Aki ott volt tegnap a Fáy utcai Vasas-csarnokban láthatta: felszabadult, ünnepi hangulat lengte be a Demokratikus Koalíció első születésnapját. A gyermek lábra állt - és most gyors fejlődésre kényszerül. Nincs ma a parlamentben nyugatos, balközép, a konzervatív, a liberális és a szociáldemokrata értékekre egyaránt nyitott szervezet. Nincs ma olyan közösség az országgyűlésben, amely ki meri mondani, hogy tiszteli a verseny szabadságát, a szociális piacgazdaságot, amely vállalja, hogy a leszakadókra is ügyelő kapitalizmust akar.

Ez a jelenség nem jutott el a bakelitpolitológusokhoz, akik tegnap femondták a szokásos mantrát, hogy ki ma a népszerűbb, mintha a "legnépszerűbb" politikus, azaz Kósa Lajos ne lenne végletesen elutasított, legfeljebb a viszonylag össztartónak látszó, emiatt erősnek tűnő Fidesz-tábor kedveli őt. Ez elég is az elsőséghez. A legkevésbé elutasított ellenzéki politikusok státusza legfeljebb azt bizonyítja, hogy a Fidesz-szavazók számára érdektelenebbek.

Molnár Csaba és Gyurcsány Ferenc beszédének tartalmáról egy szót sem említettek. A Népszabadság online kiadása pedig a létszámról arra jutott, hogy "nagyjából ezren" voltak a csarnokban. Csak át kellett volna sétálni a sportrovathoz, hogy amikor Gódorné és Sterbinszky dobálta itt a gólokat, hány nézőt jelentett a telt ház - kétezret - és itt a küzdőtér is tele volt, amelyen akkor kézilabdáztak...

Ettől még ami történt, történelmi pillanat... A hiányzó politikai mezőt - bár ezt némelyek bosszúsan veszik tudomásul - tegnaptól elfoglalták. Ráadásul Gyurcsány tette.

Abban bízom, hogy az MSZP és a Demokratikus Koalíció - bár előbbi úgy kíván sok sikert, hogy az előre megbeszéltekkel ellentétben mandátumvitába keveredik - képes lesz békében együtt dolgozni országos szinten és a településeken is. Az olyan vicces, amikor valakik árulóznak, és a baloldal nevében felszólítják a magyar szociáldemokrácia atyját, Vitányi Ivánt, vagy az MSZP utolsó választást nyerő politikusát, Gyurcsány Ferencet, hogy adja vissza a mandátumát. És ezt azok teszik, akiknek a nevét sem ismeri senki, nemhogy a teljesítményét...

A Demokratikus Koalíció sokak reménye. Nem egyszemélyes párt lesz, hanem többféle értékrendet képviselő emberek közössége. A Fáy utcában ott voltak egykori MSZP-s, SZDSZ-és MDF-es képviselők, Somló Tamás, aki a mikrofonban is örömét fejezte ki a DK megszületése kapcsán, de felbukkant a lelátón Kovács Kálmán is, a Honvéd egykori válogatott labdarúgója. Ott helyben az a "nagyjából ezer" szinte kivétel nélkül aláírta a belépési szándéknyilatkozatot.

A Demokratikus Koalíciónak ma - még mint platform - 6000 tagja van. Közülük lehet, sőt, nyilván lesz is, aki mégis az MSZP választja, de még többen lehetnek, akik egy MSZP nélküli új szerveződésre kimondják: végre egy párt, amelybe beléphetek, amelyikre szavazhatok.

A frakció is megalakult - tíz fővel. Ha a házszabályt vesszük alapul, vagy a Ház 1996-os döntését, amikor az MDNP képviselőcsoportja létrejött, akkor hétfőn már ott kell lennie az új frakciónak a napirend előtti felszólalásokon. Az MDNP esetében egyhangúlag pozitívan szavazott a Ház, Szájer József beszélt a Fidesz nevében a megalakulás jogosságáról...

Hát, most kiderül majd, a csökkenő népszerűségű Fidesz fél-e még ettől a tízfős frakciótól is, tesz-e lépéseket a megalakulás ellen. Amiből persze megint nemzetközi botrány lehet, az ellenzék elnémításának vádjával...

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr203323389

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Demokrata királyfi? De nem ám! 2011.10.24. 11:53:52

"Ó, boldog Isten! Egy csigahéjban ellaknám, s végetlen birodalom királyának vélném magamat, csak ne volnának rossz álmaim." – Hamlet; W. Shakespeare: Hamlet, dán királyfi   Nem igazán mondhatom magam irodalmilag művelt személyisé...

Trackback: Kiderült, miért kell eltávolítani József Attila szobrát a Kossuth térről! A többi fekvő vagy üldögélő szobornak is mennie kell! 2011.10.23. 14:36:55

Hatalmas felháborodással fogadta a közvélemény a Kossuth tér rehabilitációjával kapcsolatos terveket. Bár eleinte kevesebb figyelmet kapott, mára a fókusz áthelyeződött a téren lévő József Attila szobor további sorsával kapcsolatos talányokra, a műalko...

Trackback: A nap kérdései 2011.10.23. 14:16:57

1. Gyurcsány mindent illegitimnek tekint, amit a hatályos alkotmány és törvények szerint cselekedett vagy hozott létre Orbán és a Fidesz (ÁSZ, Alkotmánybíróság, ügyészség, stb...). Hogyan lehet majd ebből a pozícióból

Trackback: Nem vénnek való vidék 2011.10.23. 13:19:33

 A héten Orbán és Gyurcsány újra reflektorfénybe került, e két sors megint összeérni látszik. Előbbiről kiderült, hogy pártjában nincs párja, és elképzelhető, hogy most lépett arra a bizonyos lejtőre, utóbbi meg meg szerzett csapatot, nyilván azza...

Trackback: Szalámitaktika 2011.10.23. 13:00:14

Csalódott aki azt gondolta, hogy a magyar “baloldal” képviseleti zászlóshajójaként funkciónáló MSZP koporsójába az utolsó szöget Orbán Viktor, esetleg Vona Gábor, vagy a 8 év kormányzati ámokfutásából kiábrándult szavazók fogják beverni. M...

Trackback: A Gyurcsánypárt elvesztegetett egy éve és elkövetkező egy éve 2011.10.23. 12:59:22

Mire számítok az elkövetkező hónapokban? Mesterházynak szerintem félig van igaza. Csak félig, mert az MSZP rövid távon biztosan nem lesz erősebb, mint volt. Gyurcsány táborának kiválása visz el szavazókat. Remélem, legfeljebb olyan 8 százalék...

Trackback: Hát elváltak... 2011.10.23. 12:35:35

Hosszú civakodás után végül megtörtént a szakítás: Gyurcsány Ferenc az általa vezetett Demokratikus Koalíció (DK) 1 éves születésnapi ünnepségén bejelentette, hogy ott hagyják az MSZP-t és új pártot alapítanak. Egészen pontosan a papíron már létező D...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr. Waszabi 2011.10.23. 17:49:05

@no successful: hát, ha így gondolod, akkor szavazz a Jobbikra legközelebb, úgy lehetnek rendszerváltók legközelebb.
A magam részéről nem tartom elég letisztultnak, túl sok féle ember keveredik ottan, vannak értelmes hangok és szélsőségesek is, utóbbiak biztosan nem kapnak voksot tőlem.
A magam részéről büntettem már mindkét oldalt, most Orbán következik újra. Valamilyen kormány úgy is lesz, s a mostaninál rosszabbat csinálni, nos ahhoz már külön tanulni kell. Játék csak a politika, de nekünk, kisembereknek közben élnünk, dolgoznunk kell.

igazi Lencsés István (törölt) 2011.10.23. 17:55:23

Index
"Vona szerint Orbán és Gyurcsány egykutya."

