Három napig olvasgattam a bloggerek véleményét, mit szólnak a Hír TV állításához. Elfogadják-e a Fidesz-közeli televízió "bizonyítékait" a Gyurcsány-féle szakdolgozatról? Látom, hogy sokan készen vannak az ítélettel, ezért én csak néhány kérdést vetnék fel.

Egyelőre.

 - Hiteles-e az "bizonyítás", amely nem a két hiteles, az egyetem által elbírált szakdolgozatra épít? A két dolgozat ugyanis, mint corpus delicti, hiányzik.

- Kinek volt érdeke a két szakdolgozat eltűnése, ellopása? Gyurcsánynak, aki így nem tud védekezni a saját dokumentumával, vagy a Hír Tv-nek, amely egy senki által hivatalosan nem hitelesített munkapéldányra hivatkozgat?

- Hiteles-e az a "bizonyítás", amely szakdolgozatnak fogad el egy állítólagos munkapéldányt, amelyet az anyós őrzött meg? Ezt az úgynevezett munkapéldányt nem látta az egyetem. Nem iktatta, nem bírálta el és nem osztályozta.

- Hiteles-e az a bizonyítás, amely utólag szembesíti a Gyurcsány Ferenc szakdolgozatára adott egyetemi bírálat oldalszámait és adatait, egy, az egyetemre be sem adott szöveg oldalszámai alapján? A Hír Tv által hitelesnek elfogadott munkapéldányról azt sem tudjuk, másolata-e a sógor dolgozatának, esetleg abba még beledolgozott, hozzátett, elvett belőle, netán az egész utólag készült némi technikával, hogy stimmeljen néhány adat a Gyurcsány-féle egyetemi bírálat pontjaival?

- Létezik az, hogy a Rozs család sem őrizte meg az igazi dolgozatot? Ők maguk is munkapéldányt emlegetnek, amelyről csak a Hír TV állítja, hogy azonos a beadott szakdolgozattal, de ezt bizonyítani, mivel a Rozs-dolgozat is hiányzik, képtelenség.

- Miért nem áll elő senki Rozs sógor szakdolgozatának hivatalos egyetemi bírálatával? Vagy az sincs meg? Netán nem egyező adatokat tartalmaz a munkapéldánnyal?

- Nem különös, hogy a pécsi egyetem oktatási igazgatója, aki felelős a szakdolgozatok őrzéséért, biztonságáért, momentán fideszes önkormányzati képviselő? Kinek lehetett kulcsa a szekrényhez? Vagy kinek adhatott engedélyt a megnyitásra? Hogyan őrizte a fideszes ember a kulcsot, ha nem adta oda senkinek, és valaki mégis ellopta a két (!!) szakdolgozatot? 

- Ha "befújja a szél" a két dolgozatot utólag és váratlanul, hihető lesz, hogy azok azonosak az eredetiekkel, miután nem az egyetem iktatószekrényéből vették elő őket, hanem az eltűnés bejelntése után hetekkel?

- A hírhamisításban jeleskedő, a Magyar Nemzethez ejtőernyőztetett Élő Gábor, és a korábban drogdílernek 1,5 milliót ajánló Hír TV biztosan hiteles tényfeltáró hírforrás?

- Az nem lehetséges, hogy a munkapéldány nem is a sógoré, aki magabiztosan állítja harminc évre visszamenőleg, hogy mi volt egy ház összes polcán és fiókjaiban?

- Eközben hova tűnik a hírekből Orbán Viktor be nem vallott házátalakítása? Hol van Ángyán József állítása, amelyet Budai Gyula sem cáfol, miszerint az állami földek 77 százalékát fideszes figurák kapják? Hol a Közgép-Simicska-sztori? Hol az adóemelés tételeinek tisztázára, hogy mindez mennyi terhet rak majd a családokra?

Egyelőre ennyi. A többit az olvasóra bízom...

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr134481108

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ülj le Feri, egyes 2012.05.01. 14:00:15

Őszintén szólva egyre jobban szórakoztat a nagy magyar szakdolgozat-háború, és kíváncsian várom, hogy ki lesz a következő bukó. Balegyenes-Jobbhorog. A helyzet viszonylag egyértelműnek tűnik. A KISZ-es megbizatása miatt elfoglalt Gyurcsány Ferencnek ne...

Trackback: Trónok harca - Felpörgött az előrehozott birodalmi választási kampány 2012.05.01. 13:16:44

Robert király halála ill. a Joffrey király származását firtató tényfeltáró cikkek után kialakult legitimációs válságban a pártok előrehozott választások kiírásában egyeztek meg. A választás azért is sürgető, mert a birodalomban megindult belső, elsősor...

Trackback: „Elnézést, Virág Elvtárs, ez az ítélet…” 2012.05.01. 11:05:23

Sorban állnak a bloggerek Gyurcsány Ferenc politikai temetésére. Egyre-másra jelennek meg a posztok arról, hogy „ha beigazolódna a gyanú”, akkor minek kéne történnie, mekkora béna, balfasz, szemétláda lenne a volt miniszterelnök, és mindenk...

Trackback: Barter 2012.05.01. 09:49:50

Ami elsőre úgy tűnt, hogy nem több figyelemelterelési és szarterítési próbálkozásnál, válaszul a Schmitt botrányra, úgy néz ki, még sincs minden alap nélkül.Gyurcsány szakdolgozatáról egyre több érdekes momentum derül ki, maga Fletó pedig egyre jobban ...

Trackback: Gyurcsány diplomamunkája: mindkét oldalon elvakultság 2012.05.01. 08:45:14

Az egészben az a szomorú, hogy kérem ez az, ami a magyar megmondóemberek, újságírás, szellemi "elit" bizonyos hangos részéből jellemzően kijön. Elvakultság, zsigeri hozzáállás van ezerrel. Értelmes, racionális gondolkodás, pontos, precí...

Trackback: A szakdolgozat és a hiányzó bizonyítékok 2012.05.01. 08:09:02

Hiteles-e az „bizonyítás”, amely nem a két hiteles, az egyetem által elbírált szakdolgozatra épít? A két dolgozat ugyanis, mint corpus delicti, hiányzik.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mózsi bá (törölt) 2012.05.01. 20:13:02

@Sadist: Természetesen belemehetünk abba az utcába is, hogy o.v. egyszeri nagyarányú adócsökkentésről hadovált, aztán lett egy nagy semmi, de közben jött az áfaemelés, most csekkadó, stb.
Aki ezt joggal számonkéri rajtuk, annak igaza van.
De ez akkor sem ugyan az, mint ha valaki csak a hatlom megtartását szem előtt tartva két évig hazudik, nem dolgozik, trükközik, mindezt az adófizetők pénzén. Az az ember, aki ilyesmire képes, sok mindenre képes. Ezért írtam, hogy a gyanu az ő esetében ezzel a múlttal...
A korrekt hangnemed mindenesetre figyelemre méltó. Köszi.

lajos0 2012.05.01. 20:13:40

@dr. Kóser Malac: "A szadit orbán beépített vakondja - kebelbéli jó barátja - a fodor gabi vágta haza a führeretek parancsára!"

Hát jó, hogy nem a Retkes Attila. Amikor Kóka csalással elnök lett, akkor sem volt már sok amortizálni való rajta. Puzsérék akkor már sokat élcelődtek ezen a pont FM-en a Szélsőközépben, mikor Kóka közölte, olyan eredményes szeretne lenni, mint Kuncze Gábor. Kuncze alatt is folyamatos mélyrepülésben volt a szadesz, és ha Kóka viszi ezt a vonalat, akkor hamarosan eltűnik. Kóka túltett mesterén, áldott legyen a neve :-)

Kóka annyira buta volt, hogy még a kettejük közti vitán is Fodor Gábor (adjunktus :-) szavait ismételgette, mert egy önálló gondolata nem volt.

héjakútmácsonya 2012.05.01. 20:13:54

@vakapad:

Rendben, félreérthető voltam. Ne Gyurcsány plágiumbotránya esetében vesd el a logikát, hanem Gyurcsány tetteinek megértése során!
Tehát, állításoddal ellentétben az, hogy Gyurcsány dagadt nyaki erekkel, vörös fejjel üvöltözik, nem azt jelenti, hogy igazat mond. Mert az nem logikus, hogy ha az ember igazat mond, akkor üvölt és vörösödik a feje.

Én sem zsigerből ítélem meg, hanem a nyilvánosságra került információkból és Gyurcsány viselkedéséből. Ezek az információk és Gyurcsány reakciói pedig arra mutatnak, hogy a vád igaz.

