Miközben Simicska Lajos bérminiszterelnöke zavart, háborodott tekintettel győzelmi jelentést fújt, majd könyörgőre fogta, hogy írjon már neki vissza valaki konzultációsan, nem árt megnézni, milyen állapotban van az ország valójában. 

A kép több, mint lehangoló. Magyarország rettenetes helyzetbe került az Orbán-rezsim két éve alatt.

Elloptak 3000 milliárd forintot - amit 2010-es szórólapjaikon még akartak védeni. Ha ezt nem teszik, a hiány ma 6 százalék körül lenne. Az Orbán-kormány idején az elmúlt két évben rekordot döntött az államadósság, voltak olyan hetek amikor újabb és újabb rekordra nőtt az országkockázat, és ugyancsak rekordra gyengült a forint árfolyama. Stagnál a munkanélküliség, a gazdaság recesszióban. Magyarország korábban sosem volt bóvli kategóriában a hitelminősítőknél. Most ezt is megértük. Nőtt az infláció, rekordon a benzin, és az élelmiszerek ára. Nőttek az autósok terhei az autópálya matricától a biztosítási díjakig. Nőttek a gyalogosok terhei a BKV és a többi helyi közlekedés áraiban.

Soha ennyi cégcsőd nem volt Magyarországon, mint 2012 első felében. Csökkent az egészségügy és az oktatás állami támogatása. Kevesebb pénzt adnak gyógyszerre, kórházi osztályok zárnak be, káosz van a betegirányításban. Idén az érettségizett fiatalok legfeljebb 20 százaléka juthat be egyetemre. A többi nagyrészt munkanélküli lesz. Aki egyiket nem vállalja, inkább kivándorol, a felmérések szerint jelentős részük már vissza sem akar térni Magyarországra. Kirúgják a nem fideszes igazgatókat, komisszárokat küldenek a tanárokra.

A Fidesz szétlopta az állami földeket és a közbeszerzési pályázatokat. Oligarchái, személyes megbízottjai ott vannak minden lászlónés hivatalban, önkormányzati intézményben, járásban. Aki nem tetszett, indoklás nélkül kirúgták. Saját magukra egy perc alatt törvényeket gyártanak, másokat megaláznak, az országból is kirekesztenek. Tízmilliárdokat költenek luxusberuházásokra, kézből etetett öleb-médiára, miközben szétverték a szociális ellátórendszert, ezrek hullanak ki reménytelenül a segélyrendszerből, megvonják a cukorbetegek, a rákosok és a rokkantak gyógyszereit, juttatásait.

Az alkotmánybíróság, az ügyészség, a bírói kar, a számvevőszék, a költségvetési tanács, a választási bizottság, a médiatestület szétverve, elfoglalva. Koncepciós perek indulnak ellenzékiek ellen, a fideszesek elleni feljelentéseket azonnal visszadobják. Az országgyűlésben nincs érdemi munka. A bizottságok nem is látják, milyen javaslatok érkeznek be, hogy néhány óra múlva törvénnyé, esetleg kétharmados jogszabállyá váljanak.

A kultúrában egy agresszív és primitív, költőként még középszerűnek sem nevezhető senki irányít, maga alá vonva minden állami támogatást. Folyóiratok szűnnek meg, leállt a magyar filmgyártás, kirúgdalják a közgyűjteményi dolgozókat, világhírű művészeket aláznak az Operában, filozófusokat fognak perbe, a teljes Orbán-tribünből színigazgató lett.

Az Orbán-kormány idején nyilasokat, antiszemita püspököket védelmeznek, emberek százezreinek haláláért felelős politikusnak emelnek szobrokat. Hazaárulóznak, buziznak, zsidóznak, cigányoznak minden kormánypárti fórumon. A rend fenntartásáért küzdő egyenruhásokat kollektíven elítélik, a szélsőjobbos csőcselék hangadóit a bíróság felmenti.

Az elmúlt két évben Magyarország az összes szövetségesét elvesztette. A magyar miniszterelnök persona non grata Washingtonban, Berlinben, Párizsban, Moszkvában. Néhány belső-ázsiai kegyúr hajlandó fogadni, amúgy senki. 

Magyarországon 2012-ben szénszünet volt iskolákban, másutt nem jutott meleg étel a gyerekeknek. Négymillió magyar él a létminimum környékén. A középosztály - ami még maradt belőle - lecsúszik, utolsó tartalékait éli fel. A gyenge forint miatt is magyarok százezrei úsznak az adósságban, fogalmuk sincs, mi lesz a gyerekből, ha van, meddig lesz munkájuk, képesek lesznek-e kigazdálkodni az újabb és újabb adók miatt fokozódó terheket. A bankszektor kifosztva, Mindent, ami fejlesztést, technológiát, innovációt hozhatna, brutális adókkal sújtották.

Az Orbán-reszim alatt duplájára nőtt a gazdasági bűncselekmények száma, sőt ez húsz éves rekord. Ugyancsak nőtt az erőszakos bűncselekmények száma, ezen belül a gyilkosságoké is. Mindez nyilvánvalóan összefügg a romló életszínvonallal.

Amerre nézünk megaláztatás, nyomorodás. Legalább ekkora baj azonban, hogy mindehhez még az arcuk is hatalmas. Nincs más, mint kioktatás, sértegetés, pökhendiség, nagyképűség. A tévedhetetlenség hazugsága. Magyar büszkeség helyett magyar vesszőfutás és szégyen.

Magyarország zuhan. A kiebrudalt IMF ismét itt van. Orbán és Matolcsy tölti az akkumulátorait, és a jegybanki tartalék megszerzésére vár.

A ciklus második felére már nem tud beindulni a gazdaság. Az adóteher nem csökkenthető. Pénz nem lesz osztogatásra. Marad az agresszió, a választási rendszer kékcédulázása, a fenyegetés, a zsarolás, a kreált büntetőperek és a határon túli szavazatok reménye.

Végjáték.

Hogy mindezt miképp lehet majd rendbe tenni?! 2002-ben még csak hidat zártak le és újraszámlálást követeltek. 2006-ban felgyújtották a várost és tönkre tettek minden nemzeti ünnepet. 2014-ben mi jöhet még?

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr64659093

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rovancs – IMF előtt 2012.07.16. 09:06:01

A kép több, mint lehangoló. Magyarország rettenetes helyzetbe került az Orbán-rezsim két éve alatt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

/manens 2012.07.16. 09:53:58

Baszki' Zsolt, téged vagy megköveznek egyszer, vagy szentté avatnak, de az egyik bisztos !! ( aza " bérminiszterelnök ", a qrvajó !! )

kzoltana 2012.07.16. 11:12:43

Kósa-ellenes firka Debrecen főterén!
Kezd betelni a pohár a fellegvárakban is.
www.vagy.hu/tartalom/cikk/2635_20_mit_is_jelent_debrecenben

lajos0 2012.07.16. 11:57:08

"Simicska Lajos bérminiszterelnöke"

Nekem is tetszik ez a nyelvi lelemény, végre valami a karaktergyilkolászós idiotizmus után. Gratula. Persze minden eddigi miniszterelnökünk is tulajdonképpen bér volt, de akkor is jó.

