A kör bezárult. Orbán Viktor megbukott. Nincs már senki, aki segíthetne rajta. Ha felteszi a kezét és azt mondja, mindent én kúrtam el, ne hari, magyarok, már akkor is vége van. Ki hinné el az újabb köpönyegforgatást? Ahova viszont elindult, ott nincs semmi, csak hullaszag.

Orbán Viktor menthetetlen. Nem tudja, mit cselekszik. Ha tudja, hogy rossz a hazájának, amit csinál, akkor azért bűnös, ha pedig nem - nos, akkor más típusú a probléma...

Van még legfeljebb másfélmillió híve, ennyien még meghatódnak, ha magyar érdekre hivatkoznak akkor is, ha ez is hazugság. Ennyien még nem akarják elhinni, hogy az ember, akiben ennyire hittek, sajnos, tehetségtelen miniszterelnök. A hazugsággal megszerzett parlamenti kétharmad és a hatalom bebetonozása ugyanis nem a tehetség fokmérője. Orbán konjunktúrában is képes volt veszíteni 2002-ben, válságot pedig nemhogy kezelni nem képes, hanem előállítja. Még leglehet az a másfélmillió, akik az eddig rejtegetett csodafegyverre várnak, de a bukást akarók már a spájzban vannak.

Egy egykor többre hivatott fiatalember tönkre tette Magyarországot. Valami elpattant benne a 2002-es vereség után, majd jött a téboly a 2006-os bukta után. Akkor érezhette meg végképp, hogy mindegy lesz az ár a 2010-es győzelemért. Minden reformot elgáncsolt, szétverette a nemzeti ünnepeket, össze-vissza hazudott politikai ellenfeleiről, főleg arról az egyről, most meg már egy egész pártot megbélygeez. Ígért mindent, mert tudta: ha harmadszor is veszít, akkor vége. A Fidesznek is, de legfőképpen az ő politikai pályafutásának. Mire a kormányrúdhoz ért, Őszöd igazsága lebénította. Azt kellett volna tennie, amit Gyurcsány elindított, majd Bajnai folytatott. Akkor is, ha közben mást mond. Nem tette, ez lett a következménye.

Magyarország romokban hever. Gazdasága leállt, a termelést, a fejlesztést finanszírozni képes bankok lenyúlva, megalázva. A munkanélküliség nem csökkent, sőt, jövőre nőni fog. csakúgy, mint az infláció. A forint kilátásai szörnyűek - 320 forintos eurónál ki fog tudni hitelt törleszteni -, a tőzsde 20 százalékot veszített egy év alatt. Nem tudom, Csányi Sándor meddig tűri ezt... Orbán szavahihetősége, mint olyan nem létezik. Átverte a nyugdíjasokat, az orvosokat, a köztisztviselőket, a rendőröket, a tűzoltókat, a pedagógusokat. Mindenkit. A gazdagok adóját csökkentette, a szegényekét növelte. Még csak nem is a középosztályon segített, hanem a felső tízezren. Ha egy 120 ezer fontos jövedelmű magyar középosztálynak számít, nos, ő már megkezdte a leszakadást. Bóvlik lettünk Orbán miatt,

Szomorú, de a magyar miniszterelnököt megveti és kirekeszti a világ. Még megpróbálhatja a magánnyugdíjak után lenyúlni a jegybank valutatartalékát, de az azonnali államcsődöt jelent. A pénz így is, úgy is - az Unió és a Valutaalap nélkül - legfeljebb március végéig tart ki. Utána nincs tovább. Orbán, ha nem jön segítség, előbb-utóbb a közalkalmazottak fizetését és a nyugdíjakat sem tudja majd átutaltatni.

Január 2-án tüntetnek a civilek és a pártok. Saját zászlóik alatt. Együtt. Itt azért megjegyzem, hogy a Teve utcai egyeztetésen megállapodás született arrról, hogy a pártok is állítanak szónokot. Lassan mondom: MEGÁLLAPODTAK ebben. Aztán néhányan kihátráltak, csak nehogy kettős legyen a mérce... Persze, azt sem bánom, hogy végül máshogy alakult. A január 2-ai közös tüntetés legyen az ajtórésbe betett láb, ha úgy tetszik, az összefogás kezdete. A remény napja. Ha tegnap az MSZP, az LMP és a DK már együtt tudott bojkottálni, a helyzet talán nem reménytelen. Hogy Bródy János dalát idézzem: "Lesz még Magyar Köztársaság!"

Hosszú lesz az orbáni rendszer agóniája. Ugyan a vártnál is hamarabb megbukhat a diktátor, de az újjáépítés rettenetesen nehéz lesz. Súlyos károkat okoz a fejekben az orbáni populizmus, a szabadságharc hazugsága.

Tudom, hogy a Fideszben, Orbán környezetében is felismerték néhányan: a helyzet reménytelen. Orbánt azonban nem tudják elmozdítani. Egyrészt neki tettek hűségesküt a felcsúti birtokon, másrészt fanatikus hívei nekik mennének, hogy elárulták, megpuccsolták a vezért. Még utcára tódulnának Orbánért - a Fidesz többi vezetője ellen... Akkor pedig a helyzet kezelhetetlenné válik.

Boldog új népet kívánok!

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr763508476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

házelnök 2011.12.31. 22:48:55

leponex ?
alfarhang?
faust?

lajos0 2012.01.01. 00:51:05

No ez az év is faszán indul. Én vagyok az első hozzászóló. Éljen Gyurcsány :-) Hukk :-)

leponex 2012.01.01. 01:14:44

@lajos0:
Egészségedre lajosx, meg az Annamariéra is :)))

leponex 2012.01.01. 01:38:59

@Tarski:
"Van még kérdésed?"
Lenne, meg válaszom is :)
De ahogy látom, az Annamari ellen még egy magamfajta birkának is annyi karakterhely jut, amennyit az egy éve elhalálozott médiaszabadság engedélyezni méltóztatik.

De azért megpróbáljuk, kedvencem a lepényhal ...

"aki minden konkrét politikai program hiányában képes a Fidesz mellett és az MSZP ellen szavazni. "
- írod, de mást sem hallasz a ballib médiában, hogy a fidesz az ellenkezőjét teszi annak, amit ígért ...
No, szerinted ki a birka, és az hányféle lehet?
***/
A diktátori filozófiád elég mulatságos, ha nem bántalak meg ezzel.
Diktátor az, akit annak neveznek, ezer példát lehetne még hozni arra, hogy épp mikor tojja le a magasságos Alapjogi Chartáit a 'szabad világ'.
Diktátor a Putyin is (valóban), de onnét jön az olaj, így aztán annyira mégsem diktátor.
Kommunista diktatúra van Kínában, de a Tienmann téri vérengzés nem zavarta meg a kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatok felvirágzását se Amerikával, se másokkal az EU-ban ...
(Ha Ferencünk megy Kínába, az bölcs nemzetépítés, ha a Zorbán, akkor a komcsikkal kvaterkázik :) )

A Demokrácia Fellegvárában naponta végeznek ki embereket húsz évvel az elkövetés után is, mikor hallottad Bendit bácsit, Barroso urat felemelni a hangját e barbárság ellen?
Ja, hogy nem tévesztendő össze a gazdasági kapcsolat, meg a politika? Ja, úgy más. Igazad van, a 'liberális' elvszerűség a legfontosabb.
***
Természetesen én sem veszem komolyan e derék mai forradalmárok kommentjeit, talán azért is dorgáltak meg, mert 'röhögök' rajtuk...

leponex 2012.01.01. 01:52:13

@Mai Kasszandra:
"Kedves Leponex! Szedjed azt a gyógyszert"

Hát még ha olvashatná, amit az Annamari kiretusált :))

Ezek a megfontolt, komoly érvek azért elgondolkodtatnak .-)

"Az orvosi tanácsot meg bátran fogadja meg Leponex, higgye el, nem megalapozatlan, mindennap ezt csinálom."

Elhiszem, tíz év alatt volt szerencsém látni néhány munkatársunkon, hogy a mindennapi rutin hova vezetett :)

Oszt mi is e diagnózis alapja, kedves doktor úr?
Vagy csak félreértettem, és a mindennapi gyógyszerszedésének tapasztalatait osztaná meg velünk?
***
PS:
Gondolja, hogy e halálosan komoly blogon a nyilvános orvosi tevékenység (imitálása) a legalkalmasabb formája Kedves Bárdunk posztjának továbbépítésére?
:))

leponex 2012.01.01. 01:54:46

@lajos0:
Biztos, hogy jó gombot nyomogatnak azok a befektetők ?

leponex 2012.01.01. 02:03:55

@Mai Kasszandra:
" de józan hangjukat elnyomta az ostoba, gyanútlan, elvakult, felelőtlen, iskolázatlan - ki-ki válasszon - többség."

Ha jól értelek, itt most a 2004-2008 közti parlamenti többségről beszélsz, aki valóban a fenti módon félresöpörte a józan hangokat, és így aztán el is jutottunk a tényleges pénzügyi csődig.

Amit csak az a 20 MRD állított meg egy kis időre, és e hiteleket épp jövőre kell kezdeni törleszteni a mostani kormányzat alatt.

Bölcsességed elég megkésett, így aztán a hitelessége is ölég csekély.

Az igazi sztrovacsek 2012.01.01. 09:09:06

@leponex:

B U É K

"Ha jól értelek, itt most a 2004-2008 közti parlamenti többségről beszélsz, aki valóban a fenti módon félresöpörte a józan hangokat,"

Ha jól értelek szerinted voltak józan ellenzéki hangok a 2004-2008 időszakban.
Arról meg hogy ki mit söpört félre, na arról gondolom még a központ sem akar vitát generálni.

szeleske 2012.01.01. 09:57:20

Ti is tudjátok ha valaki helyet átveszitek...a "hitelt" akkor megszorításokat kell alkalmazni.. nem a szánkat járatni hogy így szar úgy szar .. Tudja mindenki én is tudom.. De mindenek meg van az oka is a miértje.
Mi magyarok nyulak vagyunk... Egyiptomban sorra jöttek a lázadások az emberek az utcán .. és mi lett belőle megnyerték.. mert akarták hogy jobb legyen .. de mi elnézzük , nézzük hogy a szeretett hazánk a szemünk előtt megy szét , és nem csinálunk semmit ..

szeleske 2012.01.01. 10:00:19

@Tarski: Ez így van!!! Csak mi vagyunk ennyire nyulak!

Tarski · www.aristotle.5mp.eu 2012.01.01. 10:08:32

@lajos0:

Amint azt A demokrácia lényege című dolgozatomban is leírtam, a demokráciának igen sok rendszerhibája van. Ennek ellenére ma még nem találtak ki nála jobbat. Bár, ha tudsz egy jobb rendszert szívesen elolvasnám.

Tehát meg kell elégednünk a jelenlegivel, és ezen belül kell okosnak lennünk. Orbánnak azért sikerült sok minden, mert jól ismerte a demokrácia hibáit, jól ismerte a birka magyar lelkivilágát, és ezért sikerült megszereznie a kétharmadot. Innentől kezdve pedig nyitott az út egy autokratikus rendszer törvényes (!!!) kiépítéséhez.

A birka magyarja pedig felült a Fidesz populista dumájának, és most pedig szívja a fogát, mert nem tudja magáról lerázni egyhamar a Fideszes brancsot. Teccetek volna hamarabb gondolkodni!!!

T.

Tarski · www.aristotle.5mp.eu 2012.01.01. 10:14:29

@lajos0:

Nem lett hirtelen diktátor, mivel korábban is az volt. Megismétlem: külön kell választani az értékrendet a gazdasági célkszerűségtől. Azt csak a bolond Rákosi rendszer csinálta meg, hogy nem vett pl. narancsot, mert azt csak a kapitalistáktól vehette volna meg, ami szerintük politikai megalkuvást, lekötelezettséget jelentett volna, és a szocializmus bukásához vezetett volna. Ilyen buták nem lehetnek a politikusok a mai modern polgári demokráciákban.

