Stadler Mária egyelőre verbális ámokfutásában nem csak az a gyalázatos, amit mond, hanem az is, amit gondol. Ez a „világnézet” a Fidesz, ez az orbáni mentalitás. Tehát rögzítsük: egy Fidesz-taggal van dolgunk, aki lelövetné azt az embert, aki legyőzte Orbán Viktort. Azt az embert, aki az utolsó pillanatban még szerzett egymilliárd eurót Magyarországnak fejlesztésre. Azt az embert, aki 4 százalék alá hozta a költségvetési hiányt, akinek kormányzása idején példátlan fejlesztések valósultak meg országszerte. (Egyet tessenek már említeni, ami Orbánék idején történt.) Aki elindította és megszabta a később sikeres válságkezelést, amelyet aztán Bajnai Gordon újabb elemekkel kiegészítve sikeres elvégzett.

Stadler Mária esete nem csak az ostobaság egyértelmű bizonyítéka, hanem a Fidesz ellenzéki magatartásának terméke. Ahogy a Wikileaks-iratokból, és ezáltal az USA nagykövetétől tudjuk: Orbán azt mondta neki, az MSZP-t meg kell semmisíteni. (Így aztán végképp nem értem a két párt gazdasági összefonódásait - de az egy másik történet...) A megsemmisítés lehet politikai, verbális, pénzügyi és fizikai. Stadler, még ha állítólag egy senki is a Fideszben, ez utóbbit javasolta.

A fideszes Stadler nem csak úgy hőzöngött magában, erősen benyomva, esetleg más hozzá hasonló fideszesek között darvadozva, hanem Budaházy Györggyel üldögélt egy rendezvényen. Mondom még egyszer: Budaházyval, aki a 2006-os csőcselék egyik vezére volt, aki nyíltan meg akarta dönteni saját, demokratikusan választott kormányát, aki jelenleg is börtönben ül.

Mit keres egy fideszes egy Budaházyval egy teremben???

Stadler esete annak újabb fényes bizonyítéka, hogy a Fidesz és a Jobbik egy és ugyanaz. Mi másra gondolhatnánk, amikor Vona Gábor – ma már oldalán a toroczkaikkal, betyárokkal -, Orbán polgári körében kezdhette pályafutását? Schmitt Pál és a többi fideszes potentát a Kossuth téri csürhe előtt szónokolt, Für Lajos részt vett a Gárda alapításában, Wittner Mária egyenesen zászlóanyának állt. A Demokrata című hetilap Fidesz-tag főszerkesztője büszkén hirdette, hogy ő varratja a gárdisták ruháját. Arról nem is beszélve, hogy az országot szétverők semmisségi törvényét benyújtó Balsai István fia volt több „békés tüntető” ügyvédje. Hát nem különös?!

Nem lehet nem észrevenni, hogy a Fidesz az elmúlt egy év alatt számos esetben a Jobbik programját valósította meg, és különösen 2006 óta nem tett mást, mint bátorította a demokrácia ellenségeit - mivel ő maga is az. A Stadler-Budaházy, azaz Fidesz-Jobbik párbeszéd újabb bizonyíték arra, hogy a két szervezet áll a 2006-os zavargás mögött. Jellemző módon a Stadlertől, úgymond elhatárolódó Fidesz azért benyögte, hogy ez a gyilkolászós mondat milyen „jól jött Gyurcsánynak.” Na, persze. Egyenesen ő kérte ezt a nőt, hogy mondjon ilyeneket.

Aztán felébredt az LMP is, amely öt év után eljutott oda, hogy közleményében már csak kicsit gyurcsányozik, amikor a Fideszt felelősnek nevezi a szélsőjobb térnyerésében. Körülnézhetnének a saját berkeikben is: az általuk támogatott Sólyom László korábban szemrebbenés nélkül végignézte, ahogy a Gárda megalakul a Sándor-palota előtt… Felelős a Jobbikért a Sólyom vezette alkotmánybíróság is, amely engedte a gyűlöletbeszédet, és minden, ezt korlátozó javaslatot elutasított, mondván, a gyalázkodás, a zsidózás, a cigányozás a véleménynyilvánítás szabadságához tartozik. Csak a hülye angolok - akiknek nyilván fogalmuk sincs a demokráciáról -, ítéltek most börtönre két embert, mert zavargásra buzdítottak a Facebook-on. Nem ölésre, zavargásra! Ott egy Stadler Mária már rég a hűvösön lenne. És most ezzel a budaházys bandával kéne összefogni az MSZP-nek és az LMP-nek a Fidesz ellen?

Azt még felvetném, hogy ha az elmúltnyolcév a felelős a Jobbik térnyeréséért, akkor a mostani erősödésükért kicsoda? Mondják, jól kell kormányozni, és akkor a szélsőjobb nem tud lábra kapni.

2006-ig sikerült megakadályozni, hogy bejussanak a Parlamentbe: ezek szerint Medgyessy és Gyurcsány addig jól kormányzott? Nem lehet, hogy például a „jóléti rendszerváltás” jövedelmi pozitívumai akadályozták a kitörésüket? És amikor a makrogazdasági rendrakás megszorítás és reform formájában elindult, akkor az ettől rosszabbul élők – még ha jobban is, mint 2001-ben - egyszerűen rátaláltak a szélsőjobbra, főleg a szegényebb régiókban?

Ha igaz a tétel, miszerint jó kormányzással a szélsőjobb visszaszorítható, akkor most miért erősödnek? Orbán rosszul kormányoz? Osszon pénzt a népnek, és akkor eltűnnek? De akkor mi lesz a költségvetéssel és az államadóssággal?

Lám, a szélsőjobb elleni küzdelem nem is olyan egyszerű. Főleg, ha egy párt, jelesül a Fidesz, ezer szállal kötődik is saját nyilasaihoz, sőt maga találta ki, táplálta, nevelte ezt a szörnyszülöttet. Lesz is még vele gondja elég…

De addig is jó, ha tudjuk: az ország szétveréséért, megosztásáért, az emberek kisemmizéséért nem a Jobbik, hanem Orbán Viktor a felelős. És Stadler Mária mondataiért is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr693164257

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az osztályharc fokozódik 2011.08.22. 10:06:32

A Kedves Vezető szófordulatával élve, a mozaikkockákból lassan összeáll a kép, mit is művel a kormány. Bár néhány fontos részlet még hiányzik a kirakóból – ezek majd az ősszel átverendő több tucatnyi sarkalatos törvényből derülnek ki –, számomra nem ké...

Trackback: Felhívás terrorcselekményre? 2011.08.19. 13:13:45

Az év elején az UD Zrt. ügy kapcsán (nyilvánosságra került néhány, fontos embereknek kellemetlen telefonbeszélgetés) már fejtegettem, hogy bizonyos cselekmények miért nem minősülnek bűncselekménynek.Akkor még nem gondoltam, hogy már ebben az évben hall...

Trackback: A politikai számonkérés titokzatos tárgya 2011.08.19. 10:51:47

Nyomozunk. Papírhalmok fölé hajolunk, lázasan, izzadtan szorongatjuk a tollat, nagyítót, sorkihúzót. Meg kell találnunk. Bármi is az, de meg kell találnunk. Bármit, de találnunk kell....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hintz ezredes 2011.08.19. 15:53:54

Zsoltika, nyugodj meg, senki nem akarta lelőni a szerelmed, csak ez a demens öregasszony szerette volna, ha valaki megteszi.

Rántott kard 2011.08.19. 16:26:30

@Rwindx:

"Jelenleg a világ lakosságának kb 1/7-ed része éhezik. Nyilván a szegényebbik része."

Ők sem éheznének, ha meg tudnák fizetni az élelmiszert.
Legyél csak egészen nyugodt, ha tudnának fizetni, volna aki termelne, és szállítana nekik.

Rántott kard 2011.08.19. 16:31:29

@leponex:
Jó bárdunk, Gréczy blogjának a központ által vezérelt tablettás szószólója!

A legújabb gazdasági adatokról mi a központ véleménye?
Ja, és hol a másik tablettás?
Tudod, a dvitamin1.
Már nagyon hiányolom az "Üdv csonterő - szasz leponex" beírásokat.

Rwindx 2011.08.19. 16:57:25

@Rántott kard:
:D

Figy eddig egyetlen konkrét érvet sem mondtál ami miatt úgy tűnne túltermelés lenne. De az utolsó mondatod azért mindent vitt :)

Egyébként ha ők maguk többet termelnének nem kellene szállítani nekik, nemgondolod? Ellenben vagy keveset termelnek, vagy pedig valaki felvásárolja jobb áron mint a belső piac fel tudná. Ha valaki jobb áron vásárolja fel, az újra csak extra keresletet jelez.

Egyébként mindez teljesen mindegy, ha emelkedik az élelmiszerek ára (jobban mint az infláció), akkor megéri többet előállítani, mert többlet profitot hoz.

leponex 2011.08.19. 16:58:25

@Rántott kard:
Üdv!
A Központ a stop árulása miatt átmenetileg dezertált ;-)
Hiányolom én is csonterő kollégát, de ha egyszer nem jár erre ... :(
Óh, azok a szép idők ! :)))

leponex 2011.08.19. 17:01:58

@Rántott kard:
A gazdasági mutatók bizony nem szépek, úgy a német prezentációra hajaznak :(

partfish 2011.08.19. 17:14:08

@leponex: igazad van! mennyivel szerényebbek orbánék. ő például direkt kérte, hogy ne az ő szőlője kapja a legtöbb állami támogatást, pedig megtehette volna, hogy a legtöbbet kéri. azt sem vetheti senki a szemére, hogy nyomott egy kis állami megrendelést a papának. ki ne szeretne segíteni a szüleinek. arról meg nem ő tehet, hogy amikor miniszterelnök lett több mint százszoros áron tudta eladni az önkormányzattól 563 ezer 760 ft-ért vett lakást.

partfish 2011.08.19. 17:19:29

A Hajdú-Bihar megyei önkormányzat 3 éve adott ki svájci frank alapú kötvényeket, ezeket most vissza kell vásárolnia, a kibocsátó bank kötelezte erre őket.

