Magyarország rettenes helyzetbe került, és ahogy Barroso úr volt szíves közölni: Orbán a hibás. Nem is csak a dupla bóvli az oka, hogy Orbánnak mennie kell: az országnak az az érdeke, hogy már a Jézuska új miniszterelnököt hozzon. Ezt akkor is leírom, ha tudjuk, a zembernek karácsonykor sem teljesül minden kívánsága.

Ha tetszik, ha nem, triumfálni fogok. Tényleg ezt akartátok? Hogy bármerre megy a világba a magyar miniszterelnök, utána sercintsenek? Most már leesik a tantusz, hogy a diktátor megvezetett Benneteket? Hogy a vizitdíj, a tandíj, az államigazgatás, a honvédelem, az önkormányzatok és a pártfinanszírozás Gyurcsány-féle reformja hasznos volt az országnak? Értitek már, mennyivel beljebb lennénk, ha Orbán nem hazudja végig a zelmúltnyolcévet? Lenne több egészségbiztosító, méltányosabb fizetés, fenntartható nyugdíjrendszer, kiegyensúlyozott nemzetközi kapcsolatok.

Mert hát mit épített az Orbán-kormány? Semmit. Hét százalékos gazdasági növekedést ígértek, egymillió új munkahelyet, mindenkinek nagyobb fizetést, és mindezt úgy, hogy közben az adók is csökkennek. Ti pedig bevettétek... Ahogy azt is, hogy bármi történt az előző két ciklusban, az maga volt a nemzethalál. Ám jó, ha tudjátok, Gyurcsánynak, majd Bajnainak volt igaza. Az volt Magyarország egyetlen igaz és hiteles útja. Azt gondolom, vissza is kell jönniük. Nem nekik ketten, hanem mindazoknak, aki valóban hiszik a demokráciát, a többpártrendszert, a fékek és ellensúlyok rendszerét, a parlamentarizmust, a kultúra szabadságát, a szociális piacgazdaságot.

Remélem, nem azt várjátok a megbukott Vezértől, hogy mint Hitler 1945 elején, azt adja ki parancsba a bukást érzékelve: robbantsák fel a hidakat, utakat, vasutakat, ne kerüljenek az ellenség kezébe. Magyarán: pusztuljunk mindannyian. Orbán és csapata (nem kivétel egyetlen minisztere, államtitkára és egyetlen képviselője sem) romhalmazzá változtatták a hazájukat. Anyagilag, politikailag, erkölcsileg. Bűnük mérhetetlen.

Becsapták az országot. Itt van az állampárti diktatúra, ahol éhségsztrájkol a tisztességes televízós, ahol szakmányban hazudik, ferdít és csúsztat az állami "közszolgálat", ahol megszüntetik az egyetlen ellenzéki hangvételű rádiót. Nem akarom elhinni, kedves Fidesz-szavazók, hogy ezt a csődtömeget akartátok. Nem éreztétek, hogy az alkotmánybíróság, a PSZÁF, az ügyészség, a bíróság, a médiahatóság elfoglalása, a magánvagyonok ellopása súlyos gyalázat? Tényleg jó Nektek, ha 1944-be viszk vissza az ország politikai főterét? Hogy József Attilának mennie kell? Nem halljátok 1944 zajait: a Don-kanyarból hazatérő csonkalábú katonák mankójának koppanását? Nem halljátok a dübörgő német tankok kattogását? A zsidókra, cigányokra rácsukódó vagonok ajtajának fülsiketítő csattanását, a Duna-parton jajveszékelő honfitársaink jajgatását a sortűz előtt? Nem érzitek, hogy az egypárti alkotmány nem alkotmány? Hogy az állam ne beszéljen bele az egyházak dolgába? Hogy nem létezik, hogy a miniszterelnök feleségének barátnője döntse el végső soron, ki a bűnös, és ki nem az? Hogy az az ember, akit üvöltve viktoroztatok a hazug beszédei előtt, közben és után, a saját fociakadémiájának egy laza milliárdot áttolatott, ám megszűnhet a Budapesti Kamaraszínház és a Játékszín?? A csúcsminisztérium élére egy diploma nélküli ismeretlen Fidesz-káder kell?

Az út véget ért.

Kedves Fidesz-szavazók! Megértem, hogy fáj Nektek, ami történik. Azt hittétek, jön a 20 éves Orbán-kurzus, hogy a Vezér a vízen is jár. Most már Ti és láthatjátok, hogy igazi lúzer, akinek csupán annyi fűződik majd a nevéhez, hogy háborús rombolása után nehéz volt a demokratáknak újjáépíteni az országot.

Persze, a Fidesznek még van egy esélye: a parlamenti kétharmad. Választhatnak új kormányfőt, csinálhatnak egy másik programot, amely visszarántja a szakadék széléről az országot. Ezt még megtehetik. Ám ugyanezek az arcok mondják majd a ellenkezőjét annak, amit hazudtak reggel, délben és este tíz éven át? Marad a szóvivő, a frakcióvezető, és a múlt heti szavával szembesíthető képviselő?

És akkor ez még Fidesz lesz?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr963485074

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán "Kúrd A Seggem" Viktor: Brüsszel nem Moszkva 2011.12.23. 00:57:18

 Orbán Viktor elutasító választ küldött az Európai Bizottság elnökének, aki a szopottgombóc jegybankról és a fõfasz pénzügyi stabilitásról szóló törvény visszavonására kérte őt. Orbán szerint Magyarország erős ország, amely külső segítség nélkü...

Trackback: Vegetáriánus csirkecomb 2011.12.22. 23:38:46

BlaBla.  Ez most nem a duplabóvli kormánykommunikációjáról jutott eszembe.  Azaz mégis.  Volt régen egy BlaBla nevű zenekar, és nekik egy Vegetáriánus csirkecomb nevű számuk.  Innen az idézet: Vegetáriánus csirkecomb nem létezik, de ha sokszor mondo...

Trackback: Szecesszió 2011.12.22. 21:17:33

Ahol a beleszólás lehetősége megszűnik, szükségszerűen közös értékeink ellen, szűk lobbicsoportok (a családtagok és a haverok) érdekeiben folyik a kormányzás és a társadalmi intézmények működtetése. Ahol a mégoly áttételes képviseleti rendszeren keresz...

Trackback: VIKTOR! TUDOD MÁR, HOGY VÉGE? 2011.12.22. 15:25:53

 "Nyolc évig romboltatok. Szembe mentetek mindennel, amit javasoltunk. Elutáltátok az egészségügyi reformot, nemzethalált kiáltottatok a felsőoktatási tandíj hallatán, önfeladással vádoltatok bennünket, amikor megállapodtunk a Déli Áraml...

Trackback: Az igazi Barroso levelei az igazi Orbánnak 2011.12.22. 13:43:29

Az igazi, a vágatlan, az eredeti változat! Ne higgyen a bóvlinak: a bóvlisajtóban megjelent bóvlihamisításokat mink erőteljesen szembe köpjük! Ószeresek, levelekkel házaló ügynökök, second chef assistant területi képviselők és egyéb IMF-szakértők által...

Trackback: Mit nem írt alá Orbán Viktor? 2011.12.22. 12:17:49

Az gondolom senkinek nem kerülte el a figyelmét, hogy Orbán Viktor, és David Cameron nem adták azonnali áldásukat a Merkel-Sarkozy páros nevével fémjelzett Európa-mentőcsomagra. Magyarországon, és a nemzetközi sajtóban is gyorsan híre ment a hezitáló m...

Trackback: "Ez a harc lesz a végső?" - egy gazdasági szabadságharc margójára 2011.12.22. 11:14:47

Tényleg nem volt senki, aki legalább sejtette volna, hogy rejlik némi veszély abban, ha épp az áramszolgáltató hibaelhárítóit kezdi baszogatni egy lélegeztetőgépen lévő ember? Cél ugyan lehetett volna bizonyos önállósodás, de amennyiben komolyan e...

Trackback: Megindult a spekulációs támadás! 2011.12.22. 11:11:53

A mi Vezérünk valahogy előre látta december elején, hogy az ország ellen december közepe után újabb spekulációs támadás fog indulni. Látnoki képességekkel rendelkezik. A biztonság kedvéért rásegített Brüsszelben, és a múlt héten itthon is, nehogy ne le...

Trackback: Magyarország így kényszerítette térdre Európát!!! - exkluzív videó Brüsszelből 2011.12.22. 11:11:38

Nem Merkel vagy Sarkozy fogja megmondani, hogy mi történjen Pannónia kies tájain, hogy mit egyenek vagy mibe öltözzenek országunk prominensei! Kitől vegyenek radarblokkolókat ezután, ha éppen úgy hozza kedvük! Miért is szólhatna bele bárki, ha esetleg ...

Trackback: Egyszerűen elviselni nem lehet 2011.12.22. 10:24:15

 Dajcstomi ironizál legújabb mikroblogos csodájában, jól teszi egyébként, ez a kis szöveg remeke műfajának, mi meg hülyék, hogy a katarzison túl még rágódunk is rajta: "hogy a búbánatban történhetett meg mindez? Ha jól tudom, Mo-n lényegében ...

Trackback: Az ország újjáépítésétől az ország újjáépítéséig 2011.12.22. 10:10:25

A Standard & Poor’s (S&P) hitelminősítő magyar idő szerint szerdán este a befektetésre nem ajánlott, pénzügyi zsargonban bóvlinak nevezett kategóriába sorolta Magyarországot....

Trackback: Kutyáért ad tűzifát a jászapáti polgármester 2011.12.22. 10:04:48

Nem lennék a környékbeli kutyatulajdonosok helyében, miután az utcákról elfogytak a kóbor ebek. Pócs János polgármester, fideszes országgyűlési képviselő 50 kg tűzifát ad minden befogott állatért. Az esti híradóban hangzott el a hír, amely szerint a p...

