Fideszes szavazatok híján tárgysorozatba sem vette az országgyűlés azt a javaslatot, hogy tisztázni lehessen az ügynökmúltat. Az Orbán Viktor által korábban bejelentett Nemzeti Emlékezet Bizottság sem állt fel - nem lepődtem meg rajta. Sóhivatalnak és időhúzásnak tűnt már akkor is. Pedig magát, Boross Pétert akarta az élére ültetni, aki a hatvanas években vendéglátós vezetőként nem lehetett nem kapcsolatban volt a kádári belüggyel - ezért is lehetett vendéglátóipari vezető.

Ami tény: a Fidesz az ügynököket védi az áldozatokkal szemben. Ez megerősíti a Fidesz elnökének azt a nyilatkozatát, hogy nem a diktatúra ellen, hanem a benne levő emberek ellen harcolt. Már aki ellen. Pozsgay, Szűrös nem tartozott közéjük, a most kulturális tótumfaktummá kinevezett Kerényi Imre sem.

A Fidesz bűzlik ettől az ügynökcucctól. Én pedig a teljes nyilvánosság pártján állok.

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr364946547

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hiánytalan hiánylista 2012.12.04. 10:52:43

Két évvel ezelőtt, amikor az önkormányzati választások után totálissá vált a FIDESZ uralom minden szinten, összeállítottam egy rövid listát olyan, minősített többséget igénylő kérdésekből, amelyek valóban fontosak lennének, azzal, hogy ha valamire, hát...

Trackback: Ügynökökről pedig szó se essék – Ilyen ország pedig nincs CCCXLVII. 2012.12.04. 09:32:42

Hétfőn a parlament ismét leszavazta Schiffer András Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről című előterjesztésének tárgysorozatba vételét. Az indítványt az LMP, a Jobbik és az MSZP(!) jelenlévő képviselői kivétel nélkül támogatták.&nb...

Trackback: A Fidesz bűzlik az ügynökcucctól 2012.12.04. 08:18:02

Ami tény: a Fidesz az ügynököket védi az áldozatokkal szemben.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pikk 2012.12.04. 07:44:49

Orbán legerősebb fegyvere, hatalma garanciája, a vazallusok zsarolhatósága. Ameddig ez fenntartható, addig szabad a vásár.

lajos0 2012.12.04. 08:50:21

"Pedig magát, Boross Pétert akarta az élére ültetni"

No az tényleg egy vicc lett volna, lássuk be.

"Ami tény: a Fidesz az ügynököket védi az áldozatokkal szemben."

Főleg a saját ügynökeit vélhetően. De bárki bármit titkosít annyi nyilvánvaló a lépésből, hogy ő maga nyakig sáros az ügyben.

Hasonlóan volt ez az olajügyek titkosításánál is, meg a nyírfa ügyben is. Az érintettek köre ott sem volt szűk Horn, Baja Ferenc, Pál László, Csintalan Sándor, Máté László, Nagy Sándor és Szekeres Imre, Tölgyessy Péter, Kuncze Gábor és Soós Károly Attila, Kónya Imre stb. Most akkor melyik oldalnak lett volna érdeke borítani.

"Ez megerősíti a Fidesz elnökének azt a nyilatkozatát, hogy nem a diktatúra ellen, hanem a benne levő emberek ellen harcolt."

Ez egy remek nyilatkozat volt, magunk sem gondoltunk mást. Mondjuk azt a fene-nagy harcot azért egyszerűbb volt úgy folytatni, hogy ha valami gáz volt akkor jött Stumpf Pista apósa, aztán minden el volt rendezve.

" Pozsgay, Szűrös nem tartozott közéjük, a most kulturális tótumfaktummá kinevezett Kerényi Imre sem."

No az észlény Kerényi remek példa, persze nem gondoltunk ezekről a chartás gyerekekről sosem nagyot, de Imrénk elég szép ívet futott be még azokhoz képest is.

"A Fidesz bűzlik ettől az ügynökcucctól. Én pedig a teljes nyilvánosság pártján állok."

Csakugyan bűzlik a Fidesz is tőlük. Részemről én is a teljes nyilvánosság pártján állok, a közpénzből zabáltatott politikusok mindenféle titkolózása ellenében.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.12.04. 09:06:11

A Fideszből és a KDNP-ből sajnos csak 20-an támogatták Schiffer indítványát. A DK-ból azonban senki:
www.mkogy.hu/internet/plsql/ogy_szav.szav_lap_egy?p_szavdatum=2012.12.03.19:32:42&p_szavkepv=I&p_ckl=39&p_pcs=0&p_szavkod=-1

Egyedül Vitányi szavazott, ő is tartózkodott.

kublerek · www.vasalobolt.hu 2012.12.04. 09:40:50

Azért van ennek egy másik olvasata is. Nem Orbánt védem evvel!!! Ha nyilvánosságra hozzuk az ügynököket azzal sok olyan hosszú ideje tartó és dolgozó ügynökök kerülnek veszélybe akik buzgón adják az információkat sokszor titkos gazdasági vagy katonai dolgokról amiknek sok hasznát láthatnánk. De ennek ellenére inkább kéne nyilvánosság és egyszer és mindenkorra kitakaritani ezt a szegmenst is.

lajos0 2012.12.04. 10:56:59

@kublerek: "Ha nyilvánosságra hozzuk az ügynököket azzal sok olyan hosszú ideje tartó és dolgozó ügynökök kerülnek veszélybe akik buzgón adják az információkat sokszor titkos gazdasági vagy katonai dolgokról amiknek sok hasznát láthatnánk."

Nem az aktív ügynökök nyilvánosságra hozását kérik, pedig akkor lenne ám az igazi csodálkozás. Regnáló politikai, média és gazdasági elitünk hemzseg ezektől. A rendszerváltás elfogadott narratíváját pedig alapjaiban rendítené meg. De itt többnyire már kiöregedett vagy felfordult egyedek viselt dolgairól van szó. Persze a jelentések olvasgatóit, meg a tartótiszteket szintén kár lenne kihagyni a felsorolásból. Kolláth Györgyre emlékszem amikor kiderült az érintettsége, hogy verte a mellét, hogy ő márpedig nem volt ügynök. És igaza is volt, ő csupán a munkaadójuk volt.

Persze ma már oszlopos demokrata Gyurka is.

HanSolo90 2012.12.04. 11:25:14

@TuRuL_2k2: Na igen, Gréczy szereti úgy fogalmazni a dolgokat, hogy még véletlenül sem írja le a teljes igazságot. Így van ez most is (a DK is ül szépen csendben) és így volt még jó pár blogbejegyzés esetén. Egyszerűen úgy csavarja a dolgokat, hogy valahogy mindig az jöjjön ki, ők az ártatlanok, a megváltók, mások meg az ellenség....
Ugyanez a bajom a Debreczeni 2006-ról szóló könyvével. Szépen be van állítva hiteles, minden forrásadatot feldolgozó munkának. Persze ez óriási füllentés, mivel egy csomó dolog titkosítva lett már 2006-ban. Viszont így Debreczeni mi alapján állítja 100%-os bizonyossággal, hogy ő tényekkel alátámasztott dolgokat ír. Csodálkoztam olvasás közben, hogy összeesküvés elméleteket tár az olvasó elé, hogy az egészet így meg úgy Orbánék pénzelték. Persze semmi bizonyíték vagy hivatkozás ezt nem támasztja alá. Csupa feltételezés. Ez lenne egy tényfeltáró, hiteles írás? És egy csomó "vak" elhiszi, hogy ezek a dolgok tényleg így történtek. Bizonyítékok nélkül. :)
Ezek után ne halljam a DK-tól, hogy a vádlónak kell bizonyítania....
Persze leír sok tényt is, de bűzlik a politikától és a kampánytól. Ez történelmi tényfeltárás??? Röhej....Szegény DK-sok nagyon műveltek lehetnek, ha ezt tekintik kötelező olvasmánynak.....

zipe moha 2012.12.04. 11:29:51

@kublerek: a pontatalan megértés abban van ,hogy nem azért nem lehet nyílvánosságra hozni az ügynök listákat mert hátrány érné őket....hanem azért mert nem érné őket előny a továbbiakban...ami számukra hátrány lenne..így visszajutottunk az eredeti kiinduló pontra....:)
magyarán ha az ügynökmúlt titokban marad akkor csak előnyökkel jár (lásd rendszerváltás) ha kiderül...de nem derülhet ki gondoskodik róla az mszpfidesz......valójában valószinűleg ki fog derülni nyílván és a nép akkori állapotának megfelelő bizonytalan reakciót eredményez....mutyiországban.

zipe moha 2012.12.04. 11:45:10

@zipe moha: ...ma még elképzelhetetlennek tűnik, hogy valaha is más kerül kormányzati pozícióba mint az mszpfideszdkEgyütt2014, tehát egy új elit....ha mégis kerül, akkor kikerül és kiderül..ez is az egyik tétje a "jobboldali" "diktatúra ácsolásnak" és az ide az ugyan ide tartózó "baloldali megújulásnak"....