"Magyarország rettenetes helyzetbe került az Orbán-rezsim két éve alatt."

Hát a nehéz kő repült tovább, és kapott is újabb svungot, de azért kullancs Feri is adott neki némi lendületet, azt említsük meg.

"Magyarország korábban sosem volt bóvli kategóriában a hitelminősítőknél."

De volt. A rendszerváltás első hat évét itt töltöttük. Csak a Fitchnél nem voltunk még bóvli, és a hármas tripla bóvlira sem volt példa. Szóval kicsit nehezebben tetten érhetően hazudozzunk már, ha szabad kérni.

"Ha a hitelminősítők döntéseit vizsgáljuk, akkor arra a megállapításra juthatunk, hogy 2006-ban romlott el minden a magyar gazdaságban, onnan kezdve ugyanis egyenes út vezetett a mostani tripla bóvlihoz. Elsőként a Fitch figyelmeztetett a kockázatokra, hiszen 2005. decemberében "A-"-ról "BBB+"-ra minősítette le Magyarország devizaadósságának besorolását.

2006 közepén a Standard & Poor's is leminősített minket, míg a legtovább a Moody's várt ki, akik 2006. karácsonya előtt két nappal vonták meg tőlünk az "A1" besorolást. Onnan pedig egyenes út vezetett a mostani szintre. "

www.mfor.hu/cikkek/Korabban_sosem_volt_tripla_bovli_Magyarorszag.html

"Az Orbán-kormány idején az elmúlt két évben rekordot döntött az államadósság"

Ahogy az elmúlt 10 év bármely napján. Azért ne felejtsük már el a Megyó-Feri-Gordon időszak alatti 8000 milliárdról 20000 milliárdra növekedést sem. Ebben a giganövekedésben azért nincs oka Ferinek szerénykedni.

"kézből etetett öleb-médiára"

Azért ezt Gréczy úrtól nagyon érdekes olvasni. Mi a baj a kollégákkal Zsolt, hát már a lakáj a lakájnak vájja szemét ? Lehet, hogy ők is csak hisznek valamiben vagy valakiben. És ebből eszik a család is.

"A bankszektor kifosztva"

Hüp-hüp. Bár úgy lenne.

"Az Orbán-reszim alatt duplájára nőtt a gazdasági bűncselekmények száma, sőt ez húsz éves rekord."

Ahogy Kuncze mondta, csak a 'nyilvántartás javult' :-)

"Mindez nyilvánvalóan összefügg a romló életszínvonallal."

Szerintem Feritől lehet tájékozódni az ügyben, de a gazdasági bűncselekményeket általában nem a lepukkant egzisztenciák szokták elkövetni tipikusan.

"Hogy mindezt miképp lehet majd rendbe tenni?"

Ezt már 2006 óta kérdezgetjük, de valószínűleg sehogy. De ez a Ferit és a DK-t úgysem fogja érinteni, tehát emiatt kár is izgulni ott.

illaim 2012.07.16. 12:15:54

@lajos0: No lajos akárhanyadik, akkor most vedd elő az "őszödi beszéd"-et talán most már felfogod !A beteges fóbiádat meg tedd félre két napra, amíg átrágod magad a szövegen!
A köpködéseiden túl, legalább egy példát felhozhatnál 2006 utáni időből ami az eladósodást gerjesztette.

Az igazi sztrovacsek 2012.07.16. 12:29:41

"2002-ben még csak hidat zártak le és újraszámlálást követeltek. 2006-ban felgyújtották a várost és tönkre tettek minden nemzeti ünnepet. 2014-ben mi jöhet még?"

Semmi.
A birka magyar ezt szereti ami most van.
A vezér megmondja a tutit, oszt jó napot.
Alattvalónak születtünk - mármint az átlag magyar - mindig is azok voltunk, ezután is azok leszünk.
Hacsak nem jön VALAKI, aki változtatni tud ezen. De Qrva nehéz dolga lesz, az tuti.
Az a nép, amelyik sajnál 300 Ft-ot a házi orvosától de boldogan adja a megtakarítását az államnak, ezt érdemli.
A Horthy restaurációt, az elnyomást, a megaláztatást. Így is érzi jól magát. Sírva vigad, mert erre van szocializálódva. Tenni, alkotni, a másikkal toleránsnak leni, szorgalmasan dolgozni, a jövőt építeni? Francokat!
Irigykedni, magunkat sajnáltatni, a múlton keseregni, a turáni átokra hivatkozni, magunkon kívül mindenkit hibáztatni a balsorsunkért, azt igen. Azt tudjuk.
20 éve kaptunk egy lehetőséget, hogy a történelmünk folyamán először önszántunkból csatlakozzunk egy közösséghez, ahol partnernek tekintenek minket.
Nem tudtunk vele élni.
Minket kizsákmányolnak azok, akik a pénzt adják. Akik nélkül a múlt század elejének szintjére süppedtünk volna, véli az átlag magyar, és ezt nem magától találja ki, hanem ezt sugallják neki kormányzati szinten.
És elhiszi a birka, hogy van még élet az Unión kívül. Van. Kicsit szar, kicsit nyomorúságos, de van.
Ébresztő birkák!

pánpéter 2012.07.16. 13:13:09

" Az Orbán-kormány idején az elmúlt két évben rekordot döntött az államadósság,"
- Zsolti remélem ezért a főnöködet szidod minden nap! 8000 milliádról 20000 milliárdra! normális országokban ezért benneteket hazaárulásért lecsuknának!

menőmano 2012.07.16. 13:32:17

Gréczy Úr!

Ön totálisan megírta. Nagyon jó. Hát! Komolyan.
:))

hegyilány 2012.07.16. 13:47:48

Soha ennyi cégcsőd nem volt Magyarországon,"

Így van.

Egyre több cég dől be"

Már a hazai cégek több mint 4,1 százaléka szűnik meg fizetésképtelenség miatt, míg egy évvel korábban ez az arány 3,3 százalék volt - derül ki a Dun & Bradstreet Hungária Kft. (D&B) nemzetközi cégminősítő elemzéséből."

