Szép lassan megtehetné az MSZP, hogy rázendít, miszerint "bezzeg a mi időnkben, a mi 8 évünk alatt", egyelőre azonban ez várat magára. Ha ugyanis így tennének, óhatatlanul is azt kellene dicsérniük, aki ellen éppen harcolnak.

Pedig a képlet egyre nyilvánvalóbb: ma már csak nagyon kevesen vannak, akik orbáni 8-12 évben gondolkodnak. Rohamosan nő azok száma, akik Orbán Viktor 2014-es bukásával kalkulálnak, még akkor is, ha az ellenzéki összefogás ma még nem körvonalazódik (később visszavonandó mondatok hangzanak el feleslegesen - by Schiffer András), és a fiúk mindent meg fognak tenni a maradás érdekében. Variálnak majd a választójogi törvénnyel, a kettős állampogároknak pedig szavazati jogot adnának.

A Fidesz úgy szerzett kétharmadot, hogy pénzt ígért a pedagógusoknak, az orvosoknak, a vasutasoknak, a rendőröknek. Akadályozott minden reformot, ígért 7 százalékos gazdasági növekedést, egymillió új munkahelyet. Ma pedig már ott tartunk, hogy csak a mostani munkahelyekből maradjon meg egymillió.

Magyarán: hazudtak reggel, délben és este. Csak kimondani nem merik. Sem nyíltan, sem egymás között.

Mondhatná az MSZP azt is, hogy bezzeg a mi kormányzásunk idején az első három között voltunk az uniós kifizetések listáján, most pedig - egy múlt heti hír szerint -visszazuhantunk a középmezőnybe, vagy hogy nem az ő kormányzásuk idején emelkedett történelmi csúcsra az államigazgatási szervek adóssága, hanem most.

És bár ezt a szocialista kórust nem hallom: Orbánról az ország pocsék közhangulata mondja ki egyre hangosabban: nem ígértél kórház- és iskolabezárást, akadályoztad az önkormányzati reformot, most pedig összevonásokat akarsz. Átverted a devizahiteleseket, hazudtál, amikor a magánnyugdíjak megőrzését megörökítő szórólapra áldásod adta. Rútul átverted az időseket: például 2006 óta képtelen vagy visszavonni a 14. havi nyugdíj ígéretét, és korábban a diszgráfiás Schmitt Pál maga ígérte a korengedményes nyugdíjak megőrzését, ami szintén hazugságnak bizonyult.

Olvasom, hogy már a fideszes szavazók negyede szerint is rosszul kormányoz a Fidesz. De kaptunk cserébe vegzálást, fenyegetést, kulturkampfot, rögtönzést, kapkodást. Pedig még világválság sincs, hogy vészintézkedésekkel kelljen menteni, ami menthető. Ma már kevesen emlegetik, de Orbán már 2006-ban is háromszor annyit ígért, mint Gyurcsány. Itt jegyzem meg, hogy azok a fejlesztési tervek, amelyeket Gyurcsány Ferenc 2006-ban a kampányban ígért: 85 százalékban meg is valósultak. Bárki utána járhat...

Orbán megálmodott rendszere tehát hazugságban fogant, amely együtt járt saját 20 éves múltjának megtagadásával. Egy terrorral egybentartott szisztéma sem tart örökké. Forró ősznek nézünk elébe.

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr102928120

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Erős Alkotmánybíróság a jövő 2011.05.24. 11:16:40

Figyelembe véve a kormány politikáját érthető, hogy sokan úgy vélik: csak a gyenge intézmények kedveznek a Fidesznek. A helyzet mégsem ilyen egyszerű: egy erős, de a Fideszhez lojális bírákkal feltöltött Alkotmánybíróság segíthet a jelenlegi kormánypár...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

orsosszar 2011.05.24. 10:09:53

Kis rakás nagy rakás,viktor csak egy sz*rrakás!
Szerintem 2014.ben nem lesz nehéz a ganajra hajítani.

Dendrobatidae 2011.05.24. 10:12:18

Hagyd már ezt a Gyurcsányt, Zsolti! Gyurcsány egy politikai hulla, egy kolonc. Ballaszt, amit ki kell hajítani a süllyedő léghajóból.

Ő már mindörökké "elkúró" marad, aki még a saját pártját is taccsra tette, nemcsak az Országot. Hiába szövegel rajongásod tárgya mézes-mázos ódákat a demokráciáról, köztársaságról:
1) Ezek egy megbukott-lebukott ember szavai
2) És ez a lényeg: Ez a téma (demokrácia, köztársaság) egy fővárosi belterjes értelmiségi körön kívül a kutyát sem érdekli.

Kit akartok mezzel megszólítani?
Tudod, egy politikus halála, ha kiismerhető, unalmas lesz. Gyurcsány annó azzal verte Orbánt, hogy egyszer csak a semmiből felbukkant a nagy szövegével, lendületéve, kétségtelenül jó beszélőkéjével. Ettől szinte lebénult Orbán és a Fidesz is. Csakhogy ennek vége! És még egyszer mondom: vége!
Gyurcsány többé nem lendületes, nem meglepő, hanem egy lefutott handabandázó dumagép, akinek minden egyes szava kiszámítható. Ha meglátom a TV-ben előre tudom, hogy mit fog mondani: demokrácia,köztársaság, demokrácia,köztársaság,demokrácia, köztársaság.... blablabla. Ennyi maradt a tarsolyában, mert négyévnyi elkúrás után már nem beszélhet többet gazdaságról, munkahelyekről, de még külpolitikáról sem. Ezzel a maradék témával meg legfeljebb valami gittegyletet vagy Facebook-csoportot alapíthat, nem pártot.

orsosszar 2011.05.24. 10:34:54

@Dendrobatidae: Rosszul látod pubi!
Gondolom fideSS vagy,..örökké orbán seggét csókolnád,...ne aggódj ha a Parlamentből kivágjuk a segge továbbra is szabad marad!

okostojgli (törölt) 2011.05.24. 10:47:27

@Dendrobatidae:
A kiscicának már kinyílt a szeme.

barli 2011.05.24. 10:49:20

"Olvasom, hogy már a fideszes szavazók negyede szerint is rosszul kormányoz a Fidesz"

Na ez a negyed ez mindig arra fog szavazni aki többet ígér...
Amúgy más dolog ellenzékböl ígérni, ahol az ember nem tudja mi vár rá, mint kormányzásból, ahol ugye elvileg fillérre tudják, hogy mit tehetnek meg és mit nem.

igényes 2011.05.24. 11:00:44

Lévai Anikó esete a szlovák kiadóval!
Orbán Viktor csak tudta, miként is lehet kiadni egy könyvet nyereségesen.

Mibe is kerül nekünk adófizetőknek például egy Lévai Anikó könyv. Kik is Lévai Anikó kiadói valójában.

Lévai Anikó: A konyhaablakból (Jokerex kiadó)

Szőcs Géza kapott a könyv lektorálásért egy államtitkári címet. Számoljuk ki hová úszik a pénzünk?

Őszinte és eredeti könyv ez: a konyhaablak mögött, a csodálatos fotókon ugyanis nem csak az ötgyermekes családanya tűzhelye jelenik meg a különféle gusztusos ételekkel, de felsejlik az étkezőasztalnál ülő család is, emlékek, arcképek, kalandos, megindító és szívszorító történetek – egy meghitt család életének pillanatai villannak föl és bomlanak ki ebben a meghatározhatatlan, besorolhatatlan, különleges műfajú írásban. „Lévai Anikó olyan emlékeket oszt meg velünk e könyvben, amelyekért késői korok történészei, politikusai, művelődéstörténészei és gasztronómusai igencsak hálásak lesznek” – vallja Szőcs Géza. „Mi most ne előlegezzük meg e hálát. Mondjunk csak egyszerű köszönetet nem a majdani, hanem a mai olvasó nevében a szerzőnek azért, hogy elkísérhettük szubjektív univerzuma ösvényein Szolnoktól Montreálig és Salgótarjántól Hongkongig, amely ösvények mentén a referencia-pontokat annyi érdekes ember, annyi ínycsiklandó (olykor hátborzongató) étel, annyi anekdotikus esemény jelenti.”

Milyen furcsa a kiadó tulajdonosi köre és a gyors felszámolása!!!!!!

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat
1055 Budapest, Kossuth tér 4.

--------------------------------------------------------------------------------

Tárolt Cégkivonat
A Cg.01-09-673686 cégjegyzékszámú JOKEREX Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (1143 Budapest, Zászlós utca 54.) cég 2011. május 23. napján hatályos adatai a következők:

I. Cégformától független adatok
1. Általános adatok
Cégjegyzékszám: 01-09-673686
Cégforma: Korlátolt felelősségű társaság
Bejegyezve: 1999/08/19

2. A cég elnevezése
2/1. JOKEREX Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Hatályos: 1998/04/30 ...

3. A cég rövidített elnevezése
3/1. JOKEREX Kft.
Hatályos: 1998/04/30 ...

5. A cég székhelye
5/3. 1143 Budapest, Zászlós utca 54.
A változás időpontja: 2009/03/11
Bejegyezés kelte: 2009/04/21
Hatályos: 2009/03/11 ...

8. A létesítő okirat kelte
8/1. 1998. április 30.
Hatályos: 1998/04/30 ...

8/2. 1999. március 25.
Hatályos: 1999/08/19 ...

8/3. 2007. március 20.
Bejegyezés kelte: 2007/04/10 Közzétéve: 2007/05/10
Hatályos: 2007/04/10 ...

8/4. 2009. március 11.
Bejegyezés kelte: 2009/04/21
Hatályos: 2009/04/21 ...

902. A cég tevékenysége
9/90. Könyvkiadás
Főtevékenység.
Bejegyezés kelte: 2009/02/28
Hatályos: 2009/02/28 ...

11. A cég jegyzett tőkéje
11/1. Megnevezés Összeg Pénznem
Pénzbeli hozzájárulás 316000 Ft
Nem pénzbeli hozzájárulás 2684000 Ft
Összesen 3000000 Ft
azaz hárommillió Ft.
Hatályos: 1998/04/30 ...