Bodó Sándor, a közgyűlés fideszes elnöke - miután a testület tudomásul vette a kötvény visszavásárlásának finanszírozásával kapcsolatos tájékoztatót - elmondta: 2008-ban 3 milliárd forint értékben bocsátott ki kötvényt az önkormányzat, ennek a visszavásárlási értéke most - a svájci frank árfolyamának drasztikus emelkedése miatt - 4,3 milliárd forint.

leponex 2011.08.19. 17:31:41

@partfish:
Nagyon helyeselhető volt szerintem is, amikor a korrekt szőlőtelepítési támogatásnál sem kísérelt meg előnyhöz jutni. Igaz, nem is ő, hanem - ha jól emlékszem - Anikó asszony volt néhány százalékban résztulajdonos a kft-ben.

A dunaferres állami megrendelést meg ugye jó 10 %-kal alacsonyabb árajánlatával nyerte el a papa cége.
Élhetetlen despota ez a Viktor, tényleg.

A lakás vételárát kifizette, nem igényelt hozzá soha nem törlesztett E-hitelt. Oszt felújította, meg el is telt közben pár évecske a zinflációval karöltve.

Oszt még vissza sem béreltette az állammal ez a kis éhenkórász.
Pancser, lúzer.

partfish 2011.08.19. 17:35:43

@leponex: a többit meg elintézik a jogászok, oszt jónapot

leponex 2011.08.19. 18:26:28

@partfish:
Ja, olyan fittelinásan ...

"saját vállalkozásuk költségén építették át a Dobrev Klára és Apró Piroska tulajdonában lévő villát, cégköltségen értek el jelentős mértékű gazdagodást magánvagyonukban. A Fittelina Kft. a beruházás több mint 10 millió forintos áfáját visszaigényelhette az államtól, amit magánszemélyként nem tehettek volna meg. Mindezek mellett pedig a miniszterelnök cége évek óta csökkenti a társasági adóalapját a luxusberuházás alapján elszámolásra kerülő többmilliós értékcsökkenés összegével. "

legeslegujabbkor 2011.08.19. 18:33:39

@Hintz ezredes: Ezredes, nyugodjon meg, senki sem akarta megöletni Orbán Viktort, csak egy hülye riporter érdeklődött egy orosz bérgyilkostól az árlistáról.

leponex 2011.08.19. 18:42:39

@Rántott kard:
Legyen a kívánságod szerint:)
Üdv csonterő !!! :))))

Táskás Tóni 2011.08.19. 19:16:09

@leponex: Meg tolvaj és hazug és hazaáruló és erőszakos és cinikus és bunkó.

Rántott kard 2011.08.19. 19:25:22

@Rwindx:

Az utolsó mondatod azért mindent vitt :)

"...ha emelkedik az élelmiszerek ára (jobban mint az infláció), akkor megéri többet előállítani, mert többlet profitot hoz."

Tökéletesen igaz.
Abban az esetben persze, ha van aki megveszi az összes terméket.
Na de mi van akkor, amikor csökken a kereslet, de nem csökken a termelés?
Mellesleg ha emelkedik az ár, az már lehet az infláció része is.
Főleg ha folyamatosan emelkedik.

Fell Bandi 2011.08.19. 20:15:54

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: neked az a ciki, hogy mekkora sutyerák vagy..
Attól, hogy én nem akarok köztörvényes bűnözőket, alulművelt suttyókat látni a parlamentben, nem tudom miért ne lennék demokrata? Személyesen ismerem a fél parlamentet, így volt ez az előző ciklusban is. Nem tudsz megingatni abban a véleményemben, hogy a szociknál suttyóbb, a szadesznál tolvajabb társaság ott még nem járt.

Fell Bandi 2011.08.19. 20:36:54

@partfish: miért baj az, ha valaki az önkormányzattól vett lakását eladja, és abból a pénzből egy másikat vesz? Én is megvettem annak idején a bérlakásomat és nem 100-szoros, hanem 280-szoros áron is volt már rá vételi ajánlatom, de még nem adtam el. Jelenleg bérbe adom, a havi bérleti díj a vételár 1.8-szerese. Mindezt bárki megtehette abban a helyzetben, nem kellett hozzá senki segítsége.

partfish 2011.08.19. 22:14:37

@leponex: igazad van, ha nem is sokkal, de kevesebbet lopott az orbán.

Táskás Tóni 2011.08.19. 22:30:53

@partfish: Honnan veszed? Neki az apját és a testvéreit is ki kellett stafírozni.
Na és az oligarchái, pl Simicska és Pintér , akik most nyakló nélkül nyernek el minden pályázatot.Hova is vándorolt a Szerencsejáték ZRT pénze? Csak nem a Simicska reklámcégeihez? A 3000 milliárd mnyp-i pénz pedig vitte a prímet.Ehhez az IMF hitel 500 milliárdos eltőzsdézése csak bakfitty.

leponex 2011.08.19. 22:59:29

@partfish:
Természetesen nincs kizárva, hogy Orbán is 'lopott' volna, de erre vonatkozóan mindeddig nem került nyilvánosságra adat. Ferenc testvérünkről viszont számos.
A sukorói buli meg ugye ...

Ha tudsz valamit, írd meg.

A "a többit meg elintézik a jogászok, oszt jónapot"
kicsit bővebb kontextusban úgy hangzott: ' ellenfeleink is ezt csinálják, én sem tehetek mást ..." , ami a választások előtti telefonos agitációról szólt. Ha már...

leponex 2011.08.19. 23:10:30

@Táskás Tóni:
"A 3000 milliárd mnyp-i pénz pedig vitte a prímet."

Valóban, ekkora tolvajlást máshol nem követhettek volna el, amikor a - most már totálisan megbukott - balliberális kormány az aktuális nyugdíjak kifizetésének fedezetét magánszámlákra irányította, egyuttal e hiány pótlására folyamatosan hitelt vett fel, növelve az államháztartás eladósodását.

E rablás egyedüli haszonélvezői - az említett megbukott ballib eliten kívül - csak a befektetés és kockázat nélkül ezen pénzalapokat kezelgető külföldi tulajdonban lévő pénzintézetek voltak a biztos alapkezelgetői díj beszedésével.
És akár hiszed, akár nem, még most is van olyan szerencsétlen honfitársunk, aki ezen eltulajdonított nyugdíjjárulék megmentését tekinti 'lenyúlásnak' !

Fell Bandi 2011.08.20. 00:08:25

@leponex: ez a mnyp-lenyúlás dolog egyébként egy olyan ellenzéki duma, amely szinte kizárólag a buta emberek tájékozatlanságára épít. Találkoztam már néhány ezzel a dologgal érvelő ismerősömmel, de olyan még nem volt, akit 5 perc alatt ne tudtam volna meggyőzni ennek a negatív kampányeszköznek a hazugságáról - kinek-kinek a saját felfogóképessége szerinti példák alkalmazásával. De ha egy 80 IQ feletti ember rászán 5 percet, hogy elvonatkoztasson az ellenérdekelt pártpropagandáktól és csak a tényeket figyelembe véve átgondolja a nyugdíjrendszer működését, kizárt dolog, hogy ne fogja fel az eddigi rendszer tarthatatlanságát. Persze, ha a célja a meg nem értés, akkor továbbra is ezzel fog érvelni...

Cilka 2011.08.20. 01:22:31

Orbán a legkártékonyabb fasiszta maffiózó, és az a magyar társadalom szégyene, hogy magára szabadította ezt a mocskos bandát.

czjanos 2011.08.20. 06:49:10

Milyen érdekes, hogy a magánnyugdíj-pénztáraknál maradt, 102 ezer ember túlnyomó többsége fővárosi-, városi értelmiségi fiatal, sokuk vezető beosztású, akik IQ-ja általában meghaladja a 80-at.

atila68 (törölt) 2011.08.20. 09:17:13

Kedves Zsolt!

Tehát rögzítsük:
Hazudni csúnya dolog.
Meggyőződésből is az.

Rántott kard 2011.08.20. 10:13:23

@Fell Bandi:

Ne röhögtess tökszár, mert rosszul aludtam, és morcos vagyok!
AZ ellenzéki duma, amely szinte kizárólag a buta emberek tájékozatlanságára épít, az nem más, mint az "eltőzsdézték" szöveg.
Tudod mit tőzsdéztek el el?
AZ IMF hitelt, a MOL részvényekkel.
De azt nagyon.

Más.
Annyi ember ismersz Te a parlamentből, amennyit én az eszkimókból.

Megint más.
Ha megvetted annak idején a bérlakásodat az önkormányzattól, és 280 szoros áron sem adtad el, az csupáncsak annyit jelent, hogy egyrészt Qrva olcsón vetted meg, másrészt lakást kaptál annak idején azoktól a mocskos kommunistáktól akiket oly nagyon szeretsz itt gyalázni.
Most mit írod, a havi bérleti díj a vételár 1.8-szerese. Jó üzlet, nem vitás. De kik is kaptak annak idején tanácsi lakást?
Párt tagok, seggnyalók, jattot zsebbe fizetők, meg egyéb jó elvtársak, akik kiérdemelték minimum a "mi kutyán kölyke" titulust. Mert igénylő volt bőven, és tudod járni járt mindenkinek, csak a többségnek valahogy soha nem jutott.
Nekem sem jutott, hát építettem egyet. A saját két kezemmel, kalákában a barátaimmal, OTP hitelből. Azóta is szépítgetem egyfolytában.
Én nem szaladhattam az IKV-hoz, hogy elromlott a csap, fölpúposodik a parketta, leesett a csempe, stb, és ezeket nem is csinálta meg helyettem senki.Én tettem ezért a házért nagyon sokat, Te meg annyit tettél érte, hogy kisírtad magadnak, vagy kaptál, mert jó elvtárs voltál, és benne laktál sokáig.
És még Te kérdezed hogy "miért baj az, ha valaki az önkormányzattól vett lakását eladja, és abból a pénzből egy másikat vesz?"
Azért baj, mert Te is ugyan úgy megcsapoltad állam bácsit mint sokan mások, most meg aggódsz itt az adósságáért.
Eddig csak hiteltelen voltál a szememben, de hogy ezután mi vagy, azt nem írom ide, mert nem szokásom senkit sértegetni.

