Kettőt aludva 2012 első tüntetésére, ma mindenki azt találgatja,egymásra talál-e a parlamenten belüli demokratikus ellenzék (MSZP, DK, LMP) a Házon kívüli demokratikus, az orbánváltásban ugyancsak érdekelt erőkkel.

Szerintem az események gyorsulására lehet számítani. Nem feltétlenül azért, mert Gyurcsány, Mesterházy és Schiffer hirtelen megtalálta egymásban a természetes szövetségest: egyszerűen a helyzet kényszeríti ki. Ha úgy tetszik, a zemberek akarata. Ahhoz, hogy a Szolidaritás által kezdeményezett Ellenzéki Kerekasztal valóban létrejöjjön, mindenkinek kompromisszumot kell hozni. Az MSZP-nek el kell fogadnia, hogy ugyan ma ők a legnagyobb ellenzéki erő, de egyedül biztosan nem győzik le kétharmaddal Orbán Fideszét - talán még feles arányban sem. Az LMP-nek abba kell hagynia a technikai koalíció emlegetését és a közös javaslatokat a Jobbikkal, továbbá a gyurcsányozást - hogy Székely Tamást idézzem. A DK pedig elfogadja, hogy a diplomáciában és a világsajtóban hiába az elnökéé a legnagyobb név, ma az EKA lehet a leváltás záloga. Magyarán: összefogás nélkül nem megy. Pártlistán külön, egyéni körzetben közösen kell fellépni.

A "Gyurcsánnyal a kétharmadért" schifferi fordulat (tegnapi atv-interjú) jelezhet egyfajta váltást, bár megjegyzem, a DK oldaláról minimum nem egyszerű együttműködni a sukorói feljelentővel. Ráadásul nekik Kaufer Virág távozása is elgondokodtató lehet.

Az EKA szervezőinek a fejtörést leginkább az okozhatja, hogy a három, alapvetően saját megerősödéséért küzdő és mostantól még inkább versengő parlamenti erőn kívül kiket hívnak meg a majdani Igazi Alkotmány asztala köré. Jelentkező lenne bőven, mégsem ülhet ott mindenki.

A mostanra kialakult helyzet azért is figyelemreméltó, mert egy-két hónapon belül az MSZP, az LMP és a DK közös támogatottsága utolérheti a Fideszét, sőt, le is hagyhatja. Onnantól pedig végképp nehéz lesz kormányozni. Ha ugyan ezt a tragédiát és kóklerséget kormányzásnak nevezzük. Jön a hideg lehellet a tarkóra.

Új kihívás elé néz a Jobbik is, amely most egyik lábáról a másikra állva toporog. A mai, még egységesnek látszó Fidesz felé menni egyenlő a bukással. Ha elreped Orbán házi birodalma is, még neki is hullhat morzsa. Bizonyos, hogy Vona érzi: ez az Orbán-féle sztori már lefelé megy. A lejtőn gyorsuló rezsimet nem érdemes koalícióval megmentenie - ráadásul a Fidesz-Jobbik kormányzásba Orbán végképp belepusztul. Önállóan a Jobbik biztos nem lesz képes kormányt alakítani. A dilemma tehát összetett. 

Orbán és köre pedig másodszor is megélhette a vakondok-hadműveletet. Először 2005-ben, amikor alkotmányellenesen szavazták meg Sólyom Lászlót köztársasági elnöknek, másodszor pedig az Operánál, ahol alagút kellett a közlekedéshez.

És még nincs a gyötrelmes út végén.

Az ellenzéknek még azt kell látnia, hogy Orbán távozása csak a siker első lépése lehet. Az orbánizmust kellene majd egy életre kitörölni, ráadásul pénzügyi csontvázak selejtezése és újabb hordák menetelése közben.

Az első lépést az Operánál az ellenzék megtette. A neheze azonban most következik.

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr203518393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hajerka 2012.01.04. 09:50:23

Sajnos még mindig túl sok a taktikázás ahelyett, hogy belátnák, egyedül nem megy! A hármas koalíció - ha létrejön - egy kicsit húzós lesz! Az EK-ra soha nagyobb szükség nem volt, mint most, és minél előbb, hogy tényleg ne legyen késő!

olsen55555 2012.01.04. 10:05:41

Igen, valóban lehet számítani az események gyorsulására. Ugyanakkor bennem az ébreszt kételyeket, hogy mi lesz a "gyorsulási verseny" végén? A kormány nem váltható le 2014-ig. Egyáltalán el sem jutunk 2014-ig, mert a csődhelyzet szélén vagyunk Most dönti a rekordot a forint, lassan eléri a 320-at!). Jut eszembe: Vihar van, és háború. Queeg kapitány elsüllyeszti a hajót, ha nem történik valami.

Háború van és a flotta támadásra indul, útvonalukat egy tájfun keresztezi. A Caine hadihajó is végveszélybe kerül, a szél ismételten keresztbe fordítja, a kormány- és géphatások nem érvényesülnek. Queeg kapitány képtelen a helyzetet kezelni, görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy a flotta eredeti útvonalán haladjanak. Maryk főhadnagy (aki civilben is hajózott, és nagyon jó tengerész) úgy gondolja, hogy csak az mentheti meg a hajót az elsüllyedéstől, ha a széllel szembe fordulnak, és elárasztják vízzel az üres üzemanyagtartályokat is, hogy a hajónak nagyobb legyen a merülése, és így jobban kormányozhatóvá váljon. Amikor Queeg ezt megtiltja, Maryk a szolgálati szabályzat megfelelő pontjára hivatkozva beteggé nyilvánítja, és leváltja a parancsnokot. A továbbiakban az ő elgondolásai szerint hajóznak, a Caine megmenekül. A lázadókat azonban hadbíróság elé állítják, és nagyon úgy alakul a tárgyalás, hogy elítélik őket. Ám egy fondorlatos ügyvéd addig feszíti a húrt a látszólag nyugodt és magabiztos Queeg kapitánynál, amíg az előveszi zsebéből az acélgolyóit. Ez az összeomlás jele nála. Személyiség zavarban szenved. A lázadókat végül felmentik.
Nekünk is van Queeg kapitányunk, háborúnk, lázadozó legénységünk. De, nem tudom, hogy éppen ki Maryk főhadnagy, ki Keith kadét, vagy ki Roland Keefert. (Aki olvasta Herman Wouk regényét, tudja kikre, mire gondolok). Az acélgolyólk az Európai parlamentben már előkerültek a mi "kapitányunk" zsebéből, Chon Bendit "ügyvédi beszédét" követően...
Persze ez csak egy regény által eszembe jutott két helyzet képzeletbeli összehasonlítása. A szereplők és a történet kitaláció szeüleménye... vagy mégsem? Ma olyan bizonytalan vagyok. Vagy mégsem?

olsen55555 2012.01.04. 10:08:10

@olsen55555: Igen, valóban lehet számítani az események gyorsulására. Ugyanakkor bennem az ébreszt kételyeket, hogy mi lesz a "gyorsulási verseny" végén? A kormány nem váltható le 2014-ig. Egyáltalán el sem jutunk 2014-ig, mert a csődhelyzet szélén vagyunk. Jut eszembe: Vihar van, és háború. Queeg kapitány elsüllyeszti a hajót, ha nem történik valami.

Háború van és a flotta támadásra indul, útvonalukat egy tájfun keresztezi. A Caine hadihajó is végveszélybe kerül, a szél ismételten keresztbe fordítja, a kormány- és géphatások nem érvényesülnek. Queeg kapitány képtelen a helyzetet kezelni, görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy a flotta eredeti útvonalán haladjanak. Maryk főhadnagy (aki civilben is hajózott, és nagyon jó tengerész) úgy gondolja, hogy csak az mentheti meg a hajót az elsüllyedéstől, ha a széllel szembe fordulnak, és elárasztják vízzel az üres üzemanyagtartályokat is, hogy a hajónak nagyobb legyen a merülése, és így jobban kormányozhatóvá váljon. Amikor Queeg ezt megtiltja, Maryk a szolgálati szabályzat megfelelő pontjára hivatkozva beteggé nyilvánítja, és leváltja a parancsnokot. A továbbiakban az ő elgondolásai szerint hajóznak, a Caine megmenekül. A lázadókat azonban hadbíróság elé állítják, és nagyon úgy alakul a tárgyalás, hogy elítélik őket. Ám egy fondorlatos ügyvéd addig feszíti a húrt a látszólag nyugodt és magabiztos Queeg kapitánynál, amíg az előveszi zsebéből az acélgolyóit. Ez az összeomlás jele nála. Személyiség zavarban szenved. A lázadókat végül felmentik.
Nekünk is van Queeg kapitányunk, háborúnk, lázadozó legénységünk. De, nem tudom, hogy éppen ki Maryk főhadnagy, ki Keith kadét, vagy ki Roland Keefert. (Aki olvasta Herman Wouk regényét, tudja kikre, mire gondolok). Az acélgolyólk az Európai parlamentben már előkerültek a mi "kapitányunk" zsebéből, Chon Bendit "ügyvédi beszédét" követően...
Persze ez csak egy regény által eszembe jutott két helyzet képzeletbeli összehasonlítása. A szereplők és a történet kitaláció szeüleménye... vagy mégsem? Ma olyan bizonytalan vagyok. Vagy mégsem?
(Bocs, ha kétszer küldtem el, úgy láttam elsőre nem ment át)

Orangekiller 2012.01.04. 10:11:46

Az Angela Merkel vezette EU már eltakarította Papandreu-t és Berlusconi-t. Most Orbán Viktor következik - mehet a fenébe !!
Hajrá Európai Unió - közös fiskális és monetáris Uniót minden európai polgárnak! A Fidesz meg dugja föl a tákolmány- alkotmányát jó mélyre

lajos0 2012.01.04. 11:19:47

@Orangekiller: "Az Angela Merkel vezette EU már eltakarította Papandreu-t és Berlusconi-t. Most Orbán Viktor következik - mehet a fenébe !!"

