Talán már a kedves Olvasó is észrevette, hogy amint megbukik valamivel a Fidesz, azonnal előjönnek valami gyurcsányozással. Szerencsétlen Orbán még mindig azt hiszi, hogy ha tévévitás lealázójának nevét odakeverik valamihez, akkor visszatér a 2010-es szavazóinak másik fele.

Mivel hogy az egyik felét már elveszítette úgy, hogy csak most jön az igazi adóemelés és megszorítás.

Vegyünk néhány konkrét példát!

Schmitt Pál, aki érinthetetlen, mégis csak megbukik, mert hát, lopott az istenadta. Erre mi történik? Valakik elkezdik keresni Gyurcsány szakdolgozatát, hátha hetekig napirenden tartható egy álsztori, hogy Orbán egyetlen igazi ellenfele talán nem is írt ilyet. Sőt, ha Schmitt igen, akkor ő miért nem. Alig pár nappal a vicces történet után a Tárki már 6 százalékra méri a holnap éppen három hónapja bejegyzett Demokratikus Koalíciót. Ennyire érdekelte ez a mese a magyarokat.

Vagy itt van a pillanat, amikor Orbán vállalja, hogy gyarmattá teszi Magyarországot, lefekszik a kipaterolt IMF-nek és Moszkvának... izé... Brüsszelnek. A hír kapcsán minden ellenzéki párt sajtótájékoztatót tart és válogatott jelzőkkel alázzák szét Orbánt és csomagját. Megszólal az MSZP, az LMP, a Jobbik - és a DK, jelesül: Gyurcsány. Erre megint mi történik? A kifli és magánnyugdíj-tolvaj, aki államtitkárként milliós fürdőszobát épített magának, és akinél kevés szerényebb képességű embert találsz a Házban, közleményében szerénységre inti a DK elnökét. Gyurcsánynak lassan meg kéne köszönnie Selmeczi, azaz Orbán buzgalmát, hiszen minden ilyen esetben a közlő visszaidézi, hogy mire reagált a Demokratikus Koalíció elnöke, így kétszer is megjelenhet az egyszer elmondott véleménye.

Másnap megint megbukott a Fidesz és jött a napi Gyurcsány. Az történt, hogy a bíróság kimondta, hogy Szilvásy György és Dávid Ibolya nemhogy bűncselekményt nem követett el, hanem egyenesen a köztársaságot és az alkotmányt szolgálták, amikor lelepleztek egy magán titkosszolgálatot. A bíró hosszas indoklásban "méltatta" a Polt Péter vezette ügyészség gyalázatos tevékenységét az ügyben, név szerint kiszerkesztve a vád tanúit, akik hiteltelenek voltak, élükön a jelenlegi kormányszóvivővel.

Nem, kedves Olvasó, nem az történt ezután, hogy a koncepciós vádat felügyelő Polt Péter lemondott, Selmeczi, azaz Orbán pedig a kézivezérelt sajtójában megjelent írásokért is bocsánatot kér az ártatlanul perbe fogottaktól. Á, dehogy! A bírósági üléstermet elhagyó Dávid Ibolya - az első Orbán-kormány igazságügyi minisztere - azt kapta, hogy elépattant a Fidesz-közeli riporter és nekiszegezte a kérdést: igaz-e, hogy ő és Herényi Károly Gyurcsány Demokratikus Koalíciójához csatlakoznak?

Nonszensz.

Tetszik ezt érteni? A riporternek elnézést kellett volna kérnie a több éves vegzálásért, hogy sárba tiporták a kérdezett becsületét, csak azért, hogy elfedjék a fideszes megfigyelési botrányt, és a vádlókból vádlottakat csináljanak. Ehelyett jön az álkérdés, mert ha nem is sikerül börtönbe küldeni az ártatlan Dávidot, legalább hozzuk összefüggésbe a nevét Gyurcsánnyal. Hátha erre még ugrik az ostoba fideszes.

Addig sem azzal foglalkozik a tábor, hogyan osztják el egymás között a földeket az Orbán-közeli parasztok Felcsút térségében.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr414475881

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Viktor szappanoperája és az IMF-hitel 2012.04.27. 13:08:31

Lehet valamit rosszul csinálni és csendben maradni, hiszen érzi az ember, a párt, a tábor, hogy vannak dolgok, amikről jobb lesütött szemmel hallgatni. Meg persze lehet valamit rosszul csinálni úgyis, hogy közben ezerrel bömböljük, hogy minden milyen f...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.04.27. 12:00:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Orbán feje csúnyán eltorzult az elmúlt 20 év alatt 2012.04.27. 11:58:54

Hogyan lett a huszonéves, a kádári diktatúra ellen lázadó srácból hatalommániás, acsarkodó diktátor? Az ilyen volt – ilyen lett fotó nem tudja a választ, csak a kiinduló állapotot és a végeredményt mutatja. Azt mondják, az ifjúkori babaarc ellepl...

Trackback: Kövér László az újságírókról: “nyikhaj, senkiházi, utolsó tollforgató terroristák” 2012.04.27. 11:54:07

“Kövér László csacsiságokat beszélt, nyilván feszült volt” – reagált a HVG főszerkesztője a házelnök hisztijére. Éppen csak azt nem tette hozzá, hogy Kövérnek talán megjött, attól annyira feszült, és azért illette az újságírókat a ...

Trackback: Mennyibe került nekünk eddig a Fidesz szabadságharca? 2012.04.27. 11:52:09

Naponta 700 millió, hetente 5 milliárd, havonta 20 milliárd, éves szinten pedig 250 milliárd adóforintba. Fejenként naponta több, mint 70, hetente 500, havonta 2000, éves szinten 25.000 forintjába kerül minden egyes magyar adófizető polgárnak a Fidesz ...

Trackback: Az IMF jön – Orbán marad? 2012.04.27. 11:15:32

Miután az Európai Bizottság szabad jelzést adott, a jelek szerint elhárultak az akadályok a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap között újrakezdendő tárgyalások elől. Kérdés azonban, hogy mindez milyen mértékű változtatásokat tesz szükségessé a ko...

Trackback: A Fidesz és a napi Gyurcsány 2012.04.27. 08:36:01

Szerencsétlen Orbán még mindig azt hiszi, hogy ha tévévitás lealázójának nevét odakeverik valamihez, akkor visszatér a 2010-es szavazóinak másik fele.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.04.27. 16:47:02

tételezzük fel, hogy gyurcsány szakdolgozata 1 üres oldal.
na és akkor mi van ?

Wahula Jakab 2012.04.27. 16:53:44

@SemBoga: 6% valóban félelmetes.Most az aztán vacog a jobboldal!

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.04.27. 17:02:06

@rockjano: "És azt is megjegyezném hogy a baloldal legalább hátra tudta állítani GyF-et a jobboldalnak meg még nem sikerült ugyanez OV-vel pedig talán jobb lenne..."
A baloldal? Jaj, ez fájt! A gazdasági lobby küldte el a francba Feltót, mielőtt nagyobb balhé lett volna.

Trackback 2012.04.27. 17:03:11

Kedves Posztíró,

kedves FIDESZ-esek, kedves DK, Gyurcsány, MSZP és a többiek.

Örülünk, hogy folyamatosan egymással vagytok elfoglalva az elmúlt 20 évben, de halkan megjegyezzük, hogy lassan csődbe megy az ország, és ezt mindenki meg fogja szívni, nem csak ti, vagy gyűlölt ellenfeleitek.

De leginkább mi fogjuk meginni ennek a levét, akik nem politizálunk, nem tépjük a szánkat, csupán becsületesen dolgozunk, adót fizetünk, gyereket nevelünk.

El kéne már végre gondolkozni ezen.

Egy ország van, egy nemzet, nem kettő vagy három, és 2.800.000 nem kétharmada a 10.000.000-nak!

Egyszer eljön az idő, hogy a józan többségnek elege lesz a felelős munka helyett végzett széthúzásból, mocskolódásból, harácsolásból és szájkaratéból, és mindenkit a Dunába lök, aki bármilyen pártfunkciót is végzett bárhol is az elmúlt 20 évben.

Ne várjátok ezt meg.

abaka 2012.04.27. 17:11:16

Par honapja el nem hittem volna, hogy ezt fogom egyszer mondani, de Greczy tovabb radikalizalodik. En mar akkor meg voltam rola gyozodve, hogy innen nincs lejjebb, de bennem szemlatomast nem lapul meg az a tehetseg, ami neki megadatott.

Mostanra mar elkezdtem sajnalni, mert egyreszt lesullyedt a megmosolyogtatoan szanalmas elmebeteg kategoriaba (ergo teljesen sulytalan es veszelytelen), viszont valoszinuleg roppant frusztraltsagban eli az eletet.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.04.27. 17:12:54

@abaka: hááát, amióta félre kefél a felesége, lehet is...

