Hír lett a Magyar Nemzet-online-on, hogy kitettem egy archív képet, amely 1990 nyarán készült. Nem tudom, mitől ennyire izgalmas ez a fotográfia, de elsőként az Orbán Viktortól nem távoli Four Four Two című focis magazin írt egy jegyzetet a privát emlékemről, amely aztán a Fidesz-média egyik zászlóshajóján landolt.

A kép akkor készült, amikor az Első Emelet és az Exotic együttes közös bulit szervezett a rajongóikkal az agárdi Popstrandon. Én jó viszonyt ápoltam a két zenekarral, el is hívtak, hogy mivel a programban focizás is lesz, szálljak be közéjük. (Korábban sok ilyen példa volt egy Fehérvári úti kulturális és sportingatlanban.) A program közepén valamikor kora délután bukkantak fel Orbánék, akiknek ugyancsak a Velencei-tó partján volt táboruk, hogy játsszunk-e egy meccset. Mi sem volt természetesebb. Az eredményre nem, de a kellemes hangulatra és a hatalmas, strandlátogató közönségre jól emlékszem. A derbi után készült a fotó. Rajta Turbók János, a helyi koncertek szervezője, Orbán Viktor, (aztán egy számomra ismeretlen), Fürjes Balázs, Tabár István, Berkes Gábor, Vilmányi Gábor, Tabár Zoltán, lent balra jómagam, Kiki, Deutsch Tamás, majd egy számomra szintén ismeretlen fiatalember. Aki nagyon odafigyel, Tabár Pisti és Berkes Gabi között a háttérben Bogdán Csabát is felfedezheti.

 

Hogy ebből miért lett hír és jegyzet, nem tudom. Nem lehetek biztos benne, de vélhetően facebook-os ismerősöm, Szöllősi György írhatta a jegyzetet a focis magazinnak. Utolsó információm szerint a lapot főszerkeszti, az Orbán-féle Puskás-akadémia sajtófőnöke volt, lehet, hogy ma is az. Facebook-oldalán is Felcsútot jelöli meg, ha valaki tájékozódna róla. Szöllősi Puskás-könyvét nagyon szeretem ma is, anno megvettem a fiaimnak karácsonyra.  (Izé, hozta nekik a Jézuska - nehogy most bukjak le...) Gyuri nagy ritkán rám is ír a facebook-on, (kap majd érte rendesen) nem tudom, most miért kellett belém rúgnia.

Sajnálom, hogy a jegyzet, amelyet az mno.hu is átvett, még ezt a kedves régi emléket is képes volt inszinuálni. Sikerült belekeverni Gyurcsány Ferencet, aki miatt a szerző szerint miszlikbe aprítottam korábban méltó régi hírnevemet. Mintha nem lehetne valaki tisztességes újságíró, aki támogatja Gyurcsány politikáját, vagy szimpatizál vele. Esetleg csak simán nem a Fidesz szekerét tolja. Illetve az lenne a tisztességes újságírás alapja, hogy valaki az Fidesz-média alkalmazottja.

Azt is sikerült odakutyulni a jegyzetbe, hogy ez a fotó nyilván az áderi, amúgy szerintem mélyen hamisan meghirdetett nemzeti összeborulást szimbolizálná, hiszen ha Orbán és én közös fotón, ráadásul én teszem ki, akkor az jelent valamit.

Igen, jelent. Hogy az 1990-es Orbán egy szépreményű politikus volt, aki ma mindenben az ellenkezőjét képviseli annak, mint amit akkor. A Nagy Imre-temetésen elmondott szónoklatát ma is rendkívül nagyra tartom, nem csoda, hogy bízott benne a liberális értelmiség, és odaengedték beszédet mondani. Nem én tehetek róla, hogy a fotón látható szakállas fiatalember három év múlva a pártszékházból bányát vett a papájának, a két egymás utáni választási vereség hatására pedig úgy döntött, tönkre teszi a magyar demokráciát, és a gazdaságot.

Ettől függetlenül ez a fotó nekem szép emlék. Fiatalok voltunk és optimisták, hogy a rendszerváltással egy igazságosabb Magyarországot építünk. Persze, az agárdi éjszakai buli után...

Sajnos, nem így alakult - és ez elsősorban a fotón látható szakállas fiatalember miatt alakult így.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr844506181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemecsek ernő áruló 2012.05.14. 15:15:43

@Karipapa01: Soha sem volt az. Nekem Gréczyvel ellentétben a Nagy Imre újratemetős beszédétől is a hideg futkosott a hátamon, és nem azért, mert olyan jó lett volna, hanem mert láttam felsejleni a leendő diktátort.

látjátok feleim szümtükkel 2012.05.14. 15:16:26

@Szabó Zoltán fél évet kapott:
A magam szekértáborában egyedül vagyok, nincs szükségem tárbortársakra.

Karipapa01 2012.05.14. 15:16:58

@Szabó Zoltán fél évet kapott: " akkor volt az, amikor szemétláda volt?"
Mármint ki? Ha megnyugtat: OV sohasem volt. Hogy mennyire egyenes ember, az vitát képezhet, dehogy szemétláda? Ejnye! Én soha sem mondtam ilyesmit és másoktól sem vártam.

