazi sztrovacsek 2012.12.17. 19:09:21

@lombardia1998:
"Alföldi nem eléggé nemzeti..."

És ki az eléggé nemzeti?
Én pl. minden reggel megpróbálok piros-fehér-zöldet produkálni a porcelánba, de valahogy soha nem sikerül, és még a mellék hangok sem emlékeztetnek a székely himnusz dallamára.
Ettől még vallhatom magamat magyarnak, vagy ez már kizáró ok?

irógép 2012.12.17. 19:12:15

Vidnyánszky Alföldihez hasonlóan sok díjjal és tapasztalattal rendelkező rendező, aki képes erre a feladatra!!
Amikor ballib kormány volt Alföldi lett az igazgató, akkor az persze természetes volt!!! Most lejárt a szerződése és egy hasonlóan jó, de mást képviselő igazgató lesz!
De ezt persze a demokratikus és toleráns ballib oldal nem fogadja el!!
Újra és újra bizonyítják, hogy demokrácia az, amikor a ballib oldal van hatalmon, és az ő embereik ülnek mindenhol!! És a toleranciájuk az, hogy magukkal szemben bármit megengednek, ha valaki azonban mást gondol az tuti egy szemét fasiszta akit üldözni kell!!
Szánalmas az egész, nem lesz itt változás OV után sem!!!

insert_click · http://www.kutyapoint.hu/ 2012.12.17. 19:16:29

@csavari: @Szumi:
Pier Paolo Pasolini, Paul Verlaine, Michelangelo, Platon, Oscar Wilde, Pedro Almodovar, Truman Capote, Caravaggio, Csajkovszkij, Errol Flynn, Laurence Olivier, Ernst Julius Röhm ( katona, politikus, az SA vezetője), Franz Peter Schubert... stb.

csavari 2012.12.17. 19:16:43

@Apeiron:

Te hülye rosenfeld ivadék mint csermanekozol? Ilyen szörnyszülöttek mint ti döntitek romlásba a földet lesz az a sok baerált állat aki az anyját is meghágja a zsidó csillagért!

apanna 2012.12.17. 19:18:33

Alföldinek örökös igazgató állása volt a Nemzetiben?

Önnek megyünk (törölt) 2012.12.17. 19:21:57

@MosoMasa: @mojoking77: Jajaja, aki mást mond, annak ezer oka van (bunkó, nem jár színházba, stb), csak az az egy nem, hogy esetleg azért mondja azt, mert úgy van.

Vagy rosszul gondolom, és valami lista alapján mondjátok ezt? :O Akkor most melyik?

Egyébként egy szóval nem mondtam, hogy nem tetszik Alföldi munkássága, mindössze annyit írtam le, hogy kár rugózni azon, hogy egy szakmai bizottság nem A, hanem B személyt tartotta alkalmasnak. Ti. ez nem kívánságműsor, annál kicsit komolyabb...

Ahogy elnézem a kulturális nevelést nem az irodalomnál és a színházba járásnál kell elkezdeni, hanem az olvasott szöveg értésénél. A többit kizárólag ezután! Való igaz, ehhez a szigetes, drogos nívó kevés lesz, ebben igazatok van. Örök igazság, hogy a sz**l nem lehet várat építeni...

Alprazolam 2012.12.17. 19:25:13

@csavari:
mekkora egy böszme vagy te öregem...

lajos0 2012.12.17. 19:28:51

Egyébként vicces a dologban, hogy amikor a kétség kívül vitatható esztétikummal elkészült a színház, akkor attól harsogott minden, hogy teljesen alkalmatlan színházként funkcionálni, jobb lett volna, ha az eredeti (szintén nagyon vitatható esztétikummal tervezett ( cipősdoboz egy füllel)) valósul meg a Gödör felett. LEgalább ez a kérdés, most tisztázódott.

Beru 2012.12.17. 19:29:53

@nu pagagyí: eddig is veretes, magyar sorskérdéseket feszegető darabok voltak. Sok nézővel. Láthattuk. Aki odajárt, tudja. Sajnos akik fröcsögnek, ezt nem tudják.

alfoldiujra 2012.12.17. 19:30:59

Köszönjük meg egy szál virággal holnap délután hatkor a színháznál
azt a munkát, amit a Nemzeti Színház dolgozói, társulata és
vezetősége végzett az elmúlt években!

"A mindenséggel mérd magad!"

Csatlakozz a Facebook eseményhez is, és hívd meg minél több
ismerősödet, hogy lássák, mennyi embernek volt fontos ez a színház!
www.facebook.com/events/311689575601773/

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.12.17. 19:32:06

@kolgét: Te a kultúrában csak ennyit látsz? Sajnállak.

régi_vendég 2012.12.17. 19:32:55

még ha vidnyánszky-tól el is tekintek (nincs különösebben rossz véleményem róla, nem egy szakma csúcsa, de adjunk neki esélyt), a bejelentett "csapat" viszont félelmetes. eperjes, pálffy... úristen!!! mondjuk ha ez azzal jár, hogy eperjes végre elhúzza a szennyesét veszprémből, akkor már megérte! ott csak egy színház van, itt meg lehet választani, ha egyel kevesebből is.

egyébként is katona forever!:-)

sajnálom alföldit, de félteni nem féltem, ő egy istenadta tehetség, nem fog eltűnni, remélem előlünk sem.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.12.17. 19:34:01

@irógép: Szerinted az a jó változás amit a FIDESZ csinál? Visszarendezte az országot. Azt sem mondhatom, hogy a 80-as évekre, mert ez már inkább a hatvanas éveknek felel meg!

Kelta6725 2012.12.17. 19:42:01

Nekem nincs bajom alföldivel, és az új igazgat se érdekel. de! a választás mikéntje az ami minősíti az egész ügyet. Az, hogy a választók, akik döntenek, az egyik jelölt beosztottjai, kvázi függnek tőle, az világszám, ilyen sehol nincs :)
mert pontosan tudták ott fent fideszbandánál, ha szakmai embereket kérdeznek (színészeket, rendezőket, független!! szakembereket)akkor alföldi simán marad rendező.
Ezt sportban bundának hívják..itt simán csak pofátlan, antidemokratikus, és közröhejes..aki ilyenben részt vesz, és felvállalja...nem európai értékrend szerinti ember...

Pussy Riot (törölt) 2012.12.17. 19:51:40

Zsolt!

Hány előadáson voltál Alföldi regnálása alatt?

Frizuravarjú 2012.12.17. 19:52:19

Végre eltakarodik a buzi a Nemzetiből. Talán egy glory-hole klubban kellene szerepelnie. Vigyétek magatokkal haza izraelbe, ott még agyon is kövezik, ha beteszi a lábát a hazafiasság színházába!

lajos0 2012.12.17. 19:54:03

@Kelta67: "Az, hogy a választók, akik döntenek, az egyik jelölt beosztottjai, kvázi függnek tőle, az világszám, ilyen sehol nincs :)"

Pedig kábé így zajlott a magyar privatizáció is :-) Azon pedig némileg több múlott, mint hogy ki igazgatja a Nemzeti Színházat. Majd jön egy új rezsim, aztán kicserélik a saját emberükre menet közben, szintén antidemokratikusan, oszt jónapot. Azért itt nem az MNB elnökéről van szó...

"Ezt sportban bundának hívják..itt simán csak pofátlan, antidemokratikus, és közröhejes..aki ilyenben részt vesz, és felvállalja...nem európai értékrend szerinti ember..."