13. A képviseletre jogosul(tak) adatai
13/3. Miroslava Rafaelová ügyvezető (vezető tisztségviselő) (an.: Zuzana Nedelková)
Külföldi lakása, illetve tartózkodási helye:
SK 92061 Dolné Trhoviste. 51.
A képviselet módja: önálló
Jogviszony kezdete: 2009/03/11

Bejegyezés kelte: 2009/04/21
Hatályos: 2009/04/21 ...

16. Átalakulás folytán létrejött cég esetében a jogelőd cég(ek) adatai
16/1. JOKEREX Szolgáltató és Kereskedelmi Betéti Társaság
Cégjegyzékszám:
Hatályos: 1998/04/30 ...

20. A cég statisztikai számjele
20/2. 12396122-5811-113-01.
Bejegyezés kelte: 2008/01/19
Hatályos: 2008/01/01 ...

21. A cég adószáma
21/5. Adószám: 12396122-2-42.
Közösségi adószám: HU12396122.
A közösségi adószám nyitásának dátuma: 2004/10/29.
A felfüggesztés kezdő időpontja:2011/04/08.
A jogerős törlés időpontja:2010/01/09.
Bejegyezés kelte: 2011/05/04
Hatályos: 2011/05/04 ...

32. A cég pénzforgalmi jelzőszáma
32/1. 10102086-76684702-00000002
A számla megnyitásának dátuma: 1998/03/30.
A pénzforgalmi jelzőszámot a Budapest Bank Nyrt. Belvárosi Igazgatóság (1061 Budapest, Király utca 16) kezeli.
Cégjegyzékszám:
Hatályos: 2002/01/30 ...

32/2. 10102086-76684700-00000004
A számla megnyitásának dátuma: 1999/10/15.
A pénzforgalmi jelzőszámot a Budapest Bank Nyrt. Belvárosi Igazgatóság (1061 Budapest, Király utca 16) kezeli.
Cégjegyzékszám:
Hatályos: 2002/01/30 ...

33. A végrehajtás adatai
33/1.
A végrehajtás elrendelésének időpontja: 2009. augusztus 5.
A végrehajtás ügyszáma: 9844947195
A végrehajtást elrendelő megnevezése: APEH Kelet- Budapest Hétralékkezelési 6. o.
Az értesítés (indítás) kiállításának időpontja: 2009. október 14.

Bejegyezés kelte: 2009/10/14
Hatályos: 2009/10/14 ...

36. A hivatalbóli törlési eljárás adatai
36/1.
Az eljárás kezdete: 2010. december 6.
A cégtörvényességi eljárás ügyszáma: Cgt.01-09-012933

A változás időpontja: 2010/12/06
Hatályos: 2010/12/06 ...

II. Cégformától függő adatok
1. A tag(ok) adatai
1/5. Ivan Stolár (an.: Helena Kurucová)
Külföldi lakása, illetve tartózkodási helye:
SK 95175 Beladice, Velké Chrastany 66.
A tagsági jogviszony kezdete: 2009/03/11

Bejegyezés kelte: 2009/04/21
Hatályos: 2009/04/21 ...

1/6. Miroslava Rafaelová (an.: Zuzana Nedelková)
Külföldi lakása, illetve tartózkodási helye:
SK 92061 Dolné Trhoviste. 51.
A tagsági jogviszony kezdete: 2009/03/11

Bejegyezés kelte: 2009/04/21
Hatályos: 2009/04/21 ...

Goompah 2011.05.24. 11:01:36

@barli: Azt azért jegyezzük meg, a Fidesznek lehetett némi fogalma arról, mi vár rá. Aztán meg talán nem kellett volna évi 5-600 milliárdos lyukat ütni a kvetésbe a 16%-os adóval, és akkor máris jóval beljebb lennénk. Így viszont a manyup-pénzeket - amelyek államosításával végül is nem lett volna semmi baj - nem is olyan lassan elherdálják.

A posztolónak: "Fogantatott" helyett bőven elég lenne a "fogant" is.

szajberpiraty 2011.05.24. 11:02:47

Ennek az országnak szüksége van (persze nincs, de mégis) a Fideszre.
A Fidesz most megtanítja mindenkinek, hogy nem szabad az ígéretekre szavazni.
Mert ez olyan mint amikor az alkoholista megígéri, hogy megjavul.

Tower13 2011.05.24. 11:03:35

LOL ROFL és így tovább.
Igért itt mindent az összes. "szavazz rám! anyádból hajadont csinálok! Szavaz ráámm!" (pirospont annak aki tudja kitől idéztem)
Igen, hazudott. Mindkettő. Elvettek, elosztogattak amennyit lehetett. Teszik most is. Nincs igazi különbség. Talán csak abban, hogy most kicsit jobban utálnak minket külföldön. De csak talán. Lehet, ezt már nem lehet fokozni. Majd ha nem több milliárd per kilóméter áron újítunk fel vasutat, építünk "autópályát" akkor kezdhetünk remélni. Meg akkor, ha a nyugdíjunkra befizetett összeget arra is teszik el.
Mindkettő, hiszen mindkét pártban bőven van volt párt és hatalomfunkcionárius.
Ennyit erről. A cím igaz, mert hazugságban fogant. Csak az egész..

midnight coder 2011.05.24. 11:08:40

Az MSZP szépen befoghatja a pofáját. Mert míg 2002-ben egy jól működő országot vettek át - Megyó szerint legalábbis, sőt ő ma is ezt mondja - amit pedig átadtak a csőd szélén volt. Mikorra is ígért Megyó magyar euró bevezetést még 2003-ban is ? És már 2006-ban is fényévekre volt az ország az euró bevezetés feltételeitől - pedig akkor még nem is volt világgazdasági válság.

Fletó kétségtelenül egy nagypofájú szarkupac, de nem jobb ott az egész MSZP sem.

OVI-ék meg teszik amit ebben a helyzetben tenni lehet. Kétlem hogy lenne az országban olyan erő aki jobban csinálná - az MSZP már bizonyította 8 éven át hogy mire képes, a Jobbiknak vagy az LMP-nek az kezébe pedig egy lovaskocsi irányítását sem adnám nemhogy az országét.

6EQUJ5 2011.05.24. 11:08:42

Hát igen,a fidesznek egyszerre kellene visszafizetni az imf kölcsönt,kijavítani az elmúlt 8 év hibáit,rendbetenni a költségvetést,egy év alatt 1millió munkahelyet teremteni és reformokat végrehajtani,amik nem ütköznek ellenállásba senki részéről és akkor nem jelennének meg ilyen cikkek.Bár ebben nem vagyok olyan biztos.
Lássuk be,ez nem mehet egyszerre és nem kell valakinek "elvakult"fidesz szavazónak lennie ahhoz,hogy ezt észrevegye,dehát kell a propaganda,elvtársak!

Anti Anyag (törölt) 2011.05.24. 11:08:55

Hihetetlen, hogy még okosnak mondott ballibsiket is mennyire elvisz a párthűségük.

Legalább egyetlen statisztikát nézz meg Gréczy, az MSZP-ből továbbra sem kérnek.

Gyurcsányból pláne nem és szerintem neked is el kellene azon gondolkodnod, hogy kiszállsz. Az elmúlt 8 évben te is ott voltál és nem kellene a Fidesznek ennyit szarakodnia, ha ti nem kúrtátok volna el.

Képes vagy azt írni, hogy most már támadható a Fidesz. 1 év után. Amire nektek 8 év nem volt elég, pedig ti nem is voltatok az elején ekkora szarban.

fonó 2011.05.24. 11:09:21

Hol van Éger, Graskó, az eüs Ágnes.....?

barli 2011.05.24. 11:10:05

@Goompah:
mondjuk a gyurcsányok/szocik eldönthetnék már lassan hogy az e a baj hogy a fidesz nem ígért semmit, vagy az, hogy mindent.
Amúgy meg nem lehet úgy rendet rakni hogy senkinek se sérüljenek az érdekei. Három év múlva el kell zavarni öket is a p*csába, ha nem raktak rendet. Megszavaztuk öket így kétharmaddal, most nagyjából kuss van. Persze csinálhatnák a dolgokat egy kicsit több érzékkel is, nem ilyen tahó módon.

barli 2011.05.24. 11:14:05

én néha azon gondolkozom, hogy ha a szocik/gyurcsány/aprók 12 év alatt nem találtak semmi igazán kompromittálót a zorbánnal szemben, akkor ö minimum egy szent :)
A bányák meg a szölö az nevetséges volt, még ha lehetett is némi igazságalapja.

midnight coder 2011.05.24. 11:16:07

@Tower13: Ugyan már. Sólymot egyszerűen nem engedték be a szlovákok az országba, ráadásul a szlovák nácik szépen megmondták a Fletónak hogy micsoda és mekkora (ebben speciel volt igazságuk). És a dolognak a nagy és demokratikus EU-ban az ég egy adta világon semmilyen következménye nem lett. Az MSZP pedig az SZDSZ bevallása szerint is háromszoros áron épített autópályát.

Hogy a FIDESZ kormányzásának mi lett az eredménye meglátjuk 3 év múlva. Egyenlőre úgy tűnik valamennyire megy a szekér, amit elég rég mondhattunk el utoljára.

A demokratikus intézményrendszer meg nagyjából le van szarva. Egyrészt mert nem tudta megakadályozni hogy az elmúlt 20 évben a mindenkori demokratikus kormány szétlopja az országot, semmibe vegye az érdekeit (lásd Pl. a cukorgyáraink). Másrészt, szépen látszik hogy a nagy és demokratikus "fejlett országok" szép nagy léptekkel közelednek a csőd felé, és a csúnya diktatorikus Kína az ami fejlődik ezerrel.

mréveiller 2011.05.24. 11:18:47

ne örülj Gréczy mert ha elbukna a Fidesz nem ti jöttök vissza hanem a Jobbik.

milliárdos 2011.05.24. 11:19:31

Tarlós, Kósa akik hatalmas Fidesz emberek, már ők is meghasonultak és szembe helyezkedtek az Orbáni döntésekkel ugyanúgy mint a többi Fideszes polgármesterek, rendvédelmisek.
Jönnek a rokik, a tanárok, bányászok, stb.

