Valamikor a Videoton VIP-páholyában megejtett tökmagköpködés környékén Orbán Viktor már tudta, hogy megalázta a saját hazáját, odadobta mindannyiunk becsületét. Ha igazak a hírek, hogy Azerbajdzsán akkora értékben venne a csőd szélén egyensúlyozó országtól magyar államkötvényt, mint amekkorát leírtak, akkor fejenként 200 eurót értünk meg a miniszterelnökünknek. 

Orbán Viktor - és az engedélyt kIadó Navracsics Tibor -, Martonyi Jánossal egyetemben, vállalhatatlan bűntettet követett el. Nem csak az a bűnük, hogy egy terroristát adtak át, aki azonnal elnyerte a szabadságát. Nem csak az, hogy ezzel súlyos diplomáciai válságba taszították az országot. Egy magát nemzetinek nevező kormány megszervezte, hogy a világban már van olyan ország, ahol megtapossák, megalázzák a magyar lobogót.

Nem véletlenül terjed a neten, a közösségi oldalakon az öngyilkosságba menekült Teleki Pál 1941-es búcsúlevele.: 

Főméltóságú Úr!

Szószegők lettünk - gyávaságból - a mohácsi beszéden alapuló örökbéke szerződéssel szemben. A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét.

A gazemberek oldalára álltunk - mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem! Hullarablók leszünk! a legpocsékabb nemzet.

Nem tartottalak vissza.

Bűnös vagyok. Teleki Pál

Ma pedig ott tartunk, hogy az örmény hadsereget a legmagasabb harci készültségbe helyezték. Még a végén kiderül, hogy azért zárták le Orbán Viktor házának környékét, mert valóban terrortámadástól féltik. Ne adja Isten, hogy erre okuk legyen. Bár egy magányos, dühét és felháborodását tettekkel bizonyítani akaró örmény immár bármit és bárki ellen megtehet. Ki fogja megvédeni az Orbánon kívüli tízmillió magyart?

Azt hittem, hogy azt a szégyent, amit Lázár János művelt Magyarországgal, már nem lehet felülmúlni. Tévedtem. Két napja még ő hazudott egy ordasat - Martonyi is cáfolta az állítását -, miszerint az Egyesült Államok nyomást gyakorolt volna Sukoró kapcsán Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon büntetlenségéért. Az amerikai követség azonnal nekiment Orbán emberének, akinek annyi esze nem volt, hogy rájöjjön: ezzel a mondatával elismerte, hogy Polt Péter a Fidesz és Orbán kézi vezérlése alatt működik. Ha ugyanis nyomásra nem emeltek vádat, akkor azt csak Orbán rendelhette meg Polttól. Ha pedig nem ez történt, akkor Lázár elismerte Gyurcsány ártatlanságát. 

Sebaj, a botrányt sikerült fokozni a becsületünk odadobásával. Kiéleztük két ország konfliktusát, sikerült veszélybe sodornunk egy térség békéjét.

Hogy Orbán Viktor hitvány ember, azt eddig is tudtam. De hogy a hazája, a rábízott Magyarország sem érdekli, az már tényleg több a soknál.

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr684745265

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mire jó a nacionalizmus? 2012.09.01. 17:19:49

Szóval elengedtük a baltás gyilkost, és erre az örmények berágtak ránk. Ciki. Sokan spekulálnak most arról, hogy ez vajon egy ördögi terv része volt, vagy Orbánékat csak simán átverték (szerintem az utóbbi), de engem az érdekel igazán, mi vitt 2004-ben...

Trackback: Mire jó a nacionalizmus? 2012.09.01. 17:19:45

Szóval elengedtük a baltás gyilkost, és erre az örmények berágtak ránk. Ciki. Sokan spekulálnak most arról, hogy ez vajon egy ördögi terv része volt, vagy Orbánékat csak simán átverték (szerintem az utóbbi), de engem az érdekel igazán, mi vitt 2004-ben...

Trackback: Emberkereskedelem ára 2012.09.01. 14:29:07

Az F.MPSZ-KDNP kormány az erkölcs és az etikaoktatás csúcspontjait verdesi tetteivel.  Persze ez csak egy szarkasztikus kijelentés. Ezek akarnak a gyerekeinknek bármit is tanítani? Na ne! Sokan javasolják, hogy a következő hatalomváltásnál Orbán Viktor...

Trackback: Emberkereskedelem ára 2012.09.01. 14:29:03

Az F.MPSZ-KDNP kormány az erkölcs és az etikaoktatás csúcspontjait verdesi tetteivel.  Persze ez csak egy szarkasztikus kijelentés. Ezek akarnak a gyerekeinknek bármit is tanítani? Na ne! Sokan javasolják, hogy a következő hatalomváltásnál Orbán Viktor...

Trackback: Emberkereskedelem ára 2012.09.01. 14:28:31

Az F.MPSZ-KDNP kormány az erkölcs és az etikaoktatás csúcspontjait verdesi tetteivel.  Persze ez csak egy szarkasztikus kijelentés. Ezek akarnak a gyerekeinknek bármit is tanítani? Na ne! Sokan javasolják, hogy a következő hatalomváltásnál Orbán Viktor...

Trackback: A magyar bajazzo 2012.09.01. 10:07:18

Úgy fekszik most a magyar külpolitika, arccal a fűrészporban, lisztes képpel, mint fenéken billentett bohóc a cirkusz porondján. Körben mindenki tele szájjal nevet, hahotázik, a bohóc pedig arra gondol: sebaj, hatalmas művész vagyok, lám, mekkora siker...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2012.09.01. 09:37:34

orbánimádó mocskos anyabaszó magyargyűlölő férgek!!!
Mi televert rohadék ribanc agyátokért nem kötitek fel magatokat?
Megvárjátok a népharagot patkányok? Az kurva kemény lesz szarházi okádékok !

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2012.09.01. 09:44:39

Magyarok ezt:
I would like to express my honest regret for your country. Because of that unfortunate event that the government of my homeland guided by mental patients set a dirty killer free. The Hungarian nationalities do not consist of so servile idiots. please let them forgive us.

Küldjétek le ide:
armenia@armebassy.at

Szilárd bácsi 2012.09.01. 09:54:56

"Hogy Orbán Viktor hitvány ember, azt eddig is tudtam. " Ezt Én is sok gondolkodni tudó magyar emberrel együtt. De azt álmodni sem mertem, ilyen mélyre süllyed abban a politikai fertőben, amit Ő maga öntött az országra 2002 - től 2010 -ig. Az a sajnos, hogy ezzel a hozzáállással nem csak a maga becsületét, hanem egy országét "qrta el".

SzaGyu 2012.09.01. 10:09:26

A tűz égesse meg ezt a diktátort.
Meddig megy még el?
Meddig hagyjuk elmenni?

Talpra Magyar!

pneumónia 2012.09.01. 10:34:25

Jön a hidegfront Orbán a hibás egyértelmű számomra, pedig ki akartam menni strandolni, h rohadna meg...

Talpra Magyar!

CJKrisz 2012.09.01. 10:35:56

Hagyjuk már ezt a baromságot jóemberek. Most akkor mi is verjük a nyálunkat, meg égessünk ír zászlót, mert nem adják ki a gázolót? Üzenjünk hadat Ausztráliának, mert nem adják ki Zentay-t? Ki se röhögtetném magam ilyesmivel...

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2012.09.01. 10:37:07

"Orbán Viktor - és az engedélyt kiadó Navracsics Tibor -, Martonyi Jánossal egyetemben, vállalhatatlan bűntettet követett el. "

Az ő bűnükhöz képest eltörpül pl. az Irakot mondvacsinált indokkal lerohanó amerikai-brit hadsereg (Bush és Blair) bűne, akik csak több százezer civil áldozat haláláért tartoznak közvetlen felelősséggel. Dehát mi az a több százezer halott ehhez az egy kiadatáshoz képest.

willdataa 2012.09.01. 10:38:14

"A gazemberek oldalára álltunk - mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem!"

Az igazi gazemberség a magyar és német többségű Délvidék Jugszláviához csatolása volt. Nem biztos hogy azt a levelet Teleki írta.

fetyisob 2012.09.01. 10:38:19

Aki nem hülye az tudja hogy minden a pénzröl szol!
csak azt nem értem hogy idáig arrol gyözködtek minket hogy itt szabadságharc folyik a kapitalista imf -el szemben és nem adjuk magunkat hogy más diktáljon! azerieknek viszont eladhatjuk magunkat és az országot kedves fidesz?

Uva 2012.09.01. 10:42:34

a kormány részéről nagy a csönd. ez az óriási elkúrás egyik fő jele orbánisztánban.

SzaGyu 2012.09.01. 10:45:34

@Dinamuki: Te nem tudod mit beszélsz.
Hogy jön ez ide és milyen összehasonlítási alapon?
Neked elment az eszed, vagy sohasem volt.
Fogj kezet a diktátoroddal.

dr.pupak30 2012.09.01. 10:47:13

diplomáciából is bukta!!!! még szerencse, hogy nem a közelünkben vannak, mert ezek az idióták még egy háborút is a nyakunkba akasztottak volna a matolcsy féle tündérmese mellett!!!

Demszky 2012.09.01. 10:51:32

Hogy szívén viseli Magyarország sorsát kúrcsány bértollnoka. Mégha van is igazság a mondókájában, akkor sem tőle akarom hallani, mert a böszméhez való kötődés megbocsáthatatlan bűn. Egyébként vesszen az álnemzeti, álkeresztény fidesz!

dunaparti 2012.09.01. 10:53:48

Orbán, mi lenne ha már eltűnnél a jó kurva anyádba, úgy véglegesen???

dr.pupak30 2012.09.01. 10:54:24

@Demszky: a böszme legalább egyszer elmondta az igazságot. ocsmány viktor a gúnyos félmosollyal a szája szélén mikor fog ilyet csinálni? szétverték, tönkretették az országot mentálisan. remélem a magyar nép nem felejt el ítélkezni felettük sem.

prometheus_X 2012.09.01. 10:55:48

@CJKrisz: Nem érted az összefüggéseket. Mi (állítólag) egy civilizált EU tagállam és európai ország vagyunk, nem égetünk zászlót (kivéve Vonáékat, de ők egyértelműen azeriesebben értelmezik a "civilizált" szó fogalmát, jelentését).

Szó se róla, pokolba az ír gecivel is meg az őt bújtató országgal is, de vannak mértékek. Ha az írek egy olyan ír állampolgárt hagynak futni majd, aki baltával széttrnacsírozott egy magyar honvéd katonát, akkor itt és most mondom: az elsők közt fogok ír zászlóval fűteni az utcán én is. A baleseti halálokozás és a már-már kéjgyilkosságot súroló, brutális, állatias, aljas és gyávamódon (alvás közben!) elkövetett gyilkosság között a különbség nem nüansznyi.

Zentayt pedig Ausztráliában is el kell (kellene, ha jól tudom) ítélni. Ergo mindegy, hogy itthon rohad-e meg a ráncos népirtásban tevékenykedő segge, vagy a kenguruk zabálják majd fel.

GennagyijGolovkin 2012.09.01. 10:56:06

Nahm, látom a zsindex teljes heccblog-farmja rámozdult a témára. Most két hétre megint lesz muníció az orbánozáshoz meg fideszezéshez. És mind a 200 törzskommentelő majd itt fogja verni a nyálát. Nahát. Amúgy, meg ki nem szarja le az egészet. Örményestől, mindenestől.

dr.pupak30 2012.09.01. 10:56:15

@dunaparti: miért? a dakota nélkül mit lehet ma csinálni ebben az országban? ha az azeri milliárdok kellenek vajon orbán nem tud róla?

Nahalat Tzadok 2012.09.01. 10:56:44

gyurcsányi ekQuró ferenc majdnem hadat üzent Szaud Arábiának, ezért még Orbánt sem fogadták a szaudiak. Az azeriekkel legalább kötöttünk egy jó üzletet...

Nahalat Tzadok 2012.09.01. 10:58:47

@SzaGyu: Orbán Viktor Európa Kennedyje David Cameron szerint. Az azeriekkel rokon nép a magyar, sajnos itt az örmények a húnyók.

Még jó, hogy FIDESZ! 2012.09.01. 11:01:01

Hogy Te mekkora barom vagy Geczy Zsoltikám, az már nem is mérhető emberi léptékkel! Dehogy még néhány követőre is szert teszel az már túlzás!

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2012.09.01. 11:01:25

szabaccságot örményországnak! éljen jereván és budapest örök baráccsága!

prometheus_X 2012.09.01. 11:01:26

@dr.pupak30: Viccelsz? A Kétharmad (így, nagy K-val), ura és parancsolója Égnek és Földnek, majd eldönti helyettünk, hogy kire szavazunk :)

Lencsés István 2012.09.01. 11:01:32

ORBÁN - nak semmi köze nincs ehhez ....

MACISAJT 2012.09.01. 11:03:30

Egy azeri 2004-ben legyilkolt egy örményt.
Magyarország ,mivel a területén történt, korrektül elítélte a tettest, 8 évig magyar adófizetők pénzén
börtönben tartotta .Messze túlteljesítve ezzel a nemzetközi elvárásokat.
Majd miután megfelelő biztosítékokat kapott, a nemzetközi jogszabályoknak megfelelően átadta az elítéltet annak az országnak amelynek az állampolgára.

Ez egy azeri-örmény meccs, amiből kéretik kihagyni Magyarországot és zászlaját meg jelképes kis tiszteletbeli konzulátusát .
Az örmények verjék a saját faszukkal a csalánt,meg az azerieket.

Ha túlteng az örményekben a tesztoszteron meg az igazságérzet, rabolják el mint mások Eichmannt Argentínából és büntessék meg.
Persze, könnyebb ehelyett pofázni meg örmény helyi kamuszervezetek hantivilmosainak paradicsomokat dobálni...

dr kíváncsivagyok 2012.09.01. 11:03:35

@CJKrisz: Te mocskos hazaáruló, nem emlékszem az elmúlt 60 évben egy alkalomra sem , AMIKOR MAGYAR ZÁSZLÓT TAPOSNAK MEG !!!!! Nektek sikerült elintézni !!!!

carlos z. 2012.09.01. 11:03:38

Köszi Szotyis, ezt jól elbaltad!! cz.

rémhírterjesztő 2012.09.01. 11:03:56

Uraim!
A magyar nép 2010-ben elsöprő többséggel trőnra emelte a vezért!
Váltsuk le a birka népet is!

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.09.01. 11:05:49

@dr kíváncsivagyok: kire szavaztál 2002-ben és 2006-ban? először ezt kéne tisztázni. ugyanis ha az mszp-re akkor nem igazán van jogod hazaárulózni senkit pubika.

carlos z. 2012.09.01. 11:06:28

@MACISAJT: "Ez egy azeri-örmény meccs.."

Akkor miért avatkozunk bele?? cz.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2012.09.01. 11:06:31

@SzaGyu: Ez olyan alapon jön ide, hogy politikusok tetteiről beszélünk más országokkal szemben.
Nálunk baltával megöltek egy embert. Orbánék a nemzetközi jog alapján kiadták a gyilkost.
Náluk bombákkal, embargóval, megszállással több százezer ember halálát okozták, a nemzetközi jog megszegésével. A felelősöket soha nem ítélte el senki.

prometheus_X 2012.09.01. 11:07:41

@Még jó, hogy FIDESZ!: Beszélj a magad nevében. Én magyarnak tartom magamat, de ilyen rokonságot a faszom se kíván. Kurvajó rokon ám az olyan, amelyik beígéri, hogy az átadott testvér(ed) leseggeli a jogos bűntetését, majd amint letette amaz piciny tappancsát a zeri fődre, szépen, nekifutásból beint, hogy ezt nektek hülye, büdös gyökerek.

Kibaszott nagy rokon az ilyen! Tudod én az ilyen rokonokkal mit csinálok? Elmondom: visszaintek neki szépen, elküldöm oda, ahol biztosan nem érezné jól magát és utána nem csak hogy elfelejtem, hogy a rokonom, de még le is tagadom, ha egyáltalán felmerülne!

Úgyhogy a testvéred után igazán elhúzhatnál te is a vérveres pudvába Azerbe', hátha egy örmény puskatussal a picsádban fognak eltemetni.

sárkányfő 2012.09.01. 11:08:31

@MACISAJT:
"Majd miután megfelelő biztosítékokat kapott"
Nem volt semmiféle megfelelő biztosíték, csak a süket duma, miközben minden azeri nemzeti hősnek tartotta ezt a baltás fiút. Hazudsz amikor biztosítékról beszélsz, mindenki tudta hogy azonnal szabadlábra helyezik, az örmények előre szóltak is.

Amit előadsz az a jól ismert fideszes képmutatás.

prometheus_X 2012.09.01. 11:09:37

@Lencsés István: Persze. A Mikulás pedig létezik - hiszen ezt mondják!

(nem létezik a Mikulás - sajnálom, ha most egy világ omlott össze benned, de remélem érted a finom párhuzamot az állításod és a Mikulás létezése között)

bgp 2012.09.01. 11:10:49

@Lencsés István: Tudjuk, Gyurcsány a hibás.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2012.09.01. 11:10:49

Nem is az a legnagyobb bűne zorbánvezérnek,hogy kiadta ezt a majmot,hanem,hogy nem tudta,hogy ezzel megint mennyire lejáratja az országot! Neki tudnia kellett volna,hiszen ez a munkája.

lyukszusz 2012.09.01. 11:10:54

Birka magyar! Tapsolj még mindig ennek az "elmehetek" diktátornak, aki teljesen tönkreteszi ezt az országot! Már mindenki utál minket, lassan csak Irán lesz a barátunk. Vagy Észak-Korea.Valószínüleg igaza van az örmény elnöknek, de egy kicsit túl van dramatizálva a dolog részükről. Lehet tapsolni a "nemzet megmentőjének" a sok csodálatos tetteiért! Munkahelyek nincsenek, a vállalatok szűnnek meg,nagyobb boltok nem épülhetnek (kivéve CBA)az adót is adóztatják, az emberek lassan nyomorognak,a nyugdíjpénzből Mol részvényeket vettek, amivel 250mrd-ot buktak, de épülnek stadionok, a templomok milliárdokat kapnak, hogy még többet nyúlhassanak, az iskolákat államosítják, hogy így is sulykolhassák a beteg ideológiájukat, a köztévé ciszterci rendi évnyitót közvetít élőben egy demokratikus államban, ahol az állam és az egyház szét van választva. Sötét középkor van itt, és a választói akaratra van fogva minden. Meddig megy ez így?

bocsitibi 2012.09.01. 11:12:18

féloff:

Az elmúlt napokban nem tudtam követni a híreket. Ez az átadás balhé kimaradt.
A témától függetlenül, egyébként nagyon jellemző a jólképzett újságírókra, hogy ezt a postot elolvasva semmi ténnyel nem lettem tisztába.
Ok ez egy blog mondom, lépjünk túl rajta, keressünk a neten.
Két tök független (nem átvett) írás is szépen lehozza az örmény tiltakozást (atv, hvg) , de még mindig nem tudom ki a bánat az a Ramil Safarov azon kívül, hogy ő a baltás gyilkos a Zrínyin és, hogy jön ide Azerbajdzsán.
Búrjátok meg a wikipédián kellett megnéznem, hogy ez a csávó Azeri tiszt.
Ti tanítotok egyetemeken és még csodálkozik mindenki, hogy ennyi a hülye?
Ha a hentesek így végeznék a munkát vegetáriánus lenne az egész ország.

Adjátok vissza a diplomátokat, tuti jófajta Schmitt módszerrel készült.
Eszem megáll.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.09.01. 11:14:53

@Disintegrator Rising: De van neki. Az említett időszakban (is) a mostani kormánypárt volt a legnagyobb hazaáruló. Az, aki a hatalom érdekéban a nép ellen dolgozott. Minél rosszabb az országnak, annál jobb nekünk. Végül meg is lett a 2/3 a parlamenti matek alapján, de milyen áron?

dr. jenőke (jenőke) 2012.09.01. 11:16:30

@prometheus_X:
Csak óvatosan! Az azerik turáni népnek tartják magukat.
Nézz utána!

MACISAJT 2012.09.01. 11:18:31

Tény hogy Magyarország most Skócia lett...(rengeteg a hasonlóság):
nepszava.com/2011/08/amerika/a-lockerbie-merenylo-bezarasat-keri-amerika.html

Az örmények meg túlreagálták , Magyarországgal kapcsolatban,
"Szerzs Szarkiszján örmény elnök a nemzetbiztonsági tanács ülése után bejelentette, hogy utasította a hadügyminisztert arra, hogy helyezze rendkivüli készültségbe az örmény hadsereg alakulatait,"( csak nem megtámadni akarják Budapestet? ) "és egyben bejelentette, hogy megszüntetik a diplomáciai és egyéb kapcsolatokat Magyarországgal"(mondjuk, még nagykövetség sem volt, csak egy tiszteletbeli konzul.)
Meg az hogy " letépték a magyar konzulátus zászlaját Jerevánban Örményország Köztársasági Pártjának (HHK) hívei" és "Karen Avagjan, a Köztársasági Ifjúsági Szervezet elnöke "...
na ez már végképp gyomorforgatóan megrendezett mutatvány.

Úgyhogy minden szimpátiám ellenére, menjenek ezek az örmények (is) a picsába.

Martian (törölt) 2012.09.01. 11:19:41

Mindamellett, hogy ez egy elqurt döntés volt, a valódi gubanc nem nálunk van, hanem az azeri főmufti kegyelmi döntésében.
Ha volna gerinc a magyar diplomáciában, ezt nyilatkozatban el kellene ítélni.

/manens 2012.09.01. 11:24:28

@CJKrisz: Nem jó a hasonlat. Az örmények sem azért aláznak minket, mert NEM adtuk ki, hanem azért, mert kiadtuk úgy, hogy még előtte napon hazudtunk - mármint aki gazember - nekik ! Nem mindegy.

MACISAJT 2012.09.01. 11:25:24

Csak bemásolom, hátha a kinti örmény hantivilmokhoz hasonlóan , néhány magyarországi elmebetegnek kedve támadna az örmény akciól ellen tiltakozni:D

Örményország hazánkba akkreditált nagykövetsége

Nagykövetség, Bécs

Cím: 1070 Wien, Neubaugasse 12-14/1/16.
Telefon: (+431) 522-74-79
Fax: (+431) 522-74-81
E-mail: armenia@armembassy.at

Calden 2012.09.01. 11:26:17

Amúgy ki nem szarja le az örményeket?

Másrészt az azeri mészárost etessék azeri börtönben. Hogy ott meg hős? Ja, akkor tessék az azerieket szidni, nem a magyarokat!

Zárásképp az amcsik meg kussolhatnak minden tekintetben..

01234567 2012.09.01. 11:31:43

@dr kíváncsivagyok: "Persze ha elgondoljuk, négy évvel ezelőtt megtörténhetett nálunk, hogy a magyar állam rendfenntartó erőinek képviselője, nevezetesen egy rendőr, fölvételeken jól láthatóan egy nemzeti ünnepen megtaposta a magyar zászlót, nincs mit csodálkoznunk."
Az idézet egy 2010 október 22.-i újságcikkből van.Akkor ez 2006-ban történt.Nem tom,én külföldön voltam,csak neked akartam segíteni emlékezni...

