2011.11.17. 06:53
Orbán nem tud kormányozni
Recsegnek-ropognak az Orbán-rendszer eresztékei. Szétbeszél a frakció a közoktatási törvény kapcsán, városvezetési jogaiktól és településeik bevételeitől megfosztott polgármesterek jelzik óvatosan, hogy nélkülük feles többség sincs a Tisztelt Házban. Orbán cserébe padlóra köpésről szónokol, egyre indulatosabban.
Amikor azt írtam pár hónapja, hogy brutális lesz a 2012-es esztendő, fideszes kommentelők álltak csatasorba, hogy elmagyarázzák: miért beszélek butaságot - persze, nem ebben a stílusban jelezték egyet nem értésüket.
Pedig a baj itt van. Úgy lesz féken tartott idén hiány, hogy ellopták és beszámították a magánnyugdíjakat. A munkanélküliségi ráta stagnál, a forint gyengesége minden rekordot megdöntött, csakúgy, mint az államadósság összege. Az egykulcsos adóval gazdagabb lett a gazdag, szegényebb a szegény. Az ország bizonytalanságban és félelemben fuldoklik. A szabadságát nagyrészt már elvesztette a zember, most jön az állása és a megtakarított pénze. A közmunka-program megdöglött, mielőtt elkezdődött. Még szerencse. Boldogtalan és becsapott a kis- és közepes vállalkozó, a pedagógus, az orvos és az ápoló, az egyetemi hallgató. Kiürült az Opera, a budapesti színházi élet a Dörner-Csurka-botrányban vergődik, jön az állami cenzor is, aki Aczél elvtárs helyett vágja majd át - a filmeket.
A jövő évi költségvetés még az elfogadása előtt összeomlott: túltervezték a növekedést, a várható bevételeket, az év második felére több száz milliárdos újabb lyuk keletkezik.
Már az a szégyen is megesett velünk, hogy az elmúlt fél évben nagyobb volt a tőkekivitel, mint a behozatal. Erre még sosem volt példa az elmúlt 20 évben. Orbánon már a Gyurcsány által idehozott Mercedes-gyár jövőre beinduló termelése sem segít. A piac a bóvlit kezdi beárazni, meg a jegybanki kamatemelést. Nehéz lesz úgy elszámoltatni, koncepciós pereket és bíróságokat létrehozni, hogy közben zuhan az elfogadottság, a nép pedig a pénztárcájában turkál, hiszen a 27 százalékos, világrekord áfa tovább drágít mindent.
Először a Demokratikus Koalíció mondta ki, azóta minden szakértő - Békesitől Oszkóig ezt harsogja - az IMF-hez kell fordulni, különben az ország számára végzetes helyzet alakulhat ki. Ez igaz, de abba Orbán lelke és politikája tönkre megy. Kövér László azt mondta az IMF-re, hogy "Gyurcsány cimborái". Hogy lehet ettől visszatáncolni?
Itt az ideje, hogy kimondjuk: Orbán nem tud kormányozni. Csupán egy hatalomtechnikusnak tehetséges akarnok, aki addig tűnik a nemzet egy része számára tehetséges kormányfőnek, amíg kormányzó elődei munkája kitart. Így volt ez 1998-tól 2000-ig, amikor a Horn-Kuncze-kormány és a Bokros-csomag tartotta őt életben - aztán jött Matolcsy. Legutóbb pedig Gyurcsány konvergencia-programja, majd az általa elkezdett, Bajnai által sikeres folytatott válságkezelés eredményei vitték egy darabig. Igaz, 2010-ben azonnal jött Matolcsy.
Orbán árulással, hazugsággal, személyi és üzleti hálók szövésével, politikai és gazdasági populizmussal a hatalmat meg tudta szerezni, de onnantól megállt a tudománya. Pedig kétszer kapott történelmi esélyt, hogy bizonyítson. 2010-ben ehhez végképp minden bizalmat és hatalmat megkapott. A felhatalmazást nem a nemzet javára használta. Lassan nyugdíjba kellene küldeni.
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Politikai PR – néhány hullával 2011.11.17. 14:28:13
Trackback: Haknizni mennek a kormánytagok 2011.11.17. 11:32:48
Trackback: Orbán Viktor életrajza 2011.11.17. 11:31:31
Trackback: Matolcsy György életrajza 2011.11.17. 11:29:43
Trackback: A saját Amundsen-ünk 2011.11.17. 11:16:19
Trackback: A saját Amundsen-ünk 2011.11.17. 11:16:18
Trackback: Ne szarozz: építs te is diktatúrát! 2011.11.17. 09:38:35
Trackback: Ne szarozz: építs te is diktatúrát! 2011.11.17. 09:38:35
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
szgy 2011.11.17. 15:54:13
nem vett fel IMF hitelt? :-))))
Arbet 2011.11.17. 15:55:25
Nincs kisebb-nagyobb jel. Két szarkupac között nem kezdesz el azon filózni, hogy melyiknek van jobb íze ugyebár?
Bár ahogy nézem elég sok a szarevő errefelé.
Pipas 2011.11.17. 15:57:03
"Ugyan mit? Mit kellene leülnie? Ugyan mit tett vagy nem tett Gyurcsány, amit Orbán tízszer akkorában nem tett meg akkoriban is, azóta is?"
No, látod itt baj. Eszedbe sem jut, hogy az egyik bűnt nem menti a másik. Eszedbe sem jut azt bizonygatni, hogy nem bűnös, mert tudod, hogy az, ő maga is bevallotta.
Patreides · patreides.blog.hu 2011.11.17. 16:06:16
"Mondjunk már egy embert aki tud kormányozni? Ja nem.. mondjuk egy pártot aki tud kormányozni."
Mi kell a jó kormányzáshoz? Az, hogy a politikai erők többsége elég ideig odaálljon támogatólag valaki mögé. Meg az, hogy az emberek többsége elég ideig megbízzon benne. Meg az, hogy a szakértők többsége egyetértsen a megoldásokban, abban, hogy mit kell tenni, és ez helyesnek is bizonyuljon utólag.
Meg az, hogy közben a világhelyzet ne tegyen durván keresztbe az egész folyamatnak váratlan csapásokkal.
Hol van ez az ember, és hol van ilyen helyzet? Sehol.
Szélsőségesen megosztani az embereket, egymást gyűlölő szurkolótáborokat kialakítani, populista propagandával, hazugságokkal, cinikus hatalomtechnikákkal megragadni a hatalmat, ahhoz nyilván kell egyfajta tehetség.
Azután idiótákkal körülvenni magunkat, akik nem fenyegetik a hatalmunkat, és elfojtani minden kritikát, és a hatalmat mindjobban koncentrálni és növelni, az is egyfajta hatalomgyakorlási módszer.
