Vártam egy napot, hogy Selmeczi Gabriella, netán Szíjjártó Péter kirohan egy közleményben, amelyben bejelenti, hogy Orbán Viktor nem hibás 2300 komáromi munkahely elvesztéséért - de nem történt semmi. Sehol egy hazaárulózás, nem is értem. Alszanak ezek? Sebaj, a hallgatás - beismerés. Nyilván Orbán tudja, hogy ha letagadja a tényt, hogy a finn cégóriás vezére tárgyalni akart vele, netán lehazudja, hogy nem is volt helsinki meghívása, ahol szintén egyeztethetett volna a Nokia-vezérrel, akkor annak bizonyítására újabb adatok fognak előkerülni. A Népszava tehát igazat írt.

Így hát, ha már azt is tudjuk, hogy Orbán Viktort személyes felelősség terheli a Nokia-gyárban történt elbocsátásokért, nem árt, ha ismét messzebb tekintünk. Például látszik a düh a jobboldalon, hogy Kuncze Gábor egy egyesület elnökeként visszatér a politikába, és részt vállal az orbánváltás előkészületeiből. Az aggodalmat megértem. Egy teljes napon át szinte mindenki arról akarta meggyőzni az SZDSZ utolsó sikeres elnökét, hogy jó, persze, együttműködik, de a Demokratikus Koalícióval is? Mire ő rendíthetetlen nyugalommal közölte, hogy persze, a DK-val is, meg minden demokratikus erővel, akik el akarják zavarni ezt a rezsimet. Volt olyan ismerősöm, aki azonnal lelkendezett, hogy Gyurcsány és Kuncze 2006 győztesei, akik leverték Orbánt, de nyugalomra intettem. Hosszú még az út, mire ez újra megtörténik, és ehhez mindenkire, a többi demokratikus pártra és a civilekre is szükség lesz.

Az is érdekes fejlemény, hogy a Fidesz elfelejtette cáfolni azt a hírt is, miszerint Schmitt Pál távozhat, helyére pedig például Martonyi János kerülhet. Néhány napja a dissszertációtolvaj még érinthetetlen volt, Budai Gyulának Schmittről is Oszkó jutott eszébe. Megjegyzem, az is csak nálunk fordulhat elő, hogy a sajtó arról írhat: Orbán elengedi Schmitt kezét... Eddig nekünk azt mondták, a köztársasági elnök független, csupán motorja kíván lenni a fideszes nemzeti együttlopás rendszerének. Nem mintha nem tudtuk volna, kikkel álélunk szemben. Most azonban már tartja magát a pletyka, hogy a felolvasó ember kirúgja az aláíró emberét.

Pálinkás József mellett leginkább Martonyi János nevét dobálja fel a nem cáfolt sajtó, holott a jelenlegi külügyminiszter sem tűnik tökéletes megoldásnak. Egy ember, aki jelentéseket írt a háromperakárhánynak, aki 1989-ben lépett be az MSZMP-be, aki az utolsó pártállami kormány privatizációs biztosa volt, akinek ügyvédi irodája off-shore cégek születése körül bábáskodott, biztos jó ötlet?

Mert jelentéseket sokan írtak, az MSZMP-nek is sok tagja volt, a privatizáció is értelemszerű egy új rendszer hajnalán, sőt, az off-shore sem bűncselekmény. Csakhogy ezeket a dolgokat a Fidesz kriminalizálta, ők csináltak ezekből botrányt. Némelyikből jogosan, csak éppen ne létezne a kettős mérce. Hogy az ellenfél ügynöke, vagy ha csak szóba állt akkor bárkivel, az rohadt komcsi, ha nem ők magánosítottak 12 állami gazdaságot, akkor mindenki más kiárusította a nemzeti vagyont, és az off-shore is kizárólag akkor káros, ha Simor András érintett. Ha Vitézy Tamás beszél arról büszkén, hogy neki is van ilyen, az nyilván maga a nemzeti karakter és hazafiság.

Tehát az, hogy Schmitt megbukik, az rendben van. Már akkor megbukott, amikor Kádár egyik kedvenceként, majd a Horn-kormány nagyköveti posztja után bocskaiba öltözve komcsizott. Ám Martonyival sem árt az óvatosság...

Javaslom Szűrös Mátyást, ő már egyszer kikiáltotta azt, amit új barátai eltöröltek.

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr984116673

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Beépített szépség 2012.02.16. 14:11:16

Nem, nem lehet másképp. Selmeczi egy szoci ügynök, akinek a FIDESZ rombolása a feladata. Beépült, és belülről bomlaszt. Egyszerűen nem lehet más magyarázata annak, hogy minden egyes megszólalása egy-egy kiáltvány a kormány épelméjűségébe vetett hit ell...

Trackback: Lekapcsolták az internetet! 2012.02.16. 12:21:11

Egy hazai egyetemi kísérlet sorozat közben rendkívül meglepő és sokkoló felfedezésre tettek szert kutatók. Miközben anyagot gyűjtöttek titkos kutatásaikhoz, egy meglepő monitorképpel szembesültek.A fent látható kép volt az utolsó amit még láttak, majd ...

Trackback: Fogatlan kutyák 2012.02.16. 11:02:09

A hosszú, hat hétig tartó téli szünet után tegnap ültek újra össze országgyűlési képviselőink, a tavaszi ülésszak Orbán Viktor miniszterelnök felszólalásával kezdődött, aki velősen kijelentette: a kormány elérte célját! A kérdés csak annyi: pontosan mi...

Trackback: Fukuyama nem beszélni magyart? avagy miért nem megy nekünk a demokrácia 2012.02.16. 10:58:34

A Szovjetunió 1991. december 31-ével történt hivatalos felszámolását nyugaton mindenhol kitörő lelkesedés fogadta. A magát kommunistának nevező, papíron társadalmi osztályoktól mentes, valójában diktatórikus világrend látszólag totális vereségét ünnepe...

Trackback: Fukuyama nem beszélni magyart? avagy miért nem megy nekünk a demokrácia 2012.02.16. 10:58:04

A Szovjetunió 1991. december 31-ével történt hivatalos felszámolását nyugaton mindenhol kitörő lelkesedés fogadta. A magát kommunistának nevező, papíron társadalmi osztályoktól mentes, valójában diktatórikus világrend látszólag totális vereségét ünnepe...

Trackback: Kuncze, Martonyi 2012.02.16. 10:13:01

Egy ember, aki jelentéseket írt a háromperakárhánynak, aki 1989-ben lépett be az MSZMP-be, aki az utolsó pártállami kormány privatizációs biztosa volt?

Trackback: Nekem nincs véleményem, én fideszes vagyok! 2012.02.16. 09:22:46

Szinte még egy napja sincs, hogy értekezni voltunk kénytelen a parttalan hülyeség természetrajzáról, és íme, a természet újabb kemény diót gurít elénk váratlan. És rögtön egy szakajtónyit....

Trackback: Zsiga Marcell, te seggfej 2012.02.16. 09:18:27

Zsiga Marcell, a Fidelitas alelnöke, Miskolc alpolgármestere szerint is meg lehet élni 47 ezer forintból, pedig neki korábban a hatszázezres költségtérítés sem volt elég. Miskolc alpolgármesterének neve nem véletlenül csenghet ismerősen. No nem azért,...

Trackback: BKV. Előre. 2012.02.16. 09:17:49

Úgy tűnik mégsem kell egyelőre megválnia a fővárosi közlekedési vállalatnak sportolóitól.A forráshiány miatt finanszírozhatatlan egyesület súlyemelői máris megkezdték az edzéseiket a XI. kerületi Hamzsabégi úti remiz javítóműhelyében, ahol az elektromo...

Trackback: Tanfoglaló 2012.02.16. 09:17:32

Budapesti egyetemisták sikeres egyetemfoglalásukat követően megalakították az MHSZ-t, a Magyar Hoffmanntalanító Szövetséget. Céljaik között meghatározták, hogy amíg Hoffmann Rózsa nem enged a követeléseiknek, addig hetente elfoglalnak egy egyetemet, fő...

Trackback: A királynő is érdeklődik az Erzsébet-utalvány iránt 2012.02.16. 09:17:19

Az Európai Bizottság felvilágosítás kérése után, amely a multinacionális kereskedelmi láncok diszkriminációját célozta; a brit királyi család jogi képviselői is felvették a kapcsolatot a magyar hatóságokkal az Erzsébet-utalvány kapcsán.Jelezték II. Erz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lajos0 2012.02.16. 14:05:44

@sárkányfő: "Le a kalappal Mellár előtt, még az is vállalja a szakmai tisztessége érdekébem, hogy (volt) barátai árulónak kiálltsák ki. Merthogy hamarosan megkapja a áruló-vádat, afelől semmi kétség."

És vajon melyik demokrata rugatta ki a KSH éléről törvénytelenül ( azóta jogerősen pert nyert az ügyben), amikor éppen azt találta mondani, hogy a hiány 10 % körül lesz a hivatalos 3%-al szemben ( ráadásul igaza is lett) ?

sárkányfő 2012.02.16. 14:11:04

@lajos0: nem tudom, de ha így kérded, akkor nekezd biztos megvan az ütős válaszod rá.

@berczy04: remek, ebben egyetértünk. na most ha az a cél, hogy erősítsék a középosztályt, miközben annak tipikus képviselői, az orvosok havi százas nagyságrendben menekülnek az országból, akkor szerinted van ellentmondás a propagnadisztikus célok és a valóság között, vagy nincs?
és miért kell ezt ennyire szájbarágni? :)

Roa 2012.02.16. 14:14:34

@sárkányfő:
Nohát. Most felejtsük el a kormánypropagandát a középosztály megerősítéséről, mert nem vitatom, hogy ebben a részében igazad van, de ezt sosem vitattam.

Viszont: válaszolj már nekem arra, hogy 2010 előtt hányszor vetetted fel ezt a meglévő, és ugyanígy meglévő problémát? A tippem: egyszer sem. Nyilván azt fogod mondani, hogy dehogynem folyamatosan és konzekvensen ezt mondod, csak tudod, ez nehezen hihető. Mert nem az a probléma, hogy a kormány hazudik (mert mindenki hazudott ezelőtt is és ezután is fog, aki elhiszi, az meg meg is érdemli), hanem az, hogy a probléma fennáll és korábban is fennállt. Vagy csak az a probléma, amiről hazudnak, amiről nem beszélnek az meg nem az?

A többkulcsosra pedig: jó a progresszív, ha szélesek és korrektek a sávok. De a progresszívnek sosem az volt a célja, hogy teherviselőképesség szerint adóztasson, hanem az, hogy maximálja az adóbevételt SZJA-ból, miközben a lehető legkevesebb szavazatot veszítsenek vele.

Nem régi adat: 3,2-szeres az átlagos jövedelemkülönbség a leggazdagabbak és legszegényebbek közt (ez az elmúlt 20 év hozadéka). Ez azért a szocialista igazságosságba belefér, nem? Ezzel dicsekedett az NGM, reagálva az MSZP-re. De baszod. Ez nem dicsőség, hanem szégyen. Ez egyet jelez: ha tehetséges és szorgalmas vagy, akkor húzz el innen a rákba, mert nem becsülik meg a munkád, és annyit fogsz keresni, mint egy takarítónő, ha meg többet keresnél, akkor szarrá adóztatnak, hogy mégse kereshess többet. Nohát szerintem ez nincsen jól így.

lajos0 2012.02.16. 14:17:25

@sárkányfő: "A negatív nemzetközi környezetre vonatkozó érveket pedig Mellár szerint a környező országok magasabb növekedési adatai cáfolják."

Mellár peidg a közismert jobbos közgazdászok egyike"

Ezért volt kissé hiteltelen a 2008-as kormányzati mellébeszélés is. Amikor a sosemlátottnyagyválság ideért, a szlovákoknak valahogy nem kellett azonnal IMF hitel, a lengyeleknek meg még növekedni is volt pofájuk.

berczy04 2012.02.16. 14:17:28

@sárkányfő: Igaz, ebben egyet értünk. Abban is, hogy az egykulcsos adó ezt szolgálná? Szerintem ezt. Következésképp véleményem szerintem erősítették, de semmiképp nem gyengítették, a cél az erősítés volt.