01234567 2012.09.01. 11:34:50

Ilyen írásokat mint ez a Blog,színvonalban,tartalomban(csak mást szid),a Kurucon lehet olvasni.De ez azokhoz mérten is gáz.

prometheus_X 2012.09.01. 11:36:02

@Dr. jenőke (jenőke): Egyébként édes oly' mindegy, hogy minek tartják magukat, ha egyszer szaros szószegők és átbasztak minket.

Tömören ez volt a mondandóm lényege, ha nem ment volna át.

Huorn 2012.09.01. 11:38:24

@Calden: Pontosan erről van szó. Se többről, se kevesebbről.

A "mocskosszemétorbánozóknak" pedig megint lehet egy ejakulációktól gazdag napja. Ha nekik ez kell...

prometheus_X 2012.09.01. 11:38:39

@01234567: Írásjelek mögé szóközt hagyunk, valamint a nyító zárójelek és a kötőjelek esetében elé is, nem csak mögé.

Ilyen pocsék helyesírást általános iskola 4-ik osztályában látunk.

prometheus_X 2012.09.01. 11:39:12

nyitó*

(de legalább javítom magam...)

Huorn 2012.09.01. 11:41:00

@lyukszusz: Aha. Nem épülhetnek nagyobb boltok. "Márciusra elkészül az Örs vezér terén a 20 ezer négyzetméteres Árkád 2 bevásárlóközpont, jövő szeptemberre pedig megújul a 2002-ben átadott Árkád 1, így ezek együttesen a 68 ezer négyzetméteres bérbe adható kereskedelmi területtel az ország legnagyobb bevásárlóközpontjává válnak – mondta Knut Volquardsen projektigazgató." - MTI

prometheus_X 2012.09.01. 11:42:09

@Huorn: Nem kell senkinek, ez a lényeg :) kurvanagy nyugalom lenne, ha a Fidesz-MSZP-SZDSZ-stb kommancsok elhúznának innen a búbánatos fenébe.

laci0011 2012.09.01. 11:43:48

@carlos z.: Simán csak kőcsönért,avatkoztunk be,és nem leszünk azeri gyarmat,csak azé mert kamatra vettük fel.....

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.09.01. 11:44:16

@Disintegrator Rising: Mi van, ha a fideszre szavaztam, csak szégyenlem magam miatta?

Majd pont ilyen pondrók fogják nekem megmondani, hogy kussoljak-e, mint te...

Huorn 2012.09.01. 11:45:51

@prometheus_X: Tökéletesen egyetértünk. Azért az valahol szánalmas, hogy egy idő után még a gasztroblogos kommentelések is átmennek ipari orbángyurcsányozásba. :/

Lencsés István 2012.09.01. 11:46:13

@bgp: Nem , itt senki nem hibás , csak azok akik gyalázzák a zászlót ok nélkül .

@prometheus_X: A Mikulás is létezik , tehát nem kell hazudni . Tanulj meg írni , aztán kommunikálhatunk .

laci0011 2012.09.01. 11:49:24

@MACISAJT: Mielőtt valakit leelmebetegezel csak úgy szimplán,járj utána Veled nincs-e hasonló probléma,esetleg 1 génkészlet vizsgálat sem lenne felesleges,nem vagy e alattvaló.Ekkora beégést kár sikernek gondolni,csak magadat minősíted...

sárkányfő 2012.09.01. 11:53:05

@MACISAJT:

Abban igazad van, hogy valóban csak elmebetegek tiltakozhatnak most az örmények ellen.
Akinek van egy csepp esze, az a hazáját megszégyenítő, gyilkost jó pízért áruló Orbán ellen tiltakozik.

laci0011 2012.09.01. 11:57:46

@Uva: Kell nekik pár nap mire rájönnek 1 ázsiai viktátor megmajmolta őket.

laci0011 2012.09.01. 12:00:10

@sárkányfő: Ez nem pénz csak kölcsön,amit kamatostul kell visszaadni ,ha kapunk.És nem leszünk gyarmat,hiába kamatra vennénk fel!

laci0011 2012.09.01. 12:03:42

@Lencsés István: Szükség van rád,még mindig van lejjeb, csak tartsatok ki a nemzetvezető mellett!Még átmenne a valóság a tudatába a nyaloncai nélkül.

prometheus_X 2012.09.01. 12:04:15

@Huorn: Az semmi ahhoz képest, hogy egy - a politikamentességre kínosan figyelő - informatikai szakoldalon is újabban beleszaladok ilyesmibe (pedig ott moderálják is).

@Lencsés István: ígyexemm ,,, de nehhésségejim vannak :D

carlos z. 2012.09.01. 12:04:23

@laci0011: ezek után nagyon ciki lenne, ha Ezer Baj Dzsán hamarjában lejegyezne jópár milliárd összegben magyar állampapírt, nem? Így indokolt lehet az alábbi párbeszéd:

- Tibikém azt ígérted, hogy a látszat kedvéért még két évig börtönben fogják tartani az azeriek ezt a hentest!!
- Így volt, főnök, nekem is ezt ígérték, hiszen be is olvastam neked a Videoton meccs szünetében..
- Baszhatjuk a levelet, ha rögtön ki is engedték!!
- Most mit tehetnék, főnök?
- Semmit, kussolunk, majd giroszkópbandi elhebeg valamit hétfőn, hogy ilyen sokba lett volna a tartása, meg hogy minden fillér számít, oszt jónapot..

thomaszka 2012.09.01. 12:04:30

No a hozzászólásokat elnézve a Fidesz pártközpont ugrasztotta a félkegyelműeket, hogy dolgozzanak meg a szotyi héjért, amit a gazdájuk szétköpködött. A jó hozzászóló között még tökgmag héjat is kisorsolnak.

dr. trafik nomac 2012.09.01. 12:08:00

@CJKrisz: "Most akkor mi is verjük a nyálunkat, meg égessünk ír zászlót, mert nem adják ki a gázolót? "
Egyebkent igen, en elfogadhatatlannak tartom ezt az ugyet, es ezert a fo felelos Solyom volt anno, meg o tehetett volna valmit hivatalos idon belul, de el volt foglalva a szemelyi kultuszaval, a kovetekzo kardozos gyerekre szot sem erdemes vesztegetni. Sajon a magyar kulpolitika az erdemleten, mas szinten is.

lyukszusz 2012.09.01. 12:20:49

@Huorn: Ezeket még a törvény előtt kezdték el építeni, ill felújítani. Piacgazdaságban úgy működik ez a dolog, hogy a kormány minisztere dönti el, hogy mi épülhet és mi nem??? Nem a piac? Ez sötét komcsi nézőpont, hogy majd a haver felépíti amit akar,(mert magyar...)azután majd támogat minket választáskor. Ne mond, hogy nem tudod, hogy ezért van az egész!

Még jó, hogy FIDESZ! 2012.09.01. 12:24:38

@prometheus_X: Elmész Te a picsába a törzsi gyűlöleteddel! Ki a faszt érdekelnek ezek a dolgok? Csak a Geczy Zsoltot! Ja meg Téged!:))

thomaszka 2012.09.01. 12:24:47

Orbán : Tisztelt azeri elnök! Hol az ígért pénz ?
Azeri elnök. Kedves orbán, van egy új nemzeti hősünk, aki most nyitott baltaboltot. Jöjjön el és beszélje meg vele !

Wooderson 2012.09.01. 12:26:04

Ez gáz tényleg nagy baromság volt kiadni ezt a gyilkost de lassan egymás torkának ugrotok emiatt ....

Basszus rossz belegondolni mi lenne ha itt háború lenne ( elég nagy esély van rá, hogy lesz harmadik világháború) Félő nem az ellenséget ölnétek hanem egymást bal oldal gyilkolná a jobb oldalt, szép kis polgárháború ... Utána meg lazán lenyomnák az "Örmények a maradék "túlélőt" Tényleg szuper lenne, szépen ássuk saját sírunk, gratula csak így tovább ...

béci79 2012.09.01. 12:27:29

Sajnos én jól emlékszem,mikor tapostak meg magyar zászlót,mégpedig 2006 őszén,a kedves főnöke utasítására,Gréczy úr.A rendőrbűnözők.

mákos lecsó 2012.09.01. 12:29:55

A magyar kormány TUDTA hogy kegyelmet kap. Vagy ha nem, a titkosszolgálatok szart sem érnek. (Mondjuk Csókakő esetében sem értek szart sem) Amikor elkövette a bűncselekményt, már akkor nemzeti hősnek kiáltották ki a hazájában.
Ez volt az (egyik) ára, hogy magyar állam kötvényt vegyenek,
Ennyire szarul állunk.
De nem számít, hogy a fél ország éhen döglik lassan, "Gyurcsány takarodj!" oszt jó napot.

az utolsó bögreharcos 2012.09.01. 12:32:28

A libbantak menjenek Örményországba szimpátiatüntetni és maradjanak is ott :)

butus 2012.09.01. 12:33:31

Tetves, szemét, tolvaj, hazudozó fidesz!

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.09.01. 12:33:55

@ormány triktor: tudod hogy hívom az ilyeneket mint te? maszopnyik kutyáknak.

butus 2012.09.01. 12:35:41

@Wooderson: Te melyik tagja vagy a dicső kormánynak? Ma már regisztrálnod kellett, hogy hozzászólhass. A külügy küldött?

butus 2012.09.01. 12:37:13

@Disintegrator Rising: Ne legyél olyan biztos abban, hogy nyertek. Azt még meg kell élni is!

mákos lecsó 2012.09.01. 12:37:32

@Dr. jenőke (jenőke):

Magda Marinkót nem adjuk ki.
Egyrészt azért nem, mert Szerbiában nem kegyelmet kapna, hanem kötelet, másrészt meg a szerbekre nem tudjuk rásózni a magyar államkötvényeket.

fülesboci 2012.09.01. 12:39:20

@Wooderson: ezeknek a balosoknak csak pofájuk van. csak bandában gyilkolnak, mint a kommunisták vagy a cigányok.
Gréci meg szót sem érdemel.

puffogónyúl 2012.09.01. 12:39:21

Inkább Gréczyt adtuk volna ki!
Szánalmas.

butus 2012.09.01. 12:39:39

@Disintegrator Rising: Te tudod, hogy én hogy hívom az eddigi kormányokat és pártokat? Tetves, tolvaj banda. Eljön még az az idő, amikor mind el lesztek számoltatva. Eddig ugyanis nem volt rendszerváltás, de ez nem marad mindig így!

az utolsó bögreharcos 2012.09.01. 12:40:50

Kompenzációként a hazai szájkaratés liberráltakat küldjük a frontvonal elejére, ha kitör az örmény-azeri háború :)

fülesboci 2012.09.01. 12:41:08

@butus: arról már lekéstünk, sajnos. kb 25 évet.

BigPi 2012.09.01. 12:42:32

Az államnak nem érzelgősnek kel lenni, hanem praktikusnak. Amennyiben tényleg ilyen jó üzletet kötött az államfő, akkor csak dicséret illeti. Eltelik egy fél év és már senki sem fog emlékezni erre a kis incidensre.
Olyan országoknak, pedig végképp nincs joga bírálni minket akik végig gyilkolják és rabolják a félvilágot egy kis olajért.

laci0011 2012.09.01. 12:51:46

@az utolsó bögreharcos: A libbantak elmennek tűntetni,maradnak a hibbantak,de jó lesz nektek,1 darabig még csak elvagytok egymás répáját szopizva,de a végén vissza kell fizetni az azeri kőcsönt...Már ha adják.

butus 2012.09.01. 12:53:05

@fülesboci: ...de, "ami késik, nem múlik".

laci0011 2012.09.01. 12:54:35

@BigPi: Végül is a farok csóválja a kutyát tutti.Komoly érvek 1 ekkora orbitális elkúrás mellett!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.09.01. 12:56:31

@Disintegrator Rising: Ó, én azt is leszarom, hogy kit hogy hívsz. Érted, leszarok veled és a hasonlókkal kapcsolatban mindent.

smartdrive 2012.09.01. 12:58:27

jaj de teátrálisak vagyunk. nekik az csak egy szövetdarab. nyilván illetlenség ezt csinálni, de minket nem alázott meg senki ezáltal

laci0011 2012.09.01. 12:58:40

@Disintegrator Rising: 2014-ben is a fidesz nyer,a 2/3-ad áll mint a cövek,az összes vér meg az álló micsodában van,a fejbe már nem jut.

laci0011 2012.09.01. 13:01:38

@carlos z.: Giroszkópnak megvették még ki tudja mi mindenkijét is annyi megrendelést kapott a volt cége.

sírjatok 2012.09.01. 13:01:49

@Dinamuki: "Az ő bűnükhöz képest eltörpül pl. az Irakot mondvacsinált indokkal lerohanó amerikai-brit hadsereg (Bush és Blair) bűne, akik csak több százezer civil áldozat haláláért tartoznak közvetlen felelősséggel. Dehát mi az a több százezer halott ehhez az egy kiadatáshoz képest. "

Ugyan kéhlek, az a Végtelen Igazság szent kereszteshadjárata volt, hogy róhatod ezt fel nekik, hogy végül mégse találtak ott tömegpusztító vegyifegyvereket?

És ha már úgyis ott vannak, akkor igazán segítenek rendberakni az országot, beindítani az olajkitermelést. Van is véletlen pont egy pár erre alkalmas nyugati cég! Meccsoda szerencsés véletlen!

boyob 2012.09.01. 13:06:00

@MACISAJT: hogy a fenébe vagy képes erre az ocsmányságra,hogy pénzért trollkodsz?

Már vagy 3 blogon jártam ma és ugyanazokat a "véleményeket" teszed be mindenhová,ezek gondolom nem a saját véleményed,kérdés hogy mikor kaptad meg ezeket a "véleményeket"?
Csütörtökön vagy pénteken?
Mert a balhé az most tört ki...

Hogy csinálod,nyitva van egyszerre 10 blog és a "véleményedet" amit áktüldtek neked azt egy word-ből másolod ki?

Gondolom sok 100 "véleményed" van...

dr kíváncsivagyok 2012.09.01. 13:06:21

@Disintegrator Rising: Anyád a pubikád . Nem emlékszem a szoci kormányok alatt lett volna Magyar zászló égetés !

Az igazi sztrovacsek 2012.09.01. 13:08:33

Megint sikerült egy szöget beverni a diplomáciai koporsónkba. Az Orbán kormány már eddig is csúcsot döntött a nemzetközi elszigeteltség terén, és a helyzet csak fokozódik. Európai államfő ide a lábát be nem tette az elmúlt két évbe, Orbánt sem fogadja senki, mert egyszerűen ciki vele egy fényképen szerepelni. A szíriai "dicsőséges" szereplésünkről nyílt titok, hogy a kormányerőket segítette három magyar kiképző, Lázár úgy leégett az amerikaiak nyomásgyakorlásával Gyurcsány és Bajnai mellet, hogy Martonyi személyesen volt kénytelen cáfolni, most meg elértük amit évtizedek óta senki. Egy ország megszakítja velünk a diplomáciai kapcsolatait.
Lehet persze legyinteni ezekre a dolgokra, csak homokba dugja a fejét az, aki nem hiszi el, hogy a politikai elszigeteltségnek súlyos gazdasági következményei vannak.
"Mellesleg" az örményeket sem kell félteni, egy kis fanatizmusért nem mennek a szomszédba.
Isten óvja az ártatlan magyar embereket!

dr. jenőke (jenőke) 2012.09.01. 13:11:51

@Lencsés István:
Orbán egyezett bele a baltás gyilkos kiadásába
Ezt Novruz Mammadov, az azeri elnöki hivatal külpolitikai osztályának vezetője állította.
“…steps to extradite Ramil Safarov to Azerbaijan were taken in a completely closed environment. Secret talks have been held under the serious control of President of Azerbaijan for about a year. At the same time Ilham Aliyev supervised the negotiations between the law enforcement agencies of Azerbaijan and Hungary for a long time. A crucial role in the resolution of this issue belonged to an agreement reached during the visit of the Hungarian Prime Minister Viktor Orban.”
gepnarancs.hu/2012/09/orban-egyezett-bele-a-baltas-gyilkos-kiadasaba/

No_Fidesz_No_Problem 2012.09.01. 13:12:12

@Nahalat Tzadok:

"Az azeriekkel legalább kötöttünk egy jó üzletet..."

*

Hol van az a megkötött üzlet, te istenbarma?

És ha meg is lesz kötve, amely nap valószínűleg soha nem jön el, mert az azeriek nem fognak a magyaroktól állampapírt venni, még akkor is fel kellene tenned a kérdést, hogy milyen áron...

MACISAJT 2012.09.01. 13:12:21

Mint minden "rendszerváltó demokráciában", Örményországból is többféle van és "békésen" megférnek egymás mellett:D

magyarnarancs.hu/kulpol/merenylet_jerevanban_tobb_mint_kormanyvaltas-60057

És az örmény -azeri konfliktus (amely a gyilkosság(ok) hátterében áll) megoldásához talán a legközelebb 1997-ben jártak, amikor is az azerieknek, és az akkori örmény elnöknek, Levon Ter-Petroszjánnak legalább abban sikerült megegyeznie, hogyan indítsák el a békefolyamatot.
A terv az lett volna, hogy az örmények először kivonják a katonáikat a Karabah környéki azeri területekről, majd mindkét ország újra lehetővé teszi az átkelést az örmény-azeri határon. A Karabah státuszáról szóló vitát csak ezután vették volna elő. Ter-Petroszján kormányának tagjai viszont nem voltak elragadtatva az ötlettől. Az akkori miniszterelnök (jelenlegi elnök) Robert Kocsarján, valamint a védelmi miniszter Vazgen Szarkiszján -aki harcolt a háborúban, és akit később, már miniszterelnökként A PARLAMENTBEN MEGGYILKOLTAK- túl kockázatosnak találta a tervet, mely szerintük aláássa Örményország biztonságát, és nem biztosította volna Hegyi-Karabah státuszának számukra megnyugtató rendezését. Ők egy olyan tervet szerettek volna, amely azonnal és egyszerre rendezi az összes kérdést, beleértve Hegyi-Karabah helyzetét is. Ebbe azonban az azeriek nem mentek volna bele. Másrészt sok kormánytag attól tartott, hogy Ter-Petroszján később hajlandó lett volna beleegyezni egy olyan megoldásba, mely révén a terület azeri fennhatóság alatt marad, nagyfokú autonómiával. Kocsarjánéknak kormánybeli befolyásuk és az ellenzék segítségével sikerült megfúrni a tervet, és lemondásra kényszeríteni Ter-Petroszjánt, aki aztán évekre eltűnt a közéletből. Miután azonban Kocsarján az azóta eltelt tíz évben semmivel sem került közelebb a megoldáshoz, Ter-Petroszján elérkezettnek látta az időt, hogy visszatérjen a politika színpadára. E lépésének a korrupció mellett egyik fő oka az volt, hogy szerinte Kocsarján, és kijelölt utódja, a Hegyi-Karabah területéről származó Szerzs Szarkiszján un. keményvonalas politikája további bizonytalanságban tartja a régiót, mely árt az ország gazdasági érdekeinek, és előbb-utóbb egy újabb örmény-azeri háborúhoz vezethet.
Hát, vezet is.

No_Fidesz_No_Problem 2012.09.01. 13:13:28

@MACISAJT:

Ezt a szart mindenhová bemásolod?

No_Fidesz_No_Problem 2012.09.01. 13:15:29

@prometheus_X:

Kár, hogy nem lehet lájkolni, lájkolnám, amit írtál.

MACISAJT 2012.09.01. 13:17:52

@No_Fidesz_No_Problem: ("Ezt a szart mindenhová bemásolod?"

Minden olyan szarba, amit az Index címoldalára kiraknak, ebben a témában..:D

Baj?:)

No_Fidesz_No_Problem 2012.09.01. 13:18:59

@Martian:

"Mindamellett, hogy ez egy elqurt döntés volt, a valódi gubanc nem nálunk van, hanem az azeri főmufti kegyelmi döntésében.
Ha volna gerinc a magyar diplomáciában, ezt nyilatkozatban el kellene ítélni."

*

Ha elítélnék, akkor nem kunyizhatnának tovább a SEGÍLYKÉÉRT az azeri uraiknál.

VacakBlogHu 2012.09.01. 13:19:00

@dr.pupak30: Gondolod nem tudnak ideutazni és egy kis robbantgatással, stb. szórakoztatni minket?! Sajnos jó eséllyel fognak tudni. :( És mi fogunk szívni, mert minket nem véd senki, nem úgy, mint a Miniszterelnök izét.

No_Fidesz_No_Problem 2012.09.01. 13:20:56

@MACISAJT:

Nem baj, csak hülyének fognak tartani, meg seggnyaló fidesznyik bértrollernek, meg más efféle finomságnak, hiszen egyetlen önálló gondolatot se írtál se a posztra, se valamelyik kommentre reagálva.

No_Fidesz_No_Problem 2012.09.01. 13:23:18

@VacakBlogHu:

Majd jól megmutatjuk a terroristáknak, hogy hol lakik a magyarok istene.

Akarom mondani, belinkeljük Google Maps-en a Cinege utcai villát :)))

jesusvazze 2012.09.01. 13:24:44

Ha valaki nem tud minden cikket elolvasni, akkor röviden a sztori itt
habonymuvek.blog.hu/2012/09/01/penzt_vagy_penzt_kepekben#c17685399

pharmacyli 2012.09.01. 13:25:26

Kedves szoc-lib barátaink arcbőre edzett. Most könnyeket hullatnak a magyar zászlóért, de emlékezzük csak arra, midőn Kis János svájci sapkának titulálta a magyar koronát.
Nagyon sajnálom, hogy a számomra oly szimpatikus örmények ilyen hevesen reagáltak. Kicsit talán visszavehettek volna vehemenciájukból, hisz' 18. századi üldözésükkor Magyarországon leltek új hazára, Gyergyószentmiklós, Csíkszépvíz, Erzsébetváros Marosfelfalu, Petele, Görgényszentimre, Kanta, Ebesfalva voltak azok a települések, ahová először megtelepedtek. Jó örmények és sokan kiváló magyar hazafiak is lettek. Én most Örményország helyében nem tettem volna meg e lépést.
Itt valószínű a pénz és tőkés körök gerjesztik a nagy botrányt, s hullatnak most a magyar zászlóért krokodil könnyeket. Csak emlékeztetőül az Elet és Irodalom egy cikkéből viselkedésükről: "Kis Jánosról a Magyar Nemzet vagy a Demokrata olvasói egy dolgot bizonyosan tudnak: egyszer svájci sapkához hasonlította a Szent Koronát. Arra már kevesen emlékeznek, hogy amikor a rendszerváltás után a parlamentben az ország zászlajáról és címeréről folyt a vita, Szabad György történész, akadémikus, az Országgyűlés MDF-es elnöke milyen hévvel védte az 1956-os Kossuth-címert és zászlót. Kis János eredetileg Nógrád megyei elszánt SZDSZ-esek republikánus dühét akarta csitítani, merőben szimbolikus értelemben mondta, hogy felőle akár svájci sapkát is húzhatnak a címerre. Nemcsak Nagy-Magyarország visszaállításáról ábrándozó szélsőjobboldaliak üdvözölték lelkesen a korona visszaemelését az állami címerbe, de őket nagyon megerősítette. A szélsőjobbnak tett gesztus volt a korona áthurcolása az Orbán-kormány idején a Magyar Nemzeti Múzeumból a Parlamentbe. Az Orbán Viktor által (is) álságos érveléssel védelmezett árpádsávos zászlókat manapság a tüntetéseken azok lengetik, akik 64 vármegyét, a Trianon előtti Nagy-Magyarországot ábrázoló trikókat, jelvényeket hordanak. A Trianonhoz vezető történelmi út kritikus, elsősorban önkritikus elemzése helyett ezek az emberek csakis történelmi sérelmekről hajlandók beszélni. Ők azt hiszik, hogy 1918-1919-ben Károlyi Mihály és a kommunisták elárulták hazánkat, az őszirózsás polgári demokratikus forradalomért és Tanácsköztársaságért mintegy büntetésül rótták ránk a győztes nagyhatalmak a trianoni békét. Az árpádsávos zászlók alatt ma tüntetők nem hajlandók tudomásul venni, hogy hazánk két világháborúban is a vesztesek oldalán harcolt."