- Igaza van.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.10.23. 17:55:55

"A hiányzó politikai mezőt - bár ezt némelyek bosszúsan veszik tudomásul - tegnaptól elfoglalták."

És... majdnem! Csak azok a nevek, a fránya, rémesen csengő, lejárt szavatosságú nevek ne lennének ott... Így már inkább csak a szocik osztódással szaporodásának tűnik.

igazi Lencsés István (törölt) 2011.10.23. 17:56:12

@tiborc2008: Ez igaz. Ahogy gyurcsányt sem kell szeretni ahhoz hogy vityát megvesse valaki

igazi Lencsés István (törölt) 2011.10.23. 17:57:09

@lacalaca: Az egész emeszpének és a gyurcsány kreálmánynak is meg kell szűnnie hogy rendes baloldal jöhessen létre.

midnight coder 2011.10.23. 17:58:50

@butus: Valóság ? Mégis, ki a fene az a Kanadai Demokratikus Charta ?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.10.23. 18:21:33

@midnight coder: Engem nem az érdekel, hogy kik írták, hanem az, hogy mit írtak. Tudod én itt élek és a bőrömön érzem mindazt, amit ott leírtak.

tiborc2008 2011.10.23. 18:22:02

Itt az egyik nagy kanadai demokrata (göllner) adatlapja, már csak a google-tároltban elérhető:
webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:y8qVqqspyWkJ:hu.metapedia.org/wiki/G%C3%B6llner_Andr%C3%A1s+g%C3%B6llner&cd=3&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

"Göllner András✡ magyarországi születésű, kanadai-magyar kettős állampolgárságú stratégiai kommunikációs szakember.
A Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök kezdeményezésére 2008. szeptember 6-án létrejött magyarországi politikai szervezet, a Magyar Demokratikus Charta tagja, az "El a kezekkel Gyurcsánytól!" liberális "kiáltvány" egyik aláírója."

Kalmár 2011.10.23. 18:29:23

@igazi Lencsés István: Mi van kisköcsög mellényelted a sörödet, hogy ilyeneket köpsz?
Ne idegeskedj, megengedem neked, hogy ilyenekről álmodozz, ha ez könnyebbé teszi elviselni, hogy az egész napodat magaddal kell tölteni.
Nyugi ha bajom lesz vele, azt is leírom. Eddig csak annyi történt, hogy többet keresek, dologra küldték a naplopókat, sittre a tolvaj komcsikat, pénztárhoz szólítják a bankokat, multikat, megoldották a chf gondomat, állampolgárságot adtak a határon túliaknak stbstb.
Ezek mind tetszenek. Szóval bátran kussolhatsz arról, hogy nekem mi és miért tetszik. Leszarom a véleményedet.
Ha körülnézel láthatod, hogy senki nem tud jobbat felmutatni, ezért van az, hogy még most is szarrá verik a választásokon az ellenzéket.
Megértem, hogy hisztizel és persze a választók is mind bálványimádók, de ha kijózanodsz egyszer akkor rájössz, hogy nincs sehol igazi alternatíva.
Szerencsére olyan furcsa ez a demokrácia, hogy nem kell engedélyt kérnem a véleményemhez. Jó epeömlést.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.10.23. 18:37:05

Látom narancsékmég mindig be vanak szarva a ferenciektől. Állandón velük foglalkoznk.

Scagnetti 2011.10.23. 18:44:13

Arra lennék kíváncsi, hányan vannak, akik komolyan gondolják, hogy az Mszp két fele különválva több szavazót hozhat. Ugyanazok a leégett figurák vannak ott ma is. Ezt csak az hiheti el, aki amúgy is elhisz mindent Gyurcsányéknak. Velük viszont pont annyian lesznek ezután is, ahányan eddig voltak.

De a pártot legalább kettészedték, hogy ezzel is rontsák a saját esélyeiket. Ügyes húzás volt.

Még a saját elemzőcégeik is, akiket pedig nehéz lenne orbánista elfogultsággal vádolni, azt mondják, hogy ezzel könnyen kiüthetik saját magukat. De persze a gyurcsányisták már azoknak is nekimentek. Mert amit a Feri csinál, az csak jó lehet. Vita nincs!

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=484057

Kámasuka 2011.10.23. 18:45:34

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Álmaidban. Valójában Gréczyn kívül senki nem foglalkozik sem kúrcsánnyal, sőt a maszoppal sem. Jó ideje csak a Jobbikot támadja a Fidesz...

Kámasuka 2011.10.23. 18:47:44

@Scagnetti: Miután az esélyük 0, akár ezt is megpróbálhatják. Egy igazi elvakult idióta mint kúrcsány vagy Getzi ezt még a baloldal megmentésének is tarthatja. De kit érdekel?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.10.23. 18:53:04

@BenFranklin:

Olvasd el a kommenteket. A narancsok egymásra licitálnak ki tud több rosszat irni Ferencről egy mondatban.

Scagnetti 2011.10.23. 18:56:56

@BenFranklin: Gyurcsány már rég nincs tisztában az esélyekkel. Talán a sok pártgyűlés, ahol mindig ugyanaz az 1-2 ezer nyugdíjas imádta őt, tényleg az agyára ment, és azt hiszi, hogy őt akarja a nép, és hogy ő kell az országnak.

De a hívei is ilyenek. Abból indulnak ki, hogy ha ők kevesen imádják a Ferit, akkor mindenki más is imádja. Mivel más véleményekre nem figyelnek, közvélemény-kutatásokat leszarják, könnyen hihetik, hogy tényleg ilyen magas a gyurcsányisták aránya.

Ilyen környezetben, és ilyen seggnyalókkal körülvéve, mint Gréczy, nem csodálom, ha Feri tényleg elhitte, hogy neki még osztottak lapot.

De aki egy kicsit gondolkozik, az hogy hiheti, hogy egy olyan mezőnyben, ahol a Jobbiknak önmagában nagyobb a tábora, mint a kétfelé szakadt szociknak, és a Fidesznek meg akkora, mint az előző kettőé együtt, egy ilyen lejáratott névvel kell indulni, mint Gyurcsány? Amúgy is kurva nagy szarban van az ún. baloldal, de tovább nehezítik a dolgukat.

Kámasuka 2011.10.23. 18:56:56

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Szép és jó. Ez minden normális ember kötelessége. De nekem nem kell koptatni a kezemet, úgyis ellőtték a variációkat.

Húsleves 2011.10.23. 19:07:55

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Ha úgy látod, hogy narancsék be vannak szarva Fletótól, akkor ajánlom a figyelmedbe ezt a nem narancs cikket, amely elég megnyugtató narancsék számára.
varanus.blog.hu/2011/10/23/gyurcsany_csore_toltve?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2011_10_23&utm_campaign=index
Ugyanis az értelmesebb nem narancsék már felfogják, hogy ez a hisztis szakadás megint csak a baloldalnak árthat.

tiborc2008 2011.10.23. 19:15:15

@Húsleves:
Miféle baloldalnak?
maszopp sose volt baloldali párt, csak annak hazudta magát.

Húsleves 2011.10.23. 19:22:25

@tiborc2008:
Van igazság abban amit mondasz, de azért te is pontosan értetted, kikre gondolok, tehát nem kellett jobban körülírnom.

Scagnetti 2011.10.23. 19:22:37

@Húsleves: Jó az írás, egyet lehet érteni vele. pont azokat a problémákat fogalmazzák meg, amelyekről Gyurcsányék és a hívek nem szeretnek beszélni, pedig a legfontosabbak lennének.

