Egyértelműen támogatója vagyok az Ellenzéki kerekasztal létrejöttének. Amikor a Fidesz úgy képzeli a futballt, hogy neki kézilabdakapuja van, lesgólt is lőhet, az ellenfél pedig focikaput véd és csak nyolcan játszhatnak, rendkívüli erőfeszítés, az ellenzék részéről egymás iránt lojalitás és nyitottság szükséges az orbánváltás érdekében.

Természetesen ismerem az érveket - és el is fogadom -, hogy az LMP most önálló pólus akar lenni négymillió (!) szavazóval - látom, ahogy az össze választásra jogosult 8 milliós népesség a fejéhez kap, tényleg, a Schiffer! -, és azt is értem, hogy nem óhajtja kompromitálni magát a zelmúltnyolc év hőseivel. Az állítólag tisztaságuk és romlatlanságuk eddig 5-7 százalékot ért, innen indulnak, remélem, a végén mégis csak úgy döntenek, hogy nem tartják hatalomban a Fideszt... De ha ez az út, amit most kijelöltek, azt tudomásul kell venni.

Azért mégis elgondolkodtam, hogy az ellenzék többi szervezete hogyan reagálhatna, milyen feltételeket szabhatna a morálbajnok LMP-nek, hogy szóba álljanak vele.

1. Az LMP tisztázza, miért támogatta és támogatja most is politikailag és erkölcsileg a 2006-os rombolókat, a tévészékház felgyújtóit, akikről köztudott, hogy a Fidesszel és a Jobbikkal állnak minimum szimpatizánsi viszonyban.

2. Válaszra vár az is, hogyan került az LMP-hez az utolsó pillanatban, pár órával a határidő előtt annyi kopogtatócédula a 2010-es önkormányzati választáson, hogy végül meglett a listaállításhoz szükséges mennyiség. "Csoda történt" - mondta akkor Jávor Benedek. Kérdés, hiszünk-e az efféle csodákban?

3. Fenntartja-e azt az állítását az LMP, hogy a Jobbikkal is el tud képzelni technikai koalíciót? (Vona: "nem vagyunk demokratikus párt.")

4. Tényleg szalonképesebb-e Gaudi Nagy Tamás barátsága, mint a teljes MSZP, a DK, a Szolidaritás és a többi, az Ellenzéki Kerekasztalt támogató szervezet.

5. Egyetért-e az LMP Sólyom Lászlóval, aki szerint "nem tragikus az alaptörvény." Ha valóban nem az, hogyan kíván a Lehet Más a Politika nemzeti ellenállást hirdetni és képviselni? Lehet, hogy elfogadhatónak tartják a Szájer József szerkesztette dokumentumot, nyomában az összes politikai kinevezett legitimációját?

6. Mit ért azalatt az új frakcióvezető, hogy az MSZP-SZDSZ-kormányok 2002 és 2010 között szintén demokráciaromboló tevékenységet folytattak? Pártkatona ült a médiahatóság, az Állami Szemvevőszék, az AB, a Költségvetési Tanács, a PSZÁF, az ügyészség, a bíróságok élére? Korlátozták az ellenzéki sajtót? Két nap alatt toltak át törvényeket? Akkor lehetetlenült el a parlamenti plenáris és bizottsági munka, vagy 2010 nyara óta?

7. Látva Polt Péter tevékenységét, ma is tisztességesnek tartják a sukorói feljelentést, tudva, hogy anyagi kár nem érte az államot, ellenben elmaradt egy fontos, munkahelyeket és adóbevételeket ígérő beruházás? Tisztességesnek tartják, hogy a volt miniszterelnököt egy olyan ember faggatja a vádhatóságnál, akit az Orbán-kormány kitüntetett? Tiszta a lelkiismeretük?

8. Valóban csak Sukoró fáj nekik? Azóta a Fidesz környékén egyetlen gyanús ügyet sem találtak, hogy feljelentsék a jelenlegi miniszterelnököt?

9. Miért gondolja az LMP, hogy morális felsőbbrendűségből pálcát törhet az MSZP és a DK mai is meglevő, mintegy 1,2 millió szavazója felett? Honnan ez a felhatalmazás?

10. Mit kezdjünk Scheiring Gábor levelével? "Nem tudok mit kezdeni a folyamatosan újratermelődő belső káosszal és állandósult amatörizmussal és a vele járó teljesítményellenes szervezeti kultúrával; nem tudok mit kezdeni azzal, hogy a racionalitás helyett frusztrációk és hisztériák keretében kezeljük a konfliktusokat, nem tudok mit kezdeni az állandó paranoiás hangulattal, nem tudok mit kezdeni a bázisdemokráciának hazudott informális alkuk politikájával, nem tudok mit kezdeni azzal, hogy két év alatt az ármánykodás elég magas fokát honosítottuk meg; nem tudok mit kezdeni azzal, hogy ebben a szervezetben az embernek, mint embernek nincs értéke, nem tudok mit kezdeni azzal az eljárással, ahogy Virág lemondott a mandátumáról; és azzal meg pláne nem tudok mit kezdeni, hogy ezzel az egésszel úgy fest, nem akar/mer igazán senki sem foglalkozni."

És akkor a végére: Ne ítélj, hogy ne ítéltess! Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magadéban a gerendát sem veszed észre? (Máté Evangéliuma)

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr64017174

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A régi pojácák és a DEKA 2012.01.31. 20:41:31

Alighanem egyre többen érzik, hogy Gyurcsány Ferenc az eltorgyánosodás útján jár. És hogy Orbán Viktor is elindult ezen az ösvényen. Megállíthatatlanul.   Az a politikai pojácaság, ami egyelőre tömegek számára elfogadható még, és nem veri ki a biztos...

Trackback: A matolcsizmus hatása a szexuális életemre 2012.01.31. 10:08:30

Az úgy volt, hogy volt már két gyerekünk, de mindig is hármat szerettünk volna, meg hát ott van a szex is, az sem esik rosszul időnként. Mondok hát asszonynak, mi lenne, ha....

