Nem akartam hinni a szememnek, de aztán összeállt a kép. Pedig ma nagyszerű dolog történt. Egy jobbikos nyomulást fél pályás útlezárással és részvételi fölénnyel akadályoztak meg veszprémi pártok - így a DK, az MSZP - és több civil szervezet, például a Szolidaritás.

Az LMP hiányzott.

A fasiszta eszmék elleni személyes tiltakozás helyett veszprémi szervezetük egy közleményt adott ki, amelyben többek között ez olvasható:

"A Jobbik egy jogszerűen bejegyzett párt, parlamenti és helyi önkormányzati képviselettel. Jogállami keretek között, a jogszabályokat betartva joga van nyilvános rendezvényt szervezni, függetlenül attól, hogy a pártról, annak eddigi tevékenységéről ki mit gondol. Amíg nincs arra vonatkozó információ, hogy az adott rendezvény a jogszabályoknak nem felel meg, nehezen magyarázható annak lemondását kérni. Éppen ezért az ellentüntetést szervezők kiállását inkább feleslegesen feszültségkeltőnek tartjuk, mintsem a szélsőséges eszmék terjedését meggátlónak. Az elmúlt évek magyarországi tapasztalatai alapján a szeptember 8-ra Veszprémbe tervezettekhez hasonló demonstrációk és ellendemonstrációk nem a megoldások felé visznek. Azok csak a negatív jelenségek tüneteire reagálnak."

Hát így,..

Az emberben ilyenkor derengeni kezd, hogy ez ugyanaz az a szöveg, amit a Fidesz mond. Mintha valaki koalíciós partnernek jelentkezne. Hogy a Jobbik van, ők pedig úgymond egyenlő távolságot tartanának a "komcsiktól" és a szélsőjobbtól. Igaz, a szélsőjobbtól az egyenlő mindig jóval kisebb.

Beugrik a korábban felvetett lehetséges "technikai koalíció" a Jobbikkal, meg Schiffer András mosolygós kvaterkázása a Jobbik napernyője alatt. Nem is beszélve ugyancsak Schiffer kellemes sétájára Gaudi Nagy Tamással a leláncolt kollégákhoz tavaly decemberben. Volt már közösen benyújtott törvényjavaslatuk is.

A szöveg szerint a fasiszták ellen vonulók felesleges feszültségkeltők. A kurucinfós, zsidózó, vérvádazó, uniós zászlót égető, cigányokat fenyegető, gárdamasírozó csürhe az rendben van. Az vonulhat, hiszen be van jegyezve, meg a jogállami keretek.

Azt hiszem, ez a vég. Az LMP mindenben elhatárolódik az MSZP-től és a DK-tól, de megvédi a Jobbikot, ezzel téve szívességet a Fidesznek.

Nem tudom, hogy az LMP országos vezetői mit szólnak ehhez a szöveghez, gondolom, áldásukat adták rá. Ha így van, és nem jön a helyreigazítás, azt hiszem a kiebrudalt Kukorelly járt a legjobban.

Szégyen, ami történt, de legalább tisztábban látunk. 

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr134763838

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gréczy margójára 2012.09.09. 15:59:43

"A Jobbik egy jogszerűen bejegyzett párt, parlamenti és helyi önkormányzati képviselettel. Jogállami keretek között, a jogszabályokat betartva joga van nyilvános rendezvényt szervezni, függetlenül attól, hogy a pártról, annak eddigi tevékenységéről k...

Trackback: Gréczy margójára 2012.09.09. 15:59:39

"A Jobbik egy jogszerűen bejegyzett párt, parlamenti és helyi önkormányzati képviselettel. Jogállami keretek között, a jogszabályokat betartva joga van nyilvános rendezvényt szervezni, függetlenül attól, hogy a pártról, annak eddigi tevékenységéről k...

Trackback: NÁCI VAGY-e? --- Az LMP imádja a JOBBIK-ot !!! ERGO ... 2012.09.09. 13:52:18

Gréczy Zsolt 2006-ban alaposan beásta magát a lövészárkába, azóta is ugyanúgy háborúzik, mint egy időben eltévedt japán katona, ontja magából az eléggé laza logikájú nép-hergelő mszp-s szövegeit. Per pillanat az LMP kiállt a jobbik mellett .)mindenki t...

Trackback: NÁCI VAGY-e? --- Az LMP imádja a JOBBIK-ot !!! ERGO ... 2012.09.09. 13:52:06

Gréczy Zsolt 2006-ban alaposan beásta magát a lövészárkába, azóta is ugyanúgy háborúzik, mint egy időben eltévedt japán katona, ontja magából az eléggé laza logikájú nép-hergelő mszp-s szövegeit. Per pillanat az LMP kiállt a jobbik mellett .)mindenki t...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Objektív007 2012.09.09. 01:06:46

Már miért?
Nyomjuk a fasisztákat?

Venyigeszu 2012.09.09. 01:15:08

LMP?!
Ugyan már, gittegylet!

Olyan buta, langyos politizálást folytatnak, hogy borítékolható, hogy ez volt ez egyetlen parlamenti ciklusuk.

Egyszerűen nincs "arcuk", senkik.

noviktorka 2012.09.09. 05:00:02

@balazs_88: Mit is mondhatnál, ha hasonszőrű vagy. Normális ember ebből nem kér!

Hell István 2012.09.09. 05:55:07

A Jobbik Magyarországért Mozgalom valóban bejegyzett párt, mégis illegitim, mert bejegyzése a párizsi békeszerződésbe (és az alkotmány / alaptörvény kisebbségvédő paragrafusaiba, ezért a párttörvénybe is) ütközik. Ettől még tüntethetnek a jobbikosok, mert tüntetni alapjog: bárki megteheti, engedély sem kell hozzá, csak bejelentési kötelezettség terheli a tüntetni szándékozót.

Viszont a rasszista, újnyilas Jobbik ellen tüntetni is állampolgári jog. Gréczy Zsoltnak igaza van: becsületes ember nem hagyja szó nélkül a nácik tüntetését. Toleráns ember nem tolerálja a rasszista-antiszemita-homofób intoleranciát.

B. István 2012.09.09. 08:04:34

Tényleg felháborító az LMP kiadott nyilatkozata, nem értem őket, ennyire "pici" párt, vidéken nincs is támogatottságuk, biztos abban bíznak, hogy 2014-ben, a jobbikkal karöltve jutnak a Parlamentbe. Schiffernek volt már több hasonló lépése, sosem felejtem el, egyszer az Egyenes Beszédben annyira visszataszító és felháborító volt a viselkedése, előttem ez maradt meg emléknek!

Egy rasszista, uszító párt ellen nem kiállni, szégyen és gyalázat, sajnos ez a mai valóság!
Attól félek és tartok, hogy ebből később nehogy nagy baj legyen, egyszer már volt a II. világháború előtt is hasonló jelenség és mi lett a vége!

Amikor nyíltan zsidóznak, cigányoznak, buziznak, a Demokratikus Pártoknak kötelességük ez ellen akár tüntetni is.
Ebből a tanulság az LMP nem demokratikus párt!

emberbarát 2012.09.09. 08:44:01

Színjáték az egész.Magyarországon 65 éve zsidó hatalombitorlás van.A mostani Parlament valamennyi pártja zsidó alapítású és vezetésű.A Jobbik is.Nemrég bukott meg Szegedi(Klein),majd lesznek lebukó követői.A zsidesznek is Soros György a keresztapja,1989-ben ő képezte ki a zsidó KISZ titkárokat a gengszterváltásra.Magyarország ma,politikai,gazdasági,erkölcsi és etnikai fertő.

zipe moha 2012.09.09. 08:58:42

..Nézzük a tanulságot,őszintén: Az Mszp-nek (DK-nak),tagjainak,vezetőinek nagy a személyes felelőssége, hogy a rendszerváltás kisiklott,3 kormányzati cikluson belül közvetlen a többiben pedig közvetett felelősséggel rendelkeznek. Mi is történt:
a vétkes politizálás eredményeként előállott valódi társadalmi-gazdasági katasztrófa következményeként létrejövő szélsőségesség ellen tüntetnek azok akik a helyzet előállításáért közvetlenül felelősek! Szánalmas és tragikus!
Pedig tudható, hogy a tüntetés és az ellentüntetés soha nem oldott meg semmit, viszont arra alkalmas, hogy növelje az emberek megosztottságát,a zavarost. Kinek az érdeke ez? Aki a felelősségét így kívánja hárítani( a szélsőségre) ahelyett, hogy cselekvő sikerorientált társadalmi-gazdasági programot alkotna, vinne keresztül. Most sincs nemzetet felemelő program!
Értjük ám, az Mszp a küldetését teljesítette, szétcintálta a nemzeti vagyont,eszetlenül nyitott gazdaságot csinált.... és bármit teljesített amit kívántak a megbízók..ez minden. Mivel erre nincs többet szüksége a nemzetnek irány a sűlyesztő...és szerintem a szélsőség is csökkenni fog nélkületek.
Nem a fidesz fog elszámoltatni benneteket zuhmanokkal,puchokkal, bokrosokkal az már látszik...de ami késik nem múlik

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.09.09. 08:59:04

Az LMP lesz a Fidesz koalíciós partnere 2014-ben. A Fidesz nyerni fog ugyanis, de nem eleget az abszolút többséghez. Vagy a Jobbikkal kell összeállnia vagy az LMP-vel. A Jobbikkal kellemetlen a nemzetközi visszhang miatt, így az LMP-vel fog. Az LMP stílusa, programja ma is igencsak közeli a Fideszéhez.

Anti Anyag (törölt) 2012.09.09. 09:46:33

Hihetetlen, hogy az egész ballib bagázsban az LMP-nek van esze.

A Jobbik bejegyzett párt és nem korlátozható jogaiban, mert "szerintem" náci.

Ilyen alapon a jobbiknak is igaza lenne akkor, ha szétverik, megakadályozzák a ti tüntetéseiteket, mert "szerintük" komcsik és hazaárulók vagytok.

Az a gond, hogy komcsi módszereitek visszatetszést váltanak ki, ez jól látható a tüntetést dicsőitő topkóban is, amelyben olyan méretű szimpátia volt a Jobbik mellett, hogy le is vette az Index.

Golgotai 2012.09.09. 09:46:43

Ideje lenne felfogni, hogy ez itt MAGYARORSZÁG! Itt a magyarság elleni pártoknak, mszp,lmp, dk, szaridaritás stb semmi kerewnivalója, ki lehet takaradni a mi országunkból.

Demszky 2012.09.09. 09:47:01

Éljen az LMP, éljen a Jobbik!!! Mindenki szavazzon a Jobbikra!!! :D :D

rohadjmegARCgeci 2012.09.09. 09:48:27

Szerintem meg minden párt fasiszta uszító és náci.

Anti Anyag (törölt) 2012.09.09. 09:49:07

@Hell István: A kommunista utódpárt és az őket kiszolgáló magát liberálisnak nevező bagázs pedig ilyen alapon mások szerint nem törvényes.

Ha te diktálnád a törvényt ugye egyetértesz azzal, hogy másoknak is jár ez a jog? Vagy csak neked?

Anti Anyag (törölt) 2012.09.09. 09:51:37

@Golgotai: Hihetetlen, hogy szélsőséges liberálisoknak van arcuk meghatározni kinek jár a demonstráció joga. Ez azért lehetséges, mert az elszámoltatás nem történt meg. Az SZDSZ ügyei pedig mintha nem is léteznének. Most, hogy rájöttek megúszzák, a demokráciát támadják.

2012.09.09. 09:52:15

Hű, a gonosz LMP komolyan veszi a jogrendszert, ahelyett, hogy kénye-kedve szerint értelmezné. Ez valóban kuriózum a Parlamentben, ki velük onnan.
Egyébként rendszeresen fellépnek a fasiszták ellen, hiszen elutasítják a DK-t.

Emilke mesél 2012.09.09. 09:55:20

Undorító fjzat ez az LMP. Volt ott egy nő, ki is lépett ebből a szarból.Csak 1 !

ingyenebed 2012.09.09. 09:55:46

Tessék megnézni az LMP honlapján levő "gazdasági programnak" nevezett semmit (pdf-ben letölthető).

Az szja táblájuk szerint egy bruttó 3-400-at kereső diplomás munkavállalótól ÉVENTE EGYHAVI NETTÓ FIZETÉSÉT VENNÉ EL AZ LMP.

"Lehet más" az adórendszer.

Krajczig&Khaas (törölt) 2012.09.09. 09:57:13

Grétzy Zsolt kiállt a kormány mellett...
és ismét előjött egy orbitális, dramatizált csúsztatással, mely az ingadozó szavazóban felveti a kérdést: DK, Milla és a többi szemét... Kellenek nekem ezek a kormányképtelen, rettegő idióták?

Asztalos Gábor 2012.09.09. 09:57:46

köcsög lmp, úgy gondolja hogy egy demokráciában másnak is joga van felvonulni! Hogy képzelik ezt, tudhatnák hogy egy demokráciában a magukat demokratának hazudó fasiszták határozzák meg kinek mit szabad.

Anti Anyag (törölt) 2012.09.09. 09:58:43

@nemorino: Ebből én azt veszem le, hogy a ballib oldalon már csak a szélsőségesek maradtak. Ezek mindig is demokrácia ellenesek voltak. Kádárista buta tömeg, illetve MSZMPS-, KISZ-es haszonélvező funkcik és besúgó libsik.

Ezeknek egyre kevesebb a lehetőségük arra hogy visszatérjenek, ezért egyre jobban elvadulnak.

Asztalos Gábor 2012.09.09. 09:59:31

"Volt már közösen benyújtott törvényjavaslatuk is."

ez még inkább felháborító!
ha a Jobbik fellép pl. a bálnavadászat ellen, akkor minden demokrata köteles legalább egy bálnát saját kezűleg feldarabolni!

rohadjmegARCgeci 2012.09.09. 09:59:50

@Anti Anyag: Minden oldalon csak a szélsőségek maradtak.
Az egyik a magyart rühelli, a másik a cigányt rühelli.
Mi a lószar különbség van a kettő közt?
Semmi.

2012.09.09. 10:01:05

@Hell István: Ha illegitim, akkor tessék betiltatni.

Érdekes, eddig számtalan esetben tüntetett és gyűlésezett a Jobbik, anélkül, hogy a "becsületes" emberek megzavarták volna. Akkor hol volt Gréczy úr? Hogy lehetett egy 2%-os pártból 15%-ost csinálni, amikor ő és társai voltak kormányon?

Magyarország lakosságának 15%-át nem lehet nácinak nevezni, ez nevetséges. A nácikártya csak arra jó, hogy ezzel ijesztegetve az embereket és gyűlöletet szítva tömegbázist kreáljanak és kirekesszék a más demokratikus erőket. Ugyanazt csinálják, mint a Jobbik, csak a másik oldalról.

Addig feszítik a húrt, ahova a mérsékeltebbek már nem követik őket és ezzel őket is az ellenséghez lehet sorolni. Régi, jól ismert propagandaeszköz.

rohadjmegARCgeci 2012.09.09. 10:01:48

@Krajczig&Khaas:
Igen kell!
De nem nekem személy szerint,hanem abba az elbaszott parlamentbe kell.Méghozzá azért kell,hogy soha többé ne legyen egyetlen faszpártnak sem ekkora hatalma mint a jelenleginek!
Lobbizzanak csak egymásért és akadályozzák a törvényhozást!
Ezért kell több,sok,és még több párt!

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.09.09. 10:02:12

... Nem érte,... a kormány nyilatkozott Jobik ügyben?! Szerintem nem!

A párizsi nyilatkozat pedig a Nemzeti Önrendelkezésről szól, ami nem érvényesült és érvényesül Magyarországon...

A többségnek is joga van dönteni arról, kikkel akar együtt élni és kikkel nem!

A fasizmus pedig a tőkések vezette diktatúra, bankárok, kereskedők, gyárosok szövetsége, mint Gyurcsány, Bajnai, Kóka... gazdagembernek nincs legitimátuma a szegények vezetésére.. nem érdeke...

A nácik pedig kétségbe vonják mások alapjogait, ilyet a Jobbik nem tett, hanem folyamatosan magyargyűlölő nácik próbálják meg ellehetetleníteni...

magyar ember teli szájjal 2012.09.09. 10:04:28

Érthetetlen, de gondolom kilóg a lóláb hogy hülyék, más titok nincs.

Húsleves 2012.09.09. 10:05:33

Grézcy fiam tényleg óriási szégyen ami történt, és nem is értem, hogy azok után ami történt, a hozzád hasonlók hogy mernek egyáltalán megszólalni.
A TASZ vizsgálata szerint ugyanis a következő történt:
ciganyvadaszat-per.blog.hu/2012/08/20/egy_jelentes_jelentese
nol.hu/lap/mo/20120822-biztos__hogy_csak_negyen_voltak_
Vagyis ti, akik éjjel nappal rasszizmus ellen ajvékoltok, amikor hatalmon voltatok, cigányok sorozatgyilkosait támogattátok falazással, információval, titkoszolgálati beépített emberrel. Akik pedig gyilkosokat felbújtanak, segítenek, azok maguk is gyilkosok. Ez bizony óriási szégyen, és ehhez képest nem sül le a pofádról a bőr, hogy másokon kérsz számon feltételezett dolgokat, miközben a ti cigányellenes bűncselekményeitekre már egyértelmű bizonyíték van.
Amerikában ezért injekciót kapnál.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2012.09.09. 10:06:28

@ingyenebed:
És hadd emlékezzünk meg it arról, hogy ki vezette be a szolidaritási adót ( +4%). Az mszp ( gyurcsány).
És arról is, hogy melyik kormány alatt volt a bruttó 20000 EUR-s fizetések effektív adója ( szja+tb) 52%-os. Az mszp ( gyurcsány ) alatt.

Én köpök a fasisztákra meg a kommunistákra, mert csak egy dolog érdekel : a minél alacsonyabb adó ( szja ).

Anti Anyag (törölt) 2012.09.09. 10:07:33

@Dr. Furia: Rosszul fogalmazol. A másik a cigánybűnözést rühelli.

Bell a Donna 2012.09.09. 10:08:07

@Hell István:
24 emberből 8 gondolja ezt így.

bagir 2012.09.09. 10:08:33

Mit akadályozott, meg, az a 16 szellemi toprongy, te szerencsétlen? Legalább a híradót nézted volna, vagy a tarisznyádat felvéve lementél volna a budai szobád mélyéről!
Recskázzál tovább, de ne írd le, mert kiröhögnek.

menőmano 2012.09.09. 10:10:33

Az LMP-nél (is) totális a helyzet.
Egy picike pártocska
:) , kik még azon is meglepődtek (anno), hogy bejutottak a parlamentbe.
Azóta is "keresik a helyüket". Szerintem.
Én még most sem tudom, hogy valójában milyen politikai irányvonalat képviselnek, de nem csak én sokan nem........
osztjónapot!

Hunor Levente 2012.09.09. 10:13:40

@balazs_88: Csak félig-meddig van igazuk. A rasszista, antiszemita eszmék terjesztését, a gyűlöletkeltést nem kell senkinek tolerálni, akkor se, ha bejegyzett, parlamenti párt tagjai vagy szimpatizánsai követik el.
(A fasisztázást viszont lehetne hanyagolni, mert ahogy nincsenek manapság az országban kommunisták, úgy nincsenek fasiszták sem.)

menőmano 2012.09.09. 10:14:17

Hát! Ja! pontosítok) A politikai palettán , sereghajtók.

:)))

2012.09.09. 10:14:37

@emberbarát: Ezt tudod te is, hogy hülyeség, akkor minek terjeszted? Miben nyilvánul meg ez az állítólagos zsidó hatalom? Magyarország lakosságának kb. 1%-a zsidó származású (de nem zsidó). Mi ez a kisebbségi komplexus, aminek alapján a 99%-nak tartani kellene bármitől is?

ciccaful 2012.09.09. 10:15:12

"Nem is beszélve ugyancsak Schiffer kellemes sétájára Gaudi Nagy Tamással a leláncolt kollégákhoz tavaly decemberben. Volt már közösen benyújtott törvényjavaslatuk is."

mivanmivanmivan??!!?

van egy párt, aki ÜGYEK, tettek, elvek mellett vagy ellen áll ki, nem pedig pártok ellen/mellett.

de úgy tűnik Önnek is nehéz ezt megérteni kedves gréczy úr.

az persze ízlés dolga, hogy az egyes ügyekben megfogalmazott lmps vélemény tetszik vagy sem.

hozzáteszem, ezért tart itt ma Magyarország.

pfuj kormány - akármit is mond/csinál. és pfuj ellenzék - akármit is mond/csinál.
ez az óvoda.
és ez szerintem igaz az elmúlt 20 évre.

talán ezzel a felfogással kéne végre szakítani. nem gondolja?!!?

balazs_88 · http://civiltulkapas.blog.hu/ 2012.09.09. 10:15:38

@Hunor Levente: Vannak azért mindkettőből, de tény, hogy nem azok, akikre mondják :) Az LMP nem is azt mondta, hogy igaza van a Jobbiknak, hanem, hogy ha sétálni akarnak, sétáljanak. Akinek van hozzá szeme, az látja, hogy pl Devecseren az LMP volt az egyik leghangosabb a gárdista gyűlölködők elleni fellépésen.

karlitoszka 2012.09.09. 10:15:38

az MSZMP utódpártok a cionista hit gyülekezettel karon fogták egymást és tüntettek az egyetlen párt ellen amely számonkérné a rablóprivatizátorokat, véget vetne a cigánybűnözésnek és az adósrabszolgaságnak.

tapsoljátok meg őket.

komplikato 2012.09.09. 10:15:42

A levél első felével tökéletesen egyet értek, de hülyeségnek tartom a közepén a kitételt a "felesleges feszültségkeltéssel", mert ilyen indoklást pont a Jobbik rendezvényére is rá lehetne húzni. Éppen ez benne a szép, hogy jó esetben és normális országban MINDENKINEK joga van az ilyen eseményre elmenni és saját álláspontját hirdetni vagy kiállni mellette.
Ez a levél meg most kicsit olyan "a káposzta is eltűnt meg a kecske is megdöglött" eset.

Anti Anyag (törölt) 2012.09.09. 10:19:17

@balazs_88: Csodálkozom is, hogy az LMP-ben demokraták is vannak. Mert a többi ballibsi pártban nincsenek, az SZDSZ-ben sem voltak.

2012.09.09. 10:19:41

@Golgotai: Érdekes. Ugyanezt mondják egyes románok is a magyarokról. Nekik is igazuk van?

Hogy ki a magyar, azt nem te mondod meg, egyrészt. Ezek ugyanolyan magyar pártok, mint a többi, bár egyébként lehetnének akármilyenek is.

Másrészt Magyarországon nem csak a magyaroknak van joguk itt élni, hanem a magyar állampolgároknak, függetlenül attól, hogy mi a nemzetiségük. Ez már Szent István is tudta, és a világon mindenhol így van.

balazs_88 · http://civiltulkapas.blog.hu/ 2012.09.09. 10:20:08

@Anti Anyag: Szinte csak azok vannak :) Jobban kellene figyelni rájuk.

Shlomo Morel 2012.09.09. 10:22:39

@gréczyzsolt
Örülök, hogy egymással vagytok elfoglalva, te talpnyaló!
Mosod néha a nyelved, amivel mélyen benyalsz az öszödi böszmének? Letakarítod néha a böszme fekáliáját a nyelvedről?

2012.09.09. 10:24:48

@Asztalos Gábor: Amúgy nem igaz, Gréczy úr ebben is hazudik, nem volt közösen benyújtott javaslatuk. Egy összpárti javaslat volt a női kvótáról, amiből mindkét nagyobb párt kihátrált, egy szem jobbikos írta alá (talán Gaudi), akit később saját pártja is megtagadott. Ez a teljes történet, amiből a dk/szoci propagandisták gyártják a kabátlopási mesét.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.09.09. 10:26:15

Az a szégyen, Gréczy, hogy csak vörös-feketében látsz és mindig csak aktuálpoliziálsz, nem akarsz rendszerben látni. Inkább azt mondanám, hogy az LMP nem élet a kettős mércével, ha ez vonulhat, az is, amíg törvényt nem sért.

blog-o-log 2012.09.09. 10:31:02

@Golgotai:
Biztos, hogy te magyar vagy?
Szerintem aki Magyarországnak, a magyaroknak ártani akar, s te ilyen vagy, azok nem érdemlik meg, hogy magyarnak nevezzék őket!! Vagy összefogsz a magyarokkal Magyarországért, vagy maradj csendben, esetleg "labacként" menjél Iránba a nemnormális vezetőjükhöz!

Shlomo Morel 2012.09.09. 10:32:09

A DK tele van magyargyűlölő zsidókkal: Eörsi Mátyás, Dobrev Klára, Szabó Zoltán, Niedermüller Péter stb.

márta)) 2012.09.09. 10:40:01

Ez egy nagyon jó poszt. És nagyon igaz.
Én sem hittem a szememnek, mikor olvastam az LMP. nyilatkozatát.
Mondjuk akkor sem, mikor "technikai koalícióról," együttmüködésről vizionált.....Már csak azért is érdekes? és elitélendő, mert esetleges győzelem esetén, nem technikázni kellene, hanem kormányozni, és nagyon jól.
A másik, hogy az a választók teljes becsapása lenne.
:(

márta)) 2012.09.09. 10:41:37

Ilyen nyilatkozatokat olvasva) Tessék mondani, most akkor nevetni kell, avagy sírni?!

willdataa 2012.09.09. 10:42:41

A bolsevisták szerint fasiszta eszme az hogy Magyarországon romlik a közbiztonság, nincs elég munkahely, alacsonyak a fizetések, a fiatalok ki akarnak vándorolni, összegezve romlik a lakosság életlehetősége, élettere, ezért ez ellen a magyar élet mellett fel kell lépni. Tehát a bolsevisták a magyar élet ellenségei.
Na ezért kell eltávolítani őket a közéletből.

CM2131 2012.09.09. 10:45:04

A végén még lesz valami ebből az LMP-ből?
Régóta mondom, hogy akkor van csak esélyük a túlélésre, ha rájönnek, hogy az ő politikai ellenfelük igazából nem a Fidesz, hiszen az az örökölt katasztrofális gazdasági helyzetben, bármit csinál, lassan, de biztosan veszíti el szavazóinak számát. Azt kell folyamatosan hangsúlyozniuk, hogy SEMMI közük a hazaáruló MSZP, DK, Milla féle csürhéhez, és akkor talán eredményesek lesznek a következő választáson.

vajdasagi 2012.09.09. 10:45:21

@Asztalos Gábor: Dettó így gondolom. Noha az LMP-t úgy általában nem kedvelem, ezúttal teljesen igazuk van.

Lajosforras 2012.09.09. 10:47:45

@márta)): "A másik, hogy az a választók teljes becsapása lenne.
:("
ebben az eddigi kormányzó pártoknak sokkal nagyobb rutinjuk van.

Scagnetti 2012.09.09. 10:52:09

Akkor mostantól végre nem kell piócaként tapadnotok az LMP-re. Úgyis rasszistanácista párt, tehát akár le is szállhattok róluk, és nem kell követelnetek, hogy pacsizzanak Ferivel. Mindkettőtöknek jobb lenne így. Ti sem égetnétek magatokat a "szeressen már minket végre valaki" című műsorotokkal, és nekik sem kellene elküldeni titeket újból és újból.

Egyébként vicces volt a Jobbik tegnap. Jókora égés volt a nagy menet melyen pár tucatnyian vettek részt. A hülye Vona azt hitte, Magyarország másik felén is van keresnivalójuk. Szerencsére nincs. Maradnak nekik az egykori szoci proli blokkok, és a cigányokkal dúsan ellátott területek. Ez is sok, de szerencsére nem az egész ország.

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2012.09.09. 10:52:13

@Asztalos Gábor: nem az a kérdés, hogy jogszerű-e egy felvonulás, nem is azért van (szintén jogszerű) ellendemó, hanem a tartalom miatt. az is tényező egy-egy politikai kérdésben. a veszprémi lmp-seink durván félrekommunikálták, hogy miért és hogyan nem csatlakoztak egy sarkallatos fontosságú (bizony!) politikai állásfoglalásban egy igen széles párt- és civil platformhoz. rosszul tették.

Golgotai 2012.09.09. 10:53:23

@iii: A románok és istván is rakás szarok voltak, a saját hazájában nyomták volna el a magyart.

márta)) 2012.09.09. 10:54:11

@Lajosforras:
Persze. De részükről (LPM) több mint érdekes az ilyen- és hasonló kijelentés. Kik mindig, mindenhol a tisztességet hírdetik......

Kristl 2012.09.09. 10:54:27

Szerintem sokkal szerethetőbb párt lenne az Mszp ha megszabadulna a régi jó káderektől és vezírektől. Kisstől Szekeresig... ja meg a DK-tól is. Ugye ki akar Orbánt Orbán v2.0-ra (gyurcsány) cserélgetni?

Golgotai 2012.09.09. 10:54:54

@Scagnetti: Te csak legyél csendbem, és süljön a bbőr az egész hazaáruló dunánúl mocskos pofájáról.

Golgotai 2012.09.09. 10:55:55

@blog-o-log: Én magyar vagyok, de a zsidó, cigány, szláv az nem magyar! se a nigger, arab, kínai

márta)) 2012.09.09. 10:56:17

Csak emlékeztetnék, hogy a Gyurcsány nem is akar/akarna miniszterelnök lenni. Szerintem. De mindegy.

2012.09.09. 10:59:03

@márta)): Ez a poszt egy irdatlan csúsztatás, de ezt már leírtam.

A technikai koalíció, amit Gréczy itt újra előszed, szintén teljesen más, az nem a kormányzásról szólt, hanem arról, hogy a Fidesz kétharmad által gyártott törvényeket vissza tudjuk csinálni és ezek után egy tisztességes választást lebonyolítani. Ha a következő kormánynak nem lesz kétharmadja, akkor irtózatosan nehéz dolga lesz, mert a Fidesz mindenhova aknákat telepített.

pandacsökiboborján 2012.09.09. 11:00:12

@Hell István: akkor tüntessetek a cigányok ellen. Eddig csak őket ítélte el bíróság rasszizmusért. A Jobbik egy tüneti kezelés a cigányok elviselhetetlen életmódja,magatartása ellen,de a DK,MSZP kifejezetten káros az országra nézve,mint azt 2002-2010 között be is bizonyították. Az LMP meg legalább értelmes,intelligens emberekből áll,már ez egy Gréczynek és ostoba társainak eleve komoly kihívás. Hogy a faszba lehet ennyire félremagyarázni egy ilyen nyilatkozatot? Az az érzésem,hogy sem a DK,sem az MSZP nem tud már labdába rúgni,csak erőlködik ezzel a fasisztázással....

Scagnetti 2012.09.09. 11:00:50

@Golgotai: Abba neked nem sok beleszólásod van, hogy mikor, mit mondok, szóval ne erőlködj!.

Vona turbómagyar szittyáira meg már rég ráfért a pofon, kezdett túl nagy lenni a pofájuk.

Ja és nehogy már azért legyen hazaáruló valaki, mert nem megy ki áhítattal hallgatni pár faszkalapot, akik úgy gondolják, eldönthetik, ki magyar és ki nem!

Zsoo 2012.09.09. 11:01:16

@balazs_88: A jobbikot zsidók vezetik, zsidók pénzelik, így nem lehet fasiszta. Azért fújták fel, hogy a 2/3-os Fidesz győzelmet megakadályozzák. Az lmp tisztán zsidó párt, mely hídfőállás a nemzetközi zsidóságnak a magyar parlamentben. E két párt az mszp fiókpártjai. Mindkét pártra jellemző, hogy sok átlag alatti IQ-val rendelkező parlamenti képviselője van. Egyik pártban sem látok jövőt, jó esetben stagnálni fognak a következő választásokig. A rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb átverése a jobbik, meg kell hagyni, zseniális trükkje! Egyik párt sem az, aminek be van állítva. Ebből következik az, hogy nem léphetnek szövetségre, mert akkor lelepleződnek.

moszkvicssluszkulcs 2012.09.09. 11:01:35

Ki a rasszista-náci ember??
Aki nem úgy gondolkodok, mint az emeszpé-fidesz-lmp-dk-mitodomén szimpatizánsok??
Ez elég indok lenácizni valakit??

Lajosforras 2012.09.09. 11:01:57

@márta)): most sem beszélt másképp. egyszerűen megállapította, hogy ugyanolyan joga van a jobbiknak vonulni vagy bármilyen rendezvényt tartani, mint bármelyik másik pártnak. nem kötelező beállni egyik sorba sem.

Scagnetti 2012.09.09. 11:02:00

@márta)): Akarna, csak ezt már pár évvel ezelőtt elkúrta. Sorozatos bölcs döntései nyomán most már az 5%-ért fut ez a politikai géniusz. :)

teflonfejűrém 2012.09.09. 11:03:57

@iii: A Nyilaskeresztes Párt 1939-ben 25%-ot ért el. Bár gondolom szerinted az ő szavazóik sem voltak nácik csöppet sem. Az emberek nem változnak.

NWolf 2012.09.09. 11:04:49

Most megnéztem az LMP oldalát, természetesen megjöttek a rasszistázó DK-s, MSZP-s trollok, de egy érdekes kommentet találtam egy beírótól, amivel mélységesen egyet tudok érteni.