Trackback: Vásárhely megint szegényeket aláz 2011.12.22. 10:02:38

Lázár "annyit is ér" János városában úgy osztják a közmunkásoknak az élelmiszersegélyt, mintha karácsonyi ajándékot adnának át. Szerintem pedig ajándékcsomagnak nevezni a rászorulók élelmiszer segélycsomagját nem eufemizmus, hanem pofátlanság...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2011.12.22. 10:02:08

Hogyan irányíthatja egy nemzet gazdaságát az, akinek egyetlen nap munkatapasztalata sincs a versenyszférában? Nemzetgazdasági miniszterünknek soha nem volt versenyszférás állása, ám figyelemre méltó időt töltött igazgatással, elnökléssel, kurátorkodáss...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2011.12.22. 10:01:18

Alkalmas-e az ország vezetésére Orbán? Mihez ért ez az ember az ELTE ÁJK-n huszonnégy évvel ezelőtt szerzett diplomájával? Nézzük meg az Europass sablonba feltöltött életrajzát! Úgy értem, szép dolog az, ha valaki szervezeteket, kiadókat, szerkesztősé...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kvasztics47 2011.12.23. 08:58:26

@umad?: Amikor valaki azt írja, hogy az ellenzék csupán teszi a dolgát akkor, amikor a kormány munkályát minden ezközzel, céltalanul, gátlástalanul akadályozza. A saját korábbi elképzeléseivel szemben is föllép, nem számít neki, hogy az ország a nép hasznára szolgál e egy intézkedés, az a lényeg, hogy nesikerüljön és ezzel a kormányok alkalmatlanságát bizonyítja, ez kitűnő érdeme az ellenzéknek, csak ezt kell mérlegelni a választónak, amikor az ellenzék tevékenységét értékeli. Amelyik ellenzék képes a kormánnyal együtműködni az bukjon el, mert nem az a dolga.
Na aki így gondolkodik az egy barom állat!

Meglehet ott se vótam 2011.12.23. 09:05:28

@Kaptabakta: "több erősen fideszes barátom kezdi visszasírni a Bajnai kabinetet."

Ez olyan szófordulatnak tűnik, mint a fajvédő ballibák retorikájában rendszeresen felbukkanó "nekem több rendes cigány ismerősöm is van".
Azaz félig sem igaz, de jó hangzik.

zeddez 2011.12.23. 09:07:46

@Krumpli Bogart: Azért gondolkodhattatok volna, hogy tényleg jobb-e egy populista pschichopatára bízni az országot, akinek látványosan nincs programja és csak ködösít, meg azért az is külön szép, amikor visszahárítjátok a másik oldalra felelősséget ebben, hogy hát de ez miattatok volt, amikor szavazhattatok volna másra is.
Ez a tipikus Orbán féle, a "sikerek az enyém - a bukások másoké" című logika

tourline 2011.12.23. 09:08:53

Kérdeznék egy jobbik fan-t hogy ezt az unióból kilépést és az államadósság újratárgyalást hogyan is gondolták?? Mert még az úgynevezett szakpolitikusuknak sincs reális érve arra hogy hogyan kezelnék a 600ft-os eurót és az azonnali államcsődöt, meg azt a 6-800.000 magyart akik egy nap alatt szembesülnének külföldön azzal hogy elvesztették a munkájukat,nem tanulhatnak, és gyorsan el kellene hagyniuk az unió területét. Nem beszélve arról a pár ezer vállalkozásról cégről akik az unióba/ból szállítanak termelnek...
Idiotizmus még felvetni is.....

Kaptabakta 2011.12.23. 09:23:28

@Meglehet ott se vótam:
Sajnos pedig teljesen igaz. Nagyok voltak az elvárások. Mondjuk nem a felső tízezerból tevődik össze a baráti köröm.

belekotty 2011.12.23. 09:29:58

@Lencsés István: Na mi van leszoktattak a "Nem vagyok anonim!" mantrádról? A pszichiátered elmagyarázta, nem jó ha a fél blogoszféra rajtad röhög, súlyosabb lesz az állapotod?

belekotty 2011.12.23. 09:31:39

@kvasztics47: "munkályát" :-))

@Kalmár: "Hétről hétre hallom az új ötleteket, törvényeket és alig akad köztük olyan ami ne tetszene. " - O.K. Stimmel. Ilyennek ismertünk meg.

Gatinho 2011.12.23. 09:35:14

Gréczy, ez még mindig ezerszer jobb, mint amit a ti rablóbandátok művelt. Tehát röviden: igen, ezt akartuk.

bgp 2011.12.23. 09:40:58

@Gatinho: te biztos vidéki vagy, nem volt magánnyugdíj pénztári tagságod, és leszarod mi lesz az Alkotmánybírósággal.

Pendemonda 2011.12.23. 09:43:24

@Krumpli Bogart: Teljesen jól összefoglaltad a lényeget, nekem már meg sem kell szólalni.

zeddez 2011.12.23. 09:47:06

@bgp: máshol is előadja ezt a feltétlen seggnyalást...

no successful 2011.12.23. 09:50:49

Azért itt ahogy elnézem a prosztó balos kommenteket, ezek megerősítenek engem abban, hogy a baloldalt semmiképpen nem szabad a hatalomba visszaengedni.

Ja, a posztírónak egy megjegyzés.
Nem, nem ezt akartuk, azért egy kis fehérterrorral megfejeltem volna a dolgot, sajnos nem ez történt, hiszen pl. Te is, meg a vulgáris haverjaid is nyomhatják itt a baromságaikat.

zeddez 2011.12.23. 09:56:52

@Meglehet ott se vótam: van ilyen pedig, csak ritka. Mondjuk nem is BAZ meg SZSZB megyékben lakik az sem akit én ismerek, de tizenvalahány alkalmazott családja megélhetését biztosítja a vállalkozása, és mindenki 6 számjegyű bérre be van jelentve nála, nincs okosba' meg zsebbe semmi.
Kariajira pedig még kaptak 50k-t, még most is.
Hihetetlen, nem?
Olyan respect-je van az embernek környékükön, hogy csak pislognál, pedig roma. És nem rajozik kun7-l meg csiri-csáré palotával sem, pedig megtehetné mellényzsebből kp-ra

zeddez 2011.12.23. 09:59:49

@no successful: szép önkifejező komment volt így államcsőd szélén fülkedroidkám, kb alulról benyaltál vele egész torokig viktorkádnak.

tass-tass 2011.12.23. 10:10:36

@bgp: "nem volt magánnyugdíj pénztári tagságod"

Ezt az ötletet vajon melyik kormány vetette fel?

index.hu/gazdasag/magyar/2009/11/30/durvan_serulhet_a_nyugdijpenztartagok_erdeke/

Ezt a manyup témát már igazán lezárhatnák már. Ha nem ezek, akkor azok veszik el.

tass-tass 2011.12.23. 10:12:13

@bgp: "nem volt magánnyugdíj pénztári tagságod"

Ezt az ötletet vajon melyik kormány vetette fel?

index.hu/gazdasag/magyar/2009/11/30/durvan_serulhet_a_nyugdijpenztartagok_erdeke/

Ezt a manyup témát már igazán lezárhatnák már. Ha nem ezek, akkor azok veszik el.

no successful 2011.12.23. 10:17:46

@zeddez:
"szép önkifejező komment volt így államcsőd szélén fülkedroidkám, kb alulról benyaltál vele egész torokig viktorkádnak."

Elvből szavaztam oda, nem a szép szeméért.

De ahogy elnézem te gyengéd érzelmeket táplálsz a fleto iránt.
Egyébként tartom a véleményem, a jelenlegi problémák gyökerei a múltba nyúlnak vissza, amelyből ne felejtsük el, a baloldal, és a liberális oldal tehető leginkább felelőssé, mivel többnyire ők kormányoztak. Ez ilyen egyszerű.
A jelenlegi kormány csupán megoldani próbálja a problémákat lehetőleg anélkül, hogy százezrek kerüljenek az utcára, vagy jobb (rosszabb?) esetben albérletbe.
Lehet hogy elbuknak, mert a tetejébe annak, amit itt ti nyolc év alatt összehoztatok (bizony), a globális körülmények is recesszívek. De én speciel akkor sem fogom a te balos liblingjeidet támogatni, egészen egyszerűen elvi világnézeti okokból. És szerintem ezzel a dologgal rajtam kívül még sokan vannak így.
Még most is azt mondom, ennek az országnak a legtöbb kárt gazdasági és társadalmi vonatkozásban is, a baloldali és liberális nézetek okozták. Ez egyszerűen tény. Amit nem lehet megkerülni.

nyunyógomez · http://indafoto.hu/arecibo 2011.12.23. 10:34:40

@no successful: Tulajdonképpen jól összefoglaltad a lényeget, amit a droidok képviselnek. Le van szarva a bóvli2, meg hogy nem tudok a gyerekemnek enni adni, fűtetlen iskolába jár, meg az EU menjen a picsába, nincs költségvetés, Barrosso nem ért semmihez. A lényeg, hogy ne kerüljön vissza az előző kormányok egyik képviselője sem. Ezt megvédeni bármi áron!!! Gratula!!! Ezt tudjátok!!

no successful 2011.12.23. 10:43:51

@nyunyógomez:
"Tulajdonképpen jól összefoglaltad a lényeget, amit a droidok képviselnek. Le van szarva a bóvli2, meg hogy nem tudok a gyerekemnek enni adni, fűtetlen iskolába jár"

Szerinted, ha az IMF szájíze szerint történnek itt a dolgok, akkor fűthető lesz az iskola?
Nem, öregem, jön a költségvetési borotva, aztán a te gyereked egy olyan iskolába fog járni, ami tőled 10 km-re van, ahol egy osztályban 60 gyerek lesz, a fűtés meg szintén nem garantált.
Lehet választani.

nyunyógomez · http://indafoto.hu/arecibo 2011.12.23. 10:44:20

Szépen kérném, hogy most már ne elmútnyócév, gyurcsányahibás-ozzunk, mivel 1,5 év alatt csúsztunk idáig!!! Előtte sem álltunk jól, de a lényeg tavaly óta jött össze...
Maradok tisztelettel.

