Nehéz eldönteni, kinek van igaza az LMP belső háborújában. Schiffer András a párt önállóságáról beszél, valójában nem zárkózik el attól, hogy a demokráciát elpusztító és milliókat nyomorba döntő Orbánnak adjon még egy esélyt. Jávor Benedek és köre a kormányváltáshoz elengedhetetlen összefogásról beszél, de ezt csonkán, egyvalakivel látják elképzelhetőnek, hozzá azonnal csatlakoznának is.

Az LMP veszte az őszintétlenség. Minden látszattal ellentétben az LMP sohasem tudta, hogy mit képvisel. Mint az egyslágeres előadót, a korhangulat befújta a pártot a slágerlistákra, de egy teljes lemeznyi anyagot képtelenek voltak összeállítani. Például nem tudom, mitől hívják az LMP-t ők maguk, és az újságírók is szinonímaként: ökopártnak. Semmilyen markáns jelét nem adták zöld mivoltuknak, ha csak azt nem, hogy Sólyom László védőszárnyai alól bújtak elő. A Werder Bremen sem hívja magát ökopártnak csak azért, mert zöld a színe. A Real Betis sem. Az LMP létezése pedig szép lassan ökofogyottá vált.

Schiffer azzal érvel, hogy 2009-ben Bajnai Gordon (és persze, Gyurcsány Ferenc) ellenében alakult a párt, mit keresnének ők az Együtt 2014, majd a Nagy Összefogás részeként Gyurcsány és Mesterházy mellett? Főleg, hogy alapításkor, és azóta is, az egész nyolc évet mélyen megvetették. Legitim érv? Igen, legitim.  Megértem, hogy Schiffer félti pártja önállóságát, frakcióját. 

Jávorék belső közvéleménykutatásokkal érvelnek, hogy az LMP-s szavazó összefogáspárti, tehát nem érdemes csökötten a régi sablonhoz ragaszkodni. Ráadásul Orbán tényleg tönkre tette az országot, nem keveredhetünk olyan látszatba, hogy képesek lennénk hatalmon tartani. Legitim érv? Igen, legitim. Megértem, hogy Jávorék elindulnának az egyértelmű orbánváltás felé.

Eközben jó ha mindenki tudja, a kutatások szerint az LMP-s szavazók több, mint kétharmada a DK-ra is szívesen szavazna. Na erre varrjunk gombot! Ennyit a nyolc év LMP-s szavazói megítéléséről.

Az LMP abba szakad bele, hogy nem lehet gyanúsan Fidesz-közelinek tűnő kopogtatócédulákhoz jutni a 2010-es önkormányzati választás előtti pillanatokban, majd odaláncolni magunkat a Fidesz ellen. Nem lehet felelőtlenül nagy tétet jelentő népszavazást elindítani, majd egyedül bele is bukni, mivel képtelenek vagyunk elég aláírást gyűjteni. Nem lehet egyszerre a Jobbik sátrában mutatkozni, technikai koalíciót elképzelni Vona Gáborral, és elítélni, de részt nem venni antirasszista tüntetésen. Nem lehet egyszerre azt ígérni, hogy visszalépek az MSZP javára az időközi választáson, majd mégsem. Nem lehet egyenlőségjelet tenni Gyurcsány és Orbán kormányzása közé - Gyurcsány hazafi és demokrata, Orbán nem az. Nem lehet egyszerre államszocialista blogokat írni és a piacpárti Bajnai kegyeit keresni. Túl sok a feszítő ellentét. Most meg odajutottak, hogy marad egy ortodox LMP, és onnan nézve egy Jávor-Lezsák, egy Karácsony-Manninger meg egy Turi-Kovácsnak látszó Scheiring Gábor, akik a süllyedő hajóról átkapaszkodnának egy erősebbnek tűnő katamaránra.

Teszi és tette ezt egy olyan párt, amelynek egész megyékben nincs egyetlen szervezete sem, miközben egyedüliként képzeli magát politikai szempontból mérlegképes könyvelőnek. (Az általuk többnyire lesajnált DK tegnap kétezres kongresszust tartott, programot fogadott el, 750 településen 7000 tagja van, és több, mint száz választókerületben van szervezete. Megnyert két időközi választást, majd egy harmadikon 25 százalékot szerzett. Az LMP mikor ért el ennyit valaha?)

Van itt más baj is. Lehet, hogy az LMP - mivel az orbáni rágalomária vitte be a parlamentbe - valóban elhitte, hogy az emberek utálják a nyolc évet. De nem utálják. Sokan voltak csalódottak, megfáradtak, de az az időszak ma már szinte kánaán, hiszen az emberek nem féltek és jobban is éltek. Szabadság volt, demokrácia, minden településen fejlesztettek valamit. 

A történet az Együtt 2014 számára is tanulságos. Még egy ilyen kicsi pártot, mint az LMP, sem sikerült egyben lenyelni. Mint ahogy az MSZP-t és a Demokratikus Koalíciót sem lehet. Nem lehet úgy befogadó és nyitott ernyőszervezetet kreálni, hogy erővel bedarálok, mint a Fidesz. Érzékelhető hitelességi problémát vet fel, hogy úgy akarjuk magunkat szeplőtelennek láttatni, hogy 2010 előtt nem létező formációkkal barátkozunk (Milla, LMP, Szolidaritás), eközben megpróbáljuk megtagadni a 2006 és 2010 közötti közös múltat. Azt az embert, aki háromszoros minisztert, majd miniszterelnököt csinált belőlem, meg azt az embert, aki kormányzásom egy éve alatt frakcióvezetőként jelentős részt vállalt abban, hogy a programomból valóság legyen. Nem lehet megtenni, hogy nem ülök egy asztalhoz az ellenzéki tárgyalásokon a saját kormányon volt minisztereivel és államtitkáraival, mondván, én azóta más lettem. Vagy akár más is lehetek. A közös múlt megtagadhatatlan, nem is érdemes próbálkozni vele. Akár tetszik, akár nem, Bajnaira, Gyurcsányra, Mesterházyra (ábécé-sorrendben írtam) egyszerre van szükség. Ha úgy tetszik, a régi, sokak számára bizonyító elithez csatlakozhatnak új személyek és képződmények is - kellenek is nagyon -, de a sokak szemében igenis bizonyító "régiek" kiszorításával nem érdemes fáradozni. Nem fog menni, és tömegigény sincs rá.

Kint és bent is nem lehet egyszerre egeret fogni. Ebben sem lett, és nem is lesz más a politika. Legyen ez tanulság március 15-e előtt, ahol újra meg lehet próbálni felállni a közös színpadra.

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr625045999

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: LMP: ökofogyott létezés 2013.01.28. 08:13:01

Az LMP abba szakad bele, hogy nem lehet gyanúsan Fidesz-közelinek tűnő kopogtatócédulákhoz jutni a választás előtti pillanatokban, majd odaláncolni magunkat a Fidesz ellen.

Trackback: Az LMP utolsó esélye 2013.01.28. 03:52:43

Kilépnek a szocialistákkal együttműködni vágyók az LMP-ből, mert képtelenek elfogadni pártjuk demokratikus döntését. Kapott az LMP egy utolsó esélyt a fennmaradásra.   Az "együttműködők" sorsa könnyen megjósolható: feloldódás a szocialista sárten...

Trackback: Elvált a tejföl a savótól 2013.01.27. 20:33:55

Avagy mi történt a kongán. Az első nap értelemszerűen a novemberi döntésünk újragondolásáról szólt, amit a Párbeszéd Magyarországért Platform tagjai nem akartak elfogadni. Ebben a küzdelemben, hiába volt ott Schmuck Erzsi és Elek Pista módosítója, totá...

Trackback: Respekt Schiffernek 2013.01.27. 19:36:22

Most mondják meg! Az elempé annyira eretnek, amennyire eretneknek lehet lenni. Úristen, nem akar együttműködni a letűnt korok politikusaival. Úristen, minden marad a régiben! Te jó ég, maradnak a novemberben meghatározott iránynál. Mi ez ha nem eretnek...

Trackback: Második lehetőség 2013.01.27. 15:21:27

Tavaly novemberben az LMP hatalmas lehetőséget szalasztott el. Megtehették volna, hogy ők kezdenek el elsőként tárgyalni az E14-el, így helyzeti előnyre tehettek volna szert, már belülről, egy nagyobb szövetség részeként - nem feltétlenül abban felold...

Trackback: LMP: ökofogyott létezés 2013.01.27. 10:39:01

Jó ha mindenki tudja, a kutatások szerint az LMP-s szavazók több, mint kétharmada a DK-ra is szívesen szavazna.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szevasztok 2013.01.27. 18:02:09

@zorro172: "Bebizonyították, hogy nem akarnak mindenáron hatalomra jutni, hanem - akárcsak nekem - FONTOSABBAK AZ ELVEIK, MINT AZ ÉRDEKEIK!"

Ez mind szép és jó, de hogy klasszikust idézzek: "Sz*rt ér a harag hatalom nélkül". Vagyis szépek az elvek, de ha nincs lehetőség az érvényesítésükre, akkor meg mire jók?

Egy politikus, aki nem akar hatalomra kerülni, az olyan mint a szemérmes prosti - el kéne dönteni, hogy mi a fontos.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.01.27. 18:08:04

A zelempének hugyoztak!

-

Holnap mi is alapítunk itthon ellenzéki pártot! Fejenként kettőt, még négyet a háziszárnyasoknak is.

lajos0 2013.01.27. 18:10:16

@lehunyjaketszemet: "Hofi még mert őszintén beszélni Orbán elvtársról is:"

Hát ez igaz, bár nagy tétje nem volt. Amikor még Kádár házibohóca volt, akkor sem fenyegette különösebben semmi.

fal_adja_a_masikat (törölt) 2013.01.27. 18:15:18

még, hogy felszámolták a demokráciát!!!

az utolsó hazaáruló féreg (ne zavarjon meg senkit az utolsó, ebbe a kategóriába a "politikai" paletta egészen széles köre tartozik) is aktív lehet a politikai porondon, sőt még a választáson is indulhat!!!

Kalmár 2013.01.27. 18:17:54

"Nem lehet egyenlőségjelet tenni Gyurcsány és Orbán kormányzása közé"

Na végre valamiben egyetértünk!
Most csökken az adósság és többen dolgoznak.
Ti meg csibészek, dupláztátok a munkanélküliséget és az adósságot is.

Az jópofa lenne, ha ezek után még egyenlőségjelet tennénk közé.....vazze!

Az elmúlt 6 hónapban a Fidesz erősödött 4%-ot és magabiztosan az első. (41%)
A szocik 1%-ot nőttek. Gyakorlatilag stagnálnak. (31%)
Az LMP nem változik 5%
A Jobbik esett 7%-ot így 12%on áll.
Ti még most sem vagytok a térképen! 2-3% közt mozog a semmi!
Ne blogot írj, hanem emlékiratot.
Csak múltatok van!