"Nyakó István Lázár Jánoshoz hasonlóan több tízmillió forintot vett fel számla nélküli költségtérítésként Miskolc-Budapest vonalra. Hogy hogy jön ez ide? Miskolc szoci fellegvárból jobbikos törzstanya lett, mert az emberek mélyszegénységbe süllyedtek tömegekben, miközben a szocialisták lopták a pénzt,így előidézték a "politkusbűnöző, cigánybűnöző" dumájú Jobbik térnyerését. Azok az emberek, akik a "Jobbik" probléma előidézésében kulcsszerepet játszottak, most erkölcscsősz szerepében tetszelegnek, azok, akik 12 évet voltak kormányon és nem tudtak mit kezdeni a romákkal, észak-kelet Magyarországgal, most ellentüntetésen bizonyítják "alkalmasságukat". Mire is? A semmire. Ettől nem lesz kisebb a Jobbik, és a tanyákon elszigetelten, 0 rendőri védelem mellett élő idősek sem fogják biztonságban érezni magukat, a több tíz- vagy százmilliárd roma-felzárkóztatásra költött pénznek se látjuk a hasznát, mert ezt is nagyon "szakszerűen" használták fel."

Lajosforras 2012.09.09. 11:05:34

@moszkvicssluszkulcs: nem ügy. vissza kell őket nácizni. éppolyan tehetetlenek ellene, mint bárki,akire ők ráfogják.csak ugyanazt kell tenni,rájuk húzni a fasiszta meg náci jelzőket és minél több fórumon,sokszor ismételgetni. ettől náci lesz az mszp is.:)

Bobby Newmark 2012.09.09. 11:06:06

@B. István: Ha a jobbik uszító, és te ugrasz az uszításra, akkor ki nyert?

Lehet, hogy a Jobbik primitív köcsögök gyülekezete, de aki kimegy ellenük tüntetni, mert nincs jobb dolga hétvégén, az legalább ugyanolyan együgyű fasz.

delano 2012.09.09. 11:07:09

@Zsoo: 0,8%-nyi zsidó mindent irányít? Akkor ők vagy zsenik, vagy a 99,2% magyar hülye. :)

2012.09.09. 11:07:10

@Zsoo: Te szimpla elmebeteg vagy. Miből derül ki, hogy bármelyik párt zsidópárt? Konkrétan az LMP melyik mondása szól a zsidók érdekében? Ha nincs ilyen, akkor mitől lenne zsidó párt? Ha valaki sváb származású, akkor meg sváb érdekeket szolgál? A világlátásod olyan egyszerű, mint a faék.

ob.szerver 2012.09.09. 11:07:44

@Gondolkodni Próbáló Birca:

"Az LMP lesz a Fidesz koalíciós partnere 2014-ben."

Ha az LMP önállóan indul, legfeljebb 4-5 parlamenti helye lesz az új választási rendszerben. Ilyen esetben valószínűbb, hogy kiesik, mert a jelenlegi támogatóinak egy része is elveszett szavazatnak fogja tekinteni a rájuk leadottakat.

Elméletileg lehetnek tehát a mérleg nyelve, de ez nagyon kevéssé valószínű.

pierre bayle 2012.09.09. 11:11:20

Én pedig általában kedvelem az LMP-t, most nagyot hibáztak szerintem. Ilyen nincs.

NWolf 2012.09.09. 11:11:39

@Bobby Newmark: Erről eszembe jut az Index év eleji videója az Andrássy úti tüntetésről ahol összevágták a szélsőjobbos "mocskos zsidók/buzik/kocsik" szólamát Nyakó István vöröslő fejével miközben a "Nácik Haza" rigmust skandálta a rendőrfal túloldaláról. A költségtérítéses eset fényében ez különösen bájos.

silonea 2012.09.09. 11:11:43

arcpirító a párizsi békeszerződésre hivatkozni.

2012.09.09. 11:12:23

@teflonfejűrém: Tévedés, 15%-ot kaptak. Most kipécéztél egyetlen időpontot, amikor a világháború kitörésekor, a náci hatalom csúcspontján, amikor a többi párt többsége is nacionalista volt, sikerült jelentős eredményt elérni egy náci pártnak. A németeknél még többet értek el, ettől még a szavazóik nem lettek nácik.

A Jobbik kérdése sokkal bonyolultabb annál, mint hogy egyszerűen rásüssük a náci bélyeget.

pandacsökiboborján 2012.09.09. 11:13:13

@Bobby Newmark: az LMP biztosan kiad majd egy közleményt a DK-nak is,bejegyzett párt,amely korrupt volt kormyányzati politikusokat gyűjt össze,de nekik is joguk van tüntetni:))) Azért jó látni,hogy nem unatkozik a sok léhűtő fasz,amíg emberek ezrei,lassan tízezrei hagyják el az országot,hogy meg tudjanak él. Ezek meg romafezárkóztatásról,rasszizmusról pofáznak?! A magyarokat meg senki nem képviseli igazán,csak éppem kitessékeli közvetett módon az országból. Szerintem 2014-ben majd érdemes lesz megnézni a követségeken leadott szavazatok megoszlását...azon sztem 70%-ot is kaphat a Jobbik...a cigányokat meg minden országban utálják,Nyugat-Európában is...ezzel a DK és MSZP nem fog szimpátiát szerezni,sőt épp ellenkezőleg. De hát ügyesek abban,hogyan vágják a fát maguk alatt...

Hertelendi 2012.09.09. 11:13:43

Az LMP keresgéli a helyét...No nem azért, hogy meghatározza a párt arculatát, hanem , hogy tudna biztosan a Parlamentbe kerülni és ezzel együtt a húsosfazék közelébe is...

Hogy fidesz, vagy jobbik...? nem mindegy? a lényeg, hogy bent legyenek...

Golgotai 2012.09.09. 11:14:03

@Scagnetti: Az egész dunántúl hazárulókttól, idegenektől hemzseg, és az ottani magyarok le vannak zülve! Cigányok csicskásai, családanyák porófilmekben szerepelnek stb, az ország szégyenfoltja a dunántúl!

Dr. Muerte 2012.09.09. 11:14:15

Nem értem, miért a jobbik/LMP körül megy ez a nagy hiszti? Ha az általuk emlegetett problémák nem léteznek, akkor miért ez a nagy aggodalom?! Csak egy marginális párt marad, tömegbázis nélkül. Ez esetben nincs igazán miért aggódni, inkább -Gréczy úrnak is- a valós problémákkal kellene foglalkozni. Viszont, ha a jobbik valós problémákat vet fel és ennek van támogatottsága az állampolgárok között, akkor inkább a kiváltó okot tessék boncolgatni. Ja, hogy akkor hiteles politikusoknak jobb választ kellene adni ezekre a problémákra? Igen, ennél sokkal egyszerűbb uszítani az LMP, a Jobbik, vagy akárki ellen! Ez tényleg teljesítmény! Szeretném megjegyezni, hogy a nem budai lakosokat sokkal jobban foglalkoztatja a cigánykérdés, a rezsi kifizetése, vagy a közbiztonság. Szóval ha a tisztelt Gyurcsány, Orbán stb. urak azzal akarnak szavazatokat nyerni 2014-ben, hogy az emberi jogokkal, a személyes szabadságharcukkal és más örök igazságokkal kampányolnak, akkor már most jelzem, hogy nagy szarban vannak. Lehet folyamatosan kiabálni a jobbik, LMP stb. pártok ellen, de amíg azzal foglalkoznak, hogy a másik milyen szar, náci, komcsi, esetleg mindkettő egyszerre stb. és nem azzal, hogy milyen megoldást/alternatívát kínálnak a problémákra, addig csak egy kocsmai vita színvonalán vannak.

blog-o-log 2012.09.09. 11:14:37

@Golgotai:
akkor ők sem magyarok:
Sebes Gusztáv, született: Scharenpeck Gusztáv
Lóránt Gyula, született Lipovics Gyula
Lantos Mihály, született Liendenmayer
Budai László, született Bednarik
Puskás Ferenc, született Purczeld

stb...

rockjano 2012.09.09. 11:14:48

@iii: Látom nagyon véded az LMP-t pedig ebben a dologban nincs igazad. Ez hiba, súlyos hiba az LMP részéről remélem csak helyi szinten történt. Van annyira széteső párt az LMP hogy helyileg követhet el marhaságokat a központ tudta nélkül.

Persze hogy van joga a Jobbiknak egy csomó dologhoz de másoknak meg joguk van ezt megakadályozni, és mag is kell és ráadásul sikeresen sikerült is.

Hallgattam Kukorellit a tilos rádióban és egyébként jó fejnek tartom de ebben az egyenlő távolságot tartok dologban nincs igaza/igazatok.

Ami az elmúlt két évben történt és még történni fog az elkövetkező kettőben az messze túlmutat a szocik minden valós hibájánál és problémájánál.

Ez egy más szintje a politikának, ez sokkal veszélyesebb mint amit GyF-ék vagy akárki tett az elmúlt években... szerintem ezt ti is tudjátok csak vannak ugye pártérdekek...

Zsoo 2012.09.09. 11:15:59

@delano: 0,8%?
Kérlek, nézd meg az lmp frakcióját!

eMJe 2012.09.09. 11:17:22

a "nácik" ellen náciként lépnek fel, szép :)

azt, hogy a fidesz nem jobboldali, hanem kocsmi, ezt tudtuk. az viszont egyre biztosabb, hogy a többi párt nácibb, mint a fidesz meg a jobbik :) lassan jó lenne ténylegesen eldönteni, ki milyen párt, mert ez így nem megy.

arról nem is szólva, hogy már 98-ban is látható volt, viki milyen ember, sosem szavaztam rá. viszont amit a liberálisnak és baloldalinak álcázott nácik tesznek, nálam lassan az ellenkezőjét érik el. nem rájuk, hanem ellenük szavazok

willdataa 2012.09.09. 11:19:21

@silonea:

Még a párizsi rablóbéke diktátum is csak az olyan szervezetek működését és fennállását tiltja, amelyeknek célja megfosztani a népet demokratikus jogaitól, tehát a választójogtól, szólásszabadság, gyülekezés, egyesülés jogától, pártatlan igazságszolgáltatáshoz való jogtól. A Jobbikról nem bizonyítható hogy ezek közül bármelyiktől is célja lenne megfosztani a magyar népet. Az MSZP-ről már inkább bizonyítható, mert az MSZP-nek papírja van róla hogy az általí vezetett kormányok irányítása alatt álló rendőrség számos esetben jogellenesen oszlatott, sértette, korlátozta a gyülekezési jogot, vagyis a nép egy demokratikus jogát, és mivel ezt számos esetben tette, így már felmerülhet hogy ez célja volt neki.

2012.09.09. 11:19:38

@ob.szerver: Már 2010-ben se tekintették elveszett szavazatnak, most meg pláne nem fogják.

delano 2012.09.09. 11:19:41

@Zsoo: 80.000 ezer zsidó van Magyarországon. Ez a 10 milliónak 0,8%-a. Ha mindent ők irányítanak, akkor mindegyik egy Einstein szerű zseni, akik napi 60 órát dolgoznak,vagy hülyeség az elméleted. Sztem inkább az utóbbi a helyzet.

Zsoo 2012.09.09. 11:19:57

@iii: Az összes cselekedetük, mondatuk célja a magyar kibontakozás ellehetetlenítése. A származásukat kéne megnézned. Ajánlom figyelmetekbe ezt a videót! A vége felé a pártrendszerről is szó esik.

www.youtube.com/watch?v=pr1k6FmtJfE

Scagnetti 2012.09.09. 11:20:12

@Golgotai: Na ez már beteges nálatok.

Golgotai 2012.09.09. 11:22:36

@Scagnetti: Mármint mi? Az igazság kimondása?

Scagnetti 2012.09.09. 11:22:43

@NWolf: Ez így van. A szoclibek igyekeznek a felelősséget másokra hárítani, de azért, hogy a Jobbik négy év alatt 1%-ról felment 16-ra, ők a felelősek. Mindig az a szöveg, hogy a fideszes polgári körökből jött a Jobbik. Igen, a Fidesz szülte meg, de az MSZP-SZDSZ nevelte fel.

Zsoo 2012.09.09. 11:24:26

@delano: Nem tudom, hányan vallják zsidó vallásúnak magukat, mert, hogy mindig azt szajkózzák, hogy zsidó vallás létezik csak, faj nem. A zsidók túlreprezentáltak a médiában, pénzügyi szektorban, jól fizető vezető posztokon. Ez mindig is így volt. Ha valaki ezt nem tudja, azt nem fogom meggyőzni. Értelmetlen ismételgetni magunkat.

ob.szerver 2012.09.09. 11:26:24

@iii:

"Már 2010-ben se tekintették elveszett szavazatnak, most meg pláne nem fogják."

2010-es választásoknak nem volt tétje.

A mai állapot szerint - ami gyökeresen változhat 2014-ig - egy önállóan induló LMP-re leadott szavazat a Fideszre leadott szavazat, ami súlyosan megosztaná az LMP szimpatizánsok táborát.

2012.09.09. 11:26:32

@rockjano: Az LMP nem széteső, hanem decentralizált. Nem mindegy.

Nem egyenlő távolságról van szó szerintem, hanem a jogállami elvek, a szólásszabadság komolyan vételéről.

Persze, hogy lehet a Jobbik ellen tüntetni, csak éppen értelme nincsen. Akkor ezek szerint szerinted a melegtüntetés ellen is jogos tüntetni? Azzal foglalkozzunk a valóságos problémák megoldása helyett, hogy egymás ellen tüntetgetünk? Ha a Jobbik csinál bármilyen disznóságot, például uszít a gyűlésein, ahogy azt Devecseren megtette, az ellen fel kell lépni. De nem ellentüntetéssel, hanem a rendőrségnek.

blog-o-log 2012.09.09. 11:26:41

@Golgotai: Na látod! Ezért kérdezem, hogy magyar vagy-e? Mert az olyanok mint te, akiknek csak a szájuk nagy és a saját ügyetlenségüket, kudarcukat másra fogják (zsidó, cigány,...), ahelyett, hogy tenne valamit ami a sajátmaga, családja, országa javaira szolgálna, ahelyett a demagóg - EMBER ellenes - propagandára figyel oda, az NEM MAGYAR!!!!
Egyszerübb másra fogni a kudarcodat, mint DOLGOZNI, GONDOLKODNI!!
Ember!!! ezek az ARANYCSAPAT tagjai, edzője!!!!

平八 2012.09.09. 11:26:44

Minden normális, aggyal született ember elhatárolódik az MSZP-től, depláne a DK-tól! Jól tették!

márta)) 2012.09.09. 11:27:03

@Lajosforras:
Igen? Hallgatni sokkal bölcsebb dolog lett volna.

Scagnetti 2012.09.09. 11:27:52

@Golgotai: Nektek mindenki hazaáruló, aki nem sorol be a Jobbik mögé. Közben meg a Jobbik röhög a legnagyobbat rajtatok, mert ők kurva jól megélnek a nemzeti bizniszből. Árulják a turul vackokat, ülnek a hazai és az európai Parlamentben, miközben úszítanak ellene, a cigányokkal meg ugyanúgy nem tudnak semmit csinálni, ahogy a többi sem.

Ti meg birkaként mondjátok, hogy hazaáruló mindenki, aki ennek a nyilas csürhének nem nyalja a seggét.

Hát remélem, marad a hazaárulók aránya ezután is ilyen magas, és nem juttatja az országot elmebetegek kezére, akik csak pusztítást hagynának maguk után!

márta)) 2012.09.09. 11:29:10

@Scagnetti:

Na? És?! Tudjuk, hogy mit rontottak el a szocialisták, ismétlem) Nem csak a Gyurcsány, a szocialisták.
Azt is tudjuk, hogy mi van most.
Ugye, ugye?
hm?

Zsoo 2012.09.09. 11:31:16

A zsidó faj minden nemzetben uralomra tör,
azt vezetni próbálja. Előre leszögezném a félreértések elkerülése végett, hogy nem vagyok se fasiszta, se antiszemita. Egyedül tényeket állítok, még csak nem is bírálom a zsidóságot, ami természetesen még mindig nem antiszemitizmus.

Golgotai 2012.09.09. 11:32:25

@blog-o-log: Nem, nem szeretem, meg az aranycsapat sem mozgat meg.

NWolf 2012.09.09. 11:32:35

@rockjano: Érdekes, hogy akkor, amikor a Neo és a Klasz FM-et megcsinálták akkor a szociknak nem volt Baja Simicskával, mert együtt lopták el a Danubius és a Sláger frekvenciáját.

Akkor, amikor a Margit-híd felújítását az MSZP-SZDSZ-Fidesz nagykoalíció megszavazta a Közgép vezette konzorciumnak akkor sem volt bajuk Simicskával.

Akkor amikor az MSZP pártpénztárnoka Velez Árpád Simicskával alapít közös céget, akkor sincs bajuk Simicskával.

De akkor amikor a nyugdíjasainak be kell mesélni, hogy ők az erkölcs istenei, na akkor baj van azzal, ha Simicska lop, pláne akkor, ha őket kihagyják a buliból! Szegény szocik, messze a húsosfazék, nem loptatok eleget?

2012.09.09. 11:32:55

@Zsoo: Bogár László gyakorló elmebeteg, ezt nem fogom megnézni.

"Az összes cselekedetük, mondatuk célja a magyar kibontakozás ellehetetlenítése. A származásukat kéne megnézned."

Konkrétumot mondjál, mivel akarnak ellehetetleníteni.

Attól, hogy valaki valamilyen származású, még ugyanúgy magyar, de főleg nem lesz idegenek képviselője. Ha valaki mondjuk holland és itt él, ugyanúgy érdeke lesz Magyarország boldogulása, mint bármelyikőnknek. Pláne annak, aki magyar állampolgár, magyarul beszél, generációkra visszamenően magyarnak tartja magát, az miért tenne másképp?

Sőt, miért lenne bárki másnak, akár külföldinek érdeke az, hogy Magyarországnak rosszul menjen? Ez butaság. Mindenkinek az az érdeke, hogy mindenkinek jobb legyen. Ez a szélsőséges ellenségkeresés ez a legmagyarellenesebb tevékenység, ami csak létezik.

rockjano 2012.09.09. 11:32:56

@iii: "Az LMP nem széteső, hanem decentralizált. Nem mindegy."

OK, legyen...

"a jogállami elvek, a szólásszabadság komolyan vételéről" ez is rendben van, de ez nem azt jelenti hogy egy egyébként jogos, törvényes de ezzel együtt alávaló demonstráció ellen nincs joga és lehetősége az azzal nem egyetértőknek tiltakozni/demonstrálni...

'Akkor ezek szerint szerinted a melegtüntetés ellen is jogos tüntetni?"
Persze hogy jogos ha engedélyezve van, jogos de erkölcstelen. Tüntetni jogos, melegeket inzultálni, dobálni verni nem az.

Sok dolog van ami teljesen jogos de mégsem elviselhető és ami miatt másoknak joguk van tüntetni, tenni ellene.

Amit a Fidesz sok esetben tesz az is jogos és az LMP (nagyon helyesen) mégis ellene van és leláncolja magát valahová. Stb...stb...

AZ egy álomvilág hogy minden ami jogos az jó is...nem nem az, ez egy buta önbecsapás szerintem...

jano

Golgotai 2012.09.09. 11:35:35

@Scagnetti: A jobbik helyett lesz majd magyarabb párt, aki győzni is fog! És te mit mondasz arra, hogy a dunántúln máregyenesen az útcán szólítják le a pornósok a csaláanyákat, akik el is mennek pornózni? Na, ezt hogy magyarázod ki? És nem én találtam ki, dunántúli rokonom mesélte ezt az ocsmányságot.

pandacsökiboborján 2012.09.09. 11:35:36

@Scagnetti: "Hát remélem, marad a hazaárulók aránya ezután is ilyen magas, és nem juttatja az országot elmebetegek kezére, akik csak pusztítást hagynának maguk után!"

nem.1944 óta ilyen faszok kormányozzák az országot....mindegy,hogy Matolcsy,Orbán,Gyurcsány,Antall stb. csak az elmúlt 30 évben több,mint 200 (eurot) milliárdot szedtek ki az országból

márta)) 2012.09.09. 11:35:39

@iii:
Előszed". Na. És?
Egy esetleges összefogás esetén, valahol egységes eszmét kell képviselni, ha nem is mindenben. Nem elég, hogy váltsuk le a kormányt.........
Egyébként "fabatkát" sem ér az egész.
Mit nem lehet ezen megérteni???

"háromazegyben") Na. ne már!!

2012.09.09. 11:36:59

@márta)): "Nem elég, hogy váltsuk le a kormányt........."

Ugyanezt mondom én is.

Zsoo 2012.09.09. 11:37:27

@iii: Azért írsz ilyet, mert nem ismered a nemzetközi zsidóságot! Egyébként egyet értek veled, csak a lényegben nem! Ha nem nézed meg akkor tájékozatlan maradsz.

"Sőt, miért lenne bárki másnak, akár külföldinek érdeke az, hogy Magyarországnak rosszul menjen?"

Ne haragudj, de ez a vélemény egy kisiskolástól is naiv vélemény lenne.

SzaszaG1 (törölt) 2012.09.09. 11:39:13

Az LMP ezzel több szimpatizáns szerzett, mint az összes eddigi lépésével együttvéve.

" kurucinfós, zsidózó, vérvádazó, uniós zászlót égető, cigányokat fenyegető, gárdamasírozó csürhe az rendben van."

Az a baj hogy csósztattok. Attól, hogy a fent emlegetett 'csürhe' is Jobbik szimpatizáns. Rajtuk kivül még nagyon sokan. Esetleg nem megyünk ki hőzöngeni, de tudjuk hova kell rakni az x-et 2014-ben. Az LMP pedig csak életben akar maradni, ezért nem hagyja magát azonosítani a Dekával és a maszoppal ugyanis ők mennek a süllyesztőbe az szdsz után. A maszop 2014-ben talán még bejuttat pár képviselőt, de ennyi. Korményozni is kevesek voltak, de ellenzéknek még szánalmasabbak.

2012.09.09. 11:40:06

@Zsoo: Pedig nagyon egyszerű közgazdasági alaptétel. Mi a jó nekünk például: ha Németországnak jól megy vagy ha rosszul? Ugyanez érvényes az összes többi országra is és vice versa. Nem tizenkilencedik századi módon kellene gondolkozni.

rockjano 2012.09.09. 11:40:11

@NWolf: Szia

Ezekben nagyjából igazad van. Illetve keveset tudunk ezekről de amit tudunk az elég gyanús.

Senki nem állítja hogy a szocik vagy a fidesz az erkölcs nagyságai lennének.

A Jobbik-LMP pedig még csak azért mondhatják mert még nem voltak hatalmon (úgy könnyű :-)
Lásd Jobbikos pénzügyi hírek ha hatalomra kerülnek lopnak majd ők is (remélem soha).
A szélsőséges pártok halála pont ez ha egyszer hatalomra kerülnek kiderül hogy semmiben sem jobbak.

DE A szocik soha nem korlátozták az alkotmánybíróságot, nem loptak nyugdíjpénzt, ennyire pofátlanul nem közgépezték el a lóvét mint a fidesz, nem adták ki a baltás gyilkost stb... stb...
(ja és a gazdaságot sem tették ennyire tönkre)

Sajnos a volt "komcsiknak" nagyobb a demokrácia érzéke mint a "fiatal" demokratáknak. Ez a magyar demokrácia tragédiája. És ez nem a szocikat minősíti hanem un. fiatal demokrata utódjaikat...

ob.szerver 2012.09.09. 11:40:15

A nyugat-európai szélsőjobb Izrael párti. A magyar, irán meg azeri párti. Nekünk még szélsőjobból is csak a férgese jutott.

willdataa 2012.09.09. 11:41:27

@delano:

Nézegesd a tévé hírműsoraiban, politikai műsoraiban szereplő zsidókat. Sokkal többet találsz, mint a lakossági számarányuk.

SzaszaG1 (törölt) 2012.09.09. 11:41:49

Magyaroszágon ma nincs egy rendes jobboldali párt egyébként. Ugyanúgy, ahogy még rendes liberálisok sem jutottak az országnak.

willdataa 2012.09.09. 11:43:30

@ob.szerver:

Miből gondolod hogy nem az Izrael-párti a férgese?

index.hu/kulfold/2009/11/06/az_ensz_vizsgalatot_surget_gazarol
MTI
2009. november 6., péntek 01:36
előfordult, hogy az izraeli haderő szándékosan civileket vett célba, nem katonai infrastruktúrát támadott

index.hu/kulfold/2009/04/23/izrael-gaza
Index
2009. április 23., csütörtök 14:15
A WHO saját becslései szerint ráadásul 431 palesztin gyerek is életét vesztette.

Golgotai 2012.09.09. 11:43:42

@blog-o-log: Na figyeljél csak ide! Az akkori Gyurcsány-Bajnai zsidó kormány adott 2007 ben 200 millió forint eu s pénzt! munkahelyteremtő támogatásra annak a ZSIDÓ származásúak vezette vállalkozásnak ahol dolgoztam.Ennek örémére engem kirúgtak, mert nem nyaltam annyira mint a nyugdíjas! kollégák, akiknek már dolgozni sem lenne szabad. És azóta én nem találok munkát, mert a többi ZSIDÓ vállalkozó minimálisembert veszfel. A cIGÁNYOK meg már abban a tévhitben élnek, a zsidóóknak hála, hogy nekik itt joguk van átvenni a hatalmat, lásd defektes ezredes cigó gárdája. Erről ennyit, kikk miatt is van itt baj.

delano 2012.09.09. 11:44:11

@Zsoo: Én nagyon sok, de tényleg nagyon sok zsidót ismerek. Járok társaságba, krav magára stb. Egyetlen egy sincs köztük, aki bankban v médiában dolgozna. Ez már régóta csak egy ostoba legenda, h bárhol túl lennének reprezentálva. (Egy terület van, ahol tényleg: az az informatika - facebook, google stb.)
Nem csak kurucot kéne olvasni.

pandacsökiboborján 2012.09.09. 11:45:06

@rockjano: Magyarország tragédiája,hogy a lakossága döntő többsége ostoba,igénytelen és megalkuvó. Akik ha olvasnak is beérik a Blikkel,nem hajlandóak képezni magukat,nem mobilak a jobb életszínvonal érdekében és pl. természetesnek veszik ,hogy a politikusaik lopnak.
Lehet itt okoskodni,de alapvetően minden ország olyan politikát kap,mint amilyen a népe. ez van.

Zsoo 2012.09.09. 11:46:15

@iii: Értelek én, de ez egy ksiiskolás gondolat. Ha így lenne az maga lenne a képtelenség. Minden nemzet elsősorban a saját érdekeit nézi, a saját életterét védi, bővíti. Ha így lenne, akkor soha nem lett volna háború. Miért tört ki az első világháború?

rockjano 2012.09.09. 11:46:45

@pandacsökiboborján: Ez így van.

Mondjuk a politikusok lopnak nállunk fejlettebb országokban is... legfeljebb ügysebben :-)

NWolf 2012.09.09. 11:47:23

@rockjano: hát tudod a Közgép Margit hd felújítása és a rádiófrekvenciák ellopása is eléggé a nyilvánosság előtt zajlott, a pofátlan lopás a legenyhébb kifejezés amit arra használhatunk.

A szocik meg évek óta azzal etetik a népet hogy azért kell rájuk szavazni, mert ők "kevésbé rosszak" mint a Fidesz, aztán 2009-ben azért csak eljutottunk oda, hogy 4 millió mélyszegénységben élőt állapított meg egy Kopp Mária felmérés. Ha ők ennyire jobban mint a Fidesz akkor ezzel az erővel bárki másra is lehet szavazni, és az emberek ezt is teszik.

Politikusnak egy szavát se, csak ha ló legel a sír 2012.09.09. 11:47:58

@Hell István: "Toleráns ember nem tolerálja a rasszista-antiszemita-homofób intoleranciát."

Tehát nem toleráns, sőt rosszabb, mert pofázik a toleranciáról, de a tolerancia csak addig terjed, amíg az érdekei kívánják, és jön a "mindenki kussoljon aki nem ért velünk egyet".

Ja gulágra az összeset mint a régi "szép időkben", meg mindenkit aki nem ért veletek egyet, a tolerancia, és a NÉP nevében ;)

Egyébként nem rasszisták, nem akarják megkülönböztetni az embereket rasszok szerint, csak a tényekre világítanak rá.
Homofóbnak homofóbok, de hát minden normális ember elutasítj ezt az undorító beteg szokást.

delano 2012.09.09. 11:48:20

@Zsoo: hogy mi a kuruc? Beugratós kérdés? :)

pandacsökiboborján 2012.09.09. 11:49:11

@NWolf: az Európai Unióban a havi 800 euro alatt keresők számítanak szegénynek. Otthon az átlagfizetés van olyan 700 euro körül.

ob.szerver 2012.09.09. 11:49:22

@willdataa:

"Nézegesd a tévé hírműsoraiban, politikai műsoraiban szereplő zsidókat."

A politikai/hírműsorokban én férfiakat és nőket, tehetségeseket és tehetségteleneket, önálló gondolkodókat és pártkatonákat, mértékadókat és jelentékteleneket látok. Nem zsidókat, keresztényeket, ateistákat meg krisnásokat.

Ti beteg emberek vagytok.

"Miből gondolod hogy nem az Izrael-párti a férgese?"

Innen.

delano 2012.09.09. 11:50:10

@willdataa: A TV-ben sincs több zsidó, mint a lakossági számarányuk. Ezt csak azért hiszed, mert szerinted az is zsidó, aki valójában nem az. Kb 10%-a zsidó annak, mint akit a kuruc annak gondol.

pandacsökiboborján 2012.09.09. 11:50:40

@rockjano: ha lebuknak viszont mennek a hűvösre. itt meg nem

Scagnetti 2012.09.09. 11:51:28

@márta)): A hozzászólás Feri politikai ambícióiról szólt, nem a szocikról, akik egyébként ugyanúgy megérik a pénzüket.

Zsoo 2012.09.09. 11:52:33

@delano: A kuruc-info nevő portál olyan mint a jobbik, az ellenkezője, mint amit elhitetnek szerencsétlen jámbor magyarokkal.

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2012.09.09. 11:52:46

"Az LMP kiállt a Jobbik mellett".

Gratulálok! Sikerült a legkádáribb demagógiával megfogalmazni ezt a címet.

Gyűlölöm az LMP-t a Jobbikot egyaránt, de előbbi nem az utóbbi "mellett állt ki", hanem a legalapvetőbb, alkotmányosan biztosított jogok szellemében nem akart önkényesen megakadályozni valamit, ami jogilag biztosított a Jobbiknak.

Kurvajó világ lesz, mikor mindenki azt fasisztázza le akit akar, és megakadályozza a tüntetéseket, mert "őt ez bántsa".

Egyébként Jobbik, DK, MSZP, FIDESZ, LMP egyaránt mehetnének a levesbe, mégse állok oda azzal a 4-5 millió társammal aki így vélekedik a parlament elé, és zavarom el őket a faszba. Röhögni kellett volna a jobbikon, nem belemenni a játékukba, suttyeszek.

huhhhu 2012.09.09. 11:52:48

Sosem volt szimpatikus az lmp, szerintem köpönyegforgató, sütögeti a gesztenyéjét. Ugyanúgy sz.rik a társadalomra, mint a fidesz, vagy a jobbik. Hatalomba akar bejutni. Ennyi. Olvasva a hozzászólásokat, egyszerűen felháborító. Itt van aki megmondja, hogy ki a magyar, ki nem, van aki megszabná, hogy ki maradhat az országban ki nem, hát hol élünk? Az a véleményem, hogy ennek semmi értelme. Megy a marakodás a koncért, a hatalomért. Az emberekre vastagon sz.rik mindenki. Ahogy Korea kettészakadt, Magyarország is kettészakadhatna. A jobbik támogatottsága keleten magas, így a fideszjobbik menjen keletre, vihetik az lmp-t is, a másik társulat maradjon nyugaton. Aztán mindenki eldönti, hogy hol akar élni. Ennyi. De ami itt, meg másik topicokban is megy, az egyszerűen gyomorforgató. Eszébe juthatna már a kommentelőknek, hogy nagyon sok ember vastagon tesz a politikára, egyszerűen csak nyugodtan szeretne élni, és ezt a minimális elvárást sem kaphatja meg. Akkor miről beszélünk????????

pandacsökiboborján 2012.09.09. 11:53:08

@Politikusnak egy szavát se, csak ha ló legel a sír: na ennyit a toleranciáról. Mi a fasz köze van a politikának ahhoz,hogy ki kivel dug otthon?! Meg miért is betegek?
a klepto- és megalomán magyar faszkalap politikusok bezzeg fasza tagok.

Scagnetti 2012.09.09. 11:53:34

@Golgotai: Elég sok pornós van az országban, valószínű, hogy oda is jut belőlük. De ennek mi köze van bármihez is?

Magyarabb párt? És azt ki dönti el róluk? Hogy mérik a magyarságot? Napi két oldal rovásírással, és akkor magyarabb leszel?