Hát korábban Gyurcsányt is eltakarították, de nem zárnám ki, hogy Merkelre is vár egy lapát valahol. A passzátszelet itt nem a politikusok fingják, hanem a befolyásos piaci szereplők. Egyébként Papandreu és Berlusconi mintha demokratikusan lett volna megválasztva, a demokrácia barátainak ehhez a háttéralkuhoz, ahogy ki lettek rúgva talán lehetett volna nehány szava. Persze csak ha ezt a "mi demokraták" kezdetű szánalmas nyelvpolitikai próbálkozást komolyan veszik.

lajos0 2012.01.04. 11:22:58

Ráadásul, ha Gyurcsány ennek az elképzelt koalíciónak bármilyen helyén szerepel, akkor a következő választás valószínűleg, Orbán-Gyurcsány-Vona csatára redukálódik, amiből Orbán kerül ki győztesen, illetve egy teljes összeomlás esetén akár Vona. No akkor lesz itt majd újra a demokrácia halála, meg barna eső, meg ami még eszükbe jut, de senkit sem fog érdekelni.

kvasztics47 2012.01.04. 13:21:55

A parlamentbe igyekvő ellenzéki összefogás tagjainak az alábbiakban kell állást foglalniuk:

Hogyan szerezte meg Orbán a teljhatalmat?
1. Nem ismerte el, 2002.ben sem és 2006-ban sem a vereséget. Nem fogadta el a demokratikus választási rendszert. Ez ellen használta föl a titokban megszerzett jelentős gazdasági hatalmat. Miközben Medgyesit bankárkormányozta, Gyurcsányt oligarházta.
2. A jelentős parlamenti erőt, amivel rendelkezett, arra használta, hogy megakadályozza a szoci kormányokat a gazdasági kiigazítások megvalósításában. Csak olyan törvényt nem kritizált ami kiadásnövekedéssel járt. A többit viszont a legalpáribb módon a legmocskosabb hazugságokkal ócsárolta a Zembereket ellene uszította, ha ettől sem riadt vissza a kormány, akkor népszavazást kezdeményezett.
3. Lejáratta a politikát és a politikusokat. Aki a jobboldalról nem állt mellé, azt ellehetetlenítette. A Baloldali és liberális politikusokat gátlástalanul becsmérelte, hazug módon a Zemberek ellenségének állította be, a minimális tiszteletet is megvonta tőlük. (még azt is sikerült elérnie, hogy Gyurcsányt és Bajnait is harácsolónak állítsa be, akik a Miniszterelnöki munkájukért egy forintot sem vettek föl.
4. Mind ezeket a mértékadó értelmiségiek jelentős része érzéketlenül, kajánul nézte.

Meg kell vizsgálniuk: valóban mindené a Gyurcsány a hibás?
Elvoltak e zárva a cselekvéstől? A tetteik-nemtetteik és a szövegeik mennyiben segítette elő, hogy az Orbán szisztéma győzött?

Andráska8 2012.01.04. 13:27:46

A DK-nak már most pontokba kéne szedni, az EKÁ-ra készülve, mik is a sürgős teendők.

lajos0 2012.01.04. 13:38:23

@kvasztics47: Ha átadta a hatalmat, akkor valahogy mégiscsak feltűnhetett neki a dolog. Másfelől a jelentős gazdasági háttérhatalom a baloldal megett szintén ott állt. Szerintem annyi a magyarázat, hogy egy teljesen lejáratódott kormányt a választok elküldtek a náthásba, és Orbán volt éppen a másik oldalon. Neki ez ölébe hulott, de nem tudott élni vele a jelek szerint.

Gondolom azért kezdeményeztek népszavazást, mert egy kormányt, aki többséggel rendelkezik az ellenzék nem igazán tud akadályozni. A népszavazás következménye volt a koalíciós válság, és ez bénította le az úgynevezett reformokat.

"Lejáratta a politikát és a politikusokat."

Azért komolyan dolgoztak ezen a baloldalról is :-)

"még azt is sikerült elérnie, hogy Gyurcsányt és Bajnait is harácsolónak állítsa be"

Egyik sem a kérges tenyeréből lett milliárdos, hanem jelentős állami bizniszekkel, a nem veszem fel a fizetésem PR fogás pedig szerintem elég szánalmas.

"Mind ezeket a mértékadó értelmiségiek jelentős része érzéketlenül, kajánul nézte."

És ők is lejáratták már magukat sokszor. Független sajtót meg senki sem akart soha. Legalább is a pártok nem.

varnai 2012.01.04. 15:36:14

Azt látni kell, hogy a fidesz 2/3-os hatalmához az MSZP elcseszett, korrupt kormányzása vezetett. Nem a Fidesz győzött.
Azért, mert a Fidesz most szörnyű, attól az MSZP és ex politikusai nem lettek jobbak, kevésbé korruptak tehetségesebbek, és hitelesebbek mint voltak nem egész két éve.

Ma mind az MSZP régi gárdája, mind Gyurcsány inkább gátja, kolonca a baloldali összefogásnak. Mert személyükkel hiteltelenítik mindazokat, akik velük szövetkeznének. Ne feledjük Hagyó, Hunwald, Zuslag, a politikailag végképp vállalhatatlan Lendvai Ildikó, Szekeres, Gyurcsány és az ő ellenük fel nem szólalók, a pénzemberek Puch László, Kapolyi, a síkföldön alagutat építők csapata ez. Semmivel sem jobbak Simicskánál.
Ha az MSZP-ben megtörténik a sokat várt új generáció áttörése, a régiek eltünése, akkor lehetséges esetleg valamiféle együttműködés. Megjegyzem az MSZP-n belül is sokan várják már a megtisztulást tisztában vannak a mostaniak vállalhatatlanságával, képességeikkel. Sajnos azt is látni kell, hogy az MSZP újai Nyakó, Újhelyi, Mesterházi sem hitelesebbek, sem nem tehetségesebbek sokkal az idősebbeknél.

A most pártot nem választó 50% nem fog erre a szövetségre szavazni, sem a Fideszből már kiábrándultak sem.
Gyurcsány viselkedésével - pl. önmaga letartóztattatásával elijeszt mindenkit, ha valóban tehetséges politikus akkor meg kell értenie, ő már nem lehet itt főszereplő, háttérbe kell húzódnia.

Scagnetti 2012.01.04. 17:50:58

"Nem feltétlenül azért, mert Gyurcsány, Mesterházy és Schiffer hirtelen megtalálta egymásban a természetes szövetségest: egyszerűen a helyzet kényszeríti ki."

Megtalálta? Tényleg? Azért, mert mindhárom párt megpróbálta mutogatni magát egy egyébként civil tüntetésen? Ahol mellesleg ha jól emlékszem, meg is kérték mindhármat, hogy ne szólaljanak meg. Magyarán ne égessék őket, ha egy mód van rá.

"Az MSZP-nek el kell fogadnia, hogy ugyan ma ők a legnagyobb ellenzéki erő, de egyedül biztosan nem győzik le kétharmaddal Orbán Fideszét - talán még feles arányban sem. "

Csak szólok, már egy ideje a Jobbik a legnagyobb ellenzéki erő. És könnyen lehet még nagyobb is, ha belehúztok.

"Az LMP-nek abba kell hagynia a technikai koalíció emlegetését és a közös javaslatokat a Jobbikkal, továbbá a gyurcsányozást - hogy Székely Tamást idézzem. "

Mert persze ti mondjátok meg nekik, hogy mit kell abbahagyniuk.

"A DK pedig elfogadja, hogy a diplomáciában és a világsajtóban hiába az elnökéé a legnagyobb név, ma az EKA lehet a leváltás záloga. "

Elég nagy baj lenne az országra nézve, ha Feri a legnagyobb név. De szerencsére ezt csak a szerelem mondatja veled.

"Magyarán: összefogás nélkül nem megy. Pártlistán külön, egyéni körzetben közösen kell fellépni."

Ja, vagyis az LMP dögöljön meg, mert útban van nektek. Ha veletek listázni kezd, annyi neki.