No azért az jelenlegi európai értékrendtől se legyünk már elájulva. Mert antidemokratikusságért nem kell az EU-nak sem ide jönni...

dukeekud 2012.12.17. 19:55:13

A 2008-as megszunese utan, vegre ujra van Nemzeti szinhaza az orszagnak. Mert ami eddig volt, az nem Nemzeti szinhaz volt, hanem NEMZETIGYALAZAT.
Az uj igazgato remelhetoleg nem fogja meghivni a romanokat, hogy a nemzetiben unnepeljek trianont.

dajong 2012.12.17. 20:00:13

@Jozsef Teller:
Mi közöd neked a magyar nemzet színházához? Egyáltalán e nemzethez? Ilyen beszédes névvel...

christophe 2012.12.17. 20:01:47

Boritèkolhato volt,sajnos mint sok minden màs....

Frizuravarjú 2012.12.17. 20:02:53

@dukeekud: Hehe, képzelem, hogy a seggnyalói milyen képet vágnának, mikor látnák alföldit, amint palesztinokkal koccintgat az izraeli nemzeti színházban, megünnepelve egy sikeres területfoglalást és zsidómészárlást!? :)))

dr yetee 69 2012.12.17. 20:02:58

@csavari: Te vagy az igazi bunkó,droid!

dr yetee 69 2012.12.17. 20:04:08

@Szumi: Akkor Szájernak hol a helye,agyhalott?

dr yetee 69 2012.12.17. 20:09:12

@irógép: Tudod,mi a szánalmas?Mikor a Vidnyászki vezette bizottság birálja el Vidnyánszky pályázatát és nyer Vidnyánszky!

dukeekud 2012.12.17. 20:24:48

@Frizuravarjú: :)
Ja valoszinuleg, az amcsik mosolya sem lett volna oszinte, ha Osama bin Laden szulinapi bulira kiberelte volna a feherhazat.

lajos0 2012.12.17. 20:38:07

@dr yetee 69: "Mikor a Vidnyászki vezette bizottság birálja el Vidnyánszky pályázatát és nyer Vidnyánszky!"

No ennél a bizottságnál pont tökmindegy volt ki vezeti éppen. Ókovács ( aki operaénekesnek még a középszert sem üti meg, bár nem nagyon értek hozzá) vajon másképp szavazott volna, ha más elnököl ? De régi gyakorlat ez nálunk minden hatalom részéről, nem is tudom volt-e a történelmünkben valaha másképp.

mojoking77 2012.12.17. 20:38:49

@Önnek megyünk: Jajajj.. Nagyon nagy a baj. Na jo, probalj meg jegyet foglalni, mondjuk az Angyalok Amerikaban-ra. Pedig mar jatszak vagy fel eve, de ha tudsz jegyet foglalni tegyuk fel, 3 honapon belul ra, szolj gyorsan. Vagy inkabb vedd meg, es utana nem fogsz feleslegesen puffogni. Semmi gond nincs azzal, hogy nem jarsz szinhazba, nem kotelezo az, de kevesbe csinalnal hulyet mindenki elott magadbol, ha nem probalnad menteni feleslegesen a nem menthetot..

micsoda? 2012.12.17. 20:49:14

@irógép: Úristen hol élsz Te? Nem mindegy az Neked, hogy hova tartozik. A lényeg az eredmény. Ezzel a kétharmados többséggel az a baj, hogy a párthűség a fontos, még akkor is ha rámegy az ország. Különben meg a 2/3 nem a többség, "hála" annak sok okosnak akik nem mentek szavazni.Aztán nézzed már meg a szereposztást a Vidnyánszky mellett. Egyik beteg, a másik még betegebb /piros orcája a piától/. Őket is lehet ezek szerint sorolni, ha hovatartozást emlegeted.

Apeiron (törölt) 2012.12.17. 20:53:25

@csavari: Áh, szóval te nem csak sima kádárista vagy, hanem zsebnáci kádárista. Mindent értek. Melyik nagyszülőd volt nyilas/ávós?

lajos0 2012.12.17. 21:02:08

@micsoda?: "Ezzel a kétharmados többséggel az a baj, hogy a párthűség a fontos, még akkor is ha rámegy az ország."

A felesekkel is volt ilyen baj (de a politika már csak ilyen) csak nálunk az elitnek stílusérzéke sem volt soha. Itt még becsomagolni sem tudják a szart.

Eleve röhejes amikor a politika kitalálja, hogy majd ő megmondja mi a művészet, és díjakat osztogat, meg kinevezéseket. Vicc, hogy tőle függ az egész. Én a Kossuth-díjat sem tudom komolyan venni, sőt a Nobelt sem igazán, pedig azt a svéd akadémia osztja, aztán mégis tudjuk, hogy nem a politikától mentesen (lásd a mostani kínai kedvenc kurzusíró irodalmi Nobel-díját, vagy az EU meg Obama békedíját).

bajnai zordon 2012.12.17. 21:18:15

Komolyan, emberek, mit csodálkoztok ? Lejár a szerződése, lecserélik . Azt ne mondjátok, hogy Vidnyánszkyt a helyén hagyná egy balos kormány. Ez egy ilyen játék. Ha Alföldi annyira tehetséges, nem marad munka nélkül. Majd mentek a következő színházába megnézni mit alkot . A Nemzetibe meg mennek a Fideszesek. Addig meg ábrándozzatok kormányváltásról .

lajos0 2012.12.17. 21:25:03

@mojoking77: Az Angyalok Amerikában az általam olvasott kritikák többsége szerint bár igazából semmiről sem szól, de mégis kurva jó.

El is hiszem, látatlanban is.

Ami viszont érdekes benne, hogy a színház honlapján olvasható ajánlás szerint, "az előadás fővédnöke Őexcellenciája Eleni Tsakopoulos Kounalakis". Minek egy előadásnak egyáltalán fővédnök ? És a sors iróniája, hogy a nem túl észlény hölgyike, aki kábé annyit tudott, hogy a gazdag apuci tolt pénzt Clintonné kampányába, de magyarul egy mukkot sem, diplomáciai gyakorlat nuku, egy igazi kurzuskinevezett.

Semmiféle más okból nem nagykövet nálunk, mint hogy Clintonné barátnője, szóval Amerikában sincsenek ezek a dolgok nagyon másképp. Mégis mire lehetne számítani akkor nálunk ?

De a darabbal, meg Alföldivel nekem nincs bajom ( mondjuk nem láttam, miért is lenne). Alföldit viszont volt szerencsém néhányszor rendezés közben is látni és azért nem semmi, hogy valaki fejből javítgatja a színészeket egy 300 oldalas darabban, szövegkönyv nélkül. Tehát szakmailag nem érheti szó a ház elejét, ahogy Vidnyánszky esetében sem.

Ehhez a szakmához meg itt közülünk talán senki sem ért, tehát politikai antipátiák mentén megy az anyázás a levegőbe, tét nélkül.

veracity 2012.12.17. 21:40:17

"Alföldi nem könnyű ember, nem vitatom."

Úgy érezted, hogy nehéz volt? Javaslom:

www.enportal.hu/testsuly-es-biztonsagos-szex.html

[c] 2012.12.17. 21:46:23

@kolgét: Inzultáltak bőrruhás, kigyúrt úriemberek a Nemzetiben?

