Olvasom, hogy Szájer József és Kovács Zoltán helyreigazítja Szíjjártó Pétert. Pedig ő Orbán Viktor szája, tehát nyilván azt adta tovább, amit a miniszterelnök mondott neki, mint felmondandó ostobaságot a visszamenőleges büntetésről, amellyel Medgyessyt, Gyurcsányt és Bajnait fenyegették. Persze nyilván a névsor közepe a fő célpont, mint az egyetlen veszélyes, ma is aktív politikai tényező.

Aztán megjelenik egy olyan hír, hogy eddig több, mint 120 milliárd forintot buktunk azon, hogy Orbán MOL-t vett. Emlékszünk, 2008-ban 300 forintért lázították az országot. Ez hányszor 300 forint? És mindet mi fizetjük... Úgy fest, az IMF-hitel eltőzsdézésének esetével van dolgunk - Budai Gyula egyelőre nem nyilatkozott, készül-e feljelentést tenni. Nem csodálom a kétes múltú elszámoltató visszafogottságát, hiszen már azt is tudjuk, hogy a vádhatóságnak nincs dolga olyan emberrel szemben, aki azt mondja magáról, hogy rajta keresztül jut el a fejlesztési pénz valahová. Ha ő akarja, lesz pénz, ha nem akarja, nem lesz pénz. A zsarolás, a hivatali hatalommal való visszaélés ezek szerint csak az átlagos jogérzékkel rendelkező emberek számára egyértelmű ebben az esetben.

Az elmúlt egy évben érdemben nem lett több munkahely. Több lett viszont a bűncselekmény, kevesebb gyermek született, családok százezrei küzdenek napi fizetési gondokkal, visszaesett az export. Több az éhező gyermek, a kórházakban nőnek a várólisták, műtétek maradnak el, eddig kevesebb, mint 20 orvos kért a számukra javasolt mentőcsomagból. A költségvetés romokban, 3 millió nyugdíjas reszket, hogy ősztől kevesebb lesz a járandósága, így aztán végképp nem tudnak majd segíteni az egyúttal a munkájáért is aggódó gyereknek, hogy együtt kierőlködjék az akutális frankalapú törlesztőrészletet.

Mégsincs nyoma legalább a szerénységnek, ha már kormányozni nem tudnak.

 

----

És akkor ahogy ígértem, íme néhány újabb adat "abból" a 8 évből:

Reálkeresetek és nyugdíjak vásárlóértékének alakulása az 1989. évi százalékában: 2001: Reálbér: -18%, nyugdíj: -10,6%. 2009: nyugdíj: +11,5%, reálbér: +12,3%

Vállalkozás alapításához szükséges idő: 2002: 52 nap, 2010: 1 nap

Gyögyszertámogatásra fordított összeg: 2001: 179 milliárd forint 2010: 345 milliárd forint

Az államháztartás konszolidált egészségügyi közkiadásai: 2001: 623 milliárd forint, 2010: 1236 milliárd forint

A felsőoktatás költségvetési támogatása: 2001: 135 milliárd forint 2010: 205 milliárd forint

Garantált illetmények az oktatásban - 20 éve dlgozó egyetemet végzett tanár esetében: 2001: 97 400 forint, 2009: 172.883 forint. Pályakezdő, főiskolát végzett tanár esetében: 2001: 61.100 forint 2009: 129.500 forint

Számítógépek száma a köz- és felsőoktatásban: 2001: 179.753 db 2009: 273.479 db

A felsőoktatás nappali tagozatán tanulók száma: 2000/2001: 184 ezer, 2008/2009: 243 ezer

Közlekedési balesetben elhunytak száma: 2001: 1239, 2009: 817

Rögzített bűnesetek száma: 2001: 465.694 2009: 394.034

Alkalomadtán majd írok még új egyetemi központokról, járóbetegellátókról, felújított művelődési házakról, múzeumokról és templomokról, gáztározóról, főterekről, filmtörvényről, stadionokról, uszodákról, tornatermekről is.

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr903138917

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A politikai számonkérés titokzatos tárgya 2011.08.13. 17:24:10

Nyomozunk. Papírhalmok fölé hajolunk, lázasan, izzadtan szorongatjuk a tollat, nagyítót, sorkihúzót. Meg kell találnunk. Bármi is az, de meg kell találnunk. Bármit, de találnunk kell....

Trackback: Számokérésről és gyarapodásról 2011.08.11. 10:38:02

Az elmúlt egy évben több lett a bűncselekmény, kevesebb gyermek született, családok százezrei küzdenek napi fizetési gondokkal, visszaesett az export.

Trackback: A karaván halad 2011.08.10. 14:23:35

A reggeli kávéja kortyolgatása közben beleolvasott a sajtótól a Nemzeti Együttműködés rendszerében aznapra megrendelt, a helyes útra rámutató írásokba. Elégedetten nyugtázta, hogy ma is megbízhatóan szállították „az embereknek” az aktuális ...

Trackback: Ki az a Standard & Poor’s? 2011.08.10. 09:38:55

Ismerd meg a Standard & Poor’s hitelminősítő ügynökség aktuális jelentését....

Trackback: Öt év gyes 2011.08.10. 09:36:52

Ilyet szól. Nem érti, fogalma sincs. De ne gondoljunk róla túl sokat: az inkább a baj, hogy azoknak nincs fogalma se, akik alányúltak, és most mint valami kesztyűbábot, mozgatják őtet erőssen. Meg különösen azt gyönyörű száját őnekije, na azt különösen...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

high up! 2011.08.10. 14:44:19

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Öcsém, te aztán nem tudsz semmit. Nulla tudással akkor meg kit akarsz elkapni?

Az 53%-os hiány ESA-ban készült, azaz minden kvázi fiskális tétel benne van.
Arra meg, hogy te vagy az utolsó nethuszár, aki még a mai napig sem értette meg, hogy mi volt a manyup rendszer (40évig államadósság generálás, aztán 15 éven át nulla nyereség, söt kisebb veszteség) ezért meg már szobrot kaphatnál.

Lucky Larry Silverstein 2011.08.10. 14:47:10

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ennyit értesz a világból.
Szerintem a pénzügyi válság is Gyurcsány hibája.
Bíróság elé kell állítani az USA-ban is, mert ő tehet mindenről!

Sajna Megyó és Gyurcsány hibája, igen. A pénzügyi válság ellenére Mo. 2001-02ben még a régió első országa volt, 2010ben meg tökutolsó szinte mindenben (most is). A nagy válság ellenére a szlovák államadóság 40%, a cseh 46%.

Cartman (ex Cartman) 2011.08.10. 14:48:27

@Bathory:
"Nekem az adja a Fidesz hitelét, amit 98-02 között csináltak."
Az a kormányzati teljesítmény kb. a "nem rossz" kategóriába tartozik, _magyar viszonylatban_. Amit most csinálnak, az viszont katasztrofális.

Lucky Larry Silverstein 2011.08.10. 14:49:29

@Könnyen elkaptuk, uram!: Miért jó neked, hogy a szocik szarul teljesítenek?

Éppen ideje hogy a kommunista elit eltünjön a süllyesztőbe, azért.

kvasztics47 2011.08.10. 14:52:37

@Advanced Flight: "Gréczy megmámorosodott a legutóbbi égésétől"
Érthető, hogy föl vagytok háborodva és szidjátok a blogot. Ti csak a hazugságot az álszent átverést kajeljátok amit a szíjj-ártó brekeg a fületekbe.

