A Népszabadság megpróbált valamit állítani tegnapi számában, szánt rá fél oldalt. A végeredmény az lett, hogy nem bizonyított semmit, legfeljebb sugallt, amivel pedig ártott az MSZP-nek és a DK-nak is. De főleg az ellenzéki együttműködésnek.

Az történt, hogy született egy dolgozat, amely elvileg azt lett volna hivatott bizonyítani, hogy a Demokratikus Koalícióba átlépett MSZP-tagok visszalépnek a szocialistákhoz. Háromszor elolvastam a cikket, hátha megfelelem a Nagy Sztorit, de sehol semmi. Annyi derül ki, hogy az MSZP-ben (!) úgy értesültek, hogy Bács-Kiskunban jelezték kilépett MSZP-tagok, hogy visszalépnének, és nekik a Jókai utca megengedné, hogy ezt gyorsan megtegyék. 

A problémák a következők:

Ha az MSZP-ben és a Népszabadságban úgy értesültek, hogy Bács-Kiskunban ez a helyzet, akkor meg kellett volna kérdezni a DK-t, hogy tudnak-e ők is ilyen esetekről Bács-Kiskunban. Ehelyett Varju László, a DK pártigazgatója, a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány államtitkára az átlépésekről általában és cáfolva beszél. Ha Bács-Kiskunról kérdezik, nyilván felhívta volna az ottani DK-sokat, csak akkor nem biztos, hogy van cikk. Varju odáig jut, hogy csak idén 1200 új taggal bővült a DK létszáma, a plágiumvád óta pedig ez a belépési hullám még intenzívebb lett. Nem kellett volna megírni a cikkben, hogy Bács-Kiskunban melyik településen kik és hányan? 

Ha van is olyan, aki a DK-ból visszalépne az MSZP-be, az nem lehet tömeges, ha a Népszabadság is csak az MSZP információira és egyetlen megyére hivatkozik.

Gyurcsány Ferenc korábban többször bejelentette:örömmel nyugtázza, hogy a DK 5200 tagjának legfeljebb a negyede érkezett az MSZP-ből, a másik háromnegyed soha semmilyen pártnak nem volt tagja. Sem 1989 előtt, sem azóta.

Az ország több pontján - bár számos helyen éles ellentétek is feszülnek - együttműködik az MSZP és a DK. Vannak olyan önkormányzatok, ahol közös frakciót működtetnek, másutt közös kitelepüléseket, akciókat szerveznek. Múlt héten például Debrecenben és Szigethalmon. Tegnap a százhalombattai MSZP-elnök vett részt Gyurcsány Ferenc látogatásának több programján. Úgy látszik, bölcsebbek ott, mint azok, akik egy ilyen cikket politikailag megrendeltek. Molnár Csaba és Mesterházy Attila levelezése éppen megágyazhat a szakértői szintű egyeztetésnek a két párt között. (Az LMP távol marad, előbb-utóbb azonban dönteniük kell, hogy Orbánt akarják hatalomban tartani és jobbikos képviselőkkel dolgoznak együtt a jövőben is, vagy csatlakoznak az orbánváltó koalícióhoz. Még van idejük.)

Június 16-án, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének évfordulóján Gyurcsány Ferenc és Hiller István is szónokol a Vértanúk terén. Sokan várnak arra, hogy az MSZP és a DK képes lesz együttműködni. Az ország romokban, egymás nélkül pedig képtelenség lesz elindítani az újjáépítést.

Persze, ha több megyében és Budapesten százak hagynák el a DK-t az MSZP kedvéért, az hír lenne akkor is, ha a két párt éppen egy asztalhoz ülne. Egy újságnak ugyanis a hír fontos, nem a pártpolitika machinálása. Azt oldják meg a politikusok. Ez a cikk azonban ilyen információt nem tartalmazott - nem is lenne igaz, sőt -, csak a Népszabadság szokása szerint Gyurcsányba akart belerúgni. Ráadásul a sok DK-tagban meglevő MSZP-ellenességet is inkább csak szította. Vagy a DK most arról értekezzen, hány MSZP-szervezet szűnt meg, vagy jutott el a vegetálásig az elmúlt egy évben - a Demokratikus Koalíció megalakulása miatt is?

És még csak annyi: az MSZP-frakció csaknem minden tagja miniszter, államtitkár, frakcióvezetőségi tag volt a Gyurcsány-kormány idején.

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr694587214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szilárd bácsi 2012.06.14. 07:20:52

Kedves Zsolt!
Amit most leírtál a DK és MSZP viszonyáról, sokunknak megnyugtató, akármelyik párthoz tartozunk. Az tény, hogy "sugallatra és jó pénzért" az újságírók egy része minden aljasságra kapható. Tudom, hogy igazad van abban (és mindenkinek, - aki ezt vallja)- a két párt EGYMÁSRA VAN ÍTÉLVE. Hogy még kik vehetők "számba", azt a jövő dönti el. De Nekik el kell fogadni azt a tényt: CSAKIS EGYÜTMŰKÖDVE lehet leváltani az Orbán-kormányt. És ebben az "együtt-működésben" HELYE VAN MINDEN JÓZANUL GONDOLKODÓ Embernek, aki a IV. Köztársaság felépítésén munkálkodik. A sorban Gyurcsány Ferencnek az "élbolyban" a helye.Csak megerősítem zárómondatod: "az MSZP-frakció csaknem minden tagja miniszter, államtitkár, frakcióvezetőségi tag volt a Gyurcsány-kormány idején."

Szilárd bácsi 2012.06.14. 07:30:18

@Szilárd bácsi: Ha időd engedi: Jövő kedden a szokásos Vitanapunkon írásodat fogjuk elemezni. Megtisztelnéd vele klubunkat, ha csak egy rövid időre is "benéznél hozzánk"..

Tarski · www.aristotle.5mp.eu 2012.06.14. 07:59:18

Éhes disznó makkal álmodik!

Diagonal 2012.06.14. 09:34:36

„…………..jelezték kilépett MSZP-tagok, hogy visszalépnének, és nekik a Jókai utca megengedné, hogy ezt gyorsan megtegyék.”

Hmmm … Amennyiben erre a központ áldását adja, akkor nagyon nagy a gond a szociknál, felülírva a -„pártot megújító” - szervezeti működési szabályzatukba nemrég foglalt belépés, visszalépés feltételeit szigorító passzusokat. Szánalmasan aláaknázzák hitelességüket.
Halkan kérdezem
Hol van a megnyugtató harmincezer tag? Megújult, mitől lett vonzóbb a szocialista párt?

„Legyen ingyenes a BKV” - „Csak listás választási rendszer” - „MSZP a kötelező választási részvételről”
Érdemes még bennük gondolkodni?

menőmano 2012.06.14. 09:34:43

Egyébként a Gyurcsány F. folyamatos "mocskolásából", besározásából, vagy arra tett kísérletekből, nem lehet politikai tőkét kovácsolni. Szerintem.
osztjónapot!
:)

álomszép 2012.06.14. 09:39:33

Nekem néha, van olyan gondolatom (is), hogy még mindig olyan a baloldal", mint amit a kisértet, pardon) kisérlet jár be.
Vagy talán mind kettő???
gondolom.:)
Kinek tetszik, kinek nem) A Gyurcsány nem fog eltűnni a politikai süllyesztőben. Miért is tűnne el.
:)

Az igazi sztrovacsek 2012.06.14. 10:17:55

@álomszép:

Szerintem sem fog eltűnni.
Ha az öszödi beszéd, a frakció alapítási betartás, a plágium vád nem vitte el, már nem is fogja semmi. Ez egy ilyen manus, oszt jó napot. Sukoróban bízhatnak még egyesek, de szerintem az is lepereg róla.
Valóban úgy van a hogy mondod.
Tetszik vagy sem, akkor is a színen lesz, ha a DK egyetlen szavazatot sem kap 2014-ben.
Tehát vagy becsukatja akinek nem tetszik, vagy elviseli hosszú távon.
Szerintem.

roczky 2012.06.14. 10:54:43

Nem értem a Népszabadságban megjelent cikk írójának célját. Elképzelhető, hogy ezt a cikket megrendelték tőle, mivel lehet, hogy az MSZP azt szeretné, hogy a DK megszünjön. Ezért történhetett meg, hogy meggátolták a frakció alakítását is. Ez volt a kezdet és ez a cikk a folytatás. Ez szomorú, mert most rólunk, emberekről van szó, akik azt várják a baloldalon, hogy Orbán eltünjön a hatalomból. Még mindig nincsenek tisztában azzal, hogy ha Gyurcsány Ferenc ellen dolgoznak, azzal a baloldalnak ártanak. Engedjék meg, hogy a Gyurcsány Ferenc szimpatizánsok is gyakorolhassák munkájukat. Egy a cél, és most legalább fejezzék be az áskálódást, mert az Orbánnak kedvez!

atila68 (törölt) 2012.06.14. 11:50:20

Ha a DK megszüntetésére gyúrna bárki elég lenne a létrehozásának körülményeit vizsgálni.
Negjegyzem nehéz eldönteni mi a jó, Gyurcsány Ferenc nagyon sokat tesz azért, hogy a Fidesz hatalmon maradhasson.

Az igazi sztrovacsek 2012.06.14. 12:54:14

@atila68:
Én fordítva látom a dolgot.
A FIDESZ-ek elemi érdeke, hogy Gyurcsány a színen maradjon. Kell a közösen gyűlölhető ellenség, hogy legalább ez tartsa össze valamennyire az egyre porladó szavazó tábort. Az mára világossá vált, hogy sem az IMF, sem az EU, sem az MSZP, sem az elmúlt nyolc év nem tudja már betölteni ezt a szerepet.
Úgyhogy a jobboldali sajtó majd napirenden tartja Gyurcsányt - mint tette eddig is - mert kell az ellenség, aki ellen harcolni lehet. Mellesleg nem lesz nehéz dolguk, mivel Gyurcsánynak esze ágában sincs visszavonulni a politikától. Úgyhogy nyugalom, Gyurcsány volt, van, és még sokáig lesz.

barli 2012.06.14. 15:27:48

Wow egy egész cikk orbán nélkül :)

pánpéter 2012.06.14. 18:14:15

Pfujj pfujj sajtószabadság, mi Zsolti! Az a fránya népszabi írt valamit, ami neked nem tetszik. Pedig nemrég még a sajtószabadság megszűnéséről beszéltél! Nem sikerült felkészíteni a "legbefolyásosabb" lapok szerzőit, mint ahogy azt gy. F. mondta öszödön vagy mi? :)) csúnya rossz árokásó népszabi.