Lencsés István 2011.12.23. 10:45:12

@belekotty: Te összekeversz valakivel .... Én nem az vagyok akinek hiszel ....

nyunyógomez · http://indafoto.hu/arecibo 2011.12.23. 10:51:48

@no successful:
Tudod mit? Igazad van! De legalább lesz szép stadionunk Debrecenben...Mert gondolom arra nem fog vonatkozni az IMF borotva (azért kíváncsi lennék annak a KB pályázatára, ill. annak nyertesére).

no successful 2011.12.23. 11:15:32

@nyunyógomez:
"azért kíváncsi lennék annak a KB pályázatára, ill. annak nyertesére"

Az előző kormány alatt is ilyen kíváncsi voltál ?
Mert a kíváncsiság jó erény, már ha nem szelektív. A Sukoró ügy kapcsán pl. nem voltál kíváncsi ?

Héttörpe (törölt) 2011.12.23. 11:56:57

Zsolti!

Viszik a rendőrök a Ferit, jaj, mi lesz ebből, oda a demokrácia!!!

Pont Hanukakor! Az egész világ téged néz Feri, te hős!!

Az igazi sztrovacsek 2011.12.23. 11:59:09

@no successful:

"Nem, öregem, jön a költségvetési borotva, aztán a te gyereked egy olyan iskolába fog járni, ami tőled 10 km-re van, ahol egy osztályban 60 gyerek lesz, a fűtés meg szintén nem garantált.
Lehet választani."

És ehhez még tedd hozzá, hogy a csőd szélén tántorgó állam nem azért veszi át (el) a kórházakat a fizetés képtelen önkormányzatoktól, hogy valamennyit csúcsszintre fejlessze, hanem azért, hogy a felét bezárhassa. Csakúgy, mint az iskolákat)
A HospInvest botrány tetőfokán elhangzott egy lelkes kórházvédő szájából Hatvanban, idézem:
"Nem adjuk a kórházunkat a zsidó nagytőke kezére!"
Az illető hamarosan rá fog döbbenni, hogy jó lenne már a zsidó nagytőke is, csak működtetné valaki a kórházat, és az megmaradna, a vele járó munkahellyel és fizetéssel együtt.
Mert hogy az a kórház, amelyiktől egyik irányba 20, a másik irányba meg negyven kilométerrel van egy másik is, az halálra van ítélve.
A probléma mindösszesen annyi, hogy NEM LEHET VÁLASZTANI.
Az erős állam diktál, te meg vagy elfogadod a felkínált lehetőséget, vagy kussolsz, oszt jó napot.
Esélyed arra, hogy magadnak kórházat, gyerekednek iskolát válassz, annyi, mint hintalónak az ügetőn, oszt megint csak jó napot.

zeddez 2011.12.23. 12:26:17

@no successful: ajánlom kedves fülkedroid figyelmedbe ezt, aktuális:

www.youtube.com/watch?v=3uB3cOb5i3w

:P

Az igazi sztrovacsek 2011.12.23. 12:38:57

2Már több tízezren menekítették ki a pénzüket az országból; az osztrákoknál a magyar ügyfeleknek köszönhetően csúcsra járnak a bankok - derül ki az azenpenzem.hu legújabb blogbejegyzéséből.
Akad olyan határközeli bank Ausztriában, ahol a két ünnep között már minden időpont betelt, annyi magyar jelentkezett be számlanyitásra – tudta meg az azenpenzem.hu. Ráadásul az utóbbi napokban szaporodott meg jelentősen azok száma, akik pénzüket már csak a határon túl érzik biztonságban."

A vég kezdete!?
A zemberek mégsem annyira hülyék, mint amilyennek nézik őket!?

Nábsikrémzák 2011.12.23. 12:59:35

Érvek, ráció helyett a HIT ... Ez is egyfajta menekülés a tények elől.
Felvettük OV Hír-Tv-s beszédét. Elkeserítő, hogy az ország legfelelősségteljesebb pozíciójábnan lévő ember csak és kizárólag a múltban ill. a jövőben gondolkodik (agyal...), a jelenről pedig halvány fogalma sincs. Arról beszél a jelen égető problémái helyett, hogy az első kormányzása mekkora siker volt, az utána jövők hogyan tették tönkre az országot és a jövőről, ami már nem a Ny-európai kultúra és gazdaság korszaka, hanem Ázsiáé, Brazíliáé ... Az európai technikai fejlődés véget ért, jön a keleti régi termelés modellje... És hát ő ehhez akarja igazítani az országot...

Európa közepén, nyersanyag híján, ezer szállal átszőve a Ny-európai gazdasággal, főleg Németrországgal - Ázsia felé ábrándozik...
Ráadásul azt mondja, hogy az elmúlt másfél év sikerkormányzás és az ádvent és a családja okán soha ilyen eltökélt még nem volt !
Úgy tetszett: a riporternő ájult áhitattal, szinte könnybe lábadt szemmel köszönte meg a katartikus pillanatokat szerző államférfi Karácsony előtti "szentbeszédét"...
Vagy az arcára végig kiült mosoly nem is volt annyira őszinte ? Nem tudom. A teljes riportot felvettem, lesz mód visszaemlékezni minden egyes ovis gondolatra ...

Kritika nélküli ájult híveinek biztos katarzis ez, bár számuk százezrekkel csökkent...
A civil tüntetések sora, a minden fronton megnyitott hatalomkoncentráció miatti nemzetközi elképedés pedig fokozódik.
Kadhafi sem hitt a szemének, csak akkor, amikor már kirángatták búvóhelyéről és nem európai módon "szolgáltattak igazságot"...
Erre nálunk -nagyon remélem- nem kerül sor !

Nábsikrémzák 2011.12.23. 13:05:37

@Kalmár: A humorérzék nagy dolog ! Le a kalappal előtted !

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.12.23. 13:06:47

@Tipler:

Nevetséges vagy.
Apró, piszlicsáré ügyeket emlegetsz fel évtizedig tartó rablásotok, és más cégéres gazemberségeitek ellenpontjaként.
Vége lesz ennek? Álmodik a nyomor. A ti gazemberségeiteknek lett vége. Más világ van, és lesz.

2011.12.23. 13:26:41

Bár én nem vagyok fidesz-szavazó (tudom, ma már mindenki ezt mondja, de 1998 óta nem voltam választáson, akkor az MDNP-re szavaztam) de ma megkaptam, amit akartam. Egy nyurga szemüveges alakot beültettek a rendőrautóba és elhajtottak vele. Nem mondom, hogy ez megért 306 forintos eurót, duplabóvlit, stb. de ma kissé boldogabb vagyok. Kár, hogy úgyis kiengedik.

Az igazi sztrovacsek 2011.12.23. 13:40:15

@Kara kán:

"Más világ van, és lesz."

Igen, más.
Kicsit szar, kicsit nyomorúságos, kicsi elszigetelt, de a MIÉNK.
Köszönjük neked Kedves Vezetőnk!

Az igazi sztrovacsek 2011.12.23. 13:43:17

@nemorino:

Legszebb öröm a káröröm.
Nem kerül semmibe, és mindig szívből jön.
Élvezd minden pillanatát!
(úgysem sokáig élvezheted)

Az igazi sztrovacsek 2011.12.23. 13:47:46

Közben "áll a bál".
Ellenzéki képviselőket tartóztatnak le, valószínűleg Orbán utasítására.

2011.12.23. 13:47:46

@Az igazi sztrovacsek: Igen, este már otthon fog vacsorázni. Kicsit viszont sajnálom az LMP-seket, hogy ez a hülye tönkrevágta a performance-ukat és a szokásos ripacs módján odapofátlankodott.

Az igazi sztrovacsek 2011.12.23. 13:49:27

2006 októberének rendőri intézkedéseiért Gyurcsány volt a felelős, ezért meg Orbán, oszt jó napot.

lajos0 2011.12.23. 14:01:49

@Dr Bizalom: Igazad van a svájci frank hitelek mögött, deviza FX swap ügyletek álltak, és ez nem ugyanaz, mint a sima deviza swap. Én viszont sosem utaztam ilyesmiben, de nem zárom ki, hogy egyszer még sor kerülhet rá :-)

2011.12.23. 14:15:30

@Az igazi sztrovacsek: Ezt ne hasonlítsd 2006 októberéhez, ez az Orbán-féle kordonbontás reloaded.

A Népszabó címoldalán Vágó Gábor hogy néz már ki, ahogy cipelik a rendőrök? Mint egy orosz anarchista 1890-ből :-)))

Scagnetti 2011.12.23. 14:32:57

@nemorino: Odapofátlankodik ez mindenhova, a lényeg, hogy róla szóljanak a hírek. Jelenlétével sikeresen vágja tönkre az ellenzéki vagy a civil megmozdulásokat.

Nábsikrémzák 2011.12.23. 15:05:56

Amikor elfogynak a racionális érvek, akkor jön a személyeskedés,az alpári stílus és a gyűlölködés.
Pedig az év legszebb családi ünnepe következik...

Kosztolányi Dezső: Karácsony

Ezüst esőben száll le a karácsony,
a kályha zúg, a hóesés sűrű;
a lámpafény aranylik a kalácson,
a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű.

Kik messze voltak, most mind összejönnek
a percet édes szóval ütni el,
amíg a tél a megfagyott mezőket
karcolja éles, kék jégkörmivel.