T.

Tarski · www.aristotle.5mp.eu 2012.01.01. 10:32:36

@leponex:

Nem!!! A diktátor nem az, akit annak neveznek! Ezt honnan veszed? Én ilyent nem írtam le! Nem idézem ide azt a definiciót és annak magyarázatát, amit A demokrácia lényege című dolgozatomban leírtam, mert az nagyon hosszú lenne.

A lényeg az, hogy a diktatúra fogalma is összefüggésben van a szabadságjogok rendszerével, és olyan rendszert reprezentál, amelyik ELMARAD az éppen aktuális demokrácia szabadságjog rendszerétől. A "demokrácia" és a "diktatúra" közötti különbséget én "diszkrét értéknek" neveztem el, amit pontosan lehetne definiálni két szabadságjog rendszer összehasonlításakor. Nos, a lényeg itt van: senki sem határozta meg azt pontosan, hogy ennek a diszkrét értéknek milyen nagynak kell lenni, ahhoz, hogy diktatúráról és ne demokráciáról beszéljünk. Éppen ezért van arra lehetőség, hogy a politikusok, és olyan emberek, mint Te, handabandázzanak, mert nincs a fogalom pontosan körülhatárolva.

Mivel az éppen aktuális demokrácia szabdságjog rendszere konszenzus alapján jöhet létre, ezért ehhez VISZONYÍTVA kell meghatározni a diktatúra fogalmát is. De ez PONTOSAN MEGFOGALMAZHATÓ AZ ÉPPEN AKTUÁLIS DEMOKRÁCIA SZABADSÁGJOG RENDSZERÉHEZ VISZONYÍTVA!!! Ehhez viszont azt kellene rögzíteni, hogy melyek azok a konkrét szabadságjogok, amelyek hiányában már diktatúráról kell beszélnünk. Tehát pontosan definiálni kéne a diszkrét értéket!!! Ez az, amit nem tudunk, mert nincs kidolgozva pontos kritériumrendszer erre nézve.

T.

lajos0 2012.01.01. 11:24:37

@Tarski: "Tehát meg kell elégednünk a jelenlegivel, és ezen belül kell okosnak lennünk."

Viszont itt 20 éve nincs a rendszernek köze a demokrácia lényegéhez. Meg előtte sem volt. Egy demokráciában nem lehetett volna a politikai elit olajügyeit ügyészségi felügyelet mellett elkenni, nem lehetett volna elkótyálni a nemzeti vagyon nagy részét következmények nélkül, és nem lehetett volna a többség beleegyezése nélkül kifizethetetlen tartozásokat felhalmozni. Az, hogy a sajtó ezen ügyek elkenésében és bagatellizálásában segédkezett pedig ékes bizonyítéka, hogy sajtószabadság sem volt soha: azokból az ügyekből, melyekből a politikai elit nem akart ügyet csinálni, nem lett téma sehol.

lajos0 2012.01.01. 11:41:03

@Tarski: "Nem lett hirtelen diktátor, mivel korábban is az volt."

Tehát a szabadság és a demokrácia nagy barátai és őrzői félretehetik a demokrácia iránti elkötelezettségüket, ha a gazdasági érdek úgy kívánja. Akkor engedtessék már meg nekem, hogy az ő demokrataságukat ne vegyem túl komolyan.

Tarski · www.aristotle.5mp.eu 2012.01.01. 11:52:54

@lajos0:

Én leírtam azt, amit akartam közölni veled.

T.

lajos0 2012.01.01. 12:01:17

@Tarski: "A "demokrácia" és a "diktatúra" közötti különbséget én "diszkrét értéknek" neveztem el, amit pontosan lehetne definiálni két szabadságjog rendszer összehasonlításakor."

Tehát a kínai kommunista diktatúra az Észak-koreához képest mondjuk demokrácia, de az USA-hoz képest nem. Viszont az USA-ban totális diktatúra uralkodik mondjuk Svájchoz képest ?

"senki sem határozta meg azt pontosan, hogy ennek a diszkrét értéknek milyen nagynak kell lenni, ahhoz, hogy diktatúráról és ne demokráciáról beszéljünk. Éppen ezért van arra lehetőség, hogy a politikusok, és olyan emberek, mint Te, handabandázzanak, mert nincs a fogalom pontosan körülhatárolva."

Tehát akkor a demokrácia hazai féltői valamilyen ködös pontatlan fogalom védelmében lépnek fel, vagy ők is csak handabandáznak, ahogy kívülről nézve tűnik ?

De ezt bővebben is ki fogom fejteni az 'Élet értelme és minden egyéb' című összefoglaló munkámban .-)

Tarski · www.aristotle.5mp.eu 2012.01.01. 12:20:35

@lajos0:

Alaptételem az, hogy a demokrácia, a diktatúra ABSZOLÚT fogalma nem létezik, csak mint RELATÍV fogalom létezhet. Tehát: a Kádár-rezsim tekinthető demokráciának mondjuk a hűbéri társadalom tekintetében, de diktatúrának a mai modern polgári demokráciák vonatkozásában.

A demokrácia relatív kategória gyanánt való értelmezsée azért szükséges, mert egyébként nem lehetne értelmezni a demokrácia egyik axiómáját, a fejlődését. A FEJLŐDÉS pedig nyilvánvaló, ezt nem lehet letagadni.

A politikusok közül sokan handabandáznak akkor, amikor pl. diktatúráról beszélnek. De az nem handabandázás, ha pl. úgy fogalmaznak, hogy a demokráciát leépítik, vagy a diktatúra felé haladhatunk, stb. Minden a megfogalmazáson múlik, és itt fontos az árnyalati különbségtétel is.

T.

lajos0 2012.01.01. 14:30:35

@Tarski: Most, hogy a változást szükségszerűen fejlődést vagy degenerációt jelent azon azért lehetne vitatkozni. Meg a tömegmédia megjelenése és agymosását mondjuk fejlődésként is meg lehet élni, másfelől egy újfajta diktatúraként is.

Általában itt nálunk mindenki a saját diktatúráját nevezi demokráciának, de az is jogos megközelítés, hogy 4 évente egy napra van demokrácia.

a vonatkozó szakirodalom szerint viszont :

"A demokrácia mint eszmény (Dahl)

Az eszményi demokrácia jellemzői:
a polgároknak joguk van ahhoz, hogy meghatározzák, mely kérdéseket kell népszavazás útján eldönteni, és mely döntéseket bíznak választott képviselőkre ((pl. a parlamentre))
(a polgárok közösségét démosznak nevezzük)
teljeskörűség: a démosz a felnőttek teljes körét magában foglalja
szavazati egyenlőség: minden polgár szavazata egyet ér a döntések meghozatalakor
hatékony részvétel: minden polgár kinyilvánított akarata egyenlő súlyú a döntéshozatalban
tájékozottság a véleményalkotáshoz: minden polgárnak megvan a lehetősége, hogy tájékozódjon az adott problémáról a népszavazás előtt

Eddig még nem volt és valószínűleg nem is lesz olyan kormányzati rendszer, amelyre teljesül az eszményi demokrácia valamennyi jellemzője "

No most számomra ilyesmi lenne a demokrácia, tehát ebből a nézőpontból meg csak diktatúrák vannak.

Tarski · www.aristotle.5mp.eu 2012.01.01. 15:23:56

@lajos0:

Én azért ragaszkodok a saját elméletemhez - már ha megengeded.

T.

leponex 2012.01.01. 15:28:08

@Tarski:
:)
Herczog nagyszerű filmje jutott eszembe, amikor rettentő komoly arccal annak a filozófiai problémának a megoldásán kapott össze a város elitje, hogy a Hazugfalva-Igazfalva útkereszteződésben vajh mit kellene egyet kérdezni az úton érkezőtől, hogy megtudjuk honnét jött.
A néhány szavas szókincsű Kaspar akadozó hangon megszólalt: Megkérdezném tőle, béka vagy?
***
Tarski, ez a blog nem a Demokráciatudomány és Diktatúraelemző Intézet honlapja, Kedves Bárdunk itt mindösszesen azon szorgoskodik hogy Ferenc testvérünk valahogy reanimálódhasson.
Más mondanivaló és a szárnyaszegett, támogatottságukat elvesztett ballib erők hiteltelensége miatt a Diktatúrával, Autokráciával, Despotizmussal, Szólásszabadság halálával, kommunizmussal, horthysta-rákosista-kádárista- anyám tyúkja még mivel vélik mozgósítani a 'politikailag bizonytalanokat'.
Nincs ezzel semmi baj, van aki a 'demokrácia leépítését' képes komolyan venni, van aki ezt egyszerűen szamárságnak tekinti.
Olyankor persze jön az Annamari :))
****

Ezzel együtt természetesen érdemes foglalkozni az eszményi demokráciával.( amit szerintem leginkább egy eszményi királyság tudna talán megközelíteni .-) )

"A FEJLŐDÉS pedig nyilvánvaló, ezt nem lehet letagadni."

Amennyiben ezt is hajlandó vagy relatívnak tekinteni, akkor igen.
De ha a viszonyítási alapot (a kölcsönből épült) autópályák kilométereiben, az internet elterjedtségében, ... véled felfedezni, mint Kedves Bárdunk teszi ezt rendszeresen összehasonlító elemzéseiben, akkor rossz úton jársz. Szerintem.

leponex 2012.01.01. 15:34:00

@Az igazi sztrovacsek:

"Arról meg hogy ki mit söpört félre, na arról gondolom még a központ sem akar vitát generálni."
:)
Nem, megtették ezt a szavazatszámlálók legutóbb.
A következő söprögetés eredményét - egy biztosan bekövetkező idei előrehozott miatt - még az idén megtudjuk.
Vagy nem.
De ez biztos.

leponex 2012.01.01. 15:37:09

@leponex:
Oszt jön a lajosx macsekja ...

leponex 2012.01.01. 15:39:44

@lajos0:
"De ezt bővebben is ki fogom fejteni az 'Élet értelme és minden egyéb' című összefoglaló munkámban .-)"
:))))))

Andráska8 2012.01.01. 18:57:56

Január 2-án, mások mellett a Demokratikus Koalíció kezdeményezésére, a demokratikus ellenzéki pártok, mozgalmak és civil szervezetek együttműködésével közös tüntetést tartunk az Operaház előtt. Odabent az Orbán-kormány a tákolmányát fogja úri murival ünnepelni. Mi, demokraták pedig ezzel a tüntetéssel fejezzük ki, hogy a ’89-es Alkotmányban, a demokratikus intézményekben, az egyenlő jogokban, az igazságos Magyar Köztársaságban hiszünk.

Orbán Viktornak köszönhetően Magyarország politikai, pénzügyi és morális válságban van. Változtatnunk kell! Üzenjünk együtt a rezsimnek, hogy mi, a demokraták vagyunk többen. Arra buzdítjuk a Demokratikus Koalíció tagjait és szimpatizánsait, vegyenek részt a január 2-ai tüntetésen, hogy 2012 valóban az elrugaszkodás éve lehessen! Lesz még Magyar Köztársaság - fogalmaz a Demokratikus Koalíció közleménye.