Andráska8 2012.06.14. 19:51:57

@menőmano:
Szerintem se.
De nyilván próbálkozik még a Népszabóság ilyenekkel. :(

Andráska8 2012.06.14. 19:57:26

@pánpéter:
Nem írt valamit a Népszabó, hanem hazudott.
Ez két dolog.

Andráska8 2012.06.14. 19:58:56

@Az igazi sztrovacsek:
Nos ennek ellentmond az, hogy a mai performanszról (Oligarcha-válogatott) nem számolt be a jobboldali lakájmédia.

menőmano 2012.06.14. 19:59:42

@Andráska8:
Tényleg? Így gondolja Ön is?
:(

pánpéter 2012.06.14. 20:23:04

@Andráska8: be kell tiltani a népszabit. a sajtószabadság jegyében! már holnap.

pánpéter 2012.06.14. 20:23:41

@Andráska8: be kell tiltani a népszabit. a sajtószabadság jegyében! már holnap.

Ting Fu doktor 2012.06.14. 20:37:53

Én nem tudom, hogy ezen mit kell csodálkozni. A NOL korábban már lehozta az MSZP amerikai tanácsadói álltal elkészített közép és hosszú távú stratégiáját. Abban tisztán és világosan benne van, hogy Gyurcsány Ferencet és a DK-t át kell ugrani.

Az MSZP érdeke, hogy a DK stabilan a parlamenti küszöb alatt legyen, mert ilyen állapotban sem Gyurcsánynak, sem a DK-nak nincsen valós tárgyalási pozíciója. Ilyen helyzetben az MSZP-van nyeregben és diktálhat.

Az MSZP-nek közel 3 évébe tellett míg megoldották a Gyurcsány-problémát. Nagy nehezen kitessékelték. Sem eszük ágában nincsen , sem rémálmukban ne jöjjön elő az a helyzet, hogy Gyurcsányt körön belülre engedjék. Ezért mindent megtesznek. Pl. olyat is, amihez a Fidesz hathatós támogatása kellett (lásd a frakció ügyét),

Látni kell, hogy az MSZP és a DK az ilyen-olyan szép szavak ellenére a legkomolyabb riválisok. Az OK pedig egyszerű. 80-90%-ban ugyan arra a szavazókörre hajtanak.

Ebből kifolyólag minden logikus és érthető. És ami bíztató, hogy ez még csak a kezdet. Lesz ez még ígyse.

Ting Fu doktor 2012.06.14. 20:40:53

@Az igazi sztrovacsek: Persze, hogy nem fog eltűnni. Ez a mi nagy szerencsénk. Ő maga a Fidesz újrázásának a záloga.

Gyurcsány Ferencnél ideálisabb mumus egész egyszerűen nincsen. És ennek semmi köze a racionális politikai vitákhoz érveléshez.

álomszép 2012.06.14. 20:53:37

@Az igazi sztrovacsek:

Ha az öszödi beszéd, a frakció alapítási betartás, a plágium vád nem vitte el,"

Bizony nem. :) A plágium vádról, botrányról csak annyit, hogy röhejes. Annak kell bizonyitani, aki vádol.Úgy gondolom.

menőmano 2012.06.14. 21:00:53

Plágium vád". És? Akkor mi?van!?
A Gyurcsány F. annyira kereste a szakdolgozatát, hogy még a létráról is majdnem leesett.
Szóval Ő mindent megtett.
Totális helyzet.
:)))

Andráska8 2012.06.14. 21:07:08

Nem kell senkit betiltani. Egyszerűen nem kell megvásárolni a hazug lapokat.

márta)) 2012.06.14. 21:57:13

És még csak annyi: az MSZP-frakció csaknem minden tagja miniszter, államtitkár, frakcióvezetőségi tag volt a Gyurcsány-kormány idején."

Na. Igen! Az öszödi beszéddel kapcsolatban tévtan él a fejekben, hogy csak a Gyurcsány volt a hibás. Már mint abban, hogy merre mentek a dolgok, az ország gazdasága a Gy. kormány idején....
A belső konfliktusokkal, a kifelé kiabálással a szocialisták saját magukat gyengitették meg.

Nem az lenne a lényeg, hogy a DK-ba hányan lépnek be, vagy éppen ki.
A kormányváltás? összefogás nélkül nem fog menni.
Ha nem sikerül kiépiteni az országos hálót a vidéki "műhelyeket", nem tudják megszólitani a nagybetűs nép egy hatalmas csoportját "veszettfejszenyele":) az egész.
Egy bizonyos társadalmi csoportnak el kellene magyarázni, hogy mi miért van.
Nem elég csak a fővárosban- és néhány nagyobb városban kiabálni, énekelgetni.

Fontos lenne valamiféle közös megegyezés, közös eszme. Nem elég csak kormányt váltani, illetve nem lenne elég. Nyerés esetén kormányozni kellene, nagyon jól.
S ha nem fog menni, annak nem a Gyurcsány lesz az oka.
Én úgy gondolom.
hm?

márta)) 2012.06.14. 22:04:37

Bocsánat! Még annyit. A választások előtt csak szórólapokat osztogatni.....Nem lesz elég.

:)

Tessék mondani, ha továbbra is folyamatosan lesznek az ellentétek, hogyan lehet majd közös jelölteket állítani??
Egyedül nem fog menni.
gondolom.
:))

márta)) 2012.06.14. 22:13:53

"Mi az, amit mi tudunk?

Bácsalmáson 50-60 fő kilépett az MSZP-ből, így összesen nyolcan maradtak a helyi szervezetben. A kilépettek közül mintegy harmincan jelezték, hogy talán be szeretnének lépni a DK-ba. Még meg sem történt a tagfelvétel, amikor a harmincak közül öten meggondolták magukat és az MSZP-be történő visszalépésükről döntöttek. Hozzáteszem, anélkül, hogy a DK-ba már átléptek volna.

Azaz, ha erre a történetre utal a Népszabadság, akkor a cikk hangulatával, sugallatával szemben ez nem a DK-nak, hanem az MSZP-nek kínos. De a Népszabadságnak nem a tények voltak fontosak, hanem a meg nem nevezett MSZP-s forrás verziójának közreadása. Méltatlan eljárás. A Magyar Nemzethez méltó."

www.facebook.com/notes/gyurcs%C3%A1ny-ferenc/a-n%C3%A9pszabads%C3%A1g-machin%C3%A1l/429256337106834

:)

leponex 2012.06.14. 23:52:48

"Június 16-án, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének évfordulóján Gyurcsány Ferenc és Hiller István is szónokol a Vértanúk terén. "

Szegény Jó Gréczy Zsolt Walesi Bárdunk, Ferenc testvérünk Örökös Főtanácsolója, a Baloldal Tábori Lelkésze, II Rettegő Demokráciasiratóasszonyunk, ....

Igen elgyöngültél kedves Bárdunk, már olvasni is alig érdemes blogodat mostanság.
De ez a fentebb idézett mondatod megest mosolyt fakasztott arcunkra itt a Központban.

Elképzeltük, hogy odacipelitek NI szoborkompozícióját, levetítitek a Viktor emlékezetes beszédét, majd föllép Ferink a hídra, megcirógatja buksi fejét a magyar szocialista párt vezetője, egykori kormánytagjának kívánságára mégis kivégeztett miniszterelnőkének, és dörgő hangján hazaküldi a Viktort csapataival együtt Felcsútra :))

Majd Ferink meghirdeti a III. Végső Nagy Demokratikus Ellenzéki Négyszögletű Kerek Erdőt, oszt együtt elmentek megkeresni a Füles elvesztett farkát ...

Hajrá Zsolti! :)))

illaim 2012.06.15. 01:06:04

@leponex: Na mi van leponex? A fidesz tablettás, egybites szószólója, az Orbán rendíthetetlen seggnyalója! Már ennyire elment az eszed, hogy mazochista eszközökhöz folyamodsz? vagy csak az a mocskos pofád száradt ki a Matolcsy CNN interjúja után, és már köpködni se tudsz!
Hallottad, a fideszes berkekben terjedő
szóbeszéd szerint logót cserél a fidesz!
De ha így haladnak a dolgok már nem lesz szavazóképes a kongresszus, hogy elfogadja a Kerényi által tervezett új logót! Az olvadó fagylalt tölcsérrel,egy vérgalamb markában! A mottó is változik!
"Aki nem nyal az repül"! LOL
Ja a tényekkel ne törődj, még megzavarja a "tisztánlátásod"!!!!

Az igazi sztrovacsek 2012.06.15. 12:08:55

@leponex:

"Szasz csonterő!"
Azt hittem már Te is "elkoptál" mint a legtöbb fideszfan a blog régi nagy öregjei közül.
Amióta nyilvánvalóvá vált, hogy ezen a kormányon nincs mit dícsérni, valahogy más lett itt a hangnem. Valahogy eltüntek a "párszázalékos konómcsik" megnyilatkozások.
Na nem mintha Te azok közétartoznál, de lásd be, a központ nagy bajban van. "Zavar támadt az erőben."
Néha néha nézz be azért, akkor is ha igen elgyöngült a kedves Bárdunk, és már olvasni is alig érdemes mostanság.
Legalább a szórakozás kedvéért!:)))
Mellesleg senki nem mondta, hoy ha Gyurcsány Ferenc és Hiller István is szónokol, abból már nagynemzeti összeborulász lesz. Mindketten ott lesznek. Ennyi.
Talán méga beszédeiket is más-más írja. :)

menőmano 2012.06.15. 12:10:29

Árulja már el Nekem valaki! Mi a probléma folyamatosan a Gyurcsánnyal?
Hát komolyan........Én nem értem.
:)

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.06.15. 12:22:39

@menőmano: Akkor kegyed amnéziában tetszik szenvedni.

Scagnetti 2012.06.15. 12:30:13

Miért Zsolti, mit vártál? Hogy az MSZP a nyakatokba boruljon, miközben ti hosszas mocskolódás közepette hagytátok ott őket, csak mert nem tudtátok átvenni fölöttük az irányítást? A szavazóitok is közös táborból jönnek, és lehet, nem örülnek annak, hogy ti is próbáljátok elszívni őket.
Mellesleg volt már tapasztalatuk, agresszív, zsaroló törpepárttal való együttműködésről, és nem biztos, hogy szeretnék megint ugyanezt. Mert ti nagyon hasonlítotok arra az agresszív törpepártra, és a helyzet is kezd egyre hasonlóbb lenni. Valójában az MSZP örülne a legjobban, ha eltűnnétek, mert veszélyesek leginkább rájuk vagytok.