Ja, és az adatok a balos Szondától vannak.

lajos0 2013.01.27. 18:20:17

@Patreides: "A 2008-as pénzügyi válságból kialakult világgazdasági válság meg végképp betett neki is, az országnak is - az országnak, amelyet a korábbi vezetők felelőtlensége miatt a baj letolt nadrággal, védtelenül, eladósodva talált."

Hát a 2008-as világválság telibetalálta a saját készítésű magyar válságot. Mellesleg az Index akkoriban nem véletlenül írta, hogy a válság reanimálta gyurcsányt, hisz előtte már hónapok óta nem nagyon nyilatkozgatott.

"Így aztán a Fidesz-féle karaktergyilkos taktika (amit, emlékezzünk, már Medgyessy ellen is alkalmaztak) nagyon sikeres lehetett"

Ez az áltudományos karaktergyilkolászós marhaság valamiért nagyon népszerű. A politikusok mindig is foglalatoskodtak egymás lejáratásával, főleg ha jó muníciót kaptak hozzá az érintettől. Ezt mostanában így hívják, és sajnálják a szegény megkaraktergyilkoltakat. Ennél már csak a MÉM a nagyobb baromság.

"És ahelyett, hogy egy teljes választási ciklusra teljesen a háttérbe vonult volna, hogy később szépen visszajöhessen a politikába, ha már ez a hobbija, nem, ő nem bírt nyugton maradni, és néha a legrosszabbkor jött elő, és mondott dolgokat, amelyeket nem kellett volna mondania."

Jó kis tanácsadói lehetnek, bár nyilván azokra sem hallgat.

"Mint Piszkos Fred"

Pontosan.

"Az LMP egy vicc?
Igen, nyilván az."

Ahogy az egész magyar politikai közélet.

eibmurb 2013.01.27. 18:29:34

Én csak egyet mondok: Gyurcsány Ferenc sosem lesz komoly tényező többet ebben az országban. Sosem lesz már alkalma arra, hogy bárkivel "miniszterelnökvitázzon".
Egy két-három százalékos politikai hulla, még a katasztrofális fidesz kormányzás dacára is.

galileo dr. 2013.01.27. 18:31:01

Tudod gréczy, te azért vagy emberileg egy undorító hányadék mert ha az LMP csatlakozásra szavazott volna akkor most itt szopkodnád őket. Te és a volt és mostani pártod (az mszp és a dk) tökéletesen összeilletek. És tökéletesen király lesz amikor az új generáció eltöröl titeket a föld színéről.

Blogger Géza 2013.01.27. 18:40:16

Amióta megszűnt a dezsőmail, ez blog a a magyar internet legviccesebb gyöngyszeme. :)

Lilla50 2013.01.27. 18:44:29

@Scagnetti: @fal_adja_a_masikat:

Azt hiszem a zsigeri gyűlölet soha sehova nem vezetett.
és nem is párbeszédképes a művelője.

Lmp-ről

Schiffer szárnya erősen balos--akárcsak a fidesz retorikája.
A többiek meg nem balosak!
ez többször ki is mondatott.
de mind a két pártfél--bázisdemokrata, mert Róna Pétert tartja atyamesterének.Ő pedig megismerkedvén a kalózpártok metodikájával és abba beleszeretvén az ellenzéki együttműködést szét is verte, ahogy anno Torgyán is szétvert társadalmi folyamatosságot.

Nem függnek össze a dolgok-mert az lmp sem tudta, hogy mit is képvisel.

A dk-ra lehet köpködni---de van él-- és az egyetlen alternatívát adja az Orbán rezsimmel szemben.
www.dkp.hu
kongresszus 62 oldal olvasható

alternatíva--lesz is miatta köpködés--ha sikerül a köztudatba hozni.

Egyenlőre Selmeczi Gabriella félinformációk alapján való ismertetését ismerjük a médián keresztül.Hogy annak meg nincs köze a programhoz?? Nos az igaz, de elolvasni/beleolvasni még nem elegen olvasnak bele/el.

Gyurcsányra lehet köpködni, de ő ugyanazt mondja 4 éve--

ez 2008-as szöveg
mozgovilag.com/?p=3524

"– Sokan oktalan magabiztosságként fogják értelmezni, de mégis muszáj azt mondanom: az az egyetlen lehetőségünk, hogy nyugatossá próbáljuk formálni Magyarországot. Az én politikai credóm nagyon közel áll ahhoz a szellemiséghez, amit a kilencvenes évek második felének Fidesze képviselt, azaz a polgári Magyarország víziójához. Persze én máshonnan jövök, más kultúrából táplálkozom, más a politikai szocializációm mintázata. A polgári Magyarország eszményét föladta a Fidesz és vele a magyar jobboldal nagyobb része is. A baloldal eszmei értelemben hezitatív 1989 óta. Polgári demokraták, szociáldemokraták, népi szocialisták és még tucatnyi irányzat él együtt vagy inkább egymás mellett. Konfliktusos sokszínűsége nemegyszer csak üres pragmatizmusban volt feloldható. Más okok mellett ez is oka annak, hogy valódi politizálás helyett egyfajta ügyintéző jelleg válik meghatározóvá a mi oldalunkon.

– A kérdésem inkább arra vonatkozott, hogy ha az ország és a társadalom jelenlegi állapotát nézi, akkor ez a program érdemben reflektál a jelen problémáira.

– Szerintem igen. Mélyen hiszem, hogy történelmileg nekünk van igazunk. Bármely közösség – és ebbe beleértem a nemzetet is – teljesítménye tagjai erőfeszítésében gyökeredzik. Nincsen tőlünk független Magyarország. Az a demodernizációs hullám, ami egyébként eluralta a jobboldalt, akarva-akaratlanul megerősíti az alattvalói attitűdöt ebben a félpolgári Magyarországban. Vitányi Iván azt mondaná, hogy félpolgári-félfeudális Magyarországban. Azt a reményt, azt a megalapozatlan reményt táplálja, amelyet egyébként a mi 2002–2003-as kormányzásunk is erősített, hogy nagyobb erőfeszítés nélkül is jobban élhetsz. Most hogyha egy országban ez az attitűd eluralkodik, ez egyenes út a lecsúszáshoz. Ezért én azt gondolom, hogy az a közelítés, amit mi alkalmazunk, az helyes és igaz, de az is kétségtelen, hogy ez sok oknál fogva most súlyos politikai és társadalmi vereséget szenvedett.""

Yasashi Tanuki 2013.01.27. 18:51:02

"a demokráciát elpusztító és milliókat nyomorba döntő Orbánnak adjon még egy esélyt"

Schiffer mint az apokalipszis lovasa és OV az antikrisztus, komikus ez a baloldali katekézis.

Ha valaki akkor Gyurcsány inkább mint bárki más ásta a rendszerváltás után kialakult belterjes baloldali demokrácia sírját és küldte a mélybe a szocialisták esélyeit, de Kóka János érdemei is elévülhetetlenek. Nem kellene az ő dicsőségüket az összeomlás pillanatában jó időérzékkel a színhelyen lófráló LMP-nek tulajdonítani az érdemeiket. Ha a rovott multú pártocskák negatív népszerűségeit összeadjuk azt már az elemi iskolás is tudja, hogy abból bizony nem lesz pozitív szám. Az évtizedekig elhanyagolt népszerűséget nem lehet egy csapásra visszaszerezni, ahhoz elsősorban tartós és hiteles baloldali képviselet kellene a parlamentben. Azon túl, hogy vallásos buzgalommal szidják az OV-i antikrisztust, meg kellene találni a baloldali értékekhez illő célokat és kivitelezhető programot írni rá. Segítek: pl. megszorítások és feltétel nélküli IMF hitel helyett munkaalapú társadalmat. A baj ott kezdődött amikor az MSZP nevéből a MUNKÁST jelentő M-et kivették, ide kellene visszkanyarodni. Hajrá MSZMP és LMMP

Egyallampolgar 2013.01.27. 18:58:21

GrécyZsolt

Szerintem az LMP veszte pont az őszinteség. Képesek az egyének elveket ütköztetni és képviselni a párt léte árán is. Ez pedig sajnos igen ritka itthon.

"hogy nem lehet gyanúsan Fidesz-közelinek tűnő kopogtatócédulákhoz jutni a 2010-es önkormányzati választás előtti pillanatokban"
Az ilyen pletykás célozgatás nívótlan.

"a kutatások szerint az LMP-s szavazók több, mint kétharmada a DK-ra is szívesen szavazna"
Tényleg? Elqró, a süllyedő hajóról elmenekülő ismét hajóács Gyurcsányra? Forrás megjelölést ha lehet.

Takács János 2013.01.27. 18:58:38

Most akkor két "kis kakas" lesz egy szemétdombon??
Az lesz a menőbb aki "zöldebbeket" tud mondani?
Viszlát Kossuth tér!!!!!!!

czjanos 2013.01.27. 19:02:31

Én másként látom, mint a szerző. A "szakadár platformosok" (nálam ez most pozitív minősítést jelent) úgy gondolják, hogy csak a Bajnai Gordon vezette baloldal képes leváltani Orbánt, a Mesterházy-vezette nem. Én is így gondolom. Sőt, Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke is azt nyilatkozta tavaly, hogy szíve szerint Bajnai a jelöltje, de ha Mesterházy lenne a közös nevező, akkor őt is támogatná.

czjanos 2013.01.27. 19:07:57

@Lilla50: A liberális Fidesz igen, de az ó-konzervatív nem csak a nyugattól távolodott el, hanem önmagától. Mégis volt rá fizetőképes kereslet Sajnos.

karpackie 2013.01.27. 19:08:05

@lajos0: "
Tényleg nem, ahogy a tehénszar meg a lószar közé sem.

"Gyurcsány hazafi és demokrata, Orbán nem az."

:-))) "
Nadon jóóóóóóóóóó!

ursus artos 2013.01.27. 19:11:44

"Gyurcsány hazafi és demokrata, Orbán nem az."
Jájjjjjj!
:)))))

Scagnetti 2013.01.27. 19:15:47

@Lilla50: A DK programja, kb. az, ami az SZDSZ-é volt. Nem okozott semmi meglepetést, mikor hallottam, miről szól, mert ezt vártam tőlük. Ezért is lesz ugyanúgy rétegpárt, mint az SZDSZ volt (Gyurcsány nélkül is az lenne), csak erre egyetemisták és értelmiségiek helyett nyugdíjasok szavaznak, akik közül soknak fogalma sincs, mi is a DK programja, csak mennek Gyurcsány után, mert benne látják a messiást. Hogy valójában a politikai pályafutása kudarcokkal teli, az nem érdekli őket. Megverte Orbánt, csak ez számít.

