A sokszoros törvénysértés megtörtént, a Fidesz és az MSZP elnökének közös akarata megvalósul: a Demokratikus Koalíciónak nincs frakciója. Ami történt, az gyalázat, és szégyene lesz a Magyar Szocialista Pártnak is.

Nyilvánvaló, hogy ha Mesterházy Attila nem állítja a Kövér Lászlónak írt fél évvel ezelőtti levelében, hogy ezek tízen "kiléptek", akkor a fideszes hazugságszolgáltatás kitalált volna valami mást, hogy megakadályozzák a DK-frakció megalakítását. Mint tudjuk, bármire képesek... Az MSZP elnöke azonban, bár kilépési nyilatkozatot nem tudott felmutatni, ezzel az egyetlen szóval is megsegítette Orbán Viktort. Volt mire ráfogni a jogászkodást, hogy azt, ami jár, mégis csak elvegyék.

Aztán az elmúlt fél évben idézzen már valaki néhány egyértelmű és határozott MSZP-s kiállást, hogy na de aztán fél év múlva tényleg joga van a távozóknak önálló képviselőcsoportot alakítani. Nem fognak találni. Ott ülnek az MSZP padsoraiban a volt Gyurcsány-kormányok miniszterei, államtitkárai, frakcióbeli tisztségviselői - és sunnyognak.

Még ma is. Inkább nem szavaznak az országgyűlési törvényről, csak hogy biztos meglegyen a kétharmad a Demokratikus Koalíciót sújtó jogszabályhoz. Még a háznagyot és a képviselőket elvonszolásra feljogosító Kövér-pribékeket is átengedik, csak nehogy a DK megszólalhasson napirend előtt, vagy interpellálhasson. Mesterházy Attila, Gyurcsány egykori államtitkára és kormányfősége idején frakcióvezető-helyettese, még tegnap sem szólalt meg, amikor Lezsák Sándor törvénytelenül nem engedett az alkotmányügyi bizottság elé egy képviselői indítványt. Majd akkor is néma maradt, amikor mindezt tetézve Kövér László - ugyancsak törvényt sértve - aláírta a törvényt, csak hogy végre túl legyenek az egészen.

Ez a Magyar Szocialista Párt.

Megtehették volna, hogy reagálnak a Lezsák-levélre. A napi három sajtótájékoztató és közlemény egyikeként nyolatkozhattak volna, hogy Lezsák nem mondhatja ki,  mihez van joga egy képviselőnek, hanem tovább kell küldenie a szakbizottsághoz a javaslatot. De nem tették. Nem tették, mert Mesterházynak fontosabb volt a DK ellehetetlenítése, mint a törvény és az igazság.

Valahol valakik nyirkos tenyérrel kezet fogtak...

Itt maradt a botrány, ahol az sem számít, hogy a Rubovszky-féle alkotmányügyi bizottság fél éve kimondta, hogy mostanra megalakul a DK-frakció, mint ahogy az sem, hogy még a Sólyom László vezette Alkotmánybíróság is egyértelműen fogalmazott: tíz képviselő frakciót alakíthat és punktum.

Ez sem számít.

Ám még mielőtt Orbán és Mesterházy hátradől, az biztos, hogy Gyurcsány akarata és elszántsága ettől csak nőni fog.

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr724458150

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lottó szelet tuti ötössel 2012.04.18. 12:56:18

Ha azt kérdezi bárki, lehet-e Magyarországon tisztességesen boldogulni, azt kell válaszolni: mi az, hogy? Sőt, nagyon is! Mi sem példázza ezt jobban, mint a Közgép Zrt., amelynek tavalyi évi nyeresége közel hárommilliárd forint volt. Ahelyett, hogy jó ...

Trackback: Orbán feje csúnyán eltorzult az elmúlt 20 év alatt 2012.04.18. 12:26:38

Hogyan lett a huszonéves, a kádári diktatúra ellen lázadó srácból hatalommániás, acsarkodó diktátor? Az ilyen volt – ilyen lett fotó nem tudja a választ, csak a kiinduló állapotot és a végeredményt mutatja. (Kép: esbalogh.typepad.com)   Update 04...

Trackback: Száz forint a forró lángos, mihez értesz, Áder János? 2012.04.18. 12:24:48

Áder János életrajza sallangmentes Europass sablonba töltve: íme egy újabb nímand, egy elvtelen csinovnyik, aki a Párt iránti elkötelezettsége mellé semmilyen szakmai eredményt nem tud felmutatni. “Áder Jánosnak nincs semmiféle jelentős tudományo...

Trackback: Orbán Viktor is volt fiatal, liberális és demokrata (archív kép) 2012.04.18. 12:20:26

A fekete-fehér kép valamikor a 80-as évek végén készülhetett Orbánról, Deutschról és Fodorról, a Fidesz akkor még valóban fiatal, valóban liberális és valóban demokrata nézeteket valló három alapító tagjáról. A magukat akkor még „liberális, radikális é...

Trackback: Oszt köztársasági elnök voltál-e már, édesöcsém? 2012.04.18. 11:13:42

Furcsa, de a 2/3-os kormánnyal kapcsolatban nem az irritáló arrogancia és a nagyképűség a legnagyobb probléma. Nem is az, hogy politikai szólamokkal szeretnének, ráadásul meglehetősen ügyetlenül kicserélni tudományos fogalmakat. Vagy az, hogy az észt o...

Trackback: Oszt köztársasági elnök voltál-e már, édesöcsém? 2012.04.18. 11:12:55

Furcsa, de a 2/3-os kormánnyal kapcsolatban nem az irritáló arrogancia és a nagyképűség a legnagyobb probléma. Nem is az, hogy politikai szólamokkal szeretnének, ráadásul meglehetősen ügyetlenül kicserélni tudományos fogalmakat. Vagy az, hogy az észt o...

Trackback: Az Orbán-Mesterházy-tengely 2012.04.18. 08:54:01

Ott ülnek az MSZP padsoraiban a volt Gyurcsány-kormányok miniszterei, államtitkárai, frakcióbeli tisztségviselői - és sunnyognak.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pimpalini 2012.04.18. 13:14:37

@MAC-Ka:

"Hogy világos legyen, se az mszp-re, se a dk-ra, se a jobbikra ugyanúgy nem szavaznék."

Tehát akkor megegyezhetünk abban, hogy nincs más alternatíva.

Fentebb még azt írtad, számodra a legkevésbé elfogadható a Fidesz.

Persze ez nem baj, mert mindenki másképp látja a világot, de azért felnőtt embernek remélem van némi büszkesége, meg történelmi ismeretei.

pimpalini 2012.04.18. 13:16:29

@MAC-Ka:

A baj ezzel az, hogy van az elmélet, meg van a gyakorlat.
Vannak működőképes államok, meg vannak impotens államok. Az utóbbiak épp most dőlnek össze. Először pénzügyileg.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.04.18. 13:16:50

@MAC-Ka: A kereszténységet ne vidd be így a politikába, mert semmi köze egymáshoz. Vagy azok, akik pártfegyelmet követelnek egy frakcióban, már nem is lehetnek demokraták? Hiszen a demokrácia a sokszínűségről szól. A politika mocskos dolog, legalább mi ne játsszuk már meg magunkat.

MAC-Ka 2012.04.18. 13:17:11

@pimpalini:
Én indokoltam, miért vetem meg a fidesz politikusait, azért is amiatt ellenzékben csináltak, és azért is amit most kormányon. Amit mondtak, amit tettek.

Ebben a hsz-edben pedig már csak személyeskedsz velem.
"mentalitás", "szurkoló"

Nem érdekel, hogy leírtam, hogy sose szavaznék az mszp-re.
Azt csinálod amit a fidesz...sarat dobálsz.

pimpalini 2012.04.18. 13:20:20

@Trompf:

A széthúzás történelmi sajátosság nálunk.
Ez az utóbbi időben megspékelődött némi önzéssel és rablással, megélhetési politizálással.
A harmadik pedig a demokráciánk bitang rossz működése. Volt egy pályánk 2002-ben, de Orbán kénytelen volt lelépni róla, mert választást kellett nyerni. Ehhez ígérni kellett. Persze megyóék többet ígértek, meg minden létező és mocskos eszközzel aláásták a kormányt és munkáját. Az átlag szavazónak hiába jött a zember gazdasági adatokkal, az maximum kajaibrahimozott, meg koronaúsztatott válaszképpen.
Nem csoda, hogy itt tartunk.
Ha a 2001-es pályán megy tovább az ország, most nem lenne 85%-os adósság adatunk.

pimpalini 2012.04.18. 13:20:53

@MAC-Ka:

Előbb írtam, mintsem megjelent volna a másik hsz-ed.

igenember 2012.04.18. 13:20:57

Én nem látom ebben az MSZP felelőségét. Nem látok most sem az országban sem a parlamentben olyan erőt amely megállíthatná a fideszes 2/3-os úthengert.

MAC-Ka 2012.04.18. 13:22:56

@Tivadar főkancellár:
Így van, mocskos dolog, ezért farizeus az aki teli torokbél énekli a 'Boldogasszony anyánkat" a csiksomlyói búcsún, miközben politikusként tudatosan "amortizál" másokat.
Én ezt az embert nem tartom kereszténynek.
Viszont a 0.0-k befolyásolására jól jön.

pimpalini 2012.04.18. 13:24:06

@MAC-Ka:

Látom nem vagy hajlandó gondolkodni.

Szerinted persze 2006-ban mindenki csőcselék volt, aki kinn tartózkodott az utcán? Mert láttál egy videót?
Az egy dolog, hogy mindenfélét összeolvasol a neten, de nem kellene minden hazudozást készpénznek venned.