ATCG 2012.05.14. 15:17:10

@Karipapa01: Sajnos utána jött 86, Mexico.
Nem nagyon van már mire

látjátok feleim szümtükkel 2012.05.14. 15:17:56

@Szabó Zoltán fél évet kapott: "
"Könyves Kálmán azt mondta, hogy boszorkányok pedig nincsenek"

- jav. Nem mondta."

Aha! Ez egy érdemi válasz.

nemecsek ernő áruló 2012.05.14. 15:18:21

@Szabó Zoltán fél évet kapott: Kettőnk közül nem én támogatok maffiózókat, akik megvonják emberek jogát akármitől is. Ergo kettőnk közül nem én vagyok az elvakult.

popocatepetI 2012.05.14. 15:21:38

@Szabó Zoltán fél évet kapott: Kétségkívül a beilleszkedők tipikus viselkedését mutatod.

Karipapa01 2012.05.14. 15:22:07

@nemecsek ernő áruló: "...mert láttam felsejleni a leendő diktátort."
A jövőbe láttál, jó neked. Én azt másként fogtam. Leszámítva a politikusi túlhangsúlyozást és dinamizmust úgy érzem, nem volt semmi fenyegetettség, ha erre gondolsz.

nemecsek ernő áruló 2012.05.14. 15:26:16

@Szabó Zoltán fél évet kapott: Nem fröcsögök. Ellenőrizhető tényt közöltem. Nem én kértem, hogy maffiózókat imádj.

mese1 2012.05.14. 15:33:49

@nemecsek ernő áruló: Hát csúsztatás az van bőven, Gyurcsány már akkor megbukott... és neki köszönhetjük az ország elúszását 2002, 55 %, 2010, 83 % volt az államháztartás hiánya, Gyurcsány megbukott a gazdasági válság miatt, és az hitelekkel úszták meg a teljes csődöt...

mese1 2012.05.14. 15:36:48

@Karipapa01: Pedig bizony ott indult el...

nemecsek ernő áruló 2012.05.14. 15:46:44

@mese1: "neki köszönhetjük"
Én csúsztatok? 2007 decemberében mennyi volt az államadósság? És 2008 decemberében? 2009 decemberében mennyi volt az államháztartási hiány? És 2011 decemberében?

Hertelendi 2012.05.14. 15:46:48

@mese1: Gyurcsány Gyurcsány Gyurcsány Gyurcsány...ezt tudjátok, érvetek egy szál se...mi meg vegyünk komolyan...

ATCG 2012.05.14. 15:47:16

@Szabó Zoltán fél évet kapott:
nem tudom miért kaptam ezt a megtisztelő demagóg címet.

Neked biztosan jól esett leírni.
Azután azt sem értem - érvek helyett - miért prolizod le Nemecseket.
Ugyanakkor ezzel a tűzhányó nevű zsidózóval meg milyen kesztyűs kézzel bánsz; na erről a szintről már indulhatna egy érdemi párbeszéd. Ha egyáltalán akarna bárki ilyet, nem pedig egymás mellett, egymást sértegetve, folyamatosan elbeszélni.
Mélységesen meg vagy győződve róla, hogy a veled ellentétes nézeteket valló helyesli Szabó Zoltán, vagy Hunvald, vagy Hagyó, vagy Zuschlag tetteit.
A francba, nem veszed észre, hogy már réges-régen a fejünk fölött országot szétkapó "Werbőczy utódok", CsákMáték garázdálkodását kellene - legalább minimális kis egyetértési kezdőpontról elindulva - közösen fékeznünk?
Civilizált polgárokként egy hazában.
Vén demagóg, mit is beszélek:
Nem kell nekünk a "Két pogány közt egy hazáért" történelmi sorsra hivatkozni, a három részre szakadt ország keserveire(Habsburg-török átok) mutogatnunk,
kuruc-labanc ellentétekkel dobálóznunk, a németet és az oroszokat szidni sorsunk alakulásáért: eleget tudunk mi saját magunknak ártani minden külső ellenség nélkül is.
Legalább úgy, mint az egyszeri székely, aki amikor verte a jégeső a vetését,
fogott egy jókora furkósbotot:
És:
-Hagy lám Uramisten, mire megyünk ketten!-
felkiáltással ő is a vetést kezdte csépelni.
Mielőtt nekem esnél: félig székely vagyok (apám 46-ban szökött át ide Romániából, a független erdélyi köztársaságért szervezkedtek és ezért másfél évre ítélték, meg egy kicsit a fogait is kiverték).

béla a görög (törölt) 2012.05.14. 15:47:35

Szerintem dobd ki azt a fotót, mert még bajod lehet belőle. Nem most és nem ezektől, hanem később :)

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.05.14. 16:26:04

@SZARHÁZI MOCSKOS LIBERÁLIS TETŰK !!:
Anyád a legjobb szerető a fideszben , sokan mesélik!

A szabadesésben lévő tesztváros Pécs, a fideszes ámokfutás miatt!
Három éve vezeti Pécset Páva Zsolt, ami egy önkormányzati ciklus háromnegyede, szóval eljött az ideje a számvetésnek. Sok csillogás, kevés tartalom, de legalább mi pécsiek idő előtt megtapasztalhattuk, hogy mit hoz az országnak a Fidesz uralom.