Fenyőszagú a lég és a sarokba
ezüst tükörből bókol a rakott fa,
a jó barát boros korsóihoz von,

És zsong az ének áhítatba zöngve…
Csak a havas pusztán a néma csöndbe
sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony.

Nábsikrémzák 2011.12.23. 15:15:20

Kedves Gréczy Zsolt, és minden szociálisan érzékeny,liberális és/vagy konzervatív demokrata, akinek értékrendjében antihumánus,azaz nem európai elvek és gyakorlatok - mint a rasszizmus, sovinizmus, autoriter viselkedésmód,kirekesztés és gyűlöletkeltés, militarizmus - elképzelhetetlenek; békés, szeretetteljes Karácsonyt kívánok !

Nábsikrémzák 2011.12.23. 15:26:51

A valódi, nem hamis tenor -pld. Pavarotti interpretálásában- kifejezetten szerethető ! :-)

www.youtube.com/watch?v=z_DzumNxzyQ

Enoly 2011.12.23. 15:46:01

@Kara kán:

Piszlicsáré ügyek? Valaki vagy tolvaj, vagy nem tolvaj, köztes állapot nincs.

Egyébként amit Tipler felsorolt, azok sok-milliárdos tételek és a gazdád csapata ezt MÁSFÉL ÉV alatt hozta össze. MÁSFÉL ÉV, vágod faszfej? Mit gondolsz, hol fog tartani évtizedek múlva?

Egyébként pedig jobb ha nézed a közvéleménykutatásokat, percről percre kevesebben vagytok, akárhogy próbálkozik a gazdád elhallgatni a tényeket, egyre több és több ember ébred fel, arról nem is beszélve, hogy mára már az egész világ csak egy ostoba tuskó parasztként tekint rátok, akik utolsó vergődésüket adják elő. Ha mázlid van, te is fel fogsz ébredni még időben, ha nem, te is el leszel söpörve a gazdáddal együtt.

lajos0 2011.12.23. 18:20:48

@Lacdelo: "A jobboldal rugalmatlan Orban 20 eve vezeti a jobboldalt 2 valasztasi kudarc es katasztrofalis gazdasagi teljesitmeny ellnere."

Amit Orbán vezet az a Fidesz, ami azért nem eredendően jobboldali alakulat. Először az SZDSZ liberális segédcsapataként vezette őket Orbán, és állítólag Boross Péter hívta fel a figyelmét rá, hogy a jobboldalon senki sem maradt, be lehet türemkedni. Ez a szánalom a magyar jobboldalban is, hogy a legnagyobb jobboldali pártot is a liberálisoknak kellett megcsinálni. Másfelől a haspárti magyar politikusokat illetően, ezt a jobb meg baloldaliságot nem is lehet értelmezni sehogy, hiszen bármelyik lenne komcsi-náci, vagy akármi, ha ez vezet a hatalomhoz.

kvasztics47 2011.12.23. 18:24:05

@belekotty: Mi a faszt akarsz ezzel?
A banda csicskását kritizáld. Egyébként leszarom a használhatatlan magyar nyelvet. Ez a 7 Milliárd emberből néhány 100 ezret érdekel akik így akarják kifejezni a felsőbbrendűségüket. Amin az egész világ röhög.
Persze, aki minden szart bekajál amit a nyagyvezír hirdet. Aki egy barmot ültetett az ország reprezentálására hivatott székbe és ez nem tűnik föl neked, akkor hiába barom állatozok, sunnyogsz tovább.

kvasztics47 2011.12.23. 18:26:09

@nemorino: A gondolkodásod alapján úgy veszem észre, hogy te, egy barom állat vagy.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.12.23. 18:28:14

@Enoly:
"Valaki vagy tolvaj, vagy nem tolvaj, köztes állapot nincs. "

Hogy ne lenne, te bunkó paraszt.
A bíró sem egyforma büntetéseket szab ki minden tolvajnak és rablónak, ott is van differenciálódás.

De nektek hiába magyarázok, mert genetikailag piszkos, mocskos gazemberek vagytok. Amit meg ma műveltetek, az meg szégyen és gyalázat. Pfúj!

lajos0 2011.12.23. 18:29:00

@umad?: Az a röhej, hogy ezek 20 év alatt seggére csaptak szinte az egész állami vagyonnak, a komcsik által elkezdett eladósításra nagyságrendeket pakoltak rá, az adózási szint a svédekét közelíti és ennek ellenére itt állunk egy trágyadomb közepén. Itt arról vitatkozni felesleges, hogy melyik oldal a tehetségesebb, ezek a politikusok csak arra jók, hogy kitárazzon rajtuk az ember.

kvasztics47 2011.12.23. 18:33:07

@Héttörpe: Nem vagy te egy barom állat?

lajos0 2011.12.23. 19:28:23

@bierkamp: Miért, ha Kádárt fejbelőtték volna jobb lenne ? Így szerintem szarabb volt neki. Mondjuk én azért szintén rendeztem volna egy diszkrét akasztgatást, csak a miheztartás végett, de hát a gulyásleves sem robban.

lajos0 2011.12.23. 19:45:19

@zeddez: 1000 megkérdezettből egy amerikai közvéleménykutatás is megoldható. Viszont 10000 netes a hírtv.hu-n vagy a népszava onlineon semmi. Ez így működik sajnos. Persze, hogy melyik intézet keze merre hajlik az sejthető.

lajos0 2011.12.23. 20:08:28

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:

"nem volt közzétéve az okirathamísítás, a könyvek meghamisítása! Vagy szerinted azt az S&P-nek ki kellett volna találni?"

Hát ha meg nem tudja kitalálni, akkor tök mindegy kit hová minősít, befektetésként bizonytalan minden. Én azt nem értem a kifizethetetlen tartozásokat felhalmozó országok minősítése miért AAA néhol és miért van a bóvli alatt 7 fokozattal máshol.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.12.23. 20:15:32

@lajos0: ..természetesen bizonytalan minden befektetés. Csak az nem mindegy, hogy mennyire bizonytalan. A nagy számok törvénye alapján elég jók az előre jelzéseik, de, mint az érintett esetben is, néha melléfognak. Nos ilyenkor szoktak jönni a befektetői öngyilkosságok is. Mindenhol van selejt, itt is, főleg, ha félre vezetik őket. Pontosan ezért érdemes több piaci értékelő véleményét figyelni, mert így csökkenthető a melléfogás.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.12.23. 20:19:48

@lajos0: a kérdésed másik felére a válaszom. Nem mindegy, hogy hogyan pörög gazdaság, mennyire gazdag nyersanyagban és egyebekben egy ország, milyen fejlett az ipara. Látod itt már látható, hogy mi mért is vagyunk annyira sebezhetők, hiszen szinte semmink nincs, sem nyersanyag, sem saját ipar. Ami ipar itt van, azokat bármikor kivonhatják az országból és tovább állhatnak vele. Nekünk pedig végünk.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.12.23. 21:12:29

@lajos0: Még egy példa érzékeltetésként, az országok minősítéséhez. Az egyik szomszédod kétszintes házban lakik, három kocsijuk van,a házaspár havi keresete 5 millió forint. Van 50 millió hitelük is. a másik szomszédod, egy kis szoba konyhás lakással rendelkezik, kocsija nincs, hitele sem, és a keresetük 2x minimálbér. Melyik a hitelképesebb? Mi most a másik szomszéd vagyunk, a putriban megfejelve egy kis államadóssággal is.

Orangekiller 2011.12.24. 01:23:51

Szabad Európa Rádió magyar adás 2012-ben !!!
Fidesz mócsingok szép ajándék karácsonyra - dugjátok föl jó mélyre hisz a tiétek is :-)
Ekkora égést Orbánnak !!!!
Az EU mikor küldi a selyemzsinórt?
Úgy hírrlik néhány fideszes felsővezető már repülőjegyet is vett mert ha itthon meleg lesz a helyzet valahogyan el kell menekülni !!!

belekotty 2011.12.24. 08:33:01

@kvasztics47: Nézd, ha valaki a birtokos ragot ly-al írja, annak tényleg felesleges magyarázni bármit is. Aki pedig a magyart használhatatlannak nevezi, az pedig nyilván román, aki magára szedte a magyart, mert kíváncsi volt mit beszélnek az értelmes emberek.
Akik mellesleg tudják, hogy írják a magyarban a birtokos ragot. :-))
Különben a politikai hovatartozásomra a hibás birtokos rag felrovása okán, hogy következtettél?
Bocs, tudom nagyon bonyolult MAGYAR mondatokat írtam és túl sok benne a ragozás.

belekotty 2011.12.24. 08:35:11

@Lencsés István: De, biztos az vagy, mert hülyének hiszlek. Elfelejtetted leírni hogy nem vagy anonim, meg hogy az anonim sértés lepereg, stb. Új a gyógyszered? :-))

lajos0 2011.12.24. 10:22:57

@Nábsikrémzák: „Tegnap Magyarországot a bóvli kategóriába sorolták. Láthatjuk a különbséget a mi felelős politikánk és a magyar kormány populista politikája között, amely azt az országot komoly nehézségekbe sodorta. "

Én ezt a jelentős különbséget 10 éve figyelem, kissé szomorúan. A lengyeleknek már 6 évvel ezelőtt sem köthettük be a cipőjét sem, mondjuk a rablóprivatizáció is sokkal kisebb arányú volt náluk. Úgy tűnik a lengyel állam valahogy jó tulajdonos, ellentétben a magyarral.

lajos0 2011.12.24. 12:19:36

@MikeBoy: A magánnyugdíjpénztárak valódi helyzetét elemezve Csaba László jutott erre a következtetésre az ATV-n. Azért a 3000 milliárd nagyon erős túlzás volt, mint elkölthető pénz. Persze lehet mondani, hogy Fideszes közgazdász, csak akkor miért válik egyből hivatkozási alappá, ha a Fideszt bírálja ( mellesleg nagyon helyesen).