Hogy rosszkor lett bevezetve? Igen. Mikor kellett volna? Régen, pontosan akkor, amikor az SZDSZ ezzel kampányolt. Nem itt tartanánk.

Leereszkedő stílusodat hova tenni nem tudom, kétlem hogy számba kellene rágni mindezt.

De még mindig nem értem mi az összefüggés az idézet és az elvándorlás között. Jelen kormány próbált tenni a középosztályért (úgy ahogy), melyik is mondhatja el még magáról ugyan ezt?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.02.16. 14:18:14

@berczy04: "Asszem egy közbenső lépés kimaradt, segítek: fúj, fúj IMF >> IMF (EU) bedönti a forintot >> Oké, veszünk fel, csak ne tegyetek tönkre. "

rosszul latod.

nem az imf donti be a forintot, hanem az, hogy az imf nelkul a befektetok nem erzik biztonsagban az ide befektetett penzuket, nem hoznak ujat illetve kiviszik -> az orszag kevesebbet er -> az orszag valutaja kevesebbet er

egyszeruen nem biznak a befektetok orbanban es matolcsyban annyira, hogy az imf es az eu korlatozasai nelkul itt merjek hagyni a penzuket dolgozni.

lajos0 2012.02.16. 14:19:55

@leponex: "Ami természetesen csak arra jó, hogy a GDP-imádó vallás hívei tanácstalankodhassanak: nem ezt rendeltük! ;-)"

Ezt legalább nem kellett leírnom .-)Én sem estem tőle hasra nagyon :-)

sárkányfő 2012.02.16. 14:22:20

@Roa:
"válaszolj már nekem arra, hogy 2010 előtt hányszor vetetted fel ezt a meglévő, és ugyanígy meglévő problémát?"

Válaszolok: nullaszor.

Most te válaszolj nekem: 2010 előtt mikor volt egykulcsos adó?

többkulcsosra: semmi kétség, sosem a tökéletesen igazságos és arányos közteherviselés volt az egyetlen cél, már csak azért sem - és ez manapság külünösen látávnyosan látszik - ezek szubjektív fogalmak, és pár hozzám hasonló hobót kivéve senkit nem érdekel más helyzete és más igazság, mindenkit csak a saját pénze és saját igazsága érdekel, és egy adórendszer csak akkro igazságos, ha ős sokat keres és keveset adózik. Na épp ez az egyik bajom, ilyen szintű társadalomi közöny és egoizmus mellett kár beszélni igazságról.

az adó egyik fő célja beszedni a közszolgáltatások rezsijét. a közszolgáltatásokat meg fizetni kell, ettől kezdve valkaiktől be kell szedni. de a középosztály vizitdíjat se akar fizetni, meg a progresszív adót sem akarja, de persze igazság így igazság úgy, csak hogy akkor mástól kell beszedni a pénzt, na az már nem zavarja.

A jövedelemkülönbség meg egészen más jelent egy gazdag és egy szegény országban, nem lehet levinni 30 ezer forintra a minimálbért, hogy megvalósuljon az áhított 10x-es különbség, mert a népek éhenhalnak. nyilván az ő hibájuk...
megjegyzem az 3,2 tuti nem jó szám...

lajos0 2012.02.16. 14:23:05

@sárkányfő: "ha az elrabolt manyup-vagyont teljes egészében az adósság-csökkentésre fordították volna, és közben nem verik szét a piac bizalmat, a jpgbiztonságot, stb., nem kúrják el a gazdaságpolitikát, akkor nem gyengül a forint, és ennek eredményeként az egész manyup-kassza érdemben az államadósságot csökenthette volna. Tudod mennyi volt az elrabolt vagyon? 3000 milliárd."

Az el majd visszarabolt MANYUP vagyonból 500 millió volt a likvid tőke. Állampapírral akkor lehet adósságot csökkenteni, ha valaki a piacon megveszi. A részvényekkel akkor sem nagyon, mert ezek piacra borítása az árfolyamuk zuhanásával jár együtt. A piac már csak ilyen, ha valamiből sokat akarnak eladni, annak az ára esik.

berczy04 2012.02.16. 14:23:11

@Dr. igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

Örülök, hogy valaki képes mellőzni a leereszkedő stílust! :)

Szerintem ennél összetettebb ez, mert miért is nem bíznak? Leminősítés, hangulatkeltés az ország ellen, holott a gazdasági helyzet nem indokolta.

És itt álljunk meg szerintem, mert hogy van az, hogy a befektetők abban az országban bíznak, amelyik értük a tönk széléig adósítja el magát? Abban bíznak, akik hiteleket kell felvegyenek?
Ejj, nagy a gebasz, ha így van.

(mielőtt valaki kioktatna, képben vagyok, hogy ez is bonyolultabb, csak nem akarok egy közgáz szösszenetet ide vetni)

pilar ternera 2012.02.16. 14:25:37

@vadfarkatlan:

"mindenki számára nyilvánvalóvá válik majd, hogy mit jelent a politikai tisztesség és a hibák miatti felelősség vállalása, illetve, hogy mennyire különbözik a nemzeti oldal tőletek, hazaárulóktól. "

sokat nevetek itt, de ez mindent visz!!!

:-))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

sárkányfő 2012.02.16. 14:31:26

@lajos0: így van.

@berczy04: egy ilyen szegény országban úgy nekem ne tegyn senki a középosztályért, hogy annak az árát a szegényekkel fizetteti meg. amit a fidesz a középosztály erősítésének nevez, az nem más, mint a szegények további szegényítése. ezt kéne felfogni.

és nem csak középosztély van, de felső osztály is, fel nem foghatom miért kell százmilliárdokat elengedni a felső osztálynak, miközben egy kezdő orvos a minimálbér-közeli fizujával az alsó osztályhoz tartozik, és menekól az országból. azaz ha a felsőosztályt nem kedvezményeznék, akkor a bejövő adóból lehetne emelni a dokik fizuját is és talán kevesebben mennének el, és megjegyzem amikor emberek a kiltástalanság és éhezés határán vannak tömegével, akkor nem a szegények adóját kjéne emelni közvetetten (adójóváírások eltörlése, ÁFA, azaza szegények adójának emelése), hanem egy tisztes terhet meg kellett volna hagyni a középrétegen is.
Fel kéne már fogni hogy 10 millió ember él ebben az országban, vagy 2 millió minimálbér körül keres, őket is képvisleni kéne, és az hogy egy kezdő doki 100-at visz haza, az sokkal nagyonn igazságtaslanság, mint hogy egy 300-at keresőnek 16 vagy 22 az adója. ha pedig el is megy adoki, akkor az még nagyobb kár az egész országnak...

na jó kár magyaráznom, úgyis hiűba, megjehyzem valami vééletlen folytán az összes adóváltozás nagyon jól jött a fidesznek a parlamenti képviselőknek, ahogy a végtörlesztés is, szóval nagyon kilóg a lóláb a süket duma mögül, miközben tényleg nyomorognak tömegek, köztük keményen dolgozók is, akikről ez a kormány simán lemondott, azaz az igazságtalanság számokra nem létezik.

sárkányfő 2012.02.16. 14:33:04

@Roa: még egy kérdés: az hogy én mit kérdeztem 2010 előtt, annak mi köze az ország akár akkori akár mostani állapotához?
avagy miért kell mindig személyeskedni? miért van az, hogyha valaki fel mer tenni egy jogos kérdést, akkor zsigerből, reflexből, azonnal az ő személyét kezdik kikezdeni? ez szerinted normális? mert szerintem nagyon nem az, bár terelésnek kiváló..

lajos0 2012.02.16. 14:34:16

@sárkányfő:

Azért néhányan emlékszünk még, hogy volt ez szakértőék idején:

"Oszkó Péter, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere 2009. május 22-én a közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról nyújtott be javaslatot a Parlament elé, amelynek értelmében – csak emlékeztetőül – 2010. január elsejétől a korábbi 18 és 36%-os adókulcsok 17 és 32%-ra mérséklődtek (és nem mellesleg bevezették az agyament szuperbruttó intézményét), a két kulcs közötti sávhatárt pedig 5 millióra forintra tolták ki. Azaz havi bruttó 417 ezer forint erejéig minden (értelemszerűen legálisan bejelentett) munkavállaló egy kulccsal adózott és csak az efeletti rész után kellett 32%-ot fizetni.

A törvényszöveget végül egyöntetű kormánypárti támogatás és ellenzéki elutasítás mellett fogadta el a Parlament június 29-én. Nyilván nem az eredeti formájában, hiszen számos kormánypárti és ellenzéki módosító javaslat is érkezett hozzá. Többek között Kóka Jánosé, aki 9817/27-es számon benyújtott módosító indítványában a Reformszövetség elképzeléseire hivatkozva azt javasolta, hogy 2011-től az összevont jövedelmek 15 millió forintig az alsó, azaz 17%-os kulccsal adózzanak. A javaslatot a Fidesz minden képviselője elutasította, míg a kormánypártok minden tagja igennel szavazott.

A módosítás értelmében tehát az eddigi 417 ezer forintos bruttó havi jövedelemhez képest még a havi bruttó 1 millió 250 ezer forintos jövedelem is 17%-kal adózott volna, és csak az efeletti részre vonatkozott volna a felső, 32%-os adókulcs."

mandiner.blog.hu/2011/09/22/egykul_a_csos_politika_bajnai_az_mszp_es_a_kulcsok

sárkányfő 2012.02.16. 14:34:41

@lajos0: a válaszodból látszik, hogy nem értesz hozzá. még közismert infókat sem tudsz. de most komolyan, minden bántás nélkül: akkor miért szólsz bele?

sárkányfő 2012.02.16. 14:39:58

@lajos0: a saját idejük alatt nem így adóztattak, ez nyilván már a fidesznek szánt ajándék volt. a fidesz is csinált hasonlókat, pl. az ingatlanhitel-támogatás is kedves ajándék volt annak idején, hát ezek a cúnya politikusok már csak ilyenek.

áruld el nekem, te, mint érintett, látsz reményt arra, hogy valha bárki kigyógyuljon abból a betegségből, hogy bármilyen kérdés kapcsán azonnal a szocik jutnak eszedbe? ennyire sikerült kimosni az agyadat? ennyire romboló a szíjjártós sulykolás? ennyire?

lajos0 2012.02.16. 14:45:22

@sárkányfő: Tehát szerinted nem esik egy részvénycsomag árfolyama, ha egyben dobják piacra. Legalább megint tanultam valamit .-)

lajos0 2012.02.16. 14:59:09

@sárkányfő: "a saját idejük alatt nem így adóztattak, ez nyilván már a fidesznek szánt ajándék volt. a fidesz is csinált hasonlókat, pl. az ingatlanhitel-támogatás is kedves ajándék volt annak idején, hát ezek a cúnya politikusok már csak ilyenek."

Akkor ezek mégiscsak csúnya politikusok voltak, bárhogy is szakértőzték magukat. A választ elfogadom.

"áruld el nekem, te, mint érintett, látsz reményt arra, hogy valha bárki kigyógyuljon abból a betegségből, hogy bármilyen kérdés kapcsán azonnal a szocik jutnak eszedbe? ennyire sikerült kimosni az agyadat? ennyire romboló a szíjjártós sulykolás? ennyire?"

A Szíjjártós sulykolás bizony tényleg romboló, de hát ilyenkor ne jussanak eszembe a szakértők ( még ha le is szocizod őket) ?