Az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben kiemelik: az arány még soha nem volt ilyen magas.
 Az adatok szerint az idén a felszámolások száma 30 százalékkal emelkedett az előző év első félévéhez képest. A végelszámolások száma is csaknem duplája a tavalyi szintnek, azaz egyre többen döntenek cégük bezárása mellett. A társas vállalkozások száma csaknem 2 százalékkal nőtt az elmúlt egy évben, így július elején meghaladta az 566 ezret."

www.gyartastrend.hu/gazdasag/cikk/egyre_tobb_ceg_dol_be

Elnézést! Másoltam. De kommentnek jó.
:)

lajos0 2012.07.16. 14:21:47

@illaim:

"legalább egy példát felhozhatnál 2006 utáni időből ami az eladósodást gerjesztette."

Mondjuk már volt párszor, de ám legyen:

"Az adósságnövekedés majd a Gyurcsány-kormány idején lódul meg, és 59%-ról fölugrik az 1992-es csúcs közelébe, 80% fölé. Csak 2006-ban 1700 milliárd forinttal (tízmilliárd dollárral) nő az államadósság, de a nemzeti adósság (lakosság, önkormányzatok, vállalatok) újabb 1700 milliárd forint növekedést mutat ebben az évben: Magyarország adósságállománya egyetlen év alatt 20 milliárd dollárral nőtt! Közben 2007-ben megkezdődik a kapkodás („Őszöd-szindróma”), indul az újabb megszorítócsomag, a reálbérszint „dinamikusan” csökken, elenyészik a 2002 után elért eredmény. Az újabb eladósodási hullám oka a voluntarista gazdaságpolitika, a felelőtlen állami gazdasági szerepvállalás: pénzügyileg megalapozatlan autópálya- és metróépítési program, illetve a gazdaságnak nyújtott állami támogatás megnyolcszorozódása 2001-hez képest. Ez ma az unióban nálunk messze a legmagasabb a GDP-hez viszonyítva, és vastagon „belepi” a korrupció! A támogatások 90%-át a multik kapják. Ne legyen senkinek kétsége: a multi ilyenkor mindig visszaoszt a támogatás kiutalójának, és/vagy annak pártjának."

nol.hu/lap/forum/20110903-devizahitel-mizeria

"akkor most vedd elő az "őszödi beszéd"-et talán most már felfogod "

Kívülről tudom Filó Patkányozásától a kellmégvalamitmondanomildikóig, de a vonatkozó rész:

"Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi.”

Tudom az MSZP és a liberálisok közös kormányzása az a Fideszt jelenti, vagy a minden politikust, de én még nem tudok ennyire újmagyarul, ha nem baj.

lajos0 2012.07.16. 14:31:21

@Az igazi sztrovacsek:" És elhiszi a birka, hogy van még élet az Unión kívül. Van. Kicsit szar, kicsit nyomorúságos, de van."

Szólni kell a svájci meg a norvég birkáknak, hogy azonnal lépjenek be, mert különben nem lesz lehetőségük részt venni más felelőtlen idióták által irányított országok szarának eltakarításában :-)

pánpéter 2012.07.16. 14:46:53

@illaim:
http://tudatbazis.hu/wp-content/uploads/2011/06/államadósság_1995-20101.png

2006 után lódult meg csak igazán...

leponex 2012.07.16. 15:41:34

Jó Gréczy Zsolt Walesi Bárdunk, Weimari Mesterdalnokunk, Ferenc testvérünk Örökös Főtanácsolója, Baloldal Tábori Lelkésze, ...

'Elloptak 3000 milliárd forintot'

Bizony Kedves Bárdunk, a 'manyup' pályafutása alatt ennyit lopatott ki jórészt a ballib kormányzat a nyugdíjkasszából, és utalta magánszámlákra. A nyugdíjalap pótlásához pedig a kamatokkal együtt legalább 4000 MRD további államadósságot rakott a zadófizetők nyakába.

' Az Orbán-kormány idején az elmúlt két évben rekordot döntött az államadósság, voltak olyan hetek amikor újabb és újabb rekordra nőtt az országkockázat, és ugyancsak rekordra gyengült a forint árfolyama. '

Bizony Kedves Bárdunk, a Ferenc testvérünk által brutálisan megnövelt államadósság miatt indított uniós kötelezettségszegési eljárás miatt a Patás kénytelen dicstelen elődeivel ellentétben a 3% alá nyomni a hiányt, ami akár tetszik, akár nem, ami a kiadások visszafogásával is jár. Bajnainak még a kőbe vésett 2,8% hiányt kegyesen elengedték majd az egyharmadával nagyobbra, visszahagyva további többszázmilliárdos akut hiányokat ( BKV, MÁV, egészségügy, visszatartott ÁFA, Malév, de még Fratalano elvtárs büntijét is ideszámolhatod :) )

illaim 2012.07.16. 16:08:24

@lajos0: A fideszes önkormányzatok mintha pont 1700 milliárdnyi összegben bocsájtottak volna ki Svájci Frank alapú kötvényt ! Aztán mintha ezek miatt borult
volna a 2011 költségvetés ! Persze erre a te ötperces memóriád már nem emlékszik !
Úgy hogy ne fárassz a hülyeségeddel lajos akárhány!

illaim 2012.07.16. 16:10:58

@leponex: No lám a fidesz tablettás,0,1 bites szószólóját, az Orbán aranykoszorús seggnyalóját is ide ette a fene okádni!
Megint nyitva hagyták a ketreced ajtaját az ápolók?

leponex 2012.07.16. 16:11:13

"Nincs más, mint kioktatás, sértegetés, pökhendiség, nagyképűség. A tévedhetetlenség hazugsága. "

:))
No, ebben igazad van Kedves Bárdunk, hiszen elég ha Kedves Ferencet vagy téged hallgatunk, olvasunk.
Ekkora arccal az elmúlt két évben a Patáson számon kérni az elqrt 22 évet, közöttük Ferenc testvérünk kimagaslóan hatékony dzsentroid magatartását, hogy a szarból is visszahozhassa az imádott hatalmát. Két csúfos évre, de egy egész életre szólóan .-)

Az Inotai, Vértes, Békessy, Mihályi, ... ballib tudorok által összelapátolt teljes pénzügyi-gazdasági csődhelyzet után tényleg hatalmas orca kell, hogy egyáltalán megszólalnak.

De szerintem kétségbe vagy immár esve, Kedves Bárdunk, Ferencünknek láthatóan semmi nem jön össze, és vészesen fogy a zidő ... Még az 5%-hoz is csoda kellene, pedig az is csak égés lenne a javából.
Ibolya asszony még a 'jobboldal' új integrálójának készült, hasonlóan Ferencünk baloldali összefogdosós mániájához.
Oszt már Torgyán Patakvér Jóska is hol ... :)

A Ziemef előadás meg láthatóan nem a vágyaitok szerint alakul. Úgy tűnik, a Patás eddig egész jól ellavírozott, a görög-portugál-spanyol-olasz-... bukták között változatlanul tartja magát.

