Kedves Olvasó! A fotó 1993-ban Miskolcon készült. Jelzi, hogy az álló, éppen beszélő személynek semmi köze nincs ahhoz az emberhez, aki a balján ül világosbarna zakóban. Csak és kizárólag a véletlen műve, hogy ez egy Fidesz-rendezvény, és hogy Polt Péter, mert ő az, aki szól a Fidesz-tagjaihoz, a Fidesz által jelölt miniszterelnök akaratából lett előbb fideszes képviselőjelölt, majd Legfőbb Ügyész 9 évre.

Mint a fotó is bizonyítja: képtelenség, hogy Orbán Viktornak bármiféle befolyása lehetne mindarra, amit saját képviselőjelöltje művel a vádhatóság élén. Rétvári "igazságügyi" államtitkár szintén nem befolyásol semmit, amikor egy minapi rendezvényen kifejezte óhaját, hogy Gyurcsány Ferenc 30 évet kapjon.

Már ez a fotó is elég lenne, hogy tüntessünk október 3-án fél 1-től a Központi Nyomozó Főügyészség Zichy utcai épülete előtt - amúgy párhuzamosan Miskolcon is lesz hasonló rendezvény.

Egy szorult helyzetben levő, bukás előtt álló diktátor által megrendelt koncepciós per előtt nem árt, ha átnézzük az archívumot. Efféle csodákat, bizonyítékokat találhatunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr943269192

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Polt Pétert nem tartom jó ötletnek 2011.10.02. 13:22:12

Polt Péter ismét legfőbb ügyész lehet, ha lejár Kovács Tamás megbízatása — röppent fel a hír fideszes forrásokból. Állítólag maga a Miniszterelnök is jó néven venné az egykori legfőbb zsebügyész visszatérését.Nekem nem tetszik az ötlet, óva is in...

Trackback: Már megvan a Gyurcsány per ítélete? 2011.10.02. 13:17:37

Ideje elővenni azt a DVD-t, és újra megnézni A tanú című klasszikus filmet. Megint aktuális. Az ügyészség csak holnap délután hallgatja ki először a sukorói beruházás ügyében Gyurcsány Ferencet, ám egy újságírói blog értesülései szerint az ítélet már k...

Trackback: Miért ökörség nálunk a népszámlálás? 2011.10.02. 13:04:41

Papírforma szerint ma megkezdődött a 2011-es népszámlálás. A cenzus miatti füstölgés azonban már jóval előbb megkezdődött. A hazai sajtó és a blogszféra egyik fele folyamatos felháborodásban leledz az intimszféra brutális megsértése miatt, a másik fele...

Trackback: Index, takarodj! – Miért járatja le a tüntetéseket az indexvideó? 2011.10.02. 11:07:00

Az index.hu szerint a szombat délutáni D-Day demonstrációt a következő kulcsszavakkal lehet összefoglalni: gyurcsany, jobbik, dopeman, fila taska, kommunistak....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.10.02. 10:58:05

Hogy mik vannak.....

hirszerzo.hu/reflektor/20101203_jelolt_polt_peter

"Rétvári "igazságügyi" államtitkár szintén nem befolyásol semmit, amikor egy minapi rendezvényen kifejezte óhaját, hogy Gyurcsány Ferenc 30 évet kapjon."
Folyamatban levő ügyről nyilatkozott, és még államtitkár?

fonó 2011.10.02. 10:59:20

Szégyenkezem de nem merem az arcom adni. Évekig olyan aljas és sikeres módon alázta meg a rémhírtv, célpont, echo csapata a nem jobbos szimpatizánsokat,torzítva bemutatva ávósozva hazaárulózva komcsizva.

IGAZ MAGYAR 2011.10.02. 11:20:03

Pedig Polt ingyen vadásztatása, kilóra megvehető igazságszolgáltatás kell egy diktatúra kialakulásához!!!

Polt egy erkölcsi hulla!!!

A Polt féle ügyészség vizsgálódhat bárki ellen az attól még a szememben ártatlan, s el mismásolhat ügyeket lásd Meggyes Tamás és a többi fideszes szarjankó azok a szememben bűnözők!!! Jól példázza a MOL-os Hernádi érdekébe kiment Zágrábba!!! Mi ez ha nem MAFFIA????

NYJetsTD 2011.10.02. 11:35:04

Majd holnapra kijön a helyreigazítás, péterünk csak a mikrofonpróba 1,2,3-at mondta be ott és akkor, viktorra pedig több tanú állítása szerint rá sem nézett, valamint a büféasztalon hagyta az oroszsalátát is az ellenállás részeként, de lehet hogy ez egy szoci photoshop, de lebuktak, mert a glória lemaradt, meg különben is azemútnyocév...

kvasztics47 2011.10.02. 12:25:28

Az erkölcsi hulla!
Hogyan szerezte meg Orbán a teljhatalmat?
1. Nem ismerte el, 2002.ben sem és 2006-ban sem a vereséget. Nem fogadta el a demokratikus választási rendszert. Ez ellen használta föl a titokban megszerzett jelentős gazdasági hatalmat. Miközben Medgyesit bankárkormányozta, Gyurcsányt oligarházta.
2. A jelentős parlamenti erőt, amivel rendelkezett, arra használta, hogy megakadályozza a szoci kormányokat a gazdasági kiigazítások megvalósításában. Csak olyan törvényt nem kritizált ami kiadásnövekedéssel járt. A többit viszont a leg alpáribb módon a leg mocskosabb hazugságokkal ócsárolta a Zembereket ellene uszította, ha ettől sem riadt vissza a kormány akkor népszavazást kezdeményezett.
3. Lejáratta a politikát és a politikusokat. Aki a jobboldalról nem állt mellé, azt ellehetetlenítette. A Baloldali és liberális politikusokat gátlástalanul becsmérelte, hazug módon a Zemberek ellenségének állította be, a minimális tiszteletet is megvonta tőlük. (még azt is sikerült elérnie, hogy Gyurcsányt és Bajnait is harácsolónak állítsa be, akik a Miniszterelnöki munkájukért egy forintot sem vettek föl.
4. Mind ezeket a mértékadó értelmiségiek jelentős része érzéketlenül, kajánul nézte.

A Zorbán kormány pedig, ha nem akarja saját méretes baklövéseit (hazugságait) elismerni, kénytelen lesz még nagyobbat mondani,(hazudni) még kiszámíthatatlanabbá válni, még több dolgot saját hatáskörbe vonni (ellopni). Az új szakzsargonnal (hazugsággal) élve: „tovább gyorsítani az ország újjáépítését.”

kvasztics47 2011.10.02. 12:31:58

1. Gyurcsányt nem kell félteni, de Magyarországot, a magyar népet igen.
Gyurcsány merte először szóba hozni, hogy a magyar gazdasági teljesítmény a kapitalista társadalomban nem elég az Állam fizetési kötelezettségeinek teljesítésére. A Zenberek nem fizetnek be annyit, hogy ezt a kiadást fedezze. Ismerve a genyó politikusok várható reagálását nagyon óvatosan kezdett hozzá az államháztartás megreformálásához, vagyis a kiadások csökkentéséhez. Ezt használta föl a genyó Zorbán, hogy megszerezze a hatalmat. A szoci politikusok azzal járultak hozzá, hogy csak félszívvel támogatták Gyurcsány munkáját és ezzel sok támadási felületet engedtek a zorbán-szíjj-ártó kommandó lepocskondiázó, lekommunistázó, leoligarcházó stb mantráinak.
Valószínű, hogy a szoci politikusok sem szeretnék, ha a demokratikus elvek és követelmények nagyobb teret nyernének hazánkban, mert akkor nekik is jobb teljesítményt kéne fölmutatni. De dolgozni senki sem szeret.
Végül, nem Gyurcsánynak van szüksége az országra, hanem az országnak van szüksége Gyurcsányra.

táltos 2011.10.02. 13:14:26

Kedves GZs!

Értem, amit szabad Jupiternek nem szabad kisökörnek!
És hány olyan képet lehetne találni, ahol mások ülnek mások mellett, és az nem okoz Önnek problémát? Ja, hogy azok egy más politikai nézet képviselői, vagy Ó, az még az átkosban volt?
Ha így nézi mindenki valakinek az embere.
Nem ártana egyenlő mércével mérni

Obszerváló 2011.10.02. 13:15:44

Én pedig kikérem magamnak hogy ezt a büdösnyilas csürhét Fülkeforradalmi Jogász-Paraszt Kormánynak nevezzék.
Egy becsületes jogász.

Táskás Tóni 2011.10.02. 13:18:57

@táltos: Bizony Pozsgai és Smittpali is sok mindenki mellett ült már. Orbán vagy Polt a kisökör, lehet mindkettő is az.

zorro172 2011.10.02. 13:22:09

Elfogadom, hogy a kenyéradó gazdámat védenem kell mindenáron, hiszen a kutya is csontért védi a házat, de sok olyan dolog is történt az elmúlt héten, ami mellett GyF büntetőpere sokadlagos. Sajnos úgy tűnik vannak személyek, akik a blogjukat csak a saját és gazdájuk érdekében hajlandók használni és nem a társadalom érdekében.

dr. krusovice 2011.10.02. 13:27:33

@Obszerváló:

vagy a hozzászólás:
"..büdösnyilas csürhét.."
vagy az aláírás:
"Egy becsületes jogász."
nem stimmel!

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2011.10.02. 13:27:51

@táltos: smittpali konkrétan széthúzott farpofákkal és vazelinnal járt "nyugatra". A fütyisz összes nagyágyúja külföldön tanult a szoci érában. Pokorni apja ügynök volt. Rétvári családja hogyan, miből gazdagodott?

Értsük már meg, hogy a mostani politikai "elit"-ben egy olyan személy sincs, akár fidesz, akár mszp, akinek ne lenne vaj a füle mögött!

Táskás Tóni 2011.10.02. 13:28:02

@zorro172: Például kiengedték a valóban terrorista Budaházit. Vagy 268 ft eur árfolyamon számolta Matolcsi a 2012-es ktgvetést. Vagy az emberek embere aláírta a többmillió ember életét még nehezebbé tevő végtörlesztési törvényt, amit a jobbik is megszavazott. Csemegézz!!

Táskás Tóni 2011.10.02. 13:29:10

@THY Rokk 'n' Troller: A kormánytagok III/III-as és III/II-es múltját is említsük már meg.

Táskás Tóni 2011.10.02. 13:30:33

@krusovice: Szerintem pedig minden szó igaz és a helyén volt.

dr. krusovice 2011.10.02. 13:39:12

@THY Rokk 'n' Troller:
próbáljuk meg nyelvtanilag és stilisztikalag is helyesen!

"ne lenne vaj a füle mögött!"
ez pl. nagyon nem jó!

gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2011.10.02. 13:49:36

Minek ezt leírni? Mindenki tudja, kicsoda Polt, nem? És nyilván mindenki ennek tükrlében gondolkozik az Ügyészségről. Azt is tudjuk kicsoda Schmitt, vagy éppen Szász a PSZAF élén. Lehetne folytatni. Nyilván csupa kormánytól független ember a független intézmények élén. Most ilyen időket élünk, az istenadta nép akarta így. Az az 52 %, aki oda x-elt. Nem újdonság.
Viszont hogy-hogy elmaradtak a fidesznyaloncok?

Jofiu 2011.10.02. 13:50:21

Hogy is mondják?
- Mi a különbség Gyurcsány és Orbán közt?
- Hogy Gyurcsány egyszer igazat mondott.

Amúgy meg tegnap elütötte a gyomrom a konyhafőnök ajánlata a Nobu-ban, így véletlenül kihallgattam két államtitkáregyenruhást a budin, azon poénkodtak félrészegen a piszoár fölött, hogy mikor veszi már át a Varánusz azt a pletykát, hogy Polt a Skiccpali II, vagy, hogy róla is bábszínházat neveznek el. Meg hogy ilyen irányítás mellett tök fölösleges a törvényhozás és végrehajtó hatalom háromnegyede, sőt, a jogászok is, úgysincs értelme az eddigi törvényeknek, mennek le a lefolyón mint pisa a piszoárban. Kíváncsi lettem volna miért kezdtek el beszélni Dél-Amerikáról és az EU-s kiadatási törvényekről, de ezt már kint folytatták.

CICMÓK 2011.10.02. 13:50:59

Hallgatni, hallgatni, hallgatni....
Kossuth Rádiót:
Az ERŐK SZAVÁT!!!

Jofiu 2011.10.02. 13:52:25

@sagia77: Még nem értek vissza miséről.

potyus 2011.10.02. 13:54:11

@kvasztics47: Azt akarod mondani, hogy a hülyék országa lennénk?
Ha ezekkel a dolgokkal tisztában volt a Magyar, mégis hogyan és miért kaphatott két harmadot ez a bűnöző? Mert azok a vádak amikre hivatkozol, nép ellenes büntetendő tevékenység, vagy nem igaz?
Ezek a fiúk kaptak ekkora "bizalmat" a néptől, (ez látszott már az Európai Parlamenti választáson is) hogy fenekestől forgassák fel a demokráciát és az országot?
Vajon miért? Vagy igaz lenne a bevezető mondatom?

roomster 2011.10.02. 14:02:30

Van egy ennél jobb, a viszonyt pontosabban megvilágító fénykép, csak képtelen vagyok megtalálni! Orbán megy kifelé a parlamentből Polt az ajtóban áll és az alázat olyan kifejezésével néz Orbánra mint a hű kutya, Orbán viszont rá sem néz, csak int a kezével.

igenember 2011.10.02. 14:05:26

@táltos: "Független" ügyészség, "független" bíróság. Remélem ennyiből kiderült mit akar Zsolt mondani.

roomster 2011.10.02. 14:06:53

@potyus: A hülye jelző nem fejezi ki a tényleges helyzetet. Az emberek nem rendelkeznek a választáshoz szükséges politikai, történelmi, gazdasági ismeretekkel, ezért érzelmi alapon kénytelenek választani, illetve téves tényismeret alapján. A Fidesz ezt tudja, és demagógiával, populizmussal kihasználja a tudatlanságot. De a tudatlanság nem hülyeség.

szemiramis 2011.10.02. 14:09:21

Remélem minden aljasság eltitkolója az olajos póczi lápos petya kisgazdival együtt fog majd száraz kenyéren és vizen élni a börtönben, de lehet hogy visszamennek grátzba, oda valók mindketten. Bűnözők.

dr. krusovice 2011.10.02. 14:12:56

@igenember:
"Remélem ennyiből kiderült mit akar Zsolt mondani."

pontosan meg kellene fogalmazni, mit akar zsolt mondani!
mit is? nagyon is!

tovabb a jezsovi uton 2011.10.02. 14:13:02

még milyen fiatalok voltak...kár, hogy még élnek...((

dr. krusovice 2011.10.02. 14:15:55

@roomster:
..Az emberek nem rendelkeznek a választáshoz szükséges politikai, történelmi, gazdasági ismeretekkel, ezért érzelmi alapon kénytelenek választani...

szerinted aki rendelkezik ilyen ismeretekkel milyen alapon választ?

dr. krusovice 2011.10.02. 14:18:19

@tovabb a jezsovi uton:
"még milyen fiatalok voltak...kár, hogy még élnek...(( "

tetszik, itt a gréczy blogon ez mély humanista felfogás!

leponex 2011.10.02. 14:20:46

Jó Gréczy Zsolt Hős Walesi Bárdunk, Weimari Mesterdalnokunk, Baloldali Tábori Lelkész, Ferenc testvérünk Örökös Főtanácsolója, ... :)

Biztosra vettük, hogy Török G. elemzése újabb csacskaságra ösztönzi gyorsan, hiszen elég rémisztő víziót festett fel Ferencünkre vonatkoztathatóan is:
"Természetesen nem azt állítom, hogy a Szolidaritás nyeri a 2014-es választást (azt sem, hogy egyáltalán elindulna...), de azt igen, hogy ügyes irányítással a következő évek egyik legfontosabb szereplőjévé válhat. ... A szervezők kezében mégis ott a legfontosabb kincs, az, amit egyelőre hiába keresnek azok az ellenzéki politikusok, akik talán nem véletlenül tartották olyan nagy számban fontosnak, hogy ott nyüzsögjenek a mai tüntetés környékén."

Az, hogy a 42 éves frissen nyugdíjazott bohócok mennyire vehetők majd komolyan ( tán a Kétfarkúakkal lehetnek versenyben majd ) az más kérdés, de ijesztő perspektíva lehet, hogy lassan már ők is több támogatóval rendelkeznek...

Bizony, ha már politikai tényezőként egyre kevésbé számít Főtanácsoltja, legalább a mártírszereppel talán porondon maradhatna. Szánalmas volt, ahogy rekedtes hangján Ferencünk még mellékszereplője sem lehetett ennek a százezres rendszerdöntögető erőtől duzzadó bohócforradalomnak :)

Láthatóan egyre idegesebb kedves Bárdunk, még annyi ideje sem volt, hogy Rétvári (Bence) helyett Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkárt idézze. Ha már.
Körülbelül ennyire hiteles Ön, Kedves Szomorúszemű Bárdunk :)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.10.02. 14:26:09

A gáz az egészben, hogy ezek után a jobbik fog jönni, azok meg olyanok, mint a faszom, csak a bőr nem jár le a fejükről...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2011.10.02. 14:29:04

@leponex:

Csak kíváncsiságból kérdezem, mi bajod van Neked?
Grétzy tényeket írt le (azt hogy evidenciákat minek leírni, nem tudom). Nyilván nem pártállástól függetlenül írt (ahogy Te sem úgy kommenteltél). De nem a bohócforradalmárokat támadta. Akkor most minek ezt a témát idekeverni? Vagy szerinted ami a postban Poltról és Orbánról írva vagyon, az nem igaz? Esetleg az helyes, ha a hatalmi ágakat tulajdonképpen egy ember utasítja? Mert akkor szavazz legközelebb is a fideszre, valóban ők a Te pártod, ennyi. CSak aztán nehogy valamiért véletlenül az utjukba kerülj...

Azúrkék égbolt (törölt) 2011.10.02. 14:38:27

Bizony kedves kommunista ávós munkásőrfattyak,a jobboldalon is történik ilyesmi.Nem csak a ti privilégiumotok az ilyesmi,bármilyen fájdalmas is ez.

egyenlítő 2011.10.02. 14:39:12

Azért 18 év egy kicsit sok idő. Én valahol 7 évnél (ennyi idő alatt minden testi sejtünk kicserélődik :-) húznám meg a határt. Ez független attól, hogy ki kicsodának a micsodája és mit csinált.

Különben is: a kígyó csak kibújik a bőréből, még a köpönyegét sem kell forgatnia.