Viszont ha valaki úgy védekezik, hogy viszont vádol, márpedig Gyurcsány így védekezik, akkor neki is bizonyítania kell! Például azt, hogy az exanyós csalt, és egy kamu szakdogát adott át a tényfeltáró újságíróknak, melyet mondjuk a Fidesz írt Gyurcsány lejáratására, nem pedig fia szakdogájának egyik példányát. Gyurcsány egy vérgőzös összeesküvést vázolt ma fel, melyben benne van a volt anyósa, exsógora, a Fidesz, az egyetem oktatási igazgatója, meg még ki tudja kicsoda. Ja, és mindenki csal és hazudik, csak ő mond igazat. Szerintem, ez azért így együtt cseppet valószerűtlen. Sokkal valószerűbben, életszerűbben és egyszerűbben fest a dolog úgy, hogy Feri lenyúlta egykori szakdogáját, és azt a saját nevén adta be.

rostast 2012.05.01. 20:15:01

Nekem leginkább az a nem hiteles, hogy GyF nem őrizte meg a szakdolgozatát... Aki járt egyetemre, tudja, hogy a legtrehányabb is előkapja néhány perc alatt. Mert olyan azért nem mindennap íródik - bocsánat, másolódik.

héjakútmácsonya 2012.05.01. 20:15:05

@vakapad:

Rendben, félreérthető voltam. Ne Gyurcsány plágiumbotránya esetében vesd el a logikát, hanem Gyurcsány tetteinek megértése során!
Tehát, állításoddal ellentétben az, hogy Gyurcsány dagadt nyaki erekkel, vörös fejjel üvöltözik, nem azt jelenti, hogy igazat mond. Mert az nem logikus, hogy ha az ember igazat mond, akkor üvölt és vörösödik a feje.

Én sem zsigerből ítélem meg, hanem a nyilvánosságra került információkból és Gyurcsány viselkedéséből. Ezek az információk és Gyurcsány reakciói pedig arra mutatnak, hogy a vád igaz.

Viszont ha valaki úgy védekezik, hogy viszont vádol, márpedig Gyurcsány így védekezik, akkor neki is bizonyítania kell! Például azt, hogy az exanyós csalt, és egy kamu szakdogát adott át a tényfeltáró újságíróknak, melyet mondjuk a Fidesz írt Gyurcsány lejáratására, nem pedig fia szakdogájának egyik példányát. Gyurcsány egy vérgőzös összeesküvést vázolt ma fel, melyben benne van a volt anyósa, exsógora, a Fidesz, az egyetem oktatási igazgatója, meg még ki tudja kicsoda. Ja, és mindenki csal és hazudik, csak ő mond igazat. Szerintem, ez azért így együtt cseppet valószerűtlen. Sokkal valószerűbben, életszerűbben és egyszerűbben fest a dolog úgy, hogy Feri lenyúlta egykori szakdogáját, és azt a saját nevén adta be.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2012.05.01. 20:21:14

@rostast: nekem sose volt saját példányom. tanszék kapott, irattár kapott, bíráló megkapta pdf-ben email-ben, nekem meg megvan valahol doc-ban.
ez nem gyurcsány ellen vagy mellett szól, csak mondom.

Larry Silverstein 2012.05.01. 20:24:15

@vakapad: Köszi. Nekem legyőzött embernek tünik, megsemmisültnek. De 2%-nak még tetszik.

rostast 2012.05.01. 20:25:22

@droid_: ok, értve, de amikor az aminózus íródott (ahogy az enyém is), akkor még nem voltak ilyen elektronikus hókuszpókuszok és a kötők minimálisan hármat vállaltak, amiből egy törvényszerűen a gyártónál maradt.

Scagnetti 2012.05.01. 20:25:46

@nemecsek ernő áruló: "Magánemberként miért ne mehetett volna ki Ferenc testvér az LMP tüntetésre? "

Azért, mert a kutya sem hívta oda. Az LMP saját magát akarta mutatni az akcióval, nem Gyurcsányt reklámozni. De őt, lévén kellően pofátlan, ez nem akadályozta meg abban, hogy lenyúlja a műsort.

vakapad 2012.05.01. 20:31:37

@Larry Silverstein:

Azért vigyázz a wishful thinking jelenségre.

lajos0 2012.05.01. 20:32:02

@leponex: "Horn gyula a szocialistákkal soha, vele meg aztán pláne nem koaláló aztán mégis liberálisokkal szabadították meg az antiszemita Mdf-től a horthysta revizionista igában senyvedő országot"

Arra emlékszem, hogy akkor is éppen le lett győzve a fasizmus, de ennek ellenére a Freedom House a részlegesen szabad kategóriába tette Magyarországot, jelentsen ez bármit is. Szerintem a neten kívül mondjuk nincsenek igazán független médiumok. A Puzsérék műsorait szerettem mondjuk, mert amelyik politikussal sikerült interjút csinálniuk, az menekült 3 perc után. És érdekes módon a most végletekig szervilis Rónai Egon volt a főnökük. Persze egy egyházi tévénél nincs olyan nagy játéklehetősége Egonnak, de biztos pénz :-)

vakapad 2012.05.01. 20:33:38

@Scagnetti:

Hát igen. Ő le tudja nyúlni. Te meg én hiába mennénk oda, még akár bohócjelmezben is ...

J.László 2012.05.01. 20:34:02

@dr. Kóser Malac:
Aztán nem nektek vannak folyton összeesküvés elméleteitek.

vakapad 2012.05.01. 20:37:31

@lajos0:

Milyen igaz. Akkor le lett győzve a fasizmus, mostanra meg mi lettünk legyőzve, de kurvára, hála hősies vezérünk nem mindennapi aktivitásának és jó iránykijelölésének.

Diocles 2012.05.01. 20:37:44

Gréczy úr,

jobbosként írom ezt, gratulálok:

Gyurcsány a mai beszédet szerintem mintaszerűen oldotta meg, SP-vel ellentétben, aki minden interjújával csak rontott a helyzeten.
persze még GyF is ronthat, ha eltér a mai sablontól...

a mai beszéd főbb pontjai, mind-mind nagyon eltalálva:

1. a sajtó befenyítése alkalmas lehet arra, h levegye az ügyet a napirendről, főként a balmédiában.

nagyon nem szép megfenyegetni a médiát, de itt bejöhet, hiszen van egyrészt egy személyre szabott, és hihető fenyegetés ("kiperellek a vagyonodból"), másrészt egyetlen balos orgánum sem engedheti meg annak kockázatát, h akár pár száz dühödt Gyurcsány-fan bojkottálja emiatt az ügy miatt...

2. a többi ellenzéki szereplőhöz hasonlítja magát, akik szintén sérelmeket szenvedtek el, mint Veres, Dávid, Szilvásy, stb.

a vissza nem vonulási szándék megerősítése is fontos, hiszen jelzi a rivális ellenzéki pártok számára, h kár a karaktergyilkosságra ráerősíteni, hiszen számolni kell még vele...

3. az ideológiai harc kiélezése, "ha harc, legyen harc", nem érvelni akar, nem "középre beszélni", ahogyan TG mondaná, hanem felkorbácsolja a balos tömegek Orbán-gyűlöletét, ami egyáltalán nem nehéz.

fludd 2012.05.01. 20:38:55

Zsófi! Az összesküvés el életed csak abba sántít, hogy a Fidesz, hogyan lophatta el Fletó szakdolgozatának saját példányát az Apró villából? Hiszen, ha a saját példámy meglenne, akkor azzal tisztázhatná magát a gazdaszervezeted a vádak alól. Elég csak Fletó nyilatkozatait meghallgatni egymás után. Nem fedik egymást a hazugságai. De így végre fény derült a DK rövidítés igazi jelentésére: Diploma Kéne... :)

Scagnetti 2012.05.01. 20:39:39

@vakapad: Én nem is mennék oda egy olyan rendezvényre, ahol tudom, hogy nem örülnek nekem. Főleg nem úgy, hogy magamat reklámozzam általuk. Arról meg már nem is beszélve, hogy ezzel őket is kellemetlen helyzetbe hozom, mivel a jelenlétem, finoman szólva is nem vet jó fényt senkire.

