gréczyzsolt 2011.09.16. 06:28

Orbán betilt

Tragikomikus történetek esnek meg Magyarországgal. A méltán megvetett Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke, levelet írt a főnökének, a Fidesz elnökének, hogy lehessen elvenni Kossuth-díjat, ha valaki nem fogja be a száját, uram bocsá', baromságokat ír.

A miniszterelnök, mit sem törődve egyik tárcája vészjósló szakvéleményével, miszerint törvénytelen a bankok és magánszemélyek szerződésébe felülről belebeszélni, az abban leírtakat önkényesen átírni, mégis bejelent. Ezzel egyébként azonnal százmilliárdokat tol ki a hazánkban veszteglő pénzekből a határon túlra.

A nemzetközi sajtót Sztálin korszakára emlékezteti az itthoni világ, és a nagy rendszerváltó már ott tart, hogy tüntetést tilt be. Azt hiszi, annyira ostoba a magyar, hogy nem emlékszik a Kossuth tér 2006 őszi tönkrehugyozására, hogy addig innen nem megyünk haza, amíg "az az ember", aki engem le mert győzni, nem távozik. Aztán meg ugyanez az ember, akit a bíróság ezért garázdának minősített, elkérte a villáskulcsot Kontúr Páltól, hogy kordont bonthasson, mondván, neki, és a mendemonda szerint napi háromezer forinttal fizetett csőcseléknek joga van ott tüntetni - miután 30 millióért rendbe tették a Rákóczi-szobor környékét. Akkoriban egész nap bömbölt a hazaffyasch rock a hangszórókból, hogy odabent dolgozni nem lehetett. Amikor meg nekik nem tetszó döntést hoztak a képviselők az egészségpénztárak ügyében, akkor tettleg is bántalmaztak az országgyűlésből távozó képviselőket. Ez lett a Nemzeti Inzultáció.

Ha nem szabad a Kossuth téren tüntetni, mert életfogytig tartó fotókiállítást rendeznek, mi lesz, ha a nép Orbán Viktor palotájához indul? Nem kívánom, hogy ez megtörténjen, de ott aztán igazán nincs nagy forgalom. Vagy csak Gyurcsányéknak kell kibírni, hogy Satu bácsi hónapokon át ott posztol az épület előtt? (Aki amúgy időnként bekopogott Gyurcsányékhoz, vagy az Őrezdredhez, hogy nincs-e valami harapvivalójuk. Persze, volt. Illendően megköszönte, majd némán tovább tiltakozott a Gyurcsány-kormány ellen. Amikor a miniszterelnök távozott otthonról, még integetett is.)

 

 

A betiltás pedig hiábavaló: az "Orbán, takarodj!" nem megúszható. És minél inkább tömködik be a szelepet, anná nagyobb lesz a durranás. Érik az a százezres tömeg október 23-ára.

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr773230984

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Betiltották a szakszervezeti a tüntetést 2011.09.16. 17:05:32

A Fidesz eddig se finomkodott, amikor a jogállam ledarálásáról volt szó. Megcsonkították a rakoncátlankodó Alkotmánybíróságot, Szalai Annamária pedig a saját maga által alkotott rendeleteket hajthatja végre. Pár órája azonban a Pintér Sándor finom b...

Trackback: Cincinnatusok helyett Incinatusok 2011.09.16. 15:16:51

p { margin-bottom: 0.21cm; }Betiltották.   Alapjogot korlátoz a hatalom. Legutóbb ilyen feltűnően 1988-ban tette. (Meg 2006-ban is, ezt kár volna tagadni, de akkor nem előre tiltottak, hanem utólag vertek.) Az óvatos belügyér akkoriban is inkább a...

Trackback: Matolcsizmus: unortodox hülyeség vagy ortodox “okosság”? 2011.09.16. 14:18:57

Van az úgy, hogy az ember valami nagyon rosszat akar, hogy így kerülje el a még rosszabbat. Itt van rögtön ez a matolcsizmus, amelynek éppen most a devizahitelekről lett mondanivalója. De vajon miért?...

Trackback: Milyen demokráciában élünk? 2011.09.16. 10:11:55

Nevetségesnek és szánalmasnak tartom azokat kifogásokat, melyeket a szakszervezeti tüntetések ellen hoztak. Mondjuk ki őszintén: egyelőre betiltották őket, mert félnek. Félnek a rendbontástól, félnek a kezdődő „Orbán takarodj” uszításoktól,...

Trackback: Kézrátétel Photoshop Artista Verseny 2011.09.16. 08:38:28

Ezzel a névvel indított “pályázatot” az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért (ilyen nincs is) Facebook csoport. A kezdeményezés – több mint – sikeres, zseniálisabbnál zseniálisabb munkák érkeznek be....

Trackback: Kézrátétel Photoshop Artista Verseny 2011.09.16. 08:38:28

Ezzel a névvel indított “pályázatot” az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért (ilyen nincs is) Facebook csoport. A kezdeményezés – több mint – sikeres, zseniálisabbnál zseniálisabb munkák érkeznek be....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lajos0 2011.09.16. 08:20:39

Részemről eleve minden díjat és kitüntetést ostobaságnak tartok. Ezekkel az állam próbálja legitimálni magát, és úgy csinál mintha az állam feladata lenne a művészeti vagy tudományos teljesítmények rangsorolása. Ezt a Kertész nevű genetikust mondjuk nem ismerem.

A bankok valahogy nem próbáltak ilyen szerződéseket kötni nyugaton. Kemény büntetést kaptak volna. Itt a balkánon kiélhették magukat.

Demokráciában ott tüntetek ahol akarok, és az ellen ami ellen akarok. Ebben egyetértünk, bár tüntetésbetiltásban az előző néhány kormány is jeleskedett. Ráadásul ezek az össznépinek nevezett szakszervezetek, melyeket többnyire politikai kitartottak vezetnek 5000 embernél többet sosem tudtak igazán összetülkölni.

spontan · http://erdekessegek.info 2011.09.16. 09:17:41

Gréczy a baloldali Bayer Zsolt? Egyre inkább úgy tűnik.

Hanyi Istók 2011.09.16. 09:25:55

engem 9 éves koromban kizártak a kisdobos mozgalomból. az akkor elég ciki dolognak számított.
ma egyenesen menőzni tudok vele :)...

erről ennyit.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2011.09.16. 09:28:00

"A nemzetközi sajtót Sztálin korszakára emlékezteti az itthoni világ, és a nagy rendszerváltó már ott tart, hogy tüntetést tilt be."
Az Iraki háború ellen lett volna egy tüntetés annó, de betiltották. Emlékszik még valaki?

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.09.16. 09:28:43

Nem igazán értem a mondanivaló lényegét.

Úgy gondolod, hogy a baloldali fizetett hugyos csőcseléknek is joga van telehugyozni a Kossuth teret ?

Mert azt nyílván nem gondolod komolyan, hogy kedvenced ellen tüntetőket ledagradálhatod hugyos csőcselékként, miközben, a mumusod elleni résztvevőket a demokrácia megmentőjeként ábrázolod.

ursus artos 2011.09.16. 09:39:18

Az Orbán, takarodj! helyett találjatok ki valami eredetibbet! Nem kell ezt is plagizálni...

ursus artos 2011.09.16. 09:40:51

" és a mendemonda szerint napi háromezer forinttal fizetett csőcseléknek"
Ha már mendemonda akkor nagyobbat tessék írni, úgy húzósabb!

ursus artos 2011.09.16. 09:42:57

"Érik az a százezres tömeg október 23-ára."
Kétségtelen, hogy ez a ballibnek szép nagy előrelépés a korábbi négyszázötven főhöz képest. Legyetek vele boldogok...

csorsza 2011.09.16. 09:44:05

"A nemzetközi sajtót Sztálin korszakára emlékezteti az itthoni világ,"

Melyik nemzetközi sajtót, Zsoltika? Vihar a ti kis privát bilitekben.
Egyébként meg, ki nem szarja le a nemzetközi sajtót.

bájgúnár 2011.09.16. 09:44:31

Miért nehéz felfogni hogy a demokráciákben a 2/3 os győzelem is diktatúrává válhat?viszont amig 4 évente leszavazható a kormány addig DEMOKRÁCIA van és nem diktatúra méghe egyeseknek ez annak is tűnik.Tessenek mást választani 2014 ben.Feltéve ha a többség nem ezt a "diktatórikus" kormányt választja ismét.

alpaca 2011.09.16. 09:45:07

kocsmai sötétség ez a poszt, zsóti!

bájgúnár 2011.09.16. 09:46:21

@ursus artos:
Szerintem elírtad a számot.Jó lesz az ezres létszám is.

Rwindx 2011.09.16. 09:51:41

"és a mendemonda szerint napi háromezer forinttal fizetett csőcseléknek joga van ott tüntetni"

Hehe, átlag 8.000Ft az óránkénti munkadíjam, akivel kijártam neki hasonló. Volt kint egy ügyfelem is akinek éves szinten milliárdos forgalmú nagykereskedése van.

Jól jött mindannyiuknak ez a napi 3 lepedő. Ebből megvettük az aznapi tablettást 3 kiflit meg egy Magyar Nemzetet tudjunk mibe éjjel takarózni a híd alatt...

Egyébként én azt a mendemondát hallottam hogy aki gurcsány blogját írja az mindennap le is pippantja szerelme jeléül.

ladislaus 2011.09.16. 09:52:04

mivan? mit tol ki határon túlra? milyen pénzt? a 180-as visszatörlesztés esetén???

2011.09.16. 09:52:08

Zsolti, elírtad. Azt úgy kell írni, hogy száz, ezer.

csoko20 2011.09.16. 09:54:27

A Kossuth díjakat nagyrészt politikai alapon adták, pofára. Akkor miért gond, ha ugyanilyen alapon vissza is veszik?

Aki rajolni akar, az szerezzen Nobel díjat!

Rwindx 2011.09.16. 09:57:08

"A nemzetközi sajtót Sztálin korszakára emlékezteti az itthoni világ, és a nagy rendszerváltó már ott tart, hogy tüntetést tilt be."

A probléma az hogy ez esetben a sztálini korszak már 2004 óta tart ugyanis azóta több betiltott tüntetés utáni perben a bíróság elmarasztalta a rendőrséget hogy jogellenesen tiltott be azokat. Sok-sok milliónyi közpénzt kellett már emiatt kifizetni. Mendemondák szerint a betiltások személyesen gyurcsány utasítására történtek.

juliusbond 2011.09.16. 10:01:36

százezer nem olyan sok, lesz az még szerintem több is

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2011.09.16. 10:04:13

Javaslom, hogy ne csak a Kossuth díjakat vonják vissza, hanem a közüzemieket is!
Utóbbiból többem van... ;-)
Ja, és Frady Endre for President! :
fradyendre.blogspot.com/2010/06/frady-for-president.html
fradyendre.blogspot.com/2010/06/frady-for-butapest.html
:)

lac1 2011.09.16. 10:07:05

Gréczy,

az a baj, hogy ha ÉN vagy egy hozzám hasonló hasonló "baromságot" ír vélemény formájában a zsidókról, a hollókosztról, esetleg vitatom a 6 milliós számot, akkor valószínűleg neked is, és még sok-sok ember másképp ítéli meg ezt. Hát ezért légy szíves ne próbálj minket - vagy akárkit - hülyének nézni, vagy éppen elbagatellizálni ezt.

Clear-water 2011.09.16. 10:07:09

@bájgúnár:
Nem. A demokratikus választás nem királyválasztás 4 évre, és 4 évente.
Mint ahogy 4 éve az akkor a műltja miatt még úgy ahogy tisztelt Orbán megfogalmazta. Ha a kormány lenullázza a legitimitását, akkor az a kormány mehet.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2011.09.16. 10:11:06

@Clear-water: Ha a nagy többség úgy dönt, nem pedig néhány csalódott ex-szdszes meg maszopos nyugger... :)

Hülyéző 2011.09.16. 10:14:51

Ez az egyik legszórakoztatóbb blog. Néhol beteges, ritkán vicces, de végül is szórakoztató. Egy gondom van, félek minél többet olvasom, annál inkább érik bennem a meggyőződés, hogy hova tegyem az X-et 2014-ben.
Minden írásod egy vádbeszéd, egy kórtörténet a bal-"liberális" oldal ellen.
Folytasd csak!

high up! 2011.09.16. 10:14:55

greci, ki is mondta Öszödön a büdös megélhetési prolinak, hogy "Lesznek tüntetések. lesznek. na és? Majd megunják és hazamennek"

Így járnak majd most a ti zombijaitok. Megint országos sztrájkot szerveztek mint 1 hete, megint eljön rá az az 1.500 fös marha, aztán ha megunják hazamennek.

KÖZEBEN A JOBBIK A KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁSBAN ELÖZI A MASZOPOT!

AZ ELLENZÉK ÚJ VEZÉRE: VONA!!!

egerészölyv 2011.09.16. 10:16:06

Greci!

Ne égesd már magad, mint valami indiszponált titkosszolga (Megyesi Guszti kifejezésével)... A "nemzetközi sajtót" egyre kevésbé tudják megdolgozni a marcsik és a bélák, ez a ti nagy bánatotok, a Wikileaks is kihozta, hogy Fletó már hiába kilincsel a követségeken Magyarország tönkretételéért...
Mi az, hol marad a nyurga szemüveges "legőszintébb igazságbeszéde"? Miért vetted le a napirendről?
:)

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 10:16:44

ORBÁN EGY BŰNÖZŐ--aki ilyet mond: hogy megtanulta, hogy akinek alkalma van a riválisát ellenfelét megölni az ne habozzon...és Gyurcsányt szeretné inkább halva látni mint sebesülten--- AZ EGY ROHADÉK BŰNÖZŐ, S NEM EMBER HANEM AZ EMBEREK SALAKJA..AZAZ SZAR EMBER!!!!!!!
El kell kergetni de még az országból is NEMCSAK A PARLAMENTBŐL és minden intézkedését egy tollvonással megszüntetni, megsemmisíteni és szarni a 2/3 os törvényeire

Mike36 2011.09.16. 10:17:18

tüntetni csak akkor szabad, ha mi tüntetünk

ez a miniDuce hitvallása

egerészölyv 2011.09.16. 10:18:33

@Trompf: és a mendemondagyártó greci visszahivatkozik a mendemondákra, mint weyerbéla...

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 10:18:53

Kasz , kap , és furkósbot--és INDULJ DEMOKRÁCIÁT FÉLTŐ MAGYAR----
Most az igazi Magyrrok harcolhatnak a Nemzeti Szarok ellen!!!!!!

Mert én akkor vagyok Magyar amikor akarok nem amikor a Nemzeti Hazug Rohadék , Bűnöző , Bolond törpe és bandája KINEVEZ!!!!!!

Mike36 2011.09.16. 10:18:58

@Trompf: egyértelműen kiderült, hogy a fityisz fizetett a Kossuth téren élőknek

egerészölyv 2011.09.16. 10:19:34

@doggfather: grecinek nincs humora, a többi stimmel. Bár lehet, hogy magyar a rendszámtáblája.

aha, persze 2011.09.16. 10:19:44

"...lehessen elvenni Kossuth-díjat, ha valaki nem fogja be a száját, uram bocsá', baromságokat ír."

Magyar szidása: száj be nem fogása, baromság írása.
Cigány szidása: rasszizmus, üldözés.
Zsidó szidása: antiszemitizmus, nácizmus.

Már egyre kevesebben dőlnek be ennek, úgyhogy javaslom, nyomjátok ezt tovább, életetek végéig.

egerészölyv 2011.09.16. 10:20:15

@Mike36: komoly? Forrás? "Mindenkitudja"? "Napnálvilágosabb"? :DDD

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 10:20:25

Orbán egy új osztályt épít magának---ZÁRTOSZTÁLYT :DDD

Mike36 2011.09.16. 10:21:19

@lac1: talán nem vitathatod? de
max mások meg lenáciznak, de nekik meg ez esik jól

fidzsi 2011.09.16. 10:21:47

Kedves Gréczy Úr! Fidesz szavazóként ugyan de mélységesen egyetértek azzal hogy regnáló kormány sérelmesnek tartott tevékenysége ellen lehessen tiltakozni. Jómagam is sokszor voltam a Kossuth téren kedves munkaadója ellen tüntetve.Annyit azért megjegyeznék, hogy a "hugyos" garnitúra, a metró kijárattal szemben,mindig jól elkülönült tőlünk, nem kis örömünkre. létszámban is /pár tucat/ elhanyagolható volt hozzánk képest. Ugyanakkor az esti híradókban valahogy úgy objektívezték a teret, mintha ezekből állna a tömeg. Biztos véletlenek voltak ezek a dolgok, spongyát rá. Még egy apróság. Az előző, igazi európéer kormány negatív intézkedései ellen mindig csak a gaz Fidesz bérenc Gaskó féle szakszervezet és a többi protofasiszta /milyen művelt vagyok, júj/ szervezet tiltakozott, tüntetett. Az igazi demokrata érdekvédők, Borsik, stb. stb. európéer módon hallgattak. Szerintem tudták, hogy majd az /Isten mentsen tőle/ pszeudó-nácifasiszta Fidesz kormányhoz/ra kell tartalékolni az erőt. Sikerült. Nem veszi észre a balga tömeg, hogy éjszakánként a Fideszávó-nkvd sötétített üvegű kocsijai cirkálnak Bp. utcáin, békésen sétáló demokratákat begyűjtve. S immár/on a legnagyobb demokrata, a magyar Dimitrov-Ciceró ott van a célkeresztben. De szerveződik a nemzetközi igazak tiltakozása és az új HitlerSztálin csúfos bukását sejdíteti elő. A Fidesz-bérenc droidok, nácik és nácicák világa leáldozik, szöges ellentétben a lánglelkű Nagy Kombinátoréval, minden igaz demokrata példa-és álomképével. Előre!!!!!

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 10:21:50

Hiába tiltja be a rendőrség (Orbán parancsra)..Polgári engedetlenség lesz,ha kell kordonbontás oszt jónapot.

Kedves Rendőr- és Fegyveres Őr sorstársaink!

NE HAJTSÁTOK VÉGRE FŐNÖKEITEK PARANCSÁT!
Polgári engedetlenséget fogunk végrehajtani.
NE ÁLLÍTSATOK MEG SENKIT!

Nem lehet célunk a fegyveres konfliktusig való elfajulása a történteknek, de igen is célunk a diktátor elzavarása!
Ez a TI ÉRDEKEITEK IS!

Ne védjétek azt, aki nyomorba akarja dönteni az Országot.
Ezt minden demokratikus embernek MEG KELL ÉRTENIE!

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 10:23:08

@fidzsi: Orbán Causcescu sorsára fog jutni...

Mike36 2011.09.16. 10:23:13

@Nemzeti na kicsinyég elszállt veled a ló :)

károgó varjú 2011.09.16. 10:24:25

@Frady Endre: a közüzemi dijakat is. ezen felnyeritettem a mitingen...
muhahaa

Mike36 2011.09.16. 10:24:34

@egerészölyv: 2009 június 28-án magad írtad

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 10:24:54

Most már mindenki csak arra gondoljon amit Orbán mondott:
AKINEK LEHETŐSÉGE VAN A RIVÁLISÁT, ELLENFELÉT MEGGYILKOLNI AZ NE HABOZZON. Ő is megtanulta ezt, azt mondta . HÁT MI IS MEGTANULJUK ÉS ESZÜNKBE VÉSSÜK ÉS ÚGY CSELEKSZÜNK !!!!!!!!
Cselekedjünk!

Mike36 2011.09.16. 10:26:06

@fidzsi: szal odahugyoztál te is, de most meg letagadod, hogy nem :D

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 10:26:07

az "ima" egyre aktuálisabb, közeleg a valóra váltás:

Mi Orbán(at)unk, ki vagy a Parlamentben,
szüntettessék meg a te neved,
lázadjon már fel a te országod,
és töröltessék el a te akaratod
miképpen a T. Házban, azonképpen itt a földön is.
Mindennapi kenyerünket ne herdáld tovább,
és már megbocsáss, de mi nem tudunk neked megbocsátani.
Ne vígy minket az államcsődbe, és szabadíts meg magadtól.
Mert nem tied az ország, csak a hatalom, dicsőség nélkül,
és remélhetőleg az sem soká már.
Ámen..

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 10:27:03

ÁLLÍTSÁTOK MEG ARTURÓ UIT.!!!!!!AZAZ A TÚRÓ VIKT !!!!!

egerészölyv 2011.09.16. 10:27:11

@Clear-water: és ki mondja meg, hogy lenullázta a legitimitását? Vásárhelyi Mária? A "nemzetközi sajtó"? Greci? A kertészek? Marha demokratikus!

lajos0 2011.09.16. 10:28:55

@csoko20: Azért az már önmagában is vicces mikor az állam úgy csinál, mintha értene a művészethez. De a Nobel-díjról sem gondolok túl nagyot, főleg Nobel-békedíjról, amit előszeretettel osztogatnak tömeggyilkosoknak és terroristáknak is.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.16. 10:29:25

Ezek a fijjug sokkal ügyesebbek, mint a Gyurcsányi kupleráj. Itt nem lesz tüntetés, mert a jog lecsap. Ha meg nincs rá paragrafus, akkor csinálnak.

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 10:29:32

Ez már nem Párt harc . A Fidesz az nem Párt hanem egy Bűnbanda , Fidesz BT. a Magyar Nép ellen dolgozik...csak a felső tízezernek osztogat .....és a seggnyalóinak alamizsnát osztogat az adófizetők pénzéből ...
Szept.29 től tüntetések, sztrájkok, s még ki tudja mi lehet?...:)Nagygyűlés okt.1 én Budapesten. Mindenki jöjjön Pestre!!!!!!!!!
Hiába nem engedélyezte a Rendőrség, Polgári engedetlenség lesz... ( a szabadnapos rendőrök is tüntetnek)...." "kordont bontunk és az ügyvédek majd rendbe hozzák Oszt jó napot"---ahogy a kis alcsúti suttyó Szarjankó mondta:)

pandacsökiboborján 2011.09.16. 10:29:35

Helló Gréczy

mai hír,hogy a bíróság szerint törvénytelen a bankok részéről az egyoldalú szerződésmódosítás. Állítólag ti vagytok a baloldaliak,de már megint a kibaszott bankokért nyavajogtok.
ja és mielőtt elfelejteném: a qrva anyád Gréczy et.

egerészölyv 2011.09.16. 10:29:58

@Nemzeti nagy nulla: vonyítasz, mint akinek Kertész a tyúkszemére lépett? :)

Mike36 2011.09.16. 10:30:27

@Nemzeti nagy nulla: jaj ne legyél már ideges :)

csak kiabálj itt a fülembe :D

egerészölyv 2011.09.16. 10:30:47

@Mike36: rosszul emlékszel. A nyurga szemüveges volt a nagy tiltogató.

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 10:30:58

Orbán nem is cáfolta, hogy milyen " gyilkos2 kijelentést tett diplomaták alőtt.... mert akkor odatették volna neki az amerikai követség jelentését amit több diplomata előtt mondott a kis rohadék, még nagyobb égés lett volna. A Wikileads az leközöltette..minden újságban Európában is lehetett olvasni ( kivéve a fidesz sajtóban nem ..kussoltak róla)heheheh

lac1 2011.09.16. 10:31:15

@Mike36:

Most nem rólam, egy senkiről van szó, én úgy gondoltam, ha valami közéleti személyiség lennék...

Mad Mind 2011.09.16. 10:31:26

@fidzsi:
Tényleg ott voltál hetekig? Dolgozni azt smafu? Miből éltél? Miből élt a családod?

DillingerEscapePlan 2011.09.16. 10:31:42

@Nemzeti nagy nulla: emberek megölésére buzdítasz gyurcsánymajma? már hívom is a szerkesztőséget..

s 2011.09.16. 10:32:05

OK. Nem szeretném lopni az időt, nincs annyi. Az elmúlt évek kormányainak bűnlajstroma - a teljesség igénye nélkül:

gyurcsány: sikkasztás, hűtlen, kezelés, hazaárulás

orbán: zsarolás, bennfentes kereskedés, hazaárulás

Akinek pénze van, tegye a következőt. Délszláv háborúból maradt AK-47 típusú géppisztolyok vásárlása, bármilyen lőfegyver házi előállítása fémmunkás ismerősökkel. Robbanóanyagok, lőszerek beszerzése.

Elemi kötelessége ma minden igaz, hazáját és jövőjét féltő embernek a hatalmi elit akár erőszakkal történő eltávolítása is. Fontos azt is megérteni, hogy az előző (MSZP) és a mostani (FIDESZ) kormányok lényegük szerint nem külöböznek egymástól, céljuk a hatalom megszerzése, megtartása és egyéni céljaikra való felhasználása. Elég látni azt, ahogy a szakszervezetek által meghirdetett tüntetést közlekedési okokra hivatkozva megpróbálják akadályozni.
Az országunk érdekeivel mit sem törödő, hazánkat végső romlásba taszító, egyéni gazdagodásukat lekiismeretlenül, gátlástalanul előmozdító hatalom sorsa. HALÁL.

Ezt a felhívást a cenzúra miatt nem tudom majd megismételni annyiszor, ahányszor az szükséges volna, de aki olvassa és érti, adja tovább. Éljen Magyarország.

"Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!"

Mike36 2011.09.16. 10:32:38

@TrueY: én azt sem értem, hogyha Gyurcsókék tettek volna ilyet, a fijjúk habzó szájjal óbégattak volna, de ez az impotens maszop nem csinál semmit

Clear-water 2011.09.16. 10:33:04

@egerészölyv:

"és ki mondja meg, hogy lenullázta a legitimitását? "

Nézd, mindenki tudta, érezte, mikor Gyurcsány mögött megfagyott a levegő. Nem kell ide erős ember, aki megmondja a tutit. Már senki sem bízott benne, saját munkatársai elpártoltak tőle. Volt kihez: Orbánhoz.

Most nincs alternatíva. Orbán vagy/és az özönvíz, ami ugye azért nem zárja ki az utóbbit sajnos. Nagyon nem.
De éppen ezért nagyobb most az összezárás Orbán mögött. Ezét nem jelenthető ki, hogy Orbán lenullázta volna magát.