HVC 2011.10.02. 14:40:46

Pedig mindig úgy hittem, hogy a Polt vezette ügyészség semleges és konzekvens... (Khm.)

igazi Lencsés István (törölt) 2011.10.02. 14:41:51

@táltos: Esetleg a háttérben lévő feliratot is ha elolvasnád!

dr. krusovice 2011.10.02. 14:43:06

@HVC:
és most világosodtál meg?

igazi Lencsés István (törölt) 2011.10.02. 14:44:00

@krusovice: Vaj van a füle mögött, mert lecsorgott a fejéről. Mi ezzel a baj? :-))

fonó 2011.10.02. 14:46:48

Nem mellesleg törvény mondaná ki, hogy a Bajnai Gordon vezette kormány adatokat hamisított....EZ AKKOR MI???:
"Háromszázhetvenkétmilliárd forinttal kisebb volt a tavalyi bruttó hazai termék (GDP), mint ami eddig ismert volt - ez derül ki a KSH szeptember végi sajtóközleményéből. Az eddigi adatok szerint 27 120 milliárd forint volt a 2010-es GDP, ezt a számot jelentette a KSH az EU statisztikai hivatalának, az Eurostatnak is március végén, az államháztartási deficitről és államadósságról készített előzetes jelentésében. A KSH mostani közleménye szerint azonban 26 748 milliárd forintos bruttó hazai terméket jelez."

R1200Gs 2011.10.02. 14:51:02

Polt-nak ,ha van még benne fikarcnyi tisztelet az igazságszolgáltatás iránt....(nincs:-((( ) a volt esztergomi polg. mestert elő kéne vennie... Ma motoroztam a városban. Hervasztó a helyzet. Esztergom ékkő lehetne ,ehelyett lerobbant épületek tömkelege,tűrhetetlen utak és lelakottság van. Olyan az egész ,mintha direkt le lenne rohasztva a város. Nem hiszem ,hogy a nemrég megválasztott Tétényi Éva műve lenne ez az egész. Az az érzésem ,hogy ha itt engedne a fidesz, akkor ott lenne a légypiszok a tükrön amit ők még makulátlannak tartanak. Meggyes Tamás pofára is komplett idiótának tűnik. Sok esztergomi fülkeforradalmár bánhatja már azt az X-faktort...

leponex 2011.10.02. 14:56:17

@sagia77:
Ha már kíváncsi vagy :)
Jó Bárdunk szamárságokat ír, nem tényeket - mint mindíg. Érzi Ő is a 'koncepciós per' nevetségességét, Polt Péterről meg régóta tudni lehetett milyen kapcsolata van a Fidesszel. Aggódik Zsoltunk, hogy egyre kevesebb esélye van Ferenc testvérünknek valahogy visszakapaszkodni a 'politikacsinálók' közé. Pedig egy igazi koncepciós per nagyot lendíthetne Ferencünk imázsán, de épp Zsoltunk is jól tudhatja, ha Ferencet tényleg perbe fogják, akkor végégleg elúszik a hajó ...
Sok kétsége egy kívülállónak amúgy már nincs ezzel kapcsolatban ... :)
Szerintem.

"Vagy szerinted ami a postban Poltról és Orbánról írva vagyon, az nem igaz?"
De, a tények igazak, Miskolc, fénykép, fidesz által jelölt, Legfőbb Ügyész, ...
A többi meg csak célozgatás.
Ráadásul még ha utasítaná Orbán Poltot, mit sem változtatna az a tényeken, ami a gyanút illeti.
Oszt ha nem állja ki az igazságügy próbáját a vád, akkor Ferencünket elsőként fogják egy koncepciós perben felmenteni. :))

Ilyen ez a diktatúra és autokrácia e kegyetlen demokratúrában. Brrr.

Vezérigazgató elvtárs 2011.10.02. 14:59:18

Minden király a saját embereit helyezi pozícióba.Mi ebben a meglepő?

Ha akkora nagy függőség van akkor az idegbeteg hazaáruló gyurcsány és a libatolvaj bajnai hogyhogy nincsenek rég börtönben?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.10.02. 15:06:08

@leponex: Márpedig ez koncepciós per: előbb van bűnös, mint bűncselekmény!

g0d 2011.10.02. 15:12:04

ez az egész per egy vicc! a kis cigánygyerek úgyse meri leültetni a gyúrcsókot, mert úgy saját magán is fogást engedhetne. volt azé az előző meg már a mostani kúrmány alatt is jósok-egyre több gyanús ügylet, amivel ha lesz elég sütnivalója a sok elégedetlenkedőnek, bíróság elé rángathatját az álompárt (fécesz) kb. akármelyik tagját.

IGAZ MAGYAR 2011.10.02. 15:24:06

@Vezérigazgató elvtárs:

Ha akkora nagy függőség van akkor az idegbeteg (grazi kezelt)(és) hazaáruló (11%-kal csökkent az elmúlt 1 évben a születés szám)Orbán Gyurcsány fóbiája és a libatolvaj Kósa mister 20% Bajnai idején is volt lopo de Lajos hogyhogy nincsenek rég börtönben?

Vezérigazgató elvtárs 2011.10.02. 15:28:40

@IGAZ MAGYAR: Nem értek én ehhez,csak kérdeztem a komoly szakembereket.

komissarlajos 2011.10.02. 15:30:54

@táltos: @táltos: Kedves táltos!
Igaz,hogy bárki ülhet bárki mellett, és az nem változtat semmin. Én is ültem - fotó tanusítja - Ciccolina mellett. Ettől a hölgy ugyanúgy szopott továbbra is mint azelőtt. A különbség, hogy polt és orbán miatt mi szopunk. De nagyon.
Ismerve a helyesírási szabályokat, de ismerve, hogy Norvégiába csak kis betűkkel lehet leírni egy áruló miniszterelnökük nevét (quisling) ezért a fent említett élőlényeket én kis magyar betükkel említem. Ja! És szíjgyártó hasbeszélő (magyar hangja o.v.-nek)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.10.02. 15:37:12

Ajajjjj, mszp-s politikusokat láttrak beszélgetni és kezet fogni a náci jobbikosokkal. Pfejjjjj!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.10.02. 15:38:14

Ne a neten verje a kedves szerző a nyálát, hanem az utcán csináljanak 100ezres tüntetést!

kvasztics47 2011.10.02. 15:40:37

@roomster: Köszönöm, hogy helyettem is megválaszoltál potyusnak.

doominogame · http://www.doominogame.com 2011.10.02. 15:40:44

A Jobbikot mindenki a cigányság elleni kemény fellépése miatt nácizza le.
Az összes többi párt a következőt mondja: cigányok, ti remek emberek vagytok, kaptok annyi segélyt, hogy ne haljatok éhen, de cserébe maradjatok a putritokban, ne is lássunk benneteket.
Ezzel szemben a Jobbik azt mondja, hogy a cigányság részben oka a saját sorsának, tessék tanulni, dolgozni, nem magatok alá szarni ahhoz, hogy kiemelkedjenek ebből az állati létből.
S hogy fenyeget is?
A cigányságnak egyetlen normális korszaka volt, amikor ember módra élhetek: a szocializmusban. De ezt fenyegetéssel érték el, büntették a munkakerülést, a védőnő bizony kimondta, hogy a cigányok egy része koszos és nem használ WC-t.
Ettől lenne egy párt náci, hogy ezt szóvá teszi?
A válaszokban érveket kérek, nem indulatokat. (mocskos nácik, stb.)

2011.10.02. 15:42:22

@leponex: "Pedig egy igazi koncepciós per nagyot lendíthetne Ferencünk imázsán, de épp Zsoltunk is jól tudhatja, ha Ferencet tényleg perbe fogják, akkor végégleg elúszik a hajó ..."

Döntsd már el!
Akkor most lendítene, vagy nem? Kell az a per, vagy nem?
Össze vissza beszélsz, de rendszer sincs benne.

"Ráadásul még ha utasítaná Orbán Poltot, mit sem változtatna az a tényeken, ami a gyanút illeti."

Tények vagy gyanú?????
Melyik? A gyanú az nem tény! A gyanúsítás az már lehet tény. De az jogi kategória. Itt még nincs bűncselekmény, nincs gyanúsítás, de ítélet már van?
Ha neked ez kell...

"Oszt ha nem állja ki az igazságügy próbáját a vád, akkor Ferencünket elsőként fogják egy koncepciós perben felmenteni. :))"

Hiszen éppen erről beszél itt mindenki. Az igazságügy , ha és amennyiben kézivezérelt, a bölcs vezír által, ha a per tényleg koncepciós, akkor NEM mentik fel!

Felmerül a kérdés:
szándékosan terelsz, olvasási nehézségeid vannak, vagy gyengeelméjű vagy? Mert ha az utóbbi, akkor bocs, elnézést kérek!

2011.10.02. 15:46:58

@Vezérigazgató elvtárs: "Minden király a saját embereit helyezi pozícióba.Mi ebben a meglepő?"

Hát azért nem egészen. Máshol, a demokratikus országokban például ez nem így működik. A svéd, spanyol, angol stb király nem ülteti pozícióba híveit.

Szóval ez diktatúrára jellemző, az meg nem királyságfüggő.

Átvitel honvéd 2011.10.02. 15:47:01

Az Ügyészség csak 2006-2010 között volt független, amikor a volt MSZMP-s Dr. Kovács Tamás volt a főnök. Értjük. Mellesleg engem nem érdekel, hogy Ferit ki ülteti le, amíg az eljárás az elejétől a végéig jogszerű. Ha van, ami zavar egy pártfüggő ügyészségben, az éppenséggel nem ez az eset, hanem az ellenkezője: az, hogy lesznek olyanok, akiket ebben a ciklusban esetleg NEM piszkálnak; de legalább azokért hadd' ne fájjon a szívem, akiket igen.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.10.02. 15:53:55

@leponex:
"Jó Bárdunk szamárságokat ír, nem tényeket "

Tényleg nem tény, hogy poltpeti listás képviselője volt a fidesznek?

Vasárnapra dupla-e a kommentzsold, kispetike?

igazi Lencsés István (törölt) 2011.10.02. 15:54:56

@József István: Akkor sem volt független, mert Kovács Tamás súlyos vesebeteg volt és a helyettesei vitték az ügyeket, amiből kettő erős fideszes.

2011.10.02. 15:57:34

@www.doominogame.com: A Jobbik cigánykérdés feszegetése számomra szimpatikus. A legrosszabb, amit tehetett az ország, az a szőnyeg alá söprése a problémának. A hülye szadesz meg összekeverte a demokráciát az anarchiával.

A gondom a Jobbiknál a jobboldali, hamis (és csak a hamis) ideológia.
Az a fajta identitáskeresés, ami egyfajta önigazolásba torkollik.

Amúgy az én besorolásom, definícióm szerint a nacionalizmus helyes,
a nácizmustó különböző.
Úgy érzem, hogy összemossák a sovinizmussal, így aki egészséges érzületű "hazafi" , azt máris le lehet nácizni.

Gondom a Jobbikkal: nem látom, hogy határozott vonalat húzna a kettő között.

2011.10.02. 16:05:40

@József István: "Ferit ki ülteti le, amíg az eljárás az elejétől a végéig jogszerű. Ha van, ami zavar egy pártfüggő ügyészségben, az éppenséggel nem ez az eset, hanem az ellenkezője: az, hogy lesznek olyanok, akiket ebben a ciklusban esetleg NEM piszkálnak; "

Hát épp erről beszélgetünk: mennyire lesz jogszerű? Maximálian! Ha kell, módosítjuk , vissza menőlegesen(?) Te ettől megnyugszol? Én nem.

kvasztics47 2011.10.02. 16:07:51

@krusovice: "szerinted aki rendelkezik ilyen ismeretekkel milyen alapon választ?"
Figyel a tettekre is, nen csak a szövegre. Mérlegeli, hogy több e a 300 Ft vizitdíj, mint az 1% egészségügyi hozzájárulás, (ami 90e Ft esetében 900 Ft) minden hónapban nem csak akkor, ha orvoshoz mész. Aztán megnézi, hogy a 14 Milliárdból építendő Nemzeti Színház, mért kerül, 24-be, vagy a PPP-be épített (Demján) Művészetek palptája, 48 Milliárdba? Azt is meg nézi a tapasztalt választó, hogy az átnevezéseken kívül történike valami a fővárosban, lesz e valaha 4-es metró ami üzemel is? Hová lettek a kátyúk? De más egyéb kérdést is érdemes föltenni a kezdő szavazónak, akkor nehezebben tudják becsapni.

2011.10.02. 16:14:04

@Vezérigazgató elvtárs:" Minden király a saját embereit helyezi pozícióba.Mi ebben a meglepő?Ha akkora nagy függőség van akkor az idegbeteg hazaáruló gyurcsány és a libatolvaj bajnai hogyhogy nincsenek rég börtönben? "

Tovaris!
Ugye nem vagy ennyire buta, csak túl hirtelen ragadtál klaviatúrát?

Felsorolnád, hogy az elmúlt időszak kormányai mellett hányszor volt a pártból való az államelnök? A legfőbb ügyész? A legfelsőbb bíró?

A másik: azért nincsenek még börtönben, mert időzíteni tudni kell. Majd ha terelni kell a figyelmet...
Mert veszélyes Gyurcsányból mártírt csinálni.
Mert egy koncepciós per esetleg ártott volna az unió soros elnökének.
Mert nem elég erős hozzá a fidesz, hogy belebukjon.
Mert felhívták OV figyyelmét, hogy nem volna szerencsés
Mert elhangozhat esetleg néhány oda nem illő info is.

Wagem 2011.10.02. 16:14:35

És mit szólsz ahhoz nyomorult talpnyaló,hogy a hibbant főnököd csak azért nincs még sitten,mert a bűntettei elévültek?Akkor nem tépted a pofádat.Azt mondja a patkány "disznó kormány" .A büdös K. anyja a disznó,aki kiszarta.Pirivel,és a Dobrev ,Apró klánnal együtt.

renugard 2011.10.02. 16:14:35

@www.doominogame.com: a Jobbikot NEM CSAK a cigányságot érintő faji ideológiájuk miatt nevezik náci pártnak.

Pendemonda 2011.10.02. 16:15:03

Mindig ezek a hátsó gondolatok..
De mi köze is van egy 18 éves fotónak a mai helyzethez?
Csak nem a Balsai-jelentés nyilvánsságra hozása?
Valszeg egyszerűbb eleve az ügyészség szavahihetőségét cseszegetni, mint a blogger "keresztapjának" (GYF) a felelősségét megvédeni később. Azt persze ne is lehet.

2011.10.02. 16:18:06

@wagem: Miért, mi a vád? Én úgy tudom, egy meg nem valósult beruházás esetén nem lehet hivatali visszaélésről beszélni, anyagszerzés céljából, mivel nem valósult meg. Olyan bonyolult ez?

2011.10.02. 16:18:47

@Könnyen elkaptuk, uram!: bocs, haszonszerzés céljából.

Átvitel honvéd 2011.10.02. 16:21:06

@Könnyen elkaptuk, uram!: gondolod, hogy Feri esetében ilyenre sor kerülne? Nem ugrana mindenki azonnal, hogy a francba, ez egy koncepciós eljárás, törvény (újraírt) betűje ide- vagy oda? Nem lehet, hogy Feri egy ilyenből erkölcsi győztesként jönne ki?

2011.10.02. 16:23:35

@Pendemonda: Két állításod van, egyik sem korrekt:
igen, a szavahihetőség egy perben roppant fontos. A szobalány szavahihetőségének megkérdőjelezése elég volt a vád ejtéséhez.

A gyurcsány meg akkor lesz bűnös, ha elítélik. Nem megvédeni kell őt, hanem megvádolni!
Eddig azt hallottam, azért nincs még vád alatt, mert ingatag az egész.

Szóval? Mi a vád? Hogy egy nem megvalósult beruházásnál élt vissza a politikai befolyásával?

Tudod, ha nincs halott, nincs gyilkosság!

high up! 2011.10.02. 16:24:04

Éjjen, megvan a perdöntö bizonyíték, a fotó!!

Kauzualitás: jeles.
Vádbizonyítási eljárás: jeles.
Várható ítélet: kúrtcsányt felmentik, Polt Pétert és Orbánt 20 év fegyházra ítélik.

PS: Nagyonmarhák!!!!

2011.10.02. 16:24:38

@József István: De. Szerintem ezért nincs még rács mögött.

Vezérigazgató elvtárs 2011.10.02. 16:25:36

Olyan egyszerű az egész:meg kell nézni az adóbevallásokat visszamenőleg és a különbözetet elvenni.
Gyurcsányéknál,Orbánéknál és a segílyes bodzaszedőknél is.
Ennyi.

Pendemonda 2011.10.02. 16:33:06

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Kifejezetten nem a sukorói ügyre gondoltam,hanem a 2006 október 23-i "eseményekre". A 18 éves fotónak meg szerintem éppen az a célja, hogy kenje a maszatot, abban ugyanis gyurcsány felelőssége elég nehezen vitatható.

Átvitel honvéd 2011.10.02. 16:41:04

@Könnyen elkaptuk, uram!: szerintem azért nincs rács mögött, mert Orbánnak többet ér egy, jó szokása szerint, de az ország helyett most kivételesen a saját pártját szanaszét verő Feri, mint egy kényszer-passzivált ;). És egyébként is, miért épp most csuknák be, amikor végre azok is meggyőződhetnek az emberi nagyságáról, testközelből, akik egykor erkölcsi közösséget vállaltak vele?... :D

Wagem 2011.10.02. 16:42:19

@Könnyen elkaptuk, uram!: Amit nagyjából tudni lehet.Kétes ingatlan csere.Jovan Bluhm részvételével,ami az államnak több mint egy milliárdos kárt okozott.Természetesen a sumák,kiemelt állami beruházáskén futott volna.

high up! 2011.10.02. 16:44:14

Látod greci milyen hülyék is vagytok ti komcsik. Az életben nem jártatok iskolába, semmit nem tudtok, a pártotok csak az ész nélküli ordibálásra tanított meg titeket.

Na szóval hurka komcsik, nagyonmarhák vagytok ti. Itt ordibáltok, hogy nincs semleges igazságszolgoltátás, mert Poltpéter.
Agyhalott kádár vitézek: az ügyészség nem igazságszolgáltatás! Az a bíróság.
Úgyhogy ordibálhattok itt Poltpétert, ö csak bizonyítékokat nyújt be, a bíróság meg majd eldönti, hogy azok mennyire értékelhetök.

A bíróság meg független. Amikor sorozatban mentették fel a kúrtcsány pogrom pribékjeit (pl az ujjpereceken táncoló Vágó Lászlót, akit kúrtcsánybasi még ki is tüntetett) akkor is független volt a bíróság, meg most, amikor a pribékek mégis büntetést kapnak a szarházi pofájukba, most is független.

ob.szerver 2011.10.02. 17:09:04

@roomster:

"A hülye jelző nem fejezi ki a tényleges helyzetet. Az emberek nem rendelkeznek a választáshoz szükséges politikai, történelmi, gazdasági ismeretekkel..."

Ez nem magyarázat. Mutass még egy országot az euro-atlanti kultúrkörben, ahol egy fidesz jellegű hatalomtechnikai formáció + a nácik együtt 75%-ot kapnak.