Szíjjártó foggal-körömmel ragaszkodik hozzá, hogy egykulcsosnak hívja a valójában többkulcsosként üzemelő rendszert, Bajnai meg elfelejtette, hogy az általa bevezetni kívánt többkulcsos a gyakorlatban egykulcsosat jelentene az ország 95 %-ának, a maradék 5 % meg azért többnyire tudja, hogyan kell 0 kulccsal adózni. Miért is van több becsülete egy kukásnak, mint ezeknek, ki érti ?

berczy04 2012.02.16. 15:00:41

@sárkányfő: Miért van az, hogy szerinted senki nem ért hozzá, csak Te? Mindenki hülye, csak Te vagy helikopter, vagy hogy van ez?

berczy04 2012.02.16. 15:05:12

@sárkányfő: Egy egyszerű kérdésre válaszolj nekem kérlek! Szerinted mi az igazságtalan az egykulcsos adóban? A Te véleményed érdekel, miért?
(mert ahogy látom neked nagyon fáj...)

Roa 2012.02.16. 15:09:36

@sárkányfő:
"az hogy én mit kérdeztem 2010 előtt, annak mi köze az ország akár akkori akár mostani állapotához?"
Ez sajnos alapvető kérdés. Ugyanis ha a helyzet állandó, vagy hasonló dolgok történtek korábban is, akkor a kettő viszonyulás közti különbség egyértelműen politikai és nem objektív. Azaz kettős mérce. Mostanában nagyon sok olyan - egyébként jogos - kritika van, ami korábban hasonló helyzetben el sem hangzott, pedig kellett volna.

De hogy a cikkhez is hozzászóljak: amit írtál az előbb, az klasszikusan szocialista/szociáldemokrata hozzáállás, az enyém pedig leginkább utilitarista liberális. Tudom, ezért köcsög vagyok, de hát ez van (meg azért szorult belém is valamennyi szolidaritás). Alapvetően egyikünknek sem szimpatikus a mostani helyzet, tehát nemteccikarendszer. Össze is kéne mindjárt borulnunk, de nem. Kuncze most ugye megalakította a liberális kitudjamit, ami szövetségre is lépett azonnal a DK-val. Most komolyan azt várja, hogy a liberálisok rá fognak szavazni? Egy olyan koalícióra, melyben legalább 3 szocialista párt lesz (MSZP, DK, LMP)? Aki rájuk szavaz, az a saját elvei ellen szavaz, saját magát szopatja. És most még az erkölcsi hulladékok politikusaikról nem is beszéltem...

sárkányfő 2012.02.16. 15:11:43

@berczy04: ember, pont abban a kommentben írtam le alaposan, amire reagáltál. ugye nem akarod bemásoljam újra?

a kolléga pedig azért nem ért hozzá, mert ilyet bírt leírni szegény: "Állampapírral akkor lehet adósságot csökkenteni, ha valaki a piacon megveszi." Ezzel szemben az állam tulajdonába visszakerült állampapírt az állam egyszerűen megsemmisítette, mint közismert. önmagának nyilván nem fizet, minek, volt-nincs, és így csökkent (volna) az adósság, ha közben nem kúrnak el minden mást, így mág sajnos nőtt is. a nettó adósság renegeteget nőtt, de még a brittó is.

látom te is nagyon képben vagy, persze azért fel vagy háborodva ha nevetek...

berczy04 2012.02.16. 15:13:24

@Roa: Nekem az a bajom, hogy igen, lesz aki rájuk fog szavazni. Amíg az ország többsége nem érti meg, hogy leszerepelt, bukott, levitézlett politikusokat NEM szavazunk meg újból, akármilyen köntösbe is bújjanak épp, addig itt változás nem lesz.

Fel nem tudom fogni, nem fér a csökött agyamba, hogyan képesek újból rászavazni az emberek azokra, akik ide juttatták az országot.

Pártfüggetlenül mindenkire értem, akire a fenti gondolat igaz.

pilar ternera 2012.02.16. 15:16:27

@berczy04:

"leszerepelt, bukott, levitézlett politikusokat NEM szavazunk meg újból"

dehogyisnem! 2010-ben is megtettük! :-))

berczy04 2012.02.16. 15:19:31

@sárkányfő: Felőlem aztán halálra is nevetheted magadat, jottányit sem számít.

Mindig az ilyen "én tudom a tuti, mindenki hülye" típusú emberek próbálnak leereszkedően szólni a másikhoz, mert azt gondolják ezzel tekintélyt kölcsönöznek maguknak. Gondold csak, nem akarlak megingatni ebbéli hitedben. Mindenesetre érdekes pszichológiai momentum. :)

Érdemleges válaszom is van. Igazad van az állampapíros dologgal, nem állítottam, hogy nincs, de nevezz tájékozatlannak, mint fentebb írtam, nem oszt, nem szoroz.
De az, hogy szerinted azért TE értesz jobban hozzá, mert a fenti szösszenetet leírtad, csak magadat minősíted.
De ha valóban értesz mondjuk az államadóssághoz, tőlem vitatkozhatunk arról is. Kicsit bonyolultabb, mint vázoltad fentebb, de állok elébe!

sárkányfő 2012.02.16. 15:20:17

@Roa:
na ez vicces volt, megkérdem mi köze az ország állapotának ahhoz, hogy én mit kérdeztem két éve, erre azt válaszolod, hogy ha régebben nem kérdeztem akkor kettős mércém van. érdekes az én személyes állapotom maga az ország állapota lenne? vagy továbbra, ismételten sem vagy képes az országról beszélni, csak zsigeri személyeskedés, meg a vitapartner kétségbeesett megbélyegzése a cél? jaj csak nehogy arról legyen szó, hogy mi van most, ugye, ja, csak nehogy kiderüljön, hogy érdemi a kérdésem, ugye?

amúgy a kérdés két éve eleve értelmetlen lett volna, mivel két éve nem volt egykulcsos adó, erre a pici kis tényre valahogy nem sikerült felfigyelned... pedig már leírtam, de akkor sem, te ezt meg se látod, csak hogy énvelem hogy is van, na ez érdekes... tehát még az se zavar a személyeskedésben, hogy értelmetlen kérdést teszel fel, mindegy, akárhogyis, csak sikerüljön engem valahogy hitelteleníteni... szíjjártó nagy lelkesen bólogat a válad felett, jól csinálod, csak így tovább...

és az hogy aztán végképp a semmiből iderángatod kunczét, meg a dk-át... édes istenem, tényleg elvesztetted már végképp az önálló gondolkoád képességét? csak ezekkel van tele a fejed, és kész, többre nincs kapacitás? két évvel a 2/3-os kormány után is a szocikkal bírsz csak foglakozni, meg hogy én mit kérdetem két éve? bocs, de ez: szánalmas.

berczy04 2012.02.16. 15:20:55

@lettimom: Megtettétek! Nagy különbség!

berczy04 2012.02.16. 15:22:19

@sárkányfő: Te kelsz ki a személyeskedés ellen? No, ezen én nevettem jót... :D

sárkányfő 2012.02.16. 15:22:25

@berczy04: előbb lehülyézel, majd kénytelen-kelletlen elismered, hogy igazam volt a konkrét kérdésben... a pszichológusod mit fog ehhez szólni? :)

sárkányfő 2012.02.16. 15:23:03

@berczy04: nézz már tükörbe, ember.

berczy04 2012.02.16. 15:24:51

@sárkányfő: Lehülyéztelek? Nem emlékszem, világosíts fel!

Veled befejeztem, indulatból, személyeskedve vitázó emberekkel nincs értelme. Higgadj le, térj vissza, és folytathatjuk!

sárkányfő 2012.02.16. 15:30:45

@berczy04: Nem emlékszel? :) kereken 5 perccel korábban írtad ezt:

"Mindig az ilyen "én tudom a tuti, mindenki hülye" típusú emberek próbálnak leereszkedően szólni a másikhoz, mert azt gondolják ezzel tekintélyt kölcsönöznek maguknak. Gondold csak, nem akarlak megingatni ebbéli hitedben. Mindenesetre érdekes pszichológiai momentum. :)"

(és továbbra is mindenki az én csodálatos személyemmel óhajt foglakozni, nem az országgal, nahát, nahát...)

lajos0 2012.02.16. 15:32:20

@sárkányfő: "Állampapírral akkor lehet adósságot csökkenteni, ha valaki a piacon megveszi." Ezzel szemben az állam tulajdonába visszakerült állampapírt az állam egyszerűen megsemmisítette, mint közismert. önmagának nyilván nem fizet, minek, volt-nincs, és így csökkent (volna) az adósság.

No ott a pont, de akkor hol volt a 3000 milliárd ? Nem kell rá kamatot fizetni, ennyi az állampolgár haszna. De tényleg rosszul fogalmaztam.

Lényeg, hogy 500 milliós likvid tőkével lehetett számolni a nálam okosabbak szerint is.

Persze, hogy miért én mint egykori nem Manyupos fizettem a kamatot az ő államapapírban fekvő magánnyugdíjukra, az is megérne egy EP határozatot.

pilar ternera 2012.02.16. 15:33:15

@berczy04:

én aztán nem!!!!! csak én is Magyarország polgára vagyok, tehát sajnos jogos a MI!
:-((

berczy04 2012.02.16. 15:37:10

@sárkányfő: Még mindig nem értem hol itt a lehülyézés, de ha Te ezt érzed ki belőle...

berczy04 2012.02.16. 15:37:41

@lettimom: Oké, akkor egy cipőben járunk. Sajnos... :(

sárkányfő 2012.02.16. 15:38:36

@lajos0: a 3000 milliárd FELE volt államkötvényben. nem 500 millió, nem 500 milliárd, hanem a FELE. legalább a nagyságrendekkel légy tisztában hellyel-közzel. és az a fele önmagában a GDP 5,5%-a, és akkor még nem is néztük a másik felét az összegnek.

a nálad okosabbak, pedig azt is tudják, hogy a manyup-nak is volt kamata, amit az ország zsebelt be, mind aktuális fiskális biztonságban, mind jogbiztonságban, mind tőzsde-piacban és felszívó szerepében, a mindezt részben tükröző országkockázati felárban, mind hosszútávú pánzügyi és társadalmi biztonságban, mind a garantáltan összeomló kommunista gyökerű és logikájú, amúgy pedig eleve igazságtalan nyugdíjrendszer bombájának fokozatos hatástalanításában...

lám, most nincs manyup, és hogy csökkentek a kmatok, nő a gazdaság, szárnnyal az ország... hasít a gyorsnaszád :)

lajos0 2012.02.16. 15:39:24

@sárkányfő: " állampapírt az állam egyszerűen megsemmisítette, mint közismert. önmagának nyilván nem fizet"

Hát ha nem is nyilvánvaló, de ez lenne logikus. A 2170 milliárd forintos 97-es adóságcsere esetén például a fordítottja történt. De az állampapír akkor sem likvid tőke az államnak, akárhogy is nézem, csak ha el tudja adni a piacon. Utána lehet ellopni esetleg.

berczy04 2012.02.16. 15:40:01

@sárkányfő: De ha számon kéred, hogy Veled foglalkozik mindenki, akkor Te miért nem válaszoltál az én egyszerű kis kérdésemre? Erre:
Miért rossz az egykulcsos adó? Szerinted!

Caaroy 2012.02.16. 15:40:18

@leponex: Nem tudom mi ez, mert őszintén szólva nem értem, miről beszélsz, és a pártosodást megengedő rendszer melyik hiányosságáról, problémájáról értekezel.

Én arra reflektáltam, hogy a Demokratikus Koalíciót alkotó személyek egyszer már elnyerték mandátumukat, mert azt személyeknek kell, nem pártoknak. Ezek a személyek az MSZP-n keresztül elérték, a választók számára nyílt volt, hogy ezeket a személyeket beszavazzák, ha elegen vannak, végül ezek a képviselők külön útra mentek.

Mondhatjuk, h kihasználták az MSZP-t, de azt nem, hogy demokrácia ellenesen ülnének a DK tagjai a parlamentben.