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 10:33:09

és még ezt a kis rohadék alcsúti , bűnöző gyilkos hajlamú sutyerákot éljenezték a fidesz támogatók???????El kéne gondolkodni...!!!!!!!!!

igaz Chausescut, Sztálint, Sadamot, Hitlert, is éljenezték és hova jutottak? mi lett velük?

Mad Mind 2011.09.16. 10:33:10

@egerészölyv:
Mindkettőnek a Parlamenten kívül lenne a helye. Kisztitkárokkal, meg mszmpsekkel van tele mindkét oldal.

Mike36 2011.09.16. 10:33:40

@egerészölyv: nemis, ellenben a patás orbán, na neki már a szeme sem állt jól 89-ben

LumPool 2011.09.16. 10:34:34

A művész vagy mondjuk úgy aggyal alkotó azt mond, ír amit akar, ez valaha alapvető emberi jog volt. Eltusolták, harcoltak érte, és királyok feje hullott miatta. S most megint az a korszak érkezik el, ahol ha véleményed van, azt a konyhában mond el, ott írd ki magad, szavald el a versed.
HA József Attilának szabad volt egyik versében (Világosítsd föl) "fasiszta kommunizmusról" írnia s még nagy költőnek számított Kádár idejében is, akkor miért ne férne ide Kertész agymenése is. El olvastuk, homlok ráncoltunk és mivel hülyeség eltűnik.
A gond, hogy már államvezetői szinten ítélnek, hamarosan könyvet égetnek, és elvernek... Szép demokratikus fasizmus alakul.

Mike36 2011.09.16. 10:34:47

@pandacsökiboborján: nálunk hogy van az, hogy a jobboldaliak a komcsik?

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 10:35:09

@DillingerEscapePlan: hahahaha..csak teljesítem amit Orbán mondott" ha alkalmad van megölni ellenfeledet...stb. stb...gyere csak..hívd a szerkesztőséget, de magát a kis szarost is hívhatod....könnyebb lesz teljesíteni amit Ő kinyilatkoztatott---"az alkalmat" ki kell használni": hehehe

irógép 2011.09.16. 10:35:49

Ez a blog az igazi tragikomédia!

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 10:36:13

a Fidesz banditák is el lesznek számoltatva...Orbán csak ezért a két kijelentésért " felfüggesztést" fog kapni...(valahová jó magasra)

Mike36 2011.09.16. 10:36:49

@s: ha jól értem, te most bűncselekmény elkövetésére buzdítasz bennünket?

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 10:37:59

na wc-re kell mennem ..szarni:))))...megyek is kiteszem a Fideszt!

Mike36 2011.09.16. 10:38:05

@Nemzeti nagy nulla: ebben egyetértünk
ha elkezdik ezt a kis sitteléses technikát, akkor ők is ott fognak megrohadni, és nem csak holmi telekügyletz miatt

DillingerEscapePlan 2011.09.16. 10:38:46

@Nemzeti nagy nulla: ti gyurcsánycsicskák teljesen megkergültetek mióta a patkánynak elvették a mentelmi jogát :) jó látni ezt :D

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 10:39:33

@Mike36: Csak Orbán Istened és parancsolód javaslatát hajtom végre...persze ha " alkalmam van":))))

fidzsi 2011.09.16. 10:41:43

@Mike36: Látom kedves kommtársam, szorgalmasan nézted a Híradót. Tudod én balga droid elismerem a másik fél jogát a tüntetéshez, és sérelmezem ha ebben korlátozzák/Voltaire után szabadon/ Ellentétben veled, aki jó okkal feltételezi, hogy az ellen oldal mi más is lehetne, mint hugyosjózsik gyülekezete,ahogy azt a Tv-k oly szemléletesen mutatták. Lenyűgöztél felvilágosultságoddal. További kellemes napot. Üdvözletem. Fidzsi.

egerészölyv 2011.09.16. 10:41:45

@LumPool: "A művész vagy mondjuk úgy aggyal alkotó azt mond, ír amit akar, ez valaha alapvető emberi jog volt" - mikor, te demagóg?

DillingerEscapePlan 2011.09.16. 10:41:55

@Nemzeti nagy nulla: az elmeháborodottság tipikus tünetei észlelhetőek rajtad :D nem zártosztályról netezel véletlenül?

Delinquent 2011.09.16. 10:42:15

@Nemzeti nagy nulla: Miert orditasz? hulye vagy? Hany eves vagy?

Kar hogy egyesek Gyurcsanyt probaljak beallitani a baloldal egyetlen potencialis megmentojenek. Sajnos amig o a szinen van addig nehezen fog kialakulni egy normalis baloldal. Azt meg Greczi ur sem gondolhatja komolyan hogy ezt az utat kell jarni? Ha most visszavonulna talan 2014re kialakulna valami.

Mike36 2011.09.16. 10:42:25

@egerészölyv: voltak idők amikor igen

véleményszabadság mond neked valamit?

pandacsökiboborján 2011.09.16. 10:42:36

@Mike36: úgy,hogy a magyarok hülyék és tájékozatlanok,nem ismernek fel az egyszerű összefüggéseket és sok populizmussal lehet 2/3-ot szerezni. De ez a fasszopó Gréczy és gittegylete még ehhez is hülye,így mennek a levesbe. A Jobbik már régen lehagyta őket.

egerészölyv 2011.09.16. 10:45:20

@Mike36: nem válaszoltál, pótdemagóg Ersatz.

Mike36 2011.09.16. 10:46:44

@fidzsi: én és Hiradó? Utoljára akkor néztem amikor a hajlongós ember vezette, de az is a Hét volt. Te írtad a hugyosjózsikat, szal ez a hirtelen én de nem is bizonyítgatása gyanús
olyan mint amikor a a szülőt a gyereke azzal fogadja amikor ahzaért: nem csináltam semmi rosszat

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2011.09.16. 10:52:33

hehehe jot rohogtem:)
meghogy a magyar, mint lazado, vagy akar csak tunteto?
uljetek csak es sajnaljatok magatokat...

VT Man 2011.09.16. 10:52:41

Ez az évszázad vicce, ahogy Gréczy és az MSZP próbál a tüntetések mellett érvelni.

Pont azok, akik "műveleti területté" nyilvánították a Kossuth teret, és lezárták a tüntetők elől. Emellett folyamatosan tüntetéseket tiltottak be, azzal, hogy akadályozná a forgalmat.

Baloldaliak, nem kellene most egy kis önvizsgálat?

Eddig jó volt betiltani a tüntetéseket, most bezzeg milyen nagy bűn?

Visszanyal a fagyi?

A rendőrök is jól megszivatták magukat. Ártatlanokat vertek, feleslegesen aggresszívak voltak, most pedig a társadalomtól kérnek támogatást, hogy nyugdíjba mehessenek 40 évesen.
Miért, talán 41 évesen már nem tudjátok kilőni az emberek szemét?

VT Man 2011.09.16. 10:54:20

@Nemzeti nagy nulla:
"a Fidesz banditák is el lesznek számoltatva..."

Túl sok scifit nézel, barátom!

Rengeteg korrupciós ügy volt (Strabag, stb.), de senki se ment börtönbe, és még csak le se mondott.

Lófaxt lesz itt elszámoltatás!

Mrs.Columbo 2011.09.16. 10:55:21

"Érik az a százezres tömeg október 23-ára."

Hát igen, csak kár, hogy mind tapsolni meg éljenezni fog neki.

nullanullahét 2011.09.16. 10:56:45

Nemzeti nagy nulla, te a Jobbiktól igazoltál át az MSZP-hez vagy saját agyhalott tenyészet vagy? Rád még azt se mondhatni, hogy tolod a párt szekerét, mert aki bizonytalankodik az csak elretten attól, hogy veled közösséget vállaljon. És még szeretitek úgy feltüntetni magatokat, mint az értelmiségiek gyűjtőpártja. Elvtárs, szánalmas amit itt előadsz!

Gréczy legalább próbál érvelni a maga butuska módján. Igaz, a diktatúra alatt nem volt problémája a tüntetések és tiltakozások betiltása, de hát mit várhatnánk egy olyantól, aki még az igazság (öszödi) beszéd után is kiáll a nyurga szemüveges mellett.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2011.09.16. 10:57:24

Most akciós a térkő!
http://www.bauhaus.hu/index.php?id=highlights18&tx_bahagsimpleproducts_pi1[productId]=22928&cHash=589e01a3fc

Érdemes beruházni pár darabot az őszre!

DillingerEscapePlan 2011.09.16. 11:04:26

@STX Joe: a baloldaliaknak az önvizsgálat sosem volt az erőssége :D

egerészölyv 2011.09.16. 11:05:33

@B.Flóra: "Érik az a százezres tömeg október 23-ára."

Érik a'! Érik a'!

fidzsi 2011.09.16. 11:06:03

@Mad Mind: Barátom, du. 1/6h-tól váltott az asszony bótocskámban. Bocs, hogy így szerveztem. Most az alkalmazottak biztos csak egyször mennek ki hetente. Drukkolok mindenkori tüntetőknek. Ez a demo. vagy már öregen tejjesen hülye vagyok. Ez is egy opció. Üdv. Fidzsi.

s 2011.09.16. 11:07:05

@Mike36: Olvastad, de nem értetted. Én a bűnözés megállítására hívtalak fel.

bájgúnár 2011.09.16. 11:17:21

@Clear-water: Kinek a szemében?
A többség tudtommal még nem mozgolódik,nem tiltakozik,Csupán az Orbán fóbiások azok akik többségnek képzelik magukat!Választásokig tessenek várni!Mi is vártunk Fletó és a liberális bagázs leváltására a választásokig.Nekünk meg ők nemtetszettek.Dehát a demokrácia ilyen és nemcsak addig tart míg én személyesen egyetértek bizonyos döntéseivel.A többség akarat érvényesűl még akkor is ha azzal sokan nem értenek egyet.Tessenek várni és megerősödni,sokakat meggyőzni igazukról hogy 2014 ben nyerni tudjanak.Ennyi az egész!

excopp 2011.09.16. 11:20:00

@lajos0:
- igen, én is úgy gondolom, hogy úgy kell élned, nehogy kitüntessenek
- amúgy az írás (KÁ-é) bebizonyítja azt, hogy az infantilizmus nem korlátozódik a politikusokra, sajnos
- amúgy az író egész jól "eldagonyázott a [kádári]diktatúra pocsolyájában..."

kissé OFF:
- GYF pedig jobban tenné, ha (már lejárt szavatosságú) kommunikációs tanácsadóját egy jó ügyvédre cserélné...

perrymason 2011.09.16. 11:20:39

Gréczy és többi balos! Ha valaki elmegy szavazni, akkor annak tisztában kell lennie a feltételekkel, szabályokkal... Vagyis a 20 év alatt benne volt a a pakliban, hogy valamelyik párt 2/3-ot ér el. Tisztában kéne lenni az általatok nagyon kedvelt alkotmánnyal, legalább minimális szinten mielőtt berakjátok az x-et 4 évente. Mert a "játékszabályt", ami akkor érvényben volt Alkotmánynak hívják, 1949.XX.tv-nek, amit Ti visszasírtok! Lehet szidni a kormányt, én is szoktam, de diktatúrának nevezni túlzás és tájékozatlanságra vall.

LumPool 2011.09.16. 11:26:05

@s: Ezekre a szavakra ITT is szűrnek amit te ott fentebb használsz meg a nagy tesonál is.
Szóval már biztos valaki figyel :D

Clear-water 2011.09.16. 11:28:28

Egyetértek a gondolatmeneteddel. A többség választotta, ezért most azt eszik a menüről, amit választottak.
Nincs is gond ezzel.

A probléma akkor és ott kezdődik, ha a kormány
- intézkedéseivel akadályozza a jövőbeli szabad választásokat (tehát, hogy még többség esetén se lehessen leváltani)
- intézkedéseivel a jövőbeli kormány múködését lehetetleníti, gondolok itt az adótörvényekre
- a mindenkori sajtószabadságot, a gondolatok áramlását akadályozza, vagyis, hogy az kritikus hangok ne jussanak el szabadon mindenkihez
- ne akadályozza az érdekeiben sértett érdekcsoportokat (esetleg többséget) a kulturált tiltakozásban.

Ilyen intézkedésekre senkinek, sem a bal, sem a jobboldali kormányoknak nincs joga. Sem ma, sem a jövőben. Aki ez ellen tiltakozik, az nemcsak amiatt tiltakozik, hogy a mostani kormány ne tehesse meg, hanem azon is, hogy esetleg egy jobbik, vagy szocialista/kommunista kormány ne tehesse meg.

Üdv

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.09.16. 11:29:09

"törvénytelen a bankok és magánszemélyek szerződésébe felülről belebeszélni, az abban leírtakat önkényesen átírni, mégis bejelent. Ezzel egyébként azonnal százmilliárdokat tol ki a hazánkban veszteglő pénzekből a határon túlra."

Ez miből jött ki szerelmetes fletófil?

ter123 2011.09.16. 11:29:12

"Érik az a százezres tömeg október 23-ára."

Aznapra időzítik majd Gyurcsány őrizetbe vételét. Az utcát elözönli majd az ünneplő tömeg:-)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.09.16. 11:30:30

Kertész nem pusztán baromságokat írt, hanem megsértette annak a hazának a polgárait, akitől a díját kapta. Kb. nemzetárulást vitt végbe genetikát emlegető náci kitételével.

egerészölyv 2011.09.16. 11:31:13

Kedves Index!

Tudom, hogy mostanában nem lehet beszélni veletek, mert aláfeküdtetek Orbánnak, a felcsúti arany törpemajmocskának, mégis hadd hívjam fel sz. figyelmeteket egy megfigyelésemre.
Gréczy színvonala sosem szárnyalt, mostanában azonban hihetetlenül alászállt.
Ezért arra kérlek benneteket, soha többé ne szerepeltessétek a főlapon.
Menni fog a lap a Táncsics pénze nélkül is, higgyétek el.

egerészölyv 2011.09.16. 11:32:57

@egerészölyv: "arany törpemajmocskának" - guglistáknak: pigmy marmoset.

2011.09.16. 11:42:52

Neked is eleged van az egymást követő harácsoló, dilettáns kormányok teszetoszaságából?
Unod már, hogy mindenki le akarja nyomni a torkodon a hozzánemértésének árát különféle új adók és megszorítások formájában?
Te is úgy véled, hogy a befizetett adókból oktatást, gyógyászatot, rendőrséget kellene finanszírozni, nem Kósa és más fidesznyikek fantazmagóriáit?
Te is úgy véled, hogy a befizetett adókból oktatást, gyógyászatot, rendőrséget kellene finanszírozni, nem „adósmentést” csinálni?
Te is szeretnál mást is hallani abból a köztévéből, amit a Te adódon tartana fent, hogy a kormány a szent, a mindent-tudó, szeretnéd ha az ellenoldal is megfelelő teret kaphatna?
Te is szeretnéd, ha megélhetést biztosító nyugdíjat kapnál, amikor az aktív pályádtól visszavonulsz?
Netalán vannak elgondolásaid, ötleteid is?
Vannak hasonlóan gondolkodó ismerőseid, barátaid?
Írj egy emailt, „mert kell egy csapat” És hidd el, ezt a csapatot más nem fogja helyettünk megcsinálni.
sokadikut@gmail.com
Oszd meg, hogy ne uralkodhassanak feletted!

bigthereal 2011.09.16. 11:45:13

mi van zsótika, elgurult a gyógyszer?:)

Halihó 2011.09.16. 11:53:42

@malacz69 rezignált: "megsértette annak a hazának a polgárait, akitől a díját kapta. Kb. nemzetárulást vitt végbe genetikát emlegető náci kitételével.'

Te mondtál már rosszat a cigányokról? Mondjuk olyat, hogy lusták, lopnak, nem akarnak dolgozni stb.. ? Mert ha igen, akkor nemzetárulást vittél végbe.

szivatnakanyám 2011.09.16. 11:54:40

@Nemzeti nagy nulla: Előre bocsájtom idézetek következnek!

"Hitler támogatoi nagyon jól tudták, hogy amit a tömegeknek igér,"nemzetiszocialista forradalom" a nagybírtokok, nagykapitalisták elleni jelszavak csupán azért vannak, hogy a tömegek rászavazzanak.

Ő nyiltan igérte: ha hatalomra kerül, minden megváltozik. Hogy nem fogja többé figyelembe venni a versailles-i szerződéseket melyek gúzsba kötik Németországot. Hatalmas ipart telepít és munkát ad minden németnek.

Ezek csak szavak voltak ugyan, de amit a tömegek láttak, az számukra megnyerő volt. A Führer ebben a demokráciára hajló világban nem átallotta kijelenteni "Ein Volk, Ein Reich,, Ein Führer" /Egy a nép, Egy a birodalom, Egy a vezér/.

Ha nem is teljesen, de részben hamis az a beállítás mintha Hitler a tömegek akaratából, demokratikus választásokon nyerve jutott volna hatalomra abban az emlékezetes években. Mint láttuk, megközelítőleg a választópolgárok FELE szavazott rá akkor.

Pártfuncionáriusokkal tűzdelte meg a civil élet kulcsfontosságu vezetői állásait.Az egész sajtó az ő kezébe került a másik hatalmi ág, a törvényhozás szintén.
A párton keresztül ellenőrizni lehetett az államhatalom minden szekcióját,hatalmi szintjét, réfióját, területeit. A közigazgatástól a hadseregig, a rendörségtől a sajtóig, egyszóval mindent.

Így lett teljes sz uralom.
"Mi leszünk az új kor az újfajta emberek lovagjai. AZ ELIT"

Hitler elérte,-az állampárt létrehozta a pártállamot, mindezt néhány hónap alatt.

Idézetek befejezve.

bigthereal 2011.09.16. 11:55:38

@Halihó: te cigány nemzetben élsz?

magánemberként bárki mondhat bármit, de ha magas állami kitüntetést kap, akkor az kötelezettségekkel is jár. pl. azzal, hogy a saját nemzetét nem hulladékozza le valaki.

2011.09.16. 11:59:13

Mostanában sokszor elfilózok azon, hogy vajon az "Öregem", aki '56-os tettei miatt kényszerült elhagyni hazáját, vajon most mit mondana.
Vajon most is azt tenné, amit tett?
Vajon most is vállalná, hogy 26 évig nem láthatja családját?
Vajon most kire-kikre lőne?
Vajon ezért a megélhetési politikai elitért kockáztatná -e az életét?

Kötve hiszem, hogy mégegyszer megtenné ezért a hazug, zsivány, képmutató elitnek nevezett társaságért.
Hogy félreértés ne essék,ebbe a "megnevezésbe" minden eddigi parlamenti és parlamenten kivüli párt szerepel, vezetőikkel, a parlamenti képviselőkkel együtt.
Mert ezek többet ártottak az országnak, mint a 150 éves török megszállás, vagy a háború utáni szovjet "ideiglenes" itt tartózkodás.
És ha már börtönt emlegetnek egyesek, akkor jó volna a felelőségrevonást, ugy 1989-1990-ben megtörtént "elprivatizélt", ellopott és elkótyavetyélt állami tulajdon eltünésénél kezdeni.
Mert a "hatalommal való visszaélés",ott kezdődött.
Vagy netán valaki felhatalmazta az Antall-kormányt hogy nekikezdjen a "spontánprivatizációs" lopásnak?
Ha az akkori és minden utána következő kormányok vezetőit börtönbe zárják, akkor van rend .
De ha egyesek a csillagos eget eladhatják, ellophatják, vissza nem téritendő hitelek sokaságát veszik fel--és gondtalanul élnek mint " az uj elit", akkor itt valaki-valakik hazudnak!
Ha Gyurcsány bünös, akkor börtönbe vele!
De börtönbe kell zárni a többi zsiványt is vele együtt--pártra, nemre, beosztásra való tekintet nélkül! Mert ha Gyurcsány lopott, akkor lopott, loptak ám itt a többiek is rendesen!
Azért tart itt az ország--a bányászbéka segge alatt, ugy 50 méterre, mert a "gengszterváltásnak" nevezett katyvasz nem más mint az ellopott, összeharácsolt és szarér-hugyér elprivatizélt vagyonokat valahogy legalizálni kellett. Ez volt a sokat emlegetett és a politikai elit által támogatott és végrehajtott --"gengszterváltás".

Orbán a magyar nép ópiuma! 2011.09.16. 12:02:34

A birka magyarok még tüntetni sem tudnak, csak ha Orbán felhergeli a hülyéket.
De most Kim Viktor Szen van uralmon, így kuss van és kuss is lesz!

Orbán a magyar nép ópiuma! 2011.09.16. 12:03:30

Vagy mondhatnám azt is, hogy "az magyar nemzet" genetikailag alkalmatlan a tüntetésre, egy naplopó nép!

Várúr 2011.09.16. 12:03:45

Schmitt köztársasági elnök, nem a fidesz alelnöke. Nem egy díj visszavonatásáról írt a miniszterelnöknek, hanem annak jogi lehetőségét tudakolta (a díj most is visszavehető). Kertész Ákost nem a fidesz jelentette fel, hanem a Jobbik. A szakszervezeti tüntit a szűk Clark Ádám téren nem Orbán, hanem a rendőrség tiltotta be (lehet a bírósághoz fellebbezni). A tágas Kossuth téren hosszú évekre a tüntetést Gréczy főnöke, Furcsány tiltotta be. Bank és magánszemély előnytelen szerződését épp most ítélte el a szegedi bíróság. Orbán Viktornak nincs palotája (Furcsánynak van, azt is zsidóktól lopta felesége nagypapája). Röviden: a blog állításaiban szemernyi igazság sincs.
Gréczynek meg esze, tisztessége nincs.

midnight coder 2011.09.16. 12:07:06

@LumPool: Ja. Igazad van. Csak azt nem tudom, akkor Kertész hitsorosainak mi a bajuk a hasonló szellemben íródott Mein Kampffal ?

Nurrddin 2011.09.16. 12:07:58

gréczy fiam, ha beérik az a százezres tömeg, jobb ha nagy ívben kerülöd te és a bálványaid is...

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.16. 12:12:30

@Add_tovább: Nem! Ezek arányosan akadályozzák! ;)

Hogy mi az arány, azt én állapítom meg!

Kámasuka 2011.09.16. 12:13:36

Szokásos színvonaltalan, fröcsögő gyülöleposzt.

Gréczy, mielőtt olimpiai bajnokokat nevezel megvetettnek, töröld le a taknyod és próbálj lefutni 100 métert te hernyó...:D

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.09.16. 12:17:00

@BenFranklin: A KURVA aNYÁD A HERNYÓ aki szarni ment és te estél ki belőle!
Hogy ha alkalmam van és találkozom veled, akkor megöllek ( Orbán mondta...hogy h alkalma van valakinek az ellenségeit megölni ne tétovázzon) NEM FOGOK TÉTOVÁZNI. HOL MIKOR????

high up! 2011.09.16. 12:17:36

greci, neked nagyon elment az eszed. Október 23-án tényleg lesz 100 ezer ember, csak tudod azok titeket fognak keresni szerte Budapesten, hogy kardélre hányjanak a gazdiddal együtt.
Jó elöre meg kellene terveznetek azzal az 500 maszopos tüntetövel, hogy majd merre fussatok.

Egyébként annyira jó látni, ahogy naponta lemérhetö az agyatok bomlása. És ez még pár évig fog így folytatódni! gyúrtcsótány gazdi is abban az elmebajban fogja végezni 2014-ben, mint kádár 1989-ben. Ez a komcsik sorsa. Sztálin is elmebajos lett és mindenben csak az ellenséget látta, gazdi eftársad is pont itt tart.

Kámasuka 2011.09.16. 12:22:28

@high up!: Biztos olvasták hogy megelőzte őket a Jobbik is 'zt ez ilyen rángás a hullamerevség idején...

Alamio 2011.09.16. 12:29:43

"hogy nem emlékszik a Kossuth tér 2006 őszi tönkrehugyozására, hogy addig innen nem megyünk haza, amíg "az az ember", aki engem le mert győzni, nem távozik."

Wehheheheheheeee...

Remélem komolyan írtad, mert viccnek durva. Tényleg annyira hülyének nézed az olvasóidat, hogy ne tudjanak különbséget tenni egy naggyűlés, és az országház előtt tiltakozó civilek között? Lelki szemei előtt mindenkinek jelenjen meg amint Orbán ott várja Gyurcsányt hogy ordibálja hogy "takarodj!"
Ha ez magvan, vesse össze az emlékeivel.
Amúgy meg eldönthetnéd, hogy támogatod a tüntetéseket, vagy nem. Mert ahogy írod, azokat nem támogattad (tönkrehugyozás: ez Kuncze legrosszabb napjait idézi), ellenben na MOST aztán nagyon.
"Vérbeli demokrata" vagy.

2011.09.16. 12:31:20

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe: @high up!: Nem szabad eltérni a kormányzati kommunikáció szintjéről, ugye fiúk?

Mike36 2011.09.16. 12:32:23

@Halihó: ilyen is van, hogy nemzetárulás?

tehát ha én magyarként szidom a saját fajtámat akkor nemzetárulást követek el? felségárulás mikor lesz?

2011.09.16. 12:36:01

@Mike36: Talán ezzel? Orbán Viktor születésénél fogva alkalmatlan arra, hogy vezessen egy országot.

Mike36 2011.09.16. 12:39:28

@high up!: áh. szal jobbos progrom is lesz, hiszen ti annyira nyertetek, hogy mindenki másnak kuss van
igazi demokrata vagy, ha nem bírod még az sem elviselni, hogy 500 ember ellenetek tüntet
hű, ettől az 500 embertől nagyon kell ám félni, agyon kell verni mindet, hogy meglegyen a Nagy Nemzeti Egység

mennyivel vagy jobb egy SA legénynél? és te vagy magyar? pfej
gyáva féreg vagy, aki fél mindenkitől aki nem veled együtt béget a nyájban

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.09.16. 12:43:06

@Halihó:

"Te mondtál már rosszat a cigányokról? Mondjuk olyat, hogy lusták, lopnak, nem akarnak dolgozni stb.. ? Mert ha igen, akkor nemzetárulást vittél végbe."

Nehezemre esik, h eltitkoljam: jó nagy ostobaságot sikerült netre vetned, mert

1. Nem az van felróva Kertésznek, h mit mondott haveri körben a kocsma asztal mellet vagy saját otthonában,
2. Én nem vagyok híres, véleményformáló közszereplő,
3. Nem vagyok Kossuth-díjas és egyéb díjakkal kitüntetett,
4. És igen, még szűk társaságban sem mondtam olyat, h a cigányok genetikailag bűnözök.