"2014-ben mi jöhet még?" - írod kedves Bárdunk, némi bizonytalansággal a hangodban.
A Patás szerint:

'Természetesen verseny lesz, és a végén a választók fognak dönteni. A kérdés csak az, hogy milyen alternatívát kínálunk.'

Mert sopánkodhat itt kedves fanklubod a sok birkát illetően ( akik ugye előtte bölcs döntést hoztak. 2x is a nyolc év alatt. Csak valamiért közben birkákká váltak :)) ), jöhet a Ziemef, a Zunió fegyelmezői, az utóbbi uniós botrányok bizony sok addigi feltétlen támogatóit el fogja gondolkodtatni: Tényleg ilyen uniót akartunk?
Nem akarnak kilépni, ne örülj. De az eddigi szervilis alázatosság remélhetően alábbhagy egy kicsit.

kalmik 2012.07.16. 16:14:50

@lajos0: Az öleb- médiával nem az a baj, hogy pártos, hanem az, hogy félre tájékoztat, kitakar, hazudik, nem tájékoztat, egy részük náci, antiszemita, rasszista indulatokat gerjeszt, és sorolhatnám, de minek, hiszen mindenki jól ismeri a mai média viszonyainkat.

leponex 2012.07.16. 16:16:03

'0,1 bites '
:)))
Attila barátunk ugyan nem erre gondolt versében:
'Én túllépek e mai kocsmán, az értelemig és tovább! '
Tovább, tovább az osztódás útján örök egybitesünk :)
***
Sehol egy facér szinapszis?

kalmik 2012.07.16. 16:29:08

@lajos0: Ez a válaszod egy totális csúsztatás , finoman szólva. Ki beszél itt Svájcról, vagy bármely más országról? Rólunk van szó, nekünk lenne-e jobb az EU-n kívül?

Az igazi sztrovacsek 2012.07.16. 17:04:12

@lajos0:
Horvátoknak, szerbeknek nem kellene szólni, hogy ne lépjenek be, mert Qrva szarul járnak?

Az igazi sztrovacsek 2012.07.16. 17:24:03

@leponex:
"a 'manyup' pályafutása alatt ennyit lopatott ki jórészt a ballib kormányzat a nyugdíjkasszából, és utalta magánszámlákra"

Én úgy tudom, hogy az ÉN adózott jövedelmemből utalták az ÉN számlámra, de javíts ki ha tévedek.
ÉN kerestem, TŐLEM vonták le, és Én vehettem volna fel.

"Patás kénytelen dicstelen elődeivel ellentétben a 3% alá nyomni a hiányt, ami akár tetszik, akár nem, ami a kiadások visszafogásával is jár."

A Patás tökéletesen tisztában volt vele hogy ezt kell majd tennie. Ezért is ragaszkodott annyira a hatalomhoz, hogy ezt tehesse.:))

"Ekkora arccal az elmúlt két évben a Patáson számon kérni az elqrt 22 évet,"

Nem, nem.
CSAK AZ ELMÚLT KÉT ÉVET.
De azt keményen.

"De szerintem kétségbe vagy immár esve, Kedves Bárdunk, Ferencünknek láthatóan semmi nem jön össze, és vészesen fogy a zidő ... Még az 5%-hoz is csoda kellene, pedig az is csak égés lenne a javából."

Lehet hogy rosszul olvastam, de mintha egy szót nem láttam volna erről ebben a posztban.
Ez most az elmúlt két év leltára.
Stimmel minden tétel, azt hiszem.

'Természetesen verseny lesz, és a végén a választók fognak dönteni. A kérdés csak az, hogy milyen alternatívát kínálunk.'

Természetesen mindent megtesznek a verseny korlátozása érdekben - választási törvény, előzetes regisztráció stb.
Az alternatívát már nem tudják kínálni, az már tálalva van.
A többség már nem kér belőle, oszt jó napot.

menőmano 2012.07.16. 17:42:15

Szerintem azt mindenki látja, hogy totális gazdasági- , politikai zűrzavar van.
A társadalom egy hatalmas csoportja pedig érzi mindennapi életminőségének romlásán. S "azok" is , kik lassan, de biztosan haladnak az elszegényedés felé.
osztjónapot!kész.ennnyyyi.
:))

menőmano 2012.07.16. 17:44:53

Tessék mondani! Hol van már az egyszeri nagyarányú adócsökkentés.?!
:(

menőmano 2012.07.16. 18:14:26

Magyarország zuhan.

Hát! Ja! :))

Majtényi: ami most történik, az „ugrás a sötétbe”

atv.hu/cikk/20120103_majtenyi_laszlo
:)))

lajos0 2012.07.16. 19:28:35

@illaim: "A fideszes önkormányzatok mintha pont 1700 milliárdnyi összegben bocsájtottak volna ki Svájci Frank alapú kötvényt ! Aztán mintha ezek miatt borult
volna a 2011 költségvetés ! Persze erre a te ötperces memóriád már nem emlékszik !"

Valami linkkel támaszd már alá légyszi, mert így csak lóg a levegőben. Ki számolta ki, és mikor ?

lajos0 2012.07.16. 19:32:23

@kalmik: "Az öleb- médiával nem az a baj, hogy pártos, hanem az, hogy félre tájékoztat, kitakar, hazudik, nem tájékoztat,"

Bizony. Ők a tulajdonosaiktól függenek és kész.

"egy részük náci, antiszemita, rasszista indulatokat gerjeszt, és sorolhatnám, de minek, hiszen mindenki jól ismeri a mai média viszonyainkat."

Igen van ilyen része is, elég Pörzse Sanyira gondolni, de Friderikusz, Bolgár, vagy Avar lakájt ezzel nem vádolhatjuk. Mondjuk az ATV kőkemény arabellenes ( tehát szintén antiszemita kampányt folytat, 700-as klub Pat Robertson főnácit elég hallgatni tetszőleges 10 percben).

A jobb és balos lakájokkal nem az a nagy baj, amit egymásra frecsegnek, hiszen senki sem veszi őket komolyan, hanem amit közösen hallgattak el évtizedekig.

lajos0 2012.07.16. 19:43:29

@kalmik: "Rólunk van szó, nekünk lenne-e jobb az EU-n kívül?"

Hát tudja fene, ezzel a politikai elittel tulajdonképpen mindegy is. Mindenesetre az a sikerpropaganda, ami a csatlakozást megelőzte ma már nevetséges. Egy szétesőben lévő szervezet perifériáján vagyunk, ami azért sokkoló némelyeknek, mert 20 évig beszopták azt a hazugságot, hogy közeledünk Európához, meg felzárkózunk, miközben folyamatosan távolodtunk. Ezt valamiért az osztrák életszínvonallal hozták összefüggésbe. Hogy enélkül az elit nélkül még ahhoz is közelebb lennénk, abban viszont biztos vagyok.

lajos0 2012.07.16. 19:50:42

@Az igazi sztrovacsek: "Horvátoknak, szerbeknek nem kellene szólni, hogy ne lépjenek be, mert Qrva szarul járnak?"