Picsasereghajtó 2011.08.10. 14:58:30

"Számítógépek száma a köz- és felsőoktatásban: 2001: 179.753 db 2009: 273.479 db"

Persze, és - ahogy a tavalyi MSZP-s szórólapról megtudtuk - Gyurcsánynak köszönhetően még a szinestévé is olcsóbb lett 8 év alatt. Gondolom Feri személyesen kereste fel az Intelt, a Samsungot és más IT-tech óriáscégeket, hogy aggyák óccsóbban a műszaki eszközöket a szegény magyar munkásoknak.

bájgúnár 2011.08.10. 14:59:03

Lószart mama!Majd a Szájbarágó Szijjártó megmondja a tutit!A többi csak böfögés.

Cartman (ex Cartman) 2011.08.10. 15:05:00

@Bathory:
Azért, mert jobbat nem tudok, még leírhatom, hogy rosszul csinálják. Nehogy már más balfaszsága felmentést adjon nekik a sajátjuk alól...

Lucky Larry Silverstein 2011.08.10. 15:05:43

@Dönekszt sztop iz nyugati rélvély sztésön: Az hogy a színesTV olcsóbb lett, a tipikus MSZP szavazónak igenis fontos!

Nyertek volna, ha az EZO-TV sms játékaira is csinál kedvezményt a Gyurcsány!

Sad but true.

2011.08.10. 15:06:05

@Bathory: "A pénzügyi válság ellenére Mo. 2001-02ben még a régió első országa volt, 2010ben meg tökutolsó szinte mindenben (most is). A nagy válság ellenére a szlovák államadóság 40%, a cseh 46%. "

Te tényleg komolyan hiszed, amit leírsz?

Vagy...
2001-2.-ben NEM volt válság!
2008.-ban igen.
A csehek szlovákok a szétválásuktól kezdve jobb helyzetben voltak,mint mi.
Talán mert volt iparuk (cseh), talán mert az orosz támogatta őket fű alatt(szlovák).

Jaffar 2011.08.10. 15:07:56

Szaánalmas ez a höbörgö "jobbos" tömeg. Gyerekek, tényleg csak ennyire futja?
Tessék egy "ellenblogot" nyitni és leírni, hogy mennyivel jobbak a mostani f@sszopók, akiknek a seggét nyaljátok. Nem veszitek észre, hogy attól, hogy Gyurcsánoztok meg elmúlt 8 éveztek, nem lesz az ország elöbbre? Azt tudom, hogy a pártrendezvényen meg a fideszgyülin ez bejön a többieknek, de abban a pillanatban, amikor megkérdezem ezt :

Ha valakinek az bassza a csörét, hogy miért emelkedett az államadósság a szocik alatt, akkor az mi a kurvaanyjáért nem jajgat, amikor orbán benyelt 3000mrd FT-ot és még így is (lassan mondom, hogy felfogjátok)
N Ö V E L T E az államadósságot röpke 1 év alatt?

Hol vannak a felkészültség jelei, amire 8 éven át hivatkoztak?

Hol vannak az értelmes ötletek, amik az ország érdekeit és nem a haverokat vagy saját magukat veszik elöbbre?

Ui. Mielött valaki betámadna kurvára leszarom, hogy Ferinek, vagy Viktornak hívják az "vezetöt", amíg rendben mennek a dolgok, ill. láthatóan a fejlödés irányába és nem pl. kelet felé haladunk.

Lucky Larry Silverstein 2011.08.10. 15:08:55

@Könnyen elkaptuk, uram!: A csehek szlovákok a szétválásuktól kezdve jobb helyzetben voltak,mint mi.

Röviden hazudsz.

És 2000ben orosz pénzügyi válság is volt. Meg árvíz.

2011.08.10. 15:10:09

@high up!: "Az 53%-os hiány ESA-ban készült, azaz minden kvázi fiskális tétel benne van."

Kivéve a Magyar Fejlesztési Bank
Mert az nem állami intézmény kategória.
Na ott van még vagy 1,5%

Te nem értesz hozzá, csak számodra ismeretlen fogalmakat pufogtatsz, hogy okosabbnak tűnj.

kvasztics47 2011.08.10. 15:10:12

@high up!: "leghülyébb komcsik is tudtak itt-ott pozitív számokat kihozni! Így volt ez a nagy tanítótok kádár alatt is."
Kádár nevét csak akkor vedd a szádra, ha előtte fogat mostál!
Kádár alatt a nép jól élt! A gyerekek bölcsődébe, óvodába, általános és középiskolába jártak INGYEN. A Horthy rendszerben zsellérként nincstelen munkásként tartott Magyar nép vagyonhoz jutott, házat épített, vagy kapott, kocsit vásárolt és minden évben elment üdülni. Úgy, hogy HÁTRÁBB AZ AGARAKKAL!

is 2011.08.10. 15:10:22

@high up!: hat akkor -szigoruan a te logikaddal- azzal buktunk, hogy kiadtunk erte 500 milliardot, mert amit kaptunk erte, az teljesen ertektelen, tekintve, hogy a reszvenyt megenni nem lehet, eladni meg nem adtuk el. mind az 500 milliardot elbuktuk. de csak es kizarolag a te logikadat kovetve. sot, ha a te logikadat kovetnenk, akkor is elbuktnank az 500 milliardot, ha az ar folfele menne. hiszen nem adtuk el.

nincs kedved az otletedet beterjeszteni valami konyvelesi szakbizottsagnak? mar ugy ertem, hogy jot rohoghessenek rajta.

is 2011.08.10. 15:16:04

@Dönekszt sztop iz nyugati rélvély sztésön: mint ahogy Orban meg a gazcegeknel es gyogyszergyaraknal kopogtat, hogy ugyanmar adjak a gazt olcsobban, mint amibe kerul. igaz, Orban hasznalja Al Capone mondasat, miszerint szep szoval es egy fegyverrel tobbet ersz el, mint csak szep szoval.

ezeket a szempontokat napestig hozhatod, akkor is dontetlen jo ki. sot, akkor is, ha megnezzuk, hogy Gyurcsany vagy Orban hazudott-e tobbet, az is dontetlenre jon ki. ne erolkodj az egyoldalu peldakkal.

kvasztics47 2011.08.10. 15:16:26

@Trompf: "Tudod amiket felsorolsz szerinted tényleg 1 év kormányzás következménye ?"
Nem arról van szó, hanem azt a mantrát kell cáfolni amit a zorbán-szíjj-ártó kommandó oltott az együgyű nép fejébe, hogy a nyóc évben csak országrombolás történt. A 300Ft vizitdíj meg a 2000Ft tandíjjal teljesen tönkre akarták tenni az országot. Az ilyen buta népségnek valahogy eszébe kéne juttatni, hogy "hogy is vót"? Meg mi is van?

2011.08.10. 15:20:33

@high up!:"az első Orbán-kormány ugyanis valójában nem 53 százalékkal adta át az államadósságot és a második fideszes kabinet nem 80 százalék fölött vette át. Az 53 százalék nem tartalmazta a Magyar Fejlesztési Bankban elrejtett adósságokat, amit az uniós előírások miatt utólag kellett hozzáadni a 2002-es adathoz (ez év végén 55,6 százalék volt a Nemzeti Bank szerint), 2010-ben pedig év végére érte el az államadósság a 80,2 százalékot, amiben vastagon benne volt már a május óta regnáló új kormány tevékenysége. Erre az időszakra esett a világgazdasági válság, ezalatt a magyar költségvetés hiánya, illetve az államadósság lassabban nőtt, mint az uniós átlag és most sem számít kiugróan magasnak. Az államadósság jelentős része az első Orbán-kormány hosszú távon ható döntéseinek (egyebek között a fenntarthatatlan lakástámogatási rendszernek), valamint a Medgyessy-kormány idején elfogadott, de a Fidesz által is megszavazott 100 napos programnak a következménye."