[c] 2012.12.17. 21:52:09

@csavari:
@Szumi:
Szakmai kifogásotok van, vagy csak a szokásos homofób fröcsögés?
Ha látjátok Nureyev egy előadását a tévében/halljátok Freddie Mercury-t a rádióban etc., vajh' hörögtök közben dühötökben, hogy egy buzi művészetét kényszerítik rátok éppen?

veracity 2012.12.17. 21:53:53

@lombardia1998: Buzipropagandából nem lehet elég sosem!

Ma Magyarországon sokkal kevesebb buzi van, mint amennyire szükség lenne! Én csöppet se bánnám, ha a környezetemben minden férfi buznyák lenne. Az lenne számomra a paradicsom! Minden nő az én kegyeimet keresné, és is megtalálná, az tuti!

[c] 2012.12.17. 21:58:18

@Frizuravarjú: Most azonnal mondd le az internetet és dobd ki a számítógépedet az ablakon, mert egy buzi* keze van a dologban. Még megfertőződsz itt nekem.

*Alan Turing

kolgét 2012.12.17. 21:59:17

Inkább legyek idióta, mint genetikai hulladék kisköcsög!

[c] 2012.12.17. 21:59:23

@veracity: Na, végre valaki logikusan gondolkodik :))

kolgét 2012.12.17. 22:00:26

@dr yetee 69: Inkább legyek idióta, mint genetikai hulladék kisköcsög!

[c] 2012.12.17. 22:02:05

@kolgét: Szerintem az egybites agy génhiba.

mojoking77 2012.12.17. 22:07:14

@kolgét: Haaat, ugy tunik ez mar ossze is jott

din viesel (törölt) 2012.12.17. 22:09:55

oh,persze,a ballibakoknak eletuk vegeig jar minden,ingyen,teljesitmeny es szerzodes nelkul...
lasd sas elvtars peldaul,aki majd bepeneszedett a mikroszkop nevu agitprop uzembe...
lejart a szerzodese,nem kell tovabb,ez van...
amugy vicces,hogy a ballibaknak mindegy,mit csinal ez a diszmeleg,ha a part azt adja utasitasba,hogy meg kell vedeni,akkor letolt seggel rohan a sok taszkalap meg feminaci szemelyeskedni,kopkodni...

ez van...

[c] 2012.12.17. 22:19:17

@din viesel: Várjál, a zsidóbérencet meg a komcsit kihagytad.

lofulu 2012.12.17. 22:19:27

@csavari: azt hiszem nem vagy mentálisan eléggé fejlett hogy normális emberek társaságában véleményt mondj.
Javaslom fordulj orvoshoz kezelére. Mielőbbi javulást.

lofulu 2012.12.17. 22:22:03

@bajnai zordon: Azt te csak gondolod hogy ez egy ilyen játék-nem az, csak te játszod így.
Persze téged nem fenyeget az a veszély hogy betévelyedsz egy színházba- legfeljebb ha beterelnek.(majd)

panaszos1 2012.12.17. 22:28:41

Bravó keresztény jobb oldal a hitetek szerinti szent gyülölködés az nagyon megy!

nu pagagyí 2012.12.17. 22:29:20

A húgyagyú jobboldalnak teljesen felesleges kibitorolnia egy színházat, nem tud vele mit kezdeni. Méla unalom, pöffeszkedés várható. Szabolcska Mihály szindrómában szenvednek.

N48 2012.12.17. 22:29:48

Aki engedte volna, hogy a Nemzeti Színházban a román nagykövet Erdély Romániához csatolását ünnepelje, azt szerintem nem lehet tovább a színház élén tartani. Ettől függetlenül lehet, hogy jó rendező, másik színházba tőlem mehet nyugodtan.

mojoking77 2012.12.17. 22:33:29

@din viesel: Szerintem te buzi vagy, akit anno kikosarazott Alfoldi. Ez sok mindent megmagyaraz

Airgüzü 2012.12.17. 22:48:03

@Szumi: Igazi kultúrember vagy! Tiszteltetem a szüleidet!

leponex 2012.12.17. 23:01:32

"Ehhez a szakmához meg itt közülünk talán senki sem ért, tehát politikai antipátiák mentén megy az anyázás a levegőbe, tét nélkül."

Na ja.

Olvasni viszont mulatságos :)
Azért a Vidnyánszkynak volt egy mondata az egyik kanálison, miszerint már tíz éve nem fogad el külföldi meghívásokat, neki ezen a nyelven lenne mondanivalója ... Talán épp erre lenne való a Nemzeti Színház ...

Az előző meccshez grat.

Zedder 2012.12.17. 23:08:25

@N48: @dukeekud:

Mekkora SZAR SZEMÉT HAZUG alakok vagytok ti! Alföldi SOSEM engedte a román ünneplést a színházában!

kitekinto.hu/karpat-medence/2010/11/19/a_romanok_sajnaljak_hogy_nem_unnepelhetnek_a_nemzetiben/

"A román külügy „sajnálattal” veszi tudomásul, hogy a budapesti Nemzeti Színház főigazgatója visszavonta annak engedélyezését, hogy Románia magyarországi nagykövetsége a színházban tartson rendezvényt a román nemzeti ünnep alkalmából."

"Románia nemzeti ünnepe alkalmával minden évben tekintélyes budapesti kulturális intézményekben tartottak kulturális rendezvényeket (2005-ben az Uránia Filmszínházban, 2006-ban a Művészetek Palotájában, 2007-ben az Iparművészeti Múzeumban, 2008-ban a Thália Színházban, 2009-ben pedig a Belvárosi Színházban)"

Egyéb, ti büdös fidesz-komcsik?

csavari 2012.12.17. 23:10:04

Apeiron

Veled ellentétben nem kell attól félnem, hogy bármelyik felmenőm a terror házában vicsorogna rám akármelyik oldalról! Ez a ti bajotok, hogy akik egyik oldalhoz sem tartoznak köpnek rátok!

leponex 2012.12.17. 23:12:46

Szegény Megfáradt Gréczy Zsolt Walesi Bárdunk, Ferenc testvérünk örökös Főtanácsolója, ...

És akár igazat is adhatunk neked, közel jársz a zigazsághoz, emígyen formálva a minidráma várható végkifejletét:

"Alföldi talán elnyer egy másik teátrumot, ahol kísérletezhet, alkothat nyugodtan, nem kell folyamatosan a Fidesz (KDNP) és a Jobbik nyomása, parlamenti interpellációk kereszttüzében dolgoznia.

Az ámokfutás folytatódik."

Kicsit karcos méltatása ugyan ez Alföldinek, de ha Te is úgy gondolod, hát folytassa nyugódtan kísérletező ámokfutását egy másik elnyert teátrumban ...

leponex 2012.12.17. 23:14:37

@Zedder:
' Alföldi SOSEM engedte a román ünneplést a színházában!'
..
'"A román külügy „sajnálattal” veszi tudomásul, hogy a budapesti Nemzeti Színház főigazgatója visszavonta annak engedélyezését, '

Ez derék, de akkor mit vont vissza ?

Zedder 2012.12.17. 23:21:24

@leponex: nem volt román ünneplés. Akkor min is megy a lovaglás?

leponex 2012.12.17. 23:24:33

@Zedder:
Hát ahogy a lajos mondta ...
Te meg állítottál hirtelen valamit, oszt rögvest megcáfoltad, ennyi.