Ha a horvátok és a szerbek támogatni akarják a görög, spanyol, portugál, olasz stb büdzsét, lelkük rajta. Megnéznék egy friss felmérést az támogatottságáról azért ott is.

lajos0 2012.07.16. 20:02:34

@Az igazi sztrovacsek: "ÉN kerestem, TŐLEM vonták le, és Én vehettem volna fel."

Én tőlem is levonták, de valamiért én a mostani nyugdíjakat finanszíroztam a befizetéseimmel. Mi lehet a különbség kettőnk között ? Miért nem adták oda mindenkinek a 25 %-ot és bízták rá, hogy öngondoskodjon belőle, ahogy akar. Milyen magántulajdon az amivel nem rendelkezhetek ?

"Nem, nem.
CSAK AZ ELMÚLT KÉT ÉVET.
De azt keményen."

Hát muszáj is lenne, de az államadósság rekordszintjének tetemes részét mondjuk Ferenc testvér hordta össze. Azt a két lapátot, amit Orbán rádobott kérjék rajta számon keményen, de az egész halmot azért ne varrjuk a nyakába.

"Természetesen mindent megtesznek a verseny korlátozása érdekben - választási törvény, előzetes regisztráció stb."

Ezzel hiába próbálkoznak. Akit mindenki utál, az nem tud olyan rendszert kitalálni, ahol demokratikusan nyerhet. Az előzetes regisztráció baromság és korlátozza a lehetőségeket, hasonlóan mondjuk az 5 %-os küszöbhöz.

"A többség már nem kér belőle, oszt jó napot."

Ahogy látom a helyzet ez, de ettől még valahogy a "demokrátikus" erők továbbra is a béka segge alatt vannak, még a szintén eléggé közutált fideszhez képest is. Hogy lehet ez a Gréczy úr által remekül számbavett borzalmak és igazságtalanságok ellenére ? Mindenkit a HírTV meg az MNO hülyített meg ? Dacára, hogy csak pár tízezren veszik ezt a lapot ? Érdekes.

leponex 2012.07.16. 20:24:54

"Én úgy tudom, hogy az ÉN adózott jövedelmemből utalták az ÉN számlámra, de javíts ki ha tévedek.
ÉN kerestem, TŐLEM vonták le, és Én vehettem volna fel."

- 1997-ig a munkáltatóktól ÉS a munkavállalóktól vonta le a Zállam ( illetve kötelező feladatként a munkáltatók ) az AKTUÁLIS NYUGDÍJAK kifizetésének FEDEZETÉRE szolgáló járulékot.
Azaz Te kerested, Tőled vonták és APÁD, ANYÁD, NAGYAPÁD,NAGYANYÁD ... vehették fel nyugdíjas éveik során.

ENNEK a nyugdíjnak a fedezetét ( előbb említett közvetlen hozzátartozóid nyugdíja) lopták el, és utalták MAGÁNSZÁMLÁKRA: Pontosabban a külföldi alapkezelgetők számláira, akik kockázat nélkül, befektetés nélkül FIX ( és irreálisan magas ) jutalékért KÖLCSÖN adták a Zállamnak aztán.

MERTHOGY az aktuális nyugdíjakat természetesen nem csökkenthették ( választók döntő pozíciójában lévő nyugdíjasokról van szó, ugyebár ), ezért aztán az ÁLLAMADÓSSÁG további növelésével állampapírt bocsátott ki a Zállam, amit az elébb említett alapkezelgetők kegyesen ( magas kamat fejében) kénytelenek voltak ( cirka 50%-ig) megvásárolni. Abból a járulékból, amit a Zállam ( ebben az esetben tényleg nagyon rossz gazdaként) átutalt. Ingyen.

Az ígéret ugyan megvolt, hogy majd 30-40 év múlva a nyugdíjad egy részét ebből fogod kapni (amíg tart a számlán a pénz), de SEMMIFÉLE garanciát nem vállalt erre az alapkezelgető.
Amint láthatjuk, egy kisebb válság, és már mentegetni kell a bankokat, alapkezelgetőink tulajdonosait. Természetesen az adófizetők pénzén.
Merthogy a balliberális kapitalizmusnak jelenleg EZ a lényege: A hasznomhoz semmi közöd, a káromat meg fizesd meg.
A kisátkosban ezt úgy mondták: Ami a Tied, az az enyém, de ami az enyém, ahhoz neked semmi közöd!' Nem ismerős??

Szívesen, akár századszor is ...

leponex 2012.07.16. 20:37:54

De hogy világosabb legyen a manyup lényege:
A 'felhalmozási' időszakban, tehát amíg (elméletileg persze) a manyup által kifizetett nyugdíjak értéke kevesebb, mint az oda átirányított járuléktömeg, addig az állam folyamatosan növelve államadósságát hiteleket6 vesz fel, és azt mindenféle biztosíték nélkül INGYEN átadja magánkézben lévő külföldi tulajdonú bankok alapkezelgetőinek.
Legszolídabb becslés szerint is ez legalább Tízezer-milliárd HUF közvetlen forráselvonást jelent, egyúttal a növekvő államadósság kockázati felára miatt megbecsülhetetlenül több forrás megy magánkézbe.

A sokat emlegetett birkát talán ott kellene keresni, aki a magyar manyup történetében máig nem fedezi fel ezt az unikális, mérhetetlenül pofátlan rablást.
És közben a fanklub béget, hogy elvették a pénzecskéjét!

El, Jóisten kedves szamara, el bizony! De nem a Magyar Zállam. Még csak nem is a Patás.

Tényleg, létezhet ekkora ostobaság?
Ezek szerint igen ...
No, hát ezért is hiába várnátok 14-et .-)

andga 2012.07.16. 20:51:54

Az a borzasztó,hogy igazad van,el kellene már zavarni őket a bús p..ba.

leponex 2012.07.16. 20:57:01

'Lehet hogy rosszul olvastam, de mintha egy szót nem láttam volna erről ebben a posztban.'

:)

Jó Bárdunk másról sem ír.

"Végjáték.

Hogy mindezt miképp lehet majd rendbe tenni?! 2002-ben még csak hidat zártak le és újraszámlálást követeltek. 2006-ban felgyújtották a várost és tönkre tettek minden nemzeti ünnepet. 2014-ben mi jöhet még?"