Egyébként érdekes az az intenzívebb belépési hullám, mert az új mérések szerint nem tett jót nektek a plágiumvád. Úgy tűnik, még a potenciális szavazóitok egy része sem vette be Feri halandzsáját és vádaskodását.

Scagnetti 2012.06.15. 12:33:06

@menőmano: Pont ugyanaz, ami 2006-ban is volt. Röviden annyi, hogy bár kormányfőként megbukott, azóta is osztja az észt.

leponex 2012.06.15. 12:56:45

@Az igazi sztrovacsek:
Lószart vén gazember - mondhatnám. Kurva anyázókra felesleges reagálni, noha csak annyit kellene tenni utána, hogy elnézést, nem voltam úriember, amikor a határon túl élő magyarok anyját emlegettem. Méltánytalanul.
De a szocialista embertípusnak évtizedek kellenek beismerni valamit ...

Természetesen mindig elolvasom örök bloggerom szamárságait, Kedves Bárdunk unikális jelenség.
Néhány poszttal elébb egész remek polémia volt, szigorú ítéletű lajosunk jóvoltából is. Róla sem lehet már lemosni az 'engesztelhetetlen orbánimádó' jelzőt :)
De a főkancellár, Scagnetti is jó volt szerintem, kár hogy komolyabban vehető kontra nem igazán van itt. Lehetne tán Önt is ez, de hát ugye az előbb említettek folyományaként ...

Az, hogy Nagy Imre kommunista mártír miniszterelnök nevét szájára meri venni egyetlen szoci is, az önmagában abszurd, ahogy Feri nyilvános bálványimádása a múltkor. Talán ha megkardlapozta volna kicsit a szoborkompozíciót, az legalább releváns lett volna.

***
A Csonterő barátunkkal közös processzen máig elröhögöm magam, ha eszembe jut :)))
Azt remélem, egyszer még beesik.

menőmano 2012.06.15. 13:29:22

@Tivadar főkancellár:
Tessék??!! Jól olvasom!?
Mit képzel magáról, hogy Nekem ilyeneket írogat??!!
Ön miben szenved???

menőmano 2012.06.15. 13:31:34

@Scagnetti:

Nahát! Ez egyáltalán nem újság. Egyáltalán nem kizáró ok, hogy továbbra is politizáljon.
Igaz, "másnál" sem lenne kizáró ok, nem csak Nála.
oszt. akkor mi?van????!

menőmano 2012.06.15. 13:32:28

Némelyek totálisan nevetségesek, röhejesek. szerintem.

:))))
Na megyek a dolgomra.
:)

álomszép 2012.06.15. 13:34:56

"Gyurcsányferencazonnalmondjonle"

Így.jó??
:))

Scagnetti 2012.06.15. 13:57:11

@menőmano: Mondtam én, hogy kizáró ok? Tőlem politizálhat nyugodtan. A véleményem az, hogy rég el kellett volna tűnnie, csak ezt képtelen belátni, de én semmilyen eszközzel nem tennék ezért, mert nem az én dolgom. Valójában a saját oldalára a legveszélyesebb, fájjon az ő fejük miatta!

De engedtessék meg, hogy alkalomadtán megmosolyogjuk a nevetséges vergődését! Mert ennyit azért megérdemel, ha már messze a legszórakoztatóbb figura a magyar politikusok közül.

Scagnetti 2012.06.15. 13:58:17

@menőmano: A többi alkalmatlanról is hasonló a véleményem. A probléma náluk is az önkritika teljes hiánya.

Hoppá! 2012.06.15. 19:18:53

Imádom egy mondatban olvasni az mszp-t meg a dk-t. Ketten ugyanis pont kitesznek egy komplett hülyét!

menőmano 2012.06.15. 21:42:30

@Scagnetti:

: Mondtam én, hogy kizáró ok? "

Nem mondta? Hát akkor meg biztosan gondolta. :))

Figyeljen már ide picikét! Nagyon sokan eltűnhettek volna már. Sőt eltűnhetnének.
Ha már itt tartunk.
De Én azért ezt nem jelenteném ki , ilyen kategórikusan. Végül is mindenkinek joga van politizálni. Aztán vagy sikeres lesz, vagy nem.

Hol írtam, hogy ne mosolyogjon? Hát, felőlem Ön azt csinál, amit éppen akar.

Hát! Ja! Vannak totálisan alkalmatlanok (is). Az biztos. Nagyon jó meglátás, gondolat. Szerintem.
:)))

menőmano 2012.06.15. 21:44:50

Na! Már! Hogy fel vannak háborodva némelyek. Hát, komolyan.....
:)

márta)) 2012.06.15. 22:00:33

Mégsem vonnák meg a pártok állami támogatását "

hvg.hu/gazdasag/20120615_partok_tamogatasa#rss

Hogy mik vannak? Volt egy "habverés".
A lényeg.

lajos0 2012.06.15. 23:48:22

@Az igazi sztrovacsek: "Mellesleg senki nem mondta, hoy ha Gyurcsány Ferenc és Hiller István is szónokol, abból már nagynemzeti összeborulász lesz. Mindketten ott lesznek. Ennyi."

Hát Hiller István szónoklatára én már előre is nagyon kíváncsi vagyok. Tőle arra emlékszem, mikor mondta, hogy "fan itt egy kis félleéltés, mert én a szőkéket szeretem, és Lolin balna." meg a "És Gyulcsány Felenc Fisszahozta a szálospataki könyveket. Ez a memzeti politika. Maga a politikai szónoklat elég unalmas műfaj, de vannak szórakoztató képviselői minden oldalon :-) Hiller havert mindenesetre megnézem majd.

stumbek 2012.06.17. 15:40:24

Aki egyszer elhagyta az MSzP-t,az alapos okkal és megfontoltan tette.Én magam vagyok a példa arra,hogy hosszú hónapokig próbáltam Párton belül megoldani dolgokat,a végsőkig hittem abban,hogy nyilt és gerinces hozzáállással meg lehet tisztitani a Pártot azoktól,akik csak érdekből vannak ott és a saját poziciójukat akarják pozicionálni.... De amikor ez látszott,hogy nem megy,sőt olyanok kerültek be a Párt vezető tisztségeibe,akiknek a legnagyobb bűne volt a Párt katasztrófális vereségének,akkor elég lett! Nos én ezért soha nem fogok visszalépni abba a Pártba,ahol személyes szintű összefonodások,egymás elvtelen támogatása valósul meg.Ezért is nem hiszek abban,hogy tömeges visszalépések lennének oda. Én hiszek abban az embernek,aki először kimondta,ki merte mondani,hogy a politikusok hazudnak éjjel-nappal.......Véget akar vetni az öcsém-uram politizálásnak,tiszta anyagi bázist akar létrehozni a működésben! Ő Gyurcsány Ferenc! És ha egyenlőre kisebbségben is vagyunk,akkor is Vele maradunk!!!

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.06.17. 18:00:43

@stumbek: Nem akarlak összezavarni, de ő nem "a politikusokról" mondta ezt ki, hanem saját magáról és a párttársairól. És mielőtt még elkezdenél szobrot állítani neki azért, mert ezt "bevallotta" (a párt egy rendezvényén, titokban és egy hangfelvétellel szivárgott ki), elmondom, hogy nem a hazugságával volt a legnagyobb probléma.
Az volt a legnagyobb probléma, hogy a 2006-os győzelem érdekében az MSZP az ORSZÁGGAL játszott hazárdjátékot.

Mert nem a mi érdekünkben hazudtak "reggel, éjjel, meg este", nem a mi érdekünkben alkalmazták trükkök százait, és nem a mi érdekünkben titkolták az ország valódi helyzetét. Azért csinálták, hogy "a szarból visszahozhassák a kormányzást a végére."

Csak azért mondom ezt el, mert az MSZP egyik legnagyobb karrieristája és a megújulás egyik legfőbb akadálya a DK elnöke személyesen.

mákos lecsó 2012.06.18. 12:03:07

A kérdésem csak annyi, hogy kik azok a MI?
Mert a jelenlegi kormány sem a mi érdekünkben hazudik reggel, éjjel, meg este, nem a mi érdekünkben alkalmazza trükkök százait, és nem a mi érdekünkben járja a pávatáncot egy tündérmesében.
Legalábis az enyémben nem.

Scagnetti 2012.06.18. 12:45:11

@mákos lecsó: Ez igaz. De ettől még az előző sem. Azért, mert Orbán szarul kormányoz és hazudozik, nem kell isteníteni egy másik, kormányozni nem tudó hazugot.

stumbek 2012.06.18. 14:06:34

@Tivadar főkancellár: N em értek Veled egyet! Tudod miért?! Elgondolkoztál azon,hogy az MSzP 8 éve alatt milyen ellenszélben és rágalom-hadjárat közepette kellett kormányoznia??! A Fidesz "ellenzékisége" milyen károkat okozott az országnak és okoz a mai napig?! Gyurcsány volt az első politikus,aki véget akart vetni a politikai és gazdasági lobbizásnak,ezért nem csak Orbán,hanem a sajátjai is ellene fordultak!Nos ilyen kettős rágalomhadjárat alatt,mit tudott volna elérni???!!Az öszödi beszéd pedig nem a nyilvánosságnak szólt,maga a beszéd stilusa is ezt bizonyitja.Sajnos nagyon sokaknak érdeke fűzödött ahhoz,hogy kiszivárgás alá kerüljön! Te ezt tisztességesnek tartod??!!Javaslom olvasd el ezt a beszédet és hasonlitsd össze a mai folyamatokkal!!! Mindjárt más lesz a véleményed és még sokaknak egyaránt!!! Ja ! És most mivel magyaráznád,hogy megszüntek az "utcai harcok" annak ellenére,hogy Orbánék mindenkit megnyomoritanak akik nem az ő felső tizezrükhöz tartoznak?! Gondolkozz!!!

Scagnetti 2012.06.18. 14:21:37

@stumbek: A kormányok általában ellenszélben dolgoznak, és általában sok vád éri őket, melyeknek egy része igaz is. Nem volt ez másképp a szocik esetében sem és most is ez a helyzet.

Megvolt a többségük? Megvolt. Akkor dolgozniuk kellett volna, nem másokra mutogatni.

Egyébként gondolod, hogy ha megint szoclib kormány lenne, akkor nem lenne ellenszél? De, lenne. Akkor megint nem tudnának csinálni semmit? Ez esetben minek őket megválasztani? Kicsit vörösebb, kicsit tehetetlenebb, de a miénk?

mákos lecsó 2012.06.18. 17:05:12

@Scagnetti:
Ha Orbán szarul kormányoz és hazudozik, Gyurcsány meg kormányozni nem tudó hazug, akkor ki kormányozzon?
A mocskos kommunisták, vagy a büdös nácik? Esetleg a mocskos nácik, vagy a büdös kommunisták?
Vagy inkább a büdösmocskosnácikomcsik?
Én a komcsikra szavazok. És te?

lajos0 2012.06.18. 18:57:49

@mákos lecsó: "Ha Orbán szarul kormányoz és hazudozik, Gyurcsány meg kormányozni nem tudó hazug, akkor ki kormányozzon?"