De persze Fletót mindez sosem izgatta. Kihasznál bárkit és bármit, ha arra van szüksége.

kela-bá 2012.05.01. 20:42:38

"Mocskos dolog a politika." mondta GY.F. volt miniszterelnök S.P. köztársasági elnök lemondása pillanatában. " Mocskos politikai lejáratás folyik ellenem" ezt meg ma mondta. Ki kellene már keveredni a mocskolódásból mindenkinek. Meditáció,vagy ima talán jót tenne...Gyurcsány úr meg inkább a termelő eszközeit fejleszthetné, munkát adhatna még több embernek "EURÓPAI" fizetéssel, és tisztességesen adózhatna.
Igy válna hasznára a hazának ! Nem igaz?

További szép estét !

kovego 2012.05.01. 20:46:32

es hol van ferenc sajat peldanya?
amikor en diplomaztam olyan szegenyek voltunk, h csak a 2 kotelezo peldanyra volt penzunk. 1 ev mulva visszamentem, kivettem a konyvtarbol es lefenymasoltattam! ma is tudom, hogy melyik dobozban van, hiaba koltoztem en is 6-szor! lehet, hogy azert tudom, hogy hol van, mert en buszke vagyok ra, mert en irtam,es nem masoltam!!??
nem is a masolassal van itt a baj,hanem ezekkel a bena kifogasokkal,es hazudozasokkal.
ferenc sem jobb a deakne vasznanal,ahogy pal sem volt az!
szanalmas,hogy ilyen emberek vezetik ezt az orszagot,es ez a birka nep is szanalmas (velem az egyutt), aki ezt hagyja!
ebben az orszagban soha senki semmiert nem vallalja a felelosseget!!!
pal sem azert mondott le,mert plagizalt,hanem mert megosztotta az orszagot! de mint tudjuk ez mar csak okozat volt.
tisztelt greczy ur! az is szanalmas,es ovodas modszer valakit ugy vedeni,hogy ez biztos figyelem eltereles a fidesz reszerol,mert pont on akar figyelmet elterelni!

vakapad 2012.05.01. 20:47:12

@héjakútmácsonya:

Jelenleg egy vád van, mégpedig az, hogy Gyurcsány plagizált (ennek mértéke, azaz az átvett anyagok mennyisége kérdéses egy szakdolgozatnál és egy doktorinál is, az előbbinél nem követelmény az önálló eredmény, csak egy téma kidolgozása a feladat hozott anyagból, az utóbbinál viszont igen). Ezt a vádat kellene bizonyítani. A bizonyítékok jelenleg el vannak veszve (persze várom, hogy a Hír TV mikor rántja elő ezeket, addig vár, gondolom, amíg Gyurcsány rendesen bele nem kavarodik). Az természetesen tévedés, hogy Gyurcsánynak bármit bizonyítania kellene. Maximum cáfolni a bizonyítékokat, ha tudja.

jelenleg várakozó állásponton vagyok, ugyanis van gyanú, de konkrét bizonyíték még nincs. A krimikben ilyenkor szoktak a bírótól házkutatási parancsot kérni.

vakapad 2012.05.01. 20:49:35

@kovego:

Ejnye, ejnye, miért keresi mindenki Gyurcsánynál a szakdolgozatot? Az ő feladata jelenleg ülni és várni. Jelenleg az ellenfél lép.

vakapad 2012.05.01. 20:52:38

@Scagnetti:

Én úgy gondolom, hogy mivel Gyurcsánynak két lehetősége volt (vagy lemegy, vagy nem), azok közül választhatott, hogy "ellopja a showt", vagy "gyáva volt vállalni a rendőri intézkedést, pedig egyetértését fejezte ki az LMP akciójával". Ő az előbbit választotta, ugyanis tökmindegy hogy utóbb miért fogják lebarmolni, a lebarmolás ugyanis biztos volt.

vakapad 2012.05.01. 20:56:45

@kela-bá:

Hát, meg tetszett lepni, azt ugyanis még nem hallottam, hogy Gyurcsány nem adózik tisztességesen. Szabadságon van Budai Gyula, vagy alszanak ott a Hír TV-nél?

Scagnetti 2012.05.01. 20:57:18

@vakapad: Senkinek eszébe nem jutott volna azért beszólni Gyurcsánynak, hogy miért nem ment le. LMP-s rendezvény volt, és ha nem megy le, az is marad. Csak róluk beszéltek volna ennek kapcsán, ahogy azt az LMP szerette volna.

Ferinek két választása volt, ellopja a showt vagy nem lopja el. Ellopta, mert neki állandóan elöl kell lenni, mindegy hány embert kell ezért letaposnia.

Diocles 2012.05.01. 20:59:43

@vakapad:

kábé nulla esélye van annak, h a HírTV-nek megvan Gyurcsány eredeti dolgozata, azaz, bizonyítékuk is van.

- már rég bedobták volna, egyértelmű volna az ügy, nem túl életszerű, h várnának vele.
a hvg sem várt a bizonyítékokkal, a bolgár fazonnal egyből előálltak, később derült ki, h van még német "szerzőtárs" is

- amikor leselejtezték, akkor Gyurcsány még ismeretlen figura volt, kétlem, h bárki is megőrizte volna. Minek?

Láthatóan Gyurcsány is arra építette fel a mai (egyébként mintaszerű) beszédét, h a HírTV-nek nincs bizonyítéka.

vakapad 2012.05.01. 21:05:23

@Scagnetti:

"Senkinek eszébe nem jutott volna azért beszólni Gyurcsánynak, hogy miért nem ment le."

Aha. Bár, esetleg, talán, elképzelhető egy Szijjártó vagy egy Selmeczi sajtótájékoztató, horribile dictu valami a pártsajtóban Bayer moderátorkodásával.

vakapad 2012.05.01. 21:06:39

@Diocles:

Vigyázz, nem ismered a Hír TV-t! Ha szerencséjük van, akkor Gyurcsány se.

Scagnetti 2012.05.01. 21:09:16

@vakapad: Ezt a hülyeséget miért erőlteted? Ki a fene szólt volna be azért, hogy Gyurcsány nem jelenik meg az LMP által szervezett, csakis LMP-s politikusok által végrehajtott tüntetéshez? Eleve a kérdés sem merül fel, hisz mi a fenéért kellett volna neki odamennie.

rurodatu 2012.05.01. 21:12:27

A Gyurcsány 1984-ben leadott dolgozata bírálatában az is szerepel, hogy a benne szereplő adatok 1978-ig vannak, ami a sógora 1980-ban leadott dolgozatában még normális, de egy 1984-ben leadott dolgozatban már semmiképpen nem normális.

Diocles 2012.05.01. 21:13:23

@vakapad:

ez az ügy most van a csúcsponton, most lenne értelme ütniük a vasat, amíg meleg.
nem hiszek a késleltetett hatásban.

De akárhogy is van, Gyurcsány nem indulhat ki másból, nem cselekedhet másként, mint aszerint, h a HírTV-nek nincs meg az ő eredeti szakdolija.

Ha meg mégis megvan (ami gyakorlatilag kizárt, lásd fenn), akkor meg úgy is mindegy, azon már ráér akkor filózni.

high up! 2012.05.01. 21:14:01

Debil Klós gyúrcsótány már megint csak pofázni tud, a sok kis nagyonmarha zombija meg még mindig beveszi ezt. Hülye Debilek, ha gyúrcsótány perelni fog, akkor az összes lopott vagyona rá fog menni a bukott bírósági ügyeire, nagyonmarhák!!

vkaresz6 2012.05.01. 21:19:37

A válasz a postban feltett kérdésekre: A HÍR TV szájából a bal oldal felé egyetlen vád sem lehet hiteles DE tény hogy a két szakdolgozatból Gyurcsány egyetlen példányt sem volt képes produkálni ami hogy úgy mondjam megalapozza azokat a vádakat amik alapvetően totál hiteltelenek lennének.
Sem a HÍR TV a baloldal felé irányuló vádjai nem hitelesek sem az ATV fidesz felé irányuló vádjai. Ezek bevallottan pártcsatornák az innen származó információkat a maguk helyén kell kezelni de ez esetben a körülmények erősen a HÍR TV t igyekeznek alátámasztani.
///
Gondolom a riporterek utasítása így szólt: Keress plágiumot a baloldalon és kezd Gyurcsánnyal. Nem hinném hogy akár a fideszben akár a HÍR TV ben bárki is komolyan gondolta volna hogy Gyurcsány plagizált. Nagyon szívesen megnéztem volna a HÍR TV sek arcát amikor rájöttek hogy PONT A GYURCSÁNY. XDDDDD

rurodatu 2012.05.01. 21:31:16

@vkaresz6: Gyurcsány maga mondta, hogy bérmálkozott is egy darabig. Akik bérmálkoznak is egy darabig, azok általában plagizálnak is.

www.youtube.com/watch?v=7HsnMWdAQFM#t=0m12s

kela-bá 2012.05.01. 21:31:41

@vakapad: "és tisztességesen adózhatna"
Jó, ez nem csak rá vonatkoztatnám, hanem mindenkire. De nem ez volt a "mondandóm" lényege, javaslom olvassa el még egyszer.
Egyébként nem GyF.legnagyobb gond.
Tegnap a Duna TV-n látható volt a Háború a nemzet ellen c. film I.része a négyből.
Aztán érdekes itt az Index GAZDASÁG cim alatt található: A pénzvilág elpusztit bennünket,majd magát cimű irás.