"A "Gyurcsánnyal a kétharmadért" schifferi fordulat (tegnapi atv-interjú) jelezhet egyfajta váltást, bár megjegyzem, a DK oldaláról minimum nem egyszerű együttműködni a sukorói feljelentővel."

Még válogattok is. Ez tetszik. A szátok pont olyan nagy, mint régen. :) Miközben ti vagytok mind közül a legkisebbek. Lehet abban valami, hogy ti vagytok az új SZDSZ. :)

Az igazi sztrovacsek 2012.01.04. 19:12:30

@Scagnetti:
"Csak szólok, már egy ideje a Jobbik a legnagyobb ellenzéki erő."

Csak szólok, hogy elképzeltem a multkor Vona Gábort mint miniszterelnököt. Ettől röhögő görcsöt kapatam.
Azután meg Novák Elődöt képzeltem el mint minisztert,
ettől meg síró görcsöt.
Mellesleg nem tudod véletlenül, hogy a Jobbik kinek az ellenzéke????
Mert az LMP végre eldönteni látszik ezt a dilemmáját.

Az igazi sztrovacsek 2012.01.04. 19:18:24

"Lázár: Orbán Magyarország egyik erőssége
Nem lesz államcsőd, nyár előtt nem változik a kormány összetétele, nyilatkozta Lázár János."

"Mindenki őrizze meg a nyugalmát! - kiáltotta el magát, mire azonnal kitört a pánik."

Scagnetti 2012.01.04. 20:45:29

@Az igazi sztrovacsek:

"Csak szólok, hogy elképzeltem a multkor Vona Gábort mint miniszterelnököt. Ettől röhögő görcsöt kapatam.
Azután meg Novák Elődöt képzeltem el mint minisztert,
ettől meg síró görcsöt."

Szerintem nem olyan vicces a dolog. Ma a második legerősebb párt a Jobbik. A Fidesztől leszakadtak begyűjtésére is sokkal jobbak az esélyeik, mint bármelyik másiknak. Úgy tűnik, hogy ha nem lesz nagykoalíció, akkor a következő választáson a Jobbik dönti el, ki nyerjen.

"Mellesleg nem tudod véletlenül, hogy a Jobbik kinek az ellenzéke????"

A Jobbik minden más pártnak az ellenzéke. A különbség legfeljebb annyi, hogy a Fideszt kevésbé utálják, mint az MSZP-t.

"Mert az LMP végre eldönteni látszik ezt a dilemmáját."

Mit döntött el? Nem vettem észre, hogy összeborult volna a szocikkal. A kormányt meg eddig is szidta.

lajos0 2012.01.04. 20:51:57

@Az igazi sztrovacsek: Ettől még ez technikailag úgy néz ki, hogy valaki vagy kormányon van vagy ellenzékben. Ez a politika bináris kódja. Sőt vannak rendszerellenzéki pártok is, akik azt mondják, hogy az egész politikai elit menjen az anyjába tokkal vonóval. Ha az úgymond baloldali koalíció nem tudja magától távol tartani Gyurcsányt, akkor vele fogják azonosítani, mivel ő benne az ikonikus figura. Ráadásul nem éppen a jó értelemben a többség szemében. Az LMP a neve szerint szintén az elmúlt 20 év korrupt, hiteltelen tolvajai ellen alakult, ha ők egy társaságba kerülnek Gyurcsánnyal, lehúzhatják a rolót, hiszen akkor megint Gyurcsány-Orbán közötti választás lesz. Ez pedig a választók többsége szerint, a tehénszar és a lószar közti választás, úgyhogy nagyon sok dafke szavazatot kaphat a Jobbik, mindegy mekkora idióták. Ráadásul egy egyfordulós rendszerben ebből nagy meglepetés is lehet.

leponex 2012.01.04. 22:29:30

@kvasztics47:

Hogyan szerezte meg Orbán a teljhatalmat?
1. Nem ismerte el, 2002.ben sem és 2006-ban sem a vereséget."

"Orbán Viktor beszéde 2002. május 7-én a budapesti Dísz téren

Minden valamirevaló beszédnek oka van. S ezt az okot illik mindjárt az első mondatokban megvallani, magam sem tehetek másként.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, jó estét kívánok! Immáron van hivatalos végeredménye a választásoknak. Hiába háborog sokak lelke, ez már bírói döntéssel is megerősített, s éppen ezért visszavonhatatlan tény. Lezárult a 2002-es országgyűlési választás. ... Az elmúlt napokban sokan éreztük úgy: nehéz megérteni, mi is történt valójában. ...
Ha nem is oszlott el minden ködfelhő, a helyzet mára világossá vált: a pártok versenyében a célszalagot a polgári összefogás szakította át elsőként. Mégis, az élelmes ezüstérmes összefogott a szemfüles bronzérmessel, s ők állhattak föl a dobogó legmagasabb fokára. Előfordul ilyen. Nagyobb furcsaságot is láttunk már, jó pap is holtig tanul. "

És ez csak az első állításod cáfolata ;-)

Orbán azért még folytatta:

"Sokan igazságtalannak érzik, hogy éppen akkor vették ki a polgári összefogás kezéből a kormányzás lehetőségét, amikor országunk az elmúlt négy évben olyan gazdasági növekedésen, kulturális fejlődésen, olyan erkölcsi megerősödésen ment keresztül, mint azelőtt évtizedekig sem. Ismerős lehet az érzés, kinek ne lett volna része az élete során értelmetlennek látszó próbatételben, igazságtalannak érzett bánásmódban, jogtalannak tűnő hátratételben.

Ám biztosak lehetünk-e abban, hogy csak igazságtalan bánásmód, csak jogtalan hátratétel esett meg velünk? Vajon nem kellene-e más látószögből, más szempontból is – ahogy illik hozzánk – megvizsgálni, ami velünk és hazánkban történik? Vajon nem arról van-e szó, hogy azért kell kiállnunk újabb talán kemény próbatételeket, mert még nem voltunk, nem volt a polgári Magyarország elég erős a vállalt feladathoz? Talán még nem volt bennünk elegendő hit, elegendő remény és elegendő szeretet. Nem az ellenfeleinkhez képest, hanem inkább azokhoz a célokhoz mérve, amelyeket meg akartunk valósítani."
***

leponex 2012.01.04. 22:41:11

@kvasztics47:
"2. A jelentős parlamenti erőt, amivel rendelkezett, arra használta, hogy megakadályozza a szoci kormányokat a gazdasági kiigazítások megvalósításában. "

A gazdasági törvénykezés feles, semmiféle ármánnyal nem tudja megakadályozni az ellenzék, ha a kormány döntést hoz. Lásd a mai helyzetet :)

- Az 'adócsökkentés kormányának' elfogadott adócsökkentési csomagját önszántából vonta vissza Ferenc testvérünk kormánya. Igaz, nem is gondolta komolyan.

- az egészséügyi reformot is saját maga vonta vissza, amiért a szadesz meg is orrolt rá, persze a külső támogatást még biztosította a ( 'teli van korrupciós ügyekkel' - by Medgyessy P.) teljes összeomlásig :))

Volt még más nagyléptékű reformnak 'csúfolt cukros kis izé' ?

"Meg kell vizsgálniuk: valóban mindené a Gyurcsány a hibás?"

Kétségtelenül nem, Ferenc testvérünk csak alkalmatlan volt ( by Uj Péter Népszabadság) a feladatra, miközben a szadesz meg irgalmatlanul behúzta a csőbe.
De végül mindenki elnyerte méltó jutalmát .-)

leponex 2012.01.04. 23:00:57

Jó Gréczy Zsolt Walesi Bárdunk, Ferenc testvérünk Örökös Főtanácsolója, Láb Az Ajtórésben ...

Régóta vártam már, mikor hozod elő az elkerülhetetlennek látott összetett dilemmádat :))

Igen, a neofasiszta, náci, aljasöpredékcsőcselék... radikálisok szavazóit, akik akár a mérleg nyelvének billegtetéséhez adhatnak felhatalmazást, ha az Orbán nem tud megbirkózni a helyzettel ( meg fog )

Emígyen merengsz:
"Új kihívás elé néz a Jobbik is, amely most egyik lábáról a másikra állva toporog. A mai, még egységesnek látszó Fidesz felé menni egyenlő a bukással. ... A lejtőn gyorsuló rezsimet nem érdemes koalícióval megmentenie - ... Önállóan a Jobbik biztos nem lesz képes kormányt alakítani. A dilemma tehát összetett. "
Azaz:
1. A lejtőn nem érdemes koalálni.
2. Önállóan nem lesznek tényező
3. ?? Na, mi lehet vajon a trilemma megoldása, Jó Bárdunk ?
Csak neeeem??? Az Andris, a Kónya Petya nyugdíjas haditudósító, a Székely Tomi, a Feri, meg a ... Na ki?
:))
Zsolti, Te nem tanultál a Mádi Laci példáján, hogy nem kotyogjuk ki a hadititkot idő előtt ??
Oszt mi lesz, ha a nagy tanácstalan toporgásban a lábatokra lép a Gabi?
:))

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.01.04. 23:31:50

egymásra talál-e a parlamenten belüli demokratikus ellenzék (MSZP, DK, LMP)

Az Lmp-nél még nem ismerték fel az összefogás szükségsségét, az mszp-ben pedig nem vették észre, miért osztódott ketté a párt.