Fell Bandi 2011.08.20. 12:03:28

@Rántott kard:
1. A MOL részvények ugyan kinek okoztak kárt? Meg lettek véve, de nem lettek eladva, nincs sem realizált veszteség rajtuk, sem haszon.
2. Az önkormányzati lakásomat nem az önkormányzattól (vagy tanácstól) kaptam, hanem cseréltem, egy öröklakást adtam érte. Ezután pedig megvettem, mivel az önkormányzat felajánlotta a lehetőséget. Ehhez nem kellett semmi kapcsolat, de nem a kommunistáktól vettem, egyrészt a XII. kerületben soha nem volt - és nem is lesz - kommancs vezetés, másrészt akkor, 1993-ban nem a pufajkás volt még kormányon...

leponex 2011.08.20. 12:16:49

@Fell Bandi:
Szerintem inkább arra a goebbelsi 'technológiára' amely szerint elegendően sokszor és gyakran elmondjuk, és valami csak megmarad belőle. Természetesen tilos a valósággal összevetni az érvelést, mert akkor bukik az egész. Ezért nem beszélnek arról, hogy ez a 'magánnyugdíj megtakarítás' állami hitelekből történik, az alapkezelők pedig kockázat és befektetés nélkül jutnak profithoz. Ez egy liberálisnak a tökéletes abszurd lenne. De csak annak.
:)

leponex 2011.08.20. 12:21:35

@czjanos:
Az IQ még nem elégséges indok, kedves János, az átlagot többszörösen meghaladó fizetésűeknek valóban előnyösebb saját nyugdíjukra gyűjteni, mint részt vállalni a mostani nyugdíjasok ( esetleg édesapjuk, édesanyjuk ) nyugdíjának kifizetésére.
Természetesen egy esetleges munkaképtelenné válás esetén azért természetesnek vennél, sőt ELVÁRJA a Zállamtól, hogy gondoskodjék róla. A magánpénztár ugyanis csak az általa befizetett és fialtatott összeg erejéig vállal kifizetést. Aztán roló.

Fell Bandi 2011.08.20. 12:29:12

@leponex: azt a hasonlatot még a szellemileg leggyengébbek is meg szokták érteni, hogy ugyan miért jó az az államnak, hogy lemond a járulékok jelentős részéről magánpénztárak javára minden garantált hozam nélkül, ezzel egyidejűleg viszont a nyugdíjkifizetésekhez szükséges összeget magas kamattal hitelből fedezi? Mint utólag kiderült, jóval magasabb kamatlábon, mint amennyit a magánpénztárak hozamként termeltek. Mindezek mellett a nyugdíjak kifizetése - függetlenül a magánpénztárak teljesítményétől - folyamatosan állami kötelezettség maradt, tehát ha becsődöl egy magánpénztár, helyette az államnak kell helytállnia. Akkor ez kinek is jó buli? Aki ezt sem érti meg, az a nyugdíját sem érdemli meg...

Táskás Tóni 2011.08.20. 12:47:50

@leponex: Fidesz székház, Tokaj, Orbán-bányák, Simicska, Kaya ,Joszif...

Táskás Tóni 2011.08.20. 12:49:14

@Cilka: ...és bunkó és cinikus és hazug és hazaáruló és szélkakas és beteges...

Táskás Tóni 2011.08.20. 12:50:45

@Fell Bandi: 500 milliárd Imf hitelből vették a korrupt Hernádinak és most 360 milliárd körüli az értéke.Ez nem kár?

Táskás Tóni 2011.08.20. 12:52:20

@leponex: Ha ilyen egyszerű vagy, mint ahogy a mnyp-i működés lényegét magyarázod, te is jó lettél volna kiflistolvajselmeci helyett.

Rántott kard 2011.08.20. 13:00:04

@Fell Bandi:

1.A MOL részvények valóban meg lettek véve.
Hitelből.
Amit az adófizetők törlesztenek.
Persze ezt lehet hitelből, csak autópályát építeni nem lehet hitelből.
Egyébként még kész szerencse, hogy nem lettek eddig eladva. Még csak az hiányzana!

2.Idézlek:
"Az önkormányzati lakásomat nem az önkormányzattól (vagy tanácstól) kaptam, hanem cseréltem, egy öröklakást adtam érte."

Vagy én nem értem amit írtál, vagy rosszul fogalmaztál.
Mert akkora hülye még Te sem lehetsz, hogy egy saját tulajdonú öröklakást adsz egy önkormányzati bérlakásért.
Vagy mégis?
Ez legfeljebb abban az esetben képzelhető el, ha az öröklakás értéke a töredéke az önkormányzatinak.
De akkor meg az önkormányzat nem lehetett ennyire hülye.
Kivéve persze ha egy vezető párt főmufti a kedvezményezett.

Bele gabalyodtál ebbe, mint ligeti kúrva a körhinta láncba, úgyhogy jobb lenne, ha nem hazudoznál itt össze-vissza!

partfish 2011.08.20. 13:06:13

@leponex:

Az egykori bizottsági jelentésünkben hivatkozott mérlegadatok szerint Orbán Győző cégének árbevétele az 1998. évi 371 millió forintról 2000-re 726 millió forintra, adózás előtti eredménye 50 millióról 222 millióra, saját vagyona 98 millióról 342 millióra nőtt. A korábbi konkurens két évvel korábban 270 milliós árbevétele szinte nullára csökkent. Az összefüggés a miniszterelnöki döntések és az édesapja cégének piaci térnyerése között nyilvánvaló. A jogtalan előnyszerzés és hátrányokozás tényállási körülménye megállapítható. Ha valaki büntetőjogi tényállást keresett volna a történtek körül – ami bennünk, Orbán Viktor politikai ellenfeleiben fel sem merült, csak politikai következtetést fogalmaztunk meg –, alighanem rátalálhatott volna a hivatali visszaélésre, a 225. §-ra.

Mi a helyzet a 2008-as történettel? Mit tudunk Sukoróról? A sajtó arról tudósított az elmúlt két évben, hogy a Gyurcsány-kormány külföldi befektetőkkel tárgyalt (egy alkalommal a miniszterelnök személyes részvételével) egy kaszinót és kapcsolódó egyéb idegenforgalmi létesítményeket tartalmazó, egymilliárd eurós fejlesztésről, amelynek nyomán két-háromezer új munkahely jött volna létre. A beruházók eredetileg Budapesttől délkeletre, Albertirsánál tervezték a beruházást, ott vásároltak földet. Ott végül nem volt mód a megvalósításra, és ezért a Velencei-tó környéke felé fordultak, és a korábban megszerzett földterületet – amelyet a tervezett autópálya-építés miatt kisajátítás érintett – Sukoró körüli ingatlanokra kívánták az állammal elcserélni, melyekre nem volt az államnak más célból szüksége.

Az összehasonlítás alapján adódik a következtetés: az első Orbán-kormány idején a rendelkezésünkre álló adatok szerint felvethető lett volna a hivatali visszaélés megvalósulása, a második Gyurcsány-kormány idején a Sukoró-ügyben a rendelkezésünkre álló adatok szerint nem vethető fel. Szögezzük le ugyanakkor: ha visszaélés az, ami az első Orbán-kormány idején történt, régen elévült. Hamarosan elévülnének a Gyurcsány-kormány idején, 2008-ban történtek is. Alighanem ezért lett sietős a dolog Orbán ügyészségének.

Rántott kard 2011.08.20. 13:19:17

Könyörgöm mondja valaki, hogy ez nem igaz!!!
Mondjátok hogy ez csak egy rossz vicc, újságírói kacsa, téves információ, stb.
Mondjatok bármit, csak azt NE hogy ez igaz.

nepszava.com/2011/08/magyarorszag/a-naci-himnuszt-jatszottak-szegeden.html

czjanos 2011.08.20. 14:07:49

@leponex: Jó leponex, felcsúti bárdunk, ha valaki sokáig mosdat szerecseneket, előbb-utóbb maga is feketévé válik!

Fell Bandi 2011.08.20. 14:46:14

@Rántott kard: nem értem, mi itt a probléma? A verseny előtti technikai értekezleten minden küldöttség képviselője meghallgatta, majd jóváhagyta a rendezők által bemutatott himnusz felvételeket, így a németek is. Amúgy ez a hivatalos német himnusz volt, amelynek az első versszaka szólt ott akkor, és nem a harmadik, amivel a németek utólag szerették volna...

Fell Bandi 2011.08.20. 14:50:31

@Táskás Tóni: "500 milliárd Imf hitelből vették a korrupt Hernádinak és most 360 milliárd körüli az értéke.Ez nem kár? "
Nem kár, ha már jártál volna tőzsdén, tudhatnád. Akkor lenne ekkora veszteség, ha most ennyiért eladnák. De én ilyenről nem tudok. A tőzsde csak realizált nyereséget és veszteséget ismer, a többi csak spekuláció. Azt pedig hogy Hernádi korrupt lenne, tőled hallom először. Az már szóra sem érdemes, hogy nem neki vették meg, hanem állami tulajdonban van a pakett...

Fell Bandi 2011.08.20. 14:56:00

@Rántott kard: "Vagy én nem értem amit írtál, vagy rosszul fogalmaztál.
Mert akkora hülye még Te sem lehetsz, hogy egy saját tulajdonú öröklakást adsz egy önkormányzati bérlakásért.
Vagy mégis?"
Az meg sem fordul a fejedben hogy te lennél nehéz felfogású? Szó szerint úgy van ahogy mondtam, és ha szerinted ez rossz üzlet, akkor nem tudom mit gondoljak rólad...
Miért ne lenne jó üzlet egy önkormányzati 6 szobás, 155 nm-es lakásért adni egy 1 szobás öröklakást? Ne félj, üzleti ügyekben ezután sem tőled, a kiszuperált fakabáttól fogok tanácsot kérni...

Fell Bandi 2011.08.20. 15:03:13

@Rántott kard: egyébként ha nem csak a népszagából informálódnál, akkor tudnád hogy mi történt Szegeden. Tudják ezt ők is - mármint az amerikai népszagások - de ha nem hamisítanának hírt, nem is lennének azok, akik... Csak a hivatalos közleményt kellett volna bemásolniuk, amit a németek sem vitatnak: "A szegedi kajak-kenu világbajnokság szervezőbizottsága a világversenyeken megszokott gyakorlat szerint az összes résztvevő országgal ellenőriztette a nemzeti himnuszokat. A német csapat képviselője is meghallgatta a világbajnokság döntői előtt a felvételt, és nem emelt ellene kifogást" - reagált a szervezőbizottság...

Rántott kard 2011.08.20. 15:31:15

@Fell Bandi:

"Miért ne lenne jó üzlet egy önkormányzati 6 szobás, 155 nm-es lakásért adni egy 1 szobás öröklakást?"