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.09.01. 13:25:52

Mekkora örmény-barát lett a teljes baloldal! Röhej!

No_Fidesz_No_Problem 2012.09.01. 13:26:54

@pharmacyli:

Mizu, Maci, nicket változtattál?

Megismerünk ám a kopipészt stílusordól!

Gatinho 2012.09.01. 13:29:06

Vihar a biliben... Kutyacsont az ilyen Gréczyféléknek.

Kutyát érdekli hogy szabadon engedték, nem a mi felelősségünk.

No_Fidesz_No_Problem 2012.09.01. 13:30:37

@Gatinho:

"Kutyát érdekli hogy szabadon engedték, nem a mi felelősségünk."

*

Hanem? Kinek a felelőssége?

J.László 2012.09.01. 13:32:43

Előző kormányunk ezzel szemben azt érte el, hogy a saját rendőrei taposták a magyar zászlót. Nem tudom, az mennyivel volt jobb.

MACISAJT 2012.09.01. 13:33:23

@No_Fidesz_No_Problem: ("Nem baj, csak hülyének fognak tartani, meg seggnyaló fidesznyik bértrollernek, meg más efféle finomságnak,")

És ugyan ki nem szarja le azokat akik ennek-annak tartanak ?:D
Hiszen elnézve, az az igazi megtiszteltetés..:D

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az üggyel kapcsolatban pénteken délután adott ki közleményt, ebben egyebek mellett azt írták, hogy az azerbajdzsáni igazságügyi minisztérium arról tájékoztatta a magyar szaktárcát, hogy Ramil Sahib Safarov ítéletét nem alakítja át, hanem az ítélet végrehajtását közvetlenül folytatja a magyar ítélet alapján. Emlékeztettek arra, az elítélt kérheti akár az ítélkező államtól, akár a végrehajtó államtól, hogy az elítélt személyek átszállításáról szóló strasbourgi európai egyezmény alapján szállítsák át.

Azt írták, a Magyarországon 2004. február 19-e óta fogva tartott, Gurgen Margaryan örmény állampolgár megöléséért életfogytig tartó szabadságvesztés börtönbüntetésre ítélt Ramil Sahib Safarov azerbajdzsáni állampolgár az elítéltek átszállításáról szóló 1983-as strasbourgi európai egyezmény alapján a kiszabott büntetés letöltéséhez az átszállítását kérte Azerbajdzsánba.

Az egyezménynek Azerbajdzsán és Magyarország is részese, azt a magyar Országgyűlés az 1994. évi XX. törvénnyel hirdette ki. Az egyezmény szerint az egyik fél területén elítélt a kiszabott büntetés letöltéséhez az egyezmény rendelkezéseinek megfelelően a másik fél területére átszállítható. Az elítélt kérheti akár az ítélkező államtól, akár a végrehajtó államtól, hogy az egyezmény alapján szállítsák át

Rögzítették: a végrehajtó állam illetékes hatóságainak folytatniuk kell a büntetés végrehajtását, vagy bírósági, illetőleg államigazgatási eljárás keretében át kell alakítaniuk az ítéletet a végrehajtó állam határozatává. A végrehajtás folytatása esetén a végrehajtó állam kötve van az ítéletnek az ítélkező államban meghatározott jogi természetéhez és időtartamához - mutatott rá a KIM közleménye.

A KIM idézte az azerbajdzsáni igazságügyi minisztérium tájékoztatását, amely szerint a Magyarországon meghozott ítélet alapjául szolgáló cselekmény az azerbajdzsáni büntető törvénykönyv szerint is bűncselekmény, amely életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető.

Az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt legkorábban 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra. Az azeri minisztérium arról is tájékoztatta a KIM-et, hogy Ramil Sahib Safarov ítéletét nem alakítja át, hanem az ítélet végrehajtását közvetlenül folytatja a magyar ítélet alapján. Kitértek arra: mivel Ramil Sahib Safarov átszállításának az egyezmény által megkövetelt feltételei fennállnak, az elítélt átszállítását a közigazgatási és igazságügyi miniszter engedélyezte. Ramil Sahib Safarovot pénteken átszállították Azerbajdzsánba.

Az egyezmény szerint az átszállítást követően a büntetés végrehajtására a végrehajtó állam joga irányadó és egyedül ez az állam illetékes a megfelelő döntések meghozatalára - mutatott rá a minisztérium.

A közleményben megemlítették, hogy Magyarországról a strasbourgi európai egyezmény alapján 2010-ben 11 elítéltet, 2011-ben 7 elítéltet, 2012-ben eddig 8 elítéltet szállítottak külföldre. Magyarország Ramil Sahib Safarov ügyében is mindenben a nemzetközi jog szabályai szerint jár el - tették hozzá.

trecska 2012.09.01. 13:34:33

szanalmas a blog, az iroval egyutt :)

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.09.01. 13:38:14

Az örmény-terroristázás szimpla gyűlöletbeszéd! Óvakodjatok tőle!

laci0011 2012.09.01. 13:46:15

@pharmacyli: Mi van,elsült a cövekként álló 2/3-ad?Most lehet takarítani cuccot viktor után.

Martian (törölt) 2012.09.01. 13:49:34

@MACISAJT: a nemzetközi joggal semmi probléma, csak éppen az azeri elnök az idézett szöveg értelmében átvágott minket a palánkon.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.09.01. 13:51:13

@laci0011: Az elehet, de a "demokratikus" ellenzék el sem akar indulni a választásokon.

laci0011 2012.09.01. 13:53:20

@sírjatok: Ezt az olajszálat eddig is tudtuk,de azt nem hogy a nemzeti pávatáncost ,palira lehet venni,pillanatnyi szorultsága miatt persze, az még sokunknak nem volt ennyire tiszta.Sokan nem kezdők a pókerasztaloknál.

Wooderson 2012.09.01. 13:54:06

@butus: butus te tényleg butuska vagy.. kormánytag ... no comment

pharmacyli 2012.09.01. 13:56:05

@laci0011: Kedves Laci0011! Mi sült volna el? Magyarország elítélte és börtönben tartotta az elítéltet. Azerbajdzsán kikérte az elítéltet úgy, hogy hazájában folytatja a raboskodást.
Ezek szerint Orbán Viktor titokban Bakuba utazott és kinyitotta az ottani cellát? A szabadonengedés nem Magyarország jogköre.

boyob 2012.09.01. 13:57:59

@MACISAJT: hogy a fenébe vagy képes erre az ocsmányságra,hogy pénzért trollkodsz?

Már vagy 3 blogon jártam ma és ugyanazokat a "véleményeket" teszed be mindenhová,ezek gondolom nem a saját véleményed,kérdés hogy mikor kaptad meg ezeket a "véleményeket"?
Csütörtökön vagy pénteken?
Mert a balhé az most tört ki...

Hogy csinálod,nyitva van egyszerre 10 blog és a "véleményedet" amit áktüldtek neked azt egy word-ből másolod ki?

Gondolom sok 100 "véleményed" van...

dennisthemenace 2012.09.01. 14:00:44

@Calden: Koszonjuk, elvtárs, mehetsz a kasszához.

laci0011 2012.09.01. 14:02:51

@dr. Kóser Malac: Fel is légezhettél,már csak az előzetes regisztráció legyen olyan sikeres ,mint a konzultáció.Kíváncsi lennék szerinted hol kezdődik a legitimáló minimális részvételi arány?Mert ha 50% altt akkor már bajos lesz.Nem kell maszatolni,tessék elvinni legalább 75%-ot az urnákhoz,és a kicsiket erősíteni nem a nagynak kell mindent vinni,hogy utána a magyar pénzek is külföldre menjenek,például bécsbe,ahová matolcsy is jár bevásárolgatni a magyar termékeket.

dennisthemenace 2012.09.01. 14:04:06

@VacakBlogHu: Ha ezek a díszfaszok védik, a hulye Segal koppintás satyijukban, azt nem fogja túlélni..:-)))

Karl Ferdinand von Buol-Schauenstein (törölt) 2012.09.01. 14:05:01

Itt az azeri diplomácia rúgott fel egy kétoldalú megállapodást, nem a magyar.

Ezért bárkit a magyar oldalról felelősként megbélyegezni, több mint rosszindulat.

butus 2012.09.01. 14:06:00

@Wooderson: Amennyiben nem vagy kormánytag, felkért provokátor, akkor kettőnk közül Te vagy a butább!

butus 2012.09.01. 14:07:32

@Wooderson: Amennyiben nem vagy kormánytag, avagy fizetett provokátor, akkor kettőnk közül Te vagy a butább!

laci0011 2012.09.01. 14:08:52

@pharmacyli: Most előadod a naívat?Nem életszerű,finoman,hogy most amikor kötvényeladást szerveznek,akkor engedjük el,és nem mondjuk 1 évvel ezelőtt.Ha nem tűnik fel ez a szál,kemény csalódásokkal teli élet vár reád.

Lucky Larry Silverstein 2012.09.01. 14:11:23

Kettős, Balavány, Poldi, Varánusz, Gréczy....ugyanaz a nóta.

Ennyire ne legyen már változatos a blogketrec....:DDD

No_Fidesz_No_Problem 2012.09.01. 14:11:47

@Martian:

Ne bántsd őt, azt sem érti, amit idéz.

Azzal veri magát, hogy megígérték, garanciát adtak, kötelezettséget vállaltak, megígérték, garanciát adtak, kötelezettséget vállaltak, megígérték, garanciát adtak, kötelezettséget vállaltak, megígérték, garanciát adtak, kötelezettséget vállaltak, megígérték, garanciát adtak, kötelezettséget vállaltak, megígérték, garanciát adtak, kötelezettséget vállaltak, megígérték, garanciát adtak, kötelezettséget vállaltak, megígérték, garanciát adtak, kötelezettséget vállaltak, megígérték, garanciát adtak, kötelezettséget vállaltak...

De azt nem érti, hogy ÁTBASZTÁK a magyarokat. Sőt, az azeri kormány és a magyar kormány kéz a kézben baszták át a magyar polgárokat.

Azt meg pláne nem érti, hogy akik aláírták a kiadatási papírokat, azok valószínűleg NAGYON jól jártak.

laci0011 2012.09.01. 14:13:06

@Karl Ferdinand von Buol-Schauenstein: Mi van ha nem felelős,csak gyenge elméjű?Vagy csak Te tűnsz annak?Lehet verziót választani...

No_Fidesz_No_Problem 2012.09.01. 14:13:14

@Martian:

Ne bántsd őt, azt sem érti, amit idéz.

Azzal veri magát, hogy megígérték, garanciát adtak, kötelezettséget vállaltak, megígérték, garanciát adtak, kötelezettséget vállaltak, megígérték, garanciát adtak, kötelezettséget vállaltak, megígérték, garanciát adtak, kötelezettséget vállaltak, megígérték, garanciát adtak, kötelezettséget vállaltak, megígérték, garanciát adtak, kötelezettséget vállaltak, megígérték, garanciát adtak, kötelezettséget vállaltak, megígérték, garanciát adtak, kötelezettséget vállaltak, megígérték, garanciát adtak, kötelezettséget vállaltak...

De azt nem érti, hogy ÁTBASZTÁK a magyarokat. Sőt, az azeri kormány és a magyar kormány kéz a kézben baszták át a magyar polgárokat.

Azt meg pláne nem érti, hogy akik aláírták a kiadatási papírokat, azok valószínűleg NAGYON jól jártak.

J.László 2012.09.01. 14:13:16

@No_Fidesz_No_Problem:
Figyelj Mária. Mikor randiztál utoljára?

Az igazi sztrovacsek 2012.09.01. 14:15:29

@No_Fidesz_No_Problem:

"...ÁTBASZTÁK a magyarokat."

Hát akit át lehet.....

No_Fidesz_No_Problem 2012.09.01. 14:16:15

@J.László:

Na, megjött a máriázó díszfityiszfasz :DDD

J.László 2012.09.01. 14:17:41

@No_Fidesz_No_Problem:
A randizásról is ez jut eszedbe?

Lucky Larry Silverstein 2012.09.01. 14:18:09

Gréczy? Te vettél 200ért állampapírt szarházi?

Wooderson 2012.09.01. 14:18:45

@butus:

nem az én nevem "butus" te szerencsétlen...

01234567 2012.09.01. 14:21:59

@prometheus_X: Ilyen esetekben a Kurucon is így érvelnek.Gratulálok.Én inkább maradok negyedikes,mint az ő szintjük.Nem vagytok semmi! :)

J.László 2012.09.01. 14:26:20

@prometheus_X:
"Írásjelek mögé szóközt hagyunk"
Helyesen: Írásjelek mögött szóközt hagynunk,
vagy: írásjelek mögé szóközt teszünk.

"Ilyen pocsék helyesírást általános iskola 4-ik osztályában látunk."
Helyesen: Ilyen pocsék helyesírást az általános iskola 4. osztályában látunk.

Három hiba két mondatban. Egy sajnos egyes.

pharmacyli 2012.09.01. 14:26:54

@laci0011: Kedves Laci0011!
A kérdés itt az, hogy bolhából elefántot növesztünk, vagy sem. Ön növesztő-párti erőst, én bolhát is alig látok.
Ez egy-két hét múlva egy volt híranyag lesz. Az kétségkívül kérdés, mi az ügy üzleti háttere. Nagyon tisztelem az örmény népet, kiváló kereskedők. Vélhetően az ügy hátterében gazdasági kérdés is lehet, de vélhetően itt most a több pénz Azerbajdzsánban van. Tehát nem árt velük is jóban lenni...

Pan Modry 2012.09.01. 14:27:07

@No_Fidesz_No_Problem:
Pedig Orban akar magabol kiindulva is tudhatna hogy egy garancia, igeret nem jelent semmit.

Hisz o maga is sokmindent megigert, de szinte semmit nem tartott be

No_Fidesz_No_Problem 2012.09.01. 14:27:40

@J.László:

"A randizásról is ez jut eszedbe?"

*

Mi?

Az, hogy te vagy a máriás troll?

ap@tigris · http://apatigris.blog.hu 2012.09.01. 14:29:06

"Ma pedig ott tartunk, hogy az örmény hadsereget a legmagasabb harci készültségbe helyezték."

Meneküljön, ki merre lát!
Zsolti, menj előre, Feri meg fedezzen hátulról!

hardenberg 2012.09.01. 14:29:07

Szarházi féreggeczy, a ti időtökben a nap 24 órájában, reggeltő estig, folyamatosan, megállás nélkül gyalázták Magyarországot, a ti vezetésetekkel, te dög! Pofád befogod!

J.László 2012.09.01. 14:29:45

@No_Fidesz_No_Problem:
Komplett hülye vagy Mária, ne is haragudj.
Biztos tudod, hogy a mi pénzünkből fizetnek téged a pártközpontban.

No_Fidesz_No_Problem 2012.09.01. 14:31:56

@Pan Modry:

Ez a "garancia" ez csak a szokásos szómágia.

A GARANCIA azt jelenti, hogy ha az egyik fél ígér valamit, majd nem tartja be, akkor a másik fél kezében vannak olyan eszközök, amelyek segítségével betartathatja az ígéretet, vagy kárpótláshoz juthat, ami ellentételezi a kárát.

A sok hülye fideszbirka meg leragadt annál, hogy garancia, garancia, garancia, de azt egyik se tudja ideírni a zsibbadt troll agyával, hogy PONTOSAN mi is az a garancia, amit a magyar kormány az azeriek elmaradt teljesítése (= a börtönbüntetés letöltetésének az elmaradása) miatt ÉRVÉNYESÍTENI fog.

No_Fidesz_No_Problem 2012.09.01. 14:34:13

@J.László:

Bazmeg, ha én a pártközpontból írok, és te vagy az, akit a Fidesz rámállított, hogy eltakarítson a kommentlistákról, akkor igencsak nagy szarban lehetnek, hogy csak egy ilyen pancserre futotta a felhozatalból :D

laci0011 2012.09.01. 14:34:20

@pharmacyli: Lehet bolhából elefántot csinálni,lehet hinni az elefánt hátán lovagló bolhának is,ez ügyben azért csak legalább meghökkenni sem árt,nem abban bízni,majd lesz 2 héten belül más mocsok!Ilyen világra nem érdemes gyermeket szülni!

butus 2012.09.01. 14:34:23

@Wooderson: Szerencsétlen vagy te. Pontosan az ilyen hülyék megtévesztéséért választottam a nevet. Egyébként élvezzed csak a nyugati tv adásokban látható magyar zászló lábbal tiprását.

öreg_répatorta 2012.09.01. 14:35:43

Azt hiszem az ostoba Orbánnak eszébe sem jut, hogy a legnagyobb primitívséget követték el. Mert, ha eddig nem volt olyan magyar akinek az volt a késztetése, hogy kilője, mint egy kutyát, most szerzett pár százezer örmény ellenséget...

Az igazi sztrovacsek 2012.09.01. 14:35:52

"Már lőnek egymásra: emberéletekbe kerülhet Orbánék baklövése.
Egy azerbrjadzsáni hírportál arról számolt be, hogy lövöldözés tört ki az örmény-azeri határon. Tegnap Magyarország kiadott egy azerbajdzsáni férfit a hazájának, aki a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi egyetemen baltával meggyilkolta örmény diáktársát. Ramil Safarov nemzeti hősként tért vissza Azerbajdzsánba, ahol azonnal kegyelmet kapott az elnöktől és őrnaggyá léptették elő. Ez felszította a konfliktust a két ország között."

LallyPop 2012.09.01. 14:41:03

Talán az mszp most végre szövetségesre talál az örményekben. Baltáznák le az összeset!

Wooderson 2012.09.01. 14:42:48

@butus: Te beteg állat, én nem élvezem azt ha a magyar zászlót tapossák, de ti ballib barátaid igen... Mért ez egy új lehetőség számotokra, hogy szidjátok a kormányt.. Bezzeg a előző nyolc évben semmi hibát nem vétettetek ugye ... ennek isszuk most a levét ... Szar ez is de ti sem voltatok egy fokkal sem különbek, sőt... Basszus semmint nem raktatok le az asztalra most legalább elindult valami .. Másrészről szerintem, most nem a liberális csürhe van hatalmon, majd ha választáskor nyertek , akkor lehet bizonyítani addig is gyúrjatok rá egy kicsit kell némi "erő" hozzá.

No_Fidesz_No_Problem 2012.09.01. 14:43:25

@öreg_répatorta:

Mit gondolsz, miért volt olyan sürgős neki a háza köré a kordon?

Mit gondolsz, miért nem merészkedik közterületre? Még az állami lobogó felvonását is kihagyta augusztus 20-án.

Miért volt annyira sürgős a parlamenti őrség felállítása?

Ezután majd a Parlamentbe is valami titkos alagúton jár majd, laposkúszásban.

Az igazi sztrovacsek 2012.09.01. 14:43:41

"Az azeri gyilkos egyébként hazájában azonnal kegyelmet kapott, őrnaggyá nevezték ki, lakást vettek neki és kifizették az elmúlt nyolc év elmaradt zsoldját."

Muszáj nekünk ilyen országgal jóban lennünk?
Persze félázsiai származékok részéről némileg érthető érthető.
Ezek úgy átkúrják Orbánt, hogy míg él nem felejti el.
Na de akit át lehet....

Az igazi sztrovacsek 2012.09.01. 14:46:19

@Wooderson:

"most legalább elindult valami .. "

Hát el.
Azután majd "mutatja a mellékelt ábra" az eredményt.

LallyPop 2012.09.01. 14:47:15

@Az igazi sztrovacsek: Amerikaiakat sem zavarja a kínai gyerekmunka, elvannak vele hogy Kína finanszírozza a nemzetgazdaságukat.

De mi magyarok finnyáskodjunk?

Wooderson 2012.09.01. 14:48:41

@Az igazi sztrovacsek:

Te is tudhatod, "tudhatnád" nem erre gondoltam, céloztam ... de nem hiszem, hogy magyarázkodnom kellene neked ...

M_R 2012.09.01. 14:48:58

Ebből Magyarország jól nem jön ki..

Adva van a helyzet: kiadtunk egy életfogytiglanra ítélt barbár gyilkost a hazájának, ahol a tette elkövetése óta hősként tekintenek rá (vagyis esélytelen volt hogy ott majd folytatja a büntetését)

Ezzel egyrészt sikerült kivívni a világ össze örményének haragját (akiknek kb. 60%-a nem Örményországban él...) valamint a NATO és az EU bírálatát.

Három lehetőség van:

1. Azerbajdzsán vesz 3 milliárd EUR magyar államkötvényt - ezzel mindenki számára nyilvánvalóvá válik hogy itt pénzért engedtek szabadon egy gyilkost

2. Azerbajdzsán nem vesz magyar állampapír - ebben az esetben bebizonyosodik hogy totál hülye a magyar kormány külpolitikája

3. Valami titkos alku keretében Azerbajdzsán fizetett a magyar kormánynak vagy annak bizonyos tagjainak - ez esetben Magyarország banánköztársaság szintjére süllyedt..

Az azeri elnök nyilatkozata alapján a 3. verzió a valószínű...

butus 2012.09.01. 14:52:30

@Wooderson: Te tényleg teljesen hülye vagy. Szerintetek, ha valaki szidni meri Orbánt és a Fideszt, az már csak baloldali lehet. Arra véletlenül sem gondoltok, hogy esetleg ugyanaz a vélemémnye a bal oldalról, is, mint a jobbról.Tudod, én a felvett nevem ellenére tisztában vagyok azzal, hogy ebben az országban még nem volt rendszerváltás. Ítt csak a hatalmat menteték át, különböző zászlók alatt tömörülve és a tömeget együttesen hülyítve. Így amennyiben Te hiszel a Fidesznek, semmivel sem vagy különb az általad utált baloldaliaknál, mivel te is ugyanolyan orránál fogva vezetett ember vagy, mint a másik oldal hívői. Remélem, valamikor Ti is felébredtek, mindkét oldalon.

larry 2012.09.01. 14:57:21

Pragmatikus külpolitikai húzás? Fúj, de undorító! Ilyet rendes ország nem csinál! (Ne legyünk már álszentek! Ha a szóban forgó összeg valami adó formájában - pl. ÁFA emelés- kerülne a költségvetésbe, akkor azon nyafogna egyet a kedves szerző.)

Nem vagyok a jelenlegi kurzus feltétlen híve, de azt látni kell, hogy ezek a dolgok mindenhol így működnek. És ez nem jelenti azt, hogy ne éreznék együtt az áldozat családjával.

Az igazi sztrovacsek 2012.09.01. 14:58:39

@butus:
"Remélem, valamikor Ti is felébredtek, mindkét oldalon."