A kérdésre, hogy a hülyék országa vagyunk-e a válasz igen. Részletesebben, ez egy introvertált, provinciális, idegengyűlölő, rosszindulatú és irigy társadalom, amely a saját hamis mítoszainak és múltbeli sérelmeinek bódulatában él. Tehát amikor a fideszrezsim pusztítását és az európai értékrendtből és mentalitásból való kiszakítását éljük át, pontosan azt kapjuk, amit megérdemlünk.

karnak 2011.10.02. 17:18:24

@Pendemonda: akkor légyszíves idézzél már olyat a balsai jelentésből, ami tényeken alapuló, felróható, akár jogellenes:

felhívom a figyelmed, hogy azért mert balsai és társai - akik elképesztő h ehhez adták a nevüket - által vélelmezett dolgok nem tények.

kérlek, hogy az előző kb 5 vizsgálathoz képest _bármilyen_ új tényt is mutasd már be, akármi is legyen az. tehát olyat ami nem arról szól hogy balsaiék írtak egy jelentést, aminek a fele fikció, a fele meg 5x felderített, kivizsgált, és amiről kb 10 vizsgálat az elmúlt években (fideszes, nem fideszes vezetés alatt) bármi terhelőt fel tudott mutatni.

kérlek magyarázd meg, hogy amit a jelentés sugall, sőt tényként állít be (bármilyen bizonyíték hiányában), hogy itt megszervezett dologról volt szó, azt hogy csinálta x ezer rendőr, rendőri vezető, politikus, miniszter,miniszterelnök, úgy hogy semmilyen kommunikáció, semmilyen sms, írás, utasítás, akármi nem hangzott el, és hogy ebben a remek mai világban 5 éve senki nem állt elő egy bizonyítékkal.

szerinted mennyire hihető, hogy ma, amikor bárki aki az előző éráról bármit mond, és hős lesz (pl kovács a bkv vezér, stbstb) 5 év alatt, de akár a mostani 2 év alatt nem állt elő, hogy neki bármilyen bizonyítéka van bármire is?

a balsai jelentés nem más, mint az előző jelentések ismételgetése + amit balsaiék hozzágondoltak, hogy márpedig itten bűncselekmény történt. csak annyit, hogy eleve a jelentés úgy indult hogy bűncselekmény történt, és a hozzá passzoló dolgokat kiollózták, az ollózott dolgokhoz meg írtak egy általuk kitalált forgatókönyvet...

ugyanmár, ez semmiről nem szól, mint hogy a fidesz dob egy csontot megint a jobbik szavazóknak, és hogy a fidesz szavazókkal elhitesse, hogy itten aztán akkora bűnök vannak, hogy ihaj. közben egy nagy lufi, amit éppen az ilyenek fújnak mint te.

Wagem 2011.10.02. 17:23:10

@karnak: Erről kérdezd meg Gaudi Nagy Tamást.Tutti okosabb leszel.De van egy könyv is,dokumentumokkal,bírósági jegyzőkönyvekkel stb..tisztább lesz a kép.

dr. krusovice 2011.10.02. 17:26:40

@kvasztics47:
ha nem az érzelmeik szerint szavaznak a választók, akkor 2002-ben nem bukik az orbán kormány!
ha nem az érzelmeik szerint szavaznak a választók, akkor 2006-ban nincs 2. gyurcsány kormány!
arról, hogy az öntudatos, tájékozott,racionális választó, hogy döntene, felesleges beszélni, mert nem életszerű!
az az életszerű, ahogy a média be tudta terelni a szavazatokat bizonyos pártokhoz!
a viktorék a média takarításával ezt próbálják most megelőzni.
közben nem veszik észre, hogy már nem ez a probléma!!!

karnak 2011.10.02. 17:27:08

@high up!: valami olyat olvastam, hogy az ugyszeseg jelol ki birosagot, birot, ezt hogy magyarazod?

vagy - mivel ugy tunik a jogi ismereteid valamennyire foghijasak - akkor szerinted az ugyeszseg mire valo, hogy nezne ki szerinted az igazsagszolgaltatas egy jogallamban?

nem vagyok komcsi, de nem szeretem a fideszt, mielott elhamarkodod a valaszt,es azt gondolod, hogy aki nem szereti a fideszt, az a "nep ellensege, hazaarulo, stb". inkabb gondold at, hogy ilyeneket kik es mikor mondtak az elmult 100 evben.

Wagem 2011.10.02. 17:36:21

@karnak: Ez az eljárás napjainkban is létezik.Már rég óta.Pl a közigazgatási eljárásban a békéscsabai ügyeket a szombathelyi illetékes hatóság végzi.

Pendemonda 2011.10.02. 17:37:07

@karnak: Tarsuk a sorrendet.
1, nem olvastam a Balsai jelentést, de itt éltem ebben az országban 2006 október 23-n is, és hallottam akkor Gyurcsány büszkélkedését, emiatt nem hiszem el, hogy csak rendőri akcióról beszélünk
2, a szándékos verést valószínűsíti a kitűzőhiány, ami ugye nem egyedi eset volt
3, ne felejtsd el, hogy nem egy esetben van már rendőrséget elmarasztaló ítélet az akkori túlkapások következében
4, hogy ebben a Gyurcsánynak mi a szerepe, azt majd a bíróság eldönti.
5, ettől GyF is fél, emiatt megy a paláver ebben a blogban is.

+1 a magánvéleményem az, hogy az államot a rendőrség erősíti, a demokratikus államot meg a rendőr kitűzője, hogy t.i. van kontroll. 2006 október 23-án nem volt demokratikus rendőrségünk, nagy számban történtek viszont erőszakosságok, amiért azért kell valakinek elvinni a balhét, hogy ilyen többet ne legyen.

karnak 2011.10.02. 17:37:19

@wagem: @wagem: ami a jelentesekben benne van es ez mindegyikre igaz:

a rendorseg jelentos szakmai hibakat kovetett el.
rendorok szakmai hibakat kovettek el.

ami nincs benne egyikben sem tenyekkel alatamasztva (megegyszer a tenyek, nem az elkepzelesek, meg az odagondolasok)

itt egy aljas osszeeskuves van, amit a gonosz allamhatalom direkt modon eltervezett es vegrahajtott.

komolyan, az astoriat direkt nem zartak le? komolyan, az autokat gyujtogato figurak artatlan emberek? komolyan? komolyan, terrorista rendorseg? hat ne haragudj ember, en jarkaltam azokban az idokben az utcan, mint egy ember, nem dobaltam koveket, nem orditottam a rendoroknek h kurvaanyad avo-s, nem vettem fel kendot az arcom ele, es ahol rendorok matekoltak ranezesre jobboldali radikalisokra, es hat nem lottek le, nem vertek meg, nem fenyegettek meg, stb.

nekem ne akarja megmagyarazi senki h 17-en is bekes tuntetes volt, meg 23-an is csak epp h nem gyertyat gyujto csendes megemlekezes... ugyanmar, ez annyira komolytalan h vicc.

ami teny, aki lott, fenyegetett _valoban_ bekes embereket mint rendor: legyen felelossegre vonva. akirol kiderul mint rendori vezeto, hogy a fentire utastitott: legyen felelossegre vonva.

+ akkor ott a rendori vezetesnek le kellett volna mondania, hiszen a dolgat nem jol vegezte.

de ennel tobbet csak az lat benne, aki bele akar gondolni.

Azúrkék égbolt (törölt) 2011.10.02. 17:38:04

@ob.szerver: gyurcsány et elmondta,hogy akinek nem tetszik el lehet innen menni.
Ez főleg azokra vonatkozik,akik a Hazámat mocskolják.
Ha itt akkora rasszizmus és idegengyűlölet van akkor mi a fészkes fenéért dagonyázik itt ez a sok zsidó és cigány?Ahol engem nem látnak szívesen oda nem kívánkozom.
Csak én érzek ellentmondást a folyamatos náciveszély-kiabálók jellemében?

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2011.10.02. 17:41:01

Páva Zsolt még pécsi fideszes polgármester távmunkában (épp Olaszországban van, ha jók az infóink) rájött, hogy a szocik több mint, hárommilliárd forintot kifizettek ki hét év alatt jutalomként. Arról bölcsen hallgattak, hogy 2009 óta ők mennyit pengettek ki egymásnak, mert azt mondta Páva, hogy ő 2009-ben leállította a jutalmazást. Szerintem alkossanak 2/3-os törvényt arról, hogy nem volt jutalmazás és kész. Így szokás igazságokat gyártani manapság az országban. Na de visszatérve a sztorira szépen, haveri alapon kiszivárogtatták a listát (a város pénzéből fizetett hirdetésként, ahogy ilyenkor illik), aztán a szocik előkapták a hibádzó két év adatait és egy homokozó lapátot, hogy Zsoltéknak legyen mivel játszaniuk. Na ekkor puhult fel a városházi vonal és csak találtak némi jutalmat, de az tévedés volt. Meg nem is Páva osztotta ki a nagy részét, hanem más. Mondjuk a jegyző, akit pár hónapja csak sikerült kipakolniuk a városházáról. Nagy Csaba alpolgármester például háromszor kapott véletlenül jutalmat, de ő amikor meglátta a bankszámláján gyorsan elutalta karitatív célokra. Ha önök véletlenül kapnának a munkahelyükön jutalmat és továbbdobná a pénzt, mondjuk a Vöröskeresztnek, akkor a főnöke visszakérné a pénzt? Kicsit felköp és alááll...

Ilyen a fideszes erkölcs, jellem, gerinc!

karnak 2011.10.02. 17:41:05

@wagem: osszeferhetetlenseg miatt, bizonyos okok menten.

te itt komolyan hulyenek akarsz nezni vkiket, vagy mi?

ez megy allandoan, hirtv, echo, stb, osszemosni mindent mindennel, almat-kortet, ugyanmar. altalanos iskolasoknal elmegy. komolyan az ember szeretne normalisan eszmet cserelni olyannal akinek mas a velemenye, de a masik fel ugy viselkedik, mintha tv-ben nyilatkozna, vagy parlamentben lenne...

2011.10.02. 17:48:06

@wagem: Nem erre gondoltam: ha nem valósult meg, nincs bűncselekmény, valamint bizonyítani kell személyes haszonszerzését.
Egyébként az összes külföldi betelepülő gyártó esetén lehetne támadni az adómentességet, a zöldmezős beruházást, stb.

ob.szerver 2011.10.02. 17:52:59

"Ahol engem nem látnak szívesen oda nem kívánkozom."

Téged a civilizált világban nem látnak szívesen. És mivel ebben az országban te mainstream lehetsz, ennek megfelelően, az egész országot sem. Ennek - vagyis az ország kiközösítésének az európai értékrendből - vagyunk a tanúi jelenleg.

keri5353 2011.10.02. 17:54:00

Isten tudja, honnan jöttem,
Köd előttem, köd mögöttem.
Szél hozott, szél visz el.
Bolond kérdi, mért visz el.

2011.10.02. 17:58:25

@Pendemonda: Szerintem is! Ha felgyújtanak egy középületet, ha magánszemélyek autóját gyújtogatják, akkor mint az USA-ban, a magántulajdon jogos védelme okán, agyon kellett volna lőni őket!
Az országot lejárató, mocskos csürhe!
Ez nem forradalom volt, csak balhé!
Mint egy fradi- újpest .

2011.10.02. 18:00:25

@high up!:" Agyhalott kádár vitézek: az ügyészség nem igazságszolgáltatás! Az a bíróság."

He-he, saját magadról állítod ki a bizonyítványt! Sötét vagy, de legalább nem titkolod!

karnak 2011.10.02. 18:00:29

@Pendemonda: tartsuk:

hat ha csak bekapcsoltad a tv-t, akkor nehogymar azt mondd, hogy azok a figurak bekes megemlekezok voltak? szerinted mit kellett volna tenni?

az egesz dolog ugy nezett ki, mimt egy fradi meccs utani tortenet a 90-es evekben, ugyanazok a figurak mindket oldalon.

az gondolom teljesen rendben lett volna, hogy gyujtogassanak, tv szekhazat foglaljanak, sot ahogy neztem rendoroket utottek verjenek.

megis akkor mit kellett volna tenni mi lett volna a helyes, jogszeru eljaras abban az esetben, ha

1. 17-en kb 300 ranezesre ultrajobbos figura rendoroknek tamad, kozintezmenyeket foglal el, stb..

2. majd 23-an ugyanezek a figurak a varos egyik reszen ugyanezt teszik, es 500 meterrel arrab teljesen veletlenul fifesz gyules van, es az okos fidesz vezetok teljesen veletlenul nem hajlandoak mashol szonokolni, mint a zavargasos resztol kb 5 sarokra? az normalis?

az a baj ezzel a gondolattal amit leirsz, hogy abban az esetben, ahol a jogallami intezmenyek, igazsagszolgaltatas ugy mukodik, hogy van egy rendorseg, aki tenyeket derit fel, egy ugyeszseg, aki merlegeli a valosagtartalmat, es vadat emel, vagy sem, attol fuggoen h torten -e buncselekmeny a sajat belatasa szerint, majd van egy fuggetlen valami (legyen birosag), aki eldonti h igy volt -e vagy nem. addig ok.

de amikor a hatalom azt mondja "tortent bun", keresnek, keresnek, es majd lesz valami, es az allam azt mondja az ugyeszsegnek, hogy marpedig ez a bun (tehat forditva ulunk a lovon) ,majd az ugyesz kinevez egy altala szimpatikusnak velt birot, akkor a dontest ugy hozzak meg hogy az nem korrekt, ezt nem hiszem el, hogy nem lehet belatni.

nem tudom miert kell ugy tenni mintha ez rendben lenne, miert nem kepes a jelenlegi hatalom felderiteni egy buncselekmenyt, eddig is eliteltek azt aki bunos, nem? miert kell atirtni a szabalyokat, kenyunk-kedvunk szerint?

komolyan kerdem, ez igy szerinted rendben levo?

megegyszer: ha rendor utasitott az elvarhatonal nagyobb merteku eroszakra, a rendorseg "megtorolt" valamit, a rendorok hibaztak, buntettek es nem vedtek, stb, akkor azokat felelossegre kell vonni.

ha ez felulrol jott, akkor minden felelost. de hogy ez hol van dokumentalva? a balsai jelentesben egy dolog van, hogy egy tenybol egy masikra kovetkeztetnek, ez pedig a jog szerint nem allja meg a helyet.

ha nincs azonosito, akkor azt valaki igy rendelte? megkeresni, kirugni. az h nincs azonosito az azt jelenti h akin nem volt, az megvert vkit, kilotte a szemet? nem, ez nem teny. ha o tette o tette, ha nem nem.

ennyi erovel minden fradistat, debrecenit, stb le lehetett volna tartoztatni, mert ugy neztek ki mint akik randaliroztak.

megyegyszer a legfontosabb:

ha 5 ev alatt egy normalis bizonyitek nem kerult elo, akkor ott csak bohockodas van. a fidesz 2 eve hatalmon van, minden kibaszott rendori, allami jelenteshez hozzafernek, mindenrol tudnak, es ilyen zavaros "bizonyitek" van, hogy vmi rendor szerint le kellett volna zarni az astoriat addigra, de nem tortent meg... es a masik 4 v 5 szerint egyertelmuen le akartak es kellett, akkor ez egy vicc.

semmi masra nem jo, mint hogy heroizalja ezt a 23-at, mint ahogy a hirtv-ben mar este "forradalom van" duma ment, mikor 100 figura a tv szekhaz ajtajat torte be. ...a nep ugye, a zemberek.

Pendemonda 2011.10.02. 18:03:35

@Könnyen elkaptuk, uram!: szerintem nem az a jó kérdés, hogy kinek volt igaza, a rendőrnek vagy a tüntetőnek. Egyetértünk, az autófelgyújtót le kell csukni (garázdaság), akárcsak azt a rendőrt, aki kitűző nélkül lőtt ki szemeket.
És azt a politikust, aki ezt lehetővé tette, legalábbis bíróság elé kell állítani, hogy ilyen ne fordulhasson elő többet.
Vagy pont ettől van a félelem?

ob.szerver 2011.10.02. 18:04:10

@karnak:

Érdemes lenne azt a kérdést feszegetni, hogy 2006 okt. 26-án miért egy olyan helyen - Astória - kellett fidesz szeánszot tartani, amely erre nyilvánvalóan alkalmatlan, és ezért soha addig és soha azután nem tartottak ott tömegrendezvényt.

A helyszín egy dologra viszont jó volt. Ha balhé lesz - amifelől senkinek sem volt kétsége - a város kikerülhetetlen csomóponjaként az Astória sem fog kimaradni belőle.

pirimogyoró 2011.10.02. 18:05:51

@kvasztics47: Ez pontosan így van! És szégyen, gyalázat, hogy ezt eltűrjük. Ez azt jelenti, hogy mindezt megérdemeljük.

sakk22 2011.10.02. 18:06:50

Függetlenül attól, mi folyik most az országban, elképesztőnek találom, hogy a média és mindenki olyan szavakkal dobálózik, hogy "diktátor", "koncepciós per"! Egy olyan országban, amely valóban megérte ezeket, azt várnám, hogy becsüljük meg magunkat. Az rendben van, hogy elégedetlenek vagyunk a folyamatokkal, de azért disztingváljunk!
Mindenkinek, aki diktátort kiabál, kívánom, hogy nézzen körül egy kicsit Iránban.

Egyébként ezzel az egész diktátorozással és hangulatkeltéssel a média csak azt éri el, hogy az emberek radikalizálódnak, legközelebb netán a Jobbikra szavaznak, aztán ne adja Isten, hogy még egyszer megérjük, milyen az, amikor valóban diktatúra van!

high up! 2011.10.02. 18:07:39

@karnak:

Hát igen ezt meg kell tanolnod, hogy mi a különbség az ügyészség meg a bíróság között, mert csak tévelyegsz. Enélkül ordibálni azért meredek.

karnak 2011.10.02. 18:07:56

@József István: abszolut igy van, meg azert hozzatennem:

a sittre vagashoz kellene egy (most mar csak nagyjabol bizonyithato) buncselekmeny, ami ha 30%-ban bizonyithato, akkor mar megallna, ennyit sem sikerult (ez sokmindent elmond egyebkent a brancsrol aki ezen dolgozik)

kellene egy motivacio, es amit irtal ez egyelore nincs meg, hiszen amig bohockodik, ugy tunik egyre rosszabbul jon ki belole a teljes ellenzek, ez meg talan orbanek megszallott kiiktatasi kenyszeret (ami beteges sztem) is felulirja.

ha gyf vmennyire jol jonne ki a sok szarbol (uj part, aminek mittomen van 3%-a), akkor valamilyen mas modon (motim, sukuro, 2006, allamadossag, mittomen) ellehetetlenitik.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.10.02. 18:09:00

@Táskás Tóni: IGEN! Amikor Matolcsy a PM KISZ titkára volt, egyben besugóskodott is!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.10.02. 18:11:26

@wmiki: Mit elvtársazol itt? Úgy az MSZP, mint a FIDESZ az MSZMP utódja! Nézd már meg csak úgy példaként, hogy a mostani miniszterelnök apja mi volt 1989 előtt! Amennyiben nem tudod, megsúgom. Párt titkár.

dr. krusovice 2011.10.02. 18:11:32

@ob.szerver:
"Ennek - vagyis az ország kiközösítésének az európai értékrendből - vagyunk a tanúi jelenleg. "

sajnos ez a rendkívül korlátolt álláspont nagyon népszerű hazánkban!

ennek hangoztatása pedig valóban rendkívül negatív hatással van mo. megítélésére!
ez a negatív kampány más kultúrállamok polgáraira, sőt a mindenkori ellenzékre sem jellemző!

ha kiszaladsz az utca közepére ordibálni, hogy a feleséged mekkora kurva, akkor a faluban már nagyívben kerülni fognak, akkor is ha a feleséged egyébként a legrendesebb háziasszony!