Trackback: Orbánizmus: made in EU? 2012.01.31. 10:01:57

Az idei év legnagyobb belpolitikai eseménye (már persze VV Kristofel és VV Veronika románcát nem számítva) szeretett vezetőnk világraszóló pálfordulása, csúnyábban mondva megjuhászodása, még csúnyábban mondva a fingófára önként történt felkéredzkedése....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.01.31. 09:26:45

jujj. nem lesz az lmp a kutyavacsorája.fáj mi?

djangyu 2012.01.31. 09:30:41

"akikről köztudott, hogy a Fidesszel és a Jobbikkal állnak minimum szimpatizánsi viszonyban."

Szegény huligánok, hiába skandálják sokszor, hogy "cigány viktor", meg hasonlók, ők továbbra is szeretik őtet... nem hiába minden olyan más "balszélen" :)

Morbo, a megsemmisító 2012.01.31. 09:32:37

Egyik nap könyörögtök az LMPnek másnap meg már sértődötten gúnyolódtok. Jó látni ahogy tudatosul bennetek, hogy ha az LMP nem áll mellétek senki sem fog kihúzni a szarból amit 2002-2008 között küldtetek az országra és most eltemetni látszik titeket is.

Az az igazság hogy nálatok dilettánsabbul még senki sem irányított országot a rendszerváltás óta európában.
És ezekből a kérdésekből látszik, hogy még mindig nem tanultatok semmit a hibákból. Ugyan azt a szart propellereznétek a levegőbe ha megint hatalomra kerülnétek amit eddig.
Minnél előbb elszigetel titeket az ellenzék annál nagyobb esélye lesz a fidesz legyőzésére.

Ha tényleg a fidesz legyőzése a fő cél, tűnjetek el a picsába és a következő választást, nem a fidesz nyeri. ennyire egyszerű.

Morzsi36 2012.01.31. 09:41:25

Az egész álszent moralizálgatás a gonosznak a legyőzéséről mindössze arról szól, hogy GyF és társai úgy látják, hogy a potenciális szavazóiknak egy része most az LMP-t támogatja, és eléggé fontos volna nekik ez a pár százezer szavazat. Az MSZP ugyanígy, ők tkp. mindig is arra játszottak a baloldalon (meg is csinálták, csak elkúrták), hogy ők legyenek az egyetlen komoly párt a másik oldallal szemben. Gyurcsányék a parlamenti küszöb átviteléért küzdenek, és nem fognak bejutni, az LMP-nek nem kell velük foglalkoznia, neki az MSZP és Gyurcsány számára megközelíthetetlen közép felé van terjeszkedési lehetősége, az a dolga, amit csinál, jól teszi, hogy nem adja fel magát.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.01.31. 09:44:41

Miért gondolja a Maszop-DeKa páros, hogy nekik az "emútnyócév" elbaszásai után joguk lenne bárki számára feltételeket szabni? Miért gondolja a Maszop-DeKa páros, hogy az LMP-nek bármi oka lenne náluk bármiért is kuncsorogni? Az LMP maradjon csak kicsi, független és hiteles, ne járassa le magát gyurcsányokkal és orbánokkal, akkor ugyan lehet, hogy nem lesz soha kétharmada, de szerethető, választható párt marad, és meghagyza a boldog zombi létet a Maszop-DeKa-Fityisz trió szavazóinak. Az út ellenkező vége már ismert, lásd Madöf és Szadesz. Mert nincs különbség, mindkét nagy párt leszalámizta már a saját kicsijét. (Na jó, a Fidesz mellett lehetnek még a KDNP ellensúlyaként betagozódó díszliberálisok is.)

laci_52 2012.01.31. 09:46:35

'14 után már emlékezni sem fogunk az LMP-re, nem is fog hiányozni...

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.01.31. 09:47:08

az a baj Zsolt, hogy érzelmi politizálás amit csinálsz.
ideje felébredni, az LMP jó esetben az mszp-t falja fel majd. nézd meg TG-t. ő is ezt feszegeti.
torokgaborelemez.blog.hu/2012/01/31/433_keresztviz_es_csalan

Merras · http://miyazakijun.hu 2012.01.31. 09:56:21

TG totálisan elfogult az LMP irányába; amúgy mutass egy olyan blogpostot tőle, amiben bármit is eltalált a hazai politikai folyamatokból. Nagyon remek módon tud megmondóember lenni, de csapnivaló politikai elemző.

Az LMP-nek meg, mint minden parlamentbe beszavazott, támogatással bíró pártnak felelőssége van a választói és az ország felé. Teljesen reménytelen dolog, hogy az 5%-os küszöböt valaha is meg fogja ugorni ezt a párt - viszont ha marad ezen az úton, akkor sajnos tényleg Orbán következő ciklusának ágyaznak meg.

Egyébként tud bárki bármit is az LMP terveiről, programjáról, mit és hogyan akarnak elérni abban az esetben, ha kormányerővé válnának? Mert ez alatt a másfél év alatt nekem úgy tűnt, hogy ködös tekintetű szabadbölcsészek gyülekezete, akiknek vannak a fejében ragyogó elképzelések, amik vagy működnek vagy nem. Élek a gyanúperrel, hogy ha ők kerülnének valaha is kormányra, akkor a legsötétebb matolcsyzmust látnák megismétlődni, csak zöldes hablattyal leöntve.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.01.31. 09:56:22

Alapjában agyat kéne mosni minden választópolgárnak és elszakadni a csak már kormányzott, de leszerepelt pártok életképességében hinni.

Az LMP nem csalt, lopott, hazudott, mint a szocik és a rajtuk szocializálódott fidesz banda. Ezek a fiúk lányok teljesen másképp gondolkodnak a politikáról.

MIért nem lehet nekik esélyt adni a sok szar és csalódás után?
Mert nincsenek elhasználódott, hiteltelen Orbánjaik, Lázárjaik, Szijj ártóik, Gyurcsányok és Lendvayk?
A fidesznek 20 év kellett a saját sikerükhöz és 2 év az ország bóvlizásához!

Bízni kell bennük, nem a kákán is a csomót keresni velük szemben.

Amíg nincs a fejekben szemléletváltás, addig nincs rendszerváltás Magyarországon és szart cserélünk fosra, így váltunk kormányzó pártot!

Bocs a sok "szarért", de mindig ez a kormány jut eszembe!