A civilek lelkesek, de egy idő után ők is elkezdenek külön utakat járni.

Ebből következik: Az összefogásnak a minimumra kell szoritkoznia, nem szabad most túl sok dologban megegyezni, mert akkor az összefogás elvész a részletekben.

kvasztics47 2012.01.05. 05:09:14

@leponex: "De végül mindenki elnyerte méltó jutalmát .-)"
Te is, meg én is a: 430Ft benzin 3200 autópálya matrica, 260Ft. CHF, 321Ft EURO, és a lejtő egyre jobban lejt, a gravitáció egyre jobban hat.
Repül a nehéz kő ki tudja hol áll meg!
Orbánnal szemben nem lehetett demokratikusan kormányozni. Ebbe bukott bele Gyurcsány. De most megtanulja a Magyar Nép, hogy az élet nem habos torta. És, ha nem tanulja meg akkor is megtudja.

kvasztics47 2012.01.05. 05:15:39

@leponex: "Minden valamirevaló beszédnek oka van."
És célja. AZ Orbánbeszédnek, csak egy célja van: HOGY MEGSZEREZZE A HATALMAT!

De mi a jó neked ebben?

kvasztics47 2012.01.05. 05:27:31

@varnai: "Azt látni kell, hogy a fidesz 2/3-os hatalmához az MSZP elcseszett, korrupt kormányzása vezetett. Nem a Fidesz győzött."
Azt is látni kell, hogy a szoci kormányok: 2002 után nem váltották el a főügyészt HIBA, nem zavarták el a Járait,HIBA, nem ismerték föl, hogy egy gátlástalan gengszterbandával állnak szemben, nem egy párttal, HIBA!
De Orbán még akkor is mint most is tovább mérgezte volna az életünket a demokráciánkat és gáncsolja az országunk haladását Európába.
Orbánnak PUSZTULNI KELL!

kvasztics47 2012.01.05. 05:40:25

@Andráska8: "A DK-nak már most pontokba kéne szedni, az EKÁ-ra készülve, mik is a sürgős teendők."
Teendő, rengeteg van, hogy az Európai Demokratikus értékek és normák bevezetésre kerüljenek.
Sok 40-100-200 pontos programok kellenek. Ha ugyanúgy, mint az "elmúlt 8 évben" nem lesz társadalmi támogatottság, igény, akarat a megvalósításhoz, akkor megyünk a lecsóba. Hiába dől meg az Orbán rendszer.
Ha Orbán és bandája megmarad, hiába lesz társadalmi támogatás, igény Európára, megyünk a lecsóba.

afejer 2012.01.05. 09:21:47

Hajrá Kvasztics! Neked van igazad, türelmes magyarázó vagy, számomra szomorú, hogy még milyen sok ember szemén van hályog és nem látják a valót. De ha valaki hinni akar OV-ban minden áron, akkor hinni fog, bármi történik is. Még mindig sokan vannak, akik megeszik a maszlagot a közmédiából.

kvasztics47 2012.01.05. 09:56:57

@afejer: Kösz! A skorpiók valóban a küzdelemre születtek. Bár én ennek ellenére nem hiszek az ezotériában.

afejer 2012.01.05. 10:34:36

@kvasztics47: Remélem, sok olyan skorpió van az országban, mint Te! Én oroszlán vagyok, ha harcolni kell, összefogunk. (ez a leponex jobbikos?....)

kvasztics47 2012.01.05. 10:38:49

@afejer: "ez a leponex jobbikos?....)"
Nem hiszem, de nagyon be van gyepesedve.
Az összefogásba benne vagyok. Már nagyon viszket a tenyerem!

afejer 2012.01.05. 11:23:44

@kvasztics47: sajnos a "magyar" nem az összefogás-képességéről híres. Nem tudom elképzelni, hogy pl. a jobbik összefogna az mszp-vel. Pedig most össze kell fogni. USÁ-val, Brüsszellel és az Unióval, mindenkivel, aki segítheti megdönteni ennek a szerencsétlen paranoiás rögeszmésen hatalommániás lénynek és sleppjének az uralmát.

Az igazi sztrovacsek 2012.01.05. 11:25:26

"Nincs egyetlen olyan közös érték, közös cél ebben a duális erőtérben, amit mind a két fél elfogadna, hanem folyamatos harcok zajlanak a legalapvetőbb kérdésekben is.

És ettől szép az élet.
Ellenzék ugyanis volt, van, lesz, következés képpen duális erőtér is volt, van, és lesz.
A politika maga a kompromisszum készség.
A duális erőteret kiiktatni még a nenzeti érdekre hivatkozással sem lehet, mert a nemzeti érdek sem jelenti mindenkinek ugyan azt.

lajos0 2012.01.05. 12:57:40

@Az igazi sztrovacsek: "A duális erőteret kiiktatni még a nenzeti érdekre hivatkozással sem lehet, mert a nemzeti érdek sem jelenti mindenkinek ugyan azt."

Akkor ennyit az ország kettészakításáról :-) Szakad ez még több darabra is.

kvasztics47 2012.01.05. 14:24:38

@afejer:" Nem tudom elképzelni, hogy pl. a jobbik összefogna az mszp-vel."
A jobbik nem csak az mszp-vel, de az USÁ-val EU-val se akar össze fogni. Ők a mélymagyarokkal akarnak csinálni itt egy sámánbirodalmat ahol üveggyöngy lesz a fizető eszköz és jurtában lakunk.
Viszont szabad lesz dohányozni és saját erjesztésű kumiszt fogyasztani.

kvasztics47 2012.01.05. 14:28:18

@Az igazi sztrovacsek: "folyamatos harcok zajlanak a legalapvetőbb kérdésekben is."
Harcot láthatóan egyedül Orbán folytat, már 20 éve, hogy minden hatalmat megszerezzen. Ami majdnem sikerült is neki.
Csak elfogyott a pénz!

afejer 2012.01.05. 15:51:31

@kvasztics47: Szerintem sikerült neki. Minden hatalmat megszerzett és még nem fogyott el minden pénz. És most elkezd katonákat sorozni. Hátra van még a fegyveres diktatúra. Nem fogja könnyen adni magát. Ahogy szembemegy a világgal, szembemegy a népével is. Hatalom mindenáron!

Az igazi sztrovacsek 2012.01.05. 16:33:01

@kvasztics47:
Pedig harc helyett csak folyamatosan egyeztetni kellene, főleg a legalapvetőbb kérdésekben.
De aki az egyeztetést harcként, a másik véleményét támadásként éli meg, ne csodálkozzon ha vissza lőnek.

Az igazi sztrovacsek 2012.01.05. 16:53:17

"ne a másik féllel folytatott folyamatos és állandó küzdelem határozza meg gondolkodásunkat, hanem bizonyos nemzeti ügyek meggyőző erejű képviselete."

Lefordítom magyarra.
Megmondjuk mi van, a többinek meg kuss.
És láss csodát, így lett.

"Természetesen verseny lesz, és a végén a választók fognak dönteni."

Természetesen, csak megint a szarból kel visszahozni a kormányzást valakinek.
A kormányzást vissza is lehet, csak sokan ott maradnak a szarban.

"A kérdés csak az, hogy milyen alternatívát kínálunk."
Igen, ez - lett volna - a kérdés.
Mert mire a kínálat elénk lett tálalva, finoman fogalmazva is szar került a palacsintába.

"A kétpártrendszer folytatását egy duális erőtérben állandó értékvitákkal, vagy azokat megfelelő helyre irányítjuk, és egy nagy kormányzópártra jellemző, állandó kormányzásra törekvő politikai erő magatartását, céljait jelenítjük-e meg a közvéleményben."

Megint lefordítom, ez is azt jelenti, mi pofázunk, te meg kussolsz, mert egypárt rendszert csinálunk.
A közvéleményben meg nem kell semmit megjeleníteni. A közvélemény kialakul, oszt jó napot.
Tenni azért, hogy kedvezően alakuljon, azt lehet.
A közvéleményt csupán egyvalaki tudta eddig irányítani, és ő nem más, mint Lópici Gáspár

leponex 2012.01.05. 16:53:33

kvasztics47 2012.01.05. 05:09:14

- egy szavad sincs a már többször előadott, de csekély valóságtartalommal bíró hsz-od objektív cáfolatához;-)

Szubjektív vélekedésedet természetesen tiszteletben tartom :)
- az a benzin lesz majd 500 felett is, de az ezret is el fogja érni előbb-utóbb, ne türelmetlenkedj, Ez különben is az LMP egyik kívánságának a teljesítése .-)

- az idézett beszéd épp a hatalom elvesztéséről szólt, de abban igazad lehet, hogy a politikai élet szereplői a hatalom megszerzésére törekednek.
Kivétel az a langyos kibic, aki csak a felelősséggel nem járó örökös ellenzéki létre rendezkedne be.
- A Nép meg tanul, oszt időnként ennek alapján (is) szavaz. Szerintem ez helyes.

