Itt-olvasom, hogy nem lesz más választás 2014-ben, mint a győztes demokratáknak kiegyezni a Fidesszel. Az érv is készen áll: ez a nemzet érdeke, csak így lehet majd békében kormányozni az országot. Mai tudásom szerint ez a kialkudott nyugalom lehetetlennek látszik, ráadásul politikai és morális problémák tömkelegét zúdítana az új kormányra. A kiegyezés, a paktum attól függetlenül szükségszerű - gondolják-mondják többen -, hogy van-e kétharmada az új hatalomnak.

Tételezzük fel, hogy a demokraták nyernek, Orbán és Fidesze veszít. Ez azt jelenti, hogy nem tudtak annyit csalni a választás előkészítése és a szavazás során, hogy az elegendő lenne, a Jobbik sem állt melléjük koalícióba, és a határom túli magyaroknak is mintegy fele Orbán bukására, a teljesen egységes (Együtt 2014, MSZP, DK, LMP) ellenzékre voksolt. Ezért szorítok, legyen így!

Ekkor jöhetne a kiegyezés, csak éppen kivel, kikkel és miről? El tudjuk képzelni a Fideszt Orbán Viktor nélkül, vagyis Rolling Stones-koncertet Mick Jagger nélkül? Orbán nélkül nincs Fidesz és akkor Simicska Lajos nélkül sincs. Orbán Viktor leül a reményeink szerint győztes Bajnai Gordonnal, hogy békésen megbeszéljék a hatalomátadás körülményeit? Pár nappal azután, hogy minden korábbinál brutálisabb karaktergyilkossági kísérletek zajlottak? És mi lehet az alku tárgya? Az egypárti alaptörvény, a haveroknak kiosztott földek megtartása, a szabad elvonulás? Vagy maradhat Polt Péter, akinek ügyészsége - több perben elhangzott vallomások szerint - nyomást gyakorol a gyanúsítottakra? Netán a sajtószabadságot lábbal tipró Szalai Annamária maradása lesz a feltétel, vagy a közszolgálatinak hazudott hírműsorok "objektivitásán" nem szabad változtatni? Ha így lenne, miféle morális alapon indulna el az ország újjáépítése? Mi lehet az ára Orbán menesztése után a pesti utca békéjének? A 2002-es vereség után még csak újraszámoltattak és hidat zártak le, a 2006-os bukás után megrohamozták a tévészékházat, a csőcseléket pedig rázúdították az 1956-ot ünneplő fővárosiakra. Mi lehet itt 2014-ben, mondjuk, egy "békemenet" jegyében? És ha lesz is megállapodás, Orbán-Simicska betartaná azt? Kötött már szövetséget az SZDSZ-szel, az MDNP-vel, Torgyán Józseffel, Dávid Ibolyával is, és mi lett a vége?

Vagy induljunk ki abból, hogy a Fidesz veszít, és csapata fut szanaszét, a vezért megpuccsolják. Kivel ülnek le a győztesek tárgyalni? Lázár Akiszegénnyannyitisér Jánossal? A demokrácia lepusztítását jogi alapon levezénylő Navracsics Tiborral? Esetleg Kövér László fedezi fel magában huszonöt év után ismét a baloldali gyökereket? A csendesen mindent megszavazó Pokorni Zoltánnal? A baltás gyilkos kiadatásában bűnrészes Martonyi Jánossal?

Persze, az érvet én is hallottam: Churchill is leült Sztálinnal a közös érdek érvényesítésre érdekében. Csak éppen nem egymás ellen háborúztak, hanem közös ellenséget akartak legyőzni.

A kétharmados győzelem az egyetlen igazi esély arra, hogy az Orbán-rendszer felszámolható legyen. A már most agyontorzított választási rendszer ebben akár segíthet is, bár a fiúknak még lesznek ötletei... Én optimista vagyok: a demokraták nyernek. A neheze azonban utána következik majd: Schiffer szerint ki kell egyezni, Majtényi szerint a Fidesz oda sem ülhet az asztalhoz... 

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr244907955

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lajos0 2012.11.15. 09:08:32

"A teljesen egységes (Együtt 2014, MSZP, DK, LMP) ellenzékre."