2011.10.02. 18:12:11

@high up!: "A büntető igazságszolgáltatás intézményeinek vizsgálata I: a rendőrség és az ügyészség tevékenységének vizsgálata"

Kriminológia tanszék tananyaga.
a II. a bíróságok, békéltető tanácsok

karnak 2011.10.02. 18:12:32

@ob.szerver:

lsd.

karnak 2011.10.02. 18:00:29
@Pendemonda: tartsuk:

2 bekezdes, en is ezt gondolom.

en a magam reszerol azt gondolom, h ez elkepeszto... ha en mint szervezo, x ezer embert kitennek barmilyen veszelynek, reg 23 eljaras lenne velem szemben, es mindenki a fejemet akarna venni. a jozan eszemet meg reg megkerdojeleztek volna.

az erem masik oldala, hogy kb itt hosokke valtak a szervezok, senki komolyan nem kerdezte meg, hogy "miert is"?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.10.02. 18:15:00

@Pendemonda: Orbán Viktort akarod bíróság elé állítani? Hiszen ők pénzelték a tüntetéseket!

Pendemonda 2011.10.02. 18:15:23

@karnak:
1, 17-én a TV-ostromnál totális rendősi töketlenség volt, és utána erős lett a rendőrségnél a bosszúállás szándéka is. (személyes tapasztalat)
2, A fidesz engedélyezett rendezvényt tartott, amiről a rendőrség is tudott. Az hogy rátolták a tüntetőket a naggyűlésre, vagy azt jelenti, hogy nem készültek fel (ami a 17-i események után kizárható), vagy azt, hogy erre készültek. Ezt erősíti a kitűzősztori is.
3, Arra a kérdésre, hogy miért most, sok válasz van. Egyrészt van más tennivaló is - szerintem most is azért vették elő, mert 5 év alatt évülhetnek el bűncselekmények.
Másrészt lassan végigérnek a magánemberi kártérítési követelések, ahonnan jöttek elő konkrétumok. Szóval így nem maradhat, és jobb későn, mint soha!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.10.02. 18:16:22

@Könnyen elkaptuk, uram!:

" a magántulajdon jogos védelme okán, agyon kellett volna lőni őket!"

De egy hülye vagy!
Agyonlőttek volna pár embert, el tudod képzelni, mi lett volna másnap? Baromságot ne írj!

Amúgy egy autó nem ér egy emberéletet, csak ha embertelen vagy.

high up! 2011.10.02. 18:16:35

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Öcsém, te aztán tényleg főhülye vagy, hogy még összegooglizni sem tudod, hogy mi az ügyészség meg a bíróság hatásköre, mi alapján különül el a kettő funkciója.

2011.10.02. 18:16:40

@Pendemonda: Mint politikus, rendőrkapitány, Te mit válaszolnál, ha megkérdezné a beosztottad:
A TV székházat felgyújtották. Mi az utasítás?
Én azt, tessék azonnal megfékezni a tömeget!

Másik oldal: ha a csürhe felgyújtja az autódat, mert mondjuk meccs után jól akarják magukat érezni, mit vársz el a rendőröktől, a Te adóforintjaid alapján nem intézkedést?

karnak 2011.10.02. 18:16:52

@high up!: tegyuk fel, hogy tudom, mint a rendszer aktiv resztvevoje....mirol is beszelsz tulajdonkeppen?

egy ertelmes tenyt v mondatot nem sikerult leirnod, csak a hulyezes, meg- ahogy leirtam a mismasolas - megy.

nem ordibal itt senki.

2011.10.02. 18:19:47

@high up!: Az igazságszolgáltatásról írtál, hogy az a bírósággal egyenlő. Ezt egészítettem ki, csak hogy lásd, hogy nem egészen.
Szégyen, hogy a mai jobboldalt ilyen nívón nyilatkozó emberek képviselik, mint Te!
Bár rád van szüksége a fidesznek, hiszen nem gondolkozol, az érzelmek felülírják az értelmet.

dr. krusovice 2011.10.02. 18:19:58

@ob.szerver:
"Érdemes lenne azt a kérdést feszegetni, hogy 2006 okt. 26-án miért egy olyan helyen.......Astória sem fog
kimaradni belőle. "

akartam még írni erről az eu-s értékrendből való kitolódásunkról, de ez az utóbbi hozzászólásod meggyőzőtt.
felesleges!

ob.szerver 2011.10.02. 18:23:17

@krusovice:

"ennek hangoztatása pedig valóban rendkívül negatív hatással van mo. megítélésére!"

Tehát nem az autokrácia, a jogbizonytalanság, az európai értékrenddel való szembefordulás, az ázsiai mentalitás példára emelése miatt rossz az ország megítélése, hanem amiatt, hogy akiknek ez nem tetszik, azok ezt szóvá teszik.

Ezt nem mondhatod komolyan.

sakk22 2011.10.02. 18:23:25

egyébként a 2006. október 23-ai események értelmezéséhez mindenkinek ajánlom, hogy olvassa el az alábbi cikket, ami az Élet és Irodalomban jelent meg, egy valóban liberális értelmiségi írása:
www.es.hu/rauschenberger_peter;gaz_es_konny;2006-11-05.html

2011.10.02. 18:26:43

@malacz69 rezignált:" Amúgy egy autó nem ér egy emberéletet, csak ha embertelen vagy. "

Az USA-t hoztam példaként.
Ott ér. Ha valaki belép a magánterületedre, bizonyos államokban lelőheted.

Ha valaki szándékosan felgyújt egy autót, arról mit mondhatok? Emberséges, mert nem embert gyújtott fel?
Bár az is megtörtént: egy rendőrnő égett meg.

A Molotov- koktél dobálókat nem tartom forradalmároknak. Csürhe.
Ja, a rendőrségi törvényből most vette ki Pintér a fejre és hasra irányuló ütés és rúgás tilalmát!!!

karnak 2011.10.02. 18:27:12

@Pendemonda: ok, a te szemszogedbol:

a rendorseg hibas, a rendorseg ostroma meg a tobbi, az rendben levo. azok az emberek nem csinaltak semmit.

masik kerdesem ismet mi a retkes faszert kellett a tudvalevoleg balhes resztol 5 percre gyulest tartani? ha tudtak h gaz van, akkor mit kerestek ott? ez normalis? megint ilyen hulyenek nezes van, h hat ok csak ott gyulakeztek, meg minden, ugyanmar.

kvasztics47 2011.10.02. 18:31:09

@pirimogyoró: "Ez azt jelenti, hogy mindezt megérdemeljük."
Nem jól gondolod. Nem ezt érdemeljük, csak annyiban, hogy azok akik csak abból értenek amit a bőrükön éreznek, most megérzik.
Pavlov kutyái. A feltételes reflex, működtesésére alapoznak.

dr. krusovice 2011.10.02. 18:31:41

@ob.szerver:
"Ezt nem mondhatod komolyan."

de komolyan mondom!

2011.10.02. 18:31:45

@high up!: "szakmai törzsanyag | módszertan panel
2. félév, 3 kredit
tantárgyfelelős: Kerezsi Klára dr. habil
oktatók: Kerezsi Klára dr. habil, Barna Ildikó PhD, Fleck Zoltán PhD
számonkérés formája: kollokvium"

Ezeket hülyézted le. Mert te okosabb vagy.
Segg.

karnak 2011.10.02. 18:33:21

@salakk: na de aki vmennyire normalisnak vallja magat ezt mondja, (nyilvan azert is mert en is egyetertek a cikkel).

nekem a rendorok nem a barataim, nem vagyok rendor, nem vagyok kommunista, semmi ilyesmi, nem szeretem gyf-et, se az mszp-t se az szdszt se az lmp-t, leszarom... en ugy latom, hogy jozan esszel mindenki ezt kell, hogy gondolja.

en ugy latom a nem liberalis gondolkodasuakkal van gond, merthogy ott aztan minden rendben volt. es annyit mondjak h el is hiszik.

2011.10.02. 18:36:58

@Pendemonda:" 2, A fidesz engedélyezett rendezvényt tartott, amiről a rendőrség is tudott. Az hogy rátolták a tüntetőket a naggyűlésre, vagy azt jelenti, hogy nem készültek fel (ami a 17-i események után kizárható), vagy azt, hogy erre készültek."

Én erre emlékszem:
1. az Astoriától négy irányba lehet elindulni
2. a fidesz rendezvény véget ért
3. felhívták a fidesz figyelmét a veszélyre
4. a fidesz rendezvény végén hangosbemondón (meg tán valamelyik szónok is) közölte a tömeggel, hogy a másik rendezvényen gáz van, és kérték őket, menjenek haza. Elmondták, merre biztonságos

Mi történt?
Volt aki hazament, semmi baja.
Volt aki kíváncsi volt, csakazértis megmutatom, milyen nagyon lázadok.
na, őrá tolták rá a tömeget.

2011.10.02. 18:38:29

itt egy párszázezer emberen kívül senkit nem érdekel, hogy demokrácia van vagy sem, egyszerűen a többség ezt nem tartja fontosnak, lehet hogy nekik van igazuk ?

kvasztics47 2011.10.02. 18:38:43

@krusovice: "nem veszik észre, hogy már nem ez a probléma!!"
Ezek szerint te nagyon is tudatos szavazó vagy és csak csőbe akartál húzni a kérdéseddel. Egyébként mi a problémád a második Gyxurcsány kormány munkájával? Másfél év fidesz kormányzást időarányosan össze vetve a Gyurcsány kormány eredményeivel, mit tudnak fökmutatni? Mire költötték a pénzünket? Nőtt e az életminőségünk ez idő alatt. Mert Gyurcsányék alatt kimutathatóan nőtt.

karnak 2011.10.02. 18:39:35

@ob.szerver: figyi addig jo, mig lehet mondani, es nem sittelnek le erte. lassan eljutunk oda is, ki lepesekkel, de biztosan.
most csak mondjak h hazarulo vagy, ket ev, es ez mar btk-s lesz.

Átvitel honvéd 2011.10.02. 18:49:37

@Könnyen elkaptuk, uram!: már feltéve, hogy van valamilyen ráhatás. Azt gondolom egyébként, hogy "hatni" az igazsgászolgáltatásra max. ebbe az irányba ("nem kell azt olyan sürgősre venni") lehet. Ha egyáltalán. Az ellenkező irányba hatni ("gyorsan pereljük be valamiért, amit nem követett el, vagy nem bűncselekmény") már nehezebben hinném el. A vádnak, a pernek végig kell mennie az igazságszolgáltatáson. Ha bukik, az a vádlóra nem vet túl jó fényt. Ha közben berhelni kell a törvényeket, hogy a vád megálljon - az sem vet a vádlóra, tf. a politikai ellenfélre túl jó fényt. Pláne, ha közben ugrásra készen állnak azok, akik szerint Ferit koncepciós perben akarja valaki rács mögé dugni (...nem, mintha ne élt volna úgy, hogy az ember lazán elhigyje, hogy aki keres, simán talál a portfóliójában vádemelésre alkalmas ügyet). Bár az is lehet, hogy a Feri ügyeit összerakni igyekvő társaság ennyire gyenge, legfeljebb nehezen hiszem...

high up! 2011.10.02. 18:55:49

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Fogdd már fel, hogy tévedtetek és nem az ügyészség adja az ítéletet hanem a bíróság. Az ügyészég közvádló. Úgy hogy ne rinyáljatok már azon, hogy gyúrtcsányt politikailag elítelik el, az a Polt müve - mert nem az és ettöl a bírói igazságszolgáltatás semleges marad.

high up! 2011.10.02. 19:04:18

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Öcsém bolsevista, te megrögöztt hülye vagy. Attól, hogy idecopyztál egy kivanatot egy tantárgyból, kurvára nem bizonyítottál semmit, föleg azt a marhaságodat nem, miszerint Polt Péter ítélné el gyúrtcsányt, mert föügyészészként megvádolta.

Lövésetek nincs semmihez, mert titeket nem a tudásra képeztek ki, hanem a permanens osztályharcra.

Pendemonda 2011.10.02. 19:04:33

@karnak: nem, nincs rendben a tv-ostrom sem. A randalírozókat be kell csukni.
A retkes f*sz pedig gondolom, hogy a rendőrségre értendő, akik oda engedélyezték. Egyébként a pesti belváros nem nagy...

@Könnyen elkaptuk, uram!: Emlékeim szerint jellemzően azokat érte inzultus, akik a Keleti felé mentek, illetve akik nem tudtak időben elmenni. A kitűzőnélküliséget azonban mindez nem válaszolja meg.
A korábbi posztodra: nem lennék rendőrkapitány, nem arra tanultam. Az aktuális meg rossz döntést hozott, a blog aktuális kérdése, hogy saját kútfőből vagy máséból. Azt azonban valószínűsítem, hogy kitűzőt nem vetettem volna le, sztem ez különbözteti meg a rendőrt a terroristától.

@butus: döntse el a bíróság.

karnak 2011.10.02. 19:05:54

@high up!: épp eza baj.

mitől maradna az, ha a törvényeket az ügyeknek alárendelve átírják?
mitől, ha az ügyész jelöli ki a bírót?

ugyanaz a gond, mint ha valami nem alkotmányos, akkor átírjuk az alkotmányt résszel.

ps:
a "rinyálás" oka, hogy PP független ügyészként van propagálva, jelzem, ez a hivatalos verzió.

.. akkor most szerinted nem az?

high up! 2011.10.02. 19:10:43

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Az Astoria ügyében is hazudozol, mint egy echte gyúrtcsótányista bohóc. Maga Görényi eftárs mondta el, hogy mi volt (szerinte) az ábra. Idézem:

"A Fidesz nagygyülés után aki nem ment haza, az valójában egyesülni akart a radikális tüntetökkel, így tehát jogos volt a rendörség fellépése ellenük is."

na most nektek komcsiknak nem fogja az ember órákon át magyarázni, hogy erre az értelmezésre miért is az az ösztönös válasz, hogy "a kurva anyját Görényinek"

A debreceni katonai bíróság ezt majd egy mondatban úgyis ki fogja mondani róla.

karnak 2011.10.02. 19:13:11

@Pendemonda: hat ahogy en tudom, emlekszem - cafoljon meg barki ha tevedek - ez ugy volt, hogx a fidesz nem volt hajlando attenni mas idpontra, mas helyszinre, mivel ervenyes engedellyel rendelkeztek. csakazertsem.

ugy emlekszem, hogy ezt regebben kiveseztek, ha valaki emlekszik pontosan irja le, mi volt, de asszem a rendorseg nem tehette mar meg h ne hagyja oket, a kerest meg elutasították. csakazertis ugye.

high up! 2011.10.02. 19:15:31

@karnak:

Te, leszállnál arról a marhaságról, hogy az eljárásbeli bírót a föügyész jelölné ki? Még mindig nem értitek a funkcionális megosztásokat?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.10.02. 19:23:24

Egy dolgot nem értek.

Tavaly áprilisban a fülkeforradalom győzelmével, és a forradalom kiterebélyesedéseként lezajlott személycserékkel, amikor is független emberek kerültek a megfelelő helyekre, minden lényeges poszton független emberek vannak, kik nem kötődnek egyetlen politikai oldalhoz sem.

Lassan több mint egy éve lebegtetik a Gyurcsány elleni eljárást. Nem tudjuk, hogy bűnös-e, viszont a mentelmi jogának felfüggesztése óta szabadon lehet ellene nyomozni.

Ki a felelős azért, hogy az eljárást immár lassan két éve húzzák, érdemi haladás nélkül.

Nem tudjuk, az ügyészség, a közvádló, miért nem terjeszti elő a vádat.

Jelenleg egy dolgot tudunk, nincs vád.

A vádlók is tudnak egy dolgot. 2014-ben ők is vádolhatók lesznek.

dr. krusovice 2011.10.02. 19:26:05

@kvasztics47:
"Mert Gyurcsányék alatt kimutathatóan nőtt."

na most köszönök el!

próbálj meg hátralépni pár lépést, hátha onnan már minden jobban látszik!
üdv!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.10.02. 19:28:44

"Egy szorult helyzetben levő, bukás előtt álló diktátor által megrendelt koncepciós per előtt nem árt, ha átnézzük az archívumot. "
A Ferike perére gondoltok?
Aki lezüllesztete az országot? Meg elkúrt? Azt nyugodtan lehet koncepciós perbe fogni, azt kapja, amit megérdemelt. Fogja valaki sajnálni?
Függetlenül attól, hogy a jelenlegi kormány idiótákból áll-e (igen).

Egyébként melyik párt az, amelyik nem ülteti a saját haverjait a kulcspozíciókba?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.10.02. 19:29:45

@kvasztics47: "Mert Gyurcsányék alatt kimutathatóan nőtt."

HOL? Mert ebben az országban nem.

karnak 2011.10.02. 19:31:48

@high up!: ok, akkor kerlek a bolcsek kovevel a zsebedben vilagosits fel minket, mert nem ertem en h mit akarsz mondani.
feltettem 3 kerdest, mi a valasz?

high up! 2011.10.02. 19:33:14

greci, te aztán jól beégetted megadat is meg a hülye agyhalott csahosaidat. Ezek a szerencsétlen munkásőrök tényleg készpénznek vették tőled, hogy Polt Péter ítéli el gazdi eftársat. Hát ennyire nagyonmarhák vagytok ti!

És mi ellen is akartok ti tiltakozni a Közp-i Nyomozó Főügyészség Zichy utcai épülete előtt? Tetszik tudni dr. marcista eftárs, a Főügyészségnek törvényi kötelezettsége a nyomozás. Greci, te meg az agyhalott gyurcsányista bohóc bandád csak nem az ellen akar tüntetni, HOGY AZ ÜGYÉSZSÉG NE NYOMOZZON? Nem vagytok ti egy kicsit nagyon is hibbantak?