De ez ország bajaira megoldásokat nem hoz, és a hatalom gyakorlója számára is, meg az egész ország számára is csak katasztrófába torkollhat.
És azután ilyenkor szokták a hatalmat átadni a "kunbéláknak", a "szálasiknak", és ezek mai megfelelőinek.
Patreides · patreides.blog.hu 2011.11.17. 16:10:14
"No, látod itt baj. Eszedbe sem jut, hogy az egyik bűnt nem menti a másik. Eszedbe sem jut azt bizonygatni, hogy nem bűnös, mert tudod, hogy az, ő maga is bevallotta."
Idézd! A megfelelő Btk. paragrafussal együtt.
Köszönöm.
Patreides · patreides.blog.hu 2011.11.17. 16:17:05
"Jah, az volt különösen nagyon demokratikus, amikor belelövetett a tömegbe... meg amikor 5% támogatottsággal nem volt hajlandó lelépni."
Arra gondolsz, amikor Gyurcsány azt kérte, hogy a rendőrség minden törvényes eszközzel tartsa fenn a rendet...? Amikor az ellenzék a szélsőséges erők segítségével puccsot szervezett '56 ötvenedik évfordulójára, előkészítve az őszödi beszéd kiszemezgetett részeinek megfelelő időpontban való nyilvánosságra hozatalával, és autók és kukák égtek Budapest utcáin, és rendőrökre támadtak utcakövekkel és molotov-koktélokkal, sokat könnyebben és súlyosabban megsebesítve?
gazoló 2011.11.17. 16:26:08
Crescendo 2011.11.17. 16:26:45
Ki a gazdag? Aki 300E Ft-nal tobbet keres bruttoban?
Aki igazan gazdag volt es megengedhette a jovedelmebol, nem szemelyi jovdelemkent vette ki a penzet.
A jelenlegi SZJA szabalyok a kozeposztaly es adofizetok munkalovarol vette le a terhek egy reszet (300E Ft-nal tobbet keresok). Olyan 70%-rol nagyjabol 55%-ra.
Soha nem az adok alacsony szintje, hanem a kiadasok voltak. Miert nem lehet a kiadasokat csokkenteni?
Ja, mert tul sok ember akar masok verejtekebol megelni? Es ok vannak tobben?
Ez nem egy bonyolult dolog.
Arbet 2011.11.17. 16:30:48
"Amikor az ellenzék a szélsőséges erők segítségével puccsot szervezett"
Ellenzék szervezte? A rendőrség hány embert vitt be a zavargások közben? Rengeteget. Hány vallamás született és került nyilvánosságra, hogy ki volt a szervező és miért csinálta és melyik párt állt mögötte? Egysem. Gondolkodj el rajta, hogy miért. Mert a politika szervezte.. nem gyurcsány, nem orbán, hanem a jelenlegi politikai rendszer, ahol csak nevek különböznek, nem a célok.
sulcus (törölt) 2011.11.17. 16:34:28
Akkor viszont jó lenne szólni a cigányhitlerednek,hogy az általad megnevezettek elfoglalták titokban a rémHír tv-t, a lánchíd rádiót,az M-1-et,M-2-öt,a dunatv-t,a duna-2tv-t,a magyar hírlapotaz,echo tv-t stb,stb.
talán vissza kéne szereznie?!
Patreides · patreides.blog.hu 2011.11.17. 16:36:41
"Te akkora nagy ökör vagy, hogy azt sem vennéd észre, ha az egész parlament végigkefélné a feleségedet."
Mindig öröm igazi úriemberekkel beszélgetni.
altimus 2011.11.17. 16:38:27
de mindezt felreteve mi lett az egykulcsos szja hozadeka? egy nagy lyuk beveteli oldalon, sokmillio alacsony jovedelmu ember akinek alacsonyabb lett a netto fizetese (es most zaklatja az allam munkaltatoikat a beremelesert). ezzel szemben parszazezer ember jobban (nehany tizezer ember sokkal jobban) jart. megerte? nemhiszem. gazdasagi novekedes nem lett belole, fogyasztas nem lett belole. ertelmetlen lepes volt.
Arbet 2011.11.17. 16:44:38
Hogy a picsába tudtál arra a következtetésre jutni, hogy fideszes vagyok?
1, Olvasni nem tudsz.
2, Felolvassák neked, de nem tudsz szöveget értelmezni.
3, A betűkből össze tudsz rakni szavakat, de a szövegkohézió már kvantumfizikai szint neked.
És különben is kiengedte meg, hogy elhagyd a homokozót és kommenteket írogassál mikor még olvasni sem tanultál meg? Nőj fel és utána próbálj meg okoskodni.
Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.11.17. 16:46:37
bar teny, hogy az akkori pesszimizmusom ma mar optimizmusnak minosul, mert ugy vagyok, mint az egyszeri bacsika amikor elviszik murepulni
"arra szamitottam fiam, hogy be fogok hugyozni. arra is, hogy be fogok szarni. de arra, hogy az egesz anyakamba folyik majd..."
azaz orbannak sikerult tultennie a varakozasaimon. sokkal rosszabb, mint amit valaha is el tudtam kepzelni, pedig en 1994 ota tekintek ra osszevont szemoldokkel, amikor is elarult..:-)
szgy 2011.11.17. 16:52:44
sulcus (törölt) 2011.11.17. 16:53:51
sulcus (törölt) 2011.11.17. 17:04:50
Hazug blogokat kommenteltek, úgy hogy sem olvasni sem írni nem tudtok.
Ahelyett hogy engem megtisztelnétek, aki LENCSÉS ISTVÁN VAGYOK!"
Én meg 16.benedek római pápa!
Most már akkor megtisztellek,nyalj alám és puderozz,kedves lencsés istván,nem anoním,hanem elmebeteg nimand.
Vedd be a gyógyszered légyszíves és ne kiabálj,mert nem attól lesz igazad!
sulcus (törölt) 2011.11.17. 17:15:09
Ezért ugyan kár volt az idegen szavak szótárát bemásolnod,de hogy érdemben nem tudtál válaszolni,csak mocskolódsz,az is elég!
Patreides · patreides.blog.hu 2011.11.17. 17:36:05
Addig meg menjen el végre dolgozni valami rendes munkahelyre, ha talál magának, vagy ott van a közfoglalkoztatás.
Kedves egészségére minden nagyarcú inkompetens politikusnak...
De sajnos nincsenek ezek már rászorulva a havi keresetre, szépen összeszedték már maguknak a tejberizsre valót.