"Orbánnak PUSZTULNI KELL!"

Öregem, aki elveszti a mértéktartás minimális szintjét, az elkeseredésében ilyen csacskaságokra is ragadtatja magát:
"Teendő, rengeteg van, hogy az Európai Demokratikus értékek és normák bevezetésre kerüljenek."
Hát vezessétek bé, ( mint a szocializmus sajátos értékeit és egyéb szamárságokat ) ha kaptok rá felhatalmazást erre a sajátos normákra.
Legyen megint egyenes a zuborka!

A lecsószezonra bízvást számíthatsz :))

"Ellenzék ugyanis volt, van, lesz, következés képpen duális erőtér is volt, van, és lesz."

Természetesen és szerencsére mindig lesz ellenzék, de a "duális erőtér' sajátos fogalmát félreérted.
Ezért is van ez a mostani hiszti :))

- miért is akartok mostanában összefogni inkább a Jobbikkal?? :)))
'Egyedül nem megy!' ?? :))

leponex 2012.01.05. 17:04:55

Az igazi sztrovacsek 2012.01.05. 16:53:17

No, egy kicsit kapisgálod már! :)

Szerinted MIBEN lehetne egyeztetni a 4 + 8 év után végre csúfosan megbukott, a sajátosan 'magyar liberálisok' által zsákutcába terelt mostani 'balos' garniúrával?
Ferenc testvérünk lényegében egy tévesen 'liberálisnak' csúfolt társadalom-erőszakolási kísérlet élére állt volna a hatalma megtartása érdekében, az emlékezetes 'szociális népszavazást' magabiztosan megnyerthetőnek mondta, és a bukta után már hiába lépett vissza mindentől, még egyszer nem lehetett visszahozni a kormányzást. Onnét, ahova közösen juttatták a liberálisokkal:

"Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Part és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. Es közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?"

No, hiszel-é végre Ferencünknek ?

Az igazi sztrovacsek 2012.01.05. 17:07:55

Még mielőtt 'leponex' kolléga kifejtené. hogy a ballibbel nem lehet egyeztetni, elárulom, hogy nem is azzal kellett volna, hanem olyan "bagatell" szervezetekkel, mint pl. Orvosi Kamara, Gyáriparosok Szövetsége, Szakszervezetek, Önkormányzatok Szövetsége, Újságíró Szövetség, Kereskedelmi és Ipar Kamara, Költségvetési Tanács, OÉT,....stb....
Na jó, ESETLEG ki lehetett volna kérni az ellenzéki pártok véleményét is, ha másért nem hát azért, hogy neve legyen a gyereknek.

Az igazi sztrovacsek 2012.01.05. 17:09:19

Elkéstem!!!!!
Leponex előbb megérkezett mint gondoltam.
Van ilyen.

leponex 2012.01.05. 17:11:55

kvasztics47 2012.01.05. 10:38:49
"ez a leponex jobbikos?....)"
Nem hiszem, de nagyon be van gyepesedve."

Ez rosszul esett! A füvezés.
Szerencsémre Tarski elméleti Demokráciakészítőnk és Ontológusunk legutóbb burkoltan megdícsért. :))

leponex 2012.01.05. 17:13:23

@Az igazi sztrovacsek:
Szóval már nem is számítasz rám :( Sok lesz ez nekem ez a bizalmatlanság egy napra .

leponex 2012.01.05. 17:17:46

@Az igazi sztrovacsek:
"Na jó, ESETLEG ki lehetett volna kérni az ellenzéki pártok véleményét is,"

Miről? Hogy miért gondolják fasisztának, antiszemitának, önkényuralomnak, despotisztánnak, miegymásnak MÁR A VÁLASZTÁSOK ELŐTT ??
Amúgy meg ott a parlament, állítólag a parlamentáris demokrácia fő küzdőtere.

Az igazi sztrovacsek 2012.01.05. 17:19:24

@leponex:

Én sohasem hittem Ferencünknek.

Én a bal oldalban hittem és hiszek már a kezdetektől, és ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy mindig a baloldalra szavaztam, pedig az MSZP-nek már a hatodik elnöke van.
Láss csodát, Petrasovics Annával értettem egyet legelőször.
(de régen is volt....)

leponex 2012.01.05. 17:20:22

@Az igazi sztrovacsek:

"Folytatódott az egyeztetés a Semmelweis Tervről
2011. június 22. 13:19

A ktuális kamarai ügyekről és a Semmelweis Terv részleteiről egyeztetett szerdán az egészségügyi vezetés a szakmai kamarák képviselőivel. A felek a sarkalatos pontokban egyetértettek, a következő találkozóra júlisban kerülhet sor.

Aktuális kamarai ügyekről, ezek között is a kötelező kamarai tagsággal kapcsolatos folyó ügyekről tájékoztatták az egészségügyért felelős államtitkárt a Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, valamint a Magyar Gyógyszerész Kamara képviselői.

Az egészségügyi szakmai kamarák vezetői kivétel nélkül arról biztosították Szócska Miklóst, hogy a korábbitól eltérő törvénybe foglalt változások teljesíthetők. Mindhárom szervezet szeptember végéig lebonyolítja az új alapszabály, illetve az egységes etikai kódexre vonatkozó szavazásokat, majd legkésőbb decemberben pedig megtartja az országos tisztújító küldöttgyűlést is."

Az igazi sztrovacsek 2012.01.05. 17:21:39

@leponex: Az történt, hogy amíg írtam, és közben egy másik programban is dolgozom, addig megjelent az írásod, de csak akkor jelent meg, amikor elküldtem a sajátomat, és frissítésre került az oldal.
De mit szólsz, hogy ráéreztem a véleményedre?

Az igazi sztrovacsek 2012.01.05. 17:28:43

@leponex:

Mondom azért, hogy neve legyen a gyereknek.
Hogy legalább a látszatra adjanak.
Mibe került volna pl. a médiatanácsba 5 fideszes mellett beengedni egy MSZP-st, egy LMP-st egy Jobbikost is? (Legalább egy KDNP-st, könyörgöm!) Akkor is 5:3 a szavazati arány a javukra nem?
De legalább a látszata fönn van tartva annak, hogy az ellenzék szót kap a tanácsban.
De hát ha ekkora a hatalom éhség.....

leponex 2012.01.05. 17:32:16

@Az igazi sztrovacsek:
Én a bal oldalban hittem és hiszek már a kezdetektől,"

No, ez derék dolog.
- mikor is voltak ezek a kezdetek ?
- Meddig tartottak?
- MOST van baloldal szerinted?
- Kik lennének képviselői ?
De komolyan.

Az igazi sztrovacsek 2012.01.05. 17:32:19

@leponex:
Most már minek??????
Állami kézben a kórházak, sarkalatos törvények elfogadva, az új alkotmány behatárolja a lehetőségeket.
Nem szartam a kútba, csak a kávájára, aztán belelöktem.

leponex 2012.01.05. 17:33:57

@Az igazi sztrovacsek:
"De mit szólsz, hogy ráéreztem a véleményedre?"

Hát ölég logikus :))
Mert mintha magadban Te is ezt gondolnád ...

Az igazi sztrovacsek 2012.01.05. 17:40:29

@leponex:
Miért, jobb oldal van?
Az hogy gyenge a kínálat, mindkét oldalon, még nem jelenti azt, hogy nem kell hinni a "szebb jövőben"
Az MSZP-nek pont annyi köze van a bal oldalhoz, mint a FIDESZ-nem a jobb oldalhoz. Az egyetlen erős karakter az egyik szélen van.
Egy tisztességes konzervatív jobb oldali pártra is nagy szükség lenne, úgyhogy egyáltalán nincs mit egymás szemére vetnünk.
De ideológiai vitákra már nincs időm, szólítanak egyéb kötelességek.

leponex 2012.01.05. 17:48:26

@Az igazi sztrovacsek:
"De legalább a látszata fönn van tartva annak, hogy az ellenzék szót kap a tanácsban.
De hát ha ekkora a hatalom éhség....."

Kivülállóként ( és az együttműködésnek sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítva, mint a szent versenynek ) egyet is érthetnék ebben veled. A 2002-es tapasztalatok valószínűleg azzal a következtetéssel jártak a jobboldalon, hogy ha legközelebb sikerül a hatalmat megszerezni, akkor nem szabad semmiféle felesleges, 'nagylelkű' kompromisszumba belemenni. A most megbukott balliberális garnitúrával ostobaság lenne bármiféle együttműködésre való készséget naívan előfeltételezni.
Nézd meg az aktuális 'nemzetközi sajtómegnyilvánulások' hangját, tárgyilagosságát, valóságtartalmát.