Hát most próbálkozik vele, ha nem tud semmit felmutatni 2014-ben, akkor remélhetőleg ő sem lesz opció a továbbiakban. Gyurcsány már rég nem az. Mesterházy a szocialisták vezére, míg a baloldali potentátok közül Bajnai a legnépszerűbb, és a legkevésbé megosztó.
De addig még az LMP is simán feljöhet, vagy ami a legjobb lenne, ha egy teljesen új alakulat jönne, ismeretlen arcokkal. Majd megutáljuk őket is, de az elmúlt 20 év figurái jobb lenne, ha szerencsét próbálnának a versenyszférában, mert rájuk a szavazók 60-70 %-a csak legyint, és azt sem hiszik el, amit kérdeznek.

De igazából nem is a ki kormányozzon a fő kérdés,hanem a hogyan. Például hogy a francba lehet úgy kormányozni, hogy az államnak lassan 22 éve egy vagyonmérlege sincs, mekkora az állami vagyon, mi tartozik bele, mekkora a felvett hitelek összege, erre hányszázszoros kamatot kell fizetni, mikor, stb..

Az igazi sztrovacsek 2012.06.18. 21:14:12

@lajos0:
"...ami a legjobb lenne, ha egy teljesen új alakulat jönne, ismeretlen arcokkal."

Valóban ez lenne a legjobb.
Na de milyen eséllyel indulhat itt bármilyen alakulat, amikor az általános vélekedés a "mi a f@szt akarnak ezek is?" Az még egy visszafogott minősítés, amikor az új szereplő csupán egy "kivénhedt hadi tudósító" anélkül, hogy egyáltalán ismerné valaki acéljait, képességeit. Ezzel nem a Kónya Pétert akarom mentegetni, csak példaképp említem, mert megkapta már a maga jelzőjét a Millán át a 4K-ig minden civil egyesület és minden párt képviselője.
Büszke népünk a leszólásban világbajnok lehetne.
Szájkaratés hőzöngésben meg olimpiai bajnok.

Scagnetti 2012.06.18. 22:00:44

@mákos lecsó: Egyikre sem. Ezekre nem lehet.

lajos0 2012.06.18. 22:39:52

@Az igazi sztrovacsek: 'Na de milyen eséllyel indulhat itt bármilyen alakulat, amikor az általános vélekedés a "mi a f@szt akarnak ezek is?"'

Ha azokból indulunk ki, akikről már kiderült, hogy mit akartak, meg mi sikerült, akkor parádés esélye lenne egy ilyen csoportnak, ha egyedül focizik ezen a pályán.

Puzsér-effektus, hogy hozzátegyek valami jelentőset a kommunikáció elmélet nagy meglátásaihoz, amit roppant egzakt tudománynak tartok természetesen .-)

"Ezzel nem a Kónya Pétert akarom mentegetni"

Róla annyit tudok kb., hogy terepszínű ruhában szokott szónokolni itt-ott, tehát előttem nem is kell. De tényleg nem az a kiköpött civil annak a hülye válogatós természetemnek :-)

"Büszke népünk a leszólásban világbajnok lehetne."

Ez is a demokrácia része, Észak-Koreában még kockázatosabb egy kicsit. De hát Fuck google, ask me :-)

leponex 2012.06.19. 16:44:41

@lajos0:
"Ez is a demokrácia része,"

Hol van már a demokrácia, lajosx? Két évnél is régebben el lett hantolva, ezt mindenki tudja.

Mulatságos az a nyavajgás, hogy az orkánerejű ellenzéki ellenszélben nem tudott rendesen pisilni a Feri se, meg a Megyó se. Jó, neki mondjuk maga a Feri fújta a zellenszelet :)
Érdekes, a Bajnainál nem emlegetik ezt.-)
Az Orbánnak meg épp azt hányják a szemére balról, hogy tojik a zellenszélre, és nem fogadja meg a megbukott bölcsek ortodox tanácsait. Nyilván rengeteg rossz döntést hoz, de -szerintem - legalább végre kormányoz valaki.
Természetesen semmi akadálya, hogy bárki előálljon a remek gazdaságpolitikai tervével, csak ne sopánkodjon, ha valamiért nem vevők rá mégsem a zemberek jelentős része.
Legyen az akár negyvenévesen a magyar hadisikerekbe belefáradt, és nyugdíjba készülődött két lábon járó karizma.

Vagy a tömeggyilkos csegevara fan 4K! , aki egy évvel ezelőtt mondá:

"A 4K! azoknak a fiataloknak a mozgalma akar lenni, akik nem értenek egyet az új rendszerrel, és tenni akarnak a szabadság és a szolidaritás folyamatos megnyirbálása ellen. „Óriási az igény arra, hogy legyen egy merész és kreatív civil mozgalom, ami lehetőséget ad annak kifejezésére, hogy nem egy olyan rendszerben akarunk élni, amit most épít a fejünk fölött a kormány. Emellett fél év múlva le akarunk rakni az asztalra egy programjavaslatot arról, hogy néz ki az alternatívája a Fidesz Magyarországának” - tette hozzá Istvánffy."

No, hát van itt felhozatal, a Patás különben is már rég megbukott. Nem is egyszer.

lajos0 2012.06.19. 18:16:45

@leponex: "Nyilván rengeteg rossz döntést hoz, de -szerintem - legalább végre kormányoz valaki."

Ahogy azt már a választások előtt felvetette a jobboldalisággal nehezen vádolható hírszerző publicistája is. Szar lesz, de legalább lesz valamilyen kormányzás.

Azért én továbbra is fenntartom, hogy Viktorovicsra nagyon ráférne pár Puzsér-féle tanácsadó, a minőségtelen talpnyalók helyett. De hát valamiért azokat szereti. Kár hogy csak nemzeti konzultálni próbál az emberekkel, ahelyett hogy egyszerűen beszélne párral
a holdudvarában tenyésző véglények helyett. Így tényleg csak megbukni lehet, bár azt többször is.

Az igazi sztrovacsek 2012.06.19. 21:03:31

@leponex:
"Az Orbánnak meg épp azt hányják a szemére balról, hogy tojik a zellenszélre,"
2/3-al nem kunszt. A Feri is leszarta volna pl. a vizitdíjas népszavazást is, ha 2/3-a van.
De még a koalíciós partnere is ott hagyta.

"-szerintem - legalább végre kormányoz valaki."

És vajon ki?
Rogán az egyéni képviselői indítványaival? (Mellesleg értem már hogy miért lett frakció vezető. Ember ennyi mindenhez még nem értett a nagyvilágon, az tuti.)
De ugyan ezt tudja Kósa is.
Vagy Matolcsi az unortodox tündérmesével?
Esetleg Simicska és Nyerges? (ez a legvalószínűbb)
Mert hogy a kormány nem kormányoz, az biztos.
A szakterületeken soha nem látott fejetlenség uralkodik.
Illetékes(?) minisztereknek halvány fogalmuk nincs arról mi a helyzet a saját területükön, arról nem is szólva, hogy mit kellene csinálni.
Vagy szerinted nem egy vicc az, amikor az illetékes miniszter az egyénileg beterjesztett képviselői indítványból értesül arról hogy mit szeretne csinálni?
Nem tudsz olyan minisztert mondani, aki ura a saját tárcájának. Talán csak Pintér az egyetlen kivétel, de ő is csak a rendvédelmi területen, ahol parancsuralmi rendszer működik.

márta)) 2012.06.19. 21:27:00

ártott az MSZP-nek és a DK-nak is. De főleg az ellenzéki együttműködésnek."

Na.Igen. Lehet e egyáltalán komoly, szoros együttműködésről beszélni?
Egyébként továbbra is úgy gondolom, hogy a szocialista pártban soha sem volt igazán egység, igazi együttműködés.
Ha igazán összezáró lett volna a párt, nem történhetett volna meg az, ami megtörtént.
Mikor jöttek a bajok, problémák, szépen, lassan, de biztosan némelyek kihátráltak a Gyurcsány mögül.
Gondolom.
:)

márta)) 2012.06.19. 21:30:54

Bocsánat! lehagytam)
Több, mint érdekes helyzet.
:)

menőmano 2012.06.19. 21:36:22

Na.Ja! "egység, kihátrálás"

Totálisan úgy emlékszem, hogy anno) a Bajnai garanciát kért az szocialistáktól, hogy támogatják Őt mindenben, az egy éves kormányzása idején.
Miért, is volt "arra" szükség??
kész.ennyi.
:)

menőmano 2012.06.19. 21:37:51

Elnézést!
De itt olyan" avatarok" vannak, hogy már azt kell írnom) totálisan félek. Hát komolyan.........
:(

Az igazi sztrovacsek 2012.06.19. 21:48:44

www.idcpc.org.cn/english/f_events/120608-1.htm

Ha nem lenne világos, hogy miről van szó, itt van magyrúl.

„Orbán Viktor egykori kabinetfőnöke, ma országgyűlési képviselő Nagy Andor Kínába látogatott. Ezzel természetesen még semmi probléma nincs, fontosak a két ország közötti jó kapcsolatok, azonban itt nem kormányközi, hanem pártközi együttműködésre derült fény.

A Nagy Andor vezette fideszes delegáció, amelynek összetételét nem tudtuk kideríteni, 2012. június 10 és 17 között a Kínai Kommunista Párt vendégeként volt jelen a Kínai Népköztársaságban. Ezt az információt a szélsőségesen antikommunista Fidesz kommunikációs gépezete elfelejtette a magyar közvéleménnyel ismertetni, pedig sokunkat érdekel, hogy a vörösöket gyűlölő Schmidt Mária és Kövér László barátai mit kerestek hivatalos Fidesz delegációként a kínai kommunistáknál?

Az is érdekel minket, hogy erről miért nem tájékoztatták a magyar közvéleményt? Csak nem szégyellik, hogy ott voltak? Antikommunizmusukat a pekingi pártszékházban is oly bőszen hangoztatták?”

lajos0 2012.06.19. 23:19:20

@Az igazi sztrovacsek: "Nem tudsz olyan minisztert mondani, aki ura a saját tárcájának."