Csak az egyik még mielőtt pozícióba került volna, a másik meg valahogy pont éppen akkoriban.
Crescendo 2011.11.17. 17:46:08
Az un. "tarsadalmi hozadek", ha mar okvetlenul keverjuk az allam gazdalkodasat a tarsadalommal, ami szerintem egy oriasi tevedes, nem jott ossze. Nagyjabol annyit dragult a CHF, hogy az emelkedett torlesztok gyakorlatilag elnyeltek a tobb penzt, amit meghagytak az embereknel.
Itt jon be a jegybank kerdes. Miert is kellett mindennek megemelkednie? Marakodhatunk egymassal, de szerintem a jot nem mi rohogjuk...
pástétom 2011.11.17. 17:58:32
Orbán azt nyilatkozta, ha jön az IMF, lemond. Akkor most?
szgy 2011.11.17. 17:58:33
a CHF drágulásnak nem sok köze van/volt az szja-hoz vagy az országhoz, a világ szinte minden jelentősebb valutájához képest igen sokat erősödött, az egész világ ezt vette.
persze a CHF hitel nélküliek számára is ugyanaz az szja.
Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.11.17. 18:17:58
kivancsi lennek, hogy szerinted ezt mi okozhatta..;-)
Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.11.17. 18:19:29
egy ilyen ember ne zavarja dolgozassal masok munkajat:-)
barhova menne, csak szitana a feszultseget, metelyezne a hangulatot, csinalna a balhet...
szgy 2011.11.17. 18:40:54
kivancsi lennek, hogy szerinted ezt mi okozhatta..;-) "
a forint gyengülése, sajnos. ez adott neki még egy lökést, pofont.
(nem igazán kötötték a CHF-et az euróhoz, "csak" úgy döntöttek hogy nem engedik 1.2 alá erősödni. azóta halad 1.3 felé.)
hlacibá 2011.11.17. 19:35:18
jó állapotban vette át az országot.Ne felejtsétek,hogy 2009-ben világválság volt,most meg meg lassan Magyar válság lesz-Tudom I,Gr,Sp-ok is veszélybe-,de ez a rengeteg magyar megszoritás minket nem vigasztalhat.Kb.annyi esélyünk,mint békának a gólya szájába.
hlacibá 2011.11.17. 19:43:27
is volt-.Ha olyan nagyon rossz konstrukció
volt akkor a kormányzó pártunk 70%-a miért
vette föl?Ha most végtörlesztéssel kp.kit-
udják fizetni 180.Ft-os áron.NEM EGY ROSSZ
ÜZLET,csak az a baj,hogy a különbözetet a
maradék adósok szivják.
szgy 2011.11.17. 19:51:16
gondolom ugyanazért amiért a legtöbb ember is. a hitelközvetítők jó jutalékért beetettek mindenkit hogy milyen jól jár.
lajos0 2011.11.17. 21:38:00
Milyen minden rekordot kedves Zsolt. Egy rekord volt, amit kedves vezetőd volt szíves beállítani. Így is felül van árazva bőven. Róna Péterrel ebben egyet kell értenem. Az államadóssági rekordot meg elfelejtetted hetente megírni, pedig Fletó alatt erre naponta lett volna alkalom. 8000 milliárdról tolta fel 20 000-re. Adja meg aki akarja, próbálom úgy intézni, hogy minél kevesebb közöm legyen ehhez. Egyébként Orbán tényleg nem tud kormányozni, de ettől Ferenc még nem tanul meg. Mindkettejük közös jellemzője, hogy ostoba talpnyaló figurákkal veszik magukat körül, ebből meg ez jön ki.
lajos0 2011.11.17. 21:52:18
No nálunk is ilyesmi a helyzet.
Részemről ami megtakarításom volt áttettem aranyba, és szarom le a forintot, az eurót meg a dollárt is. Sőt örömmel várom a globális gazdasági összeomlást, az fogja megoldani a devizahitelesek helyzetét, meg sok minden egyebet is. Nm kell tőle beszarni elvtársak, csak elválik a szar a májtól. Lehet, hogy utána majd dolgozni kell, amitől sokak elszoktak, de ez van.
lajos0 2011.11.17. 22:20:14
2011.11.17. 22:45:40
Kérlek, máskor olvass figyelmesebben!
Azt írtam: az adósságállomány összetétele a veszélyes, mert leginkább külföldre, devizában adósodtunk el.
Ha forintban, belföldre tartoznánk, az egy hirtelen forintleértékeléssel csökkenthető lenne.
Ezt az eltolódást a MANYUP pénzek lenyúlása okozta, ugyanis eltűnt a piacról az állampapírt forintért vásároló réteg.
2011.11.17. 22:46:58
Remélem, nem szeptemberben vetted az aranyat? Mert azóta mintegy 10%-ot csökkent.
2011.11.17. 23:04:15
Az IMF hitel nem lett felhasználva. Illetve valaki vásárolt belőle MOL-t. Naaaaagy biznisz! Hogy is áll most a MOL, mikor vissza kell fizetni a hitelt, amiből vették????
lajos0 2011.11.17. 23:10:48
Magyup ügyben ismét nem írom le a véleményem, Kerekes Zsuzsa véleményét nagyjából osztom:
azsiabolt.nolblog.hu/archives/2010/11/29/A_magannyugdij_penztarakba_terelt_penzek_allamositasa/
2011.11.17. 23:12:37
Igen, tévedsz. Fordítva történt. Járai úgy ideologizálta meg a magasan tartott alapkamatot, hogy a kamatcsökkentés túl sok pénz gazdaságba áramlását jelentené, ami inflációt gerjeszthet!
Ennek a valóságtartalmát döntsd el te!
Mondjuk Járai már kritizálta a matolcsyzmust is, tehát nyugodtan mondhatsz róla véleményt.
lajos0 2011.11.17. 23:13:50
2011.11.17. 23:16:54
De, hamár így: ez állati veszélyes logika a Kerekestől- gondolj bele, akkor lehet nyugodtan államosítani bármit, mert az államtól vették?
A manyup pénzed NEM jelentett többletnyugdíjat!
2011.11.17. 23:19:19
A papírarany rövid távon jó, ha odafigyelsz rá, ha nem, csak tartod, a kezelő fog keresni rajta.
A fizikai hosszú távon jó, mert jelentős járulékos költségek adódnak.
2011.11.17. 23:20:50
pulzar 2011.11.17. 23:28:15
Közmunkára!
Annyiért, amennyiért a többiek.
lajos0 2011.11.18. 08:37:42
lajos0 2011.11.18. 08:41:05
Az igazi sztrovacsek 2011.11.18. 08:44:29
2/3-al, ellenzék nélkül, koalíciós partner nélkül.