Zedder 2012.12.17. 23:29:09

@leponex: volt vagy nem volt román buli a magyar nemzetiben? nem volt! akkor meg?

leponex 2012.12.17. 23:34:05

@Zedder:
Bírom az olyan kommenetlőket, akik még a saját kommentjeiket sem olvassák ...

De legyünk matematikusok, tegyük fel, hogy mégis.

Azt állítottad, hogy Alföldi sosem engedte...

Majd idézed azt, hogy visszavonta. Az engedélyezését.

Ennyi.

Zedder 2012.12.17. 23:37:00

@leponex: ez a tényeken semmit sem változtat, még ha szerencsétlenül is fogalmaztam!

Újra megkérdezlek: volt román ünneplés a nemzetiben? Igennel vagy nemmel válaszolj. Nem kell a körítés.

leponex 2012.12.17. 23:48:58

@Zedder:
:)
Végül is ráérek ...

No lássuk:

'N48 2012.12.17. 22:29:48
Aki engedte volna, hogy a Nemzeti Színházban a román nagykövet Erdély Romániához csatolását ünnepelje,'

Zedder 2012.12.17. 23:08:25
@N48: @dukeekud:

Mekkora SZAR SZEMÉT HAZUG alakok vagytok ti! Alföldi SOSEM engedte a román ünneplést a színházában!

kitekinto.hu/karpat-medence/2010/11/19/a_romanok_sajnaljak_hogy_nem_unnepelhetnek_a_nemzetiben/

"A román külügy „sajnálattal” veszi tudomásul, hogy a budapesti Nemzeti Színház főigazgatója visszavonta annak engedélyezését, hogy Románia magyarországi nagykövetsége a színházban tartson rendezvényt a román nemzeti ünnep alkalmából."

****
Ugye visszavonni azt lehet, amit előtte engedélyeztek.
Alfüldi engedélyezte.
Aztán visszavonta
Román barátaink sajnálkoztak emiatt.

N48 abszolúz precízen három szóval fogalmazott:

'Aki engedte volna'

***
Természetesen ennek az égadta egy világon semmi jelentősége nincs, de olyan mulatságos hevülettel lovagolsz eten, hogy nem bírtam megállni, a kommentelését :)

De hogy miért kell valakit többesszámban
'SZAR SZEMÉT HAZUG' alakozni, amikor ráadásul még csak nem is hazudott, azt fel nem foghatom.
De ahogy gondolod ..

Zedder 2012.12.17. 23:55:28

@leponex: Újra megkérdezlek: volt román ünneplés a nemzetiben? Igennel vagy nemmel válaszolj. Nem kell a körítés.

moTmeN 2012.12.17. 23:55:55

Es onnan alig ezer kilometerre letezik egy orszag, ahol a kulturalis miniszter volt (ugy irom, hogy mindenki ertse) buzi, es senkinek nem jelentett ez problemat.
Ugyanez a kulturalis miniszter nehany (5) rendezvenyt egy olyan intezmenyben szervezett le, ahol tortenetesen a parja alkalmazott. A teljes koltseg nagyjabol 7 millio forint. Ennek nyilvanossagra kerulesekor lemondasra kenyszerult.
Mikor fogja ezt a szintet Magyarorszag elerni?!

dukeekud 2012.12.18. 00:06:41

@Zedder: Igen bazmeg visszavonta, miutan az egesz orszag felhaborodva tiltakozott, es meg a parlamentben is targyaltak az esetet. Leszarom, hogy vegul megtortent e, vagy nem. Mar az is, MEGBOCSATHATATLAN BUN, ha csak egy masodpercig is azt gondolta, hogy ezt a nemzeti szinhazban meglehet csinalni.

Darth Revan 2012.12.18. 00:40:18

@Önnek megyünk:
"Kár ezt túlspirázni. Egyszerűen nem ő nyerte a pályázatot, hanem másvalaki. A szakma úgy látta, hogy van nála alkalmasabb ember is a Nemzeti élére. Ennyi."

Ha-ha! Ez jo volt.
1) Alfoldi nyilvanossa tette a palyazatat
2) nem a "szakma" talalta jobbnak Vidnyánszky palyazatat, hanem egy olyan testulet, amiben a Vidnyánszky altal elnokolt szervezetnek is volt szvazati joga.. khm.

Nem ismerem Vidnyánszky-t, de aki igy nyer, arrol nem az jut eszembe, hogy tehetseges, hanem hogy gerinctelen...

komplikato 2012.12.18. 01:23:01

Tiszta röhej ahogy egyesek védik Vidnyánszky-t akit a saját emberei megválasztottak, mint ha csak ő vagy Alföldi pályázott volna. Voltak ám más versenyzők is, és mindenki tudta ki fog nyerni, ennyire volt érdemi a pályázat. Mondjuk a Dörneres balhé után érdemi döntést itt se várt senki.

Az egész nem lenne dühítő ha pl. a Fekete György ügy sőt ügyeK nem borzolnák az embereke idegeit. Nem baj, a múzeumok tönkre vágása után és mellett a színházaké folyik most ezerrel. Az embereknek nemzeti színű szalagba csomagolt sz*rra van szüksége kultúra helyett. Már, hogy szerintük ...

Hajdú Peter 2012.12.18. 01:23:53

Ki nem szarja le, hogy került oda a Vidnyánszky. Ha ezt az alföldi köcsögöt valaki lelőtte volna, és úgy került volna a helyére, az is rendben volna.

komplikato 2012.12.18. 01:38:47

@mojoking77: No problémo! Majd a Lázár tesók megint befizetik a Gój motorosokat néhány körre mint legutóbbi színházfoglaló után. És akkor már sikeres is a darab. Vagy nem?

komplikato 2012.12.18. 01:46:07

@doggfather: "és Pállfy lesz a főkommunikátor..."

OFF: Már terveztem egy plakátot amin Pálffy ül egy tolókocsiban, szájában szivar, kezével "V" betűt formáz, infúziónak meg bekötve egy palack Unicum mellette állványon. alatta a reklám szlogen:
Légy pozitív!

vernarancs 2012.12.18. 02:58:56

En csak azt nem ertem, hogy Szamoca miert csak igazgato helyettes lett? Vagy miert nem Selmeczi Gabriella lett az igazgato? Esetleg maga Rogan Antal. Megannyi kerdes.
Alfoldi egy diszbuzi ezt barki megmondhatja, de a Nemzetit eleg szepen vezette. Ez a Vidnyanszky ranezesre is cinkes. Es persze mar megint egy ujabb felfogasu Ember tragediaja a nagy otlet :) Mindenki ezzel haknizik. Ez az igazi Ember tragediaja!

din viesel (törölt) 2012.12.18. 07:04:11

@tea fan: zsidozol,komcsizol kicsi leszbika???
balos tempo,de csinald csak...

vuvuvu2 2012.12.18. 08:05:44

@mizie: "A piac már rég eldöntötte, hogy Alföldi színházára óriási igény van (folyamatos teltházak)."