MAC-Ka 2012.04.18. 13:24:41

@pimpalini:
Akkor tiszta, hogy nem vagyok "szurkoló" sem és nem színek alapján választok, ugye? :)

MAC-Ka 2012.04.18. 13:25:48

@pimpalini:
"de nem kellene minden hazudozást készpénznek venned."
Ugyanezt ajánlom neked is.

Nem "egy videót " láttam, hanem annak idején a folyamatos tudósítást.

parttalan 2012.04.18. 13:27:10

"Aztán az elmúlt fél évben idézzen már valaki néhány egyértelmű és határozott MSZP-s kiállást, hogy na de aztán fél év múlva tényleg joga van a távozóknak önálló képviselőcsoportot alakítani. Nem fognak találni. Ott ülnek az MSZP padsoraiban a volt Gyurcsány-kormányok miniszterei, államtitkárai, frakcióbeli tisztségviselői - és sunnyognak.",

Kétségtelen tény.

igenember 2012.04.18. 13:30:41

@pimpalini: 99% csőcselék volt. Az 1%-ot fenntartom az olyanoknak mint én, akiknek melózni kellett és ezért kerülgetni kellett a csőcseléket.

pimpalini 2012.04.18. 13:32:06

@MAC-Ka:

Hááát, azért nem tiszta ez annyira...:) Önteltségről beszéltél, ami a politikában igazából teljesen mindegy. Nem az a lényeg, hogy egy ember milyen ránézésre, hanem az, hogy mennyire hiteles. S mit tesz.

Ismerek olyat, aki járókelőként ment haza, s megverték. Köze nem volt sem a tüntetéshez, sem a pártrendezvényhez.

Más a tudósítás, meg más a valóság.

MAC-Ka 2012.04.18. 13:32:21

@Trompf:
Arra is emlékszel amikor Szájerék egyenesen KÉRTÉK az EU-t hogy függessze fel a pénzek folyósítását?

Azt hogy most igaz-e, hogy a "ballibsik" befolyásolására vizsgálódik-e az EU bizonyítani kéne, az előbbi tény. Így kérték a felszólalásban.
Amúgy bizonyítzék az előzőre nem is kell, ahogy a nagy vizsgálódó (most már) alkotmányjogász mondta: "bizonyíték nincs, de logikai úton levezethető".
És az objektív fidesz-szavazók bólogatnak.

MAC-Ka 2012.04.18. 13:37:03

@pimpalini:
Biztosan volt olyan is.
A magyar rendőrség abszolút felkészületlen volt erre a helyzetre, hiszen az elmúlt évtizedben még csak hasonló se volt (max fradi-újpesten, de ott nem csináltask politikát belőle).
A rendőrség dolga a tömegoszlatás volt, akkor pedig a világon sehol nem kérdeznek, hogy mit csinálsz ott.

Az igazi bűnösök azok, akik ezeket az embereket, a csürhét, odaszervezték, akik elhitették velük, hogy a rendőrség nem csinálhat semmit, és aztán azok is, akik ezeket a felelősöket nem keresik meg.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.04.18. 13:37:14

@MAC-Ka: Szerintem meg éppen olyan mocskos dolog éhező proletárokról énekelni nagyrészvényesként. De továbbmegyek: olyan munkát végezni ahol elosztod azt a pénzt, amit mások megtermeltek, szintén mocskos dolog.
Ilyen a politika. Nem érdemes összevonatkoztatni az emberrel, mert csak mocskot dobálhatunk rá. Jusson eszedbe Kossuth, Rákóczi...

parttalan 2012.04.18. 13:40:18

@igenember: "Én nem látom ebben az MSZP felelőségét. Nem látok most sem az országban sem a parlamentben olyan erőt amely megállíthatná a fideszes 2/3-os úthengert."

Ebben nincs semmi logika: attól még, hogy most messze nem kormányváltóképes alakulat ( és lehet, soha nem is lesz az), egy, a minimális létszámi követelménynek megfelelő képviselőcsoportnak joga van/lenne a frakcióalapításhoz.

A döntés pedig valóban nem az mszp-n múlott, de az mszp hallgatása egyértelmű szándékot takar, és megkérdőjelezi a szocik állandó demokratikus elvekhez való kötődésének valódiságát.

Andráska8 2012.04.18. 13:43:04

'Ez viszont azt jelenti, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette párt képviselői április 23-án, az MSZP-ből való távozásuk után hat hónappal megalakíthatják saját frakciójukat, ahogy azt korábban bejelentették.

Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke a Népszavának azt nyilatkozta, hogy még hétfőn kezdeményezték a megerősítő népszavazást, amelynek kiírásáról vagy elvetéséről a parlamentnek a következő, vagyis hétfői ülésén kell döntenie.

Egészen addig Lezsák Sándor megbízott házelnök fel sem terjesztheti az országgyűlési törvényt a köztársasági elnök feladatkörét ellátó Kövér Lászlónak. Molnár kijelentette, tudják, hogy a parlament nem fogja megerősíteni kezdeményezésüket, de így a jogszabályt legkorábban jövő kedden lehet kihirdetni.

Hozzátette: ha a Fidesz trükközik, ők is megtehetik, és a kormánypártok csak durva törvénysértésekkel tudják megakadályozni a frakcióalakítást, ami egyébként a “selejt bosszúja”, hiszen éppen az új alaptörvényen hagyott lyuk teszi majd lehetővé mindezt.'
nepszava.com/2012/04/magyarorszag/aprilis-23-an-frakciot-alakit-a-demokratikus-koalicio.html/comment-page-1#comment-167548

MAC-Ka 2012.04.18. 13:46:22

@Tivadar főkancellár:
Igen az is álságos, "farizeus" dolog.
De ugyanúgy elintézted annak idején is, hogy "ilyen a politika", vagy felháborodtál? Ugyanezt mondtad a pufajkásra is?
Mert szerintem nem szabad ezt ezzel elintézni. Politikában is lehet valaki tisztességes. De csak akkor, ha ezt a "megállapodást" mindegyik fél elfogadja, és egységesen kivetik magukból azt, aki ezt megsérti.
A magyar politikában ezt (ha volt is) már felrúgták.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.04.18. 13:46:48

@MAC-Ka: A Blaha Sörözőből (nem tudom, megvan -e még, fűződik hozzá egy kedves emlékem) szintén kirángatták az embereket.
De mondok valamit:

Nem is lenne ezzel az egésszel semmi baj, ha azt mondják: oké, hibáztunk, elismerjük, leváltjuk. De dicsérni, kitüntetni azokat a rendőröket, akik előbb cserben hagyják társaikat a székház ostrománál, ráhajtották a tüntetőket a megemlékezőkre, kínoztak, szabálytalanul tartottak őrizetben embereket, az ügyészséggel összejátszva csúfolták meg a jogállamot és ezután még igyekeztek is eltüntetni a nyomaikat.
Na, ez a vastagbőr kategória, és ma is védik a védhetetlent, hogy hiszen ott csak csőcselék volt. A székháznál volt mondjuk 20 000 ember (mondtam egy számot), érdekes módon csak pár százan törtek-zúztak, és rengetegen voltak, akik a balhét sejtve el sem indultak oda. Egy öregember elkötött egy tankot, páran köveket dobáltak, Molotov-koktéllal autókat és kukákat gyújtogattak. Nem több százezer ember, hanem ennek a töredéke.

parttalan 2012.04.18. 13:50:45

@Mária: "Gyurcsánynak tudomásul kellene vennie, hogy az ő "arca" nem eladható a politikai show színpadán.

Egyszerűbben: senki nem sír utána, a konkurencia meg teszi a dolgát, a saját érdeke és a szavazótábora elvárásainak szem előtt tartásával"

Gyurcsánynak, mégha nem is népszerű (sőt akár lehet nagyon útált is) joga van a frakcióalapításhoz. Mit nem lehet ezen érteni?! A frakcialapításhoz való jog megszerzése ugyanis nem szépségversenyen való helyezés függvénye.

A konkurencia pedig valóban tette a dolgát, kilökött magából egy friss konkurenst - antidemokratikus eszközzel. Ha ebben nem találsz semmi kivetnivalót, veled van a baj.