Összefoglalva: hülye vagy, bocs!

CaaRoy 2011.09.16. 12:43:21

@fidzsi: Szívemből szóltál barátom!Én pl. minden alkalommal véresre karmolom magam amikor Feri bácsi szájára veszi a demokrata szót!A minap amint a parlament pulpitusán állva remegő szájjal sajnál(tat)ta magát, hát az milyen szívet melengető érzés volt. Eddig még nem sokat olvastam Feritől ,de „A börtönön éveim” című könyvét szerintem rojtosra olvasnám!Na további jó rettegést fiúk!!

Mike36 2011.09.16. 12:44:22

@high up!: ne komcsizz, komcsi! attól mert másokat lekomcsizol, attól még bizony komcsi vagy. mert nem attól lesz valaki komcsi, mert azt mondják rá, hanem attól amit beszél és amit tesz. És igazi komcsik bizony nem a piacpártiak, hanem a jobbos kommerek az államosításaikkal meg a piacellenességükkel meg a személyi kultuszukkal. Nem én raktam ki Gyurcsók képét a falra, hanem te építettél házioltárt Orbánnak.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.09.16. 12:46:41

@poszt

" Azt hiszi, annyira ostoba a magyar, hogy nem emlékszik a Kossuth tér 2006 őszi tönkrehugyozására"

Aki ennyit értett meg 2006. őszének Kossuth téri megmozdulásaiból, az nemcsak hülye, de olyan elképesztő módon nyalja a pápai gyerek ánuszát, h az Index címlapjára a posztját csak elrettentési céllal érdemes kitenni: lám, ennyire ostoba fajankók vannak gyurcsány ferenc köreiben.

high up! 2011.09.16. 12:58:35

@Mike36:

ja ja agyhalottkám, jól összeraktad a legújabb agysorvadásodat. Szóval a jobboldaliak a fasiszta komcsik.
Na de ha a jobbosok komcsik, akkor vajon a maszopos komcsik micsodák? Mengele-marxok a köbön?

Ja, és trenírozzatok csak a futásra törpeagyú komcsik, mert nem pogrom lesz október 23-án, csak a tömeg érdeklödni fog nálatok, hogy tetszik lenni ezen a szép napon? Látod, gyúrtcsótány maga is leírja a blogjában, hogy ö bizony treníroz. Nem veszi a törpe agyatok az üzenetét?

kéne 1 nick 2011.09.16. 12:58:54

"az "Orbán, takarodj!" nem megúszható"
Ahogy látom, a magyar nyelv meg "nem megtanulható" - ami elég ciki attól, aki magyar nyelven írásból él.

megfejtés:
nem úszható meg
nem tanulható meg
stb.

A műszaki hozzáértést nem is kérem számon, de a szelepet nem szokták betömködni, a szelep zár le ("tömköd be") valamilyen nyílást.

high up! 2011.09.16. 13:00:14

Hagyjátok már grecit ezzel a kérdéssel, hogy mikor hagyja abba. Amíg kitart a Táncsics Alapítványból lopott pénz, addig megdolgozik érte.

kéne 1 nick 2011.09.16. 13:00:48

@malacz69 rezignált:
Igazad van, az Orbán által fizetett focihuligán csőcselék + a Fekete Sereg nevű maffiahorda (a főnöke Orbán haverja) nem csak ennyit tett, felgyújtotta és kirabolta pl. a tévészékházat is.

high up! 2011.09.16. 13:01:28

Mire jött rá gyúrtcsánytáncsics a börtönben?
Hogy nem ö van bezárva, hanem az ajtó.

kéne 1 nick 2011.09.16. 13:02:20

@high up!:
A Fideszben mondjuk több egykori komcsi van, mint az MSZP-ben.
Kezdve Orbánnal és Kövérrel (KISZ-, illetve párttitkár múlt).

rókafogta 2011.09.16. 13:02:38

@Mike36: Szerintem egyszerűen csak beteg, aki kardélre akar hányni minden maszopost(ahogy ő nevezi a nem éjjel nappal Orbán szerszámán csüngőket ) igaz ő is könnyen maszopós lehet de az is lehet ,hogy holnapszopós lesz,csak ez nem jut el a megvezetett tudatáig.

Kámasuka 2011.09.16. 13:03:30

@Mike36: Nem jön nektek össze 500 ember az almásfüzitői kohászokkal együtt sem..:)

Kámasuka 2011.09.16. 13:06:25

@high up!: Én azt nem értem, hogy állítólag Fidesz közeli tulaja lett pár éve az Indexnek. Uj Péter most húzott el. Akkor ezek a blogok mit keresnek állandóan a címlapon?

Alamio 2011.09.16. 13:07:23

@Mike36: Az pogrom. Legalább írd helyesen a sületlenségeket.

hu.wikipedia.org/wiki/Pogrom

Kámasuka 2011.09.16. 13:08:20

@kéne 1 nick: Hát persze hogy több van, tulajdonképpen a Fidesz a kommunista párt...:DDDD

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.09.16. 13:09:39

@kéne 1 nick:

Hát öregem, amit írtál, ahhoz képest a néger segge lyuka világítórony a korom sötétben...

---------------------------------------

Hihetetlen, h a gyűlölettől elborult elmék mennyire primitíven, leegyszerűsítően és ostoba módon tudnak dolgokhoz közelíteni. Nekik akár példakép is lehet még Gréczy úr.

Betelgeuse-2 2011.09.16. 13:13:36

@s: OK, hogy nem szeretnéd lopni az időt. Ezt írtad egy sorban: "gyurcsány: sikkasztás, hűtlen, kezelés, hazaárulás"
Utána még írtál 21 sort. Írj légy szíves mondjuk 6 sort, amiben kifejted GGyzurcsány Ferenc miniszterelnökünk tényekkel alátámasztott, bizonyított bűnlajstromát.
Mikor és hol sikkasztott, mikor és hol és miben követett el hűtlen kezelést, valamint hazaárulást. Mondom, nem kell 21 sor: elég 6 is. esetleg elég hivatkoznod a jogerős bírósági ítélet határozatszámára, aztán majd én megkeresem az ítéletet magát. Köszönöm szépen előre is!

Betelgeuse-2 2011.09.16. 13:17:11

@malacz69 rezignált: Ezt írtad: "Aki ennyit értett meg 2006. őszének Kossuth téri megmozdulásaiból, az nemcsak hülye..."
Kifejtenéd akkor nekünk, tudatlanoknak, hogy mit is kell megértenünk a 2006 őszi Kossuth téri hugyos-megmozdulásokból? Miért is történt az? És miért is nem történik meg ugyanaz most?

kéne 1 nick 2011.09.16. 13:18:18

@malacz69 rezignált:
"Hihetetlen, h a gyűlölettől elborult elmék mennyire primitíven, leegyszerűsítően és ostoba módon tudnak dolgokhoz közelíteni."

Kiváló önjellemzés.
Bár esetedben az elmét azért megkérdőjelezném, talán a hasi idegdúc megfelelőbb kifejezés lenne.

rókafogta 2011.09.16. 13:19:01

@high up!: Úgy tűnik neked annyi közöd van az október 23 hoz, mint Makónak Jeruzsálemhez!Volna fogalmad róla, meg a Rákosi rendszerről, meg az utána következőről akkor az eső sorban kiabálnád:Orbán takarodj!

Alamio 2011.09.16. 13:20:21

@Betelgeuse-2: Te TÉNYLEG mentegeted Gyurcsányt?

Ezt írtad: "Aki ennyit értett meg 2006. őszének Kossuth téri megmozdulásaiból, az nemcsak hülye..."

Ha nem érted, kár magyarázni. A "hugyos megmozdulás" kifejezés meg téged minősít. Itt konkrétan Gréczy a tüntetések szabadságáról ír, erre benyögöd ezt. Nincs rá jobb szavam, ÖNGÓL.

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.09.16. 13:20:23

Szarjankók, mi lesz aki nem lakáscélra vette fel a frank hitel? Arra is vonatkozik ez a marhaság, blöff?

Autós hitelre is vonatkozik?

Itt az idő, mindenki az utcára!

Betelgeuse-2 2011.09.16. 13:20:52

@CaaRoy: Gyurcsány Ferenc miniszterlenök úr csodálatos beszédet mondott 2012.09.12-én késő este a Parlamentben. Orbán annyira nem volt bátor, hogy a helyszínen meghallgassa... Jellemző valahol ez is.
Én meg speciel akkor karmolom véresre magam, amikor Szíjj-ártó Megmondó Péter elkezdi a demagóg végetnemérő körmondatait, amiben olyan folyékonyan hazudik, mint a vízfolyás.

Betelgeuse-2 2011.09.16. 13:23:40

@Alamio: De, azért csak próbáld megmagyarázni. Nagyon gyenge retorikai fogás azzal élni, hogy hát úgysem értenéd, aki nem érzi, annak kár is, meg a többi gyengus érvelés.
Ez gyenge. Így már az ötödikes kislányom sem érvelhet magyarórán, mert leinti a tanárnő, hogy ne beszéljen mellé. Én szívesen tanulok az okosabbtól. Szóval kérlek foglald össze pár mondatban a 2006 őszi Kossuth téri szabadságharcosok felemelő, hazafias, nemzetmentő, aggódástól és hazaszeretettől teli megmozdulásainak lényegét. (Így már tetszik?)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.09.16. 13:23:47

@Betelgeuse-2: @kéne 1 nick:

Kis barátaim, én nem szoktam gyöngytyúkoknak trigonometrikus függvényeket magyarázni. Ha magatgoktól nem bírtátok feldolgozni az akkori történéseket a hírekből, akkor így utólag már esélyetek sincs.

De őrizzétek a lángot: jöttek a köcsög fidesznyikek, és két hugyozás között szétzúzták a tv-székházat, majd felgyújtották az autókat, és ismét a hugyozás.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.09.16. 13:25:21

@kéne 1 nick:

"A Fideszben mondjuk több egykori komcsi van"

Te ostoba széltoló, hát épp ezért hoztak olyan törvényt, ami a proliknak kedvezett, meg ezért tolják az egyházakat. Ezek ilyen fura komcsik, mi? Agyatlan barom.

Betelgeuse-2 2011.09.16. 13:28:39

@BenFranklin: Attól még, hogy valaki olimpiai bajnok volt 1972-ben, lehet még botcsinálta politikus, aki a végletekig elkötelezi magát egy erkölcstelen rezsim mellett...

Alamio 2011.09.16. 13:30:02

@Betelgeuse-2: Egyszeren nem vagy vevő a néplélektanra. Ezért mondom, hogy nem is lehet jól elmagyarzni neked.
Hiába ironizálsz, ez lepereg. @malacz69 rezignált: jól mondja: hidd csak azt, ami kényelmes. És próbálj nem elgondolkozni azon, hogy ami akkor volt, az most miért nincs.

Betelgeuse-2 2011.09.16. 13:31:39

@malacz69 rezignált: Nagyon gyenge érvelés, nagyon gyenge, nem méltó valakihez, aki állítólag ismeri (állítólag) a trigonometrikus függvényeket. Sajnálom, hogy ilyen egyszerű a gondolkodásod, és sajnálom, hogy a 2006-os Kossuth téri tüntetések értelmének lényegét te sem tudod összefoglalni. Kár. Kár érted.

Betelgeuse-2 2011.09.16. 13:34:01

@Alamio: Nem ironizálok. Komolyan mondom, hogy olyan baromságokkal, mint "nem vagy vevő a néplélektanra", nem lehet válaszolni arra a kérdésre, hogy ugyan már foglald össze 6 sorban, miért is volt a Kossuth téri happening. Hiéba írod, hogy lepereg rólad, aki olvassa az üzenetváltásainkat, annak számára teljesen egyértelmű, hogy kínosan mellébeszélsz, ergo fogalmad sincs a válaszról.

pástétom 2011.09.16. 13:36:40

@malacz69 rezignált: Márpedig a Kossuth téri tüntetés lényege ez volt: szarházi jobbbikos síkhülye csőcselék összehugyozta és összeszemetelte a gyepet, ami után talajcserére és új gyeptelepítésre volt szükség. Ha én kimegyek egy parkba és hugyozok, elvisz a rendőrség. De ha sokan csinálják ugyanezt és közben azt ordibálják, hogy "Gyurcsány, takarodj!", akkor az a rongálás (akkor még) szabálysértése helyett hazafias cselekmény és maradhatnak. Természetesen a kárrendezés költségeit sem fizettették meg velük utólagosan.

Kalóz Pepi 2011.09.16. 13:37:32

@jános515:

Végre egy értelmes ember, értelmes hozzászólással.
Minden szóval egyetértek.

A többiek viszont csak mocskolódnak, hülyeségeket írnak balról jobbra és vissza.
Szánalom.

jegesmedve 2011.09.16. 13:39:02

Ha elbizonytalanodom, hogy jó volt-e külföldre költöznöm, elég benéznem ide.
Atyaúristen...

popocatepetl 2011.09.16. 13:40:23

Szevasz Zsolti!

Legfeljebb a kurva anyád kapott 3000 ft-ot, bár ő valószínűleg csak chartaszarra megy ki.

vörösbor(de)minőségi 2011.09.16. 13:40:26

ugye nem lehetett ezt látni egyik hiradásban sem?ej mi lehet az oka..

www.youtube.com/watch?v=2YO01SHmPp8

popocatepetl 2011.09.16. 13:41:05

@Nemzeti nagy nulla: "a Fidesz banditák is el lesznek számoltatva...Orbán csak ezért a két kijelentésért " felfüggesztést" fog kapni...(valahová jó magasra) "

Igazi szép proli tervek.

popocatepetl 2011.09.16. 13:43:35

@Orbán a magyar nép ópiuma!: "Vagy mondhatnám azt is, hogy "az magyar nemzet" genetikailag alkalmatlan a tüntetésre, egy naplopó nép!
"

Nem-nem, csak a takony anyád az.

pástétom 2011.09.16. 13:43:57

@malacz69 rezignált:"hát épp ezért hoztak olyan törvényt, ami a proliknak kedvezett, meg ezért tolják az egyházakat. Ezek ilyen fura komcsik, mi? "

Igen, furcsa komcsik, de csak látszatra. Kereszténybolsevikok: bolsevizmus "népnemzetikeresztény" álcába maszkírozva. Magyar találmány: ilyen ideológiai eklektika a világon nincs még egy. Kiagyalója: Orbán és szűkebb köre.

vörösbor(de)minőségi 2011.09.16. 13:44:09

@jános515: ámen!!pontos korrekt megfogalmazás indulatok nélkül racionálisan.a többiek akik kurvaanyáznak az csak sima indulat és minuszos IQ.

tundrazuzmo (törölt) 2011.09.16. 13:44:32

Gréczy úr szokás szerint "bátor".
Nem meri leírni, hogy "Orbán, takarodj!", csak finomkodóan ennyit ír: az "Orbán, takarodj!" nem megúszható.

Nem kell nyuszinak lenni Gréczy úr, bátornak kell lenni. Amit Ön nem mer leírni, azt én leírom, nagy betűvel is:

Az ország érdekében cselekszik ORBÁN, TAKARODJ, ha nem értesz egyet!

ben2 2011.09.16. 13:44:35

Valaki szólhatna már a Zsoltinak a sajátjai közül, hogy amit ezen a blogon művel, az öngól. Mondjuk én jól szórakozom. :D

kapanyányi monyók 2011.09.16. 13:44:53

@malacz69 rezignált:
Akkor itt van neked és a többi 2bites aggyal rendelkező amnéziás fidesznyik birkának egy kis ízelítő:

Stumpf István :MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök,
Járai Zsigmond : MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő,
Matolcsy György : MSZMP tag, III/II együttműködő,
Martonyi János : MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő,
Pintér Sándor : MSZMP titkár,
Boross Péter : MSZMP tag,
Pozsgay Imre MSZMP KB tag,
Szűrös Mátyás MSZMP KB tag,
Csintalan Sándor MSZMP és MSZP tag, jelenleg a Fidesz és a HÍR TV ideológiai támasza,
Schmitt Pál : MOB tag, jelenleg MOB elnök, a Los Angelesben rendezett olimpiai részvétel megfúrója és főkommunikátora, jelenleg a Fidesz alelnöke,
Kerényi Imre : MSZMP alapszervezeti titkár,
Mikola István - Hazafias Népfront,
Fónagy János : MSZMP tag,
Varga Mihály : KISZ titkár,
Deutsch Tamás : KISZ titkár,
Orbán Viktor : KISZ titkár, papa párttitkár
Kövér László : KISZ-titkár, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa.

CaaRoy 2011.09.16. 13:46:09

@Betelgeuse-2: Kedves Betelgeuse!Ha te csodálatosnak láttad azt a beszédet akkor nagyon távol vagyunk egymástól.Ezzel nekem semmi bajom sincs legyen ez a te veleményed, de igazából nem látom értelmét az egymás győzködésének sem a mi esetünkben sem máséban.Hogy kinek van igaza?Először is mindig az erősebbnek, másrészt meg majd az idő eldönti!Mi, a többség ezt a mostani újjáépülő Magyarországot preferáljuk.Ti,az akkori és mostani kisebbség pedig a korábbi érát.Szerintem lassan ,de biztosan elfogytok és ahogy fogy a tábor a maradéknak annyival nagyobb a hangja ,hogy többnek tűnjék.De a vég nem elkerülhető!A vizionálás százezrekről pedig siralmas és szánalmas.Néha tényleg kezdlek sajnálni titeket.Csak az eszme maradt és a görcsös ragaszkodás a "demokráciához".Hát abból nem lesz kenyér az asztalra hidd el!

fidzsi 2011.09.16. 13:47:11

@Mike36: Drága szép kommtársam! Nevezett csúnyácska cselekedeteket nem én írtam ide először, csak megállapítottam hogy künn a téren a jelenlévők jóldefiniálható,szeparál/ódot/t kis részhalmaza végezte. Ha lelki és szellemi egyensúlyodhoz az kell, hogy én is, sőt az egész tömeg ezt csinálta folyvást, ám legyen. Ünnepélyesen kijelentem, kifejezetten/ausgesagt, hogy nyomatékosítsam/ az irántad való megbecsülésem jeléül: direkt ezért mentem oda. A legalázatosabb tisztelettel. Fidzsi
P.S.Ha további gyanúd van ártó tevékenységemet /ill. a többi "téri droidét/ illetően, nyugodtan írd meg.

belekotty 2011.09.16. 13:48:32

@jános515: "Vagy netán valaki felhatalmazta az Antall-kormányt hogy nekikezdjen a "spontánprivatizációs" lopásnak? " - Bizony, bizony! És tudod hogy hívták 1991-1992-ben a privatizációér felelős minisztert? Mádl Ferenc! :-))

Alamio 2011.09.16. 13:52:28

@Betelgeuse-2: OK, megpróbálom.
1., Amikor elhangzott a médiában a kiszivárgott Öszödi beszéd, akkor az egyébként kimért és precíz édesapám (60 körüli) gondolkodott azon, hogy menjünk fel tüntetni. Nem randalírozni, tüntetni. Elemi népharagot váltott ki az a szólam, annyira bicskanyitogató volt minden értelmes létformának, hogy már ott lehetett tudni, hogy ez egy robbanásközeli helyzet. Mert ugye
2., nem mindenki tud uralkodni az érzésein. Ez jól ki is jött a TV-székház (amúgy felesleges) ostrománál, amit véghezvitt párszáz nagyon dühös ember. Ezzel szokott takarózni a magát baloldalinak nevező réteg, hogy huligánok lepték el a Kossuth teret. (az ne zavarjon, hogy a tüntetők akik permanensen kint voltak közük nem volt ehhez az aktushoz). Innentől volt Gyurcsány bukott politikus, és ettől az ma is. Ha akkor lemond, bölcs lehetett volna (nem az ostromkor, előtte egy nappal). A tüntetések ugyanis azért váltak folyamatossá, mert ezt nem tette meg - lehet érvelni Orbánnal, azonban a fájó igazság az, hogy
3., ezek nem Orbán-fanok voltak, nem Fidesz-szimpátiából tüntettek: a tehetetlenség, minden mozgatórugó közül az egyik leghatalmasabb vitte oda őket, és az is tartotta ott; hogy valaki, aki egy nemzetet vezet meg, cinikusan azt mondja: majd hazamennek. Ebből nem lehet jól kijönni, ezt nem viseli el senki. Aki meg melléáll, az olyan mint Gréczy. És nyílván nem mész haza, ha a politikai elvárás pont ez. Teszem hozzá, a tüntetések a TV-székház ostromán és a tanklopáson kívül messze az európai átlag alatt maradtak a kirívó törvénytelenségek tekintetében(még mielőtt valaki magas labdáak vélné, nézzen körül európában, hogy milyen attrocitások vannak mondjuk Párizsban). Úgyhogy itt sincs ok az "aljamagyarozásra".
4., Hogy mennyire képtelenek voltak felfogni a helyzetet és a néplélektant, mutatja, hogy mikkel próbálkoztak. Az "igazságbeszéd"-kampány illetve az átírt Öszödi beszéde Gyurcsánynak világosan mutatta, hogy nem érti a magyar gondolkodást. Az meg politikai bűn, hogy béna kacsaként hatalmon maradtak. És az is mutatja a problémára való "fogékonységot", hogy azóta is minden Orbán-tévedés és részigazság (akár hazugság) miatt azt kérik (kéritek) számon, hogy most miért nincs ez. Nos azért, mert a tendenciózus, előre felkészült hazugság (1,5-2 év ugye) nem azonos a gondolkodásmód-változással, a szélirány-módosulással, vagy éppen azzal, hogy a kampányban többet mondok mint ami megvalósítható.
5., És itt a következő tévedés. Nem az a baj, hogy Gyurcsány hazudott a kampányban - Hornnak, Orbánnak, Medgyessynek is elnézte az ország, hogy jobat mondott, mint ami jött. A probléma azzal van, hogyha nem a program SZELLEMÉBEN csekeszik egy politikus. A - ne akarjon hazugsággal nyerni, úriember ilyent nem tesz, nem lesz vizitdíj - nem csak az én retinámba égett bele. Ez nem egy költségvetés kiigazítása, nem egy programpont kidobása, vagy elnapolása (és ez csak egy példa).
Kicsit csapongtam, de remléem érthető. Bár van egy sanda gyanúm, hogy kiemelsz belőle egy tetsző mondatot, és azt elemzed önállóan.

pástétom 2011.09.16. 13:53:15

@CaaRoy: Márpedig egyre több a csalódott, elkeseredett és egyre dühösebb (ma még) munkavállaló, kisnyugdíjas, és tanuló. Nem is csak százezrekben mérhető a létszámuk: hanem egyenesen milliókban. És napról-napra többen vannak.

Ebből következően inkább foglalkozz azzal, hogy a következő választásokra marad-e a Fidesznek az 50+1% többségre elegendő szavazója?

komplikato 2011.09.16. 13:53:26

@Aliz jelentkezik Csodaorszagbol:
Anno Budapest befoglalása elött megkérdeztek egy az országot jól ismerő német főtisztet, hogy nem lesz e baj, ha a német csapatok átveszik az irányítást.
Mire azt felelte, hogy minimális ellenállás lesz, a magyarok már 500 éve elvesztették az önérdek érvényesítési képességüket, ami látszik a történelmükön. És mit ad isten tényleg minimális ellenállás volt. :(

komplikato 2011.09.16. 13:55:30

@DillingerEscapePlan: Gondolod EZ a probléma a bal oldalra vagy egyes csoportokra vonatkozik csak? Egy japán diplomata írta egyszer, hogy a magyar ember inkább beledől a saját késébe mintsem ki mondja azt a két szót, hogy: "bocsánat" és "tévedtem".
Egyesek szerint ez csúnya magyarellenes vélemény, van aki szerint meg az igazság.

pástétom 2011.09.16. 13:56:05

@Alamio: " ezek nem Orbán-fanok voltak, nem Fidesz-szimpátiából tüntettek:"

De azok voltak, fideszes és jobbikos szavazók. Apád meg síkhülye volt, hogy a többi agyilag zoknival azóta sem fogta föl az öszödi beszéd VALÓDI értelmét és lényegét.

Kalóz Pepi 2011.09.16. 13:57:12

@ben2:
Talán ezért írja.
Hogy minuszos IQ-val, munkaidőben tudj szórakozni valamivel.

Publius Decius Mus 2011.09.16. 13:58:19

"A nemzetközi sajtót Sztálin korszakára emlékezteti az itthoni világ..." :-)
Ez a Gréczy olyan szinten a Gyurcsány embere, hogy az már rokoni kapcsolatnak számít. Ennek ellenére nekem semmi bajom az ilyen szélsőséges blogokkal, mert ilyen is kell, de nem értem akkor miért nincs ilyen napi színtű újságja az indexen a Szíjártónak is? Ja és a Zagyva Gyulusnak? Miértmiértmiértnincs???

Archenemy 2011.09.16. 13:58:25

úristen bazdmeg ezt a majomketrecet ami itt van :p

Alamio 2011.09.16. 14:01:51

@vörösbor: Mondjuk az, hogy nincs hírértéke?
Bemutattak minden "Gyurcsány/Bajnai takarodj" transzparenst? Ugye hogy nem.

@belekotty: Olvass több törit. A spontén privatizáció időpontját benézted. (vagy csak hazudsz?)
mek.oszk.hu/02100/02185/html/394.html

Mádl meg Európa-ügyi és a tudománypolitikáért felelős tárca nélküli miniszter volt 1990-1993-ig. AAmúgy bizonyára igazad van. NEM.

Íme, hogy ne maradj tudatlan.

félszemű a király 2011.09.16. 14:03:27

Te Gréczy4 Orovs látott már? te Menthetetlenül hülye vagy! Először is, a főnököd, meg a barátai toltak ki százmilliárdokat az országból, külföldi bankszámlákra! Másodszor a főnököd tiltott be először tüntetést magyarországon, ja és amikor beszédet mondott az operába, a fél várost lezáratta. Vajon miért? Nem azért mert félt kimenni az utcára? kár, hogy bezáratta a főnököd az OPNI-t, mert ott most lenne atlán helyed Neked Is!