Az igazi sztrovacsek 2012.12.04. 12:03:00

A témához:
Alapjában véve hidegen hogy, hogy mi lesz az ügynök listákkal. Tőlem az jelent aki akar, azt amit akar, és arról akiről akar.
Takargatni valóm nincs, nem volt, és remélem hogy nem is lesz. A kormányoknak volt, van, és lesz titkosszolgálatuk, ügynökük, besúgójuk rendszertől függetlenül.
Hogy miért nem akarja a FIDESZ, arról "azt írja az újság, hogy":

kuruc.info/r/9/93098/

Egy másik témáról meg "azt írja az újság, hogy":

www.hir24.hu/belfold/2012/12/03/megis-bezarnak-vasutvonalakat/

Akkor hogy is van ez a dolog az újra nyitott szárnyvonalakkal?
Vagy tudja valaki, mennyi most a tandíj úgy általában?
Vajon mikor fogják bevezetni a vizitdíjat?

leponex 2012.12.04. 13:18:00

" Persze a jelentések olvasgatóit, meg a tartótiszteket szintén kár lenne kihagyni a felsorolásból. Kolláth Györgyre emlékszem amikor kiderült az érintettsége, hogy verte a mellét, hogy ő márpedig nem volt ügynök. És igaza is volt, ő csupán a munkaadójuk volt. "

Pontosan.

Ha már tényleg komolyan akarná venni a zügynöklistás projektet valaki is, hát itt kellene kezdeni.

22 évvel a ...váltás után mindez pótcselekvés, Antall úrnak igaza volt, amikor az elmaradt 'forradalomra' utalt.

Ahogy pótcselekvés amúgy a mostani szánalmas antifaszista harc is, egy idióta hebrencskedő Marci böszmeségére felépítendő neonáciellenes lelkendezés forgatókönyve.
Körül lehet nézni az nagy Ejrópában, Németországtól kezdve, hogy milyen az, amikor tényleg létező neonácik tényleg randalíroznak.
***
A Zorbánnak volt (megint) egy 'történelmi' pillanata a parlamentben, amikor az ifjú szoci janicsár vergődésére már nem volt hajlandó viszontválaszolni.
***

Szegény Bárdunk láthatóan igen tanácstalan, az antifa szeánszból teljesen kihagyták a Ferit, mint ha nem is létezne már.
Hát akkor vegyük elő a zügynökllistát, Boross Péterrel együtt.
Az, hogy 12 évük volt arra, hogy valamit lépjenek ez ügyben, azon elegánsan átlép, ahogy bohócot csinált a Feri a Kenediből is a zügynöklista kapcsán

HanSolo90 2012.12.04. 13:39:56

@leponex: Nyugi a DK-sok ezt is a Fideszre kenik. A Kenedi jelentést állításuk szerint a Fidesz tiltatta be 2010-ben. Ez felettébb érdekes hazugság, tekintettel arra, hogy 2008-ban a teljes dokumentációt és jelentést megkapta Szilvásy György Miniszter. Szóval elkészültek 2008-ra a munkával. És ki volt akkor a Miniszterelnök?
Akkor mit is állított le a Fidesz 2010 őszén???

Feketeleves 2012.12.04. 14:16:24

Gréczy arról is írhatna egy blogbejegyzést, hogy a DK-ból miért nem szavazta meg senki Schiffer indítványát?!

paragrafus 2012.12.04. 16:52:19

@leponex:
..."Persze a jelentések olvasgatóit, meg a tartótiszteket szintén kár lenne kihagyni a felsorolásból. Kolláth Györgyre emlékszem amikor kiderült az érintettsége, hogy verte a mellét, hogy ő márpedig nem volt ügynök. És igaza is volt, ő csupán a munkaadójuk volt."....

Erre valami hitelet forrást, ha szabadna kérnem.
Különben hiteltelen marad ez az állításod.

HanSolo90 2012.12.04. 17:06:25

@Andráska8: Ez mind szép és jó. De akkor jön a kérdés. Mit tett a baloldal a Jobbik felszámolásáért 2006-tól? Elárulom, semmit. Ideje lenne szembenézni a valósággal, hogy nem egyedül Orbán a felelős ezért, persze a képmutató demokraták próbálják rákenni az egészet. Na ez a baj, hogy oda-vissza megy a karaktergyilkolás, valótlanságok állítása, hazudozás. Mivel erről jelenleg egyik párt sem tud leszokni, azt hiszem hiú ábránd azt mondani, hogy megváltozik itt az élet....

paragrafus 2012.12.04. 17:08:31

@Feketeleves:
..."Gréczy arról is írhatna egy blogbejegyzést, hogy a DK-ból miért nem szavazta meg senki Schiffer indítványát?! "...

Valamit tisztázzunk!

A szavazás nem Schiffer indítványának a tartalmáról szólt. Hanem arról, hogy Schiffer indítványát tárgysorozatba vegye-e az országggyűlés.

Na mármost a fidesz a szavazást kicsavarta.
Valahogy úgy szólt a szavazásra feltett kérdés, hogy egyetért-e azzal, hogy az Országgyűlés NE VEGYE tárgysorozatba az indítványt.
Az "igen" szavazattal azt szavazták meg, hogy az Országgyűlés NE VEGYE tárgysorozatba az indítványt.
A "nem" szavazattal az ellenkezőjére szavaztak.

paragrafus 2012.12.04. 17:12:32

@HanSolo90:

Hidd el, Debreczeni utánajárt mindannak, amit állít a könyvében. És meggyőződésem, hogy bizonyítani is tudja.
Viszont egy könyv nem arról szól, hogy a könyvben foglaltakat bizonyítsa.
Egy könyvnek nem ez a funkciója.

Az igazi sztrovacsek 2012.12.04. 17:12:51

"Azt írja az újság, hogy".
"Névbitorlási pert indított a Fidesz helyi frakciója ellen a KDNP esztergomi szervezete."
Ez most akkor hogy....?
Egy párt ez, vagy kettő?
Olyan bizonytalan vagyok mostanában.
Vagy mégsem?

paragrafus 2012.12.04. 17:13:56

@lajos0:
..."Kolláth Györgyre emlékszem amikor kiderült az érintettsége, hogy verte a mellét, hogy ő márpedig nem volt ügynök. És igaza is volt, ő csupán a munkaadójuk volt"....

Neked is mondom: szeretném, ha ezt az állításodat HITELT ÉRDEMLŐEN bizonyítanád.

paragrafus 2012.12.04. 17:15:41

@TuRuL_2k2:

17.08.31.-kor neked is válaszoltam ezen - megtévesztő és hamis állítást sugallmazó - megjhegyzésedre.