Azért nem jó üzlet, mert a sajátodat adtad oda egy olyanért ami nem a tiéd, és később azt vetted meg. Vagyis megvetted a sajátodat.
De mondom Én, hogy párttitkár voltál.
Minimum.
Mert hogy 6 szobás, 155 nm-es lakást tanácstól (önkormányzattól) "mezei állampolgár" még nem kapott, az tuti.

A hivatalos közleményeknek általában nem hiszek, mert a legritkább esetben tükrözik a valóságot.
Mellesleg mi mást mondtak volna?
Csak nem azt hogy "ELKÚRTUK"?

Táskás Tóni 2011.08.20. 15:41:06

@Fell Bandi: A horvát kormányfőnek nyomatott 2.7 milliárd ft-ot korrumpálás végett.A horvátok már kértek is segítséget a nyomozáshoz, természetesen Polt megtagadta.
Nem lehetsz valami közel a tűzhöz, ha még erről sem hallottál kb 1-2 hónapos hír.

Fell Bandi 2011.08.20. 15:42:16

@Rántott kard: nem hiszem, hogy rajtad kívül lenne még ember, aki nem érti, ezért nem is magyarázom tovább neked, sosem fogsz semmit megérteni. Még azt sem fogtad fel, hogy nem én kaptam a lakást az önkormányzattól, hanem más valaki, akivel cseréltem...
Ha pedig a hivatalos közlemény nem lett volna igaz, gondolom, a németek már tiltakoztak volna. Ez viszont nem történt meg. De ha minden áron felelőst akarsz, tessék itt van: Baráth Etele maszopos - korábban mszmp-s - párttitkár elvtárs, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke.

Fell Bandi 2011.08.20. 15:46:53

@Táskás Tóni: te akkora egy kretén vagy, ráadásul még hazudsz is - mint minden proli gyurcsányista...
Nem kellene mindent szó szerint elhinni a népszagának, mert ilyet még ott sem olvashattál. De te vedd csak készpénznek amit hallasz, igaz itt nemhogy bírósági ítélet, de még nyomozás sincs. De ha egy olyan hírt mutatsz nekem, akár még a népszagából is, hogy Polt megtagadta volna a horvátok jogsegély-kérelmét, a Hősök terén kinyalom a segged, ha akarod.

Rántott kard 2011.08.20. 16:05:51

@Fell Bandi:

"2. Az önkormányzati lakásomat nem az önkormányzattól (vagy tanácstól) kaptam, hanem cseréltem, egy öröklakást adtam érte. Ezután pedig megvettem, mivel az önkormányzat felajánlotta a lehetőséget."

"Még azt sem fogtad fel, hogy nem én kaptam a lakást az önkormányzattól, hanem más valaki, akivel cseréltem..."

Na akkor tisztázzunk valamit:
Az önkormányzati lakásod nem önkormányzati, ha más kapta, és az elcserélte veled.
Ahhoz hogy elcserélhesse veled, előbb neki kellett megvennie, vagy csalást követtetek el.
Az már akkor magán tulajdon volt.
Azt viszont már végképp nem tudom elképzelni, hogy valaki elcserélt veled egy 6 szobás 155 nm-es lakást egy egyszobásért. És akkor hogy ajánlotta fel neked az önkormányzat a lehetőséget a megvételre, ha nem is te kaptad tőle?

Ezt is Te írtad:
"miért baj az, ha valaki az önkormányzattól vett lakását eladja, és abból a pénzből egy másikat vesz? Én is megvettem annak idején a bérlakásomat ..."

Mondom én, bele gabalyodtál a hazugságaidba, mint ligeti kúrva a körhinta láncba,
Erről ennyit, oszt jó napot.

Rántott kard 2011.08.20. 16:16:27

@Fell Bandi:

"De ha egy olyan hírt mutatsz nekem, akár még a népszagából is, hogy Polt megtagadta volna a horvátok jogsegély-kérelmét, a Hősök terén kinyalom a segged, ha akarod."

Bár a kérés nem hozzám irányult, ahhoz a bizonyos tevékenységhez a Hősök terén szívesen szolgáltatnám az aláfestő zenét, sőt a reklámozásáról is gondoskodnék.

Nos én mutatok neked, íme:

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=450197

És ha a "népszagának " nem hinnél, itt a magyar ügyészség hivatalos közleménye. Ebben fölhívnám a figyelmedet az első mondat utolsó szavára, amely így hangzik: MEGTAGADTUK.

os.mti.hu/hirek/69572/a_legfobb_ugyeszseg_kozlemenye-valasz_a_horvat_jogsegely_kerelemre

Lásd be tökszár, ez nem a TE napod!

Fell Bandi 2011.08.20. 16:21:55

@Rántott kard: ha ennyire hülye vagy, egyszerűen semmilyen kérdésben nem vagy vitapartnernek tekinthető. Nem fogom a napomat arra szánni, hogy egy gyengeelméjűnek elmagyarázzam, hogy önkormányzati lakást - még ma is - lehet öröklakásra cserélni. Itt a vége.

Táskás Tóni 2011.08.20. 16:30:26

@Fell Bandi: Irány a Hősök tere, de ha lehet kérni inkább a bunkó focistának és az álamfőnek nyaljad tovább. Nem akarok másodhegedűs lenni, gondolom Rántott kard sem.

Táskás Tóni 2011.08.20. 16:34:30

@Rántott kard: Majd úgy tesz, mintha nem olvasta volna az általad linkelt cikkeket.
Az a probléma, hogy a bunkó focista annyira elhülyítette és butította a sunázóit, hogy még azt sem hiszik el , amit látnak. Értelmes higgadt reális gondolkodásra pedig kb 1.5 millió ember nem képes Mo-on. Na, ezért marad a 16%-os szja és az összes szar, amit a bunkó focista , a jobbkeze és a fidesz -kdnp csürhe az országra szabadított.

Táskás Tóni 2011.08.20. 16:37:43

@Hintz ezredes: Demens öregasszonyokból és demens vén faszokból és hazug koravén mocskokból áll az egész fidesz banda.

Táskás Tóni 2011.08.20. 16:41:21

@Hintz ezredes: Ja, a szélsőjobb meg agyatlan ostoba zagyvagyörgygyulákból.

Rántott kard 2011.08.20. 16:42:03

@Fell Bandi:

Nem lehet.
Az önkormányzati lakás mindaddig önkormányzati lakás, ameddig az önkormányzat tulajdona.
És amíg az önkormányzat tulajdona, azt a bérlő semmire el nem cserélheti, egyszerűen azért, mert nem az övé.
Ha viszont a bérlő megvette, akkor az már nem önkormányzati, hanem magán tulajdon, és a tulajdonos akár malacért is elcserélheti.
Csak hogy tisztázzuk a fogalmakat.

De mára én is befejezem veled. Megyek rezes bandát szerződtetni a Hősök terére, hogy zeneszó mellet nyalhasd ki "Táskás Tóni" fórumtársnak. :)))

Ui:Időpontot majd egyeztetünk

Rántott kard 2011.08.20. 16:50:20

@Táskás Tóni:

Ez ilyen hülye volt már anno a STOP-on is.
Azóta sem változott, csak más néven irkál.
(Bár az ottani nickemmel engem sem engedett ide regisztrálni a rendszer)
Ott is belezavartam néha a hazugságaiba, és mégsem tanul.
De hát mit csináljak, valami hobby nekem is kell.
Na mára ennyi, Alább hagyott valamelyest a hőség, indulhat az esti programom.
További szép ünnepet mindenkinek!

leponex 2011.08.20. 16:57:19

@partfish:
No nézzük a Zorbánbányákat:

"A Dunaferr versenyeztetni fogja Orbán és Zarándok bányáit
[origo]|2001. 07. 22., 11:15|Utolsó módosítás: 2001. 07. 22., 12:17|
Hétfőn szerződést kötött a Mészkő és Dolomit Kft. a Duneferr Acélművek Kft.-vel, múlt heti megállapodásuk értelmében. E szerint a következő 5 évben biztosan vesz dolomitot a Zarándok-féle bányából is a Dunaferr. A Mészkő és Dolomit tulajdonosa, Zarándok János korábban a nyilvánosság előtt panaszolta, hiába van 2009-ig érvényes szerződése a Duneferrel dolomit szállításáról, a cég a kő kizárólagos beszállítójaként Orbán Győzővel, a miniszterelnök édesapjával állapodott meg.

A hétfői szerződés értelmében a következő 5 évig biztosan vesz dolomitot a Zarándok féle bányából is a Dunaferr. A régebbi, 2009-ig szóló szerződés érvényét veszti, így nem kell kötbért fizetnie a Dunaferrnek. Zarándok korábban 6 milliárd forint kötbért követelt, ha felbontják régi szerződését. E régebbi megkötése miatt menesztették a Dunaferr korábbi vezetőjét, Szabó Józsefet. Június óta párhuzamosan volt élő, kizárólagos beszállításról szóló szerződése Zarándoknak és Orbánnak is.

A mostani megállapodás lehetővé teszi, hogy a Dunaferr mindkét bányából vehessen követ. A cég közleménye szerint ez azért fontos, mert versenyeztetheti a beszállítókat, és olcsóbban juthat dolomithoz és mészhez a vállalat. A közlemény szerint az Orbán féle bánya mintegy 10%-kal olcsóbb, de a verseny kedvéért, és a kötbér elkerüléséért Zarándokkal bányával is szerződést kötöttek. A Dunaferr azt reméli, a két beszállító versenyeztetésével 20-25%-ot megspórolhat a mészkőért és a dolomitért fizetett eddigi árból. Az új szerződés kevesebb dolomit vásárlásáról szól, amiből az új vezetés szerint fölöslegesen sokat vettek elődeik.