Még nap is elbújt a felhők mögé azon a jeles napon, amikor Páva Zsolt pécsi polgármesterségének harmadik évfordulóját ünnepeljük, és ki hibáztathatná ezért? Az elmúlt három év jó eséllyel megpecsételheti Pécs sorsát - Páva mentségére legyen mondva, hogy az ezt megelőző három is majdnem ennyire káros volt a város számára. Három év távlatából már jól látni, hogy 2009 májusa és azt követő szűk egy év a Nemzeti Együttműködés Rendszerének előjátéka volt, bepillantás a jövőbe. A pár évvel korábban még az örökös ellenzéki létre berendezkedő Pávának így nem csupán a polgármesterség, hanem a közgyűlési többség is az ölébe pottyant.

Sajátos fintora a sorsnak, hogy a Fideszen belül pehelysúlyúnak számító ügyvéd semmit sem tudott kezdeni ezekkel az ajándékokkal, csupán az arcát adta az einstand nagyüzem beindulásához. Páva Zsolt polgármesterségét az eddig történtek alapján inkább Bánki-Szebelédi , avagy Várhegyi-korszaknak kellene elneveznünk, mintsem Páva-korszaknak, ez a három ember - a Fidesz száműzetés előtt álló regionális pártigazgatója, és a párt örökös kampányguruja - ugyanis sokkal jobban rajtahagyta a keze nyomát a városon, mint annak állítólagos első embere.

A Széchenyi téren megejtett népünnepélyszerű beiktatásról kezdve a Nagy Októberi Vízműfoglaláson át egészen a Pécs2010 beruházások maradékának leosztásáig Páva nem csinált mást, mint arcát és aláírását adta mindenhez, ami bizonyos szempontból be is jött, hiszen 2010 őszén komolyan vehető program nélkül választották újra. Mindennek persze meglett az ára, amit a politika természetéből kiindulva természetesen nem elsősorban Páva Zsoltnak, hanem Pécs lakóinak kell majd megfizetnie.

A pécsieknek is nagyon elege van ebből a bóvlista bandából!

ATCG 2012.05.14. 16:29:33

@ATCG: Ja. Nem elírás:
>a fejünk fölött országot szétkapó
"Werbőczy utódok".<
Lassan odajutunk, hogy már azon a borzasztó látomáson is túlteszünk szűklátókörű elvakultságunkban, amit Ady így ír le:

"Felülről nézvést még megvolna az ország,
Werbőczy utódok toldozzák-foldozzák."

sisifux 2012.05.14. 16:35:31

@LIBERÁLIS TETŰK !!:
"KB 10-szer tettem említést arról, hogy 2002-2010 között meg két és félszereződött az államadósság,..."

Ez hazugság, "csak" megkétszereződött.
(9 500 md, 19 000 md Ft)
A fidesz első kormányzása alatt pedig 50%-al nőtt. ( 6 200 md, 9 500 md Ft) Ha kapnak még egy lehetőséget 2002-ben, akkor megduplázták volna.
Miről is beszélsz?

Hertelendi 2012.05.14. 16:48:14

@Szabó Zoltán fél évet kapott: melyikre vársz érvet? hogy megjöttél, vagy, hogy hülyegyerek vagy? mindkettőre van érvem:)

mese1 2012.05.14. 17:00:22

@nemecsek ernő áruló: És 2007-ben hol volt még válság? Most az van, épp összeomlik minden a görögök miatt...@Hertelendi: mert így van... 2002-2010 között majdnem duplájára nőtt az államadósság...

nemecsek ernő áruló 2012.05.14. 17:02:31

@Szabó Zoltán fél évet kapott: Az, hogy maffiózókat imádsz, mint a messiást, a te bajod. Hogy ezt fröcsögésnek érzed, az jelzi, hogy nagy a te fájdalmad, mert nem tudsz egyértelmű tényeket hozni, amelyek cáfolnák, hogy egy bűnszervezet irányítja az országot.

nemecsek ernő áruló 2012.05.14. 17:03:54

@mese1: Nem érzed, hogy ezért kérdeztem? Ha te is elismered, hogy a válság miatt történt, akkor nem látsz egy icike-picike hangyafasznyi esélyt rá, hogy feltéve, de nem megengedve talán nem egészen kizárólag gyurcsányahibás?

Hertelendi 2012.05.14. 17:09:48

@Szabó Zoltán fél évet kapott: Patkányka az érveket te szolgáltatod a beokádásaiddal. Ilyeneket normális ember nem ír. Ostoba takony vagy! Itt mindenki tudja!

nemecsek ernő áruló 2012.05.14. 17:09:52

@Szabó Zoltán fél évet kapott: Az én gyurcsányom? Ahhahahahahahahaha!!! :D

Elég nehezen titkolod, hogy szerelmes vagy a Kedves Vezetőbe, de rám ne húzzál Gyurcsány-imádatot.

nemecsek ernő áruló 2012.05.14. 17:14:48

@Szabó Zoltán fél évet kapott: Semmit. Nem lehet cáfolni a tényeket, mely szerint magyar gazdáktól vették el Orbán szobatársai a földeket, és így a tisztes megélhetést. Nem lehet cáfolni semmit azon, hogy minden vállalkozás tövig van szopatva a különféle különadókkal, kivéve Orbán barátainak, és üzletfeleinek cégei. Nem lehet cáfolni semmit azon, hogy Kubatov listái alapján szabták át a választókerületeket. Nem lehet cáfolni semmit azon, hogy a politikusok ha kamerát látnak, és nincs rajta a HírTV matrica, menekülnek, mert félnek a kínos kérdésektől, és nem tudnának felelni arra, miért kellett kirabolni a magyar dolgozó embereket. Nem lehet cáfolni azon sem semmit, hogy Viktor az EU ellen vívott szabadságharchoz szeretne az EU-tól kölcsönkérni, és annak ellenére, hogy 12 év megtakarításait felélték, az államadósság soha nem látott magasságokban van.