Politikusnak egy szavát se, csak ha ló legel a sír 2012.09.09. 11:53:53

@rockjano: és nem annyit, mert ott nagyobb a veszély a lebukáskor.

rockjano 2012.09.09. 11:53:58

@NWolf: Hogy mennyire szavaznak "bárki másra" az majd kiderül, amilyen tendenciák vannak az arra utal hogy ők lesznek az egyetlen reális kihívói a fidesznek teccik vagy nem...

Az LMP akkor beszélhetne ha ma lenne 30% körül a közvéleménykutatásokban de mindketten tudjuk hogy ez sehol sincs.

A szocik viszont egyedül gyengék az ország sok részében.

Ha külön indul az ellenzék akkor a fidesz MARAD. Ez ilyen baromi egyszerű és tudja is ezt mindenki.

Az LMP számára fontosabb a pártérdek annál hogy ezt a minden eddiginél messze károsabb rezsimet eltávolítsa. Ez a lényeg ha minden dumát lehámozunk.

Tőllem maga a sátán is kerülhetne hatalomra csak ezt a rohadék bandát távolítsa el. Én személy szerint tönkrementem az utóbbi két év politikája miatt.

Scagnetti 2012.09.09. 11:54:18

@pandacsökiboborján: És ki fogja visszatenni? A Jobbik? Honnan? Hogyan?

G_Norton 2012.09.09. 11:54:45

Már nem azért, de miért kellett volna kimenniük? Rendesen bejelentett tüntetés, kész, ennyi.

Az LMP szerintem egyszerűen nem akar az MSZP-vel közösködni, amit helyesen tesznek. Ha kell, egyes kérdésekben valamelyik párttal összefognak, és ennyi, nem állnak ki minden hülyeség mellett, mert azt az adott haver csinálja.

Mindenben nem határolódnak el senkitől, ez teljesen nyilvánvaló. Jelenleg ők a legjózanabbak, nem hörögnek, nem fröcsögnek.

rockjano 2012.09.09. 11:55:07

@pandacsökiboborján: Azért már itt is mentek, de igaz a mi demokráciánk még nagyon fiatal :-)

pandacsökiboborján 2012.09.09. 11:55:24

@Megyko: sikerült pontosan megfogalmazni a problémat. de akkor az a 4-5 millió ember mit fog csinálni,ha ez a felhozatal?

Politikusnak egy szavát se, csak ha ló legel a sír 2012.09.09. 11:56:42

@pandacsökiboborján: ki mondta hogy a lopós maffiózó politikusok faszák?

Mindegy ki kivel dug, de a buziság betegség, nem normális dolog. Mondtam hogy le kell csukni/kinyírni őket? Nem, csak teljesen elszigetelni őket a médiában, ugyanis menőnek próbálják beállítani a zacsipacsit...

pandacsökiboborján 2012.09.09. 11:57:14

@Scagnetti: hát erről inkább azokat kellene megkérdezni,akik eddig kormányoztak.vagy úgy csináltak.

Pan Modry 2012.09.09. 11:59:05

Szerintem okos ember nem megy az utcara bohockodni, szamomra ugyanugy szanalmas a jobbik masirozasa, akarcsak a bekemenet, vagy ez a bohockodas.

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2012.09.09. 12:00:21

@pandacsökiboborján:

drága pandacsökiboborján, azt most "senkise tudhassa".

am. a Narancs Kft. sem csak idióta szavazógépekből áll, ők is érzékelik az általad felvetett kérdést, és megoldásként a választójogi tv. módosítás vonalon szeretnének ebből a 4-5 millió emberből leszűrni 1-2őt, háátha nem regisztrálnak alapon. majd meglátjuk milesz

Hunor Levente 2012.09.09. 12:01:38

@balazs_88: Erre a devecseri fellépésükre nem emlékeztem, de akkor úgy néz ki az LMP most köpönyegforgató lett.

Pussy Riot (törölt) 2012.09.09. 12:01:40

Olyan szép idő volt tegnap, miért nem feküdt inkább ki a fűbe kedvesével?

huhhhu 2012.09.09. 12:01:49

@rockjano: "Én személy szerint tönkrementem az utóbbi két év politikája miatt. "

Összeborulhatunk. Én is. És gyanítom, hogy rajtunk kívül még nagyon sokan. Sosem volt húúde..., de ennyire rossz, mint az elmúlt 2 évben, még nem volt. Kissé sarkosan elmondható, hogy hiába dolgozott az ember sok-sok éven keresztül.

pandacsökiboborján 2012.09.09. 12:02:25

@Politikusnak egy szavát se, csak ha ló legel a sír: szerintem meg nem betegség,de mindegy. Ez a baj,hogy ilyenekkel foglalkoznak Magyarországon,nem azzal,hogy mit csináljanak azzal,aki 25ször mászik be a kertbe lopni és miattuk nemhogy ipar,de mezőgazdaság sincs az ország elég jelentős részén,meg hogy miért stadion meg egyép szükségtelen építkezéseken keresztül nyúlják le az adóforintokat és mia a faszért nem lehet közmegegyezzésel olyan költségvetéseket csinálni,ami mondjuk szufficites. A válasz megvan: a káoszban lehet lopni,csalni,a magyarok meg olyan ostobák,hogy ezt csendben tűrik,sőt még pártjára is állnak egyik-másik érdekcsoportnak,akik pártoknak tartják magukat.

rockjano 2012.09.09. 12:04:36

@huhhhu: Abszulúlt.

És a vicc az hogy kis-közepes magyar vállalkozásoknak dolgozom és nem mentek el csak egyszerűen senki nem fejleszt nem ruház be és nem akar semmi munkát tőllem (sem), az egész gazdaság teljesen meghalt.

És ez már ennek a bandának köszönhető.

Nem tagadom az előzőek felelősségét sem de ami most van az valami teljesen más, sokkal rosszabb mint valaha...

ob.szerver 2012.09.09. 12:04:48

@willdataa:

"Miből gondolod hogy nem az Izrael-párti a férgese?"

Mert nekik van annyi eszük, hogy tudják, hogy a pármilliós, demokratikus, pluralista Izraellel egy értékközösséget alkotnak, és amelyik a szabadságukra és a jólétükre semmilyen fenyegetést nem jelent.

Szemben a sokszázmilliós muzulmán világgal, akik teljesen más mentalitás, világkép, szokások, hagyományok és értékrend szerint élnek, amit erőszakosan terjeszteni is próbálnak.

De a mi szélsőjobbunk még ennek a megértéséhez is silány.

willdataa 2012.09.09. 12:05:15

@ob.szerver:

Én viszont nem hiszem el hogy a zsidók olyan mértékben alkalmasabbak a gójoknál hogy a tévéműsorok szerkesztésében, vezetésében a lakossági számarányuk 50-70-szerese járna nekik. Ez azért túlzás.

lllilla- 2012.09.09. 12:05:16

@Scagnetti:

Azt hiszem itt az elhantolt eb!

Ebben az esetben az volt a meglepő, hogy több volt az ellentüntető, mint a tüntető----ez bizony áttörés!

((tüntetni pedig joga van mindenkinek--meg ellentüntetni is! Ez esetben a számarány a beszédes!)

Scagnetti 2012.09.09. 12:05:44

@pandacsökiboborján: Nem sírom vissza egyiket sem, ha erre gondoltál. De nem adnám a hatalmat a Jobbik kezébe sem.

willdataa 2012.09.09. 12:06:54

@ob.szerver:

Az nem ész hanem erkölcs kérdése hogy valaki egy rasszista apartheid gyerek- és tömeggyilkos rezsim támogatója vagy sem.

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2012.09.09. 12:06:58

Ja és az összes zsidózó kommentelőnek puszilom a családfáját, biztos visszakutattátok jóó alaposan!;)

Scagnetti 2012.09.09. 12:08:05

@lllilla-: Nyugaton a Jobbiknak eddig sem volt sok esélye. Ezért is volt baklövés a részükről oda menni.

De nem baj, egy kis égés rájuk fért már.

Zsoo 2012.09.09. 12:08:17

Nem kéne zsidózni, tisztelt Megyko!

Golgotai 2012.09.09. 12:10:14

@Scagnetti: Darab pornó stáb ne legyen az országban! Na, például így magyarabb, ha ezt kimondja.

delano 2012.09.09. 12:11:49

@Zsoo: Bogár László konkrétan elmebeteg, mit kezdjek ezzel a videóval?

pandacsökiboborján 2012.09.09. 12:12:55

@Scagnetti: megvan a megoldás:alakítsunk mi egy pártot!!! Miért is ne?! mondjuk az LMP ezért jött létre,csak senki nem tesz melléjük pénzt. Mert őket nem a pénzlenyúlás érdekli...azért remélem,hogy nem a fidesz fog nyerni legközelebb...az mszp és a gyurcsány párt meg megy a levesbe,ill. a börtönbe...és persze a sok tolvaj Fideszes is...szép látvány lenne

Zsoo 2012.09.09. 12:13:12

Bogár László az új IMF-tárgyalásról és a nemzeti szocializmusról

www.youtube.com/watch?v=pr1k6FmtJfE

lllilla- 2012.09.09. 12:14:02

@willdataa:

kommenteket olvasgatva:
megint jót zsidóztatok , cigányoztatok, komenistáztatok
de semmit nem mondtatok, hogyan előre a "magyar úton" az elszegényedő középosztály számára, a szegények még szegényebbé válása megakadályozásában, a nemzetközi elszigeteltség feloldásban stb.

(csak nehogy megint a vagyon kiárusításával meg privatizációval gyertek, mert az a múlt--most meg most van----a vagyon önmagában holt érték, ha nem működik.Ki és hogyan működtetné elpuskázott tőke nélkül??))

delano 2012.09.09. 12:14:13

@Zsoo: A kuruc is a zsidóké? Ajjaj, még szerencse, hogy te mindenen átlátsz. :) Addig is használd sokat a googlet, meg a facebook-ot azzal is a zsidók szekerét tolod. :)

Scagnetti 2012.09.09. 12:15:49

@Golgotai: Huszadrangú kérdés, sokkal fontosabb is van ennél. És attól nem leszünk magyarabbak, ha erénycsőszt játszunk. Gondolom, a kötelező hittan lenne a következő. Annak is, aki nem hívő.

Zsoo 2012.09.09. 12:16:11

Örülök, hogy humorodnál vagy. Köszönet a pozitív hullámokért:)
Hogy neked hogy vág az eszed!

Zsoo 2012.09.09. 12:17:22

@delano: Értelmezd! Ha nem értesz valamit, akkor Te vagy a hibás érte, nem más elmebeteg.

pánpéter 2012.09.09. 12:17:26

hogy lesz ebből nagy ellenzéki összefogás zsóti? :)
mocskos egy brigád ez az lmp, nem beszélve a jobbikről... nem úgy táncolnak, ahogy ti fütyültök. gennyes egy irredenta csapat.

zsótim, ebben az egészben még mindig te vagy a legszánalmasabb. :)

huhhhu 2012.09.09. 12:18:23

@rockjano: "És ez már ennek a bandának köszönhető."

Így igaz. Teljesen elszigetelték az országot, a nagyobb baj az, hogy amíg ilyen politikai-gazdasági berendezkedésű az ország, addig ez csak hatványozódni fog. A szélsőjobbra tolódással meg csak olajat öntenek a tűzre. Itt még a fű sem fog nőni.

pandacsökiboborján 2012.09.09. 12:18:25

itt szép az idő,elmegyek motorozni,talán a tengerpartra.

lllilla- 2012.09.09. 12:19:12

@pánpéter:

mintha a tegnapi ellentüntetés mást mutatna fel! :)

Politikusnak egy szavát se, csak ha ló legel a sír 2012.09.09. 12:20:32

@pandacsökiboborján: igen, mondjuk a zacsipacsi témája kb az utolsó probléma, és nem is olyan nagy horderejű.

A vörösök azért állnak a magyarok "jótevői" pártjára, mert ma ez menő(nemzetközileg, és a rasszizmus óbégatása), meg tudják szerezni ezeknek a kisebbségeknek a szavazatait, így közelebb kerülnek a húsosfazékhoz. Bizonyos kisebbségek egyértelmű miért szavaznak rájuk, hogy folytathassák amit eddig csináltak. Aztán vannak az csendes tiszta kertvárosban felnőtt(igaz én is ilyen helyen nőttem fel, de azért járkáltam sokfelé, így megtapasztaltam a rézbőrűek "vendégszeretetét" is) hülyegyerekek, akik nem tudnak semmiről és azt hiszik hogy a "szemét" magyarok, csak úgy faj alapján akarják a kisebbségeket elnyomni (abba nem gondolnak bele, hogy vajon a szerbeket, svábokat, tótokat miért nem akarják vajon elnyomni, pedig ők talán többen vannak mint a rézbőrűek).

Aztán ott a magyarországon lakó zsidóság egy része, a cionisták, ők pedig mindenkit gyűlölnek aki nem ők, mert igazi rasszisták. Gyűlölik a cigányokat is, de egyelőre melléjük állnak hogy összeugrasszák őket a többséggel.

De a legfontosabb lenne jelenleg, a teljes politikai garnitúra lecsukása, és vagyonának elkobzása, legalább is a 2 nagy pártté és utódjaiké (fityisz, maszop, döglött kommunisták), mert ők már nyilvánvalóan loptak csaltak.
Szóval egy IGAZI rendszerváltás, nem módszerváltás.
Lengyeleknél megtörtént, és nézzük hova tartanak...

delano 2012.09.09. 12:24:31

@huhhhu: @rockjano:

Az a rossz hír, hogy az emberek akkor is a Fideszre fognak szavazni, ha konkrétan éhen halnak. Látjátok itt is a kommenteket: mindegy mit csinálnak, az a lényeg, hogy a gonosz liberálisok takarodjanak az országból. Ennél még sokkal-sokkal nagyobb szarra van szükség, hogy ez a gondolkodásmód megváltozzon, de lehet, hogy akkor sem fog. A németeknek a második vilgáháború elég tannulság volt, itt még az sem volt elég.

lllilla- 2012.09.09. 12:26:00

@Politikusnak egy szavát se, csak ha ló legel a sír:

ez a legnagyobb hülyeség!
én végigéltem már elkobzást--akik elkoboztak azok azt maguknak kobozták el :)
Nem a köznek! :)

Az pedig csak elit csere!

Tessék a most meglévőt működtetni , azt ami itt és most rendelkezésre áll! Más esély amúgy sincs!
dolgozni csak azzal lehet aki ott van!
Forrás csak annyi van, amennyi most van!

A többi álmodozás!

delano 2012.09.09. 12:26:14

@Politikusnak egy szavát se, csak ha ló legel a sír: A magyar zsidóság senkit nem gyűlöl, ezen a baromságon túl kéne lépni. Ha utálnák a magyarokat, akkor kiköltöznének Izraelbe, hagyjuk már ezt a baromságot.

Golgotai 2012.09.09. 12:27:34

@Scagnetti: Azt csak te hiszed, hogy huszadrangú kérdés.A pornó prostitóció, lényegtelen, hogy van e ott kamera vagy nincs, pénzért szexel a példánknál maradva családanya. Aki ezután értelemszerűen lezüllik. Szerint egy züllött, erkölcsi hulla, hogy fg tisztességes magyar embert nevelni a gyerekeiből? Sehogy. Ezért kell a pornó ipart innen kitakarítani.

düftin hoppmann 2012.09.09. 12:30:06

Szegény LMpé a Zsolti most levette róla a kezét. Nem szeretnék a helyükben lenni.
De a Jobbik is csayk néz ki a fejéből ettől a cikktől.

rockjano 2012.09.09. 12:32:06

@delano: Én csak abban reménykedem hogy a gazdasági állapotok rohamos rosszabbodása és a teljes erkölcsi lezüllés ami erre a rezsimre még az előzőeknél is jellemzőbb talán megteszi a hatását.

Azonban ez a rezsim totál gátlástalan és tudja úgy befolyásolni a választási rendszert hogy (minden mostani ellenzéki duma ellenére) gyakorlatilag leválthatatlanná teszi magát.

Sok jobbos kommentelőben egy nagyfokú önigazolási kényszert, frusztrációt érzek.
8 év szoci kormányzás után nagyon várták hogy minden más és legalább egy kicsit jobb legyen annyira várták hogy most nem képesek elfogadni hogy nemhogy egy kicsit is jobb lenne akármi hanem még sokkal rosszabb minden.

Hiába látják a valóságot nem képesek/akarják elfogadni azt.

Nem bírják kimondani azt hogy ennél még az oly sok mindenért okkal bírált Gyurcsány is jobb volt.
Pedig az volt, de ez kimondhatatlan dolog számukra.

lllilla- 2012.09.09. 12:33:32

@Golgotai:

csak a mélymagyarok a tisztességesek?!
(nekem tengernyi irodalom van a bírtokomban e témában--hogy tudjam hol a hülyeség "vallási gyökere"--és mégsem gondolom, hogy a magyar rasszizmus kevéssé lenne káros, mint a többi, a "magyar" árjaság kevéssé lenne ártalmas, mint a más volt
tán egyszer belátható lesz, hogy a kultúra és nyelv őrzése békés módon is megtörténhet---a gazdaság amúgy már kénytelen együttműködő lenni)

Golgotai 2012.09.09. 12:35:23

@lllilla-: Így van, mert a magyarhazafinak nemzeti sorskérdés erkölcsösnek lennie.

Pontos 2012.09.09. 12:36:10

A szok�s sz�onal, de nem is v�unk m�. Egyszer az MSZP-� m�zor az LMP-t szapulni - csak ez megy ezen a blogon. Ett��Flet�vei nem fognak szaporodni. A c�pedig egy sima hazugs� a k�v� nem err�z�s nem is arr�amit a blog� sugall. Lelke rajta!

lllilla- 2012.09.09. 12:38:55

@rockjano:

ha így folytatódik , akkor ma jobban élünk , mint két év múlva, de nem az IMF hibája okán

Ez az ellentüntetés a hamis bűnbak képzése ellenében jött létre--ezért kár, az lmp távolmaradása

A jelenség és a lényeg sokszor nem mutatkozik azonnal és együtt!

Scagnetti 2012.09.09. 12:39:21

@Golgotai: Huszadrangú kérdés továbbra is. És mindenkinek a maga döntése, hogy mit csinál. Amíg egyéb munkát nem tud adni neki a Jobbik, addig ne fröcsögjön, ha az illető pornózni megy!

rockjano 2012.09.09. 12:40:19

@lllilla-: "ha így folytatódik , akkor ma jobban élünk , mint két év múlva, de nem az IMF hibája okán'

Na ez tuti

ikri 2012.09.09. 12:41:34

@rockjano: nem közgépeztek, csak privatizáltak: magánnyugdíjakat, energia szektort, a teljes hazai feldolgozó ipart, vízműveket, egyszóval mindent ami Magyarországon még értékes és mozdítható volt, de még azt is ami nem... gazdasági érvekkel nem magyarázható kvótaszerződések és kötelezettségvállalások, a magyar gazdaságnak a gyárak felrobbantgatásával fémjelzett tudatos tönkreverése, eladósítás és az ezzel járó kiszolgáltatottság a BTK hatáskörébe tartozó gazdagsági bűncselekményeket nem is említve. Valóban, a szocialista kormányzás csupa móka-kacagás volt nekünk csak...

lllilla- 2012.09.09. 12:42:53

@Golgotai:

mint ahogy nemzeti sorskérdés nélkül se árt erkölcsösnek lenni

(már akkor, ha az erkölcs --hangsor fogalmában egyetértettünk :) )

willdataa 2012.09.09. 12:43:20

@lllilla-:

Az elszegényedés követezik többek között az izraeli felvásárlásból és a cigány bűnözésből, tehát az elszegényedésről nem lehet zsidózás és cigányozás nélkül objektíven beszélni, mert akkor meghamisítanánk, elhallgatnánk az összefüggéseket.

himpellér 2012.09.09. 12:43:30

Akik most fasisztáznak, azok anno boldogan lengették a tribün előtt a vörös zászlót,éltetve azokat a bolsikat, akik akasztottak a hatalomért.

fidesz = házmesterek pártja 2012.09.09. 12:44:46

@himpellér: mi van nácika? A nyilastestvér apukádat is fellógatták?

Netuddki. 2012.09.09. 12:45:27

Hát itt az lmp qrva nagyot téved. Mégpedig ott, hogy a jobbik ténykedése nagyon is jól ismert. Ha a veszprémiek úgy döntenek nem kérnek belőlük akkor bizony ehhez minden joguk megvan...

fidesz = házmesterek pártja 2012.09.09. 12:45:40

Gréczy elvtárs! Azért valahol a lomposokat is meg lehet érteni: a hitgyülisekkel én sem szeretnék közösködni...

fidesz = házmesterek pártja 2012.09.09. 12:46:29

@willdataa: aham. És mondd csak, milyen érzés a gerinced helyén egy takony nyúlványt hordani?

rockjano 2012.09.09. 12:47:22

@ikri: Nos tipikus érv...

"privatizáltak: magánnyugdíjakat, energia szektort, a teljes hazai feldolgozó ipart, vízműveket, egyszóval mindent ami Magyarországon még értékes és mozdítható volt, de még azt is ami nem"

Ez egyrészt persze így nemigaz de a mégfontosabb kérdés MIÉRT BAJ ha ezek a dolgok magánkézben vannak???

Jobboldaliak konzervatívok a világ fejlettebb részén általában kifejezetten a magántulajdon pártján állnak. Jobb az állami tulajdon???? Elvtársam ez nagyon komcsi gondolkodásmód :-)

Az ami állami az olcsóbb??? (NEM) Ami állami az jobban működik??? (SOHA) Az állam jobb gazda??? (UGYANMÁR)

Imádom amikor fideszes jobbososk ugyanazt ismételgetik mint fiatalkoromban a kádárrendszerben (amelyik azért kurva szar volt ám még a mai helyzetnél is rosszabb)

fidesz = házmesterek pártja 2012.09.09. 12:48:20

@Golgotai: "magyarabb"... te hülyébb vagy, mint a náci elvtársaid többsége. :D

P Woodman 2012.09.09. 12:48:28

@ikri: Na, ott a pont..
Így indult minden jò,
az alapoktòl...

Netuddki. 2012.09.09. 12:48:48

@himpellér: Az a probléma veletek kicsihuszár, hogy szalonképtelenek vagytok. Nem nácik vagytok hanem ostobák, mert azt hiszitek egy valós probléma megoldása a gyűlöletkeltés...

"himpellér 0 bejegyzést írt és 219 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2009.01.29. óta tag."

dúlidúliaréten 2012.09.09. 12:49:31

Ez az írás komoly akart lenni? ennyire sötét nem lehet valaki..

2012.09.09. 12:50:44

@Zsoo: 19. századi gondolkodás miatt.

komplikato 2012.09.09. 12:51:45

@pandacsökiboborján: "A Jobbik egy tüneti kezelés a cigányok elviselhetetlen életmódja,magatartása ellen ..."
Miért sikerült bármit akár tünetileg kezelni? basszus anno a faterom önkéntes rendőrként több bűnesetet akadályozott meg mint eddig ezek a gárdáikkal együtt összesen és nem azért mert az öregem olyan jól nyomta, hanem mert a nullához képest nem nehéz.

fidesz = házmesterek pártja 2012.09.09. 12:52:29

@ikri: magánnyugdíjakat a fidesz "privatizálta" a saját zsebébe.

@rockjano: a mai helyzetnél milliószor jobb volt akkor. Ami gázos volt: nem mehettél bármikor külföldre.
De... nem kellett attól tartanod, hogy éhendöglesz, télen megfagysz a lakásodban, mert kikapcsolták a fűtést, hogy az utcán fagysz meg, mert már lakásod sincs stb.
Elég csóró családban nőttem fel, de kevésbé kellett aggódnunk amiatt, hogy mi lesz a jövőhéten, -hónapban, -évben, mint mostanság.
Volt némi szociális háló, még az akkoriban is sokat szidott egészségügyi ellátás is elfogadható volt stb.
Nézz körül most!

P Woodman 2012.09.09. 12:52:48

Pl energiaszektort melyik
hülye ország privatizál,
rajtunk kívül, nulla
működési szabályzással?
Jò gazda tud lenni az àllam is,
megfelelő kontrollal..

Sixy 2012.09.09. 12:53:06

Dehát hol írták, hogy az MSZP-nek, meg a DK-nak nincs joga kimenni? Ők csak azt mondták, hogy szerintük ez hülyeség, és nem visz előre. Tessék megnézni az eredményt: a Jobbik kiment két tucat emberrel, ami tiszta ciki. Az MSZP-DK verte a mellét emiatt a két tucat miatt, hogy jaj, jönnek a nácik, mi lesz most a demokráciával, ami megint csak tiszta ciki. Szerintem ebből egyedül az LMP jött ki jól.

Az meg, hogy közös törvényjavaslatot adtak be a Jobbikkal... Hát, erre tényleg az volt a legtalálóbb, amikor valamelyik kommentelő írta, hogy ha a bálnavadászatot ítélnék el, akkor az MSZP-DK baráti kör tuti kievezne leszúrni néhány bálnát.

Jó lenne, ha néha az orrunknál tovább is látnánk és nem csuklóból intéznénk el mindent, mert az fújfekete, meg fújvörös, meg libsi, meg komcsi, meg náci, meg zsidó. (Egyébként aki szerint a zsidók pénzelik a Jobbikot, az egy lol.) Ekézhetitek az LMP-t azért, mert szervezetlen, vagy töketlen, vagy komolytalan a programja, de hagy ne azért ekézzétek már őket, mert nem (mindig) vesznek részt abban a bohóckodásban, amit itt az ellenzéki pártok művelnek. A Fidesz meg csak röhög, mert hiába morzsolódik le a bázisa, a lemorzsolódók csak sápadoznak, hogy akkor most kikre is kéne szavazni. Jó lenne, ha végre létezne alternatíva, mert valahol szánalmas, hogy erre az ámokfutásra még két év után sincs.

Golgotai 2012.09.09. 12:53:33

@Scagnetti: Hohó, áljunk csak meg egy pillanatra! A pornózást , pornózót nem menti fel semmi, a süket dumákat mint a kellett a pénz, éhezett a gyerek, nem lehet figyelembe venni, az nem mentség, kurválkodott, erkölcsi hulla lett ennyi. Szerinted a hülye jobbik van hatalmon, hogy munkát adjon bárkinek is? NEM! A sok elmebetegnek hála a jaffa, a ZSIDESZ van hatalmon, a tisztes meglllhetést a zsidó kormányon tessék számon kérni, aki a milliárdos zsidók mint demján seggét tisztára nyalja!

lllilla- 2012.09.09. 12:54:08

@Zsoo:

Hogy cinikus legyek:
az idő--nagy igazságosztó!

Ettől még itt és most mi vagyunk
a dolgainkat itt és most nekünk kell megoldani
büntetünk avagy nem tök mindegy---a forrás , amelyből építkezhetünk annyi amennyi.

(az indulat oltárán lassan a lehetőségeink vesznek el :( )

ikri 2012.09.09. 12:54:33

@kovi1970: csakhogy nem a veszprémiek döntöttek így, hanem két politikai és néhány civil szervezet. Az Lmp állásfoglalása kifejezetten korrekt: nem kell egyetérteni valakinek a véleményével, de egyet kell érteni azzal, hogy elmondhassa azt. Érdekes módon, éppen a hazai demokraták azok , akikről egész egyszerűen Rousseau-nak ezen szép gondolata azonnal és nyom nélkül lepereg.

Amatőr 2012.09.09. 12:58:26

@rockjano: """Én csak abban reménykedem hogy a gazdasági állapotok rohamos rosszabbodása és a teljes erkölcsi lezüllés ami erre a rezsimre még az előzőeknél is jellemzőbb talán megteszi a hatását."""

IGEN, MEGTESZI! Mert a baloldal után a tömeg kiábrándul a fideszből is és az egyetlen, tömegtámogatással bíró radikális pártra, a jobbikra szavaz. Az jobb lesz?

Persze, lehet, hogy jobb lesz, mert nekünk úgyis mindig előbb alá kell merülni a sz@rban, mielőtt kimásznánk a gödörből.

rockjano 2012.09.09. 12:59:24

@A fidesz a betegek kiirtására készül:

Ebben azért vitánk van.

Talán a legszegényebbeknek valóban jobb volt egy kicsit és igen a létbiztonság valamennyire jobb volt.

Ami borzasztó volt az a lehetőségek a perspektíva hiánya. Hiába dolgoztál jobban nem tudtál előrébb jutni, hiába volt esetleg pénzed nem tudtad mire költeni mert árúhiány volt, nem volt lehetőség perspektíva.

Ami volt az totális kispolgári szervilista konzervativizmus (mert a kádár rezsim nem szocialista volt ám hanem konzervatív aki átélte tudja)

ikri 2012.09.09. 13:00:52

@rockjano: stratégia ágazatok a világon sehol sincsenek magánkézben, a pécsi vízműveket is egy francia ÁLLAMI tulajdonú cég vette meg. S olyanra se nagyon volt precedens a világnak gazdaságilag sikeresebb felén, hogy garantált hozammal értékesítsenek nyugdíj vagyont. Milyen érdekes, bezzeg-Lengyelország és bezzeg-Szlovákia szocialdemokrata kormánya is visszaállamosításra készül.

rockjano 2012.09.09. 13:01:03

@Amatőr: A frászt

nem fognak a jobbikra szavazni, legalábbis nem nagy tömegben, nem vagyunk ennyire hülyék, legalábbis nem mind.

Semmi nem igazolja ezt a jobbik nem nő...

Vissza fognak szavazni a szocikra esetleg ha lesz egy összefogás akkor arra...

lllilla- 2012.09.09. 13:02:10

@willdataa:

ez marhaság!
még jól se hangzik!

a 7 milliárd emberből 10 millió sincs a zsidó(Izrael 7 millió körüli!)--ne mondd már, hogy világ-összeesküvés van :)

Az USA lakossága is kevés lenne hozzá!

ez a jobbik tipikus rossz válasza
van bűnbak! és ha azt elintéztük itt a földi jó!

Hát nincs itt!
mert akkor jönnek a kék sszeműek, meg a biciklisták--hogy a hevület fönn maradjék
meg a problémák is ott maradjanak!

A jobbik a hamis és rossz válaszai miatt rossz alternatíva!
Emiatt elvonja a figyelmet és a cselekvést más útkeresésektől, amelyek tán valódiak lehetnének az itt és most rendelkezésre álló forrásokból

Amatőr 2012.09.09. 13:04:39

@rockjano: ""Jobboldaliak konzervatívok a világ fejlettebb részén általában kifejezetten a magántulajdon pártján állnak. Jobb az állami tulajdon???? Elvtársam ez nagyon komcsi gondolkodásmód :-)""

Az lehet, de ha választhatok, akkor inkább egy magyar komcsira, vagy fasisztára bízom a vízcsap kezelését, mint egy "talpig becsületes francia demokratára" a globalizáció és a privatizáció jegyében.

Politikusnak egy szavát se, csak ha ló legel a sír 2012.09.09. 13:04:39

@delano: na így alakul ki a rászistá mese. Azt írtam, hogy EGY RÉSZE a cionisták. És azért nem mennek izraelbe, hogy itt érvényesítsék izrael érdekeit, ugyanígy teszik az usában is. (gerjeszteni a rászistáá témát, hogy csorogjon a kárpi, és menjen a holobiznisz).

rockjano 2012.09.09. 13:04:55

@ikri: Nem az állami vagy magántulajdon a kardinális probléma ebben az országban.

Eleve a tulajdon nem igazán számít!!! Az számít hogy hogyan működnek a cégek milyen a piaci környezet és ez ma borzasztó.

Egy magáncég is működhet rosszul és egy állami is jól.
AZ számít hogy termel-e profitot fizet-e adót, foglalkoztat-e embereket.

Ne hidd hogyha a vízmű magyar állami tulaldonba kerül azzal akárkinek akármilyen szempontból jobb lesz. Nem lesz olcsóbb az tuti (hiszen beruházni valakinek továbbra is kell) Én dolgozom egy ilyen cégnek egyébként milliárdokat ruháztak be kis hazánkba. Na ez most nem lesz....

béci79 2012.09.09. 13:05:27

Én sem értem miért kellett volna az lmp-nek kimenni demonstrálni,az csak a szélsőliberális felforgató körök,poszt-szdsz/dk/antifák/hitgyüli pojáca vircsaftja volt.Igaza van az lmp-nek hogy nem csatlakozott a szélsőliberális oldalhoz,próbál nyitni szerintem a normális emberek felé,mert eddig az nem nagyon ment nekik,de látják hogy a Jobbik milyen jól áll vidéken.

Golgotai 2012.09.09. 13:06:04

@rockjano: Itt csak ne ruházon be a külöldi majom, hanem tolja el a biciklit.

rockjano 2012.09.09. 13:06:25

@Amatőr: Én viszont sokkal szivesebben bízom a külföldire mint akármelyik magyar baromra...

rockjano 2012.09.09. 13:07:06

@Golgotai: El is tolja baszki, mi meg ittmaradunk nyakig a saját szarunkba.

Éljen Észak Korea ugye????

Politikusnak egy szavát se, csak ha ló legel a sír 2012.09.09. 13:08:42

@lllilla-: nem, hogy ha a halállal néznek szembe (lincselő tömeg), és rendes kontroll van rajtuk. Az a másik elkobzás, pedig teljes elkobzás volt, mindenkitől mindent ;) csak a bűnözőktől kéne.

