Bár az MLSZ fellebbez, és a csapat érdekében magam is azt remélem, hogy a FIFA módosít a döntésén, de ettől függetlenül a szégyen már ránk égett: a magyar-román vb-selejtező focimeccset zárt kapuk előtt kell rendezni. Az indoklás szerint a magyar-izraeli meccsen tapasztalt antiszemita szurkolói magatartás miatt büntették a válogatottunkat, tágabb értelemben az egész országot.

Nagyon ritkán, kirívó esetekben választ ilyen drasztikus büntetést a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség, és nem tartom kizártnak, hogy az ország ezt halmazati büntetésként, mint visszaeső kapta. MIntegy leképezve az orbáni Magyarország általános megítélését.

A felelős természetesen Orbán Viktor,

Ide vezetett mindaz, amit Orbán tűrt és támogatott. A kódolt kettős beszéd és a kódolatlan uszítás. A sok undorító Bayer-szöveg, a Magyar Gárda támogatása Bencsikkel és Wittnerrel. A Jobbik születésének "féltő szeretettel" figyelése, a több, mint száz önkormányzatban a koalíció a Jobbikkal. Ide vezetett a Szálasival cimboráló Nyirő hamvainak hurcolása, a Wass Albert-kultusz építgetése, a horthyzás, a Kossuth tér átépítésének szándéka az 1944- es esztendő állapotának megfelelő módon. MIndez táptalaja lett annak, hogy a "szurkolók" - legalább is a kemény mag -, az izraeli himnusz alatt hátat fordított a pályának és fütyülni kezdett. Részben azok ezek a zsidózó figurák, akik ahelyett, hogy a 2006 őszén elkövetett bűncselekmények elkövetéséért megérdemelt börtönbüntetésüket töltenék, ezzel a vállalhatatlan gesztusukkal is tovább árthattak az országnak.

Most pedig nyilván nem értik az egészet. Ha Orbán körül lehet arról írni, hogy a cigányt ki kell irtani, ha lehetett izraeli zászlót égetni, mi a baj egy kis fütyüléssel? Majd teleírják a kommentelésre szánt helyeket, hogy a rohadék Platini az francia, és a románoknak kedvez a döntés: vesszen, Trianon!

A dolgok mai állása szerint tehát úgy néz ki, nem lesznek nézők a Puskás-stadionban. A tévéközvetítés üres lelátókat mutat majd. Hallani fogjuk, hogyan pattog labda, román és magyar nyelvű utasítások hangzanak a kispadok felől. Aznap minden hírügynökség be fogja mondani, hogy a magyarok miatt, az antiszemitizmus miatt zárt kapuk előtt rendezték a meccset. Kizárt, hogy a játékosok kedélyének és harci kedvének jót tenne ez az állapot. Nincs borzalmasabb egy focista számára, mint hogy üres a stadion.  Oda a reklám- és jegybevétel is. Amúgy utoljára 1981-ben vertük a románokat - ugyancsak vb-selejtezőn Fazekas László góljával. Így most nőttek vagy csökkentek az esélyek? Ha nem nyerünk, nagy valószínűséggel a brazíliai világbajnokságra sem jutunk ki. Remélem, így is legyőzzük a románokat, de az esélyeink .- ha így marad a döntés - jelentősen csökkennek.

Nem tudom, van-e ilyenkor esetben díszpáholy. Ha Orbánt beengedik a karanténba, végignézhet a néma arénán, és nyugtázhatja: ide vezetett a politikája. Európában is társtalan lett és magányos. Most már kedvenc focija is ugyanerre a sorsra jutott.

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr15007705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wagem 2013.01.09. 14:43:13

@genyamagyar: Erre neked lenne okod seggtoló.
A te hazád israel,ami egyébként a Palesztínok ősi földje.Megtűrt személy vagy itt.De már nem sokáig.
Ráadásul metszett létedre holokauszt tagadó is vagy,ezért bujkálsz itt.
Pondró...

Sokorai_Atala 2013.01.09. 14:43:20

@political ideology: ez nem indulatvezérelt, inkább olyan megrendeltnek tűnik:)

genyamagyar 2013.01.09. 14:43:23

@Tálibmester: Elárulom, ha te megmutatod, hogy én hol cigányoztam.

genyamagyar 2013.01.09. 14:49:33

Magyarország az utóbbi két évben számtalan oldalról és számtalan módon nagyon komoly nemzetközi politikai kritikát kapott az antiszemitizmusáért.

Nem furcsa, hogy mindenki összefogott ellenünk? Nem lehet, hogy mégis nekik van igazuk? Tényleg mindenki szembejön az autópályán?

És az természetes, hogy amelyik országban létezik ez a probléma, ott komolyabban szankcionálják a nemzetközi szervezetek (most a FIFA) ezt a kihágást, szemben azzal az országgal, ahol ez csak egy szórványosan fordul elő. El tudom képzelni, hogy a parlamentben történő - és következmény nélküli - zsidózás erősen belejátszott ebbe a döntésbe.

Wagem 2013.01.09. 14:50:08

@☉ ☾: Titeket minősítelek idegenek.
Ezt a stílust érdemlitek.
Itt röfög veled együtt valami "genyasenki"is.
Hasonló kaliber mint te.
Vedd fel vele a nexust,biztosan jól ellesztek.

LallyPop 2013.01.09. 14:50:52

@genyamagyar: utóbbi két évben számtalan oldalról és számtalan módon nagyon komoly nemzetközi politikai kritikát kapott az antiszemitizmusáért.

Mondjál már egyet-kettőt.

barli 2013.01.09. 14:51:52

@genyamagyar: várjunk csak. Ha nem negatív jelzöként használtad a cigányt, akkor mi a mondat értelme?
Ha zsidózó bunkóit, zsidózó primitívjeit írtál volna, akkor lenne értelme.
Ugyanígy rasszizmus a "húzzál el afrikába", vagy a balkánozás is.

Sir Nyű 2013.01.09. 14:52:26

Asszem Gréczy Zsolt az, akinek mindenről az jut eszébe. Itt is csak 4 mondat erejéig tudta kerülgetni.

genyamagyar 2013.01.09. 14:52:39

@Wagem:

Ad1. Echte sváb gyerek vagyok és szégyellem a fajtámat báyer zsóti miatt.

ad2. A palesztínoknak nincs ott ősi földjük.

ad3. A szomszád arabok jobban utálják őket, mint a zsidókat.

ad4. A fogadj örökbe egy palesztin családot. Ja hogy akkor már büdösek neked... Értem!

ad5. Neked kuss a neved kiscsákó!

◄ ♥♥♥ Niki ♥ cica ♥♥♥ ► 2013.01.09. 14:54:48

Olvassátok már el a kuruc.info-n, hogy mi megy a zsidóknál!

Főleg te, eszetlen grécy!

genyamagyar 2013.01.09. 14:55:15

@barli: "Ha nem negatív jelzöként használtad a cigányt, akkor mi a mondat értelme?"

A mondat értelme az, hogy ugorjanak rá az igazi rasszisták. És ugrottak is! Lásd a reagálásokat.

genyamagyar 2013.01.09. 14:57:37

@◄ ♥♥♥ Niki ♥ cica ♥♥♥ ►: Tudod mit inkább? Szopd le Buga Jakabot. Az olyan kurucos... :DDDD

barli 2013.01.09. 14:59:06

@genyamagyar: mondjuk ezt gondoltam. Bravó!

Scagnetti 2013.01.09. 15:02:28

@genyamagyar: "Magyarország az utóbbi két évben számtalan oldalról és számtalan módon nagyon komoly nemzetközi politikai kritikát kapott az antiszemitizmusáért."

Mióta a Jobbik a Parlamentben van, azóta ott is elhangzanak ilyen szövegek, így nem csodálom, hogy a kritika is több lett. De arról, hogy a Jobbik a Parlamentben van, pl. Zsolti főnöke is igen sokat tehet. Vicces, mikor próbálja a felelősséget egy az egyben a másik oldalra tolni.

Az is szánalmas, mikor a zsidózást újdonságként állítja be valaki. Jó húsz éve voltam először meccsen, de már ott is zsidóztak, pedig nem is Izrael ellen játszottunk. Hol volt akkor még Orbán vagy akár a Jobbik?