Ez a kormány az őszt se fogja megélni. A jövő elkezdődött.

midnight coder 2011.05.24. 11:19:45

@antinepper: Ez még csak hagyján, vannak ott egyéb, rejtett költségek is. Az egészségügyi rendszerben lévő időzített bomba (évek óta alulfinanszírozott, az orvosok mennek külföldre), az önkormányzat (éveken keresztül nem voltak megfinanszírozva a kötelező feladatok, ahol nem volt toronymagas iparűzési adó ott az összes vagyonukat felélték + van egy rakás adósságuk is), plusz a mindenféle PPP konstrukcióban felépült ez-meg az amit az unokáid is fizetni fognak.

becike4 2011.05.24. 11:20:20

Zsoltika!Volt nyolc éved,hogy kemény és kritikus légy.Ugyanolyan seggnyaló bértollnok vagy,mint a másik Zsóti,a Bájer.

midnight coder 2011.05.24. 11:20:50

@milliárdos: Jönnek. És ? Ki jön ? Az MSZP ? A Jobbik ? Az LMP ? Szerinted ki van itt aki jobbat tudna lépni ?

igényes 2011.05.24. 11:21:30

Lévai Anikót Laux József győzte meg, majd szlovákoknak passzolta a céget?

Nem érdekes, hogy Laux eladta céget pont szlovákoknak?

A Jokerex Kiadó tulajdonosa, a zenész Laux József győzött meg. Azt mondta, hogy aki ekkora családnak főz, az másokkal is megoszthatná a tapasztalatait. Sokáig gondolkoztam a dolgon, míg úgy döntöttem, hogy ha belevágok, akkor nem csak recepteket gyűjtök össze, hanem az ételekhez, étkezésekhez fűződő gondolataimat, az ide kapcsolódó családi történeteket is megosztom az olvasókkal. Ezt is, azt is beleteszek, hogy sajátos legyen az íze – úgy, mint amikor főzök. Szőcs Géza erdélyi írót, régi jó barátunkat kértem meg, hogy írjon előszót a könyvhöz, mivel ismeri a főztömet, és a hasát is szereti. Elvállalta, de azzal a feltétellel, hogy a könyvben szereplő összes ételt végigeszi.

Goompah 2011.05.24. 11:22:23

@barli: Ezt értem én, és azzal is tisztában vagyok, hogy azt nemigen lehetett volna folytatni, amit az MSZP-SZDSZ csinált 8 évig.

A manyup-pénzek elvonásával sincs bajom, a különadókkal sincs (ha ezzel nem értesz egyet, kérlek, ezen most ne vitázzunk, tiszteletben tartom az esetleg eltérő véleményedet).

Azzal van bajom, hogy ezeket az alapvetően elfogadható lépéseket valójában csak improvizálták, mégpedig egy teljesen hibás cél (16% adó) érdekében. Ráadásul olyan szociális kíméletlenséget tanúsítva, amire itt még nem volt példa.

Azzal is van bajom, hogy majdnem egy évig tököltek, magukra haragították fél Európát abszolút lényegtelen dolgokkal (pl. médiatörvény), megy a látszatcselekvés az alkotmányozással - nem ezek voltak a legsürgősebb faladatok.

Na de hát én is csak közhelyeket pufogtatok. :)

Badbitie 2011.05.24. 11:31:20

@Dendrobatidae: Ugyanmár, ahogy az ezüsthajó ismét vitorlát tudott bontani, úgy Gyurcsányból is lehet még főnix. Minden viszonylagos. A poszt is erről szól, hogy a legnagyobb szarban lenni is mennyország a kétszer akkora szarhoz képest.

dögölj meg 2011.05.24. 11:32:05

Nem beszarni Gréczykém! Izraelben ma is több magyar állampolgár él,mint Romániában
vagy Szlovákiában,ráadásul ők már ma is szavazhatnak itteni ingatlanaik jogán.
Vagy ők is a FIDESZ-re fognak szavazni?

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2011.05.24. 11:33:15

Ha probléma, hogy a Fidesz hazudott, akkor nyilván az is probléma, hogy Gyurcsány hazudott.

barli 2011.05.24. 11:33:40

@Goompah: alapvetöen egyetértek veled.
Mi van azonban, ha ezek nélkül a szívtelen lépések nélkül seperc alatt becsödölt volna/ becsödölne az ország?
Európa meg nem a médiatörvény meg az alkotmány miatt esett nekünk, hanem mert a különadóval és egyéb lépésekkel sértettük egykét német és francia konszern érdekeit. Ha kiirtottuk volna a vadkendert, akkor az lenne a bajuk.

Táskás Tóni 2011.05.24. 11:39:33

@Dendrobatidae: Mennyivel jobb Orbán hörgését hallgatni , ahogy vállvonogatva, szájnyalogatva akárhol akármilyen témában rekedtre hazudja magát. Te is bunkó focista-e vagy?

Ringlósztár 2011.05.24. 11:40:58

@midnight coder:
Ja, teszik: "hazudnak reggel, délben és este".
Vagy hazudniuk is Fletó miatt muszáj?

barli 2011.05.24. 11:41:49

én még mindig azt mondom, hogy jobb, hogy a fidesznek egyedül van kétharmada, mint ha a jobbikkal együtt lenne.

Diocles 2011.05.24. 11:42:19

T. Gréczy úr!

Mivel a jobboldalt illetően nem értünk egyet, és remény sincs arra, h egyetértsünk, így Önnél csupán a baloldalt fogom véleményezni, mert ez esetben van némi remény arra, h nem teljesen hiába.

1. Schiffer úrnak ősszel már lényegesen kisebb lesz majd az arca, ezt helyesen látja, mert a valószínűsíthetően egyfordulós választási rendszerben a leghülyébbek számára is nyilvánvalóvá válik, h az LMP-nek mind az MSZP-vel, mind Gyurcsánnyal (sőt, adott esetben egy Gyurcsány-párttal) a legszorosabb együttműködést kell kialakítani, ha le akarják váltani a Fideszt.

Ha nem teszik ezt, akkor a Fideszt segítik, ez ilyen egyszerű

az egyfordulós választás helyzetbe fogja hozni a két "nagy pártot", vagyis a Fideszt és az MSZP-t, valamint nagyon kínos helyzetbe fogja hozni azokat, akik nem tudják elképzelni velük az együttműködést, vagyis az LMP-t és a Jobbikot, ők ebben a szisztémában alárendelt és/vagy fölösleges szereplők lesznek.

Innentől kezdve Önnek és a főnökének is nyert ügye van, hiszen teljesen nyilvánvaló, h van egy kicsi, de létező táboruk, amely elengedhetetlen lesz majd a kormányváltás esélyéhez, tehát nem fogják tudni Önöket kiszorítani a baloldalról, aminek én (igaz, más-más okokból:) éppen úgy örülök, mint Ön.

A Fidesz nyilván nem az Önök kedvéért fogja bevezetni ezt a rendszert, de Önök is haszonélvezői lesznek, mily furcsa a világ, nemde?

Badbitie 2011.05.24. 11:42:46

@barli: Mintha vmi Matolcsy nevű figura mondta volna mostanság, hogy manyup államosítás nélkül 7% lenne a hiány. Mennyi is volt az elmúlt pár évben? Ki is viszi éppen most csődbe az országot? Vagy 3 év múlva amikor elfogy a manyup pénz akkor mit fognak államosítani, az a helyes kérdés inkább?

Ringlósztár 2011.05.24. 11:44:25

Az offshore lovagok csak addig bántják az igazi MAGYAR-ok szemét, amíg nem a fideszhez csorgatják vissza a közpénzt, lásd KÖZGÉP Zrt.
Orbán "Szeretett Vezető" Viktor gyorsan meg is emelte vagy 40 milliárddal a vasútépítési keretösszeget, nehogy valami gebasz legyen, szerintem a következő kormány leszámolási biztosa már nyugodtan fogalmazhatja a feljelentést bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelésről.

barli 2011.05.24. 11:51:00

@Badbitie:
nem csak a hiány van a világon.
Ha már a zindex is (meg a financial times) ilyeneket ír akkor azért csak csinálhat mást is az ürge:
index.hu/gazdasag/magyar/2011/05/24/ft_magyarorszag_a_regio_meglepetese/

midnight coder 2011.05.24. 11:56:14

@Ringlósztár: Sokat tanultak a jóléti rendszerváltás programjából.

midnight coder 2011.05.24. 11:57:58

@Badbitie: A manyup amíg működött havi 22 milliárdot vitt ki a mindenkori költségvetésből.

Badbitie 2011.05.24. 12:00:28

@barli: Ja, megdícsérték az offshore lovag jegybankelnök kamatemelését is pl, amiért Orbán kardélre akarta hányni. Gondolom ez most akkor szintén Matolcsy bá érdeme.

Amúgy az alacsony árfolyam, és az ezért kapott dícséret valóban 100%-ban a kormány érdeke. Nem is kellett semmi különöset csinálniuk, csak jelentős rétegeket nyomorba dönteni, hogy még véletlenül se maradjon pénzük import cikkekre, így nem jelentkezik € vételi igény, viszont a gyártó cégek exportálnak, akik meg €-t adnak el, így lement a HUF/€. Brilliánsan csinálták. Az hogy páran éhenhalnak az melléktermék, lézer jani szavaival élve "meg is érdemlik".

_Ske_ 2011.05.24. 12:01:00

Ahhoz képest, hogy Viki 1 millió munkahelyet ígért, folyamatosan nő a munkanélküliség. Tanárokat rúgnak ki sorban, közmédiát leépítik, minden napra jut valami, hogy honnan mennyi embert rúgnak ki.