A meglévőt nem lehet működtetni, mert mindent átsző ez a bűnözőhálózat önmagukat törvényesítik (lásd már választási minimum részvétel sincs, nem mondhatod azt hogy egy másik garnitúrát szeretnél, vagy is mondhatod de pont leszarják), látod 65 éve semmi sem változott.

Scagnetti 2012.09.09. 13:11:14

@Golgotai: Azért kíváncsi lennék, ha neked is felkopna az állad, mennyire lennél erénycsősz.

Ha a Jobbik lenne, a rendkívül bölcs, multik haza politikájával, még több munkanélküli lenne. A Fidesz is szarul csinálja, de a Jobbikot pont azért nem szabad a hatalom közelébe sem engedni, mert ők tízszeresen csinálnák meg mindazt, ami rossz a Fidesz politikájában.

A zsidó paranoiádat meg kezeltesd! Bár kétlem, hogy a nácizmus gyógyítható lenne.

radikalisviccek 2012.09.09. 13:12:48

A véleményszabadság a paranoiás kommunistákat - így Gráczygecit - is megilleti. Aki ezt arra használja fel, hogy mások véleményszabadsága ellen kampányoljon. Nájsz.

lllilla- 2012.09.09. 13:14:32

@Golgotai:

én pedig se kecskét nem akarok tartani, sem kertecskémet nem akarom újra túrni

sem semmi hasonlót nem szeretnék :
amikor látástól mikulásig dolgoztam a málnát művelve azt igérték emberibb--(8 órás) munkám lesz. és most térjek újra vissza a 24 órához?
(állatok tartása ugyanis annyi idő naponta)

ennyit a bicikli eltolásáról

Amatőr 2012.09.09. 13:16:14

@rockjano: Hogy a fidesz mekkorát bukik, azt nem lehet megjósolni (talán nem akkorát, mint a szocik). A szadesz egy-két évtizedre kirúgatta magát a közéletből. A komcsi nyolc év történelmi léptékben túl közeli és az arcok sajna visszataszítóak. Dk, lmp szánalmas próbálkozások. Új pártokra, figurákra nincs remény, ugyanis szegény ország vagyunk, csak egy csőcselékre telik.

Marad tehát a jobbik, vagy ismét a fidesz. Mert ás nincs a láthatáron.

A szavazási regisztrációval pedig maga alatt is vágják a fát, mert ezért sokan dühből mennek el szavazni, és nem a fideszre.

komplikato 2012.09.09. 13:17:13

@P Woodman: Ha csak az energiaszektor lenne az egyetlen, nálunk kb. semmi sincsen szabályozva, lásd bank rendszer. Meg is látszik. Aztán rá lehet fogni az időjárásra, X országra, Y népre, meg az előző kormányokra ... csak dolgozni ne kelljen.

nickelbolha 2012.09.09. 13:18:13

@Megyko: pedig kiállt mellette... demagógia kicsit mást jelent.

bigthereal 2012.09.09. 13:18:50

"A szöveg szerint a fasiszták ellen vonulók felesleges feszültségkeltők"

milyen fasiszták ellen?:P

zsóti, zsóti, mindig ugyanaz a lemez, nem unod még?

komplikato 2012.09.09. 13:20:15

@Golgotai: Te milyen értelmes konkrét munkahelyteremtő programot láttál náluk/tőlük aminek az első pár mondata nem volt alapból hülyeség vagy félrevezetés? Volt már itt pár szerencsétlen aki azt bizonygatta, hogy a mezőgazdasági és háztáji felfuttatás segít majd ezeken, miközben 1 perc alatt utánanézni miért nem fog.

lllilla- 2012.09.09. 13:21:27

@radikalisviccek:

mit is fejezett ki a "magyar élet menete " cím

koncentráltan a rossz választ a probléma megoldására.

nem a menetet akadályozták--csak ellentüntettek, hogy a rossz válaszból nem kérnek

ezért volt kár az lmp részéről, hogy nem ellentüntetést látott, hanem demokrácia sérelmet---pedig az ott nem volt!

egyébként több volt az ellentüntető, mint a tüntető

rockjano 2012.09.09. 13:21:52

@Amatőr: Ha a Jobbik nyer akkor tragédia van. (nem fog)

Egy olyan párt amelyiknek az elképzelési köszönő viszonyban nincsenek a realitással amelyik rasszista antiszemita és ostoba nem kerülhet hatalomra.

Ha mégis nem csak mi szenvedjük meg hanem a gyerekeink is.

Ez egyet jelent az EU-ból való távozással, teljes tőkekivonással milliónyi új munkanélkülivel, bankbetétek zárolásával, véres utcai zavargásokkal és polgárháborúval

Több százezer magyar halott lehet a jobbik hatalomrajutásának az eredménye...

Ez nem vicc...

Amatőr 2012.09.09. 13:24:21

@rockjano: ""Ne hidd hogyha a vízmű magyar állami tulaldonba kerül azzal akárkinek akármilyen szempontból jobb lesz. Nem lesz olcsóbb az tuti (hiszen beruházni valakinek továbbra is kell) Én dolgozom egy ilyen cégnek egyébként milliárdokat ruháztak be kis hazánkba. Na ez most nem lesz.... ""

Én nem így látom.
Az elmúlt 6-8 évtizedben volt víz és volt hozzá beruházás.Nem keletkezett profit, amit nem vitt senki sehová.

A privatizálással ez megszűnik. Több pénzt kell befizetni, hogy elegendő profit termelődjön, amit aztán el lehet vinni. Mondjuk Franciaországba.

És ha összedől a rendszer, akkor a francia elpucol. Mi meg desztillálhatjuk a Duna vizét.

dr. Trebitsch 2012.09.09. 13:26:38

"mindegy mit csinálnak, az a lényeg, hogy a gonosz liberálisok takarodjanak az országból"

Így van, az a lényeg, hogy az okosabb embereket elűzzük az országból... aztán majd sírunk, hogy a Nobel díjat nem magyarként veszik át... de a legbüszkébbek rájuk az antiszemiták, akik ilyenkor nem hangoztatják, hogy a tizenvalahány magyar származású Nobel díjas közül csak kettő nem zsidó származású... persze most már megy mindenki, akinek van vér a pucájában és meg tudja állni a helyet külföldön is.

Zsoo 2012.09.09. 13:29:12

@iii: Akkor soha többé háború?

The real Donky 2012.09.09. 13:29:50

@Golgotai:
LOL. Nem kell a Dunántúlra menni, ha pornózásra keresnek szereplőt. Elég, ha kimennek egy gárdafelvonulásra. Gondoljunk csak Müller kisasszonyra. Neki azért kellett távoznia, mert kiderült. Vajon hány olyan van, akiről nem derült még ki?

dr. Trebitsch 2012.09.09. 13:30:01

@rockjano: azért erre ne vegyél mérget. jobban teszed, ha felkészülsz az angolos távozásra. Ha nyernek, egyébként lesz kb. 1 éved a csomagolásra. Utána már nem biztos, hogy nyitva lesz a határ.

Zsoo 2012.09.09. 13:30:06

@lllilla-: A történelemhamisítás oltárán..

ElPadre 2012.09.09. 13:31:27

pedig most tényleg az LMP-nek van igaza.

aki egyetért, az kimegy egy legálisan bejelentett tüntetésre.

aki nem ért egyet, annak egyetlen civilizált mód marad: mégpedig a távol. esetleg passzív megfigyelőként.

nem hinném, hogy a magyar élet menete vagy mi a csoda a megoldás. de azt sem hiszem, hogy a félsávos útzárás lenne az. egy kis józan és européer gondolkodás, amit most és úgy általában az LMP bemutat, sokkal inkább lenne az.

meg az is lenne a megoldás, ha szépen elmennénk 2014-ben szavazni, és mindenki egyébre szavaznánk, nem a fideszre. ennyi.

és valahol be kéne építeni az alaptörvénybe, hogy soha többé senki ne kaphasson 2/3-ot, mert akkor ez lesz, ami most megy két éve. ami, legyünk őszinték, kibírhatatlan kezd lenni.

Amatőr 2012.09.09. 13:32:01

@rockjano: ""Ha mégis nem csak mi szenvedjük meg hanem a gyerekeink is.""

Igen, ez fog történni.

Sokadszor írom; tessék fellapozni a Weimari köztársaság történetét! Tanulságos!
Hitler nem kékcédulázással jutott hatalomra! Választották!
Aztán lehet sírni-ríni és a fogakat vicsorgatni.

rockjano 2012.09.09. 13:32:40

@Amatőr: Nem a profit a lényeg!!!

Ez egy alapvető demagógia hogy akkor majd kiviszik a profitot.

Ha hoznak ide egy rakás tőkét ami itt nincs és ebből nagyon drága és nagyon modern technológiákat fejlesztenek, embereket fogllakoztatnak és nyereségadót fizetnek és az utánna keletkező (elég kicsi) profitot kiviszik az nekünk JÓ, NAGYON JÓ.

Ha nem tennék senki más nem tenné!!!

A víz az nem olyan hogy csak úgy van. Tisztító telepeket kell fejleszteni és csöveket fektetni és ezek kurva drága dolgok ám, nállunk erre senkinek nincs pénze az államnak sem.

Én dolgozom olyan cégnek amelyik modern erőművekbe százmilliókat fektettek be külföldi pénzekből és most éppen kivonulni készülnek az országból

Ez tragédia!!A tőke nem ellenség!! A multik sem ellenség!!! Szabályozni kell a működésüket de ha nincsenek akkor a saját szarunkba fulladunk bele ők meg mennek szlovákiába és ott meg van fejlődés, lenygelországban válság sincs...vajon miért????

Blogger Géza 2012.09.09. 13:33:26

@márta)): És ezt te el is hiszed? Hahaha.

rockjano 2012.09.09. 13:33:49

@dr. Trebitsch: Én nem megyek sehova

Megyek és pofánverem a szarjancsikat...

Mensikov 2012.09.09. 13:37:15

Az lmp belátta, hogy holmi leláncolásokkal, táblás, gagyi tüntetésekkel az emberek inkább kiröhögik őket semmit szimpátiát váltanának ki. Inkább távol maradtak. Ez most nekem pld. inkább szimpi, a magyarázat is minthogy itt elkezdenek fasisztázni és útlezárni ami egyébként is hatástalan volt.
Uraim, ez egy darabig múködött ma már nem. Tessenek jobbat kitaláni.

fidesz = házmesterek pártja 2012.09.09. 13:37:59

@Amatőr: milyen "komcsi" te szerencsétlen? Komcsik most vannak kormányon, bár tény: egyre többször nyújtogatják a szaros nyelvüket a náci seggek felé...

Amatőr 2012.09.09. 13:40:19

@rockjano: Mint azt az előbbiekben írtam, a vízszolgáltatás működött (sőt, a helyzetünkhöz képest kiválóan) az elmúlt 6-8 évtizedben külföldi tőke nélkül is.

Minek ezen változtatni? Ami jól megy, azt talán nem k'ék eladni.

Néhány éve egy gazember a szerencsejátékot privatizálta volna. A tuti tiszta pénzforrást. És meg is tudta ideológizálni az okát. Na, ez Magyarország.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.09.09. 13:42:42

Teljesen igaza van az LMP-nek.

És ők nem loptak, csaltak , hazudtak mint elődeik a szocik és a baltás-bóvlista fidesz!
Hajrá LMP!

dr. Trebitsch 2012.09.09. 13:43:40

Az egész demokratikus rend egyébként gyenge, mindaddig, amíg nem jönnek rá, hogy minden társadalmi rend alapja, hogy az alapértékeit erővel is megvédi. Az alaérték a demokráciában mindenekelőtt az emberek egyenlősége a törvény előtt. Tehát nem lehet azt elfogadni, hogy valamely párt, csoport ezt tagadja, vagy el lehet fogadni, de azzal, hogy az ilyen csoportokra, pártokra azok a szabályok vonatkoznak, amelyeket ők akarnak bevezetni bárki más ellen. Vagyis minden szankciót lehetne alkalmazni ellenük, amelyet Ők szeretnének bevezetni BÁRKI ellen. Amíg ez nem lesz így, a demokratikus rend "béna kacsa" lesz minden olyan országban, ahol a széles tömegeknek fogalmak sincs még arról, hogy mi a demokrácia.

komplikato 2012.09.09. 13:43:58

@Amatőr: "Nem keletkezett profit, amit nem vitt senki sehová."

Mindkét részét erősen kétlem a mondatodnak, lásd jelenlegi "nagy magyar hazafi cégek", akik ezerrel viszik ki a profitot külföldre adózni ...

"A privatizálással ez megszűnik."

Sehol nem lopnak annyit mint állami tulajdonnál, erre van már évszázados tapasztalat sajnos.

Blogger Géza 2012.09.09. 13:45:43

@ob.szerver: Ezt az elmés következtetést nyilván Le Pen szóvicceiből szűrted le...

Amatőr 2012.09.09. 13:48:21

@komplikato: Azért az más, hogy simor bankár, vagy más gazember kiviszi titokban offshore-ba a néhány milliárdját, mint hogy a külföldi tulaj legálisan kivisz a 10 és 100 milliárdokat
profitként. Az egy kicsit több.

Anselmo 2012.09.09. 13:48:46

Nekem kezd szimpatikus lenni az LMP.

Golgotai 2012.09.09. 13:49:53

@lllilla-: Persze, feltétlenül:) Aztán szavazz ránk, a magyarokra:)

delano 2012.09.09. 13:50:29

@Politikusnak egy szavát se, csak ha ló legel a sír: " kárpi, és menjen a holobiznisz" Hagyjuk már ezt a holobizniszt. Auschwitzot megjárt nagyanyám is kapott kárpótlást a holobizniszből. Egyszer sok sok éve kapott 30 ezret, aztán évek múlva mégegyszer tizenvalamennyit. Óriási biznisz, ebből él a család azóta is... Ez az állítólagos biznisz olyan aprópénz, hogy a Közgép le sem hajolna érte. Izrael és a magyar zsidóság között pedig minimális a kapcsolat, kurvára nem képviselik itt az érdekeit. Ez megint ilyen kurucinfós mese a szellemi alulmaradottaknak.

rockjano 2012.09.09. 13:51:06

@Amatőr: Működött de nem volt fejlesztés vagy legalábbis nem elég anélkül meg nem megy sokáig.

Óriási fejlesztések kellenének oda, tisztító telepek, városokban csőcserék stb... stb...

delano 2012.09.09. 13:51:48

@Amatőr: "Azért az más, hogy simor bankár, vagy más gazember kiviszi titokban offshore-ba a néhány milliárdját"

Szted a Közgép pénze hol van? Nem annyiről beszélünk, mint Simor pénze, hanem kb a tízezerszereséről.

Golgotai 2012.09.09. 13:52:52

@The real Donky: Én Dunáltúlról hallottam ilyen sztorikat, de máshol is van ilyen sajnos. Hűűű, gyenge vagy ember, a Müller sztorit előhúzni több, mint kisstílű húzás. Kivétel erősíti a szabályt.

Wl 2012.09.09. 13:58:02

@rockjano: "Ha hoznak ide egy rakás tőkét ami itt nincs és ebből nagyon drága és nagyon modern technológiákat fejlesztenek, embereket fogllakoztatnak és nyereségadót fizetnek és az utánna keletkező (elég kicsi) profitot kiviszik az nekünk JÓ, NAGYON JÓ."

Húsz éve ez a rendszer van, hol vannak a kézzelfogható eredmények? Ha így lenne, akkor '89 után felfele kellett volna indulnunk, nem egyre lejjebb - egyre lejjebb... Nem?

Golgotai 2012.09.09. 14:00:23

@komplikato: De könyörgöm, nem ők vannak kormányon! Szerinted Vona a miniszterelnök? Amúgy az én szerenény meglátásom az, hogy államosítani kell a termőföldeket. Megvan? Oké. Aztán ezekre az állami földekre felvesszük szépen a helyi munkanélkülieket. A megtermelt élelemiszer mennyiség meg mehet az állami áruházláncba eladásra,mert a multikat kivágjuk mint a sz..t. Valamint az állami földeken lesz nyugdíjasoknak alkalmi iddény munka. Szárazságkor szépen kivonul a had kézi locsolókkal, és nem szárad ki a termés pld. Ennyi.

rockjano 2012.09.09. 14:01:51

@Wl: Szerintem van rengeteg eredménye...

És nem indultunk lefele ez marhaság ilyet csak az írhat aki nem élt az átkosban (én igen)

Egyáltalán nem volt az jó aki ma a kádár rezsimre áhítozik annak megadnám...nem élvezné...baromira nem...

Más kérdés hogy valóban nagyon rosszul játszuk ezt a kapitalizmus nevü játékot, ennek ezer oka van túl sok ahhoz hogy itt kifejtsem...

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.09.09. 14:06:33

@Golgotai: Az alapötlet jó, de én ezt területi szinten hagynám, ez a kolhoz/szovhoz felfogás nem vezetne semmi jóra, könnyen momokulturális termesztés áldozatává válna 1-1 vidék.

komplikato 2012.09.09. 14:08:26

@Golgotai: Ha megdupláznád a mgi termelést, amit utána hová is adnál el, azzal kb. alig tudnál adni plusz munkát pár embernek. A locsolással meg az lehet a probléma, ha nincs rendes kút rendszered kiépítve, akkor a locsoló víz akár többszöröse lehet a megtermelt dolgoknak. Anno a nagyanyám pl. 4x annyiból hozta ki így a szőlőt, mint amennyiért kapott volna. Most viszont akkora szárazság volt, ami a fúrt kutak nagy részét is érintette. Egyébként egyetértenék a locsolós rendszerrel, anno a bolgár kertészek sem véletlenül csinálták így (persze saját kútból) nem is volt ilyen gondjuk.
Az állami dolgokkal, akár föld, meg pont a demotiváltság az egyik gond szerintem.
Osztrák szintű termőföld és belpiaci védelemre VAN szükségünk! Minek kitalálni újra a langyos vizet? Csak az sok érdeket sértene persze.

Golgotai 2012.09.09. 14:10:16

@Member: Igen, csak ezzel az a baj, mint amimost a gazdákkal is. könnyen földesurak, kiskirályságok alakulhatnak ki, az állami tulajdonnak épp az lenne az egyik lényege, hogy az alkalmatlan elmozdítható legyen.

komplikato 2012.09.09. 14:10:49

@komplikato: Természetesen a bolgár kertészek elárasztásos módszerrel locsoltak kútból, nyilván ma pl. egy normális szegedi paprika földön már modernebb rendszer van, amihez kevesebb víz és energia kell.

Golgotai 2012.09.09. 14:14:36

@komplikato: Hát, akkor kiéptjük azt a kutat. Sőt, én a folyami árhullámok-ból kivett vízzel is számolnék tároló medencékben megtartva, és onnam kiszállítva locsolós kocsikkal. Jó, többletköltség, de ha kiég a termés, még nagyobb. A mezőgazdasági termelés egy részét át kell tenni gyögynövényekre, amikre némi vegyipari rész ipar kiépítésével lehet állami gyógyszergyárakat építeni, még több munkahelyet létrehozva.

komplikato 2012.09.09. 14:19:23

@Golgotai: Ami most földbalhé megy, az is "állami", csak éppen kiosztják "művelni" arcoknak, akik vagy nem művelik, de kapnak rá támogatást, vagy megakarják venni a moratórium után, esetleg "közmunkás" rabszolgákkal műveltetik persze közpénzen természetesen.

Golgotai 2012.09.09. 14:21:32

@komplikato: Na ez gond, hogy valójában NEM állami a föld, mert NEM magyar állami alkalmazott vezeti, és NEM a magyar álamé a haszon, a termés stb. Abszurdum, ezek nem állami, ezek magán földek.

Hevn 2012.09.09. 14:21:36

Vagy esetleg igazuk van:)
Vagy cáfolsz valamit? Nem parlamenti párt? Nincs joga rendezvényt szervezni?

Nem is értem, hogy az ellendemonstrációt miért nem számolta fel a rendőrség ugyanis ilyen félpályás útlezárások már szerintem lassan az indokolatlanul nagy akadályozást valósítják meg.

sashimi 2012.09.09. 14:23:48

Az LMP régóta az Arany Vakondok Díj örökös kitüntetettje. Most sem tesznek mást, csak mi lényegük: Orban Viktor javára vakondokkodnak.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.09.09. 14:26:30

@Golgotai: Éppen ezért kell közösségi és nem magánkézben tartani. A föld elidegeníthetetlen tőke, a polgármester sem rendelkezhetne túlhatalommal fölötte.

@sashimi: Ezt mikor és hol? Hosszú ideig éppen az volt az LMP kritikája, hogy kormánnyal szembeni reakción túl semmit sem tud felmutatni.

Golgotai 2012.09.09. 14:30:28

@rockjano: @Member: A közösség nem biztosíték.

Golgotai 2012.09.09. 14:33:03

@lllilla-: Nem teljesen értem, de kevesebb munkaóra tényleg nem árt

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.09.09. 14:33:07

Most nem azért, de igazuk van.
Amíg nem sértenek törvényt nem tudsz ellenük mit csinálni. Egy jogállampárti politikus nem mondhat mást, akkor sem, ha undorodik a Jobbik megnyilvánulásaitól.

Andráska8 2012.09.09. 14:34:17

Emlékszem, amikor Orbán átbucskázott a fején és hirtelen liberálisból konzervatív lett.

Most az LMP beszorult a 3 %-ba, ezért jön a dörgölődzés a túloldalhoz. :(
Nyilvánvaló, hogy besegít majd a Fidesz-Jobbik-pártnak.

bridgeman 2012.09.09. 14:34:25

Gréczy Zsolt, te most vagy viccelsz, vagy rendkívül hülye vagy. Esetleg direkt csúsztatsz egy hatalmasat.

Ahogy én látom, a következők történtek: A Jobbik elleni tüntetésre nem ment el az LMP. Az LMP ezzel szerintem is rossz döntést hozott, rosszul értelmezte, mi is az a liberalizmus. De a közleményükből nem következik, hogy támogatják a jobbikot. Sőt, a tetteikből se.

Más kérdés: szerinted akár a DK-nak, akár az MSZP-nek érdeke most nyírni egy lehetséges választási szövetségesüket/koalíciós partnerüket?

Golgotai 2012.09.09. 14:34:29

@Scagnetti: Momentán le vagyok égve, de se pornót, se mást nem vállalok, vállalnék.

lllilla- 2012.09.09. 14:36:24

@Golgotai:

a termés egy év alatt egyszer érik be-amíg fejlődik, addig meg éhen hal a gondozója---mert hol a kezdéshez való tőke előretartás?

Golgotai 2012.09.09. 14:38:33

Ahha, értem amit mondasz.

lllilla- 2012.09.09. 14:43:05

@bridgeman:

a rossz döntést érdemes nyírni!
nem betiltatni akarták a tüntetést, hanem elmondani vele, hogy rossz megoldás nem helyes!

itt pedig egy rossz megoldást szorgalmazott a "menet"

ezért most az lmp csúsztatott!

Scagnetti 2012.09.09. 14:46:01

@Andráska8: Ezt szeretné a szoclib oldal elhitetni, mert fosnak, hogy az LMP elvisz előlük szavazatokat. Végignézve az MSZP-n és a DK-n, ez nem is lehetetlen, mert akiről csak egy kicsit is hihető, hogy baloldali politikát akar folytatni, már jobb választásnak tűnik náluk.

Scagnetti 2012.09.09. 14:46:49

@Golgotai: Ez a te dolgod. Más meg másképp dönt. Véleményed lehet róla, de beleszólásod nincs.

Muad\\\'Dib 2012.09.09. 14:50:50

@dr. Trebitsch:
Bár mostanra már teljesen elegem van a lobbiktól, de a kíváncsiság kedvéért, pontosan hol találtál olyan pontot a programjukban, ami megkérdőjelezi a törvény előtti egyenlőséget?

Golgotai 2012.09.09. 14:52:02

@Scagnetti: Azt majd nézd meg, ha beleszólásom lesz netán egyszer.

delano 2012.09.09. 14:54:21

@Zsoo: Megnéztem a Bogár Lászlót videót. Először röhögtem rajta, de aztán rájöttem, h ez az ember ezeket az eszement baromságokat komolyan gondolja. Szerinted ez az ember beszámítható? Van a rejtélyes 'háttérhatalom', ami persze egységes, és pont a magyarok ellen van? Vannak a magyarok és mindenki más? Hihetetlen, h ezt vki képes komolyan venni...

Hilts 2012.09.09. 14:54:40

Fasiszta eszmék... édes istenem.

Ha egyszer a ballibek végre megértik mi a különbség a fasizmus, nácizmus, és a nemzeti radikalizmus között, ki kell adni minden pénzt, mert akkor jő el a világnak vége.

apanna 2012.09.09. 14:56:59

@rockjano: "Ez egyrészt persze így nemigaz de a mégfontosabb kérdés MIÉRT BAJ ha ezek a dolgok magánkézben vannak???"

Nem az volt a baj, hogy magánkézbe kerültek, hanem a módja. Töredékáron, olyan garanciákkal,(x bevétel garantált, ha nem az állam kiegészíti azt stb.

És, az állam lehet jó gazda, ha ez nem így lenne, nyugati országokban nem lenne semmi állami tulajdonban, de van.
Itt a rossz gazdát mindig a megválasztott vezető képviseli, nem az állam. Ha ugyan olyan hűségesen kezelné, és gazdálkodna vele mint a saját vagyonával, nem lett volna gond.

Az állam nem rossz gazda. aki ezt kitalálta hazudott neked.:)

pandacsökiboborján 2012.09.09. 15:01:52

@Politikusnak egy szavát se, csak ha ló legel a sír: ja itt lakom Hágában,tele van lengyelekkel...hülyék lennének otthon dolgozni fillérekért

is 2012.09.09. 15:03:01

@ikri: ez a szép Rousseau-i gondolat a II.vh-ig élt (és egyébként R pont azért mondta, mert már előtte sem, az szent katolikus egyház mágláyra küldözgette a más véleményen lévőket). volt kétszáz év, amikor elhitték, hogy az ember az jó, és a tudomány majd mindenkiből értelmes embert csinált. a nácik sikeresen rácáfoltak. azóta ismét nem parttalan a vélemény szabadsága.

@Hilts: szerintem ezt először a Jobbik zászlója alatt felvonuló tömegeknek kellene megérteni, mert láthatóan 2 percenként csapnak át egyikből a másikba, aztán vissza, majd a harmadikba. na aztán ha sikerült a nemzeti radikalizmus mellől kiírtani a pttyet most ott lévő fasiszta és náci beszólásokat, gondolatokat és eszmecseréket, an utána lehet ezt másokon számon kérni.

komplikato 2012.09.09. 15:05:13

"Az állam nem rossz gazda. aki ezt kitalálta hazudott neked.:)"

Olyan országban valóban nem, ahol a pár hete megnyílt Mercedes gyár egyik főnökét kell kirúgni a lopkodás miatt.

Scagnetti 2012.09.09. 15:05:44

@Golgotai: Ne reménykedj! A tegnapi felvonulás arra biztosan jó volt, hogy megmutassa, kevesen vagytok ebben az országban.

A magad dolgát intézd, máséhoz semmi közöd!

Hilts 2012.09.09. 15:10:58

@is: Képzeld, én nem csapok át sem náciba, sem fasisztába... és ismerek még jó pár jobbikost, aki szintén nem ilyen. Én személy szerint attól vagyok kiakadva, hogy a balliberálisok többsége előszeretettel nácizza,fasisztázza le a jobbikosokat,(mint például eme elmés poszt írója is) anélkül hogy tudná mit jelent akár egyik, akár másik. Ez ugyanolyan f*szság, mintha én mondanám az összes MSZP-szavazóra, hogy kommunista. Nekem is vannak MSZP-s ismerőseim, akik kikérnék maguknak,ha komcsinak bélyegeznék meg őket... szóval ezen kéne elgondolkodni.

Scagnetti 2012.09.09. 15:11:54

@Golgotai: (Megint elszállnak a hozzászólások.)

A tegnapi felvonulás arra jó volt, hogy megmutassa, kevesen vagytok ebben az országban.

A magad dolgát intézd, máséhoz nincs közöd!

willdataa 2012.09.09. 15:18:40

Jogszerű politikus nem lép fel a Jobbik ellen amikor a Jobbik a magyar életért menetel.

rockjano 2012.09.09. 15:29:09

@apanna: "Nem az volt a baj, hogy magánkézbe kerültek, hanem a módja. Töredékáron, olyan garanciákkal,(x bevétel garantált, ha nem az állam kiegészíti azt stb."

Ez nem mindig volt így az a lényeg hogy hozzon tőkét mert az itt nincs és kurvára kell...

"Itt a rossz gazdát mindig a megválasztott vezető képviseli, nem az állam. "

És most körülnézve politikai életünkben szerinted ezek jó gazdái akárminek is??????????

komplikato 2012.09.09. 15:31:15

@Hilts: OFF: Amíg egy tetszőleges blogban, fórumon vagy a Facebooon akár átlag jobbik szimpatizánsok nagyobbik fele szimplán cigányozik, zsidózik és bárkit aki nem osztja nézeteit verbálisan inzultál, meg le "ballibsizik", ellenben semmire értelmes válasz és megoldás fel sem merül ezen szövegekben, addig nekem az fog eszembe jutni, hogy NÁCIK és nem az, hogy Nemzeti Radikálisok. És ez akkor is igaz, ha a statisztika szerint "csak" a 47%-uk rasszista. Tehát nem azért gondolok róluk rosszat, mert X.Y. vagy egy csoport rosszat szólt tóluk, hanem mert napi szinten igazolják vissza.

is 2012.09.09. 15:39:16

@Hilts: pedig Orbán Viktor személyesn komcsizik, és még vagy 90%-a azoknak, akik mellette, vagy a Jobbikban vannak. Szily egy horgászcikkben komcsizik, mert annyira kell ez neki, mint egy falat kenyér.

magadnak természetesen bármikor kikérheted. csak az előző kommented volt ehhez képest túl általános.

dögölj meg 2012.09.09. 15:46:36

Gréczykém,unalmas óráidban utána nézhetnél
a "fasiszta" eszmék mibenlétének.

csorsza 2012.09.09. 15:50:09

Buta Zsóti. Már a poszt címe is hazug, csúsztató - ahogy az tőletek természetes.
Az LMP nem a Jobbik mellett állt ki, hanem a demokrácia, a szólásszabadság mellett. Amiről ti valójában azt sem tudjátok, eszik-e, vagy isszák... Honnan is tudnátok, hiszen egy diktatúrában voltatok annak szolgái.

Nem bírom egyébként az LMP-t, de kb. ez az első normális megnyilvánulásuk, aminek tapsolni tudok.

lllilla- 2012.09.09. 15:57:41

@Hilts:

azt hiszem most csúsztatsz! mert nem arról van szó, hogy mi az eszme---mert az mindig megoldás egy akkor valós problémára--hanem az az intő jel, hogy mi lett belőle!

no mondjuk a lépések ismerete sem felesleges, hogy hogyan jutott az eszme a torzulásig--

ezért felvetésed hülyeség

states1 2012.09.09. 15:58:17

A Jobbik még nem lövette ki senkinek a szemét ellentétben a te főnököddel, Zsolti. Nem vagyok jobbikos, de a tények az LMP mellett szólnak, és nem Gyurcsány gittegylete mellett, amit ti DK-nak hívtok.

Yasashi Tanuki 2012.09.09. 15:58:21

@Amatőr: "Sokadszor írom; tessék fellapozni a Weimari köztársaság történetét! Tanulságos!"

A tanulságot láthatóan sem a bal sem a jobboldal nem hajlandó levonni. Az MSZP ugyanúgy szőnyeg alá söpörte a vidéki köz és vagyonbiztonság problémáját, mint ahogy most a Fidesz teszi és bünetéssel és börtönnel fenyegeti azokat akik próbálják megvédeni azt ami az övék. Az egyre fogyó középosztályt rákényszerítik, hogy az exponenciálisan szaporodó rászorulók segélyét az inaktívak nyugdíját és törvényben előírt nyugdíjemelését, ingyenes egészségügyi ellátását kifizesse. Annyi jövedelmet se hagynak az adófizetőnél, hogy a saját egzisztenciáját megteremtse, ezzel elveszik a kedvét a gyerekvállalástól. A szélsőséges mozgalmakat nem antifa tüntetésekkel és értelmiségi aláírásgyűjtő ívekkel lehet legyőzni, hanem meg kell teremteni az élet és vagyonbiztonságot, és az összes állampolgárra ugyanazokat a kötelességeket és jogokat kell alkalmazni.

komplikato 2012.09.09. 16:02:40

@csorsza: "Az LMP nem a Jobbik mellett állt ki, hanem a demokrácia, a szólásszabadság mellett."

Hát pedig ahogy olvasom nem én látom úgy egyedül, hogy de igen, ellene állt ki.

