A Demokratikus Koalíció alig egy éves történetében kiemelten fontos nap lesz a tegnapi. Annak évfordulóján, amikor az Aranycsapat 6:3-ra legyőzte az angolokat, két DK-tag is megnyerte az időközi polgármesteri választást. Azt nem állítom, hogy Orbán Viktor máris úgy érezheti magát, mint az angol szövetségi kapitány, és hamarosan jön a 7-1 is, de hogy most is fáj neki a választói koki, abban biztos vagyok. Nem elég, hogy vereség, ráadásul éppen Gyurcsánytól...

A pácini és vámosszabadi győzelem azért is értékes, mert mindkét helyszínen magas volt a részvételi arány (59% illetve 50%). A DK izmosodását jelzi, hogy Pácin egy borsod-abaúj-zempléni, Vámosszabadi pedig győr-moson-sopron megyei település. Tehát az ország két végében sikerült olyan jelöltet állítani, aki képes volt elnyerni a polgármesteri posztot. Pácinban Majoros László 52,7 százalékot kapott, 16 százalékkal többet, mint a legerősebb vetélytársa. Ráadásul Pácinban az elmúlt húsz évben MIÉP-es, tehát szélsőjobboldali polgármester irányította a települést, Vámosszabadiban Réti Csaba, a korábban lemondott polgármester újbóli sikere azért is különösen értékes, mert elnyert 45 százaléka 6 százalékkal több, mint ellenfeléé, aki a Fidesz tagjaként a megyei közgyűlésben képviselő. Támogatottsága még az utolsó napok brutális negatív kampányát is kibírta. Majoros László és Réti Csaba  a DK alapító tagjai, mert a kisebb településeken ez a szokás - a fideszes is függetlenként indult, a korábban Tolna megyében győztes MSZP-s is.

Lehet, hogy e két településen nincsenek gyurcsánybajnais óriásplakátok, lehet, hogy mégsem hiszik el a rágalmakat az ország tönkretételéről? Bár ez ügyben nincsenek különösebb illúzióim, remélem, hogy a közvéleménykutatók és az úgynevezett elemzők is átértékelik kicsit a nézeteiket. Az állítólag megosztó, állítólag elutasított, állítólag senkinek nem kellő Gyurcsány Ferenc és pártja hozta ezt a két ellenzéki győzelmet.

Persze, nem kell ezt a sikert túlértékelni sem, de azért az ember ebben a nagy rohanásban megállhat egy pillanatra, és örülhet az üzenetnek: a még érvényben levő szabályok szerint a Fidesz újra legyőzhető volt. Más kérdés, hogy az új szabályokkal is az lesz-e, és ha igen, akkor hogyan. Illetve, mi a teendő, ha minden demokratikus játékszabályt átírtak már.

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr614925708

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bedrótozva 2012.11.26. 12:12:01

A nejem azt mondta, féltem a drótozástól. Kijelenthetem, nem féltem, csak tartottam tőle. Joggal, nem volt annyira könnyű, de ez is megvan. Amikor csempevéséssel kezdtem, majd bedrótozva fejeztem be. Az a helyzet, hogy miután az oszlopok a helyükre ke...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pánpéter 2012.11.26. 08:40:29

Zsolti Zsolti! :)

Már megintr a szokásos, jól bevált csúsztatás, hazudozás, ferdítés.
Mi is történt valójábna: (index)
- Pácinban Majoros László Ferencet (független) választották új polgármesternek. A posztért négy független jelölt indult
- Vámosszabadi polgármesterévé Réti Csabát (független) választották. A Győr közeli település polgármesteri pozícióért négyen indultak, mindannyian függetlenként.

Nos, tehát, lássuk csak mi az igazság, mi áll szemben a Te hazugságaiddal kapcsolatban: független jeöltek nyertek mindenhol, és mindenhol csak független jelöltek indultak. Egyik győztes neve mellett sem volt ott a szavazólapon, hogy DK. Tudod miért nem Zsolti? Azért, mert nem a DK jelöltjei voltak, hanem függetlenek. Érted Zsolti? :)
És tudod miért nem teték a nevük mellé, hogy DK? Hát persze hogy tudod. Azért nem, mert ha ott lett volna, az minimum 20% minuszban.
Szted Marika néni Pénvinban, a Fő utca 47. szám alatt tudta, hogy Józskapista a DK alapítója, ezért rá szavazott? Te most viccelsz? Vagy csak szimplán hülyének, ostobának nézel mindenkit? Mondjuk nyilván ez lehet, ha még le is írod. :)
Vicces fiú.

Pussy Riot (törölt) 2012.11.26. 08:58:57

"nem kell ezt a sikert túlértékelni"

Milyen sikert Zsolt?

laci0011 2012.11.26. 09:50:42

@Pussy Riot: Sikerült a fityusznak alulmúlni a böszmét.A negatív siker is siker,hehe.

laci0011 2012.11.26. 09:53:59

@pánpéter: Kevesen vagytok és kevesek,országvesztő nemzetirtó fityuszos leninfijjúgg.Már 500 felett van a nemmegszorítások által öngyilkosságba taszított magyarok száma...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.11.26. 10:14:18

1500 lakosú kis településekről van szó ahol marhára nem számítanak a pártok, hanem,hogy valójában milyen emberek a jelöltek, csak jelzem.

márta)) 2012.11.26. 10:21:09

Nem újdonság, hogy akármelyik" párt képviselője, jelöltje függetlenként indul. Nem titok, hogy 2010-ben is ez volt a trend, többségében, igen.
Most akkor gondolom, nem jelenthet különösebb gondot, hogy a DK. (is) tovább viszi a "trendet.
Csak szóltam.
:)

márta)) 2012.11.26. 10:23:45

folyt.

Ha nem így lenne, akkor meg az lenne a baj, hogy a Gyurcsány F. különutakon jár, mármint a DK., megszakitja a megszokott trendet.
Bezony.
hm?

:))))

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.11.26. 10:48:30

Szeptemberben egészségi okok miatt lemond, majd újra indul és nyer a polgármester. Zseniális.

mandiner.hu/cikk/20121125_szeptemerben_lemondott_ma_ujra_gyozott_a_dk_s_fuggetlen_vamosszabadiban

Scagnetti 2012.11.26. 11:00:36

Éreztem, hogy Zsolti erre a sikerre írni fog valami szépet. :) Nem is kellett csalódni. Az azért nem semmi, hogy ez a fantasztikus ellenzék nyerni legfeljebb akkor tud, ha függetlennek álcázza a szavazóit, mert így néhányan bedőlnek és rá szavaznak, nem tudván, hogy egy párt jelöltjei. Nem semmi. Az sem semmi, hogy a Feripártnak ez az átverés a legnagyobb sikere.

Kíváncsi lennék egy dk-s magyarázatára, hogy ha valóban az ő jelöltjük volt az illető, és a kormánynak annyira reszketnie kell a DK-tól, akkor miért nem vállalták fel a pártot?

De jobb is így, tanulja meg a választó, hogy a független sem biztosan független, és a 2014-es választáson ne tegye automatikusan az ikszet a független jelölt neve mellé, hanem nézzen utána, ki is az illető! Mert gyanítható, hogy rengeteg bukott figura sok bukott pártból próbál majd visszaszivárogni, abban bízva, hogy a szavazó nem tud róluk semmit.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.11.26. 11:03:27

a másik meg, nehogy kitaláljuk már erre a "sikerre", hogy a DK máris mérhető, sőt tényező lett...

Az igazi sztrovacsek 2012.11.26. 11:16:08

@TuRuL_2k2:
Meggyógyult.
Némelyik emberrel előfordul.
Bár az egészségügy mai állapotának ismeretében tekinthetjük ezt akár a FIDESZ győzelmének is :)))
(mármint hogy meggyógyult)

willdataa 2012.11.26. 11:25:10

A dolog szépséghibája, hogy míg a mintegy 2000 választópolgárú Kosdon a Jobbik jelöltje becsületes magyar ember módjára nyíltan vállaltan a Jobbik színeiben győzött fölényesen magas részvétel mellett, addig a mintegy 1000 választópolgárú Pácinban és Vámosszabadiban a gyurcsányista jelöltek gyáva idegen módjára alattomosan függetlenként, párthovatartozásukat titkolva osonva nyertek éppenhogy.

John Preston · http://johnpreston.blog.hu 2012.11.26. 11:26:31

Gráczykém, te megint olyan hülye vagy, mint a segg. Ha ez a két polgármester felvállalta volna, hogy ő is a te féle Dilettáns Kommunisták közé tartozik, egy darab szavazatot nem kaptak volna.

Mennyire reális, hogy egy olyan település, aminek 22 éven át MIÉP-es polgármestere volt, csak úgy átnyergel DK-ra?

Tudom, nehéz ám gondolkodni, de csak megkéne próbálni, ha már te elvileg értelmiségi vagy.

gréczyzsolt 2012.11.26. 11:36:20

@John Preston: a szórólapjukon szerepelt a DK és a helyi sajtóban is megjelent, hogy a DK tagjai...

gréczyzsolt 2012.11.26. 11:36:57

látom, némelyeket bosszant, hogy Gyurcsány pártja verte a Fideszt. De ez nekem nem gond

Scagnetti 2012.11.26. 11:37:54

@John Preston: Hol lenne reális, hogy nyer a DK? Sehol. Kétszázalékos rétegpárt. Ahol nagyobb számban élnek szimpatizánsaik, ott sem ők a befutók, hanem az MSZP.

Egyetlen reményük a jelöltjeik álcázása, vagyis a hazugság. Ma már annyira utálják a pártokat a szavazók, hogy függetlennek lenni a legjobb. Így ők is azt mondják magukról, hogy függetlenek, aztán ha valahol véletlenül befutnak, akkor verik a mellüket, hogy mekkora nagy csapat lett a DK. Ha meg nem fut be a jelölt, akkor lapítanak.

Az igazi sztrovacsek 2012.11.26. 11:38:25

velemenyvezer.blog.hu/2012/11/26/a_fidesz_kizarolag_a_politikai_analfabetakra_epit?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_11_26&utm_campaign=index

Na hogyis állunk akkor a tudatos szavazókkal, meg az egy üveg sörért megvehető "vadbarmokkal"?
Szerény véleményem szerint a tudatos szavazók fogják leváltani a FIDESZT, aki erre időben rá fog jönni, és a regisztráció vissza lesz csinálva, "természetesen" engedve a nemzetközi nyomásnak, vagy az akkorra már teljesen fideszes alkotmánybírósági döntésnek.(addig lesz elhúzva a AB döntés, míg el nem dől, hogyan kell dönteni)
A "vadbarmokra" égetően szüksége lehet még a FIDESZ-nek.
Mindig is mondtam, most is tartom:
A FIDESZ azoknak a "vadbarmoknak" köszönheti a 2/3-ot, akik annyit láttak a politikából, hogy Gyurcsány hazudott, a BKV-nál meg loptak.
Mert a csapból is ez folyt.
Ami természetesen igaz, csak a pácini és a vámosszabadi szavazó most döbbent rá, hogy ő viszont most él rosszabbul, pedig Gyurcsány már nem hazudik,(?) az meg hogy Pesten mennyit lopnak, őt nem igazán érintette eddig sem.
Erre jön még a kis önkormányzatok megszüntetése, iskolák, kórházak államosítása, ami törvényszerűen bezárásokkal fog járni.
A vidék már nem FIDESZ-es, oszt jó napot.

Scagnetti 2012.11.26. 11:39:12

@gréczyzsolt: Kár, hogy nyoma nem marad, mivel a jelölthöz a független szó lesz odaírva.

kúrórudi 2012.11.26. 11:44:43

nézzük, leminősítések esetében mit javasolnak a szabadságharcos fülkeforradalmárok:

"Hazánk újabb leminősítése a bizonyítéka annak, hogy a ... kormány képtelen kezelni a válságot, cselekvőképtelensége miatt Magyarország egyre nehezebb helyzetbe kerül...

...a sorozatban negyedik - nagy hitelminősítő intézet általi - leminősítés egyértelműen mutatja: gazdasági fordulatra van szükség. Magyarországot, a magyar gazdaságot újra növekedési pályára kell állítani, ehhez azonban kiszámítható, hiteles és alkalmas gazdaságpolitikára van szükség. Minderre a jelenlegi kormány képtelen, ezért az előrehozott választás immár gazdasági kényszerré vált."

forrás: fidesz.hu

fogadják hát meg tanácsukat híveik és ők is. hiszen nekik mindig igazuk van.

Scagnetti 2012.11.26. 11:45:11

@Az igazi sztrovacsek: Csak szólok, hogy ugyanezek a "vadbarmok" segítették győzelemhez anno az MSZP-t is. Érdekes, hogy akkor vadbarmok, mikor neked nem tetszően szavaznak, ha viszont azt választják, aki neked tetszik, akkor ők a bölcs nép.

Mellesleg a "vadbarmok" általában protestszavazók, így a Fidesznek most tényleg nem hiányoznak, ezért is a regisztráció. Kíváncsian várom, ha valami szoclib kormány jön, vajon rohannak visszacsinálni a regisztrációt, vagy akkor már nem lesz annyira sürgős, mivel akkor már ők a haszonélvezői.

John Preston · http://johnpreston.blog.hu 2012.11.26. 11:45:41

@gréczyzsolt: érdekes, nekem a faluban lakók egészen mást meséltek. Igaz, én nem kávéházi liberális vagyok, aki pestről próbálja megmondani a frankót.

John Preston · http://johnpreston.blog.hu 2012.11.26. 11:49:40

@Scagnetti: igazából a hivatalból hátralévő alig másfél év alatt semmi komolyat nem tudnak rombolni, legalábbis remélem. De az pont elég, hogy a foguk fehérjét kimutassák.

Maximum kiegyenesített kaszákkal fognak találkozni a kis trükkös polgármesterek.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.11.26. 11:50:19

Gratulálok a győzteseknek, pedig megrögzött Fidesz-szavazó vagyok. Ezek szerint az egyfordulós választás mégis jó? Mondjuk ezt még az MSZP-ék találták ki 2005-ben a Ténytár szerint.

Mindegy, tehát látjátok: igenis lehet nyerni, csak be kell tartani a játékszabályokat. Hátha 2014-ben is sikerül majd.

orangeorder.blog.hu/2012/11/26/dupla_dk-s_gyozelem_megis_jo_az_uj_valasztasi_rendszer

gréczyzsolt 2012.11.26. 11:50:45

@John Preston: nem érdemes füllenteni... a két győztes perceken belül kiáll a sajtó elé. A DK tagjaként... amúgy a szórólapjukon is szerepelt, h a DK tagjai

zsumika58 2012.11.26. 11:50:58

@pánpéter: Fáj ugye? Kezelik az ilyen fajta pánik betegséget itthon is külföldön is! Bizony Önből a PÁNIK ORDÍT! Vagy Önök már csak mocskolódni taudnak? 2014 A DK, Szolidaritás , a Milla.... elsöprő győzelmet arat a Fidesz rezsimmel szemben! Talán menniük kellene a "BALTÁS" után! Ha még szóba állnak Önökkel!!!!

John Preston · http://johnpreston.blog.hu 2012.11.26. 11:52:52

@gréczyzsolt: és a szavazólapokon miért nem szerepelt ez a nevük mellett?

Akkor még lutri volt, de most hogy sikerült az avarosban halászni, egyből sztárok lettek?

zsumika58 2012.11.26. 11:55:26

@kúrórudi: Ilyen pénzügy miniszter mellett még az is csoda, hogy nem CSŐDÖLT be az ország! Matolcsytól, csak a spanyol pénzügy miniszter rosszabb! Kétlem, hogy ez az ország kibírjon még 16 hónapot!

Scagnetti 2012.11.26. 11:55:51

@gréczyzsolt: És a szavazólapon miért nem?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.11.26. 11:56:12

@gréczyzsolt:
"látom, némelyeket bosszant, hogy Gyurcsány pártja verte a Fideszt. De ez nekem nem gond "

még 1szer leírom, ilyen kis településen nem számít kinek a pártja, az emberek/jelöltek maguk számítanak. Ha tetszik ha nem.

paragrafus 2012.11.26. 12:00:37

Igazából ezt kellene csinálni minden választáson.
A szavazólapra KIZÁRÓLAG csak a jelöltek nevét kellene felírni, mást semmit.
Olyant meg pláne nem, amelyből a jelölt hovatartozása, politikai kötődése kiderül.

menőmano 2012.11.26. 12:01:08

Hát! Ja!

Némelyeknél totális lett a helyzet. Mármint, hogy a DK. jelöltje lett a befutó".

VT Man 2012.11.26. 12:01:24

Hogy lehet egy politikus FÜGGETLEN ha valójában a DK embere???

Ezt magyarázza meg valaki.

Vagy a "független" jelzővel hazudott a szavazóknak?

willdataa 2012.11.26. 12:01:40

A komcsik ezt szokták csinálni hogy függetlenként indulnak, aztán ha nyernek akkor hirtelen komcsik, ha kikapnak akkor meg nem a párt kapott ki hanem csak független jelölt.
Ezzel szemben a Jobbik jelöltje mindig nyíltan vállalja hogy a Jobbik jelöltje.