A baloldalnak viszont szerintem nem árt, hogy ha a magukat baloldalinak hazudók leírják magukat, és esetleg ezzel teret engednek valódi baloldaliaknak.

Kámasuka 2011.10.23. 19:24:06

Vágó-Gyurcsányista vagyok....:D

Nem mintha nem tudtuk volna, 'credithill' kvízrabbi pistám, minden szar a helyére kerül végül.

Húsleves 2011.10.23. 19:33:14

@Scagnetti:
Igen, nekem is pontosan ez a véleményem, hogy ezek kiszorították a valódi baloldalt, lejáratták a baloldali értékeket.

zombika 2011.10.23. 20:07:57

@Harangozó Feri: Nagyon kevesen vannak akik tényleges ismeretek alapján nyilatkoznak.Az elmult öt év médiahadjárata egy válsággal megspékelve valószínüleg ellehetetleniti a DK-t az érdemi munkától. Soha sem fogja a többség belátni hogy nem hagyták kormányozni rendesen egy ciklusben sem. A fidesz 8 évig ott tett alá az összes érdemi törvényjavaslatnak, ahol tudott. Utána meg óbégatnak hogy milyen keveset ért el az akkori kormány. Persze az összes, akkor megfúrt törvényt most átnyomják viktor kétharmadán. Milyen fura. Egyébiránt pont lesz@rom a ferit, a viktort meg a többit is, nem tartozom egyik táborba sem csak nyitott szemmel járok és nem médiamosott aggyal gondolkodom. Az a gond hogy a nép vezére annyir a hatalom megszerzésére koncentrált 8 évig hogy fel sem tünt a támogatóinak hogy micsoda károkat okoztak az "ellenzékiségükkel", megfojtván a kormányt. Vastagon benne vannak hogy 2010-re milyen állapotban volt a gazdaság.Azóta meg, hatalomtól megrészegülten, törnek-zúznak. Mint a politikában, mint a nemzetgazdaságban. Akármennyire is 2/3-ad, meg "csakafidesz", Orbán Viktornál Gyurcsány Ferenc jobb kormányfő volt.

tiborc2008 2011.10.23. 20:13:57

Ezt feri se írhatta volna szebben. Annyit "tündökölt" mártírszerepben. Mit mondjak: szánalmas volt. Jut eszembe, ez a nyomorult antidemokrata orbán legalább a szemkilövetésig még nem jutott el.

Scagnetti 2011.10.23. 20:14:11

@zombika: Ha egy kormány az ellenzékétől nem tud kormányozni, akkor az a kormány szart sem ér.

Odáig azért ne jussunk el, hogy az ellenzék felelőssége akár csak megközelítse a kormányét, mert ez abszurd! A döntés a kormány kezében van (és volt), ha képtelen elvégezni a dolgát, akkor adja át a helyet másnak, de ne mutogasson az ellenzékre!

És ezen az alapon felesleges Gyurcsányt visszavárni, mert ellenzéke ezután is lesz, tehát szegénykém ezután sem tud majd kormányozni.

tiborc2008 2011.10.23. 20:16:05

@zombika:
Szeggínyferike, istenments, hogy megint kormányfő legyen, mert a gonosztörpe megint elgáncsolja.
Ide olyan kell, aki keresztülviszi, amit akar.
Ha hülyeség, akkor is.
:-((

tiborc2008 2011.10.23. 20:20:02

Szerintem meghamisították az öszödi beszédet.
Valójában azt mondta, hogy orbán trükkjeinek százaitól nem tud kormányozni, és azért nem csináltak semmit, amire büszkék lehetnének.

Scagnetti 2011.10.23. 20:27:06

Még mielőtt valamelyik ebbe kötne bele, nem vitatom, hogy Orbánék ellenzéki tevékenysége nem arról szólt, hogy minden rossz, ami most van. Sajnos tényleg erről szólt, és ha nagy ritkán a kormány valami értelmes dolgot talált ki, annak is nekimentek.

De ettől még a kormánynak tudni kell tenni a dolgát ellenszélben is. Tisztában voltak vele, mikor vállalták a kormányzást, hogy milyen arányban vannak a képviselők a Parlamentben.

Ha meg a Gyurcsány vezette kormány képtelen az ellenzéktől dolgozni, akkor miért kellene őket támogatni? Ellenzékük ezután is lesz.

Húsleves 2011.10.23. 20:38:59

Ha akkor nem tudtak az ellenzéktől kormányozni, akkor miért kellene bárkinek elhinni, hogy ezután majd tudnak? Keresztelkedjenek át Impotens Koalícióra.

Scagnetti 2011.10.23. 20:50:08

@Húsleves: Ennyi. Ráadásul az erőviszonyokat figyelembe véve csak egy többpárti koalícióban lenne esélyük a többség megszerzésére. Az még több különböző irányvonalat jelent, mint az előző kormányzásuk idején, tehát még tehetetlenebbek lennének, mint legutóbb. Kell ez nekünk?

Húsleves 2011.10.23. 21:12:29

@Scagnetti:
Nem kellenek ezek már senkinek. Pedig látszik Fabius blogjából is, hogy mennyire lenne igény egy normális baloldalra, de ezeknek már ők sem hisznek.

lajos0 2011.10.23. 22:30:27

Én olyan címet adtam volna ennek a bejegyzésnek, vagy bakelitblognak, hogy: No mi a közös a DK-ban és az MNDP-ben ?
És még csak 2011 október-23 van :-) Még mennyi közös pont lesz.

lajos0 2011.10.23. 22:36:19

@capacete: Akkor Gyurcsány pártja az LMP elől fog elszipkázni voksokat. Ettől viszont megerősödhet az LMP. Ha egyszer ezt Zsolt is fel tudná mérni, akkor komoly politológus is lehetne belőle :-)

Anselmo 2011.10.24. 03:44:14

Egy dolog történt: mától a Jobbik a legnépszerűbb ellenzéki párt. Bontsatok pezsgőt, ti lángelmék.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.10.24. 07:47:02

@Anselmo:

Ergo a fidesz őket fogja elkezdeni szalámizni. Már el is kezdte: Dörner.

czjanos 2011.10.24. 08:10:42

@Lent es fent: Gyertek haza és éljetek Orbán alatt!

Scagnetti 2011.10.24. 08:49:05

@czjanos: Én itt élek, és nem látom annyira drámainak a helyzetet, mint ahogy a (jellemzően szocikhoz húzó) újságok állítják. A kormány több helyen súlyosan elvétette az irányt, jellemzően gazdasági téren, és ez a valós probléma. Meg az, hogy nem akarják belátni, hogy ez így nem lesz jó.

De pl. a rinyálást a sajtószabadságért nevetségesnek tartom, mert senkitől sem zavartatva tud sírni mind, tehát olyan nagyon azért nem lehetnek elnyomva. Persze egyeseknek már az is elnyomás, ha nem ők nyernek a választáson. Ez érződik pl. a Népszava szinte minden cikkéből.

Sajnos az előző idióta kormányok után kaptunk egy másképpen idiótát. De ahogy azokat is túléltük, ezt is túl fogjuk.

Az már aggasztóbb kérdés, hogy ki jön utánuk.

Fell Bandi 2011.10.24. 08:56:00

A proli trampli vadai reggel azt bírta mondani, hogy nekik már megalakult az új frakciójuk, amihez Kövér Lászlónak nincs semmi köze...
Akkor rendben, Kövér sem foglalkozik a témával, van más dolga, az idióta pojáca és lúzer csapata pedig éljen abban a boldog tudatban, hogy nekik van egy frakciójuk...kíváncsi vagyok, mire mennek vele, ha nem kapnak felszólalási jogot, bizottsági helyet stb..