Nyugodtan rejszolj csak Orbánra, látom, hogy szereted őt, és soha nem tudnál olyat tenni, ami a Kedves Vezetőnek nem kedves. De kérlek nézd el azt, hogy az ilyen patkányokat én a magam részéről nem tolerálom.

nemecsek ernő áruló 2012.05.14. 17:17:22

@Szabó Zoltán fél évet kapott: beakadt a lemez, vagy elfogyott a sillabusz, már nem tudsz mit mondani? Érveket mondtam! Hajrá, kisköcsög! Aztán nehogy agyvérzést kapj! ;)

nemecsek ernő áruló 2012.05.14. 17:21:23

@Szabó Zoltán fél évet kapott: :ásít: Nem unod? Érveket mondtam, arra nem tudsz reagálni. Nem mondom, hogy hagyd abba, mielőtt hülyének néznek, mert késő! Már megtörtént.

ATCG 2012.05.14. 17:25:20

@Szabó Zoltán fél évet kapott:
"lapos Balaton"
"Kicsi, savanyú, de legalább a miénk".
Körkörös védelemre rendezkedtél be?
Vagyis inkább egy pontból kiindulva körkörösen mindenkibe belevágsz?

nemecsek ernő áruló 2012.05.14. 17:27:00

@Szabó Zoltán fél évet kapott: Végülis a magyar gazdák kirablása a saját cégek előnyben részesítése a más magyar embereket foglalkoztató cégekkel szemben, a magyar gazdaság taccsravágása, a minden létező emberrel való összeveszés miatti neheztelés, 12 év megtakarításának elrablása, az nem érv.

A "ne fröcsögj", az érv. Jajj, istenem, te büdös kics komcsi takony, de fogok örülni, amikor a magad fajtát a belénél fogják fellógatni! Magam részéről elvesztettem az érdeklődést, még fröcsögj be valamit ide, ami tartalmazza a bolsi, a büdös, meg a rohadék szavakat, aztán lépjünk tovább. Inkább termelem a GDP-t. A te élősködő patkányfajzatú disznófejű pöcsfejek szopatása helyett. A délutáni programom már így is megvolt. Majd még folytatjuk valamikor.

Bolsi patkány. Rejszolj addig sokat Viktorra, jóccakát.

Hertelendi 2012.05.14. 17:31:11

@Szabó Zoltán fél évet kapott: télleg bolsi patkány vagy???:))))
a patkányt tudtam, de a bolsit még nem:)

Az igazi sztrovacsek 2012.05.14. 20:13:55

Szabó Zoltán fél évet kapott

És amint látom, neked ettől orgazmusod van.
Hát ha már a bal kezed kevés......

@SZARHÁZI MOCSKOS LIBERÁLIS TETŰK !!:

Ez aztán a kreatív névválasztás.
Madarat tolláról, embert párt szimpátiájáról....

lajos0 2012.05.14. 23:06:37

Ez a mai bejegyzés nagyon hasznos volt. Megerősítette azt a gyanúmat, hogy a bundeszliga frizurás emberek megtekintése, erős agresszív hajlamokat hozhat felszínre.

Nem vagyok egyedül. Vannak ebből a korosztályból szerintem mindeninek ismerősei, akik nem bírják levetkezni a stílust:-) Előbb néztem meg a képet én is, mint a szöveget hozzá, és az ugrott be elsőre, hogy a frizuravarjú meséi gyerekeknek :-) Nem csalódtam :-)

www.youtube.com/watch?v=FsHbqkfvFgU&feature=related

Megfontolt 2012.05.15. 12:01:50

@nemecsek ernő áruló:

Nemcsak áruló vagy irományaid alapján hanem valótlanságok tupírozója !
Ami történt az nemcsak 2000 ig volt igaz hanem mindaddig amíg a múltat el nem törlik akik mindent ami valós azt végképp el akarták és akarják törölni,mert kiderül hogy a szoclib országrontókat terheli a felelősség hogy ennyire lepusztítottak itt mindent, kivéve a saját vagyonukat ! 350 milliárd volt az elorrolt választás után a kassában ami az Orbán kormány eredményeinek következtében jött létre ,és ezt osztotta ki rögtön váratlan örömében a szoclib gyülekezet! Aztán már csak taroltak és pusztítottak,bezártak ,eladtak hazudtak ...és még létezik értelmesnek hihető ember aki védelmébe veszi a még szabadlábon lévő rossz emlékűelet

nemecsek ernő áruló 2012.05.15. 12:05:42

@Megfontolt: :D Isssteneeeeemmmm....
Nem unjátok még a hülyeségeiteket?

Rejszolj a maffiózóidra, ha akarsz, leszarom, de attól még a tények tények maradnak!