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.04.27. 17:17:19

@dr. Kóser Malac: Nem mondod .,..

Melyik DK-s kúrogatja a Zsoltink asszonykáját, amíg ő írja a mannát ?

rockjano 2012.04.27. 17:18:37

@dr. Kóser Malac: Hmmm és akkor Vityát miért nem küldi hátra ugyanaz a lobby???

Szerintem ez is összeesküvés elmélet.

Érezte az ember hogy a bizalom elpárolgott mögülle. Párton belül külföldről és a zemberek között is

Hogy Vitya mögül hogy párolgott el az sem kérdés gondolom, saját bázis még támogatja..még egy darabig...

rockjano 2012.04.27. 17:19:19

@abaka: Az ő vagyonával te is frusztrált lennél???

Csak gondolkoztatónak....

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.04.27. 17:20:45

@rockjano: Balhézik most valaki az utcán? Van most "rosszemlékű" (főleg az adott lobby számára) százlók erdeje az utcákon?

rockjano 2012.04.27. 17:21:22

@Trackback: Na ja amíg a népek egymást kúrogatják mi kis válllakozók addig szépen éhenhalunk, és ezt most konkrétan mondom....

kidon 2012.04.27. 17:21:35

@Mária: "Finkelstein, aki az Egyesült Államokban is nagy feltűnést keltett azzal, hogy konzervatív politikai tanácsadói múltja ellenére 2005-ben polgári házassággal legalizálta több évtizrdes homoszexuális kapcsolatát,"
Nocsak nocsak. A sorstársak egymásra találtak?
Ezek szerint a buzi amerikaiak segítik a buzi fideszeseket?
A buzi fideszeseket szó szerint kell érteni!

abaka 2012.04.27. 17:23:27

@dr. Kóser Malac: Pedig az meg akar meg is magyarazta volna. Igy viszont csak az ertelmetlen lezulles marad. Kar erte, egyszer regen meg egesz ertelmes dolgokat is alkotott.

rockjano 2012.04.27. 17:24:18

@dr. Kóser Malac: Akkor most az utca küldte el vagy a külföldi lobbisták???

A gazdaság most sokkal szarabb mint akkor volt gyakorlatilag minden szempontból... kkt-k sorra mennek tönkre...

(gyanítom nincs olyan pénzügyi háttér amelyik vadítja és pénzeli a szélsőséget mint akkor, persze bizonyíték nincs és nem is lesz)

nósumifan 2012.04.27. 17:25:42

@dr. Kóser Malac:

K.rva nagy mocsok bunkó vagy, maradjunk ebben.

Érdemi észrevételed van?
Vagy ez az erkölcsi és szellemi csúcspont nálad?

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.04.27. 17:26:10

@rockjano: A sok balhé miatt tarthatatlan volt a helyzete, ezért a lobbysták küldték el. Nem írtam, hogy külföldiek.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.04.27. 17:28:06

@nósumifan: Mi a gond libsikém ?
Orbánról lehet terjeszteni hogy veri a feleésgét, meghogy grácban ápolják, vagy félrekúr igaz ??

Ezeken a poénokon maszturbálsz otthon, és ennyire zavar ha kicsi Zsoltit is bántsák néha ?

rockjano 2012.04.27. 17:29:04

@dr. Kóser Malac: Tulképp mindegy hogy magától ment vagy küldték az kétségtelen hogy sokkal hamarabb kellett volna mennie.

Ez az aljas demagóg mostani rezsim talán nem kapott volna ekkora hatalmat.

GyF nem volt jó de a mostani helyzethez képest még ő is megszépül, az ember soha nem hiszi hogy lehet rosszabb pedig dehogynem :-( Rosszabb az mindig van...

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.04.27. 17:38:48

@nósumifan: Neked válaszoltam? Olvastad a kérdést is amire reagáltam, vagy csak jöttél trollkodni?

lajos0 2012.04.27. 17:39:41

@nemecsek ernő áruló: "Én láttam azt a TV vitát. Hang nélkül, mert nem arra voltam kíváncsiak, mit mondanak. És a helyzet az volt, hogy Gyurcsány egy magabiztos, erős ember benyomását keltette, akármit is mondott, néhol leereszkedőnek tűnt. Viktor pedig zavarban volt, azt se tudta, mit mondjon, hova kapjon."

Ez a lehalkított vita régi kommunikációs közhely, de úgy kevésbé volt vicces a hazugságverseny. De ha részedről te óriások csatájaként élted meg ezt a szánalmas hablatyolást, amit levágtak, akkor lelked rajta.

"Nem tudom, ezért vesztett-e, nem is érdekel. De hogy része volt benne, az biztos. Hanggal sem lehetett valami fényes győzelem."

Hát az iszapbirkózást sem azért nézzük, mert érdekel, hogy ki nyer.

leponex 2012.04.27. 17:41:21

@Szabványok:
A NYP-nak az volt a lényege, hogy ne(csak) felosztó-kirovó nyugdíjrendszer legyen, hanem tőkealapú is. Mert, ha marad a tiszta felosztó-kirovó, akkor 20 év múlva a nyugdíjasok éhenhalnak a dolgozók meg belerokkanak a járulékba."

Az Önkéntes Nyugdíjpénztárak - a 2. pillér - valóban ez alapján lett létrehozva, ahol a szabadon belépő saját jövedelmének tetszőleges részét a pénztárra bízva gyarapítja tőkéjét, amit nyugdíjas korában felhasználhat.
Ez a megtakarítás az állam számára is előnyös, ezért is támogatta adókedvezménnyel.

A 'Manyup' viszont az aktuális nyugdíj kifizetésének alapját képező , adó módjára az állam által beszedett nyugdíjjárulék egy részét magánszámlákra helyezte át, és ennek pótlására hitelt volt kénytelen felvenni, azaz államadósságot növelt vele. De azt is mondhatjuk, hogy az állam által felvett hitelt helyezték magánszámlákra. Még a beszedés költségeit is az állam, azaz a többi adófizető viselte.
E számlákat természetesen alapkezelgetők kezelgették, kockázatvállalás nélkül, fix jutalék felszámításával.

" A kérdés az volt, hogy hogyan kezeljék a tőkét. Kezelheti az állam is, de az állam rossz tőkés. "

Ebben az értelemben tényleg rettenetesen rossz tulajdonos, tőkés volt az állam, hitelt vett fel, és azt átadta az alapkezelgetőknek, cserébe még kockázatot is vállalt az állam, hiszen ezt az alapkezelgető nem tette meg.

Oszt ha épp csődbe megy egy jó tőkés bank, alapkezelgető, akkor jöhet az állam, a rossz gazda, és fizet. Ugye nem kell messzire menni vissza az időben.

****
Ettől teljesen függetlenül, ha az aktív ( adófizetők, nyugdíjjárulékfizetők ) aránya egyre kisebb, a nyugdíjból, járulékból,segélyből élőké pedig egyre nagyobb, akkor tényleg csődbe juthat az állam, és a felhalmozott magánnyugdíjból sem fog sokkal tovább jól élni, hiszen nem mlesz, aki ellássa, fogyasztási javait előállítsa.

Akkor is, ha csak felosztó-kirovó, akkor is ha csak magánnyugdíj lenne.

A Manyup az egyik legnagyobb privatizációs rablás volt, hogy ezt a kedvelt kifejezést használjuk.
Felszámolása az egyik legbátrabb, legkockázatosabb, de egyik legjobb döntése volt ennek a kormánynak.

nemecsek ernő áruló 2012.04.27. 17:48:19

@lajos0: Pontosan melyik részből szűrted le, hogy én óriások csatájaként éltem ezt át? Hagyd már az ilyen faszságaidat, ne vetítsd ki rám az Orbán-imádatod ellentétét, nekem Gyurcsány tök érdektelen - értsd: le se szarom, hogy hazudik, vagy sem, de azt sem, hogy miniszterelnök, vagy sem, azt sem, hogy idős nénik előtt terroristának nevezi Orbánt vagy sem, az sem, hogy megint bohócot csinál magából, vagy sem, mert NEM ÉR-DE-KEL, Orbántól meg herótom van. Ennyi.

A hazugság hang nélkül pedig nagyon kiviláglik, ha tudod, milyen jeleket kell keresned, javasolni tudok egy kis művelődést Paul Ekman könyvei felé. Azután nézd végig Orbán beszédeit, és rá fogsz jönni, hogy tök mindegy, hogy megválasztják-e, vagy sem, hogy bíróság elítéli érte, vagy sem, egy kurva szava nem volt az elmúlt 22 évben, amiben a leghaloványabb őszinteséget fel lehetett volna fedezni. Mert neki nem az országa a fontos. Annyira nem tud nagy ember lenni. Neki egyetlen egy dolog fontos:

CSAK A FIDESZ!!!