Abból a Jobbik itt még hiányzik, ha teljesen egységes ellenzékről beszélünk.
A MIÉP és a kisgazdák is valamilyen formációban léteznek. De ha csak a "demokrata" kifejezést kisajátításával próbálkozó csapatot nézzük akkor is:

Van új MDF. Szili Katalinnak is van valami szervezete, meg Ungár Klárának is. Meg 4K.

De persze rájuk itt éppúgy nincs szükség, mint a DK-ra. Az LMP belépése meg az önfeloszlatással egyenértékű lenne, szavazatszám szempontjából mindegy. Aki a szavazói közül Bajnait opciónak látja, az már oda is szavaz, a többinek meg nem az.

" El tudjuk képzelni a Fideszt Orbán Viktor nélkül, vagyis Rolling Stones-koncertet Mick Jagger nélkül"

Simán. És a DK-t is Gyurcsány és a rendkívül fárasztó Molnár meg Vadai nélkül. A Jobbikot Szegedi Csanád vezetésével. Elképzelni bármit el tudunk. Az MSZP-t Puch. Lendvai,Szekeres, Kovács, Burány, Baja nélkül.

"Orbán Viktor leül a reményeink szerint győztes Bajnai Gordonnal, hogy békésen megbeszéljék a hatalomátadás körülményeit?"

Bajnai egyelőre nem is hivatalos jelölt, kicsit előreszaladtunk. Honnan tudjuk, hogy Gordont nem tanácsadónak szeretné Juhász Péter, vagy a még nagyobb szellemi kapacitással bíró Árok Kornél ?

"Pár nappal azután, hogy minden korábbinál brutálisabb karaktergyilkossági kísérletek zajlottak?"

Karaktergyilkosság az az volt, amit ezzel a nyomorult Szigetvárival csináltak, ha valakin a múltbéli üzleti stikliket kérik számon, az maximum lejáratási kísérlet. De ehhez valami muníció azért kell.

"Ha így lenne, miféle morális alapon indulna el az ország újjáépítése?"

Szerintem Zuslág Jani már megtisztult, legyen ő az új vezér. Szerintem a Jobbiktól a DK-ig integrálná az egész progresszív európaiságot meg a pakisztán törzseket.

"a 2006-os bukás után megrohamozták a tévészékházat, a csőcseléket pedig rázúdították az 1956-ot ünneplő fővárosiakra"

Erre a titkosítások miatt konteómat továbbra is fenntartom: titkosszolgálati akció volt, tessék a hivatalos papírokka cáfolni.

" És ha lesz is megállapodás, Orbán-Simicska betartaná azt? "

Vagy a másik fél? Ha tudják egymást mivel zsarolni, akkor biztos.

"Kivel ülnek le a győztesek tárgyalni?"

Azt majd Clintonék megmondják. De a bilderberges Martonyi privatizátor tényleg esélyes.

"Schiffer szerint ki kell egyezni, Majtényi szerint a Fidesz oda sem ülhet az asztalhoz..."

Ez a Majtényi nevű ez kicsoda ebben az egyenletben, és hogyan kerül ide ?

kublerek · www.vasalobolt.hu 2012.11.15. 09:10:57

Én a magam részéről egy Orbántalanított és Lázártalanitott, és Kövértelenített, Matolcsytalanitott stb.. Tehát a kompromiládott vezetők nélküli FIDESZ-szel el tudnám képzelni egy fajta együttműködést. Erre van esély!!! Ugyanis a józan hangok amik néha hallatszanak ugyan a FIDESZ-ben egyenlőre nagyon halkan mondanak véleményt, de már mutatkoznak a szerveződés jelei is. Tehát 1 év múlva már azok is hangosabbak lesznek akik csodára vártak de valahogy nem jött el. Tehát Orbán kitermeli a belső ellenzékét is. Tartok azonban tőle hogy tisztogatásoknak leszünk tanui rövid időn belül.

kentersturz 2012.11.15. 10:17:01

Kivel ülnek le a győztesek tárgyalni?

Én pl ilyen emberrel nem ülnék le.:(

mandiner.hu/cikk/20111020_pont_kerulhet_az_mszp_vs_gyurcsany_tortenet_vegere

mert bár Gyurcsány, és a mellett álló képviselők nyilatkozatban vállalták, hogy a frakció tagjai maradnak, a volt kormányfő később levélben jelezte, hogy ez nem jelent semmit.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.11.15. 10:58:16

"...a 2006-os bukás után megrohamozták a tévészékházat, a csőcseléket pedig rázúdították az 1956-ot ünneplő fővárosiakra."