Matolcsy egy dilettáns patkány, aki gyurcsányi mélységekbe rántotta az ország gazdaságát - tette mindezt úgy, hogy Gyurcsánynak ott volt a frissen begyűrűző kötvény-piaci válság, Matolcsynak meg már csak az utórengésekkel kellene megküzdenie, de arra is képtelen.

pánpéter 2012.05.15. 12:19:27

zsolti!

te kéred számon a rendszerváltást, mindezt úgy, hogy 8 évig a kommunista utódpárt szekerét toltad, most meg az utolsó KISz vezér seggében leledzel?? hát van neked bőr a képeden?

pánpéter 2012.05.15. 12:32:12

jah és zsolti!

mi van a főnököddel? megvan már a szakdolija? túlmozgásos létére rettenetesen el van tűnve - kicsit már hiányzik is az a sok baromság, amit összehord! jah és még valami: zseniális ötlet volt vadait csatasorba állítani! a nő annyira ellenszenves, annyira ostoba, hogy azt a kevéske 3%-otokat is sikeresen letornázta 2-re! :))) zseniálisak vagytok, komolyan mondom zseinálisak! :) és ti akarjátok leváltani Orbánékat?? gigamegaLOL! mregesznek benneteket reggelire, és ezt ti is pontosan tudjátok. és mi ennek örülünk. mert ha ti nem vagytok boldogok, sokszor nekünk már az is elég egy mosolyhoz. :) na csókoltatlak!

nemecsek ernő áruló 2012.05.15. 14:38:24

@pánpéter: Igen, a kommunista utódpárt VALÓDI emberei, például Pozsgay Imre, és Mikola István is az MSZP keretein belül írták meg az alaptörvényt, ami leválthatatlanná teszi őket... Oh wait...

nemecsek ernő áruló 2012.05.15. 14:39:17

@pánpéter: Te szerelmes vagy Gyurcsányba, vagy miért akarod látni? Én magam részéről örülök, ha végre eltűnik, de ha neked feláll rá, mondd ki nyugodtan!

pánpéter 2012.05.15. 16:57:59

@nemecsek ernő áruló: ha nem érzed/érted az iróniát, nincs értelme netes fórumokon írogatnod...

nemecsek ernő áruló 2012.05.15. 19:18:51

@pánpéter: A tagadás azon emberek menedéke, akik nem tudják elfogadni az igazságot, mert a hazugságok oly mélyen beléjük ivódtak, hogy eldobni azokat egyet jelentene az világuk megsemmisülésével.

A cáfolat az intelligens ember fegyvere, és a vitakultúra jele.

Te tagadásban vagy.

Hint: Hazafias népfront.

nemecsek ernő áruló 2012.05.15. 19:19:41

@pánpéter: Jah, és hogy mit érdemes, majd én eldöntöm, köszi!

pánpéter 2012.05.15. 21:53:06

@nemecsek ernő áruló: igen, tehát amit te mondasz az az igazság, és ha valaki véletlenül nem úgy látja mint te, akkor unintelligens, ráadásul még hazudik is! ez így a dolgok meglehetősen nagyvonalú leegyszerűsítése, ami számodra lehet hogy szimpatikus, netán követendő, de én tartózkodnék az efféle magatartástól. azért, mert te a feketére azt mondod hogy fehér, attól az még nem lesz az. akkor sem, ha mindezt sokszor elmondod, hangosan, és a veled egyet nem értőket lehazugozod.
ráadásul nem is nagyon érdekel - pontosabban kicsit sem - hogy miről mit gondolsz, így a hozzám írt "okosságod" is teljesen irreleváns.

nemecsek ernő áruló 2012.05.15. 21:55:16

@pánpéter: Nem, én azt mondom, hogy van igazság abban, amit mondok, és ha nem lenne, akkor tudnád cáfolni, és nem csak megvezetett hülye módjára mantrázni, és tagadni.

Nézz utána a Hazafias Népfrontnak. Amíg ezt a kifejezést nem ismered, addig a kommunisták mindig meg fognak vezetni téged!

pánpéter 2012.05.15. 21:56:25

@nemecsek ernő áruló:
szívesen, de tudod, egy jó kisdobos ahol tud segít!

pánpéter 2012.05.16. 09:26:49

@nemecsek ernő áruló: nem-el kezded a mondatod, tehát tagadsz... hogy téged idézzelek: "A tagadás azon emberek menedéke, akik nem tudják elfogadni az igazságot, mert a hazugságok oly mélyen beléjük ivódtak, hogy eldobni azokat egyet jelentene az világuk megsemmisülésével.

A cáfolat az intelligens ember fegyvere, és a vitakultúra jele.

Te tagadásban vagy." - erről ennyit.

nemecsek ernő áruló 2012.05.16. 09:30:03

@pánpéter: Úgy látom, a magyar nyelvvel is hadilábon állsz. Mutatok példát mert rendes vagyok:

Tagadás: "Nem!" vagy "ez egy nettó baromság..."

Cáfolat: "Nem, mert..." vagy "Nem így van, hanem..."

Most bizonyítottad be, hogy funkcionális analfabéta vagy, és egyszerű általános iskolai szövegértelmezési feladattal sem tudsz mit kezdeni.

