Mielőtt mai témám kifejtésébe belekezdenék, csak megjegyzem, mi lett volna, ha az uniós pénzelvonás szégyene Gyurcsány idején történik meg Magyarországgal? Már felgyújtották volna a Kossuth teret, hidat zártak volna le, hogy a csúnya kormány tönkre teszi a zemberek életesélyeit, a a magyar vállalkozások és települések jövőjét, tönkre tette hazánk nemzetközi kapcsolatait stb stb.

Pedig nem történt más, mint hogy Orbán 206-ban arra kérte az Uniót, vegyen el támogatást a hazájától - ezzel hazaárulást követett el -, majd a vetés most beérett. El is vették. Csak éppen miatta. A hiányszámmal is hazudik nemzetpusztító csapata, Brüsszelnek meg elege lett a bunkóságból, kivagyiságból, abból, hogy a pénzükért még hülyének is nézi őket ez a harmadosztályú focista. Nem lehet markot tartani, közben meg odatojni a küszöbre.

2005-ben Gyurcsány az utolsó pillanatban szerzett az országnak 250 millird forint fejlesztési pénzt, 2012-ben Orbán pedig elkártyázott 145 milliárdot.

A ciklus feléhez érkezve az sem csoda, ha az ellenzéki oldalon erős mocorgás tapasztalható. Az MSZP tisztújításra készül, a pártelnöknek kihívója is van. A Szolidaritás meghasadt, Árok Kornél önálló pártot alapított, a többiek el is távolították a civil mozgalomból. A 4K gyakorlatilag nincs, szabad szemmel legalább is nem látható. Szili Katalin pszeudo-fideszes vállalkozása elhalt, az LMP pedig őfelsége ellenzékének szerepét próbálgatja magára. A legutóbb Orbán támogatójaként felbukkant, kimutathatatlan támogatottságú Thürmer Gyula most megint a balszélről jelentkezik, és amikor az MSZP és a DK elhajtja őt és a BAKÁ-nak nevezett rémületet, akkor megint sértetten beszólogat.

Amúgy az MSZP és a DK nemleges válasza a kommunista kiáltványra, nem ugyanaz volt. Balogh András személyében ugyanis az MSZP második embere tette tiszteletét a tanácskozáson. Ő odament, majd az első ember három nap múlva elhatárolódott. Ebből azért néhány dolog következik.

Balogh azt mondta Bolgár György műsorában a Klub Rádióban, hogy őt az MSZP elnöksége kérte fel, hogyvegyen részt az elvtársi eszmecserén. Ha így volt, Mesterházy miért jelentette ki pár nappal később egy közleményben, hogy ők ebben nem vesznek részt? Nem tudták, kik lesznek ott? Vagy Balogh volt az áldozat, hadd égjen? Netán Balogh érezte úgy, hogy a tisztújítás során körülötte fogyatkozó levegőt dúsítaná ezzel a nyitással? Vagy csak ennyire nics fogalma az MSZP-nek, hogy merre akar menni?

Nekem úgy tűnik, hogy hiába mondták éveken át, hogy Gyurcsány miatt olyan a párt, amilyen, a szocialisták továbbra is csak személyi harcban és hatalmi összefüggésekben, a megrázott drótkötélre más sorrendben visszarepülő verebekeben tudnak gondolkodni. Nem Gyurcsánnyal volt ott eddig sem a baj. 2006-ban választást nyert nekik és velük, a párt támogatottsága pedig ma sem nagyobb, mint, amikor a miniszterelnök a pártelnöki posztról távozott. Ennek három éve. Azóta már két elnök irányította a pártot.

A DK esete azért más ezzel a szélbal kerekasztallal, mert valóságos invitálás és bármiféle részvétel nélkül utasították el az egészet, nehogy véletlenül valakinek eszébe jusson átküldeni egy meghívót.

Gyurcsány Ferenc évértékelője pedig megtette hatását. Bár sokak szerint túl méltányos volt az országot politikai, gazdasági és morális válságba taszító Orbán VIktorral, erős szavakkal állt ki a köztársaság, a szoliaritás és a szabadság eszményei mellett. A volt miniszterelnök érzékeli a veszélyt, hogy az esetleges kormányváltástól nem fog a jobboldal megjuhászodni, és a társadalami, gazdasági és szociális konfliktusok, még mélyebbek lesznek, mint valaha. Márpedig a polgárháborútól az országot meg kell(ene) kímélni.

A DK elnöke meghirdette a meccset az MSZP-vel. Jól tette. A szocialista táborban vannak még szavazói tartalékai, tán nem is kevesen. Arról nem is beszélve, hogy miért gondolná bárki, hogy egy párt azért alakul, hogy csak bejusson a Parlamentbe? A többit majd a baloldali és liberális szavazók eldöntik - talán 2014-ben....

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr574168362

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: KacsaLeaks: MALÉV 5000! Számolhat velünk! 2012.02.23. 17:26:45

Titkos dokumentumok szerint a Malév felszámolását végző cég nem is felszámol! Mint megtudtuk új, költséghatékony légitársaság megalakításán munkálkodnak. A koncepció szerint a papírrepülő könnyű és olcsó technikai megoldást jelentene, így megkezdték az...

Trackback: Jenő, Keszi, Kúrtgyarmat 2012.02.23. 14:31:15

Európa 2012. február 22-én megint (ti. Trianon után megint) alaposan meggyalázta a magyarok nemzeti öntudatát. Történt ugyanis, hogy Bizottsága révén közölte: erre a szarra lehet, hogy jövőre már nem ad pénzt. Illetve nem annyit....

Trackback: Jenő, Keszi, Kúrtgyarmat 2012.02.23. 14:14:24

Európa 2012. február 22-én megint (ti. Trianon után megint) alaposan meggyalázta a magyarok nemzeti öntudatát. Történt ugyanis, hogy Bizottsága révén közölte: erre a szarra lehet, hogy jövőre már nem ad pénzt. Illetve nem annyit....

Trackback: Hogyan szedjen be még több pénzt a kormány? 2012.02.23. 13:51:21

Vegye rá a szimpatizánsait, a szavazóbázisát és a holdudvarát, hogy ne csak tüntetésekkel támogassák a kormányt, hanem nyúljanak a pénztárcájukba és adakozzanak! Jelenleg ugyanis úgy tűnik, hogy a szimpatizánsok, a szavazóbázis és a holdudvar csak addi...