Diktatúra emlegetését azért nem értem, mert széttagolódásból nem lehet diktatúrát kiépíteni, ahhoz épp az kellene, hogy ne legyen mód a széttagolódásra, kizárólag az egyesülésre. Az épp a demokráciát védi, hogy egy képviselő kapja a mandátumot, és nem egy párt, és inkább azt tartom aggályosnak, hogy ennek ellenére lemondhat mandátumáról a pártja javára a képviselő. Mert így ha az illető már nem tetszik a pártnak, elméletileg megzsarolhatja a mandátumáért, hogy olyan ember kerüljön a helyére, aki megint a párt óhaja szerint bólogat, miközben ő rá soha senki nem szavazott, és megint ott tartunk, hogy az emberek vannak a pártért, és nem a párt az emberekért. Ha egy képviselő szabadon kiléphet a pártból, és viheti a mandátumát, mert az övé, akkor ez nem történhet meg. De ha nincs súlyos törés a képviselők között, egy pártban fognak maradni, mert úgy erősebbek. Ilyen egyszerű.

pilar ternera 2012.02.16. 15:40:24

kicsit félreértettétek egymást.
az én olvasatomban berczy04 ezt írta:

"én tudom a tuti, mindenki hülye"

én tudom a tutit= sárkányfő
mindenki hülye= mindenki más, köztük talán berczy04 is...?

vagy nem??

berczy04 2012.02.16. 15:42:38

@lettimom: De, én így fogalmaztam. Köszönöm!

pilar ternera 2012.02.16. 15:45:46

@berczy04: nézd én nem vagyok zseniközgazdász, mint itt mindenki, de sztem 100 000-ből 16%-ot adózni és 1,2 M-ból 16%-ot adózni, nem tűnik klasszikus közteherviselésnek....
persze, tudom én a 16%, az 16%, de a 100 000-et keresőnek kicsit jobban fáj az a hiány.... az 1,2M-ós meg legyint egyet, "belefér" jeligére....

lajos0 2012.02.16. 15:49:44

@sárkányfő: "a 3000 milliárd FELE volt államkötvényben."

Ami továbbra sem zárja ki, hogy kb. 500 milliárd legyen belőle a likvid tőke.

"Bába Julianna, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke közölte: a magánnyugdíjpénztárak önkéntes adatszolgáltatásán alapuló összegzésük szerint a teljes magánnyugdíjpénztári vagyon 2011. március 31-én 3 162 milliárd forint volt, ebből a magyar állampapírok 1 529 milliárd, befektetési jegyek 1 085 milliárd, a részvények 343 milliárd, a jelzáloglevelek pedig 78 milliárd forintot tettek ki."

"a nálad okosabbak, pedig azt is tudják, hogy a manyup-nak is volt kamata, amit az ország zsebelt be, mind aktuális fiskális biztonságban, mind jogbiztonságban, mind tőzsde-piacban és felszívó szerepében, a mindezt részben tükröző országkockázati felárban, mind hosszútávú pánzügyi és társadalmi biztonságban, mind a garantáltan összeomló kommunista gyökerű és logikájú, amúgy pedig eleve igazságtalan nyugdíjrendszer bombájának fokozatos hatástalanításában..."

No ennél a kamatnál azért az IMF hitel biztosabbnak tűnt 2008-ban. A tőzsde piacot és felszívó szerepét hagyjuk, a CDS felárak mint kamat pedig szintén nehezen komolyan vehető.

"amúgy pedig eleve igazságtalan nyugdíjrendszer bombájának fokozatos hatástalanításában..."

Ezt meg annyira sikerült hatástalanítani, hogy azt a 25 %-ot amiről itt beszélünk továbbra is ugyanaz az állam garantálta volna.

berczy04 2012.02.16. 15:52:35

@lettimom: Nyugi, én sem vagyok az, s ezért nem is akarok annak látszani, mint itt sokan...

És ne érts félre, elhiszem, hogy jobban fáj, tudom. De 100 000-nek 16%-a 16 000, 1 milliónak 160 000. Az én szememben ez annyit tesz: 10x annyi kereset mellet 10x annyit adózott.

Nem látom a rációt abban, hogy miért kellene a magasabb keresetűeket jobban adóztatni, ergo büntetni a kevesebb keresetűekkel szemben.

Rendszerváltás óta mindenkinek segíteni kell, legyen nyugdíjas, kisebbség, keveset keresők, segélyre szorulók... DE!!! Azokkal ki fog törődni, azokat ki fogja "segíteni" akik a fenti csoportok segítségét lehetővé teszi, dolgoznak, adóznak, ne adj Isten tisztességgel. Azokért ki és mikor emeli fel szavát? Az egykulcsos ezt tette, csak sajna rosszkor, későn.

sárkányfő 2012.02.16. 15:56:38

@berczy04: te vak vagy? erre már írtam:

"ember, pont abban a kommentben írtam le alaposan, amire reagáltál. ugye nem akarod bemásoljam újra?"

ha egy picit abbahagynád ezt az egész cikruszt, és olvasnál is, akkor lenne értelme, de én ezt már nagyon unom.

vulgárizsa 2012.02.16. 15:57:18

@berczy04: Az egykulcsos adó tényleg nem egyértelmü, mert egy bizonyos fokig serkentheti a nagyobb teljesitményt, jövedelmeket adhat egy fogyasztónak remélt réteg -osztály zsebébe, ám vannak negativ hatásai, minthogy csökkenti az adóbevételt, pedig kellene a költségvetésnek és a többletjövedelmüek nem forgatják fogyasztásba pénzt, hanem kiviszik megtakaritásként, stb,stb.
Hacsak nem az a cél, hogy a költségvetést a kiadási oldalon akarják
megreparálni.Az volt Gyurcsány -Bajnai alatt és ezt követi a mostani Matolcsy PRG.Mindenesetre a Fidesz , ha bevezeti a többkulacsos adót, akkor rákeni azIMFre, mert nomenklaturája háborgásba kezd.

pilar ternera 2012.02.16. 15:57:45

@berczy04:

elismerem, ebben is van logika és védhető!

Roa 2012.02.16. 15:59:18

@sárkányfő:
1. Szövegértési problémáidra válaszul: nem az egykulcsos adóról kérdeztem a két évvel ezelőtti véleményed és a mai konzisztenciáját (pedig pl. az SZDSZ-nek ugye 2002-től az egy kulcsos adó volt a javaslata, meg ugye lehet Szlovákiára egy tétova pillantást vetni, ahol szintén egykulcsos adó van), HANEM arról, hogy a középosztály sporttá váló sanyargatása akkor miért nem tűnt fel neked, csak most.

2. Kunczét meg azért hoztam fel, mert erről a szerencsétlenről szól a cikk, és ha már adó, és ha már egykulcsos, és ha már SZDSZ, akkor gondolom ide is illene Kuncze. Nem?

3. Nem én tehetek arról, hogy szelektív a memóriád, ennek a felemlegetése pedig, elhiheted, nem személyeskedés, hanem tényközlés. Persze lehet szíjjártózni, meg kétévemárelmúltakaszocikozni, meg minden, de én nekem szimpatikusabb az, ha már gondol valamit az ember, ahhoz konzekvensen tartja magát. Ha nem zavart, hogy baszogatják a középosztályt korábban (és ez nem baj, mert ez is egy álláspont), akkor most miért zavar? Engem csak ez érdekel.

sárkányfő 2012.02.16. 16:01:21

@lajos0: tök mindegy mennyi a likvid tőke nem érted? az államdósságról volt szó a kiinduló kommentben, márpedig ahogy te maga dis bemásoltad, több mint 1500 miulliárd volt állampapírban, amit azonnal meg lehetett semmisíteni, és akkor - ha közben mást nem kúnrak el - máris 5,5%-kal csökken az államdósság, és szépen a többit is be lehetett volna csatornázni adósság-csö9kkentésbe. Már több mint fél év eltelt, mára már 69%-nak kéne lennie (vagy még kevesebbnek) az államdósságnak.

ha az ország a tartalékait eltünteti, de közben nem csökken a bruttó adóssága, akkor a netó adóssága nő, ezt kéne megérteni...

a kommented 2. fele, bocs, de ennyira komolytalan, hogy nem fárasztom magam aválasszal, hisz te sem erőltetted meg magad...

berczy04 2012.02.16. 16:03:05

@vulgárizsa: Neked is igazad van, serkentenie kellene a gazdaságot, fogyasztást indukálva. Csak nem teszi, erre mondtam azt, hogy rosszkor, későn lett bevezetve, mert nem fogyasztásra költi aki tehetné, mert fél, inkább megtartja.

És igaz, kellene az adóbevétel, és sok adótól esik el így az állam, de ezt meg kellett lépni. Amikor "adómentes" lett a minimálbér, nem hőbörgött senki, pedig az volt az igazságtalan.

Mindenkinek jót nem lehet tenni, de azzal, hogy a fogyasztás nő, a középosztály, akinél több maradt fogyaszt, azzal pénz pumpál a gazdaságba, felpörög és a kiskeresetűek is profitálnak belőle. Ez lehetett a hosszútávú terv és reális is lett volna, csak nem ilyen szaros világválság közepén. Ezért mondom, hogy rosszkor, későn lett bevezetve.

(a tévedés jogát fenntartom!)

sulcus (törölt) 2012.02.16. 16:04:15

@KolompárRómeó: "Szerintem a dinoszauruszok kihalásáért is SZEMÉLYESEN Orbán Viktor a felelős."
Azért nem,de a köztársasági elnök kinevezéséért igen!
Ill;Orbán és a Fidesz.Rohadt hazug csalók!

sárkányfő 2012.02.16. 16:04:42

@berczy04:
kezd már abszurdba hajlani, hogy már vagy 20 perce kérem hogy olvasd el azt a választ, amit már leírtam, de te továbbra sem vagy képes megtalálni, de közben követelőzöl, hogy adjal választ... téboly... ráadásul eleve arra a kommentemre nyomtad a "válasz" gombot is...

mivel ma kedves vagyok a gyengeelméjűekhez, íme az eredti kommentem linkje:
greczy.blog.hu/2012/02/16/kuncze_martonyi/fullcommentlist/1#c15841098

berczy04 2012.02.16. 16:05:42

@Roa: "HANEM arról, hogy a középosztály sporttá váló sanyargatása akkor miért nem tűnt fel neked, csak most."

Ez mindent visz! :)) Pont erről ugatok én is, de sárkányfőt ez gondolom nem zavarja. Ez van, el kell fogadni, nem érthetünk mindig mindenkivel egyet. :)

vulgárizsa 2012.02.16. 16:10:34

@sárkányfő: Ne add fel ,hiszen a Zsolti sem adja fel, pedig a DKnak annyi az esélye, mint Lunaseknek a szépségversenyen.

berczy04 2012.02.16. 16:11:22

@sárkányfő: Jaj, te kis hisztis, olvastam, ha ez nyugtatja a kis lelkedet, de azon túl, hogy siránkozol benne, hogy neked most milyen szar és a köcsög középosztály, érdemi válaszod nem volt, gondoltam így nem tekintem válasznak. :)

Nem mellesleg süt belőle a sértett, zsigeri Fidesz-gyűlölet. Szerinted ez autentikus vélemény, elfogadásra érdemes? :))

pilar ternera 2012.02.16. 16:12:09

tudjátok, én ma jó kedvvel búcsúzom innen!
napok óta először vagyok olyan blogon, ahol a jobbos (legalábbis nem balos) kommentelők is higgadt, normális érvelést adnak elő és nem csak arról szól az egész, h a "rohadt komcsik menjenek a qrva anyjukba!"

nekem már ezért megérte! köszi srácok!
:-))

berczy04 2012.02.16. 16:13:20

@lettimom: Nemkülönben egy élmény volt! :)

sárkányfő 2012.02.16. 16:17:24

@Roa: ezek szerint neked még a kiinduló álláspontomat sem sikeülkt megértened. ami nem baj önmagában, de ha nem tudsz valmait, kérdezz, szívesen válaszolok, inkább minth ogy a saját félinfókra alapuló prekoncepcióiddal hadkott, itt fentebb egy két félnótásnak háromszor is leírtam ugyanazt (hiába), türelmes vagyok, bár nem a végtelenségig.

a középsoztály támogatása úgy általában nem rossz dolog, egy tértől és időtől független mesevilágban, ez kurva jól hangzik, és szépen be is szopják akiknek szánják, és zombi djára visszhagozzák, de a valóságban ez momentám nem más, mint a terhek egy részének áthelyezése a szegényekre. azaz a már így is agyonterhelt és alulfizetett szegények viszik a hátukon az ország terheinek aránytalanul nagy részét. lehet jönni a középosztály igazságával, de ha közben nem nézzük a szegényekét, akkor az maga lesz az igazságtalanság, pláne ilyen időkben, amikor a kormány recesszióba, bóvliba, zsákutcába vezeti az országot. Szlovákia radikális refromok és fényes gazdasági növekedés idejében csinálta meg a maga egykulcsosát, aminek hála ma már mindeki jól járt, nálunk valahogy se a növekedés se a refromok nincsennnek, viszont a nagy többség rosszul jár, ráadásul aránytalan, igazságtalan módon.