- 2002-ben a máig ismeretlen hátterű ( és finanszírozású) kocamerénylő próbált 'forradalmat' kirobbantani, ahogy 2006-ban a Toroczkai ügynök már nyilvánossá vált titkosszolgálati háttérrel igyekezett megest ugyanerre, kapott is a Patás eleget a fejére, hogy nem állt a forradalmárok élére :)

- valami rejtélyes okból 2006 után máris 2014 következik Kedves Bárdunk előjegyzési naptárában :)

Amúgy nem is értem Kedves Bárdunkat, hiszen annyira elege van mindenkinek állítólag a Patásból meg a fideszből, hogy az sem biztos, bekerülnek-é valaha is a parlamentbe. A nép lelkesen fog ünnepelni, hogy elhajtották végre A Nagy Despotát És Autokratát, Rosszabbikos honfitársaim szintén boldogok lesznek, az a néhány megmaradt nyugdíjas orbánszavazó meg szégyenében elbujdosik.

'2014-ben mi jöhet még?'
Kérdezi Jó Dalnokunk, és a szívünk összeszorul, ha arra gondolunk ...
Hogy Ferenc testvérünk még az 5%-ot sem abszolválja?
Annyit abajgattátok már a népet egy kis felkelésre, forradalomra, éhséglázadásra, egyéb pogromokra, oszt mégis a birkakesergőnél tartatok még most is.
Talán nem véletlenül :)

márta)) 2012.07.16. 22:57:57

Annyira imádom? mikor némelyek olyan "jóízűen" tudnak birkázni.
Nos, hát kiket, milyen társadalmi csoportot takarhat a "birka" jelző? amit én nagyon nem szeretek még hallani sem.
Mert, hát vannak "olyanok" kiknek nagyon is jól kellett volna tudniuk, ilyen-olyan társadalmi beágyazottságuk "miatt" is, hogy bárki nyeri a választásokat, az oly sokat emlegetett Kánaán nem fog eljönni.
Mert bárki is nyer, túl nagy mozgástere nem lesz az új kormánynak. (most azt tegyük félre, hogy most mi van, mert tudjuk, hogy nagyon másként is lehetett volna).

Viszont van egy mások csoport, kiknek el kellett volna magyarázni, hogy mi- miért is volt.
S most is úgy kellene megszólitani bizonyos csoportokat, hogy tudatni velük a gazdasági- politikai történések lényegét. Mert esetleg bár mennyire is hihetetlen, nagyon sokan nem tudják.
Nagyon kevés, kevés lesz, csak a fővárosban, néhány nagyobb városban kiabálni és énekelgetni.
Az csak úgy magában, egy fabatkát sem fog érni, és "veszettfejszenyele" lesz az egész. Így röviden, magyarul. Úgy gondolom.
hm?
:))

márta)) 2012.07.16. 23:04:15

Bocsánat! " egy másik csoport" így akartam írni.
Úgy látszik ujjat, vagy billentyüt kell cserélnem.
Még annyit) Nagyon finoman akartam fogalmazni.
:)

menőmano 2012.07.16. 23:20:10

Hát! Ja!
Egyébként szomorú, valóság, hogy némelyeknek totálisan elég volt csak annyi, hogy lopott a másik.
Mert azt sem tudták/tudják, hogy a politikát, pardon) a történéseket eszik e vagy isszák. Van illllyyen is. Szerintem.
oszt.kész.
:)))

illaim 2012.07.17. 12:06:23

@márta)): Azt hogy melyik csoport sorolható a birkák közé, jó kérdés.
The Economist-ban olvastam a következőt.
Mi a különbség a Fidesz frakciója és egy birkanyáj között? A válasz: A birkáknak van saját gondolatuk.(own mind)
Persze lehet, hogy az én fordításom nem pontos.De nekem ez jött be.

Anselmo 2012.07.17. 12:47:12

@illaim: Én egyetlen pártról tudok, melynek frakciója szembefordult a pártvezetéssel, ez pedig a Kisgazdapárt :)

márta)) 2012.07.17. 13:08:42

@illaim:

hm. Lehet, hogy nem volt teljesen érthető a fogalmazásom) De azt szerettem volna érzékeltetni, hogy nem kellene birkázni.
Nem kellene birkának nevezni senkit) magyarul azt" sem, aki érti a politikai folyamatokat, és azt" sem aki nem.

Mert végül is bármilyen folyamatnak az értése, megértése nem azon múlik, hogy ilyen jelzőket használjunk egyik, vagy másik "csoportra".
Nos, hát remélem, hogy az esetleges félreértést sikerült korrigálni.

Nekem sem jön be.
Így már jó?

menőmano 2012.07.17. 13:13:26

Mi a baj? Mi?van már!??
Nos, hát én totálisan remélem, hogy ez az "ügy" tisztázva lett.

Amúgy meg, ez jól kommentelhető poszt, ahhoz tessék hozzászólni. Ha kérhetem.
Szerintem.
:))))))

menőmano 2012.07.17. 13:21:52

Az Európai Unió tárgyalóküldöttsége hivatalosan szerdán érkezik Budapestre, hogy megkezdje az egyeztetéseket a magyar kormánnyal, az IMF-tárgyalások viszont már ma elkezdődnek."

Varga Mihály arra számít, hogy szóba kerül az ingatlan-, a vagyon- és a bankadó, és az egykulcsos személyi jövedelemadó-rendszer mellett vita lehet még azon is, hogy a kormány kiterjesztené a pénzügyi tranzakciós illeték hatályát a jegybankra is.

Az IMF vélhetően újabb takarékossági intézkedéseket is kér, mert a magyar költségvetési célokat túl derűlátónak tartja. A tárca nélküli miniszter – bár ennek esélyét csekélyre tette – azt sem zárta ki, hogy nem lesz megállapodás."

www.hir24.hu/belfold/2012/07/17/az-imf-mar-itt-az-eu-csak-szerdan/

Esetleg újabb totális megszorítás? Hát! az" már akkor nem is lehet kibírni. A társadalom szegény- elszegényedő csoportjának, már nem.
szerintem.

illaim 2012.07.17. 14:00:06

@márta)): Egyet értek a véleményeddel, ha az egy kevés akkor többet!:-)))
A jelző osztogatásról meg az a véleményem, hogy azok ragasztgatnak dehonesztáló jelzőket a velük egyet nem értőkre, akik
nem érvelni hanem pocskondiázni akarnak !
Persze az is előfordulhat, hogy reakcióként kapnak egyesek állandó jelzőket a korábbi megnyilvánulásaik érdemeként.

Mariann19 2012.07.17. 19:48:00

Végig olvastam a kommentet és az összes hozzászólást.Gréczy Zsolt csokorba szedte a mai magyar társadalom majd minden szegmensét, jellemezte napjaink társdalmi és gazdasági állapotát. A reagálásokban engem az zavar, hogy mint oly sok esetben, ilyenkor nem az adott tárgyra történik a reagálás, hanem kapva az alkalmon, a pártszimpátia jegyében nyilvánulnak meg hozzászóló társaim. A jelen helyzet megoldására nem a múlt szidalmazása a felmentő retorika, nem a valóságos állapotokat elkendőző gyalázkodás a gyógyír, hanem a valóság fel- és megismerése. A gondokat tudomásul kell venni, meg kell érteni az ok-okozati összefüggéseket, véget kell vetni annak, hogy a múlt örökös felemlegetésével palástoljuk el, hogy hogyan is állunk.Senkit nem áll szándékomban bírálni, mindössze egy új utat keresek magam is, hogy reális képet alakítsak kimagamban arról a helyről, amelyikben élek.

márta)) 2012.07.17. 21:21:52

@illaim:

Igen? És? mi olyan nevetséges. Egyébként, a legkevésbé érdekel, hogy hányat ért.
hm?