Trackback: Kik jártak jól az egykulcsos adóval? 2012.02.23. 13:50:59

Ebben az országban nem csak az alacsony jövedelműek, de a bruttó 220.000 Ft alatt keresők és gyerekeik is annyit érnek az államnak. Hogyan változtak az egykulcsos adó bevezetése és az adójóváírás eltörlése után a GYED és a nettó jövedelmek? Pontosan úg...

Trackback: Patrióta Európa Mozgalom: Tűzzünk a mellünkre virágot! 2012.02.23. 13:50:05

Szeretnél ánuszrózsa, júdáspénz, útilapu, kokárdavirág, csuporka, orbáncfű, szóvirág és Virág elvtárs motívumokkal díszített kitűzőket, hogy csatlakozhass a Patrióta Európa Mozgalom felhívásához? Töltsd le ingyen, bónuszként három szöveges kitűzőt is k...

Trackback: Amikor a 144 milliárd miatt csörög a piros telefon 2012.02.23. 13:10:15

A hírek szerint 144 milliárd talán elúszik, de Mutyiföldén vajon mik lehettek az első mondatok, amiket meghallhattak a nemes urak miután eljutott hozzájuk a hír, azaz - a szabályzatnak megfelelően - harmadik csörgés után felvették a piros telefont. Csö...

Trackback: Az egyetem biológiája 2012.02.23. 13:09:59

Rendkívüli biológia óra volt tegnap az ELTE egyik előadójában. Mint az képünkön is látható a mintegy 150 fős hallgatói létszám a sejtbiológia rejtelmeiben mélyedt el. Az előadás során egyfajta farsangi tematika is jellemző volt, hiszen, mint az az  ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

igazságosztótrollol 2012.02.23. 16:31:22

IIsten: oké, akkor téged értelek, agymosott vagy. az a beszéd nem arról szólt amivel téged megetetettek. de ezt is leírtam!!!! Őszödi beszéden KÍVŰL KÉREM!!

kigyurt álat 2012.02.23. 16:32:33

@notib: úgy is van.

Az meg külön abszurd, hogy az EU a 2013-as szerintük 3.25%-os hiányra hivatkozik az indoklásban. Pedig a valóság az, hogy még azt sem tudják megmondani, mi lesz egy hónap múlva Európában, nemhogy két év múlva, amikor a 2013-as hiányról meglesznek az adatok. Ebből látszik, hogy vicc ez az egész történet.

pirimogyoró 2012.02.23. 16:32:52

@tojas99: "Zsoltika, miért büntet minket az Isten? Miért nem lettél te inkább aszalt szilva?"

Ha már te tojás lettél? :) Önként és dalolva...

igazságosztótrollol 2012.02.23. 16:33:32

IIsten..oké akkor téged értelek..ennyid van. agymosott vagy te is. ajánlom hogy olvasd el az Ősuzödi beszédet értsd meg hogy miről szólt milyen kontextusban... DE EZT IS LEÍRTAM, NEM FIGYELSZ: "1. ÉRVEKET ÉRVEKET gyurcsány ellen!!KONKRÉT ÉRVEKET!!!! kéremszépen! ja, és FIKCIÓT nem fogadok el! Őszödi beszédet sem! és ebbe bele se menjünk, aki hülye az hülye is marad. az PONT NEM arról szól amit a sok agymosott önálló gondolkodású ember "gondol"...

"

IIsten 2012.02.23. 16:34:31

"az a beszéd nem arról szólt"
hahahahaha
köszi szépen. tényleg. ezen olyan jót röhögtem...
szuper vagy, mindenben igazad van, éljen a nemzetközi munkásmozgalom, világ proletárjai egybe-süljetek!

SZAVICS 2012.02.23. 16:36:33

Kedves Zsolt!

Bármi történjék is, Gyurcsány és támogatói akkor is hiteltelenek maradnak!Szomorú, hogy még mindig erőlködtök, ahelyett, hogy új, hiteles embereknek átengednétek a terepet. Szánalmasak vagytok.

finalNmbr 2012.02.23. 16:36:40

Egyre csökken azoknak a száma akik még támogatják az eu tagságunkat.. így nézve azért elég fail a cikk. kutyát nem érdekel már, hogy mennyivel kevesebb autópálya vagy metro fog ezmiatt épülni.

Hertelendi 2012.02.23. 16:45:44

Csak hogy tudjátok! Nem az EU bünteti Magyarországot, hanem Orbán!

pandacsökiboborján 2012.02.23. 16:47:11

illedelmesen és visszafogottan csak ennyit tudok mondani: A ROHADT KURVA ANYÁDAT TE TETVES GRÉCZY!
Remélem együtt rohadsz majd Gyurcsánnyal egy börtönben vagy egy cigányputriban,ahová mindannyian valók vagytok.

Hertelendi 2012.02.23. 16:50:51

@pandacsökiboborján: Ismét egy értelemtől duzzadó fideszes hozzászólás....
Na pont ilyenek vagytok...

Gratula

Jaffar 2012.02.23. 16:53:15

@Anselmo:
Államadósság volt elötte is és van most is. Elötte is nött, meg most is. Tehát ezt kár méricskélni :O
Ettöl még ez a kormány alkalmatlan, ahogy az elödei is. Ideje már leszámolni a komcsikkal. Aki bármilyen pártfunkciót (a KISZ-eseket is ideértendö) betöltött ´89 elött azt a közügyektöl és a politikától eltiltani. Amíg ez nem történik meg, addig itt nem lesz jobb.

pandacsökiboborján 2012.02.23. 16:55:30

@Hertelendi: hát nem vagyok fideszes bazdmeg!!! Nem vagyok annyira korlátolt,hogy bármely politikai fasszopónak a híve legyek. Ez a pöcs Gréczy egy posztkomcsi szemét,bár ugyanígy lehetne Fideszes is. De hogy Gyurcsány embere,a közgazdasági zsenié ,aki 3 év alatt baszott el 30 milliárd euró hitelt...

Anselmo 2012.02.23. 17:05:06

@Jaffar: "Államadósság volt elötte is és van most is. "

volt, de nem mindegy, mekkora. nem mondta még neked senki, hogy a méret igenis számít? :)

A másik téma a komcsi politikusok lecseréléséről: korábban és is így gondoltam, de azóta rájöttem, hogy a népet kellene lecserélni, azt meg nem lehet.

IIsten 2012.02.23. 17:12:09

@Hertelendi:
1: ez nem úgynevezett általánositás, előitélet?
2: " hát nem vagyok fideszes bazdmeg!!"
azt hiszem, ezt hivják öngólnak...

varosoko 2012.02.23. 17:17:09

Zsoltot nem az eszéért vagy élellátásáért szeretjük.