Archenemy 2011.09.16. 14:05:06

amúgy meg Orbán 2008-ban megmondta, hogy lesz orbántakarodj is:

index.hu/belfold/orbantakarod

szóval ezt felhozni, hogy "nem lehet megúszni", elég álságos... Javaslom még a következő témákat:

- Orbán ugyanúgy jár WC-re, mint a többi ember!
- Orbán nem fog tudni repülni, bármit is higgyen!
stb.

Alamio 2011.09.16. 14:07:10

@pástétom: Tőled nem is vártam mást. Az utolsó mondatomat javasolnám újraolvasásra, hiszen még értelmezni sem tudsz rendesen- de mivel ez valóban így van, az újraolvasás sem segít. Mások épülésére azért beidézem: "Bár van egy sanda gyanúm, hogy kiemelsz belőle egy tetsző mondatot, és azt elemzed önállóan."

@Publius Decius Mus: Van igazságod, tényleg érdekes lenne.

nyiihihii 2011.09.16. 14:11:33

"Ha nem szabad a Kossuth téren tüntetni, mert életfogytig tartó fotókiállítást rendeznek, mi lesz, ha a nép Orbán Viktor palotájához indul? Nem kívánom, hogy ez megtörténjen, de ott aztán igazán nincs nagy forgalom. Vagy csak Gyurcsányéknak kell kibírni, hogy Satu bácsi hónapokon át ott posztol az épület előtt?"

Nemtom' Grécí téli éppen álmot aludt-e, amikor a Kossuth tér hónapokig műveleti terület volt és körbe volt kerítve kordonnal... Zzz...

:))

belekotty 2011.09.16. 14:14:04

@Alamio: "Emellett privatizációs miniszterként 1990 és 1991 között az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) igazgatótanácsának elnöki tisztét töltötte be."
hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1dl_Ferenc

Hülyegyerek! ha valamibe beleugatsz, előbb nézz utána!

kéne 1 nick 2011.09.16. 14:14:24

@malacz69 rezignált:
Biztos azért nem magyarázod, mert a gyöngytyúk magyarázza neked. Annak ugyanis jóval több esze van nálad.

"két hugyozás között szétzúzták a tv-székházat, majd felgyújtották az autókat, és ismét a hugyozás"

Miért, nem ez volt?
Ja nem, ki is rabolták, nemcsak felgyújtották.

Jó az aláírásod.
De nem kellett volna, akkor is tudjuk, hogy agyatlan barom vagy.

pástétom 2011.09.16. 14:14:33

@Alamio: elolvastam én végig, kisfasz. De urambocsá' egy mondatotra mégis reagáltam. Amúgy végig baromságokat írsz.

johanna-ne 2011.09.16. 14:15:06

@Kóser Malac: Szomorú hírem van számodra. te már nyugger sem leszel,te évek múlva fogsz szopni ha megéred

belekotty 2011.09.16. 14:16:38

@Alamio: Ja és akinek válaszoltam, az az Antall kormányról beszélt és a spontán privatizációt idéző jelek közé tette. Olvasni mikor tanulsz meg rendesen?

kéne 1 nick 2011.09.16. 14:17:24

@Alamio:
"ezek nem Orbán-fanok voltak, nem Fidesz-szimpátiából tüntettek"

Igaz. Ez a Fidesz által FIZETETT focihuligán csőcselék volt.

igényes 2011.09.16. 14:24:35

Nos nem megyek el a CBA-FIDESZ- KDNP rendezvényére!
Nem tömöm meg a zsebüket! Adjátok tovább!

A Nemzeti Vágta miatt megállási tilalom és lezárás lesz péntek estétől a Hősök terén és környékén, (Állatkerti körút, Kós Károly sétány, Olaf Palme sétány), a Dózsa György úton (a Podmaniczky utca és a Városligeti fasor között), a Felvonulási téren (Hősök tere és a Dembinszky utca között), az Andrássy úton (Hősök tere és a Bajza utca között), a Rippl-Rónai utcában (Délibáb utca és a Lendvay utca között).

münchener 2011.09.16. 14:24:48

Mint egy "orbánfóbiásnak" titulált kérdezném, hogy úgy várjuk-e ki a következő választást, mint anno a "gyurcsányfóbiások", városszétveréssel, autóborogatással, gyujtogatással, MTV székházának ostromával Kossuth-tér széthugyozással????
Mert askkor lehetett! Demonstrálni hosszasan és durván. Most tilos! Akkor nem zavart senkit és semmit, de ha most demonstrálnának a szakszervezetek, akkor jaj Budapestenek?
Demokrácia? Nem annak paródiája?
Mitől fél Orbán? Esetleg felizzana a parázs, ami szunnyadva ott pislog mindenütt? Többen csatlakoznának, mint az neki elvislehető lenne?

MacChicken (törölt) 2011.09.16. 14:24:53

@Publius Decius Mus: Mert Szojartonak nincsenek onallo gondolatai, amiket leirhatna.

Alamio 2011.09.16. 14:25:34

@kéne 1 nick: Bizonyíték? Tudom hogy a pártsajtótok ezt sugallja, de ez egy nettó baromság.

@pástétom: Látom nem veszed, hogy a mondanivaló EGYBEN értelmezhető. Hogy baromságnak tartod? Elhiszem. Nehogy már ellibbenjen a vörös posztó a szemed elől.

@belekotty: "És tudod hogy hívták 1991-1992-ben a privatizációér felelős minisztert? Mádl Ferenc! :-)) "

Az évszámot elcsűrted, ahogyan én is a figyelmes olvasást.
Utólagosan én most elnézést kérek, ebben valóban igazad volt. A spontán privatizációt tartom, ahhoz Mádlnak semmi köze. Az még kőkeményen 87-90. Nem MDF, hanem MSZ(M)P. Tudom hogy dívik a felelősség-áthárítás, de ennyire azért nem kéne szerecsenmosdatni. Főleg nem úgy, hogy a mocskot egy nemzetközileg mélyen tisztelt, épp most megboldogult jogászprofesszorra hajítod.

MacChicken (törölt) 2011.09.16. 14:30:56

Ez borzaszto ami itt folyik. Emberek, miert olitek egymast? Pentek delutan van, ha jol tudom szep az ido is odahaza, jon a hetvege, menjetek haza a csaladhoz, igyatok egy jo sort vagy bort es nyugalom.

Táskás Tóni 2011.09.16. 14:35:14

@Alamio: Az nem ütötte ki apádnál a biztosítékot, amikor Orbán sátáni gúnnyal azt üzente külföldre, hogy ne a szavaira és az ígérgetéseire figyeljenek választások előtt.
Az nem üti ki a biztosítékot, hogy sokadszor bedöntik a ft-ot . Az nem üti ki a biztosítékot, hogy a focista egyik minisztere azt mondta az egészségügyre, hogy nem lesz ingyen ebéd. Az nem üti ki a biztosítékot, hogy pénz nélkül ez a banda sem tud oktatási reformot csinálni. Az nem üti ki a biztosítékot, hogy dagadtra tömik Simicska bukszáját, aki offshore cégekbe viszi ki a befizetett adóinkat. Az nem üti ki a biztosítékot, hogy egyetlen épkézláb ötletük sincs a gazdaság fellendítésére. Az nem üti ki a biztosítékot,elveszik 13 év mnyp-i megtakarítását, majd folyó kiadásokra elköltik és eltőzsdézik kibebaszott mol részvényekre, közel 200 milliárdos veszteséget okozva. Fárasztó , nem is sorolom, pedig órákon keresztül lehetne írni a simlis bunkó focista és bandája elkúrásairól, amit már ellenzékben elkezdtek.A fidesz és vezetője a legnagyobb szemét hazaáruló.

pástétom 2011.09.16. 14:38:07

@Alamio: "Látom nem veszed, hogy a mondanivaló EGYBEN értelmezhető. Hogy baromságnak tartod? Elhiszem."

Kezdesz fárasztani. Örülök, hogy elhiszed, hogy végigolvastam szellemi magasságokba emelkedő tévedésgyűjteményedet, de ha százszor is leírod, hogy egybenértelmezzem, egy figyelmetkeltő állításodnak mégiscsak ellentmondok, ha tetszik, ha nem.

igényes 2011.09.16. 14:38:49

Nos nem megyek el a CBA-FIDESZ- KDNP rendezvényére!
Nem tömöm meg a zsebüket! Adjátok tovább!

A Nemzeti Vágta miatt megállási tilalom és lezárás lesz péntek estétől a Hősök terén és környékén, (Állatkerti körút, Kós Károly sétány, Olaf Palme sétány), a Dózsa György úton (a Podmaniczky utca és a Városligeti fasor között), a Felvonulási téren (Hősök tere és a Dembinszky utca között), az Andrássy úton (Hősök tere és a Bajza utca között), a Rippl-Rónai utcában (Délibáb utca és a Lendvay utca között).

Táskás Tóni 2011.09.16. 14:39:41

@Alamio: A megboldogult jogászprofesszornak köze nem volt a gazdasághoz, kár volt így elkúrnia már a kezdetekben ezt az országot. Felelőtlenség volt felvállalni olyat, amihez nem ért és rokonokkal telekúrni a kormányt. Majd szétbaszni a mezőgazdaságot, elszórni a pénzt a botrányos kárpótlásra...

Kámasuka 2011.09.16. 14:39:50

@Betelgeuse-2: Minden politikus botcsinálta, mert a KISZ óta nincs káderképző...:DD

pástétom 2011.09.16. 14:41:01

@Táskás Tóni: Kár a szóért, majd mindjárt válaszolja, hogy EGYBEN kell értelmezni, amit írt.

lajos0 2011.09.16. 14:41:02

@LumPool: Bizony így van. Ma éppen Vágó Pista nem értett a focihoz az ATV-s interjúban, ezért nem tudott véleményt alkotni a Kertész nevű genetikus írásáról, de hát a művésznek lehet. Szerintem is. Csak nem kell ajvékolni, ez esetben a kuruc.infón publikáló művészek esetében sem. Hülyeség és majd elmúlik.

Táskás Tóni 2011.09.16. 14:41:20

@pástétom: Alamio apja fia. Sötét és megtévesztett.

Tourist From An Other Space 2011.09.16. 14:43:02

@malacz69 rezignált: olyan sötét vagy, hogy rajtad az energiatakarékos izzó sem segít! Kár lenne érte...érted? Á, dehogy!

Táskás Tóni 2011.09.16. 14:44:09

@pástétom: Leszarom őt is , a kedves fatert is, meg azokat a szemét, hazaáruló, köcsög ,országot lenullázó fidesz bagázst, aki jelenleg csak a szart zúdítják a nyakunkba a bunkó focistával az élen.

Szergej55 2011.09.16. 14:44:41

Hát akkor... orbán takarodj!!! (Én is leköpném, ha mondjuk a strandon összefutnék evvel.)

Táskás Tóni 2011.09.16. 14:45:39

@lajos0: Művészek a kurucinfón? Ez jobb vicc, mint a velencei- tükör Orbán vicc.

Kámasuka 2011.09.16. 14:46:54

@Táskás Tóni: Sokadszor bedöntik a forintot....:DD Ja és még mindig annyi mint 10 éve.

Kámasuka 2011.09.16. 14:48:38

@lajos0: CredithillVágó is Vízenthálék cspatában rúgja a bőrt, mit vársz tőle?

2011.09.16. 14:49:06

@belekotty: Már bocsánat, de Mádl Ferenc csak azt hajtotta végre, amit az Antall-kormány--mint "szakértő kormány" ukázba adott--azaz ebben az egész Antall-kormány, az mdf, a fidesz, a szocik, a kdnp, a kisgazdák,--a magyar parlament-- mind mind egyetértett. De a kérdés még mindig kérdés--ki adott nekik erre felhatalmazást? Ha már demokráciának nevezett szarságot épitünk, akkor hogy merték ezt megtenni?
Most pedig megy a sirás-rivás ezerrel, hogy mi lett, hová lett az "un" nemzeti vagyon.Miért zártak be gyárakat, számoltak fel tsz-eket, állami gazdaságokat, hová lett a termöföld,stb, stb.
Aki nem tudná "odafent", annak üzenem hogy kérdezze meg a "zembereket idelent". Majd ők elmondják.

s 2011.09.16. 14:50:41

@Betelgeuse-2: "Egy helyes gondolatot tartósan sosem lehet hazugsággal elnyomni."

Otto von Bismarck

Kapaszkodjál nagyon a bírói ítéletbe, mintha az egy fix pont lenne. Főleg a mai magyar ítélkezési gyakorlatot figyelembe véve.

Én az igazságot hirdetem, aki érti nem fog csalódni, mert az igazság mindenek felett áll.

Alamio 2011.09.16. 14:53:56

@Táskás Tóni: Mindezt 90-91 között? Nagy feladatot teljesített. (irónia off)
Amúgy @jános515: -nél a pont ezzel kapcsolatban.
Azt nagyvonalúan azért elengeded a füled mellett, hogy a legdurvábban ezt 87 és 90 között csinálták, de nyugodtan hozzáveheted a 90-98-ig terjedő időszakot is. (Medgyessyék próbálkozásai meg egyenesen röhejesek voltak)
Persze ezek kizárják, hogy csak gyűlölj egyes embereket, a komplex gondolkodásra meg nem adott a Jóisten lámpást.

s 2011.09.16. 14:54:19

@LumPool: Sejtettem hogy figyel. Kérdés, vajon ért-e? Te is csak figyelsz, vagy esetleg értesz-e?

Kámasuka 2011.09.16. 14:54:45

@jános515: Olvasgasd az alkotmányt, kiderül belőle hogy Mo-n ún. képviseleti demokrácia van. Azaz a kormányzó erő nem köteles megkérdezni a zsírparasztokat, hogy mikor mit hogyan tegyen. A zemberek 4 évente elmondják és pillanatnyilag a 1.Fidesz, 2. Jobbik, 3.Mszp mögött állnak.

Táskás Tóni 2011.09.16. 14:56:43

@BenFranklin: Az álamfőre gondolsz? @Alamio: A Jóisten nálad konkrétan a bunkó focista? Sorold a fidesz kormány teljesítéseit is, légyszi.

roxxtar 2011.09.16. 14:57:39

Lehuggyoznék egy zsidót

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.09.16. 15:01:40

Gréczy Úr!

Az, hogy ilyen gusztustalanul reagálnak a vér jobbosok, az csak azt jelenti, hogy egyre inkább nem tudnak épeszű magyarázatokat adni Orbán és bandája lépéseire. Dühösek, mert nem tudnak szembenézni az igazsággal.
De Önnek sem kell kritikátlanul állni Gyurcsány mellett. Félreértés ne essen, én Gyurcsány párti vagyok, de látom a hibáit is.

Az előző blogjában azt írja az ellenzék vezére nem lehet más csak Gyurcsány. Normális esetben valóban ő a legalkalmasabb, de az ország jelen állapotában csak egy nyugodt, higgadt embert viselnének el az emberek. Én Bajnaira szavazok.
Őt is ugyanúgy támadták, libáztak, de ő soha nem alacsonyodott le a szintjükre, ami sajnos nem mondható el Gyurcsányról.

Táskás Tóni 2011.09.16. 15:03:02

@BenFranklin: Tíz éve is biztosan szar volt, hiszen a bunkó focista volt kormányon.

Táskás Tóni 2011.09.16. 15:04:33

@d-evike:Egyetértek. @roxxtar: Leszarnék egy nácit.

Timby 2011.09.16. 15:06:19

Ez az oldal még a hozzászóláshoz(a hozzászólok szellemi képességei -tisztelet a kivételnek- miatt) is méltatlan.

látjátok feleim szümtükkel 2011.09.16. 15:07:06

@Betelgeuse-2: "...mit is kell megértenünk a 2006 őszi Kossuth téri hugyos-megmozdulásokból? Miért is történt az? És miért is nem történik meg ugyanaz most?"

Most olvastam, hogy azért nem történik meg ugyanez most, mert már nem a Kossuth térre, hanem sörözőbe járnak pisilni( gondolom azért, mert nincs BP-n elég nyilvános WC) azok, akik akkor a téren végezték el a dolgukat.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2011.09.16. 15:07:59

@johanna-ne: Nem, mert Te majd a tüntetéssel visszahozod a szockó kormányt, ami qrvanagy nyugdíjjat fog biztosítani számomra!!!

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2011.09.16. 15:10:23

@igényes: "Nos nem megyek el a CBA-FIDESZ- KDNP rendezvényére!
Nem tömöm meg a zsebüket! Adjátok tovább!"
Jól kibaszol a Gesztivel, Te náci mocsok!!! :)

Rókakígyó 2011.09.16. 15:11:25

Nem lesz itt lószar sem. Itt csöcselékkel csak a nemzetvezető bizniszel. A szakszervezetek seggnyalók, a többiek meg kussolnak, mert félnek. Ez már így marad.

látjátok feleim szümtükkel 2011.09.16. 15:15:11

@Alamio: "...mert a tendenciózus, előre felkészült hazugság (1,5-2 év ugye) nem azonos a gondolkodásmód-változással, a szélirány-módosulással, vagy éppen azzal, hogy a kampányban többet mondok mint ami megvalósítható."

Tessék mondani bácsi!Ha a kampányban többet mondok, az nem felkészült hazudozás? Szélkakast tettszett már látni?

kéne 1 nick 2011.09.16. 15:15:42

@Alamio:
Nekem nincs pártsajtóm, mivel pártom sincs. Egyformán utálom ezeket is meg azokat is, ha rajtam állna, apró neutronbombákkal kínálnám meg mindegyiknek a kongresszusát, amikor az összes vezető ott van.

Hátha a néhányadik ilyet követően a pénzhajhászok után a hozzáértők kerülnének kormányra.

De ettől még nem vagyok se vak, se hülye, az itt egybegyűltek egy jelentős részétől eltérően.

kéne 1 nick 2011.09.16. 15:20:07

@Alamio:
90-91 között? Abban az 1 másodpercben 90 szilveszter éjfélkor?

Hogy 87 és 90 között mi volt, ahhoz meg talán lapozd fel a naptárat, mert most nagyon zavarosak az elképzeléseid.

Alamio 2011.09.16. 15:28:39

@látjátok feleim szümtükkel: Naívnak tetszik lenni. Kampányban nem csak nálunk túloznak, mindenhol. Aki ezt nem látja át, az politikai analfabéta.

@kéne 1 nick: Ja, bizonyára azért írsz így és azért írsz egyáltalán, mert nem szavazol.
Persze, ha megfelelő számú embert megölsz, nyílván szakértők kerülnek kormányra. Időnként nem tudom eldönteni, hogy komolyan írod-e amit írsz, vagy provokálni próbálsz. Sajnos (és ez kritika is) az előbbire gondolok.

"Abban az 1 másodpercben 90 szilveszter éjfélkor?"

Ez poénnak rossz, kiforgatásnak gyenge, tartalmilag meg nulla.

Mike36 2011.09.16. 15:30:56

@high up!: nekem senki nem a főnököm, szal doszt leszarom Gyurcsókot is

te nem fasiszta vagy hanem kommunista

én a szabad piac híve vagyok, az öngondoskodásé, te az államosítás és az atyáskodó államé

ezért vagy komcsi, nem azért mert jaj de jól hangzik

Kámasuka 2011.09.16. 15:32:40

@Mike36: Te sötét vagy mint az éjszaka.

Mike36 2011.09.16. 15:34:20

@fidzsi: köszönöm kedvességet, hogy így szíveden viseled az én örömömet.

Hoppá! 2011.09.16. 15:34:36

Takarodj már el az indexről.... légyszi.
A végén még kénytelen leszek más kezdőlapot választani.

Mike36 2011.09.16. 15:36:58

@BenFranklin: lényeg, hogy te világítasz mint egy fáklya
örülj neki

regress 2011.09.16. 15:37:16

@popocatepetl: na előkerültél,te genetikai rabszolga?járjál úgy mint a csíkos nadrágom.@Táskás Tóni: almino csak wittnermarira tud beindulni,orvosi eset

Kámasuka 2011.09.16. 15:38:41

Egy marhavagonnyi zsidó Gyurcsány mellett - itt a lista

Közéleti személyiségek tiltakoznak Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztése ellen. Kedd esti közleményük szerint "koncepciós eljárást indítanak a volt miniszterelnök ellen".

Bauer Tamás (közgazdász)
Debreczeni József (publicista)
Tamás Gáspár Miklós (filozófus)
Radnóti Sándor (esztéta)
Mécs Imre (mérnök)
Kerék-Bárczy Szabolcs (közíró)
Békesi László (közgazdász)
Kenedi János (kritikus)
Niedermüller Péter (kulturális antropológus)
Vásárhelyi Mária (szociológus)
Ripp Zoltán (történész)
Márton László (író)
Váradi Júlia (újságíró)
Sándor Iván (író)
Gadó Gábor (jogász)
Fleck Zoltán (jogszociológus)
Huszár Tibor (akadémikus)
Ungváry Rudolf (író)
Kende Péter (akadémikus)
Heller Ágnes (filozófus)
Soós Károly Attila (közgazdász)
Eörsi László (történész)
Seres László (újságíró)
Halmai Gábor (alkotmányjogász)
Jánosi Katalin (képzőművész)
Simonovits András (közgazdász)
Ferge Zsuzsa (szociológus)
Sz. Bíró Zoltán (történész)
Litván Györgyné (történész)
Agárdi Péter (irodalomtörténész, egyetemi tanár)
Iványi Gábor (lelkész)
P. Szűcs Julianna (főszerkesztő)
Demszky Gábor (jogász, szociológus)
Gréczy Zsolt (újságíró)
Várhegyi Éva (közgazdász)
Szalai Júlia (szociológus)
Orbán Júlia (mérnök-közgazda)
Garai László (pszichológus)
Rényi András (művészettörténész)
Szűgyi Jerne (pszichológus)
Lukács János (filozófus)
Lukács Gábor (matematikus)
Kertész Pálné (vegyészmérnök)
Vekerdy Tamás (pszichológus)
Vágó István (televíziós műsorvezető)
Kósáné Kovács Magda (politikus)
Parti Nagy Lajos (író)
Lángh Júlia (író)
Görgey Gábor (író)
Váradi András (biokémikus)
Béki Gabriella (szociológus)
Erős Ferenc (pszichológus)
Ormos Mária (történész)
Mihancsik Zsófi (újságíró)
Lánczos Vera (jogász)
Moór Marianna (színész)
Volosin Hédi (politológus)
Gyekiczki András (jogász, szociológus)
Dalos György (író)
Haraszty István Édeske (képzőművész)
Kuncze Gábor (volt országgyűlési képviselő)
Vörös T. Károly (újságíró)
Komoróczy Géza (történész)
Kardos Julianna (kutató vegyész)
Schiffer János (jogász)
Rádai Eszter (újság)
Szabó Zoltán (volt országgyűlési képviselő)
Erdélyi Ágnes (filozófus)
Soós Vilmos (filozófus)
Fábri Péter (író)
Donáth László (lelkész)
Pápai Gábor (karikaturista)
Pataki Ferenc (szociálpszichológus)
Molnár Kati (szervező)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.16. 15:43:27

@Mike36: A fijjug habzó szájjal óbégattak is!

"de ez az impotens maszop nem csinál semmit"

A maszop nem volt arra felkészülve, hogy paramilitáris csoportok fognak garázdálkodni. Nem volt előképe. Legfeljebb a fradi-mtk meccseken. A fidesz kivezényelte a csapatokat és lett belőle ramazuri. Mivel most nincs aki vezényeljen (hál' Istennek) most nem lesznek ilyenek. Sztem.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.09.16. 15:43:55

A sok idiótától kérdezném, hátha válaszolnak gyurcsány valagából hamiskásan kikandikálva: mi köze Satu bácsinak és annak a nagyjából 100 féleszűnek a sok-sok több tízezres, békésen lezajlott Fidesz tüntetéshez? Mi?

Egyszerű a válasz: ti - félkegyelmű mitugrász majmok - azt gondoljátok, h az emberek már elfelejtették, mi és hogyan történt akkor. Azt mantrázzátok itt véres habot okádó csempe szájatokból, h az egész nem szólt másról, mint a Kossuth tér telehugyozásáról. Persze egy primitív, írni és gondolkodni nem tudó Gréczy Zsolt szintjén ez megfelelő válasz a történésekre, ám a közvélemény-kutatások nem hazudnak.

Örüljetek fletociták, ha nem lesz 3. párt a szerelmetes maszopotok. Az emberek tudják, h nem a fidesznyik hugyozott a Kossuth téren, ezért nyert simán Tarlós, és ezért röhögi ki a többség ezt a szűk kisebbséget, amelyik nap mint nap itt vonyít ennek a hazudozó, tehetségtelen embernek a blogjában.

Muhaha, kedvencem az volt, mikor a betelefonálós műsorban azt mondta az ő füllentő szájával, h gyurcsány "el lehet menni" beszéde arról szólt, h menjenek ki a fiatalok, lássanak világot, aztán jöjjenek vissza. Muhaha:-))))
Közben meg arról szólt, h " basszátok meg, kimehettek külföldre, itt hagyhattok minket, de akkor mi a faszomból fogjuk kifizetni a nyugdíjakat". Ez a tehetetlenség beszéde volt, a megoldástalanság frusztrációjából fakadó indulata, nem pedig a fiatalok buzdítása. Úr Jézus, ez az ember még a főnökét sem tudja értelmezni, hát még Magyarország történéseit...

VT Man 2011.09.16. 15:44:32

@münchener:
"Mert askkor lehetett! Demonstrálni hosszasan és durván."

Aha, lehetett demonstrálni, persze.

Annyira, hogy Demszky mindenhová 'Traktorral behajtani tilos' táblákat rakott ki Budapesten.

Gyurcsány meg "műveleti terület - kordonozta" a Kossuth teret.

Egyszerűen szánalmas volt, amit az MSZP-SZDSZ művelt.

S. Annyi 2011.09.16. 15:44:40

jajj, gréczy Zsolti bácsi megint klaviaturát ragadott. Előbb beveszek egy nyugtatót és egy fájdalomcsillapítót, aztán elolvasom.

This_is_Sparta (törölt) 2011.09.16. 15:46:32

Nyugi, közel már a segítség! Nemsokára mindenki hazamehet!