Tény és való, hogy ígért, de cserébe be is tart. És a véresszájú fideszesek, akik a választásokkor vért kívántak, hát most szép lassan megkapják, csak nem úgy, ahogy ők gondolták.

Badbitie 2011.05.24. 12:02:25

@midnight coder: Ez erősen relatív azért, hogy az alacsonyabb bevétel, vagy a magasabb költségszint okozta-e a hiányt. Szerintem az vitt ki 22 MRD-ot havonta, hogy tovább nyújtoztunk, mint ameddig a takarónk ért.

midnight coder 2011.05.24. 12:06:30

@Goompah: Az improvizálásban igazad van, csakhogy jelenleg egy olyan gazdasági helyzet van az EU-n belül ahol leginkább improvizálni lehet. Szvsz senki nem tudja az EU-ban sem, hogy mondjuk 2 év múlva a görögök euróval fognak-e fizetni, és ez csak az egyik érdekes kérdés.

A 16% adó pedig azt a rétegét érinti pozitívan a társadalomnak, ami az ország szempontjából a legfontosabb. Nem a tesco takarítónénije fogja kihúzni az országot a szarból. Azok akik ma ebben az országban sokat keresnek de nem milliárodosok (azok úgyis megtalálják a módot az adó elkerülésére) bizony többnyire képzett, értékes tudással rendelkező, többnyire nyelveket beszélő szakemberek, akik megtalálnák a számításukat külföldön is, de valami miatt (Pl. család) itt élnek. Minden olyan lépés ami ezeknek az embereknek a relatív helyzetét javítja értékelendő, így is túl sok ilyen embert veszít folyamatosan az ország.
A progresszív adózás amúgy is rossz üzenet a társadalom felé: neghogymá itt túl sokat keress nekem, a fák nem nőnek az égig. Ha meg sokat keresel akkor legalább csalj adót te hülye!

midnight coder 2011.05.24. 12:10:07

@Badbitie: Azért nyújtóztunk tovább, mert az ország nem termel annyi GDP-t egy-egy lakosra kivetítve ami egyszerre tette volna lehetővé a megtakarítást és a felosztó-kirovó rendszer fenntartását. Átlag Gipsz Jakab nem tudja egyszerre fizetni a szülei nyugdíját és félretenni a sajátjára + még a lakásrezsit és kaját is fizetni. Nyugaton ez "picit" könnyebb, egyrészt mert az átlagpolgárra ma még picit több GDP jut, másrészt nem kell ebből még egy felosztó-kirovó rendszert is fenntartani.

Mikrobi 2011.05.24. 12:12:12

Ja, rázendíthetne, úgyis unalmas volt 8 évig azt hallgatni, hogy bezzeg a Fidesz 4 éve alatt. Végre elismerhetnék azt a pusztítást, amit műveltek (csak a címre reagáltam, a többi olvasására nem vesztegetek időt).

orsosszar 2011.05.24. 12:12:54

A manyup nem működik,a 30 milliárdot orbán ellopja,de sajna jövőre a lehúzott 3000 milliárdot sem tudja beszámolni,..mi lesz akkor?
FideSSek felajánlhatjátok a bankbetétetek,..erre már van jelzés is,ti is az éhendöglők között végzitek,...cigányba még nem született gazdasági zseni!
Tudtátok,...fideSSek ?

tölgyes 2011.05.24. 12:13:51

Kedves Zsolt!

Sürgősen meg kell alapítani az új pártot.. mert ebből csak bukta lesz! Gyurcsányt ma a Mokkában 8:1-ra győzte le Mesterházy.. és ez az arány csak romlani fog...:(Ráadásul akkor megtudja a Feri, hogy az olyan öreg matuzsálemek, mint a Vitányi követik-e őt a megújulás útján! Kiderül majd, hogy ki a jó és a kevésbé jó barát.

midnight coder 2011.05.24. 12:16:38

@orsosszar: Vicces amikor egy hozzászóláson belül fideSSezik és orbáncigányozik valaki. Azt azért illik eldönteni hogy barna náci-e valaki vagy vörös.

tölgyes 2011.05.24. 12:18:39

Ja és még valami...Az elmúlt hetek választásai (ezek nem mutatnak többet annál mint amit mutatnak) szerint a fidesz jelöltjei 51%, 61%5-ot és 60%-ot kaptak. Ez ugyan nem garancia a jövőre, de egy elemzőfélének mégis józanabb gondolkodást sugallnak..:::)))

tölgyes 2011.05.24. 12:20:40

@midnight coder: Ő is tagja a "Dögöljön meg Orbán Viktor lehetőleg máma még" mozgalomnak:::)))Innen nézve, pedig a vörös és a barna egyforma:::))

orsosszar 2011.05.24. 12:25:23

@midnight coder: Akkor fogd fel humorral,...vetkőzzed le az ideget !

Mannstein 2011.05.24. 12:26:05

"Gratulálok" az indexnek,hogy ennek a megbomlott agyú emberszabásúnak a borgőzös irományait leközli,miután a saját bűnbandája már kiutálta magából!
/Népszava,stop.hu,stb./

orsosszar 2011.05.24. 12:26:42

@tölgyes:

"Dögöljön meg Orbán Viktor "

..azért ezt ne,de az országnak kétségtelenül jobb lenne!

Rwindx 2011.05.24. 12:28:15

"Pedig még világválság sincs, hogy vészintézkedésekkel kelljen menteni, ami menthető."

Jaja, Görögország, Portugália, Spanyolország, Olaszország, Japán, USA is épp fiskális könnyítésekre készül a nagy jólétben. Az IMF-nek is a legnagyobb gondja mi legyen azzal a temérdek náluk levő pénzzel ami kutyának sem kell :D

blah 2011.05.24. 12:29:16

Azért vegyük figyelembe, hogy a nép tűréshatára is kijjebb tolódott az előző 8 év alatt. Viktornak pont ez a szerencséje. Az már más kérdés, hogy lassan tényleg ujjal mutogathatna az mszp is, mert ennyi faszságot, össze vissza hazudozást, bolsevik törvénykezést még ők sem csináltak. És csak 1 éve kormányoz a fidesz…

orsosszar 2011.05.24. 12:30:04

Orbántól talán ha vona,...meg a Farkas Flóri a rosszabb !
Mesterházy klasszisokkal jobb Vityusztól!De erre magadnak kell rájönnöd.

Diocles 2011.05.24. 12:31:05

@tölgyes:

"Sürgősen meg kell alapítani az új pártot.. mert ebből csak bukta lesz! Gyurcsányt ma a Mokkában 8:1-ra győzte le Mesterházy.. és ez az arány csak romlani fog..."

ezek a felmérések szerintem finoman szólva nem reprezentatívak, elég nehéz elképzelni, h valaki még Bajnai helyett is a sótlan és dögunalmas Mesterházyt akarja...

az idő szerintem Gyurcsányéknak dolgozik, lásd,

- a leendő választási törvényt (amelynek révén egyértelművé válik, h nem szoríthatják ki őket teljesen a balról, ha mégis megpróbálják, akkor az ő párt megalakításával revolverezhetik az MSZP-t) + Schiffer is visszavesz majd az arcából.

- a kisebb Parlamentet (az MSZP-pártvezetés kevésbé tudja majd lekenyerezni a frakciót, hiszen könnyen meglehet, h még a jelenlegi frakció sem jutna be, még egy népszerűbb MSZP esetén sem.

- nehezen képzelhető el, h az MSZP Mesterházyval megerősödjön, legyen bármekkora is az elégedetlenség, tehát könnyű lesz a párttagság előtt felmutatni a "bűnbakot" a "régiek" és a stróman Mesterházy személyében.

Ha Gyurcsányék pozija 2012 elejéig sem javul lényegesen, még akkor is ráérnek az új párt alapításával, és ha az megkapaszkodik egy min. 5%-on, akkor olyan zsarolópoziban lesznek, mint anno az SZDSZ volt.

lorantka_a_gall 2011.05.24. 12:31:11

Kedves Zsóti!

Gyurcsány 2006-ban öt éves adócsökkentési programot ígért. Aztán lett belőle négy éves adóemelési program. Így értetted a 85%-ot? (szerintem a 4 az 5-nek csak 80%-a, de ilyen apróságon nem veszünk össze)

tölgyes 2011.05.24. 12:32:07

@orsosszar: Önj a mozgalom élharcosa.. nem én.. Ön kívánja nem én::::)))

Goompah 2011.05.24. 12:41:51

@barli:

"Mi van azonban, ha ezek nélkül a szívtelen lépések nélkül seperc alatt becsödölt volna/ becsödölne az ország?"

Ne feledd a sorrendet. Előbb volt a döntés a lineáris adóról, a többi csak ennek fedezetét volt hivatott előteremteni. Ha Orbán nem ragaszkodik makacsul a lieáris adóhoz, hanem helyette csak a progresszivitást csökkenti, akkor sokkal jobban állna a költségvetés.

"Európa meg nem a médiatörvény meg az alkotmány miatt esett nekünk, hanem mert a különadóval és egyéb lépésekkel sértettük egykét német és francia konszern érdekeit."

Ez jogos, de ettől még nem kell tálcán kínálni a támadási felületet.

@midnight coder:

"Minden olyan lépés ami ezeknek az embereknek a relatív helyzetét javítja értékelendő, így is túl sok ilyen embert veszít folyamatosan az ország."