Hát aki ezt az elmúlt huszonpárévben megpróbálta, azok általában hamar lapátra kerültek. De elég hamar cserélődtek is. Pintérrel meg inkább a túlzott szakértelme a gond. Ismeri a bűnözői csoportokat elég alaposan.

És valahogy nehéz elfelejteni, hogy az olajügyek vizsgálati anyagait Orbán előző kabinetje titkosította 85 évre. Ez érzésem szerint nagykoalíciós szinten is megnyugtatott néhány potentátot :-)

lajos0 2012.06.19. 23:22:50

@Az igazi sztrovacsek: Most kéne valakinek felvetni a kérdést valami sírhanton toporogva, hogy mondd Che, te mit tennél ? :-)

leponex 2012.06.20. 14:07:45

@lajos0:
Hát tanácsadóból sose volt hiány .-)
Jó barátom sok éve dolgozik a MEH-ben, elemzéseket ír, és roppant nehezményezi, hogy a Viktor rá se bagózik javaslataikra. Neki mostanában Bogár László az egyik kedvence.
Bogárnak hiába vannak egész jó meglátásai, praktikusan semmire nem lehet azokkal menni.
Ha esetleg valakinek még kételyei lennének az üdvhozó IMF olcsó hitelével kapcsolatban, vagy az EU demokráciafelfogását illetően, nézegesse egy kicsit a jegybanktörvényi körüli hercehurcát.
Nos, nagy kérdés, hogy ilyen körülmények között mi az optimális.
A ballib véleményerőszakolóknak elég sok idejük volt tanácsot adni Ferenc tetsvérünknek , ekkora sikerhez véletlenszerűen kiválasztott szakember is elég lenne.

menőmano 2012.06.20. 18:32:20

Nem tudom írtam e már?!!

Nekem a magyar reménysugár a politikai palettán) a Bajnai Gordon.
Kész. ennnyyyi.
:)

lajos0 2012.06.20. 21:38:28

@menőmano: Hát az avatarodról is az volt az első gondoltam, hogy bezony a tiéd is a mennyek országa :-) Kicsit irigyellek.

lajos0 2012.06.20. 21:53:02

@leponex: "Jó barátom sok éve dolgozik a MEH-ben, elemzéseket ír, és roppant nehezményezi, hogy a Viktor rá se bagózik javaslataikra."

Ezt bizony meg tudom érteni. De szerintem azért keresse csak magában is a hibát, úgy kell javasolni, hogy az üssön is. A tanácsadóságnak nem az a lényege, hogy kurva jó ötleteim vannak, az csak egy alapvető követelmény. Persze már ez is hibádzik sokszor. A munkavégzés az fizikailag erő szorozva elmozdulással, ha jól emlékszem. Na most ha elmozdulás nem történik, akkor az olyan mintha a haverod nem dolgozna. Csak erőlködne.

"Bogárnak hiába vannak egész jó meglátásai, praktikusan semmire nem lehet azokkal menni."

Engem ebből csak az analízis része érdekel, a javaslataival egyelőre tényleg nincs mit kezdeni. Lehetne, de ahhoz a társadalmi berendezkedés rapid átalakítása lenne szükséges, azonnali államcsőddel kiegészítve. Szerintem ezt a dolgot csak tologatjuk, de mégis meg kell várni a következő nagy összeomlást, amikor minden ország hasonló lépésekre kényszerül majd. A mi kormányunknak nincs egy World Trade Centere és ha lenne is gyáva volna felrobbantani :-)

"A ballib véleményerőszakolóknak elég sok idejük volt tanácsot adni Ferenc tetsvérünknek , ekkora sikerhez véletlenszerűen kiválasztott szakember is elég lenne."

Tulajdonképpen ebből a felhozatalból nézve tök mindegy ki kormányoz pillanatnyilag. Meglátásom szerint a következő nagy válság, aminek most csak az előszellője köröz, pont úgy sodorja majd el Orbánt, Gyurcsányt, Mesterházyt meg szinte akárkit. Én már csak a Puzsérban bízok :-))

menőmano 2012.06.21. 10:06:49

@lajos0:

Nem probléma. Csak nyugodtan tessék irigykedni) Nekem nagyon tetszik a saját "avatarom". Aranyos. szerintem.
oszt.kész.
:)))))

menőmano 2012.06.21. 10:10:04

Miután olvasóink a Facebookon beszavazták a Nagy Politikus Bajnokság résztvevői közé, át is vette a vezetést Bajnai Gordon. "

Bajnai Gordon korábbi miniszterelnökre több ezer szavazat érkezett, ezzel magabiztosan vezet.
Az ellenzéki politikusok közül a második helyen Vadai Ágnes, a harmadikon pedig Mesterházy Attila MSZP-elnök áll. Így – az erőnyerő Gyurcsány Ferenccel kiegészülve – jelen állás szerint ők jutnak tovább a nyolcas döntőbe"

Bajnai Gordon! Hát ez totálisan jó!!!

:))))

lajos0 2012.06.21. 22:06:00

@menőmano: No azért itt az ATV házi bajnokságáról van szó, tehát ez kábé annyit jelent, hogy a progresszívan haladó baloldali közönség és a legrosszabb neoprotestáns szektarianizmust képviselő hitgyüli holdudvarában Bajnai népszerűbb, mint Gyurcsány. Sőt Vadai Ágnes is, ami azért ölég ciki. Kábé olyan mintha az MNO házibajnokságán Matolcsy és Selmeczi verné Orbánt. Na bumm.

Részemről egy ócska náci portálnak tartom a facebookot, tehát különösebben nem kavart fel a hír.

leponex 2012.06.22. 00:41:05

@lajos0:
- hát majd jól megmondom neki, hogy a lajosx is aszondja, kár erőlködnöd :(

" Meglátásom szerint a következő nagy válság, aminek most csak az előszellője köröz, pont úgy sodorja majd el" ...
Szóval a Bajnai marad végül. Meg a Vonagabi.

De miért gondolod, hogy válság van/lesz? Ha így lenne, kedves vezetőink a zunióban azzal foglalkoznának, nem pedig a tyúkok újabb vegzálásával, hogy körömkoptatásra meg rúdtáncolásra kényszerítik őket, elvéve tőlük az eddigi szerzett szabadságjogaikat. Az uborkáknak tíz év kellett, mire kivívták hogy újra kedvükre görbülhetnek, bízom benne hogy Lunacek asszony a sarkára áll.

A WTC utalásod meg mán tényleg nettó kimondhatatlan szörnyűség. A Puzsér úgy fog tojni ezután a tanácsaidra, mint ...
És mire megy majd egyedül?

Mér is náci az a facebúk? Ha már annyit bújod .-)

menőmano 2012.06.22. 08:53:30

@lajos0:

Mi a baj?

Részemről egy ócska náci portálnak tartom a facebookot, tehát különösebben nem kavart fel a hír. "

Hát! pedig úgy látom picikét mégis felkavarta a hír.
(Megjegyzem) a közösségi portálok Engem (sem) érdekelnek túlzottan).

De most itt nem erről van szó, hanem) ki lehet, ki a legszimpatikusabb politikus.
Persze, szerintem, ebben a versenyben" nem csak a szakmaiságot nézik némelyek, mármint a szavazók.

Mondjuk a Bajnai, Vadai) Igen..........

Látja! pedig a Bajnai nem akart soha "hatalmat".

"Bajnai politikai szerepvállalásáról ezt mondta:"

"”Nem gondolom magam politikusnak. Politikus az, aki hivatásszerűen azzal foglalkozik, hogy a közhatalmat megszerezze és megtartsa.

Én soha nem akartam sem megszerezni, sem megtartani a hatalmat. Nem vagyok párttag.

A válságkezelésből fakadó sajátos attitűddel viseltem átmenetileg az ország egyik legfőbb politikai tisztségét."
***
Az ismertség, elismertség, nem utolsó sorban nemzetközi kapcsolatok, nem hátrány.
Szóval, nyugi, nyugi.
:)

menőmano 2012.06.22. 09:00:11

@lajos0:
Elnézést! lehagytam)

osztjónapot!

:)))))

menőmano 2012.06.22. 09:19:57

Bajnai Gordon behozhatatlan előnnyel vezet, Matolcsy György biztos kieső"

Totálisan jó!!!!

Hát! Én most mit csináljak?? ha "illyyenek" :) a hírek.
:))

Anselmo 2012.06.22. 16:49:43

Olvasták-e Uj Péternek a Bajnai visszatéréséről írt cikkét? Minden szavával egyetértek.

márta)) 2012.06.22. 18:42:12

"Ismét megalakul a Fejlesztési Kabinet"

Bár a kormány bejelentésében nem említi, a szocialista irányítás alatt is létrehoztak egy Fejlesztési Kabinetet.

A 2006-ban megalapított szerv óközvetlenül Gyurcsány Ferenc, akkori miniszterelnök irányítása alá tartozott, ám a többi tárca felett foglalt helyet.

A szocialista kabinetet Bajnai Gordon, későbbi kormányfő igazgatta, aki a Budapest Airport Zrt., korábban pedig a Wallis Csoport vezérigazgatója volt."

www.orientpress.hu/100395/RSS

Előre a múltba! Ugyan, ugyan, már, hogy említették volna, volt már "ilyen...
hm?

márta)) 2012.06.22. 18:45:08

Egyébként Én olvastam az emlitett cikket (Bajnai visszatéréséről).
De nem lett volna hátrány, ha a Tisztelt Kommentelő! belinkeli azt ide.
hm?

lajos0 2012.06.22. 21:50:09

@leponex: - "hát majd jól megmondom neki, hogy a lajosx is aszondja, kár erőlködnöd :("

Nem kár ha pénzt kap érte, de munkavégzés kérdéses, hogy történik-é ilyenkor.

" Meglátásom szerint a következő nagy válság, aminek most csak az előszellője köröz, pont úgy sodorja majd el" ...
Szóval a Bajnai marad végül. Meg a Vonagabi.

Várjuk meg azt a válságot, és majd kiderül. A felhozatal sajnos tényleg gyatra, de szerintem ma még nem ismerjük ezeket a neveket. Hozzáteszem már 2001-ben óva intettem mindenkit Gyurcsány Ferenctől, csak akkor még alig páran tudtuk kicsoda. Most még óva inteni se tudok kitől.

"De miért gondolod, hogy válság van/lesz? Ha így lenne, kedves vezetőink a zunióban azzal foglalkoznának, nem pedig a tyúkok újabb vegzálásával, hogy körömkoptatásra meg rúdtáncolásra kényszerítik őket, elvéve tőlük az eddigi szerzett szabadságjogaikat. Az uborkáknak tíz év kellett, mire kivívták hogy újra kedvükre görbülhetnek, bízom benne hogy Lunacek asszony a sarkára áll."