Gatinho 2012.09.09. 16:03:34

@komplikato:

Hát akkor rosszul látod.

is 2012.09.09. 16:04:46

@willdataa: csakhogy a menetet nem a magára aggatott címke, hanem annak tartalma szerint kell elbírálni. ugyebár.

lllilla- 2012.09.09. 16:09:22

ez a szerencse, hogy egy közleménynek több olvasata/üzenete van!

az a fontos, hogy a legmegfelelőbbet emeljük ki--itt és most sajnos nem a szólás szabadság sérült
nem a vonulási jog csorbult, hanem a rossz válasz lett megmutatva--az elle ndemonstrációval--
Az a rossz válasz, amit a jobbik vall a a "menet" által hordozott problémá(k)ról. a "menet által"

lllilla- 2012.09.09. 16:11:17

@states1:

de! bizony igen! Gyöngyöspatán

is 2012.09.09. 16:13:08

@csorsza: "Az LMP nem a Jobbik mellett állt ki, hanem a demokrácia, a szólásszabadság mellett."

Még sokat kell beszélgetni arról, hogy hol vannak a szólásszabadság korlátai, mert a szólásszabadság nem egy párttalan valami. A konkrét esetre vonatkoztatva javaslom az LMP-nek, hogy szaladjon el a német zöldekhez, és kérdezze meg, hogy ők mit is csinálnak, amikor ottani, magukat hasonlóan nemzeti radikálisnak nevező, csoportok menetelnek: nyilatkozatokat bocsátanak ki a szólásszabadságról, vagy mennek ellentüntetni. Ilyen egyszerű ez.

is 2012.09.09. 16:14:51

@states1: szerintem Gyurcsány sem utasított senkit szemkilövetésre, ha meg a szellemére gondolsz, akkor a 6 cigányt meg megölték a Jobbik szellemében, szóval ebből se jössz ki jól.

Bélabáttya (törölt) 2012.09.09. 16:22:29

„A Jobbik egy jogszerűen bejegyzett párt, parlamenti és helyi önkormányzati képviselettel”
Nem az?

hegyilány 2012.09.09. 16:24:44

Szégyen, ami történt, de legalább tisztábban látunk. "

Hát. Igen. Hogy tisztább legyen a kép, némelyeknél. Segítek.

"A megmozdulást a Világos Veszprémért Mozgalom hirdette meg. A szervezet – saját meghatározása szerint – „egy civil összefogás, mely városukat szerető, annak nyugalmát és békéjét féltő, demokratikus gondolkodású magyar emberek mozgalma”. A forgalomlassító demonstráció kezdetén a szervezet szóvivője, Nagy Imre elmondta: az útlezárással arra akarják felhívni a figyelmet, hogy „Veszprém nem kér a Jobbik meneteléséből, nem kér a megfélemlítésből, a betiltott egyenruhásokból, a paramilitáris szervezetekből, a békétlenkedésből”. Szerintük a Magyar Élet Menete elnevezés „burkolt zsidózás”. Megjegyezte: Veszprém békés város, ahol a véleménykülönbségeket párbeszéd útján mindig el tudták rendezni, nem kellett máshonnan embereket idevezényelni, hogy nyomatékot adjanak a véleményüknek."

Vagyis) Több száz fős tömeggel találta magát szembe az iráni zászlóval tüntető Jobbik"

(fotókkal)

Úgyis lehet értelmezni, hogy egy város akaratával ment szembe az LMP.
Úgy gondolom, egyébként, hogy a többség az ilyenfajta" közleményekből nem igazán kér.

hegyilány 2012.09.09. 16:29:01

"A Világos Veszprémért Mozgalomhoz csatlakozott a Buhim-Völgyi Baráti Kör, a Buhim-völgyi Szalon Kulturális Egyesület, a Demokratikus Koalíció Veszprém városi és Veszprém megyei szervezetei, a Hit Gyülekezete, a Józan Ész Társaság, a Kádártai Lakosok Egyesülete, a Lokálpatrióták a Városért Közhasznú Egyesület, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége Veszprém megyei szervezete, az MSZP Veszprém megyei szervezete, a Szövetségben Együtt Magyarországért Veszprém városi és Veszprém megyei szervezetei, a Magyar Szolidaritás Mozgalom Veszprém városi és Veszprém megyei szervezete és a Veszprémi Polgári Társaskör."

hegyilány 2012.09.09. 16:32:48

Elnézést. Némelyeknek lehet, hogy nem igazán tetszik, de jobban szeretek másolni mint írni.

Megdöbbentem) "Jobbik=Irán".

Mert én már csak ilyen vagyok.
De úgy gondolom, hogy nincs ebben semmi különös, s nincs ezzel semmi probléma. (a döbbenetemmel.)
:(

Behajtó70 2012.09.09. 16:40:00

Fasiszta eszméket itt csak az MSZP, DK, Milla terjeszt. A gyűlöletkeltők ti vagytok!

Csak most már többen is látják ezt, még egyszer nem veritek át a többséget!

2014-ben ismét megkapjátok a jussotokat!

prometheus_X 2012.09.09. 16:51:11

Gréczy úr, miért fáj az Önnek, ha valaki nem óhajt beszállni a bolhacirkuszba és együtt pattogni a többi bolhával? Ja, hogy pont ezért! Értem. Hát bizony, olyan csúnya egy világot élünk, hogy vannak benne másféle bolhák is.

pizzaboy 2012.09.09. 16:52:32

rákerestem a cikkben, de egyetlen találatot sem adott a "gyurcsány" betűösszetétel.

Kedves Gréczy úr, minden rendben?

badabing 2012.09.09. 16:53:12

Elvadult tájon gázolok:
Õs, buja földön dudva, muhar.
Ezt a vad mezõt ismerem,
Ez a magyar Ugar.

is 2012.09.09. 16:53:47

@prometheus_X: miért? ez fáj neki? nem csak ezt próbálod elhitetni róla?

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2012.09.09. 16:55:34

@Hilts: amíg létezik a fejedben, illetve a magadfajták fejében az ostoba és semmit nem jelentő, ámde önellentmondásos "balliberális" kifejezés, ha jól értem, azzal a tartalommal, hogy "aki veled nem ért egyet", addig teljesen felesleges politikai tárgyú megjegyzéseket tenni. Ez ugyanis pont annyira értelmetlen, mint a jobboldalt egységesen lenácizni, arról nem is beszélve, hogy a "liberális" attitűd hagyományosan a "jobboldali" gondolkodásmódhoz áll közel.

menőmano 2012.09.09. 16:56:17

Kedves Gréczy Zsolt!

Ön totálisan jól látja a dolgokat.

Egyetértésemről biztosithatom.
Komolyan.
:))

nyekk 2012.09.09. 17:00:12

Én a Jobbik helyében -aki törvényesen a parlamentbe beválasztott, törvényesen működő párt- úgy beperelném a fasisztázásért az ilyen senkiházi blogíró (kampósorrú senkiházikat, mint ez itt), hogy összeszarná magát.

Ha valakit nem lehet zsidónak, cigánynak nevezni, akkor hogy lehet következmények nélkül bárkit lefasisztázni?

is 2012.09.09. 17:06:37

@nyekk: úgy, hogy mégis megteszi a zsidózást, meg a cigányozást. ha nem fogja, őt sem fasiztázzák le.

"a törvényesen megválasztott ..." kezdetű duma 1933. január 30-án lejárt, az már nem elég semmire.

kamill77 2012.09.09. 17:09:13

@Scagnetti:

"fosnak, hogy az LMP elvisz előlük szavazatokat." mivel? a 3%-ukkal?

"ez nem is lehetetlen, mert akiről csak egy kicsit is hihető, hogy baloldali politikát akar folytatni"

az lmp-ről nehezen hihető, hogy baloldali, amikor közli, hogy a jobbiknak joga van tüntetni, de a jobbik ellen tüntetni felesleges feszültégkeltés...

ez az, ami zavar egyeseket. hogyha valaki erre rávilágít.

az lmp szerint nem feszültégkeltés, amit a jobbik csinál azzal, hogy magyar életmenetének nevezi a vonulást, utalva az élet menetére...mintha az utóbbi nem volna magyar...

az lmp szerint az viszont felesleges feszültségkeltés, ha a jobbik hozzáállását mások kikérik maguknak.

a jobbik ellentüntetései bármi ellen érdekes módon nem érték el azt az lmp-nél, hogy felesleges feszültégkeltésként értelmezzék azokat, egy hivatalos közleményben...

az lmp-nél a szélsőjobb nem csapja ki a biztosítékot, a szélsőjobb elleni fellépés azonban igen..

miközben szervezik a leláncolós flashmobokat, utcára hívják az embereket... a tüntetés jogát a nem lmp-s ellenzéki rétegtől elvitatják...

lajos0 2012.09.09. 17:09:17

@márta)): "Csak emlékeztetnék, hogy a Gyurcsány nem is akar/akarna miniszterelnök lenni. Szerintem. De mindegy."

Akkor kéne szólni Zsoltinak is, hogy felesleges tovább kampányolni, a főnök mégsem vállalja :-)

Morcos Kartal (törölt) 2012.09.09. 17:11:04

@menőmano: Kedves Gréczy Zsolt totálisan rosszul látja a dolgokat. A Jobbiknak mi a f.sz köze van a fasizmushoz? Nagyjából semmi. Ma Magyarországon a Fidesz próbál egy fasiszta rendszert kiépíteni, de mivel a demokrácia látszatára ügyelnie kell, hát elég balfaszul megy neki.

A Jobbik ideológiája - már amennyi van neki - sokkal közelebb áll a náci és a hungarista ideológiához, mint a fasisztához.

Az LMP-nek pedig teljesen igaza van. Ha a demokrácia őshazájában, a leginkább követendő példaként előttünk álló országban, az USA-ban létezhet és működhet hivatalosan bejegyzett náci párt, akkor nem értem hol itt a probléma. A demokrácia és a szólásszabadság már csak ilyen: mindenki alapíthat pártot, mindenki elmondhatja ami a szívét nyomja. Legfeljebb kiröhögik, vagy leköpik. Vagy követői lesznek. És ha egy Jobbiknak ennyi követője van, akkor a Hatalomnak tiltás helyett igencsak el kellene gondolkoznia azon, hogy mit cseszett el. A szélsőségesek térnyerésének mértéke ugyanis pontos mércéje annak, hogy az aktuális Hatalom mennyire baltázta el az ország vezetését. Ahogy elnézem KURVÁRA!

És ami a legnagyobb inkompetenciáról árulkodik a Hatalom részéről: a tiltás és az ellentüntetés. Ezzel lehet az ingadozókat legjobban a Jobbik felé lökni. Néha el kell gondolkoznom azon, hogy a Fidesz és az MSZP pénzeli-e a Jobbikot, mivel minden más területen már rengeteget segítettek neki...

kamill77 2012.09.09. 17:15:16

@csorsza:

"Az LMP nem a Jobbik mellett állt ki, hanem a demokrácia, a szólásszabadság mellett."

azzal, hogy elvitatta egyesek jogát a szélsőjobb elleni felszólalásra?

kamill77 2012.09.09. 17:17:44

@states1:

"de a tények az LMP mellett szólnak, és nem Gyurcsány gittegylete mellett, amit ti DK-nak hívtok."

dehát az lmp-közlemény nem arról szólt, hogy nem akar közösködni, egy platformra kerülni a dk-val.. most kivételesen a lényegre tértek, s konkrétan a szélsőjobb elleni tütetést, mint olyat nevezték felesleges feszültégkeltésnek... ez az, ami döbbenetes...

Morcos Kartal (törölt) 2012.09.09. 17:19:18

@kamill77: nem vitatta el a jogukat. Olvasd el a közleményt!
"Éppen ezért az ellentüntetést szervezők kiállását inkább feleslegesen feszültségkeltőnek tartjuk, mintsem a szélsőséges eszmék terjedését meggátlónak."
Hol látod itt az ellentüntetés jogának elvitatását? Természetesen egy demokráciában joga van mindenkinek egy tüntetésre ellentüntetéssel reagálni; ahogy nézem ezt az LMP sem vitatta. Az ellentüntetés HASZNOSSÁGÁT vitatta, ami egy teljesen más kérdés.

Lenin mondta: szövegértés, szövegértés, szövegértés...

Morcos Kartal (törölt) 2012.09.09. 17:20:34

@kamill77: mert? A gyűlöletbeszéd akkor is gyűlöletbeszéd, ha a Jobbik ellen mondják.

kamill77 2012.09.09. 17:23:09

@hegyilány:

"Úgy gondolom, egyébként, hogy a többség az ilyenfajta" közleményekből nem igazán kér."

valóban nem. érdekes, hogy az lmp késztetést érzett erre. akkor ellenben nem érez késztetést, hogy kijelentse, a jobbik feleslegesen kelti a feszültséget, amikor a jobbik nyilvánvalóan feszültséget kelteni megy ki az utcára...

nem az a furcsa, hogy megteszi, hanem az, hogy az lmp szerint más nem teheti meg...

hegyilány 2012.09.09. 17:25:26

Nyugi, nyugi.

"Büntetlenül lehet zsidózni, cigányozni "

www.fovarosi-hirhatar.hu/hir/buntetlenul-lehet-zsidozni-ciganyozni

"Abszurd fikciónak tartja a Pest Megyei Főügyészség ha olyan erőszakos mondatokat mondanak bármilyen bőrszínű kisebbségre vagy a zsidóság kiirtására, ami megvalósulás esetén erkölcsileg és jogilag elítélendő lehetne. Ez csak az agresszió kiélése és egy jövőbeli vízió, de semmiképpen nem bűncselekmény. - közli a PMF határozat"

Szomorú valóság. szerintem.

Scagnetti 2012.09.09. 17:27:44

@kamill77: Az LMP jelenleg a leginkább baloldali párt Magyarországon. Az MSZP már rég nem az, a gyurcsányista DK soha nem is lesz.

Hogy nem vonultak ki együtt a többiekkel, az nem befolyásolja ezt. Csak Gréczyék mániája, hogy az LMP-nek mindig ott kellene lenni mellettük. Szerencsére nincsenek ott.

kamill77 2012.09.09. 17:27:45

@Morcos Kartal:

"A demokrácia és a szólásszabadság már csak ilyen: mindenki alapíthat pártot, mindenki elmondhatja ami a szívét nyomja."

és az ellenkezőjét miért nem?

"a tiltás és az ellentüntetés. Ezzel lehet az ingadozókat legjobban a Jobbik felé lökni."

érdekes, más tapasztalatokról számolnak be külföldön.

hegyilány 2012.09.09. 17:29:28

Lehet, cigányozni, zsidózni. Ezek szerint lehet feszültséget kelteni? A gyűlölet pedig mindig gyűlöletet szít.
Melynek beláthatatlan következményei (is) lehetnek.
szomorú.

lajos0 2012.09.09. 17:30:29

@rockjano: "DE A szocik soha nem korlátozták az alkotmánybíróságot,"

De komolyan sem vették a függetlenségét. A két egykori nagy párt megegyezése volt , kik legyenek a tagjai. Majd több tucat döntését meg állásfoglalását sz..ták le évekig közösen.

"nem loptak nyugdíjpénzt"

A magánkasszák létrehozása volt csak az igazi lopás.

"ennyire pofátlanul nem közgépezték el a lóvét mint a fidesz"

Hát nem közgépnek hívták, de szintén pofátlanul loptak.

" nem adták ki a baltás gyilkost stb... stb..."

Ez igaz.

"(ja és a gazdaságot sem tették ennyire tönkre)"

Ez is igaz. Azt egy az egyben vágták haza és lehetetlenítették el évtizedekre. Mennyi kamatterhet és hitelt zsuppoltak az adófizetők nyakába, hogy a szarból visszahozzák a választást ?

kamill77 2012.09.09. 17:32:14

@Morcos Kartal:

"egy demokráciában joga van mindenkinek egy tüntetésre ellentüntetéssel reagálni; ahogy nézem ezt az LMP sem vitatta."

ezt tényleg "elnézted"

"Az ellentüntetés HASZNOSSÁGÁT vitatta, ami egy teljesen más kérdés."

nem. azt írták felesleges a szélsőjobb ellen tüntetni!

"Lenin mondta: szövegértés, szövegértés, szövegértés..."

idefigyelj Morci! mindenki úgy értse, ahogy te akarod?

szaszi123 2012.09.09. 17:32:41

@Morcos Kartal: @is: Mint m��am: Weim�tanulm�oz� fontos,de nem lehet egy az egyben a mai magyar helyzetre vonatkoztatni. Azt� az �am bizony rossz tulajdonos,pontosabban - nem ez a feladata. Az �amnak"mint �eli�k" funkci� rendv�lem, biztos�ni a f�en b�skod�keretfet�leit, honv�lem(ha kell) szakszer�igazgat�l� Bib�) a gazdas�az mag��ben ,j�ak��lajdonossal m�k.A 50-es 60-as �k n�t(NSZK) csod�,a szoci�s piacgazdas�j�ndolat,nehezen m�thet�i� t�kell hozz�o �a n�tek protest� munkaerk�e. N�nk a hagyom�os t� gazdas� is alig,de alig m�k .Pedig an��mi sincs. A kapitalizkmus a demokratikus berendezked�gazdas� l�leme. Ez elemi iskol�anyag,de sokan nem akarj�tudni. Persze a verseny, a szaktud� a piacra termel�nem k��og.Egyszer� s�� a minden f� hibrid-h�ggel val��koz� Mikor � meg a sok amat�un. harmadik �m l�tzik. A Dk-t meg nem kellene lebecs�gyel�a leg�retesebb magyar kezdem�ez� Persze n�nk egy bal-liber�s p� �t�atik,mint ahogy ebben a nyomorult orsz�an minden szabads�elv�ekv�mindig is ut�atott. Ide Horthy,meg K�r ap� kell,nem a szabads�nemes terhei.Nem baj -az� menni fog. A v�n menni fog!

DjZoNe · http://djz.hu/blog/ 2012.09.09. 17:34:08

Azért az nyugtat Zsoltikám, hogy hülyébb már nem leszel :)

kamill77 2012.09.09. 17:35:12

@Morcos Kartal:

"A gyűlöletbeszéd akkor is gyűlöletbeszéd, ha a Jobbik ellen mondják."

a gyűlölet tagadása nem lehet gyűlölet!

hegyilány 2012.09.09. 17:37:26

Na. megtaláltam! Le ne maradjon már!
:(
"Sürgettem a hatóságokat, hogy bocsássák szabadon az ellenzéki tisztségviselőket, jogvédőket, újságírókat, önkénteseket, hogy megteremtsék a szabad véleménynyilvánítás és a nyílt vita feltételeit" - mondta az ENSZ-főtitkár pénteken a nemzetközi kapcsolatok intézetében. Az elnyomás "csak akadályozza a fejlődést, és elveti az instabilitást magvait" - tette hozzá.

Iránban több száz ellenzéki van őrizetben, ügyvédek, újságírók, filmesek, szakszervezeti aktivisták, többségük a Mahmúd Ahmadinezsád elnök 2009-es vitatott újraválasztását követő tömeges tiltakozó megmozdulásokkal összefüggésben került rács mögé."

hvg.hu/vilag/20120831_enszfotitkar_iran_politikai_foglyok

Még ez is)

Élesen bírálta az ENSZ főtitkára Mahmúd Ahmadineszád iráni elnök legújabb Izrael-ellenes kirohanását. "

hvg.hu/vilag/20120818_Az_ENSZfotitkar_is_elitelte_az_irani_elno

kamill77 2012.09.09. 17:37:30

@hegyilány:

mindeközben "Brüsszelben ezentúl 75-től 250 euróig terjedő pénzbírságra számíthat az, aki nyilvános helyen szexista, rasszista, homofób vagy bármilyen más sértő megjegyzést tesz másokra – írta a Le Soir."

MTI, 2012, SZEPTEMBER 4.

rockjano 2012.09.09. 17:37:48

@lajos0: "A két egykori nagy párt megegyezése volt , kik legyenek a tagjai."

Ugyanmár ez nem mérhető ahoz...ezt te is tudod...

"A magánkasszák létrehozása volt csak az igazi lopás."

Ökörség... (ez a pénz még kurvára fog hiányozni néhány évtized múlva). Lehet hogy a rendszer nem volt tökéletes de működött és takarékosságra kényszerítette a kormányt, és vette az államkötvényeket.

"de szintén pofátlanul loptak. "

Messze nem ennyire profin és szervezetten, ha úgy tetszik a fiúk ebben is sokkal profibbak :-)

"Azt egy az egyben vágták haza és lehetetlenítették el évtizedekre."

Fideszdemagógia. Két évvel ezelött sokkal jobb volt minden. Ennyi, ilyen egyszerű. Ha le akarunk egyszerűsíteni...
Akkor még lehetett élni. Nehezen de lehetett, ma nem lehet.

Gazdaság recesszióban, munkahelyek sorra szünnek meg, beruházás semmi. Utak nem épülnek (mint akkor) semmi sem épül. Talán stadionok kivételével... Ezt nem lehet a szocikra kenni már, ez a fideszrezsim sara már.

szaszi123 2012.09.09. 17:39:22

@ Ndkem ez tetszik! Mi az,hogy a Jobbik bejegyzett parlamenti párt? Ha komolyan vennék -és nyugat komolyan venné - akkor az 1947-es párizsi békeszerződés szerint ezt a szín-náci pártot sohasem lett volna szabad bejegyezni. Hülye, gyáva eufémizmus nemzeti radikálisokról hadoválni. Nemzeti radikálisnak nevezte kezdetben magát Hitler is. Polgári radikális - a Jászi-féle klasszikus értelemben létezik, a nemzeti raikális a náci ill. a nyilas szinonímája. Weimár tanulmáynozása ebben is
segit.Grétzyt tudásában és elkötelezettségében elismerés és nem izélgetés illeti.

willdataa 2012.09.09. 17:40:54

@is:

Mi volt a menet tartalma? Cigánybűnözés - közbiztonság hiánya, megszorítások - munkanélküliség, alacsony fizetések, kivándorlás. Tehát egzakt tények. Aki szembeszáll az egzakt tényekkel az fasiszta kommunista gazember.

willdataa 2012.09.09. 17:41:45

@szaszi123:

Még a párizsi rablóbéke diktátum is csak az olyan szervezetek működését és fennállását tiltja, amelyeknek célja megfosztani a népet demokratikus jogaitól, tehát a választójogtól, szólásszabadság, gyülekezés, egyesülés jogától, pártatlan igazságszolgáltatáshoz való jogtól. A Jobbikról nem bizonyítható hogy ezek közül bármelyiktől is célja lenne megfosztani a magyar népet. Az MSZP-ről már inkább bizonyítható, mert az MSZP-nek papírja van róla hogy az általí vezetett kormányok irányítása alatt álló rendőrség számos esetben jogellenesen oszlatott, sértette, korlátozta a gyülekezési jogot, vagyis a nép egy demokratikus jogát, és mivel ezt számos esetben tette, így már felmerülhet hogy ez célja volt neki.

kamill77 2012.09.09. 17:41:58

@Scagnetti:

"Csak Gréczyék mániája, hogy az LMP-nek mindig ott kellene lenni mellettük. Szerencsére nincsenek ott."

Gréczy nem azon akadt ki, h az lmp nem ment ki. ez már mindenkinek a könyökén jön ki... az a meglepő, hogy magát a szélsőjobb elleni tüntetést, mint olyat, tartja felesleges feszültségkeltésnek. a jobbik vonulásával ellentétben. amely kapcsán nem tartotta szükségesnek ugyanezt megjegyezni... sőt, az ellenkezőleg. mint írták, joga van, menjen, igenis tegye meg. az ellenzék meg ne menjen, csak feleslegesen bezavarnak a szélsőjobbos tüntibe, hiszen amíg nem jön ki a tudósítás, információ a tüntetés tartalmáról, addig úgy kell tekinteni a zsidózó, cigányozó, buzizó, gyűlölködő pártra, mintha jelenpillanatban is az volna.

lajos0 2012.09.09. 17:43:39

@ob.szerver: Bizony. Breivik kapcsán mégis olyan ritkán hallani a szabadkőműves terrorizmusról. Ő Izrael ellenes baloldali fiatalokat mészárolt. Most láttam ez az olasz macskajancsit is a köténykéjében.

Azért elgondolkodtató, hogy a goldman&sachs főtanácsolóját, aki szabadidejében ilyen okkult csoportosulások bohócruhájában rohangál és a Rotschildok személyes jó barátja, egyszer csak kinevezik olasz alkirálynak. Nincs hozzá köze, de nem tesz jót az antijudaisták elleni harcnak.

Ez a Monti tegnap arról oktatta ki Európát, hogy az európai népek hülyék, mert nem képesek felfogni az integrációt, hanem mindig versengenek csak, és azért növekszik az EU ellenesség is mert ideológiailag nem vagyunk elég képzettek. Mindezt az egységes világállam mellett többször is nyíltan lándzsát törő, senki által meg nem választott Rompuy nevű balfasszal karöltve.

Nekem úgy tűnik ezek nem szarakodnak összeesküvés elméletekkel, nekik az összeesküvés gyakorlat a terepük.

lajos0 2012.09.09. 17:46:47

@willdataa: "Nézegesd a tévé hírműsoraiban, politikai műsoraiban szereplő zsidókat. Sokkal többet találsz, mint a lakossági számarányuk."

Hát nem írják egyik mellé sem oda, de ha a Jobbikban is ilyen magos pozíciókban vannak ( már előre várom Novák Előd, meg a többi mikor áll elő a farbával), akkor mi a probléma ? Cigányt meg sokkal kevesebbet látok, mint a lakossági számarányuk, ez is baj vajon ?

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.09.09. 17:48:25

Érdekes, egyeseknek azt jelenti a demokrácia, hogy mindenki azt csinálja, amit Ő mond. Aki nem, az náci, fasiszta.

Amatőr 2012.09.09. 17:50:44

@Yasashi Tanuki: A politikus az az állat, amelyik semmiből sem tanul, de mindent felejt.

Szerencsére a lakosság döntő többsége nem hasonlít erre az állatfajra. Ugyanis nem felejt.

wip 2012.09.09. 17:53:36

' A jobbik egy törvényesen bejegyzett párt", mondja az elempé korifeusa.Az NSDAP is egy törvényesen bejegyzett párt volt, láttuk, mi lett belőle. Ezek szerint az elempé csürhe lepaktált a retronyilas kondával, és egyenlőségjelet lehet tenni köztük és a fideSsnáci, álkeresztyény horda között? Eben guba, mind egyforma? Zavarjuk el az összes 1989 utáni politikában üzérkedő rablóbandát, és írjunk már végre egy TABULA RASÁ-t! Le az összes ganaj, üzérkedő, farizeus " politikussal", ne lehessen képviselő az, akit a gyanú már megfertőzött! Nem zörög a haraszt...

dr kíváncsivagyok 2012.09.09. 17:55:37

@Scagnetti: "@Golgotai: Ne reménykedj! A tegnapi felvonulás arra biztosan jó volt, hogy megmutassa, kevesen vagytok ebben az országban. "

Kevesen , de kurva hangosak és erőszakosak...

dr kíváncsivagyok 2012.09.09. 17:58:52

Nálam az LMP egy alternatíva volt 2014 - re....
Már csak volt.....

kamill77 2012.09.09. 18:01:58

@wip:

lmp-vel és jobbikkal akarnak itt "tabula rasat", miközben az ő "tiszta lapjukat" meg a fidesz gyűjtötte.

don07 2012.09.09. 18:04:00

Ne HAZUDJ! :) Bár, tudom, nagy úr a megszokás. :)

"Egy jobbikos nyomulást fél pályás útlezárással és részvételi fölénnyel akadályoztak meg veszprémi pártok"

MILYEN RÉSZVÉTELI FÖLÉNY?? :D És mi az hogy megakadályozta? :D

Nézd meg ezt a videót! Itt a részvételi fölényed, meg a megakadályozott rendezvényed! :D

www.youtube.com/watch?v=OdZsEApOMYk&feature=player_embedded

Amatőr 2012.09.09. 18:05:39

@is: ""Ilyen egyszerű ez. ""

Nem. Nem ilyen egyszerű. Amit a németek csinálnak otthon, az az ő FELELŐSSÉGÜK, és arról senkit nem fognak megkérdezni, hogy tetszik, vagy sem. Mi magyarok Magyarországon vagyunk otthon és nem kérjük senki tanácsát, hogy hogyan akarunk élni. Kéretlen tanácsokra pedig végképp nincs szükségünk. Sem a németekére, sem másokéira.

A szólásszabadság határait a társadalom alakítja és bebizonyosodott n-szer, hogy abba a hatalommal visszaélve beleavatkozni nem szül jó vért. Mert ami ki akar jönni, azt ki kell engedni, mert különben székrekedésed lesz.

2012.09.09. 18:07:27

@dr kíváncsivagyok: Miért is? Mert a veszprémi tagjaik nem akartak egy ellentüntetésben résztvenni? Semmi más nem számít, ez az egy veszprémi eset mindent visz? Elvek, program, stb.? Ez süket duma, már ne is haragudj.

willdataa 2012.09.09. 18:08:18

@lajos0:

A Jobbiknak 15000 tagja van, abból 2-ről kiderült hogxy zsidó, a két Szegedi fivérről.

2012.09.09. 18:08:49

@wip: A te stílusod semmivel nem különb, mint ami ellen oly nagy hangon felszólalsz.

willdataa 2012.09.09. 18:09:43

@lajos0:

Ja, jut eszembe, a zsidó TV2 és RTL-Klub vajon miért nem vesz föl cigány hírszerkesztőket és műsorvezetőket? Hát azért mert rasszista zsidók.

burzsoá finánc 2012.09.09. 18:10:13

schiffer miatt gyűlölöm az lmp-t.

Inkább a jobbik, mint ez a dörgölődző, tipikusan zsidó fun club.

Amatőr 2012.09.09. 18:11:35

@Morcos Kartal: ""A Jobbik ideológiája - már amennyi van neki - sokkal közelebb áll a náci és a hungarista ideológiához, mint a fasisztához. ""

Hiába erőlködsz, a társadalom döntő többségének fogalma sincs arról, hogy mi a fasizmus, vagy mi a nemzeti szocializmus,vagy mi a hungarizmus.

kilhjgvpo 2012.09.09. 18:12:13

Egyszer láttam, ahogyan Osztolykánt hihetetlen alpári és gúnyos módon oktatta ki ez a "nagyszerű" alkotmányjogász, öngyűlölő zsidógyerek schiffer.

.

kamill77 2012.09.09. 18:16:50

@Amatőr:

"Mert ami ki akar jönni, azt ki kell engedni, mert különben székrekedésed lesz."

erre mondta minap Balavány, hogy fospumpa...

remek!

Amatőr 2012.09.09. 18:19:40

@willdataa: És akkor mi van?

Ezen az országon annyiszor átgyalogolt a történelem, hogy kétséges, hogy van e egyáltalán itt 2 ember, akiben nincs zsidó vér(meg német, szláv,cigány, francia,olasz, török, mongol, stb).

A frissen bevándorolt kínaiak nem számítanak. Bár, ki tudja...

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2012.09.09. 18:20:28

@hegyilány: Most viccelsz? Párszáz ember lenne a "város akarata" vagy legalábbia annak a letéteményese?

Veszprém lakossága: 64 339 fő (2011. jan 1.)

Ehhez képest a néhány szájtépő hivatásos rettegő, az általad felsorolt egykézben tartott, kézivezérlésű káderrejtekhelyek alkalmazottja kiment tüntetni, mert az elvtársak kivezényelték őket.

Ne legyél már nevetséges, ezeket a lentebb felsorolt szervezeteket még az előző (értsd 89 előtti idők) rezsim jól bejáratott káderei töltik meg. Igen jól tudnak fasisztázni, az kiválóan megy, de közben attól félnek csak igazán, ha valaki a parlamentben előveszi asz ügynöklisták dolgát...

Igaz a fidesz is tele van ilyen jóféle ügynökkel, különben már rég nyilvánosak lennének azok a listák (már amit a titkosszolgáék meghagytak belőlük) és nyilvánosak lennének a viselt dolgaik is.
A Jobbiktól nem azért félnek, mert fasiszták, hanem azért, mert kiteregetnék a szennyest, és biza elvesztenék a jó zsíros állásukat az állami pénzen élősködő szerveteken belül. Mindent megtesznek ezek a jó káderek azért, hogy félelmet keltsenek a szavazókban, hogy féljenek a Jobbiktól, mert ha azok "nácik" hatalomhoz jutnak, oda a névtelenségük az ügynök elvtársaknak....

kamill77 2012.09.09. 18:21:43

@iii:

"Elvek, program, stb.? Ez süket duma, már ne is haragudj."

dehát pont az elvek miatt került ki a potenciális pártok közül az lmp sokak szemében.

nem az történt, hogy nem vett részt egy töntetésen, hanem az, hogy fikázni kezdte magát a tényt, hogy egyesek a szélsőjobb ellen tüntetnek. közölte, hogy felesleges...

ez pedig szerintem undorító.. nem csodálom, ha kicsapja a biztosítékot azoknál, akik eddig azt hitték az lmp-ről, hogy kiáll a szélsőségek ellen.

noha a választások idején schiffer lazán benyilatkozta egy interjúban, hogy a cigány gyerekek szegregációjának gyors csökkentésével nem ért egyet, tekintettel a középosztály kényes érzületére...

hegyilány 2012.09.09. 18:22:54

Szánalom!
De az is, hogy egyesek nem látják az "erdőtől a fát"!!

kamill77 2012.09.09. 18:23:15

@burzsoá finánc:

mások is schiffer miatt távolodnak el, noha épp azért, amiért a jobbikhoz és a fideszhez dörgölőzik...

kamill77 2012.09.09. 18:26:12

@Magánvéleményem:

"Most viccelsz? Párszáz ember lenne a "város akarata" vagy legalábbia annak a letéteményese?"

jó, akkor most tegyed bármely általad szimpatikusnak vélt párt mellé az ország lakosságának számát... és gondolkodj el ezen is.

hunostor 2012.09.09. 18:27:04

Sajnos Gréczy fején találta a szöget, bár nem gondolom, hogy az LMP koalicióra jelentkezne, azt gondolom, hogy egyszerű erkölcstelen buta közhülyék gyülekezete, megérdemlik a sorsukat. Ez egyébbként már 2010 ben is kiviláglott mikor benzináremeléssel kampányoltak, csak azért kerülhettek be, mert iszonyatos volt a többi induló.

kamill77 2012.09.09. 18:27:47

@Magánvéleményem:

"félelmet keltsenek a szavazókban, hogy féljenek a Jobbiktól, mert ha azok "nácik" hatalomhoz jutnak, oda a névtelenségük az ügynök elvtársaknak...."

kit érdekel? ahogy téged, ez engem se. a nagyobb baj az, hogy MÁS IS ODALESZ!