"Előrehaladott tárgyalások folynak az egészségügyi államtitkárság, valamint a pszichiáter szakma között arról, hogy a 2007-ben bezárt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) helyett új országos pszichiátriai központot hozzanak létre. Kérdésünkre a Nemzetierőforrás-minisztérium egészségügyi államtitkársága megerősítette: egy új intézetet akarnak létrehozni, de ennek helyéről még folynak a tárgyalások. Az intézmény szervezési, módszertani, oktatási és tudományos feladatokat látna el, és “speciális egységei révén professzionális ellátást biztosít a betegeknek”."

popocatepetl 2011.09.16. 15:47:30

@regress: "na előkerültél,te genetikai rabszolga?járjál úgy mint a csíkos nadrágom"

Összekenődjek anyád nyálával slicckörnyéken? Mire lenne az jó?

kéne 1 nick 2011.09.16. 15:47:38

@Alamio:
Ez az utolsó mondatot a saját jellemzésednek szántad?
Arra kiváló.

Mike36 2011.09.16. 15:47:49

@BenFranklin: nálad mindenki zsidó? még egy Görgey is

Eszterházyt pl. hogy meritek fikázni, amikor ő a hercegi család rokona

S. Annyi 2011.09.16. 15:48:05

Csak tudnám, évente hány kiló vazelint ken zsoltika a nyelvére, hogy meg ne sérüljön a hám.

Mike36 2011.09.16. 15:48:47

@TrueY: de most nem csinál semmit az ipari hulladék maszop

Lucky Larry Silverstein 2011.09.16. 15:49:47

@Mike36: K sok zsidónak van nemesi neve, de perszenem tudom hogy ezen a listán mindenki az-e. Demszky pl. genetikailag nem, szocializációjában meg de.

S. Annyi 2011.09.16. 15:51:12

Kedves Zsolti bácsi!

A betiltás pedig hiábavaló: az "Orbán, takarodj!" nem megúszható. És minél inkább tömködik be a szelepet, anná nagyobb lesz a durranás. Érik az a százezres tömeg október 23-ára.

Szeretnéd mi? Amikor mi voltunk az utcán az meg nem tetszett a Zsolti bácsinak. Ez meg tetszene. Zsolti bácsi! Ejnye-bejnye!

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.16. 15:51:25

@Mike36: Mit csináljon? Neki nincs gyújtogatásra mozgósítható 100 embere! A normális tüntetéseket meg betiltják.

popocatepetl 2011.09.16. 15:52:10

@S. Annyi: Inkább egy szánalom-visszafogó tablettát kéne beszedni elotte.

Mike36 2011.09.16. 15:52:54

@malacz69 rezignált: te csak maradj itt is dagonyázz a posványban, hiszen ez az éltető elemed

más meg szépen összecsomagol, és kúrjátok el a saját életeteket szerelmetes atyafiaitokkal ahogy csak jól esik

engem nem zavar ha ilyen zsidózó, cigányozó, lusta, korrupt, szolgalelkű szaroké marad az ország, max én nem kérek belőle

S. Annyi 2011.09.16. 15:53:11

Csak a szemecskédre vigyázz Zsolti bácsi! És ha lőnének gumilövedékkel, el ne fuss! Tartsd oda az orcád. A másik felét is. Szemtelenül meg nem fox tudni írni. Inkább elfutsz. Szerintem.

Mike36 2011.09.16. 15:53:46

@Bathory: akkor zsidó vagy te is

Mike36 2011.09.16. 15:55:06

@S. Annyi: aha, szóval te gyújtogattál, jó hogy ezt így bevallod

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.09.16. 15:56:42

@Mike36:

SZEVASZ!

Amúgy a magam részéről se nem zsidóztam, se nem cigányoztam, dolgozom keményen és korrupt sem vagyok, és értelmes helyeken - ez messze nem az - baromira hajlandó vagyok bírálni a sok mindent elkúró Fideszt. Vagyis barátocskám, nagyon hülye sztereotípiákat pátyolgatsz magadban.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.16. 15:57:47

@Bathory: "Demszky pl. genetikailag nem, szocializációjában meg de."

Hát igen, ha már értelmes érveket nem tudsz felhozni, akkor jön a másik deperszonalizációja.

- Nem nyírhatod ki a fél országot
emiatt az állat miatt.

- Hallod, már megint! Én nem vagyok Állat!

- Állat.
- Az vagy, Billy, az vagy, nyugodj meg.

regress 2011.09.16. 15:57:59

@popocatepetl: összekenődtél már te a sajátoddal.a csíkos nadrágomról csak röviden,azt álmodtam ,hogy nyalod a seggem és beleélveztem.most a kötélen szárad

Mike36 2011.09.16. 16:00:07

@malacz69 rezignált: amilyen az adjon isten, tudod.... mégis mit vársz tőlem?

lajos0 2011.09.16. 16:01:04

@Betelgeuse-2: "A nyomozó hatóság megerősítette korábbi döntését, amely szerint Gyurcsány Ferenc fantomcége, a Nomentana Kft. esetében fennáll a magán- és közokirat-hamisítás bűncselekményének alapos gyanúja, de a bűntett büntethetősége 2005. december 20-án elévült."

Mike36 2011.09.16. 16:01:47

@regress: már a buzulás is megy? milyen hely ez, baszzarok :DDD

Lucky Larry Silverstein 2011.09.16. 16:02:21

Itt van a Táncsics - életmüdíjas Görgey Gábor egy verse, címe A szar

Valahol túlcsordult a latrina,
Egy feneketlen pokoli gödör,
Békésen poshadt, míg hegyként egy órjás-
Szar belezuhant, s akkor kiömölt.

Stb, stb. Érdemes müvész és most gyuriferit tolja. Ballerek mindig ilyen deviáns gyökereket találnak meg. Különben ATV-közeli, szóval sanszos hogy metélt is.

Mike36 2011.09.16. 16:02:45

@lajos0: kapirgásszá most kicsit orbán körül
gyurcsók már a mult

high up! 2011.09.16. 16:03:29

Azért ez a kúrcsány nem egy olyan mindennapi homo sapiens mint mi, ezt az embert teljes misztikum veszi körül. Az élete egy X-aktányi kabala:

1. gyúrtcsány Pápáról származott. Aztán feleségül vett egy nöt, akinek az apja szervezte meg a pápa elleni merényletet. Véletlen vagy irányított egybeesés a Ppápai vonal?

2. kúrtcsány Öszödön beismerö vallomást tett, miszerint a maszop-libsi koalíció elkúrta az országot, ráadásul éjjel nappal hazudva, trüközve, ezért most hatalmas ágybaszarás jön a népre. Majd késöbb azt mondta, hogy az öszödi beszédben egyszer sem hagzott el a maszop neve. Vörös szegfüs hívök tízezrei esküsznek mind a mai napig arra, hogy tényleg nem, a szövegben nincs ott a maszop neve.
Agyhalottak, vagy gyúrtcsány tartós zombi állapotra hipnotizálva tartja öket?

Mondom, ez az ember egy mágus, greci nagyon jól látja, hogy kúrcsány valójában egy X aktás Kiválasztott.
Ha muzulmán vallásúak lennénk, akkor greci arra esküdne, hogy kurtcsány az eltünt 12. imám, aki visszatért hozzánk.

S. Annyi 2011.09.16. 16:04:05

@Mike36: Tüntettem bébi! olvastad te valahol, hogy gyújtogattam? Nem, akkor csitt!

Mike36 2011.09.16. 16:04:42

@Bathory: na na, kedves Bathory uram, nézz körbe kicsit a házatok táján, nálatok is a többség félnótás bolond

Mike36 2011.09.16. 16:05:27

@S. Annyi: kit érdekel. felelni fogsz bűneid miatt, melyek igen számosak

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.16. 16:06:26

@Bathory: "Görgey Gábor" - A végén még kiderül, hogy Esterházy-t sem tartod eléggé magyarnak... Hihi...

Mike36 2011.09.16. 16:07:22

@high up!: nekem az furcsa, hogy Orbán is elmondta, hogy hazudott, de senki nem állt ki, hogy monnyon le, meg nem gyújtották fel a TV székházat sem
a maszop már annyira impotens, hogy ezt sem tudja megszervezni?

Mike36 2011.09.16. 16:07:56

@TrueY: persze hogy nem tartja annak, mocskos zsidaj az is

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.09.16. 16:09:23

@Mike36:

Én senkitől semmit se várok. Ide is a fasz se tudja miért jöttem, idióta egy hely ez ezzel a félnótás bloggerrel (újságírónak és kommunikációs tanácsadónak ugyanis kb. zéró, nulla, semmi, üresség, stb...

lajos0 2011.09.16. 16:11:17

@Betelgeuse-2: Most már nehéz lesz megismételni, mert öszöd nagyon feltólta az ingerküszöböt. Taxisblokád sincs már 20 éve.

A szerelő 2011.09.16. 16:12:47

Droidok harca :)
Na jó, van 1-2 kivétel, de ők hamar elmennek innen ... vajon miért? :)

2011.09.16. 16:14:59

@BenFranklin: Ha kérhetem, ne légy tahó, mert nem ismersz. Inkább arra koncentrálj, hogy ha már irogatsz, akkor olyat irj, amit nem lehet sem megcáfolni, sem félreérteni.
Az Alkotmány szerinted mióta ad jogot, a képveselet utján megválasztott képviselőknek, kormányoknak, hogy hazudjanak, lopjanak és csaljanak? Ez hol van leirva, mert én nem találom?

Végül egy megjegyzés. Bátor embernek hiszed magad, de buta vagy, nem is kicsit.A Gyurcsányt támogatóknál zsidózni, vagonozni nem kéne. És tudod miért? Mert az ott felsoroltak közül van olyan aki nem közszereplő és ha pert akaszt a nyakadba, akkor a gatyádat is leszedi rólad.

@Alamio: Hát valamit nagyon elnéztél, mert a legdurvább és leggátlástalanabb "központositott privatizáció" pontosan az Antall-kormány idején történt. Mint ahogy akkor történtek , hogy könyvjóváirással magántulajdonba kerültek, tsz-ek, állami gazdaságok, bankok, vállalatok. Ehhez segitette a politikai elitet vagy a barátokat, haverokat--a jól megszervezett "E"-hitel, amit szarér-hugyér , szinte ingyen kaptak olyanok, akik közel voltak a tüzhöz.
A Jóisten lámpását inkább vedd magadhoz és nézz utána, hogy mi is történt 1988-89-ben a "spontánprivatizáció" kapcsán, Ott ugyanis csak meghatározott mértékben vontak-vonhattak be külföldi tőkét az egyes, erre a célnak megfelelő vállalatok.Vagy ha megtudták oldani, akkor müködő töke bevonása nélkül átalakulhattak gazdasági társasággá.
Na akkor ki és mikor ártott nagyobbat az országnak? Német vagy Antall? Mert hogy ártottak az biztos. Csupán a nagyság mértéke lehet a vita tárgya részemről.

Ja és nem gyülölök és utálok senkit sem. Véleményem lehet és van is. De csak és kizárólag addig irom le amig azzal nem sértek meg másokat. Igaz, aki megsért azt nem nézem el.Pláne ha nincs oka rá. Akkor amilyen az 'Adjon Isten" olyan lesz a "Fogadj Isten". Nem dakota közmondás, de igaz!

S. Annyi 2011.09.16. 16:15:03

@Mike36: :-) Bezárt a Lipót, de most olvastam, hogy nyílik valahol egy olyan betegeknek való menhely, ahová szerintem való vagy! Nem szégyen ez, betegség. Kezelhető, csak állandó felügyelet kell hozzá.

Mike36 2011.09.16. 16:16:44

@S. Annyi: Sanyikám, ne aggódj bizottságilag megállapítjuk, hogy oda való vagy

Lucky Larry Silverstein 2011.09.16. 16:16:45

@Mike36: Azért egy 'jobbos' müvészembert mondjál már. Ilyen Bakáts-kategóriásat.

lajos0 2011.09.16. 16:17:03

@belekotty: A spontán privatizációhoz Antallnak továbbra sem volt köze. Németh Miklósnak, Martonyi Jánosnak és Tömpe Istvánnak annál inkább.

A spontán privatizáció időszaka (1987–1990)
mek.oszk.hu/02100/02185/html/394.html

öregmogyi 2011.09.16. 16:17:28

ezt a blogot az új -jobboldali- index tulajdonosok JOGGAL teszik folyton címlapra. Elrettentő példa :-)
Szegény Grécy! Te is úgy végzed majd, mint Daróczi...

Mike36 2011.09.16. 16:18:25

@Bathory: aki félnótás? belököd az echo-t és tele van vele

de mondjuk művész: Eperjes

A szerelő 2011.09.16. 16:18:54

@malacz69 rezignált: "Ide is a fasz se tudja miért jöttem, ..." én válaszolok erre. Azért, mert te is azon kevesek egyike vagy, aki szeretne valamit tenni, mert látja, hogy nem jól mennek a dolgok, ezért újra és újra megpróbálja.
ez meg mindenkinek: türelem, kitartás, előbb-utóbb csak lesz pozitív változás is, de ahhoz előbb a hangnemen kéne változtatni, üvöltözve nem lehet érvelni.

Lucky Larry Silverstein 2011.09.16. 16:19:33

@TrueY: Látom olvasni megtanítottak, gondolkodni kevéssé. Görgey ATV-s díszzsidó. A zsidók ugyanis olyanok, hogy soha nem változtatnák meg a nevüket, egyszerüen ragaszkodnak hozzá. Mint Kun-Kohn, Rákosi-Rosenfeld.

Mike36 2011.09.16. 16:19:36

@A szerelő: én nagyszerűen szórakozok itt
az a titka, hogy nem kell komolyan venni azt, amit írtok

Lucky Larry Silverstein 2011.09.16. 16:20:20

@Mike36: Idézz valami szösszenetet amiből kiderül hogy félnótás.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.16. 16:20:23

@Mike36: Azt hiszem, hogy definíciós differenciáink vannak. Tehát nem magyar az, akire Te azt mondod, hogy az. Ha csak úgy nem! ;)

Mike36 2011.09.16. 16:20:33

@Bathory: tehát a hazaáruló Görgey zsidó?

Mike36 2011.09.16. 16:21:31

@Bathory: holnap meg dugunk is? NEM

Mike36 2011.09.16. 16:22:24

@A szerelő: nem, ide az agyilag zizzentek jönnek irogatni vadbaromságokat

Kámasuka 2011.09.16. 16:23:16

Alkotmány szerinted mióta ad jogot, a képveselet utján megválasztott képviselőknek, kormányoknak, hogy hazudjanak, lopjanak és csaljanak? Ez hol van leirva, mert én nem találom?

Az alapos gyanúddal befáradhatsz valamelyik nyomozó hatósághoz, a többi duma.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.16. 16:23:54

@Bathory: Ja értem! De Görgey mikor változtatta meg a nevét? Még 1848 előtt??

Kámasuka 2011.09.16. 16:25:30

@TrueY: Görgey Gábor 1848 előtt élt, nem tudtam....:)

A szerelő 2011.09.16. 16:25:30

@Mike36: tisztázzunk gyorsan valamit, sem orbán, sem gyurcsány fan nem vagyok!
@jános515:-höz hasonló álláspontot képviselek.

mrasid (törölt) 2011.09.16. 16:26:20

@Hanyi Istók: Keblemre barátom, engem is kizártak, és így aztán úttörő sem voltam :-)

Mike36 2011.09.16. 16:26:37

@A szerelő: itt az mindegy
ha egyetértesz azzal hogy Orbán hazug komcsi vagy

high up! 2011.09.16. 16:27:11

Újabb X-aktába való, hihetetlen kabalai misztikum:

Apró Antal egyszer csöcseléket mondott a népre, de mégse mondta ki, mert nem engedték meg neki. 55 év múlva egy greci nevü blog-harcos ezt a szót kimondta. Apró Antal annak a gyúrtcsánynak a rokona (gy. felségének a nagyapja), aki grecivel harcol kéz a kézben - saját magáért. gyúrtcsány tehát nem csak hogy fogta az el nem hangzott jeleket a távoli múltból, de képes volt azt greci fejébe átküldeni.
- Médium vagy idomár? - ez a kérdés gyúrtcsány képességeiröl.

Lásd:
Elsőnek Apró Antal fasiszta csőcselékezett

Apró Antalt általában szürke háttéremberként, meghúzódó bürokrataként, arctalan pártcsinovnyikként értékelik. Ám egy frissen előkerült dokumentum fényt derít arra, hogyan is viselkedett egy pár órás hatalmi vákuumot kihasználva: azonnal lefasisztázta és csőcseléknek minősítette az október 23-ai tüntetések résztvevőit, méghozzá már 1956. október 24-én.

Az október 23-án elhangzott pártfőtitkári beszéd olaj volt a tűzre - ebben megegyezik a legkülönbözőbb történészek véleménye is, amikor az 1956. október 23-án este sugárzott Gerő Ernő szónoklatot elemzik. Ebben Gerő tényleg sértegette az aznapi tüntetések résztvevőit, de nem használta azóta "legendássá" vagy inkább hírhedtté vált "fasiszta csőcselék" kifejezést. Pedig a kollektív emlékezet általában Gerőnek tulajdonítja ezt a kijelentést, minthogy Gerő volt "olyan alkat", aki tényleg irritálhatta az akkori közvéleményt.

Kihúzták a szerkesztők Apró kifejezését

Még a másnapi rádióközleményekben sem szerepelt ez az inkriminált kifejezés, a szerkesztők ugyanis a szövegből valószínűleg kihúzták ezt, s helyette "fasiszta, reakciós ellenforradalmi elemek" támadásairól szólt a kommüniké. A "fasiszta csőcselék" összetétel azonban hamarosan elterjedt, és most kiderült, hogy kitől származott e gondolat: Apró Antaltól.
A Rubicon folyóirat legfrissebb számában Gyarmati György arról számol be: egy 1956. október 24-ei keltezésű dokumentumban Apró Antal a minisztertanács elnökhelyetteseként adott ki egy utasítást az összes megyei, járási, járási jogú városi végrehajtó bizottságnak. Ez a dokumentum kezdődik így: "A Párt Központi Vezetősége és a Kormány együtt Budapest öntudatos munkásaival mindent megtesz, hogy a fasiszta csőcselék lázadását, fosztogatását megakadályozza."

Kámasuka 2011.09.16. 16:27:34

@TrueY: A MAZSIHISZ- MAGYAR ZSIDÓ MÚZEUM ÉS AZ ELSŐ PESTI SZŐNYEG TÁRSASÁG

TISZTELETTEL MEGHÍVJA ÖNTÉS BARÁTAIT

2010. június 1-én (kedden) 17 órára

A ZSIDÓSÁG ÉS A SZŐNYEG

című kiállítás megnyitójára a Zsidó Múzeumba.

A kiállítást megnyitja:

GÖRGEY GÁBOR

Kossuth-díjas iró

Van még kérdésed?

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.16. 16:29:03

@BenFranklin: Nem a Gábor, hanem a család. Mint mindannyiunknak, neki is vannak felmenői.

Mike36 2011.09.16. 16:29:38

@BenFranklin: A MAZSIHISZ meghív téged akkor zsidó vagy?

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.16. 16:30:25

@BenFranklin: Van kérdésem: Mi köze van ennek bármihez is?

Én is voltam zsinagógában klezmer koncerten és katolikus templomban orgona koncerten. És akkor mi van?

S. Annyi 2011.09.16. 16:30:29

@Mike36: Látom már többen vagy. :-) Ez is egy tünet. Nyugi, nyugi, nyugika.

Mike36 2011.09.16. 16:30:50

@BenFranklin: szal aki Kossuth dijat kap az zsidó
gondolom Kossuth is az lehetett

Árpád nem volt az? lehet sutyiban az volt

Mike36 2011.09.16. 16:31:42

sőt ha azt veszem, a Nobel díjasaink is mind zsidók, ergo szittyák holt sőtét tirpák banda. igaz is, mongol mind

Kámasuka 2011.09.16. 16:32:24

@TrueY: Ő nem ott volt hanem megnyitotta. Kapis? A magyarság és a szőnyeg kiállítást sem Itzach Rabin nyitja meg, de nézelődőnek eljöhet.

Mike36 2011.09.16. 16:33:05

@S. Annyi: nem, nem, majd az elvtársaimmal, nyugi

Alamio 2011.09.16. 16:34:27

@BenFranklin: Már feltéve, hogy nem halott.

Kámasuka 2011.09.16. 16:35:46

@Mike36: Lehet egyébként hogy igazatok van, de ha zsidó érdeket szolgál azt úgy hívják hogy Gójfront, akkor még tehet is róla mert ő választja a barátait ugye...

regress 2011.09.16. 16:36:53

@Mike36: olvasd újra.@popocatepetl: nálatok otthon egyszerű,egyhangú az élet.anyád leszop,mondod neki,képzeld azt,hogy viktorral vagy.kinyalod,anyád modja,képzeld azt ,hogy viktorral vagy.és utána egyszerre szóltok, mondd ,hogy jóóóóóóóóóóóóóó!

Kámasuka 2011.09.16. 16:38:40

@Mike36: Kossuth nem valószínü hogy zsidó volt mert ilyet mondott:

'Nincs azon törvény, melynek célját, végét a fortélyos zsidó kijátszani ne tudná, valamint nincs egy csalás, nincs egy tolvajlás, amely zsidó orgazdára, biztatóra, titkolóra ne találna.'

high up! 2011.09.16. 16:40:57

@jános515:

Lövésed sincs a valódi privatizációs eseményekhez (azt se tudtad, hogy melyik kormány alatt volt) és az alapösszefüggésekhez sem és ezt googlizással az életben nem is fogod megérteni.

A spontán privatizáció höskorszaka az utolsó másfél év komcsi uralom. 150 milliárdos privatizáció folyt (mai értéken 1.800 millárdnyi lehet, szinte a teljes eü kassza), a komcsi managerek saját zsebére: az új tulajnak meg maguknak kilopták a müködö gyári részlegeket, és megtették magukat vezérigazgatónak. Ezt a lopást hagyta ott Martonyi és undorodott meg végleg a komcsi eftársaitól, majd Antalék végleg le is állították 1990 közepén, mert óriási vagyonvesztésst okozott. Ehelyett a spontán lopás helyett indították a központi privatizációt. Mégpedig a legbnagyobb adósságokkal és a csödhelyzettel bíró vállalatokkal.

A többit nem magyarázom el neked, mert akinek olyan törpe az agya, hogy nem érti meg, hogy 20 milliárd dolláros komcsi államadóssággal terhelve és csak 400 milliónyi dollár készpénzzel a kasszában nem lehet fenntartani a csak a veszteség gyártásában jeleskedö coc. gyári világot, hanem el kell adni öket - ezúttal már valódi töke tulajdonosnak - arra kár pazarolni az idöt.

fülesboci 2011.09.16. 16:41:20

@BenFranklin: el kell tenni melegebb napokra

fülesboci 2011.09.16. 16:42:14

@BenFranklin: mán hogy Nagy lajos királyunkról ne is szóljunk..

Mike36 2011.09.16. 16:42:20

@BenFranklin: ugyanmár Orbán is mondott mindenfélét, amit nem gondolt komolyan

juj, mi van ha Orbán is zsidó? :o

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.16. 16:44:52

@BenFranklin: "Ő nem ott volt hanem megnyitotta. Kapis? A magyarság és a szőnyeg kiállítást sem Itzach Rabin nyitja meg, de nézelődőnek eljöhet."

Bocs, de valszeg a nagy meleg teszi, ezzel hová is szeretnél kilikadni???

Értem, Görgey elment egy megnyitóra és megnyitotta. So what?

Kámasuka 2011.09.16. 16:45:03

@Rezsi98: Gréczy is rajta van..:)

Kámasuka 2011.09.16. 16:46:52

@TrueY: Az van hogy Görgey barátunk barátai magyargyülölő cionisták.

Rezsi98 2011.09.16. 16:47:56

szerintem ez gréczy gyerek jókat mosolyog magában, lám,lám a bamba nép még mindig ugrik ha bedobom a FÖNÖK nevét, és már zsidóznak is,egyre jobb.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.16. 16:49:31

@BenFranklin: Ja, hogy ez a szőnyegkiállítás csak kamu! Erre nem gondoltam! Ügyi vagy, hogy leleplezted őket! Gyorsan jelentsd fel őket a Nemzetbiztonsági Hivatalnál, mielőtt egy Air Bus-szal (vagy egy repülő szőnyeggel) belerepülnek a Parlament épületébe! Jó, hogy vagy nekünk! Nagy könnyebbség!

Mike36 2011.09.16. 16:49:32

@TrueY: ha smitpali megy el megnyitni, akkor smitpali is zsidó?

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.16. 16:51:13

@Mike36: Ha jól értem az eddigi gondolat menetet, akkor igen... Bár most egy kicsit elbizonytalanodtam...

Mike36 2011.09.16. 16:52:36

@TrueY: bár ha szönyegkiállítás, akkor lehet, hogy arab terroristák öltöztek zsidóknak, így altatva el éberségünket

Kámasuka 2011.09.16. 16:53:02

@Mike36: Szadesz képviselőjelölt volt a lelkem 2006ban, ATV állandó szereplője és Mazsihisz-rendezvényeken lép fel, bár látom nem zavar.

high up! 2011.09.16. 16:53:16

@Mike36:

Hát igen, jól mondod. Ha a vezér híveinek az átlagéletkora 70 és a h.... között van, akkor jó esély van arra, hogy a hívök már impotensek.

De én már rég hirdetem a nem-misztikumot: 2-6 éven belül a maszop ki fog halni a közéletböl: a öreg kádári komcsik egyre gyorsabban fogynak, a fiatalok körébeöl meg nem jön az agymosotti utánpótlás. Nincs már KISZ meg cenzúra meg Recsk, úgyhogy az utánpótlás a 30 év alattiakból már csak az öreg komcsik gyerekeire, unokáira korlátozódik.
Hát ez van, a kihalás napja (legyen ez K-DAY) egyre gyorsabban közelít a maszopra.

regress 2011.09.16. 16:56:10

valaki írta nemrég,hogy "furcsa kommunisták"vannak a fideszben.hát igen,1-tévés doboz pénzért holnaptól hithű muzulmánok lesznek,és bebizonyítják,hogy nekik már 1000-éves a családfájuk.a genetikai szolgák,pl.popocatepetl,és alamio,pedig az anyjukra megesküsznek ,hogy ez így igaz

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.16. 16:57:10

@Mike36: Most, hogy mondod! Gyanús, nagyon gyanús! De az is lehet, hogy a Kamcsatka-Ipanema tengely vette át a hatalmat és talpig pajeszba öltözött, arab terroristának öltözött rozmárvadászok lesznek azok! Nattyon veszélyesek ám!