De legalább már tudom, miért tudnak téged hülyére venni a kommunisták...

pánpéter 2012.05.16. 09:59:06

@nemecsek ernő áruló: saját hazugságaid hálójában vergődsz, próbálsz kikeveredni a saját magad által állított csapdából, de jól láthatóan már ez sem vezet eredményre. ilyenkor előveszed a régi jó ütőkártyát, és átmész sértegetősbe, ami, lássuk be, meglehetősen alantas viselkedés. jó, hát ki mire képes. te erre. nincs ezzel semmi baj, kellenek ilyenek is, hogy legyen min szórakozni.

nemecsek ernő áruló 2012.05.16. 10:08:37

@pánpéter: Én tényeket mondtam, amire te nem felelsz, hanem terelni próbálsz, és tagadsz. Mégis mit kéne csinálnom?

Utána néztél már a Hazafias népfrontnak? Mit tudtál meg róla?

Amíg tényekre nem tényekkel felelsz, addig nem is fogsz mást kapni tőlem, csak sértegetést, mert az idióta droid formád másból úgy sem ért!

pánpéter 2012.05.16. 10:14:55

@nemecsek ernő áruló: no, már megint a sértegetés! az erőszak - ha csak verbális is - az ostoba emberek utolsó eszköze. ezzel magadat minősíted nem engem, ezt végre neked is be kéne látnod. vagy hát csináld tovább, lelked rajta, tudsz még hova süllyedni.

ha a hazafias népfronttal bajban vagy, google a jó barátod. nézz utána, a neten megtalálsz mindent hidd el. a hazafias népfront ilyen módon történő feszegetése amúgy sem reakció az eredeti felvetésemre (ferenc testvér kisz vezér volt, zsolti meg a seggébe van bújva), éppen ezért maga a kérdésfelvetés is irreleváns, irreleváns kérdésekre meg felesleges reagálni, hiszen maga a válasz is irreleváns lesz a téma egészét tekintve.
az a baj, nem nagyon értesz meg, így meg nehéz tovább lépni.

nemecsek ernő áruló 2012.05.16. 10:25:58

@pánpéter: Én ismerem a hazafias népfrontot, kösz!

Nem cáfoltad azt, hogy Pozsgay Imre, aki az új komcsi alaptörvényt írta a tagja volt. EZ volt a felvetés, amit te tagadni próbáltál, csak nem citáltál hozzá példát, ezért jogosan nézlek hülyének, mert az vagy.

Gyurcsányt meg leszarom, döglött lovat csak a kis emberek rugdosnak, felőlem mocskolhatod őt napestig, bizonygatva a kis-szerűségedet! Csak a világ nem fekete-fehér, mint ahogy azt a te pszihopata lelkipásztoraid, a kommunista Pozsgay vezetésével szuggerálják neked, amit te meg be is veszel, mert a valóságra nem vagy vevő. Neked szimbólumok kellenek, Gyurcsány kell, mert meg lett mondva, hogy őt kell utálni, önálló gondolatokra meg nem telik, ismét csak kitérsz, és kitérsz! Sértegetésre panaszkodsz, aztán okot adsz rá!

Attól még a VALÓDI kommunista utódpárt VALÓDI emberei, például Pozsgay Imre, és Mikola István melyik párt keretein belül is írták meg az alaptörvényt, ami leválthatatlanná teszi őket?

Ezek letagadhatatlan TÉNYEK! Ezekre nem tudsz reagálni, csak próbálsz szófordulatokba belekötni, hogy az így vagy úgy sértő. Magasról szarok a fejedre, kisember. Támogathatsz komcsi maffiózókat, de aztán viseld el, hogy ezért valaki mélyen lenéz téged, és semmibe vesz. Mert ezt érdemled.

pánpéter 2012.05.16. 10:46:36

@nemecsek ernő áruló: húú haver, neked nagyon komoly mentális problémáid lehetnek! nyugodj meg, nincs semmi baj, ne idegesítsd fel magad ennyire egy kommenten, mert a végén még a monitor előtt fogsz agyvérzést kapni, azt meg senki nem szeretné, így is fogy a magyar.
az hogy egy politikai elitet mi tesz leválthatóvá vagy sem, nem az alaptörvény rögzíti, hanem a választási törvény, a választási szisztéma, a választókörzetek, a jelenlegi alaptörvénynek ehhez semmi köze. jól látod, az alaptörvényben rögzítettek jó pár fontos dolgot - amit én támogatok is - de a rendszer leválthatósága vagy leválthatatlansága nem az alaptörvény tartalmi függvénye. olvasd el, és akkor számodra is világos lesz ez a kérdés.
az, hogy egyébként pozsgai, vagy mikola részt vett az alaptörvény kidolgozásában, sztem részlet kérdés. az alaptörvény nem az ő szellemi termékük, az, hogy ők ketten csinálták volna, egy ordas nagy csúsztatás!
az, hogy a rendszerváltást az a gréczy kéri számon, aki az utolsó KISZ vezér seggébe van bújva, megint csak tény, ha a helyzet kettősségét nem érzed, arról nem én tehetek.
ha neked emberek mondják meg, hogy kit kell utálni, mi a fehér, vagy mi a fekete, netán vannak színek, azt ne rajtam kérd számon, de legfőképp ne általánosíts, mert hál' Istennek nem csak egyféle - magadfajta - emberek léteznek. a saját fusztrációid lebontásáért te magad vagy a felelős, ebben nem segíthetek. sem én, sem más.
az, hogy kisembernek nevezel, megint csak jól mutatja, minek gondolod magad, hova is tartozol, egy sor sérelem és fusztráció van abban az egy mondatodban. az hogy szar az életed, hogy nincs rendes munkád, hogy magányos vagy, a te problémád, ezt másra kivetíteni teljesen felesleges, ráadásul nem is fogja megoldani ez a gondjaidat.
az, meg hogy te kit nézel le, vagy kit vetsz meg onnan a monitor mögül, nos, ez pedig több mint szánalmas.
előjött belőled a kiábrándult baloldali szavazó, megrögzött kommunistaként ütsz vágsz mindenkit, akit érsz. pozsgai ilyen módon való emlegetése is csak ezt az érzeted erősíti.
ember, sajnállak, komolyan.