Mellesleg hazudik megint, mert pl. nem csak a 2002-2003 közötti időszak, de a teljes első Gyurcsány kormány is a hamis ígéretek illúziójára épült. Nem emlékszik ez a nagy úriember, hogy 2006-ban még az adócsökkentés kormányát ígérte?

Vannak néhányan, köztük én is, akik úgy gondolják, a jelenlegi politikai elit eljátszotta a lehetőségét. Az MSZP 12 a Fidesz 7 évet kormányozta már az országot. Ez elég volt ahhoz, hogy lássuk, alkalmatlanok. Nem is lennének már sehol, ha nem sikerült volna egymás ellen fordítaniuk a szavazótáborokat. Ennek köszönhető, hogy 1-1 millió ember ma is képes lenne rájuk szavazni, pusztán azért, mert ők nem a másik. Most már nem érdekes, mit mondanak, mert annyiszor és akkorákat hazudtak, hogy kiírták magukat a választható pártok sorából. Ezt persze ki nem mondanák, és ők támadják leghevesebben azt, aki ki meri mondani, de ettől még igaz. Nyilvánvaló, hogy amint egy új párt megjelenik, villámgyorsan megpróbálják kinyírni, nehogy belerondítson a kis játékukba. Az LMP is áldozatul esett ennek, persze lehet mondani, hogy miért nem voltak óvatosabbak. Itt éltek ők is, láthatták volna, mi vár rájuk.

Az viszont a legnagyobb vicc, hogy ezek a leszerepelt senkiháziak az LMP-t fikázzák, mint az összefogás akadályozóját és a Fidesz hatalmon tartóját, miközben ha veszítenek, az azért lesz, mert három év pocsék kormányzás után még mindig veri őket a Fidesz. Erről kellene beszélni. Hogy vajon miért nem volt képes még a vezetést sem átvenni ez a "demokrata, hazafi, országépítő" csodacsapat. Ez biztos nem az LMP hibája volt. És Orbán is mindent megtett azért, hogy leküzdje a pártját a béka segge alá, tehát rajta se múlt.

kapiksz 2013.01.27. 19:20:22

Végre egy olyan poszt ahol értelmes, olvasható mondanivalók kommenteződnek. A baj az hogy az ellenzék atomjaira hullott mert a fő motiváció - mint mindig - a hatalomba jutás és valójában nem a FIDESZ politika ellenesség. Ha nem csinál semmit az Orbán-csapat akkor is nyernek 2014-ben.

nnnnnnnn 2013.01.27. 19:21:09

szopni fogtok a nagy ellenzéki összeborulással 2014-ben, shapeshiffter meg ha szerencséje van anélkül bekerül újabb 4 évre melegedni a parlamentbe a haverjaival, hogy összekente volna magát maszopszarral.

carlo68 2013.01.27. 19:28:18

Végre kivált az szdsz az Lmp-ből.Ennek meg kellett történni,jobb nekünk is meg az Lmp-nek is.Valahol másutt folytassák a sunyi nyomulást!

piciacko 2013.01.27. 19:30:48

@kvasztics47:azért nagyszerű, hogy blogot vezet gréczy zsolt, mert itt mindég megtalálhatók azok az állandó baromarcúak akik a gyurcsány éltetésében élik ki a gátlásaikat.az látszik, hogy a létszám nem nő,sőt,napról napra csökken meg a lemez se változik, csak recsegősebb.

pánpéter 2013.01.27. 19:51:05

"Nem lehet egyenlőségjelet tenni Gyurcsány és Orbán kormányzása közé - Gyurcsány hazafi és demokrata, Orbán nem az." - itt hangosan felröhögtem. nagy mókamester ez a gréczyzsolt.

Lilla50 2013.01.27. 19:51:56

@Scagnetti:

miattad is áll ez a helyzet!
Te írástudó vagy és mégsem olvasod el a dokumentumokat.

Sőt azt sem, hogy nem vagy hajlandó mégcsak átgondolni sem, hogy mennyire saját az utálkozásod és mennyire irányított.Gyurcsány szövege 2008-as--a leváltása pillanatában mondta meg most tegnap a kongresszuson is

Ez alternatíva az orbánrezsimével szemben.

te pedig hülyeségeken rágódasz.
Itt rezsim-alternatívát kell keresni---vagy nem.

az ország arra vevő, amit a jobbik höbörgése rávilágít.

Ezt felemelné a civilizáció, ha az írástudók is azt akarnák---de ők meg hallgatnak.

Először ezt, aztán adott lesz, hogy ki képviseli.

Ha az írástudók asszisztálása Orbán által képviselt rezsimet tetszikeli---akkor az lesz, ha
pedig az sok negatív vonása borzol kedélyeket, akkor tán árnyalva lesz.

ehhez nem sok köze lesz a ma szereplőinek.
Amikor az oroszok bevonulása várható volt, akkor a nyilasok bizony szentkép szerű képeket osztogattak, ahol az orosz katonákat farokkal és szarvakkal ábrázolták--és ezzel erős félelmet gerjesztettek---és ez a félelem bizony több "visszaütöttem "szituációt gerjesztett.

Most épp ilyen retorikai kampány alanyai vagyunk.

Nekem soha senki nem adott még nyílt válasz arra a kérdésemre a dk-n kívül, hogy a nagy ellátó rendszereket a közös költségvetésből hogyan finanszírozzák és miféle mértékig.
(oktatás egészségügy, nyugdíj, szociális háló , közösségi közlekedés)
Helyette riognak--a másik a lakosságra borigatná??!
közben meg kilométeres várólisták vannak--meg alulfinanszírozott minden.

No mindegy--ennek a fala is áttörik egyszer

Lilla50 2013.01.27. 19:58:13

@piciacko:

tudod a dk-ban ott vannak a sokat megértek, meg a tapasztalatokkal rendelkezők meg azok, akik a leírt dokumentumoknak , meg képesek elemzésekre is,

a jobbikban pedig a zsigeri gyűlöletet képviselők--szolidaritást alig ismerők néha annak elvetői ---és ez az írástudók felelőssége lenne, ha ők maguk nem a gerjesztői lennének.

Nekem csalódást okozott az értelmiség viselkedése.
Felült a populizmus vagy a félelem kábításának.

TanyasiEdömér 2013.01.27. 20:06:06

Gyurcsány nem fogja föl, hogy lapátra került. 1%-os támogatottsággal mit akar?

A két LMP 6% helyett így kaphat 2-2%-ot.

Vajon fölfogják ezek, hogy önállóan mindegyikük a süllyesztőbe kerül 2014-ben?

otgorbebogre 2013.01.27. 20:06:06

@zorro172: Ne haragudj pont arra a sorsra jutottak mint a tobbi kis part, bele a lecsoba. Labjegyzet se lesznek a tortenelem konyvek margojan.
nehez nehez persze megerteni hogy a politika nem azert alakul ugy ahogy mert a szereplok igy akarjak (beleertve a valasztokat) hanem mert van egy valasztasi rendszer es tarsai.
szoval nem , nem lehet mas a politika es ezt az LMP szepen bebizonyitja.
nagy part program nelkul nem lehet soha
kis partkent ha nincs programja nincs miert igyekeznie hogy koalicioba keruljon es megvalositson valamit(megjegyszem mind az SZDSZ, FKGP,KDNP nek volt ilyen ugye es iyen szempontbol meg sikeresek is voltak mert ideig oraig ervenyesithettek az akaratukat)
Tok Ego.

Scagnetti 2013.01.27. 20:09:54

@Lilla50: Úgy szeretem, mikor el akarjátok nekem magyarázni, hogy miért gondolom azt, amit gondolok. Ne aggódj, nekem nem kellett hozzá fideszes propaganda, hogy lássam, Gyurcsány rossz miniszterelnök volt, ahogy most sem kellenek hozzá a szocik, hogy lássam, Orbán is az. Elég sokat tettek ők azért, hogy láthassa mindenki.

Gyurcsánynak meg volt a lehetősége. Négy és fél évig volt egyhuzamban kormányfő, senki más nem volt még ennyi ideig, mégsem sikerült az általa felvázolt nagy célokból elérnie semmit. De persze mindig volt bűnbak. Hibás volt a Fidesz, az MSZP, a válság. Ennek a géniusznak valami mindig közbejön.

Neked lehet alternatíva egy ilyen figura és pártja, nekem nem.

h.kovacs 2013.01.27. 20:16:32

@Szevasztok: "Mivel a Fidesz csinált egy olyan választási struktúrát, ahol szinte kizárólag az egyéni körzetek eredménye a döntő, így egy kis előny is simán jelenthet elsöprő mandátumfölényt. Szóval jövőre akármi is lehet... "
ember, a fidesz számolja a szavazatokat + ellenőrizhetetlen határontúliak, ja bármi lehet, akár fidesz 3/4 is

márta)) 2013.01.27. 20:26:21

az LMP - mivel az orbáni rágalomária vitte be a parlamentbe - valóban elhitte, hogy az emberek utálják a nyolc évet."

Na. Igen! Rágalom és ária is volt bőven , anno, a választások előtt.
Persze ez is hozzájárult, hogy az LMP. bekerült a parlamentbe.
Csak van/volt egy hatalmas probléma. A nagybetűs nép egy hatalmas csoportja, a napi politikai események értelmezéséhez sem nőtt fel (legalább is akkor mérhető volt a nagyfokú tájékozatlanság).
Elég volt csak annyi, hogy lopott a másik.
Várták a Kánaánt. Pedig aki csak egy kicsit (is) tájékozott volt, az tudhatta, hogy az nem lesz.
Persze, hogy lehetett volna más a politika. Csak annak" nem az LMP. lesz a megvalósítója.
úgy gondolom.
:)

NagyZol 2013.01.27. 20:27:25

Tisztelt Gréczy Úr!

Ön szerint kinek és minek köszönhető Orbán és a Fidesz 2/3-a? És mindaz, amit megtettek és megtehettek?

lajos0 2013.01.27. 20:28:46

@Lilla50: "de mind a két pártfél--bázisdemokrata, mert Róna Pétert tartja atyamesterének."

A diákok haha szervezete szintén bázisdemokratikus, gondolom ők meg Róna tanítványai. A bázisdemokratikus csak annyit jelent, hogy hivatalosan nem tekintélyelvűen, sőt diktatórikusan működik egy párt.

"Ő pedig megismerkedvén a kalózpártok metodikájával és abba beleszeretvén az ellenzéki együttműködést szét is verte, ahogy anno Torgyán is szétvert társadalmi folyamatosságot."

Mert Gordonék nem tudták őket felszámolni első húzásra, és nem kértek a csendőrpertuból ? Erről nem Róna tehet, de ettől függetlenül szerintem igazuk van. Ráadásul egy szakértői kormány esetében méltóbb vezetőnek érezném Rónát, mint Gordont.

"Nem függnek össze a dolgok-mert az lmp sem tudta, hogy mit is képvisel."