Azt egyébként észrevetted, hogy összesen hány előadást tartottak mondjuk csak a nagyszínpadon havonta? Havonta kb. min. 35 előadást lehetne tartani (hétévégén du is van erre lehetőség). Ehhez képest legtöbbször 22-25 előadást tartottak. (Az összes játszási helyben lévő potenciállal kalkulálva még rosszabb az arány.) Nagyon meglepődtem ezen amikor jegyet készültem venni egy-egy darabra és hosszú hónapokon keresztül figyeltem a műsort. A legtöbb darabot amit műsoron tartottak havonta 1-2-3-szor játszottak. Így könnyű a teltház! Folytatva a számolást: azt valaki valaha kiszámolta hogy az óriási sikerekkel futó eladásokból összesen hány előadást tartottak mielőtt lekerültek a műsorról? És összesen hány néző látta azokat? És ahhoz képest amennyibe került az előadás színpadra állítása hány nézőnek volt valójában igénye arra az interpretációra amelyet Alföldi, Zsótér és a többiek képviseltek? Összehasonlításként mondjuk vessük össze a Vígszínházzal a statisztikákat. Tartok tőle, hogy nagyon rosszul jönni ki a versenyből a Nemzeti. Tessék megnézni más prózai színházak előadásainak számát, azt hogy mennyi nézővel mennek, havonta hányszor, mennyien látják a műsoron tartás ideje alatt és akkor kiderül, hogy Alföldi színháza valójában mennyire volt sikeres.

vuvuvu2 2012.12.18. 08:19:42

@mizie: "Azon kevés állami intézmények egyike ami NYERESÉGES! (mutassatok már még egy ilyet a Szerencsejáték Zrt-n kívül)"

Ezt meg hol olvastad? Hogy lehet nyereséges ha állami támogatást kap, nem is keveset? Ez is kb. olyan nettó hazugság mint a teltházak alapján azt állítani, hogy nagy az igény az előadásokra. Nyereségről olyan viszonylatban amikor az állam betol egy csomó pénzt a költségvetésbe nem lehet beszélni. Vagy az összes pénzt Alföldi és csapata tolta össze amiből a Nemzeti finanszírozta magát és "nyereséget" termelt? Nem hinném.

Hozzáteszem, néhány előttem szólóval egyetértésben: mind Alföldi mind Vidnyánszki nagy egyéniségei a mai magyar színházi életnek, helyük van a színházi életben. Alföldi kapott egy lehetőséget, ezt hozta ki belőle. Most Vidnyánszki kapja a lehetőséget azok után, hogy nem csinált rossz színházat Debrecenben az elmúlt években. Másképp gondolkodik, más az értékrendje ennyi. Üdvös lenne ha a másség elfogadásáért harcolók a saját másságukhoz képesti másságot is tolerálnák és nem indulnának neki prekoncepciókkal a következő néhány évnek.

lajos0 2012.12.18. 08:26:10

@Darth Revan:

"Nem ismerem Vidnyánszky-t, de aki igy nyer, arrol nem az jut eszembe, hogy tehetseges, hanem hogy gerinctelen..."

Pedig a kulturális posztokat sajnos általában így osztják. Nem is tudok hirtelen vitán felül álló ellenpéldát.

Alföldi sem attól lett alkalmas, hogy apukája Gyurcsány egyik bizalmasa volt ( azért csak lehet kicsit Gyurcsányozni ennek ürügyén is :), jeles MSZP-s képviselő, és valószínűleg attól sem, amit a heti hetesben előadott, mert az a része szánalmas volt. Műsorvezetőként szintén borzalom volt szegény.

De attól miért ne lehetne tehetséges rendező, hogy meglehetősen kedvelte őt az előző kurzus...

xenuka 2012.12.18. 08:40:04

@Leonard Zelig:

Fasiszta látens buzinak nevezni a tőled eltérő véleményen lévőket csak azt mutatja, hogy anyád nyíltan vérfertőző nászban volt néhány disznóval aki az apja is volt és egy lóval análszexelt gyerekkorodban a hálószobátokban. Ennek a románcnak/násznak mellékterméke vagy te zsidóféreg liberálisállat.

lajos0 2012.12.18. 08:44:40

@komplikato: "Az egész nem lenne dühítő ha pl. a Fekete György ügy sőt ügyeK nem borzolnák az embereke idegeit."

De dühítő lenne, engem már önmagában dühít, amikor bármely oldali politikusocskák az én pénzemből fenntartott kultúra, meg az én pénzemből fenntartott közmédia körül sündörögnek. Lángszóróval kéne őket a közelükből is elzavarni, nemhogy még döntési pozícióban legyenek.

"Nem baj, a múzeumok tönkre vágása után és mellett a színházaké folyik most ezerrel."

Folytatódik inkább, mert elég régen kezdődött a folyamat, és lesz még szarabb is.

"Az embereknek nemzeti színű szalagba csomagolt sz*rra van szüksége kultúra helyett. Már, hogy szerintük ..."

No szegeden meg abból volt a botrány, hogy valami feltálalt darab szar művészet-é vagy nem. Persze miért ne lenne az. Ma a piaci alapú művészet korában, amiért fizetnek az művészet.

xenuka 2012.12.18. 08:47:30

@bögöbö:
Én jobboldali beállítottságú vagyok. A liberális és a balodali eszmék taszítanak. A következő magyar színházakban láttam előadásokat: Szeged, Debrecen, Szombathely, Sopron, Győr, Budapest, Kecskemét, Pécs. Több balettelőadást láttam csak tavaly, mint ahány fogad van. Többször voltam az Operaházban a testőrpáholyban mint te valaha is elsétálsz az Andrássy úton.

jog-ász 2012.12.18. 08:48:08

namost csak annyit tennék hozzá, a tegnapi hirekben egy félmondattal mondták be: hogy az sem elképzelhetetlen,hogy miután meglesz a hatalomátvétel a színház élén, növekedni fog az állami támogatás mértéke is- csak ha valaki esetleg azzal akart érvelni, hogy alföldi idején minden jegy elkelt, gazdaságilag is fent tudtak maradni, most majd szép nagy állami támogatással az üres helyekre lehet papirmasékat ültetni, a színház könyvelésében meg sem fog jelenni a hiány.

veracity 2012.12.18. 08:49:06

@vuvuvu2: "Üdvös lenne, ha a másság elfogadásáért harcolók a saját másságukhoz képesti másságot is tolerálnák"

Nagy tisztelettel megismételtem a fenti mondatodat.

xenuka 2012.12.18. 08:59:10

Nemzeti színházunknak nem az a társadalmi szerepe, hogy nyíltan zsidó-buzi vezetője a látens buzi-zsidóknak közpénzen színdaraboknak nevezett ocsmányságokat mutasson be, illetve előterében művészetnek nevezett hányingert keltő elmebeteg-drogos liberális-buzi-zsidó-pedofil deviáns alkotásokat mutasson be értéknek beállítva.

xenuka 2012.12.18. 09:04:39

@lajos0:
"De attól miért ne lehetne tehetséges rendező, hogy meglehetősen kedvelte őt az előző kurzus..."

Attól természetesen lehetne, de nem az. Középszerűen tehetségtelen buzi ripacs rendező és színész. Egyformán tehetségtelen mindenben.