nemecsek ernő áruló 2012.05.16. 10:48:41

@pánpéter: Ki nem szarja le Gréczyt meg Gyurcsányt a magadfajta droidokon kívül?

Én Pozsgay Imréről beszélek, te szerencsétlen hülye!

pánpéter 2012.05.16. 10:56:52

@nemecsek ernő áruló: akkor idézem amit már leírtam, hátha megérted. hülye meg az anyád, aki megszült, és mégsem vágott a falhoz születésed pillanatában. szerencsétlen meg az apád, akinek a hülye felesége - aki az anyád - egy olyan idiótát szült, mint te.
akkor mégegyszer: az hogy egy politikai elitet mi tesz leválthatóvá vagy sem, nem az alaptörvény rögzíti, hanem a választási törvény, a választási szisztéma, a választókörzetek, a jelenlegi alaptörvénynek ehhez semmi köze. jól látod, az alaptörvényben rögzítettek jó pár fontos dolgot - amit én támogatok is - de a rendszer leválthatósága vagy leválthatatlansága nem az alaptörvény tartalmi függvénye. olvasd el, és akkor számodra is világos lesz ez a kérdés.
az, hogy egyébként pozsgai, vagy mikola részt vett az alaptörvény kidolgozásában, sztem részlet kérdés. az alaptörvény nem az ő szellemi termékük, az, hogy ők ketten csinálták volna, egy ordas nagy csúsztatás!

pánpéter 2012.05.16. 10:58:29

@nemecsek ernő áruló: látom a kommunistázás betalált. nem baj, keményvonalas komcsikat alázni mindig is szerettem. a magadfajtákat meg méginkább. igazi gigaLOL faszkalap vagy. :)))

nemecsek ernő áruló 2012.05.16. 11:00:17

@pánpéter: Nem az ő szellemi termékük, hanem az MSZMP által kitermelt kommunista elité. Akik most épp keresztényt játszanak, mert a hülyéket azzal lehet megfogni.

"választási törvény, a választási szisztéma, a választókörzetek"
Ugye tudod, ki az a Kubatov Gábor? Ugye tudod, hogy van egy listája, ami alapján házszámra pontosan meg tudja mondani, ki milyen erős fidesz szavazó, és milyen társadalmi állapotban van? Ugye tudod, hogy az alaptörvényben rögzítik a választás menetét is? Abban, az alaptörvényben, amit a Hazafias népfront írt. Hogy folytál volna le apád bokáján kis komcsi patkány.

pánpéter 2012.05.16. 11:02:10

@nemecsek ernő áruló: LOL, most untalak meg, csá gyíkarc, én leléptem.

nemecsek ernő áruló 2012.05.16. 11:04:16

@pánpéter: Hát igen, a tények makacs dolgok.... Mész csókolgatni a szobádban kirakott Kedves Vezető poszterét, mi? MSZMP-bérenc faszfej!

pánpéter 2012.05.18. 12:52:26

@nemecsek ernő áruló:
azok, tények... tele vagy tényekkel... még csak nem is érted, mi zajlik körülötted a világban... hajtogatod itt az üres lózungokat, nyomod az ordas hazugságokat, csúsztatásokat...

nemecsek ernő áruló 2012.05.18. 14:19:41

@pánpéter: Ha csúsztatás, vagy hazugság lenne, nyilván képes lennél megcáfolni, de erre képtelen vagy. Több helyen bizonyítottam már, hogy képes vagyok az értelmes vitára értelmes emberekkel. Téged elvakít az Orbán iránti rajongásod, és nem veszed észre, hogy az MSZMP átjátszotta a hatalmat, és ha nem lett volna rendszerváltás, Kádár utódja akkor is Viktor lett volna. Élj nyugodtan az álomvilágodban, hajtogasd a lózungjaidat, sértődj meg, ha valaki tényszerűen megállapítja, hogy a komcsik uralják továbbra is az országot, nekem mindegy. A magadfajta már soha nem fog felébredni. A magadfajta volt az, aki a Rákosi, majd a Kádár rendszert fenntartotta. Élj vele boldogan!