A tények makacs dolgok!

2011.08.10. 15:21:24

@Bathory: Röviden hazudsz.

Ennyi? Tények? Számok?

kvasztics47 2011.08.10. 15:21:53

@is: "Gyurcsany vagy Orban hazudott-e tobbet, az is dontetlenre jon ki. ne erolkodj az egyoldalu peldakkal."
Szerintem túlságosan sokoldalúan mérlegeled a két kormányfőt. Szerintem egyszerűbb a helyzet annyival, hogy Gyurcsány nem hazudott.

2011.08.10. 15:23:50

@Bathory: 209.ben a cseh gdp 2.9 %-kal CSÖKKENT!

Azerbajdzsán 2011.08.10. 15:24:16

szoci trollok versus naritrollok :P have fun

akimellon 2011.08.10. 15:24:32

a manyup államosítás azért bukó, mert kötelezően kellett lezárni a számlákat amit 15-20 évre számoltak .
A Mol esetében ez kb azt jelentené, hogyha most egy kormányváltás lenne, és kötelezőn el kellene adni a részvényeket, és mai állál szerint a veszeteséget rávernék a A fidire.

balfék 2011.08.10. 15:30:02

Jobboskáimat csak a tények nem érdeklik. Legalább egy lélegzetvételnyi időre kivehetnék a nyelvüket a szent. seggből.

kvasztics47 2011.08.10. 15:34:02

@Murderface: "Hiába nyomatod a szebbnél-szebb statisztikákat, a főnökeid uralkodása alatt is szar volt tisztességes adófizető polgárnak lenni, a Vikiék uralkodása alatt is szar annak lenni."
Nem érthető. hogy ezt a kommentet mi célból ejteted meg. Olyan kormány nem vót meg nem is lesz, amely alatt jó adót fizetni.
Ha csak ez a problémád a mai helyzettel, akkor te, egy elégedett ember vagy!

kvasztics47 2011.08.10. 15:42:35

@Jaffar: "Hol vannak az értelmes ötletek, amik az ország érdekeit és nem a haverokat vagy saját magukat veszik elöbbre?"
Más! Hol van Orbán Viktor? Amikor 270 Ft a svájci frank. Mivel biztatja, bátorítja a népet (ahogy 2006.ban a kordonbontás idején!), hogy törődik velünk és szívén viseli a bajbajutott százezrek sorsát.
Legalább ennyit mondhatna!

tothmi 2011.08.10. 15:48:46

Nicolas Sarkozy francia államfő megszakította nyaralását, hogy szerdán a párizsi kormány tagjaival válságtanácskozást tartson többek között az európai és amerikai adósságkrízis okozta esetleges! recessziós félelmekkel kapcsolatban.

És a mi vezérünk??????????

Jaffar 2011.08.10. 15:57:56

@tothmi:

Az a szerencsétlen továbbra is az államadósság (=Gyurcsány és a többiek) ellen harcol. A szarosszájú alattvalói meg továbbra is tapsolnak hozzá.

tothmi 2011.08.10. 16:00:32

@Jaffar:

Ne harcoljon, tegyen!

Wagem 2011.08.10. 16:08:24

Hiába próbálkozol greczi.Közutálatnak vagytok kitéve.Lesztek is.Remélem a vezéred mielőbb sittre kerül a többi ribaccal együtt.Tönkre kúrtátok ezt az országot,és még van bőr a pofátokon számonkérni valamit?Nyomorultak..

high up! 2011.08.10. 16:13:09

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Ezt se tudod, mint általában semmit. Az IMF hitelre 6% kamatot fizet az ország és azt kell csinálnia, amit ök mondanak. (Görögo-ot szépen kicsinálták a hülye IMF módszerei)

A piacon meg Magyaro 5,8-7%-on vesz fel hitelt a releváns idötávon és senki nem pofázik bele, hogy az állam mit csináljon ezért. És még a parlamentet se kell zálogba tenni, mint ahogy azt a komcsik tették.

Wagem 2011.08.10. 16:14:02

@kvasztics47: De be kell buzikám.Már régen be kellett volna.

high up! 2011.08.10. 16:17:36

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Öregem, Magyaro a legelsöként bukott bele a válságba Pakisztánnak együtt. Erre a szintre vitték le kúrtcsány komcsiék az országot 2002-töl.

Európa egyik országát se kúrták el ennyire, nem is kellett az IMF elé kúszniuk a megváltó pénzért.

tothmi 2011.08.10. 16:21:06

@wagem:

Konkrétan mivel is lett ez az ország tönkre Qrva?

tothmi 2011.08.10. 16:23:34

@high up!:

Csak halkan kérdem milyen elvárásnak tesz eleget a Szél Kálmán terv?

tothmi 2011.08.10. 16:27:26

@high up!:

Még egy kérdés: A megváltó IMF pénzt, helyesebben annak egy részét mire is költötte a regnáló kormány?

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.10. 16:30:03

@kvasztics47:

"Kádár alatt a nép jól élt! A gyerekek bölcsődébe, óvodába, általános és középiskolába jártak INGYEN."

No aki azt hiszi hogy van olyan hogy "ingyen" az nem csoda hogy kádárista 20+ évvel a rendszer bukása után is.

Wagem 2011.08.10. 16:32:28

@tothmi: Konkrétan körbe kellene nézned.Egy kicsit.Egy élhetetlen ország lettünk.Eddig az emberek ide jöttek,most innen menekülnek.Nem sorolom.Nyilván te is tudod,csak ez a dolgod itt.Bennem egy apró videó bejátszás maradt meg ami jól jellemzi az elmúlt 8 évet.2006 rokkant féllábú nyomorék,nemzeti színű zászlóval a kezében,mankóval.Kb.tíz sün rontott rá,majd agyba főbe verték a "nép ellenségét"ennek a nyomorult böszmének a tudtával.Nem nagy ügy,mondhatnád.Neked nem,nekem igen.

akimellon 2011.08.10. 16:48:23

@wagem: és a szemét is kilőtték!
persze,nem csak a parancsot adta Fletó, hanem még a ravaszt is ő húzta meg! Ééés egyszerre mindenkinek kilőtte a szemét/csak már elmúlt
( azt az 1! embert, akinek sajnos tényleg kilőtték,nagyon sajnálom, BÁRKI IS/

Másrészt a mankós nyomorék ma már nem is lehetne a belvárosban, mert KI VANNAK TILTVA! BY FIDESZ!!!

tothmi 2011.08.10. 17:02:02

@wagem:

Konkrétan mivel is lett ez az ország tönkre Qrva? Ezt kérdeztem! Kifejezetten a "nem sorolom" érdekelt volna.
Más:
Konkrétan ebben az országban élek jó pár évtizede. Nyitott szemmel, és személyes tapasztalatokkal.

A rokkant bácsit igazán sajnálom, szerintem sem kis ügy.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.10. 17:03:54

@akimellon:

"és a szemét is kilőtték!"

Mindkettőt, sőt a szívcsakráját is.

Azt nem értem hogy hová rejtette a "rencer" a 2006-os levert forradalom áldozatainak tömegsírjait. Vagy feloldották a hősök maradványait savban? esetleg betoncsizmákat öntöttek rájuk és a Duna alján álldogálnak mint a kínai agyaghadsereg?