Golgotai 2012.09.09. 18:31:18

@Scagnetti: Leszünk mi még többen is, ne aggódjál, ez az én dolgom is, mert a teljes magyarság van lejáratva miatta.

2012.09.09. 18:34:27

@kamill77: Ezek nem elvek, ez egy egyszeri reakció. Az elvek azok, amik az alapító nyilatkozatban és számos állásfoglalásban le vannak fektetve.

Nem kell túlzásba esni, a veszprémiek nem fikázták az ellentüntetőket, hanem azt mondták, hogy szerintük ez csak a feszültséget élezi. És ebben bizony van vagy lehetett volna igazság. A jobbikos tüntetésen nem volt végülis semmilyen rendbontás és nem voltak különösképpen elítélendő szövegek sem. Lehettek volna azonban frankó összecsapások a Jobbikkal, szerencsére nem így történt.

Ismétlem, nevetséges egy ilyen esetet mindent fölülíróvá habosítani, ez csak a szoci/dk front érdeke. Most egy ellentüntetés, aztán majd nagy közös antifasiszta megmozdulás és így tovább, egész addig, amíg az LMP le nem válik róluk és akkor lehet ellenségként megbélyegezni. Egy l*t akarnak ők összefogást, ők alattuk történő összeolvadást szeretnének.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2012.09.09. 18:34:43

@szaszi123: Ha komolyan vették volna a rendszerváltást, akkor az előző (és a mostani) vezető káderek egy része lassan letöltené azt a börtönbüntetését, amit "áldásos" tevékenységük nyomán ki kellett volna szabni rájuk, és aki bármilyen szintű vezető volt az MSZMP-ben, szakszervezetben, munkásőrségben stb... élete végéig nem lehetett volna közszereplő, nemhogy bármiféle vezető tisztséget betöltsön... De mint tudjuk, csak gengszterváltás volt, nem rendszerváltás.

lajos0 2012.09.09. 18:37:24

@ob.szerver: "Mert nekik van annyi eszük, hogy tudják, hogy a pármilliós, demokratikus, pluralista Izraellel egy értékközösséget alkotnak, és amelyik a szabadságukra és a jólétükre semmilyen fenyegetést nem jelent."

Most az itt lévő zsidók ( ez vallásilag pár ezer ember) nem tehetnek arról, hogy az egy faji alapon létrehozott és működtetett náci állam, amely a világ közvéleménye szerint a legfőbb veszélyt jelenti a világbékére. Másfelől a zsidóság sem egységes, sőt az igazán ortodoxok elutasítják Izrael létét is. De ott is utálja egymást az askenázi meg a szefárd, és közösen vetik meg a núbiai fekete zsidókat, meg az orosz bevándorlókat. Szóval kicsit vonalas ez a világkép.

A zsidó, cigány, buzi is csak az itteni SZDSZ-es retorikában került egy platformra, mivel a cigányok közt is előfordul buzizás, zsidózás, a zsidó vallásosok elítélik a homoszexualitást, ahogy az ATV-t fenntartó Hitgyüli is. Szóval több dolgok vannak...

Szemben a sokszázmilliós muzulmán világgal, akik teljesen más mentalitás, világkép, szokások, hagyományok és értékrend szerint élnek, amit erőszakosan terjeszteni is próbálnak.

De a mi szélsőjobbunk még ennek a megértéséhez is silány.

Amatőr 2012.09.09. 18:40:02

@Magánvéleményem: .. és mindez köszönhető a gumigerincű antallnak és bandájának.
("teccettek volna forradalmat csinálni")

salamander 2012.09.09. 18:40:09

Természetesen jól látható Gréczy újabb bejegyzéséből, hogy mindenbe ugyanazt azt látja bele.
Ugyan miért lenne az LMP "fasiszta", csak mert nem vett részt az elmeosztály egyik rendezvényén, amin egy másik törvényesen bejegyzett párt demonstrációja ellen ordítoztak?

Ez nagyon szélsőséges mondhatni fundamentalista gondolkodás. Talán az egyből elutasítása minden "más" gondolatnak, ráadásul oly módon, hogy el sem olvasod a programjukat finoman szólva sem demokratikus álláspontról árulkodik.

Ezeken a ferde magyarázatokon mint Gyurcsány hű táskacipelőjeként felemelkedett "politikába kotyogón" csak mosolyognak a politológusok és jog- és államtudományokhoz értők.

Kicsit olyan amit képviselsz és kinyilatkoztatsz, mint az újonnan létrehozott formáció - "demokratikus koalíció" -, amely sem nem demokratikus, sem nem koalíció.

...

mese1 2012.09.09. 18:40:16

Az LMP-vel sok mindenben nem értek egyet, de most igazuk van, ad 1, a szólásszabadság miatt, másrészt ezzel a társasággal csak kiröhögtetnék magukat, ad 3. minek mennének olyan társulás közé, akik követői rasszista csúsztatásokkal élnek, mint pl. Orbán Viktor származása,,,

kocsak 2012.09.09. 18:42:46

Mielőtt elkezdené bárki nácizni fasisztázni a patrióta hazafiakat kérem keressen rá az amerikai zsidó hazafi benjamin h freedman beszédére a youtubon.
Ő egy cionista zsidó volt aki izrael létrehozásánál bábáskodott, és( mellesleg Magyarország feldarabolásáért és sok millió európai haláláért is felelős)majd megundorodott az egész cionista bagázstól és már usa szenátorként áttért a keresztény hitre. Aki érteni akarja az elmúlt 200 évet és ki akar tekinteni a mátrixból az nézze meg.

Amatőr 2012.09.09. 18:43:36

@lajos0: ""sőt az igazán ortodoxok elutasítják Izrael létét is. ""

Nü, azok aztán az igazi pofátlan, alja népség! Elvárják, hogy a honfitársaik megvédjék őket, fegyvert nem fognak, de fikázzák a többit.

igenember 2012.09.09. 18:52:15

Na, na, na Zsótikám! Itt az LMP-nek van igaza. Azért a gondolatbűnözést még ne vezessük be. Elvileg még nem járunk ott.

kamill77 2012.09.09. 18:52:23

@iii:

"Lehettek volna azonban frankó összecsapások a Jobbikkal, szerencsére nem így történt."

ezzel azt akarod mondani, hogy egy időben két külön platformon lévő soportosulás közül csak az egyik fejezheti ki a nézeteit...?

legközelebb meg majd a "jobb ha kussolsz, mert még baj lesz" - attitűd következik.

"nevetséges egy ilyen esetet mindent fölülíróvá habosítani"

ha ilyen nevetséges, akkor miért is kellene olyan szöveggel visszafogni az ellenzéket a véleménye kinyilvánításától, hogy juj egymásnak ne essenek...

kamill77 2012.09.09. 18:54:46

@salamander:

"Ugyan miért lenne az LMP "fasiszta", csak mert nem vett részt az elmeosztály egyik rendezvényén, amin egy másik törvényesen bejegyzett párt demonstrációja ellen ordítoztak?"

nem azért gáz az lmp, mert nem vett részt ezen, hanem azért, mert feleslegesnek tartotta, miközben a jobbik rendezvényéről kijelentette, hogy joga van hozzá, és jobbik kapcsán nem jelezte, h feleslegesnek gondolná...

Éhesló 2012.09.09. 18:55:26

Hazudsz grézci, nem akadályoztak meg semmit, a városba érkezők és onnan távozni akarók közlekedésen túl.
www.naplo-online.hu/veszprem_hirek/20120908_magyar_elet_menete

indavideo.hu/video/Veszprem_2012_szeptember_08_Magyar_Elet_Menete_Maradjunk_eletben

kamill77 2012.09.09. 18:57:26

@mese1:

az lmp-nek ismétlem, nem arról szólt a közleménye, hogy nem közösködik az mszpvel és a dk-val (és úgy mellesleg civilek gyülekezetével), hanem az szerepelt a közleményükben, hogy a jobbik ellen tüntetni felesleges...azzal nem értenek egyet, hogy tüntetni lehessen ellenük.

die nadel 2012.09.09. 18:58:13

Milyen érdekes, hogy a magukat üvöltve demokratáknak hirdetők - Gréczy meg a gazdi - mennyire nem tudnak mit kezdeni a demokráciával. Le kéne már szokni arról a bolsi tempóról, hogy majd ti döntitek el, ki lehet a klub tagja. Lehet hörögni - én is utálom a Jobbikot - de az a helyzet, hogy jelenleg pont 8-szor annyi potenciális szavazójuk van, mint nektek Zsoltikám. Már pedig a népfelség elvénél jobbat még nem találtak ki a demokráciákban. Az, hogy a Feri megmondja, kivel lehet szóba állni, a Vadai Ágika meg, hogy hol lehet hirdetni az nem demokrácia Zsótikám, az valami egész más. Kérdezd róla a főnököt, vannak közvetlen tapasztalatai.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.09.09. 18:59:09

Végre megjött az LMP esze.:))
A magyarázatuk egész jó.
Egyébként ezeket az "antifasiszta" vonulókat meg a vonuló cigánycsürhék nem zavarják.
Csak azok akik ez ellen fel akarnak lépni.
És az a legnagyobb szégyen,hogy a bűnöző életmódot folytató cigányokat mentegetik állandóan.
Pedig a normálisakat kellene!

kamill77 2012.09.09. 19:00:53

@igenember:

tüntetni a szélsőségek ellen mindenkinek joga kel, hogy legyen, és azt az lmp nem felesleges-ezheti le...

azt pláne nem mondhatja, hogy feszültségkeltő, ha a jobbik antiszemita felhangon meghirdetett ominózus vonulása kapcsán a "feszültségkeltő" kifejezés eszébe sem jut..

kamill77 2012.09.09. 19:04:42

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

"És az a legnagyobb szégyen,hogy a bűnöző életmódot folytató cigányokat mentegetik állandóan.
Pedig a normálisakat kellene!"

normálison a nemcigányokat érted?
mint például breivik?

nem lehet kollektíve bűnösnek tekinteni egy népcsoportot...

2012.09.09. 19:05:11

@kamill77: Nem, ezzel azt akarom mondani, amit írtam. Azt összes többi az ismételt belemagyarázás részedről. A nyilatkozatban semmi olyan nem volt, hogy ez vagy az a fél nem tüntethet, sőt éppen az ellenkezője.

A "mindent fölülírásnak" semmi köze ahhoz, amit kérdeztél. A kérdésre meg már válaszoltam pont az eggyel korábbi hozzászólásomban.

Egy igaz ember 2012.09.09. 19:09:59

Négykor láttam egy DK-st a Kelenföldi vasútállomáson, Szabó Zoltánt.
Tényleg olyan mint egy debil. Egy gyerek mellett állt, a nyelve mindig kijött a szájából, mint egy fogyatékosnak.
Ha ő is ott volt Veszprémben, akkor csak égette a pártját.

2012.09.09. 19:10:18

@kamill77: Semmi ilyen nincs benne, hogy a Jobbik ellen ne lehessen tüntetni, ez most már botrányosan jó mellémagyarázás. A veszprémiek ennek pont az ellenkezőjét mondják: mindenkinek jogában áll tüntetni, egészen addig, amíg betartják a szabályokat. A devecseri kődobálás és rasszista uszítás nem tartozik ide, ott a rendőrségnek kellett volna közbeavatkozni. De előre megakadályozni egy legális szervezet tüntetését, az nem demokratikus.

kamill77 2012.09.09. 19:10:41

@iii:

"A nyilatkozatban semmi olyan nem volt, hogy ez vagy az a fél nem tüntethet, sőt éppen az ellenkezője."

az ellentüntetést szervezők kiállását feleslegesnek tartják az lmp-sek!

magát a kiállást tartják feleslegesnek.

és miért kell úg sinálni, mintha nem lene szélsőjobboldali ez a párt, ilyen hülye szövegekkel, hogy :"Amíg nincs arra vonatkozó információ, hogy az adott rendezvény a jogszabályoknak nem felel meg"

megfelel a jogszabályoknak a burkolt és nyílt uszítás????

ob.szerver 2012.09.09. 19:11:01

@lajos0:

"Most az itt lévő zsidók ( ez vallásilag pár ezer ember) nem tehetnek arról, hogy az egy faji alapon létrehozott és működtetett náci állam, amely a világ közvéleménye szerint a legfőbb veszélyt jelenti a világbékére."

Az, hogy a kuruc baromságait szajkózod, csak megerősiti azt, amit a hazai szélsőjobb ostobaságáról, silányságáról és mérhetetlen színvonaltalanságáról írtam. Nem véletlen, hogy a nyugati szélsőjobb (pár ottfelejtett nácitól eltekintve) kiközösíti őket.

Majd értesíts, ha a majd lesz egy olyan muzulmán ország, amelyek saját polgárai legalább felerészben élvezhetik majd azt a demokráciát és azokat a szabadságjogokat, amelyet a "náci" Izrael a saját arab állampolgárainak biztosít.

2012.09.09. 19:14:17

@kamill77: Igen, feleslegesnek, de ez nem azt jelenti, hogy nem tüntethet. Nem érzed a különbséget? Felesleges, azaz nem célravezető, kontraproduktív, a feszültséget szítja. Ettől még nem értenek egyet a Jobbikkal.

A tüntetés előtt időben milyen burkolt uszításról tudunk beszámolni? Amikor még ott sem voltak?

kamill77 2012.09.09. 19:16:45

@iii:

ez az általad legálisnak nevezett szervezet nem demokratikus eszközökkel és nem demokratikus retorikával él... mellébeszélés arra hivatkozni, hogy legális... mert attól még, hogy valamit legalizálnak, lehet antidemokratikus.

csak azért, mert engedélyt kérnek antidemokratikusnak lenni, abból még nem következik, hogy elítélendő volna ellenük föllépni...

is 2012.09.09. 19:16:53

@Amatőr: És milliószor kiderült az is, ha nem avatkoznak bele, az meg ártatlan emberek lincseléséhez vezet. Bocs, valami színvonalat üssünk már meg, ha beszélgetünk, én ismerem a történelemkönyvet.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.09.09. 19:18:50

@kamill77: Apád faszát hülyegyerek!
A normális CIGÁNYOKRA értettem.
Nagyon jól tudod de bele akarod magyarázni a hülyeségedet.
A normális azt jelenti,hogy nem verjük a tanárt ha rászól a gyerekre,nem rabolunk ki embereket csoportosan stb..

is 2012.09.09. 19:19:05

@Scagnetti: az LMP csak szeretne a legbaloldalibb párt lenni. De a FIDESZ azt már rég lefoglalta :).

kamill77 2012.09.09. 19:20:00

@iii:

"Ettől még nem értenek egyet a Jobbikkal."

sajnos erre utaló szöveg nem olvasható a közleményben.

"A tüntetés előtt időben milyen burkolt uszításról tudunk beszámolni? Amikor még ott sem voltak?"

no comment.

rkazinczy 2012.09.09. 19:20:48

hm...nem. Nem a Jobbik mellet hanem a jogallamisagert allt ki...

ivrilider 2012.09.09. 19:22:43

a kommentek végtelenül sanyarúan lehangolóak, kilátástalanná teszik, vagy akként tüntetik föl a helyzetet az országban...

gréczynek pedig én távolról sem vagyok pártolója, de ez a levél - minthogy szóról szóra idézte - azt tanúsítja, igaz lehet az a szóbeszéd, hogy az lmp vidéki tagozatai sokkal közelebb állnak a jobbikhoz, mint az lmp fővárosi képviselőihez... azt gondoltam eddig, ez csupán egy rosszindulatú pletyka. de ez védhetetlen. vagy - csakugyan - azonnali nyilatkozat kellene a központból, vagy mérlegelnem kell nekem, aki eddig általában az lmp-t támogattam a többi ellenzéki párttal (erősen) szembehelyezkedve, hogy valaki mást válasszak. ki jöhet szóba, 4k!? (hozzáteszem, a személyes választási kényszeremet leszámítva - azaz attól teljesen függetlenül is - valóban siralmas ez a levél.)

kamill77 2012.09.09. 19:24:50

@rkazinczy:

"Nem a Jobbik mellet hanem a jogallamisagert allt ki..."

antidemokratikus pártot védett a jogállamiság jegyében, direkt VAK módjára...

Reggie 2012.09.09. 19:32:37

@kamill77: Ez egy baromsag. Vagy szerinted a halalbuntetes tiltasa a bunozok tamogatasat jelenti?

Az LMP a modszerrel nem ert egyet es felhivta a figyelmet, hogy mindenki jogait tiszteletben kell tartani.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.09.09. 19:35:09

@kamill77: Pici fiam!Az ú.n. liberálisok meg gyilkosokat ,bűnözőket mentegetnek.Ez mitől más?

kamill77 2012.09.09. 19:38:33

@Reggie:

"Az LMP a modszerrel nem ert egyet es felhivta a figyelmet, hogy mindenki jogait tiszteletben kell tartani."

miközben az antidemokratikus párt elleni tüntetést szervezni akarók jogai ehhez képest az lmp szemében szó szerint feleslegesek.

Reggie 2012.09.09. 19:40:41

@kamill77: Nem a jogokra mondta, hogy felesleges, hanem az ellentuntetesre. Szerintem olvasd el ujra.

don07 2012.09.09. 19:40:43

Na, akkor még egyszer!!

15 fő volt Veszprémben az ellentüntető csődület. Az útlezárás más tészta. Ott megjelent a környék összes idiótája. A hétvégén kiránduló családok legnagyobb örömére gondolom... :) BRAVÓ!

outisz 2012.09.09. 19:41:38

@nyekk: azért mert zsidónak és cigánynak kvázi születik az ember, arról nem ő tehet, de nácivá bizony megfeszített munkával válhat csak az ember, és itt a tűző napon tiszta feketében és magas szárú bakancsban menetelés csak a legkisebb dolog.

hardenberg 2012.09.09. 19:45:19

Büdös komcsi patkány zsidó Geczy!

Amatőr 2012.09.09. 19:47:41

@is: ""És milliószor kiderült az is, ha nem avatkoznak bele, az meg ártatlan emberek lincseléséhez vezet. Bocs, valami színvonalat üssünk már meg, ha beszélgetünk, én ismerem a történelemkönyvet. ""

Ühüm. Én elismerem, hogy Te vagy az etalon vitamorál ügyben és azt is, hogy ismered a történelmet.

De az engedtessék meg, hogy hivatkozhassak arra, hogy ahány ház annyi szokás. A szólásszabadság országonként mást jelent. Ami nálunk közfelháborodást vált ki, az az USA-ban természetes. Ott például közlik, hogy a bűnöző mely rasszhoz tartozik. Mert úgy könnyebb beazonosítani. És meg sem kérdik, hogy te feka, bocs, afroamerikai vagy e? Lesz@rják. Látszik.

Tehát minden attól függ, hogyan szocializálódtak a társadalom egyedei.

Aztán persze meg lehet próbálni befogni Társadalom Pistike száját. De, mint már azt fentebb mondtam, a tapasztalat szerint ez rossz vért szül. Nem lehet nyíltan kimondani, hogy Kolompár Lajoska lopott? Akkor majd terjed fülbesúgással, DE FELNAGYÍTVA! KISZÍNEZVE! Mert az sem szólhat, aki látta, aki tudja az igazat.

Tehát hiba vélt, vagy valós indokokkal korlátozni a szólásszabadságot. Mert visszaüt. És az jobban fog fájni, mint az Általad vizionált lincselés.

kamill77 2012.09.09. 19:54:07

@Reggie:

"Nem a jogokra mondta, hogy felesleges, hanem az ellentuntetesre."

az ellentüntetés felesleges, a jobbiké meg nem felesleges. így megint oda lyukadunk ki, hogy igaza van Gréczynek. az lmp a jobbik tüntetését nem tartotta feleslegesnek...

lajos0 2012.09.09. 19:56:58

@ob.szerver: "Az, hogy a kuruc baromságait szajkózod, csak megerősiti azt, amit a hazai szélsőjobb ostobaságáról, silányságáról és mérhetetlen színvonaltalanságáról írtam."

Ilyet a kurucon nem olvastál szerintem, de a hazai szélsőjobb silányságában és nívótlanságában egyetértünk. Mellesleg meg náci, aki mondja.

"Nem véletlen, hogy a nyugati szélsőjobb (pár ottfelejtett nácitól eltekintve) kiközösíti őket."

A nyugati szélsőjobb Izrael-barát, míg a bal Izrael-ellenes. Ezért is volt érdekes Breiviket a Jobbikkal összehozni, hiszen Breivik nyíltan Izrael párti volt, és az izraeli apartheid ellen tiltakozó baloldali norvég fiatalokat gyilkolt le ( a szabadkőművessége sem kapott túl nagy teret, nem mintha ennek sok köze lenne direkte a zsidósághoz, de csak fura).

Nálunk minden fordítva van. Az ottani baloldal az itteni jobb nézeteihez áll közelebb ( mondjuk globalizációkritika terén), míg a jobb az itteni baloldalhoz.

"Majd értesíts, ha a majd lesz egy olyan muzulmán ország, amelyek saját polgárai legalább felerészben élvezhetik majd azt a demokráciát és azokat a szabadságjogokat, amelyet a "náci" Izrael a saját arab állampolgárainak biztosít."

Az, hogy a muzulmán országokat is egy kalap alá veszed, némi szűklátókörűségre vall, de hát így egyszerűbb a világ. De tessék mondok: Maldív-Szigetek :-)

Az izreali kormányfő augusztus óta tejhatalommal rendelkezik, ez gondolom elkerülte a figyelmed, Netanjahu miniszteri döntéseket negligálhat, és elfogadott határozatokkal is szembe mehet. Mégsem harsog ezúttal a magyar sajtóban senki diktatúráról.

Reggie 2012.09.09. 20:03:27

@kamill77: Kozvetve kijelentette a jobbik tuntetesrol is, hogy felesleges, ugyanis az utolso mondat az, hogy az ilyen tuntetesek(a jobbike es az ellentuntetes egyarant) nem a megoldas fele visznek.

Mondom olvasd el ujra a sok kombinalas helyett.

kamill77 2012.09.09. 20:08:35

@Reggie:

"Kozvetve kijelentette a jobbik tuntetesrol is, hogy felesleges, ugyanis az utolso mondat az, hogy az ilyen tuntetesek(a jobbike es az ellentuntetes egyarant) nem a megoldas fele visznek."

jó, akkor újra felvetődik a kérdés, hogy az lmp számára a saját utai flashmobjai, tüntetései, tiltakozó akciói nem feleslegesek, de másét annak tartják...

a jobbikos tüntetők "csak a negatív jelenségek tüneteire reagálnak."

tehát a tünetekre reagálni felesleges...

egyre jobb...

kamill77 2012.09.09. 20:10:32

a jobbik, mint tünet, azt hiszem megér annyit, hogy lereagálja az ember, mind a létezését, mind a vele járó jelenséget, a "magyar élet menete" nevezetű rendezvényt...

én úgy vélem, le kell őket reagálni! aki szerint ez felesleges, az egy láblógatós rozi, a moziban...

lajos0 2012.09.09. 20:17:40

@rockjano: "8 év szoci kormányzás után nagyon várták hogy minden más és legalább egy kicsit jobb legyen annyira várták hogy most nem képesek elfogadni hogy nemhogy egy kicsit is jobb lenne akármi hanem még sokkal rosszabb minden."

A közvélemény-kutatások szerint ez nem így van. Vesztettek egy csomó szavazót, és így is bőven vezetnek egyelőre.

"Nem bírják kimondani azt hogy ennél még az oly sok mindenért okkal bírált Gyurcsány is jobb volt.
Pedig az volt, de ez kimondhatatlan dolog számukra."

Nem Gyurcsány volt jobb, hanem a helyzet még akkor. Aminek romlásában Gyurcsánynak oroszlánrésze volt. Például most fizetjük vissza, a MNB-ben landoltatott IMF-hitelt is. Az ország kamatterhei a kétszeresek stb. Persze ez nem mentség Orbánék hülyeségeire, de a helyzethez hozzá tartozik.

Reggie 2012.09.09. 20:21:26

@kamill77: Miutan nem a megoldas fele visznek igy nyilvan ez egy nem megfelelo reakcio. Tehat felesleges IGY reagalni.

Nyugodtan olvassal el tobb egymas utani mondatot is. Attol meg, hogy kulon mondatok a gondolatmenet kapcsolodik. Majd probald meg egyutt ertelmezni oket.

flippant 2012.09.09. 20:24:08

LMP = SZDSZ 2.0

Nektek csak egy dolgotok van, pupákok! Szavazni (ixelni)

kamill77 2012.09.09. 20:29:49

@flippant:

nem képzeled, hogy ezzel a kettő pont nulla nevezetű olcsó trükkel odairányíthatod az lmp-hez az egykori szdsz-szavazókat! :D:D

épp amikor kiadnak egy ilyen közleményt!

HAHAH

kamill77 2012.09.09. 20:33:14

@Reggie:

"felesleges IGY reagalni"

elég az lmp-nek önmaga, feleslegesnek tartja, hogy mások is ugyaneme eszközökkel (utcai demonstrációk) éljenek...

két flashmob közt kinyilatkoztatja, hogy feleslegesnek tartja a bármi elleni tüntiket. mondván a tünetek olyan dolgok, amikre felesleges reagálni.

lajos0 2012.09.09. 20:35:37

@rockjano: "Az ami állami az olcsóbb??? (NEM) Ami állami az jobban működik??? (SOHA) Az állam jobb gazda??? (UGYANMÁR)"

Ha a magyar államról beszélünk akkor tényleg nem. Máshol az állam nagyon jó gazda tud lenni érdekes módon. Egyszer volt szerencsém megkérdezni Kóka Jankót nyilvánosan, hogy kire kell gondoljak, amikor a titokzatos államról hallok, aminek az arany is szarrá válik a kezében. Nem maguk ezek véletlenül János ?

Tojglitojas 2012.09.09. 20:37:59

Gyerekek, kár gyilkolászni egymást. A második Orbán kormány eddig minden idők legszarabb magyar kormánya, ha a konkrét eddigi két év stílusát és eredményeit tekintjük és ezt a teljes magyar népességre vetítjük. Tehát a társadalom egyes elemei (miniatűr ám sokgyermekes jól kereső réteg, végtörleszteni zsebből vagy olcsó hitelből törleszteni képes réteg, stb.), akár jól is járhattak, bár ezt is pár év távlatából érdemes vizsgálni, pl. ha leáll a hitelezés, beindul az infláció, lehet mégsem volt ez jó kör. De a többiek, akik kissé többen vannak, szopnak, sőt extrán szopnak előbbiek miatt. Lehet akár az is, hogy idővel bejön a kormány számítása, de jól látszik egyre kevesebben hisznek ezeknek a fantazmagóriáknak. Befektetők se nyugatról, se keletről (oroszok arabok, kínaiak) nem jönnek és logikus, hogy senki nem fekteti a pénzét egy olyan országba, ahol egy őrült szava a törvény és holnap bármit törvénybe foglalhatnak vagy éppen akár a "bármi" ellenkezőjét, ez a vezető és idióta tanácsadó vagy oligarchái kénye-kedvén múlik.
Ugyanakkor ha Gréczy és Gyurcsány az ellensúly, meg ez a többi bohóc, aki pont semmit nem tanult az elmúlt 22 évből, akkor Viktor legalább 30 évig lesz miniszterelnök.
Szóval nektek minden lélegzetvételetek, sok liberális blogger bicskanyitogató stílusa, mind-mind Viktorunkat erősíti. Ezért tök érthető az LMP reakciója is.
Nincs annál cikibb ma Magyarországon, mint a DK-val bármiben is közösséget vállalni. Sajnos, de ez van... Ezen kéne elgondolkodnotok Zsóti, de persze értem én...

kamill77 2012.09.09. 20:42:12

@Tojglitojas:

dehát az lmp nem a dk-tól való elhatáérolódásáról adott ki közleményt, hanem arról, hogy szerinte jobbikos tüntetésre felesleges ellentüntetéssel reagálni, és hogy máskülönben pedig a jobbik jogosan tüntet..

Amatőr 2012.09.09. 20:48:49

@Tojglitojas: "" Nincs annál cikibb ma Magyarországon, mint a DK-val bármiben is közösséget vállalni. Sajnos, de ez van... Ezen kéne elgondolkodnotok Zsóti, de persze értem én... ""
Szerintem tévedsz, mert az esetleges politikai hovatartozásukat nyíltan egyre kevesebben vállalják, párthovatartozástól függetlenül. Nem félnek, csak szégyenlik. És ez így természetes. Mert a fejétől bűzlik a hal.

Tojglitojas 2012.09.09. 20:51:12

@kamill77: Az LMP egyforma távolságot akar tartani a két oldal között (kommunikáció szintjén mindenképen), ezért érdeke össze mosni és szélsőségezni őket.
Ez fájlalja Zsóti is, megspékelve azzal, hogy szerinte a Jobbikhoz közelebb áll az LMP, mint hozzájuk. Ezen persze lehet jókat vitatkozni, de én arra bátorkodtam utalni, hogy nyilván oka van ennek, hogy a DK-val nyilvánvalóan ciki egy gyékényen árulni az LMP szerint. És sok szavazó is így látja a közvéleménykutatások szerint.

renevol 2012.09.09. 20:51:56

@Morcos Kartal: +1!

Teljesen egyetértek. Egyébként az MSZP a rendszerváltás óta mindig is használta a szélsőjobbot a hatalmának megtartásához, emlékezzünk Szabó Albertékre a Bokros-csomag és a Tocsik-ügy idején, Bácsfi Diánára a Medgyessy-puccs idején, a 2006-os zavargások fenntartására az őszödi beszédkor. Mindig a figyelemelterelés a célja a nácik bevetésének. Hogy most 2006-ban túllőtt-e a célon az MSZP, és azért erősödött meg a Jobbik (tehát öntudatra ébredt a bábu), vagy tudatosan már rendszerszintre emelték a Nagyurak ezt a figyelemelterelésre szolgáló náci csőcseléket (tehát már nem csak bevetik időnként, hanem állandó jelenségként akarják látni a politikai színpadon), azt én nem tudom. Az lehet talán a legvalószínűbb, hogy sok tényező kölcsönhatása játszott ebben szerepet. Mondják azt is, hogy a Jobbikot a posztszovjet titkosszolgálat pénzeli Magyarország szétverésére - mint ahogy más országokban is, a korábbi internacionalista bomlasztás helyett átálltak a nacionalista bomlasztásra.

Tojglitojas 2012.09.09. 20:52:37

@Amatőr: ebben is lehet igazság, elismerem. :)

Amatőr 2012.09.09. 21:00:18

@Tojglitojas: ..és ez bizony szomorú...

lajos0 2012.09.09. 21:00:24

@lllilla-: "a 7 milliárd emberből 10 millió sincs a zsidó(Izrael 7 millió körüli!)--ne mondd már, hogy világ-összeesküvés van :)"

Összeesküvés van, de ehhez a zsidóságnak nincs köze. Néhány zsidónak persze van, ahogy más nációknak is :-) De ahogy Gyurcsány mondta, egy asztalt 10-12 ember tud körül ülni. No ebben igaza volt.

"A jobbik a hamis és rossz válaszai miatt rossz alternatíva!"

Szerintem is, ahogy nagyjából a többi is. Másfelől meg tényleg a tettek döntenek, hogy kinek mi a programja, meg mi az ideológiája, a kutyát sem érdekli.

Amatőr 2012.09.09. 21:03:41

@lajos0: ""Másfelől meg tényleg a tettek döntenek, hogy kinek mi a programja, meg mi az ideológiája, a kutyát sem érdekli. ""

Program?
Az Barátom, olyan, mint a divatbemutató; amit ott látsz, az csak a nyomaiban emlékeztet az utcai viseletre.

látjátok feleim szümtükkel 2012.09.09. 21:06:30

"Szégyen, ami történt, de legalább tisztábban látunk."

Sokan tisztá(bban)n láttak már annak idején is, amikor az SZDSZ koalíciós partnere volt a szociknak.
A történelem soha nem ismétli önmagát, csak néha vannak feltűnő hasonlatosságok. Jól teszi a FIDESZ, meg OV, ha figyelnek, mert különben úgy járnak majd, mint az a miniszterelnök ( és pártja ), aki hazudott éjjel-nappal.