Nah azért ennyire ne hazudtoljuk már meg a történteket, ne legyünk már ennyire gyurcsányisták...

HanSolo90 2012.11.15. 11:33:08

Igen, sajnos Gréczy is rendesen elferdíti sokszor a tényeket. Tekintettel arra, hogy ügyesen titkosítva lett minden, nehéz is bármit cáfolni. Érdekes, hogy Debreczeni könyve is "tényfeltáró" iromány, amit a DK-sok szinte kötelező olvasmányként ajánlanak. Kérdem én, ha titkosítva lett az "anyag", Debreczeni hogy állíthat tényként dolgokat?
A másik dolog a Sukoró ügy, amit a mai napig hallgatunk, hogy mekkora beruházás és mekkora lehetőség volt is ez. Akkor miért nem lehetett szabályszerűen eljárni? Megkérdezte bárki is az ott élő embereket erről? Csak mert a Velencei tó környékén élő javarészt ellenezték az egészet. Vagy akkor nem volt országjárás és emberekkel beszélgetés? Vajon miért indított Oszkó Péter polgári feljelentést az ügyben? Persze Gyurcsány tisztázta magát, azonban mégis furcsa, hogy valahogy mindig esik ki egy-két csontváz a szekrényéből. Persze lehet mindenért a Fideszt okolni, de azért az Okirathamisítási ügy, Zuschlag ügy, Sukoró ügy, hazugságok a 2006-os TV vitában és egyéb dolgok miatt csoda, hogy az emberek nagy részének egyáltalán nem szimpatikus a volt miniszterelnök? Arról nem is beszélve, hogy ő maga is elismerte, hogy a 2002-es választási kampányban tudatosan rossz szándékúan értelmezve, hatásvadász módon, félelemkeltésre használtak fel Fideszes kijelentéseket.
Szerintem ezeket a dolgokat nehéz lemosni magáról egy embernek. És attól még, hogy a Fidesz botrányosan kormányoz , nem felejtik sokan Gyurcsány szereplését sem. Ezért van ennyi bizonytalan és választani nem akaró ember.

lajos0 2012.11.15. 14:38:17

@HanSolo90: "Persze Gyurcsány tisztázta magát, azonban mégis furcsa, hogy valahogy mindig esik ki egy-két csontváz a szekrényéből."

Nem volt bizonyítható, hogy ő adott utasítást a törvénytelen telekcsere mutyira. Azt mondjuk én sem értem, hogy erre mi szükség volt, ha a beruházás töredékét teszi ki. Mennyire komoly üzletember az, aki ilyen dolgon elkezd mutyizni ? Vagy olyan mint Kóka, meg a számlák, hogy a vérében van, hogy spóroljon ezen is.

"Az emberek nagy részének egyáltalán nem szimpatikus a volt miniszterelnök? Arról nem is beszélve, hogy ő maga is elismerte, hogy a 2002-es választási kampányban tudatosan rossz szándékúan értelmezve, hatásvadász módon, félelemkeltésre használtak fel Fideszes kijelentéseket."

Hát a politikus munkájának fő része a karaktergyilkolászás. Ez évezredek óta így van, csak nem volt ilyen hülye neve.
Saját magam fényezése, az ellenfél rossz színben feltüntetése nem nagy újdonság. De bírom amikor forgatják a szemüket, és megdöbbent arccal bejelentik, hogy itt karaktergyilkosság folyik, és ők politikai támadások áldozatai. Amikor felcsaptak politikusnak, akkor nem tudom mire számítottak.

"És attól még, hogy a Fidesz botrányosan kormányoz , nem felejtik sokan Gyurcsány szereplését sem."

Hát Orbánt Gyurcsányra cserélni nem egy minőségi előrelépés. Ami az embereket érdekli az meg a dolog puszta anyagi vonzata, ezen a téren csodát tenni senki sem tud, bárki jön még sokkal szarabb lesz. A mellékelt ábra azt mutatja a demokrácia 2010 előtti formája sem hozza lázba a széles tömegeket, amikor a hirtelen demokratává lett KISZ-führerek,
a diktatúra egykori főembereivel, meg egyéb helyezkedő szerencselovagokkal karöltve büntetlenül széthordhatták a nemzeti vagyon nagy részét, ügyészségi védelem mellett olajozhattak és lophatták a közpénzt számtalan formában.
Ezen a demokrácián sok siratnivaló nincs számukra.