Scagnetti 2011.10.24. 08:59:40

@Fell Bandi: Az Mszp tényleg örülhet, mert Gyurcsánynak sikerült a leginkább iriitáló arcok közül többet is elvinnie magával. Mondjuk marad még ott elég, de ebből a szempontból azért jól jártak.

barli 2011.10.24. 09:37:00

www.hirado.hu/Hirek/2011/02/07/08/Greczy_szerint_Szili_ostoba_arulo.aspx

:)

Amúgy mikor jönnek ki az elsö közvéleménykutatási adatok amiben benne lesz a deka is? Már várom a napot!
Bár gondolom sok pénz ki lesz itt osztva, hogy 2% fölé mérjék öket :)

zombika 2011.10.24. 09:38:37

@Scagnetti: "Ha egy kormány az ellenzékétől nem tud kormányozni, akkor az a kormány szart sem ér.
" Asszem én is ezt írtam. Az ellenzék felelősségét nem lehet számszerűsíteni, ilyen mértékegység nincs. Azonban 2006-ban viktor ( szét is tette az ideg) épp hogy csak lecsúszott a kormányalakitásról, ergó kb a legerössebb ellenzék volt, negyvenvalahány százalék. Ilyesformán azt tette amit most, tört, zúzott. Ha nem tudta elkaszálni a törvénytervezeteket (persze csak azokat amik valóban hasznosak lettek volna a társadalomnak,ezálltal erősítették vlna az akkori kormánypártokat) utcára vitte, és leszavaztatta az emberekkel. Zseniális húzás volt kinyirni a minden szempontból előnyös vizitdijjat, a tandijjat,ect. Csak az a bibi hogy emiatt tart itt a mindenkit érintő ( bocs, őket nem mert magánklinikákra járnak) egészségügy pl. Ezért gondolom hogy igen is lehet mutogatno az ellenzékre. GyF-et meg nem várom vissza, pusztán rámutattam hogy kontárorbánnál még ő is jobb volt...

barli 2011.10.24. 09:46:35

@zombika: kíváncsi vagyok, mekkora marad a lelkesedésetek, amikor a ferit lesittelik és nem lesz pénz. Majd jön a Schmuch Andor és kisegít.
Egyébként bevehetnétek a Kókát meg a Szilvásyt is a buliba ,ök is biztos hoznának egykét szavazatot :)

Scagnetti 2011.10.24. 09:51:10

@zombika: A tandíjjal akkor is az volt a baj, ami most. Ha bevezetik, azzal egy csomó embert kizárnak a felsőoktatásból, és csak az mehet tanulni, akinek van pénze.

A vizitdíj is jól el lett baszva. Ment a szöveg arról, hogy nincs ingyenebéd, miközben akik fizetnek TB-t, azoknak eddig sem volt ingyen az ellátás. Mondjuk a vizitdíj beszedését is azokkal kellett volna kezdeni, akiknek nem volt rendben a TB befizetésük. Akkor talán Fletó is emlegethette volna az igazságosságot.

czjanos 2011.10.24. 10:50:19

Scagnettinek írom: szerintem hibás dolog az Orbán kormány bírálatát a gazdasági tevékenységére szűkíteni. Az erőszakos központosítás, a független hatalmi ágak, fékek, ellensúlyok einstandolása ugyanis hatással van a gazdasági folyamatokra is. Ha nincs jogbiztonság, akkor nő a kockázati felár, vele együtt nő az állampapírok elvárt hozama, tehát drágább lesz a finanszírozás és ez vissza hat a gazdasági növekedés alakulására, akár recesszióhoz is vezethet.

zombika 2011.10.24. 10:55:44

@Scagnetti: Ott a jó tanulóknak az állami támogatás, aki meg nem jó de diplomát akar, még midíg lehet diákhitele.Én nem gondolom hogy ennyi diplomás kell,egyrészt elértéktelenedik a diploma, másrészt nem tanulnak az emberek szakmát. A vizitdij meg lehet hogy el lett baszva, ám ha lett volna kifutása, nyilván összehangolták volna a TB-vel.

barli: szokj már le arról hogy ha valaki nem veletek, akkor ellenetek és tanulj meg olvasni.Meg írni is.

zombika 2011.10.24. 10:59:20

@czjanos: ennyi.Végre valaki nem csak a kretén fidesz retorikát fújja, gondolkodni is tud.

tiborc2008 2011.10.24. 11:00:12

Szerintem meg a töketlenkedő pojácánál mindenki jobb. Még ez a faszkalap vityka is.

Scagnetti 2011.10.24. 11:25:10

@zombika: Lehet, hogy tényleg nem kell ennyi diplomás, de ha most hirtelen nehezebbé tesszük a diplomaszerzést, akkor a következő generációnak annyi. Mert attól még sok marad a diplomás, és szinte minden álláshirdetésnél el fogják várni ezután is a diplomát. Hogy neked most nehezebb megszerezni? Így jártál, majd jön helyetted olyan, akinek mázlija volt, és még pont időben csinálta.

Ha meg kevés az állami támogatású képzés, a szegényebbek ki fognak esni, mert nem fér bele mindenki, hiába lennének meg a képességei hozzá. Az álláshirdetések meg ezután is úgy fognak kezdődni, hogy elvárások: felsőfokú végzettség. Lassan már a takarítónőknél is.

Magyarországon a 150-200 ezernél kezdődő tandíjak egyszerűen megfizethetetlenek a nagy többség számára.

A vizitdíjat meg az alapjainál rontották el. Azt egy az egyben újra kellett volna gondolni, de ez az óriási egóval megáldott szadeszeseknek elképzelhetetlen volt akkor is és most is az lenne.

Scagnetti 2011.10.24. 11:26:49

@czjanos: Ezt én beleszámoltam a gazdaságba. Amit írtam, az a sajtószabadságról szólt, ami speciel nincs korlátozva ma sem.

barli 2011.10.24. 11:38:19

höhö:

hu.wikipedia.org/wiki/Demokratikus_Koal%C3%ADci%C3%B3

Aszongya a viki, hogy az mszp az elödpárt :)
Hát akkor most kiváltak vagy szétváltak?

zombika 2011.10.24. 11:45:49

@Scagnetti: A ma kiadott diplomák 70%-a nem releváns a munkavállalásnál,akkor meg minek? Egyébiránt szakembereket keresnek ma is, diplomásokat már kevésbé. A páromnak van két diplomája, sz@rt sem ér vele, le kell tagadni hogy van mert nem vesznek fel sehova, azzal a dumával h tólképzett.Kutyafülét, csak nem akarják megadni a diplomás minimálbért sem.A vizitdij meg akármilyen párkreténséget figyelembevéve is jó volt, nem volt nyugdijjasklubbház egy rendelő váróterme, jobb ellátás volt a kórházakban, ect...

lajos0 2011.10.24. 11:48:14

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Egyébként milyen érdekes, hogy a szintén egykori MIÉP-es Nagy Ferót foglalkoztató RTL KLUB esetében még senki sem ismerte fel a veszélyt, hogy a nácizmus szálláscsinálója. A revizionista, Szállasi-rajongó Fekete Pákó rendszeres szerepeltetéséről nem is beszélve.

Valahogy még a legéberebbek figyelmét is elkerülte.

Ráadásul több szemita figurát tartanak egy villában ( van arab is, meg zsidó is benn) egy disznóval közösen, ami ugyibár tisztátalan állat a primitív népek körében. Az ebből fakadó fokozott terrorveszély valamiért nem érdekes.