Igen. A tyúkok és az uborkák lázadásától most nem kell tartanunk, ami nagy könnyebbség.

"A WTC utalásod meg mán tényleg nettó kimondhatatlan szörnyűség. A Puzsér úgy fog tojni ezután a tanácsaidra, mint ...
És mire megy majd egyedül?"

Én Puzsért nem ismerem személyesen, bár sok közös haverunk van, de ha egyesítenénk erőinket abból pikk-pakk kormányváltás és elszámoltatás lenne érzésem szerint 100 évre visszamenőleg. Csak nincsenek itt még a népek felkészülve a demokráciára :-)

"Mér is náci az a facebúk? Ha már annyit bújod .-)"

Hát milyen eljárás az, hogy valami idióta küldött nekem egy meghívót ( akkoriban még kellett), a munkahelyi gépemen regisztráltam, majd kidobta szinte az összes ismerősömet, hogy jelöljem be őket. Az is szimpi, hogy azokról is adatokat gyűjt, akik nem fészbukolnak. Viszont a tőzsdei bevezetésénél egyből megshortoltam (érzelmi okokból, ami igen felelőtlen hazardírozás) egy kisebb összeggel, amiből végül is el tudtunk menni nyaralni nehány napot. Szóval van benne jó is. De szerintem mocskos nácik, hívják bár cukkenbergnek a főnököt, az ilyesmivel engem nem lehet megtéveszteni. Mondjuk az IZSDB szerint ágostai evangyélikus, szóval lehet, hogy tévedek. Volt már rá példa. Kétszer is :-)

Az igazi sztrovacsek 2012.06.24. 21:29:40

"Reuven Rivlin levélben értesítette Kövér Lászlót arról, hogy jelenléte „nemkívánatos” Jeruzsálemben, a Knesszet által szervezett Wallenberg-emlékkonferencián."

Hát ezt is megértük.
A magyar országgyűlés elnökét nemkívánatos személynek minősítik.
Lehet persze a téma kapcsán zsidózni, mint ahogyan meg is teszik majd sokan.
De ez nagyon, nagyon messzire vezet(het).
Az Elie Wiesel üggyel együtt, ez "be teheti a kaput".
Más már nem is hiányzik unortodoxiának, minthogy elkönyveljék a nyugati világ vezető köreiben, mint antiszemita országot.

lajos0 2012.06.24. 22:26:13

@Az igazi sztrovacsek: A Nyirő-ügy szerintem sokkal alapvetőbb baromság volt Kövértől. Ahhoz nem volt pofája, hogy kiálljon az RMDSZ győzelme után és azt mondja: de kurva nagyot tévedtem már megint, mekkora marha vagyok. Én nagyon fogok röhögni, ha a határon túli szavazók buktatják majd meg itthon a Fideszt.

Most hogy ebbe az apró afrikai országba nem hívják meg, szerintem ehhez képest akcidentália.

Egyébként meg a palesztinok gyűlölete is antiszemitizmus, de hogy ki az antiszemita azt amúgy is ők mondják meg.
Ez az Elie Wiesel nevű ürge vajon miért a nyílt antiszemita és rasszista uszítást folytató ATV-nek nyilatkozik. Ki veszi ezek után komolyan ?

Ráadásul ember legyen a talpán aki a zsidót a palesztintól meg tudja különböztetni ránézésre.

Obamát már többször antiszemitának nyilvánították és valahogy túlélte.

leponex 2012.06.25. 18:12:37

@lajos0: A Nyírő mizéria tényleg marhaság, a derék író szerintem messze túl vagyon értékelve mostanság, bár ha a Dalos vagy Konrád ügynökökkel, Esterházy betűvetővel összevetjük, valójában nincsenek messze egymás színvonalától. Szerintem inkább a hazai radikális jobb szavazóinak való udvarlásról lehet szó, ( ami lehet baromság is ) meg az erdélyiek jobboldali noszogatásáról. Ez utóbbi szerintem elég rég óta látványosan félresikerült, Szász Jenőék lehetnek ugyan szimpatikusabbak a lenin-arcú Béla bácsi RMDSZ-énél, de láthatóan az ottani magyarok többsége mégis maradna Rmdsz-es. Olyan nagyon sokra eddig nem mentek, de az ő dolguk.

A Nyírő nácizása azért érdekes, azzal az indokkal, hogy szálasi parlamentjének tagja volt.
Az ötvenes évek elején hány derék magyar tollforgató díszlett a rákosi parlamentjében, és hányan a kádáréban, miközben mentek az akasztások.
A Gyula bácsi kétszer lett ezalatt Kossuth-díjas, ( ahogy meg is vallotta híres versében, 'ő mondja meg, ki voltál, '. Kíváncsian várom, mikor követeli Hiller Pifta bácsi az emléktábláinak eltávolítását.

Wiesel úr pedig hangosan fog tiltakozni az Mszmp jogutódjánál, akik azóta sem kértek bocsánatot hogy bár Wallenberget néhány nyilas segítségével még meg tudtak védeni a nyilas uralom alatt is, de a kommunisták szerető ölelésétől már nem.
A német koncentrációs tábortól embereket megmentő Wallenberget kommunista koncentrációs táborban gyilkolták le.

leponex 2012.06.25. 18:22:07

"Más már nem is hiányzik unortodoxiának, minthogy elkönyveljék a nyugati világ vezető köreiben, mint antiszemita országot. "

Hát ölég régóta dolgoznak a bukott elvtársak az ügyön, és nem is ma kezdték :)
Ha már értelmes alternatívára máig nem voltak képesek, hát marad az antiszemitizmus.

Valljuk be, ez kifejezetten aljas dolog, de a ballib politikai kultúrának szerves részét képezi. 53-ban az elébb említett Wallenberg gyilkosait a Zsidó Világtanácsban keresték volna.

Oszt kik azok a 'vezető nyugati körök' ? Már akik ténylegesen irányítják e derék Nyugatot?
És ölég, ha bűntudatosan bólogatunk, vagy kukoricára is kell térdepelnünk, ha összehúzzák a szemöldjüket?

atila68 (törölt) 2012.06.25. 19:19:09

@Az igazi sztrovacsek:
Gyurcsány nem gyűlölhető, hanem szánható.

menőmano 2012.06.25. 20:43:52

Gyurcsány Ferenc totálisan egy igazi demokrata.
kész.ennnnyyyi!

:))))

lajos0 2012.06.25. 22:38:02

@leponex: Nyírőtől csak gyerekkoromban olvastam az Úz Bencét, de különösebben nem ragadott meg. Eszterházytól egyet olvastam kötelezőként, az kínszenvedés volt (termelési regény), utána még egyet elkezdtem, de aztán úgy döntöttem, hogy ezzel nem kínzom magam tovább. Konrádtól Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz érdekes volt, de lehet hogy csak Szelényi miatt, mert a többi könyve számomra teljesen érdektelen volt.

"Szász Jenőék lehetnek ugyan szimpatikusabbak a lenin-arcú Béla bácsi RMDSZ-énél, de láthatóan az ottani magyarok többsége mégis maradna Rmdsz-es."

Én nagy különbséget nem látok köztük. Egyébként sokat jártam egy időben Erdélybe, az ottani magyar ismerőseim nagy része köpött egyet, ha az RMDSZ nevét meghallották, de a többiről sincsenek nagy véleménnyel. Az viszont a Fidesznek régi tévképzete, hogy marhára érdekli őket a magyar belpolitikai helyzet. Ez tapasztalatom szerint egy nagyon törpe kisebbség különös hobbija csupán.

"Wiesel úr pedig hangosan fog tiltakozni az Mszmp jogutódjánál, akik azóta sem kértek bocsánatot hogy bár Wallenberget néhány nyilas segítségével még meg tudtak védeni a nyilas uralom alatt is, de a kommunisták szerető ölelésétől már nem."

Ez a Wiesel szerintem egy jelentéktelen figura, aki a témából él, és meglehetősen sok hazugsága kiderült már. Az Auschwitzot megjárt Grüner Miklós 20 év kutatás után egy csaló szélhámosnak tartja, aki idegen tollakkal ékeskedik. Nem mélyültem el nagyon a témában, nem is tervezem, de első ránézésre hitelesebb, mint mondjuk Mihancsik Zsófia vagy Németh Sándor.

lajos0 2012.06.25. 23:11:10

@menőmano:

Én inkább Mong Attila véleményét osztom.
Nem vagyunk egyformák, no bumm :-)

"Gyurcsánnyal együtt és Gyurcsányon túl azonban sokkal több mindent megmutat ez az ügy a magyar politikai elit nyilvánosságfelfogásáról. Leginkább azt a pártokon és táborokon átívelő véleményt, hogy a sajtót csak addig szeretik, amíg kedveseket ír róluk, amíg aranyosan nyal.

Gyurcsány éppen annyira imádja az alákérdezést (lásd ezt az interjút), mint Schmitt Pál Obersovszky Péter mikrofonja előtt, hogy csak a közelmúlt két hírhedt beszélgetését idézzük vissza, de emlékezhetnénk Horn Gyulától Orbán Viktoron át Antall Józsefig az elmúlt 22 évből szinte minden demokratikusan választott vezetőnkre. Volt itt bárki is, aki egy mélyen hajlongó riporternek azt mondta volna, szíveskedjen végre ellátni a feladatát és tegyen föl igazi kérdéseket, különben feláll, mert erre nincs ideje?

*

Abban sincs két Magyarország, ahogyan a politikai céljaik elérésére minden eszköz megengedett a sajtóval szemben, a sajtószabadság korlátozására a törvényektől a pénz hatalmáig. Kérdezem én, vajon mi különbözteti meg a jobbos oligarchát a balostól? Mennyivel jobb a kézivezérlő fideszeshez képest Vadai Ágnes (Demokratikus Koalíció), amint egy újság hirdetőire gyakorol nyomást, hogy a neki tetsző tartalom álljon elő, hogy csak a közelmúlt egyik viszonylag kevés nyilvánosságot kapott példáját idézzem, de sorolhatnánk a hasonlókat jobb- és baloldalról egyaránt az elmúlt két évtizedből.