Ez OK, csakhogy minden olyan lépés, amely az eddig is nyomorszinten élő milliók helyzetét tovább rontja (és ez együtt jár azzal, amit te írsz, hiszen válság van), többe kerül az országnak, mint a remélt nyereség. A nyugat-európai fizetésekhez ezzel sem jutottunk sokkal közelebb, aki menni akar (orvosok, mindenféle szakemberek), azok ezután is menni fognak. Az ár viszont kurvára magas: elmegy erre a manyup-pénzek nem kis része, a nyomorgó emberek fogyasztása csökken, és ezt nem fogja kompenzálni a most preferált rétegek plusz fogyasztása. Vagyis a remélt bővülé shelyett szűkül a belső piac. (Nézd a legfrissebb adatokat.) Nő a társadalmi elégedetlenség, sorra csődölnek be a szegényebb családok, árverések, adósmentés (ami nemcsak pénzbe kerül, de az ország nyugati megítélését is rontja, lásd a híreket, közvetve tehát például növeli a kamatfelárat).

"A progresszív adózás amúgy is rossz üzenet a társadalom felé"

A lineáris adózás matematikailag a progresszív adózás speciális esete. Bőven elég lett volna jelentősen csökkenteni a progresszió mértékét: ez segítette volna a célcsoport "középosztályt", de nem döntené még mélyebb nyomorba a valóban (nem csak papíron) jóval átlag alatt keresőket.

Azoknak, akiknek eddig a rezsi és az élelem kifizetése után gyak. nulla forintjuk maradt, azok most a legmélyebb nyomorba süllyedtek. Rajtuk nem sokat segít a "középosztály fogyasztásából két év múlvára remélt fellendülés.

A lineáris adózás hívei megfeledkeznek arról a fogalomról, amit diszponábilis jövedelemnek hívnak. A havi 500 nettót kereső embernek nem ötször annyi marad meg, mint a havi nettó 100-at keresőnek. Az alapvető megélhetési költségek levonása után (és most hagyjuk egyelőre, hogy a jobban kereső magasabb szinten él, számoljunk ex has 80 ezerrel, hiszen csak példaként mondom) jelenleg az egyiknek 420,000 marad, a másiknak 20,000. Így lesz az ötszörös keresetarányból 21-szzeres különbség a megélhetésben.

Szóval lehet, hogy a képzett emberek közül többen maradnak meg az országban, mint egy csökkentett progresszivitású adózás mellett, de kurvára nem segít az országon, ha ennek ára a belső fogyasztás visszaesése és 3 millió magyar éhségnyomora és csődje lesz.

Háló Őr 2011.05.24. 12:45:27

Mekkora egy undorító alak vagy, te Gréczy. Terrorral egybentartott szisztéma? 2006-ban volt terror te idióta. 2006 ősze óta az MSZP folyamatosan elvesztett minden szavazást, a Fidesz meg folyamatosan nyeri. Az MSZP-t 2006 óta nem akarják hatalomban látni az emberek. Akkor ki is erőlteti rá az akaratát kire?

Kúrcsány a nemzetrontó meg tényleg egy szavahihető ember elvégre a vizitdíjat sem vezette be ahogy ígérte, ugye? Fejlesztési tervek??? Te is tudod h semmi nem valósult meg és ez sosem az ellenzék hibája. Egyet sikerült elérnie az államadósság óriásira növelését. Tovaris konyec

neutrontranszmitter 2011.05.24. 12:46:16

gréczy!
a következő mondtatok egy scifiben is megállnák a helyüket:
"még világválság sincs, hogy vészintézkedésekkel kelljen menteni, ami menthető." Valóban, 2008 óta csak úgy szárnyalnak a gazdaságok Európában
Ha már gazdaság. Gyurcsány valóban jól megreformálta ( bár közben kétszeresére növekedett az államadósság - sebaj!), végül olyan erőssé vált a gazdaság, hogy a válság kezdetén az IMF-nek az elsők között kellett megmentenie az országot a csődtől ( ma is hír volt az indexen, sajnálom, ha szerinted nem igaz, szólj át az elvtársaknak, hogy rossz dolgot közöltek le már megint). Tehát ha gyurcsány olyan jól kormányzott, és még az ígéretei ( amik biztos sokkal szebbek is voltak, mint orbáné) 85%át betartotta, akkor miért kellett elsőként kimentenie az IMF-nek (gyurcsány kormányzása alatt) az országot a válságból ( ami szerinted ugye nem is létezik)???
Na erre válaszolj, haver!

neutrontranszmitter 2011.05.24. 12:47:34

kíváncsi vagyok át megy e a szitán, Te, sajtószabadság hőse, te...

Várúr 2011.05.24. 12:48:42

@_Ske_:
1. Orbán 10 évre ígért egymillás munkahelyet.
2. Zuhanó népességfogyás mellett nem kell ennyi tanár, heti tényles 22 óra (!) tanítással.
3. Nem Orbán produkálta a 21 ezer milliárd (!) államadósságot, 40 évesen nyögdíjba sétáló rendőröket, stb.
4. Gréczy tavaly forró őszt, majd forrró tavaszt, most ismét forró őszt vízionál. A tavasz neki volt elég forró: az összes balos médiából kitiltották.
5. Furcsánnyal egy politikai hullát balzsamoz.

orsosszar 2011.05.24. 12:57:08

@tölgyes: Ön írta kedvesem ! Talán részeg nagysága,hogy nem tud magáról.

orsosszar 2011.05.24. 13:02:55

Fogalmazhatunk persze úgy is, hogy helyreállt a rend, hiszen az év eddigi szakaszát jellemzően az M1 nézőinek lassú lemorzsolódása jellemezte főműsoridőben a 18-49 éves korosztály körében. Miután a közmédiumoknál költségcsökkentés, és néhány hónapja szakmai koncepcióváltás zajlik, könnyen kijelenthető, hogy az M1 egyhamar nem lesz komoly versenytársa a két országos kereskedelmi adónak."

...na ja amióta orsós a bandagazda minden becsődöl,..Overdose amióta evett a viktortól kapott almából, a végnapjait éli!
Ugye ezek tények, pubik ?

Ringlósztár 2011.05.24. 13:03:44

@Várúr:
És az első ciklusban 400.000, hoppá az sok lesz, 300.000 új munkahelyet.
Ebből nem sok látszik.

barli 2011.05.24. 13:09:04

@orsosszar:
aztán miért kéne már az M1-nek konkurálnia a kertvkkel? Nem azért van.
Persze ne legyen rém unalmas, de ne is versenyezzen a többiekkel.
Eghyébként mi csödölt még be?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.05.24. 13:09:50

@Dendrobatidae: tehat fleto politikai hulla?

akkor a fidesz viszont politikai gyilkos, mert o tette el lab alol. ebben az esetben viszont fleto aldozat..

az aldozat pedig empatiat erdemel, nem?;-)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.05.24. 13:11:23

@Várúr: kivanom neked, hogy 58 eves tuzoltok oltsak el a hazad es 60 eves rendorok vedjenek meg:-)

barli 2011.05.24. 13:17:07

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: a hatvanéves tüzoltó meg rendör pont alkalmas arra, hogy a zirodában tologassa a ziratokat vagy megtervezze a bevetést. Itt az a gáz amikor 45 évesen nyugdíjba mennek úgy, hogy eszükbe sincs abbahagyni a munkát.

okostojgli (törölt) 2011.05.24. 13:17:09

@neutrontranszmitter:
A 300 forintos tetves népszavazás miatt.

okostojgli (törölt) 2011.05.24. 13:18:35

@barli:
Szülőanyád nem kellene visszamenőlegesen szűzzé változtatni?

Talán akkor te sem lennél itt.

okostojgli (törölt) 2011.05.24. 13:19:35

@Várúr:
Hulla, nem hulla, mégis minden fidesznyik be van szarva a neve említése hallatán.

Badbitie 2011.05.24. 13:27:33

@midnight coder: Nyilván, de attól még a hiány felszaladna idén 7%-ra, ami a korábbi években nem volt. Tehát vki vakvágányra vitte az országot. És mint tudjuk az ellenzék soha semmiről nem tehet, mert a kormány kormányoz, szóval nekem elég gyanús, hogy ez elkúró2, magyar hangja Orbán Viktor volt személyesen.

sisifux 2011.05.24. 13:29:07

@midnight coder:

Most akkor, hogy is van a "nincs válság, csak gyenge kormány "szlogen ?
Van erős kormány, még sem futja az egészségügyre ? Igaz, hogy a kieső szja-ból meg lehetne oldani az egészségügy gondjainak jelentős részét, de új alkotmány kell a magyar népnek. Meg korrupció. Roppant eredményes volt 1 év alatt Zorbán, ugyanis felküzdötte az országot az egyáltalán nem dicső 2.helyre. Nem tudom, mi lett volna, ha nem ilyen felkészültek a kormányzásra.

midnight coder 2011.05.24. 13:29:13

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: A 60 éves rendőr is tud trafipaxolni, a tolvajt meg a 25 éves sem kapja el. Az meg vicc, hogy valaki 40 évesen legyen nyugdíjas.

becike4 2011.05.24. 13:31:37

@tölgyes: A túlmozgásos hülyegyerek annak idején a köpcössel is felmosta a stúdiót,oszt'láttuk mi lett belőle.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.05.24. 13:38:52

@midnight coder: a MesePárt ^^

ami tökéletes emberekből áll

csodálkozom, hogy nem hiszel benne, mikor minden értelmiségi liberális index olvasó igen

több bizonyíték van a létezésére, mint az evo elméletre

feritata 2011.05.24. 13:44:50

2500 Ft-om van hármunkra. Ennyit tudok mondani. Kérem kapcsolja ki.

barli 2011.05.24. 13:44:56

@okostojgli: bravó b+ ez aztán a színvonal!

"Hulla, nem hulla, mégis minden fidesznyik be van szarva a neve említése hallatán"
na ezzel aztán lehet választást nyerni! Azért mert van egykét százezer elmebeteg rajongója az ország másik "fele" még hányhat töle. Feri bukott politikus, na, csak nem veszi észre. Bár szerintem nem is vissza akar térni, csak kinyírni azokat, akik öt is kinyírták.