Kizárt dolog.
Legalábbis mi bizonyosan nem érjük meg.

puffatag 2012.09.01. 14:58:48

aki ezek után a törpét védi, vagy bértollnok, vagy hazaáruló... ezen azt értem például, hogy többezer magyar élete került veszélybe például örményországban dolgozó vagy turistáskodó stb... én szeptemberre terveztem a térségbe utat, ezek után nem megyek, nem leszek a közgép mártírja

puffatag 2012.09.01. 15:00:39

@larry: ne hazudj, te a mostani kurzus feltétlen híve vagy, tehát mocskos féreg

butus 2012.09.01. 15:01:17

@Az igazi sztrovacsek: Koromra tekintettel, én biztos nem. Abban viszont reménykedek, hogy a gyerekeim még megérik.

Wooderson 2012.09.01. 15:01:21

@butus: Nana ne személyeskedjünk nem vagyok hülye :-) Egyébként jobboldali vagyok de egy kicsit voltam is mert nem tetszik ez az egész. Ettől függetlenül még mindig jobb a jobb ...
Másrészről inkább középen állok én látom a jelenlegi kormány, árnyoldalait is részese ha úgy nézzük "szenvedője" vagyok annak ami most folyik, másrészről pesszimista vagyok a jövőt illetően, tartok tőle a viszálykodásnak az emberi butaságnak (bocs ne vedd magadra) nincs határa. Ezért látom oly sötéten a jövőt ... lsd (harmadik világháború)

Wagem 2012.09.01. 15:01:30

A büdös szájbabaszott kurva anyádat gyalázzák te retkes talpnyaló Greczi.
Inkább szervezd a milliárdos gazdád éhség sztrájkját,és ne üsd bele a cigány pofádat az ország dolgaiba.

butus 2012.09.01. 15:04:25

@Wooderson: Látod, én sem vagyok butus. Nem szabad korán, minden ok nélkül valakit elítélni, vagy valahová beskatulyázni.

Wooderson 2012.09.01. 15:09:20

nem én kezdtem a beskatulyázást ..

butus 2012.09.01. 12:35:41
@Wooderson: Te melyik tagja vagy a dicső kormánynak? Ma már regisztrálnod kellett, hogy hozzászólhass. A külügy küldött?

septem 2012.09.01. 15:09:22

@dr kíváncsivagyok:

szia, a kurva anyádat.
te segglyukpattanás, nem emlékszel 2006-ra?

larry 2012.09.01. 15:12:39

@puffatag: A bérkommentelésből származó teljes jövedelmem feltenném arra, hogy te ilyen kis mérges hippi vagy.

Rezsi98 2012.09.01. 15:15:35

Mit keres ez a Gréczy még mindig itt ? Szánalmas köcsög !!

gaffel 2012.09.01. 15:17:46

magyarország egyszer hibázott..amikor a két ösztönylényt egy kollégiumban helyezte el.
mikor is volt? 2004? Gréczy...ez tisztán a ti felelősségetek! :)

mojszipupi 2012.09.01. 15:19:46

Tiszta vicc h azt az örményországot védjük melynek vezetői országos cimborák irán és grúzia vezetőivel. Ha fordítva lett volna, örmény fogvatartottal a kormány ugyanígy tett volna. Egyébként meg örményország nem tényező a magyar gazdaság alakulásában, teljesen felesleges ettől a hírtől annyira megrökönyödni és egyből terrortámadást meg egyebeket kiáltani. Annyira elferdíteni mint ahogy a bejegyzés teszi meg végképp az

butus 2012.09.01. 15:21:24

@Wooderson: IGEN, rám is vonatkozik. No, de ha Te sem értesz ezzel a kormánnyal mindenben egyet, miért védted?

Dinkainka 2012.09.01. 15:28:49

@J.László: Ez sajnos egyes.
Ez egy egyes.

mese1 2012.09.01. 15:30:25

Kit érdekel? Húzzanak haza innen a ... . Még etessük a börtönbe őket, a menekülteket is tovább küldeném a fejlett nyugatnak...

mese1 2012.09.01. 15:31:31

@No_Fidesz_No_Problem: Kedves Mária! Ismét hoztad a formádat...

Wooderson 2012.09.01. 15:35:11

@butus: már leírtam

"Egyébként jobboldali vagyok de egy kicsit voltam is mert nem tetszik ez az egész. Ettől függetlenül még mindig jobb a jobb ... "

Ha így nem vagyok érthető, akkor talán annyi, hogy ragaszkodom az elveimhez, én nem vagyok köpönyegforgató. Ettől függetlenül nem vagyok elvakult hívő sem.

butus 2012.09.01. 15:37:52

@Wooderson: Értem én azt, hogy jobboldalinak vallod magad. Nincs is azon mit szégyellni. No, de a Fidesz olyan messze van a jobboldaltól, mint Makó Jeruzsálemtől.

No_Fidesz_No_Problem 2012.09.01. 15:42:44

Breaking:

Orbán facebook-oldalán már angolul tolják :)

Valami hülye picsa be is írta, hogy "ti nem is örmények vagytok, hanem magyarországi balosok" :)))

okostojgli (törölt) 2012.09.01. 15:46:15

@Lucky Larry Silverstein:
Normális ember kenyeret vesz nem állampapírt.

okostojgli (törölt) 2012.09.01. 15:47:53

@mojszipupi:
Örmény kretének tépdesik a magyar zászlót és megtapossák. Ha szerinted ez rendben van akkor bekaphatod.

Az összes örményét.

Vincenzo90 2012.09.01. 15:48:23

Mintha Gyurcsány Ferencről szólnának a híradások az utóbbi időben. Egy különbséggel: Orbánnak nem kellenek jogi kiskapuk minden gerinctelenséget megúszni. Még. Remélhetőleg hamarosan egy cellában rohadnak, mert lesz valaki, aki kimondja, hogy attól, hogy valaki ügyesen kijátssza a jogrendszert még bűnös marad.

Vincenzo90 2012.09.01. 15:51:28

Amúgy azon agyaltam, hogy ha a zászló meggyalázásához elég egy darab baltás gyilkos, akkor Izrael és az USA bűne sem lehet olyan sok, hogy napi szinten egy-két zászlóégetés jut nekik. :P

Az igazi sztrovacsek 2012.09.01. 15:51:46

Ha ezt a Gyurcsány(kormány) csinálta volna.....

Karl Ferdinand von Buol-Schauenstein (törölt) 2012.09.01. 15:53:31

@Az igazi sztrovacsek: Csinálta, csak Szaúd Arábiával, és nem Azerbajdzsán, meg Örményország Magyarországgal.

Viktor Miniszterelnök Asszony 2012.09.01. 15:59:27

Hát nagyon rossz társaságba keveredtünk a csúti kisgömböcz jóvoltából.

Eddig azt hittem, hogy egy maffia van hatalmon, azért a sok köztörvényes korrupciós szervezett bűnözés.

Most már látszik, hogy súlyosabb.
Terror-támogató országok mutatnak ilyen tulajdonságokat.

Teleki levele nagyon is ide vág.

Demszky 2012.09.01. 16:02:26

@dr.pupak30: Elmondta a valóságot, csak véletlenül mi is megtudtuk. Gyurcsány és Orbán takarodjon!

No_Fidesz_No_Problem 2012.09.01. 16:03:27

@eManuel:

Nem vagyok bértroll. Ingyen csinálom, szabadidőben :D

Viktor Miniszterelnök Asszony 2012.09.01. 16:06:36

@okostojgli: te félművelt hazánkfia.
Az örmények sorstársaink, itt élnek közöttünk, már évszázadok óta.

Kiváló kereskedők, művészek, katonák.
Nemzetünk részei.

Ugyanúgy keresztények és ugyanúgy harcolnak az elnyomás ellen mint mi a múltban, vagy a lengyelek.

Számos színész, híresség.
(pl. Agárdy Gábor)

De két '48-as mártírunk is örmény származású volt.

Borzasztó ez a műveletlenség.

De ha teljesen műveletlen vagy és nem egy orbán-szervilis, akkor is el kellene ítélned, hogy egy baltás terroristát kiadnak!

tovabb a jezsovi uton 2012.09.01. 16:07:40

a magyar is ultraprimitív népség mint az azeri

Viktor Miniszterelnök Asszony 2012.09.01. 16:08:56

bocs, ez félrement, mojszipupi nicknevű gyenge jellemnek szólt.

2,4-2,7 2012.09.01. 16:09:00

Főméltóságú (Miniszterelnök) Úr!

Szószegők lettünk – gyávaságból .... A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét.

A gazemberek oldalára álltunk... Hullarablók leszünk! a legpocsékabb nemzet.

Nem tartottalak vissza.

Bűnös vagyok

Navracsics Tibor

Anti Anyag (törölt) 2012.09.01. 16:12:13

A magyar zászlót a "magyar" rendőrök gyalázták 2006.október 23-án, így eléggé álságosnak tűnsz Grétzy, mert akkor egyáltalán nem zavart.

JosephSmith 2012.09.01. 16:12:33

@Disintegrator Rising:

Majd amikor lázadás lesz, akkor majd a többi talpnyalóval együtt téged is elkapnak és fellógatnak, te hazaáruló féreg szarházi :)

ap · http://premiumlivesets.hu 2012.09.01. 16:19:34

Az elmúlt két nap legfontosabb két híre:
1.: Magyarország tegnap kiadta Azerbajdzsánnak az örmény tanulót 2004-ben itthon, faji alapon meggyilkoló baltás gyilkost hazájának ahol nemzeti hősként ünneplik évek óta. Hazaérkezése után azonnal kegyelmet kapott, kitüntették, előléptették. Az azeri kormány lenyilatkozta h a magyar kormánnyal egy éve egyeztet a kiadatásról amit országunk (a körülmények ismerete miatt) tendenciózusan elutasított 2004 óta. A pálfordulás valószínűsíthető oka, hogy az azeriek ígéretet tettek 2-3milliárd eurónyi magyar államkötvény vásárlására. Ezzel el lett adva magyarország becsülete. Mindenkié.
2: A Nemzeti alaptanterv alapján már elsőtől kötelező lesz az erkölcstan.

Parajpuding 2012.09.01. 16:25:59

@Anti Anyag: miről ugatsz te degenerált?
A magadfajta véglények miért nem képesek az aktuális posztról és annak témájáról beszélni? Miért kell mindig előhúzni a régi, ezzel össe nem függő dolgokat? Mert nincs ész-érvekkel alátámasztott mondanivalótok, csak a szokásos sz*szagú lehellet jön ki a pofátokból. Mert ennyit tudtok. Mert erre predesztinálnak az értelmi képességeitek.

bigthereal 2012.09.01. 16:33:31

zsótika, meddig égeted még magad ezzel a bloggal?

egyébként meg:
"hogy a világban már van olyan ország, ahol megtapossák, megalázzák a magyar lobogót."

a környező, területrabló "országokban" naponta gyalázzák a magyar lobogót...

butus 2012.09.01. 16:41:37

@bigthereal: A környező országok nem raboltak tőlünk egy négyzetméter földet sem. A területünket a szövetségesek csatolták el az országtól, csak azért, mert magyarosan a rossz oldalon álltunk.

parandroid 2012.09.01. 16:51:25

@pharmacyli: "Magyarország elítélte és börtönben tartotta az elítéltet. Azerbajdzsán kikérte az elítéltet úgy, hogy hazájában folytatja a raboskodást.
Ezek szerint Orbán Viktor titokban Bakuba utazott és kinyitotta az ottani cellát? A szabadonengedés nem Magyarország jogköre."

Odamegy hozzád az aluljáróban egy komoly üzletembernek semmiképpen nem látszó személy. Előhúz egy csúcsminőségű laptopot, és azt mondja, occón adom, fiatalember, mindent tud, örökgarancia, magának csak kétezer. te pont egy ilyen termékre vágytál, kétezret a hülyének is megér, nyertél rajta egy csomó pénzt. megveszed, hiszen az eladó megígérte az örökgaranciát. ezek után hazaviszed, bekapcsolod, és három perc múlva óriási füstfelhő kíséretében pukkan egy nagyot, szétolvad, de előtte még a macskádat is megrázza. kérdéseim: 1. a te hibád volt? 2. ŐSZINTÉN meg vagy lepődve rajta? 3. nem kellett volna kicsit jobban átgondolni a vásárlást?

a genfi egyezményről meg ugyebár majd genfben...

fülesboci 2012.09.01. 17:02:05

@Wegam: ez az első korrekt hozzászólás

Állítsuk meg a ......... 2012.09.01. 17:07:53

orbánt kellett volna kiadni az azerieknek.
Esetleg még itt össze lehetett volna zárni a pszichopátiás baltás gyilkossal, a másik pszichopatát.
Kell a bakui energia, oszt ezért majd kapunk néhány atomvillanást a seggünkbe.

873ujr3rk 2012.09.01. 17:19:51

mekkora ziccer már zászlókúrogatás esetén azonnal kommerpublikálni. úgy alapból szimpatikussá teszi az elkövetőt. érezni, hogy tudja mikor kell megszólalni. bár magam is ilyen bölcs lehetnék.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.09.01. 17:27:09

"Orbán mintha nem szeretné viselni a felelősséget tetteiért. Selmeczi közölte, hogy a Fidesz "lezártnak tekinti az azeri kiadatás ügyét". Ehhez képest az Orbán facebook-oldalára tömegesen érkező kommentek mégse maradhattak, mert letiltották az üzenőfali bejegyzések lehetőségét (most Orbán másról szóló bejegyzéseihez érkezik kommentben a kritika). A facebook-oldal google által tárolt változatban is látszik, hogy a leggyakoribb hozzászólás a "Szégyellje magát Magyarország" ("Shame on you Hungary") volt. Félázsiai vezérünknek azonban nem tetszett ez a kritika: úgy tűnik, a hozzászólások tiltásával "zárta le" igazán a kérdést." forrás egyenlito.blog.hu/2012/09/01/letiltottak_a_kommenteket_orban_uzenofalan

bapcs1964 2012.09.01. 17:27:46

@Rezsi98: névtelen pöcs.gondolom magadhoz nyúl,elélvezel,mikor gyalázol.hülye barom.

Állítsuk meg a ......... 2012.09.01. 17:28:16

Az Örmények nem tudom hogyan állnak öngyilkos merénylőkkel.

Ne tartózkodjatok 100 méteres hatótávolságon belül, kerüljétek el orbánt jó messzire!
Majd a szerencsétlen TEK-esek megvédik, vagy nem.

mákos lecsó 2012.09.01. 17:32:07

@Anti Anyag:
A magyar zászlót a "magyar" szarházi huligánok gyalázták 2006.október 23-án, akiket sajnos nem vertek el úgy a magyar rendőrök, ahogy kellett volna. Sajnos megijedtek 2000 nemnormális faszkalap üvöltözésétől, akik még arra sem voltak képesek, hogy Csepelig vagy Újpestig kiterjesszék a balhét, nemhogy országos forradalmat csináljanak.
Az ilyeneket tőlünk nyugatabbra szarrá verik, és két perces hírt nem érnek az esti híradóban. Ez a baltás ügy többet ártott az országnak nemzetközi szinten, mint a 2006-os október 23.-a. Mert ezt tőlünk nyugatabbra nem csinálják, de kormányellenes tüntetést vertek már szét számtalanszor.

parandroid 2012.09.01. 17:32:09

@IGe: "A Semmelweis Egyetem tényfeltáró bizottságának jelentését megismerve a Fidesz lezártnak tekinti az ügyet - írta szűkszavú közleményében Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője."

aztán valahogy mégis másképp jött ki a lépés. csak nehogy most is másképp jöjjön ki, mert Hajdu János számomra semmire nem biztosíték.

parandroid 2012.09.01. 17:35:13

@IGe: "A Semmelweis Egyetem tényfeltáró bizottságának jelentését megismerve a Fidesz lezártnak tekinti az ügyet - írta szűkszavú közleményében Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője."

Aztán valahogy mégis másképp jött ki a lépés. Csak nehogy most is másképp jöjjön ki, mert számomra professzionális Hajdu János semmire nem biztosíték.

salamander 2012.09.01. 17:35:32

Persze hogy Orbán miatt gyalázzák Magyarországot.
Persze, hogy Orbán miatt nem süt eleget a nap, és még szép hogy Orbán tehet arról, hogy késik a 7-es busz.

Kedves Zsolt, nem lehetne egy picivel színvonalasabb írást közölni...? Talán nem kellene mindenre reagálni, [ha nincs az adott eseményre értelmes gondolat] ráadásul mindent AVIKTORRA visszavezetni.
Olyan szánalmas. (Mielőtt gyanúba keverednék nem vagyok fideszes)

...

2,4-2,7 2012.09.01. 17:42:57

Főméltóságú (Miniszterelnök) Úr!

Szószegők lettünk – gyávaságból .... A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét.

A gazemberek oldalára álltunk... Hullarablók leszünk! a legpocsékabb nemzet.

Nem tartottalak vissza.

Bűnös vagyok

Navracsics Tibor

mákos lecsó 2012.09.01. 17:42:57

@salamander:
Aztán mi ezzel a bajod?
Azok után, hogy az aug. 20.-i viharért is Gyurcsány volt a felelős.
Arról már nem is beszélve, hogy Orbán két hónapja tárgyalt Azerbajdzsánban, az azeri kormány meg közölte, hogy egy éve folynak a titkos tárgyalások.
Ja, értem.
Gyurcsány takarodj!
Ez a lényeg nem!?

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.09.01. 17:46:43

@parandroid:

Persze, most is másként fog kijönni, ez már most egyértelmű.

Canis Lupus Libertas (törölt) 2012.09.01. 17:52:00

Jó kis írás! Jól illik az életműbe és messze a legnyálasabb a témában... Egy baltás furkó terroristává "nemesül" amint ennek szüksége látszik... Be kell valljam, ezt ötletesnek tartom!

puffatag 2012.09.01. 17:55:39

@salamander: féregke, nem szólsz a bloghoz?

Csávógyerek 2012.09.01. 17:56:22

Az örmények helyében én hatalmas összegért vennék magyar államkötvényt a felcsúti elmebeteg kiadatásáért nekik.

A pénzből örményországi utakat szervező állami utazási irodát hoznék létre, hogy a felcsúti elmebeteg seggnyalói mehessenek az életüket jelentő segg után.

puffatag 2012.09.01. 17:59:30

@salamander: viktorra vezetjük vissza az azeri ügyet? szemét banda!!! mi köze simicskának a karabahi gyilkosságokhoz? macisajt, és társai, kik vagytok, hazaáruló férgek??

laci0011 2012.09.01. 18:03:16

@Karl Ferdinand von Buol-Schauenstein: Fogadd bocsánatkérésem,nem akartalak megsérteni,így ismeretlenül meg pláne.

házelnök 2012.09.01. 18:21:13

@Wegam:
Stílusod alapján Te is kollégiumi társ voltál?
Az ilyen primitív írásokkal miért nem a véleményvezéren jelentkezel?
Rád már nem azt kell mondani, hogy félázsiai vagy balkáni.

azbesztos 2012.09.01. 18:23:33

Mitől lenne a baltás gyilkos terrorista? Gréczy úr, magának elgurultak a pirulái.
Az, hogy a világban valahol megtapossák a magyar zászlót azt a pszichopata fletovics gyurcsótány szervezte meg még 2006-ban és hajtatta végre a pribékjeivel. Az amerikaiak nem cáfolták, hanem tagadták, hogy nyomást gyakoroltak dilis fletó és a libás bajnai mentessége érdekében. A baltás gyilkos magyarországi rabtartása évi három és félmillióba került. Ezt spórolta meg nekünk Viktor, és legyünk hálásak érte. Én az vagyok.

házelnök 2012.09.01. 18:25:12

Azon nagyon sok hozzászóló átsiklik:
Még a végén kiderül, hogy azért zárták le Orbán Viktor házának környékét, mert valóban terrortámadástól féltik.

Fél a mocskos maffiózó

házelnök 2012.09.01. 18:36:21

@azbesztos: Meséld el, hogyan kellett volna az amcsiknak cáfolni.Várom gondolatmeneted.

azbesztos 2012.09.01. 18:49:05

Én is ezt mondom, csak tagadni tudták, cáfolni nem.

házelnök 2012.09.01. 19:03:03

@azbesztos: Nem a kérdésemre válaszoltál.Fidesz szóvivő vagy?

bapcs1964 2012.09.01. 19:21:58

végkiárusítás!!!!!vigyék vegyék!!!gyilkosakat árul a magyar kormány.jópénzért még csecsemődarabolókat is eladunk!!!tessék venni!!!

amor2000 2012.09.01. 19:39:48

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az üggyel kapcsolatban pénteken délután adott ki közleményt, ebben egyebek mellett azt írták, hogy az azerbajdzsáni igazságügyi minisztérium arról tájékoztatta a magyar szaktárcát, hogy Ramil Sahib Safarov ítéletét nem alakítja át, hanem az ítélet végrehajtását közvetlenül folytatja a magyar ítélet alapján. Emlékeztettek arra, az elítélt kérheti akár az ítélkező államtól, akár a végrehajtó államtól, hogy az elítélt személyek átszállításáról szóló strasbourgi európai egyezmény alapján szállítsák át.

Azt írták, a Magyarországon 2004. február 19-e óta fogva tartott, Gurgen Margaryan örmény állampolgár megöléséért életfogytig tartó szabadságvesztés börtönbüntetésre ítélt Ramil Sahib Safarov azerbajdzsáni állampolgár az elítéltek átszállításáról szóló 1983-as strasbourgi európai egyezmény alapján a kiszabott büntetés letöltéséhez az átszállítását kérte Azerbajdzsánba.

Az egyezménynek Azerbajdzsán és Magyarország is részese, azt a magyar Országgyűlés az 1994. évi XX. törvénnyel hirdette ki. Az egyezmény szerint az egyik fél területén elítélt a kiszabott büntetés letöltéséhez az egyezmény rendelkezéseinek megfelelően a másik fél területére átszállítható. Az elítélt kérheti akár az ítélkező államtól, akár a végrehajtó államtól, hogy az egyezmény alapján szállítsák át

Rögzítették: a végrehajtó állam illetékes hatóságainak folytatniuk kell a büntetés végrehajtását, vagy bírósági, illetőleg államigazgatási eljárás keretében át kell alakítaniuk az ítéletet a végrehajtó állam határozatává. A végrehajtás folytatása esetén a végrehajtó állam kötve van az ítéletnek az ítélkező államban meghatározott jogi természetéhez és időtartamához - mutatott rá a KIM közleménye.

A KIM idézte az azerbajdzsáni igazságügyi minisztérium tájékoztatását, amely szerint a Magyarországon meghozott ítélet alapjául szolgáló cselekmény az azerbajdzsáni büntető törvénykönyv szerint is bűncselekmény, amely életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető.

Az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt legkorábban 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra. Az azeri minisztérium arról is tájékoztatta a KIM-et, hogy Ramil Sahib Safarov ítéletét nem alakítja át, hanem az ítélet végrehajtását közvetlenül folytatja a magyar ítélet alapján. Kitértek arra: mivel Ramil Sahib Safarov átszállításának az egyezmény által megkövetelt feltételei fennállnak, az elítélt átszállítását a közigazgatási és igazságügyi miniszter engedélyezte. Ramil Sahib Safarovot pénteken átszállították Azerbajdzsánba.

Az egyezmény szerint az átszállítást követően a büntetés végrehajtására a végrehajtó állam joga irányadó és egyedül ez az állam illetékes a megfelelő döntések meghozatalára - mutatott rá a minisztérium.