Mike36 2012.01.31. 09:56:28

@Csokis: szerethető már akinek. nekem az lmp legalább annyira komcsi mint a fidesz. de te szeresd őket, parlamentbe sem fognak bekerülni

LMP az MSZP-t felfalje? na ne röhögtessük egymást
ez egy vicc

2012.01.31. 09:57:30

Mindíg elmorzsolok egy könnycseppet, mikor egy kommer a Bibliából idéz. Ez olyan klassz mint a békepapság.

Merras · http://miyazakijun.hu 2012.01.31. 09:59:57

És még valami: egyelőre úgy tűnik, hogy a saját pártjukat képtelenek megszervezni, irányítani az LMP-sek, miből gondoljuk, hogy az ország vezetésére alkalmasak lennének?

Hiszen láttuk, hogy a Fidesz annak ellenére képtelen erre, hogy a saját pártjukon vasmarokkal uralkodnak...

kurgan 2012.01.31. 10:01:48

felvetődik számomra a kérés, hogy miért foglalkozik egy marginális párt embere egy nem annyira marginális párt belső ügyeivel, és főleg, milyen jogon beszél ilyen alpári, számonkérő és követelőző stílusban. főleg egy gyurcsány nevezetű politikai kalandor embere.

fuhur 2012.01.31. 10:03:30

A NER műkődése:

orulunkvincent.blog.hu/2012/01/31/vincent_kozlemeny

SZG egy telefonnal, még a netről is el tudja tüntetni ami nem tetszik neki:

Navracsics Tibor Miniszter Úr részére!

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

Tisztelt Miniszter Úr!

F. hó 12-i megállapodásunk szerint tisztelettel benyújtom a január 21-i "Békemenet civil demonstráció" c. rendezvényünk költségelszámolását. Kérem szíves intézkedését költségeim mielőbbi megtérítésére.

Tisztelettel

Széles Gábor

Költségelszámolás

Szervezői díj 21.700.000 Ft
Buszbérlet: 80.000 fő x 1850 Ft 148.000.000 Ft
Hideg élelem: 30.000 fő x 720 Ft 21.600.000 Ft
Molinó anyagköltség: 724.000 Ft 724.000 Ft
Aktivisták: 320 x 3.000 Ft 960.000 Ft
Mécsesek, koszorúk: 1200 x 2.400 Ft 2.880.000 Ft
Reprodukciós költségek (Orbán Viktor-kép stb.) 3.410.000 Ft
Toborzási jutalék: 450 x 10.000 Ft 4.500.000 Ft
Honorárium (Pataki A): 1.200.000 Ft 1.200.000 Ft
Licenszdíj (Kubatov G.): 4.200.000 Ft 4.200.000 Ft
Telefonköltség: 43.210 x 90 Ft 3.888.900 Ft
Összesen: 213.062.900 Ft

A Költségelszámolás áfa nélkül értendő, mivel Simicska Úr szíves ígérete szerint az alvállalkozók számlamentesen dolgoztak.

Maradok tisztelettel,

Széles G.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.01.31. 10:15:46

@Merras: szerinted kormányra akarnak kerülni? az alapkérdés ez.

@Mike36: legalább annyira vicces mint a DK szavazóiról elmélkedni gzs által.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.01.31. 10:19:17

@FILTOL: Ha van eszük, akkor nem. Ahhoz hirtelen növekedés kéne, az meg csak a szar beömléséhez vezet. Fiatalok, van még idejük, várják ki.

Lajos bacsi 2012.01.31. 10:23:37

Nem kell ennyit görcsölni, az LMP-re szavazni akaró rá fog szavazni, a nem akaró meg nem fog.

Még azért mondja meg valaki, hogy önmagukban, nem másokhoz képest nézve miért kéne rá szavazni? Mit tudnak?

fidzsi 2012.01.31. 10:26:02

Tisztelt Gréczy Úr!
Csak az emlékezetemre hagyatkozva az alábbiakat szeretném megjegyezni.
1.) Úgy rémlik-javítson ki, ha tévedek,esetleg némi bizonyítékot megjelölve- a székházat nem gyújtották fel, csak a kapunál volt kisebb tűz. Szegény Baló Gyuri kocsija tényleg lángolt. A házba bejutók nem fosztogattak, ill. a büfét a'szem megdézsmálták. Ha jó az emlékezetem, az eredeti követelést sem csikarták ki a bejutottak, ti. a kiáltvány, vagy valami hasonlónak a beolvasását.
2.) Az egész ügy elég bűzös volt. Nem értettem, hogy arra a max. száz rendbontóra miért nem küldik a spéci alakulatot. Nem száz kilométereket kellett volna utaztatni őket. Szóval ez az ügy elég zavaros, hogy finom legyek.
3.) Ami az LMP-t illeti végképpen nem értem: mi a gondjuk velük. Emlékezzen drága maestró. Annó a megboldogult SZDSZ is meglehetősen távolságtartó volt, oszt végül is csak összebútoroztak. Legyenek kicsit türelmesek. Ahogy mondani szokás össze nő ami össze tartozik, pláne a politikumban.
4.) Sólyom László tekintetében megjegyezném, hogy őt tartom az eddigi egyetlen független államfőnek. Volt egy alkotmányos ill. jogrendszeri koncepciója, amihez foggal körömmel ragaszkodott és ez ügyben nagy ívben tojt a pártokra. Nem volt hajlandó egyezkedni velük. Nem párt demokráciában hisz a pali, hanem a "zógenánt" demokráciában. Utálják is rendesen mindkét oldalról.
Maradok tisztelettel.fidzsi,droid.

AdamK 2012.01.31. 10:26:21

@FILTOL: A kutyavacsorája nem az, ami a tökéletesen bizonytalan? Az LMP nem lesz, hanem van. Mármint a kutyavacsorája.

nagycsécsi 2012.01.31. 10:34:56

Török Gábor blogjában helyesli és egyetlen jó megoldásnak találja az Lmp döntését.
Kivel erősít a DK? Bukott politikusokkal Nevesincs mdf-esekkel, Bauerrel, Debrecenivel és a most belépett szdsz matyival.Ezek a vonzó nevek? ez már a mult.
A jelekből ítélve az ATV-t már lehet zsebrevágták ( kulturfővárosi jattok), de ez kevés. Bukta az egész!