Az igazi sztrovacsek 2012.11.15. 15:59:43

"El tudjuk képzelni a Fideszt Orbán Viktor nélkül, vagyis Rolling Stones-koncertet Mick Jagger nélkül? Orbán nélkül nincs Fidesz és akkor Simicska Lajos nélkül sincs."

Többször elmélkedtem már itt az Orbán nélküli FIDESZ "esélyeiről" és álláspontom azóta csak erősödött.

"A kétharmados győzelem az egyetlen igazi esély arra, hogy az Orbán-rendszer felszámolható legyen."

Ezt nem így látom. Szerintem 50%+1 fős többséggel is lehet kormányozni, és meg lehet találni a trükkjei a 2/3-os törvények kijátszásának. Nem kell félni a pofátlan törvények megalkotásától mert ebben a mostani kurzust fölülmúlni úgyis lehetetlen.
A többivel egyetértek.

Pussy Riot (törölt) 2012.11.15. 16:12:48

Ha az MSZP levarrta az SZDSZ-t, akkor a
Fidesz miért ne varrhatná le az LMP-t?
És akkor DK konyec!

Mivel nem lesz második forduló, előre el kell dönteni ki szop le kit a parlamenti küszöbért.

Szép műsor lesz.

empatikus pszichopata 2012.11.15. 18:08:11

Kedves Gréczy Úr! Nem gondolnám, hogy nekem kellene tanácsot adnom Önnek, mégis engedje meg, hogy ez egyszer megtegyem. Ha legközelebb betelefonál egy fideszes birka a Fórumba, kérem ne álljon le vele vitázni arról, hogy a regisztráció minden pártnak egyformán kedvez-e, vagy sem, hiszen ő is csak a fidesz-kommunikációt adja tovább gondolkodás nélkül. Legközelebb ne tágítson attól a kérdéstől, mire is jó a regisztráció egy olyan országban, ahol teljesen fölösleges, és ha erre nem tud válaszolni, miután nem is tudhat, fejezze be vele a társalgást.
Ezek annyira bosszantóak, mint a piaci légy, odébb kell őket hessenteni.
Üdv!

HanSolo90 2012.11.15. 20:25:00

@empatikus pszichopata: Tisztelt Fórumozó!
Függetlenként (mielőtt engem is lebirkáz) megkérdezném Öntől, milyen alapon sérteget bárkit is? Mitől különb akkor egy DK szimpatizáns egy Jobbikos vagy egy Fideszes szimpatizánstól. Maximum abban, hogy nem rongál. De azt leszámítva ugyanúgy agresszív módon sérteget, nyomul, pocskondiáz. Ez lenne a demokratikus, mindenkit elfogadunk irány? Inkább diszkriminatív irány nemde?
Tudja nagyon sok ember gondolkodik ám, pont emiatt van ennyi bizonytalan, illetve szavazni nem akaró. Persze a DK-sok nehezen tudják elfogadni, hogy 3-4%-on állnak, ezért könnyebb mindent és mindenkit "agymosott" fideszesnek mondani, aki nem velük fúj egy követ. Ismét egy szép demokratikus tulajdonság. :)Aki egyet ért velünk király, aki nem "fideszbérenc".
Sajnos sokan beleuntak már az ígérgetésbe és hazudozásba pláne ebbe a gusztustalan harcba ami a hatalomért folyik. Emiatt nem fognak sem a Fideszre, sem az MSZP-re és főleg nem a DK-ra szavazni.

Scagnetti 2012.11.15. 20:35:17

@Pussy Riot: A hasonlatnál maradva, a DK legnagyobb baja az, hogy most már arra sem kéri őket senki, hogy szopjanak. Pedig ők egyre jobban vágynak rá, mióta kiderült, hogy a Feripárt tábora ugyan hangos, de nemigen nő ennél nagyobbra. Kellene valaki, akire rá lehet cuppanni.