.com 2012.11.26. 12:01:58

@gréczyzsolt: Hazudsz Greczy!
Azt is hozza kell tenni a vamosi polgarmesterhez, hogy ugymond "egeszsegugyi" okok miatt mondott le. A valosag: sorozatos hataskori tullepes, szazezrek ropkodtek mindenfele amikor otvenezres alairasi joga volt, 70 millios vagyont eresztett ki a kozgyules tudta nelkul, a falubusszal csak a szomszed falu plebanosa jart nyaralni stb stb stb
A kozgyules mondatta le, mielott feljelentik sikkasztasert, mellesleg tobbet ul a kocsmaban, mint a hivatalban
Az, hogy elindult, azt mutatja, hogy milyen gerinctelen egy politikus meg falu szinten is, illetve, hogy ennyi ivocimboraja van a faluban

Ha ez az ember egy "zaszlovivoje" a Gyurcsanynak...hat GRATULALOK BAZDMEG!!

paragrafus 2012.11.26. 12:02:31

Egxyébként pedig a két DK-s polgármester - minden sajtótudósítás szerint - nyíltan felválllalta politikai kötődését.
És ezt - a szavazólapon kívül - így tartom helyesnek

Scagnetti 2012.11.26. 12:03:02

@paragrafus: Ez sima áverés lenne. Tudni kell a jelölt pártjának nevét, mert abból következtetni lehet a politikájára is. A nevéből nem tudsz meg semmit.

.com 2012.11.26. 12:03:10

@gréczyzsolt:
Ja, es ha kell, kirakhatom a kozgyulesi jegyzokonyvet amikor lemondott ( es felnyalta a vegkielegitest...)

.com 2012.11.26. 12:04:43

@paragrafus: ez nem igaz!
egy ex mszmp-s senki, csak a harmadik kor borsodit unicummal vallalta fel vilageleteben

paragrafus 2012.11.26. 12:06:43

És még valamit:
Nem akarok fogadatlan prókátora lenni Gréczy Zsoltnak, mett meg tudja védeni magát, de a tiszteség kedvéért szóvá kell tennem, hogy akik hazugsággal vádolják Gréczy Zsoltot, azok nagy, de nagyon tévednek.
Nincs semmilyen jogos alapjuk ilyen alaptalan támadásra.
Inkább el kellene gondolkodniuk. Hátha a saját készülékükben van a hiba.
Elnézést kérek Gréczy Zsolttól.

paragrafus 2012.11.26. 12:09:03

@.com:
Arany drága barátom!
Azon túlmenően, hogy nncs igazad, muszáj személyesedni?
Ha már idejöttél kommentelni, akkor nem inkább a fenti íráshoz kellene hozzászólnod?
Miért jó neked az, hogy a szerző személyét támadod?
Ezek szerint az írással kapcsolatban nincs véleményed?

Farkantoán Chatpartner 2012.11.26. 12:09:27

Zsolt, tudod, hol vannak a bajok?

- egyetlen szóval sem írod, ha valahol buktok, pedig hű, de sűrűn megesik

- az az ideológiátok alapja, hogy Gyurcsánnyal nem érdemes foglalkozni, Gyurcsány hulla, a Fidesz retardált majom, hogy rajta rugózik.

Akkor mi az igazság?

bkover 2012.11.26. 12:10:12

pöcs vagy zsolti az a baj...

Kivlov 2012.11.26. 12:13:12

"Ráadásul Pácinban az elmúlt húsz évben MIÉP-es, tehát szélsőjobboldali polgármester irányította a települést"

Zsótikám, ha ez igaz lenne, te nem írkálnád itt a marhaságaidat hétről-hétre. mondjuk akkor egy marhával kevesebben lehetne jókat röhögni. :D

paragrafus 2012.11.26. 12:13:38

@Scagnetti:
Tévedés!
Egyrészt a szavazólapon kívül tudhatod, megismeheted ezt az információt.
Másrészt, ha a szavazaólapon rajta van a jelölt hovatartozása, akkor a választópolgárben teljesen közömbös lesz a jelölt személye. Csak azt fogja nmézni, hogy az adott politikai formációhoz ki tartozik.
A legutóbbi válaszásokon is a fidesz jó pár jelöltje lett úgy képviselő, hogy a választópolgároknak halvány lila fogalma sem volt a jelölt személyéről.
A fidesz jelöltjeire pusztán azon az alapon szavaztak, hogy az ő nevük mögött ott gurult a narancs.

Ha a szavazólapon csak a jelölt neve lenne rajta, akkor a választópolgár legalább elgondolkodna. És nem gondolkodás nélkül szavazna.

.com 2012.11.26. 12:14:33

@paragrafus: scrolloz az elso kommentemhez, velemenyem az utolso bekezdesben

paragrafus 2012.11.26. 12:19:48

Farkantoán Chatpartner2012.11.26. 12:09:27
bkover2012.11.26. 12:10:12
Kivlov2012.11.26. 12:13:12

Tényleg olyan nehéz megérteni és felfogni, hogy a kommentelés az nem a személyeskedésről szól?
Ha csak ennyire telik nektek, akkor ezt a szórakozásotokat máshol éljétek ki.
Tényleg meghaladja a képességeiteket, hogy személyeskedés helyett érdemi hozzászólást próbáljatok meg magatokból kicsikarni?

.com 2012.11.26. 12:20:16

@paragrafus:
Arany drága barátom!
Azon túlmenően, hogy nncs igazad, muszáj személyesedni?
- napi szinten ismerem az egesz Reti Csaba story-t
Ha már idejöttél kommentelni, akkor nem inkább a fenti íráshoz kellene hozzászólnod?
-Greczy hazudik, Reti Csaba soha nem volt DK-s, ha meg igen, akkor sem a DK eredmenye, hanem az ivocimborak szam hatarozta meg a valasztast
Miért jó neked az, hogy a szerző személyét támadod?
- Nem szeretem a hazug embereket
Ezek szerint az írással kapcsolatban nincs véleményed?
- Egyoldalu, gatlastalanul ferdit, valos infotartalma ( kornyezet es kolcsonhatasai ) nulla

paragrafus 2012.11.26. 12:22:09

@.com:
Az ezen hozzászólásodban megfogalmazottakat remélem alá tudod támasztani valamilyen HITELT ÉRDEMLÓ módon, ugye?

pánpéter 2012.11.26. 12:22:47

@gréczyzsolt:
Zsolti Zsolti!
A szavazólapra kellett volna írni, hogy DK! Az, hogy ez nem történ meg, jól mutatja, mennyire sunyi módon is gondolkoztok ti a demokráciáról.

Scagnetti 2012.11.26. 12:24:17

@paragrafus: "Tévedés!
Egyrészt a szavazólapon kívül tudhatod, megismeheted ezt az információt."

Persze, nyomozhatsz utána te is. Csak tudod ez így nem korrekt, mert a jelöltnek kellene elárulnia, ki is küldte őt hozzánk.

"Másrészt, ha a szavazaólapon rajta van a jelölt hovatartozása, akkor a választópolgárben teljesen közömbös lesz a jelölt személye. "

Az egyébként is közömbös, mivel a Parlamentben sem egyénenként, hanem pártként működnek.

"Csak azt fogja nmézni, hogy az adott politikai formációhoz ki tartozik."

Igen, mivel ez alapján tudod meg, hogy mit várhatsz tőle. Abból, hogy Szabó Lajos nem tudsz meg semmit. Ha viszont tudod, hogy az illető mondjuk jobbikos, akkor már sejtheted, mit fog mondani a Parlamentben.

"A legutóbbi válaszásokon is a fidesz jó pár jelöltje lett úgy képviselő, hogy a választópolgároknak halvány lila fogalma sem volt a jelölt személyéről.
A fidesz jelöltjeire pusztán azon az alapon szavaztak, hogy az ő nevük mögött ott gurult a narancs. "

Ez az összes többire is igaz volt, nem értem, miért kell kiemelni a Fideszt.

"Ha a szavazólapon csak a jelölt neve lenne rajta, akkor a választópolgár legalább elgondolkodna. És nem gondolkodás nélkül szavazna."

Legfeljebb némi pluszmunkával megnézné, melyik párthoz tartozik, és az alapján már ugyanúgy döntene, mintha ott lenne a lapon a párt neve. A maradék meg, mivel semmiféle információja nem lenne, mondjuk olyan fontos szempontok alapján döntene, hogy milyen szép a jelölt neve.

Sunyi, hazug módszer a párt eltitkolása, és egyértelműen a szavazó átverésére szolgál.

paragrafus 2012.11.26. 12:25:49

@.com:
-Greczy hazudik, Reti Csaba soha nem volt DK-s, ha meg igen, akkor sem a DK eredmenye, hanem az ivocimborak szam hatarozta meg a valasztast
- Nem szeretem a hazug embereket
- Egyoldalu, gatlastalanul ferdit, valos infotartalma ( kornyezet es kolcsonhatasai ) nulla

Szerintem meg ezek a megjegyzéseid sokkal inkább önkritika.
Már megit vádaskodsz anélkül, hogy erre lenne bármilyen jog és/vagy tényalapod.
Ráadásul állításaid tartalma is valótlan.

TheloniusMonk 2012.11.26. 12:26:08

@.com: Neked aztán nem lehet könnyű...

.com 2012.11.26. 12:26:31

@paragrafus: A kozgyules jegyzokonyve a falu honlapjan megtalahato.
A tobbi minden este szemugyre veheto a falu vendeglatoipari intezmenyeiben.

Es a fo sunyisag, hogy a szavazolapon NEM volt rajta, hogy DK-s lenne....

Ennyit Rolatok, szakadj le

.com 2012.11.26. 12:27:51

@Thelonius: ezert gepelek ekezet nelkul...mert itt konnyebb

morbiczer 2012.11.26. 12:35:27

@willdataa: "A komcsik ezt szokták csinálni hogy függetlenként indulnak, aztán ha nyernek akkor hirtelen komcsik, ha kikapnak akkor meg nem a párt kapott ki hanem csak független jelölt."
Mint Schmitt Pal, amikor a budapesti fopolgarmestersegert indult?

pástétom 2012.11.26. 12:35:38

"Annak évfordulóján, amikor az Aranycsapat 6:3-ra legyőzte az angolokat, két DK-tag is megnyerte az időközi polgármesteri választást."

Az ilyen hasonlatokhoz tényleg fannak kell lenni...

Scagnetti 2012.11.26. 12:38:02

@morbiczer: "Mint Schmitt Pal, amikor a budapesti fopolgarmestersegert indult?"

Hasonló eset, kb. annyira volt korrekt, mint ez most. A DK Schmitt szintjén van?

paragrafus 2012.11.26. 12:38:30

@Scagnetti:
Nagy tévedés.
Ha a szavazólapon a párt neve nincs rajta, akkor az egyáltalán nem átverés.
Ugyanis a választópolgár ne pártra szavazzon,hanem személyre.
Abból, hogy a te példád szerinti Szabó lajos mögött ott áll az ausztrál papagájtenyésztők pártjának logója, színe, még semmit sem tudok Szabó lajosról.

Az abszolúte semmit sem jelent, hogy a politikai hovatartozás alapján - szerinted - tudni fogom, hogy mit mond a Parlamentben, mert azt az adott politikai formációhoz tartozó bárki más is elmondhatja, nem szükséges ahhoz pont a Szabó Lajos. Az ezen az alapon lehetne akár a Hufnágel Pisti is.

Szóval én azt akarom tudni, hogy miért szavazzak Szabó Lajosra, vagy miért szavazzak a Szabó lajost indító párt jelöltjére.
És én különbséget akarok tenni Szabó Lajos, ill. a Szabó Lajost indító párt jelöltje között, aki éppen Szabó Lajos.

Mert nekem nagyon nem mindegy, hogy a jelölt személy szerint Szabó Lajos, vagy (a Szabó Lajost indító) párt jelöltje között, aki éppen a párt jelöltje.
Attól, hogy tudom, hogy Szabó Lajost melyik párt indítja, még semmit sem tudok Szabó Lajosról.

Ha én Szabó Lajosra akarok szavazni, akkor ehhez Szabó Lajost akarom megismerni. És nem a pártot.
Mert attól, hogy a saját pártjának alkalmas Szabó lajos, még nem biztos, hogy nekem is alkalmas lesz.
Az alkalmasságához pedig nem elég, hogy milyen színekben indul.

Ezért is én továbbra is fenntartom: a jelöltek - párthovatartozás nélküli - jelöltek legenek. Akik személyükben fogadtassák el magukat a választókkal és ne a párthovatartozásuk alapján.

HanSolo90 2012.11.26. 12:38:42

Szerintem felesleges azon vitatkozni, hogy ki hazudott, vagy csalt. A mai politika nem elég kulturált ahhoz, hogy tényeket, vagy tiszta módszereket tudjon felmutatni. Az egész olyan valóságshow szerű, mindenki verseng a a szavazatokért, és próbálja magát világmegváltó színben feltüntetni. Ez alól nem kivétel a DK sem, bár azt füllentik, hogy demokraták, valójában ugyanaz a kirekesztő, diszkriminatív bagázs mint az SZDSZ volt. Ha hasonló gondolkodással és nézettel rendelkezel, mint ők, akkor befogadnak. Ha kicsit is más a véleményed, kimoderálnak, sértegetnek, "lesötéteznek" vagy egyszerűen csak kikiáltanak fidesztrollnak. Dumálnak az összefogásról, de közben sértegetik az MSZP-t, LMP-t, nekimentek már Bajnainak is. Persze mindezt Vadai lazán letagadta többször is élő adásban. Kissé botor dolog ez, tekintettel arra, hogy az internet világában élünk. :) Ezekről írhatna a kedves blogíró, hogy miért van ez és mi ez a viselkedés???

.com 2012.11.26. 12:39:20

@paragrafus: Ha eppen mas velemeny is erdekel
http://www.kisalfold.hu\hirek\velemeny
@gréczyzsolt:

paragrafus 2012.11.26. 12:39:48

@morbiczer:
1. Kiket tartasz te komcsiknak?
2. Tényleg muszáj komcsiznod?
3. Szerinted a komcsizás az érv?

paragrafus 2012.11.26. 12:41:21

@morbiczer:
1. Kiket tartasz te komcsiknak?
2. Muszáj komcsiznod?
3. Neked a komcsizás az érv?

.com 2012.11.26. 12:42:37

@Scagnetti: Ja, copy paste, csak a masikra nem bizonyitottak ra

paragrafus 2012.11.26. 12:43:10

@.com:
És azon jegyzőkönyvben hol szerepel mindazon állítások összessége, amelyeket felsoroltál?
Tudod, ha már vádaskodsz, nem ártana bizonyítanod is.
Különben te maradsz hazugságban.

2012.11.26. 12:44:10

@gréczyzsolt: Csak a szavazólapra felejtették ráírni! Ami a lényeg lett volna!

HanSolo90 2012.11.26. 12:47:23

@paragrafus: Teljesen jogos amit írt, a választó az emberre szavazzon és ne a pártra.
De akkor a párt se ugráljon és csináljon örömünnepélyt, hogy azért nyert az "ember", mert a párt tagja. Főleg egy falusi választás esetén, ahol tényleg ismerik egymást az emberek és úgy szavaznak....Látszik, hogy Gréczy is városban nőtt fel, fogalma nincs arról, hogy működnek a dolgok egy faluban.

Scagnetti 2012.11.26. 12:47:24

@paragrafus: Egyetlen okot nem mondtál arra, miért lenne korrekt elhallgatni a párt nevét.

Szabó Lajost akkor is megismerheted, ha ott a pártjának a neve. Ebben ez téged, akinek erre igénye van, nem fog megakadályozni. Vannak viszont rajtad kívül elég sokan, akiknek elég a párt neve is, mivel pontosan tudják, hogy Szabó Lajos politikáját úgyis ez fogja meghatározni, és nem az, hogy ő a magánéletében milyen ember. A párt dönti el, mit fog Lajos képviselni, mi ellen szólal fel, és mit hagy figyelmen kívül. Ezért a párt nevét lehagyni a legundorítóbb húzások egyike.

Arról nem is beszélve, hogy győzelem esetén meg ujjonganak, hogy befutott a jelöltjük. Mintha ők kapták volna a szavazatot. Pedig azt a szavazatot nem a DK kapta, hanem két független(nek hazudott) jelölt.

.com 2012.11.26. 12:47:55

@paragrafus:
Ezt mar elsutotted ketszer...4

Letolt, olvass, ertelmez.
Aztan irhatsz egy kommentet, ahol elismered az allitott dolgok tenyszeruseget.
Segitek Neked kedves baratom:
www.vamosszabadi.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=54&Itemid=51
Ha kesz vagy (sok-sok oldal) jelentkezhetsz bocsanatot kerni

paragrafus 2012.11.26. 12:48:30

@pánpéter:
Tévedés!
Nem kellett volna ráírni.
Mert így sokal hitelesebb a választás.
Tényleg a személyt választották meg és nem a párt jelöltjét.
Tudod, nem ártana különbséget tenni a kettő között.

És én a jövőben nem is engedném meg, hogy a szavazólapon rajta legyen bármilyen politikai beazonosíthatóság.
Ne azon az alapon válasszanak, hogy ki hová tartozik.
Mert így akár - már elnézést - az adot párt fanatikusai megválszthatják akár a Mari néni tehenét is, ha szerepel a szavazólapon és a tehén mögött ott van a párt neve, színe, logója.
Nagyon sokan a jelölt nevét el sem olvassák, pusztán azt nézik, hogy melyik párt a jelölő szervezet.
És én teljességgel komolytalannak és hiteltelennek tartom azt, amikor valakire pusztán azon az alapon szavaz, hogy a jelölt neve mögött milyen párthovatartozás látható.

pánpéter 2012.11.26. 12:50:04

@paragrafus:
rendben, viszont akkor az nettó hazugság, hogy a DK jelöltje nyert.