"El tudom képzelni, hogy a parlamentben történő - és következmény nélküli - zsidózás erősen belejátszott ebbe a döntésbe."

Ez azért ne hangoztasd, mert ha így van, az igen komoly muníció lenne a kurucinfónak és társainak! Igazolva látnák a zsidó világuralomról szóló vad elméleteiket. És mellesleg tényleg nagyon komoly probléma lenne, ha ez igaz lenne, mert a FIFÁ-nak ahhoz van köze, ami a pályákon történik, ahhoz viszont semmi, ami a Parlamentben elhangzik.

◄ ♥♥♥ Niki ♥ cica ♥♥♥ ► 2013.01.09. 15:02:37

@genyamagyar: Hahaha, nem veszem el anyukád kenyerét, te állat. Se a barátnődét.

Zsidóseggnyaló féreg vagy.

Wagem 2013.01.09. 15:03:12

@genyamagyar: Akkor vagy te sváb amikor a geczy Fidesz aktívista.
Ez a ti lételemetek.
A hazugság..
A csótány méltó követői.
Ps.
Antiszemitizmus Magyarországon?
A holokauszt még élő nyugdíjas résztvevői azonnali 50%-os nyugdíjemelésben részesülnk.
És a magyar..??
Meddig van még pofátok lumpolni ezt az országot??
Te kis "sváb"

genyamagyar 2013.01.09. 15:04:02

@barli: Látsz benne valami kivetnivalót? Ugye nem gondolod, hogy bármilyen politikai blogon bármilyen konszenzus alakuljon ki? Nincs szebb annál mint a sok hülye antiszemitát és rasszistát szembesíteni azzal, hogy ő antiszemita és rasszista.

Ez olyan lélekmelegítő. :DDD

Scagnetti 2013.01.09. 15:05:30

Egyébként a büntetés jogos. Csak hogy végre olyat is írjak, ami tetszik, Zsoltinak.

genyamagyar 2013.01.09. 15:06:13

@◄ ♥♥♥ Niki ♥ cica ♥♥♥ ►: Na mi van cuncika, ideges vagy? Tenkes kapitánya szájbakúrt már? És lova? :DDD

Frizuravarjú 2013.01.09. 15:08:13

Szegény ostoba zsidóknak lassan megint érik egy kis úszkálás.
Csak így tovább, Isten választott barmai! :)

barli 2013.01.09. 15:08:39

@genyamagyar: hát jogod van a trollkodáshoz az biztos. Mindenesetre nem szórakoztató.

Ganyé 2013.01.09. 15:09:50

Először is szeretném köszönteni a blog szerzőjét: Bazd meg a kurva anyád te gerinctelen vörös patkány! Másodszor: Izrael fennállása óta nem játszott le úgy válogatott mérkőzést idegenben, hogy ne hangzott volna fel a mocskos zsidók! Talán azért mert egy terrorista, fajgyűlölő országról beszélünk...Azon kívül minden hazai meccsükön a teljes arab világ lemészárolását követelik a toleráns nézők...Ez a FIFA büntetés semmi másról nem szól hogy, az Orbánba akart egy jó ízűt belerúgni a zsidóliberál nemzetközi maffia! Hiszen tudják hogy a focit imádja...Persze azért a bejelentéssel még addig vártak míg a holó pénzt az a marha megemelte...De megérdemli a Fidesz! Mikor tanulják már meg hogy a zsidó a hálát nem ismeri? A zsidót a bosszú és a gyűlölet élteti...

irógép 2013.01.09. 15:11:15

Zsolti voltál te már meccsen életebben??
Én 20 éve járok válogatott meccsekre és voltam jó pár fradi meccsen is!!
A zsidózás és cigányozás mindig ment sajnos, függetlenül milyen kormány volt!!!
És ne ragadjunk le nálunk meg kell nézni a német , holland , angol , olasz , de a spanyol ultrákat is!!! Sajnos ez a fajta gyűlölködés a foci része lett!!
És meg kell nézni a románok miket írnak ki nekünk!! Akkor miért nem írsz egy posztot Zsolt arról???
Amúgy az egy barátságos meccs volt, és rögtön utána elnézést kértünk, amit Izraeltől!! Tehát teljesen értelmetlen ez az egész!! Ennyi erővel egy darab meccset nem lehetne rendezni Európa szerte, ha minden egyes zsidózásért és egymás országának szidását elkezdenék így büntetni!!
Az a legrosszabb, hogy a legnagyobb gyűlölködő Zsolt te vagy és Balavány meg a kollégáid és ti tollal alamuszi módon hergelitek az indulatot!! Egy ultra legalább szét vereti a fejét , ha kell!!
Nem szeretem az ultrákat és elítélem őket, de nálad Zsolt és pár firkász társadnál még őket is többre tudom becsülni!!!

JanDítě 2013.01.09. 15:13:00

nem értem komolyan!!!közvetítette a tv nem, vagy legalábbis volt ott valamiféle kamera nem?ami biztos felvette kik voltak ezek az emberek akik zsidóztak,nem?rendőrségnek elküldeni a képeket,körözési parancsot kiadni ellenük,örökre kitiltani a stadionokból, büntetést a nyakukba varrni aztán kész.akik pedig tényleg szurkolni akarnak beengedni.erre most kurvára elmentem volna erre baszhatom bár balfasz miatt

genyamagyar 2013.01.09. 15:13:04

@Scagnetti: "De arról, hogy a Jobbik a Parlamentben van, pl. Zsolti főnöke is igen sokat tehet. Vicces, mikor próbálja a felelősséget egy az egyben a másik oldalra tolni."

Az olyan szánalmas, hogy a Gyurcsányra próbáljátok tolni a felelősséget a jobbik miatt. Ilyen alapon Orbán a hibás, mert ha jobban kormányoz, akkor nem jön 2002-ben az MSZP és akkor nem jön Gyurcsány és akkor nincs Jobbik. Vicces ugye? :)

Tény, hogy az MSZP/SZDSZ alatt nem kapott ekkora teret sem a zsidózás, sem a cigányozás. Ha régi netes motoros vagy, akkor emlékszel, hogy egy sima cigányozásért/zsidózásért örökre kitiltottak minden fórumból. Ma szinte kötelező zsidózni/cigányozni. Egy olyan cikkért, mint amilyet bayer írt, fővesztés járt volna. Megváltozott a közbeszéd és ez a hatalomnak köszönhető, és mint tudjuk, a hatalom Orbán V.

"Ez azért ne hangoztasd, mert ha így van, az igen komoly muníció lenne a kurucinfónak és társainak!"

Leszarom kuki-infót, egy darab szar, egy köpet az egész brancs.

"És mellesleg tényleg nagyon komoly probléma lenne, ha ez igaz lenne, mert a FIFÁ-nak ahhoz van köze, ami a pályákon történik, ahhoz viszont semmi, ami a Parlamentben elhangzik."

Ugyan már! Folyamatában nézik a dolgokat.

genyamagyar 2013.01.09. 15:17:26

@barli: Nos, akkor nézzünk egy nem troll hozzászólást:

"Bazd meg a kurva anyád te gerinctelen vörös patkány!

Talán azért mert egy terrorista, fajgyűlölő országról beszélünk...

Azon kívül minden hazai meccsükön a teljes arab világ lemészárolását követelik a toleráns nézők...

Ez a FIFA büntetés semmi másról nem szól hogy, az Orbánba akart egy jó ízűt belerúgni a zsidóliberál nemzetközi maffia!

A zsidót a bosszú és a gyűlölet élteti..."

Nos, én inkább maradok a trollkodásnál... :DDD

genyamagyar 2013.01.09. 15:18:15

@JanDítě: "örökre kitiltani a stadionokból, büntetést a nyakukba varrni aztán kész."

Nos, ezt nem tette meg Orbán, ezért lesz zárt meccs.

SZDSZPistike 2013.01.09. 15:21:08

@☉ ☾: Névtelen Nulla!
Fogadjunk, hogy lájkolod az Egymillióan a sajtószabadságért, valamint az Orbánoldalárólkitiltottak FB csoportját?

:D

Ha ott törlik a véleményedet, az mocskos egy dolog, de itt azért elvárod, hogy ami neked nem tetszik, azt azonnal távolítsák el?

Szánalmas vagy.