(meg a hűbéresei, akik hajbókolnak neki - ugyebár ezért vág be nők elé az ajtóban, ezért nem áll fel, ha kezet nyújtanak neki, ezért nyalja a szája szélét, és néz lefele, mielőtt a sajtó előtt nyilatkozik, és ezért nem ad senki másnak interjút, csak a jól bejáratott csicskáinak.)

nósumifan 2012.04.27. 17:48:34

@dr. Kóser Malac: trollkodni vagytok itt elegen!
Amúgy pedig mire lehet válasz az, hogy más magánéletébe beleszarsz?
Ha tudsz róla bármit, ha nem.
Ha igaz, amit mondasz, ha nem.

Ne fáradj, lesz.rom, mit válaszolsz.

nósumifan 2012.04.27. 17:58:37

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: "Orbánról lehet terjeszteni hogy veri a feleésgét, meghogy grácban ápolják, vagy félrekúr igaz ??"

Tényekkel sajna nincs mit kezdeni, drága fideszkocsog barátom!
Pszichopatákkal sem, sajnos.
Ezért sajnálom is, mert egy beteg ember.
Nagyon beteg...
De ha hagyjuk miniszterelnökösködni, és még lihegünk is hozzá, az biztosan hibás terápia.

A "libsi", meg a "maszturbálás" nem nyert. Eltévesztetted a házszámot.
Biztos összekeversz valamelyik tesóddal...
:-)
És kimaradt néhány panel, ne felejtsd azokat se, a húsz szavas szókincsedből.
Fröcsögj még, ha szabad kérnem!
Ha ettől vagy boldog...

lajos0 2012.04.27. 18:01:12

@SemBoga: "dehogyis, épp ez a lényeg, ha már a fideszes közvéleménykutató is 6%-ot mér, érthető miért parázik a fidesz :)"

Hát a 6%-ot akkor bedobhatták falból is, ha a baráti cégek azt mérnek, amit akarunk. Lehet, hogy csak altatni akarják a DK éberségét :-) Amúgy meg ettől az MSZP-nek több félnivalója van, mert mit érdekli a Fideszt, hogy ugyanaz a bázis hány párt között oszlik meg, ha az nem a sajátja.

lajos0 2012.04.27. 18:10:42

@Mária: "A TÁRKI, és az összes többi közvéleménykutató cég is akkor lenne hiteles, ha KÜLÖN mérné a Fidesz és KÜLÖN a KDNP támogatottságát."

Hát a KDNP-n ugyan mit mérjenek ? Semjén meg a család kb.

nósumifan 2012.04.27. 18:33:21

@leponex:
"privatizációs rablás"

A visszavétele pedig az egyik legszebb államosítás volt. Zsebre tették és elk.rták az utolsó fillérig. Mert akkor még, bár tökös gyerekek voltunk (f.szomat az Ájemefnek!), de azért gyűjtöttük az aprót, hogy kisebb legyen a hiány... Ha már ezt kérték. Hogy aztán most odamenjünk, és jól megalázzuk őket azzal, hogy elfogadjuk a hitelt (bár erre még ne bontsunk pezsgőt...)

Amúgy enélkül az arcoskodás nélkül most nem kéne adókreativitási versenyt rendezni... De ki nem sz.rja le azt a néhány százmilliárdot?

És akkor most majd állambácsi fizeti a teljes nyugdíjunkat, igaz?
Hiszen megígérte.

Csak nehogy megint megváltozzon valami a jövő héten...

Ahogy szokott.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.04.27. 18:42:12

@nósumifan: Tények mi ?

Hülyegyerek.. Szénalmas vagy mint Gyurcsány haverod, és főcsicskása Gréczy Zsolt.

röhögő 2012.04.27. 18:57:15

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Te biztos tudod a hivatalos álláspontot! Akkor most vége a szabadságharcnak?

Az igazi sztrovacsek 2012.04.27. 18:59:31

@leponex:

Na nézd ki van itt!
A vitamin.
Rég "láttalak" "csonterő"!
Csak nem voltál beteg?

"Felszámolása az egyik legbátrabb, legkockázatosabb, de egyik legjobb döntése volt ennek a kormánynak."

Szerinted.
De ugye nem baj ha én másképpen gondolom?
Szerintem ugyanis egyszerűen ellopta a kormány a fiam örökségét.
Azt a pénzt én ugyanis nem akartam fölvenni. Úgy gondoltam, rakosgatom amíg tudom, azután ha elpatkolok, hát hagyok valamit a csemetémre.
Hát most már annak is örülnék, ha nem hagynék rá adósságot.

CM2131 2012.04.27. 19:01:57

Muhaha Gécikém ezt alaposan benézted: áruld már el nekem, az utóbbi 5 évben hányszor mondta ki Orbán Gyurcsány nevét nyilvánosan? Igyekezz mert nehezen fogsz tudni párat összeszedni. Gyurcsány viszont minden második mondatában orbánozik, és olyankor látszik a téboly a szemében :DDDD

nósumifan 2012.04.27. 19:14:46

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Cáfoltad? ;-)

Azt még áruld el nekem lécci, hogy mikor mondtam, hogy Gyurcsány a haverom, vagy rá szavaznék? Vagy azt, hogy Gréczy Zsolt a barátom?

Vagy csak működik a kétbites rendszer?
Amolyan normális fideszkocsog szisztémában?

A kölyködet meg ne hülyegyerekezd, mert megáll a fejlődésben.
Nehogy úgy járjon, mint az apja!

Szép álmokat, látom, sok még a dolgod, fröcsögsz mindenhol.
Nem tartalak fel, intézd csak!
Válasszal ne fáradj.
:-)

Mózsi bá (törölt) 2012.04.27. 19:16:31

Gréczy úr sok mindent nem ért. Nem tudja, hogy az emberek zöme le...ja gyurcsányt. Nem tényező, nem foglalkozik vele senki. Nem érti azt sem, hogy az általa említett "lealázós" vitában egy gy.f. nevű hazudozó, másfél két évig nem dolgozó akárki tovább szőtte hazugságait, ami nem lealázás. És szegény azt sem érti, hogy hiába próbálja behúzni a köztudatba nagy kedvencét, nem fog sikerülni neki. Ez már a blokád második napja?:)

angyalföldi partizán 2012.04.27. 19:28:44

há du ju du,zsocesz. te még élsz?azt hittem kicsináltak a burzsujok.de jó,hogy vagy.nélküled már nem nem élet az élet.a rohadt burzsujok támadnak,de acél melleddel mindenkit hazavágunk. no pasaran!

angyalföldi partizán 2012.04.27. 19:33:52

@nemecsek ernő áruló: szia ernő elvtárs! ne légy göthös,és győzni fogunk!csak egy picit gyúrjál ,kínos a 45 kilód.no ,nem baj,kellenek a gyerekek is,golyófogónak jó leszel.csak a haza! no pasaran!

nemecsek ernő áruló 2012.04.27. 19:37:25

@angyalföldi partizán: Látod, te is milyen szépen tudod prezentálni, milyen "szellemi tank" az, aki nemzeti-oldalhoz tartozónak vallja magát? Vak hit az van. Erőszak, az van. Érvek, és intelligencia... na az meg miafaszom?

Netuddki. 2012.04.27. 19:38:07

Akkor ezek szerint a fidesz a Móriczka és a gyurcsány a pina...

Netuddki. 2012.04.27. 19:40:56

B+ blogmotor!

Akkor ezek szerint a fidesz a Móriczka és a gyurcsány a p.na.
Lapozzunk! XD

Blogger Géza 2012.04.27. 19:47:25

Zsóti, péntek este 21 30 célpont, nézzük együtt, hogy kerül elő végre a szakdolgozat, amit senki sem látott! :)

nemecsek ernő áruló 2012.04.27. 19:53:07

@Trackback: Nem fognak senkit a dunába lökni. Az emberek lábbal szavaznak - értsd: elegük lesz, és elhúznak ebből az országból a picsába olyan helyre adót fizetni, ahol megbecsülik a munkáját. Nem olyan régen egy magát "nemzeti oldalhoz" tartozó ismerősöm is KOMOLYAN elgondolkodott az ország elhagyásán! Ez számomra megdöbbentő volt, mert mindig hangoztatta, hogy lehet itt akármilyen szar, azért mégis csak ez a hazád... És most tessék!

A politikusok majd itt maradnak a sok nyugdíjassal, aztán Magyarország politikailag megszűnik létezni. Rossz ezt mondani, de sajnos ez az egyetlen remény az itt élő becsületes adófizetőknek... Hogy külföldi politikusok mondják meg, mi legyen. Mert a magyar politikusból minden hazafiság hiányzik. Mindegyikből.