Szerintem jobb lenne pozitiv gondolatokat "sugározni" mint gyűlölködőket,ezt mindenkire értem. További szép estét !

high up! 2012.05.01. 21:34:49

@vkaresz6:

gyúrcsótány a kamerába mondta hogy:

1. ha volt ilyen dolgozata Rozsnak, akkor olvasta, s bolond lett volna nem felhasználni a sajátjához

2. olyan gyorsan akarta letudni a dipó munkát, ahogy csak lehetett

Ezek után aki nem érti, hogy lopcsányi megint bebukott mint Öszödön, az lépjen be hozzá Debil Klós zombinak.

Közben meg röhögünk rajta, ahogy a hibbantka szénné ég már megint! Annyi már az ideg rágta ránc gyúrtcsótány arcán, hogy az már egy geográfiai térkép!!

vkaresz6 2012.05.01. 21:39:18

@rurodatu: @high up!: Végigolvastátok a postomat? Semmi kétségem sincs afelől hogy plagizált.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.05.01. 21:39:24

www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA

nem pontosan értem ezt a kételkedést kedves Zsolti.
A videót nézegetve igen erőteljesen lejön, hogy Gyurcsány összes vizsgáit az atyaian aggódó MSZMP KB telefonjainak köszönhette.

Hát miből gondolod Zsolti, hogy ennek a szent embernek volt ideje egyáltalán szakdolgozatot írni, mikor neki többek között a Pécsi Dialógus csoportról kellett jelentgetnie, cserébe a vizsgái, és jegyei intézgetéséért, az egypártnak.

high up! 2012.05.01. 21:39:46

Amúgy meg biztos forrásból tudom, hogy a copypaste szakdolgozatot MEDGYESSY LOPTA EL.

Egyelöre kivár a gyúrcsótány által eltakarított Megyó, hagyja izzadni hibbant Debilkét, aztán majd egyszer rádönti a bizonyítékot.
Mondjuk a 2014-es választás elött két héttel. Addig hadd fosson a magyar baloldal valaha élt legnagyobb Lúzere!

Cobs 2012.05.01. 21:41:20

@vakapad: atyaég kicsit bötög vagy...azt ne számold ám hozzá hogy ma 80 % volt az államadosság, meg hogy kamat szolgalat 1000 millárd forint...ezt a haverjaid hagytak itt...sőtt a 13 havi nyugdijat is bajnai szüntette meg...

DE egyébként most nem erről van szó...hanem gyurcsány szakdogájáról...
vajon kinél lehet?

lehet hogy schmitt lopta el? :))

high up! 2012.05.01. 21:42:19

@vkaresz6:

Értem én, csak nem gyártok az eredményhez körmönfont esti meséket. A tények két mondatban összefoglalhatók és porig alázzák Debil gyúrtcsányt.

Egy igaz ember 2012.05.01. 21:47:16

Zsolti, lehetnél méltó magadhoz és megírhatnád a Bye bye Fletó szövegét. A zenét és az éneket hozzá mondjuk a Magyar Rózsa adhatná.

lajos0 2012.05.01. 21:47:33

@vakapad: "Akkor le lett győzve a fasizmus, mostanra meg mi lettünk legyőzve, de kurvára, hála hősies vezérünk nem mindennapi aktivitásának és jó iránykijelölésének."

Attól függ melyik nagy vezérünkre gondolsz, bár tulajdonképpen ettől sem függ. Nem röhejes kissé, hogy ez a sok az országért tenni akaró lánglelkű államférfi, meg az azóta több száz milliárdba kerülő tanácsadói sereg, eddig annyira sem volt képes, hogy egy vagyonleltárt csináljon. A magyar állam évtizedek óta olyan hülye, hogy azt sem képes számba venni, hogy mije van egyáltalán. Hiába irányította történész, jogász, közgazdász vagy menedzser, ennyi esze egyiknek sem volt, vagy ez nagyon is szándékoltan történt így.

vkaresz6 2012.05.01. 21:48:11

@high up!: Végülis bármit megér hogy végleg eltakarítsuk. Szóval legyen igazad vesszen a férgese. :)

rurodatu 2012.05.01. 21:53:27

Az agresszív Gyurcsány verekedni akar:

nol.hu/archivum/archiv-145785
Munkatársainktól| Népszabadság| 2004. július 17.
"Le kell verni a jobboldalt. Az én feladatom az, hogy ennek a politikai versengésnek irányt adjak, feladatokat szabjak, és azokat számon is kérjem, s ezt meg is teszem hezitálás nélkül" - mondta Gyurcsány Ferenc

folyamatábra 2012.05.01. 22:01:24

@vakapad: Sajnos, itt és most nem áll rendelkezésemre szó szerint. A lényeg az volt, hogy többes szám első személyben beszélt, kb.: ha nem tudunk örülni a sikereinknek (ország), akkor a legjobban tesszük, ha veszünk egy kötelet és fölkötjük magunkat.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.05.01. 22:03:21

@vakapad: elég erőset hozott fel. ha nem fogod fel, akkor sajnálom. nem fogom magyarázni, mert elég egyértelmű. az, hogy nem fogtad fel magadtól, jelzi, mekkora hülye vagy, kb annyi értelme voolna neked ezt magyarázni, mint Schmitt Pálnak. egy szinten vagytok.

lajos0 2012.05.01. 22:06:32

@vakapad: Hát, meg tetszett lepni, azt ugyanis még nem hallottam, hogy Gyurcsány nem adózik tisztességesen. Szabadságon van Budai Gyula, vagy alszanak ott a Hír TV-nél?

Valaki egyszer ennek már utánanézett. :

"A miniszterelnök a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének szentendrei küldöttgyűlésén szólalt fel.
Mint mondta: a magyarokban nincs megfelelő adótudatosság, mindenki többet vár el, mint amennyit a közösbe
belead...... (2006-06-27 13:24:30 vg.hu)

Gyurcsány Ferenc jelenleg is fennálló közvetlen vagy közvetett tulajdonú cégei:

1. Altus Rt.
2. ROTAB Kereskedelmi Kft.
3. ALDO Ingatlanfejlesztő és Hasznosító Tanácsadó Kft.
4. Magyaróvári Timföld és Műkorund Kft., illetve jogutóda a MOTIM Rt.
5. Gép- és Felvonószerelő Vállalat, majd Gép- és Technológiaszerelő Rt., végül ARK Vagyonkezelő Rt.
6. Béta-Roll Hengergumizó Rt.
7. Tisza Műtalp- és Gumigyártó Kft.
8. Acélkar Kft.
9. Dunántúl Termékenység Egyesülés
10. EMO-WIND Kft.
11. M-Automatika Kft.
12. MOTIM Műkorund Kft.
13. MOTIM-Kádkő Kft.
14. MOGÉPSZER Kft.
15. MESZ Kft.
16. MAVIKA Kft.