Várúr 2012.04.18. 13:53:16

"Mesterházy nem tudott felmutatni egyetlen kilépést igazoló levelet sem..." Ez a pofátlanság csúcsa. Furcsányék aláírják a hűségnyilatkozatot az mszp-hez, majd közlik, az csak az aláírás pillanatáig érvényes, majd kilépnek, de nem adják írásba, majd alapítanak egy új pártot, majd azonnal frakciót követelnek, majd bevallják: piszkos jogi trükkel akarnak frakciót gründolni, majd jön a visongó Gréczy és van pofája vádolni a becsapott Mesterzházyt, "Kövér-pribékekről" vinnyog és így tovább. Ha nem erről a szar bandáról lenne szó, el se hinném.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.04.18. 13:53:51

@MAC-Ka: A politikában is lehet valaki tisztességes. Te is bemehetsz a ringbe bokszkesztyű nélkül, de ezt az ellenfeled arra használja fel, hogy kiüssön.
Az, hogy valaki mocskos politikus, számomra nem bűn. A legjobb politikusok mocskosak voltak, a naiv bambákra pedig kiváló példa Károlyi Mihály. Aztán hogy ezek emberként hogy viselkedtek, érdekes, mert tudtak emberként bánni egymással. És a híveik sem várták el tőlük, hogy a Parlamenten kívül is gyűlölködjenek. Károlyi és Teleki Pál például, vagy Károlyi és Apponyi. Persze, nem csak ez volt, és az akkori országgyűlésben is ömlott a szar (sőt...), de valami mégis más volt.
A mai politikai elit viszont egyrészt nincs megfelelően nevelve és képezve ahhoz, hogy jó elit lehessen. Pápai prolikból, felcsúti futballistákból nem lesz igazi elit; felemelkedett parvenük, akik azok is maradnak és úgy is bánnak egymással. Még szomorúbb, hogy ezt a hívek el is várják. És ami nekem furcsa, hogy akik demokratának nevezik magukat, azok rekesztik ki leginkább a "másokat" maguk közül. Meg kell csak nézni, hogy reagálnak mondjuk arra, hogy Orbán szóba áll Vona Gáborral.

jaj-jaj 2012.04.18. 13:55:55

@pimpalini:
ez egy nagy hazugság
emlékezz
2002
a haza nem lehet ellenzékben
2006
utcai csőcselék működése

e két dolog orbán műve

Várúr 2012.04.18. 13:56:27

Még egy adalék: Furcsány egy éven át lebegtette a kilépést. Előbb közölte: nem akar új pártot alapítani, majd azt, hogy mégis, de nem akar elnök lenni, majd az lett. Ennyit erről a szellemóriásról.

király vagyok 2012.04.18. 13:58:58

@Tivadar főkancellár: fenyegesen a hóhér majd meglátol ugyis mindent more

pimpalini 2012.04.18. 13:59:55

@MAC-Ka:

Elfogult vagy.

A rendőrség október 23-án felkészült volt. Nem véletlenül voltak azonosító nélküli egyenruhások. Ez ugye a gy.k. azt jelenti, hogy a felelősségrevonás lehetősége nélkül azt tehettek, amit csak akartak. Sőt konkrétan ki is volt ez nekik adva.
Nem véletlenül volt annyi rendőr a fővárosban, miközben vidéken bármit el lehetett volna lopni. Ez is a rendőrség felkészületlenségét bizonyítja?

"A rendőrség dolga a tömegoszlatás volt, akkor pedig a világon sehol nem kérdeznek, hogy mit csinálsz ott."

Ez nem egészen úgy van, ahogy azt Móricka elképzeli. Te még a régi rendszerben szocializálódtál?

"Az igazi bűnösök azok, akik ezeket az embereket, a csürhét, odaszervezték, "

Látom már helyén vagyunk. Fura értékítéleted van. Szerinted egy járókelő a bűnös, s nem az, aki megverte. Nem az, aki válogatás nélkül ütött mindenkit, aki arra járt.
MEg szerinted az a bűnös, aki mert rendezvény tartani, s nem az, aki szétverte. Tehát gergényi nem hibás, mert hát ő ugye a rendet védte, meg mert nem fideszes, hanem mert fletó embere. A fletót meg szeressük, mert a zorbán utáljuk.:)
Ehhez csak gratulálni tudok. Tudod mi az a kettős mérce? Tudod mi az a csőlátás?

Hiába mosdatod őket, hiába terelsz, a rendőri túlkapások azok voltak amik. Túlkapások, melyek után a hatalom nem vont felelősségre senkit sem, miközben álságos módon felfüggesztik azt a rendőrt, aki egy bankrabló után lő pisztollyal.

MAC-Ka 2012.04.18. 14:01:03

@Tivadar főkancellár:
El tudom képzelni, hogy így volt, több esetben is. Valószínű, hogy néhányan oda mentek be a rendőrök elől, és ezek után mentek. Ott meg nem kérdeztek. Kellett volna?
Vagy az olyan mint a "ház" a fogócskánál? ;)

Nem gondolom, hogy azt állítanák, hogy CSAK csőcselék volt de az akkori közvetítések alapján nem is "pár ember".
Amikor pedig bejelentik, hogy oszoljanak, oszlatás lesz, akkor aki ott marad, az válalja ennek következményét.
Ott már nem "kérem a személyijét" zajlik, hanem letolnak mindenkit, aki eléjük kerül. A világon mindenhol. EZ a dolguk.
Ha ezt valamely politikusok, szervezők ellenkezően állítják be, vagy ezzel bíztatva hívtak oda embereket, akkor hazudtak, átverték őket, saját politikai céljaikért verettek meg másokat, és ők az igazi felelősök.
Nézd azt, kinek használt az egész?
Az akkori kormánynak biztos nem. Vagyis balsay-t idézve "bizonyíték nincs", de logikai úton levezethető" ;)

pimpalini 2012.04.18. 14:03:08

@jaj-jaj:

Mondod te.

Nem veszed észre, hogy ezzel a pár mondattal demagóg voltál?:)

Tudod mi a különbség a tények és a vélemények között? A te kedvenceid előszeretettel hajlamosak véleményeket tényszerűsíteni, s azokból levonni messzemenő következtetéseket.

De meguntam, élvezkedjetek csak fletó akoljának szellentésszagú melegében, meg énekeljétek az internacionálét egy befektetővel, egy pénzemberrel!:)

Treszoli 2012.04.18. 14:03:41

Akkor nézzük egy kicsit végig, hogy mi is történt?

Gyurcsánynak, és a követőinek nem tetszett az MSZP helyzete, az MSZP politikája. Létrehozta a platformját - jól átvágva egy csomó MSZP tagot, hogy az MSZP-n belül képzeli el a párt megújítását. Ezért aztán sokan mellé is álltak. Aztán hamarosan kiderült, hogy semmiképpen nem fog menni együtt, egyre elviselhetetlenebb lett a helyzet. Nem jött be Gyurcsány terve, a platform nem tudta kiütni az MSZP elnökségét, erősebbek voltak, mint ő gondolta volna. Nagyon sokan visszaléptek, amikor kiderült, hogy már nem MSZP-n belül, hanem új pártban gondolkodoik. Ezért is - a várakozással ellentétben - elég kevés MSZP-tag követte Gyurcsányt a kiválás után.

Aztán jött a frakcióalakítással kapcsolatos cirkusz. Mesterházy az igazat írta le. Ha mást ír, fennáll a veszélye annak, hogy nemcsak a DK-nak, de az MSZP-nek sem lett volna frakciója. Vajon miért kellett volna a DK, és nem az MSZP érdekét nézni Mesterházy Attilának? Azért, mert Gyurcsánynak majdnem sikerült szétverni az MSZP-t? Nemáá az MSZP legyen a hibás azért, mert Gyurcsánynak és társainak nem felelt meg az MSZP és új pártot alapított. Jó lenne most már nem az MSZP-ra lőcsölni minden rosszat és jó lenne már ha a Gréczy Zsolt végre mással foglalkozna (vannak ötleteim) és nem az MSZP-vel. Tessék végre saját magukban keresni a hibát, akkor esetleg a későbbiekben többre fognak menni. Gréczy Zsolt jó lenne, ha körbenézne a politikai palettán, hátha akkor rájönne, hogy nem az MSZP az, amit ba@gatni kell. A Fidesz és a Jobbik az ellenfél.

MAC-Ka 2012.04.18. 14:05:53

@Tivadar főkancellár:
Ezzel nagyjából egyet tudok érteni, a jelenlegi politikusok nem érettek ehhez.
Bár a sikeresség nem menti őket, ahogy nem mentette az egykori diktátorokat sem.

pimpalini 2012.04.18. 14:06:32

@Várúr:

Azért lebegtetett, mert azt hitte, hogy a pártja majd jól összecsinálja magát a félelemtől, s újból megválasztja. Erre várt volna, majd mikor látta, hogy ez nem jöhet össze, inkább szakadt. MErt mindegy hol, csak király lehessen.

Scagnetti 2012.04.18. 14:11:23

Az írás természetesen elfogult, a tényeket erősen elferdíti, ahogy az Gréczytől megszokott.

Elsőként nem ártana tisztázni, hogy a DK tagjai bizony kiléptek az MSZP-ből. És ha kiléptek, akkor talán nem Mesterházyt kellene szidni azért, mert kilépésnek nevezte a kilépést.

A Fidesz részéről természetesen szándékos szivatásról van szó. A változtatás viszont jogos, tényleg nem kellene frakciót alapítani egy, a válsztás idején nem is létező pártnak, amelyre senki sem szavazott. Tiszta akkor lett volna a dolog, ha ezt a ciklus elején kitalálták volna, vagy elhalasztják a bevezetését a következő választásig.

De ettől még jogos, hogy más pártok hátán bemászó, a szavazólapon fel sem tüntetett pártok ne legyenek a Parlamentben. A mandátumokat is illene visszaadni, ahogy annak idején Szilitől is követeltétek ti magatok is.

Másodszor azt sem ártana megtanulnotok, hogy ha valakibe belerúgtok, akkor ne várjatok tőle jót utána. Hónapokon át anyáztatok az MSZP felé, nem csoda, hogy a francba kívánnak titeket. Megtehették volna, hogy egy kegyes hazugsággal mellétek állnak, de most őszintén, mi okuk lett volna rá? Tettetek érte bármit is? Hiányoztok ott bárkinek?

A legszebb az, hogy hamarosan el kell kezdenetek nyalni nekik, mert, ahogy 2010-ben, úgy valószínűleg 2014-ben is az ő hátukon kell majd bemásznotok a Parlamentbe, mert a szavazóknak még mindig nem kell Fletó. Hiába vergődtök, a többi nyugger már nem megy át tőlük hozzátok. Ha van egy csepp esze az MSZP-nek, kihasználja az alkalmat, és végleg megszabadítja tőletek az országot.

De még ha össze is szeditek az öt százalékot, a szocik nélkül akkor is semmik maradtok. (Mondjuk az erőviszonyokat nézve, velük is.)