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.01.31. 10:37:31

@fidzsi: Annó a megboldogult SZDSZ is meglehetősen távolságtartó volt, oszt végül is csak összebútoroztak. Legyenek kicsit türelmesek. Ahogy mondani szokás össze nő ami össze tartozik, pláne a politikumban.

Mert van az a pénz. Mindig van. Ha mégsem, akkor vagy marginálissá válik a pasi, vagy jön a karaktergyilkosság. Esetleg jólnevelt, és meghal időben, így ikonná nemesedik. ;-) Nem emlékszem, ki mondta már 1994-ben, hogy "A húsosfazékba fejjel ugró koalíciónak csak a segge látszik a nép felé, és ezt nevezik ők emberarcú szocializmusnak."

lajos0 2012.01.31. 10:43:34

"Az állítólag tisztaságuk és romlatlanságuk eddig 5-7 százalékot ért, innen indulnak, remélem, a végén mégis csak úgy döntenek, hogy nem tartják hatalomban a Fideszt"

Ha már Feri nagyszerű országlása 2/3-ados többséghez juttatta őket, illene hallgatni ez ügyben.

"a 2006-os rombolókat, a tévészékház felgyújtóit, akikről köztudott, hogy a Fidesszel és a Jobbikkal állnak minimum szimpatizánsi viszonyban."

Hát ez a köztudottság azért minimum necces. Én továbbra is a Gyurcsány-Szilvásy párost sejtem a székházfelgyújtás mögött, majd a titkosítások feloldásával talán kiderül, de addig mindenki azt köztus, amit akar.

"Válaszra vár az is, hogyan került az LMP-hez az utolsó pillanatban, pár órával a határidő előtt annyi kopogtatócédula a 2010-es önkormányzati választáson"

A kopogtatócédula egy antidemokratikus ködösítés, különösebben nem izgalmas kérdés. De az SZDSZ-hez vajon, hogy került 2002-ben, meg 2006-ban annyi ?

"Fenntartja-e azt az állítását az LMP, hogy a Jobbikkal is el tud képzelni technikai koalíciót? (Vona: "nem vagyunk demokratikus párt.")"

Meg az MSZP-vel is, meg a DK-val is. Na bumm. Láttunk már technikai Fidesz-MSZP-Jobbik koalíciót, úgyhogy ne fanyalogjunk. Szerintem nincsenek demokratikus pártok nálunk, de ha Vona ezt ki is mondja, akkor mi a baj. Ha döngetné a mellét, hogy mekkora demokrata, azt elhinné valaki ?

"Tényleg szalonképesebb-e Gaudi Nagy Tamás barátsága, mint a teljes MSZP, a DK, a Szolidaritás és a többi, az Ellenzéki Kerekasztalt támogató szervezet."

Madár-madár. Ez a sok szervezet, meg tulajdonképpen az MSZP és szatelitszervezetei.

"Egyetért-e az LMP Sólyom Lászlóval, aki szerint "nem tragikus az alaptörvény."

Az előző alkotmányt sem vette komolyan a politikai elit, ezt sem fogja, oszt jónapot.

Pártkatona ült a médiahatóság, az Állami Szemvevőszék, az AB, a Költségvetési Tanács, a PSZÁF, az ügyészség, a bíróságok élére? Korlátozták az ellenzéki sajtót? Két nap alatt toltak át törvényeket? Akkor lehetetlenült el a parlamenti plenáris és bizottsági munka, vagy 2010 nyara óta?

A közmédiát párttestület irányította, az ÁSZ jelentéseit lesza.ták, az AB tagság politikai paktumok tárgya volt stb...

"Korlátozták az ellenzéki sajtót?"

Próbálták. De az ellenzéki sajtó is jobb nekik, mint egy tényleg független. De most is csak a klubrádióért jajgatást hallom, pedig hasonló ügyek voltak szép számmal. Sőt ahogy a Hírtv ATV leosztást favorizálta a két nagy párt, az sem volt gyenge.

"Két nap alatt toltak át törvényeket?"

Az egészségügyi reformnak nevezett akármit úgy sikerült például. meg visszavonni is.

"ma is tisztességesnek tartják a sukorói feljelentést, tudva, hogy anyagi kár nem érte az államot"

Mert nem volt rá idő, meg kiderült a turpisság. Amúgy nem Bajnaié kezdtek el vizsgálódni ?

"Valóban csak Sukoró fáj nekik?"

Remélem nem.

"Miért gondolja az LMP, hogy morális felsőbbrendűségből pálcát törhet az MSZP és a DK mai is meglevő, mintegy 1,2 millió szavazója felett? Honnan ez a felhatalmazás?"

Kérdi ezt a nagy pálcatörő, ez a szép. Ha a DK-nak 1,2 millió szavazója lenne, nem lenne ekkora az ajvékolás.

"Mit kezdjünk Scheiring Gábor levelével?"

Nekem van egy tippem, bár nem ugrik be ki az a Scheiring Gábor.

"Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magadéban a gerendát sem veszed észre?"

Ezt egyszer tükör előtt is fel kéne tenni kedves Zsolt.

Egyallampolgar 2012.01.31. 10:44:27

Tisztelt Grécy Zsolt!
Véleményem szerint igaza van abban, hogy összefogás és együttműködés kellene.
De azon is el kéne gondolkozni, hogy kivel?
Az MSZP-DK val? Draskovics és Veress segítségével pont annyi leminősítést kaptunk mint Matolcsy unortodoxiájával. Mennyivel különb?
Együnk kutyaszart mert a ragasztó sokkal mérgezőbb?
Orbánnál minden jobb tehát töltsük újra azt a bandát amelynek ámokfutása után sokan visszasírták Viktort?