A múltbeli közvetett vagy közvetlen tulajdon:

1. ACCES V. Vagyonkezelő Kft.
2. DÉTELL Szolgáltató Kft.
3. GPS Vagyonkezelő és Gazdasági Tanácsadó Kft.
4. Balassagyarmati Fémipari Kft.
5. Fönícia Kereskedelmi Kft.
6. Fittelina Ingatlanbefektetési és -hasznosító Kft.
7. FORTUS Rt.
8. ROE Vagyonkezelő és Szolgáltató Kft.
9. SZÍV-ŐR Egészségügyi Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
10. Perfekt Rt.
11. Bakonyi Bauxitbánya Kft.
12. BAUXIT Bányavagyonkezelő Kft.
13. Nomentana Kft.
14. Agóra Marketing Tanácsadó Kft.
15. Altus Consulting Gazdasági Tanácsadó Kft.
16. Altus Luxemburg S.A.H.
17. PARTAGAS MANAGEMENT Kft.
18. PERTIA Könyvvizsgáló Rt.
19. PERFEKT-Akadémia Oktatási és Szolgáltató Kht.
20. ÁRKÁDIA-HOTELS Üdültetési Kft.
21. Enviroinvest Kft.
22. Hír-Rádió Kft.
23. M.A.B . Ingatlanhasznosító Kft.
24. TMI Kft.
25. LBS ECONET Rt.
26. Magyar Közbeszerzési Hírbörze Kft.
27. Perfekt Karrier Kft.
28. Bajalog Kft.
29. Első Magyar Timföldipari Kft.
30. GER-COM Kft.
31. MOTIM-KERLANE Kft.
32. MOTIM Alumíniumszulfát Kft.
33. Balassagyarmati Fémipari Rt.

vezető tisztség betöltése a múltban (felügyelő bizottsági tagság):
1. NSZ 1999 Lapkiadó Rt.
2. Hidrotechnika Rt.
3. Sárvári Mezőgazdasági Rt.
4. Vasiterv Tervező Rt.
5. MOGÜRT Rt.

Még szerencse, hogy futotta az 50 négyzetméteres lakótelepi lakásra (Sz.J.)"

elvhű társ 2012.05.01. 22:08:00

Ki kell mondanom nyíltan hogy nem szép dolog amit a Ferivel mostanában csinálnak.No nem a fidesz, mert azoktól az emberektől - ha szabad még egyáltalán használni ezt a kifejezést - semmi jót nem lehet várni.

Feri mindig kiállt az ügyért, amit képviselni kell egy baloldali embernek. Tudta hogy ez a küldetése, beleadta a szívét és a lelkét, és ezért elvárható, hogy megkapja a makszimális támogatást most, hogy a fidesz lakáj médiája ki akarja nyírni. Én aki követtem a pájáját már régtől fogva ki tudom jelenteni:Feri nem tesz semmit a maga érdekéből, mindig pártszerűen járt el és meg is érdemli a védelmet a Párttól.Megtette már egyetemi KISZ titkárként, amikor felvette a harcot a rendszer ellen aknamunkát fojtatókkal szemben, és mindent megtett hogy aki megérdemli az bekapcsolódhasson a mozgalomba. Hogyan lehet azt hagyni hogy a demokrácia ellenségei most őrajta áljanak bosszút a baloldaliságáért? Mijen baloldali ember aki beletörődik ebbe? Megbeszéltam a többiekkel és egyhangúan az volt a vélemény a szervezetnél hogy mi ezt nem fogjuk hagyni!

VT Man 2012.05.01. 22:14:04

@high up!:
"1. ha volt ilyen dolgozata Rozsnak, akkor olvasta, s bolond lett volna nem felhasználni a sajátjához"

Érdekes, hogy ha én valaki diplomadolgozatát látom, valahogy nem az a gondolatom támad, hogy "hülye lennék nem beadni saját nevem alatt"...

Érdekes...

VT Man 2012.05.01. 22:17:06

@Diocles:
"- amikor leselejtezték, akkor Gyurcsány még ismeretlen figura volt, kétlem, h bárki is megőrizte volna. Minek? "

Érdekes, hogy abból az évfolyamból senki másnak nem tűnt el a diplomamunkája (biosz-technika).

reálisan 2012.05.01. 22:21:45

Lassan egyre tisztább képet kap az ország arról, hogy micsoda mocskos alak a volt "miniszterelnöke". Ennél pofátlanabb, gátlástalanabb, erkölcstelenebb politikai kalandort szerintem nem találni a történelemben. Elképesztő aljas módon csúsztat. Ma a sógorát éjszakában élő fiúként jellemezte. Ebből annyi igaz, hogy Szabolcs, akit rajtam kivül fél Balatonfüred és Arács ismer vagy 20 évig éjszakai portás volt a Marina hotelben. Nagyon rendes fiú, őszintén sajnálom, hogy egy ilyen mocsokhoz ment hozzá a testvére!

lajos0 2012.05.01. 22:21:55

@folyamatábra: "Sajnos, itt és most nem áll rendelkezésemre szó szerint. A lényeg az volt, hogy többes szám első személyben beszélt, kb.: ha nem tudunk örülni a sikereinknek (ország), akkor a legjobban tesszük, ha veszünk egy kötelet és fölkötjük magunkat."

Nekem pont itt van :-)

"Szóval mindezt felejtsük el és egy pillanatra fogadjuk el azt, hogy csak ennyire vagyunk képesek. Hogy egy képesség nélküli, alkalmatlan, tehetségtelen néppé lettünk az elmúlt néhány évtizedben. Csak én erre azt mondom, hölgyeim és uraim, hogy így viszont nem érdemes élni. Tehát, hogyha így gondoljuk, akor menjünk le a pincébe, keressünk egy jó erős kötelet, meg egy viszonyleg erős gerendát és szöget, és kössük fel magunkat! Csak én azt szeretném kérni azoktól, akik ezt próbálják önökkel elhitetni, évek óta ezt próbálják súlykolni az önök fejébe, hogy legalább járjanak elő jó példával. És ha ők már mind végeztek, akkor mi meg mégiscsak gondolkodjunk el azon, hátha nélkülük többre mennénk."

Meg Ferenc élménybeszámolója is az esetről:

„Mi csináltuk meg a "köteles akciót" is. Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív, és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az - egy kis rossz szándékkal - ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket (...) És összerakjuk. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés.” – Debreczeni József: Az új miniszterelnök (Budapest, 2006, Osiris Kiadó)"

Shopping 2012.05.01. 22:24:20

Orbán Hazudik.
Gyurcsány hazudik.

Nem értem miért úvöltöznek itt habzó szájjal a fideszesek, de a másik oldalt sem értem.

Ez van.
Leváltotta a nép az MSZP t, de kiderült a Fidesz semmivel sem különb.
Le kell vonni a tanulságot és kész.

rurodatu 2012.05.01. 22:30:05

@Shopping:

"Leváltotta a nép az MSZP t, de kiderült a Fidesz semmivel sem különb.
Le kell vonni a tanulságot" :

Jobbik.

LuxCsab 2012.05.01. 22:42:53

Gércy, azt szeretem benned, hogy el sem kell olvasni az írásodat, mielőtt kommentelem, mert tudom, hogy már megnit derékig a gyurcsányi ánuszában forgatod a kommunista manipulátor nyelvedet.

tede 2012.05.01. 22:44:49

Nagy a hasonlóság a Schmitt ügyhöz. Ott is onnan indult a dolog, hogy semmi gond nincs a doktori dolgozattal. Itt is hallhattuk, hogy a szakdolgozat rendben van. Kíváncsian várom a folytatást.

Én csak 24 éve írtam a szakdolgozatomat, de a főbb részeire még most is emlékszem. Tudom, hogy mit másoltam benne, mit írtam én, de azt is tudom, hogy kitól másoltam.

Nem tudom, hogy a feledékenység elfogadható-e, mint érv. Én azt hiányolom nagyon, hogy rendben, nincs meg a dolgozat, de ha a Gyurcsány mondana pár részletet, miről szólt, milyen forrásokat használt, mi volt a megállapítás, javaslat, ilyesmiket, akkor szerintem el tudná oszlatni a gyanút könnyen.

Pobjeda Rezső fémipari TMK-s 2012.05.01. 22:45:29

Gyurcsány Ferenc a mi egyetlen utolsó reménységünk a csaló tolvaj fasiszta rezsimmel szemben. Veled vagyunk elvtárs ne add fel a harcot.
A munkás bére az égre kiált!

LuxCsab 2012.05.01. 22:45:53

Azt imádtam a legjobban, amikor gyurcsányi azt mondta, hogy azért fog perelni, mert neki a becsülete mindennél többet ér.

Jesszus... annak a sok tapsikoló baromnak ennyire amnéziája van?