Külföldön a liberálisok tapsoltak neki, hogy milyen szépen rombolja Magyarországon a magyar kultúrát a nemzeti öntudatot, a hazaszeretetet.
Ilyenek a zsidók, mindent meg akarnak ölni, tiltani, elfojtani ami nem zsidó.

vernarancs 2012.12.18. 09:35:20

@xenuka: Akkor nyilvanvaloan mszp szavazo vagy. Hiszen a baloldalt ma Orban kepviseli.

vladimir964 2012.12.18. 09:41:14

Ez a döntés teljesen beleillik az ormány kormány koncepciójába: dzsentrifíling, primitívség, kivagyiság és legfőképp HOMOFÓBIA (mely nézetem szerint e döntés mögött leginkább áll). Lehet Alföldiről vitatkozni, én sem vagyok feltétlen híve, azonban kulturált és legfőképp művelt ember elismeri a tehetséget.
Felfogásával valóban megújította a magyar színházi életet és nem csak itthon ismerik el tehetségét, hanem külföldön is (és ezt nem újságból olvastam, hanem külföldi színházi szakemberrel beszélgettem, aki több éve együtt dolgozik vele).
De most legalább egy újabb díszmagyaros varjúval gazdagodtunk, majd nézhetünk Nobel díj várományos koszorús írónk tollából származó Wass Albert feldolgozásokat...

felcsutisuttyo 2012.12.18. 09:41:28

Vidnyánszky egy csürdöngölő ruhába bújtatott magyar disznó...aki a Fidesz seggét nyalja.
Helyettesének az idegbajos (Nemzeti Törpe barátja a másik idegbajos)tehetségtelen Eperjest nevezte meg....
Mindezek kommunikációsának a Fideszcsökevény (Kdnp) Borvirágját a Pálfyt szeretné kineveztetni.
HÁT KELL IDE NEMZETI??????NEM!
Ez maga a Magyarkodó Színház, jobban mondva Cirkusz !!!!!

felcsutisuttyo 2012.12.18. 09:42:52

Borvirág Pálfy is színházi lesz????? hahah

N48 2012.12.18. 09:51:12

@Zedder:
Egyik, általad felsorolt színház se viseli a Nemzeti nevet, a lényeg itt van.

Emőke1 2012.12.18. 10:01:12

József Attila: Levegőt!

Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott
hazafelé menet?
A gyepre éppen langy sötétség szállott,
mint bársony-permeteg
és lábom alatt álmatlan forogtak,
ütött gyermekként csendesen morogtak
a sovány levelek.

Fürkészve, körben guggoltak a bokrok
a város peremén.
Az őszi szél köztük vigyázva botlott.
A hűvös televény
a lámpák felé lesett gyanakvóan;
vadkácsa riadt hápogva a tóban,
amerre mentem én.

Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti,
e táj oly elhagyott.
S im váratlan előbukkant egy férfi,
de tovább baktatott.
Utána néztem. Kifoszthatna engem,
hisz védekezni nincsen semmi kedvem,
mig nyomorult vagyok.

Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.

És az országban a törékeny falvak
- anyám ott született -
az eleven jog fájáról lehulltak,
mint itt e levelek
s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,
mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse
s elporlik, szétpereg.

Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.

Én nem ilyennek képzeltem a rendet.
Pedig hát engemet
sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,
mint apró gyermeket,
ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.
Én tudtam - messze anyám, rokonom van,
ezek idegenek.

Felnőttem már. Szaporodik fogamban
az idegen anyag,
mint szivemben a halál. De jogom van
és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibirnám,
ha nem vagyok szabad!

Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!

1935. november 21.

Dátum változás: 2010-2014. Magyarország

[c] 2012.12.18. 11:08:18

@din viesel: Nem jött le a irónia, de nem lep meg.
Sebaj, jött helyette a "leszbika", egye fene, ez is megteszi.

[c] 2012.12.18. 11:15:00

@din viesel: Off
Hm, kicsit elgondolkodtatott, honnan jöhetett a leszbikázás. Gondolom, abból, amit az azonosnemű párok örökbefogadásával kapcsolatban fejtettem ki nemrég.
Tényleg nem fér bele az agyatokba, hogy vannak heteroszexuálisok, akik nem gyűlölik, nézik le, tartják selejtesnek a melegeket? (Költői kérdés.) Aki nem fröcsög, az maga is csak homokos/leszbikus lehet?

Egybites agyúak.

Anyátok picsája! 2012.12.18. 11:27:32

@tea fan: Én csípem a buzikat, mert több nő jut nekem (természetesen a leszbiket utálom, pont ezért)!
De ne az utcán meg a színpadon kúrjanak már (még imitálva sem), mert kitépem a gerincüket. Otthon patkányt is szophat, ha nem látja idegen ember, az legalább fajtársa.
Afrikában terjesszétek a buzipropagandát meg Kínában és Indiában, ott túlnépesedés van, köcsögök!

[c] 2012.12.18. 11:32:18

@Anyátok picsája!: Nemtom, én még nem láttam homokost utcán kúrni, ellenben heteró párt strandon igen.

Anyátok picsája! 2012.12.18. 11:38:06

@tea fan: Akkor menj ki egy pride-ra, vakegér.

[c] 2012.12.18. 11:40:33

@Anyátok picsája!: Mér', félmeztelen heteró csajoknak szabad utcán szopást imitálni? Csak mert a Budapest Parádén például ez ment. Meg ami még belefér.
Mellesleg a pride-ra magamutogatni nem "a" buzik mennek ki.

HanSolo90 2012.12.18. 13:22:25

Igen a jelenlegi baloldalnak és ellenzéknek kicsit érdekes a felfogása a demokráciáról. Csak az demokratikus amit ők képviselnek és csak az "igaz", amit ők mondanak. Jellemző :)

Aki másképp gondolja, az fasiszta, fideszbérenc, bértollnok, fogalmatlan stb.

El kellene gondolkozni kedves DK fanok, hogy mit jelent az a szó, hogy demokratikus, vagy demokrácia. Esetleg a "liberális" szó mit jelent. Mert bárhogy is erőlködik a DK és "rajongótábora", totál az jön le, hogy egyáltalán nem demokratikus és liberális gondolkodású emberek alkotják....

lajos0 2012.12.18. 14:57:25

@HanSolo90: "Csak az demokratikus amit ők képviselnek"

Gondolom ezért hívják magukat úgy, hogy a "demokraták". De bánatukra más nem hívja így őket.

A másik oldalon hasonló a helyzet a "nemzeti" jelzővel. Így hívják magukat, persze egymás közt.

vuvuvu2 2012.12.18. 20:01:21

off

a kommentek többségének színvonala gréczyt is lealacsonyítja. nem értem miért nem lehet az ocsmány kommentekeket törölni a trollokkal együtt. undorító a buzizás ahogy a seggnyalás emlegetése is.

nem akrom felhozni a 2 szerezcsétlen ausztrál rádióst akik miatt egy nővér öngyilkos lett, mégis megteszem. ideje lenne felfogni a médiszakmunkásoknak hogy igen, van felelősségük. "ajánlott irodalom" egy film: a halászkirály legendája. gréczynek is, de a trolloknak is.

Celtic 2012.12.18. 21:05:15

@irógép: Pillanat, az a demokracia, hogy az altalam vezetett testulet megvalaszt engem a szinhaz elere? Ertem.

lajos0 2012.12.19. 09:40:06

@Celtic: "az a demokracia, hogy az altalam vezetett testulet megvalaszt engem a szinhaz elere?"

A testület csak véleményezett. Másfelől nem demokratikusan választják általában a közintézmények vezetőit, hanem kinevezik.

Aztán kinek tetszik, kinek nem, a többséget meg különösebben nem izgatja valószínűleg. Ha demokratikusan választanák Lagzi Lajcsi lenne, mert Jimmy már nincs köztünk :-)

Hasonlóan kijelölik az Európai Bizottság elnökét, vagy az Európai Tanács elnökét. Az sem kisebb égés.