HanSolo90 2012.12.04. 17:15:55

@Feketeleves: Erről nem fog. Szinte kivétel nélkül az összes blogírása eltorzított, elferdített és hiányos. Az egész úgy van beállítva, hogy a DK-t tünteti fel mindig kedvező módon, mindezt persze egy-két igen fontos apróság kihagyásával :) Akárcsak Debreczeni könyve.
:)
Nekem az tetszett, hogy Bajnait milyen szinten kikezdték még pár hete, most meg ott nyüzsögnek közös koalícióban reménykedve. :) Bajnai helyében én jól elhajtanám őket a francba. Előbb belém döfnek, majd legyünk haverok, ne már.....
Vadai is össze-vissza dumál, hogy ők soha nem bántották az MSZP-t, meg mindig is jóban voltak stb. A riporter helyében ilyenkor visszajátszanám neki az egy évvel ezelőtti nyilatkozatait....

Az igazi sztrovacsek 2012.12.04. 17:19:56

@paragrafus:
-Ne bonyolítsd túl a dolgokat, mert némelyek majd bele gabalyodnak, mint ligeti kúrva a körhinta láncba.

-Kíváncsi vagyok, lesz-é olyan tökös legény valaki, hogy pert indít Debreceni ellen rágalmazásért.
Mert eddig még hivatalos cáfolat sem jött a központból.

HanSolo90 2012.12.04. 17:22:03

@paragrafus: Ha Debreczeni bizonyítani tudja azt, hogy a Fidesz fizette és rendelte meg az egészet, már rég rohantak volna az EU-hoz a bizonyítékokkal....
Másrészt ha titkosítottak dolgokat, ahhoz hogyan jutott hozzá? Ja és egy csomó helyen nincs megjelölve forrásadat.

"Viszont egy könyv nem arról szól, hogy a könyvben foglaltakat bizonyítsa.
Egy könyvnek nem ez a funkciója. "

Akkor ne állítsák róla, hogy tényfeltáró, igaz történet!!!!

paragrafus 2012.12.04. 17:23:51

2009 őszén a bizottság javaslatára archíválják a "legkényesebb adatokat" tartalmazó 18 mágnesszalagot.

2010-ben Bajnai Gordon miniszterelnök egy háromtagú, Kenedi János vezette civil bizottságot kért fel, hogy felügyeljék a mágnesszalagok tartalmának feldolgozását, valamint az adatok minősítésének megállapítását, hogy utána a titkosítás alól feloldott információkat nyilvánosságra lehessen hozni. Bajnai sajtótájékoztatón emelte ki, hogy csak azoknak az információknak a titkosított státuszát kívánják meghagyni, melyek Magyarország biztonságához elengedhetetlenek.

2010 végén a bizottság már az Orbán Viktor vezette kormánynak jelentett. A jelentést az a kormányrendelet előzte meg, amely a Kenedi-bizottság megszüntetéséről szólt. A kormány által kiadott hivatalos indoklás szerint születőben van egy törvénytervezet, amely az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalát eredményezné, így a bizottság léte okafogyottá vált. A tervezetet Kenedi János azonban abszurdnak nevezte, hiszen az alapján a megfigyeltek haza is vihették volna a róluk szóló aktákat, így a levéltár dokumentumait szét lehetett volna hordani. A KIM államtitkára, Rétvári Bence erről azt mondta, hogy az érintettek maguk dönthetnék el, hogy a rájuk vonatkozó információkat a nyilvánosságra hozzák, megőrzik vagy pedig megsemmisítik inkább. Az elképzelés nagyon heves tiltakozást váltott ki a történészek és szakértők között, a javaslat pedig végül feledésbe merült.

paragrafus 2012.12.04. 17:26:08

@HanSolo90:
paragrafus: Ha Debreczeni bizonyítani tudja azt, hogy a Fidesz fizette és rendelte meg az egészet, már rég rohantak volna az EU-hoz a bizonyítékokkal....
Másrészt ha titkosítottak dolgokat, ahhoz hogyan jutott hozzá? Ja és egy csomó helyen nincs megjelölve forrásadat"....

Könyvben nem is szükséges megjelölni.
PL. onnan is tudható, hogy feloldották a titkosítást.
Innen lehet pl. azt is tudni, hogy a fidesz éles lőszerrel belelövetett volna a tömegbe 2006-ban.

paragrafus 2012.12.04. 17:27:17

@HanSolo90:
"Viszont egy könyv nem arról szól, hogy a könyvben foglaltakat bizonyítsa.
Egy könyvnek nem ez a funkciója. "
Akkor ne állítsák róla, hogy tényfeltáró, igaz történet!!!!"...

Miért ne lehetne ezt állítani. A két állítás nem egymást kizáró.

HanSolo90 2012.12.04. 17:28:24

@paragrafus:
"Neked is mondom: szeretném, ha ezt az állításodat HITELT ÉRDEMLŐEN bizonyítanád."

Én is örülnék, ha a DK az állításait hitelt érdemlően bizonyítaná. Mert ugye nem a DK-sok mondták Gyurcsánnyal kapcsolatban, hogy a vádlóknak kell bizonyítani? :)

"Na mármost a fidesz a szavazást kicsavarta.
Valahogy úgy szólt a szavazásra feltett kérdés, hogy egyetért-e azzal, hogy az Országgyűlés NE VEGYE tárgysorozatba az indítványt.
Az "igen" szavazattal azt szavazták meg, hogy az Országgyűlés NE VEGYE tárgysorozatba az indítványt.
A "nem" szavazattal az ellenkezőjére szavaztak. "

Ahogy elnézem a DK sehogy sem szavazott....

Feketeleves 2012.12.04. 17:31:10

@paragrafus:
Nem értem az érvelésed.
Ha abból indulunk ki amit írtál akkor a Fidesz saját maga alatt vágta a fát mert több lett a "nem"
szavazat mint az "igen" tehát az általad levezetett logika alapján akkor most tárgysorozatba vették Schiffer indítványát.
Ha így van, akkor hatalmas öngól.
Ha nem, akkor marad a kérdés: a DK miért nem szavazott együtt az LMPvel, MSZPvel?

Feketeleves 2012.12.04. 17:34:09

@HanSolo90:

Nyilván, a kérdésem költői volt.
Hiába, minden oldalnak megvannak az udvari nyaloncai.

HanSolo90 2012.12.04. 17:38:38

@paragrafus:
Hát nekem elhiheted, egy olyan könyvben meg kell jelölni, ami tudományos,ismeretterjesztő, esetleg tanítási célra készül.

Egy ponyvaregényben ellenben valóban nem kell semmit megjelölni, ez így igaz. :)
Viszont ez akár felérhet egy beismeréssel is, hogy a könyv szimpla kampányfogás.

"Innen lehet pl. azt is tudni, hogy a fidesz éles lőszerrel belelövetett volna a tömegbe 2006-ban. "

Ne viccelj, ahhoz képest hogy diktatúra van, a baloldali tüntetőknek nem esett bántódásuk az elmúlt évben. Sehol nem volt lövöldözés sem, véres verekedés.

Eszemben nincs a kormányt védeni, de sokszor olyan összeesküvés-elméletek születnek itt-ott, hogy az már röhej....

lajos0 2012.12.04. 17:41:52

@paragrafus:

Hátha elég, ha nem keresd elő a vonatkozó ítéleteket:

"Kolláth György minden bizonnyal nem olvasta végig a Legfelsőbb Bíróság ítéletét. Az ugyanis négy ponton nekem adott igazat, egyben ellenem döntött. Előbbieket nem sorolom fel, mert meg szeretném kímélni az olvasót annak felsorolásától, ami Kolláthról immár a Legfelsőbb Bíróság szerint is szabadon terjeszthető.