Az LMP egy új párt. Találja ki mit akar. Az internacionálé éneklői pedig eltolhatják a biciklit.
Szerintem.

kennyking 2012.01.31. 10:44:37

@Mi a Mano: Tulajdonképpen megírtad, amit én akartam, ehhez felesleges bármit hozzátenni, talán csak annyit, hogy én nem vagyok már fiatal.Mégis ugyanezt gondolom.

barli 2012.01.31. 10:44:49

Egyébként ha lenne esze a zelempének, akkor most kiállna, hogy gyerünk emberek, gründoljunk egy ellenzéki kerekasztalt mindenféle civilekkel, szolidaritással, millával, szakszervezetekkel,tökömtudja kivel, csak épp azok ne jöjjenek, akiknek közük van a zelkúráshoz. Szerintem jobban jönnének ki ebböl, mintha csak azt szajkóznák, hogy nem csatlakoznak a kerekasztalhoz.

@Gréczy: a hatos kérdést meg tessék kihúzni a listából, mert nem tudjuk végigolvasni a cikk végét a röhögéstöl :)

mókáné 2012.01.31. 10:44:49

"Egyértelműen támogatója vagyok az Ellenzéki kerekasztal létrejöttének."

Kedves Zsolt!

Érdeklődéssel nézem a műsorát az ATV- n és ismerem az Ön nézetei, nagyjából, merre tendál, éppen ezért kérdezem:
- Lát Ön ellenzéket?

Mert kerekasztalt aztán már nem egy olyan nagy dolog..

Roa 2012.01.31. 10:46:44

Még jó, hogy a DK ilyen dilettánsok gyülekezete. Minél jobban dörgölőztök az LMP-hez, annál több szavazót szereztek nekik, ha jó nagyot rúg belétek. A létjogosultságát az LMP csak úgy tudja igazolni, ha elküld titeket a búsba. Az MSZP-vel együtt fogtok eltűnni, és ez jól is van így.

sanyix 2012.01.31. 10:52:34

@Schmitt "sumák cum laude" Pál, nem kéne? menni: olyan kijelentések után mint "zárjuk be a paksi atomerőművet?" NEM, semmi esélyt nem szabad hagyni nekik, hogy egy környezeti, és pénzügyi katasztrófát okozzanak.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.01.31. 10:53:24

"4. Tényleg szalonképesebb-e Gaudi Nagy Tamás barátsága, mint a teljes MSZP, a DK, a Szolidaritás és a többi, az Ellenzéki Kerekasztalt támogató szervezet."

Az MSZP-nél, pláne a DK nevű viccnél nem nagyon lehetne szalonképtelenebbet mutatni.
Szóval IGEN!

A másik meg, hogy idézzünk már rendesen...

"3. Fenntartja-e azt az állítását az LMP, hogy a Jobbikkal is el tud képzelni technikai koalíciót? (Vona: "nem vagyunk demokratikus párt.")"

Ezt mondta:
"De nem vagyunk demokraták sem abban az értelemben, amit ez mára jelent, mert a mi szellemi centrumunkban nem a pénz és a haszon áll”

Tehát azt mondta, hogy nem Gyurcsányi demokraták...
csak hogy pontosítsunk. ;)

==T== 2012.01.31. 10:53:45

A tévészékház felgyújtói jóval kisebb anyagi kárt okoztak az országnak, mint a Gyurcsány kormány ténykedése egy napra leosztva...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.01.31. 11:01:18

@barli: "Egyébként ha lenne esze a zelempének, akkor most kiállna, hogy gyerünk emberek, gründoljunk egy ellenzéki kerekasztalt mindenféle civilekkel, szolidaritással, millával, szakszervezetekkel,tökömtudja kivel, csak épp azok ne jöjjenek, akiknek közük van a zelkúráshoz. "

Félek, hogy Gyurcsány elég pofátlan, szar alak ahhoz, hogy ezt is megpróbálná lenyúlni, mint a láncos tüntetést. Persze az LMP tökösségét meg az mutatná meg, ha nem hagyná. Orbán is azzal kezdett feljönni, hogy széllel szembe pisált a Nagy Imre temetésen.

barli 2012.01.31. 11:18:23

tényleg, miböl élnek ezek a dékások, ha a gy. tényleg nem ad pénzt a sajátjából?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.01.31. 11:27:14

@barli: Volt rá nyolc évük, hogy tartalékot képezzenek. És -mint tudjuk- nem voltak szívbajosak. Még ha Sukorót és Sávolyt el is bukták, szerinted mi jön ki egy-két alföldre épített alagútból, síkságra felhúzott völgyhídból, 500 km széles országhoz szükséges légi utántöltőből?

röhögő 2012.01.31. 11:39:50

@==T==: Bocs, de a fidesz kormányé meg azt is jóval felülmúlja.

röhögő 2012.01.31. 11:40:54

@Csokis: "síkságra felhúzott völgyhídból" - most síkság vagy völgy?

ordogprada 2012.01.31. 11:42:27

Ki nem állhatom ezt a jelenlegi kormányt. De mikor ilyen blogbejegyzést olvasok, még az is átsuhan az agyamon, hogy szükség esetén a fityeszre szavazok, csak ezek vissza ne jöjjenek.
Ezekben a jelenlegi nem túl jó időkben nagy öröm látni a vergődésüket, szenvedésüket, frusztráltságukat.

Az igazi sztrovacsek 2012.01.31. 11:47:15

Nem kell ezt ennyire bonyolítani.
Az LMP a mai napig nem tudta eldönteni, hogy kinek az ellenzéke, oszt jó napot.
Egyébként meg nem lehet más a politika, ha beszarnak az erőlködéstől, akkor sem.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.01.31. 11:48:02

@röhögő: A poszt az LMP-ről szól, nem az eljövendő "emútcenkétév"-ezésről.

OftF 2012.01.31. 11:48:35

A kommerek bocsánatkéréssel, a hatalmi hálózatuk teljes nyilvánosságra hozatalával, a háttérembereik kiadásával, majd ezután az összes ellopott javak visszaszolgáltatásával talán bocsánatot nyerhetnek. A teljes és őszinte bűnbánással. Egye fene, nem kell börtönbe vonulni, hisz a nép választotta őket. Nem volt forradalom se, ugye.
Ha az LMP enélkül szóba áll a veresekkel, akkor végük.

fepe 2012.01.31. 11:56:52

Google:
"nem vagyunk demokratikus párt"

4 találat. Meg lehet nézni honnan.