Kámasuka 2011.09.16. 16:58:17

@high up!: 30 év alattiakból már csak az öreg komcsik gyerekeire, unokáira korlátozódik.

Jó amit írsz de a fenti csoport sem elhanyagolható, kis pártnak jó ideig megmaradhatnak. Bár már ott tartanánk!

mákos lecsó 2011.09.16. 16:58:35

A felcsúti böszme elQrta.
Nem kicsit, nagyon.
Az elfojtott erőszak és gyűlölet előbb-utóbb a felszínre tör.

s 2011.09.16. 17:00:18

OK. Nem szeretném lopni az időt, nincs annyi. Az elmúlt évek kormányainak bűnlajstroma - a teljesség igénye nélkül:

gyurcsány: sikkasztás, hűtlen, kezelés, hazaárulás

orbán: zsarolás, bennfentes kereskedés, hazaárulás

Akinek pénze van, tegye a következőt. Délszláv háborúból maradt AK-47 típusú géppisztolyok vásárlása, bármilyen lőfegyver házi előállítása fémmunkás ismerősökkel. Robbanóanyagok, lőszerek beszerzése.

Elemi kötelessége ma minden igaz, hazáját és jövőjét féltő embernek a hatalmi elit akár erőszakkal történő eltávolítása is. Fontos azt is megérteni, hogy az előző (MSZP) és a mostani (FIDESZ) kormányok lényegük szerint nem külöböznek egymástól, céljuk a hatalom megszerzése, megtartása és egyéni céljaikra való felhasználása. Elég látni azt, ahogy a szakszervezetek által meghirdetett tüntetést közlekedési okokra hivatkozva megpróbálják akadályozni.
Az országunk érdekeivel mit sem törödő, hazánkat végső romlásba taszító, egyéni gazdagodásukat lekiismeretlenül, gátlástalanul előmozdító hatalom sorsa. HALÁL.

Ezt a felhívást a cenzúra miatt nem tudom majd megismételni annyiszor, ahányszor az szükséges volna, de aki olvassa és érti, adja tovább. Éljen Magyarország.

"Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!"

mákos lecsó 2011.09.16. 17:03:47

@high up!:
Álom, álom, édes álom...

Kámasuka 2011.09.16. 17:06:49

@s: az előző (MSZP) és a mostani (FIDESZ) kormányok lényegük szerint nem külöböznek egymástól, céljuk a hatalom megszerzése, megtartása és egyéni céljaikra való felhasználása.

A világ összes kormányának ez a célja te hibbant...:)A kérdés az, hogy közben a zemberek is jól érzik-e magukat.

Uebermensch 2011.09.16. 17:06:53

@Szergej55: Én azért annyira nem köpném le, mert a végén még bepiszkolódna a nyálam.

2011.09.16. 17:07:58

@high up!: Mielőtt sértegetsz, légy szives értelmesen elolvasni amit irtam!
A spontánprivatizációt a Német-kormány, a központpsitott privatizációt az Antall-kormány kezdte meg. Tehát ki is ártott többet az országnak?

A 20 milliárdos államadóság még nem azt jelentette, hogy mindent adjunk el--szarér, hugyér. Ami pedig megmaradt azt pedig adjuk oda a haveroknak, lopjuk el és utána játszuk a "tőkést", mert mi már azok vagyunk. De vajon miből is? Az állami vagyonból, ami a miénk is volt!
Végezetül fogadd el, mint törpeagyutól az alábbi neveket. Ők már leirták a privatizáció, vagy ahogy a kisemberek mondják --a lopás és szabadrablás történetét.
Csak pár név: 1. Mocsáry Jőzsef
2. Tardos Márton
3. Menyhárt András
4. Farkas Zoltán
és még sokan mások.
Olvasgasd őket és akkor nem irsz hülyeséget és nem háborodsz fel a saját baromságaidon.
Részemről a vita befejezve.

lobster thermidor 2011.09.16. 17:10:18

27% ÁFA

Erre minden normális ember csak azt mondhatja, hogy "Orbán, takarodj!"

Táskás Tóni 2011.09.16. 17:11:25

@high up!: A komcsik java már a fideszben van, azok meg szaporodnak, mint a nyulak. Lesz utánpótlás bőven.

Táskás Tóni 2011.09.16. 17:13:01

@lobster thermidor: Kivezetik az adójóváírást. Erre minden normális ember csak azt mondhatja, hogy bunkó focista takarodj!

regress 2011.09.16. 17:14:39

@s: egyetértek veled,kivéve az utolsó 3-sort.utálom a a vallásokat,főleg a pedofil keresztényt.ezt a hiszekegyet kár volt beleírni.nem vagy a barátom.

igenember 2011.09.16. 17:14:55

Egyetértek Gréczyvel. Orbán egy hipokrita. Ő tüntethet de ellene ne tüntessen senki. Elmehet a picsába.

Táskás Tóni 2011.09.16. 17:15:24

@BenFranklin: Ha te ennyi komcsi mellett jól érzed magad, mint amennyi a fidesz mocskos alomban van....Szélkakas undorító férgek.

Rezsi98 2011.09.16. 17:18:09

@lobster thermidor: ha normálisok közt érzed magad, ne tedd.

high up! 2011.09.16. 17:18:17

@jános515:

Azzal kezdted a hazudozást, hogy Antalék csinálták a spontán privatizációt. Már ott lebuktál, hogy ócska maszopos propagandista vagy.

A privatizációhoz meg neked kell kissé többet olvasnod meg megértened ami tolvastál. Én már rég magam mögöm tudom azt a tényanyagot, amihez te még hozzá se kezdtél, ez utóbbi hozzászólásod is mutatja. Még azt se tudod, hogy a központosított privatizáció abszolút nem pejoratív fogalom csak egy technika. Vagyonvesztés az eladáskor nem keletkezett, mert könyvérték alatt nem lehetett eladni, stb.
Na de én se foglak most téged több 100, több 1000 oldalnyi tényadatra megtanítani.
Fröcsögj csak tovább nyugodtán és add az áltudományos szakértöt. Pont passzol is greci bloghoz.

high up! 2011.09.16. 17:20:23

@Táskás Tóni:

Oszt magyarázd mer el, hogy akkor örülsz neki, hogy a komcsi eftársaid leléptek töled, vagy bánkódsz emiatt.
Mit is akar a lelked azzal elmondani, hogy egyedül maradtatok ti, tudatzavaros liberalizált kriptokomcsik?

popocatepetl 2011.09.16. 17:30:13

@jános515: "A Gyurcsányt támogatóknál zsidózni, vagonozni nem kéne. És tudod miért? Mert az ott felsoroltak közül van olyan aki nem közszereplő és ha pert akaszt a nyakadba, akkor a gatyádat is leszedi rólad."

Tudom, ezt nem nekem írtad, de azért hozzászólnék:

olyan szintű sértés lezsidózni valakit, hogy azért perelne? Nana, csak nem vagy antiszemita.

Egyébként tényleg tök mindegy, hogy zsidók-e az aláírók, nem az a lényeg, hanem az, hogy szimplán degeneráltak.

popocatepetl 2011.09.16. 17:31:02

@regress: "nálatok otthon egyszerű,egyhangú az élet.anyád leszop,mondod neki,képzeld azt,hogy viktorral vagy.kinyalod,anyád modja,képzeld azt ,hogy viktorral vagy.és utána egyszerre szóltok, mondd ,hogy jóóóóóóóóóóóóóó! "

Látom, villognak az emlékképek. Beteg egy család lehettek.

popocatepetl 2011.09.16. 17:32:36

@regress: "pl.popocatepetl,és alamio,pedig az anyjukra megesküsznek ,hogy ez így igaz "

Kénytelenek vagyunk a sajátunkra esküdni, a tiedre nem esküdhetünk, hiszen az egy vödör trágyalét sem ér.

Táskás Tóni 2011.09.16. 17:37:53

@high up!: Pár szót próbálj meg magadból kisajtolni és a hazaáruló fidesz kormány intézkedései mellett érvelni.
Címszavak : Rablás - mny-i vagyon 3000 milliárd
tőzsdézés hitelből-500 milliárd IMF hitel
eltőzsdézés:értéke alig 300 milliárd fölött
gazdasági növekedés 0
munkanélküliség : az egekben
Mi a kurva kibebaszott eredményre vagy büszke? Ezek válság nélkül kúrnak el mindent, hazugok és nem értenek semmihez.Oszt jónapot.

rendicsekkss 2011.09.16. 17:38:32

@Rezsi98: nem mindegy ki a zsidó? nekik legalább nem csatog a fitymájuk

rendicsekkss 2011.09.16. 17:41:03

@lobster thermidor: juhé, többet tud apám visszaigényleni

regress 2011.09.16. 17:46:46

@popocatepetl: hát ez a válasz elég szánalmasra sikeredett.nyalj még egy kicsit,hátha "eszedbe"jut valami okosabb

regress 2011.09.16. 17:49:18

@popocatepetl: mire esküszöl,fogalmad sincs ki volt

Táskás Tóni 2011.09.16. 17:49:52

Vajon az undorító mocskosszájú dajcstompi fideszesként vagy zsidóként nyúlta le az 5 milliárd ft-ot a beléptetőrendszerért?Na , náci fideszbanda, tessen már megmondani!

GL-581 g 2011.09.16. 17:53:34

@A szerelő: "Droidok harca :)
Na jó, van 1-2 kivétel, de ők hamar elmennek innen ... vajon miért? :)"

LOL! Ez a legértelmesebb komment a 366-ból! :DD

Én is csak nézek, mint a hülye, mert van ugyan véleményem, sajnos (?) sem a naridroidok, sem a piridroidok véleményére nem hasonlít. Még egy icipicit sem. Anyázás, zsidózás, nácizás, cigányozás, elmebetegezés, komcsizás... igazatok van gyerekek, ettől megoldódik minden. :P
Más blogokban az előző nickemmel megtapasztalhattam, milyen frankó érzés, mikor az orbánfanatikusok, a gyurcsányisták, a turbószittyák és a libsik egyszerre dobálnak sz4rral. Úgyhogy most kihagyom. :)

Mert ebben az országban már szinte senki sem gondolkodik. Az általam értelmes és józan embernek megismert barátaim közül is mind többen állnak be habzó szájjal valamelyik zombihadseregbe.
Való igaz: egyszerűbb fölkapni egy piros-narancs-akármilyen színű mezt és rúgni a másik csapat sípcsontját.

Attól tartok, nem megy ez már tovább. Nem telik el másfél év, és mindnyájunkra nagyon csúnya idők jönnek, de csak magunknak köszönhetjük. Mi, magyarok, pártállástól függetlenül.

Blogger Géza 2011.09.16. 18:18:53

Gréczy posztjai eddig az elmeháborodottság jeleit mutatták, de ez a mai minden eddigin túltesz. :) Az azért eddig nem volt, hogy minden egyes mondata egy agyrém...

high up! 2011.09.16. 18:33:00

@Táskás Tóni:

Mi van agysejt hiányos, nem akarod megmondani, hogy miért utálod az egykori eftársaiadat, akik leléptek a maszopból? Irigyeled öket, mert nekik még maradt valamennyi eszük?

Látom válasz helyett inkább felmondod a központi anyagot a manyuptól a MOL-ig. Komolyan gondolod, hogy ha eddig hülye voltál ahhoz, hogy a halom szaktanulmányokból megértsd, hogy az állam csak a töle elcsapolt manyup bevételeket vette vissza, vagy hogy a MOL részvényeket nem adták el, tehát se veszteség, se haszon nincs a kasszában, akkor majd most fogja valaki pazarolni rád az idöt, hogy megértsd azt, amit egy 10 éves gyerek is képes megérteni?
Maradjatok ti csak meg olyan iskolázatlan tudatlan höbörgö proletárnak, mint amilynek voltatok 60 éven át. Ebböl lesz ugyanis a kihalásotok 2-6 éven belül!!

Ingerlékeny Banya 2011.09.16. 18:43:29

Én azt szeretném megtudni,hogy én,mint egyszerű állampolgár,hogy s miképp tudnám elérni azt,hogy törvénybe foglalják azt,hogy a közterületi dolgokból származó bevételeket(parkolás,táblakihelyezés stb) kizárólag az önkormányzatok kasszájába folyhasson be és hogy az önkormányzatok ne adhassák bérbe ezeket a dolgokat cégeknek???!!!!

kgonzo 2011.09.16. 18:48:01

@high up!:
2002-ben épp ebbe sikerült belebuknia a jobboldalnak: a fellengzős panelprolizásba, meg a nyugdíjasok lesajnálásába. Bármilyen hihetetlen egyszer Te is (ahogyan egyszer én is) nyugdíjas leszel. És akkor majd csodálkozni fogsz, hogy miért mondják ezek a fiatalok, hogy Te ingyenélő vagy, mikor végig dolgoztad az életed.

Ami a blogot illeti: Ugye azt nem gondoljátok Ti sem komolyan, hogy szombaton nem lehet tüntetni a parlament előtt, mert zavarom a benn folyó munkát. Az ám a baj, hogy nem vitatkoztok, mert érdemben nem foglalkoztatok az írással, csak Zsoltra fröcsögtetek.

Ja igen és a 27%- os áfa? A 12 000 Ft- os adójóváírás teljes eltörlése, mint nem megszorítás? Erről miért nem beszéltek? A Manyupra pedig nem vagyok hajlandó reagálni látom válasz helyett inkább felmondod a központi anyagot. :)(Van egy mondás: Ki mint él úgy ítél!)

Anti Anyag (törölt) 2011.09.16. 18:50:17

A demokraták ötlete "jobb" volt. Bezavartak pár provokátort, majd brutálisan szétverték az egész tüntetést.
Vérbeli kommunista-liberális megoldás. Engedélyezzük, hiszen demokraták vagyunk, de nektek többet nem lesz kedvetek tüntetni.

Gondolom, neked is "köszönhettük" Grétzy

Táskás Tóni 2011.09.16. 18:55:59

@Anti Anyag: @high up!: 27% áfa adójóváírás megszüntetése... Nem tudták felpörgetni a gazdaságot, pedig lemondtak pár száz milliárdról a fogyasztás növelése érdekében. Ha a bunkó focista a farkát verette volna ki a jobbkezével és semmilyen intézkedést nem hoztak volna. most jobban élnénk valóban.

2011.09.16. 19:02:34

@high up!: Most ujra elolvastam amit irtam és valóban tévedtem, illetve rosszul irtam. Ez igaz,
De a központi privatizációhoz olvass még egy kicsit. Ha lehet akkor ne Bod Péter Ákost, hanem esetleg a felsoroltakon kivül a Chikán "tanár ur" által leirtakat.
Én legalább beismerem hogy tévedtem, de sületlenséget nem irok mint te.

@popocatepetl: Én sem irtam volna alá a peticiot Gyurcsány érdekében. De miért nem lehet sértegetés nélkül mindezt megtenni? Mert ez a sikk?

lajos0 2011.09.16. 19:06:31

@Táskás Tóni: Hát ki dönti el ki a nagy író és kinek az író munkássága része, ha agyament baromságokat írogat. Ha Kertész lehet náci, akkor szegény kurucosok miért nem ?

lajos0 2011.09.16. 19:10:20

@BenFranklin: Jah a credithilles ökörség külön figyelemreméltó a vágói életműben. Mint a Szkeptikus Társaság elnöke ezt a baromságot népszerűsíti. Kicsit szkeptikus vagyok vele szemben.

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 19:11:34

Zsolt!.. adja tovább!
Naponta el kell mondani az MSZP politikusoknak, még a Parlamentben is és a Tv. ben is... és az embereknek is a fejükben tudatositani kell
: hogy Gyilkos , bűnöző hajlamú, hazug gazember a Nemzeti Gonosz Törpe!Ugyanúgy minden nap ahogy Gyurcsányra évekig naponta mondogatták a Fidesz banditák, hogy Hazug Gazember (és még most is ezt szajkózzák)
Szajkózzuk mi is naponta mindenűtt az olyan emberről aki azt mondja: "MEGTANULTAM, HOGY HA VALAKINEK LEHETŐSÉGE VAN A RIVÁLISÁT VAGY ELLENFELÉT MEGÖLNI AZ NEM HABOZZON, TEGYE MEG"-ezek Orbán szavai!

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 19:12:27

Megérkezett az első megszorítás---hehe Nesztek Magyarok , most tapsoljatok a Hazug Nemzeti Gyilkos szándékú Gazembernek!

Táskás Tóni 2011.09.16. 19:18:40

@Nemzeti nagy nulla: Első???? Valamennyi intézkedésük a megszorításokról szól. csak van pár száz kedvezményezett.

jog-ász 2011.09.16. 19:18:57

lehet hogy a szerző hülyeségekt is ir, de a hozzászólások alapján meg leszürhető, hogy csődben a fél ország, többmillió koldus országa vagyunk,tömegek segge kilóg a gatyából is és bőszen megy a zsidózás csessze meg...

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 19:20:28

Orbán azt mondta még diplomaták előtt( ezért nem tudja letagadni): SZÍVESEBBEN LÁTNÁM HALVA KITERÍTVE GYURCSÁNYT MINT SEBZETTEN!
ORBÁN NEM NORMÁLIS, GYILKOS SZÁNDÉKÚ GAZEMBER-------ezt tűritek Magyarok ..igazi Magyarok???????????????

Nemzeti nagy nulla 2011.09.16. 19:21:06

Igazi Magyarok és nem Nemzeti Szolgák!

Táskás Tóni 2011.09.16. 19:21:55

@jog-ász: Na és kinek köszönhetjük? A hazaáruló, hazug bunkó focistának, akinek még a farka helyén is kokárda lóg.

P.Freddy 2011.09.16. 19:31:40

@Táskás Tóni:

A Orbán Kormánynak 1 (azaz egy) eredménye van eddig: Ők vannak hatalmon, nem Gyurcsányék.

Ez az egy eredmény, ami kétségkívül nagyon nagy eredmény, és ezt kell olyan nagyra fényesíteni, hogy elhomályosítsa a vári ló tökének fényét is.

Erre az 1 eredményre vannak felkészítve hosszú évek óta a hívek is, és ki is vannak vele elégítve annyira, hogy más se kell nekik.

dr yetee 69 2011.09.16. 19:36:00

@DillingerEscapePlan: Narancsdroidok,a vitakultúrátok fideszi mélységekben,gratulálok!

Táskás Tóni 2011.09.16. 19:38:45

@P.Freddy: Az a baj, hogy a bebukás azokra is vár,akiket nem tudott ez a mocskos hazug hazaáruló banda megtéveszteni még a hülyenépszavazással se.

Picsasereghajtó 2011.09.16. 19:38:47

Nem értem, péntek este, amikor az emberek söröznek, buliznak, jókedvük van... A FASZÉRT KELL GRÉCZIBLOGOT INDEXCÍMLAPRA TENNI!!!4négy!

Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért???

Picsasereghajtó 2011.09.16. 19:39:35

Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért??? Miért? Miért?

Táskás Tóni 2011.09.16. 19:40:41

@yetee 69: Nehéz védeni a védhetetlent a patkány fideszeseknek.

Táskás Tóni 2011.09.16. 19:43:12

@Dönekszt sztop iz nyugati rélvély sztésön: Mert az ilyen faszok miatt a mocskos hazug idióta komcsinak is megbukott senkik kúrják szét az országot.

igazi Lencsés István (törölt) 2011.09.16. 19:45:14

@popocatepetl: "Összekenődjek anyád nyálával slicckörnyéken? Mire lenne az jó? " - te beszélsz, te aljadék? Anyád ilyen szép beszédre tanított? Vagy csak csúzlival etettek és hozzád csak az üvöltözés jutott el a családból?

Kerek négyszög 2011.09.16. 19:45:45

@Táskás Tóni:

"Nehéz védeni a védhetetlent a patkány fideszeseknek. "

Ne aggódj, meg fogják védeni. Az agymosás az agymosás.

igazi Lencsés István (törölt) 2011.09.16. 19:50:51

Különben nem látom a a narancsdroidok magyarázatát hogy a 25-ről 27 százalékra emelendő ÁFA miért nem megszorítás.
Az elmútnyócévarohattgyucsányahibásmegazsidóvilágöösszesküvés lemez már egy kicsit kopott, kellene újat szerezni!

Táskás Tóni 2011.09.16. 19:51:24

@igazi Lencsés István: Szerintem pontosan úgy nevelték, mint a bunkó focistát. Azért háborúzik az is, ha ellenség még a láthatáron sincs akkor is.

dennisthemenace 2011.09.16. 19:53:22

@igazi Lencsés István: A sokkal nagyobb bajban levo UK áfája húsz százalék, élemiszereken nincs.

Kámasuka 2011.09.16. 19:54:26

@igazi Lencsés István: Adóemelés szar ügy, de még mindig jobb ha az ÁFÁt és nem az SZJAt emelik. Ebből a gazdagok fizetik a nagyját, úgyhogy ide most nem illik a neaprolikkalfizettessékmeg.

kvasztics47 2011.09.16. 19:54:44

@Dönekszt sztop iz nyugati rélvély sztésön: Azért,mert te egy barom állat vagy!
Pusztulj te szar alak. Lehet, hogy úgy fogsz jársz, mint az ÁVÓ-s gerekek.

kvasztics47 2011.09.16. 19:55:44

Az erkölcsi hulla!
Hogyan szerezte meg Orbán a teljhatalmat?
1. Nem ismerte el, 2002.ben sem és 2006-ban sem a vereséget. Nem fogadta el a demokratikus választási rendszert. Ez ellen használta föl a titokban megszerzett jelentős gazdasági hatalmat. Miközben Medgyesit bankárkormányozta, Gyurcsányt oligarházta.
2. A jelentős parlamenti erőt amivel rendelkezett, arra használta, hogy megakadályozza a szoci kormányokat a gazdasági kiigazítások megvalósításában. Csak olyan törvényt nem kritizált ami kiadásnövekedéssel járt. A többit viszont a leg alpáribb módon a leg mocskosabb hazugságokkal ócsárolta a zembereket ellene uszította, ha ettől sem riadt vissza a kormány akkor népszavazást kezdeményezett.
3. Lejáratta a politikát és a politikusokat. Aki a jobboldalról nem állt mellé, azt ellehetetlenítette. A Baloldali és liberális politikusokat gátlástalanul becsmérelte, hazug módon a zemberek ellenségének állította be, a minimális tiszteletet is megvonta tőlük. (még azt is sikerült elérnie, hogy Gyurcsányt és Bajnait is harácsolónak állítsa be, akik a Miniszterelnöki munkájukért egy forintot sem vettek föl.
4. Mind ezeket a mértékadó értelmiségiek jelentős része érzéketlenül, kajánul nézte.

A zorbán kormány pedig, ha nem akarja saját méretes baklövéseit (hazugságait) elismerni, kénytelen lesz még nagyobbat mondani,(hazudni) még kiszámíthatatlanabbá válni, még több dolgot saját hatáskörbe vonni (ellopni). Az új szakzsargonnal (hazugsággal) élve: „tovább gyorsítani az ország újjáépítését.”

Kerek négyszög 2011.09.16. 19:56:57

Ha jól számolom, az orbánista jobboldal személyi kultusza nemsokára meghaladja a komcsi korszak személyi kultuszának rekordidejét.

Kámasuka 2011.09.16. 19:58:26

@kvasztics47: Ehhez képest a nagyonbuta választók újraválasztották. Ami még nem történt meg senki mással...:)

Kerek négyszög 2011.09.16. 20:18:06

@kvasztics47: Nagyon jó összefoglaló, szerintem pár évtized múlva pontosan ez lesz olvasható a történelmi krónikákban.

Annyit pontosítanék, hogy a háttérben Orbán a magyar újmilliárdos burzsuj réteggel kötött megállapodást. Széleséknek van pénzük bőven a bőrük alatt is, és persze még többre vágynak, amit erősen korlátoz a piaci verseny nevű imperialista találmány.
Orbán majd megveszett a hatalomért, ügyes populista illuzionista, de alig van pénze.

Mi tehát a teendő? Orbánék a milliárdos burzsujok pénzért cserébe kialakítanak egy ideológiai alapokon szervezett médiabirodalmat, és megkezdik az egész világon jól működő, kipróbált alapokon véghezvitt agymosást. Erre a nagytőkések csak pézzel képtelenek lettek volna, ehhez óriási tehetség kell. Beindul a versenykorlátozási céllal szugerált multiellenes kampány is, és láss csodát, működik mint a karikacsapás. Persze a lényeg nem ez, hanem a demokrata politikusok bemocskolása, és a demokratikus kultúra leépítése. Elég pénz és elég idő állt rendelkezésre. Nagyon jól sikerült is véghezvinni a terveket.

Mit nyernek még a milliárdosaink? Ezt a rettenet nagy összegű támogatást egy párt nem tudja csak úgy visszafizetni. Ide más kell. Adódik is a remek lehetőség, a modern rabszolgasorba kényszerített magyar emberek milliós tömege szinte megfizethetetlen adomány a magyar burzsujnak. Ingyenmunka és kiiktatott piaci verseny. Ez már igen! Ennél szebbet álmodni sem álmodhat a magyar milliárdos és a magyar populista hatalommániás őrült. Mindenki jól járt.
Itt tartunk most. A jövőnk azon múlik, hogy a jobboldali suggesztió és gyűlölködés meddig tart ki, mikor lesznek a zemberek erre egyre immunisabbak. A kábítószer hatása már csak ilyen. Talán az adagok növelésével fennt tudják tartani a kívánt réveteg állapotot, de a végtelenségig nem fog menni.

Kámasuka 2011.09.16. 20:31:18

@légycsapó: Adódik is a remek lehetőség, a modern rabszolgasorba kényszerített magyar emberek milliós tömege szinte megfizethetetlen adomány a magyar burzsujnak. Ingyenmunka és kiiktatott piaci verseny.

Addig tetszik a dolog amíg a judeokráciának tartozol (IMF), ugye te kis hernyó?

Picsasereghajtó 2011.09.16. 20:39:30

@kvasztics47: A kurva anyádat, meg Gráczyét is.