Ez pedig szörnyű!

Andráska8 2012.04.27. 21:34:59

@leponex:
Úristen, ide egyre több barom ír:(

Fell Bandi 2012.04.27. 22:29:16

No, akinek a mai Célpont után sem világos hogy gyurcsányi egy utolsó hazug senkiházi, az valószínűleg valami másik bolygón él...

lajos0 2012.04.27. 22:32:55

@Szabványok: "Mert, ha marad a tiszta felosztó-kirovó, akkor 20 év múlva a nyugdíjasok éhenhalnak a dolgozók meg belerokkanak a járulékba.
A kérdés az volt, hogy hogyan kezeljék a tőkét. Kezelheti az állam is, de az állam rossz tőkés."

Ehhez már nem kell 20 év, és régóta úgy gondolom, hogy MANYUP ide vagy oda, de nyugdíjam nem lesz, mert egyrészt nem lesz aki kitermelje, de ha mégis lesz, akkor amegett megint csak az állampapírok beválthatóságának kell lenni. Ebből az apropóból be sem léptem, csak fizettem kb. havi százat a nyugdíjjárulékra, amíg mások öngondoskodtak a saját számlájukon. Pedig ugyanabban az országban éltünk.

Az állam rossz tőkésségéről pedig annyit, hogy az állam többnyire tényleg nagyon rossz tőkés volt az elmúlt 22 évben is, csak ilyenkor kire kell gondoljak ? Egyszer volt szerencsém megkérdezni Kókától - amikor ezzel jött egy lakossági fórumon -, hogy "Ki ez a titokzatos állam, akinek az arany is szarrá válik a kezében ? Kóka úr nem maguk ez az állam véletlenül ?". De Kóka helyett lehetett volna bárki, mit lehet erre mondani ? "Hát végül is de".

A magyar állam rossz tulajdonos. De nem azért mert állam. Ez nem az állam sajátja, csak nálunk van speciel így. Azt nem értem miért azt a következtetést kellett ebből levonni, hogy mindent adjunk el bagóért aranykészlettől infrastruktúráig, és vegyünk fel baromi sok kölcsönt. Ezzel sosem bízta meg a nép egyik elitet sem. Nem arra vállalkoztak ezek mind, hogy az államból jó tulajdonost faragjanak ?

megint 2012.04.28. 03:34:05

Zsolti, most akkor , hogy van ez, először Fecó azt mondja, hogy nem tudott arról, hogy valaki ilyen címmel írt volna szakdolgozatot. Pont. Utána mégis emlékszik, hogy a sógor ugyanilyen címmel írta a sajátját, és ő csak felhasználta. Ilyen az amikor a fagyi visszanyal.

2012.04.28. 07:47:38

@megint: Annyira tudtam, hogy vaj van a füle mögött, amikor Plagi bá' pénteki nemlemondó beszéde után erkölcsi piedesztálról osztotta az észt az ATV-n Kálmán Olgának. Miután bebizonyosodott, hogy Fletó szakdolgozata nyilvánvaló plágium, kíváncsi vagyok hány napig nem lesz új poszt ezen a blogon :-)

lajos0 2012.04.28. 07:56:58

@nemecsek ernő áruló:"Pontosan melyik részből szűrted le, hogy én óriások csatájaként éltem ezt át?"

Hát te akartál győztest hirdetni ebben a szánalmas kétoldali hazugságparádéban. Meg Gréczy Zsolt is. Ezért idéztem Új Pétert, aki helyére tette ezt a két szánalmas ripacsot.

"A hazugság hang nélkül pedig nagyon kiviláglik, ha tudod, milyen jeleket kell keresned, javasolni tudok egy kis művelődést Paul Ekman könyvei felé."

Művelődést, felé ? Én kérek elnézést :-)

"Azután nézd végig Orbán beszédeit, és rá fogsz jönni, hogy tök mindegy, hogy megválasztják-e, vagy sem, hogy bíróság elítéli érte, vagy sem, egy kurva szava nem volt az elmúlt 22 évben, amiben a leghaloványabb őszinteséget fel lehetett volna fedezni."

Ehhez nekem meg sem kell néznem, annyira továbbfejlesztettem Eckman módszerét. Ez, hogy ne hallgassuk, csak az első lépés, de ne álljunk meg félúton, ne is nézzük és akkor is tudhatjuk, hogy hazudik. Van aki a Gréczy blogot is pusztán a cím alapján kommenteli, az ugyanez az iskola. Végül is minek olvassak el valamit, ha anélkül is van róla véleményem, nem ?

"Mert neki nem az országa a fontos."

Hát ez nagyon fajsúlyos megállapítás. Tényleg ő sem azért állt politikusnak. Mint ahogy a többi sem.

"ezért vág be nők elé az ajtóban, ezért nem áll fel, ha kezet nyújtanak neki, ezért nyalja a szája szélét, és néz lefele, mielőtt a sajtó előtt nyilatkozik, és ezért nem ad senki másnak interjút, csak a jól bejáratott csicskáinak."

Ez kicsit álmoskönyv szintű okoskodás, de amerikai pszichológusoktól olyan sokat nem várunk: 'megnyalta a szája szélét, tehát nem az ország fontos neki' :-)

lajos0 2012.04.28. 08:04:12

@nemecsek ernő áruló: Ehhez sem kellett Paul Ekman. "Teljesen nyilvánvaló volt, hogy amit mondunk, az nem igaz " - mondta maga a mester, Orbánnak meg a kezét kell figyelni, nem azt amit mond, ahogy ezt szintén bejelentette.

nemecsek ernő áruló 2012.04.28. 08:06:58

@lajos0: "Hát te akartál győztest hirdetni"
Nem. Én csak kijelentettem, hogy Orbán önmaga paródiája volt, Gyurcsány meg lekezelő, mert hang nélkül ennyi jött át. A te engesztelhetetlen Orbán imádatod, ami átszűrődik a kommentjeiden, az mondatja veled ezt.

"ne is nézzük"
Szánalmas az erőlködésed.

"Tényleg ő sem azért állt politikusnak"
Ahogy Sztálin, Hruscsov, Szálasi, Hitler, és Rákosi sem. Én tényeket mondtam, a haveri földosztásról, a videókon látott viselkedési mintákról. Te csak szerelmet vallottál neki. Ne erőlködj! Nem megy ez neked.

nemecsek ernő áruló 2012.04.28. 08:08:16

@lajos0: Mondom, hogy leszarom, Gyurcsányt. Ha valaki nem vallja be, hogy hazudik, akkor az nem hazudik? Menjél már!

Rejszoljál rá, ha ennyire imádod: m.blog.hu/pi/piroslapok/image/orban/Orban_Viktor_kiskoru.jpg

dadddd 2012.04.28. 09:32:55

Gyurcsány a Fidesz legnagyobb kampányarca. Amíg ő a színen van, nyugodtan hátradőlhetnek.

Az igazi sztrovacsek 2012.04.28. 10:05:13

@röhögő:

"Akkor most vége a szabadságharcnak?"

Vége.
Elbukott, mint ahogy "szokott."
Elbukott 1514-ben, 1526-ban, 1711-ben, 1849-ben, 1918-ban, 1919-ben, 1945-ben, 1956-ban, függetlenül attól hogy ki ellen, és milyen célból vívtuk.
Ez is elbukott, oszt jó napot.
Ma már nemigen hallod fideszes politikus szájából. Sőt! A kipaterolt ellenségnek lefeküdni, az a kormány hatalmas győzelme.
Szerény véleményem szerint a magyar történelem legsikeresebb időszaka a kiegyezés utáni időszak volt, amikor senki ellen nem harcolva, érdemi tárgyalások során, értelmes kompromisszumokkal léptünk a fejlődés útjára. De hát a büszke magyar vér akkor sem nyugodhatott, kellett nekünk egy világháború.
Most végre nyugodtan élhettünk volna, 2/3-al, úriember módjára kormányozva.
Mindenkivel mindenről egyeztetve, meggyőzve a világot arról, hogy Mo.-on érdemes élni, befektetni, hosszú távra tervezni.
De nekünk már megint a harc kellett. (már akinek)
Nekünk ne pofázzon senki, úgyis mindenkinél okosabbak vagyunk!
Hát csodálkozol tán, hogy ez is elbukott?
Gazdasági szabadságharcunkkal csak egy baj van.
Hogy nincs mögötte gazdaság.
És most ne gyertek itt jobbról az "elmúltnyócévvel", mert az hogy nincs tengerpartunk, olajmezőnk, bányászatunk, ásványi kincseink, nehéziparunk, több százezer hektáros erdőségeink, stb, az nem az elmúlt nyolc év hibája. Van egy szép nagy alföldünk, legel rajta a hungarikum szürke marha, oszt betehetjük a vitrinbe meg van egy Balatonunk, ahol minden lángossütő a három havi bevételéből akar egész évben megélni.
Ez van nekünk, meg a büszkeségünk, oszt jó napot.