A megállapodás értelmében a közeljövőben a Zarándok-féle bánya biztosítja majd a Dunaferr teljes mészkőszükségletét és a dolomit harmadát. Zarándokéktól 830, Orbánéktól 160 millió forint értékben vesz majd árut a Dunaferr. "

leponex 2011.08.20. 17:08:47

@partfish:
Sukoró, röviden:
A vizsgálatot még Bajnai úr kezdeményezte - talán nem teljesen véletlenül.
Ferenc testvérünk azt mondta, hogy kormánydöntés volt ez ügyben, de ez nem felel meg a valóságnak.
Ferencünk vágyva-vágyott ellenfelei szemébe nézni, hogy azok majd földre zuhannak megszégyenülésükben. Hát hadd lássuk, nem gondolod?
PS:
Hát ha van valaki ebben az országban, aki valóban hihetőnek tartja hogy egy 3000 dolgozót folyamatosan alkalmazó kaszinó tényleg megépült volna, mi több tényleg működött is volna a kies Velencei tó partján ... Kitermelve közben a beruházás költségeit, és még a profitot is ...
Természetesen ettől függetlenül felvethetsz is meg nem is, na meg leszögezhetsz :)
Én türelmesen megvárom, hogyan sikerül Ferencünket kimenteni ebből (is) :))

leponex 2011.08.20. 17:11:10

@czjanos:
Engem már gyerekkoromban is barátkoztatott Édesapám a néger meg a kínai turistákkal is, nem okozna gondot akármilyen feketék is lesztek Ferencünk lelkes mosdatásába :)
Hajrá!

Táskás Tóni 2011.08.20. 17:22:03

@leponex: Neked sem hagyom a seggnyalást a Hősök terén.Majd az álamfő vagy a bunkó focista alá, helyezkedj szokás szerint.
Hajrá Segg Bandi, igaz leponex? Az pedig, hogy volt gyerekkorod...

czjanos 2011.08.20. 20:44:38

@leponex: Jó a riposztod, kapsz egy piros pontot!

leponex 2011.08.20. 23:57:21

@czjanos:
A kedvedért elolvastam, szerintem ennél még az MR1 is valósághűbb este 8 előtt, még a Maszat hegyen innen :)

"Ekkor kezdtek hirtelen rosszak lenni a telefonvonalaink. Van egy digitális fovonal, 15-20 számmal, ami a mai napig mindig elromlik, e miatt hétfonként rendszeresen jön a szerelo, aki úgymond javítja. Múltkor én vettem föl egy hívást. Azt mondja a pali a telefonba: Gyuri vagyok a BRFK-tól, ilyen és ilyen százados. Na, hogy álltok a munkával, befejeztétek? Legépeltétek a beszélgetéseket? Erre mondom neki, uram, a lehallgatottal beszél. Erre azt mondja zavarában, bocsánat, és leteszi a kagylót. "

Úgy van az János, ha az ember lódítani akar, akkor valami egészen abszurd dolgot kell elővezetni, amire azt mondják: ez olyan hihetetlen, ezt nem lehet kitalálni ... :)
oszt:
" Higgye el, voltak itt bátor hangok is, úgy hogy Dunaújvárosban nem félni kellett volna, hanem barikádot emelni. Ez a barikádemelés sajnos elmaradt.
– A félelem miatt?
– Nézze, ma a Fidesz-kormánnyal szemben fellépni szó szerint életveszélyt jelent."

Mily érdekes, mintha a mai 'félelmeket' hallanánk :)))

No de miért is volt e nagy szorongattatás??

"Mit fog tenni?
– Hogy mit kell tennem április végén, ha maradnak? Maga szerint mit tehetek?
– Nem tudom, azért kérdezem.
– Csak egy dolgot. Ha április 22-én reggel hatkor nem vár a rendorség, hogy letartóztasson, akkor csak egyetlen út marad számomra, hogy elhagyjam az országot. Elmegyek máshová, ahol befogadnak kétkezi munkásnak, vagy bárkinek. Itt már nem tudok élni. "

Bezony, valamiért a 2002-es választások előtt tört rá szegény Zarándok bácsira ( no meg a derék sajtómunkásra ) a rettegés ... Mint ha ma lenne :)))

Van még egy kis időd?

"... Te magyar vagy, te még magyarabb, te meg a legmagyarabb. Így megosztani az embereket és rasszokat kialakítani, ez a diktatúra legkomolyabb elojele. "

Valld be, most már Te sem bírod röhögés nélkül :)) OK, 2002-ben bejött ...

Merthogy ugye ez a befejezés:
"– Ezek után megy vagy marad?
– Nézze, a szüleim katolikusnak neveltek, én is annak nevelem a gyerekeimet, mégis azt látom, hogy azoknak a vállalkozóknak, akik a Fidesznek ellene mertek mondani, el kell innen menniük. Persze, azoknak is, akiknek más a vallási felfogásuk, a világnézetük, mint az övék. Tegnap készítettek fel a jogász barátaim az állampolgárságomról való lemondásra, de ez a végso forgatókönyv. Mert azért bízom abban, hogy a nyugdíjasoknak sem lehet még egyszer beadni, hogy a nyolc százalék több, mint a tizennyolc, és abban is, hogy felnott ez a társadalom, és az elmúlt négy évbol levonja a tanulságot és lerúgja magáról ezt a szennyet, ami most rajta van. Tudja mit, Tihanyi úr, ha ez valóban így lesz, májusban meghívom magát Vérteskozmára egy bográcsgulyásra."

No mit gondolsz, volt-é bográcsozás 2002-ben ?
És tavaly áprilisban vajh lemondta-é állampolgárságát e derék katólikus vállalkozó ??
***
Tréfás kedvedben voltál kedves János! :)))

leponex 2011.08.21. 00:01:42

@czjanos:
Amúgy meg, ha az írás végén megnyitom az ajánlott linket:
"Ifjabb Orbán Gyozo válaszol Zarándok János állításaira: Annyit értek a politikához, mint a bátyám a bányászathoz"

ide jutok:
"Több frontot nyitott Irán
Exportterroristák Arafat szolgálatában"

Ennyi! :))))))))))))))))

czjanos 2011.08.21. 06:48:33

@leponex: Te hivatkoztál egy forrásra (origo), én egy másikra. Az igazság meg általában középen van.
Azt azért értékelem, hogy utána jársz a dolgoknak.

Táskás Tóni 2011.08.21. 12:13:10

@czjanos: Csakhogy Mo-on nincs közép.

czjanos 2011.08.21. 14:20:45

@Táskás Tóni: Tóni, a politikai "élvonalban" sajnos nincs, de a társadalomban kell, hogy legyen!

leponex 2011.08.22. 09:14:27

@czjanos:
Szépen hangzik, de jelen esetben egy konkrét tényközlés ( mészkőszállítások ) és Zarándok úr esti meséje között talán ennél árnyaltabb lehet a valóság.

Ahog a médiaszabadság halála, a zorbáni diktatúra meg a mai valóság közt is.

Értékelni fogom én is, ha e tárgykörben némi differenciált megközelítést fogunk tapasztalni Kedves Bárdunk támogatói körében is :)
üdv!

czjanos 2011.08.22. 09:54:55

@leponex: a "médiaszabadság" ugye, abban testesül meg, hogy minden hatósági és ellenőrző feladatot kormánypárti emberek látnak el? Abban, hogy megszüntették a civil-kontrollt? Abban, hogy a negatív híreket agyon hallgató Hírcentrum az egyetlen lehetséges forrás ( mint anno a Kossuth rádió volt az ötvenes években)?

leponex 2011.08.22. 13:00:33

@czjanos:
Merthogy eddig olyan emberek 'kontrollálták' a médiát, akik semlegesek voltak ;-)
Az esetleges döntéseket kell majd megvizsgálni, akkor derülhetne ki, hogy részrehajló-é ez a testület.
Híreket - negatívokat főleg - számtalan forrásból elérsz, el sem tudsz 'menekülni' előlük.
Nem úgy, mint az 50-es években :)

Egy 'szakértői anyag' javaslatait már úgy konferálja az ATV, a Klubrádió, mint tényleges döntéseket.
A mértéktartás teljes hiánya, no ez teszi teljesen nevetségessé - szerintem - e nagy sopánkodást a média és szólásszabadság elhalálozását illetően.
Vagy néhány német újság mulatságos mantráit a zárokásó zorbánról, meg a diktatúráról, fasizmusról ...

Nézd meg Kedves Bárdunk e posztját, még az is kiröhögi, aki amúgy rosszalja ( mint én is ) a lelövetős, akasztásos, és egyéb elfogadhatatlan megnyilvánulásokat: Bárdunk blogjának hozzászólásai közt találhatsz bőven.

leponex 2011.08.22. 14:35:25

Jó Bárdunk !

Lássuk hát e tárgykörben magát az elkövetőt is:
"Stadler Mária hétfőn közleményt juttatott el az MTI-hez, közölve: "megkövetem és szívből bocsánatot kérek Gyurcsány Ferenctől az elhangzott indulatos szavaimért. Ez a feltétele, hogy én Istentől bocsánatot nyerjek, és lelki békém helyreálljon". A videofelvétellel összefüggésben azt írta, "három évvel ezelőtt Budaházy György egy tanítványom által megrendezett, váratlan, hatszemközti találkozás alkalmával megfenyegetett, ha továbbra is terjesztem, hogy provokátor, MSZP-ügynök, jogi következményei lehetnek.
(...) Tisztázni akartam Budaházy szerepét a politikai palettán. Megkérdeztem, hogy mitől tartja magát jobboldali radikálisnak, ha radikális, akkor miért nem Gyurcsányt lövi le és miért a Fideszt támadja. Ő persze jól válaszolt, hiszen tudta, hogy kalózfelvétel készül. Naivan az ő provokációjának áldozata lettem. Indulatom, haragom egy vita és fenyegetettség hevében egyedül Budaházynak szólt". "Természetesen soha nem kívántam Gyurcsány Ferenc halálát" - tette hozzá Stadler Mária."

Kedves Bárdunk, ezeket olvasva joggal erősödik meg sokak vélekedése Tockai és Budaházy fedőnevű urak tevékenységének tényleges mibenlétéről :)
Talán még emlékszik a radikális jobb(??)oldal mély szemrehányásaira, hogy a gyáva Orbán megfutamodott, és nem állt a forradalmárok élére ...
Bizony, Ferenc testvérünket szorult helyzetéből 2006-ban legfeljebb egy kiprovokált puccsszerűség lebirkózása, leverése menthetette volna ki. Az emlékezetes székházostrom 'megmagyarázhatatlan' körülményei, szervezőinek, a felvételeken jól látható provokatőreinek ismeretlenségben hagyása, bántatlansága bizony a sejtéseken túl mutat ...
No meg az Ön által sokat emlegetett 'Orbán által felnevelt Jobbik' mantráival szemben a valóság, amiért Vona úr kilépett a Polgári körből ...