"Ám még mielőtt Orbán és Mesterházy hátradől, az biztos, hogy Gyurcsány akarata és elszántsága ettől csak nőni fog."

Ez természetes. Senki sem várja tőle, hogy belássa, neki annyi. Realitásérzéke rég nincs.
De a nagy akaratának megint csak nyögés lesz a vége, mert szavazók hiányában a hajára kenheti az elszántságát. És a szavazók nem jönnek, pedig már fél éve van DK.

Orbán meg örülhet, mert az MSZP vállát még ma is nyomja a gyurcsányi örökség.

Scagnetti 2012.04.18. 14:17:56

@Treszoli: Feriéknek megint előbb járt a szájuk, és csak utána gondolkodtak. Megszívták. Aztán, ahogy szokták, rákenik mindenki másra, aki a közelben volt.

"Tessék végre saját magukban keresni a hibát, akkor esetleg a későbbiekben többre fognak menni."

Erre képtelenek.

"Gréczy Zsolt jó lenne, ha körbenézne a politikai palettán, hátha akkor rájönne, hogy nem az MSZP az, amit ba@gatni kell. A Fidesz és a Jobbik az ellenfél."

Azért basztatják az MSZP-t, mert a szavazóikra pályáznak. Nekik igenis az MSZP az ellenfél, nem a Fidesz vagy a Jobbik, ahonnan Gyurcsány egy darab szavazatra nem számíthat. (És a hírnevéből következően középről sem.) Ez az egész arról szól, mennyi szavazót tudnak elcsalni a szociktól.

MAC-Ka 2012.04.18. 14:22:12

@pimpalini:
Felkészült volt darabszámilag, de nem volt felkészült módszertanilag, politikailag.
Sem az állomány, sem a vezetőik.
Szerintem most sem azok.

"Ez nem egészen úgy van, ahogy azt Móricka elképzeli."
Hanem hogyan? Mindenkit igazoltatnak?
Hogy csinálják ezt máshol európában?
Én nagyon úgy láttam, hogy ha a felszóllítások, zárások nem vezetnek eredményre, akkor elindulnak.
Lehet egyesével is kiemelni embereket, de ez nem túl hatékony, sőt, csak elmérgesíti a helyzetet.
De hogy oszlatáskor nem érnek rá igazoltatni, az biztos :)

""Az igazi bűnösök azok, akik ezeket az embereket, a csürhét, odaszervezték, "
Szerinted egy járókelő a bűnös, s nem az, aki megverte"

Ezt azért olvasd el mégegyszer. szavanként :)
Nem a járőkelő, hanem akik a csürhét odaszervezték.
Elsősorban ők, mert tudták hogy megveretni küldik őket. Az ártatlanok (járókelők) megveretéséért is ők felelnek elsősorban. A helyzetet ők hozták létre. Tudták, hogy ez lesz, EZÉRT csinálták.
Másodsorban felelősek a rendőrök, mert kiképzetlenségük miatt, beleértve a pszichológiai (indulataik fékentartása) és módszertani (oszlatás módszertana) képzéseket is, nem tudták ezt precízen végrehajtani.

Szerintem az a csőlátó és kettősmércével mérő, aki az eseményeket nem képes mindkét oldal szemszögéből megvizsgálni, hanem mondja azt amit első indulata mondat vele, és mondja azt, ami neki tetsző brossúrákban van. :( Ismerj magadra :(

Abban igazad van, hogy a túlkapásokat ki kellett volna vizsgálni, és a felelősöket megbüntetni, de nem megállni itt, a rendőrségnél, mint a fideszes balsay tette.
Dehát saját maguk ellen ugye... :(

Treszoli 2012.04.18. 14:24:32

@Scagnetti: Akik velük akartak lenni, azok már elmentek.
Ezzel a viselkedéssel azonban nem támogatókat, hanem ellenségeket szereznek a szocik és a szoci szavazók között. Figyelem az interneten. A Gyurcsány-fanok (élén Gréczyvel) mocskolják, köpködik az MSZP-t, azok meg hallgatnak, úgy tűnik, hogy egyelőre nem vesznek róluk tudomást. Azt hiszem ez nem fog sokáig tartani és elkezdődik egy oda-vissza köpködés. És mindjárt itt van 2014.

redlion80 2012.04.18. 14:26:09

Kedves Gréczy kartárs!

Miért kell ez? Ezért a piszkos politikai kavarásért Orbánék a felelősek. Októberben Mesterházy nem tehetett mást, mint leírta, hogy a 10 képviselő kilépett (Feri ugyanígy járt volna el hasonló helyzetben.)

Az MSZP elnöke ebben a hónapban kétszer nyilatkozott úgy, hogy a párt nem támogatja, hogy visszamenőleges hatállyal megakadályozzák a DK frakcióalapítását.

Íme:
index.hu/belfold/2012/04/06/mesterhazy_interju/
mszp.hu/video

"Az új országgyűlési szabályozási tervvel, ami ezt megtiltaná, mi nem értünk egyet. Semmilyen visszamenőleges hatályú törvényalkotást nem tudunk elfogadni. Ha mindenáron változtatni akarnak, akkor legalább 2014-re vonatkozóan tegyék ezt."

/az_mszp_valtozatlanul_abban_bizik_hogy_nem_partpolitikus_lesz_az_elnok

Harangozó Tamás pedig tegnap fogalmazott markánsan az MTV Ma reggel című műsorában.

Tessék:
www.hirado.hu/Hirek/2012/04/17/09/MSZP_ez_aljas_huzas_a_Fidesztol.aspx

- a hírből idéznék is egy pár sort, csak a mihez tartás végett: "Az első perctől kezdve tiltakoztunk azért, mert a Demokratikus Koalíció nem alakíthat frakciót – jelentette ki Harangozó Tamás, az MSZP politikusa az m1 Ma reggel című műsorában.

Még az érintettek személyét leszámítva is ez megint egy aljas húzása a Fidesznek, mert visszamenőleges hatállyal változtatják meg a játékszabályokat. Amikor a DK kivált az MSZP-ből, akkor volt egy házszabály, mely szerint hat hónapot kell várni a frakcióalakítással. És - láss csodát! -, a hat hónap előtt néhány nappal behoznak egy törvényt, és azonnal hatályba léptetik, hogy ezt a szabályt felülírják – érvelt a szocialista politikus."

AKKOR EZZEL A 3. BEKEZDÉS CSÚSZTATÁSAIT IGNORÁLTUK IS!

Hogy az MSZP-ben kik ülnek? Azok, akiket egymillió választó szavazata odaküldött. (Itt halkan megjegyezném, hogy a DK-s képviselők is így szereztek mandátumot, amit - ahogyan korábban Szili Katalin kilépésénél maga Gyurcsány Ferenc érvelt - etikus lett volna visszaszolgáltatni az MSZP-nek.)

De spongya rá!

Na már most, hogy korábban ki hol ült és mit csinált... erről az a mondás jut eszembe, hogy gentleman nem piszkol oda, ahonnan evett!

UGYE GRÉCZY ÚR?

Parajpuding 2012.04.18. 14:26:38

Ez a bejegyzés arra jó, hogy az ilyen wagem-féle eltaposnivaló apró férgek előbújjanak odúikból.
És ez az egész ügy pont arra jó, hogy ismételten megerősítse azt a tényt: kevés ilyen gáncsoskodó, rosszindulatú, széthúzó és genetikailag alattvaló nép van ezen a földgolyón.

Treszoli 2012.04.18. 14:29:54

@redlion80: Könnyebb az MSZP-t hibáztatni, mint saját magukban keresni a hibát. Úgy tűnik Gréczy mindent megtesz annak érdekében, hogy ne lehessen együttműködés, összefogás a két párt között.

Scagnetti 2012.04.18. 14:38:50

@Treszoli: Nem feltétlenül. Néhányan elhihetik a mindenki által bántott Gyurcsány és a gonosz szocik történetét, és a választáson az MSZP helyett a DK-t húzzák be.

Scagnetti 2012.04.18. 14:39:31

@Parajpuding: Csak nem Kertész Ákos személyesen?

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.04.18. 14:45:43

@MAC-Ka: Annyiban, mint minimumban azért megállapodhatunk, hogy a rendőrség fellépése bőven hagyott maga után kritizálnivalót. És abban is egyetérthetünk, hogy nem szerencsés (sőt, roppantul arrogáns) lépés a hatalomnak egy ilyen ellentmondásos akciót követően dicséretben és kitüntetésben részesíteni a rendőri vezetőket.
Érdekes módon sokan akik a demokráciáért aggódnak, fel sem kapták a fejüket arra, hogy 2006 őszén a rendőrség és az ügyészség közösen mutyizva mondott ítéletet és tüntetett el bizonyítékokat. Ha valami, hát ez a diktatúra jellemzője, melynek főszereplője a "demokratikus" koalíció vezetője volt.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.04.18. 14:52:18

@Treszoli: Ez a legnagyobb hülyeségük. Együtt sem lennének életképesek, de furcsa úgy kezdeni az együttműködést, hogy fegyvert szegezünk a másikra.
Na mindegy, ők tudják.

Scagnetti 2012.04.18. 15:05:37

@Tivadar főkancellár: A DK-ban él tovább az SZDSZ. :) Nem csak a politikusai, gazdaságpolitikája, szellemisége, hanem a stílusa is. Azok is rögtön nekimentek bárkinek, aki mást mert mondani, mint ők, és hamar lett antidemokratikus, szélsőséges vagy akár náci is, aki hangot mert adni az övéktől eltérő véleménynek. Van még két év a választásig, könnyen lehet, hogy a szocikat is elmondják még midenféle szemétládának. :)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.04.18. 15:13:32

@peti6: "Ilyen ökörséget is ritkán látni leírva....Ki a f@sztól félne a Fidesz??? "
Alapvetően mindentől. Szerintem Népünk Bölcs Vezére alapvetően paranoiás...