KETTŐS MÉRCE

Scagnetti 2013.01.09. 15:25:31

@genyamagyar: "Az olyan szánalmas, hogy a Gyurcsányra próbáljátok tolni a felelősséget a jobbik miatt. Ilyen alapon Orbán a hibás, mert ha jobban kormányoz, akkor nem jön 2002-ben az MSZP és akkor nem jön Gyurcsány és akkor nincs Jobbik. Vicces ugye? :)"

Azt mondtam, hogy ő IS felelős érte. Elég nehéz lenne ezt elhazudni, miután az ő kormányzása alatt lett a Jobbik 1%-os törpepártból majdnem akkora, mint az MSZP. Sokat tettek érte, főleg az SZDSZ, akinek a polkorrekt faszságait a szocik is átvették, ezzel szinte a Jobbik karjaiba lökve a szavazóikat.
És igen, felelős érte a Fidesz is, mert attól való félelmükben, hogy elvesztik a radikális szavazóikat, egyre jobban átvették a széljobb stílusát.

"Tény, hogy az MSZP/SZDSZ alatt nem kapott ekkora teret sem a zsidózás, sem a cigányozás."

Teret nem kapott, mert mindent, még a valójában nem is rasszista, csak az együttélés gondjait kimondó embereket is leállították. De pont ezért gyűltek az indulatok, amelyek végül odáig vezettek, hogy egyszerű cigányozással egy párt 16%-ig tudott jutni. MErt azzal semmire sem megyünk, ha a szőnyeg alá söpörjük a problémákat. Abból a szavazó csak annyit lát, hogy a kormány ellenük fordult és a cigányok mellé állt.

Ezekről a dolgokról lehetett volna értelmesen beszélni, de nem hagyták. Ma már nem lehet, túl késő.

"Ha régi netes motoros vagy, akkor emlékszel, hogy egy sima cigányozásért/zsidózásért örökre kitiltottak minden fórumból. Ma szinte kötelező zsidózni/cigányozni. Egy olyan cikkért, mint amilyet bayer írt, fővesztés járt volna. Megváltozott a közbeszéd és ez a hatalomnak köszönhető, és mint tudjuk, a hatalom Orbán V."

Elég durva leegyszerűsítés. Szerintem sokkal inkább egy hosszú évek óta zajló folyamat újabb állomásához érkeztünk. Lesz még ennél lejjebb is, és ez nem attól függ majd, milyen színű az éppen akkori kormány.

"Leszarom kuki-infót, egy darab szar, egy köpet az egész brancs."

Az, de ha kiderülne, hogy a Parlamentben elhangzottak miatt szankcionál a FIFA, az nekik nagyon jól jönne. És mellesleg igen nagy baj lenne.

"Ugyan már! Folyamatában nézik a dolgokat."

Akkor sincs semmi közük a Parlamentünkhöz. A pályán történtek miatt jogos a büntetés, de ennyi és semmi több.

kanálwarrior 2013.01.09. 15:27:09

@Fatal Error! System Halted!: Nem értek egyet. Szerintem a stadionokat víztározókká kéne alakítani. És lehetne ilyen fasza aquaduct-okat is építeni mint az ókori Rómában.

Scagnetti 2013.01.09. 15:28:12

@genyamagyar: "Nos, ezt nem tette meg Orbán, ezért lesz zárt meccs."

Ahogy más sem. Azok sem, akik most ezért siránkoznak.

genyamagyar 2013.01.09. 15:29:09

@irógép: "Amúgy az egy barátságos meccs volt, és rögtön utána elnézést kértünk, amit Izraeltől!!"

Nézd, ha a meccsen történtek olyan súlyosak voltak, hogy elértek a legmagasabb politikai szintre, akkor várható volt, hogy lesznek FIFA oldaláról következmények.

Az is érdekes, hogy alig volt olyan hozzászólás a blogban, amiben a meccsen zsidózókat küldték volna el melegebb éghajlatra, szembe Gréczyvel, aki kapott hideget-meleget.

Ha az itt hozzászólok nagy többsége elítélte volna a meccsen zsidózókat, akkor én is azt írtam volna, hogy durva FIFA döntése. De pont ez a blog mutatja meg hogy helyesen döntöttek. Akik nem a meccsen zsidóztak, azok itt zsidóznak.

Megérdemeljük a zárt meccset.

kanálwarrior 2013.01.09. 15:29:28

@irógép: "Ennyi erővel egy darab meccset nem lehetne rendezni Európa szerte, ha minden egyes zsidózásért és egymás országának szidását elkezdenék így büntetni!!"

Így van, ez lenne a helyes megoldás. Csak sajnos túl erős a lobbi, mert ez nagy üzlet.

genyamagyar 2013.01.09. 15:35:38

@Scagnetti: "Azt mondtam, hogy ő IS felelős érte."

Szerintem a felelősök azok, akik rájuk szavaztak, és most is rájuk szavaznának, pedig most már kibujt a szög a zsákból.

A többihez csak az alábbit tenném hozzá, mert számtalanszor megbeszéltük.

Természetesen van igazságod, de amit az MSZP/SZDSZ tett az egy dilettáns politikai hiba volt, míg a fidesznek az antiszemitizmus/rasszizmus eltűrése egy undorító, számító, politikai bűn, mely a legaljasabb ösztönökre hat, valamint tönkreteszi vele az országot.

kisRita 2013.01.09. 15:41:50

De jòt röhögtem!! Ezentùl, ha szar kedvem lesz, erre a blogra kukkantok rá.
Most komolyan, ennyi hülyeséget hogyan lehet összehordani? Az igaz, hogy a politikusok miatt van szarban az ország, de azért ezt nem kéne összemosni a politikával.
Szánalmas!!!!

genyamagyar 2013.01.09. 15:41:55

"Levonult a pályáról csütörtöki edzőmeccsén az AC Milan labdarúgócsapata, miután a hazai szurkolók rasszista rigmusokat skandáltak. Az alacsonyabb osztályú Pro Patria otthonában rendezett összecsapást nem is folytatták."

Na hát ezt kéne tenni a fradinak és a válogatottnak is. Már ha lenne vér a tökükben.

De nincs.

Scagnetti 2013.01.09. 15:43:29

@genyamagyar: "Szerintem a felelősök azok, akik rájuk szavaztak, és most is rájuk szavaznának, pedig most már kibujt a szög a zsákból."

Persze. Csak őket könnyű innen elítélni. Meg kell nézni, hol szavaztak rájuk a legtöbben. Keleten, ahol valóban sok a konfliktus a cigányokkal. Ott, ahol a legnagyobb a szegénység, és ahol a leginkább érzik azt az emberek, hogy magukra hagyták őket. Ezek közé érkezett meg hirtelen a "megértő" Jobbik. A Jobbik amely persze nem old meg semmit, szerintem nem is célja, viszont végre hajlandó beszélni arról, ami a szavazó szívét nyomja.

Az viszont igaz, hogy aki ezek után is rájuk szavaz, azt már nem menti fel semmi.

"Természetesen van igazságod, de amit az MSZP/SZDSZ tett az egy dilettáns politikai hiba volt, míg a fidesznek az antiszemitizmus/rasszizmus eltűrése egy undorító, számító, politikai bűn, mely a legaljasabb ösztönökre hat, valamint tönkreteszi vele az országot."

Nekem pont az a bajom, hogy nem hiszek az ilyen fokú dilettantizmusban. Annyian mondták az évek folyamán, hogy ebből baj lesz, és annyira leszarták, hogy én itt is szándékosságot látok. Mert ennyire hülyék nem lehetnek.

irógép 2013.01.09. 15:45:57

@genyamagyar: Én elítélem a meccsen zsidózókat abszolút!!!
Csak, hogy erről pont Orbán nem tehet!! Ez a baj ezzel az írással!!!
Meccsen zsidózás kb egy idős a focival!! Volt 50 éve is, és 20 éve is!!
És zsidózás van minden más ország meccsén is!!
Ezt el lehet ítélni igen!! De erről pont nem Orbán tehet!! Zsidó kérdés több mint 2000 éve van, azért ez csak nem Orbán miatt van ugye??
És ez a döntés nevetséges!!! Minden meccsen van zsidózás sajnos!! Tényleg egy darab meccset nem lehetne akkor rendezni!
És, ha Zsoltot bántja a gyűlölködés, akkor írjon már akkor is, mikor minket gyaláznak!! Vagy azt mi ugye megérdemeljük??? Mi kértük, hogy legyünk Románia része igaz?? És Izraellel szemben, mi nem folytatunk mai napig háborút a jogosnak vélt területeinkért!!
Miért van, az ha itthon valaki Trianonozik az egy szemét fasiszta, ha Izrael harcol nap mint nap és amiatt szídják őket akkor az is fasiszta!!
Semmi értelme!! De a gyűlölködés nem ismer logikát!! Ahogy Gréczy sem!!

genyamagyar 2013.01.09. 15:45:59

@Scagnetti: "Mert ennyire hülyék nem lehetnek."