Scagnetti 2012.11.26. 12:53:15

@.com: Lehet, hogy tényleg nem csak a plagizálásban hasonlítanak egymásra. A végén kiderül, hogy ez a szuper demokrata DK egy az egyben olyan, mint a Fidesz. :)

paragrafus 2012.11.26. 12:54:10

@.com: Elsüthetem harmadszor is, ha kell.
Aki állít valamit, annak kell bizonyítani. Konkrétan, tényszerűen. És te állítottál valamit.
És miért is én keressem meg a te bizonyítékaidat?

paragrafus 2012.11.26. 12:56:21

@pánpéter: Nem volt a DK jelöltje.
Független volt.
A DK csak támogatta.
És ez nem keverendő össze azzal, hogy a jelöltje lett volna.
És mivel nem volt a DK jelöltje, ezért semmilyen hazugság nem volt.

Scagnetti 2012.11.26. 12:57:54

@paragrafus: Akkor Zsolti miért lelkendezik, hogy a DK két tagja nyert?

masszív 2012.11.26. 12:58:12

@Scagnetti: ha a regisztráció ellenére is leváltják a fideszt akkor szvsz az ellenzéki pártok biztos vissza csinálják hisz saját győzelmük a bizonyíték hogy hatástalan ráadásul ellenezték is joggal. ráadásul bebizonyítanák a hozzád hasonló elfogilt fidesznyikeknek hogy a demokráciát csak a baloldalon gondolják komolyan....

.com 2012.11.26. 12:58:38

@paragrafus: interakcionak hivjak az ilyesmit
de segitek
felurol a masodik link

paragrafus 2012.11.26. 12:58:42

@Scagnetti:

..."Arról nem is beszélve, hogy győzelem esetén meg ujjonganak, hogy befutott a jelöltjük"..

Nem ujjonganak, hogy befutott a jelöltjük, mert nem volt a jelöltjük.
Annak örülnek, hogy befutott az általuk is támogatott, független jelölt.

komplikato 2012.11.26. 12:58:48

@laci0011: "Már 500 felett van a nemmegszorítások által öngyilkosságba taszított magyarok száma..."

Hiteles linket kérek, vagy legalább fél hiteleset rész tényekkel ...

Ha meg az első jól írta le a szitut, akkor az nem jó, hanem igen rossz hír a DK rajongóknak, már ha léteznek.

paragrafus 2012.11.26. 12:59:50

@Scagnetti:
És ez miért baj neked?
Vagy ez tilos a Zsoltnak?
Nehogy már ezt is számonkérd.

Scagnetti 2012.11.26. 13:01:19

@masszív: Eszemben sincs a Fideszre szavazni, szóval ezt benézted.

A visszacsinálást meg majd meglátjuk. Annyira nem árad túl a demokrácia a szocikból sem, hogy rohanjanak megszüntetni egy nekik kedvező körülményt.

.com 2012.11.26. 13:01:55

@paragrafus: Vagy Te vagy a DK hazudik...

A pácini és vámosszabadi győzelem azért is értékes, mert mindkét helyszínen magas volt a részvételi arány (59% illetve 50%). A DK izmosodását jelzi, hogy Pácin egy borsod-abaúj-zempléni, Vámosszabadi pedig Győr-Moson-Sopron megyei település. Tehát az ország két végében sikerült olyan jelöltet állítani, aki képes volt elnyerni a polgármesteri posztot. Pácinban Majoros László 52,7 százalékot kapott, 16 százalékkal többet, mint a legerősebb vetélytársa. Ráadásul Pácinban az elmúlt húsz évben MIÉP-es, tehát szélsőjobboldali polgármester irányította a települést, Vámosszabadiban Réti Csaba, a korábban lemondott polgármester újbóli sikere azért is különösen értékes, mert elnyert 45 százaléka 6 százalékkal több, mint ellenfeléé, aki a Fidesz tagjaként a megyei közgyűlésben képviselő. Támogatottsága még az utolsó napok brutális negatív kampányát is kibírta. Majoros László és Réti Csaba a DK alapító tagjai, mert a kisebb településeken ez a szokás - a fideszes is függetlenként indult, a korábban Tolna megyében győztes MSZP-s is.

Scagnetti 2012.11.26. 13:02:59

@paragrafus: Bocs, de Zsolti a DK izmosodásáról beszél, meg arról, hogy legyőzték a Fideszt.

"Nem elég, hogy vereség, ráadásul éppen Gyurcsánytól..."

Ezt ő írta, nem én. Szóval legalább olvasd el, mit írt, és utána próbáld elmagyarázni, hogy mégsem írta!

2012.11.26. 13:03:26

Ha pedig valaki annyira nagy dékás, akkor miért nem annak a pártnak a színeiben indult? Nem meri felvállalni? Vagy csak nem szégyenli netán?

Scagnetti 2012.11.26. 13:03:42

@paragrafus: Mellébeszélsz, méghozzá nagyon gyengén.

town 2012.11.26. 13:03:45

"Annak évfordulóján, amikor az Aranycsapat 6:3-ra legyőzte az angolokat, két DK-tag is megnyerte az időközi polgármesteri választást."

Az Aranycsapat is inkognitóban indult?

Scagnetti 2012.11.26. 13:04:15

@ariskerase: Te büszke lennél rá? :)

2012.11.26. 13:05:08

@Scagnetti: Nem csak egy az egyben, hanem olyan is!

Farkantoán Chatpartner 2012.11.26. 13:06:32

@paragrafus: "Ha a szavazólapon a párt neve nincs rajta, akkor az egyáltalán nem átverés.
Ugyanis a választópolgár ne pártra szavazzon,hanem személyre" - akkor utána miért triumfáltok lelkesen, hogy a párt győzött? Nem jössz te jól ki ebből sehogyse.

2012.11.26. 13:07:18

@Scagnetti: Én hálát adok Istennek, hogy nem vagyok dékás, de még csak baloldali vagy fideszes sem és nem is leszek. Viszont én a saját politikai nézetemet bármikor felvállalom, ha pedig egy párt tagja lennék, ami nem vagyok és nem is leszek, akkor szintén felvállalnám, ha pedig nem vállalta fel, akkor az ilyen gréci zsoltok és hasonlók ne járjanak győzelmi táncot egy olyan győzelemért, amihez a DK-nak semmi köze! :)))) De értem mire célzol!

paragrafus 2012.11.26. 13:08:49

@Scagnetti:
..."Szabó Lajost akkor is megismerheted, ha ott a pártjának a neve"...

Sőt, még akkor is megismerheted, ha nincs ott a hovatartozása.

..."Vannak viszont rajtad kívül elég sokan, akiknek elég a párt neve is, mivel pontosan tudják, hogy Szabó Lajos politikáját úgyis ez fogja meghatározni, és nem az, hogy ő a magánéletében milyen ember. A párt dönti el, mit fog Lajos képviselni, mi ellen szólal fel, és mit hagy figyelmen kívül. Ezért a párt nevét lehagyni a legundorítóbb húzások egyike"...

Ezen az alapon akkor elég lenne feltüntetni azt, hogy XY párt, valamint annyit, hogy a párt jelöltje, név nélkül. Hiszen ezek szerint közömbös a jelölt személye. Az lehetne bár ki a pártból, ne lenne köztük különbség.

Egyébként én meg nem a magánéletére céloztam a jelöltnek, hanem a választókörnyezetében az ismertségének, az elfogadottságának.

Nénány ciklussal korábban - ha jól emlékszem, (elnézést,de nem esküszöm meg a pontos részletekre)- egy szolnoki lakos fideszes indult Zala megyében a fidesz jelöltjeként. Az ott lakók azt sem tudták, hogy az illető mi fán terem.
És megszavazták. De erősen kétlem, hogy akkor is megszavazták volna, ha csak egy lett volna jelöltek között és csak a neve van rajta a szavazólapon.

Egy szolnoki lakos hogyan képviseli hitelesen a Zala megyeieket? Miért nem olyan jelöltre szavazhatnak az emberek, akik ott laknak helyben életvitelszerűen, a választókörzetben.
Mert ha ott megismerteti magát a helyben lakó, akkor a választáson elég a neve is ahhoz, hogy eldöntsék, rászavaznak-e vagy sem.
Tehát én továbbra is fenntartom: nem kell a szavazólapra a jelöltek nevén kívül semmi. Beazonosíthatóság meg főleg nem.

2012.11.26. 13:08:51

@komplikato: Én a hitelesség kedvéért odaraknám az "elmúltnyócév" öngyilkosságba menekültjeit is!Mert azokról olyan néma csönd van!

Farkantoán Chatpartner 2012.11.26. 13:09:30

@ariskerase: a szokásos "demokrata" trükk. Ha veszít, magánember, ha nyer, dékás.

Scagnetti 2012.11.26. 13:10:15

@ariskerase: Nekem is úgy tűnik, hogy bár próbálják elmagyarázni, mennyivel különbek, egyre fogynak a különbségek. Régen csúnya dolog volt az utcai politizálás, ma már szép. Régen csúnya dolog volt a negatív kampány, ma már az is szép. A független jelöltjeik sem függetlenek, csakúgy mint a Patáséi. A plagizálás is felütötte fejét a demokratáknál. Mi lesz a következő vajon?

paragrafus 2012.11.26. 13:10:18

@Farkantoán Chatpartner:
..."akkor utána miért triumfáltok lelkesen, hogy a párt győzött?"...

Ezt senki sem állította.
Csak ti interpretáljátok így.

Farkantoán Chatpartner 2012.11.26. 13:10:57

@paragrafus: őrület, hogy nem érted. Ha mellékes a párthoz tartozás, akkor miért vijjogtok örömötökben, hogy sunyi átverésetek ezúttal bejött?

paragrafus 2012.11.26. 13:11:33

@Farkantoán Chatpartner:
Ilyen trükk nincs.
Ezért ez szokásos sem lehet.
Hamis a sugallmazásod.

Farkantoán Chatpartner 2012.11.26. 13:11:54

@paragrafus: olvasd el 1) az "üldözött" balblogszférát, 2) Zsótit, 3) saját magadat.

paragrafus 2012.11.26. 13:12:30

@Farkantoán Chatpartner:
Már válaszoltam.
Nem ismétlem meg.
Hiába akarsz olyant láttatni, ami nincs.

Scagnetti 2012.11.26. 13:13:00

@paragrafus: "Ezen az alapon akkor elég lenne feltüntetni azt, hogy XY párt, valamint annyit, hogy a párt jelöltje, név nélkül. Hiszen ezek szerint közömbös a jelölt személye. Az lehetne bár ki a pártból, ne lenne köztük különbség."

Bőven elég lenne.

2012.11.26. 13:13:00

@.com: Én csak azt nem értem, hogy a 22 év MIÉP az hogy jött ki? Mivel a MIÉP-et 1993-ban alapították, tehát az mínusz 3 év. Első parlamenti megmér etetésére 1994-ben került sor. Az megint -1 év. 2006 óta ténylegesen nem is vesz részt a politikában vagyis újabb mínusz 6 év. Vagyis az a 22 jó ha megvan 12!!!!!! Vagy még annyi sem. Bár Zsolti barátunktól az ilyen csúsztatás nem újdonság.

paragrafus 2012.11.26. 13:13:32

@Scagnetti:
Egyáltalán nem beszélek mellé.
Csak te nem érted.

2012.11.26. 13:14:00

@Scagnetti: Megszorítás? Ja már az is megvolt!

Farkantoán Chatpartner 2012.11.26. 13:14:36

@paragrafus: CSAK ilyen trükk van. Az időközi választásokon nem indultok, és aki nyer, arról az esetek 1 ezrelékében utólag kisül, hogy dékás vakondok. A veszteseiteket meg mások leplezik le. Nagyon ócska "demokratikus" játék ez, koma, ezért utál benneteket a ország min. 99,95%-a.

Scagnetti 2012.11.26. 13:14:53

@ariskerase: Ezért én is hálát adok. Ebből a mezőnyből nincs kire szavazni. Csupa leszerepelt hazudozó, akik mind megbuktak kormányzás közben.

town 2012.11.26. 13:15:22

MSZMP, MSZP, DK.
Erre mondják, hogy csak akasztott ember nem vót' még.

Farkantoán Chatpartner 2012.11.26. 13:15:27

@paragrafus: megint az élcsapat fensőbbrendűsége... Ezt már Freud is kifigurázta.

Blogger Géza 2012.11.26. 13:15:39

Zsóti, Pácin meg Vámosszabadi, ez a két metropolisz legyen a tietek, más örömötök úgyse lesz egy ideig... Állítsatok ott Gyurcsány-szobrot, véssétek kőbe az őszödi beszédet, és időnként lőjétek ki valami bábunak a szemét, így őrizzétek a lángot, amíg jobbra fodrul a sorsotok.

paragrafus 2012.11.26. 13:16:04

@Scagnetti:
Neked viszont értelmezni kellene tudni.
Mert nem elég, ha elolvasol valamit, miközben nem tudod, hogy mit olvastál.
Pontosabban: te azt értelmezel ki belőle, amit te akarsz érteni, nem azt, amit a szerző mondott.
Aztán tényleg nem értesz semmit.

.com 2012.11.26. 13:16:53

@ariskerase: :o))))
ne tolem kerdezd :o)
nem en irtam, csak bemasoltam...
amugy nem tudom, en most foglalkozom eletemben eloszor politikaval ( es utoljara, szerintem)

Scagnetti 2012.11.26. 13:17:06

@paragrafus: Értem én. Ezért is mondom, hogy mellébeszélsz. Mert vagy független volt a jelölt, és akkor a DK-nak semmi köze a győzelméhez vagy DK-s volt, akkor viszont elhazudták ezt az információt. A kettő együtt nem megy.

Farkantoán Chatpartner 2012.11.26. 13:17:12

@ariskerase: csúsztatgat, csak nagyon hülyén és átlátszóan.

HanSolo90 2012.11.26. 13:18:13

Tényleg tiszta röhej ez az egész. A DK fan klub győzelmi indulókat költ a facebook-on, valamint érdekes hazugságokat is írnak az S&P leminősítésről is. Azért azt persze nem rakták fel a DK oldalakra, hogy a londoni elemzők és Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász szerint abszolút indokolatlan Magyarország leminősítése. Erről miért hallgatnak a DK-nál? Ott is megy a szavazók vakítása de rendesen. Abba kellene hagyni a hazudozást és valóban demokratikus pártként viselkedni, nem pedig álszent "bandaként".

Farkantoán Chatpartner 2012.11.26. 13:18:53

@paragrafus: előre sosem hirdetitek. Sunyin hallgattok, mint gyula a fűben. utóbb meg szétüvöltitek a házat, ha véletlenül sikerült az átejtés.

neurolingvisztika 2012.11.26. 13:18:59

MEGNEVETTETTETEK!!! :) Mindkét oldalról! Beterelnélek titeket egy jó nagy disznóólba és ott okoskodjatok egymásnak iróasztal melletti fizetett hülyeség-generátorok!!! :) :) :) Remélem dolgoztok is valamit közben és nem csak a pártirodán matyiztok!

paragrafus 2012.11.26. 13:19:04

@.com:
És ezzel az idézettel mit akartál mondani?
Ugyanis ebben sehol nincs benne az, hogy a két jelölt DK-s jelölt lett volna.

.com 2012.11.26. 13:19:29

@Blogger Géza: Ja
azert eleg ciki, hogy fatornyos falucskamon rohog az orszag...

Scagnetti 2012.11.26. 13:19:55

@paragrafus: Még mindig mellébeszélsz. Az meg már szinte sértés, hogy Zsoltit ne tudnám értelmezni. Gyurcsány legelvakultabb fanatikus rajongóját, aki bármikor képes azt megállapítani, hogy ők nyertek. Csak épp most is magával került ellentmondásba.

paragrafus 2012.11.26. 13:20:31

@Farkantoán Chatpartner:
Ez mi?
Prejudikálás, alap nélkül?
Gyanúsítás?
Vádaskodás?
És miből gondolod, hogy ez így lenne?Azért, mert te ezt állítod?

menőmano 2012.11.26. 13:20:34

Szánalmasan röhejes némelyek részéről a folyamatos komcsizás.
kész.ennnyyyi.
:(

inebhedj - szerintem 2012.11.26. 13:21:03

Én csak attól rettegek, hogy kiderül több független polgármesterről (akár a fentiekről, akár másról), hogy titokban a Fidesz, Mszp, Szdsz, Jobbik, Együtt, LMP, FGKP, MNykP-HM, MSZMP, MKP, stb. alapító tagja, mert akkor aztán blogger legyen a talpán, aki átlátja a politikai palettát.

A másik rémes fordulat, ha rájövünk, hogy a parlamenti képviselők 80 %-a titokban szintén az MSZP, az SZDSZ, vagy a DK alapítótagja, mert ez esetben ugyebár azzal kell szembesülnünk, hogy továbbra is Gyurcsány-Bajnai kormány van, akkor meg mit keres ott az az Orbán?

Nem ez az első eset a történelemben, mikor közszereplők titkos politikai kapcsolatainak napvilágra kerülése rengette meg a világot, elég csak Dr. Josef Paul Schimmerwagens-Fürtz-re, a híres tibeti onkológusra gondolni, akiről 17 év vatikáni misszió után derült ki, hogy titokban a Fidesz umutarai csillagász szakkörének alapító tagja volt, ez a leleplezés vezetett később a hírhedt hämeenlinnai khoikhoi éhséglázadáshoz. (Forrás: Üzenetedben olyan kifejezést vagy linket használtál, ami tiltott. Fogalmazd át és küldd el újra! )

moophlander 2012.11.26. 13:21:16

@zsumika58: Én nem vagyok fidesz fan, de azt értem, hogy a seggedből kilógó sarló-kalapács miatt mondhatsz csak ilyen baromságot!!! Lehet, hogy a nép zöme tényleg birka, be annyira azért nem, hogy újra szoclibekre szavazzon!

paragrafus 2012.11.26. 13:21:22

@Scagnetti:
Szeritem meg te akarsz belebeszélni olyant, ami csak a te téves értelmezésed.