2011.05.24. 13:49:59

teljesen mindegy miben fogantatott, ezt a csürhét már senki nem fogja tudni leváltani, dehát mi szavaztuk meg őket magunknak

Goompah 2011.05.24. 13:50:12

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

"es 60 eves rendorok vedjenek meg:-)"

Hááát, ha a 60 éves rendőr tényleg kijön a bajban lévő ember hívására, akkor már azzal is sokkal jobbnan állnánk, mint most, amikor Gyöngyöspatán 30,000 emberre jut egy rendőrjárőr, aki szarik mindenbe.

@wmiki: Wmiki, már éppen kezdtelek hiányolni. :)

neutrontranszmitter 2011.05.24. 13:54:52

@okostojgli:
minden bizonnyal amiatt került csődközelbe az ország ( ezzel talán még a szocik által bezárt elmegyógyintézetben se tudtad volna meggyőzni az embereket )

(aminek a bevezetése egyébként kifejezetten komoly szociális érzékenységről tesz tanúságot, a munkásosztály szemszögéből különösen:))

orsosszar 2011.05.24. 13:54:52

@barli:
Eghyébként mi csödölt még be?"

...minden amihez a fideSS hozzányúl legjobb úton van errefelé !

orsosszar 2011.05.24. 13:57:04

@barli:
Minden amihez a fideSS hozzányúl,...had ne soroljam !

barli 2011.05.24. 13:59:25

@orsosszar: szavazz egy jobbra 2014ben... Senki sem várt csodát az elsö év után. Aki meg igen, az meg is érdemli.

Goompah 2011.05.24. 14:37:39

index.hu/gazdasag/magyar/2011/05/24/bokros_a_kormany_programja_duledezo_szenaboglya/

Nem kedvelem Bokrost, de amit a fenti cikk szerint mond, azzal csak egyetérteni lehet. (Az is igaz persze, hogy felelősség nélkül könnyen beszél.)

nyesta 2011.05.24. 14:41:26

Aki gyurcsány "táska hordozója" az hazugságról jobb, ha nem beszél...! Egy év alatt zsoltika nem lehet csodát tenni, Ti 8 év alatt el qrtátok az országot (plusz kiraboltátok) ezt még a Gazdád is be vallotta, akkor most miről beszélsz?

nyesta 2011.05.24. 14:42:56

@orsosszar:
Mi az a minden gyogyika?

nyesta 2011.05.24. 14:45:32

Gyurcsánynak már rég diliházban lenne a helye, a hülye gréczi meg ennek az elmebetegnek a csicskása? Bravó Zsoltikám, a pénzért mindent, ugye?

orsosszar 2011.05.24. 14:53:38

@barli: Én bizony az előzetes fideSS dumák után csodát vártam,...egy nagy szart kaptam,de megérdemli az ország ,..kellett a cigány mimiszterelnok!

orsosszar 2011.05.24. 14:55:17

@nyesta: Gondolom te diliházból írogatsz,..már a szellemi nívód okán !

Lémusz 2011.05.24. 15:08:47

Végre visszajöhetnek a becsületes zsenik!!!

A jövendölés úgy látszik az MSZP tábor erőssége. A legtehetségesebb mindnyájuk közül a Gyurcsány Ferenc, aki már akkorra rég elintézte az IMF segélyt, mikor a világ még nem is tudott a válságról. Most a világ még nem tud a válság végéről, de az MSZP már fennen hirdeti. Vissza velük, hiszen ők képesek voltak adócsökkentésekkel és lassuló gazdasággal is kiegyensúlyozni a költségvetést, méghozzá úgy, hogy a kiadási oldalon sem vettek el semmit. Bizony ők képviselték a bérből és fizetésből élő magyar embereket. Ők voltak azok akik a közműveket privatizálták, hogy az adózók pénzéből ne kelljen támogatni az alacsony áron szolgáltató cégeket. Végre megszabadultunk tőlük, és más államok, vagy nagyvállalatok kezére juttattuk őket, az árukból pedig növeltük a csökkentettük az államadósságot. Bizony ők azok akiknek a mai érthetetlen, de magas rezsiszámláitokat köszönhetjük, és ha újra visszajöhetnek, az összes állami cégre ez vár. Végre a buszokon is megfizethetjük majd a menetjegy teljes árát, és nem azt, amit az állam kiszámol, hanem majd azt amit az új tulajdonos.
És helyreállítja a demokráciát is. Akinek nem tetszik a demokrácia, az pedig mehet külföldre. És végre újra vehetek majd fel hitelt, hogy elmehessek nyaralni Hawaira. Nem kell tovább éheznem. Hurrá!!!

Lémusz 2011.05.24. 15:14:43

@orsosszar: Te fajgyűlölőnek érzed magad?
Most akkor Winston Churchill volt aki a zsidókat irtotta, vagy hogy van ez?

balbukta 2011.05.24. 15:16:12

"Az MSZP jobban járna Gyurcsány Ferenc nélkül

Kiszelly Zoltán szerint az MSZP jobban járna Gyurcsány Ferenc nélkül. A volt kormányfő azért nagy tehertétel az MSZP-nek, mert túl jól csinálta a 2006-os kampányt ám a választási ígéretekből semmit nem valósított meg és az őszödi beszédével karakter-öngyilkosságot követett el, mely miatt népszerűsége a mélybe zuhant. Bármit is mond ma a volt MSZP-elnök, ma már hiteltelen - mondta a politológus a Klubrádióban.

Az elemző úgy véli, ha Gyurcsány Ferencet kiszorítanák az MSZP-ből, akkor a párt megszabadulna a legnépszerűtlenebb politikusától és esély lehetne arra, hogy az LMP együttműködhessen a Mesterházy Attila vezette frakcióval. Kiszelly Zoltán arról beszélt, hogy Gyurcsány Ferenc kisszériás filmben játszik, mert a demokráciával lobbizik, ami ma már nem hívószó Magyarországon, és amire már nincs kereslet. A demokrácia hívószava szerinte 5-7 százalékra elég. Az MSZP pedig attól fél, hogy a gyurcsányi ideológia a 20 százalékos MSZP-t 10-15 százalékos párttá zsugorítaná.

Lakner Zoltán arról beszélt, hogy ha valaki olyan szervezeti struktúrát kínál fel a nyitás érdekében, mely a többieknek nem kell, annak zárás lesz a vége. A baloldali fordulat vagy baloldali hegemónia semmi mást nem jelent, mint hogy az MSZP nagy kérdése az, hogy a párt vissza tud-e menni a lakótelepekre és Kelet-Magyarországra közben nem lebecsülve a fővárosi értelmiséget. Ám azt figyelembe kell venni, hogy a Gyurcsány-féle nyitás nagyjából háromszázezer embert mozgat meg, az pedig, hogy a MSZP visszamegy a két említett fő területre, az nyolcszázezer-egymillió embert jelent.

Kiszelly Zoltán úgy fogalmazott, hogy szappanoperába csap át az MSZP története, ha nem rendezik le minél hamarabb a hatalmi kérdéseket. Amíg egymással foglalkoznak, nem érnek rá politikai ellenfeleikkel küzdeni - tette hozzá. Szólt arról is, hogy az MSZP demográfiai problémákkal is küzd, mert évente 120 ezer ember hal meg, ezek kétharmada baloldali szavazó, s egyharmada jobboldali szavazó. A közép generáció, akár a szülők elleni lázadásból jobbra szavaz, a fiatalokat meg vagy nem érdekli a politika vagy az LMP-re és az Jobbikra szavaznak. Az is demográfiai kérdés, hogy az MSZP meg tudja-e újítani szavazóbázisát. Ráadásul az olajfa-koalíció kérdése is felmerül, melyet az új választási rendszer kényszeríthet ki.

Lakner Zoltán a választási törvény módosításáról megemlítette, hogy a Fidesznek van egy javaslata erre, azzal a felkiáltással, hogy erről majd lesz egyeztetés, ami nyilván úgy fog zajlani, ahogy az alkotmányról szóló egyeztetés. Ebben nem szerepel, hogy eltörlik a kétfordulós választási rendszert, csak az, hogy abban az esetben lesz második forduló, ha szavazategyenlőség alakul ki vagy érvénytelen az első forduló.

Ez nagyjából azt jelent, hogy már a választás előtt meg kell egyeznie a pártoknak, hogy melyik helyen ki nem indít jelöltet, hogy a másik párt jelöltjét tudja támogatni - mutatott rá az elemző. Ennek kapcsán felmerül, hogy 2014-ben a demokratikus szerveződéseknek, akik most fújnak egymásra, majd együtt kell működniük - mondta.

Lakner Zoltán felhívta a figyelmet, hogy lehet csúnyán elválni egymástól és fel lehet égetni a hidakat, de ha Gyurcsány Ferencnek van egy pártja, melynek van pár százezer szavazója, mely önmagában nem jut be a parlamentbe, akkor kérdés az is, hogy együtt tud-e működni az összes többi párttal. Azonban a többi demokratikus pártnak vagy szervezetnek is komoly emésztési problémát fog okozni, hogy együtt kell majd működniük az MSZP-vel vagy akár a kivált Gyurcsány Ferenccel.

stumbek 2011.05.24. 15:20:00

Zsolt! Nem forró ősz lesz,hanem tavasz és nyár! Nagyon sajnálom,hogy Feri húzza az időt és nem alapitja meg az új Pártot,mert úgyérzem el fogunk késni! Az MSZP megújitása ezzel a garnitúrával lehetetlen,az emberek nem biznak bennük!Igy amikor érzéseim szerint hamarosan sarokba szoritják Orbánt,nem lesz egy olyan szervezet,ami összegyűjtené azokat a progressziv erőket,amire mi,Ferivel együtt épiteni szeretnénk.Ha most a rendvédelmisek nem kapnak poztitiv választ,márpedig nem fognak,megkezdik a harcot.Csatlakozni fognak a szakszervezetek és dülőre viszik a dolgot! Orbánt beszoritják az irodájába és kikényszeritik a lemondását.És akkor mi hol leszünk??!! Zsolti! Térjetek már észre!

balbukta 2011.05.24. 15:28:55

Egyszóval a Böszme most is teszi a dolgát és végleg szétzülleszti az MSZP-t...