A közleményben megemlítették, hogy Magyarországról a strasbourgi európai egyezmény alapján 2010-ben 11 elítéltet, 2011-ben 7 elítéltet, 2012-ben eddig 8 elítéltet szállítottak külföldre. Magyarország Ramil Sahib Safarov ügyében is mindenben a nemzetközi jog szabályai szerint jár el - tették hozzá.

Az igazi sztrovacsek 2012.09.01. 19:44:19

"Orbán is tárgyalt a baltás gyilkosról
Az azeri elnöki hivatal szerint akkor értek el előrelépést, amikor Orbán Bakuba látogatott."

Lefordítom magyarra.
Orbán személyesen intézte a kiadatást, oszt jó napot.
Kizárt dolognak tartom, hogy az engedélye - utasítása - nélkül ez megtörtént volna.

márta)) 2012.09.01. 20:04:36

veszélybe sodornunk egy térség békéjét."

Na. Igen. Mondjuk igazán béke nem is volt (az adott térségben). Most pedig csak rosszabb lett a helyzet.
Veszélybe sodródott az egész magyar nemzet. Nem kellene az alvó elméket feléleszteni. Azok egyébként is itt vannak közöttünk. De ellenségek, "elmék" ott" is vannak.
Elhibázott lépés miatt lehet félelemben élni, főleg a nagyobb városokban.......a fővárosban.
Úgy gondolom.

márta)) 2012.09.01. 20:09:24

Nem csak gyalázzák a magyar zászlót," hanem égetik is.

Ezt is elértük.

Magyar zászlót égettek Jerevánban - fotókon a tüntetés "

www.hirado.hu/Hirek/2012/09/01/18/Magyar_zaszlot_egettek_Jerevanban__fotokon_a_tuntetes.aspx

Az igazi sztrovacsek 2012.09.01. 20:25:03

@amor2000:
"Az elítélt kérheti akár az ítélkező államtól, akár a végrehajtó államtól, hogy az egyezmény alapján szállítsák át."

Igen, kérheti.
De semmilyen törvény, jogszabály, vagy nemzetközi egyezmény NEM írja elő, hogy valamely ország KÖTELES kiadni bármely más országnak a területé bűncselekményt elkövető egyént. Minden ország szuverén joga, hogy a területén bűncselekményt elkövető személyt saját törvényei szerint elítélje, és az ítéletet maradéktalanul végrehajtsa, legyen az elkövető bármilyen nemzet bármilyen hőse. (Akkor is ilyen megértő volnál, ha a 4 magyar ember halálát okozó Rezes lányt kiadnánk Szlovákiának?)
Amennyiben meg a magyar kormány elhitte, hogy a baltás majd tovább ül otthon, akkor vagy nagyon hülye, és átverték rendesen, vagy dilettáns módon működteti a titkosszolgálatát, vagy magán kívül mindenkit hülyének néz.
Vagy mindhárom egyszerre.

Appaloosa 2012.09.01. 20:34:20

A terrortámadás három oldalról jöhet:
-örmény
-amerikai
-orosz.
Itt már csak az a kérdés ki lesz a gyorsabb.

azbesztos 2012.09.01. 20:44:51

Mintha az ír háromszoros gyermekgyilkos kiadatása nem lett volna annyira fontos Önöknek kedves elvtársak.
A baltásra tíz év alatt elköltött 35 milliósnyi közpénzért most jegyeznek három milliárd dollárnyi kíváló magyar államkötvényt. Jó üzlet, nem csodálom, hogy az örmények irigylik. Egyébként mit ajvékoltatok volna, ha az örményeknek adtuk volna ki a baltást! Keresztényeknek egy semitát. Brrrr...

Állítsuk meg a ......... 2012.09.01. 20:50:19

@azbesztos:
A z ír gázoló 12 éve gyilkolt.
Ki volt akkor kormányon?
Csak nem orbán és néphadserege?

lajos0 2012.09.01. 21:10:06

"Hogy Orbán Viktor hitvány ember, azt eddig is tudtam. De hogy a hazája, a rábízott Magyarország sem érdekli, az már tényleg több a soknál."

Ilyen komoly etikai elvárásokkal felvértezve, Gyurcsány uszályában lebegni, vicces.

Irak és Afganisztán megszállása mondjuk oké volt ? Vagy Putyin netán a Bush nevű tömeggyilkos vértől csepegő kacsóit szorongatni ? Jah akkor ezt diktálta a nagypolitikai érdek. Akkor most mit forgatjuk a szemeinket, mint a szűzlány a kuplerájban ?

azbesztos 2012.09.01. 21:15:16

Miért, most a baltás esetében nem a kurcsány és pribékjei voltak hatalmon?

Appaloosa 2012.09.01. 21:23:24

@azbesztos:
Te még mindig nem tudsz elvonatkoztatni.
orbán elmebeteg, paranoid skizofrén.

hegyilány 2012.09.01. 21:30:29

Itt egy kis" olvasmány. Természetesen másoltak.
Mielőtt még egyekbe szökne ismét a Gyurcsány Ferenc gyalázása.

„Magyarország tisztessége eladó” – üzeni a kormány a világnak Gyurcsány szerint, „amikor szabadon engedett egy gyilkost annak reményében, hogy Azerbajdzsán a gesztusért majd finanszírozza Magyarországot”. Hangsúlyozza: „keresztény-konzervatív kormányunk Júdás harminc ezüstjéért eladott bennünket”.

„Ez egy régi történet, a gyilkosság 2004-ben történt. Azerbajdzsán akkori nagykövete folyamatosan kereste a kapcsolatot kormányunk tisztségviselőivel, köztük az én külügyi- és biztonsági főtanácsadómmal. Azt szerette volna elérni, hogy a gyilkosság miatt életfolytig tartó börtönbüntetésre ítélt azeri katona hazájában tölthesse le büntetését. A miniszterelnöki kabinet emberei a megkeresés után konzultáltak az Igazságügyi Minisztérium munkatársaival, mely alapján világos lett, hogy Azerbajdzsán semmilyen garanciát nem tud adni arra, hogy az elítélt hazaszállítását követően ne részesülhetne kegyelemben, azaz mentesülhet az elkövetett gyilkosság következményei alól. Ez alapján nem engedtük el a gyilkost. Orbán velünk szemben mégis megtette. Miért? Mert remél valamit. Pénzt, sok pénzt. A hírek szerint pár milliárd dollárt. De ócska…” – fogalmaz bejegyzésében a volt miniszterelnök.

„A miniszterelnök Magyarország tisztességével, és nem mellesleg a tűzzel játszik. Az Egyesült Államok elnöke már megszólalt, fogadásom van arra, hogy az orosz külügy sem marad szótlan. Mindkét nagyhatalomnak egyetlen érdeke van ebben a térségben: legyen nyugalom. Orbán most éppen ezt veszélyezteti. Egymásnak ugrasztotta az örményeket és az azerieket, felkorbácsolta a nemzeti, nacionalista indulatokat, döntése destabilizálhatja a térséget” – írja Gyurcsány Ferenc.

„Orbán vagy tanácsadói nyilván tudják: Moszkva legfontosabb szövetségese a térségben Örményország és nem Azerbajdzsán. Ezzel a reménytelenül erkölcstelen üggyel Washington mellett Moszkvát is magunk ellen hergeltük. Páriák leszünk a világban, egy erkölcstelen, áruló nemzet képe fog kirajzolódni. Pedig mi nem ilyenek vagyunk. Orbán nem bennünket, csak önmagát, pártját és kormányát minősíti” – hangsúlyozza az ellenzéki politikus.

„A magyar jobboldal ezzel az üggyel elvesztette a lehetőségét, hogy hitelesen beszéljen erkölcsről, időtálló emberi értékekről. Bűnbe estek. Ocsmány, levakarhatatlan bűnbe. Árulók lettek. Elárulták a tisztességet és elárultak két nemzetet is, elárulták Magyarországot és Örményországot egyaránt” – teszi hozzá a Demokratikus Koalíció elnöke"

hegyilány 2012.09.01. 21:34:05

Megjegyzem, én egyáltalán nem vagyok elfogult egyik irányban sem. pardon) egyik politikai erő irányában sem.
:)

amor2000 2012.09.01. 21:45:20

A Magyarországon 2004. február 19-e óta fogva tartott, Gurgen Margaryan örmény állampolgár megöléséért életfogytig tartó szabadságvesztés börtönbüntetésre ítélt Ramil Sahib Safarov azerbajdzsáni állampolgár az elítéltek átszállításáról szóló 1983-as strasbourgi európai egyezmény alapján a kiszabott büntetés letöltéséhez az átszállítását kérte Azerbajdzsánba.

Az egyezménynek Azerbajdzsán és Magyarország is részese, azt a magyar Országgyűlés az 1994. évi XX. törvénnyel hirdette ki. Az egyezmény szerint az egyik fél területén elítélt a kiszabott büntetés letöltéséhez az egyezmény rendelkezéseinek megfelelően a másik fél területére átszállítható. Az elítélt kérheti akár az ítélkező államtól, akár a végrehajtó államtól, hogy az egyezmény alapján szállítsák át.

Oszt jó napot !

amor2000 2012.09.01. 21:49:42

Ezt főleg a Hegyilány-nak üzenem, aki úgy merészel kritizálni valakit, hogy nincs tisztában a dolgokkal, azaz egyből beveszi a komcsik maszlagát.

HanSolo90 2012.09.01. 21:50:23

Nem értek egyet a kiadatással, de a DKP és Gyurcsány ne hazudozzon már megint össze-vissza. Magunkra vontuk a világ haragját? Az előbb néztem át a Német, Osztrák és Angol sajtót az üggyel kapcsolatban, és érdekes, ott nem a Magyarokat szidják ez ügyben, hanem az Azerieket. Megismétlem a kiadatás óriási hiba volt, de azért hazudni sem kellene reggel, délben, este.

lajos0 2012.09.01. 21:55:23

@hegyilány: "Moszkva legfontosabb szövetségese a térségben Örményország és nem Azerbajdzsán. Ezzel a reménytelenül erkölcstelen üggyel Washington mellett Moszkvát is magunk ellen hergeltük."

Mi köze Moszkvának vagy Washingtonnak bármiféle erkölcshöz ? Ne röhögtessük már ki magunkat. Moszkvában a csecsenföldi népirtó tömeggyilkos regnál, az USA meg hivatalosan is szarik mindenféle nemzetközi bíróságra is, ha a saját tetves gyilkosait próbálnák vegzálni. Mondhatjuk, hogy erősebb kutya kettyint, de erkölcsi alapokkal, meg etikai normákkal ne fárasszuk már egymást. A guantanamói koncentrációs táborról nem is szólva.

„A magyar jobboldal ezzel az üggyel elvesztette a lehetőségét, hogy hitelesen beszéljen erkölcsről, időtálló emberi értékekről. Bűnbe estek. Ocsmány, levakarhatatlan bűnbe. Árulók lettek. Elárulták a tisztességet és elárultak két nemzetet is, elárulták Magyarországot és Örményországot egyaránt” – teszi hozzá a Demokratikus Koalíció elnöke"

LOL :-) Még szívesen olvasnék valamit Magda Marinko tollából is az emberi élet szentségéről, aztán mára ennyit :-))

lajos0 2012.09.01. 22:04:17

Amúgy ha belegondolok, hogy mennyi mocskos gyilkos szaladgál ma is szabadlábon kicsiny hazánkban ( gondoljunk csak Biszku Bécire, akinek szintén illene baltával kettéválasztani a séróját hajlott kora dacára), nem egy extrém eset. Persze kíváncsi vagyok adnak-é pénzt az azeriak, vagy ugyanaz lesz mint Irakban, hogy gyertek ide segíteni a népirtásban, és kaptok majd megrendelést, aztán nagy lófarok lett a vége.

Appaloosa 2012.09.01. 22:09:37

Mennyi mocskos gyilkos?
HAJÓGYÁRI SZIGET ?
MAFFIAGYILKOSÁGOK A LA GYÁRFÁS TAMÁS ÉS TÁRSAI?

oRBÁN ÉS AZ OLAJOSOK?
kÓSA ÉS AZ OLAJOSOK?

HanSolo90 2012.09.01. 22:17:05

Megjegyzem olvasta itt bárki is eredeti nyelven az amerikai elnök nyilatkozatát? Aggodalmát fejezte ki, hogy az Azeriek kegyelmet adtak a bűnösnek. És ezt ítéli el, nem Magyarországot. Amerika csak az állítólagos titkos paktumról kér magyarázatot....
Elég volt a kormányból, de elég volt Gyurcsány és talpnyalói hazugságaiból is!!!!!! Új embereket a politikába!!!

lajos0 2012.09.01. 22:23:27

@Salemi boszorkány: "Az Örmények nem tudom hogyan állnak öngyilkos merénylőkkel."

Hát majdnem olyan jól, mint a szaúdi focisták :-) Amúgy gyáva szar alaknak tartom ezt a baltás gyilkost, de ezt a szemforgatást, amit most az ügyében csapnak, meg viccesnek.

lajos0 2012.09.01. 22:27:48

@Appaloosa: "HAJÓGYÁRI SZIGET ?
MAFFIAGYILKOSÁGOK A LA GYÁRFÁS TAMÁS ÉS TÁRSAI?"

Oh, ez az alaptalan vádaskodás. Tamásnak mi köze lehetett ilyesmihez ? Még ha egy nappal előbb fenyegetőzött is vele .-)

"oRBÁN ÉS AZ OLAJOSOK?
kÓSA ÉS AZ OLAJOSOK?"

Meg Pintér, Csintalan, meg az egész jobb és baloldali elitünk kábé ? Az Apróságokról nem is szólva .-) Györgyi Kálmán rendkívül független ügyészségének védelmével :-) No ezért nem értem az erkölcsi alapú számonkéréseket.

Appaloosa 2012.09.01. 22:38:35

@lajos0:
Nekem van erkölcsi alapom!

apacsfiu 2012.09.01. 22:54:37

zsóóótika, zsóóótika! Ugye már fogalmazod a bocsánatkérő irományodat? Gy. Ferenc főnököddel egyetemben....

mno.hu/belfold/itt-a-bizonyitek-hazudtak-az-azeriek-1102783

lajos0 2012.09.01. 23:04:15

@Appaloosa: Na akkor ez máris egy lényegi különbség közted, meg a fenn említettek között.

Szerintem Orbán pénzt kért az azeriaktól, ők meg ezt a faszit kérték már tárgyalási alapként is. Orbánt elég sokat ekézték Európából, nem volt sok választása. Szerintem IMF-ék még csúnyább dolgokat kértek. Ahhoz képest a szavazók bőven le fogják sz.rni, hogy milyen a kapcsolatunk hegyi-karabahhal, meg mikronéziával.

Viszont Irán, Örményországgal határos, ahogy Azerbajdzsán is. Tehát ide most beletenyerelni, tényleg nagy hazardírozás, vagy nevezzük baromságnak.

Persze a világháborúkból mi sosem maradunk ki :-)

Az azeri cserébe gondolom azt mondta, hogy veszek a 7%-os kamatozású papírotokból pár ezer milliárdért, amiből előre tudhatóan egy kanyit sem fogtok tudni visszafizetni, de ettől tekintsünk el.

hegyilány 2012.09.01. 23:39:33

@amor2000:
Tessék? Kifejtené bővebben, hogy kit kritizáltam? Én belinkeltem egycikket. és kész.

Egyébként elárulom önnek)Én pontosan, illetve ugyanannyi joggal kommentelek egy-egy posztot, mint Ön, vagy bárki más.
Teszem/tehetem ezt mindaddig, mig a bloggazda ki nem irja, hogy elég volt. Lehet menni.
Ez ilyen egyszerű.
Üdvözlöm.

hegyilány 2012.09.01. 23:42:25

@amor2000:

A másik! Ha netán nem másolok, hanem írok) A véleményem kifejtésében nem korlátoz, korlátoznak sem Ön sem más.
Egyébként az épitő jellegű véleményeket mindenkor figyelembe veszem.

Bocsánat! Milyen maszlag?

hegyilány 2012.09.01. 23:45:16

@lajos0:

aztán mára ennyit :-)) " Jó ötlet.döntés.
Nagyon sokat írtál, biztosan elfáradtál.

hegyilány 2012.09.01. 23:46:43

@lajos0:
oppá" Elnézést! Nem tudom, hogy tegeződtünk, vagy magázódtunk eddig?
:((

hegyilány 2012.09.01. 23:49:28

Egyébként nem én voltam az, többek között kik a maszlagot bevették/beveszik bármikor is. Már ha ilyen szavakat használunk. ) Egyik politikai erőtől sem.
Csak egy kis helyreigazitás. A tisztábban látás érdekében.

HanSolo90 2012.09.01. 23:52:55

@hegyilány: Tisztelt Hegyilány!

Az a maszlag, amit Gyurcsány, Gréczy és a DKP összehazudozik a facebook oldalán, valamint a honlapján. Nemzetközi felháborodás Magyarország ellen: Ez hazugság! Nemzetközi felháborodás Azerbajdzsán ellen: ez igaz! Sem az amerikai elnök, sem más ország vezetője nem nyilatkozott ez ügyben Magyarország ellen, a nemzetközi sajtó meg Azerbajdzsánt szidja, amiért a gyilkos kegyelmet kapott. Mindezt a nagy demokraták hogyan kommunikálják le? Azt hazudják, hogy minket ítélnek el. Persze van gyakorlatuk, 2006-ban már nyertek hazugsággal választást, ahogy 2010-ben a Fidesz is. Elítélem a kormányt is, félre ne értsen, de gusztustalan ekkorákat hazudni csak politikai tőkekovácsolás céljából.

hegyilány 2012.09.02. 00:03:09

@HanSolo90:
Na álljon már meg a gyalogmenet. Nem kell annyira előre rohanni. Ez a sajnálatos ügy még csak most kezdődött el.
Hogy kinek,- melyik politikai erőnek mennyi gyakorlata van, az megérne egy szentmisét is.
Ez egy elhibázott döntés. Melynek esetleges hatásával számolnia kellett volna a magyar kormánynak.
Szerintem.
Én nagyon várom a végleges fejleményeket, az ügy lezárásig (ha egyáltalán valaha lezárt ügy lesz belőle) hiba végleges következtetéseket levonni.
Annyi azonban biztos, hogy nagyon sokat ártott országunknak.
Megérte????

hegyilány 2012.09.02. 00:13:12

Fokozódik a diplomáciai botrány Magyarország körül"
..............
Örmény-azeri gyűlölet

Az örmény-azeri gyűlölet gyökerei mélyen a történelembe nyúlnak vissza, és a fegyveres konfliktusok a régióban egyáltalán nem voltak ritkák. A legutóbbi jelentős konfliktus 1988-ban robbant ki Hegyi-Karabahban - egy leginkább örmények által lakott területen, amely Azerbajdzsán részét képezte. A gyengülő Szovjetunió nem tudott úrrá lenni a kiéleződő etnikai konfliktuson, majd a Szovjetunió szétesése után már semmi nem tudta megállítani a háborút. 1991-1994 között háború robbant ki Hegyi-Karabah birtoklásáért, amelynek következtében Azerbajdzsán teljesen elveszítette a kontrollt a területek felett, és közel 25-30 ezer ember veszítette életét a konfliktus során, 1 millió ember pedig elhagyta az otthonát. Hegyi-Karabah helyzete mindmáig nincs megfelelően rendezve, hivatalosan 1994. május 12 óta tartó tűzszüneti megállapodás van érvényben.

A gyűlölet másik forrása a vallás: a két szomszédos állam ugyanis teljesen eltérő vallási hagyományokkal rendelkezik. Azerbajdzsánban a lakosság 99,2 százaléka muzulmán hitvallású, Örményországban pedig 94 százaléka keresztény vallású. Így Örményország Grúzián kívül gyakorlatilag minden oldalról muzulmán országokkal van körülvéve: Azerbajdzsánnal, Törökországgal és Iránnal.

Örményország szerint Azerbajdzsán egy újabb háborúra készül, amit erőteljesen beleépíti a politikájába, sőt, az oktatásába is. Így többek között az általános iskolások számára készült történelemkönyvek is az örményekkel szembeni gyűlöletkeltést szolgálják"

kitekinto.hu/europa/2012/09/01/fokozodik_a_diplomaciai_botrany_magyarorszag_korul&la

Ajánlom olvasásra.
A háborúskodás, a gyűlölet. Ez az ügy (is) okot adhat, újabb összetűzések kirobbanására.

Az igazi sztrovacsek 2012.09.02. 06:14:30

@amor2000:
Már másodszor másolod ide ezt a baromságot.
Hát nem érted, te isten báránya?
(Persze hogy nem, mert nem akarod)
Az egyezmény amire hivatkozol, CSAK A LEHETŐSÉGÉT TEREMTI MEG A KIADATÁSNAK.
"...a másik fél területére átszállítható. Az elítélt kérheti...."
De SEMMI NEM KÖTELEZI AZ ORSZÁGOT HOGY TELJESÍTSE EZT A KÉRÉST.

"egyből beveszi a komcsik maszlagát."
Na ez a ti bajotok, hogy még mindig itt tartotok.
Aki nem ért egyet veletek valamiben, az komcsi.
Erről nem tudtok leszokni 20 éve.
Ennyit tudtok, ez éltet benneteket, a komcsi gyűlölet. És még van bőr a pofátokon keresztényi szeretetről meg keresztény demokráciáról papolni.

paragrafus 2012.09.02. 08:18:17

Amiről én tudok, az a következő:

A szabadságvesztésre elítélt személyeknek büntetésük hazai végrehajtása céljából történő átadásáról szóló, Berlinben, az 1978. évi május hó 19. napján kelt egyezmény (1979. évi 26. tvr.); Vh.ut. 114/1980 (IK 7.) IM utasítás.

Az egyezmény részes államai: Bulgária, Cseh Köztársaság, Kuba, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, Oroszország, Szlovák Köztársaság.

Az elítélt személyek átszállításáról szóló, Strasbourgban 1983. március 21-én kelt Európai Egyezmény (1994. évi XX. törvény) [Vh.: 9/1995 (III. 8.) IM rendelet]

Az egyezményben részes államok: Albánia, Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Bahama, Belgium, Bulgária, Chile, Costa Rica, Ciprus, Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Grúzia, Hollandia, Horvátország, Írország, Izland, Izrael, Kanada, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Macedónia, Málta, Nagy-Britannia, Németországi Szövetségi Köztársaság, Norvégia, Olaszország, Panama, Portugália, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovák Köztársaság, Szlovénia, Törökország, Trinidad és Tobago, Ukrajna.

A kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló, Strasbourgban 1959. április 20-án aláírt Európai Egyezmény (1994. évi XIX. törvény)

Az egyezményben részes államok: Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Grúzia, Hollandia, Horvát Köztársaság, Írország, Izland, Izrael, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Macedónia, Málta, Moldávia, Nagy-Britannia, Németországi Szövetségi Köztársaság, Norvégia, Olaszország, Oroszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovák Köztársaság, Törökország, Ukrajna.

Kiegészítő Jegyzőkönyvben részes államok:
Ausztria, Bulgária, Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvát Köztársaság, Írország, Izland, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Macedónia, Nagy-Britannia, Németországi Szövetségi Köztársaság, Norvégia, Olaszország, Oroszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svédország, Szlovák Köztársaság, Törökország, Ukrajna.