Farkantoán Chatpartner 2012.11.26. 13:22:06

@paragrafus: mintha UTÓBB már azt bömbölnétek, dékások voltak...

paragrafus 2012.11.26. 13:25:09

@Scagnetti:
Attól, hogy a jelölt független volt, még a DK támogathatta. Mint ahogy támogatta is.
De attól még nem lett a jelöltjük.

És az mennyivel volt korrektebb, hogy az előző választásokon sem a fidesz nem indult, sem a kdnp. Hanem csak ezeknek a konglomerátuma.
Ésa választók sem a fideszre és nem a kdnp-re szavaztak, hanem csak erre a konglomerátumra.
Aztán a Parlamentben nem a konglomerátum van jelen, hanem a fidesz és a kdnp.

.com 2012.11.26. 13:25:18

@paragrafus:
OK, csak Neked, csak itt, csak most kiemelem

"Tehát az ország két végében sikerült olyan jelöltet állítani, aki képes volt elnyerni a polgármesteri posztot"

Es a link hozza

www.demokratikuskoalicio.hu/index.php/2011-12-05-15-42-05/blogok/greczy-zsolt-blogja/3752-a-dk-es-a-ket-uj-polgarmester

valamint fentebb a szovegben mar csak ratalalsz egyedul is...

Ha nem, szolj, segitek

notib 2012.11.26. 13:25:37

Zsolti, Zsolti !

Te már nem okosodsz, ha szegény Fletó pártjának a nevét megemlítették volna szegény választók még tévedésből sem szavaztak volna a DK-sokra, tényleg Zsolti, Ők is tudják, hogy DK-sok ???

Ami meg az ország tönkre tételéről szóló rágalmakat illeti, ezt a főnököd Fletó elismerte, "nem csináltunk semmit, hazudtunk éjjel, nappal stb.)

Ha találkozol szeretett sziámi iker testvéreddel Fletóval, akkor kérdezd meg tőle, hogy mit mondtak neki Brüsszelben amikor kirendelték, ami aztán közvetlen kiváltója lett a hazugság-igazság beszédnek...

Érdekes dolgokat fogsz hallani tőle, ha véletlenül tényleg igazat mond tévedésből...

HanSolo90 2012.11.26. 13:26:35

@neurolingvisztika: Nincs min okoskodni. Több elemzés és közgazdász bebizonyította, hogy egyik párt sem ért az ország vezetéséhez. Innentől kezdve maradnak a rajongók, mert a többi ember már nem hisz nekik. 10 millió helyett 2-3 millió ember fog dönteni az ország vezetéséről, mert a maradék 7-8 millió már unja a hazugságokat. Csak az a lényeg, hogy a fizetett tollnokaik, mennyi pénzért csinálnak hülyét magukból. Nekem nem lenne képem hazugságokat leírni sem újságba, sem blogba, mivel 2 perc alatt simán cáfolják az összes csodás szerzeményt :)
Gréczy összes csúsztatására tényekkel és (magyar és külföldi) linkekkel lehet reagálni, hogy miért is ne szavazzunk Gyurcsányra...Ugyanezt meg lehet csinálni a Fidesz esetén is. De akkor mi a különbség? :) Maximum annyi, hogy ki hazudik nagyobbat :)

subtotal 2012.11.26. 13:26:42

Micsoda fingreszelés megy itt, kérem.
Csalás mer' nem volt a DK a szavazólapon. Ahogy a többieké sem, csendben megjegyzendő, pedig a fidesz nagy sikerei ebben az országban biztos repítették volna a jelöltjüket...

De akkor nem is a DK sikere - jön a másik replika. Nos az, hogy a DK meg tud nyerni olyan embereket, méghozzá alapító tagként, aki meg tud nyeri egy választást egy olyan helyen, ahol mindenki mindenkiről mindent tud, az siker.

Scagnetti 2012.11.26. 13:26:45

@paragrafus: Még mindig terelsz. Döntsd el végre, hogy a jelöltek a DK jelöltjei voltak, mely esetben, ez egy nagy DK-s siker. Idézve Zsoltit "Nem elég, hogy vereség, ráadásul éppen Gyurcsánytól...". Vagy pedig nem a DK jelöltjei voltak, és akkor a nagy siker sem az övék, hanem a függetleneké. Ez az ellentmondás, és te erről nem akarsz tudomást venni. Pedig érted te, hogy mi a probléma, pont ezért terelsz.

.com 2012.11.26. 13:26:48

@paragrafus: Ha mar hazudsz, probaljmeg valamivel rafinaltabb lenni, ez mar ciki

Farkantoán Chatpartner 2012.11.26. 13:27:39

@paragrafus: linkeld már be Zsóti vagy bármelyikötök beharangozóját, hogy X.Y. induló dékás alapítótag vagy csak közönséges tag, netán hogy ti támogatjátok... Ilyesmit mindig csak az UTÓLAGOS diadaljelentéseitekből lehet megtudni.

.com 2012.11.26. 13:28:15

@paragrafus: Letolteni sikerult a tenyeket rogzito jegyzokonyvet?
Segitsek meg?

town 2012.11.26. 13:28:31

Az udvari hírlapíró szerint, "Nem elég, hogy vereség, ráadásul éppen Gyurcsánytól..."

A Böszme áldóan rátette a kezét a független fejére, és győzelem után DK-s lett belőle.

paragrafus 2012.11.26. 13:29:04

@Farkantoán Chatpartner:
Attól, hogy DK-sok voltak, még indulhattak függetlenként, DK támogatással.
(A fideszes jelölt is független volt, fideszes támogatással Tiszavasváriban is ugyanez volt a helyzet)

És most ebbe köt bele mindannyiotok?
Ezzel akarjátok a vereségeteket elkenni?
Ez a legnagyobb problémátok?
És nem az, hogy a társadalomnak már végképp elege van a jelenlegi diktatúrából?

Farkantoán Chatpartner 2012.11.26. 13:29:12

@subtotal: bejött a sunyi csalás. Ez is siker persze, csak másmilyen.

paragrafus 2012.11.26. 13:29:59

@.com:
Miért is kellene letöltenem?

willdataa 2012.11.26. 13:30:25

@ariskerase:

2010-ben is MIÉP-jelöltként nyert:

valasztas.hu/dyn/ov10/outroot/onktjk2/05/tjk05229.htm
Önkormányzati választások, 2010. október 3.
Pácin települési választás eredményei
Barati Attila MAGYAR IGAZSÁG ÉS ÉLET PÁRTJA 413 szavazat 58,75%

paragrafus 2012.11.26. 13:30:36

@Farkantoán Chatpartner:
Ez neked csalás?
Nem kellene inkább tükörbe nézned?

Farkantoán Chatpartner 2012.11.26. 13:31:00

@paragrafus: vereség? A dékától? döntsd már el végre... :DD

Sunyi csalással tudtatok nyerni, identitásotokat leplezve, mint 2006-ban. Ilyenek a ti "köztársasági" módszereitek!

Scagnetti 2012.11.26. 13:31:33

@paragrafus: "Attól, hogy a jelölt független volt, még a DK támogathatta. Mint ahogy támogatta is.
De attól még nem lett a jelöltjük."

Csak épp a párt tagja, és most Zsolti azt mondja, hogy általuk a Fidesz személyesen Gyurcsánytól kapott ki. Erre reagálhatnál végre valamit, mert eddig tereltél.

"És az mennyivel volt korrektebb, hogy az előző választásokon sem a fidesz nem indult, sem a kdnp. Hanem csak ezeknek a konglomerátuma.
Ésa választók sem a fideszre és nem a kdnp-re szavaztak, hanem csak erre a konglomerátumra.
Aztán a Parlamentben nem a konglomerátum van jelen, hanem a fidesz és a kdnp."

Ugyan ez is egy terelés, mert a témához semmi köze, ennek ellenére válaszolok. A KDNP-t ki kellene baszni a Parlamentből, mivel egy nulla párt. Viszont ők legalább felírták a nevüket a szavazólapra.
Ellenben mondjuk a DK-val, amelyre tényleg egyetlen szavazat sem érkezett, mivel az MSZP által jutottak be. Ezeket is ki kellene vágni Semjénékkel együtt.

Erről mi a véleményed? Ha lehet terelés nélkül!

Farkantoán Chatpartner 2012.11.26. 13:32:03

@paragrafus: én nem indultam, ráadásul nem sunyi csalóként, mint ti.

paragrafus 2012.11.26. 13:32:14

@.com:
Ha hazugsággal vádolsz, akkor én befejeztem veled a beszélgetést.
Ebben a mederben én nem vagyok hajlandó vitatkozni.

HanSolo90 2012.11.26. 13:32:16

@notib: Na igen, Gréczy és a DK is nagyon hallgat az EU-nak beadott hamis költségvetésekről, ami alapján kaptuk a magasabb kohéziós támogatást. Persze mikor kiderült, hogy emiatt az EU erősen optimista volt a Magyar GDP alakulását illetően, mindenki hallgatott mint a sír :) Mert az év végén jött a koppanás. Mindez mikor történt? 2005-2006-ban. Milyen érdekes. És volt képük ezt úgy előadni, hogy Gyurcsány mennyi pénzt szerzett az országnak....

Scagnetti 2012.11.26. 13:32:56

@Farkantoán Chatpartner: Nem hiszek a bértollnokokban. Semmi értelme fizetni egy maximum pár száz embert érdeklő blogra író embereket.

Farkantoán Chatpartner 2012.11.26. 13:33:00

@subtotal: aki elhallgatja identitását, utóbb meg arra hivatkozva triumfál, igen, az mind sunyi csaló.

.com 2012.11.26. 13:33:15

@paragrafus: Az altalad ohajtott jegyzokonyvet, amit koveteltel egy oraja, megkaptad a linket, melynek ismeretei nelkul lehazugoztal es miutan elolvastad jossz nekem egy nyiltszini bocsanatkeressel

Farkantoán Chatpartner 2012.11.26. 13:34:08

@paragrafus: menekül a déká... Felmosták vele a padlót...

genyamagyar 2012.11.26. 13:34:25

Megy itt a vita, hogy a DK jelöltje nyert vagy nem, tudták róla, hogy DK alapító vagy nem... stb.

A lényeg: a szavazók olyan embernek adtak bizalmat, aki DK-s. Olyan embernek, aki a DK programját sajátjának tekinti.

Magyarán, a szavazók a DK elveivel azonosultak.

És ez itt a lényeg!

.com 2012.11.26. 13:34:29

@paragrafus: Jellemzo
vagy azt van amit en modok, vagy nem diszkutalok...BRAVO!

willdataa 2012.11.26. 13:34:44

Nyíltan DK-s jelöltként továbbra sem nyert senki választást.

Farkantoán Chatpartner 2012.11.26. 13:35:08

@Scagnetti: igazad van, csak meteorológiai lufiként eregettem fel. Ez a szöveg ugyanis központi dékás eligazítás.

Scagnetti 2012.11.26. 13:36:04

@genyamagyar: "A lényeg: a szavazók olyan embernek adtak bizalmat, aki DK-s. Olyan embernek, aki a DK programját sajátjának tekinti."

A kérdés, hogy erről vajon tudtak-e. A szavazólapról biztos nem tudhatták meg.

genyamagyar 2012.11.26. 13:36:07

@HanSolo90: A németeken kívül minden ország tupírozott számokat adott be Brüsszelnek. Nem tudtad?

Farkantoán Chatpartner 2012.11.26. 13:36:17

@.com: vigyázz, a hazugok megsértődnek, ha leleplezik őket!

genyamagyar 2012.11.26. 13:36:59

@Scagnetti: Lényegtelen, hogy tudtak-e róla. Ők a DK-val azonosultak, ergo, a DK jó úton jár!

komplikato 2012.11.26. 13:37:16

@ariskerase: A rendes vita kedvéért kéne egy konkrét éves vagy negyed éves bontás öngyilkossági statisztikáról 1989 óta napjainkig, mert sajnos nemzeti sport nálunk öngyilkosnak lenni. A gáz az, hogy szvsz statisztikákban nem teljes érték látszana, mert sokan titkolják ha családban ilyesmi esik, jó lenne tudni van ilyen statisztika és mi alapján?

De nem volt jó az a 8 év, de elmúlt 2.5 év sem volt jó. Viszont fogadnék veled nagy összegben, hogy Pesty kartárs nem csinálna egy ilyen riport filmet azokról az öngyilkosokról, mert nem illene a "képbe". :(

Scagnetti 2012.11.26. 13:37:22

@Farkantoán Chatpartner: Én is sokszor megkapom és jókat nevetek rajtuk.

paragrafus 2012.11.26. 13:37:38

@Scagnetti:
Az, hogy a csomagolásba kötöttetek bele, ráadásul alaptalanul, miközben a tartalomról nagy ívben el akarjátok terelni a figyelmet.
De azért csak erőltetitek ezt a vonalat. Pedig nem ez a lényeg. hanem az, hogy elege van az embereknek az általatok képviselt politikaiirányzatból.
Ez a lényeg.

Ti meg kerewtetek egy tényleg lényegtelen és jelentéktelen szálat, azt feltupíroztátok és most azon veritek a vasat. Azt a hamis látszatot keltve, mintha az lenne a lényeg. Pedig összességében és valójában a legjelentéktelenebbb részletkérdés volt, egyáltalán nem ezen múlott a választás eredménye.
Úgyhogy ezt a vonalat a továbbiakban én nem vagyok hajlandó ütni.

.com 2012.11.26. 13:38:33

@Farkantoán Chatpartner: :O)
En is igy latom, s mi tobb, ez a folyamat mar el is indult.
Ami zavaro (mernokemberkent), hogy ennyire kovetkezetlen es felkeszuletlen modon egy vitaba beszallni...mosolyogtato

HanSolo90 2012.11.26. 13:39:30

@genyamagyar: Képzeld, tudtam! Viszont nem hazudozgatok akkor, hogy én mennyire jó voltam és a király politikám és két szép szemem miatt kaptunk 8000 milliárdot.....

Scagnetti 2012.11.26. 13:40:34

@paragrafus: És még mindig terelsz. Itt a csomagolás ugyanolyan hazug, mint a tartalom. Egy olyan eredményt állít be a párt sikerének, amelhez a párt nem is adta a nevét. Ennyi a lényeg, semmi más.

"Pedig nem ez a lényeg. hanem az, hogy elege van az embereknek az általatok képviselt politikaiirányzatból."

Én milyen politikai irányt képviselek? Te tudod, kire fogok szavazni?

subtotal 2012.11.26. 13:41:06

@Farkantoán Chatpartner: akkor ebben az esetben, mivel mindenki ugyanazon a taktikán volt, nincs értelme ezt senkinek, így a győztesnek sem felróni.

Az, hogy ez a DK győzelme vagy a személynek szól, szerintem mindenki meg tudja ítélni.
Zsolti megítélte valahogy, mások máshogy, köztük én is.
Mindenesetre én sokkal jobban örülök annak, hogy valaki függetlenként nyer támogatással, mint annak ha valaki egy nullaként nyer párttámogatással.

Farkantoán Chatpartner 2012.11.26. 13:41:20

@paragrafus: és erről az aprócska csomagolópapírról írt diadalposztot Zsóti... Dugóhúzóba kerültél, komám... Persze ha úgy érzed, csak menekülj!

Farkantoán Chatpartner 2012.11.26. 13:42:50

@.com: és nemcsak felkészületlenek. Ordító önellentmondásokba keverednek, és ha ez seperc alatt lelepleződik, felhúzott orral távoznak.

Scagnetti 2012.11.26. 13:43:44

@subtotal: "Mindenesetre én sokkal jobban örülök annak, hogy valaki függetlenként nyer támogatással, mint annak ha valaki egy nullaként nyer párttámogatással."

De még jobb lenne, ha függetlenként nyerne párttámogatás nélkül.

.com 2012.11.26. 13:44:26

@Farkantoán Chatpartner:
Eszembe jut a vicc, mit csinalj, ha fingasz a tomott buszon!

Farkantoán Chatpartner 2012.11.26. 13:44:32

@subtotal: ha a győztes és pártja utóbb is kussban maradt volna, akkor igazad lenne. De diadalmámorban fetrengenek,vadul, hogy bejött a sunyi csalásuk.

HanSolo90 2012.11.26. 13:45:01

@genyamagyar: És biztos vagy abban, hogy a szavazók tudták, hogy ők a DK elveivel azonosulnak? Számomra az össze elolvasott információk alapján az derült ki, hogy az apró betűs rész legapróbb részében volt ez említve. Ha meg ők a DK elveivel azonosulnak miért nem vállalták fel? Olyan ez, mintha egy sportoló nem viselné a klubja címerét. Majd utólag kiadnának egy közleményt, hogy hurrá, lenyomta egy független, de ha ünnepeltetni kell magunkat, akkor újpesti sportoló a fradit.....

subtotal 2012.11.26. 13:45:09

@Scagnetti: ez a mai magyar helyzetben álomkategória...hétmérföldes csizma kellene hozzá.

Scagnetti 2012.11.26. 13:47:51

@subtotal: Az biztos, hogy a következő választás idején nagyon óvatosan kell kezelni a függetleneket. Valószínű, hogy az összes párt próbálkozik majd hasonlókkal, főleg az alacsony népszerűséggel rendelkező hullajelöltek.