Azért a Viktorc helyében én már az ENSz közgyűlésén követelném hogy bízzák meg a Nemzetközi Vöröskeresztet hogy végezzen kimerítő nyomozást a 2006 őszén elkövetett mészárlásokra vonatkozóan, készítsen egy jelentést az eltűntekről és állapítsa meg az akkori "rencer" felelősségét.

tothmi 2011.08.10. 17:10:18

wagem

Ez a tönkre kqrás, avagy új szelek fújnak:

"A volt favágót 11 éve százalékolták le súlyos ízületi gyulladása miatt.Azóta kezét és térdét is többször műtötték. Ma már nem tudja mozgatni csuklóját, bal térdében protézis van, jobb térdét pedig már csak a csont tartja, az ízületeit teljesen kipucolták. Újabb protézisműtéte jövő áprilisra van kiírva. Józsefet kéthavonta viszi a mentő Budapestre vizsgálatra.A márciusi szakvélemény szerint romlott a térde állapota, kezét pedig csak otthoni életvitelre használja, állapota végleges. Ám alig telt el három hónap, és „csoda történt". József meggyógyult, legalábbis a kötelező rehabilitációs felülvizsgálatot végző orvos szerint. Rokkantságát visszaminősítették 40 százalékosra, vagyis az eddig munkára alkalmatlannak talált férfit most dolgozni küldenék. – 27 évig dolgoztam az állami erdőben vibrációs fűrésszel, aminek az ízületi gyulladásomat köszönhetem. Majdnem beleőrültem, amikor munkaképtelenné váltam. Egy évembe telt, mire lelkileg rendbe jöttem.Most pedig azt állítják, nem is vagyok beteg – értetlenkedett József, aki szerint mindösszesen 5 percig tartott a felülvizsgálata. – A mostani határozat szerint az eddig kapott 86 ezer forintos rokkantnyugdíj helyett 27 ezer forintos segélyt kapok, amennyiben jogosultnak ítélnek rá. Ám három hónapja semmilyen pénzt nem kapok – tette hozzá a volt favágó, aki nem érzi a csodás javulás kedvező hatásait, ezért fellebbezést nyújtott be, ám ezúttal is „gyógyultnak" minősítették."

szakállasbácsi 2011.08.10. 17:52:50

Abban igazat adnék fröcsögő, vitázó blogtársait keményen minősítő polgártársnak, hogy aMOL veszteség mindaddig virtuális, amíg nem adják el a papirokat. Azt viszont nem értem, hogyan lehet a Fidesz alatt megindult, a Medgyessy által folytatott és Gyurcsány által befejezni kívánt szociális eladósodást kizárólagosan a szocik nyakába varrni.
Én nem vagyok amnéziás, emlékszem a Medgyessy 100 napos programját követő, demagóg aljas "Nemzeti Petícióra". Kellemetlen, de a " minél rosszabb, annál jobb" cinikus gazemberek (Orbán) által vallott doktrinája miatt álltak vörös fejű, gyűlölködő polgártársak az aluljárókban és a Közért előtt és aláírásokat gyűjtöttek MÉG NAGYOBB szociális kiadásokért. Ezeknek az embereknek semmilyen erkölcsi alapjuk nincsen ma hőbörögni. Grétzynek abban van igaza, hogy számokkal nem, csak zsigerekkel igazolható az "országot tönkretették" szlogen.
Természetesen tudom, hogy észérvek nem használhatók a hatalomvággyal, kevélységgel és cinizmussal szemben.

czjanos 2011.08.10. 18:06:04

@szakállasbácsi: A MOL virtuális leértékelődése annyit jelent, hogy az államnak a MOL részvényekben lévő pénze ma ennyivel kevesebbet ér. . Csak hát, a nyugdíjalapok ugye, eltőzsdézték a zemberek pénzét...

2011.08.10. 19:39:17

@high up!: "2010 március végéig vehetjük igénybe a hitelkeretet és úgy állítják össze a csomagot – amit az IMF vezetõségének még jóvá kell hagynia, de ez napokon belül megtörténik –, hogy a hitel nagy része már az elején Magyarország rendelkezésére áll – jelentette be az IMF képviselõje a kormány, az MNB és az IMF-EU-Világbank mai közös sajtótájékoztatóján. Ha a pénzhez nem nyúlunk, a hitel készenléti díja 0,25 százalék éves szinten – mondta Simor András jegybankelnök. "

látod, becsaptak! Ha nem vesz belőle Viktátor Molt, nem kell kamatot fizetni!
0,25% helyett 10 % államkötvény! Ez az üzlet!

2011.08.10. 19:44:49

@Könnyen elkaptuk, uram!: @high up!:
"Ezzel párhuzamosan a három éves magyar államkötvények hozama is emelkedett: a pénteki 6,9 százalékról 7,24 százalékig. A kedvezőtlen tendenciák szakértők szerint a délutáni kamatdöntésre is hatással lehetnek. Bár a többség így is tartást vár, felerősödtek az emelést valószínűsítő hangok."

ez volt egy hónapja. Azóta a helyzet csak romlott.

kvasztics47 2011.08.10. 20:27:10

@neoteny: "No aki azt hiszi hogy van olyan hogy "ingyen" az nem csoda hogy kádárista 20+ évvel a rendszer bukása után is."
Te hol élsz? Hova szavaztál a szociális népszavazáson? Ahol megszavaztatta a néppel a Fidesz, hogy a népnyúzó kormány nem kérhet pénzt az orvosi ellátásé, meg a tanításé.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.10. 20:39:41

@kvasztics47:

"Te hol élsz?"

Már nem Mo-n.

"Hova szavaztál a szociális népszavazáson?"

Sehová; nem mentem el szavazni.

"Ahol megszavaztatta a néppel a Fidesz, hogy a népnyúzó kormány nem kérhet pénzt az orvosi ellátásé, meg a tanításé."

A vizitdíj (300 Ft/vizit) nem az orvosi ellátást fedezte addig sem amíg érvényben volt. Az oktatás "ingyenes" volta pedig egy politikai döntés: fizethet érte (részben) a diák vagy fizethet érte a köz. Olyan, hogy "ingyen" nincs: mindenért az adófizető fizet, vagy az adóin keresztül, vagy direktben. A Kádár-rendszerben nem volt adó a jövedelmekre (kivéve a "maszekok" esetén) és a vásárlásokra, de ez közel sem jelenti azt hogy nem a munkások termelték meg azt az értéket amiből az "ingyen" szolgáltatásokat kapták.

Persze ha valaki nem, vagy minimális jövedelemadót fizet, annak tűnhet úgy hogy "ingyen" kap valamit... de még csak az sem igaz hiszen becsengeti a 25% ÁFÁt ő is.

kvasztics47 2011.08.10. 20:40:23

@wagem: "2006 rokkant féllábú nyomorék,nemzeti színű zászlóval a kezében,mankóval"
Ki a felelős azért, hogy a néhány szerencsétlent, meg a sok gazembert felheccelték? Ki és mi ellen akartak föl lázadni és mi célból? Nem tudták! Én most utólag meg mondom a zorbán hatalmi ambícióinak lettek az áldozatai.
Egyébként éles lövedéket kellett volna használni ellenük.

kvasztics47 2011.08.10. 20:48:37

@neoteny: "Sehová; nem mentem el szavazni." Akkor támogattad, hogy az adófizetők fizessék a saját és mások "ingyenes" juttatásait. Az ÁFA meg azért 25% mert ingyen van az oktatás és az orvosi ellátás mindenkinek. Ehhez 5 évig nem lehet nyúlni mert benne van az alkotmányban, hogy népszavazással meghozott törvényt nem lehet megváltoztatni.