Scagnetti 2011.10.24. 11:51:24

@zombika: Ahhoz, hogy szakember lehess, először dolgozni kell az adott területen. De az meg nem megy diploma nélkül, mert szóba sem állnak veled, amíg nincs. Elég sokáig kerestem állást, hogy tudjam, hiába nem jelent a diploma valós tudást (hisz az iskola csak alapokat adhat, de valahol még azt sem), mégis nélküle már a kezdeteknél elbuksz, mert azt választják, akinek van.

Scagnetti 2011.10.24. 11:52:37

@lajos0: Fekete Pákó nem Szálasi rajongó, csak egyszerűen hülye, mint a segg. Azt sem tudta, miről beszél.

Feró meg már nem olyan nagyonmagyar, mint régen volt.

tiborc2008 2011.10.24. 12:13:36

@Scagnetti:
Arról nem is beszélve, hogy Ferótól egy másik feró már elvette a nemzet csótánya címet.
:-)))

lajos0 2011.10.24. 12:32:40

@Scagnetti: Ahogy mondod, csak egyszerűen hülye, mint a segg. Azt sem tudta, miről beszél. Pontosan így van. És a többire is igaz ugyanez. Ferótól én hallottam, hogy revideálta volna az álláspontját bármikor is. De ha úgy vesszük Csurka sem a régi már, nemrég azt nyilatkozta legfőbb ellensége a Jobbik.

lajos0 2011.10.24. 12:57:03

@lajos0: Vagyis nem hallottam Ferótól, hogy hát 'benácultam kedves gyerekek, de már elmúlt, milyen hülye voltam'.

barli 2011.10.24. 12:59:37

Az lesz majd a mókás, ha a dk meg a szocik is 4-4% on állnak pár hónappal a választások elött. Na akkor vagy közös lista lesz, vagy egymásnak esnek. Én az utóbbira tippelek, bár szerintem ferkó valami olajfaszerün akar újra trónrakerülni.

Scagnetti 2011.10.24. 13:06:03

@lajos0: Pár éve pedig pont arról beszélt, hogy szakított a radikálisabb múltjával. De hogy ez újságban vagy tévében volt, arra már nem emlékszem.

Semmi meglepő nincs abban, hogy Csurkának ellensége a Jobbik (és viszont). Ugyanarra a szavazóbázisra hajtanak mindketten, és volt már köztük elég sok konfliktus ezért. De ugyanezt láthattad az Lmp megjelenésekor is, a szocik azonnal megpróbálták behálózni őket.

Lesz majd sok anyázás az Mszp és Gyurcsányék között is.

Az igazi sztrovacsek 2011.10.24. 13:06:57

Mielőtt még tövig rágnátok a tíz körmötöket a Gyurcsány pártja megél-nem él meg probléma izgalmában, írok ide egy kis tájékoztatót arról hogyan is néz ki az "igazi" politika.

Társadalmi, politikai állapotok leírása úgy, hogy azt az egyszerű „parasztgyerek” is megértse

Feudalizmus: Van két tehened. A földesúr elveszi a tej egy részét.

Tiszta szocializmus: Van két tehened. A kormány elveszi őket és összezárja a többiek teheneivel. Neked kell gondozni az összes tehenet. A kormány annyi tejet ad, amennyire szükséged van.

Bürokratikus szocializmus: Van két tehened. A kormány elveszi őket és összezárja a többiek teheneivel. Ezeket a volt csirketenyésztők fogják gondozni. Te fogod gondozni a csirkéket, amiket a kormány a volt csirketenyésztőktől vett el. A kormány annyi tejet és tojást ad, amennyire a táblázatok szerint szükséged van.

Fasizmus: Van két tehened. A kormány elveszi mindkettőt, téged fizetéssel felvesz, hogy gondozd őket és eladja neked a tejet.

Tiszta kommunizmus: Van két tehened. A szomszédod segít a gondozásukban és elosztjátok a tejet.

Orosz kommunizmus: Van két tehened. Neked kell gondozni őket, a kormány az összes tejet elveszi.

Diktatúra: Van két tehened. A kormány elveszi mindkettőt, téged lelövet.

Szingapúri demokrácia: Van két tehened. A kormány megbüntet, mert engedély nélkül tartasz haszonállatot a lakásodon.

Militarizmus: Van két tehened. A kormány elveszi mindkettőt, téged besoroz.

Tiszta demokrácia: Van két tehened. A szomszédjaid eldöntik, hogy ki kapja a tejet.

Képviseleti demokrácia: Van két tehened. A szomszédjaid felfogadnak valakit, aki eldönti, hogy ki kapja a tejet.

Amerikai demokrácia: A kormány megígéri, hogy kapsz két tehenet, ha rá szavazol. A választások után az elnököt tehénnel való visszaélés miatt lemondatják. A sajtó még jó ideig a 'Tehén-Gate' ügyön csámcsog.

Brit demokrácia: Van két tehened. Birka-agyvelővel eteted őket, ezért megkergülnek. A kormány nem tesz semmit.

Bürokrácia: Van két tehened. Először is a kormány megszabja, hogy mivel etetheted és mikor fejheted őket. Aztán fizet azért, hogy ne fejd őket. Miután elveszi mindkettőt, az egyiket lelöveti, a másikat feji és a tejet a csatornába önti. Végül felszólít, hogy pénzbírság terhe mellett töltsd ki a mellékelt űrlapokat a hiányzó tehenek hollétével kapcsolatban.

Anarchia: Van két tehened. Vagy eladod a tejet rendes áron, vagy a szomszédjaid megölnek és elveszik a teheneidet.

Kapitalizmus: Van két tehened. Az egyiket eladod és veszel egy bikát.

Hongkongi kapitalizmus: Van két tehened. Hármat eladsz a bejegyzett cégednek a sógorod által kiállított váltók segítségével, majd kétes pénzügyi tranzakciók útján visszavásárolod mind a négyet, persze az öt tehenet gongozóknak járó adókedvezményt kihasználva. A hat tehén tej-szerzői jogdíját egy panamai közvetítőn keresztül utalod egy titokban többségi részvényekkel rendelkező tulajdonosú Kajmán-szigeteki társaságnak, amely a hét tehéntej fölötti rendelkezési jogát átadja az általad bejegyzett társaságnak. A társaság éves jelentése szerint a céged nyolc tehénnel rendelkezik, de jogot formál egy kilencedikre is. Eközben megölöd a két tehenet, mert nem tetszik a képük.

Környezetvédők: Van két tehened. A kormány azzal vádol, hogy titokban teheneket fejsz és más módon bántalmazol.

Feminizmus: Van két tehened. Összeházasodnak és örökbe fogadnak egy nőstény borjút.

Totalitárianizmus: Van két tehened. A kormány elveszi mindkettőt és tagadja, hogy valaha is léteztek volna. A tejnek nyoma vész.

Politikailag korrekt: Kapcsolatba hoznak két eltérő korú (de a társadalom számára nem kevésbé értékes) ismeretlen nemű kérődzővel.

Kulturális: "Odass, apám, ba'meg, a za két tehén, ba'meg! Öcccsém!!! Mekkel próbálnod a tejüket! Jobb, minta zanyádé!"

Szürrealista: Van két zebrád. A kormány felszólít, hogy végy harmonika leckéket.

Fejlődő országok: Nincs semmid. A kormány engedélyezi a teheneid szabad legeltetését, feltéve, ha az nem bontja meg a sivatag ökológiai egyensúlyát.