Jaffar 2012.02.23. 17:26:47

@Anselmo:
A méret nem lényeg. Máshol 100% felett van az államadósság. A lényeg a kompetens gazdaságpolitika. Na az kb. Bokros óta nálunk nincs és nagyon úgy néz ki, hogy nem is lesz. Nem, nem kívánom vissza öt, de ha már választanom kell ezek és közte, akkor csakis a Bokros. A számok magukért beszélnek. Lehet, hogy volt egy egyszeri nagy megszorítás, de legalább volt látszatja. Most? Megmentenek a fiúk mindent. Már nem sok menteni való maradt, de már dolgoznak rajta keményen, hogy mindent eltüntessenek. Aki itt Gyurcsányozik, meg arról beszél, hogy a szocik loptak, azok miért nem teszik fel a kérdést a mostani bagázsnak? Hol a nyugdíjpénz? Hol vannak a beígért munkahelyek. Miért lett 250FT 1 CHF, holott 180Ft volt 2010 májusában. Miért még mindig visszafelé mutogatunk és nem azon dolgozunk, hogy jobb legyen?

Ellehetetlenítettek mindent a szocik, mert annyira elqúrták?
A nagy büdös lófaszt!!!!!!!
Ha valaki itt ellehetetlenít valamit, az a fidesz. Mindent elleneztek ellenzékben, azokat a dolgokat is, amit most bevezetnek és még sorolhatnánk.

Mielött valaki betámadna, a faszom sem kiváncsi a szocikra, de EZEKRE (és a faszfej/talpnyaló/gerinctelen hívöikre sem.)
Irgum-burgum!!!!!

Kösz a halakat! 2012.02.23. 17:32:33

@trollol: vedd észre, hogy nem fog neked senki sem válaszolni attól kezdve, hogy ordibálva, fröcsögve beokádtad a kommentjeideit. Senki nem akar véleménytcserélni egy kultúrálatlan, elvakult, agymosott emberrel, akinek ráadásul a troll szó is megtalálható a nicknevében. Annyit tanácsolok neked, hogy vegyél vissza magadból, várd meg a 2014-es választásokat (úgyis "demokrata" vagy), és utána egy renick után gyere vissza egy értelmesebb blogra (nem a kommentelők miatt), ahol szépen, higgadtan, caps lock nélkül törhetsz a demokratikus rend megdöntésére és ahol majd elmesélheted a fiataloknak ki is volt az a Gy.F.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.02.23. 17:32:45

@Jaffar: Bokros csupán egy évig volt pénzügyminiszter.
Egy évig volt az ÁVÜ vezetője. Az is biztos nagy gazdasági csodatétel lehetett (egyeseknek biztosan...)!

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.02.23. 17:35:04

@Jaffar: Bokros csupán egy évig volt pénzügyminiszter.
Egy évig volt az ÁVÜ vezetője is. Az pl. biztos nagy gazdasági csodatétel lehetett (egyeseknek biztosan...)!

halihó, gábor, szemétkedsz? 2012.02.23. 17:36:34

Csak arra az egyre szeretnélek kérni, Zsolt, hogy el ne felejtsd: a baloldali kormányok alatt itt demokrácia volt, szabadak voltak a választások, és ezek keretében utasított benneteket a magyar nép a mocsár mélyére, valószínűleg mindörökre.

Hertelendi 2012.02.23. 17:38:13

@Jaffar: Orbán nagyban köszönheti a büntit annak, hogy kiment Brüsszelbe kokizni és sallerozni, mindamellett, hogy fogalma sincs milyen gazdaságpolitikával lehetne segíteni az országot. De nem is arra törekszik. Bebetonozza saját magát és az ostoba embereit. Na de az Európa Parlament se a hülyegyerekek gyülekezete. Tisztán látják mit művel ez az egyszerű alcsúti roma gyerek.

Stabilo 2012.02.23. 17:40:39

+ 250 milliárd...
és még így sem jött össze a 3% alatti hiány...
Követendő gazdaságpolitika...nesze neked.
És Orbánékat bünteti az EU...

pandacsökiboborján 2012.02.23. 17:41:26

@Jaffar: miért volt 180 forint a frank?
mert ész nélkül bocsájtották ki az államkötvényeket Ferencék? és most nem baj,hogy a frank minden valutához képest drágult?
és az hogy lehet,hogy a "találékony és okos" magyarok egy olyan pártot választottak még 2006ban is ,akik kétszer is eladósították az országot?
Medgyesi úr/et. kétszer is és most szakértőként hivatkoznak rá...

Hertelendi 2012.02.23. 17:45:39

@pandacsökiboborján: Orbánhoz képest mindenki szakértő ebben az országban...

Jaffar 2012.02.23. 17:45:51

@Hertelendi:

Megmondom öszintén, hogy én magasról letojom, hogy ki ül a legföbb bársonyszékben, ha azt látom, hogy értünk dolgozik és alapvetöen az országért. Tölem hívhatnák viktornak is, teljesen mindegy, hisz attól nem lesz több a fizum.
Viszont amit ezek müvelnek, az már mindennek az alja és minden egyes nappal képesek überelni is. ez is egy teljesítmény, de nem az én szememben.
Leszarom Gyurcsányt és az elmúlt 8-10-14 évet, mert 1998-tól van elkúrás folyamatosan, csak egy kis szerepcserével. Nekünk mégiscsak Mohács kell. Talán abból tanulna a parasztja.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.02.23. 17:50:33

@pirimogyoró: ..és mit gondolsz miért teszik? Azért, mert nyíltan nem mernek a nyugdíjasok ellen lépni. Szemben mézes-mázaskodnak, s jó szokás szerint döfik hátulról a kést. Kiket érintenek legjobban, legfájóbban a következő intézkedések: egészségügy leépítése, gyógyszerek árának állandó emelése, 27 %-os ÁFA. A fiatalok hál istennek nem sok gyógyszert fogyasztanak és orvoshoz sem kell még rendszeresen járniuk. No, de az idősek? Az én havi gyógyszerem ára 25 ezer forint, a feleségemé 20 ezer.

pandacsökiboborján 2012.02.23. 17:51:58

@Jaffar: lépjetek be Thürmer pártjába.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.02.23. 17:52:28

@Jaffar: Sajnos tévedsz. Én már feladtam. Ez a nép még egy újabb Mohácsból sem tanulna.