Én senkiről sem tudom, hogy mit képvisel valójában. Ennyi baj legyen.

"A dk-ra lehet köpködni---de van él-- és az egyetlen alternatívát adja az Orbán rezsimmel szemben."

Az egyetlen ? A maga 1 %-ával ? Hát akkor Orbánék maradnak örökre.

"Egyenlőre Selmeczi Gabriella félinformációk alapján való ismertetését ismerjük a médián keresztül.Hogy annak meg nincs köze a programhoz?? Nos az igaz, de elolvasni/beleolvasni még nem elegen olvasnak bele/el."

Egyelőre én onnan sem ismerem. De kit érdekelnek itt a programok, ugyanaz a lózunggyűjtemény az összes.

"– Sokan oktalan magabiztosságként fogják értelmezni, de mégis muszáj azt mondanom: az az egyetlen lehetőségünk, hogy nyugatossá próbáljuk formálni Magyarországot."

És mi az, hogy nyugatos ? Én inkább északisra formálnám, ha már az iránytű kell ehhez, mert Európában az igazi szakadék nem kelet meg nyugat közt van, hanem észak meg dél között.

"más a politikai szocializációm mintázata."

Ez magyarra fordítva valami olyasmi, hogy nem Simicskától tanult lopni.

"Polgári demokraták, szociáldemokraták, népi szocialisták és még tucatnyi irányzat él együtt vagy inkább egymás mellett."

Ezeket ki tudta valaha is megkülönböztette. Melyik irányzat az amelyik tolvaj privatizátorokat és olajszőkítőket nem fogad be ? Ha van ilyen.

"Azt a reményt, azt a megalapozatlan reményt táplálja, amelyet egyébként a mi 2002–2003-as kormányzásunk is erősített, hogy nagyobb erőfeszítés nélkül is jobban élhetsz."

Bizony ehhez fel kellett többnyire csapni politikusnak, mazsolázgatni a privatizációs kótyavetye során a haverok által felkínált nemzeti vagyonból, olajat szőkíteni stb. A többségtől meg az is nagyobb erőfeszítést igényel, hogy a számláit kifizesse.

Scagnetti 2013.01.27. 20:33:08

@lajos0: ""más a politikai szocializációm mintázata."

Ez magyarra fordítva valami olyasmi, hogy nem Simicskától tanult lopni."

:)

márta)) 2013.01.27. 20:36:22

Ha tudja valaki, hogy az LMP. milyen politikai irányvonalat- milyen eszméket.
Írja már meg (itt) legyen olyan kedves. Mert "én nem tudom" :)"
Köszönöm.

márta)) 2013.01.27. 20:39:19

Bocsánat!
"milyen politikai irányvonalat- milyen eszméket képvisel".
Így akartam írni.
:)

lajos0 2013.01.27. 20:39:26

@czjanos: "A "szakadár platformosok" (nálam ez most pozitív minősítést jelent) úgy gondolják, hogy csak a Bajnai Gordon vezette baloldal képes leváltani Orbánt, a Mesterházy-vezette nem."

No hát akkor itt van nekik a nagyszerű lehetőség, hogy belépjenek Gordonék szervezetébe. Mesterházy szerintem az erősebb kutya tevékenykedik elvet vallja, de ezt majd lebokszolják egymás közt demokratikusan.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.01.27. 20:41:35

Az LMP a protest szavazókat gyűjtötte össze, igazi zöldpárt jelleget csak a 2010-es programja adott, azóta nem igazán lehetett érezni rajtuk. Az enyhén jobboldalitól a kommunista közgazdászig mindenki van a pártban, lyen formában nem kár értük.

márta)) 2013.01.27. 20:43:07

Schiffer azzal érvel, hogy 2009-ben Bajnai Gordon (és persze, Gyurcsány Ferenc) ellenében alakult a párt"

Csak azért? Látszik.
:(

MiKeyRuLeS 2013.01.27. 20:43:31

Sajnos, teljesen igaz, fogalmunk sincs, mit is képvisel (képviselt?) az LMP. Talán az egyik markáns gondolatuk, a génmódosított szaporítóanyag tiltása. Ami pont a legnagyobb probléma az országban...

Ha tényleg igaz, akkor megdöbbentő, hogy a DK tagsága többszöröse az LMP-nek! Mit akar akkor vajon ez a párt?

A recept egyre inkább előtűnik, talán egy második KDNP-t terveznek, a Fidesznek kell a középre szavazó értelmiség, és ehhez jó partner lehet az LMP, amit az oldalvizükön bevihetnek a parlamentbe. Pontosabban, eddig volt ez lehetséges, mert innentől kezdve egyértelmű, hogy az LMP nem akar kormányváltást, a középre tartozó értelmiség szavazata pedig hipp-hopp, elillant. A Fideszesek pedig nem fognak egy általuk "liberáilsnak" tartott pártra szavazni. A kormánypárt számára a helyzet megoldódott, nincs szükségük az LMP-re.

Egy ciklusos párt marad.

Mondjuk, szerintem teljesen felesleges a sok kis párt. Az SZDSZ példáján is láttuk, hogy egy tizenegynéhány fős frakciócska döntött országos ügyekben, ami egyszerűen nonszensz.

Mind a két nagy pártnak elő kellene jönnie a farbával, a Fidesznél már megvannak a súlypontok: államosítás, központi vezérlés, oktatás leépítése (diplomásokra nincs szükség), saját nagyvállalkozói réteg kialakítása állami pénzből vagy külföldi cégek kiszorításával, földek koncentrációja, sokféle és magas adó, stb.

Ehhez kellene egy másik nagy pártnak kialakulnia hiteles arcokkal, és a fentiekkel ellentétes programmal.

Az én szavazatomat megnyernék.

leponex 2013.01.27. 20:44:09

@Lilla50:
" Amikor az oroszok bevonulása várható volt, akkor a nyilasok bizony szentkép szerű képeket osztogattak, ahol az orosz katonákat farokkal és szarvakkal ábrázolták--és ezzel erős félelmet gerjesztettek---és ez a félelem bizony több "visszaütöttem "szituációt gerjesztett."

Akkor egy kis emlékezést, jó??

"Ma 90 éve született Polcz Alaine. Már 5 éve halott. Előbb gyermekpszichológusként, később tanatológusként, a halál kutatójaként vált nemzetközi hírűvé. Írófeleségként is emlékeznek rá, pedig író volt maga is, nem is akármilyen. Az Asszony a fronton című önéletrajzi regénye nemcsak az elbeszélt történet, hanem szenvtelen stílusa miatt is megrázó. Ő volt az első, aki meg merte írni annak a 2-300 ezer magyar nőnek a sorsát, köztük a saját magáét, akiket a világháborúban a szovjet katonák megerőszakoltak. Őt például több tucatszor. 22 éves volt, majdnem belehalt. Regényében leírja azt is, hogyan próbálta elmesélni utóbb a szüleinek, mi történt vele, és miért hallgatott aztán mégis:

„Persze, anyám sírt, és boldog volt, és ölelt. És én néztem és örültem neki. Örültem annak, hogy élnek, de olyan nagyon nem.
Olyan nagyon semminek se örültem, és olyan nagyon semmiben sem hittem. A betegséget, ami miatt aztán sohase szülhettem, már magamban hurcoltam, és nem tudtam, hogy van-e szifiliszem vagy nincs? Gyanakodtam, hogy erősen fertőzhetek, és nem kívántam senkit megfertőzni.
Ültünk az asztalnál, a kis kolbászt, amit eddig rejtegettem, nem is vettem elő. Itt nevetségesnek tűnt. Nyelv volt paradicsomszósszal. Ámultan néztem és csendesen ettem. – Mondták, hogy az oroszok erőszakoskodtak a nőkkel. – Nálatok is? – kérdezte anyám. – Igen – mondtam –, nálunk is. – De téged nem vittek el? – kérdezte anyám. – De igen, mindenkit – mondtam, és ettem tovább. Anyám kicsit rám nézett, és azt mondta csodálkozva: de miért hagytad magad?
– Mert ütöttek – mondtam, és ettem tovább. Az egész kérdést nem éreztem sem fontosnak, sem érdekesnek.
Erre valaki könnyedén és tréfásan kérdezte: sokan? – Nem tudtam megszámolni – mondtam, és ettem tovább. – És képzeld el, tetű is volt a pincében – mondta anyám. – Nálunk is – mondtam én. – Te csak nem lettél tetves? – kérdezte anyám. – De igen – feleltem én. – Hajtetűtök volt? – kérdezte anyám. – Mindenféle – mondtam én, és ettem tovább.
Aztán más dolgokról beszélgettünk. Anyám vacsora után félrehívott, és azt mondta: kislányom, ilyen csúnya vicceket ne csinálj, még elhiszik! Ránéztem: anyukám, ez igaz! – Anyám sírni kezdett és megölelt. Akkor azt mondtam: anyukám, mondtam, hogy mindenkit elvittek, hogy minden nőt megerőszakoltak! Azt mondtátok, itt is elvitték a nőket.
Igen, de csak azokat, akik kurvák. És te nem vagy olyan – mondta anyám. Aztán rám borult és könyörgött: kislányom, mondd, hogy nem igaz! – Jó – mondtam –, nem igaz, csak úgy vittek el, betegeket ápolni.”

pocaklakó minimanó 2013.01.27. 20:47:33

"Akár tetszik, akár nem, Bajnaira, Gyurcsányra, Mesterházyra (ábécé-sorrendben írtam) egyszerre van szükség."

Höhö! :)

lajos0 2013.01.27. 20:51:18

@márta)): "Elég volt csak annyi, hogy lopott a másik.
Várták a Kánaánt. Pedig aki csak egy kicsit (is) tájékozott volt, az tudhatta, hogy az nem lesz."

Ennek tükrében csak az a fura, hogy a Fidesz mindennek ellenére még nem lett jelentéktelen 1%-os pártocska. A DK viszont az. Akkor vagy eljött a kánaán, vagy nem ezt akarták, hanem inkább a Horn Gábori rövid, velős helyzetértékelés a helyes.

leponex 2013.01.27. 20:58:40

@Lilla50:

De hogy Kedves Bárdunkat se hagyjam ki:

Emígyen mondá kedves Lilla50:

'Ha az írástudók asszisztálása Orbán által képviselt rezsimet tetszikeli---akkor az lesz, ha
pedig az sok negatív vonása borzol kedélyeket, akkor tán árnyalva lesz.
...
Most épp ilyen retorikai kampány alanyai vagyunk.'