Az igazi sztrovacsek 2012.07.18. 19:52:12

@márta)):

"...azt szerettem volna érzékeltetni, hogy nem kellene birkázni.
Nem kellene birkának nevezni senkit)"

Igazad van.
De ellenérvként íme egy "vérfideszes" kommentelő hozzáállása a témához.
Az illető éveken át védte itt körömszakadtáig a FIDESZ minden egyes megnyilvánulását. Mostanában eltűnt valahogy.

Profilo
2010.nov.14.
12:45

"A mi "pásztorunk" jól terelgeti az Ő nyáját és mi legelgetünk csendesen."

Ha nem lenne világos, elárulom, hogy a célzás Orbán Viktorra, és FIDESZ szavazókra utal.
Nos, ennyit a birkákról.

márta)) 2012.07.18. 22:08:07

@Az igazi sztrovacsek:

Úgy látom! birka" ügyben nem csitulnak a kedélyek.
Na.Jó legyen igazad.
Igen! Ezek szerint van aki tudatosan birka.
De azokat" kik csak jobb életre vágytak..... nem kellene birkának nevezni. mert eszükben sincs (esetleg már, s nem is volt? ) birkának (sem )lenni.
Ennyit tudok még hozzátenni, s többet nem is akarok.
Nos ennyit erről.

leponex 2012.07.18. 23:00:10

Jó Bárdunk!
A tőled megszokott lendülettel nyomod erősen féloldalas demagógiádat, és észre sem veszed, miket írsz.-)

"Elloptak 3000 milliárd forintot - amit 2010-es szórólapjaikon még akartak védeni. "

- Az, hogy kik loptak el, és mit már az elébb is megvilágítottuk (sokadszorra :))

No de folytatod:
"Ha ezt nem teszik, a hiány ma 6 százalék körül lenne."

Ebből ugye két dolog következik rögvest.
Amit eddig ugye tagadtál Ferivel együtt.

1. a manyup -immár saját bevallásod szerint is - államadósságból lett finanszírozva, ennek kivezetése valóban csökkentette az éves hiányt is

2. Szerinted tehát a manyup vagyonával mégis csak csökkentette a Patás az államadósságot, így az államháztartási hiányt is, hiszen a külföldi magánbankok számláira terelt járulék immár az államkasszában maradt, nem kellett további hitelt felvenni a kamatainak finanszírozására.

No még egy apróságot:
'a szélsőjobbos csőcselék hangadóit a bíróság felmenti.'

Bizony, az érdeklődő közönségnek máig furcsa, ahogy T. ügynök felhergelte a népét a tv-székház elé, ő maga meg békésen hazakocogott, és feltehetően élő közvetítésben szurkolt a 'forradalomnak'. Hiszen tudhatta, hogy a titokzatos szolgák a helyszínen vannak (és dolgoznak az ügyön), a szomszédban békésen kvaterkázó kellően felszerelt rendőrségnek meg nem az lesz a dolga, hogy megakadályozza a randalírt. MAJD utána !

Talán ezért is hagytad ki tapintatosan a tatárszentgyörgyi, ... eseményeket a Feri idejéből, amikor érdekes módon szintén véletlenül fatális 'hibák' következtében a titokzatos szolgáknak épp a fegyverbeszerzési akció körül kellett becsukniuk szemeiket.

Még szerencse, hogy a nagygyűlést fenyegető szlovákiai terroristákat sikerült nyom nélkül felszámolni abszolút titokzatos módon
:)

márta)) 2012.07.18. 23:16:11

Nem minden nőnek jár a nyugdíj negyven év munka után"

www.hir24.hu/belfold/2012/07/18/nem-minden-nonek-jar-a-nyugdij-negyven-ev-munka-utan/

"A közalkalmazottak esetében a munkáltató mérlegelési jogkörébe tartozik, hogy a munkavállaló kezdeményezését követően felmentéssel – a negyven év szolgálati idő és az egyéb feltételek megléte esetén – – megszünteti a jogviszonyt vagy sem. A gyakorlat munkáltatónként teljesen eltérő, nyilvánvalóan több esetben anyagi megfontolás alapján utasítja el a kérelmezőt az adott intézmény, szervezet – hangsúlyozza a Liga.

Hozzáfűzik: a jelenlegi szabályozás így súlyosan hátrányosan érinti a közalkalmazottakat,– például az ápolónőket, tanárnőket, önkormányzati ügyintézőket."

Jó. Ez is, egy hatalmas parasztvakitás volt.
Mehet "ez" is a többi után.
hm?

Az igazi sztrovacsek 2012.07.19. 06:49:22

"...a manyup -immár saját bevallásod szerint is - államadósságból lett finanszírozva..."

Lehet hogy hülye vagyok - lehet benne valami, mert sokan mondták már :)) - De ezt nem értem.
Mennyi pénzt tett az állam a magánnyugdíj pénztárakba?
A magánnyugdíj pénztári járulék: a BR (bruttó fizetés) 8%-a.
A BR 8%-át a választott MNYP-hoz (magánnyugdíjpénztár), míg a BR 1,5%-át az állami nyugdíjbiztosításhoz utalja a munkaadó.

Vagyis a dolgozó megkeresett bérének a 8%-át utalták az egyéni számlára, 1,5%-át a nagy közös államiba.

Az igazi sztrovacsek 2012.07.19. 07:07:54

"Egymillió forint kártérítés megfizetésére és nyilvános bocsánatkérésre kötelezte a Fővárosi Törvényszék Budai Gyula kormánybiztost, aki a keddi, nem jogerős ítélet szerint két televíziós műsorban is megsértette Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezetőjének jó hírnevét."

"Sukoró-ügy: az ügyészség minden törvényes határidőt lekésett."

Kissé akadozik az elszámoltatás.
Budai Gyula egyetlen ügyben nem tudott eredményt elérni, sőt sorra bukik bele a nagyobb ügyekbe. A filozófus ügy után ez már "kissé" kínos lehet neki. De vagy nagyon vastag a bőr, vagy ezt várják el tőle, és ha nem csinálja, hát őt csinálják ki.
Sukoró ügyben meg megy a ködösítés. Ha száz nap alatt nem tudott az ügyészség vádat emelni, az azt jelenti, hogy nincs megfelelő jogalapja erre. Ha lenne, már rég megtette volna. Mert ha vádat emelnek egy volt miniszterelnök ellen, és az nem áll meg, az a nagyvilág számára is fényesen bizonyítaná a politikai elkötelezettségüket, amiről itthon már régen suttognak.

leponex 2012.07.19. 08:59:53

"...a manyup -immár saját bevallásod szerint is - államadósságból lett finanszírozva..."