Csakhogy úgy tűnik, Bajnainak nem kellenek, mert többet visznek, mint amennyit hoznak. A szociknak szintén nem, azok örülnek, hogy megszabadultak tőlük. Középen és jobbra szintén vállalhatalan a párt.

illaim 2012.11.15. 23:19:25

@lajos0: Látom neked jött be legjobban az Orbán szabad pálinkafőzési ötlete!
Ez az lajos akárhány! Csakis mértékkel és szinttel! De azt ne feledd, hogy nem a vödör a mérték, és nem a bányászbéka seggtartója a szint mint nálad! A zagyva beírásod meg szóra sem érdemes!
LOL

empatikus pszichopata 2012.11.16. 09:48:35

@HanSolo90: Először is közölnöm kell Önnel, hogy nem vagyok "dékás", bár, hogy mi vagyok és mi nem vagyok, az ez esetben lényegtelen, a beírásom nem ezért született. Gréczy Zsolt pontosan tudja, miért, mi előzte meg ezt a beírást. De hogy Ön is valamennyire képben legyen: betelefonált tegnap egy idős hölgy a Fórumba, azzal kezdve a mondanivalóját, hogy ő ugyan nem tudja, miért kell regisztrálni, de... és ugyanezt beszélgetés közben elmondta még néhányszor másképp is fogalmazva: neki fogalma sincs arról, mi szükség a regisztrációra, de... - és a továbbiakban nem érdemes visszaidézni a beszélgetésnek nem nevezhető társalgást, ami a hölgy részéről nem állt másból, mint "ugyanmár", "nehogymár" stb. Ezek voltak az "érvei".
Ugyanúgy 'sérteget, nyomul, pocskondiáz' - mondja Ön, és meglehet, igaza is van. De ezt a stílust vajon ki hozta be a közbeszédbe? Látott Ön az elmúlt 10 évben parlamenti közvetítést? Látja Ön, hogyan nyilvánul meg nap mint nap Kövér a házelnöki székben? Látja Ön itt és most pl. Scagnetti 2012.11.15. 20:35:17 beírását, miszerint "a DK legnagyobb baja az, hogy most már arra sem kéri őket senki, hogy szopjanak." - és erre azt mondja Ön, hogy "ugyanúgy agresszív módon sérteget, nyomul, pocskondiáz"?
Én nemcsak az interneten, hanem élőben is találkozom naponta fidesz-szektásokkal, mert már bocsánat, de másnak nem igazán tudnám nevezni őket. A legvisszafogottabban, a legpontosabb érvelésekkel se lehet őket meggyőzni semmiről. De még arról se, amit az elmúlt két és fél évben a pénztárcájukon látnak. Csupán két válaszuk létezik: az "elmúttnyócév" meg az "EU-IMF a hibás".
A világon minden létező politikus a hatalomért harcol. Nincs ezzel a világon semmi baj - a baj azzal van, ki mire használja a hatalmát. És ha tetszik Önnek, ha nem, tudomásul kell vennie, hogy amire Orbán a 2/3-os hatalmát felhasználja, az aljasságban, hatalomvágyban és bűnös kormányzásban példa nélkül áll az elmúlt 22 évben Magyarországon, de Európában is. Ha nem egyezik a véleményünk, sebaj, cáfolja.

empatikus pszichopata 2012.11.16. 09:58:07

@HanSolo90: Annyit azért a rend kedvéért hozzátennék még: bár nem vagyok dékás, de szimpátiával figyelem a DK tevékenységét, beleértve Vadai Ágnesét és Molnár Csabáét is, és kiemelten Gyurcsányt, akit fényévekkel elegánsabb, intelligensebb és szándékaiban tisztább és tisztességesebb politikusnak tartom, mint pl. jó pár MSZP-st. Orbánt pedig még egy lapon se emlegetném vele.

Scagnetti 2012.11.16. 11:38:50

@empatikus pszichopata: Láthattad volna azt is, hogy a hasonlatot egy előző hozzászólásból vettem. Még oda is írtam, nehogy engem is plágiumvád érjen, mint Fletót. De errefelé nem divat előzményeket olvasni, mindenki csak az utolsó sorra reagál.