Táskás Tóni 2011.08.10. 20:58:09

@wagem: Valóban élhetetlen ország lettünk , kb 1 éve. Büdös kis mocskos ország, köszönhetően a bunkó focistának a mocskos idétlen dumái miatt.2006. őszétől, amikor a fidesz vezetői a vekkeres gyűléseken behergelték az ostoba embereket, akkor valóban visszaesett a turizmus, a szállodák üresen kongtak.
Most pedig a diplomások rohannak ki az országból, tudod orvosok számítástechnikusok , mérnökök....
Egy-két emberre viszont nem ütöttek elég nagyot, pl Révész Máriusz sajnos megúszta. Az a barom a rendőrök felé rohant a parlamenti belépőjével és azt kiabálta nekik, hogy álljatok át. A főnöke a szaros beszéde után golyóálló kocsiba ült és elhajtott.
Szerinted a megsérült rendőrök kaptak-e bármilyen kártérítést?

kvasztics47 2011.08.10. 20:58:59

@high up!: "Európa egyik országát se kúrták el ennyire, nem is kellett az IMF elé kúszniuk a megváltó pénzért."
Gondolom az elkúrás szerinted abból állt, hogy felfüggesztették a 13.havi nyugdíjat, meg a közalkalmazottak 13. havi fizuját? Gondolom a 300Ft benziné nem Gyurcsány a hibás? Mer akkor a zorbánt lámpa vasra, a 400Ft benzi, meg a 270Ft frank miatt!

Táskás Tóni 2011.08.10. 21:01:33

@wagem: Ja , és a rokkant féllábú nyomorék mankóval mi a faszt keresett a tüntetők között?

Táskás Tóni 2011.08.10. 21:03:40

@kvasztics47: Nemcsak a 400ft-os benzin és a 270ft -os frank miatt , hanem csak úgy szórakozásból, ahogyan ő szórakozott 8 évig az országgal . Hazaáruló ő is és a bandája is.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.10. 21:21:48

@kvasztics47:

"Az ÁFA meg azért 25% mert ingyen van az oktatás és az orvosi ellátás mindenkinek."

Először is: ismét az "ingyen" szót használod, ami vagy tévedés, vagy hazugság a részedről.

Másodszor: az oktatás színvonaláról nincs közvetlen tapasztalatom, de az orvosi ellátásról igen, és az olyan is amilyet egy "ingyen" szolgáltatástól el lehet várni... és aminek a színvonala még tovább zuhant amikor nem voltam hajlandó "hálapénzt" adni.

A szocializmus mindig is súlyos következményekkel járt a tömegek számára, akár a marxista, akár a nemzeti változatára gondolunk... de még a szocdem variáció sem tartható fenn hosszú távon.

szakállasbácsi 2011.08.10. 21:34:06

A vizitdíj (300 Ft/vizit) nem az orvosi ellátást fedezte addig sem amíg érvényben volt.@neoteny:
Nemtudom,mire gondolsz, vagy miért vágsz vissza ilyen tudatlanul.
A 300 ft az orvosoknál maradt, tehát az orvosi ellátást fedezte. Jó ötlet volt. Ma bármelyik nyugger úgy érezheti, ennél többet kell adnia a köpenyzsebbe. Te is így érzed.
A 300 ft ezt elmosta: mindenki jobban járt. Persze a cinikus demagóg kivételével.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.10. 21:44:06

@szakállasbácsi:

"A 300 ft az orvosoknál maradt, tehát az orvosi ellátást fedezte."

Teljesen? Az orvos már nem is számlázott az OEP-nek?

"Te is így érzed."

Ezt honnét vetted?

2011.08.10. 22:57:59

@Bathory: Báthory! Ma meg olyat buktak a tőzsdék, mint nagyon rég nem!!!

Fel függesztették a MOL OTP kereskedését, Te zseni! Ez a siker!

2011.08.10. 23:02:21

@high up!: "Arra meg, hogy te vagy az utolsó nethuszár, aki még a mai napig sem értette meg, hogy mi volt a manyup rendszer (40évig államadósság generálás, aztán 15 éven át nulla nyereség, söt kisebb veszteség) ezért meg már szobrot kaphatnál. "

Baszki, ezt télleg nem értem! 40 évig államadósság generálás???
15 éven át 0 nyereség???

Nekem nyereséget fizettek. Most. Ja, hogy kivették a tőzsdéről a pénzt bukóban? Ehhez azért ész kell!

Legalább annyi, mint Selmeczinek!
De látom, neked azért van!

kvasztics47 2011.08.11. 04:44:18

@neoteny: "de még a szocdem variáció sem tartható fenn hosszú távon." Nyilván való, hogy értelmes, gondolkodó ember tudta és tudja, hogy ami ingyen van az nagyon sokba kerül, mert nem lehet tudni, hogy mennyi lesz a számla vége. Az ingyen szót azért hangsúlyoztam ki, mert Kádárék vezették be az "ingyenességet" és egy darabig valóban segítette a Horthy fasizmus után itt maradt nincstelen zselléreket munkásokat. Hogy hova vezetett azt tapasztaljuk, mert még most is meg tudja etetni a fentiekből lett zemberek nagy részét az Új Kádár a zorbán.
A szocdem végét is a zorbán hirdeti egyedül és sokan (mint te is) fel ülnek rá. Pedig a történelem számtalanszor bizonyította, hogy a demokrácia lehetővé teszi, akármilyen nagy válság demokratikus megoldását. No, ebben nem segít a zorbán banda "politikája"!

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.11. 04:58:47

@kvasztics47:

"egy darabig valóban segítette a Horthy fasizmus után itt maradt nincstelen zselléreket munkásokat."

Ez úgy hangzik mintha az 1979-es gimnáziumi történelemkönyvemből lett volna kimásolva.

"A szocdem végét is a zorbán hirdeti egyedül"

Nem, a szociáldemokrácia végét a szociáldemokráciák hirdetik.

"és sokan (mint te is) fel ülnek rá."

Én a repülőre ültem fel tavaly február 19.-én és elhúztam még jóval a választások előtt nem csak az országból, de még a kontinensről is; tudtam hogy nem vagyok kíváncsi arra, ami jön.

"Pedig a történelem számtalanszor bizonyította, hogy a demokrácia lehetővé teszi, akármilyen nagy válság demokratikus megoldását."

Aha, mint a weimari demokratikus köztársaság is tette...

kvasztics47 2011.08.11. 05:01:38

@neoteny: ""Az orvos már nem is számlázott az OEP-nek?"

Az orvos most is számlázik az OEP nek, de 300 forinttal kevesebbet. Ezért nem költ a rendelő korszerűsítésére,(nincs mit költségleni) csak tessék-lássék, néha undorral, látja el a körzetéhez tartozó zembereket. Kivéve azokat akik nem 300, hanem 3000 forintot csúsztat a zsebbe, mert elhiheted vannak néhányan akiknek a 3000 nem pénz.

kvasztics47 2011.08.11. 05:14:08

@neoteny: "Én a repülőre ültem fel tavaly február 19.-én és elhúztam még jóval a választások előtt nem csak az országból, de még a kontinensről is; tudtam hogy nem vagyok kíváncsi arra, ami jön."
Elnézést, nem tudtam, hogy idegen ország polgára vagy. Ha tudtad, hogy az eljövendő zorbán világ sokkal rosszabb lesz mint a Gyurcsányé, akkor most mégis miért állsz be a Gyurcsány kormány munkáját elvtelenül is kritizálók szűk táborába. Ha a demokrácia nem tudja megoldani, demokratikus úton a problémákat, akkor igencsak kárvolt vállalni a Haza elhagyását. Mert ott még nagyobb bajban leszel, mert gondolom ott, ahova mentél, azért nagyobb a demokrácia.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.11. 05:15:14

@kvasztics47:

"Ezért nem költ a rendelő korszerűsítésére,(nincs mit költségleni) csak tessék-lássék, néha undorral, látja el a körzetéhez tartozó zembereket."