Kein Respekt 2012.04.28. 12:20:58

És nyilván ezt a cikket is a fideszes hazugsággyár íratta az Indexen: index.hu/belfold/2012/04/27/gyurcsany_a_sogora_szakdolgozataval_diplomazott/

Lehet megmagyarázni Gréczy "Gyurcsánmindenrehasználhatójobbkeze" Zsoltika!

Kein Respekt 2012.04.28. 12:24:24

@nemecsek ernő áruló: Nemecsek! Ahogy látom lajoso kommentjeit még csak kicsit sem tudod helyesen értelmezni.Feltehetőleg mert annyira imádod Fletót, vagy annyira gyűlölöd Orbánt, hogy ez elveszi a tisztánlátásodat. Ha volt ilyened valaha...

lajos0 2012.04.28. 13:49:30

@nemecsek ernő áruló: "A te engesztelhetetlen Orbán imádatod, ami átszűrődik a kommentjeiden, az mondatja veled ezt."

LOL :-) Ernő fiam te nem áruló vagy, csak hülye. Sebaj, csak vigyázz ki nevezzenek valahová.

nemecsek ernő áruló 2012.04.28. 14:04:39

@Kein Respekt: Lajos bácsi megpróbál meggyőzni engem, hogy Viktor soha nem hazudott, és bár én említettem a haveri földosztást, ő azzal jött, hogy "végig hazudtuk...", és hogy tudom-e ezt ki mondta. Nyilván nincs elég esze ahhoz, hogy értelmezze: olyan mélyen leszarom Gyurcsányt, hogy el sem tudja sem ő, sem te képzelni, és az a helyzet, hogy ezzel nem cáfolta azt, hogy Orbán egy undorító hazug féreg. Sőt. Az, hogy Viktor nyilvánvaló hazugságairól Gyurcsányra terel, elég egyértelmű jel, hogy a vezír manduláját kívánja anális behatolás útján csiklandozni.

@lajos0: Látom elfogytak az érvek, így a "nemzeti oldal" igazi stílusát felvéve átmegyünk személyeskedésbe. Hajrá! CAPS LOCK-olj a halálba, úgyis rég nevettem jót. Szánalmasak vagytok ti, kicsi bolsevikok. Fogalmatok sincs arról, mennyire hülyének néznek titeket - joggal. Szeretitek ezt az érzést. Örültök neki, ha Orbán a nyakatokba szarik. Mert ott van minden szava előtt, hogy "nemzeti". Ez pedig elég.

Komolyan: a kommunistákat jobban tisztelem a magatok fajta férgeknél, mert Thürmer legalább felvállalja, hogy ő kicsoda, s mit akar. Viktor mit tesz? Azt mondja, hogy "nemzeti... őőőő... nemleszünkgyarmat... őőő gyurcsányahibás!" Ti meg erre tapsoltok, mert ez kell nektek. Közben kilopja a szemeteket is, és még csak nem is titkolja.

Komolyan meg akarsz győzni, hogy Orbán hazafi? Akkor mesélj, drága arany szívem: sorolj fel 5 különbséget Rákosi, és Orbán között! Nem kell sietned. Eltarthat pár évig, míg összeszeded! Ne hagyd ki azt sem, hogy nem lincselnek meg, ha egy fidesz gyűlésen nem tapsolsz a Vezérnek, csak fanyalogsz... Ó várj, ez nincs így...

Az igazi sztrovacsek 2012.04.28. 14:30:48

@nemecsek ernő áruló:

Úgy látom új hozzászóló vagy ezen a blogon, ezért ha megengeded ellátlak egy jó tanáccsal.
"@lajos0"-val sohasem vitatkozz, úgysem lehet igazad. Ő mindenkinél mindent jobban tud, mindenkinek válaszol ha kell, ha nem, és mindent megmagyaráz ha igaza van, ha nem. Ezt hosszú-hosszú évek tapasztalatával mondom.

Más.
Ezen a blogon kétféle ember létezik.
Van az igaz magyar keresztény hazafi, aki természetesen fideszes, meg a "Gyurcsótány" hívő mocskos kommunista.
Itt érvekkel, nem sokra mész, mert ha kritizálni mered a fideszt, azonnal besorolnak a másik táborba.
De azért üdítő kivételek akadnak néha.
Amióta az "Index"-en is kinn van a blog, betéved néha néha egykét értelmesebb ember, de a siserehad azonnal általános támadásba indul, és általában el is űzik sikeresen.
Én vagyok a kivétel, mert "sportot űzök" abból, hogy ráérő időmben kicsit nevelgessem őket.
Hát mit mondjak...
Sikerélményem az nincsen a témában.

nemecsek ernő áruló 2012.04.28. 14:32:10

@Az igazi sztrovacsek: Köszi a tippet. :)
Igazából nem várom, hogy igazam legyen, szórakoztatnak az ilyen gyökerek! :D

lajos0 2012.04.28. 17:10:02

@nemecsek ernő áruló: "Lajos bácsi megpróbál meggyőzni engem, hogy Viktor soha nem hazudott,"

Keress már rá, hogy hol próbáltalak erről meggyőzni. Arról beszéltem, hogy ezen a rapid hazugságversenyen ( amit csak néztél, és nem hallgattál elmondásod szerint) felesleges győztest hirdetni. És ehhez felesleges amerikai divatpszichológusokat elővenni, akár látatlanban is borítékolható volt.

"és bár én említettem a haveri földosztást, ő azzal jött, hogy "végig hazudtuk...", és hogy tudom-e ezt ki mondta."

Ezt nem a földosztásra írtam, hanem a ki hazudott a vitában nagyobbat kérdéskörre még válaszul, ha esetleg nem volt világos.

"Nyilván nincs elég esze ahhoz, hogy értelmezze: olyan mélyen leszarom Gyurcsányt, hogy el sem tudja sem ő, sem te képzelni, és az a helyzet, hogy ezzel nem cáfolta azt, hogy Orbán egy undorító hazug féreg. Sőt."

Egészségedre, én is leszarom mindkettőjüket. Talán a harmadik poszt ezen a blogon, ahol már részletesebben kifejtettem.

"Az, hogy Viktor nyilvánvaló hazugságairól Gyurcsányra terel, elég egyértelmű jel, hogy a vezír manduláját kívánja anális behatolás útján csiklandozni."

Szerintem ez a mondat meg elég egyértelmű jel, hogy paranoiás vagy kissé.

"@lajos0: Látom elfogytak az érvek, így a "nemzeti oldal" igazi stílusát felvéve átmegyünk személyeskedésbe."

Ezek szerint te a nagy nemzeti háromnyomásos oldalt erősíted, mert ezt a rejszolós posztodra írtam válaszul, mert ezen a szinten tényleg felesleges vitázni.

"Komolyan: a kommunistákat jobban tisztelem a magatok fajta férgeknél, mert Thürmer legalább felvállalja, hogy ő kicsoda, s mit akar."

Ezzel én is így vagyok, Thürmer legalább baloldalibbnak látszik, mint a demokráciáért ajvékoló MSZP-s, DK-s bagázs.

"Komolyan meg akarsz győzni, hogy Orbán hazafi? Akkor mesélj, drága arany szívem: sorolj fel 5 különbséget Rákosi, és Orbán között! Nem kell sietned."

Erről hol akartalak meggyőzni, ugyan legyél már szíves előkeresni :-) De persze nincs semmi különbség, Mesterházyékat hamarosan bevagonírozzák Recskre :-)

"Ne hagyd ki azt sem, hogy nem lincselnek meg, ha egy fidesz gyűlésen nem tapsolsz a Vezérnek, csak fanyalogsz... Ó várj, ez nincs így..."

No mégis meglincselnek ? Nem voltam még soha ilyen nagygyűléseken, de most már én is kezdek rettegni. Szóval komolyan hülye vagy Ernő, és ez nem is személyeskedés az esetedben, de legalább szórakoztató dolgokat is írsz néha. Csak tudnám min húzod így fel magad, ha te ezeket ennyire leszarod, de hát ezt már beszéld meg a kezelőorvosoddal.

nemecsek ernő áruló 2012.04.28. 17:18:06

@lajos0: :DDDDD
Vicces, ahogy erőlködsz, Orbán-buzi! :))))

nemecsek ernő áruló 2012.04.28. 17:20:27

@lajos0: Továbbra is várom az 5 különbséget Rákosi, és az cigány király között.

lajos0 2012.04.28. 17:23:08

@Az igazi sztrovacsek: "@lajos0"-val sohasem vitatkozz, úgysem lehet igazad. Ő mindenkinél mindent jobban tud, mindenkinek válaszol ha kell, ha nem, és mindent megmagyaráz ha igaza van, ha nem. Ezt hosszú-hosszú évek tapasztalatával mondom.