Treszoli 2012.04.18. 15:15:02

@Scagnetti: Már most is elmondják. Gréczy nem fog Gyurcsány egyetértése ellenében írni, tehát Gréczy véleménye a Gyurcsány véleménye is. A fanjai meg ott mocskolják az MSZP-t ahol érik. Az SZDSZ-esek legalább nyilvánosan nem utálták a szocikat.

Kozod????? 2012.04.18. 15:22:31

Csak halkan megérdezem Gréczy mester, előkerült-e már a nagyvezír dolgozata, vagy azt kell gondoljam nincs rendben minden akörül a dolgozat körül?

Scagnetti 2012.04.18. 15:30:52

@Treszoli: A fanjai mocskolnak bárkit, aki mást mond, mint a nagy Feri. De ez már így van 2006 óta, mikor a választási győzelem istenné avatta a szemükben. Azóta semmiféle ellenvéleményt nem tolerálnak, kivéve, ha Feri maga mondja az ellenkezőjét annak, amit előtte. :) Akkor természetesen az lesz a kőbe vésett igazság, és már senki sem emlékszik rá, hogy Feri valaha is mást mondott. Aki ilyet terjeszt, az orbánista rágalmazó. :)

Nem rég a Klubrádión mulattam egy figurán, aki Mesterházyt, aki előtte orbánozott egy jót, felkészült, intelligens embernek nevezte, majd még aznap, mikor Ferivel volt egy csörtéje, senkiházi nímandnak. Gyorsan változnak a dolgok, ha az imádott emberre mond csúnyát valaki. :)

Arra lennék kíváncsi, mi történne, ha 2014-ben az MSZP azt mondaná a DK-nak, hogy szevasztok, jó volt veletek, boldoguljatok egyedül. Szerintem még le is náciznák őket ezért. :)

Scagnetti 2012.04.18. 15:31:44

@Kozod?????: Lehet, hogy Zsolti most írja. Azért nem volt túl aktív mostanában. :)

Treszoli 2012.04.18. 15:51:42

@Scagnetti: Nem hiszem, hogy bármi gond lenne Gyurcsány dolgozatával. Hogy őszinte legyek, most hogy így előjöttek ezzel a témával, én is elkezdtem keresni az enyémet. Sokszor költöztem. Nem találtam meg. Még csak emlékeim sincsenek, hogy mikor láttam utoljára.

2012.04.18. 15:52:03

FIGYELEM, PATKÁNYT KERESNEK!

kuruc.info/r/6/94993/

Barbaarb 2012.04.18. 16:10:03

@Objektív007:

Az az időszak sokkal inkább Gyurcsány nevével van fémjelezve a "nép" olvasatában, mint az MSZP nevével.

Scagnetti 2012.04.18. 17:25:55

@Treszoli: Lehet. És az is lehet, hogy nem. Az elvtársak haverjainak nem volt olyan nehéz dolguk, ha vizsgázni kellett.

Mondjuk egy szakdolgozatot összehozni nem nagy ügy. Utálatos unalmas és értelme sincs sok, de nem nehéz.

Annyi tanulság volt ebben az ügyben, hogy a sajátomat olyan helyre tettem, hogy bármikor megtaláljam. Mert nincs az az isten, hogy még egyszer megírjam. :)

Treszoli 2012.04.18. 18:16:08

Üzenem Gréczy Zsoltnak, hogy ezzel kéne foglalkozni, nem az MSZP-vel:

index.hu/belfold/2012/04/18/jon_fel_a_jobbik/

vadfarkatlan 2012.04.18. 18:42:06

@arany_ember: Gondolom a Jobbikkal kapcsolatban is osztod Voltaire álláspontját.

laci0011 2012.04.18. 19:02:21

Gyurcsány ne emelje már megint az üzemanyagok árát!!!Az hogy nincs már rég kormányon az ne zavarjon meg bárkit is,Gyurcsány a hibás!

redlion80 2012.04.18. 19:15:27

Most olvasom a hvg.hu-n, hogy Széles Gábor letiltotta Bencsik András műsorát az Echo TV-n, mert a felvételen sértegette Demján Sándor nagyvállalkozót. Remélem ha a blogger az ATV Fórum című műsorában a blogjához hasonló stílusban nyilvánul meg Mesterházy Attiláról, akkor Németh Szilárdék is úgy járnak el, mint Széles Gábor Bencsik esetében.

Egyébként vélhetően sokan bojkottálni fogják az ATV Fórum műsorait. (Ha már úgyis ilyen bojkottos hangulatban vagyunk!)

redlion80 2012.04.18. 19:26:35

vagy pedig tanulva a DK-tól blokád alá vegyük a műsort?

Andráska8 2012.04.18. 19:57:36

A DK legalább politizál:

"Tüntetést szervez jövő keddre az Alkotmánybíróság (Ab) épülete elé a Demokratikus Koalíció (DK). Ez az első lépése az úgynevezett alkotmányos blokádnak, amelyet Gyurcsány Ferenc pártelnök hirdetett meg március 15-én arra az esetre, ha a testület harminc napon belül nem dönt annak a beadványnak a megtárgyalásáról, amely szerint az Orbán-kormány a hatalom kizárólagos megragadására törekszik.

Molnár Csaba, a DK alelnöke szerdán azt mondta, demonstrációjuk törvényes, békés és tiszteletteljes lesz, s azt a rendőrség is tudomásul vette. Hozzátette: a következő három hétben újabb akciókat szerveznek az Ab teljes ülésének idejére, ezekben az esetekben a párt aktivistái vonulnak majd az épület környékére szórólapokkal, táblákkal, arra szólítva fel az alkotmánybírókat, hogy "tegyenek eleget alkotmányos kötelezettségüknek, védjék meg Magyarországot az önkényuralom rendszerétől", erre ugyanis már csak az Ab képes.

A politikus elmondta: a tüntetéssorozatot nem nyomásgyakorlásnak, hanem figyelemfelhívásnak szánják, nem céljuk azt sugallni, hogy milyen döntést várnak az Alkotmánybíróságtól, csak azt kérik, tárgyalja meg a Szabadság és Reform Intézet beadványát. Eszerint a kormány - sarkalatos törvényekkel és személyi kinevezésekkel - a hatalom kizárólagos megragadására törekszik, ami nemcsak a korábbi alkotmánnyal, hanem az új alaptörvénnyel is ellentétes.

Molnár Csaba tájékoztatása szerint a beadványt az Ab korábban formai okok miatt, érdemi vizsgálat nélkül elutasította, mire az intézet újból benyújtotta azt. "Egyetlen kérésünk van, hogy az Alkotmánybíróság tárgyalja meg ezt a beadványt, ne utasítsa vissza érdemi vizsgálat nélkül" - közölte a DK alelnöke. Kérdésre válaszolva azt is hangsúlyozta: nincs szándékukban meggátolni az alkotmánybírókat abban, hogy demonstrációjuk ideje alatt bemenjenek a testület épületébe."
www.demokratikuskoalicio.hu/index.php/2011-12-05-15-42-05/dkhirek/2250-dk-orban-a-deli-aramlattal-is-becsapta-a-valasztokat

Drueda 2012.04.18. 20:19:58

Miről beszél ez????? Normális?? Amit Gyurcsány csinált az kilépés. Hogyan mondhatná bárki is másképp???? JA! Talán: Elkúrta! Hála az égnek, hogy már a saját háza táján rontja a levegőt. Hisz elment az MSZP-ből. Nem kényszerítette senki, nem rúgta ki senki, akkor mi ez, ha nem kilépés??? Oda szarni meg, ahonnan régen evett, gusztustalan dolog.

Objektív007 2012.04.18. 23:34:06

@Barbaarb:
Lehet. De legalább a gondolkodók gondoljanak a történet mögé.

Barbaarb 2012.04.19. 08:02:37

@Objektív007:

Én értem amit írsz, de én az MSZP esélyeire gondoltam, abban pedig nyilván nagyobb szerepet játszik a tömeg. A tömeggel meg az a helyzet szerintem, amit írtam.

Scagnetti 2012.04.19. 08:36:44

@Objektív007: Nem tudom, azért kérdeztem. Biztos nem a közelben van, mert errefelé ilyet nem láttam.

lajos0 2012.04.19. 09:33:42

@Objektív007: "Egyrészt Semjén-Navracsics bevallotta, hogy más dolguk sem volt"

Azért akit egy Semjén le tud járatni, az is egy szint :-) Semjénnek ez szerintem csak saját magával kapcsolatban sikerült eddig, mint ahogy többnyire mindenkinek. Akit meg lehet karaktergyilkolni, az többnyire meg is érdemli.

lajos0 2012.04.19. 09:57:31

@MAC-Ka: "De, Orbán is elmondta már a maga "öszödi" beszédét"

Az melyik volt ? Az is valami retorikai mestermű, ahol a kedves vezető végleg szakít a hazugsággal és örökre felszámolja a politika visszásságait ?

Objektív007 2012.04.19. 09:59:42

@lajos0:
Ne becsüld le a Fiz€ss médiagépezetét.