Az ilyen orvost le kell lőni.

"Kivéve azokat akik nem 300, hanem 3000 forintot csúsztat a zsebbe, mert elhiheted vannak néhányan akiknek a 3000 nem pénz."

Én egyetlen egyszer adtam "hálapénzt" a magyar eü-ben: annak a bácsinak aki gipszelte a bal kezemet a balesetin adtam kétezer pénzt mert látszott rajta hogy igen jól fog jönni neki.

Orvosnak sohasem; a legtöbb úgy is bánt velem ezért mint a kutyával, de leszartam... én már befizettem az igen jó adómat, nyúlják le "a zállamtól".

kvasztics47 2011.08.11. 05:24:12

@neoteny: "Ez úgy hangzik mintha az 1979-es gimnáziumi történelemkönyvemből lett volna kimásolva."
Ne legyünk nagyon "okosak"! Nem mindenki és nem mindenben hazudtak az értelmiségiek a Kádár rendszerben. Hozzá lehetett jutni bármilyen könyvhöz és hírhez akkor is. Nem tudta és nem is akarta elzárnia világtól Mo-t, Kádár. Pl.: Orbán Viktor és bandája is külföldi egyetemeken is tanultak. Lehet, hogy pont azért tudják, hogyan lehet a demokráciával vissza élni, mint sok Amerikában tanult afrikai diktátor.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.11. 05:28:29

@kvasztics47:

"Elnézést, nem tudtam, hogy idegen ország polgára vagy."

Az (is) vagyok mert még '86-ban "disszidáltam" és összeszedtem egy második állampolgárságot. Aztán 2000-2010 között ismét Mo-n éltem, de végleg elegem lett az ottani viszonyokból.

"akkor most mégis miért állsz be a Gyurcsány kormány munkáját elvtelenül is kritizálók szűk táborába."

Azért mert a Gyurcsány-kormány valóban elkúrta; azért, mert elég balfaszok voltak ahhoz hogy elveszítsék a tavalyi választásokat, amit előre lehetett látni... mondjuk nem a 2/3-ot, de az várható volt hogy a Viktorc többséggel nyeri majd a választásokat.

"Mert ott még nagyobb bajban leszel, mert gondolom ott, ahova mentél, azért nagyobb a demokrácia."

Nekem nem a demokráciával van a gondom, hanem a szociáldemokráciával. A kettő nem ugyanaz, akármennyire is evidensnek tűnik ez neked. Ahol élek az egy demokratikus ország ahol épp' egy jobbközép párt van többségben (előtte meg évekig kisebbségben kormányoztak sikeresen) és én szinte semmi figyelmet nem fordítok a fővárosban folyó politikai életre; nem is mentem el szavazni az utolsó országos választáson ami idén tavasszal volt. Mégis mennek a dolgok... talán a legjobban az összes G7 ország közül.

kvasztics47 2011.08.11. 05:37:18

@neoteny: "én már befizettem az igen jó adómat, nyúlják le "a zállamtól".
Meg is teszik. De az államnak, honnan van pénze, amit lenyúlhat az orvos vagy bárki? Szerintem azoktól akik itt voltak és akik itt maradtak az országban.( ha egy család 300.000 Ft költ 1 hónapban akkor 60 e Ft adót fizet ez éves szinten 720.000Ft) Az nem baj, hogy te elmentél úgy, hogy a képzésedet a közösből fizettük ki, hanem az a baj, hogy nem jön a helyedre más. Nem olyan "politikát" folytat a zorbán, hogy szívesen jöjjön ide dolgozni egy képzett ember.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.11. 05:38:38

@kvasztics47:

"Ne legyünk nagyon "okosak"!"

Arról nem tehetek hogy papírom van arról hogy intelligensebb vagyok mint a magyar népesség 99,5%-a.

"Nem mindenki és nem mindenben hazudtak az értelmiségiek a Kádár rendszerben."

Hát azok közül akik a rendszer támogatását élvezték, a túlnyomó részük hazudott. Nem mindegyik volt tisztában azzal hogy azt teszi; de attól még hazugságok maradtak.

"Hozzá lehetett jutni bármilyen könyvhöz és hírhez akkor is"

Ja, apám is hallgatta a Szabad Európát, a BBC-t és a Kossuth rádiót, aztán megpróbálta összeállítani e háromból, mi is folyhat a világban.

Az hogy bármilyen könyvhöz hozzá lehetett jutni, erősen kétlem; de ez nem is feltétlenül volt baj, mert így lehetőségem adódott hogy elolvassak egy csomót "A Világirodalom Klasszikusai" sorozatból meg abból a vagy 2000 könyvből ami a szüleimnek volt... na azokat meg külföldön nem olvasták már akkor, így a 80-as évek végén, felszerelkezve a klasszikusok több-kevesebb ismeretével, elkezdhettem olvasni a rengeteg új könyvnek egy igen-igen kicsiny részét amire lehetőségem adódott mert megtanultam egy világnyelvet amiben nagyon sok jó és tengernyi szemét kerül publikálásra minden évben.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.11. 05:47:34

@kvasztics47:

"Szerintem azoktól akik itt voltak és akik itt maradtak az országban."

10 év alatt befizettem én és a munkáltatóim kb. 40,000,000 (igen, az negyven millió) forint jövedelemadót, nyugdíjjárulékot, eü-járulékot és ÁFÁt; és ebből nem sokat "igényeltem vissza". Velem egyáltalán nem járt rosszul az ország; én viszont egyre inkább baleknek éreztem magam, így megragadtam az alkalmat hogy visszajöjjek fogadott hazámba. Mo kapott tőlem még egy esélyt... és nem "élt vele".

kvasztics47 2011.08.11. 05:48:53

@neoteny:
"Nekem nem a demokráciával van a gondom, hanem a szociáldemokráciával. A kettő nem ugyanaz, akármennyire is evidensnek tűnik ez neked. Ahol élek az egy demokratikus ország ahol épp' egy jobbközép párt van többségben"
Azért a jobbközép párt is demokratikus?
Az a különbség a két ország között, hogy a zorbán (akármilyen párt(banda) vezetője is lehet, nem a demokrácia fönntartását, fejlesztését, a zemberek jóllétét építi hanem, csupán a bandája hatalmát.
Azért írok zembereket, mert a zorbán csak így hív bennünket, oszt hátha néhány embernek meg jön az önérzete és kikéri magának. De akkor szembe kell néznie azzal is, hogy mit gondoljon a zorbánról.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.11. 05:54:57

@kvasztics47:

"Azért a jobbközép párt is demokratikus?"