MosoMasa 2012.12.19. 10:49:17

@vuvuvu2: Erre mondta Hofi: ... kössek a tökömre lámpást, hogy éjszaka is tudjak kapálni.
Te is csak ugatod a holdat, jegyet is csak venni akartál, de odáig még egyszer sem jutottál, hogy be is menj.
Honnan szedsz ennyi hülyeséget?

HanSolo90 2012.12.19. 11:30:15

@lajos0: Így van, persze ilyenkor megint lehet diktátorozni, diktatúrát emlegetni. Azt gyorsan elfelejti a DK, hogy Gyurcsány is rendesen odaültette a haverokat a jó kis pozíciókba, de sorolhatjuk bármelyik kormányt.
Sajnos ez a bevett szokás, nemcsak Magyarországon, hanem az EU-ban is.

Amíg MSZP-SZDSZ kormány volt, az ő embereik ültek a fontosabb pozíciókban.
Most a Fidesz emberei kerülnek oda. Ez így volt mindig is, szóval ezzel nem érdemes ilyen-olyan összeesküvés-elméleteket kreálni :)

HanSolo90 2012.12.19. 12:11:57

Amúgy Alföldit ki és mikor választotta meg? Legalább annyira pártkatonája a másik oldalnak,mint a Fidesznek Eperjes.
Őt ugyanúgy vagy még inkább politikai okokból nevezték ki a Nemzeti Színház élére.
Mert ha emlékezetem nem csal, márpedig nem, ő Stohl-lal együtt bulvárceleb volt, ami miatt Stohlt kitették a Katona József színházból, mondván bohócnak nincs helye komoly színháznál. Na és hova került ezután mindkét ember? A Nemzetibe.
Csak azt ne mondjátok érdemeik elismeréseként. Ugyan már.

Ráadásul ez fejlett demokráciákban is így megy,az osztrákonál, angoloknál el vannak osztva a pozíciók a pártok között, melyik intézet élére melyik párt adja a "hű katonáját". Amióta a világ világ így megy. Az MSZP-SZDSZ korszakban is így ment (legjobb példa Alföldi kinevezése a Nemzeti élére, vagy az akkori kórházigazgatói kinevezések ugye:)) és így lett volna ha a szegfűsök vannak hatalmon. Nem is beszélve a vastag bűnlajstromról, amit az MSZP-SZDSZ közeli emberek elkövettek: Zuschlag, Hagyó, Hunvald, Tocsik, Pénzes, Kulcsár, Kövecses) És nem beszélve Gyurcsányról, aki 2004-ben rögtön módosította a jegybanktörvényt, majd 4 "saját" emberét ültette a tanácsba. Ráadásul megakadályozta a törvénnyel, hogy Járait vagy a tanács tagjait újra lehessen választani. Ez aztán demokratikus intézkedés volt a javából.....

lajos0 2012.12.19. 13:05:26

@HanSolo90: "Így van, persze ilyenkor megint lehet diktátorozni, diktatúrát emlegetni."

A diktatúrázással nekem semmi bajom, csak nem új keletű a dolog. Egy demokráciában nem lehet szétosztogatni a nemzeti vagyont a haveroknak, és nem lehet hatósági felügyelet mellett olajbűnözni. A sajtószabadság hasonló cipőben járt, amiből itt az egykori két nagy oldal nem akart a sajtóban témát csinálni, abból nem lett téma. A közszolgálat kormányvezérlése a rendszerváltás után sem változott soha. Lehet persze sajtószabadságért protestálni, csak ezt nem visszaállítani, hanem megteremteni kéne.

"Sajnos ez a bevett szokás, nemcsak Magyarországon, hanem az EU-ban is."

Igen ezért vicces, ha az EU demokráciát oktat. Elég csak a lisszaboni szerződés elfogadására gondolni.

"Ez így volt mindig is, szóval ezzel nem érdemes ilyen-olyan összeesküvés-elméleteket kreálni :)"

Hát kár, főleg ha nyilvánvaló az összeesküvés-gyakorlat.

lajos0 2012.12.19. 13:14:34

@HanSolo90: "Amúgy Alföldit ki és mikor választotta meg? Legalább annyira pártkatonája a másik oldalnak,mint a Fidesznek Eperjes."

Alföldi nem indult a választáson, Eperjesnek viszont nem képviselő az apukája. Ettől még mind a kettőtől láttam zseniális színészi játékot, ha viszont politikáról nyilatkoznak azt nem kell komolyan venni.

"Mert ha emlékezetem nem csal, márpedig nem, ő Stohl-lal együtt bulvárceleb volt, ami miatt Stohlt kitették a Katona József színházból, mondván bohócnak nincs helye komoly színháznál. Na és hova került ezután mindkét ember? A Nemzetibe."

Stohl sem rossz színész, csak hát Andrásról hosszú évek óta köztudott, hogy nem veti meg a koxot. Ezzel nekem nincs is bajom, csak nevezzük már nevén a dolgokat. Amit az RTL-nél alkottak az persze a szemét kategóriája, viszont enélkül a kutya sem ismerné őket.

"Ráadásul ez fejlett demokráciákban is így megy,az osztrákonál, angoloknál el vannak osztva a pozíciók a pártok között, melyik intézet élére melyik párt adja a "hű katonáját"."

Angliában a BBC-nél sokáig nem volt így. Talán a kamu iraki háború óta ez a trend ott is.

"És nem beszélve Gyurcsányról, aki 2004-ben rögtön módosította a jegybanktörvényt, majd 4 "saját" emberét ültette a tanácsba. Ráadásul megakadályozta a törvénnyel, hogy Járait vagy a tanács tagjait újra lehessen választani. Ez aztán demokratikus intézkedés volt a javából....."

A jegybankok sosem a demokrácia terepei. Itt a pénzvilág dönti el ki legyen a kinevezett, a kormány színétől függetlenül. Járai ugyanabból az alomból való volt, ahonnan Surányi, és ahonnan a következő elnök is lesz. Itt a piac fogja megmondani, hogy neki ki a megfelelő, hogy végrehajtsa a BIS utasításait, és piac alatt 50 embernél többre nem kell gondolni.

lajos0 2012.12.19. 13:19:53

"„Kulturáltságomban egy szégyenfolt, de nem gratuláltam Attilának, és az a baj, hogy nem is fogok gratulálni neki. Pedig két, szerintem nagyon hiteles színházi alkotóról beszélgetünk” – utalt Vidnyánszky Attilára és önmagára."

Alföldi ezt nyilatkozta.

Gréczy Zsolt akinek illetékességét a középszert illetően nem igazán vitatnám, pedig így látja.

"Nem mintha meglepetést okozott volna, hogy így történt, mégis kár, hogy a Fidesz nem bírta ki, hogy ne foglalja el ezt a pozíciót is. Jöhet a középszer. "

Más kérdés, hogy Zsolt azért annyit ért a színházhoz, mint a Hajdú a harangöntéshez ( akárcsak magam) szóval ez inkább egy érzelmi alapú megnyilvánulás volt, és mint ilyen szintén komolytalan.

lajos0 2012.12.19. 13:23:45

" valami Törőcsik Mari véleménye nem számított."