Scagnetti 2012.04.19. 10:46:19

@Objektív007: Te se a szoclibek tehetségét abban, hogy megutáltassák magukat! Mert ebben profik. :)

lajos0 2012.04.19. 14:12:32

@Objektív007: "Fleto azért bukott meg, mert megbuktatták. Orbánnal még elbírt volna, de sajátjaival, akik rendszeresen hátbaszúrták, már nem."

Kicsit hasonlít Medgyessyre.

MAC-Ka 2012.04.19. 16:30:09

@lajos0:
Akkor amikor a kedves vezető a szokásos körök (hazug bulvárkacsa - bagatell apróság) után elismerte a hazugságait amiket BÜSZKÉN vállalt. (semmi igéret szokás szerint)

Scagnetti 2012.04.19. 16:46:19

@lajos0: Ja, csak Megyó européer, demokrata, progresszív baloldali módon lett hátbaszúrva Fletó által. És ez mindjárt megszépíti az ügyet. :)

Mariann19 2012.04.19. 17:52:50

Előre bocsájtom, hogy a többpárt rendszer híve vagyok, mert ebben látom egyrészt a demokrácia fenntarthatóságának zálogát egyrészt, másrészt a különböző érdekcsoportok akaratának érvényesülését.Ehhez erős jobb- és baloldali formációknak kell létrejönni. Mint ismeretes a baloldali kormány megbukott, pártja népszerűsége alaposan leszűkült. Visszaerősödésének záloga az együttes akarat megléte kell, hogy legyen nem a szétszakadás, mely a DK megalakulásával megtörtént.Ki kell mondani, hogy Gyurcsány Ferenc nem a közös érdeket helyezte a fókuszba, hanem személyes politikai ambicióit, meggyengítve a baloldal pozicióit.Nem tartom elitélendőnek az MSZP elzárkózó magatartását a DK-tól, hiszen egy ártó fellépés az erősödés ellen hat. Nagy formátumú politikusnak tartom Gyurcsány Ferencet, retorikájában, érvelésében, gondolatiságában és fellépésében megtestesítette azt a politikust, akinek e képességei predesztinálnák vezetésre.Sajnálatos, hogy nem ismerte fel, hogy a regnálása alatti hibákérta társadalom elfordult őle, Őt tartja a jelenlegi gazdasági helyzet kialakulásának felelősévé. Ebben a hangulati helyzetben ujra megjelenni hiba volt, nem szólva a baloldal megosztottságáról, melyet Ő idézett elő. Várnia kellett volna, míg a körülötte zajló elutasító érzelmi hullámok elülnek, és az idő valamint az események változásai aktuálissá tették volna a megismételt fellépésre.Bármilyen bizarrnak is tűnik, de mindezek oka a személyiségi jegyeiben keresendő, némi önismeret hiányzott a jelenlegi feltámadását illetően.

vihar a biliben 2012.04.19. 19:00:55

Azt gondolom, Mesterházy képes arra, hogy egy jól összefogott pártot irányítson és vezessen a hitelesség felé

vihar a biliben 2012.04.19. 19:06:47

Az előbbi véleményekből olvasom, hogy a DK a volt SZDSZ. Ez szerintem így van ezért folytatott jó politikát Mesterházy mikor csendesen elvált Gyurcsánytól

pánpéter 2012.04.19. 21:16:30

A magunkfajta jobboldali szavazónak az ilyen posztok után/közben - ahogy itt szokták mondani - már csak hátra kell dőlni, és kérni egy kv-t/sört kinek kinek ízlése szerint!
Ahogy az idézet mondja: "A kommunistától még nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a megszerzett zsákmányt." Ez az idézet tökéletesen példázza mindazt, amit a bukott miniszterlenök és hű követői csinálnak! Feri és csapata 2014-ben végleg eltűnik a sűlyesztőben, és ezt pontosan tudják ők is. Gréczy is tudja, mi is tudjuk, és mi ennek nagyon örülünk. Gréczy nyilván nem ettől nem boldog, de mi meg attól még boldogabbak vagyunk, hogy őt szomorúnak látjuk! :)

Az igazi sztrovacsek 2012.04.20. 07:52:28

@pánpéter:
Hát a legszebb öröm a káröröm, az biztos. Nem kerül semmibe, és mindig szívből jön.
Én azért vigyáznék ezzel a hátra dőléssel.
Na nem azért, mert Feri és csapata olyan nagy veszélyt jelentene 2014re. Nekik egyenlőre az is elég lesz, ha egyáltalán bejutnak a parlamentbe.(állítólag épp most érték el a küszöböt) A veszélyt nem a kommunisták jelentik - vannak még ilyenek? - a FIDESZ-re, hanem önmaga, mert mint nagyon helyesen idézted, "senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a megszerzett zsákmányt."
És hát lásuk be, van/lesz mit védeni. A Simicska-Közgép biroralom, az állami földek haszonélvezői, vagy a közhivatalok élére kinevezett pártkatonák nem adják majd olcsón a bőrüket. Vagy például pillanatokon belül ellenséggé válnak a polgármester vagy képviselő dilemmában szenvedő, a két szék közül földre eső jelenlegi képviselők. Régebben már megfogalmaztam ezen a blogon, hogy nem Orbán irányít. Őt ugyanis egy gazdasági lobbi tartja a markában, (a folyamatok engem igazolnak) és ez a gazdasági lobbi minden szívfájdalom nélkül hátba szúrja abban a pillanatban, ahogy az érdeke úgy kívánja.
Tudom hogy ez a blog Gyurcsányról szól, de néha azért elvárnám, - miért vagyok ilyen naiv? - hogy Gyurcsány meg a baloldal gyalázása mellett a kedves jobboldali hozzászólók írjanak valamit a "zelmultkétév" eredményeiről is. De mivel ez igen nehéz feladat, hát mit tehet a mezei blogfirkász!? Őszödözik, meg kommunistázik.
Az öszödözésben egyébként az tetszik a legjobban, amikor a beszédnek a négy évig nem csináltunk semmit - részét emlegetik, és közben már eszükbe sem jut, hogy bármit csinált, akkor meg az volt a bajuk. Senkit ne tévesszen meg az ellenzék jelenlegi gyengesége. Még éppen hogy a ciklus felénél tartunk. Én pl. ilyenkorra vártam, hogy egyáltalán elkezd veszíteni a népszerűségéből a 2/3. Hol volt még a Jobbik vagy az LMP 2008 áprilisában? Vagy hol volt a FIDESZ 1996 áprilisában?
Tehát még egyszer.
Csak óvatosan a hátradőléssel, meg a sűlyesztővel.

lajos0 2012.04.20. 08:08:26

@MAC-Ka: "Ha ezt valamely politikusok, szervezők ellenkezően állítják be, vagy ezzel bíztatva hívtak oda embereket, akkor hazudtak, átverték őket, saját politikai céljaikért verettek meg másokat, és ők az igazi felelősök.
Nézd azt, kinek használt az egész?
Az akkori kormánynak biztos nem."

Szerintem meg pont az akkori kormánynak, vagy kormányfőnek. Logikai úton én arra jutottam, hogy a fő cél az lehetett, hogy ne az öszödi beszéddel kezdődjenek a hírek hetekig, hanem lehessen a zavargókról, meg a székházfelgyújtásról beszélni.

Azóta sem tudjuk, ki és honnan tiltotta meg a székháztól pár sarokra állomásozó készenlétieknek, hogy reagáljanak a kollégáik rendkívüli segítségkérésére, ki bízta meg a cigánygyilkosságokban később letartóztatott KBH-s ügynököt, hogy próbálja kiszűrni a hivatásosokat a tömegből, melyik nagy őrző-védő cégnek dolgozott a fehér pólós, husángos faszi, stb..

Amíg minden adat titkos, addig persze mindenkinek szíve-joga tényként kezelni a logikai megállapításait.

lajos0 2012.04.20. 10:22:44

@Objektív007: "Ne becsüld le a Fiz€ss médiagépezetét."

Hát miért ne becsülném le. A lakájműsorok nézőinek nagy többsége is tisztában van vele, hogy ott többnyire egyoldalú seggnyalás folyik. Én nézem a HírTv-t, ATV-t, Echo-t is, de eszembe nem jutna komolyan venni őket, mint objektív hírforrást. A klubrádió hírei vagy a lánchíd rádió szintén a hívőknek szól. A nyomtatott sajtót meg elég nehéz tényezőnek beállítani a minimális példányszámaival.

A köztévé lenyúlását eddig minden kormány meglépte, és egyik sem ment vele semmire, miért lenne ezután másképp ?

Szóval ezeket a médiafölény elméleteket nem kellene túl komolyan venni.

Scagnetti 2012.04.20. 10:49:59

@lajos0: A hívők ilyen elméletekkel vígasztalják magukat. Mert az, hogy Feri az alkalmatlansága miatt bukott meg, elméjük számára feldolgozhatatlan, ezért elfogadni is képtelenek.

Ilyen az emberi természet. Imádták, dicsőítették Ferit, aztán kiderült, hogy egyrészt őket kúrta át a legjobban, másrészt a miniszterelnökségre is alkalmatlannak bizonyult. Nagy csapás ez egy hívőnek, kénytelen valami elfogadható magyarázatot találni rá, mert az igazság elfogadhatatlan. Ilyenkor jön képbe a karaktergyilkosság, a médiafölény (ami valójában a média kiegyenlítődését jelenti a jobbos adók megjelenésével) és bármi más, amibe a kis lelkük bele tud kapaszkodni. Bármi, csak Feri ne legyen hibás! Mert ő nem lehet! Olyan nincs!

lajos0 2012.04.20. 11:07:31

@Az igazi sztrovacsek: "És hát lásuk be, van/lesz mit védeni. A Simicska-Közgép biroralom, az állami földek haszonélvezői, vagy a közhivatalok élére kinevezett pártkatonák nem adják majd olcsón a bőrüket."