LuxCsab 2012.05.01. 22:49:24

Grécy! csak vigyázz, mert ha a gyurcsány fingik, az bizony csúnyán beterít!

diesel12 2012.05.01. 22:56:39

Mit pörögtök itt egy bukott miniszterelnök diploma körüli vitáján? Ha a miniszterelnök ennyire rá van állva az csak az ő bizonyítványa. A sok fanatikus pedig ahelyett, hogy az új adóival, magánnyugdíjával miegymással foglalkozna ezt a semmi témát hajtogatja. Nagyon félhet a FIDESZ Gyurcsánytól, ha ennyire a vesztét akarják. Ez nagyon kicsinyes, pitiáner és beszari dolog. Schmitt közt.elnök volt Gy. F. jelenleg egy senki, legalábbis a pizícióját tekintve, ő senkit sem járat let, mindenesetre okos országimázst alakít Oláh Viktor és kormánya.

azbesztos 2012.05.01. 23:12:50

Feri megtalálta otthon a sógora szakdolgozatát, átírta a címlapon a nevét és beadta sajátjaként. Csalással szerzett főiskolai diplomát. Ezt követően beiratkozott az esti egyetemre, ahol főiskolai diplomája alapján év kedvezményekben részesült. Így az egyetemi diplomája is hamis, csalással szerzett. Ezt az embert páros lábbal kell kirúgni a parlamentből és a magyar politikai közéletből. Ilyen alak tevékenykedhet a spekulánsok és más handlék köreiben, de nem a közpénzek közelében, felelős politikai vezetőként.

Mr. Vissarionovich (törölt) 2012.05.01. 23:22:41

@diesel12:
kutya nem fél gyurcsánytól te másik szar.

a szartól nem fél az ember, hanem undorodik. nem azért húzom le a szaromat a WC-n, mert félek tőle, hanem mert a fekáliának ott a helye.

gyurcsány egy szardarab, el kell tűnnie a történelem pöcegödrébe végre...

diesel12 2012.05.01. 23:40:07

@Mr. Vissarionovich: tűnjön el ebben egyetértünk.
Meg abban is, hogy egy primitív kis névtelen "szar" vagy, aki ossza az észt remek színvonalon.

azbesztos 2012.05.01. 23:45:03

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció vezetője ilyen "furcsa helyzetbe keveredett".

Kevés olyan ember van, akinek mindkét szakdolgozata eltűnik, és még kevesebben vannak, akiknek a sógora azonos címmel ad be szakdolgozatot néhány évvel korábban.

Érthető, ha ebben a helyzetben ijedten, kétségbeesetten viselkedik a volt kormányfő, de ahelyett, hogy összeesküvés-elméleteket gyárt, az volna a megoldás, ha megtalálná a dolgozatát, elhárítaná az őt ért vádakat, és ezzel megnyugtatná a közvéleményt.
Ha ez nem sikerül, el kell tűnnie a közéletből.

Pobjeda Rezső fémipari TMK-s 2012.05.01. 23:50:36

Mikor beköltöznek a lakásodba a nácik és elfoglalják az országodat visszasírod majd Gyurcsány Ferenc igaz magyar miniszterelnök elvtársat. Csak addigra késő lesz, mert a nácik átjátszották rég az országot a testvéreiknek és nem lesz már országunk, mint 1920-ban elveszejtették a 2/3-át, most a maradékot is átjátsszák a világuralomra törő nácik kezére!!

leponex 2012.05.01. 23:52:50

@lajos0:
" most végletekig szervilis Rónai Egon volt a főnökük."

Az Egon érdekes figura azért. Figyelmetlenségből néha egész jókat kérdez, de aztán észbekap, és mindjárt tudja a helyes irányt. Olga asszony viszont lejtmenetbe kapcsolt, talán az Antónia tartja még magát ;-)

De amíg az Obersovszkit képernyő elé engedik - MIKROFONNAL -, addig a Patásnak még mindig a barátai a nagyobb ellenfelei :)

A Puzsér nekem változatlanul talány. A Hofira tett némi homályos utalást, mintha pozitívat. Nekem meg egyre inkább a kádári poshadás mintapéldánya ez az udvari bohóc, aki valójában elárulta ezt a fontos szereplőt. Tehetett volna másként, de valamiért inkább a 'bunkó kisember' volt számára a röhögni való. A vicces.

bgp 2012.05.01. 23:56:22

@kovego: én se tudom, hol van. Nem kell a munkavégzéshez, valahol valamelyik szekrény mélyén lehet. Mondjuk, jövendő politikusok jobb ha megőrzik, illetve közjegyzőnél leadják.

Mpatikus Eszetlenellenes 2012.05.01. 23:56:43

Régóta gondolom azt, hogy ez az ember eltűnhetne már a hazai politikai porondról, s ez megint egy adalék lehet hozzá. Eltünése OV szükségszerűségének a végét is jelenthetné egyben.

A messiásváró átlag magyar felfogás beszűkítette a társadalom jelentős részének valóságérzékelését. Isten őrizzen mindenkit a váteszektől, a szakadékba zuhanás ezekben az esetekben garantáltan honi sors.
Ha Gyurcsány másolt akkor "Shit"-hez hasonlóan levonhatja a konzekvenciákat.
A sors fintora, hogy Orbán ettől az embertől hogy tartott és tart a mai napig.
indavideo.hu/video/Orban_Gyurcsanyrol_1989-ben

Úgysem számít a pénz ha a bukott perekben a HirTv, vagy a MN végül mégis fizetni kényszerül...

De jó lenne már új arcokat látni, látni hogy a "fiataldemokraták" nem barázdált homlokú feudumokat gründoló talpnyaló "kvázi-üzletemberek", akik a hatalmukkal kereskednek, HANEM ismét magukat megméretni merő, tudó és akaró, s a morálról SAJÁT normákkal rendelkező valódi, mai fiatalok lennének. HALADNÁNK!!!
Amig a szorulás a beteg társadalom szervezetében fennáll, addig kérek minden valamirevaló fiatalt, ne hagyja magát a közöny, beletörődés, hitvesztés kartácsa által lemészároltatni... Vissza lehet ide később is jönni, tartással, egzisztenciával, teremtő tartalommal felvértezve, amit az akkori, talpnyalásból kikupált tohonya "nemesség" megbecsüléssel fogad majd.

Az új "PatóPálok" világa jött a mai fidesszel el, többségében gyülevész élvhajhász parazita spanok bulivilága. Ha nem vagy benne a buliban, nincs nagy jövőd, ha meg benne vagy, akkor meg véged van mint EMBER. (Lásd : a régi hatalom mai örököseit, akiknek java része ERKÖLCSI HULLA)

bgp 2012.05.01. 23:58:09

@Mr. Vissarionovich: ezt majd a választáskor eldöntik róla is meg az Orbánról is. Akkor elővéve ezt a dolgot nagyobbat szólt volna.

2012.05.02. 00:09:57

@high up!: Azon túl, hogy másolta a szakdogáját, mi van a perével? Most akkor börtönbe juttatja a fidesz? Nekem ez a plágium ügy olyan pótcselekvés!
Tudod: Gyurcsány lopott! börtönbe vele.
Ja, mégse tudjuk bizonyítani. Ge még jó, hogy van itt más! plagizált!
Azon gondolkozom, ha netalán ez az állítás se jön be, mivel vádolja meg a fidesz? Ülve pisil?

azbesztos 2012.05.02. 00:15:27

A dilinyós gyurcsány a teljes vagyonát elperelné annak, aki plágiummal meri megvádolni, padig csak egy hülye közszereplő, aki amíg a parlamentben páváskodik ezzel nehezen fenyegetőzhet, mert tűrnie kell a közvéleményt, ahogy Schmitt Pál is tűrte az ő mocskolódását, és rágalmait, egyébként is nincs az a hülye bíróság mely elhiszi, hogy nemcsak a főiskola és egyetem irattárából tűntek el dolgozatai, de mindkét szakdolgozatának saját eredeti, kézirati példányát is ellopták a lakásából.

2012.05.02. 00:17:25

@tede: Irigyellek. Már a címére sem emlékszem a szakdolgozatomnak. Hogy hol van? Többször költöztem, váltam, mit tudom én? Talán anyám tudja. Talán az ex nejem.
Mire kell az nekem? Úgy sincs semmi jelentősége. Idejétmúlt, a kutya se kéri.
Mondjuk a sógornak a sajátja megvan?

2012.05.02. 00:21:25

@azbesztos:" egyébként is nincs az a hülye bíróság mely elhiszi, hogy nemcsak a főiskola és egyetem irattárából tűntek el dolgozatai, de mindkét szakdolgozatának saját eredeti, kézirati példányát is ellopták a lakásából. "

Nincs az a hülye bíróság, aki ezt kérné.
A per így nézne ki: Gyurcsány rágalmazásért perel, a Hír Tv-nek bizonyítani kell.
Tehát a bíróságnak azt kéne elhinni, amit a hírtv állít. Ha a hírtv elő tudja kapni a bizonyítékokat, mondjuk a két szakdolgozatot, akkor nem rágalmazott. ha nem áll rendelkezésére, akkor igen.