CSAK A FIDESZ - lehet a hibás.
Pipas 2011.11.18. 09:01:31
Mondjuk nehezen tudom elfogadni, hogy a frankhitelek elszaladásáért a Járai meg az Orbán a felelős és nem az ország akkori kormánya. Én sokkal valószínűbbnek tartom, hogy az alapkamatot a folyamatosan hitelfelvételek miatt kellett magasan tartani, az összes többi magyarázat csak az eladósodásról akarta elterelni a figyelmet... szerintem.
lajos0 2011.11.18. 09:38:07
Lencsés István 2011.11.18. 11:25:42
@barli: Én nem vagyok anonim senki nekem nevem van , ellentétben veled és sok mindenki mással . A gépelési hibáért pedig elnézést .
@Mária: Azért anonim blog , mert anonimok tömkelege , ossza itt a hülyeségeit .
@Lencsés lstván: Nem kell tisztelni hazug csaló , hanem érteni kell a dolgokat ! :) ;)
@sulcus: Pont te mondod te anonim ? :O :D Sértés lepereg ! :) ;)
Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.11.18. 12:32:05
Kételyeidre frappírozott válasz: igazad van, a nap keleten kél. Igazad van, maga a kormány hívja makacsul egykulcsosnak az szja-t. Igazad van, idén nincs jövőre, szóval a van "nem egyenlő" lesz. (Azt nyilván te sem vitatod, hogy a van már csak 6 hétig tart.) Eddig hasonlóan gondolkodunk.
Nem csak a 200e feletti kompenzáció, hanem a gyerekkedvezmények miatt is bajos lenne matematikailag egykulcsosnak mondani az adót. Ellentmondásba keverednék ezzel, ha a kormánynak lennék szócsöve. De nem vagyok, és ezt többek között épp ez az eltérés bizonyítja. A gondolataim sajátok, és természetesen szabadon kritizálhatók. Például helytálló, hogy a gyerek nélküli alacsony keresetűek 2011-ben kevesebb nettót vihettek haza, mint a 2010-es választási évben, és pláne kevesebbet visznek haza 2012-ben. Ezzel én nem értek egyet, én úgy adóztatnám a magasabb jövedelmeket, hogy ne következhessen be ez az anomália. (Ebben sem vagyok a kormány szócsöve.) Az viszont nem helytálló, hogy akinek két gyereke van, az bármilyen kombinációban kevesebb nettót vihetne haza, mint a kormányváltás előtt. ( Érdemes pár összehasonlítást lefuttatni itt, pl. 80e/100e bruttó + 2 gyerekre: berkalkulator.info ) Meg fogsz lepődni a kétgyerekesek nettóján, ha 2006-tól nézed, hogy alakul.
Tehát ha korrektül akarunk érvelni, azt mondhatjuk, hogy az egynél több gyerekeseknek több nettót juttat a kormány, a több gyereket elszámolni nem tudóktól pedig elvesz az szja-val. Hosszasan vitathatjuk, hogy jogos-e, helyes-e, de nem tényszerű sommásan csak annyit állítani, hogy a gazdagoknak ad, a szegényektől elvesz. Az sem tagadható, hogy van abban némi logika, hogy a nagycsaládot hirdető kormány a nagycsaládot favorizálja a nulla vagy kis családdal szemben. A nem tud kormányozni nem egyenlő azzal, hogy sokaknak nem tetszik, amit csinál.
A szegény-gazdag alkalmazottak ügyében fontold meg, kérlek, hogy európai mércével (hiszen EU-tagállam vagyunk) semmilyen alkalmazott nem tud annyit keresni, hogy "gazdag" legyen. Legfeljebb a közép- és nagyvállalati vezérigazgató, de abból hány van? Annyi nincs, hogy külön társadalmi csoportként nevesítsük. Aki valóban gazdag, az többnyire cégjövedelmet vesz ki osztalékként. Mind a társasági nyereségadó, mind az osztalékadó egykulcsos, és ez nem a Fidesz műve, hanem egyetemes üzleti szabály! Azaz aki gazdag, az minden eddigi kormány alatt egykulcsosan adózott, semmi változás nem következett be a baloldal szabályozásához képest. Mivel tehát a gazdagok ősidőktől fogva és kormányfüggetlenül egykulcsosan adóznak, nekem olcsó érvelésnek tűnik ezt a Fidesz-kormány idején szlogenné emelni, egyébként meg ugyanúgy folytatni.
Ha továbbra sem értesz egyet, mutass rá, melyik állításom meríti ki a demagógia fogalmát. Még egyszer köszönöm részletes és tárgyilagos észrevételeidet.
leponex 2011.11.18. 13:17:38
"Ezt az eltolódást a MANYUP pénzek lenyúlása okozta, ugyanis eltűnt a piacról az állampapírt forintért vásároló réteg. "
Ja.
Illetlenség beleszólni, de ezt a csacskaságot Békesi úr is elrebegte, azt gondoltam csak tréfálkozik.
A 3000 Mrd manyup teljes egészében kötvénykibocsátással lett finanszírozva, hiszen a nyugdíjjárulékból irányították át magánszámlákra ( ahogy ezt már mindenki belátja). A kamatoktól tekintsünk el.-)
E 3000 Mrd kb. felét a manyup vásárolta fel valóban, de mivel a manyup végre megszűnt, nem kell a továbbiakban kötvényt kibocsátani ennek fedezetére, ergo nem is kell azokat megvásárolni.
Ami tiszta nyereség ezen felül az állam - az adófizetők - számára az alapkezelgető külföldi bankok évi 30-40 Mrd-os alapkezelgetői jutalékának megtakarítása.
leponex 2011.11.18. 13:22:35
"Részemről ami megtakarításom volt áttettem aranyba,"
No így már jobban érthető a lesajnáló szarkasztikus hozzáállásod ;-))
Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.11.18. 13:45:21
1 gyerek esetén idénhez képest kevesebb marad, de 2010-hez képest egy ezressel több. 2 gyerek esetén idénhez képest szintén kevesebb, de 2010-nál 11eFt-tal több. (Győződj meg róla te is itt: berkalkulator.info/ ) Inkorrektség a gyerekeket is figyelembe venni, vagy a gyerekes ember definíció szerint "gazdag", és ilyen minőségében felel meg a poszt gondolkodásmódjának?
lajos0 2011.11.18. 13:48:24
Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.11.18. 13:56:32
Azt hiszem, árnyaltabban fogalmazok. A GDP nem tökéletes, eleve az '50-es évek USA gazdaságára találták ki, viszont egyszerű, és nincs is alternatívája. Bármi mást sokkal bonyolultabb kiszámítani, nagyrészt becsléseken fog alapulni, és nem is publikálnak rendszeresen a GDP-nél jobb mutatót. (Ha másképp tudod, szólj.) Egyszóval a GDP-t egyszerre tartom pontatlannak és megkerülhetetlennek.