És vajon mi különbözteti meg szellemiségében a joggal sokat támadott 2010-es fideszes médiatörvényt attól a tervezettől, amelyet 2008 végén a Gyurcsány Ferenc vezette kormány készült (egyébként fideszes segédlettel) elfogadatni? Nem kellene elfelejtenünk, hogy annak idején kísértetiesen ugyanazokat a címeket olvashattuk a sajtóban tiltakozó és a sajtószabadságért aggódó civil szervezetekről médiarendőrségről, a közszolgálati médiában a pártbefolyás intézményesítéséről, mint tavaly. Ha az akkori tervezetet összevetjük a mostani szöveggel, akkor kiderül, hogy a sajtó akkor is korlátozandó, megleckéztetendő ellenség volt, mint most, az újságírók pedig – hogy egy modern szerzőtől idézzek – „tollforgató terroristák”, akiktől meg kell védeni a gyermekeinket és az időseket, az átlagembereket és a politikusokat, akik veszélyt jelentenek az emberi méltóságra éppen úgy, mint a családra, a világbékére és a nemzet értékrendjére.

*

Isten óvjon tehát mindenkit a sajtó ügyeletes védelmezőitől, akik jó esetben is csak ellenzékben harsognak magasztos elvekről és szabadságról. Védjen meg benneteket a Gyurcsány Ferenc, én inkább futok előle, amerre látok."

menőmano 2012.06.26. 09:56:54

@lajos0:

Én inkább Mong Attila véleményét osztom.
Nem vagyunk egyformák, no bumm :-)"

Én ezzel totálisan tisztában vagyok. sokkal jobban mint azt Ön gondolja, vagy gondolná.

hvg.hu/velemeny/20120625_vedjen_meg_gyurcsany#rss

Egyszerűbb lett volna belinkelni ezt a cikket, Szerintem.

Már ! Elnézést!!
Nos, ha azt gondolja, vagy várja, hogy az Ön kommentjével, az általam (is) belinkelt cikk tartalmával kapcsolatban vitába szállok Önnel ) akkor hatalmasat téved.
Egyébként nagyon jó, tartalmas cikk, lehet olvasni a sorok között is. Szerintem.

menőmano 2012.06.26. 10:03:37

Egyébként változatlanul az a véleményem, hogy ) Nem kell kiírni "regisztrálj és gyere blogolni".
Vagy zárttá kell tenni a blogokat.
S akkor biztosan nem fognak "más" vélemények megjelenni, nem fognak "mások" írogatni.
Elnézést! De hatalmas tévedés, hinni bármit. Én egyáltalán nem vagyok elfogult egyik irányban sem, a politikai elkötelezettséget illetően.
Ha nem tetszik amit írok, vagy egyáltalán az , hogy ide bátorkodom írni, ki kell moderálni.
Köszönöm. Ennyi.

álomszép 2012.06.26. 10:50:29

De még lehetsz. Gondolom.
:)

lajos0 2012.06.26. 19:49:23

@menőmano: "Nos, ha azt gondolja, vagy várja, hogy az Ön kommentjével, az általam (is) belinkelt cikk tartalmával kapcsolatban vitába szállok Önnel ) akkor hatalmasat téved."

Nos nekem sem derogál ez esetben egyetérteni Önnel. További szép napot, hogy azé paraszt is legyek kicsit .-)

Az igazi sztrovacsek 2012.06.26. 21:01:55

@atila68:
Számodra.
De ez abszolút személy függő.
Van aki szánja, van aki gyűlöli, van aki utálja, van akit hidegen hagy, és van olyan is aki imádja.
De most képzeld el, ha mindenki egyformán érezne iránta!
Mi lenne ezzel a bloggal....!?

Az igazi sztrovacsek 2012.06.26. 21:14:56

@leponex:
"A Nyírő nácizása azért érdekes, azzal az indokkal, hogy szálasi parlamentjének tagja volt.
Az ötvenes évek elején hány derék magyar tollforgató díszlett a rákosi parlamentjében, és hányan a kádáréban, miközben mentek az akasztások."

Olyan édesek vagytok Ti jobboldaliak, amikor a náci diktatúrát a kommunista diktatúrával hasonlítjátok össze, néha nyíltan megkérdezve, néha csak éreztetve, hogy "oszt mi a különbség"?
Pedig nagyon is jól tudjátok, hogy mi a különbség.

menőmano 2012.06.26. 22:02:09

@lajos0:
Nem probléma. Egyébként nem is kértem, hogy értsen velem egyet. Szerintem.
:(

márta)) 2012.06.26. 22:05:58

Hogy mik vannak!!??
A Gyurcsány Ferenc plágium ügye "egy lerágott csont". úgy gondolom. nem több és nem kevesebb.

Anselmo 2012.06.27. 08:40:55

@márta)): A Gyurcsány Ferenc plágium ügye "egy lerágott csont".

Gyurcsány szerint mindenképpen :)

Anselmo 2012.06.27. 08:43:01

@márta)): "De nem lett volna hátrány, ha a Tisztelt Kommentelő! belinkeli azt ide."

Most nincs kedvem kikeresni, de idézek belőle: "Bajnai Gordon nem fog visszatérni, hanem vissza van már térve teljes egészében. Látják? Nem látják? Na látják!"

Scagnetti 2012.06.27. 13:42:54

@Anselmo: A rajongói is így gondolják. Az első perctől kezdve. :)

leponex 2012.06.27. 14:04:53

"Olyan édesek vagytok Ti jobboldaliak, amikor a náci diktatúrát a kommunista diktatúrával hasonlítjátok össze, néha nyíltan megkérdezve, néha csak éreztetve, hogy "oszt mi a különbség"?
Pedig nagyon is jól tudjátok, hogy mi a különbség.'

- Nyírő lefasisztázása annak alapján történt, hogy tagja volt a szálasi-féle parlamentnek.
Ezen érvelés alapján a rákosi és a kádár korának parlamentjében részt vevő ,néhány ma is élő értelmiségi hasonlóképpen lekommunistázható.

Ha a kérdés az, összehasonlíthatók-e tömeggyilkos diktatúrák, akkor a jelenlegi trend alapján ez nem lehetséges a nyilvánosság előtt, hiszen a náci haláltáborokkal kapcsolatos véleményformálás egyik oldalról zárt, mondhatnánk tabu.

Annyit azért a történelmi tényszerűség alapján megállapíthatunk, hogy például a a kommunizmus nevében elkövetett hétmillió ukrán ártatlan nő, asszony,gyerek, férfi éhenhalatása szaknyelven szólva a 'holodomor' szörnyűségét, célját, nagyságrendjét tekintve hasonlatos a mintegy 8-10 évvel később a nemzeti szocializmus nevében elkövetett szörnyűséghez, szaknyelven szólva a 'holokauszt' -hoz, amit 'soá' -nak is mondanak.

Ha ezek után valaki lényegi különbséget tud felfedezni a két nagy diktatúra : a nemzeti szocializmus ( azaz a nácizmus) és a nemzetközi/internacionalista szocializmus ( azaz a kommunizmus ) között, az vélekedésem szerint elfogult/érintett lehet egyik vagy másik irányba.
Egy valóban liberális gondolkodású ezt nem teheti meg.

Különbség természetesen van, ahogy a késsel vagy pisztollyal végrehajtott rablógyilkosság közt is.

leponex 2012.06.27. 14:28:21

@lajos0:
"Az viszont a Fidesznek régi tévképzete, hogy marhára érdekli őket a magyar belpolitikai helyzet. "

Saját különbejáratú véleményem szerint másról van/lehet szó.

A (ma már ) sokat emlegetett trianoni traumának azóta sincs semmiféle feloldási kísérlete, leginkább elfelejtetni szeretnék ballib oldalról, lépjünk már túl rajta, ne rágódjunk a múlton, blablabla. ( Természetesen másféle traumákat viszont soha ne feledjünk, ... )
Ahogy a világ bármely normális vagy liberális országában az állampolgárság alanyi jogon jár, függetlenül attól a határ melyik oldalán él éppen.
A magyar nemzetiségűre valamiért ezt nem óhajtják érvényesnek tekinteni a szabadelvű Európában.
A jelenlegi kurzus - lehetőséghez jutva - úgy döntött, hogy ezt a 'határok feletti nemzetegyesítést' megkísérli. Normális országban ezt még a politikai ellenfelei is támogatnák, nem úgy mint nálunk.
Az esetleges határon túli szavazatok amúgy is kockázatosak, hiszen az Rmdsz múltját-jelenét nézve feltehetően legalább annyi ellenszavazatot is szerezne a fidesz, mint amennyit esetleg egyesek reméltek tőlük.

A honi radikálisok 'megszelídítése' lehet inkább a cél, mert a jelenlegi állapotokat tekintve ha egyesül(ne) a ballib szavazótábor, a 'mérleg nyelve' bizony a Rosszabbik lehet. Pontosabban a szavazóik ...
Éppen ezért nem kellene olyan szamárságokat csinálni, mint épp ez a hajcihő.
De hát a Kövér tudja, mit akar :-)

Az igazi sztrovacsek 2012.06.27. 16:17:46

De hát a Kövér tudja, mit akar :-)

Ja.
Kövér szereplése miatt visszaadta állami kitüntetését a Nobel-békedíjas Elie Wiesel, Izrael pedig visszavonta Kövér állami meghívását, és ami a legnagyobb trauma az egészben, hogy Szász Jenő sem lett polgármester. :-)
Vajon miért nem szólnak a fanfárok?

Az igazi sztrovacsek 2012.06.27. 16:32:43

Bocs...
Lehagytam a lényeget.
Törölték Nyirő József temetési engedélyét.

Az igazi sztrovacsek 2012.06.27. 16:38:39

@leponex:
"A (ma már ) sokat emlegetett trianoni traumának azóta sincs semmiféle feloldási kísérlete,"

Miért?
kellene hogy legyen?
Ezt a traumát úgysem tudnánk feloldani, bárhogyan próbálnánk is.
Ezzel kell élni, oszt jó napot.
Trianonnal egyébként csak egyetlen egy baj van.
Hogy rajtunk kívül mindenki örült neki.

menőmano 2012.06.27. 17:46:54

Az atv.hu Nagy Politikus Bajnokságának szerdai második körmérkőzését Bajnai Gordon nyerte meg Mesterházy Attilával szemben.
A volt miniszterelnök 90-10 százalék arányban múlta felül az MSZP elnökét."

Hát! Ja! Totális helyzet. Szerintem.
bezony.
:)))

lajos0 2012.06.27. 19:10:34

@Az igazi sztrovacsek: "Pedig nagyon is jól tudjátok, hogy mi a különbség."

A különbség abból a szempontból tök mindegy, hogy valakit azért öltek meg mert zsidó, vagy azért mert osztályellenség. Ráadásul a kommunista diktatúra is antiszemita volt. Elég sok olyan életútról lehetett már olvasni, hogy valaki mondjuk Auschwitzból hazatérve azonnali átszállással indult a Gulágra. Szerintem abban sem kellene nagy különbséget tenni, hogy ezen diktatúrák kiszolgálóit, üzemeltetőit 100 éves korukban is bíróság elé lehessen állítani.

lajos0 2012.06.27. 19:16:57

@menőmano: "Az atv.hu Nagy Politikus Bajnokságának szerdai második körmérkőzését Bajnai Gordon nyerte meg Mesterházy Attilával szemben."