átlátó 2012.05.02. 00:30:33

Zsolt! Mond mar meg az emberednek, hogy ne pörögje tul magat, meg ne is aggodjon... ebben az orszagban azok is artatlanok, akik egy harmonia menetet lopnak a slager gyartasahoz... ahhoz kepest pedig egy ilyen diplomaizemalör smafu... akkor erted öcsem te is, meg az az intendans is a masik oldalon... es jut eszembe... dilaj az embered, ha ilyen pörösködesekkel ijesztgelödzik, mondom, hogy dilaj... hokizhatna egyet a leghatso peronon, megnyugodna, - oszt annyi... :)

2012.05.02. 00:36:11

@héjakútmácsonya: Peched van, az Index hozza a felvételt . gyurgyány se nem vörös, se nem dagadnak a nyaki erei, se nem kiabál. A szokásos kimért, demagóg stílusában adja elő. Szörnyű nézni, hallgatni meg pláne, de ettől még amit írtál, nem igaz.

Clermont Vitriol 2012.05.02. 00:36:15

Gyurcsány a mai beszédével egyértelművé tette, hogy egy igazi hivatásos megélhetési rettegő és a egy politikai hatalommániás nimfa.

2012.05.02. 00:46:08

@vakapad: "A BÍRÁLATKÉNT BEMUTATOTT IRAT CSAK LÁTSZÓLAG PASSZOL:

I. a 35. oldalon Rozs - a műsorkészítők elmondása szerint, és láthatóan is - MÁR a borászattal foglalkozik, ellenben GyF-nek állítólag ez az utolsó oldala - amely viszont a szőlészetről szól.
II. Az 1978-at követő évekről VAN adat - de kevesli a bírálat.
III. Hogy Gyurcsány nem ír az erózió elleni védelemről, és Rozs sem, nos ez nem bizonyíték semmire.
IV. Az időjárásról szóló részt részletesen nem láthatjuk, de annyi látszik, hogy a 11-12. oldalon az éghajlatról van szó, a 13-on a csapadékmennyiséget említik. Kérdés, hogy a Technika-tanszéken mit értenek a földrajzhoz."

Érdekes egyezések ezek a bírálatokban. Amik nem egyeznek. Vagy mi van. Olyan bizonytalan vagyok. Vagy mégse? Na, megnézem ,mit mond a párt!

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.05.02. 01:01:35

@Kalmár:

Gyenge válasz, de miért is vártam többet, jobbat?

1.Azért rúgdos a fidesz egy bukott politikust, mert a fidesz számára bukottként is kiváló célpont? Jujj, ennél többet vártam volna, pláne a 2/3-tól...
Nem kellene talán ennél fontosabb dolgokkal törődnie a fidesznek? Mondjuk azzal, hogy végre tisztességesen kormányozzanak és ne csináljanak szemétdombot ebből az országból?
Kész röhej.

2. Nem szavaznának Gyurcsányra sokan? Te hol élsz, nem hallgatsz Klubrádiót? :-)
Egyébként pedig: ha valóban nem kapna GYF sokszavazatot (ne a hazug felméréseknek higgyj, azok egyik oldalról sem valósak), akkor miért fél tőle még mindig Viktor?
Vagy csak ahhoz kell ez a cirkusz (t.i. a demagóg populizmus része), hogy a hozzád hasonlókban fenntartsa a imidzst, hogy meglegyen a napi ellenségkép minden jobbernek?
Hm?

3. Szóval Gréczy szánalmas seggnyaló? - akkor mit is gondoljak a T. fideszes és kdnp-s urakról, akik oly sunyi módon fordultak el a kamerától, az SP plagizálásával kapcsolatos kérdést meghallván?
(SP esetében sokkalta nyilvánvalóbb és igazolt plágiumáról volt szó. Gyurcsány esete sem tiszta számomra, de bizonyítékot még nem láttunk, csupán ilyen-olyan nyilatkozatok láttak napvilágot - majd ha a HírTV, vagy mások előállnak GYF és Rozs úr ominózus dolgozatainak hiteles másolataival, akkor kerül végleges pont az ügy végére. Plagi bá esetében viszont a hvg anyag mr megjelenésekor kvázi bizonyíték volt - nem is mert Palibá perelni),

Gyurcsány az emlékezetes TV-vitában folyton hazudik?
Miből gondolod?
De mondd csak, mit csinál Viktor?
Mit csinál az a volt KISZ-tag, aki csont nélkül szavaztat meg a frakcióval egy hitelből finanszírozott mszp-s 100 napos programot (2002, MP választási ígérete), majd mikor 8 évvel később kormányra kerül, az "elmúltnyolcév" szlogennel jön??? Olyan bilire mutigat, amibe ő is tett valamit, nem gondolod?

Itt szögezem le: Medgyessy Péter 100 napos programja választási ígéret volt, annak betartása és megvalósítása tehát a szavazói felhatalamzás okán történt, ezért ő felelősségre nem vonható. (fideszes terminus).
Hol itt a baj?

Mondd , milyen érzés egy olyan pártban bízni, amelyik volt szocialisták és kommunisták egész szép kis hadából áll? Milyen érzés komcsiknak drukkolni???

Neked fogalmad sincs, milyen érdekes ( és a blogokon olvasott butaságok miatt sokszor milyen fájdalmas) középről pancsikolni ebben a nagy magyar dipólusos politikai valóságban. Van, aki Gyurcsányban, van aki Orbánban, de vannak, akik egyikben sem hisznek. Mindketten komcsi ivadékok, nincs, nem lenne szabad helyüknek lennie a magyar politikai életben.

Komolyan mondom, megérdemlik a zemberek, hogy ezek ketten (GYF + OV)ügyesen eljátsszák előttük azt, hogy értük folyik minden.
Ahhha, na, persze.

De vannak (egyre többen), akik tovább látnak ennél.
Ne haragudj kérlek, de azt kell mondjam, nem vagy része e halmaznak. Jogod van hozzá, persze.

Gréczy meg azt véd, akit akar, neki is joga van hozzá, persze.

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.05.02. 01:09:34

@Mpatikus Eszetlenellenes:

Stílusos egy komment, grat! És jó is!

De mondd, kérlek, mindez neked is csak terápia, ugye?
Mert akiknek szántad, azok nemigen értik meg szavaid, hidd el.
Más szólamokra lettek szocializálva és kondicionálva...

röhögő 2012.05.02. 06:03:46

@Kalmár: Mi van faszfej? Csak fröcsögni tudsz? Mégis lett elég blog ami Gyurcsányt ekézi?
A kurva anyádat, te hithű fideszes! Eszetlen szűk látókörű barom vagy, aki csak ugat és amikor sarokba szorítják akkor fröcsögésre vált. Anyázni én is tudok, az nem kunszt. A 4000 milliárdra nem tudsz válaszolni, mi?
Menj a picsába te kis féreg! Továbbra is vadászni fogok minden hülyeségedre és felhozok minden szart amit írtál.

röhögő 2012.05.02. 06:06:43

@Elhárított királycsel (ex-Zébácsi): Mit vársz ettől a hülyétől? Pillanatok alatt sarokba lehet szorítani, utána vagy eltűnik, vagy elkezd fröcsögni.

radikalisviccek 2012.05.02. 07:30:16

@puffatag: :D simicskának meg mi köze ahhoz, hogy az imádott kampósorrú hazudozó faszfejetek tovább hazudozik?

mindenki, aki az egyre egyértelműbb bizonyítékok ellenére ezt az embert védi, az nem csak erkölcsileg van ugyanazon a szinten, hanem még hülye is...

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.05.02. 08:59:51

@röhögő:

Terápia ez, semmi több. Nem várok semmit, már régen megtanultam, hogy a blogtérben igen kevesekkel lehet érdemben beszélgetni, vitázni.

Vannak itt ugyanis jópáran, aki a félreértés, a féligazság-hangoztatás és a csúsztatás nagymesterei. Számukra megírni a valót csupán ujjgyakorlat, semmi több.

hopptarisznya 2012.05.02. 15:21:31

@gréczyzsolt: Kedves Gréczy Zsolt! A munkapéldányos hazugságot miért nem veszi le a blogról?

ROZS SZABOLCSNAK MEGVAN A SZAKDOLGOZATA!!!