Berlusconi lemondása nem volt belpolitikai szükségszerűség, és a Merkozy páros aktívan közreműködött benne. Ez egy szokatlan helyzet, és ha jól értelek, az olasz adósságindex sem indokolta... Akkor mégis csak marad a brit kabaré mint magyarázat -- vagy egy X faktor. Egyetértesz?
"A blog bejegyzéseit pedig szánalmas erőlködésnek érzem egy nem túl jó tollú egykori újságírótól, aki kritikátlanul hűséges"
Nyugtázom, hogy következetesen gondolkodsz. Respekt.
sulcus (törölt) 2011.11.18. 15:40:02
sulcus (törölt) 2011.11.18. 15:49:32
leponex 2011.11.18. 17:40:21
:)
Nekem viszont tényleg nem volt egy büdös vasam sem, ( nem hogy aranyam ) de ha egyszerre két gyermek is tanulni vágyik, és ahhoz sok pénz kell, kénytelen vagyok hitelt felvenni hozzá :( Na jó, nem virtuális frankot.
lajos0 2011.11.18. 18:29:34
Szerintem jó mutató lenne a költségvetés bevételi oldala. Elég konkrét is. Összefüggésben van a GDP-vel is, bár nagyon áttételesen.
Berlusconi lemondása szerintem sem volt szükségszerű belpolitikailag, de a nevetségessége miatt 10 évvel ezelőtt is lázadhattak volna a hitelezők. Ezért írtam, hogy a háttérből mondatták le. De nem a brit kabaréra gyanakszom, hanem a háttérhatalom valamely grémiumára.
A respect meg a potois nyelv bevett fordulata, de azért értem és kösz .-)
Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.11.18. 18:40:33
A potois nyelv alatt a képviselői bikkfanyelvre gondolsz? Én ilyen körökben hallottam. Úgy is mondhatom, hogy minden tiszteletem a maroknyi következetes elméé, akik közé tartozni tűnsz. :)
Hadd használjam ki a ritka alkalmat: milyen jó közéleti fórumokon vagy jelen?
lajos0 2011.11.18. 18:47:41
lajos0 2011.11.18. 19:03:18
A potois a jamaicában beszélt angol egyik verziója. Elég furmányos, de ők respectelnek állandó jellegel .) Nem mintha bajom lenne vele.
Gréczy blogján kívül sehol nem írok. Mármint fórumon. Az MNO-n volt kb 6000 postom, mikor kizártak a dilettáns lakájok .-) Nem káromkodtam, és nem rágalmaztam senkit ( éppen), kérdezni mertem csupán OV-val kapcsolatban egy szokatlant, de úgy jártam mint Kóczián a Hír-tv-n.
Az igazi sztrovacsek 2011.11.18. 20:53:58
Ha én fidesz kormány lennék, most elsüllyednék.
Szégyenemben.
Ez valami csúcs, ahogy ekézik ezeket a szerencsétleneket hírportálok, blogok, elemzők, szakértők és hozzá nem értők itthon és külföldön egyaránt.
Hát mit mondjak...
Meg is érdemlik.
Szerény véleményem szerint kommunikációs szempontból most szabadult el a pokol. Akik eddig visszafogták magukat - részint a média törvény, részint a lojalitás miatt - most már egyre jobban kimondják amit eddig csak sejtetni igyekeztek. A folyamat öngerjesztő. Ha ne adj' ugyan úgy "divat lesz" ócsárolni ezt a kormányt mint volt a "Gyurcsány takarodj!" hát jobb ha már kezdenek csomagolni. Azt sem tartom kizártnak, hogy Orbánt a bukása után bíróság elé állítják hűtlen kezelés vádjával. A bökkenő csak annyi lenne benne, hogy nem politikus feljelentésére, és nem politikai nyomásra, hanem csak úgy szimplán, nyilvánvaló tények alapján.
Az éjszaka megindult az agyam - néha szokott - és azon filóztam, vajon mennyire utópisztikus az az elképzelés, hogy az IMF hitelmegállapodás feltétele a kormány lemondása lesz!??
Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.11.18. 21:03:20
Tekintsd magad meghívottnak.
Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.11.18. 21:12:03
Szerintem ez semmi 2006 feszültségéhez képest. A politikai osztály hozzászokott az ekézéshez, és félig-meddig azt is átlátja, hogyan húzogatják a szálakat a háttérben a potentátok, véleményvezérek. Tudják, melyik PR ügynökség kiket állít rá milyen feladatra, és nem veszik komolyan a gyanútlanul (azaz mindent névértéken vevő) zajongó tömeget.
Olyanok, mint a naponta húsz balesethez riasztott mentőcsapat: nem a jajveszékelésre, hanem az akcióra koncentrálnak. Ezek az emberek profik, mindkét oldalon. Ezért kéne háromszor is meggondolni, mekkora fizetésemelést érdemelnek. Ha annyit kapnának a választók egyetértésével, mint a bankigazgatók, akkor sokkal számonkérhetőbb lenne a teljesítményük. Most is jól dolgoznak, de elidegeníti őket a tájékozatlan és sóher tömeg.
lajos0 2011.11.18. 21:52:45
Kóka kapcsán már elmélkedtem erről egy kicsit mikor még a stoppon futott a blog. Akkoriban rendszeresen mondogatta az elcsépelt bonmot-ot, miszerint az "állam rossz tulajdonos", és képtelen voltam felfogni, hogy akkor mi a penészt akar az államtól, miért képvisel egy olyan szervezetet, amiben ennyire nem hisz. Aztán egy lakossági fórumon sikerült is megkérdeznem tőle, meg azt is, hogy mire gondoljak, mikor ő a titokzatos államról értekezik, amelynek a keze között az arany is szarrá válik, és csak szar üzleteket képes kötni, nem ti vagytok ezek véletlenül János ? A helyi SZDSZ majdnem meglincselt nagy toleranciájában, de Kóka csak hümmögött, hogy hát végül is de.
lajos0 2011.11.18. 22:28:15
belekotty 2011.11.19. 18:23:45
De ahogy nézem, már meg is szűnt az MNO fórum.
lajos0 2011.11.19. 18:47:34
leponex 2011.11.19. 21:16:58
"Szerény véleményem szerint kommunikációs szempontból most szabadult el a pokol. "
:)
'Legutóbb' a szépséges D.T.Kriszta volt kedves elsziporkázni ezt a poént - a Szent Péter téren, amikor a pápaválasztás eredményességét jelző fehér füst szállt fel:))
Zita asszony meg Olga asszony eszmecseréjét néztem a tv-n e skandallum kapcsán. A gazdasági jósnő alig leplezhetően fanyalgott, hogy ez a Patás csak nem akarja bedobni a törölközőt, és meglépi, amit a megmondóemberek szerte a világban követeltek.