"Magyar ellenzékiek levelét ismertette a Le Monde

A Le Monde szerdai vezércikkében kijelenti: az unió semmilyen pénzügyi kerettel sem támogathat olyan országot, amely „gúnyt űz az értékeiből”. A párizsi újság egyúttal ismerteti egykori antikommunista ellenzékiek (köztük az itthon rég látott Demszky Gábor) közös levelét.
...
A párizsi újság ismerteti egykori antikommunista ellenzékiek – Rajk László, Demszky Gábor, Konrád György – levelét, amiben az aláírók felhívják a figyelmet, hogy „a magyar társadalom nem csak a gazdasági válságnak, de saját kormányának is áldozata”. Az aláírók az Európai Unióhoz fordulnak, és szankciókat követelnek."

'Ezekkel' szerinted hogyan lehetne lovagiasan, tapintatosan megegyezésre jutni?

kvasztics47 2012.01.05. 18:23:03

@Az igazi sztrovacsek: "csak folyamatosan egyeztetni kellene,"

Elnézést, de te hol éltél az elmúlt 20 évben? Mikor lehetett egyeztetni a fidesszel? Aki vele egyezkedett azt mind átbaszta: Antal József, Torgyán, Dávid Ibojlya, Barozó és, még ki tudja hányan. Minden embere lekötelezett. Állítólag Járai 6x adta be a lemondását de orbán nem fogadta el. Pintér és a többiek is mind a markában vannak. Ő nem tárgyal, csak diktál.
Ezért csak megsemmisíteni lehet.

kvasztics47 2012.01.05. 18:38:43

@leponex: "egy szavad sincs a már többször előadott, de csekély valóságtartalommal bíró hsz-od objektív cáfolatához;-)"
Azért nem strapáltam magam, mert ami neked objektív az szerintem nagyon is szubjektív. Más világképet éltetsz mint én.
Nekem nem a párterdekek a fontosak, nem az szerint osztályozok, hogy az a jó párt aki bármi áron bármilyen cél érdekében meg tudja szerezni a hatalmat, hanem az amelyik az én érdekemben szerzi meg a hatalmat. Az én jóllétemet, biztonságomat, jogaimat engedi érvényesülni. Ezekért, dolgozik, épit ki szövetségeket, gazdasági kapcsolatokat.
Szolgáló és nem uralkodó kormányt akarok!

leponex 2012.01.05. 18:44:20

@kvasztics47:
Öregem, konkrétan azt írtad, hogy nem ismerte el Orbán a 2002-es vereséget, én meg idéztem hogy igen. Ennyi.

kvasztics47 2012.01.05. 18:47:40

@leponex: "Amúgy meg ott a parlament, állítólag a parlamentáris demokrácia fő küzdőtere."
No eztet jó, hogy szóba hoztad!

Először elkeresztelték a jó magorok a hetit 3 hetire.
Amikor meg nem ők vezették: nem jártak be a parlamentbe, csak 2-ttő leamortizálót küldtek be a pofátlan gazemberek.
Ők tudják, hogy mire való a parlament, még díszletnek is röstellik.

leponex 2012.01.05. 18:51:37

@Az igazi sztrovacsek:

" Miért, jobb oldal van?
Az hogy gyenge a kínálat, mindkét oldalon, még nem jelenti azt, hogy nem kell hinni a "szebb jövőben"

Szóval Te vagy a Jobbikos :)

kvasztics47 2012.01.05. 18:55:17

@afejer:" szembemegy a világgal, szembemegy a népével is. Hatalom mindenáron!"

Ezért irtam, hogy nem lehet jobb belátásra bírni, csak teljesen ki iktatni!
Gondoljátok meg proletárok!

leponex 2012.01.05. 19:02:33

@kvasztics47:
"Amikor meg nem ők vezették: nem jártak be a parlamentbe, csak 2-ttő leamortizálót küldtek be a pofátlan gazemberek."

Nagyon haragban vagy te a valósággal :))

A "gazemberek" csak minősített esetekben tettek így:

"Nem vesz részt a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt frakciója a jövőben a parlamenti ülések azon részein, amelyeken a miniszterelnök is felszólal - jelentette be a két párt frakcióvezetője."

Ennek ugye az volt a kiváltó oka, hogy Ferenc testvérünk öszödi vallomásában bejelentette, hogy hazudott a választások előtt (is). Idézzem ismét?

Az elébb épp bevezetni szorgalmazott európai normák alapján e bejelentéssel egyben az írásbeli lemondást is természetesen bé kellett volna nyújtani.
Az európai normák feltétlen tisztelete megkövetelte, hogy a parlamentarizmus eszméjének megfelelően egy ilyen hazudós miniszterelnököt a de jure lemondásáig jelenlétükkel ne legitimáljanak :)
Ezzel szerintem minden eu-norma rajongó egyetért.

leponex 2012.01.05. 19:11:31

@kvasztics47:
"Ezért irtam, hogy nem lehet jobb belátásra bírni, csak teljesen ki iktatni!
Gondoljátok meg proletárok!"

Frei Tamás bácsi már régebben is érdeklődött e feladat elvégzésére alkalmas, megfelelően képzett szakmunkás forrásigényéről, az európai sajtóetikai normakészítók még hezitálnak, hogy e rétegigény támogatását mily mélységben lehet beemelni a médiaszabadság irányelvei közé. Biztató jelek már vannak.-)

lajos0 2012.01.05. 21:21:06

@Az igazi sztrovacsek: "Természetesen, csak megint a szarból kel visszahozni a kormányzást valakinek."

Ez maradjon a pitiáner ócska kis percpolitikusok projektje, itt az országot kéne valahogy visszahozni. Legalább a 2004-es állapotig. De ez a hajó meg már elment.

afejer 2012.01.05. 21:22:23

Úgy néz ki, Brüsszel (EU), USA és szinte az egész Nyugat-Európa azon munkálkodik, hogy teljesen kiiktassák ezt a fekélyt. Lehet, hogy az ellenzéknek nem is marad munkája.

lajos0 2012.01.05. 21:25:34

@Az igazi sztrovacsek: "Láss csodát, Petrasovics Annával értettem egyet legelőször."

Csak Kapolyi oligarcha lenyúlta tőle utóbb a szociáldemokrata fogalmat. Részemről szintén sajnálom.

Az igazi sztrovacsek 2012.01.05. 21:25:50

@kvasztics47:
"Pintér és a többiek is mind a markában vannak. Ő nem tárgyal, csak diktál."

Nem értek egyet veled.
Régebben már megfogalmaztam az álláspontomat erről a kérdésről, és a közelmúlt történései megerősíteni látszanak ezt.
Nevezetesen, hogy Orbán egyáltalán nem tart a markában senkit, sőt éppen ellenkezőleg. Orbán egy báb. Őt tartja a markában egy bizonyos gazdasági érdek csoport.
"Okos" emberek már 2002-2003 tájékán rájöttek arra, hogy ez az ember egy tipikus népvezér alkat. Meg van benne az a tulajdonság, hogy tömegeket tud maga mögé állítani szimpla süketeléssel.
Ezért nem kell sok-sok pénzt politikusok megvesztegetésére költeni, elég, ha ezt az egy embert a markukban tartják. Kicsit lassúra sikeredett ugyan a folyamat, de nem adták fel, és 2010-ben tökéletesen beérett "fáradságos munkájuk" gyümölcse. Most behajtják a befektetett munka "jól megérdemelt hasznát" és egyáltalán nem érdekli őket, ha közben az ország csődbe megy, mert ezen is hatalmasat kaszálnak.
Ez persze szigorúan magán vélemény, de azért ha nagyon akarod érvekkel, megfigyelésekkel, történésekkel és azoknak a következményeivel eléggé alaposan alá támasztható.
Ebből következik, hogy Orbán bukni fog, mert eddig kellett. El vannak fogadva azok a törvények, amelyekkel hosszú távra biztosítva van ennek a gazdasági érdekcsoportnak a jövője. A mór megtette kötelességét, a mór mehet.
Egyébként is annyira hiteltelenné vált már a nemzetközi "játszó téren", hogy a továbbiakban csak kolonc lenne a személye.
A jelenlegi állapotokat kicsit mélyebben elemezve egyébként is csak 2 lehetőség van.
1.Az Orbán kormány bukik, és ezzel elkerülhető az államcsőd.
2.Államcsőd lesz, és ebbe az Orbán kormány bele bukik.
De mint mondottam azt a bizonyos gazdasági érdekcsoportot már egyáltalán nem, vagy alig érdekli, melyik variáció valósul meg. Ha államcsőd lesz azon azonnal és nagyot kaszálnak, ha meg nem, lesz, akkor hosszú távon lassabban, de még nagyobbat, oszt jó napot.

Az igazi sztrovacsek 2012.01.05. 21:28:30

@leponex:

"Szóval Te vagy a Jobbikos :)"

Ha nem tetted volna oda a :) jelet, most anyáználak. :)

lajos0 2012.01.05. 21:37:56

@Az igazi sztrovacsek: "De legalább a látszata fönn van tartva annak, hogy az ellenzék szót kap a tanácsban."