FIDESZ diktatúra: Van két tehened. Az egyiket a Nemzeti Együttműködés Rendszere életképtelennek nyilvánítja, ezért a hatályos törvények értelmében „önként” elviszed a vágóhídra. A húst az állami hűtőszekrénybe rakatják veled, mert csak ott lehet biztonságosan tárolni.
A másikat indítod a következő választásokon. Mivel a birkák mind rá szavaznak, jó eséllyel képviselő lesz, és azután már önmagának tejel. A takarmányozásáról természetesen továbbra is Te gondoskodsz.

Scagnetti 2011.10.24. 13:16:13

@Az igazi sztrovacsek: Ha már ilyen szépen összeszedted, beleírhattad volna a többi párt tehéntenyésztő stratégiáját is. :) Hogy ne csak a fideszest ismerjük.

lajos0 2011.10.24. 13:18:13

@Scagnetti: Pár éve pedig pont arról beszélt, hogy szakított a radikálisabb múltjával. Elkerülte a figyelmem, de sok jelentősége nincs is. Kábé annyi, mint az Új Színház vezetőjének, csak a retekklubbot többen nézik, azt hittem fokozottabb rettegés lenne indokolt. Ezek a színházi kinevezések pedig többnyire eddigi is politikai ügyek voltak, és ez a jövőben sem fog változni.

Az ostoba magyar "baloldal" egykor meghagyta Csurka játékterének a globalizációkritikát, amit nyugaton főleg a balosok képviseltek mindig. Viszont érdekes belegondolni, hogy a Csurkához csapódó egykori különutas közgazdászok legtöbb jóslata azóta valóság lett.

Az LMP egyetlen esélye pedig az lenne, ha MSZP-vel való együttműködés látszatát is megpróbálnák elkerülni.

Az igazi sztrovacsek 2011.10.24. 13:18:38

@Scagnetti:
Azt majd akkor, ha más párt lesz kormányon. (2/3-dal)

Scagnetti 2011.10.24. 13:25:08

@lajos0: Magyarországon nincs baloldal, és az, amit széljobbnak neveznek, időnként baloldalibb mindnél.

Az Lmp eddig elég jól elkülönítette magát a szociktól. Ha ezt tudják folytatni, akkor megmaradhatnak a következő választás után is. Nem véletlen, hogy a szocik ennyire akartak közelíteni hozzájuk. Tudják, hogy ha kapcsolatba kerülnek, az Lmp-nek vége, és nekik nagyon útban van ez a kis pártocska.

lajos0 2011.10.24. 13:34:22

@Scagnetti: No ebben egyetértünk. A baloldali annyit tesz itt, hogy olyan, aki utálja a fideszt. A jobboldali meg, hogy utálja az MSZP-t. De ideológia vonzata egyiknek sincs.

Scagnetti 2011.10.24. 13:44:58

@lajos0: Nagyjából ennyi. A Fidesz is nagyban köszönheti a kétharmadát Gyurcsánynak, az Mszp meg már sehol nem lenne, ha Orbán eltűnt volna 2006 után. pártjainkat csak a másik oldal iránt érzett utálat tartja össze, de saját érdemeikkel nem tudnak szavazókat szerezni.

tiborc2008 2011.10.24. 14:47:32

Kábé azon vitatkozunk itt, hogy a szar finomabb-e, vagy a fos, miközben a magyar politikai "elit"-nél hitványabb Európában nincs.

héjakútmácsonya 2011.10.24. 15:45:13

@zombika: "Soha sem fogja a többség belátni hogy nem hagyták kormányozni rendesen egy ciklusben sem."

Ez a szöveg egyre szánalmasabban hangzik. Szóval Feri karta, meg tuda volna, de a szemét ellenzék nem hagyta, az a szemét, gáncsoskodó ellenzék tehet Gyurcsány bukásáról. Az elkúrásnak, meg a böszmeségnek, a reggeltől estig tartó hazudozásnak pedig az éf világon semmi köze a kudrchoz, csakis az Orbán.
Gyurcsányisták számára valóban könnyen emészthető lózung, de az igényes demokraták gyomra az ilyen bóvli cuccot nem veszi be.
Gyurcsány mögött volt a többség, még akkor is,a mikor hivatalosan kisebbségben kormányzott. A többség mögötte volt, így a kormányzás, a döntéshozatal, az irányítás joga és felelőssége is az övé. Azon persze nem lepődöm meg, hogy Gyurcsány ezt a felelősséget, gyáva módon, hárítja, hisz Gyurcsány egy gyáva alak. A biztos bukás elől is elmenekült, ahelyett, hogy vállalta volna, ma pedig már Mesterházyékkal vitetné el a balhét, ők csak a szépre akar emlékezni. Gyerekes.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2011.10.24. 20:22:00

@héjakútmácsonya:
Jaaj ő nem gyáva..és 100%-ig szavahihető akinek a szava és az aláírása garancia hogy az úgy lesz...
Valahogy azt furcsállom hogy sok embernek nem tűnt fel hogy nem oly rég, talán egy hete sincs hogy ő és a "renegát" társai aláírtak egy nyilatkozatot hogy ők csakis a maszop-ban képzelik el a politizálást. Hát igen milyen bátor és szavahihető ember, inkább sunnyogott még egy hetet mint előállt volna azzal hogy szevasztok, de nem kellett az a pár perc a híradóban és az a pár fejléc az újságban.
Ez az ember mindig igazolja azt, hogy az a sok hazugság amit az ellenzéki sajtó kitalált róla, nos az mind igaz :)

czjanos 2011.10.24. 21:52:50

@DexterMorgan78/Séfbácsi: Jelentéktelen emberrel nem szoktak foglalkozni.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2011.10.24. 22:44:13

@czjanos:
Hihi azért valljuk be Kiszel Tündéről is rendszeresen írtak vagy írnak. Hála az égnek ő nem jutott el oda hogy közpénzek felett diszponáljon :D

czjanos 2011.10.25. 07:24:17

@DexterMorgan78/Séfbácsi: Értékelem a riposztodat, hajrá Kiszel Tünde!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.10.25. 08:15:45

@héjakútmácsonya: ". Szóval Feri karta, meg tuda volna, de a szemét ellenzék nem hagyta, az a szemét, gáncsoskodó ellenzék tehet Gyurcsány bukásáról. "

hat majdnem

igazabol a fidesz-mszp hatteralku buktatta meg gyurcsanyt, a puch-simicska-hetvenharminc tengely...

az, hogy tapsoltok a maffianak legyen a ti bajotok es bunotok:-)

mondjuk teny, hogy szzukseg volt egy ilyen rettenetesen buta, csocselek nepre is a bukasahoz:-)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.10.25. 08:33:53

@poszt:

remelem, hamar lemossatok magatokrol az mszpt puchostol,szanyistol, mindenestol...

látjátok feleim szümtükkel 2011.10.25. 09:20:17

@héjakútmácsonya: "Gyurcsány mögött volt a többség, még akkor is,a mikor hivatalosan kisebbségben kormányzott. A többség mögötte volt, így a kormányzás, a döntéshozatal, az irányítás joga és felelőssége is az övé."

Te nagyon naivan értelmezed a miniszterelnök helyzetét, szerepét.

Gondolod, hogy a fidesz erős emberei nem szorították még sarokba OV-t sosem?

Az állam irányítása olyan széles körű feladatokat és ismereteket ölel át, amit egy ember képtelen követni. Ha a miniszterelnök csak a törvényjavaslatokat, meg a módisító indítványokat elolvasná, akkor másra nem maradna ideje.

A kormányzási feladatok megosztottak, még akkor is, ha ez jelenleg nem így látszik. Ezen túl bejönnek a lobbik, pl. a dohányé, lásd a nyári dohányadó emelés elmaradása.