Gratulálok "újságíró" úr! :)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.01.31. 12:01:20

@röhögő:
- Adjunktus úr, igaz, hogy maga rendszeresen veri a feleéségt?
- Kikérem magamnak ezt a stílust! Nem adjunktus vagyok, hanem professzor!

subabubba 2012.01.31. 12:04:54

Kedves Drága Bolgár akarommondani Gréczy úr! Nem az itt a rettentő kellemetlen fennforgás, hogy a Gyurcsány mégsem alakíthat koalíciót az MSZP-vel, mert az még az egyszerű választónak is feltűnő lenne, hogy akkor ezek most pontosan ugyanazok akik már előbb is voltak? És akkor kell Kőműves Kelemenné feleségének mintájára egy jó kis áldozati kötőanyag ebbe a nagyszerű koalícióba, és erre a Jobbik lőpora nem alkalmas, de a zsenge LMP annál inkább?

pástétom 2012.01.31. 12:09:06

Ki nem szarja le az LMP-t? Én a magam részéről drukkolok a Szolidaritásnak, hogy mégis párttá alakuljon. Álljon fel az ellenzéki kerekasztal és az abba tömörűlt ellenzéki politikai erők alkossanak választási koalíciót; legyen egy közös - nem koalíciós! - program a demokratikus jogállam visszaállítására, aztán az erőviszonyok és érdekek eldöntik, tud-e egy koalíciós kormány is alakulni ezen ártok legalább egy részének támogatásával.

Az lmp meg csak járja dacosan a maga útját nyugodtan. Egy, a Fideszszel szembeállított közös ellenzéki jelölt ill. pártlista ellen úgy se lesz semmi esélye. Kihullanak és el lesznek felejtve.

mement 2012.01.31. 12:11:45

Nem tudom mit kell azon ertetlenkedni, hogy az elmult 2 ciklus rendkivul sikeres kormanyzatanak tagjaival kurvara senki nem akar kozoskodni.

Komolyan Greczy felek nem tudom mit varnak, hogy majd szende mosolyal felre nezve turik mas formaciok hogy az MSZP vagy DK barhova odapofatlankodjon, odaszarjon, es jelenletevel hiteltelenitsen mindenkit?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.01.31. 12:13:27

ja..és amúgy rehabra az mszp szorul. leginkább

Kutchek (törölt) 2012.01.31. 12:18:32

"Azért mégis elgondolkodtam, hogy az ellenzék többi szervezete hogyan reagálhatna, milyen feltételeket szabhatna a morálbajnok LMP-nek, hogy szóba álljanak vele."

Akkor azon is gondolkodj el, hogy a gazdáddal miért is kellene szóba állnia bárkinek!!!

Szerintem nagyon fostok, hogy az LMP beelőzi a gyurcsányistákat. Ezért ez a nagy szardobálás?!

genyamagyar 2012.01.31. 12:24:31

Úgy őszintén: tudja valaki, hogy mit akar az LMP? Van programja? Célja? Módszere, elképzelése a problémák megoldására?

Nincs!

És az is roppant érdekes, hogy úgy kezd most erodálni a párt, hogy a fentiek nincsenek is a birtokukban! Nincs egy egyenes irányvonal, amit néhányan nem vállalnak és emiatt hátrébblépnek, hanem egy következetlen, ide-oda tévelygő, koncepciótlan pártocska kezd széthúzni.

Sok olyan rájuk szavazót ismerek, akik ma már csak legyintenek ha szóba kerül az LMP.

Kukákba velük, ott a helyük!

lyia (törölt) 2012.01.31. 12:33:46

Az LMP egymaga sajnos esélytelen arra, hogy bármely választókerületben nyerjen 2014-ben. Ahhoz ugyanis jóval nagyobb tagság, sokkal több elkötelezett ativista kell.
Azon túl, hogy a választásra épkézláb programmal is ki kell állni, nélkülözhetetlen a propaganda, amelyben a Fidesz ma százszor erősebb bármelyik ellenzéki pártnál, így ezeknek még teljes spektrumú összefogással sem lesz sétagalopp legyőzni egy fideszes jelöltet.
Ami a programot illeti: azzal a balos-szélsőzöld-antikapitalista-emberjogi katyvasszal, amit az LMP programként kínál, nem fog messzire jutni.
A liberális szürkeállomány beáll a DK mögé, a balos véleményvezérek az MSZP-t fogják erősíteni, az LMP-nek maradnak azok, akik ebbe a két brancsba nem akarnak beállni, vagy nem fogadják be őket.
Ehhez képest persze elvihetnek pártízezer szavazatot, ami kiélezett helyzetben eldöntheti egy ogy. választókerület erdményét, ezért sem a DK-nak, sem az MSZP-nek nem érdeke nagyon összeveszni velük, miközben persze igyekeznek nyomáést gyakorolni az LMP-re, hogy legyenek a baloldal "kereszténydemokratái", ami viszont az LMP-seknek nem tetszik, Schiffer, Karácsony, vagy Jávor ugyanis azért mégsem egy Tömjén Zsóti.
Én most úgy látom, hogy 2014-ben szinte mindent visz a Fidesz, és csak a második ciklus közepére fogyhat el a lendülete, az is csak akkor, ha államcsőd lesz, vagy anélkül vágtató infláció.

aaabbbccc 2012.01.31. 12:40:24

Ez eddig a jobboldal jellemzője volt, hogy aki már nem a barátom annak előveszem a bűneit, amik nem izgattak, amíg a barátom volt.
Egyébként már alig várom, hogy zsoltika elkezdje elővenni, hogy lmp=szdsz, újlipótvárosi zsidó bagázs, Schiffer nagyapja, ávós felmenők, stb.
Csak a kurucinfo majd beperli plágiumért.

Fell Bandi 2012.01.31. 12:48:56

@zulu: vicces, valóban. Olyan, mint a maszop hívő tagozata.. Ezzel az erővel a KDNP-nek is lehetne istentagadó tagozata akár...

Balt 2012.01.31. 12:51:18

@pástétom: "Én a magam részéről drukkolok a Szolidaritásnak, hogy mégis párttá alakuljon."

A nyugger poltiszt önmagával szolidáris "mozgalma" még a logóját is lopta. Eléggé kilóg a lóláb a szarzsákból, hogy honnan is fú a szél, most pl. rögtön meg kellett szólalnia az LMP kosár kapcsán...