Picsasereghajtó 2011.09.16. 20:40:03

@kvasztics47: Szopkodjátok Gréczyvel meg Gyurcsánnyal egymás faszát.

nobrain.dk <- ezek nem ti vagytok?

regress 2011.09.16. 21:01:59

@BenFranklin: te melyik csoportba tartozol,?burzsuj vagy?a piaci versenyt a fidesz kiiktatta

Rántott kard 2011.09.16. 21:06:40

@Dönekszt sztop iz nyugati rélvély sztésön:

Mi van?
Tehetetlen dühödben már csak a trágárság maradt?
Szar érzés az, amikor az általunk választott vezető egyik hülyeséget a másik után csinálja. Ezt az érzést a baloldalon mi jól ismerjük.
Fájdalom, de most ezt a jobb oldalon is meg kell ismerni.
Védened kellene védhetetlent, és ez Qrva nehéz.
De ne add fel!

Rántott kard 2011.09.16. 21:23:55

@légycsapó:
Régen mondom, hogy Orbán egy báb. "Nagytudású" újgazdag milliárdosok időben fölismerték, hogy meg van benne az a képesség, amivel képes maga mögé állítani a tömegeket. Vezér alkat, aki kiválóan szónokol, mindamellett sík hülye. Rájöttek, hogy fölösleges milliárdokkal támogatni demokratikus pártokat, elég ha a "népvezért" a markukban tartják. Most behajtják a nyolc évig fizetett költségeket.

lajos0 2011.09.16. 21:36:12

@jános515:

Mindkettő undorító volt, de a spontánban általában a pártállami cégvezetők lopták szét a közvagyont.

"A spontán privatizáció csak az állam szempontjából volt spontán, mivel az önkormányzóvá tett vállalat önkezdeményezésén alapult, amire a kormány nem tudott érdemben befolyást gyakorolni. A spontán privatizáció tudatos vállalati döntésen alapult, ahol a vállalat vezetői saját – és olykor a vállalat – érdekei alapján maguk választották meg privatizációs partnereiket, a privatizáció módját és feltételeit."

Az Antallék alatt zajló is egy mocskos lopássorozat volt, de a prímet nem az MDF-esek vitték benne. És talán sokan elfelejtették már, hogy az Antall kormány privatizációkért felelős tárcanélküli minisztere Szilvásy György volt.

Betelgeuse-2 2011.09.16. 21:49:35

@s: 14:50-es bejegyzésedhez. Örülök, hogy te az igazságot hirdeted. Megjegyzem: mindenki azt hirdeti. Vagy azt hiszi, hogy azt hirdeti.
Én nem. Én nem veszem magamnak a bárotságot, hogy az igazság egyedüli letéteményesének higgyem magam.
És félek azoktól, akik fennen hirdetik, hogy ők az igazságot hirdetik. Így határozta meg magát Sztálin és Hitler is egykoron.

látjátok feleim szümtükkel 2011.09.16. 21:50:40

@BenFranklin: "Adóemelés szar ügy, de még mindig jobb ha az ÁFÁt és nem az SZJAt emelik. Ebből a gazdagok fizetik a nagyját, úgyhogy ide most nem illik a neaprolikkalfizettessékmeg."

Mit gondolsz ki a fax fogja megfizetni? Ha a magyar lakosság 10-20 %-a a gazdag, a többi 90-80 % vajon addig mit csinál, amíg ők fizetik az adót? Nagy mértékű fogyasztás a tömegek által jön létre, miután a gazdagnak is csak egy szája van, és egy székre ( autóba )tud ülni egyidőben. Kicsit naívan szemléled a világot.

látjátok feleim szümtükkel 2011.09.16. 21:53:44

@Dönekszt sztop iz nyugati rélvély sztésön:
Azért, hogy ne a saját némi szerveddel kelljen foglalkoznod egész hétvégén.

lajos0 2011.09.16. 21:56:46

@Mike36: Azt nem tudom zsidó volt-é Kossuth, de nem a 48-as érdemei miatt kapott szobrot a Capitoliumban, mint egyetlen külföldi államférfi. Az sem segíti az ügy tisztázását, hogy szabadkőmívesként állítólag nyakig benne volt az Észak-Dél ellentét élezésében.

albar.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=72283

A Zichy-gyémántokat meg az árvák borpénzét már említeni is alig merem :-)

látjátok feleim szümtükkel 2011.09.16. 21:57:52

@igazi Lencsés István: "Különben nem látom a a narancsdroidok magyarázatát hogy a 25-ről 27 százalékra emelendő ÁFA miért nem megszorítás."

Most esett le nekik a tantusz, és csodálkoznak, hogy átb*k a fejüket a palánkon. Most kezdenek rájönni, hogy a 27 %-os áfa nem megszorítás a kormánynak, de megszorítás a 2/3-nak, mert nekik lesz drágább minden. A többletet meg a kormány nyeli le.

Betelgeuse-2 2011.09.16. 21:58:12

@CaaRoy: 13:46-os bejegyzésedhez. Hogy mindig az erősebbnek van igaza? Veszélyes elv. Ezek szerint 1939-1944 között a fasisztáknak, Hitlernek volt igaza? Vagy 1922-1953 között Sztálinnak? No comment ehhez.
Aztán az elfogyáshoz. Valóban, majd az idő eldönti, hogy elfogynak-e azok az emberek, akik nem tudnak ájultan hozsnnázni Orbán és mamelukjai bődületes gazdaságpolitikai baromságainak.
Ha te a demokráciához való ragaszkodást görcsös és idejétmúltnak tekinted, akkor rád valóban igaz a madáchi mondás a szabad akaratról és az öregemberről, aki irányít: "megmondja végy ebből és félj amattól, óv és vezet, mint gyapjas állatot - hogy eszmélj? szükséged nem is lehet." Az emberekben valóban megvan az ősi vonzódás a Nagy Vezetőhöz, aki majd dönt helyettünk, óv és vezet minket, milyen jó lesz így nekünk.
Magyarország újjáépítése? Eddig csak a rombolást láttuk mind a törvénykezés, mind a gazdaság terén. Másfél év favágás után vajon mikor fog elkezdődni egy értelmes gazdaságpolitika?

Betelgeuse-2 2011.09.16. 22:01:18

@lajos0: 16:01-es bejegyzésedhez, ami szerint: "A nyomozó hatóság megerősítette korábbi döntését, amely szerint Gyurcsány Ferenc fantomcége, a Nomentana Kft. esetében fennáll a magán- és közokirat-hamisítás bűncselekményének alapos gyanúja, de a bűntett büntethetősége 2005. december 20-án elévült."
No ez a mondat így EGÉSZEN BIZTOSAN NEM LEHETETT BENNE semmilyen nyomozást megszüntető határozatban... Annyira szakmaiatlan és dilettáns a megfogalmazása.
Ha meg valami MN-s vagy MH-s újságcikkből ollóztad, akkor nincs mit hozzáfűznöm...

lajos0 2011.09.16. 22:06:26

@high up!: "Ezt a lopást hagyta ott Martonyi és undorodott meg végleg a komcsi eftársaitól"

Egyszer csak rájött Martonyi elvtárs, hogy jesszum pepi, hiszen mi lopunk, mint az állat. Hogy nem vettem eddig észre. Kár volt 88-ban belépnem a pártba. Azért az több mint beszédes, hogy Orbán az ő villájában találkozott a sukorói befektetőkkel, és az egyetlen magyar bilderberges. Tudhat valamit, de a tolvajok között azért most sem érzi rosszul magát. Vagy ez csak kívülről látszik így ?

lajos0 2011.09.16. 22:08:20

@Betelgeuse-2: Egy index fórumban találtam, de az esetre emlékeztem. Nem vagyok én Pintér Sándor vagy Kiss Ernő, hogy minden politikusról legyen egy aktám kompromittáló iratokkal :-)

látjátok feleim szümtükkel 2011.09.16. 22:11:30

@igazi Lencsés István: ezért sem jelentek még meg:

A szocik áfa emeléséről :
"Pedig Cser-Palkovics szerint "az ilyen intézkedésekből pontosan látszik ugyanis, hogy a krízisalappal a szocialisták valójában nem az általuk bajba juttatott embereken akarnak segíteni, hanem csak a választási pártkasszát töltik fel. Ha nem így lenne, akkor nem hoztak volna olyan megszorító intézkedéseket, amelyek éppen a legnehezebben élő embereket hozzák még kiszolgáltatottabb helyzetbe. Ilyen például az áfaemelés, és annak árnövelő hatása" - mondta 2009-ben a szóvivőhelyettes."

Betelgeuse-2 2011.09.16. 22:27:14

@Alamio: 13:52-es bejegyzésedhez tételesen a válasz.
1) A médiában nem hangzott el az őszödi beszéd, nekem megvan a teljes anyag. Csak kiragadott részletek, tendenciózusan tálalva. Megértem, hogy voltak emberek, akiket fursztrált a Fidesz újabb veresége 2006 tavaszán, és végre találtak valamit, amire rámutathattak, hogy no hát ezért.
Amúgy megértem, ha mindenkinek más a tolerancia-küszöbe.
2) Meglehet, hogy le kellett volna mondania Fletónak akkor. Lehet, hogy ez esetben a 2010-es választást ismét az MSZP nyerte volna meg, mert ma már a napnál is világosabban látja mindenki, hogy Orbánnak 2006-2010 között nem sikerült felkészülnie a kormányzásra (ergo alkalmatlan), hát még mi lett volna, ha hirtelen 2006 végén, 2007 elején kerül hatalomra... Így utólag én is azt mondom, jobb lett volna lemondania GYF-nek, mert akkor Orbánék alkalmatlansága sokkal előbb napvilágra kerül.
3) Hogy a tehetetlenség vitte oda a Kossuth téri tüntetőket? Nem tudom, nem kérdeztem meg őket. Én csak a követhetetlen, sokszor értelmetlen szónoklatokat láttam és hallottam, meg a szokásos skandálást, mint a Fradi meccseken, hadd ne idézzem. Cinizmus? A majd hazamennek cinizmusa nyomába se ér a "jogászok majd megvédenek, oszt jó napot" (szintén 2006-os) cinizmusának.
4) Nincs szó átírt őszödi beszédről, hanem a TELJES anyagról. ez tárgyi tévedés. A magyar gondolkodásba nem szeretnék belemenni. Aztán modod: "a tendenciózus, előre felkészült hazugság (1,5-2 év ugye) nem azonos a gondolkodásmód-változással, a szélirány-módosulással, vagy éppen azzal, hogy a kampányban többet mondok mint ami megvalósítható". Orbán ravaszabb volt, mint Fletó. Soha sehol nem ismeri el, hogy ellenzékben végighazudták a 2006-2010-es időszakot. Tudatosan. Mert ők is pontosan tudták, hogy amit követelnek (minden ágazatnak több pénzt stb stb), az nem megvalósítható. Mint ahogy az elmúlt 1,5 évük is bizonyította, hogy töredékét valósították meg annak, amiket követeltek 2006-2010 között. De egy értelmes embernek, aki nem Orbán szavának hisz (mert ő maga mondta, hogy annak ne higgyünk, hanem a tetteinek), nos, ha a tetteit nézzük az elmúlt 1,5 évben, akkor látjuk, hogy néhány elbaltázott, az országot romlásba döntő SZJA törvényen kívül egyáltalán nem valósította meg a gazdaság terén, amit előtte 4 éven át ordított. Persze hogy nem, mert lehetetlenségeket ordibált bele a vakvilágba.
5) A program szelleme. Hát igen. Orbánnak ilyesmivel nem kell szembenéznie, hogy a programja szelemével ellentétesen cselekszik, mert gazdasági programja, az nem volt. (Nagyobb baj, hogy láthatóan most sincs.)
Nekem Orbánnal és bandájával csak négy bajom van.
1) Az eltelt 1,5 évben csak az érdekelte, hogy visszaéljen 2/3-os felhatalmazásával, és szemét törvényekkel betonozza be magát és mamelukjait a hatalomba.
2) Kicsinyes módon törekszik politikai ellenfelei (akár fizikai) megsemmisítésére, és folyamatosan megosztja az országot, illetve az elmúlt 1,5 évben már az erdélyi, a felvidéki és a délvidéki magyarságot is.
3) Nincs gazdaságpolitikája, a Fidesz közeli gazdasághoz értő embereket partvonalra tette (Varga Mihály, Csaba László, Mellár Tamás stb stb), és bólogató dilettánsokat tett a gazdaság kormányához.
4) A stílus maga az ember. A stílusuk arrogáns, pökhendi, arcátlan, fennhéjázó, alpári - és mindent erőből oldanak meg.

popocatepetl 2011.09.16. 22:33:30

@Táskás Tóni: takonytóni, megint itt ugatsz?

popocatepetl 2011.09.16. 22:35:47

@igazi Lencsés István: Gyerekkori fájó emlékek a csúzlis apádról? Ne bánjad, legalább nem ugrált át rád annyi tetű a csimbókjairól! Persze késöbb bepótoltad a rühes heftis ribancodról.

popocatepetl 2011.09.16. 22:37:18

@Betelgeuse-2: Jó sokat gépeltél, kis fletocita. Betűre fizetnek?

Betelgeuse-2 2011.09.16. 22:38:42

A sohanemmegszorító kormány legújabb bejelentései:

"27 százalékra emelik az általános áfakulcsot, megszűnik az adójóváírás és a félszuperbruttó, a munkavállalói egészségbiztosítási járulék egy százalékkal emelkedik - jelentette be a 2012-es költségvetés sarokszámait ismertetve Matolcsy György. A nemzetgazdasági miniszter szerint 1,5 százalékos lehet a hazai növekedés, a kormány korábban 3 százalék feletti bővülést várt. A lépések egyértelműen adóemelést jelentenek, melyek közül az áfa emelése és az adójóváírás megszüntetése a legszegényebbeknek jelenti a legnagyobb terhet. Matolcsy szerint viszont ez nem megszorítás."

Kíváncsi vagyok, az agymosott fideszdroidoknak Szíjj-ártó milyen demagóg parasztvakító szöveggel jelenti be, hogy ez milyen kurva jó nekik.

popocatepetl 2011.09.16. 22:40:28

@kvasztics47: Úgy fog járni mint az ávós gyerekek? szdsz-es parlamenti képviselő lesz?

Betelgeuse-2 2011.09.16. 22:40:58

@popocatepetl: Ja, betűre fizetnek. Kell is a lóvé, mert a sohamegnemszorító kormány 27%-ra emeli az áfát, megszünteti az adójóváírásomat, a többiről nem is beszélve. Persze tudom, ez oltári kurva jó lesz nekem, de ma még kicsit meg vagyok ijedve, már alig várom a holnapi szíjjártó nyilatkozatot, ami majd jól elmagyarázza nekem, miért is lesznek ezek az intézkedések olyan kurvára jók nekem!

popocatepetl 2011.09.16. 22:41:48

@Betelgeuse-2: Idéztél a saját bagázsodtól és most nyáladzol rá te is egyet? Anyád miért nem szopott inkább?

popocatepetl 2011.09.16. 22:42:40

@Betelgeuse-2: Nem érint téged az adójóváírás, úgysem fizetsz adót, szóval kuss, te görcs!

Betelgeuse-2 2011.09.16. 22:43:54

@popocatepetl:
Kedves barátom, e késői óra sem hatalmaz fel téged, hogy ország-világ előtt bemutasd, mekkora seggfej is vagy te..

Betelgeuse-2 2011.09.16. 22:45:16

@popocatepetl:
Bejegyzéseid Jack London örökbecsű novellafüzérei címét juttatja eszembe: "A vadon szava"...
Nem baj, helótákra is szüksége van a hazának.

popocatepetl 2011.09.16. 22:45:31

@Betelgeuse-2: Nana, ne sértegess, ez a "barátom" jelző elég durva volt!

popocatepetl 2011.09.16. 22:46:35

@Betelgeuse-2: Álfinomkodhatsz itt, te görcs, attól még egy tetűhintás tahó maradsz.

lajos0 2011.09.16. 22:51:45

@Betelgeuse-2: Ezt úgy érted, hogy amit Gyurcsányék nyilvánosságra hoztak az sem a teljes anyag ? Mert el tudom képzelni. Egyébként a teljes beszéd szerintem jóval durvább, mint a kiragadott részletek. Különösen az a rész, amikor azzal vagánykodik a megszeppent képviselők előtt, hogy mekkora pariban van Demjánnal.

"Így utólag én is azt mondom, jobb lett volna lemondania GYF-nek, mert akkor Orbánék alkalmatlansága sokkal előbb napvilágra kerül."

Ezzel egyet is értek. Bár ebből az ő alkalmatlan társasága sok tőkét ez esetben sem tudott volna kovácsolni.

A 2006-os hazugságversenyben Gyurcsány győzött. Vagy neki jobban elnézték a szavazói a nyilvánvaló hazudozást, mint Orbánnak. De szerintem egy hazug kampánnyal elbukni a választást az teljesen rendben lévő dolog, viszont kormányra kerülni már neccesebb.

Az ország megosztásából egész silány elitünk kivette a részét, de hát a demokrácia már csak ilyen. Észak-Koreában például nincs megosztottság.

Csaba László véleményére figyelek, de ő ugyanazt csinálja mint eddig. Mitől lenne partvonalra téve ?

Betelgeuse-2 2011.09.16. 22:54:10

@popocatepetl: Nézd kedves barátom, mondhatod a kulturáltságot álfinomkodásnak, nézheted az eget is nagybőgőnek, a bejegyzéseid téged minősítenek elsősorban, és kontraproduktívak. Többet nem foglalkozom a személyeskedő beírásaiddal, a rétisas sem foglalkozik a civakodó vércsékkel.

Inkább egy kis múltidéző:
"A Fidesz és az emberek terhei
Index
Szijjártó Péter egyértelműen kijelentette, hogy a Fidesz nem támogat olyan intézkedést, amely az emberek terheinek növekedésével járna. "Semmilyen adóemeléshez nem vagyunk hajlandóak asszisztálni, mert nem erről volt szó a választások előtt" - tette hozzá. Igaz, akkor még nem a miniszterelnök szóvivője volt, az idézet [1] ugyanis 2006 júniusából származik.

Matolcsy György ma bejelentette: 27 százalékra emelik az általános áfakulcsot, megszűnik az adójóváírás és a félszuperbruttó, a munkavállalói egészségbiztosítási járulék egy százalékkal emelkedik.

Az intézkedéseket nehéz nem adóemelésként látni, amit – félretéve most minden költségvetési és egyéb racionális szempontot – a Fidesz az elmúlt években tűzzel-vassal üldözött.

"Azzal, hogy a kormány 23 százalékra emeli az áfát, azzal Európában a harmadik legmagasabb áfaszintet "állítja elő" Magyarországon" – kommentálta ugyancsak Szíjjártó a 2009-es áfaemelést [2].

A ma bejelentett döntéssel viszont már egyértelműen az első helyet szerezzük meg az unióban, ahol egyébként Matolcsy szavai szerint rosszul tudják, hogy 25 százalékos lenne az áfa lehetséges legmagasabb szintje. (A miniszter nem oldotta fel azt az ellentmondást sem, hogy vajon miért szükséges ez esetben uniós egyeztetés a tervezett, 35 százalékos luxusáfa ügyében, igaz, erről most nem is beszélt a 2012-es tervek kapcsán. Brüsszel mindenesetre a felvetés kapcsán legutóbb megerősítette [3] a 25 százalékos áfaplafont.)

hirdetésAmikor az elmúlt hét évben az MSZP politikusai adócsökkentésről beszéltek, végül mindig adót emeltek - mutatott rá a Fidesz helyettes szóvivője, Cser-Palkovics András 2009-ben. Mint fogalmazott, a kormány nem más, mint politikai adócsalók gyülekezete, akiknek semmi sem szent.

Érdekes párhuzam, hogy akkor az áfaemeléstől várt többletbevételt krízisalapba helyezte volna az akkori kormány, most Matolcsy a 27 százalékos kulcstól várt többletbevételt országvédelmi alapba tenné.

Pedig Cser-Palkovics szerint "az ilyen intézkedésekből pontosan látszik ugyanis, hogy a krízisalappal a szocialisták valójában nem az általuk bajba juttatott embereken akarnak segíteni, hanem csak a választási pártkasszát töltik fel. Ha nem így lenne, akkor nem hoztak volna olyan megszorító intézkedéseket, amelyek éppen a legnehezebben élő embereket hozzák még kiszolgáltatottabb helyzetbe. Ilyen például az áfaemelés, és annak árnövelő hatása" - mondta 2009-ben [4] a szóvivőhelyettes."

VÉDHETETLEN. KÉSZ. VÉGE. KO.

high up! 2011.09.17. 00:08:56

@Betelgeuse-2:

25-röl 27%-ra emelkedik az ÁFA? Bolsikák, ti csak tudjátok, mert évekig ezt ordítottátok:

NEM KELL FÉLNI, NEM FOG FÁJNI!
EZZEL A REFORMLÉPÉSSEL HAZÁNK VISSZASZERZI A VERSENYKÉPESSÉGÉT!
Amúgyis, reform hangulatban van az ország.

Szóval miért is hisztiztek rövideszü komcsik?

high up! 2011.09.17. 00:20:31

És még egy a hugyos maszopos ellenzéknek a megnyugtatásukra:

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖSZÖNI SZÉPEN ÉS JÓL VAN!

Így van greci?

Betelgeuse-2 2011.09.17. 07:16:42

@high up!: Nem hisztizünk, barátom, és nem vagyunk rövideszű komcsik. Orbán a tetteiben )és nem a szavaiban, de mint mondotta, arra nem kell figyelnünk), szóval a tetteiben sokkal nagyobb komcsi, mint mi vagyunk. Államosítások ezerrel, hatósági ármegállapítások, privatizáció reprivatizálásának felvetése, állam bácsi majd mindent megold stb stb, nem kell sorolnom, egyértelmű, hogy Orbán a kommuista gazdaságpolitikák eszköztárát használja, miközben verbálisan, a parasztvakítás szintjén kemény antikomcsi - kivéve, amikor a kínaiaknak nyal be csontig...
És mi nem hisztizünk, csak kíváncsi vagyok, a sohamegnemszorító kormány, akik ellenzékben 8 éven át fröcsögték, hogy adj több pénzt mindenhova, de közben csökkents minden adót, no ezek adilettánsok milyen demagóg parasztvakító módszerrel mesélik be az agymosottjaiknak, hogy a mostani áfa és járulékemelés nem adóemelés, óh, dehogyis, hanem... Már alig várom Szíjj-ártó megoldását, hogy jót röhögjek rajta. Bigott fieszes Imre barátomnak szoktam kaján mosollyal leírni: te Imre, te még akkor is ájultan tapsolnál és hozsannáznál Viktornak, ha valami csűrcsavarral elvenné a családi házad, de közben Szíjj-ártó komoly képpel iszonyat demagóg módon megindokolná, végveszélyben a haza, és pont a te családi házad kell a nemzet haláltusájának elkerüléséhez...

Betelgeuse-2 2011.09.17. 07:24:44

@high up!: Tudom kedves barátom, kurva nehéz most megélni azt, hogy az istenített orbánék azt csinálják, ami ellen ágáltak 8 évig, ami miatt a sárga földig lehordták Bajnait, amiért lehazaárulózták stb stb.
A bukott gazdaságpolitikájukat már nem tudják álcázni. Korábban még tudták azt mondani, hogy a bankadó stb nem terheli a zembereket (micsoda demagóg baromság), szóval korábban még ájultan elhittétek, mert el akartátok hinni, hogy a bankadó, chipsadó meg tökömtudjamilyenadó nem terheli a zembereket, csak a csúnya bankokat meg a mégcsúnyább multikat, de hogy most mit fognak mondani, nagyon kíváncsian várom. Kétségem sincs, hogy valami eszement demagóg baromságot fognak előhúzni a tarsolyból, olyan blődséget, amire álmomban sem gondolnék, ezért ülök tűkön, és várom Szíjj-ártót, mert hogy le fog esni az állam, az biztos. (Gondolom az agytörsztök most is gőzerővel dolgoznak a Fideszben, hogy mi a kurvaisten dumával tömjük tele a zemberek száját?)
Amit bejelentettek, az egyáltalán nem mulattató, de a bejelentés indoklása, a parasztvakítás, az mulattató lesz.
Ahogy Madách is mondja: "Nézd komédiának, s legott mulattató lesz!"

Betelgeuse-2 2011.09.17. 07:29:19

@Dönekszt sztop iz nyugati rélvély sztésön:
Nem értem, péntek este, amikor az emberek söröznek, buliznak, jókedvük van... A FASZÉRT KELL ADÓEMELÉSEKET BEJELENTENI, AMIKOR 8 ÉVIG AZT HARSOGTUK, NEM KELL ADÓEMELÉS!!!!
Miért? Miért? Miért?
Legalább várták volna meg a hétfő reggelt, nem igaz? :)

Betelgeuse-2 2011.09.17. 07:32:47

@kvasztics47:
A 19:55-ös bejegyzésedet csak most olvastam. Nagyon jól, nálam sokkal jobban összefoglaltad a lényeget - minden sorával egyetértek.
Sajnos.

Betelgeuse-2 2011.09.17. 07:40:09

@high up!:
A 00:20-as bejegyzésedhez, miszerint "AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖSZÖNI SZÉPEN ÉS JÓL VAN!"
Ez a süketelés néhol jól hangzik, egyszer el lehetett sütnie Orbánnak, amikor nem akart értelmes választ adni, de a mellébeszélések, az anekdotázások, a dakota közmondások, a nemzeti zsinórral átkötött parasztvakítások ideje lejárt.
Most már más kell.
ÉRTELMES GAZDASÁGI VEZETÉS.
ŐSZINTE BEISMERÉSE, HOGY 8 ÉVEN ÁT ELLENZÉKBEN IRREÁLIS, MEGVALÓSÍTHATATLAN DOLGOKAT KAJABÁLTUNK.
MOST MÁR DOLGOZNI KELL, NEM PEDIG A HATALMUNK BEBETONOZÁSÁVAL FOGLALATOSKODNI.

ifjabb Hábetler János 2011.09.17. 07:43:22

@s: Nem tehetek róla, egyszerűen csökkent értelmű vagy. Tessék négy évente meggondolni hova tesszük a keresztet a szavazólapon. És nem közben arra uszítani, hogy verjük már szét az ország maradékát is (,mint szellemi elődeid, ha jól értettelek.)

kvasztics47 2011.09.17. 07:44:33

@légycsapó: Valószínűnek tartom, hogy csak egy polgárháborúban tudunk megszabadulni Orbántól, mert a lakosság legalább 20%-ka a végsőkig ki fog tartani mellette, minden áron. Ez a személyes tapasztalatom, abból amit azokról az ismerőseimről állapítok meg akik Orbánhívők lettek.

kvasztics47 2011.09.17. 07:54:48

Azok a szemetek akik itt kárognak, hogy milyen jó, hogy a zorbán 27%-ra emeli az ÁFÁT, mer, hogy a komcsik is emelték, azoktól nem tartok mert, amint fordul a kocka azonnal besorakoznak. Segget, csak fölfelé lehet nyalni.