Sosem adták, de ezeknek jellemzője hogy pillanatok alatt fordulnak a széljárással, ha érdekeik úgy kívánják. A simicska birodalom meg tényleg vérlázító, de valamiért mindenki felhorkan, amikor az állam és az egyház szétválasztása mellett, az állam és a piaci szereplők szétválasztását is sürgetem. Amíg erre nem történnek lépések bármilyen párt kerül hatalomra, a saját oligarchái vagy holdudvara fogja rendelni a törvényeket, mint ahogy ez évtizedek óta zajlik.

"Vagy például pillanatokon belül ellenséggé válnak a polgármester vagy képviselő dilemmában szenvedő, a két szék közül földre eső jelenlegi képviselők."

Lesznek nagy sértődések, és szállingózó levelek az ellenoldali lakájsajtóhoz. Ez borítékolható.

"Régebben már megfogalmaztam ezen a blogon, hogy nem Orbán irányít. Őt ugyanis egy gazdasági lobbi tartja a markában, (a folyamatok engem igazolnak) és ez a gazdasági lobbi minden szívfájdalom nélkül hátba szúrja abban a pillanatban, ahogy az érdeke úgy kívánja."

A miniszterelnökök mindig is az őket hatalomba juttató gazdasági szereplők bábjai voltak. Gyurcsány, Orbán, vagy Bajnai nem a saját érdemei miatt került bársonyszékbe, hanem pillanatnyilag őket látták alkalmasnak bizonyos piaci érdekek biztosítására. A jelentős gazdasági szereplők többnyire mindkét oldalt a markukban tartják.

"Az öszödözésben egyébként az tetszik a legjobban, amikor a beszédnek a négy évig nem csináltunk semmit - részét emlegetik, és közben már eszükbe sem jut, hogy bármit csinált, akkor meg az volt a bajuk."

Hát ezt láttuk a Fidesznek nincs programja és azt is tőlünk lopták szerkezetű kommunikációkban is. Azért a kommunikációs tanácsadók hazánkban nem képviselnek említésre méltó szellemi ütőerőt, vagy esetleg nem hallgatnak rájuk.

"Senkit ne tévesszen meg az ellenzék jelenlegi gyengesége. Még éppen hogy a ciklus felénél tartunk. Én pl. ilyenkorra vártam, hogy egyáltalán elkezd veszíteni a népszerűségéből a 2/3."

Akkor te nem lepődtél ezen úgy meg, mint a politológusnak nevezett felelősség nélküli ingyenélők gyülekezete.

"Hol volt még a Jobbik vagy az LMP 2008 áprilisában? Vagy hol volt a FIDESZ 1996 áprilisában?"

Bizony. Ezért fűzök most nagy reményeket a kétfarkú kutya párthoz.

Scagnetti 2012.04.20. 12:20:00

@Az igazi sztrovacsek: "Senkit ne tévesszen meg az ellenzék jelenlegi gyengesége. Még éppen hogy a ciklus felénél tartunk. Én pl. ilyenkorra vártam, hogy egyáltalán elkezd veszíteni a népszerűségéből a 2/3."

Te lehet, hogy ilyenkorra vártad (bár nem világos, miből gondoltad, hogy két évig egy kormány nem veszít a népszerűségéből), de azért ha ellenzék a ciklus felére még sehol nincs, az igen rossz jel számukra. A Fidesz már mindent megtett, hogy az ellenzék felkapaszkodhasson. Szarabbnál szarabb ötleteiket valósították meg, kibasztak sokszázezer emberrel. Ennél többet már nem tehetnek értük. Hogy azok még ennek ellenére is a béka segge alatt vannak, az egyértelműen bizonyítja, hogy a nép bennük nem lát alternatívát. Az ellenzék pont azt az egy dolgot nem csinálta meg, ami kihúzhatná a gödörből. Nem volt megújulás. Ugyanazok a bukott arcok vezetik ma is az MSZP-t és a DK-t, akik összehozták a Fidesznek a kétharmadot. (Csoda, hogy az LMP sem akar a közelükbe menni?)

"Hol volt még a Jobbik vagy az LMP 2008 áprilisában?"

Sehol. De nem is kormányoz egyikük sem. Ugrottak egy nagyot mindketten, de a győzelemre ma sincs esélyük.

"Vagy hol volt a FIDESZ 1996 áprilisában? "

A Fidesznek akkor még volt hitele, a mai ellenzékének viszont nincs. Ez elég nagy különbség.

"Tehát még egyszer.
Csak óvatosan a hátradőléssel, meg a sűlyesztővel."

Persze, óvatosan. De azért nagy meglepetést se várj, mert aligha lesz. Az ellenzék önmagát tartja sakkban a leszerepelt vezetőivel, és bármilyen új jelölt jelentkezik, azt azonnal megpróbálják maguk alá gyűrni, ahogy ez az LMP példáján is látszik.

Az igazi sztrovacsek 2012.04.20. 14:39:19

@lajos0:
"...valamiért mindenki felhorkan, amikor az állam és az egyház szétválasztása mellett, az állam és a piaci szereplők szétválasztását is sürgetem."
Sürgessed, de teljesen fölöslegesen teszed.
A piac ugyanis - ellentétben az egyházzal - sohasem anyakönyvezett, nincsen első számú, mindenki felett egyedül uralkodón vezetője, nem hozott létre ezer éve fennálló hatalmi központokat, nem akar magatartás formát szabni a híveinek (nincsenek hívei) és még sorolhatnám.
De minek?

Az igazi sztrovacsek 2012.04.20. 14:42:01

@Scagnetti:
Szerény véleményem szerint egy 2/3-al kormányzó párt akkora hülye nem lehet - még a FIDESZ sem - hogy a következő választásokat ne tudja hozni egy sima többségre.
/Vagy mégis?/

Gőgös Gúnár 2012.04.20. 15:10:03

Orbán-Mesterházy-tengely???
Micsoda baromság ez?
Fletóék elhagyták a frakciót. Ezt magyarul úgy mondják, hogy kiléptek.
Mesterházy ezt konstatálta. Ennyi történt.
Talán le kéne higgadni, mielőtt még a 2001. szeptember 11-i terrormerényleteket is a jelenlegi MSZP-vezetés számlájára írjuk...

redlion80 2012.04.20. 15:21:20

@Gőgös Gúnár üdv a "jól látom a lényeget" táborban!
tudjuk be ezt a hirtelen frontváltozások számlájára, valószínűleg a blogger frontérzékeny, majd kialussza magát.
egyébként hálistennek a DK vezetői közül senki nem ült rá erre a szövegre. ezt vehetjük finom elhatárolódásnak is!
a baloldalt folyamatosan szívató mandineren kívül pedig senki sem vette át ezt a minőséginek nem nevezhető írást, úgy a médiatérben is a helyére került...

Scagnetti 2012.04.20. 18:16:17

@Az igazi sztrovacsek: Miért ne? '94-es szoclib kormánynak is kétharmada volt, és mégis veszítettek négy évre rá.
Persze akkor volt még olyan ellenzéki párt, amelyiknek hitt a nép. Ma már nincs.

Egyébként meg nem a kétharmadot kell nézni, az a választási törvényünkből ered, hanem a szavazatok számát. A szocik 2010-re másfélmillió szavazót veszítettek, ennek következtében lett kétharmada a Fidesznek, miközben csak néhány százezerrel szerzett több szavazatot, mint 2006-ban az MSZP. A megváltozott arányok miatt ez mégis elég volt egy ekkora győzelemhez. A vicc az, hogy a választásig könnyen veszíthet a Fidesz is ennyi szavazót, és mégis nyerhet, mert az ellenzék nem tudja ezeket a szavazókat begyűjteni.

Orbánék simán buknának, ha lenne egy komolyan vehető, hiteles ellenzékük. De mázlijuk van, mert nekik csak Gyurcsányok és Mesterházyk jutottak. Ezeket meg még négy év matolcsyzmus után is tönkre lehet verni.

Az igazi sztrovacsek 2012.04.20. 20:33:53

@Scagnetti:

'94-es szoclib kormánynak is kétharmada volt,

Igen, az volt.
KÉT pártnak.
Nem egynek, KETTŐNEK, koalícióban.
És ez nagyon nem mindegy.
Megnézném azért, hogy a FIDESZ mihez kezdene, ha egy ilyen koalícióval lenne 2/3-a!?
(nehogy a KDNP-vel gyere, mert arra nem lehetett külön szavazni, ergo nem különálló párt)

"az ellenzék nem tudja ezeket a szavazókat begyűjteni."

Honnan tudod?
Ezt írta az újság?
Majd két év múlva beszélgessünk erről!

Drueda 2012.04.20. 21:01:53

A DK is tudja, hogy Orbánék ellen célszerű lenne összefogni. De ilyenekkel nem lehet összefogni. A szavuk nem ér semmit, jó hogy a DK külön van az MSZP-től, mert a kis független parlamenti csoportosulás a politika szennye.

Scagnetti 2012.04.20. 23:02:08

@Az igazi sztrovacsek: És mit számít az, hogy két párt volt? Együtt veszítették el a szavazóikat. Jó, a szadesz kissé látványosabban, de az ő esetük mutatta meg a legjobban, hogy ha egy párt ekkora veszteséget szenved el, nem áll fel többet utána. Ez nem sikerült akkor az SZDSZ-nek, és most látványosan nem sikerül az MSZP-nek sem. Túl nagyot csalódott bennük a nép. Ezt nem lehet visszacsinálni. Főleg nem úgy, hogy gyakorlatilag változatlan csapattal akarják visszaszerezni a bizalmat.