kvasztics47 2011.12.24. 13:18:58

@belekotty: "bonyolult MAGYAR mondatokat írtam és túl sok benne a ragozás."
Lehet, hogy írtam már: leszarom a magyar nyelvet, mert a világ 7 Milliárd lakóiból, csupén néhány százezer tud magyarul. Azok viszont rettenetesen felsőbbrendűnek képzelik magukat. Csak az a baj, hogy röhög rajtuk a világ és nem csodálja.
Akinek nincs mondanivalója, vagy hatásos érve, az elő jön a magyar helyesírással. Lehet erre büszkének lenni, ha nincs másra, de egy jogszabályt egyértelműen megfogalmazni ezen a nyelven nem lehet. Lehet, hogy éppen azést fejlesztették ki ilyenre a jurátus urak akik a magyar parlamentben mindég a legnagyobb többségben voltak és vannak. Ezért, kedves hazánkban, soha nem esik egybe a jog és az igazság.
:

lajos0 2011.12.24. 13:22:06

@MikeBoy: A GDP arányhoz hasonlítani az államadósságot sok értelme nincs, pláne Magyarországon. Nem tudom miért alakult ki ez a szokás, gondolom így könnyebb elkenni a dolgokat. Kicsit másképp hangzik, hogy a Gyurcsány-érában mondjuk 55 %-ról 80-ra nőtt az adósság (25 %-os növekedés), mint az hogy, kb 8000 milliárd forintól 20000 milliárdra, ami 150 %-os növekedés. Mivel a GDP egyre nagyobb része hagyja el az országot, szerintem a valódi értékén érdemesebb nézni.

lajos0 2011.12.24. 13:34:22

@Mpatikus Eszetlenellenes: "A jóval nagyobb EU-s legitimáció üti a 53%-os részvételből összehozott 2/3-ot, ami ma már nincs sehol."

Az 53%-tól sem kell elájulni, meg mivel minden félidióta szavazhat nincs is értelme elemezegetni, de az EU legitimációja szintén ölég gyengécske. 40 %-vett részt a szavazáson csupán. Most lehet persze ismét találgatni, akartak-e valamit a távolmaradók, lehet, hogy az EU 60%-a EU-szkeptikus ?

lajos0 2011.12.24. 13:45:06

@Kaptabakta: "A spekák pedig magasról tojnak rá, hogy kibaltáznak az emberekkel."

Ez így van. Amikor állampapírt vesznek akkor ők a jóságos befektetők, amikor eladják ők a gonosz spekulánsok. Egyébként egyik állapotukban sem érdekli őket a demokrácia, a szólásszabadság meg egyéb civilizált butaságok, őket a profit érdekli és slussz.

lajos0 2011.12.24. 14:27:35

@Nábsikrémzák: "Európa közepén, nyersanyag híján, ezer szállal átszőve a Ny-európai gazdasággal, főleg Németrországgal - Ázsia felé ábrándozik."

Egy kis adalék ehhez a megjegyzéshez:

"A német gazdasági növekedés nagy mértékben a kínai gazdasági növekedéstől függ, a magyar pedig a némettől - állapították meg a Citibank és más pénzügyi befektetési szolgáltatók szakértői egy kerekasztal- beszélgetésen csütörtökön, Budapesten."

www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/kina-miatt-duborog-a-magyar-gazdasag-350388

lajos0 2011.12.24. 14:34:00

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: "ezért érdemes több piaci értékelő véleményét figyelni, mert így csökkenthető a melléfogás."

Bizony a Dagong elemzéseit is érdemes komolyan venni. Vajon nekik miért van megtiltva, hogy telephelyük legyen az USA-ban. Csak nem azért mert őket is le merték minősíteni. Ennyit az amerikai demokráciáról, meg szabadversenyről. Másfelől az EU is elég nagy ajvékolást szokott csapni, mikor éppen leminősítik, és Barossot hallgatva ilyenkor az jut eszembe, hogy ezeket a kirohanások Csurkától már ismerősek, kicsit korábbról.

lajos0 2011.12.24. 14:38:31

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:
No most képzeld el, hogy gazdagéknak nem 50 milliós hitelük van, hanem 5 milliárdos.

lajos0 2011.12.24. 14:48:14

@kvasztics47: "Lehet, hogy éppen azést fejlesztették ki ilyenre a jurátus urak akik a magyar parlamentben mindég a legnagyobb többségben voltak és vannak."

Bár akkoriban azért a latin volt a jog nyelve, javaslom, hogy ezentúl blogolj latinul, hogy egyértelmű legyen. Egyébként a magyar tudományos nyelv szerintem jóval árnyaltabb, mint az angol, pláne annak butított verziója, az amerikában beszélt pidgin.

kvasztics47 2011.12.24. 16:58:00

@lajos0: "a magyar tudományos nyelv szerintem jóval árnyaltabb, mint az angol"
Éppen ezzel az árnyaltsággal van a baj, mert minden kijelentést lehet árnyalni= elkenni. Nem lehet megfogni senkit a kijelentései által, mert szonnal a visszájára lehet fordítani. Mindenki azt mond amit akar és, ha rajtakapják, azonnal tudja árnyalni, elmismásolni a kijelentését.
A buta angol legalább egyértelmű. Nem véletlenül lett világnyelv, pedig a kínait sokkal többen beszélték annó.

lajos0 2011.12.24. 21:22:24

A "disszidálni", "zsidózni", "cigányozni", "kommunistázni" például angolra lefordíthatatlanok. De olyan sincs, hogy "megélhetési bűnöző" ( mondjuk magyarul is hülyeség:). Az árnyalás egyébként a sokkal pontosabb körülírás lehetőségét adja meg.
Az angol pedig szerintem nem minden esetben egyértelmű, sőt a kontinentális, meg az amerikai verziója mintha két nyelv lenne. A nem anyanyelviek által beszélt pedig többnyire egy erősen butított verzió mindkettőből.

Jogi dolgokban nem véletlenül szokás a latint használni, és nem hiszem, hogy a lovári ki fogja szorítani, pedig sokkal egyszerűbb.

2011.12.25. 00:32:34

@lajos0:

Az "elkölthető" pénz pont nem az amivel mondjuk ez esetben az államadósságot csökkentheted.
Csaba László arról beszélt, hogy a vagyon mekkora része mobilizálható költségvetésbe.
Ez mondjuk szomorú abból a szempontból, hogy egy centet sem szabadott volna.
Nem is hiszem, hogy CSL támogatta ezt a fajta felhasználást.
Ha viszont államadósság csökkentésről beszélünk, akkor jóval 2000 mrd feletti pénzről van szó.

2011.12.25. 00:35:52

@lajos0:

"A GDP arányhoz hasonlítani az államadósságot sok értelme nincs, pláne Magyarországon."

Szerintem is minden közgazdász idióta.
Miért is gondolták azt, hogy ha valakinek mondjuk 10 milla az adóssága, de 5 milliót keres egy évben, az nem ugyan az, amikor az adóssága 10 milla, és 20 milliót keres.

Az igazi sztrovacsek 2011.12.25. 09:04:39

"A rabosított Gyurcsány, az ölben kicipelt LMP-s képviselők, a rabomobilból kifelé kamillázó ellenzéki frakcióvezető képe alapján egyöntetű véleményt alakított ki rólunk a világ: ez itten kérem diktatúra, ha megpukkad Orbán mérgében, akkor is. Ennyire elkúrni még senkinek sem sikerült a renomét, - szívből gratulálok, Viktor! - és ennyire megszívatni sem sikerült még a kétharmados fülkeforradalmárokat, gratulálok résztvevők!"

Boldog Karácsonyt MINDENKINEK!!!!

lajos0 2011.12.25. 09:58:00

@MikeBoy: Az államadósság az államapapír összetépésével csökkenthető. Nekünk egykori nem MANYUP tagoknak, mint másodrendű állampolgároknak, így nem kell a kamatát is kitermelni az elsőrangú állampolgárok számára, akik állítólag a magánvagyonukat gyarapították abból a járulékból, amit mi szegény hülyék járulékként az államiba fizettünk. Ezek szerint tőlünk ezt lophatta el valaki, de hát ennyi baj legyen.

Amúgy tényleg ez az 500 millió körüli összeg volt, ami egyből eltapsolhatóvá vált a kormány számára, de az államadósság tényleg 2000 milliárd felett csökkent. Persze így is megadhatatlan, de ez más kérdés.

Orbán helyében megvártam volna az összeurópai összeomlást, akkor már nem lesznek nagyon feltűnőek az ilyen húzások, de arra még néhány hónapot várni kellene. De hát semmi stratégia érzék nem szorult ezekbe a fideszes kontárokba.

lajos0 2011.12.25. 10:08:26

@MikeBoy: Csak a bibi, hogy a GDP-t nem az ország keresi meg, hanem az ország területén keresi meg valaki. Az nem az állam bevétele, hanem az állam területén valaki bevétele. És a közgazdászok jelentős része is tisztában van ennek a mérőszámnak az alkalmatlanságával.

Például a román GDP-ben nem jelenik meg a 2 millió külföldön dolgozó hazavitt és otthon elköltött jövedelme, de a román gazdaságnak azért nagyon jót tesz.

lajos0 2011.12.25. 10:36:04

@Az igazi sztrovacsek: "Ennyire elkúrni még senkinek sem sikerült a renomét"

No azért ne szerénykedjünk, égettek már minket sokan. Persze Gusztáv lakájtól sem lehet mást várni, mint a jobbos hasonszőrűektől, de komolyan nehezen vehető. Viszont a gyorskocsi utcai koalíció az LMP-nek nagyon kellemetlen, szinte már sajnáltam őket, hogy ez az idióta mindenhol, feltűnik ahol két borsó fő, és megpróbálja lenyúlni a showt. Ha igazi demokrata lenne belátná, hogy amelyik oldalhoz ő odaáll, az gyengül és hiteltelenedik, tehát Orbán megdöntése érdekében háttérbe húzódna.