Az egy pont, amelyben elmarasztalás ért, egy félreértés következménye. A bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az az állításom, amely szerint Kolláth a rendszerváltáskor ügynökök átmentésében részt vett és abban érdekelt volt, arra engedhet következtetni, hogy érdekeltsége saját ügynöki státusából fakadhat. Szívesen bocsánatot kérek ezért Kolláthtól. Sajnálom, hogy ő és nyomában a Legfelsőbb Bíróság erre a következtetésre jutott, ugyanis én róla ennél sokkal súlyosabbat állítok, nevezetesen azt, hogy vezető BM tisztviselőként áttételesen az ügynökök munkaadója volt. Bizonyára én tehetek arról, hogy ezt a típusú felelősségét nem hangsúlyoztam nagyobb nyomatékkal.
Cikkem állításait kivétel nélkül igazolni tudom, Kolláth esetén az érintett, Halmai Gábor nyilatkozatával. „ Kolláth, mint a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának főosztályvezető-helyettese az Élet és Irodalom egyik 1983. novemberi számában azt találta írni, hogy az egyesületalakítás akkori feltételei dolgában „a jogi szabályozás előbbre tart, mint közgondolkodásunk”. Amikor Kerekes Zsuzsával közösen írott válaszunkban vitába szálltunk állításával, rámutatva a szabályozás példátlanul restriktív voltára, és annak kedvezőtlen hatásaira az egyesületek alakulására, először csak nyilvános viszontválaszzal élt, amelyben az egyesületi élet virágzásáról számolt be, majd újabb vitacikkünk nyomán udvarias hangú magánlevélben parlamenti hivatalába invitált minket a kérdés megvitatására. A dolgozószobában azután rövidesen megkaptuk a fenyegetést: mindketten elveszíthetjük egyetemi oktatói állásunkat, ha nem vigyázunk .” Ezek után döntse el az olvasó, hogy Kolláth és Halmai közül kit fogad el hitelesnek.

Ungváry Krisztián"

hvg.hu/itthon/20070302_ungvarykollath2

HanSolo90 2012.12.04. 17:42:28

Ajánlom a figyelmébe Paragrafusnak is az alábbi linket. Egy bértollnoknak koránt sem mondható egyetemi közgazdász docens írása az elmúlt 20 év gazdasági teljesítményéről.

fn.hir24.hu/velemeny/2012/02/12/igy-kormanyoztak-a-magyar-gazdasagot/

paragrafus 2012.12.04. 17:45:56

@lajos0:
Én nem Ungváry Krisztián interpretálására vagyok kíváncsi, hanem az általad hivatkozott bírósági ítéletre. (Nem biztos, hogy nekem is ugyanaz lenne az én olvasatom)
Ezt a bírósági ítéletet meg tudod valamilyen linkkel jelölni?

lajos0 2012.12.04. 17:47:44

@paragrafus: "És meggyőződésem, hogy bizonyítani is tudja.
Viszont egy könyv nem arról szól, hogy a könyvben foglaltakat bizonyítsa.
Egy könyvnek nem ez a funkciója."

Hát egy jó tényfeltáró könyv arról szól. Persze ha ez Jóska irodalmi munkásságának a része, vagy mezei propaganda kiadvány, akkor eltekinthetünk tőle, de szépirodalomnak meg valószínűleg gyengus lesz.

paragrafus 2012.12.04. 17:49:22

@HanSolo90:
...""Innen lehet pl. azt is tudni, hogy a fidesz éles lőszerrel belelövetett volna a tömegbe 2006-ban. "

Ne viccelj, ahhoz képest hogy diktatúra van, a baloldali tüntetőknek nem esett bántódásuk az elmúlt évben. Sehol nem volt lövöldözés sem, véres verekedés"....

Nem azt mondtam, hogy megtették, hanem én azt állítotam, hogy a fidesz belelövetett VOLNA!

Baloldali tüntetőknek meg azért nem volt smemilyen bántódásuk, mivel a baloldali tüntetők nem mentek át egyszer sem olyan csócselékbe, mint amilyent a fideszesek alakítottak 2006-ban.
Ami történt 2006-ban, azt a fideszesek csak saját maguknak köszönhetik.

paragrafus 2012.12.04. 17:51:28

@lajos0:
És arra nem gondolsz, hogy a könyvben nemcsak tényeket írt le, hanem a következtetéseit is.

házelnök 2012.12.04. 17:54:55

@Pikk:
Aki ezt a kijelentést támadja, az is ügynök volt.

lajos0 2012.12.04. 18:27:10

@HanSolo90: "Innen lehet pl. azt is tudni, hogy a fidesz éles lőszerrel belelövetett volna a tömegbe 2006-ban. "

A székháznál azért ez durva lett volna. Azt viszont első kézből tudom, hogy a helyszíntől pár száz méterre lévő rebiszeseknek határozottan megtiltották, hogy a kollégáik segítségére siessenek, azok rendkívüli segélykérése ellenére.

A fidesz mondjuk önsorsrontásban nehezen verhető, de vajon kinek az éreke lehetett, hogy másnap ne az öszödi evangélium legyen a fő téma, hanem a székház felgyújtása. Mindenki hihet amiben akar persze, akár Debreczeni is...

lajos0 2012.12.04. 18:30:37

@paragrafus: A kolláth.com-ra feltette, azt hiszem, nézd meg ott. Kolláth magyarázata számomra persze vicces, de ettől te még komolyan veheted.

Nekem kicsit úgy hat, mint a vicc:

- Professzor úr, maga egy mocskos szemét pedofil.
-Aljas rágalom, csak kandidátus vagyok.

paragrafus 2012.12.04. 18:44:45

A tévészékház 2006-os ostromának másnapján együttes ülésen tárgyalta a történteket az Országgyűlés rendészeti és nemzetbiztonsági bizottsága. Az ott elhangzottakat 80 évre titkosították, de ezt a minősítést a fidesz eltörölte. Mindenki számára megismerhetőek a dokumentumok a Parlament honlapján. Ezekből az anyagokból egyértelműen kiderül, hogy Nyitray András, a Fidesz akkori országgyűlési képviselője szerint éles lőfegyvert kellett volna használni a tüntetők ellen.

www.parlament.hu/biz38/bizjkv38/HOB/0609191t.pdf
38. oldal:

...."Elhangzott itt több soron - és itt jönnek a kérdések -, hogy a rendőri állománynak olyan utasítása volt, hogy nem használhat fegyvert. Szeretném megkérdezni, hogy ez egy külön extra utasítás volt-e az adott helyen, az adott napon. Mert egyébként ez egy képtelenség. A szolgálatban lévő rendőr az egyik olyan, aki egyébként, ha az ő életét és testi épségét fenyegető veszéllyel találja magát szemben, minden külön engedély nélkül használhatja a fegyverét, és akit mondjuk kockakövekkel hajigálnak - és higgyék el, hogy isteni szerencse, hogy ott nem halt meg egy-két rendőr, meg egy-két nem rendőr is, hozzáteszem, mert ott össze-vissza hajigálták a köveket. Ha ez nem elég jog arra, hogy valaki használja a fegyverét, akkor itt nagy baj van. Azért mondom Petrétei miniszter úrnak külön, mert a bemutatkozásakor én már egyszer ezt nagyon hangsúlyosan felvetettem, hogy Magyarországon a polgárok - és a rendőr is polgár - önvédelmi joga sehol a világon nincsen tiszteletben tartva. Micsoda dolog az, hogy ilyen esetben kvázi külön megtiltják a rendőrnek - ha ez így történt, és erős a gyanúm, hogy így történt, mert ezt többször hangsúlyozták -, hogy önmaga testi épségét megóvja. És most teljesen függetlenül attól, hogy ott mi történt, akárhol történik ilyen, szerintem ez végtelenül lelkiismeretlen parancs, ha ilyen parancs volt. Tehát volt-e ilyen extra külön parancs erre a helyzetre?".....

www.parlament.hu/biz38/bizjkv38/HOB/0609191t.pdf

HanSolo90 2012.12.04. 18:48:32

@paragrafus: Szerintem felesleges ezen vitatkozni, mert kicsit elbeszélünk egymás mellett. Amúgy valaki elhiszi amit Debreczeni ír, valaki nem.

Én függetlenként kicsit pontosabb és mindenképp forrással megjelölt dolgot vártam volna. Debreczeni következtetései inkább kampányszöveg és egyáltalán nem releváns. Még jó, hogy DK-s politikusként nem fog olyat írni, hogy a jobboldal ártatlan, mikor kormányt akarnak váltani. De így kicsit olyan fideszes bizonyíthatatlan állítások tömkelege az egész.
Ennyi erővel amúgy a fidesznek is joga van Gyurcsányról bármit állítani, majd védekezhet azzal, hogy "ezt a következtetést vontam le". De a DK elnöke viszont egyfolytában csak perel. Sok jobboldali szimpatizáns az eltűnt szakdolgozat ügyében csak levonja a saját következtetéseit. Per ide-per oda. Sztem ha Debreczenit esetleg beperelik nem bizonyított állításaiért, a DK-sok megint diktatúrázni fognak...

paragrafus 2012.12.04. 18:48:57

@lajos0:
Továbbra is a konkrét oldalra mutató linket szeretném kérni tőled.
Kolláth melyik magyarázata vicces? És miért is az neked?

HanSolo90 2012.12.04. 19:00:40

@paragrafus: Ez szép és jó, amit idelinkeltél, de ez még nem bizonyítja, hogy Debreczeni azon állításait, hogy fideszes megrendelésre puccskísérlet zajlott, az egészet a fidesz fizette stb.

lajos0 2012.12.04. 19:26:38

@paragrafus: "És arra nem gondolsz, hogy a könyvben nemcsak tényeket írt le, hanem a következtetéseit is."

Ezzel magam is így vagyok. De Debreczeni következtetései az övéi, én meg levonom őket magamnak. Aztán mindenki annak hisz, akinek akar.

lajos0 2012.12.04. 19:36:06

@paragrafus: "Továbbra is a konkrét oldalra mutató linket szeretném kérni tőled."

Látom némileg szigorúbb elvárásaid vannak velem szemben, mint Debreczenivel. Azért tőle is kérhetnél pár linket, az a különbség, hogy ő nem fog szolgálni vele.

www.kollath.com/storage/U_2007-0219.pdf

Plusz a HVG-n lefolytatott vita is hozzá tartozik.

Mondjuk ez a magyarázat vicces:

"Viszonylag magas közhivatali posztom ellenére közöm volt a 80-as években olyan egyesületek életre segítéséhez, mint pl. a naturistáké, a dunapataji polgároké, a homoszexuálisoké. Az akkoriban rebellisnek számító Ablak c. tévéműsorban, politikai kockázatot vállalva azon ügyködtünk, hogy ténybelileg és jogilag is nyíljék ki az egyesületi szabadság."

Tehát ismét egy belső bomlasztó, aki a rebellis ablak című műsorban lázadt a rendszer ellen, ahol azért a renitenskedése ellenére magos polcon volt. ( Itt elképzelem a rebellis Bálint gazdát, aki biztos rosszul magyarázta el, mikor kacsoljuk a szőlőt, így ásva a diktatúra sírját).

lajos0 2012.12.04. 19:42:05

@paragrafus:"Nyitray András, a Fidesz akkori országgyűlési képviselője szerint éles lőfegyvert kellett volna használni a tüntetők ellen."

Azért a citált idézetben nem ez van.

Viszont, aki rendőr életére tör azt szerintem viszont tényleg nyugodtan lője le a rendőr. Legyen az uborkatolvaj, vagy szélsőséges hőzöngő. És önvédelem ügyben is igaza van, én például nem fárasztanám a hatóságokat, ha betörőt fognék.

paragrafus 2012.12.04. 19:47:40

@HanSolo90:
Debreczeni a könyvben jobbára a saját nézeteit, véleményét, értékelését, következtetéseit írta le.
Az, hogy te ezeket tényállításnak tartod, az meg a te értékítéleted.

paragrafus 2012.12.04. 19:49:16

@lajos0:
Okom van azt gyanítani, hogy te nem olyan következtetést vonsz le, amireDebreczeni akart utalni.

paragrafus 2012.12.04. 19:51:55

@lajos0:
Ha esetleg nem jöttél volna rá, Debreczeni könyvet írt, veled meg kommentelek.
Egyébként meggyőződésem, hogy azon esetekben, amikor Debreczeni állított valamit, akkor azt megalapozottan tette és adott esetben meg tudja magát védeni.
Biztos vagyok benne, hogy Debreczeni nem állított úgy semmit, hogy előtte nem járt utána annak az érdekében, hogy megálljanak az állításai.

paragrafus 2012.12.04. 19:54:00

@lajos0:
Viszont amit idéztél - az a korábbi állításoddal ellentétben - nem támasztja alá, hogy Kolláth ügynök lett volna. Még akkor sem, ha te ezt viccesnek tartod.

paragrafus 2012.12.04. 19:57:17

@lajos0:
Az idézetből az derül ki, hogy Nyitray András számonkérte, hogy miért nem használtak éles lőfegyvert.

Na már most képzeld el, hogy mi lett volna 2006-ban, ha tényleg használtak volna éles lőfegyvert.

Te azt állítod, hogy az idézettek alapján jogos lett volna.
De ha ténylegesen használnak, akkor a fidesz meg azt kérte volna számon, hogy miért használtak. És nem lett volna a fidesz számára elfogadható indok a fegyverhasználatra az, amire hivatkozva most ebben a jegyzőkönyvben hiányolta a fegyverhasználatot.

paragrafus 2012.12.04. 19:58:37

Egyébként pedig mindannyiotoknak: ha az ügynök-kérdés a téma, akkor miért vittétek el a kérdést Debreczeni könyve felé.

paragrafus 2012.12.04. 20:01:28

Egyébként egy gondolat erejéig visszatérek Debreczenihez:

Egyrészt meggyőződésem, hogy meg fogja tudni védeni magát. És aki beperli, az - borítékolom - veszíteni fog.
Mindenesetre mielőtt azért bárki is elítéli Debreczenit, előbb illik megadni neki is a védekezés jogát.
Mert eddig a Debreczenit elítélő megjegyzések igencsak egyoldalúak.

lajos0 2012.12.04. 20:04:02

@paragrafus: "Okom van azt gyanítani, hogy te nem olyan következtetést vonsz le, amireDebreczeni akart utalni."

Jó irányba tapogatódzol, tényleg nem.

lajos0 2012.12.04. 20:07:46

@paragrafus: "Ha esetleg nem jöttél volna rá, Debreczeni könyvet írt, veled meg kommentelek."

Hát ha összesített műveim kiadják, akkor könyv lesz ez is. Ez nem minőségi különbség. Ő is következtet, meg én is.
Nem konkrétan adatolt tényeket írunk, a titkosítás miatt nem is tehetnénk.

"Egyébként meggyőződésem, hogy azon esetekben, amikor Debreczeni állított valamit, akkor azt megalapozottan tette és adott esetben meg tudja magát védeni."

Ez is csupán egy meggyőződés.

"Biztos vagyok benne, hogy Debreczeni nem állított úgy semmit, hogy előtte nem járt utána annak az érdekében, hogy megálljanak az állításai."

Akkor vajon miért nem állt elő a bizonyítékokkal.

paragrafus 2012.12.04. 20:11:17

@lajos0:
Látom némileg szigorúbb elvárásaid vannak velem szemben, mint Debreczenivel. Azért tőle is kérhetnél pár linket, az a különbség, hogy ő nem fog szolgálni vele.
www.kollath.com/storage/U_2007-0219.pdf

A Legfelsőbb Bíróság megállapítja, hogy az alperes (Ungváry Krisztián) a Magyar Hírlap 2005. február 19.-i számában Kolláth és az ügynöknyilvánosság címmel közölt írásában a való tényeket hamis színben feltüntetve állította, hogy a felperes (Kolláth György)azért érvel a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala ellen, mert maga is ügynök lehetet. Ezzel az alperes (Ungváry Krisztián) megsértette a felperes (Kolláth György)jó hírnevét.

paragrafus 2012.12.04. 20:12:58

@lajos0:
Szóval amit fentebb állítottál a kommentjeidben, azt ezzel a bírósági ítélettel egyáltalán nem bizonyítottad. Sőt, inkább önmagadat cáfoltad meg.

lajos0 2012.12.04. 20:12:58

@paragrafus: "Viszont amit idéztél - az a korábbi állításoddal ellentétben - nem támasztja alá, hogy Kolláth ügynök lett volna. Még akkor sem, ha te ezt viccesnek tartod."