.com 2012.11.26. 13:50:21

@HanSolo90: @genyamagyar:

Nem, a valasztok nem tudtak a DK-rol
Az ot valasztok szama megegyezik a rokonsag + ivocimborak rokonsaga szamaval

Szomoru, de ez a demokracia arnyoldala...

Persze ez nem mentseg az ordas hazugsag (spiralra)

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.11.26. 13:50:46

Azért én megvárom amíg megkérdezik a két független úriembert, hogy miben merül ki DK-ságuk.

Mi a személyes véleményük Gyurcsány Ferencről és ex-kormányáról.

Ezek olyan kérdések, amit igazán feltehetett volna már egy jólértesült HVG-s oknyomozó demokrata újságíró.. :)

.com 2012.11.26. 13:51:16

@.com:
Szomoru, de ez a demokracia (arnyoldala...)

Igy jobban hangzik

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.11.26. 13:53:58

Még valami..

Nem árt megjegyezni ezen választókörzetekben, a szavazati arányt.

Csak azért, hogy majd amikor pártot is behúznak választáson az ottani emberek 2014-ben, akkor megmutathassuk a DK-s faszkalapoknak (Zsolti, Gyurcsány,... ), hogy saját ünneplésük alkalmával bemutatott eredményeken mennyit rontottak.

Mert nem lesz 3% se.
Gyurcsányra és pártjára éppeszű ember nem szavaz.

HanSolo90 2012.11.26. 13:57:01

@.com: Számomra is ez derül ki, mivel én nem csak a DKP, az ATV és a Klubrádió honlapját olvasgatom. Érdekes, hogy eddig csak a DKP honlapján található meg egy november 23-ai bejegyzés, amely azt állítja, hogy a két jelölt az ő jelöltjük és hogy nyíltan felvállalják DK-s tagságukat. Ez már rögtön hazugság. A nyíltan vállalás az úgy indul, hogy XY a demokratikus koalíció jelöltje. Ez a nyílt, őszinte felvállalás. De sehol máshol ez nem jelent meg ez korábban. Persze utólag hirtelen mindenki ezen ugrál, és sajátjaként kezeli a győzelmet.

paragrafus 2012.11.26. 13:57:47

@.com:
Miért kellene bocsánatot kérnem?

Megnéztem az általad hivatkozott jegyzőkönyvet.
Hol van benne mindaz,amit állítottál:
Ezeket mondtad:

.com2012.11.26. 12:01:58
...A valosag: sorozatos hataskori tullepes, szazezrek ropkodtek mindenfele amikor otvenezres alairasi joga volt, 70 millios vagyont eresztett ki a kozgyules tudta nelkul, a falubusszal csak a szomszed falu plebanosa jart nyaralni stb stb stb
A kozgyules mondatta le, mielott feljelentik sikkasztasert, mellesleg tobbet ul a kocsmaban, mint a hivatalban
Az, hogy elindult, azt mutatja, hogy milyen gerinctelen egy politikus meg falu szinten is, illetve, hogy ennyi ivocimboraja van a faluban

.com2012.11.26. 12:03:10
Ja, es ha kell, kirakhatom a kozgyulesi jegyzokonyvet amikor lemondott ( es felnyalta a vegkielegitest...)"...

DEzen állításaid egyikének sem találtam mégcsak nyomát sem az általad megjelölt jegyzőkönyvben.
Miért is kellene bocsánatot kérnem?
És még te mertél hazugsággal vádolni?
Szerintem inkább önkritikát kellene gyakorolnod.

apanna 2012.11.26. 13:59:18

ez is bizonyítja, hogy nincs társadalmi igény a változásra, hisz minden úgy jó, ahogy van.

zsumika58 2012.11.26. 14:00:04

@moophlander: Csak gratulálni tudok, ezért a válaszért! Látod ez a különbség köztünk! Az IQ-és EQ-d ilyen csodálatos teljesítményre sarkall! Nem tudtok érvelni! Nem tudtok veszíteni! Csak mocskolódni. Bizonyos tekintetben valóban visszasírom a sarlót és a kalapácsot! Most 12 órát dolgozom,+ a kiskertemben zöldséget termelek. Mire hazaérek a lakásom, a kertem kifosztva! Te jársz hozzám lopni, fosztogatni? Neked ez a demokrácia? Magyarországon fél millió gyermek éhezik, fázik! Nem tudják az emberek kiváltani a gyógyszert! Gondolom a farkastörvényeket Te alkalmazod, nem elszenveded! Tényleg DURVA jó ez a FIDESZ politika! A BALTÁS ... IMF-e való hazudozás, már nincs hitele a MAGYAR-nak! Mindenhol gúny és megvetés tárgya vagyunk! Erre vagy olyan bazi büszke?

paragrafus 2012.11.26. 14:00:37

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

1. Javaslom, cseréld le a nicknevedet, mert az egy szemenszedett hazugság.
Ráadásul ez kimeríti a rágalmazást is.
Ezért Gyurcsány simán feljelenthetne.

2. Pont hogy fordítva van.
Épeszű ember a Gyurcsányékra szavaz.

.com 2012.11.26. 14:02:04

@paragrafus: Nem csodalom, azt mar megtapasztaltuk, hogy meg a sajat szovegeidet is nagyon kreativan tudod ertelmezni, perceken belul. Es a jegyzokonyvet biztos, hogy nem toltotted le, mert 30 perc alatt vegigmenni a hivatali bukkfanyelven irodott iromanyon keptelenseg.
Ellenorzo kerdes: hany oldalrol beszelunk?

Scagnetti 2012.11.26. 14:04:58

@paragrafus: "Épeszű ember a Gyurcsányékra szavaz."

Ez azért fájt. Úgy látszik, 4,5 év nem volt elég hozzá, hogy mindenki belássa, ez egy pancser.

paragrafus 2012.11.26. 14:11:30

Arról meg már tényleg le kellene állni, hogy a jelöltek füöggetlenek voltak-e, vagy DK-s jelölek, avagy csak DK támogatással.

Tessék megérteni, nem ez a lényeg.
Már mondtam, ne akarjátok a tartalmat elterelni a csomagolásra.

paragrafus 2012.11.26. 14:13:28

@Scagnetti:
Nagyon tévedsz.
Egyáltalán nem pancser.
Javaslom, cseréld le a hírforrásodat.

paragrafus 2012.11.26. 14:17:17

@.com:
Nem az a kérdés a te gondolatmeneted alapján, hogy hány, hanem az, hogy melyik.

Egyébként nekem már van annyi - néhány évtizedes - szakmai gyakorlatom, hogynemcsak elolvasni tudok egy jegyzőkönyvet, hanem értelmezni is.
Volt már alkalmam jó néhány jegyzőkönyvet látni és olvasni.
És ami neked hivatali bikkfanyelv, az nekem szakmai.

Scagnetti 2012.11.26. 14:18:17

@paragrafus: Belebukott a kormányzásba? Igen. Akkor pancser. Lehet vergődni azzal, hogy az ellenzékre a szocikra, a válságra meg a kis zöld marslakókra próbáljátok kenni, de a lényeg akkor sem változik. Nem volt képes ellátni a feladatát, megbukott.

Mellesleg mindezek az "akadályozó" tényezők egy esetleges újabb Ferikormány esetén is meglennének, szóval csak egy újabb bukást nézhetnénk végig.

town 2012.11.26. 14:18:21

@paragrafus:

:-DDD

"Épeszű ember a Gyurcsányékra szavaz."

Az b@szna be.

Aztán azt hogy ki az épeszű, ki mondja meg? Ti? :-)

zsumika58 2012.11.26. 14:24:47

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Mindenkit minősít a stílus! Ön, aki ezt írta kritikán aluli. Ki, hogy él, úgy ítél! Talán, ha mellékelte volna az E R E D E T I példányokat a közokiratról, az adócsalásról, még ránéznék!
Miért nem tudnak Önök érvelni, meggyőzni?
Csak a mocsok, a gyűlölet fröcsög Önökből:
Önök ilyenek, orvosi eset.Vagy születési rendellenesség?

Aerion 2012.11.26. 14:36:13

A választási eredményekkel kapcsolatos megjegyzésem az, hogy egyik jelölt sem volt független, ha párt támogatta őket.

Másfelől gratulálok az adott települések választójogú tagjai többségének a döntésükhöz.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.11.26. 14:38:20

Hogy is volt? "Rosszabbul élünk, mint 4 éve!"

nu pagagyí 2012.11.26. 14:39:56

@town: Nem kell racionalitást keresni. Az Orbán-junta pofátlanságát mindenki saját bőrén érzi, aki nem tevőleges résztvevője az ország kirablásának.

Úgy látszik Gyurcsány húzónév lesz 2014-ben. Azok a fityiszesek, akik még nem loptak, most már ne tegyék, mert még bajuk eshet.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.11.26. 14:49:55

@paragrafus:
Gyurcsány már meglépte adócsalásának ügyében a pert.
Nevezetesen beperelte az MN-t, mely lehozta a Fittelina nevű cégének adócsalásának sztroiját (saját lakását felújította, kiadta azt saját cégének, miközben benne lakott, uszodát épített bele, az ÁFA-t visszaigényelte).
Ez definitív adócsalás.

Gyurcsány elbukta csúfosan a pert.
Mert az adócsalást bárki nyugodtan hívhatja adócsalásnak.

Közokirathamisítási sztorrijában (Nomentana Kft.) gyáván megfutamodott a beígért pertől.

Gyurcsány azon felül hogy egy szakdologozatot nem bírt önkezűleg összehozni, még a vizsgáira is leszólt az MSZMP KB a tanárainak:
www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA&noredirect=1

Ennyit tud ez a szerencsétlen elkúró meg a nevét.

.com 2012.11.26. 14:50:28

@zsumika58:
www.vamosszabadi.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=54&Itemid=51

Augusztus 31 jegyzokonyv

A mai napon harmadszorra masolom be ezt a linket

nu pagagyí 2012.11.26. 14:53:16

@Farkantoán Chatpartner: Megnyugtatlak, a Fidesz gondoskodott megfelelő gyűlöletkampányról és a választók "felvilágosításáról". Ennek ellenére választották meg a DK-szimpatizáns jelölteket.

Amúgy kis településeken a Fidesz is függetlenek mögé áll be. Vámosszabadiban például Méri Attila a megyei közgyűlés fideszes képviselője is függetlenként indult és szerezte meg az ezüstérmet. Gratulálunk neki is.

.com 2012.11.26. 14:53:22

A blogmotor monnyon le

csitrit 2012.11.26. 14:58:03

Kedves Zsolti!

Ezt a győzelmet már letagadni nem tudják, visít is a sok fasiszta bértollnok.
Annyit nem érnek, hogy végig olvassam ezt a sok agyament fröcsögést, ilyen primitív bandára nincs annyi időm, de beleolvasva látom, hogy igencsak felkavarodott a sz...r.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.11.26. 15:08:28

@csitrit:
Már nagyon rég felkavarodott a szar.
Kürölbelül azóta hogy Zsolti megtanult írni.
Mondjuk mióta kitalálta hogy blogot is szerkeszt azóta méginkább.

Azért én javaslom hogy próbáld megismerni felebarátaid véleményét Zsoltiról, és Gyurcsány nevű főnökéről.
Ezen vagy régebbi blogjai bármelyike jó kiindulás lehet számodra.

Nem ér majd nagy csalódás így.

2012.11.26. 15:50:05

@csitrit: Győzelmet? Pontosan milyen győzelmet? Két önkormányzati időközi választáson, ahol független polgármesterjelöltek indultak nyert kettő. Ezt nem igazán értem miért a DK győzelme. Mert nekik aztán az egészhez semmi közük. Utólag persze be lehet állítani úgy a dolgot. Bár a gyurcsányistáktól ezt már megszokhattuk, hogy utólag mindig a saját szájízük szerint alakítják az eseményeket. De itt nincs semmilyen győzelem, vagyis jobban mondva nyert két darab független polgármesterjelölt ennyi. Nem kellene azt hazudni, hogy ez a DK győzelme. Furcsa, hogy nekik mindig ilyen cikis dolgaik vannak. Öszödi őszintebsezéd, ami kitudódott, plágium, amit bizonyítson a vádló, de a szakdoga mai napig nem került elő, megszorítás, ha nem tetszik el lehet menni, aztán meg vádoljuk a mostani kormányt, korrupció, utcai politizálás, haza lehet menni, most meg még se. Sőt a kedvencem az, hogy a szuperdemokratáink, annyira demokraták, hogy például a youtube-os oldalaikhoz nem is lehet hozzászólni, nehogy valaki elmondja a véleményét. Magyarán korlátozzák - értelmetlenül - a véleménynyilvánítás szabadságát. Azon csodálkozom, hogy itt még lehet!

2012.11.26. 15:50:49

@csitrit: persze mindig vannak ilyen bértollnok talpnyalók!

genyamagyar 2012.11.26. 16:13:05

Amibe nem is gondol bele a sok fidesznyik: pontosan az a gáz (nekik persze), hogy a szavazók úgy választották meg őket, hogy nem is tudták, hogy DK-sok. Ez ugye azt jelenti, hogy látatlanban is a DK-val szimpatizálnak. Aztán majd ha megjelenik a DK a következő választáson, akkor rádöbbennek, hogy "jééé, ezt gondolom én is!" - és rájuk szavaznak.

Ez így sokkal veszélyesebb a fideszre, mintha azért szavaztak volna most a DK-s jelöltekre, mert szimpi nekik Gyurcsány.

genyamagyar 2012.11.26. 16:15:16

@ariskerase: "Sőt a kedvencem az, hogy a szuperdemokratáink, annyira demokraták, hogy például a youtube-os oldalaikhoz nem is lehet hozzászólni"

Csodálkozol? Olvasd el, hogy mit hánytak ide a fidesz-trollok! Senki sem akar bokáig hányásban tapicskolni! Nagyon helyes, ha kényszerítik őket, hogy befogják a pofájukat!

profilo 2012.11.26. 16:38:37

Barátaim!
Honfitársaim!

Dicső nap a mai,azaz a tegnapi!
Pártunk két legsikeresebb jelöltje,a jövő reménységei,a demokrácia lángoló pallosát hordozó lovagjai csapást...iszonyú,megrendítő csapást mértek az ellenre!
Hőseink olyan ezeréves fideszes fellegvárakat vettek be,mint Vámosszabadi és Pácin!
Vigadjon lelkünk és szárnyaljon énekünk!
Ma reggel eme két településen a felkelő demokratikus nap első sugarai bearanyozták győzelmünk,és elkergették a sötét fasiszta zsarnokokat!

Előre barátaim!
Ez még csak a kezdet!
Fényes sikerek várnak még ránk!Már nem kell sokat aludnunk!

Addig is kitartás és betartás!

Jolka40 2012.11.26. 16:53:22

Valaki részletezné, hogy mik a DK elvei? Vagy csak az ugrik be, hogy fúj, Gyurcsány?
Továbbá: az egyszerű emberek azt mondják, elegem van minden pártból, egyikre sem szavazok. Persze, hogy megnőtt a függetlenként indulók száma! Helyben meg tudják a falusiak, hogy ki alkalmas polgármesternek.

Pas de probleme 2012.11.26. 16:56:03

@genyamagyar: @ariskerase: @Farkantoán Chatpartner:

Barátaim, a helyzet az, hogy a jelöltek DK-s háttere nem tegnap 19.01-kor derült ki. A DK csütörtökön tartott róla sajtótájékoztatót, volt közelmény, és a logó a jelöltek reklámanyagain is szerepelt.

Az lehet, hogy az országos sajtó nem foglalkozott az üggyel, de ettől még nem igaz, hogy úgymond settenkedve nyertek volna.

Ami egyébként az itt közzétett vélemények jelentős részét úgy, ahogy vannak okafogyottá teszi.

Hoppá! 2012.11.26. 16:58:27

"Annak évfordulóján, amikor az Aranycsapat 6:3-ra legyőzte az angolokat, két DK-tag is megnyerte az időközi polgármesteri választást."
Ez a mondat nálam ledobta az ékszíjat! Az Aranycsapatot egy mondatba erőltetni két inkognitóban nyerő Dezertőr Kommunistával! Bravó,bravó,bravó! Annyira izzadság szagú! Elképzelek egy hasonlót: Csodálatos győzelmet aratott az FTC az MTK ellen, ma szeptember elsején. Ajajajajj! Ide magyarázat nem kell, hiszen ezt MINDENKI ÉRTI! Vagy nem?

ottomoll 2012.11.26. 17:01:28

" Sekély e kéj.." A dabasi , bajai, és a tiszavasvári időközi választás után miért nem tetszett posztolni? Mindhárom helyen titokban baloldali győzelmet vártak. Jó nagy pofáraesés volt! :)))

ottomoll 2012.11.26. 17:03:55

@Hoppá!: Szaros kis törpeszerveződés a DK. Bajnaiék úgyis elszipkázzák a szavazóikat, és a készülő Bokros-párt se veszélytelen rájuk...Egyre messzebb lesz az az 5 % :)))

Hoppá! 2012.11.26. 17:08:43

@ottomoll: Én 4,7-et kívánok nekik. Izguljanak, de ne jussanak be. :)

.com 2012.11.26. 17:16:49

@Pas de probleme: ez nem igaz
volt egy fenymasolt, egy szines fenykepes es egy kartyanaptar
Itt vannak elottem az asztalon
Egy fia kis szaros logo nem sok, de annyi sincs rajta!

rfalcon 2012.11.26. 17:22:18

A polgármester választáson elmegy ez a "függetlenként indulok" taktika, de az országgyűlési választásokon nem lesz nyerő. Hiába jutnak be a parlamentbe, ott is függetlenek maradnának (akkor is, ha DK-s alapítóról van szó), nem lehetne frakciójuk, így koalícióra sem léphetnének. Szóval ott már vállalni kell magukat!