2012.09.09. 21:07:34

@kamill77: Milyen "no comment"? Nem érted a kérdést? Ha még ott sincsenek a jobbikosok, akkor hogy tudtak uszítani?

Ha nem legális a Jobbik, akkor tessék betiltani. Nincs betiltva, vagyis joga van tüntetni, tetszik vagy nem tetszik. Ezt hívják demokráciának. Gyönyörű, amikor az ún. liberálisokat kell kioktatni demokráciából.

NWolf 2012.09.09. 21:08:53

@renevol: Pontosan.
2006 után Gyurcsány leépítette a titkosszolgálatokat állítólagos költségcsökkentési okokból. Eredmény? a ROMAGYILKOSSÁG-SOROZAT. Ma már külön tanulmányok készülnek arról, hogy hány hónappal korábban el lehetett volna kapni az elkövetőket, ha Gyurcsány nem épp előző év szeptemberében indít el egy "re-organizációs" (magyarul leépítéses) folyamatot a titkosszolgálatnál.
2. A vidéki rendőrségek kinyírása (még jobban) utat nyitott a rendcsináló alakulatoknak. A történelem bizonyítja, hogy a közbiztonság, és a szegénység (amiből szintén nem volt hiány az MSZP kormányzása idején vidéken) kíválóan hozzájárul a rendpárti, szélsőséges eszmék terjedésének, jelen esetben ez a Jobbikot erősítette. Úgyhogy köszönjük MSZP, a fasiszta-támogató antifasiszta párt

rockjano 2012.09.09. 21:11:21

@lajos0: "A közvélemény-kutatások szerint ez nem így van. Vesztettek egy csomó szavazót, és így is bőven vezetnek egyelőre. "

Kétségtelen de alakul a helyzet, és nem lessz itt semmi jobb csak sokkal rosszabb az elkövetkezendő két évben...

"Nem Gyurcsány volt jobb, hanem a helyzet még akkor. Aminek romlásában Gyurcsánynak oroszlánrésze volt. Például most fizetjük vissza, a MNB-ben landoltatott IMF-hitelt is. Az ország kamatterhei a kétszeresek stb. Persze ez nem mentség Orbánék hülyeségeire, de a helyzethez hozzá tartozik."

Van ebben igazság de a lenyúlt nyugdíjpénz ehhez is bőven elég fedezetet biztosított...
A mostani rezsim gazdaságpolitikája el van cseszve ez talán nem kétséges.

A recesszió nem törvényszerű. Ha ma is Bajnaiék kormányoznának most jobb lenne...

rockjano 2012.09.09. 21:13:02

@lajos0: Ez nem nállunk van... egyébként máshol se, törvényszerű.

Viszont a totális központosítás éppen ezért nagyon helytelen.

2012.09.09. 21:13:08

@flippant: Ha szerinted ez igaz, akkor olvasd el Eörsi Mátyás (DK, ex-Szdsz) véleményét erről. Pontosan az Szdsz volt az, aki a náci kártyát rendszeresen használta.

mandiner.blog.hu/2009/04/21/jobbik_szdsz_kampany

Megfigyelo 2012.09.09. 21:14:08

Az LMP tényleg szégyellje magát!

azbesztos 2012.09.09. 21:17:48

Az LMP-s nyilatkozat korrekt.

azbesztos 2012.09.09. 21:21:03

Gréczy úr, ez a blogbejegyzése még egy gyurcsány utánfutótól is gusztustalan.

kamill77 2012.09.09. 21:21:05

@iii:

"Ha még ott sincsenek a jobbikosok, akkor hogy tudtak uszítani?"

a tüntetésen való részvételre való felhívással..., a menet elnevezésével. az elnevezéssel az élet menetére való utalással, antiszemita felhanggal, kollektíve bűnösnek kikiáltott cigány népcsoport elleni fenyegető jelenléttel... és az egész eddigi ténykedésével.

tetszik, nem tetszik, antidemokratikus attól még a jobbik, hogy bekerült a parlamentbe.

ugyanígy bekerült a világtörténelem során már neonáci párt, és attól még neonáci volt, hogy bekerült. comprende? és eddig is folyamatosan uszított.

na nehogy már meg kelljen várni, hogy épp ott abban a pillanatban tegye, ahhoz, hogy kimenjen valaki ellenük tüntetni!

nevetséges.

djangyu 2012.09.09. 21:22:41

az LMP lesz a következő koalíciós partner a KDNP helyett. Zsótinak igaza lesz... egyszer neki is lehet.

jazzcool 2012.09.09. 21:25:05

megértem, ha az LMP - egyelőre - nem akar a DK-val vagy az MSZP-vel közösködni.

Scagnetti 2012.09.09. 21:25:32

@Golgotai: Nem hiszem. Ha a Jobbik a mostani helyzetben sem tudott szavazókat gyűjteni, az csak azt jelentheti, hogy ennyien kíváncsiak a nácikra és nem többen.

Scagnetti 2012.09.09. 21:27:18

@is: Nem úgy tűnik, hogy a Fidesz baloldali lenne. Persze kampányidőszakban mindenki az, de a kormányzásukon nem látszik, hogy azok lennének.

kamill77 2012.09.09. 21:27:35

@jazzcool:

nem közösködni nem akarásról szólt a közleményük, hanem arról, hogy feleslegesnek tartják, hogy bárki a jobbik ellen tüntessen. mert a tüntetést, mint olyat, csak maguknak tartják fönn. lásd lmp flashmobjai, utcai demonstrációi...

Scagnetti 2012.09.09. 21:28:51

@djangyu: Zsolti hetente szólítja fel az LMP-t, hogy nyaljanak be Ferinek, aztán mikor nem teszik, megvádolja őket, hogy a Fidesznek dolgoznak. A durcás szerelmes szól belőle.

Golgotai 2012.09.09. 21:29:44

@Scagnetti: Majd ha rájön a sok félrevezett birka magyar, hogy miről van itt szó

djangyu 2012.09.09. 21:30:34

@Scagnetti: az lehet, de nekem nem csak a Zsóti "mondta", hogy majd a szélsőjobb elleni harc okán a Fidesz mellé állnak. úgyhogy bizton lesz ebben valami.

Scagnetti 2012.09.09. 21:31:05

@Golgotai: Ne reméld! Szerencsére a többség nem üldözési mániás, mint turbómagyar sorstársaink.

jazzcool 2012.09.09. 21:32:29

@kamill77: azért az LMP flashmobjai nagyot szóltak (parlament előtt, közgép) az LMP amúgy sosem vállalt közösséget a jobbikkal.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.09.09. 21:32:53

Szóval.A cigányok nyugodtan járkálhatnak szamurájkarddal,de ha valaki pincérruhában megy valahova azt le kell csukni,ugye?

Scagnetti 2012.09.09. 21:33:11

@djangyu: Persze egyéb szoci szimpatizánsok is szoktak aggódni. Szegények ugyanis nem fogják fel, hogy az LMP a saját érdekében nem közeledik olyan pártokhoz, amelyektől a többségnek hányingere van.

márta)) 2012.09.09. 21:34:53

Ilyen- és hasonló nyilatkozatokkal, megnyilvánulásokkal az LMP. nem, fog politikai tőkét kovácsolni.
Tényleg lehetne más) lehetne más a politika (is). Csak nem így.
ott a pont.

márta)) 2012.09.09. 21:37:06

Gréczy Úr!
Ez egy rövid, de annál tartalmasabb poszt.
És. Jó.
Bocsánat! ha esetleg írtam már.?
:)

Scagnetti 2012.09.09. 21:37:34

@márta)): Az LMP-nek nem az a dolga, hogy a tősgyökeres szoci szavazók igényeinek megfeleljen. Van több millió párt nélküli szavazó, közülük kell felszednie párat. Ne aggódj, ők nem fújnak az LMP-re azért, mert nem borul össze a szocikkal.

SzaszaG1 (törölt) 2012.09.09. 21:37:35

@kamill77:
A Jobbik saját programját hirdette, pártrendezény volt.
Az idióta ellentüntetők pedig azért, hogy egy legális parlamenti párt ne tarthasson rendezvényt. Még akarja fosztani őket demokratikus jogaiktól? Nem ismerős? Azt nem mondjátok meg esetleg hogy mire szabad gondolni Veszprémben?
Na ki a gyűlölködő?

djangyu 2012.09.09. 21:40:11

@Scagnetti: ja, nem szoci szavazó mondta :D

Scagnetti 2012.09.09. 21:44:28

@djangyu: Jobbikos körökben is van ilyen paranoia. Pedig az LMP csak a saját jól felfogott érdekében politizál, és nem közeledik egyik leégett párthoz sem.

djangyu 2012.09.09. 21:45:53

@Scagnetti: wrong. nem jobbikos mondta. :)

Blogger Géza 2012.09.09. 21:46:06

Az LMP nyilván nem akar eleszdéeszesedni, nem akar még egy "demokratikus Chartát", nem kell az MSZP-DK halálos ölelése... Ebből se rövid távon, se középtávom nem származna sok előnye, veszélyei annál inkább vannak.

lajos0 2012.09.09. 21:48:05

@rockjano: "Kétségtelen de alakul a helyzet, és nem lessz itt semmi jobb csak sokkal rosszabb az elkövetkezendő két évben..."

Meg tízben is, sőt.. Hát ezen nem kell meglepődni, a kamatos kamat komoly dolog

":-Van ebben igazság de a lenyúlt nyugdíjpénz ehhez is bőven elég fedezetet biztosított...
A mostani rezsim gazdaságpolitikája el van cseszve ez talán nem kétséges."

Hát az konkretice 6-od akkora likvid tőkét jelentett, mint amekorrát visszaloptak állítólag az állami költségvetésbe. Nézzen ki annak kiadási oldala bárhogy is, de e téren senki sem döngetheti a melle kasát aki eddig volt.

"A recesszió nem törvényszerű. Ha ma is Bajnaiék kormányoznának most jobb lenne...)"

No itt szerintem most inkább a Bajnai-Mesterházy párbaj van itt a háttérben azon a vonalon, vagy alku. Az LMP ennek a végeredményét is várhatja, de minél inkább távolmarad a DK akciókból, annál jobban jár. De mindketten sokat illegetik magukat Ámerikában. Nekem gyanús a dolog :-)

kamill77 2012.09.09. 21:49:05

@jazzcool:

"azért az LMP flashmobjai nagyot szóltak (parlament előtt, közgép)"

igen, némelyik eléggé nagyot. viszont nem értem, miért mondja ezek után, hogy az utcai megnyilvánulások feleslegesek. ezek szerint az lmp többé nem fog demonstrálni?

"az LMP amúgy sosem vállalt közösséget a jobbikkal."

teljesen nyílt közösséget remélem, soha nem is fog. viszont rendkívül, visszatetsző a számomra az, ahogy an schiffer heherészve hosszasan és rendszeresen traccsolgat KEDÉLYESEN a legvadabb jobbikosokkal, a parlamenti közvetítések alkalmával ezt látni. és a szomorú az egészben az hogy az lmp-n belül tetemes arányban vannak azok, akik ugyanígy gondolkodnak, hiszen kishíján ismét frakcióvezető lett belőle. egy olyan emberből, aki a választások előtt például ugyan egy fehér és egy sötétbőrű gyereket ábrázoló plakát előtt pózolt, de ugyanekkortájt szegregáció felszámolásának gyorsítása ellen(!) szállt síkra, amit azzal magyarázott, hogy a középosztály érzékenységét nem szabad piszkálgatni. ezt képmutatásnak vélem. és etekintetben egyáltalán nem lep meg schiffer kedélyes viselkedése jobbikos padtársai irányában, s ez az lmp-közlemény sem.

Zsoo 2012.09.09. 21:49:07

Bogár ~ Varga: Mérlegen az EU - 1. előadás

www.youtube.com/watch?v=ycyS23Jy_lc

Scagnetti 2012.09.09. 21:49:53

@djangyu: Tökmindegy. AZ LMP-nek vége, akár a Fideszhez, akár a szoclibekhez bújik. A nagy pártokból kiábrándultak alkotják a táborát, ha bármelyikkel összeáll, a tábor megy.

Egyébként sem túl nagy a valószínűsége, hogy a Jobbik olyan erős legyen, és még kisebb annak, hogy pont az LMP pár százaléka hiányozzon az "antifasiszta ligának". Szóval hülyeség, akárki is mondta.

rockjano 2012.09.09. 21:51:54

@lajos0: "senki sem döngetheti a melle kasát aki eddig volt."

Kétségtelen :-)

"No itt szerintem most inkább a Bajnai-Mesterházy párbaj van itt a háttérben azon a vonalon, vagy alku."

Nem tudom de engem nagyon idegesít az egész.
El fogják cseszni és élvezhetjük vityáékat még kitudja meddig.

Az LMP-ről is megvan a véleményem ezügyben...

Csak egyszerüen nem tudom ki/mi az alternatíva, csak azt tudom hogy ezeknek menniük kell, de nagyon...

kamill77 2012.09.09. 21:52:14

@SzaszaG1:

"Azt nem mondjátok meg esetleg hogy mire szabad gondolni Veszprémben?
Na ki a gyűlölködő?"

gyűlölködők ellen fel kell lépni. tojok rá, hogy ki teszi, milyen párt.. és furcsállom, ha az a párt, amelyik oly előszeretettel demonstrálgat az utcán, jelesül az lmp, feleslegesnek véli ezt...

SzaszaG1 (törölt) 2012.09.09. 21:52:47

Nézzük a CIGÁNYOK és az empíriokriticizmus viszonyát! Magyarországi rikoltozó szociológusok és emberjogi aktivisták figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy a cigány etnikum esetén is, az "előítéletesség " az empíriokriticizmusból vezethető le. Amely nem más, mint a cigányságról szerzett több évszázados széleskörű történelmi tapasztalás. Vagyis a cigánysággal kapcsolatos érzéki tapasztalataink összessége. De ahogy ismerjük a magyarországi liberális szociológusokat és emberjogi aktivistákat -lásd TASZ-, feltételezhető, hogy kísérletet tesznek arra, hogy bebizonyítsák, hogy a helytelen a helyes, a rossz meg a jó. Nem a cigánysággal van baj, hanem a cigányságot körülvevő társadalmi és jogi normákkal. Ha ez így van, akkor viszont már társadalmi "ANOMIÁRÓL" kell beszélnünk.Mert akkor már ide jutott a magyar társadalom. Pontosabban a liberális országrontók idáig juttatták! Az elméletet David Émile Durkheim dolgozta ki, a kulturális antropológia atyja. Mit mondott? "A társadalmi tények kizárólag statisztikákon keresztül ragadhatóak meg hitelesen. Így győződhetünk meg arról, hogy az egyéni gyakorlatok a statisztikai adatokkal kifejezett társadalmi tényekben összegződnek, s hiteles alapul szolgálnak további szociológiai elemzésekhez." TEHÁT A cigánysággal kapcsolatos hazai és nemzetközi statisztikák a legfényesebb bizonyítékai annak, hogy nem előítéletesség van. Hanem a cigánysággal kapcsolatos OBJEKTÍV TÁRSADALMI KRITIKA, megalapozott véleményalkotás. Azok, akik ezzel szembehelyezkednek, nem csak magyarellenesek, de társadalomellenesek is. Ezen kívül vélhetően ez a megélhetésük. Ezért fizetik őket. Vagyis, szélhámosok és jellemtelen gazemberek! Az egészben ott az arrogancia, hogy ezt az egészet a magyar etnikum adóbefizetéséből finanszírozzák.

kamill77 2012.09.09. 21:53:28

@Scagnetti:

pedig nem párthoz közeledésről volt szó, hanem a jobbik retorikájától való elhatárolódásról...

Blogger Géza 2012.09.09. 21:54:02

@kamill77: Biztos a Csanáddal beszélték meg a széderestét, most mi ezzel a baj.

kamill77 2012.09.09. 21:54:44

@Blogger Géza:

előnyt inkább a fidesszel és a jobbikkal való együttműködésben lát. miféle előnyt? egyébiránt?

SzaszaG1 (törölt) 2012.09.09. 21:57:01

@kamill77:
Hát itt most épp az mszp-dk-nemtommilyenkisszakkör gyülölködött. Akik ha így folytatják, akkor örülhetnek, ha bejutnak a parlamentbe 2014-ben.

Scagnetti 2012.09.09. 21:57:14

@kamill77: Ja, persze. Decemberben az LMP rendezvényére hívatlanul odament Feri és az MSZP, másnap meg már gyorskocsi utcai koalícióról írtak. Azóta az LMP is óvatosabb lett. Szerinted mennyire hiányzik nekik, hogy ilyenekkel emlegessék őket együtt?

jazzcool 2012.09.09. 21:57:41

@kamill77: azt gondolom, hogy Schiffer jobb frakcióvezető lenne, mint Jávor Benedek. Utóbbi is okos fiú, de nem tud olyan szuggesztívan megszólalni, mint Schiffer. Schiffer főleg a valóban undorító Gaudival szokott beszélgetni,de, gondolom, ezer éve ismerik egymást, és aligha a nagypolitika a téma ilyenkor náluk.

márta)) 2012.09.09. 21:59:17

@Scagnetti:

Ön nagyon érdekes gondolatot fogalmazott meg a kommentjében.
Nem az a dolga". Igen?
Pedig hát! pontosan a szoci szavazóknak, legalább is egy csoportjának köszönheti, hogy ott vannak a parlamentben.
Annak a társadalmi csoportnak, kik valóban azt hitték, hogy más lesz a politika, de inkább az életminőségük.
Persze! vannak sokan, olyanok, (is) kik elfordultak a politikai pártoktó, ilyen-olyan okokból. Meg kell nyerni őket.
Egyébként mi a probléma?
Nyugi, nyugi, e miatt, mármint, hogy milyen politikát folytat az LMP. nem aggódtam, nem aggódom, nem fogok aggódni ezután sem. pont.
hm?

Blogger Géza 2012.09.09. 22:01:25

@rockjano: "El fogják cseszni és élvezhetjük vityáékat még kitudja meddig."

Ebben az egyben egyetértek... Mert akik 2006-ban (pedig az is szoros volt) az MSZP-SZDSZ párosra szavazták, azok szavazata szépen megoszlik majd az MSZP, a DK, az LMP és a Jobbik közt (az MSZP-től elfordultak részben oda áramlottak). Így a Fidesz kényelmesen besöpri majd az egyéni körzetek döntő többségét (erre utalnak az időközik is), és így folytathatja majd a kormányzást.

kamill77 2012.09.09. 22:01:42

@Scagnetti:

inkább a gaudival, mi?

nem mindegy, kikkel kerül egy platformra, amikor a platformot úgy hívják, hogy szélsőjobb elleni tüntetők?

mit szarozik az lmp? és miért ad ki olyan közleményt, hogy neki szabad tüntetni, a jobbik is jogosan tüntet, de mástól feleslegesnek látja ugyanezt....

márta)) 2012.09.09. 22:03:12

Hogy mik vannak?!
"A Jobbik egy jogszerűen bejegyzett párt, parlamenti és helyi önkormányzati képviselettel."

Tényleg? A többi politikai erő, párt. talán nem az?
Még ilyet?!
:(

kamill77 2012.09.09. 22:03:13

@jazzcool:

nem csak vele beszélget, az lmp a jobbiktól kér rendszeres támogatást képviselői aláírások gyűjtésekor!

Scagnetti 2012.09.09. 22:03:18

@márta)): Azok már rég nem szoci szavazók. Az MSZP-nek kb. egymilliós tábora van, régebben sem volt ennél nagyobb, csak akkor még sok párthoz nem kötődő szavazót is meg tudtak szerezni. Aztán azok otthagyták őket, és onnantól azok már nem szoci szavazók. Az LMP maximum egykori szoci szavazókat szerezhetett meg. Azokat, akikből, nem mellesleg, egy sem tért vissza az MSZP-hez az elmúlt két és fél évben sem.

Stabilo 2012.09.09. 22:03:44

Brutális gyilkosság történt Hajdúszováton

Tisztelt Szerkesztőség!

Tehetetlen dühtől és haragtól sajnos nem mentesülve ragadtam klaviatúrát, hogy megosszam a Kuruc.info olvasóival, milyen tragédia történt ma éjjel a Debrecen melletti Hajdúszováton.
Ma reggel lett figyelmes a falu arra, hogy az Ady Endre utcában nagy erőkkel helyszínelnek a rend őrei és a nyombiztosítók, miután helyi lakosok értesítették őket, hogy az út melletti beton árokban egy holttest fekszik. Hamar kiderült, hogy egy helyi fiatalember az áldozat, aki minden bizonnyal hazafelé tarthatott.
Az áldozatnak szinte egyetlen ép testrésze sem maradt, a gerince és csigolyái több helyen eltörtek, a szemei kifordultak, minden bizonnyal nem "csak" ököllel, hanem eszközökkel végeztek vele! A helyszínelés megközelítőleg reggel fél 7-től délutánig tartott, a helyszínt folyamatosan biztosították, fokozott rendőri jelenlét van azóta a környéken, az utóbbi órában 5 alkalommal is lehetett látni járőrt araszolni a környéken...
Az elkövetőket elfogták, tudtunkkal két helyi lakosú "svédről" van szó, akik minden bizonnyal belekötöttek a fiatalemberbe, aki soha a légynek sem ártott, csöndes, tisztességes, dolgozó magyar ember volt. Gyászol a család, gyászol a falu minden jóérzésű lakosa, és érezni lehetett egész nap a döbbenetet mindenkin. Az esetről sem megyei, sem más hírportál nem számol be, illetve a rendőrség honlapján sem foglalkoznak az üggyel.
Viszont az emberek félnek, akik eddig naivan azt hitték, itt ilyen tragédia nem történhet, most azok is megdöbbentek... Már nemcsak a terményeinket és javainkat kell féltenünk, hanem a saját és családjaink életét is, pedig Viktorék "két hét alatt rendet tettek"...
A média hallgat, a rendőrség hallgat, és csöndes most a falu is...
Nyugodjon békében!
Egy olvasójuk

forrás: kuruc.info

Scagnetti 2012.09.09. 22:06:16

@kamill77: Nagyon nem mindegy. Megtanulhatták már, hogy ezekhez nem szabad közeledni, mert annak a végre számukra nem jó.

Nem tudok róla, hogy az LMP-nek bármi közös dolga lenne a Jobbikkal. Hogy néhány frusztrált szoci szimpatizáns és politikus az irányukba mutatott undort azzal magyarázza, hogy az LMP összeáll a Jobbikkal, azzal pont nem kell törődni. Azt sosem fogják beismerni, hogy ép ésszel mindenki undorodik tőlük.

kamill77 2012.09.09. 22:06:39

@Stabilo:

"Az elkövetőket elfogták, tudtunkkal két helyi lakosú "svédről" van szó"

úgy fest, nem csak a norvégok gyilkolnak... és? hogy jön ide megint ez a burkolt cigányozás?

Blogger Géza 2012.09.09. 22:07:03

@kamill77: Nem, az se lenne túl előnyös egyelőre. Az LMP akkor lehet nyertese a következő választásnak, ha független marad, és így sok baloldali-centrista szavazót maga mellé állít, és egyfajta mérleg nyelve lesz. Persze a jelenlegi vezetőkkel és programmal erre kevés az esély.

márta)) 2012.09.09. 22:08:03

Egyébként! Az is megkérdőjelezhető, ha már itt tartunk) Milyen alapon az ki az LMP. ilyen nyilatkozatot?
Mivel demokrácia van! Joga van az ott felsorakozott politikai erőknek, civileknek egyaránt véleményt, nemtetszést kinyilvánítani.
gondolom

kamill77 2012.09.09. 22:10:41

@Scagnetti:

nem érdekelnek a frusztrált szocik. engem az érdekel, az lmp miért védte a jobbikot, amikor a téma a "magyar élet menete" volt, nem pedig az, hogy a jobbik legálisan került-e be a parlamentbe.

hogy az lmp nem ezt reagálta le, ezen totál ki vagyok akadva.

rockjano 2012.09.09. 22:13:27

@Blogger Géza: Az LMP lehet hogy ennek így nyertese lesz, magyarország viszont vesztese mert élvezhetjük Orbán/Matolcsy párost még 4 évig.

Ami engem illet rohadjon meg mindenki aki nem tesz meg abszolúlt mindent azért hogy ezeket leváltsa.

És ez minden ellenzékire vonatkozik...

Scagnetti 2012.09.09. 22:14:24

@kamill77: Ez a véleményük, ez van. Ha tetszik, tetszik, ha nem, akkor nem.

Én is azt mondom, hogy a Jobbiknak is el kell mondania a szövegét. Ha végighallgatja az ember, úgyis hamar rájön, hogy baromság. Sokkal többet ér ez annál, mint hogy pár leszerepelt ballib csinál nekik ellenreklámot, ami az utóbbi 5 évben mindig kontraproduktív volt.

Stabilo 2012.09.09. 22:17:12

Szánalom volt ez az ellentüntetés. Egyáltalán mi ellen tüntettek?

Az LMP rájött, hogy ez az út sehova nem vezet, ezért talán elkezd ésszel politizálni és úgy közelíteni a Jobbikhoz mint a Fidesz. A Fidesz alatt a Jobbik nem volt képes növelni a szavazótáborát, dacára a válságnak és a gondoknak, míg ugyanez messze nem mondható el Európa több országáról.

SzaszaG1 (törölt) 2012.09.09. 22:17:26

@Stabilo:
Ezek biztos csak megélhetési bűnözők voltak. Bármelyikünk megtenné ha éhes, nemigaz? Kamilll mindenképp.

márta)) 2012.09.09. 22:18:49

@Scagnetti:
Na! és?!
Persze, ők azok,egy csoportjuk, akik ide-oda szavaznak, többségükben azt sem tudják hogy a politikát eszik e vagy isszák.
Ők azok többségükben, akik az utolsó pillanatban, (a választásokon) odavágják valahova azt a bizonyos x-et.
Sok-sok mindent nem értenek, mert egy csoportjuk nem is akar érteni. Jöhet az üzenet jobbról, balról, vagy akárhonnan.

Az a szomorú, ha , esetleg, teszik ezt olyanok (is) kik minden kormányok alatt egyfajta jólétben élnek, de csak azért teszik, hogy bukjon a másik......... ???
pont.

Stabilo 2012.09.09. 22:19:59

A másik ok amiért szerintem távol maradt az LMP, az pedig az, hogy a DK-val és az MSZP-vel csak politikailag és értelmileg halott politikusok és emberek tartanak. :)

Reggie 2012.09.09. 22:19:59

@kamill77: Nem barmi elleni tuntetesekre ertette. Sajnos nem tudok rajtad jobban segiteni, mert lathatoan mire elolvasod a veget, addigra elfelejted az elejet.

Blogger Géza 2012.09.09. 22:21:55

@márta)): Olyan alapon, hogy demonstrálja, hogy véletlenül sem a szocik vagy Gyurcsányék bábja, nem egy SZDSZ 2. És nem az SZDSZ-féle liberalizmus híve, ami azt jelentette, hogy mindenki beszélhet, ha azt mondja, ami az SZDSZ-nek tetszik.

2010-zel vélhetően véglegesen lezárult az az időszak, amikor megélhetési antifa mentalitással meg lehetett szólítani a tömegeket. A tömegek ugyanis nem a Jobbiktól vagy bármiféle gárdától félnek, hanem inkább a cigánybűnözőktől, tetszik-e vagy sem. Persze van egy elkötelezett megélhetési rettegő réteg, de ezek amúgy is ott vannak már a vörös zászló alatt, újabb embereket ezzel megnyerni bajos.

Blogger Géza 2012.09.09. 22:25:00

@rockjano: Na, meglátjuk, beletartozik-e ebbe Fletó, mindjárt meg Hajdu Petyához, ha az végzetet VV Anikóval... Színvonalas adás lesz! :)

Bogyó 2 2012.09.09. 22:26:15

"Az emberben ilyenkor derengeni kezd, hogy ez ugyanaz az a szöveg, amit a Fidesz mond. Mintha valaki koalíciós partnernek jelentkezne."

Hihetetlen, hogy értelmesnek tűnő emberek ennyire nem értik a demokrácia és a jogállamiság lényegét. Mit csináltak ezek történelem vagy politológia órán?
Tényleg nem tudják átrendezni az agyukat a kétpólusú palettáról. Ha kiállok az általam utált szomszéd emberi jogaiért, akkor most már a haverja lettem? Csak akkor képzelhető ez el? Gréczy úr csak a vele azonos nézeteket vallók demokratikus jogaiért állna ki? Félelmetes! Mi lesz ebből az országból? Fidesz diktatúra után is csak vörös diktatúra lehet? Igazi Demokrácia soha?

"gárdamasírozó csürhe az rendben van. Az vonulhat"

Igen, mert ők indultak elsőként. Az LMP nem a DK, MSZP ellen, hanem az ellentüntetés ellen szólt. Ennek megkülönböztetéséhez tényleg doktori kell? Ha a DK kezdte volna, s a Jobbik tüntet ellene, minden bizonnyal akkor is így döntöttek volna.
Miért kell félremagyarázni, megosztani? A Fidesz meg jót kacag, hogy a Gréczy-félék segítségével megint jól megosztotta az ellenzéket, most már az LMP-re is lehet balról okádni, nemcsak a Jobbikra.

menőmano 2012.09.09. 22:27:10

Pontosítok. Nagyon igaz. sokan vannak akik szavaznak össze-vissza, mert szegények, s várják, hogy talán jobb lesz. S ezzel nincs is semmi probléma.
A baj abból van, ha esetleg az adott politikai erő becsapja Őket.

Egyébként) nem titok. Van egy olyan csoport is, ki jól él. de mindig az adott kormányt szidja, mert semmi nem elég, még több kellene, függetlenül attól hogy mit tett már le arra a bizonyos asztalra.........
Szóval ez is megérne egy szentmisét, szerintem. Nagyon is.

Kész. ennnyyyi.
Nem kérek reakciót, választ. köszönöm.

rockjano 2012.09.09. 22:30:31

@Blogger Géza: Ne is mond én is nézem...már most félek tőlle... :-)

Ha bejelenti hogy éhségsztrájkolni fog komolyan kibukom...

Viszont arra kiváncsi vagyok hogy az öszödit ki szivárogtatta de ezt úgysem tudjuk meg...még...

Bogyó 2 2012.09.09. 22:37:04

@rockjano: "Ami engem illet rohadjon meg mindenki aki nem tesz meg abszolúlt mindent azért hogy ezeket leváltsa."

Azt hiszem, ugyanezt 2 éve is el lehetett mondani. Ezek itt diktatórikus hatalom bebetonozást csinálnak, de vannak területek, ahol rendet tettek. Sajnos sok helyen meg nem, de az előzők meg hagyták az országot szétrohadni, s ez is több mint bűn. Talán annyival voltak jobbak, hogy meghagyták az esélyt a hatalomváltásra. De ez is inkább a gyengeségük, s nem a fenemód nagy demokratikus elkötelezettségük miatt volt így. Ezeknek adnék még négy évet, ha nem tennének meg ennyi mindent azért, hogy le se lehessen őket váltani még többségi akarattal se. De így ez annyira veszélyes, hogy tényleg muszáj őket elzavarni. Az a probléma csupán, hogy nem fog sikerülni, elkéstünk. Az emberek többsége ugyanis fideszes vagy mszp-s vagy jobbikos. Nem demokraták.
Az LMP-sek kevesen vannak,s az ország tényleges irányításához meg túl lilák.
De ők legalább demokraták. Amíg ez így lesz, ebben az országban nem nagyon rúgnak labdába, ez a poszt is ezt bizonyítja.

dr kivancsivagyok 2012.09.09. 22:38:10

@Stabilo: biztos náci volt a gyerek azért ölték meg...

rockjano 2012.09.09. 22:43:55

@Bogyó 2: "Azt hiszem, ugyanezt 2 éve is el lehetett mondani."

Szerintem azért kurva nagy a különbség.

Az hogy 2 éve azokat leváltották az OK de a 2/3 és amit ez jelent iszonyatos következményekkel járt. Olyan mélyen van ma már elcseszve minden hogy félek egy szimpla kormányváltás talán nem is lenne elég.

"de vannak területek, ahol rendet tettek'"
Mégis hol???

"Az a probléma csupán, hogy nem fog sikerülni, elkéstünk."
Talán még nem. ha mi politikában gondolkodók eleget és elég hangosan kiabálunk talán sikerül rávenni ellenzéki politikusainkat az együttműködésre. Hogy ne mondhassa az LMP-s politikus hogy a választóink ezt nem támogatnák.

Hanem azt érezzék hogyha nem működnek együtt akkor nem szavazunk rájuk.

"De ők legalább demokraták."

Szerintem nem csk ők a demokraták...

De Feri éppen bejelent valami baromi fontosat....

MoxNox 2012.09.09. 22:44:03

Édes kicsi Gréczy Zsoltika, eszem a kis szivét. Aki nem az ő homokvárát építi, az kizárólag a csúnya, barna cipős Pistike barátja lehet, akiről pedig apuci is megmondta, hogy egy majom.

No hát majd kinövi Zsoltika az óvodáskort. Aztán persze az is lehet, hogy nem. Valahogy túléljük...

kamill77 2012.09.09. 22:50:00

@Bogyó 2:

"csak a vele azonos nézeteket vallók demokratikus jogaiért állna ki?"

antidemokratikus párt a jobbik, nem? akkor is, ha bekerült a parlamentbe.

a gyűlölködő jobbik ellen miért is ne lehetne tüntetni?