Nem mellesleg Törőcsik Mari Vidnyánszkyra is igent mondott, hiszen nem dönteni kellett, hanem véleményezni, és akár az összes jelöltet is támogathatta valaki.
Kis csúsztatások nélkül persze kevésbé élvezhető a blog, úgyhogy nem baj, csak szóltam .-)

Anyátok picsája! 2012.12.19. 14:34:24

@tea fan: Az az egészséges, ha "kúrnak" a párok. Akár a ligetben a padon.
A homokosok beteg állatok. Bújjanak el egy sötét szobában és ott fajtalankodjanak.
Szerintem.

Pussy Riot (törölt) 2012.12.19. 19:20:45

Zsolt!

Az elmúlt tíz évben hány Alföldi rendezést láttál?

lajos0 2012.12.19. 21:06:38

@lajos0: Tévedtem, Törőcsik azt nyilatkozta, hogy csak Alföldire mondott igent. Gréczy úrnak volt igaza ( kivételesen :-).

leponex 2012.12.19. 23:14:14

Egy másik blogon emígyen idézik fel Alföldi kinevezésének körülményeit.
Ha már sopánkodni tetszik Kedves Bárdunk!

packó 2012. december 19. 11:30

Dunántúli Napló 2008:

– Most már úgy látom, ez eleve eldöntött kérdés volt – kezdi Balikó Tamás, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója. – Olyan körülmények adódtak a pályázat lebonyolítása, az elbírálás során, ami nem tekinthető egyszerű hibának. Ha egy bírálóbizottság elé bekerül öt pályázat, annak a grémiumnak felelősen kell döntenie arról, hogy a következő öt esztendőben az adófizetők pénzéből mire költik majd el itt az évi 1,7 milliárd forintot, színház ürügyén. Így tehát a pályázatoknak is dokumentumértékűeknek kell lenniük. Ha pedig az úgynevezett fénymásolás folyamán az én 40 oldalas megszerkesztett anyagomból csak 9 kerül a bírálók elé, akkor joggal mondhatják azt, ha Balikó ezt nevezi pályázatnak, akkor az nem értékelhető, ne is beszéljünk róla. Azt gondolom tehát, ez nem hiba és nem a hivatalsegéd érdemel ezért fegyelmit. A miniszter úr helyében azonnal új pályázatot írtam volna ki, új bírálóbizottsággal. Nem ez történt.

– A bírálók megkapták aztán a teljes anyagot, de újra ugyanúgy döntöttek.
– Ezekután a bizottság összetétele is megkérdőjelezhető, melyben három szakmai ember volt, és hét politikai küldött. Hogy másodszor is beráncigálták őket és a hétvégén futár vitte a fénymásolt anyagot a lakásukra, ez az egész olyan amatőr és pitiáner megoldás. Ugyanakkor arról semmit nem lehet tudni, hogy milyen arányban történt a szavazás, mi hangzott el. Erről nem született jegyzőkönyv, és a pályázókat sem hallgatták meg szóban. Az egész jogilag hiteltelen, megalapozatlan. Ha ennyire komédiára veszik a demokratikus szabályokat, akkor miért nem neveztek ki valakit pályáztatás nélkül?

– Lefutott volt tehát a pályázat?
– Rettentően furcsák az előzmények is. Én például a költségvetést is szakszerűen elkészítettem, felhasználva a Nemzeti Színház felajánlott egységcsomagját, melynek átvételekor regisztráltattam magam. Ehhez képest Alföldi Róbert elküldte a Bárka Színház gazdasági igazgatónőjét érte, azt is álnéven. Összességében azt mondhatom, lehet, hogy ő pályázni tud, én viszont igazgatni tudok. A Nemzeti Színház igazgatói állása nem egy díj vagy jutalom, amit az ember megkap, ha szépen korcsolyázik, mert felpontozzák a szimpatizánsok, hanem egy irgalmatlan feladat infarktus és gyomorfekély esélyével. Ilyen formán van bennem egy kis megkönnyebbülés is, hogy nem kell gyökerestől felforgatni a magánéletemet. Másrészt nem kell feldolgoznom azt a bűntudatot, amit a Pécsi Nemzetivel való szakítás jelentene.

– Nem jelent ez csalódást a teátrum művészgárdájának, hiszen ön mellett álltak?
– Rettenetesen fáj a szívem értük. A megbízottjuk, Molnár Piroska a minisztériumban megnézhette a pályázatokat, és élő szóban beszámolt a társulatnak az abban olvasottakról. A művészek ennek alapján tartottak titkos szavazást, amelyet elsöprő arányban én nyertem meg, dacára annak, hogy ő csak azt az ominózus kilenc oldalt olvashatta el. Megjegyzem, én az internetre felkerülő pályázati anyagok alapján vetélytársnak Hudi László, az Alternatív Színházak Szövetsége elnökének anyagát tartottam Schilling Árpád és Ascher Tamás bevonásával. Szemben a mi csapatunkkal, ahol Valló Péter, Béres Attila, Mohácsi János, Keszég László szerepelt. Ugyanakkor mindvégig azt feltételeztem, hogy nem ellenfelei, hanem vetélytársai vagyunk egymásnak, és a legrokonszenvesebbet választják majd ki közülük a végén.

– Nem ez történt?
– De, tulajdonképpen ez. A bajom csak az, hogy a fenti körülményrendszert figyelembe véve ez csalás útján ment végbe. Nem savanyú a szőlő, nem a vesztes vádolja a győztest, itt tényleg csaltak. Amikor ez az egész bírálati machináció kiderült, én olyan csalódott lettem állampolgárként, ami alapjaiban rendített meg. Ötvenéves evangélikus, adófizető polgárként, háromdiplomás heteroszexuális színházigazgató férfiként pedig úgy ítélem meg, hogy a csalás az bűn.

– Mi lesz ezután Balikó Tamás és a Budapesti Nemzeti kapcsolatával.
– Gondolom, amíg Jordán Tamás megbízatása tart, addig az én művészeti vezetői tevékenységem is élni fog. Fiatal még ez a sok helyről összejött társulat, mely kezdett formálódni az öt év alatt. Ennek a jogfolytonosságát szerettem volna megteremteni, aminek most nyilvánvalóan vége lesz"

- Vidnyánszkyt 4 igen, 4 tartózkodás, 1 nem szavazattal választották meg.

Az igazi sztrovacsek 2012.12.21. 19:17:05

"Azt írja az újság, hogy":
"Ismeretlenek tehéntrágyát és fekete festéket öntöttek péntekre virradóra az adventi kettős kereszthez, amelyet a Jobbik december másodikán állított fel Veszprém belvárosában"

Isten tartsa meg a szokásukat!

Frizuravarjú 2012.12.21. 20:33:29

@Az igazi sztrovacsek: Bár a sírodra öntenének már, te féreg! Mondjuk arra senki sem lesz kíváncsi.

Egri Bikavér 2012.12.21. 22:49:41

Nagyon unjuk már a sok bal-lib élősködőt. A fizetett seggnyalóikkal együtt. Igaz az könnyű megélhetést biztosít csak jó gyomor kell hozzá. Az meg van. Szar a tányérban az asztalon. Ez magatokkal hozott kultúra vagy ide ért az identitáskeresésetek? Gréczy tudományos munkatárs! Ásd magad a témába és ha megvan a lényeg, jelents! Jellemen kívűl élő férgek vagytok!

Az igazi sztrovacsek 2012.12.22. 17:03:16

@Frizuravarjú:
Én azért kíváncsi lennék rá, hogy ki kíváncsi rá!?
süti beállítások módosítása