A kiadatásról szóló, Párizsban 1957. december 13.-án aláírt Európai Egyezmény (1994. évi XVIII. törvény)

Az egyezményben részes államok: Albánia, Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Izland, Izrael, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Macedónia, Málta, Moldávia, Németországi Szövetségi Köztársaság, Nagy-Britannia, Norvégia, Olaszország, Oroszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovák Köztársaság, Szlovénia, Törökország, Ukrajna.

I. Kiegészítő Jegyzőkönyvben részes államok:
Albánia, Belgium, Bulgária, Ciprus, Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, Hollandia, Horvátország, Izland, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Macedónia, Norvégia, Oroszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovák Köztársaság, Szlovénia, Ukrajna.

II. Kiegészítő Jegyzőkönyvben részes államok:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, Finnország, Hollandia, Horvátország, Izland, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Macedónia, Nagy-Britannia, Németországi Szövetségi Köztársaság, Norvégia, Olaszország, Oroszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovák Köztársaság, Szlovénia, Törökország, Ukrajna.

A kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló, Strasbourgban 1959. április 20-án aláírt Európai Egyezmény (1994. évi XIX. törvény)

Az egyezményben részes államok: Albánia, Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Grúzia, Hollandia, Horvát Köztársaság, Írország, Izland, Izrael, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Macedónia, Málta, Moldávia, Nagy-Britannia, Németországi Szövetségi Köztársaság, Norvégia, Olaszország, Oroszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovák Köztársaság, Törökország, Ukrajna.

Kiegészítő Jegyzőkönyvben részes államok:
Albánia, Ausztria, Bulgária, Ciprus, Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvát Köztársaság, Írország, Izland, Lengyelország, Lettország Litvánia, Macedónia, Nagy-Britannia, Németországi Szövetségi Köztársaság, Norvégia, Olaszország, Oroszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svédország, Szlovák Köztársaság, Törökország, Ukrajna.

paragrafus 2012.09.02. 08:21:08

Arra vonatkozóan semmilyen HITELES forást sem találtam eddig, hogy Azerbajdzsán valóban csatlakozott volna ezekhez az egyezményekhez és aláírta volna őket.

Ha viszont - esetleg - tényleg nem írta alá Azerbajdzsán ezeket az egyezményeket, akkor mégis mi alapján adták ki ezt az elítéltet?

kentersturz 2012.09.02. 10:25:10

Hungary’s Justice Ministry said Safarov’s extradition was in line with the 1983 Strasbourg Convention on the Transfer of Sentenced Persons. Azerbaijan joined the convention in 2000.
www.armenianweekly.com/2012/08/31/armenia-suspends-ties-with-hungary/

Tévedtem.:(

HanSolo90 2012.09.02. 10:36:17

@Az igazi sztrovacsek: Tisztelt Uram!

Kérem indokolja itt nekem, hogy akkor miben különb a DK a "komcsizóktól". Mert aki a DK "eszméivel" nem ért egyet, az agy mosott, talpnyaló, "Orbán imádó", fideszbérenc. Nézze csak meg mi megy a DK facebook oldalán és fórumain. Önöket az élteti, hogy abszolút primitív módon kritizálják a kormányt és mindenkit, aki nem messiásként imádja a pártot. MÉg Bajnainak is nekimentek, csak azért, mert ő távol szeretne maradni a politikától. Ez lenne a demokratikus út? Alpári stílusban kikezdeni mindenkit?

paragrafus 2012.09.02. 11:05:18

Az mno.hu hozta nyilvánosságra azt a hivatalos levelet, melyben Azerbajdzsán ígéretet tesz, hogy Ramil Sahib Safarov a legsúlyosabb büntetést kapja hazájában.
mno.hu/belfold/itt-a-bizonyitek-hazudtak-az-azeriek-1102783

Mivel bizonyíték van rá, hogy az azeriek hazudtak, ezért Orbánéknak minimum tiltakozniuk kellett volna az azeriek lépései és cselekedetei miatt.De akár vissza is követelhetnék a kiadott személy, tekintettel arra, hogy az aeriek megszegték a(z általuk is állítólag aláírt) nemzetközi egyezményt, valamint a hivatalos levélben közölt ígéretüket nem tartották be.
De az Orbán-kormánynak egy tiltakozó szava sincs.
Persze, mit is várhatunk egxy olyan kormánytól, amelyik maga is állandóan hazudik, maga sem tartja be az ígéreteit.
Kutya kutyát nem harap meg.

Mariann19 2012.09.02. 14:08:59

Hazánk és Azerbajdzsán között az elmúlt hetekben tárgyalások zajlottak, és államközi megállapodás született több ágazattal való együttműködésben.Ismeretes, hogy Orbán kelet felé nyit, és halogatja az IMF tárgyalásokat. Az IMF hitel felhasználását folyamatos ellenőrzés kíséri, melyet Orbán Viktor még vonakodva sem képes elfogadni. Az azeri kötvény kibocsájtásunk nem jár kontrollal, szabad a pálya, és ez vonzóvá teszi az azeri hitelt. Ilyen összefüggésben a kormánynál nem szempont, hogy ez az ügylet milyen kamat kondiciókkal jár, mert nem ez a vezér elv.Tehát létrejött az ügylet, melynek nyilvánvaló feltétele volt Safarov kiadatása.
Obama elnök tegnap magyarázatot kért a kormánytól az ügyre, és várható, hogy Putyin elnök sem hagyja szó nélkül az esetet az USA-nál lényegibb érintettsége okán.Ebben az összefüggésben korai volt Selmeczi Gabriella megnyugtató nyilatkozata, hogy az ügy lezártnak tekinthető.
Egyebek mellett ront a helyzeten Szíjjártó Péter amerikai látogatása is, melynek alkalmával a republikánusokkal együttműködve mellőzte Obamát és demokrata pártját.Ugyan az USA választásoknál valóban a republikánusoknk inkább áll a zászló, de akérdés nyitott. Egyelőre Obamának kell beszámolni az azeri történtekről.
Tény, hogy külpolitikánk újabb destabilizáló folyamatot indított be.Az, hogy ennek oka a külpolitika szakmai hiányossága, vagy általunk nem ismerhető okai vannak, nem tudjuk.

márta)) 2012.09.02. 16:35:34

Selmeczi) Talán jobb lett volna hallgatni.
Lezártnak tekinteni azt a hatalmas horderejű ügyet, mely még iazából most kezdődik.
Mát tényleg nem tudom? sírni kell, vagy nevetni.
hm?

márta)) 2012.09.02. 16:39:19

Azeri kiadatás: itt az Orbán-kormány reakciója "

" Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára hangsúlyozta: Magyarország az ügy minden részletében az Európa Tanács nemzetközi kiadatási ügyeket rendező egyezménye szerint járt el.

A Külügyminisztérium vasárnap jelezte Azerbajdzsán budapesti nagykövetének, Magyarország elfogadhatatlannak tartja az azeri kiadatási ügyben zajlott eljárást - nyilatkozta Szijjártó.

Az örmény katonatársa meggyilkolása miatt elítélt azeri férfi jogi képviselője kezdeményezte az igazságügyi miniszternél, hogy Ramil Szahib Szafarov Azerbajdzsánban tölthesse le büntetését; ezek után az igazságügyi tárca vezetője megkereste az azeri hatóságokat, akik jelezték, hogy a budapesti ítélet alapját képező bűncselekmény az ő államuk büntető törvénykönyve szerint is bűncselekmény, és életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető, majd közölték azt is, folytatni kívánják az ítélet végrehajtását - fejtette ki az államtitkár.

Azzal kapcsolatban, hogy az azeri fél végül nem az általa küldött hivatalos dokumentum szerint járt el, a magyar Külügyminisztérium vasárnap jelezte Azerbajdzsán budapesti nagykövetének: Magyarország elfogadhatatlannak tartja ezt az eljárást - közölte Szijjártó Péter. "

Na tessék. Mondjuk, ezt az ügy "kirobbanása" óta már olvashattuk máshol, csak kicsit másként.
Szóval, ez nem kialégitő válasz. gondolom.
:(

márta)) 2012.09.02. 16:43:35

Látom a hibákat! Úgy látszik ujjat, vagy billentyűt kell cserélnem.
Csak az a baj, hogy az elszegényedés miatt utóbbira nem futja, előbbi, meg hát! biztosan elfáradt........
:(

puffogónyúl 2012.09.02. 21:47:46

Rakás fos ami itt van,és még a trágár szavakat nélkülöző,de nem megfelelő beállítottságú kommenteket is törlik.
Szánalmas,többet nem is tévedek erre a gyökér blogra!
Addig is álmodjatok csak Orbánnal nyomorultak!

menőmano 2012.09.02. 23:54:55

@puffogónyúl: :)

Figyelj már ide picikét! Mi a problémád? Más blogon is moderálnak.
Úgy látom, hogy nálad is totális a helyzet.
Egyébként! Álmodjál TE!!
osztjónapot!!! ennnyyyi!!

menőmano 2012.09.03. 00:09:10

Juniusban szóba került az azeri gyilkos ügye"

Az M1 vasárnap esti Híradójában elhangzott mindemellett az is, hogy amikor Orbán Viktor a közelmúltban Azerbajdzsánba látogatott - június végén járt Bakuban a miniszterelnök -, és tárgyalt Ilham Aliyev azeri elnökkel, szóba került Safarov átadásának kérdése. "Volt egy ilyen felvetés az azeri részről, akkor mi természetesen azonnal közöltük, hogy ez egy nemzetközi jogi kérdés, amelyre vonatkozólag előírások vannak. Ezért azt kértük az azeri féltől, hogy mindenben ezen szabályokat követve járjanak el. Azt ígértük, hogy természetesen Magyarország is a nemzetközi jogi előírásoknak megfelelő eljárást fog lefolytatni, ha azeri kezdeményezés érkezik" - mondta Szijjártó Péter a hírműsorban az MTI beszámolója szerint. "

www.portfolio.hu/gazdasag/szijjarto_elarulta_elokerult_az_azeri_gyilkos_ugye_orban_bak

menőmano 2012.09.03. 00:16:34

Nos! Hát! azóta tudható, hogy sikerült alaposan belecsapni a "lecsó" közepébe. S már lassan világméretűvé dagadó botrány lett belőle.

Fenyegetettségnek kitéve (esetleg) Magyarország népét.
Elég csak egy alvó elme felébredése......
Szomorú valóság.

HanSolo90 2012.09.03. 08:32:49

@menőmano: Tisztelt Manó!

Világméretű botrányról beszélni igen nagy csúsztatás. Reggel volt szerencsém a Reuters-t, a Süddeutsche Zeitung-ot, és a Guardiant olvasni és nem igazán foglalkozik a sajtó az üggyel. Kivéve persze az Amerikai Népszavát :).
Azt is megmagyarázhatná, miért elferdítve közli a baloldali média a külföldi reakciókat. Tudja aki beszél három nyelven is, hamar átlát a szitán :). Megjegyzem a kormányunk is mindig hasonlóképp bukik le :). Hazánkat nem csak a kormány járatja le, hanem az összes politikusunk. Sztem csak röhögnek rajtunk, elég csak visszakeresni miket írtak Gyurcsányról, Orbánról és Medgyessyről is.

hegyilány 2012.09.03. 08:58:34

"A világ egyik legsúlyosabb konfliktusa"

A magyar kormány a világ egyik legsúlyosabb konfliktusába nyúlt bele, ugyanis Örményország és Azerbajdzsán 1988 és 1994 között véres háborút vívott egymással a többségében örmények lakta Karabah feletti fennhatóságért.
A fegyveres konfliktus 30 ezer halálos áldozatot követelt, és a viszony ma is igen feszült a két szomszédos ország között. Az Azerbajdzsán délnyugati részén, az örmény határ közelében fekvő terület 1991. szeptember 2-án egyoldalúan kikiáltotta a függetlenségét, ezt azonban a nemzetközi közösség nem ismeri el. A többségében muzulmánok lakta Azerbajdzsánnal szemben Örményország lakóinak több, mint 90 százaléka vallja magát kereszténynek. Szerzs Szargszján elnök a hétvégén úgy nyilatkozott, hogy Örményország "nem akar háborúzni, de ha rákényszerítenek bennünket, küzdeni fogunk és győzünk. Nem félünk a gyilkosoktól, még akkor sem, ha államfői pártfogoltak" - szögezte le üzenetében az államfő, amelyet abból az alkalomból adtak ki, hogy a vitatott hovatartozású terület, Karabah pontosan 21 évvel ezelőtt hirdette ki egyoldalúan függetlenségét.

Örményország egyébként legendás befolyással bíró lobbicsoportokkal rendelkezik az Egyesült Államokban és több európai országban is. Simonyi András volt washingtoni nagykövet az ATV Híradójának elmondta, hogy „tudomásul kell venni, hogy az Egyesült Államokban az örmény közösség érzékenysége – és ami ennél fontosabb: a befolyása – iszonyú nagy”.

A diplomata „nagyon szomorúan konstatálta”, hogy erre Magyarország érzéketlen volt.
Hozzátette: nem idézne a különböző, a témával foglalkozó blogokból, de „borzasztó, amilyen intenzitással és dühvel reagáltak politikai és civil körök Amerikában erre az egész ügyre”."

atv.hu/cikk/20120903_szijjarto_azerbajdzsan_kerte_magyarorszag_teljesiti

Ajánlom olvasásra. Némelyeknek a tisztábban látás érdekében.
:)

HanSolo90 2012.09.03. 09:47:26

@hegyilány: Tisztelt Hegyilány!

A tisztán látás érdekében nem az ATV Híradóját kellene nézni, ahol,ugyanolyan elfogultak ülnek, mint a Hír TV-ben. A nemzetközi reakció Azerbajdzsánt ítéli el, amiért kegyelmet adott a gyilkosnak. Magyarországtól magyarázatot várnak, miért adták ki.
Legsúlyosabb konfliktus, ne nevettessen már. Hol van ez az Izrael-Palesztin konfliktustól. Szíriában meg mi van?
MÉg egyszer mondom, én is elítélem a kiadatást. De!!!! Érdekes módon ha Magyarország csinál valamit, az rögtön súlyos, elítélendő és szankcionálni kell.
Kettős a mérce velünk szemben nem is kicsit. Mi ennek az oka. Tán Orbán? Nem, hiszen előtte is kettős volt a mérce.
Példák:
1 Többször kérvényeztük a Benes dekrétumok semmissé tételét. Nem történt meg.
2 Szlovákia simán keresztülverte az EU-n a diszkriminatív nyelvtörvényét.
3 Norvégiában Breivik mindössze 21 évet kapott 77 emberi életért. Nem látom a nagy tiltakozókat sem a DK sem az MSZP sem az EU részéről.
4 Franciaországban mindennaposak a zsidokat ért atrocitások, merényletek, mégis minket antiszemitáznak az EU-ban.
5 Norvégiában köztudottan rengeteg híve van a fasiszta eszméknek. Csoportjaik, szervezeteik vannak. Oké, ők nem EU tagok, de semmi nemzetközi tiltakozás nincs ez ellen.
6 Slotáék ellen sem léptek fel határozottan, mikor a Magyar kisebbségeket korlátozó és bántó törvényeket hoztak. Cohn-Benditt nem nyilatkozott akkoriban, hogy félnek az emberek Szlovákiában.
7 Mi megy most Romániában? Az EU részéről meg semmit nem hallani. A mi esetünkben rendkívüli ülések voltak, mindenféle szankciókkal.

Kissé kettős a mérce sajnos, és erről nem a jelenlegi kormány tehet, hanem az összes. Megmutatták együtt a világnak, hogy eladhatóak vagyunk. És sajnos ezt a fanatikus DK, Fidesz, MSZP rajongók soha nem látják be. A saját politikai körüknek mindent elhisznek csillogó szemmel...

hegyilány 2012.09.03. 10:40:20

@HanSolo90:
Önnek biztosan igaza van. Én nem fogok vitatkozni.

És sajnos ezt a fanatikus DK, Fidesz, MSZP rajongók soha nem látják be."

Ez " is biztosan így van. Csak az a probléma, hogy én soha sem voltam rajongója, senkinek, semminek.
Egy-egy politikai erő iránt meg főleg nem.

hegyilány 2012.09.03. 10:43:07

@HanSolo90:

Elnézést, még annyit".

A tisztán látás érdekében nem az ATV Híradóját kellene nézni, ahol,ugyanolyan elfogultak ülnek, mint a Hír TV-ben."

Nem nézem egyiket sem, mert a net pontosan elég ahhoz hogy tájékozódjam, meg ahhoz is, hogy némely dolgoktól felmenjen a pumpám"!
Szép napot Önnek!

Lencsés István 2012.09.03. 10:53:37

@Dr. jenőke (jenőke): A link nem tény , az haugság .

@laci0011: Lejjebb az két b , tanulj meg írni , különben nincs miről kommunikálnunk .... Nem nemzetveztő , hanem MINISZTERELNŐK . Nincsenek nyalolncai , hanem TISZTELŐI vannak , a kettő között pedig ÓRIÁSI a különbség .

hegyilány 2012.09.03. 12:13:03

A levél: Azerbajdzsán semmilyen konkrét ígéretet nem tett "

A dokumentumból azt lehet megtudni, hogy a magyar fél írt egy levelet augusztus 6-án, erre hivatkoznak az azeriek, majd egy általános tájékoztatás következik, melyben leírják, hogy általában a külföldi ítéleteket nem változtatják meg, azokat le kell tölteni. „Garancia, ígéret nem szerepel benne, aki ezt garanciának nézte, annak alapvető szövegértési problémái vannak”, vélekedett a volt miniszter. "

A politikus szerint a magyar kormány álláspontja inkább cinikus, mintsem hihető lenne az, hogy nem tudták, Safarov kegyelmet fog kapni. Hozzátette: szerinte a külügyet nem is keresték meg az ügyben. "

„Magyarország kompromittálta magát, így az egész világ feszülten figyeli, mi hogyan alakul”- mondta a politikus, majd hozzátette: „nagyon feszélyező lenne ezek után bármit elfogadni Azerbajdzsántól”. "

Tehát akkor, ki- és miért hazudott???

hegyilány 2012.09.03. 12:15:07

oppá" a levél, és a link)

Magyarország Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériuma

Ref.szám: 06.08.2012.
XX-NBSKFO/3743/4/2012

Azerbajdzsán Köztársaság Igazságügyi Minisztériuma ezúton fejezi ki tiszteletét Magyarország Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériuma felé, és tisztelettel számol be a következőkről.

Válaszul Ramil Sahib Safarov kapcsán feltett kérdéseikre, aki börtönbüntetését tölti Magyarországon, tájékoztatjuk Önöket, hogy a külföldi országok bírósági döntéseit – az elítélt, kiadott személyt illetően – aki büntetésének fennmaradó részét Azerbajdzsánban fogja letölteni, az Európai Egyezmény 9. szakaszának a) pontja alapján hajtja végre, változtatás és újabb bírósági eljárás alkalmazása nélkül.

Továbbá tájékoztatjuk Önöket arról, hogy összhangban Azerbajdzsán Köztársaság Büntető Törvénykönyvének 57.3-as cikkelyével, egy életfogytiglanra ítélt fegyenc büntetése csak bíróság által módosítható megszabott idejű börtönbüntetésre, illetve akkor bocsáthatják feltételes szabadlábra, ha már legalább 25 évet letöltött kiszabott büntetéséből.

Azerbajdzsán Köztársaság Igazságügyi Minisztériuma megragadja a lehetőséget, hogy biztosítsa Magyarország Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumát alapos megfontoltságáról, előre is megköszönve az együttműködést.

Vilayat Zahirov
Helyettes miniszter
Azerbajdzsán Köztársaság Közigazgatási Minisztériuma"

atv.hu/cikk/20120903_balazs_azerbajdzsan_semmifele_garanciat_nem_adott

Elnézést! Már! csak a könnyebb érthetőség kedvéért, vagy miatt..........

azbesztos 2012.09.03. 16:20:35

@házelnök: Nem én vagyok a Zorbán Viktor.

azbesztos 2012.09.03. 16:23:27

@hegyilány: Nincs nevetségesebb, amikor a hazug, szemkilövető terrorista pszichopata erkölcsről papol, mintha éppen tizenkettedszer bérmálkozna, ahogy szokott.

laci0011 2012.09.03. 16:39:01

@Lencsés István: Ne is törődj vele,ha néha elütök valamit,nyalonc.Ha véletlenül nem az lennél,némi kritikával kezelnéd a hazugságait,a nem megszorító,kádergyermeknek és a számolni sem képes jobb kéznek.Normális dolgozó emberként már éhenhaltak volna,nem többszáz milliós vagyonuk lenne a semmibűl!

laci0011 2012.09.03. 16:47:29

@Lencsés István: Ráadásul még nagyobb tisztelet illeti őtet a legutóbbi jeles cselekedetéért,sikerült világ majmát csinálnia magából 1 olyan ember elüzletelésével aki ,tisztán az etnikuma miatt,bátran megölte alvó társát.És most szervezzetek békamenetet:NEM LESZÜNK AZERI GYARMAT zászló alatt.Már persze ha kapunk kölcsönt,kamatra.Ha nincs kamat akkor persz e más a megítélése az üzletnek.Akkor csak szimpla baromkodás,ami egyébbként napi valóság tündérországunkban.

laci0011 2012.09.03. 16:53:38

@azbesztos: Mintha égett is volna valami és röpködtek volna holmi utcakövek is a szemkilövetésnél.Mennyit kaszáltál a kis performanszon?Vagy gyurcsány szervezte őket ,maga ellen.Buktornak nem volt köze hozzá véletlenül sem,csak véletlenül lettek egymásra szervezve a dolgok?Csupa ártatlan ma született bárány szervezi a bulikat?Ha ezt benyaltad,a saját halálos ítéleted is aláírnád...

hegyilány 2012.09.03. 17:11:13

@azbesztos:

Tessék? Mi a probléma?
Annyit leszögezhetünk, részemről minden elfogultság nélkül, ha a Gyurcsány adta volna ki a "baltást", ha miatta történne, az ami most történik a nemzetközi politikában (is) lehet hogy már lángokban állna fél Budapest. MONDOM LEHET.

Egyébként ott" anno) én nem voltam ott, mások miért voltak ott?

hegyilány 2012.09.03. 17:21:52

Egyébként nem kellene semmilyen formában az alvó elméket feléleszteni. Itt (is) vannak/lehetnek közöttünk s csak egy szikrára várnak". Szerintem.

"- Rengeteg indulat van a magyar társadalomban, de az apátia most erősebb. A mai magyar társadalomnak nincsenek reményei.
Ha valaha lesz valami hasonló, azt a szociális reménytelenség szülheti meg. Milliók élnek beszorulva az otthonaikba, mert minden sok pénzbe kerül, az iskolákból kikerülő fiataloknak nincs állásuk, nincs a képzettségüknek megfelelő kifutási lehetőségük.
Egy olyan szociális válság felé menetel az ország, aminek később esetleg lehetnek indulati következményei."

nol.hu/belfold/_tarsadalomtorteneti_szempontbol_a_teveostrom_jelentosege_nulla_

laci0011 2012.09.03. 18:20:42

@hegyilány: Most láttam 1 másik oldalon:kutatások szerint az agyuk megjutalmazza őket,ha nem veszik figyelembe az ellenvéleményeket!Esküszöm van ebben valami.Már jó ideje furcsa nekem,hogy a legnyilvánvalóbb igazságok sem képesek még rést sem ütni a tudatukban....