2011.12.25. 11:18:57

@lajos0:

Önmagában az államadósságot nominálisan nézni majdnem teljesen értelmetlen.
Egy 300 ezres vagy 100 milliós ország, ha ugyan annyival tartozik az nyilván nem ugyan az.
Amihez mérhető az a GDP. Lehetne például a költségvetés fő számával is mérni, de az is összefüggésben van a GDP-vel.

Kerekítve nálunk mrd Ft:

GDP: 27.000
Adósság: 21.000
Költségvetés: 14.000
Adósság kamatteher/költségvetés: 7-8%

Tételezzük fel, hogy dinamikusan nő a GDP, de az adósság stagnál.
Nyilván a költségvetés fő száma is nőni fog, míg a kamatteher %-os aránya csökken a költségvetésben.

Az, hogy a GDP-hez viszonyítjuk az adósságot az rendben van.

2011.12.25. 11:22:07

@lajos0:

"de az államadósság tényleg 2000 milliárd felett csökkent."

Nem hiszem. Szerintem csak az égetett állampapír 1400 mrd Ft-jával.
A baj, hogy a maradék foltozza a 2011 ,2012 költségvetéseket. Azt az illúziót keltve, hogy a gazdasági pálya tartható.
Pedig nem (hisz a tartalék jellegzetessége, hogy elfogy), és ezért van már szó a devizatartalékok bevetéséről.
És ez rettenetes gazdaságpolitika!!

2011.12.25. 11:39:40

@lajos0:

Persze lehet árnyaltabban fogalmazni.
Az adósság GDP-hez való viszonyítása nem tökéletes, de sokkal jobb mint a nominál érték önmagában.

Az igazi sztrovacsek 2011.12.25. 11:40:16

@lajos0:
Ugye nem baj, ha nem értek egyet veled!?
Először is ebben a mondatodban - "No azért ne szerénykedjünk, égettek már minket sokan." - nem értem hogy a 'minket' szó használatával kire gondolsz?
Egyértelműen a FIDESZ-hez sorolod magad vele, (csodálkoznék) vagy az országra gondolsz? Ez utóbbi esetében helytelen az álláspont, itt ugyanis nem az ország, hanem a kormány égett be. Nem kicsit, nagyon. A külföld ugyanis annyit látott az egészből, hogy a diktatórikus hatalom rendőri erőszakkal hurcolja el a békésen demonstráló ellenzéki képviselőket a semmiért.
Persze lehet, sőt biztos, hogy ezt idehaza sokan másképp látják, de sajna nem tudnak elmenni minden egyes külföldi médiához, sem a külföldi zemberekhez, hogy elmagyarázzák, mégsem úgy van ahogy láttátok.
Ebből kifolyólag elmondható, hogy az akció - köszönhetően a FIDESZ-nek - igen sikeres, és látványos volt.
Azt meg végképp kicsinyes nyivákolásnak gondolnám, ha valaki nyüszíteni kezdene, hogy lejáratták az országot külföldön. Az ilyen akciók ugyanis ott teljesen megszokottak, és a hatalmon lévők tökéletesen tudják, hogyan kell lereagálni. Mindehhez tegyük még hozzá, hogy a külföld 2006-bvan azt látta, hogy a FIDSEZ vezette ellenzék szétveri fél Budapestet, mert erőszakkal akarja átvenni a hatalmat, most meg azt látta, hogy hatalmi szóval elfojtják a békés tiltakozásokat.
És ezek után még csodálkoznak egyesek, hogy milyen vélemény alakul ki a kormányzó pártról.

"Viszont a gyorskocsi utcai koalíció az LMP-nek nagyon kellemetlen, szinte már sajnáltam őket"

Én nem sajnálom őket. Eddig képtelenek voltak eldönteni, hogy kinek az ellenzékei, most talán rádöbbentek hogy NEM LEHET MÁS A POLITIKA. Ez ugyanis nem a háláról, meg a gerincességről, meg nem a barátságról szól.
A politika nem más mint kompromisszumok, érdek szövetségek, alkalmi együttműködések és ellenvélemények kusza halmaza. Most együtt kellene működni a kormány leváltásában, majd a megszerzett hatalom után lehet vitatkozni és veszekedni ahogy a csövön kifér. Nem olyan nagy dolog, a FIDESZ-Kisgazda, vagy az MSZP-SZDSZ, paktum-viszály csak a jéghegy csúcsai a témában.

"ez az idióta mindenhol, feltűnik ahol két borsó fő, és megpróbálja lenyúlni a showt."

Ez is a politika része. Tegyen ellene akinek nem tetszik, vagy menjen oda, és vigye el a showt ha tudja.
Engedtessék már meg Gyurcsánynak, hogy úgy járassa le magát egyesek szemében, vagy éppen akkora sztár legyen mások szemében ahogy neki tetszik. Azután majd az élet eldönti, hogy kik vannak többen.

Scagnetti 2011.12.25. 15:02:24

@Az igazi sztrovacsek:

"Én nem sajnálom őket. Eddig képtelenek voltak eldönteni, hogy kinek az ellenzékei, most talán rádöbbentek hogy NEM LEHET MÁS A POLITIKA. Ez ugyanis nem a háláról, meg a gerincességről, meg nem a barátságról szól.
A politika nem más mint kompromisszumok, érdek szövetségek, alkalmi együttműködések és ellenvélemények kusza halmaza. "

Aki képes levenni a vörös szemellenzőt, az pontosan tudja, az LMP-nek vége van, ha a gyanúja is rájuk vetül annak, hogy a szocikkal és főleg Feriékkel haverkodnak. Nem tehetik meg, ez nekik létkérdés. Illetve megtehetik, de akkor ez volt az első és egyben utolsó parlamenti ciklusuk.

"Most együtt kellene működni a kormány leváltásában, majd a megszerzett hatalom után lehet vitatkozni és veszekedni ahogy a csövön kifér. Nem olyan nagy dolog, a FIDESZ-Kisgazda, vagy az MSZP-SZDSZ, paktum-viszály csak a jéghegy csúcsai a témában."

Erre már láttunk példát azt ezt megelőző évek MSZP-SZDSZ kormányai esetében. Ott is az volt a szöveg, hogy nem baj, ha teljesen különböző véleményen vannak, ráérnek ezen vitatkozni a kormányzás alatt. Hát nem volt mindegy. Annyira más véleményen voltak, hogy semmiben sem tudtak megállapodni.
Ma ugyanez a helyzet. Lehet erőlködni azon, hogy összehaverkodjon az MSZP, LMP, DK, csak az a baj, hogy mindannyian másképp gondolják, mit kellene tenni. Ez a kis koalíció megint nem lenne jó semmire.

""ez az idióta mindenhol, feltűnik ahol két borsó fő, és megpróbálja lenyúlni a showt."

Ez is a politika része. Tegyen ellene akinek nem tetszik, vagy menjen oda, és vigye el a showt ha tudja.
Engedtessék már meg Gyurcsánynak, hogy úgy járassa le magát egyesek szemében, vagy éppen akkora sztár legyen mások szemében ahogy neki tetszik. Azután majd az élet eldönti, hogy kik vannak többen."

Az, hogy önmagát lejáratja, szerintem senkit sem érdekel. Meg is szoktuk már tőle. Itt viszont lejáratott olyanokat is, akiknek semmi köze hozzá, és akik nem hívták őt oda maguk mellé. Ezt nemigen lehet másnak nevezni, csak pofátlanságnak.

De egyeseknek ez is tetszik, mint minden, amit ő csinál.

Az igazi sztrovacsek 2011.12.25. 15:39:15

@Scagnetti:
Álláspontodat értelmezve legyen királyág, oszt jó napot.
A király majd megmondja, hogy merre van a hány méter, oszt megint csak jó napot. Ezzel is egyet értenék, egy feltétellel. Ha a többségnek nem tetszik az irány legyen joga lefejeztetni a királyt.
Ez esetben nem lennének olyan gondok, hogy "nem baj, ha teljesen különböző véleményen vannak, ráérnek ezen vitatkozni a kormányzás alatt."
Meg olyan gondok sem, hogy "mindannyian másképp gondolják, mit kellene tenni"
Csak azt már nem demokráciának hívják.
Az élet attól szép.hogy nem vagyunk egyformák, és sokan, sokfélét akarunk. A kormányzás meg arról kellene hogy szóljon, hogy a kormányzó erők megtalálják azt a módot, ami a legtöbb embernek elfogadható, és megpróbálják közös nevezőre hozni a másképp gondolkodókat, a lehető legkisebb érdeksérelmet okozva másoknak.
Mellesleg nem értem,hogy Gyurcsány most miért járatot volna le másokat, meg azt sem értem, hogy miért beszélsz úgy róla, mintha leprás lenne.
Meg azt sem értem, hogy ha már ő leprás, az MSZP képviselők, akiket szintén elvittek a rendőrök, miért nem lopták el a showt?

"az LMP-nek vége van, ha a gyanúja is rájuk vetül annak, hogy a szocikkal és főleg Feriékkel haverkodnak."

Szerinted.
Szerintem meg akkor van vége, ha nem képes velük szövetségre lépni.
De erre maguktól is rá fognak jönni, függetlenül attól, hogy ez neked agy nekem tetszik-e.
Ha pl. valóban létrejön az új ellenzéki kerekasztal, az LMP kénytelen lesz leülni mellé, és még azt is el tudom képzelni, hogy Schiffernek a Gyurcsány melletti szék jut.