*****
3 éve készült felvétel, Ferencünk a mentelmi jog felfüggesztésének kapujában, és (állítólag) a radikális jobboldalról most bedobott videó ...
Ugye, milyen érdekes az élet ???

czjanos 2011.08.22. 19:08:31

@leponex: nem Ferenc testvérünkről, nem "Tockairól", Budaházyról szól a cikk, hanem Stadler Máriáról, a Fidesz tagjáról.l. Akinek van bőr a képén az általa elmondottak után Istenre hivatkozni, Isten bocsánatáért "esedezni!. Szemforgató ember, jó elvtársad. Ne mentegesd, hanem egyértelműen határolódj el tőle: nem közénk való! Vagy mégis közétek való?

leponex 2011.08.22. 19:39:24

@czjanos:
Amennyiben komolyan gondolja kereszténységét, bizony nem is tehet mást, mint bocsánatot kér Ferenc testvérünktől, ez amúgy elengedhetetlen feltétele a bűnbocsánatnak- ha jól tudom.
Dehogy mentegetem, rosszallásomat fejeztem már ki ( amúgy szándékoltan elferdítve idézett ) mondatai miatt, és elfogadhatatlannak tartom.

Nemrég akasztós ügyben mindösszesen egyet nem értésedet fejezted ki elvtársad felé ;-)

Ettől természetesen még a Toroczkai és Budaházy fedőnevű urak tevékenységének célja nem fog változni.
A sokat emlegetett 'elhatárolódásnak' amúgy sincs értelme, egyrészt mert ugye ez evidencia (mint két különálló szuverén ember ) másrészt meg egyfajta gőgöt is kifejez: én nem vagyok olyan mint ez a ...'
Kedvencem Attila:

"...Ti mégse hallgassatok a szörnyülködőkre
És meg ne vessétek őket:
Mindannyian és egyformán
Testvéreim vagytok."

és:

"GYÉMÁNT

Mindenkor idejük van a zsoltároknak.

Gyémánthegyen állunk,
De zsebünkben kavicsok vannak.
Nagyon elfelejtettük, hogy angyalok voltunk,
Kövér vánkosokba tömtük fehér szárnyaink.
Most könyörgések szomjazzák erőnket
És térdünk alatt lyukassá kopnának a kövek,
Szívünkben a csillag megfagyott.

Igen. Igen.
Elsüllyedtek a haditengerészek:
Szelid révészek csónakáznak Isten felé.
Még a nagyon öregek is
Kiülnek a dolgok előtti egyszerű lócára
S türelmet prédikálnak messze,
A mulandóság halainak.
Igen, igen.
Ne higyjük el hát barátaim,
Hogy lapdák helyett ökleinkkel lapdáztunk!
Mindent meg kell simogatni,
A hiénákat, a békákat is.

Gyémánthegyen állunk,
Szigorú hó, takard el bűneinket,
Oldozd föl nyelvünket, mennyei világosság!
Te határtalan kristály!"

leponex 2011.08.22. 19:47:02

@czjanos:
No még egy rövidet:

"TI JÓK VAGYTOK MINDANNYIAN

Ti jók vagytok mindannyian,
Miért csinálnátok hát rosszat?

Néha úgy vagytok a rosszal,
Mint a gyerek a csavargással.
Ujjong, eltéved, sirdogál
S hazakívánkozik.

Ti mindannyian örültök a jónak
S fontoljátok meg, mit mondok:
Nem sánta az, aki
Együtt lelkendezik a csúszkálókkal! "

czjanos 2011.08.22. 19:47:59

@leponex: Szépek az idézeteid!
""...Ti mégse hallgassatok a szörnyülködőkre
És meg ne vessétek őket:
Mindannyian és egyformán
Testvéreim vagytok." Innen ered a Ferenc testvér is? Orbánnak is testvére Ferenc? Ha igen, és mégis a vesztét kívánja, akkor ez egy modern Káin és Ábel történet!

czjanos 2011.08.22. 20:20:22

@leponex: most vissza megyek 2002-re: " a haza nem lehet ellenzékben" Akkor az, aki ezt mondta, nem tudta: " Ti jók vagytok mindannyian, miért csinálnátok hát rosszat"? Nos, Leponex, innen származtatom az ország ketté szakítását, innen indult az árokásó gép, mert Orbán akkor kimondta, hogy vannak jó magyarok és rossz hazátlanok, idegenszívűek, hazaárulók. Te jó magyar vagy, én meg... nem sorolom.
Annak azért örülni lehet, hogy legalább mi ketten szót tudunk egymással váltani.

leponex 2011.08.22. 22:26:34

@czjanos:

"Orbánnak is testvére Ferenc? Ha igen, és mégis a vesztét kívánja, akkor ez egy modern Káin és Ábel történet!"

Ki lenne Káin, ki Ábel ? ;-)
******
Orbán sok évvel ezelőtt meglátta Gyurcsányban azt a politikai tehetséget, akire figyelni kell. Nem tévedett ezek szerint.
A választóvonal a 2006-os kampány, amikor Ferenc testvérünk 'lemosta' ( Kedves Bárdunk visszatérő motívuma ez :) ) az emlékezetes vitában Orbánt. Emígyen:
"Televíziós vita Orbán Viktorral
a választási kampányfinisben,
2006. IV. 5.: „Elnök úr, kérnék
öntől valami szívességet, most
itt. Ezt a nagyon buta és igaztalan
kampányt, hogy itt valaki gyógyszerfelírási
díjat akar bevezetni,
legyen olyan kedves, vonja viszsza.
Ön úriember! Ilyet senki nem
mondott! Erre most kampányt
építenek, nem akarhat igaztalan
módon nyerni! Nem igaz vádakkal
választást nyerni, az nem igaz
országhoz vezet. Tudja mit: vonja
vissza ezt a kampányt, mert ha
nem teszi, maga is az igaztalanság
vádjába süllyed.”"
A többit hagyjuk.
Aztán jött az öszödi beszéd ...
Ugye nem kell idéznem.

Aztán a 2006 október ...

Ferencünk politikai tehetségét ( mondhatnánk politikai tisztességét is ) feláldozta a hatalomért. Olyan hazugsággal vádolta ellenfelét, amit addigra már saját maga eldöntött, hogy elkövet.
Majdbem ráment az ország, és ez bizony mindaddig megbocsáthatatlan, amíg ( Stadler Máriához hasonlóan legalább ) beismeri, és bocsánatot kér.
******
Igen, akár innét is nevezhetnénk 'kettészakítottnak' az országot, hiszen 2002-ben Medgyesssy úr még azzal nyert - talán - , hogy több pénzt érdemelnének az emberek, az önkormányzatok - hiszen lenne miból. Ugye emlékszel.

No lássuk a szövegkörnyezetet:
"...A polgári Magyarország nem ennek az országnak az egyik kisebb vagy nagyobb része. A polgári Magyarország az egész. A polgári Magyarország az, amit az emberek polgárként tesznek kormányoktól függetlenül. Néha könnyebb, néha nehezebb ezen az egy Magyarországon élni és szolgálni, de ez a helyünk. Innen nem megyünk el. Itt maradunk. Haza akkor is van, ha idegen hatalmak befolyása alá kerül, ha tatár, ha török dúl. Haza akkor is van, ha történelmi viharok rázzák. Haza akkor is van, ha nem a miénk a kormányzati felelősség. A haza nem egyszerűen politika, hanem az életünk. Meglehet, pártjaink és képviselőink az országgyűlésben ellenzékben vannak, de mi, akik itt vagyunk a téren, nem leszünk és nem is lehetünk ellenzékben, mert a haza nem lehet ellenzékben. Legfeljebb egy kormány kerülhet ellenzékbe saját népéhez képest, ha feladja a nemzet céljait. Még egyszer: nem az a fontos, hogy mi hozzuk a jó döntéseket, hanem, hogy jó döntések szülessenek. Ezért, még ha vannak is intő jelek, és tudjuk, amit tudunk, a most alakuló kormányt és pártjaikat nem múltjuk, hanem tetteik alapján fogjuk és akarjuk megítélni...."

Kiemelném a mondatot:

"Haza akkor is van, ha nem a miénk a kormányzati felelősség."
Nos, ehhez tedd hozzá : 'mert a haza nem lehet ellenzékben."
Oszt olvasd el, mi alapján gondolta megítélni a kormányt.

******
Az idegenszívűségre (talán) még visszatérek ...

********

„Ne gyűlöld a te atyádfiát szívedben; fedd meg a te felebarátodat nyilván, hogy ne viseljed az ő bűnének terhét.” (3Móz 19, 17.)

leponex 2011.08.22. 22:48:02

@czjanos:
" Innen ered a Ferenc testvér is?"
Tudtommal a Szamóca honosította meg e kifejezést :)

"Orbánnak is testvére Ferenc? Ha igen, és mégis a vesztét kívánja,"

Ifen. Nem a vesztét, hanem a demokrácia alapjaihoz kíván ragaszkodni talán. Ha a független bíróság szerint szándékosan vag gondatlanságból kárt okozott valaki, legyen az balesetet okozó gépkocsivezető vagy egyszerű kétkezi miniszterelnök, vállalja hogy jogszerű következményeit elviseli. Ennyi.