Az igazi sztrovacsek 2012.09.03. 20:04:18

@HanSolo90:
"Kissé kettős a mérce sajnos,..."
Tán csodálkozol rajta!?

"... és erről nem a jelenlegi kormány tehet, hanem az összes."
Úgy 200 évre visszamenőleg. De lehet hogy régebbre...

hegyilány 2012.09.03. 21:27:14

@laci0011:
Kétharmad van. Semmi sem lehetetlen.
Szerintem.
:(

hegyilány 2012.09.03. 21:48:12

"Az azeri és a magyar hatóságok a régióbeli feszültségek csökkentését célzó nemzetközi erőfeszítésekkel szemben álló döntést hoztak az örmény katonatársát meggyilkoló Ramil Safarov ügyében - közölte hétfőn az orosz külügyminisztérium.

"Oroszországban, amely az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) hegyi-karabahi konfliktussal foglalkozó minszki csoportjának a társelnöke, mély aggodalommal fogadták azt a hírt, hogy Baku megkegyelmezett Ramil Safarov azeri katonatisztnek, akit egy magyar bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt egy örmény tiszt különös kegyetlenséggel elkövetett magyarországi megölése miatt, valamint a magyar hatóságok ezt megelőző döntéséről, hogy őt (Safarovot) kiadták Azerbajdzsánnak" - idézi az orosz külügyi közleményt az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség.

"Úgy tartjuk, hogy mind az azerbajdzsáni, mind a magyar hatóságok ezen lépései szemben állnak a nemzetközi szinten, elsősorban is az EBESZ minszki csoportjában egyeztetett erőfeszítésekkel, amelyek a régióban meglévő feszültségek csökkentésére irányulnak" - hangsúlyozza a moszkvai nyilatkozat."

Vagyis) "Kritika minden oldalról
Safarov-ügy: Moszkva sem a magyaroknak ad igazat"

www.168ora.hu/globusz/moszkva-az-ormenyekkel-van-101871.html
******
Ezt mondja a nemzetközi jogász)

"A szakértő ugyanakkor úgy látja: a dokumentum csupán tájékoztat az azeri gyakorlatról, konkrét ígéret nincs benne arról, hogy Safarov börtönben marad. Ezért nem lehet biztosan arról beszélni, hogy a magyar felet átverték, körültekintőbben kellett volna eljárni – magyarázta.

Az ügy jogi hátterével kapcsolatban megjegyezte: ebben az esetben a büntetőeljárás-végrehajtás átadásáról volt szó.
Ez azt jelenti, hogy az átvevő állam nem vonja kétségbe a gyilkos ügyében hozott ítéletet, akinek jogi minősítése sem változik meg – tette hozzá. Alapvetően ez biztosítja, hogy az ítéletet végre is hajtják, az elnöki kegyelem azonban megakadályozhatja ezt – mondta Lattmann Tamás"

www.hirado.hu/Hirek/2012/09/03/19/Amirol_meg_senki_sem_beszelt_az_azeri_ugy.aspx

Szóval, az ügyet hogyan lehet lezártnak tekintetni? változatlanul kétségeim vannak :( Hiszen még most kezd kibontakozni.
Szerintem.

menőmano 2012.09.03. 21:52:01

Hát! Ja! A Selmeczi totálisan megmondta.
osztjónapot. kész. ennyi.
:)))))

laci0011 2012.09.04. 00:55:21

@hegyilány: Lassan már rémálom lesz a kétharmad nekik,kifulladt azelmútnyócévezés,gyurcsányozni sem érdemes,eredmény meg negatív.Most meg ez az ügy rájuk ég,mert nem tudnak tájékozódni a világban,most bizonyítják rájuk ,1 nemzetközi egyezményt végig sem képesek olvasni...Szép baleset a nagyképú surmónak.

hegyilány 2012.09.04. 10:36:43

Az azerbajdzsáni Állami Olajalap nem tervezi magyar államkötvény vásárlását"

hetivalasz.hu/itthon/a-rovid-kozlemeny-cafolja-a-titkolt-magyar-remenyeket-54129

Ez baromi jó!??

hegyilány 2012.09.04. 10:38:41

@laci0011:

Az a bizonyos elmult nyolc év, az elmúlthuszonakárhány év.
Csak a tisztábban látás miatt írom!
Bezony.
:(

Mariann19 2012.09.04. 10:39:51

@laci0011: A "gyurcsányozáshoz"!
A Török Gábor elemez blogban a blogíró feltesz egy kérdést, misterint kiváncsi lenne, ha az azeri ügyet Gyurcsányhoz lehetne kötni, mi lenne a kommentelők állásfoglalása mindkét oldalt beleértve.
Elképedtem a kérdés felvetésén. Mi köze ennek a kérdésnek Gyurcsányhoz ebben a nemzetközileg is szégyenteljes ügyhöz, a belpolitikai megdöbbenésről nem is szólva.Soha nem lesz vége annak, hogy a kormány hibás döntéseihez mindíg hozzájárul Gyurcsány felemlegetése?
Arról nem is szólva, hogy a blogírónak tudnia kell, hogy Gyurcsány elzárkózott a Safarov ügytől nemcsak fiskális szempontból, hanem a diplomáciai bonyodalmak miatt is.

hegyilány 2012.09.04. 10:44:17

Szijjártó Péter tagadása ellenére fideszes politikusok azt valószínűsítik: a kormány arra számíthatott, hogy Azerbajdzsán 2-3 milliárd eurós államkötvény-vásárlással segíti a devizaadósság mérséklését, a költségvetési deficitcél tartását.

„Ez az IMF-megállapodás aláírása előtt kiemelten fontos” – mondta az egyik fideszes, aki személyes véleményeként azt fogalmazta meg: ezek után az azerieknek kötelességük lenne államkötvényt vásárolniuk, és ezt megtehetik közvetítők – akár a törökök – segítségével is."

nol.hu/kulfold/20120904-orban_dontott

S hát! állítólag, a legnagyobb titokban, különgéppel szállították haza.
..............
Ősszel sem lesz más a helyzet. A társadalom egy hatalmas csoportja, életminőségében csak vegetál.
Így röviden, tömören.

Mariann19 2012.09.04. 10:46:06

@hegyilány: Az államkötvény kibocsájtás ügyletnél egy kérdés azért felmerül. Miért kell bonyolítónak Törökországot bevonni?Nagyon jól el lehet játszadozni így a kötvényügylet megvalósulásával. Látszólag meghiúsult, de a nemzetközi pénzvilág útvesztőin keresztül mégis realizálódik az üzlet?

hegyilány 2012.09.04. 11:39:53

Egy kis segitség.

Gyurcsány többször megtagadta Safarov kiadatását"

A volt kormányfő a Facebookon tette közzé az örmény elnöknek írt levelét. Gyurcsány Ferenc egyebek mellett azt írja, az ő miniszterelnöksége alatt is több alkalommal kérte Azerbajdzsán a baltás gyilkos kiadatását. Kellő garanciák hiányában azonban a kérést az akkori kabinet megtagadta."

www.hir24.hu/belfold/2012/09/04/gyurcsany-tobbszor-megtagadta-safarov-kiadatasat/

lajos0 2012.09.04. 12:21:43

@hegyilány: No akkor megint csöcsre futottunk mint, Irak meg Afganisztán megszállásával. Miért nem vagyok meglepve. Bár én minden el nem adott állampapírnak örülök, mert még egy ilyen hülye ország nincs, amelyik 7 % körüli kamatot fizet az adófizetők pénzéből a semmire.

Más kérdés, hogy az egész ügy szerintem vajmi kevéssé érdekli a választókat, de ettől még kellemetlen.

hegyilány 2012.09.04. 12:39:01

@lajos0:
Igen. Inkább úgy fogalmaznék, a választók csak egy csoportját foglalkoztatja ez az ügy.

De tény, hogy sokkal jobban érdekli azt a bizonyos csoportot, lesz e életminőségükben pozitív változás, vagy tovább folytatódik az elszegényedési folyamat.
Amit elvesztett a társadalom egy hatalmas csoportja, azt már egyébként sem lehet pótolni, semmilyen intézkedéssel.
Mert kik még eddig úgy-ahogy szinten tartották magukat, azok elszegényednek, vagy már elszegényedtek.
Magyarul) Életek dőltek romba.
S ez a szomorú valóság.

lajos0 2012.09.04. 13:11:20

@Mariann19: "Arról nem is szólva, hogy a blogírónak tudnia kell, hogy Gyurcsány elzárkózott a Safarov ügytől nemcsak fiskális szempontból, hanem a diplomáciai bonyodalmak miatt is."

Akkor ez azon kevés ügyek egyike amikbe nem ártotta bele magát, és ez jót is tett neki ( mármint az ügynek). Pedig ő sem ment a szomszédba, ha diplomáciai botrányt kellett kavarni, de ez tényleg nem az ő sara. Az meg, hogy a két oldal képviselői és feltétlen rajongóik ugyanazokat a paneleket és vádakat cserélgetik egymást közt, attól függően, hogy választottjuk épp ellenzékben vagy kormányon zabál közpénzből szintén nem újdonság.

lajos0 2012.09.04. 13:20:18

@hegyilány: "Amit elvesztett a társadalom egy hatalmas csoportja, azt már egyébként sem lehet pótolni, semmilyen intézkedéssel."

Hát a helyzet sajnos tényleg ez. Ahogy a szétlopkodott nemzeti vagyont, sőt az MNB bagóért eladott aranykészlete is örökre eltűnt. Ennek ellenére, vagy épp ezért a felelősöket azért a föld alól is előbányásznám egy teljes vagyonelkobzás és némi életfogyt erejéig. Hátha utána nem csak köztörvényes bűnözőknek jutna eszébe a politikai pálya.

hegyilány 2012.09.04. 13:21:42

Bárándy: hazai jogszabályba ütközik Safarov kiadatása"

atv.hu/cikk/20120904_barandy_peter?source=hirkereso

Mondjuk az LMP. is tud zseniális javaslatokat tenni/mondani.

Tényleg az ember nem tudja már sokszor, hogy sírni kell, avagy nevetni.

További szép napot!
:)

hegyilány 2012.09.04. 13:27:25

@lajos0:

Hűha! Ez éles megfogalmazás.
A másik, a társadalom emlitett csoportja, már esetleges tartalékait éli fel, vagy már felélte.
Persze, nem a "felső tíz".
Én konkréten erre gondoltam, hogy elveszett életminőséget, stb. nem lehet pótolni. Ennek a csoportnak nem.

A zseniálisan levezényelt rendszerváltás............

illaim 2012.09.04. 13:28:33

Azért az nagyon érdekes, hogy a nemzetközi jogot emlegetők érthetetlen okból nem említik az azeri kiegészítést a kiadás-átadást követő jogi elvárásról! Az pedig, hogy az esetleges kegyelem gyakorlásához az azeriek elvárják, hogy előzetesen hozzájáruljanak az általuk elítéltek és átadottak ügyében! Ez a nemzetközi jogban
úgy is értelmezhető, hogy ugyan ez az előzetes hozzájárulás szükséges egy külföldön elítélt azeri kiadása esetén is a kiadó állam részéről! Orbánék nem olvasták, vagy nem tudtak róla? Gyanítom nem erről van szó! Viszont az offshore számlák természetéből adódóan ellenőrizhetetlenek !

Mariann19 2012.09.04. 14:06:50

@Lencsés István: A Miniszterelnők =
Miniszterelnök! Rövid ö-vel!

laci0011 2012.09.04. 14:15:31

@hegyilány: A fotó alapján fiatalabbnak ítéltelek...

Mariann19 2012.09.04. 14:15:54

@lajos0: A Török Gábor kérdését nonszensznek tartom. Hogyan lehet állásfoglalást kérni a kommnentelőktől olyan ügyben, melynek megvalósulása nem történt meg, sőt még a valószínűsége is kizárt.
Lehetnek egy blogírónak provokatív felvetései a kommentelői aktivitás fokozására konkrét ügyben. Ez a kérdés azonban egy értelmetlen, a szembenállás fokozására irányuló, lejárató szándékú érdeklődés volt finoman szólva.

laci0011 2012.09.04. 14:19:04

@Mariann19: Gyurcsányhoz,annyi köze van az ügynek,hogy okosabb volt mint 1 ötödikes.Meg hát ha ő csinálta volna,égne megint Pest,Budára nem biztos hogy átmennének.

Lencsés István 2012.09.04. 14:19:38

@Mariann19: Elnézést , hibáztam , vállalom . Miniszterelnök .

Az igazi sztrovacsek 2012.09.04. 14:42:39

Egyetlen kérdésrre kellene a kormánynak válaszolni.
MIÉRT?

Mariann19 2012.09.04. 15:05:41

@laci0011: Szia! Tudod mi a baj? Az, hogy az ellenzék kommunikációja ebben az azeri ügyben csapnivaló. A Safarov ügy kártékony volta az országra nézve sokszorosa az öszödi beszédnek, mégsem exponálja ki az ellenzék a súlyának megfelelően.

lajos0 2012.09.04. 15:27:50

@Mariann19: Hát csak a kutyát nem érdekli egy távoli ország diplomáciai sértődése a napi megélhetés problémái között. Ahogy Ferenc szaúdi terroristái sem voltak átütőek, pedig az is többet ártott. Viszont amikor egy miniszterelnök beismeri, hogy tudatosan okozott kárt az országának, arra jobban felkapják a fejüket. Illetve az ellenzék még mindig népszerűtlenebb a nem túl népszerű kormánynál is, tehát mindegy mit akar kommunikálni, a hitelesség ott sincs meg hozzá.

laci0011 2012.09.04. 16:03:48

@Mariann19: Szerintem az ellenzék,teszi a dolgát és még nem árt várni kicsit mi is derül még ki.Ha most rájuk rontanak nagy erőkkel,könnyen visszafelé sülhet el.Napirenden kell tartani az ügyet,naponta 2 naponta újjab infókkal.Sokáig lehet még szívni a vérüket vele,fognak még meglepő dolgok kiderűlni.Szerintem a 30 ezüstpénz 1 része már megérkezett..

Mariann19 2012.09.04. 16:13:56

@lajos0: Sajnos, a napi megélhetési problémákon túl is értékelni kell az ország körülményeit, mert ez egy ördögi kör. Ugyanis ezek a körülmények határozzák meg a jövő megélhetési gondjait. Erről ennyit.
A másik dolog a népszerűség kérdése. A felmérések szerint az ellenzék valóban népszerűtlenebb, de ne felejtsd el, hogy a biztos pártválasztók körében inkább. Nem tudni, hogy a bizonytalanok bugyraiban milyen szándék lakozik. Kiszámíthatatlan, hogy azoknál a rétegeknél, akiknél a legreménytelenebb az emberi fennmaradás lehetősége, melyik kormányt okolja a kialakult helyzetéért.

Mariann19 2012.09.04. 16:27:07

@laci0011: Amennyiben az ellenzék a kommunikációjában óvatos,az helyén való. Azt azért tapasztalni lehetett az elmult évek során, hogy a Fidesz kommunikáció sokkal hatékonyabbnak mutatkozott, mint az ellenzéké.
Az ellenzéki kommunikációra az a jellemző, hogy felvett egy elegáns, korrekt manírt, amely elismerendő, mint magatartás. Azonban harcolni minimum olyan tipusú fegyverrel célszerű, amilyennel a másik fél áll elő.Márpedig a Fidesz fegyverneme a nehéztüzérség.
Amit az ezüstpénzről gondolni lehet, az az, hogy nemigen kerül a nyilvánosság elé, hogy mennyi realizálódott a valóságban.Majd hallunk adósságcsökkentésről, a költségvetési deficit betartásáról, és arról, hogy mindez a kormány brilliáns gazdaságpolitikájának köszönhető.Nem lesz szó az azeri kötvénykibocsájtás jótékony hatásáról.

hegyilány 2012.09.04. 17:09:51

@laci0011:

Tessék? Nem értem igazán!!!

laci0011 2012.09.04. 18:08:07

@hegyilány: A pénz 1 része már itt van,orvbán juniusban,volt ott érte.A kommunikációjukból vigyorog,hogy tudták mit csinálnak,viktor is vigyorogva mondta tegnap,nincs itt semmi látnivaló.A forint meg erősödött 6-8%-ot mostanában.Ha nem lett volna ekkora hepaj,most ők is győzelmet ünnepelnének,mint az azeri posztkomenisták.Ez persze csak 1 agymenés a részemről,de már vasárnap is lökték a szöveget a túl élénk fantáziáról...

laci0011 2012.09.04. 18:15:17

@Mariann19: A fidioták kommunikációra szerintem többet költenek,mint mondjuk Esztergom város teljes költségvetése,érdemes lenne összeadogatni,és a ciklus végén majd levonni a párttámogatásukból.Az ellenzék,leginkább csak az interneten tudna kommunikálni ami nem átfogó mint mondjuk a híradókban magyarázni a szerintük tökéletest,egyszerre 4 helyen.

laci0011 2012.09.04. 18:21:52

@Mariann19: Nem szép dolog 1 elütésen rugózni,rápirítottál Lencsés úrra.

Mariann19 2012.09.04. 18:51:42

@laci0011: A kommunikáció erőteljesebb megjelenítésére gondoltam, amikor az ellenzék magatartására utaltam, konkrétabban a hangvételre.Ez nem függ össze azzal, hogy az ellenzéknek milyen lehetőségei vannak anyagi értelemben a megnyilvánulásaikra. Sokkal korlátozottabb a helyzetük, mint korábban bármikor volt, hiszen a jobboldal eluralta a médiát.Igaz, hogy ennek fejében mérhetetlenül elárassza az orgánumokat pénzzel, a jogcímeket könnyű kitalálni.
A helyesírás ügynél konkrétan Rád gondoltam egy korábbi ügy kapcsán.

menőmano 2012.09.04. 20:46:58

Az "azeri és török gyilkosoknak" címzett üzenetben az áll, hogy "tévednek, akik azt hiszik, hogy a gyilkos Ramil Safarov szabadon bocsátásával győzelmet arattak az örmények fölött" - jelentették azeri hírportálok, köztük a trend.az. "

Büntetésed halál: durva fenyegetést kapott a budapesti nagykövetsége "

www.hirado.hu/Hirek/2012/09/04/19/Buntetesed_halal_durva_fenyegetest_kapott_a_budapesti_nagykovetsege.aspx

Tessék. Totális helyzet. Mint ahogyan már leírodott, itt is, egy egész ország népét is érheti terror fenyegetettség.
Alvó elmék feléledtek.

laci0011 2012.09.04. 21:20:28

@Mariann19: Az erős támadó hangnem szerintem kontraproduktív,meg a kommunikáció tudorok szerint is.Inkább jobb finoman,mint durván.Hiába lenne indokolt az erőteljesebb hangnem,nem vezet eredményre.A 19 jelent valamit a nicknevedben?

lajos0 2012.09.04. 22:03:10

@Mariann19: "Sajnos, a napi megélhetési problémákon túl is értékelni kell az ország körülményeit, mert ez egy ördögi kör."

Hát ez egy normatív elvárás, viszont a valós helyzet ennek ellenére nem ez.

A döntő többsége, akivel próbáltam beszélgetni róla és akinek felhoztam, 5 mondat után már más a témánál tartott.

Pedig a geopolitika egyik darázsfészke az azeri térség. Ráadásul több millió azeri él Iránban. Ami most lehet,hogy meg lesz támadva hamarosan. Persze nem mi fingjuk a passzátszelet, de azért a sodorba valahogy általában sikerül bekerülni :-)

Mariann19 2012.09.04. 22:14:19

@laci0011: Amit a kommunikációs hangnemről megállapítasz, az kultúrkörökben elvárás, tehát a viszafogottság, a kompromisszumkészség, az európai viselkedés kultúra elveinek a betartása.
A kérdés csak az, hogy ettől más magatartást tanusító körökben mennyire célra vezető ez a stílus. Erre mondtam azt, hogy nem, mert nem azonos a fegyverzet.
A nick nevemben szereplő számnak nincs jelentősége.

lajos0 2012.09.04. 22:15:15

@Mariann19: "a Fidesz kommunikáció sokkal hatékonyabbnak mutatkozott, mint az ellenzéké."

Jesszum pepi ! Ha Szíjjártót meg Selmeczit hatékony kommunikátornak nevezzük, akkor milyen lehet az ellenzék. Szóval sok mindent gondolhatnak a rejtőzködő választók, én a Kétfarkúak mellett teszem le jelenleg a voksom :-)

"Amit az ezüstpénzről gondolni lehet, az az, hogy nemigen kerül a nyilvánosság elé, hogy mennyi realizálódott a valóságban.Majd hallunk adósságcsökkentésről, a költségvetési deficit betartásáról, és arról, hogy mindez a kormány brilliáns gazdaságpolitikájának köszönhető.Nem lesz szó az azeri kötvénykibocsájtás jótékony hatásáról."

Hát szerintem a magyar államapapíroknak is megvan a másodlagos, meg harmadlagos piaca is, és ott már keresse vissza, aki tudja, hogy éppen ki kereskedik velük, és miért. Tehát ez nagyjából eddig is így volt.

Persze azt is el tudom képzelni, hogy mondjuk Michael Hasenstab, aki az adósságunk 10 %-át birtokolja néha dob egy telefont a mindenkori magyar kormányfőnek, hogy akkor most mi is az amit lehet, meg amit nem :-) Persze ez csak feltételezés szintén.

Mariann19 2012.09.04. 22:29:58

@lajos0: Sajnos, hogy a létfenntartás kérdései elvonják a figyelmet nemcsak a nemesebb dolgoktól, hanem még a közeljövőt jelentő változásoktól is. Azt mondod, hogy az emberek az ötödik mondatnál már másról beszélnek, mint az aktuális események? Ezt néha én is észreveszem.
Az azeri eseményeket figyelem, most különösen a külpolitikai vonatkozásokat, mert eddig nem voltam offé avval a térséggel kapcsolatban.Az nagyon érdekes, hogy a két nagyhatalom milyen nagymértékben érdekelt ott pro és kontra.Iránról nem is beszélve, mely nagymértékben kiterjeszti a szembenállást.
Bele kerültünk a sodorba, de ez az azeri fiaskó a nagyhatalmak szemében nem jelentős tényező.Nem azt mondom, hogy a megitélésünk kérdését nem befolyásolja, de inkább Európa fog érzékenyebben reagálni.Na és Obama kért magyarázatot, de ezt Szíjjártó Péter a republikánusoknál tett látogatásának köszönhető negatív gesztusnak lehet betudni.

illaim 2012.09.04. 23:56:09

@lajos0: Megint miért miért hazudozol lajos akárhány?
"Viszont amikor egy miniszterelnök beismeri, hogy tudatosan okozott kárt az országának, arra jobban felkapják a fejüket. "
Az aljasságod tényleg határtalan! Olyan
fideszes !

apacsfiu 2012.09.05. 10:45:23

Zsocám! Kérdezd már meg a főnöködet, hogy hogy vannak a terrorista szaúdi focisták?

apacsfiu 2012.09.05. 10:46:37

Szentmihályi Szabó Péter:

Sarkosan fogalmazva

Azt mondja Horváth Csaba, hogy Tarlós István megbukott, adja vissza Budapestet olyan állapotban, ahogyan átvette.