Valóban. Rétori kampány részesei vagyunk folyamatosan, bár Ferenc testvérünk emlékezetes csúcsteljesítményét nincs aki megközelítse :)

Ez a 'rezsimezés', meg az ő permanens döntögetése épp az értelmes mondanivaló, reális program hiányáról tanúskodik.
Nem véletlen, hogy Bajnai bácsi is a 'rezsimdöntést' teszi első helyre, oszt ha már főnök lehetne, majd megbeszélik, mit is kellene tenni a lózungok helyébe.
Azért keresni kéne még néhány csárdát, annyi már az önjelölt leendő dudás... :))

czjanos 2013.01.27. 20:59:45

@lajos0: Van nagyjából egymillió szavazó, akiket valakiknek a baloldalon meg kell mozdítani. A kérdés az, hogy kinek a szavára mozdulnak meg és mennyien. Csak ezzel a + egymillió szavazóval együtt lehet leváltani Orbánt. Méghozzá közös listán állított jelöltekkel. Ha nincs közös lista, lesz Orbán újabb négy évig. Ezt a tétet minden józan politikus ismeri. A bokszmeccs (ahogy írtad) most arról szól, hogy kinek hány helye legyen.

lajos0 2013.01.27. 21:08:34

@MiKeyRuLeS: "Sajnos, teljesen igaz, fogalmunk sincs, mit is képvisel (képviselt?) az LMP. Talán az egyik markáns gondolatuk, a génmódosított szaporítóanyag tiltása. Ami pont a legnagyobb probléma az országban..."

Nem MSZP, nem Fidesz és nem Jobbik. Ennyi elég. És a fentiekről sem tudom, hogy mit képviselnek azon kívül, hogy kedves választók tessenek minket tovább eteni, mert nem akarunk karosszérialakatosok lenni.

"Ha tényleg igaz, akkor megdöbbentő, hogy a DK tagsága többszöröse az LMP-nek! Mit akar akkor vajon ez a párt? "

Szerintem a DK a tagságát szívesen odaadná az LMP támogatottságáért, fordítva viszont nem ez a helyzet.

"A recept egyre inkább előtűnik, talán egy második KDNP-t terveznek, a Fidesznek kell a középre szavazó értelmiség, és ehhez jó partner lehet az LMP, amit az oldalvizükön bevihetnek a parlamentbe."

És ezeknek gazsuláltak előszőr Gordonék ? Akkor ők is a Fidesz szekerét tolják valójában ? És ezek szerint az LMP középen van ?

"Pontosabban, eddig volt ez lehetséges, mert innentől kezdve egyértelmű, hogy az LMP nem akar kormányváltást, a középre tartozó értelmiség szavazata pedig hipp-hopp, elillant."

Nocsak. Választások voltak én meg lemaradtam róla ? Egyébként Gordon egyik legfőbb szövetségese mondta Szanyi kapitánynak és Vadai Ágicának, hogy rájuk nem érdemes lecserélni a Fideszt. Ez tovább árnyalja a képet.

"A Fideszesek pedig nem fognak egy általuk "liberáilsnak" tartott pártra szavazni."

Pár éve még is ők is azok voltak. Legalább is névleg.

"Mondjuk, szerintem teljesen felesleges a sok kis párt. Az SZDSZ példáján is láttuk, hogy egy tizenegynéhány fős frakciócska döntött országos ügyekben, ami egyszerűen nonszensz."

Szerintem a nagyok nélkül még jobban ellennénk, de én bőven emlékszem még a 7 %-os MSZP-re, meg a 6 %-os Fideszre is.

"Mind a két nagy pártnak elő kellene jönnie a farbával, a Fidesznél már megvannak a súlypontok: államosítás, központi vezérlés, oktatás leépítése (diplomásokra nincs szükség), saját nagyvállalkozói réteg kialakítása állami pénzből vagy külföldi cégek kiszorításával, földek koncentrációja, sokféle és magas adó, stb."

Akkor képzeljük el miféle farbával állhatott elő az MSZP, ha még most is csak másodikok.

leponex 2013.01.27. 21:25:45

@MiKeyRuLeS:
"Fidesznél már megvannak a súlypontok: államosítás, központi vezérlés, oktatás leépítése (diplomásokra nincs szükség)"

Ugye a 'diplomásokra nincs szükség' konkrétan azt jelentette volna, hogy bárki beiratkozhatott volna egyetemre, a felsőoktatást az állam az adókból megfinanszírozta volna előre, ( diákhitel2), majd a diplomás munkavállaló az átlagnál magasabb fizetéséből törleszteni kezdett volna.
Tehát ez a leépítés.

Nézzük, más hogyan képzelte volna (2006-ban):

" Mindeközben természetesen megjelennek olyan, az egyéni hozzájárulást jelentő fizetési kötelezettségek is, mint a felsőoktatásban a diplomakölcsön, ami ugye ausztrál módszerként vonult be a sajtóba. A képzésről, a képzés költségeiről a hallgató számlát kap és a képzés költségeit elkezdi visszatéríteni akkor, hogyha jövedelme a minimál, a havi minimálbér negyvenszeresét elkezdi meghaladni évente, tehát ezt mondhatnánk ügyesebben is én szerintem, ez tehát nagyjából azt jelenti, hogy közel három és félszerese a jövedelme, igen és összesen a bérek 3 százalékával elkezd fizetni visszafelé. Hozzáteszem, én ennél többet szeretnék, én azt szeretném, hogyha az egyetemek saját hatáskörükben korlátokkal, de bevezethetnék a tandíjat. "

Rwindx 2013.01.27. 21:33:55

Az hogy az LMP-ből lekoccol egy meglehetősen hangos, agresszív (és a blogjaik alapján szvsz idióta) rész, számomra szimpatikusabbá teszi azt. Schiffert eddig is hellyel közzel bírtam, ha nem is értettem egyet vele mindenben.
'14-ben így majd újra elgondolkodok rajtuk.

A DK-s ömlengés pedig hozta a szokásos (sas)kabaré szintet.

piciacko 2013.01.27. 21:34:52

@MiKeyRuLeS: irodMind a két nagy pártnak elő kellene jönnie a farbával, "

nincs két nagy párt.
a fidesz van és egy nagy bizonytalan halmaz.

meg egy rakat ugrabugráló majom,fodor gabriellától kungczén át a gyurcsányiig.
akik összességében nem tsznek ki egy harmadot.
ennyi.

lajos0 2013.01.27. 21:36:20

@czjanos: "Van nagyjából egymillió szavazó, akiket valakiknek a baloldalon meg kell mozdítani."

Van ott 3 millió is, csak valamiért nem mozdultak meg eddig a felhozatalból senkinek sem. Ha összeállnának vajon mitől lennének vonzóbbak. Én 2010-ben az LMP-re szavaztam (listán), a diktatórikus rendszerből kifolyólag egyéniben nem tudtam ezt megtenni. De előtte meg is írtam nekik, hogy ha bármiféle MSZP-s, SZDSZ-es potentátot meglátok a környékükön, akkor nagyon csalódott leszek, és úgy fogom érezni, hogy átvertek.

"A kérdés az, hogy kinek a szavára mozdulnak meg és mennyien. Csak ezzel a + egymillió szavazóval együtt lehet leváltani Orbánt."

Ez célnak kissé karcsú. Ha ez a legfőbb cél, akkor a Jobbiknak is a szövetségben lenne a helye. Rájuk most mégsem mérges senki, hogy nem támogatják az E2014-et.

Láttuk a szlovák példát, ahol Ficót egy ilyen nagy összefogás megbuktatta, majd fölényesen tért vissza pár év után. Ahogy Bajnai partnere Juhász Péter mondta, az előző garnitúrára nem érdemes Orbánt lecserélni, csak egy minőségi cserének lenne értelme.

"Ha nincs közös lista, lesz Orbán újabb négy évig. Ezt a tétet minden józan politikus ismeri."

De azt is, hogy ha lesz közös lista, az sem garancia a leváltásra, viszont vannak a szövetségbe igyekvők közt erősen fertőző karakterek, akikkel közösen mutatkozni 8 év múlva is ciki lesz. Ha az LMP demokratikusan úgy döntött, hogy nem akar ebben részt venni szíve-joga. Ráadásul úgysincs tagsága, nem is nyert időközit, nincsenek vidéki szervezetei, most el is fognak tűnni, stb. Vajon mije lehet akkor, amiből olyan nagy hiány van a magát demokratikusnak nevező oldalon ?

"A bokszmeccs (ahogy írtad) most arról szól, hogy kinek hány helye legyen."

Pontosan. Kinek a fullajtárjai közül hánynak kell visszamenni autót fényezni, és hányan kapják továbbra is közpénzből a rántott húst. Pedig a nagy cél érdekében, és a deklarált elvek és értékek alapján óriási udvariaskodásnak kellene kezdődni: "csak utánatok kedves barátaim, hiszen mindannyian demokraták vagyunk, és a fő cél az Orbán-rezsim megdöntése, nem az a lényeg, hogy utána melyikünk ül a bödön közelében."

De valahogy annyira egyiküknek sem fontos ez a legnagyobb cél, hogy önként hátralépjenek.Lehet, hogy ezt látja a több millió választó is, akik a remek és bőséges felhozatal ellenére sem mozdulnak.

Mellesleg Juhász Péterék jobban megfeleltek volna a saját deklarált elveiknek, ha Bajnai helyett Szili Katalint kérik fel az összefogás vezetésére, ő pár éve még a legnépszerűbb baloldali politikus volt, most valahogy mégsem kíváncsi rá senki a nagy összefogódzkodás idején.

márta)) 2013.01.27. 21:36:25

@lajos0:

1%-os pártocska."
Már bocsánat! De hol írtam, hogy hány százalékos lett , avagy nem lett? Nem írtam.
Igen! Az LMP. így "vette el" a bo-i szavazókat, megtévesztve azokat, (már akit lehetett)S közben semmiféle, új politikai alternativát nem tudnak felmutatni még most sem. s ez a lényeg.

A gond csak az, hogy a DK. egészen más "eset". Gondolom, nem kell különösebben részletezni, hogyan, miért alakult meg a DK.?
Valami, olyasmi rémlik, hogy a Gyurcsányt "elüzték" a pártból. s valahogy így alakult a DK. Ugye?

leponex 2013.01.27. 21:42:17

@MiKeyRuLeS:
No de menjünk tovább:

'Fidesznél már megvannak a súlypontok: államosítás'

Vajon a világ mely részén adták el a KÖZszolgáltatásokat más országok részben ÁLLAMI tulajdonban lévő magáncégeknek, bagóért?

Hol adták el a villamos-energia szektort államilag garantált 8% profit biztosításával??

'központi vezérlés'

Ennek így semmi értelme, amit vezérelni szükséges, azt nyilván központilag kell.
De még szabályozni is.

' saját nagyvállalkozói réteg kialakítása állami pénzből vagy külföldi cégek kiszorításával'

Valóban, ez régi heppje az Orbánnak, hogy amit hazai cégek is meg tudnak csinálni, azt miért kellene bagóért odaadni külföldi cégeknek??
Miért jó az nekünk, ha az ivóvizkincsünket átadjuk megint csak külföldi magáncégnek?
('A vizet pénzünkön ittuk, fánkat is pénzen vevénk ...' - siránkozott jeremiás úr is, néhány ezer évvel ezelőtt :) )

Államosítani kizárólag azt szándékoznak, amit ostoba módon eddig elkótyavetyéltek. Régebben ők is, de leginkább libbanték.