"De ők legalább demokraták."

mármint az az lmp demokrata, amelyik feleslegesnek nevezi a jobbik elleni tüntetést?

jézusom! ez aztán a nagy alternatíva! remélem, jön jobb, mert ez az lmp iszonyú gáz!

Blogger Géza 2012.09.09. 22:54:32

@rockjano: Már megy a barkóba ezerrel.. Egy nő + 2 férfi (mind szocialista)

Szili? Lendvai? Szekeres? Puch? Juhász?

Blogger Géza 2012.09.09. 23:03:03

@márta)): Mártika, Gyurcsány épp most jelentette be, hogy miniszterelnök szeretne lenni, igaz, 2014-re nem lát erre az esélyt.

rockjano 2012.09.09. 23:03:03

@Blogger Géza: Szili...Puch... talán Szekeres...

rockjano 2012.09.09. 23:03:54

@Blogger Géza: A picsába ne mááááár...

Tényleg én nagyon utálom a Gyurcsány fikázást de ezt az éhségsztrájkolás nevetséges...

rockjano 2012.09.09. 23:06:14

@Blogger Géza: Lesz rólla némi szó a hírekben más nagyon nem...

Egyébként a regisztráció tényleg botrány ebben egyetértek vele...

Blogger Géza 2012.09.09. 23:07:53

@rockjano: De már fél a saját éhségsztrájkjától... Hajdu meg fikázza, hogy vannak 40 napos léböjt-kúrák! :D

rockjano 2012.09.09. 23:10:14

@Blogger Géza: Szerintem volt miniszterelnök ilyet ne csináljon, mert méltóságon aluli.

Aki meg ilyet csinál azt lehet szeretni de az meg ne legyen miniszterelnök.

Rászokik a dohányzásra... jajjjhhh...

Egyre kevésbé érzi a világot maga körül...

rockjano 2012.09.09. 23:11:02

@Blogger Géza: Nem érzi hogy nevetségessé válik..igaz soha nem érezte...

Szörnyűek ezek a magyar politikusok...

Blogger Géza 2012.09.09. 23:11:12

@rockjano: Hajdú narancsot adott neki ajándékba, és lebuktatta, hogy rászokott a bagóra, ez kész... Ezt a megrendezett komédiát.

rockjano 2012.09.09. 23:12:15

@Blogger Géza: Nem az a baj hogy megrendezett hanem hogy baromság...

Egyre nevetségesebbé teszi magát... bár neki már mindegy azthiszem...

márta)) 2012.09.09. 23:16:06

@Blogger Géza:

Drága Géza! A Gyurcsány nem jelentette be, hogy miniszterelnök akar lenni, sem azt, hogy szeretne lenni. Csak annyit) lehet, hogy még lesz miniszterelnök. Mert hisz abban, hogy a DK. erős párttá fog válni. A kettő nem ugyanaz.

SzJ1982 2012.09.09. 23:16:12

"Azt hiszem, ez a vég." Nem, Gréczy mester, a vég már nagyon-nagyon régen elkezdődött. Ennek egyik csalhatatlan jele , hogy a hozzád hasonlók még nem üldögélnek diliházban, sőt, még írogatni is írogathatnak.

márta)) 2012.09.09. 23:18:41

Sokkal jobban ledöbbentem a VV "ödvöskéjén". Mennyire buta. Elképesztő. S még elképesztőbb, hogy világgá is kürtöli.... Röhej és szánalom.
:)))

becks87 2012.09.09. 23:21:48

Szánalmasan szar cikk, de úgy látom a sok idióta hozzászólásból, hogy a magyar emberek nagy része ugyanolyan birka, mint volt. Pedig sok év emeszpé, majd narancs demokrácia után kinyílhatna már sokak szeme. Azt is be kellene látni már, hogyha magyar a magyarral összefog (és legyen az mondjuk egy elempés magyar zsidó és egy jobbikos) azt inkább üdvözölni kéne. A buzik vonulhatnak, ahol akarnak, kisgyerekek szeme láttára nem zavar senkit. A sokszoros hazaáruló, börtöntölteléknek való gyurcsótány vigyoroghat a pofánkba, miközben felszólal az utcán és tüntetéseket szervez, nem számít. De ha egy magyar párt, aki egyébként olyan dolgokat mond ki, amit az összes többi elhallgat (cigánybűnözés, hazaárulás, politikus bűnözés, stb.), de amúgy az emberek 99%-a egyetért vele (még ha nem is meri kimondani), az szervez egy figyelemfelkeltő "menetet", majd egy másik, szintén magyar, de más értékrendű párt mellé áll azt mindjárt le kell ugatni. Aztán egymás nyakának estek itt a fórumon. Ez lesz a veszte ennek az országnak, így fogunk végleg eltűnni a térképről...

márta)) 2012.09.09. 23:22:38

@Blogger Géza:
Rettegők?megélhetési rettegők") Ja. Hát azok minden oldalon vannak szerintem.

Blogger Géza 2012.09.09. 23:22:40

@márta)): Kedves mártika, ha valaki nem szeretne miniszterelnök lenni, akkor abból soha a büdös életben nem is lesz. Ez egy feltétele a dolognak...

Blogger Géza 2012.09.09. 23:29:04

@márta)): És most egy ország retteghet azért, hogyan sikerül Fletó egyhetes fogyókúrája... :) A nép majd szalonnát csempészik neki esténként, Gréczy Zsolt pedig drámai hangú blogbejegyzéseken keresztül tudósítja majd a világot arról, hogy lecsúszik-e már a gatya Fletóról, ha nem markolja két kézzel, illetve hogy hány lyukkal kell a válság miatt beljebb gombolnia neki is az övét.

Utána majd nagy buli lesz az ingyen "elprivatizált" kormányüdülőben, ahol Fletó megünnepli, hogy az LMP hiába jelentette fel, mégsem ültették le. :)

márta)) 2012.09.09. 23:29:11

@Blogger Géza:
Na ne mondja. Nem, hát akkor nem.
És?? És ezzel a kommentjével én most mit csináljak?
Elolvastam, és szépen elfelejtem. talán majd eszembe jut, ha a Gyurcsány Ferenc mégis miniszterelnök lesz......
:))

becks87 2012.09.09. 23:34:57

@márta)): Elég szégyen volt így is ennek az országnak, hogy éveken keresztül egy köztörvényes hazaáruló volt a miniszterelnöke. Na még mielőtt itt a köztársaság párti sötét oldal nekem esne és ez egy újabb vitát gerjesztene, mondjuk ki: Viktor se sokkal jobb...

márta)) 2012.09.09. 23:35:55

@Blogger Géza:

Az országnak nem attól kell rettegni, hogy éhségsztrájkol e a Gyurcsány, avagy sem.
Valami egészen mástól, nem gondolja?? Mondjuk attól) a társadalom egy hatalmas csoportjának ) fokozódik e még tovább az elszegényedési folyamat, hányan fogják még elvesziteni állásukat, esetleg vállalkozásukat, vagy éppen hogyan fogják kifizetni a fűtési számlát.........

Egyébként vicces tetszik lenni, nem kicsit, nagyon.
:)

becks87 2012.09.09. 23:36:39

@SzJ1982: Maximálisan egyetértek! ;)

márta)) 2012.09.09. 23:37:28

@becks87:

köztörvényes hazaáruló "

Csak egy kérdés. Önnél minden rendben van??
ott a pont.

márta)) 2012.09.09. 23:38:48

@becks87:

Bocsánat lemarad! Kapjon már a fejecskéjéhez, mielőtt ilyeneket írogat. Ha kérhetem.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.09.09. 23:39:59

@kamill77: Úgy kispofám,hogy nektek a csúnya gárdistások szúrják a szemeteket,a gyilkosoknak meg jogaik vannak.Akik mit ad isten megint cigányok voltak és valószínűleg megint ok nélkül öltek.
Na jóéjt!

rockjano 2012.09.09. 23:45:30

Az összes náci kéretik lefeküdni...

márta)) 2012.09.09. 23:47:06

Összegezve! Arról van szó, hogy ott" Veszprémben nem kérnek az ilyenfajta vonulgatásból, nyilván nem kérnek a gyűlöletből, gyűlöletkeltésből sem.
Az LMP-nek (is) jogában állt volna hallgatni, pardon) ilyen nyilatkozatot nem kiadni.

Azok csak a negatív jelenségek tüneteire reagálnak." "

Nagyon igaz. De legalább , az ellentüntetők reagáltak........kinyilvánították, nemtetszésüket. S ez jó.

jóccccakát!!

Vincenzo90 2012.09.09. 23:48:15

A liberális liberálisként viselkedik? A mindenit, be kell tiltani, mert ez nem demokratához méltó!

"A kurucinfós, zsidózó, vérvádazó, uniós zászlót égető, cigányokat fenyegető, gárdamasírozó csürhe az rendben van."
Köszönöm a szép jelzőket, pontosan ilyen vagyok. Csak még annyi, hogy reggelire nyugdíjasokat eszem, és aki az utcán szocialistának néz ki, azt le is köpöm, vagy legalább jól félelmet keltek benne.

becks87 2012.09.09. 23:50:18

@kamill77:

Mitől lenne a Jobbik antidemokratikus? A DK és az MSZP mitől lenne demokratikus? Amikor 2006-ban gumibottal beverették az emberek száját, hogy ne mondják ki, amit gondolnak az demokratikus volt? Egy jogállamban ha valaki milliárdokat lop el, megkárosít egy országot az nem börtönt érdemel? Más nem fizet be 5ft adót, mert ennie nincs mit és azért lecsukják, akkor mi a demokratikus? A Jobbik vall, amit vall és kimondja, amit ki kell mondani. Ettől már antidemokratikus? Vagy esetleg Te vagy az, aki azt is meg akarod mondani, ki mit gondolhat? A DK-t alapító csótány is épp ilyen demokrata. Erre van egy párt (LMP), aki végre egyszer a sarkára áll és kimondja, hogy szerinte a DK és az MSZP akciója felesleges izgatása az embereknek, mert anélkül szerveznek ellentüntetést, hogy egyáltalán halvány lila fingjuk lenne a Jobbik mondandójáról? Ha elkezdesz egy mondatot és féltávnál szájba váglak, hogy ne mondhasd ki, a végén nem fogod azt mondani, hogy idő előtt túlreagáltam? Sosem szerettem az LMP-t, most sem. De üdvözlendő az, amikor egy politikus a saját érdekét háttérbe szorítva kimondja a véleményét és kiáll valami mellett. Márpedig a hozzád hasonló sötétségek kommentjeit látva politikailag nem ez volt számára előnyös. Az igazi birkanyájat a hivatásos rettegők irányítják, amilyen a DK és az MSZP, olykor pedig a Fidesz vagy az LMP...

Vincenzo90 2012.09.09. 23:52:36

A demokrata az az ember, aki elfogad mindenkit, amíg az nem gondol mást. A köztársaság meg az az államforma, ahol a baloldal van hatalmon.

Ha a fentiek valamelyike sántít, netán mindkettő, akkor a baloldali szavazók 90%-ának zűrzavar van a fejében.

becks87 2012.09.09. 23:54:27

@márta)): Szerintem nem nekem kéne a fejemhez kapni. Amúgy meg magácskával ellentétben én legalább egy agyat is hordok benne.

becks87 2012.09.09. 23:55:49

@rockjano: Az összes hülyének kéretik lefeküdni. Hopp, pang a fórum.

Vincenzo90 2012.09.09. 23:59:00

@rockjano: Lefeküdtek úgy 67 éve. Maroknyi nosztalgiakommunista még próbálja feléleszteni őket emlékei által, és talán előbb-utóbb sikerrel is járnak. Ha az ember azt látja, hogy folyton lenácizzák, PUSZTÁN AZÉRT, mert nem egy ostoba, világtalan barom, akkor szép lassan elhiszi, hogy ő náci. :P

windex 2012.09.09. 23:59:18

@Zsoo: ez humor volt, ugye? jót röhögtem :-)

windex 2012.09.10. 00:01:42

@becks87: tulképp az a természetrajzi csoda, hogy márta még él: agya mint a molylepkének, szimata zéró, és vak. ja, és életösztöne sincs. te érted, hogy él még?

becks87 2012.09.10. 00:02:24

@Blogger Géza: Nana, Fletóka nem eszik szalonnát, mert az nem kóser!

rockjano 2012.09.10. 00:02:46

@becks87: Dehogy nem feküdtek le hisz még te is ittvagy...

rockjano 2012.09.10. 00:05:35

@Vincenzo90: Hááát tudod, ha valami nagy barom és ormánya van és elefántnak néz ki az akkor valszeg elefánt is.

Ha valaki olyanokat mond és gondol mint annó a nácik akkor ő szerintem náci. Nevezhetjük nemzeti radikálisnak is de ez csak játék a szavakkal.

A Jobbikososk mind ostoba, világtalan baromok, diplomával is...

rockjano 2012.09.10. 00:06:40

@becks87: A Jobbik azért antidemokratikus mert annak definiálja magát :-)
(a vona főnáci mondta vala)

becks87 2012.09.10. 00:07:17

@windex: Ne sértsük már meg szegény molylepkéket! Egyébként meg ez rájuk nézve kirekesztő, rasszista, trappista meg ilyenek. Mindjárt szervezek egy ellentüntetést a molylepkék pártján! Hát egy demokráciában nem lehet ilyet mondani! Gondolni sem! Ahogy fejlődik a technika egyszer még megéljük a gondolat kommandót is, a TEK fogja irányítani.

becks87 2012.09.10. 00:17:55

@rockjano: De látom Te diplomát még fényképről se láttál, de még érettségit se. 8 osztály megvolt? Ja igen, 2x az első, 6x a második oszály. Ha már nácizol, legalább tudnád mi az. Tudnád mi a különbség nemzeti, nacionalista, fasiszta és náci kifejezések között. Ha valaki kimondja, hogy létezik cigánybűnözés, akkor az mindjárt náci? Majd ha a sötét utcán egyszer megkúrnak és megszurkálnak késsel, aztán kifosztanak és a szádba hugyoznak, majd másnap az intenzíven olyan náci leszel Te is. Aztán pampoghatsz meg vonázhatsz kedvedre, miközben infúzión kapod a tejbepapit. Én ismerek nem is egy csajt, aki átélt hasonlót és még csak nem is feltétlen egy erősen kisebbségi helyen. Nekik magyarázd el milyen egy köcsög ez a jobbik, hogy lebűnözőzi a nagy demokraták kedvenc szavazóbázisát.

becks87 2012.09.10. 00:22:44

@rockjano: "A Jobbik azért antidemokratikus mert annak definiálja magát"
Ja és gondolom ezt a Móricka rovatban olvastad valahol. Vagy ez jött ki a rejtvény megfejtésének. Ebben az esetben vagy az írás vagy az olvasás okoz bonyodalmat, esetleg mindkettő.

pástétom 2012.09.10. 01:11:05

"Az elmúlt évek magyarországi tapasztalatai alapján a szeptember 8-ra Veszprémbe tervezettekhez hasonló demonstrációk és ellendemonstrációk nem a megoldások felé visznek. Azok csak a negatív jelenségek tüneteire reagálnak."

Hmm, pedig az lmp nemegy hasonló jellegű tüntetés-ellentüntetésben vett már részt az elmúlt években. Jól sszembeköpik magukat egy ilyen szöveggel.

miértisne 2012.09.10. 01:15:45

Szerintem Magyarországon a törvényeket nem erkölcsi alapon hozzák és nem erkölcsi alapon alkalmazzák. Az LMP sem érti mit jelent emberek életének kioltása, családok ellehetetlenítése. Ez nem játék.

rockjano 2012.09.10. 01:17:29

@becks87: Szerencsétlen kis szivem...

Nagyon sötét egy faszi vagy, látom mást sem tudsz te is szajkózni mint ezt a cigánybűnözős baromságot. Mintha ez lenne a legnagyobb baj ebben a szerencsétlen országban. Ezért nem fog a rohadt pártod sehová jutni mert nem mindenki olyan hülye mint ti vagytok ebben az országban

És mi van a magyarbűnözéssel mi???
Ismersz a magyarnál rohadtabb bűnözőbb népséget?? :-

Csalnak hazudnak korrumpálnak, baltásgyilkosokat engednek ki stb.... az bezzeg nem zavarja a kicsi korlátol lelkedet...

Aranyapám...

pástétom 2012.09.10. 01:18:33

@Scagnetti: "az LMP a saját érdekében nem közeledik olyan pártokhoz, amelyektől a többségnek hányingere van."

Na ne mond. Mintha az MSZP "egy kicsit" nagyobb támogatással rendelkezne, mint a te kedvenceid. Hovatovább a legnagyobb ellenzéki párt. Előszőr is álljatok stabilan 5% fölött a közvéleménykutatásokban a Parlamentben maradáshoz, majd utána pofázhatsz, kisfiam.

rockjano 2012.09.10. 01:18:41

@becks87: Neeeeeem ezt Vona fővezéred mondta ki a bunkó fejéből...

Csak tiszta forrásból tudod...

SzaszaG1 (törölt) 2012.09.10. 01:19:44

Brutális gyilkosság történt Hajdúszováton

becks87 2012.09.10. 01:50:24

@rockjano: Igazad van, nem mindenkinek ez a legnagyobb baj az országban. Persze sokaknak, akik olyan helyen élnek, igenis az. De engem például sokkal jobban zavar, hogy túl sok hozzád hasonló idióta van még ebben az országban. Magyarbűnözés? Ezt bírta csak kierőlködni a csökevényes agyad? A csalnak hazudnak korrumpálnak szerinted magyar jellegzetesség? Szerintem inkább egy politikusi világnorma. Vagy azt hiszed, hogy Obama nobel-békedíja azt jelenti, hogy sose volt korrupt, nem adta el magát még sose, mint egy közönséges kurva. A kedvenc gyilkosod kiadatása kapcsán érdekes módon az a fene nagy kritikus EU is mellénkállt, ugyanis semmi szabálytalan nem volt benne. Csak az ilyen egysejtű életformákat tudják lázba hozni a hisztériakeltéssel, mint Te is. Szánalmas. Ha pedig szerinted a magyarság csak egy rohadt bűnöző népség, akkor remélem megfogadod kedvenc Fletókád ajánlását és elhúzol innen minél messzebbre, a jó büdösbe!

becks87 2012.09.10. 01:52:52

@rockjano: Amit a hozzád hasonlók tiszta forrásnak neveznek, azzal én a seggem se törlöm ki, vagy ha úgy tetszik nem fertőzöm a gépemet.

rockjano 2012.09.10. 01:58:16

@becks87: Nyugi nácikám nyugi :-)))

Szerintem vedd be a bogyóidat, csókold meg a Hitler képedet, verd rá és gondolj elalvás elött valami nagyon gyűlöletesre.

Gyűlölj sokat jó az neked nemesíti a lelkedet :-)

Nagymagyarország tetkó már fent van a popsidon???

rockjano 2012.09.10. 02:08:25

@becks87: Tudod van egy gyengém...emberi hiba tudom én... imádok nácit hergelni..

Jönnek a csökött kis agyukkal és én már fenem a fogam rájuk :-))) Ma este te vagy soron becks87

Te leszel a kedvencem.... :-)

látjátok feleim szümtükkel 2012.09.10. 06:19:39

@Blogger Géza: "Az LMP nyilván nem akar eleszdéeszesedni, nem akar még egy "demokratikus Chartát", nem kell az MSZP-DK halálos ölelése..."

Emlékeim szerint a kis párt, mint koalíciós partner tartotta sakkban a nagyobb pártot, te nem így emlékszel?
Most vajon a nem létező kolíciós párt, a szövetséges pratner nem ugyan ezt teszi, nikor is ment keresztbe a kdnp-vel a fidesz? Gondolod az lmp másként viselkedne, ha ő lenne a kisebbik koalíciós partner? Ennyire nem lehetsz naív.

Blogger Géza 2012.09.10. 07:02:51

@látjátok feleim szümtükkel: Lehet, hogy olykor sakkban tartotta, de hosszú távon mégis felmorzsolódott, eltűnt.

Scagnetti 2012.09.10. 08:21:29

@pástétom: Kit érdekel az MSZP tábora? Ott már csak a nagyon masszív szoci szavazók maradtak meg, akiket az LMP-nek egyébként sincs esélye megszerezni. Hogy ezek mit gondolnak az LMP-ről, az teljesen mindegy.

Kicsit el vagytok tévedve, mikor azt hiszitek, hogy az LMP dolga az, hogy elégedettséget szerezzen a szoci nyugdíjasoknak.

Egyelőre 5% fölött vannak, és a Parlamentben. Majd szólj, ha nem így lesz!

A stílusod meg tartogasd anyukádnak!

látjátok feleim szümtükkel 2012.09.10. 08:22:43

@Blogger Géza:

Azonban a "sakkban tartás" okozta ennek az országnak a legnagyobb károkat a rendszerváltás óta. Ha a Fidesz össze fekszik az LMP-vel, akkor ő is úgy járhat, mert utóbbi nem egy következetes csapat.

Az felmorzsolódást meg az okozta, hogy nem volt tömegtámogatottságuk, és ez nincs az LMP-nek sem. Aki vizet prédikál, de bort iszik, elzárkózik az ésszerű együttműködéstől, kompromisszumtól, annak soha nem lesz tömege.

MoxNox 2012.09.10. 11:46:15

@pástétom: Ja, csakhogy egy párt szavazótáborának mérete és az általa kiváltott hányinger nem feltétlenül jár kéz a kézben. A pártok saját szavazótáboron kívüli elutasítottságát kellene nézned. Abban pedig az MSZP messze az LMP fölött van. Ennyit a pofázásról, kisfiam.

pástétom 2012.09.10. 11:55:59

@Scagnetti: Tévedsz, nem vagytok 5% fölött. Az összes választók körében és tartósan nem. Ahhoz meg túl hülyék vagytok, hogy a bizonytalanok nagy tömegeit meg tudjátok szólítani. Szóval iparkodjatok, hogy egyáltalán az országgyűlésben maradjatok, majd utána pofázhatsz hányingerről.

Scagnetti 2012.09.10. 12:38:31

@pástétom: Én biztos nem vagyok 5% fölött, mivel egyetlen pártnak sem vagyok tagja. Az LMP egyelőre nem vált ki belőlem hányingert, mint a te kedvenceid, de ennyi és semmi több.

De ők legalább saját erejükből jutottak Parlamentbe, ellentétben a DK-val. A DK nagy arca meg már tényleg szánalmas, mert hozzájuk képest még az LMP is óriás.

Szóval kicsit szerényebben, mert a hangotok nagy, de kevesen vagytok!

kamill77 2012.09.10. 14:00:08

a parlamenti közvetítés alkalmával schiffer megint a novák előddel bólintott össze...amikor vona beszélt. állandóan ezt látni. érdekes ez a mély egyetértés-sorozat schiffer részéről. reklámbeszédek után a háttérbe lehet, valójában nagy az egyetértés.

kamill77 2012.09.10. 16:13:19

nocsak megint. ertsey katalin beszédekor schiffer besétál, majd leül.. kis idő elteltével mosolyogva odaszól novák elődnek... aztán mégjobban felvidul. ismét folyik a kedélyes traccsparti.

márta)) 2012.09.10. 21:52:45

Arra a kérdésre, hogy a veszprémi jobbikos felvonuláson a helyi LMP miért nem tartott ellendemonstrációt Jávor úgy reagált, a veszprémi LMP ugyanúgy elítélendőnek tartja a Jobbik tevékenységét, az ellendemonstrációk helyett azonban sokkal inkább azokra a társadalmi problémákra kellene megoldást találni, amelyek a Jobbik-jelenség kialakulásához vezettek."

atv.hu/cikk/20120910_javor_benedek

Jó a válasz. :(

Na. Igen. tudomásul kell venni, hogy a Jobbik egy demokratikusan megválasztott parlamenti párt.
Nos, hát, ha jelenségnek nevezzük) a problémát a gyökereknél kell keresni. S akkor - ha nem is messzebbre - minden képpen a rendszerváltásig kellene visszamenni, s a történések gyökerét ott kell keresni.
Mikor elkezdődött az elszegényedési folyamat, generációk nőttek fel, hogy nem ismerik a munka világát.
(Fekete munka, segély, esetleg "tyúklopás".
A villongásokat" sokkal hatékonyabban kellene kezelni, beavatkozni, fokozni a rendőri jelenlétet a kisebb településeken is.
Amig egyes társadalmi csoportnak" nincs megfelelő visszatartó erő,(a bűnözőkre gondolok) nem kell csodálkozni, hogy erősödik a Jobbik.
Egyébként "alternetivát" kellene felvázolni, nem pedig folyamatosan visszamutogatni.
Úgy gondolom.

rockjano 2012.09.11. 15:59:22

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Téged is nagyon szeretlek :-))))

(a fasz nickek királya)

wintermantel 2012.10.30. 16:48:07

Az LMP Elek István (Fidesz) javaslatára Afganisztánt, Amerikát, Dél-Afrikát, meg 3-4 pártot megjárt kalandorokból alakult,kihasználva a Fidesz több éven éven át tartó Mszp ellenes rohamát, "leamortizálását", hogy ennek farvizén bejusson a parlamentbe (először az EU-ba), állítólag csak Fideszes ajánlócédulákkal sikerült. Az MSZP a legfőbb ellenség, mert csak tőlük sikerült(meg volt SZDSZ-től) szavazókat megszerezni, tehát közös platformról kell kórusban a Fidesszel tovább szapulni őket. Az is érdekes, hogy ők terjesztették be a pláza stopról szóló javaslatot, (Fidesz haverjainak kedveztek vele, de legalább nem lógott ki a lóláb) és rendszeresen szapulják a bankokat és az összes multinacionális céget, mint ha ezt kapta volna feladatául a kisöcs. Ők jelentették fel (éppen Schiffer) Gyurcsányt Sukoró ügyben nem ismeretlen tettes címén, hanem név szerint, ami egy ügyvédtől nagyon szokatlan dolog, mert az ilyen, ha nincs egyértelmű bizonyítéka a feljelentőnek, mint most is, könnyen hamis vádba fordulhat. Ilyet csak az tesz, aki ígéretet kapott, hogy semmi bántódása nem lehet, mert a Fidesz a saját ügyészségén keresztül, majd megvédi.Ha a DK (SzDSz gyanús utódpárt), meg az MSzP visszahódítja a szavazóit, az LMP nincs többé, ezt érzik ők is és a fennmaradásukért, ill. a parlamenti fizetésükért még az ördöggel is hajlandók cimborálni.

wintermantel 2012.10.30. 16:56:04

@MoxNox:
Az, hogy rengetegen nem nyilatkoznak a pártszimpátiájukról nem csak azért van, mert nem találnak olyan pártot amelyikben bíznak, hanem azért is, mert úgy érzik olyan társadalomban élnek, amiben retorziók érik őket, ha megvallják igazi véleményüket. Ilyen már volt 2002-ben, Orbán első uralkodásakor (nem véletlen volt az se!), és nagy pofára esés lett a vége, amikor a szavazófülke magányában nem kellett félnie senkinek.

lajos0 2012.10.30. 17:17:58

@wintermantel: "Az LMP Elek István (Fidesz) javaslatára Afganisztánt, Amerikát, Dél-Afrikát, meg 3-4 pártot megjárt kalandorokból alakult"

Hát Elek István egy jó ideje szakított Orbánnékkal, ráadásul elég látványosan, de hát van akinek Fodor Gábor is a mai napig Fideszes. Sebaj. A ki hány országot járt meg is érdekes felvetés, tehát mondjuk Bokros Lajossal az a baj, hogy megjárta Panamát, Bajnaival meg az, hogy az USA-t ?

",kihasználva a Fidesz több éven éven át tartó Mszp ellenes rohamát, "leamortizálását", hogy ennek farvizén bejusson a parlamentbe (először az EU-ba)"

Az MSZP és a Fidesz is saját magát amortizálta a legjobb hatásfokkal, ahogy Ferenc testvér is legjobb, ha saját magára mutogat ez ügyben. Ki a francot tudna egy Semjén Zsolt leamortizálni saját magán kívül ?

"állítólag csak Fideszes ajánlócédulákkal sikerült."

Állítólag, erre bizonyíték annyi volt, hogy előtte pár nappal azt nyilatkozták, hogy nem állanak jól, kell még cetli, nem azt, hogy "már összeszedtük adjátok másnak." Gyurcsány 2006-ban állítólag magára akart lövetni a választások előtt, ennyit az állítólagról. Persze ettől még lehet igaz.

"Az MSZP a legfőbb ellenség, mert csak tőlük sikerült(meg volt SZDSZ-től) szavazókat megszerezni"

Én rájuk szavaztam pont, előtte a MIÉP-re, az SZDSZ-re soha, az MSZP-re meg 94-ben utoljára. Azt is elég hamar megbántam, de fiatal voltam.

"és rendszeresen szapulják a bankokat és az összes multinacionális céget, mint ha ezt kapta volna feladatául a kisöcs."

Mernek baloldaliak lenni :-) No bumm.

"ha nincs egyértelmű bizonyítéka a feljelentőnek, mint most is, könnyen hamis vádba fordulhat."

Nem a feljelentőnek kell bizonyítani, hanem az ügyészségnek. Ez a fideszes ügyészségnek, a fideszes bíróság előtt nem sikerült Gyurcsány ügyében, ami egy diktatúra idején szokatlan fordulata a koncepciós pereknek.

"Ilyet csak az tesz, aki ígéretet kapott, hogy semmi bántódása nem lehet, mert a Fidesz a saját ügyészségén keresztül, majd megvédi."

Ez nettó hülyeség. De Feri bűnössége nem volt egyértelműen bizonyítható, nem pedig az derült ki, hogy ártatlan, hasonlóan a szakdolgozat ügyhöz.

"Ha a DK (SzDSz gyanús utódpárt), meg az MSzP visszahódítja a szavazóit, az LMP nincs többé"

Ha meg nem akkor ők nincsenek többé, bár nem tudom a DK-nak milyen szavazói voltak, mert ha jól tudom MSZP listás mandátumokkal ücsörögnek a parlamentben ma is.

"ezt érzik ők is és a fennmaradásukért, ill. a parlamenti fizetésükért még az ördöggel is hajlandók cimborálni."

Eddig mégsem léptek be mondjuk a Bajnai-féle csapatba, ha megteszik akkor tényleg lehúzhatják a rolót. Viszont egy másik alakulat eszembe jutott erről, csak velük egyelőre senki sem akar összefogdosni, mert sokkal nagyobb az elutasítottságuk, mint a támogatottságuk. Magas, szikár szemüveges főnöküknek köszönhetik, no ki lehet az ?

lajos0 2012.10.30. 17:22:50

@wintermantel: Az, hogy rengetegen nem nyilatkoznak a pártszimpátiájukról nem csak azért van, mert nem találnak olyan pártot amelyikben bíznak, hanem azért is, mert úgy érzik olyan társadalomban élnek, amiben retorziók érik őket, ha megvallják igazi véleményüket. Ilyen már volt 2002-ben, Orbán első uralkodásakor (nem véletlen volt az se!), és nagy pofára esés lett a vége, amikor a szavazófülke magányában nem kellett félnie senkinek.

90-ben sem volt nyerő MSZP-snek lenni, bár akkor még közel volt a valódi diktatúra. 98-ban a MIÉP-esek voltak megfélemlítve ezek szerint, mert 1-2 %-ra mérték őket és mégis bejutottak. 2002-ben viszont nagyon csekély többséggel nyert az MSZP, de nem szenvedett megalázó vereséget a Fidesz, hacsak nem a nagy mellény miatt. De az más kérdés. Egyébként sokan féltek Horn alatt is retorzióktól, meg Gyurcsányék alatt is. De a paranoidokkal nincs mit kezdeni, a demokrata meg nem fél, mint tudjuk.

Frederick (törölt) 2012.12.23. 20:13:33

@lajos0: Nem tudom, láttad-e, de megszólalt egy másik díszlakáj is:

nepszava.com/2012/09/velemeny/para-kovacs-imre-torvenytol-sujtva.html?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201212

Para-Kovács Imre már akkor ellenszenves volt nekem, mikor a Svung c. műsorban el kezdte csúnyán megalázni Puzsért.

Dehát mit is látna szívesen ez a fasz a szólásszabadság védelme melletti kiállás helyett?

Egy állami erőszakkal felszámolt Barikád magazint? Egy elvágott torkú Vona Gábort, egy véresre erőszakolt Morvai Krisztinát, egy agyonlőtt Novák Elődöt? Egy Magyar Gárda-tűntetés rendőri erőszakkal való szétverését? Egy lemészárolt JOBBIK-ot? Felakasztott JOBBIK-os politikusok püffedő holttestét a lámpavason, melyet játékosan meglegyint a szél?

Valószínű!

Para-Kovács erőszakhoz való óhatatlan vonzódása már akkor megmutatkozott előttem, amikor dicsérő sorokat írt a 2006-os tűntetők ellen bevetett rendőri erőszakról. Neki ez tetszett!

De legalább az LMP előtt kiderül, ki velük és ki ellenük.
Úgy látszik, Para-Kovács ellenük.
süti beállítások módosítása