(Klubrádió)

illaim 2012.01.01. 19:19:49

@leponex:
Látom az ÚJ ÉV számodra nem hozott javulást! Te maradtál a fidesz tablettás
félbites szószólója az Orbán rendíthetetlen seggnyalója! A Gréczy blog
fóbiád meg egyenesen röhejes!Mond csak tablettás! Azon túl,hogy Orbán minden létező jogot felrúgott! Az összes hitelét elvesztette,vagy állítása szerint a Svájci Frank hitelét visszafizette,miben bízol mégis? Te még mindig azt hiszed,hogy a piacról lehet finanszírozni az országot? Te nem olvasod az ÁKK jelentéseit? Te nem hiszel Mellár Tamásnak, Bod Péter Ákosnak? Te tényleg azt hiszed,hogy aki ellent mond a Kusza Szemnek az csak sértődött ember lehet? Mégis milyen lehetőség marad,ha igazzá válik a Corriere Della Sera cikkében előrevetített szavazati megvonása az országnak? A nemzetközi bíróságok elmeszelésének, és az azt követő büntetéseknek? Az nem zavar, hogy ezek fizetésére különadóval sújthatnak? Te tényleg erre szavaztál? Az nem idegesít,hogy egekben az energiahordozók ára? Ráadásul a gyenge Forint miatt tovább fog emelkedni a gáz ára, az áramé, a benziné,a gázolajé? Ez mind beépül a kiskereskedelmi árakba!Az tényleg nem zavar, hogy azért kell emelni a minimálbért 18%-al hogy ne csökkenjen a dolgozok fizetése? Hogy fogják ezt a bért kitermelni? Te tablettás nem kellene gondolkodnod végre?

leponex 2012.01.01. 20:41:36

@illaim:
BUÉK! kedves egyszinapszisos illaimunk :))
A randiról mesélj, sikerült végre egyről a kettőre jutnod? Az már neked lokális hálózat lesz tudod, a harmadikkal meg kinyílik majd a világ előtted :))
De ezt már megbeszéltük, csak bíztatlak megint!

Nem is értelek jóbarát. Ha ennyire tragikus a helyzet, secpec összeomlik a Zorbáni Diktatúra És Autokrácia, legközelebb már holnap délután!
Vidulj komám, ha igyekeztek, az 5.K-ig is eljuthattok estig!
Én meg könnyen beletörődök e setét Önkényuralom összedőlésébe, hiszen rövidesen ingyé lesznek az energiacipelők, erős lesz a Forint ( bár abba meg nemrég épp beledögölni készültünk ), a gázáremelőknek meg annyi lesz, levágják a kezüket.
Addig gyorsan kisirdogálom magamat.
Brühühühüh...

Basszus, mi lesz velünk, ha a Della Sera is megírta.

illaim 2012.01.01. 22:04:28

@leponex:
Milyen randiról hablatyolsz leponex?Te mint a fidesz tablettás 0,5 bites szószólója,az Orbán rendíthetetlen seggnyalója, a korlátozott felfogóképességeddel még a kérdéseket sem vagy képes értelmezni!? Te nem ebben az országban élsz? Azt hiszed, ha a boltosnak
elmondod az ilyen zagyva szövegeidet akkor ingyen kapsz kenyeret? Legfeljebb kihívja a Mentőket!Ami rád is meg az eszement nyalókádra is ráférne!Egy szoros kényszerzubbony!Élj boldogan az újévben!Minimálbérből!Mert Téged sem hagynak az út szélén a nyalókád pribékjei!LOL Ja majd el feledtem! Tudod mit ír THE ECONOMIST ? Olvasd!
Q: What is the difference between a flock of sheep and the Fidesz parliamentary fraction?
Mi a különbség a birkanyáj és a fidesz parlamenti frakciója között?

A: Sheep have a mind of their own.
A birkáknak saját eszük van.
LOL

lajos0 2012.01.01. 23:40:50

"Nagyobb eséllyel - vagyis kisebb nyereményígérettel - kínálják játékra a londoni fogadóirodák azt, hogy 2012-ben az euróövezet legalábbis részlegesen felbomlik, mint azt, hogy Vilmos herceg elválik feleségétől.

A legnagyobb brit online fogadóhálózat, a Paddy Power 2012-re kiírt fogadási lehetőségei között szerepel az euróövezet idei felbomlása, vagyis egy vagy több tagállam kiválása a valutaunióból. A cég ezt meglehetősen nagy valószínűséggel, így elég csekély nyereménylehetőséggel kínálja: a vasárnap erre kiírt esély 4/6 volt, ami átszámítva azt jelenti, hogy 100 fontos téttel ennek bekövetkezte esetén hozzávetőleg 166 fontot lehet nyerni.

A feltétel az, hogy a valutaunió 2012. december 30-án 22 óráig megszűnjön létezni jelenlegi formájában. Ezt egyébként a fogadóiparban kevéssé érdekelt nagy citybeli befektetési és elemzőházak is meglehetősen nagy eséllyel jósolják. Az Economist Intelligence Unit - a világ legnagyobb gazdaságelemző csoportja - januárra szóló havi világgazdasági előrejelzésében 40 százalékosra becsülte az euróövezet szétesésének valószínűségét az idén, vagy legkésőbb jövőre."

Azért 66 Font az 66 Font.

leponex 2012.01.02. 00:41:15

@illaim:
Mindent elfelejtesz?
Megbeszéltük, hogy keresel magadnak egy másik szinapszist, randiztok, oszt izibe egybekeltek. Ketten már egy egész csinos helyi hálózatot hozhattok létre, és mire hárman lesztek, olyanok lesztek mint a zinternet. Dőlni fog beléd a zinformáció.

Persze egy boltosig még sok-sok újabb szinapszist kell becserkészned, de menni fog.
No, majd akkor talán néhány baráti blogbejegyzésen túl mást is képes leszel befogadni. Talán.

***
És most képzeld el, milyen lehet az a társaság, akit ezek a birkák is kenterbe vertek. Nem kicsit, nagyon.
Neked ott a helyed a mai 4. K alapító bulin!

Jesszusom, már az "THE ECONOMIST" is ilyet ír ?? A Sera után?
***
De most komolyan.
Azon picsogtok, hogy nem marad Baka úr a legfőbb bíró, hogy megint 3 alelnöke lesz az Mnb-nek, meg kettővel több új tagja a monetáris tanácsnak?
Drágul a benzin?

Amikor szétesőben van az EU az impotens vezetői miatt (is) ?
Amikor a görögök, olaszok, spanyolok, portugálok, ... kerülnek egyre nehezebb helyzetbe? Amikor a németek is 1% alattira várják a tekintetes GDP-t, a Zorbán meg nem akarja ezt 7%-kal emelni?

Nekem semmi közöm se Orbánhoz, se a Fideszhez, és ha megbukna, érdeklődve várnám, mit kezdene a hatalommal ez a létre sem jött olajfa-izé.

Kedves Bárdunk nem ok nélkül szorongott saját blogján nemrég, hogy nem lenne jó, ha a Zorbán most megbukna.

Lesz egyszer valaha önálló véleményed is?

leponex 2012.01.02. 00:53:52

@illaim:
De hogy igazat is adjak :
"Az tényleg nem zavar, hogy azért kell emelni a minimálbért 18%-al hogy ne csökkenjen a dolgozok fizetése? "

Még ha nem is igaz numerikusan ez, de valóban a lehető legrosszabb gazdasági-politikai környezetben lépte meg az amúgy legtöbbek által elismerten helyes egykulcsos adórendszert a Patás. A kommunikációja csapnivalóan rossz volt, és az uniós adósság és valutaválság miatt lehet, hogy politikailag hasznosabb lett volna a nagyobb jövedelmeket jobban megadóztatni.

Nem úgy, mint az örökölt bajnai-féle kvázi-kétkulcsos adórendszer, ahol a bruttó 400 ezer FELETTI jövedelem adózott volna csak a második kulccsal.
Az idióta 'szuperbruttó' ötletét most fedje jótékony homály.

De majd megvárjuk a harmadik szinapszisod kapcsolati hálójának kialakulását, oszt vizslathatunk tovább.
:)

Tarski · www.aristotle.5mp.eu 2012.01.02. 08:06:13

@leponex:

Kedves Leponex!

Persze, ez Zsolt blogja, de ha nem válaszolok a kérdéseitekre, akkor olyan bunkónak tekinthettek, mint a Fideszes fiúkat tekintem én. A kérdések pedig a demokrácia, a diktatúra fogalmának értelmezéséhez vezettek, amiről pedig nekem van külön elméletem! Gondolom, természets az, hogy én ehhez ragaszkodom, és próbálom megvédeni a magam elméletét.

Zsolt pedig egy kiváló újságíró, kár őt"Bárdunk"-ként aposztrofálni. Gyurcsány Ferencnek pedig, mint magyar állampolgárnak, joga van pártot alapítani, joga van a következő választáson indulnia, és megmérettetni magát. Majd 2014-ben kiderül, hogy volt-e alapja a várakozásainak. Én biztos, hogy rá és a Demokrata Koalícióra fogok szavazni!

Még egy elméleti probléma, ami ide kapcsolódik. Az már a demokrácia játékszabályainak a nem kellő ismeretét jelezheti, ha valaki megkérdőjelezi mások lehetőségét az alaptörvényben biztosított szabadságjogainak a gyakorlásában. Én sohasem kérdőjeleztem meg azt, hogy Orbán Viktornak és a Fidesznek van-e joga a választáson indulnia. Van joga hozzá!!! De éppígy joga van Gyurcsány Ferencnek és a DK-nak indulnia a következő választáson. Ilyen szempontból abszolút indifferens az, hogy Orbán, vagy Gyurcsány korábban ki volt, és mit csinált. A politikai hitelesség egy olyan dolog, hogy azt mindig az adott választáson adják meg a politikusoknak a választók, tehát ez sem egy abszolút ketegória. Magyarán: hiába bukott Orbán háromszor, mégis kétharmadot kapott 2010-ben. Hiába bukott Gyurcsény Ferenc 2009-ben, ettől még 2014-ben sikerrel indulhat a válsztáson.

Ennyit a demokrácia újabb leckéjéből, drága Barátaim!

Van még kérdés???

T.

Tarski · www.aristotle.5mp.eu 2012.01.02. 08:12:03

Demokrata Koalíció = Demokratikus Koalíció!

Sorry!

T.

Az igazi sztrovacsek 2012.01.02. 12:36:41

Mindenkinek egészséges új esztendőt kívánok, mert a boldog év kissé elérhetetlennek tűnik, lehetetlent meg ne kívánjon az ember.

@Tarski:
Egyetértek.

Némi kaján vigyorral olvasgatom itt, és más blogokon is az ehhez hasonló szövegeket: "Ha az a szarkupac ott tőlünk nyugatra összdől," vagy "Amikor szétesőben van az EU az impotens vezetői miatt (is)", stb..

Tényleg ott tartunk, hogy már csak ennyire futja?
Tényleg ott tartunk, hogy már csak az Eu szétesése mentheti meg Orbán Viktort?
Tényleg ott tartunk, hogy a miniszterelnök újévi üzenetében reményt kívánt 2012-re?
Már a reményt is kívánni kell?

lajos0 2012.01.02. 12:38:16

@Tarski: "Gondolom, természets az, hogy én ehhez ragaszkodom, és próbálom megvédeni a magam elméletét."

Hegelnek mondták egyszer a fáma szerint, hogy csodálatos munka a rendszere, csak nem passzol nagyon a valóságra, mire annyit válaszolt, hogy elég baj az a valóságnak.

A téma könyvtárnyi irodalmában a demokráciát nem kezelik relatív fogalomként, hanem vannak bizonyos kritériumok, normatív leírások, ezeknek semmiféle fennálló berendezkedés nem felel meg teljesen ( tehát bizonyos értelemben mindenhol diktatúra van). Illetve a létező rendszerek berendezkedését elemzik, ami meg egyszerű helyzetleírás.

