gréczyzsolt 2012.08.20. 09:03

Út Ceglédig

Tegnap szélsőjobb horda szállta meg Ceglédet. A rendőrség körbevette a megtámadott romák házait. A cigányok menekülnek. Apartheid Magyarországon - 2012-ben.

Ide vezetett, hogy...

- Orbán Viktor felkarolta a szélsőjobbot

- hogy polgári körében nevelgette Vona Gábort

- hogy fideszes segítséggel (Für, Bencsik, Wittner) alakulhatott meg a Magyar Gárda

- hogy Sólyom László ehhez némán asszisztált, pedig a botrány a Sándor-palota előtt történt

- az úgynevezett liberális jogvédők úgy gondolták, és talán gondolják is: a többségi társadalom elég lesz a szélsőjobb kiszorításához, hadd legyen joguk a szervezkedés, a véleménynyilvánítás szabadsága

- hogy Orbán a 2006 őszi puccskísérlet sikere érdekében szövetséget kötött a szélsőjobbal, máig nem ismert, kik és miből finanszírozták a Kossuth téri vizelős akciót, a nemzeti ünnepek szétverését, hogy kerültek randalírozók a tévészékház elé

- hogy az LMP a Fidesz és a csőcselék mellé állt 2006 őszének megítélésében (azóta Schiffer a Jobbik sátrában, a láncolós Kossuth téri akción felbukkanása Gaudi-Naggyal, már közös törvényjavaslatot is benyújtottak)

- hogy Balsai Istvánnal az élen meghamisították 2006 igaz történetét, a rendőrség becsületét nem védték meg, a rendbontókat vagy felmentették, vagy nevetséges ítélettel sújtották, utóbb kollektíven rehabilitálták őket

- hogy felmentették Budaházy Györgyöt

- hogy a szélsőjobb szolgálatait (Fradi-tábor) új stadionnal hálálja meg a kormány, eközben ugyanez a banda előbb BKV járműveket tesz tönkre, majd Cegléden provokál

- hogy Pintér Sándor két hét alatt rendet ígért, ehhez képest a bűnözés nő Magyarországon (több a gyilkosság, a gazdasági és a vagyon elleni bűncselekmény, mint Gyurcsány Ferenc kormányzása idején)

... és hol van még a vége. Egyelőre nem halt meg senki. Ám ahogy romlik az életszínvonal, és közeledik a választás, a veszély egyre nagyobb lesz. Éhséglázadás, etnikai konfliktus eszkalálódhat. A Jobbik vérszemet kap, ha betiltják szervezeteit, blokádot szervezhet. A rendőr, aki 2006 után nem kapott védelmet a hatalom mai gyakorlóitól, hogy mer majd kezet emelni a csürhére, ha erre mégis szükség lesz?

Magyarország, 2012. augusztus 20. A "Nemzeti Együttműködés Rendszere" idején...

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr564721070

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ünnepnap 2012.08.20. 12:26:00

Reggel fél órával később kelt a megszokottnál. Nem a vekkeróra hangja ébresztette fel, egyszerűen csak kidobta magából az ágy. A fürdőszobai teendők után, még pizsamában kicsoszogott a konyhába és elővette a hűtőszekrényből a külön erre a napra vásárol...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az igazi sztrovacsek 2012.08.20. 10:36:21

Addig erősködik a gárda, amíg egyszer halottak maradnak a helyszínen. A cigányokat sem kell félteni, ha úgy alakul a dolog, simán kiegyenesítik a kaszát. Nem kell csak egy szikra.
Mondjuk elterjed a rémhír, hogy gárdisták agyonvertek egy cigány gyereket. (lásd Szögi Lajos esete)
Mellékesem jegyzem meg, hogy a cigányok vannak többen.
Ez már régen benne van a pakliban, csak idő kérdése, hogy mikor robban.
Szerintem.

laci0011 2012.08.20. 10:55:18

Így könnyebb az országot fosztogatni,most csak annyi változott a fidesznek hosszú volt a 8-év 30%-on,és revansot vesznek érte.Gyurcsánynak köszönhetően meg lett a 2/3-ad is így aztán fék nélkül garázdálkodhatnak,így sokkal súlyosabb a helyzet!Meg kellet volna találni őket és időben hűvösre tenni,de a szocik ritka impotensek,nem szervezték meg magukat mint a fidesz,így aztán nincs erő amit fel tudnának mutatni ha baj van!

menőmano 2012.08.20. 11:07:07

Elképesztő- és totális helyzet.

Egy kis" összefoglaló)

"Ostromállapot" Cegléden: egymásnak feszültek a gárdisták és a romák "

a romák ellen tüntetők Izraelt és a zsidókat szidják."

atv.hu/cikk/20120820_ostromallapot_cegleden_egymasnak_feszultek_a_gardistak_es_a_romak

Nem kellene zsidózni, nekik van a legkevesebb közük (illetve semmi) ahhoz, hogy ebben az országban a békés egymás mellett élés lassan már a nulla ponthoz közelit.
Nem a szélsőjobb feladata a közrend, és közfegyelem megtartása.
Mondjuk a cigányságot sem kell félteni, megérik a pénzüket.
Egy elkiáltott vélt sérelem kapcsán (is) hatalmas csapat verődik össze........
Az a legnagyobb baj, nincs megfelelő visszatartó erő, hogy ilyen események megtörténjenek.
Szerintem.

guderian 2012.08.20. 11:17:11

A youtubos linket a 9. perctől érdemes nézni. Én inkább hiszek a szomszédnak, a cigányok szomszédjának, mint a szektatv beszámolóinak.

/manens 2012.08.20. 11:33:50

Csak a vak nem látja, hogy ez a gyalázat a fideszkdnp hallgatólagos beleegyezésével, neadjisten, komponálásával zajlik. Ha nem így lenne, egy jogállamban (?!!) a rendőrség nem aszisztál ezekhez a pogromokhoz, hanem alkalmazza a törvényt. Én is azt gondolom, hogy addig provokálják a cigányságot, amíg azok nem kényszerülnek tényleges védekezésre. Mentse meg a jósorsuk azokat, akiknek nekimennek !!