De az anyjának ajándékozta a nem bőrbe kötött "munkapéldányt", amiről a nyomda másolta a két bőrbe kötött példányt, és Gyurcsány ezt a "munkapéldányt" másolta le az anyósa házában.

Ez tök egyértelmű volt a Célpontban, és az MTV1 Híradóban is ahol mutatták MINDKÉT iratot. Maga ugyanolyan lusta, mint Gyurcsány, vagy direkt vezeti félre az embereket? (szintén, mint Gyurcsány)

héjakútmácsonya 2012.05.02. 17:00:00

@vakapad: „A bizonyítékok jelenleg el vannak veszve …

Nem mind. Gyurcsány először, úgy nyilatkozott, nem tudja, hogy valaki ugyanolyan címen adott be korábban szakdogát, mint ő. Amikor pedig az újságírók szembesítették azzal, hogy egykori sógora adott be ugyanolyan címen diplomamunkát, mint ő, csak épp 4 évvel korábban, Gyurcsányt úgy nyilatkozott, ha a füredi házban volt exsógora dogája, ovashatta, ha pedig olvasta, bolond lett volna nem felhasználni azt. Továbbá megvan Gyurcsány dolgozatának hiteles, főiskolai értékelője és az egykori sógor szakdogája, melyeket összevetve, a HírTV munkatársai azt tapasztalták, hogy Gyurcsány és exsógora dolgozatában ugyanazok a hibák, pontatlanságok találhatók, ugyanazokon az oldalakon. Tehát nem csak gyanú van, hanem megalapozott gyanú. Gyurcsány pedig fenyeget, mindazok anyagi tönkretételével, akik csalással gyanúsítják.

„Az természetesen tévedés, hogy Gyurcsánynak bármit bizonyítania kellene. Maximum cáfolni a bizonyítékokat, ha tudja.”

Nem tudja. Gyurcsánynak nincs válasza, legalábbis értelmes válasza arra, hogy miért ugyanaz az ő dogájának címe, mint a sógoré, az exsógor cáfolta, hogy a füredi házban bármiféle szőlészettel, borászattal kapcsolatos szakirodalom fellelhető lett volna akkoriban, leszámítva persze az ő szakdogáját.
Természetes, hogy a vádlónak kell bizonyítani, de a vádlotton is van bizonyítási kényszer, minimum belső kényszer. Gyurcsány viszont, saját állítása szerint, nem töri magát, hogy meglelje a becsületét megóvni képes szakdogáját. (Hát a Katus mamának sincs egy nyomorult példánya??!!)

Amit Gyurcsány képes felmutatni, az egy vérgőzös összeesküvés-elmélet, melyben a Fidesz, a Pécsi Egyetem, a HírTV, volt anyósa és sógora szövetkeztek politikai kinyírására, s e szerint az összeesküvés-elmélet szerint mindenki csal és hazudik, csak Gyurcsány mond igazat.
A bibi az, hogy jelen állás szerint több a bizonyíték arra, hogy Gyurcsány 23 évesen lenyúlta akkori sógora 1980-as szakdogáját és azt saját nevén adta le a főiskolán, s így lett neki diplomája. S ez utóbbi verzió élet-, és valószerűbb is, mint Gyurcsány vérgőzös összeesküvés-elmélete.

hopptarisznya 2012.05.02. 17:34:00

Klára asszonynak hogy éghet az arca, hogy egy szimpla, érettségizett pasisat vitt az Apró villába. Szar ügy! :-)

radiator1 2012.05.02. 18:03:26

Csak az lophatta el mindkettőt, ki tudta, hogy megegyezik. Ugyanaz a cím, ugyanaz a tartalom. Ez pedig csak egyvalaki lehet.
Egyedúl az ő érdeke mindkettő eltüntetése.
Te pedig Gréczy (Fletó nyalonc) ne mosdasd tovább mert Te is bemocskolod magad....

héjakútmácsonya 2012.05.02. 19:38:48

@radiator1:

Ha soha nem kerülne elő Fecó szakdogája, de tudnánk, hogy mikor lopták ki az egyetemről a két dolgozatot, de legalább azt, hogy mikor nem voltak már meg biztosan, az már bizonyító erejű lehetne. Mert, ha teszem azt, Rozs Szabolcs és Gyurcsány diplomamunkája Schmitt Pál plágiumbotrányának kirobbanása előtt már nem volt meg, akkor az elég egyértelműen vallana Gyurcsány ellen. Hisz Schmitt botránya előtt csak neki fűződött érdeke a két kompromittáló irat eltüntetéséhez, csak neki lehetett tudomása a csalásról.

radiator1 2012.05.02. 19:40:34

@elvhű társ: KISZ titkárként a párt államot kiszolgáva pont a demokratikus változások ellen küzdött féltve saját jövőjét, Apja lopott (fia is) most már ő is köztörvényes bünöző (Nomentana - elévült- de megtörtént)

radiator1 2012.05.02. 19:48:16

@röhögő: A stílus maga az ember!
Iratkozz be "má" végre az általánosba!

huhhhu 2012.05.02. 21:49:14

@VT Man:
Felhasználni valamit a sajátomhoz (főleg, ha utalok is rá), illetve a másét a saját nevem alatt beadni, nem ugyanaz a kategória. Ez így csúsztatás. Ez tipikus fideszes mentalitás. Ez az egész ügy nagyon hasonlít erre: hvg.hu/velemeny/20120427_ud_ugy_mdf_fidesz#rss

tiborc2008 2012.05.03. 03:17:17

Gondolom, igazmondó, miazhogy-becsületes ferencünk tűvé tesz mindent otthon, hogy előkerítse szakdolgozatának saját példányát, hogy képébe vágja a kételkedőknek.
:-)))

MIx 2012.05.03. 10:21:54

Munkapéldány aranyozott kötésben??
Ez nekem nagyon gyanús! Amikor (1970) diplomámat védtem, a szakdolgozatot mindenki egy példányban köttette be (sokba került), a saját példányt pedig dossziéba fűztük. Valahol még meg is van.
Lehet, hogy ez a munkapéldány dolgozat hamisítvány??
Tessék az igazit letenni az asztalra. Ahogyan egy kulturált demokráciában, jogállamban (azok vagyunk-e még??) szokás. Ahogy a HVG tette Plagibával.
Egyébként meg senkinek nem lesz több pénze a bukszában GYF dolgozatától. Az egész egy figyelem elterelési hadművelet a kormány két éve tartó bénázásáról, s arról, hogy a csóró embereknek kell megfizetni OV béna jobbkezének hadonászásával okozott kártevéseit.

Scagnetti 2012.05.03. 10:28:29

@MIx: Egyéni döntés, ki hogy csinálta. Nekem két teljesen egyformán kötött példányom van, az egyik az iskolában, a másik otthon.

"Az egész egy figyelem elterelési hadművelet a kormány két éve tartó bénázásáról, s arról, hogy a csóró embereknek kell megfizetni OV béna jobbkezének hadonászásával okozott kártevéseit."

Figyelemelterelés. De az is figyelemelterelés, hogy Fletó hívei állandóan ezt emlegetik. Mert ők is nagyon szeretnék elterelni az ügyről a figyelmet. Szóval 1:1.

N Karesz 2012.05.03. 12:11:01

Nagyon jó figyelemelterelés ' Most látom a hiradó,hu-n azt a hírt,hogy 700 forint lesz havonta a telefon beszélgetés' Erre mit mond a Fideszes hívő?Tapsol?Fizet 'Mi lett Orbán szabadságharcával?Nekem sok '
www.hirado.hu/Hirek/2012/05/03/08/Fidesz_Gyurcsany_csak_vagdalkozik.aspx
www.hirado.hu/Hirek/2012/05/03/10/Legfeljebb_havi_700_forint__percalapu_telefonadorol_egyeztetnek.aspx

röhögő 2012.05.03. 19:10:41

@radiator1: Téged ki a qrva anyád kérdezett?

krüger 2012.05.04. 00:02:19

A helyzet az, hogy ez a meccs már lefutott, Gyurcsány már politikai hulla. Ironikus, hogy Nomentana és Fittelina, Őszöd és Szalay utca után egy ilyen bagatell dologba bukik bele, dehát ez van. Nem kellett vonna belemenni Schmitt kisdoktorijába, és ezzel kinyitni a pofonládát. De a láda már kinyílt, és röpködnek a pofonok, hát Istenem, egybe ő is beleszaladt. Megértem, hogy hű táskahordozoói még egy darabig mentegetik a menthetetlent, de ez már a végjáték.
süti beállítások módosítása