A törvényeket akkor is a képviselők szavazzák meg, ha a tervezet szövegét végig sem olvassák. Egyébként mi a fenének is olvasnák végig, amikor jó, ha a tizedét értik.

Ezért értelmetlen arra hivatkozni, hogy a miniszterelnöké a többség.

Az viszont már más lapra tartozik, hogy a miniszterelnök miként tudja letaposni a belső ellenzékét. Ezt nem minden miniszterelnök tudja ( belső és külső támogatók hiányában ) megtenni, és akkor bukik. Aki megteszi, annak nagyobb a mozgástere is.

A jelenlegi kormány pl. azt sokkal jobban csinálja, hogy a sok módosító javaslatot egyszerűen lesöpöri az asztalról, nem vitatkoznak rajtuk hónapokig, és ezzel megelőzik a törvény megszavazásának elhúzódását. Sajnos emiatt sokszor csak a hatályba lépés után veszik észre, hogy egy-egy szabály nem jó, más törvényekkel ütközik.

Gyurcsány nem tudta a saját csapatát legyűrni, mert azok úgy gondolták, hogy az ő bábjuk, és azt kell csinálnia amit ők akarnak. Kérdés, hogy a jövőben is ez lesz-e a tendencia, vagy képes lesz valóban kezébe venni az irányítást. Ugyan ez vonatkozik Mesterházira is, ha hagyja magát madzagon rángatni. Akkor érdemben semmit nem vátoztat Gyurcsányék kiválása.

tiborc2008 2011.10.25. 09:22:47

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság hülyepicsája:

Hol voltál, butapicsa, már nagyon hiányoztál.
Akinek lemosni kell, az a maszopp, szemkilövöldöztető ocsmánycsótányt.
Nem mintha lehetne.
Van valami új, állítólag baloldali formáció, akik kurcsánnyal is összeállnának vityenka leváltásáért. Hát akkor mehetnek a jó kurva anyjukba azok is fletóval együtt.

látjátok feleim szümtükkel 2011.10.25. 09:34:13

@Fell Bandi: Erről a más dologról nagyon érdekeseket mondtak ma reggel a rádióban!

tiborc2008 2011.10.25. 10:17:05

Ez a kurcsányi faszfej még mindig udvarol az elempének, pedig azok nyomták fel a sukorói ügyet. Nem érdekes?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.10.25. 10:41:09

@tiborc2008: kar, hogy rad nem elessel lottek..
mindenkeppen jot tenne a magyarsag genetikai allomanyanak, ha kihalnal mielott gyereket kursz erre a vilagra:-)

tiborc2008 2011.10.25. 11:21:36

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság hülyepicsája: ezzel elkéstél, hülyepicsa, már unokáim is vannak.
Aranyos, szép gyerekek, az iskola büszkeségei.
:-))

tiborc2008 2011.10.25. 11:24:12

monnyuk, a puh-orbán összeesküvésnél jobban tetszik a kurcsány-orbán, hogy szétkúrja a maszoppot, mert ez legalább bejött.
:-))

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.10.25. 11:44:03

@tiborc2008: csak az anya biztos..
amennyi ferjes asszonynal voltam kiegeszito haztartasbeli a lottyedt apucit potolando, akik rogton meghajasodtak es mar csak szoszmotolni tudtak a hasuktol, amint megnosultek..:-)

ha okosak a gyerekek akkor meg plane valoszinu, hogy nem te vagy az apjuk:-D

tiborc2008 2011.10.25. 12:20:13

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság hülyepicsája:
Természetesen családi dolgaimat is szívesen megtárgyalom veled, a topik olvasóit is biztos érdekli. A helyzet az, hogy a kedvedért azért nem fogok génvizsgálatot végeztetni.
:-)
Ezt a háziasszonyos dolgot csak azért nem hiszem, mert igazi impotens fasznak tünsz.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.10.25. 12:25:00

@tiborc2008: mondjuk te tipikusan az az ember vagy, aki arra buszke, amihez semmi koze..
gondolom a mellyed dulled, amikor a magyarsagodrol beszelsz, kozben csak lutrin huztad ki.

szoval teged nem zavarna, ha kiderulne, a gyerekek mastol vannak. neked a kepmutato buszkeseg a lenyeg:-)

tiborc2008 2011.10.25. 13:09:22

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság hülyepicsája
Apád (vagy aki annak hitte magát) végeztetett génvizsgálatot, hogy biztosra menjen?

Magyarság-ügyben valakivel összekeversz, sosem voltam melldöngető.

tiborc2008 2011.10.25. 13:17:52

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság hülyepicsája:
Minden hozzászólásod elferdült gondolkozásmódodat tükrözi. Sajnos nagy hatással lehet rád egy amorális fasz.

Fell Bandi 2011.10.25. 16:58:20

Szóval a mai állás szerint zsóti: frakciótok majd esetleg fél év múlva lesz, ezt is elkúrtátok. Nem kicsit, nagyon..Pedig a feladat nem volt emberfeletti: csak a Házszabályt kellett volna elolvasni hozzá. De ha ez nektek túl sok, lehet hogy inkább el kéne menni kapálni.. amíg lehet :)

tiborc2008 2011.10.25. 18:21:05

@Fell Bandi:
kurcsányi pontosan tudta, hogy necces a dolog, mert előre legazemberezett mindenkit, akik majd mindent megtesznek a frakcióalakítás ellen. Sok értelme ennek sincs, csak birkáiban fenntartja az üldözöttség-érzést és az összetartást.

tiborc2008 2011.10.25. 18:24:12

Most azon izguljanak, nehogy a vénfasz vitányi feldobja a talpát, mert akkor kereshetnek egy tizedik nyomorultat.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2011.10.25. 19:37:00

@Fell Bandi:
Nem egy meglepő dolog. Tipikus Flekkes húzás. Úgy csinálni hogy lehetne miközben tudja hogy nem, és azt kommunikálni hogy tessék erről beszélek. Az meg már milyen észjárásra utal, hogy mi nem kiléptünk csak különváltunk...na persze erre meg majd szemlesütve rábólintanak a "cserbenhagyott" maradék :) Persze a helyzet tökéletes, mert el lehet megint játszani az "engemmindenkicsakbánttessékerrőlbeszéltemegykövetfújazmszpmegafidesz". Persze tudom a házszabályt csak akkor nem kellene betartani amikor neki fáj.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.10.25. 19:38:38

Az MDNP frakciójának a megalakulása mindenkinek megvan ugye?