.com 2012.11.26. 17:25:48

@Pas de probleme: Valamint nem neztunk utana, hogy nem tamogato vagy alapito tagja a kovetkezo szervezeteknek:
1 Eastwicky boszorkanyok
2 Rachel statium
3 Tarajosgote seggnyalok Barati Kore stbstsb

De tudod, ez szabalyos, csak qrvara nem etikus, uriember ilyet nem csinal

De O egy politikus, a DK zaszlovivoje

Liberálész 2012.11.26. 17:28:09

Két kétezer főnél kisebb településen nyertek a komcsik. És?

Egyallampolgar 2012.11.26. 17:49:51

Akkor Gyurcsány mondhat majd beszédet Őszödön? Közben Orbán ellenzékből megígéri a 17. havi nyugdíjat és a söröskupak méretű adóbevallást? Utána nyer 4/5 többséggel?

De jó lesz, már alig várom!!!

eßemfaßom meg áll 2012.11.26. 17:53:20

Most kolyan, annak örül Zsóti meg a DK FanClub, hogy a nyert ugyanaz a korábban mszp-s polgármester, aki 2 hónapja olyan szar egészségi állapotban volt, hogy le kellett mondania, majd felgyógyult hamarjában és ujra nyert?

hazug fidesznyik (törölt) 2012.11.26. 17:59:25

@Liberálész: "kétezer főnél kisebb településen nyertek a komcsik"

Komcsi a kurva anyád. Akkor mondhatom én is, hogy 2010-ben nyertek a nácik?
Takarodj a halálba innen, te hulladék Orbán-bolsi!

Farkantoán Chatpartner 2012.11.26. 18:01:32

@hazug fidesznyik: miért kérsz engedélyt? Ezt böfögitek azóta is Kamcsatkától a Tűzföldig.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.11.26. 18:02:32

jó poszt

tehát akkor folytatjátok a "hazudtuk reggel, délben meg este" módszert, ahogy eddig

mondjuk máshoz nem is értetek...

Farkantoán Chatpartner 2012.11.26. 18:03:25

@Hoppá!: ízlés dolga. Sajnos ennyi várható Gyurcsány ülepfényesítőitől.

lajos0 2012.11.26. 18:06:59

@John Preston: " Mennyire reális, hogy egy olyan település, aminek 22 éven át MIÉP-es polgármestere volt, csak úgy átnyergel DK-ra?"

Kedvelik a szélsőségeket, na bumm :-)

hazug fidesznyik (törölt) 2012.11.26. 18:07:33

@wmiki: "mondjuk máshoz nem is értetek..."

Aham, te beszélsz, komcsi?
Mit szólsz ahhoz, hogy a vezéred maffiája osztozkodik a magyar földeken? Nem azt mondtátok, hogy megvéditek a magyar földet? Vagy nálatok a védelem=lopás, mint a manyup esetében is?
Meddig raboltok még, paréj?

hazug fidesznyik (törölt) 2012.11.26. 18:09:09

@wmiki: "hazudtuk reggel, délben meg este"

ti meg LOPTOK reggel, délben meg este

Hoppá! 2012.11.26. 18:15:18

@hazug fidesznyik: Egyszerre náci, meg bolsi is? :)) Ideológiailag képzett vagy -e?

Anti Anyag (törölt) 2012.11.26. 18:36:08

Az egyik pedig most így utólag elmondom, az én emberem volt, szóval legyőztem a Fideszt.

2012.11.26. 18:52:38

Szerintem átverték a választókat! Ez nem meglepő, Gyurcsány élete erről szól.

A liberálisok meg örülnek ennek, tehát társak az aljasságban. Le veletek szemét banda!

georgenius 2012.11.26. 18:53:41

Képzeljétek el, hogy ma a Parlamentben Wittner Mária teli pofával kajált. (kb. 1/2 körül.) A levezető elnök (Lezsák Sándor) nem szólt rá. Csak az ellenzék nem ehet? A kormánypárti képviselők büfének nézhetik a képviselői padsorokat? Hol van Kövér egyenlő példamutatása? Jó étvágyat Mari néni!

lajos0 2012.11.26. 19:06:32

@zsumika58: "2014 A DK, Szolidaritás , a Milla.... elsöprő győzelmet arat a Fidesz rezsimmel szemben!"

No bevették a DK-t is a tervezett Bajnai rezsimbe ? Erről lemaradtam...

lajos0 2012.11.26. 19:09:28

@zsumika58: "Ilyen pénzügy miniszter mellett még az is csoda, hogy nem CSŐDÖLT be az ország!"

Becsődölt 2008-ban. Hogy mikor derül ki a szélesebb nyilvánosság számára is szerintem idő kérdése. De a pénzügyminisztereink mindig is sereghajtók voltak az ilyen listákon.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.11.26. 19:09:55

jajj, bazdmeg, 3 ember leszavazott 2 embert, és UTÓLAG bejelentik, hogy a független jelöltek DK-sok, Greczy erre veri a ..... mellét.:)

zsumika58 2012.11.26. 19:13:30

@lajos0: Bevenni a gyógyszert szokták!
Mi elismerjük Bajnai Gordon kezdeményezését! Mi összefogunk! Mi G Y Ő Z N I F O G U N K !!!!
Kedves lajoso! Keresd meg a gyógyszered, ha elgurult és ne feledd el "bevenni" nehogy lemaradj.......

lajos0 2012.11.26. 19:33:32

@Scagnetti: "Ha viszont tudod, hogy az illető mondjuk jobbikos, akkor már sejtheted, mit fog mondani a Parlamentben."

Hát azért ez sem biztos, gondolj csak Szegedi Csanádra :-) Bár mondjuk jobbikosként is szar alak volt, meg zsidóként is az, de hát ki megy el politikusnak.

nu pagagyí 2012.11.26. 19:36:54

@Farkantoán Chatpartner: Hogy a Fidesz "felvilágosít". Látom a lakásom közelében levő sarki hírdetőtáblát, hallom a saját adómból is fenntartott médiából szüntelenül ömlő hazugságot. El tudom hinni, hogy a poszt szerint brutális negatív kampány folyt, melyben nyilván Gyurcsánnyal riogattak.

nu pagagyí 2012.11.26. 19:41:39

@wmiki: Idéznél valamit Orbántól, ami igaz? Mert Gyurcsánytól halottatok legalább egy igaz kijelentést: hazudtunk. Amúgy, ha utóbbi is hazugság lenne, akkor most komolyan kellene gondolkodnunk, hogy mi az igazság.

menőmano 2012.11.26. 20:00:01

hetivalasz.hu/itthon/februar-1-ig-kell-valaszolni-57638
"Brüsszel megint kérdőre vonta Magyarországot:"

"A szóban forgó jogszabályok szerint az államilag finanszírozott felsőoktatási helyeket elnyert hallgatóknak szerződést kell kötniük az állammal.
Ebben vállalniuk kell, hogy diplomájuk megszerzése után Magyarországon töltik el a képzési időtartam kétszeresének megfelelő időt a végzést követő 20 évben."

Hát! mondjuk azt is írhatom, hogy ez nem picikét felháboritó, hanem nagyon.
Húsz év az nagyon hosszú idő, s ha még ehhez hozzávesszük, hogy s szegényebb társadalmi réteg csak a "hitel" igénybevételével tud/tudna a felsőoktatásban tanulni, akkor meg már totálisan elképesztő.
Szerintem.

leponex 2012.11.26. 20:01:21

Fényes tekintetű Jó Gréczy Zsolt Walesi Bárdunk, Ferenc testvér Örökös Főtanácsolója, Baloldal Tábori Lelkésze, Kedves Mulattatónk!

Gratula Zsolti, de tényleg!

Különösen, hogy egy ilyen vérgőzös, Totálisan Bebetonozott Autokratikus Önkényuralomban És Diktatúrában érte el Feri ezt a diadalt!

Ugye nem volt hiába a biztatásunk, hogy ne adjátok még fel! Kitartás! Éljen a Feri!

Venceremos! Venceremos!

leponex 2012.11.26. 20:10:00

@menőmano:
"Hát! mondjuk azt is írhatom, hogy ez nem picikét felháboritó, hanem nagyon."

Kétségtelenül van alapja egy picikét felháborodni az átlag adófizetőnek azon, hogy az általa befizetett adóból finanszírozott leendő diplomás már a tanulmányai megkezdése előtt nyilvánvalóvá teszi, hogy ő biza itthon nem szándékozik még dolgozni sem, nem hogy a tanulmányait részben finanszírozni.
Ez a modern 'kapitalista' szemlélet nem újkeletű kis hazánkban, mondván, hogy 'a haszon az a magánügyem, a költség meg a társadalomé!'
A manyup is ezért volt kedvelt némelyek számára.-)

menőmano 2012.11.26. 20:12:42

folyt.
Nos, hát, most már nem lehet mondani, hogy ezért is a Gyurcsány F. a hibás.
:)

lajos0 2012.11.26. 20:16:11

@paragrafus: "Mert így akár - már elnézést - az adot párt fanatikusai megválszthatják akár a Mari néni tehenét is, ha szerepel a szavazólapon és a tehén mögött ott van a párt neve, színe, logója."

Hát kábé ilyen tehenekkel van tele a parlament. De nem volt ez másként eddig sem. Az egyéni véleményüket közlőket meg úgyis árulónak tartja mindegyik maffia, legyen az Karsai vagy Ángyán.

Scagnetti 2012.11.26. 20:16:34

@lajos0: Amíg jobbikos volt, ő is azt mondta, amit a pártjától várni lehetett. Csak mióta nem párttag, azóta szereti a zsidókat.

Egyébként meg valóban igazi szarevő, már akkor is nevettem rajta, mikor a turulboltjával magyarkodott, és próbálta elmagyarázni, mekkora magyar lesz az, aki nála vásárol.

leponex 2012.11.26. 20:17:06

@nu pagagyí:
'Gyurcsánytól halottatok legalább egy igaz kijelentést:'

Egyet?
Ebben a kis összefüggő részletben legalább húszat:)

"Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk? Természetesen a dolog az nem szépen, nyugodtan, aprólékosan fölépített. Nem. Nem. Őrült lóhalálában készül, mert egy darabig nem csinálhattuk, nehogy kiderüljön, most meg már olyan rohadtul kell csinálnunk, hogy majdnem belegebedünk. Aztán lassan fölbukunk. Mert nem bírjuk jobban a tempót. Ez a helyzet. Közben meg meg kell állapodni még a szabad demokratákkal, mert még miniszteri problémák - ismeritek.
Nézzétek. A dolog az úgy áll, hogy a legrövidebb távon nincsen választás. Veres Janinak igaza van. Lehet még egy picikét itt teszetoszáskodni, de nem sokat. Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen."

menőmano 2012.11.26. 20:25:34

@leponex:

Önnek csak egy picike részben van igaza. Gondolkodjunk már, húsz év az nagyon hosszu idő. Csak ismételni tudom magamat.

A másik, mig némelyek totálisan ingyen tanulhattak anno) koptatták a "padokat" némelyek csak azért, hogy legyenek valahol, akkor kellett volna lépéseket tenni.
Illetve a Gyurcsány kormány "lépéseit" megvétózták. Kik is??
Most meg totálisan ellehetetlenülnek, akik szegények. Ez a baj.

"A Fidesz és a KDNP által benyújtott népszavazási kezdeményezések nyomán az Országgyűlés december 17-ei határozataiban rendelte el a népszavazást. A referendumot a jogszabályok szerint március 9. és április 20. közötti vasárnapokon lehetett megtartani, Sólyom László tehát a legkorábbi időpontot választotta.

A népszavazás kérdései a következők lesznek:

- "Egyetért-e ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetni?"
- "Egyetért-e Ön azzal, hogy a fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől ne kelljen kórházi napidíjat fizetni?"
- "Egyetért-e Ön azzal, hogy a háziorvosi ellátásért, fogászati ellátásért és a járóbeteg-szakellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-től ne kelljen vizitdíjat fizetni?" "

www.origo.hu/itthon/20080123-marcius-9en-tartjak-a-vizitdijas-nepszavazast.html

ott a pont.
:)

Mondjuk engem túlzottan nem érdekel, hogy Ön nem úgy gondolja a dolgokat, mint ahogyan én.
:)

poor 2012.11.26. 20:28:01

@leponex:
Na ideje lenne Orbán haverodnak is elmondani ezt a beszédet!!

Andráska8 2012.11.26. 20:34:37

Pácin győztes polgár,estere a Klubrádiónak elmondta reggel, hogy 150 családhoz ment el beszélgetni, s a terveiről tájékoztatni. Azaz tudták, hogy kire szavaznak.

leponex 2012.11.26. 20:53:57

@menőmano:
'Önnek csak egy picike részben van igaza.'
- no, oszt melyik az a porcinkula?

' Illetve a Gyurcsány kormány "lépéseit" megvétózták. Kik is??'

- tényleg, kik is? Az akkori parlamenti többséget adó kormánypártok.

A 'szociális népszavazás' kérdéseiben pedig a népszavazásban megnyilvánuló 'népfelség' döntött, állítólag ez a létező demokráciák legdemokratikusabbja.

'Most meg totálisan ellehetetlenülnek, akik szegények. Ez a baj.'

Ez baj, az volt mindig is.

...
' ott a pont.
:)
'
Valóban:)
Ferenc testvérünk magabiztosan bejelentette, hogy meggyőzik az embereket, és megnyerik a népszavazást. És lőn ...

'Mondjuk engem túlzottan nem érdekel, hogy Ön nem úgy gondolja a dolgokat, mint ahogyan én.
:)'
Hát ha nem, hát nem:))
Egy Autokratikus Izéban ez gyakran előfordul;-)

leponex 2012.11.26. 20:55:51

@poor:
'Na ideje lenne Orbán haverodnak is elmondani ezt a beszédet!!'

Felesleges lenne. Szerintem már hallotta:)

Andráska8 2012.11.26. 21:04:51

Na ez az:

ghostwriter.blog.hu/2012/11/26/sotetben_bujkalo_158
"November 25-én időközi polgármester-választásra kerül sor többek között a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Pácinban és a Győr-Moson-Sopron megyei Vámosszabadiban. A Demokratikus Koalíció e két választáson polgármester-jelöltet állít.

Kistelepülésekről lévén szó, a jelöltek a helyben szokásos módon, független jelöltként, de párttagságukat és a Demokratikus Koalíció támogatását nyíltan vállalva indulnak. Ez az első alkalom, hogy az egy éve alakult Demokratikus Koalíció időközi választásokon saját polgármester-jelölteket állít.

Pácinban a DK jelöltje a településhez ezer szállal kötődő Majoros László, akit kétszáz helyi polgár keresett meg, és kért föl az indulásra.

Vámosszabadiban a DK a korábbi polgármestert, Réti Csabát indítja, akinek újraválasztására a településen széleskörű választói együttműködés alakult.

Majoros László és Réti Csaba egyaránt alapító tagja a Demokratikus Koalíciónak.

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy a két jelöltet a DK jelöltjeként tüntessék fel a választási végeredmény birtokában.

Demokratikus Koalíció

sajtóiroda"

Az igazi sztrovacsek 2012.11.26. 21:11:23

@Scagnetti:
"Csak szólok, hogy ugyanezek a "vadbarmok" segítették győzelemhez anno az MSZP-t is."

Úgy van pajtás, jól mondod!
Csak akkor még nem hívták őket "vadbaromnak".

Scagnetti 2012.11.26. 21:23:03

@Az igazi sztrovacsek: Most is csak az ostobák teszik ezt.

hegyilány 2012.11.26. 22:13:56

Megszavazták az előzetes regisztrációt, szűkítették a kampánylehetőségeket"

atv.hu/cikk/20121126_megszavaztak_az_elozetes_regisztraciot_szukitettek_a_kampanyleheto

Ha, így van, akkor majd a nagybetűs nép regisztrálni fogja magát........

HanSolo90 2012.11.26. 23:13:37

@Andráska8: Ez mind szép és jó, csak furcsa, hogy ezt mondjuk nem 1-2 héttel vagy hónappal korábban követelte a DK. Mindenesetre én nem vonnék le messzemenő következtetéseket ebből, mivel ez egy kis falu, és azok nyertek akik az ott élő embereknek szimpatikusak. Persze a DK ebből rögtön levonja a következtetést, hogy a DK-ra szavaztak. Röhej.
Mióta számít a párthovatartozás egy falusi polgármesteri választáson? Tegyük fel, hogy indul 3 független helyi lakos, és 3 városi odatelepült (1 Fideszes, 1 DK-s, 1 MSZP-s). Vajon ki nyerne? 100%, hogy nem a betelepült városiak, hiába mögöttük a párt. Jóska bácsi és Mari néni arra szavaz, akit ismer a templomból, vagy az ivóból.
Az igaz megmérettetés majd 2014-ben jön el. És egyelőre nem úgy néz ki, hogy a DK tényező lesz. Legalábbis nem kormányváltó erő. Egy MSZP-E2014 összefogás viszont az lehet. Ez esetben a DK kiszorulhat a parlamentből. És szerintem ettől félnek a legjobban. :)

HanSolo90 2012.11.26. 23:21:19

@genyamagyar: De akkor hol itt a szólásszabadság? Engem kimoderáltak a DK fórumról, pedig csak belinkeletem egy elemzést egy egyetemi docens közgazdásztól, aki elemezte az elmúlt húsz évet. Kivesézte az összes kormány súlyos hibáját. És hidd el elég sok van Gyurcsány rovásán. Csak az őt messiásként várók ezt nem bírták elfogadni. Laza 5 perc után eltűnt a hozzászólásom, pedig semmi alpári dolgot nem tartalmazott...

fn.hir24.hu/velemeny/2012/02/12/igy-kormanyoztak-a-magyar-gazdasagot/

Kis felvilágosítás a Gyurcsány és Fidesz "rajongóknak". Na ezt magyarázza már ki egy vérbeli DK-s vagy Fideszes. Mert a szerzőt nem lehet bértollnoknak mondani.

lajos0 2012.11.27. 08:58:25

@genyamagyar: "A lényeg: a szavazók olyan embernek adtak bizalmat, aki DK-s. Olyan embernek, aki a DK programját sajátjának tekinti."