Fell Bandi 2012.01.31. 12:51:39

zsóti, ez az új ellenzéki kerekasztal nem több, mint a szétszakadt maszop egy asztalhoz ültetése, kiegészítve néhány moszkovita sutyerákkal... különbet szarok, mint ez a társaság, nem véletlen, hogy senki nem ül velük egy asztalhoz..

barli 2012.01.31. 12:58:27

@lyia: "liberális szürkeállomány beáll a DK mögé" <- na ezt nem hiszem

fepe 2012.01.31. 13:06:48

Grézy úrnak javaslom, hogy a Vona idézetet, amiről mindenki tudja hogy kamu, sürgősen szedje le, mert szegény Botox Ildi hasonló miatt kapott 600 ezres büntetést.

fepe 2012.01.31. 13:11:02

@doggfather: Szerintem elrontotta és Vona helyett Gyurcsányt akart írni, csak erről ezúttal nem készült felvétel. Hiszen a DK-t nehezen lehet demokratikusnak nevezni, ahol egy jelölt közül lehetett kiválasztani a Ferit az élére. Mint a régi szép időkben. Igaz elvtársak? :)

lajos0 2012.01.31. 13:53:44

@lyia: "A liberális szürkeállomány beáll a DK mögé, a balos véleményvezérek az MSZP-t fogják erősíteni, az LMP-nek maradnak azok, akik ebbe a két brancsba nem akarnak beállni, vagy nem fogadják be őket."

Akkor csak az LMP járhat jól. Konrád meg Bolgár Gyurka nélkül azért el lehet lenni. Hogy a balos véleményvezérek (akik valamiért szeretik eljátszani a függetlent) erősítik vagy gyengítik az általuk támogatott erőt az is erősen kérdéses.

nagycsécsi 2012.01.31. 14:04:03

Kedves blogíró!
Hogyan kormányzott a DK vezetője 6 éven keresztül úgy, hogy a FIDESZ 2/3-al győzött és a választás óta nincs ellenzék? Ha belegondol valaki rájön Gyurcsáy barátsága csak kárt okoz neki-kivétel akit, fizet és csicskáit, mint...

Az igazi sztrovacsek 2012.01.31. 14:27:41

@fepe:

"Hiszen a DK-t nehezen lehet demokratikusnak nevezni, ahol egy jelölt közül lehetett kiválasztani a Ferit az élére. Mint a régi szép időkben. Igaz elvtársak? :)"

Hogy be ne szarjak........

Vajon melyik pártnak van 20 éve egyetlen elnökjelöltje?????????????
Azt a mellékes tényt meg már ne is említsük, hogy az MSZP-nek állítólag 2 jelöltja lesz (van), és már "arról szól a nóta" hogy mekkora a belső viszály Mesterházy és Szanyi között.

Mellesleg végig olvasva a hozzászólásokat, némelyek már ülve nyalnák a holdat ha a hülyeség növesztene.

Az igazi sztrovacsek 2012.01.31. 14:32:23

@lyia:

Azért akadnak itt néha magadfajta értelmes hozzászólások is.
Csak ritkák az ilyen üdítő kivételek.

fepe 2012.01.31. 14:41:25

@Az igazi sztrovacsek: Nem tudom. Szabad a gazda. A Munkáspártnak?

==T== 2012.01.31. 15:45:58

@röhögő: A Fidesz is kemény, de a szoclib egy kb. működgető országot (2002) tudott el**ni, míg 2010-ben már a csőd szélén voltunk...

sanyix 2012.01.31. 16:10:07

@==T==: 2008-ban is... sőt igazából 2006 óta a csőd szélén állunk, csak 2008-ig még könnyen adták a hitelt ;)

lajos0 2012.01.31. 16:52:18

@==T==:

Uj Péter nagyon jól leírta még 2006-ban.

"Máris bajban vagyunk, ha csak azt az apró tényt próbáljuk magyarázni, miszerint a rendszerváltás óta eltelt tizenhat év messze legszarabb kormányzati teljesítményét az a garnitúra nyújtotta, amelyet a választók most visszatapsolnak éppen.

Erős, jól fejlődő, kiegyensúlyozott gazdaságot sikerült nem egész három év alatt adósságokban úszó, ikerdeficittől sújtott, omlásveszélyes izévé zülleszteni. Jó, ezt még nem Gyurcsány Ferenc kormánya követte el, hanem Medgyessy Péteré, amelynek Gyurcsány csak minisztere és állítólag egyik legbefolyásosabb tanácsadója volt. Gyurcsány Ferenc épp csak nem tett semmit azóta, hogy átvette a kuplerájt."

Scagnetti 2012.01.31. 18:20:20

Na megvan a mai szoclib vinnyogás is LMP ügyben. :)

Kezdem azt hinni, hogy nagyon be vannak fosva az LMP-től, mert ez a hiszti, amit körülötte csapnak, egyre gyanúsabb.

Zsolti! Sok rosszat mondtam rólad, de azt elismerem, ha nem lennél, ki kellene találni téged. Ilyen lelkes bohóca nincs még egy a magyar politikának, mint te.

Írogasd a feltételeidet az LMP-nek, akikkel egyébként ti akartok összeborulni, ők jól megvannak nélkületek! :)

Scagnetti 2012.01.31. 18:22:41

@Mike36: Az LMP egyelőre bejutó helyen van, ellentétben pl. a DK-val, mely még nem tudott elég nyugdíjast átszipkázni a szociktól. :)

De Zsolti szája azért nagyobb mindenki másénál. Már feltételeket is szab. :)

Scagnetti 2012.01.31. 18:24:53

@lajos0: Ezt a tanácsadói szerepet nagyon mélyen elhallgatják, pedig mikor Feriék megpuccsolták Megyót sokszor lehetett hallani róla.