Üdvözöllek!

czjanos 2011.08.23. 06:44:46

@leponex: Jó reggelt, Leponex! Te tényleg komolyan gondolod, hiszed, hogy Orbán és a demokrácia alapjai? Ha lenne közöttük harmónia, akkor az eltelt 21 év alatt lettek volna vetélytársai (voltak, de mindegyiket eltávolította, még a megmérettetés előtt), akkor nem csak a sajátjai között lenne nagy legény, ahol csak ájuldoznak előtte, de kérdés, kritika soha nincs, akkor nem csinált volna be egy népszavazástól ( attól a demokratikus lehetőségtől, amivel maga is szívesen él)t, akkor elviselte volna, hogy ne egy marionett-bábut tegyen meg szégyenletesen köztársasági elnöknek, akkor elviselte volna, hogy az Alkotmánybíróság, a Költségvetési Tanács, az Állami számvevőszék, a Legfőbb ügyészség (élén Polt Péterrel) ne a hű pártkatonáiból álljon, akkor elpirult volna, amikor azt mondta, hogy Torgyánnal soha, aztán mégis, lehetne folytatni, pl. az egyházakhoz való viszonyában a Pálfordulásával. Kétségtelen, hogy ezzel a habitussal, szemlélettel sok hívet tudott maga mögé (alá) állítani, akik között sokan ki is tartanak mellette (alatta), ki elvből, ki érdekből, ki a másik iránti gyűlöletből. Ő volt az, aki Nyugatot tekintette az elérendő célnak, majd miután a Nyugati világ kiközösíti (általa sajnos minket is), azonnal hátat fordít a Nyugatnak és Kína kegyeit keresi, azét a Kínáét, amelyet a közelmúltban még súlyosan elítélt antidemokratikus volta miatt. Nem hiszem, hogy Te, aki művelt, gondolkozó ember vagy, nem látod. Ha Te nem látod, akkor hogy lássa meg az "egyszerű ember", aki rendre azt hallja tőle, ami kedves a fülének ( tudod, 14. havi, két hét, egymillió új munkahely) .Ők előbb-utóbb észre veszik, hogy az orruknál fogva vezette őket. Orbánnak az a nagy szerencséje, hogy a hagyományos magyar széthúzás következményeként nincs ellenzéke és a demokrácia jegyében úgy alakítja a jogi környezetet, hogy ne is lehessen még akkor sem, ha az ő személyes nimbusza éppen lefelé fog ívelni.
Na, éhgyomorra talán rnnyit.

leponex 2011.08.23. 17:17:27

@czjanos:
Üdv!
Te sem gondolhatod az ellenkezőjét.
Nem ismerem a Fidesz belső dolgait, ( gondolom Te közelről ismered azokat, akiket a Zorbán "eltávolíttatott", nekem Wachsler Tamás ugrik be, aki államtitkárként alkottta a legnagyobbat :) de az azért elég nyilvánvaló, hogy tényleg a közelében sincs hasonló kaliberű politikus. Ha valaki a pártjában nem tud rendet, fegyelmet elérni, vajh mit kezdene egy ország irányításával? Ferenc testvérünk még a sajátjaival sem tudott megbirkózni, olvasd el az öszödit, nekem a jobb sorsra érdemes Szabó Iván jutott az eszembe, a 'borzalmas tagság' ...
Orbán elérte, ( na jó, Ferencünk elévülhetetlen érdemeivel támogatva ) hogy gyakorlatilag teljhatalmat kapott a választóktól, még koalíciós kényszere sincs. Ha tényleg akar valamit csinálni ezzel az országgal ( vagy én, vagy Orbán - ijesztgette párttársait Ferencünk Öszödön ) akkor lehetőségeihez képest nem fog kihagyni semmilyen törvényes lehetőséget. Ez lehet sokaknak (?) unszimpatikus, lehet sopánkodni, de ha tényleg meg kell változtatni sokmindent ebben az országban, akkor az nem megy máshogy!
Tán a megbukott ballib elittel kellene megbeszélni, mit kellene 8 év csődpolitizálása után csinálni ?
Orbán a híres kötcsei előadásában jó előre megmondta, mit gondol, mit szándékozik csinálni.

"Azt gondolom, hogy a jobboldalnak érdemes megvitatnia ezt a kérdést a következő időszakban, hogy hosszabb távon, tizenöt-húsz év távlatában milyen politikai erőtérben látja az ország érdekeit leginkább biztosítva. Jómagam ebben a vitában azt javaslom, hogy az állandó harcra berendezkedett politika helyett az állandó kormányzásra berendezkedett politikát válasszuk, ne a másik féllel folytatott folyamatos és állandó küzdelem határozza meg gondolkodásunkat, hanem bizonyos nemzeti ügyek meggyőző erejű képviselete. Természetesen verseny lesz, és a végén a választók fognak dönteni. A kérdés csak az, hogy milyen alternatívát kínálunk.
***
Ez a 'nyugat kiközösíti' mantra oly szánalmas és nevetséges egyben, olyan szocialista fílingje van ... :)
Legjobb példa épp Kína, akit ugyan a szabadság világméretű és egyedüli védelmezője szelíden ejnyebejnyéz, de örömmel veszi, hogy államkötvényeinek legnagyobb vásárlója. Komcsi pénz, de nincs szaga, ugye ?
A németek, a franciák ott tolonganak ...
Eszébe nem jutna a 'nyugatnak' mondjuk árubehozatali nehézségeket állítani egy Kínának - ahol pedig naponta végeznek ki embereket, majdnem mint Amerikában :(
A 'nyugat' ( ami amúgy nem is létezik ) nagy ívben tojik mindenki másra a saját érdekén kívül. Mindkét fél számára előnyös együttműködésre csak egy határozott, erőt felmutatni képes országgal hajlandó - ha ez számára előnyös.
Nincs ezzel semmi baj, csak félre kellene tenni ezt az álságos 'nyugatozást', és végre a saját érdekeink érvényesítésére kellene energiát fordítani.
Az EU-ból lehetett volna valami, ha Kohl után lett volna egy komolyabb politikusa. Nincs, nem is lesz egy ideig.
*****
Kösz a bókot ;-)
- a 14. havi nyugdíjat az előzőleg bevezett 13. havihoz hasonlóan javasolták bevezetni, nyilván nem kevés kampánycéllal
- a két hetes rendrakás a legproblémásabb településeken meg is történt. Hallottál mostanában komolyabb zűrökről ??
- 10 évre ígért egymillió munkahelyet Orbán, ha a fele teljesülne, az is igen nagy dolog lenne. Egy kis türelem nem ártana ...

- Hát ha előbb utóbb észreveszik az orruk fogdosását, akkor elveszti támogatottságát és 2014-ben nem választják meg. Megbukik, ha így tetszik.
Így megy ez Despotisztánban, ahol a fasizmus mételye uralkodott el a médiaszabadság oszladozó teteme felett autokratikusan áskálódott árkokban ...
:)
De hogy a jogi környezetet hogy lehet úgy alakítani, hogy ne is lehessen ellenzéke, miközben személyes nimbusza lefelé ível ? Amikor már az orruknál fogva vezetettek is észreveszik?
Talán egy nimbuszkulcs segíthetne, nem gondolod :
Üdvözöllek!
:)

czjanos 2011.08.23. 18:42:00

@leponex: Szervusz, Leponex!
Néhány dologra reagálok, azután megállok, mert nem tesz jót egy fórumnak ha két ember kisajátítja.
1. Volt pl. egy Áder is, akit sokan a Fideszből alternatívának láttak, nos, exportálva is lett Brüsszelbe (személyes véleményem egyébként, hogy Áder = tizenkettő egy tucat).
2. Igen, teljhatalmat kapott a választóktól, méghozzá demokratikus választáson.
3. A kötcsei beszéd valóban Orbán ars’poetikája.
4. A nyugat kiközösít: no, ezzel vitába szállok! Az Eu-elnökség előtt Orbán végig rohanta a tagországokat, aztán Eu-elnökként kapott néhány kokit és sallert( micsoda bunkóság volt ez Orbántól, a sajátjai között!): Eu-elnökként mellőzték, nem jöttek ide, elvitték az addig igen nagyra taksált Kelet-Európai csúcsot, és sorold fel nekem, hogy mióta nem Eu-elnök, hová hívták és hová ment?
5. Kohl valóban nagyformátumú politikus és ember volt, de egyedül kevés lett volna! Kellett egy Mitterand is…
6. A kampány-hazudozásért nem haragszom, de nem kellett volna azt mondania, hogy ő még soha nem hazudott!
7. A jogi környezet? Sztrájk-törvény, önkormányzati törvény, választási törvény, választási körzetek, hogy csak párat említsek.
Leponex, egy mondatodat azonban nem tudok elfogadni: azt, amelyikben a Fidesztől (a belső dolgaitól) való távolságodra utalsz. Annál Te sokkal jobban informált vagy, ezért kérlek ( a korábbi szóhasználatra utalva) ne vezess az orromnál fogva!
Üdv: János

leponex 2011.08.23. 19:32:48

@czjanos:
Szervusz János!
-Ennek a fórumnak csak jót tesz, ha emígyen 'sajátítják ki', szerintem :)
- Látod Áder urunkról megfeledkeztem, de mintha Te sem gondolnád komolyabb alternatívának
- .
- .
- nem azt mondtam, hogy "kiközösít" ...
Az eu soros elnökségét pedig profin, elismerten lezavarta, ebbe még Bendit bácsi se kötött bele :)
Valószínűleg nem veszik tőle jó néven, hogy a jópofizás helyett kicsit karcosabban fogalmazott. Oszt bankadószerűséget azóta máshol is nyomnak, az alaptörvényben máshol is határt húznának az eladósodásnak, ...
Vélem, hogy a kínai orientáció sem lelkesíti Sárközy és Merkel köreit, a konkurrencia a szent piacon igazából nem öröm senkinek :)
A 'nyugat' válságáról meg a németek, a franciák, az angolok, ( mondjam azt, hogy mintha a norvégok is ? ) közelről is képet kaphatnak, persze hogy nem esik jól, ha ezt más is látja, és megfogalmazza.
- Persze, meg az elődöket is említhetnénk, de Kohl volt az utolsó :(
És az idióták egy piszlicsáré pártfinanszírozási bohózatot toltak rá. És 'ezeknek' kellene egy működő Eu-t megvalósítani ...
- A kampányban elhangzott ígéretek NEM hazugságok, csak akkorra lesznek azzá, ha hatalomra kerülve épp ellenkezőjét tesszük ( és erre is készülünk ).
Például:

"Amit meg lehetett csinálni az elmúlt egy hónapban, azt megtettük. Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, hogy miközben tudtuk és ti is tudtátok, hogyha el fog jönni a választási győzelem, utána nagyon neki kell állni, hogy soha ilyen problémánk nem volt. Úgy őriztük a politikai egységet tavaly nyár óta, és mögötte mondjuk a szakmai politikai egységet, mint soha ebben az elmúlt években. (...)

Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz."

Csak azért idézem, hogy konkrétak legyünk, mire is gondolunk a 'hazugság' alatt.

- A sztrájk, az önkormányzati törvény vajh miképpen akadélyozza az ellenzék megerősödését, nemde épp azt fogja erősíteni ?? Amint azt említéd, az orruknál fogva vezetettek is rájönnek, nyilván azok is az ellenzékhez fognak húzni, logikusan :)

Választási törvénytervezet?
Tán csak nem erre gondoltál?