2010 előtt NEM volt sport a középosztály "sanyargatása" progresszív adórendszer volt, ahogy számos nyugatoi országban is, és ennek kéne lenni ma is. nem az adórtendszerrel volt a baj, hanem a kevés fizetéssel, de ez nem középosztály-specifikus volt, hanem majd mindeki kevesebbet keresett mint amennyit jogosnak érzett ill. valóban járt volna neki, de fel kéne fogni hogy szegény ország vagyunk, ezt is tükrözik a fizetések, nem pedig mesterségesen szembefordítani egymással az osztályokat, és egyik kárársa a másikat privilégizálni, mert ez csak az igazságtalanság fokozása.
na nem mintha egyet értenék a kiinduló logikáddal, komolyan szánalmas hogy az én 2 évvel ezelőtt álláspontomon pörögsz, ez egyszerűen nem normális. én biztos kurvára rongy ember vagyok , pláne ha te mondod, tőlem ebben meg is egyezhetünk, akkor végre hajlandó leszel szembesülni a minimálbéresekkle szembeni megalázó bérekkel, vagy akkor más lesz a probléma ami hirtelen fontosabb?

sárkányfő 2012.02.16. 16:18:47

@berczy04: mondok én neked agy autentikus véleményt: hülye vagy.

berczy04 2012.02.16. 16:21:38

@sárkányfő: Berágtál? Jaj, egyem a szíved... :DDD

berczy04 2012.02.16. 16:26:51

@sárkányfő: És szerinted a minimálbér nevetségessége az egykulcsos eredménye? Az hogy itthon keveset keresünk, az egykulcsos adó eredménye? Az, hogy szar a keveset keresőknek, az egykulcsos eredménye?

Nem unjátok, hogy állandóan a "középosztály" húzza ki a szarból az országot? A minimálbér adómentessége tetszett, az igazságos?

vulgárizsa 2012.02.16. 16:29:24

@sárkányfő: Idáig megpróbáltál érvelni és nem személyeskedni. Ne rontsd le ezt a teljesítményed. Nem ellenségek, hanem ellenfelek vagyunk. Bár kitudja, a gyurcsányisták mit éreznek?

berczy04 2012.02.16. 16:31:30

@vulgárizsa: Jaja sárkányfő, ne személyeskedj, mert az az érvek hiányát jelenti, s gondolom nem akarsz e fényben tetszelegni! :)) Ha ez Google+ lenne akkor: +1 :D

berczy04 2012.02.16. 16:34:40

@vulgárizsa: Bocs, mégegy: Szerintem ellenfelek sem vagyunk, mert mindegyikünk azt szeretné, ha az országnak, ebből következően az embereknek jobb legyen, ki ilyen, ki olyan érvekkel.
Lehülyézni a másikat, mert eltér a véleménye=NEM MENŐ! :DDD

sárkányfő 2012.02.16. 16:35:22

@berczy04: nyughass már.

@vulgárizsa: francokat, nem fogom magam törni egy hülye miatt, ha ezeket komolyan venném egész nap érvrendszerekkel teletűzdelt regényeket írhatnék a másfél soros nyegle kis provokációikra. hát nem. aki korrektül áll hozzá, az korrekt választ kap, a többi meg felejtős.

berczy04 2012.02.16. 16:38:57

@sárkányfő: Nem látszom nyugodtnak? :)
Ha olvasnál, nem vagdalkoznál ahogy teszed hozzászólások óta, akkor láthatnád, hogy érvelek, elmondom a nézőpontom, Te lehülyézel... Akkor most ki a hülye? Ja tudom, én. Bocs...

Azért az, hogy másnak is feltűnt sokat elmond. Feltűnhetne neked is! :))

Roa 2012.02.16. 16:55:59

@sárkányfő:
1. A két évvel ezelőtti álláspontod témáját lezárva: csak azért hoztam fel, mert a jelen valóságát a kormánypropagandához hasonlítottad és nem a múlthoz. Az előbbinél tényleg rohadt nagy a kontraszt, az utóbbinál viszont beleillik egy hosszú folyamatba a dolog, és a felelősség kérdése is más megvilágításba kerül.

2. Szlovákiában valóban jókor vezették be, nálunk meg nem. Továbbra is szerintem 2002-ben kellett volna (nem pedig jóléti újraelosztó rendszerváltást csinálni).

3. Viszont vissza a középosztályra: szerinted ki az? Mert a terhek jövedelemarányosan legnagyobb része 2010 előtt a 110-250 nettó keresetűeken volt, cserében még csak nem is az alsó jövedelemkategóriát támogatva, hanem az inaktívakat. Orvosok, tanárok, bírók, pályakezdő közgazdászok és mérnökök, stb. Ők lennének (kellene, hogy legyenek legalábbis) a középosztály elvileg. Ezzel a jövedelemkategóriával viszont nem lehet középosztálybeli életszínvonalat elérni. Ezzel nem lehet semmit elérni. Ezzel el kell oda menni, ahol megfizetik az embert tudás és képességarányosan.

sárkányfő 2012.02.16. 17:23:33

@Roa: 1. És ki kényszeríti a kormányt arra, hogy azt mondja amit mond? senki. saját döntésük. teljesen jogosan kérem számon rajta a propagandáját, ha az éppenhogy ellentétes a valósággal.
És pláne akkor röhejes/bosszantó látni a középosztályozást, miközben hagyják elmenni a dokikat, aminek a következménye ráadásul ismét azokon fog lecsapódni, akiknek nincs külön pénze orvosra, tehát a szegényeken, akik várólistázhatnak évekig...

nem is szólva arról, hogy mint már írtam korábban, a szegények helyzete romlott, tehát minimum egyoldalú, de inkább tudatosan hamis a propaganda. a kormány aféle Anti-Robin Hodd, a szegényektől elvesz, és odaadja a tehetősebbeknek. Bele kéne néha gondolni, hogy lehet fűteni és enni minimálbérből... persze tudom, az ember nem hívhatja fel erre a figyelmet úgy, hogy ne kapná meg azonnal a demagóg jelzőt.
és a szegények további szegényítése pedig nem szerves egy múltban gyökerező folyamat eredménye, hanem a terhek tudatos átstruktúrálása, amit egy gazdag országban még el is lehetne fogadni valmai politikai ideológia alapján, de nálunk ahol milliók keresenk létminimum környékén, vagy alatta, és közben 500 milliárdot elengedenek a 300 huf felett keresőknek, a csórók meg reálbércsökkensét kapnak a nyakukba, na itt nem lehet elfogadni, ez pofátlanság, finoman szólva.

2. Ez is jóval bonyolultabb, nem megyek bele, de úgy általában szerintem csak akkor van joga egy kormánynak további áldozatokat kérni egy társadalmi rétegtől (igaz, nálunk nem is kér a kormány... "nincsenek megszorítások", hazudják a képünkbe...), ha közben egyrészt nem növelik a saját fizetésüket, de főleg valóban tesznek az országért, átalakítják úgy a gazdaságot, hogy az áldozatvállalásnak legyen értelme, hogy a refromok sikere növekvő pályával kecsegtessen, amiből legkésőbb középtávon részesülhetnek azok a rétegek is, akiktől átmeneti áldozatot kérnek.
Az, hogy közben cinikusan még a pofánkba is hazudnak, és nagy ívben tesznek a szegények élethelyzetére, és olyanokkal szórakoztatnak, hogy "aki szegény annyit is ér", meg hogy "47-ből meg lehet élni", stb, hát ez maga a merő leasjnáló cinizmus, és eközben az égvilágon semmiféle érdemi struktúra-átalakítás sincs.

3. Na ez egy jó kérdés. Szerintem a magyar középosztály egészen más, mint pl. a német, itthon a magyar arányokat kell figyelembe venni. Az jó lenne ha lenne egy közmegyezés erről (ahogy nincs), legalább lene miről vitázni. Hazai viszonyok között szerintem valahol a 150-200 havi nettót keresők már beleesenk a középosztályba, havi nettó 300-350 felett pedig már a felső jön. kevés, de ez a realitás egy szegény országban. de találgatás helyett meg kéne nézni a keresetek elolszlását, és akkor precíz vonalakat lehetne húzni: alsó 2/3 alsóosztály, 7.-8. tized a közép, a felső 15% meg a felső.
A 2010 előtt adózás kapcsán azért ne felejtsük el, hogy nem csak az adózás igazságát kéne nézni önmagában, hanem első körben a kereset mértékének igazságát, és nekem senki ne magyarázza, hogy pl. a pedagógusok vagy a dokik meg voltak/vannak fizetve, de nem csak annyira nem, mint úgy általában mindenki, hanem extrém igazságtalanul alul vannak fizetve. én örülnék, ha többet adóznának, de eleve egy jóval magasabb fizuból.

lajos0 2012.02.16. 18:55:44

@sárkányfő: "tök mindegy mennyi a likvid tőke nem érted?"

Engem azért foglalkoztatott, mert az ami azonnal ellopható. Mert ezt általában ellopták a 3000 milliárd forint magánnyugdíjpénzt, ami az emberek tulajdona volt formában szoktam olvasni. Ha téged nem érdekel, az sem baj persze.

"ha közben mást nem kúnrak el - máris 5,5%-kal csökken az államdósság, és szépen a többit is be lehetett volna csatornázni adósság-csökkentésbe."

"Már több mint fél év eltelt, mára már 69%-nak kéne lennie (vagy még kevesebbnek) az államdósságnak."

Csak a GDP is változik közben, meg az árfolyamok is, és ugyebár azóta is vettünk fel hitelt, meg bocsátottunk ki kötvényt. Meg vettek MOL-t is belőle, hogy jó legyen, bár már 19000 fölé kapaszkodott :-) Ezt a GDP arányosítást amúgy is parasztvakításnak tartom, kézzelfoghatóbb nominálértéken nézni.

"ha az ország a tartalékait eltünteti, de közben nem csökken a bruttó adóssága, akkor a netó adóssága nő, ezt kéne megérteni..."

Pontosan így van:

"Hivatalosan csak az állam nettó adósságát közlik, elhallgatva, hogy ez az állam 2001-ben már csak a nemzeti vagyon 20%-nak a tulajdonosa az 1990 évi 100%-hoz képest. A korábbi nemzeti vagyon egészére vonatkoztatva az összkülföldi adósság az 1990 évi 21 milliárd dollárról mára 52 milliárd dollárra növekedett, amely a 8000 milliárd forint belső adóssággal együtt mintegy 80 milliárd dollárt tesz ki. Ezt a számot sem az MNB, sem a kormány nem közli a polgárokkal. A gazdaságnak csupán a 20%-át érintő külső állami adósság adataiból egyedül a nettó adósság számát tudatják a közvéleménnyel. A bruttó állami adósság jelenleg 16 milliárd euró, 15,2 milliárd dollár. Ez után az összeg után kell kamatot és törlesztést fizetni, nem pedig a ma mintegy 6 milliárd dollárra rugó nettó adósság után. A társadalom egészének azonban nemcsak az állam belső és külső bruttó adóssága, hanem a nem-állami szektor teljes tartozása után is fizetnie kell a kamatokat és a törlesztést. A magánszektor a magyar munkavállalóktól vonja el az adósságszolgálati kötelezettségek teljesítéséhez szükséges összegeket. Ez az egyik oka a magyar társadalom nagyarányú elszegényedésének."