Naivak voltak. Rózsadombról érthető.
De, ennyire hülyék voltak.
Sajnos.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2013.01.09. 15:48:23

"zárt kapuk előtt"?

A felelős természetesen Orbán Viktor.

Ó, te kontraszelektált nulla...

Scagnetti 2013.01.09. 15:50:32

@genyamagyar: Én nem hiszem, de tegyük fel igaz. Akkor legalább most beláthatnák, hogy hiba volt. De nem teszik. Ma is ugyanazokat a szövegeket nyomják, amelyekkel a Jobbiknak semmit nem tudnak ártani, de reklámozni őket még ma is hatásos.

És ezek védenék meg az országot a náciktól?

genyamagyar 2013.01.09. 15:54:37

@irógép: "És ez a döntés nevetséges!!! Minden meccsen van zsidózás sajnos!! Tényleg egy darab meccset nem lehetne akkor rendezni!"

Ez egyszerűen nem igaz!

Amíg Orbán testi-lelki jóbarátja vezércikkben nyíltan hirdetheti, hogy a cigányokat ki kell irtani mert állatok, addig ő felelős.

Másrészt, ha Orbán szalonképes lenne a nemzetközi porondon, akkor kilobbizhatná, hogy megváltozzon a döntés. De kutyába sem veszik.

Viszont a stadionok épülnek.

"És, ha Zsoltot bántja a gyűlölködés, akkor írjon már akkor is, mikor minket gyaláznak!!"

Volt arról is elég blog.

"Mi kértük, hogy legyünk Románia része igaz??"

Erdélyre célzol? 1526-óta nem tartozott - és nem is akart - hozzánk. Meddig menjünk vissza? Etelközig?

genyamagyar 2013.01.09. 15:55:53

@Scagnetti: "Akkor legalább most beláthatnák, hogy hiba volt. De nem teszik."

Nincs ki belássa! Nincs SZDSZ. Ez az ő saruk.

genyamagyar 2013.01.09. 15:59:12

Összefoglalva: Magyarországot már mindenki utálja, mint a szart! És erről tényleg Orbán tehet. Ezért aztán ott és aki tud, belénk rúg. Most a FIFA tette.

Scagnetti 2013.01.09. 16:04:26

@genyamagyar: "Nincs ki belássa! Nincs SZDSZ. Ez az ő saruk."

Darabokban még ma is megvan az SZDSZ. Egy része ott ül a DK-ban, és változatlanul nyomja a faszságait, a másik fele meg vagy eltűnt, vagy a visszatérését szervezi. És ott vannak a szocik is. Szóval lenne kinek megbánni, csak szándék nincs hozzá.

Nem változik itt semmi. Ugyanazok az arcok, ugyanazokkal a szövegekkel, jobb- és baloldalon egyaránt. Ezért nem menne már el a szavazók fele sem a választásra.

genyamagyar 2013.01.09. 16:06:30

@Scagnetti: Nézd, mivel nincs még válasz a "cigánykérdésre", ezért még az sem jelenthető ki, hogy tévedtek.

Tálibmester 2013.01.09. 16:07:33

@genyamagyar: Maga a szó, hogy cigány, már sértő, ha például jelzőként használod, vagy megbélyegzésként, mint pl: Mi vagyunk Európa cigányai, Mi vagyunk Európa zsidózó cigányai". Tudod ha kifogásolod a "zsidózást", mint a zsidó emberek megnevezését (esetleg az izraelita hitközösséghez tartozók jobb?), akkor a cigányok nem romaként való emlegetése legalább olyan sértő kellene hogy legyen, sőt, hiszen nekik van olyan nevük, amit ők nem tartanak sértőnek magukra nézve egy világkonferencia óta. Szóval itt cigányoztál "barátom", úgyhogy várom a fantasztikus logikai képletedet.

rezvez 2013.01.09. 16:09:02

@genyamagyar: "Összefoglalva:"
Még az is lehet, te vagy itt Gréczy Zsolt, aki álruhában itt jár a "nép" között. Persze lehet más is, mert ennek a stílusnak is nagy a tábora. :)

leponex 2013.01.09. 16:12:18

@genyamagyar:

No, hát akkor nézzük konkrétan mit is írt Bayer:

'2013 egy újabb Cozma-üggyel indult. A különbség annyi, hogy az áldozatok nem nemzetközileg ismert sportolók, hanem „csak” ifjúsági élsportolók. Akiket megkéseltek a gyáva, undorító, kártékony állatok.
Ez a fenti mondat lesz az indok a műfelháborodásra. Ami sokkal egyszerűbb, sokkal kifizetődőbb és sokkal több hasznot hajt a polkorrekt világban, mintsem szembenézni a tényekkel.

A tények pedig ezek: a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen. A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. Akkor és azzal akar üzekedni, akit és ahol meglát. Ha ellenállásba ütközik, gyilkol. Ott és akkor ürít, ahol és amikor rájön. Ha valamiért ebben akadályoztatva érzi magát, gyilkol. Az kell neki, amit meglát. Ha nem kapja meg azonnal, elveszi és gyilkol. A cigányok ezen része bármiféle emberinek nevezhető kommunikációra képtelen. Leginkább tagolatlan hangok törnek elő állati koponyájából, és az egyetlen, amit ért ebből a nyomorult világból, az az erőszak. Mindeközben a cigányság ezen állattá lett fele az idióta nyugati világ „vívmányait” használja. Nézze meg mindenki, hogyan pózolnak a Facebookon, kezükben fegyverrel, nyakukon félkilós aranylánccal, pofájukon a „bármikor kicsinállak, te hülye magyar paraszt” kifejezéssel a „megélhetési bűnözők”. Nézzétek meg a Sávoly Gergőt leszúró patkányt és haverjait a Facebookon: látni fogjátok, hogy mindhárom potenciális gyilkos. Eo ipso gyilkos. Nem tolerálni kell és megérteni, hanem megtorolni.'

leponex 2013.01.09. 16:13:11

@genyamagyar:
Aztán még folytatta:

'És az a legiszonyatosabb ebben az egész agyrémben, hogy ezek pillanatok alatt teszik tönkre a cigányság normális felének esélyeit. Amikor Oláh Gergő megnyerte az X-Faktort, éppen azon gondolkodtam, hogy lám-lám, mennyire szép és csattanós választ adott az összes, magyarokat rasszistázó rohadéknak a nép, amikor ezt a tehetséges, szimpatikus, szerény és meghatóan mélyről jövő cigány fiút szavazta meg a verseny győztesének. S azt gondoltam még, hogy ez a mélyről jött és nagyon is szerethető cigány fiú egymaga többet tett a cigány–magyar konfliktus enyhítéséért, mint az összes „jogvédő” gazember együttvéve. Aztán eljött szilveszter éjszakája, és eljött megint vagy negyven rohadt állat cigány, köztük az a bizonyos Jónás János, és nekilátott ölni. Mert nem tudtak azonnal bemenni hugyozni a budiba, amikor rájuk jött. Mert várniuk kellett volna két percet. Mert… Nincsen mert. Azért, mert nem emberek. Mert kést rántanak nyomban, ha negyvenen is vannak, és szúrnak. Szívre, sokszor egymás után. Uramisten, mennyire elviselhetetlen mindez, mennyire tönkretesz mindent, ami emberi. És mennyire nincs helye itt semmiféle magyarázkodásnak és toleranciának!'

genyamagyar 2013.01.09. 16:17:06

@Tálibmester: " Maga a szó, hogy cigány, már sértő, ha például jelzőként használod, vagy megbélyegzésként, mint pl: Mi vagyunk Európa cigányai, Mi vagyunk Európa zsidózó cigányai"

Marhaság! Csak annak sértő, aki a cigány szót pejoratív értelemben használja, tehát rasszista.