Ide copyzom neked, hogy mi is az eljáró (Fő)ügyészség hatásköre, lefogadom, életedben először leszel erről felvilágosítva:

a Magyar Köztársaság ügyészsége szervezetéről és működéséről

56/A. § (1) Az ügyészségi nyomozás kizárólagos hatáskörébe tartozó, illetőleg az arra jogosult által oda utalt ügyek nyomozását - a Központi Nyomozó Főügyészség hatáskörébe tartozó ügyek kivételével - a nyomozó ügyészség látja el.
(2) A nyomozó ügyészség feladata az általa nyomozott ügyben az érdemi határozat meghozatala és - ha a főügyész esetenként, kivételesen másként nem rendelkezik - a vád képviselete is.
(3) A nyomozó ügyészség működésére egyebekben az 53-56. § szabályait kell alkalmazni.

11/2003. (ÜK. 7.) LÜ utasítás
a vádelőkészítéssel, a nyomozás törvényessége feletti felügyelettel és a vádemeléssel kapcsolatos ügyészi feladatokról

high up! 2011.10.02. 19:41:46

greci, te aztán jó nagy hülyét csináltál magadból is meg az agyhalott bolsi követöidböl is. Te bedobtad, ök meg megzabálták, hogy Polt Péter fogja elítélni gazdi eftársat. Ügyészként - hú ba+!

Ebböl kifolyólag, mi ellen is akartok tüntetni a Központi Nyomozó Főügyészség Zichy utcai épülete előtt?
Csak nem azt akarjátok követelni, hogy az Ügyészség ne végezze a törvényi feladatát és ne nyomozzon? Nem vagytok kicsit nagyon hibbantak?

Teccik tudni, az Ügyészség csak nyomoz, aztán ha törvénybe ütközöt talál, akkor vádat emel. Idecopyzom neked a hatáskörüket, legalább életedben elöször látsz majd ilyet is:

a Magyar Köztársaság ügyészsége szervezetéről és működéséről

56/A. § (1) Az ügyészségi nyomozás kizárólagos hatáskörébe tartozó, illetőleg az arra jogosult által oda utalt ügyek nyomozását - a Központi Nyomozó Főügyészség hatáskörébe tartozó ügyek kivételével - a nyomozó ügyészség látja el.
(2) A nyomozó ügyészség feladata az általa nyomozott ügyben az érdemi határozat meghozatala és - ha a főügyész esetenként, kivételesen másként nem rendelkezik - a vád képviselete is.
(3) A nyomozó ügyészség működésére egyebekben az 53-56. § szabályait kell alkalmazni.

11/2003. (ÜK. 7.) LÜ utasítás
a vádelőkészítéssel, a nyomozás törvényessége feletti felügyelettel és a vádemeléssel kapcsolatos ügyészi feladatokról

Kerek négyszög 2011.10.02. 19:49:21

@high up!:

Az "ügyészség ne nyomozzon" korszakot már láttuk, amikor a pártkatona Polt elsikálta a nyomozati szakaszon átesett, és alapos gyanúval megindított büntetőeljárásokat az első orbán király és csapata által elkövetett gazdasági bűncselekmények tömegét.

Amúgy meg lenne itt egy kis probléma a gyanúsítás tárgyával kapcsolatban is, ami miatt kilóg a lóláb narancsnyik olvtársak.

Ami pedig az egész topic témáját egy csapásra rövidre zárja:

"A FIÚK ÍGY AKARTJÁK..."

Na ki mondta ezt véletlenül? Igen ügyesek vagytok. Polt Péter.

De vajon kik lehetnek azok a "FIÚK"

Ismét ügyesek voltatok, ők a bűnöző fidesz banda.

Nomármost. Egy demokratikusnak mondott EU tagállamban ez egészen elképesztő, a hatalom emberei sorozatosan megrendelnek a főügyésztől pereket, szinte biztosan hozzáteszik az ítéleti igényüket is.

Na ez miatt kell hányni a fidox szervezett bűnözőitől.

czjanos 2011.10.02. 19:57:55

@www.doominogame.com: Nem, a Jobbikot a zsidózás miatt nácizzák le!

karnak 2011.10.02. 19:58:26

@high up!: magadon kivul kit akarsz ezzel a bullshittel lejaratni?

tenyleg vmi ovodascsoportnak gondolsz mindenkit, aki irni-olvasni es gondolkodni sem tud?

nemtom, neked vki elmondta, hogy itt aztan jogallam van meg torvenyek, meg a polt peter sose lathatja az aktat, mert nem a hataskorebe tartozo az ugy? te hol elsz ember?

egy dolgot irt le par ember, a "független" / "szakerto" P P ala tartozo ugyeszseg elfogult, a kormany keresere emel vadat, nem a torvenytelenseget vizsgalja, hanem a kormany politikai igenyet. az ugyeszseg jo esellyel nagyobb hataskort kap, h le tudja vadaszni a kormany altal ellensegnek gondolt politikai ellenfelet. az normalis?
az ugyeszseg fogalmazza a sajat magarol szolo torvenyt.
ez ok igy?
es te kikopizol ket cikkelyt?
nooormalis?

ez a baj, mi a retkes f@szt nem lehet ezen megerteni?

high up! 2011.10.02. 20:09:58

@légycsapó:

szólj a pártközpontnak, hogy frisítse az anyatejedet, mert az ismereteid már 10 éve alvadtak.

1. Üvegszemü eftársad nem tudott semmi büntetöjogi gyanús terhelést összehozni a 2002-04-es pogromja során, pedig még államtitkárságot is kapott. Annyira nem volt semmi terhelö adat, hogy nem csak közvádban bukott a szeretett üvegszemüd, hanem pótmagánvádas eljárásban is. Értes csöpi? Ott már sehol nincs Polt, csak a független, maszop irányította bíróság, de még ott is elvérzett a bolsi pogrom. Hát ennyire hülyék és hazudozósak vagytok ti azon az oldalon.

2. Polt aztán gyúrtcsányék ügyeiben sem indított késöbb eljárást, ezzel persze nem szoktak villogni az agysejteid gyilkosai.

3. Akármilyen törpe is az agyatok, annyit étsen már meg, hogy Polték csak vádolnak. gyúrtcsány meg védekezik. És majd a bíróság fög dönteni.
Na most Polt nincs se a gyurtcsánynál, se a bíróságnál, úgy hogy min is rinyáltok ti itt?

regress 2011.10.02. 20:11:00

nem igazán ismerem a sukorói ügyet,azt sem mekkora"kár" keletkezet.ugrott vagy2000 munkahely,pár millió turista.ha bűnös üljön.de dajcstompika 5milliárdospénzkidobása,vagy viktor gripen üzlete hány milliárdos bukta volt??nekik már régen ülni kellene

high up! 2011.10.02. 20:11:58

@karnak:

Csak részben van igazad. Én rólatok nem csak azt mondom, hoy nem tudtok írni, meg olvasni sem, hanem azt is hogy gondolkodni meg végképp nem. Valszeg beszélni se tudtok, ezért ölitek minden frusztrációtokat a billentyübe.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.10.02. 20:23:40

@high up!:

"a Főügyészségnek törvényi kötelezettsége a nyomozás."

Már nem közvádló az ügyészség?

Egyébként az ügyészség hány esetben, és kik ellen, milyen körülmények között tagadta meg a vádemelést, és ki volt akkor vezetője?

Charteris_v1 2011.10.02. 20:25:16

@www.doominogame.com:
Az a baj, hogy a Jobbik bármiféle koncepció nélkül - mit kell csinálni, kinek, oktatási rendszer átalakítása,munkahelyteremtés - csak indulatokat gerjeszt. Ahhoz értenek az ilyen villanyszerelőből lett képviselők, mint a zagyva beszédű Zagyva.Azt nem fogják föl ezek az agyhalottak, hogy a cigányok a saját hajuknál fogva nem rántják ki magukata szarból.Akkor amikor egy jó megjelenésű, "pusztán" érettségivel rendelkező fiatal 1 évig is keresheti a munkát, akkor a cigánynak ugyan milyen esélyei vannak? Emlékszik még valaki a nagy garral bejelentett "cigány értelmiségi programra ", ahol több ezer(!) arra, érdemes cigány fiatalt juttatnának támogatáshoz és diplomához. Ez a szegény Róza asszony- hőhullámaival és a vidéki potentátokkal küzdve meg átnyomna olyan "nemzeti nevelési törvényt", hogy cigánynak esélye sem volna diplomához, de még érettségihez sem jutni. Ennyit a koncepcióról. Be kéne látni ennek a demagóg bandának ( Fidesz/Jobbik ), hogy két lehetőség van: a régi vicc szerint az alkoholizmus, a másik járhatatlan.Komolyabban: ha nem lehet őket sem gettóba zárni, sem kitelepíteni az Északi Sarkra, akkor kezdeni kell ezzel a népességgel, hogy hasznosak lehessenek.Ehhez kellenének programok és valami koncepció, de ezt a Fidesz/Jobbiktól senk ne várja.

dr. Trebitsch 2011.10.02. 20:32:50

1. A hülye és korrupt, csaló lopó MSZP fanjai állandóan azzal jönnek, hogy a TV székház ostrománál tapasztalt dolgok miatt indokolt volt a rendőrség brutális fellépése. Micsoda barmok! Hol normális az, hogy egy rendbontás miatt a rendőrség majdnem egy hónappal később bosszút áll MÁS tüntetőkön? valahogy ez mindig kimarad a szövegből, hogy ez egy bosszúállás volt, ezért igenis aljas dolog, és teljesen támogatom, hogy most ez miatt a FIDESZ jól kicsesz az egész rendőrséggel. Persze, nem értem, a tűzoltókkal miért?
2. Mivel én egyik oldal fanja sem vagyok, ezért nem értem, hogy a fenti és egyéb MSZP-s disznóságok miért teszik elfogadhatónak a FIDESZ fanok számára, hogy folyik egy diktatúra kiépítése, (a bíróság lehet ugyan független, de ha az ügyész jelöli ki minden esetben a bírót, ennek a függetlenségnek vége. Sok ezer bíró van, és szerintem egy nagy barom az, aki azt hiszi, hogy nem lehet egyet kapni arra, hogy BÁRMIT megtegyen. Mondjuk nek egyet, hanem annyit, hogy a feljebbvitelnél is koncepciós bíró üljön. Vagy miért állított le a FIDESZ ellenzékként olyan intézkedéseket, amiket egyébként fontosnak tart? Bizony azért, mert az ország le van szarva, legyen minél szarabb, és inkább meglesz a kétharmad.
3. A FIDESZ és MSZP fanok összesen sajnos kiteszik az ország lakosságának túlnyomó többségét, ezért akinek megvan amagához való esze, az elhúz innen a francba, ahogy teheti. Az országot elfoglalta az idiotozmus!

ermi71 2011.10.02. 20:35:37

Beszélhetünk arról is, hogy a Mesterházy és a párttársaknak nagy jótétemény lenne egy kis sitt.Gyurcsánynak ez az óriási problémája, hogy még a saját pártjában is ujjonganának ha sitt lenne a vége, megoldódna a probléma.Nagy a tét, mert börtönviselt ember az életben nem lehet miniszterelnök, de még csak párttag sem nagyon.

hátmármindennicknévfoglalt 2011.10.02. 20:47:45

A vak is láthatja, hogy semmi közük egymáshoz. Az a lényegtelennek tűnő momentum senkit ne zavarjon, hogy PP-nek nincs meg az ügyészi működéshez szükséges szakvizsgája. Ezen az apróságon első főügyészi kinevezése idején néhány mondatos törvényt módosított - na, kinek a kormánya? - a választ rátok bízom.

IGAZ MAGYAR 2011.10.02. 21:11:41

@Trebitsch: szét kellett volna lőni a tömeget amely a hazájára támadt legyen az jobbikos vagy fideszes! Ezt a bűnt, hogy nem lőttek nem mossák le magukról a rendőrök!!

Rob67 2011.10.02. 21:12:30

@high up!: ...Na szóval hurka komcsik, nagyonmarhák vagytok ti...

Edesen megszolitottad a narancspartot...
Mert manapsag retrokomcsi vonal ma nalatok van.
Ha nem vetted eszre a nagy vagdalkozasban es orszagmentesben :)

dr. Trebitsch 2011.10.02. 21:17:43

@IGAZ MAGYAR: attól függ, mire gondolsz. A TV-székháznál lőni kellett volna szeptemberben, de az október végi fellépés teljesen indokolatlan és jogtalan aljas bosszúállás volt. Ahogy most a FIDESZ teszi aljas gazember módon a bosszúállást....

húzzad neki shakespeare 2011.10.02. 21:26:06

@high up!: Ha az ügyészség nem nyújt be bizonyítékot, akkor nincs eljárás! Seggfej hazug az Orbán is, Lézer S8 Jankó egy gyökérkefe, Gyurcsányékról nem is beszélve.

fakof 2011.10.02. 21:27:54

tünessé vaze, csak ne hányjatok megint a lábtörlőre a buli után. tudod, apunak menni kell dolgozni reggel, oszt ha megüti magát mer elcsüszik rajt, akkor nem fog.

IGAZ MAGYAR 2011.10.02. 21:38:16

@Trebitsch: mind a két helyen aki rátámad a hazájára az megérdemli!!! Most mennyivel könnyebben élne a nemzet ha akkor bátrabb a rendőrség??? Lehet hogy akkor most nem a maffia kezében lenne az igazság szolgáltatás! Mert ma Te holnap Én ha a maffia kedve úgy akarja!!! Hír: a szabadon engedett uzsorás fejszével verte szét az adósa lakását!!! Szerinted abból a pár milliárdból amit Baranyában, Borsodban s a többi megyében így összeszedtek nem jutott egy-két rendőri vezetőnek vagy ügyésznek, bírónak???

dr. Trebitsch 2011.10.02. 21:48:26

@IGAZ MAGYAR: nekem sem a Gyurcsány kormány, sem az Orbán kormány nem a Hazám. Ha Neked igen, akkor a Te szempontodból igazad van. Szerintem viszont ha gazemberek vannak kormányon, akkor tüntetni lehet ellenük, a kormányt annyira nem tudom a Hazámmal azonosítani, hogy szerintem még olyan kormányok is voltak, amelyek hazaárulást követtek el. A rongálókat viszont meg kell büntetni.

karnak 2011.10.02. 22:03:52

@high up!: ok, ez mar szanalmas volt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.10.02. 22:27:13

@regress: Mondom én. Ha mindenkit leültetnének, aki megérdemli, börtönország lenne ez - de legalábbis a politikai elit lecserélődne, mert az összesnek vaj van a fején.

Ringlósztár 2011.10.02. 22:32:52

Hát, sajnos az egész eszmefuttatásban van egyetlen apró hiba: Orbán nem áll bukás előtt.
De majd, ha ő áll bíróság elé a manyup pénzek lenyúlása és elsikkasztása miatt (mert MOL részvények vásárlása 200.000.000.000 forint bukóval nem része a nyugellátásnak, az biztos),az lesz majd örömésbódogság...

lajos0 2011.10.02. 22:39:39

@IGAZ MAGYAR: "kilóra megvehető igazságszolgáltatás kell egy diktatúra kialakulásához!!!"

Mindig is volt. A rablóprivatizáció miatt elítéltek valakit ? Netán az olajügyeben ?
Kuzma Mihály is véletlenül fejbe lőtte magát ebéd közben, stb., stb. Persze sirathatjuk ami sosem volt, csak vicces.

Húsleves 2011.10.02. 23:11:05

Látod milyen hülye vagy Gréczy fiam? Ha régi képek tévét néznél, akkor tudnád, hogy a főnöködet Schiffer András jelentette fel.

John Preston · http://johnpreston.blog.hu 2011.10.02. 23:39:13

Mondd Zsoltikám, amikor a ti berkeitekben fordultak meg hasonló hajmeresztő és kapitális véletlenek, akkor miért nem hőbörögtél?
Jajj, mert bértollnok vagy, mindig elfelejtem...

thinker_ 2011.10.03. 01:58:38

a böszme bértollnoka felfedezi a spanyolt viaszt. cukrot neki :)

LooPhas 2011.10.03. 02:08:09

Van néhány olyan visszatérő elem, amire az elmúlt évben már többször elhangzott a válasz, ám a hatékony propagandának köszönhetően mégsem tudatosodott az emberekben. Több kommentelő (és a közvélemény túlnyomó része) a rendőri azonosítók hiányát mintegy annak beismerésének tekinti, hogy a hatalom tudatosan készült valamiféle erőszakra. Nos, aki látott ilyen jelvényt, az tudja, hogy az alján van egy ötjegyű szám, amelyet másfél méteres távolságból már alig lehet elolvasni, egyébként is eléggé életszerűtlen, hogy tömegoszlatás közben bárki is ennek elolvasásával szeretne foglalkozni. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a közvélekedéssel ellentétben nincs összefüggés a jelvény hiánya és a 2006. október 23-i ünnepség között. A helyzet az, hogy előtte 16 éven keresztül senkit nem zavart, hogy a bevetési ruhán nincsen jelvény. Egyetlen labdarúgó mérkőzés biztosításánál sem volt a rendőrökön jelvény, demonstrációk biztosításán soha nem volt rajtunk jelvény és ez korábban soha nem volt probléma. Mellesleg Európa rendőrségei közül többnél a bevetési öltözeten szintén nem kell jelvényt viselni. Ennek az az oka, hogy a csapaterőben való bevetésnek pont az a lényege, hogy itt a rendőr alapvetően személytelenné válik. Ez így van mindenütt a világon. Itt a rendőr személytelen, mert parancsra cselekszik, nem saját elhatározásából. Tehát az egyéni azonosításnak jóval kisebb a jelentősége.
Ha mindezt tekintetbe vesszük, jól látható, hogy a jelvény hiánya - még ha egyébként vitatható is a dolog - szándékosan lett az első pillanattól kezdve hatalmasra fújva.

A másik visszatérő dolog az időpontokkal való maszatolás: kirívó példa erre Révész Máriusz esete, ha szeretnétek többet tudni, olvassátok el a republika.hu-n "Révész Máriusz furcsa esete" című cikket. (főoldalon jobbközéptájt)

potyus 2011.10.03. 02:26:09

@LooPhas: Igen ez a levezetés a fontos.
Ez logikus és szakszerű. Kérdezem én, miért nem hívatkozott erre az egyszerű magyarázatra senki érdemi rendőr vezető vagy jogértő ember?
Szerintem azért, mert nem is tudtak erről az okfejtésről.
Mintha arra emlékeznék, hogy a híres Nürnbergi nácik elleni perben, nem a koncentrációs tábor őrségben álló kiskatonáját citálták bíróság elé, hanem az eszmei irányítót, és a végrehajtás vezetőjét.
Jelen esetben az ország akkori miniszterelnökén próbálnak fogást találni ilyen okkal. Viszont van különbség. Ott kézzel fogható bizonyítékok álltak rendelkezésre és főleg az előre megtervelt szándékosság volt a fő motívum. Gyurcsány esetében a legnagyobb adú ász, hogy azt az utasítást adta munkatársainak, ha jogilag rendben van, a törvények betartása mellett, csinálhatják.