"a kommented 2. fele, bocs, de ennyira komolytalan, hogy nem fárasztom magam aválasszal, hisz te sem erőltetted meg magad..."

Hát a manyup a nyugdíjak 25 %-áról szólt, államilag garantált volt az esetleges bukó, és ez a manyup vagyon nem mentette meg az országot attól, hogy 2008-ban az első lepkefingtól csődközelbe kerüljön. De ahogy érzed.

lajos0 2012.02.16. 19:15:20

@sárkányfő: Meg jegyezzük meg léggömbhámozás az egész, mivel az állam a manyupoknál lévő állampapírt nem is kellett volna, hogy kibocsájtsa, ha ők nem veszik meg az állam által beszedett pénzből. Tehát ennyivel kisebb is lett volna az államadósság, mert az nem volt kőbe vésve, hogy 8 év alatt 12 000 milliárd forinttal növelni kellett, ami másfélszerese az egész korábbi adósságállománynak, ami a Fekete János áldásos tevékenysége óta összejött az összes kormánynak.

lajos0 2012.02.16. 19:21:53

@sárkányfő: "pláne ha te mondod, tőlem ebben meg is egyezhetünk, akkor végre hajlandó leszel szembesülni a minimálbéresekkle szembeni megalázó bérekkel"

Nem nekem szólt ugyan, de amikor a minimálbér adómentességét megszavazták, akkor másnap a fél ország minimálbérre volt bejelentve, és elég sokan elkezdték kapni a borítékot a fizetés mellé. Ezt a döntéshozók tudták is de korrigálni nem akaródzott valamiért. Ez is benne volt az államadósság növekedésében.

leponex 2012.02.16. 19:31:17

sárkányfő 2012.02.16. 13:56:12

@leponex: ha az elrabolt manyup-vagyont teljes egészében az adósság-csökkentésre fordították volna"

- szóval akkor abban azért egyet lehet érteni, hogy a manyup valóban 'rabolt pénz' volt, azaz az állami nyugdíjkasszából kilopták, és ezt az összeget államadóssággal kellett/lehetett csak pótolni az aktuális nyugdíjkifizetéskor.

- ez a cirka 3000 MRD valójában lényegesen TÖBB pénzébe került az adófizetőknek.
Sorolnám:
-- Fix jutalékot elvitt a zömmel külföldi tulajdonú alapkezelő.
Echte piacgazdasági modell alapján zéró befektetéssel, minimális költséggel, zéró kockázatviseléssel terhelve.
Tudsz rá példát még ilyet a fejlett kapitalizmus világából?

-- A járulék beszedésének költségét is az állam viselte
-- a fedezetként kibocsátott állampapír éves költségeit, azok kamatait IS folyamatosan refinanszírozni kellett
-- a jelentősen megnövekedett államadósság miatt a CDS felár is emelkedett, emiatt a TÖBBI állampapír után fizetendő kamat is növekedett

Ahogy azt már tanultabb kommentelők is kifejtették, az állampapírban lévő 'manyup felhalmozás' visszaszerzése automatikusan csökkentette a nominális államadósságot azok bevonásával.
A többi részvény csak fokozatosan vihető ki a piacra, hiszen a 'befektetni' vágyó pénz a piacon nem lett több. Ha a nominális adósság csökkentésére érdemes így felhasználni.

" Azaz ha nem kúrják el, akkor 80%-ról 69%-ra csökkentik az államadóságot. "

A fentiekből következően így a bejelentett 76% körüli arány reális, ami akkor ténylegesen be is következett.

"Most annyi az adósság, mint volt"

Nem annyi, nominálisan 'természetesen' folyamatosan növekszik, mindaddig amíg a költségvetés nem lesz szufficites.

" miközrn sehol a 3000 milliárd. azaz ennyivel nőtt a nettó adósságunk."

?? Ezt szerintem Te sem érted, de majd jól megmagyarázod remélhetőleg.

***
Az államadósság relatív szintje a devizaadósság magas aránya miatt forintban kifejezve valóban 'visszament', de ezek szerint a 317 -ről 294-re csökkent árfolyam miatt akkor megint csökkent. Ezek szerint néhány hónapja megint jól csinálja a Zorbán.-)

lajos0 2012.02.16. 19:39:28

@sárkányfő: "Hazai viszonyok között szerintem valahol a 150-200 havi nettót keresők már beleesenk a középosztályba, havi nettó 300-350 felett pedig már a felső jön."

Akkor a Bajnaiék többkulcsosa, ahol havi bruttó 1 millió 250 ezer forintos jövedelemnél jött volna be a második kulcs szerinted is egykulcsos volt tulajdonképpen, hiszen a felső osztály jó része is a 17%-al adózott volna.

leponex 2012.02.16. 19:54:07

@sárkányfő

"2010 előtt NEM volt sport a középosztály "sanyargatása" progresszív adórendszer volt"

No még egyszer.

Ahogy azt szintén tanult kommentelők
elmondták, a bajnai-féle kétkulcsos lényegében egykulcsos volt, az idióta szuperbruttóval tovább bonyolítva.
A meghagyott adójóváírás miatt volt csak az a látszat, hogy ez jó az alacsonyabb keresetűeknek. A minimálbér adómentesítése egy ostoba, hazug, félrevezető csali volt, előbb-utóbb valakinek meg kellett volna szüntetnie.

Ami jogos felvetés lenne, hogy ennek kivezetését el lehetett volna húzni, hogy ne legyen szükség utólag egyszeri mindenféle béremeléskompenzációra, ami valóban ölég nagy szamárságnak tűnik.
Szerintem inkább vállalták a választások előtt két évvel az egyszeri negatív hatást, mint hogy folyamatosan lehessen ezt a 'populista demagógiát' tolni a ballib részéről.
Mert jövőre, meg a választások évében már inkább hoz mint visz ;-)

" de fel kéne fogni hogy szegény ország vagyunk, ezt is tükrözik a fizetések, nem pedig mesterségesen szembefordítani egymással az osztályokat, és egyik kárársa a másikat privilégizálni, mert ez csak az igazságtalanság fokozása."

Nocsak, most meg szegények lettünk, és ez tükröződik például az (elvándorló) orvosok fizetésén is?

Tényleg, mennyivel csökkentek az orvosi fizetések az elmúlt másfél év alatt?

Mesterséges szembefordításnak meg talán arra gondolsz, hogy aki munkából megszerzett jövedelméből az adó megfizetésén kívül gyermeket is nevel, azt további progresszív adóval sújtsuk, és még az adón túl a gyermeknevelés kültségeit is megadóztassuk? Eközben másoknak hasonló életzszínvonalat biztosítsunk az előbbiek által befizetett adóból az 'emberi megélhetést biztosító', de aktív tevékenységet nem igénylő feltétel nélküli igazságos segélyezéssel?

leponex 2012.02.16. 20:04:47

@sárkányfő:
"de úgy általában szerintem csak akkor van joga egy kormánynak további áldozatokat kérni egy társadalmi rétegtől (igaz, nálunk nem is kér a kormány... "nincsenek megszorítások", hazudják a képünkbe...), ha közben egyrészt nem növelik a saját fizetésüket, "

Ez szép.
Mintha ma lett volna, amikor Bukros úr áldásos honmentésébe belekezdett, elsőként elvette a gyermeket nevelő munkavállalóktól a gyermekenkénti 800 HUF-ot, egyuttal rögvest megemelte a (több mint kétharmad ballib) képviselők fizetését, a 18% körüli inflációt meg a 35 köré tolta izibe.
'Az infláció a szegények adója!' - mondta nem is oly rég egy szocialista.

Egy kicsit jól esik látni, hogy vannak még olyanok, akik nem dőltek be a bokrosi csodatevő mítoszának ;-)

Szerencsére Ferencék 2008-ban legott fizetéscsökkentésbe kezdtek a parlamentben. Mennyivel is??
Ha nem lett volna egy kis költségtérítés, Nyíregyházától éhségmeneteltek volna:(
A Zsolti szervezésében.

leponex 2012.02.16. 20:08:08

@lajos0:
"léggömbhámozás az egész, mivel az állam a manyupoknál lévő állampapírt nem is kellett volna, hogy kibocsájtsa, ha ők nem veszik meg az állam által beszedett pénzből. "

Ez a léggömb azért közben 30-40 milliárdokat eregett kézbevehető tallérok formájában a derék altruista alapkezelgetőknek.
De ha nincs az a kibocsátás, hát nem is csurranhatott volna ...

leponex 2012.02.16. 20:22:58

@Caaroy:

"@leponex: Nem tudom mi ez, mert őszintén szólva nem értem, miről beszélsz, és a pártosodást megengedő rendszer melyik hiányosságáról, problémájáról értekezel."

Komolyan vettem értekezésedet a DK demokratikusságáról.
Ebből következően komolyan vettem;-) a DK értelmezését a vélasztási rendszer tervezett átalakításáról.
Ami szerintük végtelenül antidemokratikus, mert betonozásos fílingje van.

Gondoltam, hogy e hozzászólásod mintegy a választási rendszer demokratikusságát támasztja alá:

leponex 2012.02.16. 11:30:37
@Caaroy:
"De mindenki számára nyilvános egy országos lista, egy egyéni mandátum sorsa pedig egyértelmű, így senki számára nincs rejtve, kik azok a személyek, akiket beküldenek a parlamentbe. "

Jellemzően fideszes demagógia ez, nem gondolod?
Az egyfordulós, listás és egyéni jelöltes választás épp e fenti definíciónak felel meg, a második forduló elhagyásával pedig már a választások előtt -idézlek: " senki számára nincs rejtve" ki merre orientálódna mandátumszerzés esetén.

Szmájlit kellett volna tennem :)

Az igazi sztrovacsek 2012.02.16. 20:26:37

"... aki munkából megszerzett jövedelméből az adó megfizetésén kívül gyermeket is nevel,..."

Na de mi van azzal, akinek se munkája, se jövedelme, és ebből kifolyólag nincs adófizetési kötelezettsége, mégis gyereket nevel?

"Eközben másoknak hasonló életszínvonalat biztosítsunk az előbbiek által befizetett adóból"

Ilyen alapon mondhatnánk pl. azt is, hogy a BP.-ieknek kedvezményes utazást biztosítunk a BKV járatain a vidékiek által befizetett adóból.

"az 'emberi megélhetést biztosító', de aktív tevékenységet nem igénylő feltétel nélküli igazságos segélyezéssel?"

A segély mindig igazságos, és azért segély, mert nem kell hozzá semmilyen feltételt teljesíteni, és éppen csak arra elég hogy a megélhetést biztosítsa.
Amint arról kezdünk el beszélni, hogy mit kell teljesíteni a segélyért cserébe, már sok mindenről beszélhetünk, - pl munkabérről, támogatásról, juttatásról, stb. - csak segélyről nem.
Mert annyi esze azért Kolompár Winnetounak is van - ellentétben a kormány által föltételezettekkel szemben - hogy ha a segélyért dolgozni kell, akkor azért munkabér jár, és ezzel együtt tb. jogosultság, táppénz, szabadság, stb.

leponex 2012.02.16. 20:32:13

@sárkányfő:
No még ezt:)

"sárkányfő 2012.02.16. 15:38:36

" a nálad okosabbak, pedig azt is tudják, hogy a manyup-nak is volt kamata, amit az ország zsebelt be,"

Hát annak tényleg nagyon de nagyon okosnak kell lennie, aki úgy véli, hogy a manyupnak költségmentesen átadott járulék fedezetére( és annak kamatára) kibocsátott állampapír után kifizetett kamatot azt tulajdonképpen az állam zsebelte be.