Szó sincs semmiféle elszabadult pokolról, véleményem szerint Orbán megint elment addig a határig - a körülményekhez képest elérhető önállóság határáig - , amíg lehetségesnek gondolta. És ha szükségesnek látja, végül tárgyal is akár az IMF-fel, függetlenül a várható médiavircsafttól.
Mert hát ugye most épp dícsérniük kellene, az meg ugye lehetetlen. Marad a fanyalgás, hogy előbb kellett volna, meg mást mondott előtte, meg effélék.
Hogy mennyire nem a gazdaság valós állapota indokolja a leminősítési hisztit, az az azonnali erősödés bizonyítja, még mielőtt egyáltalán bármi konkrét történt volna.
***
A hazai reakciók szerintem egy kicsit még a várható színvonaltalanságot is alulmúlták, ennyi idióta magyar politikus még nem fejezte ki csalódottságát annak láttán, hogy egy kormányzat nem csak a külső, hanem a részben saját maga által előidézett krízist is képes lehet kezelni.
***
Ugye nemrég épp Kedves Bárdunk is arra jutott, nem lenne jó ( számukra ), ha nem töltené ki legalább ezt a ciklusát a kormány. Érvei természetesen mások voltak, de az kormányzás felelősségétől való rémüldözés, irtózás egyértelmű volt.
Az éjszakai utópiád ha valóra válna, bizony rémálom lenne nem csak Jó Bárdunk Főtanácsoltjának, de az egész 'baloldalnak' is. Egy előrehozott választáson Orbánék valószínűleg megint nyernének, Ferenc testvérünk cirka 2%-ot kaszálna. Kormányzati többséget legfeljebb egy Jobbik-Maszop-Lmp- ??? érhetne el ... Aztán lehetne megint újabb választást kiírni ...
leponex 2011.11.19. 21:31:42
"Érdekes, hogy a kuruc infón már lehet kommentelni, az MNO-n meg már nem .-)"
??
regisztráltam az MNO-n, írtam egy hozzászólást, oszt megjelent.
"leponex
2011. november 19., szombat 21:26
Igen! Miért ne lehetne Gyurcsány Ferenc 'nyugatos', 'progresszív', 'demokratikus' párt élén ismét? ... "
( jó, eddig 1 hsz volt a négy nap alatt, de mégis :) )
Hát már a diktatúra se az igazi?
lajos0 2011.11.19. 22:03:07
Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.11.19. 22:11:55
Jó meglátás, csakhogy miért nem kell ehhez túl nagy gógyi? Azért, mert a választó annyira gógyitlan, hogy +10 IQ ponttal a politikai osztály lazán leiskolázza, és meg sem kell erőltetnie magát.
Értelmesebb politikai elitet akartok? Akkor előbb ti fejlesszetek IQ-t, polgártársak, és meglátjátok, hogy a politika alkalmazkodni fog az új helyzethez.
leponex 2011.11.19. 22:54:13
Olyan nagy érdeklődést eddig nem váltott ki bennem az mno.
Bár most egész érdekesen kommentelik a Zorbán imf-ezését :)
lajos0 2011.11.19. 22:54:34
2011.11.20. 09:09:48
Törvényben foglaltatott, hogy a bevétel 50 %-át kell magyar állampapírba fektetni!
ÍYgy volt a magyar államnak belföldi hitelezése! Ez számszerűsíthetően leesett a manyup megszűntével, talán utalnék arra a tényre, hogy a fidesz kormány ezt a tételt egyszerűen kivezethette a költségvetés hiánytételei közül. Így csökkent az államadósságunk, ha még emlékszel rá! A részvényekben lévő részt egészen idén szeptemberig nem bántották, sőt, nagy részét még fel sem használták, tekintettel arra, hogy nagy bukó lenne.
Erre mondják a fideszesek, hogy a magyup pénz nincs is teljes egészéáben felhasználva!
2011.11.20. 09:29:09
Az állami bevétel után. A manyup után nem szavatol!!!
Még egy apróság: mit szavatol az állam? Csökken a nyugdíj, százalékosan az átlagbérhez kötve egyre kevesebbet fizet ki az állam! Mire nyugdíjba megyek, csak 25 % lesz!?
Közben eltűnt a manyup megtakarításom.
2011.11.20. 09:44:29
Mert hát ugye most épp dícsérniük kellene, az meg ugye lehetetlen. Marad a fanyalgás, hogy előbb kellett volna, meg mást mondott előtte, meg effélék.
Hogy mennyire nem a gazdaság valós állapota indokolja a leminősítési hisztit, az az azonnali erősödés bizonyítja, még mielőtt egyáltalán bármi konkrét történt volna."
Sajnos azt kell mondanom, ilyen gazdasági kérdésekbe ne menj bele! Nem értesz hozzá!
Amíg magasabb az adósság növekedése, mint a gdp növekedés, addig nem csökken , hanem nő. Bármit is állít Matolcsy!
Amíg a belföldi vállalatok külföldi tulajdonban vannak, addig a hasznot kiviszik az országból. Bármit is állít Matolcsy. Ennek eredője, hogy A forint árfolyamrontása nem segíti a gazdaságot, az exportra mért hatásával.
Amíg a magyar vállalatok import tételek felhasználásával állítják elő az exportra menő árut, addig nem hatásos a forint leértékelés, mert csak a keletkezett árrésre hat.
Bármit is mond a Matolcsy.
A közmunka nem segíti a gazdaság fellendülését, bármit is mond a Matolcsy.
És még sorolhatnám.
Szóval: hazudnak éjjel, hazudnak nappal... vagy ennyire gazdasági analfabéta...
Magyarország államadóssága jelentősen külföldi hitelezők kezében van.
Ettől viszont sebezhető.
Emlékszel még a Soros OTP elleni támadására?
Ha valaki úgy dönt, hogy kaszál Magyarországon, akkor beborulunk.
És nem kell új választás, majd az EU kinevezi az új miniszterelnököt, mint az olaszországi példa mutatja.
Köszönhetően a manyup-nak.
Apropó, hol a Nagy Megmentő? Hol van Kína? OV beharangozta, mint a jövő zálogát! Valahogy mégis sikertelen volt három aukció, a legutóbbi meg brutális 8% -os kamattal ment el! Ez a határ, ennyit talán még ki tud termelni a gazdaság. Ha csökken a gdp, már nem tudjuk fizetni, és csúúúúúszás lefelé!