BadSimpson 2012.08.20. 11:43:13

Ez egy tudatos provokáció volt a Magyar Gárda részéről(Persze a másik oldalt sem kell félteni),aminek céljai nem más mint egy etnikai polgárháború kirobbantása. (Lehet,hogy Juhász Oszkár nem is a levegő beszélt a polgárháború kapcsán?)

házelnök 2012.08.20. 11:47:09

Boldog augusztus huszadikát

A fidesz és orbán nélkül.Menjenek Ázsiába, és ott alapítsanak és ünnepeljenek államot maguknak.
Nyomorult álmagyarok.

laci0011 2012.08.20. 12:24:19

@/manens: Nem hallgatólagos,hanem tevőleges a hozzájárulás a fidesz részéről .Csak amikor már túl nagyra nőnének,akkor kell 1 kis botrány a jobbikban,még a végén szétverik a nagy tákolmányt!

laci0011 2012.08.20. 12:25:28

@házelnök: Inkább turbómagyarok zsidrák génekkel mint nemrég kiderült,hehe.

apacsfiu 2012.08.20. 12:59:39

Te zsóóóti! Linkeld már be lécci azon írásodat, melyben ugyanilyen hevességgel rohansz ki Szögi Lajost, Marian Cozmat meggyilkoló CIGÁNYOK ügyében...Azok kinek a hatalma alatt is haltak meg, zsóóóóti? Zsóóti, zsaóóóti, te egyre hülyébb vagy....

beszoptuk 2012.08.20. 13:07:24

Szép iromány, élvezettel olvastam. Egy icipici megjegyzésem lenne: a cigányok nem tehetnek semmiről?

taknyos zsiráf 2012.08.20. 13:24:34

Híííjjnye! ...de klub rádiós, áTV-s szaga van a cikknek!
Csókólom bulgár gyuri'báááát!

Steve1 2012.08.20. 15:37:22

De szép dolog is az,amikor az egyik munkanélküli veri a másik munkanélkülit! A vita tárgya meg az, hogy a felbujtóid által adott kajából miért nem adsz nekem is?

márta)) 2012.08.20. 16:17:30

"A magyar hatóságok még mindig nem kértek bocsánatot az Izrael-ellenes és antiszemita incidensek miatt, amelyek az augusztus 15-i izraeli-magyar labdarúgó mérkőzésen történtek Budapesten - írta a Haarec című izraeli napilap.

Az újság honlapján vasárnap este megjelent írás felidézi, hogy a magyar szurkolók a lelátókról "büdös zsidót" kiáltottak, Mussolinit méltatták, Palesztinát éltették, és az izraeli himnusz elhangzásakor hátat fordítottak a focipályának.

A The Jerusalem Post is teret szentel internetes felületén a barátságos mérkőzésen történteknek. Megszólaltatja Efraim Zuroffot is, a Simon Wiesenthal Központ izraeli irodájának igazgatóját, aki szerint a Puskás Ferenc Stadionban történtek egy, az ország egészét sújtó problémára mutatnak rá."

kitekinto.hu/bem-rakpart/2012/08/20/izraeli_lapok_a_szerdai_focimeccsen_tortent_antisze

Elképesztő. Na. Igen! A "probléma" itt van.
A gyűlölet pedig csak gyűlöletet szít. Nem kellene, hiszen az alvó elmék itt vannak közöttünk.
"Ébredésük" beláthatatlan következményekkel járhat. Gondolom.
Ki lesz a legfőbb felelős? Egy esetlegesen bekövetkezett tragédia esetén?
hm?

laci0011 2012.08.20. 16:30:48

@márta)): A fidesz biztosan nem elvégre ők nem antiszemiták,csak alapítottak külön 1 nyilas pártot,aminek a programját hajtják végre.

laci0011 2012.08.20. 16:38:27

@apacsfiu: Akik azért segíjezik a cigányokat,hogy szaporodjanak és évtizedek alatt nem oldanak meg 1 fontos problémát sem,nem csípik a szemed,lényeg a zsótizás,meg turbómagyarkodás zsidrák génekkel?!

laci0011 2012.08.20. 16:43:23

@apacsfiu: Ja meg uniós zászlót égetni uniós fizetésből!Saját portán kell először seperni,aztán ha van mire,oktatni,sallert osztogatni...

leponex 2012.08.20. 17:50:52

Szegény Kétségbeesett Gréczy Zsolt Walesi Bárdunk, Ferenc testvérünk örökös Főtanácsolója, ...

Akkor sem vagyunk hajlandók primitív demagógiádat követni ...

Olvassunk mondjuk a nol-on a Gyurcsány kormány alatt elkövetett romamészárlásokról készült összefoglalóból:

"A vizsgálatok alapján készült jelentés szerint az érintett vádlottak már a gyilkosságokba torkolló támadások előtt, az NBH „szélsőséges és extrémista törekvések, illetve szervezetek” megfigyelésére irányuló tevékenysége során „látókörbe kerültek”.

– A jelentés feltárta, hogy a romagyilkosságok egyik vádlottjáról, Kiss Istvánról (akit egyébként már évek óta neonáci aktivitása miatt megfigyeltek) 2008 tavaszán több olyan információ is keletkezett, mely szerint társaival – ráadásul köztük éppen a későbbi támadásokkal, gyilkosságokkal megvádolt személyekkel – fegyvereket akar beszerezni – olvasható a Gulyás József által jegyzett tanulmányban.

Az összegző megállapítás hangsúlyozza: „A Nemzetbiztonsági Hivatal a nála meglévő információkkal a nyomozás kezdeti szakaszától érdemben, hatékonyan segíthette volna a rendőrség munkájának eredményességét, vagyis az elkövetők mielőbbi elfogását, és ezzel több halálos áldozatot követelő támadás megakadályozható lett volna."

Gulyás kijelenti: A roma lakosságot – több mint egy éven keresztül – előre eltervelten terrorizáló és provokáló gyűlölet-bűncselekmények felderítéséhez és megakadályozásához a Nemzetbiztonsági Hivatal bár rendelkezett a megfelelő törvényi felhatalmazással, szervezeti-technikai feltételekkel, és költségvetési forrásokkal, mégsem volt képes a tőle elvárható gondossággal, alapossággal ellátni feladatát. A fentiek ismeretében egyértelműen látszik, hogy a magyar állam 2008 és 2009 között a harmadik köztársaság történetében példátlan mértékű alkotmányos mulasztást követett el, amikor áldozattá váló állampolgárai esetében nem tett eleget elsőrendű kötelességének és az akkor hatályos alkotmányban valamint az Alaptörvényben lefektetett alapvető jogok védelmét nem volt képes garantálni."

A szerencsétlen fanklubbal együtt te meg itt rimánkodsz leplezetlenül, hogy legyen már végre egy halott legalábbb most is ...

Ha lenne bennetek egy kis erő, tehetség, talán már keményebb jelzőket is kiérdemeltél volna. Így csak egy gyenge, szánalmas ripacsok vagytok, fogukat vicsorgatva, öklüket rázva. Mint azok a szintén szerencsétlen radikálisok ...

pretty 2012.08.20. 17:58:31

"Egy elkiáltott vélt sérelem kapcsán hatalmas csapat verődik össze...."
Könyen teszik mert egy helyen dolgoznak.Az összecsapás előbb -utóbb be fog következni,ha provokál a gárda ha nem mert már nem egy cigánytól hallottam mi következik ha ők lesznek többen,elég ha valaki elhiteti velük,hogy elég erősel.

araneae (törölt) 2012.08.20. 18:06:58

A gárda provokál??
Ez MAGYARORSZÁG!!! Aki védi a barnákat, költözzön, közéjük, vagy közelükbe!!!
Kinek az adójából él a rendőr, a politikus? Védje meg azt!! A NÉPSZABADSÁG meg gondolkodjon el , hogy kik az előfizetői, s kik vásásrolják!!
BECSÜLETES MAGYAR dolgozók. Hány roma előfizetőjük van?? Vásárlójuk??
Akkor miért őket védik?? Ja mert szemét komcsik.
Jövőre cseréljünk. Minden roma dolgozik, mi meg élősködünk rajtuk.
A franc essen bele. Tessék kimondani, kb 800000-ből 2-3 ezer becsületes köztük, a többi meg nem ér semmit.

apacsfiu 2012.08.20. 18:08:34

@laci0011:

Rossz hírem van, bogaram. Nem vagyok sem Jobbikos, sem szavazójuk. Fussál neki még egyszer....

apacsfiu 2012.08.20. 18:09:27

@laci0011:

Mondtam, fussál neki még egyszer, nem vagyok sem Jobbikos, sem szavazójuk.

araneae (törölt) 2012.08.20. 18:11:32

A mi utcánkban is van egy pár. Sűrűn kint a rendőrség náluk. És??
Hozzánk miért nem jön ki sosem??????
A ceglédiekhez is szinte naponta kilátogatnak. A kollégámhoz sosem, pedig ceglédi!
És, mi történik velük? Semmi. Legközelebb, aznap, vagy másnap ugyanazt megteszi.

laci0011 2012.08.20. 18:12:44

@apacsfiu: Ha így van,megkövetlek.

araneae (törölt) 2012.08.20. 18:15:27

Én sem vagyok Jobbikos sem s gárdista sem. De látok, hallok.

anda0308 2012.08.20. 19:05:48

Valahol jó is meg nem is.
Apámékhoz fényes nappal mentek be tyúkot lopni.És nem tehetünk semmit.
Nálunk is laknak az utcában, már vendégként járnak a rendőrök hozzájuk.

araneae (törölt) 2012.08.20. 20:18:12

@anda0308: Erről beszélek.
Csak a megoldást nem meri senki kimondani. Egészséges erős törvények, azok kellenek ebbe az országba.
Nem 1-2 év, legyen 25. Minimum. Nincs börtön? Dehogy nincs. Zsúfoltabba kell tenni. Nem kötelező oda bemenni.Délamerikai típusúakat kell e rendelkezésükre bocsátani.
Ennyi, és rend lesz. Ha így sem , hát akkor..............

araneae (törölt) 2012.08.20. 20:22:36

@araneae: bocs a hibákért, de ez atéma mindig feldúl. Sajnálom a becsületes magyarokat. Dolgoznak, szorgoskodnak, s a férgek elveszik tőlük, s még örülnek, ha nem verik agyon őket. Nekem is annyi a bűnöm , hogy 26 éve becsületesen dolgozom. Most vagyok 42. Ez a 26 év munkaviszony, kb: 500 roma munkaviszonyának felel meg. Ez az ami idegesít. De segélyt, juttatásokat azt többet kapnak, mint én, s bármely honfitársam. Igaz ők megérdemlik.

Rántott kard 2012.08.20. 20:36:22

Nem kell a cigányokat sem védeni, sem sajnálni. Igénytelen fajta, el van a putriban a sajátjai között. Nincsenek nagy igényei, sőt, szinte semmilyen igényei nincsenek. De két dolgot nagyon nem szeretne. Megfagyni, és éhen halni. De amikor ez a veszély fenyegeti, mindenre képes. Évszázadok óta elvannak a maguk kis közösségében, nem kell provokálni őket, és el lesznek még évszázadokig.
Ez egy olyan ép, amelynek van saját nyelve, kultúrája, szokásai, hagyományai, de nincs hazája. A mai politikai és gazdasági helyzet tökéletesen alkalmatlan arra, hogy integrálja őket a közösségbe, egy nép ezer éves kultúráját pedig törvényekkel megváltoztatni képtelenség.
Ennyi.
Megoldás?
Na ez a politika "szépsége".
Az ilyen problémák kezelése.

kalmik 2012.08.20. 22:11:49

@/manens: Minden a terv szerint alakul. A lakosságot legatyásítani, a cigányságot konfliktusba kergetni, hogy elviselhetetlen legyen az élet, zavargásokat provokálni, és jöhet a rendkívüli állapot. Nem kell választásokat tartani, a kormánynak szabad keze van bármilyen intézkedés foganatosítására. Ebben pedig a Nagy Testvér igen csak kreatív tud lenni.

kalmik 2012.08.20. 22:20:59

@araneae: A rasszizmus szégyenteljes dolog, de úgy látszik neked nincs szégyen érzeted.

márta)) 2012.08.20. 22:21:17

Na. Igen. 2006-os őszi események)

"Lángoktól ölelt" Budapest – a zavargások helyszínei 2006-ban "

hvg.hu/itthon/20110916_zavargasok_helyszinei_budapesten

'Társadalomtörténeti szempontból a tévéostrom jelentősége nulla' "

- Rengeteg indulat van a magyar társadalomban, de az apátia most erősebb. A mai magyar társadalomnak nincsenek reményei. Ha valaha lesz valami hasonló, azt a szociális reménytelenség szülheti meg.

Milliók élnek beszorulva az otthonaikba, mert minden sok pénzbe kerül, az iskolákból kikerülő fiataloknak nincs állásuk, nincs a képzettségüknek megfelelő kifutási lehetőségük.

Egy olyan szociális válság felé menetel az ország, aminek később esetleg lehetnek indulati következményei."

nol.hu/belfold/_tarsadalomtorteneti_szempontbol_a_teveostrom_jelentosege_nulla_

*****

Csak ismételni tudom. Nem kellene, a gyűlöletet táplálni egyik félnek sem.
Úgy bizony. Beláthatatlan következményei lehetnek.
hm?

kalmik 2012.08.20. 22:32:29

@anda0308: A vállalkozók meg elcsalják az áfát, az adót, ez is a mi pénzünk, A magyar bankrablók kirabolják a bankjainkat, hidegvérrel kivégeznek embereket( pl. Móron ), és sorolhatnám a nem cigányok által elkövetett súlyos és kevésbé súlyos bűncselekményeket, melyeknél az okozott kár sokszorosa a romák által okozottaknál.

Szúrófény 2012.08.21. 06:13:06

@Az igazi sztrovacsek:
Hol vagyunk, hová tartunk?
A munkanélküliség rémére a társadalom nagy része gyermektelenséggel válaszol. Ez jól kimutatható a népességi adatok változásában. Másrészt megfigyelték, hogy az állatok is az utódok meg nem születésével válaszolnak, ha a megélhetésük nem biztosított vagy élelmezésük szűkös. Malthus az 1800-as évek elején leírta, hogy a munkanélküli tömegek segélyezése 15 év alatt megháromszorozta a londoni nyomor telepek lakosság számát. Persze ezt a modern gondolkodás, mint elfogadhatatlant elveti. Pedig mindenkinek csak annyi gyereket szabadna vállalnia, amennyit elbír tartani, felbír nevelni.
A szabad természetben élő madarak nem költenek, ha nekik maguknak és éhezniük kell! Kivéve a kakukkot, amely köztudottan másokra hárítja az utódai nevelését! De a buta énekes madaraktól, talán meg bocsátható, ez a magatartás! Igaz, ott a jövevény, maga rögtön kilökdösi „testvéreit” és a szülök, fel se fedezik a turpisságot! De az ember, miért tesz ilyet? „Saját fiókát” nem vállal, helyette adóval elvont jövedelméből, mások utódait nevelik számolatlanul!
S valljon mi megint ezen elfogultság oka, melly a közönséget e tárgy körül tökéletes sötétségben tartja? Semmi egyéb, mint országos embereink legnagyobb részének járatlansága a reactiók törvényi körül – melly, mint fentebb érintém, felette fájdalmas, s a közönségre nézve kimondhatatlan káros… Minden engedékeny s lágy törvény okvetetlenül éppen ezen most említett effectust szüli. Tíz bűnöst s gondatlant directe kimél, ellenben száz ártatlant és szorgalmatost indirecte büntet…a rosszat, lágyvelejűt, tanulatlant s gondatlant ápoló törvény, midőn e szép társaságnak néhányit tán megmenti – s csak tán, mert ez is kérdés – minden bizonnyal számtalan jót,okost, tanultat s gondost szüntelen büntet, s eképp nem az élet elvének, de a rom Istenének állít oltárt.”
De hát ezt a korszerűtlen és tudatlan Széchenyi István írja a Stádium lapjain. Ellentétben a mai felvilágosult politikusainkkal, akik az említett lágyvelejűt ápoló törvényt működtetetik
Az állami segély az éhenhaláshoz sok, a megélhetéshez kevés. A terhesség alatt éhező, felelőtlen anyák csökkent értékű utódokat szülnek. Az is probléma, hogy vannak nők, akik 16 éves koruk körül szülik gyermeküket, míg mások csak 26 fölött. Míg az orvosilag ajánlott kor a kettő között van. De hallgassák, meg mit mond erről egy tőlem okosabb ember, Richard Dawkins az Önző gén, című könyvében: 149.old. „Tulajdonképpen semmi nem akadályozhatja meg, ha egy anyagi forrásokkal egyáltalán nem rendelkező párnak pontosan annyi gyermeke legyen, amennyit a nő ki tud hordani. Ám a jóléti állam nagyon természetellenes dolog… Miden túlzott engedékenységgel járó gén azonnal megbűnhődik: az ilyen gént magukban hordó gyermekek éhen halnak… Eltörültük, a családot, mint gazdasági önfenntartó egységet, s az állammal helyettesítettük. A fogamzás gátlást azzal támadják, hogy természetellenes. Így igaz, nagyon természetellenes. Ám természetellenes jótéti államunk is, hacsak nincs természetellenes születésszabályozásunk is, mert máskülönben a végeredmény a természetben is fellelhető nagyobb nyomorúság. A jóléti állam a legnagyobb önzetlen rendszer, amit az állatvilág valaha ismert. Azok az emberek, akiknek több gyermekük van, mint ahányat felnevelni képesek, valószínűleg a legtöbb esetben túlságosan tudatlanok ahhoz, hogy tudatos visszaéléssel vádolhatnánk őket.
Azok a nagyhatalmú intézmények és vezetők, akik szándékosan bátorítják őket, szerintem kevésbé állnak gyanún felül”. (Ostobákon könnyebb uralkodni, de eltartani is őket?) A jólétre vergődő szülő képes korú emberek önzésükben gyermeket nem vállalnak, így önmagukat ítélik önzésük bűnéül kihalásra. Közben felejtik, hogy a fejlett kultúrákat mindig a szaporább barbárok győzték le.
Hermann Imre Az ember ősi ösztönei című könyvében (első megjelenés 1941) „az egyes ember skizofrenizálódását (tudathasadásos elmezavar, lelki betegség, szellemi tevékenység fokozatos leépülése, lelki folyamatok megbomlása) illetően egyéni tapasztalatok alapján azt a hipotézist állították fel, hogy a kora gyerekkori éhezések következménye. Ez különben a koplalásnak lelki hatásaival is egybevágna. Plusz a lélek elveszti melegét, színességét, hallucinációszerű fantáziaképek és hangok jelentkeznek. Az éhező ember gyakran magába roskad, az alvási idő növekszik. Hosszabb böjtölésnél időnként ingerült hangulatot, mások bosszantásának örömét, visszahúzódást, fokozott érzelmi hidegséget, tompaságot, a kitörésekig fokozódó ingerlékenységet tapasztaltak. (Szögi Lajos tanár agyonverése a közelmúltban). A páciens alkatában egyébként csak kevésbé meggyökerezett agresszív tendenciát felfokozza. Roboz Vera pszichoanalitikus eredményei szintén arról tanúskodtak, hogy agresszió az éhezés hatására fokozódtak. A munkanélküliség, és a kisösszegű segélyek bűnéért, a jövő nemzedék agresszívvá válása lesz a büntetés, már ma is ismerős a megélhetési bűnözés fogalma.

Anselmo 2012.08.21. 08:15:38

"az úgynevezett liberális jogvédők"

Hát ez meg mi? A blogger kifejtené ezt bővebben? Mi az, hogy úgynevezett? Azt hittem, ezek a srácok egy húron pendülnek. Vagy csak a dékában vannak igazi liberális jogvédők?

Rózsa Misi 2012.08.21. 09:08:27

Részben igazad van és még sincs igazad Zsolt!

A liberális jogvédők szöveg kifejezetten ostobaság. A liberális jogvédők soha nem pártolták a szélsőjobbot. Nem mondtak soha olyat, hogy támogassuk már, hogy a szélsőjobb is szabadon szerveződhessen. Ezzel szemben a liberális jogvédők azt mondták, nem fogadnak el olyan törvényeket, melyek gumitörvények és amelyek megszületése azzal járna, hogy normális emberek is kénytelenek legyenek lemondani szabadságaikról. Ezért nem szavazták meg a szocialista gyűlöletbeszéd törvényt sem, amire itt célozni akartál, mert az bizony nem a nácik, hanem bárki másnak a gyülekezési szabadsághoz való jogát is korlátozta volna.

Az sem igaz, hogy nem történt még gyilkosság. Nem illik elfelejteni, hogy itt nem rég szervezett vadászat folyt romákra és 5 éves gyereket is kivégeztek. És a rendőrség mindent megpróbált elkövetni annak érdekében, hogy maszatoljanak az ügyben, erről érdemes megnézni például Csillag Ádám zseniálisan brutális dokumentumfilmjét és akkor itt még szocialista kormány volt...

A Fradinak nem azért építenek modern stadiont, mert ezzel akarnának a szélsőjobbnak fizetni, hanem azért építenek nekik, mert Kubatov a fradi elnöke és ki tudta lobbizni a kormánynál, hogy az általa elnökölt klub stadiont kaphasson, ahogy elérte ezt Kósa is a Loki esetében. És nyilván ezekből a pénzekből nem kevés folyik majd vissza a pártkasszába vagy fontos emberek számlájára. Ennek a nácikhoz nincs köze.

2006 ősze nem teljesen egyértelmű dolog. Mert amikor a szélsőjobb pár száz huligánja megtámadta az MTV SZékházát, nagyon furcsa volt, hogy hiába volt ott több ezer felfegyverzett rendőr, megtehették és sikerrel járhattak. A rendőrségnek felülről adtak parancsot arra, hogy nem álljanak ténylegesen ellen a söpredéknek. Valakik úgy gondolhatták, nem rossz az politikai érdekből ha a szélsőjobb el tudja foglalni a közintézményt...

IP gyűjtögető 2012.08.21. 09:21:23

@Rózsa Misi: naivításból elkövetett faszfejkedéssel némileg magyarázhatók az MTV székház előtt írottak, de ha az nem volt nyilvánvaló, hogy görényi véráldozatot kívánt a MTVt védő sündöröből csinálni, hogy a többi másnapi keménykedésére legyen jogalap, akkor bizony qrwára nem tudod, hogy mi újság a futrinka utcában.

Scagnetti 2012.08.21. 09:46:27

Zsolti, lehetne még folytatni a felsorolást, persze nem lepődtem meg, hogy a legfontosabbat kihagytad.

-Éveken át minden kormány magasról leszarta a vidéki emberek panaszát. Bizony, ti is. Sőt, ti még öntöttétek is az olajat a tűzre azzal, hogy nálatok kisebbségnek mindig igaza volt. Akkor is, ha nem. Most persze siránkoztok, és próbáljátok a felelősséget elhárítani, de azért, hogy idáig fajult a helyzet, ti ugyanúgy felelősek vagytok, mint Orbánék.

A Jobbikról meg annyit, hogy azt a Fidesz szülte meg, de ti, az MSZP-SZDSZ neveltétek fel. Nélkületek sosem lett volna közel 20%-os parlamenti párt.

states1 2012.08.21. 10:02:12

Csak ezt nyomjad zsoli, garantáltan nem kerültök még a parlament oroszlánjainak a közelébe sem, nem hogy beljebb. És cigányok lakta környéken se nagyon járj, mert meglincselnek. Na nem a cigányok, hanem az áldozataik. A magyarok.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.08.21. 10:10:20

de lövetni még nem lövetnek, mint valaki 2006-ban...

Pussy Riot (törölt) 2012.08.21. 10:13:05

A 2004, és 2006 évi eseményeket a jelen hatalomnak tudni olymértékű impertinencia, hogy az ember azt gondolná ennél nincs lentebb.

Aztán persze majd kiderül, hogy van...

Szerintem a blogger a Fidesz fizetett ügynöke, kém, áruló!

Pussy Riot (törölt) 2012.08.21. 10:16:10

Én kérek elnézést, nem 2004 (elgépeltem) hanem 2007.

Scagnetti 2012.08.21. 10:22:09

@Pussy Riot: Az egész 2002-2010-es időszak hibáit is a Fideszre kenik. Ahhoz képest ez már semmiség.

Az igazi sztrovacsek 2012.08.21. 12:24:55

@Szúrófény:
Érdekes témát feszegetsz, már-már filozófusi szinten.
A probléma mélyreható elemzése azonban semmit nem ér megoldási javaslat nélkül.

Az igazi sztrovacsek 2012.08.21. 12:26:15

@Scagnetti:

"...nálatok kisebbségnek mindig igaza volt. Akkor is, ha nem"

Konkrétan miben?

Az igazi sztrovacsek 2012.08.21. 12:45:20

Ha jól emlékszem abban az átkos Kádár rendszerben egészen jól együtt lehetett élni a cigányokkal. A közösségnek ugyanis nevelő hatása van.
Volt.
A cigány ember is alkalmazkodott valamilyen szinten a szocialista brigádhoz ahol a maltert hordta, vagy a gyárudvart söprögette, mert minden nap közöttük kellett eltöltenie nyolc órát, és nem akarta hogy nagyon kinézzék maguk közül. De a munkások is megszólították, hogy "Gazsi hogy néz ki rajtad a ruha!? Miért nem mosod ki?" vagy fizetés napon: "Gazsi el ne felejts csokit venni a gyereknek!"
És Gazsi csoki vett a gyereknek, és húst a vasárnapi ebédhez. Persze harmadnapra elitta a többit, de a család akkor is azt látta, hogy Gazsi dolgozni jár, és havonta kétszer hús van, meg csoki.
De mit lát ma a cigány gyerek?
Hogy Gazsi apu várja a segélyt.
Pedig Gazsi szeretne dolgozni.
Nem igaz, hogy nem.
Ha 8 órában, minimálbérért a gyárudvart kellene söprögetni, vagy a maltert hordani, tízből 7-8 elvállalná.
De KI AD NEKI MUNKÁT?????

Scagnetti 2012.08.21. 12:54:16

@Az igazi sztrovacsek: Akárhol legyen konfliktus a cigányok és magyarok között, ők mindig a cigányok mellé állnak. Lényegtelen, honnan eredt a konfliktus.

Scagnetti 2012.08.21. 12:58:50

@Az igazi sztrovacsek: A szoci rendszerben kényszerítették őket, hogy dolgozzanak. Különben kmk.

Ma senkinek sem adnak munkát, ha nincs megfelelő képesítése. Te ugyanúgy nem kapsz állást nyolc (vagy kevesebb) általánossal, mint a cigányok. Azért meg már ne az állam legyen a hibás, hogy Gazsi nem volt képes egy iskolát végigjárni.

Képesítés nélküli munkákra viszont most is felveszik őket. Építkezéseken szinte csak cigányt látni a melósok közt. Érdekes, azok nem a segílyért nyivákolnak, hanem dolgoznak.

Kelemen Csaba 2012.08.21. 14:46:22

Most komolyan! Tényleg azt hiszi bárki is, hogy a magyaroknak nincs jobb dolguk, mint konfrontálódni ezzel a söpredékkel?
Lehet itt felelőst keresni, a Fideszre a KDNP-re vagy bármely szervezetre (Gárdák, Jobbik stb.) mutogatni.
- EGYEDÜL A CIGÁNYSÁG A FELELŐS AZÉRT AZ UTÁLATÉRT, AMIT KIVÁLT AZ EMBEREKBEN.-
Babits Mihály; vétkesek közt cinkos aki néma szólása jól példázza azt a közösséget, amelyik megtűri keretein belül azokat az embereket, akikről ilyenkor bátran mondja, hogy "jáj istenem, hát minket is rettegésben tártának, mink is szenvedünk tőlük, geci"

Kelemen Csaba 2012.08.21. 14:55:35

@Az igazi sztrovacsek: Ezek ha Svédországba (régebben), Kanadába, vagy bárhová mennek, nem munkavégzés az elsődleges szempontjuk. Ha ez így van, márpedig igen, akkor a KI AD NEKIK MUNKÁT? kérdés inkább idillikus ábránd, mint valós megoldási lehetőség.
Sztrovacsek, az igazi! Kérlek ne vedd személyed elleni kekeckedésnek, nem ellened szántam, hanem máshol látom a probléma forrását - és megoldását is.

Az igazi sztrovacsek 2012.08.21. 15:55:50

@Scagnetti:
"Akárhol legyen konfliktus a cigányok és magyarok között, ők mindig a cigányok mellé állnak."

Az előbb is ezt mondtad.
Konkrét esetet mondj!
Olyat, amikor a nem a cigánynak, hanem a magyarnak volt igaza, ők mégis a cigánynak adtak igazat.
Vagy olyat, amikor jogtalanul védték a cigány bűnözőt.
Vagy valami hasonlót.

"Képesítés nélküli munkákra viszont most is felveszik őket."

Feltéve, hogy arra a munkára nincs magyar jelentkező.
De akkor sem biztos.

"Építkezéseken szinte csak cigányt látni a melósok közt."

Na ugye, hogy dolgozni akarnak!
Bár én építkezést évek óta nem láttam.
Szerencsés környéken lakhatsz.

Az igazi sztrovacsek 2012.08.21. 15:57:29

@Kelemen Csaba:

Ne a híradásokból tájékozódj, azok csak a szenzációt emelik ki.

Scagnetti 2012.08.21. 16:30:16

@Az igazi sztrovacsek: Konkrétan? Ott volt pl. a kistarcsai gárdás tüntetés, ahol a liberálisok televisították a sajtót, hogy szegény ártatlan cigányokat bántják. Ott lakom a környéken, tudom mennyire voltak ártatlanok azok a szegény cigányok.
De mondhatnám bármelyiket, mindenhol ugyanúgy indul a balhé. Bármennyire nem szeretem a Jobbikot, az tény, hogy nem ők találták ki a cigánybűnözést.

Egyébként a szocik ezért bukták el a szavazóikat keleten. Átvették a szadesz polkorrekt baromságait, közben viszont a szavazóik kissé mást tapasztaltak a valóságban. Ezért mentek az MSZP-től egyből a Jobbikhoz. Ami annyira ciki, hogy még ma is csak félve mernek róla beszélni. Ciki, hogy az állítólag végtelenül toleráns baloldali tömeget szimpla cigányozással el lehetett csábítani. És el lehetett. Miért? Mert valósnak tartják a problémát, és egyelőre a Jobbik az egyetlen párt, amely legalább úgy tesz, mintha érdekelné mindez.

"Feltéve, hogy arra a munkára nincs magyar jelentkező.
De akkor sem biztos."

A munkáltató joga eldönteni, kit vesz fel. Ha már megégette magát velük, nem biztos, hogy újból próbálkozik.

És megismétlem, Gazsit senki sem tartotta vissza az iskolától. Nekem is voltak cigány iskolatársaim. Érdekes módon a kimaradók leginkább közülük kerültek ki. Pedig nem küldte el őket senki, annak ellenére sem, hogy igen agresszívak voltak. Itt jönne a szülő felelőssége, de mit várhatunk olyanoktól, akik maguk sem voltak képesek sosem tanulásra vagy munkára. Ezt tanulja meg a gyerekük is.

Azért viszont senkit sem lehet hibáztatni, hogy nem akar együtt élni/dolgozni/tanulni antiszociális egyedekkel.

Kelemen Csaba 2012.08.21. 20:06:51

@Az igazi sztrovacsek: Gyere le az Ugyeri szőlőkbe, meg fogsz lepődni, azon, amit látsz, tapasztalsz. De pontosabb ha azt írom elszörnyedsz. Nyilván az első kérdéseid között lesz, hogy miért "szőlők" a neve?
Sherlock nem kérdezné, hanem kijelentené az okát, miután megtudja, hogy azóta pusztult le ez a gazdag része Ceglédnek, miután ide rakták az ártatlanokat.
Mégegy; csak a szememnek hiszek.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2012.08.21. 20:46:40

@Az igazi sztrovacsek: "De KI AD NEKI MUNKÁT?????"

Gondolom minimum te meg a Zsolti

Az igazi sztrovacsek 2012.08.21. 20:56:51

@Scagnetti:
"Ott volt pl. a kistarcsai gárdás tüntetés, ahol a liberálisok televisították a sajtót, hogy szegény ártatlan cigányokat bántják."

És?
Talán nem bántották?
Aki bűnt követett el, azt fogja el a rendőr, vádolja meg az ügyész, és ítélje el a bíró.
De aki nem bűnös azt miért kell megfélemlíteni?
Az ilyen gárdás akciókat úgy vernék szét pl. Franciaországban, hogy öröm lenne nézni.
Az erőszak alkalmazása állami monopólium, senki más nem élhet vele.
De mit várhatunk egy morálisan szétvert, fizikailag meggyengített rendőrségtől?
Az lenne a dolguk, hogy vasszigorral alkalmazzák a meglévő törvényeket, nem az hogy megpróbáljanak megfelelni mindenféle politikai nyomásnak, társadalmi elvárásnak, és a média megnyilvánulásainak.
A gárdát meg előbb-utóbb úgy megverik valahol, ahogy kell.

Egyébként meg ennyit a jobbik, meg a gárda népszerűségéről:

rosszabbik.com/2012/08/20/ronda-leboges-szazfos-tomeg-a-jobbik-kozponti-unnepsegen/

Scagnetti 2012.08.21. 21:24:32

@Az igazi sztrovacsek: Senki nem nyúlt hozzájuk.

"Aki bűnt követett el, azt fogja el a rendőr, vádolja meg az ügyész, és ítélje el a bíró."

Csakhogy erre a rendőrség már húsz éve képtelen. Azt hiába mondod, hogy ez a rendőrség dolga, ha egyszer mégsem végzi el. Ezzel aztán ki van fizetve az, akinek épp most rámolták ki a házát. Ezek az emberek védelmet akarnak, és ha a rendőrségtől nem kapják meg, akkor majd máshol keresik. Életösztön van a magyarban is, nem csak a cigányban.

A gárdát lehet, hogy megverik. Nem tudom sajnálni őket. De az sem fog változtatni semmin. A gárda tünet, nem ok.

Az meg, hogy egy műsorukon kevesen voltak, még nem jelent semmit. A mérések szerint a szavazóik most is megvannak. Nagy hiba lenne ez alapján leírni a Jobbikot.

pánpéter 2012.08.22. 07:20:21

Zsolti Zsolti!

Kinek a kormányzása idején gyilkolták meg bestiálisan Szögi Lajost? Kinek a kormányzása idején gyilkolták meg bestiálisan Marian Cosmat? Kinek a kormányzása idején gyilkoltak meg bestiálisan roma embereket? Kinek a kormányzása idején masírozott a gárda az utcákon? Kinek a kormányzása idején lett a mérhetetlen támogatottságú Jobbikból 20%-os párt?
Kinek a 8 éves kormányzása idején szakadt le teljesen a roma társadalom, mert oktatás és munka helyett segélyosztás ment?
Látod Zsolti, ez a legnagyobb baj veled és a gazdáddal, és ezért néz le téged is személy szerint a magyarok nagy többsége: mert még mindig csak a hazudozás, a felelősség elkenése, a másra mutogatás megy, a saját felelősségeteket képtelenek vagytok elismerni, és belátni a tévedéseiteket! A rendőrséget lezüllesztettétek, a társadalmat lezüllesztettétek, és van bőr a képeden Sólyom Lászlótól Witner Márián át mindenkit okolni a a helyzetért?
20 éve ezt csináljátok: mindenki fasiszta, rasszista, antiszemita és irredenta, aki nem úgy gondolkozik mint Te! De nem jössz rá, hogy erre a mai Magyarországon már senki nem vevő, csak az a 3%-nyi gyuircsány nyugger, akiknek meg bármit mondasz, úgy is elhiszi!
Viszont Zsolti, ezt azért remélem te is látod, hogy ezzel a réteggel nem lehet bejutni a parlamentbe!
És ugyan ezt már sokszor leírom, de leírom megint, csak hogy égjen bele az agyadba, ha olvasod soraimet: 2014-ben, amikor a dk nem fogja elérni a parlamenti küszöböt sem, akkor rengetegen fognak hangosan, teli szájjal kacagni! És igen Zsolti, rajtad! Semmi mást nem fogsz hallani, csak a nevetést, és ott, akkor a ti sorsotokat a magyar választók végleg elrendezik! Visszakerültök oda, ahova valók vagytok! Aztán akkor majd irogathatod az ostoba blogbejegyzéseidet, de már az sem fog érdekelni senkit! 2 év Zsoltikám, 2 év! :)))