'földek koncentrációja'

No ez mondjuk épp a szocik a libbantak meg Bajnai úrék programja volt/van/lesz. Annyi különbséggel, hogy megint csak akadálytalanul külföldi tulajdonossal elképzelve.

Mondván, nem mindegy, ki termeli meg az élelmiszert?
Ha ezt valakinek még magyarázni kell ...

" Ehhez kellene egy másik nagy pártnak kialakulnia hiteles arcokkal, és a fentiekkel ellentétes programmal.'

Hát hajrá, szabad a pálya.
:)

SilenceOfTheMasses 2013.01.27. 21:43:16

Bajnaiek evvel bebetonoztak a max. 4.5%-ot! Lehet munkat keresni arulo skacok!!!

leponex 2013.01.27. 21:44:04

@lajos0:
"Pedig a nagy cél érdekében, és a deklarált elvek és értékek alapján óriási udvariaskodásnak kellene kezdődni"
:)))

Scagnetti 2013.01.27. 21:48:09

@márta)): "Valami, olyasmi rémlik, hogy a Gyurcsányt "elüzték" a pártból. s valahogy így alakult a DK. Ugye?"

Nem igazán. Sokkal inkább az, hogy Feri megpróbálta a maga képére formálni a pártot, csakhogy ez nem jött be. Ezért aztán durcásan távozott, abban a hitben, hogy majd egy csomó szoci szavazó jön vele, az MSZP meg hoppon marad. Ez sem jött be.

Elűzni nem merték volna az után, hogy évekig építtették a mítoszát a cselédsajtóval. De hogy nem tartották vissza, mikor önként le akart lépni, az is biztos.

HanSolo90 2013.01.27. 21:54:42

A DK-nak és Gréczynek nem erőssége a forrás, vagy a bizonyíték megjelölése. Már Debreczeni 2006-ról szóló könyve is egy vicc. Az ELTE BTK Történelemszakán több történész is olvasta és silány, forrásadat nélküli munkának nevezte. Kiemelték, hogy a szerző nem túl jártas a történelmi tényfeltárásban.

Az is vicces, hogy az értelmiséget nem tudják megvezetni, mert hiába rossz a Fidesz, valahogy nem állnak be a DK mögé. Hány MTA doktor a tagjuk? Hány egyetemi tanár DK szavazó? Nem megy ez Gréczy úr, nagy a nyögés már. Gyurcsány ordibáló beszéde is erről tanúskodik. Ha a DK-t nem veszik be az összefogásba, még csak politikai tényező sem lesz. A DK nélkül is simán nyerhet egy ellenzéki összefogás, mert Gyurcsány neve inkább lehúzó, mint építő. Ha meg a DK benne lesz bármiféle összefogásban, akkor még az elbizonytalanodó Fidesz és Jobbik szavazók is elmennek majd szavazni és inkább szavaznak vissza a Fideszre!!!

Az LMP-t meg békén lehet hagyni. Az MSZP-t is ütötték vágták, most meg ott sírnak a küszöbön náluk....

HanSolo90 2013.01.27. 22:00:02

@Andráska8: Árulja már el nekem, hogyan lett multimilliomos Gyurcsány röpke 10 év alatt? Mikor egy egyszerű pápai lakásból indult főiskolai diplomával.... Úgy tudom egy tanár (mert az az igazi végzettsége) nem keres ilyen jól.... :)

Lilla50 2013.01.27. 22:07:47

@Scagnetti:

nem ő az alternatíva, hanem a pártja programja
Orbán rezsimváltó programjával---amelyet sehol nem olvashatsz---szemben
Itt alternatívák között kell választani

egyébként Gyurcsány sajna soha nem volt visszamenőlegesen törvénykező pofátlan akaratátvivő
(ez hibája is volt egyben) ahogy ma látjuk és hibáztatjuk miatta :)

HanSolo90 2013.01.27. 22:16:29

@Lilla50: Ha Önnek alternatíva, hogy a becsületesen dolgozó emberek fizessenek még több adót, és ingatlanadót csak azért, hogy az ingyenélőknek több segély jusson, akkor no comment.

Az értékalapú ingatlanadó a legnagyobb lehúzás lenne. Arra is van gondolom válasza a DK-nak, hogy mit csinál majd az a tanár, aki havi 100ezret keres, de örökölt szüleitől egy 120 nm-es házat Pest megyében. Miből fizeti majd az a tanár az ingatlanadót??? Mert egy ilyen ház durván 20-30 milliót is ér telekkel...
Miért nem inkább luxusadót (villára, nyaralóra, 5 millió feletti gépjárműre) vezetnek be?
Ja, mert azzal a saját köreiket húznák le. Oh, bocsánat :)

Lilla50 2013.01.27. 22:16:51

@lajos0:

megrázott amit válaszoltál.
Tényleg lózung gyűjtemény?

az állam szétválasztva az egyháztól
vagy

az egyházra bízva az emberek ügyeit
abortusz
homoszexualitás kezelése
együttélés a mássággal, akár más nemzetiségűekkel

az emberi jogok érvényesülése jog-e vagy kegy-e? stb

bizony próbáld meg a dk programját ---meg Orbán mai építkezését áttekinteni

ha ugyanaz--
akkor nincs mit mondani.

ha csak ügyek megoldása elegendő, akkor is mindegy.

Lilla50 2013.01.27. 22:19:31

@HanSolo90:

a terv az amit Ön javasol nézze meg a programban---de ez szabályozás kérdése

pont így gondolják a dk program tervezői is

Lilla50 2013.01.27. 22:23:51

@leponex:

erre szoktam mondani ott van Almásfüzitő!
még a lebontására sincs pénz nem a működtetésére

ez így nem igaz!az államkapitalizmus mindig rossz!

alacsonyan tartja a fizetéseket és soha nem heverjük ki a közintézmények díjának alacsony színvonalát mert egyenletesen alacsony színvonal jut mindenkinek--mert a rendszer megöli az innovációt

ez bizony már sok évig bebizonyított tény

Lilla50 2013.01.27. 22:32:50

@HanSolo90:

az eredeti tanár, de folyamatos a másoddiplomája a közgazdasági Pécsett.
hogyan gazdagodott meg?!
Mozgó világ Rádai Eszter interjúja 2003-ból keresse meg és olvassa el!
benne a válasz!

Mivel Gyurcsány gyalázás folyik sok éve--végre a dk programra is figyelni kéne az több mint Gyurcsány, bár benne van!

ha 2006-tól a programja működhetett volna---tán már tisztább viszonyaink lennének.

kenni nem lehet

vagy így fogunk élni

vagy nyugatos polgári liberális demokráciában.

A harmadik variáció csak maszatolás

márta)) 2013.01.27. 22:40:41

@Scagnetti:

Ugyan, ugyan. Azért ez nem éppen így volt. Persze, meg akarta újitani a pártot, csak az volt a baj (többek között), hogy volt akik "nagyon fogták" azt a bizonyos széket.
Annak, hogy ott tartott, vagy tart a szocialista párt, ahol tart, nem a Gyurcsány az oka. Saját magukat gyengitették meg a folyamatos kifelé kiabálással.
Azt már írnom sem kell, gondolom, hogyan hátráltak ki a GYF. mögül, mikor jöttek a bajok, gondok.
Továbbá emlékeztetnék) Miért (is) kért garanciát a Bajnai Gordon, hogy támogatják őt egy éves kormányzása idején. Nem azért mert egységes volt a párt. ugye?

Egyébként nincs már ott a Gy. mégsem történt meg a teljes megújulás. Vagy . Igen?

márta)) 2013.01.27. 22:43:16

Bocsánat! Lefelejtettem) ott a pont.
:(

HanSolo90 2013.01.27. 23:13:53

@Lilla50: Hát, liberálisnak semmiképp nem nevezném a DK-t. Demokratikusnak sem, mert számukra csak az a demokrácia, amit ők képviselnek. Ha valaki más véleményen van mint ők, azt Orbán talpnyalójának mondják. Lásd -> Gréczy és LMP, korábban az MSZP-re is írtak ilyet, vagy a velük egyet nem értő függetlenekre... stb.

A liberális eszme, pedig az egyén szabadságjogát emeli ki. A DK mégis sok dologban ferdít, és csak a saját szemszögéből vizsgálja a dolgokat. És bizonyos emberek szabadságjogát pont, hogy korlátozná.

HanSolo90 2013.01.27. 23:24:11

@Lilla50: És még valami! Olvastam a DK programját, és amennyire az időm engedi követem a politikát. De mivel nem vagyok egyik párt elkötelezett híve sem, próbálok más dolgokra is odafigyelni azon kívül, hogy mit próbálnak megetetni velem...

Amúgy elolvastam a javasolt interjút, ahol csak annyi derül ki, hogy egy pénzügyi Kft. ügyintézőjeként kezdett 1990-ben. Állítása szerint mély-szegénységből érkezett. Ehhez képest 2002-ben már a leggazdagabb magyarok egyike.

Most is csak az zavar, hogy ütik-vágják az LMP-t. A DK foglalkozzon csak magával, más párthoz semmi köze.

OftF 2013.01.27. 23:29:49

Már az első mondat helytelen, innentől az érvelés megbicsaklott. A milliókat nem Orbán taszítja pusztulásba, hanem a kommunisták tevékenységének egyenes következménye Orbánostul együtt. Az LMP megalakulásakor egy dolgot hangsúlyozott igazán. Azt, hogy a kommunistákkal nem. Akárhonnan nézzük, az egyetlen elvhű politikai formációról van szó, nem is vártam mást a mai eseményektől, mintsem, hogy kihullik az a fele, aki szerint a róka meg tud változni (nem). 2014-ben meglátjuk, hány embernek számít még Magyarországon a becsület és a szavahihetőség. Nyerni nem fognak sajnos, a kommunisták eltakaritására még várni kell. Majd talán a gyermekeink.

kentersturz 2013.01.28. 04:47:05

A platformosok új, baloldali zöld pártot alapítanak. Ugyan Karácsony nemrég még azt mondta, hogy kirázza a hideg a szociktól, meg jobban utálja őket, mint a Fideszt, nomeg technikai koalíció a Jobbikkal, de úgy látszik van az a pénz...
Sebaj, tisztult a kép, az LMP önállóan indul, most már nem érdemes őket btatni az Összefogással.:)
Csak nehogy bekövetkezzen az, amiért Fletó az anyját is eladná, hogy bekerülnek 2014-ben.
Bár, mintha ő is játszana a gondolattal:
'Gyurcsány Ferenc beszélt a Demokratikus Koalíció helyzetéről, jövőjéről is. Azt mondta, a párt létszáma folyamatosan növekszik, így egészen biztos abban, hogy jövőre elérik a parlamenti küszöböt, s bekerülnek az országgyűlésbe.'
www.demokratikuskoalicio.hu/index.php/2011-12-05-15-42-05/hirek/4092-gyurcsany-kormanyvaltas-csak-baloldali-oesszefogassal

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.01.28. 04:47:59

@HanSolo90: " Hát, liberálisnak semmiképp nem nevezném a DK-t. Demokratikusnak sem, mert számukra csak az a demokrácia, amit ők képviselnek. "

A DK simán csak gyurcsányista. Azokat az agyhalottakat tömöríti, akik képtelenek voltak mit kezdeni a kognitív disszonanciával, amikor a messiásuk, akinek ájult szervilizmussal nyalogatták az áldó reformokat osztó kezét, de facto államcsődbe kormányozta az országot.