Wabankra játszanak Matolcsyék!
Ha emlékszel, korábban 6-7% közötti kamatokon voltak hajlandóak hitelezni silány kis kormányunkat.
2011.11.20. 09:45:40
Apropó: Orbán túllépte a határt!!! Azért kellett visszakoznia!!!
leponex 2011.11.20. 15:14:03
"@leponex: Rossz az információd!"
- írod, majd ugyanazt elmondod te is, miért csökkenhetett az államadósságunk a manyup megszüntetésével :))
- a manyup majdani kifizetésének amúgy még nem is készült el semmiféle szabályozása, a manyup-ra eső nyugdíjrészre szintén garanciát vállalt az állam
( pl. nol.hu 2010 december:"Az állam vállalt garanciát a magán-nyugdíjpénztári kifizetésekre
Behatárolhatatlan, hogy az állam mennyi nyugdíjért is vállalt kockázatot, közölte Domokos László az Állami Számvevőszék (ÁSz) elnöke csütörtökön."
leponex 2011.11.20. 16:19:48
"Sajnos azt kell mondanom, ilyen gazdasági kérdésekbe ne menj bele! Nem értesz hozzá!"
- valóban nem értek a gazdasági kérdésekhez sem, műszaki végzettségemből adódóan talán ezért is volt teljesen érthető számomra, hogy ha az államnak nem kell a továbbiakban kötvényt kibocsátania a kieső járulék pótlására, akkor azokat nem is kell megvásárolni a manyupnak abból a pénzből, amit az állam az előbbiek szerint átadott a járulékokból ( amiért ugye kötvényt bocsát ki ... a végtelenségig ...)
De ha gondolod, lehet tovább ragozni, egy mai modern közgazdásznak menni fog :)
"És nem kell új választás, majd az EU kinevezi az új miniszterelnököt, mint az olaszországi példa mutatja.
Köszönhetően a manyup-nak."
No ebben sok igazságod vagyon, az a közel 3000 Mrd államadósság ( a manyup miatt) valóban sokat lendített az országon a csőd felé. Szerencsére ennyivel most beljebb vagyunk.
no aztán még:
"Magyarország államadóssága jelentősen külföldi hitelezők kezében van.
Ettől viszont sebezhető."
Bizony, bizony. Épp ezért lett a devizahitelek erőltetett iramú felszámolásának kísérlete a Patásék egyik központi programja. Nyilván lehetett volna bölcsebb, finomabb módszereket találni, bár semmiféle hajlandóságot nem mutattak addig a bankok, amíg ezt a végtörlesztéses törvényt be nem dobták.
Az, hogy túllépett-e a határon Orbán, vagy nem, az majd a közeljövőben derülhet ki, kétségtelenül elég kockázatos vállalkozás. Nyilván egyszerűbb lett volna már a választás után felemelt kézzel alázatosan a szent IMF elé járulnunk. Szurkolók vannak hozzá bőségesen kis hazánkban :)
"Wabankra játszanak Matolcsyék!"
Arra talán, vabankra láthatóan nem, mert váratlan húzásokra mindig képesek :)) lásd IMF tárgyalások is, ha szükséges.
- a 8 %-ot természetesen nem tudja kitermelni a gazdaság, de végül is tök mindegy, hogy 20 ezer Mrd-ot nem fogunk SOHA visszagizetni, vagy 21 ezret ...
Aki időt nyer, életet ...
Nemrég épp az eddig legPC-bb média is meglebbentette, hogy a jelenlegi (virtuális) adósságok a föld évi GDP-jének többszörösét teszik ki.
Valakinek persze ez hasznot hajt azért.
'Ortofasiszta neonyilas stb stb ...' közgazdászok ( Gazdag László, Bogár László, ... ) , meg mindenféle kevésbé PC alak erről már régóta beszél.
Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.11.20. 16:34:22
Egyetértenék... Ám gondoljuk csak még tovább: erről a javaslatról szintén a többség dönt, és nem várható, hogy maga ellen szavazzon.
Szóval marad az IQ gym, egyfecskeileg. Majd csak összejövünk egy páran.
lajos0 2011.11.20. 19:47:49
lajos0 2011.11.20. 20:15:10
A pénzügyekről meg érdekes adalék, hogy a FED nevű magáncég ugyibár kamatra ad az USA-nak minden kinyomott dollárt. Akkor viszont hol van kinyomva az a dollár amiből a kamatot fizetni lehetne ?
lajos0 2011.11.20. 20:54:37
2011.11.20. 21:50:27
Sajnos nem érted, amit írtam.
A manyup pénzek még mindig jelentenek valamennyit, akkor is, ha az állam nem fizet a kötvényeiért! De ha nem fizet, akkor az államcsőd!
Az pedig nem csupán annyi, hogy a hitelezők elveszítik befektetéseik egy részét! Ha így lenne, már rég mindenki ezt játszaná!
Azt is jelenti, hogy: a számlák zárolva.
Igen, a saját bankszámládhoz korlátozottan férsz hozzá. A nyugdíjak kifizetése nem történik meg. (magyarul jóval kevesebb, mint a manyup). A tűzoltóság, rendőrség, orvosi ellátás, mentők alig kapnak pénzt, a szolgáltatásuk akadozik. Mindennaposak a zavargások, fosztogatások...
Lásd Argentína. Tévhit, hogy milyen jó változásokat hozott az Argentin válság, és államcsőd! Zuhant a gazdaság 30%-ot, onnan fejlődött évi 6-8%-ot!
Tehát míg a manyupod egy részét veszíted el, a nyugdíjjogosultságod egészét!
Jelenleg folyamatosan csökkentik a nyugdíj bérhez kötött százalékát. Biztos jó lesz neked, egészségedre, hogy a jelenlegi 65%-ról csökken 60-50-35%-ra, a következő 1 évben!
2011.11.20. 21:51:50
Van az államadósság szerves része a lakosság devizaadóssága is! Olvass utána!
2011.11.20. 21:54:15
Ezért volt veszélyes az állampapír piacról kihúzni a forintban hitelező belföldi befektetők közül a jelentős tételt képviselő Manyupokat!!!!
Olvass már utána, légyszíves, mielőtt valamit leírsz, mert így rossz vélemény alakul ki a tárgyilagosságodról!
leponex 2011.11.20. 21:55:48
- annyiból van köze ( gondolom én ), hogy a svájci frankhitelek miatt jelentősen nagyobb a kockázat, ebből következően a szintén devizában lévő államadósság kamata is :(
Az államadósság és a magánadósság néhány kört már itt is megjárt .-)
Róna P. úr elég rég óta forintosíttattná a devizahiteleket, aminek elég radikális és talán hebehurgya részleges megvalósítása lenne a végtörlesztés.