Hol állítottam, hogy Kolláth ügynök volt ?

Annyit állítok, hogy a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának főosztályvezető-helyettese az felső szintű kollaboráns, a diktatúra egyik fogaskereke ha úgy tetszik, nem egy piti ügynök.

paragrafus 2012.12.04. 20:19:26

@lajos0:
"Biztos vagyok benne, hogy Debreczeni nem állított úgy semmit, hogy előtte nem járt utána annak az érdekében, hogy megálljanak az állításai."
Akkor vajon miért nem állt elő a bizonyítékokkal.

Nem értem, hogy miért kellene?
Ha minden könyvíró a könyvének a megírása után kiállna a könyve alapjául szolgáló iratokkal, akkor az nagyon rossz irányba vezető jelenség lenne.
Szerinted ezt melyik másik könyvíró tette meg eddig?
Egy konyvírónak nincs ilyen kötelezettsége.
Ha bewperlik, majd a bíróság előtt bizonyára be fogja mutatni.
Egyébként pedig az is lehetséges, hogy némelyik forrása bizalmas lehet.
Ahogy az újságírók sem fedik fel a forrásaikat.
Elképzelhetőnek tartom, hogy Debreczeni is azzal az ígérettel juthatott bizonyos adatokhoz, információkhoz, hogy a forrását titokban tartja.

paragrafus 2012.12.04. 20:25:14

@lajos0:

Hol állítottam, hogy Kolláth ügynök volt ?

Itt:

lajos02012.12.04. 10:56:59
..."Kolláth Györgyre emlékszem amikor kiderült az érintettsége, hogy verte a mellét, hogy ő márpedig nem volt ügynök. És igaza is volt, ő csupán a munkaadójuk volt"....

És szerintem ezzel a megjegyzésed igenis azt állítottad, hogy Kolláth ügynök volt.
Cizellálhatod, ahogy csak akarod, a lényegi mondanivalója akkor is ez.
Sőt, ezzel talán még súlyosabbat is állítottál róla, mint azt, hogy ügynök volt.

lajos0 2012.12.04. 20:48:56

@paragrafus: "Na már most képzeld el, hogy mi lett volna 2006-ban, ha tényleg használtak volna éles lőfegyvert."

Még kilőtték volna valaki szemét véletlenül .-) Amúgy mi lett volna, semmi. Szerintem az akció szervezőinek célja az volt, hogy legyen egy rendőr áldozat. Ez persze az én következtetésem csupán. Viszont a rendőrnek megtiltani, hogy élete védelmében használja, legalább olyan necces.

Rebiszes ismerősöm viszont úgy gondolja, ha őket odaengedik, akkor 10 perc alatt vége lett volna a nagy székházfoglalásnak. Ezt valakik nem akarták.

"De ha ténylegesen használnak, akkor a fidesz meg azt kérte volna számon, hogy miért használtak. És nem lett volna a fidesz számára elfogadható indok a fegyverhasználatra az, amire hivatkozva most ebben a jegyzőkönyvben hiányolta a fegyverhasználatot."

Nem érdekes mit kért volna számon a Fidesz, az ellenzék ellenezik. Viszont, megtiltani a rendőrnek, hogy használja a fegyverét azért elég extrém. Az te interpretációd viszont nekem valami olyasmit sugall, hogy azt nehezményezte ez a Nyitrai, hogy miért nem lőttek a tömegbe, ami szerintem kissé csúsztatás.

Az igazi sztrovacsek 2012.12.04. 20:55:28

@paragrafus:
" A szolgálatban lévő rendőr az egyik olyan, aki egyébként, ha az ő életét és testi épségét fenyegető veszéllyel találja magát szemben, minden külön engedély nélkül használhatja a fegyverét, és akit mondjuk kockakövekkel hajigálnak - és higgyék el, hogy isteni szerencse, hogy ott nem halt meg egy-két rendőr, meg egy-két nem rendőr is, hozzáteszem, mert ott össze-vissza hajigálták a köveket. Ha ez nem elég jog arra, hogy valaki használja a fegyverét, akkor itt nagy baj van."

Nincs itt semmi baj.
Vagyis van, némely ember fejében.
A rendőr simán főbe lőheti az ellene kockakővel támadót, és áll a jogos védelmi helyzet, amennyiben a támadó(k) létszáma nem lép túl egy bizonyos határt. És itt van az eb elhantolva. A támadók létszámában. Mert utána vagy azt írja az újság, hogy a rendőrség jogos védelmi helyzetben lőfegyvert használt, vagy azt, hogy a rendőrség a tömegbe lőtt.
És ez nagyon nem mindegy.

" Micsoda dolog az, hogy ilyen esetben kvázi külön megtiltják a rendőrnek - ha ez így történt, és erős a gyanúm, hogy így történt, mert ezt többször hangsúlyozták -, hogy önmaga testi épségét megóvja."

Többek között ez az a helyzet, amikor a rendőr élete árán is....., ahogy erre fölesküdött.

" szerintem ez végtelenül lelkiismeretlen parancs, ha ilyen parancs volt"

A parancs már csak ilyen.
"A parancs megfellebezhetetlen, bírálata tilos."

Vajon van valaki ebben az országban, aki ki merne adni egy parancsot tömeggel szembeni lőfegyver használatra?
Szerintem nincs.
De ha lenne, és kiadná, hányan hajtanák végre?
És utána, amikor "természetesen" évekig vizsgálnák az eseményeket a "szakértők" (meg még többen a nem szakértők) vajon ki csuknának le?
Aki lőtt, vagy aki megtagadta a parancsot?

lajos0 2012.12.04. 20:56:14

@paragrafus: Nem értem, hogy miért kellene?
"Ha minden könyvíró a könyvének a megírása után kiállna a könyve alapjául szolgáló iratokkal, akkor az nagyon rossz irányba vezető jelenség lenne."

Profi tényfeltárók bele szokták írni eleve a könyvbe az ilyesmit. Enélkül meg van egy narratíva, amit vagy elhisz valaki, vagy nem. Én mindenesetre nem annyira.

"Szerinted ezt melyik másik könyvíró tette meg eddig?"

Mondjuk Romsics Ignác, meg még egy pár ezer, csak mondtam valakit.

"Egy konyvírónak nincs ilyen kötelezettsége."

Nekünk meg olyan nincs, hogy mindent elhiggyünk.

"Egyébként pedig az is lehetséges, hogy némelyik forrása bizalmas lehet.
Ahogy az újságírók sem fedik fel a forrásaikat."

Hát ennyi erővel bizalmas forrásból tudom, hogy Gyurcsány rendelte meg a székház felgyújtását, no bumm.

"Elképzelhetőnek tartom, hogy Debreczeni is azzal az ígérettel juthatott bizonyos adatokhoz, információkhoz, hogy a forrását titokban tartja."

A képzelet már csak ilyen, szabadon csapong.

lajos0 2012.12.04. 21:06:07

@Az igazi sztrovacsek: "Mert utána vagy azt írja az újság, hogy a rendőrség jogos védelmi helyzetben lőfegyvert használt, vagy azt, hogy a rendőrség a tömegbe lőtt.
És ez nagyon nem mindegy."

Az újság talán mindegy, de a fegyverhasználat tényleg szigorú szabályokhoz van kötve. Az azért nem megy általában, hogy valaki fejbe dob egy kővel, én meg sortüzet vezénylek.

" szerintem ez végtelenül lelkiismeretlen parancs, ha ilyen parancs volt"

"A parancs megfellebezhetetlen, bírálata tilos."