Mindennek dacára, Orbán hatalmas megelégedésére a sajtó tele lesz olyan fotókkal, amin Gyurcsányt vezetik, vagy bevezetik a hivatalba. Ezt a képet meglátva Orbánnál felér egy szexuális kielégüléssel!

Nash vs. Keynes 2011.10.03. 03:16:33

Ez valami komcsi reflex, hogy a legfőbb ügyész hozza az ítéletet? :)

Lehet, hogy kádár idején így volt, de érdemes blog írás előtt utána járni, mert közröhej tárgyává válhat a buzgó blogíró.. :)

az újdonság garázsa 2011.10.03. 04:26:57

@komissarlajos:
Hát nem tudom, te milyen helyesírási szabályokat ismersz, de hogy nem a most (1984 óta - az azért nem tegnap volt) érvényeseket, az nagyon látszik.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.10.03. 04:55:28

@Nash vs. Keynes:

Amikor én visszamentem Mo-ra 2000-ben, valami kapcsán hallottam, hogy Mo-n "független" az ügyészség. Én ezt már akkor is egy hatalmas ostobaságnak találtam: az ügyészség sehol sem független, a (nép)szuverenitást képviseli a vádlott (vagy gyanúsított) ellen.

Mivel az ügyészség dönti el, milyen esetekben rendel el nyomozást és/vagy tesz vádemelést, a hatalma nyilvánvalóan nagy. Amikor politikai indíttatású nyomozásokról / vádemelésekről van szó, még nagyobb. Betolni egy nyilvánvaló pártkatonát 9 évre egy nominálisan "független" de igen nagy hatalommal rendelkező pozícióba csak egy kicsit gyanús.

Ugyanakkor végső soron a zemberek valóban megszavazták a Fideszt 2/3-al (ha nem is 2/3 arányban, de ez a választási mechanizmus kérdése); megérdemlik amit kapnak. Mint ahogy anno beették az MSzP-SzDSz propagandáját, tavaly beették a Fidesz-propagandát (jócskán); hát akkor most nézzenek szembe (ismét) a saját döntésük következményeivel: azzal, hogy egy Viktorc-vezette Fidesz-rezsimnek még arra is lehetőséget adtak, hogy az Alkotmányt átírja. A legálisan megszerzett nagy hatalommal való élés pedig (el)várható minden rezsimtől; az pedig hogy az milyen mértékben _vissza_élés, mindig is vita tárgya lesz.

Szerintem nagyszerű hogy a Fidesz került hatalomra 2/3-al: egyrészt kimutathatják a foguk fehérjét, másrészt minden eszköz a kezükben van, nem hivatkozhatnak az ellenzék általi obstruálásra (amit ők maguk olyan jól csináltak az előző rezsim idején). A teljes hatalom ára a teljes felelősség; majd kiderül '14-ben, mire jutottak a példátlan politikai felhatalmazással.

(Mindenesetre én tavaly még a választások előtt elhúztam Mo-ról mert úgy éreztem hogy zivataros időjárás jön... és mert megtehettem.)

nu pagagyí 2011.10.03. 05:04:45

Nagyon izzadságszagú a vád. Nagyon elfogult az ügyészség. Remélem Polt lesz az első, aki "önként" lemond majd a posztjáról, ha ezt a vastagbőrű társaságot elküldjük a fenébe. A demokrácia csak akkor állítható vissza, ha szakmai posztokon nem politikai kurvák ücsörögnek.

Nash vs. Keynes 2011.10.03. 06:43:38

@neoteny: magyarországon eddig egyik párt sem gyakorolt egy icipici önmérsékletet sem, amikor a hatalom megosztásáról volt szó. Talán azért, mert itt nincsenek "függetlenek". A hatalom mindenkit megkörnyékezett már rég. Nem számoltunk le a múltunkkal, volt komcsi ügynökök dicsőülhetnek meg miniszterelnökként és a mai napig zsarolható a társadalmi "elit" jelenős része így vagy úgy. Szem és gyomorforgató dolog bármelyik oldal (blogíró) pártkatonáinak bármit is számon kérni a másik oldaltól.
Amúgy a 2/3 a legjobb dolog ami történhetett velünk. Láttuk hová vezet a béna kacsa kormányzás, amikor még az egymással elvileg koalícióban lévő pártok marakodnak a koncon..
2014-ig talán kiderül merre is megyünk. Mindenesetre legalább a gulyáskommunizmusnak végre vége. Ideje volt már.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2011.10.03. 07:12:38

aki ilyen sérót hordott 93ban az megérdemli hogy tüntessenek ellene ma
LOL
Szánalmas Zsótti megint izzadságszagúskodik.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2011.10.03. 07:14:49

@LooPhas: Nos, aki látott ilyen jelvényt, az tudja, "
maszatolsz, az azonosítás ilyen esetben a sisakon és a zubbony hátán elhelyezetett szám ami videon is olvasható.

IGAZ MAGYAR 2011.10.03. 07:21:21

@Nash vs. Keynes:
"Mindenesetre legalább a gulyáskommunizmusnak végre vége. Ideje volt már."
No ez egy orbitális tévedés!!! Most jött csak el a "gulyáskommunizmus" ideje!!!
A fogorvosúr 1 milliárdja, a Közgép Simicska 24 milliárdja , a Vitézy klán 3-5 milliárdja, Meggyes Tamás, Papcsák haverok, Rákay Philip, Bayer Zsolt s a többi kommunista akik pofára visszaosztásra kapják a pénzt!!!!! Jellemző hogy a bedőlt lakáshitelesekre kevesebb ötöd annyi pénzt ad Orbán mint Simicskának !!! Maximum az Orbáni gulyáskommunizmusban a cseléd nem jut a kondérhoz, míg a Kádár félében nekik is csurrant cseppent valami!!!!!

Arbet 2011.10.03. 07:31:52

Sajnálom szegény Klárikát, mert Gyurcsány megbuzult. Az államtól lopott milliárdjaiból úgy látszik futja neki Gréczy féle hímringyókat bérelni felszopónak. Egy baj mondjuk van ezzel, hogy nincs bré amit lehetne fényezni.

Gyurcsány bűnös. Ha a bíróság nem is tudja elítélni, mert ez a kaliber már érinthetetlen, akkor is bűnös. A nép szemében mindenképp 100%-os bizonyossággal, mert

- Ez a nyomoronc lopott az emberek befizetett adóforintjaiból.
- Ez a féreg pofátlanul hazudott 10 millió magyarnak.
- Ez a patkány ott csalt ahol lehett és állítása szerint is trükközött, hogy hatalmon lehessen/maradjon, mert azt ő nagyon élvezi.
- Ez a csótány kormányzása alatt impotens módon majdnem csődbevitte az országot, nem ismerte fel a gazdaság veszélyeit, hozzánemértésével emberek millióit nyomorította meg.
- Ez a küszöbmajom ártatlan magyarokat veretett szét a kis rendőrségével
- A legfontosabb bűne pedig, hogy összeesküvések, konspirációk közepette a politikai elitet szolgálta ahelyett, hogy az emberekkel és a népével foglalkozott volna.

Ha a bíróság nem ítéli el (mert bizony a politikusok ellen folyó kirakatpereknek ez a vége), attól még az emberek szemében bűnös marad. Nem fog ejnye bejnyét kapni, halála napjáig mély megvetésben kell élnie. Szorongathatja milliárdjait, élhet luxusban, de egyedül vagy Gréczy féle kurváival együtt fog megöregedni és az emberek által nagyra értékelt szabadság számára már sosem lesz ugyan olyan. Mert neki nem a 4 fal és rács lesz a börtön, hanem a hátralevő élete. Elkúrta. Nem kicsit... Sajnáljuk? Leszarjuk.

IGAZ MAGYAR 2011.10.03. 07:42:34

@Nash vs. Keynes: vége a "gulyáskommunizmusnak"? NEM !!!! Itt a példa!
pl.:Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) államtitkára 4+1 szobás, 375 négyzetméteres szolgálati lakást kapott az államtól

Bruhahahahihihi 2011.10.03. 07:44:20

EL LESZNEK SZÁMOLTATVA .MINDKETTEN...A Nemzeti Kis Szardarab is és a " göndör" hajú is Lógni fog""""

IGAZ MAGYAR 2011.10.03. 07:47:27

@Arbet: TE SEGGFEJ BUNKÓ !!!
No az ilyen hülye komcsik miatt van itt az ország mint TE!!! Az örök hülye és az örök takonygerincű !!!! Fröcsögő szájú bal-jobb majom!!! Edd a szart és ne siránkozz neked ez a küldetésed!!!

Camappa 2011.10.03. 07:59:10

Ideje lenne már elgondolkozni azon, hogy Orbán és csapata tényleg ennyire hülye, hogy mindent szét*asz, szét*úr a hatalom érdekében vagy valamelyik külföldi titkosszolgálat irányítja ezt a szerencsétlen idegbajost és sleppjét, annak érdekében, hogy ez az ország örökre kiszolgáló ország maradjon.

Pl. mi értelme az egyetlen nemzetközileg elismert egyetemünk, a Corvinus eljövendő szétbaltázásának?

IGAZ MAGYAR 2011.10.03. 08:00:30

Van remény!!!! Ime: "Orbán és Matolcsy is elhagyják ma az országot" Hátha nem jönnek vissza? Reménykedj nemzetem!!! Reménykedj Magyarország!!!

bucbuc 2011.10.03. 08:17:57

@Charteris_v1: :D

Bezzeg a nem villanyszerelőből lett politikusok, azok ugye mennyire is értenek mindenhez?

Öcsém, te vérhülye vagy. Úgy ahogy eddig nyírtátok ki az országot, egy villanyszerelő is megold bármilyen problémát.

Nem lehetetlen, hogy jobban.

dr kíváncsivagyok 2011.10.03. 08:37:49

A Bírókat (többek között) azért kellett idő előtt nyugdíjazni , mert a Kádár-rendszerben "szocializálódtak".......nos a Jelenlegi miniszterelnök édesapja pártitkár volt.....konklúzió ????

dr kíváncsivagyok 2011.10.03. 08:39:41

@Arbet: Te nem a Nép vagy,....hanem aljanép !

2011.10.03. 08:48:58

@high up!:" föleg azt a marhaságodat nem, miszerint Polt Péter ítélné el gyúrtcsányt, mert föügyészészként megvádolta."

Valakivel összekeversz !
Sose mondtam ilyet.
Azt helyesbítettem csak, hogy az igazságszolgáltatás kizárólag a bíróságokból áll.

A bíró egyébként a hatályos jogszabályok szerint hoz ítéletet, hogy a bűnösséget bizonyítsa, az az ügyész dolga.

Tehát igazságról szó nincs. Legfeljebb jogszolgáltatásról beszélhetünk.

Arbet 2011.10.03. 08:50:40

@kíváncsivagyok: Az, hogy te mit gondolsz az annyira figyelemreméltó mint egy amőba ahogy táplálkozik.

Egy olyan ember véleménye aki gyurcsányt erkölcsösnek, példaképnek és követendő példának tartja az ugyan annyira mérvadó, mint egy SS tisztté. Mindig vannak akik a bűnösök mellé állnak és éltetik zsenialitásukat. Hitler mellett is kiálltak emberek, így nem meglepő, hogy gyurcsány mellé is odafújja a szél a szemetet.

Arbet 2011.10.03. 08:53:37

@IGAZ MAGYAR: Én mindig befizetem az adómat a munkám és jövedelmem után. Gyurcsány ezt nem így teszi. Akkor melyikünk árt többet? Gondolkodni kéne inkább, mert ha csak kipisiled a sok fröccsöt az utcára az csak büdös lesz, de ettől okosabb nem leszel.

dr kíváncsivagyok 2011.10.03. 08:56:03

@Arbet: "Egy olyan ember véleménye aki orbánt erkölcsösnek, példaképnek és követendő példának tartja az ugyan annyira mérvadó, mint egy SS tisztté. Mindig vannak akik a bűnösök mellé állnak és éltetik zsenialitásukat. Hitler mellett is kiálltak emberek, így nem meglepő, hogy orbán mellé is odafújja a szél a szemetet. "
Ez így már helyes......

2011.10.03. 08:56:05

@high up!: "A Fidesz nagygyülés után aki nem ment haza, az valójában egyesülni akart a radikális tüntetökkel, így tehát jogos volt a rendörség fellépése ellenük is."

na most nektek komcsiknak nem fogja az ember órákon át magyarázni, hogy erre az értelmezésre miért is az az ösztönös válasz, hogy "a kurva anyját Görényinek"

1, Ha a tömeg egy része elindult haza, és haza is ért, akkor a másik része mit csinált?
Tán pont Orbán szólította fel híveit, hogy békésen menjenek haza, és még azt is megmondta, merre.

Ha valaki ennek ellenére a másik csoportosulás irányába indult, nyilván tudta, miért. Tehát tüntetni akart a többiekkel.

Ez nem baj. Eddig rendben. De ha felszólítanak, hogy indulj haza, mert rendőrattak lesz, akkor ne molotovkoktéllal tessék válaszolni.

Egyébként meg a k. anyád a kommunista. Tudod, Molotov-koktélos barátom, A fradidrukker attól még nem forradalmár, hogy hőzöng.

dr kíváncsivagyok 2011.10.03. 08:58:33

@Arbet: A stílusod , szóhasználatod , erőszakos jellemed alapján kőkemény náci vagy csávókám.... nagy - nagy szerencséd , hogy a liberálisok - baloldaliak nem ilyenek,..mert már rég börtönben büdösödnétek !

dr kíváncsivagyok 2011.10.03. 08:59:58

@Könnyen elkaptuk, uram!: Te még a szarról is megmagyarázod , hogy somlói galuska ?!

Arbet 2011.10.03. 09:00:02

@kíváncsivagyok: Orbán = Gyurcsány.. politikus mindkettő, tehát erkölcstelen hazug alakok. És ettől még nem állok ki egyik mellett sem. Akinek van esze az a dolgos tisztességes emberek mellé áll akik tanultak bizonyítottak és őszintén élnek. Távol a politika mocskától.

dr kíváncsivagyok 2011.10.03. 09:03:10

@Könnyen elkaptuk, uram!: " A fradidrukker attól még nem forradalmár, hogy hőzöng. "..............nem bizony , haver ...rosszabb.........anarchista köztörvényes bűnöző, akikkel minden kárt kifizettetnék amik okoztak ...pár év börtön meggyógyítana Titeket !!!

leponex 2011.10.03. 09:06:22

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Felmerül a kérdés:
szándékosan terelsz, olvasási nehézségeid vannak, vagy gyengeelméjű vagy? "
Kedves heránk 'értő méma olvasás' találmányát ajánlanám figyelmedbe :)

Ferencünket megmenthetné egy koncepciós per ( már amitől ugye ;-) ), de egy kellő bizonyítékokkal alátámasztott vád biza elúsztatná azt a hajót.
Ha meg végül perbe sem fogják vagy felmentik, akkor ugye a koncepciós per mantrája válik nyilvánvalóan nevetségessé.
No most akkor mi legyen ??

jabba74 2011.10.03. 09:06:45

Ez a blog egy sz@r!

regress 2011.10.03. 09:09:04

@Arbet: te adóellenőr vagy,tegyél feljelentést.csukják le a szemét csalót.tegnap már leírtam,úgy látom lusta voltál végig olvasni,még egyszer.dajcstompika egy aláírással kidobott 5 milliárdot,cigányviktor az utolsó pillanatban mindenki meglepetésére a gripen mellett döntött,ez hány milliárdos kár???ha viktor nem adócsaló honnan lett ekkora vagyona?tombolán nyerte?

fuserator 2011.10.03. 09:09:52

Kedves Olvasó! Ennek a grécinek nincsen semmi köze gy. ferenchez. Nem a kötődés, hanem az igazságérzet szól belőle...

leponex 2011.10.03. 09:13:20

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
"Tényleg nem tény, hogy poltpeti listás képviselője volt a fidesznek?"

Tényleg nem az, hiszen csak a jelöltségig jutott, mandátumot nem szerzett. Ha már.

Egyéb kérdés?

regress 2011.10.03. 09:15:15

@Arbet: ja,még valamit.javaslom ,hogy ezek után csak annyi fröccsöt igyál,hogy megtaláld a budit,és akkor nem lesz büdös az utca

LooPhas 2011.10.03. 09:21:22

@FILTOL: "a sisakon és a zubbony hátán elhelyezetett szám" - írod.
Én 5 éve végig azt hallotam, hogy a rendőrök ruháján nem volt rajra a JELVÉNY! Leírtam mi a helyzet ezzel, erre te most egyéb feliratok hiányával jössz! Ez a maszatolás!

potyus: "miért nem hivatkozott erre az egyszerű magyarázatra senki?"
- Hivatkoztak magas rangúak is, többször, több helyen, de egyrészt az indulatok erősebbek voltak, másrészt a médiát az ilyen tények sajnos nem érdekelték. Egyébként igazad van, a ballib fatálisan ügyetlenül és erőtlenül kommunikált évekig (és még most is)

kvasztics47 2011.10.03. 09:28:52

@ColT: "HOL? Mert ebben az országban nem."
Ha, még nem érzed, hamarosan meg fogod érezni, az életminőség romlást és akkor könnyebben észre veszed a különbséget.
Persza, ha azt hiszed hogy neked nem hátrány a 198 forintos EURO, a 145 forintos frank, a 400 forintos benzin, a 40%kal drágább tej, a 20%-kal drágább hús, a 40%-kkal drágább zöldség, gyümölcs, Se cigi, se pia! hogy az építőipar gakorlatilag nem működik, nem építenek semmit, a fővárosbn nincs semmijen fejlesztés, de másutt még annyise, akkor neked minden mindeggy és nem is értem minek foglalod a karaktert a neten.

Barragon 2011.10.03. 09:47:29

@malacz69 rezignált: Éppen az volt a Vezér elgondolása, hogy, akár véres események is lehetnek, és akkor nyilván a Fi(de)sz "sokasága" is valamilyen attrocitást szenved el, és az ország a káoszba süllyed! Azaz a köztársaság rendjét megbontják és a kormányt lemondásra kényszerítik! Ördögi elgondolás, de van benne "rendszer"! Azaz az ország és az emberek nem érdekesek(akár egyetlen ember halála sem!) ha Orbán hatalomra akar jutni! Most sem csinálnak mást, mint, a köztársaság szerkezetét rombolják, az emberek millióit sanyargatják, de a hatalmuk bebetonozása mégiscsak a legfontosabb SZÁMUKRA!

Barragon 2011.10.03. 09:52:48

@leponex: Attól, hogy egy KONCEPCIÓS eljárás, esetleg KUDARC lesz, attól még a koncepciós elgondolás elítélendő!!! Mindössze annyit jelenthet, hogy a demokratikus jogállamnak még maradtak "pillérei"! Éppen ezeket a "pilléreket" segíthet a társadalmi megmozdulás! És a koncepciós vádak kiagyalóit FÉKEZHETI!