Őszödi Majom 2012.02.23. 17:56:25

NE HAGYD ABBA ZSOLTI,EZ KÚRVAJÓ!

Nomante 2.0 2012.02.23. 17:59:17

Gréczy huzzá má vissza gyurcsány seggébe...

sugó 2012.02.23. 18:11:30

BOLGÁR ÚR, GYURCSÁNY ÚR, BAJNAI ÚR, MONDJA A FRANKÓT MINDIG MINDEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT, MERT NÁLUK VAN AZ IGAZSÁG KÖVE!
ŐKET KELL KÉRDEZNI MINDEN PROBLÉMÁT PIKK-PAKK MEGOLDANAK. CSAK AZT SZERETNÉM NAGYON TUDNI, HOGY MIT CSINÁLTAK NYOLC ÉVIG...
ELKÚRTÁK ÉS HAZUDTAK ÉJJEL NAPPAL, LÁRI, FÁRI, HÁT EZT A FŐ GÓRÉ MONDTA AKKOR BIZTOS ÍGY VAN!? AKINEK NEM JÓ AMI MOST VAN VISSZA KELL TAPSOLNI EZEKET A REMEK EMBEREKET (ISTEN ÖRIZZ MEG TŐLÜK!!!!!)

kirsten 2012.02.23. 18:13:53

@Scagnetti: Sosem hallottam hogy a bajok okozója egyedül a jobboldal. Ti nagyon nagy tévedésben vagytok Gyurcsány nem orbánc. Hála Istennek. Mert orbánc egy arrogáns, pökhendi, csaló. Ő a felcsúti RÉM. De ti agymosottak ezt nem veszitek észre, mert túl primitívek vagytok.

Mesterlövész 2012.02.23. 18:15:02

@trollol: Orbánc mondta ezt nekik. Ők meg isszák a vezetőjük minden egyes szavát.

Tangooo 2012.02.23. 18:15:48

Gyerekek! Vissza a gumiszobába, mert jön a FŐNÉNI a sokkolóval!

Lacdelo 2012.02.23. 18:27:38

Feri segiteni kell, gyere vissza!
Feri segiteni kell nekunk!

www.youtube.com/watch?v=Rc-ifL79s9E&feature=related

nemorino 2012.02.23. 18:32:29

@Őszödi Majom: Csatlakozom. Ez az írás mind tartalmában, mind formájában annyira tré, hogy biztos nem gondolta komolyan. Viccnek viszont zseniális :-)
@Pálpusztai fiúk: Szerintem maga a nyurga, szemüveges pasas írta, valahogy megszerezte Zsóti jelszavát és kiposztolta. Kellemes perceket szerzett, köszönjük, még sok ilyet szeretnénk!

Jaffar 2012.02.23. 18:33:59

@pandacsökiboborján:
Miért is? Kifejtenéd? Azért mert nincs benn a fejünk orbán seggében? Meg nem szaros a szánk széle, azért?

midnight coder 2012.02.23. 18:42:46

Igazából arra lennék kíváncsi, hogy vajon miért is most csinálta az EU ezt a húzást, amikor az igazi nagy hiányokat Fletóék produkálták. Akkor miért nem ugrált az EU amikor kellett volna ?

nemorino 2012.02.23. 18:45:00

@trollol: Érvek kellenek Fletó ellen? Nézd végig az államháztartási hiány alakulását 2004-2009 között, nézd végig az államadósság, az önkormányzati szektor adósságának és a lakosság eladósodásának növekedését ugyanebben az időszakban. Kiváló gazdaságpolitika, mondhatom. Zsóti meg tényként ideböffentette, hogy elvette a pénzt az EU, miközben köztudott, hogy előterjesztés van folyamatban, a döntés a jövőben fog megtörténni. Ahogy egy fenti kommentelő is megjegyezte, ha a nyurga szemüveges ilyen ügyesen szerzett pénzt, akkor miért növekedett folyamatosan a hiány? Szóval Fletó ugyanakkora ciki, mint ez a cikk.

Lacdelo 2012.02.23. 18:45:00

Mit gondolt Orban, hogy mi lesz a vege ennek az eszement EU-IMF ellenes es antidemokratikus politikanak? Elvegre a Fidesz tabora vonulgatott Brusszelt eliteloen es a Jobbik EU-s zaszloegetese is az EU-t erre kesztette, hogy tobbe ne legyenek elnezoek velunk szemben. Mire szamitottak? Ha Fidesz elutasitja az EU-t, akkor miert kuncsorog az EU-s forrasokert es IMF hitelert? Nem szarunk annak a kezebe, aki etet minket.

Az volt a csoda, hogy ilyen sokaig kivart az EU es hagyta hogy teljesen lebontsa a demokraciat Magyarorszagon. Habar Magyarorszagot az EU elnoksege alatt nehez lett volna megszankcionalni.

Ezt az eszement Matolcsy fele inkompetens es igazsagtalan gazdasagpolitikat meg nem szabad kulfoldrol finanszirozni IMF hitelbol. Teljesen igazuk van, hogy rakarjak venni a Fideszt a gyokeres politikai valtozasra, mielott atutalnak az EU-s es IMF-es penzeket.

Orbannak es Matolcsynak a politikaja megbukott, illene lemondaniuk. Minel hamarabb annal jobb Magyarorszagnak. Bajnai-Oszkot vagy Bokrost a helyukre, de mar lassan ott tartunk, hogy barki mas, akar Gyurcsany is jo lenne.

Hertelendi 2012.02.23. 18:46:36

@midnight coder: Azért most, mert Fletó nem akart sallert és kokit osztogatni...bármilyen hihetetlen is ő meg tudott alázkodni és nem volt ilyen pofátlan, mint a cigánygyerek...

brumeszkosz 2012.02.23. 18:49:46

@notib:

Baszd meg! a cigány tolvaj büntethet azért ami besem következett , lásd baleseti adó???

Várja már meg azt,hogy balesetet okozzak utánna sujtson 30% adóval. Nekik mindent lehet?? Ha velük csinálják akkor meg sír és hazudozik.

Kellet kokizni meg sallert osztogatni!!!

pandacsökiboborján 2012.02.23. 18:52:50

@Jaffar: mert ilyen ostobák vagytok,a világot csak feketére-fehérre,vörösre v. narancsra tudjátok osztani,mert nem tudtok gondolkodni. Nektek kell egy segg ,akit követhettek:egy Gyurcsány, egy Orbán, egy Kádár...

flippant 2012.02.23. 18:54:32

MSZP= FIDESZ

Egyik kutya, másik eb!

A végcél közös: MEGSZORÍTANI A BIRKA MAGYAROKAT!

Scagnetti 2012.02.23. 18:54:45

@kirsten:

"Sosem hallottam hogy a bajok okozója egyedül a jobboldal. "

Tényleg nem hallottad? Ezt nehéz elhinni, mivel évek óta ezért sírtok.

"Ti nagyon nagy tévedésben vagytok Gyurcsány nem orbánc."

Valóban nem. Orbán a megszerzett hatalmába őrült bele, Feri meg abba, hogy elveszítette. És kétségtelenül Feri nagyobb ripacs, mint Viktor.

"Hála Istennek. Mert orbánc egy arrogáns, pökhendi, csaló."

Istennek ne köszönd! Ha tényleg segítene, eltüntetné ezt a két gyökeret.

"Ő a felcsúti RÉM."

Kezeltesd magad, mert ez már súlyosnak tűnik!

"De ti agymosottak ezt nem veszitek észre, mert túl primitívek vagytok."

De észreveszem, ne aggódj. Te vagy túl hülye ahhoz, hogy felfogd, imádott Gyurcsányod csak egy nagy átverés. Ma is várod vissza, mint a messiást, hogy megszabadítson a csúnya Orbántól. Mert azt hiszed, az mindent megold.

Jaffar 2012.02.23. 19:04:50

@pandacsökiboborján:
Wow. Ezt miböl következtetted ki? Te valszeg egy funkcionális analfabéta lehetsz, ha ezt a következtetést vonod le abból, amit írtam.

Jaffar 2012.02.23. 19:07:53

@flippant:
Vajh miért kell a megszorítás? Mert többet termelünk, mint amennyit fogyasztunk?

pandacsökiboborján 2012.02.23. 19:08:23

@Jaffar: nem igazán érdekel,mit gondolsz.

Alf (törölt) 2012.02.23. 19:13:37

Gyurcsány Ferecn egy jo ember!

Akit meg hurcoltak, bemocskoltak De FELTÁMADT és kész az ország kivezetésére a szegénységböl.

Én szeméj szerint drukolok neki!

Lacdelo 2012.02.23. 19:16:54

Ha a Fidesz es a Jobbik (kovetkezo valasztas) nemzetellenes, magyarellenes es nemzetmegoszto igazsagtalan, antidemokratikus politikaja hosszu ideig elhuzodik, akkor Magyarorszag teljesen az EU periferiajara kerul gazdasagilag es Romaniaba jarhatunk at vendegmunkasnak, ha egyaltalan beengednek minket (lehet hogy a Jobbik vagy a Fidesz kileptetett minket az EU-bol). Habar Iran meg lehet strategiai partnerunk. Szebb Jovot!

Lacdelo 2012.02.23. 19:18:49

@Alf:

Enekeljuk kozosen ;).

Feri segiteni kell, gyere vissza...!

www.youtube.com/watch?v=Rc-ifL79s9E&feature=related

kifordított nagyanyó 2012.02.23. 19:20:00

Bakker!Te ugyanaz vagy,mint bogancs a nívó blogon csak ellenkező előjellel.
A posztolóra gondolok.Őt ma már elküldtem a francba.úgy hogy egy jár neked is.

Lacdelo 2012.02.23. 19:20:36

Mikor fogja abbahagyni a magyar jobboldal a szembe szelben valo pisalast?

midnight coder 2012.02.23. 19:21:42

@Lacdelo: Te gondolod hogy 2014-ben még lesz EU ? Alig hiszem...

midnight coder 2012.02.23. 19:26:21

@Hertelendi: Ja. Seggnyalásban valóban vérproli volt, viszont azt nem lehet elmondani hogy ennek ellenére túl fényességes gazdasági eredményeket produkáltak. Sőt, politikaiakat sem, a szlovákok minden következmények nélkül küldhették el oda ahová való. Sőt, ami példátlan: a szlovák nácik elzavarták a Sólyom Lászlót a határról minden következmények nélkül.

Őszödi Majom 2012.02.23. 19:33:09

@Alf::DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

-- dr kotász -- (törölt) 2012.02.23. 19:33:45

@Lacdelo: Ez a nemzetmegosztó hogy is van?
Április 11-ig az ellenzék volt a nemzetmegosztó, mert képtelen elviselni, hogy nem ő nyert. Most meg a kormány?

Nekem úgy tűnik, hogy nem a fidesz osztja meg az embereket demokratákra és nem demokratákra.

"magyarellenes":
Pont a fideszt szokták azzal vádolni, hogy túl nemzeti...

Elég sajátos logika...

D4D 2012.02.23. 19:37:59

@vuk_:

Ezekkel az egyszeri bevetelekkel megvan, de a rendszer egy csipetnyit sem lett jobb. Es ezutan mar nem lesz mit elrabolni sem. Na akkor mi lesz?

- Mi lenne? Kivetnek különadókat. A biciklistákra, a londonban melózókra, a szegediekre, a kommentelőkre,.....

kirsten 2012.02.23. 19:44:57

@sugó: Hát képzeld el nem tetszik ami most van. Ilyen aljas kormánya ennek az országnak a rendszerváltás óta nem volt. Na ezek nem csak éjjel, nappal hazudnak, hanem akkor is amikor kérdeznek. orbánc-olstein egy hazug köpönyegforgató elmebeteg. Zárt osztályon lenne a helye, mert ez már nemcsak ön hanem közveszélyes is az egész országra nézve. Aki kiáll ezek mellet az arrogánstóni, köteleskövér, kijafaszomtomoka, búőzakereskedőszájer,
akoholistaáder, maffiózópintér stb. annak elmentek otthonról vagy elgurult a gyógyszere. Egyébként akinek nem tetszik a Gréczy blog menjen a barikádra vagy a kurucinfóra. Ott aztán tanulhat bőven.

873ujr3rk 2012.02.23. 19:46:40

akkor nem elvonták, ellopták.
most azt mondják lehet hogy elvonják, de nem fogják.

873ujr3rk 2012.02.23. 19:47:34

bazz mi a faszt gurgulázol hát nem vágod hogy végük ?
2 év után még mindíg a béka segge alatt az mszp és feri is. és ez így van jól.

Hertelendi 2012.02.23. 19:49:18

@midnight coder: Orbánra mindaz igaz, amit Gyurcsányra elmondtál, azzal a különbséggel, hogy Orbán egy kis neveletlen cigánygyerek, aki hülyének akarja nézni Európa vezetőit. Itt az eredmény. Nem Orbán fogja meginni a levét, hanem te meg én...Tipikus esete a más faszával a csalánt...
A szlovákokkal mit kellett volna csinálnunk??? Lerohanni? Mert nem engedték be Sólyom Lászlót?

kirsten 2012.02.23. 20:06:14

@873ujr3rk: 18 %-on a fityisz. Ez az egész ország választóinak támogatása a jobboldal szerint. orbánc népszerűsége a béka segge alatt. Szép teljesítmény. Gratula. A ti vezéretek úgy viselkedik az EU-ban mintha ő lenne a világ ura. Hát ha lenne egy kis esze, de nincs, akkor tudomásul venné hogy mi sosem tudtunk diktálni a nagypolitikában. Ezzel nekünk és az országnak árt. Hisz őmár milliárdos lett az olajüzletekkel amiket sanya bácsival közösen csináltak. De hát az összes olajos akta a sanya bácsi kezében van. orbáncnak ez kutyaszorító.

Lacdelo 2012.02.23. 20:21:58

@-- dr kotász --:

Tulsagosan nemzetiesseguket hangoztato partok, azok mindig is megosztjak a nemzetet. Azt az erzest suggaljak (Fidesz es a Jobbik uvoltik), hogy ok kulonbbek a nem nemzeti partoknal. A Fidesz es a Jobbik is a magyarsagra jatszik ra es azt az erzest keltik a sajat valasztoikban tevesen, hogy ok magyarabbak, mint a tobbi valaszto aki nem nemzetieskedo partokra szavaz.

Ezert megosztoak. Raadasul ezzel a kirekeszto magatartassal megosztjak a nemzetet es Magyarorszag karat okozzak. Ezzel a nemzetieskedo EU ellenes magatartassal mar eleg kart okoztak Magyarorszagnak es fognak is egyre fokozodoan nagyobb es nagyobb mertekben, plane ha a Jobbik kerul hatalomra, akkor a nemzetieskedo politika miatt tonkre fog menni a magyar gazdasag es a kisebbsegek teljesen kilesznek szolgaltatva a nemzetieskedo onkenynek. (Habar ezt a Fidesz mar lenyegeben megvalositotta).

Hertelendi 2012.02.23. 20:22:25

Na majd még az lesz a szép, ha Bayer és csapata kimegy majd Brüsszelbe szart kavarni...Hogy majd ők megvédik Magyarországot.

Lacdelo 2012.02.23. 20:31:49

@midnight coder:

Annal rosszabb nekunk. Akkor se EU-s penzek, teljesen magunkra leszunk utalva, de legalabb semmi akadalya nem lesz, hogy teljesen tonkre tegyuk magunkat es esetleg bevezessuk az apostoli kiralysagot.

Lacdelo 2012.02.23. 20:38:48

@873ujr3rk:

"2 év után még mindíg a béka segge alatt" van az orszag sot a helyzet folyamatosan romlott es a jovokep teljesen elszomorito. :(

IIsten 2012.02.23. 20:58:59

"Na de az Európa Parlament se a hülyegyerekek gyülekezete"

hát ezzel azért vitatkoznék. arról az ep-ről beszélünk ugyebár, amelyiknek a tagjai úgy vitatkoztak az alkotmányról, hogy bele se néztek, meg összekeverik az AB-ot a birósággal?
totális dilettantizmus divik arra felé is.
persze lehet, hogy mégiscsak szuper szakemberek vannak ott, csak akkor miért tart ott az EU, ahol????

IIsten 2012.02.23. 21:04:41

azt imádoma a legjobban, amikor orbán egyszerre zsidó, cigány, náci, komcsi és nacionalista

Morpeusz 2012.02.23. 21:06:24

@nemorino: mi köze Gyurcsánynak a lakosság eladósodásához?Azt 1998-2002 közötti merjünk nagyot álmodni és a 3 gyerek,4 szoba mondások indították be az eladósodást.Ki volt akkor kormányon?
A kedvezményes forinthitelek után még most is százmilliárdos az állam éves fizetési kötelezettsége a bankok felé,érted 2002 óta eltelt 10 év és még mindig évente több mint 100 milliárd forint,de volt olyan év hogy több mint 200 milliárd forint volt,szorozd össze a két számot...
Vagy hogy az Fideszes önkormányzatok számolatlanul vették fel a tízmilliárdokat és nyomták tovább a stróman cégeken keresztül a Fidesznek.

Értelmes hozzászólás legyen már ha veszed a fáradtságot és hozzászólsz valamihez.

Hertelendi 2012.02.23. 21:09:54

@IIsten: Tudod szívesen venném, ha mi ott tartanánk, ahol az EU átlag...
Te nem?

nemorino 2012.02.23. 21:47:48

@Morpeusz: Kedves Morpheusz, ment a "Nagy és stabil a jólét"-ezés, valósággal kergették bele az embereket a hitelbe 2006 előtt, mert a hamis, hitelezett pénzbőséget Fletó kampányeszközként használta fel. Én mindig idegenkedtem a hitelektől és áldom a szerencsémet, hogy nem ugrottam bele ilyesmibe.

A stróman dolgot a mai napig látom szülővárosom szoci önkormányzatánál. Itt is megy a pénz számolatlanul az MSZP-s holdudvarnak. Az önkormányzatokat Megyó és Fletó is kegyetlenül szívatta, a kötelező feladatok csökkenő állami finanszírozásával (bürokrata vagyok, tudom miről beszélek), bár az igaz, hogy ma minden eddiginél elkeserítőbb a helyzet.

BolondIstók 2012.02.23. 22:16:57

@SZAVICS: Mondj egy hiteles embert a mai politikában. Megköszönném.

Lacdelo 2012.02.23. 22:46:19

@BolondIstók:

Gyurcsany Ferenc!

O megmondta Oszodon, hogy hazudtunk reggel, delben es este. Feri legalabb beismerte, hogy becsaptak a valasztokat a 2006-os valasztasi programmal. Az igergetesek helyett jott a megszoritas.