Szerinted sértő-e az a mondat, hogy: "mi vagyunk Európa magyarjai"?

Nyilván nem tartod annak, mert a "magyar"-t nem tartod pejoratív jelzőnek, míg a "cigány"-t igen.

Többször nem írom le.

genyamagyar 2013.01.09. 16:19:44

@leponex: Látod, erről beszéltem. (Amúgy valaki szóljon már bayer zsótinak, hogy fizesse már a gyerektartást annak a székely lánynak, akit felcsinált.

Mert hogy arra mintha nem futná a gyűlölködéséből.

Ajánlom magamat, további szép napot!

leponex 2013.01.09. 16:19:51

@genyamagyar:
befejezésként:

'Nos, akkor tegyük fel a kérdést Erdős Virág után szabadon: na most akkor, nagyokosok, mi legyen? Vagy úgy is kérdezhetjük: ez itt még egy társadalom? Mert ha igen, akkor a rendőrség még ma elviszi a fenyegetőző állatokat. S ha nem, akkor a szigethalmi közösség gondoskodik róla, hogy soha többé ne legyen kedvük fenyegetőzni. Minden más esetben bátran elmondhatjuk magunkról, hogy mi már nem vagyunk emberi társadalom többé.

„mondjátok meg nagyokosok, mi legyen,
ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen”

Ezt kérdezi Erdős Virág. Legyen minden Oláh Gergő, és éljen velünk boldogan. Az állatok meg ne legyenek. Sehogyan se. Ezt kell megoldani – de azonnal és bárhogyan!'

**********

- Bayer alig kontrollált indulatában 'állatozza le' a késelő, gyilkolni szándékozó elkövetőt, és a hozzá hasonlókat.
Ez feltétel nélkül elítélhető, elítélendő, elfogadhatatlan.

Természetesen az, amit állítasz:
' nyíltan hirdetheti, hogy a cigányokat ki kell irtani mert állatok, ' - se tényszerűen, sem máshogy nem fedi a valóságot, mondhatjuk hazugságnak.
Hazudni pedig valamiért, egy célért szokás.

Hergelni, gyűlöletet szítani, indulatokat tovább gerjeszteni.
Miért??

leponex 2013.01.09. 16:21:33

@genyamagyar:
'Látod, erről beszéltem.'

Miről is?

Kossuthcímermiattvertek89ben 2013.01.09. 16:27:15

Youtube-on rá lehet keresni:

Malha Mall, Jerusalem Racist mob chants "Death to the Arabs"

leponex 2013.01.09. 16:28:57

@genyamagyar:
De ha gondolod, idézném Bayert megint:

'S azt gondoltam még, hogy ez a mélyről jött és nagyon is szerethető cigány fiú egymaga többet tett a cigány–magyar konfliktus enyhítéséért, mint az összes „jogvédő” gazember együttvéve.'

No, erről mi a véleményed, tényleg ki akarja irtani őket?

Bayer rettenetesen ír, és mivel nem buta, én inkább a keserű kétségbeesést vélem felfedezni benne, amikor nem lát más lehetőséget 'felrázni' a PC gusztustalanságába, hazugságába belemerült ballib médiavilágot, provokálni, ami elől már nem lehet kitérni.

Ahogy a Jobbik megerősödésének okairól írtak már többen itt is.
Azóta lehet egyáltalán beszélni arról, hogy ez a robbanással fenyegető társadalmi probléma létezik, a 'cigánygyűlölet' ennek csak szimptómája.

leponex 2013.01.09. 16:32:02

@genyamagyar:
Bayer:
'Akiket megkéseltek a gyáva, undorító, kártékony állatok.
Ez a fenti mondat lesz az indok a műfelháborodásra. Ami sokkal egyszerűbb, sokkal kifizetődőbb és sokkal több hasznot hajt a polkorrekt világban, mintsem szembenézni a tényekkel.'

Tálibmester 2013.01.09. 16:38:40

@genyamagyar: Te nem pejoratív értelemben használtad? Valóban nem, Te sértésnek használtad: "Tönkrebasztátok Magyarországot, mi lettünk Európa zsidózó cigányai. Egy köpetek lettünk miattatok!" Nem kell hermeneutikai elemzés ahhoz, hogy lássuk, nálad Európa zsidózó cigányai egy "köpetek" (abba nem megyek bele, hogy köpet - egyes szám, köpetek - többesszám, köpedék - amire Te gondoltál). Ha a köpetek is pejoratív, esetleg pozitív konnotációval bíró, dícsérő kifejezés, akkor nem a magyar nyelvet beszéled. Tudod van egy ilyen probléma a leírt szavakkal, hogy megmaradnak és később is el lehet olvasni őket... Úgyhogy magyarázhatod barátom, de itt kettőnk között Te vagy az, akinek nincs joga rasszizmusról beszélni, ha csak nem önmagadat akarod körülírni.

leponex 2013.01.09. 16:39:25

@genyamagyar:
'A lényeg, az elviselhetetlenség esszenciája még csak ezután következik! Ugyanis a késelők családjai nem magukba fordulnak, nem összetörnek, nem bocsánatot kérnek – hanem megfenyegetik az áldozatokat és azok családtagjait: ha vallomást mernek tenni, akkor „még több vér fog folyni”.'

'Nos, akkor tegyük fel a kérdést Erdős Virág után szabadon: na most akkor, nagyokosok, mi legyen? Vagy úgy is kérdezhetjük: ez itt még egy társadalom? Mert ha igen, akkor a rendőrség még ma elviszi a fenyegetőző állatokat. S ha nem, akkor a szigethalmi közösség gondoskodik róla, hogy soha többé ne legyen kedvük fenyegetőzni. Minden más esetben bátran elmondhatjuk magunkról, hogy mi már nem vagyunk emberi társadalom többé.'"

Nos, mit tegyen a politikailag teljesen korrekt szabadságszerető balliberális értemiségi, a TASZ akkor, ha egy gyilkossági kísérlet áldozatainak hozzátartozóit effektív vérontással fenyegetik meg?

Bayer a rendőrség intézkedését követelte, semmi mást.
Ennek elmaradása esetén feltételezi, hogy kedvét szegi majd (talán) a fenyegetőzőknek a helyi közösség.

Anselmo 2013.01.09. 16:54:11

@kisRita: "De jòt röhögtem!! Ezentùl, ha szar kedvem lesz, erre a blogra kukkantok rá."

Végre valaki megértette a Gréczy-blog lényegét. Én ugyanezért járok ide.

Wagem 2013.01.09. 17:00:46

@genyamagyar: Nem-nem Gyurcsánypatkány "csak"arab teroristázott.
Következmények nélkül.
Mint a többi bűncselekményét.
Ami a Kuruc infót illeti,pont olyan retkek ellen létezik mint amilyen te is vagy.Egy darab szar,köpet vagy.
Fartúró.

Wagem 2013.01.09. 17:12:08

"Brutális gyilkosság Ózdon"
Van tippem az elkövetők származását illetően...

HanSolo90 2013.01.09. 17:19:41

@genyamagyar: Már bocsáss meg, de futballmeccsel kapcsolatban fatális tévedésben vagy. Az MTK-sokat például laza 20-30 éve zsidózzák az ellenfél ultrái majdnem minden meccsen.
Külföldön mostanság a négerezés és a majmozás a divat, elég megnézni, mi megy Angliában és Olaszországban a szurkolóknál. Vagy Amerikában baseball meccseken....

Gréczy írásával pont az a baj, hogy úgy állítja be, hogy ez csak itt van, ezért csak Orbán a felelős, bezzeg majd ő és a főnöke rendet tesz.
Az egész egy politikai kampányolás és részben karaktergyilkolás. Semmi több. És az ember elvárná egy írótól, hogy legalább tájékozott legyen, ne csak a politikai hovatartozása és maximális elfogultsága alapján írjon egy teljesen elferdített szöveget.

Mindegyik párt csak a saját pecsenyéjét sütögeti, olyan hazugságokkal és átlátszó trükkökkel, hogy az már pofátlanság.....Gondolod a DK önszántából kimaradna az összefogásból, ha azzal segítené a kormányváltást? Dehogy, nekik is csak az a fontos, hogy parlamenti párt legyenek valahogy, semmi több. És emiatt ugyanúgy hajlandóak bármit megtenni, mint a többi párt...

lajos0 2013.01.09. 17:50:43

@campobaszo: "Gyurcsány arab terroristázása ugyanolyan rasszizmus volt."