Eléggé demokratikus ahhoz hogy -- ahogy említettem volt -- több éves kisebbségi kormányzás után képes legyen többségi képviseletet szerezni a parlamentben. A hivatalos ellenzék meg épp' egy balközép (vagy inkább balos) párt lett, szóval mindenki boldog: a konzervatívok/centralisták azért mert az ő preferenciájuk kormányoz, a szocialisták/ballibek meg azért mert az ő pártjuk a legnagyobb ellenzéki párt. Ez a működő demokrácia...

kvasztics47 2011.08.11. 06:02:41

@neoteny: "10 év alatt befizettem én és a munkáltatóim kb. 40,000,000 "
Nem is olyan sok mint gondolod. Egy 3 fős szerény jövedelmű család 10 év alatt, csak ÁFÁ-ba fizet 7.200.000-ret, +amit egyéb adóban fizet, ennek többszöröse.
Meg kel itt fizetni mindenkinek a másét. Ezért nem jó, ha valami ingyen van.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.11. 06:18:34

@kvasztics47:

"Egy 3 fős szerény jövedelmű család 10 év alatt, csak ÁFÁ-ba fizet 7.200.000-ret, +amit egyéb adóban fizet, ennek többszöröse."

Számoljunk csak: ha minden költekezésük 25%-os ÁFA alá esett, akkor 36M Ft-ot kellett elkölteniük. Ahhoz hogy 36M nettót megkapjanak, 86,4M Ft fizetett ki a munkáltatójuk (feltételezve hogy minden jövedelmük fehéren jött be); tehát a befizetett adójuk 86,4-36=50,4 -> 50,4+7,2=57.6M Ft. Kerekítsünk fel 60M-ra, és akkor kiderül hogy én a 3 fős családból két emberének megfelelő adót fizettem be... és az nem volt egy szerény bevételű család, hiszen 72M Ft volt a bruttó bevételük 10 év alatt, ami 7,2M évente, ami 2 keresőt alapul véve 3,6M/év/fő, ami 300,000 Ft-os havi bruttót jelent mindkét ember számára. Az nem szerény jövedelem Mo-n.

Szóval az én befizetett 40 millám elég sok, köszönöm szépen.

kvasztics47 2011.08.11. 07:15:04

@neoteny:" Az nem szerény jövedelem Mo-n."
Valóban. Bár ebből jóllétre nem nagyon jut: csak a lakásrezsi elvisz 60-70 e Ft + rádió telefon + bérlet, vagy autós közlekedés + iskolártatás. Mozira , már alig marad.

Az a helyzet, hogy a mi polemizálásunk (mivel nam itt szavazol) csak annyiban hasznos, hogy ezetleg néhányan elgondolkodnak a helyzetről. Nem csak a propagandisták mantráit szopják.

kvasztics47 2011.08.11. 07:25:57

@kvasztics47: " A hivatalos ellenzék meg épp' egy balközép (vagy inkább balos) párt lett, szóval mindenki boldog:"
Na, itt jön be, hogy miért nem tudotak a szoci kormányok hatásosan kormányozni. Ahol az ellenzék 45%-kos hatásfokkal azt mondja, hogy a haza nem lehet ellenzékben, ahol a kormányonlévőket személyükben gyalázza az ellenfél, hazugságokkal féligazságokkal bombázák a demokráciát alig ismerő polgárokat, ot igen nehéz haladást elérni.
A te igen magas IQ-d sem ért föl odáig, hogy észleld a valós helyzetet és, hogy mi miért történik, akkor mit várjunk a 99,5% tól?

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.11. 07:31:38

@kvasztics47:

"Bár ebből jóllétre nem nagyon jut"

Azért az még mindig 300,000 Ft nettó/hó. Jó, három emberre szétosztva (és ebből egy gyereket feltételezve, ami egy fogyasztói társadalomban igen drága passzió) nem túl sok, de azért kell az okos asszony a házhoz hogy képes legyen megfogni a pénzt hogy jusson is, maradjon is. Nem könnyű feladat, de egy pálya ahol a nő villanthat.

"(mivel nam itt szavazol)"

Ha nagyon akartam volna, épp' szavazhattam volna a követségen keresztül de ahogy említettem, nem aktivizálom magam választásokkor. 2002-ben az MDF-re szavaztam és nagyon örültem hogy becsusszantak a parlamentbe: habár a szőke nők nem az eseteim, Dávid Ibolyka dumája nagyon bejött nekem. Amit hallottam tőle (nem túl sok) mind olyasmi volt amivel egyetértettem. Tisztában voltam azzal hogy ha valaha hatalomra kerülne, akkor egyből megváltozna a leányzó fekvése, de azt is tudtam hogy erre semmi esélye, így nyugodt szívvel szavaztam rá(juk). A tavalyi választásokon pedig képtelen lettem volna bármelyikre is voksolni.

"csak annyiban hasznos, hogy ezetleg néhányan elgondolkodnak a helyzetről. Nem csak a propagandisták mantráit szopják."

Egyetértek: és köszönöm az eszmecserét.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.11. 07:40:36

@kvasztics47:

Ó láttam én ezeket a dolgokat (két hetilapot vettem meg szombatonként: az ÉS-t és a HVG-t), de nem éreztem azt hogy bármit is kívánnék tenni politikailag. Dolgoztam meg városi remeteként otthon ültem. Egy ideig volt egy (jóval fiatalabb) barátnőm akivel nagy dugás-hétvégeket tartottunk meg én voltam az ingyen sofőrje (persze ez se' volt teljesen "ingyen"; ledolgozta ő az ellenértéket az ágyban).

A Viktorc nagyon gonosz; de a válság kihozta a hisztériát a mosdatlan tömegekből és olyankor az erős ember mindig visszautasíthatatlanul vonzó. Én megtehettem hogy viszonylag könnyen kivonjam magam a hatalma alól és azt is cselekedtem. Sok más magyar -- beleértve közeli rokonaimat -- nem volt ilyen szerencsés...

szakállasbácsi 2011.08.11. 09:11:07

@neoteny: Nem teljesen. De szerencsésen legalizált korábban paraszolvenciaként jelentkező jövedelmet.
És, hogy honnan veszem azt, hogy kényszerülsz, vagy kénYszerből adsz paraszolvenciát? Onnan, hogy voltam már kórházban kiszolgáltatott. Ha azthiszed Te nem éreznéd a kényszert, akkor nagyon nem tudod , merre hány centi. Hangemerek könnyen bevállalnak mindent.

Fell Bandi 2011.08.11. 11:56:13

Számokérésről és gyarapodásról

Ezt a címet adtad a posztnak zsóti, nem lett volna jobb valami értelmes címet adni neki? Milyen nyelven van ez? Persze az alatta levő tartalom sem jobb, sőt!!
A tőzsdéhez nyilván fingod sincs, a MOL részvény üzleten ezért írod hogy mennyit buktunk. Ha felfelé ment volna az árfolyam, akkor meg nyertünk volna? Egy nagy büdös lószart, ahogy a főnököd mondaná. Nincs sem realizált profit, sem veszteség, amíg a pakettet nem adjuk el. Aki már volt tőzsdén, az tudja, gyurcsányi valagnyalójától ezt nem várhatjuk el.
A folyó összegek összehasonlítása 10 év különbséggel pedig teljesen értelmetlen dolog, egyszerűen nincs gazdaságilag értelmezhető tartalma, erre szót sem vesztegetek. Olyan, mint ha a vietnami dongot hasonlítanád a mongol tugrikhoz, csak a pénznem előtti számokra figyelve.
Nem csoda, hogy ilyen szellemi potenciállal megsegítve a maszop már a jobbik mögé szorult a népszerűségben...

Fell Bandi 2011.08.11. 12:03:22

@kvasztics47: nyald csak a kádár seggét te kretén, az a vén hülye osztogatott ugyan valamennyit, de ebbe dőlt bele a kommunista rendszer, ha nem emlékeznél tisztán vissza, ui. nem volt már aki tovább hitelezte volna ezt a csődtömeget.
a pápai idióta ugyanezt a receptet követte, bele is bukott ő is. de ő már remélhetően nem ágyban fog kifingani, hanem börtönpriccsen, ellentétben a hazaáruló diktátor szellemi atyjával

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.11. 12:13:21

@szakállasbácsi:

"Ha azthiszed Te nem éreznéd a kényszert, akkor nagyon nem tudod , merre hány centi. Hangemerek könnyen bevállalnak mindent."