Ezt Orban mikor fogja beismerni? Eljott az ido. Mar nem hazudozhat sokaig, mert az EU nem hagyja. A saller ki van osztva, most az EU varja a beismerest a hazugsagoknak es a jova tetelet. Ha erre nem kepes, akkor vagy az orszag belegebed vagy elzavarjak a partjan belul, ha nem a nep.

warp 2012.02.24. 08:59:29

@Lacdelo: Azért azt Te sem várhatod, hogy Orbán vallja be a 2004-2010 közötti időszak bűneit? A 7% feletti kozmetikázott államadósság is Orbán bűne?
Mert Fletó bevallotta,hogy hazudtak és a vetített helyzet köszönő viszonyban sincs a valósággal (az eladósodás egyik legfontosabb eleme) ne legyen mar egyből felmentő itélet!
Amugy rég röhögtem ilyen jót, mint ennek a blognak az olvasásakor. A Gréczy hozta a formáját, bár józan paraszti ésszel átgondolva épp azt bizonyította amit elfedni akart!

Scagnetti 2012.02.24. 09:14:43

@Lacdelo: Nem vallott be semmit. Lebukott. Nagy különbség.

Lacdelo 2012.02.24. 11:40:43

@warp:

Orbannak a 2010-12-es bunet kell bevallania, hogy az MNYP penzt nem szamolva kozel 7%-os koltsegvetesi hianyt produkalt es ezt az eszement gazdasagpolitkat nem folytathatja tovabb. Egyebkent 2006- 2010-es bune Orbannak az, hogy populista modon elitelte a szocik megszoritasat es azzal hitette a nepet, hogy nem kellenek megszoritasok es amikor hatalomra kerult a koltsegvetesi hiany elszallasaval probalta ezt az igeretet betartania, mig az allamadossag lefaragasarol hazudozott, mikozben novelte azt 7&-kal+ MOL reszvenyek tozsdezese.

warp 2012.02.24. 12:09:54

@Lacdelo: Ez mind szép, csak ismételten kimarad az előző kormányok felelőssége, megint csak Orbán bűneiről beszélünk, holott ez az egész folyamat, már közel 8 éves uniós tagságunk hozadéka. A Bajnai kormány által vállalt fizetési kötelezettségek, melyek már eleve Orbánék indulásánál közel 1000mFt negatívról indult.
Félre ne értsd, nem vagyok sem Gyurcsányista sem Orbánista, csak igyekszem józan ésszel szemlélődni. Persze ebben a tévedés vagy részrehajlás lehetősége benne van.
Viszont azt látni kell,hogy a külső tényezők és a forint és országunk körüli mizéria nem a véletlen és nem is a piacgazdaság műve, hanem egy irányított folyamat, mely ellehetetlenítésre játszik. Sajnos ezzel mindannyian nagyon sokat fogunk veszíteni.

debreceni.blog 2012.02.24. 13:46:43

X Ferenc értékelése 2012

Bihari Ernő

Ha ezt a beszédet nem ő mondta volna el, akkor ma arról szólna a közélet, hogy megvan Orbán kihívója.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1733_gyurcsany_ketszer

sugó 2012.02.25. 13:51:44

@kirsten: NEKEM SEM TETSZIK A MAGA STÍLUSA, DE EZ MAGÁNÜGY, ÉS MÁR MEGSZOKTAM AKI A FIDESZ ELLEN VAN AZ ALPÁRI STÍLUSBAN TUD CSAK ÉRVELNI AZ EU PARLAMENTI BAL OLDALI KÉPVISELŐKKEL EGYÜTT. DE HÁT EZ A DEMOKRÁCIA! VÉGÜL IS EZÉRT HARCOLTUNK MOST ITT VAN ÖRÜLJÜNK NEKI! JOBB ÉS BAL OLDALON LE KELL NYELNI A BÉKÁT HA MÉG OLY POCSOLYA ÍZŰ IS! REMÉLEM AZÉRT MEGÉRTI MIRŐL BESZÉLEK!?

Scagnetti 2012.02.25. 16:01:30

@debreceni.blog: "Ha ezt a beszédet nem ő mondta volna el, akkor ma arról szólna a közélet, hogy megvan Orbán kihívója."

Feri a szövegelésben mindig jobb volt Viktornál. Csak ettől még nem lett belőle jó miniszterelnök.

debreceni.blog 2012.02.25. 16:30:21

@Scagnetti:
"csak" a lényeget sikerült nem megérteni.
pontosan arról van szó, hogy a tartalom milyen. ezért az a cím, hogy: X Ferenc értékelése 2012

Nem a szövegelés, hanem a szöveg (tartalom) kéne, hogy fontos legyen.

Az igazi sztrovacsek 2012.02.25. 20:08:29

@Scagnetti:
"Feri a szövegelésben mindig jobb volt Viktornál. Csak ettől még nem lett belőle jó miniszterelnök."

Viktor meg a szövegelésben is egy nagy nulla, mert még a saját véleményét is papírról olvassa, ráadásul őbelőle sem lett jó miniszterelnök.
Sőt!

Scagnetti 2012.02.25. 20:12:45

@debreceni.blog: Ellenzékben, tét nélkül nagyjából azt mond, amit akar. Lehet neki még tapsolni is, ha valakinek beveszi a gyomra.

Volt már miniszterelnök, bebizonyította, hogy nem megy neki.

Scagnetti 2012.02.25. 20:13:48

@Az igazi sztrovacsek: Belőle sem lett. És akkor most ennek örömére hozzuk vissza azt, akiből szintén nem lett?

debreceni.blog 2012.02.25. 20:31:02

@Scagnetti:
csak nem érted, hogy azt senki nem is mondta, hogy legyen. pont arról szól, hogy neki már nem fog menni sohasem. de attól még, amit mondott azzal nehéz vitatkozni.
tízszer volt komolyabb az Orbán féle "beszélek csak mondani ne kelljen semmit" értékelőnél.

Scagnetti 2012.02.25. 21:11:09

@debreceni.blog:
"csak nem érted, hogy azt senki nem is mondta, hogy legyen. pont arról szól, hogy neki már nem fog menni sohasem. "

Ha ez így lenne, akkor nem tartana értékelőt, hanem elhúzna végre oda, ahová már nagyon sokan küldenék.

"de attól még, amit mondott azzal nehéz vitatkozni."

Nem mondania kellene okos dolgokat, hanem akkor kellett volna tennie valamit, mikor az övé volt az irányítás.

"tízszer volt komolyabb az Orbán féle "beszélek csak mondani ne kelljen semmit" értékelőnél."

Lehet. Orbán évértékelőiből még egyet sem hallottam.

leponex 2012.02.25. 23:58:34

Szegény Jó Gréczy Zsolt Walesi Bárdunk, II.Rettegő Demokráciasiratóasszonyunk, Ferenc testvérünk Örökös Főtanácsnoka, Baloldali Tábori lelkész, etc...