üvöltő dervis 2011.09.17. 08:45:59

Azt hiszem, hogy a vitatkozásnak körülbelül annyi értelme van, mint az elmúlt sok évben. Én nem hiszem azt, hogy Orbán ezt nem tudta, csak keresték az időpontot, mikor adják be a népnek. Ezért kellett a végtörlesztés dolgot bedobni, meg a fixált rezsiköltséget. Csak azok is kiverték a biztosítékot. Minden kormány idejében eljön az az idő, amikor a választói nem elégedettek vele. Most Viktor is megtapasztalja. Nem az elmúlt 8 év szlogen érdekel, mert lehet benne igazság. De Viktorék az ígérték, hogy másképpen fogják vezetni az országot. Hát nem, végül ugyanazokat a lépéseket kell meglépniük, csak másképpen hívják. Mint lassan mindent ebben az országban.

Ha Gyurcsány hazudott, Orbán mit csinál?

high up! 2011.09.17. 12:11:50

@Betelgeuse-2:

Huh, ezt jól beszoptad. Azt ugyanis, hogy

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖSZÖNI SZÉPEN ÉS JÓL VAN!"

kúrtcsány vezéred mondta mégpedig 2 hónappal a 2006-os választás elött. Akkor is, meg az öszödi lebukás után is ti csak tapsoltatok ennek és fújtátok, hogy márpedig minden rendben és jöjjenek a reformok!
Hát agyhalottak, ne verjétek a nyálatokat, hanem örüljetek, hogy Orbán a kedvetekben jár és megismétli nektek azt a produkciót, amire akkor ti egységbe zárva vertétek a f....-okat. (akármit is)

high up! 2011.09.17. 12:14:32

@Betelgeuse-2:

Külön örül a jobb oldal, hogy nektek most kurva nehéz megélni, hogy Orbán ott folytatja, ahol ti abbahagytátok.

Ja eftárs, ezt hívják ÖRÖKSÉGNEK.

De miért is nehéz nektek elviselnetek a szopatást? Hiszen a 60 éves történelmetekben csak ezt és semmi mást nem kaptatok a komcsi pártotoktól. Valójában nektek életelemetek a szopás, miért is vagytok ti most hirtelen rosszul?

high up! 2011.09.17. 12:19:05

@kvasztics47:

Oszt mivel akarod megvívni a polgárháborút? A tolószékeddel?

Meg az ellen az 80% ellen, akik a komcsi oldal ellen szavaznak még ma is?
Na kérdd meg a növérkét, hogy adjon beöntést, mert már nagyon zavaros látomásaid vannak a fájdalomtól.

<b>Orbán meg csak vigye tovább a libás vonalat, hadd tudják meg a komcsik, hogy mennyire is fáj az ö nyócévük örökségét legyözni.

high up! 2011.09.17. 12:22:42

@Betelgeuse-2:

Ismerjük a ti definícióitokat, nyugodj meg. Tudjuk, hogy Orbán fasisztakomcsi. Meg kádáristaneoliberálszittya.

Ti meg csak egyszerüen a betegei vagytok. Ez meg a mi definíciónk, rólatok lúzerek. Ennyivel le is vagytok rendezve.

popocatepetl 2011.09.17. 13:09:33

@Betelgeuse-2: Jé, mégsem lett vége. Hol az a KO?

popocatepetl 2011.09.17. 13:15:00

@Betelgeuse-2: "MOST MÁR DOLGOZNI KELL, NEM PEDIG A HATALMUNK BEBETONOZÁSÁVAL FOGLALATOSKODNI. "

De-d, betonozni is kell, hogy sokáig nyugtunk legyen a fajtádtól. Már 1990-ben örökre el kellett volona zavarni vagy bebörtönözni az egész rohadvány tróger bandádat és akkor most egy klasszisokkal boldogabb országban élnénk.

popocatepetl 2011.09.17. 13:18:24

@Orbán a magyar nép ópiuma!: Inkább lapos legyen mint hórihorgas, olyan anyád-félén kampós.

Betelgeuse-2 2011.09.17. 15:41:12

@high up!:
Ne haragudj, de a 12:11-es bejegyzésed értelmetlen. Minden egyes szónak megvan a maga külön értelme, de így együtt: értelmetlen.

Betelgeuse-2 2011.09.17. 15:45:01

@high up!: 12:14-hez. Írod: "Orbán ott folytatja, ahol ti abbahagytátok."
Látom, te is fideszes agymosott vagy, hiszen fel sem hördülsz ezen. ez már tényleg agymosás. Elfelejtetted, hogy 8 évig anyázta az MSZP kormányokat azért, amit most ő maga tesz meg. 8 évig nevezte nemzetárulónak, nemzetvesztőnek, hazaárulónak azért és azokat, akiket most utánoz. És neked ez fel sem tűnik, te ezért felsem háborodsz most.
Neked fel sem tűnik, hogy a tegnapi bejelentéseikkel lenullázták az ellenzékben eltölött 8 évük alatt fröcsögtetett demagógiájukat. Neked fel sem tűnik, hogy ÉPPEN MOST VESZÍTETTE EL ORBÁN A MARADÉK HITELESSÉGÉT.

Betelgeuse-2 2011.09.17. 15:47:16

@high up!: A definíciók nekem nem érdekesek. Csupán válaszolok, amikor ostobán elkezd valaki komcsizni. Mert komcsizni mindig egyszerűbb, mint gondolkodni. És ezzel te el is vagy intézve.

Betelgeuse-2 2011.09.17. 15:50:10

@popocatepetl: 53% szavazott a Fideszre. Ezek szerint te elküldenél 47%-ot a picsába. Pedig mi helyetted is dolgozunk, és neked termeljük meg a lét, amit orbán és bandája veled együtt ellop. Ha a 47%, kb 2,5 millió ember elmenne Magyarországról, akkor annak te először örülnél, mert beköltözhetnél a házamba, a la 1944, de aztán amikor dolgozni kéne, akkor már megnyúlna a képed. Nélkülünk, a "magunkfajtánk" nélkül meghalna Magyarország.

Betelgeuse-2 2011.09.17. 15:51:47

@popocatepetl: Még egy gondolat a 13:15-ös bejegyzésedhez, ami nagyon nagyon tipikus.
Mindig más a hibás.
Ha ekkor ez meg az lett volna, akkor most mennyivel jobb lett volna...
Mindig más a hibás.
Természetesen.

Betelgeuse-2 2011.09.17. 15:55:04

@high up!: 12:19-hez:
Nincs komcsi oldal, nincs 80%.
A fideszre 53% szavazott másfél éve.
Ma már biztosan 50% alatt lennének.
Remélem is, hogy egy éven belül előrehozott választások lesznek, mert orbán a szent jobbal, Matolcsy Országmentő Vátesz Györggyel tönkreteszik hazánk gazdaságát.

Orangekiller 2011.09.17. 17:39:18

27 % os ÁFA !!!!
Európai Únióban a legmagasabb !!!
F@sszopó Fidesz !!! Nem lesz megszorítás !!

Rántott kard 2011.09.17. 21:25:03

Fideszfanok!
Jövőre rosszabbul fogtok élni, mint négy éve. (Ha ugyan nem éltek már ma is rosszabbul.)
A felcsúti böszme elQrta.
Szar érzés, ugye?
Hát ez van fiúk.
Szokjátok!

high up! 2011.09.18. 00:22:59

@Betelgeuse-2:

Az nem jut el nektek bolsiknak a tudatotokig, hogy a nép tudja, hogy nem Orbán kúrt el itt 10-15 évet, hanem a komcsik. Söt, a népnek egyre szimpatikusabb, hogy mennyi eröfeszítést tesz Orbán. Ezért verhetitek itt magatokat a földhöz, akkor is kihalásra vagytok ítélve. Mint szoktam mondani: elfogyott az agyhalottakból az utánpótlás, ami megvan még nektek állomány, az a 900 ezer szavazó, az is csak fogyóeszköz.

high up! 2011.09.18. 00:29:31

@Betelgeuse-2:

Magyarázgathatod magadnak a számtani okoskodásodat, a végeredmény akkor is szomorú tény számotokra: 80%-ban lemosták a ballibsi oldalt a szavazók 2010-ben és ez az arány most is fennáll.
Úgy, hogy közben a Jobbik elözi a maszopot.
Tudod, a biológia törvénye: a kádári generáció fogy, a fiatalok közt meg elfogyott az agymosottakból az utánpótlás. Márcsak az öreg komcsik gyerekei meg unokái vannak a 35 éven aluli maszop szavazók táborában. Még 2-6 év és ök is megunják és hazamennek. Illetve hazavágják öket a választók.
Majd szólj, ha a tendencia megfordulni látszana. Addig meg ne is koptasd magad.

high up! 2011.09.18. 00:31:40

@Rántott kard:

Ugyan már ne pattogj, nincs itt semmiféle probléma. Csak a maszop örökség súlyosabb annál, mint ahogy gondolta az ember, aztán tovább tart a trágyátok elhordás. Amúgy is megmondta nektek qrcsány vezéretekl már 2006-ban:

Nem kell félni, nem fog fájni!

popocatepetl 2011.09.18. 09:08:59

@Betelgeuse-2: "53% szavazott a Fideszre. Ezek szerint te elküldenél 47%-ot a picsába"

Nehogy már azonosítsd magad a 47 százalékkal! A 47 százalék egy része teljesen érdektelen, a tetűhintás bagázsod ugyanúgy semleges nekik mint a Fidesz, egy másik részük (a többségük) pedig ugyanúgy undorodik a fajtádtól, mint pld én. Tehát álmodj, büdös komcsadék, álmodj!

popocatepetl 2011.09.18. 09:12:12

@Betelgeuse-2: Figyelj, kutya! A Fidesz módszereivel messze nem értek egyet minden téren, de ha semmi mást nem értek volna el vagy érnének el, csak azt, hogy a rühes fajtád itt vergődik habzó szájjal, akkor már megérte.

Betelgeuse-2 2011.09.18. 09:21:50

@high up!:
Értsd meg, kedves barátom, hogy mi nem vagyunk bolsik sem komcsik. Sokkal inkább az a te orbánod, mert tetteiben az: a tőkeellenességében, az államosítási törekvéseiben, a diktatúrára való törekvéseiben, az ellenzék fizikai megsemmisítésében. Szóval te vagy komcsi és bolsi, nem pedig mi, hiába vered a nyálad ezerrel. Nem a szavak számítanak, mondta a Kedves Vezető, Aki Még Sohasem Hazudott, hanem a tettek.
A választáson a Fideszt elutasította 47%, ez a fontos. És ez az arány nő a dilettantizmusuk láttán. Lehet még hamis ideológiákat gyártani és kajabálni ezerrel bolsikról meg komcsikról meg tökömtudjamikről, de az emberek előbb-utóbb felébrednek, és rájönnek, hogy libsi-bolsi-komcsizásból (tényleg! még nem zsidóztál! az mikor jön?) nem tudnak kenyeret venni, és orbánék viszont az ideológia maszlag közvetítésén túl gazdaságpolitikai értelemben analfabéták.
Ezért csak szánalommal telve mosolygok ezen a mondatodon: ", a népnek egyre szimpatikusabb, hogy mennyi eröfeszítést tesz Orbán."
Mit is tett orbán a gazdaságpolitika terén az elmúlt másfél évben?
1) Lerombolta Bajnai eredményeit.
2) Lerombolta az ország gazdaságpolitikai hitelességét.
3) Elindított egy agyament gazdasági lépéssorozatot, amellyel a 2011-es ktgvetésen 500 milliárdos, a 2012-es ktgvetésen 1000 milliárdos lyukat ütött.
4) Amikor látta, hogy ez tarthatatlan, akkor pénteken bejelentette azokat az intézkedéseket, amely intézkedésekért korábban a korábbi kormányzó pártot népnyúzónak, hazaárulónak, nemzetvesztőnek állította be.
5) Azt írod, hogy a komcsik kúrtak el itt 10-15 évet. Hát ebben benne van a 98-2002-es orbáni négy év is. Akkor szerinted még Orbán is komcsi volt?
6) Nyilván emúttnyóccév-ezni akartál. Nos, az emúttnyóccév-ben vastagon benne volt a Fidesz vulgáris, alpári, hazaáruló és demagóg obstrukciója, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy egy reform se tudjon elindulni 2006-2010 között. Pl a vizitdíj, vegyük csak ezt. Nem lehetett szaros 300 Ft-ot megfizetni, óh nem, ezért népszavazést kellett kezdeményezni. Most meg 1%-kal emeli a Fidesz a munkavállalói eü hozzájárulást. Az nekem havi 2000 Ft-omba kerül, azaz mintha havonta hétszer (!!!) mentem volna el vizitre és fizettem volna ki a 300 Ft-os vizitdíjat...
No comment.
Pénteken Orbán és bandája az elmúlt 20 év legbrutálisabb megszorító csomagját hirdette meg, és ezen csomag meghirdetésének 90%-ban az oka az elbaszott másfél éves hagymázas gazdaságpolitikájuk.
7) De neked ez tetszik. Ebből is látszik, hogy téged a reálfolyamatok nem érdekelnek. Ha Bajnai azt mondja, ugorj a kútba, akkor kivonulsz a Kossuth térre és lehazaárulózod. Ha Orbán azt mondja, ugorj a kútba, akkor beleugrasz, de előtte még térden állva kezet csókolsz neki, hogy menyi erőfeszítést tesz a népéért...
Te Észak-Koreában a legjobb alanya lennél Kim Dzsong Il rezsimének, boldogan lengetnéd a zászlót a téren, és fröcsögnél a csúnya amerikaiakra...

Betelgeuse-2 2011.09.18. 09:27:35

@popocatepetl:
A vadon szava beszél belőled, barátom, csúnyán leégeted a Fidesz hívőket. Te nem vagy vitapartner, annyira szellemi toprongy vagy. Ráadásul gyáva is.
Ezennel befejeztem a veled való kommunikációt, bármit írsz, nem reagálok rá.
Sajnállak, barátom. Valószínűleg te is a rendszerváltás vesztesei közé tartozol, és saját emberi-munkahelyi-közéleti-partnerkapcsolati sikertelenségedet vezeted le itt alpári és kontraproduktív stílusoddal, elbújva az internet álarca mögé...
Szánnivaló vagy, és én szánlak is.
Sajnállak, kedves barátom.
Nyugodtan fröcsögj tovább itt a neten, szidj engem és mindenkit avagy bárkit. Ez még mindig sokkal jobb, mintha kimennél a Körútra és válogatás nélkül elkezdenél embereket lelőni. Sokkal jobb így, és én vállalom az ütőzsák szerepét, üss csak, addig sem a gyerekedet-feleségedet-felebarátodat ütöd.
Légy hosszú életű!

high up! 2011.09.18. 11:06:13

@Betelgeuse-2:

Szegény meghibbant eftárs, lassan egy gumiszobába raknak kúrtcsány vezérededel, ha így folytatod az ámokfutást.

Így van komocsi betegecske, Orbán a tőkeellenes. Miközben multik telepednek le meg bövítenek. Kínát elhappolta Orbán a konkurencia elöl és egyedüliként Kelet-Európában Magyarországgal kötött keretmegállapodást milliárdos beruházásokról. Nektek meg itt habzik a szátok, hogy Orbán tőkeellenes. Nagyonmarhák!

Na meg Orbán az államosító. Csak azért mert nem olyan genyaalak mint a libsik, meg a liberalizált komcsik, akik még az anyjukat is eladták az éhhalálnak, csak hogy nekik egy kis elönyük legyen (lásd pl manyup).
Annyira hülyék vagytok ti ezekhez a dolgokhoz, hogy még ma se fogjátok fel, hogy a libsi seggeteket már a parlamenten kívülre rúgta a nép, a maszopos seggeteket meg pár éven belül fogja ugyanúgy, ugyanoda. Mert a nép már halálosan unja a hülye fejetekböl rendszeresen kipattanó hazugságok tömegeit. Már rég átlát rajtatok a nép, ezt legkésöbb a szociális népszavazáskor megtanulhattátok volna. De ti hülyék vagytok felismerni ezt.

És Libajnai eftárs. Az utolsó reménységetek, hogy talán öt elismeri az ország. Butuskám, Libajnai még bünösebb mint a kurcsány, mert miatta emberek haltak meg! Emlékeztesd is csak a magyarokat a Libásra, hadd ne felejtsenek. Meg azt se, hogy a kormányása semmi több nem bolt, mint hogy végrehajtotta azt a sarcolást, amit az IMF elöírt neki. Ez nektek sikerélmény a Nyócévböl? Nagyonmarhák!

Így hát ne is várd, hogy a központilag elöirt maflaságidra akárki is hosszabb idöt pocsékol. Egy Majkából hamarabb lehet doctorandust kihozni Oxfordon, mit belöleletek, hülyeagyú komcsi-libsikböl egy darab hazugságmentes cselekedetet az ország érdekében.
És ez az amit a nép 60 év után megértett.

Nomjadd csak tehát ugyanígy tovább a szellemi mélyrepülésedet, ez kell a maszop végleges kihalásához 2-6 éven belül.

Orbán a magyar nép ópiuma! 2011.09.18. 11:40:18

@high up!: Ilyen vérbő erőlködést is régen olvastam. Emberek haltak meg meg hasonlók.
Egyre röhejesebb a narancsos bérkommer-kommandó, sebaj, nem sokáig tart már ez.

Orbán a magyar nép ópiuma! 2011.09.18. 11:41:39

@popocatepetl: Amikor Orbán véglegesen picsán lesz rúgva a tetves bandájával együtt, repülhetsz velük te is. Senki nem fog visszasírni!

látjátok feleim szümtükkel 2011.09.18. 12:37:11

Erre kéne gombot varrni!

Cser-Palkovics mondá vala:
"Ilyen például az áfaemelés, és annak árnövelő hatása" - mondta 2009-ben a szóvivőhelyettes."

Aztóta megszűnt az áfa emelés árnövelő hatása?

czjanos 2011.09.18. 13:41:18

@látjátok feleim szümtükkel: Salamon László pár éve nagyon aprólékosan fejtette ki, hogy miért nem jó az egyfordulós választás. Salamon László 2011-ben nagyon aprólékosan fejtette ki, hogy miért jó az egyfordulós választás. A 180 fokban eltérő vélemények nem két Salamon Lászlótól származnak, hanem egy köpönyegforgató Salamon Lászlótól.

high up! 2011.09.18. 15:58:51

@Orbán a magyar nép ópiuma!:

Informáld magadat a Hajdúbét ügyében. Nemhiába hívják Libásnak bajnait. Meg Libajnainak. Lenne mit elszámolni rajta.

high up! 2011.09.18. 16:05:00

@czjanos:

A bolsi-libsi koalíció 2005-ben megesküdött arra, hogy az adócsökkentés fogja felvirágotztatni az országot, törvénybe is foglalták azt 5 évre.
Fél év múlva, a választás után a komcsi-libsi koalíció megesküdött arra, hogy az adóemelés fogja felvirágoztatni az országot, meg se álltak 33 emelésig. A 180 fokban eltérő kurzusok nem két komcsi-libsi kormánytól származnak, hanem egy reggel-délben-este hazudozó kormánytól.

Mondom szerencsétlenek, nem értetetek ti semmit, legföképp azt nem, hogy a nép érti mi az ok-okozatot és hogy mik az arányok. Ez a végzetetek.

czjanos 2011.09.18. 16:44:14

@high up!: Hogy ki a "szerencsétlen", azt ki-ki döntse el magában, de semmiképpen nem tőled várok ilyen minősítést. Esetleg, ha a tükör előtt állsz, akkor mondhatod bátran: szerencsétlen...

Betelgeuse-2 2011.09.19. 07:18:49

@high up!:
11:06-os bejegyzésedhez.
Ilyen szellemi mélyrepülést csak az ilyen blogokban lehet olvasni, mint amilyen a tied. Folyamatosan olyan elvi meghatározásokba kapszkodsz bele remegő, rendszerváltás vesztese kezeddel, amelyek elveket feltételeznek: komcsi, libsi, akársi. Csak éppen azt nem veszed észre, hogy bár ti örökké ilyenekkel jöttök, a Kedves Vezetőtöknek éppen ilyenek nincsen: elvei.
Multik megtelepedése. Például az Audi a bővítésről és a Mercedes a betelepedésről a döntést még a 2010-es választások előtt, a Bajnai-Gyurcsány kormányok alatt hozták meg, tehát ebben NULLA érdeme van Orbánnak.
Aztán: mindenki ismeri rajtad kívül Orbán kettős beszédét: itthon bunkó multiellenes, hogy parasztvakításként befogja a fröcsögő szátokat, és legyen miért ájultan kinyalnod a seggét, amikor meg a befektetőkkel, a német állami vezetpkel tárgyal, akkor meg bűbáj és kedves és egészen máshogy beszél. Tán már elfelejtetted, hogy tudatosan félrefordítva adnak át anyagokat németül-angolul az Úniónak?
Kína. Gyönyörűen mutatja be a Kedves Vezető elvtelenségét ez a történet. Két évvel ezelőtt az egyik mamelukja a kínai látogatás idején bőszen lengette a tibeti zászlót aParlament előtt, és habzó szájjal hívta fel a "szemét, elvtelen szoci kormány" figyelmét az emberi jogok páros lábbal történő tiprására Kínában, és elmarasztaló határozatot akartak elfogadtatni a Parlamenttel, aztán idén tavasszal? hatalmas összeborulás, a kínaiak seggének kinyalása azért, hogy vegyenek pár milliárd Ft-ért államkötvényt, és a Kedves Vezető még azt sem átallotta kijelenteni, hogy "az elmúlt 60 év közös elvi platformja alapozza meg a két nép barátságát"! Elmúlt 60 év! Benne Mao-val, a kulturális forradalommal, a Tienanmen téri mészárlással!!!!!!
Ekkora elvtelenség már égbekiáltó.
de te ezt nem veszed észre, mert ugyan elvekről papolsz, de fogalmad sincs azok mibenlétéről. Bejegyzésed többi részével nem is foglalkozom, mert az csak fröcsögés, szenny, ami ömlik a szádból. Ráadásul még az is szellemtelenül, bután, ostobán.
Sajnállak, barátom, téged, a rendszerváltás egyik vesztesét. Ha megadod a bankszámlaaszámod (már ha van), készséggel küldök 10.000,-Ft-ot, hogy kihúzd elsejéig.

Betelgeuse-2 2011.09.19. 07:27:07

@high up!: Ja és még valami, a szociális népszavazás.
Mára kiderült, mekkora parasztvakítás is volt a részetekről, bár te még mindig nem vetted észre.
Vizitdíj. Elutasítottuk, mert micsoda égbekiáltó szemétség, hogy fizetni kellejn 300 Ft-ot. Helyette pénteken orbánék 1%-kal emelték a munkavállalói eü hozzájárulást. Az speciel nálam havi 2000 Ft, ami egyenlő közel 7 db vizitdíjas látogatással... Mintha havonta(!) hétszer(!) mennék el a dokihoz!!!! Kedves barátom, most már belátod, milyen álságos és demagóg volt a vizitdíjas szavazás? Óh nem, mi nem fizetünk vizitdíjat. Inkább havonta hét vizitdíjnak megfelelő eü hozzájárulást fizetünk, minden munkavállaló! Bizony! Ez sokkal jobb így!
Aztán. Tandíj. Ingyenes a felsőoktatás, nem lesz tandíj, elmeszeeltük népszavazással, éljen! A szeméz libsi-komcsi népnyúzó kotmány mehet a picsába! Ma meg? Lecsökkentjük 1/3-dal az állami költségtérítéses helyek számát! Óh nem, ez nem tandíj, csak 20ezerrel kevesebb diák tanulhat ingyen!!! Ők majd fizetnek teljes térítést saját zsebből, ahelyett, hogy MINDENKI fizetett volna egy kicsit.
Az a 20ezer diák jövőre áldani fogja a Kedves Vezető nevét, ebben biztos lehetsz...

Betelgeuse-2 2011.09.19. 07:31:41

@high up!: Hajdúbét.
Jó lenne, ha te is informálnál minket, tudatlanokat, milyen bírósági határozat mondta ki Bajnai Gordon miniszterelnök úr bűnösségét, és hány évet kapott ezért.
Ha viszont nincs ilyen, kérlek tájékoztass arról az ügyszámról, amelyen a rendőrségen-ügyészségen nyomozás folyik ellene, illetve bíróságon, ha tárgyalásos szakaszban van az ügy.
Ha viszont még ez sincs, akkor mi a faszt csinál Budai Gyula elszámoltatási krománybiztos már másfél éve? (Tudod, az a Budai Gyula, aki egy halottal kötött adásvételi szerződést, és egy étkészletért adott el a halott nevében 10 hektár földet...)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.19. 11:32:01

@Rántott kard: "Jövőre rosszabbul fogtok élni, mint négy éve. (Ha ugyan nem éltek már ma is rosszabbul.)"

Már aki. A parlamenterek (pártállástól függetlenül) jobban fognak élni. Egyszerűen az átlagkereset 4-5*ösét kell keresni és akkor nem lesz gond! ;)

Orbán a magyar nép ópiuma! 2011.09.19. 15:49:39

@high up!: Nem találtam semmit, ami azt mutatná, hogy ott gyilkoisság történt.
Egyéb populista megszólalás?

ojcabojca 2011.09.19. 21:20:00

@Dönekszt sztop iz nyugati rélvély sztésön: Egy 1200 esetben hozzászóló trollnak végül ennyi érve maradt védeni orkán viktort?

Gratula

ojcabojca 2011.09.19. 21:29:24

@high up!: Basszus egy pár hónapja még különb kommentelőket küldtetek. Bulizik a fidelitas, vagy az élvonal odébbállt? Rendes, színvonalas trollokat szeretnék olvasni!
süti beállítások módosítása