Sőt, mi több antiszemitizmus, lévén az arabok is a szemita népség. Hasonlóan antiszemita Németh Sándor "lelkész", aki szerint az arab először terrorista, aztán ember. Nem véletlen a tömény rasszizmus az ATV-n sem, egy Pat Robertson nevű agyhalott náci a 700-as club című műsorban rendszeresen enged meg magának hasonló kiszólásokat ( tőle a legjobb az volt, mikor közölte, hogy a haitin lakó emberek megérdemelték a földrengést, mert szövetségre léptek az ördöggel a középkorban).

lajos0 2013.01.09. 17:53:11

@genyamagyar: "Az hogy "mi lettünk Európa zsidózó cigányai" csak azok szemében rasszista kijelentés, akiknek a "cigányai" szóhoz eleve(!) negatív képzet társul."

Hát akkor lehet, hogy Bayer "állatai" is csak félre lettek értve, mert Bayer valójában állatbarát, nem akart ő megsérteni senkit.

Az igazi sztrovacsek 2013.01.09. 17:58:53

Futballszerető vezéretek kapott egy kokit.
Jön majd a saller is, oszt jó napot.

lajos0 2013.01.09. 18:00:43

@genyamagyar: "Magyarország az utóbbi két évben számtalan oldalról és számtalan módon nagyon komoly nemzetközi politikai kritikát kapott az antiszemitizmusáért."

Németországban egy neonáci csoport, több mint 10 éven át gyilkolt meg bevándorlókat. Lehet, hogy a Bundesligát is csak a tévében lehet ezentúl nyomon követni. Már akit érdekel, mert tőlem aztán az összes focimeccset tarthatnák zárt kapu mögött, fel sem tűnne.

HanSolo90 2013.01.09. 18:20:46

@genyamagyar: "Összefoglalva: Magyarországot már mindenki utálja, mint a szart! És erről tényleg Orbán tehet. Ezért aztán ott és aki tud, belénk rúg. Most a FIFA tette."

Ez is egy nagy marhaság, '97-ben Németországban voltunk több gimis osztálytársammal, és már akkor mondták a Német diákok ránk hogy: Schau mal, da sind die ungarische Zigeuner..... Remélem tudja, hogy ez mit jelent...Ha nem, segítek lefordítani. :)
Érdekes, manapság a munkámból kifolyólag sokat utazom, mégsem érzem sehol, hogy utálnának, megvetnének, vagy gyűlölnének azért, mert magyar vagyok....

lajos0 2013.01.09. 19:07:08

@genyamagyar: "Szerinted sértő-e az a mondat, hogy: "mi vagyunk Európa magyarjai"?"

Szerintem nem. Ráadásul a magyarkodni is már önálló jelentéssel bír, hasonlóan a cigánykodni, vagy a zsidóskodni kifejezéseket is érti mindenki.

lajos0 2013.01.09. 19:18:41

@leponex: "'Akiket megkéseltek a gyáva, undorító, kártékony állatok.
Ez a fenti mondat lesz az indok a műfelháborodásra."

Tomcat egyszer volt Havas vendége, amikor szegény ártatlanjózsikát hasbaszúrta Mortimer fantázianevű szerepjátékos, és ezt kommentálta. Következő beszélgetés:

- Tamás, ön szemét mocskos tetű cigánynak nevezte blogjában a megszúrt fiút, ez rasszizmus.
-Nézze Havas úr, ha valaki egy kislánytól késsel és zsarolással elveszi a biciklijét, azt had nevezzem már szemét, mocskos tetűnek. Cigánynak meg ő vallotta magát.

No ez van.

A south parkban is séf bácsi volt az egyetlen rasszista, mivel csak neki tűnt fel, hogy a south parki zászlón 5 fehér ember felköt egy feketét. A többiek csak 6 alakot láttak, és szerették a zászlójukat.

Az igazi sztrovacsek 2013.01.09. 19:20:16

"Orbán Viktor úgy látja jobbnak, ha nem mondja el, mit gondol arról, hogy a FIFA elrendelte: zárt kapuk mögött rendezzék meg márciusban a magyar-román világbajnoki selejtezőmeccset."

Hát elég nehéz lehet megszólalni, amikor az ember rádöbben, hogy megint palira vették. Szegény botlábú főfocistánk elment hétfő este a számára legfontosabb eseményre, álmainak fellegvárába, a FIFA gálára, ahol olyan emberekkel találkozott, akikre felnéz, akiket tisztel, aki a futball nagyágyúi.
A FIFA vezérkar tagjai talán még jópofiztak is vele, barátságosan hátba veregették, koccintottak vele, miközben már tudták, hogy milyen a döntés született a magyar-román meccsről.
Szerettem volna látni az arcát, amikor erre rádöbbent.
Ezt egy jókora koki volt de jön majd a saller is.

lajos0 2013.01.09. 19:23:06

@HanSolo90: De volt viszontválasz is:

80-as évek balatoni hekksütője a türelmetlenkedő NDK nyaralónak:
: - Várjá má nácikám, nekem is csak két kezem van

lajos0 2013.01.09. 19:26:10

@Az igazi sztrovacsek: "Szegény botlábú főfocistánk elment hétfő este a számára legfontosabb eseményre, álmainak fellegvárába, a FIFA gálára, ahol olyan emberekkel találkozott, akikre felnéz, akiket tisztel, aki a futball nagyágyúi."

No ettől a focimániától részemről egyébként rosszul vagyok. Az röhej, hogy egy miniszterelnök, ha valahol felrúgnak egy labdát, akkor ott hagy csapot-papot és rohan. Eleinte olcsó népszerűséghajhászásnak gondoltam, hogy a plebsz kedvenc sportját favorizálja, de a helyzet rosszabb, tényleg ez érdekli.

laci0011 2013.01.09. 19:44:01

@Ándi bácsi: Nehéz felfogni,hogy nem?!Oszt jónapot.A te szabadságod ott ér véget ahol a másik emberé kezdődik.Becsületsértő magatartás nem tolerálható.

apacsfiu 2013.01.09. 20:27:06

Zsóóótika!

Nem emlékszem, hogy akkor is így fel lettél volna háborodva, mikor a magyarokat szidták a román szurkolók....

Egyébként a terrorista szaudi focisták hogy vannak? Nem kérdezted még meg a főnöködtől, te kretén?

leponex 2013.01.09. 21:52:18

@lajos0:
Mellékesen a most megszúrt sportoló szintén roma.
Bayer Zsolt ezek szerint egyedül állt ki a rasszista gyilkossági kísérlet roma áldozata mellett.

***
Belenéztem Bánó bácsi műsorába, és sajnos meg lehet állapítani, amig ilyen Czedlédi, Bozóki liberálisok Bayerrel együtt 'segítenek' e tragikus helyzet konszolidálásához, addig semmi remény

Ezúttal is őszinte elismerés Lányi Andrásnak.
...

Tomcat ugye épp most kapott felfüggesztettet, mert verésre noszogatott blogjában.
Kíváncsi vagyok, a mostani esetben a tanúk számára 'további vérontást' kilátásba helyező családtagokra milyen börtönbüntetés vár ennek ismeretében.
Czeglédi úr valahogy nem rezonált erre.

Különös, pedig egy roma családot fenyegettek így meg, ami minősített rasszista cselekedetnek felel meg.

Talán majd a DK szót emel holnap.
Vagy Kedves Bárdunk.

leponex 2013.01.09. 22:05:41

@lajos0:
'plebsz kedvenc sportját favorizálja, de a helyzet rosszabb, tényleg ez érdekli.'

Még a főiskolán rá kellett jönnöm, hogy az értelmiségiek között szignifikánsan az átlagnál sokkal jelentősebb a botlábúak aránya, akik egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a fejükkel-lábukkal egy labdával.
Így aztán rettenetesen lenézik a prolit, aki a porban is focizik napestig, akár rongylabdával is.

Emlékezetes volt számomra, amikor a derék TGM nyilvánította ki mélységes utálatát a focival kapcsolatban.

A foci olyan, mint az ulti :)
Amíg képes rá az ember, addig nem tudja abbahagyni, akármilyen színvonalon ...