Elnézést, hogy sokszor van igazam .-) De írtam már hülyeséget is, ilyenkor általában meg is köszönöm, ha helyreigazítanak. Te, hogy vagy ezzel öreg barátom ?

"Más. Ezen a blogon kétféle ember létezik.
Van az igaz magyar keresztény hazafi, aki természetesen fideszes, meg a "Gyurcsótány" hívő mocskos kommunista."

Ez a stoppos verzióra igazabb volt, de ott is volt sok ellenpélda. Itt most már nagyon gyakori 'a hazug magyar politikusok kézenfogva menjenek az anyjukba' szemlélet, ami hozzám közelebb is áll.

"Itt érvekkel, nem sokra mész, mert ha kritizálni mered a fideszt, azonnal besorolnak a másik táborba."

Bizony én is voltam már párszor büdös komcsi némely agyhalottnak ebből az apropóból ezen a blogon, de Ernő barátunk is kezet foghat velük. Az ő szintjükön tényleg nincs értelme beszélgetni.

"De azért üdítő kivételek akadnak néha.
Amióta az "Index"-en is kinn van a blog, betéved néha néha egykét értelmesebb ember, de a siserehad azonnal általános támadásba indul, és általában el is űzik sikeresen.
Én vagyok a kivétel, mert "sportot űzök" abból, hogy ráérő időmben kicsit nevelgessem őket."

Nézz utána az ószövetségben egy Sisera nevű hadvezérnek, és még üdítőbb kivétel leszel, aki helyesen ismeri ezt a fogalmat is :-) További kellemes nevelgetést, de szerintem Ernővel kár szenvedned neked is :-)

lajos0 2012.04.28. 17:27:15

@nemecsek ernő áruló: "Továbbra is várom az 5 különbséget Rákosi, és az cigány király között."

Egyelőre közted meg a fasz között próbálok keresni öt különbséget, de sehogy sem jön össze. Részemről rólad ennyit, na csá .-)

nemecsek ernő áruló 2012.04.28. 17:30:33

@lajos0: Értem. Tehát fáj az igazság, hogy Vitya, és a magyar történelem egyik legundorítóbb diktátora között nincs különbség. Ergo: Vitya holtversenyben a legundorítóbb diktátor a magyar történelemben.

De örülök, hogy minden egyes szavaddal továbbra is bizonyítod, hogy szerelmes vagy a Kedves Vezetőbe. Lajos, és Viktor. Elvtársi nyelves csók is volt már? :)

lajos0 2012.04.28. 19:52:46

@rockjano: "Hmmm és akkor Vityát miért nem küldi hátra ugyanaz a lobby???

Szerintem ez is összeesküvés elmélet."

Azért összeesküvések voltak és vannak. Ameddig az elit titkosítgatással, meg egyebekkel van elfoglalva, addig muszáj összeesküvés-elméletekben is gondolkodni, mert közülük már sokról kiderült, hogy fedi a valóságot.

lajos0 2012.04.28. 20:31:37

@leponex:

Szia Leponex, rég olvastalak.

Az állam rossz tulajdonosságát hangsúlyozóknak én továbbra is hiszek, mert gyakran üzleteltek az állammal, tehát elsőkézből tudják, hogy tényleg egy idióta. De továbbra sem értem, miért akarnak szerepet vállalni egy olyan dolog irányításában, amiben ennyire nem hisznek.

lajos0 2012.04.28. 20:42:22

@Az igazi sztrovacsek: "Szerintem ugyanis egyszerűen ellopta a kormány a fiam örökségét."

Én nem voltam MANYUP tag és havi százezer forintot fizetek elég régóta nyugdíjjárulékként. Az én fiam ez irányú örökségét vajon ki lophatta el, Feltéve hogy esetleg nem lassan elrákosodok, hanem elcsap Császár Előd ?

"Hát most már annak is örülnék, ha nem hagynék rá adósságot."

Ezen ne izgulj. Örökségről simán le lehet mondani. Ha adósságot hagynál rá, egyszerűen azt mondja, hogy kell a francnak, oszt jónapot.

látjátok feleim szümtükkel 2012.04.28. 21:32:46

@rockjano: "A szomorú meg az hogy Orbán pont úgy nem tudja irányítani az országot mint GyF sem tudta.

Nagyon más a habitus és a kiállás de igazán egyikük sem jó politikus akárki akármit is mond."

Na végre valaki kimondta a lényeget. Nevezetesen azt, hogy a politikussághoz ész, tudás kell, magyarul ez egy külön szakma. Senki nem születik politikusnak, annak ellenére, hogy jelenleg sokan ezt képzelik magukról.

A régmúltban ( Kádárék alatt is ) a politikus képződött, elkezdte csicskásként, osztán miközben tanulgatott szépen lépegetett előre, vagyis karriert csinált. Ma meg kinyomja az anyja, és azonnal alkalmas pártvezérnek, képviselőnek, vezérigazgatónak, államtitkárnak, havernak, stb. Közben meg a képességei hiányában a feje üres, az ország meg szív(bajos, ha megszólal).

látjátok feleim szümtükkel 2012.04.28. 21:47:09

@Az igazi sztrovacsek: "Akkor most vége a szabadságharcnak?"

Vége.
Elbukott, mint ahogy "szokott."
... Ez is elbukott, oszt jó napot.
Ma már nemigen hallod fideszes politikus szájából. Sőt! A kipaterolt ellenségnek lefeküdni, az a kormány hatalmas győzelme."

Ez szó szerint így van. Én balga ma délután kapálás közben ( remélem mindenki tudja mi az a kapa) a királyi rádiót hallgattam, és ott kifejtették a következőt. Matolcsy úr(elvtárs) gazdaságpolitikájának a lényege nem az egyensúly fenntartása, hanem a feljődés beindítása volt. Mára azonban szükséges az egyensúly fenttartása. Pont.

Arról a beszélgetők nem szóltak, hogy mi lett közben

látjátok feleim szümtükkel 2012.04.28. 21:48:11

@látjátok feleim szümtükkel: a gazdaság beindításával. Most osztán nem lehet tudni, hogy beindult-e vagy sem.

látjátok feleim szümtükkel 2012.04.28. 21:55:20

@lajos0: "Én nem voltam MANYUP tag és havi százezer forintot fizetek elég régóta nyugdíjjárulékként."

Ne tessék túlozni. A nyugdíjjárulék fizetésének van felső határa. Az kb. havi 70.000 forint, mivel a max járulékalap 27.500 forint/nap, tehát naponta ennek a 10 százaléka a járulék.
amennyiben ettől többet fizetsz, az csak akkor lehet igaz, ha a többletet önkéntes magánnyugdíj pénztárba fizeted. Ezzel meg nem illik dicsekedni.

lajos0 2012.04.28. 22:22:33

@látjátok feleim szümtükkel:" amennyiben ettől többet fizetsz, az csak akkor lehet igaz, ha a többletet önkéntes magánnyugdíj pénztárba fizeted. Ezzel meg nem illik dicsekedni."

Hát a második pillér kimaradt, no bumm.

látjátok feleim szümtükkel 2012.04.28. 23:02:51

@lajos0: "Hát a második pillér kimaradt, no bumm."

Ja! Erre mondják, hogy a sajtájában nem látja a gerendát, de bezzeg máséban meglátja a szálkát. Vagy másként hazudtak(m) reggel, délben, este?

rockjano 2012.04.28. 23:14:04

@látjátok feleim szümtükkel: Csak részben értünk egyet. Való igaz hogy a politika tudomány és tőllünk nyugatabbra tanulni szokták ezt a szakmát (még a szinész Reagen is járt éveken át politikát tanulni) de ez nem jelenti azt hogy ha valaki valamit tanul akkor azt feltétlen jól s tudja csinálni vagy pont azt hogy aki nem tanulta de van hozzá érzéke ne tudná pont olyan jól vagy akár jobban.

Én azt az általános tévhitet próbálom oszlat ni hogy OV és GyF mint Jing-Jang a létezés két véglete és csak ő közöttük lehet választani és senki nincs a közelükben sem.

gyF már láétványosan és szerintem véglegesen megbukott OV pedig most van a végső bukás útján... mert az lesz ebből csak kérdés hogy mikor.
Ők a politikuscelebek.

Voltak nálluk jobb politikusok mint pl. Bajnai aki a maga csöndes okos módján sokkal többet elért sokkal kisebb balhéval mint a politikussztárok

Az igazi sztrovacsek 2012.04.29. 07:54:02

@lajos0:

"...havi százezer forintot fizetek elég régóta nyugdíjjárulékként."