Viszont több esetben megtagadható elméletileg. Persze a dolognak azért megvan a pszichológiája, de nálunk a seregben napi szinten ment a sorállomány körében. Általában sorállományú felettesekkel szemben. Rendőrségnél viszont nem valószínű, hogy az "anyád mossa fel a hosszúfolyosót köcsög" egy gyakori probléma lenne.

"Vajon van valaki ebben az országban, aki ki merne adni egy parancsot tömeggel szembeni lőfegyver használatra?
Szerintem nincs."

Szerintem bőven van. Olyan is van, aki konkrétan megtette és kényelmesen élvezi a kiemelt nyugdíjat.

lajos0 2012.12.04. 21:15:40

@paragrafus: "Sőt, ezzel talán még súlyosabbat is állítottál róla, mint azt, hogy ügynök volt."

Súlyosabbat igen, de azt hogy ügynök volt nem.

Persze hiheted azt is, hogy a civil egyesületek felügyelete a diktatúra kései szakaszában tulajdonképpen a homokosok meg a naturisták istápolását jelentette a hatalom ellenében, és fel sem merült a területen ügyködő káderekben, hogy ezekbe a civil egyesületekbe esetleg néhány ügynököcskét, informátort, besúgót építsünk már be, vagy a jelentéseikbe pislantsunk már bele.

Én mást hiszek, de nem vagyunk egyformák.

Az igazi sztrovacsek 2012.12.04. 21:24:24

@lajos0:
"Olyan is van, aki konkrétan megtette és kényelmesen élvezi a kiemelt nyugdíjat."

EGYET MONDJ!!!
Ne a múltból, olyat aki MOST megtenné, vagy megtette az elmúlt 20 évben.
És ne gyere a szemkilövetővel, mert a gumi lövedék nem lőfegyver.
Az kényszerítő eszköz.
Azon egyszerű oknál fogva, hogy az élet kioltására nem alkalmas.

zollerbá 2012.12.04. 22:25:34

Lakatos Pál:Júdások a magyar parlamentben - Másfél évtized sötétségben (Magyar Világ, 2005. már. 31.
Az 1990-es parlamenti választásokon az MDF-KDNP-Független Kisgazdapárt összetételű kormánykoalíció képviselői között százharminc ügynököt találunk. Így már érthető Antall általunk sokat emlegetett kifakadása, nevezetesen: Ha elfogadjuk az ügynöktörvényt, elvész a koalíciós többség . Hát bizony elveszett volna, vagy ha kiderül, hogy a Fideszesek között is tizenhét, az SZDSZ-nél negyvenhat, az MSZP-nél meg húsz ügynök található, de még a függetlenek között is ült két besúgó, új választásokat kellett volna kiírni Magyarországon.

Adják össze a számokat, s elsápadhatnak, az első, úgynevezett szabadon választott képviselők kétharmada ügynök volt. És akkor gondolkodjanak el azon, milyen lényeges magyarellenes törvényeket fogadott el ez a parlament. Míly mértékűvé vált Hazánk vagyonának ki- és átjátszása? Ha górcső alá veszik az eredményeket , levonhatják a következményeket, egyáltalán nem véletlen kifosztásunk, a jog lábbal tiprása.

De vallassuk tovább a számokat, újabb összefüggésekre jövünk rá. Láthatjuk, hogy a kormánykoalíció ügynökei többségükben piti kis III/III-as besúgók voltak, itt-ott akadt egy-két szigorúan titkos tiszt.(A szigorúan titkos tiszt, a korábbi beszervező, akkor képviselőtárs, csak összevonta szemöldökét, s a spicli úgy ugrált, azaz szavazott, ahogy egykori tartótisztje akarta A pártszínek nem jelentettek akadályt. Az MSZP meg még inkább elemében volt, hiszen tudta, egykori MSZMP-sként kit szerveztetett be.) Az SZDSZ, az MSZP és a Fidesz mélyen fedett emberei azonban zömében külföldi titkosszolgálatoknak jelentettek, az MSZP emberei elsősorban a KGB-nek, az SZDSZ, meg a Fidesz képviselői pedig az izraeli titkosszolgálatnak, a Moszadnak és az amerikai CIA-nak.

zollerbá 2012.12.04. 22:26:28

Lakatos Pál:Júdások a magyar parlamentben - Másfél évtized sötétségben (Magyar Világ, 2005. már. 31.
Az 1990-es parlamenti választásokon az MDF-KDNP-Független Kisgazdapárt összetételű kormánykoalíció képviselői között százharminc ügynököt találunk. Így már érthető Antall általunk sokat emlegetett kifakadása, nevezetesen: Ha elfogadjuk az ügynöktörvényt, elvész a koalíciós többség . Hát bizony elveszett volna, vagy ha kiderül, hogy a Fideszesek között is tizenhét, az SZDSZ-nél negyvenhat, az MSZP-nél meg húsz ügynök található, de még a függetlenek között is ült két besúgó, új választásokat kellett volna kiírni Magyarországon.

Adják össze a számokat, s elsápadhatnak, az első, úgynevezett szabadon választott képviselők kétharmada ügynök volt. És akkor gondolkodjanak el azon, milyen lényeges magyarellenes törvényeket fogadott el ez a parlament. Míly mértékűvé vált Hazánk vagyonának ki- és átjátszása? Ha górcső alá veszik az eredményeket , levonhatják a következményeket, egyáltalán nem véletlen kifosztásunk, a jog lábbal tiprása.

De vallassuk tovább a számokat, újabb összefüggésekre jövünk rá. Láthatjuk, hogy a kormánykoalíció ügynökei többségükben piti kis III/III-as besúgók voltak, itt-ott akadt egy-két szigorúan titkos tiszt.(A szigorúan titkos tiszt, a korábbi beszervező, akkor képviselőtárs, csak összevonta szemöldökét, s a spicli úgy ugrált, azaz szavazott, ahogy egykori tartótisztje akarta A pártszínek nem jelentettek akadályt. Az MSZP meg még inkább elemében volt, hiszen tudta, egykori MSZMP-sként kit szerveztetett be.) Az SZDSZ, az MSZP és a Fidesz mélyen fedett emberei azonban zömében külföldi titkosszolgálatoknak jelentettek, az MSZP emberei elsősorban a KGB-nek, az SZDSZ, meg a Fidesz képviselői pedig az izraeli titkosszolgálatnak, a Moszadnak és az amerikai CIA-nak.

zollerbá 2012.12.04. 22:36:09

"Rendszerváltó" miniszterelnökök pórázon című könyv tartalma:
"Elkezdtem játszani a nevekkel, betűkkel és számokkal. Egy álomcsapatot, a (D)urr bele! FC-t hoztam - gondolatban - létre, amelynek tagjai a következő számú mezeket viselték egykoron. Sőt van, aki ma is abban a régi kopottasban rohangál. A lelkébe ivódott. Nézzük csak a (D)urr bele! "focicsapat" összeállítását: 3-as számú mezben Josef von Ferenczy, 8-asban Boros Imre, 11-esben Keresztes Sándor, 18-asban Mádl Ferenc, 21-esben Boross Péter, 30-asban Mécs Imre, 50-esben Demszky Gábor, 52-esben Csapody Miklós, 72-esben Debreczeni József, 99-esben Kónya Imre, 205-ösben Sárossy László játszott. A 209-es számú mez gazdáját, Medgyessy Pétert meg mindenki ismeri..."

lajos0 2012.12.05. 08:18:00

@Az igazi sztrovacsek:

"Ne a múltból, olyat aki MOST megtenné, vagy megtette az elmúlt 20 évben."

Hát politikailag nem lenne korrekt, de ettől függetlenül szerintem gerinctelen elitünk nagy része. Ha tévedek, annál jobb. De se Pintérnek, se Gergényinek nem lennének emiatt álmatlan éjszakái.

"Azon egyszerű oknál fogva, hogy az élet kioltására nem alkalmas."