Fell Bandi 2011.10.25. 22:32:49

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "Az MDNP frakciójának a megalakulása mindenkinek megvan ugye? "
Hogyne! És remélem, te is látod a különbségeket a kettő között.
Elég sok ilyen van, csak a legfontosabbat mondom: a 10 gyurcsányista frakciótagsága a maszop frakcióból való KILÉPÉSSEL történt. A kilépett képviselők esetében pedig a Házszabály egyértelműen rendelkezik. Szabó Ivánék esetében ilyen kilépésről szóló értesítést nem kapott a Házelnök.

tiborc2008 2011.10.26. 01:33:23

Hát ez tetszik, ahogy mesterházi megszopatta kurcsányékat!
:-))

arpaggio 2011.10.27. 10:00:43

Remélem meggyilkólják egymást!Két szarházi banda tele ostoba,szemét,cinikus faszokkal.A ferikét befizetném egy Xanax partiba.Egy idegbeteg fasz!!!!!!!!!!!!!!!

arpaggio 2011.10.27. 12:44:25

Lipótmezőre vele!Jaj,most jut eszembe,hogy bezárt.Vajon miért?Még van pofájuk okoskodni.Ha olyan kurva okosok,miért tették tönkre az országot?

arpaggio 2011.10.27. 12:48:21

@DexterMorgan78/Séfbácsi: Csillag születikbe kéne jelentkezniük a szegedi csillagba!!!!

creed 2011.10.29. 20:42:25

GVI-től és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara adataiból szemezgetve:

GDP változása:
1998 és 2002 között OV-ék 3,9-5,5%-os növekedést produkáltak, 2008-ra fél, azaz fél százalékra esett vissza! 2002-2006 között, első MSZP ciklus: 3,7-4,6% között nőtt a GDP, de ahogy Feri megalakította, az új kormányát, a világgazdasági konjunktúra ellenére a magyar gazdaság zuhanásba kezdett, még messze voltunk a világválságtól, a szlovákok ekkoriban 8-10%-os növekedést produkáltak, a lengyelek 7-8%-ot, mi meg leestünk fél százalékra. Aztán persze a válság miatt mínuszba mentünk rendesen. Mára 1,8 %-os növekedés néz ki erre az évre. Ami a még mindig meglévő válság ellenére a háromszorosa mint amit drága bukott Ferencünk produkált a legnagyobb világgazdasági növekedés idején. Gratulálok!

Munkanélküliség:
OV alatt folyamatosan csökkent: az 1998-as 7,2%-ról 5,7%-re. A szocik alatt azonnal elkezdett nőni: 2006-ra már 7,5%-ra, 2008-ra: 7,8%-ra nőtt (még válság előtt vagyunk), majd 2010-re 11,2%-ra nőtt és most Orbán alatt (válság van) 2011 októberére: 10,8%-ra csökkent.

Államadósság GDP-hez mérten:
A rendszerváltáskor a pártoknál volt egy egyhangú megállapodás: nem követik el azt a hibát amit a Kádárék: azaz a jóléti kiadásokat nem finanszírozzák hitelből. Ehhez maguk a szocik is
tartották magukat 2002-ig. Az 1992-es 90%-os adósságunkat lement 1998-ra 62%-ra, ezt Orbánék 98-2002 között tovább vitték le 54%-ra. Az adósságunk a szocik hatalomra kerülésével azonnal
emelkedni kezdett: 2005-re már 62%, 2008-ra 73%, 2010-re 83%. És ami nem mindegy, hogy 2004-től folyamatos volt az ország leminősítése és ezzel a kockázati felár jóval magasabb lett
az új hiteleinkre. Ezzel többet veszítettünk mint a lakástámogatással! De én világosan emlékszem amikor 2004 őszen a Fidesz erre már figyelmeztetett a Parlamentben és drága Ferencünk felállt és ezt mondta: A kormány tudja a dolgát, és ha be kell avatkozni, akkor be fog avatkozni. De ma stabil a gazdaság, erős és nagy a jólét. Ezek legendás mondatok. Az öszödi beszédben mégis elismerte, hogy hazudott a 2006 előtti 1,5-2 évben (csak a szellemileg
gyengébbek hitték el, hogy nagy általánosságban a magyar politikáról mondta ezeket). Már 2004-ben tudta, hogy meg kellene állítani a felelőtlen költekezést, de nem tett semmit. Ezt is
beismerte. Ezért is adósodott el az ország.

És még egy érdekes adat: a szocik 2002-2006 között 800% (!) százalékkal több állami vagyont privatizáltak mint Orbán a 4 év alatt. Hova lett a pénz? (ez mindig nagy kérdés)

Emlékszem Medgyessy Péter mit mondott 2002-ben a választáskor: -Elismerem, hogy Orbán Viktor jól vezette a gazdaságot, de nem adott eleget ebből az embereknek. Jóléti rendszerváltást
akarunk! És akkor kezdett osztogatni. Azt mondják Orbán Viktor kezdett költekezni 2001-ben, de erre mindig csak a lakástámogatási rendszert tudják felhozni. Egyrészt a lakástámogatási rendszer az Orbán-kormány alatt néhány tízmilliárd forintba került csak. Ez az évi 16 ezer milliárd forintos költségvetéshez képest nem sok. Ehhez nem kellett felvenni volna hiteleket.

2006-ra már 260 milliárdba került a lakástámogatási rendszer. De miért? Mert az Orbán-kormány úgy határozta meg a támogatást, hogy a célnak belőtt 3%-os jegybanki alapkamat fölötti részt
fizeti ki mint támogatást a lakáshitelekhez. De ők nem számoltak, hogy a dilettáns baloldal elcseszi a gazdaságot és megint az égbe szöknek a forintkamatok és elszabadul a itelezés. Ez az oka, hogy a lakástámogatási rendszer annyiba került. De ez csak a szocik alatt volt így.

Embörök, még mindig válság van, mindenhol megszorítások és adóemelések vannak. Mindenre kivetik az adókat, hallottam olyant is, hogy Európában valahol pl repülőjegy vásárlást adóztatnak. És a gazdasági helyzet ellenére OV igen is jól vezeti az országot.

Az olyan megfoghatatlan vádak meg mint
- nem tudtak kormányozni mert megfúrták, Orbánék mégis tudtak 1998-2002 között? Hehe. Jó vicc.

A kormánypártok 50% -os törvényeket hoznak, a kormány meg rendeleteket. 2002-2010 között az MSZP kezében minden eszköz megvolt egy rendes ormányzáshoz. A Fidesz semmit nem tudott megakadályozni, nem volt meg az 50%-a a Parlamentben. Az az egy szem népszavazás meg emlékeim szerint 80-90%-os többséget hozott, tehát azért ne a Fideszen verje el senki a port. És amúgy sem jelentett sokat a költségvetésben.

- súlyok, meg fékek el lettek véve: az alkotmánybíróságot emlegetik, de ott egy gazdasági kérdésben szűkítették a jogkörét. Ez a nagy ellensúly? Más országban még alkotmánybíróság sincs.

- a teljes magánnyugdíjrendszert az IMF erőltette ránk 1997-ben, Hornék alatt. Na ez a rendszer már akkor jókora veszteségeket okozott az országnak. Nem csoda, hogy rajtunk kívül Európában csak a lengyeleknél van ilyen rendszer, de már ők is szeretnék visszacsinálni. A mostani sem jó szerintem, inkább valami vegyes kéne. Az érdekes inkább az, hogy vajon miért érte meg az országnak, hogy ekkora pénzeket magánkézbe adjon, miközben a gazdaságélénkítéssel jóval nagyobb hasznot hozott volna az országnak (na persze nem a szocik kezében). Saját példa: az én magánpénztáram a 13 év alatt egész pontosan 10%-os reálhozamot hozott, azaz évente kb 0,8%-ot. Ha az inflációt is nézzük és simán állampapírba nyomom, még akkor is jobb hozamokat kaptam volna.

Úgy látszik rövid az emlékezet: a szocik olyan mélyre süllyedtek a lopásba, hogy nap mint nap derültek ki (és derülnek ki) a lenyúlások. Én nem tudom felfogni, hogy a szocikra bárki is szavazott 2010-ben vagy hogy még akar rájuk szavazni.

De hát most már eleget írtam.

Aki a munkanélküliség növekedését, a GDP visszaesését, a szemkilövetést, a mutyizást, az ország szétlopását és a korrupció újabb elburjánzását akarja, az támogassa Gyurcsány Ferencet.

Köszönjük!

És a végére egy kis néznivaló is, érdemes böngészgetni a videók között:
www.youtube.com/user/hirvilag#p/u
süti beállítások módosítása