Hát mit ne mondjak....!?
Egyrészt gratulálok, másrészt hasonló esetben LEHET hogy én is fideszes lennék.
Harmadrészt pedig ettől fogva nincs miről beszélnünk, főleg nem szociálpolitikai kérdésekről.
Szerény véleményem szerint ugyanis aki havi százezer forintot fizet csak nyugdíjjárulékra, az ma Mo.-on a felső tízezerhez tartozik, és mint ilyen soha nem volt, és nem lesz képes megérteni az "egyszerű parasztgyerek" problémáit.

látjátok feleim szümtükkel 2012.04.29. 11:06:25

@Az igazi sztrovacsek:

"Szerény véleményem szerint ugyanis aki havi százezer forintot fizet csak nyugdíjjárulékra, az ma Mo.-on a felső tízezerhez tartozik, és mint ilyen soha nem volt, és nem lesz képes megérteni az "egyszerű parasztgyerek" problémáit."

...., akinek nincs munkahelye, ergo bére ( és sok más egyebe ), amiből járulékot tudna fizetni.

dr. v.b.1990 2012.04.29. 11:23:03

Amennyi kokit le kellett nyelni a Fidesznek nem is csoda,hogy durcásak lettek és megint csak a "gyurcsányozásra " futja.

Wahula Jakab 2012.04.29. 11:49:55

@dr. v.b.1990: Mentegesd csak ezt a magyar anyák szégyenét.Nézd meg ma fél nyolckor a Célpontot.GAME OVER.

leponex 2012.04.29. 12:14:00

@lajos0:
:) engesztelhetetlen orbánimádó ... :)))))) ez tetszett!
Olvasgatom a blogot, de Kedves Bárdunk oly elcsigázottnak látszik mostanában, a fanklubbal meg csak nem megyek ölre SP., Ferenc testvérünk remek szakdolgozata meg Ibolya asszony mosogatásán - elsőfokon.-)

Tyúkólat kellett építeni, mert a gonyosz Patás kitalálta a görbe uborka betiltása után hogy csak perzsaszőnyegen tojhatnak ezentúl a zuniós tyúkok uniós szintű tojásokat , ezért aztán az jól megdrágult. Itthon majd forgácsba tojnak (ha fel nem jelentesz miatta.)
Egy ilyen álcázott orbánfantól minden kitelik.-)
Az uborka öntözését is be kellett üzemelni ...
Na de majd eztán !
:)

dr. v.b.1990 2012.04.29. 12:17:44

@Wahula Jakab:
1. A Célpontnak azt sem hiszem el amit kérdezz.
2. Most mi változik attól,hogy ha kiderül,hogy Gyurcsány plagizált ? Kevesebb adót fogsz fizetni vagy elélvezel ,hogy "gyurcsányozhatsz" ?

lajos0 2012.04.29. 12:17:49

@látjátok feleim szümtükkel: "Ja! Erre mondják, hogy a sajtájában nem látja a gerendát, de bezzeg máséban meglátja a szálkát."

Hát mivel nekem még pont nem volt kötelező az öngondoskodás eme formája, és nem is hittem benne az elejétől fogva ezért kimaradt. Mi ebben a szálka meg a gerenda ? Van kötelező államim ( aminek negyede másnak magántulajdon), meg van önkéntes nyugdíj, meg egészségpénztári tagságom is, de ami igazából a nyugdíjam lesz (ha fel nem verem addig a pacskert) az ingatlanban és aranyban van. És nem félek tőle egyelőre, hogy bárki is államosítani akarná.

lajos0 2012.04.29. 12:21:27

@rockjano: "gyF már láétványosan és szerintem véglegesen megbukott OV pedig most van a végső bukás útján... mert az lesz ebből csak kérdés hogy mikor.
Ők a politikuscelebek."

Ebben egyetértünk, Bajnaiban annyira nem. Egyfelől részt vett gazdasági miniszterként az elkúrásban, másfelől szakértői címkével végrehajtotta az IMF ukázait. Nekem ő is csak egy celeb, bár valószínűleg sokal többen tartják hiteles figurának, mint Ferencünket. Tőle több félnivalója van Orbánnak is, mint Fletótól.

rockjano 2012.04.29. 12:29:35

@lajos0: Szerintem meg pont viszonylagos láthatatlansága miatt az eddigi legjobb miniszterelnök volt Oszkóval maga mellet.

Egyébként az IMF ukázait végrahajtani nem kis feladat és ha éppen erre van szüksége az országnak és egyébként nagyon népszerűtlen dolog akkor ez kifejezett politikusi bátorságot követel.

Mennyivel előrébb lennénk most ha Viktorunk nem rugdalja ki az IMF-et hanem végrehajtja a kéréseiket már két évvel ezelött.

AZ IMF igények egyáltalán nem biztos hogy rosszak egy országnak.

Ha a kiadáscsökkenés népszerűtlen útját választja a különadók demagóg rendszere helyett akkor a gazdaság ma nem lenne ennyire romokban.

A szektorlási különadók tönkretették a gazdaságot megszünt a beruházás nincs fejlesztés nincs hitel nincs fejlődés így most persze megint megszorítani kell meg az IMF-hez fordulni. Amit eddig ez a rezsim tett az mind el lett cseszve a lehető legnagyobb mértékben.

AZ igazság az hogy ezeknél még a szocik is sokkal jobbak voltak, tudom ezt jobbról szentségtörés elismerni de így van. A szocik legalább nem csináltak semmit ezek meg nagyon szorgalmasak csak minden amit csinálnak az a lehető legrosszabb...

lajos0 2012.04.29. 12:34:52

@Az igazi sztrovacsek: "Hát mit ne mondjak....!?
Egyrészt gratulálok, másrészt hasonló esetben LEHET hogy én is fideszes lennék."

Nem a fidesznek vagy az MSZP-nek köszönhetően keresek annyit amennyit, hanem azok ellenére. Ráadásul ez annyira nem is sok. A Bajnai-Kóka féle kvázi egykulcsos rendszerben bőven nem értem volna el a második kulcsot havi szinten.

"Harmadrészt pedig ettől fogva nincs miről beszélnünk, főleg nem szociálpolitikai kérdésekről."

Hogy hányfelé megy az egy másik kérdés, de ha jól tudom Ferencünk is beszélt szociálpolitikai kérdésekről, pedig az ő keresetéhez képest az enyém zsebpénzkiegészítésnek is nevetséges.

"Az ma Mo.-on a felső tízezerhez tartozik, és mint ilyen soha nem volt, és nem lesz képes megérteni az "egyszerű parasztgyerek" problémáit."

Van egy viszonylag jól fizető főállásom,
ami kábé napi egy óra távmunkát jelent. Mellette nehéz fizikai munkát végzek építőipari területen, és kapálok 2 hektár földet, ha éppen kell. Nem rinyálok állambácsinak, hogy tessék engem eltartani, de a bevételeim közül, amit tudok, azt tiszteletdíjként kezelek, a parlamenti képviselőkről véve példát.

lajos0 2012.04.29. 12:42:22

@leponex: "mert a gonyosz Patás kitalálta a görbe uborka betiltása után hogy csak perzsaszőnyegen tojhatnak ezentúl a zuniós tyúkok uniós szintű tojásokat , ezért aztán az jól megdrágult."

Én is csak nagyon nehezen tudtam a tyúkok elől eltitkolni, hogy 60 forint egy tojás, ezek tojnak naponta 15-öt, és az unió is megnyalná a tíz ujját, ha látná, hogy milyet. Tojótápot, meg ilyen szarokat nem is láttak és olyan sárga belőle a rántotta, mint a villamos.

"Az uborka öntözését is be kellett üzemelni ..."

Csak nem kutat is ástál hozzá ?
Mert onnan érdemes, amíg nem jön a kútadó, mert ezektől minden kitelik.

leponex 2012.04.29. 12:57:41

@lajos0:
Felénk még engedéllyel sem szabad kutat ásni ... Tavalyelőtt - még a sárbataposott demokráciában - a vizesek firtátták, hogy bévezetem-é az esővizet a csatorbába, merthogy tilos és fizetni kell érte ... Nem is értettem, mit kérdeztek arról a drága tiszta esővizről ...
Kútadó meg régóta van - ha volt engedély hozzá.
***
Ezen a Bajnai-féle rajongáson jobban csodálkozom, mint Ferenc testvér rendjének kitartásán. A Feri legalább megpróbálta, kampányolt, hazudott ezerrel, borászati kutatásokat végtett, ha kellett, kitette magát a csúfos bukta veszélyáének is.
Bajnai meg a háttérben mutyizott össze milliárdokat a rossz állambácsi pénzéből - csak a Dataplexxel milliárdokat - meg csődbe segített néhány céget. Egy mulatságos castingon megtették bábnak, azt a szerepet maradéktalanul eljátszotta. Ennyi a produkciója.