Tarski · www.aristotle.5mp.eu 2012.01.02. 13:26:15

@lajos0:

Különbséget kell tenni itt a demokrácia fogalma és a demokrácia, mint politikai intézmény között. A demokrácia fogalma egy ontológiai probléma, arra keresi a választ, hogy MI a demokrácia?

A demokrácia, mint politikai rendszer viszont arra keresi a választ, hogy MIKÉNT kell a társadalmi mozgásokat megszervezni, hogy az éppen aktuális demokrácia fogalomnak, illetve annak kibontott tartalmának megfelelő politikai rendszert kiépítsük. Te ez utóbbiról beszéltél, úgy általában, nem pedig a demokrácia FOGALMÁRÓL, mint történelmi kategóriáról! Nagy különbség!!!

T.

Tarski · www.aristotle.5mp.eu 2012.01.02. 13:27:36

Kinek van még felesleges kérdése?

T.

leponex 2012.01.02. 13:45:43

@Tarski:
Kedves Tarski!

Amint láthatod, itt (is) bárki lebunkózhatja demokratikusan és verbálisan a másikat, az Annamari csak az iróniát nem kedveli :) Olyankor Szólásdiktatúra van. Vagy ki tudja, mikor mi.

Szerintem egy nyilvános fórumon nem elegáns, mi több elég gyávácska viselkedés ez, de ez megint magánügy.

- Zsoltunk maga aposztrofálta majd két éve a Zorbáni diktatúrával szemben megszólaló derék írni, kommentelni tudókat, meg hogy leszen-é belőlök ötszáz ?
Tréfás dolog 'újságírónak' titulálni, annak azért még a mi médiaviszonyaink közt is vannak minimális feltételei.
Zsoltunk tökéletesen megfelel Ferenc testvérünk melletti kiállás énekesének, a Kedves Bárdunk kifejezetten ennek precíz elismerése.

"ha valaki megkérdőjelezi mások lehetőségét az alaptörvényben biztosított szabadságjogainak a gyakorlásában. "
- írod, és töröm a fejem, vajh ki, hol, hogyan, mikor tette ezt, megtennéd, hogy ezzel kapcsolatban konkrét példát felhozol?
De komolyan!

Én magam épp arra noszogatom Kedves Bárdunkat is, meg az összes K rajongót,
tessenek végre alternatívát gyártani, és a tekintetes birkanyáj elé tárni.
Gondolom, a Demokrácia lényegéhez tartozik, hogy objektíven meghatározzuk, kik a birkák, és mely választások alkalmával veszik fel a 'bölcs választó' és a 'birka' entitásuk közül az épp aktuálisat. Utólag, természetesen.
Elméleti munkásságod erre a kardinális kérdésre mindeddig nem adott választ :)

Mert 'Természetesen választások lesznek ...'
Leckéztetned inkább azon politiklai barátaidat lenne szükséges, akik évek óta a Diktatúráról, meg Bebetonozásról siránkoznak.
Nem gondolod ?

Ha jól értem, immár a választókerületek új határainak meghatározása maradt meg 'érvként' a választójogi törvény totális hatalombebetonozási mibenlétéről. Lássuk be, azért ez már igen szánalmas.

lajos0 2012.01.02. 15:53:09

@Tarski: "A demokrácia fogalma egy ontológiai probléma, arra keresi a választ, hogy MI a demokrácia?"

Ha ontológiai probléma lenne (nem az), akkor úgy merülne fel a kérdés, hogy van-e demokrácia. Az ontológia a filozófia hagyomány szerint ilyesmivel nem foglalkozik, hiszen fel sem merül az embertől külön tételezhető létezése. Ez egy politikatudományi, vagy eszmetörténeti, vagy ha úgy tetszik esetleg történelmi fogalom. De mivel a filozófia tevékenysége nagy részében a fogalmak tisztázására törekszik, nem sok értelme lenne mindent úgymond ontológai kérdésként vizsgálni.

De ha a diktatúrát is ontológiai problémaként éljük meg, akkor fellélegezhetünk, hiszen senki sem tojik be egy ontológiai problémától, (esetleg nehány Derrida féle elborult, de azokkal nem lehet választást nyerni :-)

Tehát van akkor világnézeted szerint a demokrácia fogalma, illetve az ezzel a fogalommal nem koherens gyakorlati demokrácia. Az is kérdéses, hogy ha valami nem felel meg a saját fogalmának, akkor tudunk-é róla beszélni, ráadásul úgy, hogy még értelme is legyen. Szerintem is felesleges.

Az igazi sztrovacsek 2012.01.02. 17:12:46

Miután már meghatároztátok a demokrácia lényegét, mikéntjét, fogalmát, történelmi kategóriáját, minden létező és nem létező összetevőjét megannyi nagytudású filozófus megvilágításában, és kifejtettétek mindennapi kihatásait úgy napjainkban mint történelmileg, talán arra az egyszerű kérdésre is tudtok válaszolni, hogy mit szeret(ett) Józsi bácsi jobban.
Amikor bárhol szabadon szívhatta a munkást, (cigaretta) ott rúgott be és annyiszor a havi fizetéséből amikor és ahányszor akart, adót nem kellett fizetnie, viszont cserébe befogta a pofáját, vagy azt amikor a befizetett adójából szabadon szidhat bárkit(?) de közben cigire meg sörre már nem futja?
Mielőtt késre menő vitát generálnátok a kérdés eldöntéséről, megvilágítva azt a demokrácia és a diktatúra minden vonatkozásában, elárulom, hogy Józsi bácsi azt szeretné, ha szabadon pofázhatna, szidhatna mindent, és mindenit és még cigire meg sörre is bőven futná a biztos havi fixből. Ez esetben még az adóját is szívesen befizetné.
Szerintem.

lajos0 2012.01.02. 19:49:21

@Az igazi sztrovacsek: "vagy azt amikor a befizetett adójából szabadon szidhat bárkit"

Ha jól tudom a szidási adót még nem vezették be, bár nem akarok ötleteket adni. Másfelől sosem döngettem a mellem , hogy mekkora demokrata vagy magyar vagyok, de ha bárki ezzel próbálkozik továbbra is muszáj leszek kinevetni.

Az igazi sztrovacsek 2012.01.02. 20:42:40

@lajos0:
Lehet hogy rosszul fogalmaztam?
Arra gondoltam, hogy ma - elvileg - szólás szabadság van. Bárki bárkit szabadon szidhat, (politikai értelemben) legfőképpen a rendszert, és "ezért" személyi jövedelem adót kell fizetni.
Anno az "átkosban" ez nem így volt. Nem lehetett szidni a rendszert, mert akkor bekísért a szerv, viszont cserébe az állam nem szedett jövedelem adót.
Ja, és mellékesen gondoskodott a polgárairól. (alattvalóiról)
Biztos munka, biztos - bár szerény - megélhetés.
Ma viszont adózd le a gatyádat is, azután meg dögölj éhen, ha magadon segíteni nem tudsz, mert állam bácsitól hiába várod hogy segítsen.
Nem én mondom ezt, csak tolmácsolom, hogyan éli meg Józsi bácsi.
Lehet persze Józsi bácsit "leírni", mint elhanyagolható tényezőt, csak nem kell majd csodálkozni, ha Józsi bácsi elmegy szavazni, holott az utóbbi 8-10 évben már nem ment el.

lajos0 2012.01.02. 21:54:49

@Az igazi sztrovacsek: "Arra gondoltam, hogy ma - elvileg - szólás szabadság van."

Ebben egyetértünk. Nem irkálok sok helyre, kábé csak ide, néha eltűnik néhány bejegyzésem, de ettől eltekintve nem tapasztaltam mást. Másfelől én az úgymond átkosban is szabadon szidtam a rendszert gyerekként, lecsulázhattam a vezetők ünnepi alkalomból kitett képeit, nem volt retorzió. Amikor egyszer házilag farigcsált "bombát" dobtunk a pártházba, akkor is csak a takarítónő anyázott, mert meggyulladt a függöny egy kicsit, de meg lehetett úszni. Ha elkaptak volna akkor nem tudom mi van, de hát ehhez is hülyék voltak. De a lényeg, hogy bárhová mentem Kádár kurva édesanyját szidta mindenki teljes egyetértésben. Nem volt még szétszakítva a nemzet :-)) Jövedelmi adót meg nem szedtek, levonták egyből, így csak tátott szájjal néztük a sok felesleges nyugati kütyüt, és azt hittük nekik milyen jó. Hogy gondoskodott-é ez a rendszer a polgárairól, vagy csak nem hagyta őket éhen dögleni, mert az is tilos volt, ezen lehet vitázni. Viszont a vagyoni különbségek messze nem voltak ekkorák az is vitathatatlan. És ha valaki dagasztott a MSZMP-ben akkor megélhetés sem volt feltétlenül szerény.

Állam bácsitól pedig most sem várom, hogy segítsen, de a feltételek olyanok, hogy hiába is várnám, meg nem is ez a dolga. Viszont azt sem vártam, hogy állam bácsi képviselői és klientúrája ellopja a teljes nemzeti vagyont, nyakig eladósítja az országunkat, majd kioktat, hogy hogyan legyek demokrata, meg jó magyar.

És ha Józsi bácsi elmegy szavazni, sajnos az antidemokratikus küszöbök meg kopogócédulák, amiről még az ellenzéki kerekasztal nevű gittegylet egyezett meg a fejünk felett az ő lehetőségeit is korlátozni fogják. Lehet választani a tehénszarból meg a disznószarból, esetleg a lószarból, de ez nem mindenkinek alternatíva. Viszont aki közpénzből, államvagyonból, esetleg politizálás közben gazdagodott pofátlan módon, az nekem ne ugasson demokráciáról, nemzetről, európáról meg adótudatosságról, ha lehet. Úgyhogy a mai politikai garnitúra ideológiai kérdésekről mélyen hallgasson, a gazdaságot kéne jól csinálnia, de ahhoz meg egyik sem ért. Akkor mi itt a Józsi bácsik alternatívája ?

Az igazi sztrovacsek 2012.01.02. 22:11:44

Ha esetleg valaki nem értette volna, vagy jó jobbos szokás szerint minden egyes mondatomba külön belekötve e félre magyarázná amit írtam, megkérdezem egyértelműen: Vajon hány ember értékeli úgy a szóban forgó törvényt, hogy a FIDESZ kormány igazodva az európai trendekhez, a népegészségügy érdekében, és a magyar emberek érdekében, és társadalmi érdekből, és hogy milyen jó lesz ez mindenkinek....?
És hány ember értékeli úgy, hogy ez a ...... - nem írok jelzőket - Orbán Viktor betiltotta a dohányzást az országban?
Magyar zember, magyar kocsmában, magyar vegyes pálesz, magyar kadarka, vagy borsodi "hínáros" mellett szeretne magyar mahorkát szívni, és ha ezt nem teheti - akár hogy is fáj - emiatt nem Gyurcsányt fogja szidni.
MAGYARUL MEGINT ELVESZETT NÉHÁNY SZÁZEZER SZAVAZAT.

leponex 2012.01.02. 22:14:57

@Az igazi sztrovacsek:
".. mit szeret(ett) Józsi bácsi jobban.
Amikor bárhol szabadon szívhatta a munkást, (cigaretta) ott rúgott be és annyiszor a havi fizetéséből amikor és ahányszor akart, adót nem kellett fizetnie, viszont cserébe befogta a pofáját..."