A párt megindult az MDF és az SZDSZ azon útján, amely a véső soron sírba visz. A még megmaradt választóik is elfordulnak tőlök, alternatívát sem képesek felmutatni, csak a régi bohócok kergetik egymást a a prondon körbe-körbe, de már "nincs másik"...

Hajrá FLETÓ!!!!!!! Te vagy a legjobb!!!

A Jobbik meg nevető harmdikként középpártá válik.

barli 2011.05.24. 15:31:08

@stumbek: nocsak, már ti is az utcán akartok politizálni? :)
Az mszp megtisztítását meg minimum Lendvai Kiss Szekeres Gyurcsány kirúgásával kéne elkezdeni.

balbukta 2011.05.24. 15:36:23

@stumbek: Ferivel 7 év óta nem igazán vagytok formában, de alapítsatok új pártot nyugodtan. Feri amúgy is hatalmas népszerűségnek örvend a nép körében. :)))

Arbet 2011.05.24. 16:04:24

Nem tudom ki az aki gyurcsány facán lovagol még mindig az ilyen Gréci félék meg kommentelősleppjén kívül.

Gyurcsány lopott, csalt, hazudott.

Egy embert ezért börtönbe szoktak zárni messze mélyre a közélet elől.

Ilyen embert max az adókerülő becstelen csaló hazug lump réteg támogat, akikből azért jócskán van az országban, szerencsére vagy kiöregednek és elhullanak, vagy a becsületes réteg előbb utóbb bottal űzi ki őket az országból.

balbukta 2011.05.24. 16:17:40

"Nem tudom ki az aki gyurcsány facán lovagol még mindig"

Pl orsosszar! Ő azán igazán! Szerinte "Gyurcsány f@sza!" és már huppanik is rá :)))

tölgyes 2011.05.24. 16:20:14

@Diocles:
Kedves diocles!

Én meg azt hiszem, hogy Gyurcsánynak már semmi sem dolgozik.. Talán csak a felejtés enyhítené a vele kapcsolatban élő rossz érzést. A felejtéshez azonban csendben kéne maradnia.. de az meg idegen a hiperaktívitásától.

Az 5% elérése szerintem édes álom, de hát mindenki azzal kábitja magát amivel tudja.

tölgyes 2011.05.24. 16:23:39

@Lémusz: Na ja.. Gyurcsány elintézte.. mert ő már akkor válságba vitte az országot, amikor még az egész világ virágzott:::((( Így aztán minket a válság már válságban ért!

tölgyes 2011.05.24. 16:26:12

@becike4:
Egy pártelnöknek nem padlót kell mosnia, hanem pártot és országot kellene vezetnie. Gyurcsány padlót mosni, szájalni azt tudhat,,de egy üres öszvéres kocsit sem képes elvbezetni a szomszédba...:( Hiszen ebbe bukott bele, nem abba, hogy mekkorát szájal!:(

becike4 2011.05.24. 17:15:22

@tölgyes: És nem erről beszéltem?

orsosszar 2011.05.24. 18:14:09

Srácok,..szerintem Gyurcsány még mindig az élen lesz,amikor orsós bajtárs a többi szarral együtt úszik a Fekete tenger felé!

balbukta 2011.05.24. 18:14:18

Merre vagy orsosszar? Ja tudom... épp vitatkozol fausttal.

orsosszar 2011.05.24. 18:30:05

Orsós szar ,bizton állítja orsósszar !

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.05.24. 20:04:05

@barli:
Költségvetési bizottság volt elnökének a neve megegyezik egy vezető fideszes gzdaságpolitikus nevével.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.05.24. 20:08:37

@midnight coder:

"OVI-ék meg teszik amit ebben a helyzetben tenni lehet."
- A javunkat akarják, de nem adtuk, ezért elveszi államosítással.

" Kétlem hogy lenne az országban olyan erő aki jobban csinálná - az MSZP már bizonyította 8 éven át hogy mire képes, a Jobbiknak vagy az LMP-nek az kezébe pedig egy lovaskocsi irányítását sem adnám nemhogy az országét.
- Ezzel 99%-ban egyetértek, mivel a remény hal meg utoljára.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.05.24. 20:12:02

@Anti Anyag:

Ma 500 ezer milliárd forintért MOL részvényt vett az Állam ('Visszaszereztük a MOL-t az oroszoktól, megvédtük a magyar olaj és gázipart').

Miért? Eddig is vétójoga volt az Államnak a MOl-ban. (Aranyrészvény)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.05.24. 20:13:50

@Anti Anyag:

Teszem hozzá Fellegi szerint a Matolcsy által kiebrudált IMF pénzén tenné ezt az Állam, csakhogy az IMF-pénz, jegybanki tartaléknak számít, az MNB viszont nem vehet részt tőzsdeügyletben.

Fel-fel az újabb alkotmánymódosításra!!!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.05.24. 20:15:01

@barli:
"A bányák meg a szölö az nevetséges volt, még ha lehetett is némi igazságalapja."

Tehát nevetséges, ha Orbán lop. Köszönjük.

Goompah 2011.05.24. 20:16:22

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

A vétójog OK, de az ÖMV most nehezebben fog tudni bevásárolni.

Avagy - ha rosszmájú akarok lenni - mostantól keményebb feltételek mellett lehet eladni az ÖMV-nak. A keményebb feltételeken azt értem, hogy egyes magánzsebekbe többet kell majd tenni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.05.24. 20:17:36

@midnight coder:

'Az MSZP pedig az SZDSZ bevallása szerint is háromszoros áron épített autópályát.'

A fidesz idejében a szorzáson felül virtuális pályákat is építettek/ujítottak_fel, Székesfehérvár-71-es út között mérd le a távot, meg nézd meg a km-köveket. Kő szerint egy kilométerrel hosszabb lett. 3 mrd Ft/km?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.05.24. 20:22:33

@Goompah:
Az egykulcsos (16%-os?) adó egy üdvözlendő dolog, de nem ilyen hirtelen, nem most, és nem ilyen ellentételezéssel.

Viszont a 16%-os adót jól lehet mantrázni, jól mutat a plakáton, igaza szuperbruttó miatt a 16% tulajdonképpen 20,32%.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.05.24. 20:24:38

@Zigomer Trubahin:

Az a probléma, hogy Gyurcsány hazudott, elismerte, Orbán emiatt le akarta mondatni, majd OV is nagyot hazudott, és nem hajlandó elismerni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.05.24. 20:26:41

@Badbitie:
'Vagy 3 év múlva amikor elfogy a manyup pénz'

Már idén el fogy.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.05.24. 20:32:06

@tölgyes: Volt olyan időközi választás is, ahol, 205 volt a részvétel, de 30%-nál többen sehol nem mentek el szavazni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.05.24. 20:45:04

@Arbet:

'Gyurcsány lopott, csalt, hazudott.

Egy embert ezért börtönbe szoktak zárni messze mélyre a közélet elől. '

Még a mentelmi jogát sem merte felfüggeszteni a kormánytöbbségű bizottság, mert nincs ellene semmi. SEMMI!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.05.24. 20:48:56

@Goompah:

az, hogy az ÖMV nehezebben szerez tulajdonrészt, ezáltal osztalékot, rendben.
Mennyi osztalékot fizetett a MOL részvényenként? Mennyi osztalék jut évente az 500 ezer mrd Ft-nyi befektetésre? Ez megéri?

Goompah 2011.05.24. 21:12:00

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Az osztalék miatt biztos nem, de általában nem is az osztalék miatt szoktak részvényt vásárolni. Sem az emberek, sem a bef. alapok.

Más kérdés, hogy az árfolyam esetleges emelkedéséből az állam csak eladás révén profitálhat, addig szerintem holt tőke az államnak. De semmi gond, ha a mostani nem is, a következő kormány úgyis eladja, akár veszteséggel is.

"Az egykulcsos (16%-os?) adó egy üdvözlendő dolog, de nem ilyen hirtelen, nem most, és nem ilyen ellentételezéssel."

A "de" utánival egyetértek. Fenntartom, hogy bőven elég lett volna csökkenteni a progresszivitás mértékét.

Azonban a Fidesz úgy föntött., hogy legalább egy ígéretét betartja, még ha az ország lakosságának 30%-a belegebed is. Legkésőbb 2014-ben kiderül, megérte-e nekik.

orsosszar 2011.05.25. 06:25:16

orbán adósságból (Grippen emlék) 500 milliárdért MOL pakettet vett ! Nem semmi ,..megérne egy büntetőjogi feljelentést (remélem lesz aki megteszi ) . A MOL egyébként orbán focicsapatainak milliárdos támogatója! Ez talán lehetne a hatalommal,befolyással való visszaélés klasszikus esete is !

leponex 2011.05.25. 23:11:38

Jó Gréczy Zsolt Örökös Walesi Bárdunk, Weimari Mesterdalnokunk, II. Rettegő Demokráciasiratóasszonyunk, Gyurcsány Ferencünk Örökös Személyes Főtanácsolója, miegyebünk.

Emígyen vizualizál Kedves Bárdunk megest:

"Egy terrorral egybentartott szisztéma sem tart örökké. Forró ősznek nézünk elébe."

Szóval a Nagy Februári Forradalom elmaradt érdeklődés hiányában, ahogy az aktuális világvége is megint :))

Ezek a megvezetett birkák sehogysenem akaróznak föllázadni a mégoly csacska módon megalkotott ( amúgy egyébként nem is elvetendő ) 1 db kulcsos adó miatt se, a fasizmus dühöngését meg észre sem veszik...