Charteris_v1 2011.10.03. 10:26:04

@bucbuc: Van igazságmagva hogy még egy villanyszerelő is lehet eredményesebb mint egy ún. profi politikus. Ő az egyszerű emberek hangja a Parlamentben.Tudja a tutit.Rögvalóság, meg patakvér.Egyébként azt díjazom, hogy tudsz olvasni. ( Értelmezni már kevésbé )Belecsaptam a lecsóba szegény Zagyvával. Ő ott valami emblématikus alak lehet. Csak azt tudnám, hogyha azt harsogtág a választás előtt, hogy ők a mentelmi jog ellen vannak ( ne lehessen mögé bújni - akkor miért használta ki egyből Zagyva a lehetőséget. Jó az a pénz egy válságövezeti villanyszerelőnek.Nem fogadnék rá, mert a biztosra nem illik, hogy a Parlament nem fogja kiadni. Gyurcsány meg maga kérte a kiadást. Visszatérve az írásra és olvasásra te legalább olvasni tudsz.Az olvasásértés az egy komolyabb eset, ott még vannak tartalékaid. Az elnökünknek meg az írás okoz gondokat. Nem baj, majd összejöttök. Ketten együtt már biztosan csodákra lesztek képesek. Egyébként most befejeztem, mert nem csípom az ilyen kifejezéseket, hogy " öcsém", meg hogy "vérhülye". Az a baj veletek hogy csupa zagyvaságot beszéltek.Vigyázz a haverodra, ne nyúljon a 220-hoz! No szasz.

high up! 2011.10.03. 10:30:32

@Charteris_v1:

Walesa nagyszerü és bátor volt felkelés szervezésre, de kőbuta volt értelmiségi mukára. Sőt, félelmetesen kőbuta és proli volt államelnökként, a lengyelek örültek, amikor végre megszabadultak tőle.

2011.10.03. 10:36:13

@leponex:" Ferencünket megmenthetné egy koncepciós per ( már amitől ugye ;-) ), de egy kellő bizonyítékokkal alátámasztott vád biza elúsztatná azt a hajót.
Ha meg végül perbe sem fogják vagy felmentik, akkor ugye a koncepciós per mantrája válik nyilvánvalóan nevetségessé.
No most akkor mi legyen ?? "

Ugyanez a véleményem nekem is.

2011.10.03. 10:39:15

@kíváncsivagyok: "A Bírókat (többek között) azért kellett idő előtt nyugdíjazni , mert a Kádár-rendszerben "szocializálódtak".......nos a Jelenlegi miniszterelnök édesapja pártitkár volt.....konklúzió ???? "

A jelenlegi miniszterelnök is a Kádár-rendszer alatt szocializálódott.

Charteris_v1 2011.10.03. 10:44:20

@high up!: Walesával kapcsolatban igaz. Néhány százalékot kapott a választáson. Viszont szerinted a mi elnökünk mire alkalmas, szervezésre, vagy értelmiségi munkára? Szerintem ő aláírásra alkalmas.

Fell Bandi 2011.10.03. 10:49:54

zsóti vazze te egyre hülyébb vagy! Hány közös képet szedjek neked elő a nyurga szemüveges idióta pojácáról Orbán Viktorral? Ebből milyen következtetést vonsz le, te kretén?

notib 2011.10.03. 10:51:21

Zsolti, Zsolti nagy szarban lehetsz....

Azt Te se gondolod komolyan, hogy a bíróságokon az ügyész hozza az ítéletet...

Az lehetetlen, hogy nem tudod, hogy GY. F. hány káderét helyezte el a legkülönbözőbb felső vezetői posztokon...

Az lehetetlen, hogy nem tudod, hogy GY. F. finoman szólva is érintett az elk...ban mint Meggyesi főtanácsadója, gerinctelen megbuktatója, kézi vezérlése a TV-ostrom idején, 2006-os tüntetések idején, Sukoró ügyében, stb. stb. stb. ....

Csak nem attól tartasz, hogy Viktorunk jól megtanulta a leckét, amely a hozzád közel álló eszmerendszer terméke ???

2011.10.03. 11:02:48

@Trebitsch: "Hol normális az, hogy egy rendbontás miatt a rendőrség majdnem egy hónappal később bosszút áll MÁS tüntetőkön? "

Révész Máriusz Azt nyilatkozta, hogy a rendőrség dolga a rend fenntartása egy demokráciában, akár erőszakos eszközökkel is. Gaudi-Nagy-gyal vitatkozva.

Ismerős a név valahonnan?

Cinkes 2011.10.03. 11:03:01

gumicsont, rágjátok

2011.10.03. 11:10:02

@kíváncsivagyok:
Révész Máriusz állítása szerint a fidesz rendezvényről az autójához tartva értesítették, hogy a rendőrök brutálisan lépnek fel a tüntetőkkel szemben. Erre megfordult, és kiválva a köveket dobáló tömegből, igazolványát felmutatva akarta a rendőröket megállítani!!!

A saját állítása szerint.

Ezek szerint jó messze parkolhatott, vagy sokáig keresgélte a rendőröket.

Merthogy 2 azaz két órával a fidesz rendezvény után verték meg!

Amúgy meg normális????

Superman fél kézzel megállítja a vonatot!

Azt meg illene tudnia, hogy tömegoszlatásnál NINCS mentelmi joga a képviselőnek.

Cinkes 2011.10.03. 11:14:29

@notib: ezt csak azért neked írom mert te voltál a legutolsó hülye megnyilvánulás gazdája. Egyelőre úgy néz ki nem tudja Viktor ráhúzni a vizes lepedőt Gyurcsányra bármennyire is próbálkozik. Az ügyész haver a vádemeléshez kell, más ügyész valszeg nem emelne vádat, nem akarja kiröhögtetni magát. Nem mintha nem lenne valós oka, de ezen az alapon az ügyésztől kezdve a jelenlegi miniszterelnökig perbe fogható. Ezt támogatnám is, de ha narancs bolsevikek ítélik el a szegfűs kommunistákat akkor adtunk a szarnak egy pofont, illetve rosszabb lesz a helyzet mert nem lesz még ennyi ellensúlyuk se. Miközben az érdemi dolgokhoz közük nincs csinálják a cirkuszt, ez erről szól, nem többről.

leponex 2011.10.03. 11:16:31

@Barragon:
Eddig úgy tudtam, a koncepciós pernek az a lényege, hogy kész az ítélet már a tárgyalás előtt :)
De hát ilyen ez a félelmetes despotisztikus autoriter elhalálozott szólásszabadságos diktatúrás demokratúra, vagy mifene :)

"attól még a koncepciós elgondolás elítélendő!!!"
Ölég nehéz lenne bárkit is bíróság elé állítani, ha a tények, bizonyítékok alapján elgondolt koncepciót, vélekedést eleve elítélnénk. Épp a bíróság dolga eldönteni az elé tárt koncepció megalapozottságát.
Szerintem.
De ha valaki ennyit sipákol már jó előre, az biza egyre gyanúsabb lesz a pórnép számára is:)

Aki maga kéri mentelmi jogának felfüggesztését, alig várja hogy vádlói szemébe nézhessen és azok majd jól magukba zuhannak, majd ugyanő ledorongolja a galádokat, akik kérésének eleget téve kiadják ...

leponex 2011.10.03. 11:28:18

@Barragon:
"Éppen az volt a Vezér elgondolása, hogy, akár véres események is lehetnek"

Bizony, a TV székház ostromát a tv-ben követve valóban az az érzése lehetett az átlagpolgárnak, hogy nagyon szeretnének valami durva, erőszakos, akár halálos áldozatot is, ezért várakozhatott békésen a székház közelében annyi jól felszerelt rendőr tétlenül, Ferenc Vezérünknek nagy segítség lett volna megingott hatalma megtartásához. Talán nem véletlenül a 'szélsőjobb' is nagyon neheztelt aztán OV-ra, hony nem sikerült beugratni a 'forradalomba'.
Bizony.

Anselmo 2011.10.03. 11:30:59

ANNYIRA, DE ANNYIRA BOLDOG VAGYOK!!!!

leponex 2011.10.03. 11:33:14

@Barragon:
"Azaz az ország és az emberek nem érdekesek(akár egyetlen ember halála sem!) ha"
Ja, erről is szólt az őszödi. Mondjuk halál az nem volt benne, de a trükkök százai, a szarból visszahozott kormányzás lehetősége, a nem csináltunk semmit négy éve, ...

SzJ1982 2011.10.03. 11:42:35

Gréczy úr! Gyorsan húzza ki Gyurcsány f@szának gipszmásolatát a seggéből!:)

Bruhahahahihihi 2011.10.03. 11:51:14

Azt az emberállatot , aki azt monja: (idézem):"... rájöttem..hogy ha az embernek alkalma van a riválisát, ellenfelét megölni, az ne habozzon..." majd folytatta, ": jobban szeretném látni Gyurcsányt kiterítve holtan, mint sebzetten.."
EZ A MI KIS NEMZETI SZAR ORBÁNUNK MONDTA !!!!!!!!!
Hát kívánom, hogy valamelyik ellenfele megfogadja a tanácsát....és az alkalmat ne szalassza el...és Magyarországnak a legnagyobb szolgálatot teszi és a Nemzeti Szart Megsemmisíti!!!

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.10.03. 11:51:16

Te geci Gréczy!
Nem ez a fotó nem elég.
Lehet, hogy a cucclib puszipajtásoknál így működnek a dolgok, de a jobboldalon nem.
Hadd emlékeztesselek téged, te újságírók szégyene, hogy hiába nevezte ki az angol király Canterbury-i érseknek Beckett Tamást, vagy később Mórus Tamást, azok rendre uralkodójuk ellen fordultak, ha az lelépett a jó erkölcs útjáról.
Tehát, nem, nem úgy működnek a dolgok, ahogy az a beszűkült tudatodban tükröződik.
(Senkit ne tévesszen meg, hogy a cucclib média ajnározza ezt a geci Gréczyt. Ők ilyenek.)

bodzapuska 2011.10.03. 11:52:43

Van akinek meglepetést okoz, hogy ők ketten ismerték már egymást?Akár 1993 óta is?
És ezen rugóztok már egy napja...

hümhüm 2011.10.03. 12:04:33

@könnyenelkaptukuram
Te mi alapján állítod, amit írsz a 2006.október 23-i Fidesz rendezvéní után történtekről? OTT VOLTÁL? Egy frászt, csak nyomod a hülyeséget...
Én ott voltam, faszikám, a rendezvényen, a Károly körúti villamosmegállónál álltam. A légből (vagy Gergényitől) kapott állításaiddal ellentétben:
1. A rendezvény be sem fejeződött, de a rendőrök már akkor rátolták a hőzöngőket a naggyűlés résztvevőire, ott a Károly körúton. A könnygáz gránátok pukkanásait lehetett hallani a Deák tér felől.
2. A rendezvény végén a tisztelt szervezők NEM MONDTÁK, hogy merre nem biztonságos, hanem ajánlottak néhány elhagyási útvonalat, amelyek közt nem volt a Deák-tér felé vezető irány.
3. Mihelyt a rendezvényről kezdett távozni a tömeg, a rendőrök kb. 1 percen belül rohamot intéztek a velük huzakodó "utcaharcosok" ellen, mert hirtelen irtózatos tömegnyomás lépett fel, alig lehetett levegőt kapni, annyira összesűrűsödött az egyébként az Astoria és a Kossuth Lajos u. felé távozó tömeg. Ez nyilvánvaló rendőri baromság volt, és nyilvánvalóan utasításra tették, mivel a rendezvény ideje alatt és a vége felé is állandóan ott körözött egy rendőri helikopter.
4. Én az Astoria közelében lakom egy Károly körútra nyíló átjáró házban, de csak az Astoria felől lehetett megközelíteni a házunkat, és így is kb. 15 perc kellett mintegy 200 m megtételéhez. A rohamrendőrök már elállták a Károly körúti bejáratot, és csapatostul voltak a Gerlóczy utcánál és a Dohány utcánál. Annak ideján Gergényi vastagon hazudott, mikor a történések időbeliségéről faggatták. Ő kb. 1 órát mondott ennek a helyzetnek a kialakulásáig. Ez hazugság.
5. Mire a távozó tömeg a Blaha Lujza térhez ért, addigra a rohamrendőrök másik csoportja már ott volt, és onnan is szorította az "utcai harcosok" egy kis csoportját szintén a Fidesz rendezvény helyszíne felé, azaz az Astoria irányába.
Na, most akkor ki a hülye, ki a gazember? Gyakorlatilag az történt, hogy a rendőrőkkel zavargókat két irányból is rászorították a Fidesz rendezvény helyszínére. Sőt, nem sokkal később a Kálvin tér irányából is megtörtént ez, azaz ez volt a harmadik irány (ismerőseim tájákoztattak erről, akik szintén e rendezvényen voltak).

Amúgy Gréczynek elnézem ezt a baromságot, ami írt, mert éppoly ütődött, mint a haverja, gyufe.

igazi Lencsés István (törölt) 2011.10.03. 12:13:54

@Kara kán: "Hadd emlékeztesselek téged, te újságírók szégyene, hogy hiába nevezte ki az angol király Canterbury-i érseknek Beckett Tamást, vagy később Mórus Tamást, azok rendre uralkodójuk ellen fordultak, ha az lelépett a jó erkölcs útjáról." - Skicc Pali meg nem fordul a gazdája ellen. Na látod? Ez a fidesz! Mi van te MNO szökevény? Muszáj itt rontani a levegőt? Menj vissza Irysz barátnődhőz!

Bruhahahahihihi 2011.10.03. 12:15:56

@Kara kán: Szaros már a nyelved...:D Vazze!
A Nemzeti Szarcsimbók seggnyalóit is elkapjuk..levadásszuk, me mi leöljük őket mint a disznót!!!! hehe Te is közte leszel!!!!!

Állítsuk meg a ......... 2011.10.03. 12:23:34

polt, szájer, orbán
Kész laokon szoborcsoport.
Melyik játszotta a lyányt?

sisifux 2011.10.03. 12:40:41

@high up!:
"Sőt, félelmetesen kőbuta és proli volt államelnökként, a lengyelek örültek, amikor végre megszabadultak tőle."

Itt sem lesz kisebb az öröm, ha Vicc Pali lelép a színről. Bár, ha Viktor követi, még nem lesz felhőtlen.

Na de, a Gyurcsány per. Tudjuk, nem az a fontos, mit mond Viktor, hanem, hogy mit cselekszik. Vagyis elmondhatja 1000x is, hogy nem koncepciós perről van szó, ha a tettei mégis azt bizonyítják. A demokrácia felszámolása pedig emberiség elleni bűntett, és mint olyan nem évül el.:)

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.10.03. 12:45:00

Édes Jó Istenem!
Büntesd meg ezeket a cucclib hazug tolvaj gazembereket, vagy legalább hagyd, hogy mi, már itt a földön megbüntessük őket.

leponex 2011.10.03. 12:54:48

@Kara kán:
De hát nem szenvednek eleget már most is ? ;-)

VT Man 2011.10.03. 12:54:54

Kurva jó ez a blog, MÉG MÉG MÉG!

A "szemét" Fidesz-kézben lévő Index meg hogyhogy ki meri rakni???

Hol van itt a diktatúra?

sisifux 2011.10.03. 12:58:15

@Kara kán:
"Büntesd meg ezeket a cucclib hazug tolvaj gazembereket..."

A hazugok felsorolásából mintha kihagytál volna pár érintettet még. Arra gondolni sem merek, hogy szándékosan, mert az már hazugság lenne.

gigabursch 2011.10.03. 13:04:46

Zsenikém!

És azt a képet nem akarod behozni - már csak a tisztánlátás kedvéért - amikor Stumpf meg a haverjai együtt alakítják a DEMISZ-t vagy mi a szent szart Fletóval?
Csak azért, mert ugyebár ezek egy kutya kölykei

notib 2011.10.03. 13:13:04

CINKES a hülyézés nem engem, hanem Téged minősít....

Tehát, hülyeség, hogy:

GY. F. Meggyesi főtanácsadója volt

GY. F. gerinctelenül megfúrta M.-t

Kézi vezérléssel irányította Gergényit... (Bene miért is akart lemondani, kis észlény CINKES ??)

Sukoró, hát az megér egy misét, a bíróság majd dönt...

CINKES = nomen est omen

pástétom 2011.10.03. 13:24:23

@bodzapuska: Nem, hogy ismerték egymást, hanem EGY pártban ültek. Egy pártember a legfőbb ügyész. És rendel el eljárást vélt vagy valós indokból a fidesz politikai ellenfelei ellen. Ha ebben nem látsz kivetnivalót...

Barragon 2011.10.03. 15:42:32

@leponex: Ha valaki ennyire nem ismeri a történelmet, és azokat a módszereket, amelyeket a diktátorok alkalmaztak akkor miért szövegel, mint leponex!??? Ugyanis tudnia kellene, hogy még Rákosiéknál (sőt Sztálinéknál is!!!) előfordult , hogy egy-egy koncepciós vádat megakasztottak! Sőt olyan is, amelyet a bíróságok nem tartottak 2elégségesen bizonyítottnak" ! Azaz valami porszem került a "gépezetbe", illetve egy bírónak valamilyen lelkiismerete támadt fel! Hogy mi lett a "sorsa" azt el lehet képzelni!Minimum kirúgták, de volt, hogy a "pert" már nem voltak képesek megismételni! Ma még talán reménykedhetünk, hogy egy-egy bírónak valamiféle "jogállami" érzéke, és valamiféle szakmai tisztessége is lehet?! Azaz, hiába van az "elgondolóknál" már az ítélet is készen, valami "porszem" mégis akadhat a gépezetben! Persze aki annyira elfogult, mint leponex, annak HIÁBA MAGYARÁZOM!

czjanos 2011.10.03. 17:32:32

@Barragon: Egy koncepciós per következménye egyes esetekben csak évek múlva kerül felszínre (lásd: Rajk-per, az ítélettől az évekkel későbbi újra temetésig és 1956. okt.23-ig), de már maga az eljárás is válthat ki olyan következményeket, amikkel a per kezdeményezői nem számoltak. Egyet azonban ne hagyjunk figyelmen kívül: a Gyurcsány Ferenc elleni, koncepciós eljárásnak most még csak a második fázisánál tartunk ( első a mentelmi eljárás volt) és az ügyészség egyelőre nem ejtette el a vádat, tehát folyt. köv.
Azoknak az embereknek, akik vették a fáradságot és elmentek az ügyészség elé, a magam nevében megköszönöm és arra biztatom őket, hogy mindaddig tartsanak ki, amíg az eljárást meg nem szüntetik!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.10.03. 17:57:30

@Fell Bandi:

www.youtube.com/watch?v=R0Mx5w8yPlg

"Elítélik a hatalom kizárólagos birtoklására irányuló törekvéseket"

Anno Kötél Laci ezt aláírta. Ma meg....

high up! 2011.10.03. 20:53:47

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Hülye gyerek, Görényi maga is beismerte, hogy a (beépített radikálisokat) a Fidesz rendezvényre terelték.