Vagy ha mégis, hát tévedtünk:

www.origo.hu/sport/focivilag/20120409-meghalt-a-gumilovedekkel-fejbelott-bilbaoi-drukker.html

Fingja nem volt itt szerintem sem az alkalmatlan rendőri vezetésnek, sem a szánalmas politikusok többségének, hogy mi fog történni, meg miből mi lesz. És az NBH-ban sem gondolták igazán végig szerintem az akciót. Szerencsére nem halt meg rendőr, az erre irányuló szándékot viszont feltételezem.

paragrafus 2012.12.05. 08:19:32

@paragrafus:
Csak látszólag válaszolok önmagamnak.
Itt idéztem, hogy a fidesz (akkor még) titkos ülésen számonkérte, hogy miért nem engedélyezték a rendőröknek, hogy éles lőfegyvert használjanak.

Ezzel összefüggésben akkor meg emlékeztetnék rá mindenkit, hogy a fidesz nyíltan micsoda cirkuszt csinált abból, hogy a rendőrség gumilövedéseket használt. Ami akkor a számukra törvényes eszköz volt, ráadásul ilyen eszközzel célzott lövést nem lehet leadni.

Micsoda abszurdum, hogy míg nyíltan azzal támadták a kormányt, hogy gumilövedéket használt a rendőrség, addig titkos ülésen meg számonkérték, hogy miért nem használtak éles lőfegyvert.

Tessék belegondolni, hogy micsoda háborút indított volna a fidesz - hogy stílszerű legyek, ha tényleg használtak volna éles lőfegyvert.
A kétszínűség és a kettős mérce mintapéldája.

És ezek vannak hatalmon! Szégyen!

paragrafus 2012.12.05. 08:24:45

@lajos0:
Azt nem tudom, hogy a gumilövedék alkalmas-e az élet kioltására, vagy sem, egy azonban biztos.
Célzott lövést nem lehet vele leadni. A gumilövedéket kilövő eszköz - ezért is nem fegyver - tudatosan úgy van megalkotva, hogy célzást ne is lehessen vele leadni.
A találatok - ha vannak - véletlenszerűek.
Azonban, ha valóban alkalmas az élet kioltására, akkor egyetértek azzal, hogy ennek használatát meg kellett szüntetni.
Szerintem ezt korábban senki sem tudta. Én sem.

lajos0 2012.12.05. 08:26:22

@zollerbá: " Míly mértékűvé vált Hazánk vagyonának ki- és átjátszása?"

Hogy a privatizációs vagyonrablást előre eltervezték abban biztos vagyok. A moszadnak jelentő SZDSZ-ről, meg Fideszről szóló kijelentések viszont csak lógnak a levegőben, bizonyíték nélkül. Kizárni persze nem tudnám. Az biztos viszont, ha valami Fideszessel baj volt, kicsit megkapirgálták és azonnal kerül legalább egy ügynök a családjába. Péter-kém esetébe Pokorniról előszedték. A tök részeg Kiss Ernő egyszer azzal dicsekedett, hogy neki meg Pintérnek az egész politikai elitről van dossziéja ( hogy ez a figura pozícióban lehetett kormányokon átívelően, az mindent elmond az elitünkről).

lajos0 2012.12.05. 08:42:47

@paragrafus: "Tessék belegondolni, hogy micsoda háborút indított volna a fidesz - hogy stílszerű legyek, ha tényleg használtak volna éles lőfegyvert."

Ez az óvodás szintű politikai elitünk egyik oldaláról sem meglepő, és tényleg valószínűleg így van. Itt mindegyik fejhangon sipít mindenért, meg az ellenkezőjéért is. Mindegyik elmondott már mindent, attól függően, hogy kormányon vagy ellenzékben van, csak a szerepek cserélődtek.

Viszont a Fidesznek szerintem nem volt érdeke az öszödi beszédről történő figyelemelterelés a zavargások segítségével. Persze meg lehet próbálni rátolni, csak Toroczkay, Budaházy, meg a háromnyomásos maszkos zavargók nem az tipikus Fideszes társaság.

Az is tudható, hogy a cigánygyilkos KBH-s ügynök vallomása szerint konkrét feladattal vett részt a zavargásokban, állítólag segített kiszűrni a hivatásos zavargókat.

Amúgy érdekes módon jó előre gyanítottam itt a blogon akkoriban, hogy a cigánygyilkosságokban lesz NBH-s szál, és fel is bukkant ( bár azt mondtam kiderülni nem fog). Véletlenül megint bejött az összeesküvés-elmélet.

De hogy mikor az ürge elkezd fegyvereket vásárolni, a KBH gyorsan leállítja a megfigyelését az is elég mélyen impresszionáló.

Az igazi sztrovacsek 2012.12.05. 10:31:33

@paragrafus:

"És ezek vannak hatalmon! Szégyen!"

Nem kicsit, nagyon.

Az igazi sztrovacsek 2012.12.05. 10:57:18

"Azt írja az újság, hogy":

"Technikailag kivitelezhetetlen a választási regisztráció lebonyolítása."

Hát aki matekból jobbat kapott a kegyelem kettesnél, az már eddig is tudta.
De azért ugye senki nem lesz akadályoztatva a választásban?
Vagy mégis?
Mostanában olyan bizonytalan vagyok.
Vagy mégsem?

zollerbá 2012.12.05. 21:06:51

@lajos0: Viktort az előző ciklus idején állva tapsolták a képviselők a kneszettben, ugyan miért? A mostani választások után is titokban otthon járt egy napra, de azért az egykori malévosok sem voltak vakok.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.12.06. 01:17:25

@paragrafus:
Nem válaszoltál, ugyanis a szavazási jegyzőkönyvből egyértelműen kiderül: a DK politikusai nem szavazták meg a Schiffer-előterjesztés napirendre tűzését.

lajos0 2012.12.06. 08:19:01

@zollerbá: "A mostani választások után is titokban otthon járt egy napra, de azért az egykori malévosok sem voltak vakok."

Menetrend szerintivel ment volna ? Másfelől nem feltétlenül kell ahhoz moszad ügynöknek lenni, hogy Izraelbe menjen valaki és megtapsolják a kneszetben.

excopp 2012.12.06. 09:48:16

-lajos0
- még mindig pazar debatter vagy

- csak azon sajnálkozom, hogy amiket írsz - igaz (különösen a rendőráldozat kapcsán)
- az ugyanis nem véletlen, hogy 3 (három) csapaterős század állomásozott a Nádor utcában és mégis a Baranyából felvezényelt (kiképzés és felszerelés nélküli) ALegységet vetették be

- sajnos mostanában nem tudok olyan aktivitással netezni, mint azelőtt, de azért a blogok nagy részét átfutom (sajna a kommentekre már nem nagyon marad idő)

- a jelenidős médiapotentátok és hivatásos rettegők szállal sem hitelesebbek, mint a kontraszelektált politikai elit (félve írtam le az utolsó szót, mert minőségi konnotációval is bírt egykoron)

- sok sikert, egészséget neked!

lajos0 2012.12.06. 20:44:14

@excopp: Szervusz öreg barátom.

Örülök, hogy itt látlak. Azt hiszem az igazán öreg bútordarabok közül csak Leponex, meg Sztrovacsek van. Herát nagyon hiányolom, jókat dumálnánk most a mit is mondott Róna Péter kérdésről, de hát ez van.

A Nádor utcaiak közt volt ismerős, ő mesélte, hogy a falat kaparták kínjukban, hogy nem mehetnek oda, pedig ilyen jelzésnél állítólag mindenféle igazoltatást meg egyebet is félbe kell hagyni és azonnal menni. Azóta sem értik miért kellett így lennie, de a sónak menni kellett a székháznál valamiért.

No mindegy. A Perczel filmet remélem sikerült azóta megnézned, de mindenkinek ajánlom akinek vannak illúzió még, hogy mit is jelent a politikacsinálás és milyen módszerekkel űzik ezt nálunk, és micsoda figurák. Most a Fenyő-ügy újramelegítése kapcsán nagyon aktuális, bár a rendőrségen, akivel beszéltem erről mindenki tudta a nagyon valószínűsíthető választ 8 éve is.

Minden jót néked is!