E remek ötletre rímel Mesterházy Attila, aki Hoffmann Rózsa leváltására szólította fel a miniszterelnököt, mert „károkat okoz”, és vezetésével visszarobogunk az 1970-es évekbe, és akkor még az iskolaköpeny esetleges bevezetéséről nem is szóltunk, ami egészen biztosan vagy kommunista, vagy náci alapvetés.

Még sorolhatnám tovább a részben mulatságos, részben elképesztő ellenzéki véleményeket tárcákra is lebontva, számomra különösen megkapó, hogy a balliberálisok milyen szokatlan hévvel védik a keresztény örményeket, sőt a keresztény Oroszországot is, ha egy kis médiafelületet lehet nyerni vele.

A mocskos szájú internetes megmondóemberek förmedvényeivel nem szeretnék foglalkozni, valószínűleg már semmilyen gyógyszeres kezelés nem segít rajtuk és idült magyargyűlöletükön, nem is bántom őket, hiszen ebből élnek, valószínűleg remekül. Inkább képzeljük el, milyen szép lenne minden, ha Horváth Csaba lenne a főpolgármester, és ott folytatná, ahol a boldog emlékezetű Demszky abbahagyta!

Aztán képzeljük el Hiller Istvánt az oktatásügy élén, vagy még inkább a feledhetetlen Magyar Bálintot, ők aztán visszaállítanák a teljes tanszabadságot és önkormányzatiságot, kiseprűznék a gonosz államot és a még gonoszabb egyházat mindenhonnan, és évente legalább öt-ötezer jogászt és közgazdászt képeznének, akik európaivá és versenyképessé tennék ismét ezt az erkölcstannal kábított, központilag agymosott magyar ugart.

Ha ehhez még hozzáteszem, hogy a Moody’s az egész Európai Uniót leminősíti, akkor nyilvánvaló, hogy ezért elsősorban Orbán a hibás, ő is mondjon le, és adja át a helyét a szocialista válságkezelés bajnokának, Bajnai Gordonnak és egy szakértői kormánynak. Vissza kell szerezni a rendőrség 2006-os becsületét, és vissza kell állítani az 1949-es alkotmányt, a baloldali jelszó: le az iskolaköpennyel!

lajos0 2012.09.05. 13:37:13

@illaim: Hát én az öszödi újbeszélt továbbra sem abszolváltam, szerintem nem is fogom. A régi alapján meg a szavak ezt jelentik, oszt jónapot.

Az aljasságod tényleg határtalan! Olyan
fideszes !

Majd esetleg akkor, ha a híres Orbáni "ne mi kapjuk a legtöbbet" elkezdem én is megmagyarázni, hogy itt a nagy államférfi tulajdonképpen a szerénységre és az alázatra próbálta felhívni szerényebb képességű párttársai figyelmét.

"Engem is piszkálni fognak, mert az ellenfelet elmarasztalta az Országos Választási Bizottság, hogy telefonon országosan még biztattak szavazási részvételre, de következménye nem lett. Úgyhogy én is biztatok szombaton és vasárnap a talpon maradt összes kerületben az én hangomon megy a szavazásra való felhívás, amiért majd engem elmarasztal az Országos Választási Bizottság, a jogászok meg megvédenek, oszt jónapot."

Itt pedig a 20 éves választási csalássorozatnak akart véget vetni a nemzet miniszterelnöke tulajdonképpen :-)

Egyszer majd tőled is szívesen olvasnák valami picikét elmarasztalót Gyurcsányról :-) Ennyi év után. Az ilyen "rossz a kommunikáció"-féle általánosságokon túl. Bár 2 bittel ez túl nagy kihívás lehet.

illaim 2012.09.05. 14:07:34

@lajos0: "Bár 2 bittel ez túl nagy kihívás lehet."
Fogadd elismerésem, hogy azzal az egyel amivel te rendelkezel,képes voltál felmérni!
Gratula!

lajos0 2012.09.05. 14:14:45

@Mariann19: "Az nagyon érdekes, hogy a két nagyhatalom milyen nagymértékben érdekelt ott pro és kontra."

Hát Oroszország ma elvileg középhatalomnak számít, de legalább a környéken van. Hogy az USA mitől érzi úgy, hogy bármiféle érdekei lehetnek a világ másik végében az számomra továbbra is talány, persze a birodalmi tudat válasz lehet rá, meg a térség nyersanyagai feletti ellenőrzés szándéka. Érdekes nekünk valahogy semmiféle érdekünk nincs Paraguayban, pedig ennyi erővel lehetne .-)

"Iránról nem is beszélve, mely nagymértékben kiterjeszti a szembenállást."

Iránban majdnem több azeri él, mint Azerbajdzsánban, tehát érinti a dolog, de nekem Iránnal ettől semmi bajom. Hogy most őket próbálják a gonosz hatalomnak beállítani, szerintem csak szimpatikusabbá teszi őket a világ közvéleménye előtt. Az atomfegyverüktől sem félek igazán, legalább is nem jobban mint a máig tagadott izraelitől, vagy az USÁ-étól, hiszen eddig az Egyesült Államok volt az egyetlen, mely civil lakosok ellen atomfegyverrel népirtást követett el.

"Na és Obama kért magyarázatot, de ezt Szíjjártó Péter a republikánusoknál tett látogatásának köszönhető negatív gesztusnak lehet betudni."

Hát a kis buzgómócsing Szíjjártó szerintem ennyire nem világpolitikai tényező, de akár lehet is benne valami. Csak hát az az USA, aki egyik elmeháborodott gyilkos állampolgárát, katonáját nem engedi semmiféle nemzetközi törvényszék elé miféle magyarázatra vágyhat ? Ő sem számol be senkinek arról hány priuszos veteránt és bűnözőt vezényelt a megszállt országokba magáncégeken keresztül, ahol ezekre a figurákra semmiféle törvény nem vonatkozik.

illaim 2012.09.05. 14:19:30

@lajos0: Egy kicsit nem figyeltem és már is a szintedre süllyedtem látod? Szóval az az egyel azt told meg egy g betűvel,mert az eggyel is kettővel írandó.A 2 bit sem azonos az eggyel!LOL

lajos0 2012.09.05. 14:46:15

@illaim: Hát ez tényleg kritika volt a javából .-) Kicsit szigorú vagy ezzel Ferivel, de reméljük nem haragszik meg .-)

Mariann19 2012.09.05. 14:57:14

@lajos0: Kedves Barátom! A Fidesz kommunikációjának minőségét nem Selmeczi Gabriella és Szijjártó Péter idétlen megnyilvánulásai alapján kell megitélni.Kommunikációjukat még a legmegveszekedettebb Fidesz ellenesek is hatékonynak itélik meg, szemben a baloldal megnyilvánulások jellegtelenségével, erőtlenségével.Igaz, hogy a Fidesz e téren látható retorikáját a lejáratás, a gazdasági leépülés okozójakénti felemlegetés tölti ki, de a kiválasztás módszere igen hatékony.
A baloldalnak ugyanígy lenne napi szinten lehetősége hatásosan lereagálni a Fidesz vagy a kormány hibáit, baklövéseit, különösen az emberek egyéni, gazdasági helyzetét érintő téves döntéseinek következményeit.Felemlegeti,de közléseit monotónia jellemzi, nem jól szelektál, nincs hév és erő bennük.
Az ezüstpénzről! Az azeriekkel való tárgyalások már egy éve tartanak, még szépemlékezetű Schmitt Pál is parolázott velük a kezdetekkor.Kb: egy hónappal meg is jelent egy hír, mely magában foglalta az együttműködés tartalmát gazdasági és kultúrális, valamint kölcsönös felsőoktatás kérdésében.A kötvénykibocsájtás is szóba került, de akkor még 2 milliárd euróról szólt a fáma.
Nem lehet kétséges, hogy Safarov kiadatása a tárgyalások része volt, és ennek ára kellett, hogy legyen.Ne tegyünk úgy, mintha nem ismertük volna ennek a veszélyeit, melyek sajnos realizálódtak is.
Végső vélemény kialakításában célszerű óvatosnak lenni. Annyira ellentétesek a nyilatkozatok, hogy erre egyelőre célszerűtlen véglegesen állást foglalni.

lajos0 2012.09.05. 14:58:55

@illaim: "Egy kicsit nem figyeltem és már is a szintedre süllyedtem látod?"

Én kérek elnézést, ne ostorozd magad miattam. Sőt én még a máris-t sem vagyok képes külön írni .-)

Mariann19 2012.09.05. 15:07:34

@lajos0: A két nagyhatalom, Oroszország és az USA ellentétes érdekviszonyairól:Azt tudjuk, hogy az USA folyamatosan szemben áll Iránnal az atomfegyver okán, Oroszország viszont fő fegyverszállítója Iránnak. Többek között emiatt nem jött eddig létre a két hatalom közötti tárgyalás a békés együttműködés tárgyában.
Oroszországnak finoman szólva nem kedvez a kialakult konfliktus helyzet, részben mert a határainál zajlik, részben mert katonai erővel van jelen Azerbajdzsánnal, ezen kívül a Karabahi helyzet sem egy lezárt szakasz, bármikor tűzfészekké alakulhat.
Mindezeket figyelembe véve ki gondolná, hogy a Safarov ügy milyen indulatokat képes felkorbácsolni, csupán remélni lehet a politikusok józanságában.

lajos0 2012.09.05. 15:23:57

@Mariann19: "Azt tudjuk, hogy az USA folyamatosan szemben áll Iránnal az atomfegyver okán,"

Hát ez elég mondvacsinált ok, szerintem senki sem veszi komolyan. Az Iráni jegybank egyelőre még nem Rotschild érdekeltség ( az iraki már az a megszállás óta), én inkább itt látom az óriási bűnüket. A terroristák egyik fő felvonulási terepe Pakisztán például nyugodtan birtokolhat atomfegyvert, ahogy huszonpár egyéb ország is.

"Oroszország viszont fő fegyverszállítója Iránnak. Többek között emiatt nem jött eddig létre a két hatalom közötti tárgyalás a békés együttműködés tárgyában."

Hát a fegyverkereskedő országokat tényleg ajánlatos lenne minél előbb ledózerolni. Az USA viszont eddig azért elég sok diktátort látott el fegyverrel népirtáshoz, hatalma fenntartásához illetve más országok megtámadásához. Csoda, hogy még van aki békésen hajlandó
együttműködni velük.

"Mindezeket figyelembe véve ki gondolná, hogy a Safarov ügy milyen indulatokat képes felkorbácsolni, csupán remélni lehet a politikusok józanságában."

Ezek az indulatok eddig is ott voltak, de az is egy vadbarom volt aki örményeket meg azeriakat kezdett közösen kiképezni Magyarországon. Nem gondolták, hogy benne van a pakliban, hogy ezek a fanatikus vademberek agyonütik egymást ?

A következő esetleg az lesz, hogy zsidóknak meg palesztinoknak szervezünk közös hadgyakorlatot ?

Mariann19 2012.09.05. 16:09:56

@lajos0: Nem is gondoltam volna, hogy milyen hasznát veszem dr. Nógrády György professzor Úrnak, külpolitikai szakértőnknek TV szerepléséből, melyeket mindíg ájult figyelemmel kisérek. Kb. egy éve hallottam az azeri-örmény helyzet elemzését, így megértettem nagyjából az összefüggéseket.
Az örmények drámáját több évvel ezelőtt Franz Werfel "A Musza Dag negyven napja" cimű regényéből plasztikus ábrázolásban olvastam. Sokszor egy regényből jobban lehet ráérezni a valóság tartalmára, mintha csupán a történelem puszta tényeit tanulmányozzuk.
Még egy érdekesség, hogy kedvenc magyar írónőm Szabó Magda, akinek az "Ajtó" cimű regényét találtam a legkiválóbbnak, és meglepetéssel vettem tudomásul, hogy Safarov pontosan ezt a regényt fordította le a börtön évek alatt.
Olvastam is emiatt néhány neheztelő kommentet, mely szerint Safarov méltatlan volt ehhez a fordítói munkához./?/

"A következő esetleg az lesz, hogy zsidóknak és palesztinoknak szervezünk közös hadgyakorlatot?" Jó kérdés, még ez sem lehetetlen a térség békéjének megteremtésében vállalt feladatként.
Mi pedig ennek örömére vacsorát rendezünk pl: államkötvény kibocsájtásból.
Bocs, hogy humorra vettem a figurát!

illaim 2012.09.05. 18:02:47

@lajos0: Ugyan már egybites! A máris csak csalétek volt! Az igazi csont a toldd lett volna, de mint mindig a lényeget nem látod meg!
LOL

lajos0 2012.09.05. 18:18:28

@illaim: "A máris csak csalétek volt!"

Nagyon rafinált vagy, hogy így lépre csaltál vele :-))

"de mint mindig a lényeget nem látod meg!"

Igen. Rengeteget kell még tőled tanulnom a lényegről, meg az igazságról.

laci0011 2012.09.05. 18:29:55

@apacsfiu: Van már gyurcsánynál nagyobb mumus!Kitalálod-e?Segítek,mostanában balta zárnak is hívják...

laci0011 2012.09.05. 18:41:15

@Mariann19: Nyilván vannak akiket visszafogott hangnemben nehéz megszólítani,lehet például azért mert személyes rossz tapasztalata van,mondjuk kirabolták,meglopták.Ott már tettekkel lehet csak változtatni.Ezért van Borsodban annyi Jobbik szavazó.

Mariann19 2012.09.05. 19:04:48

@laci0011: A hangnemet illetően arra gondoltam, hogy a baloldalnak ugyanolyan támadó és lehengerlő stílusban kéne támadnia, mint ahogyan vele teszik.Ezért nem járható út a visszafogott hangnem a Fidesszel szemben. A Fidesz ráadásul a szitkokat akkor is szórja, ha az adott témához abszolute nem illik. A nyuszi magatartás a Fidesszel szemben nem járható út.

Az igazi sztrovacsek 2012.09.05. 19:12:41

Még mindig nem érkezett válsz a kérdésre.

MIÉRT?

Az igazi sztrovacsek 2012.09.05. 19:17:32

"„Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon”."

laci0011 2012.09.05. 20:06:02

@Mariann19: Nem biztos hogy a fidesz kommunikáció a lehengerlő.Inkább az a hihetetlen fosztogatás segített be nekik ami a szoci kormányzás alatt zajlott!Na persze gyurcsányt sem kell kifelejteni,ő is csak kommunikálni akart,hozzáértés semmi.Szerintem a fidesz kommunikációt kvázi átvenni,öngól lenne .Ezt a tartalom nélküli agressziót nem is lehet átvenni.

Az igazi sztrovacsek 2012.09.05. 20:07:31

Az alábbi videó az 50. mp.-től érdekes, úgy kb. 10 mp-ig-

www.youtube.com/watch?v=-g7XNeP7v9I

És itt van hozzá egy elemzés.

nepszava.com/2012/09/velemeny/bartus-laszlo-a-csernyenko-szindroma.html

Mindennek nem tulajdonítok különösebb jelentőséget, csupán "Fecó táncos videója" ellentételezéseként ajánlanám néhány megrögzött "gyurcsótányozó" figyelmébe, bizonyítandó hogy minden embernek vannak intim pillanatai amelyek nem tartoznak a nyilvánosságra, és ezeken csámcsogni több mint bunkóság.

menőmano 2012.09.05. 21:00:00

atv.hu/cikk/20120905_economist_orban_es_szijjarto_tervelte_ki_a_baltasgyilkos_kiadatasat

Vagyis) "A brit The Economist magazin szerint Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára találhatta ki a baltásgyilkos Ramil Safarov kiadatását és nem a hagyományosan megbízhatóan működő magyar diplomáciát vezető Külügyminisztérium. "

Hát! én nem tudtam, hogy ilyen "ügyeket" csak úgy ki lehet találni.
Hát! Komolyan....

Mariann19 2012.09.05. 21:44:55

@laci0011: Olyan megengedő vagy! Vagy nem jól fogalmazom meg azt, hogy mi lenne a célravezető kommunikáció?
Nem visszahúzódó, védekező státuszt kell felvenni, hanem kemény hangon kell reagálni. A 2010-es választásoknál pontosan erről szólt a baloldali szavazók kritikája, hogy bátrabban kell reagálni a folyamatos lejárató kampányra.Ugyanis ott a Fidesz nem annyira programjával volt elfoglalva, mint a baloldal lejáratásával.
Egyik oldalt tekintve sem dicséretes ez a módszer, de fegyvernemként azonos erejűvel kell fellépni.

lajos0 2012.09.05. 21:45:33

@Az igazi sztrovacsek: Hát megnéztem párszor, de az elemzés elolvasásáig nem tűnt fel. Mondjuk Orbán gesztikulációján enélkül is sokat röhögtem már, ez olyan mintha ott akarna gyorsan fogat mosni nyelvvel.

Bartus elemzése szerintem passzol rá is, ahogy Ferencre is ( ha emlékszünk a virágszagolgatós összeállításra), illetve saját magára is ( hiszen Bartus többször fetrengett, meg nyerítve rohangált Németh Sándor rendezvényein a szentlélektől megszállva). No nekünk ezek a kényszeres idióták jutottak, mint politikai elit, kábé úgy is állunk :-)

lajos0 2012.09.05. 21:49:11

@Mariann19: "Ugyanis ott a Fidesz nem annyira programjával volt elfoglalva, mint a baloldal lejáratásával."

A programok nem érdeklik az egyszerű választót, itt mindig a kit utálunk jobban a másiknál dönt.

"Egyik oldalt tekintve sem dicséretes ez a módszer, de fegyvernemként azonos erejűvel kell fellépni."

Szerintem itt mióta választások vannak csak ez a lejáratósdi megy, persze közben magukat is sikerül. De mindkét oldal elég nívótlan figurákból áll ahhoz, hogy ez néha már szórakoztató is legyen, amellett, hogy unalmas. És általában mindkét oldalnak igaza is van, a másikat illetően.

Mariann19 2012.09.05. 22:06:54

@lajos0: "És általában mindkét oldalnak igaza is van, a másikat illetően." Fején találtad a szöget, itt van az eb sírhantja! Viszont csak ezen módon tudhattuk és tudhatjuk meg, kik és milyen módszerekkel jutnak az ország javaihoz. Fel lehet fogni nyílt és őszinte tájékoztatásnak is.

lajos0 2012.09.05. 22:20:33

@Mariann19: Igen ! Amit egymásról mondanak, meg karaktergyilkolásszák egymást ( ez a lejáratás új tudományos neve, semmit hozzá nem téve az eredeti fogalomhoz), annak sokszor van alapja, csak akik mondják azoktól vicces hallani. Én olyan transzparenciát cserdítenék ennek a félművelt gazemberekből álló elitnek a nyakába, hogy eszükbe nem jutna többé közszereplőnek lenni.

De amíg a társadalomban erre nincs elemi igény, addig nem teszem, és sajnos a többség olyan ostoba, hogy csak az éhség vinné rá olyasmire, hogy elgondolkozzon a világ rendjén.

Mariann19 2012.09.05. 22:29:14

@lajos0: Mintha némi indulatot éreznék ki a kommentedből, pedig a Te mindíg inkább tényszerű vagy és higgadt. Azonban nem csodálkozom, magam sem vagyok pajkos /?/ hangulatban sokszor.
"a többség olyan ostoba, hogy csak az éhség vinné rá olyasmmire, hogy elgondolkozzon..."
Légy erős, az éhség már jelen van, és a gondolkodók szerint nem ez az embercsoport az, amelyik indulatokkal reagál. Azt állítják, hogy történelmileg igazolt, hogy a középosztály lecsúszása generál indulatokat. Ezen már többször gondolkodtam, melyek ezek az indítékok.

laci0011 2012.09.06. 07:43:13

@Mariann19: Sajna az mszp nem baloldal,így még azt sem tudni kikre gondolsz.

Mariann19 2012.09.06. 14:10:31

@laci0011: Igen, az MSZP-re gondolok konkrétan ebben a tárgyban.
Évek óta ez a véleményem a megnyilvánulásaikról, hasonló kritika elhangzott erre vonatkozóan az évek folyamán. Sajnos e téren nem kivánnak sem fejlődni, sem változtatni.
A másik dolog az, hogy számomra felfoghatatlan, hogy egy párt miért nem nevel ki olyan személyiséget, aki egyéniségével , szónoklataival képes tűzbe hozni, aktivizálni a híveit.Egy párt megjelenítéséhez ez elengedhetetlen kellék.Bár látok a köreikben egy-két erre alkalmas fiatalt, de fellépésükhöz a régieknek hátra kéne lépniük.

laci0011 2012.09.06. 15:29:47

@Mariann19: Egyelőre reménytelen,az öregek most azt hiszik,ők nyernek,így nem fogják a megélhetésüket leadni.

márta)) 2012.09.06. 22:21:28

Hivatalos: Azerbajdzsán nem vállalt semmilyen kötelezettséget Safarovval kapcsolatban
A magyar Külügyminisztérium vasárnap jelezte Azerbajdzsán budapesti nagykövetének, Magyarország elfogadhatatlannak tartja az azeri kiadatási ügyben zajlott eljárást.

A magyar kormány sérelmezte, hogy az azeri fél végül nem az általa küldött hivatalos dokumentum szerint járt el. Az atv.hu megkeresésére Azerbajdzsán budapesti nagykövetsége azonban azt közölte: nem volt semmiféle kötelezettségvállalás arról, hogy nem engedik szabadon a magyar kormány által kiadott baltás gyilkost. "

atv.hu/cikk/20120906_hivatalos_azerbajdzsan_nem_vallalt_semmilyen_kotelezettseget_safaro

Tehát ez azt (is) jelenti, hogy a magyar kormány nem kért semmiféle garanciát, arra, hogy esetleg hazájában is folytassa a baltás gyilkos büntetésének letöltését, legalább is egy ideig..............
??
Hm.

Mariann19 2012.09.07. 16:14:51

@laci0011: Emlékszel? Egy alkalommal kövületeknek neveztem az egzisztenciális célok miatt helyükhöz ragaszkodó képviselőket. Ez a helyzet azért fonák, mert ezek az emberek küldetéstudatot demonstrálva váltak az ország irányító egyedekké, az idő múlásával látható, hogy a helyhez görcsösen ragaszkodó magatartásukkal kártékony figurává degradálódnak.

laci0011 2012.09.07. 18:10:58

@Mariann19: Hát az a küldetéstudatos rész sem volt valami meggyőző...Szivesen beszélgetnék Veled skype-n.

laci0011 2012.09.07. 18:14:29

@márta)): Sikerült ezzel az üggyel hivatalosan is alulmúlnia gyurcsányt.Úgyhogy elhúzha a büdös répába a kedves vezető a nyaloncaival együtt.

Mariann19 2012.09.07. 18:56:18

@laci0011: A skype nem biztosítja a spontaneitást, a beszélgetés nem lenne természetes és laza. Email esetleg?

Mariann19 2012.09.08. 15:27:28

@laci0011: Kedves Laci!A felkínált lehetőséggel kapcsolatban nem tisztáztuk, hogy mi lenne a célja átcsúszni privát szférába. Egy dolgot tudok elképzelni, hogy létezhet olyan véleménycsere, amelyet nem kívánnánk a nyilvánosság előtt folytatni.Jól gondolom?

laci0011 2012.09.08. 16:17:36

@Mariann19: Kedves Mariann,vélemény cserénk kíváncsivá tett,nekem tetsző embernek tűnsz.Ezért gondoltam,cserélhetnénk véleményt kötetlenebbül.Megtisztelnél.
süti beállítások módosítása