pánpéter 2012.05.18. 15:05:03

@nemecsek ernő áruló: az, hogy a feketére te azt mondod hogy zöld, aztán kéred, hogy cáfoljam, meg, nos, nem tudom... ha te így látod, lelked rajta. ha zöld hát zöld. de engedtessék meg nekem, hogy ne értsek veled egyet.
mint már oly sokszor mondtam, számomra a véleményed irreleváns. ha te attól jobban alszol, hogy szted orbán iránt rajongom, vagy hogy MSZMP-s vagyok, akkor legyen úgy, hogy mindezt miből szűrted le, tulajdon képpen nem is lényeges.
az, hogy te itt komcsizol, rólad árul el dolgokat, nem rólam. ezt is írtam már, de ha neked ilyen irányú fóbiáid vannak, abban én segíteni nem tudok, és nem is akarok. mondom, nyilván kiábrándult balos szavazó lehetsz, és a fusztrációidat ilyen és ehhez hasonló kommentekben éled ki. de tudod mit, nincs is ezzel semmi probléma. ha ettől kicsit megnyugszol, vagy netán jobban alszol, akkor a foglalkozás elérte a célját. igazándiból csak sajnálni tudlak. persze nem őszintén, ezért inkább röhögök rajtad megint egy sort.

nemecsek ernő áruló 2012.05.18. 18:40:35

@pánpéter: Szánalmas vagy, komolyan! :D
Ha nem lenne fontos a véleményem, leszarnád. De hogy miért támogatsz maffiózókat, azzal magadban kell elszámolnod, a saját lelkiismereteddel.

Az MSZMP rajongásod a feltétlen Orbán-imádatodból látszik, vallásos áhitattal tekintesz rá, és személyes sértésnek veszel minden vele kapcsolatos negatív kritikát. A tényen viszont nem változtat. Az az ember egy hazaáruló aljas undorító köcsög, aki a magyar emberek ellen, a magyar emberek kárára cselekszik amióta csak a politikában tevékenykedik!

TE olyan mélyen vagy Orbáн Виктор seggében a nyelveddel, hogy meg tudnád csiklandozni a manduláját! Minden megnyilvánulásod bűzlik az aljas hazaáruló szennytől, és a pofátlan undorító magadat felsőbbrendűnek gondoló arroganciától. Lelked rajta, de ne várd, hogy tapsoljak hozzá!

A pokolnak külön bugyra van az ilyen aljas saját hazája ellen dolgozó taknyoknak, mint amilyen te vagy!

nemecsek ernő áruló 2012.05.18. 18:41:56

@pánpéter: Pardon, elcsesztem: Орбан Виктор

pánpéter 2012.05.19. 06:01:53

@nemecsek ernő áruló: mondom én hogy kiábrándult balos szavazó vagy! :) de lehet hogy te vagy gréczy zsoca maga. gigaLOL

nemecsek ernő áruló 2012.05.19. 09:37:46

@pánpéter: Mondom, neked kell elszámolni magadban a haza elveszejtésével. Az én lelkiismeretem örök ellenzéki rendszerváltóként legalább tiszta.

Jó érzés hazaárulónak lenni? Milyen idegen hatalmaknak átjátszani az országot? Bizsergető érzés a mellkasodban, ugye? Jól sejtem?

pánpéter 2012.05.19. 10:14:11

@nemecsek ernő áruló: felétek a kiábrándult balos szavazót "örök ellenzéki rendszerváltó"nak hívják? viccesen nyomod, megint megnevettettél, és ezt köszönöm! :)) zsolti zsolti, nagy kópé vagy te.

nemecsek ernő áruló 2012.05.19. 10:16:49

@pánpéter: hát ha valakinek a világ fekete-fehér, mint neked... Nem baj. Sok csalódás fog még érni az életben, de sok örömöt a Haza maffia-módszerekkel való kisemmizéséhez.

pánpéter 2012.05.19. 10:34:58

@nemecsek ernő áruló: okézsoké. megint meguntalak. csá gyíkarc, én leléptem.

nemecsek ernő áruló 2012.05.19. 12:33:15

@pánpéter: Megértelek. Nehéz lehet feldolgozni az elvtársaid direkt hazaárulását. Erre a legjobb módszer a menekülés. Fuss gyíkarc!

pánpéter 2012.05.20. 08:43:22

@nemecsek ernő áruló: na már megint az én szóhasználatom... nincs önálló gondolatod? zsolti zsolti...

nemecsek ernő áruló 2012.05.20. 08:54:37

@pánpéter: Két troll ha találkozik, mi? :D
Van. Kifejtettem. Nagyon hosszan.

pánpéter 2012.05.20. 18:26:34

@nemecsek ernő áruló: jaja, másra nem is jó ez a blog, csak erre. :))
megyek is a friss posztra, átrágom magam rajta, aztán... aztán majd meglátjuk. :))

ZöPö_ · http://route66.blog.hu/ 2012.05.31. 09:57:22

> A Nagy Imre-temetésen elmondott
> szónoklatát ma is rendkívül nagyra
> tartom...

Mert miért is? Mi volt olyan nagyszerű benne? Hogy bátran beszólt az egyébként már javában hazafelé tartó oroszoknak?

> ... nem csoda, hogy bízott benne a
> liberális értelmiség, és odaengedték
> beszédet mondani.

Át is verte őket rendesen, mert mindenki betartotta azt az egyezséget, hogy nem aktuálpolitizálnak, csak ő játszotta a harcos ifjú titánt.

Megjegyzem, még egy hangot sem szólt még, nekem már az nem tetszett, ahogy felkonferálták: route66.blog.hu/2009/04/03/husz_ev_a_koporsoban