Tetszik, nem tetszik, a hasonlat akkor is találó. Szegény DK most már kétségbeesetten ajánlja a szolgálatait szinte bárkinek, csakhogy nem kér belőle senki. Egy olyan figurával az élen, mint Gyurcsány, ezen nem is kell csodálkozni. Hogy ő a hatalmas egójától ezt nem látta, azt még értem, de hogy nem volt mellette senki, aki szóljon neki, azt már nem. Persze, ha mind olyan, mint Zsolti, akkor ez magyarázat lehet.

HanSolo90 2012.11.16. 12:12:20

@empatikus pszichopata: Nem is írtam sehol, hogy Ön DK-s. Mindössze arra akartam felhívni a figyelmet, hogy egy DK szimpatizáns is rendkívül elfogult és meggyőzhetetlen. (Lásd: DK facebook fórum.) Ugyanúgy elhiszi és átveszi azt a szöveget, amit Gyurcsány, Molnár vagy Vadai mond. Gondolkodás vagy utánajárás nélkül. De az Ön által felsorolt politikusokról nem szeretnék hosszan beszélni, bár megjegyezném pár hete Vadai olyan hazugságokat állított az ATV élő műsorában, hogy az már szinte fájt. Én csak azt nem értem, hogy az internet világában élünk, mégis úgy gondolják, hogy simán hazudhatnak, mert a "rajongóik" úgyis elhiszik. És ez sajnos igaz is.
Gyurcsány például valóban lemosta Orbánt a TV vitájukban anno, csakhogy össze-vissza hazudozva. Ha annyira komolyan gondolta volna a megtisztulást, kiáll a nép elé és nem ilyen szivárogtatott beszédekben derül ki mindez. Megjegyzem a karaktergyilkolás tőle sem állt távol két kampányban sem, akkor most mitől is különb ő a többi politikusnál?
Én úgy gondolom, ezzel az ellenzéki garnitúrával nem lehet a Fideszt leváltani. Még most is marakodnak és egymást fúrják. Sajnos sokan nem felejtenek és intelligensebbek mint azt a politikusok gondolják.

HanSolo90 2012.11.16. 12:22:24

@empatikus pszichopata: És még valami! Láttam sok parlamenti közvetítést. De!!! Ön szerint úgy kell meggyőzni a bizonytalanokat, hogy átvesszük a rosszat mástól? Miért gondolná az ember, hogy a DK demokratikus és különb, mikor ugyanúgy átveszi ezt a minősíthetetlen agresszív stílust. Érdemes megnézni a DK-sok hozzászólásait, igazi minőségi bizonyítvány. Úgy beszélnek emberekről, mint az állatokról. Kérdem én, mitől különbek akkor? Hogy vették a bátorságot, hogy Egerszegi Krisztinát, Jókai Annát vagy akár Balogh Gábort pocskondiázzák? Csak azért, mert mások a nézetei.
Számomra emiatt nem szimpatikusak, mert hirdetik magukról a nagy "demokratát", ehhez képest kirekesztőbbek mint a szélsőjobb.

Az igazi sztrovacsek 2012.11.17. 18:58:01

Ha beleszólhatok...

"Ön szerint úgy kell meggyőzni a bizonytalanokat, hogy átvesszük a rosszat mástól?"

Szerény véleményem szerint nem úgy, hanem sokkal úgyabban.
Ez az ország fényesen bebizonyította, hogy ebből ért.
Azt érti, hogy hazudott, lopott, nem leszünk gyarmat, takarodjon a közéletből, koki, saller, tockos, meg ilyenek, de két összefüggő mondat, már komoly fejtörésre ad okoz.
Röviden, tömören, bele a pofájába jó szaftosan, az igen. Azt megérti mindenki.
De nem is csodálkozom rajta, elvégre egy félázsiai származék ez a nép, és földrajzilag, kulturálisan, morálisan és mentálisan a Balkánhoz tartozik.
Tisztelet a kevés kivételnek!

lajos0 2012.11.18. 11:22:39

@Az igazi sztrovacsek: "egy félázsiai származék ez a nép, és földrajzilag, kulturálisan, morálisan és mentálisan a Balkánhoz tartozik."

Jelentsen ez bármit is. Ebben legalább egy platformra jutott Bajnai meg Orbán is. Morálisan és mentálisan mondjuk részemről szívesebben tartoznék Bhutánhoz, mint az USA-hoz, de nagy jelentősége nincs.