Szerintem simán, és gondolom látatlanban. Azért itt egy önkormányzati választásról beszélünk, és nem profi politikusokról, akik még országos szinten sincsenek.

Pussy Riot (törölt) 2012.11.27. 12:34:41

Zsolt!
A DK független legyőzte a Fidesz függetlent.
Normális e vagy?

lajos0 2012.11.27. 15:00:09

@zsumika58: "Mi elismerjük Bajnai Gordon kezdeményezését! Mi összefogunk! Mi G Y Ő Z N I F O G U N K !"

Semmik vagytok s minden lesztek. Ezt már hallottam énekelni Bajnai Györgytől is. Hajrá :-)

lajos0 2012.11.27. 15:03:04

@nu pagagyí: " Mert Gyurcsánytól halottatok legalább egy igaz kijelentést: hazudtunk. Amúgy, ha utóbbi is hazugság lenne, akkor most komolyan kellene gondolkodnunk, hogy mi az igazság."

Horn Gyula annó, amikor még jobban bírta magát nyilatkozott Puzséréknak a pont FM-en. Ő azt mondta Gyurcsány hazudott, mikor azt mondta, hogy hazudott. Aztán higgyen mindenki amit akar.

Farkantoán Chatpartner 2012.11.27. 16:43:42

@nu pagagyí: ja, hogy te elhiszed. Hú de mély érv.

lajos0 2012.11.27. 16:46:44

@HanSolo90: "Laza 5 perc után eltűnt a hozzászólásom, pedig semmi alpári dolgot nem tartalmazott..."

Engem régebben a stopról mindig akkor tiltottak ki, amikor Fletó könyvéből idéztem, amit Debreczeni kobzosnak mondott tollba. A cenzúra már csak ilyen.

Az idézett link egyébként nagyon jó összefoglaló, főleg azoknak akik Bokros vagy Surányi fenenagy szakértelmét tényként kezelik. És sok általuk okozott egyéb kárra ki sem tér, mint például az MNB külföldi leánybankjainak veszteségét a magyar adófizetőkre lőcsölő adósságcsere, vagy hogyan csapott seggére Surányi a lehető legrosszabb árfolyamon az MNB aranykészletének.

Veresről, meg Draskovicsról meg saját oldalukon is tudták többnyire, hogy nem komoly gazdasági szakemberek csak valakit oda kellett ültetni.

És bizony arra is felkészít, hogy tök mindegy milyen kormány jön és mit csinál, a következő 30-60 évre az ország el van kapálva nagyjából.

Az igazi sztrovacsek 2012.11.27. 20:31:03

@lajos0:
"Engem régebben a stopról mindig akkor tiltottak ki, amikor Fletó könyvéből idéztem, amit Debreczeni kobzosnak mondott tollba. A cenzúra már csak ilyen."

Egy jó tanács.
Olvasd Debreczeni kobzosnak a 2006-os őszi eseményekről most megjelent könyvét. Azt még nem tudjuk - bár tennék rá a TIPP-MIX-en - hogy szerinted ki mondta neki tollba - de az biztos,(vagy mégsem?) hogy amit olvastál azt nem cenzúrázzák mi az agyadból.

Az igazi sztrovacsek 2012.11.27. 20:32:04

@Scagnetti:
"Most is csak az ostobák teszik ezt"

Úgy van pajtás, jól mondod!

Az igazi sztrovacsek 2012.11.27. 20:56:13

@lajos0:
"Semmik vagytok s minden lesztek. Ezt már hallottam énekelni Bajnai Györgytől is. Hajrá :-) "

Csak azt ne mondd, hogy Te soha nem énekelted még, mert rögtön magamhoz nyúlok!

lajos0 2012.11.27. 20:58:07

@Az igazi sztrovacsek: "Olvasd Debreczeni kobzosnak a 2006-os őszi eseményekről most megjelent könyvét."

Ha van benne valami nóvum kivonatolhatnád a lényeget. Megvan a saját verzióm a dologról, legalább is a saját kérdéseim.
Érdekes, hogy a HírTV eredeti adásmenete is hozzáférhetetlen. A tömeg elejéről kirohanó Bayer Zsolttal aki a Csaszinak elmondja, hogy bombasztikus bejelentés lesz a következő Péntek8-ban ( lett helyette egy szokásos nyalintós interjú Orbánnal), meg a pizsamás Szíjjártó interjú is hiánycikk. Ugyanígy keresem a napkelte Gyurcsány-Csernus vitáját, de csak mindenféle összevagdosott hülyeség van fenn ilyen címkével.

Debreczeni egy ócska lakáj volt már Orbán-rajongó korában is, és ez azóta sem változott. Most A.N.Whitehead fő műve van éppen soron (harmadszor), csak nem cserélem le Debreczenire, remélem nem orrolsz meg miatta.

lajos0 2012.11.27. 21:00:53

@Az igazi sztrovacsek: Én úgy bomlasztottam a rendszert még 79-es demokrata koromban, hogy tátogtam rá csak.
Bajnai a nyomdokaimba lépett, bár 30 év késéssel. Bár lehet, hogy ha Havas Szófia az énektanárom, nem úszom meg ezt a renitenskedést. De ez az egész internacionálé azért úgy baromság, ahogy van szvsz.

leponex 2012.11.27. 23:47:10

:)
79-es demokrataként én meg a seregben éltem át egy beszervezési akciót, amit csak sok évvel később fogtam fel. 'Nem kell semmit tennie, csak mesélje el, miről beszélgetnek a laktanyában.'

81-ben a körúton civilruhás fogdmegek maceráltak, mert a kabátom gallérján egy cm-es lengyel zászló volt, sarkában fekete szalaggal ...
Néhány évvel később a főiskolán a pg-tanárral csörtéztünk a kékcédulás választások okán ... Elégedetten vigyorgott, hogy csak négyest adhat a vizsgán :)
***
A fentebb hivatkozott Gazdag L. írásra érdemes lenne visszatérni, de itt RP mostani reakciója úttörőképű Bendusék akcióját követően:

'„Kedves András!

Kérésedre az alábbiakban részletezem az Ökopolisz Alapítvány kuratóriumi tagságáról és társelnöki tisztségéről történt lemondásom okát.
... Az utóbbi hetek eseményei meggyőztek, hogy a küzdelem értelmetlen, Magyarország tényleg nem az én világom.

A magyar gazdaság és társadalom vergődésének okairól sokat lehetne írni és mondani - írtam és mondtam is – de van egy, amelyik nézetem szerint az összes többit maga mögé utasítja, ez pedig a devizahitelezés. Életek százezrei mentek helyrehozhatatlanul tönkre, a fizetőképes kereslet nagyon hosszú időre megroppant, maga a bankrendszer működésképtelenné vált, kis- és középvállalatok tízezrei dőltek be, munkahelyek százezrei szűntek meg, és a Magyar Nemzeti Bank elvesztette a monetáris folyamatokra gyakorolható hatását egy hazug, csalárd „termék” bevezetése miatt. Mert a devizahitel egyáltalán nem hitel, hanem egy olyan befektetés a „hitelfelvevő” részéről, aminek az a lényege, hogy az összes, kivétel nélkül az összes profit a banké, az összes kockázat pedig a hitelfelvevőé. ...
Mint szintén tudod, 2006-tól kezdve kétségbeesetten írtam és nyilatkoztam a devizahitelezés leállításáért, amiért meg is kaptam a „kókler” minősítést a devizahitelezés megalkotóitól. Kik voltak ők? Hát Járai Zsigmond, Király Júlia, Simor András, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, Oszkó Péter és Felcsúti Péter. Ki dolgozta ki azt a banki magatartási kódexet, ami végtelen cinizmussal nem, hogy nem vetett véget, hanem egyenesen szentesítette a „terméket”? Hát Oszkó Péter és Felcsúti Péter. Az, hogy ez a disznóság és az abból fakadó tragédiák megtörténhettek szeretett hazámban számomra egy feldolgozhatatlan személyes kudarc volt, hiszen pont az én szakmámról volt szó. És az, hogy azok, akik személyesen felelősek mindezért, akik több mint egy millió embert fosztottak meg mindenüktől képesek most magukat a jogállamiság nagy védőivé alakítani, képesek a talpig becsületes LMP-t az ún. balliberális értelmiség nagy többségének aktív részvételével a megsemmisülés szélére sodorni egyszerűen elképesztő, érthetetlen a számomra.

De ott van Orbán és két év őrület. Megpróbáltam lenyelni a békát. Megpróbáltam elfogadni az „összefogás” valamiféle változatát, túllépni azon, amit a felsoroltak tettek, mert hát a „jogállamiság helyreállítása” stb. tényleg lehet, hogy fontosabb, mint azoknak a nyomorultaknak a sorsa, akiket kilakoltattak, akik családja és élete szétment. Bitó László ösztönzésére tehát találkoztam Bajnai Gordonnal és Kónya Péterrel abban a reményben, hogy az önreflexió valamilyen formáját fogom megtapasztalni. Megkérdeztem Bajnaitól: visszatekintve, mit csinálnál másképp? Válasz: ha valakinek van kritikája döntéseivel kapcsolatban, ő persze áll a kritika elébe. Mondtam: nekem van, a devizahitelezés és a banki magatartási kódex. Válasz: akkor ez volt a legjobb. Végig vezettem az LMP számára fontos értékeken, a sokféleségen, a bázis demokrácián, elmondtam, hogy egyáltalán nem világos számomra és az LMP-n belül sokak számára, hogy mi szükség van csatlakozásra, és nagyon kértem, ne küldjenek a kongresszus előtt néhány nappal egy csatlakozási szerződés tervezetet, hiszen egy bázis demokrácia számára ez egy kezelhetetlen helyzetet idéz elő. Válasz. Hát ez már eldőlt, ezt már megbeszélték az LMP vezetőivel.

Itt jutottam el magyarországi utam végéhez. Mivel elfogadtam a felkérést, hogy mondjak a kongresszuson egy rövid beszédet, ezt megtettem, megpróbáltam egy esetleges kompromisszum sarokköveit megfogalmazni. Mára már megbántam, hogy egy pillanatra is elképzelhetőnek tartottam az együttműködést ezzel az álnok, cinikus és erőszakos bandával, és kénytelen voltam szembenézni azzal a felismeréssel, hogy ott, Magyarországon, nem tudom jól csinálni a dolgokat, nem megbízható az ítélőképességem, nem tudok eredményes lenni. Jobb tehát ha nem probálok innen kibicelni.
...
Baráti üdvözlettel,
Róna Péter”'
'

leponex 2012.11.28. 00:03:38

Csak hogy Kedves Bárdunknak is érthető legyen:

"Bitó László ösztönzésére tehát találkoztam Bajnai Gordonnal és Kónya Péterrel abban a reményben, hogy az önreflexió valamilyen formáját fogom megtapasztalni. ...

Mára már megbántam, hogy egy pillanatra is elképzelhetőnek tartottam az együttműködést ezzel az álnok, cinikus és erőszakos bandával,"
***

Schiffer végül átmenetileg(?) visszavette az LMP vezetését, de valódi kétségünk ne legyen, Bajnai bácsi ( Csárlsz Gáti & xxx Corp. ) nem hagyja annyiban a dolgot ...
***

RP emígyen fakad ki_:

'képesek a talpig becsületes LMP-t az ún. balliberális értelmiség nagy többségének aktív részvételével a megsemmisülés szélére sodorni egyszerűen elképesztő, érthetetlen a számomra.'

Hogy talpig becsületes-é e társaság, azt most ne firtassuk, de ilyen brutális őszinetséggel még egy Magyar Hirlap sem tudná talán honi balliberálisainkat lefösteni...

De miért lenne ez érthetetlen kedves Róna Péter? Hol élt eddig??

Az igazi sztrovacsek 2012.11.28. 17:41:09

�vette a kezdem�ez� az MSZP - ellenz� �efog� szerveznek.
Az MSZP a k�kez�ervezetekhez juttatja el felh�s�

- Demokratikus Koal�� Haza �Halad�Egyes�- Lehet M�a Politika
- Magyarorsz� Szoci�emokrata P�
- Milla Egyes�- Szolidarit�
- Sz�s�en, Egy�gyarorsz�rt
- 4K!

A lecke f�an adva.
Lehet fanyalognui,hogy Gyurcs�yal? ���..
Meg hogy Bajnaival? ne m��....
De egyet tudni kell.
Ezek a b�ommunist�m�k�sek r�hogy egyed�elinduljanak a v�szt�n. :))
De ez m�hagyj� ezek pof�an m� megteszik, hogy �apj�a legt�ellenz� szavazatot, a sz�org�olt fanyalg�eg mennek a levesbe, oszt j�pot.
Hogy nem s�a pof�kr� b�..!?
:)))

Az igazi sztrovacsek 2012.11.28. 20:30:55

Ha van egy kis esze az MSZP-nek, a jövő héten kiad egy közleményt, hogy mikor és hol várja egyeztetésre a meghívottakat.
Helyszín, időpont (óra/perc) egységes létszám.
Meghívókat elküldeni!
Aki jön szívesen lájuk, aki meg nem, vessen magára, oszt jó napot.

lajos0 2012.11.28. 20:56:56

@Az igazi sztrovacsek: "Ha van egy kis esze az MSZP-nek, a jövő héten kiad egy közleményt, hogy mikor és hol várja egyeztetésre a meghívottakat."

Egyébként jogos a 2 pont. Attól, hogy valamit elnevezünk koalíciónak, meg Együttnek, hogy nagyobbnak tűnjünk nem vethető össze a mért támogatottsággal.
Persze, ha az MSZP gründol össze valami szövetséget, akkor az a szövetség szerintem kábé ugyanakkora lesz, mint az MSZP.

Az igazi sztrovacsek 2012.11.28. 20:58:15

Valami gebasz van vagy a gépemmel, vagy ezzel a "gyakranszar" UPC-vel, és nem tudom elment-e amit írtam.
Ha igen bocs, de ha nem leírom mégegyszer.

Az MSZP a következő szervezetekhez juttatja el felhívását:
- Demokratikus Koalíció
- Haza és Haladás Egyesület
- Lehet Más a Politika
- Magyarországi Szociáldemokrata Párt
- Milla Egyesület
- Szolidaritás
- Szövetségben, Együtt Magyarországért
- 4K!

A lecke föl van adva.
HA van egy kis esze az MSZP-nek, záros határidőn belül kiküldi a meghívókat konkrét helyszínnel, időponttal és résztvevői létszámmal.
Aki akar elmegy, aki meg nem, vessen magára.
Lehet fanyalogni, hogy Gyurcsánnyal? ááááá...
Mag hogy Bajnaival? na ne mááááááá.....
De egyet tudni kell.
Ezek a "büdös kommunisták" képesek, és egyedül is elindulnak a választáson. :))
Sőt!
Arra is képesek, hogy pofátlan módon megszerezzék a legtöbb ellenzéki szavazatot, a szétforgácsolt többiek meg mennek a levesbe, oszt jó napot. Ez esetben persze újra FIDESZ kormány lesz, de a parlamentben, ellenzékben, csak az MSZP lesz.

lajos0 2012.11.28. 21:22:35

@Az igazi sztrovacsek: Ebből mondjuk 3 már egyesült, az a Bajnaival fémjelzett Együtt 2014. A 4K meg a szociáldemokraták az nincs is. A DK többet visz, mint hoz, örüljenek, hogy megszabadultak tőlük.
Az LMP meg akkor szűnt meg, amikor ebbe az egészbe beáll. Ha Karácsonyt meg a nagyképű, affektáló Doroszt elszipkáznák tőlük, az viszont használna nekik. Ez a Dorosz még semmit nem csinált, de számomra a legirritálóbb politikusocskák listáján dobogós már most.

leponex 2012.11.28. 22:25:23

@Az igazi sztrovacsek:
'Arra is képesek, hogy pofátlan módon megszerezzék a legtöbb ellenzéki szavazatot, a szétforgácsolt többiek meg mennek a levesbe, oszt jó napot. Ez esetben persze újra FIDESZ kormány lesz'

- igazad van, a pofátlanságban mindig is erősek voltak ;-)
- nem kéne ilyen hamar feladni a leendő alkotmányozó kétharmadot, a parlamenti többséget Mesterházy különben is már tényként promózta :)
Éppen hogy a befuccsolni látszó E2014 helyett most a kedvelt komcsijaid lehetnek a főkoaláló aszisztensek, és ha Csárlsz Gáti favoritja a tavaszig nem tör át, kénytelen lesz beoldalogni Mesterházy mögé.
Mondtam, hogy remek kis meccs leszen :))
Az Lmp-t meg hiba lenne leírni, szerintem épp most lesz esélyük, ha az a néhány házi idiótájuk végre átigazol,
- ahogy ezt a lajossal itt a Központban kitaláltuk ;-

ottomoll 2012.11.28. 23:49:47

@Hoppá!: Igen, csak akkor engem is az agyvérzés kerülget, hogy még a végén bejutnak, ráadásul pár tized százalékot talán még ki is lehet dumálni. Legyen pont 4, azzal kiegyezek:))

Az igazi sztrovacsek 2012.11.29. 07:40:49

@leponex:
"- nem kéne ilyen hamar feladni"

Miért, feladtad?