Természetesen ennek szinte semmi köze a modern cirkuszi üzleti vállalkozáshoz, amit egy Fifa üzemeltet extraprofitért.
A Feri a történelemcsinálást imádta, az Orbán meg a focit. Ez utóbbi azért sokkal kevesebbe kerül az adófizetőknek, és az asztal körül üldögélő 10-12 embernél azért többeket is érdekel :)

HgGina 2013.01.09. 22:51:51

@☉ ☾: mert önmagát kéne törölnie.

Andráska8 2013.01.09. 23:55:29

Rohadék Orbán, csomagolj! :(

Az igazi sztrovacsek 2013.01.10. 07:57:34

Valami nem jól működik a NER-ben?
Szerény véleményem szerint zsóti (a Bayer)cigányozós cikke színtiszta figyelem elterelés. Azt a célt szolgálta, hogy levegye a napirendről a regisztráció bukását. A győzelem már erősen kétséges, hát jönnek a populista intézkedések. Mint nyuszi a kalapból, úgy került elő a 10%-os rezsi csökkentés. Nem volt ez előre kidolgozva, senkivel nem volt egyeztetve, most meg rezsi kommandót kell fölállítani, hogy ugyan tartassák már be minden áron. Szakadjon meg a szolgáltató, ha nem képes korrigálni egy hét alatt a már kiküldött számlákat.
Most meg itt a 13. havi nyugdíj ötlete. Na hogyan is állunk akkor azzal a hitelből való osztogatással???
Bele bukott Orbán - és nem a kormány, hanem személyesen Orbán - a Schmitt ügybe, a baltás gyilkosba, a tandíjba, a regisztrációba, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Erre most még a FIFA gálán is kapott egy kokit.
Sok lesz egy így Kedves Vezető. Tessék megadni a már egyszer megígért 14. havit is, mert különben bukovári.
Az ne érdekelje, hogy miből. Legfeljebb el tetszik adósítani az országot, oszt jó napot. A szocik már úgyis megtették, pár száz milliárddal több vagy kevesebb, nem mindegy? :)))

Az igazi sztrovacsek 2013.01.10. 08:03:21

@lajos0:
"de a helyzet rosszabb, tényleg ez érdekli."

Pontos meglátás.
De pontos meglátás Tóta W. részéról az is, amit a 13. havi nyugdíj kapcsán ír a HVG mai oldalán, és amit én már évek óta mondok.
"Szóval nem az történt, hogy szándékosan kiragadtak pár mondatot az őszödi beszédből, hanem tényleg annyit értettek meg belőle. Hogy mit kúrtak el és hogyan, és mit akartak tenni ellene, az nem érdekelt közülük senkit, akkor se és most se"

Lilla50 2013.01.10. 11:10:38

@ostoros moszat:

nomen est omen!

egyébként unom már ezt a hülye fidesz zanzát

Lilla50 2013.01.10. 11:26:41

@Az igazi sztrovacsek:

ez pedig a valóság!
Gyurcsány kigondolta , Orbán megcsinálja
(az őszödi kottát)......(a maga módján torzítva)

Nekem csak ezzel a méltatlan zanza szöveggel van bajom!
A többit még túlélném---

A lelkek mérgezésével---

az szdsz (Fodor Gábor) abban tévedett legnagyobbat, hogy a nép mentálisan felnőtt--belátó és van olyan többség, aki cselekedni akar és élhető országot szeretne magaköré

HanSolo90 2013.01.10. 11:52:29

@Andráska8: Én pedig az alábbi linket ajánlom az agy-mosott DK-sok figyelmébe:

www.promisedlandblog.com/?p=1060

A FARE persze ilyenkor nem jelentget.
És ez nem egyszeri eset, az izraeli bajnokikon szinte állandó az antiszemitizmus.

Egyáltalán nem vagyok fajgyűlölő, de ezt a képmutató, nem következetes elbírálást nem tudom helyeselni.

Az antiszemita és rasszista megnyilvánulások mindennaposak az Angol és Olasz bajnokságban, több eset volt a londoni Olimpián is, a világbajnokságokon és legutóbb az U21-es Szerb Európa-bajnokságon. Nem beszélve az amerikai baseball mérkőzésekről, ahol szintén gyakori a "majmozás". Csak ilyenkor mivel "nagyobb halról" van szó, maximum pénzbeli elmarasztalás történik. Vagy magát a vétkest állítják elő.
Annust és Fazekast is meghurcolták 2004-ben a doppingvétség miatt, 2008-ban a Fehérorosz versenyzőket meg felmentették mindenféle jogi kiskapukat kihasználva. Persze utólag megkapták az eltiltást (4 évre rá), de érdekes, hogy nem volt akkora a felhajtás, mint a magyar versenyzők esetén.

Azért pusztán csak politikai alapon nem kellene a saját országunk ellen fordulni és igazat adni mindenféle mitugrász aktivistának, aki képmutató módon osztja az észt.... Érdekes a nagy aktivistáknak elfogadható, ha izraeli katonák palesztin nőket és gyerekeket ölnek. Nixon is lehetett antiszemita, nem beszélve George Washingtonról, vagy Putyinról, Michael Jordanről, Kennedyről akiket senki nem ítélt el igazán ezért. Még Hillary Clintonnak és Berlusconinak is volt több antiszemita kijelentése... Nálunk meg Wass Albert mit kap a DK-tól, te jó ég....

Ezt hívják úgy, hogy képmutatás a javából...

Az igazi sztrovacsek 2013.01.10. 12:11:35

@Lilla50:
Így van.
De ezt a tévedést elkövette Gyurcsány is.
Orbánnak,- de lehet hogy inkább a mögötte álló üzleti köröknek - elvitathatatlan "érdeme", hogy fölismerték, ez az ország még mindig a Balkánhoz tartozik. Úgy földrajzilag. mint mentálisan, morálisan, és kulturálisan. Ide vezér kell, aki vezeti a népét a szabadságharcban. Itt komcsizással, magyarság tudattal, gyűlölet keltéssel választást lehet nyerni. Nem is akár milyen arányban. Mert ha csak a tized részét nyilvánosságra hozzák annak, amit eddig csináltak, be sem kerülnek a parlamentbe. És a dolog még mindig hat. Az "igazmagyarkeresztény" tudat, a komcsi, cigány, zsidó gyűlölet, a "mindigbáncsákaszegénymagyaart" hát harcolni kell ellenük mentalitás még mindig rengeteg szavazót tud mozgósítani.
De már nem eleget.
Mára ugyanis fényesen kiderül, hogy a nemzeti büszkeségért nem adnak kenyeret a boltban.

leponex 2013.01.10. 12:23:26

@Lilla50:
'az szdsz (Fodor Gábor) abban tévedett legnagyobbat, hogy a nép mentálisan felnőtt--belátó és van olyan többség, aki cselekedni akar és élhető országot szeretne magaköré '

:)

Érdekes, amikor ideiglenesen kinevezett adjunktusként oktatási miniszterként terelgette e mentálisan még fel nem nőtt népet, akkor még nem osztotta meg e felismerését a nagyérdeművel.

De még tíz év múlva sem amikor már a környezetvédelem legfőbb szolgájaként másodszorra is lecserélwe öregecskedő feleségét, hogy e mentális szakadékba zuhant népet felemelje.

No majd ha docens is leszen, addigra a nép is fel fog nevelődni ...

Szerintem nem ez volt a legnagyobb tévedése, de ahogy gondolod
:)

NamiujságWágnerúr? 2013.01.10. 13:42:40

Az orbánt úgy kellett lefogni, mert mindenáron forgolódni akart ő is, nincs rajta mit mentegetni...
A FIFÁban is azért járt, hogy kitiltassa európából az izraeli focistákat, de jól ráfaragott a kis zsebnapoleon!!!

(tényleg vicc ez az egész blog...:)))

lajos0 2013.01.10. 16:57:15

@leponex: "Mellékesen a most megszúrt sportoló szintén roma.
Bayer Zsolt ezek szerint egyedül állt ki a rasszista gyilkossági kísérlet roma áldozata mellett."

Amit érdekesen színesít, hogy teljesen véletlenül ő is vádlott egy rablási ügyben. Úgyhogy nekem csak egy kávét :-)

"Kíváncsi vagyok, a mostani esetben a tanúk számára 'további vérontást' kilátásba helyező családtagokra milyen börtönbüntetés vár ennek ismeretében."