Az is a bokréta a szarkupacon, de ennél kicsit tényleg több. Én részemről azt szeretném, ha a politika eltakarodna a közmédia környékéről is, ugyanis ez nem arra volna hivatott, hogy nyomorult kis pártocskák huzakodjanak rajta, meg szabályozzák, hanem hogy a saját objektív normarendszerével elénk tárja ezeknek a senkihelyetteseknek a mocsokságait. Ha már mi tartjuk fenn, nem a politikusok.

lajos0 2012.01.05. 21:42:08

@kvasztics47: "Pintér és a többiek is mind a markában vannak."

Nem a kirakatba kitett pojácák fingják általában a politikai passzátszelet. Szerintem Pintér és Martonyi is jobban beágyazott a nemzetközi mértékadó körökbe, mint Viktor, ahogy Gyurcsány is csak Piroska köreinek kiflispistája volt. Az igazi hatalom birtokosai ritkán mutatkoznak nyilvánosan.

Az igazi sztrovacsek 2012.01.05. 21:43:51

@lajos0:
Na végre valami, amiben tökéletesen egyetértünk.

lajos0 2012.01.05. 21:46:09

@kvasztics47: "nem az szerint osztályozok, hogy az a jó párt aki bármi áron bármilyen cél érdekében meg tudja szerezni a hatalmat, hanem az amelyik az én érdekemben szerzi meg a hatalmat."

Hát ez a törekvésed örök kudarcra van ítélve, de persze lehet naívnak lenni. A politológia értelemben viszont, ha meg tudja szerezni a hatalmat akkor jó politikus, ha nem akkor nem. Persze a politológiát nem érdemes sokkal komolyabban venni, mint a képviselőit, akik szánalmas lakáj csapat. Tisztelet a kivételnek ( pl: Schlett István, de őt nem is hallani sehol, és szerintem nem alacsonyodna le a szóvivőnek nevezett hazudóember szerepkörébe egyik oldalon sem).

lajos0 2012.01.05. 21:47:18

@Az igazi sztrovacsek: Szerintem több dolog is van, legalább is lehetne :-)

leponex 2012.01.05. 21:58:45

@Az igazi sztrovacsek:
A jelenlegi állapotokat kicsit mélyebben elemezve egyébként is csak 2 lehetőség van.
1.Az Orbán kormány bukik, és ezzel elkerülhető az államcsőd.
2.Államcsőd lesz, és ebbe az Orbán kormány bele bukik."

Nézzünk akkor egy, a valóságot inkább figyelembe vevő vélekedést:
(link helyett inkább idézném, mert szerintem a kevés tárgyilagosságra törekvő gondolat e tárgyban:

mosmaiorum.blog.hu/2012/01/05/az_eu_ ...

"Az uniós vezetésnek azon is érdemes elgondolkoznia, hogy vajon egy ilyen összeomlás, melynek bekövetkezésében az Unió, még ha „jó” célok érdekében is, maga is komoly szerepet játszott, vajon mit sugall az európai közvéleménynek. Egy tagország gazdaságának és politikai szuverenitásának kizárólag politikai okok és egy-két technokrata elvárás miatt történő „bedöntése” egyértelműen összeegyeztethetetlen azzal a politikai hagyománnyal, mely köré a második világháborút követő európai integráció szerveződött. A demokratikus döntések tiszteletben tartása, a pluralizmus, a nemzeti szuverenitás alapelvként történő elfogadása, a politikai kompromisszum értékként kezelése mind-mind egy olyan politikai hagyomány kereteit cövekelik ki, melyekkel nehezen hozható közös nevezőre egy ország szégyenpadra ültetése, csak azért, mert kormánya egyes kérdésekben a központitól eltérő véleményt képviselt, azonban európai orientációja megkérdőjelezhetetlen, és – tegyük hozzá – bizonyos kompromisszumokra is hajlandó. Ha az Unió mégis az erőfitogtatás útját választja, ez minden bizonnyal tovább rombolhatja az egyébként is csökkenő elfogadottságát az uniós polgárok szemében. Az európai parlamenti választások folyamatosan csökkenő részvételi arányai és az EU-szkeptikus pártok lassú, de folyamatos térnyerése meggyőzően jelzi, hogy lehet még az Unió képét javítani. Továbbá, a kicsi és az új tagállamok félelmeit is felerősítheti egy ilyen eseménysorozat a brüsszeli központ autoriter magatartásával kapcsolatban. Ezek pedig mind a makro-szintű, azaz a tagállamok közötti bizalmat, mind a mikro-szintű, azaz a polgároknak a központ felé irányuló bizalmát komolyan veszélyeztethetik. E bizalmi rétegek nélkül az Unió nehezen működhet valódi demokratikus politikai közösségként.

Az előbbiek pontosan mutatják, hogy a jelenlegi, egyébként mindkét félre nézve méltatlan huzavonában az uniós oldalnak is komoly vesztenivalója van. Pontosan ezért lehet abban bízni, hogy a legjobb európai politikai hagyományok jegyében hamarosan elfogadható kompromisszum születik. Hisz a fenti gondolatmenet a magyar kormányt sem menti fel a rosszul kitűzött célokból és a helytelen tárgyalási taktikák megválasztásából fakadó felelősség alól. Szerencsére ma még az összeomlás elkerülhető, ha a felekben kölcsönösen megvan erre a politikai akarat, és képesek felismerni valódi érdekeiket, ami nem más, mint a kölcsönösen elfogadható megállapodás."

lajos0 2012.01.05. 21:59:09

@kvasztics47: A parlament arra jó, hogyha a képviselőket lefilmezik véletlenül, amikor éppen szarnak a saját maguk által meghozott törvényekre, akkor kitilthassák a folyosóiról a tévékamerákat. No amikor ezt meglépték, akkor kellett volna 1 milliós tüntetés a sajtószabadságért, az hiteles lett volna. Mi az hogy a mi házunkból, akármelyik nyikhaj politikus kitilt minket ?

lajos0 2012.01.05. 22:03:19

@leponex: "Az európai normák feltétlen tisztelete megkövetelte, hogy a parlamentarizmus eszméjének megfelelően egy ilyen hazudós miniszterelnököt a de jure lemondásáig jelenlétükkel ne legitimáljanak :)"

A politikai érdek viszont azt követelte volna, hogy ott táncoljanak a sírján, minden felszólalását "Az ön kurva sok bort ivott miniszterelnök Úr", meg stb. viszontválaszokkal kommentálják. Akkor Selmeci Gabikának ( a lockheed emlékezetes lobbistájának) nem lett volna akkora égés munkakerülőzni, meg lustázni.

lajos0 2012.01.05. 22:06:06

@afejer: Az USA azért az euró kiiktatásán is munkálkodik, és ha lenne olaj a Hortobágy alatt, akkor bármiféle diktatúrával beérné nálunk is. Szaúd-Arábiának mikor küldtek levelet az aggodalmaikról ?

leponex 2012.01.05. 22:10:23

@lajos0:
"Én részemről azt szeretném, ha a politika eltakarodna a közmédia környékéről is, ugyanis ez nem arra volna hivatott, hogy nyomorult kis pártocskák huzakodjanak rajta, meg szabályozzák, hanem hogy a saját objektív normarendszerével elénk tárja ezeknek a senkihelyetteseknek a mocsokságait."

Tényleg kívánatos lenne.
No de miképpen jönne létre ez az idilli közmédia?

Tegyük fel, a politika eltakarodik.
No de melyik, az előző, vagy a mostani ?
A saját objektív normarendszerét ki alkossa meg, a mostaniak? A most elküldöttek? Zavarjuk el az egészet, és újat hozzanak létre a garantáltan politikamentes civilek? :))

Tartsunk népszavazást, kik legyenek a normaalkotók?
Legyen Nagy Navarró a norma?
Hívják vissza Havas urat, meg a Forrót?

lajos0 2012.01.05. 22:15:08

@leponex: "Szerencsére ma még az összeomlás elkerülhető, ha a felekben kölcsönösen megvan erre a politikai akarat"

Azért ezzel vitáznék. Mondjuk régóta vesszőparipám az elkerülhetetlen összeomlás, de ilyen közel még sosem volt.
A németek sem képesek minden idióta déli országot, meg minket is kihúzni a kakából, ha megpróbálnák arra rámegy a gazdaságuk, ráadásul Merkelt előbb hajtaná el a lakosság libát őrizni, mint hogy ezt megtehesse. A spanyol, portugál, olasz, görög, magyar csőd borítékolható, és lesznek még újabbak is. Svédországgal, Dániával, sőt Norvégiával lehetne itt példálózni, a nyakig eladósodott USA, meg a németek helyett.
Ráadásul a norvégok az olajbevételekhez nem nyúlnak, az válság idejére van, és az náluk furcsa módon nincs. Persze nem adósították el magukat nyakig feleslegesen, mint az előbb felsoroltak, ráadásul a norvég állam furcsa mód jó tulajdonos, ahogy a svéd is.

lajos0 2012.01.05. 22:18:56

@leponex: Mondjuk meg mi, hogy mi a norma. Népszavazáson. Az nekem elég demokratikusnak látszik elsőre. Nagyobb szükség lenne a független közmédiára, mint a független jegybankra. Ez valahogy mégsem lett európai norma, milyen érdekes. Ne tehesse meg egy duális rendszerben sem a két duál, hogy amiből nem akarnak témát csinálni ( mondjuk pofátlan költségtérítéses lopás), az ne legyen téma.

lajos0 2012.01.05. 22:24:59

@leponex: Másik módszerem (az egyszerűbb) lenne, hogy kötelezzék az alkotmányban a vezetésére Puzsér Róbertet, mint a szinte egyetlen valóban közszolgálati figurát :-) Azért kellene kötelezni, mert szerintem nem vállalná magától.