PR-küszöb 2012.04.29. 17:15:08

Illyés Gyula "plagizálta" Ady Endrét. Íme a bizonyíték:

moly.hu/konyvek/illyes-gyula-uj-versek

Wahula Jakab 2012.04.29. 17:21:48

@dr. v.b.1990: Nem fizetek kevesebb adót.De tőbbet sem.Nem is akarlak meggyőzni semmiről.Csőlátásod van mint minden fletófannak.Boldogok a lelkiszegények mert övék a mennyek országa.Igen,így egybeírva.

lajos0 2012.04.29. 18:00:24

@leponex: "Kútadó meg régóta van - ha volt engedély hozzá."

Most rákerestem és ötlet szinten már tényleg felmerült, Hódmezővásárhelyen. Aztán a közfelháborodás okán gyorsan lekerült a napirendről. Esővíz műfajban a bolíviai vízháború volt a legabszurdabb, ahol világbanki tanácsra a nyomornegyedek lakóinak az esővíz gyűjtését is megtiltották. Aztán nehány halálos áldozat után letettek erről a hülyeségről, de ezeknek a nemzetközi szervezeteknek a gondolkodását jól jellemzi az eset.

"Bajnai meg a háttérben mutyizott össze milliárdokat a rossz állambácsi pénzéből - csak a Dataplexxel milliárdokat - meg csődbe segített néhány céget."

Ha jól tudom igazából az öreg Bajnai keverte a lapokat a rendszerváltáskor, a fia csak viszi tovább a boltot. A dataplex lopásból csak kókára emlékeztem, de a franc sem tudja ezt a több ezer ügyet fejben tartani. A k-monitoron mondjuk sok minden össze van szedve.

dr. v.b.1990 2012.04.29. 18:14:55

@Wahula Jakab: Nem hallom ,hogy mit mondasz,mert a fejed a Fidesz fenékében van. Majd,hogy ha kibújsz onnan akkor beszélhetünk arról,hogy ki a csőlátó.

Wahula Jakab 2012.04.29. 18:27:02

@dr. v.b.1990: Igazad van.Valóban e4gy fideszes csőlátó vagyok.Immár tizenkét éve.Tudod,hűséges típus vagyok.Évek óta ugyanaz a nő,cigi,FTC,párt.Egy titka van.Jól kell tudni választani.

Mensikov 2012.04.29. 20:26:08

Miért kéne egy riporternek Ibolyától elnézést kérnie, neki nem ez a dolga.
Feri pedig ellopta sógora fél szakdolgozatát.
Feri megsemmisült, vele együtt Ön is...

öregmogyi 2012.04.29. 22:55:05

Azért az durva, hogy még a címét sem írta át a szakdolgozatnak, és így adta be, igaz Gréczy úr!?

És várjuk a közgázos szakdolgozat rejtélyét is, hisz "véletlenül" azt is elvesztette Gyurcsány. :-)

leponex 2012.04.30. 14:53:06

Szegény Jó Gréczy Zsolt Walesi Bárdunk, Ferenc testvérünk Örökös Főtanácsolója, II.Rettegő Demokráciasiratóasszonyunk, a Baloldal Tábori Lelkésze, kedvenc mókamesterünk, miegyebünk!

Őszinte együttérzésünkben mi nem szállnánk be az Ország Szőlésze És Borásza tudományos munkásságának laudálásába, engedelmeddel egy visszafogott blogbejegyzéssel emlékeznénk meg Feriről. Már csak azért is, mert Te is szerepet kapsz benne:

"Gyurcsány Ferenc testesíti meg a nemzet egységét
2012.04.29. 22:19 | hoLDen | 49 komment

A hét végére megkaptuk hát a kellő Gyurcsány-adagunkat: a nemzet demokratájának dolgozatával megegyező címmel adott be négy évvel korábban szakdolgozatot Rozs Szabolcs, az ex-miniszterelnök akkori sógora. Mint ma kiderült, ráadásul a DK-vezér munkájának bírálata tökéletesen ráillik egykori rokona A Balaton-felvidék szőlészete és borászata című értekezésére.
Az őszödi igazságbeszélő ezzel újabb izgalmak elé állította a népét, egyúttal sikeresen mentette meg ezúttal Matolcsy György nemzetgazdasági szépírót, Tarlós István provokációellenes erkölcsrendészt, esetleg Hoffmann Rózsa tanárnőt pár napi blamázstól. Mert hát kit érdekel akármilyen tranzadó, sms-adó, csekkadó; minek verje a fejét bárki is a falba a melegfelvonulás ilyen szánalmas indokokkal való ellehetetlenítési kísérletén; mit törődjünk mi a nemzet leiskolázásán; szóval mit gyötrődjünk az újabb és újabb butaságokon, amikor itt van velünk Gyurcsány Ferenc, és képes feldobni napunkat a 28 évvel ezelőtt leadott szakdolgozatával?
Vajon tényleg plágium történt? Esetleg egy az egyben a sógor munkája lett leadva? Vagy Rozs Szabolcs nem is létezik, mindannyian álmodjuk ezt az egészet, és valójában még mindig Gyurcsány a miniszterelnöke az országnak? Kit érdekel, ha ilyen jó a show, és ha minden egyes nap újabb izgalmakat szolgáltat nekünk A Demokrata, Orbán Kihívója, A Pápai Megváltó? Decemberben is sikeresen vitte el a bulit önmagát letartóztattató akciójával, akkor is elképesztő hatékonysággal igyekezett menteni a kormánypártokat év végi idiótaságaik össztársadalmi felháborodást generáló hatásától, most pedig újra lendületben a Fidesz legnagyobb jótevője, még ha ezúttal a HírTv jóvoltából is.
Valójában Gyurcsány Ferenc testesíti meg a nemzet egységét. Személyéről való lemondásban végre kart karba öltve menetelhet előre Selmeczi Gabriella, az IKSZ, a Fidelitas, a Jobbik, az LMP, az MSZP rebellis képviselői, a Hírszerző, a Véleményvezér, a Demokrata, a Heti Válasz és még ki tudja, kicsoda - Gyurcsány örök.
Gyurcsány Ferenc távozzon. Holnap pedig térjen vissza közénk, és szórakoztasson minket ismét: május elseje alkalmából mondjuk egy No pasarán! 2-vel, aztán jöhet az alkotmányos blokád, a demokratikus puccs, derüljön ki valami arról az exkedves Rozs Beatrixról is, meg akkor már a másik volt csajáról is, esetleg a csak-csak megvalósuló melegfelvonuláson jelentse be, hogy igazából ő egy kicsit más, mint mi, és házasodjon össze Gréczy Zsolttal.
(Függöny)"

Azért mi így is szeretünk, Zsolti!

lajos0 2012.04.30. 16:38:49

@leponex: Már várom az ez csak egy szakdolgozat volt, az mégsem kisdoktori kezdetű magyarázkodásokat. A szakdolgozatnak hasonlóak a kritériumi és ezek sem változtak, plagizálni ugyanúgy nem szabad egyikben sem. A legkínosabb nem is az az ügyben, hogy Feri csak a nevet írta át, és nem szarakodott fordításokkal, hanem hogy mekkora mellénnyel kiosztották az észt a morális tartásról, meg a szellemi termék ellopásáról. Valószínűtlen, hogy Zsolt róla is csak szimplán a tolvajként fog értekezni. Azon meg már tényleg csak kacagni lehet, hogy ő tesz feljelentést az ügyben, hogy ellopták a szakdogáját. Hát kinek az érdeke, hogy ne legyen meg egy elsőtől az utolsó bötüig koppintott szakdoga ? Vajon visszaveszik-é technikatanári diplomáját ?

"A volt miniszterelnök szerint ellenfelei el akarják távolítani a politikából, ezért vádolják plágiummal."

Tehát Ferencünk úgy gondolja, hogy ha a plágiumügy kiderül ( amin nagyjából túl vagyunk), akkor erkölcsi kötelessége visszavonulni ? No azt várhatják.

leponex 2012.05.01. 09:32:57

@lajos0:
Azért azt be kell látni, Kedves Bárdunk tényleg leleményesen tud mosogatni:) Ez a feljelentés, hogy ellopták a dogát, ez remek!

Hogy egy Pécsen végző technika-földrajz szakos hallgató miért írna szőlészeti-borászati értekezést a Balaton-felvidékről, már ez önmagában paródia.
De valamikor azt olvastam, hogy ha valaki öt órára megígéri neked az Eiffel tornyot, akkor öt perccel előtte még ne kérdezd meg, hol van már ??
Szóval megvárjuk Ferenc testvérünk legújabb epizódjának végkifejletét magán-szappanoperájából.
:)
süti beállítások módosítása