A bankszövetség legutóbbi javaslatát még nem olvastam, de mintha ott is belátták volna, hogy nekik is érdekük lehet ebben.
***
A manyupos hisztin máig elcsodálkozom, hogyan lehet egy ilyen nyilvánvaló (az állam számára mindenképp) baromságot védeni.
2011.11.20. 21:57:53
Aki időt nyer, életet ..."
sZAMÁRSÁG! Minél magasabb kamaton tudod csak eladni államkötvényeidet, annál kevésbé bízik a piac benned! Tehát a magasabb kamatok nem csak hosszú távon, hanem azonnal negatívan hatnak, ugyanis jelzés a piac többi szereplőjének, hogy NE vegyél, te hülye, mert nem fogja tudni megadni!!!
Ugye Te se adnál kölcsön a szomszédodnak, ha azt mondaná, hogy öt évre kéri, de tutira évi 50%-os kamattal visszafizeti!
lajos0 2011.11.20. 22:00:24
Az állam nem fogja kifizetni senki plazmatévéjét, és remélem a lakáshitelét sem. De mondjuk a wikipédiában is megnézheted :
"Az államadósság egy adott országban a helyi (önkormányzati), a szövetségi és a központi kormány adósságainak (tartozásainak) konszolidált összege. Fogalmába beletartozik az állami kezesség- és garanciavállalás miatt keletkezett hiteltartozás, az elkülönült pénzalapok és az állami beruházásokat kezelő intézmények hitelei, valamint az állami vállalatoktól átvállalt hiteltartozás is."
2011.11.20. 22:00:53
Sajnos azt kell mondanom, ezen nem csodálkozom. Kellő utánaolvasás nélkül, egyoldalúan, érzelemből foglalsz állást valamiben, amihez láthatóan nem értesz!
Olvass utána az államadósság jelentésének!
Szerves része az állami- önkormányzati- és lakosságihitel összege is!
lajos0 2011.11.20. 22:15:59
A manyup hisztit én sem értem, bár már elég régóta nem számítok rá, hogy bármiféle nyugdíjat kapok majd.
lajos0 2011.11.20. 22:20:17
"A magyar eladósodás számai is hasonló bankár-aritmetikát tükröznek. Az MNB hivatalos kiadványa szerint 1973. és 1989. között mintegy 1 milliárd dollár erőforrásbevonás érkezett az országba, ami viszont összesen 11 milliárd dollár halmozott kamatkiadással járt 1992. december 31-ig. (MNB Műhelytanulmányok, 2, "Külső eladósodás és adósságkezelés Magyarországon, 56. old., Kiadó: az MNB Információs Főosztálya, 1993). Ha eltekintünk az 1992 óta 2001-ig kifizetett kamatoktól és csupán a magyar gazdaság egészének (azaz az állami és nem állami szektornak) a jelenleg fennálló összkülföldi tartozását nézzük, akkor az 1 milliárd dollár forrásbevonás következtében keletkezett külföldi tartozásból - 11 milliárd dollár kamat kifizetése után - 2001-re még maradt 54 milliárd euró, azaz 52 milliárd dollár összkülföldi tartozás. Számjegyekkel leírva: 1 - 11 = 52. A tényleges helyzet azonban ennél kedvezőtlenebb, mert nemcsak az 1992 óta kifizetett kamatokat és az adósságszolgálatra fordított privatizációs bevételeket, hanem a 8000 milliárd forintra növekedett belső adósságot sem vettük figyelembe. Ezúttal is hangsúlyozzuk, hogy a magyar munkavállalóknak a gazdaság össztartozása után kell megtermelni a hozamot, fizetni a kamatot és a profitot a pénzoligarchiának."
Felvennél olyan hitelt, amit 54-szeresen kell visszafizetni ?
lajos0 2011.11.20. 22:21:50
lajos0 2011.11.20. 22:29:06
"A „polgári lakosság védelmének” ürügyén az Egyesült Államok és a NATO megtámadta Líbiát és minden erejével azon van, hogy az ország vezetőjét eltávolítsa pozíciójából. Természetesen merő véletlenségből, Líbia az egyik legnagyobb olajtermelő hatalom Afrikában. Azt talán nem mindeni tudja viszont, hogy nem sokkal a támadás megkezdése előtt Kadhafi elhatározta az arany dinár, azaz egy egységes afrikai valuta bevezetését, ami helyettesítette volna a dollárt és lehetővé tette volna Afrika nemzetei számára, hogy nagyobb részt szerezzenek a világ vagyonából. Nehéz lenne a véletlen számlájára írni, hogy Saddam Hussein, Irak volt vezetője ugyanezt akarta véghezvinni, mielőtt az Egyesült Államok lerohanta volna országát tömegpusztító fegyverek után kutatva.
Még egyszerűbben fogalmazva, ha olajban gazdag országok úgy határoznak, hogy dollár helyett egy másik valutában kívánnak kereskedni, azzal lecsökkentik a dollár iránti keresletet és veszélybe sodorják annak tartalékvaluta szerepét. Sok szakértő gondolja, hogy ez a dollár gyors halálához vezetne, amit ma már egyébként is csak az emberek hite tart életben. Az emberek hite egy olyan kormányban, amely évenként 1500 milliárd dolláros deficitet termel."
www.aranymagyarorszag.hu/hirek_befolyassal-visszafojtani-az-aranyat-_123
leponex 2011.11.21. 03:02:30
Lehet, hogy Huszein emiatt (is) lett likvidálva, de a 'bűnei' talán mégsem ezek voltak:(
Kadhafi elvtárs még érdekesebb eset, az utóbbi időkben majdhogynem a demokrácia hőse volt, ölelgette angol, francia meg olasz vezető politikus is, oszt valamiért mégse sikerült élve bíróság elé állítani. Elgondolni sem tudom, mi lehetett az oka.
***
Az államadósságnak nyilván nem az a lényege, hogy visszafizetik, hanem hogy a kamatok (és a részbeni törlesztéshez) aktuális fedezetére újabb hiteleket kelljen felvenni. Ha valaki lázadozna, rögvest kiderülhet, hogy bajban van, és mindjárt drágábban adósodhat még tovább.
Vagy az asztal lesz felborítva, vagy fogcsikorgatással megzenésített további önkéntes sanyargatás folytatódik, hogy 'hátha egyszer kinövekedjük'.
Azért lássuk be, nem egyszerű döntés.
Az utolsó 100 komment: