Hát, ennek is vége. Legalább is Gyurcsány Ferenc szempontjából. Persze, máris jönnek a cinikusok, hogy a sukorói koncepciós vád ejtése a volt miniszterelnöknek veszteség, hiszen nem lesz tárgyalás, "kevesebb a műsorperc." Az illető nyilván belegondolt, hogy milyen érzés négy gyermeknek három éven át folyamatosan azt olvasni az ártatlanul meghurcolt apjukról, hogy "rács mögött", hogy "rárohad a bilincs", hogy "lopott, kárt okozott az országnak"... Nyilván a Demokratikus Koalíciónak is tiszta nyereség lett volna olyan elnökkel nekimenni a kampánynak, aki vádlottként van megbélyegezve. Szóval, a hülyeség azért tombol...

Van itt azonban számos más tanulság is. Nem csak az, hogy a most megvádoltak egyike sem követett el semmit. Nem csak az, hogy a két hitvány, Schiffer András és Budai Gyula most egymásra mutogat. A feljelentő és a pribék. Tényleg, mire gondolhat valójában az LMP-s Schiffer, aki tudta ugyan, hogy nem történt bűncselekmény (ha csak az nem, hogy nem épült meg a kaszinó, és odalett több millió euró, ezernyi munkahely és a hatalmas adóbevétel), mégis elballagott egy papírral az ügyészségre. A feljelentő bélyege már ott marad Schifferen, az LMP-n, és mindjárt más fénytörést kap a nagy különállásuk a másik két demokratikus ellenzéki párttól, nem is beszélve a 2010 őszi rejtélyesen megérkezett kopogató cédulákról. Schiffer a Fidesznek tett gesztust Gyurcsány feljelentésével...

Az sem mellékes, hogy 306 képviselő megszavazta Gyurcsány mentelmi jogának elvételét. Tiszta most a lelkiismeretük, ha van nekik ilyen egyáltalán?

Polt Péter ügyészsége pedig befogadta a képtelen feljelentést, megtette a gyanúsítást, éveken át meghurcolt egy ártatlan embert. A tanúkat, gyanúsítottakat folyamatosan Gyurcsányra kérdezték. Összegyűjtöttek 40 ezer oldal anyagot valamire, amelyben nem érte kár a magyar államot. Polt döntése, a vádemelés elutasítása sokaknak most sem azt fogja bizonyítani, hogy mégis csak létezik igazságszolgáltatás és demokrácia. Inkább azt, hogy inog az Orbán-rendszer. A ciklus felén túl, egy erősen megkopó és szemmel láthatóan leépülésben levő Orbán Viktort már nem érdemes kritika nélkül kiszolgálni. Mi van, ha mégis mennie kell?

A döntés mögött az is ott lehet, hogy itt tárgyal az IMF-küldöttség, Európa és a világsajtó erősen figyeli a magyarországi fejleményeket. Más sem hiányzik most Orbánnak, mint egy szaftos koncepciós per a 2006-os legyőző, az ellenzék egyik meghatározó politikusa ellen. 

A plágiumvád megbukott, a Sukoró-vád megbukott. Gyurcsány "politikai teste" tele van karcolásokkal, zúzódásokkal olyanokért, amiket el sem követett. Ki fogja mindezért kárpótolni? Ki fog bocsánatot kérni? A feljelentéssel kollaboráns Schiffer, az "leszámoltató" Budai, a fideszes képviselőjelölt Polt, és a szorult helyzetében már minden kontrollt elveszítő Orbán? Ugyan... Ehhez minimális erkölcsi érzékre lenne szükség.

Annyi bizonyos, hogy egy meg nem vádolt Gyurcsány nyilván máshogy készül az őszre. A ciklus második fele elkezdődött.

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr324668114

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szinte szavanként vághatta össze a Hír TV az iskolaigazgató szavait Gyurcsány plágiumbotrányához 2012.07.21. 10:49:06

A vágásokról árulkodik a fény-árnyék váltakozása, és hogy a vágásoknál a férfi mintha levegő után kapkodna. Az arc ki lett takarva, így nem tűnik fel, hogy nincs folyamatos arcjáték az összevágott mondatfoszlányok alatt. (Videó a poszt végén.) * * Az i...

Trackback: Hullanak, mint a legyek a magyar pártok 2012.07.21. 10:45:45

117 darab pártot fogyasztottunk el az 1990-es országgyűlési választások óta. Közülük csak öt pártnak sikerült a jelöltállítás minden egyes – vagyis összesen hat – országgyűlési választás alkalmával. Kisgazdákat próbált mozgósítani 20 párt, ...

Trackback: Schiffer, Orbán, Sukoró 2012.07.20. 15:27:01

Gyurcsány „politikai teste” tele van karcolásokkal, zúzódásokkal olyanokért, amiket el sem követett. Ki fogja mindezért kárpótolni? Ki fog bocsánatot kérni?

Trackback: Schiffer, Orbán, Sukoró 2012.07.20. 15:24:01

Gyurcsány „politikai teste” tele van karcolásokkal, zúzódásokkal olyanokért, amiket el sem követett. Ki fogja mindezért kárpótolni? Ki fog bocsánatot kérni?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

márta)) 2012.07.21. 17:50:03

Egy kis olvasmány, arról, hogy esetleg, ki- mit- és hogyan)

"Lángoktól ölelt" Budapest – a zavargások helyszínei 2006-ban"

hvg.hu/itthon/20110916_zavargasok_helyszinei_budapesten

****
'Társadalomtörténeti szempontból a tévéostrom jelentősége nulla'""

- Benne van a magyar társadalomban egy újabb tévéostrom lehetősége?

- Rengeteg indulat van a magyar társadalomban, de az apátia most erősebb.
A mai magyar társadalomnak nincsenek reményei. Ha valaha lesz valami hasonló, azt a szociális reménytelenség szülheti meg.

Milliók élnek beszorulva az otthonaikba, mert minden sok pénzbe kerül, az iskolákból kikerülő fiataloknak nincs állásuk, nincs a képzettségüknek megfelelő kifutási lehetőségük.
Egy olyan szociális válság felé menetel az ország, aminek később esetleg lehetnek indulati következményei. "

nol.hu/belfold/_tarsadalomtorteneti_szempontbol_a_teveostrom_jelentosege_nulla_

Nagyon remélem, hogy ilyen- és hasonló következményei nem lesznek........
De az tény, hogy a társadalom egy hatalmas csoportja él szegénységben. Ehhez társul a jövőkép hiánya, a reménytelenség.
Esetleg kirekesztettség, és némelyek irányába a gyűlölet.
A gyűlölet pedig csak gyűlöletet szit.
Társadalmi rétegződés) gazdagok és szegények. Esetleg valahol a köztes helyen) akik jól élnek.

Éppen ezért semmilyen formában, eszközökkel nem kell az "alvó elméket" feléleszteni. Mert Ők itt vannak (valahol) közöttünk.
Úgy gondolom.
hm???

Mariann19 2012.07.21. 18:47:11

@leponex: A Magyar Közlönyben megjelentek alapján a debreceni 20.000 fős csarnok kiemelt beruházásnak minősül.Gazdasági szakemberként arra jár az agytekervényem, hogy hány év lesz a megtérülési idő. Ugyanis úgy vélem , hogy egy válsághelyzetben vannak prioritások a fejlesztések világában is, melyek elsősorban a munkahelyteremtést veszik célba, és minden más szempont emögé szorul. Ugyanis termelő beruházások nyereséget hoznak létre, melyekből később mód van humán fejlesztéseket létrehozni.Nincs pártpreferenciám, csak józan eszem, Gyurcsány sem az első számú kedvencem. Sukoró ügyben azért azt könnyen elképzeltem, hogy lesz egy nemzetközileg is elimert létesítmény, mely profitot termel. Tessék ezen gondolkozni inkább, mint a mérgező nyilakat gyűlöletből lövöldözni a nagy semmibe, meggyőződés nélkül.Nálam a profittermelés és a matematika a nyerő, a pártok nem érdekelnek!

Mariann19 2012.07.21. 18:55:58

@mákos lecsó: Nagyon egyetértek veled abban, hogy dinnye ügyben meghatározzák az árformát. A kapitalizmus alapja a szabad verseny, annak megsértése drámaian gátolja a piac egészséges működését. Az állami beavatkozás látszik a tej árának erőszakos megállapításábanis. E két jelenség protekcionista, mely nem minden esetben hiba. Az azonban torz beavatkozás, hogy 16.000 dinnyetermelő érdekképviseletének arroganciája szabja meg a sok millió vásárló érdekeinek módját!

DjZoNe · http://djz.hu/blog/ 2012.07.21. 19:52:21

@márta)): szeretem ezt a magát mérsékeltnek mutató baloldali retorikát, ami közben lázít minden ellen, ami nemzeti, és éljenez mindent ami nemzetközi.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2012.07.21. 20:03:50

@Mariann19: Szabad verseny már jó ideje nincs. Versenytárs-figyelés van, az ruházaknál közvetlenül, az autók, műszaki cikkek árazásában pedig egyértelműen látszik, hogy egymáshoz igazodnak az egyes márkák árai. Csak ez törvényes.

Mariann19 2012.07.21. 20:31:39

@ColT: Jó, ne nevezzük szabad versenynek!Én azonban a piac szabályozó rendszerek törvényszerűségében hiszek. Ne térjünk már vissza a direkt gazdálkodáshoz!Ezt akartuk a rendszerváltással megszüntetni.Azért nem tudom elfogadni az állami beavatkozást, mert politikai háttér érdekekbők fakadnak, nem a gazdaság egészséges fejlődését tartják szem előtt, vagy olyan érdekviszonyok motíválják a beavatkozásokat, melyek a gazdaség és a politika összefonódását képviselik.

Az igazi sztrovacsek 2012.07.21. 20:46:28

@márta)):
"Úgy gondolom.
hm???"

Jól gondolod.

high up! 2012.07.21. 20:48:00

greci, a Debil Koalíció támogatottságánál már csak egy dolog van ami kisebb: a te eszed.

Annyit nem bírtál felfogni te öszödi hazugságbeszéd társíró, hogy gyúrtcsótányról csak azt állapították meg, hogy nincs bizonyíték arra, hogy utasított vagy jobban mondva kényszerített volna az állam számára előnytelen sukorói telekcsere ügyletben.
A polgári bíróság azonban a telekcsere károkozását már jogerős ítéletben kimondta, úgyhogy Tátrai, Császy és a többi slepp bekasztlizása büntetőjogilag már csak formalitás.

Örülj, hogy a slepp nem köpi be gyúrtcsótányt, hiszen mindenkinek be volt ígérve a zsíros jutalom off-shore számlára, ha még sikerül a kormányváltás előtt kilopni ezt a maradék helyzetet. Érdekük tehát, hogy hallgassanak és ne duplázzák a büntetésüket.

Amúgy meg tudjuk, hogy Hagyó se kényszerített soha, erről papír nem volt. Kész pechje neki, hogy Balogh "Zsoltikám" nem volt szervilis a lebukások után és nem hallgatott, nem úgy mint a Tátrai slepp.
Na csak ezért nem ül majd Hagyó mellett gyúrtcsótány és nem azért mert ártatlan.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2012.07.21. 21:03:56

@Mariann19: Verseny igen, kéne, de nincs.
Az EU is belenyúl az árakba, meg különben sem a piac árazza a cuccokat már, hanem a gyártók. Akkor meg nem mindegy, hogy az állam belenyúl-e?

Az igazi sztrovacsek 2012.07.21. 21:10:32

@DjZoNe:

Én is szeretem ezt a magát mérsékeltnek mutató jobboldali retorikát, ami közben lázít minden ellen, ami nemzetközi, és éljenez mindent ami nemzeti.
Most éppen minden nemzeti. Az alaptantervtől a konzultáción át az együttműködésig.
Miközben a nemzetközi világ elhalad a nemzeti szuverenitásba zárkózottak mellet.
Szép dolog a nemzeti szuverenitás, meg a hazaszeretet, egy bizonyos határig.
Én például szeretem a hazámat. Pont annyira szeretem, amennyire Ő szeret engem. (Rambó II.) Azt mondják, a bajban ismerszik meg az igazi barát, a bajban tapasztalhatod meg ki az aki szeret, ki az akire számíthatsz.
Elképzeltem mit tenne értem az én hazám, ha bajba kerülnék. Mit tenne értem, ha önhibámon kívül tartósan munkanélküli lennék? Mit tenne értem az én hazám, ha szembe jönne a volánnál elalvó kamionos, és életfogytig tolószékbe kerülnék?
Mit tesz majd értem az én hazám, ha megöregszem, megbetegszem, és dolgozni - uram bocsá' az ágyból felkelni - éveken át nem tudok?

DjZoNe · http://djz.hu/blog/ 2012.07.21. 21:18:42

@Az igazi sztrovacsek: esetleg, ha nem éljeneznénk ennyire a 0 GDP-t termelő szociális segélyekből élő kisebbséget, talán lenne esély arra, hogy még lesz nyugdíjunk. Persze, megint demagóg vagyok, de valahogy ez Kanadának sem tetszik, nyilván ők is rasszisták.

Ugyanakkor viccesnek tartom, hogy nektek tök normális a nemzeti szuverenitás feladása, mi több még keveslitek is. Az őseink meg a vérüket áldozták érte. Miért nem köpitek szembe magatokat, minden tükörbenézés alkalmával? Vagy már leszereltétek őket otthon?

márta)) 2012.07.21. 22:23:01

@DjZoNe:

Már bocsánat! De ezt nem igazán értem. Sőt azt sem, hogy ez egy személyre szabott, nekem szóló komment, vagy csak úgy általánosságban íródott/alkotott vélemény.
Nincs itt szó semmiféle lázitásról szó. A cél egy kellene hogy legyen.
Működjön a gazdaság, ne szegényedjenek el újabb tömegek, hogy csak ennyit emlitsek.

******
"A tanulságok között említette, hogy Magyarország egy nemzetközi viszonyrendszer része, érdekeit csak azon belül érvényesítheti.

Tanulság az a régi igazság is - folytatta -, hogy "növeli, ki elfedi a bajt", s ha a pártok éveken át hamis világot vetítenek a választók elé, idővel azzal szembesülnek, hogy illúziókat kérnek rajtuk számon.
A krízis a volt kormányfő szerint arra is rámutatott, hogy megfelelő kontroll nélkül a politikusok előbb vagy utóbb saját érdekeiket kezdik el képviselni a közérdek helyett, ezért van szükség ellensúlyokra.

Végezetül fontos tanulság, hogy a válságokat azok az országok ússzák meg a legkevesebb kárral, illetve azok képesek a leggyorsabban kilábalni belőlük, ahol sokan és sokat dolgoznak - mondta Bajnai Gordon.

Hozzátette: Magyarországon a politikusok az elmúlt tíz évben sokszor az ország fejlődését lassító döntéseket hoztak azért, hogy az inaktívaktól szerezzenek szavazatokat.

márta)) 2012.07.21. 22:25:15

Egyébként mi a probléma?

leponex 2012.07.21. 23:37:42

@Mariann19:
"Sukoró ügyben azért azt könnyen elképzeltem, hogy lesz egy nemzetközileg is elimert létesítmény, mely profitot termel."

:)
No végre egy komoly gondolat e tárgykörben :))

ANNAK, hogy netán magánberuházás keretében magánforrásból egy kaszinó épüljön Sukoróban, talán még lehetne is értelme, ha a környékbeli települések elfogadják.

De a történet NEM erról szólt, hanem arról, hogy egy kis tranzakció keretében miként lehet állami pénzeket magánzsebekbe irányítani. Semmi másról.
Kíváncsian várom a bírósági eljárás eredményét .-)

3000 embernek állandó munkát adó kaszinó a Velencei tó partján :)))
Vajon hány vendéget kellene fogadnia, hogy egyáltalán a beruházási és működési költségeket kitermelje?

"Nálam a profittermelés és a matematika a nyerő, a pártok nem érdekelnek!"

No, lássunk egy kis hevenyészett matematikai számítást erre vonatkozóan!

De ne olyan elméleti megközelítésben, hogy 'Tegyük fel ...'
:)

Marós 2012.07.22. 00:20:53

@leponex:

3000 ember/1 munkahely? Ekkora szamárságokat is csak politikusok blöffölnek nekünk…

Néhány hónapja nyugaton voltam egy erő-műépítkezésen. 20-an vagy annál kevesebb ember dolgozott egyszerre. Viszont elképesztő gépesítés volt. A csatornát pl. 2 ember építette., lapátos ember sehol, nem hogy brigád.. A technológiaszerelést, 2db blokk, mindössze 9 fő, a hegesztéseket az első körön 2 hegesztő és 2 csőszerelő, a tetőszigetelést ugyancsak 2 fő végezte. A villanyszerelést talán 4 fő, a samottozást 4 fő végezte.
De ismétlem, váltott napokkal ment a meló, soha nem volt több 15-20 főnél jelen.
Az épület kb, 100x50m alapterületű.

Nálunk ez úgy indulna, először felépülne a vertikális üzemegység szakmánként, mindenhol raktárosokkal, titkárnőkkel, meg takarítókkal, portásokkal, gépkocsivezetőkkel, stb.
Az erőműben csak 7-18H -ig van portaszolgálat, utána kóddal tudsz bemenni.

Még hogy 3000 ember...?!
Vége a hatalmas tömgek mozgósításának. Lejárt ennek az ideje mára.!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.07.22. 00:21:46

@ColT:

Mondj már egy konkrét dolgot, aminek az EU határozta meg az árát.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.07.22. 00:25:14

@leponex:

"ANNAK, hogy netán magánberuházás keretében magánforrásból egy kaszinó épüljön Sukoróban, talán még lehetne is értelme, ha a környékbeli települések elfogadják.

De a történet NEM erról szólt, hanem arról, hogy egy kis tranzakció keretében miként lehet állami pénzeket magánzsebekbe irányítani. Semmi másról.
Kíváncsian várom a bírósági eljárás eredményét .-)"

- Konkrétan milyen pénz került kinek a zsebébe?

- Úgy tudom, a befektető befizette a különbözetet.

- Úgy tudom, a cserébe kapott földterület, pont egy tervezett autópálya nyomvonalában van. Mennyivel lassítja/drágítja a területkisajátítás az autópálya-építéseket?

leponex 2012.07.22. 07:04:14

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
:)

Nem is értem, akkor Bajnai mért kezdeményezett vizsgálatot .-)

Emígyen pl. a stopon erről :

"Oszkó Péter azt mondta, hogy ezért egyeztetést kezdeményeztek a befektetővel, s megpróbálták meggyőzni arról, álljon el a csereszerződéstől, s "közös szándékkal, közös akarattal" állítsák vissza a szerződéskötés előtti állapotot. Ettől azonban Joav Blum elzárkózott, álláspontja szerint ugyanis a cserével kapcsolatban minden szabályosan történt.

A telekcsere ügyében a 2009-ben kezdődött ügyészségi vizsgálat során, a független igazságügyi értékbecslő szakvéleménye alapján olyan értékbecslés született, amely megállapította a jelentős értékaránytalanságot Joav Blum albertirsai és pilisi, valamint az azokra elcserélt sukorói telkek között. Oszkó Péter közölte, hogy ezért "az állami vagyon védelme érdekében" 2009 novemberében arra utasította a vagyonkezelő zrt.-t: indítson polgári pert annak megállapítására, hogy feltűnő értékaránytalanság volt-e a telekcsere során, s ha igen, a bíróság mondja ki az ügylet érvénytelenségét. (Az erre vonatkozó polgári per 2010 februárjában kezdődött meg a Fejér Megyei Bíróságon.)

A bíró kérdésére a volt pénzügyminiszter elmondta: a befektetővel folytatott tárgyalás során felvetődött, hogy ha az állam kétségbe vonná a megkötött csereszerződés érvényességét, Joav Blum kártérítési igénnyel lép fel az állammal szemben. Hozzátette: miután pénzügyminiszterként a magyar állam vagyoni pozícióit kellett védenie, ügyelnie kellett arra is, hogy ne tegyen olyan lépéseket az állam nevében, amelyek miatt azt kártérítésre köteleznék."
***

sztrovacsek kolléga is hótt komolyan folytatná a végtelenségig a manyup sztori pingálását ...
***

Ha olyan remek profittermő projekt lenne a tervezett (?) kaszinó, akkor miért bíbelődtek mindenféle gyümölcsösök csereberéjével?
Kifizetem a telek árát a Zállamnak, oszt rögvest jöhetnek a markolók.

De ahogy gondolja a tisztelt fanklub :)

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2012.07.22. 08:45:47

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Nyilván nem konkrétan, de jelentősen befolyásolták a magyar mezőgazdaság helyzetét azzal, hogy meghatározták, mire adnak támogatást, amivel ellehetetlenítették bizonyos cuccok termelését itthon - nyilván olyasmit, amiben Franciaország, Németország erős - így letörve a konkurrenciát. Így ezekből a termékekből a magyar drágább lett.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.07.22. 09:42:47

@leponex: NEm válaszoltál a kérdéseimre.

@ColT: Az EU támogatások tárgya (nem az összege!) országonként változik, vagy mi a szösz?

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2012.07.22. 09:44:53

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Szerintem az EU-nak pont van elég hatalma, hogy feltételeket szabjon.

Az igazi sztrovacsek 2012.07.22. 10:23:47

@DjZoNe:
"Ugyanakkor viccesnek tartom, hogy nektek tök normális a nemzeti szuverenitás feladása,"

Nem normális.
Csak nem kell túlzásokba esni.
Meg kell találni a megfelelő arányokat.
Ez a politika "szépsége".

"Az őseink meg a vérüket áldozták érte."

Minden elismerésem érte.
De a világ változik.
Van ami volt, van ami van, és van ami lesz.
Amiről a jelenlegi kormány álmodik, az már csak volt.
Nagyapám kettő is volt.
Ma már sajnos egy sincsen.
A Horthy kultusz is csak volt.
Többé már nem lesz, ha bele szakadnak az erőlködésbe némelyek, akkor sem.

"Miért nem köpitek szembe magatokat, minden tükörbenézés alkalmával?"

Mert a tükör vissza köpne.
Széllel szemben pisálni lehet ugyan, de nem érdemes.

Roy 2012.07.22. 10:25:18

@jweiss: Gyönyörű a válasz. Kimondottan egy Fideszes vagy Jobbikos vadbaromtól mást nem is vártam.

lajos0 2012.07.22. 12:05:58

@Karipapa01: Ráadásul Schiffer kimondta, hogy a történészek feladata megvizsgálni felmenőinek politikai tevékenységét, és elítélni vagy felmenteni őket a tetteik alól, és ő szeretné, ha ez mielőbb megtörténne. Ilyet körmös Bauer fiacskájától még nem hallottam. Pedig csak ki kell mondani, hogy apám egy tetves mocskos kápó volt, aki agyonverte a volt igazságügy-minisztert és máris hitelesebben lehet aggódni a demokráciáért.

Az igazi sztrovacsek 2012.07.22. 12:14:45

@Marós:
Ez SAJNOS így van.
És ami a legnagyobb baj, hogy egyre jobban így lesz.
A gépek, az automata gyártósorok, a robotok kiszorítják az élő munkaerőt.
Termelékenyek, hatékonyak, és nem kell utánuk tb-t, adót, járulékot fizetni.
Megoldás?
Pl. minden gépsor után annyi járulékot befizetni, ahány ember munkáját elvégzi.
Vagy az államoknak egyre több pénzt áldozni a munkanélküliek ellátására.
Mert munka az mindig csak kevesebb lesz.
Egyszer valahol, valamikor, majd elpattan egy húr.
Totális pusztulás egy világháborúban, azután kezdődhet minden elölről.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.07.22. 12:32:06

@lajos0: Marhaság!

Tégedet sem az apád tettei alapján ítéllek meg.

És nem érdekel mit gondolsz az apádról.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2012.07.22. 12:49:00

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "Ebben az esetben azonban már az üzemek tulajdonosai is érdekeltek voltak, mivel az unió fizetett annak a gyárnak, amelyik hajlandó csökkenti a termelését."

És volt ez így gyümölcstermelőkkel is...

lajos0 2012.07.22. 13:02:17

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

"Tégedet sem az apád tettei alapján ítéllek meg."

Hát ha az apám egy ÁVÓ-s gyilkos lenne, én meg közszerepelni akarnék, azért egy elhatárolódástól nehezen lehetne eltekinteni. Az elhatárolódás hiánya a saját döntése nem az apjáé. Schiffer ezt meg merte lépni, Bauer meg nem. Volt felszólalása az ügyben, de szerinte apja mint ÁVH-s kihallgatótiszt, csak két kihallgatáson vett részt és igenis nagyon rendes ember. Az áldozatai másképp emlékeznek.

lajos0 2012.07.22. 13:22:37

@empatikus pszichopata: " Az Budaházy-Tomcat-ügy még nem zárult le. Csak szólok."

Hát voltak már ügyeik, amik igen. És olyan is volt, ahol az ügyészség nem tudott vádat emelni. Ez Gréczy Zsolt logikája szerint fényes bizonyítéka, hogy ezek az emberek ártatlanul meghurcolt szerencsétlen állampolgárok csupán, akik ellen gonosz koncepcióst pert készített elő a hatalom, de nem jött össze.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.07.22. 13:53:22

@ColT:

Kevered a szubvenciót a kvótaeladással, de nem baj. Nekem legalább is nem.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2012.07.22. 13:55:01

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: A hatása a lényeges, és az indítéka... Részleteknek annyira nem néztem utána, annyira azért nem érek rá.

Különben nem hinném, hogy ez kvótaeladás lett volna. Ez nem széndioxid.

Mariann19 2012.07.22. 14:13:41

@ColT: A véleményeinket abban kéne szintetizálni, hogy mit fogadjunk el az áralkalmazás gyakorlatában, és ezt milyen elvek alapján tartjuk napjaink gazdaságpolitikájában járható útnak. Mint már írtam, miután a kapitalista gazdaság útjára léptünk, megvalósulhatott a szabad áras piac, hő vágyaink egyike. Megvalósult a direkt gazdálkodás indirektté válása egyben, tehát a diktátumok megszűnőben lettek.Ennek fényében alakultak a dolgok, most már az a kérdés, hogy ezt a folyamatot szabad-e kormányzati beavatkozásokkal korlátozni, ha igen, mely esetekben. Szerintem a kormány most a rezsi szolgáltatásoknál kíván élni a maximált árformával, amit hajlandó vagyok elfogadni, mert népjóléti érdekekben történik egyrészt, másrészt ezek a szolgáltatók külföldi tulajdonúak nagyrészt. A kormány nyilván aa magyar nép elnyomorodásán szerzett profit kiáramlását szándékozza korlátozni a lakosság érdekei miatt.Kisszerű közös példánk a dinnye hatóságilag kötött árformájának kikötése, mert egyrészt nem alapvető termékről van szó, másrészt elvtelenül védi a dinnyetermelőket. Hozzá teszem, hogy az ügy fő korifeusa Simonka a dinnyetermesztők szövetségének érdekeit képviseli látszólag, azonban a megjelent hírek alapján személyében érdekelt az ügyben . Ugyanis nemcsak az eladási árban állapodott meg a kereskedőkkel, hanem a dinnyetermelők felvásárlási árait nyomottan állapította meg, mint a felvásárlók egyik szereplője. Így egy kicsit más a fizsőr, a jelenség már nemcsak elméleti, hanem nagyon is torzulásokkal tűzdelt gyakorlati is.

lajos0 2012.07.22. 14:18:38

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Bizony, tanuljanak inkább Nógrádi Ádám 2008-as elítéléséből, aki az olajügyek egy részét feltáró Nógrádi Zsolt öccse.

Meg tanulhatnak Kuzma Mihály meggyilkolásának elkenéséből is.

De Györgyi Kálmán hivatali idejéből is lehetne, "hogyan olajozzunk állami tisztviselők segítségével" című tanfolyamot szervezni.

Persze aki abban akar hinni, hogy volt itt valaha független igazságszolgáltatás, meg demokrácia az tegye nyugodtan.

Mariann19 2012.07.22. 14:30:25

@leponex: Kedves Leponex! Az, hogy Sukoró külföldi befektetők általi beruházás lett volna, kit zavar, nem ez lett volna az egyedüli. Tőlem jöhettek volna Alaszkából az inuit indiánok is, csak létesítsenek munkahelyeket. Arról nem is beszélve, hogy ha nem is direkte, de a kialakítással a nemzeti vagyont is növelték volna.A gazdaságosságáról meg vagyok győződve, mert egy befektető sem elmebeteg, hogy karitatív lelke miatt beruházzon. A környék lakói a várható munkahelyek reményében nem hinném, hogy nagyon ágáltak volna, abnormális feltételezéseknek nem szabad felülni. Érdekes módon - ha megfigyelted - az egész sukoró témában megjelentek nem tartalmaznak túlzottan gazdasági és foglalkoztatási érveket, hanem a vádak a terület eladása és vitatható értékelése körül csoportosulnak.Jómagam a megjelent információk fajsúlya szerint szelektáltam, persze lehet ezen vitatkozni, miért ne?Bíztattál humorosan a matematikai feladvány megoldására. Ehhez ezernyi adat lenne szükséges, kezdve a kisajátítás, tervezés, vagyon, pénzügyi terv, befektetés és még sorolhatnám, úgyhogy maradjunk matek témában a humorérzékünknél.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2012.07.22. 14:57:39

@Mariann19: "Hozzá teszem, hogy az ügy fő korifeusa Simonka a dinnyetermesztők szövetségének érdekeit képviseli látszólag, "
Tulajdonképp miért gondoltam, hogy ebben sem lesz semmi személyes érdek :S

Áralkalmazás : nézd, kapitalizmus már a világon többet nem lesz, mert törvénnyel nem akadályozhatod meg, hogy ne nézegesse a Spar marketingese a Tescoban az árakat, és fordítva. Rájöttek, hogy jobb nekik, ha nem generálnak versenyt.
Hogy a kormánynak szabad-e korlátozni a versenyt? miután nincs verseny, szerintem ezt a kérdést felesleges feltenni.

leponex 2012.07.22. 15:23:33

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
"NEm válaszoltál a kérdéseimre."
Gondolom, majd a bíróság ...

De fordulj bizalommal Bajnai, Oszkó urakhoz, akik 'hitvány alak' módjára a fideszes zsebben lévő fideszbérenc Kovács Tamás intézeténél bemószerolták Feriék bizniszét. Bár az igaz, hogy Feri ott sem volt ... :)

leponex 2012.07.22. 15:34:12

@Mariann19:
"A gazdaságosságáról meg vagyok győződve, mert egy befektető sem elmebeteg, hogy karitatív lelke miatt beruházzon. "

No ezért is gondolom, hogy tényleg nem a profittermő 3000 alkalmazottal dübörgő kaszinó effektív megvalósítása volt a cél.
Mert akkor nem szöszmötölnek lerobbant gyümölcsös megvásárlásával, majd annak csereberéjével,hanem megveszik a 70 Ha sukorói területet oszt legott építkeznek.

Természetesen még százszor el lehet mondani, hogy mekkora közérdek a kaszinó, meg milliárdokat hozott VOLNA a 'befektető' - akinek annyi pénze nem volt ezek szerint, hogy megvegye azt a nyamvadt hétvégi telket :)
De hát a fanklub ezért fanklub ...

leponex 2012.07.22. 15:36:13

@Mariann19:
' Érdekes módon - ha megfigyelted - az egész sukoró témában megjelentek nem tartalmaznak túlzottan gazdasági és foglalkoztatási érveket, hanem a vádak a terület eladása és vitatható értékelése körül csoportosulnak'

Így van, hiszen az egész projekt is CSAK erről szólt, lásd mint fentebb :)

Mariann19 2012.07.22. 16:01:04

@leponex: Vajon hány külföldi befektetésről lehet ezeket az ismertető jegyeket elmondani?Látod, itt van az eb sírhantja. Felesleges Sukorót kiemelni, mert megbízható források nincsenek a gazdasságosság számszerű alátámasztását illetően.Hányszor hallunk olyan megállapításokat, hogy a befektetőket a betelepedésük érdekében százmilliókkal "díjazzuk" , a profit meg fénysebességgel száguld a feladóhoz.Ezzel azt szeretném csak mondani, hogy a Sukoró ügy aktivizálásának politikai szinezete van és volt.Ettől függetlenül nem vagyok olyan korlátolt, hogy ne fogadjam el a befektetők jelenlétét, mert nélkülük lehet, hogy már a fákra visszamászván bogyóznánk.Sajnos, ez a perifériára szorult gazdaságok kiszolgáltatottsága, mi pedig jobbról-balról magyarázzuk a semmit.Jó a stílusod!

Mariann19 2012.07.22. 16:12:30

@ColT: Nem nagyon tudunk megegyezni az árverseny napi jelenlétében. Azért azt ne feltételezzük, hogy az áralkalmazásnak nincs verseny beütése akkor, ha alámegy a korkurrencia árnak. Különösen a kereskedelem egyik fő motívációja a forgási sebesség fokozása. Amennyiben alámegy a versenytárs árainak, az értékesités volumene növekszik, nem szólva a vásárlók betérésével járó egyéb áruk forgalmának növekedéséről. Nehogy azt hidd, hogy ezeket a hatásokat is figyelik és alkalmazzák.A másik gondolatom az az állami beavatkozást illetően, hogy a kartell által garantált árak nem generálnak orientációt a gazdaságos termelésre. Ígyis-úgyis hozzájutnak az áhított árbevételhez, ha nem a piac szabályai szerint, hát állami beavatkozással.Ez a jelenség viszont kártékony a gazdasági szereplők magatartását illetően.

márta)) 2012.07.22. 18:20:39

Az igazságszolgáltatás függetlenségét bizonyítja a sukorói vádemelés – hangsúlyozta Budai Gyula a hírTV Kontraszt című műsorában.
Az elszámoltatási kormánybiztos szerint bebizonyosodott, hogy a balliberális sajtó állításával szemben nem ő irányítja az ügyészséget. "

Az LMP nem kommentálja a Központi Nyomozó Főügyészség Sukoró-ügyben hozott határozatát, de a párt szerint az kiderült, hogy az emberek továbbra sem fognak tisztábban látni „az elmúlt kormányzati ciklusok zavaros ügyeiben” – mondta Schiffer András.
Az LMP országgyűlési képviselője kiemelte: nem tartja szerencsésnek, ha a politikusok konkrét nyomozati döntéseket kommentálnak, mert a politikának önmegtartóztatást kell tanúsítania az igazságszolgáltatás működését érintő ügyekben.
A Fidesz elszámoltatási politikája megbukott – vélekedett a politikus. Mint ismert, 2009-ben Schiffer András tett feljelentést Gyurcsány ellen"

mno.hu/ahirtvhirei/sukoroi-vademeles-bebizonyosodott-a-fuggetlenseg-1093671

Hát! Pedig elég sokáig kutakodtak bizonyítékok után.

Az társadalom egy hatalmas csoportja nem ezekben" az ügyekben akar tisztán látni. sőt, nem is érdekli Őket, többségüket nem.
Sokkal jobban érdekli őket miből tengetik mindennapjaikat, ki tudják e fizetni a számláikat, lesz e munkahely...........
hm?

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2012.07.22. 18:47:10

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Neked is kéne :)

@Mariann19: Nem mennek alá egymás árainak jelentős mértékben. Ez nem véletlen. (Nézd meg bizonyos termékek árait különböző helyeken. Valószínű olcsóbban is lehetne adni, de nem tszik.)

Hogy nem ösztönzi a hatékony termelést? Szerintem jelen pillanatban a gazdák se állnak olyan jól, hogy ne termeljenek hatékonyan.

XXLGÉZA 2012.07.22. 20:38:11

@Golgotai: tudod mit! Akkor panaszkodhatnál, ha vízágyú helyett golyószóró lett volna a kocsi tetején!!

menőmano 2012.07.22. 21:48:47

Mi történt? Mi a baj?
Ja csak némelyeknek annyi, hogy felmentették a Gyurcsányt, ja, hogy bebizonyosodott, hogy vélt" dolog miatt vádolták meg?
Úgy látom némelyeknél totális helyzet állt elő.
osztjónapot!
:(

menőmano 2012.07.22. 21:51:32

"lopott, kárt okozott az országnak"..."

Még ilyet?! Hát nem gondolhatta senki sem komolyan, egy percig sem, hogy lopott.
Hát! komolyan........

menőmano 2012.07.22. 21:54:33

oppá" lemaradt. :)
Schiffer túllőtt a célon egy picikét, vagyis inkább nagyon?
:(

leponex 2012.07.23. 08:35:08

@Mariann19:
"Ezzel azt szeretném csak mondani, hogy a Sukoró ügy aktivizálásának politikai szinezete van és volt"

Nyilván, hiszen a telek-cserebere csak politikai szereplő(k) aktív közreműködésével volt lehetséges. Így annak kivizsgálása is politikai színezetű.
Merthogy tényleges 'befektetésről', építésről nincs szó.

lajos0 2012.07.23. 10:46:32

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "Az meg egy külön vicc, hogy nem tiszteled az EU-chartát, de azért hivatkozol, mi több merítesz belőle."

Én sem tisztelem az EU-chartát, mondjuk nem is hivatkozok rá, csak néha viccből. De hasonló dolog ez, mint amikor valaki nem tiszteli a rendkívül tiszteletreméltó magyar igazságszolgáltatást, meg a nagyon független ügyészséget, de azért hivatkozik a döntéseire. Mondjuk én sem tisztelem, de nem is kezeltem soha az ártatlanság bizonyítékaként, ha a magyar igazságszolgáltatás felment valakit.

Csak döntsük el előbb tényleg, mi a véleményünk és ahhoz igazodjunk. Ha felmentik valamelyik kedvenc politikusbűnözőnket, akkor na ugye, milyen ártatlan, ha elítélik akkor meg a gonosz pártvezérelt bíróság.

lajos0 2012.07.23. 10:48:14

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "Ha rajtam áll, akkor a hídfoglalókat a második figyelmeztetés után a Dunába lőttem volna."

Ez is egy vélemény, közel áll az enyémhez. Persze a taxisblokád idejére vonatkoztatva is hasonlóan gondolom.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.07.23. 11:02:20

@lajos0:

Blokádon ott voltam. Mai napig nem értem, a rendőrség miért nem oszlatta fel. Illetve vannak sejtéseim.

A GyF felmentése ügyében azt belátom, akár milyen ártatlan, sikerült jó alaposan belekeverni ebbe a "kabátlopási ügybe", és a fidesznek már ez is elég, hogy egybemosták a nevét a sukorózással, valamint a diplomázással.

Azt sem tartom kizártnak, hogy az eredeti diplomamunka is megvan, csak még nem jött el az idő az előhúzására.

Tudom, sok embernek nem tetszik, de jelenleg egyedül GyF az a politikus, aki képes tömegeket megszólítani, képes hatni a tömegekre, és demokráciát akar.

Az sem elhanyagolható, hogy gazdagon érkezett meg a politikába.
A DK jelenlegi működése mögött nem láthatóak a később kielégítendő szponzorok sem.

lajos0 2012.07.23. 11:20:58

@Mariann19: "A kapitalizmus alapja a szabad verseny, annak megsértése drámaian gátolja a piac egészséges működését."

A kérdés az, hogy az exportáló országokban adott magas állami támogatás a termelőknek vajon nem szintén beavatkozás-é a piaci viszonyokba. Nem mellékesen a tökéletes szabad verseny az erőseket tovább erősíti a gyengék rovására. Ez a teljesen liberalizált világkereskedelem a tapasztalatok szerint futószalagon állítja elő az újabb és újabb válságokat. Az, hogy én mondjuk helyi gazdáktól veszem a dinnyét meg a tejet lehet, hogy sérti a szlovák tejtermelők érdekeit, de hát ez van ( mondjuk amit behoznak azt nehezen nevezhetjük tejnek, a magyar zacskós termékekhez hasonlóan).

lajos0 2012.07.23. 11:32:34

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

"a fidesznek már ez is elég, hogy egybemosták a nevét a sukorózással, valamint a diplomázással."

A sukorózás szerintem mára hasonlóan érdektelen, mint a fittelina, nomentana, vagy a kaya ibrahim, ezüsthajós ügyek. Alig van választó, aki átlátná ezek miről is szóltak, mik az álláspontok, de azt mindenki tudja, hogy "hát a politikusok bizony lopnak".

"Azt sem tartom kizártnak, hogy az eredeti diplomamunka is megvan, csak még nem jött el az idő az előhúzására."

Hát, ha Ferenc előhúzta volna, akkor könnyen tisztázhatná magát a sejtetések alól. Nem tette.

"jelenleg egyedül GyF az a politikus, aki képes tömegeket megszólítani, képes hatni a tömegekre, és demokráciát akar."

Ez lassan inkább vallási kérdés, részemről nem látom ezeket a tömegeket.
Az utolsó felmérés amit olvastam 1%-ot mér a DK-nak a biztos választók körében.

"Az sem elhanyagolható, hogy gazdagon érkezett meg a politikába."

Hát a babettás, alföldi papucsos időszakban azért még csóró, de lelkes aktivista volt. Erről érdemes Debreczeni könyvét elolvasni. A meggazdagodása állomásairól úgy számol be, hogy ott azért minden jelentős lépésnél azért feltűnik egy-két bennfentes pártállami mókus.

"A DK jelenlegi működése mögött nem láthatóak a később kielégítendő szponzorok sem."

Szerintem nem fog kiderülni a valóság próbapadján, hogy vannak-e ilyenek. Eddig viszont mindenkinél voltak.

lajos0 2012.07.23. 12:16:58

@márta)): "a pártok éveken át hamis világot vetítenek a választók elé, idővel azzal szembesülnek, hogy illúziókat kérnek rajtuk számon."

Pontosan.

"A krízis a volt kormányfő szerint arra is rámutatott, hogy megfelelő kontroll nélkül a politikusok előbb vagy utóbb saját érdekeiket kezdik el képviselni a közérdek helyett, ezért van szükség ellensúlyokra."

Hát ha ehhez neki a krízis kellett, akkor kicsit későn kapcsolt. És a rendszerváltás óta ezt még semmiféle ellensúllyal nem sikerült meggátolni érdekes módon, mivel az ellensúlyokat már eleve így alakították ki ugyanezen tolvaj politikusok.

"Végezetül fontos tanulság, hogy a válságokat azok az országok ússzák meg a legkevesebb kárral, illetve azok képesek a leggyorsabban kilábalni belőlük, ahol sokan és sokat dolgoznak - mondta Bajnai Gordon."

És amelyek nem voltak nyakig eladósítva kedves vezetőik által.

"Magyarországon a politikusok az elmúlt tíz évben sokszor az ország fejlődését lassító döntéseket hoztak azért, hogy az inaktívaktól szerezzenek szavazatokat."

Bizony ezt is régóta tudjuk, és Gordon is egy volt ezek közül a politikusok közül. És nem is fejlődést lassító, hanem a fejlődés lehetőségét is tönkretevő döntések születtek, kár szépítgetni a dolgot. Az inaktívak szavazójogának korlátozása nekem nagyon tetszene.

lajos0 2012.07.23. 12:39:20

@ColT: A magyar cukoripar leépítését és szétverését a hazai privatizátorok intézték, nem az EU.

lajos0 2012.07.23. 13:12:03

@ColT: "Valószínű olcsóbban is lehetne adni, de nem tszik."

Mert a piac nem úgy működik, mint a közgáz könyvekben vagyon, hogy majd kialakítja a legkisebb árat. A piaci szereplők célja a maximális profit, nem a minél kisebb ár.

Mariann19 2012.07.23. 15:00:14

@ColT: Azt írod, hogy a gazdák privát helyzete önmagában is ösztönzőleg hat a hatékony termelésre. A hatékonyság fokozásának azonban vannak gazdasági törvényszerűségei. Piac, kockázat, adózás a legalapvetőbbek. Nem szeretném egyenként túlragozni e három tényezőt, azonban azt látni kell, hogy a kormány olyan irreális védőernyőt tart ennek az ágazatnak a szereplői felett, hogy nincs ösztönző ráhatás az esetleges fiaskók kivédésére. A piacról állami közbelépéssel a konkurrencia kiszoríítva, elmaradt termelési hozam és eredmény esetén állami kompenzáció lép be, őstermelők kimentése az adózás alól.Az egész mezőgazdasági támogatás elviekben arról szólna, hogy a termelők mellett indirekt módon a fogyasztók támogatása is megvalósuljon. Ezzel szemben a vásárló lakosság ebből nemigen részesül, hiszen az árfekvés így is magasabb, mint az import élelmiszer áraké.Nem így van?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.07.23. 15:01:57

@lajos0:

"jelenleg egyedül GyF az a politikus, aki képes tömegeket megszólítani, képes hatni a tömegekre, és demokráciát akar."

Ez lassan inkább vallási kérdés, részemről nem látom ezeket a tömegeket.
Az utolsó felmérés amit olvastam 1%-ot mér a DK-nak a biztos választók körében.

- Értem alatta, hogy jó szónok, jól beszél, van karizmája.

Mariann19 2012.07.23. 15:06:21

@leponex: Látszólag egyetértünk, csupán az a különbség, hogy a leírtak alapján a Te véleményed ironikus, az enyém tényszerű. Jók ezek az ütközések, az elmék élesítésére pozitívan hatnak, szívesen veszem az ellenvetéseket is.

lajos0 2012.07.23. 15:18:12

@Mariann19: "a kormány olyan irreális védőernyőt tart ennek az ágazatnak a szereplői felett, hogy nincs ösztönző ráhatás az esetleges fiaskók kivédésére."

Ez a bankszektor esetében a legsúlyosabb, csak annak valamiért kisebb sajtója volt. Nem tudom elképzelni ezeket miért kellett világszerte adófizetői pénzből menteni, holott az adófizetőknek semmiféle hasznot nem hajtottak.

Dinnye ügyben igen a háttéralkuk gyanúja az aggasztó, nem is annyira a szabályozott ár. Például a ciginek az ára is szabályozott, mégsem lázadnak ellene. A taxisokat is ebbe az irányba terelgetik, de a szabadpiac ott is a hiénákat hozta helyzetbe valahogy.

"Az egész mezőgazdasági támogatás elviekben arról szólna, hogy a termelők mellett indirekt módon a fogyasztók támogatása is megvalósuljon."

Az EU-ban a mezőgazdaságot főleg az afrikai-ázsiai konkurenciával szemben támogatják, ami szintén protekcionista, de helyes lépés. Nem véletlenül megy el az EU költségvetés 75-80 %-a mezőgazdasági támogatásra. Csak ott azt is tudják, hogy a paraszti életforma önmagában is érték, bármilyen világégés esetén onnan tud újra megindulni az élet. Eddig Magyarország még nem jutott el, itt módszeresen számolták fel ezeket, és lehetetlenítették el az ezzel foglalkozók többségét.

leponex 2012.07.23. 15:27:10

@Mariann19:
"Te véleményed ironikus, az enyém tényszerű."
Aha.
Tehát ha mondjuk Bajnai, Oszkó urak által elrendelt vizsgálatról, az állam számára előnytelen telekcsere semmissé tételéről idézek, akkor az nem tényszerűség, hanem irónia :)
Legyen a kívánságod szerint .-)

leponex 2012.07.23. 15:30:50

@lajos0:
" Csak ott azt is tudják, hogy a paraszti életforma önmagában is érték, bármilyen világégés esetén onnan tud újra megindulni az élet."

No, ezt próbáld megmagyarázni a druszádnak, vagy Békesi úrnak :)
Amúgy elég lenne csak két évig 'sztrájkolni' a 'büdös parasztoknak', oszt meg lehetne nézni, hogy is nézne ki nélkülük a zország.

Mariann19 2012.07.23. 15:32:45

@lajos0: Valóban arról írtam, hogy a szabad verseny korlátozása drámaian gátolja a piac egészséges működését.Ebben a kérdésben Te úgy látod, hogy az állami támogatások is zavarhatják a piaci automatizmusokat.Én a támogatásokat két irányúnak látom. Az egyik a direkt támogatás, mely a mezőgazdaság szereplőinek a korszerű technológiák megteremtését célozza. Ez sima ügy. A másik a termékek ártámogatása, ezen el lehet gondolkozni, hogy mi a célja, és milyen célcsoport érdekeit szolgálja.Az egyik ok, a gazdák termelési költségeinek kiegyenlítése a konkurrencia árakhoz viszonyítottan az értékesítési veszteségek elkerülése érdekében. A másik magyarázat a fogyasztók közvetett ártámogatása, mely technikailag a gazdákon keresztül valósul meg. Nem vagyok ennek az ágazatnak a szakértője, csak a saját kútfejemet aktivizálom, hogy megértsem a folyamatokat.Azonban azt látom, hogy a támogatások mértéke óriási összegeket emészt fel, a napokban újabb 157 milliárdról szólt a fáma. Nem beszélve az Eu általi pénzekről, és nem látom az előrelépést. Gondolj csak a gazdatüntetések utáni hatalmas pénzekre, melyek a túlmodernizáció jegyében mentek végbe, mára az a technológia nemcsak műszaki, hanem erkölcsi "kopáson" is túlment, a helyzet a mezőgazdaságban gyökeres változást nem hozott.Némi személyes téma: Úgy látom, kezd újra felállni a nagy csapat ezeken az oldalakon, egy-két társunkkal már váltottam szót, remélem a nyári szabik után folytatódnak az elmés gazdaságpolitikai vitáink. Üdv!

leponex 2012.07.23. 15:37:49

@lajos0:
'Az EU-ban a mezőgazdaságot főleg az afrikai-ázsiai konkurenciával szemben támogatják, '

No meg a 'régi' tagországok mezőgazdaságát az 'újakkal' szemben. Egynegyedét kapták a támogatásoknak 2004-ben az újak, és egy évtized alatt érték volna el a régiek támogatási szintjét.
'Egyenlő pályák, egyenlő esélyek! '

Mariann19 2012.07.23. 15:45:01

@leponex: Kedves Leponex!Nehogy már komolyan vedd ezt a kis élcelődést! Kérlek, olvasd el LajosO-nak írt válaszom utolsó mondatát, abban Rád is gondoltam, mint korábbi "eszméző" társamra.Üdv.

Mariann19 2012.07.23. 16:04:23

@lajos0: A bankok visszatőkésítésére mindíg van ideológia! A gyógyszöveg a gazdasági szereplők átmeneti finanszírozása rövid lejáratú hitelekkel, a hosszútávuak a beruházásokat szolgálják. Arról nem szóltak hangsúlyosan a hírek, hogy a fedezetlen hitelek, a felelőtlen folyósítások miatti, meghiúsult törlesztések okán jött létre ez a banki tőkehiány.Másik téma: Persze, hogy a dinnyeár hatóságilag kötött árformába kerülése háttér alkuk eredménye. Simonka, mint a Dinnyeszövetség fő korifeusa a fő tárgyaló, aki egyébként személyesen érdekelt a bizniszben, a közbeiktatott értékesitő szövetség atyja.Nincs elég információ arról, hogy ebben az ügyletben az ÁFA milyen szerepet játszik. Ha pl: a Tesco-ban veszem, Áfa-t fizetek. Ki az adóalany ezen kívül? Az őstermelő szerintem nem , a Szövetség státusz ilyen szempontból ismeretlen. Azért érdekes ez a kérdés, hogy a büdzsé javára hoz-e valamit ez az alku.A cigi áralkalmazásához nem hasonlítanám ezt a kérdést, hiszen tudod, hogy a cigi mindíg is bizonyos mértékig és több szempontból is monopolizált áru volt, sőt az Eu. is részt vesz benne a jövedéki adó egységes alkalmazásának Eu-s szintű direktívájával.Az afrikai-ázsiai összefüggés nem ismert előttem, ha nem fáradtság, megírnád?

leponex 2012.07.23. 20:02:35

@Mariann19:
Hát hadd vegyek már valakit komolyan, ha már Kedves Bárdunkat nem lehet :))

" a szabad verseny korlátozása drámaian gátolja a piac egészséges működését"

Nagyon kíváncsi lennék arra, hol és hogyan működik az az 'egészséges szabad piac'!
Szerintem épp a korlátok nélküli 'verseny' az, amelyik menthetetlenül tönkretesz mindent.
A szabad piac és verseny legnagyobb élharcosa az USA, de épp az ottani erőteljes mezőgazdasági támogatás miatt (is) 'kénytelen' az unió is hasonlóra.
Így aztán az afrikaiak is olcsóbban importálhatnak élelmiszert, a saját termelésük kárára.
Még szerencse, hogy cserébe számtalan jogvédőt és önzetlen önkéntest kapnak a nyugatról, akik szívükön viselik nehéz sorsukat :( Még segélykoncertet is szerveznek nekik.
Ó be szép!

lajos0 2012.07.23. 20:51:30

@leponex: "Szerintem épp a korlátok nélküli 'verseny' az, amelyik menthetetlenül tönkretesz mindent."

Igen, mert ez igazából nem is verseny. Legalább is olyan, ahol a rajt nem ugyanott van mindenkinek. Különben nem kötne ki pár száz ember zsebében a világ összvagyona:

atlatszo.hu/2012/01/24/unortodox-leleplezodtek-a-vilag-gazdasagat-iranyito-szuperkapitalista-halozatok/

Ezt Drábiktól megjegyeztem, hogy a szélsőségesen igazságtalan egyenlőtlenségek rendszere helyett, az igazságos egyenlőtlenségeké lenne inkább kívánatos.

atila68 (törölt) 2012.07.23. 21:40:53

Négy gyerek?
Én eddig csak egyről tudtam, amelyik, részegen szétlocsova a töményet a szaunában, felgyújtotta a házat.
Sebaj, kicsit utána kerestem de rá nem jövök hány nőtől hány gyereke van Gyurcsány Ferenc középfokú bukott miniszterelnöknek.

De lényegre.
Ez a mártír szerep kurvára nem akar összejönni.

De lényegebbre.
Oda a demokrácia, oda a jogrend.
Vagy mégsem?
Még sincs diktatúra?

Akkor most - megint - ki hazudik?

Egyébként, ennyire, a jogállam képviselőivel szembeni tiszteletlenséget a legutolsó mátészalkai rendőrőrsön sem tapasztaltak sokat látott őrmesterek, mint Gyurcsány Ferenct, elévülés okán nem büntethető adócsalótól.

Lenne még de így sem olvassa el senki mert zöbb egy mondatnál.

márta)) 2012.07.23. 21:41:56

Botrány a TF-en: szabálytalanul kapott diplomát a fideszes képviselő fia? "

hvg.hu/itthon/20120723_botrany_tf_diploma#rss
****
Azonnali belső vizsgálatot rendelt a Semmelweis Egyetem rektora a testnevelési és sporttudományi kar idei diplomaosztójának ügyében, amelyről a hvg.hu írt hétfőn. Szél Ágoston hétfő este kiadott rövid közleményében azt írják: a cikkben említett rendőrségi feljelentésről a rektor a mai napig nem kapott hivatalos tájékoztatást. Az írásban „megfogalmazott állítások súlyosságára való tekintettel” rendelte el a belső vizsgálatot, amelynek eredményéről tájékoztatni fogják a nyilvánosságot – tették hozzá."

hvg.hu/itthon/20120723_botrany_tf_belso_vizsgalat#rss

Hogy mik vannak? Milyen érdekes.
Részemről (most) kommentár nélkül.
hm?
:(

Napraforgó53 2012.07.23. 21:47:17

@ColT: Mindenesetre nekem időnként olyan érzéseim vannak, hogy Magyarországon a honfoglaláson kívül kizárólag 1956, és 2006 ősze létezik. Ennyit rágódni egy 6 évvel ezelőtti történeten, finoman szólva is ciki. Annyit azért még megkérdeznék, hogy ki is fizette a "szabadságharc" helyreállítási költségeit? És ki kárpótolta a megsérült rendőrlovat? Meg a rendőröket? Uff.

Napraforgó53 2012.07.23. 21:54:02

@atila68: Szerintem menj el aludni. Talán azalatt a helyesírásod is megjavul, mert a beteg gondolataid biztosan nem. Nem hiszem, hogy pont itt kéne ezeket leírnod. És nem tudom feltűnt-e, hogy Gyurcsány Ferenc lassan 3 éve nem miniszterelnök. Kár köpködni rá, mert ez titeket/téged minősít. Ugorgyunk.

lajos0 2012.07.23. 21:58:09

@márta)): Most jön az a lemez az újabb leleplezett csalótól, hogy "Én kérem politikai támadás áldozata lettem."

Ezeknek a kádergyerekeknek valahogy még a béka segge alatt lévő magyar oktatási rendszerben is plagizálni, meg csalni kell.

Napraforgó53 2012.07.23. 22:01:41

@atila68: És nem hiszem, hogy rád tartozna, hány gyereke van, kitől és kinek...Szerintem a saját dolgaiddal foglalkozz, mindannyiunknak jobb lesz.

lajos0 2012.07.23. 22:02:05

@Napraforgó53: "Ennyit rágódni egy 6 évvel ezelőtti történeten, finoman szólva is ciki."

Azért tudok jóval régebbi történeteket is, amiken még rágódunk. Itt van példul Csatáry úr, vagy a Mansfeld ügy ügyésze, mivel ők emberiség ellenesek sosem évülnek el. Az is igaz, hogy Gyurcsány Ferenc lassan 3 éve nem miniszterelnök, de ha nyalogatni aktuális, akkor várható, hogy rugdosni is fogják.

márta)) 2012.07.23. 22:08:01

@lajos0:
Na.Igen. Mi lesz ezután a megreformált oktatási rendszerben?
hm?

Napraforgó53 2012.07.23. 22:12:43

@lajos0: Nem hiszem, hogy nyalogatja bárki is, maximum szeretik. Mindahogy én is. Ez független az alkalmasságától, egyszerűen szimpátia. Épp ezért nem jó, ha szerintünk igazságtalanul vádolja bárki is. Az eredeti blog is efféle érzésekből született, amihez pedig senkinek semmi köze nincs. Véleménye esetleg lehet, de véleményezni már nem muszáj.

Napraforgó53 2012.07.23. 22:15:31

@lajos0: És tudod, emberek ezreinek megöletése Csatáry által, stb., nem igazán jó párhuzam. Hivatkozási alap meg pláne nem.

Mariann19 2012.07.23. 23:20:30

@leponex: A szabad verseny korlátozása szerinted nem valósul meg abban, hogy a támogatások miatt nem fejeződik ki az igazi versenyképesség?Egy-egy ország gazdasági ereje torzítja az állami támogatások által a törvényszerűségek érvényesülését. Amivel érvelsz, az a valóság, amit én mondok, az az elvekre irányuló megállapítás.Szerintem itt van közöttünk a vélemény eltérés.E tárgyban az az elgondolkodtató, hogy az agrártámogatások elvtelen nyújtása milyen érdekeket képvisel?Természetesen elsősorban a piacok megszerzését, mint az egyik legfontosabb tényezőjét a gazdasági fennmaradás érdekében, mely alapot ad a foglalkoztatás növelésére, a minél több profit termelésére.Amennyiben ez az adott országon belül valósul meg, eredményeit vagy ennek ellenkezőjét az adott társadalom viseli. Ezt azért részleteztem egy kissé, mert Te az USA és az elmaradott országok közötti /Afrika/ exportra utaltál.Valóban, az agrártámogatással kisért exporttal különféle gazdasági és politikai célokat lehet elérni, egy biztos, hogy az exportot fogadó országokat indirekt módon, de gazdaságilag biztosan hátrányba kényszeríti.Ugyan nem támogatások okán, de ez zajlik a Kína általi terjeszkedő export tevékenység nyomán Európában is pl. a textil termékek behozatalánál. Az eu.piac 30%-át teríti be Kina ezekkel a termékekkel, hamarosan ez a mérték ilyen ütem mentén az 50%-ot fogja elérni.Elképzelhető, hogy ez mit jelent az emiatt beszűkült Euurópai termelésben, és ennek hatása miatt a munkanélküliség további fokozódásában.Ez utóbbi példa ugyan nem a támogatások miatt mutatja be a hatásokat, hanem az olcsó előállítás miatti piaci behatolásról szól, a hazai gazdaságokra gyakorolt következmények azonosak. Tehát a törvényszerűségek és ezek érvényesülése között nincs összhang, melyeknek a fenti tapasztalatok a következményei.

leponex 2012.07.24. 01:01:29

@Mariann19:
"A szabad verseny korlátozása szerinted nem valósul meg abban, hogy a támogatások miatt nem fejeződik ki az igazi versenyképesség?Egy-egy ország gazdasági ereje torzítja az állami támogatások által a törvényszerűségek érvényesülését."

- a 'szabad verseny' szerintem finoman fogalmazva illúzió, a valóságban netto hazugság. Addig, amíg a 'termelő kapacitások' valós szükségletek kielégítésére termeltek valódi használati értékkel bíró árut, és a tényleges előállítási költséget is meg kellett fizetnie a vevőnek, addig akár elfogadhatónak is tekinthetnénk.

A 'globális piacgazdaság' a profitról szól, nem valós szükségletekről. Magyarul ezt úgy mondják:
' Eladásra lesz, nem használatra!'
Viccesen hangzik, de igaz.

Természetesen a 'profittermelő' a tényleges költségek egyre nagyobb részét áttereli a 'közösségi' teherviselés felé, így torzítva el például a 'szabad verseny' lózungját.
Hogy konkrét legyek, a globális piac feltétele az áruszállítás globálissá tétele. De ennek költségét természetesen az adófizetők állják, például az autópályák építésének erőltetésével.
Menj végig hazánkban, és mindenhol találkozhatsz a brutálisan balesetveszélyes nyomvályúkkal, amit kizárólag a kamionok okoznak. Mert a fele szélességű kerekek a fuvarozónak költségcsökkentő tényező, az adófizetőnek pedig költségsokszorozó.
Ha a szállításban a tényleges költséget kellene megfizetnie az exportőrnek, akkor kiderülne, hogy például az amerikai kukorica sokkal drágább, mint az európában termelt.
De ez csak egy triviális példa a 'szabad kereskedelem' hazugságára.

De ugyanezt elmondhatnánk az ízetlen fos spanyol paradicsomra is, ha esetleg ettél már valódi paradicsomot, talán nem kell ragozni.

***
Az ésszerű szubvenciók valamelyest csökkenthetnék ezeket a károkat, de az aktuális dinnyemizéria is mutatja, mekkora az ellenérdekeltség.

A minimális ár elfogadása azt jelentené, hogy a vásárló nem kizárólag az ár, hanem a minőség alapján is dönthetne. Az agyonszuvencionált import a magasabb áron elvileg még nagyobb profitot termelhetne - ha azonos ár esetén a minőség alapján azt venné meg a fogyasztó.
De valamiért ez nem olyan vonzó a szabad verseny számára.-)

leponex 2012.07.24. 01:24:47

:)

"A világ arra való, hogy szép legyen, békés legyen, jó legyen. Hogy élni lehessen benne, fáradsággal, de haszon nélkül. Mert az élet értelme a szép. És a haszon a leghaszontalanabb szó, amit az ember valaha is kitalált. "

Wass Albert: A funtineli boszorkány (részlet)"

lajos0 2012.07.24. 10:06:46

@Napraforgó53:

Ezért nagyon könnyelmű kijelentés, az hogy ne foglalkozzunk a múlttal.

Csatáry által megölt emberek ezreiről egyelőre nem tudni, Karsai szerint 5-6 évet kapott volna a háború után, mint kis hal. A szövetségesek állítólag sokáig szintén nem tudtak a koncentrációs táborokról. Persze bűnhődjön Csatáry, ha bűnös, de mondjuk az IBM-et mikor állítják bíróság elé a népirtásban történő aktív részvétel miatt (EDWIN BLACK Az IBM és a holokauszt ) ?

"Csak a zsidókat
azonosították: ők lettek a célpontjai a
vagyonelkobzásnak, a gettóba zárásnak, a
deportálásnak, a kényszermunkának és végül a
megsemmisítésnek. Ez olyan hatalmas nyilvántartási és
szervezési munkát igényelt, amihez számítógépre lett
volna szükség, ezt akkoriban az IBM Hollerith
rendszere helyettesítette. Ennek segítségével
tudta `automatizálni` Hitler a zsidóüldözést.
Mostanáig szinte megfejthetetlen volt, hogyan tudták
a nácik olyan gyorsan és pontosan azonosítani az
európai zsidóságot. Black kutatásaiból kiderül: az
IBM technológiáját használták a zsidók összeírására,
nyilvántartására, osvizsgálatára, majd a
koncentrációs táborok kényszermunkájának
megszervezésére. Az IBM és németországi képviselői
nem egyszerűen eladták a gépeket, és továbbálltak,
hanem hatalmas bérleti díjért kölcsönözték őket, és
több billió lyukkártyát készítettek Hitlernek. "

Mellesleg ez nem rossz betekintés a kapitalista etika nívójába. Akkor is profitot maximalizáltak, ahogy most is. A környezettudatosság, társadalmi felelősségvállalás, meg a fenntarthatóság viszont nem több üres lózungnál, ma is megtennék, sok helyen meg is teszik.

Az igazi sztrovacsek 2012.07.24. 11:52:18

@leponex:
Mi a haszon?
A haszon az bármilyen előny, ami bárhogy és bármiből keletkezhet.
Haszon az is, amikor a fáradságos munka jól megérdemelt gyümölcseként megterem a nappi betevő falat.
Haszon nélkül nem lehet élni.
Mi értelme a fáradságnak, ha nincs semmi haszna?
A haszon jó.
Mert miértelme szép helyen, békében éhen halni?
Wass Albert keveri a haszon és a mértéktelen birtoklás, avagy a fölösleges tulajdon fogalmát.
AZ EMBER A MUNKA HASZNÁÉRT DOLGOZIK.
Az meg már egy másik kérdés, hogy kinek mennyi elég a haszonból.

márta)) 2012.07.24. 13:42:21

"A Sukoró-ügy büntetőügynek álcázott politikai ügy - mondta Császy Zsolt az Egyenes Beszédben. Az MNV Zrt. volt értékesítési igazgatója szerint olyannal is megvádolták, amivel korábban nem gyanúsították meg. "

atv.hu/cikk/20120720_csaszy_zsolt

Zamecsnik: nemzetközi fórum elé lehetne terjeszteni Gyurcsány ügyét
A Sukoró-ügyben a politikust védő ügyvéd szerint védencének kell dönteni, kíván-e élni ezzel a lehetőséggel."

atv.hu/belfold/20120723_zamecsnik_peter

Úgy gondolom, hogy az ilyen" ügyekből, mondjuk ebből az ügyből politikai tőkét nem igazán lehet kovácsolni.
Vélt" vádaskodásokból meg főleg nem.
hm?

Mariann19 2012.07.24. 14:03:41

@leponex: A szabad versenyt addig ismered el, amíg a termelő kapacitások valós szükségletek kielégítésére termeltek valódi használati értékkel bíró árút, és a tényleges előállítási költséget is meg kellett fizetni.Ez a helyzet kristálytisztán az egyszerű árúcserét jellemezte, az értéket a befektetett emberi munka határozta meg.Már itt hozzátenném, hogy a termelési költségek árakban való megtérülése szerintem teljes körű, a végső ár kialakulását az árakba beépitett nyereség, napjainkban profitnak hívott tényező módosítja. "A profittermelő a termelési költségek egyre nagyobb részét átterheli a közösségi teherviselés felé." Mikor nem terheli át a költségeit, mikor nem érvényesíti az árakban?Amennyiben nem hárítja át a költségeit, működése veszteségbe menne át.Ha olyan körülmény adódik, hogy az árait lefelé kell módosítania, ezesetben az árképző tényezők közül a profit beállítását mérsékli.Az általad felvetett árufuvarozás kérdése érdekes gondolatot vett fel valóban. Az autópályák létesítése és használata valóban főként az áruk továbbítására használatos, létesítésük költségei a beuházó országot terhelik.A fuvarozást a termelő - mint szolgáltatást - megfizeti, és be is állítja az áraiba. Azonban az autópálya amortizációját is teljesítményarányosan el kéne számolni. Erre vannak kitalálva az autópálya díjak, de a tarifák kialakításával kapcsolatban nemigen hallottam arról megfogalmazást, hogy kizárólag gazdasági szempontok motíválnák az árak mértékét.A szubvenció kérdésénél eretnek gondolataim támadnak.Amennyiben az adott állam támogatásra érdemesnek itél meg terméket, árút, napjainkban megelőzi-e az a vizsgálat, hogy a támogatott szervezet milyen költséghatékonysággal működik. Jogos-e veszteségeinek kiegészítésére a szubvenció, ennek mekkora lehet a mértéke, ha pl. normatív előállítási költséggel lehetne számolni.Ki lehet mutatni a költségek elviselhetetlen nagyságát, a kérdés a költségek tartalmát illeti.Példaként engedd meg ábrázolni, hogy mire gondolok. A rendszerváltás körül egy konferencián az előadó arról beszélt, hogy a vízművek hatalmas állami támogatással működnek. Ironikusan hozzá tette, hogy e műveknek vannak a legdrágább kerítései és luxus kivitelezésű és felszereltségű irodaházai, bérszínvonaluk jóval magasabb az átlagnál.Ezesetben az ártámogatás mértéke meddig elfogadható?Végülis a luxust a lakosság fizette meg, részben a költségek felmerülésekor, részben ártámogatás formájában.Számtalan tényező befolyásolja az ár- értékarány egészséges kialakulását, napjaink erőteljes jellemzője, és minél inkább romló a gazdaság és az életszinvonal, annál erőteljesebb az árak alakulása felé forduló figyelem.

leponex 2012.07.24. 17:20:49

"Wass Albert keveri a haszon és a mértéktelen birtoklás, avagy a fölösleges tulajdon fogalmát."

Ja.
Mit is várhatunk egy haszontalan 'nácitól' ?
Lehet hogy el kellene olvasni ezt a könyvet nekem is?

Az igazi sztrovacsek 2012.07.24. 18:32:07

@leponex:
Neked nem könyvet kellene olvasni, hanem haszon nélkül élni.
A kettő ugyanis kizárja egymást.
Mert ha elolvasol egy könyvet, akaratlanul is hasznod lesz belőle.
Mellesleg mi köze ehhez annak hogy náci volt vagy sem?
Tévedni, hülyeséget beszélni, minden embernek alanyi joga.
Még nekem is. :)

leponex 2012.07.24. 18:49:13

@Mariann19:
"Mikor nem terheli át a költségeit, mikor nem érvényesíti az árakban?Amennyiben nem hárítja át a költségeit, működése veszteségbe menne át."

Ha áttereli a tényleges költségek egy részét az adófizetőkre, akkor azt nem is kell érvényesíteni az áraiban, 'olcsóbb' lehet a piacon. Azaz torzítja a szent versenyt. Ráadásul ez rejtetten történik, ahogy például a szállítás valódi költségeire hoztam példát.
Az említett nyomvályúsodás kizárólag az újabb kamionok, teherszállítók okozzák, mégsem ők finanszírozzák a nagyobb terhelhetőségű utak építését. Áraikba ezért nem is kell beépíteni ezt a költséget, helyettük viselni kénytelen mindenki.
Ha az áraikban ez megjelenne, akkor csak drágábban tudnák eladni. Ez így lenne versenyszerű:)

De hozhatnám példának a profittermelő alkalmazottját is.
Annak felnevelési, taníttatási költségeit megint csak a közösségi teherviselés állja.
Jellemző példája ennek az amerikai, nyugat-európai gyakorlat, amikor a kész, magasan képzett más országbéli munkavállalót befogja saját profittermelésébe, de annak előállítási költségeiből semmit nem vállal át.

leponex 2012.07.24. 19:06:15

@Mariann19:
A vizműves példáddal nem nagyon lehet mit kezdeni, egyrészt semmiféle adat nincs ennek valóságtartalmára vonatkozóan, másrészt meg nem esik a szabad verseny körébe, lévén hogy természetes monopólium.

De arról még nem hallottam, hogy privatizálásuk óta a szent verseny miatt bekövetkezett alacsonyabb vízdijakkal, szerényebb kerítéssel, irodaházzal és visszafogottab menedzseri díjjal lepték volna meg a fogyasztókat .-)

***
A szubvenció meg kikerülhetetlen, hiszen egyrészt 'mások is ezt csinálják' ( lásd fentebb az Usa), másrészt meg a vámok leépítésével elvesztették befolyásoló eszközeiket az uniós országok.
E globális 'versenyben' az erősek még erősebbek lesznek, és még nagyobb befolyásuk lesz a számukra kedvező döntések noszogatására.
Lásd a mai Uniós huzavonát például ...
Vélem én :)

leponex 2012.07.24. 19:09:09

"Tévedni, hülyeséget beszélni, minden embernek alanyi joga."

Kedves Bárdunk posztjait követve, ez már-már inkább elvárásnak tűnik itt :)

lajos0 2012.07.24. 22:20:11

@leponex:

Egy újabb érdekes adalék, hogy miért is tart itt a gazdaságunk. Csak tiszta forrásból :-)

atv.hu/cikk/20120724_soha_nem_latott_mereteket_oltott_az_offshore_ozas_magyarorszagon

"A Tax Justice Network adatai szerint Magyarország méretéhez és tőkeerejéhez képest példátlanul nagy veszteségeket szenvedett az elmúlt évtizedekben az offshore jelenség miatt. 242 milliárd dollár magántőke - a teljes magyar államadósság két és félszerese - került offshore számlára. Az összeg abszolút mértékben is hatalmas: a világranglista 12. helyét foglaljuk el. Mint ismeretes, 2008-ban az IMF és a Európai Unió 20 milliárd euró (mintegy 24 milliárd dollar) mentőcsomagot nyújtott Magyarországnak. Az offshore számlákon a brit szervezet összesítése szerint ennél tízszer nagyobb összeg rejtőzhet.

„Hatalmas összegek kerültek ki Magyarországról a nyolcvanas évektől kezdve. A tőkepiaci liberalizáció pedig még könnyebbé tette a magánvagyonok kimentését, amint azt más országok esetében is láttuk” – mondta John Christensen.

A kutatás adatai szerint Európából senki nem előzi meg Magyarországot, például a sokat bírált európai válságállamok - Görögország Spanyolország vagy Olaszország - nincsenek benne az első húszban sem."

Blogger Géza 2012.07.26. 11:01:40

Zsótikám, szóljál már as kenyéradó gazdádnak, hogy tanuljon már meg jogszabályt olvasni, és ne nyilatkozzon úton-útfélen hatalmas baromságokat.

Ha egyszer a Be. 190 b alapján szüntetik meg a nyomozást, akkor az bizony bizonyítottság hiánya miatt van, és nem azért, mert nem történt bűncselekmény. Nevetséges is lenne, ha azt mondanák, nem történt bűncselekmény, miközben 5 ember ellen elkészült a vádirat...

index.hu/belfold/2012/07/26/gyurcsany_szerint_alavalo_az_ugyeszseg/

Amit ő szeretett volna látni, az az a) pont lenne, de hát nem erről van szó, ugye, ezért az ügyészség nem is mondhatott ilyet értelemszerűen.

"190. § (1) Az ügyész a nyomozást határozattal megszünteti,

a) ha a cselekmény nem bűncselekmény,"

Rántott kard 2012.07.26. 11:30:44

@Blogger Géza:

Attól hogy Gyurcsány esetében nem történt bűncselekmény, a másik öt személy esetében még történhetett.
Gyurcsányt hivatali visszaéléssel gyanúsították, ami nem történt meg - állítólag - viszont ez nem zárja ki azt, hogy a másik öt ember elkövetett valamilyen másik bűncselekményt.
Nem hallottál még olyanról, hogy egy bizonyos ügyben több embert vádolnak más-más bűncselekménnyel?
Mondjuk egy kocsmai verekedésnél az egyiket fölbujtással, a másikat súlyos testi sértéssel, a harmadikat emberölési kísérlettel, a negyediket, könnyű testi sértéssel, az ötödiket bűnsegédlettel, a hatodikat segítségnyújtás elmulasztásával, stb.
Pedig mind ugyan annak a verekedésnek a résztvevői voltak.
Tájékozódj, mielőtt hülyeséget beszélsz!

Rántott kard 2012.07.26. 11:36:51

a) amikor a cselekmény egyértelműen megtörtént, de nem minősül bűncselekménynek

b)amikor az eset bűncselekménynek minősülne, de nem történt meg

c)amikor a bűncselekmény megtörtént, de az elkövető személye nem bizonyítható

atila68 (törölt) 2012.07.27. 20:03:04

@Napraforgó53: Tudod a hejseríráson polemizálni, nyílvánvaló elgépelések okán igen nagy taplóság, de lelked rajta.
Én nem köpködtem senkire.
Felsoroltam pro, és kontra.

Ennek a párbeszédnek itt vége.

atila68 (törölt) 2012.07.27. 20:04:28

@Napraforgó53: Jól hiszed.
Ja! Most nézem te már megvoltál.
Bocs!
Egy trollal egy bejegyzést váltok, de veled most kivételt tettem.
Bocs!