És akkor a reklámozó cégek sem lennének szent tehenek, hiszen a céges cenzúrára szinte minden médiumnál vannak szép példák, például a Strabag, vagy ilyesmi volt a Postabank is. Ezért is elfelejtettek valahogy aggódni a sajtószabadság barátai, (mindenért nekem kell, már tele vele a tököm).

leponex 2012.01.05. 22:27:19

@lajos0:
'Ezek' a kivonulósdit választották, nem tudni, mi lett volna, ha ...
Én már kezdtem arra gondolni, hogy talán mégse kellene folytatni ... oszt végül mégis Ferenc testvérünk rántotta félre a kormányt :)

A Selmeczy Gabriella lebuktatása a Lockheed ügyben elég pikáns, hiszen a baráti USA érdekeinek megfelelően lobbizott szegény. :)
A jó elnyeri méltó büntetését ...

****
Tényleg, mikor bombázzák Észak-Koreát? Atomfegyvert biztos találnának ...

Még szerencse, hogy a kínai meg a pakisztáni demokrácia már kiteljesedett.

lajos0 2012.01.05. 22:29:08

"adósságának újratárgyalásához kötötte Írország a szuverenitását csökkentő uniós paktum aláírását."

Nem kell beszarni elvtársak.
Life can be that simply .-)

lajos0 2012.01.05. 22:32:09

@leponex: "Én már kezdtem arra gondolni, hogy talán mégse kellene folytatni"

No nem a kivonulósdi buktatta meg Ferencünket, viszont a Fidesz rengeteget vesztett a humorérzéke elvesztésével. Még a végén megkedvelem Deutschot, Hillarynak írott levele kimondottan tetszett. Meg a Lázárnak írott is. Kár, hogy már ennyire lejáratta magát más ügyekben.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.01.05. 22:36:28

@Az igazi sztrovacsek:

Hogy lehet egy államcsődön kaszálni. Akkorát, hogy megérje miatta bedönteni egy államot. Belföldinek.

leponex 2012.01.05. 22:43:07

"lajos0 2012.01.05. 22:24:59"
Eddig azt hittem, én vagyok a naívabb :(
A népszavazás az különben is csak demagógia.
A Puzsér kötelezése ellen meg kifejezetten tiltakozom, szerencsére még meg van Újhelyi Pisti jelvénye, azzal fogok harcolni a horthystasovénirredentanacionalistaizé métely ellen.
***

Egy közmédiumban nem is lehetne reklám. Semmilyen.
Nem szabadna hazudni.
Moderátort kellene alkalmazni vitaműsorban, nem véleményformálót.
...
******
A pofátlan költségtérítéses kifogásoddal természetesen változatlanul nem értek egyet.
Tisztességes fizetést kell adni a képviselőknek, és nem lehetne semmi más jövedelemforrásuk.

A sokat emlegetett demokrácia kiröhögése, amikor egy gyatrán működő állami cég humánerőforrás gazdálkodója végkielégülésssel mellékesen megkapja tízévi járandóságát egy képviselőnek, és tovább elégíti magát.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.01.05. 22:44:58

@lajos0:
"Szaúd-Arábiának mikor küldtek levelet az aggodalmaikról ?"

1 - Szaud Arábia NEM AKART csatlakozni sem az EU-hoz, sem a NATO-hoz.

2 - Az USA Szaudi szövetség elég törékeny már így is. És az USA-nak szüksége van a Szaudiakra.

leponex 2012.01.05. 23:03:52

@lajos0:
"Mondjuk régóta vesszőparipám az elkerülhetetlen összeomlás,"

Másoknak is, és nem alaptalanul.
Tényleges tudatlanságom ( meg egyebek ) miatt azért inkább vélem azt, hogy öngyilkos módjára nem fogják hagyni végül összedőlni az EU-t. Mert azért ez a tét, nem?
Ez a mostani perpatvar az unió és az Orbán között elég szánalmas, és itt inkább az unióra gondolok. Konkrét kifogás még nem érkezett, mi és miért is sértegeti az uniós normákat. Én azt vélem, hogy a Viktor harcias, feleslegesen provokáló mondatai a sallerokról, kokikról nem estek jól a méltóságos uraknak, különösen hogy van is benne igazság.

De az is lehet, hogy tényleg jobb lenne, ha ez az elmúlt, és elég eltoltnak látszó két évtized politikusaival együtt eltűnnének hirtelen a közéletből.

Aztán utólag dühöngenénk mégis, hogy valakik megint meghekkeltek bennünket :(

Szóval én még hagynám, hogy kiderüljön, mire jut 14-ig Orbán.
Hajrá Magyar Köztársaságország !
:))

lajos0 2012.01.05. 23:05:22

@leponex: "Tisztességes fizetést kell adni a képviselőknek, és nem lehetne semmi más jövedelemforrásuk."

De a költségvetés egyenlege lenne a szorzó:-) Ha negatív és nem képes többlettel zárni, akkor mire jár ?

leponex 2012.01.05. 23:06:31

lajos0 2012.01.05. 22:32:09
Hát ja !
No de ha még Kedves Bárdunk blogján is sokan vannak, akik a békesség kedvéért ölni is hajlandók lennének :)

lajos0 2012.01.05. 23:11:51

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "És az USA-nak szüksége van a Szaudiakra."

Csakugyan. No hát ennyit a demokratikus értékek globális képviseletéről, meg egyes amerikai cégek befolyásolási képességeiről, érdekeiről. Nem kell ezt túl komolyan venni a hirosimai bomba óta.

És ez az elektorkodás is mekkora ökörség :-) És mindig ugyanabból a 30 családból vannak jelöltek :-) Valahogy így jön ki.
De Al Gore-t mondjuk csalással buktatták meg az utólagos elemzések szerint.

leponex 2012.01.05. 23:14:08

@lajos0:
Jó gondolat összekötni a köztársaságország költségvetési egyenlegét a javadalmazással. Ha tiszta lappal lehetne indulni. Mondjuk prémium lenne a fizetésen kívül.
Vagy bünti.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.01.06. 00:33:53

@lajos0: "És az USA-nak szüksége van a Szaudiakra."

Szaud Arábia olyan amilyen, de stabil hatalom, s a térséget is stabilan tartja.

Volt már a történelemben ilyen szövetség,mikor Churchill szövetkezett Sztálinnal a nácizmus ellen.

kvasztics47 2012.01.06. 09:44:14

@lajos0: "mint Viktor, ahogy Gyurcsány is "
Rég óta zavar engem, hogy te állandóan párhuzamba állítod Gyurcsányt és Orbánt, mint egyik kuty a másik eb.
A kettőjük életcélja ég és föld.
Orbán úgy politizál, hogy a pártja az ő céljait, akaratát hajtsa végre.
Gyurcsány úgy politizál, hogy a párt céljait, akaratát, testesíti meg.
Igaz, hogy majdnem egyenjlő, erős karizmatikus politikusok, de acéljaik és a módszereik teljesen ellentétesek.
Nekem a Gyurcsányé elfogadható és támogatható.

afejer 2012.01.06. 11:04:44

@Az igazi sztrovacsek: Igazad van, ennek az érdekcsoportnak volt köszönhető, hogy az IMF-t elküldte a kormány, és talán ennek az elméletnek lesz bizonyítása, hogy most sem akarja, hogy idejöjjön. Tehát nem lesz megállapodás a valutaalappal, csődbe megy az ország orbánostul, persze ők jól meg lesznek fizetve. OV-ért és tsaiért pedig nem kár, ők már úgyis leszerepeltek csúnyán.

lajos0 2012.01.06. 11:08:28

@kvasztics47: "A kettőjük életcélja ég és föld.
Orbán úgy politizál, hogy a pártja az ő céljait, akaratát hajtsa végre.
Gyurcsány úgy politizál, hogy a párt céljait, akaratát, testesíti meg."

Én nem tudok az életcéljaikról ( nagyon setét feltételezéseim vannak), de a hatalom mindenáron az közös pont. Gyurcsánynál viszont nehéz eldönteni, hogy éppen melyik párt céljait és akaratát testesíti meg. Mert ha nem testesíthet, akkor gyerünk csináljunk egy új pártot.

kvasztics47 2012.01.08. 11:46:19

@lajos0: "Mert ha nem testesíthet, akkor gyerünk csináljunk egy új pártot."

Hát nem logikus! Dzsingisz Kán úgy győzte le a kínaiakat, hogy megkerülte a Nagy-falat.
süti beállítások módosítása