Lehet hogy hülye vagyok - lehet benne valami, mert sokan mondták már :)) - De ezt nem értem."

Lehet .-)
Vagy nem akarod érteni.

Vagy...

A magyar manyup a magyar ballib eszenciáját is jelenti, szerintem.
'Az állam rossz gazda!' kijelentéssel az aktuális ideiglenes ballib gazdák az állam ( az adófizetők) pénzét csak és kizárólag az állam számára rendkívül hátrányos tranzakciókkal magánzsebekbe vándoroltatták a legváltozatosabb módon. Miközben természetesen a 'lakájmédiából' ömlik, hogy ez miért jó nekünk.
'Privatizálja' az energiaszektort jórészt állami tulajdonban lévő külföldi cégnek, de a biztonság kedvéért államilag garantált profitot biztosít, ha netán a könyveléssel nem lehetne elegendő pénzt kiszippantani.

Privatizálja a majd valamikor esetlegesen kifizetendő (de CSAK az állam által garantált !! )nyugdíj ígérvány fejében a mai nyugdíjak fedezetét, ennek pótlására államadósságot növelő állampapír kibocsátására kényszerítve az államot.
És EZT az állampapírt 'veszi meg' magas kamat fejében!

Az állam ingyen átutalja a járulékot, majd azonnal visszakéri kölcsönbe, de most már kamat fejében.

És a fanklub 'nem érti' :))

Az igazi sztrovacsek 2012.07.19. 10:04:04

@leponex:

"...a manyup az államadósságból lett finanszírozva..."
Vagyis az állam tett pénzt a manyup pénztárakba.
Ezt nem lehet másképp érteni. (szerintem)

"...az állam ( az adófizetők) pénzét"

Na most akkor a manyup számlákon lévő pénz az államé, vagy az adó fizetőké? /volt?/
(most már az államé)

"... csak és kizárólag az állam számára rendkívül hátrányos tranzakciókkal magánzsebekbe vándoroltatták a legváltozatosabb módon."

Na de ha az államé (volt) az a pénz, akkor mos bele rakták a pénzt, (finanszírozták) vagy kivették belőle?
Ha viszont nem az államé volt, hanem a számla tulajdonosé, akkor egyszerűen átQrták akit át lehetett (százezer embert nem lehetett) és elvették tőle.

KIÉ VOLT AZ A PÉNZ???

"Az állam ingyen átutalja a járulékot,"

Kiét?
Az állami alkalmazottakét.
Mert a maszek, vagy a multi, az levonta a keresetből, és ő utalta (állami közreműködéssel) az egyéni számlára.
Nem az állam pénzét, hanem a dolgozó által, munkavégzéssel megkeresett jó magyar forintot.

"...majd azonnal visszakéri kölcsönbe, de most már kamat fejében."

Hát aki kölcsön kér, az fizesse a kamatot!
/Én is fizetem/

"És a fanklub 'nem érti' :))"

Ha csak a fanklub nem értené....
Nincs még ez a meccs lefújva.

Apropó meccs.
Mit szólsz a veretlenül bajnokságot nyeret magyar csapat nemzetközi szerepléséhez?
Sukoróról, meg Budai Gyuláról nem kérdezlek.
Arról minek?

Az igazi sztrovacsek 2012.07.19. 13:26:52

Járai levelet írt az IMF-nek .
Tele lett a gatya, mert az MNB felügyelő bizottsága két tagjának külön véleménye van, és ezt el mondják.
Vajon kinek hisz az IMF?

Az igazi sztrovacsek 2012.07.20. 07:07:14

@leponex:

A pontozókon igen sok múlik, még akkor is ha teljesen hülyék.
Sőt.
Sokszor a pontozókon múlik minden.
Mint említettem az előzőekben, igen sokan mondták már nekem hogy hülye vagyok, amiből arra következtetek, hogy valószínűleg van benne némi igazság.
Kell hogy legyen, mert amikor olyan emberek, akik soha életükben még csak nem is látták egymást, mégis ugyan azt állítják, az nem lehet véletlen.

De mindez nem változtat azon, hogy nem válaszoltál a kérdésemre.

KIÉ VOLT AZ A PÉNZ???

márta)) 2012.07.20. 10:19:24

Rövid hír - Sukoró-ügy: Gyurcsány ellen megszüntették a nyomozást"...........

Ezen eljárásrész előzménye, hogy 2009. október 06. napján dr. Schiffer András hivatali visszaélés gyanúja miatt feljelentést tett Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnökkel szemben."

www.hir24.hu/baleset-bunugy/2012/07/20/rovid-hir-sukoro-ugy-gyurcsany-ellen-megszuntettek-a-nyomozast/

hm?

Az igazi sztrovacsek 2012.07.20. 12:22:03

"Majdnem háromévnyi nyomozás után vádat emelt az ügyészség a Sukoró-ügyben, de Gyurcsány Ferenc nincs a vádlottak között."

Az első számú közellenség mégsem megy börtönbe.
És mi szól ehhez Budai Gyula?
Szegény jó fideszfanok, mi lészen most veletek?
Hogyan élitek túl ezt a hatalmas traumát?
Annyira komoly volt ez az egész, hogy a politikailag elkötelezett ügyészség nem volt képes összehozni egy nyomorult gyanúsítást.
De a fanklub azért elhitte.
Ha bele gondolok, hogy mik mentek csak ezen a fórumon ez ügyben......

lajos0 2012.07.20. 13:39:50

@Az igazi sztrovacsek: "Annyira komoly volt ez az egész, hogy a politikailag elkötelezett ügyészség nem volt képes összehozni egy nyomorult gyanúsítást."

Hát kérdés, hogy akkor ezek szerint a bírósági, ügyészségi döntéseknek hiszünk vagy nem. Én részemről továbbra sem. Sem a "volt közgyűlés - nem volt közgyűlés" ügyekben, sem mondjuk ebben. A fidesz által kézivezérelt ügyészség nem emelt vádat Gyurcsány ellen, ami komoly csapás a diktatúra legelevenebb pontjára.

Vagy mégis belátták Fideszéknél, hogy Gyurcsánynál jobb kampányolójuk sosem lesz, ezért úgy kézivezérelték az ügyészséget, hogy Ferit hagyják ki az ügyből.

Ez esetben nem sérül a gonosz kormány által irányított ügyészség toposza sem, ami külön nyereség.