Talán vidéke is válogatta, a Józsi bácsik ( Mari nénik ) mit preferáltak az életben.
Felénk, falun tízből egy, esetleg kettő volt az, akinek a léthorizontja a cigaretta, berúgás, pofázás alternatívái közt telt. (Ugye milyen választékos voltam ? :) )
Igaz, ők még ( a 8-9 ) jobbára paraszti létben éltek ( amíg hagyták élni őket ebben ), szántás-vetés-aratás, kalákában házépítés, nősülés, gyereknevelés, templomba járás, netán a gyerek iskoláztatásának megkísérlése, a falu néhány közös programjának megélése, baráti kártyázások, nagy borozások, meg ilyenféle kispolgári csökevénységek közepett.
Adót bizony kellett fizetni többfélét, a finánc eszén való túljárás egészen kifinomult ötletekben valósult meg.
A pofáját se fogta be sokszor, meg is ütötte a bokáját ezért :)

Ez a fajta Józsi bácsi lehet, hogy elment legutóbb szavazni :)
(Valahogy össze kellett jönni a 2/3-adnak)

Lehet, hogy a 'Te' Józsi bácsidra hajt Kedves Bárdunk favoritja is? Az még kevés lesz ...
:)

Az igazi sztrovacsek 2012.01.02. 22:15:38

@lajos0:

"Állam bácsitól pedig most sem várom, hogy segítsen,"

Én sem.
De kevés van belőlünk.

leponex 2012.01.02. 22:24:17

@Az igazi sztrovacsek:
"És hány ember értékeli úgy, hogy ez a ...... - nem írok jelzőket - Orbán Viktor betiltotta a dohányzást az országban?"

Hát ha ez alapján lenne a választás, akkor még a mostani kétharmadnál is nagyobb lehetne :) Cirka 40% aki dohányzik rendszeresen.

Amúgy nem a Zországban, hanem a zárt közforgalmú helyeken, ha jól tudom.
Ahogy a Zeurópa nagyobbik részén.

Az igazi sztrovacsek 2012.01.02. 22:24:23

@leponex:

"Meg lehet persze magyarázni...."

Vagy lehet esetleg naponta órákat tölteni Józsi bácsik, és Mari nénik társaságában.

Ja, a "szántás-vetés-aratás, kalákában házépítés," meg a "finánc eszén való túljárás egészen kifinomult ötletekben valósult meg." érvelés azért nem helytálló, mert annyira azért sem Józsi bácsi, sem Mari néni nem hülye, hogy össze tévessze a Rákosi korszakot a 70-es évekkel.

leponex 2012.01.02. 22:35:19

@lajos0:
"És ha Józsi bácsi elmegy szavazni, sajnos az antidemokratikus küszöbök meg kopogócédulák, ... az ő lehetőségeit is korlátozni fogják. "

Oszt miben is lajosx?
Nem indulhat akárki, mindenféle előfeltétel nélkül, hogy szavazhasson száz jelölt közül kedvére a Józsi bácsi?
Van, ahol mindez lehetséges?

Ha a Kétfarkútól a Húszfarkúig egy-egy bejutna a parlamentbe, vajh mire mennének egyenként? Eladnák magukat kilóra? Józsi bácsi megelégedésére?

leponex 2012.01.02. 22:39:20

@Az igazi sztrovacsek:
"sem Józsi bácsi, sem Mari néni nem hülye, hogy össze tévessze a Rákosi korszakot a 70-es évekkel."

Hanem azonnal a Zorbáni Autokráciára gondol :))

( Két Mari nénit is szállítgatok rendszeresen )

Az igazi sztrovacsek 2012.01.02. 22:40:08

@leponex:

"Cirka 40% aki dohányzik rendszeresen."

Na most akkor számoljunk!
Matekból kegyelem kettesem volt, de ez nem lineáris biszbasz, meg nem is integrállófasz, ezért talán én is megértem. (de még az is lehet, hogy te is)
Ha a lakosság 40%-a dohányzik rendszeresen, az kb. 4 millió ember. Választásra jogosult kb. 8 millió. Mivel a 18 éven aluliak sem dohány vásárlásra, sem szavazásra nem jogosultak, nagyjából elmondhatjuk, hogy a választópolgárok fele rendszeres dohányos. És akkor még nem beszéltünk az alkalmi dohányosokról aki egy-egy jó vacsora után, baráti társaságban, alkalom szerűen dohányoznak.
Ebbe persze bele lehet magyarázni, hogy "Hát ha ez alapján lenne a választás, akkor" meg hogy "Amúgy nem a Zországban, hanem a zárt közforgalmú helyeken," de mindez nem változtat azon, hogy ez az eddig billegő szavazók tömkelegénél döntötte el, merre billenjen a mérleg nyelve.

Az igazi sztrovacsek 2012.01.02. 22:41:31

@leponex:

Az egyik gondolom az, aki kezet csókolt Orbán Viktornak.

leponex 2012.01.02. 22:43:17

@Az igazi sztrovacsek:
"Magyar zember, magyar kocsmában, magyar vegyes pálesz, magyar kadarka, vagy borsodi "hínáros" mellett szeretne magyar mahorkát szívni, és ha ezt nem teheti - akár hogy is fáj - emiatt nem Gyurcsányt fogja szidni.
MAGYARUL MEGINT ELVESZETT NÉHÁNY SZÁZEZER SZAVAZAT. "

Miért veszett volna el? Elmegy, és megint a Ferire fog szavazni.
Az 5%-ot csak kinézed neki is, vagy NEEEM? :))

Az igazi sztrovacsek 2012.01.02. 22:44:52

@leponex:

"Hanem azonnal a Zorbáni Autokráciára gondol :))"

Ők nem gondolnak ilyenekre.
Csupán ara, hogy mennyire futotta a nyugdíjból 2-3-4 éve, és mennyire most.

Az igazi sztrovacsek 2012.01.02. 22:46:21

@leponex:
Ki beszél itt Feriről????????????
(rajtad kívűl)

Még mindig itt vagy leragadva?????

leponex 2012.01.02. 22:48:30

@Az igazi sztrovacsek:

"Egy reprezentatív felmérés adatai
(2008)A lakosság száma 10 045 000
A 18 év feletti népesség
dohányzóinak aránya 36%"

No, de ha a billegők emiatt elbillennek a Feri felé, hát az neked csak öröm, ne keseredj már el :))
Vagy attól tartasz, hogy a nem bagózók meg lebillennek másfelé ?

leponex 2012.01.02. 22:49:30

@Az igazi sztrovacsek:
Jaj, hát akkor legyen 'Aki a Zorbán Ellen Szavaz! ' - jó lesz így ?

Az igazi sztrovacsek 2012.01.02. 22:50:57

Az a bajotok, hogy azt hiszitek, csak Gyurcsány lehet az alternatíva.
Azt hiszitek, mert per pillanat nem látszik Orbán ellenfele, még nem is létezik?
Azt hiszitek nem nőhet ki BÁRMIKOR egy új vezető a baloldalon?
Lehet hogy holnap, lehet hogy egy év múlva, de AZ ELLENZÉKI ÖSSZEFOGÁS MINISZTERELNÖK JELÖLTET FOG ÁLLÍTANI.

Az igazi sztrovacsek 2012.01.02. 22:56:38

@leponex:
Jó.

Egy reprezentatív, és igen friss felmérés szerint a fidesz másfél millió szavazót vesztett röpke másfél év alatt.
És ezt nem én állítom. Én csak annyit mondok, szerintem ez világcsúcs, de lesz még lejjebb is.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.01.02. 22:57:03

@Tarski: Ezzel egyetértek. A magyarok sosem értékek mentén szavaztak eddig, hanem indultból, valaki ellen.

leponex 2012.01.02. 23:00:13

@Az igazi sztrovacsek:
"Az egyik gondolom az, aki kezet csókolt Orbán Viktornak."

No látod, eddig is véltem, hogy elég felületes lehet az ismereted néhány magyar köztársasági vidékről.
Ez egy kiváló példája volt annak a ballib mentalitásnak, ami oly csúfságos nagy nyaklevest kapott 2010-ben.
Természetesen, ezt úgy tálalták, mint a szervilizmus, a feudalizmus, horthyzmus jelét, pedig csak annak a szeretetnek a megnyilvánulása volt, ami addig valóban ismeretlen volt hazánkban.
De ezt Te sosem tudnád elfogadni.
Az Arató Andrisét talán :))

index.hu/politika/belfold/2006/valasztas/pturul/0419aagyf

leponex 2012.01.02. 23:00:57

@Az igazi sztrovacsek:
Mondom én, hogy örvendezzél hát :)))

leponex 2012.01.02. 23:07:33

@Az igazi sztrovacsek:

" AZ ELLENZÉKI ÖSSZEFOGÁS MINISZTERELNÖK JELÖLTET FOG ÁLLÍTANI."

Heles, nagyon heles, ezt mondom már én is mióta, tessenek összefogni, alternatívát összebuherálni, oszt a nyájas birkanépség elé odakéretőzni, illegetni magatokat, hátha elnyeritek Vele a mostani birkák tetszését.

Előtte azért kereszteljétek át 'Tisztelt Választópolgár'-rá, nehogy megsértődjön megint :)

Tarski · www.aristotle.5mp.eu 2012.01.03. 08:15:01

@leponex:

Sok munkát adtok nekem, és nem biztos, hogy ere van/lesz időm, mert azért én is dolgozom a saját cikeimen. Tehát arra kérlek Benneteket, hogy végre fejezzük be ezt az egész levelezést. Helyette azt javaslom, hogy a Demokrácia, diktatúra, és a mai magyar valóság című 3 részes sorozatomat olvassátok el. Ez megtalálható a Népszaván is, és a saját honlapomon is.

Zsolt kitűnő újságíró, s Te csak szeretnél olyan jó lenni. Ne irígykedj, mert az csúnya dolog!

"ha valaki megkérdőjelezi mások lehetőségét az alaptörvényben biztosított szabadságjogainak a gyakorlásában. "

Nagyon sokan megtették, így Te is akkor, amikor bújtatva megkérdőjelezed Gyurcsány Ferenc és a DK azon szabadságjogát, hogy indulhassen a választáson. Most majd ne gyere azzal, hogy ezt expresszis verbis nem mondtad ki. Csak sugaltad, és ez éppen elég arra, hogy befolyásold az olvasói gondolkodást.

Alternatíva kérdése! Nos, amikor még az Amőbán voltam, ott is hasonlóra buzdítottam bizonyos GinO nevezetű vitapartneremet Gyurcsány kormányzása idején. Erre ő azt válaszolta,hogy ő nem tanácsadója Gyurcsány Ferencnek. Most mondhatnám én is ezt neked, de én nem vagyok ilyen "pofátlan". Abban GinO-nak igaza volt, hogy kormányozni mindig a hatalmon lévő pártoknak kell, tehát a menetközben fellépő problémákat is neki kell megoldani. De javaslatot mindig lehet tenni, és például én megtettem és megteszem ezt, de a fene sem figyelt rám. Ilyen esetben pedig nem tudok semit sem csinálni.

"Birka választó" az a választó, aki mindig az adott politikai széljárás szerint szavaz, és nem egy elmélyült politikai filozófia mentén. Ilyen választó sok van, hiszen nem mindenkinek van kiérlelt politikai filozófiája.

Leckéztetés kérdése. Egészen más szféra a tudomány és a napi politika szférája. Ne várd el azt, hogy egy sima politikus mindig a tudományosság abszolút magas szintjén szónokoljon, mert azt a politika alatti tömeg nem értené meg. Mindemellett a politikai filozófia legtöbb fogalma nincs pontosan definiálva, így esetleg a politikai gondolkodást eltérítené. A fő indok azonban az, hogy a napi politikának egészen más a feladata: a tömeggondolkodás irányítása. Ezt pedig, ahogyan Hitler is leírta, rövid, könnyen emészthető tőmondatok súlykolásával lehet a legeredményesebben elérni. Ezt csinálják ma a politikusaink szerte a világban.