Viszont a demokrácia hozott anyagból dolgozik, ez a félázsiai csürhe választotta meg Hornt, Medgyessyt, Gyurcsányt, Demszkyt, meg többször Orbánt is. Egy ilyen bagázstól ennyire tellett. Lehet, hogy a lakosságnál már csak a politikai elitje nagyobb suttyó, de tényleg ezeket is érdemlik.

Persze a lakosság általában mindenhol bajosan ért meg összetett mondatokat ezért vannak világszerte nevetségesen ostoba kampányok olyan nagyszabású üzenetekkel, mint "Igen", "Nem", " Változás", "Reform". De nekünk még ebből is az alja jutott.

lajos0 2012.11.18. 11:50:53

No a képzeletbeli "majdnem" teljesen egységes (Együtt 2014, MSZP, DK, LMP) ellenzék ötletét egyelőre jegelni kell.

Bajnai viszont Jávor Benedeket, Karácsony Gergelyt és remélem Dorosz Dávidot is átveheti az LMP-től, akik távozásával még szívesebben szavaznék oda. Illúzióim ez esetben sincsenek, de az esztétikai szempontok is számítanak. Szerintem teljesen jogos, hogy aki össze akar fogni az LMP-vel, az lépjen be, oszt jónapot. Az sem érdekes, ha ez 2014-ben nagyon kevésre lesz elég, az esetleges vékonyka győzelem Bajnaiék összefogásában pár zsíros állást jelentett volna és a balhé közös elvitelét velük.

Ugyanakkor Karácsony előző munkahelye a nagy politikacsinálásban alaposan lejáratta magát, hiszen egyedül ők mértek rekordtámogatottságot Bajnaiéknak , tehát vagy ők hazudnak vagy mindenki más. Esetleg ők is és más is, de mást. Egyik opció sem túl jó nekik.

leponex 2012.11.19. 23:55:34

@lajos0:
Szerintem a Zelempében a ...többség belátta, hogy 2014 már nem igazi téma, azt a Patás abszolválni fogja.
2018-ban lehet komolyabb esély valami Másra.
Az E2014 sportlégszűrő és élelmiszeradalék bizony a csöndes elmúlást jelentette volna nekik addigra, ha van bennük ( a látszat ellenére ) egy kis spiritusz, akkor nekilátnak végre dolgozni is. Mert eddig csak a szájuk járt, meg a bárgyú médiaeseményeik kommunikálása.
Nem voltam biztos abban, hogy lesz ehhez bátorságuk, a zindex szerint a fővárosi egységpárti zsúrfiúk közül sokan hazamentek, így a 'vidékiek' kiosztották a sallerokat és a kokikat Benduséknak :)(
Ha igaz ...

Szerintem egyre jobb lesz a mérkőzés ;-)

***
Szegény Bárdunk teljesen megzakkant, lelkesedésében már a Mick Jaggert látja reinkarnálódni a Patásban :)
***

A Királyságért! Magyarországért!

leponex 2012.11.20. 00:12:00

Szegény Jó Gréczy Zsolt Walesi Bárdunk, Ferenc testvérünk örökös Főtanácsolója, kedves mulattatónk!

Emígyen zörrensz hűséges kommentelőidre:

"Itt-olvasom, hogy nem lesz más választás 2014-ben, mint a győztes demokratáknak kiegyezni a Fidesszel."

Újfent egyet kell értsük veled Kedves Bárdunk, valószínűleg a Patás 2014-ben rákényszerül arra, hogy a többfelé kacsintgató Fidesszel végre kiegyezzen. Túl lesz A Nagy Armageddonon, a Feriék valszeg követik a Megélhetési Bűnözési Miniszter pályafutását, a Mesterházy biztos lesz benne, hogy legközelebb tényleg sikerülni fog, a Schifferék meg nekilátnak dolgozni (ahogy elébb említém)

A 2 x 4 év pauza talán egy kis józanságot hoz szocialista barátainknak is, és ahogy a Zelmútthúszév legkártékonyabb populációja elhúzott, remélhetőleg a Csaba is veszi a Feri kalapját, oszt békésen nekiesnek a kib@szott fóliánsok gyártásának.
Hajrá Zsolti! Még másfél év!
süti beállítások módosítása