"...Melyek a fő kérdések? Menjünk gyorsan darabra. Választási ügyekben kisebb települési önkormányzati képviselőtestületek, már úgy, hogy ez figyelembe vehető legyen a mostani őszi önkormányzati választásnál. Ez kétharmados törvény. És feles törvényben pedig korlátozottabb tiszteletdíj és költségtérítés. Ezzel egy időben kisebb parlament, ez 300 fő alatti parlamentet jelent. A mi álláspont szerint egyfordulós választással, 149 egyéni és 149 országos listán megszerezhető hellyel."

A listás eredményt a választókörzet határok nem befolyásolják, az egyéni körzetekben meg épp az együttműködésre noszogatja az ellenzéket.
Biztos, hogy előre sopánkodni kellene, miért is nem lehetett 2014-ben megdönteni a Zorbáni Despotisztán Fasiszta Autokráciáját ?

- :))
OK, nem vezetlek az orrodnál fogva. Eztán sem, eddig sem tettem.
Szerintem egy ilyen fórumon kockázat nélkül vállalhatja a hozzászóló minden szavát. Van persze, aki emígyen, van aki amúgyan ...
Üdvözöllek!

leponex 2011.08.23. 19:37:59

PS
pardon, valóban írtam, de én csak idézni szándékoztam:
"Ez a 'nyugat kiközösíti' mantra oly szánalmas és nevetséges egyben, olyan szocialista fílingje van ... :)"

czjanos 2011.08.23. 20:28:43

@leponex: Erre a mondatra azért reagálok: "Az eu soros elnökségét pedig profin, elismerten lezavarta, ebbe még Bendit bácsi se kötött bele :)"
Magyarország, a magyar szakértők és tisztviselők valóban elismerésre méltóan végezték a dolgukat. Ezen még Orbán otrombasága sem tudott rontani.

leponex 2011.08.23. 22:40:38

@czjanos:
Ebben igazad lehet, ahogy Orbán is mondta : A kudarcért természetesen én vagyok a felelős, a sikerért a munkatársaim ...

Az 'otrombaság' egy szubjektív vélemény aminek természetesen helye van, illő lenne azonban hozzátenni miért is volt netán érdesebb, kontrasztosabb, nem teljesen szivélyes, kevésbé simulékony, árnyaltabb, a diplomáciai nyelvben a megszokottnál határozottabb, egy kicsit provokatív, ... vagy épp az őt nem szívelők szerint akár otrombának minősített fellépése?
Mások szerint viszont 'végre egy magyar politikus, aki nem esik hasra néhány ordibáló, kulturálatlanul viselkedő eu-s képviselő előtt'. Aki nem hagyja szó nélkül egy 68-as egykor pedofíliával kacérkodó idióta lázongó ( tudod, akik épp e posványos polgári demokráciák ellen lázadtak fel, akik a szüleik anyagias szemléletéről mondták el lesújtó véleményüket, majd a papától kikövetelt pénzen és autón elmentek megváltani a világot utcakövek dobálásával, kukák borogatásával, ... :)) ) közönséges ostobaságait.
Elfogadom, van akinek Bendit bácsi, van akinek Orbán volt otromba. Ahogy tetszik.

- Azért a választási rendszer idézett átalakítási elképzelésére valamiért nem reagáltál ! :)
Üdvözöllek!

czjanos 2011.08.24. 07:17:04

@leponex: Az Áder-féle tervezetről valamennyi elemző azt mondta, hogy kizárja a lehetőségét bármely oldal/párt 2/3-os választási győzelmének, tehát konzerválná a Fidesz mostani törvényalkotásának a következményeit. Szerintem egy választási törvény/rendszer akkor demokratikus, ha a játékszabályok betartása mellett bármilyen eredmény létre jöhet.
Üdv: János

leponex 2011.08.24. 08:34:27

@czjanos:
No. legalább akkor azt a nemlétező egyet idézzük:

"Pedig a Political Capital elemzése szerint - egy ütőképes ellenzék, és a választók Fidesz ellen fordulása esetén - a tervezet potenciálisan megteremti a lehetőségét, hogy a fülfeforradalmi kormányt is kétharmaddal váltsák le. Igaz, egy fideszes forrásunk szerint a kétharmad most is rendhagyó eredmény volt, "ahhoz kellett Gyurcsány, az őszödi beszéd, a gazdasági válság, a korrupciós ügyek - ilyen csillagállásra nem nagyon lesz esély még egyszer".

Ütőképes ellenzék + választók Fidesz ellen fordulása = új 2/3 -ad ! És jöhet az ellenfülkeforradalom!

Oszt még egy árnyaltabb vélekedés:
(Fundamentum, 2010/4)

"A legtöbb elemző azonban nem is ettől, hanem a választókerületek túlságosan fideszes szempontú újrarajzolásától tart. ... A kormánypártoknak az is kedvez, hogy a szabályok és elvek ugyan kétharmadosok, de magához a határok szabásához elég egy feles törvény is. "

Nos, ha a választókerületek határainak megrajzolása a fő veszélyforrás, azon egy egyszerű többség is változtathat.
********

Gyenge lábakon állnak ezek a sopánkodások szerintem, az meg egyenesen kívánatos lenne, hogy egy párt tényleg ne juthasson könnyen alkotmányozó 2/3-hoz, ebben talán tényleg mindenki egyetért.
Legfeljebb akkor, ha egy kormányról kiderül, nem csinált semmit négy évig, meg hogy teljesen nyilvánvaló, hogy amit mond az nem igaz ...
Akkor meg az orruknál fogva vezetettek ugye rájönnek ...
:)

Nekem változatlanul az az érzésem, hogy az eddigi hatalmát, befolyását jelentősen elvesztett (bal)liberális elit számára tovatűnni látszik az az édeni állapot, amelyben állami források ügyes 'becsatornázásával' fenntarthatta a médiában a túlreprezentáltságát, így aztán csak a valóságos társadalmi támogatottságára számíthat majd. :)

( Talán nem kell felsorolnom itt ezeket, de mindegyik az állami hirdetések radikális csökkenéséről panaszkodik, ami a létüket veszélyezteti! Mily sajátságos szabadpiaci szemlélet, ugye ?? )

Üdv!

czjanos 2011.08.24. 08:59:13

@leponex: olyan tájékozott vagy, hogy egyre inkább úgy vélem: Te vagy Szijjártó Péter és Kovács Zoltán!

Lencsés István 2011.08.24. 13:44:15

atyaúristen .... visszavonom azt a kijelentésemet hogy jókat nevetek ezen az oldalon .... ekkora sültelenséget hogy a FIDESZ meg a ballik ( sose írom le ennek a gusztustalanságnak a nevét .... ) egy és ugyanaz , ha a ballik egyszer hatalomra jutna vége lenne az orsazágnak ez tuti , aki nem veszi észre hogy a szélsőjobb árt az országnak az nagyon hülye

Bátyó66 2011.08.25. 08:22:30

@Lencsés István: Nálad biztos nem hülyébb. Nagyon várom, hogy egyszer valaki tényekkel támassza alá, hogy a JOBBIK miért kártékony, fasiszta, rasszista stb. Mert a cigányok félnek !? Hát féljenek is a tolvaj, ingyenélő cigányok. A tisztességeseknek nem kell félnie sem a JOBBIK-tól, sem a Gárdától. Abban viszont igazad van, hogy a cikk címe elképesztő baromság. Méltó a gréczyhez.

Lencsés István 2011.08.25. 08:59:12

@Bátyó66: Köszönöm a " bók " ot ! :) ;) Lepereg ! :) ;) írd csak nagybetűkkel a ballikot , ez már mindent elárul rólad , bár az hogy anonim vagy , még többet .... Az a röhej hogy a ballik pont a cigányokból él , szóval erről ennyit ! :) ;) :D gárda vagy mi a g..i nem kell , ahogy a ballik sem .

Bátyó66 2011.08.25. 15:33:05

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
Ha vállalod a hazaáruló, szemét bolsi jellemzést, akkor már minősítetted is Magadat. Amit meg a JOBBIK-ról írsz, nem más, mint aljas mocskolódás. Tényekkel nem tudod alátámasztani a becsmérlő jelzőket. Köztéren szaró: talán a gyöngyöspatai esetre gondolsz, amikor egy italos jobbikos valóban köztéren vizelt ? Szerinted csak a jobbikosok között fordul elő, hogy valaki többet iszik a kelleténél ? Gusztustalan: Te talán gusztusos vagy a mocskolódó, trágár és hülye szövegeiddel ? Ingyenélő féreg: ez a legnagyobb hülyeség, amit eddig Tőled olvastam. Talán a jobbikosok élnek a többi ember adójából fizetett segélyekből ? Vagy ők fosztják ki a falusi embereket ? Vagy hogy feljebb is körülnézzünk, ők lopták és lopják szét az ország vagyonát ? Vagy az ő képviselőik járnak be csak szavazni a parlamenbe, miközben felveszik a nem csekély tiszteletdíjakat és egyéb juttatásokat ? Még hosszan sorolhatnám, de talán ennyi is elég ahhoz, hogy lásd, micsoda hülyeségeket hordtál össze.

Bátyó66 2011.08.25. 15:44:23

@Lencsés István:
Nem tűnt fel, hogy itt mindenki anonim, talán Téged kivéve ? Most sem írtál semmi konkrétumot. Pl. hogy mitől szélsőjobb a JOBBIK ? Talán mert rendet akar ? Rendet, ami a balliberális, társadalom-romboló csoportoknál szitokszónak számít. Írd már le egyszer mik azok a szörnyű bűnök, amiket a JOBBIK elkövetett ! Nem fog sikerülni, legfeljebb majd handabandázol, mint eddig.

Lencsés István 2011.08.26. 09:38:27

@Bátyó66: De feltünt , mert így könnyebben tudnak hülyeséget írni , és beszólni másoknak mikor fáj az igaz nekik . Tényeket nem fogom neked megmagyarázni .... :) ;) A ballik meg a rend ? :D :D :D :D viccnek is rossz ..... az meg hogy nagybetűvel írod a ballikot egyértelművé teszi hogy milyen " emberszerű " lény vagy ....

Táskás Tóni 2011.08.26. 11:19:07

@Bátyó66: A Jobbik és a rend...Megmutatták a székháznál, az utcákon októberben és a Parlament előtt is hónapokon keresztül. Na ez az a rend, amiből nagyon sokan remélem nem kérnek itt Mo-on.