"Megnézném azért, hogy a FIDESZ mihez kezdene, ha egy ilyen koalícióval lenne 2/3-a!?"

Szívna. A szadesz átok volt a szocikra nézve, de ők voltak a hülyék, hogy felvállalták őket.

"(nehogy a KDNP-vel gyere, mert arra nem lehetett külön szavazni, ergo nem különálló párt)"

Eszembe sem jutott a KDNP-vel jönni.

"Honnan tudod?
Ezt írta az újság?
Majd két év múlva beszélgessünk erről!"

Igen, azt írja az újság. Azt, hogy bár a Fideszből egymillió szavazó kiábrándult, bár a kormány népszerűsége a béka segge alatt, az ellenzék egy darab szavazóval nem tudta növelni a táborát. Ez vajon hogy lehet? Te tudod?

Mi lesz két év múlva? Már voltak megszorítások, mégsem vezet az MSZP, hazudott a Fidesz sokat, mégsem vezet az MSZP. És mitől vezetne? Jól kormányoztak? Nem. Lát bennük a szavazó alternatívát? Nem.

Négy éve ilyenkor a Fidesz már toronymagasan vezetett a kormánypártokkal szemben. A jelenlegi ellenzék viszont ma is elveszítené a választást. És miért? Mert ugyanazok az arcok osztják az észt ma is, akik összehozták a Fidesznek a kétharmadot.

A sok agyatlan hívő Gyurcsánytól meg a szociktól várja a csodát, miközben pont ők azok, akik miatt a Fidesz nyugodtan állhat a választások elé. Mert lehetnek akármilyen kretének, ezekkel a balfaszokkal szemben akkor is megszavazza őket a nép.

Neme lehet, hogy ezt a csapatot kellene leváltani ahhoz, hogy utána a Fideszt is le lehessen váltani? De, nagyon úgy tűnik. Le akarjátok őket váltani? Dehogy. Tőlük várjátok a csodát ma is.

Hát csak várjátok! De ne csodálkozzatok, ha sokáig kell várni!

Scagnetti 2012.04.20. 23:04:21

@Drueda: Ki a fene akarna Ferivel összefogni? Lehet, hogy hoz 2-3 százalékot, de közben elriaszt háromszor annyit.

Objektív007 2012.04.20. 23:20:50

@lajos0:
"Szóval ezeket a médiafölény elméleteket nem kellene túl komolyan venni. "

Nem is a médiafölény nyilvánvalósága a veszélyes. A háttér. Amikor pletykaszinttel kezdődik, és beszivárog mindenhova a fals info.
Aztán elkezdik cáfolni, blogok sora íródik, stb-stb.

MAC-Ka 2012.04.21. 00:00:17

@lajos0:
Elég "elavult" már ez a blogbejegyzés, szinte lényegtelen a legújabb kormányzati agyatlanságokhoz, hazugságokhoz, képest, de legyen:

Sokféle "logikai út" van, balsay-nak is volt :DD
Te is megvakarhatod jobb kézzel a füledet hátulról is, vagy akár a combod alatt átnyúlva.
De azért el kellene dönteni, hogy akkor "szabadságharcosok" voltak, akiket "vérbírók" ítéltek el, vagy provokátorok. Annak idején is napról-napra változtatták egyesek a véleményüket, mikor mi volt épp hatásosabb az aktuális mondandójukhoz.
Azt azért csak egybites gondolkodással lehet képzelni, hogy minden rosszat és CSAK rosszat az "ellenség" tesz, a "mieink" meg csak a jót :)
"...sosem hazudtam a zembereknek..." :D

Egyébként maga a kiszivárogtatás jöhetett a kormánytól, mert Orbán és környezete már pedzegette, hogy valami nagyot fog szólni a pár hónappal későbbi "nagybeszéden". Egyszerűen ki akarták fogni a szelet a vitorlájukból. Ne akkor durranjon, amikor a fidesz ezt már jól előkészíti.
A "spontán" ;) összegyűlők így kevesebben voltak.
Ha ezt a patront orbán lövi el, akkor ott egyszerre többtízezres tömeget tudott volna játszva bevetni. Akármire :(
Ne felejtsd el, akkor még elzavarást, asztalborogatást, "fusson de gyorsan"-t ígért.
Egyébként 6 éve már, de még mindig öszöd a téma, ahelyett hogy a mostani kormány dilettáns hozzánemértéséről, hazugságairól és nyilvánvaló kártékonyságáról beszélnének az emberek.
"Bármi, csak" Viki "ne legyen hibás! Mert ő nem lehet! Olyan nincs! "

Scagnetti 2012.04.21. 08:52:30

@MAC-Ka: "Bármi, csak" Viki "ne legyen hibás! Mert ő nem lehet! Olyan nincs! "

Plagizálunk? :)

Egyébként nem lenne téma Fletó, ha elhúzott volna már a francba, írni a megígért könyveit, és ha nem jelenne meg szinte naponta olyan írás, amely próbálná aranykornak beállítani az ámokfutását.

Az igazi sztrovacsek 2012.04.21. 08:52:42

@MAC-Ka:
Pedig senki semmiért hibás nem lehet - már két éve - CSAK A FIDESZ.
Nincs koalíciós partner, nincs ellenzék aki bármiben be tud tartani. Ezen a blogon azt várni, hogy jobboldali kommentelők a kormányról mondjanak véleményt, merő naivitás. Itt nem 6, de 12 év múlva is Őszöd lesz a téma. Itt nem számít a benzin árának hetenkénti emelése, nem számít az internet vagy a sárga csekk adó, nem számít a nemzetközi megítélésünk, nem számít az alkotmány, NEM SZÁMÍT SEMMI, CSAK A BALOLDAL GYALÁZÁSA.
Kormányról vélemény!?
Ugyan már!
Mit mondhatnának?
Hogy elkúrták?
/Nem kicsit, nagyon/
Kaján kárörömmel emlegetik a szocik szétesését, Gyurcsány 2-3 százalékát, és közben észre sem veszik, hogy a FIDESZT elhagyó szavazók tábora napról-napra növekszik. Jelenleg 51% már a bizonytalanok aránya, de ezeknek a bizonytalanoknak a túlnyomó többsége egy dologban azért biztos, hogy nem a FIDESZ-re fog szavazni. Azért nem, mert pont miattuk lett bizonytalan. Hogy kire szavaz majd? Nem tudom. De ahol kereslet van, ott előbb-utóbb kínálat is lesz. Az a közel egymillió szavazó aki már rájött hogy két éve rosszul döntött, még nem meri ezt hangosan bevallani. Még szégyelli a hibáját. Szar érzés az, amikor valakinek kézzelfogható kárt okoz a saját választottja. Családokban, baráti társaságokban, munkahelyi közösségekben, nyílt titok a másik pártállása, és egyre többen hajtják mélyre a fejüket, amikor a szemükre vetik, hogy ők is felelősek a kialakult helyzetért. Panaszkodni nem mernek, mert azonnal megkapják:
"Ne panaszkodj, te választottad!"
Pedig a panaszra egyre több okuk lenne(van).
Így hát maradnak egyenlőre bizonytalanok, számuk egyre nő, és reményeim szerint lesz valaki aki mögé föl tudnak majd sorakozni. Ez nem jelenti azt, hogy baloldaliak lesznek.
Egy tisztességes jobboldali konzervatív pártra ugyanis nagy szüksége lenne ennek az országnak.
Két év rengeteg idő, BÁRMI megtörténhet.

Scagnetti 2012.04.21. 08:55:29

@Objektív007: Mire gondolsz? Az orsósviktorozásra, netán a köteles beszédre?

Scagnetti 2012.04.21. 09:10:45

@Az igazi sztrovacsek: "Pedig senki semmiért hibás nem lehet - már két éve - CSAK A FIDESZ."

Ez így van. Csak akkor végre jussunk el odáig, hogy 2002 és 2010 közöttt meg a szoclibek voltak a felelősök mindenért! Mert az mégiscsak nevetséges, hogy akár ellenzékben van, akár kormányoz, mindig a Fidesz a hibás.

A százalékok alakulásáról elég sokat írtam neked, látom, teljes mértékben figyelmen kívül hagytad, mert nem vág össze a vágyaiddal.

És a két év egyáltalán nem nagy idő. Egy győzelemre képes szerveződés kialakulását már el kellene kezdeni, különben maradnak Orbánék. Ez egyszerű matek.

lajos0 2012.04.21. 13:04:15

@Az igazi sztrovacsek: "A piac ugyanis - ellentétben az egyházzal - sohasem anyakönyvezett,"

Ma már az egyház sem, nagyon helyesen a szekularizáció jegyében.

"nincsen első számú, mindenki felett egyedül uralkodón vezetője,"

A reformátusoké mondjuk ki ?

"nem hozott létre ezer éve
fennálló hatalmi központokat,"

Hát a londoni city-t, (mely tulajdonképpen külön ország, saját kormányzóval), bátran nevezhetjük a piacok Vatikánjának. Csak sokkal nagyobb a hatalma.

"nem akar magatartás formát szabni a híveinek"

Akkor a reklámoknak mi is a céljuk ? Tudom, hogy tájékoztassanak .-) Ráadásul hatásosabban formálja a tudatot a massmedia, mint a prédikációk.

"(nincsenek hívei) és még sorolhatnám."

Még úgy is hívják magukat, hogy a szabad piac hívei, és dogmáik is vannak ( pl. az állam rossz tulajdonos kezdetű).
süti beállítások módosítása