"Mesélő: Eltelt egy év. A tél tavaszba fordult, a tavasz nyárba, a nyár újra télbe, a tél átugrotta a tavaszt meg a nyarat és egyenesen őszbe csavarodott. Mígnem egy napon…"

... és a mi Kedves Bárdunk még mindíg a varsói retúrra vár :))

Pedig ha látná, hogy Godottal kézenfogva ott kocog Ferenc testvérünkkel együtt becsavarodva ...

orsosszar 2011.05.27. 03:20:12

@leponex:
Te ritka hülye fideSS agyhalott (hála Istennek egyre kevesebben vagytok)rajtatok kívül senki nem vizionál forradalmat!
Az ,hogy melegszik a talpatok alatt a talaj,talán az elmebeteg kormányzásotok velejárója,ha Varsóba készülsz,..tedd azt ,de ne feledd a felcsúti cigány felhívását,..." vigyél magaddal még egyet"!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.05.27. 11:06:32

@barli: tehat ugyanugy csinakljunk neki alibi allast, mint a cuclizmusban..

hogy az irigy csocselek ki legyen elegitve. futsunk neki irodat, vegyunk neki iroasztalt, adjunk a nyugdij helyett teljes fizetest. alkalmazzunk meg embereket, akik a megszaporodott adminisztraciot elvegzik. keruljenek 2-3x annyiba, mint eddig nyugdijaskent..:-)

okosak vagytok, mint a nadivereb:-)

2011.06.05. 23:28:10

@barli: nem csak a hiány van a világon.
Ha már a zindex is (meg a financial times) ilyeneket ír akkor azért csak csinálhat mást is az ürge:

El is olvastad? vagy csak a címét?
Értelmezni tudod, vagy lefordítsam neked, magyarról magyarra?

A NÉMET(!) gazdaság növekedése magával húzza a kelet-európai országokat. MIT TUD AZ ÜRGE??? Fasisztázni őket?

A nagánnyugdíjpénztárak pénzének bevonása a költségvetési hiány csökkentésébe. MIT TUD AZ ÜRGE?
Ha rövid távon gondolkodó befektető volnék, én is üdvözölném, hogy a következő egy évben érdemes oda befektetni, ahol a kamatemeléssel reagál a nemzeti bank.
Jövőre mi lesz? Leszarom. Kiveszem a pénzt, oszt jó napot! Ahogy zseniális dakota közgazdászok mondják.

2011.06.05. 23:38:26

@neutrontranszmitter: Gyurcsány valóban jól megreformálta ( bár közben kétszeresére növekedett az államadósság - sebaj!)

Összeget leírnál? Lehetőleg forintban, az inflációval korrigálva?

atila68 (törölt) 2011.06.08. 12:42:13

Kedves Gréczy Zsolt!

Ön szerint "azok a fejlesztési tervek, amelyeket Gyurcsány Ferenc 2006-ban a kampányban ígért: 85 százalékban meg is valósultak. Bárki utána járhat..."

Mivel ön egy szakmáját komolyan vevő, kizárólag megalapozott kijelentéseket tévő ember hírében áll, ezért feltételezem, hogy elvégezte azokat a számításokat melyek eredményeként ezt a bizonyos 85 százalékot eredményül kapta.

Kérem ossza meg ezt itt velem, és az arra kíváncsi tömegekkel.
Izgalommal várom.

cody111 2011.06.08. 17:38:10

Zsolt!! kéne egy kis segítség. lehet senkinek nem tűnt fel, vagy csak én nem értem, de jó lenne utána nézni a hétfői nyugdíj szavazásnak. mivel ha jól nézem az országgyűlés honlapján a név szerinti szavazás sikertelen mivel a szavazat szám 255 a 2/3-ad hoz viszont min 257 kell. szóval nem tudom hogy van ez de nem ártana illetékes helyen kideríteni, hogy ebben az esetben mi is a helyzet.

cody111 2011.06.08. 18:27:09

@cody111: bocsa:XD hülye vagyok:XD rossz szavazást néztem.

lilla- 2011.07.13. 14:55:25

@atila68:
"Ha Gyurcsány 2006-ban végigviszi a reformokat, akkor most jobb helyzetben lennénk?

Ha akkor megcsinálják, mostanra kisebb lenne a hiánycél,így jobb pozícióban lenne az ország?

(nem vagyok szoci, még mielőtt vörös kódot fújnátok,csak elgondolkoztam)

A válaszok
1 2
Szerintem pártállástól fügetlenül, akkor lenne jobb a helyzet, ha végre mi is megértenénk, hogy a semmiből nem tudunk előrébb lépni. A fejlettebb országokban van vizitdíj, vagy valami hasonló, és az eü-i ellátás is sokkal jobb színvonalon van. Mi mindeg csak lehúzni akarjuk az államot, de befizetni semmit! Adózni kell, mindenkinek normálisan, nem kiskapukat keresni, s akkor van bevétele az államnak, amit utánna szét oszthat...de amúg nincs bevétel, nem tud miből adni, csak hitelekből...Mindig csak sírunk, hogy ez nem jó, az nem jó, de hogy mi is hozzátegyünk, az már nem. Csak akövetelőzés, meg a hasonlítgatás. Sajnos azt kell mondjam a magyar ember mentalitása viszi/vitte oda az országot, ahol van. Nem Gyurcsány, vagy Orbán. de ettől függetlenül, teljes kipucolásuk kellene a politika színteréről... Szép napot!

"Mi mindeg csak lehúzni akarjuk az államot, de befizetni semmit! "

Kétféle rendszer létezik.

1). Alacsony adók, karcsú állam, kevés közszolgáltatás. A pénz maradjon az emberek zsebében, és így majd mindenki rendesen gondoskodni tud magáról. Ilyen pl. az USA.

2). Magas adók, de cserében széles és színvonalas közszolgáltatások (pl. tömegközlekedés), ingyenes egészségügy, oktatás. Pl. Skandinávia.

Na most Magyarország a kettő kombinációja. Magas adók és sz*r közszolgáltatások. És még ezt a sz*rt is fizetőssé akarta tenni a szoci-szadeszos-kormány. Hát, ez az, ami nem megy.

Én voltam a befizetős...na én épp Svédországban élek, itt szültem stb...Csak annyit, hogy a 2 féle rendszer nem igazán fedi a valóságot, ugyanis pl itt Svédo.-ban (azt hiszem ez igen csak Skandinávia)az egészségügyért fizetni kell, van vizitdíj.

H
A válasz megírásának időpontja: 2010-07-27 12:00"

egyébként GyF idejében bizony megvalósultak a beruházások---bár sok volt az eu-s pénz is abban.

volt munkatörvénykönyve

volt kiszámítható környezet.
Most pedig egyik sincs már.
A szolidaritás is elveszett a társadalmi rétegek között.

az államadósság pedig most soha nem látott mértékű!

mértéke sem csökkent akkaorát, amekkorát csökkenhetett volna, ha a nyugdíj megtakarításokat mind az államháztartási hiány leküzdésére fordítják.
akkor ugyanis 10-17%kal azonnal csökkenni kellett volna a mértéknek, az meg ugye csak 4%-kal csökkent.

lilla- 2011.07.13. 14:58:01

@atila68:
"Ha Gyurcsány 2006-ban végigviszi a reformokat, akkor most jobb helyzetben lennénk?

Ha akkor megcsinálják, mostanra kisebb lenne a hiánycél,így jobb pozícióban lenne az ország?

(nem vagyok szoci, még mielőtt vörös kódot fújnátok,csak elgondolkoztam)

A válaszok
1 2
Szerintem pártállástól fügetlenül, akkor lenne jobb a helyzet, ha végre mi is megértenénk, hogy a semmiből nem tudunk előrébb lépni. A fejlettebb országokban van vizitdíj, vagy valami hasonló, és az eü-i ellátás is sokkal jobb színvonalon van. Mi mindeg csak lehúzni akarjuk az államot, de befizetni semmit! Adózni kell, mindenkinek normálisan, nem kiskapukat keresni, s akkor van bevétele az államnak, amit utánna szét oszthat...de amúg nincs bevétel, nem tud miből adni, csak hitelekből...Mindig csak sírunk, hogy ez nem jó, az nem jó, de hogy mi is hozzátegyünk, az már nem. Csak akövetelőzés, meg a hasonlítgatás. Sajnos azt kell mondjam a magyar ember mentalitása viszi/vitte oda az országot, ahol van. Nem Gyurcsány, vagy Orbán. de ettől függetlenül, teljes kipucolásuk kellene a politika színteréről... Szép napot!

"Mi mindeg csak lehúzni akarjuk az államot, de befizetni semmit! "

Kétféle rendszer létezik.

1). Alacsony adók, karcsú állam, kevés közszolgáltatás. A pénz maradjon az emberek zsebében, és így majd mindenki rendesen gondoskodni tud magáról. Ilyen pl. az USA.

2). Magas adók, de cserében széles és színvonalas közszolgáltatások (pl. tömegközlekedés), ingyenes egészségügy, oktatás. Pl. Skandinávia.

Na most Magyarország a kettő kombinációja. Magas adók és sz*r közszolgáltatások. És még ezt a sz*rt is fizetőssé akarta tenni a szoci-szadeszos-kormány. Hát, ez az, ami nem megy.

Én voltam a befizetős...na én épp Svédországban élek, itt szültem stb...Csak annyit, hogy a 2 féle rendszer nem igazán fedi a valóságot, ugyanis pl itt Svédo.-ban (azt hiszem ez igen csak Skandinávia)az egészségügyért fizetni kell, van vizitdíj.

H
A válasz megírásának időpontja: 2010-07-27 12:00"

egyébként GyF idejében bizony megvalósultak a beruházások---bár sok volt az eu-s pénz is abban.

volt munkatörvénykönyve

volt kiszámítható környezet.
Most pedig egyik sincs már.
A szolidaritás is elveszett a társadalmi rétegek között.

az államadósság pedig most soha nem látott mértékű!

mértéke sem csökkent akkaorát, amekkorát csökkenhetett volna, ha a nyugdíj megtakarításokat mind az államháztartási hiány leküzdésére fordítják.
akkor ugyanis 10-17%kal azonnal csökkenni kellett volna a mértéknek, az meg ugye csak 4%-kal csökkent.
süti beállítások módosítása