Úgyhogy a politikai ezsmerendszerüket nem írja le semmiféle izmus, legfeljebb az idiotizmus. Ezért cikik még a legmilitánsabb szocirajongóknak is.

czjanos 2013.01.28. 05:54:26

@Lilla50: Jogos a téma felvetése, hogy kinél hogy alakult a gazdagság és a hatalom helyzete. Volt, aki meggazdagodott, majd miniszterelnök lett. Volt, aki miniszterelnök lett, majd meggazdagodott.
A nagy többség persze meg sem gazdagodott és miniszterelnök sem lett. Bodrogi Gyulának volt egy kupéja:
"Az egyik így szerzi meg,
A másik úgy szerzi meg,
A harmadik sehogy.
Én a harmadik vagyok."

jog-ász 2013.01.28. 07:32:49

igen, erős a gyanú hogy az lmp szavazói 2010-ben azokból a balos szavazókból kerültek ki akik egyáltalán elmentek szavazni, nem akarták az mszp elkopott arcait vissza, és jobbra sem tolódtak, no meg szdsz pótlónak gondolták az lmp-t..sztem is ügyes trükk az orbán féle szalámi taktikában, magunkhoz vonzani liberális szavazókat is.

Kalmár 2013.01.28. 07:36:54

@gréczyzsolt: Az nem gondolkodtat el, hogy stabilan 2-3%-on álltok?
Nem gáz már ezt a levitézlett társaság?
Én jobboldaliként örülök, hogy vagytok, mert annyit senki nem árthat a balliberális erőknek, mint ti.

Nyomjátok csak erőből.
Mintha egy rohadt nagy madárijesztőt szúrnátok a készülődő koalíció hátába......
Hajrá!
2014 is a Fidesz éve lesz.

notib 2013.01.28. 08:28:10

Zsolti !

Te ezt nem értheted, itt gerincről van szó, amit Te meg Fletó nem igen ismersz...

Az LMP attól lehet más, hogy azt mondja, hogy se Orbán, se FIDESZ, se Gyurcsány, se DK, se MSZP...

Ne röhögtess, hogy Bajnai, Fletó, meg a pribékfattyú Bauer Tamás jelenti a demokráciát...

A régi játék, az újra egyesült MSZP (MSZP+DK+MSZDP-Mesterházy-Bajnai-Gyurcsány-Smuck-Kapolyi)vezetésével összefog az ellenzék, még arra is hajlandóak, hogy miniszterelnöknek egy volt LMP-s, vagy Millás bohócot jelölnek meg, a választás után megvonják a bizalmat ( Meggyesi - gerinctelen Fletó csere), és a hatalmat visszavéve ott folytatják, ahol 2010-ben abbahagyták....

Nem ismerős a képlet, Zsoltika ???

Az LMP-nek abban teljesen igaza van, ha nem sikerül az MSZMP maradványait (MSZP, DK, MSZDP, SZDSZ maradvány, de ide tartozik a FIDESZ is, Orbán nem csinál mást, mint amit a KISZ-ben tanult !!!) teljesen elsöpörni, akkor teljesen mindegy, hogy Orbán, vagy Mesterházi (vagy bármelyik bohóc)
itt változás nem lesz, mondjanak most bármit is, sőt borítékolom, hogy kormányváltás esetén sem fogják megváltoztatni, a kormány súlyát növelő jogszabályokat...

Bizony Zsoltika, a demokrácia szempontjából az LMP gerince jelent valamiféle reményt...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.01.28. 08:37:17

Nehéz lehet megemészteni, hogy vannak olyanok a magyar politikában akik az elveik szerint politizálnak, akiknek nem az ülésrendjük határozza meg az álláspontjukat, ugye Gréczy úr?!

Az lmp azért került be,mert azt hangoztatta, hogy máshogy kell, másokkal kell.

És Schiffer ezt nem hajlandó feladni. Nehéz ezt megérteni annak akinek a főnöke volt már kommunista, szocialista, szociáldemokrata, most éppen "sima" demokrata. Aki szegény volt majd milliárdos és egész életében csak magát képviselte.

Scagnetti 2013.01.28. 08:40:00

@márta)): Ezzel nem cáfoltad, amit írtam. Sőt, amit írtál, azzal nagyjából egyet is értek.

lajos0 2013.01.28. 09:23:45

@márta)):
"Már bocsánat! De hol írtam, hogy hány százalékos lett , avagy nem lett? Nem írtam."

Csak az 1% körüli támogatottság, erősen kontrasztos az "egyetlen alternatíva" kitétellel.

"Igen! Az LMP. így "vette el" a bo-i szavazókat, megtévesztve azokat, (már akit lehetett)S közben semmiféle, új politikai alternativát nem tudnak felmutatni még most sem. s ez a lényeg."

Ez a szavazók elvétele abból a butaságból fakad, hogy a pártok birtokolni akarják a szavazóikat. Ezért születnek mindenféle listák is, de ettől még a demokráciában oda szavazunk ahová éppen tetszik. Mindenesetre a felmutatott alternatíva hiányában is ( a többiek vajon miféle alternatívát vázoltak ?) kaptak 7 %-ot, ráadásul a szavazási rendszer önkényuralmi vonásai miatt én például egyéniben nem is tudtam rájuk szavazni, és ez sok helyen így volt.

"Valami, olyasmi rémlik, hogy a Gyurcsányt "elüzték" a pártból. s valahogy így alakult a DK. Ugye?"

Hát bizony ez nagy húzás volt Mesterházytól, Gyurcsányék pedig arról panaszkodtak, hogy az MSZP nem demokratikus. De talán nem is elűzték, csak nem tudta újra átvenni a pártot és megsértődött. Mondjuk nem is marasztalták nagyon, ami érthető a részükről.
Ennek tükrében vicces, hogy most "demokratikus erők" fedőnéven tárgyalnak, szövetkezgetnek. Mi értelme volt kilépni, ha most meg újra egyesülni akarnak? És miért csodálkozik a DK, ha egyelőre nem ők a legkeresettebb erő az összefogáshoz ?

amergin 2013.01.28. 09:25:37

@HanSolo90: Az erre vonatkozó részletes szabályozás tényleg benne van a DK programjában. El kéne olvasni a programot, mielőtt hülyeséget beszélünk, ugye?

lajos0 2013.01.28. 09:31:07

@Lilla50: "egyébként Gyurcsány sajna soha nem volt visszamenőlegesen törvénykező pofátlan akaratátvivő
(ez hibája is volt egyben) ahogy ma látjuk és hibáztatjuk miatta :)"

Tehát jó lett volna ha visszamenőlegesen törvénykezik ? Azért például a monetáris tanács bővítése az MNB megregulázáshoz kissé ilyesmi lépés volt. A pofátlan akaratátvivő meg egyéni megítélés kérdése, én részemről annak tartom, más kérdés, hogy nem mindig tudta átverni az akaratát a pártján, meg sokszor azt sem tudta, hogy mit akar éppen.

lajos0 2013.01.28. 09:45:13

@Lilla50: "megrázott amit válaszoltál.
Tényleg lózung gyűjtemény?"

Hát ki vesz komolyan egy pártprogramot ? Még ők maguk sem. És mi van benne, több Európát, progressziót, nyugatosságot, meg akármit. Legyen igazság, ne legyen szegénység, meg harcoljunk a munkanélküliség ellen és főleg a haladás kerékkötői ellen.

"az állam szétválasztva az egyháztól
vagy

az egyházra bízva az emberek ügyeit
abortusz
homoszexualitás kezelése
együttélés a mássággal, akár más nemzetiségűekkel"

Ha jól gondolom az állam szét van választva az egyháztól elvileg. Hogy nehány politikus katolikusnak, hitgyülisnek, vagy zsidónak tartja magát az baj ? Mondjuk a hitgyülekezete által fenntartott ATV erős politikai elköteleződése és befolyása probléma vajon ? A más nemzetiségüekkel történő együttéléssel semmi bajom, viszont a bűnözőkkel akkor sincs kedvem együtt élni, ha esetleg véletlenül más nemzetiségűek.

"az emberi jogok érvényesülése jog-e vagy kegy-e? stb"

Hát vesztett pert ilyen ügyekben minden magyar kormány, bár az EU is csak módjával érzékeny ezekre. Attól függ ki csinálja, kivel.

"bizony próbáld meg a dk programját ---meg Orbán mai építkezését áttekinteni"

Volt az a verzió, hogy Orbánnak nem is volt programja, aztán az, hogy azt mégis az MSZP-től lopták, de nincs jelenleg semmiféle erő, ami egy politikai alakulatot a saját programja végrehajtására kötelezne. Ennek sok példáját lehetett látni már az elmúlt 20 évben. A programok többnyire szöges ellentétben álltak a rögvalóság gyakorlatával.

OftF 2013.01.28. 09:51:26

@amergin: :)
Pusztán a múltból kiindulva a DK programja nem lehet egy sziklaszilárd érv bármilyen vitában. Vagy lemaradtam valamiről, és Gyurcsány szavahihetősége mostanában az egeket nyaldossa? :D

lajos0 2013.01.28. 09:56:02

@Lilla50: "az államkapitalizmus mindig rossz!"

Ezt is lehet hinni, mondjuk én nem hiszem. Sokan mások sem:

"A globális gazdasági válság megmutatta a neoliberális ideológia alapján működtetett, az Egyesült Államok által hirdetett és támogatott modern kapitalizmus hiányosságait. Új gazdasági hibrid modell jön létre, amelyet államkapitalizmusnak lehet nevezni - mondta Oleg Bogomolov orosz akadémikus csütörtökön a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetének konferenciáján.

A krízis nyomán nemcsak a pénzügyi, monetáris és hitelpolitika hiányosságaira derült fény, hanem a nyugati demokráciák tökéletlen működésére is; ezért új társadalmi-gazdasági modellt kell alkotni - mondta a tudós az Oroszország két világ között, 20 év eredményei és kudarcai, távlatok című kétnapos nemzetközi konferencián.