Nem is rossz ötlet, rögvest adok magamnak százezret, azt kölcsönadom magamnak kamatra, majd azt legott bezsebelem.

Kezdem megérteni, miért mondta a Zorbán azt, hogy hiba volt így lecsökkenteni a közgazdászképzés keretét.
:)

high up! 2012.02.16. 20:39:46

Nagyonmarha greci! A Nokia globálisan számolta fel a termelést Latin-Amerikában és Európában és tette át azt Ázsiába.

De a te kis piriny hülye komcsi agyad ezt nem fogja. Nem is várjuk el ezt töletek, 1%-os Debil Koalíciósoktól. Már most ki vagytok halva, legfeljebb csak 2014-ben kapjátok meg a halotti bizonyítványt. Addig meg elnézzük, hogy alul tudod-e múlni a kúrtcsány vezérednek Öszödre megírt hazugság beszédedet.
És alul tudod múlni!

lajos0 2012.02.16. 20:43:41

@leponex: "Ez a léggömb azért közben 30-40 milliárdokat eregett kézbevehető tallérok formájában a derék altruista alapkezelgetőknek."

Hát így mulat egy magyar úr, vagy mi a penész :-)

lajos0 2012.02.16. 21:05:30

@leponex: "a manyupnak költségmentesen átadott járulék fedezetére( és annak kamatára) kibocsátott állampapír után kifizetett kamatot azt tulajdonképpen az állam zsebelte be."

Itt nem erre gondolt a sárkányfej, hanem, hogy micsoda gazdasági stabilitást adott az országnak, hogy nehány magáncégnél van 3000 milliárd értékű vagyon. A 2008-as kétségbeesésből láttuk kábé milyet. De lehet, hogy én értettem félre, tehát nem biztos.

leponex 2012.02.16. 21:20:28

@lajos0:
Ami biztos, hogy a manyupra ráfizetett a Zállam :(
Nem kicsit, nagyon!

De majd elmondja kedves sárkányfog-veteményünk, ha méltónak találtatok :)

Bár aki tíz éve nem is hallott Mellár Tamásról, most meg lájkolja, az egy kicsit gyanús nekem.

'Kedvencem' lett a manyup, mert ennél egyértelműbb téma kevés van, ahol a doktríner szemlélet kevés kockázattal feladható lenne.
Kerekes Zsuzsát előszedem talán ...
Ölég balos ehhez.

Sárkányunk azért üde színfolt e barátságos fórumon :)

lajos0 2012.02.16. 22:04:31

@leponex: "Sárkányunk azért üde színfolt e barátságos fórumon :)"

Hát hajlandó érvelni, és amikor pongyolán fogalmaztam azonnal torkon ragadott, ami nekem szimpatikus :-)

leponex 2012.02.17. 12:15:30

No lássunk egy kis HVG-t, ha már Boros úr is meg lett említve ;-)

"„Ausztria a pénzt eddig mint AAA minősítésű ország megkapta 2,5-3 százalékért, amit továbbhelyezett a térségbe 7-9 százalékért. Dolláronként nyert 5-6 százalékot. Egy kihelyezett dollár hozadékán finanszírozni tudott további két dollárt. (…) Az osztrák életszínvonalat tehát azok az országok finanszírozzák, akiknél a pénz ki van helyezve, hiszen a források az osztrák államnak erre is kellettek. Most meg itt vannak ezek a magasan eladósodott (hochverschuldenes) magyarok. Új kormányuk megunta, hogy fejőstehénnek nézik az országot, és beleszólt a jövedelemelosztásba, a jövedelem egy csekély részét otthon akarja tartani.”

-idézi Boros Imrét a HVG-n Mellár Tamás, majd egy kis maszatolás után folytatja:

"A volt szocialista táborból verbuválódott új tagállamok közül az elmúlt tíz évben Magyarország a kamatfelárak tekintetében sajnálatos módon többnyire az élen állt."

Az elmúlt 10 évből ugye 8 év ballib kormányzat alatt, és az utolsó másfél év esett a Zorbánra.

És természetesen ebből a balmédiában értelemszerűen az következik, hogy ez a másfél év az oka mindennek:)

De hogy ne legyen kétségünk, Mellár Tamás miben is látja a mostani válságos helyzet eredendő okát?

"Ki a felelős azért, hogy évente sok száz milliárd forinttal többet kellett – okos kormányzással könnyen elkerülhető – kamatfelárak formájában kifizetnünk a feltétlen szükségesnél? Az osztrák kormányzatok helyest választ adtak erre a kihívásra, a magyarok a lehető legrosszabb „megoldást” választották: ahelyett, hogy leszorították volna a forinthitelek kamatlábait, gyeplőt dobtak a nyakló nélküli devizahitelezésnek. Az államcsőd rémével fenyegető következményeket itt és most, a szakadék szélén mindnyájan megszenvedjük."

lajos0 2012.02.17. 13:44:10

@leponex: ha jól értem ezt a megtévesztő beszédre írta példának Mellár. Nem szabad olyat mondani, hogy fejőstehénnek nézik, csak rossz pozícióban van, meg elkúrta ezért fejik. Szóval nem a kútba, hanem a kávájára :-)

leponex 2012.02.17. 20:27:59

@lajos0:
:) Akár ekként is értelmezhető.
Viszont bármennyire is meregetem a szememet, a legmenőbb közgazdászoktól se tudtam meg, igazából mi is lenne az egyedül helyes és üdvözítő gazdaságpolitika.

Ez a helyzetértékelése Mellárnak:

"A másfél évvel ezelőtt felállt Orbán-kormány szándékai szerint ki akarta emelni a magyar gazdaságot az alárendelt, elnyomott helyzetből, a nemzetközi tőke béklyójából, és emancipálni akarta azt. Meg akarta szüntetni a magyar értékek kiárusítását, kótyavetyéjét és a jövedelmek kiszivattyúzását. Helyzetbe akarta hozni a hazai tőkét, hogy az egyenrangú ellenfele lehessen a honi piacokon a külföldieknek. Ugyanakkor nem akart újabb terheket rakni a szegény és a középosztálybeli családokra. Mindezek tiszteletre méltó és elfogadható célok egy nemzeti konzervatív kormány részéről.

Csakhogy az egész terv hibás helyzetértékelésre épült, és így az az eszközrendszer, amely a célok teljesülését volt hivatva szolgálni, hatástalannak bizonyult. Az Orbán-kabinet azt hitte, hogy a válság miatt az Európai Unió majd elnéző lesz a nem szokványos gazdaságpolitikai eszközök használata tekintetében, hiszen a tagországok is használtak nem ortodox megoldásokat közvetlenül 2008 után. Továbbá azt feltételezte, hogy a nyugati gazdaságok oly mértékben meggyengülnek, hogy képtelenek lesznek egységes fellépéssel gazdasági nyomást gyakorolni a magyar gazdaságra. Mindezen túl figyelmen kívül hagyta azt is, hogy a világgazdasági válsággal párhuzamosan egyre erősödő gazdasági harc alakult ki a dollár és az euró, az USA és az EU között."

Szóval tiszteletreméltó célok, de hibás helyzetértékelés.

No lássuk akkor, mi a helyes út:
Ilyen konkrétumokra telik:

"Ebben a nemzetközi konstellációban a gazdasági szabadságharc eleve halálra volt ítélve. A tárgyszerűség kedvéért hozzá kell tenni, hogy békeidőben, egy erős fundamentumokkal (magas versenyképesség, alacsony deviza- és államadósság) rendelkező ország számára sem kecsegtetett volna sok sikerrel egy ilyen drasztikus intézkedéssorozat (különadók, bankadó, magánnyugdíjpénztárak államosítása stb). Sokkal célszerűbb lett volna először megerősíteni a hazai gazdaságot, békét kötni a nemzetközi pénzügyi körökkel, s csak óvatosan, lépésről lépésre visszaszerezni az elveszett pozíciókat."

Engem meggyőzött, rögvest megyek szavazni Mellár Tamásra.-)
Végre valaki meg fogja erősíteni, békét köt, és óvatosan lépdel (hosszan elnyúlt testtel)...

De kedvenc közgazdászom Róna Péter is kiválóan látja a helyzetet, magabiztosan elmondja mit ne, mit igen, de amikor miniszterelnök-jelöltnek kéri fel az LMP, akkor kategorikusan eltolja magától a kihívást.
Pedig még az a veszély sem fenyegetné, hogy a gyakorlatban is bizonyítania kellene.

Az idiótaságba hajló Lengyel, Békessy, ... urak javallatai meg annyit érnek, amennyit eddig láthattunk belőlük.

****
Az unortodox különadókról elmondják, hogy mennyire ellehetetlenítette a hitelezést, óriási vesuzteséget okoztak a bankoknak, majd ezt is le lehet írni:

" A külföldi multikra, illetve a bankokra kivetett adók eredményeként csökkent a hitelezés, visszaestek a beruházások, megemelkedtek a kezelési és igénybevételi költségek, vagyis az erőfölényes helyzetben lévő cégek a fogyasztókra hárították a többletterheket."

Miért az a veszteség, ha amúgy áthárították azt a fogyasztókra?

De idézhetnénk az elhíresült Krugmant :

"„Sok közgazdász – köztük jómagam is – óriási hibának tekinti ezt a megszorítások irányába tett fordulatot. 1937 emlékét idézi fel, amikor Roosevelt elnök elsietett kísérlete a költségvetés kiegyensúlyozására hozzájárult ahhoz, hogy a már magához térő gazdaság ismét súlyos recesszióba süllyedjen. Németországban pedig egyes tudósok párhuzamot látnak az 1930 és 1932 között Heinrich Brüning kancellár által folytatott ortodox pénzügyi politikával, amely végül a Weimari Köztársaság bukásához vezetett” – írta a minap, Berlinből küldött blogjában Krugman."

Az ortodox pénzügypolitika .-)
Ha meg unortodox, az a baj.

lajos0 2012.02.17. 23:15:17

@leponex:"a legmenőbb közgazdászoktól se tudtam meg, igazából mi is lenne az egyedül helyes és üdvözítő gazdaságpolitika"

Szerintem nem is fogod. A jelenlegi pénzügyi világrend fenntarthatatlan, és ennek keretein belül nem is lehet megoldani az általa okozott gondokat, mert a válságok kódolva vannak a piac működésében, de ezt egy közgazdász nem mondhatja ki anélkül, hogy kiírja magát a szakmából. Én a legüdvözítőbb útnak mondjuk a norvég utat tartanám a rendszer keretein belül, ha jön a nagy összeomlás, akkor talán őket fogja legkevésbé megrázni. De Izland hozzáállása is szimpatikus, van nehány barátom ott érdekes dolgokat mesélnek, persze más a helyzetük. De ezek azért a kamatkapitalizmuson belül működnek, még ha nem túl ortodoxan is. Svájcot már más tésztának tartom, mert szerintem nagyon sebezhetők, bármennyire menekülő valutának tartják is a frankot egyelőre.

Ez az ortodoxia persze olyan kérdés, mint Gyurcsány barátunknál volt a reform, nem jelent semmit. Az volt a reform, amit éppen csinált, majd ha az ellenkezőjét kezdte el, akkor az.

Ha a fő cél tényleg a klasszikus legnagyobb jólét a legtöbb ember számára lenne, akkor Bhutánt egy egész ortodox gazdaságnak tarthatnánk, aki helyes gazdaságpolitikát folytat, bár igazán nincs is gazdasága. Öregkoromat már elég régóta ott is tervezem leélni, de ez még kicsit odébb van.