Én magamat inkább tartom elméleti szakembernek, mint a napi politikai harc egyik tényezőjének, ezért én inklább ragaszkodom a pontos, tudományos megközelítésekhez. Tehát nincs semmi okom arra nézve, hogy bármelyik politikust kioktassak a demokrácia ontológiai fogalmáról, mert nekik nincs arra idejük, hogy ezzel foglalkozzanak.

A hatalom bebetonozása. Igen, ez valóban folyik. Látszik pl. azon, hogy a legfontosabb törvényeket sarkalotossá teszik, amivel megkötik a következő kormányok kezét, csökkentik a mozgásterét.

Tehát arra kérlek benneteket, hogy fejezzük be a beszélgetést, mert nincs rá időm!

T.

lajos0 2012.01.03. 10:45:08

@leponex: "Ha a Kétfarkútól a Húszfarkúig egy-egy bejutna a parlamentbe, vajh mire mennének egyenként? Eladnák magukat kilóra? Józsi bácsi megelégedésére?"

A gulyásdemokrácia bloghoz hasonlóan látom ezt a kérdést:

"Az egész kopogtatócédula-rendszer az első választás óta igazán soha nem volt vitatéma. Néhány elszigetelt, nem túl jelentős esetet leszámítva mindenki egyetértett abban, hogy borzalmas. Nincs komolyan vehető párt, aki nem ismételte volna el már ezerszer, hogy adatvédelmi szempontból tragikus, és azt sem, hogy csak az nem csal vele orrba-szájba, aki nem szégyelli. És még csak azt sem mondhatjuk, hogy azért nincs döntés, mert minden párt azt nézné, neki mi az előnyös. Nem tudunk arról semmit, mi az előny. 5%-ra esélyes pártot eddig még soha nem sikerült kigolyózni így, de már 2-3%-ra esélyeseket sem. És ugyan most először, az MDF esetében, ez sem teljesen kizárható, de nem lehet tudni, melyik párt járna jól vele. Persze, jó érv, hogy idegesítő lenne a két méter széles szavazólap - de azért a kopogtatós választási csalások sokkal idegesítőbbek. Egyébként is, ha valaki csak egy lazább rendszernek köszönhetően indulhatna, lenne vajon a legkisebb beleszólása is a nagyok versenyébe?"

Az ellenzéki kerekasztalon résztvevő pártok, úgy alakították a szabályokat, hogy az nekik kedvezzen, és minél több új szereplőt kizárjon. Szerintem ez elég átlátszóan megmutatkozik. Persze totális népszerűségvesztésre semmilyen rendszer nem orvosság, és az ilyesminek oka is van.

lajos0 2012.01.03. 10:50:03

@leponex: Én is csak annyit kérdezek, hol az isten haragjában lehessen cigizni, ha már a kocsmában sem lehet. Ezt a szabályozást sokan utálják Európa szerte, ír ismerősöm elmondása szerint ott még a nemdohányzók is, mert ki kell menniük a hidegbe a dohányos barátaikkal, ha nem akarják a beszélgetést folyton megszakítani. Ettől nem közeledtünk Európához semmit, de a szabályozás vidéken betarthatatlan. Petárdázni sem lehet, de hát a foganatja szilveszterkor hallható volt. Az ÁNTSZ pedig közölte, hogy se pénze, se embere ennek ellenőrzésére, betartatására.

lajos0 2012.01.03. 11:28:21

@Tarski: "Ne várd el azt, hogy egy sima politikus mindig a tudományosság abszolút magas szintjén szónokoljon, mert azt a politika alatti tömeg nem értené meg."

Nem mindig, hanem soha. A szónoklat inkább egy vicces műfaj, a mai politikusainktól pláne. Viszont, ha elismerjük a politika alatti tömeg létét, akikkel úgy kell beszélni, mint a fogyatékosokkal, akkor hogyan támogathatjuk az általános választójogot?

Nekem furcsa, hogy elnézve mondjuk a Mindentudás Egyetemét fiatal tudósok, professzorok több órás, érdekes előadásokat tudnak tartani mindenféle segédeszköz nélkül, viszont olyan politikust ritkán látni, aki két összefüggő mondatot el tudna mondani anélkül, hogy belepislantana a papírjába. Ha a két társaság között ekkora a szellemi különbség, vajon miért a papír nélkül csak nyökögni képes réteg irányítja az országot ?

"A fő indok azonban az, hogy a napi politikának egészen más a feladata: a tömeggondolkodás irányítása. "

Jah, vagy úgy. Az összesküvés-elméletek nagy többsége is így gondolja. Viszont a politikatudományi munkákban, valami érdekek becsatornázásáról és képviseletéről handabandáznak.

"Ezt pedig, ahogyan Hitler is leírta, rövid, könnyen emészthető tőmondatok súlykolásával lehet a legeredményesebben elérni. Ezt csinálják ma a politikusaink szerte a világban. "

Méltó utódai a fűrernek :-) Csak ma már virágnyelven van fogalmazva. Nem azt mondják, hogy "leigáztuk Afganisztánt", hanem a "végtelen szabadság hadműveletben a demokrácia erői fényes győzelmet arattak az erőszakos fanatikusok felett".

Elméleti szakemberként viszont szerintem ajánlatos lenne nem minden fogalmi meghatározást szerencsétlen ontológia nyakába varrni, hiszen akkor nem is létezne más tudományág. Az ontológia a lét és a létezők természetével foglalkozó tudományág és semmi köze az egyes lehetséges vagy létező társadalomszervezési elvekhez.

A hatalom bebetonozásának és az utódok lehetőségeinek szűkítésében, pedig minden rendszerváltó párt nagy hagyományokkal rendelkezik már ez alatt a 20 év alatt is, nem sokat vethetnek egymás szemére.

leponex 2012.01.03. 11:45:37

@Tarski:
"Sok munkát adtok nekem,"
Kedves Tarski!
Ha csak nem Te vagy Kedves Bárdunk alkalmazott kommentelője, akkor csacskaság, amit sugallsz :)
Ha kedved támad, kommentelsz, válaszolsz, ha nem, hát nem.
Elméleti munkásságodba bele-bele olvastam, de annál azért gyakorlatiasabb vagyok, hogy túl komolyan vegyem az elméleti demokráciatudományos munkákat. Az említett Kaspar Hauser nekem valóságközelibbnek tűnik, mint mondjuk a felbőszült egykori ombudsman úr a Zopera előtt :)

"Csak sugaltad, és ez éppen elég arra, hogy befolyásold az olvasói gondolkodást. "
Ezt elteszem, ilyen komoly elismerést még nem arattam elméleti kommentelői munkám során :)

'Leckéztetés kérdése.' - bekezdésed nekem ölég érthetővé teszi eggyel fentebb emlegetett éhen maradt fene esetét, talán nem véletlenül döntött a koplalás mellett.

Hogy a hitler sujkolódása miképpen jön ide, azt az elébbi jószág se tudja...

Kérésed könnyen teljesíthető, ehhez rajtad kívül senki más nem szükséges, ez nem 2/3-os.
Boldog Újesztendőt !

PS:
No, azért még egyet:
"hogy a legfontosabb törvényeket sarkalotossá teszik, amivel megkötik a következő kormányok kezét, csökkentik a mozgásterét."
Tehát nem helyes, ha 2/3-addal korlátozzuk a kormányok mozgásterét.
Hogy 51 % is dönthessen fontos kérdésekben.
De ha egy kormány 67%-kal dönt ugyanezen kérdésben, akkor az már diktatúra. Meg betonozás.

Azért lenne még mit csiszolni azon az Elméleti Demokrácián!
:)

leponex 2012.01.03. 12:01:48

@lajos0:
A választáson való indulást szerintem érdemes valamilyen formában keretek közé tenni, hogy ez épp milyen formát ölt, az részletkérdés. A kopogtatócédula tényleg borzalmas szerintem is ( mint a demokrácia, csak egyelőre nem látszik jobb nála), de a kétméteres szavazólap szerintem a választópolgár tájékoztatása elvi kötelezettségének sem tenne eleget.

De gondold meg, ha demokratikusan biztosítani kell minden induló csoportnak, pártnak a szavazatszámlálás felügyeletének lehetőségét, már ott megoldhatatlannak tűnő helyzet állna elő.
Jogorvoslati kérelmek korrekt elbírálására több hét sem lenne elegendő.
Én azt gondolom, helyes, ha valamilyen korlátja van az indulásnak.

De természetesen azt is el tudnám képzelni, hogy bárki indulhasson, csak akkor az ezzel járó lehetséges problémák megoldását kell felvázolni.

leponex 2012.01.03. 12:13:21

@lajos0:
Régóta nemdohányzóként a sok ezer betarthatatlan és valójában értelmetlen szabályozás egyikének vélem a kocsmai dohányzás ilyen betiltását, de a 'modern liberális eszmék' alapján nem is lehet mást tenni. ;-)

Ott van ugye a dolgozó, akit nem lehet kötelezni arra, hogy szívja a más füstjét, az meg a diszkrimináció tilalma alá esne, ha az alkalmazás feltételeként ezt el kellene viselnie.

Mondjuk egy külön bejáratú helyiség lenne a dohányos rész, és kész.

Tíz év kellett az uborkának is, mire megint természete szerinti kunkort vehetett anélkül, hogy szembe ment volna a Zuniós előírásokkal.

leponex 2012.01.03. 12:24:23

@lajos0:
"leigáztuk Afganisztánt"
:)
Igyekezet az volt több oldalról is, egyelőre ennyit termett a Népi meg a Liberális Demokrácia ...

lajos0 2012.01.03. 13:51:53

@leponex: "mint a demokrácia, csak egyelőre nem látszik jobb nála"

Egy ilyen régi royalista harcostársamtól azért ezt nem vártam volna :-)

lajos0 2012.01.03. 13:54:28

@leponex: A kaszinó dolgozóját vajon miért lehet erre kötelezni ? És hol marad az autók betiltása, hiszen az ő füstjüket is szívni kell, nekem a megrögzött trolibuszozónak is.

leponex 2012.01.03. 14:45:23

@lajos0:
- ez csak egy télies karón a nyuszis idézet volt a politikailag képzettebbeknek :)
- a füstölgő, mérgező zautókat direkte nem említettem, mert az már szélsőséges popppulizmus lett volna

(Sose felejtem el, amikor még a zátkosban egy füstölgő öreg Zsigulival beállított (ha jól emlékszem ) a Levegő Munkacsoport a Kosztolányira, és recsegő megafonjaikon a szennyezett városi levegő ellen szálltak síkra. )

- a kaszinó közismerten a szelvényvagdosó, szivarozó burzsujok bűntanyája volt, azé

- köztünk antagonisztikus ellentétek tornyosulnak, úgyhogy ne velem, hanem ellenem harcoljál, különben mikor lesz meg a legújabb terepjárós K modell?

"Kinek van még felesleges kérdése?"
:)

leponex 2012.01.03. 15:16:10

Jó Gréczy Zsolt Walesi Bárdunk, Ferenc testvérünk Örökös Főtanácsolója, II.Rettegőnk, Az Ajtórésbe Betett Láb, ...

Az, hogy a Zorbán megbukik vagy sem, és ha igen, mikor ez még azért nyitott kérdés.

Elég sokat püfölték a Patást a 'Nyugat', meg a kapitalizmus válságáról, az eddigi gazdasági-politikai-pénzügyi rendszer tarthatatlanságáról előadott vízióiról balliberális barátaink 5XL-es mellényükben.

Lássuk akkor a neokisnyilas napi.hu mostani írását:

"A nyugati civilizáció került válságba, és nem látszik a kiút

A gyenge politikai vezetés miatt 2012-n túlnyúló, a harmincas évek depressziójára emlékeztető válságba gázol a világgazdaság, a nyugati politikai-gazdasági rendszer egyelőre képtelen kezelni a problémát, a hagyományos jobb- és baloldal még csak nem is kapiskálja a megoldást.