Scagnetti 2011.12.25. 16:47:02

@Az igazi sztrovacsek:

Szeretem, mikor olyasmit próbáltok belemagyarázni a hozzászólásomba,amit nem mondtam. Az MSZP és az SZDSZ mióta vannak, teljesen különböző politikát képviseltek. A szocik az osztogató, jótékony állam politikáját, a szadesz meg az öngondoskodás (aki meg nem képes erre, az így járt) politikáját. Sosem tudtak igazán jól együttműködni. 1994 után csak azért nem volt ebből probléma, mert a szociknak megvolt a többségük egyedül is. De 2002 után egyértelművé vált, hogy ez a formáció életképtelen.

Ugyanezek ma is megvannak. A szocik maradtak, akik voltak, a DK meg gyakorlatilag átvette a szadesz helyét.

Ez a csapat ezután sem lesz életképes. Ugyanúgy két irányba fogják rángatni az országot, ahogy eddig. Egyszer az egyik lesz erősebb, aztán a másik. A végeredmény, hogy a sok rángatás után ugyanott vagyunk.

Ez sajnos, tetszik vagy sem, így van. Hogy ezt szóvá teszem, az nem jelenti azt, hogy én királyságot akarok, mindössze azt, hogy nem szeretnék megint egy a régi MSZP-SZDSZ kormányokra hasonlító valamit látni az ország élén. Főleg nem ugyanazokkal a leszerepelt figurákkal az élen.

"Mellesleg nem értem,hogy Gyurcsány most miért járatot volna le másokat, meg azt sem értem, hogy miért beszélsz úgy róla, mintha leprás lenne."

Mert politikai értelemben az. Aki mellett ott áll, attól menekülnek a szavazók. Olyan figurákkal áll a népszerűségi listák végén, mint Matolcsy vagy Hoffmann. Ezekre építenél kampányt?

"Meg azt sem értem, hogy ha már ő leprás, az MSZP képviselők, akiket szintén elvittek a rendőrök, miért nem lopták el a showt?"

Mondjuk azért, mert tíz híradásból tíz Gyurcsányról beszélt. A többi szociról legfeljebb pár szóban emlékeztek meg. Ettől persze még azok is lopták a showt, csak kevesebb sikerrel.

""az LMP-nek vége van, ha a gyanúja is rájuk vetül annak, hogy a szocikkal és főleg Feriékkel haverkodnak."

Szerinted.
Szerintem meg akkor van vége, ha nem képes velük szövetségre lépni."

Nem csak szerintem, még elég sokan gondolják így. Többek között az LMP is.

Az esetleges koalíciót hagyjuk már! A szoci-Dk páros az LMP-vel együtt sincs a fasorban sem. A Fidesz még együtt is veri őket, és akkor még a Jobbikról nem is beszéltünk.

"Ha pl. valóban létrejön az új ellenzéki kerekasztal, az LMP kénytelen lesz leülni mellé, és még azt is el tudom képzelni, hogy Schiffernek a Gyurcsány melletti szék jut."

Akkor megszívja. Minél többet mutatkozik vele, annál inkább nem tudja majd lemosni magáról.

lajos0 2011.12.25. 20:02:19

@MikeBoy: "Lehetne például a költségvetés fő számával is mérni, de az is összefüggésben van a GDP-vel."

Viszont a költségvetés bevételei és a GDP közti különbség egy exportra termelő kis gazdaságban, ahol ráadásul sok külföldi cég van elég jelentős.

De nézzünk a nálam okosabbak, hogy gondolják:

"A szintén régóta létező GNI ugyanakkor nemzeti jövedelmet próbál mérni, de szintén a GDP a kiindulási alapja, abból levonja a külföldiek által itthon elért és hozzáadja a belföldiek külföldön elért jövedelmét. Ennek döntő hányada a tőkéhez kapcsolódik: a közvetlen befektetés nyomán profit, a hitelek után pedig kamat üti a tőketulajdonos markát. Az, hogy a GDP és a GNI közötti rés emelkedő tendenciát mutat Magyarország esetében, az utóbbi időben egyre több elemzés központi témája volt, ebből következtettek hibás gazdaságpolitikára.

Pedig bizonyos fokig természetes jelenségről van szó. Az, hogy a GNI mutatónk már 8 százalékkal maradt el 2008-ban a GDP-től, csupán azt jelzi, hogy milyen magas a külföldi tőke aránya a GDP-n belül. A 63 milliárd dollárt meghaladó működőtőke-állomány mellett az ennél is nagyobb külső adósságállomány jövedelme áll a kettő között, amely ilyen megközelítésben nem is számít soknak. Ha azt vesszük, hogy a kettő együttvéve bőven meghaladja a GDP-t, a külföldiek által elért nyereség nem is nevezhető kiemelkedőnek. Itt azonban meg kell jegyezni, hogy a GNI-ban nincs számításba véve a külföldiek teljes pénzkivitele.
Olyan nehezen számszerűsíthető tételeken keresztül is képesek forrást kivonni a nemzetközi vállalatok, mint a kozmetikázott transzferárak vagy a cégcsoporton belül elszámolt szolgáltatások. Utóbbira példa a vállalati embléma után az anyavállalat felé fizetendő használati díj, amely abszurdnak tűnhet, de van rá példa hazai leányvállalatnál. "

www.vg.hu/velemeny/hatter/a-gdp-helyett-a-gni-vel-kellene-merni-297265

lajos0 2011.12.25. 20:57:44

@MikeBoy: "A baj, hogy a maradék foltozza a 2011 ,2012 költségvetéseket. Azt az illúziót keltve, hogy a gazdasági pálya tartható."

Amikor a költségvetéseinket a számunkra rendkívül kedvezőtlen privatizációs szerződésekből, majd gigakamatú külföldi hitelfelvételekkel foltozgattuk, szintén azt az illúziót keltve, hogy a gazdasági pálya tartható, meg hogy mi a nyugathoz közelednénk az vajon nem volt rettenetes gazdaságpolitika ?

2011.12.25. 21:06:03

@lajos0:

A múlt hibája nem segít a jelenen és a jövőn.
Csak akkor, ha nem követed el többször.
Viszont aki még arra sem képes, hogy okuljon belőle....
Jelenleg öngyilkos politikát folytatunk.

lajos0 2011.12.25. 21:47:41

@MikeBoy: A nominál értéket kell megadni, persze csak elvben, mert ezt a magyar gazdaság képtelen lesz kitermelni, bármit is csináljunk.

lajos0 2011.12.25. 22:07:07

@Az igazi sztrovacsek: Nem baj, nem tudnánk miről rögeszmét cserélni, ha mindenben egyetértenénk :-)

A "minkettel" az ország népére gondoltam, amit többnyire a kormányaik égetnek külföldön. Persze nem vagyunk ezzel egyedül, hiszen, Berlusconi, Sárközy vagy a kis Bush is nagyon kínos volt a saját lakosságuknak.

Ezt a kiláncolósdit, elvitetősdit én is hülyeségnek tartom, de ha rajtam múlna az összes képviselőt kiláncolnám legalább egy hétre. A kordonbontást szintén egy felesleges ripacskodásnak tartottam, sőt a "Gyerünk munkástagozat" felkiáltással röhögő Orbán Viktort kifejezetten undorítónak tartottam.

"a külföld 2006-bvan azt látta, hogy a FIDSEZ vezette ellenzék szétveri fél Budapestet, mert erőszakkal akarja átvenni a hatalmat"

Ezt szerintem nem a külföld látta, bár nekem nagyon sok kételyem maradt azóta is ezzel kapcsolatban. Pláne az étteremből kirángatott és ott elvert külföldiek nem ezt láthatták, de itt a balkánon ez az elvárás. Gyurcsányt talán többen is láthatták a CNN-en, ahogy nem túl magabiztos angoltudással próbálja magyarázni a magyarázhatatlant. De a külföldi közvéleményt ez szerintem különösebben nem foglalkoztatta.

"Most együtt kellene működni a kormány leváltásában, majd a megszerzett hatalom után lehet vitatkozni és veszekedni ahogy a csövön kifér."

Ezért lett volna a minimum, hogy Feri ne riassza el az esetleges szimpatizánsok jelentős részét, hanem bírja ki, hogy egyszer nem szerepel. Az LMP azok egy részének alternatívája volt, akik Gyurcsányra és Orbánra sem kíváncsiak. Nem csoda, hogy semmi kedvük Gyurcsánnyal szövetségre lépni, hiszen ő egy hasonló szövetséges, mint Sejmén, tuti -5%. Ha Cusi ment volna ki erősíteni őket, az sem ártott volna nekik ekkorát.

Gyurcsány másnap kiláncolhatta volna magát egyedül is, ha már ennyire bátor, de ez arra emlékeztetett, mint mikor az egérke szólt az elefántnak, hogy hogy dübörgünk.

Szíjjártó is mondta a szakszervezeti tüntetőknek, hogy ők közös célért harcolnak, no ez kissé hasonló volt.

lajos0 2011.12.25. 22:13:08

@Az igazi sztrovacsek:

"Ha pl. valóban létrejön az új ellenzéki kerekasztal, az LMP kénytelen lesz leülni mellé, és még azt is el tudom képzelni, hogy Schiffernek a Gyurcsány melletti szék jut."

A régi ellenzéki kerekasztallal is az volt a bajom, hogy mindenféle legitimáció nélkül egyezkedtek a nevünkben. Ki hatalmazta fel őket erre ? Ráadásul elég sokáig squattolták a parlamentet, akik akkor bödönközelbe tudtak kerülni. Én egy szégyenletes alakulatnak tartottam őket mindig is.

lajos0 2011.12.25. 22:18:26

@Az igazi sztrovacsek: "még azt is el tudom képzelni, hogy Schiffernek a Gyurcsány melletti szék jut."