Bogomolov rámutatott, hogy a korábbi egypólusú világot, amelyben az Egyesült Államoknak egyeduralmi szerepe volt, egy többpólusú rendszer váltja fel csökkent amerikai politikai befolyással.

Idézte Joseph Stiglitz Nobel-díjas amerikai tudóst, aki szerint a kapitalizmus amerikai modelljének tudományos elmélete kudarcot vallott. Hozzátette, hogy Paul Krugman, a szintén Nobel-díjas amerikai közgazdász úgy értékelte: az utóbbi 30 év makrogazdasági politikája javarészt látványosan haszontalan, bizonyos esetekben egyenes káros volt.

Az orosz akadémikus megállapította: a fenntartható gazdasági növekedéshez az ultraliberális recepteket felül kell vizsgálni, és az állam szerepét újra kell értékelni. Rámutatott, minden modern állam - legyen szó akár Oroszországról vagy Nyugat-Európáról - különféle felelősségeket vállal, hogy kiküszöbölje a piaci mechanizmusok hiányosságait. Megjegyezte, hogy az államkapitalizmus kínai modellje lenyűgöző eredményeket ér el.

A tudós a Nemzetközi Valutaalap egy jelentését idézve rámutatott: a posztkommunista átalakulás fő tanulsága az, hogy az erős állam által nem támogatott piac az egyéni meggazdagodás szabályozatlan folyamatához, gazdasági és társadalmi visszaeséshez vezet."

"alacsonyan tartja a fizetéseket és soha nem heverjük ki a közintézmények díjának alacsony színvonalát mert egyenletesen alacsony színvonal jut mindenkinek--mert a rendszer megöli az innovációt"

A fizetéseket a profitmaximalizálás pucér piaci elve tartja alacsonyan. A minimálbér fogalma egy államkapitalista csökevény, hiszen miért ne alakíthatná a piac szabadon a bérezést ?

"ez bizony már sok évig bebizonyított tény"

Ha valaki be is bizonyított volna valami ilyesmit, azt az élet azóta csúnyán megcáfolta.

lajos0 2013.01.28. 10:01:32

@Lilla50: "vagy nyugatos polgári liberális demokráciában"

Itt a spanyolokra gondoljak, vagy a norvégokra ?

Szerintem a lakosság többsége csak jólétben szeretne élni, minél nagyobban, és az hogy ehhez a körítés elég polgári, liberális vagy demokratikus-é, talán mellékes.

A nyugatos meg mifelénk annyit jelent, hogy annyit akarunk keresni mi is, mint az osztrákok. No ez a hajó elment, bár a rendszerváltás óta ez elvileg bőven elérhető lett volna.

lajos0 2013.01.28. 10:12:50

@HanSolo90: "Amúgy elolvastam a javasolt interjút, ahol csak annyi derül ki, hogy egy pénzügyi Kft. ügyintézőjeként kezdett 1990-ben. Állítása szerint mély-szegénységből érkezett. Ehhez képest 2002-ben már a leggazdagabb magyarok egyike."

Debreczeninek vall erről, és milyen érdekes minden zseniális üzleti húzás körül ott legyeskedik, néhány segítő szándékú egykori fontos elvtárs. Sőt néha még egy kormányzati üdülőt is kiutalnak neki a régi KISZ-es kollégák. És az sem mindegy ki melyik dinasztiába nősül be. Az, hogy Bajnaival ott sertepertéltek egy a közvagyon lebontását és elhordását végző cégben mindenesetre nem volt hátrányos nekik anyagilag talán.

lajos0 2013.01.28. 10:18:58

@czjanos: "Volt, aki meggazdagodott, majd miniszterelnök lett. Volt, aki miniszterelnök lett, majd meggazdagodott."

Volt aki KISZ-vezető volt, privatizátor lett, majd a gazdasági hatalmat miniszterelnökivé konvertálta. Gyurcsány azért nem 2002-ben kezdett a politikában tanácsadóként, hanem már ifjú korában lelkes aktivista volt, bár akkor még a diktatúra szekerét tolta. De nem a politikától függetlenül gazdagodott meg, pár Kapolyihoz vagy Máté-hoz képest kiflispista volt ezen a téren.

Az igazi sztrovacsek 2013.01.28. 12:13:30

"Mint az egyslágeres előadót, a korhangulat befújta a pártot a slágerlistákra"

Igen-igen találó hasonlat.

"Az lmp azért került be,mert azt hangoztatta, hogy máshogy kell, másokkal kell.
És Schiffer ezt nem hajlandó feladni."

"Az LMP attól lehet más, hogy azt mondja, hogy se Orbán, se FIDESZ, se Gyurcsány, se DK, se MSZP..."

Mindez gyönyörűen hangzik és talán még igaz is.
Csak nincs rá "fizetőképes kereslet".
Lagalábbis jelen állás szerint nincs.
Az elmult 22 év bebizonyította, hogy van a FIDESZ, van az MSZP, és van a "futottak még" kategória, ahol egy-két ciklust ki lehet ugyan bekkelni, de hosszú távon nincs jövő. MDF, MIÉP, KKgP, KDNP, SZDSZ, mind bedarálta valami.
Hogy mi?
Döntse el ki-ki maga.
Így fog járni az LMP is, meg a Jobbik is, meg az Együtt 2014 is.
Szerintem.

pocaklakó minimanó 2013.01.29. 14:39:56

Néha, üres perceimben azon szoktam töprengeni, hogy ki lehet az a nemeslelkű delaer, aki ennyire ütős cuccosokkal látja el a a bloggazdát. :)

pocaklakó minimanó 2013.01.29. 20:51:13

@Scagnetti:

De pont a Miferinkbe lenne szerelmes? Fene az ízlését! :)

illaim 2013.01.31. 03:04:02

@lajos0: A memóriád soha nem a pengeélességéről volt ismeretes,de ez a beírásod már heveny amnézia lajosakárhány!
A Járai vezette MNB a magas kamatával gátolta a magyar gazdaságot ! Még a Széles is kiakadt az exportot sújtó erős forint miatt!
Aztán még te pampogsz a Monetáris Tanács összetételének bővítéséről? De jobb lenne ha megtörölnéd a szád!Nagyon barna!

lajos0 2013.01.31. 09:42:59

@illaim: "A memóriád soha nem a pengeélességéről volt ismeretes,de ez a beírásod már heveny amnézia lajosakárhány!"

Hát megvannak a saját korlátaim, úgyhogy vissza is néztem a bejegyzést, de kivételesen jól emlékeztem, mert az alapkamat kérdéséről nem volt szó, mindössze azt gyanítottam, hogy a monetáris tanács Gyurcsány alatti bővítése kormánykinevezettekkel, mintha szintén a valamiért függetlennek beállítani próbált MNB befolyásolása irányába tett lépés lett volna. Akkor éppen a fidesz sikongatott emiatt fejhangon. Amikor Simor alatt bővült a tanács hasonlóan, akkor az MSZP kezdett hasonló okok miatt tiltakozni.

Te meg nem vagy azon a tudatossági szinten, hogy a dologról a mindenkori kormány színétől független, elvi véleményed legyen.

Gondolom ha az akkori ( egyébként tényleg indokolatlanul magas) magas alapkamat gátolta a gazdaságot ( egyébként nem is az volt a fő baj vele, hanem, hogy a devizaalapon elszámolt hitelcsalások felé terelte a hitelért folyamodókat, illetve, hogy ezt a magas hozamot mi fizetjük a befektetőknek), akkor a mostani kamatcsökkentéseket melegen üdvözlöd.

Matolcsy hasonló állásponton van, mint te, ez meg állítólag a forintot gyengítette, mert a befektetők olvassák mindig a heti válaszban a könyvismertetőit, mielőtt döntenek valamiről.

Amikor a nagysosemlátottvilágválság idején a Simor vezette MNB emelte egekbe a kamatot ( teljesen értelmetlenül, mert mindegy mekkora kamatra nem vesznek állampapírt), az szintén a gazdaság megfojtására irányuló lépés volt ? Vagy maradsz a "négy láb jó, két láb rossz" logikájának egyszerű talaján. Ha Járai emel az rossz és dilettáns, ha Simor az jó és szakértői?

Ezen a szerény logikán a vicces személyeskedés sem sokat segít.

illaim 2013.02.02. 13:59:14

@lajos0: Ahhoz képest, hogy az eredeti polémia tárgya a visszamenőleges hatályú törvénykezés volt, egy kissé elkanyarodtál, mondhatni tereltél szószátyárka! Ami pedig a személyeskedést
illeti, te már régen kiiratkoztál azok sorából, akiket én személynek tekintek !
LOL

lajos0 2013.02.02. 20:09:41

@illaim: "Ahhoz képest, hogy az eredeti polémia tárgya a visszamenőleges hatályú törvénykezés volt"

Meg egyáltalán a kormányzati hatalom próbálkozásai az elvileg tőle független intézmények befolyásolására. Azt hogy Gyurcsány mit csinált volna egy kétharmad birtokában sosem fogjuk megtudni, de elképzeléseim vannak róla. A jegybanki kamatpolitikához meg te kezdtél el hirtelen érteni, így került szóba.

"Ami pedig a személyeskedést
illeti, te már régen kiiratkoztál azok sorából, akiket én személynek tekintek !"

Vigasztalhatatlan vagyok :-)

Egyébként a személyeskedéssel sem lenne bajom ha nívós, de ez a kakis szád egy 3 éves gyerek szintje.

A felvetett kérdések közül pedig most sem sikerült megválaszolnod semmit, bár inkább a diagnózis része volt, meg mit is mondhatnál...

illaim 2013.02.02. 21:27:38

@lajos0: Ezt a kutyaszart most átlépem !

Fell Bandi 2013.02.05. 18:35:58

Utál benneteket mindenki zsóti, nyugodj meg! Nem véletlen, hogy nem mertek az utcára kilépni a flepnis fletóval együtt...

HanSolo90 2013.02.05. 23:24:11

@amergin: Linkelje már be a részletes szabályozást az általam felvetett kérdésre. Valahogy sehol nem találom benne, hogy a mindenkire kivetett ingatlanadóval mit fog kezdeni egy 100ezret kereső tanár. Továbbá a rendszer amit a DK javasol a legkönnyebben kijátszható és megkerülhető.

Továbbá várom válaszát, hogy miért nem a gazdagokat húzná le a DK luxusadóval, miért az átlagkeresőket terhelik?

Gyurcsánynak a bevallott jövedelme szerint havi 7 milliós jutaléka van.
És ez csak a jutalék. A haveri körben gondolom hasonlóan kereső emberek vannak, akiket ugye a DK sem terhelne különadókkal. Fizessen csak mindenki!!! A bökkenő csak az, hogy egy átlagosan kereső embernek az éves bére ennek a felét sem éri el. Még többdiplomás kutatóké sem...