Biztos én vagyok a rosszindulatú, de nekem ez a szexi vagy nem című korszakalkotó műsort juttatja eszembe. A nagy politikus bajnokságot szerintem úgy hívják, hogy választás. Addig valahogy teljesen érdektelen kit hányan sunáznak a fészbúkon, és kik.

Az igazi sztrovacsek 2012.06.27. 20:21:13

@lajos0:
"A különbség abból a szempontból tök mindegy, hogy valakit azért öltek meg mert zsidó, vagy azért mert osztályellenség."

Na pont ez az, ami nem mindegy.
Persze ha az áldozat szempontjából nézed, akkor tényleg tök mindegy. De neki akkor is mindegy volna, ha a nagykabátjáért ölték volna meg.
Szerinted mindegy hogy valakit azért ölnek meg mert született valaminek, vagy azért, mert fölnőve egy rezsim ellensége/támogatója lesz?
Arról tehet valaki, hogy zsidónak született?
És arról, hogy a kommunizmus ellensége lett?
A komcsi diktatúra ellenségeit kivégezték fajra, nemre, bőrszínre tekintet nélkül, de gyereket nem öltek csak azért, mert nem kommunistának született.
Gyártottak koncepciós pereket is, de nem hoztak létre halál táborokat, ahol szimplán csak a származása miatt gyilkolták rakásra az emberek millióit.
Meg lehet persze fütyülni ezt is, ahogyan a "csonterőve" majd meg is teszitek.
De minek?
Kinek?

menőmano 2012.06.27. 20:41:03

@lajos0:

Hát! Én egyáltalán nem értem Önt. Komolyan. Mi a baj már megint?
A másik picikét fogalmazhatna elegánsabban. Ha kérhetem.
Egyébként hivhatjuk valamiféle választásnak is.
(Ángyán, Áder, Bajnai, Gyurcsány)
Tessék! Lehet holnap is, szavazni, pardon) választani.
kész.ennyi.
:))

menőmano 2012.06.27. 20:42:30

@lajos0:
Elnézést! nyugi, nyugi, nincs semmi probléma.
:)

menőmano 2012.06.27. 20:44:25

Némelyeknek érdektelen, másoknak meg nem!!!!
osztjónapot!!!!

menőmano 2012.06.27. 22:35:15

"Bajnai Gordon látszik ma a politikai paletta egyetlen olyan személyiségének, aki nemcsak világos képpel rendelkezik a jelenlegi gazdasági és társadalmi problémákról, hanem akinek víziója is van arról, hogy miképp kell a helyzetet kezelni. Nem világos, hogy milyen formában képzeli el a részvételét – lehet, hogy ő maga már tudja, de ez a nyilvánosság számára még nem egyértelmű. Én attól tartok, hogy párt nélkül ez nem nagyon megy. A modern politikai rendszerekben nem nagyon sikerült párt – vagy valamiféle nagyon komoly mozgalom – nélkül politikai választási sikereket elérni. Azt gondolom, hogy itt előbb-utóbb valaminek történnie kell: ha nem pártalapításnak, akkor egy szélesebb támogatottságú mozgalom létrejöttének. Bajnai Gordon politikusként hiába viszonylag népszerű, ha nincs mögötte párt."

atv.hu/cikk/20120207_halmai_bajnai_az_egyetlen_alkalmas_szemely_de_kellene_moge_eg

Hát! Ja! Szerintem. Reménykedem. Komolyan.
:))

leponex 2012.06.27. 23:36:29

"A komcsi diktatúra ellenségeit kivégezték fajra, nemre, bőrszínre tekintet nélkül, de gyereket nem öltek csak azért, mert nem kommunistának született."

Akkor sem fogunk közönségesek lenni ...

Nézzük mondjuk a legendás szovjet gyermekhős történetének egyik változatát:

'1932-ben egy kis, világtól távoli faluban élő szegény parasztok gyermeke, Pavlik Morozov 13 évesen már lelkes kommunista, a szovjet pionírok helyi szervezetének vezetője, a sztálini kolhozosítás támogatója. Egy nap feljelenti saját apját - aki egyébként a falu tanácselnöke - a szovjet GPU-nál (politikai titkosrendőrség, az NKVD, ill. a későbbi KGB elődje) azzal a váddal, hogy iratokat hamisít és ad el kulákoknak, a szovjet nép ellenségeinek. Az apát bíróság elé állítják és elítélik 10 évre, majd később ki is végzik. Pavlik családja - a nagybácsi, a nagypapa, a nagymama és Pavlik saját unokatestvére - azonban még ugyanabban az évben ráront Pavlikra, és bosszúból közösen meggyilkolják őt és öccsét. A tetteseket bíróság elé állítják és egy rövidke per után elítélik. Hármukat kivégző-osztag elé is állítják hamarosan. A tárgyalás során egyébként az egész országból táviratok érkeztek a bíróságra, melyben a különböző pionír-szervezetek (és maga Maxim Gorkij is személyesen) azt követelték, hogy a bíróság ne kegyelmezzen a bűnösöknek.

A szovjet kormány Pavlik Morozovból azonnal dicsőséges hőst csinált, mártírt, a reakciós erők áldozatát. Iskolákat neveztek el róla országszerte, szobrokat emeltek a tiszteletére, számos dalt írtak és egy teljes operát komponáltak az emlékére, továbbá a helyi kolhoz is az ő nevét viselte ezután. Pavlik Morozov lett az 1-es számú pionír-hős. Volt iskolája és meggyilkolásának állítólagos színhelye zarándokhely lett, ahova iskolás korú gyerekeket utaztattak tömegével az egész Szovjetunió területéről.

Tartott ez mintegy 60 évig.

Ez alatt az idő alatt gyermekek generációjának sokasága számára - több tízmillió gyerekre gondoljunk - Pavlik Morozov volt a legeslegfőbb követendő példa. Pavlik sohasem hiányzott az iskolából, kiváló tanuló volt, mindig udvarias tanáraival, és annyira lelkes kommunista, hogy amikor elkerülhetetlenné vált, inkább a családi kötelékeit adta fel, mintsem hogy a hazáját árulja el. Pavlik a legnagyobb kommunista hős mártírok sorában foglalt helyet, személye ill. mártíromságának története a szovjet történelemben megkerülhetetlen. Ikonná vált.'

Lehet-é mosogatni a nemzeti szocializmus rettenetes bűneit? Természetesen nem.

Lehet-é mosogatni a nemzetközi szocializmus rettenetes bűneit?
Nyilván lehet, ha törvény nem tiltja.-)

Lehet-é egy tömeggyilkos csegevara ocsmány képével díszelegni egy 'kulturális miniszternek' a XXI-dik században?
Mi az hogy ! Nagyon is! Törvényesen és tisztességesen!

No, hát ezért sem lesz 'béke' még egy darabig ...

Scagnetti 2012.06.28. 16:31:18

Zsolti! Erről ugye írsz majd? Kíváncsi vagyok, szerinted miért büdös még Bajnainak is a szerelmed.

index.hu/belfold/2012/06/28/bajnai_nem_vesz_reszt_gyurcsany_szigeten/

2012.06.28. 19:06:11

@Scagnetti: Miután kikerült a plakátra Fletó neve, sorra lemondta mindenki a részvételt, így a rendezvény is elmarad. index.hu/belfold/2012/06/28/bajnai_nem_vesz_reszt_gyurcsany_szigeten/

A pódiumbeszélgetést Fletóval azért megtarthatnák, mondjuk a Balaton-felvidék szőlészete és borászata témakörben, az engem is érdekelne.

Szegény Gréczy, Debreczeni, lassan szerintem leesik nekik, hogy politikai hullákká váltak, szalonképtelenekké, akikkel nyilvánosan ciki mutatkozni. Lassan el lehet gondolkozni, hogy milyen civil munkát fognak végezni, ha a médiából is kikopnak, a munkaügyi központok támogatásával hegesztő, ABC eladó és varrómunkás tanfolyamok indulnak.

Scagnetti 2012.06.28. 20:27:24

@nemorino: Azt mondjuk furcsának találom, hogy se Bajnai, se Oszkó nem tudta, kinek a rendezvényére hívták meg. Az viszont jelzésértékű, hogy azonnal lemondták, amint nyilvánosságra került, hogy Feri bulija.

Persze rögtön lázadnak is a gyurcsányisták, és szidják Bajnait, hogy neki is vége lesz ha így politizál. Mintha a DK 2%-a lenne a döntő. :)

lajos0 2012.06.28. 22:48:17

@Az igazi sztrovacsek: "Persze ha az áldozat szempontjából nézed, akkor tényleg tök mindegy."

Hát mivel nekik már nincs rá lehetőségük, nem árt néha megpróbálni onnan is nézni.

" Szerinted mindegy hogy valakit azért ölnek meg mert született valaminek, vagy azért, mert fölnőve egy rezsim ellensége/támogatója lesz?
Arról tehet valaki, hogy zsidónak született?
És arról, hogy a kommunizmus ellensége lett?"

A szisztéma ugyanaz volt:"Hogy ki a zsidó azt mi mondjuk meg. Hogy ki a sötétben bujkáló rémhírterjesztő ellenforradalmár, meg a kulák azt is.

"A komcsi diktatúra ellenségeit kivégezték fajra, nemre, bőrszínre tekintet nélkül, de gyereket nem öltek csak azért, mert nem kommunistának született."

Lásd fenn. Esetleg zsidó orvosok pere.

"1953-ban meghal Sztálin, és ezzel – szerencsére – hamvába hal a már véglegesen előkészített magyar zsidó orvosok pere, itthon látszólag enyhül a fizikai terror, de a szellemi szabadság béklyói nem lazulnak, sőt… 1953-ban a „dolgozók kérésére" munkanappá nyilvánítják húsvét hétfőt; a választásokon 98,2 % jut a Hazafias Népfront jelöltjeire, márciusban megérkezik az utolsó rabcsoport Recskre; Rákosi helyett Nagy Imre a kormányfő, megszűnik az internálás és kitelepítés intézménye, felavatják a Népstadiont; a magyar futballcsapat 6: 3-ra nyer Londonban az angolok ellen. "

Andráska8 2012.07.15. 14:46:42

@pánpéter:
Nem kellene betiltani a Népszabót, viszont a hazug lapok haljanak éhen!
süti beállítások módosítása