És azt, hogy közéjük ültetik Vonát ? Akkor is fenntartod a véleményed vajon, ha a Jobbik vezetősége megjelenik tiltakozni egy szakszervezeti tüntetésen, vagy egy DK-s demonstráción, hiszen az ellenség közös. Vagy akkor jönne, hogy ők nem demokratikus párt ( ami igaz, de a többi sem), mert hogy ki a demokrata azt mi mondjuk meg. Mi van ha esetleg az LMP ugyanúgy nem akar közösködni Gyurcsánnyal, mint ahogy a Jobbikkal sem ?

lajos0 2011.12.25. 22:33:07

@MikeBoy: Sok évtizede öngyilkos politikát folytatunk, csak ez túl kevés embernek tűnt fel. Ha okulnak a múlt hibáiból, akkor itt többet Gyurcsány vagy Orbán, meg még pár ezer többszörösen odakozmált, lejáratódott potentát, nem kerül a hatalom közelébe.

De a gazdasági válságok hosszú sora, és teljesen kiszámítható természete arra enged következtetni, hogy a világ pénzügyi rendszerének alakítói szintén képtelenek tanulni a múlt hibáiból.

John Kenneth Galbraith: A pénzügyi spekulációk rövid története című esszéjében ezeket elég jól szemlézi, és már 90-ben leírta miért lesznek szükségszerűen újra és újra egyre nagyobb válságok. Röviden azért mert a visszatérő pénzügyi őrületeket előidéző tényezők az 1636-os tulipántéboly óta semmilyen igazán lényeges tekintetben nem változtak. A spekulációs epizód a a növekedést kikényszerítő, provokáló voltával együtt a piac belső jelensége, akárcsak a törvényszerűen bekövetkező összeomlás.

2011.12.25. 22:36:22

@lajos0:

"mert ezt a magyar gazdaság képtelen lesz kitermelni, bármit is csináljunk. "

Ennek nincs semmi alapja.

Ugye az államadósság leküzdése mehet a GDP növelésével, miközben az államadósság nominálisan stagnál közben.

A szélsőséges másik oldalon a Bokros féle megszorítások jönnek, GDP csökkenéssel egybekötve. Nos ott még nem is tartunk.

Nem az államadósság most a legnagyobb baj, hanem az a rettenetes gazdasági pálya amit befutunk.
Persze sosem fizetjük vissza az államadósságot, ha a kormány vastagon tesz a Ft árfolyamára vagy az állampapír piaci hozamokra.
Olyan költségvetéseket készít aminek semmilyen alapja sincs és megtakarítások bevonásával erőlteti ezeket (lásd: egykulcsos adó).

2011.12.25. 22:39:05

@lajos0:

Ezért kellene most 2szakértői kormány".
A szomorú az, hogy erre akkor van esély, ha a politika hagyja.

lajos0 2011.12.25. 23:08:37

@MikeBoy: "Ennek nincs semmi alapja."

Én viszont nem láttam csak tervet sem rá senkitől, hogy 20000 milliárd forintot, amiből persze pik-pak lehet 40000 az árfolyam függvényében, mennyi adóbevételből akar visszafizetni, ha 20 éve egy szál hiány nélküli költségvetést nem volt képes összehozni egyik rendkívül elkötelezett kormányunk sem.

"Ugye az államadósság leküzdése mehet a GDP növelésével, miközben az államadósság nominálisan stagnál közben."

Százalékosan stagnál, és nominálisan nő, mert nem mindegy.

"A szélsőséges másik oldalon a Bokros féle megszorítások jönnek, GDP csökkenéssel egybekötve. Nos ott még nem is tartunk."

Szerintem az könnyű nyári séta volt ahhoz képest ami itt jön. De nem bokrost fogják visszasírni, hanem az akkori életszínvonalat.

"Olyan költségvetéseket készít aminek semmilyen alapja sincs és megtakarítások bevonásával erőlteti ezeket (lásd: egykulcsos adó)."

Teljesen egyetértek, ez egy baromság, meg nem is egykulcsos...

Lencsés István 2011.12.27. 09:33:09

@belekotty: Az hogy te minek hiszel az a te dolgod , bár én nagy ívben letojom , hisz anoniman a sértés lepereg ! :) ;) ( mondjuk amúgy is ! :) ;) :D ) Ja és kérlek valami újjal állj elő ( én nem állok elő újjal , mivel én igazat mondok NÉVVEL , te meg nem ! :) ;) :D )

belekotty 2011.12.27. 10:33:56

@Lencsés István: Ó látom, újra a régi vagy! Már hiányzott hogy az anonim sértés lepereg, stb. :-))
Gondolom elfogyott karácsony miatt a lóvéd és nem tudtad kiváltani a gyógyszered. :-))
Ilyenkor sok az ingyen konyha, biztos megszánnak egy levessel téged, az is megnyugtat. :-))
Ja és az új alkotásod az anonimusság nagyon tetszett, láttam már többen körberöhögtek miatta. Na majd ha lesz időm ott is gúnyolódok rajtad egy kicsit. Látom te most már permanens bohóca leszel az indexes blogsalátának. :-))

Lencsés István 2011.12.27. 11:00:22

@belekotty: stb így irandó : és a többi :) ;) Ilyen jel nincs hogy : :-)) Azt így kell : :-) lóvé ? :O Azt így kell hogy pénz . Karácsony nagybetű , még az ünnepet sem tiszteled , ez GUSZTUSTALAN . Sajnos menthetetlen vagy , hisz anonim vagy , olvasni sem tudsz , írni sem , ez szomorú dolog . :( Amúgy meg nem tudom milyen indexről beszélsz itt hisz ez a greczy.blog.hu . A saláta pedig 1 étel , remélem azért icipicit , de fejlődni fogsz agyhelyszinten , mert agyad az nincs ....

Nábsikrémzák 2011.12.28. 12:56:51

Ne azt nezd, hogy ki mondja, hanem azt, amit mond ! Szerintem tökeletes diagnozis !

"Ugye szeretnék tudni, hogy mi van Orbán fejében? Szerintem tudjuk.

Jöttek fiúk a nyolcvanas évek elején vidékről Pestre – igen, ők csak így mondták -, és jogászok, közgazdák kívántak lenni. Mélyről jöttek, családjaikat dolgos emberek alkották, többségükben kétkezi munkások. Jöttek Pápáról, Felcsútról, Csornáról. Be kívánták tetőzni anyjaik, apjaik küzdelmét: kitörni a reménytelenségből, a szegénységből, a névtelenségből.

Kádár világa részben jó terep volt, emelte a tehetséges munkásgyereket. Utat nyitott, de csapdát is állított: Mephisto konfliktusát ismételte. Az emelkedésért mennyi kompromisszumot vállalhatsz a diktatúrával? – ez volt a legfontosabb erkölcsi kérdés akkoriban. Orbánék erősnek és bátraknak tűntek. Erkölcsösnek. Jobbnak, mint sokan közülünk.

Sokáig lehetett hinni bennük. Egészen 1992-1993-ig. A székház-botrány megrepesztette a tisztaság arcát. Azóta Simicska ocsmány pártja lettek. A tökélyre fejlesztett korrupcióé, az erőszakosságé, a kíméletlenségé.

Mára kiderült, hogy az egykor tisztelhetőnek hitt erkölcsük mögött nem emelkedettség, hanem sértettség volt. Meggyőződés, hogy Pest polgári, benne zsidó-polgári gazdagsága – kulturális, emberi, erkölcsi teljesítménye –, pozíciója áthatolhatatlan falként mered a feltörni vágyó vidéki egyetemisták előtt. Félelem, hogy soha nem lesznek egyenrangúak, hogy vidékiségük, mint a sárrá ázott agyag nem engedi mozdulni életüket. Az irigységgel kevert félelemből aztán harag lett. A személyes harag meg lassan összetalálkozott a magyar jobboldal kollektív indulataival.

Ez a kollektív indulat évszázada épül. Ott van benne a dualizmusban született félelem, hogy vége lehet a magyar nemesség évszázados uralmának, mert a modernizálódó, kinyíló gazdaság elsősorban a német-zsidó dominanciájú ipari-, kereskedelmi- és banktőkére épült és természetszerűleg azt gyarapította. Ott van a Trianon által közvetlenül megfosztottak, a Telekiek, a Bethlenek érthető sértettsége, revánsvágya. És ott vannak a kommunisták által megalázott, kitelepített, megrabolt családok ezrei, a jobboldali egykori színes, tagolt politikai közösségének tagjai, támogatói.

Sértett és indulatos Orbán valamint a sértett és indulatos jobboldal egymásra talált. És most be akarnak vasalni mindent, amit elvesztettek, amit elvettek tőlük az elmúlt évszázadban. Visszaveszik, ami nekik jár, visszaadják, amit ők kaptak. De soha nem lesznek elégedettek, mert mindig lesznek, akik azt fogják mondani, hogy még nincs kiegyenlítve a számla, hogy nekik több jár. Így aztán ez egy befejezhetetlen politika. Nyerni nem lehet, csak abba lehet hagyni. Azt is csak akkor, ha vereséget szenvedtek, mert maguktól fel nem adnák, be nem fejeznék.

Ezért és így politizál Orbán visszafelé, személyes és kollektív történelmi sértettségtől hajtva. De mert a történelmet újraírni nem lehet, a kudarc borítékolható, a frusztráció pedig rá fog telepedni az egész országra. Lehet, hogy Orbán történelmi feladata, hogy elmenjen a falig és lelepleződjön a jobboldal revánspolitikájának tarthatatlansága.

És akkor visszatérhetünk a demokratikus polgári normalitás világába."

Ezek utan jöhet a gyogyitas !
süti beállítások módosítása