A lassú gazdasági növekedés elhúzódó, 2012-n jóval túlnyúló időszakára számítanak a Reuters cikkében megszólaltatott elemzők. A megoldatlan problémák ki fogják élezni a nyugati civilizáció politikai és gazdasági feszültségeit. A négy évvel ezelőtt kirobbant pénzügyi válság politikai krízisbe fordult az USA-ban és Európában. Az országaik kezelhetetlenné dagadt adósságának csökkentésére és a gazdasági növekedés ösztönzésére is képtelen politikusok ügyetlen próbálkozásaikkal csak fűtik a piaci bizonytalanságot és a lakosság elégedetlenségét - összegzi a 2012 elejére kialakult helyzetet az elemzés.
...
A gazdaság súlypontjának elcsúszása a világ feltörekvő és fejlődő országai felé nem újdonság, ám a változás tempója 2011-ben váratlanul, drámaian felgyorsult. 2020-ra csak az USA, Japán és Németország marad az eredeti G7-ben - az elemzők mindezek alapján már a nyugati demokrácia válságáról beszélnek.

A Nyugat az uram-bátyám kapitalizmus világa

A szakértők úgy vélik, hogy az USA és Európa hitelessége azért roggyant meg, mert a Nyugat úgy jelenik meg a világ szemében, mint amelynek politikai és pénzügyi elitje túl közeli kapcsolatba került egymással. Összefonódásuk okozta a 2007-2008-as pénzügyi válságot, annak minden máig ható következményével, a magas államadóssággal, a növekvő adókkal, a munkanélküliséggel és a megszorító programokkal.

A végeredmény: az átlagpolgár az elitet hibáztatja, a választók nem bíznak a kormányaikban, a politikai vezetők pedig patthelyzeteket eredményező, terméketlen vitákba keverednek a teendőkről, miután a kipróbált gazdaságpolitikai módszerek egyszerűen nem működnek."

Olvasod, Kedves Bárdunk, és érted is?

leponex 2012.01.03. 15:21:54

No akkor folytassuk:

"Lebénult intézmények

Az intézmények szintjén a közös nevező hiányában mutatkozik meg a válság: az amerikai politikai erők képtelenek kompromisszumra jutni a kiadáscsökkentések és az adók kérdésében. A pártok olyan polarizáltak, annyira különbözően ítélik meg a bajok forrását és a válaszok lehetőségét, hogy képtelenek döntéseket hozni. Annak ellenére nem jutnak előre, hogy pontosan tudják: a mostani helyzet országuk csődjéhez vezethet.

Európában ugyanez az uniós csúcsok gyenge eredményeiben mutatkozik meg. A vezetők egyik értekezletről a másikra tartanak, de mindig csak részleges döntéseket hoznak az adósságválság kezelésére. Eközben a brüsszeli elit és a nemzeti kormányok elvesztik a kapcsolatot az európai polgárokkal, akiknek az érdekében elvileg eljárnak. A társadalmak tagjaiban pedig csak nőnek a kétségek: vajon érdemes-e fenntartani a monetáris uniót, ha ennek magas árát a megszorítások formájában nekik kell megfizetni.

Ki az első számú közellenség?

A hagyományos bal- és jobboldal egymással homlok egyenest ellenkező magyarázatot ad a bajok okára. A baloldali narratíva szerint a 2007-2008-as pénzügyi válság első számú "bűnözői" a bankárok, akiket nem büntetett meg politikai elit. A pénzintézetek vezetői megúszták, hogy megszegték a bank és ügyfele közötti bizalom, illetve a gazdálkodás alapvető morális szabályait, hogy pusztán személyes meggazdagodásuk motiválta tetteiket. Így megerősödött a választókban a gyanú a politikai és a pénzügyi elit elvtelen összefonódásáról.

A jobboldal a nagyra nőtt államban, a kormányokban találja meg a főbűnöst. A kormányok kihasználták a válságot arra, hogy kiterjesszék szabályozói befolyásukat, és beavatkozzanak a szabadpiacok működésébe. Óriási pénzeket vertek el mentőcsomagokra és szociális programokat, ami az egekbe tolta a közadósságokat.

Szegény, szegény kisember

Mindkét narratíva szerint a helyzet vesztese az utca embere, amely a magas munkanélküliség, az emelkedő adók és az elvesztett gazdasági kilátások formájában fizeti meg a válság óriási árát. Akárhogy is nézzük, akár a hatókörükön túlterjeszkedő nagybankokat, akár a túlhatalmat szerző kormányokat hibáztatjuk, az eredmény az, hogy elszakadt egymástól politikai irányítás és gazdaság működése."

A sokat emlegetett Paul Krugman nemrég épp az ortodox megoldások erőltetését kárhoztatta, azok eredménytelenségét látva.

leponex 2012.01.03. 15:23:21

van egy kis türelmed még a végére Kedves Bárdunk?

"Másként fogalmazva a politikai és a pénzügyi vezetők összefonódó rendszere, az uram-bátyám kapitalizmus nem működik - mondja Raghuram Rajan, a Chicagói Egyetem pénzügy professzora, az IMF korábbi vezető közgazdásza.

Nincs kiút

Idén három jelentős választás is lesz: tavasszal Franciaországban, illetve Oroszországban és ősszel az USA-ban. A jövő év elején vezetőváltás lesz Kínában, ám egyelőre nem a látszanak jelei annak, hogy olyan új vezetők kerülhetnek a világ nagyhatalmainak élére, akik képesek kiutat találni a bénultságból.

John Browne, az Euro Pacific Capital vezető gazdasági tanácsadója pesszimista üzenetet küldött cége ügyfeleinek 2011 végén. Az amerikai és az európai uniós politikusok teljesen képtelennek bizonyultak arra, hogy megtegyék a fenyegető globális gazdasági katasztrófa megelőzéséhez szükséges lépéseket - hangsúlyozta.

Az eurózónás bankok becslések szerint hatezer-milliárd dollár nagyságrendű fizetési nehézségei és a 16 ezer milliárdos amerikai közadósság tükrében sokkal nagyobb formátumú politikusokra lenne szükség az összeomlás elkerüléséhez. Ilyen vezetés még a láthatáron sincs - tette hozzá."

leponex 2012.01.03. 15:30:17

No, és eközben komoly uniós főmuftik legnagyobb veszélyt Európára, a Demokráciára, a Köztársaságra, a Királyra ( ja, arra nem, bocs) a magyarköztársasági jegybankitörvény egyik passzusában vélik felfedezni, meg hogy nem a Klubrádió olcsóbb ajánlatát fogadták el a frekvenciapályázaton.
És a 2/3-ados szja-törvény fogja rombadönteni a kontinenst.

És ehhez Ti lelkesen csápoltok, anélkül, hogy bármi fogalmatok lenne a valóságról.

Az igazi sztrovacsek 2012.01.03. 17:30:53

@leponex:
"De ha egy kormány 67%-kal dönt ugyanezen kérdésben, akkor az már diktatúra. Meg betonozás."

Muszáj úgy csinálnod, mintha nem tudnád miről van szó?
Mintha nem tudnád, hogy eddig sima többséggel szabályozható kérdéseket tettek 2/3-ossá.
Vajon mit tesz majd a 2014-től minimális többséggel kormányzó FIDESZ, ha az élet rákényszeríti pl. a 3-4 kulcsos adó bevezetésére, mondjuk 2016-tól?
Mert gondolom a Fidesz szeretne nyerni, és tovább kormányozni. Egy 2/3 os többségnek ez alap elvárás kell hogy legyen saját magával szemben.
Nos mit tesznek akkor?
Miért kell 2/3-os törvénnyel megkötnie a következő kormányok kezét, (ahogy az általam igen tisztelt Orbán Viktor ezt volt szives közölni) adott esetben a saját kezét is?
Mazohista a manus?
Vagy csak egyszerűen tótum-faktum, aki tökéletesen látja a jövőt, úgy 15-20 évre?

Az igazi sztrovacsek 2012.01.03. 17:45:58

Némi kaján vigyorral olvasgatom itt, és más blogokon is az ehhez hasonló szövegeket: "Ha az a szarkupac ott tőlünk nyugatra összdől," vagy "Amikor szétesőben van az EU az impotens vezetői miatt (is)", meg "A társadalmak tagjaiban pedig csak nőnek a kétségek: vajon érdemes-e fenntartani a monetáris uniót," stb..

Tényleg ott tartunk, hogy már csak ennyire futja?
Tényleg ott tartunk, hogy már csak az Eu szétesése mentheti meg Orbán Viktort?
Tényleg ott tartunk, hogy a miniszterelnök újévi üzenetében reményt kívánt 2012-re?
Már a reményt is kívánni kell?

Mellesleg szerény véleményem szerint a német meg a francia melós húzogatja ugyan a szája szélét, hogy neki kell kíhúznia a szarból néhány felelőtlen országot, viszont azzal is tisztában van, hogy amennyiben széteseik az euro zóna, és az Unió, mehet munka nélkülinek, mert nem lesz aki megvegye az általa gyártott szart. Pl. a Lidl-ben a neve nicsen, sörnek hívott löttyöt, ami baba pisinek is gyenge minőségű, vagy mondjuk az OBI-ban a műanyag fogaskerekes flexet, amivel barkácsolni is csak egy szer lehet, max. fél óráig.
De a példák száma szinte végtelen, és ellentétben a magyar idiótákkal a német munkás ezt meg is érti, vagy ha mégsem, hát megértetik vele.
Ehhez még csak annyit tennék hozzá, hogy talán azt is megértik, hogy ha kellett a vámmentes piacunk, hát azzal együtt járnak a bajaink is.

lajos0 2012.01.03. 18:56:06

@leponex: "mert a Nyugat úgy jelenik meg a világ szemében, mint amelynek politikai és pénzügyi elitje túl közeli kapcsolatba került egymással"

Pontosan. Már évekkel ezelőtt feltettem a kérdést ( már nem emlékszem melyik munkámban :-), hogy az egyház és az állam és az egyház szétválasztását teljes joggal követelő aktivisták, mikor fogják, az állam és a piac szétválasztását követelni, ami sokkal fajsúlyosabb kérdés.

Nábsikrémzák 2012.01.03. 19:03:03

Érdekes nép vagyunk, annyi szent ... Kezdem a nagyoknál; Orbán egész politikai élete a Fletótól való rettegésről szól.
Híveibe beleszugerálta ezt a Gyurcsány-gyűlöletet és ezzel azt hitte, el is intézte a dolgot.
Nem, szerintem tragikus a tévedése ! Az ő ellensége a saját személyisége, ami kifordult a normálisan indult karakteréből.
Orbán és kritikátlan hívei csak Gyurcsányban képesek gondolkodni és ez lesz/lett a vesztük. Mert ezt a mostani, nem demokrata és nem a népének alázatos OV-t nem Gyurcsány Ferenc taszítja le a trónról, hanem a "NÉP" !
Erről szólt január 2-a, és meggyőződésem, hogy ma még csak nem is sejtjük, hogy mekkora jelentőségű dátummá válik !

Államcsőd, európai kiközösítés árnya lebeg az ország felett - OV itt már csak szánalmas bábu.
Egyet még tehet; európai módon félreáll és addig is biztosítja, hogy a polgárháború szele elkerülje hazánkat... Nem kis felelősség ez is !

lajos0 2012.01.03. 19:23:42

@Az igazi sztrovacsek: "Vajon mit tesz majd a 2014-től minimális többséggel kormányzó FIDESZ, ha az élet rákényszeríti pl. a 3-4 kulcsos adó bevezetésére, mondjuk 2016-tól?"