Pendemonda 2012.01.31. 18:59:24

VÉGRE EGY CIKK, GRÉCZYTŐL AMIBEN VAN NÉMI IGAZSÁG, IGYAZ CSAK A LEGVÉGÉN:
"Ne ítélj, hogy ne ítéltess! Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magadéban a gerendát sem veszed észre? (Máté Evangéliuma)"
TESSÉK MÁR EZT MSZP-SKÉNT, MSZP-TARCSISKÉNT (DK) MAGÁRA NÉZVE IS BETARTANI...

high up! 2012.01.31. 19:13:44

Látom greci rinyálsz rendesen, mert rájöttél, hogy a ti kis 1%os Debil Koalíciótok kipusztulásra van ítélve. Egyetlen esélyetek a túlélésre, ha ti paraziták, találtok egy gazdatestet (most éppen az Lmp-t), amire rászívjátok magatokat, aztán az bevisz titeket a parlamentbe a testén, mint egykoron a Fidesz a madöföt.

Csak hogy nálatok a hatás máskép lesz: a gazdatest belétek fog pusztulni, hiszen ti kórokozók vagytok, ami éppenséggel öl és nem éltet.
Ezt még talán a legbutább lomposok is képesek lesznek felfogni 2014-ig.

Andráska8 2012.01.31. 19:21:32

Az LMP mert nagyot álmodni. (Egyedül is leváltja a maffiabandát.

Nos, miután az SZDSZ-szavazókat még egyszer nem palizzák be, így még öt százalékot sem fogják összekaparni.

Scagnetti 2012.01.31. 19:30:32

@Andráska8: Az LMP nem álmodott ilyet. Ezt csak ti próbáljátok sértődésből belemagyarázni a történetbe.

Ők csak egyszerűen nem akarnak titeket. :)

lajos0 2012.01.31. 21:20:32

@Andráska8: "Nos, miután az SZDSZ-szavazókat még egyszer nem palizzák be, így még öt százalékot sem fogják összekaparni."

Ha meg az SZDSZ szavazókból összejöhetne 5 %, akkor nem estek volna ki a parlamentből. Ez az állatfajta kihalt.

fepe 2012.02.01. 09:19:17

@lajos0: És tudod hogy ezt mennyien elfelejtették azóta? Hát még 2014-re mennyien el fogják felejteni...

leponex 2012.02.01. 19:49:47

Jó Gréczy Zsolt Walesi Bárdunk, Baloldal Tábori lelkésze, Ferenc testvérünk Örökös Főtanácsolója, ... !

Szörnyen izgalmas kérdéseket taglalsz mostanában, szinte szóhoz sem jut az átlagos hozzászóló :))

Jujj, mit fog csinálni a Benedek 2014-ig, ad-é pacsit Ferinek, és akkor démokrata leszen, vagy őt is a szemétkosárba igyekeztek majd visszagyömöszölni, ahogy 'liberális fénykorotokban' volt kedvenc szokásotokban ? :)))

Pedig nektek a Patásra kellene nagyon figyelnetek, a szabadságharc után konszolidálni támadt kedve.
A Feri okosan már abbahagyta a diktátorozást, per pillanat az 'antidemokratikus nacionalista' az aktuális tételdefiníció.

„A 2010-es választás arról szólt, hogy az elmúlt húsz év társadalmi-politikai rendje mögül elfogyott az erő. Mi az első másfél-két évben egy új status quo jogi és szabályozási alapjait raktuk le, ennek legfontosabb eleme a január elsejétől hatályos alaptörvény áll” – mondta a Heti Válasznak a miniszterelnök egyik befolyásos tanácsadója.

A kisneocsúzlis HV emígyen von szemrevaló párhuzamot a történelemme:

"A háttérember a Charles de Gaulle példáját említi. A teljesen elfáradt francia IV. köztársaság rendszerét 1958-ban váltotta fel egy új alkotmánnyal a közügyekhez megmentőként visszatért tábornok. A katona-politikus egy új alkotmánnyal megalapította a máig is létező V. köztársaságot. „Puccs”, „diktatúra” – szóltak az akkori francia baloldaliak érvei, aztán ők is megszokták a sokáig nem tetsző rendszert."

Az igazi sztrovacsek 2012.02.01. 21:08:42

"Pedig nektek a Patásra kellene nagyon figyelnetek, a szabadságharc után konszolidálni támadt kedve"

Így is meg lehet fogalmazni.:)))
Meg úgy is, hogy a gazdasági szabadságharc akkorát bukott, hogy hozzá képest a világosi fegyverletétel győzelem volt.
"Térdre imához" - szólott az EU, és a Patás hasra feküdt.
A FIDESZ GAZDASÁG POLITIKÁJA MEGBUKOTT.
Persze ez sem egészen igaz, mert hogyan bukhatna meg az ami nincs, és nem is volt soha!?

"A kisneocsúzlis HV emígyen von szemrevaló párhuzamot a történelemme:"

De minek?
A történelem - állítólag - ismétli önmagát, csak az a baj hogy eltelik közben 50 (100-200 stb) év, és a történelem, akárhogy erőlködik, az istennek sem tudja magát tisztességesen megismételni.
Hasonlóságot - párhuzamot - persze lehet keresni, sőt találni is. Nézőpont kérdése az egész. Mert ha akarom Kínában egypárti diktatúra van, ha meg úgy akarom akkor népi demokrácia, oszt jó napot.

leponex 2012.02.01. 23:38:20

Jó Bárdunk, Örökös Főtanácsoló!

Te tanácsoltad Ferenc testvérünknek ezt az utánozhatatlan eleganciájú evokációt a Benedekhez ?

"Azt nem könnyű elfogadni, hogy magatoknak ácsolt erkölcsi talapzatról szónokoltok megfogható, testtelen konkrétumok nélkül."

:))

Drága Bárdunk! A Scheiring úr levelét idézed ugyan, pedig Ferenc testvér zsörtölődő udvarlását érdemesebb lett volna egy Csokonai-átiratban megénekelned:
"Bájoló lágy trillák! Tarka képzetek! Kedv! Remények! LMP! — Isten véletek!"

Pedig nincs még veszve semmi, de Ferencünk mentegetőző levele Benedekhez olyan volt, mint néhai megzavarodott Kádár apátok utolsó beszéde.
56 -ot sehogy sem tudta feledni, ahogy Ferencünk is igyekszik megmagyarázni újfent 2006 őszét.

Vagy ez már a fájront kezdete lenne?
Korán lenne :))