Az állatra nézve sértés az ilyen véglényeket hozzájuk hasonlítani.
Ezt mifelénk elég rövidtávon intézik el általában, mindenféle rasszista felhang nélkül. Sajnos nem mindenhol van olyan "tisztességes verőemberekből" álló csoport, akik szabadidejükben befenyítik ezeket, nekünk szerencsénk van. Az hogy a főnökük zsidó, tovább színesíti a képet.

"Különös, pedig egy roma családot fenyegettek így meg, ami minősített rasszista cselekedetnek felel meg."

De nem azért lettek megfenyegetve, mert cigányok hanem, hogy ne tegyenek vallomást.

Az igazi sztrovacsek 2013.01.10. 17:01:01

@NamiujságWágnerúr?:
(tényleg vicc ez az egész blog...:)))

Néha "jobb" mint Rejtő.
Én is ezért szeretem.

lajos0 2013.01.10. 17:02:35

@leponex: "Még a főiskolán rá kellett jönnöm, hogy az értelmiségiek között szignifikánsan az átlagnál sokkal jelentősebb a botlábúak aránya, akik egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a fejükkel-lábukkal egy labdával.
Így aztán rettenetesen lenézik a prolit, aki a porban is focizik napestig, akár rongylabdával is."

Nem bárdolatlan, értelmiségi ismerőseim közül is sokan rajonganak érte, amit én teljes értetlenség mellett tudomásul veszek. Persze bikaviadal is van, na bumm. Ráadásul Puzsér is imádja a focit, amit szintén nem értek, de tudomásul veszem :-)

"A Feri a történelemcsinálást imádta, az Orbán meg a focit. Ez utóbbi azért sokkal kevesebbe kerül az adófizetőknek, és az asztal körül üldögélő 10-12 embernél azért többeket is érdekel :)"

Hát én nem örülök, hogy finanszírozhatom a stadionépítéseket, szerintem annyi hasznuk sincs, mint egy kommunikációs tanácsadónak. No ezt tényleg szívesen látnám teljesen piaci alapokon.

lajos0 2013.01.10. 17:09:29

@Lilla50: "az szdsz (Fodor Gábor) abban tévedett legnagyobbat, hogy a nép mentálisan felnőtt--belátó és van olyan többség, aki cselekedni akar és élhető országot szeretne magaköré"

Nem ez az egyetlen tévedése. De legalább rájött, hogy egy többségében retardált népséggel felesleges demokráciát játszatni.

leponex 2013.01.10. 19:02:05

@lajos0:
Hát ne csodálkozz, ha legközelebb a Viviane Reding majd jól megfenyít téged is ;-)

- ha nincs rasszista felhang, az más :)

'De nem azért lettek megfenyegetve, mert cigányok hanem, hogy ne tegyenek vallomást.'

Rosszul tudod. Én úgy olvastam mindig, hogy ilyenkor azért. Mortimer hagyományőrző segédszínészünk példázata örökérvényű e tárgykörben.
Már csak azért is, mert elkövetőként alapvetőemberijogai miatt tilos nyilvántartani, megemlíteni, áldozatként viszont alapvetőemberijogai miatt magától értetődő.
A rablásnak ehhez semmi köze.
Kérdezd meg a Tasz-t. Az fiatalabbat.

****
Szóval csak a Puzsér miatt lettél oly elnéző:)
A piaci alappal amúgy teljesen igazad van, gondolom minden más sportágra is gondolsz egyuttal ... Csak odáig valahogy el kellene jutni, nem?
Az utánpótlásra a foci és egyéb sportsulikra fordított pénzek viszont abszolút nyereséges befektetés, már rövid távon is. Feltéve, ha van a gyerkőcök előtt kézzelfogható 'felnőtt' példa, hogy viheti is majd valamire.

Hát ezért kellene mégis megnoszogatni még az élsportot is ( már ha a foci esetében ez használható fogalom ), hát ha önállóvá válik egyszer.

Ha már fociztunk egyet Kedves Bárdunk tiszteletére :)

lajos0 2013.01.10. 21:14:43

@leponex: "Rosszul tudod. Én úgy olvastam mindig, hogy ilyenkor azért. Mortimer hagyományőrző segédszínészünk példázata örökérvényű e tárgykörben."

Hát amikor kiderült, hogy ő is cigány, akkor elhallgatott a nácizó kórus. Ezzel a helyzettel nem nagyon tudnak, mit kezdeni.

Amikor jön egy olyan hír, hogy heves megyében késekkel, meg kardokkal esik egymásnak két család, akkor ez a kórus be sem indul, ők tudják miért, mi legfeljebb sejtjük.

A zsidózó cigányok, illetve a cigányozó zsidók (mindkettőre elég sok példával találkoztam már) szintén egy érdekes problémakör, ami nekik kiesik.

Wikileaks Hungary 2013.01.12. 07:30:41

A stílus, az elegancia, a felebaráti szeretet is hiányzik a zsidó népből és vajon ki tudná hitelesen kutatni, vajon a világ mekkora hányada utálja őket ezért. Valóban sajnálatos tény, hogy EB-n, VB-n, kupa és bajnoki meccseken ömlik a szenny a lelátóról, skót aláz és fütyüli az angolt, Manchesterben a United-City derby városi háború, Törökországban életveszélyes meccsre járni és folytathatnánk. Aki ismeri és ezzel együtt szereti a focit, az tudja, hogy miről beszélek. A hazai magyarellenes, magyargyűlölő értelmiségnek úgy hiányzott ez a helyzet, mint a falat kenyér. Lehet újra óbégatni, géppuska sortüzeket vizionálni és szellemi uraik előtt térdreborulva cipőjüket a fasiszta Magyarországba törölni. Történt, ami történt. Nem szép dolog himnuszt fütyülni, hátat fordítani és úgy általában utálni az ellenfelet. Mint, ahogy a kézirangadón vagy a vízilabda medencében is törik a csont és a jégkorong meccsen is reccsen az állkapocs. Nem tudhatjuk, hogy mi lesz a végső döntés, pedig Izrael úriember is lehetne. Közleményben tudatná, hogy nem kívánják a magyar válogatottat egy sorsdöntő mérkőzésen hátrányos helyzetbe hozni, egyenlő feltételekkel győzzön a jobbik! Lehet, hogy még szimpátiát is szereznének országuknak és csapatuknak. Legyen világos, a döntés rajtuk múlik, az ő hozzáállásuk befolyásolja a döntéshozókat. A bosszú népe azonban nem felejt. Ne legyen igazam!

Az igazi sztrovacsek 2013.01.12. 11:11:40

@Wikileaks Hungary:
" A hazai magyarellenes, magyargyűlölő értelmiségnek úgy hiányzott ez a helyzet, mint a falat kenyér.
1. A helyzetet nem ők teremtették.
2. Nem kellett volna ezt az "örömöt" megadni nekik.
Némelyek folyamatosan biztosítják a témát a "hazai magyarellenes, magyargyűlölő értelmiségnek" - legutóbb pl. Bayer Zsolt - azután meg csodálkoznak, ha a másik oldal "ráharap a mézes madzagra."

"A bosszú népe azonban nem felejt."
Tán csodálkozol rajta!?

lajos0 2013.01.12. 17:18:07

Egyébként tényleg a legegyszerűbb, ha ilyen jelentéktelen afrikai országokat nem hívnak meg többet, oszt jónapot.

Az igazi sztrovacsek 2013.01.18. 10:25:06

"2013-ban Magyarország emelkedni kezd, az idei év már „nem a vetésről, hanem az aratásról” szól – jelentette ki Orbán Viktor pénteken."

Hát fölszántottad Viktor az országot rendesen, az biztos. Vetni is vetettél. Gyűlöletet, Horthy kultuszt, autokráciát. Ennek a gyümölcseit learathatod.
Meg is eheted.
De előtte valakinek még el kell boronálni utánad a hantokat.
Meg aztán gyomirtózni is kell, mert a gaz mindig fölüti a fejét.

Takács János 2013.01.21. 10:19:59

"Két héten belül rendet csinálunk!"(by Pintér)
A metró kocsik szétverése ráhangolódás a meccsre???? Vagy a feszkó levezetése?????
Két év börtön segítene "finomítani" a footbal iránti szeretetet.
süti beállítások módosítása