Azt amit ilyenkor szokás, megsértjük az alkotmányt, oszt jónapot. A Fideszes grémium épp olyan jól együtt tudott élni a több tucat mulasztásos alkotmánysértéssel, mint az MSZP, ha érdekeik úgy kívánták. Most is kétkulcsos van, nem olyan nagy kaland.

Amúgy meg az összes 2/3-os törvény baromság, ezt állítólag azért hozták be, hogy Horn Gyula és társai ne állíthassák vissza a cucilizmust meg a munkásőrséger, ha úgy adódna, de mivel ez nem történt meg felesleges a fenntartásuk.

lajos0 2012.01.03. 19:28:03

@Nábsikrémzák: A nevek megfordításával a szöveg ugyanolyan jó. Az európai módon félreálláshoz viszont általában kell egy ember a Goldmann Sachstól, a legendás európai demokrácia még nagyobb dicsőségére.

Rántott kard 2012.01.03. 20:14:01

@lajos0:

"...az állam és az egyház szétválasztását teljes joggal követelő aktivisták, mikor fogják, az állam és a piac szétválasztását követelni, ami sokkal fajsúlyosabb kérdés."

Hát ne haragudj, kedvves Lajos, de ekkora baromságot nem néztem ki belőled.
Megszoktam már sajátos fölfogásodat a demokráciáról, a mindig mindesnkit bíráló örök elenzékiségedt, és egyéb különcségeidet, na de ez......?
Ugye nem gondoltad komolyan???????

Rántott kard 2012.01.03. 20:17:08

@lajos0:

"Azt amit ilyenkor szokás, megsértjük az alkotmányt, oszt jónapot"

Hogyan sértjük meg az alkotmányt?????
Csak nem úgy, hogy elfogadunk és életbe léptetünk egy 2/3-os törvényt, 51%-os támogatottsággal?
Ugye viccelsz????

Rántott kard 2012.01.03. 20:18:37

Bocs, véletlenül a régi nickemen jelentkeztem be.
TERMÉSZSETESEN "Az igazi sztrovacsek" vagyok.

Az igazi sztrovacsek 2012.01.03. 21:12:50

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=506658

Megint 'bánccsák' a szegény magyart.
Ezek a piszkos liberálkomcsik megint lejáratják a hazát külföldön.
Különben is....
Annamari intézkedjen!
Karikaturistát kirúgni, cikket betíltani, és Szíjjártó mnagyarázza meg, hogy nem nem is úgy volt, ahogy láttuk, oszt jó napot.

lajos0 2012.01.03. 21:13:23

@Rántott kard: Miért akkora szentségtörés ez ?

Amerikában köztudottan a piacok válasszák az elnököt, az cserébe a legnagyobb piaci szereplőknek kellemes törvényeket hoz, vagy nem hoz. Sokkal nagyobb a befolyása, mint bármely egyháznak, ezen mégsem akad fenn senki. És a piaci szereplőket ugye nem demokratikusan válasszák ki, pedig nagyobb pénzek felett diszponálnak, mint az államok többsége.

A demokrácia sajátos felfogása részemről pedig kimerül annyiban, hogy komolyan veszem, ami tényleg szokatlan lehet .-)

lajos0 2012.01.03. 21:14:39

@Rántott kard: Kikerülik rendeletekkel vagy mulasztásos alkotmánysértés. Szokott ez sikerülni azért.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.01.03. 23:08:57

@lajos0:

Úgy lehet megoldani, ahogy a jelenlegi egykulcsos is kétkulcsos.

X jövedelem felett majd különböző szorzókat kell alkalmazni az adóalapra, amit jelenleg szuperbruttónak hívnak. Mármeg is valósult a többkulcsos adó. Alkotmányosan.

Orangekiller 2012.01.03. 23:20:59

lajos0
A németek, franciák, angolok miért tudnak működni a magyar GDP arányos államadósságnál magasabb szinttel is ?

leponex 2012.01.03. 23:28:49

@Az igazi sztrovacsek:
"Vajon mit tesz majd a 2014-től minimális többséggel kormányzó FIDESZ, ha az élet rákényszeríti pl. a 3-4 kulcsos adó bevezetésére, mondjuk 2016-tól?"

Talán épp azért teszi 2/3-adossá, hogy ne lehessen változtatni rajta. Könnyen.

Tudom, hogy ez Téged különösebben nem érdekel, de ha megérteni akarjuk ( és csak utána kritizálni ! ) e kétharmados úthengert, érdemes ismét idézni a sokat emlegetett kötcsei beszédből :

"Nincs egyetlen olyan közös érték, közös cél ebben a duális erőtérben, amit mind a két fél elfogadna, hanem folyamatos harcok zajlanak a legalapvetőbb kérdésekben is. Ha mi azt mondjuk, hogy családtámogatási rendszer, akkor ők megszüntetik; ha mi azt mondjuk, hogy kettős állampolgárság, akkor ők azt mondják: beözönlik 23 millió román. Állandó értékvitáink vannak. Nemcsak politikai küzdelmek, hanem értékviták is.
....
Jómagam ebben a vitában azt javaslom, hogy az állandó harcra berendezkedett politika helyett az állandó kormányzásra berendezkedett politikát válasszuk, ne a másik féllel folytatott folyamatos és állandó küzdelem határozza meg gondolkodásunkat, hanem bizonyos nemzeti ügyek meggyőző erejű képviselete. Természetesen verseny lesz, és a végén a választók fognak dönteni. A kérdés csak az, hogy milyen alternatívát kínálunk. A kétpártrendszer folytatását egy duális erőtérben állandó értékvitákkal, vagy azokat megfelelő helyre irányítjuk, és egy nagy kormányzópártra jellemző, állandó kormányzásra törekvő politikai erő magatartását, céljait jelenítjük-e meg a közvéleményben."

Orbánék, ha jól látom eldöntötték, hogy a kétharmados legitimációval nem fognak virtuális kompromisszumokra törekedni a balliberálisokkal, hiszen nem is lehet. AZÉRT nem lehet, mert erre a bukott ballib elit nem is hajlandó erre. Nem érdeke.

Csak egy apró példa, a Nagy Navarró féle 'média-éhségsztrájk' követelése volt, hogy váltsák le az érintett szerkesztőt, amit ugyan hosszas halogatás után megtettek, de természetesen a 'sztrájk' tovább gördül, újabb célokkal.

Szerintem Orbánéknak nincs is más reális választásuk, mint megpróbálni végigvinni a koncepciójukat.
A 89-es Szent Alkotmány szerint is tökéletesen legitim és törvényes módon.

leponex 2012.01.03. 23:38:00

@Az igazi sztrovacsek:
"Tényleg ott tartunk, hogy már csak az Eu szétesése mentheti meg Orbán Viktort?"

Legalább másodszor kopizod, hát segítek.

Tényleg csak a külföld mentheti meg a bukott ballib formációt, mert a parlamenti választásokban nem lesznek képesek olyan alternatívát állítani, amellyel leváltható ez a kormány ?

Az Eu esetleges szétesése (szerintem marad) a mostani kormányt lehetetlen helyzetbe hozná, nem ok nélkül aggódott Kedves Bárdunk nemrég, hogy nem lenne jó, ha most megbukna tényleg az Orbán.

Mit gondolsz, mit csinálna a mostani 'demokratikus ellenzék', ha egy előrehozott választáson felhatalmazást kapna? Amire amúgy semmi esélye jelenleg.

További fejtegetéseid meg épp a jogosan euroszkeptikusoknak ad támogatást.
Mit gondolsz, lenne élet a Zunión kívül is?
:))

leponex 2012.01.03. 23:42:52

@lajos0:
Mert szerinted azok az aktivisták a zsebpénzükön aktiválnak? Munkaidő után?
A Négy Mancsukkal kaparják ki az aktuális mentőakciókat?
;-)

leponex 2012.01.03. 23:45:07

@Rántott kard:
Csak az Annamari észre ne vegye :))

Nábsikrémzák 2012.01.04. 08:22:24

Orbán és baráti köre bizonyosan olvasta Orwell "Állatfarm" c. könyvét. Azt talán nem elég figyelmesen, hogy a műfaját tekintve ez egy "tündérmese"...
Szerencsére sokkkal-sokkal többen mások is olvasták és meg is értették !
Így aztán az arány , ami 2-án az Operaháznál oly' drámai módon látható volt , jól mutatja az értők tízezreit és a bent feszengve "ünneplők" százait ...

A tündérmesék világába tévedők egy része ott ragad, de a normális többség csupán merít és főleg okul belőlük.
A XXI.századi fejlett világban ez már csak így van..

Nábsikrémzák 2012.01.04. 08:53:28

@lajos0: Szerintem nem felcserélhető. Van egy nagy, számomra perdöntő különbség a baloldali demokraták és Orbánék között ! Amikor 2/3-os többsége volt a baloldalnak, akkor sem nyúlt hozzá a fékek és egyensúlyok európai normáihoz.Szociálisan érzékeny maradt, aminek nagy ára lett... Nem egy szűk , amúgy is gazdagabb, és érdekérvényesítő képességében potensebb réteget premizált gazdaságpolitikájában (adózás pld.. OV nyegle cinizmussal, a valójában nem létező 2/3-os legitimitáció bűvöletében, folytonosan és hazug módon arra hivatkozással, örömmel megtettemindezt. Úgy tűnik, hogy csak erre várt ... Eljött az elszámolás ideje; ki mit tett , ki milyen módon élt a rá ruházott hatalommal. De facto az ítélet kimondatott...
(Goldmann urat üdvözlöm , személyesen -sajnos- nem ismrem...:-) )

lajos0 2012.01.04. 10:41:04

@Orangekiller: Mert a GDP-jük sokkal nagyobb része marad otthon. Valamint a külföldön működő német cégek hazautalt nyereségei (amik a GDP-ben nem szerepelnek), azok nehány nagyságrenddel nagyobbak. Sőt meg merem kockáztatni kicsit adótudatosabbak is a németek mint a magyarok, talán ennyire nem pofátlanul lopott az elitjük.

Illetve azért is mert nem adták el bagóért még az aranykészletüket is. Ráadásul abban a pénzben adósodtak el, amit használnak, mondjuk másban nincs is értelme, ebben sem sok.

Hogy meddig tudnak persze működni az kérdéses, mert ha az összes felelőtlen európai kormányocskát meg kell menteniük, arra rámennek, és az USA felől is elég erős a nyomás az euro bedöntésére.

lajos0 2012.01.04. 10:52:09

@Nábsikrémzák: "Amikor 2/3-os többsége volt a baloldalnak, akkor sem nyúlt hozzá a fékek és egyensúlyok európai normáihoz."

Így van, csak óvatosabbak is voltak, hiszen mindenki tudta, hogy négy évvel korábban ez a brigád még egy valódi diktatúrát üzemeltetett. Ráadásul milyen féket jelentett Göncz Árpád nekik, kábé akkorát mint Smici a Fidesznek. Milyen ellensúly volt az ügyészség, akik aszisztáltak a politikusok olajozásához. Vám és Pénzügyőrség dettó. A nemzeti vagyon üveggyöngyökért és visszacsorgatásért elkótyálása meg szerintem nem volt európai norma.

"Szociálisan érzékeny maradt, aminek nagy ára lett."

Bokros Lajos. Aki azért kellet állítólag mert akkor is megérkeztünk a bóvli kategóriába.

"Nem egy szűk , amúgy is gazdagabb, és érdekérvényesítő képességében potensebb réteget premizált gazdaságpolitikájában"

Hát de. Csak mellette gőzerővel privatizáltak is saját zsebre.

"Goldmann urat üdvözlöm , személyesen -sajnos- nem ismrem"

Hamarosan fogod :-)
süti beállítások módosítása