Scagnetti 2012.08.22. 10:06:45

@Az igazi sztrovacsek: 30 év fölött nincs megoldás. Addigra annyira megszokja az illető ezt az életmódot, hogy már soha nem lesz belőle dolgozó ember. Segélyen lehet tartani élete végéig, másra nem lesz alkalmas.

A gyerekekkel lehet még kezdeni valamit, de csak úgy, ha sikerül a szüleik hatását ellensúlyozni, ami szerintem csak akkor lehetséges, ha elveszik tőlük a gyereket. Egy második vagy akár harmadik generációs munkanélküli a gyerekét is csak erre tanítja meg.

Az sem ártana, ha a gyerekvállalást bizonyos kötelezettségek előznék meg. Tehát akinek egyetlen jövedelme a segély, az ne vállalhasson újabb gyereket.

És persze a rendőrséget is erősíteni kellene, igenis csapjanak le kíméletlenül a csirketolvajra is, de az utcán bandázókra is, mert sok helyen ez is épp elég nagy probléma. Mondjuk ne szedhessenek hídpénzt a cigányok a falu egyetlen hídján, ahogy azt annak idején rokonom falujában tették. Ott sem történt semmi, hiába hívták a rendőröket. Addig a cigányok hazamentek, majd kezdték elölről az egészet. Mondanom sem kell, mára a falu eléggé jobbikos lett.

Mindez persze sok-sok pénzbe kerül, mert a gyerekek neveléséről gondoskodni kell, és valószínűleg liberálisaink újabb holokausztot üvöltenének, ezért nem lesz belőle semmi.

Na, lehet nácizni!

Az igazi sztrovacsek 2012.08.22. 10:38:04

@Scagnetti:

"És persze a rendőrséget is erősíteni kellene,"

Nem kicsit, nagyon.
Valamint munkahely, munkahely, munkahely.
Akár közmunka is, ha az 8 órás, minibál béres, és 30 km-en belül van.
Aki pedig ezt nem fogadja el, na az dögöljön éhen.
De a lehetőséget meg kell adni! Tisztességes lehetőséget, amit megéri elfogadni, aminek tétje van, és nem éri meg elveszíteni. Ha az illető nem él ezzel, csak akkor szankcionálni, akkor viszont keményen.
Most viszont munka nincs, segély nincs, enni meg kell.
28 000 Ft-ból enni nem lehet egy hónapig, nemhogy tankönyvet venni.
Kezdő rendőri fizetés 80 ezer. Cserébe nincs ünnepnap, éjszakázni kell, visszalő a bűnöző, és tiszteleghet minden hülye intézkedésnek, valamint mehet a katonai ügyészségre ha hibázik, és ha beteg lesz 30 év szolgálat után, és szolgálatra alkalmatlannak minősítik, mehet munkanélkülinek.
Hát tán csodálkozol, ha elfordítja a fejét, amikor balhét lát az utcán!?

pánpéter 2012.08.23. 15:37:17

Zsolti!

Olvastad a mai Sonda Ipsos felmérést? :))
A Fidesz 37 százalékkal vezet, az MSZP 31 százalékon, a Jobbik 19 százalékon áll, az LMP-nek 5, a Demokratikus Koalíciónak (DK) 4 százalékos a tábora!
Zsolti, még mindig parlamenti küszöb alatt. :))
2 év , inkább csak 1,5, és mentek a levesbe Zsolti!
Örülsz remélem Te is! :))

Pussy Riot (törölt) 2012.08.23. 20:54:32

@pánpéter:
Pontosítanék;
Kinek a kormányzása idején gyilkoltak meg bestiálisan roma embereket, bizonyítottan a kormány tudtával?

laccc5 2012.11.13. 23:19:17

hihetetlen hogy mennyi elbutult embert sikerult csinalni ebben az orszagban tisztelet a kivetelnek de a tobbseg hozzaszolasa hulyeseg amit sajnos el is hisz az iroja a legnagyobb gond a mediaban van (ami ugyan milyen kezben van???) miert van a hozza szolok tobbsegenek velemenye illetve egyaltalan tudomasa rola??? hogy eltereljek masrol a figyelmed ez egy akkora szinjatek es huen viszonyultok a sakkjatszmaban a paraszt-szerephez!!! szanlak titeket fogalmatok sincs semmirol csak irkaltok ossze-vissza fogalmatlanul es ahelyet hogy elmerulnel benne vagy csak utanna olvasnal tenylegesen fuggetlen helyrol most azt skandalod hogy en jobbik parti vagyok pedig nem csak engem megtanitottak a sorok kozott olvasni de ugy latom a media ezt hatekonyan torli az emberekbol

laccc5 2012.11.13. 23:25:12

@Az igazi sztrovacsek: szerinted elfogadja amikor a duplajat kapja segelyben (van a te kornyekeden cigany???) egy mozdulattal le lehetne zarni ezt a vitat segely maximalizalni ket gyerekre ha tobb van akkoris ugyanannyi potlekot(segelyt) adni /a magyar akinak tobb van az ugyis dolgozik megoldja/ es hidd el nem lenne itt baj tovabb mert eltakarodna az osszes oda ahol megkapja az 5-10 gyerek utan!

laccc5 2012.11.13. 23:37:48

@Scagnetti: milyen aron volt munkaja mindenkinek??? gondoljuk mar vegig,szerinted az epitkezesen hany van bejelentve???

edeba 2012.12.13. 11:42:22

Valahol megint felsír egy gyerek...