"Mondtam, hogy remek kis meccs leszen :))"

Na végre, valamiben egyetértünk.

márta)) 2012.11.29. 09:55:43

www.168ora.hu/itthon/labbal-verne-fideszt-szocialistak-javaslata-106725.html

Na.Igen. Azt" a Gyurcsány Ferencet, akit folyamatosan saraztak, akit "elüztek " a pártból, s még lehetne folytatni a sort.
Több, mint furcsa és érdekes?
Szerintem. De mindegy.

Az igazi sztrovacsek 2012.11.29. 13:43:40

"a demonstráció Szekszárd történetének első, valódi tömegtüntetésévé dagadt"

Sok-sok ilyen kellene.
A magam részéről nagyobb jelentőséget tulajdonítok neki, mint annak, hogy pár ezer huligán fölforgatta a Bp.-i belvárost 2006 őszén.

leponex 2012.11.29. 15:23:00

@Az igazi sztrovacsek:
'Miért, feladtad?'

Én?
' újra FIDESZ kormány lesz, de a parlamentben, ellenzékben, csak az MSZP lesz. '

'Na végre, valamiben egyetértünk. '
Háromban, ha jól számolom.
- remek meccs lesz
- a szocik pofátlasnsága
- újra fidesz kormány lesz
:)

leponex 2012.11.29. 15:28:00

@Az igazi sztrovacsek:
Olvassunk egy kis nol-t:

'Bocsánatot kértek a szocialisták a nyolc évért'
No nem, a vezetőik, hanem mezei párttagok ...
;-)

leponex 2012.11.29. 15:43:37

@Az igazi sztrovacsek:
Emígyen rettegett Harangozó úr Szekszárdon:

'És a helyzet Harangozó értelmezésében nem lesz már rózsásabb, hiszen miután a kormány alapjaiban verte szét a megyei önkormányzatokat, már rá is fordult a helyi önkormányzatokra, elvéve tőlük az iskolákat, szociális és egészségügyi intézményeiket. Azaz a települések egyre mélyebben süppednek a pénzügyi reménytelenségbe.'

- szóval a gonosz kormány alapjaiban szétverte a (fideszes) megyei önkormányzatokat, és ezért a reménytelenség lett úrrá derék szocialista képviselőnkön

- azaz ha az iskolákat, egészségügyi intézeteket átveszi az állam, akkor legott felüti a fejét a pénzügyi reménytelenség az érintett önkormányzatban is.

Miért is?

- ha ráadásul a kisebb települések adósságát teljesen, a nagyobbakét részlegesen átvállalja a zállam, akkora reménytelen süppedés leszen, hogy rögvest neki lehet állni egy újabb völgyhíd vagy alagút építésének, olyanból úgysem elég egy a környéken :)

Tényleg, nincs nagyobb önkormányzati csőd, mint amikor elveszik az adósság egy részét ...

***
Van még ilyen marhaságod talonban ?

Az igazi sztrovacsek 2012.11.29. 17:06:48

@leponex:
Évek óta mondom:
Egy 2/3-al kormányzó párt akkora balfasz nem lehet, - még a FIDESZ sem - hogy a következő választásokat ne tudja hozni egy sima többségre.
Vagy mégis?
Olyan bizonytalan vagyok mostanában.
A budiajtót is kettőre zárom, mert mit lehet tudni......
Már a szart is lopják Felcsúton.

atlatszo.blog.hu/2012/11/28/forro_nyomon_a_bicskei_rendorkapitanysag

leponex 2012.11.29. 18:40:03

@Az igazi sztrovacsek:
Hát mondjad, még évekig akár ...
És igazad lesz, hiszen ha a politikai riválisai képtelenek bármi értelmes programszerűségre, akkor tényleg sima ügy lesz.
Jó, persze neonáci ellenes szeánszra bármikor képesek, a kellékeket, a hozzávaló szükséges idiótákat játszi könnyedséggel prezentálja ez a félnótás külső támogatójuk.

De a demagóg verklit hozott anyagból is tudják tekerni, ahogy az elébbi szekszárdi rettenes eseményekről való beszámolód is mutatja :)

menőmano 2012.11.29. 20:36:09

Nem tudta bizonyítani állításait"

belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/152032/1/belfold/Helyreigazitasra_kotelezte_a_birosag_a_Magyar_Nemzetet_Gyurcsannyal_szemben?place=srs

Totálisan így van. Aki vádol, annak kell bizonyitani.

osztjónapot!

:))

menőmano 2012.11.29. 20:45:30

Az MSZP minden kártyáját kiterítette "

www.hirado.hu/Hirek/2012/11/29/19/Az_MSZP_minden_kartyajat_kiteritette.aspx

Hát! Ja! Csak Nekem azért vannak picike kétségeim........

lajos0 2012.11.29. 22:24:15

@menőmano: az MNO nem tudta bizonyítani, buktak, megérdemlik. Feri sem tudta bizonyítani, hogy márpedig jól megírta és tessenek elolvasni. Nekem elég egyértelmű, hogy a plágium dolgozatlopás miatt bizonyíthatatlan, de azért erősen gyanús, hogy megtörtént. Ezzel sem lenne semmi baj, hiszen ki veszi ezeket a diplomákat komolyan, amelyek annyit sem érnek mint régen egy érettségi. Csak akkora volt a mellény Schmitt Plagi bá ügyében Gyurcsányon, hogy ezt az erkölcsi felháborodást csak megmosolyogni lehet.

Ahhoz, hogy Feri dogája erősen gyanús legyen nem kell bizonyítani semmit. ha valami úgy néz ki mint egy kacsa, úgy hápog, mint egy kacsa, akkor valószínűleg kacsa, még ha nem lehet jogilag bizonyítani akkor is.

menőmano 2012.11.29. 23:20:02

@lajos0:

Oszt? akkor mi?van?

Hogy bizonyította volna a Gyurcsány Ferenc? ha egyszer nincs meg Neki az a fránya dolgozata? Pedig totálisan kereste, még a létráról is majdnem leesett. :)

Csak ismételni tudom magamat) Annak kell bizonyítania, aki vádol.

Persze, tudjuk) Ha a Gyurcsányról van szó, akkor "hápog".
Na. jó. Akkor most hagyjuk abba az érveket, ellenérveket. Ha kérhetem.
:)

menőmano 2012.11.29. 23:26:49

@lajos0:

Hát már elnézést! Én hol írtam, hogy megérdemlik. Nem írtam, így hát nem is olvashatta.
Én a hírt, a tényeket közöltem, pardon) linkeltem ide a cikket.
Kész.ennnyyyi.

lajos0 2012.11.30. 07:17:51

@menőmano: "Csak ismételni tudom magamat) Annak kell bizonyítania, aki vádol."

A bíróságon. A NAV-nál már nem. Meg nálam sem. Azért nagyjából tudjuk, hogy Feri beadta a sógora dolgozatának az első 30 oldalát. Én azt is feltételezem, hogy utána célirányosan kilopták. Meg azt is, hogy ez egy S-komplex volumenű cégnek, olyan komoly titkosszolgálati háttérrel, ami Apró Tóni megett van napi rutinfeladat.

De hát arról nem tehetek, ha ügyet elnézve, és Feri habitusát ismerve ennyi nézek ki belőle.

lajos0 2012.11.30. 07:18:56

@menőmano: "hol írtam, hogy megérdemlik."

Hol írtam, hogy ezt írtad ? Ezt én írtam, és én nem sajnálom az MNO-t, akkor sem, ha mellesleg Feri tényleg plagizált.

menőmano 2012.11.30. 10:21:35

@lajos0:

"Célirányosan kilopták".
Hát! Ez már mégis csak egy őrület, hogy itt lopással vádol mindenki, mindenkit!
Hát komolyan.

Már elnézést! A közelmúltban Ön volt az aki kifogásolta, hogy tegeződve írtam a válaszom. Nos. Hát, most megkérem arra, hogy Ön se tegeződjön.
Tartsuk be a szabályokat", ha kérhetem.
:(

Az igazi sztrovacsek 2012.11.30. 12:21:04

"Róna Péter: direktben mondták, vagy csatlakozol, vagy kinyiffantunk"

Minden tiszteletem Róna Péteré. Elismerem hogy egy okos ember, kiváló közgazdász, és a tudását nem libáért vette.
Mindemellett volna hozzá egy tiszteletteljes kérésem.
Fogja be a pofáját!
És tegye ezt midazokkal együtt, akik anno elmentek,('56, vagy akár mikor)) és a rendszerváltás után visszajöttek osztani az észt.
Ez a véleményem, oszt jó napot.
(Az ilyen emberek véleményére egy lyukas kétfillérest nem teszek fel, híják őket Róna Pétwernek, Puskás Ferencnek, vagy akér kinek)

HanSolo90 2012.11.30. 12:45:37

@Az igazi sztrovacsek: Hát nem tudom, azért jó pár tanult és értelmes közgazdász kritizálta ám az eddigi teljesítményeket. Nem lehet, hogy a DK-nak az a baja Róna Péterrel, hogy Gyurcsányt is felelőssé teszi a kialakult pénzügyi helyzetért.

"És tegye ezt midazokkal együtt, akik anno elmentek,('56, vagy akár mikor)) és a rendszerváltás után visszajöttek osztani az észt."

Már ne is haragudjon, de nem a DK mutogat mindig külföld felé? Hogy XY-ezt mondta, az Amerikai Népszava ezt írta stb. Kint élő magyarok oszthatják az észt, az elfogadott?

Tetszik a DK-sok azon hozzáállása is, hogy bár eddig ott ütötték Mesterházy Attilát, ahol érték, most meg hirtelen nagy és karizmatikus politikusnak tartják, mert összehívta az ellenzéket összefogás céljából? :) Ez ám a gerinces hozzáállás. Látom sikerült tanulni a jobboldaltól :) Ennél diszkriminatívabb és köpönyegforgatóbb banda is csak 1 létezik itthon :)

Ez elsősorban nem Ön ellen irányult, de furcsállom, hogy mindig az a "büdös" és bértollnok, aki valami DK-nak nem tetsző dolgot mond, még akkor is, ha igaza van....

HanSolo90 2012.11.30. 14:14:22

Na erre kíváncsi leszek! :) A DK-sok körében hősként ünnepelt Debreczeni József 2006-ról szóló könyvében több valótlan és igazságot nélkülöző állítás olvasható. Emiatt beperlik az írót, mivel bírósági jegyzőkönyvek és tanúvallomások is az ellenkezőjét támasztják alá több mindennek, mint amit az író leírt. Gondolom ha elveszti Debreczeni a pert, megint jön a fideszezés és diktatúrázás. :) Bezzeg hogy Gyurcsány pert nyert, hirtelen független és szép a bíróság :).

Eddig jó, ezek szerint nem csak a fidesz tud hazudni és gátlástalanul elferdíteni az igazságot. Mondjuk mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti és "főnökét" nyomja. :)

Az igazi sztrovacsek 2012.11.30. 16:54:33

@HanSolo90:
Nem pártfüggő a dolog részamről.
"Kint élő magyarok oszthatják az észt, az elfogadott?"
El.
Föltéve hogy nem jött haza.
Aki kiment, és ott maradt, az oszthatja az észt ahogy akarja.
Aztán vagy figyel rá valaki, vagy nem.
De az nálam nem nyerő, hogy elmentem sztárnak(?) nyugatra, aztán meg haza jövök, és kinyalatom magamnak.
A laegjobb példa erre Puskás ferenc.
Hányingerem volt attól ahogy viselkedett, meg attól is ahogyan bántak vele.
Ha már foci, akkor ezek közül a "sportolók" közül ilyen téren a Kiprich, vagy a "Kapa" az etalon nálam.
Hasonló a véleményem a határokon túli magyarok Bp.-i tüntetéséről is. ("leponex" tudna róla mesélni)

leponex 2012.11.30. 18:06:49

Tudna, de minek. A zember tudomásul veszi, hogy a zinternet magánya némelyekből inkább a rosszabbik részét engedi előbújni ... Ungvári Rudi bácsi nincs egyedül ...

Persze e szabadelvű bölcsünk más szamárságra is képes, idézzünk hát tőle:

"Az igazi sztrovacsek 2011.11.15. 21:35:43
Szerény véleményem szerint teljesen fölöslegesen aggódtok itt a DK-ért, csakúgy mint az MSZP-ért.(már aki aggódik)
Mindkettő jelentéktelen tényező lesz - a jobbikkal és az LMP-vel karöltve - Orbán bukásában.
Ha a baloldali pártoknak van egy kis eszük - és remélem van - akkor hosszútávon gondolkodnak. Orbán bukása ugyanis a jelenlegi állapotok alapján csupán idő kérdése. Én személy szerint március-április tájékára teszem.
Azt írta itt 'igényes' fórumtárs:
"Kósa és Pokorni készen állnak a kormányzásra. Orbánnak december 06-ig mennie kell!"
Nos mint mondottam én az időpontot tavaszra tippelem, de mi az hogy Kósa és Pokorni készen állnak a kormányzásra???
Vagy Kósa, vagy Pokorni.
Mert a kettő együtt nem megy, az tuti.
Ha Orbán idő előtt megbukik az olyan hatalmi vákuumot gerjeszt a FIDESZ-ben, hogy ezek a DK-MSZP képviselők szakipari tanulónak is gyengék lesznek mellettük.
Márpedig Orbán helyzete finoman szólva is labilis már. Erre utal többek között a köznevelési(?) törvény, vagy az EVA körül kialakult herce-hurca is. (Ha a Gyurcsány kormány ezt csinálja, akkor a média azt úgy tálalta volna, hogy a frakció megzsarolta a miniszterelnököt)
De mindez szinte mellékes ahhoz az egyszerű tényhez képest, hogy tavaszra vagy visszasírjuk a kipaterolt IMF-et, vagy 180 fokos gazdaságpolitikai változást hajtunk végre.
Mindkettő erkölcsi és politikai bukovári.
A teljes csőd.
Mindennek a tetejébe Orbán nem fog lemondani, mert ezt nem engedi meg a büszkesége. Esetleg kijátssza magának a köztársasági(?) elnöki posztot, hogy kissé tompítsa a bukás élét. De mindent megpróbál majd hogy ezt elkerülje, - és ebbe még jobban belerokkan az ország - mert olyan "csodát" még nem látott a világ, hogy egy 2/3-al kormányzó párt félidőben megbukjon. Mit tagadjuk, ez világ szenzáció lenne. (lesz) Mindez örökre a feledés jótékony homályába borítja majd Gyurcsány egyszerű lemondását, az itt kommentelő fideszfanok legnagyobb bánatára."

:))

leponex 2012.11.30. 18:09:05

"Mindkettő erkölcsi és politikai bukovári.
A teljes csőd."

Ja.
Most már csak meg kell keresni az állítmányhoz az alany(oka)t
;-)

Az igazi sztrovacsek 2012.11.30. 19:12:01

@leponex:
Az időpont változik.
Nagy doliog!?
De hát mondtam én, hogy melyik tavasszal?
(Vagy azt, hogy mikor van a szüret után?)
A többi ma is aktuális.
Egyébként örülök, hogy idézel tőlem.
Megtiszteltetésnek veszem.

leponex 2012.11.30. 19:54:35

@Az igazi sztrovacsek:
Igazad van, a nyugdíjig még neked is van pár éved, gondolom :)
Maj akkor visszatérünk rá :)

lajos0 2012.11.30. 22:50:04

@menőmano: "Hát! Ez már mégis csak egy őrület, hogy itt lopással vádol mindenki, mindenkit!"

Nem mindenki mindenkit, csak részemről nem lepődnék meg, ha így lett volna. Ha ez kiderülhetne, azon viszont igen.

"Már elnézést! A közelmúltban Ön volt az aki kifogásolta, hogy tegeződve írtam a válaszom."

Rosszul tetszik emlékezni, de ezen ne múljon. A legmélyebb tisztelettel elnézését kérem.

lajos0 2012.11.30. 23:03:09

@Az igazi sztrovacsek: "Elismerem hogy egy okos ember, kiváló közgazdász, és a tudását nem libáért vette."

:-)

"Mindemellett volna hozzá egy tiszteletteljes kérésem.
Fogja be a pofáját!
És tegye ezt midazokkal együtt, akik anno elmentek,('56, vagy akár mikor)) és a rendszerváltás után visszajöttek osztani az észt."

És a Paul Lendvaikkal mi legyen, akik vissza sem jönnek és onnan osztják az észt. Nem mintha hiányozna, de ez egy elég hosszú lista.

Puskás Ferencnek meg ugyan miről lett volna véleménye, ő egy egyszerű futballista volt, ami számomra nulla.

lajos0 2012.11.30. 23:22:24

@Az igazi sztrovacsek: "Hasonló a véleményem a határokon túli magyarok Bp.-i tüntetéséről is."

És amikor határon túli külföldiek nyomták itthon a szakszervezetekkel ? Mert olyan is volt. Tőlem mondjuk az tüntet, aki akar, azért amiért akar, és ott ahol akar, különösebben nem foglalkoztat. Csak az importált lengyel tüntetőkkel kapcsolatban már tudakoltam valakitől, és nem volt érdemi válasz.
süti beállítások módosítása