Annyi eszed sincs te buta bocialista, hogy elgondolkozz azon, hogy vajon ki a lófütyi tudhatta, hogy a Fidesz rendezvény mikor ér véget, mikortól veszélytelen másokra a tömeget arra terelni?
Hülye komcsi barmok, ha Orbán 5 perccel tovább beszél, akkor 10 ezrekre hozták volna rá a pánikot. Akkor pedig a tömeg halálra nyomott meg taposott volna vagy 1-2 tucat embert. Ezek vagytok ti, bunkó prolik, akik genetikailag csak ártani tudtok mindenkinek.

De ne aggódj, ujjperec törö Vágó László mellett lesz elég hely a ti fajtátoknak. gyúrtcsotány ma már annyira be is szart az ügyészségen, hogy egy büdös szót sem mert munkanni a saját védelme érdekében. Mert nincs is mit védenie magán. Csak ordibált, mint ti itten. S közben érezte, hogy a kötél egyre szorul a nyakán.
Ezt azért az emberek 98%-a legalább élvezi, úgy hogy gyúrcsótánynak legalább vannak jó tettei is a nép felé.

high up! 2011.10.03. 21:03:59

@czjanos:

Azért jó hogy az a sok agyhalott proli elment a gazdi eftárshoz, mert legalább ezt a bünbandát akkor egy az egyben ki lehetne vonni a forgalomból. Befognák ott öket mint a kutyákat, aztán kiraknák a telepre (idézet gyúrtcsótánytól)

Ja és koncepciós per? Marha komcsik, ti legalább tudhatnátok mi az, mert ti találtátok fel és csinalnátok.
Mára sajna sokat gyengült a világ, ilyen szabotálások vannak, hogy pl az EU konform jogszabaályok, ami alapján a bíró dönt. Meg halom fellebbezési lehetöség egész Strassbourgig.
Bezzeg a ti idötökben elöbb megmondtátok, hogy miért kell elítélni, aztán beleírtátok a jogszabályba.
Aztán másnap már állt is Nagy Imre a bitó alatt.

Jaj azok a szép demokratikus idök, a hóhér Apró családdal, de szépek is voltak. Még ma is összefut a könny a régi elvtársak szemében! Jó helyröl jön tehát gyúrtcsány, belenevelték a családi hagyományt.

leponex 2011.10.03. 21:06:07

@Barragon:
"Persze aki annyira elfogult, mint leponex, annak HIÁBA MAGYARÁZOM!"
:))
Hát persze, aki nem érzi az 50-es éveket MOST, az csak elfogult lehet :)

Azért ahogy körbenézünk a neten, olyan nagyon senki nem veszi ezt komolyan, persze jól szól - a fanklubban.
Ferenc testvérünk tényleg szánnivalóan ripacskodott ( de azért remegett egy picit a hangja ) a 'kihallgatózáson', azért majd megnézzük, ha élesben megy akkor is ilyen fennkölten fog beolvasni a bíróságon is? :)
Elképzeltem, ahogy Bauer bácsit kiosztja, elvégre az 50-es években vagyunk ...

high up! 2011.10.03. 21:10:27

@hümhüm:

És tegyük hozzá, hogy a gyúrtcsótány által parancsba adott, és Görényi által irányított semleges rendörség mennyi embert vert meg azzal a semleges kísérö szöveggel, hogy "Szarházi fideszes" meg hogy "A kurva anyád te fideszes".
Érdemes lenne a jelentésekben ezt összeszámolni és az egység parancsnokokon ezt a kiképzést számonkérni.
A baj az, hogy ezek a hülye Orbánék csak parancsvégrehajtónak tekintik ezeket a szadista rendöröket. Pedig a francot, ezek politikailag léptek fel.

czjanos 2011.10.03. 21:17:18

@leponex: Élesben nem remegett a hangja. Sőt, indulatos sem volt: nagyon higgadtan mondta az ügyészek szemébe a mondókáját. Azt, amit kint elismételt. Nem kevesebbet!

leponex 2011.10.03. 22:12:51

@czjanos:
Én csak a médiában láttam, szerintem olyan méltatlan, kisstílű, közönséges volt. Becstelennek, esküszegőnek nevezni az ott levő munkájukat végző hivatalnokokat, még mielőtt tényleg bebizonyosodott volna hogy valóban aljas indokból elkövetett koncepciós per áldozata lenne.

Egy miniszterelnök soha nem viselkedhetne - már hivatalához való 'alázatból' sem - ilyen primitíven.
Üdvözöllek!

lajos0 2011.10.04. 09:22:35

@sagia77:

Mindenki tudja, kicsoda Polt, nem? És nyilván mindenki ennek tükrlében gondolkozik az Ügyészségről.

Ez bizony így van. Ahogy györgyi Kálmánról sem voltak illúziói sokaknak.

"Azt is tudjuk kicsoda Schmitt, vagy éppen Szász a PSZAF élén."

Ócska pártkatona. hasonlóan árpi bátyóhoz. De gondolom Simort sem gondolja senki független jegybankelnöknek. Nálunk ez a szint, megérdemeljük őket.

"Most ilyen időket élünk, az istenadta nép akarta így. "

Most is. Nem volt itt sem demokrácia, sem szólásszabadság egy percig sem.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2011.10.04. 10:16:24

@lajos0: Igen, hát nagyjából ennyiben mondható el. Mindenre "ráemútnyócévezni" egyet. Elég keskeny.
Viszont akkor ezzel nyilván azt mondod, hogy a jelenlegi kormány sem jobb az előzőnél semmivel, ugye?
Nekem elég, ha ezt mondod. :-)

Fell Bandi 2011.10.04. 11:27:51

zsóti, csomagol már a pojáca? Szerintem 23-ára már a helyére kerül. Életfogytra :))

lajos0 2011.10.04. 12:08:58

@sagia77: Árpi bátyó vagy Györgyi Kálmán nem az elmúlt 8 év azért. Inkább az elmúlt 20. Ezzel a kormánnyal is van elég bajom az előzőekkel is volt, de hát a politikus arra való, hogy rugdossuk. A problémáim nem teljesen ugyanazok, bár van sok közös vonásuk, például az arogáns dilettánsok alkalmazása mindkettőnek erőssége. Szóval van amivel ez jobb az előzőnél, van amiben rosszabb, de azért ez a tehénszar meg a tyúkszar közti különbségek boncolgatása.

2011.10.04. 12:17:54

@high up!: Primitív állat barátom. Őszintén sajnállak. De tényleg. Szar lehet így élni, hogy mindenki ellenség körülötted.

Ha tudnál olvasni:

Maga a Nagy Nemzeti Hős , Révész Máriusz Mondta, hogy hazaindult, a rendezvény végén. Azt tudjuk mikor ért véget. NEM, nem 10 perccel később ért véget, hanem éppen akkor, amikor véget ért.

Majd tudjuk, mikor támadtak rá a rendőrök.

Közben eltelt két óra. Ha ismernéd az órát, értenéd, miről beszélek.

Ezt írtam, és ez nem cáfolja, hogy a tömeget rátolták a békés fideszes egybegyűltekre.

Csak és csupán azt jelenti, hogy Máriusz egy kicsit el volt szállva saját nagyságától, és megszegte a törvényt.

Tudniillik a parlamenti igazolványa nem jogosítja fel ilyenkor.
A felszólításra haza kellett volna menni.

2011.10.04. 12:23:29

@high up!:

Figyelj, te Segg!
Ha bemondja a hangos, hogy figyelem, gyorsvonat érkezik az egyes vágányra, te liállsz a sínek közé, hogy álljon már meg, felakarok szállni?

(remélem)

2011.10.04. 12:29:54

@high up!:

Nem ,a koncepciós per nem a kommunisták találmánya.
Talán utalnék Báthory Erzsébetre, Hunyadi Lászlóra, a szabadságharc kivégzettjeire.

De ide vehetjük a boszorkányüldözés áldozatait is.

Sajnálom, hogy elöntötte a genny az agyadat, érzem, kár téged győzködni, nincs mivel felfognod a tényeket.

NEM gondolom, hogy Gyurcsány ártatlan. Nem gondolom, hogy a kommunisták ne végeztek volna ki sokakat koncepciós perekben.

Csak azt állítom, ez a per mártírt csinálhat Gyurcsányból, csak azt mondom, különbséget kell tenni békés polgárok, és zavargók között.

Tudod, egy békés polgár, ha fidesz rendezvényre megy, nem visz magával molotov-koktélt.
Csak az olyan hülye balhékereső agyatlan barom, akit el kell távolítani a normális társadalomból.

lajos0 2011.10.04. 14:24:22

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ezért is érdekes, hogy az ostromlott székháztól 1 saroknyira várakozó készenlétisek vajon kitől kaphattak nagyon határozott parancsot arra, hogy ne siessenek kollégáik segítségére. Van pár ismerősöm köztük, akik szerint 8-10 percig tartott volna nekik a csürhe szétzavarása.

De az is érdekes, hogy a KBH-nak dolgozó egyik cigánygyilkos elmondása szerint azzal a feladattal volt ott, hogy kiszűrje a csürhéből a hivatásosokat /katonákat, rendőröket gondolom, mert az NBH-sokat, In-Kalosokat honnan is ismerhette volna/. Vajon ki bízta meg, ha a rendőri vezetők otthonról papucsban követték az eseményeket.

Amíg a politikusok titkosítgatnak mindent, addig minden erről szóló összeesküvés-elméletnek van számomra létjogosultsága. És kinek az érdekét szolgálhatta, hogy nem az öszödi beszéd lett a fő téma, hanem a székházgyújtogatás.

lajos0 2011.10.04. 14:45:23

@high up!: Bizony. Az ellenkezőjére szép példa volt, amikor a Veres Jankó vezette pénzügyminisztérium véletlenül elfelejtette beterjeszteni a bizonyítékokat a Princzék csalásaihoz asszisztáló Deloitte ellen. Az külön szép, hogy ezt a csaló céget ekkoriban Oszkó Péter vezette.

lajos0 2011.10.04. 14:53:44

@légycsapó: Az "ügyészség ne nyomozzon" korszakot teljes pompájában az olajügyek elkenésénél láthattuk. Milyen érdekes akkor egyik párt sem sírt a független igazságszolgáltatásért, hiszen mind nyakig benne voltak. A mainstream sajtó is tartotta a pofáját.

Ezt a demokráciát siratjuk most ? És ezt a sajtószabadságot ?

Egy embert ítéltek el miatta koncepciós perben, a feltáró vallomást tévő Nógrádi Zsoltot. Senki sem sírt a koncepciós per miatt. Milyen érdekes.

lajos0 2011.10.04. 17:33:01

@czjanos: Ettől még nem volt túl nagy baj, hogy Rajkot eltették láb alól az elvtársai. Megjárt neki amúgy is.

high up! 2011.10.04. 19:42:05

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Méghogy gyúrtcsányból mártír lesz? Mondd, neked teljesen elment az eszed???

Öcsém, a tény az, hogy az emberek 99%-a már rég börtönben látná ezt a hibbant államcsödöt hozó bazári majmot. Ezt nem mártírságnak hívjak, hanem MEGÉRDEMELT JUTALOMNAK! vagy a NÉP AKARATÁNAK.

S neked valszeg az életben nem tünt még fel, hogy kúrcsány trükkje mindig ugyanaz: bedob egy saját maga által kitalált dolgot, aztán elöáll és megkezdi a vitát, a cáfolatot, a zombi hívek vezetését a harcra az állítással szemben.

Így volt ez az antiszemitizmussal (amihez a hibbant kúrcsány Dobrevetugy használta fel mint egy eldobható törülközöt. Így volt ez Öszöddel, ahol a proli tagságra ráolvasta, hogy ök kúrták el (és nem az a pár vezetö). És
így van ez a mártírsággal is. greci meg gyurtcsótány valszeg megint egész estéket átagyaltak, hogy hogyan klehetne ezt a szituációt inverz logikával megmagyarázni a népnek, majd kiötlötték, hogy az igazságszolgáltatási eljárást nevezzük márrtírságnak.
jaj, ti nagyonmarhák, ki az aki ezt még mindig beszopja töletek? Már 2009-ben megjött a pofon, hogy a génjeitekben hordott bolsi propagand módszerek többet nem fognak a népen.

Szóval öcsém, értem, hogy nem bírod felfogni a leegyszerübb dolgokat se. Nem bírod felfogni az októberi pogromot sem (hogy vajon honnan tudhatta az Astória felé terelö rendöri apparátus, hogy a Fidesz nagygyülés mikor fog befejezödni és hogy senkit nem fognak veszélyeztetni) nem bírod felfogni kurcsány pszichopatikus hazudozós jellemét, de legjobban azt nem bírod felgogni, hogy ez a hibbant AZ ORROTOKNÁL FOGVA VEZET TITEKET RENDRE A FALNAK.

high up! 2011.10.04. 19:51:50

@leponex:

nézd, gyúrtcsány megmaradt annak ahonnan jött: kökemény prolinak. Az apja vonalas részeg, bicikli tolvaj. Ez a devienca hajlam megmaradt ferikében is. Már az iskolában is rendre hazudott alapvetö dolgokban.

Tulajdonképpen betegként kellene viszonyulnunk ehhez a hibbanthoz, a baj csak az, hogy ez az alak rászabadult az országra. Ma már mindenki tudja, hogy ez a hibbant alak nem szocializálható és nem is gyógyítható ki a hazudozási és nárcisztikus mániájából.

Ezt a videót pár éve még leszedette kúrtcsány a netröl, ma már SZABADSÁG VAN, lehet nézni:

www.pestylaszlo.com/filmek_hun.php?video=hiteles.flv

high up! 2011.10.04. 19:54:48

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Koncepciós per volt Hunyadi László meg stb? Te se leszel hülyébb már.
Mivel a mélypontot elérted.

leponex 2011.10.04. 22:40:49

@high up!:
Ha megmaradt volna, tán még jobb is lett volna mindenkinek ;-)

Nem gondolom, hogy bárkinek a szüleit bele kellene keverni a saját dolgaiba.
Az őszödijében voltak olyan részek is, amelyben azért elég durva dolgokat mondott annak a politikai 'közösségnek ' a 'teljesítményéről' ( ahh! ), amiben amúgy vastagon benne volt. Mi több, még arra is kísérletet tett, hogy valami víziót fogalmazzon meg, mit is kellene csinálni.
Oszt folytatta tovább ugyan azt a maga által is kárhoztatott hazudozást, képmutatást, és a totális politikai impotenciát. 'ALKALMATLAN' - ennyit mondott Ujj P. ballib megmondóember anno, és pontosan fogalmazott.
Legutóbbi fellépésén már csak egy tényleg szánnivaló szorongó ripacsnak látszott, aki előtt kezd felderengeni a valóság.
Szerintem.

czjanos 2011.10.04. 22:53:29

@leponex: Csak egyet nem értek: ha Gyurcsány Ferenc ennyire a "levesben van", akkor miért foglalkozik vele két és fél éve a jobboldal reggel-délben-este?
Azért, mert szeretnék, ha a levesben lenne, de tudják, hogy ez a leves megfekszi a gyomrukat!

Vezérigazgató elvtárs 2011.10.04. 22:59:18

@high up!: Köszi ezt a videót, igazi kincs.
Ezt kéne vetíteni minden iskolában a gyerekeknek, hogy tanuljanak a szellemi nyomorék elődeik hibáiból.
A proli nyugdíjasklubokról már nem is beszélve.

2011.10.05. 00:13:56

@lajos0: Meg az is, hogy Demeter Ervin bocsánatot kért. Napvilágra került egy olyan beszélgetés hanganyaga, ahol valami Grespikkel arról beszélgetnek, hogy a rendőröket Húzzák magukkal a Kossuth tér felől az Astoria irányába!!!!

2011.10.05. 00:37:24

@high up!:

Gondolkozz! Mitől koncepciós egy per?

Na? Gyerünk! Fogalmazd meg! Hogy az ítélet már előre meg van írva, nem?

Ez nem jellemzője ezeknek?
Ja, hogy akkor nem úgy hívták?

Miért, honnan tudod, hogy hívták Istvánt a maga idejében?

leponex 2011.10.05. 08:03:26

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Demeter úr nem bocsánatot kért, hanem bocsánatkérést vár el amiatt, hogy Debil és Gyik lehallgatott beszélgetését célzatosan és hamisan vele hozzák kapcsolatba.
Nos, körülbelül ennyire hiteles az amit például a 2006-os 'októberi sajnálatos eseményekkel' kapcsolatban eddig is kommenteltél.
Természetesen ebben semmi meglepő nincs.

leponex 2011.10.05. 08:15:55

@czjanos:
" ha Gyurcsány Ferenc ennyire a "levesben van", akkor miért foglalkozik vele "

- Kedves Bárdunk fórumán ki sem hagyhatnák Ferenc testvérünket, hiszen az egész róla szól :)
- amint azt már sokan megfogalmazták, Ferencünknek nagyon sok és nagyon eredményes tevékenysége van-volt-és lesz abban, hogy komolyabb politikai ellenfele ne legyen egy ideig a jelenlegi kormánynak. Ez szerintem nem igazán jó az országnak, de közvetlen érdeke nekik, ehhez nyújt további segítséget Ferenc. Persze hogy meg kell becsülni az ilyen támogatót.

- természetesen még akár félhetnek is Ferencünk politikai feltámadásától, ha az összehozhatná a jelenlegi 'demokratikus ellenzéket' egy táborba.
( Különös bája van e rendszerváltozás kori szdsz-es bárgyú szlogent hallani annak szájából, aki ellen épp az egykori liberális 'demokratikus ellenzék' lépett fel :))) De Ferencünktől megszokhattuk, hogy eredeti ötletek hiányában gyakran vesz át politikai ellenfeleitől szóhasználatot, fogalmat, célokat, egyebet.

lajos0 2011.10.05. 16:58:42

@Könnyen elkaptuk, uram!: Hát ez a nem osztogatnak, hanem fosztogatnak klasszikus esete. Mindemellett Demetert és Grespiket is félkegyelműnek tartom, de kicsit összekeverted a dolgokat egymással :-)

lajos0 2011.10.05. 17:06:01

Ha az ítélet már előre meg van írva,
akkor mennyit is fog kapni Fletó ?
Stohlról is sokan remélték, hogy sittre kerül, akkor az is koncepciós volt ?

De mikor a saját magát is bevádoló Nógrádi Zsolt vallomását nem volt hajlandó komolyan venni a bíróság az véletlenül sem volt koncepciós per. Mert nem hallottam ajvékolást.

evila3 2011.10.06. 15:29:04

@Arbet: nagy szerencsénk,hogy a mostani miniszterelnökünk ennek pont az ellenkezője,..........

trolltartó 2011.12.22. 13:44:23

Ti ostobák! Vegyétek már észre, hogy itt nem Orbán a felelős mindenért, egyszemélyben! Ez egy komplett maffia, ami a nyakunkra ült! Nem csak orbánkának kellene takarodnia, hanem az egész fideszes söpredéknek!
süti beállítások módosítása