Mellár pénzügyi körökkel történő békéje viszont még nekem is túl idealisztikus, mert ha az egyik körrel békét kötsz az 3 másikkal egyből háború, tehát nehezen kivitelezhető. Ez még mindig a rendszeren belül van, ami nem fenntartható, bár a szabadságharcba azért tényleg komolyabb vértezettel lehet elindulni, és kevesebb melldöngetéssel abban egyetértek vele.

Lengyel nem tényező, ő arról is ismert, hogy még TGM-nél is kevesebb jóslata vált valóra, Békesi pedig többször valagba lett már rúgva a sajátjaitól is, viszont javára írom, hogy amikor Gyurcsány egyszer azt játszotta, hogy ő mint külsős 3 közgazdával vitatkozik szimultán, akkor először is elnézést kért, hogy egy csomó nyilvánvaló dolgot nem említett, mert nem akarta, hogy a Fidesz nyerjen.

"Miért az a veszteség, ha amúgy áthárították azt a fogyasztókra?"

Ez jó kérdés, nyilván ott hozták be az elmeredt remélt profitot, ami ugye kényszer egy ilyen kis gyarmaton, mint mi, de az egész alapjával van bajom. Miért csak hitelből lehetne növekedés ?
Miért nem a jó ötlet és jó kivitelezés általi haszonból. Én valahogy eddig minden vállalkozásomat és profitomat hitel nélkül realizáltam, és szerintem nagyban is ennek van értelme. Ha már hitelt kell felvenni valamire, akkor szerintem megette a fene, bár lehetne sokkal értelmesebb hiteleket ettől még felvenni, mint ahogy ez az elmúlt 20 évben történt. Gondolj csak az autópályák, majd vonzzák a beruházásokat típusú közhelyekre, amik semmiféle tapasztalattal nem voltak igazolva, hogy ugyan miért lenne így.

"Sok közgazdász – köztük jómagam is – óriási hibának tekinti ezt a megszorítások irányába tett fordulatot."

Szerintem meg a takaró hosszát azért nem árt figyelembe venni, bár ha már megszorítást akarnak akkor a képviselőkkel, a kormányzati szektorral kellene mindig kezdeni és sokkal nagyobb mértékben, mint ahogy a dolgozó nép felé az majd eredményt is hoz. Sokkal könnyebben elviselik, ha nem langusztát zabáló, limuzinos, milliós költségtérítéseket felmarkoló köcsögök próbálják ezek szükségességét elmagyarázni .-) Ha valaki ilyen és a mi emberünk, annál inkább kirúgjuk és kész.
No ez hiányzik nekem a Fideszből (is) nagyon.

Az igazi sztrovacsek 2012.02.20. 12:21:38

@lajos0:

@leponex:

Miután sikeresen "bebizonyítottátok" hogy minden közgazdász hülye aki nem hajlandó elismerni hogy a jelenlegi pénzügyi helyzet föntarthatatlan, és a gazdasági világvége záros határidőn belül elkerülhetetlen, talán elmélkedhetnétek kicsit arról is, amiről a blogbejegyzés szól.
Nevezetesen, hogy mi a búbánatos lópikuláért nincs fölháborodva a tisztelt jobboldali kormánytöbbség, amikor a "liberálbolsi" (nem létező) ellenzék ilyen súlyos vádakkal illeti minden magyarok örökös miniszterelnökét?
Csak nem igazak a vádak????

lajos0 2012.02.20. 18:04:59

@Az igazi sztrovacsek: "Miután sikeresen "bebizonyítottátok" hogy minden közgazdász hülye aki nem hajlandó elismerni hogy a jelenlegi pénzügyi helyzet föntarthatatlan"

Nem bizonyítottam, mert ez nem matematika vagy fizika, ahol ilyesmit meg lehet tenni. De minden jel erre mutat. A pénzügyi helyzet olyan-amilyen, én a pénzügyi világrendre gondoltam, és a tranzakciós adó forszírozását látva, azt hiszem ez a demokratikusan választott nyugati vezetők ( tehát itt nem a monti féle kinevezett Rockefeller alkirályokra gondolok) fejében is megfordult.

Részemről a Nokia üzletpolitikájához nem értek ( telefonom is csak két éve van muszájból, egy régi szar, de fogalmam sincs milyen gyártmány), viszont ezek mindig arra a gyarmatra mennek, ahol kedvezőbbek a termelési feltételek. Most Kína az irány, ha jól hallottam. Itt hozzáértőbbek azt is kefejtették, hogy egy idejétmúlt szart gyárt, drágán de engem ez nem érint különösebben.

Az igazi sztrovacsek 2012.02.20. 20:39:31

@lajos0:

"Nem bizonyítottam, mert ez nem...."
Dehogy nem.
A saját igazadat bizonygatod most is.

"... ez a demokratikusan választott nyugati vezetők ( tehát itt nem a monti féle kinevezett Rockefeller alkirályokra gondolok) fejében is megfordult."

Honnan tudod?
Azt írta az újság?

"Részemről a Nokia üzletpolitikájához nem értek"
Én sem.
De nekünk nem is kell.

"Itt hozzáértőbbek azt is kefejtették, hogy egy idejétmúlt szart gyárt, drágán..."

Ők sem értenek hozzá. Mint mondottam én sem, de úgy tudom, hogy a NOKIA az összes termékét ELADTA.
Meg azt is tudom, hogy a szupermodern, extra vékony, fullextrás hiperkütyük mellett óriási igény mutatkozik az olyan egyszerű, könnyen kezelhető OLCSÓ telefonokra, amelyekkel kisgyerekek, idősek, egyszerű honpolgárok sem fotózni, sem internetezni, sem MP3-t hallgatni stb. nem akarnak, viszont annyit azért szeretnének közölni, hogy "Anya lekéstem a buszt, de ne aggódj jól vagyok", vagy "Defektet kaptam, egy órát kések", vagy "Hol vagy fiam, aggódok"
De nem ez a lényeg.
Hanem az, hogy ÁLLÍTÓLAG a NOKIA elnöke többször próbálta a kapcsolatot fölvenni Orbánnal 2300 munkahely megszűnésével kapcsolatba, de hiába.
Én pl. kíváncsi lennék ez ügyben az elbocsájtás előtt álló dolgozók véleményére is.

lajos0 2012.02.20. 22:35:26

@Az igazi sztrovacsek:

"A saját igazadat bizonygatod most is."

Bizonygatni, meg bizonyítani nagyon más. De ha így egyszerűbb, akkor bizonygattam, mentségemre szóljon, hogy Gréczy úr is csak a bizonygatásig jut általában.

"Honnan tudod?
Azt írta az újság?"

Hát mivel mind Merkel, mind Sarko rendre elfelejt felhívni, ha valamiről nyilatkoznak kénytelen vagyok a sajtóra hagyatkozni. Példul:

"Angela Merkel úgy nyilatkozott, hogy nagy valószínűséggel az euróövezet többi országa is követni fogja példájukat, és bevezeti a a tranzakciós adót. A francia miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy hazája már idén februárban beterjeszti az erről szóló törvényjavaslatot. Az új adótörvény szerint a kötvény és részvénypiaci ügyletekre 0,1 míg a származtatott termékekre 0,01% lenne az adó mértéke. Az előzetes becslések szerint évi 55 milliárd euró bevétel származhatna ettől az új adónemtől."

"Hanem az, hogy ÁLLÍTÓLAG a NOKIA elnöke többször próbálta a kapcsolatot fölvenni Orbánnal 2300 munkahely megszűnésével kapcsolatba, de hiába."

Lehet, hogy Finnországban, meg Mexicóban sem tárgyaltak vele, Kínában meg igen. Mondjuk az már a "ha" kategória, hogy milyen ajánlata lett volna ( ezt úgy gondolom, hogy x milliárd közpénz, és akkor maradunk, vagy semmiképpen nem maradunk). Persze tárgyalni illet volna vele, ha már bezzeg munkahelyként emlegetjük. Akkor viszont az lenne a szöveg, hogy elzavarta a NOKIÁ-t. Nem tudom, hogy mennyi közpénzt kapott a nokia meg, milyen kedvezményeket, de elgondolkodtató vélemenyeket olvastam egy dolgozói fórumon:

www.cylex-tudakozo.hu/ceg-velemenyek/nokia-kom%C3%A1rom-kft-_394859-2.html

például:

"Idén novemberben volt szerencsém kerek 2 hetet dolgozni a komáromi Nokia gyárban. Szörnyűlködve tapasztaltam, hogy az ott dolgozók 70%-a szlovák, akik szó szerint meg vannak sértődve, ha MAGYAR új dolgozó érkezik a céghez, és ott szúrnak ki vele, ahol csak tudnak. Ebben a gyárban minden szempontból a szlovákok élveznek előnyt, mivel a műszak és csoportvezetők nagy része szlovák állampolgár."

No most szerintem is meg kell gondolni, hogy hány hazai adóforintot tegyünk abba, hogy szlovák állampolgároknak munkát biztosítsunk. Persze semmi bajom a felvidéki magyarokkal, de azért válság van, vagy mi a szösz.

lajos0 2012.02.20. 22:48:25

@Az igazi sztrovacsek:

www.bumm.sk/20155/mi-var-ha-bezar-a-mobilgyar.html

"Rengeteg szóbeszédet hallani manapság arról, hogy a közeljövőben elbocsátások várhatók a Nokia dél-komáromi üzemében. Ezt azonban lapunknak egyetlen illetékesnek nevezhető személy sem erősítette meg. Egy biztos, a nemrégiben még nagy elánnal toborzó cégek ma nem keresnek munkásokat a telefonos gyárnak, és ha mégis van igazságalapja a híreknek, akkor régiónk jó munkanélküliségi mutatói hamarosan rosszabbodhatnak. Ugyanakkor a hazai önkormányzatokra (főleg Észak-Komáromra) is nagy felelősség hárul a munkahelyteremtést illetően, hiszen egyre kevésbé lesz vonzó a szlovák állampolgárok számára a magyarországi munka. Ha pedig Szlovákia előtt a Nokia bezárná ajtaját, az régiónk számára is súlyos következményekkel járna."

Szóval sok szlovák állampolgár maradt sajnos munka nélkül, meg kb 600-700 magyar is. Ha az arányokat jól tudják a dolgozók. Csak a leányzó fekvését is nézegessük már.

lajos0 2012.02.20. 23:04:50

@lajos0:

No 270 milkót megtaláltam, de szerintem akad ott még bőven:

"A kormány csütörtöki ülésén döntött a Nokia Siemens Networks Kft. 2,7 milliárd forintos, 224 új munkahelyet teremtő beruházásának 10 százalékos támogatásáról, azaz munkahelyenként mintegy egymillió forinttal járul hozzá az állam a fejlesztés megvalósításához. Orbán Viktor 2010 szeptemberében tárgyalt Mari Kiviniemi finn miniszterelnökkel. Akkor jelentették be, hogy a finn cég bővíti budapesti kutatás-fejlesztési központját. A beruházást Magyarország több kelet- és nyugat-európai országgal versenyezve nyerte el - közölte a kormányszóvivői iroda."

www.napi.hu/magyar_vallalatok/magyar_allami_tamogatast_kap_a_nokia.497964.html

"Az állami költségvetés milliárdos, Komárom városa több százmilliós bevételtől esik el a Nokia csoportos leépítése miatt. A 2300 ember elküldése az utóbbi évek legnagyobb csoportos leépítése. A Nokia korábbi eredményei azonban árulkodóak, a cég egyre kevesebb bevételre tett szert itthon, így egyre kevesebb adót is fizetett be."

privatbankar.hu/kkv/milyen-sokba-kerul-nekunk-a-nokia-csoportos-leepitese-244577

A cikkek többi része is érdekes.

Scagnetti 2012.04.01. 14:13:29

@Hiteles007: Vajon ezeket a szarokat mikor tiltják be, és az ezeket reklámozókat mikor vágják sittre csalásért, hogy ott rohadjanak évekig?
süti beállítások módosítása