Éreztem a "kényszert" és sikeresen ellenálltam neki.

A hangemberségről meg ne olyasvalaki értekezzen aki a XIX. sz. egyik legnagyobb hangemberének képét hordozza avatarként.

Táskás Tóni 2011.08.11. 13:40:55

@Fell Bandi: Mielőtt annyira beleéled magad, a te hazaáruló diktátorod és annak bagázsa semmilyen megszorítást nem támogatott az elmúlt 8 évben, sőt kiálltak a korkedvezményes nyugdíj mellett , megtartották a 300 ft-os hülyenépszavazást, úgyhogy a te kommunistáid élen jártak az elkúrásban te meg gondolom dobáltad helyettük is a macskakövet.

Fell Bandi 2011.08.11. 14:13:20

@Táskás Tóni: mi a bánatos tökömet kellett volna megszorítani? Ti más szót nem is ismertek? De a pápai pojáca kormányzott, miért kellett volna az ellenzéknek a megszorításokat támogatnia, ha neki más megoldási javaslata volt? Ki várja el most a maszoptól, hogy bármilyen intézkedést is támogasson? Támogassa az a hazaáruló csürhe a börtönben sínylődő elvtársait, egyre több lesz belőlük...
És mondd már meg te, ha a zsóti nyaral: mit jelent az a szó, hogy számokérés? A zsóti ezt írta a címben...

kvasztics47 2011.08.11. 19:00:10

@Fell B "az a vén hülye osztogatott ugyan valamennyit, de ebbe dőlt bele a kommunista rendszer, ha nem emlékeznél tisztán vissza,"
Te hülye barom állat! Az a balyod, hogy jóllétet tettek Kádárék, a rohadt segged alá!
Az ilyen barom állat csak azt érdemli, hogy mint a vakondot a föld alá nyomják.

Ident_ 2011.08.11. 19:05:33

@Bathory: Nagyobb energizálás kellett volna a "dokitól" a Budapest TV-n keresztül!

kvasztics47 2011.08.11. 19:08:39

@neoteny: "A hangemberségről meg ne olyasvalaki értekezzen aki a XIX. sz. egyik legnagyobb hangemberének képét hordozza avatarként."
Haver, van bőven időd a hülyeséget tupírozni. Ez jó, mert azt jelenti nem mindenki rabszolga. Lehet, hogy sok mindent át kell gondolnunk. Az én időmbe nagy volt a nyugatimádat. Csak úgy vettük (loptuk) a szűk farmert meg az ORKÁNKABÁTOT.

Táskás Tóni 2011.08.11. 19:13:44

@Fell Bandi: Igazad van, a szocik reformokat akartak, amit a mocskos hazaárulók nem támogattak.Most pedig hazudnak, dől ki a szar a szájukból, főleg a picsaszájú undormány Szargyártóból, aki persze a főnöke mantráit okádja.A kibebaszott MO hülye állampolgárainak 90%-át baszatják. Na, és kik járnak jól? A papok, a képviselők és bankárok, szűk 10 %. Ez megszorítás, mivel a reformokat megtagadták. Gondolom így már igazat adsz.

Táskás Tóni 2011.08.11. 19:16:38

@Bathory: Kár , hogy az árvíz nem sodort el téged, meg a bandádat jó messzire.

kvasztics47 2011.08.11. 19:20:31

@Fell Bandi: "Nem csoda, hogy ilyen szellemi potenciállal megsegítve a maszop már a jobbik mögé szorult a népszerűségben..."
Te milyen fajta vagy? Zsidó, vagy Cigány?
Szerintem ezt a kérdést, csak az versenyezteti aki befolyásolt.
Úgy látszik csak annyit fogsz föl a politikából, hogy ki vezet és annak kell szurkolni. Az, már nem jelent számodra semmit, hogy mi lesz holnap.
Az ilyen balfaszok miatt szükséges, nagyfasznak lenni. (legalább nekem jó legyen)!

Táskás Tóni 2011.08.11. 19:30:01

@kvasztics47: Ez a barom abba keveredett bele, ha a bunkó focista kormányoz és szart szarra halmoz , akkor is neki kell szurkolni.
Hiszen, ha valaki jól kormányoz, akkor annak szurkolni kell hiszen az a magyar embereknek hasznos. Na, de most?!

Táskás Tóni 2011.08.11. 19:40:37

@Fell Bandi: Ki a mellényt, fel a kokárdát és a magyar mentét! A bunkó focista és a kancsi jobbkeze elintézte, hogy Mo ismét bekerült a 10 legkockázatosabb ország díszes sorába.Van minek örülni, ugye milyen jól csinálják?

szakállasbácsi 2011.08.11. 21:53:06

@neoteny: Kíváncsi lennék, mit és mennyit olvastál avataromtól. A tudatlanság hatalom. Ezt nem ő írta, de érveidet pontosan jellemzi.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.11. 21:58:58

@szakállasbácsi:

Te mennyit olvastál Friedrich Hayek-től, különös tekintettel az "Út A Szolgaságba" és "A Szabadság Alkotmánya" c. műveire?

Az "érveim" teljes mértékben megütötték a te "érveid" színvonalát.

atila68 (törölt) 2011.08.12. 08:29:06

Lassan tényleg nem tudom már eldönteni,
hogy Gréczy Zyolt írja Gy.Ferenc gyanúsított posztjait a Facebook-on,
vagy Gy.Ferenc gyanúsított diktál Gréczy Zsoltnak, olyan egyforma a sítlus.

atila68 (törölt) 2011.08.12. 08:30:22

Az elkavart karakterekért pedig én kérek elnézést.

Fell Bandi 2011.08.12. 17:01:00

ez a zsóti - hiába írkál ide 5 néven - arra nem képes, hogy a poszt hibás címét kijavítsa. Szánalmas egy lúzer, aki betűhiányos szót hagy a címben ennyi ideig - persze akit nem zavar gyurcsányi szarcsimbókos valaga, attól mit lehet várni?

c&g 2011.08.13. 09:53:30

@Jaffar: nem veszik észre...
Ajánlott olvasmány:
bolcspupu.blogspot.com/
"..Folyik a hajsza Gyurcsány és most már Bajnai és Medgyessy ellen is, meg akarják félemlíteni Vadai Ágnest, közben a tehetségtelenség tombol, és az ország tönkremegy.
Bosszúért liheg a maffia.
Nem veszélytelen ez, hiszen az államot már a markukba kaparintották, most éppen a potenciális ellenfelek ellehetetlenítése folyik, készül a szép új Magyarország, hacsak a népnek meg nem jön közben az esze.
De amikor megjött, akkor nem lehet elegánsan elengedni őket.
Úgyis nagyon szeretik az elszámoltatásokat, hát legyen részük benne!"

facebook-osok szavazhatnak is:
goldenblog.hu/szavazas.asp

Rántott kard 2011.08.15. 13:01:03

Fell Bandi stílusa és hangvétele nagyon emlékeztet engem egy bizonyos "faust, a tökszár" vagy "cutcopy" hozzászólásaira még azokból a régi szép időkből, amikor Gréczy blogja a STOP-on volt hozzáférhető.
Lehet hogy ez nem véletlen?
süti beállítások módosítása