Nem is zavarnánk meg mai témád kifejtegetésében, illedelmesen megvárjuk, mire jutsz.

Emígyen foglalod össze fejtegetésed eszenciáját:

"A DK elnöke meghirdette a meccset az MSZP-vel. Jól tette. A szocialista táborban vannak még szavazói tartalékai, tán nem is kevesen. "

Néha egyetértünk Veled, Kedves Bárd, több ponton is.

- jól tette.
Igazad van, üssétek egymást, körön belül.
- a tartalékok valóban csak a szocialista táborban vannak.
Ti csak szépen osztozzatok a ezen:)

Pedig Attila barátunk is üzente nektek egykor, hiába ( miloka nélkül egy kis irodalmat csempészünk Neked Kedves Bárd megest:)

"A számokról
Tanultátok-e a számokat?

Bizony számok az emberek is,
Mintha sok 1-es volna az irkában.
Hanem ezek maguk számolódnak
És csudálkozik módfölött az irka,
Hogy mindegyik csak magára gondol,
Különb akar lenni a többinél
S oktalanul külön hatványozódik,
Pedig csinálhatja a végtelenségig,
Az 1 ilyformán mindig 1 marad
És nem szoroz az 1 és nem is oszt.

Vegyetek erőt magatokon
És legelőször is
A legegyszerűbb dologhoz lássatok -
Adódjatok össze,
Hogy roppant módon felnövekedvén,
Az Istent is, aki végtelenség,
Valahogyan megközelítsétek."

Drága Zsolt! Látod, nem szoroztok, nem is osztatok.
'Evvan', mondá egykor lelkes 40Ha-os szőlőbirtokosod, a Száznevű Önkéntes Szélmalmunk.-)

- nem kevesen vagytok, valóban. De elegendően biza szinte semmire.

Hát így.

Az igazi sztrovacsek 2012.02.26. 14:38:41

"Pikáns dolgokban vájkál egy fideszes képviselő szervezete.
Uniós pénzből küzdenének a házasság előtti szex ellen."

PÉNZLENYÚLÁS

Egyébként meg más sem hiányzik, minthogy megmondják ki, mikor, kivel és hol....
De ha ők meg akarják mondani, akkor megmondhatom én is?
Minden fideszes a jó .....

Az igazi sztrovacsek 2012.02.26. 19:20:31

www.168ora.hu/velemeny/nyomjak-krahacsot-91742.html

Minimum annyira igaz, mint minden más, amit az általam igen tisztelt jobboldali hozzászólók szoktak ide bemásolni.

lajos0 2012.02.26. 19:34:03

@trollol: "röviden a válaszom: gazdasági válság! globális!"

Azért tegyük hozzá a globális gazdasági válság, mely azóta csak kellemesen hízik, telibe találta a már jó ideje fennálló magyar válságot. Gyurcsány az államadósságra világgazdasági konjunktúra idején tudott rápakolni 150 %-ot. Mikor a válság kitört több hónapos bujdoklás után került elő. Ha öszöd nem ér ( mondjuk tényleg védhetetlen), akkor a gonosz ellenzék akadályozta a reformokat című mantrát is hagyhatjuk. Egyszerű többséggel is simán lehet kormányozni, ha valaki akar és tud is.

lajos0 2012.02.26. 19:44:48

@Hertelendi: "Na de az Európa Parlament se a hülyegyerekek gyülekezete."

Amikor egy ülés előtt 20 percig magyarázzák nekik az igen meg a nem gomb közti különbséget, azért szokott ilyen érzésem lenni. Szerintem azokat küldik oda, aki otthon már nagyon gáz, de azért némi infója van, ami nem lenne jó ha kiszivárogna.

lajos0 2012.02.26. 19:59:49

@Morpeusz: "mi köze Gyurcsánynak a lakosság eladósodásához?"

És mi köze a lakosság eladósodásának az államadóssághoz ?

lajos0 2012.02.27. 22:39:21

Bolgár Gyurka éppen most nevezete vérfagyasztónak, hogy mi lesz majd ha amerikai kormányzat minősíti le a magyar demokráciát, és hogy a putyini alkotmányos diktatúra előretolt bástyájaként szerepel a rendkívül független Washington Postban.

Hát szegény Gyurkának vajon kimaradt a legutóbbi wikileaks botrány, vagy azt reméli, hogy mindenki másnak maradt ki ?

Pedig micsoda demokratikus gyöngyszemek akadnak benne:

"Át kell venned az irányítást. Úgy értem, hogy pénzügyi, szexuális vagy pszichológiai téren kell őt irányítanod... Muszáj lesz megtenni ahhoz, hogy a következő fázisba lépjünk" - ezt George Friedman, a Stratfor vezérigazgatója üzente Reva Bhallának, a cég egyik munkatársának december 6-án.

Mintha valami összeesküvéselméletes ócska ponyvát olvasgatna az ember, és ezt ilyen neves kormányközeli elemzőintézetek levelezéséből. Ötmillió darab ilyen levél, és az európai paraván-demokráciákat, most már több helyen nyíltan saját embereivel lecserélő Goldman Sachs neve milyen sűrűn forog ebben a levéláradatban ( gondolok itt a görögökre, meg az olaszokra, meg kicsit Bajnaira is). Még csak böngészgetem őket, de akik eddig aggódtak a demokráciáért, azoknak jó nagy muníció a további aggódáshoz. Persze az amerikai demokráciáért és jogrendért nem illik aggódni akkor sem, ha éppen koncentrációs táborokat üzemeltetnek .-)

És Iránról olvasgatva benne, én is kezdem hinni, hogy mindennek oka van, és talán ebben is lehet valami:

"Egyes információk szerint ma mindössze négy olyan ország van, melynek központi bankjai nem állnak kapcsolatban a bankárfamíliával ( a sokszor előhúzott szegény Rotschildokról van szó): Irán, Észak-Korea, Kuba és Líbia. A 2001. szeptember 11-i terrortámadás előtt még Afganisztán és Irak is ehhez a listához tartozott."

www.mfor.hu/cikkek/268_eve_szuletett_a_titokzatos_Rotschild_uzleti_dinasztia_alapitoja.html

No demokraták, akkor ébresztő van, vagy próbáljunk még mélyebben elaludni ?

Anselmo 2012.02.29. 11:23:23

Mikor lesz már új poszt? Féltem a demokráciát!